CZÖVEK ISTVÁN
A magyar 1848-49 és Európa A címben jelzett tág témakörön belül a cári intervenció körülményeit kívánom megvizsgálni jelen dolgozat keretei között három szempont szerint: - a nemzetközi jog tekintetében, - Metternich 1848. március 13-a utáni tevékenysége alapján, - a korszak angol külpolitikájának elemzése kapcsán. Kiindulásként leszögezhetjük, hogy Magyarország küzdelme 1848^9-ben a nemzeti füg getlenségért, a kelet-európai értelemben vett polgári átalakulásért kibontakozásának első pilla natától kezdve vitathatatlanul európai jelentőségű volt. Továbbá tény az is, hogy a szabadság harc idején az európai hatalmak egymáshoz való viszonya a bécsi kongresszus után kialakult helyzettel közel megegyezett. Az 1814 utáni nemzetközi viszonyoknak három új vonása volt.' Először: az egységes vi lággazdaság folyamatos és látványos növekedése, amelynek központja Nyugat-Európa, de leg inkább Anglia volt. Másodszor: ez a gazdasági fejlődés csak béke és stabilitás mellett volt el képzelhető, miközben fennmaradtak az egyedi, regionális összeütközések lehetőségei is. Har madszor: az ipari forradalom technikai vívmányai hatással voltak előbb a szárazföldi, majd a tengeri hadviselésre is. Anglia tengeri fölénye, hitelképessége, fejlett kereskedelme és szövetségi politikája követ keztében figyelemre méltó helyet vívott ki magának Európában 1815-re. A brit ipar és közle kedés modernizációját nem kísérte a hadsereg fejlesztése, mivel úgy okoskodtak akkoriban, hogy a kontinentális nagyhatalmak között már csaknem hat évtizede fennálló egyensúly feles legessé tesz bármilyen nagyarányú beavatkozást a szigetország részéről. Ezzel együtt számos katonai akciót azért kezdeményeztek más hatalmak, amiért a britek ellenezték, nevezetesen, hogy megvédjék a fennálló társadalmi rendet. „A legnevezetesebb eset — Kennedy szerint — mégiscsak az orosz csapatok bevetése volt az 1848-49-es magyar forradalom elfojtására. " „Az osztrák uralom visszaállítása és megerősítése jól beleillett az európai egyensúly általános elméletébe, de különösen azokba a változatokba, amelyeket maga Metternich és a brit kom mentátorok is előnyben részesítettek. " Nem mond ennek ellent a következő állítás: „Egy kö zép-európai birodalom az angol politika számára is fontos volt azért, hogy az orosz és francia hatalmi törekvéseket ellensúlyozza vele. " Ha a hatalmi viszonyokat nézzük: „ 1814-ben két csoport állt egymással szemben: egyik ol dalon Oroszország és Poroszország a lehető legnagyobb területet igyekezett megszerezni, míg 2
3
4
5
1
2 3 4 5
Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Bp., 1992. (a továbbiakban Kennedy, 1992.) 132. Uo. Uo. 155. Uo. 158. Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Bp., 1998. (a továbbiakban Ormos -Majoros, 1998.) 23.
az angolok, osztrákok és franciák arra ügyeltek, nehogy az előbbi ambíciók miatt felboruljon a hatalmi egyensúly " A rendezésnek két garanciája volt: az egyik az 1815. szeptember 26-án az orosz, a porosz és az osztrák uralkodó által létrehozott Szent Szövetség, a másik az 1815. november 20-án Párizsban megkötött szerződés, amely a négy győztes hatalom Franciaország ellenes társulása volt. A bécsi rendezés Európa új területi felosztását és politikai restaurációját hajtotta végre. Az így nehezen kivívott nemzetközi egyensúlyt az európai forradalmi mozgalmak többször meg próbálták felborítani. A párizsi forradalom és a lengyel események legjelentősebb külpolitikai következménye a három kelet-európai nagyhatalom szövetsége lett, amelyet rendre megelőz tek Metternich osztrák és Nesselrode orosz kancellár tárgyalásai, levélváltásai. Kétségtelen tény, a tárgyalássorozat kezdeményezőjének Metternich kancellárt tekinthetjük. Ausztria szá mára igen fontos volt Poroszország segítsége. Ferenc császár azzal a kéréssel fordult a cárhoz, ígérje meg, hogy támogatni fogja utódját, Ferdinándot az osztrák birodalom trónján. Miklós szerette a teátrális gesztusokat, ezért fél térdre ereszkedett és úgy esküdött meg, hogy Ferenc császár kérését támogatni fogja. A Habsburg és Romanov uralkodó hosszas diplomáciai előkészítés után 1833 szeptembe rében találkozott a csehországi Münchengrätzben. Az itt létrejött megállapodásokhoz a porosz király Berlinben csak komoly ingadozás után csatlakozott. A berlini konvenció lényegében megerősítette az 1820-as troppaui protokollt. A münchengrätzi és berlini konvenciók „a szent és oszthatatlan