Az értékrend szerepe egy szilágysági falu magyar lakosainak migrációs stratégiáiban

Az értékrend szerepe egy szilágysági falu magyar lakosainak migrációs stratégiáiban TDK dolgozat

Készítette:

Konzulens:

Keresztury Ágnes

Dr. Biczó Gábor egyetemi adjunktus

ME-BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet

1

Tartalomjegyzék

Bevezetés …................................................................................................. 3 Modernizáció és tradicionalitás Bősháza vonatkozásában .................... 6 Értékrend három generáción át …............................................................ 8 1. Az idősek értékrendje.......................................................................... 8 1.1. Az idősek értékrendje a II. világháború előtt …........…............ 8 1.2. Az idősek értékrendje az államszocializmus idején ….............. 11 1.3. Az idősek értékrendje a rendszerváltás után …......................... 12 2. A középkorúak értékrendje …............................................................ 15 2.1. A középkorúak értékrendje az államszocializmus idején …..... 15 2.2. A középkorúak értékrendje a rendszerváltás után …................ 18 3. A fiatalok értékrendje …...................................................................... 20 A fiatalok helyben maradásának okai …................................................... 24 1. Az idősekért érzett felelősség …........................................................... 24 2. A föld jelentette biztonság …................................................................ 27 Összegzés ….................................................................................................. 29 Mellékletek …............................................................................................... 31 Irodalomjegyzék …...................................................................................... 33

2

Bevezetés

A modernizáció - bár vannak univerzális jellemzői, mint a gazdasági technológia, az infrastruktúra, vagy az oktatás fejlődése – minden társadalomban másképp megy végbe, mivel „a társadalomban rendelkezésre álló tudáskészletek, kulturális jelentések, koncepciók és hagyományok, valamint vallási meggyőződések kontextusában zajlik le.” [Niedermüller:2008:13] Jelen dolgozat egy olyan erdélyi, vegyes lakosságú települést kíván bemutatni, ahol a magyar közösségben a modernizáció részben megrekedt azáltal, hogy a gazdasági, és társadalmi viszonyok átalakultak ugyan, de az ott élők értékrendjében számos, a hagyományos paraszti társadalomra jellemző elem maradt fenn, melyek visszahatnak a modernizáció folyamatára. A vizsgált település, Bősháza, 541 lakossal rendelkezik. Szilágy megye északi részén, a Tövishát nevű kistájon fekszik, kaszálóként, legelőként vagy megművelt földterületként hasznosított dombok között.1 Önálló önkormányzata nincs, Benedekfalva (Benesat) kommuna központhoz tartozik Szamosszéplakkal együtt. A tájegység sok más településéhez hasonlóan vegyes lakosságú, a magyarok és románok aránya hozzávetőleg 60-40%. A két nemzetiség nem szegregálja élesen egymást a falun belül, sem térben, sem pedig a mindennapi tevékenységeikben, és az elmúlt 20 évben egyre gyakoribbá váltak a vegyes házasságok is. Magyarok és románok komolyabb konfliktusok nélkül élnek együtt a nyelvi és vallási különbségek ellenére. A magyar fiatalok nem költöznek el a faluból, vagy, ha bizonyos ideig vállalnak is másutt munkát (nagyobb városokban, vagy külföldön), legtöbbször visszatérnek a településre. A románok ezzel szemben, legtöbb esetben elhagyják a falut, és legfeljebb idős korukban költöznek oda vissza.2 A Bősházán maradó magyarok gyakran szüleikkel, vagy házastársuk szüleivel élnek együtt, akkor is, ha gyermekük születik. E három generációs családmodell létrehozott egy sajátos gazdasági stratégiát: az idősek a 1 2

Ld. 1. számú melléklet Ld. 2. és 3. számú mellékletek

3

mezőgazdasággal, és az állatokkal dolgoznak, míg gyermekeik a közeli városokban – Zilah, Szilágycseh – vállalnak munkát, fennmaradó idejükben pedig gyermekeikkel foglalkoznak, illetve segítenek szüleiknek a mezőgazdasági munkákban. Hipotézisem szerint az alacsony migrációs hajlandóság alapvető és egymást erősítő okai, hogy a magyar társadalomban több, a hagyományos paraszti társadalom értékrendjében érvényes szokás él tovább, mint az együtt élő román közösségben. Másfelől, a Bősházáról az elmúlt évtizedekben – városokba, esetleg külföldre – elvándorló magyarok negatív tapasztalatai visszatartó erőként fejtenek ki hatást a közösség kollektív értékítéletében, és gyengítik az elvándorlási hajlamot. Jelen dolgozat a bősházi magyar közösség lokális értékrendjének azon elemeit kívánja megvizsgálni, amelyek hatással vannak a migrációs stratégiákra. Ezek egyike feltételezésem szerint az idősek státusza, mivel a fiatalok és középkorúak helyben maradásának egyik oka, hogy a hagyományos értékrendben az idős szülők státusza elválaszthatatlan a tekintélytől, ami azt jelenti, hogy a fiatalok kötelességüknek érzik az idősek gondozását. A másik tényező a fiatalok státusza, mely az elmúlt 70 évben jelentős változáson ment keresztül: a földtulajdon központi értékképző szerepének eltűnésével megfordult a helyzet, és immár az idősek vannak függésben gyermekeiktől.3 A harmadik tényező a munka megítélése, mely szintén a földtulajdonlással, illetve annak elvesztésével kapcsolatban ment át változáson: korábban a munka jóformán egyenlő volt a mezőgazdasági munkával, ám a földek államosítása sokakat kényszerített arra, hogy az iparban dolgozzanak. A fenti tényezők mentén kívánom tehát megvizsgálni a három különböző generáció értékrendjét, elsősorban az értékek átadására, folytonosságára koncentrálva. A dolgozat csak a település magyar lakosaival foglalkozik, mivel nem célja az összehasonlítás. Az együtt élő román közösséggel kapcsolatos kutatások folyamatban vannak, és később kerülnek feldolgozásra4.

A hagyományos paraszti közösségek felbomlásának egyik fontos ismertetőjegye, hogy a 3 többgenerációs együttélési modell felbomlásával az idősek tekintélye csökken. Ennek oka részben az, hogy a státuszukat biztosító földbirtok gazdasági jelentősége az elmúlt évtizedekben leértékelődött. A folyamat a Székelyföldön és Gyimesben jól nyomon követhető: Lásd film. Kibomlott kéve. OTKA 2006os film. Bősházán is megfigyelhető a föld státuszvesztése, ennek ellenére az idősek tekintélye megmaradt. 4 2010. augusztusában négy tövisháti településen, köztük Bősházán, falvanként 75, a két nemzetiség

4

A tradicionális falusi társadalomban az értékek és célok homogenitása, és az alacsony lélekszámú lokális közösség magával hozta az egységes normarendszer kialakulását, melynek betartatásáról a közvélemény, avagy a közösség egésze gondoskodott. Mivel a megélhetésnek más módja néhány specialistától eltekintve nem volt lehetséges, ezért a közösség szankciói, a szolidaritás megvonása az egyén lehetőségeinek beszűküléséhez vezetett. Emiatt tekintette mindenki megkérdőjelezhetetlennek, és érvényesnek a kialakult normákat. [Nagy:1989] Az értékek és normák áthagyományozása a családban történt, az egyén helyét pedig a generációs és nemi szerepek jelölték ki. [Szabó Á.:2008:28] A falusi értékrendet és életmódot is átalakító, gyors és erőltetett modernizáció Romániában is, csak úgy, mint hazánkban, az államszocializmus bevezetésével kezdődött meg. A magán földtulajdon megszűnt, helyette megalakultak a kollektívek5, ahol a falusiak az állami földeken dolgoztak. A városokkal való intenzívebb kapcsolat következtében a tradicionális falusi erkölcs, és a közösség kontrolláló ereje felbomlott, mivel az addig homogén életút modellek heterogénné váltak, így különböző célok és stratégiák jelentek meg. Oláh Sándor és Szabó Á. Töhötöm szerint azonban néhány tradicionális értékrend-elem fennmaradt, mint a biztonságos, kisebb mértékű, de állandó jövedelem favorizálása a kockázatos nagy nyereséggel szemben, mely, mint majd láthatjuk, a vizsgált településen is döntő tényező a helyben maradás mellett. A rendszerváltás újabb fordulatot hozott, mely átalakította az addig bizalmon, és hosszú távú reciprocitáson [Szabó Á.:2008:56] alapuló falusi közösséget, és gyengítette a nem vérségi kapcsolatok jelentőségét. Elveszett az egyénnek a közösségbe, vetett bizalma, mivel az már nem tudta szankcionálni a normaszegéseket, és fenntartani az egységes normarendszert. A közösségi mentalitás bizonyos elemei azonban tovább élnek, még ha valamelyest változnak is, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez. [Szabó Á.:2008:254] Az államszocializmus bevezetése, majd a rendszerváltás Bősházán is átalakította ugyan a normákat, ám a tradicionális értékrendszer egyes elemei, például kulturális és vallási együttélését vizsgáló strukturált interjú készült kutatócsoportunk által, melyben román és magyar adatközlőket is megkérdeztünk. Az interjúk elegendőek a hipotézisem megalapozásához, de a téma további elemzése a románok viszonylatában további kutatást követel. 5 Kollektív: A szocialista termelőszövetkezet romániai megfelelője

