Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 45. Tel.: 27/316-100 Fax: 27/305-581 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: előfizetőknek 125, árusoknál 200 forint.
V Á C É S V O N Z Á S K Ö R Z E T É N E K FÜGGETLEN L A P J A
Váci Napló A VÁCI NAPLÓ AZ INTERN ETEN :
WWW.VACI-NAPLO.HU
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XXI/66-67. szám 2012. augusztus 17. péntek
Pauman Dániel elhozta nekünk az ezüstérmét Az alpolgármester a kajak négyesek olimpiai döntöjén a hajrában rekedtre kiabálta magát
Szeméthegyek felett vitáznak a szemétszállításról Václigeten Egymásra mutogatnak az illetékesek a külterületeken kialakult problémák miatt
» 3. oldal
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR
Három olimpikont vártak kedden délután a városházára, de csak kettő jött. Kammerer Zoltán, aki városunkban született, de nem itt él, nem érkezett meg arra a fogadásra, amelyet a városvezetés adott a londoni olimpián szereplő váci sportolók tiszteletére. Ott volt viszont Pauman Dániel, aki a kajak négyes tagjaként ezüstérmet nyert, és eljött Hirling Zsolt is, aki hosszú kihagyás után szállt ismét hajóba az evezősversenyen és a B-döntőben bizonyíthatott párjával. » 17. oldal Augusztus 17. Gyöngyvirág Gyógyszertár, augusztus 18. Duna Gyógyszertár, augusztus 19. Kisváci szent Gellért Gyógyszertár, augusztus 20. Váci Levendula Gyógyszertár, augusztus 21. Nova Gyógyszertár, augusztus 22. Fekete Kígyó Gyógyszertár, augusztus 23. Alsóvárosi Gyógyszertár.
» elérhetõségek a 19. oldalon
Anyakönyv születések száma:
25
házasságkötések száma: elhalálozások száma:
9
18
» 19. oldal
Mai lapszámunk a hétfői ünnep miatt összevontként jelenik meg, legközelebb pénteken kerül az olvasók asztalára a friss Váci Napló.
RENDEZVÉNY Augusztus 26. vasárnap 10 óra váci piac
Bolhapiac » 13. oldal
2
Váci Napló
Részben a lobbi hiány miatt nem valósul meg a 2/A bõvítése?
Felújítások a leendõ színházban
Bóth János, a szocialisták frakcióvezetője szerint ez lehet az egyik oka a kudarcnak
Mint beszámoltunk róla, a Csányi körúti régi mozi épületbõl színházi elõadásokra is alkalmas, a Fónay - HUMÁNIA - Társulat jóvoltából újjávarázsolt, használatukkal ismét élettel megtöltött kultur ális létesítmény lesz.
Múlt heti lapszámunkban számoltunk be arról, hogy kikerült: a 2/A kétszer két sávra bõvítési terve kikerült az állami fejlesztések közül. A Magyar Hírlap információi szerint az állam, illetve a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ (NIF) Zrt terveiben még 85 százalékos mértékû EU-s támogatással szerepelt a fejlesztés. Ám mivel ezen a szakaszon is bevezetné a kormány a használattal arányos autópályadíjat, vagyis jelentõs bevétele származna, az EU a fejlesztés költségeinek csak az ötven százalékát térítené meg. Így viszont már drága lenne a kétszer két sávos bõvítés. Evvel a témával is foglalkozott hétfõi sajtótájékoztatóján Bóth János, az MSZP frakcióvezetõje. A politikus arról beszélt, hogy szerinte a meghiúsulás oka a lobbierő hiánya is. - A tehetetlen városvezetés, a súlytalan országgyűlési képviselő és az ú j Fidesz-KDNPs választókerületi elnök, Harrach Péter sem tudta elérni, hogy az évek óta előkészített 2/ A útberuházás befejeződjön. Nem lesz kétszer két sáv, nem lesznek átkötések a 2-es főút felé, sem Gödnél, sem Vác és Sződliget között. Ez a beruházás az előző szocialista ciklusban úgy elő volt készítve, hogy a váci átkötéshez az állami területbiztosítás és a kifizetés már megtörtént. Tehát marad a zsúfoltság az úton és a fokozott balesetveszély - mondta. Arról is beszélt, hogy hasonlóan a 2/A út építésének elkezdéséhez, most is népi mozgalmat kívánnak szervezni, hogy nyomást gyakoroljanak a fejlesztés megvalósulására. A projektben a frakcióvezető a munkahelyek teremtésének lehetőségét is látja, hiszen akkor
A kórház átadásáról szóló jegyzõkönyv. Bóth János ezt kapta kérésére a hivatalból (fotó: Váci Napló) gyorsabban elérhető lesz a város, kedvezőbb feltételek várják a vállalkozásokat. A kórház állami tulajdonba adása is szóba került, mert szerinte nagy a csend az átadásátvétel körül. - Állítólag hosszú húzavona után megtörtént. Valóban
megtörtént? - tette fel a kérdést. Hogy a kérdésére választ kapjon, mint közérdekű adatot, a vonatkozó jegyzőkönyv másolatát kikérte a polgármesteri hivataltól, mivel a képviselőtestület hivatalosan semmilyen információt nem kapott eddig a történésekről. - Mit kaptam a hivataltól? Egy jegyzőkönyvnek sem nevezhető irományt, amelyen nincs helyszín-megjelölés, polgármesteri aláírás, dátum, stb tette hozzá. Mint mondta: újra fogja kérni a dokumentumok hiteles másolatát, mielőtt bírósághoz fordulna az ügyben. A kórház állami kézbe kerülésével kapcsolatban több aggályát is kifejezte: nincs kinevezett főigazgató, gazdasági igazgató, új projektmenedzser, de van államosítás, új betegutak, és hosszú várólisták. - A kórház dolgozóinak áldozatkészsége nélkül az egész ellátó-rendszer már szétesett volna. Ezzel nem szabad visszaélni - mondta végezetül. (F. A.)
A szervezet már javában végzi a takarítási, csinosítási és felújítási munkákat. Szorgos kezek immár két hete végzik a festési, takarí-
Most még így néz ki belülrõl az egykori mozi épülete. Hamarosan azonban színháznak adhat otthont tási és közmű felújítási munkákat. Ezek befejezése után indítható meg a hatósági engedélyek beszerzése. Szeptemberben már átszállíthatják a művelődési központból a díszleteket, jelmezeket és kellékeket és ezzel elkezdődhetnek a társulati próbák is. Az előzetes számítások szerint a jövő tavasszal már önálló produkcióval várhatja az új váci színház a közönséget. (vac.hu)
Váci Napló
3
Szeméthegyek felett vitáznak a szemétszállításról Václigeten Egymásra mutogatnak az illetékesek a külterületeken kialakult problémák miatt Eltûntek a szemetes konténerek Václigetrõl június 28án, de az azóta odahordott szemét felett zajlik a vita. Ki szállítsa el? - ez a kérdés! Merthogy a szemétszállító, és a konténereket megszüntetõ cég, a Remondis Duna Kft a várostól várja ezt, míg a város a Remondis-tól. Az utóbbi arra hivatkozik, hogy a szemészállítási rendeletben nincs olyan meghatározás, hogy zsákos szállítás. Így szerintük ez a cég felelõssége. Míg a szemét felett vitatkozik a két fél, addig Kiss Zsolt képviselő (MSZP) is keresi a megoldást. Legutóbb augusztus elejére hívott össze egy lakossági fórumot. A problémát egyébként egy lakó már felvetette a júliusi közmeghallgatáson. A hölgy feldúltan mesélte, hogy egyik napról a másikra, értesítés nélkül elvitték a konténereket és zsákokat dobtak be nekik, hogy abba gyűjt-
A fórum madártávlatból elõtérben a szeméttel
A szemétkupacon már az állatok is megjelentek. Hiába tettek bejelentést a lakók az ÁNTSZ-nél is, nem történik semmi egy felhívásban a cég fogalmaz - gyűjteni a szemetet. Mint azt Kiss Zsolt lapunknak elmondta, a felháborodás igazából akkor vette kezdetét, amikor a Remondis átvette a szemétdíjak kezelését a várostól. - A václigeti lakók nem értették, hogy ha náluk konténer
A fórumon: Kiss Zsolt képviselõ, Megyeri Imre egykori és Szloboda Gyula jelenlegi Remondis vezetõ sék a szemetet. Időközben hasonló helyzet alakult ki Gombáson is, ahol szintén zsákba kellene - ideiglenesen, ahogy
van, miért kell havi több ezer forintot fizetniük, az eddigiektől eltérően - mondta. A tavaly elfogadott helyi,
önkormányzati rendelet módosítása szerint már nem csak a város frekventáltabb területein kell fizetni a szemét elszállításáért, hanem a külterületeken is. Erről azonban az ott élők nem kaptak értesítést, sőt nem sokkal később a konténerek is eltűntek. A helyükön felgyülemlett szemétkupac elszállításán pedig folyik a vita. Bár azóta több ígéretet is kaptak a lakók, hogy a zsákos szállítás csak átmeneti, hulladékgyűjtő edényzetet még nem kaptak. Kiss Zsolt szerkesztőségünkbe tegnap, csütörtökön már egy örömteli hírt közlő levéllel érkezett: négy utca kivételével a többi járható terület lakóinak augusztus 23-án osztanak kukákat. Azokon a helyeken, ahová nem tud bejutni az autó, megmarad a zsákos szemétszállítás. Erről Szloboda Gyula, a Remondis Duna Kft váci telepének vezetője tájékoztatta a képviselőt. De térjünk vissza a szemétkupacra, amely felett tovább folyik a harc. A lakók és a képviselő is tett már bejelentést az ÁNTSZ-nél, mert megjelentek a patkányok és a kóbor kutyák, amelyek széthordják a szemetet, s ez már
