A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái

Források

Szarka László Részlet Anton Straka csehszlovák diplomata emlékeztetőjéből az 1938-as komáromi magyar-szlovák szakértői tárgyalásokról „Pataky: A csehszlovákiai népszámlálási módszerek ellen sok volt a panasz. A számlálást tömegesen végezték. A zsidókat külön számolták. A számlálóbiztosok számára kiadott utasítások nem voltak egységesek. […] Rappant: A magyar statisztika meglepő ugrásokat tartalmaz. Teleki: A csehszlovák ugyancsak. Rappant: Közben azonban lejátszódott egy államfordulat. Teleki: Az 1880. évi után pedig jött az ipari forradalom időszaka, és így a mai állapotokat nem hasonlíthatjuk össze az iparosítás előtti állapottal. Straka: Kassa soha nem volt iparváros. Gazdasági szempontból Miskolc és Sátoraljaújhely háttérbe szorította. Kassa a magyar hivatalok és iskolák jellegzetes városa volt. Hantos: Nem feledkezhetünk meg a kivándorlásról. Az iparosítás érdekében állt a szlovákságnak. Teleki: Az iparosítás főleg a klimatikus feltételekhez igazodott. Rappant: Maga az iparosítás helyénvaló lett volna. Abban volt a hiba, hogy ez politikai akció volt, és ugyancsak a magyarosítást szolgálta. Amennyiben ezeknél az iparvállalatoknál szlovákokat alkalmaztak volna, a városok elszlovákosodtak volna. […] Florek: Ami Kassát illeti, itt az ugrás túlságosan is szembeötlő volt. Kassa sokkal gyorsabban magyarosodott, mint iparosodott. Ennek az anyanyelv meghatározásának módja a népszámlálásnál, valamint a magyar iskolatörvény volt az oka. Teleki: Több nemzetközi konferencián is elismerték, hogy az anyanyelv fogalmának magyar meghatározása a népszámláláskor viszonylagosan a legjobb és a leggyakorlatiasabb volt. Pataky: A csehszlovák statisztika ellen is sok volt a panasz. Rappant: Nálunk ez csak kisegítő álláspont volt.

A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái

A Magyarországgal 1920. június 4-én meg- különösen az ellenzéki és baloldali körökben, kötött trianoni békeszerződés kérdésköre akik – az új közép-európai nemzetállami különböző változatokban – a nagyhatalmak realitásokat részben elfogadva – csupán igazságtalan békediktátumának, a szom- a magyar többségű területek visszacsatolászédok mértéktelen területszerző nacio- sával járó etnikai revíziót szorgalmazták. nalizmusának bírálataként, a kérdéskörrel Megint mások, mint például a korszak két való józan szembesülés elhárításaként vagy kiemelkedő magyar miniszterelnöke, Teleki éppen a „Mindent vissza!” nacionalista Pál és Bethlen István – a külpolitikai reademagógiájának formájában – folyama- litások figyelembevételével, a nemzetközi tosan jelen volt a 20. századi magyar köz- támogatottság biztosításával és az ország gondolkodásban. A két világháború közötti függetlenségének fenntarthatóságával együtt Magyarországon a békeszerződéssel szente- – a revíziós célok fokozatos megvalósítását sített határok valamilyen mértékű revízió- tekintették ideális célnak. A magyar szellemi közéletben a kor megját minden számottevő politikai és közéleti tényező megkerülhetetlennek és szükséges- határozó írói közül Szabó Dezső időről időre változó álláspontot képviselt. A népi írók nek tartotta. A legtöbben, egészen különböző párt- közül Németh László alapvetően a dunai idealizált együttműködésében, állásúak is – mint például Apponyi Albert, népek Horthy Miklós, Gömbös Gyula vagy éppen a kisebbségi jogok fokozatos kiterjesztéSzálasi Ferenc – azt a nézetet vallották, hogy sében, a határok spiritualizálásában látta a teljes, azaz az integrális revízió tekinthető a tartós megoldás lehetőségét. Hasonló állásoptimális végső célnak. Érvként leggyakrab- pontot alakított ki az emigránsok közt Jászi ban a Magyar Királyság földrajzi egységére, Oszkár is, aki a felelős magyar kormányzati vagy a soknemzetiségű történeti állam újra- tényezőkhöz hasonlóan látta és mélyen átélte fogalmazott és aktualizált Szent István-i a határmódosításokat szorgalmazó politika tradícióira hivatkoztak. Akadtak olyanok is, háborús kockázatait.

