A monarchíánízmus. Részlet szerzőnek Az unitárizmus (története és hitelvei) címen készülő nagyobb m u n k á j á b ó l .
Az előbbi fejezetben azon nehézségeket láttuk, melyekkel a fejlődő kereszténységnek meg kellett küzdenie. Ebben a fejezetben az unitárius részen küzdő feleket s unitárius hitelveiket fogjuk bemutatni. Elbeszélésünk egy lényeges dologban fog különbözni minden más. egyetemes hittan- és egyház lóiíénet előadásától Amazoknál a trinitárius hitelv s a katholikus egyház kialakulásának története .a vezető téma. Mi e helyen az unitárius hitelveket és azoknak vitatóit állítjuk elbeszélésünk előterébe s a trinitárius dolgokról csak annyiban emlékezünk meg> amennyiben azok az unitárius nézetek és események megértéséhez okvetlenül szükségesek. Történeti áttekintés.
A monarchiánus unitárizmus, mint a binitárizmustól, illetőleg a trinitárizmustól lényeg szerint különböző önálló keresztény hitelv, Eleutherus római püspök idejében (175—189), a montanizmus elleni küzdelemben Noetusnak követőjével Praxeas-szal került először nyilvánosságra.* Említettük volt, hogy a montanizmus a I I . század közepén annyira elterjedt, hogy Eleutherus római püspök már azon volt, hogy azt hivatalos egyházi jóváhagyással lássa el s ez alapon az afrikai, ázsiai, frigiai és itáliai kereszténységet egy egyetemes egyházzá fogja össze. Ekkor érkezett Kisázsiából Rómába Praxeas s oly heves támadást intézett a montanizmus Gieseler: Über Hippolytus, die ersten M o n a r c h i a n e r und die römische Kirche in der ersten Hiilfte des dritten J a h r h u n d e r t e s . Theol Stud. 1853. 759—787. 1. Hegemann: Die römische K i r c h e und ihr E i n f l u s z auf die Disciplin und Dogma in den ersten drei J a h r h . 1864. Dr. Lobogott Lange: Geschichte und Lelirbegriff der U n i t a r i e r vor der niciinischen Synode. Leipzig. 1831. TI. kötet. (E kis könyvecske minden régisége mellett s fontos dolgokban való tévedései ellenére inind m á i g egyik legjobb bevezető a m o n a r c h i á n u s korszak tanulmányozásába.) — 101 —
A
monarchiánizmus.
ellen, hogy E l e u t h e r u s püspök m e g h á t r á l t s a m o n t a n i s t a alapon tervezett egyetemes egyház alapításból nem lett semmi. Azonban P r a x e a s diadala rövid ideig tartott, m e r t őt viszont a m o n t a n i s t a T e r t u l l i a n u s vette nyilvános kritika alá s h a b í r á l a t á v a l a inontanizmust nem is j u t t a t h a t t a győzelemre, azt mégis elérte, hogy P r a x e a s t eretnekséggel megvádolhatta s R ó m á b a n lehetetlenné tehette. A P r a x e a s és T e r t u l l i a n u s közötti vita természetszerűleg ráterelte a közfigyelmet a christologiai kérdésekre. E k k o r lépett nyilvánosság elé a két Theodotus. Közülök az öregebbik Theodotus egy ideig ellenzés nélkül szabadon hirdette nézeteit; Victor püspökségének utolsó v a g y Z e p h y r i n u s püspökségének első éveiben azonban a r ó m a i presbitérium ellent mondott neki s kitiltotta őt a keresztények gyülekezetéből, m i n t olyant, aki K r i s z t u s t megfosztotta isteni méltóságától 3 illetőleg ezáltal az általa hirdetett ember J é z u s b a n káromolta és megsértette Istent. V i k t o r (vagy Z e p h y r i n u s ? ) püspök döntésével a h a r c Róm á b a n a m o n t a n i s t á k és a n t i m o n t a n i s t á k között nem szűnt meg. A s m y r n a i Noetusnak másik t a n í t v á n y a , Epigonus, Róm á b a jővén, összegyűjtötte P r a x e a s híveit s azok élére állva tanította, hogy K r i s z t u s b a n az A t y a emberré lett. M a j d hozzá csatlakozott a görög Kleomenes is, ki ékesszólásával ez elvnek — amiben a lényeg az volt, hogy K r i s z t u s (tulajdonkép e n : Jézus) nem volt Isten, h a n e m ember; csupán megszállta őt az isteni erő — m i n d több barátot és követőt szerzett. A m o n t a n i s t á k é s a n t i m o n t a n i s t á k felekezete mellett csakh a m a r (még Z e p h y r i n u s életében) megszólalt egy h a r m a d i k felekezet is, kijelentvén, hogy K r i s z t u s igen is Isten és pedig az Atyától különálló isteni személy. E felfogásnak különösen a r ó m a i p r e s b i t é r i u m b a n volt számos híve, kik közé tartozott H i p p o l y t u s is. Az antimontanisták ezekkel is szembeszálltak. A p r e s b i t é r i u m b a n különösen Callistus szólott ellenük, ki m á r régebb idő óta P r a x e a s n a k és Kleomenesnek volt híve. Callistus állásfoglalása azért nagyjelentőségű, mert belőle Zephyr i n u s után római püspök lett s mint ilyen, azon volt, hogy a n t i m o n t a n i s t a elveit az egyházzal hivatalosan elfogadtassa. A r ó m a i presbitérium t a g j a i megoszoltak Callistus és Hippolytus között, mire súlyos viták verték fel a gyülekezet békés — 102
-
A.
monarchiánizmus.
csöndjét anélkül, hogy bármelyik félnek sikerült volna a győzelmet kierőszakolni. E v i t á k r ó l c s u p á n H i p p o l y t u s feljegyzéseiből t u d u n k , amelyekben Callistus f ő k é n t azzal v a n vádolva, hogy püspöksége alatt az egyházi fegyelem meglazult. E v á d a t kellő értékére szállítja le az a tény, hogy épen az ellenfél mondta ezt. H o g y a valóság nem volt n a g y o n rossz, bizon y í t j a azon körülmény, hogy a Callistus a l a t t i heves v i t á k ellenére sem került a r ó m a i p ü s p ö k i egyházban s z a k a d á s r a a dolog. Az ellentétek azonban megvoltak s még 30 év múlva, Cornelius püspök megválasztásakor (251), is küzdöttek egymással. A montanista p á r t a m a g a szigorú elvi a l a p j á r ó l Corneliust az elesetteknek az egyházba való ú j r a felvétele kérdésében túlságosan engedékenynek találta s ezért nem volt h a j landó megválasztását tudomásul venni, helyette N o v a t i a n u s római presbitert ismerte el a r ó m a i gyülekezet f e j é n e k . Novat i a n u s u g y a n i s azt t a r t o t t a , hogy azokat a keresztényeket, akik megszegték az egyházi fegyelmet, egyetlen gyülekezetnek sem szabad b e f o g a d n i a . A szelídebb lelkületű Cornelius hiában intette ellenfeleit megbocsátásra, az mit sem használt. C y p r i a n us k a r t h a g ó i és Dionysius a l e x a n d r i a i püspökök Cornel iusnak a d t a k igazat; viszont F a b i u s antiochiai püspök az antiochiai zsinaton m i n d e n t elkövetett, hogy Nov a t i a n u s elveit j u t t a s s a d i a d a l r a . A két p á r t között a v i t a a n n y i r a elmérgesedett, hogy csaknem egyházszakadás lett a dologból. Különösen H i p p o l y t u s presbiter izgatott a montanista Novatianus, szigorú elvei mellett; evégből Rómából elment K a r t h a g ó b a és A l e x a n d r i á b a is. Persze az a n t i m o n t a n i s t a p á r t sem m a r a d t tétlen. E n n e k érdekében meg különösen Xabellius, ptolemaisi (egyiptomi) presbiter és S a m o s a t a i Pál, antiochiai püspök, tevékenykedtek. t » Ha az elmondottakat összefoglalólag t e k i n t j ü k , azt látjuk, hogy azokban két elv küzdött egymással. Az egyik elv szerint Isten személyében is, lényegében is egyetlen egy. Azokat, akik ez elvet vallották, egységhívőknek v a g y mon a r c h i á n u s o k n a k nevezték. A másik elv szerint isten (mint fő-Isten) mellett van egy második isten, K r i s z t u s , a hit dolgait tik ketten intézik. Ez elvnek vallóit kettösséghívöknek — 103 — 8*
A.
monarchiánizmus.
v a g y binitariusoknak nevezték.* H á r o m s á g h í v ő k vagy trinitáriusok a I I I . évszázadban m é g nem voltak. A monarchiánusok és binitáriusok közül minket ezúttal az előbbiek érdekelnek. A II. és I I I . században a monarchiánizmusnak két fői r á n y á t különböztették meg. Az egyik i r á n y z a t szerint Isten annyi, mint erő (dünamisz), kinek személye („konkrét alakja") nincs, csak á l l a t j a — lényege — van. Minden, a m i ezen a világon van, ennek az erőnek konkrét a l a k j a (modalitása). A m i egyfelől azt jelenti, hogy minden, a m i van, végeredményében ez az őserő, illetőleg Isteíi, mint abszolút szellemiség. E z é r t szokás ez irányzatot p a n t h e i z m u s n a k és pedig az őserőnek (Istennek) szellem-voltára való tekintettel racionális p a n t h e i z m u s n a k nevezni. De jelenti másfelől azt is, hogy minden, ami létezik, egylényegű (homo-úziosz) Istennel. A másik irányzat szerint az A t y a és az ember két különböző lényegü lény (düo-füzisz), kiket a logosz kapcsolt öszsze. A logosz annyi, m i n t Istennek (a konkrét alakzat nélküli a b s z t r a k t abszolutumnak) lelke. Az ember magába f o g a d j a (adoptálja) Istennek lelkét s- ezáltal az Atyához (mint a „konkrét" Istenhez) lesz hasonlóvá (homo-i-úziosz). A szentléleknek adoptálása mint folyamat, az emberi tökéletesedésnek processusa. Akiben (ilyen csak egy volt: Jézus) teljes mértékben benne v a n a szentlélek, az egészen olyan, mint Isten („Isten fia", „szent e m b e r " ) ; akiben nagymértékben van meg, az p r ó f é t a ; a kevesebb íhletettséggel biró ember csak bölcs, v a g y esetleg még az sem, hanem „csak" ember. E z irányzatot adoptiánismusns.k nevezzük, mert a legfontosabb tény benne az, hogy az ember a d o p t á l j a Istennek lelkét s ezáltal az Atyához lesz hasonlóvá. (Nem egyenlővé, tehát nem homoúziosszá, h a n e m csak hasonlóvá, homoiúziosszá.) A z o n b a n a k á r egylényegű az A t y á v a l az ember, a k á r pedig külön lényegű lény, az A t y a (mint konkretizálódott Isten) fölött is, meg az ember fölött is ott v a n a legfőbb lény: az egy, önmagától való, a lét által nem korlátozott örök abszolút u m : Isten, mint minden dolgoknak legvégső princípiuma. * W. Macliolz: 1902.
S p u r e n binitarischer Denkweise seit Tertullian.
— 104 — 8*
A.
monarchiánizmus.
Az a l á b b i a k b a n a m o n a r c h i á n i z m u s n a k e ismertetem.
két
irányát
A) Modálísta (dünamisztikus) monarchiánizmus/ (Racionális pantheizmus.)
Isten annyi, mint erő; az öszszes teremtmények ez isteni erőnek időleges alakzatai.
A homoűzion
elmélet.
1. Praxeas.
Praxeasról,** M o n t a n u s n a k ellenfeléről s az első névszer int ismeretes u n i t á r i u s r ó l csak a n n y i t t u d u n k , hogy valószínűleg E l e u t h e r u s püspöksége idején (175—189) m e n t Rómába s ott oly eredménnyel vitatkozott a montanistákkal, hogy a p r e s b i t é r i u m azoknak elveit a döntő p i l l a n a t b a n elejtette. Rómából P r a x e a s K a r t h a g ó b a - ment, hol szintén eredménnyel t e r j e s z t e t t e m o n a r c h i á n u s elveit, de sikere nem volt tartós, mivel T e r t u l l i a n u s m e g t á m a d t a s állításai egy részének visszavonására kényszerítette. E z minden valószínűség szerint 206 előtt történt. H o g y később m i lett véle, nem tudjuk. T e r t u l l i a n u s n a k évek m ú l v a (213—218 között) is oka volt P r a x e a s ellen v i t a i r a t o t bocsátani n y i l v á n o s s á g r a , mely irat a P r a x e a s r ó l való ismereteinknek m i n d m á i g f ő f o r r á s a . P r a x e a s h i t t a n á n a k ez volt alaptétele: az egyetlen egy Istent olyannak kell hinni, aki ö n m a g á b a n az A t y á t is, a F i ú t is, meg a szent Lelket is jelenti. T e h á t P r a x e a s szerint az A t y a is, a F i ú is, meg a szent Lélek is csak modalitásai Istennek, nem p e d i g külön Istenek. E modalitásoknak egymáshoz való viszonyát P r a x e a s I s t e n f i á n a k m a g y a r á z a t á n á l f e j t e t t e ki. ő nem t a g a d t a , hogy létezett I s t e n f i a ( K r i s z t u s ) , de létét egészen ebionita f e l f o g á s szerint m a g y a r á z t a : a lélek (spiritus) a h ú s n a k (caro) h o z z á j á r u l á s a által lett F i ú v á (filius). Amit úgy kell érteni, hogy az isteni lényeg ( a lélek, itt t u l a j d o n k é p e n m a g a Isten) M á r i á b a n testté (hússá) foLoofs ezt az elnevezést a j á n l t a : plurális monofüzitizmus. V. ö. Harnack: Monarchianismus. (Realencyklopiidie X I I I . köt.)# és Novatian (Realeneyklopiidie X I V . köt.) * fíaur: Die cliristliche Lehre von der Dreieinigkeit und Menschwerdung Gottes. Tübingen. 1841. I. köt. 245. s köv. 1. — 105 — 8*
A.
monarchiánizmus.
