A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSPÁRT 2006 IDÕSZAKI LAPJA
Augusztus 20. Nehéz gazdasági helyzetben és feszült politikai légkörben kerül sor idén az augusztus 20. ünnepségekre. A világgazdasági, és benne a magyarországi válság következményei egyre súlyosabban terhelik meg a lakosság túlnyomó nagy többségét. Különösen súlyos a helyzet Kelet-Európában és hazánkban, ahol az országok éppen csak kezdtek kilábalni a rendszerváltás okozta mély visszaesésbõl. A válság terhei kettõs teherként nehezednek a keleteurópai népek vállaira és a jövõ, változatlan politikák mellett, kilátástalan. A politikai feszültséget hazánkban az üres és demagóg jobboldali jelszavak eluralko-
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17.
dása mellett a rasszizmus és a neonáci irányzatok agresszív nyomulása okozza. A betiltott Magyar Gárda változatlanul mûködik, és pártunk kezdeményezése ellenére még nem került bíróság elé a Nemzeti Õrsereg. Az ünnep azonban mégis csak ünnep és az emberek, különösen a fiatalok a hétköznapi gondokból kikapcsolódásra és szórakozásra vágynak. A takarékosság jegyében idén a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb pénzbõl, 239 millió forintból rendezik meg a megszokott budapesti ünnepségeket. Többek között lesz katonazene, légi és vízi parádé, tisztavatás és esti tûzijáték, és nem fognak elmaradni a vidéki majálisok sem. Jó szórakozást kívánunk minden résztvevõnek! A szerkesztõség
Csepeli László a Zöld Baloldal képviselõjelöltje Pécs-kertvárosban és a választókörzethez tartozó falvakban október 4-én idõközi országgyûlési képviselõválasztások lesznek Toller László megüresedett képviselõi helyére. A Zöld Baloldal, amelynek alapító tagjai és támogatói: Magyarországi Munkáspárt 2006, Zöld Demokraták, Európai Feminista kezdeményezés, Magyar Antifasiszta Liga, Fiatal Baloldali Unió, ATTAC Magyarország, Szociális Charta 2008, Civil Parlament Szövetség Csepeli László Pécskertvárosi lakost indítja képviselõjelöltjeként. Képviselõjelöltünk bemutatkozik: Kertvárosban több társasház közös képviselõje vagyok, így munkám során naponta szembesülök a kertvárosi emberek mindennapos gondjaival. Kertváros sajátos gondoskodást igényel. Fontosnak tartom, hogy folytatódjék a panelházak felújítási és a fûtés korszerûsítési programja, amelynek segítségével emberibbé, lakhatóbbá tehetõk ezek a lakások, házak − és ezáltal környezetünk is. Többször szót emeltünk a pécsi közterületek néhol tragikus helyzete miatt, ennek eredményeként számos helyen voltak javítások és felújítások. Szorgalmazom a szelektív hulladékgyûjtési és korszerû hulladékgazdálkodási programok továbbvitelét kertvárosban és a vidéken is. Kiemelt fontosságúnak tartom a környezettudatos nevelést az iskolákban. Fokozni kell a közbiztonságot. Támogatom az önkéntes polgárõrség fejlesztését.
A TARTALOMBÓL Afganisztán Az afgán kormány is a hadurakra támaszkodik
2. oldal
Nabucco, Déli Áramlat ... ... és a magyar külpolitika
3. oldal
Rendszerváltás történelemhamisítással A megoldás a szocializmus
4. oldal
A cigány holokauszt évfordulójára Õrzõk, vigyázzatok a strázsán!
5. oldal
Tiltakozunk A szakszervezeti jogok újabb megnyirbálása ellen
5. oldal
Mi van az oktatással? Második, befejezõ rész
6. oldal
Itt is emberek él(né)nek Részlet Ferge Zsuzsa írásából
7. oldal
Se tanulás, se munka A sem-sem generáció Gyalogos rendõröket az utcára! A párt jelöltjeként és megyei elnökeként szoros a kapcsolatom a vidék lakosságával is. A rászorulók szociális ügyintézésénél és a jótékonysági ruhaosztó akcióimnál több lehetõséget szeretnék a falvak lakóinak megsegítésére. Olyan szövetkezeti termelõegységek létrehozását akarom támogatni, amelyek már Nyugat-Európában kiválóan mûködnek. A föld és a termelõeszközök magántulajdonban maradnak, a beszerzés, a munka és az eladás közös, így költségeket spórolhatunk meg, illetve kikerülhetjük azt a kereskedõ-réteget, akik ma Magyarországon a hasznot elteszik. Az oktatás átalakítását támogatom. A magyar oktatási rendszer lezüllesztése és a nevelés hiánya vezet ahhoz, hogy sok fiatal bûnözõvé válik, mértéktelenül alkoholizál, dohányzik, vandál módon rongálja a köztulajdont. A fiatalok hátrányos helyzete fokozza a veszélyt, hogy a szélsõjobboldali szervezetek hatása alá kerülnek. A vidék orvosi hálózata elégtelen. Bár ha-
7. oldal
zánkban kiváló orvosképzés folyik, az állami intézkedések elüldözik a tehetséges pályakezdõ fiatalokat. A gyógyító és ápolószemélyzet fizetése a szakmai felkészültséghez és az elhivatottsághoz képest irreálisan alacsony. Támogatom a vidéki egészségügyi hálózat kiépítését és azok összeköttetését a központi kórházakkal, az államilag támogatott betegszállítást. Céljaim között szerepel a munkanélküliség erõteljes csökkentése. Az országban nagyon sok az olyan munka, amit a nagypolitika egyszerûen nem hajlandó elvégeztetni. A nagytõkés vállalatoknak nem érdeke a munkahelyteremtés. Az ország problémái nem a pénzhiányból adódnak. Pénz sok van, de nem a megfelelõ helyen. A leggazdagabb 10% birtokolja a javak 90%-át. Szorgalmazzuk az igazságos elosztást, hogy minden tisztességes ember munkájának megfelelõen részesedjen a javakból. Csepeli László
2 TÁMPONT
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!
