1
$ZAH
A m •DUNA blENlt W A 2 fESZlMllANA m
k
A XIX. DUNA MENTI TAVASZ SZERVEZŐI:
A CSEMADOK ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYA A SZLOVÁKIAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÓK TÁRSASÁGA A MÁRAI SÁNDOR ALAPÍTVÁNY A MAGYAR KULTURÁLIS KÖZPONT A DUNASZERDAHELYI REGIONÁLIS KULTURÁLIS KÖZPONT A VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A VÁROSI HIVATAL A CSEMADOK TERÜLETI VÁLASZTMÁNYA
A rendezvény főtámogatója a
MÁRAI
ALAPÍTVÁNY
1
Kedves gyerekek! Örömmel és szeretettel köszöntelek benneteket a fesztiválon. Nagyon régen én is elhoztam ide egy kicsiny csoportot Magyarországról, bemutattuk Zelk Zoltán: A három nyúl című verses meséjét. Boldogok voltunk, mert szeretetben éltünk, játszottunk itt Dunaszerdahelyen. Az akkori “kicsik” ma már egyetemisták, de közös baráti találkozásaink során mindég kedves emlékként idézzük vissza az itt töltött napokat. Kívánom nektek, hogy hosszú-hosszú évekre vigyétek el azokat az örömteli élményeket, amelyekben itt lesz részetek! Jó előadásokat is kívánok, s azt, hogy őszintén tudjatok egymásért izgulni! Barátkozzatok, s tanuljatok egymástól, dicsérjétek meg tiszta szívvel ami tetszett, s adjatok jótanácsot azoknak a gyerekeknek, akiknek talán nem úgy sikerült a szereplésük ahogyan szerették, vagy önmaguktól elvárták volna.
2
A XIX. DUNA MENTI TAVASZ MŰSORA 1994. május 18. (szerda) 8.00 Körbe, körbe, karikába... Közreműködnek a Dunaszerdahelyi Neratovice Téri és Komenský Utcai Óvoda, a Csallóközkürti éneklőcsoport, valamint a MAI Gyeplős parasztzenekara Vendégváró játszóház a VMK előtt 8.45 A rendezvény megnyitása, kulcsátadás (a VMK előtt) 9.00 A Somorjai Duna Utcai Óvoda TESZ-VESZ bábcsoportja A baromfiudvaron - verses összeállítás Rendező: Valacsay Franciska A Komáromi VMK és a Béke Utcai AI NAPSUGÁR bábcsoportja Petrolay Margit-Szép Erzsébet: A világszép kecskebéka Rendező: Szép Erzsébet / A Vágai AI MESÉLŐK bábcsoportja ' Cirr Hopp, a mesélő cica (mesefeldolgozás) Rendező: Mészáros Andrea > A Felsővámosi AI TIKIRIKI bábcsoportja Kissné Polyák Erzsébet: A csillagszemű juhász Rendező: Rebró Ágota l A Pozsonyeperjesi HMO és AI UGRI-BUGRI bábcsoportja A didergő király (mesefeldolgozás) Rendező: Ágh Erzsébet y A Párkányi AI KUCKÓ bábcsoportja Kénkövecske (Kalotai népmese) Rendező: Himmler Zsófia 11.30 Az óvónők kézimunkáinak kiállítása A kiállítás megnyitóján fellép az óvónők énekkara 11.30 ^ A Rimaszombati Dobšinský Utcai AI RÜGYECSKE színjátszó csoportja A kecskefülű király (népmese) Rendező: Tóth Katalin * A Rozsnyói AI MANDIKÓ színjátszó csoportja A. Gabzdilová: Özönvíz a 8. A-ban Rendező: Klobusník Sarolta 14.00 Pozsonyeperjesi tábor - Játszóház, műhelyfoglalkozások A foglalkozásokat neves magyarországi és hazai szakemberek vezetik
I
3
1994. május 19. (csütörtök)
8.30
t
A Búcsi AI színjátszó csoportja Anderssen: Hókirálynő Rendező: Bóna Irén t A Nádszegi HMO BUKFENC színjátszó csoportja A Csodafurulya Rendező: Deák László • A Gútai Nagyboldogasszony Gimnázium színjátszó csoportja A világszép Magyar Miklós története (népmesefeldolgozás) Rendező: Zsélyi Katalin 11.30 j A Nagymegyeri AI CSIGABIGA színjátszó csoportja J. R. Waugh: Királyi nyavalya Rendezők: Bodnár Mária, Szalay Katalin f A Párkányi AI TANAKODÓ színjátszó csoportja A rátóti csikótojás Rendezők: Izsák Ferenc, Keszegh Pál > Az Alistáli AI ÚJ CSIP-CSIRIP színjátszó csoportja E. Laboulaye: A pofon Rendező: Szikhart Zsuzsanna