szentháromság nevében" kimondták, hogy „Őfelségéik, az osztrák császár, a porosz király, és Összoroszország császára megtárgyalván azokat a veszélyeket, amelyek to vábbra is fenyegetik Európának a közjog és a szerződések, nevezetesen az 1815. évi traktátumok által megállapított rendjét, egyhangúlag elhatározták, hogy megerősítik a konzervatív rendszert, amely politikájuk vitathatatlan alapját képezi. " Továbbá: „ az osztrák, a porosz és az oroszországi udvar elismeri, hogy minden független uralkodónak joga van belső zavargá sok esetén ugyanúgy mint külső veszély esetén, bármelyik más független uralkodót segítségül hívnia. " Megállapodtak a megfelelő katonai erő fenntartásáról és a fegyveres segítségnyújtás anya gi feltételeiről, valamint a közös hadgyakorlatokban. Mindezt szigorú titoktartás közepette haj tották végre. Ma már tisztázott, Metternich annak érdekében, hogy Miklós cár a katonai segítségét bizto sítsa az olasz, német, magyar területen, szabad kezet adott a szentpétervári kormánynak a Bal kánon: „Az orosz hatalom kiterjesztése a Balkán-félszigetre volt a metternichi politika egyik legsúlyosabb következménye. " Úgy gondoljuk tehát, hogy az 1849. évi cári intervenció nem zetközijogi alapját a münchengrätzi és a berlini egyezmények teremtették meg, amelyek kidol gozásában Metternich nem csekély szerepet játszott. A münchengrätzi és a berlini megállapodások a magyar történeti irodalomban változatos formában tükröződnek. Egyik oldalon a polgári történészek, Horváth Mihály, Angyal Dávid 6
7
8
9
6 7
8
9
Ormos-Majoros, 1998. 27. Andics Erzsébet: A Habsburgok és Romanovok szövetsége. Bp., 1961. (a továbbiakban Andics, 1961.) 18. Martens, Fjodor Fjodorovics: Receuil des Traités et Conventions conclus par la Russie avec les puis sances étrangères, publié d'ordre du Ministère des Affaires Étrangères. Tome IV. Partie Traité avec l'Autriche 1815-1849. St. Pétersbourg, 1878. 457-462. Friedjung, Hans: Der Krimkrieg und die österreichische Politik. Stuttgart-Berlin, 1911.4. Idézi Andics, 1961. 20.
stb. alig mennek túl a diplomáciai események kuriózumainak leírásán, s kevésbé emlegetik azt a tényt, hogy az új Szent Szövetség Habsburg részről indult ki, s pontosan a magyar nemzeti törekvésektől való félelem diktálta. Másrészt az 1945 után keletkezett müvek hangsúlyozzák a nemzetközi szerződés jelentőségét, de a munkákból kimaradt a tanulmány bevezető részében fontosnak ítélt gazdasági mozzanat. A münchengrátzi és berlini konvenciók teljes szövege csak 1878-ban jelent meg a Martens-féle diplomáciai okmánygyűjteményben, orosz és francia nyelven. A kérdéssel részlete sen foglalkozik Sz. Sz. Tatyiscsev angolul is megjelent monográfiája vagy N . Sz. Kinjapina ta nulmánya, az osztrákok részéről Bible és Srbik munkái jelentősek. Az 1849-es cári intervenció diplomácia előzményének a münchengrátzi és a berlini csá szártalálkozókat tekinthetjük azzal az érdekes kísérőjelenséggel, hogy a szereplők is nagyjából ugyanazok voltak, mint 1833-ban. Gondoljunk csak Miklós cárra, Metternichre, Paszkevicsre. Ez utóbbi már 1836 őszén mint lengyelországi helytartó közölte urával: értesülései szerint Ma gyarországon az általános hangulat közeli katasztrófával fenyeget; ezen közlést a cár teljesen osztotta." Ha 1848-49 kapcsán azokról beszélünk, akik szorgalmazták a cárnál a fegyveres beavat kozást a magyar szabadságharc ellen, akkor elsősorban Metternichre kell gondolnunk, aki amellett, hogy a münchengrátzi egyezmény kezdeményezője volt, a száműzetésben is széles körű politikai tevékenységet fejtett ki. Nagyjából két történelmi irányzat feszül egymásnak vele kapcsolatban. Az egyik Metter nich politikai működését 1848. március 13-i lemondásával befejezettnek tekinti. Niederhauser Emil viszont úgy tartja, hogy még az ötvenes években is komoly befolyással bírt a birodalmi politikára. Hajnal István Metternich és Esterházy c. munkájában Srbik monográfiájáról azt tartja, hogy nem tisztázza, de nagyszerűvé teszi a Metternich-problémát. A 75 éves Metternich már az itáliai zavargások hírére 1848 januárjában több milliós köl csönt kért Oroszországtól, a cárhoz írt memorandumában pedig a meglévő intézmények védel mét s az abszolút monarchiák összefogását sürgette. Lajos Fülöp bukásának hallatán azonban teljesen összetört „ Mindennek vége! — mondta Fonton orosz ügyvivőnek — Európában 17911792 tér vissza, s vajon megmenekül-e az 1793-as esztendőtől? " Metternich még útban London felé közölte kitartó hívével, gróf Hartiggal: „Az érintkezést az ottani hatalmakkal nem fogom elkerülni, és érteni fogok ahhoz, hogy ezt a körülményt ki használjam, őket amennyire lehetséges a dolgok tényleges állására figyelmeztessem és velünk szemben barátságossá hangoljam. Ismerem az egész világot, és az egész világ ismer engem. " S hogy miért éppen Angliát választotta? Erre a kérdésre választ kapunk Zsófia főhercegnő höz írt levelében: „Két oka van annak, hogy éppen Angliát választottam menedékhelyemül, az egyik — és számomra ez a legfontosabb — hogy itt szolgálni tudom Ausztria ügyét. "' 10