gamzott s lett F i ú v á . Az, liogy emberi a l a k b a n élt a földön, nem volt v a l a m i különös dolog. Isten, ha egyszer eljött a földre, csak a n n a k a képében j ö h e t e t t el, aki hozzá hasonlított. A csodálatos nem ez, h a n e m az, hogy miképen lett Mária testében emberré Isten. A csoda itt történt. H a e tényt precíze a k a r j u k definiálni, azt kell m o n d a n u n k , hogy a test (a hús) által jött létre a F i ú . A test létrejötte előtt az az erő, amelyik e testet m a j d a n éltette, Istennél volt, mivelhogy az az erő m a g a I s t e n volt. E n n é l f o g v a tehát azt m o n d h a t j u k , liogy tul a j d o n k é p e n a test (caro) volt a F i ú , v a g y P r a x e a s szavai szerint: I s t e n önmagából csinált F i ú t (deus ipse se filium sibi fecit). H o g y azonban F i ú v á lehessen, előbb A t y á v á kellett lennie (habeat necesse est pater filium, ut pater sit, et filius patrem, ut filius sit). E gondolatsor idáig egész rendes volna, de a továbbiakban így is f o l y t a t h a t ó : ha Isten, mint A t y a , F i ú v á lett, akkor a F i ú képében t u l a j d o n k é p e n az A t y a szenvedett, halt meg és temettetett el (filius patitur, pater vero compatitur ). Minthogy pedig Jézus az újszövetségi írók szerint effélét soha nem tanított, a montanisták P r a x e a s t „az A t y á t szenvedtetőnek" (patripassianus) kezdték csúfolni. E g ú n y n é v utóbb r a j t a m a r a d t P r a x e a s követőin. Adatok h i á n y á b a n m a m á r nem lehet biztosan megmondani, hogy v á j j o n c s a k u g y a n P r a x e a s tanította-e ezt a patripassianizmust, v a g y pedig csak ellenfelei fogták rá. B á r m i n t álljon is azonban a dolog, tény, hogy nem a p a t r i p a s s i a n i z m u s volt az egyetlen f u r c s a s á g e gondolatkifejtésben. T e r t u l l i a n u s azt is feljegyezte, hogy P r a x e a s szerint a h ú s (caro) volt a F i ú (Jézus'); a lélek (spiritus) volt az A t y a ( K r i s z t u s ) . (Aeque in una persona utrumque distinguunt, patrem et filium, discentes filium carnem esse, id est hominem, id est Jesum; patrem autem spiritum, id est deum, id est Christum.) Tehát a hús, az ember, Jézus, a F i ú volt az egyik; a lélek, Krisztus, az A t y a , maga Isten volt a másik. E kettősségben lehetetlen észre nem venni a test és a lélek, az a n y a g és az erő, a f o r m a és a lényeg dualizmusát, mi a keresztény theologiában Isten és A t y a , a christologiában K r i s z t u s és J é z u s fogalmaiban n y e r t kifejezést. A m i t tehát P r a x e a s itt vitatott, az a problém a volt, amely az emberi gondolkozásnak ősrégi, de azért mind máig meg nem f e j t e t t egyik p r o b l é m á j a . — 106 — 8*
A rrtunarchiánvZtnus. Bá rmily nagy volt is a különbség P r a x e a s és Tertullianus, illetőleg a monarehiánusok és a montanisták felfogása között Istenről, bizonyára már az eddig előadottakon is keresztül látszik azon közös meggyőződésük, hogy Istent mindketten szellemiségnek fogták fel. A pneumatikus P r a x e a s szerint: deus spiritus; Tertullianusék pedig a logos-theologiát vallották. Azonban a logos-theologia erőssége is Isten szellemiségének hite. E z é r t ha P r a x e a s s a monarehiánusok J á n o s evangéliumát nem is tartották hitelesnek, annak lényegét, azt, hogy „verbum caro factum est", — mint láttuk — maguk is igaznak hitték. Ebben leli egyébként magyarázatát azon különös tény is, hogy Kisázsiában, hol J á n o s evangel iuma leghamarább lett kánonná, fejlődött ki a montanizmus is, meg a monarchiánizmus is. A végletek itt c s a k u g y a n találkoztak. 2. Noetus.
Noétus hittana két részből áll, az Istenről és a Krisztusról való részekből. Istenről 5. Móz. 6 4 ; Ézs. 45 14 és Baruch 33(j a l a p j á n azt tanította, hogy önmagától való egyetlen egy Isten (Theósz ho autósjz), aki A t y j a és teremtője a világnak; láthatatlan, ha úgy akar maradni, vagy megjelenik, ha akarja. K r i s z t u s nem Isten, ő csak az Úr, mint ezt 1. K o r . 8 ö -ban Pál apostol írta. Krisztusról Noétus "ezeket állította : „Ő az a másik lény, aki teremtetett és mégis öröktől való, szenvedés nélküli és mégis f á j d a l m a k k a l teljes; halhatatlan és mégis halandó." Isten és Krisztus genetikus kapcsolatban állanak egymással: Isten az absolutum, K r i s z t u s a relativum. Más, és pedig mellérendelt a viszony az Atya és Krisztus, mint F i ú között. Noétusnak erről való nézetéül Hippolitus a következőket jegyezte fel: Amennyiben Isten mint öröktől fogva létező lény a beszéd tárgya, A t y á n a k neveztetik; amennyiben róla, mint teremtett lényről beszélünk, a neve: Fiú. Az Atya és a Fiú tehát ugyanegy substanciának ketféle modalitása; egyik sem a másiktól származott, hanem mint correlatív fogalmak, mindkettő az öslényegböl való. A modalitások egymással nem cserélhetők fel. Az Atya és a Fiú ugyanazon lényeg s mégsem ugyanazon subjectum. Hippolitus ugyan azt állította, hogy ez elmélet szerint a F i ú személyében az Atyát -
107
-
A.
monarchiánizmus.
is keresztre feszítették. ( P a t r i p a s s i a n i s m u s . ) Ezt azonban Noétus nem tanította. Az ő elgondolásában csupán a n n y i volt ebből, hogy amikor a F i ú t keresztrefeszítették, az A t y a is szenvedett. Ez nemcsak más, m i n t amit H i p p o l i t u s feljegyzett, hanem egyszersmind emberileg nagyon is érthető. A v a g y melyik a p á n a k nem f á j f i á n a k halálos szenvedése? F o n t o s itt megjegyeznünk azt, hogy miként Praxeásnál, azonképen Noétusnál sincs szó a történeti ember Jézusról. A k i r ő l e m o n a r c h i á n u s modalisták beszélnek, az nem a történeti Jézus, h a n e m egy isteni lény. Nem u g y a n maga az Isten, nem is „egy" Isten, h a n e m az egy őmagától való örök Istennek modalitása ( = alkalmi f o r m á j a ) . A m i k o r ezekről a mon a r c h i á n u s modalistákról beszélünk, t u d n u n k kell, hogy ezeknek csak a theologiája volt unitárius, a christologiája nem. A modalista m o n a r c h i á n u s christologia nem etikai, hanem sotériologiai alapon állott. T. i. benne Isten az emberiség megváltása végett lett F i ú v á s halt meg. A F i ú v á létei, a szenvedés és a halál — e felfogás szerint — mind az emberi üdvösség visszaszerzése végett történt. E z t az elméletet t r i n i t á r i u s üdvelméletnek nevezzük. Az u n i t á r i u s christologia Krisztusn a k személyes megváltói szerepét nem ismeri el; amiből következik, hogy keresztre feszíttetése sem áll kapcsolatban az egyetemes emberi üdvösséggel. Az u n i t á r i u s soteriologia elve a személyes érdemnek iidvezítő volta. E z pedig sem a trinitárius soteriologiával, sem pedig a p a t r i p a s s i a n i z m u s s a l nem hozható kapcsolatba. A m i P r a x e a s t is, meg Noétust is unitáriussá teszi, az tehát nem christologiájuk, h a n e m theologiájuk: Isten lényegegy ségének elve, mely szerint Isten, mint absolutum, egyedül való. Az őkonomia személyei mind csak ennek az egyedülvaló absolutumnak modalitásai. ^
3. Sabellius.
Sabellius* a modalista m o n a r c h i á n u s o k n a k legfőbb tlieologusa volt. A m i t P r a x e a s és Noétus csak vázlatosan fejtettek ki, az Sabelliusnál teljes világosságban és részletes k i f e j # Harnack: Dogmengeschichte. 4-ik kiad. I. köt. 760. s köv. 1. Baur: Die christliche L e h r e . . . I. köt. 256 s köv. lapjai. (Ez Sabelliusnak eddigelé legkimerítőbb ismertetése.)
— 108 — 8*
A
monarchiánizmus.
tésben található meg. Sabellius neve az u n i t á r i z m u s történetében évszázadokon keresztül egy szabatosan végiggondolt hitrendszert jelentett; elég volt v a l a k i r e csak a n n y i t m o n d a n i : Sabellius" s t u d n i lehetett az illetőnek hitét. . Sabellius hitrendszerének két a l a p f o g a l m a volt: a monász és a triász. tyTonásznak nevezte ő az egy, önmagától való örök absolutumot, Istent. E z az absolutum m i n d e n létezett, létező és létezendő dolgoknak, azok okainak és következményeinek végső foglalata. Isten m i n d e n n e k összefoglaló egysége, ő a legvégső egység; fölötte v a g y előtte nincs semmi. Sabellius ezt az Istent nevezte el monásznak. M o n d o t t a ő a monászt a hallgató, a tétlen Bölcsességnek is, a m i azt jelentette, hogy a világteremtés előtt a monász nem csinált semmit, csak hallgatott és elmélkedett. E z az absolut nyugalom Sabellius szerint Istennek valódi képe. M i h e l y t I s t e n elhatározta a világnak megteremtését, a d d i g i tétlensége tevékenységgé, h a l l g a t á s a beszéddé változott át. A z o n b a n ez a tevékeny, beszélő I s t e n a különben hallgatag, tétlen monásznak csupán alkalmi szerepe volt. A teremtés m e g t ö r t é n t e u t á n felhagyott a szereppel s ú j r a régi tétlen h a l l g a t a g s á g á b a merült vissza. A tevékeny („beszélő") I s t e n n e k neve Sabelliusnál: logos. A logos azon isteni erő, a m e l y I s t e n n e k m i n t absolut u m n a k t e r e m t ő s z á n d é k á t t e t t é v a l ó s í t o t t a . A logos a k k o r , amikor Isten elhatározta a világ megteremtését, m á r létezett, mert hiszen a szándék m á r eredménye egy előző lelki folyam a t n a k , m i t épen ez a logos f o l y t a t o t t le. A logos m i n d e n k o n k r é t u m n a k legvégső p r i n c í p i u m a . Jellemző s a j á t s á g a , hogy minősége nincs. A logos nem jó v a g y rossz, nem erős v a g y gyönge, stb. A logos t e l j e s e n személytelen, determinálatlan metafizikai őserő. Miként Isten, mint absolutum, alak, szín, f o r m a és minőség nélküli fogalom, azonképen a logos is d e t e r m i n á l a t l a n és d e t e r i n i n á l h a t a t l a n . I s t e n is, a logos is m e t a f i z i k a i f o g a l m a k ; fizikai, tehát k o n k r é t f o g a l o m — Sabellius szerint — a triászban lett belőlük. Mi a t r i á s z ! A triász Istennek, mint a b s o l u t u m n a k , időleges objektiválódása, Istennek alkalmi szerepe. Sabellius ezt úgy is mondotta, hogy a triász annyi, mint három prózopon ( = alak), mivel Istennek, mint k o n k r é t u m n a k , h á r o m a l a k j a — luy —
A
monarchiánizmus.
volt: ho patér (az A t y a ) , ho hüiósz (a F i ú ) , to pneüma (a Iiélek). E h á r o m prózoponnak speciális tevékenysége a következő: az A t y a a m á r megteremtett világnak törvényt ad, a F i ú ember lett s m e g v á l t o t t a m világot, a szent Lélek meglátogat és megszentel. Sabellius ezt az ökonomiát a következő genetikus rendszerbe állította: Isten a logos által teremtette meg és i g a z g a t j a a világmindenséget, ő az u n i v e r s u m n a k egyedüli u r a . Az A t y a a világfejlődésnek legrégibb („Mózesi") korszakában az ótestamentom t ö r v é n y a d ó j a ; a F i ú az ú j t e s t a m e n t o m i történeti J é z u s b a n lett emberré; a szent Lélek az apostolokat s általuk az őskeresztényeket töltötte el isteni ihlettel. E genetikus ökonómiának — melyben (ismételem) az A t y a is, a F i ú is, meg a szent Lélek is a Monásznak részleges alkalmi p r o j e c t u m a i a logos által — helyes megértéséhez tudn u n k kell még a következőket. Sabellius szerint a létezés nem öncél, hanem csak átmenet. Öncélja .egyedül csak Istennek mint absolutumnak van. Minden más létezés csak átmeneti. H a b v a g y u n k a lét hullámtengerén. Volt idő, mikor sem hab, sem hullám nem volt s lesz idő, mikor sem ember, sem tenger nem lesz és a n a g y mindenségben a h a l l g a t a g bölcs Isten fog élni egyedül. A világegyetem létezése időbeli és átmeneti jelenség, nem i s m e r j ü k keletkezésének okát s nem i s m e r j ü k elm ú l á s á n a k föltételeit. Mi csak azt t u d j u k , hogy ami teremtetett, az elmúlik; a m i van, csak a d d i g van, míg Isten így a k a r j a . A teremtett világot nem az A t y a , a F i ú v a g y a Szentlélek t a r t j a fenn, hiszen m a g u k is teremtmények, h a n e m f e n n t a r t j a I s t e n a logos által, amely megvolt a létezés kezdetén s meg lesz akkor is, amikor mindenek elmultanak. A m i k o r tehát Sabellius az ökonomiai triászt az ótestamentum, az ú j t e s t a m e n t u m s az őskereszténység megszemélyiesítőjévé tette meg, két dolgot gondolt hözzá. Hozzágondolta egyfelől azt, hogy e történeti korszakok (s per analog i a m : azoknak megszemélyesítői) nem állnak izoláltan egymás mellett, hanem szervesen egymásba kapcsolódnak, minthogy a logos összetartja őket. E gondolatával Sabellius a keresztény a l a p f e l f o g á s ú történetbölcseletnek volt első öntudatos művelője. De hozzágondolta azt is, hogy az egész ökonomiai triásznak csak az emberrel kapcsolatban v a n értelme.
A
monarchiánizmus.