Ciano és Ribbentropp aláírja a II. bécsi döntést

138

2. Fejezet • 1921 – 1938

A magyar külpolitika revíziós céljait, esélyeit azonban végső soron nem a magyarországi belpolitikai vagy közéleti viták határozták meg, hanem a két világháború közötti korszak európai nemzetközi erőviszonyai. A nagyhatalmi konstellációt Hitler 1933. évi hatalomra kerülését követően a versailles-i status quo fennmaradásában, illetve felszámolásában érdekelt államok közötti ellentétek kiéleződése alakította. Ebben az európai helyzetben a budapesti külpolitika igyekezett a maga revíziós céljainak minden nagyhatalom támogatását megszerezni, s lehetőség szerint háborús konfliktus nélküli, diplomáciai megoldásokat találni, de ez a törekvése csupán Csehszlovákia magyar többségű területeire vonatkozóan bizonyult 1938 őszén egyértelműen sikeresnek. A magyar revíziós törekvések eredményességét – Nagy-Britannia és Franciaország tudatos visszavonulását követően – kizárólag Németország és Olaszország tudta szavatolni. Az 1938. március 13-ai Anschluss során az egykori nyugat-magyarországi területek, majd az ugyancsak a Harmadik Birodalomhoz kerülő Dévény és Pozsonyligetfalu előtt Berlin részéről fel sem merült a magyar érdekek figyelembe vétele. Csehszlovákia felszámolása során azonban Hitler az 1938. augusztusi kieli tárgyalásokon egész Szlovákiát kínálta fel a Csehszlovákia elleni támadásban kért magyar kezdeményező szerepért cserében. Horthy Miklós kormányzó – Kánya Kálmán magyar külügyminiszter és a magyar vezérkari főnök tanácsára – ezt az ajánlatot elutasította. Hitler ezt követően fokozta a nyomást Csehszlovákiára. Ebben a helyzetben Anglia és Franciaország is Csehszlovákia nemzetiségi területeinek leválasztásában látta a megoldást az 1938 májusa óta tartó válság megoldására, amit végül az 1938. szeptember 29-i müncheni szerződésben a négy európai nagyhatalom Csehszlovákia részvétele nélkül rögzített. Magyarország a korábbi integrális revíziós elképzelések helyett – Szlovákia és átmenetileg Kárpátalja vonatkozásában is – kénytelen volt megelégedni az etnikai revízió alapelvével és a müncheni szerződés kiegészítő jegyzőkönyvében szorgalmazott kétoldalú megállapodás lehetőségével. Csehszlovákia a müncheni szerződés alapján elvesztette a szudétanémet területeit, a varsói ultimátum nyomán a lengyel többségű sziléziai és árvai településeket. 1938. október 6-án Zsolnán kikiáltották Szlovákia autonómiáját, pár nappal később pedig Bródy András vezetésével Huszton megalakult az autonóm kárpátaljai kormány, amelyet a prágai kormány két nappal később hivatalosan is elismert.

Magyarország az 1910. évi népszámlálási adatokat kiindulópontnak tekintve, a müncheni szerződésre hivatkozva igyekezett Csehszlovákiával minél előbb kétoldalú megállapodásra jutni. Ennek érdekében a Teleki Pál és Kánya Kálmán vezette magyar küldöttség 1938. október 9–13. között Komáromban tárgyalásokat folytatott a Jozef Tiso vezette cseh-szlovák kormányküldöttséggel. Az etnikai revízióval kapcsolatosan a magyarországi és csehszlovákiai népszámlálási adatok értelmezésében, s főként a vitatott terület négy nagyobb városa – Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár – ügyében kialakult ellentétek miatt a tárgyalások eredménytelennek bizonyultak. Ezt követően az olasz diplomácia Mussolini és Ciano vezetésével inkább a magyar érdekeket és érveket karolta fel, a Harmadik Birodalom részéről Hitler és Ribbentropp viszont inkább a csehszlovák argumentációt támogatta. Az 1938. november 2-án a német–olasz döntőbíráskodás formájában megszületett első bécsi döntés az 1910. évi népszámlálási adatokat tekintette kiindulópontnak, s a négy város közül Kassát és Ungvárt Magyarországnak ítélte. A szlovenszkói és ruszinszkói magyar politikusok a csehszlovák válság hónapjaiban igyekeztek nyugodt hátteret biztosítani a kétoldalú és a nemzetközi tárgyalásokhoz. Memorandumot készítettek és szóban is tájékoztatást adtak lord Runciman brit közvetítő részére, kapcsolatban álltak Varsóval és Rómával, de nem kaptak meghívást a komáromi tárgyalásokra, sem a bécsi döntőbíráskodásra. Esterházy János vezetésével október 3-án létrehozták a Szlovenszkói Magyar Nemzeti Tanácsot, majd létrejött a Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács is. Ez a két testület már szakított a korábbi autonómia-politikával, és nyilatkozataiban a határok megváltoztatását követelte. Mindenesetre a kisebbségi magyar álláspont a komáromi és a bécsi tárgyalások során nem volt perdöntő. A bécsi döntéssel Magyarországnak ítélt területek elfoglalására még 1938 novemberének első felében sor került. A húsz évig tartó csehszlovák korszak végét, a „visszatérést” a felvidéki magyarok nagy többsége eufórikus örömmel fogadta, s abban a történelmi igazságtételt látta. A német–olasz döntőbíróság határozatait a két érintett állam több bilaterális szerződésben konkretizálta. Megállapodások születtek az új határok véglegesítéséről, egyes települések kicseréléséről, a visszacsatolt magyar többségű területeken élt csehszlovák telepesekről és vagyonukról, a nemzetiségi kérdésről, a kereskedelmi, postai és vasúti forgalomról stb. Az első bécsi


