A mentális lexikon hálózatai Kovács László 0. Bevezetés Az elképzelés, hogy a mentális lexikon („agyi szótár”) felépítése hálózatos jellegű, nem tekinthető újnak (vö. Aitchison 2003, Kovács 2007, 2011, Lengyel 2008). Viszonylag kevés ugyanakkor azon publikációk száma, amelyek a mentális lexikon hálózatos felépítéséből kiindulva próbálnak nyelvi jelenségeket magyarázni, illetve amelyek a hálózatos felépítést más nyelvészeti részdiszciplínák eredményeivel együtt tárgyalják. Jelen tanulmányban a különböző stílusok és regiszterek használatát, illetve a nyelvi módokat vizsgáljuk a mentális lexikon hálózatos felépítésének függvényében. Feltételezzük, hogy a mentális lexikon hálózatos felépítése, illetve a hálózat bizonyos jellemzői összefüggésbe hozhatók a nyelv fent említett „tulajdonságaival”. Ehhez először röviden áttekintjük a stílusok és a regiszterek, valamint a nyelvi módok jellemzőit. Az áttekintés után bemutatjuk a mentális lexikon hálózatos jellemzőit, majd hipotézist fogalmazunk mentális lexikon hálózatának felépítésével kapcsolatban. 1. Regiszterek, stílusok A nyelv vizsgálata nehezen elképzelhető anélkül, hogy a nyelv társadalmi beágyazottságát, illetve a társadalommal összefüggő jellemzőit vizsgálnánk (vö. Kiss 2002, Wardaugh 2002). Halliday (1978) a nyelv társadalmi beágyazottságának okán a nyelvről mint társadalmi szemiotikáról (language as social semiotics) beszél, rendszerében a társadalmi rendszerből kiindulva értelmezi az adott szituációban létrejövő szöveget. Társadalom és nyelv összefüggéseit vizsgálva beszélhetünk regionális (földrajzi helyhez kötött) valamint társadalmi (társadalmi csoportokhoz kötött) dialektusokról. Más megközelítést alkalmazva beszélhetünk stílusokról, illetve regiszterekről. A stílus valamely formális vagy kevésbé formális szituációban alkalmazott stilisztikai jellegzetesség (vö. Wardaugh 2002: 47–48), más megfogalmazásban „egy nyelven belül a nyelvi struktúra különböző szintjein végbemenő együttelőfordulási változások” (Ervin-Tripp 1997: 524), illetve két vagy több ember egymáshoz való viszonyulásának kifejezője (vö. Tolcsvai-Nagy 2006). A stílusok összetett jelenségek, amelyeket a nyelvi potenciál (a nyelvben rejlő változatosság), bizonyos szociokulturális tényezők (a nyelv varianciájának történeti-kulturális behatárolása), valamint ezen jellemzők a feldolgozás során keletkező egymásra hatása alapján jellemezhetők (vö. Tolcsvai-Nagy 2006). Tolcsvai-Nagy (2006: 646) az ember, illető, halandó, hapsi főneveket stilárisan egymással összevetve mutatja be, hogyan léteznek ezen főnevek egymás mellett, és milyen különbségek mutathatók ki közöttük különböző stilisztikai szempontok (pl. magatartás szerint: közömbös-választékosbizalmas; idő szerint: közömbös-kissé régies; helyzet szerint: közömbös-formális-informális stb.) figyelembevételével. A jávai nyelv stílusra vonatkozó, a magyar nyelvhez képest sokkal szigorúbb szabályait Geertz (1972) mutatja be. „A regiszterek olyan szótári egységekből álló kollekciók, amelyeket különböző foglalkozási vagy társadalmi csoportokkal kapcsolunk össze” (Wardaugh 2002: 48). (A regisztert itt az angolszász szakirodalomban használt értelemben, illetve Wardaugh értelemezésében használjuk.) Regiszternek tekinthető a szaknyelv, vagyis az a nyelv, amelyet adott szakma beszélőközössége beszél (vö. Kurtán 2003, 2006, Kurtán 2010, Váradi-Héja 2010). Adott szakma nyelvére jellemző annak szókincse valamint a különböző 43