1994. májas 20. (péntek)
8.30
10.30
14.00
» A Bélyi CSICSERGŐ színjátszó csoportja A részeges király szolgája Rendező: Illésné Popália Irén § A Királyhelmeci AI Bodrogközi Aprószínpada A patai bíró (népmese feldolgozás) Rendezők: Nádasdi Hilda, Zvolenszky Gabriella * A Füleki AI ZSIBONGÓ színjátszó csoportja Csongor és Tünde, Vörösmarthy Mihály drámája alapján Rendezők: Szvorák Zsuzsanna, Kerekes Éva * Az Ipolysági AI CSILLAG-SZÓRÓ színjátszó csoportja Bohóc konferencia. Szlovákiai magyar költők műveiből összeállította és rendezte: Bodonyi András A KALÁKA együttes műsora (Sportcsarnok)
1994. május 21. (szombat)
8.30
A Nyitrai Művészeti Alapiskola színjátszó csoportja L. Carolle: Alice a tükörrel Rendező: Kamilla Ševellová Szőke István bábművész műsora A GHÝMES együttes (Ifjú Szívek) gyerekműsora
Díjkiosztás
4
Az eperjesi tábor programja szerdán: 14.00-16.00 Műhelyfoglalkozások drámapedagógiai foglalkozás vezeti: Wenczel Imre tanár, drámapedagógus Győrből Mesesarok: vezeti: Ibolya Ildikó tanár, rendező Gyermekjátékok vezeti: Gágyor József, pedagógus Kézműves foglalkozások és bemutatók vezetik: Vígh Katalin és Csepi Zsuzsabábok készítése Zemplénszky Gyula és Zemplénszkyné Rujder Éva - fazekas bemutató Puss Kornélia - agyagozás Krascsenits Dániel - agyagozás Sidó János - fafaragó Borbély Béla - kosárfonás Jedličkáék - csipkeverés Feketevízi Erika - gyöngyfűzés Dékány Edit - papírhajtogatás Csörgő Mária Doorák Erzsébet - batikolás Lelkes Mária Szalay Márta és Both Magdaléna - rongybabák készítése Csali gyermektáncegyüttes fellépése Somorjáról Pálmai Laci - szövés DISCO - Jarábik Imi 5
na/
/7
Id. Burger Imre bácsi felvételei a fesztivál elmúlt évadjait „hozzák vissza“
A DUNA MENTI TAVASZ RÉSZTVEVŐI A vágai MESÉLŐK A Vágai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő bábcsoport 1992. júniusában alakult Mészáros Andrea tanítónő vezetésével. Bábozgattak a helyi óvodások az alsó tagozat lelkes közönségének. Tavaly a kezdő csoportokra jellemző gátlásokkal jelentkeztek a báb- és színjátszó csoportok járási versenyére. A seregszemlén sikerrel szerepeltek, a zsűri megdicsérte munkájukat, s azóta még nagyobb kedvvel készülnek a fellépésekre, még lelkesebben próbálnak. A csoport jelenleg 15 tagot számlál, zömében 6.és 7. osztályos tanulókból.
A pozsonyeperjesi UGRI-BUGRI 1989-ben alakultunk a helyi AI és a HMK mellett működünk. Vezetőink: Ágh Erzsébet - a HMK vezetője és Nagy Erzsébet az AI nevelőnője. A XV. Duna Menti Tavaszon ismert meg bennünket a közönség - mégpedig a “Tüsszentő király” c. mesével amire a legszebb bábok és díszlet díját kaptuk. 1991-ben a “Hónapsorolóra” Nívódíjat kaptunk. 1992-ben a “Kiselefánt étvágya” c. bábjátékkal, 1993-ban pedig “Békakirály” c. mesével szerepeltünk. Oklevelekkel és értékes díjakkal jöttünk haza. 1993-ban a II. Kárpát-medencei bábfesztiválon is szerepeltünk Budapesten. Az idén Móra Ferenc: A didergő király c. meséjével készültünk. Rendező: Ágh Erzsébet 8
A felsővámosi TIKIRIKI bábcsoport A csoport 1992-ben alakult a helyi alapiskola mellett. Mindjárt első nekifutásra bejutottunk a DMT-ra. Az 1993-as évben a bábcsoport a “Hétalvó Gergő” c. mesejátékért Nívódíjat kapott. Ebben az évben a 21 tagból álló lelkes csoport a “Csillagszemű juhász” c. bábjátékot adja elő, reméljük sikerrel. A csoport vezetője: REBRÓ Ágota.