5

a család, mint bizonyos fokig együttműködő gazdasági egység fenn tudtak maradni, mivel hozzá idomultak a megváltozott szociokulturális és gazdasági környezethez. A fenti áttekintésből látható, hogy az elmúlt 70 év során két radikális gazdasági, társadalmi változás is végbe ment, mely hatással volt az életmódra, és az értékrendre. Francois Hartog ezeket a történelem töréseinek nevezi, melyek átalakítják az időszemléletet [Hartog:2006], de ezzel együtt a társadalom érték-és normarendszerét is. A dolgozat emiatt tekinti a vizsgálat alapjának az egyes generációkat, mivel azok tagjai – a legfiatalabbak kivételével – átélték ezeket a töréseket, - az államszocializmus bevezetését, majd megszűnését - magukban hordozva és képviselve a korábbi időszakokra jellemző értékeket, de alkalmazkodva az újakhoz. Ferdinand Braudel felhívta a figyelmet a hosszú időszakok vizsgálatára, a „lassú történelemre”, mely a voltaképpeni társadalomtörténet, az egyes csoportok, rétegek lassú változása, melyben nagy szerepet játszik a mentalitás, és az értékrend változása is. [Braudel:1996] A modernizálódás folyamata a vizsgált településen ilyen lassú változás, mely során az értékek átalakulnak és megszűnnek, de valamilyen módon kacsolódnak a korábbi hagyományokhoz. Turai Tünde a hagyományos családszerkezet felbomlását vizsgálta a Szilágyságban, és megmutatta gazdasági egység voltának megszűnését, illetve nukleáris családokra szakadását. Jelen dolgozat egy olyan települést vizsgál, ahol ezek a tendenciák a magyar lakosságra nem olyan mértékben jellemzőek, mint ahogyan azt Turai tapasztalta. [Turai:2003] A kutatás 2009. augusztusában kezdődött, mikor az első egy hetes terepmunka alkalmával megtörtént a település cenzusának felvétele, és strukturálatlan beszélgetések, megfigyelések nyomán az első következtetések levonása. A következő alkalommal, 2009. novemberében már kifejezetten a három generációs családokban készültek interjúk, és beszélgetések, melyek segítségével a téma körvonalazódott, és megszületett a kutatás hipotézise. Az újabb terepmunkára 2010. augusztusában került sor, mikor négy életút interjú készült olyan családokban, ahol három generáció él együtt. Ezek segítségével megragadhatóak az értékrend bizonyos elemei, de a mélyebb elemzéshez további

interjúkra

lesz

6

szükség.

Modernizáció és tradicionalitás Bősháza vonatkozásában

A modernizáció és a tradicionalitás problémás fogalmak a társadalomtudományban, mert a maguk absztrakt formájában nem alkalmazhatók fenntartások nélkül a valós, empirikusan kutatható közösségek leírására. Soha nem léteztek tisztán tradicionális társadalmak a szónak azon értelmében, hogy azok változatlanok lettek volna, és semmilyen módon ne kötődtek volna a makrokörnyezet viszonyaihoz. Ugyanígy, a modernizáció is, mely egyirányú, és teleologikus fejlődési folyamatot feltételez, csak elméleti konstrukció, mely nem azonos ütemben, módon és mértékben zajlik minden társadalomban. [Niedermüller:2008:13] Ezzel együtt mind a tradicionalitásnak, mind pedig a modernizációnak vannak olyan ismérvei, melyek alapján – elméletben – az adott társadalmat elhelyezhetjük a két végpont között. A második világháború előtti Bősházát inkább a tradicionalitás jellemezte, lakosai saját tulajdonukban lévő földet műveltek, és a munka a családi gazdaságokon alapult. A falu társadalma patriarchális volt, tehát a legidősebb férfiak kezében volt a földtulajdon, akiktől a többi családtag gazdaságilag függöt. A mezőgazdasági termelést egyes esetekben kiegészítette a családfő valamilyen ipari mestersége, melyet a környező településeken vettek igénybe, de a fennmaradás alapja a föld megmunkálása volt.6 Bősháza szempontjából már akkor is fontos volt Szilágycseh, ahova piacozni jártak azok, akik felesleget termeltek. Más, környező falvakkal (Szamosardó, Monó, Völcsök) is kapcsolatot tartottak a bálok révén, melyek a szórakozás és az ismerkedés helyszínei voltak, és fontos szerepet játszottak a házasodás szempontjából, létrehozva egy endogám, 4-5 faluból álló egységet. A társadalom patrilokális volt, az egyik fiúgyermek otthon maradt szüleivel és saját családjával, a többiek pedig új házba költöztek. A kötelező hét osztály7 elvégzését minden gyermektől elvárták, de a továbbtanulást nem tudták mindegyikük számára biztosítani, és jellemzően a fiúgyermekeknek volt lehetősége szakmát tanulni. Azáltal, hogy nem minden gyermek

maradt a

mezőgazdaságban, hanem egyesek közülük a városokba mentek, hogy szaktudásukkal találjanak munkát, elkerülték a föld felaprózódását. A fenti leírásból látható, hogy maga a falu nem volt a tradicionalitás ideájának megfeleltethető megfogalmazott zárvány, hanem rokonsági kapcsolatok hálója fűzte 6 A készített interjúkban többen említették az idősebb korosztály férfi tagjai közül, hogy ácsként, kőművesként, szíjgyártóként dolgoztak a környező falvakban. 7 A második világháború előtt Romániában az első hét osztály volt kötelező minden állampolgárnak

7

több más településhez, és a közeli várossal - mely akkoriban még falusiasabb jellegű település volt – is rendszeres kapcsolatban álltak. Bősháza lakói ugyan elsősorban, de nem kizárólagosan mezőgazdasággal foglalkoztak, és a szaktudás értéknek számított. A modernizációt a szocializmus idején felülről indította meg az állam, ami erőltetett változást eredményezett, és elsődlegesen a mezőgazdaság technikai fejlesztését jelentette. A városokkal való intenzívebb érintkezés Bősházán is új igényeket és fogyasztási mintákat teremtett, a szaktudás pedig még értékesebbé vált, és immár a mezőgazdasági munkánál nagyobb jövedelmet hozott. Ezek a változások a vizsgált településen az értékrendet nem változtatták meg annyira, mint például a magyarországi falvakban. A modernizáció tehát nem ment végbe úgy, ahogyan az elméletekben megjelenik, hiszen a technikai és ipari fejlődés megtörtént ugyan, melynek következtében az életmód bizonyos elemei is megváltoztak, az alapvető normák és társadalmi viszonyok azonban továbbra is fennmaradtak. Magának a közösségnek a modernizációja mind a mai napi g megrekedt, mert a tradicionális értékrend a jelen körülményei között is releváns, és így nem kellett egy új, globálisabb értékrenddel helyettesíteni. E dolgozat azt tűzte ki céljául, hogy ennek okait feltárja.

8

Értékrend három generáción át

1. Az idősek értékrendje8 A szokások és hagyományok kulcsfontosságúak a normák fenntartásában, így azok továbbadása az egész közösség érdeke. Ameddig az egyén, és a közösség fennmaradását szolgálják, tehát illeszkednek a gazdasági, társadalmi, kulturális környezethez, és amíg kapcsolódnak hozzájuk érvényesíthető szankciók, addig érvényük és létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen a közösség tagjai számára. Ebből következik, hogy a szokások fennmaradása is attól függ, hogy az általuk közvetített értékek és viselkedési minták megfelelnek-e annak a közegnek, melyben léteznek. „A morális vélekedések rendszerének működése azt mutatja, hogy a gazdasági és társadalmi feltételek megváltozásával az optimum kialakításának feltételei is megváltoznak, valójában az optimum keresésére való törekvés tekinthető állandónak, és ez családi keretek között a legerősebb.” [Szabó Á.:2008:253] Amennyiben a szociokulturális, és gazdasági környezet változik, a normák is átalakulnak, melyek átadásához új szokásokra lesz szükség. Vannak azonban a normarendszernek olyan elemei, melyek fennmaradnak, mivel továbbra is érvénnyel bírnak az adott közösségben.

1.1 Az idősek értékrendje a II. világháború előtt

A II. világháború előtt, vagy kevéssel azután gyermekként még a szüleik által képviselt tradicionálisnak tekintett paraszti értékrend szerint szocializálódtak, melyben a földtulajdon volt a legfőbb érték, annak művelése pedig minden más tevékenységet háttérbe szorított. [Nagy:1989] A földnek tulajdonított értékképzet nem tette lehetővé, hogy eladják azt, mert a közösségi normák, és a paraszti életvilág értékrendje erre épült, eladása ezeknek a felbomlását hozta volna magával. Ez a szemlélet a helyhez kötöttség közösségszervező értékének megerősödéséhez vezetett. A többgenerációs család volt a helyi társadalom nukleáris egysége, az a keret, melyen belül a gazdálkodás működött, valamint a tudások, értékek, szokások és normák átadása történt. A gyermekek gazdaságilag szüleiktől függtek, [Nagy:1989] így mikor azok fizikailag már nem tudták ellátni feladataikat, a fiatalok gondozták őket. Ennek másik oka, hogy a tudás átadása is 8 Idősek alatt azt a generációt értem, akik a II. világháború előtt, vagy az azt követő legfeljebb tíz évben születtek, mivel az államszocializmus ekkor még nem változtatta meg gyökeresen az értékrendet, így az 1955 előtt születettek saját szüleiktől még a tradicionális paraszti értékeket vették át.