környezetkárosító is. Kiss Zsolt egy másik levélre hivatkozva elmondta: a Remondis nem szállítja el addig a szemetet, amíg nem rendeli meg ezt a szolgáltatást tőlük a Váci Városfejlesztő Kft. A város viszont arra hivatkozva nem teszi meg ezt, hogy szerintük a kupac a cég miatt alakult ki, akik elvitték a négy konténert és egy olyan szállítást vezettek be, amelyet nem tartalmaz az önkormányzat rendelete. A kutya persze nem csak itt van elásva. A probléma gyökere oda vezethető vissza, hogy a városi kft a Remondis szerint tartozik a hulladékszállítást végző cégnek, a kft pedig ezt a lakosságon próbálja behajtani, illetve spórolással ledolgozni a hiányt. A másik ok - és erre a cég felhívta a václigetiek figyelmét is -, amiért eltűntek a konténerek, az az, hogy tele volt illegális szeméttel. (Hasonló okok miatt szűntek meg a konténerek és vezettek be zsákos szemétszállítást Nagymaroson is - a szerk.). Ezt a lakossági fórumon résztvevő, a Remondis Kft váci telephelyének idén kinevezett vezetője, Szloboda Gyula, valamint az időközben a holdinghoz szerződött egykori helyi Remondis vezető, Megyeri Imre is megerősítette. És hogy mi lesz a szemétkupaccal? Nem tudni. Vagy elhordják az állatok és a szél, vagy örök dísze marad Václigetnek. Remélem azonban, hogy hamarosan az egyik fél belátja, hogy az ő feladata az elszállítás és megteszi a szükséges intézkedéseket. Ez egyébként kötelességük is. (szerző: Furucz Anita - fotók: Lakatos Csaba)
4
Váci Napló
Ha olyan lenne a világ, mint amilyen a méheké, ma itt lenne a Kánaán A pénz fontos, de van, akinek mindennél fontosabb, még a becsületnél is Furucz Zoltán Zötykölődünk a furgonnal a cementgyár hegyről lefelé futó szállítószalagjánál vezető, kővel leszórt úton. Jobbra és balra sok az elhagyott parcella, csak néha töri meg a buja zöld dzsungelt egy-egy olyan kapubejáró, amelyet láthatóan használnak is. - Itt forduljon balra - mondja mellettem Papp Gábor. Még induláskor a lelkemre köti, hogy ne nagyon írjam le, hol is van a kis telek, amelyen a kaptárak állnak. Errefelé gyakori, hogy egynémelyek azt hiszik, szabadrablás van. Rendőr itt nem jár, ha mégis valaki feljelentést tesz, ismeretlen tettes ellen indul és fejeződik be az eljárás. Így járt a szomszéd is, akinek egy éjszaka lebontották a kerítését, meg Papp Gábor is, akinek kertjébe bemásztak és az öreg barackfáról leszedték az érett gyümölcsöket. De mindezt úgy, hogy a már korhadt ágat ráadásul egyszerűen letörték. Megérkezünk. A kapun a
láncot fényes lakat fogja össze, látszik, gyakran nyitják-zárják. A bokroktól alig látni, hogy bent kaptárak sorakoznak. Egy kicsit tartok tőle, hogy egy-két méhcsípést majd el kell viselnem, de a délutáni napsütésben az apró állatkák nagyon békések. A bejáratoknál néhány őrszem strázsál csak, minden érkezőt megérintenek, leveszik a szagmintát, s ha minden rendben, mehet is az útjára. - Egy-egy kaptárban két család is van, ezek békésen megférnek egymással. Most már a szezonnak vége, ilyenkor már a telelés előtt etetni kell őket cukorsziruppal - mutatja az egyik kaptárt felnyitva a gazda. Nemrég Gödöllőn és környékén a méhek nyúlós költésrothadása miatt zárlatot rendeltek el. - Már terjed a betegség mondja Papp Gábor -, éppen ma hallottam, hogy Tolmácson is megjelent. Vácott tavaly volt méhzárlat e nyavalya miatt. A nyugdíjas tűzoltó a térség méhészeit összefogó egyesület
egészségügyi felelőse, így jól ismeri a helyzetet. -Nemrég itt a közelben is ki kellett irtani két kaptárból a méheket - magyarázza. - A gazda csak hobbiból tartja őket, ő szólt, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor az az eljárás, hogy mintát veszünk a keretekben lévő lépből és elküldjük laborvizsgálatra. Ha bebizonyosodik, hogy nyúlós költésrothadásról van szó, amit egyébként egy vírus okoz, akkor sajnos nincs más lehetőség, mint az érintett méhek kiírtása. A kaptárakat ilyenkor lezárják, kénnel telefüstölik és így a bogarak - ahogy a gazda többször is nevezi a méheket - elpusztulnak. Másnap a kaptár teljes tartalmát egy nagy gödörben elégetik, majd betemetik. A faládát magát erősen kifertőtlenítik és újratelepítik. Vannak más ellenségei is a méheknek. Például az egerek és a cickányok. A kaptár kis bejáratán könnyedén behatolnak és néhány nap alatt majdnem teljesen kipusztítják az abban lévő állományt. Ezért kis rácsokat tesznek az “ajtóra”. Az atkák ellen azonban ez sem véd. Ezeket az élősködőket maguk a méhek viszik be a testükön a kaptárba, ahol elszaporodnak és nagy kárt tudnak tenni. - Szerencsére, aki odafigyel,
Váci Napló
az egészséges családokat tud tartani. Ám az utóbbi évtizedekben erősen megváltozott a méhészek hozzáállása, ma már korántsincs akkora összetartás, mint régebben és a becsületnél néha sokkal fontosabb a pénz. Így fordulhat elő, hogy például valaki felfedezi a nyúlós költésrothadást a kaptárában, de nem szól senkinek, hanem továbbra is kijárnak a méhek nektárt gyűjteni. Később azután bejelenti a bajt, s bár elpusztítják a méheket, de ezért kártérítést fizet az állam. Ezzel a megoldással két bőrt húzott le a lóról, hiszen a méz eladásával is pénzt keres, meg hozzájut az újratelepítéshez szükséges kártérítéshez is. Azzal nem törődik, hogy közben a beteg bogarai megfertőzik mások méheit is dohog Papp Gábor. Csendben felsóhajt: - Ha olyan lenne a világ, mint amilyen a méheké, akkor itt lenne a Kánaán. A gazda szeme hizlalja a jószágot - mondogatták az öregek. És ez igaz is. Papp Gábor, ha nem is naponta, de kétnaponta kijár a telekre. Az öreg fa tövében egy sámli áll, azon ücsörög, ha a dologgal már végzett. Ez számára a pihenés, s még pénzbe sem kerül. Sőt: évente sok mézet értékesít, ebből egészíti ki a nyugdíját. Megjegyzi: ma már sok a felvásárló, de furcsa módon mindegyik majdnem azonos felvásárlási árat kínál. Ő csak annak adja oda a mézet, aki azonnal fizet. Ez a biztos - csap a nadrágzsebére. Odahaza cukrot alig használnak, a méz a legfontosabb édesítőszer. A mézes vajas kenyér az egyik legkedveltebb csemege náluk. A család többnyire vegyes virágmézet használ, mert Papp Gábor szerint abban vannak a legteltebb ízek és a legtöbb vitamin, ásványi anyag.
5 Otthon a háznál egy öreg Csepel teherautó áll az udvaron. Ha vándoroltatni indul, azzal szállítja a kaptárakat. Ilyenkor gyakran az egész család útra kel, ahogy mondja, mennek kempingezni. Mert manapság már nem lehet csak úgy ott hagyni a méheket az erdő szélén: vannak, akik abból élnek, hogy kaptárakat lopnak. - Egyszer mi is úgy jártunk, hogy éjjel arra ébredtem: valakik halkan beszélgetnek a sötétben. Arrébb egy teherautó állt járó motorral meg egy Zsiguli, a lámpájánál láttam, néhány kopaszfejű fickó tanakodik. Amikor észrevettek minket, rögtön kereket oldottak - mondja a méhész. - Szép hobbi ez - int a kaptársor felé. - Már kis gyerekként is tetszett a dolog. Először csak hobbiból csináltam, ma meg el sem lehet zavarni a kaptárak közeléből. Tennivaló van bőven. A gazda szabályozza a rendet, gyakran ő dönti el, melyik helyen ki hirdetés
legyen a királynő. Ügyes trükkökkel egyik kaptárból a másikba is át tudja telepíteni a lárvákat úgy, hogy a dolgozók ne érezzék idegennek, hanem befogadják. - Sok érdekes dolog van a méhek világában. Az egyik például, hogy ha a családnak rosszul megy a sora és ezért leáll a szaporodás, a dolgozók egyszerűen kidobják a kaptárból a heréket - mosolyodik el. Persze mindkettőnknek jó füle van, ez a mondat is célhoz ér. Még “benyitunk” néhány családhoz, de minden a legnagyobb rendben van. A késő délutáni napfényben csak néha villan meg egy-egy méh a fák között, s igyekszik haza a biztonságos melegbe, a társak közé.