Azok a hasonlatok, melyekkel ö a prózoponokat m a g y a r á z t a , világosan m u t a t j á k , hogy Xabellius a monászt az egész világegyetemmel, a triászt azonban tisztán csak az emberrel kapcsolta össze. Ö egy alkalommal ezeket m o n d o t t a : „Miként a n a p n a k egy a lényege s mégis h á r o m f é l e a h a t á s a , t. i. világító, melegítő s m i n d e n h o v a elterjedő, azonképen világító a F i ú , melegítő a Lélek s m i n d e n ü t t jelenvaló az A t y a . " Azt pedig, hogy miért épen a F i ú a világító, a következőképen f e j tegette: „Az A t y a a F i ú t n a p s u g á r u l küldte e földre, hogy ott mindeneket megvilágítson. E n n e k m e g t ö r t é n t e u t á n a F i ú visszatért („felment") a mennybe, miként a n a p s u g á r is viszszatér a n a p b a , ha ideje l e j á r . " A szentlelket az A t y a máskor is elküldi, elküldi mindenkinek, aki méltó' a n n a k elfogadás á r a ; elküldi, hogy töltse el azt melegséggel, megelevenítő erővel, hogy legyen az egy ú j életben ú j ember. Az ökonomiai triász Sabellius szerint tehát tisztán az ember m e g v á l t á s á é r t , illetők?g egyáltalában csak az emberrel kapcsolatban van. Az állatnak, a növénynek, meg az á s v á n y n a k ép úgy nincs szüksége a triászra, miként nincs szüksége a világegyetemnek sem, melyet nem a triász, h a n e m a monász t a r t fenn és kormányoz a logos által. Mondotta Sabellius azt is, hogy m i k é n t az emberi test, lélek és szellem egymással szervesen összefüggő h á r m a s egység, azonképen az Istenben, mint monászban, egy szerves egység az A t y a , a F i ú és a Szentlélek. S miként a n a p melegít, világít s egyidejűleg kerek test, azonképen a monász is m i n t F i ú megvilágosítja a világot, mint Lélek melegíti s m i n t A t y a határozott személyiséggé foglalja össze azt. isten (hogy H a genbach szép mondatát idézzem) m i n t a nap, k i t á r t a k a r j a i t e világnak, midőn K r i s z t u s b a n n a p s u g á r k é n t megnyilatkozott s aztán midőn n a p s u g a r á t az idő leteltével h a l á l á b a n felmagasztalta, benne és általa az összes megvilágosultakat magához vonzotta az égbe. Sabellius theologiája az első nagyszabású keresztény dynamis-elmélet Istenről. Sabellius Istene nem személy, hanem erő ( = dynamis), nem a s z e r e t e t n e k i r g a l m a s Istene, hanem a világrend absolut u r a . E n n e k az energia-Istennek szíve nem dobban meg, ha óriás gépezetéből egy elvásott csavar kiesik, szeme nem lábbad könnybe, h a az égből egy ki— ill —
A.
monarchiánizmus.
hűlt csillag lehull. A monász nem az ember Istene, hanem az univerzumé. Nincs a l a k j a (az ember nem hozzá hasonlít)^ nincsen színe (az élet p í r j a s a halál sárgasága nem róla van lemintázva); csak tevékenysége van. E z az Isten a legvégső p n e u m a t i k u s és materiális princípium. Nevezhetjük Istennek, monásznak, erőnek, p r i n c í p i u m n a k ; nevezhetjük bárhogyan, csak A t y á n a k nem. Sabelliusnak Isten-fogalma a modern bölcselet történetében, természetesen a r á való hivatkozás nélkül (s bizonyára anélkül is, hogy ez esetben hatásról beszélhetnénk, bár e kérdés ma még egészen nyilt kérdés), — Leibniíznál kerül elő. Leibnitz I s t e n e is az absolut végső ok, a legvégső, az anyagtalan és modalitásnélküli tiszta aktualitás. R legvégső okot Leibnitz is monásznak nevezte el. Leibnitz monász-elmélete főbb tételeiben azonos Sabellius monadologiájával. A monásszal kapcsolatban m i n d k e t t e n egyértelmiileg állapították meg, hogy a lét annyi, m i n t tevékenység. Azonban a lét sem Sabelliusnál, sem Leibnitznél nem a legvégső ( m o n d j u k inkább így: a legelső, v a g y : a kezdő) fogalom. A létezés egy v a g y több előző f o l y a m a t n a k eredménye. Ahhoz, hogy valami létezhessék, négy f o g a l o m szükségeltetik: két s u b j e c t u m és két k a t e g ó r i a . A két s u b j e c t u m a következő: az, a m i létezik, és az ami a létezést eredményezi. A két kategória a tér és az idő, amiben létezés lehetséges. A létezés tehát nem minden dolognak kezdete. V a n n a k dolgok, amelyek a létezés előttiek. A létezés csak a fizikai világ alapténye. A fizikai világ mögött van a m e t a f i z i k a világa s ennek áll a túlsó végében — oly messze, hogy odáig a n a g y távolság miatt sem az emberi szem, sem az emberi értelem el nem ér — v a n a h a l l g a t a g bölcs Isten, minden dolognak kezdete és vége, az absolutum: a monász. A modern filozófia nyelvén szólva, Sabellius monásza a m e t a f i z i k a i ontologiának legeslegelső ténye, v a g y m i n t Böhm K á r o l y m o n d a n á : a m e t a f i z i k a i absolut öntét. Sabellius óta Istenről sok mindent elmondottak. Azonban Istennek mint a b s o l u t u m n a k fogalmát a filozófia gon- dolkozása közel 1800 évi töprengés u t á n ma sem t u d j a másnak elképzelni, m i n t Sabellius monászának. E tény ennek a modern filozófia történetében sehol nem emlegetett u n i t á r i u s theologusnak egyik legszebb dicsérete. — 112 — 8*
A
monarchiánizmus.
A triász a monászhoz képest az, a m i a filozófiai lényeghez viszonyítva a filozófiai k a t e g ó r i a : a m e g n y i l a t k o z á s n a k f o r m a i lehetősége. A triász az emberrel és világával kapcsolatban a monásznak megnyilatkozási lehetősége. Lehet-e a monász i r g a l m a s ! Nem. Összeegyeztethető-e a monász fogalmával a gondviselés? Nem. Lehet-e vallásos viszony a monász és az ember között? Nem. A monász és az ember körülbelül olyan viszonyban állanak egymással, m i n t a gépész s a gépnek valamely alkatrésze. I t t nincs irgalom, nincs szeretet, nincs gondviselés; itt csak rend, bölcsen kigondolt, pontosan megvalósított v i l á g r e n d van. E kérlelhetetlen világrend fölötte áll m i n d e n relatív a k a r a t n a k ; az a b s o l u t u m teremtette azt, következőleg e r e j e és érvénye absolut. E világrend a dolgoknak mértéke. Ezt nem szeretni, h a n e m i s m e r n i ; nem vonzódni hozzá, h a n e m a k a r n i és t e n n i kell. A világrenddel k a p c s o l a t b a n m i n d e n ember egész ember kell, hogy legyen, m e r t különben a világegyetem n a g y gépezete összezúzza. De h á n y a n v a n n a k ilyen egész emberek? N e m több a gyarló, erőtlen, b á t o r t a l a n ember, kik gondviselésre, gyámolításra, szeretetre szorulnak? Mi a vallás? A gyöngék erőssége: biztató, bátorító lelki szózat. A k i ismeri a v i l á g r e n d törvényeit s elég erős azoknak b á t r a n engedelmeskedni; aki t u d j a , hogy e földi létben hol v a n helye s mi a teendője, az meglehet a vallás gyámolító segedelme nélkül is. De aki erejét elégtelennek, bizalmát b á t o r t a l a n n a k , k a r j á t gyöngének s szivét remegni érzi, aki e földön nem több és nem kevesebb, csak ember, az m i n d i g alázatos reménységgel fog a feléje n y ú j t o t t égi kéz u t á n nyúlni. E z e k n e k a monász nem vigaszuk; ellenben az A t y a , kiben hisznek; a F i ú , ki reményük s a Lélek, mely bátorsággal tölt el, mindenük. Sabellius triásza o n n a n felülről az égből nézve, bizon y á r a olyan, mint a n a p n a k szivárványszínekre bomlott gyönyörű ragyogása, egy fenséges délibáb, melyben Isten lelke lebeg a vizek fölött. I n n e n alulról, a földről nézve azonban ez a gyönyörű f a t a m o r g a n a nem álomkép, h a n e m valódi valóság. A monásznak a triász csak alkalmi szerepe, de az embernek az A t y a a hit, a F i ú a reménység, a Szentlélek a bátorító szeretet. Keresztény Magvető.
— 113 —
8
Á
monarciiiánizmus.
Amikor Sabellius egymástól szabatosan különválasztotta a monászt a triásztól, a monászt a világegyetemnek, a triászt az embernek körében helyezvén el, a lét bölcseletének is, meg a vallás lényegének és jelentőségének is a mélységeibe tekintett alá. Igaz, hogy a vallásnak ebben a felfogásában az eddigi bibliai theologiai speculatio meglehetősen nagy mértékben elveszítette értelmét. Mert mit jelenthetnének itt a speciálisan bibliai elnevezések és fogalmak 1 ? Sabellius mindannak ellenére, hogy rendszerének megokolásakor minduntalan a bibliára hivatkozott, nem bibliatheologus, hanem filozófiai vallásbölcsész volt. Az ő részére a vallás nem bibliai, hanem életbölcseleti probléma volt. Ez volt Sabelliusnak második jelentősége a keresztény hit történetében. Athanasius az Arius ellen irott negyedik levelében ismételten utalt a Sabellius bölcselete s a stoikus filozófia közötti rokonságra. E rokonság tényleg megvan. A stoikus bölcselet tényleg nagy hatással volt Sabelliusra. E hatás kettős volt: általános és részleges. Az általános hatás azonnal észrevehető, ha idézem Diogenes L a é r t i u s n a k idevonatkozó alábbi mondatát: „A stoikusok szerint az élet célja a természettel egybehangzóan élni, t. i. úgy s a j á t egyéniségünk, miként a nagy természet sajátossága szerint; ha az ember semmi olyant nem tesz, amit a világrend, mely maga a helyes, a mindent átható logos, tilt; e logos ugyanaz, mint Zeus, a mindenség kormányzója." E mondásnak pontos értelme a következő: élj összhangzásban s a j á t eszes természeteddel, amennyiben az még nem vált fonákká és mesterségessé, hanem megmaradt természetes állapotában; tudva és akarva légy az, ami vagy természettől fogva: a világegyetemnek, melyben az ész az úr, eszes alkotó része; légy magad is eszes, találd bele magad az ész uralma alatti egészbe ahelyett, hogy esztelenül és saját kényed szerint cselekednél: ebben áll a te feladatod, a te boldogságod, mert ezen az úton kerülhetsz ki minden öszszeütközést természeteddel s a világ rendjével, biztosíthatsz magadnak kellemes lefolyású, zavartalan életet.* Stoikus felfogás szerint Zeus mint főisten és a logos egészen ugyan* Schwegler Albert: A bölcselet története. Ford. dr. Mitrovics Gyula. Bpest, 1904. 153. lap. — 114 —
A.
monarchiánizmus.
azok, m i n t Sabellius monásza és logosa. E n n e k megfelelőleg a stoikus életeszmény szintén közös Sabellius életeszményével. A világrend törvényszerűségébe belehelyezkedni t u d ó tettre kész bátor ember m i n d k e t t ő j ü k n e k életideálja. A sabelliánus triász a stoikus filozófiában különösebbképen azért nincs meg, mivel t u l a j d o n k é p e n az egész görög mithologia a Sabellius-féle monász-triász megkülönböztetésen alapszik. Zeus, a főisten, a mindenséget kormányozza, de a n n a k egyes alkatrészeivel külön nem törődik. Az- embernek külön („emberszabású") Istene — S a b e l l i u s n a k t r i á s z a — a g ö r ö g mithologiában az összes többi görög isten együttvéve, kik az Olympusról lejönnek a földre, fölkeresik az embereket lakásukban, vigasztalják, b á t o r í t j á k v a g y mérsékelik őket; velük egyiittéreznek, együttélnek. Sabellius nem speciálisan stoikus, h a n e m általános g ö r ö g impressziók a l a p j á n t a l á l t a ki a monász-triász megkülönböztetést. A részetes h a t á s a következő. Az isteni absolutum m i n t monász, m á r Aristo'telesnél is m e g t a l á l h a t ó bölcseleti fogalom, ki I s t e n t (helyesebben m o n d v a : Zeust,~a főistent) minden anyagtól és a n y a g i a s s á g t ó l mentes tisztán transcendentális lénynek képzelte el. Aristoteles Isten-fogalmából azonban hiányzott egy lényeges rész, mit a stoikusok észrevettek és pótoltak: a logos. Aristoteles szerint I s t e n az absolut t r a n s cendes erő; a stoikusok ezt az absolut erőt m i n t főnevet s a n n a k m e g n y i l v á n u l á s á t mint i'gét, v a g y i s (Sabellius terminológiája szerint) a monászt és a logost egynek t a r t o t t á k . Aristoteles, miként P l a t ó n is, a monász f o g a l m á t a lógósnak t a r t a l m a nélkül, a stoikusok azzal együtt képzelték el. Természetes dolog, hogy itt duális egységről v a n szó, m i n t h o g y a monász és a logos kölcsönösen fel nem cserélhető fogalmak. Isten nem a n n y i , m i n t logos és á logos sem a n n y i , m i n t Isten. De valahányszor a,stoikusok (és Sabellius), a lógósról beszéltek, Istent m i n d i g hozzá gondolták s viszont. Az absolut mozdulatlan, m e t a f i z i k a i létet a stoikusok is, Sabellius is (s tegyiik hozzá: mi is) csak a logoshoz mint f o l y a m a t h o z viszonyítva t u d j u k elképzelni. Miként tehát a stoikusok, azonképen Sabellius is, a monásznak és a lógósnak duális egységét hitte és hirdette. T u d n u n k kell azonban, hogy azon gondolat, mely sze— 115 —
8*
A.
monarchiánizmus.
r i n t a lét a n n y i mint folyamat, — nem eredeti stoikus gondolat. E z t a görög bölcsek között H e r a k l e i t o s t a n í t o t t a először. Nincs helye itt annak, hogy részletesen előadjam, mit vett át tőle Sabelliüs. A h a t á s ü g y e Sabelliussal kapcsolatban még bővebb f e l d e r í t é s r e vár. L e g y e n azért elég itt csak p á r t é n y r e utalnom. Herakleitos bölcseletének is, miként a stoikusokénak és a Sabelliusénak is, központi f o g a l m a : a logos. Herakleitos Sabelliusnak monász fogalmát, tehát az absolutumot, őstiiznek nevezte, azon ő s s u b s t a n t i á n a k , melyben a lényeg s a n n a k egyetlen a t r i b u t u m a : az a k t i v i t á s , v a g y mint Herakleitos is, a stoikusok is, meg Sabelliüs is nevezték: a logos, — duális egységben él. ö n m g á b a n véve az őstüz egy teljesen a b s t r a k t fogalom, akárcsak Sabelliüs absolutuma. A világgal kapcsolatban azonban az őstüz annyi, m i n t : a lét; m a g a a m e g s z a k í t á s nélkül változó, f o l y t o n előálló és elmúló létezés. E b b e n az örökké ú j r a kezdődő, meg elmúló, megint ú j r a kezdődő s megint elmúló létezésben csak egy dolog állandó, a m i soha nem változik s a m i az örökös kezdésben, meg e l m ú l á s b a n m i n d i g m a r a d a n d ó : a változás. Elmúlik minden, a m i van, csak a dolgoknak ez az örök változása, a v i l á g n a k ez a f o l y t o n változó r e n d j e — a logos — nem múlik el soha. E világon minden úgy történik, amint ezt a logos teszi, m e r t ez a v i l á g t ö r v é n y a világrendben. A logos az örök mozgás, az örök kiterjedés és összehúzódás, "ez az örök napfényélet, m i n t Sabelliüs mondotta. E z az örök változás minden létezést relatívvá tesz. Absolut, változás nélküli m e t a f i z i k a i léte egyedül Istennek van. Minden teremtett lény változik; ami t e g n a p még nem volt, az ma m á r van, holnap viszont megint nincsen. í g y egyesülnek az örök változásnak e t a n á b a n az ellentétek. Mi v a g y u n k és mi nem v a g y u n k , t a n í t o t t a Herakleitos; a n a p f é n y is v a n és nincsen, tanította Sabelliüs. Minden fogalomban benne van a n n a k pozitív és negatív a l a k j a . E z é r t mondotta Herakleitos, hogy a konkrét valóságban nincsenek kiegyenlítethetlen ellentétek. Minden t u l a j d o n s á g relatív. A jó és a rossz a l a p j á b a n véve u g y a n a z : egy dolognak két oldala, mit a folytonos változás köt össze egymással. A tenger vizét, bár tiszta, az ember nem t u d j a meginni, holott a halak abból élnek. A ten— 116 — 8*
A
monv.rchiánizmus.