9

informálisan, a család keretein belül zajlott, és z idősek, aki releváns ismeretekkel bírtak a mindennapi életről és a munkáról, továbbra is segíteni tudták a család működését. A fiúgyermekek közül egy mindig otthon maradt a szülőkkel, míg a többiek új házat építettek, és ott alapítottak új családot. Az, hogy melyik fiú maradt otthon, egyedi alkuk tárgya volt, és nem generális szabályozás: „Általában úgy van falun, hogy a szülők a kisebbikkel maradnak. Édesapámék hárman voltak fiútestvérek, ott nem is a kisebbel, a középsővel maradtak, mert a menyükkel jobban egyeztek.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza)

A fiatalok taníttatásának szempontjából a kötelező hét osztály végigjárását fontosnak tartották mind a fiú, mind a leánygyermekek esetében, mert az írás-olvasás elsajátítását a mindennapi élet ügyeinek bonyolításához szükséges ismeretként értékelték. Bősházán, mint általában a modernizálódó lokális paraszti életvilágokban a tudás presztízse, valamint az ennek révén elért társadalmi státusznyereség fontos értékképző tényező. De, mivel általában sok gyermek volt a családban, mindannyiuk tovább tanulását már nem tudták biztosítani. A patriarchális családszervezetre, és az erre épülő szokásokra vezethető vissza az, hogy elsősorban a fiúgyermekeket taníttatták, mivel közülük egy biztosan otthon marad. „A bátyám, a nagyobbik, járt Zilahon a Wesselényi kollégiumba, a középső végezte ezt a szakmát...villanyszerelést, a kisebbik géplakatos. Mi, a lányok – ketten vagyunk – csak a hét osztályt jártuk ki.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) A munka ebben az időszakban elsődlegesen a földművelést, és az állatok gondozását jelentette, és háttérbe szorította az alternatív munkatevékenységeket. „Édesapám is a mezei munkát [végezte], és mellette a falukon dolgozott ácsmesterséget.” (60 éves nő, 2010.08.13. Bősháza) Az, hogy valamilyen szakma ismerete a megélhetés egyetlen alapja legyen, nem merült fel, mert a környező falvakban nem volt akkora igény a szaktudásra, hogy az megfelelő keresetet biztosított volna. A tradicionális paraszti társadalom jellemzője, hogy a munkát családi, rokonsági, vagy szomszédi kapcsolatok rendszerén belül értelmezik, nem tudják „elidegeníteni”, ezen társadalmi kapcsolatokon kívülre helyezni.[Szabó Á.:2008:65] Mivel az egyének kapcsolati hálója Bősházán a saját településre, illetve a környező néhány falura terjedt ki, így ez sem nyújtott segítséget az esetleges városi munkavállaláshoz. A felvett cenzusból azt láthatjuk, hogy a falu lakosainak több, mint fele születésétől fogva itt él, a többi pedig Szilágycsehből, Monóról, vagy Völcsökről 10

származik, és alig néhányan vannak, akik máshonnan érkeztek. Bősházára új lakosok csak házasság útján költöznek, a nagyfokú endogámia miatt szinte kizárólag a fent említett településekről.

Zsákfalu jellege, és a közlekedési nehézségek egyfajta

zárvánnyá teszik, ahol az egyének kapcsolati hálója szinte csak a közeli falvakra terjed ki, melyek elsősorban Szilágycseh vonzáskörzetébe tartoznak. Ez a város találkozási pontként funkcionál, mivel a legtöbben itt vállalnak munkát, a fiatalok pedig ide járnak szórakozni. A II. világháború előtti parasztcsaládoknak jóval kisebb, pontosabban, teljesen más természetű igényük volt a pénzért megvásárolható javakra, és szolgáltatásokra, mint a városi népességnek, emiatt az a munka, mely a bősháziak számára pénzkeresetet biztosított volna, kisebb presztízsértékű volt, mint a földön végzett, és önellátást biztosító tevékenység. Az idősek életében mind a háború előtt, mind pedig ma fontos szerepet játszik a vallás9, mely konzerválja az értékrendet, mivel közelíti az egy felekezetbe tartozók világnézetét, és egyazon szabályok betartását várja el minden hívétől, ezáltal uniformizál. A vallás tételeit épp úgy el kell fogadni kételkedés nélkül, mint ahogy a helyi közösség is eleve adottnak, és vitathatatlannak tartja a saját normáit. Az istentiszteletek lehetőséget adnak a falu lakosainak a találkozásra, a társas interakciókra, ezáltal segítenek fenntartani az egyének kapcsolati hálóját. Bősházán a jelenben a falu lakosai közül a rendszeresen templomba járók aránya igen magas, mert a közösség tagjai elvárják egymástól azt istentiszteletek látogatását. Még létezik a templomi ülésrend, mely a személyek státuszának vizuális kifejeződése, és jelzi, hogy a közösség kontrollal bír az egyén felett. A szocializmus idején, bár az állami ideológia vallásellenes volt, a Bősházán lakók ezt nem érzékelték számottevően. Helyi szinten nem tettek jelentős lépéseket a református egyház ellen, így fennmaradt az erős vallásosság, és csak a rendszerváltás után kezdett gyengülni. A legfiatalabb korosztály tagjai is rendszeres templomlátogatók, és a megfelelő életkort elérve konfirmálnak is, életmódjukban azonban már kevésbé érvényesek a vallás szabta normák, mint szüleik, vagy nagyszüleik esetében. Ezek a tényezők egy szorosan a lokalitáshoz kötődő értékrendet, és életmódot hoztak létre, melyben a közösség elvárásainak, és szokásainak megkérdőjelezése fel sem merült. Az egyének által elfogadott normarendszer csak a lokális társadalom keretein belül volt érvényes, emiatt annak elhagyása, például a városba költözés nem volt alternatíva, mivel egy más szociokulturális környezethez való alkalmazkodás 9 Bősháza vallási megoszlása az etnikai határokat követi: a magyarok reformátusok, a románok pedig ortodoxok. Kivételt a néhány kisegyházakbac(Jehova Tanúi, Baptisták) tartozó jelent, illetve a vegyesházasság miatt ortodox hitre áttért magyarok jelentenek, de számuk elenyésző. (10 alatt van)

11

nehézségekbe ütközött volna. Az idősek még saját közösségükben végbement értékrendbeli változásokhoz is nehezen alkalmazkodnak (pl. a korból, vagy a foglalkozásból adódó tekintély csökkenése, vagy a vallás által meghatározott szigorú erkölcsi rend felbomlása), egy teljesen idegen normarendszer elsajátítása pedig még problémásabb volna. „Voltunk gyermekek sokan, de akkor még mindig jobban tanultunk, mint most. Nagyobb volt a fegyelem, nagyobb volt a tisztességmegadás. Most meg Aminak [a lánya, aki tanárként dolgozik] is, na nem zavar engem, de azért mégis egyetemet végzett, aztán az ötödikes kölyök meg mondja, hogy >szia, szevasz<. Mi akkor nem mondtunk volna a tanár úrnak ilyet semmi pénzért.” (55 éves nő, 2010. 08. 12. Bősháza) Az idősek tehát a tekintélyelvű tisztelet derogálódását, mely Bősházán is megfigyelhető, hanyatlásként élik meg, és, mivel városi környezetben ez a tendencia erősebb, az ottani értékrendet, például a munkához való viszonyt még nehezebb tudnák elfogadni. „Van itt a faluban olyan nő, aki Szilágycsehből jött ide férjhez, hát az semmit nem csinál. Nem törődik a földdel sem. Semmit sem dolgozik.” (55 éves nő, 2010. 08. 12. Bősháza)

1.2 Az idősek értékrendje az államszocializmus idején

Az államszocializmus következményeként beálló történelmi törés olyan változásokat okozott, mely az azt megelőzően a közösségi életben érvényes lokális értékrend részleges felbomlását eredményezte. Az '50-es évek iparosítása rákényszerítette a falusiakat a városba költözésre, és az ingázásra, melynek során kapcsolatba kerültek a városi értékekkel, és életmóddal. A '60-as években megszerveződött kollektívekben megindult a mezőgazdaság iparosítása, mely ismét helyben adott munkát a falun élőknek. Ezek szerint Bősházán az államszocializmus éveiben a lakosság vagy a helyi kollektívben, vagy pedig a közeli Szilágycsehben vállalt munkát, ahol több könnyűipari gyárüzem kapott helyet, vagy, kevesebben, napi rendszerességgel a 60 km-re fekvő Nagybánya ipari üzemeibe ingáztak. A földek államosítása megváltoztatta a társadalom értékszemléletét, hisz a földtulajdon helyett immár a pénz lett a legfőbb értékmérő. Az, hogy a többség továbbra is a helyben dolgozhatott, hozzájárult ahhoz, hogy a kialakult rokonsági, szomszédsági kapcsolatok fennmaradjanak, így az egyén a lokális közösségben maradhatott, melynek mindenki ismerte viszonyait, normáit, és ezáltal a mindennapi létbiztonság megéléséhez kedvező közegre lelt. 12

