A Mevisz testületeinek érvényben lévő határozatai 2006-tól 2014. május 20-ig (hatályos formában) ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2006. szeptember 5. EÜ 1. NP 1. H Az elnökség elfogadja a melléklet szerinti pilótalistát, egyúttal hatályon kívül helyezi a 3pilótalista szövegét megállapító korábbi rendelkezéseket. 2006. szeptember 5. EÜ 8. NP … új Új Ének… Vásárlóknak és gyülekezeteknek 1000 Ft-ért, viszonteladóknak (pl. Huszár Gál könyvesbolt) 900 Ft-ért adjuk. 2006. november 7. EÜ 4. NP … Mihályfa… Az elnökség felhatalmazza Koltai Pétert, hogy folytassa le a gondnok-témához szükséges tárgyalásokat Jakusékkal. 2006. november 28. EÜ 7. NP A leendő levelezőlistára való jelentkezés moderált, míg a levélküldés nem moderált legyen. 2006. december 19. EÜ 5. NP A Google-ra költözünk. Ádám marad a moderátor. A költözésről Ádám küld egy körlevelet a prímlistára, azután azt elfelejtjük. 2007. január 9. EÜ 4. NP Félállásban-félpénzen lévő alkalmazott után is kifizetjük a teljes járulékot, az ennek elkerülését a törvény szerint lehetővé tévő nyilatkozatot nem tesszük meg. 2007. március 27. EÜ 7. NP (1) A Mevisz nyilvános iratai a következők: a. az Alapszabály, b. a közgyűlésről és az elnökségi ülésről készült jegyzőkönyv (mellékletek nélkül), melyből a közgyűlés illetve az elnökség döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya [ha lehetséges: személye] megállapítható, c. a döntésekről a jegyzőkönyv szerinti tartalommal készült idősoros nyilvántartás, d. a közhasznúsági jelentés, e. a szolgáltatások igénybevétele módjának leírása, f. a beszámolók, g. a működéssel kapcsolatosan keletkezett iratok. (2) Az (1) a, b, c, d, és e alatti iratokat a Mevisz a honlapon (www.mevisz.hu) hozza nyilvánosságra. (3) Az (1) alatti iratokba (előre egyeztetett időpontban) az irodán bárki betekinthet. (4) A közhasznúsági jelentéséből saját költségére bárki másolatot készíthet. (5) A közgyűlés és az elnökség döntéseinek az érintettekkel való közlése (az érintett
1
kérésének megfelelően) emailen, telefonon, SMS-ben, vagy (az előzőek sikertelensége esetén) levélben történik. A döntést nem kell közölni az érintettel, ha ő a döntés meghozatalakor az ülésen jelen van. (6) Az (1) e. alatti leírás szövege a következő: A Mevisz közhasznú szolgáltatásai (táborok és személyi segítés) az irodával való kapcsolatfelvétel útján vehetők igénybe. (7) A 2006. szeptember 19. EÜ 1. NP határozat hatályát veszti. 2007. május 8. EÜ 3. NP … az elnökség Kiss Csabát egyhangúlag kinevezi a - pillanatnyilag címmentes - újság főszerkesztőjének. 2007. 09. 10. EÜ 4. NP 1. H A Mevisz kemenesmihályfai akadálymentes szálláshelyének vezetője - a költségvetés és az elnökségi határozatok szabta határokon belül - önállóan intézi a táborhely ügyeit, a táborhely ügyeiben aláírási joga van. Munkájáért díjazásban nem részesül, arról az elnökségi üléseken köteles beszámolni. 2007. 09. 10. EÜ 4. NP 2. H A mihályfai árakat úgy kell megállapítani, hogy a bevételek fedezzék a működési kiadásokat (közművek és fizetések). 2007. 09. 10. EÜ 4. NP 3. H A Mevisz költségvetésének összeállításakor minden évre tervezni kell valamekkora mértékű mihályfai fejlesztést. 2/2008 (III. 31. EÜ) Ha valaki szerkeszteni szeretné a honlap valamelyik oldalát, kérését az adminisztrátorokhoz juttathatja el. Az adminisztrátor vagy teljesíti a kérést, vagy (ha azzal nem ért egyet) a következő elnökségi ülésen az elnökség állásfoglalását kéri. 3/2008 (III. 31. EÜ) … Szabolcs… szerkeszthesse A Mevisz története c. oldalt… 4/2008 (III. 31. EÜ) Ideiglenes pilótaengedélyt (a főpilóták rendelkezése alapján), állandó pilótaengedélyt és a főpilóták engedélyét (a pilótalista alapján) az elnökség bármely tagja, az irodavezető vagy főpilóta írhat alá. A főpilóta engedélye a főpilótát arra is feljogosítja, hogy az autó vezetését más személynek átengedje, ha ő maga is ott ül az autóban. 8/2008 (IX. 22.) EÜ Az Asz. XV. 14. e. alapján a Mevisz az NCA tisztújítására Osváth Szabolcsot választja elektornak. Ez a határozat hatályát veszti, amikor az elektor mandátuma (a hatályos állami jogszabályok alapján) megszűnik. 10/2008 (X. 13. EÜ) Az elnökség az Asz. XV. 14. g. szerint jóváhagyja a 309/2008/1. számon iktatott, az iroda bérletéről szóló szerződést és annak kiegészítését. Felhatalmazást kap az elnök ezek aláírására.
