Nagy kóstoló a repülős szakmából, és egy kicsi Írországból
A Leonardo da Vinci Program támogatásával Készítette: Petrőczy Pál Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi gyakorló Műszaki Középiskola
2009. 04. 26. -Utazás: Az írországi kirándulásunk első napja többnyire természetesen az utazásról szólt. András osztálytársammal, kíváncsisággal teli érzésekkel vágtunk neki a Budapest- Dublin repülőútnak. Az utat természetesen a repülőgép rendszereinek működésének figyelésével töltöttünk és nagyon élveztünk, de azt hiszem ez szakmai ártalom. A repülőutat egy átszállás erejéig megszakítottuk Frankfurtban, így volt szerencsénk szemügyre venni az egyik legnagyobb repteret a világon! Dublini reptér feletti süllyedéskor tudatosult bennünk mennyire is más itt a klíma. Több felhőrétegen átrepülés után landoltunk az esőáztatott kifutón. Ezt követte egy négyórás buszút Limerick-be, ami nagyrészt a korai kelés okozta fáradtság kipihenésével telt. A célvárosban eső fogadott minket, majd kis várakozás után jött értünk Zoli, aki egy a Shannon Aerospace-ben dolgozó magyarok közül, ahol a következő két hétben folytatjuk majd a munkavégzést. Ő elvitt minket a szállásra, majd a poggyászok lerakodása után a többi ottani magyarral együtt elmentünk egy közeli pub-ba, egy welcomedrink erejéig. Ezután bár a „holtponton” túlesve, de még mindig fáradtan vettük igénybe a szállodai szobánk elsődleges rendeltetéseit. 2009. 04. 27. -Első munkanap: Reggel 7.15-re jött értünk Zoli, csakúgy ,mint az elkövetkezendő munkanapokon. Ő vitt be minket a portáig, ahol elsőször is kaptunk egy visitor belépőt. Ezután már hivatalos „látogatóként” találkoztunk Micke Holley-val aki elkísért minket egy előadóba. Itt megtörtént a kötelező baleset és tűzvédelmi oktatás, majd átadták nekünk az öltözőszekrény kulcsokat és az ebédjegyeket erre a hétre. Miután átvettük a munkaruhánkat, megkerestük Paudy Clancy-t, aki a legtöbbet foglalkozott velünk ottlétünk alatt a munkahelyen. Vele együtt apró nehézségek után átvettük a szerszámosládánkat és indulhat a munka! Mivel nem marad túl sok idő a mai napból nem lettünk beosztva még
egyetlen csapathoz sem, így a kárpitosokhoz mentünk besegíteni, ahol megszámlálhatatlan kiszerelt ülés volt egy nagy teremben. Ezekre segítettünk felhúzni a huzatokat a többieknek. Miután lejárt a munkaidő, bementünk Limerick-be internet cafe-ra vadászni. Majd hattyúkat etettünk a Shannon folyón. Innen elvittek minket egy közeli hipermarketbe, ahonnan hazafelé úton rögtön megtapasztalhattuk milyen az ír idő. Alaposan elázva érkeztünk meg a szállásunkra egy kiadós esőben sétálás után. 2009. 04. 28.-Cargo-zás indul!: Reggel be lettünk osztva 1-1 külön helyre. András a cabin-ba ment dolgozni, míg én a cargo-crewt erősítettem a továbbiakban. A csapat nagyon vegyes nemzetiségű volt. Volt itt két horvát, német, osztrák és természetesen írek is. A hangulat jó volt és már az első napon is sokat tanultam. Sajnos nem egy nagy gépen dolgoztam, így kiegyenesedni munka közben nem nagyon lehetett a poggyásztérben, de ennek a hátulütőit rögtön természetesen nem éreztem. A munka elején ragasztószalaggal fedtük le a csavarfejeket, ezzel védve későbbiekben a bőröndöket. Ezután megkezdődött a padlólemezek közti rések feltöltése szigetelőanyaggal és a szükséges előkészületek, mint a maszkolás a munkaterületek közül. Megtanultam hogyan is megy ott az anyagfelvétel. A helyi ebédlőben az ebéd nagyon jó volt és kiadós. Háromkor egy indulásra kész gépet toltak ki a hangárból hajtóműátmosásra. Megint érdekes dolgot láttunk és természetesen segítettünk, amit csak lehetett. Nyolcra érkeztünk a szálláshelyre. Egy hideg vacsora és az általános alvási előkészületek után, teli fejjel vágtuk magunkat ágyhoz. 