ÚJ TÁJELEMEK A DUNA SZIGETKÖZI SZAKASZÁN : A DUNA MEDER ÖVZÁTONYAI

ÚJ TÁJELEMEK A DUNA SZIGETKÖZI SZAKASZÁN : A DUNA MEDER ÖVZÁTONYAI Szabó Mária1, Hajduné Darabos Gabriella2, Veres Éva3

1. Bevezetés A Duna fő víztömegének 1992. októberi üzemvízcsatornába terelésének hatására bizonyos, addig többnyire tartósan vízzel borított meder-részek (övzátonyok) „szárazfölddé” váltak. Ezeken a kavicsaljzatokon azonnal megindult a növények betelepedése és ezzel egyidejűleg a talajképződés folyamata. A Nagy-Duna medrében a vízhozam jelentős mértékű csökkenésének hatására a középvízszint is nagymértékben megváltozott: a folyó kanyarulatától függően 2-5 méterrel kisebb lett (1. kép). Ezzel párhuzamosan jelentős változások mentek végbe a Szigetközben, amelyek nagymértékben érintették a felszíni vizek, a felszín alatti vizek mozgását és kémiai állapotát, befolyásolták a lejátszódó talajképződési folyamatok irányát, intenzitását és a növényzetet (KEVEY B. 2001, SZABÓ M 2003). Ez utóbbin keresztül lényeges hatással vannak a térség természetes, illetve természetközeli vegetációjában bekövetkező módosulásokra illetve a mezőgazdasági termelésre is. A vizsgálataink során a felmerült számtalan kérdés közül az alábbiakat emeljük ki: • • • • •

Az elmúlt 11 év alatt a betelepedett növényzet alapján hányféle élőhelyfolt különíthető el a vizsgált övzátonyokon? Milyenek a szubsztrát (folyami üledék), mint potenciális talaj tulajdonságai (üledékmélység, szemcseméret eloszlás)? Van-e összefüggés a vegetáció mintázata (foltossága) és az üledék tulajdonságai között? Az újonnan kialakult talajnedvességi-grádiens és a vízszintingadozások hatására kialakul-e a természetes vízparti zonáció? Egy kiválasztott mintaterületen (Lipót) milyen a foltok növényfajainak természetességi értéke és ökológiai értékszámai?

2. A kutatási terület leírása Korábbi kutatási eredmények bizonyítják, hogy a Szigetközi ágrendszerekben 1992. óta főleg a feltöltődés az uralkodó medermorfológiai folyamat, amely a meder beszűküléséhez és egyes övzátonyok állandó szárazra kerüléséhez vezet (RÁKÓCZI L. - SASS J. 2004). Ez a folyamat a jelenlegi és jövőbeni mederfenntartó vízhozamok mellett tovább folytatódik, amelyet a hagyományos folyószabályozási módszerekkel sem lehetséges hatékonyan megállítani. A vízügyi szempontból kedvező állapot kialakítása érdekében ezért a kotrás és az övzátonyokon kifejlődött növényzet kiirtása vált, illetve válik a közeljövőben szükségessé, 1

Dr. Szabó Mária, a biológiatudomány kandidátusa, egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Természetföldrajzi Tanszék, 1117 Budapest Pázmány P. stny. 1/C, e-mail: [email protected] 2

Hajduné Dr. Darabos Gabriella, földrajztudomány kandidátusa, egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Természetföldrajzi Tanszék, 1117 Budapest Pázmány P. stny. 1/C, e-mail: [email protected] 3

Veres Éva, PhD hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Természetföldrajzi Tanszék, 1117 Budapest Pázmány P. stny. 1/C, e-mail: [email protected]

