A múlt köde July 28

C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!

A múlt köde 2009. July 28.

"Nem lehet álmokat valóságként hirdetni" - erre a fõcímre ébredtek a Népszabadság olvasói 2005 júliusának elsõ hajnalán. A cím alatti interjúban Gyurcsány Ferenc elmagyarázta, miként lesz kicsi a hiány és nagy az adócsökkentés, miközben nem lesz szükség fájdalmas költségcsökkentésre, és még a versenyképességünk is megmarad.

Az interjú készítõje (Várkonyi Iván) emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy a külföldi elemzõk választási költségvetést emlegetnek, az euró bevezetésének csúszását sejtetik, és "egyszerûen nem hisznek abban, hogy a kormány képes lesz az adócsökkentések fedezeteként meghozni a szükséges kiadásmérséklõ intézkedéseket". Gyurcsány szerint: "Az elemzõk egyrészt joggal kételkednek, másrészt viszont indokolatlanul. Jogos a kétely, mert a rendszerváltás óta minden kormány a választási évben tönkretette a költségvetést. Én viszont ezt el fogom kerülni."

Július 4-én az országos napilapokban megjelent a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hirdetése Magyarország: kirobbanó siker címmel. A miniszter, Kóka János a hirdetés keretei között közpénzen, néhány ügyesen kiválasztott adatsorral tájékoztatta a polgárokat arról, hogy "gyorsabban fejlõdünk, mint a legtöbb öreg európai ország, a munkanélküliség is alacsonyabb nálunk. Minket irigyel Németország, Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország. Sikeres a magyar gazdaság. Nõnek a jövedelmek, csökken az infláció, szárnyal a tõzsde." A hirdetéssel egy idõben jelent meg a Nemzetközi Valutaalap dokumentuma, amely a költségvetési hiánycélt tarthatatlannak minõsítette, felhívta a figyelmet a folyó fizetési mérleg minden korábbinál magasabb hiányára, és azonnali hiánycsökkentõ intézkedésekre szólította fel a magyar kormányt. (Vitéz F. Ibolya: Tematizélés, HVG, 2005. július 9.) http://c-press.hu

Készítette a Joomla!

Generálva: 17 September, 2016, 21:33


Orbán Viktor július 23-án az erdélyi Tusnádfürdõn leszögezte, hogy a baloldal, amikor erre lehetõséget kapott, rárontott a saját nemzetére. Ezt tette a jelenkori magyar kormány is, elutasítván a kettõs állampolgárság automatikus megadását etnikai alapon azon magyarok számára, akik nem kívánnak Magyarországon élni. (A beszéd teljes szövegét lásd Magyar Nemzet, 2005. július 30.) Egy héttel korábban Kövér László Zentán kifejtette, hogy a kettõs állampolgársággal kapcsolatos népszavazás (amelyet a Fidesz hevesen támogatott, s amelynek kampányában Kövér igen aktívan részt vett) "felelõtlen, eleve bukásra ítélt és semmilyen hasznot nem hozó" kezdeményezés volt, s elképzelhetetlen következményekkel járna a nemzetre nézve, ha a külhoni magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot, mivel akkor a magyar fiatalok tömegesen elköltöznének a szülõhelyükrõl.

Ez az álláspont csak a Fidesz akkori és Kövér addigi állásfoglalásával állt ellentétben. A kormányon lévõ Fidesz és Kövér 2000-2001-ben vallott nézetével tökéletesen megegyezett. (Simon Zoltán: Kövér egészen mást mondott a népszavazásról, mint eddig, Népszava, 2005. július 23.) Orbán Viktor nem mondta, hogy a Fidesz is rárontott a nemzetre, amikor lehetõséget kapott rá, és Kövér Lászlót sem vádolta ezzel. Nem is volt rá oka. Ha egy álláspont a nemzet védelmének minõsül, ha a jobboldalon képviselik, és a nemzet elárulásának, ha a balon, akkor tényleg csak a baloldalnak áll módjában rárontani a nemzetre. A Fidesz elnöke Kun Bélától eredeztette és Rákosin vezette keresztül a nemzetre való rárontás baloldali hagyományát az MSZP-ig mint kommunista utódpártig. Az elõdpárt utolsó és az utódpárt elsõ frontembere, Pozsgay Imre nem vette magára a minõsítést, mi több, egyetértett vele, egyben jelezte, nem lenne ellenére, ha felajánlanának néki egy helyet a Fidesz országos listáján. (Nem vettem magamra, Gréczy Zsolt interjúja Pozsgay Imrével, Népszabadság, 2005. július 26.)

