.KRÉMER BALÁZS.
.A múlt csodája. S
azt lehet√vé, hogy bármir√l is „lerántsam a leplet”, hogy bármiben is a bánki csoda hideg fejjel, mások által is reprodukálható alapelemeit nevezzem meg, és e fontos elemek összerakásának bizonyos szabályait írjam le. Nem, Bánkról csak mint általam is megélt csodáról tudok beszélni, és éppúgy, ahogy Örkény paprikafüzérének lényegét sem lehet megragadni sem a paprikában, sem a madzagban, úgy amikor én próbálok meg Bánkról beszélni, akkor is tudom, hogy csak a csoda részeir√l, tehát paprikákról és madzagokról, de nem a lényegér√l fogok tudni szólni.
zorongok nekifogni az írásnak. Szorongásaim több t√r√l fakadnak. Részben abból, hogy Bánkról csak anekdotázva, érzelmekt√l és személyesen megélt misztikus csodáktól egyáltalán nem elvonatkoztatható stílusban tudok beszélni, éppúgy, mint minden más, több bánki nyarat végignyaralt egykori pipeclandi polgár – és, hát ez a beszédstílus egyáltalán nem az, mint amit máskor szoktam gyakorolni akkor, ha bármilyen mondandómat a nyilvánosságnak szánom. Másik oka szorongásomnak: bánki élményeim között még sohasem tudtam azok összefüggéseit olyan rendbe szedni, hogy az mások által, olyanok által is rekonstruálható legyen, akik Bánkot nem élték meg. Nem sikerült ezt megtennem még legközelebbi barátaimnak, családtagjaimnak sem – így azután nincs sok esélye annak, hogy Bánk érthet√ és fogható legyen küls√bb és személytelenebb hallgatóság által, pont az én írásom eredményeképpen. És a harmadik ok, ami miatt szorongok nekifogni a dolognak: hallgatólagos szabályként, mi, bánkiak be szoktuk tartani azt, hogy nem is próbálkozunk túl sokat magyarázkodni arról, amit megéltünk, ami a miénk; és mások nemhogy nem szokták megérteni ezt, de még irigykedve és gyanakvásokkal tele félre is szokták magyarázni mindazt, amit megértettek arról, ami volt, és arról, ami egy életre megmaradt bennünk Bánkról. Elolvastam Rádai Eszter interjúit, amelyekben a kérdez√nek és interjúalanyainak sikerült segíteni, hogy felülkerekedjem mindazokon a görcsökön és fékeken, amelyek eddig nehezítették azt, hogy hozzálássak az írásnak. Itt most semmi „leleplezés”, „demisztifikálás” nem fog történni. Sem elkötelezettségem, sem gusztusom, sem képességeim nem teszik
BÁNK, VASÚT U. 1.
B
ánk egy kicsi, 800 körüli lélekszámú tót falu, Rétság és Romhány között félúton. Van egy kis tava, amelyet hajdanán tiszta források tápláltak, de tehenek és libák ázaléka tette kétes tisztaságúvá, ám még így is sokkal tisztább volt, mint amilyenné az utóbbi húsz év alatt vált, libák és tehenek nélkül, de stranddal és más civilizációs borzalmakkal. Manapság a tó fölötti domboldal üdül√telkes lakossága nyaranta megtöbbszörözi a falu lakosságát. 1945 és 1979 között ebben a faluban nyaraltatott pesti gyerekeket Leveleki Eszter, szintén budapesti illetékesség∫ óvón√. Eszter néni nyaralása mindig is kétes jogi státuszt, de nagy tekintély∫ és közismert emberek részér√l jelent√s informális támogatást élvezett. Júliusban és augusztusban zajlott a nyaralás, a gyerekek többnyire egy-egy hónapot töltöttek Bán-
75
Krémer Balázs
kon, de volt, aki végignyaralta a két hónapot. Az elhelyezés egy falusi család portáján történt, olykor kiegészítve egy-egy más portán kibérelt szobával. Tarcsiék, illetve korábban (én azt az állapotot nem ismertem, csak a történeteket meg a szerepl√ket) Hanuszék némi átalakítást és beruházást is megtettek azért, hogy 30-35 gyerek elhelyezhet√ legyen nyáron, és ugyancsak helyet szorítottak azzal, hogy a nyaralás idejére saját életterüket a minimálisra szorították vissza. Az így el√álló elhelyezési feltételek még az akkori viszonyokhoz képest is, némi eufemizmussal puritánnak volt mondható: folyó víz nélkül, vizet a kútból, meleg vizet a „katlanból” vételezve, a tisztálkodási lehet√ségek a házban gyakorlatilag a fogmosásra korlátozódtak, fürdeni a tóban fürödtünk, kés√bb a strand zuhanya alatt. Az év közben pinceként használt, meszelt betonfalú nagy helyiség volt az ebédl√, szedett-vedett, házilag tákolt padokkal és asztalokkal kiegészített bútorokkal, valamint a falon a zajló élet lenyomataival: plakátokkal, (fali)újságokkal, a totemfallal és egyéb relikviákkal (az állami óra stb.). A konyhában a f√zést és a mosogatást csak úgy lehetett megoldani, hogy bizonyos részek a konyhához illesztett „kulipintyóba” szorultak ki. A bánki gyerekek többsége fiú volt, külön szobában laktak a kisfiúk („bocsok”), a közepes „kamarások”, valamint a nagyok („medvék”). A lányok („boszorkányok”) egy szobában laktak valamennyien. A szobák berendezése emeletes vaságyakból állt, ágynem∫t a gyerekek vittek magukkal. A medvéket leszámítva a többi szobában a feln√tt szobaf√nökök igyekeztek rendet tartani a szekrényekben, nem túl látványos sikerrel, noha a gyerekek nem nyúlhattak a szekrényekbe. A nagyfiúk szobájában („hodály”, „lovarda”) dúló állapotok leírására a „tábori” kifejezés kicsit enyhe. Az udvar és az épületek kissé bizarr kinézetét még bizarrabbá tették a lopott és kiszögezett táblák. A pingpongasztal felett ácsolt tet√szerkezeten a „Kristóf tér”, a fiúk által használt budik felé vezet√ úton, az ólkerítésen a „Dorozsmai út”, a lányok által használt budin (sok más, így például az akkori telefonfülkékbe kiszögezett „A beszélgetési id√ 3 perc” mellett) „Levendula u. 16.”, a kisteraszon „Pest Megyei Tanács Ideggondozó Intézete” tábla díszelgett, és a kerekes kúton is tábla értesítette az olvasót arról, hogy „A lift lefelé csak betegeket szállít”. A bánki nyaralás legfontosabb keretjátéka „Pipecland” királysága köré szervez√dött. Pipec király kétéves korában, profán trónján (a bilin) nyerte el ki-
