A mindenség története az Urantia könyvben foglaltak szerint – Michelle Klimesh összefoglalója
2013-2014
Az eredeti mű: The Story of Everything as told int he Urantia Book : An overview by Michelle Klimesh Copyright © 2002, 2005 by Michelle Klimesh Revised edition 2005 Square Circles Publishing, Inc. ISBN#0-966675-9-0 LCCN: 2002096218 Magyar fordítás: © Cseh Gábor, 2013-2014 1. kiadás, 11. revízió Nyomtatható változat CC BY-NC 2.5 HU
A kiadványt elektronikus formában bárki letöltheti a könyv eredeti forráshelyéről, a http://urantia.hu/dokutar/OS2014HUN020_KlimeshM_191.pdf címről. A könyvet szabadon lehet használni személyes, tudományos vagy olvasóköri célokra; minden szerzői jog a szerző tulajdonában marad. A könyv kereskedelmi célú felhasználása nem engedélyezett.
ii
Bevezetés 1994 augusztusában Wayne és Ute Ferrier online olvasókört indított az Urantia könyv olvasói számára. Az elképzelésük az volt, hogy a könyv olvasását az elejéről kezdik, és az egyes írásokat e-mail útján vitatják meg. Én is csatlakoztam az olvasókörhöz. Néhány hónap elteltével az alapítók otthagyták az olvasókört, én azonban továbbra is hetente szétküldtem az egyes írásokkal kapcsolatos észrevételeimet. Néha, amikor én nem voltam gépközelben, mások – Kevin Brown, Juan Juan, Bud Kagan, valamint Jim és Cheryl McCallon – küldtek körbe hasonló összeállításokat. Egy este elolvastam egyben az első hatvan összeállítást. Ekkor ismertem fel, hogy tulajdonképpen az Urantia könyv egyfajta tömörítvénye kezd összeállni. Más olvasók időről időre érdeklődtek nálam, hogy tervezem-e ezeknek a jegyzeteknek a megjelentetését. Szülők írtak nekem, hogy a tizenéves gyerekeik azért olvassák a jegyzeteimet, mert könnyebben megértik mint a teljes szöveget. Az egyik barátom elmondta, hogy a tömörítvényt rendszeresen továbbküldi a szüleinek, akik szerették volna megtudni, hogy miről is szól az Urantia könyv, de magát a könyvet teljes egészében nem akarták elolvasni. A jegyzeteim könyvbe foglalását javasoló olvasók között volt Saskia Raevouri is, a Square Circles Publishing kiadótól. Az ezt követő néhány év során Saskiával közösen átolvastuk az egyes írásokról készített jegyzeteimet, tett is módosítási javaslatokat, és végül segített az anyag nyomdakész változattá alakításában. Saskia nélkül a mindenség története nem létezne. Szeretem az Urantia könyvet. Ez a könyv azt a reményt jelenti nekem, hogy a világegyetemben van értelem, hogy a látszólagos káoszban rendszer van, hogy a jó győzedelmeskedni fog a rossz fölött, és hogy túlélhetem és túl is fogom élni azt az őrületet, ami a furcsa szülőbolygómat láthatólag jellemzi. Ez a tudat segít az Urantia könyv fáradhatatlan tanulmányozásában. Magát a könyvet soha, semmilyen tömörítvény nem helyettesítheti. A mindenség történetének megírása az életfelfogásom kiteljesedése szempontjából valami olyasmit jelentett, mint az a szemléletváltás, amikor először láttam űrből készített fényképet a Földről. Remélem hasonlóan értékes tapasztalatokat szerez az Olvasónak ez az átdolgozott kiadás is. Michelle Klimesh 2005. március
iii
Tartalomjegyzék
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek .............................................................. 1 II. rész: A helyi világegyetem.............................................................................................................................. 29 III. rész: Az Urantia története .............................................................................................................................. 51 IV. rész: Jézus élete és tanításai........................................................................................................................112
iv
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek
1. Az Egyetemes Atya Az Egyetemes Atya minden dolgok első forrása és középpontja. Ő teremt, irányít és tart fenn mindent, ami van. Minden felvilágosult lény imádja az Atya Istent, és egyetlen fő törekvése az, hogy olyan legyen mint ő. A paradicsomi hírnökök világegyetem szerte hirdetik az Isten isteni parancsát: „Légy tökéletes, miként magam is tökéletes vagyok.” Az emberi lények végtelenségi értelemben nem lehetnek tökéletesek, azonban a saját akarat isteniségét, a személyes késztetést és az Isten-tudatot tekintve elérhetik a teljességet. Az Atyát sokféle néven ismerik, ám ő csak természetében nyilatkoztatja ki magát. Az Isten elsődleges valóság, és ő minden igazság forrása. Ő egyetemes szellem, örök igazság, végtelen valóság és szerető atya. Az ő akaratának megcselekedése iránti szeretetteljes odaadás az egyetlen, mit az emberi lények ajándékul kínálhatnak Istennek. Az Isten örökkévaló, végtelen, igaz, jó és szép személyiségét az emberi képzelet nem foghatja fel. Az Istennek öröme telik az ő gyermekeiben. Az Egyetemes Atya helyi világegyetemi manifesztációi az ő Teremtő Fiai. Örökre igaz: „Aki látta a Fiút, az látta az Atyát.” Az Istent ismerő halandók három olyan jelenséget tapasztalhatnak meg maguk is, melyek az Isten létezésének határozott bizonyítékát alkotják: az Isten-tudatot, az Isten-keresést és az Isten akaratának megcselekedését. Az Isten örökkévaló hatalom, fenséges jelenlét és dicső eszménykép. Olyan tökéletes személyiség ő, olyan személy, aki képes megismerni és aki megismerhető, aki tud szeretni és egyúttal szerethető is. A személyiség nem pusztán egyik sajátossága Istennek, hanem az Isten kinyilatkoztatása a világegyetemek számára. Az emberi személyiség nem más, mint az isteni személyiség által vetett árnyék. A halandók a végestől a végtelen felé tekintve szemlélik a személyiséget, az Isten nézőpontja viszont a végtelentől a véges felé tart. Az emberi test szó szerint az Isten temploma; az Atya egy isteni szilánkja lakozik minden egyes halandói elmében. Az isteni Atya eme jelenlétéből eredő előnyök kihasználását csak az korlátozza, hogy a halandó mennyit képes felfogni és érzékelni a szellemi valóságból. Az Isten részese minden olyan tökéletlen lélek küzdelmeinek a világegyetemben, aki felemelkedésre törekszik. Igaz az, hogy minden szenvedésünkben velünk részes ő is, mert őbenne élünk, mozgunk és létezünk. Az emberek az Istennel való fokozatos szellemi közösségen keresztül, valamint az ő akaratával való őszinte és értelmes azonosuláson keresztül érik el az isteni egyesülést. A szellem vezetését elfogadó elme egyre inkább szellemivé lényegül és végül egységet alkot az istenivel. 2. Az Isten természete Az Isten megértésének az elménk szab korlátot. Az emberi lények úgy érthetik meg a legjobban az Isten természetét, ahogyan az Jézus életében és tanításaiban megnyilvánult. Az Atya Isten folyamatosan megfelel az iránta keletkező, mindig változó igénynek az egész világegyetemben. Ő mindent tud. A világegyetemi Fejedelmek kalandos vállalkozásba foghatnak; a csillagvilági Atyák kísérletezhetnek; a csillagrendszeri vezetők kipróbálhatnak
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek dolgokat; az Egyetemes Atya azonban mindent a kezdetektől fogva szemlél. Az Isten számára minden idősík a jelent alkotja, számára nincs múlt, se jövő. Minden sajátosságában végtelen ő. Az Isten tökéletes. A világegyetemekben a tökéletesség viszonylagos, a Paradicsomon viszont osztatlan. Az ő szépsége és jósága tökéletes; az ő isteni jellemének nincsenek gyengeségei. Igazságosságát irgalom nemesíti. Az Isten eredendően kedves, szeretetteljes és irgalmas. Sohasem kell győzködni arról, hogy szeressen bennünket; az igényünk teljesen elegendő ahhoz, hogy kegyelmét miránk kiterjessze. Minden jó az Istentől származik. A szeretet az ő személyiségének meghatározó jegye. Leginkább azért lehet szeretnünk Istent, mert lépésről lépésre, életről életre mutatja az utat, s végül elvezet bennünket magához. Az Isten szó szerint elküldi az ő szellemét hozzánk, hogy velünk éljen és küzdjön, amint befutjuk örökkévaló, világegyetemi létpályánkat. Az Isten jó; ő a mi örök menedékünk. Meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi a lelki sebeinket. Azt mondták róla, hogy az Isten szereti a bűnösöket, de gyűlöli a bűnt. Valóban igaz, hogy Isten szereti a bűnösöket, de a bűnhöz nem viszonyul sehogy, mert a bűn nem szellemi valóság. A gonoszság önmagában is önpusztító. Az Isten elleni szándékos lázadás elkerülhetetlen következménye a lét kihunyása. Az isteni igazság egyetemes, viszont a mi felfogásunk az igazságról véges, s ezért csak viszonylagos lehet. A fejlődő személyek csak a teljes tapasztalásunk mértékéig tehetnek szert bizonyosságra. Ami igaz a világegyetem egyik részében, az esetleg csak részben igaz másutt. Az igazság keresése annak a teremtői formatervnek a keresését teszi szükségessé, mely minden világegyetemi jelenség mögött eredendően ott rejlik. Az igazság szép is, jó is. A szépség igaz és jó. A jóság igaz és szép. A testi-lelki egészség és a boldogság nem más, mint szerves egységbe rendezett igazság, szépség és jóság az emberi tapasztalásban. 3. Az Isten sajátosságai Az Isten mindenütt jelenvaló; egy időben számtalan helyen lehet jelen egymagában. A helyi világegyetemeket az ő Teremtő Fiain keresztül irányítja, akik az alacsonyabb rendű lények számára is érzékelhetők s ellensúlyozzák az Isten láthatatlanságát. Az Isten hatalmasabb mint az ő minden teremtése együttesen. Bár a világegyetemeken keresztül létezik, a világegyetemek sohasem foglalhatják magukba az ő végtelenségét. Az Isten áthatja a múlt, a jelen és a jövő fizikai világegyetemeit. Ő az anyagi teremtés elsődleges alapja. Az egyes emberekben egy-egy Atya-szilánk lakozik, és az Isten tényleges jelenlétét az egyes emberekben az határozza meg, hogy az egyén milyen mértékű együttműködésre hajlandó. Az Isten jelenléte mértékének változásait nem az Atya szeszélyei okozzák, hanem egyértelműen az, hogy a halandó mennyire fogadja el az Atyát. Az Isten szabadon adott magából, korlátozás vagy kedvezés nélkül. Az Isten energia. Minden fizikai jelenségnek ő az oka; minden erőt ő szabályoz. Az Isten hatalma nem vakon működik, de a törvényeinek természetét csaknem lehetetlen leírni. Korlátozott halandói nézőpontból a Teremtő számos cselekedete önkényesnek és kegyetlennek tűnhet, azonban az Isten cselekedetei mindig céltudatosak, értelmesek, jók és bölcsek. Az Isten minden dolgot ismer. Ő az egyetlen személy, aki az összes csillag és bolygó számát ismeri. A tudata egyetemes, a köre magában foglal minden személyiséget. Az Isten sohasem csúfoltatik meg. Az Isten hatalmának, bölcsességének és szeretetének tára nem fogyatkozik semennyit sem azáltal, hogy az Isten önmagából ad az alárendelt teremtményeknek és teremtésrészeknek. Ha a teremtés esetleg örökké folytatódna, az Istennek a Paradicsom Szigetéről kifejtett
2
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek szabályozói hatalma mindig megfelelne az örökké gyarapodó teremtésnek; az Isten hatalmának tára még ekkor is ugyanakkora lenne, mintha a hatalmát sohasem árasztotta volna ki a világegyetembe. Hasonlóképpen az a tény, hogy a halandókhoz Atya-szilánkokat küldött számos világon, semmilyen mértékben nem mérsékli a mindenható Atya bölcsességét és tökéletes igazságát. Az Istenhez a szereteten keresztül kerülhetünk a legközelebb. A véges elme nem ismerheti meg az Atya végtelenségét, de élvezheti az Atya szeretetét. Az élet bizonytalanságai nem mondanak ellent az Isten egyetemes fennhatóságának. A teremtményi élet bizonyos elkerülhetetlen dolgokkal jár. Bátorságra úgy tehetünk szert, ha megbirkózunk a nehézségekkel. Felebaráti szeretetre úgy tehetünk szert, ha megtapasztaljuk a társadalmi egyenlőtlenséget. Akkor lesz jutalmunk a remény, ha szembenézünk a bizonytalansággal, hitünk pedig akkor támad, ha úgy élünk, hogy kevesebbet ismerünk, mint amennyit hinni tudunk. Az igazság szeretete csakis olyan környezetben alakulhat ki, ahol a hamisság megjelenése lehetséges. Az idealizmus a jobb világért folytatott küzdelmünk eredménye. Hűség nem jelenhet meg, hacsak nem élünk együtt az árulás lehetőségével, önzetlenséget pedig akkor tanulhatunk, ha van sajátélet, melyet elhagyhatunk. Az örömök élvezetéhez olyan világban kell élnünk, ahol a fájdalom és a szenvedés lehetséges. Az olyan evolúciós világ, melyben nincs meg a tévedés lehetősége, szabad értelemtől mentes világ lenne. Az embernek gyarlónak kell lennie, ha szabad akar lenni. Az Isten főhatalma korlátlan. A világegyetem léte nem volt elkerülhetetlen. A világegyetem nem véletlen esemény, de nem is önmagától létező; a világegyetem az Atya akaratának van alárendelve. Az Atya Isten szeret bennünket, a Fiú Isten szolgál minket, a Szellem Isten pedig az Atya megtalálásának kalandjára ösztönöz bennünket. 4. Isten viszonya a világegyetemhez Az isteni gondviselés nem olyan gyerekes materiális segédkezés, mint ahogy azt némely halandó gondolja. A gondviselés ama szellemi lények megfelelő tevékenysége következtében lehetséges, akik folyamatosan munkálkodnak az Isten tiszteletére és az ő gyermekeinek szellemi felemelkedése érdekében. A gondviselés összeegyeztethető az Isten tökéletes természetével. A világegyetem jelszava a fejlődés. Az Isten korlátlan számú erőt és személyiséget vesz igénybe a rendeltetési céljainak elérésére és a teremtményeinek fenntartására. Az Isten teremt, tart fenn, őriz és újít meg minden anyagi és szellemi dolgot. Isten nélkül nem lenne olyan dolog mint a valóság. Az Atya szüntelenül áraszt energiát, fényt és életet a teremtésrészeibe. Sok minden, ami az emberi elme számára rendszertelennek tűnik, a felsőbb elmék számára rendezett és szervezett, de még a magas szellemi lények is találkozhatnak az erők, az energiák, az értelmek és a szellemek láthatólag véletlenszerű összerendeződéseivel. A fizikai, a mentális, az erkölcsi és a szellemi jelenségek összevegyülése kétségkívül növeli az Isten dicsőségét. A természet nem más, mint a Paradicsom tökéletessége osztva a befejezetlen világegyetemek rossz és tökéletlen voltának mértékével. Az evolúció úgy módosítja a természetet, hogy csökkenti a viszonylagos valósággal járó tévedés lehetőségét s egyúttal növeli a paradicsomi tökéletességi elem arányát. A természet imádása helytelen dolog. Noha Isten bizonyos mértékig átjárja a természetet, a természet egyúttal azoknak a tökéletlen eredményeknek is a megnyilvánulása, melyek a kozmikus (mindenségrendi) evolúció világegyetemi szintű kísérletéből fakadnak. A természeti világ nyilvánvaló fogyatékosságai nem azt jelzik, hogy az Isten jellemében ezzel kapcsolatos fogyatékosságok volnának.
3
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek Az Isten nem tud haragudni vagy mérges lenni. Az ilyen érzelmek még az emberi lényekhez sem méltók, hát még Istenhez. Az Isten az egyetlen létező lény, mely változhatatlan; ő önmagától létezik, és független mindentől és mindenkitől. Az Isten végtelenül bölcs és mindenható. Számára nincs más korlát, mint amelyet maga számára felállít. Az Isten abszolútsága áthatja a világegyetemi valóság minden szintjét. Őt mindig a szeretet készteti cselekvésre. A tudományban Isten az Első Ok; a vallásban Isten az Egyetemes Atya; a bölcseletben Isten az egyetlen olyan lény, aki önmagától fogva létezik. Az emberi vallásos gondolkodásban összekeverednek a társult Istenség-személyiségekkel kapcsolatos felfogások magának az Egyetemes Atyának az eszméjével. Az Atya Isten és a helyi világegyetemi teremtők és vezetők közötti különbség fel nem ismerése nagy zűrzavar forrása a földön. A halandók a kezdetleges istenképük miatt is szenvednek. A haragvó Isten lecsendesítésének eszméje, az Isten kegyének áldozaton és vezeklésen keresztüli elnyerése olyan visszataszító bölcseletet testesít meg, amely nem méltó a tudomány és az igazság felvilágosult korához. Az Istennel szembeni támadás azt tanítani, hogy ártatlan vér kiontása szükséges az Isten kegyének elnyeréséhez, illetőleg a haragjának elkerüléséhez. Az emberi nem rendeltetése az, hogy megismerje az Egyetemes Atya jellemének szépségét, melyet oly nagyszerűen mutatott meg Jézus, amikor a földön tartózkodott. 5. Isten viszonya az egyénhez Egy Isten-szilánk lakozik minden ép elméjű, erkölcsileg tudatos emberi lény értelmében. Ez a szilánk, a Gondolatigazító tévedhetetlen vezetőként mutatja az utat a halandónak végig azon a szellemi úton, mely egészen az Atya Isten paradicsomi színe elé visz. Az Isten vágyakozik minden olyan teremtett lénnyel való társulás után, aki képes szeretni őt. A bennünk lakozó Igazítón keresztül bensőséges, személyes közösséget építhetünk az Isten isteni szellemével, amint korszakok során át haladunk a Paradicsom felé. Bizonyosan képesek vagyunk elérni az Isten által nekünk szánt végzetet (beteljesülést), ha engedünk az ő szellemi útmutatásának. A bennünk lakozó Gondolatigazító lehetővé teszi, hogy teljesebben érzékelhessük a többi szellemi hatóerőt. Az Igazítóval való kapcsolat felismerése elsősorban a lélek területén megy végbe: a bennünk lakozó Isten-szilánkkal kapcsolatos értelmi felismerés hiánya nem cáfolja e szilánk létezését. Az isteni Igazító munkálkodásának bizonyítékát teljes mértékben abban találhatjuk meg, hogy milyen gyümölcsöket hoz a szellem a hívő ember életében. Az istenimádat a teremtmény azon önkéntelen válaszaiból fakad, melyet az Atya természetének és személyiségének felismerése kelt benne. Az imában van némi önérdek is, viszont az istenimádat minden érdektől mentes. A halandók Istent imádják, a Fiúhoz imádkoznak és a Fiúval alakítanak ki bensőséges kapcsolatot, s a Végtelen Szellem gyermekével dolgozzák ki a földi létük részleteit. A nem vallási jellegű tevékenységeink a világegyetemet az önnön valónk szolgálatába igyekeznek állítani; a vallásos egyének viszont arra törekednek, hogy tevékenységeiket a világegyetem szolgálatába állítva végezzék. A bölcselet és a művészet azáltal ver hidakat a nem vallási és a vallási tevékenységek között, hogy az embereket a szellemi valóságok szemlélésére csábítja. A vallásos élmény lényegileg szellemi, és azt az anyagi elme nem képes teljesen felfogni; a vallás valóságai meghaladják az értelmi felfogóképesség határait. A vallásos tapasztalás egyesíti az emberi tudatot, segíti az eszményi erkölcsi értékek bölcseleti igazolását, és elvezet az istenimádati szellemi megelégedettséghez – az Istennel való közösség megtapasztalásához. Az Isten-tudat az Istenről alkotott eszmén, az Istenre vonatkozó eszményképen és az Isten szellemvalósága felismerésén keresztül foglalja magába az elmét, a lelket és a szellemet. Az
4
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek Isten-tudat élménye változatlan a történelem folyamán, még ha az Isten teológiai meghatározása változik is az egymást követő korszakokban. A jót a rossztól megkülönböztetni és az Istent imádni képes emberi elme – az isteni Igazítóval egyesülten – alkotja mindazt, ami a halhatatlan lélek létének megindításához szükséges. Az örök továbbélés teljes mértékben a halandó lény választásának kimenetelétől függ. A továbbélés biztosított, amennyiben az elme, a lélek és az Igazító együtt hisz Istenben és arra vágyik, hogy olyanná váljon mint ő. Az Atya Isten által adományozott személyiség egyike a világegyetem megmagyarázhatatlan rejtelmeinek. Az isteni személyiség kialakítására való képesség eredendően megvan az Igazítóban, az emberi személyiség létrejöttének lehetőségét pedig az emberi lény kozmikus (mindenségrendi) elmével való felruházottsága hordozza magában. A halandói személyiség funkcionális valóságként csak azt követően figyelhető meg, hogy az Igazító érintkezésbe lépett a halandói elmével. Az anyagi személyiség és az elő-személyes Igazító halhatatlan lélek létrehozására képes; a halandó ember maga elősegítheti vagy hátráltathatja ennek a továbbélő sajátlényegnek a megteremtését. Az örök továbbélésre vonatkozó halandói szabad akarat függetlenségét sem más lény, sem más hatóerő a világegyetemben nem korlátozhatja, és egyetlen teremtményre sem kényszeríthető rá az örökkévalósági kaland az akarata ellenére. Az Egyetemes Atya személyesen tudatában van minden személyiségnek, létezzenek bármely öntudat-szinten. Miként a gravitációs kör a Paradicsom Szigetébe van kötve, miként az elmekör az Együttes Cselekvőre van kötve és miként a szellem-kör az Örökkévaló Fiúra van kötve, úgy a személyiség-kör az Egyetemes Atyára van kötve és őbenne összpontosul. 6. Az Örökkévaló Fiú Az Örökkévaló Fiú az eredeti Istenfi, ő az Istenség Második Személye, és ő a Második Nagy Forrás és Középpont. A Fiú a szellemi középpontja a világegyetemi kormányzatnak és ő az Atya Isten személyes megnyilvánulása a világegyetemben. A Fiú az Atyával közösen teremt, és osztozik a fiúság megtapasztalásában minden más teremtett lénnyel; atyaként és testvérként egyaránt szeret bennünket. Az Örökkévaló Fiú szellemi jellemének lényege az irgalom. Ő nyilatkoztatja ki az Isten szeretetét a világegyetemeknek. Minden szellemi lényre hat az Örökkévaló Fiú vonzereje. A szellemi területen mindenható ő. A Fiú ugyan nem személyesen működik a fizikai területeken, de az ő mindenütt jelenvalósága biztosítja a teremtésösszesség szellemi egységét és összetartását. Az Örökkévaló Fiú velünk és körülöttünk van, de nincs bennünk úgy, ahogy a Gondolatigazító. A bennünk lakozó Atyaszilánk az isteni magatartásformák felé terelgeti az emberi elmét, és az ilyen elme egyre inkább érzékennyé válik a Fiú szellemi vonzerejére. A személyiség az Egyetemes Atya különleges ajándéka. A fiú hatalmas szellemseregnek teremtője, de személyiséget csakis az Atyával vagy az Együttes Teremtővel közös működésben teremt. A Fiú személyisége isteni és abszolút; ő nem adhat magából részeket. Az Atya szellem-szilánkja bennünk lakozik, a Fiú szelleme körbevesz minket, míg ők ketten egyként munkálkodnak örökkön a szellemi felemelkedésünkön. Az Örökkévaló Fiú szellem, és van elméje, azonban ez nem olyan szellem és nem olyan elme, melyet halandói elme felfoghatna. A szellemmel társuló elme nem hasonlítható sem az anyagi elméhez, sem az anyagot és a szellemet összehangoló elméhez. A Fiú elméje az Atyáét kivéve semmilyen más elméhez nem fogható. Az Örökkévaló Fiú teljes mértékben szellemi. Lévén, hogy mi, halandók csaknem teljesen anyagiak vagyunk, a Fiúról majd akkor alkothatunk helyes felfogást, miután a teljesebb szellemi rálátásunk kialakult. A Fiú irgalmas segédkező, isteni szellem, valamint szellemi erő
5
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek és személyiség. A Fiú az Első Forrás és Középpont összessége, levonva belőle mindazt, ami nemszemélyes, istenin kívüli, nemszellemi és tisztán potenciális. Amiképpen az Isten az Egyetemes Atya, úgy a Fiú az Egyetemes Anya. Az Atya és a Fiú külön egyedek, azonban a világegyetemek igazgatásában annyi szállal kapcsolódnak egymáshoz, hogy nem mindig lehetséges elkülöníteni őket egymástól. Az Isten az első gondolat, a Fiú pedig a kifejeződés, a Szó. Az Atya az emberi személyiség adományozója; a Fiú a halandói személyiség-elérés mintája; a Szellem a halandói elme forrása. A Fiú megközelíthető az ő paradicsomi Fiain keresztül, valamint a Végtelen Szellem teremtményeinek türelmes segédkezésén keresztül. Végig a helyi világegyetemi létpályánkon a Teremtő Fiú fog kárpótolni bennünket azért a fogyatékosságunkért, hogy halandókként nem tudjuk értékelni az Örökkévaló Fiú jelentőségét a Paradicsomban. A Paradicsom felé tartó fejlődésünk során egyre jobb és teljesebb képet tudunk majd alkotni az Örökkévaló Fiúról. 7. Az Örökkévaló Fiú viszonya a világegyetemhez Az Örökkévaló Fiú tartja fenn a szellemvalóságok és a szellemi lények hatalmas teremtésösszességét. Azért ő a szellemi világegyetem feje, mert ő tartja irányítása alatt a szellemi gravitációs kört. A szellemi gravitáció a tértől és az időtől függetlenül működik; a szellemi gravitáció nem veszi fel az idő késedelmét vagy a tér mérséklő hatását. A bűn és a lázadás okozhat fennakadást a helyi világegyetemi működésben, de az Örökkévaló Fiú szellemi gravitációját semmi nem képes semlegesíteni. A szellem-gravitációs kör teremti meg a világegyetemen mint egészen belüli összetartozást, valamint az egyének és a csoportok közötti összetartozást is. A továbbélő halandók paradicsomi felemelkedésének titka a szellemi gravitációs körben rejlik. Az idő múlásával a felemelkedőkre egyre kevésbé hat az anyagi gravitáció és egyre inkább a szellem-gravitáció hatása alá kerülnek. A szellem-gravitációs kör szó szerint a Paradicsom felé vonzza a halandói lelket. Egyúttal ez a kör alkotja azt az alapvető átviteli csatornát, melyben az emberi elmétől induló ima eljut az Istenség tudatáig. Az Örökkévaló Fiú jelenléte a Paradicsomon szellemi értelemben abszolút. Ő személyesen nincs jelen a felsőbb-világegyetemekben; az ottani igazgatási működését a teremtett lények nem érzékelhetik. A helyi világegyetemekben az Örökkévaló Fiú a paradicsomi Teremtő Fiak személyén keresztül van jelen. Az anyagi lényekre vonatkozó felemelkedési terv az Atya és a Fiú közös teremtőmunkájának eredménye. A saját akarattal rendelkező teremtmények megteremtésének, fejlődésének, felemelkedésének és tökéletessé válásának egyetemes terve három, egymással összefüggő vállalkozásból áll. Az Egyetemes Atya Gondolatigazítót adományoz az anyagi, saját akarattal rendelkező teremtményeknek és személyiséggel ruházza fel őket. Az Örökkévaló Fiú az ő Teremtő Fiait adományozza az evolúciós világegyetemeknek, hogy megmutassák az Atya szeretetét és a Fiú irgalmát minden teremtménynek. A Végtelen Szellem kiterjedt irgalomsegédkezési vállalkozást teljesít minden halandó számára. Az Atya, a Fiú és a Szellem együttműködik a világegyetemek felemelkedő teremtményeivel kapcsolatos teremtői, irányítói, fejlődési, kinyilatkoztatási, igazgatási, és ha szükséges, helyreállítási és jóváigazolási munkákban. Az Örökkévaló Fiú nem képes közvetlenül kapcsolatba lépni az emberi lényekkel, de közeledni tud hozzájuk azáltal, hogy egyre alacsonyabb szinteken nyilvánul meg. Az Örökkévaló Fiú és a Teremtő Fiak képesek alászállni a teremtett lények alsóbb szintjeire, hogy ott osztozzanak a világegyetemek értelmes, saját akarattal rendelkező teremtményeinek tapasztalásában. A megtestesülés a módja annak, hogy a Fiú megszabaduljon az abszolút személyiség jelentette korlátoktól.
6
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek Az Örökkévaló Fiú irgalma és szolgálata jellemzi az alászálló Istenfiak minden rendjét. Amikor az Atya és a Fiú közösen kialakít valamilyen új személyes gondolatot, ez az eszme nyomban megszemélyesül egy új paradicsomi Teremtő Fiúként. Szellemében és természetében minden egyes paradicsomi Fiú tökéletesen adja vissza az Eredeti Fiút. A paradicsomi Istenségektől származó összes Istenfi folyamatosan kapcsolatban van az Örökkévaló Fiúval. Az Örökkévaló Fiú tökéletesen ismeri a paradicsomi Fiak minden rendjének tevékenységeit, s éppen úgy ismeri az idő és a tér összes teremtményének szívében rejlő szellemi értékeket. Az Örökkévaló Fiú teljes, kizárólagos, egyetemes és végleges kinyilatkoztatása az Isten szellemének és személyiségének. Ő és az Atya egyek. Az isteni személyiségükben egymás mellérendeltjei, a szellemi természetükben egyenlők, az isteniségükben pedig azonosak. 8. A Végtelen Szellem Az idő által korlátozott emberi elmének szüksége van valamiféle kiindulási pontra ahhoz, hogy maga elé tudja képzelni a világegyetemi történelmet. Az Istenség eredetének egymásra következő események sorozataként való bemutatása ugyan hasznos lehet a halandói elme számára ahhoz, hogy megértse az Istenségek közötti viszonyt, de ez az egyszerűsítés még nem zárja ki eleve azt a tényt, hogy mindhármuk öröktől fogva, kezdet és vég nélkül létezik. A Háromság tagjai örök társulásban lévő, egymástól elkülönülő egyedek. Ha úgy fogjuk fel, hogy az Atya Isten a Gondolat és a Fiú Isten a Szó, akkor a Szellem Isten a Cselekedet. Abban a pillanatban, amint az Atya és a Fiú közösen végtelenségi cselekedetet tervezett, teljes kifejlettségben életre kelt a Végtelen Szellem. A Végtelen Szellem léte rendezte be a térbeli színt a teremtés-drámához. Az ő megteremtésének pillanatában egymilliárd tökéletes szféra materializálódott. A Havona központi világegyetemet ekkor befogta a fizikai és a szellemi gravitáció, és a tudatos elme számára előkészített élet-talaj megnyilvánul a Cselekvő Isten értelmi köreiben. Ezekből a potenciál-csírákból jelentek meg a teremtményi személyiségek, és a paradicsomi Istenségek jelenlétei megtöltötték a szervezett teret és minden dolgot a Paradicsom felé kezdtek vonzani. Helyénvaló az Istenség Harmadik Személyét Végtelen Szellemnek nevezni, de az anyagi teremtmények felfoghatják őt úgy is, mint Együttes Teremtőt, a Végtelen Valóságot, az Egyetemes Szervezőt vagy mint a Személyiség Összehangolót. Ő az Atya végtelenségét és a Fiú irgalmát mutatja; ő teljesíti az Atya-Fiú célkitűzéseit. A Végtelen Szellem örökkön örökké irgalmas segédkező. Ahogy a Fiak kinyilatkoztatják az Isten szeretetét, úgy nyilatkoztatja ki a Szellem az ő irgalmát. Az Atya mindent átruház a Fiúra, amit csak lehet; a Fiú hasonlóképpen adományozza a Szellemnek minden átruházható hatalmát. A Havona után teremtett minden világegyetemet a Fiú és a Szellem tervezett és teremtett társulásban egymással. A Szellem minden erőforrását az Atya és a Fiú szolgálatába ajánlja; felajánlotta mindenét, amije csak van, ahhoz, hogy a saját akarattal rendelkező teremtmények Paradicsom felé vonzásának terve valóra válhasson. A Végtelen Szellem annak szentelte magát, hogy az anyagi teremtmények felemelkedését segítse, mégpedig különösen az Alkotó Leányok személyén keresztül, akik a helyi világegyetemi Anyaszellemek. A Szellem isteni jellemének lényegét az elme számára történő örök segédkezés alkotja. Az Isten szeretet, a Fiú irgalom, a Szellem pedig az isteni szeretetbeli és végtelenül irgalmas segédkezés a teremtésösszesség számára. A Szellem nem más, mint alkalmazott szeretet minden világegyetem összes gyermekének egyedi elméje számára. A Végtelen Szellem mindenütt jelen van. Ő világegyetemi jelenlét, örök cselekvés, mindenségrendi hatalom, szent hatóerő, egyetemes elme, valamint igaz és isteni személyiség. Ő az a Szellem, akit minden felemelkedőnek el kell érnie, még mielőtt a Fiún keresztül elérhetné az Atyát. A világegyetemi 7
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek igazgatásban az Atya, a Fiú és a Szellem mindörökre egy, akik tökéletes társulást alkotnak a teremtés szolgálatában. 9. A Végtelen Szellem viszonya a világegyetemhez A Harmadik Forrás és Középpont érzékeny mind a szellemi, mind az anyagi valóságra. Ő az egyetemes összehangoló, minden valóság összhangba hozója. Mindig a Végtelen Szellem működik, amikor energia és szellem társítására kerül sor; semmilyen valóság nem kerülheti el a vele való kapcsolatot. A Végtelen Szellem közvetítői szüntelenül igazgatják az erőket és energiákat szerte a világegyetemben. A Végtelen Szellem átjárja az egész teret. Az ő mindenütt jelenvalóságának nincsenek korlátai, de a mindenhatósága az elme területére szorítkozik. A Végtelen Szellem rendelkezik az antigravitáció különleges hatalmával, melyet bizonyos magasabb rendű teremtményeire is átvisz. Megvan a hatalma ahhoz, hogy semlegesítse az energiát, és ahhoz is, hogy meghaladja a térerőt azáltal, hogy az energiát a materializálódási pontig lassítja. Az Együttes Cselekvő képes befolyásolni a paradicsomi erőket és energiákat, s ezzel létrehozza az egyetemes és abszolút elmét. Az Együttes Cselekvő nem forrása, hanem inkább befolyásolója az energiának. Ő teremtette az erőtér-szabályozó teremtményeket – a fizikai szabályozókat, az erőtér-irányítókat és az erőtér-központokat – akik a fizikai energiákat szabályozzák és hozzák egyensúlyba. Ezek az anyagi energiák az Örök Sziget abszolútságától függenek. A Paradicsom a végtelenség mintája, és a Cselekvő Isten indítja be ezt a mintát. Az energia érzékeny az elmére és reagál is rá. Az elme rátelepedhet az energiára, de tiszta szellemhez nem kell hozzáadódnia, ugyanis a szellem eredendően tudatos. A szellemi rálátás meghaladja az elme-tudatot. A mindenségrendi térerő úgy válaszol az elmére, mint ahogy a mindenségrendi elme válaszol a szellemre. Az elme teremti meg a kapcsolatot az energia és a szellem között, s ez az örökkévalóságbeli rokonságukra utal. A Harmadik Forrás és Középpont elmét adományoz és elméjében végtelen. Ha a világegyetem növekedése a végtelenségig folytatódna, az ő elmepotenciálja mindig ahhoz igazodna, hogy korlátlan számú teremtményt legyen képes megfelelő elmével felruházni. A Harmadik Forrás a társain keresztül segédkezik minden elme számára minden szférán. Ő személyesen tudatában van minden értelemnek a teljes teremtésösszességben. Az Együttes Teremtő az őse a kozmikus (mindenségrendi) elmének; teljes mértékben felügyelet alatt tartja az egyetemes elme-kört. Az emberi elme nem más, mint egy olyan egyedi része a mindenségrendi elmének, melyet az Alkotó Anyaszellem adományoz a helyi világegyetemben. A Végtelen Szellem tökéletes kifejeződése a Teremtő elméjének minden teremtmény számára, mint ahogy a Legfelsőbb Lény a fejlődési kifejeződése az összes teremtmény elméjének a Teremtő számára. Az Együttes Cselekvő a világegyetemi tükrözőműködés jelenségén keresztül hangolja össze a világegyetemi ténylegesség minden szintjét. Megvan a hatalma ahhoz, hogy lásson, halljon, érzékeljen és ismerjen mindent dolgot, ami végbemegy, s ezt az ismeretet tetszőleges pontba tükrözze. A tükrözőműködés alkotja a létszakaszok legösszetettebb társulását a teremtésben. A tükrözőműködésben a szellem, az energia és az elme olyan különleges egyesülést alkot, mely képessé teszi a világegyetemi vezetőket arra, hogy egy pillanat alatt ismeretet szerezzenek a világegyetemeknek akár a legtávolabbi részeiben uralkodó viszonyokról is. A tükrözőműködés mindentudásnak tekinthető a tapasztalati valóság határain belül. Jelképezheti a Legfelsőbb Lény tudatának kialakulását is. A Végtelen Szellem a hatalma jelentős részét átviszi az alárendelt személyiségekre, beleértve a Paradicsom Hét Tökéletes Szellemét és a helyi világegyetemi Alkotó Szellemeket is. A Harmadik Forrást képviseli a világegyetemben ezen kívül a szellemek, hírvivők, tanítók,
8
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek békéltetők, segítők és tanácsadók hatalmas serege is. A Végtelen Szellem e népes családja annak szenteli magát, hogy a tér és az idő minden értelmes teremtménye számára való segédkezésben mutassa meg az Isten szeretetét és a Fiú irgalmát. Ezek a szellemlények jelentik azt az élő létrát, melyen a halandók felkapaszkodhatnak a káoszból a dicsőségre. Az Atya fenntart, a Fiú kinyilatkoztat, a Paradicsom egyensúlyba hoz, a Szellem pedig egyesít. 10. A paradicsomi Háromság A paradicsomi Háromság létezése az egyetlen elkerülhetetlen dolog a világegyetemi ügyekben. A Háromság fogalma köti össze az Istenség abszolút egységét azzal az személyes szabadsággal, mely eredendően megvan az Isten hármas megszemélyesülésében. Az Egyetemes Atya minden lehetőt átruház más Teremtőkre, illetőleg teremtményekre, s teszi ezt minden lehetséges módon, korszakban és helyen, kivéve a saját lakóhelyén, a központi világegyetemben. Az Isten csak azt a hatalmat és azokat a hatásköröket tartotta magánál, amelyek leadása lehetetlennek látszik: az abszolút atyaságot és az abszolút akaratot. Azzal, hogy abszolút személyiséget adományozott az Örökkévaló Fiúnak, az Első Forrás és Középpont átalakult az Egyetemes Atyává, és ezzel megszabadult a személyiség-abszolútság jelentette korlátoktól. Az Atya és a Fiú közös erőfeszítésének eredménye a Végtelen Szelem megteremtése lett. Az Atyának nincsenek elődei, viszont szülője a Fiúnak is és a Szellemnek is. A Fiú fia az Atyának és szülője a Szellemnek, a Szellem pedig fia mind az Atyának, mind a Fiúnak. Az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem önálló személy. Egyikük sem másolat, mindegyikük eredeti, mégis mind egységet alkotnak. Képesek fellépni személyesen és együttesen hét lehetséges kombinációban: az Atya egyedül, a Fiú egyedül, a Szellem egyedül, az Atya-Fiú, az Atya-Szellem, a Fiú-Szellem és az Atya-Fiú-Szellem. A hét lehetséges isteniség-elrendeződés teszi szükségszerűvé azt, hogy a világegyetemben az értékek, a jelentéstartalmak és a személyek hétszeres változatosságban nyilvánuljanak meg. Az Első Forrás sokféle szerepet tölt be a Havonán kívül. Működik teremtőként a Teremtő Fiakon keresztül és szabályozóként a paradicsomi gravitáción keresztül. Az Örökkévaló Fiún keresztül szellemként működik, az Együttes Cselekvőn keresztül pedig elmeként. Szülői kapcsolatot tart fenn minden teremtménnyel az ő személyiség-köre révén. Közvetlenül mint személy cselekszik az ő isteni részein, a Gondolatigazítókon keresztül. Az Első Forrás kizárólag a paradicsomi Háromságban működik úgy, mint teljes Istenség. A Háromság olyan személytársulás, mely nem személyes módon működik, némiképp úgy, ahogy egy vállalat működik nem természetes személyként, de mindig alárendelten a tisztviselők személyes döntéseinek. A paradicsomi Háromság szerepei közé tartozik az igazságszolgáltatás, az összehangolt döntéshozatal és a mindenségrendi felügyelet. A Háromság nem pusztán összegződése az Atya, a Fiú és a Szellem sajátosságainak. Minden társulás, beleértve a családokat, a különböző közösségi csoportokat és a Háromságot, olyan csoportpotenciállal rendelkezik, mely jóval több, mint amit a társulást alkotó egyedek összessége jelent. Az Isten törvény. A törvény eredete az Első Forrás és Középpont. A törvény szerinti intézkedés eredendően a Második Forrásra és Középpontra hárul. A törvény kinyilatkoztatása a Harmadik Forrás és Középpont feladata. A törvény alkalmazása – az igazság – a Háromság feladatkörébe tartozik. Az igazság eredendően megvan a paradicsomi Háromság főhatalmában; ez nem más, mint a Háromság válasza az Atya szeretetének, a Fiú irgalmának és a Szellem segédkezésének sajátosságaira. Az igazság mindig csoportműködésen alapul, sohasem egyéni működésen. Az ítélkezés, vagyis az igazság alkalmazása a Háromság Állandó Fiainak a tevékenységi körébe tartozik: ők a Felsőség háromságivá tett Titkai, a Nappalok Örökkévalói, a Nappalok 9
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek Elődei, a Nappalok Tökéletességei, a Nappalok Utódai, a Nappalok Szövetségei, a Nappalok Hűséges Követői, Bölcsesség-tökéletesítők, Isteni Tanácsosok és a Világegyetemi Ítélők. A Háromság e gyermekeit kifejezetten azzal a szándékkal teremtették, hogy az Istenség együttes hozzáállását testesítsék meg az igazságszolgáltatás területein. A Legfelsőbb Lény láthatólag a Háromságnak a dolgokhoz való viszonyulását mutatja, de ő ezzel együtt is valamivel kevesebb, mint a véges világegyetemekben működő Háromság. A Legfelsőbb által gyakorolt felügyelet nem teljesen kiszámítható. Némely esemény közvetlen kapcsolatba hozható a Legfelsőbb Lény munkálkodásával, más eseményeknél ez kevésbé lehetséges, legyenek azok váratlan események, katasztrófák vagy betegségek, de az biztos, hogy minden bonyolult helyzet elkerülhetetlenül hozzájárul a világegyetemek jólétéhez és fejlődéséhez. A halandók úgy tapasztalják, hogy a paradicsomi Háromság – hasonlóan a Legfelsőbb Lényhez – csakis egy egész bolygó, egy egész világegyetem, egy egész felsőbbvilágegyetem dolgaival foglalkozik. Az emberi lények sohasem lesznek képesek mindig megérteni azt, hogy a Háromság miként szolgálja az egyes halandók javát. A paradicsomi Istenségek egyik személye sem birtokolja a teljes Istenség-potenciált, de hárman együtt igen. A három isteni személy teszi ténylegessé a teljes Istenségben – az Istenségi Abszolútban – rejlő előszemélyes és egzisztenciális (lételvi) lehetőségeket. Az Istenség Első, Második és Harmadik Személye egymással egyenrangú, és igazul és istenien egyek ők. 11. A Paradicsom Örök Szigete A Paradicsom az Istenség lakóhelye és a világegyetemek mindenségének örökkévaló központja. Ez a kozmikus valóságok legnagyobb szervezett égiteste a világmindenségben; anyagi is és szellemi is egyben. Az élet-, energia- és személyiség-folyamok a Paradicsomon lakozó Istentől áramlanak kifelé, a világegyetem minden szegletébe. Az Örökkévaló Sziget lényegében egy lapos ellipszoid, mely három földrajzi területre osztható: a felső-Paradicsom, a külső-Paradicsom és az alsó-Paradicsom. A Paradicsom az Első Forrás és Középpont eredeti nem-szellemi kifejeződése, és olyan anyagból vétetett, mely a világegyetemben másutt nem található meg. A Paradicsom nem térszerű; létezése az időhöz nem köthető, és térbeli helye sincs. A tér láthatólag az alsó-Paradicsom alól ered, míg az idő forrása felső-Paradicsom felett van. A felső-Paradicsom három tevékenységköre: az Istenség-jelenlét, ahol a Három Személy lakozik; a Legszentebb Szféra, mely teljesen szellemi; és a Szent Terület, mely a paradicsomi Létpolgárok, a Havona-honosok és a hét felsőbb-világegyetemből felemelkedő teremtmények lakóterülete. Az elképesztően nagy számú lakóövezet a Paradicsomon jelenleg kevesebb mint az egy százalékát foglalja el az összesen igénybe vehető lakóövezetek mennyiségének. A Paradicsom külső felszíne a szellemszemélyiségek számára biztosít leszálló- és kilépőmezőket. A Hét Tökéletes Szellem központot tart fenn a Paradicsom külső területén. Itt jelöli ki a Hét Legfelsőbb Erőtér-irányító azoknak az állomásoknak a helyét, melyek a hét felsőbb-világegyetembe juttatják ki a paradicsomi energiákat. A külső-Paradicsom a helyszíne azoknak a hatalmas történelmi és látnoki kiállítási területeknek, melyeket a tér és idő helyi világegyetemeinek szenteltek. Minden fizikai-energia és kozmikus-erő kör forrása az alsó-Paradicsom. Az alsó-Paradicsom egyik térerő-központja alkotja azt az övezetet, mely mint egy óriási szív, lüktetésével irányítja és átalakítja a fizikai tér legkülső határaiig is eljutó térerő-energia áramokat. Az alsóParadicsom térjelenléte teljes mértékben személytelen, eltekintve attól, hogy valamiképpen mintha közvetve érzékeny lenne a Háromságra. Személyek nem utaznak az alsóParadicsomra.
10
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek Úgy tűnik, hogy minden térerő- és energiafajta valamilyen körbe van kapcsolva, vagyis meghatározott utakon futják be a világegyetemeket és térnek vissza a kiindulási pontjukhoz. Ezek a kiáradások irányulhatnak befelé vagy kifelé; egyidejűleg sohasem történik ilyesmi. Minden térerő-energia az alsó-Paradicsomról ered és végül oda is tér vissza. Azonban a világegyetemek anyagi szerveződései közül nem mind származik az alsó-Paradicsomról; maga a tér számos anyagi és elő-anyagi forma számára az anyaméhet jelenti. Minden fizikai térerő, energia és anyag egy. A tér váltakozva húzódik össze és terjed ki, de a tér lélegzésének mechanizmusát nem ismerjük. A tér nem létezik a Paradicsom semelyik felszínén, és nem is érintkezik a Paradicsommal. A Paradicsom a kitöltött és a ki nem töltött tér közötti nyugalmi övezetek mozdulatlan magja. A kitöltött tér a külső-Paradicsom szomszédságából indul és kiterjed a negyedik térszintig és még azon túl is. A mozgó térszintek közötti, viszonylagos nyugalomban lévő övezetek ütközőként (tárolóként) szolgálnak, kiegyensúlyozzák a galaxisok órajárás szerinti és azzal ellentétes irányú mozgását. A térszintek elliptikus mozgási övezetekként működnek, melyeket minden oldalról viszonylagos mozdulatlanság vesz körbe. A gravitáció a Paradicsom fizikai jelenlétének végtelenül nagy vonzása. A térre ugyan nem hat a gravitáció, de a gravitáció kiegyenlítőjeként működik. Az abszolút anyagi gravitáció központja a központi Sziget. Az abszolút gravitáció paradicsomi gravitáció; a lineáris (egyenes irányú) gravitáció az energia, illetőleg az anyag területéhez tartozik. A lineáris gravitáció működik a központi világegyetemben, a felsőbb-világegyetemekben és a külső világegyetemekben mindenütt, ahol annak megfelelő materializáció ment végbe. A Paradicsom különleges, mert egyszerre eredete és beteljesülése a szellemszemélyeknek. A Paradicsom a végtelenség földrajzi középpontja. Nem része az egyetemes teremtésnek, de még az örökkévaló Havona világegyetemnek sem. Amikor az Atya végtelen személyiséget adott a Fiúnak, ezzel egyidejűleg kinyilatkoztatta az ő nem-személyes vonásának végtelen potenciálját Paradicsomként. Úgy tűnik, hogy a nem-személyes, nem-szellemi Paradicsom az Atya ama cselekedetének elkerülhetetlen következménye, mely örökkévalóvá tette a Fiút. Az Isten kétfázisúra tervezte a valóságot: személyes és nem-személyes, szellemi és nem-szellemi szakaszúra. A kettő közötti feszültség hozta létre az Együttes Cselekvőt, valamint az anyagi világok és szellemi lények központi világegyetemét. A Paradicsom a minták abszolútja. Minden, ami valaha volt, ami van vagy ami lesz, ami bekövetkezett, bekövetkezőben van vagy be fog következni, az mind az Isten ezen örökkévaló otthonából származik. 12. A világegyetemek mindensége Az Isten szellem, de a Paradicsom nem az. Az anyagi világegyetem a szellemi tevékenységek színtere; a szellemlények és a szellemi felemelkedők az anyagi valóság fizikai szféráin élnek és munkálkodnak. A véges elmék számára a világegyetemek mindensége határtalannak tűnik, a valóságban azonban határozott mértékű kiterjedéssel bír. Az anyagi teremtés teljes összessége mint szervezett egész kiszámítható viselkedést mutat. A világegyetemek mindensége elliptikus térszintek sorozatából áll, melyeket nyugalmi körzetek választanak el egymástól, s e térszintek mindegyike folyamatosan járja a nagy térköröket. A Paradicsomot körülvevő hat ellipszis körül az első a Havona, vagyis a központi világegyetem. A Havona öröktől fogva létezik és egymilliárd tökéletes szférából áll. A Paradicsommal együtt ez a rendszer alkotja a világmindenség magját. A nagy világegyetemet a Paradicsom-Havona rendszer és a hét felsőbb-világegyetem alkotja együttesen. A felsőbb-világegyetemek földrajzi halmazok, melyek mindegyike a Havonán kívüli szervezett teremtésnek nagyjából az egy hetedét teszi ki. A felsőbb-világegyetemek 11
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek még nem teljesen lakottak. A mi helyi világegyetemünk, a Nebadon egyike a hetedik felsőbbvilágegyetem, vagyis az Orvonton újabb teremtésrészeinek. Félmillió fényévvel a hét felsőbb-világegyetemen túl hihetetlen mértékű térerő- és energia teremtés kialakulása folyik az első külső térszinten. Ötven millió fényévvel az első külső térszinten túl, a nyugalmi övezeten kívül, egy még nagyobb léptékű tevékenység jelzi előre a második, a harmadik és a negyedik külső térszint kialakulását. A nagy világegyetem határain túl kialakulóban lévő, csaknem megszámlálhatatlan elemű világegyetem-halmaz a Korlátlan Abszolút területéhez tartozik. Az energia összes formája – az anyagi, az elme- és a szellemi energia – érzékeny a gravitációra. A Paradicsom Sziget fizikai gravitációjának kilencvenöt százalékát azoknak a rendszereknek a szabályozása köti le, melyek a nagy világegyetem határain túl helyezkednek el. Ugyanakkor az Örökkévaló Fiú szellemgravitációs vonzása jelenleg gyakorlatilag teljes egészében a nagy világegyetemen belül fejti ki hatását. A külső térben fejlődő világegyetemek egyelőre még nem-szellemiek. Az Együttes Cselekvő elme-gravitációjának nyolcvanöt százaléka ered a létező nagy világegyetemben, ami arra utal, hogy a külső térben zajló fizikai tevékenységekhez elmetevékenységek társulnak. Emberi nézőpontból a tér látszólag semmi, de a tér valóságos. A tér mozgást foglal magában és szabályozza is azt, és maga a tér is mozog. A térszintenként váltakozó irányú mozgás biztosítja a világegyetemekben keletkező térfeszültségek kiegyensúlyozását. A világegyetemek nem statikusak. A világegyetemek egyensúlyi állapota kiegyensúlyozott energiák, együttműködő elmék, szellemi felügyelet és személyek egyesülésének eredménye. Az egyensúlyi állapot foka egyenesen arányos az isteniség mértékével. Az idő a mozgás eredménye. Az idő abszolút korlátja az örökkévalóság, viszont a tér abszolút korlátja nem ismeretes. Az Isten akarata uralja a világegyetemek mindenségét, még ha ez nem is mindig jut érvényre az egyes emberek szívében. Az Isten minden egyént mint a végtelenségben páratlan gyermeket szeret, mint olyan teremtményt, amely pótolhatatlan a teljes örökkévalóságban. Az Isten egyetemes szeretete megteremti a minden létező személy egyetemes testvériségét. Minden eredeti energia a Paradicsomból indul ki. A világegyetemen keresztüli útja során engedelmeskedik az örökkévaló Sziget mindig jelenlévő vonzásának. A fizikai energia kitartóan engedelmeskedik az egyetemes törvénynek; csak a teremtményi saját akarat területén fordult elő valaha is eltérés az isteni tervektől. Az elme egymaga képes közvetíteni az anyagi és a szellemi szintek között. Amint bármely személy elméje szellemibbé válik, ezzel egyidejűleg az anyagi gravitációra kevésbé érzékeny lesz. A szellemi és az anyagi területek közötti kapcsolatok olyan elme-jelenségek, melyeket a Végtelen Szellem cselekedetei váltanak ki. Az elme az a technika, amely révén a teremtményi személyiség megtapasztalja a szellemvalóságokat. Az elme, az anyag és a szellem egyformán valóságos, de nem egyforma értékkel bírnak a személyiség számára az isteniség elérésében. Az anyag szervezett energia, melyre hat a fizikai gravitáció. Az elme voltaképpen szellem által módosított, szervezett tudat, melyre csak részben hat a fizikai gravitáció. A szellem, mint a legmagasabb rendű személyes valóság ellenáll a fizikai gravitációnak. A szellem végeredményben azzá a mozgatóerővé válik, mely minden, személyiséggel felruházott, fejlődő energiarendszerre hatást gyakorol. Két vagy több dolog összege gyakran több, mint az együttesük várható eredője. Az emberi elme olyan személyes-energia rendszer, mely egy isteni központot vesz körül s amely anyagi környezetben működik. A halandó emberben él egy szellemi mag. A személyes elme és az isteni szellem közötti élő kapcsolat teremti meg az örök személyiség megszületésének lehetőségét.
12
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek 13. A Paradicsom szent szférái A Paradicsom Szigete és a legbelső Havona-bolygók között található az Atyához, a Fiúhoz, illetőleg a Szellemhez tartozó három, örök hét-világ kör. Az Atya hét szférájának mindegyike a paradicsomi Háromság Istenségeinek egy-egy sajátos vonását mutatja. A Divinington alkotja a Gondolatigazítók adományozásának és küldetésének titkát. A Szonarington az isteni fiak megtestesülésének titkát rejti. A Spiritington a tükrözőműködés rejtelmeit hordozó szféra. A Vicegeringtonhoz a háromságivá válás titkai tartoznak. A Szolitarington számos ismeretlen lényrend találkozóhelye. A Szerafington bolygó rejti a szeráfi szállítók titkait. Az Aszendington az idő zarándokainak fogadószférája, akik a Havonán áthaladva mennek tovább a Paradicsom felé. Az Aszendington titkai közé tartozik a világegyetem egyik leginkább zavarba ejtő rejtélye – az, hogy miként képes a halandó teremtmény elméje halhatatlan lelket fejleszteni. Végig a teljes örökkévalóságban a halandók otthonuknak fogják tekinteni az Aszendingtont. Az Örökkévaló Fiú hét szférája a tisztán szellemi létezés világait alkotja. E világokról igen kevés nyilatkoztatható ki az anyagi személyeknek. A Végtelen Szellem hét igazgatási világát különféle lények lakják, közöttük olyanok is, mint a Szellem gyermekei, a teremtett személyek háromságivá tett fiai és egyéb, ki nem nyilatkoztatott lények. A Hét Tökéletes Szellem ezekről a bolygókról, vagyis a hét felsőbbvilágegyetem paradicsomi központjairól irányítja a nagy világegyetemben zajló műveletekhez kapcsolódó munkát. A Tökéletes Szellemek szabályozzák az Istenség szellemjelenlétének a felsőbb-világegyetemi területekre való kiáradását. A fizikai reakciók egyformák és változatlanok világegyetem szerte, viszont az Istenségek szellemi jelenlétének elérhetőségét korlátozzák a saját akarattal rendelkező teremtmények döntései, választásai és magatartásformái. Az Isten mindig hűségesen teljesíti a teremtett lények azon őszinte vágyát, hogy jelen legyen az életükben. 14. A központi és isteni világegyetem A Havona egymilliárd világa hét koncentrikus (egyközepű) körbe rendezve övezi a paradicsomi világok három körét. E központi világegyetem peremén túl nagyszámú, hatalmas sötét gravitációs égitest kering. Lévén, hogy ezek a sötét gravitációs égitestek nem vernek vissza és nem is nyelnek el fényt, akként is szolgálnak, hogy elrejtsék a Havonát a szomszédos, lakott világegyetemekben élők szeme elől. A Paradicsomon nincs időszámítás, viszont minden egyes Havona-világon egyedi időszámítást tartanak fenn, melyeknek alapja a Paradicsom körüli pályájukon elfoglalt helyük. A Paradicsom-Havona nap alapja az az időtartam, amely alatt a belső Havona kör egy teljes fordulatot megtesz a Paradicsom Szigete körül – földi években számolva ez éppen hét perccel kevesebb ezer évnél. A Havona-világok anyaga eltér a hét felsőbb-világegyetemi bolygók anyagi szerveződésétől. A Havona-anyag ezer kémiai alapelemből áll. A Havona energiája hármas szerveződésű, ellentétben a felsőbb-világegyetemek kettős energiatöltésével. A Havona-honosok negyvenkilenc féle ingert képesek érzékelni. A központi világegyetem polgárait urantiai személy nem láthatná meg; jelenlegi érzékeinkkel nem foghatnánk fel semmit a Havonavilágok fizikai ingereiből. A Havona szellemileg tökéletes és fizikailag kiegyensúlyozott. Az oda megérkezett felemelkedő teremtmények egyikében sem jelent meg bűn eddig sohasem, és a havonai honosok szabad akaratát még sohasem találták bűnösnek az Istenség akaratának való ellenszegülésben. A központi világegyetemben olyan gazdag és teljes az élet, hogy az minden emberi képzeletet meghalad. A központi világegyetem minden egyes bolygója páratlan, egyedi és tökéletes teremtésrész. 13
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A havonai polgárok eszményi önkormányzatiságot élveznek. Az egymilliárd Havona-szféra felkészülési világul szolgál a paradicsomi és a havonai honosok számára, s ezek a világok alkotják az utolsó próbák helyszínét az idő világaiból érkező felemelkedő teremtmények számára. A halandói felemelkedési tervben meghatározott Havona-kapacitásnak csak mintegy az egy százaléka van kitöltve jelenleg. A központi világegyetemben hétféle lény található: anyagi, morontia, szellemi, abszonit, végleges rendű, társ-abszolút és abszolút. A Havona honosai a paradicsomi Háromság leszármazottai. Ők nem szaporodóképes lények. Ahogy a halandók az Atya akarata megcselekedésére törekszenek, úgy a Havona-honosok a paradicsomi Háromság eszményképeinek igyekeznek megfelelni. Természetüknél fogva ők az Isten akarata. Minden lényt az összes világegyetemben olyan minta szerint teremtenek, melynek alapjául az egymilliárd Havona-világ valamelyikén lakozó teremtmények szolgálnak. A Havona számos célt szolgál. A központi világegyetem ellentételezést nyújt azért a téridőbeli késedelemért, mely az Atya ama késztetésének következménye, hogy a végtelen kiterjedés elérhető legyen. A Havona az ő tökéletes mintája minden fejlődő világegyetem számára, a szellemvalóság kinyilatkoztatása, a jövőbeli egyetemes kiteljesedés hatalmi központja, valamint értelmes cél a felemelkedő lények számára. A Havona alapot ad az Örökkévaló Fiúnak a szellemhatalom örökös kiterjesztéséhez és alapját képezi az ő szellemgravitációs irányításának. A Végtelen Szellem a Havonában elmeteremtési laboratóriumra lel, olyan helyet talál, ahol elpróbálhatja a segédkezést, s ez a színhelye az ő közreműködésének a világegyetemi igazgatásban. A Havona mintául is szolgál a Legfelsőbb Lény majdani megjelenéséhez, mert ez a Teremtő Fiak és a világegyetemi Anyaszellemek gyakorlóterepe, minden felemelkedő halandó létének beteljesülése, és innen indulnak a véglegesrendűek, hogy megkezdjék az Egyetemes Atya végtelenségének felfedezését. 15. A hét felsőbb-világegyetem A hét felsőbb-világegyetem az órajárással ellentétes irányban haladva járja szabályos ellipszis alakú pályáját az Első Forrás és Középpont otthona körül. Ha a nagy világegyetemet egy keréknek képzeljük el, akkor a kerékagy a Paradicsom, a küllők a Hét Tökéletes Szellem kisugárzása, a pereme pedig a felsőbb-világegyetemek külső kerülete. A mi helyi világegyetemünk, a Nebadon a hetedik felsőbb-világegyetemhez, vagyis az Orvontonhoz tartozik. Bolygónk, az Urantia a Nebadon legkülső határának közelében található, mely az Orvonton pereme mentén halad. A hét felsőbb-világegyetem tíz nagyövezetre oszlik, melyek mindegyike száz kisövezetből áll, mely utóbbiak mindegyikét száz-száz helyi világegyetem alkotja. Egy helyi világegyetemet száz csillagvilág tesz ki. Minden egyes csillagvilágban hozzávetőleg százezer lakható világ van. A Tejút a felsőbb-világegyetemünk központi magja; a szabad szemmel is látható csillagok csaknem mindegyike az Orvontonon belül helyezkedik el. Ha a Tejút legsűrűbb részén nézünk keresztül, akkor a központi világegyetem, a minden dolgok középpontja irányába tekintünk. A kisövezetünk forgáspontja a sűrű Nyilas csillagködben van. Paradicsomi erőszervezők alakítják át a térpotenciált elsőfajú erővé. Ők fejlesztik ezt a potenciális anyagot a fizikai valóság elsődleges és másodlagos energia-megnyilvánulásává. A paradicsomi erőszervezőktől erednek a csillagködök, azok az anyakerekek, melyektől a napok és a naprendszerek születnek. A külső tér némely nagyobb csillagköde képes százmillió nap létrehozására is. A felsőbb-világegyetemek napjait és bolygóit kitevő összes anyagmennyiség a csillagköd-kerekekből származik. A térszféráknak öt nagyobb osztály van: napok, sötét szigetek, kisebb égitestek, bolygók és épített szférák. A napok az energiakeringés helyi gyorsítói és erőtér-szabályozó állomások is. A tér sötét szigetei olyan kihunyt napok és egyéb nagy anyag-felhalmozódások, melyek nem bocsátanak ki sem hőt, sem fényt; komoly szerepük van a világegyetemi egyensúly 14
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek fenntartásában és az energia irányításában. A bolygók valamely nap vagy más égitest körüli pályán keringő, nagyobb anyagtömegek. A kisebb égitestek közé az üstökösök, a meteorok és az egyéb kisebb anyagi tömegek tartoznak. A naprendszerünkben jelenleg három bolygó alkalmas az életre. Az épített szférák az egyedüli olyan bolygók, melyek nem evolúciós eredetűek. Az épített világokat kifejezetten azért alkotják meg, hogy világegyetemi igazgatási központként működjenek. A székhelyvilágok erőtér-energia szabályozókként is működnek és fókuszpontként is szolgálnak az energia helyi világegyetemekbe való irányításához. Az Uverszának, vagyis az Orvonton központjául szolgáló épített világnak a szépsége túltesz minden téridőbeli teremtésrész szépségén. A világegyetemi erőtér-irányítók felelnek az anyag és az energia közötti egyensúly fenntartásáért. Képesek sűrűsödésre és ritkulásra bírni az energiát, és képesek az anyagot a legkülönfélébb kölcsönhatásokba belevinni a világegyetemek végtelen átalakulásaiban. Úgy tűnik, mintha az Orvonton energiái kimerülőben volnának, de nem ez a helyzet; csillagködök szétszóródhatnak, napok kiéghetnek, csillagrendszerek eltűnhetnek és bolygók megsemmisülhetnek, de a világegyetemek nem állnak le. A hét felsőbb-világegyetemet négy kör járja át: a személyiség-gravitáció, a szellemi gravitáció, az elme-gravitáció és az anyagi gravitáció. A felsőbb-világegyetemi körök közé tartozik egyebek mellett a Tökéletes Szellemek kozmikus-elme köre, a Tükröző Szellemek tükrözőműködés-szolgálati körei, a Titkos Nevelők körei, valamint az erőtér-központok körei. A helyi világegyetemi körök: az Igazság Szelleme, a Szent Szellem, valamint az értelemsegédkezés köre. A hét felsőbb-világegyetem jelenlegi igazgatási rendje csaknem az idő kezdetétől fogva áll fenn. A felsőbb-világegyetemi kormányzat végrehajtó hatalmi ága magában foglalja a három Nappalok Elődjét, a paradicsomi Háromság gyermekeinek három csoportját, valamint az evolúciós világokról felemelkedett, tökéletessé lett halandók három csoportját. Amint valamely helyi világegyetem megállapodik a fényben és életben, tagjává válik a tökéletessé lett teremtésrészek felsőbb-világegyetemi szövetségének, és megkapja a jogot, hogy bekerüljön a Nappalok Elődeinek tanácsaiba. Az egyes felsőbb-világegyetemi törvényhozói tanácsokat tanácskozó közgyűléseknek nevezik. E tanács hét házát olyan képviselők alkotják, akiket a felsőbb-világegyetemi szövetségbe tartozó helyi világegyetemek küldtek. A felsőbb-világegyetemi kormányzat igazságszolgáltató hatalmi ágát a végrehajtó hatalmi ágból való személyek alkotják. A Nappalok Elődeinek bíróságai azok a magas törvényszékek, melyek a világegyetemek szellemi megítéltetését végzik. A saját akarattal rendelkező teremtmények megsemmisítését kimondó ítéleteket mindig a felsőbb-világegyetemi székhelyen hozzák meg; kizárólag a Nappalok Elődei hozhatnak döntést az örök élet vagy a halál kérdésében. A Nappalok Tökéletességeinek bíróságai főként a nagyövezet értelmi viszonyait érintő kérdésekben hoznak döntést. A három Nappalok Utódja által vezetett kisövezeti kormány a helyi világegyetemek fizikai irányításával és egyensúlyba hozásával foglalkozik. Minden egyes felsőbb-világegyetemnek a sajátos természetéből eredően sajátos rendeltetése van. Az Orvonton a szeretet és az irgalom keverékét mutatja, és úgy tűnik, hogy a hetedik felsőbb-világegyetemben állnak össze „értelmes egésszé” a többi hat felsőbb-világegyetem egyedi rendeltetési céljai. Az Urantia a 606. bolygó a Satania csillagrendszerben, mely a huszonnegyedik a Norlatiadek csillagvilág csillagrendszerei közül. A Norlatiadek a hetvenedik a Nebadonhoz tartozó csillagvilágok között, s a Nebadon helyi világegyetem a nyolcvannegyedik az Ensza kisövezetben. Az Ensza a harmadik kisövezet a Szplandon nagyövezetben, mely pedig az ötödik a hetedik felsőbb-világegyetem nagyövezetei közül. Bolygónk egyike a sokbilliónyi 15
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek bolygónak a kozmoszban, de éppoly szeretőn igazgatják, mintha ez volna az egyetlen lakott világ. 16. A hét Tökéletes Szellem A hét Tökéletes Szellem a Végtelen Szellem hét elsődleges személyisége. A Végtelen Szellem ugyan személyesen jelen van a Paradicsom-Havona rendszerben, de az ő jelenléte a nagy világegyetem többi része számára a hét Tökéletes Szellemen keresztül nyilvánul meg. A hét Tökéletes Szellem között azért mutatkoznak egyedi eltérések, mert mindegyikük a hét lehetséges Istenség-kombináció egyikét képviseli. Az első Tökéletes Szellem az első felsőbb-világegyetemet felügyeli, és ő az Egyetemes Atya hatalmának, szeretetének és bölcsességének megmutatkozása. A második Tökéletes Szellem az Örökkévaló Fiú jellemét mutatja, s ő rendelkezik a második felsőbb-világegyetem végzete fölött. A harmadik Tökéletes Szellem a harmadik felsőbb-világegyetemet felügyeli és ő a Végtelen Szellemre hasonlít. A negyedik Tökéletes Szellem a negyedik felsőbb-világegyetem működését segíti és ennek során az Atya és a Fiú együttes természetét mutatja. Az ötödik Tökéletes Szellem az ötödik felsőbb-világegyetemet irányítja és őbenne az Atya és a Szellem vonásai keverednek. A hatodik Tökéletes Szellem a Fiú és a Szellem kombinációját mutatja a hatodik felsőbbvilágegyetemben. A hetedik Tökéletes Szellem az Atya, a Fiú és a Szellem természetét mutatja és az ő működési területe a hetedik felsőbb-világegyetem. Ő képviseli a Legfelsőbb Isten személyes hozzáállását, ő mutatja a paradicsomi Háromság istenségi magatartását és ő segíti az idő és tér világairól származó, felemelkedésre pályázók fejlődését. Csoportként a Tökéletes Szellemek az abszolút szint kivételével minden világegyetemi síkon működnek. A felsőbb-világegyetemek minden igazgatási területének hatékony felügyelői ők. Ők teremtik a nagy világegyetem fizikai energiáit szervező és szabályozó világegyetemi erőtér-irányítókat. A Tökéletes Szellemek segítik a Teremtő Fiakat a helyi világegyetemek kialakításában és szervezésében. Ők a kozmikus (mindenségrendi) elme hétszeres forrásai, mely elmétől származik a nagy világegyetem értelmi potenciálja, valamint az evolúciós világokon élők értelmi potenciálja. Feltételezhető, hogy az orvontoni Tökéletes Szellemnek köze van az élethordozókhoz, az elmeszellem-segédekhez, a tükrözőműködéshez, valamint a Szent Szellemnek és az Igazság Szellemének elküldéséhez. A nagy világegyetemnek minden egyes része élvezi a hét Tökéletes Szellem közös bölcsességének előnyeit, azonban egy-egy felsőbb-világegyetem csak egyikük személyes figyelmét kapja meg. A felsőbb-világegyetemekben teremtett halandók és angyalok mindegyike magán viseli a hét paradicsomi Szellem egyikének jegyét. Minden saját akarattal rendelkező teremtmény természeténél fogva rendelkezik a világegyetemi valóságok három területén való válaszadás képességével: e három terület az ok-okozat (okozati viszony), a kötelesség és az istenimádat. Az okozati viszony a fizikai valóság területéhez tartozik, s ez a mindenségrendi különbségtétel tényszerű, matematikai, illetőleg tudományos formája. A kötelesség az erkölcsiség területéhez tartozik, ez az a terep, ahol ítéletet alkotunk helyesről és helytelenről. Az istenimádat az isteni társközösség, a szellemi értékek és az örök továbbélés bizonyosságának területéhez tartozik. Ezen eredendően meglévő mindenségrendi készségek teszik lehetővé az emberek számára azt, hogy öntudattal rendelkező személyként racionálisan működjenek a tudomány, a bölcselet és a vallás területén. Az oktatás célja ezeknek a benső készségeknek a fejlesztése, a civilizáció 16
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek célja ezek kifejezése, a tapasztalatszerzés célja ezek felismerése (megélése), a vallás célja ezek nemesebbé tétele, a személyiség célja pedig ezek egyesítése. Az embert az erkölcsi és vallásos természete különbözteti meg az állatvilág többi részétől. Az erény pártatlanság – a mindenségrenddel való összhang. Erény úgy gyakorolható, hogy következetesen a jót választjuk a rosszal szemben és e választásunk adja az erkölcsi természet bizonyítékát. Törvénnyel vagy erővel nem lehet magasabbra emelni az erkölcsiség szintjét; ennek módja a személyes választás az erkölcsös személyekkel való kapcsolatokban. A halandók azért képesek felemelkedni az erkölcsi lények szintjére, mert személyiséggel rendelkeznek. A teremtményi személyiséget két jelenség különbözteti meg: az öntudat és a viszonylag szabad akarat. Az öntudat a személyiség ténylegességének tudatosulását jelenti. Magába foglalja a más személyek valóságának felismerésére való képességet és jelzi a mindenségrendi valóság egyéni módon való megtapasztalásának képességét. A szabad akaratnak szerepe van az erkölcsi döntésekben, a szellemi választásokban, a testvéri szolgálatban, a csoporthoz való hűségben, a mindenségrendi látásmódban, az Isten akarata iránti odaadásban és az istenimádatban. Amint a személyiség elkezdi felismerni az Istenséggel való rokonságát, attól fogva ez a sajátlényeg (az önnön valónk), melyben ott lakozik Isten egy része, igazán az Isten szellemi gyermekének tekinthető. Egy emberi lény soha nem lehet olyan biztos egy másik emberi lény valóságának létezésében, mint amilyen bizonyosságra szert tehet az őbenne élő Isten jelenlétének valóságában. Az Isten felismerésére való képesség minden halandó elidegeníthetetlen és a lényének részét képező sajátossága. Az öntudat lényegében az Isten és az ember, a Szülő és a gyermek, a Teremtő és a teremtmény közösségtudata. Azért tudatosulhat bennünk az emberek közötti testvériség, mert előtte már tudatosult bennünk az, hogy az Isten a mi Atyánk. Először azért imádjuk az Istent, mert van, azután azért, mert bennünk van, végül pedig azért, mert őbenne vagyunk. 17. A hét legfelsőbb szellem-csoport A Tökéletes Szellemek munkáját a legfelsőbb szellem-csoportba tartozó, a Tökéletes Szellemeknek alárendelt személyek végzik a nagy világegyetemben. A működés szempontjából a Legfelsőbb Szellemek hét csoportja együtt a Harmadik Forrás és Középpont családját alkotja. Ők testesítik meg a központi, a felsőbb- és a helyi világegyetemek különböző igazgatási szintjeit, és a következőképpen csoportosíthatók: A hét Tökéletes Szellem A hét Legfőbb Végrehajtó feladata minden végrehajtói döntést igénylő ügy intézése – rendelkezések meghozatala, szabályalkotás és igazgatási ügyek – s lényegében ők alkotják a Havona után létrejött teremtésrészt felügyelő igazgatótanácsot. Minden fizikai, értelmi és szellemi dolgot ők irányítanak; mindent látnak, mindent hallanak és tudomásuk van mindenről, ami a Havonában és a hét felsőbb-világegyetemben zajlik. A Tükröző Szellemek a paradicsomi Háromság és a Tökéletes Szellemek leszármazottai. A vezetőjük Madzseszton, akinek személyében összpontosul a hét felsőbb-világegyetemi tükrözőműködés. Minden egyes Tükröző Szellem a hét isteniség-kombináció egyikének természetét mutatja. Minden egyes felsőbb-világegyetemi központon jelen vannak és szolgálnak, s híreket gyűjtenek, közzéteszik a döntéseket és rögzítenek mindent, ami igaz szellemi értékkel bír. A létüket rejtély övezi: sem a Tökéletes Szellemek, sem a paradicsomi Istenségek nem mutatnak tükrözőműködési képességet, pedig közösen teremtették az ilyen képességgel rendelkező lényeket. A Tükröző Kép Segítők. Minden egyes Tükröző Szellem egyetlen Tükröző Kép Segítőt teremt, aki a Tükröző Szellem szülőjének egyfajta látszólagos másolata, ám nem rendelkezik
17
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek tükrözőműködési képességgel. A Kép Segítők kommunikációs csatornaként szolgálnak a Tükröző Szellemek és a felsőbb-világegyetemi hatóságok között. A Havona-körök Hét Szelleme teszi lehetővé a Tökéletes Szellemek számára, hogy egyesített szellemi felügyeletet gyakoroljanak a központi világegyetemben. A Körök minden egyes Szelleme a Havona-körök egyikét hatja át. A Körök Szellemei sok tekintetben olyan viszonyban állnak a Havona honosaival, mint a Gondolatigazítók a halandói társukkal. A helyi világegyetemi Alkotó Szellemek léte több szakaszra osztható. Amikor megszemélyesül egy Teremtő Fiú, akkor ezzel egyidőben megszületik a Végtelen Szellemben az ő párja, egy Alkotó Anyaszellem. A Mihály Fiú felkészülésének ideje alatt az ő jövendőbeli társa entitásként fejlődik. A következő szakaszban az Alkotó Szellem különválik a Végtelen Szellemtől, részévé válik az adott területet irányító Tökéletes Szellemnek és egészen addig vele is marad, amíg a Teremtő Fiú ki nem viszi őt a térbe, hogy együtt megkezdjék a világegyetem-teremtési tervük kivitelezését. Az elmeszellem-segédek alkotják azt a hétszeres elme-adományt, amellyel azok az élő teremtmények rendelkeznek, akiket egy ilyen Alkotó Szellem és egy Teremtő Fiú közös teremtői tevékenysége hozott létre. 18. A Legfelsőbb Háromsági Személyiségek A Legfelsőbb Háromsági Személyiségek hét csoportját a paradicsomi Háromság teremti azzal a céllal, hogy ők képviseljék a Háromság igazságosságát a felsőbb-világegyetemekben. A Felsőség Háromságivá tett Titkai a vezetői az Egyetemes Atya hét legbelső paradicsomi világának. A Nappalok Örökkévalói az állandó irányítói a Havona egymilliárd világának. A Nappalok Örökkévalói elnökölnek a bolygói nagytanácskozásokon is. A Nappalok Elődei a felsőbb-világegyetemek irányítói. Nekik is van egyéniségük, azonban nem különböznek egymástól annyira, mint amennyire a Tökéletes Szellemek. Az egyes felsőbbvilágegyetemek igazgatását három-három Nappalok Elődje közösen felügyeli. A Nappalok Tökéletességei hármas csoportokban látnak el irányítási feladatokat az egyes nagyövezeti központokon. A munkájuk főként az értelmi megítélést igénylő ügyekkel kapcsolatos, és onnan ered a nevük, hogy az igazgatási munkát tökélyre fejlesztették. A Nappalok Utódai vezetik az egyes kisövezeteket, s a feladatukat a világegyetemek fizikai problémáinak megoldása képezi. A Nappalok Szövetségei a paradicsomi Háromság megfigyelőiként szolgálnak a helyi világegyetemekben. Ők hangolják össze a világegyetemi kormányzati igazgatási tevékenységeket a helyi világegyetemi szintektől egészen a felsőbb-világegyetemi szintekig. Az értelmi megítélést igénylő ügyekről a Nappalok Tökéletességeinek, a szellemi természetű ügyekről a Nappalok Elődeinek számolnak be. A Nappalok Hűséges Követői paradicsomi tanácsadókként működnek a csillagvilágok vezetői mellett. A Nappalok Hűséges Követői kizárólag tanácsadói minőségben tevékenykednek, sohasem töltenek be igazgatási szerepet, hacsak nem a csillagvilági hatóságok felkérésére. Jelentéseiket a Nappalok Szövetségei részére teszik meg. 19. A mellérendelt háromsági-származású lények A lények hét csoportját sorolják a mellérendelt háromsági-származású lények közé. E lényeket a paradicsomi Háromság hozza létre. Van saját akaratuk, de közülük még soha senki sem bukott el a feladatai teljesítése során.
18
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A Háromsági Tanító Fiak a központi világegyetemben és a felsőbb-világegyetemekben mindenfelé szolgálnak, még a bolygókon is. A néha daynaloknak is nevezett Háromsági Tanító Fiakat paradicsomi Istenfiakként is ismerik. A Háromsági Tanító Fiaknak nevelőként a halandók és a szeráfok szellemi megvilágosítása a feladata. A Bölcsesség-tökéletesítők az isteni bölcsesség megszemélyesítői a felsőbbvilágegyetemekben. Nem a Háromság bölcsességét tükrözik, hanem ők maguk ez a bölcsesség. Minden egyes felsőbb-világegyetemben egymilliárd Bölcsesség-tökéletesítő tevékenykedik, s a feladatuk az igazság kinyilatkoztatása a felemelkedő teremtmények számára. Az Isteni Tanácsosok jelentik az istenségi tanácsot a felsőbb-világegyetemi területeken. Minden egyes felsőbb-világegyetemben hárommilliárdnyian szolgálnak. Az egy Bölcsességtökéletesítővel és egy Világegyetemi Ítélővel kiegészülő hét Isteni Tanácsos együtt alkotja a nem állandó székhelyű, legmagasabb ítélőszéket a tér és idő területein. A hét Isteni Tanácsos egyesített tanácsa a tökéletessé lett evolúciós lények valamely hármasával együtt csaknem teljes istenségi szemléletét képvisel bármely felsőbb-világegyetemi helyzet elbírálása során. A Világegyetemi Ítélők, szám szerint nyolcmilliárdnyian, alkotják az Istenség ítéletét. Egy-egy Ítélő szolgál a központi világegyetem egymillió világán, és egymilliárdnyit rendelnek ki minden egyes felsőbb-világegyetembe. Miután több ezernyi tanúvallomás elhangzott, miután a bölcsesség hangja szólt, s miután az isteniség tanácsát feljegyezték, a Világegyetemi Ítélő minden közreadott dolgot tévedhetetlenül összefoglal. Az Ítélők láthatólag új jelentéstartalmakat és értékeket alakítanak ki a nekik bemutatott tények és igazságok összevonása alapján. Ha egy Ítélő már beszélt, nincs helye fellebbezésnek. Az Ihletett Háromsági Szellemek rendje a kevés, de teljesen titokzatosan létező rendek egyike. A személyes-feletti szellemek osztályába tartoznak. A Háromsági Szellemek az időtől és tértől láthatólag függetlenül tevékenykednek, és valamilyen módon kapcsolatban állhatnak a Gondolatigazítókkal. Vélelmezhető, hogy a világegyetemi teremtmények felsőtudatos módszerekkel való tanítása a feladatuk; talán az alapvető szellemi tudásanyag egy olyan hatalmas mennyiségének átadásában vesznek részt, mely ismereteket tudatosan nem lehet felfogni. A Havona-honosok a közvetlenül a paradicsomi Háromság által teremtett kiváló lények. A havonaiak feladata az, hogy mély és örök barátság építsenek ki a felemelkedő halandókkal. A halandók az eredendően meglévő szellemi hátrányaikat igyekeznek leküzdeni, a havonaiak pedig az isteni tökéletesség miatti tapasztalásbeli hiányosságaik pótlására törekednek. A paradicsomi létpolgároknak nincs közvetlen szerepük a saját akarattal rendelkező teremtmények felemelkedési tervében; a tevékenységüket ezért nem ismerhetik meg a halandók. Az ide sorolt értelmes személyiségrendekből több mint háromezer létezik a Paradicsomon. 20. A paradicsomi Istenfiak Az Istenfiak három csoportja: felemelkedő fiak, alászálló fiak és háromságot-elért fiak. A paradicsomi Istenségektől származó alászálló Istenfiakat paradicsomi Istenfiaknak nevezik. A paradicsomi Fiak teremtők, szolgálók, alászállók (adományozók), bírák, tanítók és igazságkinyilatkoztatók az idő és tér csillagrendszereiben. Három rendjük van: az Atyát kinyilatkoztató Teremtő Fiak, a Fiút kinyilatkoztató Ítélkező Fiak és a Végtelen Szellemet kinyilatkoztató Háromsági Tanító Fiak. A Teremtő Fiakkal a következő összefoglaló foglalkozik. Az Ítélkező Fiak, akiket avonaloknak is neveznek, bolygói segédkezői és bírói feladatokat látnak el. Közel egymilliárd egyedi Ítélkező Fiú létezik. Ítélkezési tevékenységet végeznek,
19
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek valamint ítélkezői és alászállási küldetéseket teljesítenek az evolúciós világokon. Az avonalok felügyelik a bolygói megítéltetési korszakokat, valamint az alvó továbbélők öntudatra ébresztését. Amikor az Ítélkező Fiak ítélkezési feladatokat teljesítenek, akkor rendszerint szellemi lényként jelennek meg, nem megtestesült alakban. Az evolúciós világokon teljesített első ítélkezői küldetésén az Avonal felnőtt férfiként jelenik meg. Az alászállási küldetésein a paradicsomi Fiú mindig halandó asszonytól születik meg. Az alászállás az Ítélkező Fiú felkészülésének szerves és szükséges részét képezi. Az Igazság Szelleme csak azt követően jön el bármely evolúciós bolygóra, hogy ott egy Ítélkező Fiú sikeresen teljesített alászállást, és a Gondolatigazítók tömegesen nem jöhetnek el olyan bolygóra, amelyre az Igazság Szelleme még nem áradt ki. Ítélkező Fiú még sohasem bukott el alászállási küldetésben. A Háromsági Tanító Fiak, vagyis a daynalok száma folyamatosan gyarapodik. Ők a világegyetemek erkölcsi és szellemi oktatói, és a segédkezésük kapcsolatba hozható a Végtelen Szellem személyiségeinek tevékenységével. A Tanító Fiak a szolgálat és a bölcsesség megtestesülései. Munkájukat a helyi csillagrendszerekben kezdik, s a halandók és az angyalok tanítása során befelé, az eredetük csillagvilágában haladnak tovább. Amint valamely bolygó készen áll a szellemi korba való belépésre, a daynalok önként jelentkeznek az ezeréves bolygói szolgálatra. A Háromsági Tanító Fiak annak az időleges bölcsességnek és anyagi tudásnak a szellemi párját igyekeznek kialakítani a tanítványaikban, mellyel azok rendelkeznek. 21. A paradicsomi Teremtő Fiak A Teremtő Fiak, más néven Mihály Fiak, kettős eredetűek. Az Atya Istentől és a Fiú Istentől származnak s mindkettejük jellegzetességeit magukon viselik. Ők az idő és tér helyi világegyetemeinek megtervezői, teremtői és irányítói. Minden egyes egyedi Mihály Fiút elkíséri az ő helyi teremtett világegyetemébe a Végtelen Szellem egyik Alkotó Leánya. A Teremtő Fiú esküt tesz, hogy fenntartja, óvja és védi, valamint ha szükséges, helyreállítja a helyi világegyetemét. A tér és idő gyermekeinek nincs olyan tapasztalása, melyben valamely Mihály személyesen ne osztozott volna. A Mihály Fiú csak azt követően gyakorolhat teljhatalmat a helyi világegyeteme fölött, hogy teljesített hét alászállási küldetést. A názáreti Jézus, vagyis a mi helyi világegyetemünk Teremtő Fiúja kétezer évvel ezelőtt halt kereszthalált. Az ő utolsó szava („Bevégeztetett”) nem csak az emberi életére vonatkozott, hanem a hétszeres alászállási létpályájának teljesítésére is. A hét alászállást már teljesített Teremtő Fiút Tökéletes Mihálynak nevezik. A Tökéletes Fiak tökéletes kapcsolatban vannak az Örökkévaló Fiúval és az Igazság Szellemén keresztül minden alászállási világgal a maguk világegyetemében; a Tökéletes Fiak így kapcsolják össze a legalsóbb rendű értelmes teremtményeket a legfelsőbb rendűekkel a világegyetemben. 22. Az Isten Háromságot-elért Fiai Az Isten Háromságot-elért Fiait három csoportba sorolják: 1. Az Istenségi-háromságot elért Fiakról nem szól kinyilatkoztatás. 2. A Háromságba-foglalt Fiak: A Fenséges Hírvivők olyan felemelkedő, Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók, akik még a lázadás jelenlétében is hűek tudtak maradni. Egybilliónyian tevékenykednek az Uverszán, és feltételezhető, hogy a hét felsőbb-világegyetemben is egy-egy billió van belőlük. Az egyes bolygókon és központi világokon a Nappalok Elődeinek megfigyelőiként szolgálnak, és a halandói fejlődési folyamatok minden szakaszában közreműködnek. 20
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A Nagytekintélyűek olyan tökéletességet elért halandók, akik kiváló igazgatási képességekkel rendelkeznek. A Nappalok Elődei döntéseinek végrehajtóiként szolgálnak a lakott világokon. Az Ismeretlen Nevűek és Származásúak több mint százmilliós testületét olyan felemelkedői rangú, Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók alkotják, akik kiváló szellemi képességű elmével rendelkeznek, s ők az Orvonton legfőbb esküdtjeiként működnek. A Háromságot-elért Felügyelőket olyan felemelkedő szeráfok és átvitt köztes teremtmények közül választják, akik hősies együttműködést mutattak a Végleges Testületének valamely felemelkedő halandói tagjával. Jelenleg mintegy tízmillió Felügyelő irányít csoportprojekteket az Orvontonban. A Háromságot-elért Követek olyan, a Fiúval eggyé kapcsolódott és a Szellemmel eggyé kapcsolódott halandók, akiket Háromságba foglalásra kiválasztottak s akik ezáltal a Nappalok Elődeinek küldötteivé váltak. Feladatuk a Fiúval való eggyé kapcsolódás világainak és a Szellemmel való eggyé kapcsolódás világainak igazgatásában történő közreműködés. Az Urantián nincs semmi, ami e lények tevékenységeihez fogható lenne. 3. A Teremtményi-háromságot elért Fiak. A paradicsomi-havonai személyiségfajták és némely végleges testület tagjai képesek teremtmény-háromságivá alakulásba fogni. E folyamat eredményeként egy teljesen új lény jön létre, aki egy addig még megnyilvánulatlan fogalom, eszme vagy eszménykép megszemélyesülése lesz. A háromságivá alakulás végbemehet két paradicsomi-havonai létpolgár között, vagy két végleges rendű lény között, vagy e két rend egy-egy tagja között. A Háromsági Tanító Fiak javaslatára a teremtményiháromságot elért lényeket befogadhatja a Háromság, s ekkor kétszeres háromságot érnek el. A Mennyei Oltalmazók alsóbb rangban szolgálnak és az Orvontonban a számuk közel egymilliárd. A Magas Fiú-segédek magasabb rangban szolgálnak, és mintegy egy és negyed milliónyian folyamatos mozgásban vannak, oda utaznak, ahol szükség van a munkájukra a paradicsomi Háromság terveinek kivitelezésében. 23. A Független Hírvivők A Független Hírvivőket a Végtelen Szellem teremtette egyetlen cselekedetével. A legutolsó jelentések szerint 7.690 billió Független Hírvivő teljesített szolgálatot az Orvontonban, ami láthatólag kevesebb, mint az összlétszámuk hetede. A Független Hírvivők a minden dolgok középpontjában kezdik létüket és onnan kifelé haladnak tovább. Szívesen vállalnak nagyobb kiküldetéseket, s elmennek egészen a külső térszintekig. Fontos szerepet játszanak a Végtelen Szellemnek a tér és idő teremtményeivel fenntartott kapcsolatának ápolásában. A Független Hírvivők képesek ráhangolódni a világegyetemi híradásokra bárhol, ahová csak utaznak, és érzékelni tudják a Gondolatigazítók és az Ihletett Háromsági Szellemek jelenlétét. Nagyban hozzájárulnak a szellemi lények közötti összetartozás-érzés kialakulásához. A Független Hírvivők az általuk teljesített szolgálatról ismeretesek. A paradicsomi Háromság Hírvivőinek működése az Istenségek ismeretlen terveivel és jövőbeli viselkedésével hozható kapcsolatba. Lévén, hogy tökéletesek, sohasem fedik fel a rájuk bízott titkokat és sohasem hozzák nyilvánosságra a bizalmas adatokat. A Havona-körök Hírvivői személyes, bensőséges közösséget ápolnak a Havona-honosokkal. A felsőbb-világegyetemek Hírvivői üzeneteket továbbítanak az egyik felsőbb-világegyetemi központról valamelyik másikra. Ez az ő előnyük az összes többi személyiséghez képest, mert amazoknak útjuk során át kell haladniuk a Havonán és a Tökéletes Szellemek igazgatási világain, mielőtt átléphetnének egy másik felsőbb-világegyetembe. E minőségben sokféle szolgálatot látnak el a Független Hírvivők. A legszívesebben az Orvontonban szolgálnak, mert leginkább ebben a legfiatalabb világegyetemben adottak a lehetőségek a hősies tettekre.
21
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A helyi világegyetemek Hírvivői a helyi világegyetemi Anyaszellem szándékát és tervét teszik közzé. A határozatlan megbízatású Felfedezők annak örülnek a legjobban, ha új világok felfedezésével és leírásával bízzák meg őket a világegyetemek még szervezetlen részeiben. Az Igazság Kinyilatkoztatói gyakran csatlakoznak olyan bizottságokhoz, melyeket az igazságról szóló kinyilatkoztatás kiteljesítése céljából küldenek ki a világokba és a csillagrendszerekbe. A különleges megbízatású Követek és Küldöttek addig képviselnek valamely helyi világegyetemet egy másikban, amíg a kinevezett helyi követet a szeráfok végleges szolgálati helyére nem szállítják. A szeráfok képesek másodpercenként 899.370 kilométeres sebességgel szállítani bárkit, viszont a Független Hírvivők csaknem teljesen le tudják győzni az idő és a tér korlátait. A szeráfi szállítmány által kétszáz év alatt megtett utat egy Független Hírvivő hatvankilenc perc alatt képes megtenni. Léteznek náluk is gyorsabb lények, de azok nem személyek. 24. A Végtelen Szellem felsőbb személyiségei A Végtelen Szellem felsőbb személyiségeit hét osztályba sorolják: A Független Hírvivők. A Világegyetemi Körök Felügyelői. E csoport négy rendje felügyeli a nagy téráramokat és a szellemi energia köreit: egy-egy legfelsőbb felügyelő állomásozik a Havona-körök hét kísérleti világának mindegyikén; egy-egy társ-felügyelő van megbízva a hét felsőbb-világegyetem köreinek felügyeletével; az egyes felsőbb-világegyetemek központjain másodrendű felügyelők ellenőrzik a helyi világegyetemeket ellátó energiaköröket; a harmadrendű felügyelők pedig az egyes helyi világegyetemeken belül szolgálnak. A körök felügyelői örökké ugyanabban a beosztásban szolgálnak, s ők irányítják a személyszállítást és a szellemi üzenetek átvitelét. Ha egy csillagrendszerben lázadás tör ki, akkor ők azok, akik szellemi karantén alá helyezik a lázadásban érintett világokat. Az Összeírási Igazgatók azonnal értesülnek arról, ha a nagy világegyetem bármely részében megszületik vagy meghal valamely saját akarattal bíró teremtmény. Személyesen is képesek érzékelni az értelmes saját akarat működését. Az Orvontonban 100.000 Összeírási Igazító van, s őket Uszatia, az összeírási igazgatók főnöke vezeti. A Végtelen Szellem Személyi Segédei úgy tudnak átkelni a téren, ahogy a Független Hírvivők. Csak a Végtelen Szellem áll velük személyes kapcsolatban; szellemi jelenlétet nem sugároznak, és nem is fogunk találkozni velük a Paradicsomra vezető utunk során. A Társfelügyelők, szám szerint 700.000-en, a helyi világegyetemi ügyeket kísérik figyelemmel és a Hét Legfőbb Végrehajtó részére készítenek jelentéseket. A Kinevezett Őrökből összesen hétmilliárd van, s ők látják el a társfelügyelőket információkkal a helyi világegyetemek csillagrendszeri ügyeivel kapcsolatban. A Végzős Kísérők feladata a halandó felemelkedők részére szakoktatást és szellemi felkészítést nyújtó egyetem működtetése. Minden egyes halandót egy-egy Végzős Kísérő fogad a Havonába való megérkezésekor, és végigkíséri az egymilliárd világon át vezető úton. 25. A tér hírvivő seregei A Végtelen Szellem legfelsőbb rendű és legalsóbb rendű személyiségei között valahol középen helyezkednek el a Tér Hírvivő Seregei.
22
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A Havona-szolgálók a hét Tökéletes Szellem és a Legfelsőbb Erőtér-irányítók leszármazottai. Csoportokban teremtik őket: ezer közül 250 félig anyagi fajtájú szolgálót minden 750 igazi szellemfajtához. Ezek a sokoldalú lények készítik fel a felemelkedőket a felsőbb-világegyetemi központokat körülvevő tanulmányvilágokon. A világegyetemi békéltetők a legfelsőbb igazság megtestesülését alkotják. Minden egyes Havona-szolgáló teremtésére válaszul megjelenik egy világegyetemi békéltető az egyes felsőbb-világegyetemekben. A békéltetők együttesen negyvenkilenc tapasztalati nézőpontot jelenítenek meg a felsőbb-világegyetemekben, olyan rálátásokat mutatnak meg, melyek egymás kölcsönös kiegészítői. Négyes csoportokban szolgálnak, melynek tagja egy döntőbíró, egy szellem-védő, egy isteni végrehajtó és egy adatrögzítő. A békéltetőkön múlik a világegyetemek zökkenőmentes működése. A kevésbé tapasztalt békéltetők a világok békéltetőiként kezdik a pályafutásukat és az egyes bolygók felügyelőinek munkáját segítik. Ahogy a helyi világegyetemektől távolodva egyre magasabbra és beljebb jutnak a felsővilágegyetemben, a különbségek elbírálóinak rangjáról a rejtelmek megmagyarázóinak rangjára emelkednek. A felsőbb-világegyetemi szinteken a békéltetők az idő és tér felemelkedő zarándokainak bölcs tanítóivá lesznek. A legutóbbi összeszámláláskor tizennyolcbillió négyes békéltetői csoport működött az Orvontonban. A szakmai tanácsadók hetes csoportokban szolgálnak a szellemvilág jogi és szakértői elméiként, az idő és tér élő könyvtáraiként. Jelenleg több mint hatvanegybillió szakmai tanácsadó van az Orvontonban. A szakmai tanácsadók segítik a világegyetemi ítélőket, a melkizedekeket, az élethordozókat, valamint a csillagrendszerek, csillagvilágok, világegyetemek és világegyetemi övezetek vezetőit; a munkájuk közvetlenül nem érinti az anyagi teremtmények dolgát. Eddig még egyetlen tanácsadóról sem derült ki, hogy rossz útra tévedt volna. A paradicsomi feljegyzés-felügyelőket a havonai harmadrendű szupernáfok közül választják arra a feladatra, hogy gondozzák a Paradicsom hivatalos irattárát. A mennyei adatrögzítők dolga a felsőbb-világegyetemekben készülő feljegyzések gondozása. Képesek mind a szellemi, mind az anyagi energia befolyásolására, s ennek révén készítenek eredeti szellemi feljegyzéseket és ezzel egyidejűleg félig materiális átiratokat a felsőbbvilágegyetemek számára. A munkájukon keresztül válik lehetővé, hogy a felemelkedő halandók tanulmányozzák az egyes szférák történelmét és szokásait. A morontia társak a helyi világegyetemi Anyaszellem gyermekei. Szívélyes házigazdái a felemelkedő halandóknak a morontia létpályája során, és gondoskodnak arról, hogy a pihenésük és a kikapcsolódásuk jól teljen. A paradicsomi társak olyan angyalok, akiket arra választottak ki, hogy összebarátkozzanak minden olyan lénnyel, aki egyedül éri el a Paradicsomot. Főként azokkal a felemelkedő lényekkel dolgoznak, akik közeli társ vagy szeráfi őrangyal nélkül érik el a Paradicsomot. Rokonszenves és izgalmas társak ők. Ha a havonai kalandos út során valamely magányos felemelkedő kudarcot vall az Istenség-kalandban és visszaküldik az idő világegyetemeibe, akkor egy paradicsomi társ tart vele és vigaszt nyújt neki. 26. A központi világegyetem segédkező szellemei A központi világegyetemben szolgáló angyalokat szupernáfoknak nevezik, s ők a legmagasabb rendűek az angyali seregek között. A szupernáfokat három osztályban teremtik: vannak elsőrendű, másodrendű és harmadrendű szupernáfok. Az elsőrendű szupernáfok olyan egyediek, hogy velük külön foglalkozunk. A harmadrendű szupernáfok azok a szakértő angyalok, akik az idő felemelkedő zarándokainak és az örökkévalóság alászálló zarándokainak szolgálnak a Havonában. Eredetüket a Körök Hét Szelleme képezi, és hétféle minőségben szolgálnak.