12
13
N
IS
6
Kinjapina, Natalja Szergejevna: Mjunhengretzkije i berlinszkije konvencii 1833 g. Isztoricseszkije Nauki, Moszkva, 1960. 1., 72. " Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza, 1991. (a továbbiakban Czövek, 1991.) 65. Czövek István: Kelet diplomatája A. M. Gorcsakov. Nyíregyháza, 1996. 6. Hajnal István: Metternich és Esterházy. Századok, 1927. 61. sz. (a továbbiakban Hajnal, 1927.) 1-3., 21. Ormos - Majoros, 1998. 91. Aus Metternichs nachgelassenen Papieren. 8. kötet 7. Idézi Andics, 1961. 131. Andics Erzsébet: Metternich és Magyarország. Bp., 1975. (a továbbiakban Andics, 1975.) 284. 10
12 13
14 15
16
Londonban Metternich szalonjának állandó látogatója lett az angol tory arisztokrácia Wel lington herceggel az élen, de megfordultak ott a whig-kormány tagjai is, köztük Palmerston. Politikai barátsága Disraelivel szintén erre az időszakra esik. Egyébként az angol főváros ek kor egyfajta emigrációs gyülekezőhelyként is funkcionált. Metternichet itt Londonban, majd később Brüsszelben Guizot és Thiers éppúgy felkereste, mint a porosz trónörökös vagy a fiatal Bismarck, továbbá a belga király, a holland királynő. Metternich kapcsolatai a szentpétervári kormánnyal és magával Miklós cárral ugyancsak nem szűntek meg 1848. március 13. után. Nesselrode-nak így ír: „Jelenlétem Angliában nincs haszon nélkül. Tudtam, hogy ennek az országnak egyik hibája, hogy nem tudnak semmiről, ami az Egyesült Királyság határain túl történik, ...az angolok szelleme helyes irányban halad; ők azóta már meg tudják érteni az igazságot; az erre képes embereknek meg kell mondani azt, és én meg is tudom mondani. " A Miklós cár személyébe vetett hitét a következőképpen foglalja össze: „Harminc éve an nak, hogy szerencsés voltam öt személyesen megismerni. Mindig hűnek láttam őt önmagához; remélem ő sem tagadja meg tőlem ugyanezt. "" Az orosz cár azonban Metternichet nem csak morálisan támogatta. Amikor a herceg vagyo nát Ausztriában zárolták, hatalmas összeggel, 100 000 rubellel segítette londoni tartózkodását. Az osztrák exkancellárnak angliai, majd belgiumi tartózkodása idején egyik fő törekvése volt, hogy a magyarok ügyét Európában minél negatívabb színben tüntesse fel. Aberdeennek írt levelében megfogalmazza: „A világ van válságban. Vajon lord Palmerston sejtette ezt?" Majd így érvel: „ a Monarchiának nagy központi birodalomnak a fennmaradása az európai ha talmak közvetlen közös érdeke, amelyet támogatniuk kell. "' Lord Aberdeen jó kapcsolatot teremtett Metternich számára a legjelentősebb angol sajtó nagyhatalommal, a Times-szal. Befolyása erre, a legolvasottabb brit újságra oly mértékben ér vényesült, hogy azt a liberális közvélemény 1849-ben „az osztrák diplomácia sajtóorgánumá nak nevezte". Metternich két ultratory politikussal, E. Cheney-vel és T. Twiss-szel folytatott beszélgetése során részletesen kifejtette nézeteit a kontinensen zajló változásokról. Az olasz és német egy ség létrejöttét egyaránt lehetetlennek tartotta. A magyar forradalom ellen az egyetlen megol dásnak az intervenciót tartotta, s ennek kapcsán méltatta a cár bölcsességét s hibáztatta Pal merston politikáját. Továbbá kifejtette: „ a császár minden, Bécs semmi"} Annak érdekében, hogy a bécsi kormányzattal szoros kapcsolatot tartson fenn, kihasználva az ultra konzervatív Wellington kínálta lehetőségeket, annak bizalmas emberét, Halkért kapitányt, a kamarilla leg befolyásosabb tagjához, gr. Bombelleshez küldte. 1848-49-ben a nagyhatalmak szempontjából az egyik legfontosabb terület a Habsburg Bi rodalom, ezen belül Magyarország volt. Két okból is: egyrészről Magyarország megpróbált önálló politikát folytatni, másrészt a forradalmi sikerek miatt szükségessé vált az orosz inter venció. n
9
20
21
17 18 19 20 21 22
Andics, 1975. 288. Uo. Uo. 289. Uo.290. Uo. 291. Uo.