Malalai Joya:
Afganisztán − a nagy hazugság 2005-ben én voltam az új afgán parlamentbe megválasztott legfiatalabb személy. A hivatalért indult nõket, mint engem, annak a példájaként mutatták fel, hogyan szabadította fel a nõket az afganisztáni háború. De ez a demokrácia látszat volt, és az úgynevezett felszabadítás nagy hazugság. Az országom sokat szenvedett népe nevében a szívbõl jövõ részvétemet nyilvánítom mindazoknak az EU-ban, akik a szeretteiket vesztették el Afganisztán földjén. Osztozunk az elesettek anyáinak, apáinak, feleségeinek, fiainak és lányainak a gyászában. Nézetem szerint ezek a brit áldozatok, mint a sok ezer afgán civil halott is, annak a jogtalan politikának az áldozatai, amelyet a NATO-országok követnek az USA kormányának a vezetése alatt. Majd nyolc évvel a talibán rezsim megdöntése után mondhatjuk: elárulták reményeinket egy igazán demokratikus és független Afganisztánra, a fundamentalisták folytatódó uralmával és a brutális megszállással, amely végsõ soron csak az amerikai stratégiai érdekeket szolgálja a régióban. Meg kell érteniük, hogy a Hamid Karzai által vezetett kormány tele van hadurakkal és szélsõségesekkel, akik testvérek a talibán hitvallásban. E férfiak közül sokan szörnyû bûnöket követtek el az afgán nép ellen az 1990-es évek polgárháborúja alatt. A nézeteim kifejtése miatt engem elûztek parlamenti helyemrõl, és számos gyilkossági kísérletet éltem túl. A ténynek, hogy engem kirúgtak a hivatalomból, míg a brutális hadurak mentességet élveztek a bûneik miatti vizsgálat alól, mindent el kell mondania Önöknek, amit tudniuk kell a NATO-csapatok által támogatott “demokráciáról”. Az alkotmány tiltja, hogy háborús bûnösök magas hivatalokért induljanak. Karzai mégis két hírhedt hadurat, Fahimot és Khalilit nevezte meg alelnökjelöltekként a közeledõ elnökválasztásokon. A hadúri rend, a korrupció és a megszállás árnyékában ez a választás nem lesz törvényes, és megint úgy látszik,
hogy a valódi választás zárt ajtók mögött, a Fehér Házban történik. Mint Afganisztánban mondjuk, “ugyanaz a szamár, új nyereggel”. Afganisztánban eddig Obama ugyanazt a politikát követte, amelyet Bush. Több csapat küldése és a háború kiterjesztése Pakisztánra csak olaj lesz a tûzre. Mint sok más afgán, a tálib kormányzás sötét éveiben az életemet kockáztattam, hogy föld alatti iskolákban lányokat tanítsak. Ma a nõk helyzete ugyanolyan rossz, mint valaha. A visszaélések és az erõszak áldozatai nem lelnek igazságot, mert a bíróságokat fundamentalisták uralják. Egyre több nõ, nem látva kiutat az élete szenvedésébõl, önmagát áldozatul mutatva fel, öngyilkosságot követ el. Ezen a héten az USA alelnöke, Joe Biden azt állította, hogy “elkerülhetetlen további életek elvesztése” Afganisztánban, és a folytatódó megszállás mind az USA, mind az EK “nemzeti érdeke”. Én mást üzenek Britannia népének. Nem hiszem, hogy érdekükben áll még több fiatal embert háborúba küldeni, és több adófizetõi pénzzel finanszírozni egy olyan megszállást, amely korrupt hadurak és kábítószerlordok bandáját tartja hatalmon Kabulban. Mi több, nem hiszem, hogy elkerülhetetlen ennek a vérontásnak az örök folytatása. Egyesek szerint, ha az idegen csapatok távoznak, Afganisztán polgárháborúba süllyed. De mi a helyzet a jelenlegi polgárháborúval és katasztrófával? Minél tovább tart a megszállás, annál rosszabb lesz a polgárháború. Az afgán nép békét akar. A történelem azt tanítja, hogy mi mindig elutasítottuk a megszállást és az idegen uralmat. Segítõ kezet akarunk a nemzetközi szolidaritáson keresztül, de tudjuk, hogy az olyan értékekért mint az emberi jogok, az afgánoknak maguknak kell harcolni és gyõzni. Tudom, hogy a brit emberek milliói e konfliktus végét akarják látni, amilyen hamar csak lehet. Együtt emelhetjük fel hangunkat a békéért és az igazságért. (Forrás: The Guardian, 2009. július 25. Fordítás: Szende Gy.)
Csúcsértekezlet Sharm el Sheikben Július 14−l5-én rendezték meg az El Nem Kötelezett Mozgalom (NAM) országainak a 13. csúcstalálkozóját a Sínai-félsziget déli csücskén fekvõ egyiptomi üdülõvárosban. A mozgalomnak jelenleg 118 rendes és 15 megfigyelõ státuszú tagja van. Az összes tagállam képviselõi, köztük 55 állam- és kormányfõ jelent meg az értekezleten. Az El Nem Kötelezettek klubjához tartozik az ENSZ tagjainak a kétharmada, amelyek a világ lakosságának 55 százalékát képviselik. A mozgalom létrejötte az 1955. áprilisában az indonéziai Bandungban 28 ország képviselõinek részvételével tartott afroázsiai csúcstalálkozóhoz kötõdik, amelyen a korszak olyan ismert személyiségei vettek részt, mint Szukarno indonéz, Tito jugoszláv, Naszer egyiptomi elnökök, Nehru indiai kormányfõ és mások. A háromévenként tartott rendszeres találkozók sorozata az 1961-ben Belgrádban tartott konferenciával kezdõdött, ahol a csoport elsõ elnökévé a házigazda Joszip Broz Titot választották. A mozgalomhoz való csatlakozás feltételei a következõk voltak: a függetlenség és a területi integritás tiszteletben tartása, az agresszióról való kölcsönös lemondás, a belügyekbe való be nem avatkozás, egyenlõség és a kölcsönös elõnyök biztosítása valamint a békés egymás mellett élés. Az alapelvek közé tartozott az el nem kötelezett külpolitika, a katonai szervezetektõl való távolmaradás, a külföldi támaszpontok elutasítása és a nemzeti felszabadító mozgalmak támogatása. A tagországok többsége azonban gazdasági érdekbõl, geopolitikai helyzetébõl vagy ideológiai azonosságból a Szovjetunió vagy az Egyesült Államok befolyási övezetéhez tartozott. Moszkva és az el nem kötelezett országok támogatása meghatározó volt abban a harcban, ami a francia, az angol és a portugál gyarmatok függetlenségéhez vezetett. A csoport szerepe jelentõs volt a bipoláris világrendben, ami korlátozta az amerikai törekvések érvényesülését az ENSZben és tevékenységét gyakran megbénította. A Szovjetunió szétesése és a hidegháború befejezése óta a nemzetközi életben
az USA dominanciája érvényesül, ami a kis és közepes fejlõdõ országok érdekeinek az érvényesítését, önálló kezdeményezéseit jelentõs mértékben korlátozza. A mozgalom egy olyan struktúrát jelent számukra, amelyben célkitûzéseik koordinálásával erõsíthetik pozícióikat és csökkenthetik a washingtoni politikától való egyoldalú függõségüket. A megváltozott körülmények, az iraki és az afganisztáni háború valamint a palesztin kérdés hozzájárultak a klub további megosztottságához. Az új helyzetben viszont elõtérbe került a fenntartható fejlõdés problémája, a klímaváltozás következményei és a Dél−Dél közötti párbeszéd. A haladó erõk azt hirdetik, hogy a világ békéjét és biztonságát elsõsorban a gazdasági fejletlenség, a szegénység és a társadalmi igazságtalanság veszélyezteti. Elítélik, hogy a terrorizmus elleni harc ürügyet szolgáltasson vallási, nemzeti és etnikai gyûlölet szításához. Bírálják az emberi jogok megsértését, és a gyarmatosítás új formáit. A tagállamok sürgetik az ENSZ reformját, ami lehetõvé tenné, hogy a harmadik világhoz tartozó Brazília, India, Dél-Afrika és más országok a Biztonsági Tanács állandó tagjai legyenek. A Sharm el Sheikben tartott csúcstalálkozón a mozgalom leköszönõ elnöke, a kubai Raul Castro szerint “egy új pénzügyi rendszer megteremtése szükséges, hogy megvédjék a fejlõdõ országokat a gazdasági válság súlyos következményeitõl”. Castro kijelentette, hogy “globális megoldásra van szükség”. Az új soros elnök, az egyiptomi Hoszni Mubarak viszont “a nemzetközi realitások elfogadását” hangsúlyozta. Ban Ki Mun, az ENSZ fõtitkára határozott intézkedéseket sürgetett a fejlõdõ országok gazdaságának a megvédéséhez és “egy igazságosabb és kiegyensúlyozottabb rendszer megteremtését” követelte. A csúcstalálkozó vitája azt mutatta, hogy az El Nem Kötelezett Mozgalom keresi helyét a megváltozott világban, ahol olyan új fórumok jöttek létre, mint a G8, a G20 és mások, amelyek háttérbe szorítják más nemzetközi szervezetek szerepét. K.G.
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17.