2
11/2008 (X. 13. EÜ) Az elnökség az Asz. XV. 14. g. szerint jóváhagyja a 309/2008/2. számon iktatott, a Váci úti lakás bérletéről szóló szerződést. Felhatalmazást kap az elnök ennek aláírására. 2/2009 (I. 15.) EÜ Az elnökség a Mevisz könyvelőjének 2009. január 1-jétől K. P.-nét kéri fel. A könyvelőre vonatkozó korábbi rendelkezések hatályukat vesztik. 6/2009. (VI. 16.) EÜ Az elnökség felkéri az elnököt (és egyúttal megadja neki az Asz. XV. 14. j., XXI. 1. és XXII. 3. f. szerinti felhatalmazást), hogy a Mevisz pénztárosának T. Zs.-t bízza meg. A pénztárosra vonatkozó korábbi rendelkezések hatályukat vesztik. 7/2009. (IX. 8.) EÜ A Mevisz Koltainé Somogyi Lillát 2009. október 1-jétől határozatlan ideig (egyébként a jelenlegi feltételekkel) irodavezetőnek alkalmazza. Felhatalmazást kap az elnök a munkaszerződés aláírására. A 7/2008 (IX. 1. EÜ) határozat hatályát veszti. 2/2010. (I. 11.) EÜ Az elnökség hozzájárul a havi könyvelési díj 15.000 (tizenötezer) forintról 20.000 (húszezer) forintra történő emelésére. 4/2010 (II. 8.) EÜ Minden valutában érkező adományt át kell váltani forintra. 12/2010. (IX. 13.) EÜ Az elnökség jóváhagyja az elnöknek azt a – sürgető szükségben, az elnökség tagjaival telefonon történt egyeztetés alapján hozott – intézkedését, amely szerint a Mevisz Barka Beatrixet 2010. IX. 6-tól egy (azaz 1) év határozott időre (90 napos próbaidővel) irodavezetőnek alkalmazza. 1/2011. (I. 17.) EÜ Az elnökség a hajdani Egyháztörténeti szakcsoport hajdani vagyonát a hajdani szakcsoport hajdani tagjainak hajdani céljaira kívánja fordítani. Ezért a 9/2010. (IV. 10. K) határozattal jóváhagyott 2010. évi költségvetés alapján az ún. Túróczy alszámlán található pénzösszeg 50%-át és a raktárban álló Isten embere I-II. könyveket a Túróczy-hagyaték Alapítványnak; a Túróczy alszámlán található pénzösszeg 50%-át az Ordass Lajos Alapítványnak átadja. Felhatalmazást kap az elnök vagy a titkár, hogy a szükséges megállapodásokat megkösse. 5/2011. (III. 1.) EÜ A Mevisz alkalmazottainak a bérét 2011. január 1-jétől visszamenőleg annyival emeljük meg, hogy a „nettó” összeg (amit kézhez kapnak) ne változzék. 7/2011. (IV. 14.) EÜ Pilóta jelöléséhez legalább két főpilóta támogató véleménye kell. A 2006. szeptember 5. EÜ 1. NP 2. H hatályát veszti.
3
9/2011. (V. 25.) EÜ A MEVISZ határozott időre (további egy, azaz 1 év) meghosszabbítja Barka Beatrix irodavezető és Halasi András Bárka-munkatárs munkaszerződését. 10/2011. (VI. 20.) EÜ A MEVISZ megbízza Cs. I.-t, hogy 227/2011. számon iktatott árajánlata alapján a Kemenesmihályfai ifjúsági szállás 5 hálószobáját kifesse, a hibákat kijavítsa. Ez a határozat a 2011. évi zárszámadás elfogadásával hatályát veszti. 11/2011. (IX. 5.) EÜ A Mevisz elnöksége engedélyezi a Győri Bárkának alszámla nyitását, ha ők fizetik a számlával kapcsolatosan felmerülő költségeket. 12/2011. (IX. 5.) EÜ A Mevisz a Hírmondót bizonytalan ideig szünetelteti. 13/2011. (IX. 5.) EÜ A Zarándokéneket ezentúl 1000 Ft/db áron értékesítjük, 30 darab felett pedig 900 Ft/db áron. A 11/2010. EÜ és a 4/2011. EÜ határozatok hatályukat vesztik. 14/2011. (IX. 28.) EÜ Az elnökség felhatalmazza Györe Dánielt, Halasi Andrást, Tari Zsuzsannát, hogy a Pécsi Bárkával kapcsolatos problémákat személyes beszélgetés során tisztázzák az érintettekkel. 15/2011. (X. 18.) EÜ Az elnökség Koltai Péter Kemenesmihályfával kapcsolatos fejlesztési koncepciójával egyetért. 1/2012. (I. 10.) EÜ Barka Beatrixnek a bérét 2012. január 1-jétől visszamenőleg annyival emeljük meg, hogy a „nettó” összeg (amit kézhez kap) ne változzék. 2/2012. (I. 10.) EÜ Halasi András meviszes munkaviszonya – saját kérésére, közös megegyezéssel – megszűnik. A 14/2010. EÜ határozat hatályát veszti. 4/2012. (III. 13.) EÜ Az elnökség kéri, hogy a Bárka-házas bizottság folytassa munkáját, valamint kísérje figyelemmel a lakáskeresést. 5/2012. (III. 13.) EÜ Az LTA-935-ös rendszámú Citroën típusú személyautót eladásra bocsátja. 6/2012. (IV. 18.) EÜ Az elnökség a Mevisz bankszámláihoz aláírási jogot ad: Halasi András Józsefnek, Barka Beatrix Magdolnának és Tari Zsuzsannának. Az eddigi személyek aláírási joga megszűnik.