23
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek Az összhang-felügyelők a felemelkedők és az alászállók közötti kölcsönös megértéshez járulnak hozzá a Havonában. A vezető adatrögzítők minden fontos kérdésben hármas feljegyzést készítenek – egyet a Havona számára, egyet a Paradicsom számára és egyet a saját nyilvántartásuk számára. A hírközlők küldik és fogadják a havonai híradásokat és az Istenség-jelenséggel kapcsolatos térjelentéseket a Paradicsomon. A hírvivők kézbesítik a személyesen továbbítandó üzeneteket szerte a Paradicsom-Havona rendszerben. A hírszerzési irányítók a Havona „élő napilapjai”, akik képesek annyi információ befogadására egyetlen óra alatt, amennyit a leggyorsabb távíró ezer év alatt volna képes továbbítani. A szállító személyiségek különféle lényeket szállítanak a Havonán belül, valamint a Havona és az idő világegyetemei között is. A tartalékos testület tagjai képesek a rendjük bármely szolgálatát ellátni. A másodrendű szupernáfokat a hét Tökéletes Szellem teremti. A központi világegyetemben oktatóként tevékenykednek a paradicsomi létpolgárok és a felemelkedő halandók mellett. A Havonába megérkező felemelkedők egyetlen tekintetben tökéletesek – tökéletesek a céljukat tekintve. A Havonában kezdik kifejleszteni a személyiség paradicsomi tökéletességéhez szükséges felfogóképességet. A halandókat a másodrendű szupernáfok hét csoportja segíti ebben a munkában. A zarándok-segítők részletesen bemutatják a felemelkedőknek a következő három területet: a paradicsomi Háromság felsőbb szintű megértése, az Atya-Fiú viszony szellemi értelmezése, valamint a Végtelen Szellem értelmi felismerése. Munkájuk akkor fejeződik be, amikor a tanítványaik szellemileg felismerik a felsőbb-világegyetemük Tökéletes Szellemét. A felsőségi kísérők a Havona-világok hatodik körén dolgoznak és segítik a felemelkedőket a Legfelsőbb Lény megértésében. A hatodik körben a felemelkedő teremtmények átalakulási növekedést, a tudatosság szerves egységbe rendeződését és a célok szellemivé lényegülését élik meg. E változások láthatólag a Legfelsőbb Lény ismeretlen tevékenységének tulajdoníthatók. Az ötödik kör háromsági kísérői magasabb szintű ismereteket osztanak meg a halandókkal a Háromsággal kapcsolatban a Végtelen Szellem személyes felismeréséhez vezető útra való felkészülés keretében. A Végtelen Szellem paradicsomi felismerése intenzív mentális erőfeszítést és fárasztó szellemi erőkifejtést igényel. A negyedik Havona-körben a Fiút-elértek abban segítik a felemelkedőket, hogy megpróbálkozzanak az Örökkévaló Fiúval való kapcsolatfelvétellel. Amellett, hogy ők is segédkeznek a Háromság felismerésében, a Fiút-elérteknek kell felkészíteniük a tanítványaikat a Fiú személyének felismerésére, valamint arra is, hogy meg tudják különböztetni a Fiú és a Szellem személyét egymástól. A Szellemet elért zarándokok ritkán vallanak kudarcot a Fiú megtalálásában. A harmadik kör atyai kísérői tekinthetők a legtapasztaltabb szupernáfi segédkezőknek. A központi világegyetem összes lakója tanítóként szolgál az atyai kísérők által fenntartott iskolákban és egyetemeken. A második körbeli tanácsosok és tanácsadók segédkeznek mindazoknak, akik megpróbálják elérni az Egyetemes Atyát. Vigaszt nyújtanak azoknak, akik még nem tudtak eljutni az Atyához, és oktatják azokat, akik sikerrel felelnek meg a paradicsomi létpályával járó felelősségeknek. A Paradicsomon a csalódást sohasem tekintik kudarcnak; a késedelmet sohasem tartják szégyennek; a nyilvánvaló, időbeli hibákat sohasem tévesztik össze a lényeges, örökkévalósági késedelmekkel.
24
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A pihenés személyi állománya készíti fel a felemelkedőket a paradicsomi létre; e képzés kiegészítéséhez az utolsó Havona-kör különféle honos lényeinek a segítségét veszik igénybe. A Havona eme legbelső körén való áthaladás vége felé a pihenés-ösztönzők segítenek a felemelkedőknek felkészülni az utolsó átalakulásra, amikor is majd a Paradicsom gyermekeivé lesznek. 27. Az elsőrendű szupernáfok segédkezése Az elsőrendű szupernáfok hét rendjébe tartozók tökéletes szolgálói a paradicsomi Istenségeknek. Az elsőrendű szupernáfok az Örökkévaló Szigeten szolgálnak, melyről azt mondják, hogy „Ott nem lesz éjszaka; és a nap fényére sincs szükségük, mert a Nagy Forrás és Középpont ad nekik fényt; örökkön-örökké fognak élni. És az Isten minden könnyet letöröl a szemükből; nem lesz többé halál, sem szomorúság, sem sírás, és fájdalom sem lesz többé, mert a régi dolgok már elmúltak.” A pihenés-ösztönzők együttműködnek a pihenés személyi állományával a Havonán annak érdekében, hogy a Paradicsomra tartó, halandó felemelkedők végső átkelési alvását előidézzék. Átalakulási alvásra van szükség a Földről a lakóvilágokra, az Orvontonból a Havonába, valamint a Havonából a Paradicsomra való átkeléshez. A kinevezési elöljárók vezetik az elsőrendű, a másodrendű és a harmadrendű szupernáfok önkormányzatait. Az erkölcstan-tolmácsok segítenek a Paradicsomra újonnan érkezőknek azon etika elsajátításában, melyre a világegyetemi társulások mindegyre szélesebb köreiben szükségük lesz. A viselkedés-igazgatók a helyes paradicsomi viselkedésre oktatják a frissen érkezetteket. Isteni módszereket tanítanak a spontán istenimádathoz és az Isteniség megközelítéséhez. A tudás őrzői élő tudástárak, olyan önműködő könyvtárak, melyekhez hivatkozási és igazolási adatokért lehet fordulni. E ragyogó lények azok „a dolgok, melyeket tudni szeretnél”. A bölcselet mesterei nagy szakértelemmel kidolgozott tanfolyamokat tartanak hetven bölcsességi osztályban. Nagy örömüket lelik a munkájukban, és minden lehetséges oktatási módszert igénybe vesznek. Az istenimádat-vezetők vezetik le az istenimádati alkalmakat a Paradicsomon. Azóta, hogy az első felemelkedő halandó elérte a Paradicsomot, a szupernáfok még sohasem voltak képesek teljes mértékben kiszolgálni az istenimádat szelleme iránt megmutatkozó igényeket a Paradicsomon. 28. A felsőbb-világegyetemek segédkező szellemei A felsőbb-világegyetemekben az angyali seregeknek három fajtája működik: Az omniáfok, akik kizárólag nagy világegyetemi megbízatást kapnak; a terciáfok, akik a felsőbb-világegyetemi központokon lakoznak és nem honosak a helyi világegyetemekben; és a szekonáfok, az egyetlen csoport, mely közreműködik a halandók számára való segédkezésben. Hetes csoportokban teremti őket a hét Tükröző Szellem, és minden egyes csoportot egy elsőfajú, három másodfajú és három harmadfajú szekonáf alkot. Az elsőfajú szekonáfok élő tükrök, melyek révén a Nappalok Elődei időveszteség nélkül képesek kapcsolatba lépni több száz fényévnyi távolságra lévő lényekkel. Osztályozásuk az általuk ellátott szolgálat fajtája szerint lehetséges: az Együttes Cselekvő Hangjai, a Hét Tökéletes Szellem Hangjai, a Teremtő Fiak Hangja, az Angyali Seregek Hangjai, Híradásfogadók, Szállító-személyiségek és a tartalékosok.
25
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A másodfajú szekonáfoknak hét osztálya van, és segítik a Bölcsesség-tökéletesítők, az Isteni Tanácsosok és a Világegyetemi Ítélők munkáját: a Bölcsesség Hangjai folyamatos kapcsolatban állnak a Paradicsom élő könyvtáraival; a Bölcselet Lelkei a bölcselet paradicsomi mestereivel létesítenek összeköttetést; a Lelkek Szövetségei kinyilatkoztatják az erkölcstan-tolmácsok ismereteit; a Tanács Szívei az összes felsőbb és alsóbb rendű lény ismereteit és tanácsát (bölcsességét) tükrözik; a Létezés Örömei fejlesztik a humorérzéket és megmutatják a szabad akarat gyakorlásával járó lét természetes örömeit; a Szolgálat Megelégedései a paradicsomi viselkedés-igazgatókat tükrözik, és sokat tesznek annak érdekében, hogy az önzetlen szolgálattal eredendően együtt járó későbbi jutalmak mások számára ismertté váljanak; a Szellemek Szakértői tájékoztatják a Világegyetemi Ítélőket bármely világegyetemi lény valódi késztetéseiről, természetéről és céljairól, melynek révén az Ítélők a tükrözött egyén lelke legmélyéig látnak. A harmadfajú szekonáfok a Fenséges Hírvivőket, a Nagytekintélyűeket és az Ismeretlen Nevűeket és Származásúakat szolgálják. Az Eredetek Jelentőségei élő származástani adattárak. Az Irgalom Emlékei annak az irgalomnak az élő feljegyzései, mely az egyének és fajok irányában megnyilvánult a Végtelen Szellem gyermekei részéről. Az Idő Jelentőségei megtanítják a felemelkedőknek, hogy mi a legjobb módja a pihenésre és a munkára rendelkezésre álló idő kihasználásának. A Bizodalom Komolyságai kinyilatkoztatják a megbízhatóság szentségét a felemelkedő teremtményeknek és megmutatják bármely teremtmény megbízhatóságát a Méltóságra Emelkedett Háromságot-elért Fiak számára. A Szolgálat Szentségei feltárják az emberi szívek és az angyali elmék késztetéseit abból a szempontból, hogy megbízhatók-e a szolgálatban. A Nagyszerűség Titkai és a Jóság Lelkei két olyan angyalfajtát alkotnak, melyek mindig együtt tevékenykednek, mert a nagyságot és a jóságot nem lehet különválasztani. 29. A Világegyetemi Erőtér-irányítók A világegyetemi erőtér-irányítók a térerő-felügyeletben és az energia-szabályozásban érintett élőlények három csoportjának egyikét alkotják. Az erőtér-irányítóknak négy nagyobb osztályát lehet elkülöníteni. A hét Legfelsőbb Erőtér-irányító a Paradicsom peremén állomásozik. A Hét Tökéletes Szellem általi teremtésük az első feljegyzett esemény a szellemőstől való félanyagi utódok leszármazási sorában. A hét Tökéletes Szellemmel együtt ők az ősei a szerte a felsőbbvilágegyetemekben megtalálható erőtér-központok és fizikai szabályozók hatalmas seregének. A Legfőbb Erőtér-központok különleges értelmi képességekkel rendelkeznek; ők alkotják a nagy világegyetem erőtér-rendszereinek intellektusát. Az erőtér-központok eredendően tökéletesek és állandóan szolgálatban vannak. Nem belőlük származnak az erőterek, de ők alakítják át, szabályozzák és irányítják azokat. Az erőtér-központok élő és személyes lények, és közvetlen szerepük van a Legfelsőbb Lény által kifejtett kozmikus (mindenségrendi) felügyeleti tevékenységekben. Az erőtér-központok hét csoportja szabályozza a nagy világegyetem főenergia-köreit az alsó-Paradicsomtól a Havonán keresztül egészen a lakott világok szintjéig. A Fizikai Főszabályozók szerte a nagy világegyetemben szolgálnak, és képesek a helyi téren a Független Hírvivőkét megközelítő sebességgel átkelni. A tevékenységük főként azoknak az alapvető energiaformáknak az irányításával kapcsolatos, melyek az Urantián még nem ismertek, és a soraikba hét külön csoport tartozik: erőtér-irányító segítők, gépies szabályozók, energia-átalakítók, energia-továbbítók, elsődleges társítók, másodlagos szétbontók és frandalankok.
26
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A Fő-erőszervezők a Paradicsom állandó lakosai, de a tevékenységüket rendszerint a szervezetlen térben folytatják. Munkájukat a Világmindenség Építészeinek felügyelete alatt végzik. Az Elsőrendű Fő-erőszervezők hozzák létre a csillagködöket. 30. A nagy világegyetem személyiségei A rengeteg élőlényt eltérően osztályozzák a nagy világegyetemben és a Paradicsomon. A Paradicsomon a paradicsomi Istenségekkel eredendően meglévő vagy kialakított kapcsolat jellege alapján osztályozzák az élőlényeket: Háromsági-származású lények, kettősszármazású lények, egyes-származású lények, meglényegített tapasztalás-meghaladó lények, az Istenség szilánkosult entitásai, valamint személyes feletti lények. A felsőbb-világegyetemi uverszai központi nyilvántartásokban a személyek hét nagy osztályát különböztetik meg: paradicsomi Istenségek, Legfelsőbb Szellemek, háromsági-származású lények, Istenfiak, a Végtelen Szellem Személyiségei, világegyetemi erőtér-irányítók, valamint az Állandó Létpolgárságú Testület. Az evolúciós halandók a világegyetemi fejlődés hét szakaszát tapasztalják meg: A bolygói halandók a felemelkedés lehetőségével rendelkező, állati eredetű lények. Az alvó továbbélők azok, akik nem szerezték meg a szükséges mértékű értelmi és szellemi képességeket ahhoz, hogy a haláluk után közvetlenül a lakóvilágokon folytathassák létpályájukat. Az ilyen továbbélő lelkek mindaddig öntudatlan állapotban maradnak, amíg a szülőbolygójukon meg nem nyílik egy új megítéltetési korszak, amikor is a feltámadás során eltávozhatnak a lakóvilágokra. A lakóvilági hallgatók a lakóvilágokon ébrednek fel. A lakóvilágokon való feltámadáskor a személyiség új morontia alakot kap, olyat, amely megfelel az illető lelkének. A morontia fejlődő lények értelmi, szellemi és személyiségbeli fejlődést igyekeznek elérni a helyi világegyetemen át vezető felemelkedésük során. A felsőbb-világegyetemi védencek olyan elismert fejlődő szellemlények, akik megkezdték a személyre szabott felkészítési programot a kisövezeti, a nagyövezeti vagy a felsőbbvilágegyetemi világokon. A Havona-zarándokok már teljesítették a szellemi fejlődés követelményeit és esetükben elkezdődött a központi világegyetem tökéletes világaiban a személyre szabott felkészítés. A paradicsomi jövevények olyan felemelkedők, akik kiérdemelték a paradicsomi állandó lakos besorolást. 31. A végleges testületek A Halandói Véglegesrendűek Testülete az egyike annak a hét véglegesrendűi testületnek, amelybe tartozó lények rendeltetése feltehetően az, hogy a külső térbeli területeken teljesítsenek szolgálatot. A jelenlegi világegyetemi korszakban a véglegesrendűek az összes felsőbb-világegyetemben szolgálnak; azonban mindaddig nem térnek vissza a saját felsőbbvilágegyetemükbe, amíg nem szolgáltak az összes többiben. Az Urantián is mindig vannak szolgálatot teljesítő halandói véglegesrendűek. A véglegesrendűek testülete önkormányzattal rendelkezik, és engedelmességgel csakis a paradicsomi Háromságnak tartoznak. Az ő esetükben a bűnnel szembeni védelem mindörökre biztosított. A véglegesrendűek testületét a lények hat csoportja alkotja: A Havona honosai a központi világegyetem felkészítő iskoláiban tanítanak, és erősen kötődnek a gondjaikra bízott felemelkedő halandókhoz. Minden egyes ezerfős véglegesrendűi testülethez csak egy-egy Havona-honost rendelnek.
27
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek A Gravitációs Hírvivők olyan megszemélyesült Igazítók, akik a Diviningtonról származnak és képesek az idő és tér korlátainak legyőzésére. Ők felsőbb-szellemi lények – isteniek, értelmesek és meghatóan megértőek. A Gravitációs Hírvivők és a megdicsőült halandók nagyon ragaszkodnak egymáshoz, mert az egyikük az Atya egy részének megszemélyesülése, a másikuk pedig az Atya egy részével eggyé kapcsolódott halhatatlan lélek. A megdicsőült halandók teszik ki minden egyes véglegesrendűi testület nagy részét. Vélelmezhető, hogy a felemelkedő halandók hosszadalmas világegyetemi felkészítésének célja az, hogy képessé tegye őket a jövőbeli szolgálatra való alkalmassági vizsga letételére. A megdicsőült halandók még nem nyerték el a végleges szellemi rangot vagy a végleges teremtményi szolgálatot, nem érték el tapasztalati úton az Istenséget. Az összes lehetséges értelmes létezési síkon átkelve emelkedtek egyre feljebb, és felkészítették őket minden lehetséges igazgatási feladatra a felsőbb-világegyetemekben. A befogadott szeráfok olyan szeráfi őrzők, akik befutották a felemelkedői létpályát. Sokuk az Atyával való eggyé kapcsolódás után csatlakozik a testülethez. A Megdicsőült Anyagi Fiak és Leányok dönthetnek úgy, hogy emberré válnak és Igazítót fogadnak azt követően, hogy a bolygójuk megállapodott a fényben és életben. Ha csatlakoznak valamely véglegesrendűi testülethez, akkor mindig belőlük lesznek az adott testületek vezetői. A megdicsőült köztes teremtmények azok, akiket felmentettek a bolygójukon való állandó szolgálat alól az után, hogy a világukban beköszöntött a fény és élet korszaka, s a rendeltetésük az, hogy előbb vagy utóbb bekerüljenek a halandói testületbe. A Világemindenség Építészei felügyelik a véglegesrendűeknek mind a hét testületét: a halandói véglegesrendűekét, a paradicsomi véglegesrendűekét, a Háromságot elért véglegesrendűekét, a Háromságot együttesen elért véglegesrendűekét, a havonai véglegesrendűekét, a tapasztalás-meghaladó véglegesrendűekét és a végzet ki-nemnyilatkoztatott fiaiét. E hét véglegesrendűi testület rendeltetése az, hogy kielégítsék ama világegyetemek még kialakulatlan, hatalmas és új rendszerének jövőbeli igényeit, mely világegyetemek szerveződése jelenleg is zajlik a külső tér területein.
28
II. rész: A helyi világegyetem
32. A helyi világegyetemek kialakulása Amint a Világmindenség Építészei megterveztek valamely teremtésrészt, a Fő-erőszervezők addig alakítják az elsőfajú energiát, amíg a gravitációra érzékennyé nem válik. Amikor a gravitációs válasz megjelenik, az erőtér-irányítók beindítják az energia nap- és anyagiszfératermelő képességét. Amikor az energia-anyag eléri az anyagivá válás egy bizonyos fokát, megérkezik a Teremtő Fiú és az Alkotó Szellem, és elkezdődik a székhely-szférák építése. A Szalvingtonnak, vagyis a helyi világegyetemi központnak a megépítése egymilliárd évet vett igénybe. A Szalvington a Nebadon helyi világegyetemnek pontosan a középpontjában helyezkedik el, s ez a helyi világegyetem egy fiatal csillaghalmaz, melyben a legutolsó felmérések szerint 3.840.101 lakott bolygó van. A Satania nevű csillagrendszerünkben több mint hatszáz lakott világ található az ötszáznál is több fizikai alrendszerben. A Sataniában negyvenhat alrendszernek van két lakott világa, négy rendszerben három, egyben pedig négy lakott bolygó található. A Satania a Nebadon peremén helyezkedik el, mely maga is az Orvonton szélén tartózkodik. Gábriel, a Fényes Hajnalcsillag az Alkotó Szellem és a Teremtő Fiú első gyermeke, és ő a Nebadon főigazgatója. Rögtön Gábriel teremtése után a Teremtő Fiú és az Alkotó Szellem hozzáfogott a legkülönfélébb teremtmények hatalmas és csodálatos seregének megteremtéséhez – ők a helyi világegyetemi fiak és leányok. Az evolúciós természetű, saját akarattal rendelkező teremtmények életpályájuk során fejlődve emelkednek egyre feljebb, ahogy életről életre és szféráról szférára haladnak. Az idő teremtményeinek így megszerzett tökéletessége igazi személyiségjegyükké válik, ez az eredménye az ő egyéni erőfeszítéseiknek és tapasztalásaiknak. Az Isten minden gyermekét tökéletesnek is teremthette volna, de ha így tett volna, megfosztotta volna a halandókat a tökéletesség becses elérésének lehetőségétől. A tökéletes lények és a tökéletességet elért lények egymás mellérendeltjei, egymástól függenek. Mindegyik fajtának szüksége van a másikra ahhoz, hogy a működésükben, a szolgálatukban és a rendeltetésükben kiteljesedhessenek. Az emberi lények egy nagyszabású terv részei. Az anyagi lét küzdelmei jelentik az örök szellemi valósághoz átvivő időleges hidat. Az emberek gyakorlatilag képtelenek felfogni az örökkévalóságot – azt, ami sohasem kezdődött és sohasem ér véget – mert a halandók által ismert minden dolognak van vége. Úgy tűnik, mintha a halál valaminek a végét jelentené, de az Igazítóval való eggyé kapcsolódás mellett ez az egyetlen módja annak, hogy a halandók megszabadulhassanak az idő korlátaitól és az anyagi világ kötelékeitől. 33. A helyi világegyetem igazgatása A helyi világegyetemünk teremtője, a nebadoni Mihály a 611.121. az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú által teremtett Teremtő Fiak sorában. Mihály személyesíti meg a paradicsomi Atyát és az Örökkévaló Fiút; társa, az Anyaszellem a Végtelen Szellemet képviseli. Mihály az alászállási tapasztalata eredményeképpen képes megmutatni a Legfelsőbb Lény isteniségét is. Ezek a többszörös istenség-megszemélyesítési vonások Mihálynak különleges főhatalmi előjogokat biztosítanak. Mihály minden gyakorlati szempontból Isten a helyi világegyetemben.
II. rész: A helyi világegyetem Az Anyaszellem és Mihály háromféle feladatnak szenteli magát: teremtés, fenntartás és segédkezés. A Fiú és a Szellem egymás tanácsának kikérésével és jóváhagyásával tevékenykedik. A Teremtő Fiú atyaként, az Alkotó Szellem anyaként működik. Ez a mintája a családszerveződésnek és -irányításnak szerte a Nebadonban. Gábriel, a helyi világegyetem főigazgatója széles körű és baráti kapcsolat kialakítására képes a szeráfi seregekkel és az evolúciós, saját akarattal bíró teremtményekkel. Ő és a mellette szolgáló társak olyan intézők, akik e feladatkör ellátását kizárólag Mihály teremtményi alászállásainak idejére függesztik fel. Gábriel felügyeli a Nebadon igazságszolgáltatási rendszerét. Minden helyi világegyetemben jelen vannak központi világegyetemi és paradicsomi személyek is. A Nebadon paradicsomi testületének feje a szalvingtoni Immanuel, aki egy Nappalok Szövetsége. Ő az egyetlen személy a Nebadonban, aki hivatalosan nem alárendeltje Mihálynak. Immanuel tanácsadóként működik Mihály mellett, és ő felügyeli a Nappalok Hűséges Követőit. A Nebadonban hetven bírósági tagozat működik. A bíróságok és a világegyetemi igazgatási közgyűlések szellemi természetű ügyekkel foglalkoznak, s a tevékenységük ebből kifolyólag igencsak eltér a megfelelő urantiai tevékenységektől. A világegyetemi bíróságok nem hozhatnak döntést az örök élettel, a helyi világegyetemi fiak rossz útra térésével vagy a szellemi elszigeteltségben lévő világegyetemrészek szellemi helyzetével kapcsolatos kérdésekben. Minden egyéb kérdésben viszont a szalvingtoni bíróság mondja ki a végső szót; e döntések ellen nem lehet fellebbezni. A Szalvingtonnak vannak vizsgálati és tanácsadó testületei, de nincsenek igazi törvényalkotó szervei. A jogalkotó közgyűléseket a száz csillagvilági központon hívják össze, és a helyi teremtésrészek igazgatását is nagyobbrészt ezeken a csillagrendszeri központokon végzik. 34. A helyi világegyetemi Anyaszellem Mihelyst valamely Teremtő Fiú készen áll élet teremtésére a helyi világegyetemben, egy helyi világegyetemi Anyaszellem személyesül meg. Az Anyaszellem, más néven az Isteni Segédkező vagy az Alkotó Szellem rendelkezik a Végtelen Szellem összes fizikai-szabályozói képességével, beleértve az antigravitációt és az elme-gravitációt is. Minden világegyetemi Anyaszellem a szellemi sajátosságait tekintve alapvető hasonlóságot mutat; az eltéréseket a hét Tökéletes Szellem egyikének hatása okozza. Az Alkotó Szellem és a Teremtő Fiú hoz létre, tart meg és őriz minden teremtményt a világegyetemükben. A személyi előjogait tekintve az Alkotó Szellem független a tértől, de az időtől nem; a teljes helyi világegyetemében mindenütt egyaránt jelen van. A Teremtő Fiú rendszerint független az időtől, de a tértől nem mindig. Egy Mihály nem képes egy időben két helyen megjelenni. Ha viszont együtt dolgoznak, akkor az Alkotó Szellem és a Teremtő Fiú lényegében függetlenül működik a tértől és időtől egyaránt. A Nebadonban három különböző szellemkör működik: az Igazság Szelleme, a Szent Szellem, valamint az elmeszellem-segédek értelem-segédkezési köre. Az Igazság Szelleme az a szellemi erő, mely minden igazságkeresőt Mihály felé vonz. A Teremtő Fiútól ered, viszont az Isteni Segédkezőn belülről fejti ki tevékenységét. Az Anyaszellem Szent Szelleme kizárólag az Anyaszellem személyes jelenlétében aktív. Az Alkotó Anyaszellem székhelye a Szalvington, s így az Alkotó Anyaszellem világegyetemi fókuszpontként szolgál mind az Igazság Szelleme, mind a Szent Szellem számára. Az Igazság Szelleme és a Szent Szellem egyként tevékenykedik, folyamatosan a világok fölött keringenek s várják az alkalmat a felemelkedő teremtmények elméjének megvilágosítására. Az ember esetében az Igazság Szellemének befogadását korlátozzák az alászálló Fiú küldetésével kapcsolatos személyes felfogóképesség határai. A Szent Szellem részben az
30
II. rész: A helyi világegyetem emberi hozzáállástól függetlenül fejti ki hatását, de a leghatékonyabban azokban a halandóknak képes működni, akik a leginkább engednek az isteni vezetésnek. Egyénileg, személyesen mi magunk nem birtokoljuk még részlegesen sem ezeket a szellemeket, azonban a bennünk lakozó Gondolatigazító tökéletes összhangban tevékenykedik a Teremtő Fiú és az Alkotó Szellem közös szellemeivel. Ahogy a halandók szellemérzékelési képessége tökéletesedik, úgy válnak egyre összehangoltabbá ezek a különböző szellemi segédkezési formák. Az elmeszellem-segédek az emberi és az emberit el nem érő életrendeknek adott adománynak (felruházottságnak) tekinthetők. A hét elmeszellem-segédet – vagyis a bölcsesség szellemét, az istenimádat szellemét, a tanácskozás szellemét, a tudás szellemét, a bátorság szellemét, az értelem szellemét és a belső meglátás szellemét – az Isteni Segédkező teremti. A Teremtő Fiú és az Anyaszellem az evolúciós világokon először az élettelen anyaggal foglalkozik, majd a növényi élettel, azután az állati szervezetekkel, később az emberi ősökkel, végül pedig a saját akarattal rendelkező teremtményekkel. A hét segéd meghatározó szerepet tölt be abban a fejlődési folyamatban, ahogy az emberiség a felsőbb rendű eszményképek felé elmozdul. A halandó ember először akkor tapasztalja meg a Szent Szellem segédkezését, amikor kialakul benne az istenimádat szellemének és a bölcsesség szellemének működésére való érzékenység. A szellemi erők összehangolt munkájának eredményeként a halandók életében egyre jobban megmutatkozik a Szellem vezetése. Ha ezt az útmutatást az ember önként fogadja, akkor az emberi elme fokozatosan tudatára ébred az Istennel való kapcsolatának és a szellembeli bensőséges közösség bizonyosságának. A szellemi vezetésnek e tudata egyre több gyümölcsöt hoz a szellemben: szeretetet, örömet, békességet, türelmet, szelídséget, jóságot, hitet, alázatosságot és önmérsékletet. A szokványos fejlődésmenetű világokon a halandók nem élnek meg olyan éles összeütközéseket a szellemük és a hústesti valójuk között, mint az urantiaiak, de az embereknek még a leginkább ideálisnak tekinthető bolygókon is tényleges erőfeszítésekre van szükségük a felemelkedéshez. Az Urantián a Kaligasztia-féle árulás megfosztotta a későbbi nemzedékeket a jól szervezett társadalom jelentette erkölcsi támogatástól. Az ádámi vétek megfosztotta az emberfajtákat attól, hogy olyan fizikai természettel rendelkezhessenek, mely jóval kedvezőbb a szellemi fejlődés szempontjából. De mindeme hátrányok ellenére a szellemi országba belépő halandók viszonylagos szabadságot élvezhetnek a hústesti kötöttségektől. A hittel rendelkező istenfiak messze fölülemelkednek azokon a konfliktusokon, melyeket a féktelen vagy természetellenes fizikai vágyak váltanak ki. Az Isten szeretete az isteni Szellem jelenléte által kiárad mindenki szívébe. Minden sötét óránkban, az előrevivő küzdelmeink minden válaszútján az Igazság Szelleme mindig szól hozzánk és elmondja, hogy „Ez a helyes út.” 35. A helyi világegyetemi Istenfiak A Teremtő Fiú és az Alkotó Szellem által közösen teremtett helyi világegyetemi Istenfiak rendjeit a melkizedekek, a vorondadekek és a lanonandekek alkotják. A Melkizedek-rend elsőszülötte, vagyis a Melkizedek Atya a Teremtő Fiúval és az Alkotó Szellemmel együttműködve teremti meg a Melkizedek-csoport többi tagját. A Melkizedek Atya Gábriel első igazgatótársa. Gábriel elnököl a Nebadon rendes bíróságainak és tanácsainak ülésein, a Melkizedek Atya pedig a különleges és a veszélyhelyzeti bizottságokat vezeti. A melkizedekek rendje önkormányzatisággal rendelkezik. Ők alkotják az isteni Fiak első olyan rendjét, mely elég közel van az emberekhez ahhoz, hogy közvetlenül segédkezhessenek nekik. A melkizedekek megértő barátok, rokonszenves tanítók és bölcs tanácsadók minden értelmes életforma számára. Gyakran megesik, hogy egész világokat bírnak rá a Teremtő Fiú 31
II. rész: A helyi világegyetem és a paradicsomi Atya elismerésére. A melkizedekek bölcsessége csaknem tökéletes, azonban nem mindig hoznak helyes döntéseket. A melkizedekek általában oktatással és felkészítéssel foglalkoznak, de működhetnek szokatlan feladatkörökben is. Az Edentián veszélyhelyzeti Fiakként ismerik őket. A melkizedekek akkor nyújtanak nagy segítséget, amikor veszély fenyegeti a helyi világegyetemi tervek megvalósulását, és néha a makacskodó bolygók átmeneti felügyelőiként tevékenykednek. A Nebadonban hét alkalommal jelentek meg a melkizedekek halandó emberhez hasonló alakban. A Vorondadek Fiakat Gábriel bízza meg a csillagvilágok kormányzásával. Ők nem rendelkeznek a melkizedekek sokoldalúságával, viszont jóval hatékonyabb vezetők és intézők. A vorondadekek szolgálnak követként, törvényhozóként, történészként és konzulként. Ritkán tévednek, és eddig még sohasem lázadtak fel. Jelenleg tizenkét Vorondadek Fiú igazgatja a Norlatiadek nevű csillagvilágunkat. A Lanonandek Fiak olyan minőségben szolgálnak mint Világegyetemi Összehangolók, Csillagvilági Tanácsosok, Csillagrendszer Fejedelmek, Bolygóhercegek, Hírvivő Testület, Felügyelők, Adatrögzítők és Tartalékosok. A lanonandekek rátermett és sokoldalú helyi világegyetemi intézők. Alacsonyabb fiúi rangjuk miatt nagyobb hasznára vannak az alsóbb rendű teremtményeknek mint a melkizedekek vagy a vorondadekek, azonban esetükben nagyobb a veszélye a rossz útra térésnek is. A Nebadonban hétszáz lanonandek lázadt fel a világegyetemi kormányzat ellen s ezzel zűrzavart és szellemi elszigeteltséget okoztak számos csillagrendszerben. 36. Az élethordozók Az élethordozók hozzák el az életet a lakható világokra. Az élethordozók három személy leszármazottai: a Teremtő Fiúnak, a világegyetemi Anyaszellemnek és az egyik Nappalok Elődjének az utódai. A Nebadonban élő százmillió élethordozó három csoportba sorolható: rangidős élethordozók, segédek és felügyelők. Az élethordozók a világegyetemi élet tanulmányozásának szentelik magukat. Részt vesznek új élet-formatervek kidolgozásában, az életformák megőrzésében, a teremtményi élet törzsfejlődésében, az elmével társult élet felügyeletében, az élő szervezetekben működő elmének a szellemmel való összehangolásában, valamint az evolúciós teremtményi élet egyéb ismeretlen területein is tevékenykednek. Az élethordozók olyan élő katalizátorok, melyek a jelenlétükkel mozgásba hozzák, szervezik és életre keltik az egyébként élettelen anyagot. Az élethordozói bizottság szállíthat életplazmát egy új világra vagy megszervezheti az élet kialakulását a bolygóra való megérkezésüket követően. Amint ezek a fizikai minták elkészültek, a világegyetemi Anyaszellem hozzáadja az alapvető jelentőségű életszikrát; ezzel az élettelen minták élő anyaggá válnak. Az élethordozók akár ötszázezer évet is eltölthetnek egy evolúciós világon az élet megtelepítésével. Amint sikerrel jártak s megjelent az adott világon az erkölcsi lény, az élethordozók munkája befejeződik. Az élethordozóknak tilos beleavatkozniuk a saját akarattal rendelkező teremtmények életébe. A hét elmeszellem-segéd központi lakhelye az élethordozók székhely-világán található. A segédek innen fejtik ki hatásukat az összes lakott világra. Az első öt elmeszellem-segéd – vagyis a belső meglátás szelleme, az értelem szelleme, a bátorság szelleme, a tudás szelleme és a tanácskozás szelleme – működik az állati rendekben is. A segédeknek az állatokkal kapcsolatban szerzett tapasztalatai még hatékonyabbá teszik őket az emberi lények szolgálatában. Az utolsó két elmeszellem, vagyis az istenimádat szelleme és a bölcsesség szelleme, kizárólag a szellemi felemelkedésre pályázó halandókban működik. Az elmeszellem-segédek működése közvetlenül nem kötődik a Szent Szellem működéséhez, azonban segítik a halandói elmét abban, hogy felkészüljön e Szellem megjelenésére.
32
II. rész: A helyi világegyetem A halandó teremtmények továbbélése teljesen attól függ, hogy kifejlődik-e a halandói elmében a halhatatlan lélek. A növényeknek és állatoknak adományozott élethez nem kapcsolódik sem önazonosság, sem személyiség; ezek az életformák csak a világegyetem kozmikus (mindenségrendi) erőinek részeként élnek tovább. Az élet nem energia és nem is erő; az élet nem más, mint az anyagi, elmei és szellemi energiarendszerek lendülete. Az élet az Atyától, a Fiún keresztül és a Szellem által áramlik. 37. A helyi világegyetem személyiségei A helyi világegyetemben tartósan és állandóan jelen lévő személyiségrendek közé tartoznak a Ragyogó Estcsillagok, a főangyalok, a Fenséges Segédek, a főbiztosok és a Mennyei Felvigyázók. A Ragyogó Estcsillagokat a melkizedekek tervei szerint alkotják meg, a megteremtésük pedig a Teremtő Fiú és az Anyaszellem feladata. Főként összekötőkként szolgálnak Gábriel mellett és képviselik őt minden csillagvilági és csillagrendszeri központon a Nebadonban. A Ragyogó Estcsillagok kettős rendet alkotnak – némelyeket kifejezetten e feladatkörben teljesítendő szolgálatra teremtettek, míg mások a szolgálatot kiérdemlik. Elkísérik az Avonal Fiakat az alászállási küldetéseikre és összekötői feladatokat kaphatnak a Háromsági Tanító Fiak mellett a halandók világain. A főangyalokat a Teremtő Fiú és az Anyaszellem teremti; munkájukat Gábriel felügyelete mellett végzik. Közel nyolcszázezer főangyal szenteli magát a halandói továbbélési és felemelkedési terv kivitelezésének szerte a Nebadonban. A főangyalok szolgálnak az Avonalrendek mellett és ők őrzik a halandói személyazonosságra vonatkozó adatokat a halandó halála és feltámadása közötti időszakban. A Fenséges Segédek a helyi világegyetemen kívülről származnak, és önkéntes szolgálatot vállalnak a helyi teremtésrészekben. Abban segítik a helyi világegyetemben honos lényeket, hogy összhangba kerüljenek a paradicsomi eszményekkel. Tevékenységüket a Nappalok Szövetsége felügyeli. A Fenséges Segédeket igazgatási, irányítói és oktatási tevékenységekkel bízzák meg. A főbiztosok a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt felemelkedő halandók. Az e rendbe tartozók lelkei azáltal érik el a halhatatlanságot, hogy eggyé kapcsolódnak a világegyetemi Anyaszellem egy szilánkjával. A főbiztosok az emberfajták biztosaiként kezdik a szolgálatot, s ennek során felvázolják a különböző emberfajták nézőpontjait és igényeit. Szolgálhatnak bíróságokon, a hírvivő seregek mellett és az idő segédkező szellemei mellett, a világegyetemi nagytanácskozásokon, vagy alászállási küldetéseken. A főbiztosok jelentik azt a folytonosságot, mely kiteljesíti és megszilárdítja a helyi világegyetemi igazgatási rendet. A nebadoni oktatási rendszert a Mennyei Felvigyázók tartják fenn. Jelenleg több mint hárommillió kiképzett felvigyázó felügyeli a felemelkedő halandók képzését, a halandók szülőbolygói szintjétől egészen a helyi világegyetemi központig. Az isteni felkészültségük révén képesek biztosítani a munka és a tanulás harmonikus összhangját. A Végtelen Szellem családjának bizonyos magasabb rendű szellemei állandó feladatokat látnak el a helyi világegyetemekben. Közéjük tartoznak a Független Hírvivők, a Világegyetemi Körök Felügyelői, az Összeírási Igazgatók, a Társfelügyelők, a Kinevezett Őrök, a Világegyetemi Békéltetők, a szakmai tanácsadók, a mennyei adatrögzítők és a morontia társak. Az Anyagi Istenfiakat a Teremtő Fiú egymaga teremti, ezzel is kifejezvén a saját kettős eredetét, s ők az eredeti Ádámként és Évaként szolgálnak a Nebadon egyes helyi csillagrendszereiben. A gyermekeik a csillagrendszeri székhelyek állandó polgárai. A köztes teremtményeket nehéz lenne osztályozni. A származásuk szokatlan körülményekre vezethető vissza, melyekben emberfeletti lények is közrejátszanak az evolúciós bolygókon. A 33
II. rész: A helyi világegyetem köztes teremtmények az evolúciós világok állandó lakosai, és ők jelentik a bolygói igazgatás folyamatosságát az állandóan cserélődő mennyei segédkezők és az egymást követő halandói nemzedékek mellett. 38. A helyi világegyetem segédkező szellemei A szeráfokat a világegyetemi Anyaszellem teremti. A szeráfokat emberi szem nem képes érzékelni; a szeráfok képesek értékelni a zene, a művészetek és a humor terén tett emberi erőfeszítéseket. Amint a felkészítésük befejeződik, a szeráfok az idő segédkező szellemeiként kapnak feladatokat. A szeráfokból 24-en csoportot, 288-an századot, 3456-an zászlóaljat, 41.472-en egységet, 497.664-en pedig hadosztályt alkotnak. Tizenkét hadosztály alkotja a hadtestet, és tizenkét hadtest tesz ki egy 71.663.616 egyedből álló sereget. A kerubok és a szanóbok szellemi értelemben valamelyest alsóbb rangban állnak, mint a szeráfok. A szeráfoknak segítenek a szokványos szellemi feladatokban az egyes világokon, de soha nem szegődnek emberi lények mellé. Minden negyedik kerub csaknem anyagi létformájú. Ezek a félig materiális fajták számos nélkülözhetetlen feladatot képesek ellátni. A kerubokból és a szanóbokból felemelkedő-jelöltek válhatnak; némelyikük eléri a teljes szeráfi rangot. A köztes teremtmények a legtöbb lakott világon megjelennek, a tizedes világokon pedig mindig ez a helyzet. Az elsőfajú közteslények jelentik a szellemibb fajtát, s ők a Bolygóherceg halandói törzskarának leszármazottai. Inkább hasonlítanak az angyalokra, mint a halandókra. Egy szokványosan fejlődő világon az elsőfajú közteslények alkotják a Bolygóherceg hírszerzői testületét. A másodfajú közteslények közelebb vannak az anyagi létformához és nagyon hasonlítanak az emberi lényekhez. Huszonnégy különböző módon történhet meg a másodfajú közteslények teremtése. Ha a közteslények hűek maradnak a megbízatásukhoz, akkor végül a halandó testvéreik mellett ők is részesei lehetnek a felemelkedési tervnek. Az Atyától és a Fiútól származó lényeket úgy említjük, mint fiakat, míg a Szellem gyermekeire úgy utalunk, mint leányokra. Ezért van az, hogy minden halandót az Isten fiának tartunk, még akkor is, ha nő az illető, és minden angyalra úgy utalunk, mint az Isten leányára. 39. A szeráfseregek Noha a szeráfok nem élnek át olyan gyermekkort, mint mi, azért ők is tapasztaló (élményelvi) teremtmények. Azáltal fejlesztik az isteni adottságaikat, hogy szakértelemre tesznek szert a különböző szeráfi szolgálatokban. Minél magasabb rendű valamely angyal rendeltetése, annál inkább keresi az alsóbb rendű szolgálatokat. A szeráfok a lehető legalsóbb szinteken igyekeznek szolgálatot vállalni annak érdekében, hogy a legszélesebb körű tapasztalatokra tehessenek szert. A szeráfoknak hét különböző csoportja van. A legfelsőbb szeráfok szolgálhatnak Fiú-Szellem segítőkként, bírósági tanácsadókként, világegyetemi iránymutatókként, tanító tanácsosokként, jelölő igazgatókként és adatrögzítőkként. A felettes szeráfok a hírszerzői testületek tagjai, az irgalom hangjai, továbbá szellem-összehangolók, segédtanítók, szállítók és adatrögzítők. A felügyelő szeráfok a csillagvilágokban szolgálnak segédfelügyelőkként, a törvény előrevetítőiként, a közösségi érzék kialakítóiként, az erkölcstani érzék fejlesztőiként, szállítókként és adatrögzítőkként. Az intéző szeráfok a csillagrendszerekben igazgatási segédekként, igazságossági kísérőkként, a mindenségrendi létpolgárság tolmácsaiként, az erkölcsiség serkentőiként, szállítókként és adatrögzítőkként szolgálnak. A bolygók segítőit a bolygói Ádámok mellé rendelik segítőkként. Közéjük tartoznak a kert hangjai, a testvériség szellemei, a béke lelkei, a bizodalom szellemei, a szállítók és az adatrögzítők. Az átmenetben segédkezők a lakóvilágokon szolgálnak. A jövő szeráfjainak nincs közvetlen közük a halandói felemelkedési tervhez. 34
II. rész: A helyi világegyetem A szeráfok több száz úton és módon érhetik el a Paradicsomot, de a legszívesebben őrangyali pályát választanak valamely evolúciós halandói végzet őrangyalául. Csak a legtapasztaltabb szeráfokat választják a halandói beteljesülés őrangyalául. 40. A felemelkedő Istenfiak A felemelkedő fiaknak hét osztálya ismeretes. A nem-halandói osztályokat az evolúciós szeráfok, a felemelkedő Anyagi Fiak, az átvitt közteslények és a Megszemélyesült Igazítók alkotják. A felemelkedő fiak halandói rendjei közé pedig az Atyával eggyé kapcsolódott halandók, a Fiúval eggyé kapcsolódott halandók és a Szellemmel eggyé kapcsolódott halandók tartoznak. A halandókat szokás osztályozni az Igazítójuk fajtája szerint is. Az első sorozatot azok a halandók alkotják, akikbe csak átmenetileg költözik Igazító. Ez tehát egy átmenti jellegű sorozat, s az ilyen halandók csak némely lakott világ korai létszakaszában jelennek meg. Az első sorozatba tartozó Igazítók nagyban hozzájárulnak az ősi ember fejlődéséhez, de nem képesek a velük való eggyé kapcsolódásra. A második sorozatot alkotó halandók ugyancsak képtelenek örök eggyé kapcsolódásra az Igazítókkal. Számos nem-légző emberfajta tartozik ide, valamint sok egyéb olyan csoport is, akik rendszerint nem élnek meg eggyé kapcsolódást az Igazítóval. Az ilyen halandókba gyakran tiszta Igazító költözik. Nem tudni, hogy e lények miért nem kapcsolódnak eggyé az Atya-szilánkokkal. A harmadik sorozatba az Igazítóval való eggyé kapcsolódásra képes halandók tartoznak. Ezek mindannyian állati eredetűek, és lehetnek egy-, két- vagy három-agyszelvényűek. Csaknem minden továbbélő halandó esetében a lakóvilágokon történik meg az Igazítóval való eggyé kapcsolódás, melynek eredményeképpen a halandó egy csaknem végtelen világegyetemi szolgálatot jelentő létpályát kezdhet meg. A Gondolatigazítók az Atyától származnak, ezért mindaddig nem nyugszanak, amíg a halandói társuk el nem jut az Atya színe elé. Az Igazítóval való eggyé kapcsolódásban kudarcot vallott halandók a Teremtő Fiú szellemének egy részével élhetnek meg eggyé kapcsolódást. E fiakból kevés van, az Orvontonban a számuk nem éri el az egymilliót. Rendszerint végleg a születésüknek helyt adó felsőbb-világegyetemben maradnak. A Fiúval eggyé kapcsolódást megélt halandók bölcsessége alapvető fontosságú tényező a világegyetemi rend megszilárdulásában. A Szellemmel eggyé kapcsolódott halandók azok, akik a Harmadik Forrás és Középpont Szellemével élnek meg eggyé kapcsolódást. A morontia szférák feltámadásai csarnokaiba ezek a halandók újonnan teremtett lényekként érkeznek meg, vagyis nincsenek emberi emlékeik. A Szellemmel eggyé kapcsolódott halandók a helyi világegyetemek állandó polgárai. Az Isten egyformán szereti mindegyik fiát, és az ő szeretete minden más tényt háttérbe szorít. Minden lélek, tartozzon is a halandói létszakaszok bármelyikébe, képes a továbbélésre, feltéve, hogy hajlandó együttműködni az Igazítóval és vágyik az Isten megtalálására és az isteni tökéletesség elérésére. 41. A helyi világegyetem fizikai sajátosságai A helyi világegyetemek fizikai határait nem könnyű meghatározni, noha az Orvonton nagy- és kisövezetei jól elkülöníthetők. Az egyik helyi világegyetemet a másiktól a helyi világegyetemi Alkotó Anyaszellem jelenléte választja el. A Nebadon az Andronover csillagködből és más csillagködökből származik. Ma már egyre inkább megállapodott pályán halad a kisövezetünk Nyilas központja körül. Csillagrendszerünk, a Satania egyike a Norlatiadek csillagvilág száz csillagrendszerének.
35
II. rész: A helyi világegyetem A Sataniában több mint kétezer nap van. A napok állomásként szolgálnak ahhoz, hogy az anyagi teremtésrészek energiaköreit összefogják. Némely nagyobb nap darabokra hullik vagy kettős csillaggá esik szét. Egyes napok szilárdak, különösen az idősebbek, és a sűrűségük elérheti a 170 kg-ot köbcentiméterenként. Az Urantia gáz állapotú napjának sűrűsége nagyjából másfélszerese a vízének. A napok fényt és röntgensugárzást bocsátanak ki. A fény valóságos; lehet fokozottan robbanóképes is. Az energia, beleértve a fényt is, egyenes vonalban terjed a térben és érzékeny más erőkre és energiákra. A nagyobb napok olyan erős gravitációs hatást gyakorolnak az elektronjaikra, hogy a fény csak az erős röntgensugarak segítségével tud kikerülni a hatásuk alól. Ezek a sugárzások átjárják az egész teret és hozzájárulnak az ultimatonok energiatársulásának fennmaradásához. Az atomok és az elektronok érzékenyek a gravitációra, viszont az ultimatonok kizárólag a paradicsomi gravitációnak engedelmeskednek. A napunk felszíni hőmérséklete majdnem háromezer-háromszáz fok; a belső hőmérséklete megközelítheti a 19.400.000 fokot. Ennek a hatalmas energiának a forrása az atomok szétesése, az elemek átalakulása, a térenergiák felhalmozódása és a napok összehúzódása. A napokat forró gázburok fogja körbe, mely képes szabályozni a nap hőleadását. A nap által másodpercenként leadott hőmennyiség elegendő lenne ahhoz, hogy az Urantia összes óceánjának vizét egy pillanat alatt elforralja. A Föld napja hatmilliárd éves és a jelenlegi állapotának megfelelő hatékonysággal fog működni az elkövetkező huszonötmilliárd évben. Jelenleg csaknem százmilliárd tonna anyagot sugároz szét évente. 42. Energia – elme és anyag A világegyetem alapja anyagi, az élet lényege azonban szellemi. Minden energiát az Isten szabályoz. Az energia és az anyag ugyanazon kozmikus (mindenségrendi) valóság két megnyilvánulása, az Egyetemes Atya létével eredendően együtt járó jelenség. Az első mérhető energiaforma, vagyis az ultimaton középpontja a Paradicsom. Az energia- és életfolyam az Istenségektől ered s átjárja a teremtésösszességet. Az erőszervezők alakítják át a térerőt energiává, az erőtér-irányítók pedig anyaggá alakítják az energiát, s ezzel megszületnek az anyagi világok. Az energia elpusztíthatatlan. Számtalan átalakuláson mehet át, de mivel a forrása a Paradicsom, végül vissza is tér oda. Az energia mozgást, működést és potenciált jelent. A térerő nem más, mint elő-gravitáció, az erőtér pedig utó-gravitáció. A térpotenciál olyan elő-valóságra utal, melyet az Uverszán abszolutának neveznek. Az elsőfajú erő tiszta energia. Ez jelenti az első alapvető eltérést a térpotenciáltól, s ennek a neve szegregáta. A kilépő energiák az elsőfajú erő két formáját alkotják, s ennek uverszai neve ultimáta. A Havona-energia, vagyis a triáta a központi világegyetem hármas energiarendszerének sajátosságait mutatja. A transzcendentális energia kizárólag abszonit lényeknél működik és tranosztának nevezik. A monota a Paradicsom élő, nem-szellemi energiája. Az anyag tíz osztályba sorolható: ultimatoni, szubelektroni, elektroni, szubatomi, szétesett, ionizált, atomi, molekuláris, radioaktív és összeomlott anyag. Az anyag a Havonát kivéve minden világegyetemben ugyanolyan. Az erőtér-központok alakítják át a materializálódott energia alapegységet – az ultimatonokat – elektronokká. Az energia-anyag átalakulást befolyásolja a gravitáció, a hőmérséklet, a sebesség, a forgás, az energiaáramok, a távolság, valamint az erőszervezők és az erőtér-irányítók jelenléte. Az Orvontonban száz oktávnyi energia mutat hullámszerű megnyilvánulást. Ezek közül hatvannégy ismert az Urantián, beleértve az elektromos energiát, a gammasugárzást, a 36
II. rész: A helyi világegyetem röntgensugárzást, az ultraibolya sugárzást, a (látható) fényt, az infravörös sugarakat és a rádióhullámokat. Az emberi szem csak egy oktávot érzékel, mégpedig a nap látható, fehér fényét. Az anyag szerkezete hasonló a naprendszer felépítéséhez: egy viszonylag stabil energiamag körül energiaegységek keringenek. A Nebadonban száz stabil atomi elem van. Az anyagi elmerendszerek nem-szellemi energiarendszerek. Ide tartozik a mechanikus (gépies) elme, a segéd-szellemi elmék, a fejlődő morontia elmék és a kozmikus (mindenségrendi) elme – a Tökéletes Szellemek segédkezését élvező tér-idő elme. Az elmével mindig együtt jár valamilyen élő segédkezés jelenléte és egy vagy több energiarendszer. A világegyetem nem gépies és nem is varázslatos alapon működik; a világegyetemet a Teremtő szellem-elméje teremtette és igazgatja. A felsőbb-világegyetemekben csaknem minden lénynek van valamilyen alakja. Az emberek úgy gondolják, hogy a testhez valamilyen szellem tartozik; a szellemlények viszont úgy fogják fel, hogy a szellemhez tartozik valamilyen test. A szellem az építész, az elme az építőmester, a test pedig az anyagi építmény. 43. A csillagvilágok A Norlatiadek központi kormányzati világait együttesen alkotja a csillagvilági központot, vagyis az Edentiát övező hetven nagyobb szféra mindegyike körül elhelyezkedő tíz-tíz segédszféra. Az Edentián több ezer tó és az ezeket összekötő vízfolyás található. Az Edentia ad otthont a feltámadási csarnokoknak, valamint két Melkizedek-iskolának. Az edentiai üvegtengert, mely egy hatalmas, százhatvan kilométer átmérőjű és ötven kilométer mély, kör alakú kristály, leszállóhelyként használják a szállító angyalok, de szolgál tükrözőműködési felületként is. A csillagvilági igazgatás autonóm, és főként jogalkotási feladatokat lát el. A csillagvilágok vezetői a vorondadek fiak, akiket Fenségeseknek is neveznek. Legalább három vorondadek szolgál vezetőként minden egyes csillagvilágban. A csillagvilági központok a morontia tevékenységek és a botanikai művészet kiemelkedő jelentőségű helyszínei. Ezeket a mesterséges világokat azért nevezik „az Isten Kertjeinek”, mert itt találhatók a Fenségesek páratlan szépségű kertjei. Az épített világokon tíz anyagi létforma van jelen: három állati, három növényi és négy nem ismertetett fajta. Az állatok értelmes, szolgálatkész növényevők. A növényi élet színe inkább lilás, mint zöld. A halandók a Norlatiadek világain leginkább a csoportetika elsajátításával töltik az idejüket – vagyis más személyekkel alakítanak ki kellemes kapcsolatokat. Azáltal tehetjük valóban közösségivé a fejlődő személyiségünket, hogy megtanulunk együtt élni és együttműködni a morontia társainkkal, valamint az univitatiával, vagyis az Edentia állandó lakosaival. A csillagvilági felkészítő világokon eltöltött idő a morontia létpályánk legkiegyensúlyozottabb szakaszát jelenti. 44. Az égi mesterek Az égi mesterek a dolgok szebbé és kellemesebbé tételének szentelik magukat szerte a nagy világegyetemben. Az égi mestereket a Havona-honosok, a felemelkedő halandók és az egyéb mennyei csoportok soraiból választják. Ők a morontiai és a szellemi valósággal dolgoznak, ugyanis a szellemlények számára az anyagi világ csaknem teljesen valószerűtlen. Az égi mestereknek hét osztályuk van:
37
II. rész: A helyi világegyetem Az égi zenészek a hang, a fény, az energia, a színek, a gondolatok, a zene és a lényrendek szellemi erőit képesek befolyásolni s ezzel mennyei harmóniát teremteni. A harmónia a szellemkommunikáció egyetemes kódja; az összhang a Havona nyelve. A mennyei előadóművészek olyan területeken dolgoznak, melyek többnyire ismeretlenek előttünk. Képesek egymillió színész igénybevételével ezer színen játszódó drámákat előadni. Képesek egy teljes kort újra megeleveníteni, illetőleg bemutatni a szellemvilág örök értékeit. Az isteni építők lakásokat, ipari építményeket, szabadidőközpontokat, istentiszteleti templomokat, iskolákat és középületeket emelnek. A gondolatrögzítők megőrzik a gondolatokat, a fogalom-mintákat, a szónoklatokat, a híradásokat, a ritmusokat, és kicsit olyanok, mint a csoportképet készítő fényképészek. Az energia-átalakítók közé tartoznak a fizikai-energia átalakítók, az elme-energia átalakítók és a szellem-energia átalakítók. A vegyes-átalakítók mindhárom energiával dolgoznak azon igyekezetükben, hogy felfedezzék a Legfelsőbb Istent, akiben az isteni energia egyesülése végbemegy. A formatervezők és díszítők a színekkel, a hangokkal, az érzelmekkel, az illatokkal dolgoznak és a morontia ízlés fejlesztésében tüsténkednek. Az összhangmunkások a halandók előtt ismeretlen erőkkel és energiákkal foglalkoznak. 45. A helyi csillagrendszer igazgatása Minden helyi csillagrendszer elsőszámú vezetője egy elsőrendű Lanonandek Fiú. A Csillagrendszer Fejedelem nem szokványos személyes előjogokkal rendelkezik. A Satania csillagrendszer jelenlegi fejedelme, Lanaforge, nemes és ragyogó vezető, aki a Nebadonban másodjára kitört lázadás alatt bizonyította a Mihály iránti hűségét. Lanaforge gyakori vendég az Urantián. Az urantiai tanácsadó testület tagjait úgy is ismerik, mint a huszonnégy tanácsost. E tanácsosok a Jerusemen, a Satania igazgatási központján élnek. A huszonnégy tanácsos személyesen képviseli Mihályt a csillagrendszerbe tartozó elszigetelt világokon a halandói felemelkedéssel kapcsolatban felmerülő mindenféle kérdéskörben. A tanácsosok között ott vannak az urantiai emberfajták képviselői, Ádám és Éva, Hánókh, Mózes, Illés, Makiventa Melkizedek, Keresztelő János, és az Első 1-2-3. A testületben nyolc hely egyelőre betöltetlen, mert ezeket az Urantián majdan megjelenő tanítók és felemelkedő halandók számára tartják fenn. A Jerusemet hét nagyobb kísérőbolygó veszi körül: a véglegesrendűek világa, a morontia világ, az angyalvilág, a felsőbbangyal-világ, a Fiak világa, a Szellem világa és az Atya világa. A Jerusemen kap helyet a melkizedekek által fenntartott több mint harminc oktatási központ is. A jerusemi választói testületeket három csoport szavazatai alapján hozzák létre: az Anyagi Fiak és Leányok, a szeráfok és társaik, valamint a halandók szavazatai alapján. E három csoportban a választójog általános, de a szavazatokat a mota megértésében mutatott egyéni teljesítmény alapján súlyozzák. A mota olyan fontos, hogy a felemelkedők nem is hagyhatják el a csillagrendszeri központot s nem mehetnek tovább a csillagvilági létpályán mindaddig, amíg nem tanúsítanak kellő személyiségfejlődést a mota terén. 46. A helyi csillagrendszer központja A Jerusem, vagyis a Satania központja csaknem tökéletesnek tekinthető anyagi, morontiai és szellemi szempontból egyaránt.
38
II. rész: A helyi világegyetem Egy nap a Jerusemen csak valamivel kevesebb, mint három nap az Urantián. Itt nincsenek nappalok, éjszakák vagy évszakok. A Jerusem nem világít a térben, és az Urantiáról akkor sem láthatnánk, ha közel lennénk hozzá. A Jerusemen nincs hegyvidék, nincsenek földrengések, se viharok. Több ezer kisebb tó található rajta, de folyói vagy tengerei nincsenek. A légkört három gáz keveréke alkotja. A Jerusemen az életformák nem egymással küzdve léteznek, nem érvényesül az erősebb marad életben szabály, nincsenek létküzdelmek. A Jerusem olyannyira meghalad mindent, amit az Urantián tapasztalhatunk, hogy bármiféle összehasonlítás szánalmasan silány eredményt hozna. A négyezer-ötszáz méter magas Szeráf-hegyről indítják a szeráfi szállítmányokat. A szállítmányok érkezési helye a bolygón az „üvegtenger”, egy kristálymező, mely a világegyetemi híradások vételére is szolgál. Ezt a hírvevő-állomást egy akkora amfiteátrum (körszínház) veszi körül, melyben elfér ötmilliárd anyagi és morontia lény, és számtalan szellemlény is. A világegyetemi híradások figyelése a legnépszerűbb szabadidős tevékenységek közé tartozik a Jerusemen. Néha üzenet érkezik a Paradicsomról is, s ekkor a teljes népesség együtt gyönyörködik a tükrözőműködés által visszaadott jelenségben. A világegyetemi életnek mind a hét nagyobb csoportjához egy-egy hét koncentrikus lakókörből álló területet rendelnek. Az Istenfiak egymást követő körei egyre magasabb szinteket foglalnak el, így a kívülebb lévő körökből rálátni a belső, kisebb körökre. Ezekben a körökben laknak az Ítélkező Fiak, a Háromsági Tanító Fiak, a melkizedekek, a vorondadekek, a lanonandekek, az élethordozók és a felemelkedő fiak. A körök középpontjában helyezkedik el a Mihály-emlékmű. A Független Hírvivők, a hírvivő seregek, a segédkező szellemek, az intéző szeráfok, a bolygók szeráfjai, az átmenetben segédkezők és a néhány ismeretlen rend foglalja el az angyalok köreit. A világegyetemi segítők körei veszik körül az Estcsillagok központját. A Fizikai Főszabályozók körei a hatalmas erőtér-templom körül helyezkednek el. A felemelkedő halandók körei az Edentia működőképes modelljét foglalják magukba, melyet hatszáztizenkilenc emlékhely övez, felidézvén a Satania lakott világait. Az önkéntes telepesek köreiben van egy csillagvizsgáló, egy műcsarnok és itt található a visszatekintési igazgatók színháza is. A véglegesrendűek körei egy üres, lepecsételt templomot fognak körbe, mely templomok azonosak a Nebadon minden csillagrendszeri központján. A spornagia téglalap alakú területeken él. Az állati fajtába tartozó létforma, a spornagia a központi világ anyagi gondozását végzi, és sokrétű szolgálatot teljesít a világegyetemi személyek számára. Ők a Jerusem tájkép-rendezői, s a munkájukhoz alsóbb rendű állatok segítségét is igénybe veszik. A spornagiába tartozóknak nincs lelkük, se személyiségük. Negyven-ötvenezer évig is képesek élni. A spornagiába tartozók az egyetlen teremtmények, melyek újratestesülésen esnek át, amint a testük elhasználódott. 47. A hét lakóvilág A Jerusemet övező ötvenhat világ – hét bolygó s a bolygókat körülvevő hét-hét további bolygó – rendeltetése a felemelkedő halandók átmenetének segítése. A lakóvilágok az első átmeneti világot övező hét bolygót jelentik. Az első átmeneti világ, melyet úgy is neveznek mint a véglegesrendűek világa, ad helyet a gyakorlóotthonnak. A gyakorlóotthont azoknak a gyermekeknek a gondozása céljából tartják fenn, akik még azelőtt meghalnak valamely evolúciós világon, hogy egyedként világegyetemi nyilvántartásba vették volna őket. A gyakorlóotthonban cseperedő gyermekek szülei minden lehetőséget megkapnak ahhoz, hogy a gyermekek felkészítésében részt vegyenek. A világegyetemi létpályán minden felemelkedő halandónak foglalkoznia kell gyermekneveléssel hosszabb-rövidebb ideig, vagy a szülőbolygón vagy az ezt követő létszakaszban. 39
II. rész: A helyi világegyetem Azok a gyermekek, akiknek van Gondolatigazítójuk, de még nem hoztak végleges döntést a felemelkedési létpálya kérdésében, a véglegesrendűek világán személyesülnek újra. Mihelyst a továbbélésre vonatkozó végleges döntést meghozták, átviszik őket az első lakóvilágra és csatlakozhatnak a többiekhez a paradicsomi felemelkedésben. A halál után a halandók pontosan ott folytatják az értelmi és szellemi felkészülésüket, ahol a halálukkor tartottak. Az elmeátiratokat és az emlékmintákat a Gondolatigazítók tartják maguknál, a halandói személyazonosság potenciáljaira pedig az őrangyalok vigyáznak. Ezt a két halandói alkotóelemet állítják össze újra, amikor az alvó továbbélők teljesen visszanyerik a személyiségüket a feltámadási csarnokokban. A halandói felemelkedő minden egyes lakóvilágon új morontia testet kap. Az egyik világról a másikra való átkelés során az igazítói emlékanyag sértetlen marad. Minden megőrződik személyes emlékként a felemelkedési létpálya során, aminek az ember mentális életében továbbélési értéke van. A továbbélők egyre kevésbé lesznek anyagiak és egyre szellemibbé válnak, amint az egyik világról a másikra átjutnak, viszont táplálkozásra és pihenésre továbbra is szükségük van. Az első lakóvilágot a fogyatékosságok ellensúlyozásának szentelték, itt kerül sor a húsvér testbeli élettel együtt járt hiányosságok pótlására. A második lakóvilág rendeltetése az értelmi konfliktusok és a diszharmónia feloldása. Ennél határozottabb oktatási munka kezdődik a harmadik lakóvilágon, ahol a felemelkedők a gyakorlatban is betekintést nyerhetnek a metafizikába, a kozmikus jelentéstartalmakba és a világegyetemen belüli összefüggésekbe. A negyedik lakóvilágon a halandók ismereteket szereznek a morontia teremtmények közösségi életéről, melynek alapja a kölcsönös tisztelet, egymás szolgálata és az isteni tökéletesség mint közös végcél tudatosítása. A felemelkedők itt kezdenek el egyre inkább Istent ismerővé, kinyilatkoztatóvá, keresővé és megtalálóvá válni. Az ötödik lakóvilág kultúrája megfelel a fény és élet korai szakaszának a szokványos fejlődésű bolygókon. A felemelkedők, miután már elsajátították a helyi világegyetemi nyelvet, az uverszai nyelvtudásuk tökéletesítésének szentelik idejüket. Itt kezdik meg a csillagvilághoz tartozó tanulmányvilágokkal való ismerkedést is. A mindenségrendi tudat valódi megszületésére az ötödik lakóvilágon kerül sor; a felemelkedők itt válnak világegyetemtudatossá. A tanulás önként vállalt feladattá válik, az istenimádat pedig önkéntelen tevékenység lesz. A hatodik lakóvilágon eltöltött idő ragyogó szakasz a felemelkedő halandók életében. Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás gyakran éppen ezen a bolygón történik meg. A „fenevad bélyegének” utolsó maradványai a hetedik lakóvilágon tűnnek el végleg. Itt merül a felemelkedő a láthatatlan Atya mélyebb szellemi imádatába. A Jerusemre való belépéshez osztályokat alakítanak ki, mert a felemelkedő halandók csoportjait köszöntik jerusemi polgárokként a csillagrendszeri központon. Kinyilatkoztató Jánosnak látomása volt a felemelkedő halandók egyik osztályáról, amint megérkeznek a Jerusemre, s ezzel kapcsolatban mondta azt, hogy „És láttam úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon, aki eredetileg őbennük volt, és akik diadalmasok az ő képén, mely végig megvolt a lakóvilágokon (...)”. A halandói halál pusztán a húsvér testbeli életből való kilépés egyik módszere. A lakóvilági tapasztalás átmenetet képez a földi anyagi létezés és az örökkévalóság magasabb szellemi szintjének elérése között. 48. A morontia élet Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy a halandók anyagi lényekből valamikor majd tökéletessé lett szellemekké váljanak az, hogy megélik a morontia életet. 40
II. rész: A helyi világegyetem A morontia testben való megjelenés az anyagi és a szellemi energiák egyesítése révén lehetséges, melyet a morontia erőtér-felügyelők biztosítanak; ők bocsátanak minden egyes felemelkedő rendelkezésére egymás után ötszázhetven morontia testet. Az erőtér-felügyelők ebben szorosan együttműködnek a fizikai szabályozókkal és a szeráfokkal. A morontia erőtérfelügyelők milliói hangolják össze a morontia bolygókon rendelkezésre álló fizikai és a szellemi energiákat. A morontia társak a felemelkedők mellett társként, kísérőként, oktatóként, tolmácsként, vezetőként és felügyelőként szolgálnak. A visszatekintési igazgatók arra vállalkoznak, hogy humorral segítsenek a halandóknak a felüdülésben. Múltidéző tréfák révén segítik a felemelkedőket valamely korábbi létszakaszbeli emlékeik felidézésében. A visszatekintési igazgatók segítenek abban is, hogy a felemelkedők felismerjék a személyes aggodalmak jelentéktelenségét, valamint abban is, hogy erőt meríthessenek abból a tudatból, hogy minden dolog összességében végül jóra vezet. A több milliárdnyi lakóvilági tanítót olyan kerubok és szanóbok közül választják ki, akik már teljesítették az őrangyal-szeráfok melletti segédi feladataikat. Rendszerint párosával tanítanak a gondolkodás, az érzések, a cselekvés, az erkölcstan, az igazgatás, a közösségi alkalmazkodás, a bölcselet, az isteniség és tiszta szellemiség tanodáiban. Az átmenetben segédkezők olyan szeráfok, akik annak szentelték magukat, hogy segítsék a hústesti életből a hét lakóvilágon élendő életbe való átmenetet. A morontia élet a lélek fogantatásával kezdődik, ezért az átmenetben segédkezők az evolúciós világokon kezdik a munkát. Az átmenetben segédkezők az örökké tartó fejlődés és tökéletesedés evangéliumát hirdetik. Ők tanítják az emberi tanítókat az Isten igazságára, igazságosságára és jóságára. Az átmenetben segédkezők pszichológusok, tanácsadók, bölcselők, oktatók és feljegyzéskészítők. E szeráfoktól tanulják meg a felemelkedők azt, hogy miként alakítsák át a feszültséget lelki nyugalommá, hogy miként váljanak hűségessé, őszintévé és jókedvűvé, hogy miként fogadják a kihívásokat zokszó nélkül és a nehézségeket félelem nélkül. A felemelkedők számára biztosított alapos morontia felkészülési tervnek isteni célja van. Az ezen az életen való áthaladás örömteli lesz, de azért van gyakorlati célja is, mégpedig a majdani világegyetembeli felsőbb szolgálat. Az egész világegyetem egy nagy továbbképző iskola, ahol a halandókat egyenként elvezetik a paradicsomi véglegesrendű lénnyé váláshoz, hogy egykor majd a kialakulóban lévő új világegyetemekben teljesíthessenek szolgálatot. 49. A lakott világok A halandók lakta világok mindegyike olyan evolúciós bolygó, melyet ezer bolygó alkotta csillagrendszeri szinten igazgatnak. A mi csillagrendszerünk, a Satania még nem teljes rendszer, mert csak hatszáztizenkilenc lakott bolygót tartanak számon benne. További harminchat bolygón rövidesen megérnek a feltételek az élet betelepítésére, és csaknem kétszáz további bolygó lesz lakható az elkövetkező néhány millió év során. Az evolúció talán nem mindig kiszámítható, de sohasem véletlenszerűen zajlik. Egy jól felépített rendszer működik, mely meghatározza az élet kibontakozásának menetét, még sincs két teljesen azonos világ. Az élethordozók a halandói életnek hét különböző fizikai fajtáját alakították ki: A légköri fajtákat a nemlégzők, a ritka légkörben élők, a közbenső sűrűségű légkörben élők és a sűrű légkörben élők alkotják. A Vénuszon sűrű légkörben élők, a Marson pedig ritka légkörben élők létezhetnének. Ha volna halandói élet a holdon, akkor nemlégzők laknának ott. A Nebadonban az összes bolygó kevesebb mint három százalékán élnek nemlégzők. A Föld közvetlen közelében is van egy ilyen szféra. Az elemi fajták élhetnek a szárazföldön, a fákon, a vízben vagy a levegőben. 41
II. rész: A helyi világegyetem A gravitációs fajtákat úgy módosították, hogy alkalmazkodhassanak a bolygó gravitációs vonzásához. A nebadoni halandók átlagos testmagassága mintegy kétszáztíz centiméter, a két szélsőérték pedig hetvenöt centiméter és három méter. A hőmérsékleti fajták a bolygó felszíni hőmérsékletétől függően öt csoportba sorolhatók. A villamos fajták az elektromos, a mágneses és az elektroni szinten megnyilvánuló energiákhoz való alkalmazkodás mértékétől függően tíz különböző csoportba tartoznak. Az energia-felvételi fajtákat az energiabeviteli formák szerint különböztetik meg. A külön meg nem nevezett fajták közé számos további ismeretlen csoport tartozik. Minden saját akaratú teremtmény felegyesedett, két lábon járó lény. Három elsőrendű és három másodrendű emberfajta létezik, de nem mindegyik fajta van jelen az összes bolygón. A fizikai érzékszervek átlagos száma tizenkettő. A fejlettebb világokon a nemek egyenlőek. A mezőgazdaság minden légköri bolygón általánosan jelenlévő foglalatosság. A halandók élettartama a huszonöt évtől a közel ötszáz évig terjed. A halandók eltérő agyfelépítéssel rendelkezhetnek. A három-agyszelvényű fajták jobb szellemi, etikai és istenimádati képességekkel rendelkeznek a két-agyszelvényűeknél (mint amilyenek az urantiaiak is), mely utóbbiak viszont több képzelőerővel, kalandvággyal és bölcselői hajlammal bírnak, mint az egy-agyszelvényű halandók. Azonban mindhárom rend egyformán képes a felemelkedői létpálya teljesítésére. A szellemi felfogóképességet befolyásolja az elmeszerkezet, pontosabban bizonyos mirigyek felépítése, melyek eltérő kémiai sajátosságokat alakítanak ki. A halandói továbbélés kulcsa a halhatatlan lélek megszületése és kifejlődése. Egyes emberek elegendő szellemi fejlődést érnek el a halandói életük alatt ahhoz, hogy a lakóvilágokon folytathassák a felkészülést. E halandók a lakóvilági létben inkább tanítóként tevékenykednek, mintsem tanítványként. A fejlettebb világokon némelyek a Gondolatigazítóval való eggyé kapcsolódás révén hagyhatják el a szülőbolygójukat. A fényben és életben már régen megállapodott szférákon a természetes halál egyre ritkább. 50. A Bolygóhercegek A Bolygóherceg olyan Lanonandek Fiú, akit valamely lakott szféra működésének szervezésével és igazgatásával bíztak meg. Minden bolygóra küldenek egy-egy Bolygóherceget nem sokkal azt követően, hogy az élethordozók közreműködése révén kifejlődtek az értelmes evolúciós lények. A Bolygóhercegeket komoly próbáknak vetik alá, de csak ritkán buknak el. A hercegi törzskar a Végtelen Szellem személyiségeiből, magas rangú, kifejlődött lényekből, valamint felemelkedő halandókból áll. A törzskar iskolákat alapít, ahol az evolúciós emberfajták leghaladóbb tagjait a fizikai munka, a közösségi tevékenységek, a foglalkozások (szakmák) és a szellemi kultúra alapjaira oktatják. A bolygón honos népek között rendszerint komoly versengés alakul ki, hogy bebocsátást nyerjenek a hercegi iskolákba. A hercegi iskolákból kikerülő végzettek végül visszatérnek a népükhöz, s ennek eredményeképpen lassan elterjednek a civilizációs vívmányok világszerte. A civilizáció fejlődése minden bolygón más és más, azonban egy átlagos világ hét fejlődési szakaszon megy keresztül: A táplálkozás kora – amikor az élelemszerzés áll a középpontban. A biztonság korszaka – amikor fokozott figyelmet fordítanak a személyes és nemzetségi biztonságra. Az anyagi jólét kora – amikor az emberek a megjelenő szabadidőt a személyes jólétük növelésére fordítják. 42
II. rész: A helyi világegyetem A tudás és a bölcsesség keresése – a kulturális fejlődés időszaka. A bölcselet és a testvériség kora – amikor az embereket érdekelni kezdi az etika és a pontos ítéletalkotás. A szellemi törekvés korszaka – amikor az emberek szellemi megelégedést és kozmikus (mindenségrendi) tudást keresnek. A fény és élet korszaka – amikor az emberi vívmányok összessége mindenségrendi egységet teremt és önzetlen szolgálatot tesz lehetővé. A szokványos fejlődésmenetű világokkal összehasonlítva, az Urantia intellektuális téren összezavartnak és szellemileg visszamaradottnak tűnik, de nem szabad úgy gondolnunk, hogy a többi világon könnyű az élet. A halandó ember első létét mindig küzdelmek kísérik. Az Urantia elszigeteltsége kiváló lehetőséget teremt a hit gyakorlására. A továbbélő urantiaiakat a Jerusemen agondonterekként ismerik – ezek olyan evolúciós, saját akarattal rendelkező teremtmények, akik képesek hinni úgy, hogy nem látnak, képesek kitartani elszigeteltségben is és legyőzik a nehézségeket akkor is, ha egyedül kell küzdeniük. E megkülönböztetés még a Halandói Végleges Testületben is megmarad. 51. A Bolygók Ádámjai Amikor egy bolygón az emberi faj eléri a természetes evolúciós-fejlődési korlátját, a Csillagrendszer Fejedelem egy biológiai nemesítő párt küld az evolúciós emberfajták továbbfejlesztésére. Az ilyen minőségben szolgáló Anyagi Fiakat és Leányokat rendszerint Ádámként és Évaként ismerik ezeken a kijelölt világokon. Az Anyagi Fiak a Teremtő Fiú adományai a lakott világok számára. Minden egyes helyi csillagrendszerben egyetlen ilyen párt hoznak létre; a bolygói Ádámokként és Évákként szolgálók a csillagrendszer eredeti párjának leszármazottai. Az Anyagi Fiak 2,4 m és 3 m közötti testmagasságúak, láthatók az emberi szem számára, és a testüket ibolyaszín halvány ragyogás övezi. Az Ádámok és az Évák egymással egyenlők, pusztán a szaporodási sajátosságaikban és a kémiai adottságaikban különböznek. Az Anyagi Fiakat anyagi étel és a közvetlenül magukhoz vett kozmikus energiák éltetik. A teremtett Ádámok és Évák halhatatlanok, azonban az utódaik léte a Szellem elme-gravitációs köréhez való folyamatos hozzáféréstől függ. Az Anyagi Fiak félig anyagi teremtmények. Dematerializálni kell őket ahhoz, hogy a szeráfok át tudják szállítani őket a rendeltetési helyüket jelentő bolygóra, s ott kerül sor az anyagivá visszaalakításukra. Minden egyes párt százezer angyal kísér. Az Anyagi Fiak és Leányok rendszerint addig maradnak a nekik kijelölt bolygón, amíg az el nem éri a fény és az élet korát. Az Anyagi Fiak és Leányok kerti otthonban élnek. Ezek a lakóhelyek rendszerint valamilyen félreeső helyen találhatók, valahol a közel trópusi éghajlatú területeken. Ádám és Éva leszármazottai (a más emberfajtáktól) biológiailag elkülönülten élnek a Bolygóherceg irányítása alatt addig, amíg ez az ibolyaszín emberfajta létszámban meg nem erősödik. Ádám és Éva leszármazottai kétféle rendűek: lehetnek fizikai (húsvér) gyermekek, és lehetnek másodfajú köztes teremtmények. A másodfajú közteslények gyakran láthatatlanok, és nagyban hozzájárulnak a civilizációs fejlődéshez. Egy szokványos világon a vörös emberfajta mutat először emberi fejlettségi szintet. A sokféle emberfajta kifejlődése kedvező változatosságot teremt a halandói fajták körében és hozzájárul az emberi fejlődési lehetőségek sokszínű kibontakozásához. A Föld korai emberfajtái maradékainak megfigyeléséből nem lehet következtetni a szokványos bolygói faji evolúció menetére.
43
II. rész: A helyi világegyetem A rabszolgaságot rendszerint felszámolják röviddel Ádám és Éva megérkezése után. Az evolúciós emberfajták kizárólag azt követően keveredhetnek az ádámi fajtával, hogy minden egyes evolúciós emberfajta megtisztult az alsóbbrendű törzseitől. Rendszerint az ibolyaszín emberfajtába tartozók sem párosodnak az evolúciós emberfajtákba tartozókkal addig, amíg az ibolyaszín fajta egyedszáma el nem éri az egymilliót. Az ibolyaszín emberfajta monogám természetű. Minden olyan férfinak és nőnek, aki ádámi fiúval, illetőleg leánnyal párosodik, ígéretet kell tennie, hogy hű marad a házastársához és a gyermekeiket is monogámiára nevelik. Az emberi és az ádámi fajták házasságából született gyermekeket a Bolygóherceg iskoláiban tanítják, majd visszaküldik őket az evolúciós fajtába tartozó szülőjük népéhez. E leszármazottak kiküldése a kultúra és a civilizáció gyors ütemű fejlődését indítja el. Egy szokványos bolygón az Édenkert és a Bolygóherceg székhelye alkotja a világ két kulturális központját. E két központ együtt munkálkodik a fejlődés előmozdításán szerte a világon. A Herceg iskoláiban bölcseletet, vallást, erkölcstant, valamint magas szintű intellektuális és művészi ismereteket tanítanak. Ádám és Éva iskoláit a gyakorlati szakismeretek, a közösségi kultúra, a gazdasági fejlődés, a kereskedelmi kapcsolatok, a fizikai teljesítőképesség és a polgári kormányzás oktatásának, valamint az alapvető értelmi felkészítésnek szentelik. 52. A bolygók halandói korszakai Az Urantia eddig nem a bolygói fejlődés szokványos útján haladt. Az átlagos világok az emberi lét hét nagy korszakát élik meg, melyeket az isteni Fiak bolygói küldetései határoznak meg. 1. A Bolygóherceg előtti ember kora. E korszakot az erősebb túlélése jellemzi; egyes korai emberfajták teljesen ki is pusztulhatnak. Az ősi emberek vadászok és harcosok. Barlangokban, sziklákon, fakunyhókban laknak. A korai emberfajták megtanulnak tüzet gyújtani, szerszámokat készíteni és nagyvadakat ejteni. Hatalmas szárnyas madarak segítségét veszik igénybe a szállításhoz. Az erkölcsi akarat rendszerint akkor jelenik meg, amikor az ember kifejleszti a kezdetleges nyelvet. Némely kezdetleges néphez átmenetileg Gondolatigazítók érkeznek. 2. A Bolygóherceg utáni ember kora. A Bolygóherceg megérkezésével megjelenik a kezdetleges kormányzat és az emberiség komoly társadalmi fejlődést ér el. A láthatatlan Herceg és az ő látható törzskara igazság-kinyilatkoztatásokat tesz a félelem és tudatlanság természetes vallásának meghaladása érdekében. Az egyes emberfajták sajátos vallási és bölcseleti gondolkodásrendszer kialakításához fognak. A hercegi kor nagy közösségi vívmánya a családi élet megjelenése, melyet a nemek közötti egyenlőség felismerése tesz lehetővé. Az állatok háziasítása és a földművelés lép a vadász kalandos és rendszertelen életének helyébe. A normális fejlődésmenetű világokon az emberfajták komoly előrelépést tesznek a fizikai tökéletesedés és az értelmi képességek megszerzése terén. 3. Az Ádám utáni ember kora. Amikor az emberiség már elérte az állati fejlődés felső határát, egy Anyagi Fiú és Leány érkezik a bolygóra. Az ádámi igazgatási rendszer a vadászpásztor életforma felől a földműves-kertész életforma felé tereli az emberiséget. Rendszerint e korszakban fejeződik be az alkalmatlan emberfajták eltűnése. Az ádámi életplazma serkentőleg hat az ember értelmi képességeire és szellemi fejlődésére. Ez a találmányoknak, az energiaszabályozásnak, a gépi technológiák fejlődésének és a felfedezéseknek a kora. Az összes emberfajta egyetlen színes fajtává olvad össze, melynek bőrszíne az ibolyának egy olívaszínű árnyalata. A nacionalizmus eltűnik és elkezdődik az emberek közötti testvériség kialakulása. Az emberek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a művészetek, a zene, az irodalom, a bölcselet és általában az intellektuális dolgok iránt. A világbéke beköszönte jelzi az Ítélkező Fiú korának nyitányát. 4. Az Ítélkező Fiú utáni ember kora. E korban jön el megtestesült alakban egy Ítélkező Fiú, aki néha több nemzedéknyi időt is eltölt az adott világon. E korszak gazdasági felszabadulást
44
II. rész: A helyi világegyetem hoz. A polgárok általában csak napi két és fél órát dolgoznak, és az így nyert szabadidőtöbbletet önképzésre és a bolygó továbbfejlődésének elősegítésére fordítják. A legtöbb emberben Igazító lakozik. A társadalom visszatér az egyszerű, természetes életmódokhoz. E korszak hozza el a művészetek, a zene és a magasabb rendű ismeretek megszerzésének általános tiszteletét. E kor végét szellemi megvilágosodás jellemzi világszerte, mely előrejelzi az Alászálló Fiú érkezését. 5. Az Alászálló Fiú utáni ember kora. E korszakot az erkölcsi kultúra és a szellemi igazság keresése, valamint a szellemi valóságok jobb megismerésére való fokozott törekvés jellemzi. Új oktatási és kormányzási rendszerek jelennek meg. Miután az Alászálló Fiú visszatért a helyi világegyetemi központra, ő és a Teremtő Fiú elküldi a bolygóra az Igazság Szellemét. Az Igazság Szellemével együtt Gondolatigazítók is érkeznek tömegesen s a normális elmékbe költöznek. E korban az emberek átlagosan több mint háromszáz évig élnek. Egyre kevesebb korlátozó rendszabályt kell hatályban tartani. Leszerelik a hadseregeket és a nemzetek között harmonikus viszony alakul ki. Több nemzet létezik, de csak egy emberfajta, egy nyelv és egy vallás van. 6. A Tanító Fiú utáni ember kora. A Tanító Fiak csoportosan érkeznek az adott világra, hogy előkészítsék a fény és élet korába való átlépést. A természetes halál egyre ritkábbá válik, ahogy egyre több Igazító kapcsolódik eggyé emberi társával még a halandói élet folyamán. Az emberek átlagos élettartama megközelíti az ötszáz évet. A képviseleti kormányzás fokozatosan eltűnik, ahogy a világ elkezdi alkalmazni az egyéni önuralom törvényét. Egyre több ember él igazságosan, kegyelemmel és az Istenfiaknak örömmel szolgálva. 7. A fény és élet kora. A Bolygóherceg felemeltetik a Bolygó Fejedelem rangjára, amikor a bolygó belép a fény és élet korába. A társadalmi testvériség megteremtődése a Földön a következő átalakulásoktól függ: 1. Társadalmi testvériesség – a nemzetközi kapcsolatok sokszorozódása utazáson, társadalmi érintkezésen és versengő játékon keresztül; egy közös nyelv kialakítása. 2. Értelmi keresztbeporzás – a nemzeti és faji irodalom megosztása. Minden egyes nemzetnek meg kell ismernie a többi nép nemzeti érzéseit. 3. Erkölcstani eszmélés – a türelmetlenség és a viszályok erkölcstelenségének leleplezése, olyan szellemi látásmód kifejlesztése, amely alapvető az aranyszabály megéléséhez. 4. Politikai bölcsesség – a problémák megoldásának civilizált módja keresendő a háborúk barbarizmusa helyett. 5. Szellemi látásmód – szellemi átalakulás, a lélek azon képességének fejlesztése, hogy minden halandó szeresse az összes többi halandót. 53. A Lucifer-féle lázadás Lucifer a Lanonandek Fiak első rendjébe tartozott. Egykor őt tartották a több mint hétszázezer Lanonandek Fiú száz legkiválóbbika egyikének. Lucifer ma egyike azon három Csillagrendszer Fejedelemnek a tízezer közül, akik bűnbe estek, hűtlenné váltak a világegyetemi rendhez és fellázadtak a helyi világegyetemi kormányzat ellen. Lucifer és helyettese, Sátán, több mint ötszázezer éven át vezette a csillagrendszert a jerusemi központról, amikor az Egyetemes Atya elárulására vetemedtek. Nehéz feltárni a Lucifer-féle lázadás pontos okát. A Satania csillagrendszer működésében nem volt olyan körülmény, amely kiválthatta volna a lázadás kitörését. Egyszer aztán a Luciferben érlelődő rossz szándékos bűnné változott: öntelt büszkesége önáltatássá fajult. Lucifer több hónapon át próbálkozott, mire meg tudta fertőzni helyettesét a lázadó gondolatokkal, s ettől kezdve Sátán lett Lucifer ügyének szószólója az Urantián. Sátánt
45
II. rész: A helyi világegyetem segítette Kaligasztia, vagyis a Bolygóherceg, és Abaddon, vagyis Kaligasztia kíséretének vezetője, valamint Belzebub, a paradicsomi rendhez hűtlen közteslények vezére. Lucifer egy nyilatkozatban, az úgynevezett Lucifer-féle Szabadság-nyilatkozatban tette közzé az ügyének három alaptételét. A lázadó azt állította, hogy az Egyetemes Atya csak mítosz, melyet a paradicsomi Fiak találtak ki azért, hogy fenntarthassák a hatalmukat a világegyetemekben; vitatta Mihály jogát az uralkodáshoz, a Nappalok Elődeit pedig zsarnokoknak, idegen uraságoknak bélyegezte; a harmadik vádja az volt, hogy a halandói felemelkedési tervben túl sok időt és energiát pazarolnak a szerinte nem is létező beteljesülési cél elérésére. A luciferi nyilatkozatot a Satania éves nagytanácskozásán, az üvegtengeren tették közzé kétszázezer évvel ezelőtt. Lucifer azt ígérte a Bolygóhercegeknek, hogy amennyiben követik őt, teljhatalmú urakká teszi őket a bolygójukon. Mihály kikérte a fivére, Immanuel tanácsát a lázadás kezelésének kérdésében, majd úgy döntött, hogy egyelőre nem avatkozik közbe. Lucifer így szabadkezet kapott a terve kivitelezésében, s ezt a be nem avatkozást is annak ékes bizonyítékaként értelmezte, hogy a világegyetemi kormányzat nem képes megállítani őt. A következő évek a Satania csillagrendszer számára a jó vagy a rossz mellett való döntés nagy megpróbáltatásának időszakát hozták. A Luciferrel szembeni ellenállás vezetését Gábriel vállalta, aki főhadiszállást létesített a Sataniában és átvette a Mihályhoz hű seregek vezetését. Ez valóságos, szörnyű összeütközés volt, jóval halálosabb, mint az éretlen világokon vívott materiális háborúskodások. Az anyag természetű konfliktusokban anyagi élet vész oda, akik viszont a mennyei lázadásban állnak a rossz oldalon, azok az öröklétet veszítik el. A Lucifer-féle lázadás kiterjedt az egész csillagrendszerre. Harminchét Bolygóherceg a lázadók oldalára állt; több százezer lény veszett oda. A felkelés kitörésekor az egész Satania csillagrendszert elvágták a világegyetemi kommunikációs köröktől. Egyetlen Háromságotelért Fiú, melkizedek, főangyal és Ragyogó Estcsillag sem állt a lázadók pártjára, viszont sokan buktak el a morontia társak és a lakóvilági tanítók közül. A legfelsőbb szeráfi rendbe tartozók mind hűen kitartottak, de a felettes szeráfok és a harmadik rendbe tartozó szeráfok közül sokan elvesztek. Az igazgatási feladatokat ellátó angyalok harmada tévelyedett el, s velük a kerubtársak is. Több mint hatszázezer Anyagi Fiú lázadt fel, mint ahogy a köztes teremtmények közül is sokan. A felemelkedő halandók jobban ellenálltak a lázadásnak, mint az alsóbb szellemi rendbe tartozók. A jerusemi felemelkedő létpolgárok közül egy sem veszett oda, ami kissé ironikus, hiszen ez éppen a halandói felemelkedési terv megfelelőségét igazolja, ugyanis bebizonyosodott, hogy a kozmikus lázadás ellen a legjobb védelem a világegyetemi felemelkedés megtapasztalása. Lucifer és Sátán egészen addig szabadlábon tevékenykedett, amíg Mihály urantiai alászállása véget nem ért. A lázadás ügye melletti maradék rokonszenv is elenyészett, amikor a lázadók megtámadták az Urantián megtestesült Mihályt. Mihály alászállása a harminchét lázadó bolygó kivételével az egész csillagrendszerben véget vetett a lázadásnak. A felkelés első napjaiban minden lázadónak kegyelmet ajánlottak; a vezetők közül egy sem élt ezzel, viszont az angyalok és az alacsonyabb rendű lények ezrei megbánták a tettüket és elfogadták a kegyelmet. A Nappalok Elődei még nem alakították ki álláspontjukat azzal kapcsolatban, hogy mi történjék Luciferrel, Sátánnal és bűntársaikkal. Lucifer és Sátán jelenleg őrizetben van az Atya jerusemi átmeneti világain. A helyzetük ezerkilencszáz éven át nem változott. Mihály az Urantia elhagyása előtt még kegyelmet ajánlott Kaligasztiának és Daligasztiának, de ők ezt visszautasították. Kaligasztia még mindig szabadlábon van a Földön, de nincs meg a hatalma ahhoz, hogy megszállja és megrontsa bármely ember elméjét, kivéve, ha az illető maga valóban akarja az ő átkos jelenlétét. Sem Kaligasztiának, sem Daligasztiának nincs ereje szembeszállni a Gondolatigazítókkal és az Igazság Szellemével.