Kar

1

felszámolva ezzel a különleges, új tájelemeket a térségben. Az egyik vizsgált területen már az idei télen levágták a fiatal füzes zónát! A helyszín kiválasztásában előtérbe kerültek azok a területek, ahol az övzátony képződés korábban a felszínen nem volt megfigyelhető. A szigetközi kutatási területen négy övzátonyt, mint új tájelemet választottunk ki és a közeli településről cikolai; kisbodaki; ásványrárói és lipóti mintaterületnek neveztük el őket (1. térkép). Ezek a ma már „szárazfölddé” vált területek 1992. októberének végéig vízzel borított meder-részek voltak, amelyek csak tartós kisvizes időszakban emelkedtek a vízfelszínre rövid ideig. A övzátonyokon meder morfológiájának és az elárasztások időtartamának megfelelően különböző vastagságú üledék rakódott le az elmúlt évtizedben. A várható talajképződési folyamatokat, azok várható irányait VÁRALLYAY GY. 1992, 2003 munkája alapján röviden az alábbiakban foglalható össze. A Szigetköz és környéke a Duna hordalékkúpjának a része, ahol a talajképződés alapanyagát szinte kizárólagosan folyóvízi üledékek alluviumok) képezték. Ehhez csupán a Mosoni-síkság felé átmenetet képező területeken keveredett – többnyire többszörösen áttelepített – lösz, a hansági peremrészeken pedig különböző láp-képződmények. A folyóvízi üledékanyagra a nagy karbonáttartalom, valamint a szemcseösszetétel nagy vertikális (rétegzettség) és horizontális (foltosság) változatossága a jellemző. A „nyers” öntésanyagon megindult a talajképződés első két jellegzetes részfolyamata: a humuszos réteg kialakulása és a talajszerkezet képződése. Egy adott területen a talajképződés folyamata, a talajképződési tényezők egymásra hatásától, azok hatásainak időbeli változásaitól függően különböző irányultságú lehet. Ezért egy adott helyen a külső (talajképződési) körülmények változásaitól függően a talajfejlődés eltérő irányokat vehet. Ezen fejlődési irányokat, lehetőségeket az ún. talajképződési sorok vagy szekvenszek írják le. Attól függően, hogy mennyi idő telt el a zavartalan talajképződés megindulása óta, s ez alatt fenti két részfolyamat hatásának eredményei mennyire jelennek meg a talajszelvényben, jól megfigyelhető az árterek talajainak ún. idő-sora (kronoszekvensze): nyers öntésanyag → nyers öntéstalaj → humuszos öntéstalaj (I). A folyamatok sebessége függ egyrészt a lerakott öntésanyag mechanikai összetételétől, karbonáttartalmától, eredeti szervesanyag-tartalmától, másrészt a megtelepedett növényzet karakterétől. A humuszos öntéstalajok fejlődésének további irányát a talaj nedvességforgalma, átnedvesedési viszonyai határozzák meg. A talajvíz talajképződésre gyakorolt hatásának mértékét fejezi ki a talajképződés ún. hirdomorf sora (toposzekvensz): csernozjomok → réti csernozjomok → réti talajok → lápos réti talajok → láptalajok (II). A hidromorf sor a talajképződés rétiesedés, illetve láposodás irányában történő elmozdulásával jellemezhető. Míg a csernozjomok talajképződési folyamataira a talajvíznek sem a jelenben nincs, sem a közelmúltban nem volt hatása, addig "→" irányban a talajvízhatás nő, a talaj hidromorf bélyegei egyre kifejezettebbé válnak. Amennyiben viszont a talajvíz durvaszemcsés üledékanyagban, pl. kavics fordul elő, úgy még viszonylag felszínközeli talajvíz sem hat a fedőréteg talajképződési folyamataira, hisz akadályozott e fedőréteg talajvízből történő kapilláris vízellátása, folyamatos vagy rendszeresen megismétlődő alulról történő átnedvesedése. Ilyen esetekben a talajok „hidromorf sora” nem figyelhető meg, a humuszos öntéstalajok fejlődése az ún. teraszcsernozjomok kialakulása irányában megy végbe: humuszos öntéstalaj → terasz-csernozjom (III). A Szigetközben a talajfejlődés I., II. és III. változata egyaránt megfigyelhető. 3. Alkalmazott módszerek A mintaterületek terepi lehatárolásához, kiterjedésének meghatározásához 1: 10 000 léptékű topográfiai térképeket használtunk. A terep bejárása során növényzeti foltokat

