GONDOLATOK AZ URANTIA KÖNYV ELŐSZAVÁHOZ

GONDOLATOK AZ URANTIA KÖNYV ELŐSZAVÁHOZ – olvasóköri segédanyag

2014. január

1

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ: Bevezetés – 1. bejegyzés.......................................................................................................... 5 ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) – 2. bejegyzés ................................................................................. 5 ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) – 3. bejegyzés ................................................................................. 7 ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) – 4. bejegyzés ................................................................................. 8 ELŐSZÓ: Isten (II.) – 5. bejegyzés .......................................................................................................... 9 ELŐSZÓ: Isten (II.) – 6. bejegyzés .......................................................................................................... 9 ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) – 7. bejegyzés...........................................................10 ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) – 8. bejegyzés...........................................................12 ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) – 9. bejegyzés......................................................................13 ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) – 10. bejegyzés....................................................................14 ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) – 11. bejegyzés...................................................................14 ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) – 12. bejegyzés...................................................................15 ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) – 13. bejegyzés ................................................................................16 ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) – 14. bejegyzés ................................................................................18 ELŐSZÓ: A Legfelsőbb Lény (VII.) – 15. bejegyzés ..........................................................................19 ELŐSZÓ: A Legfelsőbb Lény (VII.) – 16. bejegyzés ..........................................................................20 ELŐSZÓ: A Hétszeres Isten (VIII.) – 17. bejegyzés...........................................................................21 ELŐSZÓ: A Végleges Isten (IX.) – 18. bejegyzés................................................................................23 ELŐSZÓ: Az Abszolút Isten (X.) – 19. bejegyzés ...............................................................................24 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 20. bejegyzés.............................................................................25 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 21. bejegyzés.............................................................................26 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 22. bejegyzés.............................................................................27 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 23. bejegyzés.............................................................................28 ELŐSZÓ: A Háromságok (XII.) – 24. bejegyzés .................................................................................30 ELŐSZÓ: A Háromságok (XII.) – 25. bejegyzés .................................................................................31

2

Az Előszó az Urantia könyv I. részéhez tartozik. Ez a rész a világegyetemek mindenségével foglalkozik. Lényegében három nagyobb egységre bontható. Az Előszó egyfajta eligazítás a szövegben használt fogalom- és viszonyrendszerhez. Az 1-15. írás az Urantia könyvben alkalmazott valóságmodell elsődleges mindenségtani alapjait mutatja be. A 16-31. írás pedig betekintést ad a jelen világegyetemi korszakban a személyes mindenségrend szerkezeti felépítését jellemző személyközi Istenség-viszonyokba. *** Az Urantia könyv egyik jellemző sajátosságaként említhető meg annak különös, egyedi nyelvezete. Különös annyiban, hogy a szerzők esetenként meglévő fogalmakat más vagy nem elsődleges jelentéstartalmukban használnak, illetőleg egyébként egyértelmű jelentéstartalmú szavakból alkotnak jóval árnyaltabb, néha igencsak szokatlan jelentésű szerkezeteket. A könyv nyelvezetének egyik sajátsága a „szerkesztett” kifejezések (leginkább tulajdonnevek) használata. Az új kifejezések megalkotásakor nyilvánvalóan inkább a rendeltetés, s nem a forma volt a meghatározó. Az Urantia könyvben alkalmazott sajátos kifejezések eredete inkább hasonítás, mintsem sugalmazás. A nevek valójában szóképek (s ez igaz az egész nyelvre is), vagyis a valóságok jelképes megjelölései, melyek révén több-kevesebb hatékonysággal tudjuk megragadni a megjelölés tárgyát képező valóságokat. A nevek és a nyelvek nem maguk ezek a valóságok, hanem az adott valóságnak képét, pusztán ábrázolását, állványzatát alkotják. Nem alaptalanul utalnak a nevekre úgy, mint fogódzókra. A név tehát fogódzó, s nem azonos a megragadandó valósággal. Vajon az Urantia könyv szerzői miért nem mutatják meg az általuk használt neveket a maguk teljes valóságában? Nyilvánvalóan részben azért nem, mert az e kifejezésekhez tapadó jelentéstartalmaknak olyan, a végest meghaladó elemei is vannak, amelyek a halandói értelem számára nem tolmácsolhatók. És nyilvánvalóan azért sem, mert maguk a szavak sem fordíthatók le vagy írhatók át emberi nyelvre; a magasabb világegyetemi és felsőbb-világegyetemi nyelveknek éppen a szerkezete az, amely mint egységes rendszer verbális-hangzásbeli értelmét veszítené, ha bármiféle egyenértékű megfeleltetésre törekedve megpróbálnák a mi valóságszintünknek megfelelő nyelvi mintákba átvinni. Egy másik vonatkozásban a könyvből megtudhatjuk azt is, hogy csaknem elképzelhetetlen mértékű torzításokkal jár maga az a fogalomátviteli folyamat is, amikor világegyetemi szintű fogalmakat próbálnak a véges elme számára felfogható fogalmakkal párhuzamba állítani. A kinyilatkoztatók több helyen is sajnálattal állapítják meg, hogy az elvont tartalmú közlendőik gyakran bizony majdnem teljesen eltorzulnak már attól is, hogy megpróbálják lehozni a mi gondolkodási szintünkre; hogy már magának az átvitelnek a folyamata alatt elvész az eredeti jelentéstartalom nagy része, mint ahogy a hő egy része is elszökik a nyílt tűzhelyből. Az ember által felfogható szintre való levitellel a fogalmak jelentéstartalma szükségképpen erősen torzul. Maga az elme igen eltérően működik a különböző felismerési szinteken, és ez gyakorta elháríthatatlan akadályt jelent. A nevek esete is ilyen akadály, és ezt az akadályt a szerzők jól veszik, mert ahol csak lehetséges, egyértelmű, világos fogalmakat és neveket használnak. A nekünk még távolról sem ismerős fogalmak és szakkifejezések esetében a könyv szerzői ügyes, mesterséges szerkezetekkel, átgondolt nyelvi leleménnyel élnek. Az olyan szavak, mint az „Urantia” a nyelvi és alaki elemeikből láthatóan angol-görög-római eredetet mutató szótagokból létrehozott alkotások – egyszóval a szerzők alkotómunkája kevert voltában kiváló minőségű indoeurópai szövegeket eredményez. Az eredetiből való fordítás alapszabályát tekintve: abból, hogy minden véglegesített tulajdonnevet a nyelvi nehézségektől függetlenül eredeti alakjukban írnak át, tudhatjuk, hogy az Urantia könyv szerzőinek szándéka szerint a tulajdonnevek a továbbiakban már nem változhatnak. A szerkesztett szavak a fonéma-felépítésükben ugyan kétségtelenül módszerességet mutatnak, a könyv egészére mégis az jellemző, hogy a szerzők minden nehézség nélkül használják a képzelőerejüket az adott jelentéstartalmat átadni képes szerkezetek megalkotásához. Mindezt 3

körülményeskedés nélkül, szellemesen teszik. Amikor csak szükség van módszeresen alkalmazandó gyök vagy fonéma felhasználásával valamilyen sajátos megjelölésre, nem tesznek mást, mint hogy az adott szót vagy annak valamely lényeges részét egyszerűen hozzátoldják a fonémához: „Divinington”, „Aszendington”, „abandonterek”, „szupernáfok”, „kronoldekek”, „agondonterek”. A célnak megfelelően megalkotott helynevek többségénél még ennél is kiválóbb vígjátékkal örvendeztetnek meg bennünket a könyv szerzői az alaktanban. Szép példája ennek a „Szerafington”: héber angyaltani morfémát illesztenek össze egy nem tisztán angol, inkább régi gael-teuton helyraggal („-ington”), mely a szóelem-vizsgálat szerint „nép-várost” jelent. A Szerafington találó fordítása tehát az lehet, hogy „szeráfnép városa”. Szabály szerint a magasabb rendű foglalja magába az alsóbbat, és sohasem fordítva. A világegyetemi nyelv teljesen alkalmas az „Urantia” szóba foglalására, az Urantia nyelvei azonban nem képesek teljes képi erővel visszaadni a világegyetemünk által saját magára használt elnevezést. Az „URANTIA” ezért nem más, mint helyi nyelvi elemekből összeállított helyi kifejezés: „-ia” = neveknél alkalmazott főnévképző < „-i” tővéghangzó + „-a” főnévi toldalék (latin) »» általánosan: urania = mennyei („uran-”) személy („-ia”) »» speciálisan: Urania = a mennyei személy: Uránia (A görög mitológiában a múzsák egyike, a csillagászat patrónusa.) „-tia” = neveknél alkalmazott főnévképző < a befejezett melléknévi igenév tövének (latin) „-t”-je + „-ia” (vö., -tion és - ion) Az „Urantia könyv” esetében a „-tia” összetett képző arra utal, hogy a főnév nem személyt jelöl, míg az „-ia” annak személyt jelölő értelmében használatos. »» általánosan: urantia = mennyei („uran-”) hely („-tia”) »» speciálisan: Urantia = mennyei hely[ünk/etek] (úm. a kozmoszban) Néhány további példa a szövegekben gyakran előforduló kifejezések eredetére: MORONTIA = ami/amely („-tia”) rokon/hasonló jellegű („on”) az anyaggal („mor”) „don” < óangol, „dun” = lent(i) = felvidék NEBADON = az első („a”) csillagködi („neb-”) felvidék („don”) (A helyi világegyetemi szint helyi „felvidéknek” tekinthető azokhoz az „alföldekhez” képest, ahol a halandók megkezdik a felemelkedési létpályájukat a Tejút spirálgalaxisban.) „-a” = (latin) főnévképző (alanyeset) = [Az Urantia könyvben általános főnévképző, melynek használata a névösszetétel kiegészítő, sajátos jelentéstartalmát jelöli.] HAVONA = az „új ég/menny” (ld. Jelenések könyve, 21:1) „ton” < óangol, „tun” = város/telep(ülés) „or-” = óangol képző, jelentése: „kint”, „kívül” „von” < középangol, „wone” = lakás, lakóhely, birtok ORVONTON = a külváros (A felsőbb-világegyetem területe a felemelkedő halandók számára a helyi világegyetemi területen kívül eső lakóhely.) *** Az Előszó olvasóköri feldolgozásához érdemes módszeres megközelítést alkalmazni. Mindössze néhány olyan írás található a könyvben, amely önmagában is „kerek, egész” szöveg, s az Előszó is ezek közé tartozik. Az ismeretlen vagy újszerű tartalommal megtöltött kifejezések bevezetése és a szokatlan fogalmi keretek kialakítása is indokolja, hogy a feldolgozás szakaszonként, kellő részletességgel és lehetőség szerint egyszerűbb megfogalmazású, példákkal szemléltetett szövegek felhasználásával történjen. Az egyszerűsítés során sajnos elkerülhetetlenek a kompromisszumok a jelentéstartalmakban, valamint a tények felpuhulása és az igazság torzulása. Sok jelentéstartalmat kell feláldozni annak érdekében, hogy bizonyos jelentéstartalmak világosabbá váljanak, számos tényt kell felpuhítani, hogy a vizsgált tények értelme egyszerűbb formában legyen bemutatható, 4

megannyi igazságot kell eltorzítani annak érdekében, hogy a kérdéses igazságok érthetőbbé váljanak. Ebből következően az Urantia könyv Előszavának más értelmezése is lehetséges. Az említett vitaindító szöveg a könnyebb kezelhetőség érdekében 25 viszonylag rövid bejegyzésre tagolódik.

ELŐSZÓ: Bevezetés – 1. bejegyzés A legtöbben tanácstalanok vagyunk az olyan kifejezések jelentését illetően, mint „ISTEN”, „ISTENSÉG” és „ISTENISÉG”. De még inkább zavarba ejt bennünket az, hogy az isteni személyek miként működnek együtt s az, hogy milyen viszonyban állnak egymással. Az Előszó arról szól, hogy mit is értsünk azok alatt a földi kifejezések alatt, amelyeket az Istenségről szóló beszámolókban a szerzők használnak, és megismerhetjük azoknak az általános érvényű kifejezéseknek a jelentését is, amelyeket a dolgokkal, a jelentéstartalmakkal és az értékekkel kapcsolatos beszámolókban alkalmaznak. Az isteniséggel és az örökkévalósággal kapcsolatos fogalmakat sajnos nem lehet pontosan bemutatni emberi nyelven, mert az emberi nyelvben csak olyan véges kifejezések vannak, melyeket az emberi elmék még képesek megérteni. Szerencsére a megértésben nem csak az elménkre támaszkodhatunk. Más segítséget is kapunk. Egyrészt minden egyes emberi elmében ott lakozik magának Istennek egy része. Másrészt az Igazság Szelleme ott él minden egyes emberi lélekkel. Ezek a szellemerők segíteni fognak bennünket a kinyilatkoztatók közlendőinek jobb megértésében. Segíteni fognak bennünket annak megértésében, hogy mit is jelentenek a szellemi értékek valójában. Segítenek megérteni, hogy mit is jelentenek a világegyetemi jelentéstartalmak valójában. De legfőképpen valami mást, valami sokkal fontosabbat fognak tenni. Az Isteni Jelenlét e szellemei ténylegesen is képesek segíteni nekünk abban, hogy szellemi oldalról érthessünk meg egyfajta igazságot. Ez az igazság segíti a gyarapodásunkat, segít a személyes vallásos tapasztalás terén való fejlődésünkben. Ez az az igazság, mely révén tudatosulhat bennünk az Isten jelenléte és valósága. A világunk, melyet a szerzők URANTIA névvel illetnek, egyike a számos olyan világnak, amelyen hozzánk hasonló emberek élnek. E világ sok más világgal együtt alkotja a NEBADON HELYI VILÁGEGYETEMET. Ez a helyi világegyetem sok másikkal együtt az ORVONTON FELSŐBB-VILÁGEGYETEMET alkotja. De az Orvonton felsőbb-világegyetemen kívül van még más is. Hat hozzá hasonló felsőbb-világegyetem létezik; összesen tehát hét. Mind a hetük egy HAVONA nevezetű hely körül kering. A Havona a KÖZPONTI VILÁGEGYETEM. A Havonának, a központi világegyetemnek sohasem volt kezdete és sohasem lesz vége. A Havona isteni tökéletességű világegyetem. Ennek a központi világegyetemnek a kellős közepén található a PARADICSOM SZIGETE. A Paradicsom nem mozog. A Paradicsom a végtelenség középpontja. Ott él az Isten. A hét felsőbb-világegyetem folyamatosan gyarapodik és változik. A központi világegyetem tökéletes. Amikor mindezekre együtt gondolunk, akkor úgy utalunk rájuk, mint a NAGY VILÁGEGYETEMRE. A nagy világegyetemben emberek élnek. Van kormányzata is. De ez még nem a teljes teremtésösszesség. A nagy világegyetem maga is csak egy része valami még nagyobbnak. Része a VILÁGMINDENSÉGNEK. A világmindenségben vannak olyan világegyetemek is, amelyekben még nem él senki. Ezek a világegyetemek a KÜLSŐ TÉRBEN vannak. ·

http://www.urantia.org/hu/az-urantia-konyv/eloszo#U0_0_0

ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) – 2. bejegyzés A világegyetemek mindenségében sok minden zajlik. Az Istenség MUNKÁBAN van. E munkálkodás ANYAGGAL, ELMÉVEL és SZELLEMMEL kapcsolatos. E munka némely része