Kronológia 1938. augusztus–szeptember Lord Runciman vezetésével brit közvetítő misszió tárgyalt Prágában a csehszlovákiai szudétanémetek, magyarok követeléseinek és a csehszlovák–német konfliktus rendezésének lehetőségeiről 1938. szeptember 29–30. Münchenben Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország állam- és kormányfői, külügyminiszterei megállapodtak a csehszlovákiai német többségű területek Németországhoz csatolásáról. A müncheni szerződés kiegészítő jegyzőkönyve a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbség ügyének rendezése érdekében az érintett államokat kétoldalú tárgyalásokra szólította fel. 1938. október 1–2. Lengyelország ultimátumban követelte a lengyel többségű sziléziai és árvai lengyel települések átadását, amit a prágai kormány teljesített. 1938. október 6–10. A Hlinka-féle Szlovák Néppárt Zsolnán kikiáltotta Szovákia autonómiáját, amelyet a prágai kormány a Huszton megalakult autonóm Kárpátaljával együtt elfogadott. Létrejött a Második Cseh-Szlovák Köztársaság. 1938. október 9–13. Komáromban Cseh-Szlovákia és Magyarország kormánydelegációi eredménytelen tárgyalásokat folytattak a müncheni szerződés elveinek érvényesítéséről a dél-szlovákiai magyar többségű területek átadásáról. 1938. november 2. A bécsi Belvedere palotában Németország és Olaszország külügyminiszterei a cseh-szlovák és magyar kormány képviselőinek jelenlétében döntést hoztak a két ország közötti államhatár etnikai alapú módosításáról. Magyarországhoz kerültek mindazok a települések, amelyek lakossága az 1910. évi népszámlálás szerint magyar többségű volt. 1939. február 24. Magyarország csatlakozott az antikomintern-paktumhoz. A Szovjetunió válaszlépésként bejelentette: csak harmadik ország közvetítésével kívánja fenntartani a kapcsolatokat Magyarországgal.

139

Pataky: A csehek közül is többen elismerték a népszámlálási gyakorlat hiányosságait. Židovský: Bírálta a magyar népszámlálást Kárpátalján. Teleki: Itt elismerem az eltéréseket. Židovský: Különösképpen Munkács környékére mutatott rá. Beregszász valóban magyar vidéken fekszik, itt azonban a közlekedési és gazdasági egyensúly nagyon fontos elvéről van szó. Teleki: 1910-ben ott 96 százalék magyar élt. Židovský: Sok magyar elköltözött. A járásban tiszta orosz községek is vannak. Tiszaújlaknak nincs magyar többsége. A Kárpátalján nagy szerepe van a felekezeti kérdésnek. A görög-katolikus elem határozottan orosz származású, és ez az orosz elem nagyon gyorsan terjedt. Straka: Egyáltalán nem feledkezhetünk meg róla, hogy a népszaporulat a szlovákoknál, de főleg a ruszinoknál aránytalanul magasabb, mint a magyaroknál, és ennek a statisztikában is ki kell tűnnie. Teleki: Együttesen áttekintettük az egész határvonalat, és most pedig külön-külön folytatjuk a megbeszéléseinket. Jó lenne, ha a csehszlovák küldöttség is keresné a megegyezés bázisát. Mi várjuk a csehszlovák javaslatot. Tény, hogy Pozsony és Nyitra kérdését tudományos szempontból nem lehet megoldani, azonban egyéb vitás pontok is akadnak. Keresnünk kell azonban a megoldás lehetőségét, hogy a felizgult tömegek megnyugodjanak.”

Első bécsi döntés (Felvidék, Kárpátalja, 1938)

döntést – bár kialakításában a brit és francia diplomácia nem kívánt részt venni – London és Párizs még megfelelő megoldásnak tartotta és fenntartásokkal ugyan, de támogatta. A csehszlovák kérdés, s vele együtt a magyar revízió nyugati megítélése azt követően változott meg radikálisan, hogy Hitler 1939. március 14-én megszállta és Cseh-Morva Protektorátus néven – a Harmadik Birodalom érdekszférájához csatolta a cseh többségű területeket, Szlovákiát pedig önállósága kikiáltására kényszerítette. Csehszlovákia felszámolásakor Berlin hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország a csehországi német akcióval egy időben katonai akcióval elfoglalja az Augusztin Volosin által vezetett autonóm Kárpátalja (ekkori hivatalos nevén Podkarpatszka Rusz) területét. A Volosin-kormány által felállított Szics-gárdák ellenállását leverve a magyar

Cseh Külügyminisztérium Levéltára, Prága AMZV – Praha – Právní sekce – VI/4 – 1938.) Teleki Pál: „A németekkel kell mennünk, mert másképp nem lehetséges, de csak egy bizonyos pontig. Ez a pont, ez a határvonal a háborúban való részvétel. […] A revízióba bele fogunk pusztulni, ez fog minket a háborúba belesodorni. Visszakaptuk a Felvidéket, jó, vissza Ruszinszkót is, ezeket meg tudjuk még emészteni, átvenni, berendezni. Most Erdélyen a sor, rettegek, mi lesz akkor. Ha Erdély visszajő, ezzel A határjelző tábla eltávolítása Komáromnál