2
A lengyel kérdés, amelynek csak felvetése is túlhaladná a dolgozat kereteit, valahol mindig jelen volt az 1848-49-es európai és magyar eseményekben: „Ha nem történik gondoskodás a baj meggátlásáról, úgy a magyarizmus az elhasznált polonizmus helyébe fog lépni. Nem sza bad elfelejtenünk, hogy az utóbbival három hatalom áll szemben, mlg az előbbivel Ausztriának egyedül kell majd megbirkóznia " — mondta Metternich Hübnernek, aki ekkor Ausztria párizsi megbízottja volt. Mielőtt az orosz beavatkozás körülményeit és annak nemzetközi rendszerét vizsgálnánk meg, szóljunk néhány szót az európai nemzetközi helyzet és Oroszország viszonyáról. Teljesen helytálló az a vélemény, miszerint a magyar forradalom és szabadságharc nem automatikusan váltotta ki az orosz birodalom közbelépését, hiszen a valóságos intervencióig bő egy év telt el. Magyarországon 1848 márciusában Deák vagy a Pesti Hírlap április 11-diki száma a várható orosz beavatkozásról beszélt, írt. Indoklásként azt hozva fel, hogy Oroszországot is fenyegetik az európai mozgalmak. Vitatottabb nézet szerint a késlekedés egyik oka a nagy magyar hadi sikerekben, másik oka az oroszok és maga Miklós cár húzódozásában volt. „Bevallom, nagyon nem akaródzik az egész dologba beavatkozni. Az eddigi tapasztalatokhoz hasonlóan csak irigységre, rosszaka ratra és hálátlanságra számítok, és igazán nem avatkoznék be, ha saját ingem nem volna hoz zám közelebb, ha az ügy nem érintene közelebbről. " Ez a gondolat I. Miklós részéről ügyes politikai fogásnak számított. Mindenki tudta Euró pában, hogy azt a tábornokot — Paszkevicsről van szó —, akinek a fentebbi sorokat írta, sze rette volna akár Párizsban is látni a cár. A bevezetőben szóltunk arról, hogy Európa egyik, ha nem legfejlettebb állama, Anglia nem, vagy alig fejlesztette szárazföldi hadseregét. így Orosz országé volt a dinasztikus Európa legnagyobb hadserege, amely hivatva volt a cári hatalom külföldi elismertetésére. A korszakra is vonatkozó orosz levéltári közleménysor más aspektus ból is megvilágítja ezt a fontos kérdést. „ Voltam Magyarországon és lelkesedem ezekért a szimpatikus, ellenséges emberekért, még akkor is, ha a szláv ügy ellenségei. Tetszik államesz méjük és forró szeretetük a magyar állam iránt. " Egy másik jelentésben ez áll: „A jelenlegi körülmények között Oroszországot veszély fenyegeti, főleg a magyar forradalmi párt részé ről... Ennek az az oka, hogy szerintük egyedül Kossuth tudja tűzbe hozni a magyarokat, szavai és írásai varázsával egészen a fanatizmusig... Főleg nem szabad alábecsülni a magyarok er kölcsét, politikai és katonai erejét, valamint hihetetlen energiájukat. " A fenti források arra engednek következtetni, hogy I . Miklós inkább megvárta, míg az oszt rák császár kéri hivatalosan az orosz birodalmi segítséget, amely önmagában is elegendő kel lett, hogy legyen a magyarok leverésére, másrészt tisztába akart lenni a nyugati hatalmak, így Franciaország, Anglia politikai magatartásával, s ebben jelentős segítséget nyújtott számára Metternich. Az osztrák minisztertanács április 24-diki ülése választóvonal volt az orosz segítségkérés történetében. Ekkor ugyanis Weldennek, a magyarországi csapatok főparancsnokának állás foglalását tárgyalták, amelyben azt fejtegette, hogy Magyarországon és Erdélyben orosz segít ségre van szükség. A következő lépés a segélykérés diplomáciai lebonyolítása volt. 23
24
25
26
2?