TÁMPONT 3
Nabucco és a magyar külpolitika Július 13-án Törökország, Bulgária, Románia, Magyarország és Ausztria kormányainak a képviselõi Ankarában aláírták az Oroszországot elkerülõ Nabucco gázvezeték mûködtetésére vonatkozó megállapodást. Megfigyelõi minõségben a tárgyalásokon jelen voltak Moszkva és Washington képviselõi is. Európát a közép-ázsiai térséggel Törökországon valamint a Balkánon keresztül összekötõ rendszer az elõzetes becslések szerint nyolcmilliárd euróba kerül. Éves kapacitása 2020 körül érné el a 25−30 milliárd köbmétert, ami egynegyede a jelenleg Európába irányuló orosz gázexportnak. 2007-ben az EU tagállamok 287 milliárd köbméter gázt importáltak, amibõl 121 milliárd tonna Oroszországból, 86 milliárd Norvégiából és 50 milliárd Algériából érkezett. A politikai szándékoktól vezérelt tervet számos bizonytalanság övezi. Nincs döntés a beruházás finanszírozásról, a kiszemelt szállítók ezért lebegtetik hozzájárulásukat és vonakodnak új mezõk feltárására pénzt fordítani. Brüsszel a projekt elõkészítésére mindössze 250 millió (!) eurót szavazott meg. A Nabuccoval párhuzamosan több gázvezeték (Északi Áramlat, Déli Áramlat és mások) is a tervezés, illetve a megvalósítás folyamatában vannak. A politikai alkuk, a rendelkezésre álló gáz mennyisége, a kivitelezés gyorsasága és a tervek költségigénye határozzák meg a jövõbeni döntéseket. Megkezdõdött a versenyfutás a beszállítókért. A Kaszpitenger alatti hatalmas gáztartalékkal rendelkezõ Azerbajdzsán lehetne a Nabucco egyik fõ partnere. A Mol és az osztrák OMV képviselõi bejelentették, hogy készek az iraki kurd területeken egy nyolcmilliárd dolláros beruházást finanszírozni, ami új lelõhelyek feltárását, az infrastruktúrát és a Nabuccoval való összekötetést szolgálná. A bagdadi központi kormány munkálatokat elvileg támogatja, de élesen ellenzi, hogy a régióban található energiahordozók értékesítése és az ebbõl
származó jövedelmek felhasználása a kurd hatóságok monopóliumává váljon. A világ harmadik földgáztartalékával rendelkezõ Türkmenisztán is szerepel a projekt “jelöltjei” között. A türkmén gáz Európába csak a Kaszpi-tenger alatt húzódó vezetéken juthatna el, amelynek megépítésébe Oroszország és Irán is beleszólna. A grúziai háború megmutatta, hogy a térségben állomásozó orosz erõk bármikor készek megvédeni az ország érdekeit. Nemzetközi feszültséget jelentõ nukleáris programja, valamint az USA politikai és biztonsági fenntartásai miatt a világ második földgázkészletével rendelkezõ Irán bekapcsolása a Nabuccoba egyelõre elképzelhetetlen. A terv politikai jellegét az is mutatja, hogy az európai gázszállításban és vásárlásban teljesen érdektelen Egyesült Államok aktív tevékenységet folytat a térségben. Michael McFaul, Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a közelmúltban Ashabadba látogatott, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra a Nabucco támogatása, valamint Bakut a törökországi Ceyhannal összekötõ, 2005-ben üzembe helyezett olajvezeték Türkmenisztán irányába való meghosszabbítása érdekében. A gáznak nincs mindig szaga, mert az USA és az EU számára hirtelen szalonképessé váltak olyan diktatórikus rendszerek, mint Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Türkmenisztán és mások. A térség országai kettõs játékot folytatnak, mert egyrészt szállítást ígérnek a tervezett csõvezetékbe, másrészt szerzõdéses kötelezettségeik alapján folyamatosan gázt adnak el az orosz Gazpromnak. Türkmenisztán évi 50 milliárd, Kazahsztán 7 milliárd, Üzbegisztán 16 milliárd és Azerbajdzsán is nagymennyiségû gázt szállít az idén az orosz vállalatnak. A Nabucco legnagyobb vetélytársa a Déli Áramlat, de a két vezeték nem hasonlítható össze, mert az utóbbi a teljes felfutás után mintegy évi 63 milliárd köbméter gázt szállathat a projektben résztvevõ or-
szágoknak. A finanszírozást a Gazprom és az olasz ENI által alapított közös vállalat biztosítja, amelyben mindkét félnek 50−50 százalékos részesedése van. Az Oroszországból kiinduló és Fekete-tenger alatt haladó rendszer Bulgáriában kettéágazik: az egyik vezeték Szerbián és Magyarországon keresztül Ausztriába tart, a másik Görögországon át Olaszországban végzõdik. A Nabucco esélyeit tovább csökkenti, hogy Putyin orosz és Erdogan török miniszterelnök augusztus 6-án történt találkozója során véglegesen zöld utat kapott a Déli Áramlat török területen illetve felségvizeken történõ áthaladása. A tervek szerint, a projekt megvalósítása 2010-ben kezdõdik és 2015-ben fejezõdik be. A Gazprom segítséget nyújt földalatti gáztárolók Törökországban történõ építéséhez is. A szállítási útvonalak diverzifikálását és a politikailag labilis Ukrajna kikerülését biztosítja az Északi Áramlat. A gázvezeték Oroszországot a Baltitenger alatt köti össze Németországgal, amelynek a megvalósításában a Gazprom mellett a német E.ON és BASF, valamint a gázszállításra szakosodott holland Gasunie cég is részt vesz. A teljes felfutás után a rendszeren keresztül mintegy 54 milliárd köbméter gáz juthat Németországba. A közös vállalatban a Gazprom részesedése 51 százalék. A konzorcium felügyelõ bizottságának elnöke Gerhard Schröder volt német kancellár, míg egykori külügyminisztere, Joschka Fischer a Nabuccohoz szerzõdött tanácsadónak. A projektet élesen ellenzik Lengyelország és a balti államok, mert elesnek a szárazföldi szállítások tranzitdíjától. Angela Merkel német kancellár szerint Európa gázellátása szempontjából stratégiai jelentõségû az Északi Áramlat. A különbözõ rendszerek a következõ évtizedben kezdhetik meg mûködésüket. Elsõnek várhatóan az Északi Áramlat indul be, amit a Déli Áramlat, majd a Nabucco követhet. Hazánk energiaellátásában a földgáz részesedése 45 százalék, aminek a 85 százaléka a
Testvériség hálózaton Oroszországból érkezik. A magyar politikai elit a Nabuccot részesíti elõnyben, és csak utolsónak csatlakozott a Déli Áramlathoz. Megállapodás született arról, hogy a gáz fogadására egy egymilliárd köbméteres tároló is épül. A Moszkvával folytatott kapcsolatokat rendszeresen bíráló FIDESZ leszerelésére a Gyurcsány-kormány januárban Nabucco konferenciát szervezett Budapesten, és a hatékony lobbizás érdekében Bayer Mihály diplomata személyében “Nabucco nagykövetet” is kinevezett. Bajnai Gordon miniszterelnök a napokban tartott külképviselet vezetõi tanácskozáson kijelentette, hogy “hazánk két értékalapú szövetség tagja (NATO és az EU), ami meghatározza mozgásterünket”. Külsõ kapcsolatainkban egyeztetünk szövetségeseinkkel. Bajnai szerint “az értékek elõnyt élveznek a rövidtávú érdekekkel szemben”. “Az USA stratégiai szövetségesünk és érdekközösség köt össze minket”. Az energiapolitikáról szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy kiszolgáltatottságunk az átlagosnál nagyobb, és enyhíteni kell az Oroszországtól való egyoldalú függõségünket. “A Nabucco a legkedvezõbb projekt számunkra”, de szükségünk van a Déli Áramlatra is. A beszéd a kormánynak a washingtoni elvárásokhoz való alkalmazkodását mutatja. A Fidesznek azonban ez kevés, mert Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának az elnöke a Moszkvával kötött szerzõdés felbontását javasolta. A kormányfõ Oroszországról pragmatikusan nyilatkozott. Kijelentette, hogy “gazdasági, energetikai és politikai érdekek kötnek minket össze”. Kiszámítható jó viszony szükséges a két ország között. El kell fogadni “egymás hasonlóságait és különbségeit”. Bajnai fontosnak tartotta az “érdekek egyeztetését”. Nyilvánvaló, hogy a magyar export növelésének az elõsegítése mellett ez lesz az egyik fontos feladata az októberben Moszkvába látogató Balázs Péter külügyminiszternek. ács
4 TÁMPONT
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17.