5

személyes, más része nem az. De az összes résznek van egy közös jellemzője, s ez nem más, mint az isteniség jellemző sajátossága. És mindezeket szabályozzák s így a különböző részek összedolgoznak. Az ISTENSÉG lehet valós, mint személy, mint az Isten. De az Istenségben nem csak ez van benne. Az Istenség létezhet személyiség előtt és azon túl is. Az anyagi fölötti szintet elérve előbbutóbb minden a helyére kerül, amit az Istenség tesz. Ami pedig az Istenség egész művét összefogja, nem más, mint az ISTENISÉG. Az Istenség SZEMÉLYES módon cselekszik. Az Istenség oly módon is cselekszik, amelyet nevezhetnénk „SZEMÉLYES ELŐTTI” működésmódnak is. Az Istenség egy harmadik módon is cselekszik, melyet nevezhetünk „SZEMÉLYESEN TÚLI” működésmódnak. Amikor a teljes Istenség működését próbáljuk elképzelni, akkor – jobb hasonlat híján – gondoljunk egy hétemeletes épületre. A teljes Istenség mindvégig működésben van a hét szint mindegyikén. Vegyük sorra ezt a hét szintet: 1. A STATIKUS (NYUGVÓ) SZINT. Ezen a szinten kell kezdenünk. A statikus azt jelent, hogy „nem mozgó”. Az Istenség e szintjét úgy érdemes úgy elképzelnünk, mint amely van, semmint úgy, mint amely cselekszik; úgy, mint létezőt, semmint úgy, mint valamit tevőt. De ez logikus is: mielőtt kimondhatnánk, hogy az Istenség TESZ valamint, előtte ki kell mondanunk, hogy az Istenség valami LÉTEZŐ. 2. A POTENCIÁLIS (MAGVÁBANVALÓ) SZINT. Ez a második szint, mely már elkülönül az elsőtől. Mit jelent a „magvábanvaló”? Azt jelenti, hogy helye van valaminek. Egy tál értékét az adja, hogy üres; valamit tehetünk bele. Mielőtt az Istenség bármit is tehetett volna, léteznie kellett egyfajta ürességnek, melyet be lehetett tölteni. Ennek az ürességnek a jelenlétében az Istenség már rendelkezik valamiféle tervvel. A világegyetem (elméletileg) még nincs itt, de a részletes terve már megvan. 3. AZ ASSZOCIATÍV (TÁRSULÓ) SZINT. Ezen a harmadik szinten tárul elénk a létrejövő személyiség látványa. Az Istenség itt éri el az atyaságot. Az Istenből az Örökkévaló Fiú Egyetemes Atyja lesz. Itt már számítani lehet a Háromság megjelenésére. Az Isten többé már nincs egyedül; most már vannak társai, akikkel megtapasztalhatja a testvériséget. 4. A TEREMTŐ (ALKOTÓ) SZINT. Ezen a negyedik szinten az Istenség elkezd cselekedni. Az Istenek itt kezdik megosztani magukat más lényekkel. Elkezdenek adni önmagukból – magukból adnak más személyeknek. Itt kezdenek megmutatkozni más lények előtt és lehetővé teszik, hogy a teremtmények megismerjék őket. 5. AZ EVOLÚCIÓS (FEJLŐDÉSI) SZINT. Az Istenség itt kiterjed, túlnő a központi világegyetem határain. Az Istenség ezen a szinten még társul is a teremtményekkel. 6. A LEGFELSŐBB SZINTJE. Az Istenség ezen a szinten tanulja meg, hogy miként tapasztaljon; az Istenség megszabadul attól, hogy mindig mindent előre tudjon. Az Istenség ezen a szinten tanulja meg, hogy milyen teremtménynek lenni – hogy milyen kicsiként indulni és aztán növekedni. Az Istenség itt vegyíti össze azt, amit az ember az életből kihoz, azzal, amit az Isten az életből kihoz. Ezen a szinten az Istenség a téridőben munkálkodik. Itt az Istenség nem közvetlenül uralja a nagy világegyetemet, hanem inkább a színfalak mögött tevékenykedik – azon dolgozik, hogy összehangolja és irányítsa a nagy világegyetem urainak tevékenységét. Ezt néha az ISTENSÉG FELSŐSÉGÉNEK nevezzük. 7. A VÉGLEGES SZINTJE. Ez a teljes Istenség tevékenységének utolsó szintje. E szintet úgy is elképzelhetjük, mintha az Istenség benyomulna a jövőbe. E szinten megy végbe az is, hogy az Istenség felülemelkedik a téridőn. Ez azt jelenti, hogy az Istenség itt mindenható, mindentudó és mindenütt-jelenvaló. Az előző (a hatodik) szinten az Istenség összehangol mindent, ami a nagy világegyetemben végbemegy. Ezen a (hetedik) szinten az Istenség ugyanezt a koordinátori feladatot látja el, csak éppen most már a teljes világmindenségre kiterjedően. Az Istenség itt már a VÉGEST MEGHALADÓ (ABSZONIT) módon cselekszik. Ez azt jelenti, hogy kimondja az

6

utolsó szót és mindent beindít – mindent, korlátlanul. A hetedik szinten folyó eme tevékenységet az ISTENSÉG VÉGLEGESSÉGÉNEK nevezzük. ·


ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) – 3. bejegyzés Miután áttekintettük a teljes Istenség működésének hét szintjét, most vegyünk sorra három további „szint” értelmezést. A VÉGES SZINT. Ezúttal már inkább a teremtés szintjeit szemléljük, semmint az istenségtevékenységi szinteket. A véges szinten vannak a teremtmények – olyanok, mint mi, emberek és másfajta teremtmények. A véges szinten a dolgok egymás után történnek meg, vagyis a bekövetkezésük az időben megy végbe. Az is igaz, hogy egy időben csak egy helyen lehetünk. A véges dolgok és emberek létezése talán nem mindig ér véget, de abban biztosak lehetünk, hogy kezdetük mindig van. Teremtik őket. Emlékezzünk a teljes Istenség-működés hatodik szintje kapcsán említettekre, jelesül az Istenség Felsőségére. A Felsőség Istenség-szintje éppen ezen a véges létszinten munkálkodik. AZ ABSZONIT SZINT. Talán úgy lehet a legjobban elképzelni ezt a szintet, mint a véges és az abszolút közöttit. Ezen az abszonit szinten olyan dolgok és lények vannak, amelyeknek, illetőleg akiknek nincs sem kezdetük, sem végük. Szintén itt mehetnek végbe olyan dolgok, melyeket nem korlátoz az idő vagy a tér. Az ilyen történések nem veszik semmibe az időt és a teret, hanem egyszerűen fölülemelkednek az időn és a téren – meghaladják a téridőt. Az e szinten létező lényeket abszonit lényeknek nevezzük. Az abszonit lényeket nem teremtik; őket „MEGLÉNYEGÍTIK”. Bevezethettünk volna itt egy új kifejezést, de talán a „meglényegített” is megteszi. A lényeg az, hogy az abszonit lények egyszerűen csak vannak. Emlékeztetünk a teljes Istenség-működés hetedik szintjével kapcsolatban elmondottakra; ott említettük az Istenség Véglegességét. Az Véglegesség Istenség-szintjének éppen ehhez az abszonit létszinthez van köze. Bármerre járunk is a világmindenségben, ha olyasmit figyelünk meg, amelynek végbemenetele nem igényel időt, vagy ha olyasmit tapasztalunk, amely mintha egyszerre menne végbe mindenütt – ha ilyesmivel találkozunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az valamilyen abszonit működés. Biztosak lehetünk abban is, hogy ez az Istenség Véglegességének műve. Az Atya a személyes síkon túl is működik. Ezen a síkon nem ad részeket magából és nem is teremt, hanem meglényegít. A meglényegít kifejezést jobb híján így lehetne értelmezni: egy meglényegített lény olyan lény, akinek a létezése valamely tervben eredendően megvolt, abból eredendően következett. Egy egyszerű példával szemléltetve: Az Egyetemes Atya nem teremti a teremtmények testvériségét. Hanem bizonyos értelemben meglényegíti. Egyszerűen amiatt, hogy ő az Atyja minden egyes teremtménynek, a testvériség eredendően benne van az összes teremtmény viszonyrendszerében. Az Isten nem teremt egyetemes testvériséget. Az egyetemes testvériség az Isten egyetemes Atyaságából lényegül meg. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül. AZ ABSZOLÚT SZINT. Ez a harmadik és egyben utolsó létezési szint. Ez az abszoniton is túl van. Az abszonit szint meghaladja az időt; az abszolút szint egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja az időt – vagyis időtlen. Az abszonit szint meghaladja a teret; az abszolút szint egyszerűen semmibe veszi a teret – tér nélküli. Az abszolút szint teljes mértékben kívül esik minden olyasmin, aminek köze van kezdetekhez és végezetekhez. Például: A Paradicsom Szigetén nincs sem idő, sem tér. A Paradicsom a tér és az idő tekintetében abszolút; „kívül” esik a téren és „megelőzi” az időt. A paradicsomi Háromság (az Atya, a Fiú és a Szellem) ezen az abszolút szinten tevékenykedik. Ezt a szinten nem tudja összehangolni olyan Istenségnek a cselekedete, aki tapasztalás útján gyarapodik. Összefoglalóan és általános egyszerűsítéssel élve azt mondhatjuk, hogy amikor a Legfelsőbb vagy a Felsőség kerül szóba, akkor a véges szintekre gondolunk; amikor a Véglegest említjük, akkor az

7

abszonit szintre utalunk; amikor pedig a teljességről esik szó, akkor az az abszolút szintre vonatkozik. ·


ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) – 4. bejegyzés Bármikor, amikor csak az Istenség az abszolút szinten cselekszik, akkor olyasmi történik, ami a szó legteljesebb értelmében végérvényű – ezeken túl már nincs semmi. Az Istenség lehet nem-gyarapodó, örökre ugyanaz (egzisztenciális, vagy másként: lételvi) miként az Örökkévaló Fiúban. Az Istenség lehet tapasztalásban gyarapodó, változó (empirikus, vagy másként: élményelvi, tapasztalásra építő) miként a Legfelsőbb Lényben. Az Istenség állhat számos isteni teremtő csoportosulásából (asszociatív, másként: társuló) miként a Hétszeres Istenben. Az Istenség lehet teljes egyetlenség (osztatlan) miként a paradicsomi Istenség esetében látjuk. Minden, amit isteniként tudunk azonosítani (és még több is) az Istenségtől ered. Az Istenség természetből fakad, hogy mindig isteni. De lehet valami isteni úgy is, hogy mégsem Istenség. De még ha nem is Istenség, akkor is kapcsolatban fog állni az Istenséggel és mindig is egyre közelebb igyekszik kerülni az Istenséghez szellemi, elmei vagy személyes értelemben. Az ISTENISÉG az Istenség jellemző sajátossága. Az Istenség minden cselekedete isteni. Ez az isteniség biztosítja, hogy minden Istenség-cselekedet összedolgozzon, sohasem egymás ellenében működjön. Az emberi lények felfogásában az isteniség nem más, mint (eszmei) IGAZSÁG, SZÉPSÉG és JÓSÁG. Amikor a személyiség isteniséget mutat, akkor megjelenik a SZERETET, a KEGYELEM és a SEGÉDKEZÉS. De amikor az Istenség nem személyként működik (miként a Háromságban), akkor az isteniség úgy nyilvánul meg, mint IGAZSÁG(OSSÁG), HATALOM és FENNHATÓSÁG. Az isteniség lehet TÖKÉLETES és TELJES; ilyen az, amikor a paradicsomi Teremtő cselekszik. Az isteniség azonban lehet TÖKÉLETLEN is; ilyesmivel a ti teremtményi létszinteteken lehet találkozni. Az isteniség lehet VISZONYLAGOS – sem nem tökéletes, sem nem tökéletlen; ez az előbb említett két szint közötti szintekre jellemző. A Havona központi világegyetem épp ilyen köztes szint; nem olyan abszolút tökéletes, mint a Paradicsom Szigete, de nem is áll olyan távol a teljességtől és tökéletességtől, mint a fejlődő felsőbb-világegyetemek. A tökéletességnek az abszolút tökéletességből (A), a viszonylagos tökéletességből (B) és a tökéletlenségből (C) alkotott, lehetséges kombinációi: 1. Abszolút tökéletesség (A) 2. Valamennyi abszolút tökéletesség és valamennyi viszonylagos tökéletesség (AB) 3. Mind a három kombinációja – abszolút, viszonylagos és tökéletlen (ABC) 4. Valamennyi abszolút tökéletesség, valamennyi tökéletlenség (AC) 5. Viszonylagos tökéletesség (B) 6. Valamennyi viszonylagos tökéletesség, valamennyi tökéletlenség (BC) 7. Tökéletlenség (C) Az Isten személyesen, saját tapasztalásból nem azért nem képes megismerni a tökéletlenséget, mert „valami” elzárja a „tökéletes” és a „tökéletlen” dolgokat egymástól, hanem azért nem képes rá, mert lévén, hogy a tökéletlenség valaminek a hiányára vezethető vissza s az Isten a tökéletessége miatt semmilyen hiányt nem szenved, így saját tapasztalásból nincs módja megismerni a hiányosságból eredő tökéletlenséget. Nemigen létezhet kapcsolat tökéletlenség és tökéletesség között, mert tényleges kapcsolat „valamik” között lehet (a tökéletlenség nem valami, hanem valaminek a hiánya). Valódi kapcsolat tehát a TÖKÉLETES és a TÖKÉLETESEDŐ

8

között lehet, s ennek a kapcsolatnak a „hozadéka” az, ami TÖKÉLETESSÉ LETT. A tökéletlenségek a téridőben nyilvánulnak meg, s úgy is felfoghatók, mint a téridőben megfigyelhető állóképek a végtelen filmjének örökké forgó tekercsén. ·


ELŐSZÓ: Isten (II.) – 5. bejegyzés Ha komolyan elgondolkodunk a világegyetemről, akkor egyből felmerül az, hogy a világegyetemet valaki beindította. Aztán pedig rögtön felmerül bennünk az is, hogy senki sem hozhatta létre azt, „aki a világegyetemet beindította”. Az a valaki, akik mindent beindított, nem más, mint az ELSŐ OK, vagyis az Isten. Az Isten az EGYETEMES ATYA. Az ő cselekedeteinek nincs korlátja, a tetteit a végtelenségben viszi véghez. De miként cselekszik korlátok között? Miként cselekszik személyként, miként cselekszik a végtelent el nem érő módon, és miként cselekszik a viszonylagos és nem abszolút istenisége kinyilvánítása során? Innen közelítve három cselekvési szintjét említhetjük meg: 1. A SZEMÉLYEST EL NEM ÉRŐ SZINT (ELŐ-SZEMÉLYES). Önmaga egy részének leválasztásával az Isten létrehoz egy Gondolatigazítót. Az IGAZÍTÓ nem személy és az Isten nem „atyja” az ilyen Igazítónak. Személy csak más személyek atyja lehet. Az Isten a „forrása” az Igazítónak, de nem atyja. Ez jól példázza azt, hogy az Isten miként cselekszik a személyest el nem érő módon. 2. SZEMÉLYES SZINT. Az Isten minden személy atyja. Ez igaz mind a teremtett lényekre (mint pl. az angyalok) és a nemzett lényekre (mint pl. az emberek). Amikor az Isten valamely személlyel összefüggésben cselekszik, akkor ezen a második szinten munkálkodik. Az Istennek az ember iránti szeretet-megnyilvánulása ezen a szinten megy végbe. 3. A SZEMÉLYEST MEGHALADÓ SZINT. Az Isten ezen a szinten teremt kapcsolatot azokkal a lényekkel, akik többek, mint végesek. Az ilyen abszonit lények többek a személyeknél. Az Isten olyan kifejezés, melyet csak akkor használunk, amikor Istenség-személyre utalunk valamilyen értelemben. Az Istenségnek számos személyes cselekvési szintje van. Az Isten kifejezést minden egyes ilyen szint vonatkozásában eltérően kell értelmezni. További fogalompontosítást igényelnek az említett szinteken belüli használat esetei. Az Isten kifejezéssel nem csak az Egyetemes Atyára utalunk, hanem az összehangolásban szerephez jutó és mellérendelt (nem alárendelt) Istenség-személyekre is. Pl. az Isten szót használhatjuk a paradicsomi Teremtő Fiak – a helyi világegyetemi atyák – megjelölésére is. Az ISTEN kifejezés szűkebb tartalmú az ISTENSÉG kifejezésnél. Az Isten mindig személyt jelent. Az Istenség utalhat személyre, de utalhat másra is. ·


ELŐSZÓ: Isten (II.) – 6. bejegyzés Az ISTEN kifejezést az alábbiakban felsorolt értelemben használjuk: 1. AZ ATYA ISTEN – Teremtő, Szabályozó és Megtartó. Az Egyetemes Atya, az Istenség Első Személye. 2. A FIÚ ISTEN – Mellérendelt Teremtő, Szellem Szabályozó és Szellemi Igazgató. Az Örökkévaló Fiú, az Istenség Második Személye. 3. A SZELLEM ISTEN – Együttes Cselekvő, Egyetemes Egységbe-rendező és Elme Adományozó. A Végtelen Szellem, az Istenség Harmadik Személye.