46
II. rész: A helyi világegyetem A csillagrendszeri köröket mindaddig nem állítják helyre, míg Lucifer életben van. Úgy tudni, hogy a kegyelmet elfogadni hajlandó lázadók már mind éltek a lehetőséggel. A világegyetem most arra vár, hogy megszülessék az az uverszai határozat, mely elrendeli a bűnbánatot nem mutató főlázadók létének végét. 54. A Lucifer-féle lázadásból eredő problémák A Lucifer-féle lázadás okozta problémák közül egyik sem okozott több gondot, mint annak kudarca, hogy az éretlen halandók képesek legyenek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság között. Az igazi szabadság a valósággal áll kapcsolatban és tekintettel van a mindenségrendi tisztességre, a testvériségre és az isteni kötelezettségekre. Az igazságot, a tisztességet, a türelmet, a kötelességet és a szellemi értékeket mellőző szabadság öngyilkos dolog. A szabadság ruhájába bújtatott szabadosság a nyomorúságos szolgaság előfutára. Az Atya Isten már akkor megteremtette a megosztozás isteni mintáját, amikor a Fiúval és a Szellemmel első alkotásként létrehozta a Havonát. Az idő és tér világegyetemben a központi világegyetemi mintát másolni szándékozó Fiak és Leányok az Atya teremtőtársai, mint ahogy minden fejlődő világegyetemben minden egyes olyan személy is az, aki az Atya akarata megcselekedésére törekszik. A luciferi bűntett egyfajta kísérlet volta arra, hogy a Sataniában a fényért és életért vívott evolúciós küzdelemben való önkéntes részvétel jogát megvonják mindenkitől, mely részvételre egyébként az Isten adott lehetőséget. A szabadság kiterjesztésének köntösébe bújtatott luciferi nyilatkozat attól a kiváltságtól akarta megfosztani a felemelkedőket, hogy részt vegyenek a sorsuk beteljesülésének alakításában. A bűn lehetősége mindig megvan ott, ahol tökéletlen lényeket ruháznak fel a jó és a rossz közötti választás képességével. Akik nem értik, hogy miért engedi az Isten a rosszat és a bűnt, azok elfelejtik, hogy mind a rossz, mind a bűn jelenléte elkerülhetetlenül szükséges, már ha a teremtmény igazán szabad akar lenni. A szabad akarat nem pusztán bölcseleti fogalom; a szabad akarat világegyetemi valóság. A bűnnel való teljes azonosulás végül nemléthez vezet, de a bűnben való elmerülés és a bűn következményének megmutatkozása között mindig van valamekkora átmeneti időszak. A Nappalok Elődei semmilyen lény létét nem szüntetik meg addig, amíg minden erkölcsi érték ki nem vész mind az illetőből, mind a vele kapcsolatba hozható támogatókból. Lucifernek és Sátánnak megengedték, hogy egy jó ideig tovább művelhessék gonosz tetteiket, és csak ezt követően állították meg őket. A gyermeket nevelők érthetik meg a legjobban azt, hogy Mihály, a Teremtő-atya miért nem sietteti a fiai pusztulását. Immanuel, a Nappalok Hűséges Követője, az orvontoni Legfőbb Végrehajtó és az Isteni Segédkező is mind amellett volt, hogy hagyni kell a lázadást a maga természetes pályáját befutni. Az irgalom miatti időbeli késlekedést a Teremtők rendelik el, és világegyetemi szinten származik jó is abból, ha a bűnös lázadókkal türelmesen bánnak. De az ilyen késedelem nem tart a végtelenségig. Az irgalom jellemezte világegyetemben az igazság győzelme késlekedhet, de hogy eljön valamikor, az biztos. Az irgalom megköveteli, hogy a rossztevők elegendő időt kapjanak a rossz gondolataik és tetteik megválasztásához. Az igazság sohasem pusztítja el azt, amit a kegyelem megmenthet. Amikor egy apa irgalmat mutat valamely tévelygő gyermeke iránt, akkor az hozhat átmeneti nehézségeket a többi gyermeknek. Ennek kockázata eredendően együtt jár a családtagként való léttel. A család minden egyes tagja élvezi a többi családtag helyes viselkedésének előnyét, és mindegyikük szenvedi a többiek helytelen viselkedését. Ám ezek a nehézségek csak átmenetiek; a helytelen testvéri cselekedet következményei sohasem veszélyeztethetik másvalaki kilátásait az örökkévalóságban. A lázadás bűnét mindig ellentételezés követi. A Lucifer-féle lázadás először teljes zűrzavarnak tűnt, azonban a belőle származó előnyök fokozatosan elkezdtek megmutatkozni. Nagyjából húszezer évvel ezelőtt a luciferi bűnből eredő jó mértéke már kiegyenlítette a rossz mértékét. 47
II. rész: A helyi világegyetem Mostanra a rossz gyakorlatilag már nem erősödik tovább, a lázadás jótékony hatásai viszont tovább sokasodnak szerte a felsőbb-világegyetemben. A Lucifer-féle lázadásból eredő jó jelenleg több mint ezerszer akkora, mint a létrehozott rossz dolgok összessége. A Paradicsom felé tartó halandók a felemelkedés során egyre jobban megértik, hogy miként származhat végleges értékű jó az idő által korlátozott rosszból. 55. A fény és élet világa Az evolúciós világok végül belépnek a fény és élet korszakába. Ha egyszer megnyílt ez a fényes kor, mindörökké tart. Amikor a bolygó belép a fénybe és életbe, megjelenik az adott világon egy morontia templom. A morontia templomokat a csillagrendszeri központokon tervezik és a felépítésében a morontia erőtér-felügyelők és a fizikai főszabályozók működnek közre. A templomban háromszázezer fő számára van hely a csendes kozmikus elmélyedésre, a szellemlények kinyilatkoztatásának megtekintésére, a lakóvilágokra történő átkelésre való felkészülésre és az eggyé kapcsolódási ünnepségekre. A fény és élet aranykorába belépett bolygón már egy nyelv, egy vallás és egy emberfajta van. A betegségeket még nem számolták fel teljesen; a kórházakat a baleseti sérültek ellátására és az öregkorral járó betegségek kezelésére tartják fenn. Az emberi kormányok továbbra is működnek. A fény és élet korának későbbi szakaszaira gyakorlatilag eltűnik a semmittevés, a szegénység, az elfajzottság, az elmezavar és a bűnözés. A tudomány, a művészet és az ipar virágzik; a gazdasági életet etikusan szervezik. A háborúkat már csak a történelemből ismerik; nincsenek hadsereget, sem rendőri erők. Az erkölcsösség és a szellemi világlátás térhódításával párhuzamosan a világi kormányzás fokozatosan visszaszorul. Az élet üdítően egyszerű. A fejlettebb halandók még az eggyé kapcsolódás előtt elsajátítják a helyi világegyetemi nyelvet. A fény és élet későbbi korszakaiban élők többsége nem hal meg, hanem eggyé kapcsolódás révén közvetlenül a morontia létbe kerülnek át. Igen örömteliek azok az ünnepi alkalmak, amikor az emberek valamely szerettük búcsúztatására összegyűlnek a morontia templomokban. A világegyetemek is megélik a fény és élet korszakait. Az első akkor köszönt be, amikor egyetlen bolygó belép a fénybe és életbe; a második szakaszt az jelzi, hogy egy egész csillagrendszer állapodik meg a fényben és életben; a harmadik a csillagvilági aranykor szakasza; a negyedik a helyi világegyetemi aranykor; az ötödik és a hatodik szakasznak (a kisés nagyövezeti aranykornak) viszonylag kisebb jelentősége van. Vélelmezhető, hogy a hetedik szakasz, amikor is az egész felsőbb-világegyetem állapodik meg a fényben és életben, mélyreható változásokat eredményez az egész teremtésrészben. 56. Az egyetemes egység A világegyetemek mindensége egyetlen elme által irányított működési rend (mechanizmus). A fizikai, az értelmi és a szellemi valóságokat a Világmindenség Építészeinek tervei szerint hozzák egymással kölcsönös összefüggésbe isteni módon, és egyesítik. A nemszellemi valóságok a tiszta energiából származnak. A tiszta szellem az összes energiarendszer isteni felügyeletének forrása. A tiszta energia és a tiszta szellem láthatólag két különböző dolog, de mindkettő központja a paradicsomi Atyában van – egyek, mert az Isten egy. Az elme nem más, mint szükségszerű kapcsolat a szellemi és az anyagi valóságok között. A Teremtő első gondolatával két valóság jelent meg: a Paradicsom Szigete (energia) és az Örökkévaló Fiú (szellem). Az elme egyesíti az Isten eme két, világegyetemi kifejeződését. Az elme, lévén a Végtelen Szellemtől való felruházottság, szerte a térben és időben egyesített. Az elmeszellem-segédektől a világegyetemek legfelsőbb vezetőinek elméjéig, vagyis a Hét 48
II. rész: A helyi világegyetem Tökéletes Szellem elméjéig, a Legfelsőbb Elméig, minden elmesegédkezés tökéletes összhangban van egymással a Végtelen Szellem elméjén keresztül. Egy az Isten. A szellem és az energia kettős jelenségén keresztül nyilatkoztatja ki magát. A paradicsomi szellemvalóságok hasonlóképpen egyek, de ezen egyetlen szellem kinyilatkoztatása az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem szellemszemélyiségein keresztül, valamint az Atya elő-személyes szellementitásain keresztül megy végbe. Minden szellemi jelenség az Istentől eredeztethető. A teremtményi lét akkor válik tökéletessé, amikor a halandói elme eggyé kapcsolódik egy szellem-résszel. Amikor valamely, az Örökkévaló Fiú Fiai és a Végtelen Szellem Leányai által teremtett halandói elme eggyé kapcsolódik az Atya Gondolatigazítójával, akkor ez az egyesülés egy hármas szellemi felruházottságot kap. Ez a hármas felruházottság éppen olyan tökéletessé válik a véglegesrendűekben, mint amilyen egyesített eredetileg volt a VAGYOKban. A szellem végül Háromság-egyesítetté válik. Az Isten isteni módon egyesített személyiség, és az ő azon felemelkedő gyermekei, akik a Gondolatigazítók Paradicsomra való visszatérése eredményeként eljutnak a Paradicsomra, ugyancsak teljes mértékben egyesített személyiségek lesznek. A személyiség eredendően arra törekszik, hogy minden valóságalkotó elemet egyesítsen. A személyiségkörön keresztül minden egyes teremtmény képes folyamatosan kapcsolatban maradni a személyiségek paradicsomi Atyjával. Bölcseletileg ugyan feltételezhetünk többes Istenségeket és Háromságokat, de az Atya Istennel való istenimádati kapcsolatunk arra utal, hogy egy az Isten. Az Istenségnek három örökkévaló megszemélyesülése van, azonban a paradicsomi Háromságban egy és oszthatatlan Istenséget alkotnak. A felsőbb-világegyetemekben az isteniség a Teremtő Fiakon és Alkotó Szellemeken, a Nappalok Elődein és a Hét Tökéletes Szellemen keresztül nyilvánul meg (működik). A Hétszeres Isten ezen első három szintje a kifejlődő Legfelsőbb Lény összehangoló hatásán keresztül fejt ki a Paradicsom felé, befelé irányuló hajtóerőt. A központi világegyetemben az Istenség-egység tény; a fejlődő világegyetemekben az Istenség-egység elérhető cél. A hét felsőbb-világegyetem megteremtését megelőzően a Legfelsőbb Isten csak szellemi szinteken működött. A nagy világegyetem Teremtői ösztönözték a Mindenható Legfelsőbb teremtői előjogainak kifejlődését. Ez az új Istenség-hatalom mellérendelődik a Legfelsőbb szellemi személyének azon a Legfelsőbb Elmén keresztül, mely a Végtelen Szellem végtelen elméjéből vette eredetét. A halandók csak akként foghatják fel az Istenség-egységet, mint amely a Legfelsőbb Lény hatalom-személyiség szintéziséből alakul ki. Az evolúciót a világegyetemekben a világegyetemi lakosoknak szánt Istenségkinyilatkoztatások kísérik, mégpedig egyre teljesebb kinyilatkoztatások. A felemelkedő halandók még az előtt megtapasztalhatják az Istenség személytelen jelenlétét, hogy megismernék ezeket az Istenségeket személyesen. Ahogy a tér és az idő fejlődése kibontakozik, úgy működik a Legfelsőbb Isten egyre teljesebben, és úgy kezdik meg a háttérbe vonulást a Teremtő Fiak és az Alkotó Szellemek, a Nappalok Elődei és a Tökéletes Szellemek. A Legfelsőbb Lény egyesíti az isteniséget térben és időben. Ő képviseli a halandó által felfogható, legmagasabb Istenség-szintet. Rajta keresztül tanulják meg az emberek megtapasztalni az abszonit elmét, az örökkévaló szellemet és a paradicsomi személyiséget. A helyi világegyetemben született, a felsőbb-világegyetemben nevelkedett s a központi világegyetemben felkészített véglegesrendűek számára megadatik majd annak lehetősége, hogy megértsék, miként egyesül a Hétszeres Isten a Legfelsőbben.
49
II. rész: A helyi világegyetem Amint a világok megállapodnak a fényben és életben, a fejlődőképes halandók fő foglalatossága az Istenség felfogható elemeinek – az igazságnak, a szépségnek és a jóságnak – a tanulmányozása lesz a bölcseleten, a mindenségtanon és az isteniségen keresztül. Ezek a vonások képviselik az Istenség kinyilatkoztatását a tér és az idő világai számára. Az örökkévaló igazság a paradicsomi Fiak segédkezése. Az egyetemes szépség a Paradicsom Szigetének tükröződése. Az isteni jóság a Végtelen Szellem segédkezésében nyilvánul meg leginkább. A szeretet, vagyis az igazság, a szépség és a jóság összessége nem más, mint az ember felfogása az Istenről mint az ő Atyjáról. A szeretet Istenének egyre jobb megértése megtermi az isteniség gyümölcseit: az értelemre épülő békét, a társas fejlődést, az erkölcsi megelégedést, a szellemi örömöt és a mindenségrendi bölcsességet. A szeretet a legnagyobb dolog a világegyetemben. Az Isten szeretet. A szeretet a vágy arra, hogy másokkal jót tegyünk.
50
III. rész: Az Urantia története
57. Az Urantia keletkezése Közel egybillió évvel ezelőtt tett jelentést egy uverszai felügyelő a Nappalok Elődeinek arról, hogy immár kedvezőek a materializációs feltételek az Orvontonhoz tartozó térövezetben. Kilencszázmilliárd évvel ezelőtt adták ki az engedélyt a térerő-szervezőnek és csapatának, hogy útnak induljon és beindítsa azt az energiaforgatagot, melyből az Andronover csillagköd lett. Hatszázmilliárd évvel ezelőtt az Andronover csillagköd elérte a legnagyobb tömegét. Ekkor a csillagköd forgási sebessége növekedni, gravitációja pedig csökkenni kezdett, és az eredeti anyagtömeg két átellenes oldalán egy-egy óriási nyúlványt formálva gáz kezdett el távozni. Ötszázmilliárd évvel ezelőtt alakult ki az Andronover csillagrendszer első napja. Kétszázmilliárd évvel ezelőtt jöttek létre a Nebadon legrégibb bolygói. Hatmilliárd évvel ezelőtt született meg a napunk, amikor az Andronover csillagköd sűrűsödése zajlott. Naprendszerünk, a Monmatia eredete nem szokványos. Egy hatalmas csillagrendszer, az Angona közelítette meg a Monmatiát, melynek gravitációja csillaggázokat vont el a naptól, s ebből lettek a naprendszerünk bolygói, meteorjai és pora. A bolygók ma már inkább az Angona síkjában mozognak, s nem a napunk egyenlítői síkjában. A csillagászokat gondolkodóba ejtő ellentétes irányú mozgások, melyeket egyes bolygók a nap körüli pályán haladva mutatnak, onnan erednek, hogy e bolygók anyaga az Angona csillagrendszernek a napunk gravitációs vonzása alá került részéből származik. A Jupiter és a Szaturnusz a születésük után másodlagos napként ragyogott; e bolygókat a mai napig is főként gáz alkotja. Hárommilliárd évvel ezelőtt a naprendszerünk már eléggé hasonlított a mai elrendeződésére. A bolygók persze kisebbek voltak; egy ideig a Föld nem sokkal volt nagyobb a Holdnál. Másfél milliárd évvel ezelőtt volt a legerősebb a tűzhányó-tevékenység a földön. Fokozatosan kialakult a kéreg, és a légkör is lassan kezdett felépülni. Egymilliárd évvel ezelőtt az Urantiát hivatalosan is bejegyezték a Nebadon fizikai nyilvántartásaiba. Ahogy a hűlés folytatódott, létrejött az első óceán, mely több mint másfél kilométer mély édesvíz-tömeggel borította az egész bolygót. Ötvenmillió évvel később egyetlen nagy földrész és egyetlen óceán létezett. E korszakot a lávafolyamok, a földrengések és az erős viharok jellemezték. Kilencszázmillió évvel ezelőtt egy sataniai felderítő csapat azt javasolta, hogy az Urantiát tizedes bolygóként vagyis életkísérleti világként sorolják be. Hatszázötven-millió évvel ezelőtt a földrészek szétválása megkezdődött, s a tengerekben elkezdett kialakulni az élethez szükséges sótöménység, s ezzel az Urantia már csaknem készen állt arra, hogy a parti tengerekben megtelepülhessen az élet. 58. Élet létesítése az Urantián Az élethordozók minden tizedik lakható bolygón kísérletek folytatnak az életformákkal abból a célból, hogy fejlettebb élőlény-fajtákat hozzanak létre. Az Urantia a hatvanegyedik ilyen kísérleti világ a Sataniában. Az élethordozók a bolygónk esetében nátrium-klorid alapú életminta mellett döntöttek. Minden földi élet sóoldatos közegben fejlődött ki; az emberi vér
III. rész: Az Urantia története ténylegesen is ebben a sóoldatban fürdet minden testi sejtet. Az élethordozók akkor telepítették meg az életet, amikor az óceán vize kellően sóssá vált, a védett beltengerek nagy számban létrejöttek és a légköri viszonyok is kedvezően alakultak. Az élethordozók ötszázötven-millió évvel ezelőtt indították be az eredeti urantiai életminták működését azzal, hogy három ősi beltengeri helyszínen egyidejűleg telepítették meg azokat: Eurázsiában/Afrikában, Ausztráliában és Grönlandon/Amerikában. Három azonos életanyagcsomagot helyeztek el s ezzel biztosították, hogy a földrészek sodródása mellett is mindegyik nagy földtömegen lehessen élet. Ötvenmillió éven belül a tengervízi növényi élet szépen megtelepedett. Az állati élet négyszázötven-millió éve fejlődött ki. Az állati szervezetekbe való átmenetre a védett, trópusi tengeröblökben, valamint az egymástól távolodó földrészek partvonalai mentén került sor. Ennek az átalakulásnak a lehetősége benne volt az eredeti életmintákban, és maga az átalakulás fokozatosan ment végbe. A növények vagy az állatok közé aligha sorolható iszappenész-formák e kor fennmaradt emlékei. A genetikai mutációk teljesen természetes dolgok. Időről időre új fajok képesek megjelenni; az új életformák hirtelen tűnhetnek fel. Bár a legegyszerűbb és a legfejlettebb élő szervezetek között vannak kapcsolódási pontok, az ember előtt élt legfejlettebb állatok és a legkorábbi emberi lények között nem találunk ilyet. 59. A tengervízi élet az Urantián Az Urantia egymilliárd éves története öt nagyobb korszakra osztható: az élet előtti kor (földtörténeti alsó őskor), az élet hajnalának kora (földtörténeti felső őskor), a tengervízi élet kora (földtörténeti ókor), a korai szárazföldi élet kora (földtörténeti középkor) és az emlősök kora (harmad- és negyedidőszak). A tengervízi élet korának kezdetén a növények és az állatok már elég jól elterjedtek a tengerekben és a növényvilág elindult meghódítani a szárazföldet. Négyszázmillió évvel ezelőtt hirtelenül megjelentek az első többsejtű állatok. Kifejlődtek a trilobiták (háromkaréjúak) és hosszú időre ők lettek a tengerek urai. A szárazföldek rendszeresen víz alá kerültek és újra kiemelkedtek. Az amerikai földrészt több alkalommal csaknem teljesen elborította a tenger. Grönland partjait a Golf-áramlat vize melegítette. Ekkoriban képződtek az olyan üledékes kőzetek mint a törmelékkőzet, a homokkő, az agyagpala és a mészkő. Háromszázhatvan millió évvel ezelőtt a tengervízi élet képviselői között moszatok, szivacsok, egysejtű szervezetek, háromkaréjú ősrákok és egyéb rákfélék voltak. A karlábúaknak háromezer változata jelent meg ennek az időszaknak a végére, de csak mintegy kétszáz fajtájuk maradt fenn máig. Háromszázötven millió évvel ezelőtt kezdődtek meg a nagy áradások a kontinenseken. E korszakot a mészkőképző algák által kiválasztott mészkő hatalmas mennyiségben való lerakódása jellemezte. Háromszáztíz millió évvel ezelőtt a gerincesek előtti fejlettségi szintek mindegyikének jelen voltak képviselői a tengerekben. Kifejlődtek a tengeri férgek, egyes medúzafajok, a korallok és a modern szivacsok. A fejlábúak is megjelentek, és a mai gyöngynautiluszok, polipok, tintahalak és kalmárok formájában maradtak fenn. A héjas állatok között jelen voltak az egyhéjú és a kéthéjú haslábúak képviselői – különféle csigák, kagylók, osztrigák és fésűkagylók – valamint a kagylós-héjas karlábúak is. Háromszázmillió évvel ezelőtt egy újabb nagy áradásos korszak köszöntött be. A szárazfölddel együtt víz alá került állati és növényi anyagokból lettek a mai gáz-, olaj-, zink- és ólomkészletek.
52
III. rész: Az Urantia története Kétszáznyolcvanmillió évvel ezelőtt a földrészek ismét jelentős emelkedésbe kezdtek. A trilobiták kora leáldozott. A puhatestűek lettek a tengerek urai; egyes fajtáik ötméteresre is megnőttek. A korallzátony-képződés felgyorsult. Ekkor jelentek meg a kezdetleges vízi skorpiók, majd nem sokkal utánuk kifejlődtek az első ténylegesen is lélegző skorpiók. Kétszázötvenmillió évvel ezelőtt hirtelenül megjelentek az első gerincesek a halak családjában. A szárazföldet gyorsan meghódították a növényi élet új formái. Hirtelen megjelentek a páfrányok és gyorsan el is terjedtek a szárazföldön. Némely fajuk harminc méter magasra nőtt. Kifejlődtek a lomb nélküli fák. A földi légkör oxigéntartalma ekkor kezdett növekedni. Kétszáztízmillió évvel ezelőtt ismét meleg vizű tengerek borították Észak-Amerikát és Európát. Ezekből a meleg tengerekből másztak ki a csigák, a skorpiók és a békák. Őket rövidesen követték a pókok, a csótányok, a tücskök, a sáskák és a hetvenöt centiméteres szitakötők. Kétszázmillió évvel ezelőtt mentek végbe a legerőteljesebb szénképződési folyamatok világszerte. Százhetvenmillió évvel ezelőtt nagy evolúciós változások zajlottak le. Szárazföldek emelkedtek fel és óceánaljzatok süllyedtek le. A földkéreg nagymértékű felgyűrődéseket szenvedett, és tavak és beltengerek száradtak ki. Két új éghajlati tényező jelent meg – az eljegesedés és a szárazság. A tengervízi fajok ezrei pusztultak ki. E korszakot a 100.000 élőlény-faj közül kevesebb mint ötszáz élte túl. Az enyhe éghajlatot a rideg éghajlati viszonyok váltották fel. A rovarok gyökeres átalakulásokon mentek keresztül, hogy alkalmazkodjanak a télhez és a szárazsághoz. A biológiai hányattatások kora elpusztított minden olyan életformát, mely nem rendelkezett a szükséges túlélőképességgel. A tengervízi élet korának végére a szárazföldek nagy részét növénytakaró borította, s a légkör ideálissá vált a tüdővel légző állatok számára. Az urantiai élet nagy óceánbölcsője betöltötte a szerepét. 60. Az Urantia a korai szárazföldi élet időszakában Száznegyvenmillió évvel ezelőtt két teljesen kifejlett hüllőfaj jelent meg a színen, s ezekből származtak le a krokodilok, a tengeri kígyók, a repülő hüllők és a dinoszauruszok. Az első dinoszauruszok tojásrakók voltak és igen kicsiny aggyal rendelkeztek. Néhány millió évvel később megjelentek a színen az első emlősök, de rövidesen ki is pusztultak. Százhúszmillió évvel ezelőtt a dinoszauruszok mindenféle formában és méretben jelen voltak. A nagyobb testű dinoszauruszoknak olyan sok élelemre volt szükségük, hogy éhen vesztek s a fajtájuk ki is pusztult. Száztízmillió évvel ezelőtt mutáció révén jelentek meg a tengeri sünök. Kifejlődtek a rákok és homárok, és a halak törzsfejlődése is folytatódott. Tengeri kígyók lepték el a tengereket és miattuk kipusztulás fenyegetett minden halfajt. Kilencvenmillió évvel ezelőtt jelentek meg a zárvatermő növények, a fügefák, a tulipánfák és a magnóliák, melyet a kenyérfák és a pálmák elterjedése követett. Hatvanötmillió évvel ezelőtt a növényvilág nagy fejlődésen ment keresztül, mert megjelentek a modern fák, közöttük a bükk, a nyír, a tölgy, a dió, a szikamór, a juhar és a mai pálmák. Gyümölcstermő növények, fűfélék és gabonafélék sokfelé előfordultak. A magvas növények jelentik a második legnagyobb jelentőségű eseményt az evolúcióban (magának az embernek a megjelenése után). A virágos növényeknek egyre több módosulata jelent meg és terjedt el az egész világon. Hatvanmillió évvel ezelőtt a szárazföldi teknősök akkorára nőttek, hogy a szélességük elérte a hat métert. Ekkoriban terjedtek el a mai krokodilok és kígyók.
53
III. rész: Az Urantia története Ötvenötmillió évvel ezelőtt hirtelenül megjelent minden madár őse, egy kistestű, galambszerű teremtmény. E lény volt az Urantián harmadjára megjelent repülő teremtményfaj; közvetlenül a hüllők csoportjából származott le. E korszakkal zárult le a kontinensek sodródásának és a mai hegységek kialakulásának időszaka. A páfrányerdőket nagyobbrészt felváltották a fenyők és a szikvójafenyők. E korszak végére a biológiai színtér készen állt a korai emlősősök megjelenéséhez. 61. Az emlősök kora az Urantián Az emlősök kora közel ötvenmillió évet tesz ki, mely a méhlepényes emlősök megjelenésének korával kezdődik és a jégkorszak végéig tart. A túlélés szempontjából az emlősök több téren is előnyben vannak a többi életformával szemben. Rendelkeznek a környezetükhöz való alkalmazkodás képességével, jóval intelligensebbek, mozgékonyak, viszonylag fejlett utódokat hoznak világra, és táplálják és védelmezik a kicsinyeiket. Ötvenmillió évvel ezelőtt Észak-Amerikában hirtelenül megjelentek a méhlepényes emlősök, melyek őse egy kistestű, élénk életet élő, ugráló, húsevő dinoszaurusz volt. Negyvenötmillió évvel ezelőtt gyors fejlődésnek indultak az emlősállatok fajtái. Igen elterjedt volt egy kistestű, tojásrakó fajtába tartozó emlős. Ausztráliában ekkor már léteztek a kenguruk ősei. Megjelentek a kistermetű lovak, az orrszarvúak, a tapírok, az ősdisznók, a mókusok, a makik, az oposszumok és a majomszerű teremtmények. Kifejlődött egy három méter magas strucc-szerű madár is, mely a későbbi idők nagy vándormadarainak őse lett. Ezek a korai emlősök a szárazföldön, a vízben, a levegőben és a fák koronájában éltek. Voltak tejmirigyeik, a testüket kiterjedt szőrzet borította, két fogsort növesztettek és nagy aggyal rendelkeztek. Észak-Amerika ekkoriban Ausztrália kivételével minden földrésszel összeköttetésben volt; a világot ezek a kezdetleges emlősök népesítették be. Harmincötmillió évvel ezelőtt köszöntött be a méhlepényes emlősök tündöklésének kora. A dinoszauruszfajok kiveszőben voltak. Több emlőscsoport fejlődött ki egy mára már kihalt kétéltű állatfajból, mely a macska és a fóka keverékére hasonlított. A kutyák ősei Európában fejlődtek ki. Megjelentek a rágcsálók is. Harmincmillió évvel ezelőtt kezdődött meg a modern emlősfajták kialakulása. Megjelentek a legelő állatok között az első patások. A lovak és a vízilovak fejlődése folytatódott. Egy kistestű, disznószerű teremtmény szintén kifejlődött, mely a mai disznók, a pekarik és a vízilovak elődje lett. Megjelentek a színen a tevék, a lámák és az ősi makik. Az emlősök egy csoportja a tengereket választotta és belőlük lettek a bálnák, a delfinek, a fókák és az oroszlánfókák ősei. Ekkor már léteztek a modern madárfajok is. Húszmillió évvel ezelőtt a Bering földnyelv a víz fölött volt. Szarvasok, tulkok, tevék, bivalyok és orrszarvúk vándoroltak Ázsiából Észak-Amerikába. Ötven elefántfaj terjedt el szerte a világon – Ausztráliát kivéve. Az óriásdisznók kipusztultak. Tizenötmillió évvel ezelőtt lovak hatalmas csapatai nyargalásztak Észak-Amerika nyugati részén. Ázsiában megjelentek a kezdetleges majmok és gorillák. Kifejlődtek a farkasok és a rókák is; a macskák családját a párducok és a kardfogú tigrisek képviselték. Tízmillió évvel ezelőtt kezdődött el az állatok utolsó, az egész világra kiterjedő nagy vándorlása. A tevék eljutottak Kínába; lajhárok, tatuk, antilopok és medvék vándoroltak Észak-Amerikába. Afrikában kifejlődött a zsiráf. A masztodonok Ausztrália kivételével minden kontinensen elterjedtek. A tengeráramlatok eltolódtak és az időszakos széljárás is megváltozott. Európa és Észak-Amerika egyes területei 9.000 méternél is magasabbra emelkedtek; a magasan fekvő területeken kialakuló vastag hótakaró később lefelé mozgó, szilárd jégár kialakulásához vezetett.
54
III. rész: Az Urantia története Kétmillió évvel ezelőtt vette kezdetét az eljegesedések sorozata. A jégkorszakokban a jégár hol kiterjedt, hol visszahúzódott, mely mély nyomot hagyott a földfelszínen. Sok állatfaj kipusztult, más fajokat pedig gyökeresen átalakítottak a folyamatos vándorlások. ÉszakAmerikában az utolsó eljegesedés eltüntette a lovakat, a tapírokat, a lámákat és a kardfogú tigriseket. A jégkorszakok sora harmincötezer évvel ezelőtt ért véget. 62. Az emberi kor hajnalának ősi fajai A jégkorszak nagy eseménye az ősember evolúciós megjelenése volt. Néhány millió évvel ezelőtt az észak-amerikai makik átkeltek az akkori Bering földnyelven és megtelepedtek Indiában. Ott aztán egyesültek a központi élettelepítési tevékenységek eredményeként kifejlődött egyéb, a továbbfejlődés szempontjából kedvező fajtákkal s így egy felsőbbrendű makifajta jött létre. Amikor az éghajlati és a geológiai viszonyok változása miatt ez a terület elszigetelődött a világ többi részétől, ezek a fejlettebb makik úgy tudtak sokasodni, hogy az alsóbb rendű fajták nem rontották le az állományt. Kevéssel több mint egymillió évvel ezelőtt a makikból hirtelen leszármaztak a mezopotámiai korai emlősök. E korai emlősök testmagassága kilencven centiméter volt, húst ettek és szembefordítható hüvelykujjuk és fogásra alkalmas nagy lábujjaik voltak. Az addig létezetett összes állatfajhoz képest ők rendelkeztek a – testtömeghez viszonyított – legnagyobb aggyal. Ezek a teremtmények számos különböző érzelmet mutattak és különféle ösztönökkel rendelkeztek; az ember irracionális félelmei ebben a korban gyökereznek. A korai emlősök körében erős törzsi szellem uralkodott és nem haboztak háborút indítani az alsóbbrendű szomszédaik ellen. A fajuk a selejtező túlélés révén fokozatosan továbbfejlődött. Ezer éven át sokasodtak, és elterjedtek az egész mezopotámiai félszigeten. Hetven nemzedékkel később a szüleiknél jóval fejlettebb ikrek születtek az egyik korai emlős párnál. Ezek a középemlősök nagyobb aggyal és nagyobb testtel rendelkeztek, a testüket kevesebb szőrzet borította, a lábaik hosszabbak, a kezeik pedig rövidebbek voltak, mint a szüleiké. Valamivel százhúsz centiméternél magasabbra nőttek és felegyenesedve jártak. E középemlős ikerpárt rövidesen a korai emlős törzs vezetőiként fogadták el a többiek. Az ikrek kezdetleges közösségszervezési és munkamegosztási formákat alakítottak ki. Párosodtak, s az ennek eredményeként született huszonegy kicsinyük alkotta az új fajuk magját. Amikor a középemlősök megsokasodtak, háborúskodás tört ki, s végül a korai emlősök eltűntek a színről. Az új faj tizenötezer éven át sokasodott tovább. Ezekben a középemlősökben egyes kezdetleges emberi vonások már megjelentek. Köveket gyűjtöttek fegyverként való felhasználás gyanánt, egymással is háborúztak, élelmet halmoztak fel, és otthonaikat a fák koronájában és a föld alá építették. Az első középemlős megjelenését követő hatszázadik nemzedékben az egyik fejlett párnak olyan ikrei születtek, melyekből a főemlősök, vagyis az emberi faj közvetlen elődei lettek. Ugyanebben az időszakban egy másik középemlős-párnak is ikrei születtek, melyekből viszont a modern majomfélék ősei lettek. A felsőbbrendű ikrek a felmenőikhez viszonyítva már inkább voltak emberiek mint állatiak. Az ő testükön még ritkább volt a szőrzet, teljesen kifejlett emberi kezük és lábuk volt, és egymással jelek és hangok segítségével kommunikáltak. Százötven centiméternél valamivel magasabbra nőttek. Már kiskorukban is mindig felegyenesedve akartak járni. Tizennégy éves korukban az ikrek elhagyták a törzsüket. A leszármazottaik a mezopotámiai félszigeten éltek, ahol el tudtak különülni a kevésbé értelmes unokatestvéreiktől. Kilencszáz nemzedékkel később – mintegy 993.000 évvel ezelőtt – e főemlős-törzsben bekövetkezett genetikai másulat eredményeként egy újabb ikerpár született, s ők voltak az első igazi emberi lények. Nekik már tökéletes emberi kezük és lábuk volt; képesek voltak sétálni és szaladni is. Az ikrek szavakkal, valamint jelekkel és jelképekkel kommunikáltak. Ez
55
III. rész: Az Urantia története az első két emberi lény sokféle érzelem kimutatására volt képes, beleértve a kíváncsiságot, a csodálatot, a hiúságot, a félelemmel vegyes tiszteletet, a hódolatot, az alázatot, a sajnálatot, a szégyent, a szeretetet, a gyűlöletet, a bosszút és a féltékenységet. Nagyjából kilencéves korukban az ikrek megesküdtek egymásnak, hogy egymásért fognak élni. Két évvel később úgy döntöttek, hogy megszöknek; el is hagyták a törzsüket és új életet kezdtek együtt. Ez a tudatos döntés volt az a pillanat, amikor a bölcsesség elmeszelleme először lépett működésbe a földön. Az ikerpár tagjait igazi emberi lényként ismerték el, és az Urantiát hivatalosan is felvették a lakott világok nyilvántartásába. 63. Az első embercsalád Andon és Fonta, az első két emberi lény, több szempontból is a legfigyelemreméltóbb emberpár volt az Urantián valaha élt emberi lények közül. Minden tekintetben felsőbb rendűek voltak a közvetlen leszármazottaiknál és alapvetően különböztek minden elődjüktől. Azon döntésük, hogy elhagyják a főemlősök törzsét, magas rendű elmeműködésre utal. Tudták, hogy ők többek, mint egyszerű állatok; rendelkeztek személyiséggel és Gondolatigazító lakozott bennük. Mielőtt otthagyták volna a főemlős-törzset, az otthonuktól félnapi járásra az egyik fa tetején menedéket készítettek. A főemlősökhöz hasonlóan ők is féltek a földön éjszaka, de mivel tudták, hogy éjjel kisebb valószínűséggel fogják követni őket, nem sokkal alkonyat előtt indultak útnak. Az északra vezető útjukon Andon és Fonta kovaköveket gyűjtött, hogy később majd felhasználhassák azokat. E kövek szikraképző képességét Andon fedezte fel véletlenül. Több sikertelen kísérletet követően végül rájöttek, hogyan kell tüzet gyújtani a kovakövek és egy madárfészek segítségével. Andon és Fonta megértette, hogy a felfedezésük révén dacolhatnak az éghajlati viszonyokkal és eltávolodhatnak a meleg éghajlatú területektől. Két évvel azt követően, hogy elvonultak, Fonta életet adott az első gyermeküknek, Szontadnak. Andonnak és Fontának tizenkilenc gyermeke született, és láthatták csaknem ötven unokájuk és több dédunokájuk születését is. Ez a nagy család négy sziklabarlangban élt, melyeket kovakő-szerszámokkal kivájt átjárók kötöttek össze. Nem nagyon szakadtak el egymástól, mert láthatólag felismerték, hogy elszigetelt és különleges csoportot alkotnak. A család csoportosan vadászott, de sohasem távolodott el messzire az otthontól. Andon és Fonta negyvenkét évet élt; a leszármazottaik még húsz nemzedéken át együtt maradtak. A korai idők andonfi népe a mai eszkimókhoz hasonlítható. Ők voltak az első teremtmények, akik állatbőrökkel fedték be a testüket a hideg elleni védekezésül. Közösségeket alkottak és megosztották egymás között a munkát. A mai embereknél jobban tűrték a fájdalmat. A család iránti hűségük nagyon erős volt. A legtöbb nemes emberi vonásunk ebben a kezdetleges embercsoportban kezdett megmutatkozni először. Idővel az andonfiak száma megnőtt. Törzsi háború törtek ki. A fejlettebb csoportok legjobb fajtái körében komoly veszteségek keletkeztek; a legértékesebb emberi fajták egy része örökre eltűnt a föld színéről. Az andonfiak észak felé terjeszkedtek, de a harmadik eljegesedés megállította őket. A meleg vizű Északi-tengerhez tartó folyók mentén több mint ezer települést létesítettek. Az andonfiak ügyesen álcázták az otthonaikat és nagyon ügyesek voltak a kőből készült hálótermek építésében. Félelmet nem ismerő vadászok voltak, szinte csak húson, vad bogyókon és gyümölcsökön éltek. Jól elsajátították a kovakő-eszközök készítésének módszereit is. A korai idők andonfi népe bizonyos tekintetben olyan fejlett gondolkodást mutatott, melynek szintjét a leépülő utódaik mintegy félmillió évig nem is voltak képesek újra elérni.
56
III. rész: Az Urantia története Az andonfiak féltek az elemektől: a mennydörgéstől, a villámlástól, az esőtől, a havazástól, a jégesőtől és a jégtől. Főként állathúson éltek, ezért alakult ki náluk az állatok imádatának egy formája. Az andonfiak vallási szertartásainak később részévé váltak az áldozások is. Már tízezer éve tartott az andonfiak leépülése, amikor Onagar, a kiváló elme és nagy szellemi vezető vette át a törzsek vezetését. Onagar békét teremtett a törzsek között és népét a „Lélegzetadó” imádatára vezette. A mai Káspi-tenger közelében lévő településen létesített központból ő küldte ki a világ első hittérítőit. Az Onagar által meghonosított törzsi kormányzás igen hatékonyan működött. Andon, Fonta és sok egyenes ági leszármazottjuk is kapott Gondolatigazítót, azonban az Igazítók és az őrangyalok csak Onagar korától kezdve érkeztek nagyobb számban a bolygónkra. 64. A színes evolúciós emberfajták A korai idők andonfi népe észak felé vándorolt, mert nem akartak keveredni a délen élő majomtörzsekkel. Az északi területeken uralkodó hideg időjárás és a gyakori éhezés cselekvésre, leleményességre és találékonyságra ösztönözte őket. Andon és Fonta után százezer évvel az andonfiak tudása és Onagar kultúrája eltűnőben volt a földön. Egyre kevesebb kezdetleges település maradt meg a Lélegzetadó imádata mellett. A kultúra, a vallás és a kőszerszám-készítés mélyponton volt. A korábbi idők fejlett hagyományait valamilyen mértékben csak az angliai foxhalli népek és az északnyugat-indiai Badonan-törzsek őrizték. A foxhalliak, mint a legnyugatabbra élők, képesek voltak megőrizni a fajtájuk tisztaságát és életben tartották a kezdetleges vallási szokásaikat. Megőrizték a kőeszköz-készítési ismereteket is, s e tudást később az utódaiknak, az eszkimóknak is átadták. A korai népek településeinek maradványai többségében az angol Csatorna és az Északi-tenger vize alatt találhatók. Az indiai hegyvidék lábánál, a Badonan-törzsek között egy másik kulturális központ küzdött a túlélésért. A síkvidéket fenyegető áradásoktól való félelem évezredeken át meglehetősen elszigetelte ezeket a törzseket. A Badonan-fajta kevert leszármazottaiból lettek a neandervölgyiek. A neandervölgyiek kiváló harcosok, remek vadászok és nagy utazók voltak. A kőszerszámaik minősége megközelítette az Andon korában elért színvonalat. A neandervölgyiek babonás népek voltak – féltek a felhőktől, a ködtől, a sötétségtől és az egyéb természeti jelenségektől. Embereket áldoztak, csak hogy előcsalogassák a holdat. A negyedik és az ötödik eljegesedés időszakában a neandervölgyi kultúra elterjedt mindenfelé és meghódította a világot. Ötszázezer évvel ezelőtt, nagyjából a Bolygóherceg megérkezésének idején, a viszonylag tisztább vérű Badonan-törzsek nagy faji küzdelmekbe bonyolódtak. A több mint száz évig tartó háborúskodás után Andon és Fonta leszármazottaiból csak mintegy száz család maradt meg. E badoniták között élt az a férfi és nő, akiknek szokatlanul értelmes gyermekei születtek; ezeknek a gyermekeknek a bőrszíne eltérő volt. Ötüknek vörös, két-két gyermeknek narancsszín, indigó és zöld, négy-négy gyermeknek pedig sárga és kék volt a bőre. Ez lett a szangik család, az urantiai hat színes emberfajta őse. A szangik népek százezer éven át sokasodtak, meghódították az indiai hegyek előterében lévő dombvidéket és egymással is keveredtek. Akkoriban India lett a valaha volt leginkább kozmopolita hely a földön. Először a vörös szangik fajta hagyta el a szülőföldjüket. Amint a létszámuk elegendően nagyra nőtt, elindultak északkelet felé, hogy meghódítsák Ázsiát. Őket a sárga törzsek követték, akik végül a Bering földnyelven át kiszorították a rézbőrű népeket Ázsiából Észak-Amerikába. A vörös emberfajtát három olyan kevert fajú törzs követte, melyekben a narancsszín és a kék emberfajta genetikai öröksége dominált. A tisztább vérű vörös emberfajta Észak-Amerikában 57
III. rész: Az Urantia története maradt, míg a többiek együtt vándoroltak tovább Mexikó és Közép-Amerika felé, ahol később csatlakozott hozzájuk egy, a vörös és a sárga fajtából álló keverék népcsoport. Ezek az utazók vegyes házasságokat kötöttek, és ebből egy olyan új emberfajta jött létre, mely kevésbé volt harcias, mint a tiszta vörös fajta. Ötezer év alatt ez az új nép három nagyobb csoportra oszlott, és megalapították a mexikói, a közép-amerikai és a dél-amerikai civilizációt. Nyolcvanötezer évvel ezelőtt a Bering földnyelvet elborította a tenger, s ezzel a vörös emberfajta elszigetelődött az amerikai kontinensen. A szangik fajták közül a vörös volt az első, mely törzsi kormányzást alakított ki, azonban a belháborúk és a törzsek közötti harcok miatt csaknem kivesztek. Hatvanötezer évvel ezelőtt Onamonalonton vezetésével egy időre sikerült békét teremteni a rézbőrű törzsek között azzal, hogy felélesztették a Nagy Szellem imádásának szokását. E nagy tanító intelmei az idők során feledésbe merültek, azonban a leszármazottai, a feketelábú indiánok még ma is élnek. Először a sárga emberfajta létesített valódi településeket, és a fő foglalatosságuk a földművelés lett. A vörös fajtához képest kevésbé voltak értelmesek, azonban társadalmi és közösségi téren ők voltak a legfejlettebbek minden szangik nép közül. Ők tudtak viszonylag békében élni egymással. Szellemi vezetőjük Szinglangton volt, aki az „Egy Igazság” imádatára tanította őket. A vörös és a sárga fajták leszármazottai Ázsiában eljutottak a keleti félszigetekre és az óceáni szigetvilágra is; belőlük lettek a mai barna emberek. A kék ember nyugat felé vándorolt, követve az andoni törzsek európai útvonalát. Itt aztán találkoztak a neandervölgyiekkel, s a két emberfajta keveredése azonnal jótékony hatással volt a neandervölgyiekre. A kék emberfajta rendelkezett a vörös ember intelligenciájával és a sárga ember érzelemgazdagságával. Ennek az emberfajtának köszönhető a modern civilizáció számos vívmánya; a korai kőkorszakot tanulmányozók Európa szerte számos nyomát találták a kék ember eszközeinek, csontjainak és kultúrájának. A kék emberfajta nagy vezetője Orlandof volt. Az ő leszármazottaiknak a sárga, a vörös, a nodfi és az ádámi fajtával való keveredése adja a mai fehér emberfajták biológiai alapállományát. Az Arab-félszigeten maradt kék emberek összekeveredtek más emberfajtákkal, különösen a sárgával. E keveréket a később megjelent ibolyaszín emberfajta nemesítő hatása érte, s belőlük lettek a mai arabok. A narancsszín emberfajta kiemelkedő vonása a mindenféle építmény emelése iránti vágy volt, még olyan is megesett náluk, hogy azon versengtek, hogy ki tudja magasabbra halmozni az összehordott köveket. Ők voltak az első szangik népek, akik dél felé, Afrikába vándoroltak. A fajtájukat a zöld ember pusztította ki, de előtte még Porshunta vezetésével nagy kultúrát teremtettek Armageddonban. A narancsszín emberfajta százezer évvel ezelőtt semmisült meg. A zöld emberfajtát az erőteljes kivándorlások gyöngítették. Az északra vándoroltakból rabszolgák lettek, és a sárga és a kék ember magába olvasztotta őket; a keletre tartók többsége elvegyült az indiai népek között, a legnagyobb számban Burmában és Indokínában maradtak fenn. A délre vándorolt népek a narancsszín testvéreikkel csaptak össze, le is győzték őket s a maradékaikat magukba olvasztották, s végül ez a keverék is az indigó népekbe olvadt be. A sötétebb bőrszínű fajták általában kisebb termetűek voltak, azonban mind a narancsszín, mind a zöld fajták körében furcsamód előfordultak óriástermetű népcsoportok is. A szangik népek közül az indigó fajta hagyta el utoljára az indiai dombvidéket. Felszívták a narancsszín és a zöld fajta maradékait, majd elfoglalták az afrikai földrészt. A tisztább vérű indigó fajták délre vándoroltak. E népek egyedül maradtak Afrikában s emiatt kevés fejlődést mutattak, mígnem az Istenek Istenében hívő Orvonon, a vezetőjük hatására náluk is elindult a szellemi ébredés. Az Ismeretlen imádatát gyakorolták néhány évezreden át. A különféle emberfajták között heves küzdelmek zajlottak, azonban azért jelennek meg eltérő emberfajták az evolúciós világokon, hogy lehetőség adódjon a természetes kiválogatódásra,
58
III. rész: Az Urantia története az egészséges versengésre, a nemesebb vonások keveredésére és az emberbarátság kialakulására. 65. Az evolúció felügyelete Az evolúció mindig célirányos, sohasem véletlenszerű. Annak menetét csapatmunka határozza meg, mégpedig a gépies, nemtanítható életformákat irányító fizikai főszabályozóké, a tanítható életformákat beindító és szabályozó elmeszellem-segédeké és az élethordozóké, akik az emberi saját akarat megjelenése előtti időkben megtelepítik és felügyelik az alapvető életformákat. Az élethordozók három szinten fejtik ki tevékenységüket: a fizikai, a kvázi morontiai és a félszellemi szinten. Amint az élethordozók kiválasztották az élet megtelepítésének helyszínét, maguk is olyan átalakulásokon mennek át, hogy képessé váljanak az adott fizikai szinten való működésre. Amint beindították az életet, visszatérnek a morontia létszintre, ahonnan képesek finoman irányítani és a megfelelő irányba terelni az élet fejlődési folyamatait. Mihelyst megjelennek a saját akarattal bíró teremtmények, az élethordozók többé már nem avatkoznak be a szerves törzsfejlődés menetébe. Az élethordozók felhasználják a környezeti viszonyokat ahhoz, hogy az élet fejlődésmenetét a megfelelő irányba tereljék. A korai ember kifejlődésének legmegfelelőbb helyszínéül Délkelet-Ázsiára esett a választásuk, és mivel tudták azt is, hogy a központi életcsoportban kedvező adottságú előemberi törzsek fejlődnek, ezért úgy alakították a körülményeket, hogy az ember észak-amerikai maki-ősei átkeljenek a Bering földnyelven és eljussanak arra a központi területre, ahol a két felsőbbrendű törzs fejlődése tovább folytatódhatott. Az ember nem véletlenül a jégkorszak idején jelent meg. A hideg éghajlat zord viszonyai kedveztek az emberi ellenállóképesség kialakulásának. Ha az ember minden őse kiveszett volna, a törzsfejlődés akkor sem állt volna le, legfeljebb némi késedelmet szenvedett volna; az élethordozók egyidejűleg több mint ezer, az ember majdani megjelenésének lehetőségét magában hordozó fejlődési irányt felügyeltek. Még Andon és Fonta elvesztése is legfeljebb csak késleltette volna az emberi lények valamikori megjelenését. Az élet értelmes elme által történt megtervezésének bizonyítéka az a mechanizmus is, mellyel a sérült sejtek vegyi anyagok kiválasztása útján arra figyelmeztetik a szomszédos sejteket, hogy kezdjék meg új sejtek előállítását a sérültek pótlására. Ezt a javítómechanizmust az élethordozók mintegy félmillió laboratóriumi kísérlet elvégzése alapján dolgozták ki. Tervezett kísérlet volt az is, hogy az andoni saját akaratú teremtmények megjelenésére a hat szangik emberfajta kifejlődése előtt kerüljön sor. Egy további kísérleti megoldás volt az, hogy a hat színes emberfajta egy családban jelenjen meg. A fejlettebb emlősök törzsfejlődésében fontos előrelépés volt az, amikor a vasat alkalmassá tették az oxigénszállítási és széndioxid-eltávolítási kettős funkció ellátására. Az evolúció mai napig tartó folyamatait jelzi az is, ahogyan a fejlettebb emlősök fogazata változott – az ember távoli őseinek harminchat foguk volt, az ember fogszáma pedig a huszonnyolcra csökkenés felé tart. A növényi törzsfejlődésben végzett kísérletek közé tartozik a klorofill-termelő képesség kialakulása és a spóra összetett maggá fejlődése. Az élethordozók számára váratlan esemény és csalódás volt az Urantián az, hogy bizonyos növényi életformák visszafejlődés útján élősdi baktériumokká alakultak, s ezek később a fejlettebb emlősöknél különféle betegségeket okoztak.
59
III. rész: Az Urantia története 66. Az Urantia Bolygóhercege A legtöbb világra akkor érkezik Bolygóherceg, amikor az ősember már képes döntést hozni az örök továbbélés mellett. Az ősember rendszerint csak azt követően jut el erre a fejlettségi szintre, hogy a színes emberfajták megjelentek. A Bolygóherceg feladata az, hogy az ősember vadászból gazdálkodóvá való átalakulását előmozdítsa. Az Urantia Bolygóhercege, Kaligasztia, másodrendű Lanonandek Fiú volt. Előbb sikeresen eleget tett öt megbízatásnak, majd elküldték a Földre. Kaligasztia ötszázezer évvel az első saját akarattal bíró teremtmények megjelenése után érkezett, s ez időben egybeesett a hat szangik (színes) emberfajta megjelenésével. Kaligasztia a földi halandók számára láthatatlan volt. Munkájában segítette őt Daligasztia, egy szintén másodrendű Lanonandek Fiú. A kíséretüket száz felemelkedő jerusemi létpolgár alkotta. Ezen önkéntesek újból anyagivá, emberi alakba való átalakítása érdekében az élethordozók száz andonfiból vett életplazmát ültettek a jerusemi létpolgárok számára létrehozott anyagi testekbe. Cserébe az érintett andonfiak hozzáférést kaptak a csillagrendszeri körökhöz, melynek révén évszázadokig képesek voltak életben maradni és szolgálni a hercegi törzskarnál. Kaligasztia a székhelyét, Dalamatiát a mai Perzsa-öböl szomszédságában elhelyezkedő területen alapította meg. Dalamatia egyszerű, de szép város volt, s a határait tizenkét méter magas fal védte. A legszerényebb épületek is takarosak és tiszták voltak. A városfalon belül művelt földek elegendő élelmet biztosítottak húszezer ember számára. A nem látható Atya templomát a város közepén építették fel. A hercegi törzskar a környező törzsekből kiválasztotta a legértelmesebbnek minősülő egyedeket, Dalamatiában felkészítették (tanították) őket, majd visszaküldték a törzsükhöz tanítókként és vezetőkként. A törzskart tíz tanácsra osztották. 1. Az élelmezési és anyagi jóléti tanácsot Ang vezette. E csoport a kútfúrást és az öntézést oktatta. Megtanították az embereket szőni és az állatbőrök ruházkodási célra való kikészítésének jobb módszereire, valamint a jobb főzési és élelemtárolási eljárásokra. 2. Az állatok háziasításának és igénybevételének tanácsát Bon irányította. E tanács a teherszállítás, élelmezés és földművelés céljára igénybe vehető állatok kiválasztásában és tenyésztésében segített. Ők tanították be az első üzenettovábbító galambokat és az embereket is szállítani képes óriásmadarakat, a fandorokat. E csoport ismertette meg az emberfajtákat a kerékkel. 3. A ragadozó állatok legyőzésében tanácsokat adók a vadállatok és az ellenséges emberi csoportok elleni védelem módszereit tanította. A kapitányuk, Dán vezetésével a csoport falat épített Dalamatia köré a váratlan támadások elleni védelemül. A városfalon kívül élő embereket megtanították jobb lakóhelyek és állatcsapdák készítésére. 4. A tudás terjesztésének és megőrzésének tagozata alkotta meg az első ábécét. Bevezettek egy írásrendszert is, melyhez fakérget, agyagtáblákat, kőlapokat, íróhártyaszerű anyagokat vettek igénybe. A dalamatiai könyvtárat Fad házának nevezték a csoport vezetőjének tiszteletére. 5. Az ipari és kereskedelmi bizottságot Nod vezette. E tanács számos új árucikket vezetett be és jelentősen fejlesztette a kereskedelmi kapcsolatokat. Bevezették a kereskedelmi hitelt, s egy központi hitelkibocsátó helyről a csereüzlet tényleges tárgyai helyett is elfogadott, jelképes fizetési egységeket lehetett felvenni. 6. A kinyilatkoztatott vallás kara azon dolgozott, hogy az emberek a kísértetimádatról áttérjenek a Teremtő tiszteletére. Hap vezetésével a csoport egyfajta vallási szolgálatot működtetett, s ők adták a dalamatiaiaknak a hét istenimádati éneket és a napi imádságot.
60
III. rész: Az Urantia története 7. Az egészség és az élet megőrzőinek munkáját Lut szervezte. E tanács az egészségügyi alapok megismertetésével és az alapvető tisztasági szabályok kialakításával foglalkozott. Megtanították, hogy az élelem megfőzésével miként előzhetők meg egyes betegségek, rábírták az embereket az egészségügyi fürdésre és arra ösztönözték őket, hogy a nyálcsere és a vérivás helyett inkább a kézfogást alkalmazzák. 8. A kézművesség és a tudomány bolygói tanácsa magasabb szintre emelte a szépségeszmét és megtanították az embereket a fizikai és kémiai alapismeretekre. Mek vezetésével a csoport fejlettebb fazekas és fémműves módszereket oktatott. Munkájuk eredményeként fejlődtek a házi mesterségek, és az emberi szépséggel kapcsolatos eszményképek is. 9. A fejlett törzsi kapcsolatok kormányzóinak feladata az volt, hogy az emberi társadalmat az állam megjelenésének szintjére emelje. E csoportot Tut vezette, és ösztönözték a törzsek közötti házasságkötéseket, a közösségi (nem harci) táncokat és a játékos versengéseket. Megpróbálták szabályok közé szorítani a háborúskodást és igyekeztek fejleszteni a törzsi kormányzási módszereket. 10. A törzsi összhang és a faji együttműködés legfelsőbb bíróságát Van irányította. E tanácshoz lehetett fordulni a többi kilenc tanácsban hozott döntések elleni jogorvoslatért, és egyébként minden olyan ügy hozzájuk tartozott, amelyet nem rendeltek valamely más csoporthoz. Dalamatia lakói családi közösségekben éltek. A törzskar tagjai szülői-nevelői feladatokat láttak el a környező törzsek felsőbbrendű családjaiból származó, a törzskariak által befogadott gyermekek mellett. Kézműves iskolákat működtettek, ahol a tanulók a gyakorlatban sajátíthatták el a hasznos ismereteket. A dalamatiai tanítók bölcsen tartózkodtak attól, hogy gyökeresen átalakítsák az emberek életmódját. A fejletlen emberfajták korszaknyi idők alatt alakították ki a maguk vallási és erkölcsi szokásait, és ezek az emberfeletti tanítók tudták, hogy csakis zavart okoznának, ha a tanítványaiknak több ismeretet adnának át annál, mint amennyit képesek befogadni. A herceg kísérete evolúciós fejlődést akart elérni, nem forradalmit vagy kinyilatkoztatásit. 67. A lázadás a bolygón Kaligasztia már háromszázezer éve irányította az urantiai ügyeket, amikor Sátán, Lucifer segéde, ellenőrzésre érkezett a bolygóra. A látogatás alkalmával Sátán Kaligasztia elé terjesztette a Lucifer által kidolgozott Szabadság-nyilatkozatot és Kaligasztia ennek eredményeként úgy döntött, hogy Lucifer mellé áll s ezzel elárulja a rábízott bolygót. Nem sokkal Sátán távozása után Daligasztia rendkívüli ülésre hívta össze a tíz tanácsot. Kaligasztia bejelentette, hogy magát immár az Urantia teljhatalmú urának tekinti, s követelte, hogy minden igazgatási feladattal megbízott csoport ruházza át hatásköreit Daligasztiára. Van, az összhang megteremtéséért felelős tanács elnöke tiltakozott Kaligasztia bejelentése miatt és arra kérte a tanácstagokat, hogy tartózkodjanak mindenféle döntésben való közreműködéstől, amíg Lucifer el nem bírálja a hozzá benyújtandó jogorvoslati kérelmüket. Ennek megfelelően a kérelmet be is nyújtották. Lucifer azonban megerősítette Kaligasztiát az Urantia teljhatalmú urának rangjában. Van ekkor hivatalosan is megvádolta Daligasztiát, Kaligasztiát és Lucifert a világegyetemi jogkörök bitorlásával, és az ügyet az edentiai Fenségesek elé terjesztette. Amikorra azonban ezt a második üzenetet kiküldték, a csillagrendszeri körök már nem továbbították az információt a célállomásra, így az Urantia nem számíthatott útmutatásra a bolygón kívülről. A lázadás a bolygón tartózkodó összes emberfeletti személy sorsának további alakulását meghatározta. A viták addig folytatódtak, amíg minden érintett véglegesen el nem döntötte, hogy melyik oldalra áll. A hercegi törzskar hatvan tagja Lucifert pártolta, közöttük Bon, Dán, 61
III. rész: Az Urantia története Nod, Lut és Tut is. A többi negyven tag (közöttük Ang, Fad, Hap, Mek és Van) a Dalamatiától néhány kilométernyire keletre eső területre, egy fallal nem védett településre költözött át. A települést a hűséges köztes teremtmények őrizték éjjel-nappal, az életfát pedig az angyalok vigyázták. A hatvan lázadó Nodot választotta vezetőjének. Hamar rádöbbentek, hogy a lázadásukkal halandói rangra süllyedtek. Daligasztia, tudván, hogy előbb-utóbb utoléri őket a halál, elrendelte a nemi úton való szaporodást. E hűtlen társaság észak és kelet felé vándorolt; leszármazottaikat sokáig Nod népének nevezték. A hatvan törzskari tag sorsát nem ismerjük, de az tudható, hogy az Igazítóik még mindig a Jerusemen tartózkodnak. Kaligasztia azon terve, hogy újjászervezi az emberi társadalmat, gyorsan és teljesen megbukott. A félvad emberiség gyorsan lecserélte a szabadságot szabadosságra. A lázadás kirobbanása után százhatvankét évvel a megemelkedő tengerszint miatt víz tört be Dalamatiába és a világközpont a tenger mélyére süllyedt. Van követői az Indiától nyugatra eső hegyvidéki területre vándoroltak, s ott kezdték el tervezni a világ helyreállítását. A rangidős élethordozók egy időre vállalták az ügyek irányítását, és Van tíz négy-négy fős tanácsot állított fel a hercegi törzskari eredeti működési rendjéhez hasonló elvek szerint. Egészen Ádám és Éva koráig Van népe töltötte be a vezető szerepet a világban. Maga Van Ádám és Éva megérkezéséig maradt az Urantián. 68. A polgárosodás hajnala A civilizáció emberi fejlődés eredménye, nem biológiai örökségből ered. A tudomány, a bölcselet és a vallás vívmányai nemzedékről nemzedékre átadódva öröklődnek az eredmények felvilágosult megőrzése révén. Az együttműködés nem természetes emberi jellemvonás. Az együttműködés szellemét elsőként a dalamatiai tanítók honosították meg, akik háromszázezer éven át tanítgatták az embert a csapatmunkára. Az ősi ember hamar megtanulta az egység erejének fontosságát. A közösségeiket elsődlegesen a továbbélés biztosítása céljából kezdték megszervezni; a civilizáció egyfajta biztosítást jelentett az erőszakos halál ellen. Az emberi közösségek szerveződését emellett az éhség, a nemi vágy és a félelem is ösztönözte. Az első sikeres közösség, vagyis a család kiszolgálta a férfi nemi ösztönét és kielégítette a nő gyermek utáni vágyát. A nők olyan helyeken létesítettek otthonokat, ahol mód volt a föld megművelésére. A férfiak és a nők megtanulták, hogy miként oldják a közöttük lévő, amúgy kibékíthetetlen ellentéteket annak érdekében, hogy a faj túlélése biztosított legyen. Az emberi társadalom fejlődésében a legnagyobb önálló hatóerő a kísértetálom volt. A korai idők embere félt az álmoktól, a holtak szellemével kapcsolatos képzetei pedig különös rettegéssel töltötték el. Az öntudatlan babonaságaikból eredő félelmek elleni védekezés szorosabbra fűzte a közöttük lévő kötelékeket. Az Urantia eddigi civilizációs fejlődése négy szakaszra osztható. Az ősi ember azon élt, amit a földön összegyűjtött magának. A szerszámok feltalálása lehetővé tette a vadászat útján történő élelemszerzést; az élelmiszerek tartósítási eljárásainak megismerése további előrelépést jelentett a vadásztársadalmak korában. A szabadság következő fokára a pásztorkodás korában lépett az ember, amikor az állatok háziasításával több idő jutott a kultúra fejlesztésére és a haladás előmozdítására. Az anyagi civilizáció legfelsőbb rendű formáját pedig a növénytermesztés, kertgazdálkodás révén érte el az ember. 69. Kezdetleges emberi intézmények A hosszabb ideje meglévő emberi társas csoportokra jellemző az intézményesülés. Az emberi intézmények három területen szolgálják a közösségi igényeket. Az önfenntartás 62
III. rész: Az Urantia története intézményeinek kialakulását az éhség és az önfenntartás ösztönözte; ide tartozik az ipar (munka), a vagyon és a javakért indított háború. Az önmaga átörökítésének intézményei a nemi vágyra, az anyai ösztönre és a magasabb rendű érzelmekre épültek, s ide sorolható az otthonépítés, a házasulási szokások, az oktatás, a vallás és a védelmi célú háború. A maga kedvére való létezés intézményeit a hiúság és a büszkeség táplálta; ide tartoznak az öltözködési szokások, a dicsőségszerző háborúk, a tánc, a szórakozási formák és a játékok. A szegénység az ember természetes állapota; a gazdagság a munkából, a tudásból és a szervezésből ered. Az ősi ember nem szeretett keményen dolgozni, azonban a munkakényszer lett a legnagyobb áldás az ősi ember számára, mert ösztönzőleg hatott a törekvő és szorgalmas hozzáállás terjedésére. A kezdetleges munkamegosztási formák alapját a nem, a kor, a vallás, valamint a testi és az észbeli képességek képezték. Az első kereskedők nők voltak. A kezdetleges ipar és a kereskedelem megjelenése olyan dolgok kifejlesztését ösztönözte mint a súlyok, a csereüzletek alapegységei és az írás; az első emberi írásmű egy só reklám volt. Az új gondolatokat a kereskedők elvitték a világ más részeibe. A kalandkereséssel társult kereskedelem új területek felfedezéséhez, fejlettebb kommunikációs technikák megalkotásához, a fejlettebb szállítási módok elterjedéséhez és a kultúrák keresztbeporzásához vezetett. Az emberek a jövőbeli felhasználás céljából élelmiszert és egyéb javakat tettek félre. A katonai szervezetek létrejöttének alapja az az igény, hogy megvédjék és növeljék az egyén és a csoport javait. A tűz nagy civilizáló erő volt az ősi ember életében. A tűzgyújtás kellemesebbé tette az esti közös összejöveteleket és lehetővé tette, hogy az emberek éjszaka is a földön tartózkodhassanak. Védelmet adott a hideg és a vadállatok ellen, s hasznosnak tekintették a kísértetek távoltartásához is. Az emberek éberré és megbízhatóvá váltak azáltal, hogy őrködniük kellett a családi tűzhely fölött. A tűz tette lehetővé a főzést, a fémművesség megjelenését, és később elvezetett a gőzenergia és a villamosság felfedezéséhez. Andon nem volt tűzimádó, viszont sok utóda fétisnek tekintette a tüzet. Az emberek előbb megtanulták megvédeni magukat az állatoktól, majd megtanulták megszelídíteni és munkára fogni őket. A férfiak nyájakat tartottak a friss hús biztosítása érdekében. A könnyen szelídíthető és fogságban jól szaporodó állatokat nemesítés alkalmazásával tenyészteni kezdték. Az első háziasított állat a kutya volt, melyet hosszú időn keresztül használtak étkezési, vadászati és szállítási célra, valamint társként is. A rabszolgaság nélkülözhetetlen láncszem volt az emberi civilizáció fejlődésében. A rabszolgaság időlegesen kulturális és társadalmi előrelépést hozott. Rákényszerítette az embert a kemény munkára és elvezetett az emberi közösségek kormányzásának kibontakozásához. Az ősi időkben a rabszolgatartás erkölcsileg magasabb szintet jelentett annál, mint amikor a foglyokat megették, megkínozták vagy föláldozták. A kezdetleges társadalom kommunális (ősközösségi) jellegű volt. A törzsé volt minden vagyon, beleértve a nőket, az eszközöket és a fegyvereket is. Az első személyes vagyontárgyak a használati eszközök, a szerencsetárgyak, az alvóhelyek és a vízlelőhelyek voltak. Az ősközösségi élet végül teret engedett a magántulajdon megjelenésének. A javak magántulajdona képezte a kormányzás, a törvény, a rend, a polgárjogok, a béke és a boldogság megjelenésének csíráját. 70. Az emberi közösségek kormányzásának fejlődése Az emberi közösségek kormányzása próbálkozások és tévedések révén fejlődik. Az evolúciós világokon a béke csakis a közösségi viselkedést szabályozó rendszer megteremtésével biztosítható. A törzsek, nemzetségek, családok és egyének közötti feloldhatatlan ellentétek szabályozást és összehangolást igényelnek. Az ipar fejlődése törvényes rendet követel meg; a magántulajdon kormányzást tesz szükségessé.
63
III. rész: Az Urantia története A háborúskodás, vagyis a félreértések és ellenérzések kezelésének állatias módja, a fejlődő ember természetes állapota. A háború ugyan költséges és veszélyes dolog, azonban voltak előnyei is a társadalom számára. Elősegítette a fegyelem erősödését, az együttműködést és a bátorság megnyilvánulását, és felgyorsította a társadalmi változásokat. Azonban a háborúskodással, csakúgy mint a rabszolgatartással, a társadalom fejlődése során előbb-utóbb fel kell hagyni. Az emberek mindaddig háborúzni fognak, amíg olyan helyettesítőket nem találnak, amelyek képesek ugyanazokat az előnyöket biztosítani mint a háború. Az iparosítás legyőzheti a háborús készülődést, ha elhárítjuk annak veszélyeit, hogy az emberek a vagyont, a tétlenséget, a biológiai elfajzást és az ipari rabszolgaságot dicsőítsék. A nemzetközi kereskedelmi szervezetek hatékonyabb támogatói a békének, mint a különféle eszmék. A kereskedelem fejlődéséhez hozzájárulnak a nyelv, a kommunikáció és a szállítási módok terén elért vívmányok. Az első békés csoport a család lett, majd a nemzetség, a törzs és végül a nemzet. Az első kormányzatot a nagy tiszteletben álló vének tanácsa alkotta. Háború idején a hatékonyság megkövetelte az egyszemélyi irányítást, s ebből alakult ki az, hogy a törzsnek is egyszemélyű vezetősége lett. A vének tanácsából törvényalkotó és igazságszolgáltató hatalmi ág vált. A hatékony államvezetési formák akkor jelentek meg, amikor a főnökök és királyok teljhatalmat kaptak. Az emberi lények közötti egyenlőtlenség társadalmi osztályok megjelenéséhez vezet. Csak a legprimitívebb és a legfejlettebb társadalmak osztálynélküliek az egyes világokon. Az átjárható társadalmi osztályok megléte nélkülözhetetlen a társadalom fejlődése szempontjából, a társadalmi osztályok kasztosodása viszont megnyirbálja az egyéni előrelépés lehetőségeit. Társadalmi osztályok mindaddig lesznek, amíg az emberiség el nem törli azokat az oktatás segítségével, az alsóbb rendű emberi csoportok visszaszorítása révén és az emberek közötti testvériség vallási jellegű felismerésén keresztül. A természet nem ruházta fel az embert jogokkal, csak életet és egy világot adott neki, ahol ezt az életet élheti. Az úgynevezett emberi jogok olyan társadalomtani fogalmak, melyek tartalma korszakról korszakra változik. Az európai középkorban minden ember valaki másé volt; a jogokat az egyház vagy az állam adományozta az egyénnek. E téves felfogás elleni lázadás ahhoz az ezzel egyenlően téves nézethez vezetett, hogy minden ember egyenlőnek születik. A gyenge követelheti, hogy az állam kényszerítse az erőset az ő gyengeségeinek ellentételezésére, azonban ez a fajta egyenlősdi a természetben nem található meg. Az emberek felfogásában az igazságszolgáltatás mindig is fokozatos fejlődés tárgya volt. A korai igazságszolgáltatási módszerek közé tartozott az istenítélet alkalmazása is. Az öngyilkosság a bosszú egyik általános formája volt, mert az emberek úgy hitték, hogy kísértetként visszatérhetnek és gyötörhetik az ellenségeiket. Igazságot eleinte a család szolgáltatott, majd a nemzetség, később pedig a törzs. A valódi igazságszolgáltatás akkor jelenik meg, amikor elégtételt nem az egyes ember vehet, hanem annak kiszabását az állam biztosítja. Ha a társadalom elmulasztja büntetni az elkövetett bűncselekményeket, akkor a csoportharag önbíráskodásként nyilvánulhat meg. A bíróságok alapos és igazságos eljárása, valamint a bírák megvesztegethetetlensége alapjaiban meghatározza az adott civilizáció minőségét. A fejlődést mutató civilizációkban a törvény egyre inkább pozitív magatartási formákat mutatóvá és irányelv jellegűvé válik. Az evolúciós népek számára az olyan képviseleti rendszer az eszményi kormányzati forma, ahol a vezetőket az alkalmasságuk alapján választják és ahol a végrehajtói, a törvényhozói és az igazságszolgáltatási hatalmi ágak megfelelő egyensúlyban vannak egymással. Ha az emberek meg akarják tartani a szabadságukat, akkor el kell kerülniük a következő csapdákat is: jogtalan hatalombitorlás bármely hatalmi ág részéről; a tudatlan bujtogatók 64
III. rész: Az Urantia története ármánykodása; a tudományos haladás feltartóztatása; a középszer dominanciája; a romlott kisebbségek térnyerése; az önjelölt zsarnokok befolyása; a polgárok adózási rabszolgáságban tartása az állam által; társadalmi és gazdasági visszaélések; az egyház és az állam összefonódása; a személyes szabadságtól való megfosztás. 71. Az állam fejlődése Az állam nem isteni eredetű, és nem is céltudatos és értelmes emberi munka eredménye. Az állam olyan civilizációs fejlődés eredménye, mely elvezet a társadalmi kölcsönhatások szabályozásához és amely a társadalomnak a háborús pusztításokkal szembeni tiszta nyereségét mutatja. A maradandó értékkel bíró társadalomnak közös nyelvre, erkölcsökre és intézményekre van szüksége. Az erős államok megmaradását több tényező biztosította, mint például a magántulajdon, a városok, a mezőgazdaság, az állatok háziasítása, az apajogú családmodell, az egyértelműen kijelölt földterület és az erőskezű uralkodók. A demokrácia egy kormányzási eszmény, azonbanolyan veszélyeket is hordoz magában, mint például a középszer eszményítése. A demokrácia inkább a civilizáció terméke, mint az evolúcióé. Az ideális államot az emberek közötti testvériség felismerése, az értelmes hazafiság és a kozmikus (mindenségrendi) látásmód vezérli. Az ilyen államnak gondoskodnia kell a szabadságról, a biztonságról, az oktatásról és a társadalmi szintű összhang megteremtéséről. A társadalom nem fog jól fejlődni, ha eltűri a tétlenséget és a szegénységet, viszont a szegénységet nem lehet felszámolni mindaddig, amíg az állam önként támogatja az elfajzott fajtákat és megengedi a korlátlan szaporodásukat. Az emberi közösségek kormányzásának fejlődnie kell, ha meg akar maradni. Nem lehet eszményi társadalmat építeni, ha a gyengéknek megengedik, hogy tisztességtelenül kihasználják az eszményelvű embereket. Az embereknek az eszményképeiket követve kell élniük, de közben megfelelő védelmet kell fenntartaniuk azokkal szemben, akik esetleg a kihasználásukra törekednek. A kormányzati eszmények gyakorlati próbája az, hogy az állam katonai erőt tart fenn védelmi célokra, de támadó céllal soha nem veszi igénybe ezt az erőt. A haszon elérésére való törekvés bírja rá az embert arra, hogy keményen dolgozzon, de a profitra való törekvést a szolgálatra való késztetésnek kell megnemesítenie. Az eszményi államban a tanulás élethosszig tart. A filozófia, vagyis a bölcsességre való törekvés a polgárok fő szenvedélyévé válhat. Az oktatás felügyeletét ki kell venni a jogászok és az üzletemberek kezéből és át kell adni a bölcselőknek és a tudósoknak. A kormányzás egyetlen szent jellemvonása az, hogy a hatalom megoszlik a végrehajtói, a törvényalkotói és az igazságszolgáltatói hatalmi ágak között; a világegyetemet is ilyen hatalommegosztási minta szerint igazgatják. Ettől az isteni rendtől eltekintve azonban nem annyira maga a kormányzati forma a fontos, hanem az, hogy az állam polgárai folyamatos fejlődést mutassanak a jobb önfegyelem és a fokozottabb társadalmi szolgálat céljának elérésében. Az eszményi államiság ismertetőjegyei: a végrehajtó, a törvényhozó és az igazságszolgáltató hatalmi ág; a társadalmi, a politikai és a vallási tevékenységek szabadsága; a szolgaság eltörlése; az állampolgárok beleszólása az adóztatásba; általános és élethosszig tartó tanulás; a helyi és a nemzeti kormányzatok megfelelő összhangja; a tudomány támogatása, a betegségek legyőzése; a nemek egyenlősége; a nehéz munka kiváltása gépi találmányok révén; egyetemes nyelv; a háborúskodás befejezése; a bölcsességre való törekvés fontosságának elismerése.
65
III. rész: Az Urantia története 72. Egy szomszédos bolygó kormányzati berendezkedése Szokatlan a csillagrendszeri vezetőktől, hogy valamely bolygó ügyeiről tájékoztatást adnak egy másik világ számára, a kinyilatkoztatók mégis engedélyt kaptak arra, hogy közzétegyenek bizonyos ismereteket a Satania csillagrendszerbeli szomszédos bolygó társadalmi, erkölcsi és politikai viszonyairól. Az Urantiához hasonlóan e világ is szenvedi a Lucifer-féle lázadásból és az Anyagi Fiú és Leány vétkéből fakadó következményeket. Ezen a szomszédos bolygón egy száznegyven milliós fejlett civilizáció éli életét egy nagyjából Ausztrália méretű elszigetelt földrészen. Az itt élők a kék, a sárga és az ibolyaszín emberfajta keverékét alkotják. A kedvező éghajlati viszonyoknak, a rendelkezésre álló természeti erőforrásoknak és a tudományos fejlődésnek köszönhetően a társadalmuk önellátó. A városok népességszámát egymillió főben korlátozzák, és a város vezetésébe csak a legalkalmasabb személyek kerülhetnek be. A választott képviselőkből álló központi kormány végrehajtói, igazságszolgáltatói és törvényalkotói feladatköröket lát el. A központi kormány hangolja össze a száz szövetségi állam működését. A szövetség elsőszámú vezetőjét a nép választja, és az ő munkáját az összes korábbi, még élő elsőszámú vezetőből álló tanácsadó testület segíti. E nemzetnél kétféle bíróság működik. A törvényi bíróságok döntenek a helyi, a tagállami és a szövetségi ügyekben, míg a társadalmi-gazdasági bíróságok járnak el az otthoni, az iskolai és a gazdasági ügyekben. E nép az otthont tekinti a legalapvetőbb emberi intézménynek. A legkisebb családi ingatlan területének is el kell érnie a 4.500 négyzetmétert. A családok átlagosan öt gyermeket vállalnak, és a szülőknek kötelező szülői iskolába járniuk. A nemiséggel és a vallási élettel kapcsolatos ismereteket odahaza kapják meg a gyermekek, bár az iskolában is kapnak erkölcsi oktatást a tanítóktól. Egyházak nincsenek. A vallás lényegének azt tekintik, hogy az ember törekedjen megismerni Istent és szolgálaton keresztül nyilvánítsa ki a többi ember iránti szeretetét. A gyermekek tizenöt éves korukig szülői felügyelet alá tartoznak. Házasodni csak szülői beleegyezéssel lehet, a szavazati jogukat húszéves kortól gyakorolhatják, és szülői beleegyezés nélkül huszonöt éves kor felett köthetnek házasságot. Az esküvő megtartására egy év jegyességi idő letelte után és a házasélettel járó felelősségekre való felkészülés befejezésével kapnak engedélyt. Legkésőbb harmincéves korban minden gyermeknek el kell hagynia a szülői házat. Öt és tizennyolc éves kor között kötelező az oktatás. Minden tanuló maga is segédtanítóként működik, mert a kisebbeket ők tanítják. Osztálytermek nincsenek; könyveket csak akkor vesznek elő, ha a műhelyben vagy a gazdaságban felmerülő problémák megoldásához szükséges. A gyengeelméjűeket csak mezőgazdasági munkákra tanítják meg és nemek szerint el is különítik őket, hogy a szaporodásukat megakadályozzák. A diákok az iskolai nap negyedét játékos sportversenyeken töltik. Tizennyolc éves korukra szakmai képesítést szereznek és képesek magukat fenntartani; csak ezt követően kezdenek el könyvből tanulni és ekkor fognak bele valamely szakterület felsőbb szintű tanulmányozásába. A kötelező iskolai képzés után szakiskolákban sajátítják el az államigazgatási, a bölcseleti, a tudományos, az egyéb szakmai és a katonai ismereteket. Az iparban heti harminc órát dolgoznak. A tíz hónapból álló naptári évben mindenki egy teljes hónap szabadságot kap. A haszonelvűséget lassan felváltja a felsőbb eszmények követése; az emberek mindennél szívesebben vállalnak közszolgálati feladatokat. A nyugdíjkorhatár hatvanöt év. A rabszolgaságot már száz éve eltörölték, s a nemzet jelenleg arra fordítja a figyelmét, hogy csökkenjen az elfajzott egyedek száma. A szövetségi kormány eladósodását törvény tiltja, kivétel a háború esete. A szövetségi kormányzat bevételeit öt forrás biztosítja: importvámok, járadékok, örökösödési adók, haditechnikai eszközök bérbeadása és a természeti erőforrások igénybevétele. Minden húsz év feletti polgárnak egy szavazata van. További szavazati jogokat kapnak azok, akik 66
III. rész: Az Urantia története valamilyen nagy társadalmi szolgálatot tettek, valamint a nagy adózók is. A bűnözők és a kormányzati alkalmazottak nem szavazhatnak. E nép jogrendje a tiltó törvények korából a feljogosító törvények korába lép át. A köztörvényes bűnözőket és a csökkent értelmi képességűeket nemek szerint elkülönítik és önfenntartó mezőgazdasági telepeken helyezik el. A megrögzött bűnözőket és a gyógyíthatatlan elmebetegeket halálra ítélik. A bűnözők és fogyatékosok szaporodásának megakadályozására tett kísérletek eredményesnek bizonyultak; nem kell börtönöket vagy kórházakat fenntartani az elmebetegek számára. A katonai ismereteket a katonai iskolákban lehet megszerezni, de szakmát is lehet tanulni. Gazdasági dekonjunktúra idején az állástalanok a katonai védelmi rendszerek építésén és megerősítésén dolgoznak; béke idején a mobil védelmi rendszereket teljes mértékben az ipar, a kereskedelem és a kikapcsolódás szolgálatába állítják. E nemzet már több mint száz éve nem indított támadó háborút senki ellen, viszont kilencszer kellett megvédenie magát ebben az időszakban a szomszédos, kevéssé fejlett népekkel szemben. E nemzet társadalma némely tekintetben fejlettebb az Urantia nemzeteinél, azonban e világ még nem részesült paradicsomi Fiak ítélkezői vagy alászállási küldetéséből. Az Urantia viszont már élvezi az Igazság Szellemének áldását, s ezért jobban felkészült a bolygói kormányzat majdani felállítására. 73. Az Édenkert A Lucfer-féle lázadás káros következményei nem érintették az emberi faj biológiai evolúcióját, mely Kr.e. 40.000 körül érte el a tetőpontját. Az élethordozók és a Melkizedekmegbízottak közös kérelmet nyújtottak be a Fenségesekhez annak érdekében, hogy haladéktalanul küldjenek a bolygóra biológiai nemesítőket, és száz éven belül egy Anyagi Fiú és Leány meg is érkezett a Földre. Ekkortájt már csak a nodfiak és az amadonfiak őrizték a dalamatiai kultúra maradványait. A világ többi része visszasüllyedt a Bolygóherceg előtti idők vad viszonyai közé. A leghaladóbb és legcivilizáltabb emberfajták a Káspi-tenger és a Van-tó környékén, valamint a Földközitenger keleti vidékein éltek. Van száz évvel előre beszámolt az Anyagi Fiú és Leány majdani eljöveteléről. Bizottságot menesztett a számukra otthonként szolgálni képes kert ideális helyének felderítésére. Az Édenkerthez választott helyszín egy – majdnem szigetszerű – félsziget lett, mely a Földközitenger keleti partjáról nyúlt befelé, nyugati irányban. A félsziget éghajlata eszményi volt. A magasabban fekvő területekről a keletebbre eső síkságokra egy négy vízfolyás táplálta nagy folyó szállította a vizet. Van és társai két évet töltöttek azzal, hogy a világ kulturális központját áttelepítsék az indiai hegyvidékről a kiválasztott félszigetre. A kerti lakóhely felépítésének háromezer önkéntessel kezdtek neki. A tervek szerint a kert egymilliós népességnek biztosított volna lakóhelyet és termőföldet. A kert közepén helyezték el az igazgatási központot; délre a munkások és a családjuk házait építették fel; nyugaton jelölték ki a majdani ádámi iskolák helyét; keletre pedig Ádám, Éva és az ő gyermekeik otthonait tervezték. Az ivóvizet tisztították, a hulladékokat gondosan elföldelték, később pedig kiépítettek egy szennyvízelvezető-rendszert is. Gyümölcsöket, zöldségeket és dióféléket termesztettek és nemesítettek. Mire Ádám és Éva megérkezett, már több ezer kilométer hosszú öntözőrendszer és több mint húszezer kilométer kövezett út létesült. A régóta őrzött életfát Van a kerti templom közepén ültette el. Az élet fája a csillagvilági központi szféráról származó különleges növény, mely képes bizonyos térenergiák tárolására. A fa gyümölcse korlátlanul hosszú életet biztosított a hercegi törzskarnak és a módosított emberi társaknak, és Ádámnak és Évának is szüksége volt rá.
67
III. rész: Az Urantia története Ádám és Éva bukása után az Édenkert a nodfiak kezére került. A templom és a fa végül tűz martaléka lett. A kertet négyezer éven át lakták, mígnem kiterjedt földmozgások hatására a félsziget alámerült a tengerben. 74. Ádám és Éva Ádám és Éva a jerusemi fizikai laboratóriumokban dolgozott tizenötezer éven át, mielőtt kiválasztották volna őket az urantiai küldetésre. Abból az önkéntes csoportból választották őket, melyet az Anyagi Fiak és Leányok teljes rangidős testülete alkotott. Ádámot és Évát alaposan felkészítették mindenféle veszélyre és feladatra, mellyel ezen a viszálytól sújtott bolygón szembesülhettek. Ötven fiuktól és ötven leányuktól vettek búcsút az Edentián, amikor csaknem harmincnyolcezer évvel ezelőtt elindultak a Földre. Az anyagivá visszaalakításukra az Atya templomában került sor, majd üdvözölte őket Van, Amadon és az őket támogatók sokasága. Ádám beszélt a kert lakóinak a világ helyreállításával kapcsolatos terveiről. Azzal egyidejűleg, hogy hivatalosan beiktatták őket a világ új uraiként, Gábrielnek a bolygóra közvetített hangján hallható rendelkezés megnyitotta az új megítéltetési korszakot (az ádámi kort), és a Bolygóherceg kora óta alvó továbbélők feltámadására ekkor került sor a lakóvilágokon. Ádám és Éva második urantiai napja azzal telt, hogy megismerkedtek a bolygó tragikus történelmének részleteivel. A következő napok során bejárták a kertet, beszéltek az összegyűlt kertlakókhoz, felállítottak egy átmeneti kormányt és közelebbről is tanulmányozták a különféle embereket és állatokat. A hetedik napon pihenőt tartottak. A bolygónk hat nap alatti teremtésével kapcsolatos történet alapját az az időszak képezi, amelyet Ádám és Éva a Kert felmérésével töltött. A kertlakók teljes mértékben elfogadták Ádámot és Évát uraiknak. Hét évvel később a melkizedekek visszatértek a Jerusemre. Az ekkor már több mint négyszázötvenezer éve az Urantián tartózkodó Van és Amadon is a melkizedekekkel tartott. Az Anyagi Fiú és Leány immár magára maradt a nagy feladatban. Évának hatvanhárom gyermeke született, akik nagyon szerették a zenét, a játékot és a humort. Tizenhat éves korukig jártak iskolába, tizennyolc éves korukban jegyezték el egymást és húszévesen köthettek házasságot. Az édeni iskolák rendeltetési célja a szocializáció volt. A fiatalabb gyerekekkel az idősebb testvéreik ismertették meg az egészségtant, az aranyszabályt, az egyéni jogoknak a közösségi jogokhoz fűződő viszonyát, az egyes földi emberfajták történelmét és kultúráját, a világkereskedelmet, a különböző kötelességek összeegyeztetésének módját, a játékot, a humort, valamint a harcot helyettesítő versenyeket. A délelőttöket a kertészkedésnek és a mezőgazdasági munkáknak szentelték, a délutánokat a játékos versengésnek, az estéket pedig a szociális készségek fejlesztésének és a barátkozásnak. A nyilvános istentiszteleteket délben tartották, a családit pedig napszálltakor. Egy ideig elég jól mentek a dolgok. Ádám és Éva megpróbálta megtanítani az embereknek a nemek közötti egyenlőség eszméjét és igyekeztek magasabb szintre emelni az istenimádatot azzal, hogy az állatáldozást gyümölcsáldozással helyettesítették. Segítették a kereskedelmi kapcsolatok kiépülését és a kézművesség kialakulását, és hozzáfogtak a jogrend és a közösségi szervezet kialakításához. A Kerten kívüli próbálkozásaik azonban rendre balul sültek el. Kaligasztia, aki még mindig jelen volt a Földön, ellenállt minden, a társadalmi viszonyok rendezésére irányuló tervnek. Bár Ádámnak nehéz feladatot jelentett e kevertfajú és keresztezett vadak megfelelő vezetése, az evolúciós emberfajták értelmesebb egyedei számolhattak azzal, hogy eljön majd az idő, amikor engedélyt kapnak az ibolyaszín fajtába tartozó leszármazottakkal vegyes házasságot kötni.