4
7/2012. (IV. 18.) EÜ A Mevisz kemenesmihályfai akadálymentes szálláshelyének vezetőjévé az elnökség 2012. május 1-től egy évre, Halasi – Gyuricza Nórát nevezi ki. A 2/2011. (I. 17.) EÜ határozat hatályát veszti. 8/2012. (IV. 18.) EÜ Gépjárműfelelős a Mevisz tulajdonában lévő személygépkocsikkal kapcsolatos feladatokat látja el - a költségvetés és az elnökségi határozatok szabta határokon belül. Munkájáért díjazásban nem részesül, arról az elnökségi üléseken köteles beszámolni. Az elnökség Szilvási Bertalant és Milanovits Richárdot választja 2012. május 1-től egy évre gépjárműfelelősöknek. 9/2012. (V. 9.) EÜ Gazdasági okok miatt 2012. június 1-től felmondunk Jakus Bélánénak. Tovább a Kemenesmihályfa gondnoki munkakör határozatlan ideig betöltetlen marad. 10/2012. (V. 4.) EÜ Az elnökség a MEVISZ gépjárműveinek bérbeadási árát a következő összegekben állapította meg: Önköltségi ár: 65 Ft/km, Kedvezményes ár: 85 Ft/km, Teljes ár: 130 Ft/km. 11/2012. (VI. 4.) EÜ Az elnökség Barka Beatrix Magdolna szerződését 2014. február 28-ig a jelenlegi feltételekkel meghosszabbítja. 12/2012. (VI. 4.) EÜ Az elnökség elhatározta, hogy megvalósítja a Bárka-házat, ehhez minden szükséges lépést megtesz. 13/2012. (VI. 4.) EÜ Marketingfelelős feladata kidolgozni a MEVISZ teljes marketing stratégiáját, amit az elnökség beleegyezésével meg is valósít. A feladatok elvégzéséhez csoportot szervezhet. Anyagi hozzájárulást a költségvetés és az elnökségi határozatok szabta határokon belül kaphat. Munkájáért díjazásban nem részesül, arról az elnökségi üléseken köteles beszámolni. Az elnökség Gáspár Gabriellát és Rétvölgyi Pétert megválasztja 2012. június 5-től egy évre a MEVISZ marketingfelelőseinek. 14/2012. (VI. 4.) EÜ A 2012. évi Szélrózsa lehetőségek piacára az alábbi termékekkel készülünk, darabszám és értékesítési árak a következők: Szilikon karkötő: 1000db-ot rendelünk és 300Ft/db áron értékesítjük, Toll: 350db-ot rendelünk és 350Ft/db áron értékesítjük, Sapka: 60db-ot rendelünk és 800Ft/db áron értékesítjük. Kreatív eszközökre 30.000Ft-ot költünk, ebből előállítunk 50 pár fülbevalót, amit 450Ft/db áron értékesítünk, és 20 db kulcstartót amit 250Ft/db áron értékesítünk. 15/2012. (IX. 3.) EÜ Az MEVISZ Zarándokének című kiadványát viszonteladóknak 1.100 Ft-ért értékesíti.