rályságát, de azután kiskorúságára való tekintettel a legid√sebb szobaf√nök, a régens, valamint a királyi kamarás, Eszter néni gyakorolta az uralkodói jogokat. Amelyek, amúgy, egy rendes alkotmányos monarchiához ill√en, nem voltak túl jelent√sek, náluk sokkal fontosabb szerepet játszottak az államiság m∫ködtetésében a miniszterek, akik gyerekek voltak, akár havonta is váltva. Bánk, a maga akkoriban jogon kívüli privát szervezésével sok pénzbe került, különösen az elhelyezés színvonalát, akár a más gyermeknyaralási formák, táborok, vállalati üdül√k, és egyebek tarifáit figyelembe véve. Ezt a magas árat részben jobb módú szül√k tudták megfizetni, részben olyanok, akiknek pénzköltési prioritásaiban a gyerekeik szempontjai el√re sorolódtak. Bánk mindig is rejtély és titok volt azok számára, akik csak hallottak róla. Nemigen sikerült a küls√ szemlél√knek összerakni a z∫rös m∫ködési feltételeket, az igen egyszer∫ elhelyezési körülményeket, a messzir√l ordító baromságokat és a gyerekek rajongását Bánkért. Márpedig a gyerekek többsége rajongott Bánkért, többségük évekig, évtizedekig viszszajárt nyaralni, egy részük kés√bb szobaf√nökként, feln√ttként nyaraltatni. Mindez nem tagadja azt, hogy nem mindenkinek sikerült beilleszkedni a bánki közösségbe, de az √ történeteiket mindig háttérbe szorították a sokéves, öreg bánkiakról szóló mesék.
ESZTER NÉNI
A
csoda középpontja és leglényege valóban Leveleki Eszter személye volt. Ha bárki meg akarná fejteni az √ személyiségének a szerepét, ennek volnának könnyen megfogható elemei. Ilyen például az, hogy nem volt férje, nem voltak gyerekei, az √ élete Bánk volt, az √ egész éve csak készül√dés volt a bánki kéthónapos nyaralásra, az √ családja valójában mi, bánki gyerekek voltunk. Bár ez így túl emelkedetten hangzik, de ez valójában így is m∫ködött: jómagam is számtalanszor beugorhattam hozzá minden telefonálás nélkül, ha a Ganz utca felé jártam. Mint egy közeli rokonom, mindig szeretettel fogadott, mindig talált valami elfoglaltságot számomra (rendezgetni a nyári relikviákat, levinni valamit a pincébe közülük, vagy éppen megkeresni valamit ott és felhozni, leszaladni a közértbe, akármit…), többnyire nem is voltam egyedül az „éppen felugrottak” körében, és akkor kávéztunk meg beszélgettünk, de az is minden
76
A múlt csodája
gond nélkül megeshetett, hogy „de jó, hogy látlak, de most nem érek rá, gyere máskor!”, és akkor csak köszöntünk egymásnak. Eszter néni minden energiája, ideje a bánki nyaralásra fordíttatott, és ez kétségkívül Bánk „intenzitásának”, „hathatósságának” elengedhetetlen részét képezte. Egy másik, viszonylag könnyebben értelmezhet√ körülmény is elmagyarázható. A bánkiaknak nem felt∫n√, de másoknak talán érdekes lehet az, hogy az interjúk egyetlen utalást sem tesznek Eszter néni háborús sérülésére, ha úgy tetszik: fogyatékosságára. Soha nem volt merszem egyenesben rákérdezni, de mintha a kezében felrobbant volna valami, Eszter néni bal kezén csak három kacska ujj állt összevissza, és ugyancsak sérült volt lába-dereka is: már a '60-as évek közepén, amikor megismertem, ortopéd cip√t hordott, és csak bottal, az utolsó években csak kísér√ karjára támaszkodva járt. Bánk ehhez a körülményhez is hozzá lett szabva: Eszter néni hihetetlen sz∫k fizikai térben (az el√szobában elhelyezett asztal-irodája, a kisterasz és az ebédl√ terében) mozogva is 100 %-ban részese tudott maradni az életnek, s√t, lényegében kontrollja alatt tarthatta a fejleményeket. Az övé volt, az √ arcára lett kialakítva, ismerte, mindenbe beleélte magát – s ebben a világban nem tévedhetett nagyot (lásd: az interjúk töprengéseit arról, hogy mit tudott, mit nem tudott…). Máshol ez bizonyosan nem adatott volna meg neki, az √ fizikai adottságával. Már nehezebb megfejteni gondolkodásmódját, világlátását, az emberekhez, a gyerekekhez való viszonyulását. Eszter néni nem volt úgy zseniális gondolkodó, ahogy az olyanokat elképzelni szokás: nem voltak különösebb elvi és filozófiai dogmái, koncepciói, nemigen mozgott az elvont fogalmak világában. Mint minden jó pedagógus vagy ilyen humán irányultságú valaki, elképeszt√ ember-megfigyel√ képességgel rendelkezett: gesztusok, hangsúlyok, gondatlanul megkötött cip√pertlik, rágott vagy piszkos körmök – semmi sem bújhatott el megfigyelése el√l, és minden apró jelet értett a maga módján. Ilyen embereket ismertem már másokat is. Ami viszont megdöbbent√ volt, hogy √ tudott mit kezdeni ezekkel a jelekkel – ez viszont már csak az igazán zseniális pedagógusok sajátja. Szóvá tudta tenni ezeket a „semmiségeket”, amit√l kezelni tudta maga körül a viszonyokat: hangsúlyt és hanger√t, szétesettségr√l árulkodó rendetlenséget, mások által félreérthet√ vagy éppen félre nem érthet√ gesztusokat, mozdulatokat. Azzal, hogy az apró és árulkodó jeleket észrevette és szóvá tudta tenni, azzal egyszerre meg-
