A MAGYAR HÁZ FEJLŐDÉSE

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

 

     Első évfolyam, 1902    |    Negyedik szám    |    p. 255­267.    |    Facsimile  

A MAGYAR HÁZ FEJLŐDÉSE Talán nem is kell szót vesztegetni arra, hogy mily fontos a magyarság házának tanulmányozása. Nemcsak a néprajz szakembereit érdekli ez, hanem az ősi idők krónikásán kívül a műtörténetírót is; mert kétségtelen, hogy a magyar nép a házépítés mesterségének gyakorlásában más népektől eltérő jellemvonásokat mutat s hogy e gyakorlati művészkedéséből következtethetünk építészeti érzékére is. Leginkább az érdekel minket, ha vajjon a magyarság háza olyan típusokból fejlődött­e, a melyeket a magyar nép már Ázsiában megformált magának, avagy itt, az európai népekkel való érintkezés segítette­e háztípusainak megalkotásához ? A kutató, a ki ennek a kérdésnek végére akar járni, ugyanolyan körülmények közt találja magát, mint az őstörténettel foglalkozók. Emitt az ásatások eredményei beigazolják különböző kulturrétegek, kultúrkörök időbeli sorrendjét; a kőkorszakot a bronz korszaka váltja fel, ezt ismét a vasé. Ámde nemcsak a múltban sorakoznak egymás fölé a kulturrétegek: megtalálhatók azok még ma is a földgömb különböző vidékein, a melyeken bizonyos faji, éghajlati, történeti körülményeknél fogva az emberiség egy­egy töredéke még mindig a kőkorszakot éli, egy másik ismét egy fokkal fejlettebb kultúrát mutat. A múlt képe tehát le van terítve a földgömb jelenére s e jelenből igazolhatjuk a multat is. Ugyanígy állunk a magyar ház típusának tanulmányozásánál. Még ma is vannak vidékek hazánkban, a hol körülbelül oly természeti s foglalkozásbeli viszonyok uralkodnak, mint a milyenek uralkodtak a magyar nép ősi vándoridejében. A multat azonos körülmények közt itt is megcsillantatja a jelen. Az alföldi, kunsági pásztor ma is olyan életkörülmények közt él, olyan természetkörnyezetben, mint valamelyik őse Ázsia füves síkjain. Ha nyugvóhelyet készít magának, természetszerűen rokon eszközökhöz, rokon formákhoz nyúl, mint a milyenekkel az ősmagyar pásztor formálta nyugvóhelyét. Midőn tehát a magyar ház eredetét kutatjuk, jó lesz felkeresni a hazánkban még látható kezdetleges formákat s megfigyelni, hogy ugyancsak nálunk miképpen fejlődik e kezdetleges formákból kedvezőbb körülmények összejátszásával a magyar ház. Vannak­e ilyen fejlődési formák? Vannak', bár rohamosan pusztulnak. Sok évi kutatásaim során rendkívül bő anyagot állíthattam össze róluk. Ez adatgyűjteményből valók azok a vázlatos rajzok, a melyeket az alább elmon­dandók illusztrálására mellékelek, kiegészítve azokat Hermán Ottó hasonló rajzgvűjteményéből is. Tanulmányozván a magyar ház mai formáit s az átmeneti alakokat, természetesen leginkább azokat a vidékeket kutattam át, a melyeken a magyarság legkevésbbé keveredett európai népfajokkal. Tehát első sorban azok a vidékek jöttek tekintetbe, a melyeken székelyek, kunok, palócok s ezek atyatiai, a matyónép és a jászok laknak, azután a kis magyar alföld (a Csallóköz és környéke) és a Balaton vidéke (különösen Zala és Somogy). I http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