mondat- és szövegszerkesztési szabályok, illetve konvenciók. A szaknyelv használatát meghatározza a nyelvhasználat színtere (a résztvevők), a végzett tevékenység valamint a létrejövő szöveggel kapcsolatos tartalmi-formai elvárások (Kurtán 2006). Léteznek olyan szaknyelven belüli regiszterek is, amelyek akár szókincsüket, akár mondatszerkezetüket illetve a használt kifejezéseket tekintve is nagyon korlátozottak, például a légiközlekedésben a pilóták és a légiirányítók által használt nyelv (vö. Halliday– McIntosh–Strevens 1972), illetve a hajózásban használt „Seaspeak” (vö. Crystal 1998). Egy beszélő tehát egyszerre több dialektust, stílust, illetve regisztert is ismerhet; a beszédtevékenység (téma, beszélők) függvényében ezek között váltani tud. Adott stílushoz (regiszterhez) tartozó szóról tudjuk, hogy melyik stílus (regiszter) része, milyen más szavakkal együtt használható. 2. A nyelvi módok Adott társadalomban a beszélőkre nem szükségszerűen jellemző, hogy csak egy nyelvet beszélnek (vö. Navracsics 1999, Wardaugh 2002). Amennyiben egy egyén több nyelvet beszél két-, vagy többnyelvűnek nevezhetjük. A kétnyelvűek illetve a kétnyelvűség definiálása természetesen ennél sokkal összetettebb kérdés (vö. Bartha 1999, Borbély 2006, Navracsics 1999), tanulmányunk szempontjából ugyanakkor fenti, nagyon leegyszerűsített meghatározás is elegendő. A továbbiakban csak kétnyelvűeket vizsgálunk, de az itt leírtak természetesen igazak többnyelvűekre is. Kétnyelvűekkel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy beszédtevékenység közben csak egy, vagy egyszerre több nyelvük is aktivált-e. A kérdéssel kapcsolatban Grosjean (2001) bevezette a nyelvi mód fogalmát (vö. Navracsics 2002). A nyelvi módok vizsgálata hagyományosan a Grosjean-féle monolingvis-bilingvis kontinuum mentén történik (Grosjean 2001). Grosjean feltételezése szerint a kétnyelvű beszélő a kontinuum egyik végén egynyelvű módban van, vagyis az általa ismert nyelvek közül csak az egyik aktivált. A kontinuum másik végén kétnyelvű módban található, ilyenkor a két ismert nyelv közel azonos mértékben aktivált. Ennek következtében kétnyelvű módban a két nyelv rendszere részben keveredhet egymással: a jobban aktivált nyelvbe bekerülhetnek olyan szavak, mondatok, amelyeket a másik nyelvből vett át a beszélő (vö. Borbély 2006, Grosjean 2001). Ugyanakkor ezen „keveredés” (átvétel) nem szabálytalanul történik, azon jellemzők, amelyek mentén a „keveredés” lezajlik, részletesen leírhatók (vö. pl. Grosjean 2001, Navracsics 2010). A nyelvi módok nem feltétlenül illeszthetők bele a Grosjean-féle kontinuumba: elképzelhető, hogy a nyelvi mód fogalom szélesebben értelmezhető. Heltai (2010) feltételezi egy fordítói nyelvi mód (beszédmód) meglétét, amely szerinte több szempontból is megkülönböztetendő Grosjean kétnyelvű nyelvi módjától. Ezen nyelvi módra szintén jellemző két nyelv használata, valamint a beszélő azon képesség, hogy a két nyelvet szétválassza, ugyanakkor a két nyelv között kapcsolatot is teremtsen (gondoljunk például egy szöveg lefordítására). Kétnyelvűekre, illetve két nyelvet használó nyelvi módokra tehát jellemző, hogy a beszélő két nyelvet ismer, a két nyelvet szét tudja választani, illetve szükség esetén össze tudja kapcsolni egymással. A következőkben a mentális lexikon hálózatos architektúráját jellemezzük röviden.