„Itt számon tartjuk a rokonságot harmadfokon is. Azt ti már távoli rokonnak mondjátok, nálunk nem annyira az. És itt a környéken szinte minden faluban van rokonom. Sokszor látogatjuk egymást, egyszer egyik hívja a másikat, aztán fordítva. Itt nem kell bejelentkezni előre, csak mész, és szívesen látnak.” (55 éves nő, 2010. 08. 12. Bősháza) Bár a szaktudás relevanciája megnőtt, a tanulásra az idősebbeknek már nem volt lehetősége és motivációja, és továbbra is elsősorban a mezőgazdaságban dolgoztak, így a megélhetés érdekében végzett munka típusa sem változott. A termelés módját a gépesítés, és a nagyobb léptékben történő gazdálkodás természetesen megváltoztatta. Mindez főként a korábban az egész közösség által végzett munkákra volt hatással10. A közösségben a hagyományos munkaformákhoz köthető kollektív tevékenység gyakorlata, például a kaláka intézménye, vagy a szomszédsági alapú kölcsönmunkasegítség formái lassan elenyésznek, míg a szűkebb családi összetartás jelentősége felértékelődik. Mivel az államszocializmusban a saját tulajdonú föld közvetlen a háztáji kiskertet jelentette, ez sem kedvezett a kooperáció bonyolultabb formáinak fennmaradásában. A háború előtt a falu egész lakosságát igénybe vevő tevékenységek (pl. aratás) a szolidaritásra alapoztak, és céljuk az volt, hogy mindenki számára elérhető legyen a létminimum, így nem csak az egyén, de a közösség fennmaradását is szolgálták. Mikor azonban az önellátás megszűnt, és nem közvetlenül a megtermelt javak biztosították a megélhetést, hanem szinte kizárólag az állami redisztribúció, ezen közösségi munkák érvényüket vesztették. Amellett, hogy a megélhetési stratégiák bizonyos mértékben differenciálódtak, és megjelentek a városi fogyasztási minták, az életmód-és jövedelembeli különbségek nem nőttek lényegesen. Az állam átvette a helyi közösség korábbi szabályozó szerepét, a hozzáférhető javak korlátozásával, így a viszonylagos egyensúlyi helyzet fennmaradt. A földtulajdon szerepét a pénz vette át, és a jómódot a nagyobb, szebb ház, és annak berendezése jelezte. A vagyonnak az ingatlanba fektetése megváltoztatta például az esküvőre hívott vendégek létszámát: „Mostanában [a kommunizmus időszakától kezdődően] már hívják az egész falut az esküvőre, meg más falukból is, de régen még nem volt kultúrház, nem voltak nagy házak, nem volt hova leülni. Akkor két szobát kiürítettek, és akkor oda beültették a közelebbi rokonokat.” (60 éves nő, 2010. 08. 13.

10 A kollektivizálással voltaképp tagosítatlan földbirtok testek jöttek létre, melyek az állam tulajdonában voltak, és melyeket fejlett mezőgazdasági gépekkel műveltek meg. Ennek következtében azok a munkák, melyeket korábban kölcsönösen egymás kisebb méretű földjén végeztek, relevanciájukat vesztették.

13

Bősháza) Az ünnepi események a tradicionális társadalmakban a javak redisztribúciójának, és a társadalmi kapcsolatháló és a státuszok megerősítésének, bővítésének színterei voltak. [Mauss:2004] Az, hogy az életszínvonal növekedésével az ilyen alkalmakra a közösség minél több tagját igyekeztek meghívni, azt jelzi, hogy az egyének továbbra is fontosnak tartják a lokális társadalomban elfoglalt helyüket. Nem kívántak a helyi közösségen kívülre kerülni, hanem épp az ottani kapcsolataikat igyekeztek megerősíteni.

1.3 Az idősek értékrendje a rendszerváltás után

A rendszerváltás után az államosított földeket visszaadták korábbi tulajdonosaiknak, melyen azok ismét mezőgazdasági termelésbe kezdtek. Mivel ekkor már idősek voltak ahhoz, hogy munkát vállaljanak, a föld megművelése egyfajta gazdasági kényszer volt. A mezőgazdasági termelés léptékét tekintve visszatértek a II. világháború előtti, csak a saját háztartás részére történő termeléshez, mivel piaci eladásra csak alkalmanként, és kis mennyiségben van lehetőség. A család így az élelmiszer szükségletet majdnem egészében megtermeli magának, mégsem beszélhetünk önellátásról, mivel a megnövekedett igények miatt olyan javakra, és szolgáltatásokra is szükség van, melyeket nem képesek önmaguknak biztosítani. „Akkor [az '50-es években]

nem volt ám a gyerekeknek annyi játéka.

Rongybabánk volt, nem olyan drágák, mint most. Meg, most már kell nekik számítógép is, meg televízió, azt mondják, anélkül ma nem lehet meglenni.” (55 éves nő, 2010.08.12. Bősháza) Saját gyermekeik értékrendje még nem áll tőlük olyan távol, mint unokáiké, melyben kifogásolják az erkölcsi szabályok lazulását, és az individualizációt. „Mi köztünk [saját korosztályában] nem sokat változtak az emberek. Még Amiék [a lánya] közt sem. De akik utánuk vannak, ezek a húsz évesek, már másabbak sokkal. Rosszabbak, összegyűlnek, verekednek. Isznak, aztán bemennek kocsival Szilágycsehbe, és rosszakat csinálnak.” (55 éves nő, 2010. 08.12. Bősháza) „Régebben jobban megértették egymást [az emberek]. Jobban el vannak most távolodva.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) Az idősek a gyárakban végzett munkát nem tekintik alacsonyabb rendűnek a sajátjukénál, gyakran hangsúlyozzák annak nehézségeit: „A menyem dolgozik reggel héttől délután öt óráig, szombaton háromig, négyig, és volt, amikor munkát kellett befejezni, kilencig is. Nincs jól 14

megfizetve, csak mondhatni, fele fizetés.” (60 éves nő) A nehezen megszerezett jövedelem – származzon az akármilyen tevékenységből – megbecsülést vált ki, mely a tradicionális munkafogalom továbbélését jelzi. Az idősek tehát az államszocializmus bevezetését kevésbé éles törésnek tapasztalták az értékrend szempontjából, mint a rendszerváltást, mikor a városi életmód és morál mind intenzívebben lett jelen a faluban is. A legidősebb generációt tekintve tehát a munkatevékenység állandó formája (földművelés), és az, hogy erre a saját településen belül van lehetőség, segített a hagyományos értékrend, és szokások fenntartásában. Bár a család tagjainak a családfőtől való függése megszűnt, a háború előtt nevelkedettek továbbra is elvárják, hogy gyermekeik segítsék őket. Mivel a kollektív után kapott nyugdíj nem elegendő a fennmaradáshoz, kénytelenek voltak visszatérni a háború előtti gyakorlathoz, melyben a mezőgazdasági termelés tulajdonképpen az önellátást szolgálja. Ha fizikai képességeik gyengülése lehetetlenné teszi a földön végzett munkát, megélhetésük családtagjaiktól válik függővé. Mivel a helyi közösség továbbra is a családi szolidaritásra szerveződik, az idősek gondozásának kötelességét az egész helyi társadalom legitimálja és elvárja. A normához kapcsolódó szankciók már nem élnek, de a szokás fennmaradt, és egyfajta belső kényszerként hat.

15

2. A középkorúak értékrendje11

2.1. A középkorúak értékrendje az államszocializmus idején

Azok, akik ma is aktív munkavállalók, már az államszocializmus idején születtek, így a hagyományos falusi társadalmat csak közvetve, az idősebbek elbeszéléséből ismerik. Az ő lehetőségeik a munkavállalásra, illetve a különböző megélhetési stratégiákra jóval kiterjedtebbek, mint szüleik esetében. Ekkor a közoktatás már ingyenes volt, így nem kellett választani, hogy melyik gyermeket taníttassák a szülők. Az iparosítás miatt a szaktudásra is nagyobb volt a kereslet, így a városba költözés lehetősége sokkal inkább szóba jöhetett, mint az idősebb generáció esetében. Mindezen tényezők változást hoztak a családszerkezetben: a megélhetést elsősorban a fiatalok biztosították, gazdaságilag nagyobb súlyt képviselve a családban. A tudás megszerzése immár nem a generációk közötti átadás-átvétel gyakorlatára épült, hanem az intézményes oktatásra, mely szintén hozzájárult az idősek fokozatos státuszvesztéséhez. [Turai:2003:93] Akárcsak az idősebb generáció esetében, a szocialista Románia általános gyakorlatának megfelelően a most középső generációhoz tartozó falusiak is a kollektív, és a közeli Szilágycseh könnyűipari üzemében kaptak szakképzettségüknek megfelelő munkát. Mivel a környék szinte minden településén van óvoda, és általános iskola, a közeli kisebb városokban pedig középiskola, így a pedagógiai végzettséggel rendelkezők is helyben maradhattak. Az idősek fontosnak tartották gyermekeik taníttatását, mivel azt tapasztalták, hogy a szakképzettség hozzásegíti őket a magasabb keresetet jelentő munkahelyekhez. Szilágycseh, Zilah, és Nagybánya voltak az oktatás központjai, a mai középkorúak itt szerezték meg középfokú végzettségüket, ám nem volt jellemző, hogy továbbléptek volna a felsőoktatásba. Zilahon és Nagybányán a diákok általában kollégiumban laktak, mivel az ingázás igen nehézkes lett volna. Ennek következtében intenzív kapcsolatba kerültek a városi életmóddal, hazatérve azonban újra beilleszkedtek a helyi közösségbe. „Attila [a fia] is nyolcat járt Szilágycsehbe, a tizenkettőt Zilahon végezte. Ott lakott internátban.