68
III. rész: Az Urantia története 75. Ádám és Éva vétke Ádám és Éva már több mint száz éve munkálkodott a Kertben, de csak kevés haladást értek el, és az elszigeteltséget egyre nagyobb tehernek érezték. Olyan kétségbeejtőnek tűnt a helyzet, amivel szembesültek, hogy Ádám már-már azon gondolkodott, hogy vajon nem az elrendelt terven kívüli megoldást kell-e keresniük a problémáikra. Kaligasztia még mindig viselte a bolygóhercegi címet, és képes volt befolyásolni a bolygó lakóinak gondolkodását. Sokszor tett látogatást a Kertben, de Ádám és Éva mindig elutasította a kompromisszumos és „rövidebb utas” javaslatait. Kaligasztia rövidesen fel is hagyott azzal, hogy Ádámot próbálja meggyőzni, s figyelmét inkább Évára fordította. Éva nem vette észre, hogy Kaligasztia ki akarja használni Évának az egyik kiváló nodfihoz, név szerint Szerapatatiához, a szomszédos nodfi törzsek leghatalmasabbjának és legértelmesebbjének vezetőjéhez fűződő barátságát. Szerapatatiára nagy hatással volt az ádámi vállalkozás, és fel is ajánlotta támogatását a világ jobbá tételére irányuló ádámi programhoz. Ádám és Éva nagy örömmel fogadta a segítséget; Szerapatatiából Ádám egyik leghatékonyabban tevékenykedő hadnagya lett. Egy nap Szerapatatiának az ötlött az eszébe, hogy talán hasznos lenne, ha tehetnének valamit a világ ügyeinek előmozdítása érdekében még az előtt is, hogy az ibolyaszín fajta egyedszámban kellően megerősödik. Emlékeztette Évát, hogy Ádámot mennyire lehangolja a küldetésükben felmutatott kevéske haladás. Szerapatatia amellett érvelt, hogy ha születne egy ibolyaszín fajtájú vezető a nodfiaknál, akkor ezzel még szorosabban a Kert ügye mellé lehetne állítani a nodfiakat. Öt évvel később Éva beleegyezett abba, hogy titkon találkozzék Kánóval, a hercegi törzskar egyik kiváló leszármazottjával, a barátságos nodfiak közelben élő közösségének legragyogóbb vezetőjével. Kánó teljes mértékben pártolta Ádám és Éva ügyét. Éva elmondta Kánónak, hogy őket előre figyelmeztették, hogy ne vegyítsék a jót a rosszal. Kánó, aki nem volt tisztában a figyelmeztetések súlyával, biztosította Évát, hogy a jó szándékú férfiak és nők nem művelhetnek rossz dolgokat. Hízelgés és személyes ráhatás eredményeként Éva beleegyezett, hogy párosodjon Kánóval. A mennyei élet egyszerre felbolydult; Ádám is észlelte, hogy valami nincs rendben. Rákérdezett Évánál, és ekkor szerzett tudomást a világ fejlődésének felgyorsítására vonatkozó tervről. Ekkor történt az is, hogy Szolonia, a „hang a Kertben”, bejelentette Éva vétkezésének tényét. Éva kiábrándultsága megrendítő volt. Ádámot mélységesen lesújtotta a dolog. Ő tudta, hogy Évát visszaminősítették egyszerű halandói rangra. Elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy Éva nélkül kell az Urantián maradnia; Ádám úgy döntött, hogy osztozik a társa sorsában, s ezért Laottával, a kiváló nodfi nővel párosodott. Amint a Kert lakói tudomást szereztek arról, hogy mi történt Évával, felkerekedtek és lerombolták a közeli nodfi települést, legyilkolták az egész törzset, még magát Kánót is megölték. Szerapatatiát a bűntudat öngyilkosságba kergette. Ádám harminc napig bolyongott egyedül, s ezalatt a gyermekei igyekeztek vigasztalni az aggódó Évát. Hetven nappal később a Melkizedek-megbízottak visszatértek a bolygóra és átvették a hatásköröket. Ádám és Éva ekkor értette meg, hogy a küldetésük elbukott. Amikor a nodfi település elpusztításának híre eljutott a Szerapatatia szülőföldjén élő törzsekhez, a nodfiak sereget küldtek az Éden ellen. Ádám tanácsért fordult a melkizedekekhez, ők azonban nem voltak hajlandók beavatkozni, csak annyit ígértek, hogy együtt fognak működni, bármilyen megoldás mellett dönt is. Ádám egy teljes éjszakán át tanácskozott ezerkétszáz hű követőjével, majd úgy döntött, hogy ellenállás nélkül feladják a Kertet s elvonulnak. Másnap ezek a szomorú zarándokok el is hagyták az Édent, hogy új hazát keressenek maguknak. A harmadik napon megállásra késztette őket egy szeráfi szállítói csoport, akik
69
III. rész: Az Urantia története azért jöttek a Jerusemről, hogy elvigyék Ádám és Éva gyermekeit az Edentiára. A felnőtt gyermekek maguk dönthettek, hogy a szüleikkel maradnak vagy elmennek az Edentiára. A felnőttek harmada Ádám és Éve mellett akart maradni; a többieket minden húsz évnél fiatalabb gyermekkel együtt átszállították az Edentiára. Gábriel is megjelent és kimondta az ítéletet az Anyagi Fiú és Leány felett. Eszerint Ádám és Éva vétkezett s ezért halandói rangra vetették vissza őket. Ádám és Éva elbukott ugyan, de nem volt olyasmi, mint „az ember bűnbeesése”. Épp ellenkezőleg, az emberi faj nagyon is sokat nyert azon, amivel Ádám, Éva és az ő leszármazottaik, még ha korlátozott mértékben is, de hozzájárultak az emberi faj továbbfejlődéséhez. 76. A második kert Az Ádám vezette karaván kelet felé menekült, hogy elkerülje az előrenyomuló, ellenséges nodfiakat. Az első kert növényei és gabonái közül sok száznak a magját és gumóját, valamint nyájakat vittek magukkal az úton. Egy évnyi vándorlás után a karaván elérte annak a három helynek az egyikét, melyeket Van és Amadon annak idején az első Kert lehetséges helyszíneiül javasolt; ez a Tigris és az Eufrátesz között elterülő síkság kedvező adottságú vidék volt. Laotta még az út során belehalt a gyerekszülésbe, Éva viszont megszülte a Kánótól fogant Káint. Az új helyszínen Ádám és segítői házakat építettek és egy új kulturális és vallási központot alapítottak. Nehéz küzdelem árán vitték véghez mindezt, mert a föld nem volt művelésre előkészítve. Ádámot annyira lefoglalták az építkezések, a védelmi munkálatok és a mezőgazdasági munkák, hogy a nodfi papokat bízta meg a közösségi vallási élet és az oktatás megszervezésével. Rövidesen a második Kert vallási élete visszatért az Ádám előtti idők normáihoz és rendjéhez. Ádámnak és Évának a második Kertben elsőként született gyermeke Ábel volt, aki két évvel Káin születése után jött a világra. Káin a mezőgazdaságot választotta, Ábel pedig a pásztorkodásnak szentelte magát. A fivérek gyakran vitatkoztak egymással arról, hogy melyikük foglalkozása az értékesebb, és amikor Ábel tizennyolc éves lett, az állandó gúnyolódásával olyannyira feldühítette Káint, hogy az megölte őt. Káin félelmében és bűntudatában Évához fordult segítségért. Káin őszintén kereste az isteni útmutatást és ezért belé is költözött egy Gondolatigazító. Röviddel ezt követően útra kelt Nod földje felé, s ott feleségül vette távoli unokatestvérét, Remonát. Káinból később a népének vezetője lett és életében igyekezett békességet teremteni az ádámfiak és a nodfiak között. Az ibolyaszín emberfajta külső megjelenését a kék szem, a világos bőr, valamint a szőke, a vörös és a barna hajszín jellemezte. A nők kevéssé szenvedték meg a gyerekszülést egészen addig, amíg a más emberfajtákkal keveredni nem kezdtek. Az eredeti ádámfiakat felsőbbrendű testi és szellemi érzékeik képessé tették arra, hogy lássák a közteslényeket, az angyalokat és a melkizedekeket. Az ádámi gyermekekbe rendszerint Igazító költözött. A testi sejtjeik jóval ellenállóbbak voltak, mint az őslakosoké, mert a betegségeket okozó mikroszkopikus földi organizmusok sejtjeivel nem voltak rokonságban. Ádám az ideje legnagyobb részében közigazgatást, oktatási módszereket és vallási áhítatot tanított. A Kert lakói kidolgoztak egy ábécét, és őrizték az írás, a fémművesség, a fazekasság, a szövés-fonás és az építészet vívmányait. A gyerekeket megtanították a mezőgazdasági munkákra, a kézműves és az állattartási ismeretekre. Ádám és Éva fiai polgári vezetők sorát adták. Egyikük északon alapított az ibolyaszín emberfajta számára egy második központot, egy másikból nagy vezér és szervező vált, egy harmadik pedig Ádám halála után átvette az ádámi törzsek vezetőjének szerepét. Szet nevű fiukból és az ő utódaiból olyan vallási vezetők lettek, akik az ádámfiak és a szomszédos
70
III. rész: Az Urantia története törzsek szellemi szintjének emelésén munkálkodtak. Minden egyes szetfi pap orvosi és tanítói feladatokat is ellátott a papi hivatása mellett. Miután Mezopotámiában letelepedtek, Ádám úgy döntött, hogy annyi gyermeket hagy maga után, amennyit csak bír, annak érdekében, hogy hozzájárulhasson a világ génállományának nemesítéséhez. Éva közel ezerhétszáz nőt választott a környező törzsekből, hogy Ádámtól gyermekük születhessen. A legtöbb földi emberfajtát képviselő gyermekek az anyjuk törzsénél születtek meg és nevelkedtek. Ádám és Éva vétke a téves helyzetmegítélés volt, és nem szándékos lázadás. Az emberi rangra való visszavetettségben töltött életük és az őszinte megbánásuk eredményeképp Igazítót kaptak, s ez nagy vigaszt jelentett nekik. Éva ötszáztizenegy éves korában halt meg, Ádám pedig tizenkilenc évvel később. Haláluk után Ádám és Éva újraszemélyesült a lakóvilágokon és gyorsan bejárták a felemelkedési világok körét, s újra elnyerték a jerusemi létpolgárságot. Istenfiakként hagyták el a jerusemi otthonukat és az ember fiaiként tértek vissza oda. 77. A köztes teremtmények A legtöbb lakott világ otthont ad olyan különleges lények csoportjainak, akik az emberi és az angyali rendek között helyezkednek el. Ezek a köztes teremtmények hasznos segítők, és fontos rendjét alkotják a bolygói segédkezőknek. Az Urantián két fajtájuk van jelen: az elsőfajú közteslények, akik a korai dalamatiai időkből származnak, és a másodfajú közteslények, akik Ádám idejében jelentek meg. A hercegi törzskar húsvér tagjai ugyan képesek voltak a nemi úton való szaporodásra, de azt a parancsot kapták, hogy tartózkodjanak ettől. Meglepetésükre jelentek meg az első elsőfajú közteslények akkor, amikor az egyik férfi az egyik nővel nem nemi jellegű kapcsolatot létesített. Amikor megértették, hogy milyen nagy segítséget jelenthetnek ezek a teremtmények, a párok mindegyike engedélyt kapott egy-egy hasonló lény létrehozására. Végül ötvenezer köztes teremtménynek adtak életet. E közteslényekből alakították meg Kaligasztia hírszerző testületét, akiknek a feladata az emberi törzsek tanulmányozása és megfigyelése lett. Felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tettek az emberi társadalom fejlődésének előmozdításában. A másodfajú közteslények részben a nodfiaktól is származnak. Az élethordozók tervei szerint a törzskar húsvér tagjainak előbb-utóbb keveredniük kellett az andonfiak legjobbjaival. Azzal számoltak, hogy az utódaik Ádám és Éva első leszármazotti nemzedékének tagjaival fognak keveredni s e fajkeveredés eredményeként a tanító-vezetők új rendje születik meg. Feltételezték, hogy a hercegi törzskar tagjainak, lévén, hogy a testük andoni életplazmát hordozott, olyan gyermekei születnek majd, akik a többi andonfira fognak hasonlítani. Amikor azonban a hercegi törzskar lázadó tagjai nemi úton való szaporodásba kezdtek, a leszármazottaik az andonfiakhoz képest messze jobb mentális, testi és szellemi adottságokkal rendelkezőknek bizonyultak. Ezekből a gyermekekből lettek a nagyszerű nodfi emberfajta ősei, az „eleitől fogva hatalmasok”. Dalamatia elsüllyedése után a nodfiak Dilmun néven alapítottak új faji és kulturális központot. A tisztavérű nodfiak lassan összekeveredtek az evolúciós emberfajtákkal és szétszóródva három nagy nodfi központot hoztak létre: a nyugati vagy szíriai nodfiak északra vándoroltak és egyesültek az andonfiakkal; a keleti vagy elámi nodfiak Mezopotámia szomszédságában, „Nod földjén” telepedtek le; a központi nodfiak pedig az ádámfiakkal való keveredés után létrehozták a sumér kultúrát. Egy negyedik erős nodfi központot északon hoztak létre Van hűséges követői, aki egykor a Van-tó partján teremtett civilizációs központot. Ádám ama gyermekei közül, akik a szüleik vétkezése után a Földön maradás mellett döntöttek, Ádámszon volt az elsőszülött fiú. Ádámszon felesége a gyermekeikkel az Edentiára
71
III. rész: Az Urantia története távozott. Ádámszon 120 éves korában elhagyta a második Kertet és északra utazott, hogy megtalálja Van hegyvidéki szállásterületét. Itt találkozott egy szép nővel, Rattával, aki a bukott törzskari tagok utolsó egyenes ági leszármazottjának mondta magát. Három hónap múltán Ratta és Ádámszon házasságot kötött. Ádámszonnak és Rattának hatvankét gyermekük született, akik nagy vezetők sorát adták a világnak. Közülük tizenhatan különleges lényrendet alkottak, ugyanis gyakran láthatatlanná váltak. Rattát nyugtalanította a dolog, sőt babonás tisztelettel tekintett ezekre a különleges gyermekekre, Ádámszon azonban sok mindent tudott az elsőfajú közteslényekről s arra a következtetésre jutott, hogy e gyermekek némiképp hasonlók az eredeti köztes teremtményekhez. Úgy döntött, hogy pároztatja a hímneműeket a nőneműekkel; az ő leszármazottaik jelentik a másodfajú közteslények eredetét. Ratta és Ádámszon e nyolc pár gyermeke halandóként élt és halt, viszont létrehoztak 1984 halhatatlan másodfajú köztes teremtményt. Ádámszon és Ratta a hosszú életük során végig nagy hasznát vette ezeknek a csodálatos segítőknek. Ádámszon 396 évet élt. Az általa Rattával közösen a Káspi-tenger mellékén alapított kultúra csaknem hétezer éven át létezett. Ádámszon halála után a másodfajú közteslények közössége szétzüllött. Több mint negyvenezer elsőfajú közteslényt és kilencszáz másodfajú közteslényt tévesztettek meg a luciferi álokoskodások, s ennek eredményeként fel is lázadtak a helyi világegyetemi kormányzat ellen. E közteslények jelenleg őrizetben vannak, és várják, hogy a Lucifer elleni per keretében az ő sorsukról is végleges döntést hozzanak. Az Urantia Egyesült Közteslényei jelenleg egy közös testületként működnek, s a létszámuk 10.992 fő. Jelmondatuk: „Ha egyszer az Egyesült Közteslények elvállalnak valamit, azt az Egyesült Közteslények véghez is viszik.” Értik az emberi humort és istenimádatot, s tudják, mi az értelme a halandói munkának, pihenésnek és játéknak. Nincs szükségük alvásra és nem szaporodnak. Az elsőfajú közteslények inkább angyalok, mint emberek. A másodfajú közteslények viszont közelebb állnak az emberekhez mint az angyalokhoz; emberi szem nem képes az érzékelésükre. Hozzá tudnak férni anyagi dolgokhoz és van hatalmuk a tér és az idő fölött. Az angyaloknak tulajdonított tettek közül sokat valójában a másodfajú közteslények vittek véghez. 78. Az ibolyaszín emberfajta az Ádám utáni időkben A világnak a nodfi központokon kívül eső részein vad állapotok uralkodtak egészen addig, amíg Mezopotámiában létre nem hozták a második Kertet. Az ádámi népek tízezer éven át békében éltek és munkálkodtak a folyók mentén, kialakították az öntözőhálózatot és az árvizek elleni védelmet, tökéletesítették a katonai védelmi vonalaikat és őrizték az ádámi kultúrát. A nagyobb ádámi népvándorlások nagyjából Kr.e. 25.000-ben kezdődtek. Az ibolyaszín emberfajta két legnépesebb közösségét a mezopotámiai ádámfiak és a Káspi-tenger déli mellékén élő ádámszonfiak alkották. A tisztább vérű nodfiak, a sumérok elődei, Mezopotámiában éltek. Az andonfiaknak az ádámszonfiak szállásterületétől északra, valamint Turkesztánban voltak népesebb települései. Szórványban élő andonfi csoportok léteztek még Eurázsia, Izland és Grönland szerte, de Európából és Ázsiából lényegében már kiszorultak. A vörös emberé volt a két Amerika, a sárga fajta Ázsiát uralta, a kék ember pedig Európát birtokolta. A mind a hat színes emberfajta keverékéből, de főként a zöld, a narancsszín és az indigó fajtából álló kevert népek már Indiában éltek az előtt, hogy a területet a dravidák uralmuk alá vonták volna; a letűnt zöld és narancsszín fajták egy részét magába olvasztó indigó-fekete népcsoport a Szaharában létesített fejlett településeket. A szaharaiak, a kék ember és a nodfiak igen vegyes keveréke tartotta kézben a földközi-tengeri medencét. 72
III. rész: Az Urantia története A legkorábbi, tisztavérű ádámi kivándorlók három irányban mozogtak. Egy részük nyugatra, a Nílus-völgybe költözött át. Némely részük a keleti irányt választotta s Ázsiába vándorolt. Az ibolyaszín emberfajta legnagyobb csoportja azonban észak felé vonult, s megkerülvén a Káspi-tengert, belépett Európa területére. Ahogy Eurázsia belseje felé haladtak, magukba olvasztották a nodfiak és az andonfiak legjobbjait. Kr.e. 15.000-re Ádámnak már több leszármazottja élt Eurázsiában mint a föld bármely más részén. Így vált alkalmassá a terep az anditák megjelenéséhez. Az andita emberfajta születésének helyszínét a Mezopotámiával szomszédos területek alkották. Az anditák a tisztavérű ibolyaszín fajtának a nodfiakkal alkotott keverékéből lettek, s e keverékhez hozzáadódtak a sárga, a kék és a zöld emberfajta legjobb törzseinek génjei is. Ők elő-árják és elő-fehérek voltak, nem tekinthetők sem nyugati, sem keleti népeknek. Amikor a széthulló nodfi csoportok által harcias vérvonal adódott az andita keverékhez, a népvándorlások katonai hódítási jelleget kezdtek ölteni. Az andita vándorlások Kr.e. 15.000 és Kr.e. 6000 között zajlottak, s főleg Európát érintették. Kr.e. 12.000-re a világ anditáinak háromnegyede már Észak- és Kelet-Európában élt. Más csoportjaik beszivárogtak Kínába, Indiába, Egyiptomba, valamint Afrika partvidéki területeire is. Százharminckét andita Japánból áthajózott Dél-Amerikába és ott megalapították az inkák őseinek népét. Mások végleg letelepedtek a csendes-óceáni szigetvilágban és keveredtek az ottani őslakossággal. A Mezopotámiából kiözönlő anditák jótékony hatással voltak a környező kultúrákra, hozzájárultak a művészetek, a zene, a kézművesség, a földművelés és az állattartás fejlődéséhez. Amikor Kr.e. 8000 és Kr.e. 6000 között az anditák utolsó három hulláma elhagyta Mezopotámiát, a világ civilizációs központja áttevődött a Nílus-mentére és a Mediterránumba. A tisztább vérű anditák öt százaléka a mezopotámiai szülőföldön maradt s belőlük lettek a sumérok – egy kulturálisan nodfi, fajilag andita nép. A Turkesztánból és az Iráni-félszigetről érkező barbárok, akiket a szárazság űzött délre, megszállták az Eufrátesz-völgyet és asszimilálták az anditák maradékait, s a sumér települések kivételével mindenütt átvették a hatalmat. Az így létrejött keverék népből lettek a babilóniaiak, akik átvették a völgyben élő törzsek művészeti és kézműves ismereteit és a sumérok kultúrájának jelentős részét is. Nagyjából Kr.e. 2500-ban a sumérokat legyőzték az északról betörő népek, és a sumérok a sémi fajtába való beolvadással leléptek a történelem színpadáról. 79. Az andita terjeszkedés keleten Kr.e. 2000-ig Eurázsia középső része jellemzően andita volt. Az andita kultúra központjai az akkoriban termékeny Tarim folyó völgyében és a tibeti hegyvidéki területeken helyezkedtek el. Az első kereskedők nagyjából 15.000-ben jelentek meg. Ekkoriban indult virágzásnak a városi élet, valamint a kő-, fém-, fa- és cserépedény-kereskedelem. Adonia, a mai Asgabad területe közelében egykor elhelyezkedő város lett az ázsiai kereskedelem központja. Az anditák évszázadokon keresztül szivárogtak be Európába észak felől, azonban Kr.e. 8000re a hegyvidéki területeken megjelenő szárazság dél felé, vagyis a Nílus, az Eufrátesz, az Indus és a Sárga-folyó felé kezdte szorítani őket. A Kr.e. 15.000-ben elkezdődött kiterjedt népvándorlások során az anditák eljutottak Indiába, ahol az összes urantiai emberfajta, de főleg a másodrendű szangik fajták keverék népessége élt. Az andita vérfrissítés eredményeképpen létrejött kevertfajú nép a dravida, a kor legszínesebb civilizációja lett. A dravidák a legelső városépítő népek közé tartoztak. Kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat hoztak létre földön és vízen, s ezek a kereskedelmi kapcsolatok nagyban hozzájárultak a dravida kulturális sokszínűség kialakulásához. A vallási életük nagyrészt a szetfi papok tanításain alapult, akik a korai andita és a későbbi árja hódítások során léptek India területére. 73
III. rész: Az Urantia története Az északi területek egyre szárazabbá válása dél felé szorította az andonfiakat s ez indította el az anditák utolsó nagy kivándorlását a turkesztáni szülőföldjükről a keleti féltekére. Az anditák utolsó nagy hulláma hozzávetőleg Kr.e. 2500-ban indult ki Turkesztánból és tartott India felé. Ezek az árja anditák jelentős hatást gyakoroltak egész India kulturális és vallási életére, viszont faji értelemben a hatásuk jelentéktelen volt – leszámítva az északi területeket. A társadalmuk legmarkánsabb jegye a faji önazonosság megőrzése érdekében aprólékosan kialakított kasztrendszer volt. A mai brahmanok az egykori szetfi tanító-papok kulturális utódai. Kína történelmét elsődlegesen két szangik fajta, a vörös és a sárga emberfajta határozta meg, s mindkét nép sikeresen elkerülte az európai kék fajtát oly nagy mértékben lerontó neandervölgyiekkel való keveredést. A vörös ember az indiai hegyvidék megkerülésével jutott el Kelet-Ázsiába, s ott százezer évig vezető szerepet játszott. Nagyjából háromszázezer évvel ezelőtt a sárga fajta dél felől belépett Kína területére és lassan megszállta a vörös ember vadászmezőit. Több mint kétszázezer éven át zajlott e két emberfajta háborúja. A sárga fajta sokat asszimilált a vörös fajtából, végül pedig egyesült erői kiszorították a magukat belharcokkal erősen legyöngítő vörös fajtát Kínából. A vörös ember maradékai az akkori Bering-földnyelven keresztül átvonultak Észak-Amerikába, s ettől kezdve a világ többi részétől viszonylagos elszigeteltségben éltek. A terjeszkedő sárga fajta kiszorította Kínából az andonfiak maradékait. A sárga emberfajta négy tényezőnek köszönhette az erejét: sikeresen elkerülték az alsóbbrendű fajtákkal való komolyabb mértékű keveredést; igyekeztek békében élni egymással; megvoltak a szellemi képességeik; és nyugatról a hegyek, keletről az óceán jó természetes védelmet jelentett számukra. Tizenötezer évvel ezelőtt a vándorló anditák elkezdték benépesíteni a Sárga-folyó völgyének felső szakaszát. Az észak-kínaiak elegendő ádámi fajtát olvasztottak magukba ahhoz, hogy jelentős észbeli fejlettségre tegyenek szert, de nem elegendőt ahhoz, hogy a fehér fajtákra olyannyira jellemző nyughatatlan kíváncsiságot is örököljék. Kr.e. 10.000-re a kínaiak már javában építették a városaikat és telepítették a kézművesipart. A kínai és a mezopotámiai időszámítás, csillagászat és közigazgatás hasonlósága a kereskedelmi kapcsolataikra vezethető vissza. A sárga fajta komoly fejlődést mutatott a földművelés és a kertgazdálkodás terén, viszont a nehézkes írásrendszerük jelentősen korlátozta a művelt osztályok számbeli gyarapodását. Idővel a kínaiaknak az új igazság felkutatása iránti vágyát felváltotta a bevett eszmék tisztelete. A kínai családi közösségek erős összetartása hozzájárult a családi vagyon, tulajdon és tapasztalatok megőrzéséhez, és segítette az erkölcsiség és az etika érvényesülését, valamint a gyermekek hatékony oktatását. 80. Az andita terjeszkedés nyugaton Harmincötezer évvel ezelőtt az európai kék ember már meglehetősen kevert faji jelleget mutatott, mert sárga és vörös emberi faji örökséget is magában hordozott. Az ádámfiak a Káspi-tengert megkerülő útvonalon eljutottak Európába, ahol egyesültek a kék emberfajta jobb törzseivel. Ennek eredménye a fejlett kék emberek tucatnyi csoportja lett, közöttük azokkal, akiket ma cro-magnoniaknak neveznek. A kék ember életerős, őszinte, bátor és monogám fajta volt. Vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel és csónaképítéssel foglalkoztak; kőbaltákat készítettek és fákat döntöttek ki a kunyhóépítéshez. A nők kiválóan értettek a házimunkákhoz és a földműveléshez. A gyerekeket megtanították a barlang gondozására, a rajzolásra és a kovakő eszközök készítésére. A kék emberfajta komoly művészi hajlamokkal rendelkezett, s az ádámi vérfrissítés csak fokozta a kreativitásukat.
74
III. rész: Az Urantia története A tizenötezer évvel ezelőtti éghajlati változások átalakították az európai tájképet, s a nyílt füves mezőket felváltották az alpesi erdők. A vadászokból pásztorok, halászok és gazdálkodók lettek. Ekkorra a tisztavérű ádámfiak a világ minden részén már elkeveredtek a többi emberfajtával, különösen a nodfiakkal, s ezzel létrehozták az andita fajtát. A következő tizenkétezer év során nagy andita hódítások irányultak Európára Mezopotámiából és Turkesztánból. Az anditák vándorlásai erősen katonai jelleget öltöttek. Az utolsó három kivándorlási hullám során már lovakat is igénybevettek, s ezzel már elég gyorsan tudtak haladni ahhoz, hogy Európába érve se bomoljon meg a csoportjaik faji egysége; itt aztán magukba olvasztották a kék emberek legjobbjait és kiirtották a hitványát. A katonai hódítások nyomán kialakult fajkeveredés teremtette meg az északi fajták őseit: a skandinávokét, a németekét és az angolszászokét. Háromezer éven keresztül katonai hadjáratok sorozata indult az anditák dániai központjából. A létrejött fehér fajták folyamatosan nyomultak dél felé, míg végül elsöpörték a cromagnoniak maradékainak ellenállását Dél-Franciaországban. Kr.e. 5000-re már a kialakuló fehér emberfajta uralta Észak-Európát. Az Eufrátesz-völgyből kiinduló utolsó kivándorlási hullámmal számos ügyes andita kézműves érkezett Egyiptomba, mely terület évezredeken át folyamatos célterülete volt a mezopotámiai kivándorlóknak. A nodfiak honosították meg a fazekasságot, a földművelést, a fémművességet és az állattartást a Nílus-vidéken. Kr.e. 5000-re a világ kulturális központja Mezopotámiából a Nílus-völgybe tevődött át. Az anditák építették az első kőépítményeket és piramisokat Egyiptomban. Részletesen kidolgozott istentanuk és nagyhatalmú papságuk volt. Kr.e. 12.000-ben egy ragyogó andita törzs vándorolt Krétára. Magas színvonalú ismeretekkel rendelkeztek a textilkészítés, a fémművesség, a fazekasmesterség, az ólomöntés, a kőépítészet, az írás, a pásztorkodás és a földművelés terén. Kétezer évvel később Ádámszon magas termetű, szép megjelenésű, értelmes leszármazottai érkeztek Görögországba a hegyvidéki hazájukból az égei-tengeri szigeteken át, s fejlett civilizációt teremtettek. Ekkor Görögország és az égei-tengeri szigetvilág vette át Egyiptomtól a világ kulturális központjának szerepét. A görögök nagy tanítók, művészek, kereskedők és gyarmatosítók voltak. A görög civilizációs haladás eredményei még azt követően is megmaradtak DélEurópában, hogy maga a görög kultúra lehanyatlott a behozott rabszolgák gyorsan növekvő mennyiségű leszármazottainak hatására. Az andonfiak mindig is Közép-Európa hegyvidéki területeit és a Duna-völgyet lakták, ahol gazdálkodásból és pásztorkodásból, fazekasságból és földművelésből tartották fenn magukat. Gyakran kaptak erősítést a Kis-Ázsiából érkező andonfiak révén. Kr.e. 3000-re az ázsiai andonfiak, akik egyre inkább Észak- és Közép-Ázsiába szorultak vissza, a mind szárazabbá váló éghajlat miatt kénytelenek voltak visszatelepedni Turkesztánba. Itt megbomlott a faji egységük, és a Balkánon és Ukrajnán keresztül behatoltak Európába, ahová magukkal vitték a még megmaradt anditákat Iránból és Turkesztánból. Kr.e. 2500-ra az ázsiai andonfiak megszállták Mezopotámiát, Kis-Ázsiát és a dunai medencét, s egyesültek a már régebb óta itt élő andonfiakkal. E nagy nomád népvándorlások korában került sor a tengeri hajózás és kereskedelem elterjedésére a Földközi-tenger vidékén. Az andita népvándorlások végére három fehér emberfajta volt jelen Európában. Az északi vagy nordikus fajtát a kék és az andita fajta keveréke alkotta, melyben kisebb mennyiségben ott volt a vörös és a sárga szangik fajta faji öröksége is. A legkorábbi északi népek magas termetűek, hosszúkás fejformájúak és szőkék voltak. A központi csoport jellegzetesen andonfi volt, némi kék, sárga és andita beütéssel. Az ő leszármazottaik rövid fejűek, barnás bőrűek és zömök termetűek voltak. A déli fehér fajtát nagyobbrészt az andita és a kék ember keveréke hozta létre, de komoly arányban ott volt benne a szaharaiak öröksége is. A néhány évezrednyi keveredés után ma már lehetetlen e fajták egyértelmű elkülönítése.
75
III. rész: Az Urantia története 81. A mai polgárosodott viszonyok kialakulása Az emberi fajt öt alapvető faji tényező alakította – az andoni, az elsőrendű szangik, a másodrendű szangik, a nodfi és az ádámi – melyek mindegyikét egykor azonosítani lehetett a különböző koponyatípusok alapján. Azonban az elmúlt húszezer évben végbement erőteljes keveredés eredményeként az emberiség ma már inkább a következő három alapvető típusba sorolható be: kaukázusi, mongoloid és negroid. A biológiai evolúció folyhat úgy is, hogy nem létezik kultúra, azonban az emberi kultúra nem virágozhat úgy, hogy előzetesen ne került volna sor faji fejlődésre. Az ibolyaszín emberfajta hozzájárult az ember agyi képességeinek fejlődéséhez és meggyorsította a természetes evolúció menetét. Az ibolyaszín emberfajtától kapott vérfrissítés hatására a civilizációs fejlődés mértéke meghaladta a megelőző évmilliók alatt elért teljes biológiai fejlődés mértékét. A legkorábbi időkben lezajlott fontos események nagymértékben hozzájárultak az emberi civilizáció gyarapodásához. A tűz fölötti hatalom megszerzése szülte a modern tudományokat. A kutyák, lovak, juhok, kecskék, szarvasmarhafélék, tevék, baromfik és elefántok háziasítása könnyítette a munkaterheket. A mezőgazdaságon, az állatok háziasításán és a fejlett építkezési módszereken keresztül az emberiség fokozatosan eljutott oda, hogy egyre magasabb életszínvonal elérésére törekedjen. Nagyjából Kr.e. 12.000-ben a kereskedelem és a kézművesipar már egyre inkább segítette a kultúrák keresztbeporzását. Kétezer évvel később beköszöntött a független városállamok kora. A nemzetközi kereskedelem gyorsan a leghatékonyabb civilizációs közvetítővé vált. A katonai hódítások, a gyarmatosítás és a missziós tevékenységek szintén hozzájárultak az eszmék és gondolatok kicserélődéséhez. Az emberi kultúra közösségivé tétele korlátozza a személyes szabadságot, azonban javítja az egyén túlélési esélyeit. A civilizáció védelmezi a csoport jogait is és az egyén jogait is. Az emberi civilizációk megmaradásában és fejlődésében alapvető szerepük van az alábbi tényezőknek: Természeti körülmények – az éghajlati és a földrajzi viszonyok hozzájárulnak a kulturális evolúcióhoz. Tőke javak – az anyagi jólét és a kiérdemelt szabadidő lehetővé teszi, hogy az ember elgondolkozzon a társadalmi fejlődésen és terveket készítsen hozzá. Tudományos ismeretek – a tudomány megszilárdítja a bölcselet alapjait, megtisztítja a vallást és megtanítja az embert a helyes és pontos gondolkodásra. Emberi erőforrások – az értelmes emberek mennyisége befolyásolja a társadalom fejlődésének menetét. Természeti erőforrások – sokat nyom a latban a természeti erőforrások, a tudományos ismeretek, a tőke javak és az emberi képességek bölcs alkalmazása, igénybevétele. A nyelv hatékonysága – a közös nyelv elősegíti a béke megteremtését; a nyelv fejlesztése révén könnyebbé válik a magasabb rendű gondolatok kifejezése. A gépi eszközök hatékonysága – a civilizációs fejlődés közvetlen összefüggésbe hozható az eszközök, a gépek és az elosztási rendszerek fejlődésével. A fáklyavivők jelleme – a fiatalok képzésében az otthonnak kell betöltenie a legalapvetőbb kulturális intézmény szerepét. A közösségi élet és az iskola szerepe mindebben csak másodrendű lehet. A faji eszményképek – a civilizációt az értelem szabályozza, a bölcsesség irányítja és a szellemi eszményelvűség teszi nemesebbé.
76
III. rész: Az Urantia története A szakértők szervezése – a civilizáció működésére hatással van az is, hogy mennyire hatékony a közösségekkel, a művészettel és az iparral foglalkozó szakemberek együttműködése. Eszközök ahhoz, hogy az ember megtalálhassa a helyét – az embert nem csak dolgozni kell megtanítani, hanem a társadalomnak megfelelő eszközöket is rendelkezésre kell bocsátania ahhoz, hogy az egyes emberek megfelelő elfoglaltságot találjanak. Az emberek elveszítik a lelkesedésüket, ha folyton a közösség anyagi támogatására szorulnak. Az együttműködési készség – értelmes hazafiság nélkül fennáll a veszélye a nemzetek széthullásának. Hatékony és bölcs vezetés – a csapatmunka eredményessége a csapat megfelelő vezetésétől függ. Társadalmi változások – a társadalmi változtatásoknak tartaniuk kell a lépést a tudomány fejlődésével, azonban nem szabad nagy változásokat hirtelenül végrehajtani. Az átmeneti összeomlás megakadályozása – a bevett megoldásoktól az új rendszerek felé való elmozdulás erős vezetői irányítást igényel. 82. A házasság fejlődése A házasság az ösztönös násznak egyfajta evolúciós társas folyománya. A házasság az alapja minden közösségi fejlődésnek és a házasság valamilyen formában mindig is fenn fog maradni. A házasság teremti meg az otthont, mely az emberi evolúciós küzdelem dicső megkoronázása. A gyermekek a családban és a szomszédoktól tanulják meg a legtöbbet arról, hogy mi a fontos az életben. A család a legfontosabb civilizáló erő. Az ősi népek számára igen egyszerűek voltak a nemiséggel kapcsolatos tapasztalatok. A nemiséget szinte semmi sem szabályozta; nem létezett házasság és nem volt prostitúció sem. A modern idők erős nemi szenvedélyei nagyobbrészt a fajkeveredésből erednek, legfőképpen az andita örökségből. A házassággal kapcsolatos nemi rendszabályok megjelenése a civilizáció fejlődésének beindulására és az andita vérvonalnak a társadalomban való komolyabb jelenlétére utal. A nemiséggel kapcsolatos szabályozás az ember fizikai és érzelmi természetének mind a legalsóbb, mind a legmagasabb rendű megnyilvánulási jeleit mutathatja. Az emberi érzelmek túlhajszolása a nemi vágyak esetében okozhatja a legtöbb kárt. A házasságnak mindig is lesz két elkülönült vetülete: a külsődleges vonatkozásokat szabályozó előírások, valamint a személyes kapcsolat. A házasság egyensúlyt teremt az önfenntartás és az átörökítés követelményei között. A házassági szabályok arra szolgálnak, hogy feloldják a szülők, a gyermekek, a rokonok és a társadalom érdekütközéseit. A párválasztás számos fejlődési fokozaton ment keresztül. Volt, amikor vásárolták, rabolták vagy versengésben nyerték el a menyasszonyt. A férjektől megkövetelték, hogy bizonyítsák ügyességüket a vadászatban és a harcban. Az ősi időkben voltak gyermekházasságok és összeadtak elhalt embereket is. Voltak olyan törzsek, ahol az ifjakat idősebb nőkhöz adták hozzá, az idősebb férfiak pedig fiatal nőket vettek feleségül, s azért tették így, hogy ezáltal biztosítsák, hogy a születendő gyermekeknek legalább egy jó szülőjük legyen. Volt idő, amikor az özvegyasszonynak öngyilkosságot kellett elkövetnie a férje sírján, olyan is volt, hogy a feleség büszke volt a férje más nőkkel folytatott viszonyára, s egykor a lányok szűzies viselkedését rossz szemmel nézték. A házasság nem volt elválasztható a vagyontól és a vallástól. A vagyon tartósabbá teszi a házasságot, a vallás pedig erkölcsössé. A mai időkben megmutatkozó szexuális féltékenység a fejlődő erkölcsök terméke. Az önmegtartóztatás-tabu abból a felfogásból ered, hogy a feleség a férj tulajdona volt. A 77
III. rész: Az Urantia története civilizáció fejlődésével a házasságtörést már a lopás egy formájának tekintették. Az önmegtartóztatás szabályait a feleségekre alkalmazták, nem a különálló nőkre. Amikor a házasság előtti szüzesség követelménye általános lett, szokássá vált elzárni a hajadonokat, hogy a szüzességüket megőrizzék. Az ádámfiak és a nodfiak egymás között házasodtak, és ez kihatott a későbbi egyiptomi, szíriai és mezopotámiai házasodási szokásokra. A közösségen kívülre vagy kívülről házasodás végül azért lett népszerűbb a belházasságnál, mert hozzájárult a békéhez, katonai szövetségek kötéséhez, és a házastárs rokonságának befolyásától is nagyobb mentességet biztosított. A különböző felsőbb rendű fajták keveredése életképesebb fajták kialakulásához vezet. A fajkeveredés jelentős mértékben fejleszti az alkotóerőket. Az emberfajták közötti házasodással szembeni előítélet azért alakul ki, mert a mai vegyes házasságokban gyakran alsóbb rendű fajták is érintettek. A fajkeveredés akkor lehet a legsikeresebb, ha arra az emberfajták leginkább felsőbb rendű egyedei között kerül sor. Minden egyes emberfajta esetében komoly veszélye van annak, ha engedik az elfajzott csoportok korlátlan mértékű szaporodását. 83. A házasság intézménye A mai házassági szertartásokhoz tartozó szokások és rítusok számos különféle forrásból erednek. Az ősi emberek életét csupa varázslás és számos szertartási elem övezte, s ez alól a házasság sem volt kivétel. Az ősidők házasságkötési rítusainak része volt például a közös étkezés, egymás megajándékozása, asztrológusok véleményének kikérése, emberáldozás, szerencsés napok kiválasztása, gabonaszemek szórása, gyertyagyújtás, szenteltvízzel való meghintés, valamint a nászágy megáldása. A menyasszonyi fátyol arra szolgált, hogy elrejtse a menyasszony arcát a féltékeny szellemek elől. Egyes népcsoportoknál az esküvőre meghívott vendégek hivatalos tanúként nézték végig a házasság elhálását. A csoportházasság időben megelőzte a poligámiát, mely utóbbit pedig az egynejűség követett. A monogámia nem volt természetes dolog az evolúciós ember számára, viszont teljesen magától értetődő volt a tiszta fajú nodfiaknál és ádámfiaknál. A monogámia nagy kulturális értékkel bírt a fejlett emberfajták számára. Az egynejűség (egyférjűség) az emberi szexuális evolúció eszményi célja és az emberi közösségek civilizációs fejlődésének mértéke. Az egynejűség hozzájárul a szellemi gyarapodáshoz és az erkölcsi jellem nemesebbé válásához. Ez a legjobb eszköz a szülői elégedettségnek, a gyermek jólétének és a közösség hatékony működésének biztosításához. A monogámia jó azoknak, akik benne élnek, de a kinyilatkoztatók arra intenek bennünket, hogy nem szabad megvetni azokat a szerencsétlen férfiakat és nőket, akik nem jutnak el ebbe az eszményi állapotba. Ha egy társadalomban sokan vannak a házasságot nem kötött felnőttek, akkor az az erkölcsök éppen folyamatban lévő változására utal. A modern időkben a hazásságban keresett egyéni szereteteszmény felváltotta a tulajdonszerzési késztetést; ez azonban átmeneti bizonytalanságot okozott a házasság intézményében. A családok életében manapság kihívást jelent az is, hogy a nők megkapták a tőlük régóta megtagadott jogokat. A sikeres házasság visszafogottságban megélt s élethosszig tartó társas kapcsolat, a gyermeknevelés iránti odaadás, kompromisszumok sora és elhivatottság. A válás egyfajta társadalmi biztonsági szelepként fog működni mindaddig, amíg a társadalom nem biztosít megfelelő felkészítést a fiataloknak a házasságra s ameddig a fiatalok éretlen idealizmusa irányítja a házasságkötéseket. Komoly szellemi előrelépés érhető el azzal, ha a férj és a feleség őszintén törekszik a közös fejlődésre, azonban a házasság nem feltétlenül szent dolog. A házasság ugyan nem vethető össze az embernek a benne lakozó Igazítóhoz fűződő viszonyával, sem a Jézushoz fűződő
78
III. rész: Az Urantia története testvéri viszonnyal, de attól még az eszményi halandói házasság tekinthető emberileg szentnek. 84. Házasság és családi élet Amikor az emberek még nem értették az összefüggést a nemi aktus és a terhesség között, a családok anyajogúak voltak. Az anyai szeretet az elmeszellem-segédektől származó ösztönös adottság, s arányban áll a csecsemőkor hosszával. A férfiakat eleinte nem a szeretet terelte a házasságba, hanem az éhség, ugyanis tudták, hogy ahol az anya és a gyermekek menedékre leltek, ott rendszerint élelmet is lehetett találni. Amint az állattartás révén már a férfi gondoskodott a fő élelemforrásról, megjelent az apajogú családmodell. Később a férfiak feladata lett a földművelés, s ebből következően a nőknek több idejük maradt az otthonépítésre és a gyereknevelésre. Az anyaközpontú családtól az apaközpontú családra való áttérés az egyik leggyökeresebb fordulat volt az emberi faj történelmében. Az anyaközpontú család természetes és biológiai alapú; az apaközpontú család viszont közösségi, gazdasági és politikai alapokon nyugszik. A nemek egyenlőségét minden gyarapodó társadalomnak el kell ismernie, de a természetben ilyesmi nem fordul elő. Amint az igazságosság, a béke és a tisztességesség érvényesülni kezd, a nő fokozatosan kiemelkedik a rabszolgasorból. A modernkori gyárak megváltoztatták a termelési feltételeket, s innentől kezdve a férfi és női munkaerő versengése jóval kiegyenlítettebbé vált. Az evolúció elvégezte azt, amire a kinyilatkoztatás nem volt képes. A civilizációs sohasem fogja tudni megszüntetni a nemek viselkedésbeli különbségeit. A nők nem nyerhetnek többet a férfiak jogain, mint a férfiak a nőkén; mindegyik nem a maga területén egyeduralkodó marad. A férfiak és a nők egyazon faj két különböző változata, akiket szoros kötelék fűz egymáshoz. A két nem soha nem lesz képes tökéletesen megérteni egymást; az eltérő férfi és női nézőpontok még a felsőbb-világegyetemi felemelkedés során is megmaradnak. E különbségek azonban igencsak hasznosak. Egy férfi és egy nő együttműködése jóval magasabb rendű, mint két férfi vagy két nő együttműködése. A házasság fejlődése a tulajdoni létszakaszból a személyes korszakba való átlépésnél tart. Új erkölcsök jelennek meg s ezek meg fogják erősíteni a házasságot, és a családi élet, csakúgy mint a modernkori gyermeknevelés, egyre bonyolultabbá válik. Problémákat okozhat a fajkeveredés túlzott mértéke, a felszínes nevelési módszerek átvétele, valamint az, hogy a szülők gyakran vannak távol az otthontól. A gyermeknevelésről alkotott nemesebb felfogásokban azonban tükröződni fog, hogy egy gyermek világrahozatala az emberi léttel járó legnagyobb felelősség. A társadalmi fejlődés szempontjából öngyilkos dolog áthárítani a szülői felelősséget az államra vagy az egyházra. A civilizáció sorsát az határozza meg, hogy az egyik nemzedék hajlandó-e beruházni a következő nemzedék boldogulása érdekében. A családban lehet megtanulni a testvériség lényeges elemeit: a türelmet, az emberbaráti hozzáállást, a toleranciát és a béketűrést. A családok irányítását a legjobban a családi tanács működtetésével lehet megoldani, mintsem autokratikus vezetési módszerekkel. A jó család a Teremtő szeretetét mutatja a szülők és a gyermekek irányában egyaránt. 85. Az istenimádás gyökerei Az emberek sok mindent imádtak a földön, beleértve saját magukat is. Az imádat első tárgya a kő volt. A kövek imádatát a hegyek imádása követte; az emberek úgy hitték, hogy istenek lakoznak a hegyekben. A növényeket azért imádták, mert bódító hatással rendelkeztek – a szeszt még mindig „spiritusznak” nevezik. A csírázó magokra félelemmel vegyes tisztelettel tekintettek, és számos növényt tiszteltek a gyógyító ereje miatt. A fák tiszteletének mai emléke a májusfa, a karácsonyfa, valamint a fán „lekopogás” babonája. 79
III. rész: Az Urantia története Az ősi emberfajták mélyen tisztelték az állatokat, a földet, a levegőt, a tüzet, a vizet, a forrásokat, a folyókat, a szivárványt, a szelet, a felhőket, az esőt, a jégesőt, a mennydörgést és a villámlást. Idővel kialakult a hold, a csillagok és a nap istenítése is. Egyes civilizációk annyira tisztelték a napot, hogy róla nevezték el a hét első napját; napimádatból lett a mitraizmus, a legnagyobb misztériumkultusz, mely később komoly hatást gyakorolt a kereszténységre. Némely kultúrában az emberek mélyen tisztelték az elmebetegeket, az epilepsziásokat, a papokat, a királyokat és a prófétákat. A meghalt törzsfők némelyikét isteni személlyé tették; később a tisztelt embereket szentté avatták a haláluk után. Az ember ember általi imádata akkor érte el a tetőpontját, amikor a világi uralkodók azt hirdették magukról, hogy ők az istenek leszármazottai. A hatodik elmeszellem-segéd mindvégig munkálkodott s folyamatos istenimádati késztetést fejtett ki az emberben. Amint bölcsesség és elmélyült gondolkodás veszi át az imádat irányítását, megkezdődik az igazi vallás kialakulása. Amint a bölcsesség lesz a meghatározó irányító tényező, az istenimádók a természetimádástól a természet Teremtőjének imádása felé fordulnak. Az evolúciós vallás a halandó ember hasonlatosságára teremti meg az isteneket, míg a kinyilatkoztatott vallás arra törekszik, hogy a halandó embert az Isten képére és hasonlatosságára alakítsa. 86. A vallás fejlődésének korai szakasza A fejletlen emberek folyamatos veszélyben éltek. A túlélésért folytatott küzdelmük olyan dolgoktól függött, melyeket nem ők irányítottak. A legkorábbi idők embereinek életében olyan nagy szerepe volt a véletlennek, hogy az emberek állandó aggódás közepette éltek. A legtöbb ember erőszakos halált halt; a természetes halál olyan ritka és szokatlan dolog volt, hogy az emberek úgy hitték, hogy szellemek okozzák. A természeti erőkkel szembeni tehetetlenség arra sarkallta a korai idők emberét, hogy magyarázatot keressen a természetfeletti jelenségekre. A halál utáni életben való hit akkor kezdett megjelenni, amikor több ember is az elhunyt törzsfőről álmodott. A lélek létezésében akkortól kezdtek hinni, amikor megfigyelték, hogy az élő teremtményeknek van lélegzete, de a holtaknak nincs; úgy képzelték, hogy a lélegzet kísértetszellemként él tovább a halál után. Minden megmagyarázhatatlan eseményt a testetlen szellemeknek tulajdonítottak. A fejletlen emberek úgy gondolták, hogy a lélek képes elhagyni a testet ájulás, alvás, kóma, a halál beállta vagy tüsszentés alkalmával. Az álmokat a lélek által megélt valós kalandoknak hitték. Az emberek úgy tartották, hogy a testtelen lelkek állatokba és tárgyakba is képesek beköltözni. Féltek az árnyékoktól, és a tükrökre babonás tisztelettel tekintettek. A kísértetfélés vallása vezette az embereket arra a felfogásra, hogy valamiféle szellemvilág uralja az emberi sorsot és hogy az ember képes lehet megbékíteni a szellemeket azáltal, hogy megfelelő személyes viselkedési formát választ. A szűnni nem akaró félelmeiket szertartások révén enyhítették, mert úgy gondolták, hogy így kézbe vehetik a saját sorsukat. A kósza kísértetek felingerlésének elkerülését biztosító intézkedésekbe vetett hitből fejlődött ki a helyes és a helytelen dolgok közötti különbségtétel. E szerény kezdet vezetett el végül az emberi etika megszületéséhez. A halandói elméknél végre megindult a felkészülés az igaz szellemerők befogadására, vagyis az Istennek az emberben lakozó részének befogadására, mely isteni rész szüntelenül azon munkálkodott, hogy az istenfélést az Isten iránti szeretetté alakítsa.
80
III. rész: Az Urantia története 87. A kísértettiszteletek Az ősi idők embere azért félt a haláltól, mert a halál egy új kísértet létrejöttét jelentette. Úgy hitték, hogy a kísértetek természetfölötti erővel rendelkeznek, de nincs természetfeletti intelligenciájuk. A kísértetek megtévesztésére irányuló próbálkozások számos furcsa viselkedési forma kialakulásához vezettek, melyek némelyike még ma is megvan. Egyesek ma is úgy képzelik, hogy kifelé mutatott jámborsággal elnyerhetik az Isten kegyét. A fejletlen emberek úgy gondolták, hogy a feldühített kísértetek bajok és szerencsétlenség okozói. Kerülték az olyan házakat, ahol haláleset történt, és e szokás miatt a régi idők törzsei nemigen létesítettek állandó településeket. Az emberek azért tartottak csöndes virrasztást gyász alkalmával, hogy távozásra bírják a kísértetet. Az özvegyasszonyokat néha élve temették el a halott férjükkel, és szolgákat is temettek az urukkal együtt. Néha hónapokat töltöttek gyászban, tétlenségben. Szerszámokat, fegyvereket és más vagyontárgyakat semmisítettek meg annak érdekében, hogy a kísérteteknek juttassák. A régi idők temetési szokásaira hatalmas mennyiségű erőforrást pazarolt el az ősi ember, és nagy előrelépést jelentett az, amikor az öröklés gyakorlata felváltotta az elhalt személy vagyona elégetésének és eltemetésének szokását. Megérzés, jövőbelátás, asztrológia, varázslás és sok egyéb fura szokás alakult ki a régi idők emberének azon próbálkozásaiból, hogy becsapja a kísérteteket. A gyerekeket sötétedés után nem engedték ki, az emberek féltek ásítani, és megjelentek fallikus kultuszok is. A nőket elfátyolozták. A művészetek nem fejlődtek, mert az emberek attól féltek, hogy a szépség felkelti a kísértetek irigylését. A kísértetkultusz szertartásait a balszerencse elhárítása érdekében dolgozták ki. Később az emberek a kísértetek megvesztegetésével igyekeztek biztosítani a jószerencsét; az emberek még ma is hajlamosak alkudozni az istenséggel. Az átkozódás és az ujjak keresztbe tétele az ősi idők kísértetkultuszaihoz tartozó szertartások maradványai. A történelem során a kultuszoknak voltak pozitív és negatív hatásai az emberi civilizáció fejlődésére. A kultuszok azért hátráltatják a társadalmi fejlődést, mert kitartanak a szertartások mellett; a bölcselet fejlődését megbéníthatják, de segíthetik is. A kultuszok (tiszteletfajták) alkotják azt a szilárd vázat, melyet a személyes szellemi tapasztalás mint élő test körülnő. 88. Bűvtárgyak, szerencsetárgyak és varázslás A bűvtárgy-kultusz alapja az a hiedelem, hogy a szellemek képesek tárgyakba, állatokba vagy emberekbe költözni. Az ősi időkben bűvtárgyi jellegük volt a tűzhányóknak, az üstökösöknek, a köveknek, a tűznek, a szent folyóknak, a fáknak, a növényeknek, a gyümölcsöknek, az állatoknak, a hét napjainak, a számoknak, a köpetnek, a hajnak, a körömnek, a koponyának, a köldökzsinórnak, a fogyatékosoknak, az elmebajosoknak, a bódító hatású anyagoknak, a mérgeknek, a csontoknak, a tűzhelyeknek, az oltároknak és a templomoknak. Számos furcsa hagyománynak, szokásnak van bűvtárgy-kultusz eredete. A pénteket szerencsétlen napnak tartották. A három és a hét szerencsés szám volt, a tizenhárom viszont szerencsétlen. Amikor valamely állatból fétis lett, az állat megevését tiltó tabu alakult ki. A lángelmék fetisizálásának megjelenésével a tehetségesebbek gyakran csalás útján tettek szert a többi ember felett hatalomra és tekintélyre. Az izraeliták úgy hitték, hogy az Isten szelleme ténylegesen is a kőoltáraikban lakozik. A szentek és a hősök csontmaradványait még a mai időkben is babonás tisztelet övezi. Varázserőt tulajdonítottak az emberi húsnak, a tigriskaromnak, a krokodilfognak, a kígyóméregnek, a csontoknak, a testváladékoknak, a képmásoknak, a fekete macskának, a vesszőknek, a doboknak, a harangoknak és a csomóknak. A neveket oly nagyra becsülték, hogy sok ősi embernek két neve volt: egy szent név, melyet igyekeztek titokban tartani, és egy
81
III. rész: Az Urantia története másik név mindennapi használatra. Mózes úgy próbálta szabályozni a héberek bűvtárgykultuszát, hogy tiltotta a képmások készítését. Ez visszafogta ugyan a bűvtárgyi kultuszt, azonban erősen hátráltatta a művészet és a szépség élvezetének fejlődését. Mózesnek ez a fétisellenes törvénye maga is fétis lett. Bűvtárgyi jelleget kaptak egyes szavak is, különösen azok, amelyeket az Isten szavának tekintettek. Amikor a tantételekből fétis válik, akkor vakbuzgóság, intolerancia és fanatizmus kialakulásához vezetnek. A szent könyvekből fétis lett, és a bűvtárgyi kultusz egyik formája az is, amikor az ember felcsap egy könyvet s onnan próbál tanácsot venni, ahol a könyv éppen kinyílt. A totemizmus a közösségi és a vallási szokások keveréke volt. A totemeket mára már nagyobbrészt felváltották a zászlók és az egyéb nemzeti jelképek. A mai idők fétisei közé tartoznak a papi jelvények, a királyok jelképei, és a közvélekedés is. A múltban a javas emberek, a papok és a sámánok az egész törzs érdekében gyakorolták a közösségi varázslást. A boszorkányok, a boszorkánymesterek és a varázstevők magánjellegű varázslást végeztek, mellyel az ellenségeiknek rosszat, maguknak pedig jót akartak. Varázserőt tulajdonítottak az énekeknek és a ráolvasásoknak, de a taglejtéseknek, a táncoknak és az utánzásnak még inkább. A varázslás révén gondolták biztosítani a jövőbelátást. A varázslás komoly hatással volt a fejletlen emberekre, akik annyira féltek a varázslatok erejétől, hogy néha a saját félelmük végzett velük. Az ősi varázslás egyfajta gubóként szolgált a kifejlődő modern tudomány számára. A ráolvasásokból imák lettek, az asztrológiából csillagászat, a varázserejű számok tanulmányozása pedig elvezetett a matematika tudományához. Az olyan szavak mint megigézett, megszállottság, sugalmazás, szellemes, villámsújtott, elbűvölő, csodálkozó mind a varázserővel bíró szellemekbe vetett hitben gyökereznek. Babonaságok még a mai, civilizált emberek elméjében is jelen vannak; az emberiség csak lassan hagyja maga mögött a varázslást. 89. Bűn, áldozás és vezeklés A fejletlen emberek úgy hitték, hogy a szellemeknek örömet okoz az emberi szenvedés, és hogy az istenek kegyének elnyerése attól függ, hogy bizonyos dolgokat megtesznek-e avagy tartózkodnak azok megtételétől. E hiedelem vezetett el a tabuk megszületéséhez. A tabuból később a vallás csinált bűnt; kialakult a bűn megvallása, a lemondás és az áldozás. Az emberek böjtöléssel, önmegtartóztatással, önként vállalt szegénységgel és önkínzással próbálták megvásárolni az Isten kegyét. A legkorábbi áldozások közé tartozott a haj kitépése, a fogak kiütése, az ujjak levágása és egyéb testcsonkítások. Az emberek hálából és az adósságuk rendezése érdekében áldoztak az isteneknek. Az áldozási helyettesítés eszméje később a vezeklés tanává fejlődött – ez az istenség nemtetszése elleni biztosítási politika volt. Az emberevés egykor csaknem általános dolog volt, mely társadalmi, gazdaság, vallási és katonai célokat szolgált. A szangik emberfajták kannibálok voltak, a tisztább vérű andonfiak, a nodfiak és az ádámfiak azonban nem. Az emberevést tiltó dalamatiai tabu elterjedt az egész világon, és a kannibalizmus jórészt kikerült az általános szokások köréből azt követően, hogy az áldozati emberhúst felajánlották táplálékul az isteneknek. Az emberáldozás többféle változáson ment keresztül, így például lett belőle állatáldozás, száműzetés, templomi prostitúció, templomi szüzek szolgálata, véreztetés, testcsonkítás, körülmetélés, kasztrálás, a testrészek kilyukasztása, tetoválás és sebzés. Mózes úgy próbált meg véget vetni az emberáldozásnak a héberek körében, hogy kitalált egy váltságdíj-rendszert, melynek haszonélvezői a papok lettek.
82
III. rész: Az Urantia története A váltságfizetés, a kiváltás és a szövetségkötés gyakorlatából fejlődtek ki a mai szentségszertartások. A régi idők imái a szellemvilággal kötött egyfajta kezdetleges csereügyletek voltak, de legalább megmutatták az emberiség fejlődését annyiban, hogy az ember eljutott odáig, hogy üzletelni mer az Istennel. 90. Sámánizmus – javasok és papok A szertartások egyre összetettebbé válásával az emberek kezdték úgy hinni, hogy kizárólag a javasok és a sámánok képesek kapcsolatba lépni a szellemvilággal, és ezzel a vallás másodkézből való (közvetett) tapasztalássá vált. A megszokottól eltérő viselkedést szellemi megszállottságnak tudták be s emiatt a vallási vezetői szerepre való alkalmasság jelei között tartották számon az epilepsziát, a hisztériát és a paranoiát. Némely sámán közönséges csaló volt, de sokan tényleg úgy gondolták, hogy valamilyen szellem lakozik bennük. Az ember a sámánok segítségével igyekezett csökkenteni az élettel járó veszélyeket. A sámánok esőcsinálásra, gyógyításra és bűnesetek felderítésére is szakosodtak. A sámánok erősen hittek a véletlennek mint a dolgok rejtett hátterét megmutató eszköznek a szerepében. Gyakran hívták segítségül a véletlent valamely döntés meghozatalában: e szokás a mai kiszámolós mondókákban él tovább. A sámánmesterség eszköztárába tartozott az asztrológia, az álomfejtés, a holtakkal való kapcsolatfelvétel és a jövendőmondás is. A sámánok voltak az első arisztokraták, mert elérték, hogy mentesüljenek minden törzsi korlátozás alól. Gyakran működtek gyógyítóként és sebészként is. A nyilvánvaló okokkal nem magyarázható sérüléseket és betegségeket kísértetek hatásának, varázslásnak vagy a tabuk megszegésének tudták be. Az ősi ember erősen félt a betegektől, mert azt hitte, hogy a szenvedő ember valamivel kivívta a szellemek nemtetszését. A betegségeket egyebek mellett énekléssel, kiabálással, kézrátétellel, ráleheléssel, a test dögönyözésével, érvágással, gőzfürdőkkel, dobolással, koplalással, diétával és purgálással igyekeztek kezelni. Az ismeretlentől való babonás félelem és a nem látható dolgoktól való rettegés egyfajta tartóállványzatot jelentett az Istenről alkotott emberi fogalmak fejlődésében. A sámánokból végül a mai idők papjai lettek. A papok sokat tettek a tudományos fejlődés késleltetése érdekében, azonban hozzájárultak a civilizációs viszonyok megszilárdulásához is és néha felbecsülhetetlenül értékes szerepet töltöttek be a magasabb rendű valóságok felé vezető út kijelölésében. 91. Az ima fejlődése Az ősi ember gyakran imádkozott élelemért, menedékért és esőért. Az anyagi javak iránti imádkozás az ima eltorzítását jelenti, azonban ez bátorította a fejletlen embereket arra, hogy a létszükségleti dolgokat etikus eszközökkel szerezzék meg. Igazi imáról csak akkor beszélhetünk, ha az imádkozó felismeri, hogy az Isten személy. Az ima hozzájárul a közösségi, az erkölcsi és a szellemi értékek megőrzéséhez. Az ima nem más, mint szellemi módszerrel vegyített lélektani eljárás, mely segíti a vallásos érzület fejlődését. Arra készteti az embereket, hogy két irányban keressenek segítséget: anyagi segítségért az elméjük tudatalattijához, ösztönzésért és útmutatásért pedig a tudatfelettijükhöz forduljanak. Az ima cselekvésre való késztetés legyen, mintsem pótcselekvés. Az ima hatására gyakran tartós változás megy végbe az imádkozó személyben. Az ima jótékony hatással van az egészségre, a személyes boldogságra, az önuralomra, a közösséggel való harmonikus viszonyra és a szellemi fejlődésre. Az Isten nem oldja meg az ember nehézségeit, viszont bölcsességet és erőt ad, ha az ember hajlandó eltökélten szembenézni a problémáival. Az Igazítóval való kapcsolatteremtést segítheti a meditáció, de még inkább segíti a mások irányában teljesített szeretetteljes segédkezés.
83
III. rész: Az Urantia története A vallásos tapasztalás olyan előnyöket hozhat az egyénnek, mint jobb egészségi állapot, hatékonyabb elmeműködés, a vallási tapasztalás közösségi megosztása, elmélyültebb Istentudat, valamint az igazság, a szépség és a jóság teljesebb felismerése. Az igazi ima voltaképpen önkéntelen Isten-tudat, az ember bensőséges közössége az Alkotójával. A szavak szerepe kevéssé lényeges az imában, mert az Isten a hozzáállásra válaszol, nem a szavakra. A hatékony imádkozáshoz az embernek figyelembe kell vennie a hatékony kérelmezés törvényeit. A hatékony imához az kell, hogy a kérelmező: őszintén és bátran nézzen szembe a problémáival; a probléma megoldásában már kimerítette minden egyéb emberi lehetőségét; mondjon le az elméje minden vágyáról és a lelke minden sóvárgásáról a szellemi növekedés átformáló befogadása javára; döntsön őszintén az isteni akarat megcselekedése mellett; ismerje fel az Atya akaratát és váltsa tettekre azt; imádkozzon isteni bölcsességért; rendelkezzen élő hittel. 92. A vallás fejlődésének későbbi szakasza A vallás a természetimádástól a kísértet-tiszteleten át a bűvtárgyi hitig fejlődött. A történelem során a félelem volt az alapvető vallási hajtóerő, azonban a civilizáció fejlődésével a félelmet átalakítja a hódolat és a megbánás. Nem bölcs dolog túlságosan felgyorsítani a vallási gyarapodást. A vallás ragaszkodik az erkölcsökhöz; a hagyományok szentté válnak; az egymást követő nemzedékek félnek elvetni azt, amit az elődeik szentnek tartottak. Nem az evolúciós vallás határozza meg az erkölcsiséget, hanem inkább az erkölcsiség szabja meg a vallási formákat. Amit ma erkölcstelennek tartunk, az a történelemben egykor elfogadott lehetett. A vallás sokféleképpen hátráltatta a társadalmi fejlődést, viszont vallás nélkül nem jöhetett volna létre szilárd erkölcsiség vagy értékes civilizáció. A vallás biztosította a bölcsesség elérését lehetővé tevő fegyelmet és önuralmat. A tudománytól eltérően az evolúciós vallás nem gondoskodik a tévedései kijavításáról. Csak két dolog képes a vallási dogmák leépítésére: a fejlődő erkölcsök nyomása és a rendszeresen ismétlődő kinyilatkoztatások. A kinyilatkoztatott vallásnak és az igazi tudománynak tovább kell munkálkodnia az evolúciós vallás finomításán, azonban a kinyilatkoztatás nem távolodhat el nagyon annak a kornak a gondolatvilágától, melyben közreadatik. Az evolúciós vallás az ember válasza a szellemi világra; a kinyilatkoztatott vallás a szellemvilág válasza az ember igazságkeresésére. A kinyilatkoztatást mindig korlátozza az ember befogadóképessége. Számos vallási kinyilatkoztatásra került már sor, de közülük csak öt bírt korszakos jelentőséggel: a Bolygóherceg eljövetele, Ádám és Éva küldetése, a Melkizedek-féle tanítások, Jézus tanításai, valamint az Urantia írások. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás különbözik minden korábbi kinyilatkoztatástól, mert nem egy személy munkája, hanem több személy közös munkájának eredménye. Az emberek szívében ösztönszerű vágyakozás él a kívülről jövő segítség iránt. E késztetésnek a rendeltetése az, hogy segítse a Bolygóherceg és az Anyagi Fiak és Leányok munkáját. Az emberek mindig hódoltak a vezetőik előtt, néha még e vezetők tanításainak kárára is. Száz és száz vallási vezető tevékenykedett már a bolygónkon, akik olyan szilárd pontként szolgáltak, melyekhez a kinyilatkoztatás emelőrúdjai a társadalmak felemelése érdekében nekifeszülhettek. Új vallásokat nem lehet kitalálni; azok vagy kialakulnak, vagy hirtelen kinyilatkoztatják őket. Jók a vallások akkor, ha közelebb viszik a halandókat Istenhez és általa a halandók megismerik az Istent. Bölcs dolog tanulmányozni és átvenni a más hitvallásokban fellelt igazságokat; öntelt dolog bármely vallási csoport tagjai részéről azt hinni, hogy egyedül az ő vallásuk tartalmazza az igazságot.
84
III. rész: Az Urantia története A vallás minőségét a hűség foka, a vallott értékek és a hívek kozmikus (mindenségrendi) fejlődésének mértéke mutatja meg. A vallás nem más, mint a legfelsőbb rendű értékek szolgálata iránti odaadás, élő szeretetélmény, gondolkodásmód és minden tartós civilizáció örök alapja. Az Egyetemes Atya elérésével adós kinyilatkoztatás sohasem lehet teljes – minden egyéb ilyen mennyei segédkezés legfeljebb csak részleges alkalmazkodás lehet a helyi téridő viszonyokhoz. 93. Makiventa Melkizedek A Melkizedek Fiak gyakran működnek veszélyhelyzetekben és a mi világunkon kivételesen aktívan tevékenykedtek eddig is. Röviddel a Kaligasztia-féle árulást követően tizenkét melkizedek vette át az itteni irányítást. Ők tizenketten maradtak a bolygói ügyek irányítói Ádám és Éva megérkezéséig, majd pedig vissza is tértek Éva vétkezése után. Ádám és Éva kora után az emberi lények lassan elfelejtették a korábban megismert istenképet. Az igazság fényének kihunyását megakadályozandó, a tizenkét melkizedek egyike, Makiventa, önként vállalkozott arra a feladatra, hogy emberi alakban megszemélyesül a földön és az igazságról új kinyilatkoztatást tesz közzé az Urantián. Makiventa Palesztinában jelent meg csaknem kétezer évvel Jézus születése előtt. Az átalakulási megtestesülésére az élethordozók és más mennyei személyek együttműködése révén került sor. Makiventát emberi szem akkor látta először, amikor belépett egy pásztor sátrába s így szólt: „Melkizedek vagyok, El Elyonnak, a Fenségesnek, az egyetlen Istennek papja.” A Melkizedek néhány év alatt gyűjtötte maga köré azokat tanítványként, akik később megalapították a sálemi közösséget (a mai Jeruzsálem területén). Makiventa kinézetre a kevert fajú nodfi és sumér népek férfijaira hasonlított. Hét nyelven beszélt. Makiventa egy három koncentrikus kör alkotta jelvényt hordott a ruházatán; ez a jelkép olyan szent lett a követői körében, hogy soha nem is merték használni. Csak kevés követője értette meg, hogy a körök a paradicsomi Háromság végtelenségét, örökkévalóságát és egyetemességét jelképezik. A Melkizedek azt tanította az embereknek, hogy csak egy Isten van, és hogy az Isten kegyét hit által lehet elnyerni, nem áldozatokkal. A Melkizedek kenyér és bor áldozására cserélte le a régebbi idők hús-vér áldozási szokásait. Hét parancsolat megtartására kérte a követőit, valamint arra is, hogy a tanításait terjesszék mindenkinek. Az ő tanításai a korabeli emberek többsége számára túl haladók voltak; az emberek egyszerűen nem voltak képesek felfogni, hogy egyedül hiten keresztül elnyerhető az Isten kegye. Tekintettel arra, hogy kapcsolatot kellett kiépíteni egy olyan családdal, amelynek igénybevételével Makiventa sikerrel terjeszthette az új tanokat, a melkizedekek számos nemzedéken át figyelték Ábrahám őseit. Biztosak voltak abban, hogy egy bizonyos nemzedékben megjelenik majd valaki, aki kellően értelmes, bölcs, őszinte és rátermett. Ebből a családból a Melkizedek Ábrahámot választotta, hogy nála tanuljon Sálemben. Ábrahám király akart lenni. Idővel elismerték őt, mint Sálem és hét másik törzs polgári vezetőjét. A Melkizedek békés viszonyt tartott fenn a szomszédos törzsekkel, Ábrahám viszont arról ábrándozott, hogy erővel hódítja meg az egész Kánaánt. A Melkizedek csak nagy nehézségek árán tudta visszatartani Ábrahámot attól, hogy háborúskodással akarja rákényszeríteni a szomszédos törzsekre a sálemi igazságok minél gyorsabb elfogadását. Makiventa nem volt hajlandó szentesíteni Ábrahám katonai hódítási terveit s ez a kettejük kapcsolatában átmeneti törést hozott. Az idő múlásával Ábrahám számára kezdtek jól alakulni a körülmények ahhoz, hogy ő lehessen majd az erős palesztinai állam polgári vezetője, de két dolog miatt nem mert belevágni a tervének megvalósításába: a Melkizedek nem támogatta ezeket a terveket, és Ábrahámnak nem volt fiúörököse. Ábrahám egyeztetést szervezett a Melkizedekkel. A Melkizedek meggyőzte Ábrahámot, hogy hagyjon fel a katonai terveivel és inkább szellemi téren segítse a mennyország ügyét. Cserébe 85
III. rész: Az Urantia története a Melkizedek biztosította Ábrahámot arról, hogy fia fog születni és számos leszármazottja lesz. Ábrahám felesége, Sára, ezt követően fiúgyermeket szült, akit Izsáknak neveztek el. Röviddel a fiúgyermek megszületése után Ábrahám és a Melkizedek hivatalosan is szövetséget kötött, melyben Ábrahám lemondott a személyes ambícióiról annak a tervnek a javára, hogy a Melkizedek szellemi céljai szerint munkálkodjanak az emberiség érdekében. A Melkizedek és Ábrahám közötti szövetség azt a nagyszerű megállapodást képviseli az isteniség és az emberiség között, amelyben az Isten megígéri, hogy megtesz mindent, míg az ember csak annyit ígér, hogy hisz Isten ígéreteiben és követi az útmutatásait. A Melkizedek misszionáriusai a sálemi központjukból eljutottak Egyiptomba, Mezopotámiába, Kis-Ázsiába, a Brit-szigetekre, Izlandra, Kínába és Japánba. A Melkizedek tanításait megismerhették Ádámszon leszármazottai is, akik akkoriban még ott éltek a Van-tó partján. Makiventa 94 éven át oktatta a tanítványait. Amikor már megtett mindent, amit megtehetett, eltűnt az emberek köréből, mégpedig ugyanolyan feltűnésmentes módon, ahogyan egykor megjelent közöttük. Ábrahám leszármazottai a sálemi tanok nagy részét gyorsan elfelejtették. Ötszáz éven belül sokan már csak legendának tekintették a Melkizedek történetét. A Melkizedek-féle evangéliumot csaknem teljesen beolvasztották a Nagy Anya, a Nap kultuszába és egyéb ősi hiedelmekbe. A héber írástudók később úgy szerkesztették át a szent írásaikat, hogy a Melkizedekre való utalásokat törölték s úgy akarták felerősíteni a nemzeti öntudatukat, hogy Ábrahám történetét állították előtérbe. Miután az Urantiát elhagyta, Makiventa Melkizedek a tizenkét urantiai megbízott egyikeként folytatta működését. Továbbra is nagy érdeklődéssel figyeli azok utódainak sorsát, akik hittek benne, amikor húsvér testben a Földön tartózkodott. Makiventát a közelmúltban nevezték ki az Urantia Bolygóhercege Helyettesévé. 94. A Melkizedek tanítások keleten A brahman papság ereje és vallási rítusaik miatt az ősi India népei nem tudták elfogadni az egyedül hit révén való üdvözülés Melkizedek-féle tanát. A brahman papok túl sok energiát fektettek a kasztrendszer csúcsának elfoglalásába, semhogy megengedhették volna, hogy az emberek higgyenek abban, hogy az Istennel való kapcsolatteremtéshez egyedül hitre van szükség. A rigvédát, mely az egyik legősibb szent könyv a Földön, brahman papok írták abban a harcban, amikor a sálemi misszionáriusok tanításait igyekeztek kiszorítani. A Melkizedek-féle evangélium elutasítása fordulatot hozott az indiai civilizáció fejlődésmenetében. Amint az emberek elutasították a halandói törekvéseket és elfogadták a reinkarnációt, nyomban a szellemi reménytelenség érzésével szembesültek. Mindazonáltal a brahmanizmus nemes erőfeszítés volt a bölcselet és a metafizika terén. Közel jutottak a mindent átható Abszolút felfogásához, melybe azonban nem fért bele a VAGYOK felismerése. Az egyetemes felügyeletről szóló brahman tanok nagyon közel jártak a Legfelsőbb Lényre vonatkozó igazsághoz. A karma-tan mutat némi hasonlóságot az egyén tetteiből fakadó elkerülhetetlen következmények igazságához. A lélekre, mint az emberben lakozó Brahmanrészre vonatkozó tanításuk a Gondolatigazítóval kapcsolatos felfogáshoz hasonlít, ráadásul azt is tanították, hogy a lélek visszatér a Brahmanhoz, s ez olyasmi, mint hogy az Igazító visszatér az Atyához. A mai hindu vallás egyfajta keveréke a brahman tanoknak, az ősi védikus rítusoknak, a buddhizmusnak és a dzsainizmusnak. A hinduizmus a legtoleránsabb a földi vallások között, és India társadalmi szerkezetének részeként maradt fenn a mai napig. Kínában a sálemi tanokból alakult ki a taoizmus egy korai formája, mely igencsak különbözött a mai formában létező vallástól. A korai taoizmus magában foglalta Szinglangton monoteista tanításait, a Melkizedek-féle tanok egy változatát és a brahman felfogást. Japánban ennek a taoizmusnak a neve sintó volt. A taoizmus Japánban is és Kínában is végül összevegyült az ősök imádásának vallásával. 86
III. rész: Az Urantia története A Jézus alászállását megelőző hatodik században szellemi közvetítők szokatlan együttműködése számos vallási tanító színrelépéséhez vezetett szerte a világon. Lao-ce az Egyetlen Első Okról, a Taóról tanított, s arról, hogy az ember beteljesülését a Taóval való egyesülés jelenti; tanított továbbá a Háromságról mint a minden valóság forrásáról, és arról, hogy a rosszat jóval kell viszonozni. Lao-cének az ellen nem állásról szóló tanításait később elferdítették s megalkották a semmit sem látni, tenni és gondolni téveszméjét. A mai taoizmusnak már alig van köze Lao-ce tanításaihoz. Konfuciusz főművét az ősi filozófusok bölcs mondásainak egyfajta gyűjteménye képezte. Írásait az életében nem nagyon ismerték vagy követték, később viszont a művei nagy hatást gyakoroltak az emberekre Kínában és Japánban egyaránt. Konfuciusz erkölcsiséggel cserélte fel a varázslást, és tanított a Mennyei Útról, a kozmosz mintáiról. Indiában Gautama Sziddhártha színrelépésétől számíthatók a buddhizmus kezdetei. Azzal harcolt az erősödő kasztrendszer ellen, hogy hirdette az egyetemes üdvözülés evangéliumát, az áldozatoktól, a rítusoktól, az önsanyargatástól és a papoktól való megszabadulás tanát. Azt tanította, hogy isteni természet lakozik minden emberben, és hogy mindenki képes hozzáférni ehhez az isteniséghez. A tanai meglepően hasonlítottak a sálemi evangéliumhoz. A modern buddhizmusnak nincs több köze Sziddhártha egykori tanításaihoz, mint a kereszténységnek Jézus tanításaihoz. Minél messzebbre jutott a buddhizmus Indiától, annál jobban összekeveredett más vallásokkal; hatással volt rá a taoizmus, a sintó és a kereszténység is. A buddhizmus azért lehet egyre nagyobb teret hódító vallás manapság, mert magasrendű erkölcsi értékeket őriz, támogatja a higgadtságot és az önuralom megőrzését, fokozza a derűt és a boldogság érzését. 95. A Melkizedek tanítások a Levantéban Mezopotámiában a sálemi misszionáriusok nem tudták tartósan elfogadtatni az egyistenhitet. A mezopotámiaiak több istenben hittek, és különösen Istárt és a vallási áhítattal vegyített orgiákat kedvelték. Amikor a sálemi tanítók megpróbálták eltörölni a templomi bujálkodást, a mezopotámiaiak ellenálltak; később aztán elutasítottak minden, a sálemiektől való szellemi és bölcseleti tanítást. Egyiptomban már ekkor erős erkölcsi törvény volt érvényben, és a sálemi vallás ennek megfelelően virágzott is. A kevés egyiptomi próféta egyike Amenemope volt. Ő azt tanította, hogy a gazdagság az Istentől való ajándék, s hogy az embernek minden pillanatot az Isten jelenlétének felismerésével kell megélnie, és hogy minden földi dolog múlandó. Amenemope írta a Bölcsesség könyvét, melyből több szakaszt megőrzött a Példabeszédek könyve, és fennmaradt az első zsoltár is. Írásait lefordították görögre és héberre. Ikhnaton, Egyiptom fáraója az anyjától tanulta az egyistenhitet. Ikhnaton tartotta életben az Egy Isten tantételét Egyiptomban. A Melkizedek kora után élt emberek közül neki sikerült a legtisztább képet alkotnia a sálemi vallásról. Ikhnaton elhatározta, hogy népét áttéríti a többistenhitről az egyistenhitre, s ezért szakított a múlttal, nevet változtatott, elköltözött udvarával a régi székhelyről, új várost alapított, és új művészetet és irodalmat teremtett a népe számára. Ikhnaton azt tanította, hogy az Isten nem csak Egyiptomot teremtette, hanem az összes országot és az összes népet is a világon. Ez már sok volt azoknak a nacionalista papoknak, akik Ikhnaton halála után visszavették a hatalmat. Habár a halála után az emberek nem követték a tanításait, az egyistenhit felfogása soha többé nem veszett ki teljesen Egyiptomban. Ikhnaton 137 himnuszt írt, melyek közül tizenkettőt a Zsoltárok könyve őriz. Iránban a Melkizedek-féle tantétel ötszáz éven át fejtette ki a hatását, mígnem egy uralkodóváltás következtében elkezdődött az egyistenhit tanítóinak üldözése. A monoteizmus gyakorlatilag már eltűnt Iránból, amikor megjelent a színen Zoroaszter, a nagy perzsiai próféta, és életre keltette a sálemi evangéliumot. Zoroaszter a lángot használta az egyetemes uralmat gyakorló bölcs Szellem jelképeként. A zoroasztrizmus az egyetlen földi 87
III. rész: Az Urantia története vallás, mely megőrizte a hét Tökéletes Szellemmel kapcsolatos felfogást, melyet egyébként Zoroaszter Ur városában ismert meg. A zsidóknak a mennyel, a pokollal és az ördögökkel kapcsolatos hiedelmei mind a zoroasztrizmusból erednek. A sálemi tanítók legnagyobb kudarca Arábia volt, mely pedig oly közel helyezkedett el magához Sálemhez. Ez a sivatagi vidék megmaradt olyannak, amilyen évezredeken át volt, s az egyes törzsek a maguk ősi fétisét imádták és sok család a saját házi isteneihez imádkozott. Köreikben hosszú küzdelem folyt a babiloni Istár, a héber Jahve, az iráni Ahura és a keresztény Jézus Atya között. Egyik felfogás sem tudta teljesen kiszorítani a többit; Arábia népei egészen az iszlám koráig nem fogadták el általánosan az egyistenhitet. 96. Jahve – a héberek Istene Az ősi szemiták a legkülönfélébb istenképekkel rendelkeztek, s ez egy adott időszakon belül is igaz volt. Imádták Jahvét, El Elyont, El Shaddait, Elt és Elohimot; hittek természeti istenekben és az azoknak alárendelt szellemekben. A héberek körében Mózes vezette be az egyistenhitet. Mózes anyja az egyiptomi királyi család tagja volt, az apja pedig egy sémi összekötő volt az egyiptomi kormányzat és a héber rabszolgák között. Mózes megpróbálta tárgyalások útján elérni a népe szabadságát, de a kialkudott egyezséget a fáraó utóbb felrúgta. Egy évvel később, mialatt az egyiptomi katonaság erőit az ellenség másutt lekötötte, Mózes egy látványos menekülés során kivezette a követőit Egyiptomból. Mózes ismerte az egyiptomi bölcseletet. Gyermekként tanult El Shaddairól, az apósától pedig hallott El Elyonról. Az általa vezetett rabszolgák alig-alig ismerték ezeket a vallási tanokat, viszont halványan emlékeztek még Jahvéra, a Hóreb-hegy (Sinai) istenére. A nép hosszabb időt töltött a Hóreb-hegy lábánál s ezalatt Mózes bölcsen átalakította az Egy Istennel kapcsolatos tanításait úgy, hogy minden teremtői sajátsággal Jahvét, a tudatlan nép által ismert istent ruházta fel. Valószínűtlen, hogy a Mózes-féle fejlett egyistenhiten alapuló tanítások felkeltették volna ezeknek az egykori rabszolgáknak az érdeklődését, ha az ottlétük harmadik hetében nem került volna sor a Hóreb tűzhányó váratlan kitörésére. Mózes ki is használta az alkalmat, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy az Istenük hatalmas és mindenható, minden más isten felett áll, aki a hébereket szemelte ki választott népéül. A féltékeny Istenről alkotott héber felfogás kezdetei ettől az eseménytől számíthatók. Mózes volt a legfontosabb szellemi vezető a Melkizedek és Jézus közötti időszakban. Személyében a katonai vezető, a közösségszervező és a vallási tanító igen hatékonyan ötvöződött. Halála után gyorsan hanyatlani kezdett a héberek fejlett Jahve-képe. Izráel vezetői továbbra is tartották magukat e felfogáshoz, a köznép azonban visszafordult a korábbi hiedelmeihez s a vallási felfogásuk beszennyeződött a kevéssé haladó kánaáni vallási hagyományokkal. A Zsoltárok könyve különféle istenképeket ábrázol, a törzs istenség kezdetleges felfogásától a szerető és irgalmas Atya fejlett eszményképéig, melyek különféle korszakokból származnak, Amenemope korától Ésaiás koráig. Jób könyve több mint húsz mezopotámiai szerző műve, akik egy csaknem háromszáz évet átfogó időszakban éltek. Az Istenről alkotott eme felfogás a káldeai Ur szomszédságában őrződött meg a legjobban. Az Isten bölcsessége Palesztinában is része volt a vallási tanításoknak, de az Isten szeretete és irgalma nem. Csak az Urba való tanítók maradtak meg az Isten irgalmának és a hit révén való üdvözülésnek a hirdetésénél.
88
III. rész: Az Urantia története 97. Az istenkép fejlődése a héber népek körében A héberek azzal érték el a legnagyobb előrelépést a vallásfejlődés terén, hogy Jahvét, vagyis a Sinai-tűzhányó vad, féltékeny istenét átalakították a minden dolgok szerető teremtőjévé, az egész emberiség irgalmas Atyjává. Mózes kora után a héber nép vallási felfogásai visszafejlődést mutattak. Amikor a héber vezetők egyesítették a törzseket, hogy közös erővel távol tartsák a palesztinai szomszédaikat, Sámuel, a sálemi tanítók hosszú sorának egy újabb színre lépő tagja arra használta az új központi kormányzat erejét, hogy Izráelt elfordítsa Baál imádásától és visszaterelje Jahve imádásához. Neki köszönhető az az előrelépés, hogy Jahvét változhatatlan, tökéletes és isteni személyként kezdték tisztelni. Sámuel azt tanította, hogy Jahve kegye nem az anyagi jóléten keresztül mutatkozik meg. Sámuel az élete folyamán egyre tisztább istenképet tudott alkotni, s eljutott odáig, hogy az Istent irgalmas bírának tekintse. Sámuel követői megtartották az örökséget és egy isteni hatalommal rendelkező istent hirdettek. Krisztus előtt ezer évvel a héberek két nemzetre szakadtak. Ezzel együtt megkezdődött a szellemi felfogásbeli leépülésük is. Illés volt az, aki nagy igyekezettel próbálta visszaterelni az északi királyságot a Sámuel idejében kialakított istenképhez és ennek keretében szorgalmasan pusztította a Baál-oltárokat és az egyéb bálványokat. A Jahve-hívek és Baál követői között régóta ellentét feszült (a Baál birtokost jelent). A déli törzsek az egy Istenben hittek. Ők úgy tartották, hogy a föld Jahvéé; emiatt aztán a földet nem lehetett adni-venni. Az északi törzsek, vagyis a kánaániak és a Baál-követők viszont számos Baálban hittek, és elfogadták a föld adásvételének jogát. Illés elérte, hogy a Jahve-Baál ellentétet a földbirtoklás kérdésétől az egyistenhit vagy többistenhit kérdése felé terelje. Ámósz új Istenség-felfogásokat alakított ki. A héberek Ámósztól hallhatták először azt, hogy az Isten nem nézi el jobban az ő bűneiket, mint más népek bűneit. A választott nép tanát érő eme nyílt támadást sok héber rossz néven vette. Ámósz azt hirdette, hogy Jahve minden nép Istene, és hogy a szertartás nem helyettesíti az igazságosságot. Ámósz után Hósea lépett elő s azt tanította, hogy nem áldozat, hanem bűnbánat révén nyer az ember megbocsátást; ő a szeretet és az isteni kegyelem evangéliumát hirdette. Az első Ésaiás az Isten örökkévaló természetét, az ő végtelen bölcsességét és megbízhatóságát hirdette. Ésaiást Míka és Abdiás követte, akik elítélték a papok szertartási szokásait és támadást intéztek a különféle áldozási rendszerek ellen. Jeremiás kijelentette, hogy Jahve az egész föld, minden nemzet és minden nép Istene, és hogy Isten nem védelmezi a hébereket a más nemzetek ellen vívott háborúkban. E pontos meglátásáért Jeremiást tömlöcbe vetették. A héber nemzet csapatai vereséget szenvedtek a babiloni hadseregtől. A mezopotámiai fogság idején a héber papok egy szöveggyűjteményt állítottak össze, hogy bátorságot öntsenek a népükbe. Nem az volt a szándékuk, hogy valamiféle szent könyvet írjanak, azonban később mégis az vált belőle. E buzgalmukban a papok gondosan megsemmisítettek a héber történelemmel kapcsolatos minden tárgyilagos feljegyzést s az új könyvet a héber emberfajta dicsőítésének szentelték. A papi hatalom kiépülését nagyban nehezítette a második Ésaiás színrelépése, aki valóban hitt az Isten igazságában, szeretetében és irgalmában. Az Isten természetére vonatkozó leírása olyan vonzó volt, hogy a zsidók körében éppúgy szerzett vele híveket, mint a fogva tartóik körében. A második Ésaiás ezen írásai megtalálhatók Ésaiás könyvében a negyvenediktől az ötvenötödik fejezetig. Ésaiás ékesszóló tanításai Istent mint egyetemes teremtőt és megtartót ábrázolják. Írásai az Isten jellemét legigazabbul ábrázoló leírások közé sorolhatók a Jézus kora előtti időkből. Az Ószövetség zsidó vallása a babiloni fogság idején született meg. A héberek arra a következtetésre jutottak, hogy ha fenn akarnak maradni, akkor meg kell téríteniük a nemzsidókat; az Isten választott szolgálóivá kell válniuk. A vezetőik azt hirdették, hogy a zsidók 89
III. rész: Az Urantia története kiválasztott nép, de nem az Isten különös kegye folytán, hanem azért, mert ők teszik meg azt a sajátos szolgálatot, hogy az egy Isten igazságát minden néphez eljuttatják. De amint a babiloni fogság véget ért, a zsidó nép visszatért a korábbi vallási szokásokhoz. A héberek ugyan nem felejtették el az Egyetemes Atya felfogását, de a szellemi felfogásuk visszafejlődésnek indult. A zsidó istentan nem tudott tovább bővülni. A judaizmus manapság azért létezik, mert erős intézményrendszer védi s mert a követői úgy szeretik az igazságosságot, a bölcsességet, az igazságot és a pártatlanságot. 98. A Melkizedek tanítások nyugaton Palesztinában a vallási dogma nyomta el a racionális gondolkodást; a görögöknél az emberi gondolkodás oly elvonttá vált, hogy elhalványította az istenképet. A sálemi misszionáriusoknak nem sikerült nagy vallási építményt emelniük a görögöknél. Annyira mereven értelmezték a Melkizedek azon intelmét, hogy ne papokként tevékenykedjenek, hogy nem alakulhatott ki befolyásos papság a hellén népek körében. A görögök azért vetették el az egyistenhitet, mert úgy tartották, hogy a végzet még az istenek sorsát is meghatározza. A görög etika és bölcselet azonban később jóval meghaladta a szellemi felfogásuk határait. Az értelmesebb görögök olyan bölcseletben és metafizikában merültek el, mely mentes volt az istenimádat minden formájától. Csak ímmel-ámmal fogadták el a Nagy Forrás gondolatát. Szókratész, Platón és Arisztotelész taposta ki a hellén intellektuális haladás útját. Az egyszerű emberek azonban nem értették a mély bölcseletet, s ezért elutasították mind a bölcselőket, mind a sálemi tanítókat, és a misztériumkultuszokat részesítették előnyben. A görögök hatása által erősen befolyásolt római államvallás egy sor istent és istennőt ismert el. Számos kultusz virágzott Rómában egészen Augustus császár koráig, aki átszervezte az államvallást és saját magát tette meg a legfelsőbb istennek. A cinikusok egy kisebb vallási csoportja volt az utolsó közösség, mely még követte a Melkizedek-féle tanokat. A görög-római népek többsége a látványosságot és bőséges érzelmeket kínáló rejtelemvallások felé fordult, melyek a halál utáni üdvözülés ígéretével kecsegtettek. A legnépszerűbb misztériumkultuszok közé tartozott Cibele és fia, Attisz fríg kultusza, Ozirisz és anyja, Ízisz egyiptomi kultusza, valamint Mitrásznak, az egész emberiség megváltójának az iráni eredetű kultusza. A mitraizmus végül háttérbe szorított minden más kultuszt. Mire a Mitrász-tisztelet elérte Rómát, addigra kissé javítottak rajta Zoroaszter tanai. E kultuszhoz olyan legendák és rítusok tartoztak, melyekben volt egy áradás, amelyből egyetlen ember menekült meg egy különleges hajón, valamint volt egy utolsó vacsora is, mely után Mitrász felemelkedett a mennyekbe, és volt egy éves ünnep is december hónap huszonötödik napján. A Mitrász-hívők úgy tartották, hogy akit nem keresztelnek meg, az majd megsemmisül s a gonoszakat tűz emészti el, míg az igazak Mitrásszal együtt uralkodnak mindörökké. A Jézus utáni harmadik században a mitraikus és a keresztény templomok nagyon hasonlók voltak. A legtöbb templomot föld alá építették, és a megmentő szenvedését ábrázoló oltárokat alakítottak ki. A Mitrász-imádók szentelt vízbe merítették az ujjukat, amikor beléptek a templomba. Mindkét vallás keresztelte a híveket és alkalmazta a kenyér és bor szentségét. A két vallás abban különbözött, hogy a mitraizmus bátorította a militarizmust, míg a kereszténység inkább pacifista volt. A két vallás közötti küzdelmet az döntötte el, hogy a kereszténység a soraiba fogadta a nőket is. A keresztény felfogás a következő elemekből összeállt keverékvallás: a Melkizedek-féle tanítások; a héber erkölcsiség, etika és istentan; a jó és a rossz küzdelmének zoroaszteri felfogása; a misztériumkultuszok, különösen a mitraizmus; a názáreti Jézus tanításai; a tárzusi Pál személyes vallásfelfogása; és a hellén bölcselet. A kereszténység szép vallási képet igyekszik mutatni Jézusról, de már régóta nem minősül Jézus vallásának. Krisztusként dicsőíti
90
III. rész: Az Urantia története Jézust, de nagyobbrészt már elfelejtette az ő személyes evangéliumát – az Isten atyaságát és az összes ember egyetemes testvériségét. 99. A vallás társadalmi problémái Modern korunkban gyors civilizációs igazodásokkal nézünk szembe. A társadalom gépiesebbé, komplexebbé és a belső függőségektől terheltebbé válik, és ez nem is fog nyugvópontra jutni ezer évig. Ebben az átmeneti időszakban a vallás szerepe az emberi eszményképek megszilárdítása lesz. A sebesen változó környezet okozta zavarok közepette az embereknek szükségük van a kozmikus (mindenségrendi) látásmód megőrzésére. A vallási híveknek egyénekként kell működniük, nem csoportokként. Az egyes hívek természetesen nem érzéketlenek a társadalmi terhekkel, a polgári igazságtalansággal, a gazdasági szemléletmóddal és a politikai zsarnoksággal szemben, azonban csoportként a tisztán vallási ügyek előmozdítására kell korlátozniuk erőfeszítéseiket. A vallás azáltal képes közvetlenül is befolyásolni a társadalmi átalakulást, hogy felerősíti az egyén szellemi beállítottságát. A vallás bepillantást enged az emberi közösségi viszonyokba, új jelentéstartalommal tölti meg a közösségi társulásokat, új értékekkel ruházza fel a játékot és felértékeli az igaz humort. A vallás akkor gyarapodik, ha építő jellegű bírálat fegyelmezi, ha bölcselet erősíti, ha a tudomány megtisztítja és hogyha hű közösségre támaszkodhat. Az igaz vallás a mindennapi élet megélésének értelmes módja. A vallás arra ösztönöz bennünket, hogy bátran és örömmel éljük az életünket, türelemmel párosítsuk a szenvedélyt, rálátással a lelkesedést, rokonszenvvel a hatalmat és eszményképekkel az energiát. A vallásos tapasztalás bizonyosan megtermi a szellem gyümölcseit. A vallási hívek az emberek közötti testvériség iránti odaadó szolgálaton keresztül fejezik ki a vallásukat. Az Istent mint Atyát megismerni személyes tapasztalásban lehet. Ennek az élménynek – vagyis a többi ember mint testvér elismerésének – szükségszerű következménye a vallási élet csoportvetülete. A csoportos vallási tevékenységek kiterjesztik az önzetlen közösségi szolgálatot, magasabb szinten értékelhetővé teszik a családi életben rejlő lehetőségeket, támogatják a vallási oktatást, szellemi útmutatást adnak, bátorítják a csoportos istenimádást és a barátságot, megőrzik az erkölcsi tisztaságot és megkönnyítik az örömhír terjesztését. A formalizált (intézményesített) vallás veszélyei közé tartozik a nézetek megmerevedése, a vallás elfordulása az Isten szolgálatától az egyház szolgálata felé, a vezetők elterelése a segédkezőkké válástól az intézői szerepek felé, a szekták és versengő csoportok alapítására való hajlam, elnyomó egyházi tekintély létrehozása, a „választott népi” hozzáállás kialakítása, a szentségről alkotott eltúlzott eszmék képviselete, a múlt felé fordulásra való hajlam, valamint az ifjúság érdeklődésének felkeltésére való képtelenség. 100. Az ember által megtapasztalható vallás A vallási hívő szellemi gyarapodására ösztönzőleg hat a hívő társaival való bensőséges közösség; a szeretet a vallási gyarapodás táptalaja. Nem az ember okozza a növekedést, viszont kedvező feltételeket teremthet hozzá. A vallásos gyarapodást akadályozza az előítélet és a tudatlanság. A vallási gyarapodásnak kedvező szokások magukba foglalják az elmélyült gondolkodást, az isteni értékekre való érzékenységet, az istenimádási problémamegoldást, az egyén szellemi életének megosztását a társaival, valamint az önzőség kerülését is. A vallási gyarapodáshoz szükség van önmagunk kiteljesítésére, a természetes hajlamaink összehangolására, kíváncsiságra, a kaland élvezetére, tudatosságra és szerénységre. Isten magunkban való tudatosítása – a szellemben való születésünk – végbemehet hirtelenül vagy fokozatosan. A szellemtől született egyén olyan új életkésztetésre tesz szert, hogy képes lesz higgadtan kitartani, miközben a leghőbb vágyai semmivé foszlanak, tudván, hogy ez a
91
III. rész: Az Urantia története tapasztalás egy nemesebb és tartósabb világegyetemi valósághoz vezet. Az igaz vallás nem vesz el semmit az élettől, hanem új jelentéstartalmat, lelkesedést és bátorságot ad hozzá. A vallásos szemlélet megnemesíti a mindennapok megszokott és egyhangú munkáját. A szellemi gyarapodás tartós örömet eredményez. A vallásos élet egyik ismertetőjele a minden emberi felfogóképességet meghaladó béke, melyről Pál így beszélt: „Meggyőződésem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más nem szakíthat el minket az Istennek szeretetétől.” A követésre méltó eszményképek isteniek, szellemiek és örökkévalók. A kozmikus (mindenségrendi) eszményképek elérésére való törekvést türelem, béketűrés, állhatatosság és elfogulatlanság jellemzi. A szellemi fejlődésünk a szellemi erőkkel való kapcsolat fenntartásától és a mások számára végzett segédkezéstől függ. A vallási hívek közötti kapcsolatok ösztönzik a szellemi gyarapodást. Mások megértése türelmesebbé tesz bennünket, mely barátsággá fejlődhet, s amelyből végül szeretet alakulhat ki. Ha az ember képes lenne megérteni a többi ember szándékait, akkor végül képes volna megszeretni őket. Jézus tökéletesen egyesített emberi személyiség volt. Jézus őszinte volt, gondolkodó és közvetlen, nem félt, figyelmes volt és életvidám. Tanította az igazságot, megélte az igazságot, ő maga volt az igazság. Jézus tovább folytatja a halandói tapasztalás egyesítését és az emberi elme átalakítását. Életet egyesít, jellemet nemesít és tapasztalást egyszerűsít. 101. A vallás valódi természete A vallás az örök valóságok igaz megtapasztalása az időben. A vallásos tapasztalás a Gondolatigazítónak és az Igazság Szellemének az együttes működéséből ered, amint e két szellemhatás az emberi eszmékben, eszményképekben, rálátásokban és szellemi törekvésekben érvényesül. A vallást hit és rálátás élteti és gazdagítja, s ennek eredményeként végül megjelenik az Isten-tudat és a továbbélés bizonyossága. A kinyilatkoztatás azáltal pótolja a morontia nézőpont hiányát, hogy az elme közreműködése révén eszközt ad az anyag és a szellem közötti viszony megértéséhez. A személyes kinyilatkoztatás folyamatos; a korszakos kinyilatkoztatás időszakos. A kinyilatkoztatás kiteljesíti az etikát és teljesebbé teszi az erkölcsöket; a kinyilatkoztatást csakis az emberi tapasztalás hitelesíti. Az igaz vallást kívülről megfigyelni vagy megérteni nem lehet. A személyes Istenben való bizonyosság teljes mértékben az egyén szellemi rálátásától függ. A szellemi valóságokban bizonyosságot szerzettek számára szükségtelen bármiféle érv az Isten valóságával kapcsolatban; viszont az Istent nem ismerők számára semmilyen lehetséges érv nem lehet eléggé meggyőző. A szellemi intuíció nem más, mint az isteni Igazítóval társult kozmikus (mindenségrendi) elmével való felruházottság. A szellemi értelem a Szent Szellemmel való felruházottság, a szellemi bölcselet pedig az Igazság Szellemével való felruházottság. E szellemi felruházottságok összehangolása teremti meg a szellemszemélyiség kialakulásának lehetőségét a halandói alanyban. Ez a szellemszemélyiség-kezdemény részét képezi a halált túlélő személynek. A lélek megnyilvánulása a bonyolult értelmi és társadalmi helyzetekre való válaszadás módjában érhető tetten. Az igaz szellemi hit fejlődésre készteti az erkölcsöket, fenséges bizodalmat teremt az Istenben, mélyről fakadó bátorságot és megmagyarázhatatlan higgadtságot ad, megingathatatlan hitet teremt minden hányattatás, sorscsapás, csalódás, szenvedés, igazságtalanság és vereség mellett is. Jézus tanításai időleges megnyugvást, értelmi bizonyságot, erkölcsi megvilágosodást, bölcseleti kiegyensúlyozottságot, etikai érzékenységet, Isten-tudatot és a személyes továbbélés bizonyosságát biztosítják.
92
III. rész: Az Urantia története A személyes vallásbölcselet mind a benső, mind a külső tapasztalásokból táplálkozik. A társadalmi helyzet, a gazdasági körülmények, a képzettség, az erkölcsök változása, a politika, a faji sajátosságok, a vallási tanítások, az alkat, az intellektus, a foglalkozás, a házasság és a rokonság mind befolyásolja a személyes vallásbölcselet kialakulását. A személyes vallásbölcselet fejlődésének négy szintje van: 1. A hagyományok és a tekintély elfogadása 2. A mindennapi élet kiegyensúlyozásához szükséges, kisebb jelentőségű szellemi fejlődési lépések 3. Az ésszerűségtől való teljes függés, mely merev kulturális vagy tudományos beállítottságot eredményezhet 4. A hagyományoktól és a konvencióktól való megszabadulás – őszintén, hűségesen és félelem nélkül gondolkodni, cselekedni és élni A hiedelemből akkor lesz hit, amikor életkésztetést és viselkedésirányítást tud biztosítani. Az élő vallásos hit több, mint nemes hiedelmek halmaza; a hitnek szellemi jelentéstartalmakhoz, isteni eszményképekhez és a legfelsőbb rendű értékekhez van köze. A hit Istent ismerő és embert szolgáló. Az élő hit sohasem ad tápot vakbuzgóságnak, üldözésnek vagy türelmetlenségnek. A halandók szellemi értelemben az Isten gyermekei. Az ember a vallásos tapasztalás széles útján haladva és hit gyakorlása révén fedezi fel az isteniséget. Hit révén szabadulhatunk meg a materiális korlátainktól és a hit ad reményt az anyagi és a szellemi területek közötti átmenetben való megfelelő viselkedésmód megtalálásához. A vallás jelenti a gyógyírt a szellemi magányosság érzése ellen, és hit révén válik lehetővé az Isten minden gyermeke számára, hogy a világegyetemben, mint annak polgára, otthon érezze magát. 102. A vallásos hit alapjai A hit ösztönzi annak felismerését, hogy az értékek átvihetők az anyagi szintről a szellemire, az emberitől az istenire, az időből az örökkévalóságba. A tudomány bizonyosságai az értelemből erednek, a vallás bizonyosságainak forrása azonban a teljes személyiség. Az emberben lakozó Igazító olyan vágyat kelt, melynek kielégítésére csak az Istennel való bensőséges közösségben van mód. A vallásos tapasztalás szellemi növekedést, értelmi gyarapodást, tényszerű kiteljesedést és közösségi szolgálatot igényel. Valóban tevékeny személyiség nélkül nem érhető el valós vallási gyarapodás. A lusta ember megpróbálhatja elkerülni a vallási tevékenységek szigorú követelményeit azáltal, hogy a vallási dogmák jelentette hamis fedezékbe vonul vissza; a fegyelmezetlen lélek az élet által támasztott követelményektől való elmeneküléshez használhatja a vallást; azonban a vallás igaz küldetése az, hogy felkészítse a híveket az élet nehézségeivel való bátor szembenézésre. Az igaz vallásnak cselekednie kell. Az ismeretszerzés alkotja a tudományt; a bölcsességkeresés a filozófia; az Isten szeretete a vallás; az igazság iránti vágy pedig a kinyilatkoztatás. A kinyilatkoztatás egyesíti a történelmet és összehangolja a tudományt. A vallás az erkölcsiséghez viszonyítva az, ami a szeretet a kötelességhez képest, ami a fiúi rang a szolgasághoz képest, ami a lényeg az anyaghoz képest. Az egyén és a Teremtője közötti kapcsolat élő tapasztalás. Ha a vallást mint az élet egy különálló részét értelmezzük, akkor azzal megbontjuk az élet szerves egységét és eltorzítjuk a vallást. Az Egyetemes Atya független létező és önmagát kinyilatkoztató; ott él minden racionális halandó lényben. Az Isten az egyetlen okozatlan tény a világegyetemben. Ő a teremtés rendje, terve és rendeltetési célja. Istennel kapcsolatban azért lehetséges a bizonyosság, mert minden
93
III. rész: Az Urantia története jelenlét közül ő a leginkább elkerülhetetlen, minden tény közül a legvalóságosabb, minden igazság közül a legélőbb és minden barát közül a legszeretetteljesebb. Az emberi dolgokat meg kell ismernünk ahhoz, hogy szerethessük, az isteni dolgokat viszont szeretnünk kell ahhoz, hogy megismerhessük. Az ima a vallásos tapasztalás része, de a mai vallások helytelenül túlhangsúlyozzák a jelentőségét és egyúttal elhanyagolják az istenimádásnak, mint az imánál sokkal alapvetőbb kapcsolati formának a jelentőségét. Az elme gondolkodási képességét erősíti és javítja az istenimádat. Az ima gazdagítja az életünket, az istenimádás viszont megmutatja a beteljesülésünket. 103. A vallásos tapasztalás valósága A vallási eszmélés ugyan fokozatosan lejátszódó folyamat, de vannak olyan szellemi születések, melyeket válságok és gyötrelmek kísérnek, és vannak olyan születések is, melyek a szellemi értékek felismeréséből természetes gyarapodás útján zajlanak le. Minden személyiség egyedi, ezért nincs két olyan egyén, aki ugyanúgy értelmezné az isteni vezetést. Az emberek könnyebben megtalálják a közös nevezőt a vallási célokban, mint a meggyőződéseikben vagy a hitvallásaikban. Minden emberi lény összeütközést tapasztalhat meg a saját érdekei és az emberbaráti késztetései között. Az önzőség vágya ellenében meghozott önzetlen döntés kezdetleges vallási tapasztalást alkot. Az Isten-tudat megjelenése néha az ilyen erkölcsi konfliktusok feloldásával kapcsolatos segítségkérés eredménye. Az egészséges gyermeki elme fejlődési iránya – helytelen tanítás hiányában – az erkölcsi igazságosság és a közösségi szolgálat felé mutat. A gyermek erkölcsi természetének első megmutatkozása nem más, mint válasz az igazságra, a tisztességre, illetőleg a kedvességre. A mások javát szolgáló önzetlen érdek forrása az emberben lakozó isteni rész; az állatok nem képesek ilyen döntések meghozatalára. Csak az igen jól egyesített személyiség képes az ego és közösségtudat közötti összeütközésekben igazságot tenni. Ha a személyiség egyesítése nem sikerül, akkor az emberbaráti hajlamok túlságosan felerősödhetnek és akár magának az egyénnek a kárára is válhatnak. Az önnön valónk jogai és a szomszédjaink jogai között egyensúlyt kell teremteni, bár ezt a dilemmát nem mindig lehet feloldani a téridőben. Az ember eszményképei mértani sor szerint gyarapodnak, míg az eszményei szerint élésre való képessége csak számtani sor szerint fejlődik. Ahelyett, hogy a legmagasabb rendű eszményeink szerint próbálnánk élni, megpróbálhatjuk megtalálni Istent és egyre inkább olyanná válni, mint ő. Az eszmény követése – az Istenszerűvé válásra való törekvés – folyamatos erőfeszítést igényel a halált megelőzően is, és utána is. A halandói életben megtett jó hozzájárul a halál utáni élet kiteljesítéséhez és szerepet játszik a halhatatlanságbeli továbbélés megtapasztalásának első szakaszaiban. Az ember valóban a maga örök beteljesülésének kialakítója. Sem a tudomány, sem a vallás révén nem remélhetjük, hogy teljesen megérthetjük az egyetemes igazságokat. A kozmosz analitikai vizsgálata az elménk és a fizikai érzékeink számára azt mutathatja, hogy az univerzum mechanikus és anyagi. Ha pedig a benső életünk felől szemléljük a világegyetemet, akkor minden teremtésrészt szelleminek látunk. E két nézőpont összehangolása azért vallhat kudarcot, mert nem ismerjük a szellemi és az anyagi világ közötti területet – a valóság morontia fázisát. Az embernek a tudományos értelemre, a vallási hitre és a kinyilatkoztatás által adott rálátásra kell alapoznia a legmagasabb rendű bölcseletét. A tudomány és a vallás külön-külön nem teljes és kénytelen feltevésekből kiindulni. A halandói létállapotban semmit sem lehet abszolút értelemben bizonyítani; a fejlődő bölcselet gyarlóságait a kinyilatkoztatásnak kell 94
III. rész: Az Urantia története ellentételeznie. Az igaz vallás nem csak gondolkodás, hanem érzés, cselekvés és megélés is. Az igaz vallás ismertetőjegyei közé tartozik a legfelsőbb Istenségbe vetett hit, az örök továbbélés reménye és a szeretet – különösen az embertársaink iránti szeretet. 104. A háromság fogalmának kiteljesedése A Háromságról kinyilatkoztatást először a Bolygóherceg törzskara tett a földön ötszázezer évvel ezelőtt. Később Ádám és Éva, azután a Melkizedek, majd Jézus tett kinyilatkoztatást. A többisten-hitből az egyisten-hitre áttérő kultúrák nehezen tudták elfogadni a Háromságfelfogást. A héber és az iszlám népeknek nehezére esik különbséget tenni a több isten imádása (politeizmus) és a hármasegységekben megnyilvánuló egy Istenség imádása között. A paradicsomi Háromság entitás. A Háromság nem személy, viszont igaz és abszolút valóság, mely az Atya, a Fiú és a Szellem társulásából lényegül meg. A Háromság fogalmának felismerése elvezet a szeretet és a törvény közötti viszony megértéséhez és az Első Forrás és Középpont egyéb hármasegységi társulásainak vizsgálatához, melyekben a Végtelen különféle szerepekben működik, úgy mint erő, energia, hatalom, ok-keltés, válaszadás, lehetségesség, ténylegesség, gravitáció, feszültség, minta, elv és egység. A végtelenség teljességét össze kell egyeztetni a fejlődő világegyetemek nem teljességével. A teljes valóságot – a végtelenséget – mint létezőt a hét Abszolút jeleníti meg: Az Egyetemes Atya Az Örökkévaló Fiú A Végtelen Szellem A Paradicsom Szigete Az Istenségi Abszolút Az Egyetemes Abszolút A Korlátlan Abszolút A paradicsomi Háromság nem hármasegység. A Háromság osztatlan és oszthatatlan Istenség, de a három Istenség működik úgy is mint az első hármasegység. A háromság és a hármasegység közös vonása az, hogy mindkettő rendelkezik olyan működési rendekkel (szerepekkel) is, melyek nincsenek meg a társulást alkotó tagok sajátosságainak megfigyelhető együttesében. Az Egyetemes Atya több hármasegységben elsődleges tagként irányítja a végtelenségi szerepeket. A fejlődő kozmosz teremtményei számára szeretetként nyilatkoztatja ki magát az Atya, a Fiú és a Szellem személyes rendeletetésű hármasegységén keresztül. Az Isten az AtyaFiú, a Paradicsomi Sziget és az Együttes Cselekvő erő-minta hármasegységen keresztül ad mintát a világegyetemeknek és az energiának. Minden szellem az Atya, a Fiú-Szellem és az Istenségi Abszolút szellemfejlődési hármasegységében nyer valóság-kifejeződést. Összesen tizenöt olyan hármasegység van, amelyben az Első Forrás és Középpont különféle szerepekben jelen van, és ezek a társulások teszik lehetővé az Isten valóságának végtelent el nem érő szintű megnyilvánulásait. A többi hármasegységi kapcsolatban, vagyis a trioditákban nincs benne az Atya, viszont a létük a hármasegységek létéből ered. A trioditák közvetlenül az élményelvi Istenségekhez – a Legfelsőbbhöz, a Véglegeshez és az Abszolúthoz – köthetők.