1/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

A székelyek eredete máig is homályos, bár Szabótól kezdve legutóbb Sebestyénig minden történetírójuk az ázsiai nagy szkitha­nyelvcsalád­ból vezeti le őket; Gyárfás pedig a jászkunok egyetemes történetében majdnem egy kötetre menő adalékkal bizonyítgatja a kunokkal való testvériségüket. A kunok történeti múltja már nagyobbára tisztázva van. E szerint a kiskunokat II. István, a jászokat (ijászó kunok v. jazigok) Szent László telepítette be; a mai Moldva és Bessz­arábia területén hatalmasan kifejlődő Kunbirodalom (Cumania) a tatárjárás első áldozata lőn s utolsó töredéke, mintegy 40,00!) ember, Kuthen utolsó kunkirály vezetése alatt közvetlen a tatárjárás előtt vándorolt be és ajánlotta fel szolgálatát IV. Bélának, a ki e népet nagyobbára a mai Nagykunságon (a Hortobágy Berettyó­ Körös Tisza által határolt televény szigetháton) telepítette le. De legrégibb kútfőink szerint honfoglaló őseinkhez is csatlakozott hét kunvezér nemzetségestül, a kik nagyrészt a Vágduna, Csallóköz, vagyis a kis magyar alföldön települtek le, sőt Zalába is jutott belőlük. Arról szintén több adat tanuskodik, hogy a palócok a kunok közvetlen atyafiai; a matyó pedig a palócnak csak elnevezésben elvált testvére. Mindezekből arra következtethetünk, hogy ha a magyar ház alapelemei csakugyan Ázsiából erednek, akkor ezek a fajtöredékek még elszórtan is bizonyára megőrizték azokat s építkezési modorukban okvetlenül kell lennie valamelyes rokonságnak. És az meg is van, még pedig helyenkint a hasonlat meglepő, így például a székelyek az ország keleti, a zalaiak pedig a nyugati szélén laknak, s még a mai kifejlett közlekedés korában sem érintkeznek egymással, mégis bámulatosán hasonlök egy gerendából faragott karcsú oszlopaik s azoknak rovátolása, valamint kontyos házvégeik kiképzése, tornácaik alkalmazása (lásd Benedek: A magyar nép múltja és jelene II. köt. képein; valamint Kittler rajzain a Pallas Lexikonban). Némi látszólagos eltérés csak az alaprajzban van, mert ha a zalai ház tornácról nyíló, kiugró tető alatti éléstárát a székely ház alaprajzában kutatjuk, hamarosan meg is találjuk (10., 20., 23. kép). Már pedig a székelyház ázsiai (szaszanidakori) eredetét Huszka minden kétségen kívül beigazolta ismert művében. (A székely ház. Budapest 1800.) A mi pedig a háromtagozatú nagy­ és kis­magyaralföldi házat illeti, itt már nemcsak hasonlatról, hanem teljes azonosságról győződhetünk meg és ezt Hermán Ottó "A magyar ősfoglalkozások köréből" című művében (1800. Budapest, a Termtud. Társ. kiadványa) Írásban és képben is bemutatja. S e mű becsét még inkább emelik azok az adalékok, a melyekben Büncker, Hennig stb. német ház­buvárlók kiállítási falunk házairól írt amaz állításait cáfolják meg alaposan, mely szerint az eredeti magyar ház alaprajzában, anyagában s konstrukciójában is felnémet (oberdeutsch) típusok rejtőznének. Herman elméletét különben az orosz irodalom több etnográfiai munkája szintén támogatja, mint ahogy a déloroszországi kurgánokból felszínre került kunszobrok (Nagy (1. és Nemes M.: "A magyar viselet története"), valamint a honfoglaláskori leletek ornamentikájának ázsiai eredetét is megerősítik. Őseink nomádok lévén: a pásztorélet, halászat volt ősfoglalkozásuk béke idején. Ennek utolsó emlékeit meg magam is színről­színre láttam és tanulmányoztam szülőpátriám (a Nagykunság) soha ekét nem látott, de most már nagyobbára felosztott délibábos szűz mezőin, szinte természetes tehát az is, hogy e népfaj, mely kétszáz évvel később települt be a többinél, kétszáz évvel továbbra is őrizte meg építkezési modorát s annak ősi elemeit.

A magyar ház első alapeleme volt minden bizonynyal az enyhhely, a mi néhány kéve nád vagy rőzséból alkotott sarok vala, háttal a szel járásának. Bútorzata egy élelemtartó pásztorfaragványos vagy festett (tulipános) láda volt, sarokban a bunda fekvő­vacoknak s ezek előtt a földbe leszúrt görbevégű szolgafán a bogrács, az ősi módra kolompárolt vasedény. Ebből az enyhhelyből vedlett át a levert karók közé áztatott rozséból font egv sarkú, vagyis nyilt cserény, valamint a két sarkú szövött cserény (4. kép.). A cserény­ rendszer aztán fokozatosan fejlődött: kis cserény, öreg cserény, nyilt cserény, zárt cserénv lett belőle. Ezt a formát az itt talált és meghódolt szláv elemekkel való érintkezés révén helyen­kint http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