12

Ő, mint tévészerelő végzett. Csak, aztán

megcsinálták a színes tévéket, ő azt már nem tanulta. Meg nem is nagyon szerette, úgyhogy elmaradt. Ezt a sofőrséget, amit most csinál, szereti.” (55 éves nő, 2010.08.12. Bősháza) A gyorsan változó technikai feltételek mellett egyes szakmákban a tudás gyorsan 11 Középkorúak alatt az 1956 és 1985 között születetteket értem, akik az államszocializmus idején, és a rendszerváltás utáni néhány évben szocializálódtak. 12 Internát: kollégium

16

vesztett relevanciájából, ami miatt az akkori fiataloknak gyakran alternatív megoldásokat kellett találniuk. Más szakmák azonban, melyekben a megtanult ismeretek időtállóbbak voltak, állandó munkát tudtak biztosítani, sokszor a rendszerváltás után is. „A fiam traktorista volt a kollektívben, most is azt csinálja, akinek nincsen traktorja, annak segít.” (60 éves nő, 2010.08.13. Bősháza) Bősházán a lakosok rokoni és baráti kapcsolatai máig nagyrészt öt településhez kötődnek: Szilágycseh, Benedekfalva, Monó, Völcsök és Szamosardó. Ez a mikrorégió a Tövishát egy elszigetelt, domboktól övezett, a Szamos és a Szilágy folyók által határolt területe, ahol mind az autós, mind a tömegközlekedés nehézkes az utak állapota, és a vasúti pályák kiépítetlensége miatt. E földrajzi adottságoknak köszönhető, hogy az itt található falvak zárványszerűek, ami lassítja a modernizációt. A nők korán, 20-22 éves koruk környékén férjhez mentek, így újra ehhez az elszigetelt vidékhez kötötték magukat, mielőtt még lehetőségük lett volna egy távolabbi településre költözni. „Zilahon végeztem a tanítóképzőben [középiskola], utána meg nem mentem tovább, pedig kellett volna. De jött a férjuram, akit már régebbről ismertem, mert falubeli.” (33 éves nő, 2010.08.13.) „A parasztfalvak első imperatívusza a biztonság és a létminimumok mindenki számára elérhető megteremtése.”[Szabó Á.:2008:231] Ez a szemlélet a történelmi törések okozta változások ellenére is fennmaradt, bár a városi fogyasztási minták elterjedésével már nem a létminimumra, hanem „inkább egy gazdasági és társadalmi optimum, a hatékonyság elérésére törekednek. […] „A gazdaságok – legalábbis nagy többségükben – kerülik a kockázatot, és inkább egy biztonságosan elérhető életszínvonalat céloznak meg.”[Szabó Á.:2008:231] Az életszínvonal iránt támasztott igények nőttek tehát, de annak elérését továbbra is inkább a kisebb mértékű, és több munkát igénylő, de biztos jövedelemmel kívánják elérni, mint gyors és nagy hasznot hozó, de kockázatos módon. Bősháza vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a helyben maradást preferálják, ahol a kereset alacsonyabb ugyan, de rendelkezésre áll a rokonsági háló, mely válság esetén segítséget nyújt az egyénnek. A helyi normák, és szokások ismerete kiszámíthatóbbá teszi a lokális közösség tagjainak döntéseit és tetteit, míg egy idegen környezetben ez a biztonságérzet, és bizalom megszűnne. Az értékrend e központi kategóriájának fennmaradása magyarázza, hogy az államszocializmus idején a fiatalok nem adták fel a szerényebb, de biztos megélhetést jelentő, lokalitáshoz kötődő munkavégzést, egy nagyvárosba költözve ugyanis számos kockázati tényezővel kellett volna számolniuk. „Volt, hogy bementem hozzá [a menyasszonyához] szombat délben 17

Szilágycsehbe, és ott ültem hétfő reggelig. De én már vasárnap délben a blokkban rosszul voltam, mintha börtönben lettem volna. […] Én nem nagyon tudnék megszokni városon. Nem tudnék mit csinálni. Itt azért csak van egy kis föld, meg két tehén, ott meg csak a falat bámulnám.” (34 éves férfi, 2010. 08. 12. Bősháza) A fiatalok elfogadták azt a szokást, hogy a nő a férje szüleihez költözik, mivel ez a lokális társadalom egészére jellemző. A normák a helyi társadalom szerkezetének viszonylagos változatlansága, és az egyének lokalitáshoz kötöttsége okán elég relevanciával bírtak ahhoz, hogy a közösség tagjai szankciók hiányában is betartsák azokat. „Nem is volt szó arról, hogy a fiam elköltözzön. Idejött a menyem is, nem is gondoltunk arra, hogy én egyedül maradjak. Nem nagyon mentek városra lakni innen, mert a rendszerváltás előtt volt itt munka.”

(60 éves nő,

2010.08.13. Bősháza) A szokás el nem fogadása, mely költözéssel járna, túl nagy kockázatvállalást jelentene, mely a biztonságot kereső falusiak értékrendjével nem egyeztethető össze. A tradicionális nagycsalád, melyben annak tagjai együtt végzik a munkát, és anyagilag is egymásra

utaltak,

megszűnt

ugyan,

mégis

fennmaradt

egyfajta

gazdasági

együttműködés, melynek része volt a közös lakhely is, bár mindkét kiscsaládnak önálló léttere volt, egy udvarra nyíló, de különálló házakkal, vagy régi ház kibővítésével. Bár az államszocializmus bevezetésével a legidősebb generáció munkafogalma is átalakult, köztük is megnőtt a szakmunka jelentősége, ez a változás a középső generációt még inkább jellemzi. Ők nem éltek akkor, mikor a mezőgazdasági termelés volt a létfenntartás egyetlen módja, így nem érzik azt elsődlegesebbnek a gyári, vagy szellemi munkánál. Az utóbbit a vizsgált közösségben elsősorban a pedagógia jelenti, a tanár, tanító, ovópedagógus pedig a tradicionális paraszti társadalomban is kiemelt státusszal bírt. Míg általában az egyéb szellemi munkát alacsonyabb presztízsűnek tartották, addig a pedagógusokat tisztelték. A gyári munka azáltal, hogy fizikai jellegű, és kézzel fogható eredménye van, nem áll messze a mezőgazdasági termeléstől, emiatt beletartozik a falusi munkafogalomba.

2.2. A középkorúak értékrendje a rendszerváltás után

A rendszerváltás utáni első néhány évben a magyar lakosokra is jellemző volt a külföldi, elsősorban

magyarországi

munkavállalás. 18

Főként

az

építőiparban,

illetve

a

mezőgazdaságban helyezkedtek el, de néhány kivételtől eltekintve később hazatértek Bősházára. „A fiam is volt két évben Magyarban. Van kb. 8-10 éve, hogy az én fiam volt, és akkor 40-50 000 Ft-ot kerestek egy hónapig, és itt azt beváltotta, 1215 millióért, itthon azt nem tudta megkeresni egy negyed év alatt.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) A hazatérés oka tehát a keresetek és árak különbsége volt, mivel ahhoz a magyarországi bér nem lett volna elég, hogy ott megélhessenek, és egzisztenciát teremtsenek maguknak. Emellett – mivel legtöbbször munkaviszonyuk nem volt bejelentett – munkáltatójuk gyakran nem fizette ki az előre megbeszélt bért. A nők általában otthon maradtak a gyermekekkel, így a férfiaknak nem volt alternatíva, hogy hazatérve más településen vállaljanak munkát. Később, mikor a külföldi lehetőségek beszűkültek, ismét a helyben végzett munkára helyeződött a hangsúly, mivel Szilágycsehben fennmaradt a könnyűipar.13 A külföldről hazatérők megosztották tapasztalataikat az otthon maradókkal, akik, mikor egyre több negatív élményt hallottak, meg sem próbálkoztak a magyarországi munkavállalással. Szabó Á. Töhötöm szerint „A gazdaság több tehát a haszonmaximalizáló ember tevékenységénél, és nem csak a javak szűkösségét, a választási helyzeteket, az alternatív eszközöket és a rangsorolható célokat kell figyelembe vennünk tanulmányozásakor, hanem a gazdaság intézményes (társadalmi

és

kulturális) kereteit

is.”