ger vize az embereknek rossz, a h a l a k n a k jó. Milyen a tenger vize: jó v a g y r o s s z ! J ó is, rossz is, mert a jó és rossz nem absolut ellentétek. Nincs a valóságban sehol absolut ellentét, a változás f o g a l m á b a n — mint ezt másfélezer évvel később az u n i t á r i u s E m e r s o n „A kiegyenlítődés" című gyönyörű fejtegetésében m o d e r n m e g v i l á g í t á s b a n is igazolta — minden kiegyenlítődik. Az örök kiegyenlítés Sabelliusnak vallásos elképzelésében a triász f e l a d a t a . Az ember nem absolut rossz. V a l a m i k o r bűnt követett el, de a triász segítségével a változás örök t ö r v é n y e szerint m e g j a v u l ; ha pedig e földön m e g j a v u l t , meg is hal e földön, hogy ott túlnan, a tiszták és igazak országában ú j r a éljen. Mi a k i e g y e n l í t ő d é s ! H a r c ; a merev v á l a s z f a l a k lerombolása; egy ú j világ meghódítása. „ A h a r c — mondotta Herakleitos — m i n d e n dolognak a t y j a és k i r á l y a . " Minél nagyobb a bűn, a n n á l n a g y o b b a bocsánat. A teljes bűnben („a k e r e s z t f á n " ) benne volt a teljes bocsánat, m e r t nincs e földön semmi állandó. Változik itt minden. Csak egy dolog örök: a logos, a változás. Íme a lógósnak központi jelentősége H e r a k l e i t o s , a stoikusok és Sabellius rendszerében. E rendszert sokféleképen p r ó b á l t á k elnevezni. Legtalálóbb elnevezés ez lehetne: az absolut v i l á g r e n d elmélete, m e r t központi f o g a l m a a lógósnak v i l á g r e n d j e . M o n d h a t n ó k így is: a lógósnak logikus v i l á g r e n d j e , mivel a v i l á g r e n d n e k az absolut észszeriiség a legjellemzőbb t u l a j d o n s á g a . A X V I I I . században így m o n d o t t á k : a rationalis világrend. H a Sabellius helyét az u n i t á r i z m u s történetében röviden és mégis szabatosan m e g a k a r j u k jelölni, ezt kell m o n d a n u n k : vele kezdődik az u n i t á r i u s rationalizmus. Ezzel a z t á n róla a legfontosabb tudnivalót is elmondottuk. B) Adoptiánizmus. (Monotheisztikus dfiofüzitizmus.)
Isten és az ember különböző két lényeg. Az ember a d o p t á l j a a logoszt s ez által Istenhez válik hasonlóvá. A homo-i-úzion elmélet. — 117 — 8*
A.
monarchiánizmus.
í . A két Theodotus és Artemon (Artemas.)
A bizánci Theodotus életéről alig t u d u n k valamit. Viktor püspöksége idején m e n t R ó m á b a , hol t a n a i miatt a keresztények gyülekezetéből kitiltották. T a n í t á s a i írásban is megvoltak, de nem m a r a d t a k r á n k s most azokról csak a n n y i t tudunk, a m e n n y i t belőlük H i p p o l y t u s a S y n t a g m á b a n feljegyzett. T a n í t v á n y a i közül csak egy Theodotus nevűt ismerünk, aki Z e p h y r i n u s püspöksége idején próbált R ó m á b a n külön gyülekezetet alapítani. A r t e m o n r ó l még ennyit sem tudunk, mivel sem H i p p o l y t u s , sem Tertullianus, sem Nova ti a n u s nem említik s csak E u s e b i u s tesz említést róla. Szerinte A r t e m o n a két Theodotus követője volt s mint ily m , levelezésben állott S a m o s a t a i Pállal. E p i p h a n i u s azt jegyezte fel, hogy S a m o s a t a i P á l t u l a j d o n k é n e n A r t e m o n hitnézeteit ú j í t o t t a fel s t e r j e s z t e t t e . Mindezekből megállapítható, hogy A r t e m o n 225—230. körül élt és tanított. Nevét hol Artemon, hol A r t e m a s a l a k b a n t a l á l j u k írva. H i t t a n t ö r t é n e t i jelentőségük az, hogy a P r a x e a s n á l előkerülő dualizmust tovább fejtették. A m e g f e j t e n d ő probléma P r a x e a s n á l is, Theodotuséknál is a szentlélek volt; az, hogy Isten egyetlen és legfőbb, a monarchiánusok között nem képezte vita t á r g y á t . Ellenben vita t á r g y a volt az, hogy v á j j o n J é z u s b a n a földi ember adoptálta-e az isteni lelket, hogy általa K r i s z t u s s á legyen (a problémának ezt a f o r m á j á t adopt i á n i z m u s n a k n e v e z t ü k ) ; v a g y pedig K r i s z t u s b a n a p n e u m a (a lélek) volt az alaplényeg s ez vette fel alkalmilag az emberi á b r á z a t o t (ez meg a p n e u m a t i z m u s ) . Az a d o p t i á n i z m u s szerint is, a p n e u m a t i z m u s szerint is t u l a j d o n k é p e n a szent Lélek csinált az ember Jézusból K r i s z t u s t . K i , illetőleg mi ' volt ez a K r i s z t u s ! I s t e n ! Nem. E m b e r ! Az sem. Mi t e h á t ! E g y közép lény. Nézzük ezt közelebbről. Az öreg Theodotus azt t a n í t o t t a , hogy J é z u s földi ember volt, ki Istennek különleges végzése f o l y t á n a szentlélek h a t á s á r a szűztől született. Tehát nem volt preexistens isteni lény, aki a szűzben testi alakot vett mag á r a , h a n e m földi ember, kit megkereszteltetésekor a szentlélek megszállott s K r i s z t u s s á tett, v a g y i s olyan képességekkel ruházott fel, melyek következtében kivált az összes em— 116 — 8*
A
monv.rchiánizmus.
berek közül. Mi volt J é z u s b a n „ K r i s z t u s " ? T h e o d o t u s s z e r i n t : a szent Lélek; ennek h o z z á j á r u l á s a tette J é z u s t K r i s z t u s s á . E z é r t a Lélek előbbrevaló K r i s z t u s n á l , illetőleg J é z u s n á l . K i K r i s z t u s ? A szentlélekkel megtelt J é z u s . K r i s z t u s fogalmában tehát v a n földi, emberi rész is, a szentlélekben azonban semmi ilyen nincs, az tisztán isteni. De azért n e m maga Isten. H a r a n g s o r b a á l l í t j u k e f o g a l m a k a t , a következő sorozatot k a p j u k : Isten — szentlélek —• K r i s z t u s (helyesebben: J é z u s K r i s z t u s ) — az ember. A szentlélek tehát magosabbr e n d ű fogalom J é z u s K r i s z t u s n á l , m e r t volt a k k o r is, a m i k o r K r i s z t u s még nem volt s m e g m a r a d t a z u t á n is, hogy J é z u s keresztre feszíttetett. Theodotus e szentlelket Melchizedek-nek (héber szó = az igazság k i r á l y a ) nevezte (1. Móz. 14 18 ) s azt állította róla, hogy az egy h a t a l m a s n a g y erő, fenségesebb mint Krisztus, m e r t — képletesen szólva — h a Melchizedek az őseredeti, akkor K r i s z t u s a n n a k csak másolata; ő az égi h a t a l m a k szószólója Istennél s az emberek legfőbb p a p j a : J é z u s K r i s z t u s egy fokkal a l a c s o n y a b b r a n g ú . E z a Melchizedek volt t u l a j d o n k é p e n I s t e n n e k egyszülött fia, k i öröktől fogva létezett s kinek lényege teljes mértékben isteni. Igaz, hogy J é z u s b a n is volt isteni lényeg (ez tette őt K r i s z t u s s á ) , de volt benne földi, emberi rész is (ezért volt J é z u s ) s emiatt nem volt ö kizárólag I s t e n f i a , h a n e m egyszersmind emberfia is. A különbség P r a x e a s és T h e o d o t u s között nyilvánvaló, P r a x e a s szerint Istennek lelke lejött a földre s beleszállott J é z u s emberi a l a k j á b a . J é z u s b á r m i t tett v a g y mondott, ahhoz ö csak a f o r m á t adta, a lényeg m i n d e n ü t t a szentlélek volt. P r a x e a s szerint J é z u s tehát azért nem volt Isten, m e r t az, a m i benne isteni volt, a szentlélek, t u l a j donképen m a g a volt az Isten. Isten pedig csak ő m a g a és csak egy lehet, nem kettő. (Ez a p n e u m a t i k u s monarchiánizmus.) T h e o d u s szerint ellenben a szentlélek megszállta J é z u s t és K r i s z t u s s á , az az tökéletessé tette. A megkereszteltetéstől kezdve egészen haláláig J é z u s maga az emberi tökéletesség, aki ú g y szól és ú g y cselekszik, a m i n t azt a benne levő isteni lélek d i k t á l j a . E z a tökéletes ember azonban ezért még nem Isten, hanem csak ember; miként a gyermek sem s a j á t a p j a azért, a m i é r t a p j a lelke v a n benne. Más az a p a és más a fiú. M á s — 119 — 8*
A
monv.rchiánizmus.
Isten és más a szentlélek. (Ez az a d o p t i á n u s monarchiánizmus.) A m i e kétféle elméletben a legfontosabb, az, hogy bennük az ökonomiában a szentlélek került Isten mellé, nem J é z u s K r i s z t u s . E gondolat Theodotuséknál még teljesen e m b r i ó j á b a n volt. H o g y e gondolat helyes gondolkozásból f a k a d t , azonnal m e g é r j ü k , ha hozzágondoljuk a következőket. Isten lesz-e abból, akit ma is megszáll a szentlélek? Nem. J é z u s K r i s z t u s száll bele a lélekbe ilyenkor? Az sem. A szentlélek tehát sem nem Isten, sem nem J é z u s Krisztus, hanem egy önálló tevékenységű isteni lényeg. Jézustól származott? Nem, m e r t h a t á s a J é z u s halálával nem szűnt meg. P u s z t a í'ictio? Az, sem, hanem valóságos reális tény. A szentlélek mint megihlető erő, valósággal létezik: I s t e n őbenne és őáltala nyilatkozik. Szentlélek tehát van. H a pedig van, akkor kell, hogy legyen helye is az ökonomiában. V a n is helye, még pedig m i n d j á r t I s t e n mellett. Isten-é a szentlélek? Nem, mint ahogy pl. nem maga az ember az emberi lélek sem. Mindazonáltal I s t e n lényegéhez a szentlélek ép úgy hozzátartozik, mint pl. az emberhez lelke. Csak a lélek által lesz egész emberré („emberré") az ember. Istenről is csák a szentlélek ú t j á n és által t u d u n k , m i n t h o g y Isten benne és általa nyilatkozik meg. B a j , ha valaki a szentlelket Istennek t a r t j a ? Nem b a j , de biztonság kedvéért jó hozzátenni, hogy Isten azért nemcsak annyi, m i n t „szentlélek". Miként az a p a sem csak annyi, mint f i á n a k lelke. Egyszóval a szentlélek az isteni ökonomiában I s t e n u t á n és K r i s z t u s előtt foglal helyet. Isten csak egy van, a monarchosz; az emberre nézve azonban két legfőbb lény v a n : I s t e n és az ő lelke. A r t e m a s még tovább vitte e gondolatfonalat s átadta azt Samosatai P á l n a k . Róla ennyi mindaz, amit tudunk. De a n n y i is elég ahhoz, hogy ehelyen őt se h a g y j u k említés nélkül. Az elmondottakhoz Eusebius egy rendkívül nagybecsű észrevételt csatolt, azt, hogy Theodotus u g y a n nem idegenkedett P l a t ó n n a k , meg Zénónak bölcseletétől, de azért a maga Aristotelesét, Euklidesét, meg Galenusát nem a d t a volna P l a t ó n é r t . E z a megjegyzés a r r a utal, hogy Theodotus a görög empirikusok bölcseletének befolyása alatt állott. — 120 — 8*
A
monv.rchiánizmus.