23 24 25 26
27
Andics, 1961. 132. Lásd bővebben: Ormos - Majoros, 1998. 102. Uo. Centralnij Goszudarsztvennij Arhív Rosszii (a továbbiakban CGAR) f. No 109. No 4. jegy. hrany. No 160. ügynöki jelentés CGAR f. No 109. No 4. jegy. hrany. No 162. 1-5. ügynöki jelentés
Ferenc József 1849. május l-jén saját kezűleg írt levéllel fordult I . Miklóshoz: „Nyújtson fegyveres segítséget a társadalmi rend védelmére az anarchia ellen folytatott szent küzdelem ben. "* Miklós egyéniségéből fakadt, hogy a formális segítségkérést nem engedte el Ferenc József nek. A Habsburg császár és az orosz cár 1849. május 21-én találkozott Varsóban. Ugyancsak május l-jén Schwarzenberg herceg Ferenc József nevében segítséget kért a porosz kormánytól is. Ennek lényege az volt, hogy a berlini kormány engedélyezze az orosz csapatok porosz te rületen, Felső-Szilézián vasúton történő áthaladását Ausztriába. Ezt követően a Varsói Herceg ség Szilézián keresztül egy hadtestet indított Ausztriába. „Bevonulásunk Magyarországra olyan kérdés lesz, amely az adott pillanatban uralkodni fog minden más kérdés felett Európá ban. " Nem elég alaposan kutatott az a kérdés, vajon az európai udvarok, kormányok mennyire tartották halaszthatatlannak a rendcsinálást Magyarországon. Még kevésbé kidolgozott az az aspektus, milyen erős Magyarországon az a „politikai párt", amely ki akart egyezni az oszt rákokkal, vagy legalábbis lerövidíteni kívánta a harcokat. Rüdiger az 1849. július 7-19-én kelt levelében kifejti Görgeynek: „nyomon követvén önt, utamban mindenütt arról értesültem, hogy ön nem vonakodott tökéletes őszinteséggel, teljes elismeréssel adózni nyilatkozataiban hadtestem jelességének... de önmaga sem titkolhatja önmaga előtt, hogy hadtestét e pillanat ban közeli veszedelem fenyegeti. Ezért teljes bizalommal kínálom fel önnek a tárgyalás útját. " Erre Görgey válasza a következő volt: „én részemről kész volnék tisztességes föltéte lek mellett békejobbot nyújtani, ha csupán csapataim és személyem megmentéséről lenne szó... én mindazonáltal kötelességemnek tartom a Magyarország ideiglenes kormánya és herceg Paszkevics porosz tábornok közti tárgyalások útját megnyitni. " Továbbá Rüdiger hangsú lyozta azt is, hogy „Kossuthnak és nem Oroszországnak van békés megegyezésre szüksége ". Más korabeli orosz vélemény szerint: „A szláv kérdés osztrák értelmezését akkor mutattuk be, amikor megmentettük Ausztriát a magyar forradalom fenyegetettségétől, azt az Ausztriát, amely még nem is olyan régen annyira erős, megingathatatlan volt. Látszatra, beavatkozva a magyar forradalomba, az ausztriai szlávokkal együtt haladtunk... de amikor nem kis erőkifej tés után lecsendesítettük a magyar forradalmat, Ausztriában csak a magyar eszmét erősítettük meg... minden fajta legitimáció védőjeként teljességgel és feltétel nélkül megadásra bírtuk a magyarokat Bécs számára. " 29
30
SI
21
33
Az oroszországi lapok áttanulmányozása után megállapíthatjuk, foglalkoznak Görgey, Kossuth 1849-ben az oroszok felé tett közeledési kísérletével, amely szerintük „nem realizá lódott, mivel Paszkevics túlerőben lévén nem bocsátkozott érdemi tárgyalásokba. " Az európai politikai műhelyek közül a porosz udvari kamarilla és a tisztikar támogatta azt a tervet, hogy a Hohenzollern-uralkodó a többi fejedelemmel együtt fegyveresen is segítse 34
28
29 30 31 32 33
34
Ferenc József - Miklós cár, 1849. május 1. Arhív Vnyesnyej Polityiki Rosszii (a továbbiakban AVPR) Kanc. 1849. gy. 8.1. 3-5. Függ. 127. sz. Idézi: Andics, 1961. 143.; Ormos - Majoros, 1998. 104. Andics, 1961. 148. Görgey Artúr: Életem és működésem. 2. köt. Bp., 1988. 304. Uo. 305. Uo. Kocsubinszkij, A. A.: A mi kettős politikánk a szláv kérdésben. Isztoricseszkij Vesztnyik, t. 5. VI. 1881.231-232. Czövek, 1991.65.