140

hadsereg a lengyel határig terjedően elfoglalta a tartományt. A budapesti kormány Szlovákia és Kárpátalja közötti tartományi határok tisztázatlanságára hivatkozva pár napos fegyveres konfliktus keretében további hatvanöt határ menti kelet-szlovákiai települést is elfoglalt. A magyar közigazgatás igyekezett bekapcsolni a visszatért területeket a magyar állam gazdasági, kulturális vérkeringésébe. A számos eredmény mellett hamarosan kiütköztek a regionális érdekkülönbségek. A „visszatért” felvidéki magyarság a maga kisebbségi közösségi tapasztalataival, a csehszlovák demokráciában szerzett ismereteivel sok esetben idegennek érezte magát az anyaországban és nem érezte az anyaországi hivatalok egyöntetű támogatását. Ez különösen igaz volt a sérelmes csehszlovák földreform magyar revíziójában, az anyaországi szemléletet érvényesítő közigazgatási politikai döntésekben. Az autonómiáját, majd önállóságát elnyerő Szlovákia részéről a Magyarországhoz került tótmegyeri-surányi, nógrádi, gömöri szlovák nyelvszigetek, valamint Kassa elvesztése engesztelhetetlen ellenérzéseket váltott ki a bécsi döntéssel szemben. A szlovák törvényhozás a nemzetiségi kérdés kezelésében törvényerőre emelte a reciprocitás elvét, ami súlyos jogsérelmekhez vezetett a Szlovákiában maradt Esterházy János által vezetett Magyar Párt működésének akadályoztatásában, a magyar kulturális, gazdasági érdekek visszaszorításában. A Romániával, illetve Erdéllyel kapcsolatos magyar revíziós igények alakulását, érvényesítését alapvetően három tényező befolyásolta: a Román Királyság nemzetközi helyzete, különös tekintettel az 1939. augusztus 23-i Molotov-Ribbentrop paktum következményei, a trianoni békeszerződéssel Romániához

2. Fejezet • 1921 – 1938

került területek etnikai térszerkezete, s végső soron pedig a két ország súlyának változásai Hitler világháborús terveiben, előkészületeiben. Ráadásul a Teleki-kormány igyekezett minden revíziós lépésénél biztosítani a nyugati nagyhatalmak legalább hallgatólagos egyetértését is, amire az erdélyi revíziós céloknál sem a brit, sem pedig a francia kormány részéről nem számíthatott. Magyarország számára a német-szovjet Horthy Miklós átvonul a komáromi hídon paktum Erdély vonatkozásában több tekintetben is előnyösnek bizo- Romániával kapcsolatos területi rendelkezényult. Miután Lengyelország német és szovjet sei először változtak meg. Budapest igyekelerohanása után Magyarország a Szovjetunió- zett erőteljes nyomásgyakorlásra felhaszval is közvetlen szomszédságba került, a két nálni a besszarábiai precedenst, miközben nagyhatalom Romániával szemben egyaránt a szovjetekkel való együttműködés legkisebb támogatta a magyar kormány erdélyi igényeit. látszatát is kerülte. A Románia elleni önálló A Szovjetunió – a szovjet-magyar diplomáciai magyar fegyveres fellépés kockázatát mérleközeledés világháború előtti rövid időszaká- gelő magyar kormány szempontjából végül ban – többször kijelentette, hogy nem ellenzi ismét Németország és Olaszország egyeztea magyar kormány erdélyi revíziós törekvé- tett fellépése bizonyult meghatározónak. seit. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok Berlini nyomásra a két érintett ország döntően a két ország megállapodásán ala- delegációi a Duna-parti Turnu Severinben puló, korlátozott határváltoztatást tudták próbáltak megegyezésre jutni augusztus volna egyértelműen támogatni. A Szovjetunió közepén. A magyar részről felkínált revíziós elleni háborúra készülő Németországnak alternatívák azonban a román kormány szászintén a két fél kölcsönös megállapodása, és mára elfogadhatatlan tárgyalási pozíciót a magyar-román konfliktus mielőbbi lezárása jelentettek, s ezért a két fél a német-olasz felelt volna meg. döntőbíráskodás Csehszlovákia esetében már A magyar kormány azt követően került kipróbált intézményéhez folyamadott. lépéskényszerbe, hogy a Szovjetunió 1940. Az 1940. augusztus 30-ai második bécsi június 28-án indított négynapos katonai döntés révén – az észak-erdélyi úgynevezett akciójával elfoglalta Besszarábiát és Észak- „etnikai korridor” változatot fogadták el, amiBukovinát, s ezzel a versailles-i békerendszer vel biztosították a Partium, Észak-Erdély és Székelyföld magyar többségű, illetve magyar jellegű területeknek Magyarországhoz kapcsolását. A történeti Erdély megosztása mind a magyar, mind pedig a román, de különösen az erdélyi magyar közvéleményben komoly aggodalmakat és ellenérzéseket váltott ki. A magyarországi közhangulatot alapvetően az erdélyi magyar többségű városok és Székelyföld visszatérése felett érzett öröm jellemezte Bevonulás Fülekre és a bécsi határkijelölés