2

különítettünk el, meghatározva kiterjedésüket, jellemző vonásaikat és növényfajaikat. A kapott eredményeket a későbbiekben a VITUKI ARGOS stúdiótól kapott színes és színes infra légifelvételek használatával értékeltük ki. Az élőhely térképeket az ArcView 3.3 térinformatikai szoftverrel készítettük. A továbbiakban, mind a négy övzátonyon, azok lehetőség szerinti szélesebb részén, 1-1 transzektet jelöltünk ki a jelenlegi vízparttól merőlegesen az eredeti partél irányában. A transzektek mentén fúrással üledékvastagsági mérésekre és mintavételre került sor, törekedve arra, hogy valamennyi növényzeti folt mintázásra kerüljön és hogy a fúrások lehetőség szerint a kavicsrétegig, azaz a hajdani meder aljáig történjenek. Ennek megfelelően a mintaterületeken, a transzektek mentén a jelenlegi vízfolyást kísérő nádas-pántlikafüves vízparti zóna (ahol már kismértékű üledék lerakódás tapasztalható); az új vízpartnak megfelelően kialakult fiatal füzes zóna, majd a magaskórós sáv és a legszárazabb, szárazságtűrő fajok uralta folt különböző mélységeiből vettünk üledékmintát minden mélységben háromszoros ismétlésben egészen a kavicságyig. A lipóti mederprofilt egy korábbi mérés alapján rajzoltuk meg (GERGELY et al, 2001). Ehhez az övzátonyok kialakulása óta lerakott üledékvastagságot határoztuk meg úgy, hogy a transzektek mentén végeztünk fúrásokat; az ásványrárói övzátonyon 10, a kisbodakin és a cikolain 9-9 a lipótin pedig 8 helyen. A kapott üledékvastagsági értékeket a nekik megfelelő növényzeti típussal együtt keresztszelvényben ábrázoltuk (1. ábra) a lipóti terület példáján. A gyűjtött üledékmintákon később laboratóriumban szemcseeloszlás elemzést (száraz szitálást) végeztünk, meghatározva minták szemcseméret összetételét. A kiértékelés során a három párhuzamos minta átlagát használtuk. A terepi tapasztalatokat és a mért paramétereket elemezve és összevetve azokat, az övzátonyok fejlődésére, valamint a megtelepedő növényzet szerepére, továbbá jelenlegi állapotára és mintázatára vonatkozó megállapításokat vonhattunk le. Mind a négy övzátonyon az üledék mintavételi helyeknek megfelelően (lásd 2, 3, 4, 5 ábra) kijelölt transzektek mentén kerültek felvételezésre a növényzeti foltok teljes fajlistái. Jelen tanulmányban (helyhiány miatt) csak a lipóti övzátony eredményeit tárgyaljuk. A vizsgálati helyszín a dunaremetei vízmércétől alvízi helyzetben kb. 1 km-re, a 1825 fkm.-nél található. A jól elkülöníthető zónák növényzetét BORHIDI A. 1993 javasolt módszere szerint értékeltük a természetességi értékek (SBT) és a cönológiai csoportok (Soc.Chr), valamint az ökológiai indikátor értékek közül a talajreakció (RB)- itt helyesebben az üledék pH és a talajvíz illetve talajnedvesség (WB) indikátor értékei szerint. A terepi tapasztalatokat, a mért paramétereket és a vizsgálati eredményeket elemezve, az övzátonyok fejlődésére, valamint a megtelepedő növényzet szerepére, továbbá jelenlegi állapotára és mintázatára vonatkozó, megállapításokat vonhattunk le, melyeket az alábbiakban részletezünk. 4. A kutatás eredményei és következtetések 4.1. A mintaterületek élőhelytípusai - térképelemzés Az övzátonyok élőhely térképeit az 1: 10 000 topográfiai térkép, a terepi bejárás vázlatai valamint ugyanabban az időben (2003. augusztusában) készült színes és színes infra légifelvételek alapján rajzoltuk meg. A topográfiai térképen a terepen vázlatszerűen bejelölt élőhely foltokat a színes és színes infravörös légifelvételekkel korrigáltuk, pontosítottuk. A térképeket (2, 3, 4, 5. ábra) az ArcView 3.3 térinformatikai szoftverben készítettük el. Ez a program minden térképhez hozzárendel egy adattáblát, ami tovább bővíthető. Az adattáblán többféle elemzés, számítás végezhető el. Mi a Vector Conversions 1.01 (Internetről ingyenesen letölthető) modul használatával kiszámítottuk az egyes foltok területét és