2009. 04. 29. –Aftcargo: Szerdán, miután a tegnap készített első cargo-rekesz majdnem teljesen kész volt, a csapat egy részével a teljesen borításmentes hátsó cargotérbe kerültem. Ekkor éreztem először súlyos hiányát a térdprotektornak a vékonyka fém bordákon térdelve. Itt megtanultam szegecselni és úgynevezett anker-nutokat cserélni. Miután ezek az anyacsavarokat magukba foglaló elemek rendben voltak kezdődhetett a padló és oldallemezek felrakása, majd az első cargo befejezése a mennyezeti borítás felrakásával. Délután érkezett egy Lufthansa Airbus A320-as D-checkre, azaz egy szervizelésre, ami kiterjed az
egész szerkezetre. Még nem tudtam mennyi munkát fog nekem adni a későbbiekben… 2009. 04. 30. – Folytatás: A mai napon lényegében a tegnapi munkafolyamat folytatódott. Tovább haladtunk a padló és oldallemezek felrakásával. Meg kellett oldanunk időközben pár problémát, amit nagyrészt az újonnan készített panelek csavarhelyeinek enyhe eltérése okozott. A nap folyamán jutott időnk egy kicsit körbenézni a hangárban a gépek között. Itt volt szerencsénk felfedezni berendezéseket, amelyeket bár elméletben jól ismertünk, de még sosem láttunk, vagy fogtuk. Délután bementünk a közeli nagyvárosba, ahol egy kis internetezést követően felmentünk Lacihoz és Kobakhoz. Gyorsan telt az idő a régi, Kossuthos éveink alatt történt dolgok és természetesen volt tanáraink taglalásával. Egy pár órára ismét középiskolásokként érezhettük jól magunkat, ami bár nem volt olyan régen, de azt hiszem mindig is kellemes nosztalgiával tölt majd el minket. 2009. 05. 01. -Péntek: A hét utolsó munkanapjára fáradtan keltem és a munka első pár órája sem éppen a jókedvemet szolgálta. Miután munkának kaptam egy padlólemez dinitogénnel való pucolását és közben több embertől kellett megtudnom olyan dolgokat mint például kötelező maszk és kesztyűviselés, vagy a tűzoltópalack szigorúan közelben való tartását. A délutáni órákban a már előbbiekben említett Lufthansa A320-ason dolgozó Lacinak segédkeztünk a segédhajtómű kiömlőnyílása körüli borítás leszerelésében majd a hajtómű ventillátorlapátjainak pucolásában. Munka után elvitt minket egy nem távoli, de gyönyörű helyre, Killaloe-ba. Itt a Shannon folyó megduzzadásából keletkezett tó található. A város jelképe egy a magyar kilenclyukú hídhoz hasonló híd, amely a városka két részét köti össze. Már a partról lehetett látni egy szép, igazi erődszerű ír templomot, amelyet meg is csodáltunk közelebbről a mellette lévő paplakkal együtt. Az egész település még az átlagosnál is nagyobb, magyar embernek szokatlan nyugalmat áraszott. Azt hiszem ezzel együtt lett felejthetetlenné ezt a kedves hely. 2009. 05. 02. –Végre hétvége!: A sok izgalommal, új dolgokkal és fáradságos munkával eltelt első munkahét után igyekeztünk minél jobban kihasználni a szombatot. Kezdetnek jó volt a tízórás kelés, amit egy gyors reggeli és buszfogás után egy alapos, ismerjük meg Limerick-et túra követett. Első dolgunk volt, hogy a hétköznap már kiszemelt várat meglátogassuk a folyóparton. Ezt a vaskos erődítményt, az építtetője után King John’s Castle-nek hívják. A várban található bemutató épületben egy