[Szabó

Á.:2008:58] A kapitalizmus

gazdaságszemlélete – ugyanúgy, ahogy a modernizáció sem – nem hat minden közösségben ugyanakkora erővel, nagyban függ a helyi sajátosságoktól. Bősházán a helyi társadalomhoz, annak értékeihez való kötődés, és a biztonság preferálása a kockázattal szemben a fiatalokat a kisebb keresetet biztosító, helyi munkavégzésre ösztönözte. Számukra a biztonságot egyrészt az állandó, stabil munkahely, másrészt a család, és a mezőgazdaság által biztosított gazdasági háttér jelenti. „Azért, így legalább élelemre nem kell költeni. Megvan minden. És azért ez nagy segítség.” (29 éves nő, 2010. 08. 11. Bősháza) „Foglalkozunk a földdel, de én a három gyerektől nem sokat tudok csinálni. De szeretek kint lenni, dolgozni a mezőn. Ha kimész, felüdülés, kikapcsolódás. Csak nincs sok időm. Egy héten egyszer-kétszer én is kimegyek egy délutánra.” (33 éves nő) A földművelés a fiatalok számára csak kiegészítő tevékenység, melyben a fő

13 Szilágycsehben bútorgyár és köttárugyár, és fóliagyártó üzem, valamint két óvoda, egy általános iskola, és iskolacsoport működött, mely szakközépiskola és gimnázium is egyben. Az oktatási intézmények hozzávetőleg 80, a könnyűipar pedig kb. 500 munkahelyet biztosított kisebb mértékben a szakképzettséggel rendelkezőknek, nagyobb részt a szakképzetleneknek.

19

munkatevékenységük mellett, ha van idejük, segítenek, de a mezőgazdasági munka elsősorban az idősekre hárul. Mivel akkora földjük nincs, hogy piacra termeljenek, ez nem képezheti a megélhetés egyedüli alapját, a család fenntartásához szükség van a fiatalok más jellegű munkavégzésére. A dolgozó korúak nem szívesen adnák fel a mezőgazdasági termelést, mivel ez anyagilag is segíti őket, illetve bizalmatlanok az idegen forrásból származó élelmiszer iránt. A középkorúak értékrendje – mint azt az előző fejezetben is láthattuk – közel áll szüleikéhez, a végzett munka típusának (kétkezi tevékenység) hasonlósága, a lokalitásba ágyazottság és a vallás szabályozó szerepének erős volta miatt. Az, ahogyan a jelent megítélik, nagyban hasonlít szüleik véleményére, bár ők elsősorban a politika és a vallás megosztó szerepét emelik ki. „Az utóbbi öt évben nagyon megváltozott itt minden. Unokatestvérek nem beszélnek egymással, mert nem egyeznek a politikában. Vagy apósom is, kurátor volt, összeveszett az unokatestvéremmel a valláson.” (29 éves nő, 2010. 08. 11. Bősháza) Az oktatás felértékelődése, és a városi fogyasztási minták megjelenése ugyanakkor ezt a korosztályt közelíti a rendszerváltás után születettekhez is, a legfiatalabbak viselkedése iránt inkább mutatnak elfogadást, mint szüleik. Ezért tekinthetjük köztes generációnak, mindkét szélső korcsoport irányába nyitott, és jellemzőek rá mind az idősek, mind a fiatalok értékrendjének bizonyos elemei. Azt láthatjuk tehát, hogy a gazdasági, kulturális és társadalmi változások ellenére Bősházára számos olyan tényező jellemző, mely a lokalitáshoz kötődő értékrend fennmaradását segíti elő, így az államszocializmus idején születetteket a településen maradásra készteti. Az egyének továbbra is beágyazódnak a helyi közösségbe, melynek elhagyása a biztonságérzet megszűnésével járna, a tradicionális normák és szokások fennmaradása pedig megnehezítené a nagyvárosokba való beilleszkedést.

20

3. A fiatal generáció értékrendje14 A legfiatalabb generáció tagjai a rendszerváltás után nőttek fel, nem éltek át az életkörülményket radikálisan megváltoztató társadalmi fordulatot, azokat a viszonyokat, melyek között nagyszüleik, és szüleik éltek, csak közvetve ismerik. Az oktatás minden korábbi időszaknál könnyebben elérhető szolgáltatás, és a felsőoktatás befogadó képessége is jelentősen megnőtt. Ezzel párhuzamosan fokozódott az új, korszerű ismeretek iránti igény, például az informatikában való jártasság. A kapitalizmus értékszemlélete, mely akár nagy kockázat vállalásával is a haszon maximalizálását ösztönzi, ellentétben áll a paraszti mentalitás biztonságra törekvésével. [Szabó Á. 2008:161] Később, az Európai Unióba való belépéssel a külföldi munkavállalás esélyei is megnőttek. A mezőgazdasági munka ennek a generációnak az életmódjában is szerepet játszik, hiszen szocializációjuk során közvetlen kapcsolatba kerültek azzal, ám a földeken végzett munkát nem tartják kifizetődőnek. Szemléletükben a kevesebb hasznot hozó fizikai munka leértékelődött, és inkább a nagyobb keresetet jelentő szellemi munkákat preferálják. E generáció tagjainak többsége még iskolába jár, anyagilag szüleitől függ, és nem választott még semmilyen, megélhetését biztosító gazdasági stratégiát. Az, hogy ők vajon folytatják-e a helyi társadalom szokásait, vagy figyelmen kívül hagyják azokat, akkor kutatható egyértelműen, ha felnőtté válva döntésre kényszerülnek. A velük folytatott beszélgetésekből az elvágyódás, és a lokalitáshoz kötődés keveréke rajzolódik ki: egy részről vágynak a városi életformára, és a magasabb fizetést biztosító munkalehetőségekre, másrészt viszont kapcsolati hálójuk továbbra is elsősorban a saját településre, és a környező néhány falura terjed ki. Strukturálatlan beszélgetésekből kiderült, hogy a bősházi iskolások nagy része az első négy osztályt helyben, az ötödiktől nyolcadikat és a középiskolát pedig Szilágycsehben végezte.15 Elmondásuk szerint nagyon sok saját falujukbeli osztálytársuk volt, aki pedig Zilahra ment, annak is voltak olyan iskolatársai, akiket már korábbról, Szilágycsehből ismert. Jellemzően a környékbeli szórakozóhelyeket látogatják, és párkapcsolataik is ezen lokalitáson belül szövődnek. Bár már itt is teret hódítottak az individualizáltabb 14 Fiatal generáción az 1986-ban, és azután szültetteket értem, akik számára az államszocializmus már nem bír nagy relevanciával, szocializációjukban inkább a rendszerváltás utáni szociokulturális közeg játszott szerepet. 15 A terepmunkák során tematikusan csoportosított kérdésekre adott válaszok lejegyzett információi, valamint ezek elemzése alapján.

21

szórakozási formák, mint a televízió és a számítógép, a fiatalok igénylik azokat az alkalmakat, mikor személyesen is találkozhatnak egymással. A társas időtöltés prioritást élvez az egyedülléttel szemben. Sokan közülük Szilágycseht választanák, mint egyfajta köztes megoldást, ahol kielégíthetnék a városi életmódhoz kötődő igényeiket, viszont nem kellene feladni ismert környezetüket, és kapcsolataikat sem. Ezzel a három generációs család ugyan felbomlana, ám lehetőség lenne a rokonsági kapcsolatok további intenzív ápolására, illetve szükség esetén a szülők gondozására. A rendszerváltás óta egyre nő a vegyes házasságok száma Bősházán, ami magával vonja a két etnikum migrációs stratégiáinak összeütközését. A románoknál jellemzőbb, hogy a fiatal pár nem marad a szülőkkel, hanem más településre költözik.16 A vegyes házasok általában ezt a stratégiát követik, és Szilágycsehben, vagy egy távolabbi városban telepednek le. „A menyemnek a testvére egy román férfihez ment férjhez, és beköltöztek Szilágycsehbe. De van más, távolabbi rokon is, aki románt választott, azok Nagybányán élnek.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) Értékrend tekintetében a legfiatalabb korosztály és szüleik, illetve nagyszüleik között nagyobb a szakadék, mint az idősek és a középkorúak között. Ennek oka, hogy kapcsolatuk a városokkal intenzívebb, így erősebben hatnak rájuk az ottani életmódok és normák, és a vallás erkölcsi szabályait már kevésbé érzik magukra érvényesnek. „A fiatalok járnak most is hittanra, meg konfirmálnak, de előtte meg úgy káromkodnak, hogy csak na.” (52 éves nő, 2010. 08. 25. Bősháza) Nyíltan nem szegülnek ellen a vallással kapcsolatban a közösség által elvárt szokásoknak, de a normák relevanciáját megkérdőjelezik. Ugyanakkor a családi munkatevékenységekből kiveszik részüket, nyáron, mikor nem kell iskolába menniük, segítenek a mezőgazdasági termelésben, és, mint fentebb említettük, kapcsolati hálójuk is ugyanarra a környezetre korlátozódik, mint szüleik és nagyszüleik esetében. Az, hogy a szokásokhoz mennyire tartják majd magukat, mikor döntési helyzetbe kerülnek,

nagyban

függ

majd

a

lokalitás

körülményeitől,

elsősorban

munkalehetőségektől.