A párkányi AI KUCKÓ bábcsoportja A csoport nyolc éve működik. 1989-ben jutottunk el először a DMT-ra. Azóta minden évben itt vagyunk és igyekszünk minél érdekesebb mesét bemutatni. Nívódíjat kaptunk már több előadásunkért: - A szegény ember és a róka - Az állatok nyelvén értő juhász - Az ördög három aranyhajszála A tavalyi mesénk volt eddig a legsikeresebb, ezért a Nívódíj mellé a gyerekzsűri díját is megkaptuk. Talán a közönség soraiban ülők közül többen emlékeznek “Panci Mancira” a törpére, aki megszőtte a fonalat a királylány helyett. Örülünk, hogy jöhettünk, de úgy érezzük, a bábosok a DMT mostohagyerekei ezen a tavaszon. Nem egy felemelő érzés!
A komáromi NAPSUGÁR bábcsoport A 18 éves múltra visszatekintő Komáromi Napsugár bábcsoport az idén első és második osztályos tanulókkal 9
szerveződött újjá. A DMT-ra az idén csak háztűznézőbe és színpadkóstolóba jöttünk. Nagyon reméljük, hogy kapcsolatunk Dunaszerdahellyel tartós lesz és jövőre is eljöhetünk. Sajnáljuk, hogy szereplésünk után haza kell utaznunk és a többi előadást nem láthatjuk. Pedig ez a tapasztalatszerzés a jövőnk szempontjából igen hasznos lett volna. Bízunk abban, hogy jövőre másképp lesz. Szép Erzsébet az együttes vezetője
Zöld fűszálon harmat, Hajnal rakta rája, Erdők felett lengedez Pihekönnyű pára. Csupa kék és csupa zöld Amerre a szem lát, Diófákon két rigó Csap éktelen lármát. Tyúk kárál az udvaron, Bodzabokor lebben, Kerítésre kakas száll, Felvirrad a reggel. Gál Sándor verse
10
A CSOPORTOK PRÓBÁINAK BEOSZTÁSA: CSOPORT
NAP
ÓRA
Vága Felsővámos Kuckó, Párkány Napsugár, Komárom Mandikó, Rozsnyó Rimaszombat
kedd kedd kedd kedd kedd kedd
14.00-14.30 15.30-16.00 16.00-17.00 16.00-17.00 17.00-18.00 17.00-18.00
Eperjes Somorja, ovi Gúta Alistál Nagymegyer Nádszeg Párkány Búcs
szerda szerda szerda szerda szerda szerda szerda szerda
7.45-8.15 8.30-9.00 13.15-13.45 15.00-16.00 15.00-16.00 16.00-16.30 16.45-17.45 16.45-17.45
Ipolyság Bély Királyhelmec Fülek
csütörtök csütörtök csütörtök csütörtök
15.00-16.00 16.00-17.00 16.00-17.00 17.00-17.30
11
Ki hol vendégszerepel?! 1994. május 19-én csütörtökön délelőtt lép fel:
LÉGEN: - Bélyi AI CSICSERGŐ színjátszó csoportja és a Királyhelmeci AI Bodrogközi APRÓSZÍNPADA
CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖKÖN: - Füleki AI ZSIBONGÓ színjátszó csoportja és az - Ipolysági AI CSILLAG-SZÓRÓ színjátszó csoportja
VÁRKONYBAN: - Rozsnyói AI MANDIKÓ színjátszó csoportja és a - Rimaszombati Dobšinský-AI RÜGYECSKE színjátszó csoportja 12
c JR GE •R KA A XLX DUKA MENT) TAVASZ FESZT rVÁLLAPJA K«adO KAP Kadó - O n u r d M y 1994 P O BOX 34. 929 01 " - - f i / t Streda ■ w rdBhatyi Ri gmnáfti KUhrtfc» Kazport gondcgtsébri
kwdó Barsk Lé*zJó
Fatatfe KwfcMZlA Zaétp Katafen A fedM «rv Szafcáfl M in i m űnk**
Nyomd« *tAfcéaztés Kuoeer» AmoW Nyomta NAP Kík Ió (X rM zsritetv ty
W
4
19. D UNA M E N T I T A V A S Z D U N A S T E R D A H E LY 19 9 4 . m á ju s 19 . (c s ü tö rtö k ) 8.30
11.30