5
16/2012. (IX. 17.) EÜ Az elnökség engedélyezi Bánhegyi Orsolyának és Farkas Ervinnek, hogy ifjúságvédelmi programot indítson Gyermekotthonokban. A foglalkozások alkalmain a fiatalok Bibliai történeteket ismerhetnek meg, és megélhetik a közösség, összetartozás pozitív élményét játékos formában. 17/2012. (X. 9.) EÜ Az elnökség Milanovits Richárd gépjármű-felelőst főpilótának nevezi ki. Továbbá Merk Ádám pilóta listára való felkerülését engedélyezi. 18/2012. (X. 29.) EÜ 2013. január 1-től az irodai munkatárs (irodavezető feladataival járó) munkakör munkaidejét 4 órás időtartalmúra módosítja. 19/2012. (XII. 4.) EÜ A Zarándokének új (gyűrűs) kiadásából 30 példányt saját felhasználásra elkülönít a készletből, melyet pecséttel és matricával lát el. 1/2013. (I. 8.) EÜ Karádi Adél Ágnest 2013. január 2-tól 3 hónap próbaidőre alkalmazzák irodai munkatársként. A munkakört napi 4 órában, diákként látja el, munkavégzése ellenértékeként bruttó 57.000 Ft/hó (garantált bérminimum) munkabért kap. 2/2013. (III. 6.) EÜ Az elnökség a Mevisz rendes éves közgyűlését 2012. V. 7. (SZ) 17:30-ra, ennek határozatképtelensége esetén a pótközgyűlést ugyanaznap 18:00-re a Mevisz irodájába az alábbi napirenddel összehívja: − jelentések, − zárszámadás, közhasznúsági jelentés, költségvetés, − tisztújítás, − egyebek. Ez a határozat 2013. V. 8-án hatályát veszti. 3/2013. (III. 6.) EÜ Karádi Adél Ágnes munkaszerződését 2013. április 1-től az eddigi feltételekkel további 6 hónappal meghosszabbítjuk. 4/2013. (IV. 8.) EÜ Google groups rendszerben új levelező listát indít, amin keresztül azokat a MEVISZ-eseket fogják értesíteni, – az aktuális eseményekről – akik azt elektronikus formában kérték. 5/2013. (IV. 8.) EÜ Szilvásiné Gerencsér Orsolya 2013. május 7-én megüresedő, rendes elnökségi tagsági helyét Farkas Ervin veszi át. 6/2013. (V.22.) EÜ A MEVISZ kemenesmihályfai akadálymentes szálláshelyének vezetőjének, Halasi–Gyuricza Nórának kinevezését az elnökség 2013. május 22-től további egy évre meghosszabbítja. A 7/2012. (IV. 18.) EÜ határozat hatályát veszti.
6
7/2013. (V.22.) EÜ Az elnökség Milanovits Richárdot és Vértesy Mátét választja 2012. május 22-től egy évre gépjárműfelelősöknek. 8/2013. (V.22.) EÜ Bence Orsolya és Dobó Dániel tábora, az egynapos tábortalálkozójukra 15.000 Ft. támogatást kapnak a MEVISZ-től. 9/2013. (V.22.) EÜ Az elnökség a Kemenesmihályfai akadálymentes ifjúsági szálláshely díjait a következő összegekben állapította meg: • MEVISZ táborok részére: 1.200 Ft/fő/éjszaka, • Evangélikus Egyházhoz kötődő csoportok és rendezvények, valamint hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó szervezetek részére:1.800 Ft/fő/éjszaka, • Egyéb csoportok részére: 2.100 Ft/fő/éjszaka. 10/2013. (V.22.) EÜ 2013 június 1-én Szilvási Bertalan, Bánhegyi Orsolya, Halasi-Gyuricza Nóra, Koltai Péter és kemenesmihályfai gyülekezet egy tagja, 9511 Kemenesmihályfa, Bercsényi u. 20/A címen felvételi interjút tartanak a kemenesmihályfai akadálymentes ifjúsági szálláshely gondnoki munkakör meghirdetett álláslehetőségre jelentkezők között. A felvételi bizottság által kiválasztott személyt június 17-ével a MEVISZ alkalmazza gondnokként, napi 4 órában bruttó 49.000 Ft munkabérért. A munkaviszony egy évig tartó határozott idejű, 3 hónap próbaidő kikötéssel. 11/2013. (V.22.) EÜ Bánhegyi Orsolya és Farkas Ervin által indított Gyermekotthoni ifjúságvédelmi program foglalkozásaira a MEVISZ alkalmanként 3.000 Ft támogatást nyújt (kb. évi 54.000 Ft) kreatív eszközök, felszerelés beszerzésére. 12/2013. (VI.18.) EÜ A MEVISZ a 2013-as Családos tábort 50.000,- azaz ötvenezer forinttal támogatja. 13/2013. (VI.18.) EÜ A gépjárműfelelősök saját kasszát kapnak (hasonlóképpen, mint az irodavezető). Ebben a kasszában 100.000,- azaz százezer forint készpénz van, a gépjárművekkel kapcsolatos váratlanul felmerülő költségek finanszírozására. A kassza kezelésével járó adminisztratív teendőket a gépjárműfelelősök és a pénztáros intézik saját felelőségi körben. 14/2013. (VI.18.) EÜ A MEVISZ a 2013-as 72 óra Kompromisszumok nélkül elnevezésű önkéntes ifjúsági rendezvényen részt vesz. Idén Varga Szabolcs - Vértesy Máté táborvezető páros által szervezett őszi tábortalálkozó keretében, ezért a tábortalálkozó 80.000,- azaz nyolcvanezer forint hozzájárulást kap a MEVISZ-től. 15/2013. (IX.10.) EÜ A közeljövőben arra törekszünk, hogy céladományokból és a MEVISZ számlán szereplő lekötések kamataiból kisbuszt vásároljunk, körülbelül 5 millió forintra lenne szükség.