2/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

karámnak (kram = bekerített hely) is nevezték. A cserénv aztán fokozatosan tagozva is lön; előbb két részre, az egyik fele zord időben a jószág beterelésere, a másik fele pedig a pásztornép számára; ekkorára már a bútorzata is felszaporodott, több rendbéli ládával víztartó lócákkal vagy padokkal és a számadó (konda, gulya, ménes, nyáj elszámoló gazdája) számára külön heverőpaddal, (palóc néven dikó), szerszám­ és ruhasarokkal. A tűzhely azonban mindig a cserény közepén volt. A kettős és hármas tagozatú cserény előtt aztán felszaporodtak sorban a dörgölődző,a kárlátó és a köcsög­, fejő sajtár­, külső bojtárok iszáktartó­rúdjai: megannyi előhírnökei a későbbi tornác­ oszlopoknak, a melyek ugyanolyan sorban állanak és kezdetben ugyanazon rendeltetéssel is bírtak. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy már a szövött cserény korában az időjárás ellen megóvandó fontosabb cikkek egyik vagy másik sarokban helyeződtek el és fölé­jök ­ ­ kunsági nyelven szólva ekhó került, vagyis a tető kezdetleges őse. Mikor már a háromtagozatú cserény is szokásba jöt:, egv tagozatát több sarkán is, végre teljesen fedél alá helyezték. Mikor pedig a pásztornép később a cserénytelepből a jószágot kiköltöztette : a háromtagozatú cserény közepe megmaradt tűzhelynek, az ebből nyíló egyik tagozat a fehérnép és gyereksereg számára, a másik oldalra nyiló tagozat pedig az embereknek és a holminak. Azután részint a mindjobban terjedő és sötétítő ekhó vagy tető miatt, részint azért, hogv a jószágállományt napközi heverés közben is szemmel lehessen tartani, a cserény végén és elején nyilásokat vágtak s ezek valá­nak az ablakok ősei.

A cserénynyel szemközt egy lóvasaló (patkoló) külön kis alkotmányt (5. kép) is kellett állítani, a mely aztán később vasaló néven az úgynevezett sütőház őse lőn, a hol az asszonynép nagyobb sütni­főznivalóját is végezte. Az apróbb marhát legeltető pásztorok az ázsiai típusú enyhhelyeket kultiválták (3., 2., 8., 6. kép), vagyis a kontyos, csuhegyes, boglya­ és nyergeskunyhókat; anyaguk többnyire nád, káka, gyékény, szalma, sőt később deszka is vala. Azután a nyerges kunyhók nyerge magában is használatban volt (9., 10. kép) leginkább akkor, ha soványabb szikeken, tehát rövid időn át legeitettek. Ezek voltuk az ekhók, vagyis a tetők ősei s ezek az úgynevezett gyalogkunyhók adták az eszmét találékony népünknek az izik vagyis putrihoz (7. kép), a mely nem egyéhh, mint a gyalogkunyhó alá ásott, nyáron hűvös, télen meleg verem.

Ebből nőtte ki magát a föld színén felül, a mai napig magyar gazdasági majorokban elterjedt eselédház (11. kép.). Ebből módosult át aztán a bocskoros nemes kuriális hajléka (12. kép.). Sőt véleményem szerint sok esetben még a főnemesség kuriális hajléka (kastély) is ebből képződött. Mert hiszen tudvalévő, hogy a régi jobbágy és nemesi világban a kúria, vagyis a földesúr udvara http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

3/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

volt a bel­és külterjes gazdálkodás központja s ahhoz igazodott a pór népe s a körül helyezkedett el a jobbágyfalu.

Mindez természetes, nyilvánvaló, mondhatni átlátszó fejlődése a magyar háznak, a nomád élet utolsó szigetein talált valódi mintákról vett és nem kepzeleti rajzok alapján. Bemutatjuk még a szintén ázsiai eredetű s velünk nyelvileg is rokon finnek kotáját (1. kép), a mely édes testvére a magyar pásztorkunvhónak. II Mikor a pásztorember néhány nádkévéből, sövényből, vagy később deszkából az ő envh­helyét megalkotá : megszületett a magyar háznak egy sarka. Az enyhhelyhől kiinduló és fokozatosan terjeszkedő cserény aztán már nemcsak a többi sarkokat, hanem a magyar ház ma is minden vidéken jellegzetes hármas tagozatát önmagából kibontakozva teremtette meg. (13 ­17. kép.) Az izik (l8. kép), legkivált pedig a székelyeknél, kunok és jászoknál, valamint a kis magyaralföldön és túladunán éppen úgy, mint a Duna­Tisza között máig is fenmaradt és elmaradhatatlan melléképület, az úgynevezett sütőház hármas tagozata tisztára a régi cserényt pótolja.