1939. március 14–15. A pozsonyi szlovák tartományi gyűlés kikiáltotta az önálló Szlovák Köztársaságot. Magyarország katonai akció keretében elfoglalta az autonóm Kárpátalja területét, majd határkiigazítás címen párnapos katonai akciót indított Szlovákia ellen. 1939. szeptember 24. A Molotov–Ribbentrop egyezmény aláírását követően Magyarország újra felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. 1940. június 28. A Szovjetunió hadserege megkezdte Besszarábia katonai elfoglalását. 1940. augusztus 16–26. Turnu-Severinben a magyar és a román kormánydelegációk eredménytelen tárgyalásokat folytattak Erdély felosztásáról. 1940. augusztus 30. Németország és Olaszország a második bécsi döntés keretében Magyarországnak ítélte Észak-Erdély és Székelyföld területét. 1940. szeptember 5–13. A magyar hadsereg elfoglalta a második bécsi döntésben Magyarországnak ítélt erdélyi területeket. A katonai akció során több súlyos konfliktusra került sor. A bevonuló honvédséget ért támadások miatt szeptember 9-én a szilágysági Ördögkúton körülbelül 80, a szeptember 13–14-ére virradó éjszaka pedig Ipp községben 154 román áldozata volt a magyar katonai hatóságok megtorló akcióinak. 1940. szeptember 14. Bukarestben Antonescu marsall államvezetőként megalakította a román nemzeti-legionárius kormányt, s ezzel totalitárius kormányzati rendszert vezetett be Romániában. Előzőleg szeptember 6-án a második bécsi döntés nyomán támadt kormányellenes megmozdulások miatt lemondott trónjáról II. Károly király és távozott az országból. 1940. november 20. Magyarország csatlakozott az 1940. szeptember 26-án elfogadott német–olasz–japán háromhatalmi egyezményhez. 1940. november 26. A Magyarországhoz visszakerült észak-erdélyi területeken a bevonulástól érvényben lévő katonai közigazgatást polgári kormányzat váltja fel.

141

örökre elköteleztük magunkat a németeknek, akik majd azután követelik az árát. És ez az ár a velük együtt való háborúzás lesz, az ország maga lesz az ára a revíziónak.” Barcza György: Diplomataéveim, 1911–1945. A jegyzeteket és az utószót írta Bán D. András. A bibliográfiai utószót írta John Lukács. Összeállította Antal László. Európa–História, Budapest, 1994. 445–446. Részlet Esterházy Jánosnak, a csehszlovákiai Egyesült Magyar Párt elnökének 1938. október 7-én a pozsonyi rádióban felolvasott beszédéből „Örömmel és büszkén gondolunk az elmúlt húsz év nehéz küzdelmeire, amelyek meghozták a szabadulás pillanatát. De ebben a pillanatban a legmélyebb hála érzetével fordulunk ahhoz a négy nagyhatalomhoz, amely jogos kívánságainkat magáévá tette és felszabadulásunkhoz hathatósan hozzásegített. Tudom és érzem, hogy rövid pár napon belül a magyarság egyesül. S éppen ezért a mai Szlovákiában élő magyarsághoz azt az üzenetet küldöm: a felszabadulás órája küszöbön áll. Ha talán ezek a percek hos�szabbnak tűnnének fel, mint máskor a hónapok, mégis megkívánom, hogy ezekben az utolsó napokban is ne feledkezzünk meg arról, hogy fegyelmezetten kell viselkednünk. A magyar királyi kormány felelőssége tudatában a legrövidebb időn belül letárgyalja a müncheni egyezmény alapján az átvétel módjait. Viselkedjetek tehát öntudatosan, önérzetesen, ne veszítsétek el idegeiteket. A mostani átalakulást nem lehet úgy megcsinálni, hogy minden magyar Magyarországhoz, minden szlovák Szlovákiához tartozzék. Mindkét állam rendelkezni fog bizonyos kisebbséggel. Az a fontos, hogy a magyar és szlovák ne egymás ellen, hanem egymás mellett, mint testvér, haladjon az önállóság felé. Szeretném leszögezni az ös�szes itt élő magyarság nevében, hogy amikor az új határokat fogják megvonni – Magyarország és

142

Horthy Kassán

nyomán támadt új konfliktusok veszélyérzete egy időre háttérbe szorult. Ezzel szemben a román közvéleményt az ország területi szuverenitásának rövid időn belüli második megsértése, a román nemzeti fejlődés szempontjából fontos erdélyi területek és a hozzávetőleg 1,1 millió román nemzetiségű személy Magyarországhoz kerülése az egész román társadalmat elkeserítette. Mindez utcai zavargásokhoz, majd a király lemondáshoz és a román kormányzati rendszer megváltozásához, az Antonescu-féle totalitárius hatalomgyakorlás gyors kiépüléséhez vezetett. A két kormány katonai küldöttségeinek borsi és debreceni megállapodásai alapján, a második bécsi döntéssel kijelölt területeket a magyar hadsereg 1940. szeptember 5–15. között foglalta el. Az erdélyi magyar társadalom a kisebbségi évtizedek alatt elszenvedett megaláztatások, nemzeti sérelmek, üldöztetések után érthetően hatalmas örömmel fogadta a bevonuló magyar katonai alakulatokat. Az „Erdély visszatérését” ünneplő események a résztvevők számára egész életre szóló eseménnyé váltak, az észak-erdélyi, székelyföldi magyarság számára pedig magyar identitásuk megerősítését jelentették. A bevonulás napjaiban, illetve az észak-erdélyi magyar katonai közigazgatás hónapjaiban ezzel együtt számos helyi konfliktusra került sor. Ezek közül a magyar honvédséget ért támadások megtorlására elrendelt válaszlépések közül Szilágy megyében szeptember 9-én Ördögkút, illetve szeptember 13–14-én Ipp és Márkaszép községben végrehajtott statáriális intézkedések, razziák voltak a legsúlyosabbak. A két községben együttesen 243 személy esett áldozatul a magyar hadsereg brutális megtorlásainak. 1940 szeptemberében, októberében a két fél igyekezett az úgynevezett likvidációs tárgyalások keretében kölcsönösen előnyös