7
16/2013. (IX.10.) EÜ Halasi – Gyuricza Nóra lemondásával megüresedett MEVISZ kemenesmihályfai akadálymentes szálláshelyének vezetői pozíciója ideiglenesen (legkésőbb márciusig) betöltetlen marad. Az intézményvezetői teendőket Megbízott intézményvezetőként Farkas Ervin látja el, neve és elérhetősége felkerül a hivatalos iratokra. Kéthavonta ellenőrzi a táborhelyet illetve a Gondnokkal tartja a kapcsolatot, továbbá az irodai munkatárssal közösen intézik a szálláshelyfoglalásokkal járó teendőket. Munkájáról az elnökségi üléseken beszámol. 17/2013. (IX.10.) EÜ Karádi Adél Ágnes munkaszerződését 2013. október 1-től az eddigi feltételekkel további 6 hónappal meghosszabbítjuk. 18/2013. (X.15.) EÜ Rosta Izabellát és Recse Dórát megbízzuk a 2014-es Passió körút megszervezésével és lebonyolításával. 19/2013. (X.15.) EÜ A Győri bárka szakcsoportnak fenntartott, de általuk nem használt banki alszámlát (konkrét számlaszám: OTP 11705008-20471853) átminősítjük a 15/2013 (IX. 10.) EÜ határozatban megfogalmazott célunk, vagyis kisbusz megvásárlásra szánt pénz gyűjtésére. A MEVISZ főszámla kamatait illetve a kisbuszok használatából származó bevételeket erre a számlára irányítjuk, illetve a kisbusz vásárlásra szánt céladományokat is ide utaljuk. 20/2013. (X.15.) EÜ Megbízzuk Farkas Ervint a 2014-ben megrendezésre kerülő Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó szervezésében a munkaág vezetői feladatok elvégzésével. 21/2013. (X.15.) EÜ Megbízzuk Juhászné Barka Beatrix Magdolnát, Bence Orsolya és Farkas Ervin segítségével szervezze meg és koordinálja, hogy a MEVISZ részt vehessen a gimnazisták kötelező ötvenórás közösségi programban. A programok megszervezése és lebonyolításakor felmerülő költségeket a MEVISZ finanszírozza. Jelenleg a Deák Téri Evangélikus Gimnáziummal, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziummal és a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziummal kezdeményezünk együttműködést, de reményeink szerint a jövőben a velünk kapcsolatba lépő iskolák listája tovább bővül. 1/2014. (I. 15.) EÜ Juhászné Barka Beatrix Magdolna által vezetett gimnazisták kötelező ötvenórás közösségi programjának megvalósításakor felmerülő költségekre a MEVISZ éves költségvetéséből 100.000 Ft, vagyis egyszázezer forintot különít el. 2/2014. (I. 15.) EÜ Az új kisbusz megvásárlására létrehozott alszámlára félévenként egy összegben utaljuk a MEVISZ kisbuszok használatából származó bevételeket, továbbá a 2013-as bárka karácsony offertoriumát is erre a számlára utaljuk. 3/2014. (I. 15.) EÜ Juhászné Barka Beatrix Magdolnának készítetünk egy MEVISZ körpecsétet, melyet magánál tart, hogy az önkéntes diákoknak adandó igazolásokat le tudja pecsételni.
8
4/2014. (III. 4.) EÜ Karádi Adél Ágnes irodavezető 2014. március 31-ig tartó szerződése ne kerüljön meghosszabbításra. 5/2014. (III. 4.) EÜ A MEVISZ 2014. évi rendes Közgyűlését 2014. április 25-én 17 órára hívja össze. Sikertelenség esetén a Pótközgyűlés 17.15-től kezdődik.
9
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK
2006. február 12. K 7. NP Bence Orsolya elnök és Bárka-témafelelős megtartja beszámolóját a 2005 évről. A pótközgyűlés a beszámolót elfogadja. 2006. február 12. K 8. NP Szabó Judit titkár megtartja beszámolóját a 2005 évről. A pótközgyűlés a beszámolót elfogadja. 2006. február 12. K 9. NP Szász Gizella pénztáros megtartja beszámolóját a 2005 évről, ismerteti... a 2005. évi zárszámadást. A pótközgyűlés a beszámolót és a zárszámadást elfogadja. 2006. február 12. K 10. NP Bence Orsolya elnök ismerteti a 2005. évi közhasznúsági jelentés tervezetét. A pótközgyűlés a tervezetet elfogadja és a végleges változat ellenőrzésével és elfogadásával az elnökséget bízza meg. 2006. február 12. K 11. NP A pótközgyűlés a költségvetést elfogadja. 2006. február 12. K 13. NP ... a pótközgyűlés... úgy határoz, hogy: - 2006. április 2.-án (vasárnap) 14 órára összehívja a Mevisz rendkívüli közgyűlését, annak határozatképtelensége esetén 15 órára a Mevisz rendkívüli pótközgyűlését; - a tisztújítást a rendkívüli közgyűlésig illetve pótközgyűlésig elnapolja; - a tisztújítás előkészítésével bizottságot bíz meg, melynek tagjai: Koltai Péter, Bence Orsolya, Muntag Márton, Szűcs Attila, Pawerova Dorota és Udvardi Andrea; - az elnökség mandátumát meghosszabítja a tisztújító közgyűlésig illetve pótközgyűlésig. 2006. április 2. K 9. NP A pótközgyűlés Györe Dánielt elnöknek megválasztotta. 2006. április 2. K 10. NP A pótközgyűlés Koltai Pétert titkárnak megválasztotta. 2006. április 2. K 11. NP A pótközgyűlés Bence Orsolyát, Muntag Mártont és Visnyei Emőkét az elnökség rendes tagjainak megválasztotta. 2006. április 2. K 12. NP A pótközgyűlés Osváth Szabolcsot, Szűcs Attilát és Udvardi Andreát (ebben a helyettesítési sorrendben) az elnökség póttagjainak megválasztotta. 2006. április 2. K 13. NP A pótközgyűlés Bence Orsolyát Bárka-témafelelősnek megválasztotta.