44
3. A mentális lexikon hálózatai (kapcsolatok, asszociációk) A mentális lexikon hálózata szóasszociációs tesztek segítségével vizsgálható. A legegyszerűbb szóasszociációs vizsgálatok esetében egy hívószóra (pl. kutya) várunk egy válaszszót (pl. macska). Az asszociációs vizsgálatoknak természetesen számtalan további változata ismert (vö. Cramer 1968, magyarul Kovács 2011). Szóasszociációs adatok feldolgozása számos szempont szerint történhet, a kutatás céljától függően (vö. pl. Gósy 2005, Lengyel 2008, Postmann–Keppel 1970). Vizsgálhatjuk a kapott válaszok szófajok szerinti eloszlását, szaknyelvi-nem szaknyelvi kifejezéseket, korcsoportok, nemek, végzettség szerinti megoszlásokat. A továbbiakban feltételezzük, hogy a mentális lexikon hálózatként értelmezhető (vö. pl. Aitchison 2003, Gósy 2005). A mentális lexikon hálózatáról elmondhatjuk, hogy a kapcsolatoknak erőssége és iránya van (vö. Kovács 2009, Meara 2009). A kapcsolatok iránya bizonyítható, amennyiben egy hívószó esetében lejegyezzük a leggyakoribb válaszszót, majd a kapott válaszszót hívószóként használva vizsgáljuk, hogy előhívja-e az eredeti hívószavunkat. Keppel és Strand (1970) a Palermo-Jenkins normákat ilyen formában, két irányba vizsgálták, először hívószó-leggyakoribb válasz, majd a leggyakoribb válasz-hívószó irányokban, elkülönítve. A 200 szót vizsgáló kutatásuk eredménye szerint a kapcsolatok 43%-a kétirányú, 57%-a egyirányú. Kovács (2009) ezzel szemben az általa tervezett Agykapocs-rendszer szavainak vizsgálatával mutatta ki, hogy a kapcsolatoknak irányuk van. Az, hogy a kapcsolatoknak különböző az erőssége szintén elfogadható feltételezés. A kapcsolatok erősségét, pontosabban bizonyos kapcsolatok kiemelt jelentőségét mutatja, hogy adott nyelvre, az adott korban (és adott szociológiai csoportra) érvényes asszociációs normák állíthatók fel (vö. pl. Postmann–Keppel 1970, magyar nyelvre Lengyel 2008). Az így felállított normák ugyan több száz válaszadó válaszaiból rajzolódnak ki, ugyanakkor feltételezhető, hogy a normaként azonosított kapcsolatok az egyén mentális lexikonában is erősebb kapcsolatként jelennek meg. A kapcsolatok iránya és erőssége nem csak a szűken vett pszicholingvisztikai kutatások tárgyát képezi. Szemantikai hálózatok kutatása esetén már Quillian (1968) is utalt a kapcsolatok irányára. Elképzelésének továbbfejlesztései (pl. Rogers-McClelland 2004) szintén figyelembe veszik a kapcsolatok irányát. A memória számítógépes modelljeire is jellemző, hogy nem csak egyszerű kapcsolatok léteznek, hanem a kapcsolatnak iránya és erőssége is lehet (vö. Hinton 1989, Kohonen–Ohja–Lehtiö 1989). 4. A mentális lexikon hálózatának architektúrája Feltételezhetjük tehát, hogy a mentális lexikonban tárolt szavak hálózatot alkotnak, feltételezzük továbbá, hogy nem egy egyszerű (egy szempont szerint kialakított) hálózatba rendeződnek, hanem egy összetett (multidimenzionális) hálózat részei (vö. pl. Aitchison 2003, Dittmann 2002, Kovács 2011). Aitchison a mentális lexikonban modulokról beszél: egy szemantikai-szintaktikai modul és egy fonetikai-fonológia modul, valamint egy lexikai eszköztár, amely az új szavak alkotásáért felel. A modulok komplex hálózatként képzelhetők el: erősebb kapcsolatokkal modulon belül, gyengébb kapcsolatokkal a szomszédos modulokhoz. A mentális lexikont egymást átfedő modulok illetve hálók összességeként képzeli el Caramazza (1999, Független Hálózat modell), Helbig (2006, többdimenziós rétegek), Hudson (2007, külön hálózat a szemantika, a morfológia és a szintaxis) és Meara (2009, több nyelv összekapcsoltsága), valamint a Grosjean és Léwy által kidolgozott BIMOLA-modell (Bilingual Model of Lexical
45