3

kerületét, majd ezek alapján az egyes foltoknak az összterülethez viszonyított arányát. Végezetül összegeztük ezeket az adatokat az egyes élőhely típusok alapján (6. ábra) Összesen 10 különböző élőhelytípust különítettünk el, amelyek közül az egykori parti füzes, az elterelés óta kialakult füzes, magaskórós és száraz gyomos kategóriák voltak fellelhetőek mindegyik övzátonyon. Általánosságban elmondható, hogy a száraz gyomos fordul elő a legnagyobb arányban, a legnagyobb összefüggő foltokat alkotva az övzátonyok belső területén (3. kép). A második leggyakrabban előforduló élőhely típus a fiatal füzes, amely a jelenlegi vízparti sávban figyelhető meg (4. kép). Végül a harmadik legnagyobb területű folttípus a magaskórós (5. kép), amelynek a helyét a kisbodaki övzátonyon a telepített nyaras veszi át, így ott ez a folttípus alig több mint 3 %-ban fordul elő. Jól kivehetőek a sarkantyúk is, amelyeket ma már mindenhol fiatal füzes borít. A régi partot a legtöbb helyen még egyértelműen jellemzik a még megmaradt, de egyre keskenyebb és kisebb foltokat alkotó egykori parti füzesek. Több helyen azonban már kivágták a kiszáradt füzeket. A folyóparti élőhelyek és a vegetáció térbeli heterogenitása és diverzitása jól ismert, viszonylag gyorsan, akár egy évtized alatt is kialakulhat az ember által módosított és szabályozott vízszintek mellett (NILSSON C. et al. 1997, BARNES W.J. 1997, GERGELY et al. 2001). Mindezt saját eredményeink is megerősítik. Mind a négy övzátonyra jellemzőek a hosszan elnyúló foltok, valamint az övezetes elrendeződés, amely a vízpart vonalát követi. Ezek az állítások a térképekre rápillantva világosan láthatóak. A foltok számát, az élőhely típusokat és a területnagyságot figyelembe véve a foltsűrűségi mutató, szegélysűrűség- illetve a Shannon-féle diverzitás index számszerűsíti is a szabad szemmel megállapított tényeket. A foltsűrűség mutató (Patch Density - PD) egy megadott területnagyság (ha) szerint mutatja a területegységben előforduló önálló területhasználat foltok (itt élőhely típusok) számát. A mutató annál nagyobb minél „elaprózottabb” a terület. (KOLLÁNYI L. 2004). A mutató nem különbözteti meg az élőhely típusokat. PD = n / A, ahol: n = foltok száma, A = területnagyság (ha) A mutató alapján az ásványrárói övzátony a legelaprózottabb, majd a kisbodaki és a cikolai, végül a lipóti övzátony a legegységesebb. A szegélysűrűség index (Edge Density - ED) hasonlóan a területek elaprózódottságát mutatja, de figyelembe veszi az egyes területek formáját is Minél kompaktabb egy terület annál kisebb a mutató (KOLLÁNYI L. 2004). ED = E /A, ahol: E = szegélyek összhossza (m), A = területnagyság (ha) E mutató szerint a cikolai övzátony a legkompaktabb, ezt követi a lipóti, majd a kisbodaki az ásványrárói a legutolsó a sorban. A lipóti övzátony foltszerkezetére leginkább az jellemző, hogy kis számú, összefüggő foltok alkotják ugyan, de ezek keskeny, hosszú sávokban rendeződnek el. Végül a Shannon-féle diverzitás index (Shannon’s Diversity Index - SHDI), amely a tájdiverzitás mutatók közül a legfinomabban követi a tájszerkezeti adottságokat, a táj fragmentálódását. Figyelembe veszi az egyes élőhely típusok nagyságát és elaprózottságát (KOLLÁNYI L. 2004). m = élőhely típusok száma Pi = élőhely foltok területaránya Ennél a mutatónál a foltsűrűségi mutatóhoz hasonlóan az ásványrárói övzátonyra jellemző a legnagyobb diverzitás, és a lipótira a legkisebb.