Romániában április óta már a harmadik hatalmas árhullám vonult le. Sok ember meghalt, sok ezer ház összedõlt, legalább egymilliárd eurós kár keletkezett, az újjáépítési és kárpótlási kötelezettségekre való tekintettel módosították a költségvetést.

http://c-press.hu




Megkezdték a hadrévi károsultak kárpótlását is. Õket nem a víz károsította, hanem a tûz. És nem azon a nyáron, hanem 13 évvel azelõtt.

Romániában a kilencvenes évek elején csaknem harminc cigányellenes pogrom volt, sok fölgyújtott házzal, halálos áldozatokkal. Egész közösségek váltak akkor földönfutóvá.

Hadrévén 1993 szeptemberében egy háromtagú roma társaság egyik tagja agyonszúrt egy román fiatalembert. A román tanúk szerint inzultáltak egy román lányt, s az õ segítségére sietõ fiatalembert szúrták le. A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy inzultálásról szó sem volt, de másfél tucat ember ebben a hitben támadt rá husángokkal a romákra. Akárhogy is: meghalt egy fiatalember. Aztán meghalt mindhárom roma. Az is, aki szúrt, az is, aki nem. Összegyûlt 80-100 ember, fölgyújtották a házat, ahová a három roma bemenekült. Az égõ házból kijövõ két embert agyonverték, a harmadikat visszadobták a tûzbe. Utána egy 20-40 fõs csoport körbejárta a falut, és fölgyújtott egy tucat házat. Négy roma család maradt a faluban, a többiek elvesztették mindenüket, akár leégett a házuk, akár nem. Az "önbíráskodásnak" nem a rendõri jelenlét és hatóerõ hiánya volt az oka. A rendõrök ott voltak a helyszínen, õk maguk tanácsolták a tömegnek, hogy gyújtsák fel a házat, ahol a tettes rejtõzött. A faluban gyújtogató tömeget is egy rendõr fõhadnagy irányította, aki azután is rendõr maradt, elõ is léptették. A hadrévei gyújtogatók bevett mintát követtek: "Az egész falu ott volt. Azt akartuk, hogy a cigányok menjenek el innen... Így csinálták máshol is, hallottuk, s megszabadultak tõlük... Antonescu kell nekik, az rendet csinálna, nem demokrácia. Majd visszaengedünk négy családot, s azzal az ügy meg van oldva" - így magyarázta el a történtek értelmét egy helybéli úriember. A gyújtogatókat felfüggesztett szabadságvesztéssel bátorították. Három embert ítéltek el hosszú évek múlva, nemzetközi nyomásra, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vádjával öt évre, amelynek a felét ülték le. Már rég elhagyták a börtönt, mire az áldozatok kárpótlása megkezdõdött. (Lásd Haller István-Tóth Andrea: A hadrévi pogrom története, Élet és Irodalom, 2005. július 15.)

http://c-press.hu




2005 júliusában két újszentmargitai roma férfi, Burka Ferenc és fia is kiszabadult a börtönbõl. Õk majdnem hat évet ültek elõzetesben. 1999 márciusában a falujuk kocsmájában egy (ha érdekli az olvasót: gádzsó) kuncsaft igyekezett eljátékgépezni a jövedelempótló támogatását, de szerencsétlenségére nem sikerült neki: nyert. A férfit a kocsmából való távozása után nem sokkal agyonverték. A rendõrök úgy vélték, "jellegzetes roma bûncselekménnyel" van dolguk, s egy rendõrségi besúgó késõbb visszavont vallomása alapján igyekeztek gyorsan megoldani az ügyet. Burkáékat elsõ fokon nagyon gyenge "bizonyítékok" alapján nagyon súlyos börtönbüntetésre, 15, illetve 13 évre ítélték elsõ fokon. A debreceni ítélõtábla másodfokú ítélete szerint a hajdúsági rendõrök, ügyészek és bírák igen súlyos szakmai hibákat követtek el. Az ítéletet, hála a Magyar Helsinki Bizottság által megbízott elszánt ügyvédeknek, megsemmisítették. Nélkülük Burkáék esetleg még most is a börtönben penészednének. A vádlottakat fölmentették, a magyar állam pénzébõl kárpótolták õket, amennyire ez lehetséges, az életükbõl elvett hat évért, a teljességgel megalapozatlan vádiratot jegyzõ és képviselõ ügyészek pedig továbblépdeltek fölfelé a ranglétrán, még felelõsségteljesebb beosztásokba kerültek. (Lásd Fahidi Gergely: Tévedések végjátéka, HVG, 2005. július 16.)