95
III. rész: Az Urantia története 105. Istenség és valóság A végtelenséget még a magasabb rendű világegyetemi értelmek is csak részlegesen foghatják fel. A véges elme számára úgy tűnik, hogy mindenképpen van valamilyen kezdet, de a valóságnak sohasem volt kezdete. A világegyetemi teremtmények sok mindent nem képesek megérteni az Istenségről. A halandók ismerhetik Istent Atyaként, ám az Isten Atya-szerepe csak egy a VAGYOK szerepei közül. A felfoghatatlan kiterjedésű látható világegyetemek csak részleges megnyilatkozását jelentik a Végtelennek. A VAGYOK belső átalakulás révén hétszeres belső kapcsolatrendszert hoz létre. A VAGYOK hétszakaszú természete magába foglalja az Egyetemes Atyát, az Egyetemes Szabályozót, az Egyetemes Teremtőt, a Végtelen Megtartót, a Végtelen Potenciált, a Végtelen Képességet és a Végtelenségi Egyetemes Egyet – ez utóbbi a VAGYOK mint VAGYOK. E hét valóság mellérendelten örökkévaló, még ha a tér-időben úgy jellemezzük is ezeket, mintha eredetükben egymást sorban követnék. Az abszolútok örökkévalóságbeli viszonyrendszerére adható magyarázatok paradoxonokat eredményeznek, ha az idő nyelvét és a tér mintáit hívjuk segítségül a leíráshoz. E hét szakaszon keresztül a VAGYOK magába foglal minden személyes viszonyt, minden nem személyes kapcsolatot, a teremtési ciklust, minden tényleges és lehetséges valóságot, valamint az energia és a szellem abszolút összetartozását. Az Első Forrás és Középpont elsődlegessége minden dologra érvényes a világegyetemben, s ez a magyarázat arra, hogy miért mondhatjuk igazul minden teremtmény – legyenek azok alacsonyrendű halandók vagy akár paradicsomi létpolgárok – vonatkozásában, hogy „őbenne élünk és mozgunk és vagyunk mi mind”. A végtelen VAGYOK hét szakasza úgy válik örökkévalóvá mint a Végtelenség Hét Abszolútja. A hét Abszolútnak nem volt kezdete. Ők örökkévalók és ők alkotják a valóság kezdetét. A Hét Abszolút: 1. Az Első Forrás és Középpont – az Isten 2. A Második Forrás és Középpont – az Örökkévaló Fiú 3. A Paradicsom Forrás és Középpont – a világegyetemi gravitáció alapja 4. A Harmadik Forrás és Középpont. – az Együttes Cselekvő 5. Az Istenségi Abszolút – a teljes potenciális Istenség-valóság 6. A Korlátlan Abszolút – a teljes potenciális istenivé-nem-tett valóság 7. Az Egyetemes Abszolút – az istenivé tett és az istenivé nem tett egyesítője Kettősség azáltal jön létre, hogy a Végtelenség Hét Abszolútja társul a VAGYOK hét szakaszával. A VAGYOK egység. Az egység kettősséget kelt, a kettősség pedig hármasegységet, s a hármasegység az örök őse minden dolognak. A kettősségek teszik örökkévalóvá a valóságalapokat; a hármasegységek teszik lehetővé az egyetemes rendeltetést. A VAGYOK változatossá válása az ő saját akarata szerint megy végbe. Csak az Atya akaratának végtelensége tudta korlátozni az abszolút létet ahhoz, hogy véges valóságokat teremtsen. A korlátozott valóság megjelenésével létrejött az a növekedési ciklus, mely a világegyetemi történelem kezdetét és az idő létét jelzi. Számos következménye volt annak, hogy a végtelen megteremtette a végest. A véges megteremtésére vonatkozó istenség-válasz a felsőség kifejlődésében lényegült meg. A felsőbb-világegyetemi válasz a tér építészeti terveit hozta magával. A teremtményi következmények közé tartozott a Havona tökéletes lényeinek és a felsőbb-világegyetemek evolúciós felemelkedőinek a megjelenése. Az isteniség-válasz okozta azt az időbeli késedelmet az evolúcióban, amely lehetővé teszi a teremtmény részvételét az isteni teremtésben.
96
III. rész: Az Urantia története A véges teremtmények számára a véges kezdete a valóság kezdetének tűnik. A véges teremtésnek két fajtája van: a Havona típusú teremtés, mely tökéletességben teremtetett, és a felsőbb-világegyetemi típusú teremtés, melyet a tökéletessé válásra teremtettek. A halandók azért érhetnek el tökéletességet, mert fejlődnek; vagyis a növekedés (gyarapodás) okán. Az emberek az időben mérik a növekedést, s e növekedés miatt tűnnek nem teljesnek az időben. A halandói teljességhiányt láthatjuk annak a megkülönböztető jegynek, mely a fejlődő lényeket elválasztja a tökéletességben teremtett, havonai véges lényektől, azonban az örökkévalóságban a kétfajta teremtmény között nem léteznek eltérések. Az, hogy a halandók tökéletességet érnek el, egyúttal azt is jelenti, hogy a kiindulási pont valami más, mint tökéletesség. E ponton a tökéletlenség s a rossz lehetősége is megjelenik a világegyetemben. A diszharmónia és a konfliktus eredendően jelen van ott, ahol az evolúciós növekedés végbemehet. A transzcendens valóságok egyszerre végtelent el nem érők és végest meghaladók. Különböző nézőpontokból vizsgálva ezek a valóságok a véges következményének, a véges elvárt megjelenésének, vagy még inkább a véges „elő-visszhangjának” tűnnek. Amiként a Legfelsőbb társul a végesekkel, úgy azonosul a Végleges a transzcendensekkel; a Végleges az új Istenségvalóságok meglényegülése. A tér és idő világegyetemei véges, transzcendens és abszolút szinteken léteznek. 106. Világegyetemi valóságszintek A fejlődő világmindenségben az egzisztenciális (lételvi) és a tapasztalati (élményelvi) valóságoknak sokféle szakasza létezik. Bár sokféle szemszögből tekinthetünk a valóságra, az emberi érzékelést korlátozza a nyelv, az elmekapacitás és az, hogy az ember nem képes az örökkévalóságról még csak részleges képet alkotni sem, korlátozza továbbá a hét felsőbbvilágegyetem korlátozott mértékű fejlettsége is. A Hétszeres Isten biztosítja a felsőbb-világegyetemek számára azt az időbeli késedelmet, mely lehetővé teszi a teremtmény részvételét az evolúciós növekedésben. A halandók valódi társai a Teremtőnek a saját fejlődésük tekintetében. Ahogy a Hétszeres Isten összehangolja a véges evolúciót, úgy végzi a Legfelsőbb Lény a beteljesülés szintézisét (magasabb egységbe foglalását). A Legfelsőbb Lény magába foglal minden fejlődő dolgot az időben és térben, és mindenkit szellemszemélyiséggel ruház fel. A Legfelsőbb Isten egyaránt élményelvi és megtapasztalható. Vélelmezhető, hogy amikor a Legfelsőbb Lény megjelenik a jelen világegyetemi korszak végén, az első élményelvi Háromság meg fog lényegülni. Ennek a Végleges Háromságnak a működése a transzcendens valóság csúcspontjának – a Végleges Istennek – a megjelenését eredményezheti. Ennek elméleti bekövetkezését feltételezve egyúttal arra is számíthatunk, hogy megjelenik majd a második élményelvi Háromság is, vagyis az Abszolút Háromság, mely csak azt követően mutatkozhat meg, hogy a teljes világmindenség – a Havonától a negyedik térszintig – kiteljesedik. Ha pedig valamely jövőbeli időpontban létezik az eredeti lételvi paradicsomi Háromság és a két élményelvi Háromság, akkor lehetségesnek kell tekinteni azt is, hogy valamely távoli időpontban megjelenik a Háromságok Háromsága. Nehéz a végtelen valóságról fogalmat alkotni. Minden ilyen felfogásnak eleve feltételeznie kell a világegyetemi fejlődés véglegességét, mindannak az élményelvi megvalósulását, ami valaha is létezhet. A halandóknak és a szellemeknek, de még maguknak a világegyetemeknek is megvan a lehetőségük a végső beteljesülésre, de az kétséges, hogy bármely lény valaha is elérheti ezt a beteljesülést minden tekintetben. Nem számít, hogy a teremtmény meddig jut az Atya megértésében, mindig megfoghatatlan marad számára az Atya-VAGYOK ki nem nyilatkoztatott végtelensége. A VAGYOK végtelensége a biztosítéka annak, hogy végig a végtelen jövőben, a felemelkedő lények számára folyamatosan megadatik a személyes 97
III. rész: Az Urantia története fejlődés lehetősége, mely még az örökkévalóságban sem meríthető ki soha. Az a felfoghatatlanul távoli pillanat, amikor a teljes világmindenség kiteljesedése bekövetkezik, talán egy még nagyobb és még lenyűgözőbb átalakulás kezdetét fogja jelezni. A véges és a végtelen egyesülését felfogni akaró emberi lények eredendően meglévő értelmi korlátokkal szembesülnek. Az idő, a tér és a tapasztalás akadályozza e fogalmak megértését, de idő nélkül az emberek nem tudnák érzékelni az egymásra következést (sorrendet), térérzékelés nélkül nem tudnák felfogni az egyidejűséget, tapasztalás nélkül pedig nem is létezhetnének. Az idő, a tér és a tapasztalás egyszerre segíti és gátolja az ember valóságérzékelését. Tér-idő jelenség nem fordul elő a Paradicsomon; a Paradicsomon a potenciális dolgok ténylegességekként érzékelhetők. Az összes valóság egyesítésének ki kell terjednie mind az egzisztenciális (lételvi), mind az élményelvi valóságokra. A lételvi, egyedülálló, elő-háromsági, el nem érhető VAGYOK fogalma és a Háromságok élményelvi utó-Háromságának kitétele s az elérhető VAGYOK fogalma egy és ugyanaz. A VAGYOK minden lételvi létező és minden élményelvi dolog előtt létezik. A halandók az örök létpályájukon végig küzdeni fognak a végtelenség és az örökkévalóság paradoxonjainak véget nem érő sorával. Az örökkévalóság végső felkutatása nem más, mint a végtelenség véget nem érő feltárása – az Első Forrás és Középpont abszolútságába tartó, véget nem érő felfedezőút. A teremtményi gyarapodás arányos az Atyával való azonosulás mértékével, és az Isten akarata szerint való élet jelenti az örök hozzáférést magához a végtelenség jelentette korlátlan lehetőséghez. 107. A Gondolatigazítók eredete és természete Noha az Egyetemes Atya a Paradicsomon lakozik, egyúttal jelen van a tér világain élő számtalan gyermekének elméjében is. Az Isten egy része, mely a halandókban lakozik, vagyis a Gondolatigazító, szüntelen vágyakozást kelt az istenszerűvé válás és a Paradicsom elérése iránt. Az Igazító olyan csalhatatlan iránytű, mely tévedhetetlenül mutatja az utat az emberi lényeknek a Paradicsom felé. Egy Gondolatigazító a következő három féle beteljesülés egyikét éri el: személyiségre tesz szert azáltal, hogy eggyé kapcsolódik egy halandóval; az Egyetemes Atya döntése szerint megszemélyesül; vagy megszabadul minden ismert kötelezettségétől. Valamely személy és az Igazító eggyé kapcsolódásának eredményeként az Igazító személyiséget kap, az emberi lény pedig örök életet nyer. A Gondolatigazítók az eredeti Istenség lényegét alkotják. Ők az Isten jelenlétének szilánkjai és közvetlenül az Egyetemes Atyától jönnek. Az Igazítók Istentől valók és Istenhez hasonlók; az ő fenséges szeretetét és szellemi segédkezését mutatják. A Gondolatigazítóknak van elméjük; képesek tervezni, munkálkodni és szeretni. Az ő bátorságuk és bölcsességük azt sugallja, hogy rendkívül sokrétű és alapos felkészítésben részesültek. Az Igazítók igazán szeretnek bennünket; arra vágynak, hogy elérjük az isteniséget s elérkezzék az idő, amikor megszabadulhatnak az anyagi testünk jelentette kötöttségektől. A Gondolatigazítók tiszta szellemek, minden bizonnyal abszolút szellemek. Az Igazítóknak nincs szükségük energiabevitelre, mert ők maguk az isteni energia. Képesek igénybe venni az anyagi-gravitációs köröket, de rájuk nem hat úgy, mint ránk; ők a gravitáció elődjének töredékes részei. A Gondolatigazítók nem személyiségek – ők az isteni jelenlét. Az Igazítók önként vállalkoznak arra, hogy emberekbe költözzenek. Képesek a körülményekhez alkalmazkodni és igazodni, és az emberi döntésekkel összhangban cselekednek. Az Igazítóknak van saját akaratuk, de mivel elő-személyesek, ezért alá vannak rendelve az emberi alanyuk halandói akaratának. Szerte a kozmoszban érvényes az, hogy ami elő-személyes, nem-személyes vagy személyest el nem érő, az mindig reagál a személy saját akaratára.
98
III. rész: Az Urantia története A Gondolatigazítókon keresztül az Atya közvetlenül kommunikálhat minden anyagi teremtménnyel szerte az ő végtelen birodalmaiban. Az ember és az Isten eme társulásában rejlő lehetőségek teljes köre mindezidáig még nem teljesen ismert. 108. A Gondolatigazítók küldetése és segédkezése Amikor a Gondolatigazítókat útnak indítják a Diviningtonról, hogy halandókba költözzenek, isteniségi felruházottságukat tekintve azonosak, viszont különbözhetnek a tapasztalataikban. Az Igazító azt követően jelentkezik a feladatra, hogy tanulmányozta a halandói jelölt örökölt adottságaira, értelmi és szellemi képességeire vonatkozó adatokat. Az Igazítók rögtön az adott személyről szóló jelentésben foglaltak megismerése után jelentkeznek a szolgálatra, de mindaddig nem küldik ki őket, amíg a halandói alanyuk meg nem hozta élete első erkölcsi döntését – a mi világunkon erre rendszerint röviddel a hatodik születésnap előtt kerül sor. A halandói elmék addig nem állnak készen az Igazító alászállására, amíg az elmeszellem-segédek és a Szent Szellem segédkezése révén a felkészítésük meg nem történt. Az Urantián pünkösd napja óta minden normális elme esetében általános az Igazítók adományozása. Nem teljesen világos, hogy az Igazító miként él és munkálkodik az emberi elmében. Láthatólag más szellemi jelenlétektől függetlenül közlekedik, mégis tökéletes összhangban működik az összes szellem-segédkezéssel, beleértve az elmeszellem-segédeket, a Szent Szellemet és az Igazság Szellemét. Az Igazítók nem veszítenek el soha semmit, amit a gondjaikra bíztak; ők teljesen megbízhatók. Főként a halandó jövőbeli élete foglalkoztatja őket s nem a földi élete. A Gondolatigazítók nem érdekeltek az élet könnyebbé tételében; a kellően bonyolult élet számos döntéshozatali lehetőséget teremt, és a mindennapi választásaink és döntéseink a növekedésünk ösztönzői. A Gondolatigazítók dolga biztosítani az emberi továbbélést és felkészíteni az embereket az örökké tartó kalandra. Az Igazítók igazán „mennyországgá” válnak bennünk; ők a szellemi teljesítmények forrásai és az isteni jellem reménye. Lévén, hogy az elménkben léteznek, elszomorodnak, amikor aljas gondolatokat, önzést vagy tiszteletlenséget észlelnek azzal kapcsolatban, ami szép és jó. Az emberi félelmek és aggodalmak hátráltatják a munkájukat. Az Igazító az isteni szülője, míg mi a halandói szülője vagyunk a kifejlődő halhatatlan lelkünknek. 109. Az Igazítók viszonya a világegyetemi teremtményekhez Az élettapasztalatot semmi sem helyettesíti a kozmoszban. Hasonlóan minden élőlényhez a felsőbb-világegyetemben, a Gondolatigazítóknak is tapasztalatot kell szerezniük. A Gondolatigazítók az anyagi fajokkal való kapcsolaton keresztül tesznek szert szakértelemre és hozzáértésre, s a besorolásuk is a tapasztaltságuk alapján lehetséges. A tiszta Igazítók az első feladatukat teljesítik. Őket rendszerint olyan világok első világkorszakaiba küldik, ahol az emberek még olyan kezdetleges lények, hogy közülük csak kevesen érnek el magasabb szellemi szinteket. Más Igazítókat olyan egyének kapnak kölcsön, akiknek világán a halandók rendeltetése az, hogy a Szellemmel való eggyé kapcsolódáson keresztül érjék el az örök életet. Az ilyen világokon az Igazítók jobban segítségére lehetnek az emberi alanyuknak, mint nálunk, a Földön. A haladó Igazítók már szolgáltak egy vagy több olyan világon, ahol a halandók a Szellemmel való eggyé kapcsolódásban érhetik el a beteljesülést. A felsőbb Igazítók azok, akik már lakoztak halandóban korábban is, ám az alanyuk elutasította a továbbélést, s ezért aztán az Igazítót egy másik halandóhoz küldték. Az Igazítók ritkán kapnak lehetőséget két alászállási tapasztalásra egyazon bolygón – az Urantián jelenleg nincs
99
III. rész: Az Urantia története olyan Igazító, aki korábban már járt volna itt. Feltehető, hogy az Urantián élő, továbbélési képességgel rendelkező halandókban lakozó Igazítók vagy haladó vagy felsőbb Igazítók. Az öntevékeny Igazítók alkotják a legsokoldalúbb csoportot. Ezek az Igazítók rendkívüli küldetések teljesítésére képesek. Halandói alanyuk rendszerint tagja a beteljesülés tartalékos testületének; az ő esetükben a majdani eggyé kapcsolódás kész ténynek vehető. A felsőbb és az öntevékeny Igazítók képesek elhagyni az emberi testet, amikor csak akarják, habár ritkán tesznek így. Az Igazító munkáját hátráltatják az előfeltevések, a mereven rögzült eszmék, a régi előítéletek és a szeszélyes mentális viselkedések. Néha képesek megállítani a gondolatáramlást és úgy terelni az eszméket, hogy mély szellemi átalakulás menjen végbe a felsőtudati elmében. Az emberek közötti értelmes kommunikációt is segítik az Igazítók, és az Igazító fajtájának is sok köze van a potenciális emberi személyiségi megnyilvánuláshoz. Az Igazítók sohasem hibáznak. Semmi sem vész el soha, ami értékes; biztos a továbbélése mindannak, ami értékkel bír a saját akarattal rendelkező teremtményekben. Még ha valamely halandó el is utasítja a továbbélést, az Igazítója továbbviszi az élettapasztalatait valamelyik másik világra, valamelyik másik továbbélő-jelölthöz. 110. Az Igazítók viszonya a halandó egyénekhez Az Igazító nem szerves része az emberi testnek. Helyesebb úgy tekinteni az Igazítót, mint amely az emberi elmében lakozik, s nem az emberi agyban. Az Igazítók főként az elkövetkező létszakaszokra való szellemi felkészítésben érdekeltek, de azért érdekeltek az emberi alanyuk pillanatnyi jólétében is. Az Igazítók előre meghatározott fejlesztési terv szerint fognak munkához, azonban az emberek nem kötelesek elfogadni ezt a tervet. Az Igazítók alá vannak rendelve az emberi akaratnak és nem is fognak soha arra kényszeríteni bennünket, hogy kövessük az útmutatásukat. Ők a halandói gondolkodási folyamatok fejlesztésének, átalakításának és a megfelelő irányba terelésének szentelik magukat. Az Igazítók nem irányítani próbálják a gondolkodásunkat, hanem inkább szellemivé alakítani igyekeznek. Minél jobban ráhangolódunk az isteni Igazítónkra, annál jobban közelítünk a morontia létezési rendhez. A morontia elme nem más, mint az anyagi és a szellemi természetünk összessége – az egy akarat által irányított kettős elme. Az Igazítónk sikere nem csak a felfogásunktól függ, hanem a döntéseinktől, az elhatározásainktól és a töretlen hitünktől is. Az örök továbbélésünk függ attól, hogy istenszerűvé szeretnénk-e válni és hajlandók vagyunk-e megcselekedni azt és azzá lenni, ami e vágyunk végső beteljesülése szempontjából alapvető jelentőségű. Az ideális élet szeretetteljes szolgálatbeli élet, de túl sok ember pazarol rengeteg időt az élet jelentéktelen dolgaira s közben mellőzi az emberben lakozó isteni ajándékkal való munkakapcsolat kialakítását. Az Igazítóval való összhang javítható tudatosan is azáltal, hogy úgy döntünk, válaszolunk az isteni vezetésre, viszontszeretjük Istent és olyanná szeretnénk válni, mint ő, szeretettel viseltetünk embertársaink iránt és őszintén szeretnénk a szolgálatukra lenni, valamint örömmel elfogadjuk a kozmikus létpolgárságot. Az Igazító ránk kifejtett hatása nem azonos a „lelkiismerettel”. A lelkiismeret arra int bennünket, hogy jót tegyünk, míg az Igazítók azt igyekeznek megmutatni nekünk, hogy mi is a jó. Nagy a szakadék az emberi és az isteni között. A halandókat olyannyira meghatározzák az elektromos és vegyi folyamatok, hogy az Igazítóknak nagyon nehezére esik a halandókkal megláttatni a helyes utat. Csak kevés ember minősül igazi gondolkodónak – az emberek nem fejlesztik magukat fizikai, értelmi és szellemi téren eléggé ahhoz, hogy a bennük lakozó isteni
100
III. rész: Az Urantia története szikra számára könnyűvé tegyék a vezetést. Az összezavarodottság és az elbátortalanodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető ellenáll az Igazító vezetésének. Bizonyos hirtelen előtörő gondolatok és képek lehetnek az Igazító munkájának eredményei, de ezek többnyire egyszerűen csak olyan felbukkanó eszmék, gondolatok, melyek a tudatalatti elmében kapcsolódtak össze. Számos új vallás és „izmus” keletkezett a Gondolatigazítóktól származó közlés félreértelmezéséből. Amikor az ember alszik, az Igazító megpróbál kommunikálni az emberi elme magasabb szintjein. A torz álmok azt mutatják, hogy a kapcsolatteremtés sikertelen volt. Veszélyes dolog azt találgatni, hogy az álmoknak vajon mely részei eredhettek az Igazító tevékenységéből; inkább kockáztassuk azt, hogy esetleg elvetünk valamit, ami az Igazítótól jöhetett, mintsem hogy az emberi elmében felbukkant valamely dolgot tévesen úgy azonosítsunk, mint az emberben lakozó Isten-szilánktól eredő kapcsolatteremtési kísérletet. Az Igazítóra hangolódás kapcsolatba hozható a halandói kibontakozási lehetőségek hét lelki körével. A hetedik kör jelzi azt, hogy az emberi személyiség elkezdett működni, az első kör elérése pedig a személyiség viszonylagos érettségét mutatja. Az egyes körök egymás utáni eléréséhez a teljes személyiség harmonikus működésére van szükség – anyagi, értelmi és szellemi téren egyaránt. Minden egyes döntésünk vagy hátráltatja vagy segíti az Igazító működését; ezek a döntéseink egyúttal meghatározzák a körökön való előrehaladásunkat is. Az emberi személyiségi növekedés szintje egyénenként változó, s úgy tűnik, hogy azt az egyes személyek növekedési képessége határozza meg. A tiszta szokásokkal, kiegyensúlyozott idegi energiákkal és egyensúlyban lévő vegyi működéssel rendelkező testben működő, tökéletesen kiegyensúlyozott elme az, amely a legtöbb mennyiségű világosságot és igazságot képes befogadni a pillanatnyi léttel járó kockázatok legkisebb szinten tartása mellett. Szó szerint igaz, hogy úgy válunk egyre valóságosabbá, ahogy a hetedik lelki körtől az első felé haladunk, egyre feljebb. Hit révén tapasztalhatjuk meg azt, hogy milyen az Isten gyermekének lenni, de a cselekedetnek van alapvető jelentősége abban, hogy a kifejlődő Legfelsőbb Lénnyel való rokonságunkat magunkban tudatosíthassuk. A véges teremtésrészekben a meghozott döntéseinken keresztül lesz a lehetségesből tényleges, viszont a szellemi területeken a lehetségesek hiten keresztül alakulnak át ténylegesekké. A halhatatlansághoz az Igazítóval való eggyé kapcsolódáson keresztül vezet az út. Sok ember teljesítette a maga köreit, azonban az eggyé kapcsolódáshoz leginkább az kell, hogy az illető véglegesen és teljesen az Isten akaratához igazítsa a halandói akaratát. A halandóval való eggyé kapcsolódás után az Igazító osztozik a halandói beteljesülésben és tapasztalásban – a halandó és az Igazító egyetlen entitássá válik. Bár a megszületett lélek a legtöbb ember esetében a halálon keresztül szabadulhat ki a test korlátai mögül, van lehetőség arra is, hogy az Igazítóval való eggyé kapcsolódásra az anyagi testi halál megtapasztalása nélkül kerüljön sor. 111. Az Igazító és a lélek A lélek nem azonos sem az emberi elmével, sem az emberi elmében lakozó isteni szellemmel. Az anyagi elme az a színtér, ahol élünk, döntéseket hozunk, Istent elfogadjuk vagy éppen eltávolodunk tőle, biztosítjuk a továbbélésünket avagy a pusztulásunkat siettetjük. Az anyagi evolúció testtel lát el bennünket, az Atya pedig felruház szellemvalósággal, de az elménk révén döntünk élet vagy halál között. A halandói elme pusztán egy olyan, átmenetileg működő rendszer, melyet használatra kaptunk az anyagi létünk idejére. A kifejlődő lelkünk mindig híven fogja tükrözni azokat a döntéseinket, melyeket a nekünk adott elmével meghoztunk. Az emberi léleknek három előzménye van: az emberi elme, az isteni szellem, valamint az e kettő közötti kapcsolat. Az elme és a szellem közötti kapcsolat hozza létre a lelket, mely 101
III. rész: Az Urantia története teljesen új és egyedi világegyetemi értéket képvisel. Az emberi lélek embrionális formája a személyiség jövőbeli hordozójának. Ha ezt a kifejlődő lelket áthatja az igazság, a szépség és a jóság – ha Isten-tudatossá lesz – akkor elpusztíthatatlanná válik. A lélek morontia valóságként létezik az anyagi és a szellemi világ között. Az Igazító munkája szellemi természetű, de a kivitelezés az értelem területén zajlik. Az elme a hajó, az Igazító a révkapitány, az emberi akarat pedig a kapitány. A halandó egyetértésével a megbízható révkapitány biztosan elvezeti a kapitányát az idő akadályain és a tér korlátain keresztül az isteni elme forrásáig, sőt egészen a paradicsomi Atyáig. A halandó létpályája nem más, mint tanulás. Nem annyira az a fontos, hogy mit értünk meg, hanem az, hogy minek a megértésére vágyunk, mely a továbbélésünket biztosítja. Nem az számít, hogy milyen az elménk, hanem az, hogy milyenné válásra törekszik, mely a szellemmel való azonosuláshoz vezet. Nem az a fontos, hogy milyenek vagyunk ma, hanem az, hogy milyenné válunk. Az Isten akaratának megcselekedése azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk megosztani benső életünket az Istennel. Béke ebben az életben, továbbélés a halálban, tökéletesség a következő életben és szolgálat az örökkévalóságban – mind a miénk lesz, amikor az emberi akarat úgy határoz, hogy elfogadja az Atya akaratát. E döntésünk nem a saját akaratunk feladását jelenti, hanem az akaratunk magasabb célnak szentelését és tökéletessé tételét – az Atya akarata így válik a halandó akaratává. Számos emberi probléma forrása a kettős természetünk: részei vagyunk a természetnek, mégis képesek vagyunk a természet meghaladására; végesek vagyunk, de egy végtelenségbeli szikra ott lakozik bennünk. A vallásos bizonyosság – az élő hit – képes megtartani bennünket az említett kettős természetünk szülte konfliktusok közepette is. A bennünk lakozó Igazító nem tudja megállítani vagy akár csak anyagi értelemben is megváltoztatni az időbeli küzdelmeinket; az Igazító nem képes mérsékelni az e világon élt életünkkel járó nehézségeket. De az emberek vigaszt és ösztönzést találnának, ha engednék az Igazítójuknak, hogy feltárja előttük az anyagi világ nehéz küzdelmeinek örökkévalósági célját. A paradicsomi kaland lényege a biztonsággal vegyes bizonytalanság. Isten bennünk lakozik és reményét helyezi belénk, mi pedig őbenne élünk és megtanulunk bízni benne. Nem ismerhetjük biztosan az életünkben ránk váró események teljes körét, azonban mindig biztosak lehetünk az Atyánk végtelen szeretetében és odaadásában. 112. A személyiség továbbélése A személyiség fogalmát ugyan nem tudjuk pontosan meghatározni, mégis hasznos legalább tudatosítani azt, hogy a személyiség az Isten adománya, viszonylagos alkotókészséggel van felruházva, egyesíti az élő energiarendszerek azonosságát, állandó, képes különbséget tenni az egyes viselkedési szintek között, egyedi, és tud reagálni más személyiségekre. Az Igazító is és a személyiség is változhatatlan, viszont a közöttük lévő kapcsolat csupa változás. Az élet az organizmus és annak környezete között lejátszódó folyamat. A személyiség azáltal gyakorol hatást az életre, hogy értékeket és jelentéstartalmakat kölcsönöz az életfolyamatnak. Az emberek esetében a személyiség egyesít minden tevékenységet és a személyiség adományoz önazonosságot és alkotókészséget. Az emberek szellemi lények; az önnön valónk egysége és a személyiségünk öntudata az anyagit meghaladó világból való felruházottság. A kozmikus (mindenségrendi) evolúció rendeltetési célja a személyiség egységének elérése a szellemi irányítás erősítésén keresztül és az emberben lakozó Istenszilánkkal való kapcsolat fejlesztésén keresztül. Az anyagi önnön valónk a fizikai létünk ideje alatt az anyagi élethordozó folyamatos működésétől függ. A halandók azáltal haladják meg a halált, hogy a személyiség-azonosságuk székhelyét az anyagi testből áthelyezik a maradandóbb morontia lélekbe. Ezt az áthelyezést
102
III. rész: Az Urantia története az Isten-keresési döntéseinkben mutatott őszinteség, állhatatosság és elkötelezettség alapozza meg. Háromféle halál van. A szellemi halálra akkor kerül sor, amikor az illető elutasítja a továbbélést. Az elme halála akkor áll be, amikor a test még működik ugyan, de az alapvető elmekörök már megszakadtak. A fizikai halál az, amikor a test is és az elme is megszűnik tovább működni. A fizikai halál után a továbbélő személy két nem anyagi alkotója megmarad: az emlékátiratok és a halhatatlan lélek. A halandó emlékátiratait a Gondolatigazítók viszik magukkal a Diviningtonra, míg a lélek a szeráfok őrizetébe kerül. A halált követően a Gondolatigazító átmenetileg személyiség nélkül marad, a halandó pedig elveszíti az önazonosságát egészen addig, amíg e két tényezőt újra nem egyesítik egy új megnyilvánulási formában a lakóvilágokon. A halandó újraszemélyesülésére vagy az adott megítéltetés végén, vagy három „időszakon” belül kerül sor a lakóvilágokon. Az egykori anyagi lény újbóli összeállítása jelenti egyrészt egy megfelelő alak létrehozását, másrészt az Igazító visszatérését, harmadrészt a léleknek a már előkészített morontia alakba helyezését a szeráfi őrző által. A sajátlényegünk a bennünket alkotó mindenféle tényező folyamatos változása közepette is megmarad. A fizikai létben a változások fokozatosak. A halálban és a személyiség leválásakor a változás hirtelen. Az emberi élet olyan végtelen változás, melyet a változatlan személyiség állandósága egyesít. A világegyetemi kormányzat mindig türelmet, megértést és irgalmat mutat. Ha valaha is felmerül bármilyen kétség az iránt, hogy tanácsos-e valamely halandó előrehaladását engedni, a világegyetemi kormányzat mindig az adott egyénnek kedvező döntést hoz. A saját akarattal bíró teremtményeknek igazi esélyt kell kapniuk arra, hogy végleges döntést hozzanak az örök élet kérdésében; minden egyes emberi léleknek megengedik, hogy megmutathassa igaz szándékát és célját. A halandói életünkből sok mindenre nem fogunk emlékezni a jövőben. Az Igazítónk csak azokat az emlékeket és élményeket őrzi meg, melyek alapvető jelentőségűek a világegyetemi létpályánk szempontjából. Az anyagi tapasztalataink nagy része elvész, azonban a személyiség megmarad, és megőrződnek a személyek közötti kapcsolatok is. Mindig fogunk emlékezni az általunk ebben az életben ismert emberekre és ők is fognak emlékezni ránk. A lakóvilágokon mutatkozik meg a személyiség először anyagi test nélkül. A fizikai létben tűnhet valaki szépnek külsőre és lehet egyúttal visszataszító a bensőjében, viszont a morontia alakjában, magasabb szinten a külső megjelenés a benső természethez igazodik. A halandók egy viszonylag rövid és intenzív próbaidőszakon mennek keresztül. Az evolúciós világokon alakítjuk ki a továbbélés melletti döntésünket; a morontia állapotban ezt a továbbélési döntést megerősítjük; a szellemi szinten pedig véglegesen meghozzuk a döntést. A bennünk lakozó Igazítóval való eggyé kapcsolódásra rendszerint még a helyi csillagrendszeren belül kerül sor, miután az örökkévaló létpálya melletti végleges és visszavonhatatlan döntést meghoztuk. Az eggyé kapcsolódás után már soha nem merülhet fel kétség a tekintetben, hogy az ilyen személy befutja-e majd az örökkévaló létpályát. Miután a felemelkedők áthaladtak a helyi világegyetemen, találkoznak a helyi világegyetem urával, akitől megkapják az Egyetemes Atyához vezető útra szóló felhatalmazásokat. Az Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók a felemelkedő személyiségek egy különleges rendjének tagjává válnak, olyanokká, akik szolgálatkészek, hűségesek és hatékonyan tevékenykedők; nem hagynak fel a mind feljebb és feljebb emelkedéssel addig, amíg végül ott nem állnak az Atya színe előtt a Paradicsomon. A halandóknak minden esélyük megvan arra, hogy a saját végzetüket meghatározzák. A kozmosz különböző egységek végtelen fokú szerves egységbe rendezett halmaza, mely egységek mindegyike részt vesz az egész beteljesülésében. Azok az egységek, melyek személyesek, rendelkeznek a végzetük elfogadásának vagy elutasításának lehetőségével. A
103
III. rész: Az Urantia története személyiség végül eléri az Istenség-végzetet, de az embereknek kell dönteniük arról, hogy e beteljesülés elérésekor jelen akarnak-e lenni vagy nem. 113. A szeráfi végzet-őrangyalok Az őrangyalok olyan szeráfok, akik a szellemi felemelkedést kereső halandók mellett szolgálnak. A hetedik kört elért emberek ezerfős csoportjaihoz rendelnek egy-egy szeráfot és egy-egy század kerubot. A hatodik kört elértek ötszáz fős csoportjaihoz egy-egy pár szeráf és egy-egy század kerub tartozik. A negyedik körtől a halandókat tizes csoportokban felügyelik. Amint valaki kérte a harmadik kört, egy szeráfpárt adnak személyesen őmellé; az ilyen szeráfokat nevezik végzet-őrangyaloknak. Kizárólag tapasztalt önkénteseket jelölnek szeráfi őrangyali feladatokra. A kerubokhoz hasonlóan a szeráfok is alkalmanként egyedül dolgoznak, de rendszerint párosával látják el a feladataikat. Komoly ragaszkodás alakul ki bennük az emberek iránt. A szeráfok képesek átélni a legtöbb emberi érzelmet és még továbbiakat is. A félelmet, a rettegést és az aggódást tudják a legnehezebben értelmezni. Az értünk megtett egyik legfontosabb dolog részükről az, hogy összehangolják a bennünk és a körülöttünk lévő szellemhatásokat. Ők az Alkotó Szellem gyermekei, ezért képesek összhangba hozni a Végtelen Szellem, a Gondolatigazító és az Igazság Szelleme ránk kifejtett hatásait. Ők fordítják le a morontia valóságot az elme számára és képesek befolyásolni az anyagi környezetet a fizikai főszabályozókkal és a köztes teremtményekkel fenntartott kapcsolatukon keresztül. Szeráfi barátaink folyamatosan arra törekednek, hogy a körök teljesítéséhez szükséges döntések meghozatalára bírjanak bennünket. Az őrangyalok akkor a legtevékenyebbek, amikor az Igazító a legkevésbé az, viszont e kétféle segédkezés összhangban van egymással. Az imádkozási késztetésünk gyakran szeráfi ráhatás eredménye. A szeráfok a társadalmi, az etikai és az erkölcsi környezetünkön keresztül fejtik ki tevékenységüket. Az angyalok az emberi kérelmektől függetlenül dolgoznak; úgy végzik a feladataikat, ahogyan arra a feletteseik utasítják őket, vagyis függetlenek a felügyeletük alatt lévő halandók szeszélyeitől. A szeráfok küldetése inkább az őrzés, mintsem a befolyásolás. A halandók maguk jelölik ki a pályájukat, s a szeráfok úgy cselekednek, hogy a lehető legjobbat lehessen kihozni az adott pályából. Ebben az életben ritkán észlelhetjük a szeráfi őrangyalokat, viszont a következő világon tudatosulni fog bennünk a létezésük. Angyalaink velünk maradnak végig a lakóvilágokon, az Igazítóval való eggyé kapcsolódáson keresztül, végig a Jerusemen és az Edentián át vezető utunkon, majd tovább, a Szalvingtonon is túl, a felsőbb-világegyetem kis- és nagy övezetein át véges-végig. Az őrangyalokkal való közösségünket sohasem fogjuk elfelejteni vagy teljesen felbontani. Az örökkévaló korszakokban az emberek és az angyalok mindörökre együtt fognak működni az isteni szolgálatban. 114. A bolygó szeráfi kormánya A Fenségesek főként azoknak a szeráfoknak a segédkezésén keresztül uralkodnak az emberek országain, akik a bolygók emberfeletti kormányzásának sok gyakorlati kérdésében érintettek. Az Urantia bolygói kormányzása néhány szokatlan körülmény miatt egyedi a Nebadonban, ideértve a földünk életmódosítási besorolását, a Lucifer-féle lázadást és az ádámi kudarcot. Az Urantia különleges azért is, mert alászállási bolygó és mert főangyali kör működik itt. Az Urantia Bolygóhercege a nebadoni Mihály, aki csak annyit tett a világunk személyesen őáltala történő igazgatása ügyében, hogy létrehozott egy huszonnégy tanácsos alkotta bizottságot a bolygó ügyeinek felügyeletére. Nemrégiben Makiventa Melkizedek kapott
104
III. rész: Az Urantia története helyettesi hatáskört, hogy képviselje a Bolygóherceget. Ő megtartotta azt a bevett gyakorlatot, hogy a huszonnégy tanácsos közül időről időre egy valaki látja el a honos főkormányzói feladatokat. Az Urantia ügyeit a huszonnégy tanácsos fogja intézni egészen addig, amíg Makiventa hivatalosan vissza nem tér, hogy elfoglalja a helyét, de ennek időpontjára csak találgatások vannak. A bolygón székelő főkormányzó, mint a huszonnégy tanácsos képviselője, rengeteg határozatot hoz nap mint nap. A főkormányzó közvetlen irányítása alatt tizenkét különleges szeráftestület hajt végre különféle megbízatásokat. A korszakos angyalok az egyes nemzedékek ügyeit felügyelik. A fejlődés angyalai indítják be az egymást követő társadalmi korszakok evolúciós fejlődését. A vallási őrangyalok igyekeznek átmenteni az eszményképeket és az értékeket nemzedékről nemzedékre. A nemzetlét angyalai irányítják a nemzeti ügyek politikai szintű intézését az Urantián. A fajok angyalai az evolúciós emberfajták megmaradásán dolgoznak. A jövő angyalai az eljövendő korok eseményeit vetítik előre és terveket készítenek a teljesebb megítéltetési korszakok eljövetele érdekében. A megvilágosodás angyalai segítik a mentális és az erkölcsi felkészülést. Az egészség angyalai segítik azokat a halandói szerveket, melyeket az egészség megőrzése és a betegségek megelőzése érdekében hoztak létre. Az otthon szeráfjai segítik az otthonnak, mint az emberi civilizáció alapintézményének fejlődését. Az ipar angyalai segítik az ipari fejlődést és a fejlettebb gazdasági viszonyok kibontakozását. A kikapcsolódás angyalai támogatják a felemelő játék, a humor és a pihenés magasabb szintre emelését. Az emberfeletti szolgálat angyalai segédkeznek az összes egyéb emberfeletti lény számára a bolygón – ők az angyalok angyalai. Az említett szeráfi csoportok egyike sem irányítja közvetlenül a neki kijelölt területeket, azonban képesek úgy alakítani a bolygói viszonyokat, hogy azzal kedvező irányba tereljék az általuk felügyelt emberi tevékenységeket. E sajátos feladatok mellett a szeráfok szervezik, készítik fel és tartják fenn a beteljesülés tartalékos testületeit. A tartalékos testületeket olyan élő férfiak és nők alkotják, akik a világ ügyeinek emberfeletti igazgatásában szolgálatot teljesítenek. A tartalékos szolgálat csakis akkor lehetséges, ha a halandó különleges adottsággal rendelkezik arra, hogy titkon felkészítsék veszélyhelyzeti küldetésekre, teljes odaadással valamely sajátos ügynek szenteli magát, hajlandó emberi elismerés nélkül is szolgálni és rendkívül sokoldalú Gondolatigazítóval rendelkezik. Az Urantián minden egyes szeráfi csoporthoz tartozik egy-egy beteljesülési testület. Ezekről az emberekről ritkán szólnak a történelemkönyvek, de bizonyos mértékig ezen a csoporton keresztül valósul meg a Fenségesek uralma az emberek országain. Nyilvánvalóan senki sem tudja, hogy mikor ér véget az Urantia bolygói igazgatásának átmeneti helyzete. A helyi világegyetem történelmében eddig még nem volt példa az Urantiáéhoz hasonló helyzetre. De még ezzel együtt is az az igazság, hogy a földi halandókat éppoly hűen vigyázzák és éppoly szeretőn óvják, mintha ezt a szférát soha nem árulták volna el a vezetői.
105
III. rész: Az Urantia története 115. A Legfelsőbb Lény Ahhoz, hogy valaki a Legfelsőbb Lény részévé váljon, tennie kell valamit és lennie kell valaminek. Minden elmének ki kell alakítania valamilyen keretrendszert, melyben racionálisan gondolkodhat, és bár az ilyen keretek nélkülözhetetlenek, kivétel nélkül tévesek. A véges teremtményeknek egy végtelen kozmoszban (mindenségrendben) szükségképpen torz fogalmaikkal kell élniük a határtalan, sohasem kezdődött és soha véget nem érő létezésről. A végtelenség meghaladja az emberi felfogóképességet, viszont a végtelenség szemlélése segíthet a pillanatnyi világegyetemi keretek kitágításában. A végtelenségben egység van, melyet a VAGYOK – az emberi elme elsődleges kitétele – fejez ki. A végtelenségtől való távolságunk miatt nem tudjuk pontosan leírni ezt a fogalmat egyetlen szóval. A végtelenség egyfelől egység, másfelől azonban korlátok vagy határok nélküli sokféleség. Emberi szempontból a végtelenség a legnagyobb bölcseleti paradoxon (látszólagos ellentmondás). A világegyetem megértésével való próbálkozásunkban segíthet, ha ésszerűen úgy írjuk le a világegyetemi valóság szintjeit mint véges, abszonit és abszolút. Kizárólag az abszolút valóságszint minősül korlátozás nélkül örökkévalónak. Az abszonitok és a végesek módosult felhígulásai az eredeti, abszolút valóságnak. Az abszolút valóságszint vizsgálatának egyik módja a következő három szakasz elképzelése: 1. Az Eredeti – a VAGYOK, mely minden valóság forrása – ami van. 2. A Tényleges – az Örökkévaló Fiú, a Végtelen Szellem és a Paradicsom egyesülése – ami volt és van. A Fiú, a Szellem és a Paradicsom együtt alkotja a VAGYOK tényleges kinyilatkoztatását. 3. A Lehetséges – beleértve az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolútot – ami kialakul és lesz, melyek együtt a VAGYOK teljes lehetséges kinyilatkoztatását alkotják. Örökkévalósági nézőpontból e jegyek nem különíthetők el élesen egymástól. Az örökkévalóságban már minden VAN, de a térben és időben még nem minden nyilatkoztatott ki. Az Eredeti, a Tényleges és a Lehetséges társulása adja meg minden növekedés lehetőségét a világegyetemben. Minden döntés, még az emberi döntések is, új képességet (lehetőséget) teremt a potenciális növekedésre. Korlátozott nézőpontból vizsgálva a tevékenységeknek van végük, de kiterjesztett nézőpontból szemlélődve azt láthatjuk, hogy a befejeződések pusztán átmenetek az egyik fejlődési szakaszból a másikba. A kozmosz dinamikája gondoskodik a valóságnak a potenciálisból (lehetségesből) a ténylegességbe való átviteléről. Ez az átalakulás soha nem ér véget, hiszen a Lehetséges és a Tényleges is részét képezi az Eredeti VAGYOK-nak. Amint a potenciálisak ténylegesülnek, azáltal, hogy ténylegessé válnak, olyan új lehetőségeket teremtenek, melyek korábban nem léteztek. A Legfelsőbb kifejlődése magával hozza a lehetségeseknek ténylegesekké alakulását a véges létsíkon. A Legfelsőbb olyan szellemszemély, akinek eredete a paradicsomi Háromság, ugyanakkor a Legfelsőbb egyúttal evolúciós növekedési Istenség is, mely növekedésnek a hajtóereje a ténylegesek és a lehetségesek közötti feszültség. A Legfelsőbb mozgásiránya kettős: befelé, a Paradicsom felé és kifelé, a potenciális korlátlan Abszolútok felé terjeszkedik. A jelen korszakban ez a kettős mozgás a nagy világegyetem alászálló és felemelkedő személyeiben nyilvánul meg. A Legfelsőbb megteremtésén keresztül az Atya VAGYOK csaknem teljesen megszabadult az ő végtelen helyzetével, örökkévaló létével és abszolút természetével eredendően együtt járó korlátoktól. Azzal, hogy megszabadul az örökkévalóságtól, a Mindenható beleütközik az idő korlátaiba; a Legfelsőbb csakis a természetének nem teljes voltából fakadó következményként tapasztal meg növekedést.
106
III. rész: Az Urantia története Az Atya Isten tervében a véges fejlődés ára az erőfeszítés, a teremtményi célok elérésének ára a kitartás, a személyiségfejlődés ára pedig a hit. A Legfelsőbb Isten annak a véges árnyéknak a megszemélyesülése, melyet a paradicsomi Atya, az Első Forrás és Középpont, a VAGYOK végtelen egysége vet a világegyetemre. Azzal, hogy a Legfelsőbb Lény magába foglalja az evolúciós tapasztalás összességét, egyúttal össze is köti a végest az abszonittal. 116. A Mindenható Legfelsőbb A Mindenhatónak a világegyetem feletti felügyelete fizikai, értelmi és szellemi. A Legfelsőbb Isten a paradicsomi Háromságtól nyeri a szellemét és a személyiségét, viszont a hét felsőbbvilágegyetem uraként megerősödő hatalmának forrását a Teremtő Fiak, a Nappalok Elődei és a Tökéletes Szellemek együttes cselekedetei jelentik. Minden fejlődő teremtmény tapasztalása a Mindenható Legfelsőbb tapasztalásának egy-egy szakasza. A fejlődő teremtmények számára a Korlátlan Istenség felfoghatatlan. A paradicsomi Háromságból származik a Hétszeres Isten – azok az istenség-mérséklődések, melyek az élet fényét a Paradicsomtól az evolúciós világokig elviszik. A halandók a Hétszeres Isten egymást követő szintjeivel ebben a sorrendben találkozhatnak: 1. A Teremtő Fiak és az Alkotó Szellemek 2. A Nappalok Elődei 3. A Hét Tökéletes Szellem 4. A Legfelsőbb Lény 5. Az Együttes Cselekvő 6. Az Örökkévaló Fiú 7. Az Egyetemes Atya Az első három osztályt a Legfelsőbb Teremtők alkotják, az utolsó három pedig a paradicsomi Háromság. A Legfelsőbb Isten köti össze a lételvi paradicsomi Háromságot az élményelvi Legfelsőbb Teremtőkkel. A Mindenható Legfelsőbb a Legfelsőbb Teremtők tevékenységein keresztül ténylegesül az időben és térben, mint ahogy az Együttes Cselekvő az Atya és a Fiú akaratán keresztül kelt életre. A helyi világegyetemek olyan laboratóriumok, melyekben a Legfelsőbb istenség-fejlődést teljesít a benne lévő teremtmények tapasztalásán és fejlődésén keresztül. A helyi világegyetemek a szülőhelyei az Istentől legmesszebb eső személyiségeknek, azoknak, akiknek rendeltetése a legnagyobb léptékű szellemi felemelkedés megtapasztalása a világegyetemben. Ugyanezek a helyi világegyetemek szolgálnak komoly tapasztalatszerzésre az alászálló személyiségek esetében is. A világegyetemek nem tökéletesek, és a tökéletességre való törekvés hozzátartozik a fizikai síkhoz, csakúgy, mint az értelmi és szellemi síkhoz is. A Legfelsőbb úgy fejlődik, mint a nagy világegyetem fizikai erőterének (hatalmának) felügyelője. A jelen világegyetemi korszakban ennek a fizikai erőtérnek a potenciálja a Hét Legfelsőbb Erőtér-irányítóban összpontosulónak tűnik. Az erőtér-irányítók a világegyetemek anyagi irányításának szentelték magukat. A fizikai teremtésrészek kiépített köreit folyamatosan veszélyezteti az új energiák és tömegek megjelenése, s e növekedés miatt nem tekinthető megállapodottnak a tér-idő világegyetem. Az egésznek egyetlen része sem kerülhet egyensúlyi helyzetbe addig, amíg az anyagi teremtés folyamata ki nem teljesedett. Az evolúciós világegyetemek célja az, hogy az elme uralma alá hajtsa az energia-anyagot, valamint az, hogy a szellem a személyiség teremtő-egyesítő jelenléténél fogva elme-
107
III. rész: Az Urantia története összehangolást hajtson végre. A személyiség vonatkozásában a fizikai rendszerek alárendeltté, az elmerendszerek mellérendeltté s a szellemrendszerek irányítóvá válnak. Az abszolút szinteken az energia és a szellem egy. Ám ahogy az energia és a szellem a Paradicsomtól távolodik, egyre nő a közöttük lévő különbség, míg végül megszűnik az azonosságuk. Az erőtér-irányítók tevékenységeiből is kitűnik, hogy mind az energia, mind a tömeg érzékeny az elmére; az elme működik közre annak érdekében, hogy kapcsolat legyen a tömeg és az energia között. A teljes véges teremtés potenciális egységét az a tény mutatja, hogy a saját akarattal rendelkező személyiség esetében a szellem az elmén keresztül törekedhet az energia-anyag feletti irányítás megszerzésére. Kölcsönös függés van az összes erő és személyiség között szerte a világegyetemekben. Az energia és a szellem közötti nagy űr a tér-időben élményelvi lehetőséget teremt az elmének arra, hogy a fizikai mintákat egyesítse a szellemi céllal. A halandó embertől a Legfelsőbb Lényig mindenki osztozik az evolúciós tapasztalásban a véges szinteken. Mindenki személyesen törekszik a felsőbb-világegyetemi célok elérésére, mint ahogy minden saját akarattal bíró lény személyesen közreműködik a világegyetemi beteljesülésben. A nagy világegyetem nem csak anyagi teremtés, hanem választ adni képes élő szervezet is. A fizikai világegyetemet energiapályák hálózzák be, melyek az anyagi teremtést éltetik, éppen úgy, ahogy az emberi testet élteti a keringési rendszer. Nagyban hasonlóan ahhoz, ahogy a halandók a napenergiát az életet fenntartónak tekintik, úgy függ a nagy világegyetem az alsóParadicsomról szüntelenül áradó energiáktól. Az ember azon késztetése, hogy elérje az Istent, olyan különleges isteniség-feszültséget okoz a kozmoszban, melyet kizárólag egy halhatatlan lélek kifejlődése oldhat. Amikor a világegyetemben minden teremtmény és minden Teremtő az Isten elérésére törekszik, olyan mindenségrendi feszültség keletkezik, mely csakis úgy oldódhat, hogy kifejlődik a minden teremtmények Istene, a Legfelsőbb Lény. 117. A Legfelsőbb Isten A Legfelsőbb potenciáljából egyre több minden válik ténylegessé, amint az egyes teremtmények megtanulják megcselekedni az Isten akaratát. A nagy világegyetem egyedei a Legfelsőbb teljes evolúciójának tükröződéseként fejlődnek, míg a Legfelsőbb a teljes nagy világegyetemi evolúció összesített egésze. A Legfelsőbb a nagy világegyetem mindent átható lelke, a teremtői-teremtményi tapasztalás megszemélyesülése. A Legfelsőbb nem más, mint Isten-az-időben. Rajta keresztül lehetséges az emberi szellemi gyarapodás, a teremtményein keresztül pedig a Legfelsőbb növekedése válik lehetségessé. A Legfelsőbb nem teljes volta teszi lehetségessé az evolúciót a mai világegyetemekben. Az emberi evolúció bizonyos szempontból hasonlít a Legfelsőbb növekedésére. A halandók a saját döntéseik hajtóereje révén növekednek az anyagitól a szellemi felé haladva, a Legfelsőbb pedig a Teremtő személyek cselekedetein keresztül gyarapodik. Az emberek kapcsolatban vannak az Egyetemes Atya egy, bennük lakozó részével; a Legfelsőbb Isten kapcsolatban van a paradicsomi Háromsággal. Ahogy a halandók önkifejezésre törekednek, úgy törekszik a Legfelsőbb istenség-kifejezésre. Bármely halandó egyén személyisége jelentéktelen a Felsőség teljességéhez képest, azonban az egyes egyedek személye pótolhatatlan értéket képvisel. A személyiség, ha egyszer már megnyilvánult, soha többé nem talál ugyanolyan kifejeződésre, kivéve, ha annak a személynek a léte folytatódik. Az embereknek a Legfelsőbbhöz fűződő viszonya az alapja a mindenségrendi erkölcsiségnek – az egyetemes kötelességtudatnak. Az erkölcsiség közvetlenül arra a teremtményi tiszteletre épül, mellyel a teremtmény az élményelvi Istenséggel szembeni kötelezettség iránt viseltetik. Amint a halandók az akaratukat az Atya akarata megcselekedésének szentelik, amint odaadják Istennek mindenüket, amijük csak van, az Isten többé teszi őket annál, amik.
108
III. rész: Az Urantia története A kifejlődő Legfelsőbb végül ellentételezést fog nyújtani a véges teremtményeknek azon fogyatékosságukért, hogy nem képesek többet megtapasztalni a világegyetemből. A végtelen Atyát nem érthetjük meg, azonban minden tapasztalatunk részét képezi a Legfelsőbbnek. Amint a Legfelsőbb teljessé válik, a vele való kapcsolatunk magától is össze fog kötni bennünket a teljes tapasztalással. Minden igaz szeretet az Istentől ered, és isteni szeretetet úgy kaphatunk, ha szeretettel ajándékozzuk meg egymást. A szeretet dinamikus, élő. Az Atya szeretete csak akkor válik valóságossá számunkra, ha engedjük, hogy rajtunk keresztül eljusson másokhoz azáltal, hogy szeretjük egymást; és ez a testvéri szeretet a lényege a Legfelsőbb szeretetének. Az Atya Istent bármely olyan egyén képes megtalálni, aki elérte az Istenszerűség isteni szintjét, de a Legfelsőbb Istent személyesen egyetlen teremtmény sem fedezheti fel mindaddig, amíg minden teremtmény egyidejűleg meg nem találja őt a fény és az élet kiteljesedésekor. 118. Legfelsőbb és Végleges – idő és tér Az evolúciós világegyetemekben az örökkévalóság nem más, mint az örökké tartó MOST. Mi a bennünk lakozó szellemmel való azonosulás révén válunk örökkévalóvá. A bennünk lakozó szellemmel azáltal azonosulunk, hogy úgy döntünk, megcselekedjük az Atya akaratát. Az akaratunk teljesen e célnak szentelése biztosítja, hogy semmilyen jövőbeli esemény nem változtathat azon szándékunkon, hogy az Istent szolgáljuk. Közvetlen összefüggés van az érettség és az időtudat halandói egysége között. A tapasztalat, a bölcsesség és az ítélőképesség segít az embernek abban, hogy a személyes időérzékelési egységét megnövelje; minél idősebb valaki, annál kevésbé függ az adott pillanat körülményeire alapozott döntésektől. A múltbeli tapasztalatok és a jövőbeli lehetőségek mutatják meg a napi életünk igazi értelmét. Az abszolút és örökkévaló szinten a potenciális valóság éppoly értelemmel bír, mint a tényleges valóság; csak az idő által korlátozott teremtmények érzékelnek hatalmas különbséget a lehetséges és a tényleges között. Az igazság sugárzóan eleven. Amikor az igazsághoz tény párosul, az idő és a tér korlátozni fogja a jelentéstartalmát. Az ilyen igazság-tények viszonylagos valósággá válnak. A Teremtő abszolút igazsága, párosulva a véges teremtmény tényszerű tapasztalásával, új értékeket lényegít meg a Legfelsőbben. Az összes nem abszolút dolog közül a tér kerül a legközelebb ahhoz, hogy abszolút legyen. Az anyagi testek a térben léteznek, de létezik tér az anyagi testekben is. Az anyagi szinteken a minták teret foglalnak, viszont a szellemminták nem foglalnak, szorítanak ki vagy tartalmaznak teret. Az eszmék nem tartalmaznak teret, de nem bölcs dolog feltételezni, hogy az anyagtalan egyúttal mindig tér nélküli is. Nehézségekkel szembesülünk, amikor alárendelt Isteniségnek és Istenségnek végtelen sajátosságokat tulajdonítunk. Igaz, hogy van egy Első Ok, de van még egy seregnyi mellérendelt, alárendelt, társult és másodlagos ok is. Az okozatiságnak három rendeltetése van: mozgásba hozza a nyugvó potenciált, meglényegíti a világegyetemi kapacitásokat (képességeket), valamint megteremti és kifejlődésre bírja a világegyetemi ténylegességeket. Az Istenség mindenhatósága nem vonja maga után a meg nem tehető megtételét; az Isten nem képes négyszögesíteni a kört vagy rosszat teremteni abból, ami eredendően jó. Az Isten nem képes nem istenszerű dolgot cselekedni. Az Isten nem is mindentevő – nem személyesen ő tesz meg mindent, amit megcselekszenek. Kizárólag az Atya-VAGYOK rendelkezik végleges rendű akarattal; a világegyetemben csak egyetlen okozatlan Ok van. E tény nem érvényteleníti az Isten milliárdnyi gyermekének szabad akaratát, akik a világegyetem legkülönbözőbb részeiben élnek. A halandói szabad akarat nem abszolút, azonban viszonylag végleges az adott egyén létének beteljesülése tekintetében. Az Istennél alacsonyabb szintű teremtmények esetében a szabad akaratnak
109
III. rész: Az Urantia története eredendő korlátai vannak; az ember például nem dönthet úgy, hogy valami más legyen mint ember. Az emberi saját akarat a végesre korlátozódik, kivéve, amikor úgy döntünk, hogy keressük Istent és olyanok akarunk lenni mint ő. Az Isten és az ember társulásának nincsenek korlátai. Az, hogy az Istennek előre tudomása van a dolgokról – teljes szabadságot enged minden véges választásnak – semmilyen tekintetben nem érvényteleníti az ember szabad akaratát. Egy érett ember képes lehet pontosan megmondani előre egy ifjabb társa választását, de ez az előre tudás semennyit nem vesz el a fiatalabb személy döntésének szabadságából. Bűn akkor jelenik meg, amikor az éretlen teremtmények elfogadják a saját akarat szabadságát s közben nem veszik tudomásul a kozmikus (mindenségrendi) létpolgársággal járó kötelességeket és megkötéseket. Ha egy személy rendelkezik azzal az előjoggal, hogy döntsön a saját létéről, és ha ez a döntése igaz és szabad döntés, akkor ennek a fejlődő személynek szükségképpen megadatik az a választási lehetőség is, hogy elpusztítsa magát. A kozmikus önpusztítás lehetősége nem vehető el senkitől, ha az illetőnek igazi szabadság adatott az ő véges saját akaratával való rendelkezésre. A gyökereink a fizikai világban vannak. Az emberi lények gépek – élő mechanizmusok. De sokkal többek is vagyunk, mint gépek. Elmével ruháztak fel minket és szellem lakozik bennünk. Az anyagi lét alatt a halandók nem tudják kivonni magukat a létezésük vegyi és elektromos működési mechanizmusai alól, viszont egyre jobban megtanulhatjuk, hogy miként vonjuk ellenőrzésünk alá a fizikai működési rendünket azáltal, hogy elménket a bennünk lakozó Igazító szellemi útmutatásához igazítjuk. A biológiai evolúció lehetetlenné teszi, hogy az ősember komolyabb mértékű önfegyelemmel rendelkezzen. A külső korlátok, úgymint az idő, a tér, az éhség és a félelem eredményesen szűkítik a választási lehetőségek körét a korai idők embereinél. Ahogy aztán egyre több tapasztalati bölcsességre teszünk szert, a belső korlátok elkezdik kiegyensúlyozni az eltűnő külső korlátokat. A fényben és életben megállapodott rendszereknek olyan szabadságok is megadatnak, melyek a megelőző korok emberei számára romboló hatásúak lennének. Az alapvető világegyetemi mechanizmusok az Első Forrás és Középpont akaratára válaszul léteznek. Az idő és a tér olyan kapcsolt mechanizmus, miáltal a véges teremtmények képesek a Végtelennel együtt létezni a kozmoszban. A nagy világegyetem olyan élő mechanizmus, melyet a Legfelsőbb Elme hozott működésbe és amelyet a Legfelsőbb Szellem hangol össze. Még az emberi test is egy mechanizmus, olyan, melyet maga az ember soha nem fog tudni tökéletesen ellenőrizni, ugyanis a test a halandóit meghaladó szintű teremtés eredménye. A világegyetemben működik a gondviselés, de csak akkor fedezhető fel, ha a halandó szert tett arra a képességre, hogy észlelje a világegyetemek rendeltetési célját. A legtöbb dolog, amit a halandó gondviselésnek tartana, valójában nem az; amit jó szerencsének tartunk, az többnyire valójában balszerencse. A ki nem érdemelt gondtalanságot és vagyont biztosító javak a legnagyobb emberi szenvedést hozhatják magukkal. Hasonlóképp, a látszólag kegyetlen hányattatás lehet annak eszköze is, hogy az éretlen személy igaz jellemre tegyen szert. Való igaz, hogy az Atya szeretete közvetlenül az egyes emberek szívében munkál, de az Istenség személytelen jelenléte inkább az egész teremtést szolgálja, mintsem annak bármely részét. A Legfelsőbb felügyelete alatt a gondviselés egyre nyilvánvalóbbá válik, amint a világegyetem egyes részei továbbfejlődnek. A gondviselés egyre jobban észlelhetővé válik, amint a felemelkedők az anyagitól a szellemi felé haladtukban egyre magasabbra jutnak. Noha a fejlődő világon zajló történések nagy részét nehéz megérteni, az emberi nézőpontot átalakíthatja a dolgok megértése, a rálátás, a fizikai környezet teljesebb mértékű szabályozása, valamint a paradicsomi Háromsággal és a Legfelsőbb Lénnyel való harmonikus viszony.
110
III. rész: Az Urantia története 119. Krisztus Mihály alászállásai A Teremtő Fiak az alászállás képességével eredendően megáldottak. Az isteni Fiak alsóbbrendű lényként való megtestesülésben, tapasztalati úton válnak rokonszenves, irgalmas és megértő vezetőkké. A Teremtő Fiúnak olyannyira fontos megismernie még a legalsóbb rendű teremtményeinek szemléletmódját is, hogy ténylegesen is a teremtésrészében élő lénnyé kell válnia hét alkalommal. A Nappalok Elődei addig nem ismerik el a Teremtő Fiakat a helyi világegyetemük uraiként, amíg tényleges tapasztalás útján szert nem tesznek a teremtményi nézőpontra. A nebadoni Mihály, vagyis a helyi világegyetemünk ura, a rendjének tagjai közül 611.121-ként nyerte el a Nappalok Elődeinek a helyi világegyetem vezetésére vonatkozó elfogadó nyilatkozatát. Mihály csaknem egymilliárd évvel ezelőtt teljesítette az első alászállását, és mintegy másfél millió évente vett részt egy-egy újabb alászállási küldetésen. Mihály hétszer testesült meg a Nebadonban, mégpedig úgy, mint: 1. Melkizedek Fiú 2. Lanonandek Fiú 3. Anyagi Fiú 4. Szeráf 5. Szellemi besorolású felemelkedő halandó 6. Morontia halandó 7. József-fia-Jósua, az urantiai gyermek
111
IV. rész: Jézus élete és tanításai
120. Mihály megtestesülése az Urantián Egy Teremtő Fiú bármikor uralkodhat a saját jogán a világegyetemében, azonban a paradicsomi Háromság képviselőjeként csak azt követően uralkodhat, hogy hét teremtményi alászállást teljesített. Mihálynak, a Nebadon Teremtő Fiának a hetedik és egyben utolsó alászállására az Urantián került sor, amikor a názáreti Jézusként megtestesült. Ezen alászállását megelőzően Mihály fivére, Immanuel a következő tanácsokat adta neki: 1. Maradjon töretlen bensőséges kapcsolatban a paradicsomi Atyjával. 2. Vessen véget a Lucifer-féle lázadásnak. 3. Elsősorban az emberek szellemi igényeire, másodsorban az értelmi igényeikre, végül pedig a testi egészségükre legyen gondja. 4. Olyan életet éljen, mely épülésére szolgál és ösztönzést jelent az egész Nebadon világegyetemnek. 5. Ne éljen a teremtő fiúi emberfeletti hatalmával. 6. Részesítse előnyben ama családi élet elfogadott szabályait és szokásait, amelyben megjelent. 7. Korlátozza az erőfeszítéseit a szellemi megújításra, és kerülje a gazdasági és politikai elköteleződést. 8. Kerülje mindenféle szervezett kultusz megalapítását. 9. Ne hagyjon hátra írásokat. 10. Ne hagyjon maga után emberi utódot. Jézus nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. Jézus nem fokozatosan vált Istenné; Isten nem valamely pillanatában vált emberré. Jézus Isten és ember volt mindig is. A Mihály-féle alászállás legfelsőbb szellemi célja az volt, hogy kiteljesítse az Istenről szóló kinyilatkoztatást. Jézuson keresztül az Atya a maga döntése szerint úgy jelentette meg magát, ahogy mindig is teszi – szokásos, természetes és biztos módon. 121. Mihály alászállásának kora Mihály különleges időszakot választott az urantiai látogatásához. Az európai civilizációt három hatás egyesítette: a római politikai rendszerek, a görög nyelv és kultúra, valamint a zsidó vallási és erkölcsi tanítások. Palesztina három kontinens útkereszteződése volt. A Keletről érkező karavánforgalomnak több mint a fele szelte át Galileát vagy haladt közvetlenül mellette. A kereskedelmi és egyéb célú utazások élénkebben folytak ebben az időszakban, mint korábban bármikor. A zsidó nép komoly mértékű önkormányzatiságot élvezett. Jézus születésének idején Júdea királya Heródes, az edómi volt. Heródes baráti kapcsolatai a római uralkodókkal biztonságossá tették a világot a zsidó utazók számára és lehetővé tették, hogy a zsidók eljussanak a római birodalom legtávolabbi területeire is. A mediterrán világ társadalma öt néposztályból állt: a felsőbb osztály, az üzleti osztály, a kis létszámú középosztály, a szabad proletariátus és a rabszolgák. A népesség felét a rabszolgák
IV. rész: Jézus élete és tanításai tették ki. A korai keresztény egyház nagyobbrészt az alsóbb néposztályokból és a rabszolgákból állt. A nem-zsidó világot négy bölcselet uralta. Az epikureusok a boldogság keresésének szentelték magukat. A sztoikusok hittek az irányító Értelem-Végzetben (Világelv) és azt tanították, hogy az ember lelke isteni. A cinikusok a tantételük jelentős részét a Melkizedek tanításainak fennmaradt elemeiből nyerték, és egyszerűséget s erényt hirdettek. A szkeptikusok negatív világlátást vettek fel; úgy tartották, hogy a tudás hamis dolog, a bizonyosság lehetetlen. A nyugati vallások között voltak pogány kultuszok, császárimádás, asztrológia és misztériumvallások. A rejtelemvallások felvétele számos személyi kultusz megszületéséhez vezetett. A rejtelemkultuszok általában fajközi testvériségek voltak, s kifinomult szertartások és valamilyen isten életével, halálával és életre kelésével kapcsolatos mitikus legendában való hitek jellemezték. Ezek a kultuszok mind üdvözülést ígértek, megszabadulást a rossztól és továbbélést a halál után. A rejtelemkultuszok nem igazán elégítették ki az emberek személyes vallás és üdvözülés utáni vágyát, de előkészítették a terepet a jézusi tanítások elfogadásához. Palesztinában három nyelvet beszéltek: az arámit, a hébert és a görögöt. A héber szentírások görög fordításának később komoly szerepe volt abban, hogy a Pál-féle keresztény kultusz a Nyugat felé fordult, s nem a Kelet felé. Az alexandriai Filó hangolta össze a görög filozófiát és a héber teológiát, és Pál ezt a szintézist használta a kereszténység alapjául. A Pál-féle kereszténység végül a jézusi evangélium, a görög filozófia, a rejtelemkultusz-tanok és a zsidó erkölcsiség keveréke lett. A zsidó kultúra és vallás központja Jeruzsálem volt. A zsidók megvetették a nem-zsidókat; a nem-zsidókat pogányoknak tartották és igyekeztek elszigetelődni a nem-zsidó világtól. A zsidó nép a törvény betűjének és a hagyományoknak való alárendeltségben élt. Az írástudók, a farizeusok és a papság olyan kötelékkel tartotta fogva a zsidókat, mely még a római uralomnál is sokkal szorosabb volt. Az evangéliumok megírását sokáig késleltette az, hogy az apostolok tudták, hogy Jézus mennyire ügyelt arra, hogy ne hagyjon hátra feljegyzéseket. Több évtizednyi idő is eltelt, mire néhány tanítvány hozzáfogott feljegyezni Jézus életének történéseit. A korunkig fennmaradt írásos emlékek közül a legkorábbi a Márk által írt evangélium; János Márk írta ezt a feljegyzést röviddel Péter Kr.u. 68-ban bekövetkezett halála után; az evangélium megírására Péter bátorította őt. Máté evangéliumát Izador, az ő egyik tanítványa készítette. A zsidó keresztények tájékoztatása céljából készült, és úgy írták meg, hogy Jézus élete olyannak lássék, mint amelyben beteljesedtek a korábbi szentírások kijelentései. Lukács evangéliumát Kr.u. 82 és 90 között írta meg Lukács, a nem-zsidó orvos, aki Kr.u. 47-ben lett Pál követője. Ez a feljegyzés bizonyos tekintetben a Pál-féle evangélium volt. János evangéliumát Nátán írta Kr.u. 101-ben, aki Zebedeus János társa volt; csak az „első jánosi” nevet viselő levelet írta maga János. E feljegyzések, bár tökéletlenek, elegendők voltak ahhoz, hogy alakítsák a történelem menetét csaknem kétezer éven át. Az Urantia könyvben Jézus életéről és tanításairól olvasható beszámoló több különböző forrásból táplálkozik, beleértve András apostol feljegyzéseit; Máté, Márk, Lukács és János evangéliumát; és egy seregnyi mennyei lény feljegyzéseit, akik Mihály alászállása idején a Földön tartózkodtak. Új kinyilatkoztatást csak akkor tettek közzé a szerzők, amikor az emberi feljegyzések és fogalmak nem tartalmazták a megfelelő gondolatmintákat. 122. Jézus megszületése és kisgyermekkora A melkizedekek jelentése alapján Mihály az Urantia bolygót választotta az utolsó alászállása helyszínéül. Ezt követően Gábriel ellátogatott az Urantiára, hogy megvizsgálja a világot és
113
IV. rész: Jézus élete és tanításai annak népeit szellemi, értelmi, faji és földrajzi szempontból. Végül a hébereket választotta az alászállási emberfajtaként. Gábriel kijelölt és az Urantiára küldött egy bizottságot azzal a feladattal, hogy vizsgálódjanak a zsidó családi élet terén; végül Gábriel maga döntött úgy, hogy József és Mária a legalkalmasabb arra, hogy a helyi világegyetemi Teremtő Fiú földi szülei legyenek. Jézus életművét az ő távoli unokatestvére, Keresztelő János kezdte meg. János Kr.e. 7 márciusában született Zakariás és Erzsébet gyermekeként. Gábriel János születése előtt megjelent Erzsébetnek és elmondta neki, hogy János küldetése az, hogy annak az isteni tanítónak az előfutára legyen, aki rövidesen megszületik Erzsébet nőrokonának, Máriának a gyermekeként. Gábriel Kr.e. 8-ban jelent meg Máriának s tájékoztatta, hogy egy fiúgyermek élete fogant meg benne, és a fiú fogja elhozni a mennyországot a földön. Józsefnek voltak kétségei a gábrieli látogatást illetően, de végül elfogadta, miután egy mély benyomást keltő álmot látott. József és Mária arra jutott, hogy bizonyára ők lesznek a Messiás szülei. József jóindulatú, lelkiismeretes, gyöngéd, rokonszenvező, szemlélődő és istentisztelő ember volt. Mária vidám, higgadt, bátor és derűlátó volt, és volt tehetsége a tanításhoz is. Mindkettejük jól képzett volt a korabeli viszonyokhoz képest. József a zsidó vallás keleti, babiloni nézetei felé hajlott, Mária viszont annak szabadelvűbb hellén felfogása felé. Heródes palesztinai királyságában Kr.e. 7-ben került sor a római birodalomban elrendelt népszámlálás megtartására. Józsefnek Názáretből Betlehembe kellett utaznia, hogy eleget tegyen a megjelenési kötelezettségnek. Mária félt egyedül maradni a szülés időpontjához ennyire közeli időszakban, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérje Józsefet. Mire József és Mária Betlehembe ért, a város már zsúfolásig megtelt, így egy jászollal szemközti magtárban telepedtek le éjszakára. Másnap, Kr.e. 7. augusztus 21-én délben Mária megszülte gyermekét. A következő napon szobát kaptak a közeli a fogadóban, ahol csaknem három hétig laktak. Urból három pap érkezett látogatóba, akik előzőleg egy vallási tanító azon álmáról értesültek, hogy az élet fénye csecsemőként fog megjelenni a földön. A nyolcadik napon Jézust körülmetélték és a Jósua nevet adták neki. Zakariás bizalmasan közölte Simeonnal, az énekessel és Annával, a költővel, hogy a csecsemőből a zsidó nép megszabadítója lesz. Jézus templomi szertartása alatt Simeon Anna költeményét énekelte az ígéret gyermekének küldetéséről, aki az ellenségeiktől való megszabadulást hozza el a zsidó népnek. Heródes kémei jelentették, hogy az Urból való papok Betlehemben jártak. Heródes kikérdezte a papokat, de a kapott válaszok nem elégítették ki. Heródes jelentéseket kapott Simeon énekéről, s úgy döntött, hogy elpusztít mindenkit, akiből „a zsidók királya” lehet, ezért megöletett minden betlehemi fiúgyermeket. Heródes udvari követeinek egyike az öldöklés előtti éjszakán értesítette Zakariást. Zakariás szólt Józsefnek és Máriának, akik elmenekültek Egyiptomba két évre. Nem is tértek vissza Betlehembe, csak Heródes halála után. 123. Jézus zsengekora Jézus nem sokkal múlt el három éves, amikor József és Mária visszatért a názáreti otthonukba. József egy kis műhelyt épített a falu vízforrása mellett. Jármokat és ekéket készített, és dolgozott bőrökkel, kötelekkel és vásznakkal is. Jézus öccse, Jakab Kr.e. 3. áprilisában született meg, a húga, Mirjám pedig Kr.e. 2. júliusban jött világra. Jézus Gondolatigazítója, mely egykor Makiventa Melkizedeknél szolgált, akkor érkezett meg, amikor Jézus elérte a négy és fél éves kort. Jézus öt éves volt, amikor József vette át a fia nevelésének felelősségét és el is kezdte tanítani a gyermeket a héber szentírások görög nyelvű másolatából.
114
IV. rész: Jézus élete és tanításai Kr.e. 1. nyarán Zakariás és Erzsébet elvitte Jánost Názáretbe. Az unokatestvérével való találkozás eredményeként Jézus érdeklődni kezdett Izráel történelme és a zsidó vallási szertartások és ünnepek iránt. József ekkoriban kezdett építőként munkát vállalni, s dolgozott Kánában, Betlehemben, Magadánban, Nainban, Szeforiszban, Kapernaumban, Éndórban és Názáretben is. Jézus gyakran tartott Józseffel. Ebben az évben Józsefnek és Máriának gondjai támadtak Jézussal az ő imái miatt. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy úgy beszélgessen a mennyei Atyjával, ahogy Józseffel is beszélt. Jézus látta, hogy ez mennyire zavarja Máriát, ezért először úgy mondta el az imákat, ahogy tanították neki, mely után azonban „beszélgetett egy kicsit” a mennyei Atyjával. Jézus megtanulta kordában tartani az érzéseit az otthoni családi élet követelményeinek megfelelően. József elmagyarázta neki annak okait, hogy miért kell a személyes vágyakat visszafogni a család jóléte és nyugalma érdekében, és amint Jézus megértette a helyzetet, mindig együttműködő lett. Jézus átlagos, de sokat kérdező gyerek volt. Szeretett gyönyörködni a virágokban, a növényekben és a csillagos égben. Jézus szeretett együttjátszani más gyerekekkel az ácsműhely sarkában talált faanyaggal és faforgáccsal. Ő kezelte azt az alapot, amelybe a Mária által tartott galambok eladásából származó nyereséget tették. Jézust nem kerülték el teljesen a balesetek. Hét éves korában egy homokvihar miatt leesett a házuk kőlépcsőjéről, s emiatt Mária sokat aggodalmaskodott. József nevű öccse Kr.u. 1. márciusában született meg. Augusztusában Jézus megkezdte az iskolai éveket, és hat évet töltött a héber nyelven való olvasás, írás és beszéd elsajátításával. A gyerekek körében szokás volt kiválasztani a tanulmányaik kezdetével a maguk születésnapi szövegét. A szöveg, melyet Jézus választott, Ésaiás látnoktól származott: „Az Úr Isten szelleme nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem; elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és hogy megszabadítsam a szellemi börtönök lakóit.” József és Jézus szeretett sétákat tenni szombat délutánonként. Nyolc éves korára jézus megtanult tehenet fejni, sajtot készíteni és szőni is. Szeretett agyaggal játszani a fazekasműhelyben a barátjával, Jákobbal. Jézus olyan jól végezte az iskolai feladatait, hogy havonta egy hétre felmentették az iskolalátogatás alól. E hetet rendszerint az egyik nagybátyja gazdaságában vagy a Galileai-tó partján töltötte. Kialakult benne a számok, a távolságok és az arányok jó érzéke. Jézus szerette a zenét, és elintézte, hogy tejtermékekért cserébe hárfaórákat vehessen. Az iskolában sokat kérdezett, különösen a földrajzzal és a csillagászattal kapcsolatban. Harmadik öccse, Simon Kr.u. 2. áprilisában született meg. Nahor, a jeruzsálemi rabbi azt javasolta Józsefnek és Máriának, hogy küldjék Jézust Jeruzsálembe továbbtanulni. Máriának tetszett a terv, József azonban habozott. Amikor aztán Jézust is megkérdezték az ügyben, ő azt mondta Nahornak, hogy úgy érzi, inkább itthon kellene maradnia a szüleivel, mert ők szeretik és biztosabban tudnák vezetni őt, mint az idegenek. 124. Jézus kései gyermekkora Jézus nagy örömét lelte a tájképek rajzolásában és az agyagmások készítésében, de a zsidó törvény minden ilyesmit tiltott. Kilenc éves volt, amikor egy nap szénrajzot készített a tanítóról. Az idősebb názáretiek, miután megtekintették a rajzot, bizottságot menesztettek Jézus szüleihez és követelték Józseftől, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy a fia felhagyjon ezzel a tevékenységgel. Jézus figyelte az apja és a küldöttek közötti vitát. Neheztelt az idősekre, amiért az apját hibáztatták az ő helytelen cselekedete miatt, és ragaszkodott ahhoz, hogy szólhasson a
115
IV. rész: Jézus élete és tanításai bizottság előtt. Bátran védte az álláspontját, majd kijelentette, hogy aláveti magát az apja döntésének. Jézus többé semmi hasonlót nem rajzolt vagy formázott attól a naptól fogva egészen addig, amíg az apja házában élt; e kedvenc időtöltésének feladása jelentette az ifjúi életének egyik legnagyobb próbatételét. Jézus húga, Márta Kr.u. 3-ban született. József ebben az évben hozzáépített a házukhoz egy olyan helyiséget, mely műhelyül és hálószobául is szolgált. Jézusnak lett saját gyalupadja és lehettek saját szerszámai, és később a járomkészítés mesterévé vált. Az iskolalátogatás alóli felmentésének idején tett utazásai sokat segítettek neki abban, hogy jobban megérthesse a családját, és a szülei is elkezdtek tanulni tőle, de még tanították is. Amikor Jézus tíz éves lett, elkezdett tudatosulni benne az életküldetésének természete. A szülei meghallgatták, de egyikük sem volt hajlandó elmondani neki azt, amiről tudomásuk volt. Az iskolában állandóan csak kérdezett. A legszokatlanabb vonása az volt, hogy nem akart kiállni magáért, és barátja, Jákob gondoskodott arról, hogy senki se élhessen vissza azzal, hogy Jézus kerüli a verekedést. Ugyancsak ebben az évben kezdett érdeklődést mutatni az idősebb emberek társasága iránt, s örömmel beszélgetett velük kulturális, oktatási, gazdasági, politikai és vallási kérdésekről. Jézus sok időt töltött az utasellátó-műhelyben, ahol a világ minden részéről érkezett utazókkal elegyedett beszédbe. Született vezető volt, s ez még akkor is megmutatkozott, amikor csak játszottak a társaival. József már korán elkezdte megtanítani Jézust a különböző megélhetési módokra. Jézus tizenegy éves volt, amikor megszületett Júdás. A szülés során fellépett komplikációk miatt Mária olyan beteg lett, hogy Józsefnek néhány hétig otthon kellett maradnia. Jézusnak nagyon sok dolga akadt az anyja betegsége miatti számos feladatból eredően, és rákényszerült arra, hogy vállalja az elsőszülött fiú helyzetével járó felelősségeket két évvel azelőtt, mint ahogy annak rendes esetben történnie kellett volna. Kr.u. 5. májusában Jézus és József üzleti útra utazott a görög Szkítavárosba. Épp ekkoriban tartották az éves atlétikai versenyeket, és Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy az apja elvigye őt az amfiteátrumba a játékokat megnézni; Józsefet megdöbbentette a fia lelkesedése a versenyek iránt; ez volt az egyetlen eset, amikor József láthatóan mérges volt Jézusra. Jézust nem lehetett meggyőzni az efféle játékok rossz voltáról, de az atlétikával kapcsolatos véleményét többé nem hozta elő, míg csak az apja élt. Jézus otthoni iskolát tartott fenn az öccsei és húgai számára. Ekkor kezdte felismerni Józsefnek és Máriának az ő életküldetése természetére vonatkozó nézeteiben meglévő különbségeket. Ő az apja nézőpontjának elfogadására hajlott, vagyis a küldetését inkább szellemi természetűnek gondolta. Az idő múlásával Jézus egyre többet tett a családi imáik és az egyéb vallási szokásaik megváltoztatása érdekében. Sok belső küzdelmet okozott neki az is, hogy hű akart maradni a meggyőződéseihez és közben eleget akart tenni a családja iránti kötelességeknek is. Kr.u. 7-ben született meg a következő fiútestvére, Ámósz. Ugyanebben az évben fejezte be Jézus a tanulmányait a názáreti zsinagóga iskolájában, s ezzel jogosulttá vált részt venni a jeruzsálemi páska-ünnepen. A páska-ünnep szombatját megelőző napon egy szalvingtoni hírnök jelent meg Jézus előtt, és közölte vele, hogy: „Az idő elérkezett. Itt az ideje, hogy hozzáfogj Atyád ügyének intézéséhez.” Jézus ekkor még tizenhárom éves sem volt. 125. Jézus Jeruzsálemben Jézus nagyon izgatott volt, hogy úgy vehet részt a páska-ünnepi szertartásokon, mint Izráel teljes jogú polgára. Attól kezdve, hogy a csoportjuk elhagyta Názáretet, Jézus türelmetlenül várta a közelgő történéseket. A nők ritkán mentek el a páska-ünnepre Jeruzsálembe, de Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy az anyja elkísérje, és igencsak megdöbbent azon, hogy Mária és a többi nő különvált a férfiaktól, amint elérték Jeruzsálemet. Máriának nem engedték meg, hogy végignézze a fia felavatási szertartását. 116
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jézust a következő csalódás a felavatási szertartások felületes volta miatt érte. Bár némely zsidó rituálét szépnek tartott, nem tudta elfogadni azokat, amelyek az Isten haragjában való hitre épültek. Amikor az apja szelíden erőltetni kezdte, hogy fogadja el az ortodox zsidó felfogást, Jézust így felelt: „Én bizony nem hiszek abban, hogy a mennyei Atyám kevésbé szeret engem, mint az én földi atyám.” Jézusban viszolygást keltett az emberek tiszteletlen viselkedése a templomban, valamint a pénzváltók, az állatárusok és a kurtizánok jelenléte a nem-zsidók udvarában. Különösen megviselte az állatok leölésének látványa a papok udvarában. Bizonyos volt abban, hogy az Isten nem örül ezeknek az áldozati felajánlásoknak. Az évek múlásával egyre határozottabban eltökélte, hogy egyszer majd megalapítja a vértelen páska-ünnepet. A páska-ünnepi hét alatt Jézus gyakran vonult félre gondolkodni. Józsefet és Máriát zavarba hozta mindez, és már várták, hogy mikor térhetnek haza a fiukkal. A hét végén a názáreti társaság összegyűlt a hazainduláshoz. Az volt a szokás, hogy a férfiak az asszonyok és gyerekek csoportjától elkülönülten utaztak. József is, Mária is úgy gondolta, hogy a fiuk a másikukkal van, s ezért nélküle indultak el. Csak akkor vették észre, hogy Jézus nincs meg, amikor éjszakára megálltak Jerikóban. Másnap reggel József és Mária visszament érte Jeruzsálembe. Jézus a templomban töltötte az időt és számos kérdést tett fel a tanítóknak. Oly nagy érdeklődést mutatott, hogy a templomi tanítók többsége jóindulatúan viszonyult hozzá, még ha némely kérdése bíráló jellegűnek tűnt is. A tanítókat meglepte, hogy Jézus milyen jól ismeri a szentírások héber és görög szövegét. Jézus ilyesmiket kérdezett: 1. Mi van a szentek szentjében? 2. Miért különítik el az anyákat az istentisztelet alatt? 3. Mitől nyerné el az isteni kegyet az állatok leöldösése? 4. Miért engedélyeznek világi csereüzleteket az istentiszteletre szánt templomban? 5. Vajon a Messiásnak múlandó hercegnek vagy szellemi vezetőnek kell-e lennie? Ezalatt József és Mária továbbra is lázasan kereste a fiút, de nem gondoltak arra, hogy éppen a templomban találhatnának rá. A negyedik napon elindulnak Zakariáshoz, mivel úgy gondolták, neki talán tudomása van Jézus hollétéről. Ahogy áthaladtak a templomon, meglepetésükre felismerték a fiuk hangját, aki éppen az imával és az istenimádattal kapcsolatos nézeteit fejtette ki. Mária odaszaladt hozzá és komolyan leszidta az összegyűlt emberek előtt s ezzel megakasztotta a templomi beszédét. Jézus így szólt az anyjához: „Miért kerestetek engem ilyen sokáig? Hát nem gondoltátok, hogy itt fogtok engem találni az Atyám házában, hiszen eljött az idő, amikor az Atyám ügyében kell járnom?” Mindenki meghökkent a fiú szavain. A Názáretbe tartó háromnapos útjuk során Jézus keveset szólt. Hazaérvén Jézus azt mondta a szüleinek, hogy bár neki a mennyei Atyja akaratát kell megcselekednie, azért engedelmes lesz a földi atyjával szemben is. Jézus valóságos művész lett abban, ahogy a szellemi kötelességét és a családi kötelezettségeit összeegyeztette. József nem tudott eligazodni a fia szavain és viselkedésén, Mária azonban most már teljesen meg volt győződve arról, hogy a fiából Izráel megszabadítója válik. Ettől kezdve azon munkálkodott, hogy felkészítse Jézust arra, hogy elfoglalhassa helyét Dávid trónján. 126. A két legválságosabb év A jeruzsálemi templomban Jézussal történtek örömet okoztak egész Názáretnek, különösen a korábbi tanítóinak. Jézusból ekkorra remek járomkészítő lett és jól tudott dolgozni vászonnal és bőrrel is. Tanulta az ácsmesterséget és az asztalosságot. A család anyagi helyzete kezdett 117
IV. rész: Jézus élete és tanításai jobbra fordulni; Jézus arra is engedélyt kapott, hogy befejezze a zeneóráit. Az év során József és Mária kezdett kételkedni Jézus rendeltetését illetően – oly nehéz volt őt megérteni, és semmi csodás dolog nem történt vele. Kr.u. 8 szeptemberében József életét vesztette munka közben egy daru összeomlása miatt. Máriát és a gyermekeket is elöntötte a szomorúság. Az ekkor tizennégy éves Jézus lett az apja családjának egyedüli támasza és vigasza. Rúth, a legkisebb gyermek a következő év áprilisában született meg, és Jézus töltötte be az apja helyét a gyermek megszületésével és gondozásával kapcsolatos apai feladatokban. A családjáról való törődéssel járó feladatok miatt nem is gondolhatott az Atyja ügyével kapcsolatos tervek azonnali végrehajtására. Megértette, hogy a földi családjának jóléte fontosabb minden más kötelezettségénél; az elsőrendű kötelessége a családjáról való gondoskodás lett. A tizenötödik életéve alatt Jézus már tudta, hogy nem belőle lesz a Messiás. Nagy hatással volt rá a Hánókh könyvében említett „Ember Fia” kifejezés, és a nyilvános tevékenységének megkezdésekor ezt választotta a rá vonatkozó megjelölésül. Ifjúságának legzavaróbb kérdései akkor merültek fel benne, amikor megpróbálta értelmezni a várt Messiásra vonatkozó szentírásbeli hivatkozásokat. Vajon felismerné-e ezt a messiást? Hogyan kellene viszonyulnia hozzá? Jézus ilyen és hasonló kérdéseken gondolkodott, miközben ácsként dolgozott a munkapadja mellett. Máriát aggasztották Jézus különös eszméi, valamint a meditálás és imádkozás végett a hegytetőre tett gyakori útjai. Jézus sokat dolgozott nap mint nap, hűen viselte az élete pillanatnyi állomásával járó közvetlen felelősségeket. Minden egyes hónappal egyre szerényebb és szerényebb életvitelre kényszerültek. A szentírás görög fordítását Jézus inkább felajánlotta a názáreti zsinagógának, minthogy esetleg elkobozzák az adószedők. Bérbe vett egy földterületet, ahol a többi gyerek számára veteményeskerteket alakított ki. Jézus komolyan gondolkodott egy kisebb gazdaság megvásárlásán, de a család gazdálkodói álma szertefoszlott, amikor a József után visszajáró pénzösszeget nem kapták meg. 127. A kamaszkori évek A tizenhatodik életévére Jézus testi növekedése kiteljesedett. A teste egészséges, az elméje éles, a kiállása pedig rokonszenves volt, és erős személyiség lett belőle. A testvérei egyre kevésbé tudták elképzelni a küldetésének lényegét. Mária elárulta nekik, hogy Jézusból lesz a zsidó nép megszabadítója, de Jézus tagadta ezt. Most Jakab vette át a három húga tanítását, s így Jézus több időt tölthetett kenyérkeresettel a munkapadja mellett. Jézus egyre kevesebbet beszélt az életküldetésével kapcsolatos gondolatairól. Mária sok mindent nem tudott megérteni a fiával kapcsolatban, viszont nagyon is értékelte a család iránti felelős hozzáállását. Jézus tizenhét éves korában politikai jellegű mozgolódások támadtak Júdeában. A zélóták felkelést akartak kirobbantani a római uralom ellen. Mária igyekezett rávenni Jézust, hogy csatlakozzon a zélótákhoz, de Jézus nem volt hajlandó rá. Egy Izsák nevezetű pénzkölcsönző hajlandó lett volna támogatni Jézus családját, ha Jézus csatlakozik a lázadókhoz, de ő megint csak nemet mondott. Jézus beszélt a zsinagóga előéneklőjével, majd bejelentette, hogy a családjának olyasmire van szüksége, ami pénzen nem vehető meg, és szüksége van az apai gondoskodásra is. Jézus a régi családi ellátó- és javítóműhelyben kezdett tovább dolgozni, ahol szívesen elegyedett szóba az ország minden részéből nap mint nap ott áthaladó emberekkel. Idővel Jézusnak sikerült elfogadtatnia Máriával az ő gyermeknevelési módszereit – a jócselekedetre való igenlő késztetést ahelyett, hogy a rosszcselekedetet tiltották volna. Jézus a
118
IV. rész: Jézus élete és tanításai nyilvános tanítási pályafutása során is ezt alkalmazta. Mindig azt emelte ki, hogy mit kell tenni és nem azt, hogy mit kell kerülni. Rebeka, Ezra leánya beleszeretett Jézusba és arra kérte, hogy vegye el feleségül. Jézus megköszönte a lány kérését, de egyúttal el is hárította, mondván, hogy addig nem is gondolhat házasságra, amíg a családját fel nem nevelte, aztán pedig várnia kell, amíg a rendeltetése teljesen világossá nem válik előtte. Rebeka szíve összetört, de továbbra is annyira rajongott Jézusért, hogy követte végig a nyilvános munkája alatt. A tizenéves korának végére Jézus jól megtanulta a felelősségvállalást, már tudja, hogy miként kell továbblépni a csalódás ellenére; hogy miként kell bátran talpra állni, amikor a tervei meghiúsulnak; hogy miként legyen tisztességes az igazságtalanság jelentétében is; hogy miként igazítsa hozzá a szellemi életről alkotott eszményképeit a földi létezés gyakorlati igényeihez; és hogy miként támaszkodjon kizárólag az ő mennyei Atyjának útmutatására. 128. Jézus korai felnőttkora Huszonegy éves korára Jézus megtanulta az isteni és az emberi természetét hatékonyan eggyé szervezni. Éppen úgy gyűjtött tudást és tapasztalatot, és úgy tett szert bölcsességre, ahogy más emberek. Egészen a megkeresztelkedéséig nem élt természetfeletti hatalommal; úgy akarta élni az életét, mint egy átlagos halandó. Amikor Simon befejezte az iskolát, a család tagjai úgy döntöttek, hogy ne mindenki dolgozzon ugyanabban a szakmában. Ezért Simon Jákobnál, a kőművesnél állt munkába; Jakab az utasellátó és javítóműhelyben dolgozott, József pedig asztalosmunkákat végzett az otthoni munkapadon. Jézus eltöltött némi időt Szeforiszban egy kovácsműhelyben, ahol lehetősége adódott megismerni a nem-zsidók életvitelét. Jézus bölcsen így készítette elő a terepet ahhoz, hogy később visszavonuljon a családja ügyeiben való tevékeny részvételtől. Mielőtt Szeforiszba utazott volna, megbízta Jakabot a családfői feladatok ellátásával. Jézus hat hónap múltán tért vissza Názáretbe, de a családfői szerepet többé nem töltötte be. Kr.u. 17-ben Simon elérte a megfelelő kort és Jézus magával vitte Jeruzsálembe a páskaünnepre. Még ugyanebben az évben Jézus négy hónapot töltött Damaszkuszban egy kereskedő vendégeként, akivel Filadelfiában találkozott. A kereskedő egy komoly vallásfilozófiai iskolát akart alapítani, és azt szerette volna, ha Jézus végigjárja a világ hasonló oktatási intézményeit és utána ennek az iskolának a vezető tanára lesz. Hasonlóan megtisztelő ajánlatot kapott az alexandriai zsidók egy csoportjától, akik Jézust szerették volna megnyerni a központi zsinagógájuk előéneklőjének helyettesi tisztére. Jézus mindkét ajánlatott visszautasította. Kr.u. 18-ban Jakab is, Mirjám is Jézus véleményét kérte a jövőbeli házasságkötésük kapcsán. Végül az a döntés született, hogy két év leteltével, ha József addigra készen áll a családfői feladatok ellátására és Márta vállalni tudja a legidősebb leánygyermekre háruló feladatokat, Jakab elveheti Esztát, Mirjám pedig hozzámehet Jákobhoz, a kőműveshez. A következő évben Jézus Júdást vitte el Jeruzsálembe a páska-ünnepre. Itt tanúi voltak, amint egy római őr sértő megjegyzéseket tesz egy előtte elhaladó zsidó leányra, és Júdás olyannyira nem tudta visszafogni magát a felháborodástól, hogy az őrök letartóztatták és elzárták. Jézus ide is vele tartott. Két napot töltöttek a fogházban, majd bíró el kerültek, ahol Jézus szólt az öccse védelmében. A bíró, miután megismerte a letartóztatás körülményeit, figyelmeztetésben részesítette Júdást és elengedte. Jakab éveken keresztül nehezen bírt Júdással, mert a fiú nem akart dolgozni és nem is lehetett számítani rá abban, hogy kivegye a részét a családi kiadások fedezéséből. Júdás annyira nem tudta visszafogni a rómaiakkal szembeni hazafias kitöréseit, hogy Jakab és József már azon
119
IV. rész: Jézus élete és tanításai gondolkodott, hogy kitagadják őt a családból. Jézus azonban türelmet javasolt, azt mondta nekik, hogy Júdás jobb belátásra fog térni, ha példát vehet a többiek bölcs viselkedéséről. Kr.u. 20-ban Jakab és Eszta, valamint Mirjám és Jákob házasságot kötött. Jézus bizalmasan közölte Jakabbal, hogy a ház elhagyására készül. A fivérek aláírtak egy titkos szerződést, melyben Jakabé lett a javítóműhely feletti rendelkezés joga, cserébe viszont átvállalt Jézustól minden anyagi jellegű felelősséget a család eltartása tekintetében. Jézus azonban egészen a nyilvános működésének megkezdéséig továbbra is rendszeresen küldött pénzt nekik. 129. Jézus későbbi felnőttkori élete Jézus huszonhat éves korában hagyta el a családi házat. Megfordult a Galileai-tó néhány városában, majd elszegődött a kapernaumi hajóépítőhöz, Zebedeushoz, aki az apja barátja volt. Jézus több mint egy évet dolgozott Kapernaumban, s ezalatt egy új hajótípust is tervezett, melynek akkora sikere lett, hogy a műhely évekre elegendő megrendelést kapott. Jézus hetente öt estét a kapernaumi zsinagóga könyvtárában töltött. Egy estét a fiataloknak, egyet pedig az időseknek szentelt. Azért tudott olyan jól kijönni mindkét korosztállyal, mert mindig érdeklődést mutatott a dolgaik iránt. Csak ritkán adott tanácsot úgy, hogy nem kérték tőle. Kérdezz-felelek vitákat vezetett esténként a könyvtári órái előtt, s ezeken az összejöveteleken politikai, társadalomtani, tudományos és bölcseleti témák került elő. Kr.u. 22 márciusában Jézus elindult Jeruzsálembe. Szalómétól, Zebedeus feleségétől ajánlólevelet kapott, melyet az asszony a rokonának, Annásnak, az egykori főpapnak írt. Így Annás közreműködésével Jézus ellátogathatott a jeruzsálemi iskolákba; sok időt töltött a templomi viták hallgatásával is. Még e páska-ünnepi hét vége előtt Jézus összetalálkozott két indiai utazóval, Gonoddal és fiával, Ganiddal. Az utazók felfogadták Jézust tolmácsként s a fiú mellé nevelőként arra az időre, amíg a földközi-tengeri üzleti útjukat járták. E mediterránumi utazás során szerzett tapasztalatok tették lehetővé Jézus számára, hogy közelebbről is megismerhessen számos különböző bőrszínű, képzettségű, kultúrájú, társadalmi rangú és vallási felfogású embert. 130. Úton Rómába; 131. A világ vallásai Jézus, Gonod és Ganid Kr.u. 22. április 26-án hagyta el Jeruzsálemet és kezdte meg a földközitengeri utazást, melynek során eljutottak Alexandriába, Krétára, Karthágóba, Nápolyba, Rómába, Korinthoszba, Athénba, Efezusba, Ciprusra, Szíriába, Damaszkuszba, Mezopotámiába, Babilonba és Urba is. Az út alatt Jézus a fél napját mindig Ganid tanításával és Gonod üzleti tárgyalásain való tolmácsolással töltötte, a nap másik felét pedig az emberek megismerésének szentelte. Ganid sokat tanult Jézustól az együtt töltött idő alatt. Joppai ottlétük alatt Jézus megismerkedett Gadiahhal, a filiszteus tolmáccsal. Az egyik nap Jézus és Gadiah épp a tengerparton sétált, amikor Gadiah arra a kikötőhelyre mutatott, melyről úgy tartották, hogy Jónás itt kezdte meg balsorsú utazását. Gadiah megkérdezte Jézustól, hogy szerinte valóban lenyelte-e Jónást egy nagy hal. Jézus látta, hogy Jónás története arra a balga szemléletre vezette Gadiahot, hogy kitérjen a kötelessége elől. Jézus azt felelte neki: „Barátom, mi mindannyian Jónások vagyunk, életünket Isten akarata szerint kell élnünk, és minden alkalommal, amikor az élet kötelmei elől megpróbálunk elszökni, távoli ábrándokhoz menekülni, akkor közvetlenül olyan hatásoknak tesszük ki magunkat, melyeket nem az igazság hatalmai és nem az igazságosság erői irányítanak. A kötelességtől való menekülés az igazság feláldozása. A fény és az élet szolgálatától való menekülés csakis az önzőségünk rettenetes bálnáival való gyötrelmes küzdelmekbe torkollhat, melyek lényegében a sötétségbe és a halálba vezetnek, hacsak az ilyen istentagadó Jónások, akár a legnagyobb kétségbeesés közepette, szívükben újból Isten
120
IV. rész: Jézus élete és tanításai és az ő jóságának keresésére nem indulnak. És amint e csüggedő lelkek őszintén keresik Istent – áhítják és szomjazzák az igazságosságot – akkor többé már semmi sem tarthatja őket fogságban. Később Gadiah azt kérdezte, hogy ha az Isten jósága végtelen, akkor hogy engedheti a rossz létezését. Válaszul Jézus azt mondta: „Testvérem, az Isten szeretet; ezért jónak kell lennie, és az ő jósága oly hatalmas és valóságos, hogy a rossz kis és valótlan dolgait nem foglalhatja magába. Isten oly határozottan jó, hogy őbenne a tagadáson alapuló rossznak egyáltalán nincs helye. Mennyei Atyád, miután felruházott téged az igazság és a tévelygés közötti választás hatalmával, megteremtette a fény és az élet előrevivő útja választásához annak lehetséges tagadását is; de mindeme rossz tévelygések valójában nem léteznek addig, amíg egy értelmes teremtmény a rossz életút választása révén nem akarja a létüket.” Cezáreában Jézus és barátai a tervezettnél tovább időztek, mert a hajójukat meg kellett javítani. Hiány volt képzett hajóácsokból, ezért Jézus felajánlotta a segítségét. Anaxandnak, a Jézussal együtt dolgozók egyikének figyelmét felkeltették Jézus szavai arról, hogy a mennyei Atyát érdekli a földi gyermekeinek jóléte. A fiatalember megkérdezte, hogy „Ha az Istenek törődnek velem, akkor miért nem távolítják el a műhelyből azt a kegyetlen és igazságtalan munkafelügyelőt?” Jézus ezt válaszolta neki: „Mivel te tudod mi a jóság, és értékeled az igazságot, az Istenek talán éppen azért vezették a közeledbe ezt a tévelygő embert, hogy e jobb útra tereld. Talán te vagy a só, mely őt a többi ember számára kellemesebbé teszi; feltéve, hogy még nem veszítetted el ízedet. Ha ez így van, akkor ez az ember uralkodik rajtad annyiban, hogy a rossz viselkedése kedvezőtlenül befolyásol. Miért nem kerekedsz felül a rosszon a jóság ereje révén, és így te irányíthatnál mindent a kettőtök közötti kapcsolatban? Állítom, hogy a benned lévő jó le tudja győzni az őbenne lévő rosszat, csak valódi esélyt kell adnod ennek.” Amikor a hajó javítása végre befejeződött, a társaság elhajózott az egyiptomi Alexandriába. Mialatt Gonod az üzleti ügyeit intézte, Jézus és Ganid ellátogatott az egyetemre és a legendás könyvtárba. Jézus és Ganid mindennap töltött valamennyi időt a könyvtárban, ahol a világ minden tájáról összegyűjtött, csaknem egymillió kéziratot őrizték. Jézus irányításával Ganid összeállítást készített a világ mindazon vallásainak tanításaiból, melyek elismertek valamiféle egyetemes istenséget: a cinizmusról, a judaizmusról, a buddhizmusról, a hinduizmusról, a zoroasztrizmusról, a szuduanizmusról, a sintóról, a taoizmusról és a konfucianizmusról. Ganid hatvannál is több fordítót alkalmazott e kivonatoláshoz. Alexandriából az utazók kikapcsolódás céljából látogattak el Krétára. Egy nap, kint a hegyekben, Jézus találkozott egy csüggedt fiatalemberrel. Jézus útbaigazítást kért az ifjútól, és a fiatalember meg is mutatott és részletesen leírt minden gyalogutat. Jézus rövidesen a fiatalember szomorúságára terelte a beszélgetés menetét. „Kelj fel, barátom! Állj a sarkadra, mint egy férfi! Kis ellenségek kerítettek be és számos akadály tartóztat fel, ám e világ és a világegyetem nagy dolgai és igaz dolgai a te oldaladon állnak. A nap minden reggel felkel, hogy köszöntsön téged is, mint ahogy e föld leghatalmasabb és leggazdagabb emberét is.” További beszélgetést követően Jézus így folytatta: „E napon, fiam, újjá fogsz születni, Isten kedve szerint hites, bátor és az embert odaadóan szolgáló férfivá alakulsz. És amint magadban így az élethez alakultál, hozzáidomultál a világegyetemhez is; újraszülettél – a szellemtől születtél – és attól fogva életedet győzelmesen teljesíted be. A gondok megerősítenek; a csalódásoktól erőre kapsz; a nehézségek kihívást jelentenek számodra; és az akadályok cselekvésre sarkallnak. Kelj fel, ifjú ember! Búcsúzz el a félelem miatti meghunyászkodástól és a gyávaságból való meneküléstől. Siess vissza a kötelességedhez és úgy éld az életet a húsvér testben, mint az Isten fia, mint olyan halandó, aki az ember nemes szolgálatának szentelte magát a földön és akinek rendeltetése az Isten fenséges és örök szolgálata az örökkévalóságban.” Ez a fiatalember később a krétai keresztények vezetője lett.