16 Bár a bevezetőben azt fejtettem ki, hogy a román fél értékrendjével és szokásaival a kutatás nem foglalkozik, ez a részleges összehasonlítás szükséges, mivel a vegyes házasság ténye döntően befolyásolja a magyarok migrációs stratégiáit.

22

a

A fiatalok helyben maradásának okai

4. Az idősekért érzett felelősség A család, bár funkciója és szerkezete átalakult, mindig is a helyi társadalom alapja volt, és ez a szerepe fenn is maradt. A háború előtti időszakban a helyi társadalom alapja a több generációs nagycsalád volt, mely gazdasági egység, szocializációs közeg, és a közösség reprodukciójának kerete volt egyszerre. A családtagok között függőségi, és hatalmi viszonyok szabályozták a kapcsolatot: mivel a földtulajdon a családfőé volt, a többiek neki tartoztak munkájukkal, és feltétlen tiszteletükkel. A családfő felesége szintén hatalmat gyakorolt a fiatalok fölött, de a patriarchális szemlélet miatt a férj is rendelkezett

felesége

felett. A családon

belüli

viszonyoknak

ez

a

rendje

megkérdőjelezhetetlen, és generációról generációra öröklődő volt, s a közösségi normák legitimálták, mivel ez a családszerkezet segített fenntartani azokat, és ezáltal magát a helyi társadalmat. Az idősek tekintélye a családban betöltött státuszukon, és a következő generáció számára is releváns tudásukon nyugodott. „Mi nem voltunk rossz gyerekek, szófogadóak voltunk. Apám sem volt nagyon szigorú, csak amennyire kellett. De, ha akárhol voltunk, és meghallottuk, hogy kiáll az ajtóba, és fütyül, mi már hanyatt-homlok rohantunk haza.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) Amiatt, hogy a fiatalok szakképzettségüknek köszönhetően magasabb keresettel rendelkeztek, a korábbi függőségi viszony megfordult, és az idősek lettek ráutalva gyermekeikre. Korábban „a gazda szerepét csak nagyon ritkán veszthette el halála előtt, mivel ez nem mulandó képességekhez volt kötve, hanem gazdasági fölénye és a hagyomány által rögzített státusa biztosította ezt számára.” [Turai:2003:97] Ezek a változások a tradicionális, vagyon-és életközösségként működő nagycsalád felbomlását eredményezték, a fiatalok azonban mégsem hagyták magukra szüleiket. Ennek egyrészt gazdasági, másrészt pedig a tovább élő normákban gyökerező okai vannak. Bár a közösség már nem képes szankcionálni azt, aki magára hagyja szüleit, Bősházán az ilyen eset mégsem gyakori. Mivel a munkalehetőség helyben is biztosított, nincs kényszerítő körülmény a fiatalokra nézve, hogy elhagyják saját településüket. Ez az együttélés azonban távol áll a család, mint gazdasági közösség fogalmától, melyben a családtagok élet-és vagyonközösségben léteztek együtt. Ma a két család egy udvaron 23

ugyan, de külön házban, vagy külön házrészben él, biztosítva az individualizáció következtében alapvető igénnyé vált magánszférát. Gyakori, hogy a fiatalok költöznek a házba, az idősek pedig a korábbi nyári konyhába, mivel a nagyobb családnak több térre van szüksége. Helyesebbnek tűnik két külön családról beszélni, melyek közül az egyiket az idős szülők, a másikat pedig a dolgozó korúak, és gyermekeik alkotják. A családtagok egalitárius viszonyban vannak egymással, egyiknek sincs hatalma a másik fölött, és a két család elvárja egymástól, hogy életmódjukba, munkavállalási és fogyasztási stratégiáikba a másik ne akarjon beleavatkozni. Éppúgy igaz ez a fiatalokra, mint az idősekre, mivel az utóbbiak értékrendje is az individualizáció felé mozdult el a korábbi, közösség alapútól. „Kisgyerek koromban mi heten is aludtunk egy szobában, télen, hogy csak egy szobát kelljen fűteni. Nyáron, mikor nem kellett fűteni, akkor mi a gyerekek más szobában. Most itt, a fiaméknál úgy van, hogy a két fiúnak [unokák] megvan a külön szobája, a menyem és a fiam külön szobában, én itt a konyhán.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) Az egy udvaron lakó két család életközösség a szó azon értelmében, hogy sok tevékenységüket (főként a mezőgazdasághoz kapcsolódókat) együtt végzik, de jól elhatárolható saját térrel rendelkeznek, melyen belül más-más életmódot folytatnak. A vagyonközösség annyiban áll fenn, hogy a mezőgazdasági termelésből származó javakat elosztják egymás között, illetve szükség esetén anyagi segítséget nyújtanak egymásnak, de ezen túl mindkét háztartás külön-külön hasznosítja jövedelmét, és a tárgyak is egyik, vagy másik családhoz tartoznak. A két családot mégis összeköti egyfajta gazdasági együttműködés, melyben az egyes családtagoknak épp úgy megvan a szerepe, mint korábban. Az idősek a mezőgazdasággal foglalkoznak, míg a fiatalabbak az ipari, és szolgáltató szektorban vállalnak munkát. „Rengeteg munka van a mezőn, meg az állatokkal. Nekem van időm, nyugdíjas vagyok, de a gyerekeknek szolgálatban kell lenni. Azért segítenek, mikor tudnak.” (60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) „Én szeretek nagyon a földön dolgozni, de most a két gyerektől nem tudok, augusztusban meg lejár a gyes, megyek vissza az iskolába dolgozni. A férjem többet tud segíteni itthon, mert ő fuvaros, naponta néhányszor megy csak Szilágycsehbe.” (29 éves nő, 2010. 08. 11. Bősháza) Bár az előbbiek korábbi, családon belüli vezető szerepüket elvesztették, tevékenységük gazdasági szempontból ma is releváns, így státusuk nem csökkent olyan mértékben, mintha nem dolgoznának a földeken. 24

Az, hogy a több generáció együtt, vagy inkább, egymás mellett élése17 továbbra is jelen van a helyi közösségben, az jelzi, hogy egy szokás képes volt úgy fennmaradni, hogy közben a mögötte lévő norma átalakult: immár nem a gazdasági kényszer, hanem a családi szolidaritás elve az alapja. Ez a rokoni kötődés erősebb, mint a haszonmaximalizálására törekvés, emiatt nem költöznek el a fiatalok a nagyobb városokba, vagy külföldre, ahol jobb kereseti lehetőségeik lennének. A szokás – bár normatív háttere átalakult - folytonossága miatt még mindig kényszerítő erővel hat, akkor is, ha szankciók már nem tartoznak hozzá.

17 Együttélésnek tekintem a háború előtti időszak családmodelljét, mikor az élet-és vagyonközösséget alkotott, és szervesen együttműködött az élet minden területén. A jelenben ez megbomlott, és immár az életmódok, és fogyasztási szokások rendkívül eltérőek lehetnek a családtagok esetében, ezért nevezem a jelenséget egymás mellett élésnek.

25

5. A föld jelentette biztonság Mint láthattuk, Bősházán a földművelés mindhárom generáció életében szerepet játszik, bár a családok jövedelmében betöltött szerepe egyre csökken. A mezei munka és az állattartás olyan elem, mely jelen van a legidősebbek és a legfiatalabbak életmódjában is, ezáltal csökkenti az egyes generációk életvitelének különbségeit. E munkaforma folyamatos megléte, illetve annak ciklikus jellege állandóságot teremt az egyének életében, ami biztonságot jelent, mind anyagilag, mind fizikailag, mind pedig az életvilág stabilitását tekintve, fentebb pedig már láthattuk, hogy ez fontos szerepet játszik az értékrendben. A mezőgazdasági termelés alkalmat ad a közös munkavégzésre, ami növeli a közösség szolidaritását. Ez a környezet hozzájárul a szokások fennmaradásához, mivel azok generációról-generációra való átadása szintén egyfajta állandóságot teremt. Ma már nem a szankcióktól való félelem, hanem a biztonság, ami miatt az egyének magukra érvényesnek érzik a helyi közösség normáit. Gazdasági

szempontból

a

földművelés

nem

elengedhetetlen

a

családok

fennmaradásához, és egyiknél sem képzi a megélhetés egyedüli alapját. A középső generáció munkavégzése egymagában is elegendő lenne ahhoz, hogy önmagukat, és nukleáris családjukat fenntartsák, mégis ragaszkodnak a mezőgazdasági termeléshez, bár egyedül ők maguk nem volnának képesek ezzel foglalkozni. Az egyes generációk tagjainak a földhöz, és a mezőgazdasági termeléshez való viszonya más-más: az idősek számára ez jelenti a valódi munkát, a fiatalabbak viszont egyfajta „kikapcsolódásként” tekintenek rá. A háború előtt született generáció számára gyermekkorukban közvetlenül, az államszocializmus idején pedig közvetetten, de mindig is a mezőgazdaság jelentette a fennmaradás alapját, és annyira életük részévé vált, hogy, eköré szervezik mindennapjaikat, időbeosztásukban megmaradva a földhöz kötődő munkák ciklusában. A fiataloknál a mindennapok elsődleges szervezője a munkahely, ez szabja meg az időbeosztást, a fennmaradó szabadidőt pedig elsősorban saját családjukra szánják, szüleiknek pedig akkor segítenek csak, ha ezekkel végeztek. Az ő életükben is jelen vannak az ismétlődő cselekvések, ezek ciklusa azonban egy napot, nem pedig egy évet jelent. A mezőgazdasági munka számukra a saját életritmusból való kilépést jelenti, változatosságot, melyet pihenésként élnek meg. Ebben a tekintetben számukra a földön végzett tevékenység hasonlít az ünnepekhez, hiszen azok is a megszokott, ismétlődő cselekvésekből való kilépést jelentik, az idő egyfajta felfüggesztését. Az, hogy a földművelés továbbra is családi kereteken belül folyik – bár a családszerkezet, és a szerepek megváltozása mellett – ami szintén a tradicionális értékek 26