"A rendõrség szerint lehet cigányt ölni. Interneten, játszásból." Így kezdõdött a Magyar Narancs szerkesztõségi cikke (Cigányvadászat, 2005. július 7.), amely abból az alkalomból született, hogy a Budapesti Rendõr-fõkapitányság megszüntette a nyomozást az Oláh Action nevû internetes játék ügyében. A játék fölvezetõ szövege arról tájékoztatja a lelkes fiatal játékosokat, hogy "Szervezkednek a rohadékok! Néhány köcsög cigányvajda érkezett ebbe a megyébe!... Hatástalanítsd õket..." A képernyõn mennek a cigányok, az egérrel kell lõni rájuk, úgy kell a rohadékokat hatástalanítani. Találat esetén csak egy vörös folt marad utánuk. "A cél: a Fehér-Magyarország." A rendõrség azzal a szellemes magyarázattal állapította meg a "tényállás hiányát", hogy az internetes játékost és a gyûlöletkeltés célpontját fizikai távolság választja el egymástól, tehát nem állhat fenn a veszély, hogy a gyûlöletkeltés közvetlenül erõszakba torkollik. Az indoklás attól, hogy abszurd, még lehetne törvényes, de persze nem az. A magyar törvények a gyûlöletre uszítást, a rasszista erõszak érzelmi feltételeinek megteremtését is büntetik, csak éppen a magyar törvényalkalmazók bizonyos magyar törvényhelyekrõl nem hajlandók tudomást venni.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar élesen tiltakozott az ellen, hogy a hátrányos helyzetû gyerekeket a "szellemileg, lelkileg egészségesekkel" egy közösségben oktassák. (Népszabadság, 2005. július 8.) Az Oktatási Minisztérium élesen elutasította ezt az álláspontot. Az esélyegyenlõségi tárca pedig az év végéig befagyasztotta a továbbtanuló cigány diákok ösztöndíját. A miniszter asszony, Göncz Kinga bejelentette, hogy a szeptemberben kezdõdõ félévre senki nem kap egy http://c-press.hu




fillért se. Visszaélésekre és visszásságokra hivatkozott. Azok voltak. Sok gádzsó diák jelentkezett be roma ösztöndíjra, és sok lemorzsolódott roma diák eleve csak azért iratkozott be egy félévre valahová, hogy néhány hónapig kicsit több pénzbõl éljen a család. A megélhetési diákokra és a megélhetési romákra hivatkozva kiszúrtak több ezer komoly szándékkal és súlyos anyagi nehézségekkel továbbtanuló cigány fiatallal. Sokat lehetne javítani az államkincstár állapotán, ha például egyetlen rokkant sem kapna rokkantnyugdíjat, amíg nem sikerül kiszûrni a rendszerbõl az álrokkantakat...