121
IV. rész: Jézus élete és tanításai Krétáról az utazók Karthágóba, Máltára, Szirakuzába, Messzinába, Nápolyba majd Rómába mentek tovább. 132. Időzés Rómában Rómában Jézus hat hónapot töltött a város és lakosai megismerésével. Ez idő alatt a munkája teljes mértékben személyes segédkezés volt. Gyümölcsöző kapcsolatot teremtett Rómában a sztoikusok, a cinikusok és a misztériumkultuszok vezetőivel. E harminckét vallási vezetőből harminc később a kereszténység támogatója lett. Ezek a találkozások jelentős mértékben segítették a kereszténység gyors elterjedését az első századi Európában; a másik két segítő tényező Péter apostolként való kiválasztása, valamint az volt, hogy Jézus beszélt Istvánnal, akinek későbbi halála megnyerte Pált. A római vallási vezetőkkel folytatott különféle beszélgetések során például a következő fontos dolgokat mondta: „Az egyes korok tudósainak és a vallások követőinek fel kell ismerniük, hogy az emberiség szükségleteinek vádpadja mögött állnak. Le kell mondaniuk az ellenségeskedésről, miközben az emberiség fejlődésének elhivatott szolgálatával élénken igyekeznek igazolni továbbélésüket.” „Ha erkölcstani szempontból lusta és közösségi értelemben közömbös vagy, akkor elfogadhatod magad számára a jónak azt a formáját, amit az adott társadalmi rendszabály testesít meg.” „A szellemileg vak egyén esetében, tehát annál, aki az okszerűség mellett megmaradva elfogadja a tudomány megszabta igazságot, a társadalmi megszokást és a vallási tantételeket, fennáll annak a komoly veszélye, hogy feladja erkölcsi függetlenségét és elveszíti szellemi szabadságát.” „A tényleges rossz nem szükségszerűen személyes tapasztalás. A lehetséges rossz az erkölcsi fejlődés világában a szellemi fejlődés alacsonyabb szintjein a döntések kiváltójaként éppolyan jól működik közre.” „A kinyilatkoztatott igazság, a személyesen felfedezett igazság, ez az emberi lélek legnagyobb boldogsága; az anyagi elme és a benne lakozó szellem közös teremtménye ez.” „Az ember élete folytatódik – tovább él – mert egyetemes feladata van, mégpedig Isten megtalálása.” Jézus sok időt töltött a vallási vezetők jövőbeli feladatokra való felkészítésével. Emellett szeretett megismerkedni azzal, hogy az emberek miként viszonyulnak az élethez s megosztotta velük az Atya szeretetéről és irgalmáról szóló üzenetet. Rendszerint ő kezdeményezett beszélgetéseket az emberekkel azáltal, hogy kérdéseket tett fel nekik, de gyakran az lett a vége, hogy ő válaszolt az emberek kérdéseire. Azoknak tanította a legtöbb igazságot, akiknek a legkevesebbet mondott. Jézus nagyon szeretett megtenni dolgokat az emberekért. Egy római szenátor, miután beszélt Jézussal, az életének hátralévő részét azzal töltötte, hogy megpróbáljon változtatni a politikán abban a tekintetben, hogy a népet támogató kormányzat eszméjétől térjenek át a nép által támogatott kormányzatéhoz. Jézus hosszan elbeszélgetett egy rabszolgatartóval, aki másnap több mint száz rabszolgáját szabadította fel. Jézus tanácsokat adott egy gazdag embernek, aki azt szerette volna tudni, hogy mihez kezdjen a pénzével. Jézus azt javasolta neki, hogy előbb vizsgálja meg a pénzek eredetét, s ennek ismeretében döntsön bölcsen a pénzek megtartásáról vagy az azoktól való megszabadulásról. Egy nap Jézus és Ganid több órát töltött azzal, hogy visszavezessen egy elveszett gyermeket az anyjához. Ennek során mondta Jézus: „(...) a legtöbb emberi lény olyan, mint az elveszett
122
IV. rész: Jézus élete és tanításai gyermek. Sok időt töltenek a félelemtől sírásban és a szomorúságtól szenvedve, amikor valójában nagyon is közel vannak a biztonsághoz és az oltalomhoz (...)” Jézus beszélt arról is, hogy mennyire nem lehetséges kinyilatkoztatnunk Istent azoknak, akik nem keresik őt. Elmondta, hogy az ember vagy az életélmények eredményeként vágyik az igazságra, vagy az olyanok életének megismerésén keresztül, akik ismerik az Atyát. Ha ismerjük az Istent, akkor az igazi földi dolgunk úgy élni, hogy engedjük az Atyát az életünkben megnyilatkozni. 133. Visszatérés Rómából Jézus, Ganid és Gonod a nagy appiai úton utazott át Itálián. Az indiai kasztrendszerről folytatott beszélgetés során mondta Jézus: „Az Isten szemében a halandók csak két csoportra oszthatók: az ő akaratát megcselekedni akarók és az erre nem vágyók.” Az utazók szemtanúi voltak, amint egy suhanc rátámad egy kisebb gyerekre. Jézus a fiú segítségére sietett, lefogta a támadót, így a fiú el tudott menekülni. Ganid viszont ütlegelni kezdte a suhancot. Jézus azonnal leállította Ganidot. Ganid nem értette, hogy Jézus miért nem engedte neki a suhanc megbüntetését. Jézus elmagyarázta, hogy „Az irgalmas segédkezés mindig az egyén dolga, de az igazságos büntetés a társadalmi, kormányzati vagy világegyetemi igazgatási csoportok feladatkörébe tartozik.” Jézus azt mondta, hogy az irgalom lehet bőséges, de az igazságnak pontosnak kell lennie. Még napokig beszélgettek erről a témáról. Korinthoszban Jézust és Ganidot leszólította két prostituált. Ganid, úgy gondolván, hogy Jézus ezt nem veszi jó néven, gorombán elküldte őket. Jézus válaszán mind Ganid, mind a nők meghökkentek: „A szándékod helyes volt, de nem engedheted meg magadnak, hogy így beszélj az Isten gyermekeivel, még ha azok éppen az ő tévelygő gyermekei is. Kik vagyunk, hogy ítélkezzünk e nők felett?” Jézus később elvitte a két nőt a barátjának, Jusztusznak a házába, aki egy helyi kereskedő volt. Bemutatta a nőket a kereskedő feleségének, Mártának s részükre ételt és a sorsukkal kapcsolatos tanácsot kért. Márta meg is tett minden olyat e két idegenért, amiben Jézus bízott. Az idősebbik nő röviddel ez után meghalt, a fiatalabbik viszont Jusztusz üzletében dolgozott és később tagja lett az első keresztény egyháznak Korinthoszban. Jézus sok érdekes beszélgetést folytatott az emberekkel Korinthoszban. A megmentő üzenetét mindig a beszélgetőtársa által befogadható módon adta elő – egy mitrászpapnak, egy epikureus tanítónak, egy építési vállalkozónak, egy kínai kereskedőnek, egy brit utazónak és egy elítélt bűnözőnek. Egy molnárnak elmagyarázta, hogy miként őrölje meg az igazságot az élő tapasztalás malmában, hogy hasznosíthatóvá tegye mások számára. Egy fogadó tulajdonosnőjének azt mondta Jézus, hogy úgy segédkezzen a vendéglátásban, mint aki jól tartja a Fenséges gyermekeit. Egy elszökött fiúnak azt mondta, hogy az emberek két dolog elől nem szökhetnek el – az Isten elől és saját maguk elől. Két hónappal később áthajóztak Athénba, ahol Ganid és Gonod élvezettel hallgatta Jézus beszélgetését egy görög filozófussal. Jézus azokról a korlátokról beszélt, amelyek a logika és a matematika útjában állnak az élet dolgaira való alkalmazásuk során. Jézus azt mondta, hogy az emberi lények csoportja sokkal nagyobb erőt képvisel annál, mint ami a tagok számának egyszerű összegéből következne. Elmondta, hogy a világegyetemben egység van, és hogy a világegyetem barátságos az Isten minden gyermekével. Később, Cipruson Ganid megkérdezte Jézustól, hogy miként van az, hogy az ember az öntudatnak egy magasabb formáját tapasztalja meg, mint az állatok. Jézus azt hangsúlyozta, hogy az öntudat valóság. Az öntudatra ébredés biztosítja a mennyei Atya szellemének adományozását, s ez az abszolút fókusz az emberi személyiség számára. Az emberek nem csak az örökletes és a környezeti adottságok tekintetében különböznek egymástól, hanem abban is, hogy milyen mértékben valósítottak meg egyesülést az Isten bennük lakozó 123
IV. rész: Jézus élete és tanításai szellemével. Eredményesen egyesített elme az, amely teljes mértékben a mennyei Atya akarata teljesítésének szenteli magát. Az utazók eljutottak Szalamiszba, Antiókhiába és Ur ősi városába is. Urban Jézus elbúcsúzott indiai barátaitól és nem is látta őket viszont a húsvér testben. Ganid az élete későbbi szakaszában értesült egy bizonyos Ember Fiáról, aki kereszthalált halt Palesztinában, de sohasem tudta meg, hogy az illető valójában az ő kedves nevelője volt. 134. Az átmeneti évek A Názáretben való néhány heti ottléte alatt Jézus meglátogatta a családját, majd elszegődött egy karavánhoz vezetőnek, mely a Káspi-tenger felé tartott. Az út során járt egy urmiai amfiteátrumban, melyet a vallások bölcseletének templomaként vettek igénybe. A templomban tanítók több mint harminc olyan vallást és vallási kultuszt képviseltek, mely elismert valamiféle legfelsőbb Istenséget. A Káspi-tengertől hazafelé tartó útján Jézus megállt Urmiában és előadásokat tartott az Isten országáról és az emberek országairól. Jézus azt tanította, hogy a mennyország nem anyagi, és nem is értelmi, hanem szellemi kapcsolat Isten és ember között. A vallási béke – a testvériség – nem jöhet létre addig, amíg az összes vallás le nem mond minden egyházi hatalomról és el nem fogadja Istent az egyedüli szellemi főhatalomként. Beszélt arról, hogy a politikai főhatalom miként ered az önrendelkezési jog átadásából, elsőként az egyén által a család számára, majd a család által a nemzetség számára, aztán a törzs számára, végül az állam számára. A hazafiság megnehezíti az egész emberiség kormányának kialakulását. Jézus azt mondta, hogy a nemzetek szövetségei megakadályozhatják a kisebb konfliktusokat, de háborúk mindaddig lesznek, amíg a világkormányt az emberiség létre nem hozza. A háború nem egy betegség, hanem a nemzeti felségjog betegségének tünete. A háború problémáját nem lehet fegyverkezéssel vagy leszereléssel megoldani; az emberek, ha másként nem, akkor ököllel és kövekkel fognak harcolni mindaddig, amíg ragaszkodnak a nemzeti főhatalom jogának általuk alkalmazott téveszméihez. Azt tanította, hogy a halandók nem tudnak egymással békében élni anélkül, hogy ne engedelmeskednének azoknak a törvényeknek, melyek minden egyes személynek ugyanolyan fokú szabadságot adnak, s közben egyenlő mértékű szabadságot biztosítanak a többi halandónak. A képviseleti emberiség-kormány politikai főhatalma tartós békét fog eredményezni a földön, és az emberek szellemi testvérisége mindörökre biztosítani fogja az összes ember közötti jó szándékot. Ez az egyetlen módja annak, hogy a béke a földön megvalósuljon és a jó szándék az emberek között érvényre jusson. A következő évben Jézus családja Kapernaumba költözött. Jézus meglátogatta őket az új otthonukban, majd az év nagyobb részében utazgatott szerte Palesztinában és Szíriában. Hat hetet töltött a Hermon-hegyen, ahol az Atyához imádkozott és az életküldetéséből még hátralévő feladatoknak szentelte magát. Az elszigeteltség ezen időszakában Jézus teljesen megbizonyosodott arról, hogy az isteni természete felül fog kerekedni az emberi természetén. Ennek a hegyen töltött időszaknak a vége felé Jézus azt kérte, hogy találkozhasson a Satania lázadóival. Sátán és Kaligasztia, vagyis Lucifer küldöttei számos kompromisszumos megoldást javasoltak és mindenféle ajánlatokat tettek neki. Jézus azzal felelt, hogy az ő irgalmát már durván elutasították; rábízta őket a Nappalok Elődeinek ítéletére. Ezzel a Lucifer-féle lázadás ügye nyugvópontra jutott. Miután lejött a Hermon-hegyről, Jézus ismét meglátogatta a családját Kapernaumban, onnan pedig három hétre Jeruzsálembe utazott Zebedeus Jánossal. E pihenést követően visszatért a Zebedeus-műhelybe azzal, hogy „Kötelességem, hogy dolgozzak, amíg el nem jön az én időm.” És Jézus a következő év januárjáig Jakab öccsével együtt a hajóépítő-műhelyben dolgozott. 124
IV. rész: Jézus élete és tanításai
135. Keresztelő János Keresztelő János egy Jeruzsálemtől nyugatra eső kis faluban nőtt fel. Tizennégy éves korában nazireus vallási fogadalmat tett. Húsz évesen elhagyta a szülőhelyét és birkatenyésztésbe fogott egy nazireus közösségben, melynek vezetője Abner volt. Az idő múlásával János arra a meggyőződésre jutott, hogy belőle lesz a közelgő mennyország hírnöke. Harminckét éves korában kezdte meg rövid, de fényes pályafutását prédikátorként. János azon üzenetét, hogy „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyország!” a korabeli viszonyok között érthetjük meg a legjobban. Izráel csaknem egy évszázadon át folyamatosan a nem-zsidók uralma alatt állt. A zsidó nép nem találta okát, hogy az Isten miért bünteti így a választott népét. A zsidók többsége biztosra vette, hogy a mennyország rövidesen eljön, és hogy az Isten még az ő nemzedékük életében uralma alá hajtja a föld nemzeteit. A zsidók többsége úgy gondolta, hogy az Isten egy messiás elküldésével fogja véghezvinni a tervét. János Kr.u. 25 márciusában indult el a nyilvános tanhirdető útjára. Új elemet vitt a régi vallási szokásba annyiban, hogy nála a bűnök megbocsátását a vízzel való keresztelés jelképezte; korábban kizárólag a nem-zsidó áttérteknek kellett megkeresztelkedniük. A tanhirdetés tizenöt hónapja alatt János több mint százezer hívőt keresztelt meg. Jézus két öccse, Jakab és Júdás is azon volt, hogy megkeresztelkedik. Jézus véleményét is kikérték, és a három fivér együtt indult el a Jordán völgyébe. Jézus és testvérei megkeresztelésére Kr.u. 26. január 14-én, hétfőn délben került sor. Egy fényjelenség tűnt fel Jézus feje felett és egy hang így szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” A keresztelést követően Jézus elköszönt és negyven napra elvonult a hegyekbe. Amikor Jézus február közepén visszatért, János már tudta, hogy az eljövendő mennyország felelőssége többé nem az ő vállain nyugszik. Hitszónoklatának jellege átalakult az egyszerű emberek iránti irgalom hirdetésévé, s közben újult erővel leplezte le a romlott politikai és vallási vezetőket. Heródes Antipász júniusban elfogatta Jánost. János másfél évet töltött börtönben. Magányos és kissé megkeseredett volt. Az őt meglátogató tanítványai furcsállották, hogy Jézus nem próbálja megmenteni Jánost. János erre azt válaszolta nekik, hogy „Ez az ember semmit sem tehet, hacsak nem a mennyei Atyja rendelte neki azt. Jól emlékeztek, hogy azt mondtam, »Nem én vagyok a Messiás, de engem küldtek, hogy készítsem elő számára a terepet«. És én megtettem. A menyasszony a vőlegényé, de a vőlegény barátja csak ott áll mellette és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. Én e földről való vagyok és elmondtam az üzenetemet. A názáreti Jézus a mennyből jött le a földre és mindannyiunk felett áll. Az Ember Fia Istentől szállott alá, és az Isten szavait fogja elmondani nektek.” János is elámult a saját szavain, mert megértette, hogy jóslatot mondott. Ettől kezdve sohasem kételkedett Jézus isteni mivoltában. Jézus szerette Jánost. Tudta, hogy János életszolgálata befejeződött, s hogy nagy dolgok várnak rá, miután elhagyja ezt a világot. Jézus nem akart beleavatkozni a nagy prédikátor élete záróeseményeinek sorába. János azért maradt börtönben, mert Heródes félt szabadon engedni és félt kivégeztetni is. Azonban Heródes törvénytelen felesége, Heródiás gyűlölte Jánost. Egyik este, Heródes születésnapi ünnepségén Heródiás leánya tánccal szórakoztatta Heródest. Heródest olyannyira elbűvölte a leány, hogy azt mondta neki, bármit kérhet tőle. A lány kikérte anyja tanácsát, s ennek eredményeként János fejét kérte tálcán. János földi élete azon az éjszakán véget ért.
125
IV. rész: Jézus élete és tanításai 136. A keresztelés és a negyven nap A megkeresztelkedését követően Jézus negyven napra elvonult magában. Most már teljes mértékben tudatában volt a világegyetemhez fűződő viszonyának, és emlékezett Immanuel intelmeire is az alászállási küldetés kapcsán. Az elvonulása alatt Gábriel megjelent Jézus előtt és megvitatták a helyi világegyetem ügyeinek állását. Gábrielt elkísérte az edentiai Csillagvilági Atya, aki arról tájékoztatta Jézust, hogy immár szabadon dönthet a megtestesülési alászállásának befejezéséről. Miután a mennyei látogatók távoztak, Jézus végiggondolta a földön még hátralévő idejének teendőit. Jézus úgy határozott, hogy nem kezd tanítani mindaddig, amíg János munkája véget nem ér. Áttekintette Immanuel intelmeit és elgondolkodott a számára rendelkezésre álló szolgálat lehetséges formáin. Jézus felismerte, hogy a nyilvános működése során előállhatnak olyan helyzetek, amikor ellentétbe kerülhet egymással a bolygóért érzett aggodalma és az Atya kívánsága az eszményi halandói élet megmutatására. Úgy döntött, hogy ha majd választania kell, alárendeli akaratát az Atya akaratának. Jézus már három napja volt egymagában a hegyen, amikor egy kép jelent meg előtte a szeráfok és más mennyei lények összegyűlt seregéről, akiket az ő szolgálatára küldtek. Tizenkét szeráflégió, csaknem hatmillió angyal várta a parancsait. Jézus úgy döntött, hogy nem veszi igénybe őket, hacsak nem egyértelműen az lesz az Atya akarata. Jézus tudatos döntést hozott arról, hogy nem lépi át a természeti törvényeket sem személyes szükségletei, sem az ő túl korai halálának megelőzése érdekében. Nem akart emberfeletti hatalomhoz nyúlni annak érdekében sem, hogy híveket szerezzen a megmentő üzenetének. Jézus úgy döntött, nem fogja megengedni a követőinek, hogy úgy tekintsenek rá, mint a Messiásra, és mindvégig teljes mértékben alárendeli magát az Atya akaratának minden dologban. Jézus nem akart csodákat tenni azért, hogy az emberekkel elfogadtassa az üzenetét. Tudta, hogy a zsidó nép egy olyan messiást vár, aki képes csodát tenni, de Jézus nem volt hajlandó ilyen csekélységekre pazarolni az isteni hatalmát. A csodatételek talán megelégedésére szolgáltak volna a zsidóknak, azonban az ilyesmi nem minősült volna a mennyei Atyáról tett kinyilatkoztatásnak. Jézus a mennyország megalapításához olyan természetes, szokványos és bonyolult módszereket választott, mint amilyeneket minden embernek is alkalmaznia kell az ország kiterjesztésének munkájában. 137. Időzés Galileában Kr.u. 26 februárjában Jézus Andrást választotta első apostolául. András javaslatára Simon Péter lett a második apostol. Jézus e szavakkal üdvözölte Simont: „Arra intelek, hogy vigyázz jobban arra, hogy mit mondasz. A nevedet pedig Péterre változtatom.” Időközben Zebedeus fiai, Jakab és János visszatértek a keresésből, mert nem lelték a Mestert a pellai hegyekben. Amikor hírét vették, hogy Jézus az ő távollétükben választotta ki az első társait, elkedvetlenedtek. Jézus így dorgálta őket: „Meg kell tanulnotok az új ország titkát a szívetekben és nem a hegyekben keresni.” Jézus arra kérte őket, hogy ne aggodalmaskodjanak, és készüljenek, mert a többi emberrel együtt Galileába mennek. Másnap reggel a kis úti társaság fel is kerekedett. A Galileába vezető útjukon találkoztak a betszaidai Fülöppel és barátjával, Nátániellel. Péter szóba elegyedett Fülöppel és sürgette, hogy ajánlja fel szolgálatait Jézusnak. Fülöp épp úton volt Keresztelő Jánoshoz, és nemigen tudta, hogy mitévő legyen. Végül úgy döntött, hogy Jézusra bízza a dolgot. „Tanító, menjek-e Jánoshoz vagy csatlakozzak a társaimhoz, akik téged követnek?” És Jézus azt felelte, „Kövess engem!” Fülöp ez után bemutatta Nátánielt Jézusnak, és Nátániel ugyancsak tagja lett az apostoli társaságnak.
126
IV. rész: Jézus élete és tanításai A csoport aznap késő este kelt át a Jordánon és ért be Názáretbe. Másnap az apostolok elmentek Kánába egy esküvő előkészületeire, míg Jézus meglátogatta a családját, valamint Zebedeust Kapernaumban. Az anyja és a barátai úgy vélték, hogy Jézus rövidesen bejelenti, hogy ő a Messiás. Jézus azon figyelmeztetése ellenére, hogy ne beszéljenek őróla senkinek, az emberek szép nyugodtan elhíresztelték, hogy történni fog valami. Emiatt aztán Noémi és Johab esküvőjére a meghívottak számánál több mint négyszer többen érkeztek Kánába. Jézus érzékelte, hogy az esküvői nép számít tőle valamire, és különösen az aggasztotta, hogy a családja és az apostolok is nyilvánvalóan valamiféle jelet vártak. Koradélután Mária és Jakab kertelés nélkül rákérdezett Jézusnál, hogy miképpen tervezi megmutatni a hatalmát a násznépnek. Jézus csalódottan és kissé ingerülten azt felelte, „Ha szerettek engem, akkor várakozzatok velem, amíg megvárom az Atyám akaratát, aki a mennyben van”. Összegyűjtötte az apostolait és azt mondta nekik: „Ne higgyétek, hogy azért jöttem ide, hogy csodát tegyek a kíváncsiak kielégítése érdekében.” Később, az est folyamán a vőlegény anyja négyszemközt tudatta Máriával, hogy a menyegzőre hozatott bor kifogyóban van. Mária Jézus segítségét kérte, de ő azt mondta neki: „Mi dolgom nekem ezzel?” Mária közölte vele, hogy ő már előre megígérte a segítségét. Amikor Mária meghallotta Jézus válaszát, miszerint nem lett volna szabad ilyen ígéretet tennie, sírva fakadt. Jézus vigasztalni igyekezett Máriát e szavakkal: „Ne szomorkodj. Nagy örömmel tenném meg, amit kérsz tőlem, ha az részét képezné az Atyám akaratának –”. Jézus ekkor elhallgatott, mert hirtelen észrevette, hogy valami történt. Abban a pillanatban, amikor Jézusban feltámadt a vágy, hogy teljesítse anyja kérését, az akaratát nyomban teljesítették is az őt kísérő, láthatatlan mennyei személyek. A vizeskorsókban immár bor volt. A víz borrá változásán Jézus mindenki másnál jobban meglepődött. A földi létpályája hátralévő szakaszában igyekezett megelőzni az efféle események bekövetkezését, azonban még számos hasonló csodás dolog ment végbe a földi élete során. Jézus és az apostolok másnap korán reggel elindultak Kapernaumba. Útközben Jézus megpróbálta kifejteni a földi küldetésének természetét. Azt kérte az apostoloktól, hogy senkinek ne beszéljenek a víz borrá változtatásáról. Ahogy a küldetésének lényegét igyekezett elmagyarázni, kezdett ráébredni, hogy a zsidó messiás fogalom olyannyira meggyökeresedett az emberekben, hogy aligha lesz képes ettől eltéríteni őket. Úgy döntött, hogy az Atyára hagyja ezt a gondot. Jézus és a hat apostol négy hónapig maradt Kapernaumban, ahol nappal dolgoztak és esténként három órát töltöttek a jövőbeli munkájukra való felkészüléssel. Ez a várakozási idő az apostolok türelmének próbája is volt; egyáltalán semmi csodás dolog nem történt. Jézus minden este tanította őket, s az apostolok egyre jobban megismerték egymást. Júniusban Jézus beszélt a kapernaumi zsinagógában. Azt mondta az összegyűlteknek, hogy amint a földi munkáját elvégezte, az Igazság Szelleme el fog jönni minden néphez, zsidóhoz és nem-zsidóhoz egyaránt. Jézus kifejtette, hogy az ő országa nem e világi, és hogy a követőinek gyermeki hittel kell rendelkezniük a belépéshez. Kijelentette, hogy „[B]ármibe kerül is a világ dolgaiban mérve, mindegy milyen árat fizettek a mennyországba való belépésért, sokszor több örömet és szellemi fejlődést nyertek e világban, és az örökkévaló élet eljövendő korszakaiban.” Mindenki, aki csak hallotta őt, megdöbbent a szavain. A hallgatóságának harmada hitt neki, még ha nem is értették meg teljesen, egyharmaduk elutasította az országról szóló tisztán szellemi felfogást, míg a fennmaradt egyharmad azt hitte, hogy Jézus nincs magánál.
127
IV. rész: Jézus élete és tanításai 138. Az Ország hírnökeinek felkészítése Kr.u. 26 júniusában Jézus két hétre kiküldte az apostolokat. Mindegyiküket felhatalmazta, hogy egy-egy embert az apostoli csoportba meghívjanak, és arra kérte őket, hogy az emberekkel személyesen találkozásokon beszéljenek az országról. Az apostolok ekkor kezdték megismerni az emberek szellemi igényeit, és megtapasztalták a személyes kapcsolatok értékét. Ezalatt Jézus meglátogatta a családját Názáretben. Visszatérvén mindegyikük hozott is egy-egy apostoljelöltet. András Lévi Mátét, Fülöp Didimusz Tamást, Zebedeus Jakab Alfeus Jakabot, Zebedeus János Alfeus Júdást, Péter Zélóta Simont választotta, Nátániel pedig Karióti Júdást hívta meg. Jézus személyesen kérte fel az apostolokat a munkájukhoz való csatlakozásra. Úgy intézték, hogy az apostolok Kapernaumban, a Zebedeus-háznak lakhassanak, s egy hetet felkészüléssel töltsenek. Nappal a hat új apostol az első hat apostoltól tanult, esténként pedig mindannyian együtt hallgatták Jézus tanítását. Az ezt követő öt hónapban az apostolok párosával tevékenykedtek, egyszer személyes segédkezést végeztek, egyszer halásztak. Jézus megosztotta idejét a hat pár apostol között. Kr.u. 27 januárjában Jézus hivatalosan is felszentelte őket, mint az ország jó híreinek terjesztőit és mint az ország követeit. A feltűnésmentes segédkezés és gyarapodás időszaka volt ez. Az apostolok nehezen fogták fel Jézus több tanítását, mert minduntalan a régi vallási keretekben akarták elhelyezni az ő tanításait. Elképesztette őket, hogy Jézus szellemi szempontból a nőket egyenlőknek tekintette a férfiakkal. Karióti Júdás elégedetlen volt, mert Jézus nem volt hajlandó cselekedni a bebörtönzött Keresztelő János érdekében. Az első hat apostol panaszt emelt, amikor meghallották, hogy a hat új apostol velük egyenlő helyet kap. Mindannyian azt kérdezgették Jézustól, hogy miképpen fogja megalapítani az országot és ők milyen helyet kaphatnak benne. Jézus arra tanította az apostolokat, hogy úgy mutassák meg az Atya szeretetéről szóló kinyilatkoztatást, hogy közben nem tévednek a róla való prédikálás útjára. Arra kérte őket, hogy keressék a bűnösöket és vigasztalják meg az aggódókat. Jézus arról igyekezett meggyőzni az apostolokat, hogy az ő országa szellemi természetű, nem pedig hatalmi uralom vagy dicsőséges országlás. Jézus azt tanította az apostoloknak, hogy a bűn megbocsátását hiten keresztül, vezeklés és áldozás nélkül hirdessék. Jézus azt várta tőlük, hogy személyes tapasztalásuk és bizonyosságuk legyen az Isten bennük lakozó szellemének szeretetében és kegyében. Az apostolok megtapasztalhatták, hogy Jézus mély tisztelettel viseltetik minden emberi lény iránt, akivel csak találkozik; semmi sem volt olyan fontos számára, mint az egyes ember, aki éppen a társaságában volt. Nem teljesen értették Jézust, de teljes mértékben hittek benne. Az egyszerű emberek ámultak Jézus és apostolai tanításain. A rabbiktól azt hallották, hogy a tudatlanok nem lehetnek istenfélők vagy igazak, ám Jézus apostolai cáfolták ezt. 139. A tizenkét apostol András, az elsőként választott apostol lett a csoport vezetője. Harminchárom éves volt, amikor Jézus elhívta őt, a legidősebb apostolt. András jó intéző volt, hatékonyan végezte a személyes segédkezést is, de sohasem volt hatásos tanhirdető. Jól kijött a testvérével, Simon Péterrel, viszont teljesen más vérmérsékletű volt, mint az öccse. Az összes apostol közül András tudta a legjobban megítélni az embereket. Rendelkezett azzal a képességgel, hogy fel tudta fedezni a bennük rejlő képességeket. Kiegyensúlyozott, állhatatos és logikus gondolkodású ember volt. András kereszthalált halt, miután ezreket vezetett el az országba Örményországban, Kis-Ázsiában és Macedóniában. Péter már házas volt és volt három gyermeke, amikor csatlakozott a csoporthoz. Ösztönember volt, derűlátó, aki gyakran került bajba a meggondolatlan szavai miatt. Kiváló természetes képessége volt a beszédhez – gördülékenyen, ékesszólón és megindítóan tudott 128
IV. rész: Jézus élete és tanításai beszélni. Péter többet kérdezett Jézustól, mint az összes többi apostol együttvéve. Úgy jellemzik, mint aki „a bátorságnak és a gyávaságnak az egyik leginkább megmagyarázhatatlan keverékét alkotta, mely valaha is élt a földön”. Péter hű barát volt, de félt a nevetségessé válástól. Jézus halála után többet tett az ország felépítése érdekében, mint bármelyik másik apostol; ezrek számára lett a megmentő világosság. Péter felesége a női testület tagja lett és őt is a vadállatok elé vetették az arénában azon a napon, amikor Pétert Rómában keresztre feszítették. Zebedeus Jakabnak felesége és négy gyereke volt, amikor Jézus kiválasztotta. Ő, János és Péter lettek Jézus személyes kísérői. Jakab kivételesen jó szónok volt, és minden apostol közül ő tudta a legjobban megérteni Jézus tanításait. Jakab kiegyensúlyozott gondolkodó volt. Szerény volt, nem dramatizálta a dolgokat, nem játszotta meg magát. Az apostolok közül ő halt meg elsőként, mégpedig Heródes Agrippa kezétől. Amikor eljött a vég, a kegyes viselkedése arra indította elárulóját, Heródes besúgóját, hogy csatlakozzon Jézus tanítványaihoz. Zebedeus János, a tizenkettek legfiatalabbika huszonnégy éves korában csatlakozott. János megbízható és hűséges volt. Az evangéliuma is mutatja, hogy életét mennyire uralta a szeretetfelfogás. János öntelt volt, de rendszerint leplezte e jellemvonását. Kissé szűklátókörű volt, és türelmetlen azokkal, akiket magánál alacsonyabb rendűnek tekintett. Bátorságával a többi apostol nem vetekedhetett – Jézussal tartott még az elfogatásának éjszakáján is. Az apostolok közül ő hitte el elsőként a feltámadás tényét, és ő ismerte fel elsőként Jézust a morontia alakjában. János feleségül vette fivérének, Jakabnak az özvegyét. Többször is bebörtönözték, és a Patmosz szigetén töltött száműzetése alatt írta meg a Jelenések könyvét. János Efezusban halt természetes halált 101 éves korában. Fülöp már házas volt, amikor az apostolokhoz csatlakozott. Módszeres volt, állhatatos és alapos; őt tették meg a csoport intézőjének. Fülöp jellemének gyengéjét a képzelőerő hiánya jelentette. Hatékony közreműködése abban állt, hogy szokása volt megmutatni az embereknek, hogy mire is gondolt; mindig azt mondta, „gyere, megmutatom” s nem azt, hogy „menj és nézd meg”. Fülöp felesége a női testület félelmet nem ismerő tagja volt; ott állt Fülöp keresztjének tövénél, bátorítva őt, és amikor Fülöp ereje elfogyott, ő folytatta az evangélium hirdetését, mígnem a feldühödött zsidók halálra kövezték. Nátániel huszonöt éves és nőtlen volt, amikor beállt az apostolok közé. Nátániel könnyedén mozgott mind a humor, mind a bölcselet területén. Ő volt az apostolok között a legjobb történetmesélő. Hajlamos volt előítéletet táplálni, de azért mindenkivel jól ki tudott jönni, Karióti Júdást kivéve. Az apostoli társaságban az volt a feladata, hogy gondoskodjon a tizenkettek családjáról és a családok jóléte valóban jó kezekben volt nála. Nátániel Indiában halt meg. Máté vámszedőként dolgozott, házas volt és négy gyermeket nevelt. Jó üzletember volt és jól ki tudott jönni sokféle emberrel. Mátét bízták meg az apostoli vagyon gyarapításával. Teljes mértékben az ország ügyének szentelte magát. Sokat feljegyzett Jézus beszédeiből, és később ezek a jegyzetek képezték annak a beszámolónak az alapját, mely a Máté szerint való evangéliumként vált ismertté. A többi apostol megütközött rajta a publikánus foglalkozása miatt, de az ő apostoli működése számos olyan csüggedt léleknek jelentett vigaszt, akik addig úgy tekintettek magukra, mint akik méltatlanok a vallás által nyújtott vigaszra. Jézus halála után Máté északra utazott, hirdette az evangéliumot és keresztelt, míg végül Thrákiában kivégezték. Tamásnak felesége és négy gyermeke volt, amikor huszonkilenc éves korában bekerült az apostoli társaságba. Tamás logikus gondolkodású, kissé kétkedő és bátor állhatatossággal rendelkező ember volt. Az apostolok közül egyedül ő rendelkezett valódi elemző elmével. Borúlátó volt, némiképp gáncsoskodó és hajlamos volt a gyanakvásra, ugyanakkor őszinte is volt és rendíthetetlenül hűséges. Tamás azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg és vezesse az úti programot, és ennek ügyesen eleget is tett. Elővigyázatos volt, de amint az ő
129
IV. rész: Jézus élete és tanításai maradiságát a csoport felülbírálta, már bátran kiállt a közösen meghozott döntés mellett. Jézus halála után elment Ciprusra, Krétára és Észak-Afrikába, végül elfogták és Máltán kivégezték. Alfeus Jakab és Júdás huszonhat éves ikertestvérek voltak, és halászatból éltek, amikor elhívták őket. Testi, mentális és szellemi szempontból csaknem teljesen egyformák voltak. Jakab és Júdás keveset fogott fel az apostolok tanácskozásaiból, de nagyon örültek, hogy egy ilyen csoport tagjai lehetnek. Ők voltak a tanhirdető vándorutak fő felügyelői, és segítették Fülöp és Nátániel munkáját is. A korabeli egyszerű embereknek komoly bátorítást jelentett, hogy ezt a két embert ebben a tiszteletreméltó testületben láthatják. Jakab és Júdás nemigen tudta felfogni Jézus tanításait, de képesek voltak megtapasztalni az ő szellemi természetét. Az ikrek jó természettel rendelkeztek, egyenesek voltak és a többi apostol igen szerette őket. Jézus halála után visszatértek a családjukhoz és a halászhálóikhoz. A huszonnyolc éves Zélóta Simon tüzes lázító volt, aki sokat beszélt meggondolatlanul. Legnagyobb jellemerőssége a hűsége volt, a gyengesége pedig az anyagias beállítottsága. Simon kiváló vitázó volt. Komoly kihívást jelentett neki az, hogy zsidó hazafiból egy szellemi beállítottságú nemzetköziség-hívővé váljon. A jeruzsálemi üldöztetés miatti szétszóródást követően Simon lelkileg összetört, de később összeszedte magát és elindult hirdetni az evangéliumot Alexandriában, a Nílus-völgyben és eljutott Afrika szívébe is. Karióti Júdás nőtlen volt és éppen munkát keresett, amikor lehetősége adódott csatlakozni az apostolokhoz. Ő volt a legtanultabb a tizenkettek közül, és egyedül ő volt júdeai. Júdást megtették pénztárosnak, és ő hűségesen és eredményesen eleget is tett a kötelezettségeinek. Jó üzletember volt, tapintatos és türelmes. Júdás magában gyakran bírálta Jézust és a többi apostolt. Sohasem tudta legyőzni a galileaiakkal kapcsolatos előítéletét. Júdás túlértékelte önnön jelentőségét; rossz vesztes volt. Jézus számára Júdás „hitbéli kalandot” jelentett. A Júdást társaként való elfogadással Jézus megmutatta minden világ halandóinak, hogy amikor felmerül a kétség valamely teremtménynek az Isten iránti odaadása őszinteségét illetően, akkor a világegyetemi gyakorlat az, hogy a jobbik eshetőséget feltételezik az illetőről. Jézus végig igyekezett erősíteni Júdás gyenge szellemi alapállását, elterelni őt a helytelen útra lépéstől. Júdás egyre többet rágódott vélt semmiségeken és a személyes csalódásain, és végül gyanakvás és gyűlölködés áldozata lett. Jézus elárulása után, a sajnálat pillanatának elmúltával öngyilkosságot követett el. 140. A tizenkettek felavatása Az apostoli csoport immár teljes volt, így Jézus a Kapernaumtól északra lévő hegyekben összehívta az apostolokat, hogy hivatalosan is bemutassa őket Isten előtt mint az országának követeit. Az úgynevezett „hegyi beszéd” nem más, mint a Jézus által a tizenkét apostolnak azon a napon elmondott felavatási megbízás töredékes gyűjteménye. Jézus arra tanította az apostolait, hogy az örök továbbélésük összes lényeges dolgát azáltal biztosíthatják, ha először megalapítják az Isten országát. Jézus azt mondta nekik, hogy aki nagy akar lenni az országban, annak szolgálnia kell a testvéreit, és hogy az embereknek nem az apostolok szavai, hanem az általuk élt élet alapján kell megismerniük őket. Arra kérte őket, hogy ne úgy tekintsenek magukra, mint emberekre az emberek között, hanem úgy, mint egy mennyei ország megvilágosodott polgáraira, akik egy sötét világ tudatlan teremtményei között élnek. A rákövetkező hetet az apostolok a közelgő nyilvános segédkezésre való felkészüléssel töltötték, nappal tanítottak, esténként pedig szűk körben összegyűlve tanácskoztak. Jézus folyamatosan ismételte előttük a küszöbön álló küldetés két vezérmotívumát: kinyilatkoztatni Istent az embereknek, és rávezetni az embereket annak felismerésére, hogy ők az Isten gyermekei.
130
IV. rész: Jézus élete és tanításai A hét vége felé Jézus külön is tanította Pétert, Jakabot és Jánost. Azt tanította, hogy a mennyei Atya gondoskodásában bízni nem ugyanaz, mint a passzív végzethit. Idézte a régi héber mondást: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” Arra szólította fel őket, hogy hagyjanak fel az aggódással és a nyugtalankodással, de azért legyenek elővigyázatosak és előrelátók. Azt mondta, hogy az egyén ne álljon ellent a rossznak, a polgári kormányzatnak azonban néha erőt kell alkalmaznia a társadalmi rend érdekében. Világossá tette, hogy a tanításai csakis az egyénre vonatkoznak, nem az államra vagy a társadalomra. Jézus arra tanította a követőit, hogy adjanak lakomát a szegényeknek, de figyelmeztette őket, hogy a válogatás nélküli kedvesség sok társadalmi rosszért okolható. Magasztalta a családi életet, mint a legfelsőbb rendű emberi kötelességet, de azt tanácsolta, hogy a család dolgai ne ütközzenek a vallási kötelezettségekkel. Jézus nem összpontosított a társadalmi, politikai és gazdasági problémák megoldására. Inkább azon dolgozott, hogy tökéletesebbé tegye az emberek szellemi életét annak érdekében, hogy ezáltal ők maguk váljanak képessé a saját emberi problémáik szakszerűbb megoldására. Jézus azt tanította, hogy az erkölcsiség nem az emberi természetből fakad, hanem az ember és Isten közötti kapcsolatból. Arra kérte a követőit, hogy atyai szeretetet mutassanak inkább, mintsem testvéri szeretetet. 141. A nyilvános működés elkezdése Kr.u. 27 januárjában Jézus és az apostolok elindultak Betszaidából és megkezdték a nyilvános segédkezést. Sokan jöttek búcsúzkodni és sikert kívánni nekik az új munkában. Az apostolok már indulni készültek, de nem találták Jézust, ezért András elindult, hogy megkeresse. Meg is találta a parton, ahol egymagában ült és sírt. András megkérdezte „Melyikünk bántott meg téged?” és Jézus így felelt: „Az tett bánatossá, hogy József atyám családjából senkinek sem jutott eszébe, hogy eljöjjön és jó utat kívánjon nekünk.” Több mint száz hívő akart a csoporttal tartani, Jézus azonban tudta, hogy Heródes hamarosan fel fog figyelni rájuk, ezért arra kérte őket, ne kísérjék az apostoli csoportot. Jézus és társai Pellába mentek, ahol két hetet töltöttek, nappal hirdették az evangéliumot, este pedig tanácskoztak. Az apostolok Amathuszban töltötték a következő három hetet. András úgy rendelkezett, hogy a hét egyes napjain két-két apostol tartson pihenőt, míg a többiek dolgoznak. Az apostolok naponta két alkalommal tanítottak, és Jézus szombat délutánonként mondott beszédet. A tanhirdetés oroszlánrésze Péternek, Jakabnak és Jánosnak jutott. Fülöp, Nátániel, Tamás és Simon személyes munkát végzett, valamint kisebb csoportoknak tartottak előadásokat. András, Máté és Júdás az ügyek vitelével volt elfoglalva, de végeztek vallási természetű munkát is. Az első év során az apostolok sokat munkálkodtak Keresztelő János követőivel közösen. Február végén a csoport a Jordán völgyébe utazott. Négy hétig dolgoztak Betániában és Jerikóban. Az apostolok szem előtt tartották Jézus ama kérését, hogy segédkezzenek a betegeknek, és azt vették észre, az evangéliumi üzenetük nem csak vigaszt hozott a szenvedőknek, hanem gyógyulást is. Néhány napra ellátogattak Betániába Lázárhoz, majd Jézus és az apostolok elindultak Jeruzsálembe a páska-ünnepre. E hónapok során Jézus arra tanította az apostolokat, hogy ismerjék fel a különbséget a test betegségei, az elme betegségei és a rossz szellemektől való megszállás között. Ő ismerte a különbséget a szellemi megszállottság és az elmezavar között, azonban az apostolokkal nem tudta teljesen megértetni a dolgot. Jézus megígérte, hogy amint felment az Atyjához, attól fogva a rossz szellemek soha többé nem lesznek képesek az emberek zaklatására. Jézus soha nem fáradt bele az apostolok tanításába; ha valamelyik magyarázatát nem értették meg, akkor más módon próbálkozott újra. Többször is figyelmeztette az apostolokat annak veszélyeire, ha a hívek vezetését vagy irányítását hitvallások és hagyományok megteremtésével kívánnák gyakorolni. Jézus arról igyekezett meggyőzni a tanítványait, hogy 131
IV. rész: Jézus élete és tanításai olyan életet éljenek, amelyben megmutatkozik az ország s ennek láttán az emberekben is tudatosulhat. Jézus megpróbálta elmagyarázni az apostoloknak, hogy az ő küldetése nem abból áll, hogy példát mutasson a világunkon élőknek, hanem inkább abban, hogy mértéket mutasson az emberi életről minden népnek minden világon szerte a világegyetemben. Az üdvözülés egyedüli eszközeként a hitet tanította. Jézus szellemi örömöt és az Istennel való bensőséges közösséget ajánlott ezen a világon, és szellemi fejlődéssel töltött örök életet a következőben. Azt tanította, hogy „Az Isten a ti Atyátok, és a vallás – az általam terjesztett örömhír – nem több és nem kevesebb, mint azon igazság hites felismerése, hogy ti az ő fiai vagytok.” Jézus nem tanította a követőinek azt, hogy egymáshoz hasonlóan gondolkodjanak; azért jött, hogy szellemi szabadságot hirdessen és képessé tegye az egyént arra, hogy az Isten előtt eredeti módon és szabadon élje az életét. Nem kívánta azt, hogy a közösségi összhangot a szellemi eredetiség feladása árán teremtsék meg. 142. A páska-ünnep Jeruzsálemben Kr.u. 27 áprilisában Jézus és az apostolok nap közben a jeruzsálemi templomban tanítottak. Személyesen adták tovább az embereknek az evangéliumi üzenetet, s ezek az emberek vitték el az evangéliumot a római birodalom és a keleti világ más területeire. Egy zsidó kereskedő, Jákob arra kérte Jézust, hogy magyarázza el a különbséget a Mózes által leírt haragvó Isten és Jézus szerető Istene között. Jézus azt mondta neki: „Amikor a gyermekeid még nagyon fiatalok és éretlenek, és amikor megfenyíted őket, talán úgy gondolják, hogy az apjuk mérges és sértett haraggal teli. Éretlenségük nem tud túllépni a büntetésen, hogysem felfognák az atya előrelátó és kiigazító szeretetét. De amikor ugyanezek a gyermekek felnőtt férfiakká és nőkké lesznek, vajon nem butaság-e ragaszkodniuk e korábbi és rosszul értelmezett nézetekhez az apjukat illetően? (...) És az emberiségnek, az évszázadok múlásával vajon nem kell-e jobban megértenie a mennyei Atya igaz természetét és szeretetteljes jellemét?” Jézust meghívták egy jómódú görög zsidó, egy bizonyos Fláviusz otthonába. Fláviusznak nagy műkincsgyűjteménye volt, és kissé tartott attól, hogy emiatt Jézustól szemrehányást kap. Ezzel szemben Jézus komoly érdeklődést mutatott a művészet iránt. Jézus észrevette, hogy Fláviusz kissé zavarban van emiatt, ezért így szólt hozzá: „Miért várnál dorgálást? Mózes gyermekei félreértették őt, és most hamis isteneket készítenek annak ellenére, hogy ő tiltotta a képeket és a mennybeli és földi dolgok ábrázolását. Kijelentem, hogy a közelgő országban nem fogják többé azt tanítani, hogy »Ne imádd ezt és ne imádd azt«; többé nem törődnek majd az ettől való tartózkodás és az attól való óvakodás parancsolatjaival, hanem mindenki egyetlen legfőbb kötelességgel fog törődni. És az ember e kötelessége két nagy kiváltságban fejeződik ki: a végtelen Teremtő, a paradicsomi Atya őszinte imádata, és az embernek a társai iránt teljesített szeretetteljes szolgálata. Ha úgy szereted a szomszédodat, mint ahogy magadat szereted, akkor valóban tudod, hogy te az Isten fia vagy.” Egy damaszkuszi férfi azt kérdezte Jézustól, hogy honnan tudhatják biztosan, hogy az Isten küldte; Jézus azt felelte, hogy az üzenetét és a tanítványait a gyümölcseikről kell megítélni. Nikodémusz, a Szanhedrin tagja titkos találkozót kért a Mestertől, s ennek során Jézus azt mondta, hogy az Isten gyermekei újjászületnek, „megszületnek a szellemtől”. Nikodémusz azt kérdezte, „Hogy születhet valaki újjá, amikor már öreg?” Jézus, a szellemi országba való belépésről beszélve azt mondta, hogy „Ami a húsvér testből születik, az húsvér test, és ami a szellemtől születik, az szellem.” Jézus azt mondta az apostoloknak, hogy az „ország eszme” nem a legjobb mód az embernek az Istenhez fűződő viszonya ábrázolására. Azért alkalmazott ilyen jelképeket, mert a zsidó nép egy új ország megjelenését várta. Jézus elmondta nekik, hogy egy másik kor emberei
132
IV. rész: Jézus élete és tanításai jobban megértik majd az országról szóló örömhírt, amikor az az igaz családi kapcsolatban nyer kifejeződést, melynek alapjai: 1. A létezés ténye 2. Biztonság és öröm 3. Nevelés és képzés 4. Fegyelmezés és korlátozás 5. Társaság és hűség 6. Szeretet és irgalom 7. Gondoskodás a jövőről Április végére olyannyira felerősödött a Jézussal szembeni ellenállás Jeruzsálemben, hogy Jézus úgy döntött, délre, Betlehembe és Hebronba mennek dolgozni. Itt nyilvános tanhirdetést nem végeztek. Az ottlétük során Jézus ellátogatott Abner nazireus közösségéhez is. Június első hetére olyannyira lecsendesedett az ellenállás Jeruzsálemben, hogy az apostolok visszatértek. Jézus és az apostolok egész június folyamán sátrakban laktak a Getszemáni ligetben, és ez idő alatt egyáltalán nem végeztek nyilvános tanítást. A hétvégéket Lázárnál töltötték Betániában. Amikor a jeruzsálemi zsidó vezetők észrevették, hogy Jézus nem végez nyilvános tanítást, úgy döntöttek, békén hagyják. Június végén azonban Simon, a Szanhedrin befolyásos tagja nyilvánosan is a magáénak mondta Jézus tanításait. Ez nyomban felszította a Jézus elleni hangulatot. Jézus és az apostolok elhagyták Jeruzsálemet és Szamariába vonultak át. 143. Utazás Szamarián át Jézus és az apostolok a július hónapot Bétel, Arimathea és Thamna mellett töltötték. Augusztus első felében hirdették az evangéliumot Arkhelaisz és Faszélisz görög városokban. Itt részesültek először olyan élményben, hogy csaknem kizárólag rómaiak, görögök és szíriaiak alkotta csoportok előtt szónokolhattak, és az apostolok Jézus tanításai iránti új ellenérzésekkel találkoztak. Ezek a nem-zsidók azt mondták az apostoloknak, hogy Jézus tanításai csak a gyengéknek és a rabszolgáknak valók. Jézus azt mondta erre: „Talán ti, választott apostolaim, gyengékre hasonlítotok? Talán János gyengének látszott? Talán úgy látjátok, hogy én a félelem rabja vagyok? A paradicsomi felemelkedés az egész idő legfelsőbb rendű kalandja, az örökkévalóság kitartást kívánó elérése. Az ország szolgálata a földön megköveteli tőletek és a munkatársaitoktól, hogy összeszedjétek minden férfias bátorságotokat. Ti vagytok az ezen országról szóló örömhírben őszintén hívők hosszú sorában az első önkéntesek, akik az e tanítások iránti hősies odaadásukkal ámulatba ejtik majd az egész emberiséget.” Az apostolok augusztus közepén indultak el a szamariabeli Sikárba. A Szamariába tett látogatás egyfajta hűségpróba volt az apostolok számára, mert a zsidók és a szamariabeliek igen rossz viszonyban voltak egymással több mint hatszáz éve. Az út alatt az apostolok megtanulták legyőzni a szamariabeliekkel szembeni előítéletüket. A Sikár melletti Jákob kútjánál Jézus találkozott egy Nalda nevű asszonnyal. Jézus azt mondta Naldának: „Megkaptad az élő vizet, és új öröm fog fakadni a lelkedben, és a Fenséges leányává leszel.” Azon az estén Nalda sok embert küldött Sikárból, hogy meghallgassák Jézus tanítását az önuralomról, mint a szellemi fejlődés mértékéről. Az apostolok sohasem tudtak túllépni azon megdöbbenésükön, hogy Jézus milyen készségesen beszélget a nőkkel. Jézus pedig nagyon nehezen tudta meggyőzni az apostolokat
133
IV. rész: Jézus élete és tanításai arról, hogy még az úgynevezett erkölcstelen nőknek is van lelkük és az Isten leányává válhatnak. Jézus és az apostolok Szamaria szívében táboroztak egészen augusztus végéig. 144. Gilboában és a Tízvárosban Jézus és az apostolok a szeptembert és az októbert visszavonultan töltötték a Gilboa-hegy oldalában. Keresztelő János még mindig börtönben volt, és Heródes gyanította, hogy János és Jézus között valamilyen kapcsolat van. Jézus ezt az időt feltűnésmentes munkával töltötte, folytatta az apostolok felkészítését, hagyta, hogy a vele szembeni ellenállás mérséklődjön, s várta János sorsának beteljesülését. A szeptemberi beszélgetéseik az ima és az istenimádat körül jártak. Az apostolok tisztában voltak azzal, hogy Jézus nem szívleli sem a kötött formájú, sem a nyilvános imákat, de a hívek gyakran kérték, hogy tanítsák meg őket imádkozni. Jézus megosztotta velük azt az imát, melyet a testvéreinek tanított Názáretben: Mi Atyánk, ki a mennyben vagy, Legyen a neved szent. Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg A földön éppúgy, miként a mennyben. A holnapi kenyerünket add meg nékünk ma; Üdítsd fel lelkünket az élet vizével. És bocsásd meg nékünk minden adósságunkat, Mert mi is megbocsátottunk minden adósunknak. Ments meg minket a kísértésben, szabadíts meg a rossztól, És fokozatosan tégy minket oly tökéletessé, mint amilyen te magad vagy. Jézus azt tanította, hogy az ima személyes, önkéntelen és állhatatos legyen – „a lélek lélegzete”. Az apostolok megtanultak egymagukban imádkozni. Az ima a mindennapoktól való elszakadás egyik módszere, mely gyakran elvezet az istenimádathoz. A hatékony ima legyen önzetlen, hívő, őszinte, értelmes és bizodalmas. Bármely kérelem őszinte ismétlése, ha az ilyen fohász valóban őszinte és hiten alapuló megnyilatkozás, mindig magával hozza a lélek szellemi befogadóképességének növekedését, függetlenül attól, hogy mennyire nem ajánlatos az imára való közvetlen válaszadás. Október első napjai környékén Fülöp összetalálkozott János apostolaival egy falusi piacon. A két csoport megállapodott, hogy három héten át tartó tanácskozásra gyűlnek össze a gilboai táborban. Az első hét alatt Jézus velük maradt és meghallgatta a huszonnégy ember által összegyűjtött kérdéseket, de nem volt hajlandó tanácsokat adni a dolgok elrendezésében. A tanácskozáson a huszonnégy hívő néhány kérdésben talált közös megoldást. Úgy döntöttek, hogy a híveknek megtanítják a Jézus általa javasolt imát. Egyetértésre jutottak abban, hogy amíg János él, háromhavonta közös tanácskozást tartanak, és kizárólag János apostolai végzik a hívek keresztelését. Ha és amint János meghal, János apostolai Jézust fogják követni, és ettől kezdve mindkét csoport az isteni Szellem jelképeként fogja alkalmazni a keresztelést. Az apostolok november elején bontottak tábort Gilboában, s feltűnés nélkül végezték a munkájukat a Tízváros görög településein, főleg Szkítavárosban, Geraszában, Abilában és Gadarában. Keresztelő János kivégzésére januárban került sor. Amikor Jézus megkapta János halálhírét, összehívta a huszonnégyeket és azt mondta: „Eljött az idő, hogy nyíltan és erővel hirdessük az országot. Holnap Galileába megyünk.” 134
IV. rész: Jézus élete és tanításai
145. Négy eseménydús nap Kapernaumban Jézus és az apostolok a kapernaumi Zebedeus-házba az első galileai nyilvános körútjukra való felkészülés során tértek be. Azon a héten beszélt Jézus a zsinagógában a vallásról mint személyes tapasztalásról. Azt mondta, hogy az Istenhez az Isten gyermekeként kell közeledniük, nem Izráel gyermekeként. A kapernaumi emberek megdöbbentek azon, hogy Jézus úgy tanított, mint aki fennhatósággal rendelkezik s nem úgy, mint egy írástudó. E különleges beszéd végén egy férfi rángógörcsrohamot kapott. Jézus akkor fogta kézen az illetőt, amikor annak állapota éppen javulni kezdett. Ennek olyan (megalapozatlan) híre kelt, hogy Jézus démont űzött ki a férfiból s ezzel meggyógyította. Még aznap délután Jézus meglátogatta Péter anyósát, aki hidegrázásos, lázas beteg volt. Az asszony láza történetesen akkor csillapodott, amikor Jézus éppen ott tartózkodott. Az apostolok ezt a véletlen egybeesést egy újabb csodának tekintették s e hírt így adták tovább a város lakosainak. Vacsoraidőre már egész Kapernaum nagy izgalomban volt. Szenvedő emberek sokasága indult el Zebedeus betszaidai háza felé. Péter felesége hangokat hallott az előkertből s ott meg is látta az összegyűlt tömeget. Egy hang a tömegből ezt mondta: „Mester, rendelkezz, állítsd helyre az egészségünket, gyógyítsd meg a betegségeinket és mentsd meg a lelkünket!” Péter arra kérte Jézust, hogy méltányolja a segítségkérésüket, és Jézus azt felelte, hogy ha a mennyei Atya akarata ez, akkor szeretné egészségesként látni a szenvedőket. Egyetlen pillanat alatt hatszáznyolcvanhárom ember gyógyult meg. E gyógyulás szemtanúi közül Jézus volt a legmeglepettebb. Az apostolok lelkesültsége a tetőfokán volt; számukra valószínűleg ez volt a legnagyobb nap a Jézus társaságában töltött napjaik között. A Mestert nagyon felkavarták a történtek, és nem volt hajlandó fogadni az elismeréseket. Az este meggyógyítottak többségénél nem volt tartós szellemi hatása az irányukban mutatott irgalom-megnyilvánulásnak. Csodák nem szerepeltek Jézus tervében. Ezek véletlen események voltak s azért következtek be, mert egy csaknem korlátlan teremtői erővel bíró isteni lény lakozott a húsvér testben. Jézust olyannyira aggasztotta a dolog, hogy nem tudott aludni. Nem akarta teljesen mellőzni a fizikai gyógyítást, de tudta, hogy ennél fontosabb a tanítás és a vallási felkészítés. Reggel a Mester korán felkelt és kiment a hegyekbe, hogy bölcsességért és helyes ítélőképességért imádkozzon. Péter, Jakab és János elindult megkeresni Jézust. Amikor megtalálták, arra kérték, mondja el nekik, hogy mi bántja. A Mester több mint négy órán át magyarázta nekik, hogy az Isten országa nem épülhet csodatételre és fizikai gyógyításra, de az apostolok nem fogták fel a mondanivalóját. Időközben szenvedő emberek és kíváncsiskodók gyülekeztek Zebedeus házánál, és Jézust akarták látni. András felkerekedett, hogy megkeresse Jézust és megkérje, hogy jöjjön el az összegyűltekhez, de Jézus nem volt hajlandó visszamenni a házhoz. Az embereket hazaküldték, az apostolok pedig készülődni kezdtek az útra. Az apostolok szomorúan hagyták maguk mögött a Kapernaumban támadt nagy érdeklődést. Péter szerint legalább ezer hívő állt készen a megkeresztelésre, de Tamás ezt hozta fel: „A Mester már beszélt. Nem számít, ha nem értjük teljesen a mennyország rejtélyeit, egy dologban azért biztosak vagyunk: olyan tanítót követünk, aki nem magának keres dicsőséget.”
135
IV. rész: Jézus élete és tanításai 146. Az első tanhirdető vándorút Galileában A galileai első nyilvános tanhirdető vándorút nagyjából két hónapon át tartott. E vándorút egyik legkiemelkedőbb eseményére Jotapatában került sor, ahol Jézus az imáról és az istenimádatról beszélt az apostoloknak. Jézus ezt tanította: Az ima nem változtatja meg az Isten viszonyulását az emberhez, viszont megváltoztatja az embernek az Istennel szembeni beállítottságát. Az emberekért való imádkozás nem helyettesíti a szenvedők szükségleteit kielégítő segédkezést. A köszönőimák megfelelők a csoportok számára, de a személyes imákat nem mások előtt kell elmondani. A hívő embereknek imádkozniuk kell a mennyország kiterjesztéséért és a szellemi fejlődésért, de a materiális tárgyú imák kerülendők. Az ima segíti az egyént abban, hogy az isteni szellem jelenlétével kapcsolatos befogadóképessége növekedjen. Egy nap, Jirón városában, egy férfi ment oda Jézushoz és arra kérte, hogy gyógyítsa ki őt a leprájából. A leprásoknak tilos volt nyilvános istentiszteleten részt venniük, ezért ez az ember úgy hitte, hogy nem kerülhet közel Istenhez, hacsak nem tisztul meg. Jézus meggyógyította. Jézus kérte a férfit, hogy ne szóljon a dologról senkinek, de a férfi nyomban híresztelni kezdte a gyógyulását. Ennek eredményeként betegek sokasága gyűlt össze Jézusnál, aki emiatt kénytelen volt elhagyni a várost. Kánában egy Titusz nevű férfi kereste meg Jézust és arra kérte, hogy gyógyítsa meg a fiát. Jézus azt mondta neki: „Az Isten hatalma köreitekben van, de hacsak nem láttok jeleket és csodákat, nem vagytok hajlandó hinni.” De Titusz addig erősködött, mígnem Jézus biztosította őt arról, hogy a fia élni fog. A férfi hazatért és valóban jobb állapotban találta a fiát. Titusz és családja tévesen azt hitte, hogy a Mester egyik csodatételének voltak tanúi. Jézus Kánából Nainba ment tovább. Az úton találkozott egy temetési menettel, mely egy özvegyasszony fiát kísérte utolsó útjára. Jézus megvizsgálta a fiút és így szólt: „A fiad nem halott; alszik.” Amikor a fiú felült és beszélni kezdett, a falusiak úgy gondolták, hogy egy újabb csoda történt. Bárhogy is igyekezett Jézus elmagyarázni nekik, hogy a fiú soha nem is volt halott, az emberek nem hallgattak rá. El is terjedt a híre Galileában és Júdeában, hogy Jézus a holtából támasztotta fel ezt a fiút. 147. Rövid látogatás Jeruzsálemben Jézus és az apostolok Kr.u. 28 áprilisában Jeruzsálembe utaztak a páska-ünnepre. Tábort vertek a Getszemániban, és Betánia és a Getszemáni között ingáztak, hogy elkerüljék az őket követő tömeget. Az apostolok némiképp nyugtalanok voltak. János elvitte Jézust egy közeli hőforráshoz, amelynek vizétől a különféle nyavalyától szenvedők reméltek gyógyulást. János abban reménykedett, hogy a sok szenvedő ember látványa szánalmat kelt Jézusban, aki aztán majd csodát tesz, s ezzel megnyerhetik Jeruzsálemet az evangéliumnak. Jézus ez alkalommal is megpróbálta elmagyarázni Jánosnak, hogy a csodatételek nem helyettesítik az evangélium tanítását. Még aznap este Nátániel arra kérte Jézust, hogy tanítsa meg nekik az aranyszabály általános alkalmazási módját. Nátániel a buja ember példáját hozta fel a kérdésében: „Hogyan taníthatjuk, hogy ennek a rossz szándékú embernek úgy kell bánnia másokkal, ahogy azt szeretné, hogy vele bánjanak?” Jézusnak csalódást okoztak az apostolok, mert nem voltak képesek szellemi nézőpontból értelmezni a tanításait. Elmagyarázta nekik az aranyszabály alkalmazásának különböző szintjeit, a legalsótól a legfelsőig, azaz a húsvért test szintjétől
136
IV. rész: Jézus élete és tanításai kezdve az érzések szintjén, az elme szintjén, a testvéri szeretet szintjén és az erkölcsi szinten át egészen a szellemi szintig. Szellemi értelemben az aranyszabály azt jelenti, hogy úgy kell bánnunk másokkal, ahogy szerintünk az Isten bánna velük. Egy Simon nevű gazdag farizeus meghívta Jézust az otthonába lakomára. A farizeusoknak szokásuk volt, hogy ilyen vigalmakkor nyitva hagyták a ház ajtóit, hogy a koldusok is bejöhessenek alamizsnáért. A lakoma alatt egy egykori bordélyház tulajdonosnője, aki nem sokkal korábban lépett be az hívek országába, bejött a házba és Jézus mögött helyezkedett el, amíg Jézus az ételt fogyasztotta. Hozott magával egy illatszeres flaskát, melynek tartalmával bekente Jézus lábát, s amint ezzel végzett, csókolgatni kezdte Jézus lábát és a hála annyira megindította, hogy könnyezett is. Simon azt gondolta magában, hogy ha Jézus igazi próféta volna, akkor tudná, hogy ez a nő milyen súlyos bűnöket hordoz. Jézus tudta, hogy mi jár Simon fejében és ezt mondta neki: „Egy bizonyos gazdag pénzkölcsönzőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel aztán egyikük sem tudott fizetni, mindkettejüknek elengedte a tartozását. Simon, szerinted melyikük szerette jobban őt?” Az ezt követő beszélgetés során Jézus kifejtette, hogy miként juthatnak el az Isten iránti szeretetben igen messzire azok, akiknek bűnei meg vannak bocsátva. Isten elérhető mindazok számára, akik őszintén keresik Őt, s ez igaz a legigénytelenebb bűnös esetében is. A jeruzsálemi zsidó vezetők meg akartak szabadulni Jézustól. Megpróbálták rávenni Heródest, hogy fogassa el, de ő nem volt hajlandó rá. A papok ekkor hat kémet küldtek Jézus után, hogy a társaságába vegyülve szerezzenek bizonyítékot az istenkáromlására, olyan bűnre, melynek vádjával maga a Szanhedrin ítélhetne felette. A kémek rövidesen tanúi lehettek a zsidó törvény megszegésének. Az apostolok közül néhányan kalászt szakítottak az út menti búzamezőről és a kimorzsolt, érett gabonaszemeket megették. A kémek azt rótták fel Jézusnak, hogy a gabona leszedése tiltott munkának minősül a szombat napján. Jézus kijelentette, hogy a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. „És ha ti azért vagytok itt, hogy figyeljétek a szavaimat, akkor én nyíltan is kijelentem, hogy az Ember Fia ura a szombatnak is.” A kémek megdöbbentek a szavain. Jézus és az apostolok hajón mentek át Betszaidába, hogy megpróbálják elkerülni az őket követő sokaságot. De másnap a kémek beérték őket. Az egyik este Betszaidában az egyik kém megkérdezte Jézustól, hogy miért nem követeli meg az apostolaitól, hogy úgy böjtöljenek és imádkozzanak, ahogy azt a farizeusok és Keresztelő János tanította. Jézus azt válaszolta neki, hogy az Isten gyermekei számára az imádkozás természetes dolog, a böjtölés azonban nem. „Ezért a tanítványaim bölcsességet mutatnak annyiban, hogy nem emelnek be túl sok mindent a régi rendből az országról szóló örömhír új tanításába (...) az Isten fiai szabadságot élveznek a félelemtől és örömet az isteni szellemben.” Jézus azt tanította, hogy az ember számára a hit az, ami biztos kapcsolatot teremt az Istennel, nem pedig a test sanyargatása vagy a böjtölés. Helyes, ha megtartjuk a régi igazságokat és elvetjük az új hamisságokat, ugyanakkor bátran el kell fogadni az új igazságot. 148. A vándor hitszónokok tanítása Betszaidában Kr.u. 28. májusától októberéig Jézus és az apostolok tábort működtettek Betszaidában a későbbi vándor hitszónokok felkészítése céljából. A tábor általános felügyeletét Zebedeus Dávid látta el, az iskola működtetéséért pedig Péter felelt. Délelőtt az apostolok tanították a vándor hitszónokok csoportjait, délután a tanulók és az apostolok közösen tanították a táborba látogatókat. A tábor fennállásának öt hónapja alatt több ezer látogatót fogadtak. A betszaidai ottlétük során Jézus az idejének jelentős részét a hegyekben, „az Atya ügyében” járva töltötte. Az apostolok mindegyike a Mestertől hallott igazságoknak a saját, személyes felfogását tanította, s ezeket a különböző nézeteket Jézus hetente összehangolta, rendezte.
137
IV. rész: Jézus élete és tanításai Egy este Jézus meghatározta a rossz, a bűn és a gonoszság fogalmát. A rossz az isteni törvény nem szándékos megszegése, és az emberi tökéletlenség mértéke. A bűn az Atya akaratának szándékos megszegése – annak mértéke, hogy valaki mennyire nem hajlandó elfogadni a vezetést. A gonoszság az isteni törvény következetes megszegése. Nátániel megkérdezte, hogy miért engedi az Isten a sok szenvedést. Jézus elmagyarázta, hogy az Isten nem küld szenvedést az emberekre, de a világunkban uralkodó felfordulást azok bűnei okozták, akik hűtlenné lettek Istenhez. Elmondta, hogy az emberek sok szükségtelen szenvedést vállalnak azzal, hogy nem hajlandók figyelembe venni az isteni akaratot. Az emberek az idő véletlen eseményei és az éretlenség miatt szenvednek. Az Isten sohasem küld szenvedést önkényes büntetésül a helytelen cselekedetekért, és az anyagi javak sem az Isten kegyét jelzik. Amikor egy nap Jézus éppen a zsinagógában beszélt, a farizeusok vezetője rávett egy deformált kezű embert, hogy kérdezze meg Jézustól, hogy megengedett dolog-e gyógyulásban részesülnie a szombat napján. Jézus visszakérdezett, hogy vajon ő kimentené-e a gödörbe esett bárányt szombaton? Az ember igennel felelt, a hallgatóság pedig helyeselt. Erre Jézus végignézett a jelenlévőkön és azt mondta: „Tudom, hogy mi célból küldtétek elébem ezt az embert. Okot akartok találni az ellenem való támadáshoz, ha rá tudnátok venni, hogy könyörületet mutassak a szombat napján.” „Mennyivel többet ér egy ember, mint egy bárány! Kijelentem, hogy megengedett dolog jót tenni az emberekkel a szombati napon.” A férfi keze meggyógyult. A dühös farizeusok sietve elmentek Tibériásba és jelentették a dolgot Heródesnek, de ő nem mutatott érdeklődést. Az értelmetlen szombati vallási megkötések elleni lázadás volt az első olyan csodatétel, melyet Jézus az ellenségei támadására válaszul vitt véghez. Időközben Jeruzsálemben a Szanhedrin egyik befolyásos tagja megkeresztelkedett Abnertől egy forrásnál. Az újonnan megtért férfitől származó anyagi hozzájárulás kapóra jött ahhoz, hogy elindíthassák a száz újonnan kiképzett vándor hitszónokot. Az elhíresült áttérés megdöbbentette Jézus ellenségeit Jeruzsálemben, és nyomban hírnököket küldtek Betszaidába, hogy a hat kémet visszahívják. A betszaidai ottlétük utolsó napjainak egyikén egy lebénult ember jött el gyógyulásért. A Mester ekkor éppen a Zebedeus házban tanított. A házat annyira ellepték az emberek, hogy a férfi barátai nem tudták bejuttatni a beteget a szobába. Ezért aztán felmásztak a tetőre, felvitték magukkal a beteget is, kivettek néhány cserepet a helyükről, majd leeresztették a férfit a szobába, épp a Mester elé. A lebénult ember e szavakkal kért gyógyulást: „Én nem olyan vagyok, mint azok, akik meggyógyultak és nyomban megfeledkeztek a tanításodról. Én azért szeretnék meggyógyulni, hogy szolgálhassak a mennyországban.” Jézus, látva a férfi hitét, így felelt: „Fiam, ne félj; a bűneid meg vannak bocsátva. A hited meg fog menteni téged.” A farizeusok istenkáromlásnak tekintették Jézus szavait, és maguk között méltatlankodni kezdtek. Jézus erre azt mondta: „De hogy ti, akik tanúi vagytok mindennek, végül megtudjátok, hogy az Ember Fiának felhatalmazása és hatalma van a földön, hogy megbocsássa a bűnöket, azt mondom e szenvedő embernek: állj fel, szedd az ágyadat és menj haza.” A szemtanúk elképedésére a béna felkelt, majd kisétált a szobából. Nagyjából ekkor történt, hogy a Szanhedrin hírnökei megérkeztek és felszólították a hat kémet, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe. A vezetőjük és két társa vissza is tért, viszont három kém hitet tett Jézusban, megkeresztelkedtek és beléptek az országba. 149. A második tanhirdető vándorút A galileai második nyilvános tanhirdető vándorút Kr.u. 28. október elején kezdődött. Mindegyik apostol körülbelül tucatnyi, frissen kiképzett vándor hitszónokot vitt magával. Jakab és János pedig Jézussal tartott, együtt figyelték az új hívek munkálkodását. Ekkoriban
138
IV. rész: Jézus élete és tanításai állította fel Zebedeus Dávid azt a hírvivői szolgálatot, mely híven szolgálta Jézust és tanítványait egészen Jézus földi élete végéig. Jézus gyógyítói hírneve elterjedt Szíriában és Palesztinában. A gyógyulási jelenségek megmagyarázhatatlan sorozata folytatódott is Jézus földi életének hátralévő részében. Számos ember gyógyulására került sor minden látható ok nélkül, jóllehet Jézus szándékosan nem tervezte a meggyógyításukat. Három tényezőnek volt meghatározó szerepe ezekben az esetekben: a szellemi hasznok érdekében gyógyulást kereső személy erős, élő hite; Jézus nagyfokú szánakozása, aki személyében csaknem korlátlan teremtői gyógyító erőkkel rendelkezett; és az, hogy Jézus az Atya akaratának megszemélyesült kifejeződése volt ezen a bolygón. E vándorúton Jézus azt tanította a haragról, hogy a haragvó emberben a szellemi természet képtelen ellenőrzést gyakorolni az értelmi és fizikai természet felett. Beszélt a kiegyensúlyozott jellem kívánatos voltáról. A boldogság tárgyában Jézus azt mondta, hogy némely ember a természeténél fogva boldogabb másoknál, de nagyon sok függ attól, hogy mennyire vagyunk hajlandók elfogadni a Szellem vezetését. Azt tanácsolta a követőinek, hogy ne keressenek hamis békét és pillanatnyi örömöt, hanem törekedjenek a hit és az isteni fiúi elismertség bizonyságára, mely magasztos örömet hoz a szellemben. Az egyik este Fülöp arra kérte Jézust, magyarázza meg, hogy miért van az, hogy a szentírások szerint félni kell az Urat, míg ő azt tanítja, hogy az emberek félelem nélkül szeressék az Istent. Jézus válasza: „Én azért jöttem el a világba, hogy a félelem helyébe szeretetet, a szomorúság helyébe örömöt, a rettegés helyébe bizodalmat tegyek, valamint szeretetteljes szolgálatot és elismerő imádatot a szolgai iga és az értelmetlen szertartások helyébe. Ám a sötétségben kucorgók esetében még mindig igaz, hogy »az Úr félelme a bölcsesség kezdete«. De a fény teljesebb eljövetele az Isten fiait már arra készteti, hogy a Végtelent azért imádják, aki, és ne azért féljenek tőle, amit tesz.” A második tanhirdető vándorút december 30-án ért véget. A vándor hitszónokok közösen megbeszélték a tapasztalataikat Betszaidában, majd két hét pihenőt tartottak. 150. A harmadik tanhirdető vándorút A harmadik vándorúton a tanhirdetők kis csoportokban járták be Közép- és Dél-Galileát. Jézus tíz nőt választott tanítóul erre a vándorútra: Zsuzsannát, a názáreti kántor leányát; Johannát, Heródes intézőjének a feleségét; a tibériási és szeforiszi Erzsébetet; Mártát, András és Péter nővérét; Rákhelt, Júdás sógornőjét; Naszantát, Elman leányát; Milkát, Tamás unokatestvérét; Rúth-ot, Lévi Máté leányát; Keltát, egy római centurió leányát; és Agamant, egy damaszkuszi özvegyet. Később Rebeka, az arimateai József leánya, valamint a magadáni Mária is csatlakozott a csoporthoz. A női testület Zsuzsannát választotta vezetőül és Johannát tették meg pénztárosnak. E női csoport létrehozása megdöbbentette a tizenkét apostolt. Hallották ugyan Jézustól, hogy minden ember, férfi és nő, egyformán az Isten fia és leánya, mégis elképedtek, amikor hivatalosan is vallási tanítónak jelölte ezeket a nőket. Jézus ellenségei ki is használták ezt, viszont a nők mindenütt helyeselték, hogy nők is szerepet kapnak a vallási munkában. Magadánban a nők igazolták a kiválasztásuk bölcs voltát, amikor szabadon beléphettek a „rossz hírű” helyekre és hirdették a tant az ott tartózkodó prostituáltaknak. Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy Márta és Rákhel megtérítette a magadáni Máriát, akiből később a női testület legeredményesebb tanhirdetője lett. Jézus és az apostolok elmentek Názáretbe is. Názáret megváltozott azóta, hogy Jézus gyermekként utoljára látta, és Jézus gyermekkori barátai közül sokan már elköltöztek vagy meghaltak. A názáretiek egyre jobban átvették a szomszédos Szeforisz lazább erkölcsi normáit, és némelyek zokon is vették, hogy Jézus náluk nem tett csodát. 139
IV. rész: Jézus élete és tanításai A szombat napján Jézus az „Isten fiairól és leányairól” beszélt a zsinagógában. A jelenlévők közül sokan örömüket lelték a felemelő beszédben, de a tanítványai észrevettek a gyülekezetben egy rendzavaró csoportot, melyet Jézus ellenségei béreltek fel a bajkeverésre. Zélóta Simon dühbe gurult és a tömeg hangulata felforrósodott. Az emberek megragadták Jézust és egy közelben álló domb pereméhez vitték, hogy lelökjék. A sziklapárkányon Jézus hirtelenül szembekerült velük, nyugodtan kitárta a karját és a tömeg szabad elvonulást engedett neki. Jézusnak semmi baja nem esett, de a történtek kijózanítólag hatottak a követőire. Az apostolok ekkor kezdték megérteni, hogy mit értett Jézus az alatt, hogy a jó hírek hirdetését nem mindig fogja béke kísérni. 151. Időzés és tanítás a parton Jézus és a tanhirdetők Betszaidában, a Galileai-tónál gyűltek össze és végezték a segédkezést minden feltűnés nélkül, s közben készültek, hogy majd elindulnak Jeruzsálembe, a páskaünnepre. Jézus ekkortájt kezdte alkalmazni a példabeszédeket. Jézus azért használta a példázatokat, hogy az igazságot megismerni vágyók megérthessék a mondanivalóját, míg az ellenségei hallhassák, de ne érthessék a szavait. A példázatok egyszerre szólnak az értelem és a szellem különböző szintjeihez – a példázatok ösztönzőleg hatnak a képzelőerőre, bírálóelemző gondolkodásra sarkallnak és segítik a rokonszenvet anélkül, hogy fokoznák a szembenállást. A példabeszédek az anyagi valóságot veszik igénybe a szellemi tanulságok megmutatásához. Jézus egyik első példabeszéde ezt volt: „Kiment a magvető vetni, és amint vetett, némely szem a megkeményedett útszélre esett és az égi madarak fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt elég föld, és gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere, mely révén nedvességhez juthatott volna. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett, és amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották, s nem hozott magot. A többi jó földbe hullott és kinőtt, termést hozott, némelyik harmincszorost, mások hatvanszorost, némelyik meg százszorost.” Az apostolok megpróbálták megfejteni a jézusi példázat jelentését. Péter arra a következtetésre jutott, hogy a példázat nem más, mint allegória (képi utalás), és igyekezett minden egyes részletéhez valamilyen jelentést társítani. Nátániel is próbált megmagyarázni minden egyes részletet, de ő más értelmezésre jutott. Tamás emlékezett, hogy Jézus arra intette őket, hogy ne keressenek szellemi alkalmazhatóságot minden részlethez, s ezért ő úgy értelmezte a magvetőről szóló példázatot, hogy nem számít, ki milyen hűen tanítja az evangéliumot, a siker mértéke olyan körülményektől függ, melyekre nem lehet ráhatása. Jézus megdicsérte Tamást. Újra felidézte annak veszélyét, ha valaki képi utalásokat akar kiolvasni a példázatokból. Jézus azt mondta nekik, hogy az efféle elmélkedés ugyan a javukra válhat, ha megtartják azt maguknak, de nem szabad az ilyen tanítást a nyilvános tevékenységük részévé tenni. Jézus azt is tanácsolta a követőinek, hogy az igazságról szóló közlendőiket a hallgatóságuk elméjéhez és szívéhez szabják. Másnap Jézus sok más példázatot mondott az mennyországról, melyekben a mustármaghoz, a kovászhoz, a földben rejtőző kincshez, a megszerzendő igazgyöngyökhöz és a halászhálóhoz hasonlította. Ahogy a hét a vége felé közeledett, egyre többen jöttek el hozzájuk. Jézust kimerítette a sok ember, s úgy döntött, hogy átkelnek a tavon és néhány napot Kheresában töltenek. Ahogy odaértek Kheresa határához, egy Ámósz nevű eszelős szaladt oda hozzájuk, s így szólt: „Sok ördög szállt meg engem, és kérve kérlek, ne kínozz.” Jézus kézen fogta Ámószt és azt mondta neki, hogy nem szállta meg senki, és felszólította, hogy térjen észhez. Ámószt úgy megérintették Jézus szavai, hogy nyomban visszatért a józanesze. Ekkorra a falubeliek közül már többen jelen voltak és néhány disznópásztor is csatlakozott hozzájuk. 140
IV. rész: Jézus élete és tanításai A kondások sietve visszatértek a faluba a hírrel, hogy Jézus meggyógyította Ámószt. Éppen ekkor azonban kutyák támadtak az egyik őrizetlenül hagyott kondára és leszorították az állatokat a szikláról, s a disznók a tóba zuhantak. Ez lett az alapja annak a legendának, hogy Jézus úgy gyógyította meg Ámószt, hogy az ördögöket a disznókba űzte át belőle. Az egész falu így hitte, és Ámósz híresztelésének is nagy szerepe volt abban, hogy a gyógyulás híre sokáig fennmaradt. Másnap a kondások megkérték az apostolokat, hogy távozzanak, mert attól féltek, hogy még több disznó fog elpusztulni, ha Jézus tovább marad. Jézusnak úgy kellett távoznia Kheresából, hogy nem lehetett része az áhított pihentető nyugalomban. 152. A kapernaumi válsághoz vezető események Jézus gyógyítói hírneve egyre többek előtt vált ismertté. Sem az apostolok, sem az egyszerű emberek láthatólag nem voltak képesek különbséget tenni az igazi csodák és a véletlen egybeesések között. Jézus kevés sikerrel próbálkozott természeti jelenségekkel magyarázni az ő láthatóan csodás tetteit, s ennek részben az volt az oka, hogy az emberek nagyon is kedvelték a csodás magyarázatokat. Ámósz meggyógyításának története előbb érte el Kapernaumot, minthogy Jézus visszatért volna Kheresából. Már nagy tömeg várta, hogy a hajója kikössön. Jairus, a kapernaumi zsinagóga egyik vezetője elhívta Jézust a házához, mert a leánya a halálán volt. Ahogy Jézus Jairus háza felé tartott, azt érezte, hogy „élő energia” távozik belőle. A tömegből egy beteg asszony érintette meg s ezzel ki is gyógyult a betegségéből. Jézus megállt és biztosította az asszonyt, hogy a hite volt az, s nem az érintés, mely meggyógyította. Ez valódi, bár nem szándékosan véghezvitt csoda volt. Ahogy a csoport odaért Jairus házához, arról értesültek, hogy a gyermek már meghalt, ám Jézus észrevette, hogy a leány csak alszik. Felszólította, hogy keljen fel, s a leány engedelmeskedett is. Jézus igyekezett elmagyarázni a családnak és az apostoloknak, hogy a leány csak kómában volt, de mindenki meg volt győződve arról, hogy Jézus a halálból hozta vissza a gyermeket. Bármit mondott is Jézus, nem tudta meggyőzni őket. Jézus folytatta a tanítást Kapernaumban. Rövidesen azonban olyan fáradtság vett rajta erőt, hogy úgy rendelkezett, hogy a tanítványaival egy hétnyi pihenésre vonulnak, de a követőinek a fele nem volt hajlandó távozni. A tömeg egyre csak nőtt. Jézus és az apostolok megpróbálták észrevétlenül elhagyni a várost. Átmentek a tó másik partján lévő Magadán-ligetbe s ott reméltek néhány nyugodt napot eltölteni. Több mint ötezer ember azonban utánuk ment. Híre kelt, hogy Jézus azért választotta ezt a félreeső helyet, mert ott akarja megkoronáztatni magát. Az emberek nem voltak hajlandók hazamenni még akkor sem, amikor már minden magukkal hozott élelmük elfogyott. Jézus úgy döntött, hogy enni ad az embereknek, és megkérdezte Fülöptől, hogy milyen ételt tudna szétosztani közöttük. Fülöpnél öt kenyér és két szárított hal volt. Jézus elvette a kenyereket, köszönetet mondott, kettétörte a kenyeret, majd átadta az apostolainak azzal, hogy adják tovább az embereknek. Ugyanígy tett a hallal is. Az emberek addig ettek a kenyérből és a halból, míg jól nem laktak, s akkor az apostolok összegyűjtötték a maradékot – tizenkét kosár telt meg vele. Ez volt az első és egyetlen természeti csoda, melyet Jézus előre megtervezetten vitt véghez. A jelenség igazi természetfeletti segédkezés eredménye volt. Az emberek befejezték az evést és azt kezdték kiabálni, hogy „Tegyük királlyá!” Jézus azonban azt mondta: „Királlyá tennétek, de nem azért, mert a lelketeket nagy igazság világosította meg, hanem mert a gyomrotokat kenyérrel töltöttétek meg. Hányszor mondtam már nektek, hogy az én országom nem e világi? Most mindannyian térjetek haza otthonotokba. Ha királyt akartok, akkor a fények Atyját emeljétek királyszékbe mindegyikőtök szívében úgy, mint a minden dolog szellem-Urát.”