oldható feladatokat, az önkontroll esélyét adta meg a gyerekeknek, és ugyancsak minden másnál tapasztalhatónál nagyobb rezonanciával bírta elismerni az el√relépéseket is. Ha valakire egyszer rászólt azért, mert reggel az √ ízlését bántó fésületlenséggel jelent meg, soha nem esett ki figyelmességéb√l az, hogy megdicsérje √t, s√t, megköszönje a következ√ jólfésült reggelt, még ha az csak napokkal kés√bb köszöntött is be. És, ahogy észrevette az apró finomságokat, úgy √ maga is hihetetlen rafinériával, de pontosan érthet√en tudott kommunikálni a legapróbb gesztusokkal is. Eszter néni számára nemcsak az ördög lakott a részletekben, hanem a lényeges, a jó is. Ez részben viselkedés, az emberekhez való viszony, de egyfajta gondolkodás is. Valami olyasmi, mint Miss Marple-é az Agatha Christie-krimikben: valami igen fontos meglátásának a képessége, de a fontosság nem elviekben, fogalmakban, konstrukciókban fejez√dik ki, hanem jellemz√en analógiákban, a szóvá tevés gesztusaiban, illetve bizonyos „képes beszédben”, mesében, tanulságban. Nem hinném, hogy volna ember, aki a „medveség” bánki maximáját elvont fogalmakban, morális kategóriákban meg tudná fogalmazni, de a dolog m∫ködött: bármilyen játék közbeni magatartás, szabálysértés vagy éppen a szabályok ortodox betartása, rendetlenség, csibészség, stréberség és árulkodás mind elemzetté, feldolgozottá vált, és a maguk pitiánerségeiben tisztázódtak a dolgok szabályai, az erény és a tisztesség kicsi és helyi követelményei. És csak ezen összegy∫jthetetlen és általánosíthatatlan normák érzékletes és érzékeltetett összességéb√l volna el√állítható, mondjuk a „medveség” fogalma. A világhoz való ilyetén viszonyulás számos vonatkozásban hihetetlen el√nyöket eredményezett abban, hogy Eszter néni azzá tegye Bánkot, amivé lett. Ilyen volt például az, hogy a maguk pitiánerségében és földhözragadtságában megfogalmazott normák kezelhet√k, és viszonyulhatók a gyerekek által is. Nem kiüresedett lilaságban lehet és kell megtárgyalni azt, hogy mondjuk a számháborúban mennyire ragadtathatja el magát az ember a másik legy√zésében, hogy milyen tiszteletet kell megadni az embernek az ellenfelének, hanem mondjuk azt kell tisztázni, hogy illik-e elfordulni akkor, amikor a bemondott számról az, akinek a fején van, nem tudja, hogy talált-e avagy sem, s ezért le kell vennie megnéznie azt; avagy ellenkez√leg, aközben is le lehet olvasni, miközben √ ellen√rzi a saját számát. Ha egy-egy ember megítéléséhez sok-sok részletre kell figyelni, akkor ebb√l több dolog is következik Eszter, de a gyerekek számára is. Mindenekel√tt
77
Krémer Balázs
az, hogy mindenkiben lehet értékeket találni, legalábbis valamilyen részletében, és ezért mindenkit van miért elismerni, vagy éppen szeretni. Azután az is, hogy mindenkiben, még a legjobban kedvelt személyekben is vannak hibák, és ezért mindenkit a hibájával együtt kell tudni elfogadni. Mindebb√l az a pozitív, széls√ségekt√l mentes világkép, az emberiséghez való viszony rajzolódik ki, amelynek erényeit talán fölösleges ecsetelnem. Bánk ehhez valódi klímát teremtett: jómagam, noha életem bizonyos periódusait és bizonyos kevés embert leszámítva sohasem voltam olyan közeli és baráti viszonyban bánkiakkal, csak igen ritkán „szerettem” annyira bánkiakat, hogy a napi kapcsolat hiányát érzékeltem vagy fájlaltam volna, de ugyanakkor ritka kivételt√l eltekintve a bánkiak többségét „szeretem” annyira, hogy √szintén örüljek ritka találkozásainknak, hogy az ilyen alkalmakkor csak minimális formaságok között, pillanatok alatt képes legyek felmelegíteni azt a személyes nexust, ami közöttünk fennállt – benne egymás iránti elismeréseinkkel, fenntartásainkkal, kritikánkkal és közös ügyeinkkel. Ez a részletekb√l építkez√, árnyalt és differenciált viszony Eszter nénib√l jön, és a bánkiak összetartásának egyik fontos eleme az az egymás iránti bizalom, hogy egy ilyen viszonyrendszerben tudunk egymással mit kezdeni, és ez már így is fog maradni. Elég kevés más „közeg” képes ezt nyújtani azok között, ahol eddig életemben megfordultam. Ugyancsak el√ny származott e világlátásból Bánk intellektuális légkörére. Egyszer∫en megbeszélhet√k voltak igen lényeges, alapvet√ dolgok is, hiszen noha a dolgok témája gyakran lehetett az emberi tisztesség, a becsület, a kitartás, nem ennek kellett lennie a beszéd tárgyának. Megbeszélni ugyanis a fontos – és minden felszínes pitiánerség ellenére valóban fontos – részleteket, gesztusokat, teend√ket kellett. (Jelzem, a pitiánerség és a fontosság közötti megkülönböztetés képessége szintén „szituatív”, a bánkiak, legalábbis Bánk dolgában rendelkeznek vele, a „küls√k” érthetetlennek tartják bizonyos pitiánerségek jelent√ségét éppúgy, mint bizonyos jelent√s ügyek tisztázatlanságát. Az √ bajuk…) Annak a megfejtése, hogy vajon Eszter néni református polgári családi származása mennyiben és hogyan determinálta gondolkodásának és személyiségének épp ilyenségét, ez már végképp reménytelen vállalkozás. Valószín∫, hogy kell√ önbizalmat és önbecsülést csak egy stabil egzisztenciájú világ adhatott neki ahhoz, hogy egy ennyire részekre szedett, differenciált világban is képes legyen eligazodni, képes legyen a dolgokat helyénvalóan összerakni.