Access = lexikali elérés bilingvis modellje; részben összekapcsolt nyelvi hálózatok, vö. Navracsics 1999) is. A mentális lexikon tehát komplex, hálózatos rendszerként értelmezhető. Ezen rendszeren belül több, többé-kevésbé független alhálózat azonosítható. Az alhálózatok kapcsolatban állnak egymással, ugyanakkor egymástól viszonylag függetlenül működnek. Kétnyelvűek esetében feltételezett, hogy a két nyelvet a mentális lexikon különböző rendszerei – alhálózatai – szolgálják ki. Az egyes regiszterek és stílusok használata szintén értelmezhető a mentális lexikon különböző alhálózataiként, illetve ezen alhálózatok független aktiválásaként. Alhálózatként értelmezhető tehát egy-egy nyelv, valamint az egyes nyelvek regiszterei és stílusai. Ezen alhálózatokon belül a kapcsolatok viszonylag erősebbek, az alhálózatokon kívülre mutató kapcsolatok viszonylag gyengébbek. Így adott nyelvi mód (vagy regiszter, stílus) aktiválása esetén az adott mód (vagy regiszter, stílus) alhálózata magasabb aktivációs szintre kerül, így annak elemei könnyebben elérhetők. Az alhálózatok egymástól (viszonylag) független működése, valamint ezzel összefüggésben független aktiválása magyarázhatja, miért nem terjed ki az aktiváció bizonyos szavakra, illetve miért nem terheli túl a sok aktiváció mentális lexikonunkat (aktivációkkal kapcsolatban vö. Huszár 2005). Külön említendők a zárt szóosztálybeli szavak (pl. névelők, névutók, kötőszavak stb.) amelyek minden hálózatnak egyformán részét képezik (valószínűleg egyfajta csomópontként funkcionálnak), ezért bármely stílus vagy regiszter aktiválása során aktiváltak. Az alhálózatok tehát ezeken a pontokon biztosan metszik egymást. Az alhálózatok a grammatikai funkciókat betöltő szavakon kívül is több helyen is érintkeznek, illetve kapcsolatban állnak egymással: a különböző nyelvek az ekvivalenseken, a nyelv stílusban eltérő hálózatai például a szinonimákon keresztül. Kérdésként merül fel, hogy hogyan jönnek létre és hogyan különülnek el ezen alhálózatok, illetve hogyan válnak részeikké az újonnan elsajátított szavak. Elképzelhető, hogy szavak együttes gyakori előfordulása, vagy adott szituációban gyakori előfordulása teszi lehetővé, hogy közöttük viszonylag erősebb kapcsolatok jönnek létre. Egy másik lehetséges módja az alhálózatok kialakulásának, hogy az egyes szavakat (pl. tapasztalat, gyakori előfordulás) alapján jelzőkkel látjuk el, hasonlóan a szótárakban használt besorolásokhoz (pl. gazdasági szakszó, vagy hivatalos nyelvi kifejezés), majd adott beszédtevékenység közben ezen jelzők megléte segíti az aktiválást. A mentális lexikon alhálózatainak elemei (egyes pontjai) tehát elképzelhető, hogy magukban is egy hálózatot alkotnak, amelynek részei többek között a szó jelentése, hangalakja, írásképe, pragmatikai szerepe, konnotációja, regiszter-, stílus- és nyelvi besorolása. További lehetőség, hogy a szavak közötti kapcsolatok típusa határozza meg az alhálózatot; adott kapcsolatnak lehet címkéje: akár csak bináris „engedélyezett aktiválás”, „nem engedélyezett aktiválás” formában, esetleg sokkal összetettebben, pl. „gazdaság szaknyelv része” „szinonima”, esetleg „elavult szinonima”. Ez utóbbi magyarázná a szinonimák meglétét és a közülük történő válogatás folyamatát is (vö. Gangl 2012, jelen kötet). Ez az elképzelés részben hasonlít a szemantikai memóriáról alkotott korábbi elképzelésekhez (vö. Baddeley 2001, Quillian 1968). Valószínűsíthető, hogy a valós rendszer valamilyen módon mindhárom, itt felvázolt lehetőség ötvözete, ugyanakkor utalnunk kell rá, hogy az alhálózatok kialakulásával kapcsolatban leírtak csak feltételezések, a kialakulásban ténylegesen szerepet játszó tényezők csak empirikus kutatások segítségével azonosíthatók.