Július másodikán a Népszabadság hétvégi mellékletének a címoldalát Ladányi János cikke foglalta el: "Magyarországon ma mintegy 700 ezer embernek esélye sincs kitörni a kirekesztettségbõl..., amirõl itt szó van, az nem csupán a cigányokat érintõ probléma, hiszen a tartósan kirekesztettek »csak« mintegy 30 százaléka roma bár ez is igen erõs felülreprezentáció, hiszen a teljes népességben csak 6-8 százalék a romák aránya. És persze az sem igaz, hogy mindegyik cigány e körbe tartozik »csupán« 40 százalékuk." (Ladányi János: Merre száz, Népszabadság, 2005. július 2.) A társadalom alján nálunk sokkal mélyebb a szakadék, sokkal erõsebb a térbeli és a társadalmi elszigeteltség, mint más, akár szegényebb és nagyobb egyenlõtlenségekkel sújtott országokban, mondjuk Oroszországban vagy Lengyelországban. "Ne higgye senki, még a jómódúak sem, hogy õket nem érinti a szegénység. Mert a legszegényebbek ott vannak városainkban, és vidéki társaik, ha nem akarnak törvénytisztelõ állampolgárként éhen halni kis falujukban, ha felköltöznek a városokba, és boldogulnak, ahogy tudnak. Nem lehet nem megfizetni a probléma árát. A kérdés csak az, hogy értelmes programokra költjük a pénzt, vagy segélyekre, hajléktalanszállók, börtönök fenntartására... A választási programokban csak az szokott szerepelni, hogy »felszámoljuk a szegénységet«. Hogy ezért milyen áldozatot kell hozniuk a nem szegényeknek, és mindezért mit kapnak cserébe soha. Úgy lehetetlen választásokat nyerni, hogy elveszek a magasabb státuszúaktól, és cserébe nincs látható eredmény. Nem javul a közbiztonság, nincs kevesebb hajléktalan és koldus az utcán... Érezni a feszültség növekedését, Mindenki egyénileg próbál védekezni, ami persze nem megy. Ez szörnyû iundulatokat gerjeszt, rossz köröket indít be. Hogy a választások elõtt vagy a választások után, azt nem az én dolgom eldönteni, de hogy lépni kell, az bizonyos."

A Népszabadság július 28-i címlapján egy gyermek haldoklott. Tömeges éhhalál fenyegetett Fekete-Afrikában a szárazság és a sáskák miatt. http://c-press.hu




Nigerben, Maliban, Mauritániában stb. két és fél millió ember éhezett. A nagyvilág tragikus késéssel reagált a válsághelyzetre, az ENSZ becslései szerint szeptemberig legfeljebb a fenyegetettek harmada kerülhette el az éhhalált, csak Nigerben százötvenezerre becsülték az éhen haló gyermekek számát. A nigeri kormány még 2004 novemberében jelezte a veszélyt, de érdemben senki nem reagált. Az elosztóhelyeken végtelen hosszúságú sorok álltak. Akik nem bírták a sorállást, elvesztek, akik bírták, megverekedtek egymással az elõrejutásért. Aki sorra került, de nem tûnt elég éhesnek, azt elzavarták. Aki rosszkor került sorra, annak nem jutott semmi. A hónap elején a G8-ak csúcsértekezletén Afrika volt az egyik fõ napirendi téma. A világ leggazdagabb országai megállapodtak a segélyek növelésében, az adósságok egy részének elengedésében, aztán gyakorlatilag nem történt semmi. És végképp semmi a távlatosabb válságkezelés, a szegény államokat sújtó világgazdasági protekcionizmus felszámolása, a szegény országoknak piaci esélyt nyújtó, sajátosságaikat kedvezményezõ világgazdasági rend kialakítása ügyében.

Húsz évvel a Bob Geldoff kezdeményezte Live Aid koncert után a rockvilág sztárjai újabb koncertsorozatot abszolváltak. A fölhajtás nagy volt, a szándék nemes, az eredmény csekély. Az 1985 utáni két évtizedben is nõtt az éhezõk száma, és csökkent az egy fõre jutó nemzeti jövedelem Afrikában, a segélyek útja átláthatatlan maradt, fölhasználásuk hatékonysága minimális.

Az idén június 27-én a Népszabadság hétvégi mellékletének címoldalát Tamás Gábor cikke foglalta el: "Az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO nemrégiben minden eddiginél riasztóbb adatokat adott közre az éhezés világméretû terjedésérõl: a számítás szerint az idei év végéig meghaladhatja az egymilliárdot azon embertársaink száma, akik folyamatosan nem jutnak hozzá a »statisztikai minimumként« meghatározott napi 1800 kilokalóriányi élelmiszerhez." (Tamás Gábor: Az éhezés szakadéka, Népszabadság, 2009. június 27.)

C-PRESS - Népszabadság Online

http://c-press.hu




http://c-press.hu



A múlt köde July 28

Recommend Documents