Egy erkölcseiben és anyagi feltételeiben bizonytalanabb világnak mindig is görcsösebb, merevebb a ragaszkodása bizonyos normákhoz, s nem bízik abban, hogy az erkölcseiben és erényeiben helyes, ugyanakkor célravezet√ és racionális megoldásokat részeib√l kell esetr√l esetre megkonstruálni. Eszter néni világa küzd√, törekv√ és konstruktív világ volt, amelyben meg kellett találni a jó dolgokat, megkérd√jelezhetetlen önbizalommal és öntudattal lehetett bízni magunkban és környezetünkben, abban, hogy a megoldások meg is születnek. Köthet√ Eszter néni származásához, a korabeli polgári elithez tartozás „ingergazdagságához” az, hogy ehhez az analógiás, sok történetet, élethelyzetet, embert, mesét és tanulságot feltételez√ világlátáshoz Eszter néni ritka gazdag – e sajátos értelemben vett – tudásbeli háttérre támaszkodhatott. Hogy ez a „tudás” meglehet√sen sajátos, arra akkor döbbentem rá, amikor egyszer megpróbáltam Eszter nénivel beszélgetni arról a Pikler J. Gyuláról, aki igen jelent√s hatást gyakorolt rám akkor, amikor munkáit olvastam, és akinek neve többször el√fordult Eszter néni gyerekkori visszaemlékezéseiben. Nos, Eszter néni igazából még vén fejjel sem tudta, hogy mivel foglalkozott Gyula bácsi, aki √t apró gyerekként a térdén hintáztatta, de pontosan emlékezett arra, hogy miket mesélt neki, miközben a térdén hintáztatta, és hogy milyen eredeti és emlékezetes tanulságokat fogalmazott meg neki az amúgy közhelyes meséb√l. Az agya járása ugyanakkor feltételezte azt is, hogy ritkamód befogadó volt azokra a történetekre, irodalmi munkákra, politikai hírekre és közéleti pletykákra, amelyek az √ gondolkodásához használható analógiákat, tanulsággal bíró konklúziókat vagy éppen bizonyos jelek veszélyt sejtet√ természetét megvilágító „tudásokat” adhattak. Ugyancsak köthet√ ehhez a származáshoz és ehhez a sajátos gondolkodói pályához az, amit elkoptatott szóval manapság a tolerancia és a másság értékeinek elfogadásával szoktak jellemezni. Eszter néni számára a tolerancia és a másság elfogadása önérdek volt: hálás volt mindig azért, ha a dolgok extremitását látva több jelet és gesztust jobban meg tudott érteni, hálás volt azért, ha a különcség eredménye újabb tapasztalatokhoz juttatta. ◊ nem önfegyelemb√l és indulatai elfojtásából ered√en volt toleráns, és nem ezért tisztelte a másságot, hanem önzésb√l és önérdekb√l: az √ saját világa lett gazdagabb és √ maga lett bölcsebb ett√l. Mindazt a b√dületes mennyiség∫ és mélység∫ baromságot, amit különféle helyzetekben és alkalmak-
78
A múlt csodája
kor a bánki gyerekek produkáltak, √ nem lenéz√ megértéssel elviselte, hanem humorral, szeretettel – élvezte.