Nem itt a helye elmondani, hogy mivel és h o g y a n hatott P l a t ó n a keresztény h i t f e l f o g á s r a . De az alábbiak megértése végett n é h á n y észrevételt itt is el kell m o n d a n u n k . Platón v i l á g f e l f o g á s á b a n az, amiből minden lett, a jónak metafizikai eszméje volt. „ E z végső a l a p j a a megismerés nek és a létnek, az észnek és az észrevettnek, m i n d e n szubj e k t í v n a k és objektívnak, az ideálisnak és reálisnak, de m a g a felül v a n az ilyen megkülönböztetéseken." E z az absolut jó az Isten, egy m e t a f i z i k a i fogalom, aki a lét f o g a l m á n is túl van, m e r t a lét m á r korlátozás, holott I s t e n k o r l á t t a l a n , ő az absolutum. P l a t ó n elképzelésében I s t e n mellett v a n a demiurgos. P l a t ó n demiurgosa ugyanaz, m i n t T h e o d o t u s Melchizedekje: ők minden létezőnek teremtői. I s t e n m i n d e n létezőnek őseredeti örök mintaképe. Mellette v a n n a k egyik oldalon egy folyékony anyag, másik oldalon az eszmék. I s t e n az esz liléknek s e folyékony a n y a g n a k összevegyítése által létrehozta minden létezőnek ő s a n y a g á t : a világlelket. A ' világlélek nem egylényegű valami, benne két lényeg v a n összevegyülve: az erő és az a n y a g , az eszme és a t á r g y , a szándék és a megvalósulás. A világlélek Istennek és az embernek, helyesebben m o n d v a : az égi és a földi dolgoknak egysége. Léte csak szellemi " vonatkozásban örök, fizikai értelemben m u l a n d ó . A demiurgos — „a világalkotó" — ezt a világlelket m i n t v a l a m i óriás hálót kiterjesztette a mindenség fölé s a z t á n belőle kinövesztette a szerves világot. Platón Istene mindennek legvégső p r i n c í p i u m a , egy teljesen bölcseleti a b s t r a k t u m , kiben részek nincsenek, m e r t ö az absolut egyszerűség; kinek sem állapota, sem a l a k j a , sem szine nincs, m e r t mindezek t u l a j d o n s á g o k , tehát meghatározottságok, holott I s t e n minden meghatározottságon felül v a n : m e g h a t á r o z h a t a t l a n , m e r t absolutum. E z é r t mondotta róla P l a t ó n : „Istent, a mindenség A t y j á t és Alkotóját, nehéz megtalálni s ha az ember meg is találta, szóval meghatározni lehetetlen. Tf Pál apostolról szólva említettük, hogy I s t e n t u l a j d o n képen keresztény elképzelésben is ilyen a b s t r a k t absolut fogalom. Konkrét vonatkozásban, (amely vonatkozás az absolutum fogalmát m á r h a t á r o k közé — a k o n k r é t u m logikai — 121 — 8*
A
monv.rchiánizmus.
h a t á r a i közé — z á r j a ) nem Isten, h a n e m : az A t y a . A kereszt é n y ökonomia „ A t y a " f o g a l m á n a k megfelelő személy P l a tón theologiájában nincs, mert pl. a „világiélek" nem az. A keresztény theologia a világlelket „semmi"-nek m o n d j a (Isten „semmiből" teremtette a mindenséget). A keresztény theologiában a teremtést az A t y a a k a r a t á b ó l a logos ( = a F i ú , K r i s z t u s , Melchizedek) végezte el. A keresztény „logos" egészen ugyanaz, mint P l a t ó n n a k demiurgosa. A kéresztény I s t e n s a logos tehát P l a t ó n Istenének és demiurgoszának parallel fogalmai. Séma szerint ennyiben Theodotus mintha Platón, illetve a P l a t ó n t követö gnostikus egyházatyákat követte volna. V a n még egy hasonlatosság is: az eszméknek P l a t ó n elgondolásában u g y a n a z a szerepük, m i n t a keresztény ökonomiában a szentléleknek: ők fölkeltői minden szándéknak, v é g r e h a j t ó ösztönzései minden tettnek, ezek az eszmék az örök ihlet. H a I s t e n az örök eszménykép, akkor az eszmék az emberben az örökös ösztönzés ez eszményképhez hasonló lenni. P l a t ó n helyesen j á r t el, amikor az anyagot ilyen „eszmék"-kel telítette, mert az élőlény f o g a l m a e kettőnek szerves egységéből áll. Az eszme m a g a s a b b r e n d ű az anyagnál, m e r t I s t e n lényegéhez hasonló. Isten is eszme, ő a tökéletességnek absolut eszméje. Az absolut az emberben m á r csak a világlélekben korlátozott mennyiségben és minőségben v a n meg. Az ember épen emiatt nem lehet soha olyan tökéletes, mint'"Isten. P l a t ó n Istene logikailag k i m u t a t h a t ó Isten. Ő azon királyi szellem, ki elérhetetlen m a g a s s á g b a n trónol és uralkodik. L á b a i n á l évmilliók óta kering a n a g y világmindenség s benne évmilliók óta él, mint egy kis p a r á n y , az ember. P l a t ó n Istene az absolut fenség; az absolutum h a t a l m á n a k ereje, de ez gyöngesége is. P l a t ó n Istene egy teljesen hideg, rideg fogalom. T r ó n j a oly magas, a földtől oly messzi van, hogy a szenvedő ember j a j k i á l t á s a nem hallszik odáig. S ha hallaná is, mit használna az? P l a t ó n Istene nem a szenvedők vigasza; kezét nem t a r t j a gyermekeinek ütőerén, hogy megérezze a mi földi, emberi örömünket vagy b á n a t u n k a t . E z az absolut Isten az örök igazságnak komor Istene. A jóság Istene, — mondotta róla Platón, ele hozzátette: jó pedig az. ami igaz. Oh, hányszor ejt Jelkünkön, testünkön halálos — 122 — 8*
A
monarchiánizmus.
sebet az igazság, mivelhogy nem v a g y u n k m i n d n y á j a n egyf o r m á k s a m i az egyiknek igazság, az a m á s i k n a k halál. A részvétnélküli rideg absolutum a relativ emberiség fölött annyi, m i n t a könyörtelen végzet: a sors. E z é r t t e r e m t e t t e meg a keresztény theologia I s t e n mellé az A t y á t ; azért, hogy legyen, aki az a b s o l u t u m b a n képviselje a, konkrét relativitást. S azért nevezte el J é z u s az A t y á t nem a jóság, h a n e m a szeretet Istenének. Az igazság jó, de a jóság még nem szeretet. A jóság absolut fogalom, a szeretet ellenben relativ. A g y e r m e k nem m i n d i g jó, de azért az A t y a mégis szereti. Az igazság Istene nem szereti azt, a m i nem jó, és nem könyörülhet azon, a m i gyarló. Az igazság I s t e n e a sors Istene, aki játszva emel s mosolyogva ver le. P l a t ó n I s t e n e u g y a n azon absolutum, m i n t a Sabellius Istene, de mellőle hiányzik a legnemesebb lény, kit emberi elme v a l a h a elgondolh a t o t t : a szerető A t y a . P l a t ó n I s t e n e nem a szív, h a n e m az ész Istene volt. E z é r t is m o n d t a T h e o d o t u s : szeretem P l a tónt, dé nem a d n á m érette oda Aristotelest.* Aristotelest főképen az különbözteti meg Platóntól, hogy etikai világnézete antropocentrikus. P l a t ó n t ó l m i n d e n kívülről, Istentől jön s hozzá siet vissza; Aristotelesnél az ember ö n m a g á n a k eszményképe. P l a t ó n életbölcselete metafizikai, Aristotelesé emberi és földi. P l a t ó n szerint az élet célja végeredményében az emberbe szorult „eszmének" a „világiélekbe" való visszatérése, v a g y i s földi szempont szerint: az élet megsemmisülése; Aristoteles szerint ellenben: „a legfőbb jó nincs kívülünk, h a n e m bennünk, s nem más, mint a boldogság." Mi a boldogság Aristoteles felfogása szerint? A felelet e r r e a következő: „Minden lény törekszik a tökéletesség azon f o k á r a , melyet elérhet; azon f o r m á r a , mely teljes valóságát kifejezi; szóval azon f o r m á r a , melyben megvalósul. A f o r m á l ó cselekvés tehát azonos a céllal; s mivel m i n d e n lény bizonyos f o r m á b a n igyekszik megvalósulni, m i n d e n lénynek m e g v a n .a maga különös célja is. A cél pedig a jóval azonos; a létezőknek j a v a (jósága) tehát abban áll, hogy a valamirevalóPlatón és Aristoteles ismertetéséhez. 1. dr. O t t m a r Geschichte der Etik.. Leipzig 1926. I. köt. -
123
-
Dittrich:
A
monv.rchiánizmus.
ságból á t m e g y a valósított f o r m á b a ; a legtökéletesebb lény az lesz, melyben minden valamirevalóság egyszersmind megvalósult f o r m a is. Mert ami még nem valósult, az egyelőre tökéletlen. Az egész természet így egy n a g y műhelyhez hasonlít, melyben minden létező örökké azon dolgozik, hogy valamirevalóságát f o r m á b a n valósítsa, az az lerontsa azt, a m i benne tökéletlen és sokasítsa azt, a m i tökéletes." „A boldogság tehát bizonyos cselekvésben rejlik. De a cselekedetek közül némelyek sziikségképiek, mások pe rlig olyanok, melyek szabad választásunktól f ü g g e n e k ; s ez utóbbiak közül ismét némelyek olyanok, melyek magukért, mások pedig olyanok, melyek más t á r g y a k r a való tekintetből b i r n a k fontossággal. A boldogságnak szabadon választott és m a g á r a , nem pedig más dologra való tekintettel választott cselekvésben kell állania. Mert a boldogságnak nem szabad semmire sem szorulnia és megelégedését teljesen ö n m a g á b a n kell föltalálnia. Milyen cselekedetek pedig azok, melyeket ö n m a g u k é r t k í v á n u n k ! Ezek az erénynek megfelelő, a szép és a nemes cselekedetek. Nem minden cselekvés jó; az a jobb, mely lelkünk jobb részéből f a k a d . A legjobb cselekvés az, mely a legnagyobb boldogságot a d j a . Ez a cselekvés pedig, hogy még egyszer ismételjük, az erény; a tökéletes boldogság pedig az, mely lelkünk legbecsesebb részéből s a legtökéletesebb erényből f a k a d . Cselekvés nélkül tehát nincs sem erény, sem boldogság."* A boldogság tehát a cselekvő, a tevékeny életben van. „Az olimpiai játékoknál nem a legszebbek s legerősebbek nyerik el a koszorút, — ú g y mond Aristoteles; hanem azok, akik a porondon érte küzdenek." Mindenféle cselekvés bold o g í t ! Nem. Csak az észszerű tevékenység („a legmagasabb erény által vezetett lélek cselekvősége") az, a m i boldoggá tesz. A fösvény nem boldog, a gyilkos sem boldog, mert cselekedetüket nem az erény irányította. De boldog az édesanya, boldog a munkás, boldog mindenki, aki cselekedeteiben él s e cselekedeteket nem az önzés vezeti. H a a cselekedetekben az igazság s a szeretet együtt vannak, születik meg a boldog* P a u l Janet:: A politikai tudomány története az erkölcstanhoz való viszonyában. Ford. Lörincz Béla. Bpest, 1891. I. köt. 232. és 234. lapok. — 124 — 8*
A monarch
iónizmus.
ság. Aristoteles volt az első, ki nem (mint P l a t ó n ) az igazságot, nem is (mint E p i k u r o s ) a szeretet, h a n e m e kettőnek vegyülékét, a b a r á t s á g o t állította az emberi lélek legnemesebb t u l a j d o n á n a k . H i t t a n t ö r t é n e t i szempontból Aristoteles jelentősége az, hogy az e r é n y t a n t ( t u l a j d o n k é p e n : az etikát) belekapcsolta a h i t t a n b a s ezzel P l a t ó n theologiáját egy fontos, lényeges részszel kiegészítette. P l a t ó n a hitet teljesen I s t e n szempontjából fogta fel; gondolatainak kiinduló s visszatérő p o n t j a „Isten". Aristoteles ehelyett az embernek s z e m p o n t j á t állította előtérbe. P l a t ó n a hitnek összes dolgait kívülről sugároztatta belé az emberbe; Aristoteles szerint a hit s az erkölcs magából az emberi lélekből fejlődik ki. P l a t ó n f e l f o g á s a fenségesebb, mert az az a b s o l u t u m i g ér föl; viszont Aristoteles f e l f o g á s a emberibb. A n n a k n a g y o b b a m a g a s s á g a , ennek nagyobb a mélysége. E kétféle f e l f o g á s a keresztény theologiai gondolkozásra döntő h a t á s t gyakor.olt: P l a t ó n a t r i n i t á r i u s , Aristoteles az u n i t á r i u s theologusoknak lett bölcseleti tanítómestere. E z é r t van több a b s t r a k t u m (elmélet) a t r i n i t á r i u s és több konkrétum (gyakorlatiasság) az u n i t á r i u s h i t f e l f o g á s b a n . Aristoteles is hitt P l a t ó n Istenében, miként az u n i t á r i u s o k is hiszik az a b s o l u t u m n a k I s t e n - f o g a l m á t . De az élő hitnek e r e j e a földi ember számára az u n i t á r i u s o k szerint n e m ebből az el nem képzelhető absolutumból, hanem „a szerető édes A t y a " emberies fogalmából származik. Theodotus érdeme, hogy Aristoteles bölcseletét az unit á r i u s kereszténység számára felfedezete s fölhasználta. E g y h a r m a d i k jelentősége is v a n Theodotusnak s kövei öinek a keresztény theologia törté,letéhen. Vei ük kezdődik a bibliának g r a m m a t i k a i exegesise, a t u l a j d o n k é p e n i szakszerű szövegkritika s a bibliával kapcsolatosan a logikával, a mathézissel, v a l a m i n t a természettudományokkal való foglalkozás. A d d i g a bibliát v a g y nem f o g a d t á k el k a n o n i k u s iratnak s ez esetben a hit a r g u m e n t u m a i közül egészen mellőzték; vagy ha elfogadták, akkor meg isteni kijelentést láttak benne, melynek minden szava szent és sérthetetlen. Nyilvánvaló, hogy sem az előbbi, sem ez utóbbi e l j á r á s nem helyes. A biblia iratait sem elvetni, sem k a n o n n a k elfogadni
A
monv.rchiánizmus.
nem lehet, a m í g a n n a k m i n d e n részére kiterjedőleg a tárgyismerő szakszerű k r i t i k a az egyes részek reális értékét, egymáshoz való viszonyát* stb. meg nem állapította. H o g y ez így van, azt Theodotus és m o n a r c h i á n u s t á r s a i ismerték fel legelőször. Yeliik kezdődik a szakszerű bibliai exegezis és bibliakritika. 2. Beryllus és Origenes.
B e r y l l u s az a r á b i a i B o s t r a v á r o s á n a k püspöke Krisztusról a következőket t a n í t o t t a : Krisztus, illetőleg J é z u s földi ember volt, ki Máriától való születése előtt nem létezett. E n n y i t mások is t u d t a k és állítottak m á r - ő előtte. Beryllus ezt az állítást a következőkkel toldotta meg: ez az ember Jézus az isteni megihletődés által Isten országának p o l g á r á v á (empoliteúszthai), v a g y i s az a d d i g közönséges gyarló emberből valláserkölcsi személyisség lett. Az isteni erő J é z u s b a n az emberi lényeget nem változtatta meg, csupán minőségében tökéletessé fejesztette ki. Isten K r i s z t u s b a n embert állított az emberiség eszményképévé, kihez hasonló lenni, kit követni legmagasztosabb emberi hivatásunk. Krisztusban I s t e n nem ö n m a g á t m i n t á z t a meg élőszoborrá; K r i s z t u s nem Istennek a képmása. Istennek mint eszményképnek az ember előtt csak akkor volna valódi jelentősége, ha lehetséges volna, hogy földi ember Istenné lehessen. E z azonban nem lehetséges. Más az Isten, más az ember. E s z m é n y k é p csak az lehet, akihez t u d h a t u n k hasonlók lenni, — mert máskülönben az eszményképnek nincs reális értéke. A K r i s z t u s s á lett Jézus, a tökéletes ember, az, aki relatív eszményképünk lehet. E z a tökéletes ember azon valláserkölcsi ideál, melyet a m o n a r c h i á n u s christologia számára Beryllus határozott meg legszabatosabban. K r i s z t u s n a k etikai jelentőségét ennyire tisztán Beryllus előtt egyik monarchiánus theologus sem látta. Beryllus még azt is mondotta, hogy az az isteni erő, amely a közönséges földi ember Jézusból K r i s z t u s t csinált, nem valamely különleges „ K r i s z t u s i " erő, hanem Istennek a t y a i lelke volt, m e r t : amint nincs több Isten, hanem csak egy, azonképen nincs több isteni erő sem, hanem csak egy. Ez az egy Istentől származó erő tette a földi ember J é z u s t — 126 — 8*
A monarch
iónizmus.