10
2007. március 25. K 1. NP A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2007. március 25. K 2. NP A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 2007. március 25. K 3. NP A pótközgyűlés a Bárka-témafelelősi jelentést elfogadja. 2007. március 25. K 4. NP A pótközgyűlés a Ladik-témafelelősi jelentést elfogadja. 2007. március 25. K 5. NP A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést és a 2006. évi zárszámadást elfogadja. 2007. március 25. K 6. NP A pótközgyűlés a 2007. évi költségvetést elfogadja. 2007. március 25. K 7. NP A pótközgyűlés a 2006. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 2007. március 25. K 9. NP 1. H (1) A most megválasztandó témafelelősök mandátuma a hivatalban lévő elnökség mandátumával egy időben, a 2008. évi rendes közgyűlésen jár le. (2) A mostani titkárválasztás kapcsán esetlegesen megüresedő elnökségi rendes tag helyét a közgyűlés választással tölti be. (3) A most megválasztandó elnökségi póttag(ok) a helyettesítési sorrendben a már hivatalban lévő póttag(ok) után fog(nak) következni. 2007. március 25. K 9. NP 2. H A pótközgyűlés Muntag Mártont titkárnak megválasztotta. 2007. március 25. K 9. NP 3. H A pótközgyűlés Osváth Szabolcsot elnökségi rendes tagnak megválasztotta. 2007. március 25. K 9. NP 4. H A pótközgyűlés Koltai Pétert és Kiss Csabát elnökségi második illetve harmadik póttagnak megválasztotta. 2007. március 25. K 9. NP 5. H A pótközgyűlés Bence Orsolyát Bárka-témafelelősnek, Visnyei Emőkét Ladik-témafelelősnek megválasztotta. 2007. március 25. K 9. NP 6. H A pótközgyűlés Csorba Gábort, Ittzés Ádámot és ifjabb Zászkaliczky Pált felügyelő testületi tagnak megválasztotta. 2007. március 25. K 9. NP 7. H A pótközgyűlés Kurucz Valériát felügyelő testületi póttagnak megválasztotta.
11
2007. március 25. K 10. NP 1. H Aki dolgozik, annak évi kettőezer (2000) forint, mindenki másnak (diákoknak, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, stb.) évi ezer (1000) forint a tagdíj. A tagdíjra vonatkozó korábbi rendelkezések hatályukat vesztik. 2007. március 25. K 9. NP 6. H A pótközgyűlés a jegyzőkönyv 12. mellékletében szereplő alakban1 határozza meg a belépési nyilatkozat formáját. 1/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 3/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 4/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a Bárka-témafelelős jelentését elfogadja. 5/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a Ladik-témafelelős jelentését elfogadja. 6/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a Mihályfa-megbízott jelentését elfogadja. 7/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést és a 2007. évi zárszámadást elfogadja. 8/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a 2008. évi költségvetést elfogadja; egyúttal utasítja az elnökséget, hogy az év során kísérje figyelemmel a költségvetés megvalósulását. 9/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés a 2007. évi közhasznúsági jelentést elfogadja; egyúttal utasítja az elnökséget a jelentésben található gépelési hibák kijavítására. 10/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés Györe Dánielt elnöknek, Muntag Mártont titkárnak megválasztotta. 11/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés Zólyomi Annát Bárka-témafelelősnek, Visnyei Emőkét Ladik-témafelelősnek megválasztotta. 12/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés Osváth Szabolcsot, Bence Orsolyát és Koltai Pétert elnökségi rendes tagnak megválasztotta. 1
Lásd a mellékletben!
12
13/2008 (III. 9. K) A pótközgyűlés Tekus Andrást, Zólyomi Annát és Visnyei Emőkét (ebben a helyettesítési sorrendben) elnökségi póttagnak megválasztotta. 14/2008 (XII. 13. K) A pótközgyűlés Cserháti Pétert, Csorba Gábort, Farkas Mártát, Kertész Esztert, Kézdy Pált, Kovács Imrét, Kovácsné Tóth Mártát, Muth Esztert, Péterfia Csabát és Szász Gizellát a Mevisz tiszteletbeli tagjának megválasztja. 1/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 3/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 4/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a Bárka-témafelelős jelentését elfogadja. 5/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a Ladik-témafelelős jelentését elfogadja. 6/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a Mihályfa-megbízott jelentését elfogadja. 7/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést elfogadja. 8/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a 2008. évi zárszámadást elfogadja. 9/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a 2009. évi költségvetést elfogadja. 10/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés a 2008. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 11/2009 (V. 26. K) A pótközgyűlés Csorba Gábort, Ittzés Ádámot és ifjabb Zászkaliczky Pált felügyelő testületi tagnak, Kurucz Valériát felügyelő testületi póttagnak megválasztotta. 1/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja.