tikusok mindig kajánkodtak ezen, hogy lám-lám, itt is milyen militáns szabályok vannak. Hát volt ilyen is, de valóban csak a minimális, és ezek köré – sok más tábortól és gyerekközösségt√l eltér√en – semmi ideológia nem lett „fújva”. A szabályok más része a szobaf√nökök magánügye volt, hogy hogyan intézik, de rájuk nézve ezek a szabályok is elég kemények voltak. Ritkán származott konfliktus ezekb√l, olyanok lettek szobaf√nökök, akik tudták is e szabályokat, meg valahogyan el is sajátították azok érvényesítését. Ilyen volt például a szobák rendben tartására vonatkozó elvárás, amit ki-ki maga rendezett el valahogyan, de különösen amíg Dudus néni (Eszter néni édesanyja) élt, addig el kellett rendezni, mert szigorú napi kontroll m∫ködött – amúgy imádnivalóan és jó kedéllyel. Más jelleg∫ szabályokat szintén a szobaf√nököknek kellett betartaniuk. Ezek szintén kicsi és pitiáner, de azért elég lényeges szabályok voltak. Nekem pl. nagyfiúként Kapitány verte a fejembe azt, hogy amíg gyerekek vannak a tóban, addig legalább egy szobaf√nöknek folyamatosan számolnia kell, hogy megvan-e mindenki, és ha megvan, akkor újra kell kezdeni a számolást. Történhet akármi, lehet, hogy közben fejelnek vagy várvéd√znek a parton, egyvalakinek olyan helyen kell ülnie, ahol lehet számolni, és ott számolni kell. (Ebbe beletartozik az, hogy a mélyvízbe tévedt illetékteleneket is ki kell onnan parancsolni, meg a lila szájjal vacogókat lehet√leg meg kell futtatni, el száz métert meg vissza, teljes er√vel, és csak utána visszaengedni a vízbe.) Mit mondjak, számoltunk mi együtt is a Kapitánnyal, és mérhetetlenül meg voltam tisztelve akkor, amikor el√ször mert vinni átúszni gyerekeket úgy, hogy közben nekem kellett számolni. Azt hiszem, hogy például err√l a számolós rituáléról nemigen tudott az, aki nem volt szobaf√nök, még a nagy visszajárók sem, de hát lássuk be, tényleg jobb, ha minden fej a víz fölött van, és ebb√l sem kell különösebb közügyet csinálni, csak folyamatosan számolni kell. Nem is volt ebb√l sohasem baj, de azért ehhez tényleg oda kellett figyelni. Az élet igazi része, és ennyiben a pedagógia igazi lényege, a játékról, a játékokról szólt. A játékok kapcsán a legkeményebb norma a rombolás minden formájának az elutasítása volt. A „játékrontás” maga volt a legelvetemültebb gaztett, amit bánki gyerek végrehajthatott, és az nem is maradt általában megtorlatlanul. Pozitívan fogalmazva ez a konstruktivitás elvárását jelentette. Normális földi halandó elképzelni sem tud annyi és akkora bl√dséget, hülyéskedést, amennyi és amekkora a
PEDAGÓGIA
E
szter néni környékén id√r√l id√re megjelentek sündörg√ tudósok, publicisták meg effélék, hogy kifaggassák pedagógiája lényegér√l, és megírják bel√le a pedagógia forradalmi megújításának téziseit. Ilyen munka sohasem tudott megszületni. Ezt teljességgel meg tudom érteni, hiszen noha szobaf√nökként, „szobaf√nök-tanonc” nagyfiúként több éven át hallgathattam a takarodó utáni, éjszakai szemináriumokat és korszer∫ terminológiával: esetmegbeszél√ csoportokat, azokból nemigen lehetne disszertációt írni. Hogy is venné ki magát egy olyan dolgozat, amely mondjuk azt a címet viselné, hogy „A szaros bugyik okozta kisgyerekkori traumák természetér√l és azok tapintatos kezelésér√l”, vagy „A Feketelábú ellenségként számháború közben végrehajtott tudatos csalások hatása a kamaszok önismeretére és erkölcsi öntudatára”. Merthogy a bánki pedagógia lényege ez volt: a fontos részleteket id√ben fel kell ismerni, meg kell látni bennük a lehetséges bajt és a kibontakoztatható erényt, és meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek elhárítják és kiküszöbölik a bajt, és teret nyitnak a kibontakozáshoz, a fejl√déshez. Ebben a pedagógiai kultúrában csak részletekr√l esik szó, csak kicsi és emiatt megcsinálható gesztusok, tettek, eredmények azok, amelyekben a teend√k megfogalmazhatók. De ezek mégis konzisztens egésszé állnak össze, és mindegyikük valami igen lényegesr√l szól. Ha mégis meg akarnám er√szakolni a Bánkon gyakorolt pedagógia hiteles elveit, akkor utólag még ma is csak viszonylag kevés általánosítható elvet tudnék belelátni. Abból a körülményb√l, hogy 30-40 gyerek együtt volt, származott az a követelmény, hogy bizonyos biztonsági és együttélési szabályokat elég keményen be kellett tartani. Ezeknek a szabályoknak az egyik típusa az volt, amelyek szigorúan léteztek, de a lehet√ legkevesebb hacacáré mellett. Az, hogy az egy sípszó figyelemfelhívást és kusst jelent, a kett√ gyülekez√t, a három étkezést, az öt meg a némaságik elejét és végét, ehhez a bánki gyerekek különösebb okfejtés és magyarázkodás nélkül hozzászoktak és evidensnek tekintették – noha a kételked√ küls√ kri-
79
Krémer Balázs
bánki játékokba belefért. Mindez sajátos pedagógiai elvek érvényesülését is jelentette. Játékban bárki, bármit megtehet, ami csak megengedhet√ (a régens és a kamarás rangja nem kis részben a mégiscsak szükséges befolyásolás és fék lehet√ségét biztosította, de nemigen kellett fékként beavatkozni…). Ha bármit lehet, akkor ez az elismert, a játékokban kibontakoztatható képességek és erények széles spektrumában teremthet sikereket: elismerésre okot adó erény a fantázia, a humor, az önfegyelem, a fizikai ügyesség és kitartás, a másikra való odafigyelés, a jól eljátszott szerep, a történetek lényeglátó értelmezése, és a konzekvenciák helyes és el√reviv√ megvonása, minden. És ha bárkit, bármikor, egyszer is magával tudott ragadni a játék, akkor √ már rendelkezett azzal a helyezkedni tudással, valamilyen képességgel, hogy sikereket is