A Búcsi AI színjátszó csoportja Anderssen: Hókirálynő Rendező: Bóna Irén A Nádszegi HMO BUKFENC színjátszó csoportja A Csodafurulya Rendező: Deák László A Gútai Nagyboldogasszony Gimnázium színjátszó csoportja A világszép Magyar Miklós története (népmese-feldolgozás) Rendező: Zsélyi Katalin A Nagymegyeri AI CSIGABIGA színjátszó csoportja J. R. Waugh: Királyi nyavalya Rendezők: Bodnár Mária, Szalay Katalin A Párkányi AI TANAKODÓ színjátszó csoportja A rátóti csikótojás Rendezők: Izsák Ferenc, Keszegh Pál Az Alistáli AI ÚJ CSIP-CSIRIP színjátszó csoportja E. Laboulaye: A pofon Rendező: Szikhart Zsuzsanna A z eperjesitáborm űsora 1994. május 19. (csütörtök)
15.00-tól 17.00-tól 19.00-tól
Marczell Béla előadása a csallóközi hiedelmekről Cserkészműsor Pántlika, CSDTE - táncház 1
BÁBU-BÚBÁ Csak azért merek visszafelé gondolkodni, mert ilyen öreg va gyok. Olyan öreg, hogy már a legelső Duna Menti Tavasz előtt is láttam bábot, bábszínházat, ami azt jelenti, hogy sajnos nem én ta láltam ki a bábozást. Valaki viszont nyilván kitalálta, talán az a va lamilyen korszaki mama, aki visító gyermekének kaviccsal és bo tokkal eljátszotta a papa vadászatát, vagy istenének nagy drama turgiai fegyelemmel bemutatta az áldozatot. Találgatok, pedig va laki lehet tudja az eredetet. Mostanában sírdogálunk, hogy bábozóink egyre fogynak és kér déseket sorolunk, amelyek közül az első és az utolsó is a miért. Válaszokat is sorolhatnánk, amelyek arról szólnak, hogy mert időigényes, mert nehezen hozzáférhetők a bábszínházra írott dara bok, s hasonlókat. Arról már ritkábban beszélünk, hogy mennyire s mért vagyunk lusták, miért restek a bábozáshoz értők. S arról is alig-alig szólunk, hogy lustaságunkkal mekkora csodától fosztjuk meg gyermekeinket. Még szerencse, hogy elolvasva korholásomat bábos rendezőink megtépik magukon az inget, hamut szórnak a fe jükre, s jövőre hetekig kell válogatnunk a jobbnál jobb produkciók között.
-soóky2
RAGYOGJ NAP! Az időjárás kegyeibe fogadta az idén hagyományos rendezvé nyeinket, a Csemadok seregszemléit. Ragyogott a nap Rimaszom batban, a Tompa Mihály országos szavalóverseny idején, és ra gyog most a Duna Menti Tavasz alkalmával is. És ragyognak a szereplők, a résztvevők is, akiknek szívében nemcsak ez a néhány nap ünnep. Ünnep minden egyes nap és óra, amikor a színjátszás sal, a bábozással foglalkoznak. Ezért teszik és ezáltal többek ők. Lehet, társaik úgy tekintik őket, hogy a szabadidejüket áldozzák fel a szerepek, a darabok tanulására, hogy mástól vonják el magu kat - a játszástól, a hancúrozástól, a barangolástól. Én mégis úgy vélem, nem veszítenek, hanem nyernek a feláldo zott idővel. Nyernek, mert emberségben gazdagodnak, szókincs ben gyarapodnak, mozgásban tökéletesednek, kifejezőkészségben pallérozódnak. Tudom, minden gyerek szép, bájos, aranyos... Akik azonban ezeken a seregszemléken részt vesznek, még szebbek, még bájosabbak, még aranyosabbak. Azok, mert mindaz sugárzik belőlük, amit egy-egy darab betanulása, átélése és előadása során maguk ban koncentráltak. Noha köszönettel tartozunk az égieknek, hogy remek időt, nagy szerű ragyogást adtak mostanra is, a legszebben mégis ők, a kis szereplők ragyognak itt, Dunaszerdahelyen!
Benyák Mária 3
Gál Sándor:
Kertésznóta Erre járok, arra megyek, kerek kútból vizet merek. Arra megyek, erre járok, körülállnak a virágok. Locsolom a vizet rájuk, nyíljék, nyíljék a virágjuk. Erre járok, arra megyek, kerek kútból vizet merek.