A sütőház nagyobbméretű, fejletteb formája a kun cívisek régimódi kis ereszes hajléka, míg a későbbi és mai kunház, a mely egyszers­mint az alföldi magyarság átlagos alaptípusa, tisztára a hármastagozatú cserény alaprajzán nyugszik.Elhelyezése és berendezése is egészen arra emlékeztet: háttal északnak fekszik s elejével délre; utcai végén hagyományosan egy ablakkal, a http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

4/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

belső végén van a tyúkleső és udvari figyelőhely ; oszlopos tornáca egyik végében a gyaloghombár, másik végében az öreggazda szunyoghálós ágya, az úgynevezett házőrző vacok, a melynek úgyszólván egyetlen ágyneműje a viselt bunda s olyik öreg gazda még télen is azon hál. A belső berendezés a következő; kisház (belső lakószoba) és nagyház (külső tiszta vagy vendégszoba); e két lokalitás pedig pitvarból nyílik jobbra­balra; a pitvar mélyén elkerített vályogív alól a tűzhelybe érünk, a mely régente szabad vagyis nyilt kéményben végződött. A szobák bútorzata azonban még ma is a cserény szerint való fal­menti elhelyezést követi. A kismagyaralföldi, tiszazugi és egyáltalán a tiszaháti magyarság aztán, sütőház hijján, és nagyobbára zsellér voltánál fogva egy végben építkezik (2.~>. kép), de kiinduló pontja, mindig a hármas tagozat és csak azután következik a csűr, (g), kocsiszín, (h), istálló, (i), sertés­ és buromfiól. De a magyar építkezést jellemző eresz vagyis tornác itt sem maradhat el, noha az csak közvetlenül a hármas tagozat középbejárója előtt van, kiugró tetővel, vályogfallal vagy karcsú oszlopokon. A hármas tagozat némi komplikációját csuk a nyírvidéki (Szabolcsmegye) háztípuson látjuk, a hol az úgynevezett kisház már a tornácra ugrik, kapuleső ablakkal s egy tyúklesővel az udvar felé is. A zalamegyei ház alaprajzú pedig kettős tornácával a toroc­kói s egyáltalán a székelyházak ázsiai (szasszanida) alaprajzával e tekintetben éppen úgy, mint oszloprend és oromzat tekintetében meglepő rokonságot mutat; a mint ennek okairól már szóllottunk is. A régi matyóház alaprajza, vala mint tektonikus konstrukciója (29. kép) nemkülönben egész ősi típusa (30. kép) a hármas tagozatot szintén tisztán mutatja s mintegy elkülöníti attól a külső bejáratú csűrt vagy kamarát. Eredeti azonban alaprajzában az, hogy a székely és zalai kettős tornácot a ház külső és belső végein helyezi el; ezek közül aztán a belsőt kocsiszínnek használja, a külsőt pedig sütkérező vagy tunyázó eresznek, a melyet azonban a fal tövétől a vereményen, vagyis az ő nyelvén vérteményen fel a szegőgombig vezető álló gerenda tart s ehhez vannak erősítve félköralakban kiugró hordái. Ezt a kiugró kontyot a matyó bugy v. bugyának (víz v. esőbugy­gyanó) nevezi. Ez a finn kotához (1. kép) hasonló kontyos magyar pásztorkunyhónak, vagy a bihari boglya­kunyhónak felkerülése és beépítése a tetőkonstrukcióba; akárcsak a fin­nek kotái házaik végén, helyenkint közepén. (Lásd a párisi finn­pavillon rajzait Magyar Iparművészet, 1901.) Bemutatjuk azután egy székelycsalád, a kisbaconi Huszár­familia eredeti székely­alaprajz szerint épült, négy nemzedéken át tartott építkezését. Az első (19. kép) 1770­80. évből, a második (20. kép) 1842­ből, a harmadik (21. kép) 1864­ből és a negyedik (23. kép) a 90­es évekből való. A jellegzetes eresz egyiken sem hiányzik, de míg az elsőn nyílt, a másodikon már árkádosan elzárt, szintúgy a harmadikon, a negyediken pedig a növekedő vagyon arányában az eresz előtt már üveges eresz (ve­randa) is van s ilyetén alakjában már egészen kuriális jellegű.