KRESZ: januártól fontos változás elõtt állunk Változik a motoros jogosítvány megszerzésének korhatára januártól: 2013 januárjától kismotorra már csak 16 évesen, míg nagymotorra 24 éves kortól lehet jogosítványt szerezni.
Januártól jelentős változás következik több jogosítványtípus megszerzésénél. Egy uniós direktívának megfelelő kormányrendelet szerint ugyanis mopedre 14 évesen már nem, csak 16 éves korban lehet jogosítványt szerezni, míg nagymotorra ez a korhatár 24 évre emelkedik. A teherautó-vezetői és az ehhez kapcsolódó nehézpótkocsis képzés korhatára 18ról 21 évre, az autóbuszos képzésé 21-ről 24 évre emelkedik. A személygépkocsik esetében nem lesz változás. A Pénzcentrum.hu információi szerint több autósiskolában attól tartanak, kevesebb lesz a motorostanuló, hi-
szen B kategóriára, azaz autóra 17 évesen lehet jogosítványt szerezni, így valószínűleg kevesen lesznek azok a fiatalok, akik egy évvel hamarabb fizetnek majd a robogós engedélyért. Göbölös Gábor autósiskola-vezető a Kossuth Rádiónak elmondta, hogy a változás egyrészt érettebb motorosokat eredményezhet az utakon, a nagykategóriákban történő szigorítás következményei azonban még megjósolhatatlanok. A szakember szerint idáig sokan végezték el ezeket a képzéseket azok közül, akik nem kerültek be a felsőoktatásba, a jogosítvány megszerzése után
ugyanakkor el tudtak helyezkedni. Ez a fajta munkahelyteremtés most kitolódik.
6
Váci Napló
Minden harmadik baba-mama oldal félretájékoztatja a szülõket Egy friss amerikai kutatás szerint körültekintőnek kell lennünk, ha internetről szeretnénk gyermekgondozással kapcsolatos információt gyűjteni. A Journal of Pediatrics című folyóiratban közzétett kutatás arra kereste a választ, hogy a Google kereső által gyermekgondozási témakörben kidobott 1.300 honlap mennyiben felel meg a babák biztonságos alvásáról adott tanácsok tekintetében az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia által javasoltaknak - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében. A kutatás azért volt rendkívül fontos, mert nagyon sokan használják az internetet egészséggel kapcsolatos tanácsok keresésére, melyekben rendszerint meg is bíznak. Az amerikai felnőtt lakosság közel háromnegyede (72 %) ért egyet azzal a kijelentéssel, miszerint hinni lehet az internetes egészségügyi tanácsoknak. A
azonosították a kifejezéseket, majd tartalmuk és működtetőjük alapján kategóriákba csoportosították a honlapokat. A kutatók az alábbi kérdésekre kerestek választ a honlapokon (zárójelben az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia válasza)
kicsik biztonságos alvásának vizsgálata azonban rámutatott ezeknek a honlapoknak megbízhatatlanságára. Ennek figyelembe vételével csökkenthető a hirtelen csecsemőhalál szindróma, a fulladás és egyéb alváskor bekövetkező halálesetek kockázata. A kutatók a Google-t használták az oldalak megkereséshez. A vizsgálat során az első 100 találatot elemezték ki, be-
adott. A különböző kifejezésekre keresve a megbízhatóság szintje változatos képet mutat. A legmegbízhatóbb tanácsok a levegőminőség, az alvó póz és a derékalj kérdéskörében érkeztek (73 % és 82 % között). A legrosszabb tanácsokat pedig az együttalvás, a felügyeleti eszközök és a cumi témakörben születtek (14 % és 20 % között). hirdetés
• Melyik a legbiztonságosabb alvó póz egy baba számára? (Ha a baba a hátán fekszik.) • Jó az, ha a baba együtt alszik valakivel? (Nem: az az ideális, ha a kicsi egyedül alszik.) • Mi a legjobb derékalj az alvó babának? (Kemény matracon kell aludnia, és a takarónak megfelelő méretűnek kell lennie.) Miután kizárták a nem releváns találatokat, a kutatók megállapították, hogy a honlapok több mint egyharmada (39,2 %) pontatlan választ
A legmegfelelőbb válaszokat a kormányzati oldalak és a non-profit szervezetek oldalai adták, a legkevésbé jó válaszok a blogokról és a termékismertető oldalakról származtak.
Pályázatot hirdet Vác Város Önkormányzata Képviselőtestületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága a védett épületek felújítására Vác Város Önkormányzata Képviselőtestületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága a védett épületek felújításának támogatási rendszeréről szóló 34/1992. (X.19.) számú önkormányzati rendelet alapján 2012. évre pályázatot hirdet védett épületek , valamint védett területen álló, de egyedileg nem védett épületek felújításának, korszerűsítésének, külső és az ezzel összefüggő belső helyreállítás estén a külső homlokzat domináns elemeinek leginkább megfelelő állapot szerinti helyreállításának anyagi támogatására. Pályázat benyújtásának határideje: 2012. szeptember 1. Pályázat mellékletei: - pályázati űrlap - 2 példányban; - jogerős építési engedély és engedélyezett tervdokumentáció; - költségvetés; - a kivitelezés ütemezése (űrlapon kitöltve); - az önerő mértékét vállaló nyilatkozat. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatalban a Főépítész Irodán kell leadni. A pályázati űrlap a www.vac.hu honlapról letölthető. Kriksz István, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke
Váci Napló
7
Sajdik: “Génhibával születtem” Gombóc Artúr váci díszpolgársága Vác leendõ díszpolgárának 39es a lába. Apjához képest kimondottan nagy lábon él, hiszen az egykori zsokénak 35-ös cipõ kellett. „Anyám, ha cipõt vagy zoknit vásárolt apámnak, mindig a gyerekosztályon keresgélt. Az eladók gyakorta kérdezték, segíteni akartak, hogy hány éves fiúcskának válogat az anyuka? Amikor megtudták, hogy a vevõ a férjét akarja felruházni, nem hittek neki” – mesél egy jellemzõ történetet Sajdik Ferenc. A balerina anya és zsoké apa – Sajdik Sándor nevét Dunakeszin utca viseli, hiszen korának legsikeresebb zsokéja volt – gyermeke a Berlin közelében fekvő Neuenhagenben született. Belőle is zsokét akartak faragni, de a kiszemelt paripa hatszor-nyolcszor levetette magáról. „Azt hiszem, sohasem akartam igazán zsoké lenni, mert nem szerettem túl korán kelni” – emlékezik az idén 82 éves művész. A család látta, hogy ez a ló elment, ám észrevették, hogy a fiú ügyesen másol figurákat a lexikonokból. Az egyik rokon gyerek már úgyis ott volt, ezért az iparrajziskolába íratták a kis Sajdikot litográfus szakra. Ám átszervezték az iskolát, megszűnt több rajzzal kapcsolatos tantárgy, ezért többedmagával úgy döntött, hogy elmegy. Öt éven át volt nyomdász. Egyszer egy karikatúra kliséjét maratva döbbent rá, hogy ő is ilyet szeretne csinálni. Eldőlt, hogy az ő pályája a karikatúra lesz. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója, ám hamar közölni kezdte gúnyrajzait a Ludas Matyi. A korvezető szatirikus hetilapjának 1965-től 1990-ig belső munkatársa lett. „Vidám hangulat volt a szerkesztőségben, ve-
szekedést a 25 év alatt egyszer sem hallottam. Barátok voltunk Balázs-Pirivel, Brennerrel, Várnaival és a többiekkel. Sohasem szóltunk bele egymás dolgaiba.” Pályakezdőként szerkesztőségről szerkesztőségre járva hordozta körbe a karikatúráit. Sokat elfogadtak, sokat visszaadtak. Hasonló Canossát járt Csukás István is. „Ő a verseit szerette volna nyomtatásban látni. Azóta ismerjük egymást. A mai napig szeretem Csukás írásait, mert mindet áthatja a humanizmus. Tőle hallottam azt a mondást, hogy hadd éljen más is! Milyen igaza van, és mennyire nem vesszük figyelembe ezt az igazságot.” Egyszer a Ludas Matyinál a jövő század állatait kellett megrajzolnia. Kitalált mindenféle figurákat. Ezekből a figurákból mesék születtek Csukás István segítségével. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy hoho-horgász és a PomPom kalandjai. A Szerencsi Csokoládégyár két éve csokiformában gyártja mesefiguráit. 1990 után a Ludas Matyi kidőlt. A munkatársak sokáig szerették volna életben tartani a lapot, de próbálkozásaikat (Új Ludas, Úritök) ellehetetlenítették, így szétszéledtek. Sajdik
karikatúrái még hosszú évekig megjelentek számos magazinban és napilapban, de mindinkább a rajzfilm kötötte le idejét. És az általa illusztrált könyvek sora: gyermek- és ifjúsági kötetek, pénzügyi vagy épp egészségügyi témák. Néhány éve egy váci műgyűjtő, Papp László unszolására kezdett táblaképeket festeni. Ma már ez, valamint kisméretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portréi jelentik tevékenysége fő csapásirányát. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható a főtéri Curia épületében. Megrajzolta a város történetét, amúgy sajdikosan, amit a város néhány nap múlva díszpolgári címmel ismer el. Nem járt főiskolára, de nem is igen hiányzott neki a diploma. Nem árt, ha jól rajzol az ember, de tehetséget nem ad az iskola, vélte mindig is. Magától kell az embernek kitermelnie a műveket. Akinek nincs saját stílusa, az nem lesz soha igazi karikaturista. A családjában sokan jól rajzolnak, de kell valami, ami egyedivé teszi az embert. Lehet, hogy ezt egy génhiba teszi. Megrögzött optimista, annak ellenére, hogy a világot ő sem tudja megváltoztatni. Nem is