9

4. A LEGFELSŐBB ISTEN. Ez a véges Isten. Van kezdete, és folyamatosan növekszik a téridőben. A Legfelsőbb Isten egybegyűjti a teremtők és a teremtmények minden tapasztalását a téridőben. Ő vegyíti össze és egyesíti ezt a tapasztalást. Ő fűzi össze mindezt a tapasztalást. Ő istenségszerű, ugyanakkor teremtményszerű is, evolúciós és gyarapodó. Mindezeknek a dolgoknak az összevonása a Legfelsőbb Lény személyes teljesítménye. A Legfelsőbb Isten a végtelen Istenség cselekedeteinek következménye. (A Legfelsőbb Isten, mint személy már a hét felsőbb-világegyetem megteremtése előtt létezett a Havonában, de csak szellemi szinteken működött.) 5. A HÉTSZERES ISTEN. Ahol Istenség-személy működését észleljük a téridőben, ott a Hétszeres Istent találjuk. Ez pedig az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek a teremtő társaikkal együtt történő munkálkodása a nagy világegyetemben. Ezek az együttes tevékenységek mind a Legfelsőbb Lénnyé állnak össze. A Legfelsőbb Lény személyesen alakítja ki a saját hatalmát a Hétszeres Isten e cselekedeteiből. Ez a gyarapodó Legfelsőbb Lény válik az Istenség első teljes kinyilatkoztatásává a téridőben. A Hétszeres Isten a nagy világegyetemben tevékenykedik. A nagy világegyetemben két, egymással kapcsolatban lévő személyiség-mozgás figyelhető meg. A Paradicsomból kifelé irányul a tökéletes személyek alászálló kiáradása. A Paradicsom felé pedig a felemelkedő teremtmények áradata tart. Az emberek Jézus alászállásában találkozhatnak a Hétszeres Istennel. Amikor Jézus azt mondta, hogy „Aki látott engem, az látta az Atyát.”, akkor Istenként és Isten nevében beszélt, s ez a legtöbb, amit az ember a Hétszeres Istenről megérthet. A Hétszeres Isten nem más, mint a téridőben mindenütt jelen lévő Isten; a tökéletlen, evolúciós területeken cselekvő Isten. 6. A VÉGLEGES ISTEN. A Legfelsőbb Lény kifejlődik; a Végleges „meglényegül”. A Végleges Isten a téridővel összefüggésben, de azon kívül munkálkodik. A felsőbb időben és a meghaladott térben tevékenykedik. A Legfelsőbb nem más, mint az Istenség-egység első megnyilatkozása a téridőben; a Végleges pedig a második. Ennek megértéséhez nagy léptékben kell gondolkoznunk. A Végleges Isten kiteljesedett növekedéséhez előbb szükség van legalább a világmindenség növekedésének kiteljesedésére. Ez minden végesnek és minden abszonitnak a kiteljesedését jelenti. 7. AZ ABSZOLÚT ISTEN. Az abszonit lények személyesen túli lények; ők a Végleges Istennel vannak kapcsolatban. De ezeknek az abszonit lényeknek a személyesen-túlin is túl kell jutniuk ahhoz, hogy hasonló kapcsolatba kerülhessenek az Abszolút Istennel. Erre utalunk a „meghaladott személyesen-túli értékek” kifejezéssel. A Legfelsőbb az egyesülő Istenségkifejeződés és Istenség-kiterjedés első szintjét képviseli; a Végleges a második ilyen szint; az Abszolút Isten képviseli a harmadik és végső szintet. Az Abszolút Isten megtapasztalható lenne, de jelenleg nincs jelen ilyen értelemben. Viszont létezik úgy, mint (nem megtapasztalható) Istenségi Abszolút. Ez a harmadik szint (vagyis az Abszolút Isten szintje) jelenti az út végét, már ami az Istenség növekedését és kiterjedését illeti. Már nincs semmi más, ami megszemélyesülhetne. Nem maradt már több isteniség sem. Az Isten immár teljes mértékben kinyilatkoztatta magát. E szinten túl már magán az Istenségen jutunk túl. E szinten túl valami olyasmivel találkozunk, ami kívül esik az Istenségen; itt szembesülünk a Korlátlan Abszolúttal. ·


ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) – 7. bejegyzés Ha figyelembe veszünk mindent, ami létezik (létezett vagy létezni fog), akkor ezek végső soron hétféle valósággá, a hét egyenlő Abszolúttá adódnak össze: 1. AZ ELSŐ FORRÁS ÉS KÖZÉPPONT 2. A MÁSODIK FORRÁS ÉS KÖZÉPPONT 3. A HARMADIK FORRÁS ÉS KÖZÉPPONT 10

4. A PARADICSOM SZIGETE 5. AZ ISTENSÉGI ABSZOLÚT 6. AZ EGYETEMES ABSZOLÚT 7. A KORLÁTLAN ABSZOLÚT Isten, mint az Első Forrás és Középpont valóban első. Ez alól egész egyszerűen nincs kivétel. Az Első Forrás és Középpont végtelen és örökkévaló is. Őt csak az ő saját, szabad akarata korlátozhatja valamiképpen. Isten, az Egyetemes Atya az Első Forrás és Középpont személye. Mint ilyen, személyes viszonyban van minden mellérendelt és alárendelt forrással és középponttal. Végtelen felügyeletet is gyakorol felettük. De nem is biztos, hogy élnie kell ezzel a felügyeleti hatáskörével. Miért is kellene? Ezek a társ források és középpontok makulátlan tökéletességgel dolgoznak. De a végső felügyelet azért változatlanul megvan, még ha soha nem is válik szükségessé a beavatkozás. Az Első Forrás és Középpont tényleg elsődleges mindenütt. Mindegy, hogy milyen területről van szó: az istenségi cselekvés területén belül vagy e területen kívül; a személyes vagy a személytelen tevékenységek területén; a már létező dolgokkal vagy a még nem létező dolgokkal kapcsolatos tevékenység területén; a lenti véges síkon vagy a fenti végtelen szinten való tevékenységről. Mindennek, egész egyszerűen mindennek a létezése közvetve vagy közvetlenül az Első Forrástól és Középponttól függ. Az Első Forrás és Középpont a világegyetemmel különféle módokon áll kapcsolatban: 1. A FIZIKAI VILÁGEGYETEM. Az anyagi teremtésösszességet összetartó gravitáció a Paradicsom Szigetének alsó felszínében fut össze. Ez a világegyetemek mindenségének gravitációs középpontja. Emiatt az Atya személye sohasem lép kapcsolatba ezzel a gravitációs központtal. De a gravitációs középpont ott van a Paradicsom alsó vagy anyagi oldalán. Az Atya pedig a Paradicsom felső vagy szellemi oldalán lakozik. 2. AZ ÉRTELMI VILÁGEGYETEM. A világegyetemek elmeerői (végül) a Végtelen Szellemben találkoznak. De vannak másodlagos elmeközpontok is. A felsőbb-világegyetemekben működő elmefajta (a kozmikus elme) központja a Hét Tökéletes Szellem. 3. A SZELLEMI VILÁGEGYETEM. Minden világegyetemi szellemerő az Örökkévaló Fiú személyében találkozik. 4. CSELEKVÉSI KÉPESSÉG. Az Istenség részéről az Istenségi Abszolút gondoskodik korlátlan térről vagy lehetőségekről minden jövőbeli tevékenységhez. 5. VÉGTELENSÉGI VÁLASZ. A végtelenség korlátlanul képes reagálni az Istenség cselekedetére. Ez a korlátlan válaszadó képesség a Korlátlan Abszolútban van meg. 6. EGYESÍTETT CSELEKVÉS ÉS VÁLASZ. Az Egyetemes Abszolút tökéletes egyensúlyt teremt a másik két Abszolút között és tökéletesen összehangolja őket. Az Istenségi Abszolút a Korlátozott Abszolút; korlátozott olyan értelemben, hogy elkülönült a másik Abszolúttól, a Korlátlan Abszolúttól. 7. A SZEMÉLYISÉG VILÁGEGYETEM. Minden személy (erkölcsi lény) közvetlen kapcsolatban van az Egyetemes Atya személyével. Összefoglalva, az Első Forrás és Középpont viszonya a világegyetemhez: ANYAG, ENERGIA: a Paradicsom Szigete; ELME: a Végtelen Szellem; SZELLEM: az Örökkévaló Fiú; CSELEKEDET: az Istenségi Abszolút; VÁLASZ: a Korlátlan Abszolút; ÖSSZEHANGOLÁS ÉS EGYESÍTÉS: az Egyetemes Abszolút; SZEMÉLYISÉG: az Egyetemes Atya. ·


11

ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) – 8. bejegyzés A VALÓSÁGOT még az emberinél jóval magasabb szinten lévő véges lények sem értik teljesen. Amit a valóságnak tartunk, az messze nem a teljes történet. Még ha elgondolkodunk is az Istenségen, felfogni akkor sem vagyunk képesek. Az Istenségből legfeljebb a Legfelsőbb Lényt érthetjük meg valaha is. De a Legfelsőbb Lényen túl is rengeteg minden van még. A Legfelsőbb Lény előtt már létezett dolgok örök valóságok és a végest meghaladó valóságok. A téridőn kívüli dolgokról nehéz úgy szólni, hogy a téridőbeli nyelvet kell igénybe venni a bemutatáshoz. Emiatt a szerzők kénytelenek úgy beszámolni az örökkévalósági történésekről, mintha az időben zajlottak volna. Az ember valahogy így tudja elképzelni a dolgok valódi eredetének módját: A VAGYOK-ot úgymond elzárta a végtelenség. Nem tudott parancsolni, mert nem volt „aki a parancsoknak engedelmeskedjen”. Ezért aztán részben eltávolodik a végtelenségtől. Ezzel megváltozik a kép. Most már két végtelenségrészünk van. Van az a rész, amely felé elmozdul és van az a rész, amelytől távolodik. Azt a részt, amely felé elmozdult, meg is változtatta; megváltoztatta azzal, hogy elmozdult felé; az a végtelenségnek a Korlátozott Abszolút része. Ez az a végtelenségrész, amely parancsol. Azt a részt viszont, amelybe nem nyomult be, nem változtatta meg; ez a végtelenségnek a Korlátlan Abszolút része; ez „a parancsoknak engedelmeskedő”. A Korlátozott Abszolút (ezen a ponton) teljes Istenség, a „parancsosztó”. A Korlátlan Abszolút teljes nemIstenség, a „parancsoknak engedelmeskedő”. A végtelenség ilyeténképpen való két részre osztása feszültséget kelt. Ezt a feszültséget az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút) megjelenése oldja. Az Egyetemes Abszolút folyamatosan igyekszik kiegyenlíteni a két végtelenségrész – ama rész, amely felé a VAGYOK elmozdult és ama rész, amelytől a VAGYOK eltávolodott – közötti feszültséget. Azonban a VAGYOK nem állt meg itt. Eddig ő az Abszolút Személy. Most azonban elválasztja magát az Abszolút Személyiségtől; így lesz belőle az Abszolút Személyiség Atyja. Az Abszolút Személyből ennek megfelelően az Egyetemes Atya Örökkévaló Fia lesz. Mialatt mindez zajlott, az Atya kiépítette az abszolút gépezetet – a Paradicsom Szigetét. Most már van az Atya és van a Fiú, s ők a Paradicsom Szigetén lakoznak. A terep elő van készítve a teremtéshez. Az Atya-Fiú első teremtő cselekedete úgy személyesül meg, mint a Végtelen Szellem és úgy materializálódik, mint a Havona központi világegyetem. Ezzel az Atya teljesen megszabadult a végtelenség jelentette korlátoktól. Nem csak a teljes végtelenségtől szabadult meg, hanem a teljes Istenségtől is. A Fiú és a Szellem vele együtt tölti ki a teljes Istenség egészét. Amikor az Atya csatlakozik a Fiúhoz és a Szellemhez a paradicsomi Háromságban, akkor a Háromságként kitöltik az Istenség egészét. Miután ezzel végzett, az Atya hozzáfogott az Istenség kibővítéséhez. Beindította a növekedést, a fejlődést és a tapasztalást annak érdekében, hogy további Istenség jelenhessen meg – a Legfelsőbb (Istenség), a Végleges (Istenség) és az Abszolút Istenség. A VAGYOK fogalmának bevezetésére azért van szükségünk, mert nem tudunk az időn, a téren vagy a véges valóságokon kívüli keretekben gondolkodni. Nem érthetjük az örökkévalóságot. Nem tudunk elképzelni olyat, amelynek nincs se kezdete, se vége. Számunkra, emberi lények számára mindennek van kezdete. Vagyis mindennek, kivéve az EGYETLEN OKOZATLANnak – az összes többi ok eredeti okának. Ezért vezetik be a szerzők a VAGYOK-nak ezt a fogalmát. Arra az időre utalnak ezzel, amikor a VAGYOK teljesen egyedül volt. A történetet innen kell továbbmesélniük: Az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem éppoly örök, mint az Egyetemes Atya; nem jobban és nem is kevésbé. Másként fogalmazva, sosem volt olyan, amikor a VAGYOK ne lett volna a Fiú atyja, s vele a Szellem Atyja. A VÉGTELEN. Ez a fogalom valós tartalommal bír; ez nem a mi korlátozott felfogóképességünknek tett engedmény. Akkor alkalmazzák a szerzők, ha az Első Forrás és Középpont korlátlan „elsőségére” akarnak utalni. A VAGYOK fogalma valami olyasmi, melyre

12

azért van szükség, hogy megválaszolhassuk azt a kérdést, hogy „Hogyan kezdődtek a dolgok legelőször?” Ez nem tényszerű fogalom. Azonban „a Végtelen” kifejezés már tényleg jelent valamit. Az Egyetemes Atya valóban rendelkezik szabad akarattal és az ő szakad akarata számára egyszerűen nincsenek korlátok. Ha így gondolunk rá, akkor néha azt a kifejezést használjuk, hogy „az Atya-Végtelen”. A szerzők is gondban vannak „az Atya-Végtelen” kifejezés teljes jelentéstartalmának értelmezésekor. Egyikük sem rendelkezik megfelelő képességű elmével ahhoz, hogy felfoghassa „az Atya-Végtelen” tényleges jelentését. És persze a végtelent el nem érő szinteken az Egyetemes Atya nem jelenik meg úgy, mint a Végtelen. A szerzők szerint csak két olyan lény van, aki valóban úgy ismeri az Atyát mint végtelenséget. Mindenki más számára ennek az értelmezésnek az elfogadásához HITRE van szükség. ·


ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) – 9. bejegyzés Ha a mai világegyetemet vizsgáljuk, különféle valóságokat láthatunk; nem ugyanolyan minden. A valóság azért veszi kezdetét, mert az Egyetemes Atya úgy döntött, hogy beindítja. Felsőbb nézőpontból tulajdonképpen három főbb valóságfajta van: 1. ISTENIVÉ NEM TETT VALÓSÁG. Általában véve ez a teremtés materiális (anyagi) oldala. Ez a teremtésnek az a része, amely nem személyes. A valóságnak ez a fajtája olyasmire is utal, amelyet még csak nem is lehetett személyessé tenni. Végeredményben ez a fajta valóság a Korlátlan Abszolút jelenlétéig terjed – addig a végtelenségrészig, amelytől a VAGYOK eltávolodott. 2. ISTENIVÉ TETT VALÓSÁG. Nagyjában és egészében ez a teremtés személyes oldala. Ennek van köze a személyekhez, a skála alján lévőktől a tetején lévőkig, a legalacsonyabb rendű végestől a legmagasabb rendű végtelenig. Ha valami megszemélyesülhet, az ebbe az általános kategóriába tartozik. Azonban az istenivé tett valóság több is, mint személyiség. (Utalunk arra, hogy az abszonit lények többek, mint személyek.) Az istenivé tett valóság az Istenségi Abszolút jelenlétében végződik – abban a végtelenségrészben, amelybe a VAGYOK benyomult. 3. KÖLCSÖNÖSEN ÖSSZEKAPCSOLÓDOTT VALÓSÁG. A valóságot vagy istenivé tettnek vagy istenivé nem tettnek feltételezzük. De az Istenség szintjét el nem érő lények számára van egy határterület is. Itt az istenivé tett és az istenivé nem tett valóság összekeveredik, elvegyül egymással. Úgy tűnik, mintha ez a kölcsönösen összekapcsolódott valóság az Egyetemes Abszolút területe volna – vagyis a harmadik Abszolúté, aki a másik kettő közötti feszültség kiegyenlítése érdekében jelent meg. Ez az eredeti valóság elsődleges fogalma: Az Atya indítja be és működteti, mint egy vállalkozást. Az alapvető és eredeti valóság-elkülönülés az istenivé tett valóság és az istenivé nem tett valóság között – az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között – jön létre. Az eredeti kapcsolat pedig nem más, mint az e két Abszolút közötti feszültség. Az Atya által okozott eme feszültséget teljes mértékben oldja az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút). Így jött létre az Egyetemes Abszolút, ennek a feszültségnek az oldása révén. Az idő és a tér szempontjából a valóság tovább osztályozható úgy, mint: 1. TÉNYLEGES és POTENCIÁLIS. Némely dolog már most is megvan; mások még nincsenek. Pl. az Örökkévaló Fiú szellemi lényként teljes és végleges. De a halandó ember aligha szellemi lény jelenleg; az ember potenciális szellemi lény. 2. ABSZOLÚT és ABSZOLÚTAT EL NEM ÉRŐ. Bármi, ami abszolút, az az örökkévalóságtól fogva létezik; mindig is volt; semmi köze sincs az időhöz. Az abszolútat el nem érő valóságok kétfélék: Először is vannak az abszonit valóságok. Az abszonit valóságok az idővel is és az örökkévalósággal is kapcsolatban vannak; egy köztes területet foglalnak el. Aztán pedig vannak a véges valóságok. A véges valóságok a térben léteznek és van időbeli kezdetük. 13