Ausztriát. Ennek szószólója többek között Bismarck volt, aki évek múltán is sajnálkozva em lékezett vissza arra, hogy nem Poroszországnak jutott a legfontosabb szerep a magyar szabad ságharc leverésében. Ennek a segítségnyújtásnak az ára Ausztria másodlagos német hatalom má való degradálása lett volna. Május végétől a magyar külpolitika fő iránya az volt, hogy az európai hatalmakat az orosz intervencióval szemben mozgásra bírja. A francia politikai életben fontos szerepet játszó roya lista Mole gróf a magyar szabadságharc leverése kapcsán Európa nyugalmát hangsúlyozta, az európai országok jövőjét féltette, kezdve Franciaországgal. Esterházy lemondás után Teleki László párizsi rezidenciája gyakorlatilag külügyminisztériumként működött. Ez azt jelentette, hogy itt futottak össze a magyar és a Czartoryski vezette lengyel szálak. Május 18-án így cseh, lengyel, magyar találkozót szervezett meg. Ennek a megbeszélésnek két kulcskérdése volt: egyik az európai egyensúly problémája, a másik Európa elnyomott népeinek helyzete. Abban mindenki egyetértett, hogy Oroszország és Nyugat-Európa között erős köztes hatalomra van szükség, ezért a Habsburg Birodalom helyett egy magyarokból, csehekből, illírekből stb. álló föderatív államnak kell létrejönnie. Teleki ügyes politikája következtében 1849. május 12-én Drouyn de L'Huys francia külügyminiszter az orosz invázióval szemben foglalt állást kijelent ve, hogy a francia kormány részéről már történtek diplomáciai lépések, s az erősebb rendsza bályoktól sem riadnak vissza. Azonban a Párizsban székelő külföldi követekkel folytatott tárgyalások is bizonyítják Drouyn de L'Huys erősen megbánta, amiért engedett Teleki fellépésének és a Ledru-Rollinék pártja felől jelentkező nyomásnak. A francia külügyminiszter ezekben a hetekben rendkívül nehéz helyzetbe került, bukásá nak egyik fontos tényezője lett a magyarok melletti állásfoglalása. A francia külpolitika a reak ció irányában haladt. Ezt bizonyítja Tocqueville magatartása, aki bár ismételten barátságosan fogadta Telekit, de az orosz intervencióval szemben nem foglalt állást nyíltan. Nesselrode kijelentett a francia követnek, hogy az elégedetlenség ideje elmúlt, a cár he lyesli „Franciaország itáliai politikáját". I . Miklós teljes szabadságot biztosít Franciaország nak Itáliában cserében azért, hogy a köztársaság semleges maradjon a magyarországi interven ció kérdésében. Ezután az események gyorsan peregtek. 1849. május 4-én közölte Nesselrode a francia kö vettel, milyen veszélyt jelent a magyarországi forradalom Oroszországra nézve, s néhány nap múlva a cári kormány elismerte a francia köztársaságot. Ezután már szinte természetesnek tű nik a francia politikusok kijelentése, miszerint Franciaország és az orosz birodalom között a viszony igen jó. A párizsi angol nagykövet, Normanby feladata az volt, hogy a francia kormány esetleges katonai fellépését megakadályozza. Nem véletlen tehát, hogy Teleki László a franciaországi helyzet miatt panaszkodott Pulszkynak: „ Pedig Frankhon csak azon esetben tenne erélyes lé péseket, ha arra Angolhon is el lenne határozva... mindenesetre Európa sorsa most Palmerstontól függ. " 35
36
37
38
39
40
35 36 37
38 39 40
Andics, 1961. 165. Lásd részletesebben: Ormos - Majoros, 1998. 37. Lásd bővebben: Waldapfel Eszter: A független magyar külpolitika 1848-1849. Bp., 1962. (a továb biakban Waldapfel, 1962.) 300. Uo. 304. Averbuch, Revekka: A magyar nép szabadságküzdelme 1848^49-ben. Bp., 1970. 101. Andics, 1961. 163.