46
A fentiek alapján megfogalmazhatjuk hipotézisünket a mentális lexikon hálózatos felépítéséről. A mentális lexikon feltételezésünk szerint egy olyan komplex hálózatos rendszer, amelynek alhálózatai adott nyelvi tevékenység kiszolgálása érdekében aktiválódnak. Az alhálózatok több helyen érintkeznek egymással, így közöttük átkapcsolás lehetséges. A mentális lexikon hálózatainak pontjai összetett (többek között nyelvi, grammatikai és stiláris) információkat tárolnak, míg a kapcsolatok irányítottságuk és súlyozottságuk mellett további jellemzőkkel rendelkezhetnek. Az alhálózatokon belül erősebbek, míg az alhálózatok között gyengébbek a kapcsolatok. Az elképzelés (habár ilyen jellegű megfogalmazása számunkra nem ismert), mint láttuk nem is tekinthető teljesen újnak. A nyelv hasonlóan hálózatos felépítését feltételező, fent említett kutatókon túl utalnunk kell Hymes-ra (1997: 478), aki szerint a beszédhálózatok „azonos beszédformákat és beszédmódokat ismerő személyek között létesül[nek]”. Ezen kijelentést úgy is értelmezhetjük, hogy azon személyek alkotnak a Hymes-i értelemben beszédhálózatot, akiknek mentális hálózata hasonló alhálózatokat tartalmaz, illetve akikről elmondható, hogy legalább egy olyan alhálózattal rendelkeznek (legyen az közös nyelv, stílus vagy regiszter), amelyet a beszédhálózat minden tagja ismer. 5. Összefoglalás A tanulmányban nyelvészeti kutatások eredményeit (nyelvi módok, regiszterek, stílusok) kapcsoltuk össze a mentális lexikon hálózatainak jellemzőivel. Nyelvészet és hálózatkutatás összekapcsolása alapján megfogalmaztuk azt a hipotézist, hogy nyelvészeti kutatások eredményei valószínűleg hálózatos jelenségekkel (egymást átfedő alhálózatokkal) magyarázhatók. Amennyiben jelen tanulmányban felállított hipotézis empirikus adatokkal (pl. asszociációk, neurolingvisztikai vizsgálatok) alátámasztható, számos nyelv(észet)i jelenség elemzésébe vonhatunk be hálózatelméleti vizsgálatokat, illetve módszereket. Irodalom Aitchison, Jean 2003. Words in the Mind. Third Edition. Malden–Oxford: Blackwell. (First published 1987). Baddeley, Alan 2001. Az emberi emlékezet. Budapest: Osiris. Bartha Csilla 1999. A kétnyelvűség alapkérdései. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Borbély Anna 2006. Kétnyelvűség és többnyelvűség. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai. 595–627. Caramazza, Alfonso 1999. Hány feldolgozási szint van a lexikai hozzáférésben? In Bánréti Zoltán (szerk): Nyelvi struktúrák és az agy. Budapest: Corvina. 249–283. Cramer, Phebe 1968. Word Association. London: Academic Press. Crystal, David 1998. A nyelv enciklopédiája. Budapest: Osiris. Dittmann, Jürgen 2002. Wörter im Geist. Das mentale Lexikon. In Dittmann, Jürgen – Schmidt, Claudia (Hg.): Über Wörter. Freiburg im Breisgau: Rombach. 283–310. Ervin-Tripp, Susan 1997. A szociolingvisztikai szabályokról: válogatás és együttes előfordulás. In Pléh Csaba–Síklaki István–Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Budapest: Osiris. 507–540. Gangl Andrea 2012. Szinonimák hálózata (újra)fordított szövegekben. In Hálózatkutatás – Interdiszciplináris megközelítések (jelen kötet). Geertz, Clifford 1972. Linguistic Etiquette. In Fishman, Joshua A. (ed.): Readings in the Sociology of Language. The Hague: Mouton. 282–295. 47