3. EGZISZTENCIÁLIS (lételvi) és EMPIRIKUS (élményelvi). Lételvi az, aki a dolgok megtapasztalása előtt is tud; aki pedig tapasztalás révén gyarapodik, az élményelvi. A paradicsomi Háromságok természetük szerint lételviek. A Legfelsőbb és a Végleges a természete szerint élményelvi. 4. SZEMÉLYES és SZEMÉLYTELEN. Az Istenség kiterjedése, a személyiség kifejeződése és a világegyetemek evolúciója – mindezek a dolgok örökké az Atya által létrehozott csatornákban folynak. Két fő csatorna van, a személyes és a személytelen. Ezeket az Atya alkotta meg, amikor megteremtette a Paradicsomot az Örökkévaló Fiú mellett. A Paradicsom a személytelen minta; ez indítja meg az áramlást a személytelen csatornában. A Fiú a mintaszemélyiség; ő indítja meg azt áramlást a személyes csatornában. ·


ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) – 10. bejegyzés PARADICSOM(I). E kifejezés a szófaja szerint lehet melléknév vagy főnév. Utalhatunk vele a paradicsomi erőkre és energiákra. Beszélhetünk a paradicsomi gravitációs központról. Említhetjük a paradicsomi Istenségeket. Szólhatunk a paradicsomi isteniségről, a paradicsomi személyiségről vagy a paradicsomi – szellemi, elmei vagy anyagi – energiáról. Minden a Paradicsomnál kezdődött, de nem mindent a Paradicsom (a központi Sziget) indított be. A PARADICSOM SZIGETE. Most pedig főnévként határozzuk meg a Paradicsomot. Ez a központi Sziget személyesen az Atya által megalkotott gépezet. Ugyanolyan okból építette ezt a gépet, mint amiért bárki gépet épít. Azért építette, hogy ez lássa el az anyagi világegyetemek felügyeletének gépies feladatát. Lévén, hogy az Atya abszolút, ezért az ő gépe is abszolút. Ez a központja a világegyetemek gravitációs felügyeleti rendszerének. A Paradicsom nem mozog. Ez az egyetlen állandó helyzetű dolog a világegyetemek mindenségében. A Paradicsom Szigetének van valamiféle világegyetemi helyzete; fizikailag is elérhetjük, ha a megfelelő irányba haladunk megfelelő szállítóeszközzel. De a Paradicsom Szigete nem a térben van; a tér még a Paradicsom elérése előtt eléri a saját belső határát. A Paradicsomot körbeveszi valami, de ez a „valami” nem tér. A materiális világegyetemek összes anyaga és energiája a Paradicsomból származik. Ez igaz az összes múltbeli és az összes jövőbeli világegyetemre is. E központi Fénysziget az Istenség cselekedetei által jött létre. A Paradicsom azonban nem Istenség. A materiális teremtések sem részei az Istenségnek, hanem az Istenség működésének következményei. A Paradicsom nem teremtő; egyáltalán nem teremt semmit. De nincs semmi hozzáfogható, ha a világegyetemekbe tartó számtalan dolog feletti felügyelet gyakorlásáról van szó. Bizonyos mértékben arra reagál, ami a világegyetemekben zajlik. De közel sem annyira, mint amennyire felügyelet gyakorol afölött, ami világegyetemekben zajlik. Bárhová is tekintünk, a Paradicsom mindenkinek befolyásolja a cselekedeteit, akinek bármi köze van térerőhöz, energiához és erőtérhez (hatalomhoz). Az összes világegyetemben semmi sincs, ami a Paradicsomhoz lenne fogható. A Paradicsom nem képvisel semmit és semmi sem képviseli a Paradicsomot. Semmi máshoz nem hasonlítható. A Paradicsom csak Paradicsom. ·


ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) – 11. bejegyzés Térjünk vissza az istenivé tett valósághoz. (Az istenivé tett valóság a végtelenségnek az a része, amelybe a VAGYOK benyomult.) Az istenivé tett valóság tovább bontható számos alcsoportra bontható. A személyiségi valóságok alkotják az egyik ilyen alcsoportot. Az ember úgy képzeli el a személyiség-valóságot, mint amely istenimádatot és bölcsességet mutatni képes elménél kezdődik. Ez az emberi és a közteslényi elmefajta. Innen felfelé haladva a morontia és a szellemi növekedési 14

szinteken eljuthatunk a végső személyiségranghoz. Ez az útja az emberi lények és a közteslények, valamint a velük rokon teremtmények növekedésének. Van azonban sok más személyiségfajta is, melyek nem ezen a módon gyarapodnak. A valóság korlátok nélkül kiterjeszthető. A személyek változatossága végtelen lehet. Mind a valóság, mind a személyiség kapcsolatba kerülhet az Istenséggel. Mindkettő örökre állandósulhat. A nem személyes valóságban végbemenő változásoknak korlátja van. De a személyiség fejlődésének és gyarapodásának a mi tudomásunk szerint nincsenek korlátai. Amint a személyek valóban felnőnek és magasabb szintű gyakorlati tapasztalatokra tesznek szert, egyre inkább lehetővé válik számukra a másokkal való társulás. Bizonyos korlátok között képesek lesznek még valami új dolgot és valamilyen új lényt teremteni is. Még az Isten és az ember – az isteni természet és az emberi természet – is képes együtt élni egyazon személyben. Erre Krisztus Mihály a bizonyíték, mert ő még most is az Ember Fia és egyúttal az Isten Fia. A végtelenség szintje alatt bármely két személy kialakíthat társulásra való képességet. Még arra is képessé válhatnak, hogy együtt teremtsenek. Ez még a személyes szinten is túlmutató dolog. Ez vonatkozik az elő-személyes és személyesen túli lényekre is. Az elő-személyes, a személyes és a személyesen túli mind kapcsolódik egymáshoz. Három dolog kapcsolja őket össze: Először is az, hogy előbb-utóbb képesek együtt munkálkodni. Másodszor az, hogy mindannyian képesek fejlődni és növekedni. Végül pedig az, hogy rendelkeznek azzal a képességgel, hogy egymás társai legyenek a teremtésben. Viszont éles határvonal húzódik e háromféle kapcsolat és aközött, ami személytelen. Ami személytelen, az soha nem válik személyessé növekedés révén. Személyiség soha nem önkéntelen módon jelenik meg. A személyiség mindig a paradicsomi Atya ajándéka. A személyiség az energián felül adatik a dolgokhoz; a személyiség olyasmi, ami hozzáadódik az élő energiarendszerhez. A nem élő energiamintáknak lehet önazonosságuk, de sohasem lehet személyiségük. A személyiség lényege az Egyetemes Atya titka. Ő adja, és ő ismeri annak végső rendeltetését is. Az Örökkévaló Fiú az abszolút személyiség. Az Örökkévaló Fiú ismeri a szellemenergiák titkait és mindent tud arról, hogy miként válnak a morontia szellemekből tökéletessé lett szellemek. Az Együttes Cselekvő a szellem-elme személyiség. Ő a forrása az értelemnek, az észnek és az egyetemes elmének. A Paradicsom Szigete viszont sem nem személyes, sem nem szellemi. A Paradicsom Szigete az egyetemes test lényegét alkotja. Innen származik minden fizikai anyag. Egyúttal ez a tökéletes minta is, amelyről az anyagi teremtésrészek felépítéséhez a mintát vették. ·


ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) – 12. bejegyzés Az egyetemes valóság négy vetületét úgy jellemezhetjük mint anyag, elme, szellem és személyiség. Az emberi lények a következőképpen ismerik mindezeket: 1. TEST. Az ember anyagi vagy fizikai szervezete. Az állati természetű és állati eredetű, élő elektrokémiai mechanizmus. 2. ELME. Az élő test azon része, amely gondolkodik, észlel és érez. Ide tartoznak a tudatos és a nem tudatos elmeszintek egyaránt. Ez jelenti azt az értelmet és azokat az érzelmeket, amelyek az istenimádaton és a bölcsességen keresztül a szellemi szintig is elérnek. 3. SZELLEM. Ez az ember elméjében lakozó isteni szellem. Ennek az isteni szellemnek a neve Gondolatigazító. Ez a szellem halhatatlan. Nem személy, hanem elő-személyes valóság. Megvan a lehetősége arra, hogy az ember személyiségének részévé váljon, ha az adott emberi lény a továbbélést választja. 4. LÉLEK. Az ember lelke tapasztalás útján kifejlődő valóság. Amikor egy emberi lény a mennyei Atya akaratának megcselekedését választja, akkor a benne (az emberben) lakozó szellem valami új dolog atyjává lesz. Ennek az új valóságnak az anyja pedig az emberi elme. Ez az új valóság az 15

emberben lakozó szellemnek és az emberi elmének a gyermeke. A lélek nem anyagi és nem is szellemi. Inkább a kettő közötti – morontiai. Ez a kifejlődő lélek. Rendeltetése a halhatatlanná válás. Képes túlélni a halandói halált és megkezdeni a hosszan tartó felemelkedést a Paradicsomig. 5. SZEMÉLYISÉG. Az emberi lény személyisége nem test, nem elme és nem is szellem; nem is a lélek. A személyiség nem változik; a teremtményi tapasztalásban minden más változik. A személyiség egyesít mindent, ami a teremtményt alkotja. A személyiség különleges dolog; a személyiséget az Egyetemes Atya adományozza; ő adja hozzá az anyag, az elme és a szellem élő és egymással társított energiáihoz. A személyiség a morontia lélek továbbélésével válik túlélővé. 6. MORONTIA. Anyag és szellem között nagy szakadék tátong. Ebben a köztes térben sokféle dolog van. Ezeket a köztes valóságokat „morontiának” nevezzük. Ezzel bármilyen morontia valóság jelölhető – személyes vagy személytelen, élő vagy nem élő. A morontia láncfonala szellemi, vetülékfonala fizikai. A morontia értelmének szemléltetéséhez használt textilipari példa igen szemléletes. A szövet két egymásra merőleges fonalrendszerből épül fel, a hosszanti láncfonalakból és a keresztirányú vetülékfonalakból. Ennek a két fonalrendszernek a fonalai szabályos rendszer szerint alul-felül keresztezik egymást. A szövet jellegzetes mintáját egyébként azok a kereszteződési pontok adják, ahol a láncfonal van felül. A kinyilatkoztatók talán éppen ezért, vagyis a szellemi összetevő fontosságának kiemelése céljából hasonlították a „szövet” láncfonalához (és nem a vetülékfonalához). A potenciálisan halhatatlan ember esetében a Gondolatigazító ebbe a morontia szövetbe szövi a maradandó értékek és isteni jelentéstartalmak szellemmintáját. ·


ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) – 13. bejegyzés Van egy kör, az úgynevezett SZEMÉLYISÉGKÖR, mely átjárja az összes világegyetemet, és amelynek középpontja az Atya. Minden személyiség ezen a körön van. Ez a módja annak, hogy egy lényről megmondhassunk, hogy van-e személyisége. Ha az adott lény benne van az Atya személyiségkörében, akkor annak a lénynek van személyisége. Ha nincs benne ebben a körben, akkor nem rendelkezik olyan személyiséggel, amely az Atyától ered. Ehhez hasonlóan léteznek egyéb körök, melyek a szellem, az elme és az anyag azonosításához felhasználhatók. Ha valami válaszol az Örökkévaló Fiú szellemkörére, akkor már tudjuk is, hogy az a dolog szellemtermészetű. Ha valami válaszol a Végtelen Szellem elmekörére, akkor tudhatjuk, hogy az adott dolog valójában elme. Ha pedig valami a gravitációra válaszol, akkor tudhatjuk, hogy anyaglényegű dologról van szó. Az összes gravitációs kör a Paradicsom Szigetének alsó felén lévő nagy gravitációs központba csatlakozik. Ha bármi is válaszol bármiféle anyagi gravitációra, akkor tudható, hogy az a valami egykor a Paradicsom Szigetéből indult ki. Ez lehet anyag vagy valamiféle anyagi energia. ENERGIA. Az „energia” alatt több mindent értünk mint pusztán anyagi energiát. Beszélhetünk szellemi energiáról, elmeenergiáról és anyagi energiáról is. Az „erő” fogalmát is ily módon használjuk: van szellemi erő, elmei erő és van kozmikus (anyagi) (tér)erő is. Az „erőtér (hatalom)” kifejezésnek kétféle értelmezését használjuk: Az anyagi energia különböző átalakulási szakaszokon megy át. A kezdeti energiaformákat nemigen képesek érzékelni az emberek által kifejlesztett eszközök. Erre a kezdeti állapotú energiafajtára az emberi lények által ismert gravitáció sem hat. A későbbi szakaszokban azonban ez a kezdeti energiaforma eljut oda, hogy már érzékeny lesz a gravitációra (az általunk, emberek által ismert gravitációra). Amint tehát az energia eljut ebbe az állapotába, már erőtérnek nevezzük. Ez az elektronszerveződési szakasz; itt kezdenek létrejönni az atomi rendszerek. De még másféle értelemben is használjuk ezt a kifejezést. A főhatalom megjelölésére is használjuk úgy, mint „független (önálló) hatalom”. Sajátos jelentéstartalmat kell társítanunk ehhez a három kifejezéshez – (tér)erő, energia és erőtér (hatalom). Az emberi szókincs egyszerűen nem elégséges e jelentéstartalmak kifejezésére. Ezért némely bevett 16

jelentéstartalmú szavatokhoz egyedi jelentéstartalmat kell társítanunk. Foglalkozzunk most e három kifejezéssel annak függvényében, hogy miként vonatkoztathatók a teremtés anyagi oldalára. FIZIKAI ENERGIA. A „fizikai energia” fogalmát több dolog jellemzésére is használjuk: Ha valami mozog, akkor az hatásban lévő fizikai energia. Ha valami bármi módon hat, akkor az hatásban lévő fizikai energia. S ha valami éppen nem hat, de képes volna hatni, az megint csak fizikai energia. Pl. egy akkumulátor lehet nyugalmi állapotban; de el is tudja indítani az autót; s ha éppen nem is működik, mégis magában foglal valamilyen fizikai energiát; ez az energia azonban potenciális (nem tényleges) egészen addig, amíg rá nem adod a gyújtást (a kocsiban) és működésre nem bírod. Így tehát olyankor használjuk a „fizikai energia” kifejezést, amikor anyagi mozgásról, megnyilvánuló anyagi hatásról vagy potenciális anyagi energiáról beszélünk. Ha még pontosabban akarunk utalni a fizikai energiára és arra, hogy milyen hatást fejt ki, akkor három további fogalomra bontjuk. Ekkor használjuk a „mindenségrendi erő”, a „kilépő energia” és a „világegyetemi erőtér” kifejezéseket. Ezeket a fogalmakat a következőképpen értelmezzük: 1. MINDENSÉGRENDI ERŐ. Volt már szó arról, hogy minden anyagi világegyetem eredete a Paradicsom Szigete. De az új világegyetemek nem darabonként áramlanak ki a Paradicsomból. Az anyagi teremtésösszesség a Paradicsomból áradt ki a végtelen múltban. A Havona, a központi világegyetem egyből valóssá vált. De a Havonán kívül akkor még semmi sem létezett, semmi, csak a felsőbb-világegyetemek (és később a külső világegyetemek) kiépítésére alkalmas tér. Hová került a teremtés többi „anyaga”? Úgy tűnik, hogy a Paradicsom Szigetéből kiáramlott, majd befogadta a Korlátlan Abszolút. (Emlékezzünk arra, hogy a Korlátlan Abszolút az a része a végtelenségnek, amelytől a VAGYOK eltávolodott.) Azóta pedig a Korlátlan Abszolút apránként kienged, átad valamennyit abból, amit egykor a Paradicsomtól kapott. Ahogy a Korlátlan Abszolút elengedi az anyagi teremtés „anyagát”, úgy születnek meg az új világegyetemek a téridőben. De amikor a Korlátlan Abszolút először kiengedi az anyagi teremtés ezen „anyagát”, akkor az ebben a szakaszban még nem érzékeny a paradicsomi gravitációra. Ebben a nagyon korai szakaszban a materiális teremtés „anyagát” „mindenségrendi erőnek” nevezzük. 2. KILÉPŐ ENERGIA. Az anyagi teremtés „anyaga” a későbbi fejlődése során a paradicsomi gravitáció hatása alá kerül. Amint érzékennyé válik a paradicsomi gravitációra, onnantól kezdve „kilépő energiának” nevezzük. „Kilépett” a Korlátlan Abszolút öleléséből. De ez a kilépő energia még mindig nem érzékeny a gravitációra, legalábbis arra a gravitációra nem, amit mi, emberek annak nevezünk. Erre az energiára nem hatna a világunk gravitációs vonzása – csak az alsóParadicsom gravitációs központja fejt ki hatást rá. Ez a kilépő energia nem más, mint az anyagi rendszerek – atomok és elektronok – megjelenése előtti materiális teremtésbeli „anyag”. 3. VILÁGEGYETEMI ERŐTÉR. Most jutottunk el oda, ahol számunkra is értelmezhető az anyagi energia. A világegyetemi erőtér már érzékeny arra, amit gravitációként ismerünk. (Általában) még mindig érzékeny a paradicsomi gravitációs központ hatására, viszont közvetlenül hat rá a bolygók és csillagok gravitációs vonzása is. Ez az elektronok, protonok, atomok és a mozgás szakasza – minden olyasmié, amit e fogalmak alatt mi, emberi lények értünk. A cseppfolyós halmazállapotú víz példáján így szemléltethető az erő, az energia és az erőtér viszonya: Ha jó időben feltekintünk az égre, akkor nem látjuk a levegőben jelenlévő vízgőzt, csak azt látjuk, hogy kék az ég és süt a nap. A példában ez az erő. Amint az időjárás hidegebbre fordul, az égen felhők jelennek meg. A példában ez a kilépő energia. Amikor aztán elkezd esni az eső, az már a világegyetemi erőtér. Érzékelhetjük a nedvességet a levegőben. Az erő ki nem tapintható. Az energia érzékelhető, de nem megfogható addig, amíg eső formájában le nem hullott és csak akkor érzékelhetjük. ELME. Ahol elme jelenik meg, ott számíthatunk arra, hogy valamilyen élőlény tett valamit annak érdekében, hogy elme legyen jelen ott. Először is lennie kell egy élő energiarendszernek és csak azt követően lehet elmét adni ehhez az energiarendszerhez. Függetlenül attól igaz ez, hogy milyen magas rendű lényről van szó. Az ember esetében az anyagi energiarendszerhez (a testhez) társul 17

elme. A szeráfok esetében az elme valamilyen szellemi energiarendszerhez (a szeráfi alakhoz) adódik hozzá. Ha az energiarendszerhez személyiség is adatott (az Atya által), akkor az elme a szellem és az anyag között egyfajta párnát képez. Kiterjeszkedik és összeköti a szellemet az anyaggal. Ezért aztán háromféle „fényt” ismerünk – anyagi fényt, intellektuális (értelmi) rálátást és szellem-fényességet. FÉNY. A szellem-fényesség képletesen értendő. Mi, emberek ugyanilyen képletes módon használjuk a „világos” fordulatot, amikor arra utalunk, hogy megértettünk valamit. Van azonban valami a szellemi lények esetében, melyet csak úgy írhatunk le, mint „fényességet”. De ennek a szellem-fényességnek semmi köze az intellektuális rálátáshoz vagy a fizikai fényhez. ·


ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) – 14. bejegyzés Egy további értelmezésre szoruló kifejezés a MINTA. Az anyagnak, az elmének és a szellemnek is lehet mintája. Ezek bármely kombinációjának is lehet mintája. A személyes lénynek (személynek) van mintája; az önazonosságnak van mintája; entitásoknak és még a nem élő anyagnak is van mintája. Mindeme dolgoknak van valamiféle alakjuk, formájuk, felépítésük. De a minta sohasem szaporodik. A minta nem teremtő. Ha a minta sokszorozódik, akkor az azért van, mert valaki másolatot készített valamilyen korábbi és eredeti mintáról. A minta határozza meg, hogy az energia milyen alakot vagy formát vesz fel. Az atomnak pontos mintája van, benne az atommaggal és a központi mag körül keringő elektronokkal. De ezzel a mintával vagy formával nem magyarázható meg, hogy mi tartja össze az atomot. A minta nem szabályozza az atomot. Az atomot a gravitáció szabályozza. A minta nem szabályoz energiát; a gravitáció igen. Maga a minta nem érzékeny a gravitációra. A tér sem reagál a gravitációra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármilyen kapcsolat volna a minta és a tér között – csak mert egyik sem érzékeny a gravitációra. A térnek semmi köze a mintához; a tér valami egészen más dolog. A minta azért nem érzékeny a gravitációra, mert nincs a mintában semmi, ami képes volna reagálni a gravitációra. Az atom példájánál maradva, van egy mag és a körülötte keringő elektronok. A mag anyagi tömege, valamint az elektronok érzékenyek a gravitációra; a mintának nincs tömege. Egy emberi lény rendelkezik testtel, melynek igen nagy tömege van; a test sok kilogrammot nyom; a kilogrammokban mért testtömeg arányos az ezen emberi testre ható gravitációs vonzásnak a mértékével. Ennek a példabeli emberi lénynek lehet olyan testmintája (megjelenése), amelyet egyesek szépnek tartanak. A „szépség” nem érzékeny a gravitációra; a test igen. Ugyanilyen összehasonlítást lehet tenni az elme- és a szellemszintek esetében is. Bármely minta (forma) valóságát az az anyag határozza meg, amelyből áll. A mintának nagy jelentősége van. A minták különböznek egymástól és éppen ez a változatosság teszi az életet olyan érdekessé. Az emberek nem egyformák. Az emberi faj egyedeit egyfajta általános hasonlóság jellemzi, de a minta (a megjelenés) minden egyes emberi lényt egyedivé tesz. Valamely dolog formája vagy mintája megkülönbözteti az adott dolgot az összes többi dologtól. Valamilyen egyediségként értelmezhető és azonosítható. Különösen igaz ez a személyes teremtmények alakja esetében. Minden személyes alak egyediséget tükröz – igyekszik elkülönülni a többi hasonló alaktól. Ez igaz az anyagi lények, a morontia lények és a szellemi lények esetében is. Ezek a lények magukra szabják az alakjukat. Még az emberi lények jelleme is kiütközhet az arcvonásokban. Miért van így? Miért igyekszik egyedi formát találni a lények megjelenése? Nem azért, mintha bármi rejlene az (anyagi, elmei vagy szellemi) energiában. A magyarázat a dolgok kezdetében keresendő. Az Isten személyében és a paradicsomi mechanizmusban. Az Isten teremtette a Paradicsomot, a minták mintáját; ő formálta arra az „alakra”. És a személyiség azóta úgy nyilvánul meg, hogy megszabja a dolgok „alakját”, új és egyéni mintákat teremt.

18

A minta az, amiről a másolatok készülnek; egyfajta mesterpéldány, amelyről másolatok készíthetők. Az Örökkévaló Fiú a minták abszolútja; ez az Isten által alkotott első „forma”. Az Örökkévaló Fiú a mintaszemélyiség. Az Egyetemes Atya a közvetlen ősforrása mind a Fiúnak, mind a Paradicsomnak. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Paradicsom nem adományoz mintát, a Fiú pedig nem tud személyiséget adományozni. Mindkettőnek vannak korlátai. Az Atya azáltal szabadult meg ezektől a korlátoktól, hogy a Paradicsom okává és a Fiú szülőjévé lett. ·


ELŐSZÓ: A Legfelsőbb Lény (VII.) – 15. bejegyzés Térjünk vissza az Előszó korábbi részeihez és vegyük fel ismét az Istenséggel kapcsolatos beszámoló fonalát. Most egy kissé más szemszögből fogjuk vizsgálni az Istenséget. Ha az örökkévalóság (különösen a múltbeli örökkévalóság) felől közelítünk az Istenséghez, akkor felfedezhetünk néhány új kapcsolatot. Innen nézve láthatjuk, hogy az Istenség egésze nem az örökkévalóság óta létezik. Az Istenség két csoportra osztható: Először is ott van az az Istenség, amely már az örökkévalóság óta létezik. Aztán ott van az az Istenség, amely nem az örökkévalóság óta létezik. Az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szellem Isten az örökkévalóság óta létezik; ezért hívjuk őket „lételvieknek”; ők mindig is voltak. De ez nem igaz a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten esetében. Ez a három Istenség kialakulóban van; most jönnek létre. Most válnak ténylegessé, most növekednek és gyarapodnak. Ők még nem léteztek akkor, amikor még csak a központi világegyetem volt, amikor még a hét felsőbb-világegyetem léte nem kezdődött meg. E régmúlt idők óta folyik a létrejövetelük. Az újabb idők alatt a „Havona utáni korszakot” értjük. Ezzel azokra az időkre utalunk, melyek a hét felsőbb-világegyetemmel vették kezdetüket; azokról az időkről van szó, amióta a Havona már nincs egyedül – már nem az egyetlen teremtésrész. Ezekben a Havona utáni korszakokban kerül sor a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten megjelenésére. A világmindenség növekedésével és gyarapodásával különböző síkokon jelennek meg. Megjelennek a téridőben és megjelennek más módon is. Pl. a Legfelsőbb megjelenik téridő növekedésként. A Végleges viszont az időn és téren túl van; a Végleges meghaladja a téridőt. E három most megjelenő, illetőleg gyarapodó Istenség nem múltbeli örökkévaló (nem voltak mindig). Ugyanakkor jövőbeli örökkévalók (mindig is lesznek). Létrejöttükre az eredeti három paradicsomi Istenséggel – az Atyával, a Fiúval és a Szellemmel – való együttműködésen keresztül kerül sor. Úgy növekednek, ahogy egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a világegyetemekben. Azáltal tesznek szert hatalomra, hogy összefogják mindazt a teremtői tevékenységet, ami a növekvő világegyetemekben zajlik. Ennek révén tapasztalatokat szereznek. S emiatt nevezzük a Legfelsőbb Istent, a Végleges Istent és az Abszolút Istent „élményelvi Istenségeknek”. Ezek szerint tehát innen nézve kétféle ISTENSÉG van: 1. LÉTELVI. Ezek az öröklétű lények. Az örökkévaló múlt óta léteznek és létezni fognak az örökkévaló jövőben is. Az ATYA ISTEN, a FIÚ ISTEN és a SZELLEM ISTEN lételvi. 2. ÉLMÉNYELVI. Ezek a lények nem az örökkévaló múlt óta léteznek. Az ő létrejöttükre a Havona utáni jelenben kerül sor. A létezésük a teljes örökkévaló jövőben tartani fog. Ők nem múltbeli örökkévalók, de jövőbeli örökkévalók. A LEGFELSŐBB ISTEN, a VÉGLEGES ISTEN és az ABSZOLÚT ISTEN élményelvi Istenség. Az Atya, a Fiú és a Szellem lételvi. A lényük ténylegességét tekintve valóban lételviek. Feltehető, hogy ha ki tudnák magukat fejezni valamilyen új módon, akkor tapasztalni is képesek volnának. A Legfelsőbb és a Végleges teljes mértékben élményelvi. Az Abszolút Isten esetében azonban vigyáznunk kell: az Abszolút Isten és az Istenségi Abszolút egyazon valóság két különböző vetületét fejezi ki. Az Istenségi Abszolút a végtelenségnek az a része, amelybe a VAGYOK

19

benyomult. De ilyen értelemben az Istenségi Abszolút potenciális; olyan üresség, melyet az Istenség cselekedetei megtölthetnek. Az Istenségi Abszolút ilyen tiszta potenciálként a múlt örökkévalóságától fogva létezik, vagyis lételvi létező. Amikor viszont az „Abszolút Isten” fogalmát használjuk, akkor ezzel azt jelezzük, hogy ez a tiszta potenciál, ez az eredeti üresség, immár megtelt tapasztalattal. Ilyen értelemben az Abszolút Isten élményelvi is. Alapvetően a teljes Istenség örökkévaló. De csak az Atya, a Fiú és a Szellem teljesen örök. Minden egyéb Istenségszemélynek eredete van, viszont a beteljesülésükben örökkévalók. A múltbeli örökkévalóságban az Atya kifejezte magát a Fiúban és a Szellemben. De az Atya nem állt meg itt. Azóta is új és új módokon fejezi ki magát. Kifejezi magát úgy, hogy megszemélyesít olyan Istenség-szinteket, amelyek eredetileg nem voltak személyesek. Kifejezi önmagát a véges, az abszonit és az abszolút létsíkon. Így kifejezi magát a Legfelsőbb Istenként, a Végleges Istenként és az Abszolút Istenként. Ez a három élményelvi Istenség még nem teljesen fejlődött ki. Jelenleg a létrejöttük folyamata zajlik; most növekednek. ·


ELŐSZÓ: A Legfelsőbb Lény (VII.) – 16. bejegyzés A Legfelsőbb jelen van a Havona központi világegyetemben. Ez a jelenlét a három paradicsomi Istenségnek – az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek – a tükröződése. A paradicsomi Istenségek és a Legfelsőbb a téridőben munkálkodik, kint, a hét felsőbb-világegyetemben. A Hétszeres Istenként munkálkodnak kint, a téridőben. (A Hétszeres Istennel a következő szakaszban foglalkozunk.) Bárhogyan is, de az általuk a téridőben folytatott tevékenység építi ki a Legfelsőbb Lény hatalmát. Amikor a Legfelsőbbnek erre az egyre erősödő hatalmára gondolunk, akkor egy külön kifejezést használunk, a „MINDENHATÓT”. Amikor pedig úgy gondolunk a Legfelsőbbre mint hatalmas Istenségként a nagy világegyetemben tevékenykedőre, akkor a MINDENHATÓ LEGFELSŐBBKÉNT említjük. Tehát van a három Istenség a Paradicsomon, akik létrehozzák a Legfelsőbb Isten szellemszemélyét a Havonában és kiépítik az ő hatalmát a Mindenható Legfelsőbbként a nagy világegyetemben. Ez a kétfázisú növekedés, vagyis a szellemszemélyé és a hatalmas Mindenhatóé, együtt folyik. Egyetlen Úrként egyesülnek, a LEGFELSŐBB LÉNYKÉNT. A Legfelsőbb Lény voltaképpen nem is két, hanem három szakaszban egyesíti az Istenség-valóságot, mert a Legfelsőbb Elmének, vagyis a Harmadik Forrás és Középpontnak és az ő mellérendeltjeinek egyedi hozzájárulását is figyelembe kell venni: a szellemszemélyi és a hatalmi (erő-előjogi) összehangolódás a Legfelsőbb Elme közreműködése révén megy végbe, s ennek során a Végtelen Szellem végtelen elméjében meglévő potenciálból a Legfelsőbb Lény tevékenyen működő elméje lesz. Az egész folyamat annak folytatódása, hogy az Atya igyekszik megszabadulni a végtelen és abszolút voltának korlátaitól. Először is megszabadul a végtelenségtől. Azután a Fiún és a Szellemen keresztül megszabadul a teljes Istenséggel járó lét jelentette korlátoktól. Majd pedig a Legfelsőbb Lényben megszabadul az örökkévalóságtól. A Legfelsőbb Lényben az Atya már képes megérteni, hogy milyen is Istenségnek lenni s mégis a téridőben munkálkodni, képes megismerni azt, hogy mit jelent a növekedés és a tapasztalás. A Legfelsőbb Lény közvetlenül nem teremtett senkit – egyet kivéve. Megteremtette Madzsesztont, a tükrözőműködés vezetőjét. A Legfelsőbb Lény hangol össze minden dolgot, ami a nagy világegyetemben zajlik. Ő kapcsolja össze a teremtők és a teremtmények minden tevékenységét a nagy világegyetemben. Három Istenség van a Paradicsomon; van számos alárendelt Teremtő is, akik a téridőben munkálkodnak; mindannyiuk munkáját a Legfelsőbb Lény koordinálja. Amikor a Legfelsőbb Lény majd végére ér a növekedésnek, alaptermészetében keveredni fog a véges és a végtelen. A természete magában fogja egyesíteni a tapasztalás útján megszerzett hatalmat a paradicsomi Istenségtől származó szellemszemélyiséggel.