elérjen. Volt, akit ez a gépszíj nem kapott el, de azokat a gyerekeket, akik évekig visszajártunk Bánkra nyaralni igen, és mi ebben a masinériában a szabadságot és katartikus sikerélményeket éltünk meg. Lehet, hogy az „objektív”, küls√ elemz√k a szabályok és az autoriter normák arányát súlyosabbnak találnák, mint mi, akiket e normák megtartása a szabadság katartikus megéléséhez vezetett – egy olyan világban, ahol ezt amúgy elég sz∫ken mérték, máshol, másoknak. De az is megeshet, hogy nem a küls√ké az objektív ítélet… Bánk sikertörténetei mindig a kiugróan tehetséges és „sokra-vitte” bánkiakról szólnak, az én olvasatomban azonban Bánk legnagyobb csodája az volt, hogy nem túl tehetséges, az iskolarendszer által megtaposott és megalázott gyerekek is elismert polgáraivá válhattak e játékoknak, hogy sikeres és tartással bíró, normális gyerekek lehettek Bánkon. S√t, ismerünk olyanokat (bocs, senki ne várja, hogy meg is nevezzük √ket…), akik gyerekként Bánkon „tölt√dtek fel” annyira önbecsüléssel és sikerélményekkel, hogy végig kibírják az iskolaév megpróbáltatásait és megaláztatásait, de többen közülük ma, akár 50 év felett is abból élnek, az adja önbizalmukat, hogy √k fontos és megbecsült gyerekek voltak azok között, akikb√l lám mi minden lett. Mindaz, amit fentebb állítottam, gyakorlatilag azt jelenti, hogy Bánk igen er√sen teljesítményelv∫ világ volt, a bánki pedagógia is teljesítményközpontú pedagógia volt, hozzátéve azt, hogy a normál sportteljesítményekt√l az √rültségek kavalkádjáig mindez olyan széles skálán tette lehet√vé és ismerte el a teljesítményeket, hogy ezáltal mindenkinek kijutott sikerb√l, önbecsülésb√l és a köz elismeréséb√l is. A teljesítés, a siker katarzisának igazságos, egyenl√,
mindenkinek kijáró, és ennyiben „demokratikus” szabályainak és a tekintélyelv∫ autoritásnak a szerves és összességében szépet eredményez√ pedagógiáját jól érzékelteti az interjúkban is emlegetett „olimpiai játékok” rendje. Az interjúkban is elmesélik, hogy a klasszikusnak tekinthet√ sportversenyek mellett mindenféle ökörködésben is komoly versenyek zajlottak. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy minden versenyt különböz√ „kategóriákban” rendeztek meg, ahol a kategóriák csak nagyjából követték a korcsoportokat, és a kategóriákba való besorolás mindig is zsörtöl√déseket váltott ki, hiszen némiképp a szobaf√nökök és Eszter néni önkénye döntött arról, hogy ki kivel fog versenyezni. De a dolog lényege azért mégiscsak az maradt, hogy nem volt olyan olimpia, amelyen lett volna akár egy olyan induló gyerek is, aki valamiben ne nyert volna valamilyen érmet. Hogy a dolog lényege mégiscsak ez, ezt könny∫ bizonyítani: én is, a többiek is, harminc év után is, bánki relikviáink, Dudus néni által horgolt medvesapkánk, alufóliából ragasztott Oplatka és Cs√ díjaink, égetett szél∫ némasági okleveleink mellett máig √rizzük színes kartonból kivágott olimpiai érmeinket. Ezt a sajátos teljesítményelvet két fontos másik elv egészítette ki. Az egyik, a kudarc megélésének és a rajtuk való felülkerekedésnek az elve. Egyszer∫ ugyanis felülkerekedni a kudarcon akkor, ha rögtön látszik a következ√ siker esélye, ha a kudarc azonnal kifordítható kedélyes és humoros poénná, ha a személyes kudarc mások tanulságát szolgáló, a közösség javára fordítható tanulsággá tehet√. Hozzá kell tennem azt is, hogy ezek a személyes kudarcok sohasem váltak közügyekké, soha nem kellett nyilvánosan vállalni a szégyent. Én magam több olyan kudarcot és azok elmúlását követ√ katarzist éltem meg Bánkon, amelyek noha egy életre szóló, meghatározó élményeim, nem kellett róluk kitárulkoznom. Akkor beszélgettem róluk, amikor Eszter néni abbahagyta a nyaraltatást, és barátaimmal magam is nyaraltatóvá léptem el√, szóval ott, kollégáimmá avanzsált gyerekkori barátaim körében emlegettem fel azokat az élményeimet, amelyekr√l (hogy volt kisdomb–kisház futóverseny, hogy egy téli kiránduláson kaptam bánki nevem stb.) √k is tudtak valamit, de nem tudták azt, hogy ott valami olyannal lettem gazdagabb, amit – mások mellett – átadandó vállalkoztam kés√bb arra, hogy magam is nyaraltassak. A sikerek megélése és a kudarcok emberi túlélése mellett a bánki pedagógia valóban a „részletek pedagógiája”. Kétségkívül volt Bánknak egy igen markáns közmorálja, de nem a viselkedés általános
80
A múlt csodája
és elvi szabályaiban, elvárásaiban fogható meg a pedagógia lényege. Ezen Bánk túlment: feltételezte és megel√legezte azt, hogy az emberek, a pipeclandi polgárok érzékelik az erény mibenlétét, hogy tisztességesek, „medvék” akarnak lenni, és emiatt ezekkel a dolgokkal keveset is foglalkozott. Sokkal több id√ és energia fordítódott arra, hogy hogyan is kell az erényt és a tisztességet gyakorolni. És ez már valóban a pitiánerségek, a sikamlós határhelyzetek birodalma. Lehetetlenség lenne általánosságban megfogalmazni azt, hogy hol húzható határ a vagány csibészség és a másokat megalázó rombolás között, de ezt a határt mindig meg kell tartani. Hát akkor ezzel kell foglalkozni, erre kell figyelni, legyen szó fociról, gombfociról, a büntetéskénti éjszakai zrikálásról, vagy a koszos zokni szennyesbe való elhelyezésének elmulasztásáról. A bánki pedagógia ezekr√l szólt, s ezzel valóban maradandó útravalót adott. Feln√ttként sem alapvet√ értékeinken, erkölcseinken szoktunk ny∫gl√dni, hanem azon, hogy hogyan is rendezzük a legmegfelel√bben, erkölcseink és akaratunk szerint a mi kis pitiáner dolgainkat, mások számára jelentéktelen ügyecskéinket. Ezekb√l áll össze a világ, s ez nem csak Bánkon volt így.