akarta. Másik nincs, ezzel kell együtt élni. Ha már itt van, nem ül tétlenül, a semmittevés fárasztja, a napi firkálgatás viszont erőt ad. Gyakran papírkosárba hullanak az első ötletek, és az is gyakorta kiderül, hogy a továbbfejlesztett művek rosszabbak az első alkotásnál. Sajdik szerint ugyanakkor az ötlet legalább olyan fontos, ha nem fontosabb a rajznál. A karikatúrát, mint a többi művészetet, halhatatlan műfajnak tartja. Most épp tetszhalott állapotban van. Nincs hova rajzolni, ami nagy csapás a szakmának, hiszen a fejlődés kulcsa a megjelenés. Marabu a Népszabadságban, Pápai Gábor a Népszavában jelenik meg időnként, illetve Kaján kitűnő rajzait is látni. Ennél több kellene. Általános vélekedés, hogy a karikaturisták óhatatlanul önmagukat rajzolják. Sajdik szerint, ha nem is önmagukat, de azt az embertípust, amihez tartoznak, azt vetik papírra. Mosolyog, amikor felvetem, hogy Gombóc Artúr talán a legsajdikosabb figurája. „Még nem vagyok olyan kerekded, mint ő, de ez csak idő kérdése. És az életművem még nem zárult le” – figyelmeztet sajdikos mosollyal. (Ötvös Zoltán - nol.hu)
8
Váci Napló
Tóth Timea nemrég még az Európa-bajnokot is legyõzte
mert az üde zöld és tarka környezet energiát ad az embernek. Otthon a szobában az orchideák uralják a környezetet. (Tipp Tímeától: kéthetente két órára tegyük vízzel teli edénybe orchideánkat, így áztassuk be. Ez a virág csak a délelőtti napot kedveli, tehát erre is figyeljünk, amikor helyet keresünk neki a lakásban. Elvirágzás után két-három hónap pihenőidő jön és ezután újra bontja gyönyörű szirmait.) A vevők is kedvelik ezeket a különleges virágokat, de nagyon sok fogy a temetői krizantémból is. Ez az egyik legolcsóbb virág, szép és tartós is. A tatai siker, a Magyar Kupa megnyerése egyben azt is jelenti, hogy megnyílhat előtte az út az Európa-kupa felé. A döntést a szövetség csak később hozza meg, de Tímea neve is ott szerepel a válogatott kerettagok között. Azt mondja, amikor éppen egyedül van a boltban, már töri a fejét az újabb és újabb virágkompozíciókon. (Furucz Zoltán)
Már a nagymama is termesztett virágokat, ő a hagymás növényeket szerette. Unokája gyakran téblábolt körülötte, amikor már cseperedett, gyakran beállt segíteni is. Tóth Tímea, a deákvári Virágvarázs bolt tulajdonosa azt mondja, innen a virágok szeretete. De ez a kapcsolat a fiatal hölgy, valamint a szépség és a jó illatok között azóta alaposan elmélyült, hiszen Tímea már több virágkötő versenyt is megnyert az országban, nemrég például Tatán még az Európa-bajnokot is legyőzte. Mivel az apuka “nyakas kálvinista” debreceni polgár, az anyuka meg nagyváradi lány, egy nem is rendkívüli kanyarral Tímea élete is Magyarországon vett nagy fordulatot. Férjhez ment és ez a döntés hozta el őt Vácra. Majdnem az elejétől a virágok jelentik a kenyérkeresetet is, előbb Budapesten alkalmazottként, nemsokára azonban - 2004-et írtunk - megnyílt a Virágvarázs itt a városban. Tímea 2008-tól vesz részt virágkötő versenyeken. A tudást az iskolapadban szerezte meg. Éveken át tanulta a fogásokat, s olyannyira sikere-
sen, hogy jelenleg a mestervizsgájára készül. Ám közben maga is tanít, olyan fiatalokat, akik a virágkötészetet szeretnék magas színvonalon elsajátítani. Legutóbb Tatán indult el egy versenyen, ahol két kategóriában kellett megmutatni tudását. Elsőként az év fesztiválcsokrát kellett elkészíteni, ehhez halványzöld és halványlila hortenziát használt és sok pici zöld vadalmát tett e szép virágok köré. A másik kategória a középkori lakoma asztaldíszítése volt, ezt a tatai várban kellett bemutatni. Mivel abban a korban nem használtak zöldeket, ezért elsősorban gyümölcsök és főleg az akkoriban még ritkaságnak számító citrusfélék kaptak központi helyet a díszben. Tímea a szigorú zsűri döntése értelmében az egyik kategóriában első, a másikban második lett, összetettben viszont ő hozta haza a győztesnek járó serleget, megelőzve egyik nagy riválisát, egy korábbi Európa-bajnokot is. Tímea azt mondja: nagyon jó érzés egész nap virágok között ülni, nem is annyira a kellemes illatok miatt, hanem
Váci Napló
9
Megvannak a járási hivatalok és központjaik A vácihoz 18 település tartozik majd A Magyar Közlöny hétfõi számában megjelent a 2013. január elsejétõl mûködõ járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista. Vác lesz a székhelye a Váci Járási Hivatalnak, melyhez 18 település tartozik (Acsa, Csörög, Csõvár, Galgagyörk, Kisnémedi, Kosd, Õrbottyán, Penc, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Szõd, Szõdliget, Vác, Vácduka, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót). A Szobi Járási Hivatal központja Szob lesz, mely 17 települést foglal magába. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn közleményben azt írta: "a járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számá-
ra biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést, és a je-
rületben, szintén a fővárosi kormányhivatal részeként - írta a KIM.
A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként mûködõ, hétfõtõl péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetõség (fotó: VN archívum) lenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg". A tárca tájékoztatása szerint minden egyes járásszékhelyen lesz járási hivatal, amely a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként működik majd. A kormányrendelet tételesen rögzíti az egyes járási hivatalok székhelyéhez tartozó településeket is. Budapesten nem járási, hanem kerületi hivatalok alakulnak minden ke-
A Magyar Közlönyben közzétett kormányrendelet mellékletében felsorolják az összes járási hivatali székhelyet, az azokhoz tartozó településekkel együtt. A rendelet értelmében arra is van lehetőség, hogy a járási hivatal illetékességét megváltoztassák, és új járási hivatalt alakítsanak ki. A jogszabály kimondja: ha települési képviselő-testület határozatban kezdeményezi a településnek másik járási hivatal illeté-
kességi területéhez történő átcsatolását, illetve új járás kialakítását, a fővárosi és megyei kormányhivatal megvizsgálja az átcsatolás, illetve új járás kialakításának indokoltságát. Az ilyen kezdeményezés különösen indokoltnak minősül, akkor ha ezzel az államigazgatási feladatok hatékonyabb ellátása biztosítható, vagy ha a közlekedési feltételek jelentősen megváltoznak - olvasható a rendeletben. A fővárosi és megyei kormányhivatal kormánymegbízottja a képviselő-testületi határozatot - az átsorolásban érintett járási hivatalok vezetőinek, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal véleményének a csatolásával - küldi meg a közigazgatás szervezéséért felelős miniszternek. A miniszter a javaslatát az általános önkormányzati választások évében április 30-ig nyújtja be a kormány számára valamennyi, az adott időszakban beérkezett kezdeményezésről. A kormány döntése alapján egy település másik járáshoz történő átcsatolása, illetve új járási hivatal kialakítása az általános önkormányzati választások napjával történhet meg A rendelet rögzíti azt is: a járási hivatalok ingyenes használatába kerülő ingó- és ingatlanvagyon elemei, valamint az átveendő köztisztviselők számának és feladatainak meghatározása érdekében a minisztérium - a KIM Vagyonkezelő Központ, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok közreműködésével - felmérést végez valamennyi települési önkormányzatnál. (MTI)
10
Váci Napló Egyházi élet - ökumenikus rovat
A Vatikánból kiszivárogtatott dokumentumokról beszéltek Augusztus 13-án, hétfõn tették közzé a Vatikánban a titkos dokumentumok kiszivárogtatásával kapcsolatos vádat és határozatot. Piero Antonio Bonnet bíró, elfogadva Nicola Picardi fõügyész kérelmeit, jogi eljárást indított két személy ellen: Paolo Gabriele, XVI. Benedek egykori komornyikja ellen lopás minõsített esete miatt emel vádat; Claudio Sciarpel-lettit, a Vatikáni Államtitkárság munkatársát bûnpártolással vádolja. Paolo Gabriele jelenleg házi őrizetben van. A 48 éves Claudio Sciarpellettit május 25-én tartóztatták le, majd a következő nap ideiglenesen szabadlábra helyezték, óvadék letétbe helyezése ellenében és bizonyos szabályok betartásának kötelezettségével. Szerepe jelentéktelennek tűnik, bűnpártolás miatt indítanak ellene eljárást. Paolo Gabriele először mindent tagadott a pápai házban tartott találkozón, Georg Gaenswein prelátus, a pápa személyi titkárának egy specifikus kérdésére válaszolva. Majd bevallotta a kihallgatások során, hogy dokumentumokat szolgáltatott ki Gianluigi Nuzzi újságírónak, pénz elfogadása nélkül. Cselekedetét, amelyről tudta, hogy bűncselekmény, azzal magyarázta, hogy szerinte a pápát nem informálták megfelelően arról a rosszról és korrupcióról, amelyet az Egyházban látott. „Biztos voltam benne, hogy a médiával okozott sokk jót tenne, és visszaterelné az Egyházat a helyes vágányra” – nyilatkozta Gabriele, aki a Szentlélek és a Gondviselés követének érezte magát. A volt komornyik lakóhelyén tartott házkutatás során nemcsak nagyszámú titkos dokumentumot találtak, de a pápának címzett 100 ezer