megoldásokat találni a kettéosztott Erdély magyar és román népessége számára. Ez azonban a tömeges észak-erdélyi román, illetve dél-erdélyi magyar menekülthullámok, kiutasítások, vagyonelkobzások légkörében eleve lehetetlennek bizonyult. Az Antonescu-féle rendszer a maga totalitárius módszereivel kezdettől fogva ellenezte a Magyarországgal való megegyezést, így akarva egyértelművé tenni, hogy a második bécsi döntést a maga részéről nem tekinti érvényesnek. A román kormány ilyen értelmű állásfoglalását 1941. március 15-én adta közre. A magyar kormány igyekezett minél gyorsabban konszolidálni az észak-erdélyi és székelyföldi viszonyokat. A polgári közigazgatás bevezetését követően megpróbálta az erdélyi magyarság legsúlyosabb kisebbségi sérelmeit jóvátenni. Az oktatásban és a kulturális életben, továbbá a közlekedésben, településfejlesztésben, a mezőgazdaságban több jelentős beruházásra került sor, gyorsan megszerveződött a magyar köz- és szakigazgatás rendszere. A magyar kormány a két bécsi döntés után egyre inkább elkötelezte magát a hitleri Németország oldalán. Már 1939 februárjában csatlakozott az egyértelműen szovjetellenes antikomintern paktumhoz, másfél évvel később pedig a háromhatalmi egyezményhez is. Horthy kormányzó és a Teleki-kormány nem tudta és nem akarta vállalni a szovjetekkel való együttműködést, amely – néhány ígéretes diplomáciai kezdeményezés ellenére – valószínűleg az ország gyors német megszállásához vezetett volna. Lengyelország lerohanása után a német-olasz együttműködés egyetlen – igaz meglehetősen erőtlen – alternatívájaként a magyar-jugoszláv együttműködés maradt fenn. Teleki Pál miniszterelnök tudatosan szorgalmazta a két ország közötti úgynevezett örökbarátsági szerződés megkötését, mert abban a háborús semlegesség megőrzése mellett a nyugati hatalmakkal fenntartani kívánt bizalmi kapcsolatok garanciáját is látta. Az 1940. december 12-én Belgrádban aláírt magyar– jugoszláv örökbarátsági szerződés csupán utalt a két ország lezáratlan politikai – területi és kisebbségi – vitáira, azok közös megoldását későbbre kívánták halasztani.

2. Fejezet • 1921 – 1938

1940. december 12. Magyarország és Jugoszlávia képviselői aláírták az úgynevezett örökbarátsági szerződést, amely azonban sem a kisebbségi, sem pedig a területi kérdésben nem rögzített semmilyen megállapodást. 1941. március 26. Jugoszlávia nevében Dragiśa Cvetković miniszterelnök és Cincar-Marković külügyminiszter csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. 1941. március 27. A jugoszláv hadsereg angolbarát tábornokai megdöntötték Pál régensherceg németbarát uralmát. Az ország élére II. Péter került. Hitler még aznap elrendelte az ország megtámadásának előkészítését. 1941. április 2. Magyarország hozzájárulásával német alakulatok vonultak át a területén a Jugoszlávia elleni hadjárat keretében. 1941. április 3. Teleki Pál miniszterelnök öngyilkos lesz. Második bécsi döntés, 1940

A balkáni térség, s azon belül a nyugat miniszterelnök számára pedig tragikusan feliránt elkötelezett Jugoszlávia – a németek oldhatatlanná tette az örökbarátsági szerzőés olaszok egyre agresszívebb kelet-közép- és dés. Horthy Miklós már március 28-án arról délkelet-európai terjeszkedésével szemben – biztosította Hitlert, hogy a „német–magyar fontos stratégiai területnek számított. 1941. sorközösség tudatában”, a Jugoszláviával március 27-én, egy nappal Jugoszláviának változatlanul fennálló területi igények teljea háromhatalmi egyezményhez való csatla- sítése érdekében kilátásba helyezte a német kozását követően, az ország külpolitikai ori- és magyar katonai együttműködést. entációjának megváltozatása miatt kiélezőTeleki megpróbálta a Jugoszlávia elleni dött belpolitikai küzdelmek a németbarát Pál magyar katonai részvételt olyan feltételekrégens uralmának megdöntéséhez, II. Péter hez kötni, amelyek mentesítethették volna az király hatalomra kerüléséhez, azaz az angol- örökbarátsági szerződésben vállalt kötelezettbarát erők megerősödéséhez vezettek. Hit- ségei alól a magyar kormányt. A német támaler azonnal reagált és még aznap elrendelte dáshoz való csatlakozás azonban végleg véget a Jugoszlávia elleni támadás előkészítését. Ebben a helyzetben Magyarország a revíziós politika kezdettől fogva jelenlévő súlyos dilemmájával szembesült. Amennyiben csatlakozik Németország agresszív katonai terveihez, végleg elveszíti a nyugati nagyhatalmak jóindulatú támogatását és vele együtt a vis�szaszerzett területek hosszú távú megőrzésének, a revíziós eredmények konszolidálásának, tartós nemzetközi elfogadtatásának a lehetőségét. A felkínált német támogatás elutasításával viszont kockáztatták volna az egész korszak alapvető revíziós céljainak, legalább a magyar többségű területeknek a visszaszerzését, s ezzel az ott élő magyarok méltánytalan kisebbségi helyzetének megváltoztatását. Ezt a dilemmát Jugoszlávia esetében különösen nehézzé, Teleki Pál magyar Bevonulási ünnepség