Rendszerváltás történelemhamisítással Két évtizede, hogy az európai szocialista országokban bársonyos forradalomnak nevezett ellenforradalmi rendszerváltást hajtottak végre. A rendszerváltást az európai szocialista országokban azzal indokolták, hogy a tõkés országokban jobban élnek s a szocialista országoknak nincs lehetõségük a további fejlõdésre. Azt állították, hogy egypártrendszerben nincs demokrácia, ezekben az országokban csak önkényuralom és diktatúra létezik. A rendszerváltó pártok húsz évvel ezelõtt magasabb életszínvonalat, a korábbinál jobb életkörülményeket, nagyobb szabadságot és több demokráciát ígértek. Ma már minden józanul gondolkodó, elfogulatlan ember meggyõzõdhetett arról, hogy a rendszerváltás elõtt a társadalom túlnyomó többségének jobbak voltak az életkörülményei, magasabb volt az életszínvonaluk. Szélesebb volt a demokrácia. Nem volt munkanélküliség, nem kellett a dolgozónak attól félni, lesz-e másnap munkája, tudja-e biztosítani családjának a megélhetést. A közbiztonság, a közrend, a személy- és vagyonvédelem szilárdabb volt. A rendszerváltás az ígéretekkel szemben a társadalom túlnyomó részének az életkörülmények javulása helyett annak drámai romlását hozta. Tömegével privatizálták a társadalmi tulajdonú üzemeket, vállalatokat, százával zártak be üzemeket, a munkások ezreit eresztették szélnek, nagy múltú iparágak szûntek meg. Tönkretették a nemzetközi színvonalú mezõgazdaságot, szétverték a mezõgazdasági szövetkezeteket. Tömegessé vált és állandósult a munkanélküliség. A társadalom kettészakadt. A társadalmi tulajdon elrablásával és a külföldi tõke behozatalával kialakult az újgazdag tõkésosztály. A társadalom nagyobbik fele ugyanakkor egyre inkább elszegényedett. A demokrácia és a szabadság a rendszerváltó többpártrendszerben nem a dolgozó többség, hanem csak a társadalom vagyonos része, az uralkodó elit számára nõtt. A törvények a gazdagok, a gazdasági és politikai hatalmat birtoklók akaratát fejezik ki. A növekvõ létbizonytalanság, a munkanélküliek, a hajléktalanok nagy száma lényegesen korlátozza és szûkíti a demokrácia gyakorlati érvényesülését. Különösebb következmények nélkül lehet embereket méltóságukban megsérteni, népcsoportok ellen gyûlöletet szítani. A hatalmat birtokló polgári pártok és a hatalom meg- vagy visszaszerzéséért küzdõ ellenzéki polgári pártok tevékenységét egymás elleni kíméletlen harcuk jellemzi. A birtoklásért folyó pártharcok tanúi vagyunk ma is. A rendszerváltás óta eltelt idõ tapasztalatai bebizonyították, hogy a rendszerváltók becsapták a népet.
A szocializmus eredményei és lehetõségei Annak a hamis állításnak a megcáfolására, hogy a rendszerváltásra állítólag azért volt szükség, mert a szocializmus kimerítette továbbfejlõdésének lehetõségét, tekintsük át a szocializmus eddigi fejlõdésmenetét, azokat a körülményeket, amelyek a gyorsabb fejlõdésben akadályozták. A történelem úgy alakult, hogy a szocialista forradalom elõször nem a fejlettebb tõkés országokban gyõzött, hanem olyan elmaradott országokban, amelyek az imperializmus leggyengébb láncszemét jelentették. A szocializmus gyõzelméhez le kellett küzdeni az örökölt történelmi elmaradottságot, meg kellett küzdeni az imperialista hatalmak intervenciójával, amely csírájában meg akarta fojtani a fiatal szovjethatalmat, el kellett takarítani két világháború pusztításának nyomait. Imperialista környezetben megfeszített munkával kellett fejleszteni a termelést, megteremteni a tudomány, a kultúra, az egészségügy fejlesztésének feltételeit. A nehéz kezdeti feltételek ellenére a Szovjetunió rövid idõ alatt korszerû ipart teremtett. A német fasizmus agresszív támadásával szemben súlyos véráldozattal járó honvédõ háborút folytatott és vereséget mért a német fasizmusra. Felszabadította a fasizmus alól Európa országainak sokaságát. A termelés, a kultúra, a tudomány számos területén a világ élvonalába került. Elsõként küldött embert a világûrbe. A felszabadított, a népi demokratikus forradalom eredményeként a szocialista útra lépett közép- és kelet-európai országok fejlõdésükben, a termelésben, a kultúrában, a szociális szférában, az egészségügyben stb. történelmi eredményeket értek el. A háborús romok helyén hazánkban is új ország épült. A városokban és falvakban új lakások és házak százezrei, új városrészek százai épültek fel. Eltûntek a nyomortanyák. Felszámoltuk a tüdõbajt, amelyben a felszabadulás elõtt elsõ helyen álltunk Európában. A tehetséges munkás és parasztfiatalok fõiskolákat, egyetemeket végeztek és értelmiségivé váltak. A szocialista rendszerben meglévõ fejlõdési lehetõségek kihasználását a múltból örökölt elmaradottság mellett a nemzetközi környezetbõl eredõ külsõ körülmények is akadályozták: az imperialista politika háborús fenyegetése, a restaurációs ellenforradalmi kísérletek, a hidegháború, a fegyverkezési verseny, a fellazítási taktika, a gazdasági válság begyûrûzése a szocialista országokba. Gazdasági és politikai nehézségeinket növelte, hogy belesétáltunk az adósságcsapdába. Saját gazdasági válságuk terheinek egy részét a tõkés országok magas kamatú kölcsönök formájá-
ban a szocialista és a harmadik világ országaira rakták. A szocializmusban rejlõ lehetõségek jobb kihasználását az objektív okok mellett szubjektív okok is gátolták. A szocializmus elveinek és módszereinek durva megsértése, a tömegektõl elszakadó politikai vezetés. Megjelentek, és a vezetésbe is befurakodtak olyan emberek, akik a gyakorlatban szembenálltak a szocialista elvekkel, kispolgári, polgári eszméket képviseltek és valósítottak meg, alkalmasak voltak a rendszerváltás végrehajtására. A szocialista rendszert eláruló vezetõk a rendszerellenes ellenzékkel megegyezve ellenforradalmi rendszerváltást hajtottak végre. Megoldás − a szocializmus Nem a szocializmus lehetõségei merültek ki, ahogyan a szocializmus ellenfelei állították, hanem a gyakorlatban nem tudtuk kiaknázni ezeket a lehetõségeket. Az ember ember általi kizsákmányolás alapjainak felszámolásával a létezõ szocializmus bebizonyította társadalmi magasabbrendûségét, s megmutatta a. társadalom fejlõdésének irányát a kapitalizmustól a szocializmus irányába. Ismert marxi tétel azonban, hogy a szocializmus csak akkor gyõzheti le véglegesen a kapitalizmust, ha azt az anyagi javak termelése területén, annak társadalmi megszervezésével meghaladja. A rendszerváltást végrehajtó ellenforradalmi erõk nemcsak lerombolták a szocializmus valóságos gazdasági, politikai és kulturális vívmányait, hanem az emlékét is ki akarják törölni a történelembõl. A történelem kerekét azonban hosszabb távon és tartósan nem lehet visszaforgatni. Az utóbbi két évtized eseményei azt bizonyítják, hogy korunkban egyre inkább elmélyül a globalizálódott kapitalizmus válsága. Ennek jele az utóbbi idõk gazdasági, pénzügyi válsága is. A kapitalista rendszer a tõkés kizsákmányolás fokozásával, megszorító intézkedésekkel, tömeges elbocsátásokkal reagál a válságra. Marx már a Kommunista Kiáltványban rámutatott: “Hogyan gyûri le a polgári társadalom a válságot? Egyrészt úgy, hogy kénytelen elpusztítani a termelõk nagy tömegét, másrészt úgy, hogy új piacokat hódit meg és alaposabban zsákmányolja ki a régieket. Tehát hogyan? Úgy, hogy még általánosabb, még hatalmasabb válságot készít elõ és kevesbíti a válságok elhárításának eszközeit. A fegyverek, amelyekkel a burzsoázia a feudalizmust felszámolta, most maga a burzsoázia ellen fordulnak”. Ma is ez a globális kapitalizmus válasza a válságra. A válság terheit a dolgozókra hárítják, megnyirbálják a korábbi szociális vívmányokat. A válságot a dolgozó tömegek tiltakozásának és ellenállásának, a népek antiimperialista harcának erõszakos elnyomására használják fel. >>>