4

4.2. A szemcseeloszlás vizsgálatok eredményei A négy mintaterületről származó üledékminták szemcseméret eloszlásának arányait a 7. ábra szemlélteti. Az ábrát elemezve a következő megállapításokat tehetjük: Az ásványrárói 1. szelvény uralkodóan középszemű homok; az agyag és a kőzetliszt aránya a 80-100 cm-es rétegben (9%) a legmagasabb. A kavics jelentősebb (kb. 4%) feldúsulása a 60-70 cm-es szintben jellemző. Az üledékréteg vastagsága itt a legnagyobb a négy mintaterület közül, aminek alapvető oka az, hogy a partközelben igen sűrű növekedésű füzesben nagymértékben felhalmozódott a folyóhordalék. Az ásványrárói 2. szelvény finomabb szemcsés, mint az első. Az agyag-homok- kőzetliszt aránya 50% körüli. A középszemű homok aránya lecsökken. A szelvényben lefelé haladva a kavics és a durva homok aránya 10 % körülire emelkedik. A következő, 3. szelvény anyaga lefelé egyrészt finomodik, a felső szint agyag és kőzetliszt aránya lefelé haladva kétszeresére növekszik. Ezzel együtt a durva homok frakció is a mélységgel többszörösére nő. (A legfelső szintben ez kb. 2%, a legalsó szintben 9%). A szelvényben a 2 mm-nél nagyobb szemcseméret-tartomány aránya maximum 5%. Legalsó részének (30-40 cm) szemcseösszetétele nagyon hasonlít a 2. szelvény hasonló mélységű szintjére. A 4. szelvényben a durva homok és a kavics frakció aránya magasabb, mint az eddig bemutatott szelvényekben. A finom üledék, azaz az agyag és a kőzetliszt aránya viszonylag magas, 30% körüli értéket ér el. A következő fúrásszelvény (5.) szemcseösszetétele a 4. szelvény alsó szintjével nagyfokú hasonlóságot mutat. Az uralkodó finom üledék mellett a kevesebb durva és a középszemű homok aránya hasonló. A cikolai mintavételi hely 1. szelvényének felső szintjében az agyag és a kőzetliszt százalékos megoszlása 10% alatti, a középszemű homok aránya nagyon magas, és ebben az ásványrárói 1. szelvény 0-20 cm-es részére hasonlít. A szelvény első és második szintje nagyfokú egyezéseket mutat, ez utóbbi szemcseösszetétele az ásványrárói 1. szelvény 80-90 cm-es mélységével párhuzamosítható. A 2. fúrásszelvényben nagyon sok a finom homok (25% feletti), a mélységgel csökken, ezzel szemben a 0,05 mm-nél kisebb frakció aránya nő. A szelvényben lefelé haladva nő a durva homok (23%) és a kavics mennyisége (utóbbi az összes minta közül itt a legmagasabb. A következő, 3. szelvény az ásványrárói 4. szelvény 0-20 cm-es szintjével mutat hasonlóságokat. A lipóti 1. szelvény uralkodóan középszemű homokos összetételű és a mélység felé az egyes szintekben nagyjából változatlan arányú. Az agyag-kőzetliszt frakció közel 20 %-t ér el. A 2. szelvény az elsőhöz képest felső szintjében lényeges változást mutat, mert itt tovább nő a középszemű homok aránya. A 3. szelvény alsó része a cikolai 3. szelvényhez, valamint az ásványráró 4. szelvényhez hasonlít. Ugyanakkor a felső rétege az ásványrárói 3. szelvény 30-40 cm-es részének szemcseösszetételével mutat nagyfokú egyezést. Az egész szelvényben elég magas az agyagkőzetliszt mennyisége (30 %). Összességében a finomszemű üledék 50%-nál nagyobb arányban fordul elő. Az utolsó (4.) szelvényben a szemcseösszetétel az előzőeknél is finomabb (az összes vizsgált minta közül a második legfinomabb), ahol az agyag-kőzetliszt frakció aránya eléri a 70%-ot. Ezenkívül a mélyebb szintben a finom homok frakció is jelentős.