Végül bemutatjuk a kis (22. kép) és nagy kúria (24. kép) alapsémáját, a melyekben már az iziktől kezdve a székelyház komplikációjáig minden sematikus elem benn van ; a hármas tagozat azonban itt is már az első pillanatra nyilvánvaló; valamint az eresz is részint nyilt, részint zárt alakjában. A komplikálás megértésére még csuk azt fűzzük hozzájuk magyarázatul, hogy pl. a kis kúria úgynevezett kisházából nyílik a hálókamra, úgynevezett nagyházáhól pedig a női lakosztály. A nagy kúria kastélyának külső ereszéből vagyis verandájából a belső, zárt ereszbe (b) lépünk, a http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

5/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

melv téli ebédlő s ebből jobbra­balra (k, 1) összekötő középfolyosó nyílik, a melyek közül az egyik cselédlépcsővel van ellátva : további beosztás : e, d, lakó ; f, szalon ; g, h, női lakosztály és hálófülke; e, konyha, éléstár, padlásfeljáró stb. Alaprajza egy pestmegyei többszázados kastélyról van véve. III A magyar ácsművészet népünk istenadta alkotó leleményességéből fejlődött ki. A magyar ház fedélszerkezetének fejlődése nem kevésbbé érdekes, mint az alaprajzé. Az építkezés anyagai: a nád, sövény vagy rőzse, fa, deszka, gerenda, sár vagy agyag, vályog stb. valának mindenha; a kő pedig csak a hegyesvidéki magyarság kisegítője volt s kurtán bánt el vele. Azt már a cserénynél is láttuk, hogy úgyszólván három korszakot lehet megkülönböztetni anyag szempontjából és pedig: a nád­, sövény­ és fa­ vagy deszkakorszakot, Ugyan­így a pásztorkunyhónál is. megtoldva egy negyedik vagyis az agyagkorszakkal, a melv az úgynevezett gyalogkunyhónál (9. kép) és az iziknél, valamint a tapasztott hátú (6. kép) nyeregkunyhónál volt először használatban. Mikor aztán a háromtagozatú öregcserény lakóházzá vedlett át, a sövényfalat egyszerűen betapasztották s a különféle gyalogkunyhók­hó] vagy ekhókból átformálódott tető kerülvén föléje: kész volt az első állandó magyar ház. A szegény ember leleményessége és élesen megfigyelő szeme azonban még ezt is egyszerűsítette akkor, a mikor azt látta, hogy állandó és mindenha leghűbb kis barátja : a fecske hogyan építi az ő kis hajlékát sárból, apró szalmával biztosítva az agyag összetartását, így leste el a szegény föld népe az ő hajlékának legegyszerűbb megalkotás! művészetét a fecskétől s ez az úgynevezett fecskerakás. Ugyanis horog és boronafából először összeállította szilárdan az anyaföldbe erősítve a háromtagozatú ház vázlatát, a melyet a mereglyék irányítnak (26. kép), kihagyva és előre jelezve a mereglyéken alkalmazott keresztkötésekkel az ajtók és ablakok nyilásait; azután a kalákába jött (székely elnevezés) szomszédsággal bányát csinált, vagyis köralakban nagyméretű sárgyuró szérűt ásott fel, azt behintette apró szalmával vagyis polvvával, meggázoltatta lovakkal és egész családja apraja­nagyjával mindaddig, míg az ragadós péppé nem vált; akkor aztán villával és lapáttal a házbordázat mentén rakta egymásra fecskemódra; mikor ilyetén módon elkészült vele, gereblyével simára huzogatta s közben ülepedni is engedte, a kiszárítást pedig az úristen jóltevő napjára bízta. Végre finom péppé gyúrt sárral még egyszer bevonta s mikor az is megszikkadt, az asszonynép sikár­fűvel bemeszelte. Ez az ősi építkezés a Csallóközben ma is szokásban van, valamint a Nyírségen és a Tiszavölgyben is.