továbbélését segíti, azáltal, hogy a munka a jelenben is a rokonsági szolidaritás elvére épül. Mivel a termelés csak saját részre történik, nem érvényesül benne a piaci értékrend haszonmaximalizáló szemlélete, illetve nem kritérium, hogy a befektetett munka arányban legyen az általa nyert javak értékével. [Szabó Á.:2008:161] Ez a szemlélet fedezhető fel abban is, hogy ugyan a dolgozó korúak legtöbbször munkahelyükön sem kapnak a ráfordított energiával azonos bérezést, mégsem költöznek el, hogy jobb lehetőségeket keressenek. Értékrendjükben előbbre való a megszokott, biztonságot nyújtó életvitel, és közösség, mint a nagyobb haszon elérése, mely azonban a lakhely-és életmódváltással jár. „Azért nem mennek [a fiatalok], mert itt van a föld. Én úgy látom, hogy szeretnek a földdel foglalkozni. Nekik is jó az, ha nem a boltban kell venni a zöldséget. Míg van itt is munkájuk, miért mennének el?”(60 éves nő, 2010. 08. 13. Bősháza) „Én Szilágycsehben laktam, de sokat nyaraltam itt, Bősházán a nagymamámnál. Itt hozzászoktam a faluhoz, meg, hogy dolgozni kell, úgyhogy, mikor Attila [a férje] azt mondta, költözzünk ide, nekem nem volt bajom.” (29 éves nő, 2010. 08. 11. Bősháza) Az tehát, hogy a mezőgazdasági munka mindhárom generáció életében jelen van, és hogy az továbbra is családi keretek között folyik, a tradicionális értékrend továbbélését segíti, mivel részben uniformizálja az életmódokat a helyi közösségen belül. A földtulajdon, és annak ilyen jellegű használata mind gazdaságilag, mind pedig az életvitelben biztonságot, állandóságot jelent, viszont a lokalitáshoz köti az egyéneket.

27

Összegzés

A fentiekben olyan településre láthattunk példát, ahol a tradicionális szokások képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és a faluban tartani a fiatalokat, holott mind Magyarországon, mind pedig Romániában a városokba költözés a jellemző tendencia. Bősházán azonban számos olyan tényező figyelhető meg, melyek a második világháború előtti értékrend részleges fennmaradását segítette elő. Az államszocializmus idején az életmód, és az értékek jóval kevesebbet változtak, mint ahogyan az más – városokhoz közelebbi – településeken tapasztalható, a rendszerváltás után pedig, mivel a munkalehetőség helyben biztosított, nem volt kényszerítő erő, ami a település elhagyására sarkallta volna a lakosokat. Bősháza, viszonylagos elzártságának köszönhetően kevésbé volt kitéve a városi életmód hatásának, így az egyes életstratégiák kevésbé differenciálódtak. A tradicionális paraszti értékrend központi eleme, a biztonságra törekvés állandó érvénnyel bír, mely a szerényebb, de biztos jövedelmet a nagy, de kockázatos haszon elé helyezi. Emiatt kevesen vállalkoznak a nagyobb városokba költözésre, ahol elveszítenék az ismert közösség adta biztonságérzetet. A mezőgazdasági termelés állandó jelenléte az egyes generációk életében szintén olyan elem, mely az életmódokat közelíti egymáshoz, és ezáltal segít fenntartani a helyi közösség szokásait. A szokások azonban változtak is, alkalmazkodtak a megváltozott társadalmi, gazdasági körülményekhez: az egyik gyermek ugyan szüleinél marad felnőtté válása után is, ám úgy élnek, hogy mindkét családnak saját tere, életvitele és magánszférája van, miközben mégis egyfajta gazdasági egységet alkotnak. A vallásnak szintén jelentős szerepe van a normák és szokások fenntartásában azáltal, hogy adottnak, és vitathatatlannak tételezi azokat. Bősházán, és a környező településeken a rokonsági és közösségi szolidaritás elve ma is érvényes, és, mivel a kapcsolati háló egy jól behatárolható földrajzi térre korlátozódik, azon túl az egyén e háttértől megfosztottá válik, ami a biztonságérzet megszűnését eredményezi. Ebben a környezetben a most dolgozó korúak relevánsnak érzik a szokásokat, és az esetlegesen nagyobb életszínvonalat ígérő városi munka helyett a lokálist választják, hogy segíthessék szüleiket, akik viszont így szerves részévé válnak a családi gazdaságnak azáltal, hogy magukra vállalják a földművelést. A hipotézis tehát igazolást nyert, mivel Bősháza magyar lakosainak körében a tradicionális normák, és szokások fennmaradtak – bár alkalmazkodtak a megváltozott 28

körülményekhez -, és a lokális közösséghez kötik az egyéneket, akik, bár lehetőségük volna rá, mégsem választják a nagyvárosi, vagy külföldi munkát megélhetési forrásukként. A legfiatalabb generáció értékrendjében már sokkal számottevőbbek a változások, bár kapcsolati hálójukat tekintve ők is Bősházához, és a környező néhány településhez kötődnek. A városok könnyebb elérhetőségével azonban olyan igényeik születnek, melyeket a falu nem képes kielégíteni. Valószínű, hogy tanulmányaik végeztével el fogják hagyni a települést, mivel ott nincsenek meg az áhított életvitelhez szükséges feltételek. A legidősebb generáció elhalásával a gazdasági együttműködés nem lesz megvalósítható, mivel a most dolgozó korosztálynak nem lesz lehetősége a mezőgazdasági termelésre ipari, vagy szellemi munkájuk mellett. A gazdasági egység megbomlása a három generáció együttélésének megszűnésével is járhat, mely gyorsítani fogja a tradicionális szokások megszűnését. A jelenlegi állapot egyfajta egyensúlyi helyzet, mikor a hagyományos értékek már nem teljesen érvényesek, de még képesek alkalmazkodni a körülményekhez úgy, hogy a helyi társadalom szerkezete alapvetően ne sérüljön. Jelen dolgozat egy kutatás aktuális állását mutatta be, emiatt inkább csak felvillantotta azokat a tényezőket, és okokat, melyeket a jövőben még vizsgálat alá kell vonni. A kutatás, a következő szakaszban elsősorban a három generáció egymáshoz való viszonyára, és a rendszerváltás után születettek értékrendjére és jövőbeni terveire koncentrál majd. A vizsgálat várhatóan 2011 őszére ér véget, utána pedig annak kiterjesztését tervezem a román lakosok migrációs stratégiáinak kutatásával.

29

Mellékletek

1. ábra: Bősháza és környéke

30

2. ábra: A lakosság megoszlása korösszetétel szerint

3. ábra: A lakosság megoszlása etnikai-és korösszetétel szerint

31

Irodalomjegyzék

Hivatkozott irodalom:

Niedermüller Péter 2008

Sokféle modernitás: perspektívák, modellek, értelmezések. In:

Niedermüller Péter (szerk.): Sokféle modernitás. Budapest. L'Harmattan.

Szabó Á. Töhötöm 2008

Kooperáló közösségek. Munkavégzés és kapcsolatok a falusi

gazdálkodásban. Marosvásárhely. Mentor.

Oláh Sándor 2008

A falusi önállósodás előzményei és társadalmi környezete.

http://www.kamwac.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=137&Itemid=49 Utoljára látogatva: 2010. 11. 10.

Marcel Mauss 2004

Az ajándék. in: Szociológia és antropológa. Budapest. Osiris

Turai Tünde 2003

A családszerkezet változása a szocializmus évtizedeiben a Szilágyságban.

http://erdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/pdfdok/et2_2k3_11_tanulmany_5 .pdf Utoljára látogatva: 2010. 11. 10.

32

Francois Hartog 2004

A történetiség rendjei. Budapest. L'Harmattan.

Ferdinand Braudel 1996

A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában I-III. Budapest.

Akadémiai − Osiris Kiadó

Nagy Olga 1989 A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák. Budapest. Gondolat.

Olvasott irodalom:

Kulcsár Kálmán 1986 A modernizáció fogalma és helye a kelet-közép-európai fejlődésben. In: A modernizáció és a magyar társadalom. Budapest, Magvető.

Max Weber 1982 A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest, Gondolat

Jürgen Habermas 1998 A modernség időtudata és szükséglete a magában megbizonyosodásra. In: Filozófiai diskurzus a modernségről. Helikon.

Nagy Olga 1986 Öregek és fiatalok a parasztcsaládban http://adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf605.pdf Utoljára látogatva: 2010. 11. 10.

33