Bejegyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bíróság Pk.60.214/1999. számú végzésével 821.sorszám alatt.
Adószám: 18 80 41 77-1-15 Bankszámlaszám: OTP Bank Mátészalka, 11 74 40 41-20 09 05 08 Levélcím:4700 Mátészalka, Kölcsey út 12. Tel.: 06-44/502-944
„A Mátészalkai Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium Diákjaiért” Alapítvány 2017. évi munkaterve Tisztelt Kuratórium! „A Mátészalkai Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium Diákjaiért” alapítvány 2016-ban is az elfogadott munkatervnek megfelelően végezte munkáját. A kuratórium 2016-ban négyszer ülésezett és 26 határozatot hozott. Törekedtünk a bevételeink növelésére. Nagy figyelmet fordítottunk a személyi jövedelemadó 1 %kának az elnyerésére. Több mint ezer borítékot, ajánló cédulát készítettünk el, és osztottunk ki. Ennek eredményeként 2016-ban 161.009 Ft támogatás, illetve felajánlás folyt be az alapítvány számlájára, ami közel 40.000 Ft-tal kevesebb az előző évinél. Megrendeztük a jótékonysági bált és támogatói jegyeket készítettünk. A jótékonysági bálból 620.850 Ft került az alapítvány számlájára az előző évi 612.300 Ft-tal szemben. A bevétel növekedés annak is köszönhető, hogy jótékonysági bálunk fő védnöke László Miklós sikeres vállalkozó, iskolánk egykori diákja volt, aki személyes adományával is jelentősen hozzájárult a báli bevétel növekedéséhez. Alapítványunk 2016-ban is kihasználta az 1996. évi LXXXI törvény 7. § (1) bek. z) pontja adta lehetőséget és fogadott el 100.000 Ft adományt a László Miklós Kft-től, 100.000 Ft-ot a DOBOS LÁSZLÓ E.V.-MÉH-től, valamint 30.000 Ft-ot a „SZALKA-KER 2000” Festék és Vegyiárú Ker. Bt-től. A 2016-ban rendelkezésünkre álló összeggel az alábbiak szerint gazdálkodtunk. A 12. évfolyamos osztályokat 15.000-15.000 Ft-tal, a 14. évfolyamos végzős osztályokat 5.0005.000 Ft-tal, a kollégiumi csoportokat 5.000-5. 000 Ft-tal támogattuk. Támogatásban részesítettük a Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulóit, a Gépészlap szerkesztőit megközelítőleg 60.000 Ft-tal. A pénzjutalmat a díjazottaknak nyilvánosan, ünnepélyes keretek között, ballagási ünnepségen, karácsonyi műsoron adtuk át. Először adtuk át a JUHÁSZ IMRE JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ EMLÉKÉREM feliratú plakettet melyhez a kuratórium az új alapító okiratnak megfelelően 20.000 Ft pénzjutalmat adományozott. Az iskolai ünnepségek, vetélkedők megrendezését, valamint diákok versenyeztetésének részvételi díját mintegy 80.000 Ft-tal támogattuk. 1
Segítséget nyújtottunk az iskolai színházlátogatáshoz a belépőjegyek megvásárlásával, ami megközelítőleg 45.000 Ft-ba került. Az iskola tárgyi feltételeinek javításához 70.000 Ft-tal járultunk hozzá, melyből két darab tornapadot vásároltunk. Az iskolának Labor szettet 78.870 Ft értékben vásároltunk. Az iskolai Zöld Nap megrendezéséhez 100.000 Ft-tal járultunk hozzá. Az iskolának és a kollégiumnak egy-egy tornamez garnitúrát vásároltunk összesen 125.000 Ft értékben. A 2016. szeptember 20-án kiállított banki kivonat szerint alapítványunk rendelkezésére állt 673.572 Ft. A
kuratórium
könyvvizsgálóval
ellenőriztette
az
alapítvány
gazdálkodását,
pénzügyi
adminisztrációját. A kuratórium a könyvvizsgálói jelentést megtárgyalta. A könyvvizsgálói jelentésben hiányosságokat a könyvvizsgáló nem állapított meg. Az alapítvány közhasznúsági jelentését a több mint ezer példányban megjelenő Gépészlapban közzétette. A 2011. évi CLXXV. törvény 30. § (1) bekezdése szerint a civil szervezet a közhasznúsági jelentését köteles letétbe helyezni. Ennek eleget téve közhasznúsági jelentésünket megküldtük az Országos Bírósági Hivatal részére és az a www.biroság.hu portálon elolvasható. 