4
Megkérdeztük:
TÓTH Elemért, a TÁBORTŰZ főszerkesztőjét - Miként számolnak be lapjukban a Duna Menti Tavasz eseményeiről? - A nyomda követelményeinek megfelelően már elkészítettük és a nyomdai előkészítésnek átadtuk idei évfolyamunk utolsó, 10. számát. Így ebben az évfolyamban már nincs módunkban számot adni erről a rendkí vül érdekes, sokszínű, gyerekekhez és tanítókhoz egyaránt közel álló ren dezvénysorozatról. Ám, ahogy az elmúlt években is tettük, sorra-rendre bemutatjuk azokat a bábcsoportokat és színjátszó együtteseket, amelyek régióinkban működnek. Természetesen elsősorban a legjobbakról írunk, de bemutatjuk kezdő csoportjainkat és azokat is, amelyek nem jutottak el az országos rendezvényre. Tesszük ezt azért, mert hosszú évek óta figyel ve iskolai csoportjaink munkáját, törekvését úgy érezzük, valamennyien megérdemlik, hogy hírt adjunk róluk, hogy írásaink biztatásul szolgálja nak nekik - válaszolta. A TÁBORTŰZ szerkesztősége tehát ezúttal is feladta önmagának a lec két, illetve folytatja hagyományait, felvállalt kötelességét. De itt van nek tek is a feladat - már most biztosítsátok iskolátok lapfelelősénél a folyói ratot a következő tanévre. Hiszen csak így láthatjátok magatokat, társaito kat, csak így olvashattok iskolátok kulturális csoportjainak sikereiről. Mindemellett persze, más érdekes olvasnivalót is kínál a lap. A már meg szokott rovatok mellett újak jelentkeznek, továbbra is közli kedvenc éne keseitek, együtteseitek posztereit, életútjuk leírását. Rendeljétek, olvassá tok és terjesszétek tehát a TÁBORTŰZ-t. Benyák Mária 5
tfS
2
ÍÓ &
Ezeket o
te, aki most
id. Burg^ a Ti !"<"*"
A DUNA MENTI TAVASZ RÉSZTVEVŐI: A nagymegyeri CSIGABIGA színjátszó csoport A nagymegyeri Csigabiga színjátszó csoport hét éve működik, negyedik alkalommal vesz részt a Duna Menti Tavaszon, ahol nemcsak rendezői, dramaturgiai, hanem fődíjat is nyertek már. A csoport történetének ugyancsak jelentős fejezetei közé tartozik, hogy a mosonmagyaróvári sikeres szereplésük mellett Senicán, magyar együttesként elsők lettek a nyugat-szlovákiai gyermekszínjátszók fesztiválján, sőt ahonnan azután Zsolnára, az orszá gos döntőbe is eljutottak, eredményesen képviselve a szlovákiai magyar színjátszást. A " királyi nyavalya" című mesejátékban teljesen új tagok szere pelnek, ötödikesek, hatodikosok, hetedikesek, akik nagyon sze retnek játszani, a nevükkel ellentétben - jó tempóban.
A gútai RIZSEGŐ színjátszó csoport A csoport 1993 szeptemberében alakult. Egy rendszeresen működő játszóházból jött létre. A csoport első produkcióját látja majd a néző az idei fesztiválon, "Világszép Magyar Miklós története" címmel. A csoport neve az utolsó pillanatban született meg. "Ne rizsegjetek már annyit!" mondogatta a rendező egy-egy pró ba alkalmával. Mit jelent ez a felszólítás? Ugye, sejtitek?!
8
A rozsnyói „MANDIKÓ "-k Nevünket a Szilicei-fennsík csodálatos szépségű virágáról - a kakasmandikóról vettük. Tizenöt éve szerepelünk ezen cím alatt, s a „Mandikó" ezalatt tizenkétszer „virágzott", ennyi bemutató áll mögöttünk. Hetedszer vagyunk részesei ennek az országos rendezvény nek. Az eltelt idő alatt nemcsak a gyermekek cserélődtek ki (sokadízben), hanem a rendezők egy része is. Jelenleg Klobušníkné, Ambrusné és Drenko Zoltán rendezésé ben kerül bemutatásra: Alica Gabzdilová: „Özönvíz a 8. A-ban"c. játéka
amelyet azért választottunk, mert úgy érezzük, hogy ró
lunk, serdülőkről szól.
A rimaszombati RÜGYECSKE színjátszó csoport A Rügyecske színjátszó csoport másfél éve alakult. Tagjai a Rimaszombati Dobšinský Utcai Alapiskola 4. B osztályos tanulói. A 3. évfolyamban támadt az az ötletük, hogy "Játszunk színhá zat". Több mesejáték elolvasása után választásunk „A kecskefülű király"-ra esett. A szövegtanulás párhuzamosan folyt a szitu ációs gyakorlatokkal. A kész darabot először a szülőknek és is kolatársaknak mutattuk be. Ezután lépett a csoport a nagyközön ség elé. A járás iskoláiban nyolc fellépést valósítottunk meg. Amellett, hogy elszórakoztattuk a mindig hálás közönséget, rutint
9
szereztek a tanulók, a fellépés túlságos izgalma egészséges lámpalázzá szelídült. Munkánk legnagyobb jutalma mindig a közönség tetszésnyilvánítása: taps és virág.
Az ipolysági CSILLAG-SZÓRÓ színjátszó csoport Az ipolysági Magyar Alapiskola színjátszó csoportja a C SIL LAG-SZÓRÓ nevet viseli. Csillag-szóró, hiszen a szlovákiai ma gyar költők verseit fényes csillagokként hinti szét nézői-hallgatói között. Műsorainak megálmodója, összeállítója, a versek zeneköltője Bodonyi András. A csoport ipolyságon és környékén lép fel rendszeresen. 1993ban a Duna Menti Tavaszon nívódíjat kapott "A mi házunk" című összeállításért. 1994 áprilisában részt vett a Tisza Menti Gyer mekszínjátszók II. találkozóján Lakitelken. A csoportnak jelenleg 17 tagja van, 10-13 éves korú gyerekek. Műsoruk címe: Bohóc konferencia. Móka, kacagás, csinnadratta és sok-sok mély „gyermeki" bölcsesség hangzik el Barak László, Gyurcsó István, Tóth László, Dénes György, Kövesdi Károly, N. László Endre, Zs. Nagy Lajos és Bodonyi András művein keresz tül. Cirkuszigazgató: Bodonyi András; porondmester: Köteles Ju dit; idomár: Tóth Anikó; ügyelő: Bélik Erzsébet; maszkmester: Bodonyi Andrásné.