gyományai vannak, amelyek evidensen vannak, akkor is, ha értelmük nincs sok, különösen nincs azok számára, akik nem ismerik e kultúrát, és nem evidensek számukra az evidenciák. Mindez önmagában is fantasztikus, csodálatos: miközben a világban az evidenciák mindenki által tudottan hazugságok, miközben a küls√ világ szabályai állandóan változnak, de ha éppen nem, akkor sem tartja be √ket senki, aközben itt van egy világ, amelyikben legalább nyáron, akár csak egy-két napig is, de otthonosan lehet benne lenni, ki lehet benne igazodni, azonosulni lehet rituáléival és szabályaival, akkor is, ha nincs sok értelmük. Még egyszer: Bánk folytonosan otthonos kultúrája '45-t√l (de lehet, hogy '38-tól, Eszter néni els√, szilvásváradi nyaraltatásától) napjainkig összeköt generációkat, azonosulható kereteket ad ahhoz, hogy akár 30 év szünet után is ugyanúgy lehessen mondjuk számháborúzni a Hármashatárhegyen, mint akkor Bánkon – miközben a világban mindenben felfordulás van. Hát, ez valóban csoda, és csak abban nincs csoda, hogy ez összeköti mindazokat, akik részesei ennek a kultúrának. Hogy hogyan lehet kultúrát „csinálni”, ezt úgysem lehet megfejteni. Valami nagy tehetség, meg még sok más is kell hozzá. Hogy mire való, hogy miért volt fontos az, hogy Bánknak saját kultúrája és evidens „tradományai” legyenek, erre talán könnyebb válaszolni. Az egyik válasz, a Professzor elszólásában is benne van, amikor egyszer Bánk helyett Kaposvárt mond. Igen, ahogy Brecht után minden színházi embernek törekednie kell arra, hogy a közönség legalább a ruhatárig megélje a katarzist, úgy Bánk is törekedett arra, hogy a nyaralás katarzisa ne a ruhatárig, de lehet√leg a következ√ nyárig is eltartson. Bánk igen tudatosan más volt, mint a küls√ világ, és erre jó okkal büszke is volt. Bánk katartikus élmény volt abban, hogy a küls√, álszent és hazug világgal szemben lehet egy emberi világot is csinálni, amelyben nem a „rókaság”, hanem a „medveség” a meghatározó az emberek közötti viszonyban. Bánk a maga gyerekes államiságával politikai karikatúra és kritika volt a küls√ politikával szemben. Ezt azonban ott a feln√ttek, a szobaf√nökök élték így meg, noha utólag valamennyien belelátjuk a külvilág politikájának szánt gyerekes grimaszt is. A bánki világ másmilyensége, a maga kultúrájával a külvilág visszásságaitól függetlenül is élvez létjogosultságot. Mindaz a játék és mese, ami a gyermekkori szocializáció normális része, itt intenzívebben m∫ködött: játék és mese volt az egész élet,
KULTÚRA ÉS „TRADOMÁNY”
H
ogy Bánknak saját kultúrája van, ezt leginkább azok tudják, akiknek vannak bánki barátaik, de √k nem voltak bánkiak. ◊k ugyanis állandóan elborzadással vegyül√ csodálattal konstatálják, hogy ezek a hülyék olyan nyelvet bírnak, meg úgy viselkednek, hogy ennek más számára semmi értelme sincsen. Valószín∫, hogy igazuk van. De ugyanezt belülr√l is meg lehet élni: én magam még nem is éltem, nemhogy nem voltam bánki gyerek akkor, amikor Dzsózi Bánkon nyaralt, talán ha kétszer találkoztam vele Eszter néni betegágyánál a kórházban, és akkor sem kerültünk semmilyen személyes viszonyba, egy csomó olyan dolgot mesél itteni interjújában, ami új nekem, és mégis ismer√s minden szava, értem és át tudom élni mindazokat a történeteket és helyzeteket, amir√l mesél. És az is igaz, hogy ha meglátogatom a hétéves lányomat Szálkán, Hapsiék nyaralásán, ott akkor is ismer√sek a táblák, a helyzetek, akkor is szót értek minden gyerekkel, ha még sohasem jártam ott és sohasem találkoztam velük. A bánki nyaralásnak kultúrája van, ami keretet ad az ottani életnek, ha-
81
Krémer Balázs
amelyben meg lehetett élni mindazt, amit mások csak elképzelni tudtak: a félelmet és rettegést, a legy√zöttséget, no meg a h√siességet, a bölcsességet, az összefogást, a kitartást, mindent, mint a mesében. Bánk kultúrája klíma és atmoszféra volt ahhoz, amit mások, máskor jó esetben csak különleges ceremoniális körülmények, mondjuk egy bábszínházi el√adás alkalmával élhettek meg. Vagy még úgy sem: a lépcs√n ül√ polgár egyszerre lehetett közönsége, de résztvev√je is annak a játéknak, amelynek f√szerepl√je, mondjuk – az interjúkban többször visszaköszön√, csíkos fürd√köpenyt csuklyaként a fejére borító, nagyobb gyerek által eljátszott – küldöttségbe érkez√ ellenséges követ. Ebben a világban és ebben a kultúrában komolyan lehet venni az élet szabályait, a játékszabályokat, már csak azért is, mert mint a mesében, itt mindig gy√z az igazság. Azután az is fontossá teszi a saját hagyományokból, rituálékból és „cerclikb√l” építkez√ kultúrát, hogy a dolgok kerete nem puffogó és közhelyes elvi dekrétumokból áll össze. Az igazságok, az erények, a helyes cselekedetek a pitiáner részletekhez, szituációkhoz és alkalmakhoz köt√dnek, de akkor valaminek mégiscsak össze kell tartania a dolgokat. És valóban, a bánki tradományok legf√bb értelme pont ez: evidenciákba rendezik az élet rendjét, megjelölik azokat a helyeket, id√pontokat, amelyek fontosak az életben, és kijelölik az ott és akkor teend√ket. Ezeknek éppenséggel van némi értelmük, s ezt ugyanúgy meg lehetne fejteni, ahogy kultúrantropológusok távoli kultúrákat fejtenek meg. Abban az értelemben biztos, hogy nem logikusak ezek a tradíciók, hogy logikailag nem vezethet√k le más körülményekb√l. Nincs ember, aki meg tudná mondani az okát annak, hogy a nagyfiúk miért „lóversenynek” titulálják esti közös, korábban a patak hídján, kés√bb a síneken megejtett pisilésüket, és miért éneklik közben kissé rekedtes, mutálós hangon a „Viva, viva la musica”-t (meg egyéb rituális szövegeket is mondanak). Szóval ennek értelme nincs sok. Funkciója van. A nagyfiúk cerclijére hivatkozva ugyanis így el√re lehet küldeni a kicsiket lefeküdni, s van mód megbeszélni mindazt, ami csak a nagyobbakra tartozik. Azután, ha a kisebbek meg a lányok már el is foglalták a Levendulát meg a Dorozsmát (a budikat), akkor is van hogyan kielégíteni a szükséget. Meg hát a másik házban hosszadalmas lenne végigvárni, amíg mindenki magányosan elintézi a dolgát, és órákig tartana a lefekvés. Szóval, ott és akkor, mégiscsak volt értelme annak, hogy énekszóval és közösen zajlott a hugyozás. Ami meglehet√sen bizarr mindenki másnak.