Lsten országának f ő p a p j á v á . M e g j e g y z e n d ő azonban, hogy az isteni erő Beryllus fölfogása szerint J é z u s n a k embeH lényegét a megihletés által nem semmisítette meg. v J é z u s m i n t K r i s z t u s , ember m a r a d t t o v á b b r a is. É p e n ezért B e r y l l u s nemcsak hogy nem tartozik a p n e u m a t i k u s m o n a r c h i á n u s o k közé, de m i n d e n f ö n n t a r t á s nélkül a d o p t i á n u s n a k sem mondható. E n n e k a skolasztikus megkülönböztetésnek B e r y l l u s s a l kapcsolatban nincs értelme. Az ö K r i s z t u s a a t r i n i t á r i u s logoshoz hasonló sui generis valláserkölcsi fogalom. Origenes a n n y i r a igaznak t a r t o t t a ezt a K r i s z t u s t , hogy m a g a is hirdette. J é z u s — így t a n í t o t t Origenes •— valódi ember volt, kit I s t e n kiválasztott a többi közül; aki szabada k a r a t á n á l fogva m i n d i g a jót cselekedte s a k i végül m i n t érzületében, a k a r a t á b a n és egész lényében tökéletes, a logosszal olvadt egybe. Origenes a n n y i r a B e r y l l u s f e l f o g á s a szer i n t m a g y a r á z t a K r i s z t u s t , hogy e m i a t t ellenfelei őt nem egyszer S a m o s a t a i Pállal, meg A r t e m a s s z a l állították egy sorba. P a m p h i l u s Origenesről í r v á n megjegyezte, hogy Origenes filium elei de ipsa elei substantia natum dixerit, id est, homoúzion, quod est, eiusdem cum patre substantias et non esse creaturam per adaptionem, sed natura filium vei um, ex ipsa patre generatum.u* A m i azt jelenti, hogy K r i s z tusban az i s t e n i lény az Atyából való, tehát liomoúziosz (= egy lényegű); továbbá, hogy K r i s z t u s b a n ez az egyetlen isteni lényeg J é z u s n a k emberi a l a k j á t sem puszta f o r m a k é n t noni vette magára, sem pedig Jézusnak emberi alakja nem csupán alkalmilag adoptálta az isteni lelket. (Tehát sem nem pneumatizmus, sem nem adoptiánizmus.) K r i s z t u s nem a n n y i , mint a szentlélekkel megtöltött J é z u s és nem annyi, m i n t J é z u s n a k emberi f o r m á j á b a zárt szentlélek. K r i s z t u s egy s a j á t l é n y egű tökéletes emberi eszménykép, akiben nem választható külön a test a lélektől. K r i s z t u s m i n t ideál — élő t e r e m t m é n y e Istennek, ki megsemmisül, miként b á r k i földi lény, h a („test"* Harnack: Lehrbuch der Dogmengeschichte. 4-ik kiadás. Tübingen, 1909. I. kötet 720. 1. Origenesre vonatkozólag 1. Dittmar: Geschichte der Moral II. köt. 17(5. s. köv. 1.; valamint Harnack, Loofs és Sccbcrfj dogmatörténeteinek vonatkozó fejezetei.
A
monv.rchiánizmus.
re és „lélekre") f e l d a r a b o l j u k ; és mégis örökéletű, mint m a g a az emberiség, melyek — eszményképe. K i K r i s z t u s ? A világteremtő logos? Nem. A világteremtő logos n a g y Ú r : ő Istennek tökéletesen megvalósult a k a r a t a , ő a boldog túlvilág, ahol nincs nélkülözés és nyomor, nincs f á j d a l o m és szenvedés, csak egy v a n : öröm, boldogság, fényesség, dicsőség. A logos Istennek objektiválódott a k a r a t a . K r i s z t u s is Istennek a k a r a t a , m e r t ő azon vezércsillag, amely bűnös emberek lelkében a megbánás és m e g j a v u l á s ú t j á t m u t a t j a s ez úton járni, azon állhatatosan m e g m a r a d n i ösztönöz. Logos és K r i s z t u s között nagyon n a g y a különbség. A logos a túlsó, a boldog világnak „ K r i s z t u s a " . K r i s z t u s ennek a bűnös, földi világnak „logosa". Az a tökéletesség országának r a g y o g á s á b a n a mennyei fényesség, ez a földi bűnös homályban világosságot terjesztő h a j n a l . Szerepük hasonló, lényegük is egy (— isteni), de lényük nem azonos. A m i Origenesnek e világképét valóban fölemelővé teszi, az az emberi s z a b a d a k a r a t tana. Origenes a földi létezést aképen f o g t a föl, hogy az a d d i g anyaghoz kötöttség nélkül teljesen szabadon élő lelkek a menyországban történt fellázadás u t á n büntetésből börtönbe kerültek: a földi létezésnek n a g y börtönébe, hol kinek-kinek kijelöltetett a m a g a test-cell á j a . A börtönben és-cellában, illetőleg a földön és az emberi testben kell, hogy éljen és b ű n h ő d j é k minden - lélek addig, a mig bűneit erényes életével jóvá nem tette. Az erényes élet minden jócselekedettel egy-egy zárat vesz le börtönünk ajtajáról. Mit tehát e föld s r a j t a a földi élet? Istennek büntetése. É s mik a jócselekedetek? Egy-egy engesztelő imádság. Minél nagyobb valakinek a bűne, annál földibb és gyarlóbb az; és minél inkább kibontakozott valaki földi gyarlóságából, a n n á l közelebb jutott az örök üdvösséghez. A földön nincs semmi örökéletű dolog. Sem a bűn, sem a bűnhődés nem örökkévaló itt. Isten a földi léttel csak egy bizonyos bűnt büntet. A bűnhődés idejének és m ó d j á n a k h a t á r a van. A bűnhődés Golgotha-útjának végén a boldogság k a p u j a n y i t v a áll: aki odáig eljut, beléphet r a j t a . E földön csupán ez a mi kötelességünk: m e g m a r a d n i a boldogsághoz vezető úton s úgy élni, hogy életünk az örök boldogsághoz közelebb vigyen. K r i s z t u s („a keresztény életeszmény") az útat mindenkinek — 128 — 8*
A mon arch ián izmus. m e g m u t a t j a , segíti a csüggédőt, erősíti a lankadót, bátorít, reménységgel tölt el. Isten nemcsak b ü n t e t n i t u d : m e g is t u d bocsátani. K r i s z t u s („a lelkünkbe teremtett eszménykép") a bizonysága ennek. R a j t u n k , egyedül r a j t u n k áll m e n n i az úton előre, v a g y konokul megállni r a j t a , a v a g y pedig vétkesen v i s s z a f o r d u l n i azon. Az ember szabad; szabadon választhat cselekedetei között. Cselekedete áld v a g y ver. I s t e n is azt cselekszi, amit m i : h a jók v a g y u n k , üdvözít; h a rosszak v a g y u n k , sújtol. N e m az ember olyan, mint I s t e n (ha ez így volna, nem lenne bűnös e földön), I s t e n olyan, m i n t m i : jó, ha mi jók v a g y u n k , de ha kell, h á t erős, bosszúálló. „ H a — ú g y m o n d Origenes — valaki m a g á t egészen Istennek szentelte és egészen távol t a r t j a e v i l á g n a k anyagiasságától; ha azon e m b e r t á r s a i v a l , kik csak a testnek élnek, semmi közösséget nem érez s nem azon dolgokat keresi, melyek földből v a n n a k , h a n e m azokat, amelyek égiek, — megérdemli, hogy szentnek nevezzék." M a j d így f o l y t a t t a : „Szüntelenül imádkozik, aki jól cselekszik, mivel az erényes cselekedetek mind imádságok." É s végül m i n t e g y összefoglalásul ezeket í r t a : „ A k a r valaki emberi testeket látni, melyek isteni lélekkel v a n n a k tele s K r i s z t u s h o z hasonlóan az emberek üdvén dolgoznak, akkor azokat nézze, akik e földön K r i s z t u s t p r é d i k á l j á k , távol t a r t v á n m a g u k a t a bűntől. A [•zentírás ezeket fölkenteknek v a g y K r i s z t u s o k n a k n e v e z i . . . N e k ü n k azt mondták, hogy egy A n t i k r i s z t u s jön m a j d el, de mi t u d j u k , hogy nemcsak egy, h a n e m sok A n t i k r i s z t u s v a n e világon; u g y a n í g y t u d j u k azt is, hogy K r i s z t u s eljött e földre s l á t j u k , hogy általa sokan, kik úgy szeretik az igazságot, mint Ő, K r i s z t u s o k k á lettek, stb." íme n e h á n v vonással megrajzolva Origenes világ- és életbölcselete, a m o n a r c h i á n u s keresztény etikának első rendszeres elmélete. Beryllussal a m o n a r c h i á n u s keresztény christologia, Origenessel a m o n a r c h i á n u s keresztény etika egy bizonyos nyugvóponthoz j u t o t t el. Nem a végső kifejléshez, csak egy nyugvóponthoz a fejlődés ú t j á n , honnan a megtett út is áttekinthető s a további szemlélődéshez is felfrissülés, ú j erő nyerhető. Érdekes, hogy Beryllus Originest s viszont Origines Beryllust nem tartotta m a g á v a l teljesen egy vélemény ünek. A hatalKeresztény Magvető.
— 129 —
A
monv.rchiánizmus.
masabb, átfogóbb, mélyrehatóbb szellem kettőjük között kétségtelenül Origenes volt. B e r y l l u s csak theologus volt, Origenes theologus és etikus; Beryllus csak az egy-istenség elméletét gondolata át, Origenes ezen kivül az emberi élet bölcseletét is. S mert a h a n g s ú l y a n n á l a tlieologián, ennél az etikán volt, B e r y l l u s t főképen az foglalkoztatta, amit hinni; Origenest ezenkivül az is, sőt első sorban épen az, amit cselekedni kell, ennélfogva ők egymást nem t u d t á k eléggé megérteni; a tlieoretikus és a p r a k t i k u s bennük szemben állott egymással. M a azonban, m a j d n e m kétezer év távolában, igen jól látjuk, hogy ők a f u n d a m e n t á l i s dolgokban egyetértettek s az ellenét köztük inkább látszólagos, mint tényleges volt. Origenest nemcsak Beryllus mellett kell emlegetnünk, de joggal m o n d h a t j u k , róla azt is, hogy a monarchiánus tlieologia, christologia és etika az ő hitrendszerében bontakozott ki először összefüggő részletes egységben. Origenes a monarchiánus keresztény erkölcstan történetében azon nyugvó pont, ahol mindenkinek meg kell állania, aki az addigi fejlődést át a k a r j a tekinteni s ez összefoglaló áttekintés a l a p j á n a további fejlődés i r á n y á t és elveit a történeti összefüggésben a k a r j a megérteni. 3. Samosatai Pál.
S a m o s a t a i P á l n a k hitrendszere épen úgy összefoglalása előzői hitnézeteinek,* mint a Sabelliusé volt a maga irányzatának. Mindketten a hitfejlődésnek egy-egy önálló i r á n y á t foglalták össze és zárták le, a lezárást természetesen a fejlődésnek átmeneti n y u g v ó p o n t j a k é n t fogva föl. A főkülönbség közöttük az volt, hogy Sabellius általánosságban Istennel foglalkozott, viszont S a m o s a t a i Pál hitének központi fogalma nem Isten, hanem J é z u s K r i s z t u s volt; ebből következőleg annak
* Azt a tényt, hogy Samosatainak hitrendszere tulajdonképen összefoglalás, mert tételeit egyenként mások is tanították s irányzata leglényegesebb vonásaiban a speciálisan monarchiánus hagyományokban gyökerezik, legújabban Friedrich Loofs bizonyította: P a u l u s von Samosata (Leipzig, 1924) c. könyvében (293. s köv. lapokon). — 130 — 8*
A
monarchiánizmus.