141
IV. rész: Jézus élete és tanításai Az emberek elképedtek; az apostoloknak is elállt a szavuk. Az ötezer jóllakatott ember közül mindössze ötszázan követték Jézust továbbra is. Jézus megkérte Andrást, hogy vigye az apostolokat Betszaidába és imádkozzanak, míg ő elment a hegyekbe egymagában. Amikor aztán Jézus csatlakozott az apostolokhoz a Zebedeus-házban, megpróbálta egyszer s mindenkorra elmagyarázni nekik, hogy a mennyországot miért nem lehet csodatételekkel elhozni. „És látjátok-e most már mindannyian, hogy a csodatétel és az anyagi csodák művelése nem nyer meg lelkeket a szellemi országnak? Jóllakattuk a sokaságot, de ettől nem jött meg az étvágyuk az élet kenyerére és nem szomjaztak meg a szellemi igazság vizeire. Amikor az étvágyukat csillapították, nem keresték a bejutást a mennyországba, hanem arra törekedtek, hogy az Ember Fiát e világ királyainak módjára királlyá tegyék, csak hogy továbbra is úgy ehessenek kenyeret, hogy nem dolgoztak meg érte keményen. És mindez, amelyben ti mindannyian többé-kevésbé részt vettetek, semmiben sem nyilatkoztatja ki a mennyei Atyát, nem viszi előbbre az ország ügyét a földön. Hát nincs elég ellenségünk a terület vallási vezetői között, hogy olyat tegyünk, ami miatt vélhetően még a polgári vezetőink is elfordulnak tőlünk? Imádkozom, hogy az Atya felnyissa a szemeteket, hogy lássatok és kinyissa a fületeket, hogy halljatok, annak érdekében, hogy teljes hitetek legyen abban az örömhírben, melyet tanítottam nektek.” Kr.u. április 29-én Jézus és az apostolok ismét elutaztak Jeruzsálembe a páska-ünnepre. Feltűnés nélkül tették meg az utat, és két fős csoportokban kerestek szállást magánházaknál. Az út során az apostolok megtapasztalhatták a Mester ellen uszító hangok megjelenését. 153. A kapernaumi válság A Jeruzsálemből Betszaidába visszatérő Jézuson látták a társai, hogy valami nagyon komolyan foglalkoztatja. Az apostolok nyomott lelkiállapotban voltak. András elment a kapernaumi zsinagógába, hogy engedélyt kérjen Jézus számára a következő szombati istentiszteleten való felszólaláshoz. A környező települések zsinagógáinak vezetői mellett több mint ötven farizeus és szadduceus jött el Jeruzsálemből a zsinagógába szombaton. Jézus tudta, hogy a zsidó vezetők azzal a szándékkal érkeztek, hogy nyílt szembenállást tanúsítsanak az evangélium iránt, és ő szembe is nézett ezekkel a támadásokkal. Jézus megértette, hogy a nem elkötelezett hívei el fogják utasítani őt, és hogy a tanítványai most áteshetnek azon a szükséges felkészítésen, melynek révén végleg megerősíthetik az evangéliumba vetett, lassan gyarapodó hitüket. Jézus azzal kezdte a beszédét, hogy felolvasott a Deuteronomiumból és idézett Jeremiástól is arról a népről, mely nem hallgatott az Isten szavára. Feltette a hallgatóságának a kérdést, hogy miféle jeleket kívánnak az ő küldetésének bizonyságául. Korholta azokat, akik csodák művelése iránt győzködték őt s a nem munkával szerzett kenyérért cserébe királlyá tették volna. Jézus azt mondta nekik, hogy inkább az örök életet adó szellemi táplálékot kellene keresniük. „Aki hozzám fordul, nem fog éhezni, míg aki hisz nekem, az nem fog szomjazni sohasem. (...) Nem fogadnátok-e oly szívesen a szellem kenyerét, ahogyan az e világ kenyerét ettétek?” Amikor feltették neki azt a kérdést, hogy ő és az apostolok miért nem mosnak megfelelően kezet étkezés előtt, Jézus azt felelte: „Nem az szennyezi be az embert szellemileg, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját és a szívét. (...) Hát nem tudjátok, hogy a szívből törnek elő a gyilkosságok, lopások és házasságtörések rossz gondolatai, gonosz tervei, a féltékenység, a büszkeség, a harag, a bosszúvágy, a káromlás és a hamis tanúság gondolataival együtt? És épp az ilyen dolgok szennyezik be az embereket, és nem az, hogy a szertartás szempontjából nem tiszta kézzel vesznek a kenyérből.”
142
IV. rész: Jézus élete és tanításai Az egyik ellensége egy fiatalembert hozott elébe, akit megszálltak, és nekiszegezte Jézusnak a kérdést, hogy képes volna-e meggyógyítani. Jézus kiűzte belőle a rossz szellemet. A fiatalember nyomban észhez is tért, az emberek pedig elámultak a dolgon. A farizeus azzal vádolta meg Jézust, hogy az ifjút meggyógyító hatalma Sátántól való. Jézus erre azzal a kérdéssel felelt, hogy „Hogyan képes Sátán Sátánt kiűzni?” Óva intette őket attól, hogy az Isten beavatkozását az ördögnek tulajdonítsák s kijelentette, hogy nem lesz részük megbocsátásban azoknak, akik szándékosan vétkeznek az Isten ellen. Az összejövetel több mint három órán át tartott. Amikor Jézus befejezte a tanítást, a némiképp megszeppent apostolok hazakísérték Betszaidába. Meghökkentette őket az, ahogyan Jézus váratlanul ilyen harcias taktikára váltott. Jézus elvonult egymagában, míg az apostolok megvacsoráztak. Röviddel éjfél után Jézus összehívta a tanítványokat és így igyekezett vigasztalni őket: „Úgy látom, hogy az ország megrostálása kínt okoz nektek, de ez elkerülhetetlen dolog. (...) Miért van az, hogy félelem és döbbenet tölt el benneteket, amikor azt látjátok, hogy e langyos sokaság és ezek a félig hívő tanítványok elvetik az országot? (...) Kedveseim, emlékeznetek kell, hogy a szellem elevenít meg; a húsvér test és minden, ami azzal jár, kevés hasznot hajt. Az általam elmondott szavak számotokra szellem és élet.” Jézus előtt teljesen világos volt, hogy az emberek miként készülnek fel a válságban meghozandó bátor döntésekre a vissza-visszatérő jó és rossz helyzetek közötti újbóli választások lassú folyamata révén. Tudta, hogy amint a követői kiállták a végső próbát, akkor már a szokásos elmebéli és szellembeli beállítottságuk szerint fogják meghozni döntéseiket. Választott hírnökeit többszörös csalódások próbája elé állította és gyakori lehetőségeket kínált nekik arra, hogy válasszanak a szellemi próbák kiállásának helyes és helytelen módja között. 154. Az utolsó napok Kapernaumban A zsidó vezetők nyomást gyakoroltak Heródesre, hogy letartóztassa Jézust, de Heródes elküldte őket. A Szanhedrin elrendelte, hogy Palesztinában minden zsinagógát zárjanak be Jézus és követői előtt. A Szanhedrin öt tagja tiltakozásul lemondott. A független gyülekezetek hatáskörének példátlan elvonása szokatlan esemény volt ugyan, egy kivételével mégis minden zsinagóga eleget tett a felhívásnak. Májusban a zsidó vezetők ismét megpróbálták rávenni Heródest Jézus letartóztatására. Heródes nem volt hajlandó rá, de úgy rendelkezett, hogy a Szanhedrin vallási vádak alapján elfogathatja Jézust és tárgyalásra Jeruzsálembe vitetheti. Ezalatt Jézus és az apostolok pihenéssel töltötték az időt; nyilvános tanításra nem került sor ebben az időszakban. A kapernaumi polgárok is összegyűltek, hogy megvitassák a Jézussal kapcsolatos nézeteiket. Néhányan úgy gondolták, hogy Jézus a messiás. Mások ártalmatlan vallási fanatikusnak, az ördöggel cimboráló, veszélyes agitátornak vagy őrültnek tartották. Jézus népszerűsége ekkor volt a mélyponton. Amikor Heródes rendelkezésének híre eljutott Kapernaumba, Jézus már készült a menekülésre. Korán reggel összehívta a tanítványait, hogy elmondhassa intelmeit. Jézus családja is értesült a készülő letartóztatásról és úgy döntöttek, hogy találkozót szerveznek Jézussal és megpróbálják észre téríteni. Jézus földi családjában Rúth volt az egyetlen, aki még mindig hitt a fivére küldetésében. A farizeusok igyekeztek meggyőzni Máriát arról, hogy Jézus megháborodott, s az asszony szeretet és félelem között őrlődött. Jézus öccsei úgy érezték, hogy Jézus megszégyenítette, kínos helyzetbe hozta őket. A család úgy döntött, hogy mialatt József elhallgattatja Rúth-ot, addig Mária, Jakab és Júdás kísérletet tesz arra, hogy lebeszéljék Jézust a terveiről.
143
IV. rész: Jézus élete és tanításai Ahogy a család odaért a Zebedeus házhoz, nem tudtak bejutni a sok embertől. Nem tudták, hogy Jézus ellenségei ekkor már közel járnak, s így a hátsó tornácon várakoztak s üzentek Jézusnak, hogy látni kívánják. Amint Jézus meghallotta, hogy őrá várnak, azt mondta: „Mondjátok meg anyámnak és fivéreimnek, hogy nem kell aggódniuk miattam. Az Atya, aki a világra küldött, nem hagy el engem; és a családomat sem éri semmi baj. Jó bátorságra intsétek őket és vessék bizalmukat az ország Atyjába. De, végül is, ki az én anyám és kik az én fivéreim? Nekem nincsen anyám; nincsenek fivéreim. Nézzétek anyámat és nézzétek fivéreimet! Mert aki megcselekszi az én Atyám akaratát, aki a mennyben van, az az én anyám, öcsém és húgom.” Jézus elmondta a tanítványoknak szánt üzenetét, s arra készült, hogy a kertbe megy, ahol beszélhet a családjával. De épp ekkor egy csapat férfi jelent meg a háznál azzal a hírrel, hogy a Jézus letartóztatására Tibériásból küldött hatósági emberek rövidesen befutnak. Jézus és az apostolok sietve elhagyták a házat a főbejáraton át, hajóra szálltak és áteveztek a Galileaitavon Kheresába. A zsidó hatóságok képviselői rövidesen meg is érkeztek a házhoz, de mivel nem találták Jézust, még egy hétig maradtak Kapernaumban Jézus után kutatva. 155. Menekülés Észak-Galileán át Miután épségben átkeltek a Galileai-tavon, Jézus elküldte a tizenkét vándor hitszónokot Korazinba Péterrel, ő pedig a többi tanítvánnyal Cezárea-Filippibe ment. A Péter által vezetett csoport az evangélium szellemi oldalait igyekezett kifejteni az embereknek, de csak kevés új követőt sikerült megnyerniük. Az apostolok számos magánjellegű találkozót tartottak a helyi hívekkel. Az apostolokat egy kissé ugyan nyomasztotta a tanhirdetésnek ez az új, csöndesebb szakasza, de azért nap mint nap sokat tanultak a Jézussal folytatott beszélgetésekből. Jézus elmondta nekik, hogy az embereknek úgy lehet a legjobban megtanítani, hogy szeressék az Istent, ha előbb megtanulják szeretni az embertársaikat. Jézus úgy tekintett az igaz vallásra, mint az egyén legmagasabb rendű meggyőződéseihez való hűségre. A vallás enyhíti a létezés terhét és bátorságot ad a napi élethez. Két hét elteltével a két csoport újra összegyűlt és a föníciai partok felé vették az irányt, hogy elkerüljék az ellenségeiket. Az egyik déli étkezés során Jézus beszélt nekik a vallásról. Annyira tetszett nekik a mondanivalója, hogy délután meg is kérték, hogy álljanak meg egy időre és Jézus beszéljen még a témáról. Jézus háromféle vallási áhítatot különböztetett meg: a kezdetleges vallás – ez a félelem vallása; a civilizációs vallás – az elfogadott vallási tekintély vallása; és az igaz vallás – a szellem vallása, mely az emberi tapasztalásban mutatkozik meg. Jézus kijelentette, hogy mindaddig lesznek még babonás szertartások, amíg a világ civilizáltabbá nem válik; sokan fogják továbbra is előnyben részesíteni a tekintélyelvi vallásokat a szellemi útkeresés hitbeli kalandjával szemben. A félénk és bátortalan lelkek számára menedék a tekintélyen alapuló vallás, de ettől a menedéktől nem várható izgalmas igazságkeresés, intellektuális felfedezés és személyes vallási tapasztalás. A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent. Jézus megkérdezte tőlük, hogy „Félősek, erőtlenek és nyugalmat keresők vagytok? Féltek attól, hogy az igazság Istenének kezébe tegyétek jövőtöket, akinek pedig a fiai vagytok? Bizalmatlanok vagytok az Atyával szemben, akinek a gyermekei vagytok? Visszatérnétek a hagyományalapú, tekintélyelvű vallás bizonyságát és értelmi megállapodottságát jelentő könnyű útra, vagy felkészültök, hogy elinduljatok velem azon bizonytalan és nyugtalan jövőbe, amelyben a szellem vallásának új igazságait hirdetjük, a mennyországot az emberek szívében?”
144
IV. rész: Jézus élete és tanításai Azt mondta: „Felszólítottalak benneteket, hogy szülessetek újjá, hogy szellemtől szülessetek. Kihívtalak benneteket a tekintély sötétségéből és a hagyomány fásultságából ama felismerés érzékfeletti fényére, hogy a magatokénak tudhatjátok a lehető legnagyobb felfedezési lehetőséget (...) magatokért, magatokban és magatoknak, s hogy mindezt a saját személyes tapasztalásotok tényeként hajtsátok végre.” Jézus elmagyarázta nekik, hogy az Isten nem úgy jár el, hogy megnyilatkozik az egyik nemzedék előtt és aztán elzárkózik egy másik elől. Minden dolog szent azok életében, akiket a szellem vezet, és akik szellemtől születtek, képesek érzékelni Isten szavát formájától, eredetétől függetlenül. Jézus megtanította az apostoloknak, hogy kétféleképpen lehet kimutatni azt, hogy valaki Istent ismerő: az első az, hogy a szellem gyümölcsei megmutatkoznak az illető mindennapi életében; a második pedig az, hogy a hívő képes kockára tenni mindent az Isten megtalálása és az örök élet elérése érdekében. 156. Időzés Tiruszban és Szidonban Jézus és az apostolok két és fél hetet töltöttek Szidonban. Egy nő, Norana, tudomást szerezvén Jézus megérkezéséről, elvitte hozzá a gyógyulásra vágyó gyermekét. Az apostolok elmondták neki, hogy Jézus pihen és ezért nem szabad zavarni, de Norana nem volt hajlandó távozni. Végül Zélóta Simon így támadt neki: „Asszony, te görögül beszélő pogány vagy. Nem helyes, hogy elvárod a Mestertől, hogy fogja a kenyeret, melyet a kegyelt háztartás gyermekeinek szántak, és a kutyák elé vesse azt.” Norana erre így felelt: „Én csak egy kutya vagyok a zsidók szemében, de a Mesteretek nézőpontjából hívő kutya vagyok.” Ahogy ott vitatkoztak, Norana leányára rátört a rángógörcs. Norana e szavakkal igyekezett jobb belátásra bírni Simont: „Ha az ínségünk nem indít meg titeket, akkor megindítja a Mestereteket, akiről azt mondták nekem, hogy minden embert szeret és még a nem-zsidókat is meri gyógyítani, amennyiben azok hisznek. Ti nem vagytok méltók arra, hogy a tanítványai legyetek. Addig nem megyek el, amíg a gyermekem meg nem gyógyult.” Jézus bentről hallotta az egész beszélgetést, de erre kijött és így szólt: „Ó asszony, nagy a te hited, oly nagy, hogy nem tudom megtagadni tőled, amire vágysz; menj békével. Leányod már egészséges.” Jézus arra használta fel az asszony hitét, hogy megmutassa az apostoloknak, hogy még a nemzsidók is szert tehetnek hitre. A tanhirdetők megtanulták a leckét és az elkövetkező néhány hét során sokakat nyertek meg az ország ügyének a pogány népek köréből. A nem-zsidók megértették, hogy nem csak arról van szó, hogy Jézus olyan mint az Isten, hanem arról is, hogy az Isten olyan mint Jézus. Szidonban Jézus főként a szellemi fejlődésről tanított. Kijelentette, hogy vagy tovább kell mennünk az igazságosságban vagy vissza kell fordulnunk a bűn felé; hogy nem szabad pusztán felhagynunk a rosszcselekedetekkel, hanem meg kell tanulnunk tevékenyen jót tenni is. Tiruszban mondta el Jézus az ostoba ácsmesterről szóló példabeszédét, mellyel arra intette az embereket, hogy ne pazaroljanak időt arra, hogy mérik és legyalulják a belül rothadó fát, amit aztán úgyis el kell dobni, mert gerendának alkalmatlan. Óva intette az embereket attól, hogy pusztán erővel elnyomják egyik vágyukat egy másik vágyuk kiszolgálása érdekében; elmondta, hogy szeretettel kell viseltetnünk a magasabb rendű viselkedésformák iránt, mert így szellemi átalakuláson keresztül s nem a halandói vágyak elfojtásán keresztül nyerhetünk szabadulást a kísértéstől. Jézus arra kérte a követőit, hogy szeressék azokat, akiket nem könnyű szeretni, mert a leginkább nekik van szükségük a szeretetre. Tanácsolta azt is, hogy lépjenek ki az élet
145
IV. rész: Jézus élete és tanításai sodrából annak érdekében, hogy az istenimádatban felüdíthessék a lelküket és megújíthassák a szellemüket. Mialatt Jézus távol volt Galileától, a tanításaival szembeni ellenállás mérséklődött. A zsinagógákból való kitiltása visszaütött a rendelkezést kiadókra; az emberek neheztelni kezdtek a farizeusokra és a Szanhedrinre. Még Heródes Antipásznak is megváltozott a hozzáállása. Azt üzente, hogy bár elfogatóparancsot adott ki Jézus ellen Galilea területén, ennek a parancsnak nincs hatálya Pereában. A Mester így szabadon utazhatott a Galileán kívüli területeken, s úgy tervezték, hogy Cezárea-Filippi közelébe fognak eltölteni némi időt. 157. Cezárea-Filippiben Cezárea-Filippibe való elindulásuk előtt Jézus és az apostolok ismét csak a Magadán-ligetben táboroztak le. Hívek, vándor hitszónokok és a női testület tagjai jöttek el Kapernaumból arra a találkozóra, melyen eldöntötték, hogy szerte a Tízvárosban egyesített erővel fogják hirdetni az evangéliumot azt követően, hogy Jézus visszatér Cezárea-Filippiből. Másnap, amikor Jézus és az apostolok megálltak ebédelni, Jézus megkérdezte tőlük, hogy „Mit mondanak az emberek, ki vagyok én?” Az apostolok válaszoltak is, elmondták neki, hogy az emberek szerint ő próféta, rendkívüli ember, olyan, akitől még az ellenségei is tartanak, az ördöggel cimboráló, sőt egyesek szerint maga a feltámadt Keresztelő János. Erre Jézus azt kérdezte, „De mit mondotok ti, hogy ki vagyok én?” Simon Péter talpra ugrott és azt mondta: „Te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia.” A többiek mind helyeseltek, s erre Jézus így felelt: „Ez az Atyám által nyilatkoztatott ki nektek. Eljött az idő, hogy megtudjátok az igazat rólam.” Az apostolok érzékelték, hogy nagy dolog ment végbe ekkor. A következő napon Jézus megint megkérdezte tőlük, hogy hiszik-e, hogy ő az Isten Fia, s ők ismét csak biztosították e meggyőződésükről. Jézus ekkor bízni kezdett az apostolai hitében. Azt mondta: „Ez az Atyám szellemének kinyilatkoztatása a legbenső lelketek számára. (...) [K]i kell jelentenem, hogy erre az alapra fogom építeni a mennyország testvériségét. A szellemi valóság e sziklájára fogom építeni a szellemi társaság élő templomát az Atyám országának örök valóságaiban. Sem a rossz erőknek, sem a bűn seregeinek összessége nem fog felülkerekedni az isteni szellem ezen emberi testvériségén.” Jézus közölte az apostolokkal, hogy felruházza őket az ország társadalmi és gazdasági vetületei feletti hatalommal, a külső ország „kulcsaival”. E mellékesemény eredményeként az apostolok arra az új és fontos felismerésre jutottak, hogy Jézus igazán isteni lényegű. Jézus éveken át azt mondta magáról, hogy ő ez Ember Fia, most viszont már kijelenthette előttük, hogy ő az Isten Fia is, két természet együttesen, egyetlen személyben. Jézus e bejelentéssel kezdte meg a földi létpályájának utolsó szakaszát. Az emberi életének hátralévő részében nyíltan úgy élt, mint az Isten földi megszemélyesülése. Az apostolok feje beleszédült a Jézustól aznap hallott sok új tanításba. Este András egyenként elbeszélgetett az apostolokkal. A Júdással folytatott beszélgetése aggodalommal töltötte el, ezért Jézushoz fordult tanácsért. Jézus azt mondta Andrásnak, hogy ők többet már nem tehetnek Júdásért, és kérte, hogy erről nem beszéljen a többiek előtt. Júdást megdöbbentette Keresztelő János halála, megsértődött a Jézustól kapott rendreutasításokon, csalódott Jézusban, amiért nem volt hajlandó elfogadni a királlyá választást, és kedvét szegte az apostoli vagyon kimerülése, mely az irányukban ellenségessé váló közhangulat eredményeként következett be. A legnagyobb tévedése azonban az volt, hogy amikor Jézus elküldte az apostolokat, hogy ki-ki imádkozzon szellemi vezetésért, Júdás nem imádkozott, hanem elmerült a félelmeiben, a kétségeiben és a bosszúszomjas gondolataiban.
146
IV. rész: Jézus élete és tanításai 158. Az átlényegülés hegye Jézus azért ment el a Hermon-hegyhez, hogy találkozzék Gábriellel és a Melkizedek Atyával. Kilenc apostolt a hegy lábánál hagytak, Péter, Jakab és János pedig Jézussal tartott fel, a hegyre. A hegyoldalban Jézus elvált a három férfitól, arra kérve őket, hogy várakozzanak, mialatt ő az Atya hírnökeivel találkozik. Jézus először egy három órán át tartó beszélgetést folytatott a világegyetemi személyekkel. Gábriel az Örökkévaló Anya-Fiú részéről arról tájékoztatta Jézust, hogy az alászállását teljesítettnek minősítették. A Melkizedek Atya a Végtelen Szellem megelégedettségét tolmácsolta. Jézust örömmel töltötték el ezek a nyilatkozatok, de megjegyezte azt is, hogy az Atya Isten még nem jelezte, hogy a munkája véget ért volna. Amikor visszament a három apostolhoz, elmondta nekik azon döntését, hogy végigjárja a halandói létpályáját. Vacsora után Péter, Jakab és János elaludt a tűz mellett. Egy sercegő hangra ébredtek, és ámulva látták, hogy Jézus két lénnyel beszélget. Jézus, Gábriel és a Melkizedek Atya alakját mennyei fény övezte, és az apostolok előtt ismeretlen nyelven beszélgettek. A három apostolt megijesztették a látottak, de amint a jelenség eloszlott, olyan izgatottak lettek az átélt élményektől, hogy végleg ott akartak maradni a hegyen. Amint előadták a javaslatukat Jézusnak, egy felhő jelent meg fölöttük és egy hang szólalt meg: „Ez az én szeretett fiam; figyeljetek rá.” Jézus arra kérte őket, hogy senkinek ne szóljanak a látottakról addig, amíg a holtából fel nem támadt. Társai megdöbbentek a szavain. Ezalatt lent, az alaptáborban a kilenc apostol szokás szerint arról beszélgetett, hogy melyikük kap becsesebb helyet a közelgő országban. Ahogy egymás között erről vitáztak, egy férfi, egy bizonyos sáfedi Jakab hozta elébük a fiát, hogy Jézus meggyógyítsa. Simon és Júdás azt mondta Jakabnak, hogy nem szükséges megvárni Jézust; most már náluk az ország kulcsai, így maguk is meggyógyíthatják a fiút. Simon a fiú fejére tette a kezét és megpróbálkozott a gyógyítással, de csődöt mondott. A közönség gúnyolódott is rajta. Ekkor András tett egy próbát, de neki sem sikerült a gyógyítás. András végül arra kérte Jakabot, hogy várja meg Jézus visszatérését. Másnap, röviddel a reggeli étkezés előtt érkezett vissza Jézus, Péter, Jakab és János az apostolok táborához. Az aggódó apa Jézus elé térdelt s elsorolta a fiú tüneteit és beszámolt az apostolok kudarcáról is. Jakab a fia gyógyulásáért könyörgött. Jézus azt mondat neki, hogy ne kérdőjelezze meg az Isten szeretetét, hanem inkább higgyen őszintén abban, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Jakab erre így felelt: „Uram, én hiszek. Kérlek, segíts a hitetlenségemen!” És Jézus meggyógyította a fiút. Aznap este az apostolok arra kérték Jézust, hogy tárja fel a fiú meggyógyítására tett kísérletük kudarcának okát. Jézus elmondta nekik, hogy ahelyett, hogy az Atya akarata teljesebb megismeréséért imádkoztak volna, inkább azzal foglalkoztak, hogy milyen becses helyet kaphatnának az anyagi országban. Még mindig egy olyan országról álmodoznak, amely nem létezik, és még mindig nem hajlandók elfogadni azt, hogy a mennyország nem e világi. Jézus azt mondta nekik: „A szellemi nagyság isteni hasonlatosságú, megértő szeretetben áll fenn, és nem a sajátlényeg felmagasztalását szolgáló anyagi hatalom gyakorlásának élvezetében. Amivel ti próbálkoztatok, s amiben oly tökéletes kudarcot vallottatok, az a célját illetően nem volt tiszta. Szándékotok nem volt isteni. Eszményképetek nem volt szellemi. Törekvésetek nem volt önzetlen. Eljárásotok alapja nem a szeretet volt, és az elérendő célotok nem a mennyei Atya akarata volt.” Jézus közölte velük, hogy rövidesen megkezdődik a földi küldetésének utolsó szakasza. Az apostolokat megijesztette mindaz, amit Jézus a haláláról és feltámadásáról mondott. Egyenesen megmondta, hogy sok gyötrelmet fog elszenvedni a jeruzsálemi papoktól, és hogy meg is ölik őt, de aztán feltámad. Péter ekkor talpra szökkent és kijelentette, hogy ezek a dolgok sohasem fognak megtörténni. Jézus megfeddte őt ezért, mondván: „Amikor így beszélsz, nem az én oldalamon állsz, hanem 147
IV. rész: Jézus élete és tanításai az ellenségem oldalán. Így a szeretetedből olyan akadályt gördítesz elébem, amely gátolni akar az Atya akaratának megcselekedésében.” A Mester így folytatta: „Ha valaki követni akar engem, vegye semmibe magát, vállalja a mindennapi felelősségeit, és kövessen. Mert aki önzőn meg akarja menteni az életét, elveszíti, de aki elveszíti értem és az örömhírért, az megmenti életét. Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot és elveszíti a saját lelkét? Mit adhat cserébe az ember az örökkévaló életért?” Az apostolokat megrendítette a feddés. Szörnyűnek találtak Jézus szenvedésének és halálának gondolatát, s Jézus kérése is komolyan elgondolkodtatta őket. Jézus és a tizenkettek gyalogszerrel indultak tovább Kapernaum irányában, a Magadán-liget felé. 159. A tízvárosi vándorút Amikor Jézus és az apostolok a Magadán-ligethez értek, már várta őket a vándor hitszónokok százfős csoportja, akik készen álltak a négyhetes tízvárosi vándorút megkezdésére. Mindegyik apostol a tanhirdetők egy kisebb csoportjával dolgozott a városokban és a falvakban, s eközben Jézus és a női testület a különböző csoportok között ingázott. E vándorút alkalmával több száz hívő csatlakozott az országhoz, az apostolok pedig értékes tapasztalatokat szereztek a tan oly módon való hirdetésében, hogy Jézus nem volt mindennap mellettük. Ezen a tanhirdető vándorúton jelentette ki Jézus, hogy nagyobb örömet okoz a mennyben egyetlen bűnbánó lélek, mint kilencvenkilenc olyan személy, akinek nincs mit megbánnia. Arra tanította a híveit, hogy ne csak hétszer bocsássanak meg a testvéreiknek, amint azt az írás tanítja, hanem akár hetvenhétszer is. Arra intvén a követőit, hogy az evangéliumban hívők közül nem vonhatnak mindenkit az irányításuk alá, a Mester azt mondta: „Örvendezz[etek], hogy tanításunk már elkezdett megmutatkozni a személyes befolyásunkon kívül is.” Nyilvánvalóvá tette azt is, hogy az Atya nem korlátozza az igazság kinyilatkoztatását sem valamely nemzedék, sem valamely nép előtt. Jézus vette az ismert írások legjavát és beleszőtte az ő új evangéliumának tanításaiba. Az ő vallása a határozott cselekvés szellemét mozgósítja. Jézus azt tanította, hogy az embernek nem csak hinnie kell abban, amit az evangélium mond, hanem tevékenyen meg is kell cselekednie azt, amit az evangélium igényel. A Mester tanítása a másik orcánk odatartásáról nem az, hogy az ember visszahúzódón vesse alá magát megaláztatásoknak, hanem az, hogy a követői határozottan ragadják meg annak lehetőségét, hogy legyőzhessék a rosszat a jóval. Hangsúlyozta, hogy a jóság mindig erősebb a rossznál. Jézus három lehetséges módját írta le a rossz kezelésének: 1. Rosszal viszonozni a rosszat: a pozitív, de helytelen módszer 2. Elszenvedni a rosszat panasz nélkül: a negatív módszer 3. Jóval viszonozni a rosszat: a pozitív és helyes módszer Jézus azt mondta: „Az evangéliumban való hit nem akadályozza meg, hogy valaki bajba kerüljön, azonban biztosítani fogja azt, hogy ne féljetek, amikor a baj elér benneteket. Ha mertek hinni bennem és teljes szívvel vállaljátok, hogy követtek, akkor így cselekedve a bajhoz vezető útra bizonyosan ráléptek. Nem ígérem, hogy távol tartalak benneteket a szenvedés vizeitől, de azt megígérem, hogy veletek együtt kelek át rajtuk.” 160. Alexandriai Rodan; 161. További viták Rodannal Az apostolok többsége egyheti pihenőt vett ki és meglátogatták a családjukat és a barátaikat, Nátániel és Tamás azonban Magadánban maradt és vitát folytattak egy görög bölcselővel,
148
IV. rész: Jézus élete és tanításai Rodannal. Rodan tíz részből álló előadássorozatot tartott Nátánielnek, Tamásnak és mintegy kéttucat hívőnek. Rodan elfogadta az evangéliumot és azon volt, hogy összhangba hozza a maga bölcseletét Jézus tanításaival. Úgy gondolta, hogy Jézus vallása azért magasabb rendű minden korábbi felfogásnál, mert szerepel benne az a kijelentés, hogy az értékek isteni forrását, a világegyetem örök középpontját személyesen is elérheti minden olyan halandó, aki Isten megtalálására indul. Rodan ilyen kérdéseket tett fel: „De vajon hajlandók vagyunk-e megfizetni a mennyországba való eme belépés árát? Hajlandók vagyunk-e újjászületni? Újjá alakítottá lenni? Hajlandók vagyunk-e alávetni magunkat a sajátlényeg leépítése és a lélek helyreállítása e szörnyűséges és megpróbáltatást jelentő folyamatának?” Rodan figyelembe vette a Mester azon kijelentését, hogy aki meg akarja menteni az életét, annak el kell veszítenie azt. Az egyetlen dolog, melyben Rodan és Jézus apostolai nem értettek egyet, az Isten személyiségének kérdése volt. Rodan úgy gondolta, hogy a mennyei Atya nem lehet olyan személy, mint amilyennek az ember a személyiséget elképzeli. E nézetkülönbség annyira zavarta Tamást és Nátánielt, hogy még Jézust is megkérdezték, de a Mester nem volt hajlandó bekapcsolódni a vitába. Rodan úgy tartotta, hogy személyiség csakis az egyenlő lények teljes körű és kölcsönös közléscseréjének vonatkozásában létezhet. Azt képviselte, hogy mivel Isten a Teremtője minden más lénynek, ebből következik, hogy a világegyetemben nincs senki, aki vele egyenlő lenne, és nincs senki, akivel egyenlőként tudna érintkezni. Tamás igyekezett meggyőzni Rodant, hogy az Isten személy, de Rodan két nap múltán is csak annyit volt hajlandó elfogadni, hogy Tamás tudja bizonyítani az Isten valóságát, de a személy voltát nem. Ekkor Tamás feladta a Rodan meggyőzésére irányuló kísérleteit, és most Nátánielen volt a sor. Nátániel úgy érvelt, hogy mivel az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem egyenlő Istennel, ezért még Rodan meghatározása szerint is lehetséges, hogy Isten személy. Rodan el is fogadta ennek lehetőségét. Ez után Nátániel azt hozta fel, hogy mivel Jézus egyenlő az Istennel, és lévén, hogy Jézus képes emberekkel kapcsolatot teremteni, mindez bizonyítja, hogy Isten és ember képes kapcsolatba lépni egymással. Továbbá, mivel Jézus és az Atya egy, ezért Jézus személye bizonyítja az Isten személyének létét. Végső érve pedig az volt, hogy az Istennek személyiségnek kell lennie, mert ő a Teremtője minden személyiségnek és ő a beteljesülése minden személynek. Ezek után Rodan el is fogadta, hogy az Isten személy. A három férfi még további két napot töltött Jézus isteni természetének megvitatásával. Az apostolok kifejtették Rodan előtt a Mesterük isteni mivoltának elfogadását megalapozó érveiket: Jézus azt mondta, hogy ő isteni. Ő sohasem követ el hibát; következetesen bűntelen. Betegségeket gyógyít, és elismerte, hogy bűnöket bocsát meg. Láthatólag ismeri az emberek gondolatait. Láthatólag előre tudomása van a dolgokról, még a saját haláláról is. Tudja, hogy mi történik ott, ahol ő maga személyesen nincs is jelen. Egy isteni tanító tekintélyével beszél. Keresztelő János az Isten Fiáként utalt rá. Jézus úgy beszélt Istenről mint egy mindig jelenlévő társról. Láthatólag közvetlenül kapcsolatba tud lépni Istennel.
149
IV. rész: Jézus élete és tanításai 162. A sátoros ünnepen Kr.u. 29. októberében Jézus és az apostolok Jeruzsálemben, illetőleg annak környékén tartózkodtak. E hónap során Jézus az idejének java részét Betániában és Betlehemben az apostolokkal, illetőleg Abner csoportjával töltötte. Abner volt a vezetője Keresztelő János egykori követőinek. Jézus apostolai sokszor kérték a Mestert, hogy hirdesse az evangéliumot Jeruzsálemben, mely kérésekre mindig azt felelte, hogy még nincs itt az ideje. Most, hogy a Szanhedrin üldözte Jézust, az apostolok azt kérték Jézustól, hogy ne menjen Jeruzsálembe. Jézus erre úgy válaszolt nekik, hogy „De már itt van az ideje.” Spanyolországtól Indiáig az egész világból érkeztek emberek a sátoros ünnepre Jeruzsálembe. Jézus merészen bement a városba több alkalommal is és nyilvánosan tanított a templomban. Jézus nyilvános megjelenése ezen az ünnepen zavarba ejtette mind a követőit, mind az ellenségeit. Abner és társai sokat tettek annak érdekében, hogy kedvező közhangulatot teremtsenek a jézusi evangélium iránt, s emiatt az ellenségei nem mertek nyíltan szembeszállni vele. A Szanhedrin némely tagja hitt Jézusban, mások pedig ellenezték a letartóztatását addig, amíg ennyi ember tartózkodik a városban. A Szanhedrin körében arra is gondoltak, hogy Jézus azért jelenhetett meg nyíltan a közvetlen közelükben, mert valamiféle védelmi ígéretet kapott a rómaiaktól. Ezért aztán a Mestert nem háborgatták a tanításban. A Jézust hallgató emberek körében különféle vélemények alakultak ki róla: ő a Messiás, jó ember, próféta, minden lében kanál, őrült. Még az ellenségei is ámultak a tanításain. Egy férfi azt kérdezte tőle, hogy honnan ered ez az alapos tudása, amikor nem is tanult a rabbiknál. Jézus azt felelte, hogy a tanítása nem a sajátja, hanem az Istené. A hallgatóság egyik tagja megkérdezte Jézustól, hogy a vezetők miért akarják a halálát. Jézus így felelt neki: „A vezetőitek azért akarnak elpusztítani, mert neheztelnek az országról szóló jó hírekkel kapcsolatos tanításom miatt, azon örömhír miatt, mely megszabadítja az embereket a szertartások alakias vallásának terhes hagyományaitól, melyeket e tanítók mindenáron fenn akarnak tartani. (...) [J]ól tudják, hogy ha őszintén hiszitek és el meritek fogadni a tanításomat, akkor az ő hagyományos vallási rendszerük megbukik, örökre megsemmisül.” A Szanhedrin Ébert, az egyik hivatalos személyt küldte ki Jézus elfogására. Ahogy Éber Jézus közelébe ért, Jézus így szólt hozzá: „Tudom, hogy azért küldtek, hogy elfogj, de meg kell értened, hogy semmi sem történhet az Ember Fiával, amíg el nem jön az ideje.” Jézus tovább beszélt az Atya szeretetéről. Kijelentette, hogy azért jött, hogy mindenkinek örök élete lehessen. Amikor a beszédét befejezte, Éber már nem volt hajlandó letartóztatni; a tisztviselő visszament a Szanhedrinhez és jelentette a feletteseinek, hogy Jézus szavaiban irgalmat és reményt, bátorítást és vigasztalást találhatnak a csüggedők. Nem értette, hogy mi rossz lehet a tanításaiban, még ha Jézus nem is a Messiás. Az ezt követően kialakult zavarodottság miatt a Szanhedrin ülése feloszlott. Egy férfi, akit Jézus még gyermekkorából ismert, összejátszott a Szanhedrin ügynökeivel Jézus kelepcébe csalása érdekében. Ennek a férfinak volt egy Hildana nevű felesége, akit kurválkodásra kényszerített. A férj aztán beárulta a feleségét a Szanhedrin embereinél, hogy ezzel csapdahelyzetet teremtsenek Jézusnak. A Szanhedrin ügynökei ezzel az ürüggyel hozták Hildanát Jézus elé: „Mester, e nőt házasságtörésen érték – rajtakapták. Mózes törvénye megparancsolja, hogy az ilyen asszonyt meg kell kövezni. Mit mondasz, mi legyen vele?” Ha Jézus tartja Mózes törvényét, akkor meggyűlik a baja a római vezetőkkel. Ha megtiltja a megkövezést, akkor a Szanhedrin előtt megvádolható azzal, hogy a zsidó törvény fölébe helyezi magát. Ha hallgat, akkor gyávasággal vádolható.
150
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jézus végignézett az összegyűlteken és észrevette a férjet. Oda is ment hozzá, majd néhány szót írt előtte a homokba. A férfi elolvasta a szavakat és sietve elhagyta a helyszínt. Ezután a Mester a Szanhedrin ügynökeihez ment oda és ismét írt valamit a homokba előttük. Az ügynökök egymás után ugyancsak elszéledtek. Végül Jézus ahhoz a férfihoz is odament, akivel Hildanát tetten értek és előtte is írt néhány szót a homokba, mire ez a férfi is távozott. Jézus erre azt kérdezte Hildanától: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Nem maradt senki, aki megkövezzen?” Hildana azt felelte, „Senki, Uram.” Erre Jézus azt mondta: „Ismerem a dolgaidat; én sem ítéllek el téged. Menj békével.” És Hildana később csatlakozott az ország tanítványaihoz. Keresztelő János egykori tanítványaira nagy hatással volt Jézus bátor fellépése a sátoros ünnep alkalmával tartott nyilvános tanhirdetéseken, és az a megértő és rokonszenvező hozzáállás is, melyet irántuk tanúsított Betlehemben. Ez idő alatt Abner és Jézus elrendezte a két csoport ügyeit. November elején Abner és csoportja csatlakozott Jézushoz, és egészen a keresztre feszítésig együtt dolgoztak az apostolokkal. 163. A hetvenek felavatása Magadánban Jézus visszatért Magadánba, ahol találkozott Abnerrel és tanítványaival, a női testülettel, a vándor hitszónokok testületével és mintegy százötven egyéb tanítvánnyal Palesztina különböző részeiből. Az egész csoport alapos felkészítése itt kezdődött el. Reggelente Jézus beszélt a híveknek. Péter a hallgatóság előtti beszédmódokat oktatta, Nátániel a tanítási módszerekről beszélt, Tamás pedig azt magyarázta el nekik, hogy miként válaszoljanak a kérdésekre. A hetvenek kiválasztásáról az Andrásból, Abnerből és a vándor hitszónokok testületének vezetőjéből álló bizottság döntött. Ha ők hárman nem tudtak egyhangú döntést hozni, akkor a jelentkező személy ügyét Jézus elé vitték. Az egyik ilyen tanítvány, akit Jézus elé vittek, azt kérte Jézustól, hogy a szolgálatba lépés előtt még hazatérhessen megvárni az apja közelgő halálát és miután eltemette, visszajöhessen. Jézus azt felelte erre, hogy az ember lehet hűséges tanítvány s közben segédkezhet a szeretteinek, de ha azt szeretné, hogy felavassák, akkor másokra kell hagynia a holtak eltemetését. Egy másik tanítvány azért akart előbb hazamenni, hogy megvigasztalhassa a családját. Neki azt mondta Jézus, hogy választania kell a két dolog között. Egy jómódú ifjú, Matadormusz, aki egykor tagja volt a Szanhedrinnek, azzal a kéréssel fordult Jézushoz, hogy engedélyt kapjon az újonnan felavatott hírnökök sorába lépni. Jézus azt mondta, hogy hajlandó elfogadni Matadormuszt, ha cserébe ő hajlandó megfizetni az árát. Matadormusz így felelt: „Mester, megteszek bármit, ha megengeded, hogy kövesselek.” Jézus erre azt mondta neki, hogy adja el mindenét és a javait adományozza a szegényeknek. Matadormusz abban a hitben nőtt fel, hogy a vagyon az Isten kegyének a jele. Jézus tudta, hogy az ifjúból addig nem lehet felavatott tanító, amíg meg nem szabadul a vagyon imádatától. Jézus látta azt is, hogy Matadormuszból a csoport vezetője válhatna, de amíg meg nem szabadult a vagyonától, addig a többiek, akik valóban feladták mindenüket, nem fogadnák el őt vezetőjüknek. Matadormusz azonban nem tudta megtenni ezt a dolgot. Jézust elszomorította, hogy Matadormusz nem a felavatást választotta, mert igen kedvelte az ifjút. Később aztán Matadormusz eleget tett Jézus kérésének és ő lett a jeruzsálemi egyház kincstárnoka. De a késlekedése miatt elmulasztotta annak esélyét, hogy a Mesterrel tarthasson annak a földi létben még hátralévő néhány hónapnyi ideje alatt. Később Péter azt a kérdést tette fel, hogy „Vajon megköveteljük-e a téged követni akaróktól, hogy adják fel minden világi javaikat?” Jézus úgy felelt, hogy ez csak azok esetében szükséges, akik apostollá akarnak válni. „Bármely dolog vagy személy áll közétek és az ország
151
IV. rész: Jézus élete és tanításai igazságainak szeretete közé, azt fel kell adni. Ha a vagyon nem tör be a lélek területeire, akkor annak nincsenek következményei azok szellemi életében, akik be akarnak lépni az országba.” A kéthetes felkészülési időszak végén Jézus felavatta az evangélium hetven új tanítóját. A felavatás keretében Jézus a következő útmutatásokat adta nekik: Az evangéliumot a nem-zsidóknak éppúgy hirdetni kell, mint a zsidóknak. Tartózkodjanak a csodavárástól. Szellemi testvériséget hirdessenek, ne világi királyságot. A megfelelő szállásul választott házban maradjanak végig az adott településen való ottlétük során. Mondják el a híveknek, hogy eljött az ideje a jeruzsálemi vallási vezetőkkel való kenyértörésnek. Hirdessék, hogy az embernek a legfőbb kötelessége teljes odaadással szeretni az Istent, és hogy az ember úgy szeresse a szomszédját, mint saját magát. Péter is szólt az új tanítókhoz, s arra kérte őket, hogy: Imádkozzanak több munkásért az ország számára. Számítsanak ellenségességre és üldöztetésre. Bízzanak az Atyában, s ő gondoskodni fog élelemről és szállásról. Lelkesedéssel végezzék a munkájukat és ne hagyják, hogy bármi elterelje a figyelmüket. Mindenki iránt kedvességet és udvariasságot tanúsítsanak. Segédkezzenek a lelki és a testi betegségekben szenvedőknek. A felavatási szertartás után Abner kijelölte őket a hat hetes galileai, szamariai és júdeai küldetésre. A hetvenek párosával indultak útnak. Jézus és az apostolok december elején bontottak tábort és indultak el a pereai szálláshelyre. Miután elvonultak, Zebedeus Dávid karcsúsított a hírvivői szolgálaton. Tábort szervezett az apostoli szállás közelében, ahol el lehetett helyezni a római birodalom minden részéből naponta érkező zarándokokat. Egy hét leforgása alatt Dávid tábora alkalmassá vált ezerötszáz látogató befogadására. December 30-án a hetven hírvivő a pellai találkozóhelyen gyülekezett és beszámoltak a hat hét során szerzett tapasztalataikról. Jézus örült, hogy az emberek most már az ő személyes jelenléte nélkül is képesek hirdetni az evangéliumot. A Mester ezt mondta a hetveneknek: „Nektek és mindazoknak, akik a nyomotokban járnak majd az idők során, hadd mondom el: én mindig itt állok a közelben, és hívószavam most és mindig az, hogy »Gyertek hozzám mindnyájan, akik dolgoztok és akik nehéz terhet hordoztok, és én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert én igaz és hűséges vagyok, és szellemi nyugalmat találtok a lelketeknek.«” A három hónapos pereai küldetésre, a Mester utolsó küldetésére való felkészülés elkezdődött. Jézusnak most már nem kellett utaznia ahhoz, hogy taníthassa az embereket; az emberek egyre nagyobb számban jöttek el hozzá. Ő és az apostolok a pereai küldetés során az idejük nagy részét a táborban töltötték és tanították az embereket, a hetvenek és a női testület pedig kétfős csoportokban a városokat járta.
152
IV. rész: Jézus élete és tanításai 164. A templomszentelés ünnepén Kr.u. 29 decemberében Jézus egy újabb esélyt kívánt adni a jeruzsálemi vezetőknek arra, hogy elfogadják az evangéliumot, ezért Nátániellel és Tamással elment Jeruzsálembe a templomszentelés ünnepére. Útjuk során éjszakára megálltak Jerikóban. Ahogy a helyiekkel beszélgettek, egy törvénytudó ember kérdezgetni kezdte Jézust, mert szerette volna kelepcébe csalni vagy zavarba hozni. „Mester, szeretném, ha megmondanád, hogy kicsoda az én szomszédom?” A zsidók általában nem vették emberszámba a nem-zsidókat, és a zsidó törvény úgy határozta meg az ember szomszédját, mint „az ember népének gyermekeit”. Jézus ismerte a törvénytudó ember valós szándékát, ezért egy történet elmesélésével válaszolt. Egy utazót útonállók támadtak meg, kirabolták, megverték és félholtan otthagyták az útszélen. Rövidesen egy pap ért a helyszínre, de amikor meglátta a szerencsétlenül járt utazót, áttért a másik oldalra és továbbment. Egy lévi ember is hasonlóképpen ment el mellette. Később aztán egy szamaritánus talált rá az utazóra. Megszánta, s bekötözte a sebeit és elvitte egy fogadóba, ahol gondoskodott róla. A történet végén Jézus megkérdezte a törvénytudót: „E három közül ki volt a szomszédja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmat mutatott irányában.” Erre Jézus azt felelte neki, hogy „Tégy te is hasonlóképp.” Azzal, hogy Jézus a kérdezőt a saját maga által feltett kérdés megválaszolására bírta, egyúttal tanulságos történetet mondott el a hallgatóságnak, elítélte a zsidóknak a szamaritánusokkal szembeni magatartását és elkerülte a törvénytudó ember által felállított kelepcét. Jeruzsálemben a Mester tanult emberek csoportjával találkozott Nikodémusz házában, akik közül többen is a Szanhedrin egykori vagy akkori tagjai voltak. A tanult férfiak figyelmesen hallgatták Jézus tanításait és felajánlották segítségüket a Szanhedrin többi tagjának esetleges megnyeréséhez. Jézus azon nem kívánt élni a felajánlott lehetőséggel, mert e kérdésben az Atya útmutatását szándékozott követni. Másnap reggel, a szombat napján Jézus és a két apostol a templom mellett összetalálkozott egy ismert vak koldussal, Jósiással. Jézus úgy döntött, hogy nyílt kihívást intéz a Szanhedrin felé azzal, hogy helyreállítja Jósiás látását. A földre köpött, a nyálat agyaggal keverte, s a masszát Jósiás szemeire helyezte. Jézus azt mondta Jósiásnak, hogy meggyógyulnak a szemei, mihelyst lemossa róluk az agyagot Siloám tavában. Jósiás úgy is tett, ahogy mondták neki, és miután visszanyerte a látását, visszatért szokott helyére a templomhoz és mindenkinek híresztelni kezdte a vele történteket. Jósiás beszéde nyomán élénk érdeklődés támadt az emberek körében. A Szanhedrin összeült, bár ezzel nyíltan megszegték a szombat törvényét, mely tiltotta ülés tartását ezen a napon, és Jósiást kikérdezés céljából maga elé idézte. Jósiás vallomásának meghallgatása után a vezetők arról kezdtek vitázni, hogy e tett vajon Istentől vagy az ördögtől való. A kérdés erősen megosztotta a testületet. A Szanhedrin elküldetett Jósiás szüleiért és őket is kikérdezték, majd folytatták Jósiás kihallgatását. A szüntelen kérdezgetés hatására Jósiás némileg kijött a béketűrésből és visszakérdezett: „Elmondtam már nektek, hogy miként történt az egész, és ha nem hiszitek el a vallomásomat, akkor miért hallgattok meg újra? Esetleg ti is az ő tanítványaivá akartok válni?” A Szanhedrin ülésén felborult a rend, s ekkor hangzott el Jósiás szájából az, hogy „Nézzetek hát meg engem, ti mind, és lássátok, hogy mi történt ma Jeruzsálemben! Azt mondom nektek, hogy ha ez az ember nem Istentől való, akkor nem tehette volna meg ezt.” Mialatt az ülés tartott, Jézus a közelben tanította az embereket, de a Szanhedrin félt maga elé idéztetni őt. Az oly buzgón keresett alkalmat Jézus most önként felkínálta nekik, ők azonban féltek akárcsak tanúként is berendelni. Később, amikor Jézus tovább folytatta a tanítást, némely zsidó vezető próbálkozott kelepcét állítani neki. Az egyikük azt kérdezte, hogy „Ha te vagy a Messiás, akkor miért nem mondod meg nekünk egyenesen?”
153
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jézus erre ezt felelte: „Én már sokszor beszéltem nektek magamról és az Atyámról, de nem vagytok hajlandók hinni nekem. (...) Az igazság tanítója csak azok számára vonzó, akik vágynak az igazságra és akik szomjazzák az igazságosságot. A bárányaim hallgatnak szavamra és én ismerem őket és ők követnek engem. És örökkévaló életet adok mindazoknak, akik követik a tanításomat; nem vesznek el soha, és nem ragadja ki őket a kezemből senki. (...) Az Atya és én egy vagyunk.” Az e szavakat hallók közül többen szerették volna megkövezni Jézust mindezért, de ő végül sértetlenül hagyta el a templomot. Jézus később értesült arról, hogy Jósiást kiátkozták a zsinagógából, ezért meghívta, hogy tartson velük a pellai táborba. Jósiás megérdemelten részesült a Mester által tett csoda jótékony hatásából, mert belőle egy életre az országról szóló evangélium tanhirdetője vált. 165. A pereai küldetés kezdete Kr.u. 30 januárjában Abner kiküldte a vándor hitszónokok teljes csoportját Perea városaiba és falvaiba. E régió lakosai, melyek között egyenlő számban voltak zsidók és nem-zsidók, minden más régió lakosságánál kedvezőbben fogadták a Mester tanításait. A pereai küldetés három hónapon át tartott. Jézus idejének egy részében az embereket tanította Pellában, más részében pedig az utazó tanhirdetőknek segített. A templomszentelés ünnepe után több mint háromszáz farizeus és egyéb, Jeruzsálemből való ember követte Jézust egészen Pelláig. Nem sokkal a megérkezésük után Jézus beszédet intézett az összegyűltekhez, s elmondta, hogy tudja, hogy a jelenlévők között vannak olyanok, akik meghalnának érte s vannak olyanok is, akik a halálát akarják. Jézus előadott egy példázatot, melyben úgy írta le magát, mint igaz pásztort, aki vész idején összetereli a nyáját és aki, ha kell, hajlandó életét is adni a rábízott nyájért. Nyíltan megmondta, hogy nincs senki, aki elvehetné az ő életét: „Megvan a jogom és a hatalmam, hogy odaadjam életemet, és megvan ugyanazon hatalmam és jogom azt újra felvenni. Ti nem érthetitek ezt, de ilyen hatáskört kaptam az Atyámtól még mielőtt e világ meglett.” A szavain elképedt emberek, a barátai éppúgy, mint az ellenségei, vitázni kezdtek az elhangzottakról. Másnap a jeruzsálemi farizeusok fele hitet tett Jézus mellett. Január vége felé beszélt Jézus a bizodalomról és a szellemi felkészültségről. Arra intette a követőit, hogy ne rettenjenek meg a vallási ellenfeleiktől, mert nekik legfeljebb a test elpusztítására van hatalmuk. Az apostolokat arra oktatta, hogy ne rágódjanak létfenntartási kérdéseken: „Aggodalmában melyiktek tudja egy tenyérnyivel is megnövelni a termetét vagy egy nappal is meghosszabbítani az életét? Lévén, hogy e dolgok nem a ti kezetekben vannak, miért engedtek hát teret bármely ilyen problémával kapcsolatos aggodalmas gondolatotoknak? (...) A nagyobb dolgokra törekedjetek, és ráleltek a kisebbekre azokban; kérjétek a mennyeit, és a földit is megkapjátok vele. Az árnyék bizton követi az anyagot.” Jézus arra is kérte a követőit, hogy ne aggódjanak, hogy mit fognak majd válaszolni az ellenségeik kérdéseire: „(...) mert a bennetek lakozó szellem bizonyosan sugalmaz nektek abban az adott órában, hogy mit mondjatok az országról szóló örömhír tiszteletére.” Egy fiatalember odament Jézushoz és az örökölt vagyonához való hozzájutásban kérte a segítségét, mert az örökség ráeső részét a fivére magánál tartotta. Jézus azt felelte neki, hogy az anyagi javak öröklése kapcsán megmutatkozó mohósága miatt elszalasztja az alkalmat a mennyei örökségének megismerésére. Azt tanácsolta neki, hogy panaszával forduljon a megfelelő hatóságokhoz, végül pedig e szavakkal bocsátotta útjára: „Fiam, mi hasznod abból, ha megnyered az egész világot és elveszíted a saját lelkedet?” 166. Az utolsó látogatás Észak-Pereában Egy Nátániel nevezetű jómódú farizeus meghívta Jézust, hogy egy csoport farizeus társaságában tartandó reggeli lakomán díszvendégként vegyen részt. A meghívottak közül 154
IV. rész: Jézus élete és tanításai sokan ismerték Jézus tanításait, így nem is csodálkoztak azon, hogy Jézus úgy ült asztalhoz, hogy előtte nem mosott kezet szertartás szerint, azonban Nátániel és az egyik ellenséges érzületű farizeus összesúgott emiatt. Jézus e szavakkal dorgálta meg őket: „Mily gondosan tisztogatjátok a poharakat és a tálakat, miközben a szellemi-étel edényeitek mocskosak és szennyezettek! Nagyon ügyeltek arra, hogy jámbor és szent külsővel jelenjetek meg az emberek előtt, de a lelketek mélye csupa képmutatás, mohóság, zsarolás és mindenféle szellemi gonoszság.” Jézus még hosszasan ecsetelte a farizeusok némely hibáját, majd otthagyta őket. Az őt e napon meghallgató farizeusok közül többen is a híveivé lettek, de a többségük továbbra is elutasította Jézust. Másnap Jézus elmagyarázta az apostoloknak, hogy a nem-zsidók és a kevésbé ortodox vallási nézeteket képviselő zsidók fogékonyabbak az evangélium elfogadására, mint az óhitű zsidók. Felhívta a figyelmüket arra, hogy milyen készségesen fogadták üzenetüket a galileaiak és a szamariabeliek. Épp ekkortájt találkoztak az apostolok egy csoport leprással, akik között kilenc zsidó és egy szamaritánus volt. Amikor a leprások meglátták a közeledő Jézust, irgalomért és gyógyulásért folyamodtak hozzá. Zélóta Simon azt szerette volna, ha Jézus nem áll meg a leprásoknál, hanem folytatja útját, azonban a Mester megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy a tanítását jobban megértesse az apostolokkal. Jézus azt mondta a leprásoknak, hogy meggyógyulnak, ha felkerekednek és a papok elé járulnak. Ők el is indultak, ahogy Jézus meghagyta nekik, s ahogy haladtak útjukon, meggyógyultak. Amikor a szamariabeli férfi észrevette magán a gyógyulás jeleit, visszament Jézushoz, térdre borult előtte és köszönetet mondott neki, a társai viszont ezalatt is folytatták útjukat. Jézus meg is jegyezte: „Látjátok miként van az, hogy a ház gyermekei, még ha engedetlenek is Atyjuk akaratával szemben, természetesnek veszik az áldásokat. (...) de az idegenek, amikor ajándékot kapnak a ház urától, elcsodálkoznak és kötelességüknek érzik, hogy köszönetet mondjanak azokért a jó dolgokért, melyeket kaptak.” Egy nap azt kérdezte Jézustól egy hívő farizeus: „Uram, sokan lesznek vagy kevesen, akik igazán üdvözülnek?” A zsidóknak azt tanították, hogy csak a zsidók léphetnek majd be a mennyországba, és hogy az örökkévaló élethez vezető út egyenes és keskeny. Jézus így felelt: „[K]ijelentem, hogy az üdvözülés elsősorban a személyes döntéseteken múlik. Még ha az élet útjához vezető kapu szűk is, azért elég tágas ahhoz, hogy átengedjen mindenkit, aki őszintén be akar jutni, mert én vagyok az a kapu. És a Fiú sohasem fogja megtagadni a bejutást a világegyetem bármely olyan gyermekétől, aki hit révén törekszik a Fiún keresztül megtalálni az Atyát.” Jézus egyértelművé tette, hogy a megmentettek kis vagy nagy száma attól függ majd, hogy kevesen vagy sokan fogadják el az ő hívását: „Én vagyok a kapu, én vagyok az új és élő út, és aki akar, belevághat az örökkévaló élettel járó végtelen igazságkeresésbe.” Tamás megkérdezte, hogy a szellemi lényeknek van-e a közük az anyagi világban végbemenő eseményekhez, és az angyalok képesek-e megelőzni a baleseteket. Jézus válaszul elmondta, hogy azt hinni, hogy a jólét az isteni helyeslés jegye vagy hogy a hányattatás az Isten nemtetszésének bizonyítéka, valójában nem más, mint babonaság. „Az Atya esőt ad igazaknak is, igaztalanoknak is; a nap ugyancsak süt igazakra és igaztalanokra.” Jézus tovább tanította őket e dolgokra s elmondta azt is, hogy a betegség és egészség anyagi okokra vezethető vissza és nem isteni kegyre vagy kegyvesztettségre, de bizony nehéz volt rávennie az apostolokat, hogy feladják a régi nézeteiket. 167. Látogatás Filadelfiában Több mint hatszázan kísérték el Jézust Filadelfiába februárban. A tízvárosi tanhirdető út alkalmával nem történtek csodák, és a leprások megtisztítását kivéve egész Pereában nem
155
IV. rész: Jézus élete és tanításai került sor csodatételre. E vándorúton az evangélium hirdetésére csodatétel nélkül került sor, és az idő legnagyobb részében maga Jézus vagy maguk az apostolok sem voltak jelen. Az egyik nap egy jómódú farizeus meghívta Jézust reggelire Filadelfiában. Sok látogató volt jelen ezen a fogadáson, közöttük számos farizeus is. Az étkezés vége felé egy beteg ember jött be a résztvevők közé az utcáról. Az egyik farizeus kifogásolta, hogy miért engedték be a beteget a terembe, de Jézus olyan barátságos arccal fogadta a férfit, hogy az közelebb jött és leült a padlóra. Jézus megkérdezte az összegyűltektől: „Törvényes dolog-e beteget és szenvedőt gyógyítani a szombat napján vagy nem?” Senki nem felelt. Erre Jézus kézen fogta az illetőt és ezt mondta: „Kelj fel és menj utadra. Nem kérted a gyógyulást, de én ismerem a szíved vágyát és a lelked hitét.” A vendégekhez fordulva így folytatta: „Ilyen dolgokat Atyám nem azért tesz, hogy becsábítson benneteket az országba, hanem hogy kinyilatkoztassa magát azoknak, akik már az országban vannak.” Jézus elmondott egy példázatot is: Egy uralkodó vendégeket hívott az esküvői vacsorára. Amikor elérkezett az ünnep időpontja és a barátai nem voltak sehol, az uralkodó kiküldte a szolgáit az utcákra, hogy szegényekkel, nyomorékokkal, vakokkal és más szerencsétlen sorsú emberekkel töltse meg az ünneplő házat. A Jézus beszédét hallgató farizeusok egyike megértette Jézus mondandóját és még aznap megkeresztelkedett és belépett az országba. A szombat napjára Abner elintézte, hogy Jézus szólhasson a zsinagógában. A beszéd után a Mester megszólított egy görnyedt testtartású asszonyt, akinek testi baját a súlyos depresszió és a félelmek okozták. Az asszony hitt Jézusban, és hosszú évek óta először tudott kiegyenesedni, amiért hálát adott az Istennek és dicsőítette. A zsinagóga vezetője egy ellenséges hozzáállású farizeus volt, s ő rossz néven vette az asszony meggyógyítását, mert szerinte a gyógyítás is munka, s a szombat napján tilos munkát végezni. Jézus így felelt: „Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökrötöket a karámtól, hogy megitassátok? Ha az ilyen szolgálat megengedett a szombat napján, akkor vajon e nőt, Ábrahám leányát, akit a rossz kötött gúzsba tizennyolc éven át, ne szabadítsam meg e rabságból és ne vezessem inni a szabadság és élet vizeihez, akár e szombat napján is?” A zsinagóga vezetőjét, aki e szombaton nyíltan bírálta Jézust, eltávolították a beosztásából, és Jézus egyik követőjét tették a helyére. Betániából hírnök érkezett s tudatta, hogy Lázár nagyon beteg. Jézus közölte az apostolokkal, hogy készüljenek, mert Júdeába mennek. Az apostolok úgy gondolták, hogy Jézus számára veszélyes dolog Betániába utazni s megpróbálták lebeszélni a tervéről. Jézus elmondta az apostoloknak, hogy Lázár meghalt. A Mester újabb esélyt akart adni a zsidóknak, hogy elhiggyék az Atya üzenetét. Azt mondta a követőinek, hogy még ha több zsidót már nem is nyernek meg az országnak, a betániai úton olyan új hitre tesznek majd szert az evangéliummal kapcsolatban, hogy abból erőt meríthetnek azokra az időkre, amikor ő már nem lesz velük. Az apostolok belátták, hogy nem tudják lebeszélni Jézust az utazásról. Közülük egyesek vonakodtak vele tartani, de Tamás lelket öntött beléjük: „Elmondtuk a Mesternek a félelmeinket, de ő elszánta magát, hogy elmegy Betániába. Meggyőződésem, hogy ez a vég; meg fogják ölni, de ha ez a Mester döntése, akkor viselkedjünk bátrak módjára; menjünk mi is, hogy vele halhassunk meg.” Júdea felé menet Jézus elmondta a farizeusról és az adószedőről szóló példabeszédet. A farizeus a templomban állva imádkozván köszönetet mondott Istennek, hogy ő más, mint a többi ember, s felsorolta az általa véghezvitt jótetteket. Az adószedő lesütött szemmel kérte az Isten irgalmát a bűnei miatt. Jézus így összegezte a példázatot: „Azt mondom nektek, hogy inkább a publikánus tért haza Isten jóváhagyásával, mintsem a farizeus, mert aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, de aki lealacsonyítja magát, az felemeltetik.”
156
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jerikóban megkérdezték Jézus véleményét a házasságról. Bár Jézus nemigen akart állást foglalni a házasság és a válás kérdésében, azt azért elmondta, hogy a házasság tiszteletreméltó dolog s arra minden embernek vágynia kellene. Elítélte a farizeusok laza válási szabályait azon az alapon, hogy igazságtalan a nőkkel és a gyermekekkel szemben. A házassággal és a gyermekekkel kapcsolatos jézusi üzenet elterjedt egész Jerikóban. Másnap több anya kereste fel Jézus szálláshelyét, hogy áldást kérjenek a gyermekeinek. Az apostolok megpróbálták elküldeni az asszonyokat, de Jézus megdorgálta őket ezért, mondván: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek; ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké a mennyország.” A gyerekekre helyezte a kezét és néhány bátorító szót mondott az anyáknak. A nők helyzete sokat javult Jézus tanításai révén, és ez így lett volna az egész világon, ha a követői nem tértek volna el a tanításaitól. 168. Lázár feltámasztása Amikor Kr.u. 30. március 2-án Jézus megérkezett Betániába, Lázár már négy napja halott volt. Máriát és Mártát többen próbálták vigasztalni, közöttük Jézus néhány ellensége is. Márta így szólt Jézushoz: „Mester, ha itt lettél volna, a fivérem nem halt volna meg!” Jézus erre azt mondta: „Csak legyen hited Márta, és a fivéred felkel újra.” A gyászoló nővérek a sírhoz vezették Jézust, aki könnyezett. Nagyon szerette Mártát és Máriát, s együtt érzett velük. Jézus rossz néven vette a gyászolók között jelenlévő képmutatók viselkedését, és némiképp habozott visszahozni Lázárt, mert tudta, hogy ennek nyomán elkeseredett üldöztetés fog indulni ellene. Mintegy negyvenöt fős csoport gyűlt össze a sír előtt, s jelen volt egy seregnyi mennyei lény is, akik a szeretett Uruk parancsára vártak. Márta és a Mária vegyes érzelmekkel fogadta, hogy Jézus arra kérte az embereket, hogy vegyék el a követ a sír bejárata elől. Márta azt mondta: „Valóban szükséges elgördítenünk a követ? A fivérem már négy napja halott, s így a test bomlása már megkezdődött.” Jézus azt kérdezte: „Nem megmondtam először, hogy e betegség nem halálos?” Az apostolok néhány szomszéd segítségével félregördítették a zárókövet. A jelenlévők ekkor láthatták Lázár bepólyált, fekvő alakját. Jézus hangos imába kezdett, majd így kiáltott: „Lázár, jöjj elő!” Lázár pedig, ahogy volt, halotti öltözékben, felült. Lázár testvérei és az apostolok kivételével mindenki elfutott a helyszínről. Lázár megkérdezte a jelenlévőket, hogy mit keres ő a kertben, gyolcsba bugyolálva. Nem emlékezett a halálára. Márta elmondta neki, hogy mi történt, mire Lázár odament Jézushoz, letérdelt előtte és dicsőíteni kezdte az Istent. Jézus talpra állította a barátját, és azt mondta neki: „Fiam, ami veled történt, azt megtapasztalja mindenki, aki elhiszi ezt az örömhírt, azzal a különbséggel, hogy dicsőbb alakban támadnak fel. Te azon igazság élő tanúja leszel, melyről beszélek – én vagyok a feltámadás és az élet.” Másnap délre Lázár feltámasztásának híre Jeruzsálem szerte elterjedt. Az emberek tömegestül jöttek Betániába, hogy a saját szemükkel lássák Lázárt. A megijedt farizeusok ülést hívtak össze; ez a csoda megerősítette a hívek hitét, de a Szanhedrin esetében csak azt érte el, hogy még inkább elszánták magukat Jézus elpusztítására. Az egyik farizeus azzal a javaslattal állt elő, hogy Jézust azon nyomban, tárgyalás nélkül ítéljék halálra. Erről a javaslatról aznap végül nem szavaztak, mert a Szanhedrin tizennégy tagja tiltakozásul lemondott. Két héttel később öt másik tagot kizártak a tanácsból, mert úgy gondolták róluk, hogy hisznek a jézusi evangéliumban. A Szanhedrin tudomásul vette Lázár holtából való feltámadását, de ezt és Jézus minden más csodatételét ördöginek minősítették. Ezeket a zsidó vezetőket nem érdekelte a csodatévő
157
IV. rész: Jézus élete és tanításai hatalom forrása, ők mindenképpen úgy gondolták, hogy ha nem állítják meg Jézust, akkor a nép hamarosan hinni fog benne. A következő vasárnap reggel Jézus és az apostolok Pellába utaztak. Az úton az apostolok az imára érkező válaszról kérdezgették Jézust. Jézus elmondta nekik, hogy az ima a véges elme törekvése a Végtelen megközelítésére. Biztosította az apostolokat, hogy minden szellemben született imára bizonyosan adatik válasz, még ha esetleg úgy is tűnik, hogy a kérés megválaszolatlan marad. Némely imára csak az örökkévalóságban adható válasz, vagy akkor, ha az illető már magasabb szellemi szinteket ért el. Az emberek néha nem ismerik fel az imáikra kapott választ. Lázár a betániai otthonában maradt Jézus halálának hetéig. Amikor hírét vette, hogy a Szanhedrin a megöletését tervezi, elmenekült Pereába. Később Mária és Márta is követte őt Filadelfiába, ahol Lázár az Abner vezetésével működő egyház kincstárnoka lett. 169. Az utolsó tanítás Pellában Jézus és az apostolok visszatértek a pellai táborba, ahol már várta őket a Lázár feltámasztásáról értesült tömeg. Jézus beszélt előttük Pellában, elmondta az elveszett bárány történetét, az elveszett pénzérme történetét és tékozló fiú történetét. E három történetet azzal a gondolattal fűzte egybe, hogy az Isten tudja, mikor vagyunk elveszettek, s ilyenkor igyekszik megtalálni az elveszetteket, s amikor egy eltévelyedett lélek visszatalál Istenhez, örömmel fogadják a visszatértét. Jézus azt tanította, hogy amikor az emberek keresik Istent, az Isten is keresi őket. Azt mondta, hogy nagyobb örömet okoz a mennyben az, ha egy bűnös megbánja bűneit, mint az, ha kilencvenkilenc olyan jut a mennybe, akinek nincs mit megbánnia. Jézus kiemelte, hogy ő és az Isten keresve keresi az elveszett lelkeket, és minden lehetséges eszközzel igyekeznek megtalálni az üdvösségre vágyókat. Egy este Jézus elmondta a ravasz intézőről szóló példabeszédet annak szemléltetésére, hogy az embernek úgy kell élnie az életét, hogy örömet szerezzen e létben is, és a mennybeli kincsek gyűjtése révén a jövőben is. Azt monda, hogy „aki a kicsiben hűséges, az hű lesz a nagyban is, míg aki igaztalan a kicsiben, az igaztalan lesz a nagyban is. Ha nem mutattatok előrelátást és tisztességet e világ ügyeiben, akkor miként reménykedhettek abban, hogy hűek és körültekintők lesztek, amikor megbíznak benneteket a mennyei ország igaz kincseinek intézőségével?” Jézus mindig nehezen tudta megértetni az apostolokkal azt, hogy a mennyei Atya nem király. Jézus korában az emberek hozzá voltak szokva a királyok és császárok uralmához, és a zsidó tanítások már régóta hirdették az Isten királyságának eljövetelét. Jézus ez okból utalt a szellemi testvériségre úgy, mint az Isten országára, de az Atyára sohasem utalt úgy, mint királyra. Ezalatt Jeruzsálemben a papok összeállították a Jézus elleni vádakat: Bűnösök barátja; még együtt is étkezik velük. Káromolja az Istent, amikor azt állítja, hogy az ő atyja az Isten. Betegeket gyógyít a szombat napján, semmibe veszi Izráel szent törvényét. Ördögi hatalommal tesz csodákat. 170. A mennyország A „mennyország” alatt sokféle dolgot értettek Jézus korában. A zsidók úgy hitték, hogy az ország a messiás eljövetelét fogja jelezni, akinek az a rendeltetése, hogy megteremtse a zsidók
158
IV. rész: Jézus élete és tanításai uralmát a földön. A perzsák pedig úgy gondolták, hogy az isteni ország csodák közepette fog beköszönteni a világvégén. Jézus azt tanította, hogy a mennyország központi eleme az Isten atyasága és az emberek testvérisége. Így tanította imádkozni az apostolokat: „Jöjjön el a te országod, a te akaratod legyen meg.” Őszintén, bár sikertelenül arra törekedett, hogy „az Isten országa” kifejezés helyett inkább „az Isten akarata” kifejezést használják. Az apostolok a téves felfogásaikat Jézus halála után azzal a képzettel gyúrták össze, hogy Jézus még az ő életükben vissza fog térni és megalapítja az új királyságot hatalomban és dicsőségben. Az Isten országa ezen a világon nem más, mint a leghőbb vágyunk, hogy az Isten akaratát megcselekedjük és önzetlenül szeressük a többi embert. Az ember az országba hittel, őszinteséggel, az Atyában való bizodalommal, elfogulatlanul, az igazságot keresve lép be, valamint vágyva arra, hogy megtalálja Istent és olyan legyen mint ő. Az Isten megbocsátásának elfogadása utat nyit az Isten gyermekei előtt az igazságosságban való folyamatos fejlődéshez. A valódi pártatlanság a mások iránti önzetlen szeretet természetes eredménye. Az igazságosság ugyan több mint egyszerűen csak jót tenni, az ország igaz vallása azonban mindenképpen megmutatkozik a közösségi szolgálatban. Jézus az erkölcsökkel és az etikával mint olyanokkal nemigen törődött, viszont nagyon is foglalkoztatta őt az a benső szellemi közösség Istennel, mely kifelé szeretetteljes szolgálatban nyilvánul meg. A vallás személyes, de a vallás eredményei családiak és közösségiek. Jézus az Isten országának öt szakaszát különböztette meg: az Istennel való szellemi közösség személyes megélése; magasabb szintű közösségi etika, melynek elérése az ember szívében lakozó isteni szellem közreműködésének az eredménye; a szellemi lények halandó-feletti testvérisége a földön és a mennyben; az Isten akarata tökéletesebb teljesítésének reménye az emberiség következő korszakában; a fény és élet szellemi korszaka a földön. A mennyország jellemzői: az egyén elsődlegessége; a saját akarat, mint az emberi tapasztalás meghatározó tényezője; az Atya Istennel való szellemi közösség; a szeretetteljes szolgálatból eredő legmagasabb szintű megelégedettség; a szelleminek az anyagit meghaladó volta az emberi személyiségben. A világnak komoly lépéseket kell tennie a mennyországra vonatkozó jézusi eszményképek elérése érdekében. Jézus tanításai majdnem eredménytelenek lettek, ugyanis a követői eltorzították az általa alkalmazott fogalmakat. A zsidó hívek továbbra is úgy tekintettek rá, mint a messiásra, aki majd visszatér és megalapítja az országot a földön. A nem-zsidó keresztények elfogadták a Pál-féle tantételeket, melyek úgy ábrázolták Jézust mint az egyház megváltóját. Az egyház mint az ország közösségi velejárója kívánatos, feltéve, hogy nem válik a mennyország intézményes helyettesítőjévé. A zsidók zsidó közösségként képzelték el az országot; a nem-zsidók pedig egyházként. Jézus azt tanította, hogy az ország mindazok közössége, akik megvallják hitüket az Isten atyaságában és kinyilvánítják őszinte odaadásukat az Atya akaratának megcselekedése iránt. A keresztény egyház egyfajta gubó, melyben ott szunnyad az országról alkotott jézusi felfogás. Eljön a nap, amikor majd egy új Keresztelő János újra életre kelti a Mester tanításait és Jézus vallása felváltja a Jézusról szóló vallást. 171. Úton Jeruzsálembe Kr.u. 30. március 12-én Jézus bejelentette, hogy az apostolokkal elmegy Jeruzsálembe, a páska-ünnepre. A követői úgy gondolták, hogy most fogja megalapítani a zsidók földi királyságát, pedig Jézus mindig azt tanította, hogy az ő országa nem e világi.
159
IV. rész: Jézus élete és tanításai Szalómé, a Zebedeus fivérek anyja odaállított Jézushoz a két fiával, s próbált ígéretet venni tőle, hogy a fiai Jézus jobbján és balján fognak ülni az ország vezetőségében. Jézust elszomorította, hogy az általa kedvelt apostolok még mindig nem ismerik az ő országának természetét. Biztosította őket arról, hogy ők is inni fognak a keserűség poharából és osztozni fognak az ő megaláztatásában, de elmondta azt is, hogy nem az ő tiszte Szalómé kérésének teljesítése. Később, amikor Szalómé tanúja volt a Mester keresztre feszítésének, látván őt a két lator között a kereszten, eszébe jutott a szerencsétlen kérése. A többi apostolt feldúlta, amikor arról értesültek, hogy Jakab és János miként Járult Jézus elé titokban a maguk előnyét keresve. Önnön fontosságuk miatt egymással is vitába keveredtek. Jézus azonban azt mondta nekik: „Aki nagy akar lenni közöttetek, annak előbb a szolgátokká kell válnia. Aki első akar lenni az országban, az hadd segédkezzen nektek. Kijelentem nektek, hogy az Ember Fia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon; és most azért megyek Jeruzsálembe, hogy meghaljak az Atya akaratának megcselekedésében és a testvéreim szolgálatában.” Ezer ember tartott Jézussal az utolsó jeruzsálemi útján. A Jordán folyó egyik gázlójánál a Mester beszélt az ő tanítványává válás áráról. Jézus előre figyelmeztette a követőit, hogy kegyetlen üldöztetésben és lesújtó csalódásokban lesz részük; hajlandóknak kell lenniük arra, hogy lemondjanak mindenről és mindenüket fel kell áldozniuk az ügy érdekében. Többször is elmondta, hogy az ő országa nem e világi. Az apostolok elfogadták Jézus szavait, azonban ragaszkodtak ahhoz a felfogáshoz, hogy az ellenséges fogadtatás időszakát az ország megalapítása fogja követni, mégpedig oly módon, ahogy ő szerették volna. A Jeruzsálemhez közelítő csoport létszáma kétszáz fő alá csökkent. Március 29-én Liviaszban táboroztak le. Itt Zélóta Simon és Simon Péter több mint száz kardot szerzett, szétosztották az emberek között, s arra kértek őket, hogy rejtsék a fegyvereket a ruhájuk alá. Jézus óva intette a követőit attól, hogy bizodalmukat a hústest bizonytalan dolgaiba vessék. Világosan értésükre adta, hogy őt a papok kezére adják és megölik Jeruzsálemben. A Mester arra kérte őket, hogy ne essenek kétségbe, és emlékezzenek, hogy a harmadik napon majd fel fog támadni. Az elképedt apostolok nem voltak hajlandók tudomásul venni a hallottakat. Annyira mereven ragaszkodtak a régi felfogásaikhoz, hogy egyszerűen nem tudták elhinni, hogy Jézus szó szerint érti azt, hogy az ellenségei meg fogják ölni Jeruzsálemben. Jerikóban egy Zákeus nevezetű adószedő annyira szerette volna látni Jézust, hogy emiatt felmászott egy szikomorfára, gondolván, hogy onnan többet láthat majd. Ahogy Jézus a fa alá ért, felnézett Zákeusra és így szólt: „Siess, Zákeus, gyere le, mert ma éjszakára a házadban kell megszállnom.” Akik a tanúi voltak ennek, mind meglepődtek, hogy Jézus egy publikánusnál kíván megszállni, s az egyik farizeus ezt úgy fogta föl, hogy Jézus olyannál akar megszállni, aki a saját népét fosztja ki. Amint Zákeus meghallotta ezt, így felelt: „Jerikói emberek, hallgassatok meg! Talán publikánus vagyok és bűnös, de a nagy Tanító az én házamba jött megszállni; és mielőtt belép, elmondom nektek, hogy minden vagyonom egyik felét a szegényeknek adományozom (...). Teljes szívvel fogom keresni az üdvözülést és arra törekszem, hogy megtanuljak igazul cselekedni az Isten előtt. Amikor Zákeus elhallgatott, Jézus ezt mondta: „Ma üdvözülés jött e házhoz, és te valóban Ábrahám fiává lettél. (...) És ne csodálkozzatok azon, amit mondok, és ne ütközzetek meg azon, amit teszünk, mert mindvégig azt hirdettem, hogy az Ember Fia eljött megkeresni és megmenteni azokat, akik elvesztek.” Másnap, amikor az apostolok megálltak ebédelni, Jézus elmondott nekik egy példázatot. Egy nemesember utazni készült, s a távolléte idejére mindegyik intézőjének azonos pénzösszeget adott, hogy gazdálkodjanak vele. Visszatértekor aztán elszámoltatta őket. Az első intéző tízszeres pénzt tudott visszaadni. A nemesember tíz város intézőségét bízta rá cserébe. A második szolgáló ötszörös pénzre tett szert. Neki öt város intézőségét adta cserébe. Az utolsó intéző az urától kapott pénzt egy kendőbe tette s biztos helyen tartotta az ura visszatértéig. A
160
IV. rész: Jézus élete és tanításai nemesember elvette tőle a pénzt és odaadta annak, aki tíz várost kapott s ezt mondta: „Akinek van, még több adatik, de attól, akinek nincs, elvétetik még az is, amije van.” 172. Bevonulás Jeruzsálembe Jézus és az apostoli csoport március 31-én délután ért Betániába. A páska-ünnep előtt hat nappal Betánia és Betfage lakói közül sokan jöttek el Simon házába a Jézus és Lázár tiszteletére adott fogadásra. A Szanhedrin parancsa szerint bármely zsidónak, aki látta Jézust, jelentenie kellett a hollétét, de az emberek nyíltan dacoltak a papok parancsával. A fogadás vége felé Lázár testvére, Mária odament Jézushoz és kinyitott egy drága balzsamot tartalmazó edényt. A balzsammal bekente Jézus halántékát és lábát, s Jézus lábát a hajával törölte meg. Az emberek összesúgtak. Júdás szerint a Mesternek meg kellett volna feddenie a nőt ezért a pazarlásért. Az mondta, hogy a balzsamot el kellett volna adni s az árából a szegényeket kellett volna segíteni. Jézus erre így szólt: „Hagyjátok őt békén (...) a szegények mindig veletek vannak, így hát segédkezhettek nekik bármikor, amikor csak jónak látjátok; de én nem leszek mindig veletek; rövidesen elmegyek Atyámhoz. Ez a nő már régóta tartogatta ezt a balzsamot a testem számára a temetéshez, és mivel most úgy látta jónak, hogy e kenetet a halálom előtt tegye fel, ezért nem tagadható meg tőle ez az öröm. Ennek megcselekedésében Mária mindannyiatokat megdorgált annyiban, hogy e tette révén bizonyítja a hitét abban, amit a halálomról és a mennyei Atyámhoz való felemelkedésemről mondtam.” Júdás megszégyenítettnek érezte magát. Ez volt az a pillanat, amikor először döntött úgy, hogy a sérelmei miatt elégtételt fog venni Jézuson. Jézus a nyilvánosság előtt akart bevonulni a városba, ezért a zsidó szentírásból idézte azt a részt, melyet egykor a messiás eljövetelével hoztak kapcsolatba: „Ujjongj, ó Sion leánya; zengj éneket, ó Jeruzsálem leánya. Nézd, közeleg királyod. Igaz ő és megszabadulást hoz. Alázatosan, szamáron jön, szamárháton, szamárnak csikaján.” A várost meghódító királyok lóháton vonultak be a városba, míg a békeküldetést teljesítő király mindig szamárháton jött. Jézus azért választotta ezt a jelképes megoldást, mert erősíteni akarta azt a felfogást, hogy az ő országa nem földi királyság. Több százan kísérték Jézust Jeruzsálembe. A menet egyre ünnepélyesebbé vált, ahogy a város felé tartottak. Az emberek azt a zsoltárt énekelték, hogy „Dicsőség Dávid fiának; áldott, aki az Úr nevében jön.” Jézus jókedvű volt az úton, egészen addig, amíg az Olajfák hegyére nem értek, ahol ő megállt. Az emberek mind elcsendesedtek, amint meglátták Jézust, hogy Jeruzsálem eljövendő pusztulását siratja. Zebedeus Dávid és az emberei elhíresztelték, hogy Jézus be fog menni a városba, s a hírre több ezer zarándok özönlött ki Jézus üdvözlésére. A farizeusoknak nem tetszett ez a váratlan népszerűség, mert így nem tudták elfogatni a Mestert. A nép lelkesedésének azonban nem volt különösebb jelentősége. Azok, akik oly örömmel üdvözölték a városba érkező Jézust, később gyorsan elfordultak tőle, amint rájöttek, hogy nem hoz el semmiféle földi királyságot. Jézus és az apostolok egész nap a jeruzsálemi templomnál tartózkodtak, de nem tartottak beszédet. Este az apostoli társaság vegyes érzelmekkel tért vissza Betániába. András attól tartott, hogy a többi apostolt, különösen a karddal felfegyverkezetteket elragadja majd a hév a nap során átéltek miatt. Simon Péter csalódott, amiért Jézus nem használta ki a templomi beszédre adódott jó alkalmat. Zebedeus Jakab nem tudta felfogni, hogy Jézus miért fogadta a tömeg rajongását s aztán miért nem volt hajlandó szólni hozzájuk, amikor biztonságosan bejutottak a templomba. Zebedeus János sejtette, hogy Jézus szándékosan élt a szentírásbeli jelkép alkalmazásával, amikor szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Nátániel is megértette a jelképes utalást, de ő rájött, hogy e nélkül Jézus nem juthatott volna el a templomig, mert elfogták volna; Nátániel 161
IV. rész: Jézus élete és tanításai nem csodálkozott azon, hogy a Mester nem vette igénybe a tömeg támogatását az után, hogy bejutott a városba. Máté is emlékezett az írásra. Mámoros volt attól a gondolattól, hogy valami nagyszerű dolog fog történni, s amikor aztán nem történt semmi, magába roskadt. Fülöp először örült a Jézust övező általános tiszteletnek, de aztán azon kezdett aggódni, hogy miként fogja élelemmel ellátni ezt a sok embert. Tamást először meghökkentette a Mester bevonulási terve, de hamar megértette, hogy a tömeg szerepe az, hogy sakkban tartsa a Szanhedrint. A nap végére Tamást már felvidította a felismerés, hogy Jézus milyen ügyesen túljárt a papok eszén. Zélóta Simon arról ábrándozott a bevonuláskor, hogy a nemzeti gondolkodású zsidók most végre tettekre szánják el magukat s ő lesz az ország katonai erejének parancsnoka, és hogy az egész Szanhedrint megölik. Simon érzelmileg összeomlott, amikor a nap eseménytelenül ért véget; ezen a levertségen és csalódáson csak nem sokkal Jézus feltámadása után tudott túljutni. Az Alfeus ikreknek nagyon kedvére való volt ez a nap, minden egyes percét élvezték. Karióti Júdás még mindig nem tudta feldolgozni a Mestertől az előző napon kapott kioktatást. Számára nevetségesnek tűnt ez a jeruzsálemi bevonulás. Ott akarta hagyni őket, de aztán mégsem tett így, mert még mindig nála volt az apostolok pénze. Júdás nagyon megalázónak érezte a szadduceus barátai gúnyolódását, akik azzal piszkálták, hogy milyen nevetséges látványt nyújt a Mestere, ahogy szamáron vonul a városban. 173. A hétfői nap Jeruzsálemben A jeruzsálemi papok nagy hasznot húztak a templomudvarban folyó kereskedelemből. Sok hívő azért vásárolta meg a drága áldozati állatokat ezektől a kereskedőktől, mert biztos akart lenni abban, hogy az áldozás előtti ellenőrzés megfelelőnek fogja találni az áldozati állatot. Kiterjedt pénzváltói tevékenység is folyt, mert a templomi főadót sékelben kellett megfizetni; a pénzváltók három-négy fillért kértek minden tízfillérnyi összeg átváltásáért. Jézus és az apostolok hétfő reggel elmentek a templomba, hogy Jézus beszélhessen a hívőkhöz. Jézus épp belekezdett, amikor az udvaron átterelt száz ökör bömbölése töltötte be a templomot, és a hangzavart fokozta annak a hangos vitának a zaja, mely az egyik pénzváltó asztalánál folyt. Az apostolok nagy meglepetésére Jézus lelépett az emelvényről, az ökröket hajtó fiútól elvette a korbácsát és kiterelte a marhákat a templomból. Aztán kinyitotta a többi állat karámját és kiengedte őket, az emberek pedig elkezdték felborogatni a pénzváltók asztalait. Kevesebb mint öt perc alatt a templom megtisztult mindenféle kereskedelmi tevékenységtől. A templom megtisztítása a Mesternek a vallás elüzletesítésével szembeni hozzáállását tükrözi, valamint azt, hogy irtózott mindenféle tisztességtelenségtől, melyet a szegények és a tanulatlan emberek kárára követnek el. Ez a mellékesemény jól szemlélteti azt is, hogy Jézus nem helytelenítette az erő alkalmazását azon igazságtalan kisebbségek elnyomó gyakorlatával szemben, akik politikai, pénzügyi vagy egyházi hatalom mögé bújnak. Nem szabad megengedni, hogy agyafúrt, gonosz és számító emberek megszervezzék mások kizsákmányolását és elnyomását. Mire a római őrség megérkezett, a templomi hangulat már nyugodt volt. Jézus így prédikált: „Ma láthattátok, ami meg van írva az Írásokban: »Házam minden nemzet számára az imádság háza lesz, de ti rablók barlangjává tettétek.«” Az apostolokra akkora hatással volt a Mester fellépése, hogy a meglepetésükben szólni sem tudtak. Az események híréről értesült papok megdöbbentek; most még elszántabban kívánták Jézus halálát. Egyetértettek Jézus elpusztításának szükségességében, de nem merték nyilvánosan letartóztatni. Végül úgy döntöttek, hogy megpróbálják lejáratni a hallgatósága előtt. Papok egy csoportja azt kérdezte tőle, hogy kitől kapott felhatalmazást efféle dolgok művelésére. Jézus a kérdésre kérdéssel válaszolt, mert azt kérdezte tőlük, hogy vajon 162
IV. rész: Jézus élete és tanításai Keresztelő János a mennyből vagy az emberektől kapott felhatalmazást. A papok zavarba jöttek. Ha ugyanis azt mondják, hogy a felhatalmazása mennyei volt, akkor Jézus jogosan szegezheti nekik a kérdést, hogy miért nem hittek neki. Ha viszont azt mondják, hogy a felhatalmazása emberi volt, akkor a tömeg haragjától félhettek, mert az emberek közül sokan prófétának tartották Jánost. Így aztán nem nyilváníthattak véleményt s azt felelték, hogy nem tudják. Erre Jézus azt mondta: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen felhatalmazás révén teszem e dolgokat.” A szadduceusok és a farizeusok aznap már nem is tettek fel több kérdést. A papok még jelenvoltak, amikor Jézus elmondta a gazda és két fia történetével kapcsolatos példázatot. A gazda megkérte az egyik fiát, hogy menjen ki dolgozni a szőlőjébe. A fiú előbb nem volt hajlandó rá, de mikor az apja elment, meggondolta magát és kiment dolgozni. A gazda megkérte a másik fiát is, hogy menjen dolgozni, s a fiú bele is egyezett, de amikor az apja távozott, ő nem ment ki a szőlőbe. Jézus megkérdezte: „[E] fiak közül melyik teljesítette igazán az apja akaratát? (...) [M]ost kijelentem, hogy a publikánusok és a szajhák, még ha láthatólag nem is hajlandók hallgatni a bűnbánati felhívásra, belátják a tévelygésüket és előbb jutnak be az Isten országába, mint ti, akik erősen kérkedtek azzal, hogy a mennyei Atyát szolgáljátok, közben meg nem vagytok hajlandók véghezvinni az Atya tetteit.” A Mester elmondott egy másik történetet is, melyben egy gazda bérlőknek adta ki a szőlőjét. Amikor szolgákat küldött ki, hogy szedjék be a bérlet ellenértékét, a bérlők megverték és üres kézzel küldték vissza őket. A gazda még további szolgákat küldött, de mindegyikük próbálkozása eredménytelen lett. Ekkor elküldte a legjobb intézőjét, majd a fiát is, és a bérlők megölték mindkettőt. Jézus ekkor arra kérte az embereket, hogy képzeljék el, hogy mit fog tenni az úr ezekkel a gonosz bérlőkkel. Némelyek megértettek, hogy a példázat arra utal, hogy a zsidó nép elutasítja Jézust és a prófétákat. Jézus ezt követően elmondta a lakodalmas ünnepségről szóló példabeszédet. Egy király hírnököket küldött ki, hogy vendégeket hívjon a fia esküvőjére, de a meghívottak közül senki sem jött el. Egyesek nyíltan visszautasították a király meghívását és megölték a hírnököket. A király kiküldte a seregeit s elpusztíttatta a lázadókat. Ekkor a szolgáit küldte ki a néphez, hogy hívjanak meg mindenkit, jót és rosszat, gazdagot és szegényt, hogy megtölthesse velük az esküvői termet. Amikor a király belépett a terembe, észrevette, hogy az egyik férfi nem viseli az ünneplőruhát. Meglepődött ezen, mert az ünnepi viseletet mindenki számára ingyen biztosította. A király elzavarta az előkészületlen embert az ünnepségről és ezt mondta: „Csak azokat akarom itt tudni, akik örömmel fogadják a meghívásomat, és akik megtisztelnek azzal, hogy viselik azt a díszruhát, melyet ingyen adtam mindenkinek.” Egy férfi megkérdezte Jézust, hogy vajon milyen jelet fog adni annak igazolására, hogy ő valóban az Isten Fia. Jézus, a saját testére mutatva így felelt: „Pusztítsátok el e templomot, és én három nap múltán feltámasztom.” De az emberek nem értették. Az apostolok is csak a feltámadása után értették meg az elhangzottakat. Amint délután a városból kifelé tartottak, az apostolok érzékelték, hogy rövidesen valamilyen tragikus dolog fog történni. 174. A keddi reggel a templomban Kedd reggel Jézus négy apostollal bement Jeruzsálembe, míg a többiek tábort állítottak fel a Getszemániban. Az úton Jakab és Péter arra kérte Jézust, segítsen megérteni az isteni megbocsátás mibenlétét. Jézus elmagyarázta, hogy a tartalmas kapcsolat képes megelőzni minden olyasféle elhidegülést, mely később a gyermek részéről megbánást vagy a szülők részéről megbocsátást tenne szükségessé. A jó szülő a gyermeke éretlenségét a saját tapasztalatai tükrében szemléli, és az isteni szülő végtelen rokonszenvvel és megértéssel viseltetik a gyermeke iránt. Jézus azt mondta, hogy ha szeretünk másokat, akkor már meg is bocsátottunk nekik. A megbocsátás vonása istenszerű. Az éretlen gyermek a helytelen
163
IV. rész: Jézus élete és tanításai cselekedetével járó vétke miatt úgy érezheti, hogy a szülője eltávolodott tőle, de az igaz szülő valójában nem él meg ilyen eltávolodást. A bűn a teremtményi tudat tapasztalása, a bűn az Isten tudatában nem jelenik meg. A megbocsátásra való képtelenség a személyiség éretlenségének mértéke. Jézus és a négy apostol rövidesen odaért a templomhoz. Alig kezdett hozzá Jézus a beszédhez, egy csoport felsőbb iskolás ment oda hozzá a farizeusok által betanított kérdéssel: „Törvényes dolog-e adót fizetnünk Cézárnak?” A papok úgy okoskodtak, hogy ha Jézus igennel felel, akkor az emberek elfordulnak tőle, mert utálják a rómaiakat. Ha viszont nemmel felel, akkor okot ad nekik, hogy a római hatóságok elé vigyék az ügyet és lázadás szításával vádolják meg. Jézus felmutatott egy érmét s megkérdezte, hogy kinek a képe van rajta. A hallgatók azt felelték, hogy a császáré. Erre Jézus azt mondta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és adjátok meg az Istennek, ami az Istené.” A fiatalok elcsodálkoztak Jézus bölcs válaszán. A farizeusok egy csoportját képviselő jogtudó ember megkérte Jézust, hogy nevezze meg a legfőbb parancsolatot. Jézus így felelt: „Csak egy parancsolat van, és az a legnagyobb mind közül, és ez a parancsolat: »Halld, ó Izráel, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr; és szeressétek az Úr Isteneteket teljes szívvel és teljes lélekkel, és teljes elmével és teljes erővel.« Ez az első és nagy parancsolat. És a második parancsolat az elsőhöz hasonló; valójában közvetlenül abból fakad, és ez pedig: »Szomszédodat magadként szeresd.« Nincs ezeknél nagyobb parancsolat; e két parancsolaton függ az egész törvény és minden látnok.” A kérdést feltevő törvénytudó ember megértette a Mester bölcs válaszát. A férfi még aznap este megkeresztelkedett a Getszemáni ligetnél. Más csoportokat is megbíztak azzal, hogy kérdéseket tegyenek fel Jézusnak, de amikor azok látták, hogy miként alakulnak a dolgok, inkább hallgattak. Látván, hogy több kérdést már nem kap, Jézus maga tett fel kérdést a hallgatóságnak: „Mit gondoltok a Megszabadítóról? Azaz, kinek a fia ő?” Az egyik írástudó azt felelte, hogy „[a] Messiás Dávid fia.” Jézus erre egy zsoltárt idézett, melyet a zsidók Dávidnak tulajdonítottak: „»Az Úr azt mondta az uramnak, jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet.«” Jézus azt kérdezte: „Ha Dávid Úrnak szólítja őt, akkor hogyan lehet az ő fia?” A papok megértették az ellentmondást és nem feleltek. Aznap délelőtt több kérdés nem hangzott el a templomban. Déltájban András és Fülöp egy csoport görög hívőt invitált meg magukhoz, hogy találkozhassanak Jézussal. Ebéd közben Jézus megjegyezte, hogy ez az első és utolsó alkalom, hogy olyan csoport előtt beszél, amelyet zsidók és nem-zsidók egyenlő arányban alkotnak. A görögökre nézve ezt mondta: „Aki elhiszi ezt az örömhírt, az nem pusztán bennem hisz, hanem Őbenne, aki engem küldött. Amikor rám tekintetek, nem csak az Ember Fiát látjátok, hanem Őt is, aki engem küldött. Én vagyok a világ világossága, és aki elhiszi a tanításomat, az többé nem marad sötétségben. Ha ti, nem-zsidók meghallgattok, megkapjátok az élet szavait és nyomban beléptek az Istennél való fiúi elismerés igazságának örömteli szabadságába.” „De mondom zsidóknak és nem-zsidóknak egyaránt, már majdnem itt az idő, amikor az Ember Fia megdicsőül. Jól tudjátok, hacsak nem esik a földbe és pusztul el a búzamag, magában marad meg; de ha jó talajban pusztul el, újból életre szökken és bő termést hoz. Aki önzőn szereti az életét, annál nagy a veszélye, hogy elveszíti azt; de aki hajlandó életét elveszíteni a kedvemért és az örömhírért, az bőségesebb életet élvez majd a földön és a mennyben, örökkévaló életet.” A beszéd után Jézus visszatért a templomba.