eurós csekket is, amely a Guadalupei Szent Antal Katolikus Egyetemről származott, továbbá a pápának szóló aranyrögöt, valamint Vergilius Aeneis eposzának fordítását Annibal Caro gondozásában, amelyet Velencében adtak ki 1581-ben. Ez is egy ajándék volt a pápának. Paolo Gabrielét két pszichiátriai vizsgálatnak vetették alá, amelyek ellentétes eredményt hoztak beszámíthatóságát illetően. Az elsőt a római La Sapienza Egyetemről Roberto Tatarelli professzor végezte, aki szerint a felmerült pszichikai zavarok nem zárják ki a gyanúsított felismerési képességét (tudatosságát és cselekvési szabadságát). A második vizsgálatot a római Pápai Gergely Egyetemről Tonino Cantelmi professzor végezte, aki az ellenkezőjére jutott. Picardi főügyész és Bonnet bíró az első szakértői véleményt tartják elfogadhatónak. Tatarelli professzor hangsúlyozza, hogy Paolo Gabriele üldözéses paranoid képzetalkotástól szenved. Személyisége törékeny és bizonytalan, amelyet a másoktól kapott figyelem és szeretet iránti nagy igény jellemez, tehát manipuláció tárgyává válhat. Mindenesetre ezek nem jelentenek olyan mentális zavart, amelyek kizárnák tudatosságát és cselekvési szabadságát. Cantelmi professzor szerint Paolo Gabriele személyisége sérült, bizonytalan identitástól szenved, befolyásolható, nagyravágyó érzelmek által befolyásolt, az erkölcsi merevség és az igazságosságról alkotott egyéni elképzelés váltakozik személyiségében, továbbá nagy szüksége van az elismerésre. Ezt a szakértői véleményt azonban nem osztotta a bíró és a főügyész, ezért eljárás indul Paolo Gabriele ellen. (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)
Váci Napló
11
Autót kapott egy családtól a Váci Egyházmegyei Karitász Beer Miklós megyéspüspök és a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai augusztus 10-én, pénteken vették át a kitûnõ állapotban levõ Suzuki Wagon R+ típusú személygépkocsit, amelyet Lantos Csaba ügyvéd és családja ajándékozott a segélyszervezetnek. Komoly, értékes és hasznos felajánlással gazdagodott a Váci Egyházmegyei Karitász – olvasható az egyházmegyei honlapon. Lantos Csaba már nem először támogatja az egyházmegyét: két éve, a nagy jégverés idején tetőcserepet ajánlott fel a károsultak megsegítésére. Mint elmondta: amikor a cserepet elszállították tőle, akkor értesült arról, hogy a karitász járművei már nem a legfiatalabbak. A közelmúlt-
Beer Miklós megyéspüspök és Gyurcsán Csabáné, a szervezet vezetõje vették át az ajándékot a Lantos családtól ban, második gyermekének születését várva, a Szentírást olvasgatva érezte úgy, hogy meg kell szívlelnie az Igét:
mindent, amid van, onnan fölülről kaptál. Az ügyvéd – mint felidézte – ekkor érezte úgy, hogy neki is tovább kell
adnia abból, amit kapott; és ekkor jutott eszébe, hogy a váci karitásznak bizonyára hasznos volna a család tulajdonában levő egyterű autó, amellyel személyeket és kisebb tárgyi rakományokat egyaránt lehet szállítani. Miután megbeszélte a családdal, hívta a váci illetékeseket, akik tárt karokkal fogadták a felajánlást. A kérdésre, hogy pesti ügyvédként miért éppen a Váci Egyházmegyét részesíti előnyben az adományozáskor elmondta: ugyan Budapesten dolgozik, de házassága révén már gödi lakos; ezért érzi magáénak a váci térség gondjait. „Mindig is úgy gondoltam: jobb szervezetten segíteni, tehát hozzáértő szakembereken keresztül eljuttatni adományainkat a rászorulókhoz. Római katolikusként pedig teljesen természetes számomra, hogy ennek a legjobb fóruma az egyházi karitász” – tette hozzá Lantos Csaba. (Váci Egyházmegye/Magyar Kurír)
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztõ Kft Vagyonhasznosítási Részlege értékesítésre hirdeti - nyílt versenytárgyaláson Vác, Hóman Bálint utca - Gombási út - Téglaház út által határolt "volt Laktanya" 1620/2, 1620/5, 1620/6, 1620/9, 1620/10, 1620/11, 1620/12, 1620/13, 1620/14, 1620/15, 1620/16, 1620/17, 1620/18, 1620/19, 1620/20, 1620/21, 1620/22, 1620/23, 1620/24, 1620/25, 1620/27, 1620/28 hrsz-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant Az ingatlan jellemzői: Az ingatlan közművekkel részben ellátott, a közművekre való rákötés a vevő költsége és feladata A város rendezési terve - Helyi Építési Szabályzat - Szabályozási Terv - a www.vac.hu honlapon megtekinthető Az ingatlan induló értékesítési vételára: 1.650.000.000,- Ft Licitlépcső: 100.000,- Ft Előleg: 8.550.000,- Ft Megtekintés időpontja: 2012. augusztus 16. (csütörtök) 9 - 12 óra; 2012. augusztus 23. (csütörtök) 9 - 12 óra Pályázat benyújtása: 2012. szeptember 3-án (hétfő) 18 óráig A pályázatok benyújtásának módja: írásban, a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási Részlegnek címezve - 2600 Vác, Köztársaság út 34. Versenytárgyalás időpontja: 2012. szeptember 4-én (kedd) 10 óra; helye: Váci Városfejlesztő Kft. - Vác, Köztársaság út 34. A nyílt versenytárgyaláson az vehet részt, aki: a kiírás részletes feltételeit elfogadja,a pályázatát a jelölt határidőig leadja; az előleg befizetését igazoló csekket a versenytárgyaláson bemutatja; személyét illetve az általa képviselt társaságot hitelt érdemlően igazolja.
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztõ Kft Vagyonhasznosítási Részlege értékesítésre hirdeti - nyílt versenytárgyaláson Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti "volt Karacs Kollégium" 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant Az ingatlan jellemzői: A HÉSZ a területet Vk-4K (központi vegyes terület) övezetbe sorolja. Az ingatlan közművekkel ellátott. A város rendezési terve - Helyi Építési Szabályzat - Szabályozási Terv - a www.vac.hu honlapon megtekinthető Az ingatlan induló értékesítési vételára: 450.000.000,- Ft Licitlépcső: 100.000,- Ft Előleg: 2.550.000,- Ft Megtekintés időpontja: 2012. augusztus 16. (csütörtök) 14-16 óra; 2012. augusztus 23. (csütörtök) 14 -16 óra Pályázat benyújtása: 2012. szeptember 3-án (hétfő) 18 óráig A pályázatok benyújtásának módja: írásban, a Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási Részlegnek címezve - 2600 Vác, Köztársaság út 34. Versenytárgyalás időpontja: 2012. szeptember 4-én (kedd) 10 óra; helye: Váci Városfejlesztő Kft - Vác, Köztársaság út 34. A nyílt versenytárgyaláson az vehet részt, aki: a kiírás részletes feltételeit elfogadja; a vevő kötelezettséget vállal arra, hogy az épület homlokzatát legalább 3 éven belül felújítja; a pályázatát a jelölt határidőig leadja; az előleg befizetését igazoló csekket a versenytárgyaláson bemutatja; személyét illetve az általa képviselt társaságot hitelt érdemlően igazolja
A pályázók közül az ingatlan megvásárlására az nyert jogot, aki a pályázati feltételek elfogadását követően, a legmagasabb összegű vételi ajánlatot tette. A versenyeztetés során megállapításra kerül a második és harmadik legmagasabb ajánlatot tevő is. Az adásvételi szerződés megkötésére 30 munkanapon belül kerül sor, aminek feltétele a vételár 15 %-ának - előleggel csökkentett - egyösszegű megfizetése. A vevőnek a fennmaradó vételár megfizetését a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül kell teljesítenie. A versenyeztetési eljárás szabályaira a 38/1996.(XI.26.) számú önkormányzati rendelet árverésre vonatkozó szabályai az irányadóak. A pályázaton eredménytelen pályázók részére az előleg a versenytárgyalást követő nyolc banki nap alatt kerül visszautalásra, a második és harmadik legmagasabb ajánlatot tevő részére a szerződés megkötését követően. További információ kérhető : Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. alatti irodájában, Tel: 27/510-103
Váci Napló
Programajánló Liszt-hét ötödszörre Esztergomban Augusztus 20-tól 26-ig - Esztergom Szent István és az államalapítás ünnepét követően Esztergomban ismét Liszt Ferencé a főszerep, hiszen augusztus 20. és 26. között az ötödik Liszt-hétnek ad otthont a város. Igazi zenei kuriózumokként az egy hetes eseménysorozat minden napján a zeneszerző kevésbé ismert művei csendülnek fel. Liszt Ferenc születésének bicentenáriumát követően sem zárultak le a világhírű zeneszerző és zongoravirtuóz műveit bemutató koncertek. A korábbi hagyományokat folytatva, az esztergomi "Vatikánban"- azaz a prímási negyedben - a Liszt Társaság idén is megrendezi az 5. Esztergomi Liszt Hetet 2012. augusztus 20-26. között. További részletek: www.kemma.hu
Bolhapiac Vácon Augusztus 26. vasárnap 10-től 14 óráig - váci piac Szeretettel várnak mindenkit a szervezők augusztus 26-án, szombaton a váci bolhapiacon, a Káptalan utcában a piac területén. Az árusok 10 órától 14 óráig várják a vásárlókat régiségekkel, ruhákkal, könyvekkel és műszaki cikekkel! Érdemes megnézni!