h i t r e n d s z e r e a szó szoros é r t e l m é b e n t h e o l ó g i a , illetőleg kozmologia, ezé christologia.** E főkülönbség nem véletlen dolga. Sabelliusnak dynamise l m é l e t e t u l a j d o n k é p e n p a n t h e i z m u s , mert^ h a c s a k u g y a n a m ó n á s z az e g y e t l e n l é n y e g s m i n d e n e g y é b , m i r a j t a k i v ü l létezik, csak m o d a l i t á s a a m ó n á s z n a k , a k k o r végeredményében m i n d e n , a m i létezik, m a g a a m ó n á s z . A m i p a n t l i e i s t a vil á g m a g y a r á z a t . E z t a p a n t h e i z m u s t l o g i k a i l a g e g é s z e n j ó l le lehet vezetni, de belőle a k e r e s z t é n y s é g e t , m i n t k o n k r é t és önálló j e l e n t é s ű t ö r t é n e t i j e l e n s é g e t , kellőleg m e g m a g y a r á z n i i n e m lehet. P e t i i g itt é p e n e r r ő l v o l n a szó. A b b a n n e m lehet k é t s é g , liogy k o z m o l o g i á n a k , v a g y t a lálóbb elnevezés s z e r i n t : f i l o z o f i a i h i t n e k S a b e l l i ü s f e l f o g á s a kielégítő. H a a v a l l á s n a k n i n c s e n e k k ö t ö t t f o g a l m a i , a s a b e l lianus pantheista rationalismus elfogadható. De a keresztény ** Samosatai Pálról oly kevés adatot ismerünk, hogy ha direkt nyilatkozataiból akarnók hitrendszerét összeállítani, akkor (Loofs-szal) azt kellene m o n d a n u n k : „Es ist uns unbekannt, wie er vom christlichen Heile dachte, von J e s u Christi Heilswirken, von christlicher Frömmigkeit und von der E i g e n a r t christlichsittlichen Lebens" (i. ni. 202. 1.) Azonban a tudomány nem állhat meg csupán a szószerint és direkt a t á r g y r a vonatkozó nyilatkozatok keresésénél s ha ilyeneket nem talál, nem mondhatja, hogy a t á r g y r ó l nem tudunk semmit. H a direkt adatokat nem talál, az egykorú (vagy későbbi, de közvetlen kapcsolatú) nyilatkozatok, adatok csoportosításával kell, hogy megkonstruálja azt a gondolatvilágot, melyben (ez esetben) Samosatai volt a vezér. Noha tehát az alábbiaknál nem mindig tudnék a S a m o s a t a i r a vonatkozó igen gyér adatokból direkt bizonyítékokat idézni, az ő irányához tartozó többi theologusok összehasonlítása, a m o n a r c h i á n u s hagyományok egybeállítása s a kortörténeti adatok megfelelő csoportosítása a l a p j á n alábbi fejtegetéseimet mégis történetileg teljesen hitelesnek tartom. E l j á r á s o m módszere épen Samostaival kapcsolatban nem egészen új. Már Loot's utalt r á (i. m. 203. 1.): „Je f r a g m e n t a r i s c h e r die Gedanken des PvS. uns überliefert sind, desto weniger laszt es sicb vermeiden, da, wo Áhnliches bei andern altkirchlichen Theologen sicb findet, dies gelegentlich zur Verdeutlichung hier heranzuziehen." Valamint (i. m. 223. 1.) „leli gebrauche der Einfachheit wegen diesen Terminus, obwohl n u r die Sache, nicht auch der B e g r i t ' f . . . vorkommt." Nem sokkal Loofs könyve után megjelent Harnack Adolfnak: Die Reden P a u l s von Samosata an Sabinus (Zenobia?) und seine Christologie [Berlin, 1924. 8°, 22 l.Jc. akadémiai értekezése, mely megállapításaival mindenben igazolta e l j á r á s o m helyességét. [Loofs a Theologische Literaturzeitung 1925. évi 10-ik számában közölt bírálatában f o r r á s k r i t i k a i szempontból becses adalékokkal szolgált H a r n a c k értekezéséhez!. — 131 —
9*
A monarch iónizmus. hitnek f o g a l m a i kötve v a n n a k e hitnek történeti megjelenéséhez, Jézushoz és az apostolokhoz. Sabelliusnak rendszeréből e kötött, történeti f o g a l m a k teljesen hiányoznak, nála a triász csak alkalmi szerepe Istennek, de hogy mi szüksége volt Istennek az alkalmi megvalósulásra, azt a rendszerből ép úgy nem érthetjük meg, mint azt sem, hogy: mi az ember? Sabellius azt képzelte, hogy az ember csak szappanbuborék, melyet valahol valamikor a játékos szellem szélnek eresztett; a buborék repül, elpattan s a j á t é k n a k vége; nem sir u t á n a senki, m e r t ú j játékhoz v a n hab elég. Mi a v i l á g r e n d i E g y s z e r ű játékszabály? Mi a célja a l é t n e k ! Istennek szórakoztatása? Nincs az életnek, a létnek semmi önértéke? E kérdések a n n a k belátására késztetnek, hogy Sabelliusnak d y n a m i s elmélete p a n t h e i s t a kozmologiának lehet jó, de vallásos létbölcseletnek nem elég mély, a vallás ténye magyar á z a t á n a k pedig ki nem elégítő. H a a létnek nincs önértéke; ha mindaz, a m i van, volt és lesz, puszta jelenség, puszta játék, akkor az egész létezés a l a p j á b a n véve egy n a g y nihil, egy n a g y semmi. A rationales pantheizmus a nihilista életbölcseletnek a l a p j a . H a e létben minden Isten, úgy minek t ö r ő d j e m én a l é t t e l ! H a jól v a n dolgom, nem én vagyok boldog, hanem a bennem megszemélyesiilt Isten; ha pedig rossz sorsom van, nem én vallom kárát, hanem az, aki bennem v a n : Isten. Nekem lényegileg. az egész létezéshez nincs semmi közöm; én t u l a j d o n k é p e n nem is vagyok, mert aki van, az nem én vagyok, hanem a mónász. H a bennem nincs önálló egyéni lényeg; ha én csak á r n y é k vagyok, akkor nekem nincs önálló életem s következőleg nincs egyéni életcélom. Olyan vagyok, mint az á r n y é k : v a n színem és f o r m á m , de nincs t a r t a l m a m és nincs akaratom. A sabellianus rationalis pantheizmus csupán nem pedig pozitív keresztény hit; s ez a l a p h i b á j a .
bölcselet,
E z t a próbálta benne megkorrigálni Samosatai Pál.* S a m o s a t a i J é z u s t valóságos embernek tartotta, ki közön* Lásd Seeberg-nek rövid, de igen világos és görög szövegidézetekkel kisért fejtegetéseit Lehrbuch der Dogmengeschichte Leipzig. Erlangen, 1922. 3-ik kiad. I. kötet 566. s. köv. lapjain.
A
monv.rchiánizmus.
séges emberi sorból nőtt ki Istenné. S a b e l l i u s n á l felülről szállt alá, S a m o s a t a i n á l alulról nőtt fölfelé J é z u s s a m i l y t e m p ó b a n nőtt, azon mértékben szállt r á alá az égből a logos s tette a földi embert isten lelkének t e m p l o m á v á . S a m o s a t a i tehát a logost és J é z u s t két különböző lénynek tartotta, kik közül a logos I s t e n n e k lelke volt s ez tette a földi embert az 'erkölcsi tökéletesség eszményévé. Ami ez állításban a legfontosabb, az a következő: J é z u s nem született tökéletessé ( = olyanná, mint Isten). A Mária szülte g y e r m e k m é g nem volt tökéletes. Ezért nem is m o n d h a t j u k , hogy M á r i a . Istent szült". J é z u s csak a logos által való megtelíttetése u t á n lett „Istenhez hasonlóvá", „Isten f i á v á " , „ I s t e n n é . " N e m azt kell tehát m o n d a n u n k : K r i s z t u s az égből szállt alá, h a n e m ezt: J é z u s a földről nőtt fel az égbe. S a m o s t a i mondotta ezeket így is: az A t y a és logos e g y ü t t v é v e a n n y i , m i n t : I s t e n ; .lézus és a logos együttvéve annyi, m i n t I s t e n n e k fia. A m o t t a logos annyi, mint Istennek ö n t u d a t a , emitt annyi, m i n t az ember ö n t u d a t a . Istennek és az embernek ö n t u d a t a csak menynyiségileg különböznek egymástól. J é z u s a lógósnak teljessége által lett Istenné, m í g pl. a p r ó f é t á k a t e teljességnek hiányossága (kevesebb volta) tette c s u p á n p r ó f é t á k k á . A logos tehát a tökéletességnek p r i n c í p i u m a . Az égből leragyogó m e n n y e i tökéletességnek neve: Isten; a földről az égbe nyúló teljességé: K r i s z t u s . A személy kettő (Isten. K r i s z t u s ) , de a lélek ugyanazon egy. E z a kétszemélyes lényegegység az isteni tökéletesség. Ha jól megfigyeltük a fentieket, észrevehettük, hogy Sabelliusnak monász-triász f o r m á l i s dualizmusa Samosatai elképzelésében lényegbeli kettősséggé lett. S a m o s a t a i szerint az ember nem Istennek alkalmi szerepe, h a n e m s a j á t létű önálló lényeg. Nála az ember substantia, aki létezésének öncélja és önértéke van. S a m o s a t a i n a k e gondolata széttörte Sabelliusnak rationalis pantheizmusát. De ö e ponton nem állott meg, hanem keresztény irányban tovább haladt. Noha — úgymond* — I s t e n és K r i s z t u s Harwich: 726. lap.
Lehrbuch der Dofimenpreschichte. I. köt. (4-ik kiad.)
— 133 — 8*
A monarch iónizmus. személy szerint két külön lény, lélekben a szeretet által egyek. Ezt a lélekegységet közöttük a szeretet hozta létre, m i n t h o g y igazi értéke is csak a n n a k van, ami a szeretet által való. J é z u s és Isten egy egység a szeretet által. J é z u s a k a r a t á n a k tisztasága s szeretetének teljessége által lett Istenhez haonlóvá, sőt a tökéletességben vele egyenlővé; tehát azáltal, hogy nemcsak távol t a r t o t t a m a g á t a bűntől, hanem bátor tisztasága által egyszersmind minden idők bűneit is legyőzte. S a m i n t idők folytán diadalmaskodott úgy a saját, m i n t a mások életén, azon mértékben áldotta meg őt az A t y a mind több és több tökéletességgel. í g y lett K r i s z t u s egyszerre a tökéletességnek m a r t i r j a és szentje; így lett mint tökéletes ember eggyé Istennel. K é t dolog fontos S a m o s a t a i n a k föntebb ismertetett felf o g á s á b a n : egyik a fejlődésnek, másik a szeretetnek elmélete. Sabelliusnak rationalis p a n t h e i z m u s a a kialakulásában befejezett, végleg megállapodott világrendnek elmélete. Benne mindennek örök időkre meg van állapítva helye, kimérve köre, megszabva mozgása. A gép jár, az Alkotó pihen. Évmilliók m ú l n a k el, m í g benne v a l a m i j a v í t á s r a szorul. Az örökké e g y f o r m á n kattogó gép világa ez, hideg világ, rideg világ. Mi ott az emberélet c é l j a i Alkatrész lenni a nagy gépben. Nem lazulni meg; nem válni szegből csavarrá, csavarból iendítő kerékké. M a r a d n i ott az, ahol amivé Isten teremetett s büszke boldogságot találni az örök változatlanságban. Sabellius létbölcseletére gondolva a szikla jut eszünkbe, a tengeri kőszikla, melyen hullám és szélvihar megtörik, melyről lesiklik a h a b s a n a p s u g á r , melyen megpihen a m a d á r s a hajótörött, melyet villám s ú j t v a g y tajtékzó vizek tombolása tördel, de amely azért áll, él mozdulatlanul; komor redőin nem látszik öröm és bánat, v á g y v a g y szenvedés. Csak áll. Csak él. E z az örök szikla az ember képe Sabellius világnézetében. S a m o s a t a i ezzel a változatlan léttel a fejlődő létezést állította szembe. F ö l v e t t egy tért, melynek a l j á n az ember áll, a végtelenbe nyúló m a g a s csúcsán Isten van. Az ember teremtetésekor I s t e n m á r réges-régen fönn v a n a mennyben, mint a mindenség n a p j a s melegít, világít, ragyog és éltet. S u g a r a i t elküldi szerte szét a n a g y világmindenségbe. A n a p s u g á r az
A monarch
iónizmus.
égből jön s az égbe megy vissza. Visszafelé menő ú t j á t nem egyedül teszi meg: milliók kisérik, emberek, I s t e n lelke által megvilágosult életű emberek. Minő fenséges l á t ^ n y lehet onnan felülről ez a sok .felfelé törekvő földi lény; közülök kit vágya, kit hite, kit reménye, kit t u d á s a emel. E g y i k több, másik jobb, egyik h a m a r á b b kezdte* másik önfeláldozóbb volt. Ennek az általános emberi megnemesülésnek, a tökéletesség e földi képének felszíne r o p p a n t egyenetlen, görbe. Nincs a földön két ember sem, kik e g y f o r m a közel j u t o t t a k volna a tökéletességhez. De bár az emberek közt nincs teljes e g y f o r m a s á g , azért a maga mértéke és m ó d j a szerint m i n d e n k i boldog lehet. Mi az Isten lelke által megvilágított ember boldogsága? A törekvés Isten közelébe jutni. T e h á t : nem a győzelem, h a n e m a h a r c ; nem a diadal, h a n e m a küzdés. A fejlődés tényét ismerő és elismerő ember a tökéletesség felé való általános fejlődésnek f o l y a m a t á b a n t a l á l j a meg üdvösségét. Mint a t u r i s t á k egy csoportja azért megy föl a magosba, m e r t lelkét a lépésről lépésre mind szebben eléje táruló p a n o r á m a valódi g y ö n y ö r ű séggel tölti el, azonképen az evolúció t a n á n a k hívei is a f e j lődés, a tökéletesedés közben érezhető g y ö n y ö r ö k és boldog percek élvezésére törekszenek. I t t a törekvésben magában v a n a gyönyör, a boldogság. Mi a logos? Az a k t i v i t á s I s t e n n e k absolut fogalmában. Mi az emberi boldogság? A logos aktivitása az emberben. Az emberek különbözők aszerint, hogy a logos m e n n y i r e világította m e g őket. (Ugyebár, aki szándékosan m i n d i g á r n y é k b a n j á r s h a j d o n f ő v e l , k i t á r t lélekkel soha nem áll ki a ragyogó v e r ő f é n y r e , ki m i n d i g b u j k á l , az sötét lelkületül) Azonban a logos nemcsak fölemel, h a n e m (szélességben) e m b e r t á r s a i n k k a l is összekapcsol. A m i k o r S a m o s a t a i a szeretet tanát a n n y i r a hangsúlyozta, t u l a j d o n k é p e n egy szükséges tényezővel egészítette ki hitnézetét. H a igaz volna az, hogy az ember nem egyéb, mint Istennek alkalmi megjelenése e földön, akkor a szeretet f o g a l m á n a k nem sok értelme volna. Mi az, hogy: az ember szereti Istent, v a g y : I s t e n szereti az embert ? Annyi, m i n t : Isten szereti ö n m a g á t . E z a tétel nem mond semmit. A szeretetnek ott v a n tényleges (s nem
A monarch iónizmus. csupán látszólagos) t a r t a l m a , ahol a szerető és a szeretett nem u g y a n a z . Csak akkor, ha más az I s t e n s más az ember és ez a m á s I s t e n szereti azt a más embert, van jelen valódi szeretet. A szeretet az isteni tökéletesség megnyilatkozása az emberben. Miként Isten a logos által lelkünket az ég felé vonzza, azonképen vonzza az embereket egymáshoz a szeretet. A m i Istenhez való viszonyunkban a logos, az embertársainkkal kapcsolatban a szeretet. A logos teljessége: Istenországa, a szeretet által valósul meg a földön. E föld nem siralomház halálraítéltek részére. H a Istennek szent n a p j a ragyog életünkre s megtölti azt szeretettel: nem kell az égbe mennünk boldogságért. I s t e n o r s z á g á v á lesz ilyenkor ez a föld. A szeretet azon csoda erő, amely Istenországát e földi életben, itt ezen a földön, meg t u d j a valósítani. Isten lelkének r a g y o g á s a m e g v i l á g í t j a lelkünket s e mennyei f é n y l á n g r a g y ú j t j a bennünk a szeretetet, hogy annak lángolása és melegsége nekünk is, másoknak is ú j fényt, ú j meleget, a régi helyett ú j életet a d j o n . A logos tevékenysége az embernek viszonyba állítása Istennel; a szeretet az embernek viszonyba állítása aZ emberrel. A logos által Istennek gyermekeivé, a szeretet által az emberek testvéreivé leszünk. H a a logos mértéke bennünk akkora, hogy lelkünknek minden m á s természetű v á g y a az isteni tökéletesség felé vonzódásban olvad fel; h a életünket a szeretetnek teljes f é n y e és teljes melege élteti; h a egész életünk egy nagy v á g y és egy n a g y törekvés, a tökéletesség ú t j á n haladva, másokat is mag u n k k a l vinni; h a ö n m a g u n k b a n nem' érezzük m a g u n k a t egyedül; h a n e m hisszük, hogy bennünk ( s a j á t személyünkben) az egész világ üdvezül v a g y kárhozik el; ha templomnak t a r t j u k m a g u n k a t , mely a lógósnak is, meg a szeretetnek is szentegyháza, akkor, — akkor születik meg bennünk a legfenségesebb érzés, mi az emberi kebelben létezhet: a szent élet eszménye. A szent élet a tökéletesség és a szeretet egysége. A szent élet a legfenségesebb életeszmény. A szent élet az, ami földi létünket megkoronázza. S a m o s a t a i P á l n a k hitvilága a szent élet eszményében fog-
A
monarchiánizmus.