13
3/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést elfogadja. 4/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 5/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a Bárka-témafelelős jelentését elfogadja. 6/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a Mihályfa-megbízott jelentését elfogadja. 7/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a 2009. évi zárszámadást elfogadja. 8/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a 2009. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 9/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés a 2010. évi költségvetést elfogadja. 10/2010 (IV. 10. K) A (pót)közgyűlés a Ladik szakcsoportot – témafelelősének kérésére – megszűnteti; a szakcsoportot bejegyző 2006. április 2. K 7. NP határozatot, továbbá a belépési nyilatkozatból (a 2007. március 25. K 9. NP 6. H határozat mellékletéből) az utolsó sort (’„Ladik” (ifjúsági munka)’) hatályon kívül helyezi. 11/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés Györe Dánielt elnöknek, Osváth Szabolcsot titkárnak megválasztotta. 12/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés Bence Orsolyát Bárka-témafelelősnek megválasztotta. 13/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés Bánhegyi Orsolyát, Bence Orsolyát és Gadó Benedeket elnökségi rendes tagnak megválasztotta. 14/2010 (IV. 10. K) A pótközgyűlés Barka Beatrixet, Halasi Andrást és Muntag Mártont (ebben a helyettesítési sorrendben) elnökségi póttagnak megválasztotta. 1/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 3/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést és a 2010. évi zárszámadást avval a módosítással fogadja el, hogy a kemenesmihályfai táborok szállásköltségét nem a tábor megtakarításaként,
14
hanem a szálláshely bevételeként kell feltüntetni. 4/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 5/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a Bárka-témafelelős jelentését elfogadja. 6/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a 2010. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 7/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a 2011. évi költségvetést elfogadja. 8/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a Mihályfa-megbízott jelentését elfogadja. 9/2011 (II. 22. K) A pótközgyűlés Csorba Gábort, Szász Gizellát és ifjabb Zászkaliczky Pált felügyelő testületi tagnak megválasztotta. 10/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés Ittzés Ádámot felügyelő testületi póttagnak; Vértesy Mátét elnökségi második póttagnak, Gyuricza Nórát elnökségi harmadik póttagnak megválasztotta. 11/2011 (III. 22. K) A pótközgyűlés a Bárka-szakcsoportot érintetlenül hagyja, de a Bárka-témafelelősi tisztséget egyelőre nem tölti be, hanem a Bárka-szakcsoport ügyeinek vitelét az elnökség feladatkörébe utalja; egyúttal javasolja az elnökségnek, hogy a Bárka-témafelelős feladatait – a lehetőségekhez képest – Bánhegyi Orsolya végezze. 1/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 3/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés a Bárkás eseményekről szóló jelentését elfogadja. 4/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés a 2011. évi zárszámadást elfogadja. 5/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 6/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést elfogadja.
15
7/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés a 2011. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 9/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés Halasi András Józsefet elnöknek, Bánhegyi Orsolyát titkárnak megválasztja. 10/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés Szilvásiné Gerencsér Orsolyát Bárka-témafelelősnek; Szilvási Bertalant, Szilvásiné Gerencsér Orsolyát és Vértesy Mátét elnökségi tagnak megválasztja. 11/2012 (IV. 11.) K A pótközgyűlés Gadó Benedeket első elnökségi póttagnak, Halasi-Gyuricza Nórát második elnökségi póttagnak, Farkas Ervint harmadik elnökségi póttagnak választja. 12/2012 (V. 25.) K A pótközgyűlés a 2012. évi költségvetést elfogadja. 1/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 3/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést elfogadja. 4/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 5/2013 (V. 7.) K): A pótközgyűlés a Bárka-témafelelősi jelentést elfogadja. 6/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a Kemenesmihályfai jelentést elfogadja. 7/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a 2012. évi zárszámadást elfogadja. 8/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a 2012. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 9/2013 (V. 7.) K A pótközgyűlés a 2012. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 10/2013 (V. 7.) K a) A pótközgyűlés Szilvási Bertalant elnöknek megválasztja. b) A pótközgyűlés Csorba Gábort, Osváth Szabolcsot és Szász Gizellát a felügyelő testületi tagnak megválasztja. c) A pótközgyűlés Juhászné Barka Beatrix Magdolnát Bárka-témafelelősnek megválasztja.