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17. >>> A globalizálódott kapitalizmus a kelet-európai országokban végrehajtott rendszerváltással nem tudta a szocializmust letörölni a világ térképérõl. Kína, Vietnam, Kuba szocialista alapon talpon maradtak és növekvõ ütemben fejlõdnek. Venezuela, Bolívia és más latin-amerikai országok szocialista célokat tûznek maguk elé. Chavez, venezuelai elnök kijelentette: “itt az ideje, hogy gyakorlatban építsük a szocializmust”. Egyre nyilvávalóbbá válik, hogy korunk legégetõbb problémáira − a gazdasági válságoktól az ökológiai katasztrófáig, a tõkés kizsákmányolástól az imperialista háborúkig, a társadalmi egyenlõtlenségektõl a rasszizmusig, a neoliberalizmustól az újfasizmusig − a szocializmus jelent megoldást. A Magyarországi Munkáspárt 2006 programjának határozott álláspontja: “Marx, Engels és Lenin eszmei örökségére, az
élõ és fejlõdõ marxizmusra támaszkodva, a marxizmus alkotó alkalmazására törekedve folytatjuk harcunkat a kommunista mozgalom céljaiért. Hasznosítjuk az elmúlt másfél század történelmi tapasztalatait, megvédjük és megõrizzük mozgalmunk valós értékeit, tanulunk a múlt hibáiból. A kommunizmus gyõzelme csak egy sor ország forradalmi kísérletének közös eredménye lehet. Meggyõzõdésünk, hogy a 21. század a szocializmusért, a kommunizmusért vívott harc folytatásának százada lesz”. Pártunk feladatának tartja a kommunista és munkásmozgalom értékálló eredményeinek és tapasztalatainak tudatosítását. Kötelességünk, hogy a felnövekvõ fiatal nemzedékkel megismertessük a szocializmusban elért eredményeket, leleplezzük a rendszerváltás történelemhamisítását. Bor János
A cigány holokauszt évfordulójára A második világháború során a német hitleri halálgépezet sok százezer, különbözõ nemzetiségû ember életét oltotta ki bestiális módon, közöttük mintegy ötvenezer cigányét is. Hatvanöt évvel ezelõtt, 1944. augusztus 2-án több mint háromezer magyar származású cigány embert végeztek ki az auschwitz−birkenaui haláltáborban. Megemlékezésül a Cigány Világszövetség 1971-ben augusztus 2-át a romák háborús üldöztetésének nemzetközi gyásznapjává nyilvánította. Ez évben is világszerte − így Magyarországon is − megemlékeztek a romákat ért tragédiáról, a második világháború éveiben elkövetett súlyos bûnökrõl, ártatlan magyar állampolgárok meggyilkolásáról. Ennek során nem csak cigány szervezetek, de különbözõ, humanista és baloldali civil szervezetek és az állam képviselõi is fejet hajtottak az ártatlanul meggyilkoltak emlékére. Magyarország miniszterelnöke kinyilvánította: “elkötelezett abban, hogy minden eszközzel védje valamennyi kisebbség, köztük a cigány emberek jogait, biztonságát és életét”. Bár ez évben a megemlékezések száma és sajtó visszhangja is
látványosan növekedett, az elhangzott beszédek elszántabbak voltak a magyar történelem e gyalázatának elítélésében, amire a kerek évforduló is ösztönzött. Ám nem csak az évforduló okán szükséges emlékezni és emlékeztetni, de aktualitását aláhúzza a 65 évvel ezelõtti, a történelem szemétdombjára került gyilkos eszmék újjáéledése is. A különbözõ formában jelentkezõ rasszizmus, a cigány gyûlölet szítása nyíltan folyik, nem csak szavakban, tettekben is. A Jobbik, a Magyar Gárda, egyes jobboldali lapok és internetes honlapok, a Magyarok Nyilai és megannyi szélsõ jobboldali orgánum szinte minden megnyilvánulása a kirekesztésre, a gyûlölet felkeltésére, az erõszakra ösztönöz, amint ezt az utóbbi idõkben cigány emberek, nõk, gyermekek meggyilkolásának sorozata is bizonyítja. Ezek az erõk nem csak önmagukban veszélyesek, de támogatást kapnak, sokszor a fû alatt, de nem ritkán nyíltan is a Fidesz egyes vezetõitõl és köreiktõl. A minap nyilatkozta Balsai István, a Fidesz országgyûlési képviselõje, volt igazságügyi miniszter, hogy Magyarországon nincs szélsõjobboldali veszély, nincs politi-
TÁMPONT 5
Tiltakozunk A hat szakszervezeti konföderáció együttes tiltakozását tette közzé a Munkástanácsok Országos Szövetsége − mint az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke − amiatt, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a szakszervezeti konföderációkkal való konzultáció kizárásával, az OÉT összehívásának mellõzésével kívánja módosítani a munkaügyi jogszabályok, a Munka Törvénykönyve lényeges elemeit, illetve megalkotni az OÉT-re és az Ágazati Paritásos Bizottságokra vonatkozó törvények végrehajtási rendeleteit. A konföderációk követelik, hogy a minisztérium állítsa le a rendeletalkotási folyamatot, fejezze be a szociális partnerek lekezelését, mellõzését, és azonnal kezdjen érdemi tárgyalást a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteivel. A szakszervezeti konföderációk ragaszkodnak ahhoz, hogy a kai terrorizmus. Sem a nyílt rasszista indíttatású gyilkosságok, sem a robbantások és robbantási kísérletek országgyûlési képviselõk, miniszterek ellen, sem a kirekesztésre való felhívások, cigányozás, zsidózás stb. neki nem jelent szélsõjobboldali veszélyt. Joggal kérdezhetjük, akkor ezeket minek nevezi? De Balsai és elvbarátai számára nem az igazság a fontos, hanem csakis a választási gyõzelem, a hatalom megszerzése. Ezért hunynak szemet a gyilkos eszmék újjáéledése felett, ezért a fékevesztett demagógia, a gyûlölet szítása. A mai szélsõ jobboldal nem talált ki semmi újat, a zsidózás, a cigányozás, a Kárpát−Duna− Nagyhaza, a Magyarország a magyaroké, egyes társadalmi rétegek kirekesztése, és mind a többi gyûlöletkeltésre alkalmas jelszó, és a mögöttes eszmék, már voltak egyszer és megmutatták mire valók, hova vezetnek. Ezek az eszmék és jelszavak vezettek százezrek elpusztításához, tették romhalmazzá hazánkat és vitték a sír szélére az országot 1944 õszén és 1945 tavaszán. Idõszerûvé vált az ismert mondás: “Õrzõk, vigyázzatok a strázsán!” LV
mûködésüket lényegesen befolyásoló kormányzati döntések során kifejthessék álláspontjukat. (Forrás: MTI OS, 2009. július 31.) A Munkáspárt 2006 elítélte az alkotmánybíróság állásfoglalását, amely sérti a munkaügyi kérdések megvitatására és eldöntésére hivatott − az Európai Unióban általánosan elfogadott − háromoldalú egyeztetés rendjét. A Bajnai-kormány a nemzetközi irányzatokkal ellentétben nem veszi figyelembe a világgazdasági válságot és különösen a magyar gazdaság válságos helyzetét, teljes mértékben kiszolgáltatja az országot és annak lakosságát a bankok és a nagytõke uralmának. Ennek a politikának a része az Országos Érdekegyeztetõ Tanács és az ágazati érdekegyeztetések mellõzése, e testületek hatáskörének gyakorlati megszûntetése. A Bajnai-kormány eddigi intézkedéseit csak kétoldalúan, a bankok és a nagyvállalatok képviselõivel egyeztette, és az õ érdekeiknek megfelelõen vezette be. Akiknek még van munkájuk, ki vannak szolgáltatva a tulajdonosoknak, akik növelik a munka intenzitását és a fizetetlen túlmunkát, nõ a munkanélküliség, a reálbérek csökkennek és gyakori a bérek késedelmes kifizetése. A július elsejével életbe léptetett adózási és egyéb rendelkezések súlyosan terhelik az elszegényedett és a gazdasági válságban az elszegényedés szélére jutott társadalmi rétegeket. A kormány a következõ évi költségvetés tervezésében további megszorításokat irányoz elõ, többek között az önkormányzatok terhére, aminek következményei tovább súlyosbítanák a lakosság nagy többségének anyagi helyzetét. Kulturált kapitalista országokban a kormány kötelességének tekinti a meggyengült társadalmi rétegek helyzetének védelmét. E helyett a Bajnai-kormány meghunyászkodik a bankok és a nagytõke elõtt. A Munkáspárt 2006 elnöksége szolidaritását fejezi ki a szakszervezetekkel és követeli, hogy a törvényeket tárgyalásos alapon, a gyengébb helyzetben lévõk érdekeit is figyelembe véve hozzák meg. A Magyarországi Munkáspárt 2006 Elnöksége
6 TÁMPONT
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17.