A vályogkorszak azután következett és a fecskerakás formák szerint való készítése már az. A vertfal (27. kép) a deszkakorszak szüleménye. A mi aztán a tetőszerkezetet illeti, azt ábráink (28., 29., 31., 33. kép) eredeti keletkezésükben és alkalmazásukban mutatják be. Nem egyebek azok, mint a horog és boronalaknak a józan ész szerint való kezdetleges konstrukciói. Némi változatosságot csak az ősi matyó tetőkonstrukcióban (29. kép) látunk, a hol a házvégre a boglyakunyhó (34. kép) bordazata ügyesen van felköltöztetve ; ugyancsak a boglyakunyhóból költözött be a kis és nagyház melegítésére a boglyakemence vagy banyakemence vagy búboskemence ; bordázata csak a sűrűbb karózásban különbözött, a melyet előbb kívül­belül pelyvás sárral, azután átszitált száraz lótrágyával kevert péppel vontak be.

http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

6/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

 

S mindez az ázsiai tipusu kotáhól (32. kép) indult ki, valamint abból fejlődött először a gyalogkunyhó (35. kép) bordázata s később az egész nyeregtető szerkezete is. A magyar tetőszerkezetben eredeti ­ mint minden ­ az is, hogy a hármas tagozaton három párhuzamos gerenda vagy cserefa vonult végig, kettő az anyafalon s ezek csak szerkezeti alapul szolgáltak, tehát vékonyabb boronafák valának, az úgynevezett esz­terhajók; a középső azonban, a mely a két végen pihent s a közfalakon vonult át, úgynevezett bálványból készült s mestergerendának neveződön. Ezen pihent az egész tetőszerkezet s éppen azért az egész konstrukciónak alája került; ehhez lőn erősítve a két végén a gólyafával a szelemen, vagyis a gerinc összetartó boronája is. És hogy egyszerű, természetes észjárású népünknek a szilárdságtanról, a merőleges és haránt tetőnyomásról is józan fogalmai valának, bizonyítják a veremény vagy házvégi kötés szerkezetek (31., 33. kép), a melyeket nehezebb tetőknél a közfalakon is megismételtek. A fentiek után tehát a tetőszerkezet bordazatában is három korszakot állapíthatunk meg és pedig: a horog­, a faragatlan és faragott boronafa korát. A horogfa­szerkezet után lássuk még röviden a faragatlan és faragott boronafa eredeti székely http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

7/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

mintáit. Ilyen a gerezdben ágyalt faragatlan borona (36. kép), azután a faragott boronából való gerezd (37. kép), továbbá az úgynevezett farkasfog egyenes vágással és harántvágással, valamint a küszöb és szemöldökfák úgynevezett peterkéje.

Külső tektonikus alkotások voltak még: a rácsok, verőcék, esztrongák, vereményszelelők (38., 41., 42. kép) a károgó­(varjúkárogó) lant vagy tulipán a szelemen ormán és a párták vagy szegélypárkányok (39., 40., 43., 45. kép).

Nyilvánvaló tehát a fentiek alapján is, hogy a magyar tektonika, mint ilyen is eredeti, önmagából kifejlődött, ázsiai elemekből kialakult konstrukció. IV Láttuk a magyar ház alaprajzának és tetőzetének fejlődését, közelről érdekel minket most már az oszlop, az ív, az oromzat fejlődési menete. Itt is a még meglevő s nem önkényesen konstruált http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

8/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

példákat tartjuk szem előtt s utalunk először is arra a bő anyagra, a melyet különösen Huszka fáradhatatlan buzgalma tett először ismertté. A nálunk még feltalálható s eredeti oszloprendeket két csoportra oszthatjuk: a népies és kuriális oszloprendre, míg egy eredeti monumentális oszloprend megteremtésében néhány kitűnő építőművészünk buzgólkodik.

Mellékelt vázlatainkon (46., 47. kép) a kun és jász, bőven elterjedt tornáctartó, kapufélfa és mestergerendatartó úgynevezett bálványa hiz­vást a népies oszloprend két első típusának mondható. Harmadiknak vehetjük az egy darabból rovátolt szép karcsú székely oszlopot (48. kép). Ide sorozható a nyírvidéki, román módra rovátolt s felül ökörszarvforma gyámokkal ellátott tornáctartó (50.kép), nemkülönben a székely oszloppal rokon módra rovátolt zalai és somogyi (l. a csekölyi oszlopot is a Lexikonban) oszlopokat (41). kép). Benső formai rokonságot mutatnak még a székely (5l. kép), a kunsági, pestmegyei, barsvidéki és balatonmenti magyarság őseredeti fejfái, ezek az ázsiai eredetű s helyenként szimbolikus formát mutató faoszlopok.