16
d) A pótközgyűlés Milanovits Richárdot tagnak megválasztja. 11/2013 (V. 7.) K e) A pótközgyűlés Koltai Pétert felügyelő testületi póttagnak megválasztja. f) A pótközgyűlés Rosta Izabellát második elnökségi póttagnak, Zólyomi Annát harmadik elnökségi póttagnak választja. 1/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés az elnöki jelentést elfogadja. 2/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a titkári jelentést elfogadja. 3/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a felügyelő testület jelentését elfogadja. 4/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a pénztárosi jelentést elfogadja. 5/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a Bárka-témafelelősi jelentést elfogadja. 6/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a 2013. évi zárszámadást elfogadja a következő megjegyzéssel: „Kérjük a pénztárost, hogy a pénzügyi mérleget részletes táblázatos formátumban terjessze az elnökség és a felügyelő testület elé!” 7/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a 2014. évi költségvetését elfogadja. 8/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a 2013. évi közhasznúsági jelentést elfogadja. 9/2014 (IV. 25.) K A pótközgyűlés a módosított Alapszabályt elfogadja. 10/2014 (IV. 25.) K a) A pótközgyűlés Szilvási Bertalant elnöknek megválasztja. b) A pótközgyűlés Juhászné Barka Beatrix Magdolnát titkárnak megválasztja. c) A pótközgyűlés Rosta Izabellát Bárka-témafelelősnek megválasztja. d) A pótközgyűlés Milanovits Richárdot, Rosta Izabellát és Szász Dorottyát elnökségi tagoknak megválasztja. 11/2014 (IV. 25.) A pótközgyűlés Lukács Mátét első elnökségi póttagnak, Vértesy Mátét második elnökségi póttagnak választja.
17
MELLÉKLETEK
2006. szeptember 5. EÜ 1. NP 1. H a Mevisz pilótalistájáról Főpilóták (az összes autó tekintetében): Boros Miklós, Csorba Gábor, Györe Dániel, Halasi András, Kárpáti Gábor, Koltai Péter, Körmendy Máté, Muntag Márton, Nagy András, Péterfia Csaba, Szász Gizella, Szilvási Bertalan, Tekus András, Milanovits Richárd.2 IAR Ágoston Miklós Bárdossy Ernő Bedy Gergő3 Boros Miklós Csorba Gábor Fleisz Márton Györe Balázs Györe Dániel Halasi András4 Horváth Lajos5 Kárpáti Gábor Koltai Péter Körmendy Máté Molnár Gábor Muntag Márton Nagy András Szász Gizella Szilvási Bertalan6 Tekus András Zólyomi Anna7 Milanovits Richárd Merk Ádám
EME Ágoston Miklós Bárdossy Ernő Bedy Gergő8 Csorba Gábor Fleisz Márton 2 3 4 5 6
7 8
HL: 6/2011. (IV. 14.) EÜ HL: 6/2008 (IV. 22. EÜ) HL: 5/2009 (IV. 20.) EÜ HL: 2007. 10. 01. EÜ 1. NP HL: 2007. április 17. EÜ 7. NP HL: 5/2010. (V. 10.) EÜ HL: 6/2008 (IV. 22. EÜ)
18
Halasi András9 Kárpáti Gábor Koltai Péter Muntag Márton10 Péterfia Csaba Szász Gizella Tekus András Milanovits Richárd Merk Ádám és akinek a pécsiek engedélyt adnak (pl. Bánki András, Horváth Gábor, Makoviczky Gyula, Ottóffy Gábor, Sefcsik Zoltán)
KMR-81811 Péterfia Csaba és akinek a neve az IAR listáján szerepel és akinek a pécsiek engedélyt adnak
9 10 11
HL: 5/2009 (IV. 20.) EÜ HL: 6/2008 (IV. 22. EÜ) HL: 7/2010. (VI. 1.) EÜ
19
BELÉPÉSI NYILATKOZAT12 Én ............................................................... a mai napon szabad elhatározásomból belépek a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségbe (Meviszbe). A Mevisz céljaival egyetértek, Alapszabályát ismerem és elfogadom. A rám háruló kötelezettségeket vállalom, jogaimmal felelősen fogok élni. Igyekszem a Mevisz demokratikus működését megőrizni, testvéri légkörét ápolni. Junior tagnak belépek: Kelt: ............................................. ............................................. ............................................. törvényes képviselő aláírása
belépő személy aláírása
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------Rendes tagnak belépek: Kelt: .............................................
............................................. belépő személy aláírása
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------Pártoló tagnak belépek: Kelt: .............................................
............................................. belépő személy aláírása
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------A tiszteletbeli tagságot elfogadom: Kelt: .............................................
............................................. belépő személy aláírása
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Személyi adatok és elérhetőségek Név:
Születési dátum:
Legvalószínűbb elérhetőség - Levelezési cím: - Telefonszám: - Emailcím: További elérhetőség(ek) (például a bejelentett állandó lakcím):
Foglalkozás:
Gyülekezet:
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Szakcsoportok (Húzd alá azt, amelynek munkájában részt szeretnél venni!) „Bárka” (szociális munka) 12
Melléklet a 2007. március 25. K 9. NP 6. H határozathoz. Módosította: 10/2010 (IV. 10. K)
20