Az angol állásfoglalással kapcsolatos magyar kételyeknek már egy évvel korábban hangot adott Kossuth 1848. július 11-i beszéde: „Azonban arról meg lehetünk győződve, hogy az an gol ott és annyira fog bennünket pártolni, amennyiben saját érdekével megegyezőnek találandja. " Ezzel együtt a magyar külpolitika bízott az események jobbrafordulásában, bár Medem bécsi orosz nagykövet egy percig sem titkolta, nem ismeri el a magyar kormány jogát önálló külpolitikai lépésekre. Az angol diplomáciát nagymértékben meghatározta a német egységtől való félelem, amely felborította volna az európai egyensúlyt. Ahogy már többször is hangsúlyoztuk, az angol kül politika feltétlenül ragaszkodott a Habsburg Monarchia fennmaradásához: „Nincs még egy ál lam - írta a Times - amelynek a befolyása olyan lényeges lenne a hatalmak egyensúlyának szempontjából, s következtetésképpen az angol érdekek védelmének szempontjából a kontinen sen, sőt szigetünknek a biztonsága szempontjából, mint az osztrák birodalom. " Az angol politikai életben, s a vele szoros kapcsolatban álló sajtóban lényegében két egy mástól eltérő fajsúlyú erő állt szemben. A Palmerston körül csoportosuló politikai irányzat mindvégig megtartotta erősebb pozícióját. Az uralmon lévő whig-kormány és az ellenzékben élő konzervatívok egyaránt fontosnak tartották Poroszország nemzetközi szerepét. Ezt előse gítette a bécsi kiküldetésben lévő angol és orosz nagykövet, Ponsonby és Medem azonos állás foglalása. 1849. május 11-én az angol parlamentben interpelláló Osborne három kérdéskört érintett. Először: van-e az angol kormánynak tudomása a magyarországi orosz invázióról, másodszor: létezik-e véd- és dacszövetség Poroszország és Ausztria között, harmadszor: az angol kormány szándékozik-e közvetíteni az osztrák császár és a magyar nemzet között. Palmerston diploma tikusan kitért a válasz elől, csupán annyit mondott: „Ausztria és Magyarország közti közbenjá rás érdekében Őfelsége kormánya nem tett lépéseket, mivel az osztrák kormány nem adta ér tésére, hogy ilyen közbenjárást kíván. " Ha néhány, Palmerston politikájával szemben fenntartásokat hangoztató politikus után ku tatunk a magyar 1848-49 kapcsán, feltétlenül ki kell térnünk J. A. Blackwell személyére. Ahogy Kabdebó Tamás könyvében megjegyzi: „Egyféle embrionális állapotban lévő magyar orientációjú hatalmi politikát képviselt", amely „szembeszállt a hagyományos brit hatalmi egyensúlyi politikával, amely Ausztria orientációjú volt... a történelmi Magyarországot meg kell őrizni, míg a Habsburg Birodalom saját tetszései szerint részeire válhatna szét. " Teljesen egyetérthetünk az előbbi idézet szerzőjével abban, hogy ezzel a nézetével nem aratott sok si kert az angol külpolitika műhelyében Blackwell. Hajnal István szerint: „A szabadságharc ide jén [Blackwellj a mérsékeltek kiegyezésének közvetítésére igyekezett rábírni az angol kor mányt. " Blackwell félhivatalos ügynöki állásban működhetett, de a negyvenes évek magyar politikai elitjének is bemutatkozhatott. 1842-ben többször is panaszkodott arról, hogy London mintha megfeledkezett volna róla. A reformkörök 1839-ben megindították az angol-magyar gazdasági kapcsolatok megalapozásának folyamatát, amelynek lényege egy önálló magyar ke reskedelmi ügynökség felállítása volt Londonban. Ebbe a munkába kapcsolódott be Blackwell. Hamar kiderült: Bécs nem támogatja ezt az elgondolást, ráadásul a radikálisabb magyar körök vették kezükbe a magyar kereskedés ügyét. 4I
42
43
44
4S
41 42 43 44 45
Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Bp., 1987. 49. Andics, 1961. 153. Waldapfel, 1962. 302. Kabdebó Tamás: Blackwell küldetése. Bp., 1990. (a továbbiakban Kabdebó, 1990.) 21. Hajnal, 1927. 33.