videót tekinthettünk meg a vár életéről, majd egy kiállítást az építkezésről, a korabeli technikáról és viseletekről. Ezután be lehetett járni a bástyák egy részét és az udvart. Folytatva a kirándulást, a nap hátralévő részében meglátogattunk egy parkot, egy pizzázót, az internet cafét és egy pub-ot is. A lábunkat lejártuk, de élveztük a túrát, köszönhetően az ott nagyon jó időnek számító 15 foknak és napsütésnek. Talán az egyetlen napja volt kintlétünknek, amikor végre levehettük a kabátunkat. 2009. 05. 03. –Vissza Limerick-be: Vasárnap már fél órával előbb keltünk és az előző naphoz hasonlóan a várba vettük az irányt. Ezúttal azonban nem a kiállítás és nem is a látvány, hanem az ott található ajándékbolt volt a cél. Itt megvásárolhattuk a szeretteinknek szánt ajándékok jelentős részét. Visszafelé úton egy utcai jótékonysági bálon haladtunk keresztül, és összehaverkodtunk egy macskával is az utcán, miközben vásárolni igyekeztünk. Mint egy fél órával később kiderült fölöslegesen, mert vasárnap a boltok nagy része csak 12-1 óra körül nyitott. Így hát elmentünk a tegnapi pizzázóba ebédelni, majd folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Számunkra szokatlan volt az ottani laza hozzáállás a munkához, amit több helyen is tapasztaltunk, de örömmel tapasztaltuk azt is, hogy az eladók nem olyan kényszeredetten dolgoztak mint itthoni kollegáik. A mai napba is belefért egy kis interneten való kapcsolattartás az otthoniakkal. A kávézóban már –„viszlát barátaim”-mal köszöntek el tőlünk a bolt vezetői. Ez a nap is tartalmasra sikeredett és hál isten a tegnapihoz hasonló időjárásban. 2009. 05. 04. –A cargo-karrier vége: A hétfői nap az itthon ismeretlen bank-holiday napja volt. Ilyenkor a bankok és a boltok sem nyitnak ki, az emberek nem dolgoznak. Nem úgy, mint a repiparban dolgozók! Mi, bár új hetet kezdtünk, nem kerültünk új csapathoz. A nap nagy részét a cargo-ajtók felszerelésével töltöttük. Meglepő lehet, de elárulom, hogy az egyetlen megterhelő dolog az ajtó súlya lehet, de nem a pontos helyre való bejátszás, mint egy autónál. A két ajtó felszerelése nem is
tartott csak az ebédszünetig. Ezen a napon találkoztunk, az ott inspektori munkát végző Balázzsal. Tőle ismét érdekes és nem utolsósorban megfogadandó szakmai tanácsokat hallhattunk. Az esténk csak úgy telt, mint mindegyik mikor nem megyünk be a városba. Kis tévézéssel és pihenéssel. 2009. 05. 05 –Egy új munkaterület: Ma kerültünk új csapathoz a második hétre. Osztálytársam a bay-3-on ácsorgó török gép hajtóművező csapatához került. Én a már korábban említett bay-2-n lévő immár teljesen szétbombázott Lufthansa gépen dolgoztam, a flight controll csapatban, ami a függőleges és vízszintes vezérsíkon való munkát jelentette. Most egy ember mellé lettem beosztva. Első feladatom a vízszintes vezérsík belsejében, jégtelenítő és ipari samponból keletkezett ártalmatlan, de annál undorítóbb kocsonyás anyagot kellett eltávolítanom a szerkezeti elemek közül. Miután az egyik kollega jóváhagyta a munkámat, Andrással nekiiramodtunk elintézni, hogy legyen ebédjegyünk erre a hétre és a vészesen közelgő ebédszünetre. A munkanap vége felé Lacival a futómű csavarjait vontuk be egy védőanyaggal. Délután bementünk a városba a kollegával, postára vadászni plusz beugrani egy rugby-rajongóktól hangos pub-ba inni egy-egy Guinness-t. 2009. 05.06. –Kicsit feljebb: Szerdán ugyanabban a csapatban de más emberhez kerültem, akivel a függőleges vezérsík belépő élére raktuk fel az áramvonalasságot biztosító idomokat. Miután letakarítottam őket, a helyükre kerültek az idomok, majd maszkolnom kellett az illesztések körül, hogy ezzel előkészítsem a későbbi szigetelő, kitöltő anyag felhordását. Az új munkatársam kellemesen laza egyéniség volt. Érdeklődő és nem utolsósorban hajlandó volt kicsit lassabban beszélni, ha megkértem őt. Ezzel el sem tudja képzelni mekkora könnyebbséget okozott a többi ír megértéséhez képest. A mai vásárlás is eláztatott minket hazafelé, de már felkészültebben ért minket, mint a múltkori eset. Ez annyit takar, hogy felvettem az esőkabátot. Bár így is eláztam, de nem annyira. 2009. 05. 07. –Nem az én napom: Reggel a munkámat a tegnap elázott, még mindig a radiátoron száradó farmeremben hagyott öltözőszekrénykulcs másolatának hajkurászásával kezdtem. Miután ez sikerült, a