2013-ban pályázaton elnyert anyagi támogatásból, mint már a korábbi években is leírtuk, elkészíttettük alapítványunk honlapját, melyen közhasznúsági jelentésünket szintén közzé tettük. Alapítványunk a „gépészalapítvány.hu” címen érhető el. A honlapunkon tájékoztattuk az érdeklődőket az alapítvány eseményeiről, a kuratórium üléseiről. Sajnos itt a folyamatosság nem volt megoldva, amit a következő évben valamilyen formában javítani kell. Remélhetőleg az új kuratóriumban helyet foglaló Baloghné Farkas Rosemarie ezen a problémán segít. A 2011.évi CLXXV. törvény 32. §-a tartalmazza a közhasznú jogállás megszerzésének feltételeit. Ezeknek úgy tűnik 2016-ban is megfelel alapítványunk többek között azért, mert 2016-ban alapítványunk bevétele meghaladja az 1.000.000. Ft-ot. A 2011.évi CLXXV. törvény 75.§ (5) pontja szerint 2014-ben kellett kérni az alapítvány e törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvánításba vételét. Ezt megkértük és a Nyíregyházi Törvényszék 2014. október 16-án kiadott 24.Pk.60.2014/1999/45. számú végzésében alapítványunkat közhasznú jogállásúvá nyilvánította. A jogszabályi változások előírták a civil szervezetek számára, hogy az alapító okiratukat 2016. március 16-ig módosítsák a 2013. évi V. törvény és a 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelően. Az alapító okirat módosítását, több évtizedes vezetői, illetve civil mozgalomban szerzett tapasztalatait felhasználva Pankotai Ferenc kuratóriumi elnök végezte el és járt el az alapítók nevében. A változás iránti kérelmünket az ügyfélkapumon keresztül határidőre megküldte a Nyíregyházi Törvényszék számára. Elvégezte a hiánypótlást, a törvényszék elfogadta a módosított alapító okiratunkat és 2016. június 17. napján kiadta az erről szóló jogerős végzést. 2
Az alapító okirat módosításával egyidőben sort kerítettünk a régi kuratórium visszahívására, aztán a kuratórium ujjászervezésére. Az új kuratórium: Pankotai Ferenc a kuratórium tiszteletbeli elnöke Dr. Bugya László kuratóriumi elnök Láposi Zoltán kuratóriumi elnökhelyettes Baráth Szilvia kuratóriumi titkár Baloghné Farkas Rosemarie Odette kuratóriumi tag Barkován Ferenc kuratóriumi tag Fülöpné Kecskés Judit kuratóriumi tag Szemánné Bulyáki Ildikó kuratóriumi tag. Az alapító okirat módosítása során Bujárszki György, Huttfleszné Varga Katalin, Berki Béláné alapítók az alapítói jogok gyakorlására Nagy József alapítót jelölték ki, amit Nagy József elfogadott. Ezzel egyszerűbbé válik az alapító okirat későbbi módosítása. Összességében az alapítvány céljának megfelelően, sok munkával, tervszerűen, eredményesen működött
2016-ban.
Köszönetet
érdemelnek
Mindazok,
akik
munkájukkal,
személyi
jövedelemadójuk 1%-kának felajánlásával, támogató jegyek vásárlásával, ajándék adásával hozzájárultak az alapítvány céljainak megvalósításához. I . A kuratórium főbb célkitűzései 2017-ben: -
A törvényes működés maradéktalan megvalósítása.
-
Az alapítvány célkitűzéseinek elérése érdekében kijelölni a kuratóriumi tagok feladatait.
-
Minél nagyobb bevételt elérni a személyi jövedelemadó 1%-ának elnyerésével.
-
A jótékonysági bál megszervezése.
-
A társasági törvény adta lehetőségek kihasználásával adományok gyűjtése.
-
Keresni a pályázati lehetőségeket a bevételek fokozása érdekében.
-
Ápolni a határon túli, elsősorban magyar – magyar kapcsolatokat.
A fenti célok megvalósítása céljából a kuratóriumi tagok az alábbi feladatokat vállalják: Pankotai Ferenc tiszteletbeli elnök: Szorgalmazza a pályázatok beadását a különböző pályázati kiírásokra. Dr. Bugya László elnök: felel a kuratórium törvényes működéséért, képviseli az alapítványt, vezeti a kuratóriumi üléseket. Láposi Zoltán elnökhelyettes: szervezi a kuratóriumi üléseket. Segíti az ügyintézési munkát. Elkészíti az éves munkaterv javaslatokat, az elnöki beszámolókat. Figyelemmel kiséri a civil szervezetek számára kiírt pályázatokat.