Száraz Kata kiállítása Augusztus 24. péntek 17 óra - Katona Lajos Könyvtár Száraz Kata, fiatal váci fotóművész képeit tekintheti meg a nagyközönség a Katona Lajos Városi Könyvtár galériájában. A tárlat augusztus 24-én 17 órakor nyílik meg és egészen szeptember 18-ig látható. További információ a tehetséges művészről: dryphoto.blogspot.com
Erdélyi művészek Leányfalun Augusztus 19. vasárnap 17 óra - Leányfalu Augusztus 19-én, vasárnap 17 órakor kerül megrendezésre a 25 éves tradícióval rendelkező Erdélyi Művészek Leányfalun sorozat idei ünnepi tárlatát. Jeles művészházaspár munkáit mutatják be és az erdélyi művészettörténet legjobb ismerője: Banner Zoltán nyitja meg. Majd a Kuncz Aladár Alapítvánnyal szervezett Kuncz Aladár est következik 18 órától, szintén egy órában. Az esemény részletes programjából: Kuncz Magdolna megnyitó beszéde, Szakály I. Kuncz Aladárról szóló dokumentumfilmjéből egy rövid bejátszás, Jancsó Miklós: Családi vonatkozású visszaemlékezés - részletek Jancsó Elemérné Máthé Szabó Magda emlékirataiból, Bács Ferenc: Kisbán Miklós búcsúírása Kuncz Aladárról, Filep Tamás Gusztáv: Kuncz Aladár Trianon utáni írói-szerkesztői pályájáról.
13
14
Váci Napló
JOGOSÍTVÁNY
Frissítve: 2012. augusztus 16-án
Ha lakást keres... 58 négyzetméteres földszinti lakás elaó Vácon a Zöldfa utcában. Érd.: 06-20/490-6393 (50/06)
Mindenes parkettás Parkettás vállal hagyományos, szalag, laminált padló lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. Telefon: 06-70/505-1177. (243/17)
Bojler, motor, stb. Eladó: egy 80 literes bojler, keveset használt; egy felújított Simson Swalbe motorkerékpár és egy zuhanytálca 80x80 centiméteres, kb. 20 centi magas. Telefon: 06-20/381-6737.
Garázs Deákváron Vácon a Cserhát u. 7/d szám alatt garázs eladó. Érd.: 06-20/323-5174es telefonszámon. (43/06)
Kis ház erdõben Kismaros Börzsönyliget lakóövezetében, csendes, erdõs területen 90 nm lakóterû, felújított, szigetelt, bõvített faépítésû családi ház eladó 1051 nm-es telekkel, rendezett kerttel 17 millió Ft-ért! Érd.: 06-30/6482130 (41/06)
Rollátor eladó Alig használt, könnyû (8,7kg) alumínium kerekes járóka (rollátor), összecsukható, ülõkével, bevásárló táskával, beállítható magassággal (kb. 95
cm x 65 cm) 16.000 Ft-ért eladó. (Új ár 27.000 Ft.) Érd.: 06-27/311-368 (Vác).
Motorcsónak új kárpittal Motorcsónak (GCY2-es típusú), új kárpittal, hajó eladó motor nélkül is. Érd.: 06-70/625-9392
Bõrvarrógép eladó Eladó valódi 44-es bõr cipõk, boroshordók, Paff bõrvarrógép, Volswagen Passat disesel gépkocsi. Érd.: 06-70/ 772-3637, 06-27/318-399-es telefonszámon.
Kawasaki motor eladó Eladó 1 db Kawasaki ZZR600-as motorkerékpár friss mûszakival és 1 db 5 lóerõs Jonson csónakmotor. Érd.: 06-70/253-8123.
Felsõpincevölgyi telek 3.762 nm területû telek Felsõpincevölgynél (Naszály hegy lábánál) tulajdonostól eladó. Érdeklõdni: 06-30/207-5159-es telefonszámon 14 óra után.
Lakás Romhányban 1,5 szobás II. emeleti tehermentes lakás eladó Romhányban. Ár megegyezés szerint. Érd.: 06-20/4841674.
KONI BT AUTÓSISKOLA VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300, E -MAIL: KONIBT @ DUNAWEB .HU
Int. akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉPKEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐI SZAKTANFOLYAM.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA + SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtaHALLÓ tók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, Mintabolt fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD leme(VÁC, CSÁNYI KRT. 29/A. zek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLŐ (2-ES FŐÚT) ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktaA VÁROS KÖZPONTJÁBAN. fonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál TELEFON: 27/317-380, papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, 06-20/931-7380, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. FAX: 27/511-382. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépNYITVA TARTÁS: be, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és H-P: 8-17, utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, SZO.: 8-12 ÓRÁIG lézertoner, utántöltő- másoló-, fotó-, fax-, tekercs, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegző készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fűzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
www.vaci-naplo.hu
Csak elõfizetõinknek! Kérje - elküldjük! A Váci Napló 2011-es teljes évfolyama CD-re írva PDF-formátumban!
Váci Napló
15
A nyári közlekedés veszélyei egy kis figyelemmel megelõzhetõk Fokozott figyelem és felkészülés szükséges a hazai autópályákon való vezetéshez A magyarországi autópályákon a nyári hónapokban a legnagyobb a forgalom, ami fokozott odafigyelést igényel a gépjármûvezetõktõl. Hoszszabb utazás elõtt érdemes útitervet készíteni – szükség esetére alternatív lehetõséggel -, indulás elõtt és a pihenõkben történõ megálláskor pontos forgalmi információt kérni. Annak ellenére, hogy ilyenkor általában jó időjárási és látási viszonyok mellett, száraz, csúszásmentes pályán lehet közlekedni, a nyári főszezon is hordozhat magában veszélyeket, melyekre a gépjárművezetőknek fokozottan készülniük kell. A balesetmentes közlekedés és a biztonságos nyaralás érdekében az Állami Autópálya Kezelő Zrt az alábbi tanácsokat ajánlja az útnak indulók figyelmébe.
INDULÁS ELŐTT · Tervezze meg utazását! Nézze meg térképen, mely útvonalon juthat el leggyorsabban céljához. Ha lehet, tervezzen alternatív útvonalat is! Például a Balatonhoz nem csak az M7 autópályán lehet eljutni, jelentős torlódás/baleset esetén a tó egyes települései gyorsabban megközelíthetőek kerülő úton. · Kerülje a csúcsforgalmi időszakokat! A legtöbben péntek délután és szombat délelőtt indulnak el a fővárosból, és vasárnap este/hétfőn reggel érkeznek vissza. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához. · Informálódjon az aktuális forgalmi helyzetről közvetlenül indulás előtt (illetve szükség
lenőrizzék azokat.