munkaterületre érve rögtön lehetőségem adódott fejleszteni a söprögetési képességeimet. Mikor felsöpörtem az egész területet, folytattuk az idomok felrakását és a maszkolást. Reggeli szünet előtt sikerült a saját figyelmetlenségemnek köszönhetően lefejelni egy szerelőpanelt. Az elkövetkezendő időben a leszerelt oldalkormányon dolgoztam immár sajgó fővel. Itt ragasztó tömítő anyagot kellett eltávolítanom és egy végidomot felhelyeznem. A munkanapom vége felé porszívóztam egy nagyot a repülőgép farokrészében, ahol többek között a vízszintes vezérsíkot állító mechanizmus is helyet kapott. Munka után még utoljára bementünk a városba internetes kapcsolatot felvenni, immáron még eddig nem tapasztalt rossz időben. 2009. 05. 08. –Finálé: Az utolsó munkanapon 11-ig Laci mellé lettünk beosztva, ahol segítettünk a hajtóművek gondolaajtajainak lecsukásában, majd egy-egy panelt raktunk vissza, a szárnytövekben. Ezután a kötelező „leszerelési” precedens végigjárásaként leadtuk a szerszámosládát, a ruhákat és az öltözőszekrénykulcsokat. Délután resztvettünk a bay-3on álló gép befejezésében, kivontatásában, majd egy hajtóművezésen, amelynek során egy megadott forgatókönyv szerint leellenőrzik járatás közben a hajtómű rendeltetésszerű működést és minden feltételét. Ez egy másfél órát igényelt, plusz utána a szerelőhangárba való visszavontatást, amit volt szerencsém a vontatókocsiból átélni. Nagyszerű élmény volt az egész délután! Haza végül is ennek köszönhetően fél 9-kor kerültünk, de egy pillanatig sem bántuk meg. 2009. 05. 09. –Türelmes várakozás: A hazautazás előtti nap a szálláshelyen telt egészen este nyolcig. Ez alatt az idő alatt papírokat intéztünk a portán és jobb elfoglaltság híján tanultunk egy keveset. Késő délutánunkat egy kis tv-nézéssel töltöttük. Este nyolckor Laci ismét csak elvitt minket egy szép helyre, ami nem volt más, mint a Shannonfolyó öblének egy része. Gyönyörű volt a táj a naplementében. Hazafele beugrottunk egy búcsúsörre a 400 éves Durty Nelly’s nevű pub-ba a Bunratty vár mellett. Nagyon hangulatos, magyar szemnek szokatlan hely volt, de mindenképpen szép befejezése volt a napnak és ezzel az egész kintlétünknek! Féltízes hazaérésünk után becsomagoltunk mindent indulásra készre. És utoljára nyugovóra hajtottuk a fejüket a Two Mile Inn Hotelban. 2009. 05. 09. –Hazaút:
Vasárnap hajnali háromkor keltünk fel, hogy leadhassuk a szobát a taxi érkezéséig. Minden rendben ment, csak a taxi nem akart jönni. Ez felettébb kellemetlen volt, mivel ebben az időben ez az egyetlen esélyünk elérni a négy órakor Limerick-ből induló reptéri buszt. A taxi végül is 45-kor berobogott és mivel nem sajnálta a gázpedált taposni, szerencsésen elértük a Dublin-airportig közlekedő távolsági buszt. A három órás buszúton volt még egy kis időnk hunyni egyet a hosszú nap előtt. A reptéren a gép indulásáig több mint négy órát várakoztunk, majd az átszállásnál Zürichben további négy órát. Ebben szerepet játszott a járat késése is. Ezt méltán ellensúlyozta az Alpok látványa, majd a Balatoné. Jól éreztük magunkat kint, de azt hiszem mindketten nagy örömöt éreztünk, amikor végre landoltunk Ferihegy betonján és már előre örültünk a ránk várók viszontlátásának.
Ezúton szeretném megköszönni az írországi élményeket és tapasztalatokat azoknak, akik lehetővé, és akik jobbá tették a kintlétünket: A Leonardo da Vinci Programnak, a Kossuth Lajos Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola Alapítványának és igazgatójának, Csernevné Fekete Ágnesnek és végül de nem utolsó sorban Simsik Lacinak, Gyömbér Zolinak és az összes kint dolgozó magyarnak, akik nélkül nem lehetett volna ilyen jó az ottlétünk!
