A magyar irodalom 1849 után
Egy kis történelem… • csalódás, tanácstalanság ↔ új reformkor eljövetelének reménye • 1849–1850: katonai diktatúra, megtorlás • 1850–1859: Bach-korszak • 1859–1861: a Habsburg Birodalom nemzetközi kudarcai, meggyengülése • 1867: kiegyezés → dualizmus kora
A dualizmus kora • önkényuralom vége, de teljes függetlenség továbbra sincs • társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődés (pl.: polgárosodás, vasúthálózat kiépülése, Budapest világvárossá válása) • változások az életmódban → dzsentri típusa: elszegényedett, elavult gazdasággal és tőkehiánnyal küszködő, polgárosodásra képtelen, ugyanakkor előjogait féltő köznemesi réteg, többnyire az államigazgatásban helyezkednek el • társadalmi konfliktusok: – nemzetiségi kérdés – munkásmozgalom kibontakozása
Irodalmi élet • az irodalom a nagyobb hetilapok, folyóiratok + az Akadémia és a Kisfaludy Társaság köré szerveződik • Petőfi és Arany örökségét ápolják, a népnemzeti felfogás jegyében (Gyulai Pál) • társadalombírálat: a dzsentri-Magyarország hamis idilljének bírálata • kiábrándulás a kiegyezésből • a kor vezető műfaja a novella • folyóiratok, újságok növekvő száma → újságolvasás terjedő szokása (→ új műfajok: karcolat, tárcanovella
Alkotók • epika: Jókai Mór, Arany László (A délibábok hőse, verses regény), Asbóth János (Álmok álmodója, esszészerű énregény), Mikszáth Kálmán • líra: az idős Arany János, Vajda János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő • további művészeti ágak: – festészet (történelmi témájú és zsánerfestmények: Madarász Viktor, Benczúr Gyula, Szinyei Merse Pál) – verbunkos zene, komolyzene (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc)
Líra a századvégen • új élmények, új témák, ú formák, újszerű képek, új költői nyelv • elfordulás a Gyulai-féle „hivatalos” népnemzeti iránytól (Gyulai is bírálja a Petőfi-epigonokat) • költőeszmény változása: már nem romantikus népvezér, lángoszlop, hanem a tömegből kiszakadt, magányos töprengő
Vajda János (1827–1897) 1) Élete • apja az Ürményi család váli birtokának főerdésze • a fehérvári ciszterciekhez jár gimnáziumba • Pestre megy, ahol két évig nagybátyjánál, Vajda Péter írónál lakik • Petőfi az ideálja: rövid ideig ő is vándorszínész • Alcsúton gazdatiszti gyakornok József főherceg mintauradalmában (modern mezőgazdaság, polgárosodás megismerése)
• a Pilvaxba jár, részt vesz a pesti forradalomban, honvédként szolgál a szabadságharcban (hadnagyi rang) • kényszersorozás: 1 év Itáliában • újságíró • célja 1848 örökségének fenntartása az adott viszonyok között • (50-es évek) megismeri Kratochwill Georginát (lakásadója lányát), a Gina-versek ihletőjét • (60-as évek eleje) röpiratokat ír (Polgárosodás, Önbírálat) • elszigeteltség: a kiegyezést , a polgárosodást támogatja, ezért a 48-as eszmék árulójának tartják, kiközösítik
Költészete • a modern magyar költészet előkészítőjének, a nyugatosok előfutárának tartják • Vajda költészete egyfajta „híd” Petőfi és Ady között (Petőfi népiessége, Ady szimbolizmusa) • Ignotus szerint Vajda az utolsó romantikus és az első modern költő • 1849 utáni illúzióvesztés → szubjektív, elégikus hangnem • hangulatlíra: elszigetelt (nagyvárosi) magány, kirekesztettség, az ember világgal és önmagával való meghasonlása, a meg nem valósult élet, filozófiai töprengések • beteljesületlen vágy → értékhiány
Újszerű tájlíra • erdő: gyermekkori élmény • a belső vadon: a lélek világa érdekli • a táj csak közvetítő elem, a költő gondolatainak, életérzésének hordozója; a lélek drámája rávetül a külvilágra • a természet jelenségei túlmutatnak önmagukon, jelképekké válnak
A vaáli erdőben • filozofikus dal • két párhuzamos egységre tagolható (3-3 strófa): mindkét rész az élettől a halálig jut el (mindkettő vágyott idillként jelenik meg) • egyetlen vágy kifejeződése (főmondat: „jó volna”) • a költő váli otthona a védettséget, biztonságot jelentette számára • természettel való azonosulás • borongós hangulat
• óhajtja a magányt, sorsába beletörődve elfogadja a halált is • a halál mint örök pihenés, a küzdelmek vége • pozitivista felfogás: az anyag örök körforgásának természetes állomása a ”halál” • feszültség: ez a vágyott nyugalom valójában soha el nem érhető idill • versforma: felező nyolcas, páros rímek (a dalnál megszokott forma)
Az üstökös • többértelmű allegória (üstökös: gyorsan fényes pályát befutó égitest) • allegória elemeinek azonosítása („nagy”: erkölcsi, művészi nagyságra utal; „egyenes pálya”: meg nem alkuvó élet, társtalan magány) • a 3–4. vsz. megfejti az 1–2. vsz. jelképeit • az üstökös a beszélő életének jelképe, költői önjellemzés • az én elszigeteltségét, kozmikussá növesztett magányát fejezi ki
Új típusú szerelmi líra • reformkori szerelmi líra: a család mint eszmény, szemérem • század második fele: más „nőtípusok (szabadabb erkölcsű, esetleg démoni nő), több szenvedély, erotika, a nő mint „ellenfél” (aki inkább sokszor szenvedést okoz, mint boldogságot) → ennek Vajda az első képviselője • Szerelem átka, Gina emléke c. versfüzérek
Húsz év múlva • Vajda egyik „tökéletes” verse • Mont Blanc-hasonlat: egyszerre fenséges, monumentális és rideg, magányos • jég ~ fagyos, érzelmek nélküli szív (csöndes szívem) • 3. vsz.: hangulatváltás (de kötőszó jelzi) → ellágyulás, merengő hang • felerősödik a 20 évvel azelőtti szenvedély: egy pillanatra megjelenik a kedves eszményített képe
• Gina neve nem hangzik el: az emlékező szerelemről, nem annak tárgyáról szól (megszépítő messzeség?) • zárlat: visszatér a kiinduló kép, ezzel keretbe foglalva a verset → a felkelő Nap sem tudja felolvasztani a jeget • ellentétek • a hasonlatból jelkép lesz: átmenet az allegória és a szimbólum között
Harminc év után • kései (fiktív?) találkozás Ginával • szembesíti őt miatta átélt fájdalmával, megbánást és megértést várva tőle • tárgya nem az egykori szerelem, hanem az el nem ért boldogság, a mulandóság • utolsó vsz.: látomásszerű kép, köznapi nyelvre nehezen lefordítható szimbolika (az egyén fájdalma ~ a megszemélyesített természet szomorúsága)