20

A Legfelsőbb Lény mást is tesz a növekedésen kívül. Ő az irányítója a véges lényekkel kapcsolatban a téridőben végbemenő dolgoknak. Merrefelé irányítja a dolgokat? Ez egyfajta mozgásba hozás. A téridőbeli tapasztalás és a szellemszemély egyesülésének útját egyengeti. A hatalom és a személyiség összekapcsolása terén igyekszik minél többet elérni. Az élményelvi hatalomnak a szellemszeméllyel való egyesülését segíti elő. Miért teszi ezt? Mert megpróbálja áttörni azt a korlátot, amely a teremtés véges szintjét elválasztja a teremtés abszonit szintjétől. Hidat akar építeni, melyen a véges teremtmények egykor majd átkelhetnek az abszonit szintre. Igyekszik segíteni a véges teremtményeknek abban, hogy többek lehessenek, mint véges teremtmények. Azon igyekszik, hogy a felsőbb teremtményekké válhassanak. Lényeges fogalom az ÖRÖKKÉVALÓSÁG KÖRE, melyről elmondható, hogy abban lakozik az Isten, azt belengi a paradicsomi Istenségek jelenléte, sőt az Isten az örökkévalóság tökéletessé lett köre; azt az Egyetemes Atya uralja; annak eredendő sajátja az abszolútság és a végtelenség; abban a rész jóléte nem különbözik az egész jólététől; abból indul a tökéletesség egységes, változatlan, fenséges és bámulatos szála; abban jön létre az Atya és a Fiú örökkévaló és abszolút egysége az ő egyesített gondolataik kivitelezése érdekében; abban kezdenek el ténylegesen is működni a Paradicsomon állandó besorolást elért felemelkedő halandók, miután részesültek az „isteniség lényegében” és a „felsőség szellemében”; az anyag annak megfelelően halad az útján. Az isteniség és a személyiség összefüggésében vizsgálva a VALÓSÁGKÖR mint a valóság korlátlan, szerves összekapcsolódása a következő közösségek létrejöttével teljesedik ki: Atya-Fiú » Fiú-Szellem » Szellem-Legfelsőbb » Legfelsőbb-Végleges » Végleges-Abszolút » Abszolút és AtyaVégtelen. Egyéb, az isteniséggel és a személyiséggel nem közvetlen összefüggésben vizsgálva az Első Nagy Forrás és Középpont a valóság korlátlanságát az örökkévalósági körben a következőképpen teljesíti ki önmagában: az önmagától való létezés abszolútsága » az önkinyilatkoztatás végtelensége » az ön-kiteljesítés véglegessége. Másként fogalmazva: ez a kiteljesedés a lételviek abszolútjától az élményelviek véglegességéig tart. Leegyszerűsítve: az örökkévalóság köre az egyik irányban az Abszolút » Abszonit » Véges viszonylatot, a másik irányban a Véges » Élményelvi (tapasztalásbeli) abszonit » Élményelvi (tapasztalásbeli) abszolút » Abszolút viszonylatot mutatja. ·


ELŐSZÓ: A Hétszeres Isten (VIII.) – 17. bejegyzés Mi, emberi lények és a hozzánk hasonló véges teremtmények egész egyszerűen oly távol vagyunk a paradicsomi Istenségtől, hogy csak „létrával érhetünk fel hozzá”. Ezért aztán az Egyetemes Atya gondoskodott is ilyen létráról. Lehetővé tette, hogy a teremtmények hét lépésben közelíthessenek hozzá. Ezek a lépések: 1. A paradicsomi Teremtő Fiak 2. A Nappalok Elődei 3. A hét Tökéletes Szellem 4. A Legfelsőbb Lény 5. A Szellem Isten 6. A Fiú Isten 7. Az Atya Isten Így működik az Isten a téridőben. Így működik a hét felsőbb-világegyetemben. E hét lépésben képesek az emberi lények végül eljutni az Isten színe elé, aki szellem. Ez a Hétszeres Istenség azt az Istenséget jelenti, amellyel az ember útban a Paradicsom felé kapcsolatot teremt. Ennek a Hétszeres Istenségnek a működése hozzáadódik a Legfelsőbb Lény erősödő hatalmához. Annak során, ahogy az emberi lények kapcsolatot teremtenek a Hétszeres Istennel, először a helyi

21

világegyetemük Teremtő Fiújának isteniségét kezdik felfogni és felismerni. Később eljutnak a felsőbb-világegyetemükhöz tartozó Nappalok Elődeihez. Azután találkoznak a hét Tökéletes Szellem egyikével – azzal, aki azt a felsőbb-világegyetemet felügyeli, ahonnan az adott felemelkedő származik. Végül a felemelkedő eljut az Egyetemes Atyához a Paradicsomon. Tudjuk már, hogy a nagy világegyetemet a Havona és a hét felsőbb-világegyetem alkotja. Az Istenség három különböző módon működik a nagy világegyetemben, és mindegyik módon egyszerre. Először is működik a PARADICSOMI HÁROMSÁG A NAGY VILÁGEGYETEMBEN. Itt a Háromság lehatol a véges szintre és a Legfelsőbb viszonylatában működik; ezt a Felsőség Háromsága működésének nevezzük. A Felsőség Háromsága tehát a paradicsomi Háromságot alkotó Atya, Fiú és Szellem működése a véges szinten. Ugyancsak A NAGY VILÁGEGYETEMBEN MŰKÖDIK A LEGFELSŐBB LÉNY; ez az Istenség véges szinten való működésének második módja. A harmadik és egyben utolsó működési mód nem más, mint a HÉTSZERES ISTEN MŰKÖDÉSE A NAGY VILÁGEGYETEMBEN. Ezért mondjuk, hogy a nagy világegyetem hármas Istenség-működés színtere. Három Istenség tevékenykedik itt – a Felsőség Háromsága, a Hétszeres Isten és a Legfelsőbb Lény. Különösen a Legfelsőbb Lény részese mindezeknek a tevékenységeknek. Először is a paradicsomi Háromságtól kapja a személyiségi és a szellemi sajátosságait; ez a Legfelsőbb Isten szellemszemélye a Havonában. De a felsőbb-világegyetemek Mindenható uraként máshonnan nyeri az egyre gyarapodó hatalmát. Ez a mindenható hatalom három olyan csoport működésén keresztül épül ki, melyek a Hétszeres Istenhez tartoznak – ez a Teremtő Fiak csoportja, a Nappalok Elődeinek csoportja és a hét Tökéletes Szellem csoportja. A Legfelsőbb Lény az evolúciós teremtmények számára az elérhető Isten. Úgy fejlődik, ahogy ezek a teremtmények fejlődnek. Neki, mint Mindenhatónak úgy növekszik a hatalma, ahogy a hét felsőbb-világegyetem teremtményei növekednek. A Legfelsőbbnek ez a mindenható hatalma és a Legfelsőbbnek a szellemszemélye egy és ugyanazon valósággá válik. A kettő teljesen és véglegesen egyesül – úgy, mint a Legfelsőbb Lény. Említettük már, hogy miként segíti a Hétszeres Isten létrája az emberi lényeket abban, hogy felkapaszkodhassanak az Istenhez. Először a Teremtő Fiak segítik az emberi lényeket a haláltól a halhatatlanságig tartó hosszú úton. Így a véges teremtmény végül képes lesz eljutni a Végtelen kebelére – képes lesz megtalálni az Atya Istent a Paradicsomon. A Legfelsőbb Lény is érintett a véges lények további és folyamatos gyarapodásában. Igyekszik minden végest összehozni oly módon, hogy hidat verhessen a véges és az abszonit közé. Megpróbálja segíteni a véges teremtményeket abban, hogy valamikor majd megpróbálkozhassanak az abszonit létsíkok elérésével. Ha valaha is eljutnak ezekre az abszonit szintekre, akkor talán megpróbálkozhatnak azzal, hogy valamennyire megismerjék a Végleges Istent. Erre – vagyis a végestől az abszonitra való feljutásra – mostantól számítva nagyon hosszú idő elteltével kerülhet sor. Amikor majd sor kerül erre, akkor abban részük lesz a Teremtő Fiaknak és az ő Isteni Segédkező társaiknak. Talán nem fognak mindig a helyi világegyetemekben tartózkodni. Viszont a Nappalok Elődei és a hét Tökéletes Szellem mindig is ott lesz(nek), ahol jelenleg is van(nak); ugyanis ők a hét felsőbbvilágegyetem urai. A Hétszeres Isten akkor fogott munkához, amikor a hét felsőbb-világegyetem léte megkezdődött. A Hétszeres Isten működése egykor majd ki fog terjedni a külső tér most még lakatlan világegyetemeire is. A külső térben négy hatalmas körzet van. Körülveszik a nagy világegyetemet, és ahogy kifelé haladunk egyre nagyobb méreteket érnek el. Ezeket első, második, harmadik és negyedik térszintnek nevezzük. Egyszer majd ezek a ma még lakatlan térszintek is benépesülnek. Fel fog állni bennük valamilyen kormányzat is. Az ott lakók pedig tömegesen indulnak majd befelé, a Paradicsom felé, hogy megtalálják az Istenséget. De ez az Istenség-keresés némiképp különbözni fog attól az Istenség-kereséstől, amely jelenleg zajlik a nagy világegyetemben. Most a teremtmények véges és evolúciós úton közelítenek az Istenséghez. A külső térből jövők egykor majd megpróbálkoznak a végest meghaladó módon közelíteni az Istenséghez. Megpróbálkoznak transzcendens és abszonit módon közeledni az Istenséghez. Ők is ugyanazt az Istenséget (az 22

Egyetemes Atyát) fogják keresni, azonban a kereséssel új és magasabb szinten próbálkoznak majd. ·


ELŐSZÓ: A Végleges Isten (IX.) – 18. bejegyzés A Legfelsőbb Lény azáltal növekszik, hogy összeköt mindent, ami a nagy világegyetemben zajlik. Egyesít isteniséget, energiát és személyes cselekedeteket. Ezek a tevékenységek a téridőben zajlanak. A Végleges Isten jelenleg hasonló módon növekszik. De a növekedése egy felsőbb síkon megy végbe és a világegyetemi tevékenységek szélesebb körére terjed ki. A Legfelsőbb a téridőben növekszik; a Végleges a meghaladott térben és időben növekszik. A Legfelsőbb a nagy világegyetemi színtéren gyarapodik; ez a Havonában és a hét felsőbb-világegyetem zajlik. A Végleges a teljes világmindenség színterén növekszik; ez a nagy világegyetemben és a négy külső térszinten zajlik. A Végleges az ő magasabb szintjén és az ő szélesebb működési körében kapcsolja össze a dolgokat valahogy úgy, ahogy a Legfelsőbb végzi az egyesítő tevékenységét egy alsóbb szinten és egy kisebb működési területen. A Legfelsőbb növekedésének befejeződése azt fogja jelenteni, hogy az Istenség befejezte a növekedést önmaga teremtői kiteljesedésének első szintjén; ez a véges téridő szint. A Végleges növekedésének befejeződése pedig azt fogja jelenteni, hogy az Istenség befejezte a növekedést a teremtői kifejeződés második szintjén; ez a felsőbb-idő és a meghaladott tér abszonit szintje. A Végleges kiteljesedett növekedése valami mást is jelent: azt jelenti, hogy egy új Háromság, egy élményelvi Háromság jött létre az abszonit szinten. A paradicsomi Háromság lételvi; erre az új Háromságra viszont úgy utalunk, mint az „első élményelvi Háromságra”. (Erről az első élményelvi Háromságról bővebben majd a XII. szakaszban.) Mindenesetre a Végleges kiteljesedett növekedése azt jelenti, hogy minden, amit tapasztalás révén ki lehetett fejezni az abszonit szinten, az ki is fejeződött. Kifejeződött egy új, egyesített Istenségként, úgy, mint a Végleges Istenség. A paradicsomi abszonit valóságok kifejeződtek. Kifejeződtek egy bizonyos értékszinten. Ezt az értékszintet így jellemezhetjük: ezen a szinten a dolgok és a lények „meglényegülnek”, ezen a szinten kerül sor az idő meghaladására és ezen a szinten megy végbe a tér meghaladása. A Véglegesnek ez a fejlődése a számunkra is jelentőséggel bír. Esélyünk van részt venni a Végleges növekedésében. Az e növekedésben való részvétellel mi magunk is elérhetjük az abszonit szinteket. Ennek kivitelezésében segítségünkre lesz a Hétszeres Isten és a Legfelsőbb Lény is. Mindennek teljesítése során esélyt kapunk a végleges szolgálatra a világegyetemekben és arra, hogy magunk számára is elérjük a végleges beteljesülést. A kinyilatkoztatók a „meglényegített” kifejezést annak érdekében vezették be, hogy közvetlen összefüggésbe hozzák a valamely abszonit lényt létrehozó cselekedetet a (ki)fejlődés „végleges” kiteljesedésével. A véges lényeket előbb megteremtik, s ezt követően megy végbe a fejlődésük; a véges kor evolúciós jellegű; az abszonit kor pedig az evolúcióst meghaladó. Ugyanakkor már most is vannak olyan abszonit lények, akik a „megelőző jelleg” kifejeződései. Ezek a Tapasztalásmeghaladók szükségesek „a véges kezdetek elő-véges eredetéhez”. Minden transzcendentális (magyarul: tapasztalás-meghaladó) (vagyis az abszonit) az örökkévalóság nézőpontjából úgy is felfogható, mint amely a „véges előtt létezik” – sőt a végeshez viszonyítva, a személyiségi tevékenységek végleges szintjein „ok jellegű”. Viszont időbeli nézőpontból vizsgálva úgy tűnik, hogy az abszonit a végesből következik és arra épül. Amit mi evolúciósnak nevezünk, az a meglényegített lény természetének részeként eredendően már megvan: az ilyen lények tapasztalásbeli fejlődése kiteljesedett-végesszerű alapra épül. Mi magunk is részben ilyen meglényegített lények vagyunk. A véges teljes fejlődésmenete bizonyos mértékben már eleve benne volt a teremtésünkben. A földi ember fogantatásában már eleve meg van a bolygói biológiai törzsfejlődés megelőző 550 millió éve. Talán ismerős az a mondás, hogy „az ontogenezis megismétli a filogenezist”, azaz az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést. Az egyediség 23

szempontjából a meglényegülés tulajdonképpen „nagyfokú elrendeződés”. Az abszonit ugyanis több, mint a teljesen kifejlődött véges dolgok és lények összessége; annál is több, mint ami az egyes véges egyediesülések egyszerű transzcendens kivetítéséből és azok ilyenként való összegződéséből adódik. Ezt tovább bonyolítja az, hogy a meglényegülés és az abszonit nem csak a következő világegyetemi korszakra vonatkoztatható. Az egység nézőpontjából a paradicsomi Háromság úgy tekinthető, mint a meglényegülésben eredendően meglévő teljességi magatartás abszolút középpontja és forrása. A Végleges Isten fogalmával az abszonit isteniségi szinteken működő személyes Istenségre utalunk. Ez a felsőbb-időben, illetőleg a meghaladott időben való működést is jelenti; valamiképpen kívül esik az időn, de még nem az örökkévalóságban zajlik. Jelenti a meghaladott térben való működést is; valamiképpen meghaladja a teret, de még nem a végtelenségben megy végbe. A Legfelsőbb Isten az Istenség legfelsőbb szintű fejlődése. A Végleges Isten a legfelsőbbfeletti meglényegülése az Istenségnek. Amikor a véges lények egyesített Istenségként igyekeznek értelmezni a paradicsomi Háromságot, akkor a Legfelsőbb az, amelyet képesek lesznek felfogni. A Végleges a paradicsomi Háromságnak az abszonit lények által megérthető egyesülése. De mi a szerepe az Egyetemes Atyának a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten mindeme növekedésében? Itt utalunk a három szintre, vagyis a végesre, az abszonitra és az abszolútra. Az Atya indította be a fejlődő Istenség teljes tervének kivitelezését. Ez a munka mindhárom szinten egy időben folyik. Új tapasztaló személyiség és új kiérdemelt hatalom összekapcsolása zajlik e szintek mindegyikén. Három új Istenség létrehozása van folyamatban. Három múlttól fogva örökkévaló Istenség van – az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem. A múltbeli örökkévalóságban egyedül voltak a Paradicsomon. A jövőbeli örökkévalóságban csatlakozni fog hozzájuk három kifejlődött Istenségtárs. Ez a három evolúciós Istenség a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és (vélhetően) az Abszolút Isten. A Legfelsőbb Isten és a Végleges Isten kifejlődése jelenleg is zajlik az élményelvi világegyetemekben. Ők nem lételviek; nem a múltbeli örökkévalóság óta léteznek. Ők jövőbeli örökkévalók. A Legfelsőbb olyan jövőbeli örökkévaló, amely a téridő keretei között működik, a Végleges pedig olyan jövőbeli örökkévaló, amely a felsőbb-idő és a meghaladott tér keretei között működik. E kifejlődő Istenségek sajátosságaira és hatalmára való utaláskor nem végtelenként gondolunk rájuk (nem úgy, mint a paradicsomi Istenségekre). Úgy gondolunk ezekre a kifejlődő Istenségekre, mint amelyek legfelsőbb szintű sajátosságokkal és végleges szintű sajátosságokkal rendelkeznek. Talán legfelsőbb-végleges sajátosságokkal rendelkeznek – olyan sajátosságokkal, amelyek a kétféle sajátossághalmaz szorzatából adódnak. De mindkettejük véges számú években mért idővel ezelőtt jött létre; történelmi világegyetemi eredettel rendelkeznek. Végezetük azonban sohasem lesz. Van személyiségi kezdetük. Örökkévaló és végtelen Istenség-potenciálból származnak. De sem a Legfelsőbb, sem a Végleges nem örökkévaló és nem végtelen – legalábbis nem a szó legteljesebb értelmében. ·


ELŐSZÓ: Az Abszolút Isten (X.) – 19. bejegyzés Az Istenségi Abszolútnak és az Abszolút Istennek van köze egymáshoz, de nem azonosak. Térjünk vissza a valóság témájához. Szó volt már arról, hogy a VAGYOK miként távolodott el az egyik végtelenségrésztől és nyomult be egy másik végtelenségrészbe. Az utóbbi részt neveztük Korlátozott Abszolútnak – azért „korlátozott”, mert a VAGYOK benyomult ebbe a végtelenségrészbe. Erre a Korlátozott Abszolútra mégis gyakrabban utalunk úgy, mint az Istenségi Abszolútra. A két fogalom nem teljesen fedi egymást, de közeli az egyezés. Ez az Istenségi Abszolút jelenti azt a körzetet vagy színteret, ahol minden istenségi cselekvés