Blackwell többször figyelmeztette 1848^19 folyamán a magyar kormányt „egy külföldi diplomata" intrikáira. Ez az intrikus személy minden valószínűség szerint Ponsonby volt. Blackwell újabb fontos megbízatása 1849. július 2-án kezdődött, amikor is a bécsi brit nagy követség ügyvivőjén keresztül a Magyarországgal kapcsolatos hírek megszerzését bízták rá. „ Úgy tűnt Őfelsége kormányának, hogy [Blackwellnek] lehetőségében áll, hogy a Magyaror szágon most zajló fontos eseményekről informálódjék, s azokat továbbítsa, jobban mint Őfel sége azokat más, hagyományos forrásokból beszerezni képes lenne. " Abból kiindulva, hogy egy erős Ausztria megléte szükséges követelménye az európai erő egyensúlynak helytálló — Kabdebó szerint — a magyar kérdést illetően Palmerston vélemé nye megváltozott. Három szakaszra lehet így bontani a palmerstoni politikát: első 1848 végéig tart, amikor is az eseményektől való távolmaradás volt a cél. A második az orosz beavatkozás sal függ össze, hiszen ez európai szintűvé emelte a konfliktust. A harmadik, amikor Palmer ston megbizonyosodhatott Ausztria úgymond kétszínűségéről, ez Blackwell dokumentumai alapján is megtörténhetett. Ugyanakkor éppen ő idézi Szemere Bertalan felvetését is, aki azt mondta Blackwellnek: „Lord Palmerston miért nem küldte és hatalmazta fel önt az orosz in tervenciót megelőzően, hogy tárgyaljon velünk. Pártot alapíthattunk volna... egy héten belül, s belemehettünk volna mindenbe az ésszerűség határán belül, hogy megvédjük az országot az orosz inváziótól. " Maga a szerző is megkérdőjelezi az 1840-es évek brit külpolitikájának ma gyar eseményekkel kapcsolatos hasznosságát, s ezt a véleményt tovább erősíti Waldapfel: „Angliától alig volt mit remélni. Palmerston átmeneti ingadozás után, amikor a magyar fegy verek diadala nyomán egy pillanatra megrendült Ausztria fennmaradásába vetett hit továbbra is rendíthetetlenül és sziklaszilárdan kitart álláspontja mellett: Ausztriát az európai egyensúly érdekében mindenáron és minden körülmények között fenn kell tartani, meg kell erősíteni. " Ezen nem tud változtatni sem a magyar kormány, sem a közös gazdasági érdekek felvetése, ugyanígy nem a liberális angol burzsoázia, valamint az angol haladó értelmiség, még akkor sem, ha a cári hatalmi terjeszkedés veszélyezteti Nyugat és Anglia gazdaságpolitikáját. Wel lington véleménye durvább formában követelte a magyarországi események megoldását: „Igyekezzenek a megfelelő erőkkel dolgozni, hogy egyetlen csapással megszüntessék az anar chiát. Nagy eszközökkel nagy háborút vezessenek, megvan rá a lehetőségük. Palmerston bár számára kényelmetlen az orosz birodalom további megerősödése, liberális presztízsét is félti, mégis többek között a következőket válaszolja az 1849. július 21-én elhangzott Osborne be szédre: „Ausztria Európa hatalmi egyensúlyának legfontosabb eleme... Európa politikai füg getlensége és szabadsága szorosan összefügg Ausztria integritásával és nagy európai hata lomként való fenntartásával, és ezért bármi, ami közvetve vagy közvetlenül arra irányul, hogy gyöngítse vagy megnyomorítsa Ausztriát vagy méginkább, hogy elsőrangú hatalomból másod rangú állama tegyen, nagy szerencsétlenséget jelentene Európa számára. " 46
4J
48
49
50
S1
46 47 48 49 50 51 52
Uo. Kabdebó, 1990. 209. Lásd részletesebben uo. Uo. 216. Waldapfel, 1962. 299. Uo. 303. Hansard's ... Third Series Vol. CVII. 786-817. House of Commons. Russian invasion in Hungary 1849. julius 21. Idézi Haraszti Éva: Az angol külpolitika a magyar szabadságharc ellen. Bp., 1951. 84.
A cári Oroszország európai befolyása a magyarországi események révén is túlságosan megnövekedett, így Palmerston, Tocqueville megpróbáltak közbenjárni a magyar ügyben. A történelmi irodalomban sokat emlegetett, 1849. augusztus l-jén kelt palmerstoni jegyzéket Schwarzenberg arra sem érdemlegesítette, hogy felbontsa, majd a magyar forradalom leverése után megalázó elutasító választ adott rá. Úgy gondoljuk, 1848^49 magyarországi eseményei nagyon lényeges gazdasági okok miatt szoros összefüggésben vannak az 1814-15-ös időszakkal, hiszen a bécsi események, rendezé sek következtében Európában a béke, ha úgy tetszik, a konzervatív nyugalom honolt. Ez egyik fontos előfeltétele volt Európa gazdasági fejlődésének. Voltak olyan államok, elsősorban Nyu gat-Európában, amelyek ezt nagyon jól kihasználták, míg Keleten alig léptek túl a dinasztikus nagyhatalmi politika keretein, amely akkor még úgy látszott, nem igényli a nagyobb mértékű modernizációt. A krími háború kudarca változtatta meg Oroszország álláspontját is. Magyar ország szabadságküzdelme éppen a fentebb felsorolt okok miatt, bárha önmagában szimpati kus is lehetett Nyugat-Európa fejlett országai liberális körei számára, a hivatalos politika szá mára az európai egyezmény veszélyeztette, s ilyen alapon is bukásra volt ítélve.