10
óÚ d n so e m c ó lyp h d sze n u jraD
Tavaly első alkalommal hallhattuk a Duna Menti Tavasz műsorának keretében Mikó Attilát prózát, pontosabban mesét mondani. Akkor nyilatkozott is fesztivállapunknak. Tetszett neki a város tisztasága és a szereplő együttesek produkciói. Nekik pedig ő tetszett, a kis palóc mesemondó. Attila - immá ron másodszor megnyerve kategóriáját az országos prózamon dó versenyen - újra vendége a Duna Menti Tavasznak. Az elsők között érkezett meg a fesztiválra. Elmondta, hogy a vá ros változatlanul tisztaságával nyerte meg tetszését, s hogy re méli, újra sok szép és érdekes produkciót lát majd. Leginkább a gyerekszínjátszóknak örül, mert a bábosokkal ellentétben ott az ember mozdulata, arcjátéka is érvényesül - ettől érdekes számára. S hogy ő mit hozott a résztvevőknek? Nos, egy újabb gömöri népmesét, a „Rest macská"-t. Rimaszombatban óriási sikere volt vele, reméljük Ti is jól szórakoztok majd hallatán. És hogy el ne felejtsem, Attila valamennyi résztvevőnek nagyon -ik
sok sikert kíván!
Ki hol vendégszerepel?! 1994. május 20-án pénteken: BŐSÖN: - a párkányi TANAKODÓ színjátszó csoport és - a búcsi AI színjátszó csoportja NYÁRASDON: - a Rozsnyói AI MANDIKÓ színjátszó csoportja és - a Rimaszombati Dobšinský utcai AI RÜGYECSKE színjátszó csoportja NAGYMEGYEREN: - a Nádszegi HMO BUKFENC színjátszó csoportja és - a Gútai Nagyboldogasszony Gimnázium RIZSEGŐ színjátszó csoportja 12
19. Duna Menti Tavasz Dunaszerdahely 1994. május 20. (péntek) 8.30 A Bélyi CSICSERGŐ színjátszó csoportja A részeges király szolgája Rendező: Illésné Popália Irén A Királyhelmeci AI Bodrogközi Aprószínpada A patai bíró (népmese-feldolgozás) Rendezők: Nádasdi Hilda, Zvolenszky Gabriella
10.30 A Füleki AI ZSIBONGÓ színjátszó csoportja Csongor és Tünde, Vörösmarthy Mihály drámája alapján Rendezők: Szvorák Zsuzsanna, Kerekes Éva
Az Ipolysági AI CSILLAG-SZÓRÓ színjátszó csoportja Bohóc konferencia. Szlovákiai magyar költők műveiből összeállította és rendezte: Bodonyi András 14.00 A KALÁKA együttes műsora (Sportcsarnok)
Az eperjesi tábor műsora 1994. május 20. (péntek) 15.00-től
A Tábortűz bemutatkozása
17.00-től 19.00-től
Moderntánc Felbárról Búcsúest - Farkas Péter és zenekara 1
Interjú a bábos zsűri elnökével A szünetben nagy félénken megszólítottuk a bábosok zsűrijének elnökét, Szőke Istvánt. Mosolyogva válaszolt a következő kérdéseinkre: * Milyen érzés a zsűri elnökének lenni? Felelősségteljes munka és a figyelés nagyon fontos válaszolta. * Miért pont ön t választották a zsűri elnökének? Mert a zsűri elnökének tapasztaltnak kell lennie. * Mit jelent önnek a Duna Menti Tavasz? Nagyon sokat. Jó érzéssel tölt el a gyerekek vidámsága, s az, hogy hasznosan töltik el szabadidejüket. * Volt már a zsűri elnöke máskor is? Igen, már többször felkértek erre a tisztségre, s most is azért vállaltam el, mert nagyon szívesen csinálom. * Mit kéne Ön szerint módosítani, javítani a DMT-én? Azt, hogy az egyes előadások között gyakrabban legyenek szünetek. * Miért tartja fontosnak a DMT-t? Azért, mert itt mutatják meg a tudásukat a gyerekek. * Eddigi műsorok közül melyik tetszett a legjobban? Erről nem nyilatkozom. *
Köszönjük a beszélgetést.