AUTÓPÁLYÁN Az autópályákat a főszezonban sok olyan gépjárművezető is használja, akik máskor nem, vagy csak nagyon ritkán közlekednek gyorsforgalmi utakon. A gyorsabb tempó és a rutin hiánya önmagában is jelentős veszélyforrás, amit csak tovább erősít a nagy hőség, az ismeretlen táj és a sűrű forgalom. Az utazás során ezért mindenképpen ügyelni kell az alábbiakra: · Figyeljen a követési távolság betartására, különösen erős forgalomban! Ezt a sebesség függvényében válassza meg, ha két másodperccel lemaradva követi az Ön előtt haladót, akkor váratlan esetben is meg tud állni.
esetén utazás közben is), és ennek figyelembe vételével aktualizálja tervezett útvonalát. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. információs vonalai, elérhetőségei a következők: · Tankoljon! Hosszabb útra csak elegendő üzemanyaggal induljon el, hiszen torlódás, baleset vagy terelés/kerülőút esetén több üzemanyagot fogyaszt a gépjármű, amit nagy hőségben csak tovább növel a légkondicionáló használata. · Készítsen be ivóvizet! Feltétlenül legyen a kocsiban ivóvíz, frissítő, az út során bármikor bekövetkezhet kényszerleállás, kánikulában pedig fokozottan kell ügyelni a folyadékpótlásra. · Vásárolja meg időben az ematricát, már az autópályára való felhajtás előtt! A vonatkozó jogszabályi előírások szerint a díjköteles autópályaszakaszokat csak érvényes ematricával lehet igénybe venni. Az ÁAK Zrt. felhívja az ematricát vásárlók figyelmét, hogy a későbbi pótdíjfizetés elkerülése érdekében a vásárláskor pontosan adják meg a szükséges adatokat (rendszám, ország, díjkategória, érvényesség kezdete, érvényességi idő-
tartam), és a végleges jóváhagyás előtt körültekintően el-
· Ha eltévesztette a lehajtót, ne forduljon vissza a pályán, ne tolasson, a következő csomópontban szabályosan „vissza tud fordulni” a másik pályára, hogy a másik irányból közelíthesse meg az úti célját.
16
Váci Napló
Vágtások Hamarosan kezdõ sípszó: új szezon, új remények, új célok szülinapja Sok frissen igazolt játékossal vág bele a bajnokságba csapatunk LABDARÚGÁS. A DunakanyarVác számára augusztus 18-án, szombaton 17:30-tól Kazincbarcikán kezdődik az NB II 2012/13-as szezonja. A mieink a felkészülési mérkőzéseken jó eredményeket értek el, de igazán a múlt hét szerdai, MTK elleni kupatovábbjutás jelentette a nagy sikert. A Mózner János-Szabados György edzőpáros szinte teljesen megújuló kerettel dolgozhatott, hiszen a csapatnak tizennégy új labdarúgója van: kapus-
sorba Hagymási Dániel az ETO második csapatától, míg Rása Gergő Pápáról jött, Petrezselyem Tamás Dunakesziről,
Három Váci VLSE-játékos is csatlakozott a DunakanyarVác felnőtt keretéhez, a kapus Rácz Márk, a középpályás
hirdetés
posztra a Vácott jól ismert Borszéki Csaba érkezett, a hátvéd-
T RIATLON . Megalapításának első évfordulóját szép sikerekkel ünnepelte meg a váci Vágta Triatlon Sportegyesület. Az immár hagyományosan FaddDomboriban megrendezett triatlon újonc, gyermek, serdülő országos bajnokságon fantasztikus eredményeket ért el a kis, 15 fős különítmény. Az idei évben eddig elért dobogós helyezései után, az egyesület most már magyar bajnoki címmel is büszkélkedhet. Első helyezést ért el Molnár Kata (az újonc lányok versenyében), harmadik helyezést ért el Horváth Máté a (legkisebbek versenyében), valamint váltóhirdetés
Benke Viktor pedig Egerből csatlakozott a kerethez. A középpályások közül Farkas Péter Kaposvárról tért vissza, Gulyás Máté a REAC-ból, Kákonyi Dániel Mezőkövesdről, Király Patrik Fel-csútról, míg Horváth Gábor Budafokról jött. Csatárposzton egy új igazolásunk van, Pap Roland, aki Paksról érkezett. Négy játékos, Borszéki Csaba, Hagymási Dániel, Király Patrik és Pap Roland egyelőre csak kölcsönbe érkezett a klubhoz.
Sorecz Szabolcs és a csatár Kelemen Patrik. A csapattól Albert Ádám, Arany Zoltán, Aranyos Márk, Héger Ádám, Hegedűs Csaba, Tányéros Ádám, Juhász Bence, Michel Victor és Szabados Tamás távozott. Mindettől függetlenül nehéz szezon elé néznek a mieink, hiszen az átszervezések miatt csak az első öt helyen végző csapat maradhat a 2013/ 14-es, egycsoportos másodosztály tagja. (F. B.)
Jól kezdték a váci evezõsök a világbajnokságot EVEZÉS. Szerdán kora délután megkezdődtek a 2012. évi ifjúsági és felnőtt világbajnokság versenyszámai a plovdivi evezős pályán. 58 nemzet, 351 csapata, összesen 992 versenyző méri össze erejét az öt napon át tartó viadalon. Vasárnap 13 ifjúsági (18 év alatti) és 7 felnőtt versenyszámban hirdetnek világbajnokot. A Rozsos Péter (Külker EK), Matheisz József (Mohácsi TE), Farkas Norbert (Vác Városi EC), Jenei
sikerekkel
Domonkos (Ferencvárosi EC) - edzőjük: Lakatos Tamás - összeállítású egységünk a legnépesebb ifi számban, négypárevezősben állt rajthoz. A fiúk a rajttól kezdve az élre álltak és gyakorlatilag végig vezetve, az amerikai hajó „támadását” rendre visszaverve elsőként haladtak át a célvonalon. Ezzel továbbjutottak a holnap megrendezésre kerülő negyeddöntőbe.
Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club) - edzője: Rapcsák Károly - könnyűsúlyú egypárevezősben abszolút esélyesként indul a mostani világbajnokságon, miután az idei világkupa-sorozat belgrádi és müncheni állomásán is ezüstérmet szerzett. Ehhez méltón előfutamában a rajt után rögtön az élre került, nagyszerűen versenyzett és végig vezetve, elsőként evezett át a célvonalon, ezzel továbbjutott. (K.J.)
ban a Molnár Kata, Boroncsok Dóra, Kocsis Regő, Molnár Péter (újonc). További helyezettek egyéniben: VI. Molnár Péter, 13. Boroncsok Dóra, 16. Horváth Márk, 17. Laczkó Bálint, 17. Kocsis Regő, 19. Marshall Alex, 19. Marshall Eliot, 20. Kocsis Barnabás, 30. Seres Dóra, 33. Somogyi Bendegúz, 65. Marshall Benjamin, 53. Boroncsok Bence és 70. Laczkó Dávid. A helyezések értékét növeli, hogy az év fő versenyén összesen több mint 1526 versenyző állt rajthoz a különböző korosztályokban és a legtöbben ezen a versenyen hozták a legjobb formájukat, illetve idei legjobb helyezésüket. (K. J.)