Mi van az oktatási rendszerrel? (A cikk elsõ részét a TÁMPONT elõzõ számában közöltük.) Az oktatási rendszerben ma jó néhány olyan tartalékkal rendelkezünk, melyek tudományos megközelítésével és gyakorlatával hatalmas erõket szabadíthatunk fel. A legújabb pedagógiai, pszichológiai, agyfiziológiai tudományos kutatások mind feltárják, hogy az emberi tanulás legintenzívebb és legproduktívabb életkori szakasza a 0−8 éves korig tartó idõszak. Ennek kiaknázása nem csak az oktatás− nevelés szempontjából különösen aktuális, hanem súlyos szociális és politikai megfontolásokból is. Egyrészt, a kisgyermekes anyák állami anyagi támogatásának a gyermek két éves korában történõ megszûnésével, nélkülözhetetlen a bölcsõdei, az óvoda elõkészítõ és óvodai hálózat jelentõs kiszélesítése, s szakképzett nevelõkkel való ellátása. Másrészt, a hátrányos és halmozottan hátrányos körülmények között élõ és nevelkedõ gyermekek elmaradásainak leküzdésében, a felzárkóztatásban a leghatékonyabb megoldás az intézményes nevelés mielõbbi megkezdése. Végül ez a súlyosan antiszociális intézkedés várhatóan jelentõsen növelni fogja a nõk munkába állásának igényét, melynek nem egyszer kilátástalan feltételei újból és újból a legnyomorúságosabban küszködõ családokat s bármilyen jó adottságokkal bíró gyermekeit sújtják. Szakszerû, életkori sajátosságaiknak megfelelõ mielõbbi ellátásuk, gondozásuk, készségeik, képességeik fejlesztése, jövõ iskolázásuk sikerességének, életpályájuk megalapozásának, esélyeik növelésének ma az egyedül reálisan segítõ módja. Megítélésünk szerint ésszerûbb megoldást és differenciáltabb, gazdaságosabb megvalósítást kívánna a 12 éven át tartó tankötelezettség véglegesítése a gyakorlatban. Ezen belül sürgetõ a gyökeres átalakítást igénylõ szakképzés több lépcsõs rendszerének (szakiskola, szakmunkásképzõ, szakközépiskola, technikusképzés) a hazai munkaerõ-szükséglet várható hosszú távú prognózisá-
nak igényeit számba vevõ tudományos vizsgálata és visszaállítása. Sajnos e téren a magyar gazdaság fejlõdésének olyan reális víziói még nem születtek meg, amelyek a valódi “hungaricumokat” felmérve, a belterjesség mellett a nemzetközi keresleti−kínálati tényezõket sem hagyják figyelmen kívül. (Számos progresszív gondolat ugyan részlegesen megjelent, de nem igazán állt össze koherens rendszerré s ezért nem is lehet egykönnyen a munkaerõ komplexum megbízható szükségleti bázisaként kezelni. Itt a két tényezõ csak együtt tud választ adni saját-saját specifikus kérdéseire!) Mindenesetre a szakképzés vonatkozásában az tûnik józan megfontolásnak, ha a tankötelezettség azt jelenti, hogy az iskola vagy nem bocsát ki a falai közül szakirányú munkavégzési jogosítvány, szakképesítés nélküli “végzetteket”, nem termel funkcionális munkanélküliséget a fiatalok körében, vagy biztosítja a felsõfokú továbbtanuláshoz megfelelõ felkészültségüket, s nem hárítja át ezt a teendõt a felsõoktatásra, mint ahogy ez számos angolszász típusú középiskola gyakorlatában történik! Ez mind gazdaságossági szempontból “olcsóbb” megoldás, mind a tanulók adottságai, képességei differenciáltabb figyelembe vételét biztosíthatná a középfokú tankötelezettség teljesítésében. Ugyanis ez esetben a munkavégzésre javasolt szintek valamelyikében jogosítványt szerzetteket “tankötelezettségüket teljesítõknek” tekinthetné a rendszer. A befejezett középiskolai képzés változatlanul megoldatlan problémája az érettségi. Középszintû, emelt szintû? Mi legyen a felsõoktatási felvételi vizsgákkal? A kétszintû érettségi rendszer a maga sokfajta lehetõségeinek létrehozásával sem vált be. Nem fogadták el a gyakorlatban sem a tanulók, akik közül rendkívül kevesen vállalták a felsõoktatásba belépési lehetõséget jelentõ emeltszint teljesítését, sem a felsõoktatási intézmények. Ez utóbbiak ugyanis, ha teljesíteni kívánták a felvételizõk megfelelõ
számát, engedményekre kényszerültek, melyet anyagi okok is diktáltak. Azaz középszintû érettségivel rendelkezõk is, az eredeti szándékoktól eltérõen, igen nagy számban kerültek a felsõoktatásba. Az elit egyetemek, különösen a frekventált szakokon, folytatták a saját külön felvételiztetéseiket (ez esetben maradt az elkerülni kívánt két vizsga: érettségi és felvételi). Úgy tûnik, még mindig jobb megoldás − talán nagyobb idõintervallum biztosításával − a teljes értékû érettségi és a felsõoktatási intézmények speciális felvételi követelményrendszere és vizsgája. Az e téren lévõ olykor kaotikus helyzet nem igazán járul hozzá sem a középiskolai, sem a felsõoktatási képzés színvonalának javulásához. Az elmúlt évtizedekben az egész közoktatás-politikának rendkívül súlyos tévedése volt, hogy számtalan esetben a jobb teljesítményekre törekvést a követelmények csökkentésével, a gyermek megbecsülése és szeretete humanista felfogását a szó pedagógiai értelmében vett liberalizmussal azonosították. Ebbõl pedig jó részt igénytelenség, sokszor a gyermek magára maradása és védtelensége, önértékelésének ferde utakra tévedése, a nehézségekkel szembeni ellenálló képességének elkésettsége és más jellemi, akarati gyengeség származik, mely a jelenlegi kemény versenyelvû és küzdelmekkel teli, méltánylást nem igen ismerõ világban ellentmond az “új idõk új körülményeinek”. Végül néhány szót a felsõoktatásban bevezetett bolognainak nevezett rendszerrõl. (Azért ez a nem szokásos fogalmazás, mert Bolognában sajátos középkori európai egyetem mûködött, mely valóban tudományos központ volt, s nem hasonlított a mai angolszász típusú felsõoktatásra. Csak az Európai Unió e vonatkozású ajánlásait elfogadó szakminiszteri konferencia megrendezõje volt a Bolognai Egyetem, azért az elnevezés.) A ,,bolognai rendszer” megszakítja az európai felsõoktatási, egyetemi oktatás közel évezredes hagyományait. Az eddigi hazai hároméves fõiskolai képzés a társadalmi− szakmai struktúrában elfogadott és méltányolt felsõfokú
szakképesítést adott, képzési irányultságát gyakorlatiasabb, a munkába állást követõ gyorsabb integrálódást biztosító felkészítés jellemezte. Egyetemeinken diplomás értelmiségi szakembereket képeztünk öt és féléves folyamatban, mely a választott hivatás elméleti megalapozása mellett nem csak a meglévõ tudományos ismeretek elsajátítását, alkalmazását várta el tanítványaitól, hanem új eljárások fejlesztésének igényét, a tudományos kutatások és felfedezések iránti fogékonyságot, alkotó módszerek alkalmazási készségeinek kibontakoztatását is célul tûzte. Számos egyetemünk olyan alkotó−tudományos mûhelyek sorát hozta létre, melyben a professzorok és hallgatók fejfej mellett kutattak, a hallgatók az alkotva tanulás közegében éltek s nem egy esetben már tanulmányaik során hazai és nemzetközi tudományos fórumokon is ismertették eredményeiket. A bolognai rendszer két szakaszra osztja a tanulmányokat. Az elsõ három év szakmai alapozó képzést ad, fokozattal zárul, de jelentõsen elbizonytalanodott a szakképesítés milyensége, s kimódolt változatai számos esetben nem illeszkednek szervesen a felsõfokú képzettséget igénylõ pályák rendszerébe. A második szakasz mindössze két éves, melyben meg kell valósítani az egyetemi minõségû értelmiség szakmai alkotó munkára történõ felkészítését. Különösen a középiskolai szaktanárképzésben ez a megoldás jelentõsen gyengíti például a szaktárgyak elsajátításának esélyeit. A bolognai rendszer súlyos gyengesége, hogy figyelmen kívül hagyja az egyetemi képzési folyamatok elveit, belsõ logikáját. Az oktatás szerkezete nem ösztönöz a rendszeres tanulásra és önképzésre, a gya>>>