Grosjean, Francois 2001. The Bilingual’s language modes. In Nicol, Janet L. (ed.): One Mind, Two Languages: Bilingual Language Processing. Oxford: Blackwell. 1–22. Halliday, Michael Alexander Kirkwood – McIntosh, Angus – Strevens, Peter 1972. The Users and Uses of Language. In Fishman, Joshua A. (ed.): Readings in the Sociology of Language. The Hague: Mouton. 139–169. Halliday, Michael Alexander Kirkwood 1978. Language as social semiotics. London: Edward Arnold. Helbig, Hermann 2006. Knowledge Representation and the Semantics of Natural Language. Berlin–Heidelberg: Springer. Heltai Pál 2010. A fordítás monitor modellje és a fordítói beszédmód. In Navracsics Judit (szerk.): Nyelv, beszéd, írás. Budapest: Tinta. 95–110. Hinton, Geoffrey E. 1989. Implementing Semantic Networks in Parallel hardware. In Hinton, Geoffrey A. – Anderson, James A. (eds.): Parallel Models of Associative Memory. Hillsdale–Hove: Lawrence Erlbaum Associates. 191–217. Hudson, Richard 2007. Language Networks. Oxford: Oxford University Press. Huszár Ágnes 2005. A gondolattól a szóig. Budapest: Tinta. Hymes, Dell 1997. A nyelv és a társadalmi élet kölcsönhatásának vizsgálata. In Pléh Csaba– Síklaki István – Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Budapest: Osiris. 458–495. Keppel, Geoffrey – Strand, Bonnie Z. 1970. Free-association responses to the primary purposes and other responses selected from the Palermo-Jenkins norms. In Postman, Leo–Keppel, Geoffrey (eds.): Norms of Word Association. New York: Academic Press. 177–240. Kiss Jenő 2002. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Kohonen, Teuvo – Oja, Erkki – Lehtiö, Pekka. 1989. Implementing Semantic Networks in Parallel hardware. In Hinton, Geoffrey A. – Anderson, James A. (eds.): Parallel Models of Associative Memory. Hillsdale–Hove: Lawrence Erlbaum Associates. 129– 167. Kovács László 2007. Mentális lexikon és kis világok. Alkalmazott Nyelvtudomány. VII/1-2: 140–150. Kovács László 2009. Irányított kapcsolatok a mentális lexikonban. Modern Nyelvoktatás. XV/1-2: 29–40. Kovács László 2011. Fogalmi rendszerek és lexikai hálózatok a mentális lexikonban. Budapest: Tinta. Kurtán Zsuzsa 2003. Szakmai nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Kurtán Zsuzsa 2006. Szaknyelv. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai. 932–957. Kurtán Zsuzsa 2010. Szaknyelv és szakmai kommunikáció. In Dobos Csilla (szerk.): Szaknyelvi kommunikáció. Budapest–Miskolc: Tinta–Miskolci Egyetem. 11–22. Lengyel Zsolt 2008. Magyar asszociációs normák enciklopédiája. Budapest: Tinta. Meara, Paul 2009. Connected Words. Amsterdam–Philadelphia: John Benjamins. Navracsics Judit 1999. A kétnyelvű gyermek. Budapest: Corvina. Navracsics Judit 2002. Interjú François Grosjeannal a kétnyelvűségről. Alkalmazott Nyelvtudomány. II/1: 103–114. Navracsics Judit 2010. Kódváltás és kódkeverés kétnyelvűek spontán beszédében. In Navracsics Judit (szerk.): Nyelv, beszéd, írás. Budapest: Tinta. 121–129. Postman, Leo – Keppel, Geoffrey (eds.): 1970. Norms of Word Association. New York: Academic Press.
48
Quillian, M. Ross 1968. Semantic memory. In Minsky, Marvin (ed.): Semantic information processing. Cambridge: MIT Press. 227–270. Rogers, Timothy T. – McClelland, James L. 2004. Semantic Cognition. Cambridge: MIT Press. Tolcsvai-Nagy Gábor 2006. Stilisztika. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai. 628–654. Váradi Tamás – Héja Enikő 2010. Szaknyelv és korpusznyelvészet. In Dobos Csilla (szerk.): Szaknyelvi kommunikáció. Budapest–Miskolc: Tinta–Miskolci Egyetem. 107–124. Wardaugh, Ronald 2002. Szociolingvisztika. Budapest: Osiris.
49