24

megtörténik – az Atyáé, a Fiúé, a Szellemé és a Háromságé. Az Istenségi Abszolútnak az Abszolút Istenhez fűződő viszonyát a következőképpen képzelhetjük el: Az Istenségi Abszolút alkotja azt az alapzatot, amelyen az Abszolút Isten emelkedik. Az alapzat örök és lételvi – sosem volt kezdete. Az alapzaton emelkedő építmény élményelvi. Bizonyosan van kezdete. A teljes kép tehát így néz ki: Van egy lételvi alap, az Istenségi Abszolút. Ezen az alapon épül egy élményelvi építmény; ez az építmény az Abszolút Isten. Az Istenségi Abszolút, vagyis az alapzat, minden tapasztalást megelőz és minden tapasztalás után van. Az Abszolút Isten a tapasztaló lények által valamiképpen megtapasztalható, megismerhető lesz. Ha és amikor az Abszolút Isten létrejön, az annak lesz köszönhető, hogy teljesen létrejött a második élményelvi Háromság. Emlékezzünk, hogy az „első élményelvi Háromságról” a Végleges Istennel összefüggésben beszéltünk; most pedig a „második élményelvi Háromságról” az Abszolút Istennel összefüggésben beszélünk. (E két élményelvi háromságról a XII. szakaszban részletesen szó lesz. Most csak annyit, hogy valamelyest különböznek az Atya, a Fiú és a Szellem alkotta paradicsomi Háromságtól.) Ha ez a második élményelvi háromság, vagyis az Abszolút Háromság valaha is teljes mértékben működésbe lép, annak nagy jelentősége lesz. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az isteniség többé már nem részlegesen vagy viszonylagosan – nem csonkán – nyilvánult meg a világegyetemek előtt. Ez azt jelenti, hogy az isteniség (az igazság, a szépség és a jóság) abszolút értelemben – csonkítatlanul – nyilvánult meg. De ennél is többet fog jelenteni. Jelezni fogja azt is, hogy a jelentéstartalmak teljes egyesítése végbement. Hogyan egyesíthetők a jelentéstartalmak? Vegyük pl. azt, hogy az Isten szeretete és a Háromság igazsága szükségképpen más-más színben tűnik fel az ember előtt. Az Istenség törvénye és az Isten szeretete nem mindig mutat ugyanolyan képet a téridőben. Az anyagi gravitáció és a szellemi szeretet láthatólag különböző törvényeknek engedelmeskedik. Ha a jelentéstartalmak teljes mértékben egyesítetté válnának, attól kezdve mindezek a dolgok láthatólag egy alapvető, egyesített törvény szerint működnének. Ilyen képet alkothatunk az abszolút (csonkítatlan) értelemben megnyilvánuló isteniségről és a végleges értelemben egyesülő jelentéstartalmakról. De mi a helyzet az értékekkel? Nem vagyunk biztosak abban, hogy az értékek mind összekapcsolhatók. Miért nem? Térjünk vissza oda, hogy az Abszolút Isten építménye az Istenségi Abszolút alapzatán emelkedik. Az Istenségi Abszolút a Korlátozott Abszolút – az a végtelenségrész, amelybe a VAGYOK benyomult. Ez a Korlátozott Abszolút vélhetően nem azonos a Végtelennel. Egy azonban biztos: nem ragadhatunk meg abszolút értékeket, hacsak nem jutunk túl a végleges beteljesüléseken. Ez az egyetlen módja annak, hogy eljussunk az abszolút jelentéstartalmakhoz és a végleges szellemlényegűséghez. Amíg azonban nem jutunk el odáig, addig nincs értelme abszolút értékeket emlegetni. Volt már szó arról, hogy a Végleges Isten az abszonit lények számára felfogható. Vannak azonban az abszonitnál is magasabb rendű lények. Őket ABSZONIT-FELETTIEKNEK nevezzük. Az Abszolút Istent az ilyen abszonit-feletti lények érthetik meg. De még beszélni sem tudunk az Abszolút Istenről úgy, hogy nem hozzuk szóba az Istenségi Abszolútat. Ezzel viszont eljutottunk ahhoz a ponthoz, amely már az emberinél jobb felfogóképességet is messze meghaladja. ·


ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 20. bejegyzés Térjünk vissza oda, hogy miként kezdődött minden, és járjuk körül a témát. Egyféleképpen már elmeséltük a történetet: elmondtuk, hogy minden a három Abszolúttal kezdődött. Ugyanígy előadhatnák a történetet azzal, hogy minden a három Abszolúttal végződik. Tegyük fel, hogy így is elmesélhető a történet: Ez alkalommal az Egyetemes Atyával és az Örökkévaló Fiúval kezdünk. Először is megalkották a közös cselekvési tervüket s e cselekedetük létrehozta a Cselekvő Istent. A Cselekvő Isten persze nem más, mint a Végtelen Szellem. Amint a Végtelen Szellem működésbe lépett, meg is született a Havona központi világegyetem. Amint létrejött a Havona, az Atya is megtett néhány dolgot: A teremtő gondolatát a Fia kifejeződéseként vagy szavaként 25

engedte útjára. Emellett a Fiúval közös cselekedetének eredménye az ő Együttes Cselekvőjük, a Végtelen Szellem is. És még mást is tett. Fenntartotta tényleges jelenlétét a Havonában. Viszont a Havonán kívül beszüntette ugyanezt a fajta jelenlétet. A havonabeli jelenlétét elválasztotta a mindenhol máshol való jelenlététől. Ez azért van így, mert a Havona teljes és befejezett teremtés, míg minden más befejezetlen volt – voltaképpen semmi sem volt Havonán kívüli a távoli múltban, kivéve a teret. A Havonában az Atya jelenléte tényleges. Másutt inkább potenciális az ő jelenléte – olyan üresség, amely megtölthető. Ez a kitölthető üresség, ez a végtelenség-potenciál rejti magában az Atya Havonán kívüli jelenlétét. Az Atya kinyilatkoztatja magát a Havonában, míg másutt elrejti magát. A térbeli jelenléte a Korlátlan Abszolútban rejtőzik. Az istenisége az Istenségi Abszolútban rejtőzik. És van még egy harmadik Abszolút is. Ez pedig az összehangoló Abszolút, az Egyetemes Abszolút. Az Atya az Egyetemes Abszolútban rejti el az ő természetet, mint a változhatatlan Végtelent. Ennek az Egyetemes Abszolútnak a működése biztosítja, hogy a másik két Abszolút egy Abszolútnak tűnjék. Most végre van elég tere az Istennek ahhoz, hogy munkálkodhasson. Működésének központja a Havonában van és a rendelkezésre áll tér is a teremtéshez. Hozzáfoghat önmaga új módokon való kifejezéséhez. Valami újat hozhat létre. Ez az új dolog nem más, mint a tapasztalás. A teremtésrészek és a teremtmények többé már nem „robbannak” bele a létbe. Most már hozzáfoghat a lassú, lépésről lépésre haladó teremtéshez. Most már nem az örökkévalóságban cselekszik, hanem az időben, valamint fejlődés és tapasztalás által. Ez igaz az új fizikai teremtésrészekre. És igaz az új szellemi teremtésekre is. Ez az időbeli cselekvés új tevékenységet vált ki az Egyetemes Abszolút részéről. Az Egyetemes Abszolút hozzáfog, hogy összehangolja az időbeli dolgokat és tapasztalásokat az örökkévalósági lételvi dolgokkal. Hogyan megy ez? Nézzük meg, hogy mi történik, amikor az Isten tökéletességgel együtt nem-tökéletességet visz be egyazon világegyetembe. Ez elég komoly feszültséget hoz létre. A végtelen tökéletességtől aligha várható el, hogy elviselje a véges nem-tökéletesség jelenlétét. Az Egyetemes Abszolút itt lép fel feszültségkiegyenlítőként. Az Első Forrás és Középpont így megláthatja, hogy milyen is az, amikor végbemegy a főhatalom lassú kibontakozása (tökéletesedés) a növekedő felsőbbvilágegyetemekben. Ekkor már nem csak az Örökkévaló Fiú atyja lehet, hanem a halandó ember atyja is. Az Isten ekkor már azt is eltervezheti, hogy olyan Istenségeket hoz létre, amelyek ugyancsak képesek tapasztalás útján gyarapodni. Ezek az élményelvi Istenségek: a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten. Három Abszolút van: az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolút. Néha nem lehetséges elkülöníteni az Istenségi Abszolútnak és a Korlátlan Abszolútnak a cselekedeteit. Néha úgy tűnik, hogy nagyon szorosan együttműködnek. Néha még feltételezhető az is, hogy a jelenlétük egyesített vagy összehangolt, de egyetlen jelenlét. Az ilyen helyzetekben megnyilvánuló együttes jelenlétet és együttes működést az Egyetemes Abszolút működésének tekintjük. ·


ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 21. bejegyzés 1. Az Istenségi Abszolút. Az Istenségi Abszolút mindig igyekszik beindítani a dolgokat, mozgásba hozni azokat, igyekszik megindítani a működést. A Korlátlan Abszolút pedig mozgatja a dolgokat. Milyen dolgokat érintenek ezek a működésmódok? Az egész kozmosz érintett ezekben. Érintettek a mai világegyetemek. Érintett az összes, kialakulóban lévő világegyetem. Érintett az összes, valaha is létrejövő világegyetem. És a múlt, jelen és jövő eme teljes kozmosza nem véletlenszerűen növekszik; a növekedés egyesítettsége legfelsőbb szintű, az összehangoltsága pedig végleges – teljes mértékben megtervezett. Az Istenségi Abszolút működését nehéz megérteni. E működésmód jellemzésekor talán azt mondhatnánk, hogy magába foglal mindent. Azt tudjuk, hogy egy személy miként gondoskodhat magáról. Ez a személy a családjáról is gondoskodni szeretne. Lehet belőle polgármester és 26

keményen dolgozhat azért, hogy javára legyen egy nagy metropolisznak. Bővítsük tovább ezt a felelősségi kört. Egy nagy nemzet első számú vezetője a teljes nemzet érdekében dolgozik. Egy Teremtő Fiú az ő egész helyi világegyetemének javát keresi. A Legfelsőbb Lény a teljes nagy világegyetem javára munkálkodik. Az Istenségi Abszolút mindenkor azért tevékenykedik, hogy minden számára a legtöbb jót biztosítsa – mindenhol. De nem is csak mindenhol, hanem mindenkor. Az Istenségi Abszolút mai cselekedeteit nem csak a ma élő összes ember javára végzi, hanem a holnap embereinek javára is – és az összes holnap világegyetemei javára. Az Istenségi Abszolút ma éppúgy törődik azzal a személlyel, bolygóval vagy világegyetemmel, aki, illetőleg amely nem is jön létre majd csak egymillió vagy egymilliárd év múlva. Egy kép jelentését annak keretei adják. Az Istenségi Abszolút munkája azért nem foglalható keretbe, mert annak tényleges kereteit a végtelenség és az örökkévalóság adja. Más megközelítésben úgy képzelhető el az Istenségi Abszolút mint egy nagy terem, melyet az Atya elkülönített. Az Atya és az ő isteni társai ebben a teremben dolgoznak. Ez az Atya „Istenségműhelye”. Ebben a műhelyben az Atya és munkatársai örökkévalósági módon is és időbeli módon is tudnak dolgozni – ami azt illeti, bármelyik módon, tetszés szerint. De mindig Istenségként dolgoznak itt és a munkájukon mindig érződik az isteniség. Azonban nem ez az egyetlen műhely, melyet az Atya kialakított. Van egy másik is. Ez a másik műhely a Korlátlan Abszolút jelenléte. Ez a másik műhely kontrasztként jött létre – az Istenségi Abszolút műhelyével éles ellentétet képező módon. Az Atya tulajdonképpen kimondta, hogy Istenségként egyetlen műhelyben szeretne dolgozni; ez a korlátozása, illetőleg lehatárolása annak, hogy az Atya mit tehet. Tehát ez az Istenségi Abszolút műhelye, vagyis a Korlátozott Abszolút. Az Atya a másik műhelyben viszont nem határolta le, illetőleg korlátozta a tevékenységét ily módon. Ezt nevezzük a Korlátlan Abszolútnak. De van egy harmadik műhely is. Ez pedig az Egyetemes Abszolút műhelye. Ha mindhárom műhelyre vagy teremre gondoltok, akkor a végtelenség teljes tartalmára gondoltok. A három együtt a végtelenség egészét lefedi. Ebben a három műhelyben megvan az összes potenciális „anyag”, amelyből minden tényleges vétetik – anyag, elme és szellem. ·


ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 22. bejegyzés 2. A Korlátlan Abszolút. Ennek a műhelynek semmi köze az Istenség működéséhez, az isteniséghez vagy a személyiséghez. Itt az Atya olyan módon tevékenykedik, amely nem személyes, nem istenségi és nem isteniségi. Ez azt jelenti, hogy a Korlátlan Abszolút nem személy. A Korlátlan Abszolút nem Istenség. A Korlátlan Abszolút nem teremtő. Csak azt tudjuk hangsúlyozni, hogy mi „nem” ez az Abszolút. Gondban vagyunk, amikor azt akarjuk elmagyarázni, hogy mi az Abszolút. Ez a rejtély el fog kísérni bennünket még akkor is, amikor már jóval az emberi szint fölött járunk. Ezt a problémát sem tényekkel, sem igazsággal nem lehet megoldani. Sem tapasztalás, sem kinyilatkoztatás nem lebbentheti fel a fátylat erről a rejtélyről. Még a legmagasabb rendű bölcselet sem képes rá. Még az abszonit lények bölcselete sem elégséges ahhoz, hogy a Korlátlan Abszolút természetének és jellemének feltárásával megpróbálkozhasson. Viszont néhány határozott állítást azért megfogalmazhatunk a Korlátlan Abszolúttal kapcsolatban: Ez az Abszolút határozott valóság, valós jelenlét. Ez a jelenlét mindenhol ott van a nagy világegyetemben. Pontosan ugyanez a jelenlét ott van szerte a teljes külső térben is, a nagy világegyetemen kívül eső külső térben, ahol jelenleg is hatalmas léptékű fizikai teremtési munka zajlik. Ez a jelenlét egyúttal térjelenlét is, vagyis jelenlét a térben. (Lehetséges persze, hogy van olyan jelenlét is, amely nem térjelenlét – valami jelen van, de nem foglal teret. Pl. az Istenségi Abszolút mindenütt jelen van, de nincs ott a térben. A Korlátlan Abszolút is mindenhol jelen van, és ott van a térben is.) A Korlátlan Abszolút jelenléte valami egészen más, mint ahogy azt a földi gondolkodók a metafizikai és bölcseleti fejtegetéseikben meghatározzák. Némelyek úgy vélik, hogy a világegyetem többé-kevésbé önműködő. Szerintük a dolgok azért történnek meg 27

éppen úgy, mert ez a módja a dolgok megtörténésének. De egyáltalán nem így van. Nincs semmilyen esetleges vagy véletlenszerű benne. A Korlátlan Abszolút teszi a dolgát – mindig és mindenhol. Ez a munkálkodás nem a dolgok szabályozását jelenti, hanem felügyelet gyakorlását. Minek a felügyeletét? Jobbára a fizikai oldalét. Ennek a felügyeletnek az erőhöz és az energiához van köze. A térben lévő dolgokhoz – az anyagi dolgokhoz – van köze. E tevékenysége során a Korlátlan Abszolút láthatólag meglehetősen határtalanul működik. De nem ez a helyzet az élet, az elme, a szellem és a személyiség esetében. E területen a Korlátlan Abszolút munkája lehatárolt és korlátok közé szorított. És persze ott van az Atya, a Fiú és a Szellem paradicsomi Háromsága, mely ténylegesen is ellenőrzi a Korlátlan Abszolút munkáját. Ez az Abszolút azt teszi, amit a paradicsomi Háromság szerint tennie kell. Némely teológus annyira az Isten mindenütt jelenvalóságára összpontosít, hogy ennek eredményeként úgy kiterjeszti az Istenséget, hogy az el is enyészik. Ez a panteizmus. A Korlátlan Abszolút azonban valami egészen más. A tudósok egykor úgy gondolták, hogy van valami magában a térben, amely képes az energiát közvetíteni. Ezt a valamit „éternek” nevezték el. A Korlátlan Abszolútnak semmi köze ehhez az „éter” elképzeléshez. Ez az Abszolút láthatólag végtelen mértékű erővel és energiával rendelkezik, mely kivonható a szorításából és felhasználható új fizikai világegyetemek építéséhez. Azt tudjuk, hogy ez az Abszolút azt teszi, amire a paradicsomi Háromság utasítja. De azt már kevésbé, hogy ez az Abszolút milyen kapcsolatban van a világegyetembeli szellemi valóságokkal. ·


ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) – 23. bejegyzés 3. Az Egyetemes Abszolút. Térjünk vissza oda, amikor a VAGYOK eltávolodott az egyik végtelenségrésztől egy másik végtelenségrész felé. Ezzel a végtelenséget két részre osztotta. Ott volt az a rész, amelybe a VAGYOK benyomult – a korlátozott rész, az istenségi parancsosztó rész, az Istenségi Abszolút, a Korlátozott Abszolút. Ott volt aztán az a rész is, amelytől a VAGYOK eltávolodott – a nem-istenségi rész, a Korlátlan Abszolút, a „parancsoknak engedelmeskedő”. De ez még nem minden; ott van még a két végtelenségrész közötti kapcsolat is. Így tehát van két részünk, és van még egy kapcsolat is. Ez összesen három valóságot tesz ki. Ez a harmadik valóság, ez a kapcsolati valóság az Egyetemes Abszolút. Az Egyetemes Abszolút az a kapocs, amely összefogja ezeket a kettéosztott végtelenségrészeket és egységes egészként összetartja a teljes végtelenséget. Ezt vitte véghez az Egyetemes Abszolút, amikor a VAGYOK kettéosztotta a végtelenséget. És az Egyetemes Abszolút éppen ezt teszi még mindig és mindig is ezt fogja tenni. Látható, hogy a végtelenség két részre osztása elválasztja egymástól a szabad akaratot és a nemszabad-akaratot. Elválasztja egymástól az isteniségi cselekvést és a nem-isteniségi reakciókat. Elválasztja egymástól a dinamikát és a statikát, a változást és az ugyanazonosságot. Ez az elkülönülés feszültséget okoz. Gondoljunk egy fahasábra: Hasítsuk ketté részlegesen ezt a fahasábot. A széthasított részeknél kezdjük el szétfeszíteni. Megjelenik a feszültség. Ez olyasmi, mint a kettéosztott végtelenség által okozott feszültség. Az Egyetemes Abszolút igyekszik mérsékelni ezt a feszültséget. A kettéhasított részek különválnak, míg az alapjuk továbbra is összetartja őket. Semmit sem tudhatunk a végtelenségről az időben. Előbb el kell jutnunk az örökkévalóságig, mielőtt bármi reményünk lehetne arra, hogy egy kicsit is felfoghatunk a végtelenségből. Amikor az idők nyelvén beszélünk a végtelenségről, akkor csak a végtelenség egy kis részéről beszélhetünk, nem annak teljességéről. Hasonlóképpen nem beszélhetünk az Isten végtelen személyiségéről úgy, hogy az emberi lények számára értelme is legyen. Az Isten végtelen személye

28

része az Isten végtelen Istenségének. Amikor a VAGYOK kettéosztotta a végtelenséget és egyúttal meg is hagyta egyesítettségében (mint a fahasáb példájában, ahol az egyik végén kettéhasított fa másik vége még egyben van), akkor tett valamit. Valódi feszültséget hozott létre; feszültséget az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között. Az Egyetemes Abszolút nyomban közbelépett a feszültség csökkentése érdekében. Ezért létezhetnek anyagi világegyetemek a térben. Ezért létezhetnek véges személyiségek az időben. A végtelenséget és az abszolútságot az Atya az ellenőrzése alá vonta; a végtelenséget és az abszolútságot visszatartotta attól, hogy kiszorítsák a létből a nem végtelen és nem abszolút valóságokat – pl. az emberi lényeket. Ha a végtelenség, az örökkévalóság és az abszolútság nem volna ellenőrzés alatt, akkor minden mást kiszorítanának a létezésből. Vegyünk pl. egy üres vödröt, ami nem is annyira üres. Tele van levegővel. Ha megtöltjük vízzel, a víz kiszorítja a levegőt. Ez a helyzet a teremtéssel is. A példában a vödör jelenti a világegyetemet, a levegő a véges dolgokat és embereket, a víz pedig az abszolútságot. Ha az abszolútság tölti ki mindent, akkor nem marad hely nekünk, mert nem vagyunk abszolútak. Mi akadályozza meg a „vizet” abban, hogy megtöltse a kozmikus vödröt? Ez az Egyetemes Abszolút feladata. Ez tartja vissza az örökkévalóságot attól, hogy kiszorítsa az időt. A véges dolgokat megvédi attól, hogy a végtelenség kiszorítsa őket. A kozmikus vödörben megmarad a lehetőség a jövőbeli növekedésre és fejlődésre. A Paradicsom Szigete tartózkodik attól, hogy kitöltse az egész teret. Az Isten személye helyet biztosít a világegyetemben más személyeknek, még az olyan alacsonyrendű személyiségeknek is, mint az ember. Ha mérni tudnánk az Egyetemes Abszolútnak a „víz” kozmikus vödörtől való távol tartása érdekében kifejtett munkáját, akkor fogalmat alkothatnánk e munka hatalmas mértékéről. Tudomásunk lenne arról, hogy mennyi” levegőt védett meg a kiszorítástól. Ha tudnánk mindezt, akkor felfognánk, hogy mennyire nem teljes, mennyire tökéletlen és befejezetlen a mai teremtés. Ez az állítás nem csak a véges dolgokra és emberekre vonatkoztatható, hanem az abszonit dolgokra és emberekre is. Lévén, hogy a teremtés egyre növekszik, ezért az Egyetemes Abszolút ez irányú működése is egyre erőteljesebb. Az Egyetemes Abszolút ez irányú „védelmező munkája” minden bizonnyal a végtelenségig fog erősödni. Az Egyetemes Abszolút az Atya harmadik műhelye. Ebben a műhelyben az Atya azt méri fel, hogy mi újat lehetne tenni a kettéosztott végtelenséggel. Itt utalunk a már említett fahasáb példájára – egyik végét széthasítottuk, de a másik vége még egyben van. Ezt onnan is vizsgálhatjuk, hogy azt mondjuk, az Egyetemes Abszolút visszatért a széthasítatlan véghez. Ebben a harmadik műhelyben az Atya felméri, hogy mit lehet tenni az idő és az örökkévalóság összekapcsolása érdekében. Azon dolgozik, hogy egyesítse a véges és az abszolút értékeket. Azt vizsgálja itt, hogy mit lehetne kezdeni egy egyesített lételvi-élményelvi megközelítéssel az Istenhez való eljutás érdekében. Ez a harmadik „műhely”, vagyis az Egyetemes Abszolút egyáltalán nem fogható fel. Az Egyetemes Abszolút azonban része az Istenségnek. Utalunk a már említett hét szintre, arra a hét síkra, amelyeken a teljes Istenség működik. Az Egyetemes Abszolút az első három síkon – a statikus, a potenciális és az asszociatív szinten – cselekszik. Nem cselekszik viszont a következő két síkon, vagyis a teremtői és az evolúciós szinten. Legalábbis így van ez a világmindenségben élő értelmes személyek esetében. A két abszolút – a korlátozott és a korlátlan – igen különbözőnek tűnik. Legalábbis az értelmes teremtmények szemében. Ezt a két Abszolútat tökéletesen és teljesen egyesíti a harmadik Abszolút – az Egyetemes Abszolút. Végül is csak egy Abszolút van. Emberi és véges nézőpontból hárman vannak. Végtelenségi nézőpontból csak egy van belőlük. Térjünk vissza a fahasáb példájához ennek tisztázása érdekében. Félig kettéhasítjuk a fahasábot. Szétfeszítjük a kettévágott végét. Ezzel egy Y-alakú fahasábot kapunk. Ennek három része van: a töve, a jobb hasábfél és a bal hasábfél. De még mindig egyetlen fahasábot alkotnak. Az „abszolút” kifejezést sohasem használhatjuk negatív értelemben. Sohasem mondhatunk olyat, hogy „abszolút nem”. Az Egyetemes Abszolútra sem gondolunk úgy, mint amely magateremtette

29

– valamiféle személytelen Isten – volna. Ami a személyeket illeti, tudjuk, hogy az Abszolút azt teszi, amit a paradicsomi Háromság tőle megkövetel. Istenség irányítja és utasítja az Abszolútot. ·


ELŐSZÓ: A Háromságok (XII.) – 24. bejegyzés Az eredeti Háromság az Atya, a Fiú és a Szellem alkotta paradicsomi Háromság. Ez a háromság örökkévaló; mindig is volt. Valóban elkerülhetetlen volt; szükségszerű volt, hogy legyen. Miért? Térjünk vissza megint a dolgok kezdetéhez. Utalunk arra, amikor az Isten először fejezte ki magát a Paradicsomban és az Örökkévaló Fiúként. Ez azt jelenti, hogy elválasztotta a nem-személyes dolgokat a személyes dolgoktól. A Paradicsom az abszolút gépezet; a Fiú az abszolút személyiség. Mit tett ezután az Atya? Létrehozta az elmét. Az elme képes kapcsolat-hidat verni a szellemszemély és a nem-szellem gép közé. Az elme Istene a Végtelen Szellem, vagyis az Atya és a Fiú Istenség-egyenértéke. Elkerülhetetlen volt, hogy ez a három Istenség-egyenérték egyesüljön. Ez a szövetség a paradicsomi Háromság. Ez a Háromság örökkévaló, éppúgy, mint a Havona központi világegyetem. A Havona teremtésének kora óta folyik két másik háromság létrejövetele is. Miért pont két további háromság van? Mert az Atya úgy döntött, hogy csak két további teremtési szint lesz. Az abszolút létszinttel kezdte. Majd úgy döntött, hogy lesz még két további létszint. Eldöntötte, hogy lesz egy véges szint. Eldöntötte azt is, hogy lesz egy abszonit szint is. Hatalom és személyiség e szintek mindegyikén létrejön. A hatalom és a személyiség háromsági szövetségben igyekszik egyesülni. A PARADICSOMI HÁROMSÁG. Ez az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem örök istenségi szövetsége. Mindig is volt, most is van és mindig is lesz; a paradicsomi Háromság örök létezése tényszerű; a paradicsomi Háromság lételvi. De amint a háromság munkához fog a két új létszinten, belép a képbe a TAPASZTALÁS. Ez az egyetlen háromság, amely a teljes végtelenséget magába foglalja. Mivel azonban ez a Háromság képes tapasztalni, ezért képes tapasztalni az Istenség. Így már lehet élményelvi Istenségünk. Ez az oka a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten egyre erőteljesebb megjelenésének. A két másik háromságot „első élményelvi Háromságnak” és „második élményelvi Háromságnak” nevezzük. Hívjuk őket HAVONA UTÁNI HÁROMSÁGOKNAK is. E két háromság egyike sem lehet végtelen. Miért nem? Azért nem, mert származtatott Istenségekből állnak – a származtatott Istenségek éles ellentétei az eredeti Istenségeknek (az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek). Ezeket a származtatott Istenségeket a paradicsomi Háromság hozta létre. Ily módon gazdagítja az Isten az isteniség végtelenségét. Növelni nemigen tudná az isteniség végtelenségét, de képes gazdagítani. Tapasztalatokkal gazdagítja. Kinek a tapasztalataival? A véges létsíkon munkálkodó teremtmények és Teremtők tapasztalataival, valamint az abszonit létsíkon működő más lények tapasztalataival. A HÁROMSÁG ALAPVETŐ KAPCSOLAT. Ez az Istenség alapvető ténye – az, hogy az Istenség Háromságban egyesül. A Háromság működése kitölti az istenségi cselekvés területét egészen annak határaiig. Ha összeadjuk mindezt a háromsági működést, akkor az már eléri a teljességet. Ez a teljesség egy új Istenség-személy. Három új tapasztalási teljesség van, melyek a véges, az abszonit és az abszolút növekedés három szintjén összegződnek. Ez a három teljesség a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten. Ez a három élményelvi Istenség, a tapasztalásban gyarapodó Istenségek. Eredeti kezdetük a paradicsomi Háromságtól, az eredeti Háromságtól való. A folyamatos növekedésük pedig három dologtól függ: Először is nekik maguknak kell dolgozniuk rajta. Másodszor, függenek attól, hogy mit tesznek a Havona utáni Teremtők; függenek pl. a Teremtő Fiaktól. Harmadszor pedig részlegesen függenek attól, hogy mit tesznek a Havona utáni Háromságok; függenek az első és a második élményelvi Háromság eredményességétől.

30

Ezt a két Havona utáni Háromságot úgy hívjuk, hogy VÉGLEGES ÉLMÉNYELVI HÁROMSÁG és ABSZOLÚT ÉLMÉNYELVI HÁROMSÁG. Jelenleg még egyikük sem működik teljes hatalmában. A létrejöttük most folyik. ·


ELŐSZÓ: A Háromságok (XII.) – 25. bejegyzés A VÉGLEGES HÁROMSÁG. Ennek a Háromságnak a kifejlődése jelenleg is zajlik. Amikor a kifejlődése befejeződik, ez a Háromság a következő lényekből fog állni: a Legfelsőbb Lény, a Legfelsőbb Teremtő Személyiségek és a Világmindenség Építészei. A Legfelsőbb Lényről már esett szó. A Legfelsőbb Teremtő Személyiségek azok a teremtők, akik a Hétszeres Isten első három szintjét alkotják – a Tökéletes Szellemek, a Nappalok Elődei és a Teremtő Fiak. A Világmindenség Építészei nem véges lények; ők abszonit lények. Nem teremtmények és nem is teremtők. Ők különleges világegyetemi tervezők. Úgy képzelhetjük el őket, mint a világmindenség értelmes, céltudatos és élő részletes terveit. Mi fog történni, ha ez a Végleges Háromság valóban működésbe lép? Sok köze lesz a Végleges Isten növekedésének kiteljesedéséhez. Ez a Háromság és a Végleges Isten a teljes világmindenségben fog munkálkodni. Helyük bőven lesz hozzá. AZ ABSZOLÚT HÁROMSÁG. Ez a második élményelvi Háromság. Ez is kifejlődőben van. A növekedése befejeződésével a következő lények fogják alkotni: a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten, valamint a ki nem nyilatkoztatott Világegyetemi Beteljesülés Végrehajtója, de róla nem fogunk megtudni semmit ebből a kinyilatkoztatásból. Ez az Abszolút Háromság személyes és a személyes feletti szinteken működik. (Emlékezzünk, az abszonit lények a személyes feletti síkhoz tartoznak.) A tevékenységét egészen a nem-személyes terület határaiig kiterjeszti. Ha valaha is be tudja fejezni a növekedését, akkor egy olyan Abszolút Istennel lesz dolgunk, akinek növekedése az Istenségi Abszolút alapjain szerzett tapasztalásnak köszönhető. Látható, hogy a Végleges Háromság miként tudja kiteljesíteni a növekedését. Az viszont már nemigen fogható fel, hogy az Abszolút Háromság miként tudná kiteljesíteni a gyarapodását. Hogyan érhető el a végtelenség vége? Ha ez az Abszolút Háromság sohasem lesz képes kiteljesíteni a növekedését, akkor hogyan jöhet létre az Abszolút Isten valaha is? De a növekedés mellett talán van más út is. A múltbeli örökkévalóságban az Atya és a Fiú háromságivá alakulással hozta létre az eredeti Háromságot. Ez egyfelől létrehozta a Végtelen Szellemet, másfelől sajátos Atya-Fiú szövetséget alakított ki. Talán a Legfelsőbb Isten és a Végleges Isten is háromságivá alakulásban fog részt venni valamikor a távoli jövőben. Ha valaha is így tennének, akkor ez a cselekedetük egyfelől háromságivá tehetné az Abszolút Istent, másfelől sajátos LegfelsőbbVégleges szövetséget alakíthatna ki. A világegyetemi bölcselők néha szóba hozzák A HÁROMSÁGOK HÁROMSÁGÁT. Ezt a Háromságot a három Háromság – a paradicsomi Háromság, a Végleges Háromság és az Abszolút Háromság – alkotná. Feltételezés szerint lételvi és élményelvi is lenne. Ez egyfajta Háromsági Végtelen lenne. Ha a Háromságok mindig új istenségi megszemélyesüléseket eredményeznek, akkor vajon a Háromságok Háromsága minként személyesülne meg? Ennek a Háromságnak a működése talán végtelen módon nyilatkoztatná ki az Egyetemes Atya személyét – úgy, mint a VAGYOK. De minden ilyen elméleti megfontolástól függetlenül a paradicsomi Háromság a lehetőségeit tekintve végtelen, mert az Egyetemes Atya ténylegesen is végtelen. ·


31

Felhasznált irodalom: · Sadler, W.S. Jr.: A Simplification of the Foreword to The Urantia Book. Asoka Foundation. http://www.urantiabook.org/archive/readers/simplification-of-foreword.htm ·

Halvorson, Ch.: Etymology of Coined Words in The Urantia Book. http://www.perfectinghorizons.org/ByChrisHalvorson/etymlogy.pdf

·

Halvorson, Ch.: Questions and Answers: Eventuation. http://www.perfectinghorizons.org/QandA/eventuat.pdf

·

Halvorson, Ch.: Questions and Answers: Bill Sadler and Hegelian Dialectics. http://www.perfectinghorizons.org/QandA/hegelian.pdf

32

GONDOLATOK AZ URANTIA KÖNYV ELŐSZAVÁHOZ

Recommend Documents