Na ja, ha manapság tarokk-parti van a Dugónál, amelyr√l tudnivaló részben az, hogy a tisztelt partnereknek voltam szobaf√nöke, a partnerek között megtalálható a velem egyid√s Tocs, aki szintén volt szobaf√nöke az uraknak, és t√le tanultak tarokkozni, valamint, hogy az urak (Hapsi, Petya, Dugó, Brunó) akképp fejlesztették tarokk-tudásukat, hogy a takarodó után pokróccal elsötétítették az ablakokat, és olykor velünk, olykor titokzatosan nélkülünk elég hosszasan kísérleteztek az éjszakában a partnerek XXI-ének elfogásával, valamint az, hogy ezek a fiúk voltak szobaf√nökeink akkor, amikor Tocssal nyaraltattunk, meg azután még lehívtak feln√ttnek akkor, amikor √k kezdtek el nyaraltatni, és most már √k nyaraltatják Tocs gyerekeit is, meg az enyémet is; szóval, amikor jóval éjfél után, a „Skíz oszt–nem oszt” kör után felhangzik a „dübörögnek a lovak!”, valamint a „lóverseny!” felkiáltás, és ezek után a városmajori éjszaka csendjét érces baritonok zengik be Mozart ifjúkori zsengéjének egyéni tónusú interpretálásával, nos, ne legyen senkinek kétsége afel√l, hogy mi is történik. Tovább élnek a bánki hagyományok!
CSODA VOLT-E BÁNKON?
N
aná. Err√l beszéltem idáig. Mi, akik megéltük, nekünk az volt, és ezért az is volt. Aki nem hiszi, kövesse Rádai Esztert, kérdezze meg akármelyikünket, meg fog róla gy√z√dni: az volt. Rejtélyes és kalandos utazás, a nyár és az év csúcsa. Hogy úgy amúgy csoda volt-e, azt nem tudom. Az biztos, hogy nem volt Bánk tökéletes. Mindannyian ismertük, tudtuk Bánk és Eszter néni hibáit és hiányosságait. Sem Bánk, sem Eszter néni nem tudott mit kezdeni a szexualitással, a konstruktivitásba nem fordítható, romboló kamasz-indulatokkal, vagy például Eszter néni sohasem tudta elfogultságát leplezni kedvencei, liblingjei iránt. Ezt tudtuk, tudjuk, na és? Ett√l még valami ritka és nagyszer∫ dolog volt. Már gyerekként is, de feln√ttként különösen hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy magyarázkodnom kell e csodáról. Bánkot rejtélyes mendemondák, manapság sajnálatosan egyre szélesebb körre vonatkoztatott, és emiatt visszamen√legesen is egyre ismer√sebb gyanúk és vádak vették körül, beszéltek a bánki gyerekek és szül√k konspiratív, „zsidó” és „szabadk√m∫ves” titkos köreir√l és effélékr√l. Szóval, err√l nincs mit mondani, ezen a nyelven nem kell, nem szabad, de nem is lehet Bánkról
82
A múlt csodája
beszélni – meg másról sem. ◊szintén sajnálom, hogy ezzel együtt tény: Bánk arisztokratikus és exkluzív, csak a miénk, bánkiaké, és ez már így is lesz. Ebbe már más nemigen fog bekerülni. Sajnálom, mert nekem is könnyebb lenne egy olyan világban élni, ahol többek és mások is megélhettek volna valami hasonló csodát, ahol éppolyan könnyen szót tudhatnék érteni mindenki mással is, mint azokkal, akik bánki gyerekek voltak. Ezen ma már nincs mit változtatni. Bánk amúgy, objektíve is köt√dik egy csodához. Ez pedig maga a gyerekkor csodája. Mindenki akkor képes megélni a csodát, és hát ebb√l a szempontból a bánkiak sem különböznek másoktól: mindenki arról a korról beszél Bánk aranykoraként, amikor √
maga volt gyerek. Ez szomorú, hisz mindenki számára, aki efféléket ír vagy olvas, a csoda szükségszer∫en múltidej∫. Ezért azután ma már mindegy is, hogy Bánk csoda volt-e, vagy sem; hogy kinek volt az és kinek nem. Egy dolgunk marad: igyekezni azon, hogy gyerekeink, hogy minél több gyerek megélhessen valami hasonló csodát. Ha másban lehet is, ebben a reményben biztos, hogy nem lehet különbséget tenni bánkiak és nembánkiak között. Vanek, 14 éves bánki, utód-bánki szendr√i, rostallói nyaraltató szálkai szül√
Vonat-vendégl√ és szálloda, Portaluppi, Olaszország, 1930
83