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17. >>> korlatban kitolja a diplomaszerzés idejét, megdrágítva a teljes tanulási idõszak költségeit. A tanárképzésben a tantárgy pedagógiai és szaktudományi összetevõit elszakítja egymástól. Felbomlasztja a tanulócsoportok, évfolyamok szervezetét, jelentõsen gyengíti a felsõoktatási intézmények értelmiségformáló szerepét. A fõ elõnyként emlegetett tanári és diák mobilitás a külföldi kapcsolatokban nem hiányzott a múltban sem az európai egyetemek hagyatékából: lásd a nemzeti diák családok mûködését évszázadok során, nem utolsó sorban a magyar diák családokét is a nagyhírû külföldi universitásokon, vagy a külföldi magyar kulturális intézmények (collegium hungaricum) mindmáig élõ rendszerét. Megítélésem szerint haladéktalanul hozzá kell kezdeni az elfogultságoktól mentes, s a politikai kényszerhatásokat nélkülözõ elemzéshez, értékelni kell a felsõoktatásban létrejövõ új helyzetet. A magyar felsõoktatás a huszadik században méltán volt büszke eredményeire, végzettjeinek kapósságára világszerte. Azok a mutatók, melyekkel egyes nemzetközi mérések osztályozzák az egyetemek minõségét, tudjuk, hogy számunkra nem igazán mérvadók (lásd a Nobel-díjasok száma), mert nem csak a “hozzáadott értékre” koncentrálnak, s a verseny nem egyenlõ esélyekkel zajlik. Köztudott, hogy Nobel-díjasok ugyan születhetnek kis és szerényebb gazdasági feltételekkel rendelkezõ országban, de tudományos alkotásaik beteljesedése különlegesen sok pénzt, tudományaik terén a legfejlettebb infrastruktúrát, technikai−technológiai lehetõségek tárházát igényli. Mi másban tudunk versenyezni: a képzés színvonalában, a tudományos kutatás metodológiájában, intézményeink értelmiségformáló, valódi universitás minõségében − és ezt kell fejlesztenünk. Az oktatás olyan “hungaricum”, amely színvonalának õrzése és erõsítése nemzeti kincs, nem herdálható el! Dr. Széchy Éva ny. egyetemi docens
TÁMPONT 7
Se tanulás, se munka Egész Nyugat-Európában egyre emelkedik azoknak a fiataloknak a száma, akiket a spanyolok már egy találó külön elnevezéssel is illetnek, õk a “sem-sem generáció”. E generáció olyanokból áll, akik sem tanulni, sem pedig dolgozni nem akarnak, és akiket a társadalom, azaz − többnyire a szülõk, majd késõbb a munkanélküli juttatások révén − az állam tart el. Bár Olaszországban e csoportnak még nincs külön neve, de számbelileg már elérték a kritikus tömeget, és jelenlétük befolyásolja a társadalmi viszonyokat. Ezért is szentelt nekik a római egyetem különös figyelmet, a kutatások eredményét pedig jelentésben publikálták. 270 ezer olyan 15 és 19 év kö-
zötti egyén él Olaszországban, aki megszakította tanulmányait és ezzel párhuzamosan − ráadásul hosszabb ideje − nincs munkahelye sem; ráadásul nem is hajlandó munkát keresni, életformájával ugyanakkor tulajdonképpen elégedett. A jelenlegi gazdasági krízis elsõsorban a pályakezdõket sújtja, ennek megfelelõen a 25−35 év közötti olaszoknak mintegy negyede − azaz 1,2 millió fõ − munkanélküli. Közülük 700 ezer viszont úgy gondolja, hogy perspektivikusan sem érdemes munka után néznie, õket az elemzés “meggyõzõdéses inaktívnak” nevezi. A lap szerint nyilvánvalóan elsõsorban a gazdasági gondok azok, amelyek inspirálják ezt a
magatartást, ha Itáliának 1−2 százalékkal magasabb lenne a GDP-je, vagy hasonló lenne a foglalkoztatottsági arány, mint mondjuk az uniós országok közül e tekintetben legjobban álló Hollandiában (a 25−35 évesek több mint 80 százalékának van munkája), akkor talán az aktív élethez való hozzáállás is más lenne. Mindazonáltal a fogyasztói társadalomnak is megvan a maga negatív hatása e generációra. Az elkényelmesedõ fiatalok az egyszerûbb megoldást választják, azt, amely semmilyen olyan erõfeszítést sem kíván, mint a tanulás vagy a munka. Forrás: Corriere della Sera, 2009. 07. 21. http://globusznet/ node/2610
Itt emberek is él(né)nek Mennyi egy szegény család jövedelme? Ha egyik szülõ gyesen van, a másik a minimálbérnek megfelelõ összeget keresi, és megkapják a családi pótlékot, akkor összjövedelmük 27100 + 58000 + 48000, együtt 133100 forint. Alacsony jövedelmük miatt jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, évi kétszer 5800 forintra, ami 3 gyerek után átlagosan havi 2900 forint; valamennyi lakhatási támogatásra (nagyon szerencsés esetben havi 5000 forint); és mind a 3 gyerek az óvodában−iskolában ingyen étkezik. Azaz, ha dolgoznak és mindent megkapnak a szociális ellátórendszertõl, amire jogot formálhatnak, akkor 141000 forint a jövedelmük. A létminimumhoz pedig 230000 forint kellene. Ha munka helyett csak a rendelkezésre állási támogatásnak (RÁT-nak) nevezett munkanélküli segély van, ami havi 28500 forint, akkor közel 30000 forinttal nagyobb a rés. Persze, az éhezéstõl−fázástól menekülve ezt a lyukat többékevésbé legális eszközökkel tömködni igyekszenek, de ez sokaknak nem sikerül. KSH-adatok alapján mintegy hárommillió ember él a
létminimum alatt, kisebb-nagyobb hiánnyal. (Az utóbbi 2 évben a szám kicsit emelkedni látszik.) A fogyasztást persze a minimum alá szorítják, de így sem sikerül mindig kigazdálkodni a havi rezsiszámlákat. Ha egyszer elmaradnak, indul az adósságspirál. Kevés hiteles adat van, de a legmegbízhatóbb információink szerint 2009 tavaszán 750 ezer családnak volt hitelhátraléka, (õk nem mind szegények), 260 ezer családnak díjhátraléka, 41 ezernél már kikapcsolták a villanyt, és a lakásukat vesztõk, kilakoltatottak száma a korábbi évi néhány százról több ezerre (egyesek szerint 10 ezer fölé) nõ. Röviden: amely gyerekes családokban nincs keresõ vagy csak egy keresõ van, és az õ keresete lényegesen az átlag alatt van, azok szegények. Bármilyen takarékosak, sok mindent nélkülözniük kell, és könnyen felborul a háztartások egyensúlya. Hogy mindemögött mi van? A magas és növekvõ, 2009 nyarán már 10 százalékos munkanélküliség, a nemzetközi összehasonlításban alacsony keresetek tekintélyes száma, a növekvõ egyenlõtlenségek, a mind szûkmar-
kúbb jóléti rendszer, és mindezek nyomán az intolerancia, ezen belül a növekvõ cigányellenesség. A kormányzat − akár érthetõnek is nevezhetõ módon − fõ figyelmét a gazdasági válság kezelésére fordítja. Ezenközben azonban mindinkább elfelejti, hogy itt emberek is élnek, pontosabban szeretnének emberhez méltóan élni, de legalább valahogy megélni. Ezt a szûklátókörûséget a gyermekek és gyermekesek esetében különösen fájdalmasnak látjuk. A “Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy sürgetõ ügyrõl van szó. Ha 2007-ben az elõzetes elképzeléseknek megfelelõ lendülettel elindult volna a program, akkor is legalább 25 év kellene ahhoz, hogy érzékelhetõ elõrelépés legyen a legnagyobb mai problémák kezelésében, azaz a mainál kevesebb legyen a piacképtelenné “képzett” fiatalok száma, és a szülõk valamivel jobb feltételek között nevelhessék a következõ generációt. Részlet Ferge Zsuzsa akadémikusnak a Népszabadság 2009. augusztus 8-i számában megjelent írásából
8 TÁMPONT
IV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2009. AUGUSZTUS 17.