lalható össze. A szent élet ideálja volt hitrendszerének összefoglaló egysége.* Samosatai P á l n a k h a t á s a k o r t á r s a i r a különösen attól kezdve, hogy antiokhiai püspök lett, n a g y volt. R e n d k i v ü l i egyéniségének emelkedett világnézete széles körben meghódította a lelkeket. Azonban nem hiányoztak ellenségei sem, kik életre-halálra menő h a j s z á t indítottak ellene. Az a viszály, amely Gallienus r ó m a i császár és a p a l m y r a i hadvezér O d a n a t h u s S e p t i m i u s között 263 körül a m i a t t kezdődött, m e r t ez a vezér u r a l m á t f ü g g e t l e n í t e n i a k a r t a a r ó m a i uralomtól, a p á r t j á h o z tartozó S a m o s a t a i P á l n a k is b u k á s á t okozta. H o g y a h a j s z á n a k politikai fele miben állott, azt egykorú adatok h i á n y a következtében m a m á r nem t u d j u k ; a vallási h a j s z a azzal kezdődött, hogy 264-ben Antiochiába zsinatot h í v t a k össze, melyen K a p p a d ó c i á b ó l és P o n t u s b ó l Firmian és T h a u m a t u r g o s Gergely is részt vettek. De sem ez, sem a kevéssel később t a r t o t t antiokhiai második zsinat nem foglalt Samosatai t a n í t á s a i v a l - s z e m b e n állást. E z m i n d e n k é p e n érthető. Tekintélye és h a t a l m a ekkor állott tetőfokon. A római császár az erős és vitéz O d á n a t h u s t uralkodót á r s n a k volt kénytelen elismerni, azonban l e l k e . m é l y é n gyűlölte a szíriai vezért s szívesen támogatott minden olyan mozgalmat, amely e veszedelmes v e t é l y t á r s u r a l m á t mega k a r t a b u k t a t n i . O d a n a t h u s szir nemzeti u r a l m á n a k egyik legerősebb t á m a s z a S a m o s t a i P á l volt. É r t h e t ő tehát, hogy a császár öt is gyűlölte. 267-ben római bérencek O d a n a t h u s t meggyilkolták. R ó m á b a n azt hitték, hogy ezzel a szíriai rivális hatalom össze fog omlani. De tévedtek. A meggyilkolt u r a l k o d ó t á r s n á k özvegye, Zenobia, vette á t kiskorú fia helyett az uralkodást és h a t a l m á t rövidesen az egész S y r i á r a és E g y i p t o m r a is kiterjesztette. A római senatus e r r e kényÁltalánosságban (de csakis így) m á r Baur (die christliche Lehre von der Dreieinigkeit und Menschwerdung Gottes. I. köt. 293—305. 1.) és Harnack (Lehrbuch der Dogmengeschichte. 4-ik kiadás I. köt. 722—731. 1.) is utaltak e tényre. Möller: Lehrbuch der Kirchengeschichte. I. köt. (1902) 322. lapján így foglalta össze Samosatai Pál tanításáról való ismertetését: „In der Einheit des Willens, in der Unwandelbarkeit der Liebe wird der Mensch unauflöschlicíi mit der Gottbeit verbunden, unter E i n w i r k u n g des Logos allmiihlich vergottet. Das war eine ethische Entwicklung, also Gescliichte." -
137 —
A
monv.rchiánizmus.
telen volt neki a „római császár", f i á n a k pedig az „imperát o r " címet és r a n g o t megadni. Zenobia ekkor Samosatai P á l t választotta m a g a mellé ducenarius p r o c u r a t o r n a k ( = alkir á l y n a k ) , * kit ebben a minőségében a római senatus megerősített.** S e m m i sem m u t a t j a S a m o s a t a i n a k h a t a l m a s egyéniségét jobban, m i n t az, hogy egy készülő világbirodalomnak ő volt egyik első v e z é r á l l a m f é r f i a . S a j n o s , végzete nem diadalt, h a n e m bukást tartogatott számára befejezésül. A u r e l i á n u s római császár B i t h y n i a birtoklása m i a t t 270-ben összeveszvén Zenobiával, sereget vezetett ellene. Zenobia a római túlerővel szemben meghátrált s Kisázsiából kivonta csapatait. A u r e l i á n u s most székvárosában, P a l m y r á b a n , f o g t a ostrom alá a szir császárnőt. A légiók t á m a d á s á t a szir katonák nem t u d v á n visszaverni, Zenobia csatát vesztett, fogságba került s ezzel u r a l m a megdőlt. E küzdelmek során bukott el S a m o s a t a i is. Az ez időben (268 — g?) m e g t a r t o t t antiochiai 3-ik zsinat tévedésnek jelentette ki tanításait, püspöki székéből letette s ellene — a hit dolgait illetőleg — a következő határozatot hozta: „Elhatároztuk m e g á l l a p í t a n i azt a hitet, melyet m i n t régi és a közönséges anyaszentegyházban a szent apostolok örökségéül mai n a p i g f e n t a r t o t t h a g y o m á n y t v e t t ü n k át azoktól, akik szemtanúi és szolgái voltak a lógósnak; átvettük azt a hitet, amely a törvényben, a p r ó f é t á k b a n és az újszövetségben v a n megírva s amely a következő: I s t e n nem-teremtetett, egyetlen, kezdetnélkül való, l á t h a t a t l a n , változhatatlan, kit az emberek közül senki sem látott v a g y láthatott, kinek dicsőségét, n a g y s á g á t megismerni és az igazsághoz méltóan kibeszélni embernek nem a d a t o t t meg, akit azonban a F i ú b a n történt kijelentés által némileg megismerhetünk, a kijelentés által, melyben írva v a n : senki más nem ismeri az Atyát, csak a F i ú és az, akivel őt a F i u m e g a k a r j a ismertetni. E F i ú r ó l pedig, kit ilyenül az ó- és ú j t e s t a m e n t u m b a n ismertünk meg, valljuk, hogy te* Samosatai Pálnak és Zenobiának egymáshoz való viszonyát részletesen s valóban művészi feldolgozásban t á r g y a l t a Reville Albert „Le Christianisme Unitaire en troisiéme siécle" c. tanulmányában. (Megjelent a Revue des deux Mondes 1868. m á j u s 1. számában.) E tanulmánynak m a g y a r fordítást Ferencz József a Keresztény Magvető IV. kötetének 72—109. lapjain tette közzé. ** Loofs í r j a ezt i. m. 34. lapjain (az egykorú adatok gondos mérlegelése után) . — 138 — 8*
A
monv.rchiánizmus.
remtetett, egyetlen fiu, az A t y á n a k tökéletes h a s o n m á s a , az összes t e r e m t e t t lények között első szülött, I s t e n n e k bölcsessége, szava és ereje ősidőktől fogva, nem a gondviselés, hanem Istennek lényege s létezésének f o r m á j a által. A k i ez ellen szól s azt állítja, hogy Istennek F i a a világ kezdete előtt nem volt Isten, vagy pedig azt á l l í t j a , hogy h a az volt, akkor két Isten van, azt az egyház t a n í t á s a i ellenségének n y i l v á n í t j u k , mert a f e n t i h a t á r o z a t t a l az összes keresztény egyházak egyetértenek." E határozathozatal és Zenobia u r a l m á n a k b u k á s a nem pontosan egyszerre történt. A zsinati h a t á r o z a t v é g r e h a j t á s á t Zenobiának egyelőre — b á r nem sokáig — m é g m ó d j á b a n volt megakadályoznia.* A „ p a t r o n a " elbukása aztán az ő h a t a l m á t s befolyását is megtörte: a letett püspökön és bukott államf é r f i ú n a zsinati határozatot i r g a l m a l t a n u l v é g r e h a j t o t t á k . A római senatusnak és Zenobiának egykor kedvelt híve ezzel végleg eltűnt a látható történelemből. E zsinati h a t á r o z a t n a k tévedéseire az egyháztörténetírók azóta épen elégszer r á m u t a t t a k . E g y f e l ő l I s t e n n e k nevezni a Fiút, ki a teremtés előtt létezett s egylényegű volt az A t y á val; másfelől állítani, hogy t e r e m t e t e t t lény, ki mégsem egylényegű az A t y á v a l , n y i l v á n v a l ó következetlenség. A homoúziont és a homoiúziont egyszerre t a r t a n i igaznak, képtelenség, mivel egyik a m á s i k a t k i z á r j a . Dehát a k k o r ez nem volt fontos. A zsinat Sabelliusnak követőivel a homoiúziont, Samosatainak követőivel pedig a homoúziont állította szembe s így az u n i t á r i u s hitnek egyszerre m i n d k é t f o r m á j á t k á r h o z t a t h a t t a . A fontos ekkor ez volt, az e l j á r á s következetlensége akkor senkit nem botránkoztatott meg. S mivel S a m o s a t a i n a k hívei — mint mondottuk — politikailag is ellenfelei voltak a r ó m a i uralomnak, A u r e l i a n u s császár a szíriai u n i t á r i u s keresztények között nagy vérengezést rendelt el. „Azonban — í r t a Reville idézett t a n u l m á n y á b a n — n a g y o n csalódnánk, h a azt gondolnók, hogy az a vallásos és egyszersmind szabad szellem, amelyet Samosatai Pál a szíriai keresztényekkel közölt, ez által teljesen e l f o j t a t o t t volna. Antiochia c s a k h a m a r m á s nevek és más f o r m á k alatt a keresztény szabadelvüség f ő v á r o s a lett. * V. ö. P. Papc: Die Synoden von Antiochien. Berlin. 1903. — 139 — 8*
A monarch iónizmus. A m í g egyfelől Alexandria m a g á t m i n d i n k á b b átadta azon szőrszálhasogató és ü r e s metafizikának, amely egy napon szükségképen szakadásra és eretnekségre vezette; amíg másfelől R ó m á b a a hagyományok iránti vak engedelmesség elve m i n d i g határozottabbá lett, Antiochia f a l a i között egy theológiai ú j i r á n y keletkezett, amely az egyház I V . és V. századára a legélénkebb f é n y t vetette. E z t az i r á n y t az A l e x a n d r i á b a n t ú l h a j t o t t spekulatív bölcselkedés és Róma hagyományhoz való merev r a g a s z k o d á s á v a l levő ellentéte miatt m i n t lényegileg történelmi és b í r á l a t i i r á n y t kell megjelölnünk. Csupán ott, Antiochiában csináltak két század alatt komoly dolgot a bibliamagyarázatból, a n y e l v t a n r a és a történelemre alapítv a azt." V a g y i s : az adoptiánus monarchiánizmus S a m o s a t a i n a k elbukása u t á n is m e g m a r a d t és még sokáig lényeges alkotó tényezője volt a keresztény hit fejlődésének. S a m o s a t a i n a k halála után tanítását antiochiai Lucianus vette át és hirdette tovább. Tőle t a n u l t a meg azt A r i u s is. Az a r i á n i z m u s néven ismeretes szellemi mozgalom Lucianuson keresztül S a m o s a t a i r a vezethető vissza. Ugyancsak tőle szárm a z t a t h a t ó le P h o t i n u s n a k és Nestoriusnak keresztény hite is. Végül említsük meg azt is, hogy életének első felében Szent Ágoston is az a d o p t i á n u s monarchiánizmusnak volt híve. Dr. Borbély István.
Miképpen tehetjük egyházi beszédünket hatásosabbá? E kérdésnek először is azt a részét kell, hogy megvilágítsam, mely a hatásra vonatkozik. Mit értek pozitív hatás a l a t t i Az értelemre és érzelemre gyakorolt azon befolyást, mely nemcsak gyönyörködik, nemcsak élvezettel és figyelemmel hallgatja az elmondott prédikációt, hanem annak egyes részleteit, gondolatmenetét felfogja, megérti, magáévá teszi és nemes elhatározást kelt lelkében a jobbá levésre. Gondolkozik a hallottak felett s szívesen tárgyal és beszélget arról. Ezt értem pozitív hatás alatt, mert van ellenkező, vagyis negatív hatás is, mely akkor áll elő, midőn a prédikátor távol áll hallgatósága gondolatvilágától. Álljon itt alább egy pár prédikáció-részlet a mi unitárius egyházi szószéki beszédeinkből: . I. „Megbánó az Úr, hogy embert teremtett e földön ..." Eltorzítva az isteni képmás, beszennyezve az emberi név — gyermeki nevezet — szárnyaszegetten vezető géniusz, megszentségtelenítve a szív élő temploma ... sárba, tiporva az örök szent igazságok ... eltékozolva az égi talentumok ... elveszítve, eljátszva az Éden, nemünk szép világa, mely oly boldoggá tehetné az embert ... de elveszítve, eljátszva az ... midőn az ember önmaga és istene ellen fordul, midőn a testileg nem láthatás és nem érték elli etés miatt kétségbevonja léteiét s száműzi kebléből s az erkölcsi és szerves világból az anyag porszemét vagy az éthert összetartó, illetve tápláló s a lélek tehetségeit inspiráló: Isten néven szentesített Erőt . . . midőn esztelen gögjében alkotni akarván, ront és pusztít kezében az alkotás pálcáját gyilkoló tőrré hegye siti s az ember önnön vérével fertőzi meg nevét, méltóságát . . II. „Mert a jellem nagysága nem az ég és föld, víz és levegő természeti tüneményeit bölcsen megfejtő tudományban, nem a számtan s mértan nehéz tételeinek könnyedén való megfejtésében, nem is a hatalom bírásában, a népek és nemzetek százezrei felett önkényüleg való rendelkezésben, nem is — 141 —