3
Baráth Szilvia titkár: elvégzi a kuratórium működésével kapcsolatos ügyviteli munkákat. Vezeti az iktatókönyvet, gondozza az alapítvány irattárát. Elkészíti a kuratóriumi ülések meghívóit, előterjesztéseit. Baloghné Farkas Rosemarie Odette kuratóriumi tag: segíti a jótékonysági bál szervezését. Frissíti az alapítvány honlapját. Gondoskodik a közhasznúsági beszámoló, az éves munkaterv, a kuratóriumi ülések meghívóinak, napirendjeinek honlapra történő feltételéről. Barkován Ferenc kuratóriumi tag: segíti a jótékonysági bál, illetve a bálhoz kapcsolódó adományok bevételeinek törvényes kezelését. A tiszta bevétel befizetését az alapítvány számlájára. Ellenőrzi a pénztáros adminisztrációs munkáját, a kifizetések törvényességét, melyről évente tájékoztatja a kuratóriumot. Fülöpné Kecskés Judit kuratóriumi tag: segíti a kuratórium folyamatos működését. Ellenőrzi az alapítvány adminisztrációs munkáját, a kuratóriumi határozatok megfogalmazását, iktatását. Évente tájékoztatja a kuratóriumot az iratok törvényes őrzéséről. Képviseli a kollégiumot a kuratóriumban. Szemánné Bulyáki Ildikó kuratóriumi tag: gondoskodik a kuratórium által kiirt pályázati felhívások elkészítéséről, azok elhelyezéséről az iskola és kollégium hirdetőtábláin, esetleg az alapítvány honlapján. Figyelemmel kíséri a beadott pályázatokat, segíti azok kiértékelését. Népszerűsíti az alapítványt a diákok körében. Szervezi az 1%-os személyi jövedelemadóból történő támogatást. II. A főbb anyagilag támogatott célkitűzések: A támogatandó célok megfogalmazásához a kuratórium bekérte a tantestület, a diákmozgalom javaslatát. A diákönkormányzatot segítő pedagógusok, és a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős igényeit is figyelembe véve a kuratórium a következő célokat kívánja támogatni 2017-ben. Zöld nap útiköltségének támogatása
100. 000 Ft
Végzős osztályok közösségi kiadásaihoz hozzájárulás (bevételtől függően): Érettségiző osztályok 15. 000 Ft / osztály x 6 osztály
90. 000 Ft
14.évf.
5. 000 Ft / osztály x 5 osztály
25. 000 Ft
15.évf.
5.000 Ft/ osztály x 1 osztály
5. 000 Ft
Kollégisták
5. 000 Ft / csoport x 2 csoport
10. 000 Ft
Az iskolaújság szerkesztőinek támogatása
30. 000 Ft
Az alapítvány honlapját gondozó diákok támogatása
20. 000 Ft
Ballagás támogatása
20. 000 Ft
Iskola plakett mellé jutalom adományozása
30. 000 Ft
Kollégiumi plakett mellé jutalom adományozása
15. 000 Ft
4
A kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulók díjazása a ballagáson és a karácsonyi ünnepségen 7.500 Ft / fő összegben Sportszerek beszerzésének, felújításának támogatása Külföldi kapcsolatok ápolására
120. 000 Ft 30. 000 Ft 200. 000 Ft
Könyvvizsgálatra
15. 000 Ft
Könyvelésre
50. 000 Ft
Szociális támogatás a rászoruló diákoknak
50. 000 Ft
A Gépészeti Szakgimnázium tárgyi feltételeinek javítása
150. 000 Ft
Saját forrás biztosítása a működési pályázathoz
100. 000 Ft.
Saját forrás biztosítása a szakmai pályázathoz
200. 000 Ft.
Mindösszesen a bevételtől függően:
1 260. 000 Ft
III. A kuratórium tervezett ülései: 2017. február: A személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásával kapcsolatos feladatok. Felelős: Láposi Zoltán kuratóriumi elnökhelyettes A 2016. évi közhasznúsági jelentés elfogadása Felelős: Dr. Bugya László kuratóriumi elnök A jótékonysági bál értékelése Felelős: Baloghné Farkas Rosemarie kuratóriumi tag A 2017. évi munkaterv elfogadása Felelős: Dr. Bugya László kuratóriumi elnök A munkatervben elfogadott célkitűzésekre pályázati kiírások jóváhagyása Felelős: Baráth Szilvia titkár, Szemánné Bulyáki Ildikó kuratóriumi tag
2017. április: Tájékoztató a 2017. évi kifizetésekről. Felelős: Barkován Ferenc kuratóriumi tag Tájékoztató a beadott pályázatokról. Felelős: Pankotai Ferenc kuratóriumi tiszteletbeli elnök A 2017-ben beadott tanulói, iskolai pályázatok elbírálása.
5
Felelős: Baráth Szilvia kuratóriumi titkár 2017. október: Tájékoztatás a kifizetett támogatások bizonylatolásáról. Felelős: Barkován Ferenc kuratóriumi tag A könyvvizsgálói jelentés elfogadása Felelős: Dr. Bugya László kuratóriumi elnök Tájékoztató az alapítvány iratkezeléséről, az iratok törvényes tárolásáról, őrzéséről. Felelős: Fülöpné Kecskés Judit kuratóriumi tag Tanulmányi ösztöndíj pályázatok kiírása (pénzügyi kerettől függően). Felelős: Baráth Szilvia titkár A nem végzős évfolyamos kitűnő tanulók pályázatainak elbírálása. Felelős: Baráth Szilvia titkár
2017. december: A tanulmányi ösztöndíj pályázatok elbírálása Felelős: Baráth Szilvia titkár A 2017. februárjában megrendezésre kerülő jótékonysági bál előkészületeinek megbeszélése. Felelős: Baloghné Farkas Rosemarie kuratóriumi tag A kuratórium éves munkájának értékelése. Felelős: Dr. Bugya László elnök
Mátészalka, 2017. február 18. Dr. Bugya László elnök
6