Egy elfeledett magyar antifasiszta Szeptember elsején lesz 68. éve, hogy kitört a második világháború. Ebbõl az alkalomból közöljük az alábbi cikket. (A szerkesztõ) A pápai színház felé vezetõ sétáló út mellett “katonasorban” áll jó pár bronzba öntött alak. Bartók és Kocsi Csergõ mellett húzódik meg Kilián György mellszobra. Marton László alkotása hajdanán a pápai Kilián iskolában állt. Húsz évvel ezelõtt vándorolt ide, a város másik végébe. Ha apróka táblácska nem lenne rajta, aligha tudná meg az ifjabb nemzedék, hogy kit ábrázol. Honnan is tudnák. Az iskolai tankönyvek lapjairól is számûzték. Ki is ez az elfeledett történeti személyiség? Kilián György 1907. március 12-én született Kispesten. Újpesten az Izzóban dolgozott, mint vasesztergályos. Az üzem “földalatti szervezetének” a lelke volt. Szerkesztette az üzemi illegális lapot, részt vett a Vasas-ifjak munkájában, a természetbarát és az eszperantó-mozgalomban. 1928 tavaszán tagja lett az ifjúmunkás szövetségnek, egy hónap múlva az északkerületi vezetõség tagja, késõbb titkára. 1930-ban, Ausztriában részt vett a KIMSz második kongresszusán. A kongresszusról Moszkvába küldték tanulni. Hazatérte után a KIMSz országos titkárává választották. Vezetése alatt hatalmasat fejlõdött az ifjúsági mozgalom. De õt is eléri a rendõrség keze. Szabadulása után Párizsba utazott, alig ért vissza hazájába, újból elfogták. Két évig ült vizsgálati fogságban. Hetekig tartó kínzás után sem vallott. Sallai Imre és Fürst Sándor perében (1932) a statáriális vészbíróság elnöke tanúként citálta maga elé. Kilián György, a “tanú”, bár vádlottként maga is a bitó árnyékában állt, ezen a tárgyaláson vádló lett. Az igazságtalan rendszer vádlója. A bör-
Szabolcsi párthírek Örvendetesen megnõtt az érdeklõdés Szabolcsban a Magyarországi Munkáspárt 2006 iránt. Új tagokkal bõvült a megyei és Nyíregyháza városi tagsága és vezetése, aktív kampányba kezdtünk vidéken is új pártszervezetek létrehozására. Beigazolódott, hogy az emberek kezdik megérteni a pártos összefogás jelentõségét, a párt politikai irányvonalának a helyességét, és ebben a politikai
uborkaszezonnak nevezett idõben is szívesen fogadják a Munkáspárt 2006 pártszervezõ aktivistáit. A lényeg az, hogy az embereknek az igazat kell mondani, ki kell menni az emberek közé, ugyanis sokaknak már nagyon elege van a demagóg, és félrevezetõ politikai ígéretekbõl. Az emberek munkát, és kenyeret akarnak. Varga Sándor megyei alelnök
Nõk a politikában tönben is õ tartotta a lelket társaiban. Szabadulása után, 1939-ben ismét Moszkvába megy tanulni. Hetven évvel ezelõtt, amikor a hitleri Németország kirobbantotta a második világháborút, Kilián magyar antifasisztaként a vörös hadsereg oldalán az elsõ sorokban harcol a fasizmus ellen. A német fasiszta hadsereg szövetségeseként a Szovjetunióra támadó horthysta csapatokkal szemben és az állandó tûzben a hangszórón át és a fogságba esett magyar katonák között antifasiszta propagandát folytat. Késõbb önként jelentkezett, hogy vessék be Magyarországon, a fasizmus elleni harcba. Fegyverrel akart harcolni hazája szabadságáért. Ejtõernyõn ledobták lengyel terület felett, hogy átjöjjön Magyarországra, de már nem érte el hazája határát. Ott halt meg, útban hazafelé, valahol a fronton 1943-ban… Kilián a magyar antifasiszta hõsök közé tartozott, akik egy irtózatos, zord világban a nép jobb létéért, hazájuk szabadságáért küzdöttek. Önfeláldozó harcuk a magyar nemzet becsületét szolgálta egy olyan korban, amikor az úri uralkodó osztály elárulta a hazát. Szobra a pápai sétányon arra int, emlékét és példáját ne engedjük elfeledni.
Sok szó esik mostanában a világban a nõi egyenjogúságról. Kérdezzük: Hol vesznek részt a nõk a legnagyobb százalékban az ország sorsának formálásában, a parlamentekben? Az alábbi összefoglalóból kiderül. Mindenekelõtt le kell szögezni, hogy egy ország sincs, ahol több nõi képviselõ lenne, mint férfi. Meglepõ módon a legmagasabb számban Ruandában képviselik magukat a nõk, közel 49 százalékkal. Igaz, az országban íratlan szabály, hogy ez az érték semmiképpen sem eshet 30 százalék alá. A sort a várakozásoknak megfelelõen a skandináv országok és Finnország folytatják, 40 százalék körüli értékkel. Az elsõ tízbe még beférkõzött Hollandia, Kuba, Spanyolország, Costa Rica és Mozambik is. 30 százaléknál nagyobb értéket 18 ország tudhat magáénak, míg 67 országban a nõk aránya nem éri el a 10 százalékot sem. Az összes ország átlaga 15,8 százalék, amit majdnem eltalál az Amerikai Egyesült Államok
15 százalékkal. Az Európai Unió átlaga − az északiak nélkül − 17 százalék. Nem meglepõ, hogy az arab országok átlaga sokkal alacsonyabb, mindössze 9 százalék. Az sem sokkoló megállapítás, hogy SzaúdArábiában, az egyesült Arab Emirátusokban, Kuvaitban és Bahreinben egyáltalán nincs nõ a parlamentben. Az egyenjogúsági kampányairól is híres Nagy-Britannia (20 százalék) és Franciaország (12 százalék) elgondolkodtatóan alacsony értékekkel szerepel a listán. Nagy lökést ad egy ország ilyetén megítélésének, ha meghatároz egy kötelezõ minimum szintet a politikai pártok tagságában. Skandináviában ez a tagok felét kell, hogy jelentse, míg máshol is legalább a harmadát. Magyarország igencsak gyatra helyezésében (91.) látszik, hogy ilyen szabály nálunk nincs érvényben, mindössze 9 százaléknyi honanya van. Közvetlen szomszédaink, Szerbia és Montenegró kivételével, mind megelõznek minket. Igaz, olyan nagyhatalmakat tudtunk magunk mögé szorítani, mint pl. Togo, Kiribati vagy Vanuatu, és ez sem lebecsülendõ eredmény.
(kerecsényi)
TÁMPONT − A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSPÁRT 2006 IDÕSZAKI LAPJA Felelõs kiadó: Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke, 7629 Pécs, Apafi Mihály u. 45. Bankszámlaszám: Budapest Bank, 10102440-54948200-09000007 Postacím:1439 Budapest, Pf. 710. www.munkaspart-2006.hu
a bulvar.ma.hu nyomán