1941. április 11–14. A magyarkatonai alakulatok átlépték a magyar-jugoszláv határt. 1941. április 24. Németország és Olaszország Bécsben megállapodott Jugoszlávia területének felosztásáról. Létrejött az önálló Horvátország. Németország szállta meg Szerbiát, a szlovén területek nagyobbik részét és a Bánságot. Olaszország kapta az isztriai és dalmát tengerpartot, Montenegrót, valamint a dél-szlovén területeket. Bulgáriához csatolták a jugoszláviai macedón területeket. Magyarország megkapta a bácskai, szerémségi, baranyai és muraközi részeket. 1941. június 22. Németország megtámadta a Szovjetuniót, Magyarország másnap megszakította diplomáciai kapcsolatait Moszkvával. A június 26-i kassai bombatámadást követő hadüzenet alapján a magyar hadsereg július 1-jén támadást indított a Szovjetunió ellen. 1941. szeptember 15. A román kormány nyilatkozatban jelentette be, hogy a magyar kormány magatartása miatt a második bécsi döntést nem tekinti érvényesnek.

143

Szlovákia között, mi, magyarok, a szlovákoknak azt kívánjuk, érjék el öntudatos harcuk diadalát és nemzetük felszabadulását. Ha országhatár is lesz közöttünk, mégis szeretettel fogjuk kísérni szlovák testvéreink sorsát és velük együtt óhajtunk működni.” Esterházy beszédének szövegét Imrédy Béla miniszterelnök ismertette a magyar kormány 1938. évi október hó 7-i ülésén, Magyar Országos Levéltár, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1938, K-26.

Székelyföld felszabadulását ünneplő plakát

Revíziós képeslap – a trianoni határok kidőlnek

144

Bevonulási ünnepség Kolozsváron

vetett a magyar revíziós politika két alapeszméjének. A Jugoszlávia elleni magyar támadást a nyugati hatalmak egyike sem fogadta el, jelezve, hogy ellenzik, ha Magyarország háborús eszközökhöz folyamodik területi céljai megvalósítása érdekében. Miután április 2-án a magyar kormány hozzájárulása alapján német alakulatok vonultak át az országon a Jugoszlávia elleni hadjárat keretében, az is nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország függő viszonyba került Németországgal. Teleki Pál ennek az új helyzetnek a belátható következményeivel szembesülve választotta 1941. április 3-án éjjel az önkéntes halált, s írta a kormányzóhoz címzett búcsúlevelében: „A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet.” A Bárdossy-kormány 1941. április 11-én, a Független Horvát Állam kikiáltását követően határozta el magát a Jugoszlávia elleni katonai hadművelet beindítására. A magyar katonai alakulatok átlépve a magyar-jugoszláv határt három nap alatt elfoglalták a bácskai, dél-baranyai, muraközi területeket. A délvidéki magyarok szintén felszabadulásként, a súlyos elnyomásként megélt kisebbségi korszak lezárásaként élték meg a területek visszacsatolását. Ugyanakkor az erdélyiekhez hasonlóan nem tartották jó megoldásnak a Bánát kihagyását. A bánáti részt ugyanis a német hadsereg szállta meg, a Muraköz egy részét pedig kétoldalú megállapodás alapján Horvátország kapta. A trianoni békeszerződéssel Jugoszláviához került területek alig 55%-a – 11.475 km2 és egymillió harmincezer lakos (közülük 39% magyar nemzetiségű) – került vissza Magyarországhoz. Az április 17-i jugoszláv kapitulációig a magyar hadsereg a katonai akció során számottevő szerb fegyveres ellenállásba nem ütközött. Ezzel együtt folyamatosan nőtt a szerb civil áldozatok száma, ami az elfoglalt

területeken megszaporodott feljelentésekre volt visszavezethető. Hamisnak bizonyult adatok, rossz helyzetfelismerés miatt egyre gyakrabban súlyos helyi incidensek alakultak ki. Ezek közül a legsúlyosabb a Temerinhez tartozó Szöregpusztán történt, ahol a bevonuló magyar alakulatok üdvözlésére kiterelt szerb telepesek közül száznál több – korabeli szerb jelentés szerint 470 – személyt a magyar alakulatok megöltek. A katonai akciók és a megszállt területen április 14-én elrendelt tisztogatások során – korabeli magyar adatok szerint 1.435, háború utáni szerb adatok szerint 3.506 szerb civil esett áldozatul. Április 18-án egész Bácskára kiterjedő tisztogató hadművelet kezdődött. Ennek során több mint tízezer szerb telepes dobrovoljácot, zsidót és más megbízhatatlannak minősített személyt internáltak. Ennél is nagyobb számban utasítottak ki szerbeket a németek által megszállt szerbiai, bánáti területekre, illetve Horvátországba. Az internáltak, kiutasítottak, elmenekültek helyére a magyar kormány – a Romániával 1941. május 11-én megkötött egyezmény alapján – 1941 májusában és júniusában az észak-bukovinai Józseffalva, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Fogadjisten falvak magyar lakosságát – 3.279 bukovinai székely családot, összesen mintegy 13.200 főt – 14 bácskai szerb telepes községben telepítettek le. A sok ártatlan civil életét követelő, egész évben folytatódó tisztogatások, internálások mellett egyre több helyen jelentkeztek a szerb és kommunista ellenállás, illetve a partizánmozgalom jelei. A szabotázsakciók 1941 októberében szaporodtak meg. A magyar katonai közigazgatás a magyar kormány 1941. október 28-i utólagos jóváhagyásával – a Werth Henrik utódául vezérkari főnökké kinevezett Szombathelyi Ferenc altábornagy döntése alapján – október 13-ától statáriális bíráskodást vezetett be, elsősorban a szerb kommunisták diverziós és partizán akcióinak megtorlására. A Csurog és Zsablya községekben fegyveres konfliktusig fajuló incidensek után 1942. január 4-én a magyar hadsereg Szombathelyi parancsára Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy vezérlete alatt átfogó razziát indított a dél-bácskai Sajkás-vidéken. Az egyre kíméletlenebb tisztogatási akciót – amely