A mi a nemesi lakok oszloprendjét, vagyis a kuriális oszloprendet illeti, az az idő szerint divatozott, és az Európát végigjáró nagy stílusokhoz simul olykép, hogy azok formáinak magyaros zamatot kölcsönöz. Ilyen pl. a magyarosított toscanai oszlop, mely országszerte elterjedt. Valószínűleg ez inspirálta azt a műfaragót is, a ki egy karcagi régi festett céhláda elejére szívfejes s buzakalászos féloszlopot faragott (52. kép), mondhatni a régi céhnyelven : remekbe készítette. A Vértes aljában élő öreg kanászok pedig régi román alapon, eredeti magyar ornamentummal tősgyökeres népies művészetet fejtenek ki (44., 53., 55., 56. kép).

Az oszlop után vessünk egy tekintetet ív­formáinkra. Tipikus és őseredeti mindenekelőtt a faragvánvos székelykapuk nagy­ és kisnyílása (04. kép). Ezekről az impozáns faalkotmányokról nem kell ma már bizonyítanunk, hogy ázsiai eredetűek.

Második eredeti ivezetünket egy a Küküllő völgyében a Firtos alján épült csinos székelylak tornácrészletén tanulmányoztuk ajtón és ablakokon alkalmazva, a melyhez a kecses székelyoszlopok az ő külön ívezeteikke] oly szépen illenek. Az ajtó és ablakok ilyetén ívezete az úgynevezett járomív és országszerte elterjedt, a székelyeken kívül a jász­kunok is kedvelik, leginkább kiskapu­bálványok fölé szemöldökívnek használják ; túl a Dunán pedig gyakori, mint nagykapu­ív nemcsak fában, hanem kőben is; ismeretes a négy palóc vármegyében is és mindenütt megkülönböztethető a hajlásaiban megtörő barokkformától az ő járomszerű lágy hajlása http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

9/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

által.

Harmadik ívezetünk az úgynevezett: gomoIya­ív (kunsági elnevezés), a mely lefektetett elipszis, alul vízszintesen elszelve, illetőleg megszakítva. Ázsiai eredetére vallanak azok a kurd, ukrán, cserkesz ív­tipusok, a melyeket Zichy Jenő könyvében is láthatunk s a melyekhez leginkább hasonlít; de népünk körében való általános elterjedése is ázsiai eredetére mutat és máig is kedvelt íve kunnak, palócnak, csallóközinek, balatonmenti magyarságunknak egyaránt. Leginkább a pitvarban alkalmazzák a tűzhely elkerítésére, a legtöbb helyen azonban a tornácon is. Eredeti jellemvonása, hogy vályogból formálják. (57. kép). Némely vidéken aztán visszafejlődőben van a félelipszis a nyomott román­ív felé (Somogy és Zalában, Csongrád és Bácska magyarságánál).

A gomolyaív nevet a domború hátú, vászonban sajtolt édes juhturótól kapta, a melynek átmetszete teljesen azonos ennek az ívnek körvonalával. Az idegen stílusok ívei is sok helyütt át­vedlettek a magyar vidékeken, kivált a lóhere­, patkó­, szamárhát­, tudor stb. ivek. Szelelő nyilasoknak a hullámos elipszis és a nyomott szív formaját használják széltében. V A magyar ház egyik legjellemzőbb formája az oromzat. A népies építkezés nálunk csak profil­ vagy végoromzatot ismer; még a mai módosabb kunházak (civisépítkezés) is csak egyik végükön nyernek teljes kiképzést, míg a másik végük úgynevezett kanfaros (hollandi tetővég), minden tagozás és ornamentika hijján van. Ez azonban csak szórványos, nem tipikus jelenség. Az utcai végen való kiképzésétől csak a kuriális építkezés tért el hármas oromzatával (a két vég és elől az ereszkiugró egyenlő vagy hasonló kiképzést mutat). A magyar háztípus tehát korántsem oly gazdag változatokban, mint a hogy azt a mil­lennáris http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

10/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

kiállítási mintafalu bemutatta; legfeljebb kilenc­tízféle alakzata van, ha tisztán a magyarságlakta vidékeket veszszük sorba és a nemzetiségi építkezést, sőt az ezekkel szomszédos, tehát hatásuk alatt lévő magyarságot is kívül hagyjuk a típusok kereten. Csoportosításuk a következő: 1. Az ősi magyar háztípus (30. kép), ilyen a tardi matyóház, a régi magyar hajdúké és a Csallóköz (Martos, Guta, Keszegfalu tájéka) építkezése; valamint a Kócsisziget, Tiszazug és Csörszárka menti (Dormánd, Atány, Vezekény) kontyos építkezése.