Molnár Dóra ÖIIős Anna
2
A DUNA MENTI TAVASZ RÉSZTVEVŐI A nádszegi BUKFENC gyermekszínjátszó csoport A nádszegi kultúrház mellett működő BUKFENC gyermekszínjátszó csoport 1990-ben alakult Deák László vezetésével. A csoport tíztagú. Voltunk már a veszprémi és a pápai Weörös Sándor színjátszó találkozón. Mikor tudtunkra adták, hogy sikerül eljutnunk a DMT-re, még nagyobb erővel dolgoztunk, hogy elnyerjük a zsűri és a közönség tetszését.
A bodrogközi APRÓSZÍNPAD - Királyhelmec 1981-ben kezdtünk a gyermekszínjátszással foglalkozni. Népmese-feldolgozásainkkal többször részt vettünk a DMT-én, ahol szép sikereket értünk el. Jelenleg a városi művelődési központ és az alapiskola ad otthont a csoportnak. Tagjai 9-14 éves gyerekek, a Patai bíró c. mesét mutatják be. A közelmúltban részt vettünk a Lakiteleken megrendezett Tisza Menti színjátszók II. találkozóján. Előszeretettel tarkítjuk összeállításainkat népdalokkal.
A bélyi CSICSERGŐK A bélyi Alapiskola Csicsergő kisszínpada 1985-ben alakult újjá. Tagjai alsó és felső tagozatos gyerekek. Első műsorainkat ritmusjátékokból állítottuk össze. Később mesejátékokat, verses meséket vittünk színre. A DMT országos fesztiválra először 1992-ben jutottunk el. Tavaly a Kékmadár c. mesejátékot mutattuk be. Idén A részeges király szolgája c. mesejátékkal jutottunk el a DMT-re. A csoport vezetője Illésné Popália Irén.
A búcsi KÉKNEFELEJCSEK A csoport tulajdonképpen a DMT-re alakult, habár régóta dol-
3
goznak együtt, mert nagyrészt a jelenlegi ötödikeseink alkotják. Hagyományos iskolai és községi ünnepélyekre készülve többé-kevésbé rendszeres munka folyt minden évben, csak a vezetők nem merték nagyobb fába vágni a fejszéjüket. Végre megtört a varázslat, és Bóna tanító néni merte vállalni a megmérettetés kockázatát, így a tavaszon hivatalosan is megalakult a Kéknefelejcs. A darabbal már az 1993-as karácsonyi ünnepélyre készültek és be is mutatták. Ez az előadás így egyfajta bemutató is, mert a csoport így, ebben a feldolgozásban még eddig nem adta elő. Nagy öröm számunkra, hogy itt lehetünk. Elsősorban tanulni szeretnénk. Aki visszaemlékezik a saját kezdeti lépéseire, az biztosan megérti, hogy milyen izgalommal, feszültséggel teli várakozás, és soksok munka előzi meg ezt a fellépésünket. Reméljük, hogy jól fognak szórakozni.
A párkányi TANAKODÓK A csoport 1992 őszén alakult. Kezdetben irodalmi szakkörként működött. Első bemutatkozása színpadon Kormos István A pöttyös zöld lovacska bátyja átdolgozott mesejátéka. Így talán már emlékezhettek ránk. Az idén ismét itt vagyunk Dunaszerdahelyen. Játszani jöttünk. Örömet, önfeledt játékot hoztunk nektek. Népmese-feldolgozásunk címe A rátóti csikótojás. Köszönjük, hogy itt lehetünk ezen a szép tavaszon, a Duna Menti Tavaszon.
A ZSIBONGÓ Fülekről Száguldó riporterünk Kíváncsi Fáncsi a füleki gyerekeket interjúolta meg. K. F.: Kérlek benneteket, mutatkozzatok be! Zs.: A Zsibongó kisszínpad nyolc éve alakult, és azóta minden évben 1—2 összeállítással örvendeztették meg a környék gyermekeit. K. F.: Milyen darabokat mutattatok be?
4
Zs.: Legszívesebben a Tom Sawyert, Toldit, a Pál utcai fiúkat és a Pinocchiót játszottuk. K. F.: A DMT-re milyen darabot hoztatok? Zs.: Csongor és Tünde történetét mutatjuk be, kicsit rendhagyó módon. K. F.: Sokan játszanak a mesében? Zs.: Igen, nagy családunk húsz új taggal „szaporodott”, és így harmincketten vagyunk, két anyukánkkal, Kerekes Évával és Szvorák Zsuzsával. K. F.: Mintha kevesebben lennétek. Zs.: Igen, hárman sajnos betegen maradtak otthon, ugyanis Füleken bárányhimlő-járvány van. K. F.: Szűzanyám! És én itt ölelkezem veletek!