2. Fejezet • 1921 – 1938

A Magyar Királyi Honvédség Újvidéken, a péterváradi vár előtt

a csetnikek, partizánok, kommunisták és a segítésükkel megvádolt szerbek mellett kezdettől fogva kiterjedt a zsidókra is – január 15-én kiterjesztették Óbecse és Szenttamás körzeteire, majd január 20-án magára Újvidék városára is. A három napig tartó újvidéki razzia alatt pogromszerű jelenetekre is sor került, melyek során ártatlan zsidó lakosok, gyermekek, asszonyok és idősek estek a brutális magyar katonai tisztogató akció áldozatául. A bácskai „hideg napok” összességében több ezer civil áldozatot követeltek. Átmenetileg sikerült ugyan megbénítani a magyar közigazgatás elleni kommunista és

Tudja-e? A

második bécsi döntést, valamint az abban megállapított erdélyi magyar-román határokat a Szovjetunió jó ideig a maga szempontjából is elfogadhatónak tartotta. A háború közepéig Moszkvában azt az álláspontot képviselték, hogy az ellenséges államokkal szemben minden korábbi nemzetközi kötelezettségvállalás érvényét vesztette. Így Erdélyt illetően is érvénytelennek tekintették a második bécsi döntést. A román kormány 1941. szeptember 15-én szintén érvénytelennek nyilvánította a döntőbírói ítéletet. 1941 decemberében Sztálin Anthony Eden brit külügyminisztert arról tájékoztatta, hogy Moszkva a háború után nem kíván lemondani Észak-Bukovináról és Besszarábiáról. Romániát esetleg Észak-Erdély második bécsi döntéssel meghúzott határainak korrekciójával lehetne kárpótolni. Ez a szovjet álláspont az 1944.

partizánakciókat, de a vérengzések külföldi visszhangja minden korábbi magyar katonai fellépésnél többet ártott Magyarország nemzetközi megítélésének. Magyarország területe a négyszeri revíziós gyarapodás nyomán 1941 végén 172,2 ezer km2-re, a lakosság száma pedig 14,7 millió ra nőtt. Az ország a visszaszerzett területek román, rutén, szerb, szlovák nemzetiségű népességével a korábbinál jóval inkább soknemzetiségűvé vált: a magyar anyanyelvűek aránya mindössze 77,5% volt. Mindez az etnikai alapozású revíziós politika szempontjából ugyancsak felemás eredménynek számított.

augusztusi román fegyverszüneti megállapodásban is megjelent. Az

1942 januárjában Bácskában, a Sajkás-vidéken, Óbecsén, Szenttamáson és Újvidéken végrehajtott magyar fegyveres razzia beindítása időben egybeesett Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter budapesti tárgyalásaival, amelyeken Németország a teljes magyar haderő bevetését sürgette a keleti orosz fronton. Horthy és Bárdossy egyaránt a balkáni kommunista és partizánveszélyre hivatkozva, arra kérte a német kormányt, hogy tekintsen el Magyarország korábbinál nagyobb mértékű katonai részvételétől a keleti fronton. A Délvidéken állomásozó magyar hadsereg vezetését kormányzati körök arra kérték, hogy Ribbentrop látogatásának napjára időzítve bizonyítsák, hogy a bánáti és a bácskai kommunista partizán akciókat közösen szervezik és erejük fokozatosan nő.


Irodalom Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Osiris Könyvkiadó, Budapest, 2005. A. Sajti Enikő: Székely telepítés és nemzetiségi politika a Bácskában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken 1918–1947. Napvilág Kiadó, Budapest 2004. Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941–1945. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2006. L. Balogh Béni: A magyar–román kapcsolatok 1939–1940-ben és a második bécsi döntés. Pro Print, Csíkszereda, 2002. Romsics Ignác (szerk.): Trianon és a magyar politikai gondolkodás, 1920–1953. Osiris Könyvkiadó, Budapest, 1998. Rónai András: Térképezett történelem. Magvető, Budapest, 1989. Sallai Gergely: Az első bécsi döntés. Osiris Könyvkiadó, Budapest, 2002. Tilkovszky Loránt: Revízió és nemzetiségi politika Magyarországon (1938–1941). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967 Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2002.

145

A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái

Recommend Documents