164
IV. rész: Jézus élete és tanításai 175. Az utolsó templomi beszéd Jézus az arimateai József, harminc görög hívő, néhány egyéb tanítvány és a tizenegy apostol kíséretében tért vissza a templomba (Júdás nem volt velük). Jézus itt tartotta meg az utolsó beszédét. Még egyszer elmondta, hogy az Istennél való fiúság igazságáról szóló üzenete mindenkihez szól. Elmondta, hogy ő mindig a békét kereste, de Izráel vezetői nem akarnak békét. „Nem lehet béke a világosság és a sötétség között, élet és halál között, igazság és tévedés között.” Újból kegyelmet ajánlott az őt elutasító vezetőknek. Jézus beszélt az irgalom hosszú történeti hagyományairól, arról, amikor a zsidó nép adományt kapott az Atyától, s arról, hogy az Atya próféták sorát küldte a zsidók nemzedékeihez. Figyelmeztette őket annak veszélyére, hogy nem lesznek többé az isteni törvény letéteményesei. Jézus ismét lehetőséget adott nekik a bűnbánatra, az Istenhez való visszatalálásra és a mennyországba való bejutásra. Jézus az írástudók és a farizeusok hibájául rótta fel, hogy képmutatók, hogy nem hajlandók belépni az országba és mások belépést is akadályozzák, hogy nem mutatnak irgalmat a szegények iránt, hogy hamis tanítók, hogy tisztességtelenek, hogy szigorúan beszedik az egyházi adókat, de semmibe veszik a hit, az irgalom és az igazságos ítélkezés törvényeit, hogy elutasítják az igazságot és durván visszautasítják a felajánlott kegyelmet, és hogy kifelé vallásos képet mutatnak magukról, de lélekben gonoszak. Figyelmeztette őket, hogy ha továbbra is rossz úton járnak, számon fogják kérni rajtuk. Ezzel zárta Jézus a beszédét és a követőivel együtt elhagyta a templomot. Az apostolok összezavarodtak. Jézus hallgatósága is megdöbbent. Aznap este mindenki Jézus sorsát latolgatta. Éjjel több mint harminc ismert zsidóember gyűlt össze és megegyeztek, hogy ha Jézust letartóztatják, akkor ők nyíltan ki fognak állni mellette. Amikor Júdás a templomhoz ért, még hallhatta Jézus beszédének második felét. Bár már végleg eldöntötte, hogy szakít az evangélium ügyével, mégis a többi apostol társaságában hagyta el a templomot és velük is maradt azon az éjszakán az Olajfák hegyén. A Mester kegyelmi ajánlatára a Szanhedrin által adott egyhangú válasz a halálos ítélet volt, melyet még Jézus elfogása előtt meghoztak. A Szanhedrin úgy rendelkezett, hogy Jézust titokban le kell tartóztatni és bíróság elé kell állítani éjfélkor. A Mester kíséretében lévő angyalok és egyéb mennyei lények készek lettek volna az oldalán beavatkozni, de a Mester akarata ellenében tehetetlenek voltak. 176. Kedd este az Olajfák hegyén Kedd este, amint a Mester és tanítványai elindultak Jeruzsálemből a Getszemáni tábor felé, Jézus közölte az apostolokkal, hogy a jeruzsálemi templomot le fogják rombolni. Arra intette őket, hogy ne aggódjanak túlságosan amiatt, hogy a hatóságok elfogják, kitiltják a zsinagógából, börtönbe vetik, vagy esetleg kivégzik őket az evangélium miatt. Azt tanácsolta az apostoloknak, hogy addig maradjanak Jeruzsálemben, amíg a római csapatok körül nem veszik a várost, s aztán meneküljenek el a hegyekbe. Az apostolok megdöbbentek Jézus jóslatain. Hiába igyekezett meggyőzni őket, az apostolok közül többen is úgy gondolták, hogy Jeruzsálem pusztulása egybe fog esni Jézus megígért visszatérésével. „Nem azt tanítottam-e mindezen idő alatt, hogy az országgal való kapcsolatod szellemi és egyéni, teljes mértékben a szellemben való személyes tapasztalásod azon hitbeli felismerés révén, hogy az Isten fia vagy? Hát mit mondjak még? A nemzetek bukása, a birodalmak összeomlása, a hitetlen zsidók pusztulása, egy korszak vége, sőt a világ vége, mi közük ezeknek a dolgoknak ahhoz, aki elhiszi ezt az örömhírt, és aki az életét az örökkévaló ország bizonyosságába rejtette? (...) Mit számít az nektek, akik elhiszitek az országról szóló ezen
165
IV. rész: Jézus élete és tanításai örömhírt, hogy nemzetek buknak el, a korszak lezárul vagy minden látható dolog összeomlik, ha tudjátok, hogy az életetek a Fiú ajándéka, és hogy az örökre biztonságban van az Atyában?” „A hívek minden egyes nemzedékének az Ember Fia esetleges visszatértét szem előtt tartva kell folytatnia a munkáját, pontosan úgy, ahogy minden egyes hívő az elkerülhetetlen és mindig küszöbön álló természetes halált szem előtt tartva viszi tovább az életművét.” Jézus elmondott egy történetet egy férfiról, aki az elutazása előtt a vagyonát felosztotta s a szolgáira bízta, hogy viseljék jó gondját, amíg ő távol van. A szolgák többsége jól gazdálkodott a rábízott vagyonnal és gyarapította értékét, de az egyik szolga elásta a földbe a rábízott pénzt. A gazda visszatérvén elszámoltatta a szolgáit, s még többet bízott azokra, akik bölcsen használták a rájuk bízott javakat. Viszont megbüntette azt a szolgát, aki elásta a pénzt, s a rábízott vagyonrészt is visszavette tőle. „Mindenkinek, akinek van, még több adatik, és bősége lesz annak; de attól, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. Az örökkévaló ország dolgainak tételében nem állhattok meg.” „Az igazság élő; az Igazság Szelleme mindegyre a szellemi valóság és az isteni szolgálat új területeire vezeti a fény gyermekeit. Nem azért kaptok igazságot, hogy azt rögzült, biztos és tisztelt formákká merevítsétek. A ti igazság-kinyilatkoztatásotoknak olyan mértékben ki kell teljesednie annak révén, hogy személyes tapasztaláson mentek keresztül, hogy új szépség és tényleges szellemi nyereségek mutatkozzanak meg mindazok számára, akik a szellemi gyümölcseiteket figyelik, hogy annak következményeként megdicsőítsék az Atyát, aki a mennyben van.” 177. Szerda, a pihenés napja Szerdán Jézus azt javasolta az apostoloknak, hogy töltsék kedvük szerint a napot, csak azt kérte, hogy ne menjenek be Jeruzsálembe. Jézus arra készült, hogy egymagában fölmegy a hegyekbe, hogy ott az Atyjával legyen. Zebedeus Dávid felajánlotta, hogy három embere elkíséri, de Jézus nem fogadta el a fölajánlott védelmet. Jézus már indulóban volt, amikor János Márk egy kosár élelmet és vizet hozott elé. Jézus a kosárért nyúlt, de a fiú nem adta át, hanem arra kérte Jézust, hogy vele tarthasson. János Márk megígérte, hogy nem fogja zavarni a Mestert és hogy ő majd vigyáz a kosárra, amíg Jézus imádkozik. Jézus engedett neki, mondván: „Mivel teljes szívedből szeretnél velem tartani, nem tagadhatom meg tőled. Magunk megyünk tehát és kellemesen eltöltjük az időt.” Az apostolok a nap legnagyobb részét a tanítványokkal töltötték. A nap vége felé már egyre jobban aggódtak Jézus biztonsága miatt. Hiányzott nekik a Mester. Nátániel ezt így fogalmazta meg: „(...) [a]z a baj a legtöbbünkkel, hogy lélektelenek vagyunk. Nem úgy szeretjük a Mestert, ahogy ő szeret minket. Ha mindannyian annyira szerettünk volna vele tartani, mint János Márk, akkor biztosan magával vitt volna mindannyiunkat.” Aznap délután Zebedeus Dávid hírét vette, hogy az anyja elindult Jeruzsálembe, s vele tart Jézus anyja és családja is. Dávid nem osztotta meg senkivel a jövetelük hírét. Röviddel Jézus távozása után Karióti Júdás elillant a táborból, hogy odaérjen a Jézus ellenségeivel tartandó találkozóra Kajafás főpap házában. Júdás a szadduceus barátaitól azt hallotta, hogy ha változtat a Jézussal kapcsolatos felfogásán, akkor azt nagyra fogják értékelni s emiatt a Szanhedrin majd nagy megtiszteltetésben részesíti. Júdás meg volt győződve arról, hogy Jézus hagyja majd, hogy a zsidó vezetők legyőzzék, és Júdás nem tudta volna elviselni ezt a vereséget. Úgy gondolta, hogy Jézus feltehetően nem teljesen ép elméjű. Júdás neheztelt Jézusra, mert nem bánt vele nagyobb tisztelettel, és haragudott amiatt is, hogy Jakab, Péter és János közelebb került a Mesterhez, mint ő. A Szanhedrinnel való találkozás alkalmat adott Júdásnak arra, hogy dicsőséget szerezzen magának s egyúttal bosszút álljon azokon, akikre most már olyannyira neheztelt.
166
IV. rész: Jézus élete és tanításai Júdás elmondta Kajafásnak és a többi zsidó vezetőnek, hogy miképpen látja a dolgokat és felajánlotta a segítségét Jézus letartóztatásában. Megegyeztek abban, hogy Júdás a templomőrség kezére adja Jézust csütörtök este. Júdás örült, hogy az új országban remélt dicsőség helyett milyen ügyesen sikerült új és megbecsült helyet találnia a régiben. A többi apostol is megbecsülést akart, de az ő esetükben a Jézus iránti szeretetük erősebb hatással volt rájuk mint a személyes dicsőségszerzés iránti vágyuk. Eljött az este. Jézus visszatért a táborba és igyekezett felvidítani a követőit, de ez a lehetetlennel határos feladat volt, mert olyannyira elcsüggesztette őket a küszöbönálló katasztrófa előérzete. Az apostolok kezdték átérezni a közelgő szörnyű elszigeteltséget, és mindannyian úgy érezték, hogy nem készültek fel rá. Az esti beszéde során Jézus arra intette a tanítványait, hogy óvakodjanak az olyan tömegek támogatásától, akik ímmel-ámmal hisznek az igazságban, de nem engedik, hogy az gyökeret verjen a szívükben. „Akik csak elméjükben ismerik az örömhírt, és akik nem tapasztalták meg azt a szívükben, azok támogatására nem lehet számítani a bajok idején.” Jézus tudta, hogy ez az utolsó együtt töltött estéjük, s e szavakkal küldte aludni őket: „Menjetek aludni testvéreim, és béke legyen veletek, míg fel nem kelünk holnap, egy további napra, hogy megcselekedjük az Atya akaratát és megtapasztaljuk annak örömét, hogy tudjuk, mi az ő fiai vagyunk.” 178. Az utolsó nap a táborban Csütörtökön, a reggeli étkezés után Jézus ötven tanítvánnyal egy félreeső helyet keresett a tábor felett, mert ott kívánta elmondani a búcsúbeszédét. Csaknem két órán át beszélt a földi országok és a mennyország viszonyáról. Jézus azt tanította, hogy a földi országok igénybe vehetnek fizikai erőt a törvények betartatása és a rend fenntartása érdekében, de a mennyországban a hívek ezt nem tehetik meg, bár a hívek közösségeinek meg van a joguk ahhoz, hogy rendet és fegyelmet tartsanak a közösség tagjai között. A szellemi fiúi rang tudata segíti a halandókat abban, hogy ideális földi polgárok lehessenek. Nincs ellentét a kozmikus (mindenségrendi) létpolgárság és a földi állampolgárság között, feltéve, hogy az emberek vezetői nem vetemednek az Istennek kijáró szellemi tisztelet és imádat bitorlására. Az anyagias gondolkodású emberek csak akkor ismerhetik meg a szellemi világosságot, ha azok, akik rendelkeznek vele, önzetlen közösségi szolgálatban közelednek hozzájuk. Jézus ezt tanította: „A mennyország hit révén megvilágosodott és szellemben felszabadult fiaiként az ember iránti kötelezettség és az Isten iránti kötelezettség kettős felelősségével néztek szembe, miközben önként egy harmadik és szent kötelességet vállaltok: az Istent ismerő hívek testvériségének szolgálatát.” Jézus arra intette a követőit, hogy ne imádjanak földi vezetőket és ne éljenek múlandó hatalommal a szellemi ország ügyének előmozdításában. Arra kérte őket, hogy szeretetteljes szolgálatukat hívőknek és nem hívőknek egyaránt ajánlják fel; az őszinte és szeretetteljes szolgálat hatalmas segítséget jelent a társadalmi felemelkedésben. Jézus azt tanácsolta a követőinek, hogy igyekezzenek ügyesen kezelni a félreértéseket és az ellentéteket, és törekedjenek békében élni mindenkivel. Jézus figyelmeztette a követőit, hogy rövidesen bajra, üldöztetésre és pusztulásra számíthatnak. Elmondta, hogy az elmaradott testvéreik számára megvilágosodást fog hozni az, ahogyan nekik, a követőinek szenvedésben lesz részük az evangéliumért. Kérte őket, hogy maradjanak hűek az országhoz még a béke idején is, és szüntelenül munkálkodjanak az emberek meggyőzésén, de soha ne akarják kényszeríteni őket. Sok mindent tanított nekik arról, hogy az evangélium terjesztése során miként kezeljék a többi embert. „A számotokra tett kinyilatkoztatás élő kinyilatkoztatás, és én azt szeretném, hogy az minden egyes egyénben és minden egyes nemzedékben megfelelő gyümölcsöt
167
IV. rész: Jézus élete és tanításai hozzon a szellemi gyarapodás, növekedés és alkalmazkodó fejlődés törvényei szerint. (...) Nektek nem szabad a régi gyakorlatot támadnotok; az új igazság kovászát tegyétek ügyesen a régi meggyőződések közepébe. Hadd végezze el az Igazság Szelleme a maga feladatát.” A Jézust hallgatók közül csak kevesen tudták felfogni a mondandójának lényegét, azonban a görögök a legtöbbet megértők között voltak. Az apostolokat összezavarták a hívek több nemzedékére tett utalások. Zebedeus Dávid értesült a Jézus letartóztatására irányuló tervről – s benne Júdás szerepéről – de amikor meg akarta beszélni a dolgot Jézussal, Jézus arra kérte, hogy hallgasson róla. Fülöp a páska-ünnepi vacsora megszervezése felől érdeklődött Jézusnál. Júdás megpróbálta kihallgatni a beszélgetésüket, de Dávid gyorsan félrevonta Júdást, hogy megvitassa vele az apostoli vagyon kérdését. A beszélgetés során Júdás átadta Dávidnak a nála lévő pénzt. Ezalatt Fülöp, Péter és János is értesült arról, hogy Jézus azt tervezi, hogy az aznap esti vacsorát János Márk szüleinek jeruzsálemi házában fogják elfogyasztani. Be is mentek a városba, hogy megtegyék a szükséges előkészületeket, majd visszatértek a táborba, hogy a csoport többi tagját elvezessék a jeruzsálemi találkozó helyszínére. A csoport az Olajfák hegyének nyugati lejtőjén haladt, hogy elkerüljék az embereket. Ahogy letekintettek a városra, Jézus azt mondta a követőinek, hogy rövidesen elhagyja őket és visszatér ahhoz a munkához, mellyel az Atya megbízta. Óva intette őket, hogy szükségtelen veszélyeknek tegyék ki magukat, amikor őt elfogják, mert ha egyszer az Atya azt szeretné, hogy hagyja itt ezt a világot, akkor az apostolok nem tehetnek semmit ellene. A Mester kérte őket, hogy ne tervezzenek semmilyen esztelen dolgot a védelme érdekében. Beszélt nekik azokról a városokról, melyek építője az Isten, s azokról a világokról, melyek megszokott élete az igazságosság és az igazság feletti öröm. Elmondta nekik, hogy egy nap majd ott fognak ülni vele a magas mennyekben, miután a földi munkájuk véget ért. Ez után az apostolok felálltak és folytatták útjukat a város felé, ahol János Márk várt rájuk és elvezette őket a szülei házához. 179. Az utolsó estebéd A János Márkék házához érkező apostolok nem nagyon értették, hogy Jézus miért döntött úgy, hogy a páska-ünnepi összejövetelt a szokásosnál egy nappal korábban tartják meg. Egyből a felsőterembe mentek, mialatt Jézus a családdal beszélgetett odalent. Ahogy beléptek a felsőterembe, észrevették, hogy a háziak vizeskancsókat, tálakat és törölközőket készítettek be, hogy a vendégek lábát megmoshassák. Ehhez azonban nem volt személyzet, így tűnődni kezdtek, hogy vajon melyikük fogja eljátszani a szolga szerepét és mossa meg a többiek lábát. A megterített asztalt is vizsgálgatták, s azt latolgatták, hogy vajon szabadon dönthetnek-e arról, hogy hová üljenek, vagy megvárják vele Jézust. Júdás az est házigazdájának székétől balra lévő helyhez, a legmegtisztelőbb vendégnek szánt helyhez ment és le is ült. Erre a többiek vitatkozni kezdtek. Zebedeus János rögtön leült a második legrangosabb vendéget megillető helyre, a házigazda székétől jobbra. Péter dühbe gurult, hogy ezek ketten arra vetemedtek, hogy a Mesterhez legközelebb eső helyeket elfoglalják, így aztán megkerülte az asztalt és leült a legkisebb rangú vendégnek járó helyre. Abban bízott, hogy Jézus majd felkéri, hogy cseréljen helyet valamelyik másik apostollal s majd így lesz az övé a legmegtisztelőbb helyek egyike. A többi apostol is helyet keresett magának az asztalnál, s addig folytatták a vitát, amíg Jézus meg nem jelent s le nem ült az asztalhoz. Alfeus Jakab hozta Jézusnak az első kehely vizet és bort. Jézus felemelte a kelyhet és azt mondta: „Vegyétek e poharat és osszátok meg egymás között, és amikor isztok belőle, jusson eszetekbe, hogy én nem fogok többet inni a szőlő terméséből veletek azért, mert ez az utolsó estebédünk. Amikor újra leülünk így, az már az eljövendő országban lesz.”
168
IV. rész: Jézus élete és tanításai Az első kehely ital elfogyasztása után zsidó szokás szerint az est házigazdájának kezet kellett mosnia. Az apostolok kíváncsian figyelték, ahogy Jézus felkel az asztaltól és elindul a vizeskancsók felé, mert tudták, hogy Jézus nem tartja ezt a vallási szokást. Megdöbbentek, amikor azt látták, hogy a Mester vizet önt az egyik tálba és arra készül, hogy megmossa Simon Péter lábát. Ahogy Jézus letérdelt Péter elé, meglepetésükben mind a tizenketten felálltak a székből. Péter zavarában megkérdezte Jézust, hogy tényleg meg akarja-e mosni a lábát. Jézus így felelt: „Talán nem teljesen érted, hogy mit is akarok tenni, de később megérted mindennek az értelmét.” Péter erre azt mondta, „Mester, te ne mosd meg soha az én lábamat!” És mindegyik apostol helyeslően bólintott. Jézus azt mondta: „Péter, azt mondom, hogyha nem mosom meg a lábadat, akkor nem lesz részed velem abban, amit meg akarok cselekedni.” Péter egy pillanatnyi gondolkodás után azt mondta: „Akkor, Mester, ne csak a lábamat mossad meg, hanem a kezemet és a fejemet is.” Jézus ezután az összes többi apostol lábát is megmosta. Amikor végzett, Jézus megkérdezte a követőitől, hogy szerintük mi a tanulsága annak, hogy a Mesterük oly készségesen megtette azt a szolgálatot, melyet ők nem voltak hajlandók megtenni egymásnak. Beszélt nekik arról, hogy miként élte életét az ő szolgálatukban, és utalt arra, hogy még nem értik, hogy a szellemi országban nem úgy válik naggyá az ember, ahogy az anyagi világban szokás hatalomra szert tenni. Megrótta őket, amiért az ülésrend miatt vitatkoztak, s a viselkedésüket a farizeusokéhoz hasonlította. Megerősítette, hogy mindegyiküket egyformán szereti, és hogy ennél az asztalnál nincsenek kiváltságok. Az étkezés második szakaszában a Mester megismételte, hogy a következő este már nem lesz velük: „Most eljött az időm, de ehhez nem volt szükség arra, hogy egyikőtök árulással az ellenségeim kezére juttasson engem.” Amint a tizenkettek meghallották ezt, mind egymásra néztek és azt kérdezték: „Én vagyok az?” Amikor Júdás szájából is elhangzott ez a kérdés, Jézus így szólt: „Te mondtad.” A többiek nem hallották a Júdásnak mondott szavakat. Folytatták a sugdolózást, mígnem Jézus megszólalt: „Sajnálom, hogy e rossz dolog megtörtént, és egészen mostanáig reménykedtem abban, hogy az igazság ereje győzedelmeskedik a rossz megtévesztései felett, de ilyen győzelmeket nem lehet kivívni az igazság hitből fakadó és őszinte szeretete nélkül.” Jézus odahajolt Júdáshoz és azt mondta neki, hogy siessen. Júdás erre felállt és kiment a helyiségből. Látván a távozását, a többiek úgy gondolták, hogy Jézus bizonyára valamilyen feladattal küldte el Júdást, és még mindig nem sejtették, hogy ő az áruló. A harmadik kehely bor mellett Jézus azt mondta: „Vegyétek kézbe e poharat mindannyian, és igyátok ki. Ez lesz az én megemlékezésem pohara. Ez a kegyben és az igazságban való új megítéltetés áldásának pohara. Ez lesz számotokra az Igazság isteni Szelleme alászállásának és segédkezésének jelképe. És én addig nem iszom újra e pohárból, amíg új alakban nem iszom veletek az Atya örökkévaló országában.” Amint a bort kiitták, Jézus e szavakkal törte meg a kenyeret: „Vegyétek az emlékezés eme kenyerét és egyétek. Mondtam már, hogy én vagyok az élet vize. És az élet e kenyere az Atya és a Fiú egyesített élete egyetlen ajándékban. Az Atya szava, mely a Fiúban nyilatkoztatik ki, valóban az élet kenyere.” Néhány pillanatnyi közös áhítat után Jézus azt mondta: „Amikor e dolgokat teszitek, idézzétek fel a földön veletek töltött életemet és örvendezzetek, hogy én továbbra is a földön élek veletek és rajtatok keresztül szolgálok.” A páska-ünnep megtartását a 118. zsoltár eléneklésével zárták. 180. A búcsúbeszéd A zsoltár eléneklése után Jézus így szólt az apostolokhoz: „Amikor előadtam nektek egy példázatot arról, hogy miként kell hajlandóknak lennetek egymás szolgálatára, azt mondtam,
169
IV. rész: Jézus élete és tanításai hogy egy új parancsolatot szeretnék adni nektek; és ezt most teszem meg, mivel távozni készülök. Jól ismeritek azt a parancsolatot, mely azt mondja, hogy szeressétek egymást; hogy a szomszédodat magadként szeresd. De én nem elégszem meg még ezzel az őszinte odaadással sem a gyermekeim részéről. Azt szeretném, ha még nagyobb szeretetteljes tetteket vinnétek véghez a hívő testvériség országában. És így e parancsolatot adom nektek: szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket. És ennek révén minden ember megtudja, hogy ti az én tanítványaim vagytok, ha így szeretitek egymást.” „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok az ágak. (...) Ebben dicsőül meg az Atya: hogy a szőlőtőnek számos élő ága van, és hogy minden egyes ág sok gyümölcsöt hoz.” Jézus elmondta a követőinek, hogy ha őbenne lakoznak, akkor a szelleme átjárja őket s így már „kérhettek bármit, amit a szellemem akar és mindezt ama bizonyságban tehetitek, hogy az Atya teljesíti a kérésünket.” Ezt a tanítást nagyon félreértelmezték az évszázadok során. Némelyek tévesen úgy gondolják, hogy Jézus nevének felidézése egyfajta varázsigeként segít abban, hogy megkapják Istentől azt, amit szeretnének. Az ima nem alkalmas arra, hogy Istent a halandói akarat szerinti cselekvésre bírja, viszont alkalmas eszköze annak, hogy az ember megismerje az Isten akaratát. Amint az ember igaz összhangot talál Jézussal, attól kezdve bizonyos lehet abban, hogy minden vágya összhangban lesz az Isten akaratával. A Mester további tanácsokat adott az apostoloknak, arra kérte őket, hogy ne csüggedjenek, ha a bátortalan hívek ellenük fordulnak. Azt tanácsolta nekik, hogy emlékezzenek arra, hogy ő maga is mennyi szenvedést viselt el az evangéliumért. Megígérte, hogy nem fogja magukra hagyni őket e világban, mert miután eltávozott, a szellemét fogja elküldeni segítségül. Jézus azt mondta, hogy az Atyához kell mennie s oda ők még nem követhetik. Tamás erre így szólt: „Mester, nem tudjuk hová mész; így természetesen az utat sem ismerjük. De ma éjszaka követünk téged, ha mutatod az utat nekünk.” Jézust azt felelte: „Tamás, én vagyok az út, az igazság és az élet. Az Atyához csak rajtam keresztül lehet eljutni. (...) Ha ismertek engem, ismeritek az Atyához vezető utat.” Fülöp erre azt mondta: „Mester, mutasd meg nekünk az Atyát, és minden, amit mondtál, világos lesz.” Jézus így válaszolt: „Fülöp, oly hosszú időt töltöttem veled és te még most sem ismersz engem? Újból elmondom: aki látott engem, az látta az Atyát.” Jézus részletesen beszélt az Igazság Szelleméről: „Én szerettem az Atyát és megtartottam a szavát; ti szerettetek engem, és megtartjátok a szavamat. Miként Atyám adott nekem a szelleméből, úgy fogok én is adni nektek a szellememből. És az Igazság e Szelleme, melyet nektek adományozok, vezetni és vigasztalni fog titeket és végül elvezet benneteket a teljes igazságba.” Jézus elmondta nekik, hogy az Atya és a Fiú szelleme fog lakozni bennük, s ezek a mennyei adományok együtt fognak munkálkodni azon, hogy felidézhessék a Jézus által tanítottakat. „Ez az új tanító az Igazság Szelleme, aki mindegyikőtökkel ott fog élni a szívetekben, és a világosság minden gyermeke eggyé lesz és egymáshoz közelíttetik. Atyám és én épp így leszünk képesek arra, hogy mindegyikőtök lelkében éljünk és minden más ember szívében is, akik szeretnek minket és e szeretetet valódiként élik meg azáltal, hogy szeretik egymást, éppen úgy, ahogy én most szeretlek titeket.” Az Igazság Szelleme szellemi jelentéstartalmak megértésében segíti az emberi elmét. Ez az élő és növekvő igazságnak, a kiterjedő és alkalmazkodó igazságnak a szelleme. Az igazságot nem lehet szabályokba vagy tantételekbe foglalni, de meg lehet ismerni és meg lehet élni. A statikus igazság halott; az élő igazság viszont dinamikus. Az Igazság Szelleme segít az embernek abban, hogy szellemi módon értelmezze a tapasztalásait. A Szellem segít az Istent ismerő embernek az aranyszabály oly módon történő alkalmazásában, hogy az ilyen kapcsolatból mások számára a lehető legtöbb jó származzon. Az aranyszabályt dogmatikusan értelmezni helytelen dolog, felfogni csak úgy lehet, ha annak
170
IV. rész: Jézus élete és tanításai alapján élünk. Semmiféle jámborság nem pótolhatja az őszinte és nemes barátságosság hiányát, mint ahogy az alakias istenimádat sem pótolhatja a mások iránti valódi szeretet hiányát. Jézus figyelmeztette az apostolait, hogy a hatóságok várhatóan keményen fel fognak lépni ellenük. Emlékeztette őket, hogy a szelleme mindvégig velük lesz a megpróbáltatásaikban, még ha neki magának el is kell hagynia őket. „És így fogtok ti is szenvedni az eltávozásom miatt, de rövidesen viszontlátlak titeket, és akkor a szomorúságotok örvendezéssé fog változni, és az Isten üdvösségének egy új kinyilatkoztatása jön el hozzátok, melyet ember soha nem vehet el tőletek.” Az apostolok azonban még ezen egyenes beszéd után sem fogták fel egészen, hogy Jézus el fogja hagyni őket. 181. Az utolsó intelmek és figyelmeztetések A táborba való visszaindulás előtt mondta el Jézus az utolsó vigasztaló szavakat és tanácsait az apostoloknak. Elmondta, hogy miután megvált a halandói alakjától, a szelleme vissza fog térni s beléjük költözik, hogy mindegyiküknek utat mutathasson. Jézus elmondta, hogy mindenki megvilágosodik, megtisztul és vigaszra lel, aki az ő szellemét megkapja. Kérte őket, hogy ne bánkódjanak és ne féljenek, mert őbenne mindannyian diadalmaskodni fognak hitükben. Jézus olyan békét hoz a követőinek, mely nem a legrosszabbra készülő ember lemondó megadása, és nem is az eljövendő békét remélő optimista ember nyugalma. Valamilyen fokú szenvedélymentesség és derűlátás hasznos lehet az életben, de nem ezekből ered az a béke, melyet a Mester elhoz. Jézus békéje azon alapul, hogy az ember hisz az Isten gondoskodásában. Ez a béke annak a gyermeknek a magabiztossága, aki tudja, hogy a világegyetemi létpályájának egy bölcs, szerető és mindenható Atya viseli gondját. Ahogy az apostolok ott ültek az asztalnál János Márkék házában, Jézus körüljárta az asztalt és egyenként szólt a követőihez. Jézus azt kérte Jánostól, hogy továbbra is működjön közre őhelyette a földi családját érintő ügyekben, és szentelje az életét annak, hogy megtanít másokat úgy szeretni, ahogy Jézus szeretett. János sírva kérdezte Jézustól, hogy miként tudná jobban szeretni a testvéreit. Jézus azt mondta neki, hogy jobban szeretné a többi embert, ha előbb megtanulná jobban szeretni az Istent. Jézus azt mondta Jánosnak, hogy igyekezzen békében élni mindenkivel, és ne küzdjön azokkal, akiket meg akar nyerni az országnak. Jézus észrevette, hogy Simon még mindig a maga felfogása szerint akarja megteremteni az országot. Jézus tudta, hogy az apostolai közül egy sem őszintébb vagy nyíltabb mint Simon, és hogy egyiket sem viselné meg jobban Jézus távozása. A Mester arra intette Simont, hogy adja meg a császárnak, ami a császáré, és megnyugtatta, hogy mind Jézus szelleme, mind pedig az apostolok ott lesznek, hogy vigaszt nyújtsanak neki szomorúsága idején. Figyelmeztette, hogy aki karddal él, az kard által vész el. Jézus megígérte Simonnak, hogy találkozni fognak majd az általa olyannyira vágyott országban, de arra nem a földi életében kerül sor. A Mester azt tanácsolta Máténak, hogy készüljön, mert az apostolok rövidesen szétszóródnak és a világ minden részében hirdetni fogják az evangéliumot. Máté megkérdezte, hogy honnan fogják majd tudni, hogy merre menjenek és ki lesz majd az, aki útnak indítja őket. Jézus azt felelte, hogy az Igazság Szelleme fogja vezetni őket. Azt mondta Máténak, hogy mutassa meg a világnak, hogy mi mindent képes megtenni az Atya egy olyan adószedőért, akinek volt bátorsága az Ember Fiát követni. Arra kérte, hogy Máté a szolgálatával mutassa meg az embereknek, hogy az Isten nem személyválogató, hogy minden hívő az Isten gyermeke. Jakabtól azt kérte Jézus, hogy engedje az új tanítónak, hogy részvétet és türelmet tanítson neki. Arra intette, hogy emlékezzen, a bölcsesség megfontoltságot és bátorságot is magában foglal, és hogy eljön majd az idő, amikor bölcsebb lesz lecsendesíteni a hitetlenek haragját annak érdekében, hogy egy újabb napot élhessen és taníthasson. Jézus azt is mondta
171
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jakabnak, hogy őt és a fivérét elszakítják egymástól és az egyikük jóval a másik előtt veszti életét. Amint Andrásra került a sor, Jézus fölmentette őt az apostoli csoport vezetésével kapcsolatos teendők alól és megköszönte a hűséges szolgálatait. Arra kérte Andrást, hogy tartsa össze az apostolokat addig is, amíg az Igazság Szelleme meg nem érkezik, hogy aztán mindegyiküknek külön-külön mutassa az utat. Andrást arra kérte, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az evangéliumban hívők különféle csoportjai közötti összhang megteremtése érdekében. Az Alfeus ikerpárnak Jézus azt tanácsolta, hogy amint a vele töltött idő lejár, térjenek vissza a korábbi foglalatosságukhoz, és egy nap majd ők is együtt lesznek vele a mennyekben. Arra kérte az ikreket, hogy szenteljék életüket annak, hogy nemesebbé teszik a mindennapi nehéz munkát. Azt mondta, hogy számukra minden dolog szent lett és a munkájuk az Atya számára teljesített szolgálattá vált. A Mester emlékeztette Fülöpöt a sok oktondi kérdésre, melyeket Fülöp az évek során föltett. Fülöp mindig azt akarta, hogy mutassák meg neki a dolgokat, és Jézus megnyugtatta, hogy rövidesen nagy dolgokat fog látni. Jézus azt jósolta, hogy nagy feladat áll előtte, mert sokan vannak a világon olyanok, akik Fülöphöz hasonlóan viszonyulnak az élethez. Azt mondta Fülöpnek, hogy amikor az élete véget ér, el fog menni Jézushoz az ő országában, és Jézus ekkor majd nagy örömmel mutatja meg neki azt, „amit szem nem látott, fül nem hallott és a halandói elme nem fogott fel.” Nátánielt arra intette, hogy az őszintesége gondokat okozhat a többi emberrel való kapcsolatában. Azt mondta neki, hogy annak a személynek az értelmi szintjéhez és szellemi fejlettségi állapotához kell igazítania a mondandóját, akivel beszél. „Az őszinteség akkor igazán hasznos az ország munkájában, amikor megfontoltsággal társul.” Jézus figyelmeztette Nátánielt, hogy hátráltatja őt azon hajlama, hogy az evangéliumot a zsidó tanítások szerint értelmezze, és hogy amit nem tanult meg Jézustól, azt „a minden tanító mesterének kezéből (...) – a tényleges tapasztalásból” fogja megkapni. Jézus Tamásnak azt említette fel, hogy még ha gyakran kevés volt is a hite, bátorságban sohasem volt hiány nála. Jézus biztos volt abban, hogy hamis próféták nem fogják tudni megtéveszteni Tamást, és arra kérte őt, hogy szentelje életét annak, hogy megmutatja, az emberi elme miként képes legyőzni az értelmi alapú kétkedés tehetetlenségét. Péternek Jézus elmondta, hogy sajnálja, hogy Péter annyi együtt töltött év után sem tudta megtanulni, hogy gondolkodjon, mielőtt kinyitja a száját. „Milyen tapasztaláson kell átesned, mire megtanulod, hogy lakatot tegyél a szádra?” Jézus elmondta Péternek, hogy elkerülhetetlenül sok bajt hoz a fejére, ha nem győzi le ezt a hibáját. Jézus ez után az összes apostolhoz szólva mondta, „Ezen az éjszakán mindannyiatok esetében nagy lesz a veszélye annak, hogy megütköztök rajtam.” Péter erre így felelt: „Nem számít, hogy ha minden testvérem enged is a kétségeknek veled kapcsolatban, megígérem, hogy én nem fogok megütközni semmin, amit teszel.” Jézus erre azt mondta, hogy Péter három vagy négy alkalommal fogja megtagadni őt még aznap este. „De emlékezz az ígéretemre: miután én felemeltetek, egy időre veletek leszek, mielőtt az Atyához elmegyek. És még ezen az éjszakán könyörögni fogok az Atyának, hogy öntsön erőt mindegyiketekbe ahhoz, amin oly hamar keresztül kell mennetek. Mindannyiatokat azzal a szeretettel szeretlek, mellyel az Atya szeret engem, és ezért mostantól fogva éppen úgy kell szeretnetek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” 182. A Getszemániban Csütörtökön késő éjjel Jézus és a tizenegy apostol visszatért a táborba, ahol Jézus arra kérte őket, hogy körben térdeljenek le, s ő imádkozni kezdett. Kérte az Istent, hogy segítse őket és
172
IV. rész: Jézus élete és tanításai tartsa meg őket hűségben az Igazság Szellemének eljöveteléig. „Tizenkét embert adtál nekem, és én mindet megtartottam, egynek, a bosszúállás fiának a kivételével, aki nem akar társunk lenni többé. Ezek a férfiak gyengék és esendők, de én tudom, hogy megbízhatunk bennük; próbára tettem őket; szeretnek engem, éppen úgy, ahogy tisztelnek téged.” Erőt és bátorságot kért számukra és ezzel fejezte be imáját: „Ez a világ nagyon keveset tud rólad, igazságos Atyám, de én ismerlek, és megismertettelek e hívekkel, és ők megismertetik a nevedet más nemzedékekkel. És most megígérem nekik, hogy velük leszel a világban, éppen úgy, ahogy velem voltál – úgy legyen.” Jézus úgy nyilatkoztatta ki Isten nevét a világnak, ahogy előtte senki. Mózes előtti megnyilatkozásakor az Atya csak annyit tudott közölni, hogy „VAGYOK, aki VAGYOK”. Jézus minden nemzedék számára kiteljesítette az Isten nevének kinyilatkoztatását: Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok az élő víz. Én vagyok a világ világossága. Én vagyok minden korszak vágya. Én vagyok a nyitott kapu az örökkévaló üdvözüléshez. Én vagyok a vég nélküli élet valósága. Én vagyok a jó pásztor. Én vagyok a végtelen tökéletesség ösvénye. Én vagyok a feltámadás és az élet. Én vagyok az örök továbbélés titka. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én vagyok a véges gyermekeim végtelen Atyja. Én vagyok az igaz szőlőtő; ti vagytok az ágak. Én vagyok mindenkinek a reménye, aki ismeri az élő igazságot. Én vagyok az élő híd az egyik világról a másikra. Én vagyok az élő kapocs idő és örökkévalóság között. Az apostolok a táborba menet Júdásról beszélgettek. János Márk és Zebedeus Dávid titokban elmondta Jézusnak, hogy tudomásuk van arról, hogy Júdás el akarja árulni őt az ellenségeinek. Jézus arra kérte őket, hogy emiatt ne aggódjanak. Mielőtt nyugovóra tértek volna, Zélóta Simon fegyvereket akart adni az apostoloknak. Nátániel kivételével el is fogadták a kardokat, Nátániel azonban más véleményen volt s emlékeztette őket, hogy Jézus nem akar fegyverekhez folyamodni a mennyország megalapításában. Nátániel azt mondta, hogy ő imádkozik inkább, de nem vesz magához fegyvert. Nátániel szavai hallatán András is letette a kardot. Kilencüknél azonban így is ott maradt a fegyver. Az emberek a sátraikba mentek, Jézus pedig magához hívatta Dávid egyik hírnökét. Üzenetet küldött vele Abnernek Filadelfiába, melyben tájékoztatta a közelgő eseményekről és egyben megígérte, hogy rövidesen találkoznak. Jézus a táborban lévő görögök vezetőjétől is azt kérte, hogy ne aggódjanak a közelgő események miatt. Az apostolok közül senki sem számított arra, hogy azon az estén bármi is történni fog; csak Dávid és János Márk tudta, hogy a Mester ellenségei épp azon az estén fognak eljönni. Dávid így búcsúzott Jézustól: „Mester, igen nagy örömömre volt, hogy veled szolgálhattam. A testvéreim a te apostolaid, de én örültem, hogy megtehetem a csekélyebb dolgokat, mivel
173
IV. rész: Jézus élete és tanításai azokat is meg kellett tenni, és teljes szívemből hiányolni foglak, amikor már eltávoztál.” Erre Jézus azt felelte: „Dávid, fiam, mások azt tették, amire utasították őket, de e szolgálatot te a saját szívedből indíttatva végezted, és én nem fogok megfeledkezni az odaadásodról.” Jézus Péterrel, Jakabbal és Jánossal visszavonult egy közeli szurdokba. Mély szomorúság telepedett Jézusra. Az előtte álló megpróbáltatások az idő múlásával egyre jobban megrémítették. Kimerült volt, és aggódott az apostolok biztonsága miatt. A követőitől való elválás nagy terhet jelentett neki. Az isteni Jézus tudta, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, az emberi Jézus viszont azt szerette volna, ha még többet tehet értük. Jézus azt szerette volna, ha a három apostol vele tart, amíg imádkozik, de azok folyton elaludtak. Jézus háromszor is imádkozni kezdett bátorságért az Atyjához, és mindháromszor vissza kellett térnie az elbóbiskoló barátaihoz. Az imái alatt egy angyal jött le hozzá és bátorságot öntött belé. Jézus biztos volt abban, hogy az Atya hagyni fogja az eseményeket a maguk természetes menete szerint haladni. 183. Jézus elárulása és elfogása A Mester felébresztette Pétert, Jakabot és Jánost, és azt javasolta, hogy vonuljanak vissza a sátrukba és feküdjenek le. A táborban az apostolok már aludtak, a görögök viszont még mindig fent voltak. Jézusnak nem sikerült rávennie őket, hogy nyugovóra térjenek. Ott is hagyta őket, és a Getszemáni bejárata közelében lévő olajprés mellett telepedett le, mert abban bízott, hogy így majd elkerülhető lesz az összecsapás a követői, valamint azok között, akik az ő elfogására érkeznek. Ezalatt Júdás megkereste a templomőrség kapitányát. A jeruzsálemi késlekedésük miatt az őrök már nem találták Jézust a Márk-féle házban. Ez nem volt ínyére Júdásnak. Tudta, hogy az apostolok közül csak ketten tartottak maguknál fegyvert a vacsora ideje alatt, viszont a Getszemániban ott volt Jézus hatvan követője és sokuknál fegyver volt. Júdás és az őrség visszatért a templomhoz. Júdás azt mondta a zsidó vezetőknek, hogy Jézusért a Getszemániba kell elmenni, ezért fegyveres őröket kért. A zsidó hatóságok ezt a kérést továbbították a római parancsnoknak, aki nem volt hajlandó intézkedni és az egyik tisztjéhez küldte őket. Végül Poncius Pilátus engedélyt adott a katonák igénybevételére, aki azért tett eleget a kérésüknek, mert úgy gondolta, hogy később még orvosolni tudja az azon az éjszakán elkövetett esetleges baklövéseket. Mintegy hatvan fő kísérte Júdást a Getszemánihoz. Júdás a csapat előtt haladt, mert remélte, hogy úgy tűnhet, mintha nem is velük lenne. Azt színlelte, hogy figyelmeztetni jön Jézust a közelgő letartóztatására, mert remélte, hogy a többi apostol így nem tud ellene fordulni. Amint Péter, Jakab és János észrevette a közeledő fegyvereseket, harminc tanítvánnyal az oldalukon az olajütőhöz rohantak. Jézus még egy utolsó kísérletet tett, hogy megóvja Júdást az ő elárulásától. Mielőtt még Júdás megszólalhatott volna, Jézus odament az egyik római katonához és megkérdezte, hogy kit keresnek, és magát mint a názáreti Jézust azonosította. Júdás azonban meg akarta mutatni, hogy ő is részes az árulásban, meg akarta alapozni az igényét a fizetségre. Júdás odalépett Jézushoz, homlokon csókolta s így szólt: „Üdvöz légy, Mester és Tanító.” Jézus így felelt: „Barátom, hát ennyi nem elég? Még el is árulnád az Ember Fiát egy csókkal?” Az apostolok megdöbbentek. Jézus ismét megkérdezte az őrséget, hogy kit keresnek. A kapitány megismételte, hogy „a názáreti Jézust.” Jézus erre azt mondta: „Mondtam már, hogy én vagyok az. Ha tehát engem kerestek, a többiek hadd menjenek útjukra. Én kész vagyok veletek menni.” Az őrség egyik tagja hátra akarta kötözni Jézus kezét. Péter és a többiek ezen annyira feldühödtek, hogy előrántották a kardjukat és az őrök felé rohantak, de Jézus megállította
174
IV. rész: Jézus élete és tanításai őket. A kapitány attól félt, hogy Jézus követői később megpróbálják megmenteni, ezért parancsot adott az elfogásukra, de amazok elszaladtak. János Márk futott Dávidhoz és tájékoztatta a történtekről. Együtt keltették fel a többi apostolt. Zebedeus János és Péter követte Jézust és az őröket, mialatt a többiek az olajütőnél gyülekeztek, hogy megvitassák a teendőket. Zélóta Simon szenvedélyesen érvelt Jézus kiszabadítása mellett. Nátániel emlékeztette őket a Mesternek az ellen nem állással kapcsolatos tanítására és a legutóbbi intelmére, miszerint nekik most az életüket kell menteniük, hogy terjeszthessék az evangéliumot szerte a világon. Zebedeus János felidézte, hogy Jézus a letartóztatásakor megtiltotta az ellenállást. Végül Tamás meggyőzte őket, hogy semmit sem tehetnek Jézus megmentése érdekében, mert Jézus maga utasított el minden emberi és isteni közbelépést. Úgy döntöttek, hogy szétválnak. Dávid a táborban maradt, hogy onnan működtesse tovább a hírnöki szolgálatot. Az apostolok Betániában, Betfagéban és Jeruzsálemben rejtőztek el. Nem sokkal pirkadat után érkezett meg Júdás, Jézus testvére a táborhelyhez, és itt értesült arról, hogy a fivérét elfogták. A templomőrség zsidó kapitánya és a katonák római kapitánya között vita alakult ki amiatt, hogy hová is kell vinniük Jézust. A zsidó kapitány Kajafáshoz, a hivatalban lévő főpaphoz akarta vinni Jézust, a római őrség azonban azt a parancsot kapta, hogy Jézust az előző főpaphoz, Annáshoz kell kísérni. Ahogy menet közben erről vitatkoztak, Zebedeus János lépett a katonák közé, hogy a Mester közelében lehessen. A templomőrség le akarta fogni őt is, azonban a rómaiak nem engedték. A római törvény szerint minden fogolynak joga volt ahhoz, hogy ott legyen mellette valaki, amikor a bírái elé áll, ezért a római kapitány úgy rendelkezett, hogy János Jézus mellett lehet és ezért senki sem bánthatja. Emiatt aztán János Jézus közelében lehetett végig a per és a keresztre feszítés alatt és folyamatosan tájékoztatta Dávid hírnökeit az eseményekről. A letartóztatásától kezdve egészen addig, amíg Annás elé nem állították, Jézus nem szólt egy szót sem. A Mester földi létének végét jelentő eseményekkel kapcsolatban sok a félreértés. Az Atya akarata volt, hogy Jézus megtapasztalja a halandói létet a születéstől a halálig, de az Istennek semmi köze sem volt a Jézust érő kegyetlenkedésekhez és kínzásokhoz. Jézus életének utolsó, embertelen és megrázó órái semmilyen tekintetben nem az Isten akarata szerint alakultak; mindez a sok kegyetlenség gonosz emberek műve volt. Mint ahogy az átlagos emberek sem remélhetik, hogy a földi létük utolsó óráit valamilyen isteni beavatkozás könnyűvé teszi, úgy Jézus is kitartott amellett, hogy nem menti ki magát isteni hatalommal. 184. A Szanhedrin bírósága előtt Jézust Annás elé vitték, s a meghallgatásra Annás palotájában került sor, az Olajfák hegyén. Annás tudta, hogy a Szanhedrin Kajafás palotájában várja Jézus érkezését, de a bíróságot reggeli három óra előtt tilos volt összehívni. Abban az időben Annás volt a leghatalmasabb ember a zsidóság körében. Annás szívesen fogadta Jézust fiatalabb korában, amióta viszont támadást intézett a pénzváltók ellen a templomban, Jézus magára haragította Annást. Annás rendzavarással vádolta Jézust és a tanítványai nevét akarta tudni. Jézus nem felelt neki. Annást összezavarta Jézus hallgatása. Emlékeztette, hogy hatalmában áll befolyásolni a közelgő pere kimenetelét. Jézus erre azt mondta: „Annás, te is tudod, hogy nem lehetne hatalmad felettem, hacsak nem az Atya engedélye révén. Némelyek azért akarják elpusztítani az Ember Fiát, mert tudatlanok; nem tudnak jobbat, de te, barátom, te tudod, hogy mit teszel. Hogyan vagy képes elutasítani az Isten világosságát?” Annás tovább kérdezgette a Mestert, de 175
IV. rész: Jézus élete és tanításai magában már eldöntötte, hogy Jézust száműzni kell, vagy ki kell végezni. A hajnal közeledtével Annás átküldte Jézust Kajafáshoz. Mialatt Annás Jézust kérdezgette, Simon Péter reszketve álldogált a palotaudvarban. Zebedeus János ismerte Annás kapuőrét, és megkérte, hogy engedje be Pétert is. Péter ideges volt, amiért az ellenség udvarában kellett lennie. Fegyvertelenül és összezavarodottan lézengett a helyszínen; szeretett volna inkább elbújni a többi apostollal. A kapus odament a tűznél melegedő Péterhez és megkérdezte: „Te nem egyike vagy e férfi tanítványainak?” Péter rávágta, hogy „Én nem.” Egy másik szolga megemlítette, hogy emlékezete szerint Pétert látta a kertben Jézussal, Péter azonban tagadta, hogy ismerné a Mestert. A portásnő félrehívta Pétert és négyszemközt újból megkérdezte, hogy miért tagadja, hogy ő is az egyik tanítvány. Péter szitkozódott és kitartott amellett, hogy eddig még csak nem is hallott Jézusról. Még kétszer kérdeztek rá nála, de Péter mindkétszer tagadott. Amint Péter a legutolsó megtagadó szavakat kiejtette, meghallotta a kakas hangját. Ekkor eszébe jutott Jézus aznap este mondott jóslata. Bűntudat mardosta Pétert, amint figyelte, hogy a palota kapui feltárulnak és az őrök elvezetik Jézust. Jézus látta Péter arcán a kétségbeesést, és olyan sajnálattal és szeretettel tekintett rá, hogy azt a nézést Péter egész életében nem felejtette el. Jézus az őrök kíséretében elhagyta a palotát, Péter pedig keservesen sírni kezdett. Később csatlakozott a testvéréhez, Andráshoz a bujdokolásban. Jézusnak a Szanhedrin előtti pere reggel fél négykor kezdődött. A Szanhedrin már előre megállapította Jézus bűnösségét, és most már csak azon gondolkodtak, hogy milyen vádakkal alapozzák meg a halálos ítéletet. Több mint húsz hamistanút is odarendeltek, de a vallomásaikról olyannyira lerítt, hogy koholmányok, hogy még a Szanhedrin is szégyenkezett miatta. Egy idő múlva Kajafás rákiáltott Jézusra: „Nem felelsz e vádak egyikére sem?” Jézus csak állt némán. Kajafás nem bírta tovább nézni, ahogy Jézus szótlanul áll előtte, ezért ujját vádlón a Mester arca előtt rázva, azt mondta: „Megparancsolom, az élő Isten nevében, hogy mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Megszabadító, az Isten Fia.” Jézus így felelt: „Én vagyok.” Kajafás dühösen megállapította, hogy istenkáromlás hangzott el, és a tanács hangosan követelte Jézus halálát. Annás a tárgyalás folytatását szerette volna egészen addig, amíg a római törvény megsértését jelentő vádakkal nem tudnak előállni. A Szanhedrin többi tagja viszont mielőbb szeretett volna véget vetni a pernek. A zsidó vallási törvények tiltották, hogy a páska-ünnep előtti napon délnél tovább dolgozzanak, és Pilátus is csak egy rövid időre jött Jeruzsálembe. Kajafás megütötte Jézust. Annást megdöbbentette, hogy a teremből kifelé tartó tanácstagok leköpték és megütötték Jézust. Ilyen példátlanul zavaros körülmények közepette ért véget a per első szakasza. A halálos ítélet meghozatalához általában két ülést kellett tartani, közöttük egy nap szünettel. A Szanhedrin azonban csak egyetlen órára szakította meg a pert. Ezt az időt Jézus a kihallgatási teremben töltötte, ahol az őrök és a szolgák gúnyolták, leköpték és megütötték. Amikor ez a megaláztatás elkezdődött, Jézus jelezte Jánosnak, hogy hagyja el a termet. A kegyetlenkedések alatt Jézus nem szólt. A világegyetemen felháborodás söpört végig, amint a figyelő mennyei lények tanúi lehettek annak, hogy uruk aláveti magát ezeknek a tudatlan, félrevezetett embereknek. Ezek voltak a Mester legnagyobb győzelmeinek pillanatai. Félhatkor a bíróság újból összeült. Jézust az egyik kisterembe küldték át, ahol János is várakozott, s ezalatt a Szanhedrin összeállított egy három pontból álló vádiratot. Az egész eljárásban több olyan mozzanat is volt, amelyekkel megsértették a zsidók törvényeit: hamis tanúk felvonultatása, a védelem tanúinak hiánya, az egynapos tárgyalási szünet mellőzése, a végleges vádiratban foglaltakat alátámasztó tanúk hiánya, valamint az, hogy a fogvatartottal nem is közölték, hogy mi a vád ellene. Reggel hatra a per véget ért. Jézust elvezették, hogy Poncius Pilátus színe elé álljon.
176
IV. rész: Jézus élete és tanításai
185. A Pilátus előtti per Poncius Pilátus a tartomány igazgatása során több hibát is elkövetett, melyek miatt kegyvesztett lett Tibériusz császár előtt. Ebben a helyzetben a júdeai zsidó vezetők némiképp nyomást tudtak gyakorolni Pilátusra. Megtanulták, hogy miként manipulálják őt a felkelés rémével. A Szanhedrin Pilátus színe elé vitette Jézust és kérték az engedélyét a kivégeztetéséhez. A vádakat írásban is megfogalmazták: megrontja a nemzetüket és lázadásba hajszolja a népet; tiltja az embereknek, hogy adót fizessenek a császárnak; a zsidók királyának nevezi magát és egy új ország alapítását tanítja. Jogilag egyik vádpontban sem volt bizonyított Jézus bűnössége. Sem Jézus, sem János nem szólt, amikor a vádakat felolvasták. Pilátus meg volt győződve arról, hogy a tárgyalás szabálytalanul zajlott, ezért Jézust és Jánost magánkihallgatásra egy belső terembe vezettette. Miután az első két vádpontot megalapozatlannak találta és elvetette, Pilátus megkérdezte Jézust, hogy valóban ő volna-e a zsidók királya és valóban egy új királyság megalapítását tervezi-e. Jézus így felelt: „Nem látod, hogy az én országom nem e világi?” Pilátus erre megkérdezte: „Hát akkor te végül is király vagy?” Jézus azt felelte: „Igen, ilyen király vagyok, és az én országom a mennyei Atyám hű fiainak családja.” Pilátus nem értette Jézust, de abban biztos volt, hogy csak egy ártalmatlan álmodozó. Visszament a papokhoz és közölte velük, hogy kikérdezte Jézust, de nem találta bűnösnek. A tömeg emiatt feldühödött. A Szanhedrin egyik tagja kijelentette, hogy Pilátus nagyon meg fogja bánni, ha elengedi Jézust. Pilátus a fenyegetés hatására bejelentette, hogy mivel Jézus galileai, ezért elküldi a Galileát igazgató Heródeshez. Jézust tehát elvitték Heródeshez, de Jézus nem volt hajlandó válaszolni Heródes kérdéseire. Heródes erre visszaküldte őt Pilátushoz. Pilátus még mindig szabadon akarta engedni Jézust. Régi szokás volt, hogy a páska-ünnep alkalmával egy elítéltet szabadon engednek. Pilátusnak eszébe jutott, hogy ez alkalmat adhat neki Jézus szabadon bocsátására. A tömeg azonban Barabbásnak, egy rablásért és gyilkosságért elítélt személynek az elengedését követelte. Pilátust dühítette, hogy a zsidók inkább egy gyilkosnak kérnek kegyelmet Jézus helyett, de nem mert szembeszállni a feldühödött zsidókkal. „Mit tegyek azzal, akit a zsidók királyának neveznek?” És a tömeg azt kiabálta: „Feszítsd meg!” Pilátus erre azt felelte: „Miért feszíttetnétek keresztre ezt az embert? Mi rosszat tett?” De az emberek továbbra is Jézus keresztre feszítését követelték. Pilátus ekkor egy másik taktikát választott. Parancsot adott a katonáknak, hogy korbácsolják meg Jézust, mert azt remélte, hogy ez a büntetés majd lecsillapítja a népharagot. A korbácsolás után Pilátus elővezettette Jézust. A Mester látványa „óriási iszonyodást keltett egy hatalmas világegyetem területein”, de az emberek még mindig a halálát követelték. Pilátus tudta, hogy Jézus ártatlan, de nem akart szembeszegülni a zsidó vezetőkkel. Pilátus így Barabbást engedte szabadon. Poncius Pilátus önkezével vetett véget az életének. A felesége, Klaudia viszont Jézus híve lett és ő is hozzájárult az evangélium terjesztéséhez. 186. Röviddel a keresztre feszítés előtt A világegyetem igazgatási ügyeinek intézése csaknem teljesen szünetelt azalatt, amíg Gábriel és a mennyei seregek azt figyelték, ahogy „Pilátus perben áll Jézus előtt”. Amikor Jézust elfogták, ő már tudta, hogy a hústestben végzett munkája befejeződött. Tudta, milyen halál vár rá, és emiatt a perének részletei kevéssé érdekelték. Jézus sajnálta Pilátust és igyekezett megvilágosítani az elméjét, mialatt az egész világegyetem őket figyelte. 177
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jézus meg volt győződve arról, hogy az Isten akarata az, hogy az emberi események menetébe ne történjék se mennyei, se isteni beavatkozás. Jézus szerette a halandókat, mely egyértelműen megmutatkozott abban, amilyen türelemmel viselte a katonák és a szolgák gúnyolódását és ütlegelését. Jézus élete az Istenről tett kinyilatkozás volt az ember számára, míg a földi létpályájának utolsó mozzanataiban új és megindító kinyilatkoztatást tett az emberről az Istennek. Azon a péntek reggelen félkilenc tájban Jézust átadták a katonáknak, hogy elkísérjék a keresztre feszítésének helyszínére. Júdás elment Kajafáshoz a jutalomért. A Szanhedrin termébe be sem léphetett, mert egy szolgáló félrevonta és átadott neki harminc ezüstpénzt. Júdást megdöbbentette ez a mellőző hozzáállás. Be akart menni a terembe, hogy megbeszélje Kajafással a dolgot, de nem engedték be. Júdás megalázottnak érezte magát. Később messziről látta, amint felállítják Jézus keresztjét a Golgotán, és ez annyira felzaklatta, hogy visszarohant Kajafáshoz, a terembe. Elhebegte, hogy vétkezett és hogy megsértették, s hogy sajnálja, amit tett. A padlóra hajította az ezüstöket és elhagyta a termet. Kétségbeesésében kiment a városkapun és öngyilkos lett. A templomőrség kivonult a Getszemániba, hogy elfogja a Mester követőit, de azok addigra már szétszéledtek. A Szanhedrin elégedetten értesült arról, hogy a Getszemániban már senki sincs, mert úgy gondolták, hogy ezzel végleg elmúlt a zendülés veszélye. Az ülést berekesztették és készülődni kezdtek a páska-ünnepre. A tanítványok közül egyedül Zebedeus Dávid vette komolyan Jézus azon kijelentését, hogy harmadnapra feltámad. Hírnökeit az ünnepre való tekintettel elengedte azzal, hogy legközelebb majd vasárnap reggel hozzanak híreket. Jézus halálát emberek tervezték el, nem az Isten. Nem függ Jézus halálától az az igazság, hogy az emberek hit révén az Isten szellem-tudatos gyermekeivé lehetnek. A halandók az Isten gyermekei, és ennek az igazságnak az emberek életében való ténylegessé válásához nem kell egyéb, mint szellemtől született hit. Az Istennek az ő teremtményei iránti szeretete eredendően meglévő világegyetemi tény, mely független a Teremtő Fiak alászállási küldetéseitől. Az Atya éppúgy szerette az embert Jézus földön töltött életét megelőzően, mint utána. 187. A keresztre feszítés Jézus a két elítélt rabló és egy csapat római katona társaságában érkezett meg a Golgotához. A katonák levetkőztették Jézust és ágyékkötőt adtak rá. A karját rákötözték a keresztfára, majd a kezét odaszegezték a fára. A keresztfát ezután felvonták a felállított gerendára és a helyére szegezték. A katonák összekötözték Jézus lábát és egyetlen hosszú szeggel mindkét lábfejlét átszúrva odaszegezték a fához. Ekkor délelőtt féltíz volt. A Teremtő Fiú kereszthalála öt és fél órán át tartott. Ezalatt két további embert nyert meg az országnak; az egyikük a mellette megfeszített latrok egyike volt, a másik pedig a római centurió, a katonák parancsnoka. Röviddel délután három óra előtt hangzottak el Jézus utolsó szavai: „Bevégeztetett! Atyám, kezedbe ajánlom szellememet.” A Mester halálánál Zebedeus János, Júdás (Jézus testvére), Rúth, a magadáni Mária és Rebeka is jelent volt. 188. A sírban töltött idő A keresztre feszítettek holttestét akkoriban szokás volt egy fedetlen sírverembe hajítani. Megelőzendő, hogy Jézus testével is ez történjen, az arimateai József és Nikodémusz engedélyt kért Pilátustól, hogy a Mester testét illően eltemethessék.
178
IV. rész: Jézus élete és tanításai A Szanhedrin heves tiltakozása ellenére József és Nikodémusz elvitte Jézus holttestét a Golgotáról. A testet József családi sírhelyéhez szállították, ahol mirhával és aloéval átitatott gyolcsba tekerték, majd lenvászon lepellel fedték és elhelyezték a sírbolt falának egyik párkányán. E szomorú feladatnak József, Nikodémusz, Zebedeus János és a római centurió tett eleget. Ezt követően a centurió jelére a katonák egy nehéz követ gördítettek a sír bejáratához. A magadáni Mária, Klópás Mária nevű felesége, Márta, vagyis Jézus nagynénje és a szeforiszi Rebeka egészen sötétedésig a sír közelében maradt. Távolról követték a halottas menetet, mert a törvények nem engedték, hogy a nők ilyen alkalmakkor a férfiakkal tartsanak. A négy nő látta, hogy a férfiak milyen hevenyészve készítik elő Jézus testét a temetéshez; megegyeztek, hogy a szombat napját követően visszatérnek és tisztességesen eltemetik a testet. Jézus ellenségei nem felejtették el azokat a jelentéseket, miszerint Jézus harmadnapon fel fog támadni. A főpapok ezért azt kérték, hogy a rómaiak álljanak őrt a sír bejáratánál, nehogy Jézus követői kilopják a testet s utána azt mondják, hogy föltámadt. A sírhely őrzésére tíz római katonát jelöltek ki, s velük tartott tíz fő a zsidó templomőrségből. Az őrök egy második követ gördítettek az első elé és elhelyezték rajta Pilátus pecsétjét, mert ezzel akarták biztosítani, hogy senki se bolygathassa meg a sírt. Így álltak őrséget a sír előterében végig a feltámadás órája alatt. Jézus kereszthalálának van néhány fontos tanulsága. Jézus egy egész világegyetemért élt és halt meg. Élete megvilágította az üdvözüléshez vezetői halandói utat, a halála pedig örökre nyilvánvalóvá tette a halál utáni továbbélés bizonyosságát. Jézus halála az általa teremtett világegyetemben élő legszerényebb teremtmények iránt is megmutatkozó tökéletes odaadás példája. A kereszthalálbeli diadal abban teljesedik ki, ahogy Jézus az ellenfeleihez viszonyult. A Mester nem ítélte el és nem bocsátotta meg a bűnt. Az isteni szeretet nem egyszerűen csak megbocsátja a bűnöket, hanem megköti és elpusztítja azokat. Azáltal, hogy Jézus úgy imádkozott, „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”, a kereszt mindörökre annak jelképévé vált, hogy a szeretet legyőzi a gyűlöletet, az igazság a gonoszságot. A halandók iránti szeretetteljes odaadása ragályos volt az egész világegyetemben. A fejlődő teremtmények egymillió világa kapott ösztönzést abból, ahogy Jézus az életét adta az emberi lények iránti önzetlen szeretetben. A kereszt annak a szent szolgálatnak az örök jelképe, hogy valaki az életét a társai jólétének és üdvözülésének szenteli. Látva, hogy Jézus miként ajánlja fel életét, minden értelmes ember megértheti, hogy nincs oka panaszkodni a saját nehézségei és sérelmei miatt. A Mester kereszthalála mindenkit az Atya örök szeretetének és a Fiú végtelen kegyelmének egyetemes felismerésére ösztönöz. 189. A feltámadás Mialatt Jézus teste a sírban feküdt, az Urantián állomásozó főangyalok vezetője tanácskozást hívott össze Jézus életbe való visszahozásának lehetséges módját illetően. De Gábriel azt mondta az angyaloknak, hogy Mihály eleve rendelkezett azzal a hatalommal, hogy életét újból felvegye. Mihály megszemélyesült Igazítója hasonló tanácsot adott nekik: „Azokat a dolgokat, melyeket ti rendszerint a teremtményekért tesztek, nem tehetitek meg most a Teremtőért.” Így hát a mennyei lények tanácsa türelmesen várt tovább, hogy mi fog történni. Vasárnap hajnalban háromnegyed háromkor egy hét paradicsomi személyiségből álló bizottság érkezett a helyszínre. A sírboltból vibrálás sugárzott ki és két perccel három óra után Jézus előjött. A Mester a földi életének záró szakaszában a feltámadott morontia felemelkedők alakjában jelent. A halandói test továbbra is ott feküdt háborítatlanul a sírboltban. A katonák még őrségben álltak és Pilátus pecsétje is érintetlen volt. 179
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jézus fizikai testét nem lehetett oly módon eltávolítani a sírból, mint ahogy a morontia alakja megjelenhetett. A főangyalok vezetője engedélyt kapott Gábrieltől, hogy Jézus halandói testének lebontását elvégezze. Ehhez a „felgyorsított idő eljárását” hívta segítségül, mert el akarta kerülni, hogy a mennyei seregek a Teremtőjük emberi alakjának lassú elbomlását láthassák. A sír bejárata előtt lévő nagy köveket másodfajú közteslények gördítették félre. A Mester fizikai testének maradványai ezután a szokványos bomlási folyamaton mentek keresztül, eltekintve az időtényező szokatlan voltától. Jézus testének fizikai lebomlása ugyanis csaknem pillanatszerűen ment végbe. A félregördülő kövek láttán a katonák félelmükben visszafutottak a városba. Aznap reggel tíz apostol Márkék házában tartózkodott. Tamás a betfagei Simonnál volt egyedül. A nők az arimateai János házában tartózkodtak, míg a többi tanítvány Nikodémusznál vendégeskedett. Az öt nő gyolcsokkal és balzsamokkal felszerelkezve még pirkadat előtt útnak indult, hogy Jézus testét megfelelően előkészítsék a végső nyugodalomra. Fél négyre értek a sírhoz. Meglepődve tapasztalták, hogy a kő már nincs a helyén, a bejárat szabadon van; útközben éppen azon tanakodtak, hogy miként fognak bejutni a sírba. A magadáni Mária összeszedte a bátorságát és belépett a sírboltba, a többiek azonban féltek utánamenni. Mária észrevette, hogy a test nincs a helyén; a párkányon csak a felhasznált gyolcsok maradtak. Ijedtségében felkiáltott s erre a többi megijedt nő elszakadt a helyszínről. Egészen a damaszkuszi kapuig szaladtak, de aztán összeszedték a bátorságukat és visszatértek. Mária megmutatta nekik az üres sírt. Úgy gondolták, hogy a testet egy másik helyre vihették. Ahogy éppen arról beszélgettek, hogy mitévők legyenek, észrevették egy idegen alakját a közelben. A magadáni Mária oda is szaladt hozzá s azt kérdezte: „Hová vitték a Mestert? Hová temették?” Az idegen nem felelt. Mária erre sírva fakadt. Jézus ekkor azt kérdezte tőle: „Kit kerestek?” Mária elmondta neki, hogy Jézust keresik, majd megint megkérdezte, hogy hová vitték. Jézus visszakérdezett: „Hát nem azt mondta nektek ez a Jézus, még Galileában, hogy meg fog halni, de feltámad?” Ezután a jól ismert hangon szólva Máriához azt mondta: „Mária”. A nő felismerte a Mester hangját és letérdelt a lába elé. Mária megpróbált átkarolni Jézus lábát, de a Mester nem engedte. Arra kérte a nőket, hogy menjenek vissza a városba és mondják el az apostoloknak, hogy föltámadt. Az asszonyok siettek a Márk-féle házhoz és beszámoltak arról, amit láttak és hallottak. Az apostolok nem hittek nekik. Péter és János az üres sírhoz rohant, hogy a saját szemükkel győződjenek meg az igazságról. Nem tudták mire vélni a dolgot, s arra gondoltak, hogy talán az őrök ellophatták a holttestet. Mária csüggedten tért vissza a sírhoz, mert rosszul esett neki, hogy az apostolok nem hitték el az igazat. Miután Péter és János távozott, a Mester ismét megjelent Mária előtt, s bátorította. Jézus arra kérte Máriát, hogy mondja meg az apostoloknak, hogy rövidesen előttük is megjelenik. Mária visszament a városba, hogy megint beszéljen az apostolokkal. A férfiak még most sem hittek neki, de amikor meghallották Péter és János beszámolóját, félelem kerítette hatalmába őket. Az emberiség nehezen fogja fel, hogy mindenben, ami személyes, az anyag a morontia csontváza, és hogy e kettő az állandó szellemvalóság tükröződő árnyéka. Mikor fogjátok végre úgy tekinteni az időt, mint az örökkévalóság mozgó képét és a teret, mint a paradicsomi valóságok tovasuhanó árnyékát?
180
IV. rész: Jézus élete és tanításai 190. Jézus morontia jelenései A magadáni Mária és a többi nő sikertelenül igyekezett meggyőzni az apostolokat arról, hogy Jézus valóban föltámadt, viszont beszámoltak a történtekről azoknak az asszonyoknak, akik József házában tartózkodtak, valamint azoknak is, akik Nikodémusznál voltak. Zebedeus Dávid és József elindult körülnézni a sírnál. Onnan nyomban Márkék házához mentek és elmondták az apostoloknak, hogy a sír valóban üres. Csak Zebedeus János hajlott arra, hogy higgyen nekik. Dávid nem volt hajlandó vitába szállni az apostolokkal. E szavakkal hagyta ott őket: „Ti vagytok az apostolok, és nektek értenetek kellene ezeket a dolgokat. (...) Hallottam, ahogy a Mester azt mondja, hogy miután meghal, harmadnapra feltámad, és én hiszek neki.” Délelőtt féltízkor a hírnökök csoportja gyülekezett Nikodémusz házánál. Dávid meghagyta nekik, hogy terjesszék a hírt, hogy Jézus feltámadt holtából. Huszonhat hírvivő indult el Betániába, Beersebába, Damaszkuszba, Szidonba, Filadelfiába, Alexandriába és más városokba. Jézus családja éppen Betániában volt Mártánál és Máriánál, amikor Dávid egyik hírnöke megérkezett a feltámadás hírével. Amint Jakab, Jézus testvére egymagában álldogált Lázár üres sírja előtt s a hírnöktől hallottakon tűnődött, valakinek a jelenlétére lett figyelmes. Meglepetten figyelte az előtűnő, ismeretlen alakot. Jézus így szólt: „Jakab, azért jöttem, hogy elhívjalak az országért való szolgálatra. Komolyan fogj össze a testvéreiddel és kövess engem.” A két testvér három percet beszélgetett, majd Jézus búcsút vett öccsétől. Jakab berohant a házba és a történtekről beszámolt a családjának. Két órával később Jézus ismét megjelent Lázárék házánál, ez alkalommal csaknem húsz családtagja és híve előtt. Ezután a József házában összegyűlt nők látták Jézust. Így üdvözölte őket: „Béke legyen veletek. Az ország közösségében nem lesznek sem zsidók, sem nem-zsidók, sem gazdagok, sem szegények, sem szabadok, sem rabszolgák, sem férfiak, sem nők. Titeket is arra kérlek, hogy terjesszétek az emberiségnek az Istennél való fiúi elismerés örömhírén keresztül történő, mennyországban való felszabadulásának jó üzenetét. (...) És én mindig veletek leszek, egészen a föld határáig.” A Mester ezt követően a Fláviusz házában tartózkodó negyven görög hívő előtt jelent meg. Két fivér, Kleofás és Jákob éppen Jeruzsálem külterületén sétált s közben a feltámadásról hallott hírekről beszélgettek, amikor Jézus csatlakozott hozzájuk az úton. Hosszasan elbeszélgetett velük. Amikor hazaértek, behívták Jézust a házukba. Ételt vettek elő és az asztalnál Jézust kérték meg a kenyér megáldására. Jézus megtörte a kenyeret és átadta nekik. Kleofás és Jákob hirtelen megértette, hogy ki is az ő vendégük, mire Jézus eltűnt. A fivérek beszaladtak Jeruzsálembe, egyenest Márkék házához, és izgatottan mesélték az apostoloknak, amit láttak és hallottak. A zsidó vezetőkhöz is eljutottak Jézus feltámadásának hírei. Összehívták a Szanhedrin ülését és úgy határoztak, hogy aki csak említést tesz a feltámadásról, az tiltassék ki a zsinagógákból. Felmerült az a javaslat is, hogy a büntetés halál legyen, azonban erről nem tudtak szavazni, mert az ülés a kitört riadalom miatt félbeszakadt. A Szanhedrin megértette, hogy a Jézussal kapcsolatos gondjaik csak most kezdődnek igazán. 191. Jelenések az apostolok és más vezetők előtt Április 9., vasárnap, a feltámadás napja, siralmas nap volt az apostolok számára. Tamás magányos merengésben töltötte az időt Betfagéban. Péter nem tudta eldönteni, hogy higgyene a feltámadás megtörténtében vagy sem. Jakab ki akart menni a sírhoz, hogy a saját szemével lássa, de Nátániel emlékeztette, hogy Jézus óva intette őket attól, hogy veszélybe sodorják
181
IV. rész: Jézus élete és tanításai magukat. András össze volt zavarodva, de egyúttal hálás is volt, hogy immár nem kell viselnie az apostoli csoport vezetésének felelősségét. Zélóta Simon a nap nagy részét heverőn fekve töltötte s a falat bámulta. Mátét az nyugtalanította, hogy a korábban Júdás által őrzött apostoli vagyon most hozzá került, és nemigen tudta, hogy mit tegyen a pénzzel. Fülöp rengeteg kérdést tett fel. Az Alfeus ikrek elhitték, hogy Jézus él, mert találkoztak az anyjukkal, aki azt mondta, hogy beszélt a feltámadott Mesterrel. Jézus azért nem egyből az apostolok előtt jelent meg, mert időt akart hagyni arra, hogy átgondolják az általa a haláláról nekik mondott dolgokat. A Mester emellett szerette volna, ha Péter túlteszi magát több gondján és hogy Tamás is újra együtt legyen a társaival. Péternek akörül jártak a gondolatai, hogy vajon Jézus ezért nem hajlandó megjelenni a tanítványai előtt, mert Péter megtagadta őt Annás palotájának udvarán. Kiment a kertbe gondolkodni. Amint a történteken merengett, a hite új erőre kapott. Hangosan azt mondta: „Hiszem, hogy feltámadt holtából; megyek és elmondom a testvéreimnek.” Ebben a pillanatban megjelent Jézus és így szólt: „Péter, az ellenség meg akart szerezni téged, de én nem akartalak feladni.” Péter és Jézus csaknem öt percen át beszélgetett, majd a Mester eltűnt. Péter fölrohant a felsőterembe és elmondta az apostoloknak, hogy látta a Mestert. A beszámolója nagy hatással volt tárjuk, de nem győzte meg őket Jézus feltámadásáról. Nem sokkal ez után Jézus megjelent a köreikben: „Béke legyen veletek. Miért ijedtek meg úgy a megjelenésemtől, mintha szellemet látnátok? Nem beszéltem nektek e dolgokról, amikor veletek voltam a húsvér testben?” Jézus azt mondta nekik, hogy amint mindannyian újra együtt lesznek, Galileába kell menniük, ahol az országért való szolgálatnak egy új szakasza veszi kezdetét. Amint ezt elmondta, a Mester eltűnt. A hétfőt Jézus az urantiai közteslényekkel töltötte. Kedden megjelent Abner, Lázár és több mint száz másik hívő előtt egy filadelfiai összejövetelen, melyet azért szerveztek, hogy megvitassák a feltámadással kapcsolatos híreket. Jézus szerdai napja azzal telt, hogy fogadta a Norlatiadekbe tartozó helyi csillagrendszerek lakóvilágairól érkező morontia küldöttségeket. Szombaton Péter és János elment Betfagéba és Tamással együtt tértek vissza Jeruzsálembe. Tamás továbbra sem hitte el a feltámadással kapcsolatos történeteket. „Nem fogok hinni, hacsak nem látom a Mestert a saját szememmel és ujjamat a szegek okozta sebhelyekbe nem teszem.” Abban a pillanatban megjelent Jézus morontia alakja. Előbb a csoporthoz szólt, majd Tamásnak ezt mondta: „[A]rra kérlek, hogy ne hitetlen légy, hanem hívő – és én tudom, hogy hinni fogsz, mégpedig teljes szívvel.” Tamás térdre borult és így kiáltott: „Hiszek! Uram és Mesterem!” És Jézus így felelt: „Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem. Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel.” Ez után arra utasította őket, hogy menjenek Galileába, majd eltűnt. Ekkorra már mind a tizenegyen teljes mértékben hittek a feltámadásban. Másnap korán reggel keltek s elindultak Galileába. A keresztre feszítés híre kilenc nap alatt jutott el Alexandriába. Április 18-án Rodan mintegy nyolcvan görög és zsidó hívőt gyűjtött össze, hogy a hírnök előttük mondhassa el a szomorú hírt. Ahogy a beszámoló véget ért, Jézus megjelent. Ezek voltak Jézus utolsó szavai az egybegyűltekhez: „Ahogy az Atya engem e világba küldött, úgy küldelek én most titeket. Arra szólítalak titeket, hogy vigyétek el a jó híreket azoknak, akik sötétségben gubbasztanak. Az országról szóló ezen örömhír mindazoké, akik elhiszik azt; nem szabad pusztán a papok felügyeletére bízni. Az Igazság Szelleme rövidesen eltölt benneteket, és elvezet benneteket a teljes igazságba. Ezért hát menjetek el az egész világba és hirdessétek ezt az örömhírt, és meglátjátok, én mindig veletek vagyok, egészen az idők végezetéig.”
182
IV. rész: Jézus élete és tanításai 192. Jelenések Galileában Az apostolok elindultak Galileába, János Márk pedig követte őket. A jeruzsálemi vezetők úgy látták, hogy az apostolok eltűntek a nyilvánosság elől s úgy ítélték meg, hogy a Jézus-féle mozgalmat sikerült felszámolni. Az apostolok szerdán késő este érkeztek meg Betszaidába. Zélóta Simon olyannyira elkedvetlenedett, hogy megfordult és hazament. Csütörtök este Péter javaslatára az apostolok halászni indultak. Egész éjjel kint voltak a vízen, de mivel nem fogtak semmit, hajnalban elindultak kifelé. Amint horgonyt vetettek, a partról egy férfi azt kérdezte, hogy fogtak-e valamit. Azt mondták neki, hogy nem, mire a férfi azt javasolta, hogy vessék ki a hálójukat a hajó jobb oldalánál. Úgy is tettek, s a hálójuk nyomban megtelt hallal. Zebedeus János ekkor megértette, hogy kicsoda valójában a parton álló ember és odasúgta Péternek: „Ez a Mester.” A szenvedélyes természetű Péter belevetette magát a vízbe, kiúszott a partra s így a többiek előtt ért oda Jézushoz. Jézus több mint egy órát beszélgetett János Márkkal és az apostolokkal reggelizés alatt. A reggeli után kettesével sétált velük a parton, tanácsot és útmutatást adott nekik s erőt öntött beléjük az előttük álló megpróbáltatásokhoz. Azzal az utasítással távozott, hogy keressék meg Zélóta Simont és térjenek vissza vele a másnapi kapernaumi találkozóra, a felavatás hegyén. Szombaton délben Jézus megjelent az apostolai körében azon a helyen, ahol az ország követeiként először felavatta őket. A tizenegy apostol ismét letérdelt körben a Mester körül, aki megerősítette a felavatásukat. A szertartás végeztével Jézus eltűnt. Sok hívő érkezett Betszaidába s a feltámadással kapcsolatos történésekre voltak kíváncsiak. Péter bejelentette, hogy a következő szombat délutánján nyilvános összejövetelt fognak tartani. A meghirdetett napon több mint ötszázan jelentek meg, hogy meghallgassák Péternek a feltámadás utáni első nyilvános beszédét. Péter e szavakkal zárta a mondandóját: „Megerősítjük, hogy a názáreti Jézus nem halott; kijelentjük, hogy feltámadt a sírból; azt hirdetjük, hogy láttuk őt és beszéltünk vele.” Alighogy ezt elmondta, megjelent Jézus, de csak annyit mondott: „Béke legyen veletek, és békével búcsúzom tőletek.” Másnap az apostolok visszaindultak Jeruzsálembe, ahol János Márkék házában rendezkedtek be. Az Alfeus fivérek, Tamás és Zélóta Simon kivételével az apostolok megfogadták, hogy terjeszteni fogják a feltámadott Urukról szóló új evangéliumot. Ezzel kezdetét vette az a szövevényes eljárás, mellyel Jézus vallási tanítását átalakították a Jézusról szóló vallássá. 193. Az utolsó jelenések és a mennybemenetel A következő alkalommal Jézus Nikodémusz házának udvarán, az apostolok, a női testület és mintegy ötven egyéb tanítvány körében jelent meg. Beszélt arról a változatosságról, melyet az összegyűlt emberek képviselnek, és emlékeztette őket, hogy az evangélium nem más, mint az Isten atyasága és az emberek közötti testvériség. Jézus óva intette őket attól, hogy az evangéliumi üzenetet a feltámadás örömhíre alapján átalakítsák. Május 13-án Jézus Nalda és hetvenöt szamaritánus előtt Sikárban, Jákob kútja közelében jelent meg. Május 16-án a föníciai Tiruszban jelent meg a hívek egyik összejövetelének végén; e hívek elvitték a történtek hírét Szidonba, Antiókhiába és Damaszkuszba. Május 18-án került sor a Mester utolsó földi megjelenésére, mégpedig az apostolok körében, János Márk otthonában. Jézus vezetésével az apostolok kimentek az Olajfák hegyére, ahonnan letekintettek Jeruzsálemre. Az apostolok letérdeltek körben Jézus körül s így hallgatták a nekik szóló utolsó intelmeket. „Meghagyom nektek, hogy addig maradjatok Jeruzsálemben, amíg fentről fel nem ruháztattok hatalommal. Én most itt hagylak titeket; felemelkedem az Atyámhoz, és 183
IV. rész: Jézus élete és tanításai rövidesen, nagyon is hamar, elküldjük az ittlétem e világába az Igazság Szellemét; és amikor ő eljött, akkor kezdjétek meg az országról szóló örömhír új terjesztését először Jeruzsálemben, majd pedig a világ legtávolabbi részeiben is. Azzal a szeretettel szeressétek az embereket, amilyennel én szerettelek titeket és úgy szolgáljátok a halandótársaitokat, ahogyan én szolgáltalak benneteket. Az életetek szellemgyümölcseivel vegyetek rá lelkeket arra, hogy higgyék el azt az igazságot, hogy az ember az Isten fia, és hogy minden ember testvér. Emlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek, és az életre, melyet közöttetek éltem. Szeretetem rátok vetül, szellemem veletek lakozik és békém veletek marad. Búcsúzom.” Ezzel Jézus végleg eltűnt a szemük elől. Az Urantiáról a Jerusemre, majd az Edentiára ment, ahol a Fenségesek hozzájárulásával a morontia alakját levetette és teljes hatalomban visszatért a Szalvingtonra. Péter még aznap délelőtt összehívta a tanítványokat Jeruzsálemben. Beszámolt nekik a Mesterrel való utolsó találkozásról, majd pedig imádkozni kezdtek s így készültek a megígért Igazság Szellemének eljövetelére. 194. Az Igazság Szellemének adományozása Pünkösd napján százhúsz hívő gyűlt össze s imádkozott együtt Jeruzsálemben azt követően, hogy meghallgatták Péternek a Mesterük búcsúüzenetével kapcsolatos beszédét. Ahogy éppen imádkoztak, a szellemi öröm és erő új tudatossága töltötte el őket, mely után azt a késztetést érezték, hogy induljanak el s nyilvánosan hirdessék az evangéliumot. Az Igazság Szelleme, a megígért új tanító megérkezett. Az apostolok negyvennapnyi bujdokolás után léptek színre s fogtak hozzá az új üzenetük tanításához a templomban. Péter olyan megindító beszédet tartott, hogy kétezernél is több lelket nyert meg vele. A zsidó vezetőket elképesztette az apostolok merészsége. Jézus követői hamar felismerték, hogy a feltámadásának története nagy hatással van az emberekre. Az Isten Atyaságáról szóló evangéliumot rövidesen lecserélték a feltámadott Úr Jézus Krisztus evangéliumára. Az apostolok a Jézus életével, halálával és feltámadásával kapcsolatos tényeket hirdették, valamint azon hő vágyukat, hogy hamarosan visszatér. A jézusi testvériség folyamatosan gyarapodott. Az evangéliumot elfogadó hívek közösen imádkoztak, együtt szegték meg a kenyeret, és fivérnek és nővérnek szólították egymást. Segítettek a szegényeken és megosztották anyagi javaikat. Az új közösség létszáma éveken keresztül gyorsan nőtt. A zsidó vezetők nemigen foglalkoztak velük, mert úgy látták, hogy nem jelentenek semmilyen veszélyt és továbbra is követik a zsidó vallási törvényeket. Minden jól ment Jeruzsálemben egészen addig, amíg Rodan téríteni nem kezdett a hellén származású, zsidó vallásúak körében. A görögök már nem követték a zsidó vallási szokásokat és szertartásokat, s ez végül a jézusi testvériség és a zsidó vezetők közötti viszony megromlásához vezetett. Egy bizonyos István nevezetű görögöt a prédikációja miatt halálra köveztek, s ezzel az új vallás első vértanújává tették. István halála vezetett el a korai keresztény egyház hivatalos szervezetének felállításához. A hívek megegyeztek, hogy eltávolodnak a hitetlenektől. Az István halálát követő egy hónapon belül Pétert és Jakabot tették meg az új egyház vezetőjévé Jeruzsálemben. Hittérítőket küldtek ki a római birodalom minden részébe az új evangélium üzenetével, s ezzel el is kezdődött a zsidók általi könyörtelen üldöztetésük. A pünkösd a hívek szellemi egységének megteremtésére adott felhívás volt. Az Igazság Szelleme eltöltötte a híveket Jeruzsálemben, Alexandriában, Filadelfiában és minden egyéb olyan helyen, ahol igaz hívek éltek. A Szellem szellemi fegyverekkel látta el az új hit tanítóit: kimeríthetetlen megbocsátással, páratlan jóakarattal és bőséges szeretettel. Jézus követői között nem volt különbségtétel nem, faj, kulturális háttér vagy társadalmi helyzet szerint.
184
IV. rész: Jézus élete és tanításai Jézus élete és halála örökre bizonyítja, hogy a jóság és a hit mindig győzedelmeskedni fog. Mihály, mint Jézus, kinyilatkoztatta Istent az emberiségnek, miként az Igazság Szelleme kinyilatkoztatja Mihályt az emberiségnek. A Szellem küldetése az, hogy előmozdítsa és személyessé tegye az igazságot és megszüntesse az árvaság halandói érzéseit. Az Igazság Szelleme megtisztítja az emberi szívet és az Isten akaratának megcselekedésére és az emberiség érdekében való munkálkodásra vezet bennünket. E Szellem öröme erősíti az egészséget, ösztönzőleg hat az elmére és kifogyhatatlan energiát biztosít a léleknek. Az Igazság Szelleme a hívek minden új nemzedéke számára újrafogalmazza a jézusi üzenetet, személyes megvilágosodást hoz és útmutatást ad a halandói élettel járó szellemi nehézségek legyőzéséhez. 195. Pünkösd után A római birodalom nem állta útját a kereszténység terjedésének. A régebbi vallások és a kibontakozó új vallás közötti ellentéteket kiegyezésekkel oldották fel. A jézusi tanítások új változatához a görög és a héber bölcselet, a Mitrász-kultusz és egyéb pogány vallási elemek keveredtek. A kereszténység eleinte főként az alsóbb néposztályok körében nyert híveket. Az első század után a görög-római kultúra nemesebb részei is egyre nagyobb számban csatlakoztak. Az első keresztény vezetők szándékosan változtattak a jézusi eszményképeken annak érdekében, hogy a jézusi eszméket megőrizzék. A kereszténység keleti formái jobban kitartottak Jézus eredeti tanításai mellett, de ezeket végül az előretörő iszlám megsemmisítette. De a Mester eszményei egy napon majd újra erőre kapnak szerte a világon. A római birodalom türelemmel viseltetett az idegen népekkel, nyelvekkel és vallásokkal; a kereszténységgel szemben is csak akkor mutatott ellenállást, amikor az láthatóan magával az állammal kelt versenyre. A rómaiak azért tudták olyan ügyesen kormányozni a nyugati világot, mert őszinték és lelkesek voltak, és megvolt a kellő önuralmuk is hozzá, és mindezek a vonások kiváló táptalajt jelentettek a kereszténység terjedésének. Az új vallás ugyan túl későn jött, semhogy a római birodalmat megmenthette volna a később bekövetkezett erkölcsi hanyatlástól, de a birodalom még elég hosszú ideig fennmaradt ahhoz, hogy a kereszténység túlélését biztosítsa. A mai korban a kereszténység nehezebb küzdelmet vív, mint a történelme során bármikor. A tudományos és az anyagelvű szemlélet egyre nagyobb kihívást jelent a vallásnak. Minél magasabb fejlettségi szintet ér el a civilizáció, az emberek annál inkább keresni fogják azt a szellemi valóságot, mely segít a társadalom rendjének kialakításában és a materiális problémák megoldásában. A vallás segít hitet, bizodalmat és bizonyosságot találnunk. A szellemi valóságon alapuló erkölcsi rend nélkül a társadalom nem képes fennmaradni. A tudomány lerombolta az életről alkotott gyerekes felfogásokat. Az igazi tudomány nem áll összeütközésben az igazi vallással; de a csodák korából a gépek korszakába való átmenet nyugtalanítólag hat a mai emberre. Hibát követnek el a vallási vezetők, ha középkori módszerekkel próbálják szellemi felfogások követésére csábítani az embereket. A vallásnak meg kell újulnia és új módon kell közelednie a modern emberhez. A mai idők szekularizmusa (világias szemlélete) két forrásból ered: az ateista (istentagadó) tudományból és abból a tiltakozásból, mely az ellen irányul, hogy a középkori keresztény egyház uralni akarja a nyugati civilizációt. A nyugati gondolkodás az évszázadok során fokozatosan elvilágiasodott; a magukat buzgó keresztényeknek vallók ténylegesen is világias szemléletet követnek. A szekularizmus nem terem szellemi értékeket és nem hoz szellemi megelégedést. A világiasság révén az emberiség megszabadult ugyan az egyházi szolgaságból, de nyomban politikai és gazdasági szolgasorba jutott. Ez a bölcselet csak békétlenséghez, boldogtalansághoz és összeomláshoz vezet. A szekularizmus áldásait – a türelmet, a
185
IV. rész: Jézus élete és tanításai közösségi szolgálatot, a demokráciát és a polgári szabadságjogokat – élvezhetjük úgy is, hogy nem áldozzuk fel az Istenbe vetett hitet. A kereszténységnek Jézus tanításaira van szüksége. „Az Urantia most ott reszket a társadalmi újraigazodás, az erkölcsi megélénkülés és a szellemi megvilágosodás egyik legelképesztőbb és leglebilincselőbb korszakának küszöbén.” A vallásnak olyan vezetőkre van szüksége, akik kizárólag Jézusra és az ő tanításaira támaszkodnak. A világ tanújává kell váljon Jézus újjáéledésének azoknak a szellemtől született halandóknak a tapasztalásában, akik kinyilatkoztatják a Mestert minden embernek. Az igaz Egyház láthatatlan, szellemi, s egység jellemzi, nem pedig egyformaság. Ha a keresztény egyház követné a Mestert, akkor a fiatalok nem haboznának csatlakozni ehhez a nagy szellemi kalandhoz. Nem a kötelesség fogja átalakítani a világunkat, hanem az önként vállalt szolgálat és odaadás „második mérföldje” Jézus ama követői részéről, akik igazán úgy élnek és szeretnek, ahogyan ő tanította. A kereszténység azért van hátrányban, mert azonosult a nyugati civilizációval – az eszményelvűség nélküli tudományt, az elvtelen politizálást, a munka nélkül szerzett vagyont, a korlátozás nélküli élvezetet, a jellem nélküli tudást, a lelkiismeret nélküli hatalmat és az erkölcsiségtől mentes ipart eltűrő társadalommal. 196. Jézus hite Jézus nagyszerű képet tárt elénk az Istenbe vetett élő hitéről. Az ő hite nem tisztán értelmi alapú hit volt; az ő hitében olyan mély meggyőződés volt, mely biztosan megtartotta őt az Isten élő valóságában és kiölt belőle minden olyan vágyat, mely ellentétes volt az Atya akaratával. Jézus megkérdőjelezhetetlenül kitartott az Atya akarata mellett. Jézus úgy bízott az Istenben, ahogy egy gyermek bízik az apjában. Feltétel nélkül rábízta magát Istenre, s ez az abszolút személyes biztonság érzését adta neki. Jézus bízott a világegyetem jó voltában. Szeretné, hogy a követői higgyenek az Atya szeretetének valós voltában s ezáltal ők is megtapasztalhassák annak bizonyosságát, hogy ők az Isten gyermekei. Jézus volt a földön valaha élt legigazabb módon vallásos ember. Ha Jézus vallása hirtelen kiszorítaná a Jézusról szóló vallást, akkor forradalmi változások mennének végbe a társadalomban, a gazdaságban és az erkölcsökben. A kereszténység alapját Pál személyes vallási élménye képezi, azonban az országról szóló evangélium alapja Jézus személyes vallási tapasztalása. Nem szabad mozzanatról mozzanatra utánoznunk Jézus vallási életét; úgy kell bíznunk Istenben, ahogy Jézus bízik Istenben és úgy kell hinnünk egymásban, ahogy ő hisz bennünk. Minden emberi tudás közül a legnagyobb tudás az, ha megismerjük Jézus vallási életét és azt, hogy miként élte ezt az életet. Jézus életében olyan vallásos gyarapodás mintáját fedezhetjük fel, mely kezdődött a korai és kezdetleges szintű hódolattal, folytatódott a személyes szellemi közösségen át egészen addig, míg végül eljutott az Atyával való egysége tudatának fejlett szintjére. A szerény halandói rangról indulva fejlődött, onnan, hogy kimondta: „Miért hívsz engem jónak?”, egészen az isteniség nemes tudatáig, mely annak kimondására bírta, hogy „Ki vádol bűnnel engem közületek?” Jézus nem úgy hitt, ahogy Pál, aki úgy vélte, hogy a világ alapvetően rossz. Jézus pozitívan szemlélte az embereket. Jézus az Isten fiainak tekintette az embereket és tudta, hogy milyen nagyszerű jövő vár azokra, akik a továbbélést választják. Jézus azért volt hajlandó magát a halandók szolgálatának szentelni, mert sokra értékelte az embereket. Az ő belénk vetett rendkívüli hite nemesebbé tesz bennünket. Három bizonyítéka van annak, hogy az emberi elmében szellem lakozik. Az első a szeretet – csakis olyan elme képes szeretni az embertársait, amelyben szellem lakozik. A második a
186
IV. rész: Jézus élete és tanításai bölcsesség – csakis olyan elme képes barátságosként érzékelni a világegyetemet, melyben szellem lakozik. A harmadik pedig az istenimádat – csakis olyan elme képes felismerni az isteni jelenlétet és az isteniség megtapasztalására törekedni, melyben szellem lakozik. Az emberi elme nem értékteremtő. Az emberi elme csak felfedezni, felismerni és értelmezni képes az értékeket és a jelentéstartalmakat, valamint képes közülük választani is. Az ember továbbélése attól függ, hogy azon értékek mellett dönt-e, melyeket az emberben lakozó Igazító, a szellem-értékek válogatója kiválasztott. Az ember előtt álló földi kihívás az, hogy képes-e jobb kapcsolatot teremteni a benne lakozó Nevelővel. Ne csüggedjetek; az emberi evolúció még most is folyik, és az Isten kinyilatkoztatása a világnak Jézusban és Jézuson keresztül nem marad el.
187