A nagymegyeri CSIGABIGA A hét évvel ezelőtt alakult nagymegyeri Csigabiga együttes negyedik alkalommal vesz részt a Duna Menti Tavaszon, ahol eddig mindig sikerrel szerepelt, sőt kétszer elnyerték a fesztivál fődíját is. Általában saját maguk dramatizálta mesékkel jelentkeztek eddig és érték el a legjobb teljesítményeket. Most Waugh Királyi nyavalya című mesejátékát mutatják be, némileg átdolgozva, a csoport tagjainak korához, tehetségéhez és lehetőségeihez igazítva az eredeti szövegkönyvet.
Az alistáli CSIP-CSIRIP Iskolánkon rendszerességgel 1959-től működik a színjátszó társulat, mely az első években a Napsugár nevet viselte. A Csip-csirip nevet A madárnyelven című játékunkból vettük fel, csaknem húsz évvel ezelőtt. A jelenlegi csoport három éve játszik együtt, és harmadszor vagyunk az országos fesztivál résztvevői. Számtalan külföldi fesztivál részesei is voltunk. Ebben az évben Eduard Laboulaye A pofon c. zenés mesejátékát vittük színpadra. Hogy miért? Talán azért, mert jó lehetőséget kínált fölös energiánk felszabadítására, a játékra, kreativitásunk kibontakoztatására. Zenei irányító: Lengyel Zsuzsanna Rendezte: Szikhartné Kiss Zsuzsanna
5
Gál Sándor:
Tyúkom,kakasom Tyúkom, kakasom. Hova lett a garasom? Verembe pottyant, Keresd csak ottan.
Tyúkom, kakasom, Hava tűnt a kalapom? Szél fújta-vitte, Megkerítette.
Tyúkom, kakasom, Holnap én is utazom. Kárén, keréken, Ökrös szekéren. 8
Valóság vag y álom ? Ezt kérdezgettük egymástól összejöveteleinken, amikor a Szlovákiai Magyar Színjátszók Társaságának megbízásából Kamenár Éva nénitől megkaptuk a meghívást a XIX. Duna Menti Tavaszra. Nagy volt az öröm, a hurrázás, hisz álmunk valósággá vált, mert mi a Dunaszerdahelyi járást képviselő csoportok is négy napon át az eperjesi tábor lakói lehetünk. Ez a lehetőség eddig elkerült bennünket, ezért mindig megrövidítve éreztük magunkat. Már az első délután és este is sok-sok szórakozást, örömet, barátságkötést tartogatott számunkra, s mint a mesemadár úgy röppentek el ezek az órák. Csip-csiri p és a C siga biga nevében 9
Kérés a szervezőkhöz
Hadd lássuk egymást?! A csoportok vendégszerepeinek. Légen, Nagymegyeren, Csallóközcsütörtökön... Tény, egy produkció azért születik, hogy előadják, s minél többször. Egy fesztiválra, kiváltképp ha az országos rendezvény, nem csupán a fellépések lehetősége miatt jönnek a csoportok. Talán ez most meglepő információ a rendezőknek?! Merthogy azok sok-sok („fejenként” legalább egy) előadást szerveztek a résztvevőknek, akik így más előadásokat alig, vagy egyáltalán nem látnak. Pech! De akkor miből tanuljanak? És kitől? Ugye, jövőre nem így lesz?! Kérjük szépen:
a „Rizsegők”, a „Zsibongók ” a „Rügyecskék” és a többiek 10
Gál Sándor:
Az én folyóm aranyos, A hulláma tarajos. Itt egy fűzfa, ott egy nyárfa kevélykedik partján állva.
Az én folyóm esőt áll, Télen jegére hó száll. Itt egy fűzfa, ott egy nyárfa didereg a hóban állva.
Ha a folyóm kinyílik,Ezer virágot nyílik. Itt egy fűzfa, ott egy nyárfa övig állnak a virágba . 11
A XIX. DUNA MENTI TAVASZ SZPONZORAI: 1. Mestský úrad - Városi Hivatal - Dunaszerdahely 2. Tóth László - Decora 3. Ismeretlen adakozó 4. Bíró Kft. 5. Zsigárcsik Imre 6. DUNATEX 7. BOTAS konzorcium 8. EDIT topán - Simon Edit 9. Ludik Mária 10. TTM magánvállalkozó 11. JEDNOTA COOP 12. INTERIÉR Kft 13. BANATOL Kft 14. PVT részvénytársaság 15. Lilium Aurum Kiadó 16. NAP Kiadó 17. ELPO PLUS Kft. 18. Agrofrigor 19. ZHZ-UNIGAL 20. Hét törpe cukrászda 21. DUNAKO részvénytársaság 22. DUMAS - húsgyár 23. Bertók videó 24. Agrotrade TASHY Kft. 25. Nagyszarvai önkormányzat 26. Nyugdíjas központ Dunaszerdahely 27. ZsVAK 28. Kék Duna áruház 29. DANUBIA pékség 30. DANUBIUS épít. vállalat 31. T-Market, Malom utca 32. Bihari Szálló 33. EKON - Szomolai Ernő mérnök
12