2. A régi palóc építkezés (58. kép), visszafejlődő s emelkedő kontytyal. (Heves, Borsod, Gömör, Nógrádmegyékben, továbbá a régi Nyírségen és a Balaton mentén.) 3. A székely, zalai, felső tiszaháti félkontyos építkezés. 4. A felsődunamenti, vértesalji kiskontyos építkezés. (59. kép, Csokonai Lillájának duna­almási háza, a mely a Vértesalján átlagos voltánál fogva típusnak mondható.)

5. A jászkunok építkezése (61. kép), a hol a kontyra már csak léckötés emlékeztet, vagy valamelyes tagozat. Ugyanilyen a jászkunokhoz aratásra lejáró matyók ott eltanult új matyó­háza (60. kép.) Kövesden, a hol a kontyra egy kis lécezett delta emlékeztet. Szintúgy az új palócépítkezés, a melynek formáját a palócok szintén jászkunsági aratási lerándulói­kon tanulták el. Hasonló még ehhez a csongrádvidéki magyarság építkezése, a hol a veremény a mestergerendától centrális sugárzatban elágazó deszkaalkotmány.

6. A dunántúli tűzfalas építkezés (62. kép), mint például a szentgáli (Veszprém) háztípus. Ez már átmeneti stílus.

http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

11/12

2015. 07. 10.

A magyar ház fejlődése, Művészet, 1902

7. A redemptus­építkezés, vagyis a megváltott jobbágyság (városi polgárok vagy cívisek) építési modora. E típusnak, a mely még a felső járomívben emlékeztet a konty tradíciójára, gazdag példáit látni Komáromban, Debrecenben, Kecskeméten stb. 8. Kuriális építkezés. A Duna­Tisza között, Dunántúl, Tiszántúl és szerte a magyarságlakta vidékeken mindenütt látható néhány példány a kis­ és nagykuriák címermezös oromzatú típusából. 9. A felsőmagyarországi (szepesi) történeti stílusok megmagyarosított gót és renaissance típusai. 10. Végül a magyaros modorban épült egyházi és világi középületeket sorozhatjuk a magyar típus utolsó csoportjába. Ezek azonban oly elenyésző csekély számban találhatók (néhány ref. fatemplom és iskola), hogy alig mondhatók típusnak. Ezekhez számíthatók még a székely folyók s patakok tető alá vont magyaros hídalkotmányai, vízi malmok, zúgók s az alföldi régi szárazmalmok és a kipusz­tulófélben levő szélmalmok. * A magyar ház további szerves kifejlődése megakadt a városi építkezések hatásán: az egész országot elözönlötte az idegenből importált stílusok egész sora s városi építőmesterek kezdték tervezni a falusi nagyobb épületeket is. És ennek következtében a magyar ház organikusan és a sajátos alapelemeiből nem fejlődhetett tovább egész az építőművészet legmagasabb régióiba. Nálunk is, mint sok más országban a nagy műtörténeti stílusok ütöttek tanyát, ezeknek jól­rosszul megértett szellemében folyt máig az átlagos városi építkezés. Azt azonban minden magyar ember megértette s érezte, hogy az építésnek ez a módja nem magyar nemzeti. Csak a legeslegújabb időben indult meg széles alapon a magyaros stílusra való törekvés. Hogy ezt az eszmét nem fojtották el csirájában a klasszikus stílusokhoz mindenáron ragaszkodók, annak két főoka van. Az egyik, hogy független és magyar lelkű építőművészeink támadtak, a kik szegyelték az idegen formakultusz szekerét tolni. De még az ő buzgó törekvéseikkel is könnyen kátyuba zökkentek volna, ha szerencsére nem támad Európa­szerte különböző nevek alatt egy széles modern áramlat, a mely a művészi formák keresésének teljes szabadságát hirdeti és a közönséget és a művészeket egyaránt függetleníti a már sablonossá vált formáktól. Ez a modern áramlat fölszabadította építészeinket az idegen és a műtörténetekben elkönyvelt stílusok utánzásától és utánérzésétől s a művészek lelkét önálló munkálkodásra diszponálta, így felszabadulva a régi nyűg alól, bátran követhetik magyar lelkük sugallatát s tovább haladhatnak vagy azon az úton, a mely a tökéletesen kifejlett nemzeti stílushoz vezet, vagy a fenti népies elemekből rekonstruálhatnak egy hagyományos korlátok között mozgó, de idővel maradandóan kifejlődő magyar építő stílust. Végeredményében akár azt, akár ezt teljes siker koronázza. SZENDREY IMRE  

   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002

http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_magyarhaz.htm

12/12