Váci Napló
17
Pauman Dániel elhozta nekünk az ezüstérmét Az alpolgármester a kajak négyesek olimpiai döntöjén a hajrában rekedtre kiabálta magát
Mindenkinek meglett a maga öröme. Pauman Dani az ezüstéremmel, körülötte a városvezetõk: Petõ Tibor és Mokánszky Zoltán alpolgárnmesterek, valamint Fördõs Attila polgármester a kajakostól kapott dedikált fotóval Három olimpikont vártak kedden délután a városházára, de csak kettő jött. Kammerer Zoltán, aki városunkban született, de nem itt él, nem érkezett meg
arra a fogadásra, amelyet a városvezetés adott a londoni olimpián szereplő váci sportolók tiszteletére. Ott volt viszont Pauman Dániel, aki a
kajak négyes tagjaként ezüstérmet nyert, és eljött Hirling Zsolt is, aki hosszú kihagyás után szállt ismét hajóba az evezősversenyen és a B-döntőben bizonyíthatott párjával. Fördős Attila polgármester köszöntőjében azt mondta: egy nehéz helyzetben lévő ország számára különösen fontosak a sikerek és a londoni olimpia megmutatta, hogy képesek vagyunk erős és elszánt nemzet-
ként harcolni. Megköszönte a két váci sportoló helytállását Mokánszky Zoltán és Pető Tibor alpolgármester is. Utóbbi korábban már sportolóként indult olimpián, evezősként párosban világbajnoki címet is szerzett. Most ő is ott volt turistaként Londonban - Az egész olimpia egy fantasztikus érzés volt - mondta lapunknak Pető Tibor. - Több versenyen is ott ültem a magyarok között a lelátón, igazán jó volt megélni a sikeres pillanatokat. Láttam Daniék futamát is és ott szurkoltam a Hyde-parkban Risztov Éva úszásán. Pető Tibor hozzáteszi: amikor a kajak négyesek versenye volt, nem tudott senki nyugodtan ülni a helyén, akik körülötte voltak magyarok, mindenki hangosan kiabálva, ugrálva biztatta a csapatot. - A magyar-svéd vízilabda elődöntőt is végigszurkoltam, majdnem rekedtre kiabáltam magam. Amikor 2008-ban tévén keresztül néztem az olimpiát, egy kicsit fájt még a szívem. Most, Londonban éreztem először, hogy végleg lezártam a versenyzői pályafutásomat, s ezúttal már igazán felszabadultan szurkolhattam a versenyeken. Gratulálok a váci és a többi magyar sportolónak a szép sikerekhez! A fogadáson ott voltak a két olimpikon hozzátartozói is, s korábbi edzőket is láttunk. Megható pillanat volt, amikor Pauman Dani a zsebéből előhalászta az ezüstérmet. Sokan gyűltek köré, hogy egy pillanatra megsimogathassák az értékes medáliát, amelyért ez a váci fiatalember négy kemény évet küzdött. Köszönjük neked, Dani! (munkatársunktól)
Köszöntötték az immár harmadik olimpiáján szerepelt Hirling Zsolt evezõst is, aki szüleivel vett részt a városházi rendezvényen (fotók: Váci Napló) »» Klimász János kőfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
18
Váci Napló
Elfogták a váci vasúti vonalon késsel szurkáló férfit A megszúrt nő csak könnyebben sérült meg Elfogták az erdõkertesi vasútállomás mögött azt a férfit, aki hétfõ délután nyakon szúrt egy nõt a Budapestrõl Vácra tartó személyvonaton. A megszúrt nő csak könnyebben sérült meg, a szurkáló ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A gödöllői és a Pest megyei rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, s megkezdték a tanúkutatást és meghallgatást, miközben forró nyomon üldözték az elkövetőt - mondta Kovács Veronika. Mint utóbb kiderült, az erdőkertesi állomáson várakozó vonaton délután fél négy körül a férfi többször nyaktájékon szúrt egy 28 éves nőt, akit könnyebb sérülésekkel a váci kórházba szállítottak. A tanúk által adott ruha- és
személyleírás alapján kora este megtalálták az állomás mögötti szántóföldön megbújó K. Attila 24 éves szekszár-
emberölés kísérlete miatt indult ellene eljárás - tette hozzá a szóvivő. A Mávinform közlése sze-
Névnapok
augusztus 18. Ilona, Ilka augusztus 19. Huba augusztus 20. István, Vajk augusztus 21. Sámuel, Hajna augusztus 22. Menyhért, Mirjam augusztus 23. Bence, Szidónia
“Mindent elveszítettem, de megmaradtam Én; és ez elegendő.” Jean Racine Idõjárás NAPPAL: 30 - 32 oC
A tettes a szurkálás után az állomás mögötti szántóföldön bújt el (fotó: online) di lakost, aki beismerte tettét, de annak okára nem tudott magyarázatot adni. A férfit őrizetbe vették,
rint a Budapest-VeresegyházVác vasútvonalon ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok. (MTI)
ÉJSZAKA: 19 – 20 oC Ma és a hosszú hétvégén sok napsütésre, igazi nyári idõre van kilátás, majd egyre inkább emelkedõ csúcshõmérsékletekkel. Csupán pénteken alakulhat ki néhol zápor egy gyenge érintõleges hidegfront mentén. A jövõ héten is szép nyári idõre van kilátás. A hét vicce
Forgalomelterelés az ünnepség miatt Vác Város Polgármesteri Hivatala értesíti a lakosságot, hogy a megrendezésre kerülõ Szent István-napi ünnepség miatt augusztus 20-án 16 órától, augusztus 21-én üzemkezdetig a Március 15. teret érintõ, valamint augusztus 20-án 17 órától 19 óráig a Konstantin teret érintõ helyi járatú autóbuszok a Március 15. téri és Konstantin téri megállókat nem érintik. Az ünnepség befejezéseként a programok után tûzijáték lesz a fõtéren.
Cím: 2600 Vác, Piac utca 1. Tel.: 27/502-
Ára: 3.500 Ft helyett, kedvezményesen 2.975 Ft szeptember 1-ig
A férfi jelentkezik a hadseregbe. Beosztják az ejtőernyősökhöz. Az első próbaugrás után azt mondja: - Írják be, hogy kétszer ugrottam! - Hogyhogy kétszer? - Először és utoljára! bérleteket kérem!
Titokzatos jelenségek és a tudomány (DVD melléklettel) - Mi MICSODA sorozat Létezik-e a jeti? Kiolvashatjuk-e a sorsunkat a csillagokból? Kapcsolatba tudunk-e lépni a holtakkal? Valóban leszálltak-e már ufók a Földre? Ezekkel a kérdésekkel és még sok hasonlóval foglalkozik ebben a kötetben dr. Rainer Köthe, aki szerint a legtöbb titokzatos jelenség komoly, tudományos vizsgálattal nem igazolható vagy megmagyarázható. Az ember hajlamos arra, hogy higgyen a megmagyarázhatatlanban, a természetfölöttiben és a csodában. Fantáziánk még a technikailag magasan fejlett civilizációkban is mindig ébren tartja a legendákat és a csodákba vetett hitet. A kötet melléklete a "Nyomozás - Komputerek és robotok" című angol, német és magyar nyelvű DVD.
Váci Napló
19
Ingyenes HPV elleni oltás Vácott születtek: Daucsó Donát és Rottenbacher Erkia fia Lőrinc, Kis Márton és Fazekas Zsuzsa fia Edmond Flórián, Seres György és Juhász Gyöngyi lánya Fanni, Tomcsányi Tamás és Fördős Enikő fia Tamás Attila, Szabó Zoltán és Szőlősi Anita fia Milán, Mizser Tamás és Szentmiklósi Andrea fia Levente, Horváth Gábor és Szabó Eszter lánya Dorka Bodza, Schlenk József és Kovács Tímea fia András, Nagy Zoltán és Jakab Beáta lánya Boglárka, Kollár János és Hauzman Beáta lánya Eliza Liliána, Szanyi László és Szoták Melinda lánya Zoé Adrienn, Majer Krisztián és Bendzsák Judit lánya Kincső Lívia, Szenykov Balázs és Jámbor Judit lánya Alexandra, Horváth István és Fehér Katalin lánya Luca, Nándori Sándor és Obrtal Beáta lánya Nóra, Szjjártó Tamás és Farkas Márta fia Tamás Zénó, Bak Szabolcs és Pikács Elvira fia Bence, Kun Balázs és Konorót Judit lánya Zselyke, Bihari Péter és Tóth Judit lánya Kinga, Oláh Tamás és Csámpai Tímea lánya Hanna Tímea, Gál Árpád és Lipp Kinga lánya Borbála Mária, Finta Ferenc és Gieber Lilla fia Bence, Policsányi János és Gál Edina fia János Béni, Ruzsa Tibor és Dudás Piroska lánya Annamária, Jámbor Vilmos és Mihályi Mónika lánya Janka. Házasságot kötöttek: Halász Róbert és Mile Zita Judit, Mihajlik György és Ronkay Margit Eszter, Topolcsik Róbert és Nagy Mónika, Botta-Dukát Zoltán és Lévai Andrea, Sztyehlík Ferenc és Kállai-Kovács Irén Kriszta, Turcsányi József és Dósa Renáta Júlia, Szabadfy Károly és Fekete Tünde, Andics Roland Balázs és Herencsényi Dóra Ágnes, Gelsei József Tódor és Kovács Zsófia. Vácott hunytak el: Ráday Nándor (1936) Budapest VIII., Mellényi Róbert (1933) Vác, Szreseny János (1953) Kosd, Laukó Andrásné sz. Lipp Margit (1932) Püspökszilágy, Angyal Sándorné sz. Kovács Mária (1925) Vác, Várnagy Béláné sz. Zalányi Mária (1924) Nagymaros, Schlögl János (1940) Nagymaros, Sipos János (1951) Erdőkertes, Brusznyiczky László (1954) Vác, German József (1932) Vác, Kiss Elek (1927) Dunakeszi, Liebhardt Ferencné sz. Nádasi Ilona (1929) Kismaros, Szilágyi László (1969) Dunakeszi, Csermák Péter (1960) Rád, Kőrösi Sándorné sz. Keresztesi Erzsébet (1926) Fót, Nagy Andrásné sz. Bíró Ilona (1924) Vác, Mayer Józsefné sz. Bartók Ilona (1929) Vác, Pozsgai György (1947) Vác.
Ismét meghirdeti a Magyar Vöröskereszt a pályázatát, amelynek keretében összesen 435 adag, méhnyakrák elleni oltóanyagot adnak olyan, szociálisan rászoruló fiatal lányok számára, akiknek más módon nincs lehetõségük a védõoltás igénybevételére - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat adatai szerint Magyarországon a méhnyakrák a mellrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 éven aluli nők körében - írta a szervezet. "Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az egyén felelősségére a méhnyakrák megelőzésében, tájékoztatást nyújtsanak annak lehetőségeiről, és elérhetővé tegye a méhnyakrák elleni oltást olyanok számára is, akiknek egyébként erre nem lenne lehetőségük" - hangsúlyozzák. A több mint tízezer lakosú települések és az önkormányzati társulások október 15-ig nyújthatják be pályázatukat. A több mint 20 millió forint összértékű védőoltásokat a GlaxoSmithKline Kft adományozta a Magyar Vöröskeresztnek. Az oltóanyag szakszerű eljuttatását a pályázó által megjelölt orvosokhoz vagyis azokhoz, akik az oltásokat beadják - a Magyar Vöröskereszt biztosítja. A pályázat feltételeiről bővebb információk találhatók a szervezet honlapján, a www.voroskereszt.hu oldalon - áll a közleményben. (MTI)
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a Bankkártyával történő Dunakanyar áruháznál! Tel.: 06-27/301-555 *fizetését kérjük, előre jelezze Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: 501-415, nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: 303343, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: 305-997, tel/fax: 305997, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.00, Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12.
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi
olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Dunapress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 1085 forint, negyedévre 3255 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
20
Váci Napló