5

A Kisbodak mellett fúrt 1. szelvény a vizsgált szelvények közül a legtöbb kavics szemcseméretű (11 %) jellemezhető. Az egyébként kiegyenlített szelvényben a durva homok viszonylag magas %-a emelhető ki (20 %). A 2. szelvényben a finom homok frakció mennyisége magas (20%), az agyaggal és kőzetliszttel együtt több, mint 40 %. A kavics (6%) és a durva homok aránya összességében magasnak tekinthető, eléri a 20 %-t. A kisbodaki következő (3.) szelvény nagyon finomszemcsés , az agyag és kőzetliszt tartomány együtt több, mint 40 %. Emellett a felső két szintben a középszemű homok is jellemző és említésre méltó a 3% kavics frakció. A szelvény alsó részében a durvább homok mennyisége nő meg. Az utolsó, 4. szelvény az összes vizsgált szelvény közül a legfinomabb szemcseösszetételt mutatja. A kőzetliszt-agyagfrakció (42%) és a finom homok (32%) mennyisége összesen 74 %-t ér el. A vizsgált fúrásszelvények között vannak hasonló szemcseleoszlást mutatók, de azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a legtöbb esetben csak 0-40, de néha csak 20 cm mélységig sikerült csak lehatolni a kézifúróval. Ez egyben azt is jelenti, hogy ilyen csekély mélységben már kavicsos üledék található, ami megakasztotta a fúrót. Az agyag és kőzetliszt tartomány (<0,05 mm) aránya a legnagyobb (több mint 60%) Kisbodak 4- Lipót 4 fúrásanyagokban. Ugyancsak kiemelkedő ez az érték (50-60 % körüli) a Lipót 3. – Cikola 3 – Ásványráró 4 – Ásványráró 5 szelvényekben. A finomhomok frakció jelentős dúsulása figyelhető meg a Kisbodak 2 - Kisbodak – Cikola 2 mintáiban. A középszemű homok mennyisége az Ásványráró 1 – Cikola 1 – Lipót 1 fúrásanyagában a legmagasabb. 4.3. A vegetáció mintázata és az üledék tulajdonságai Méréseink szerint az üledék vastagsága a Duna jelenlegi vízpartjától a hajdani part felé haladva gyorsan nő vízhez közelebbi harmadban 20-25 cm-t. A felső, meredekebb részen a vastagsága fokozatosan csökken 5-10 cm-nek bizonyult, vagy még ennél is vékonyabb (1. ábra). Az üledék, ill. a rajta kialakult talajréteg vastagsága a szukcesszió kezdeti, jelenlegi szakaszában jelentős mértékben befolyásolja a vegetáció tulajdonságait és a növényzet borítását, mivel a lerakódott réteg alatt igen gyenge vízemelő képességű durva kavics húzódik. Ennek következményeként a jelenlegi vízparttól néhány tíz méterre húzódó területek vízellátottsága rendkívül rossz, szárazságtűrő növények és gyomfajok által uralt élőhelyek jönnek létre. A vízhez legközelebbi nádas-pántlikafüves kavicsos parti keskeny sáv - néhol csak 50 cm széles, de legnagyobb szélessége sem éri el a 4 métert így a térképen nem is ábrázolható külön foltként - szelvényében uralkodó a középszemű homok. Emellett az agyag-kőzetliszt tartomány is jellemző, eléri a 20 %-ot. Kicsit magasabb vízállás esetén már vízben áll ez a sáv, kisebb vízhozam idején viszont előtte kialakulhat egy kavicsos zóna igen gyér medergyom-növényzettel. A 2. szelvény szemcseméret-összetétele kedvező a fás vegetáció, a füzes (amelyben már a fehér fűz dominál) kialakulása szempontjából: vastagabb az üledék, a felső szintben megnő a középszemű homok aránya (7. ábra). A magaskórós alatti „talaj” (3. szelvény) ugyan sekélyebb, összehasonlítva a füzessel, de elég magas a finomszemű üledék aránya. Mindez biztosítja a vízigényes, árterekre jellemző magaskórós növényzet kialakulását, de már nem elegendő a füzes létrejöttéhez, mivel a talajvíz a mederprofil alakulása miatt már mélyebben húzódik. A jelenlegi vízparttól legtávolabbi a a 4. szelvény. Itt az üledék már nagyon sekély, mindössze néhány cm vastagságban húzódik a kavicson. A szelvény szemcseösszetétele igen finom: agyag és kőzetliszt az uralkodó, mellette még finom homok a jellemző. A finom

6

frakció magas aránya miatt a felvehető nedvességtartalom elég csekély, s itt már a talajvíz hatása sem érvényesül. Nem meglepő tehát, hogy ezeket a területeket jórészt szárazságtűrő, gyomfajokban gazdag növénytakaró borítja. Ebben a zónában elsősorban az időjárás által befolyásolt jelenségek zajlanak, a talajvíz már nem járszik szerepet a növényzet vízellátásában. A mindenkori vízparttól kiinduló nedvességi grádiensnek ez a legszárazabb tartománya egészen a hajdani Duna partig húzódik. A 1. ábrán jól nyomonkövethető, hogy a kavicsaljzatra lerakódott üledék vastagsága, szemcseméret szerinti eloszlása és a jelenlegi vízparttól való távolság viszonylag jól a rendezi különböző növényzettel jól jellemezhető élőhelyfoltokat. A mederprofilnak megfelelően kialakuló talajnedvességi grádiens, mint kiemelt ökológiai tényező felelős elsősorban az övzátonyokon kialakult élőhelyek tér szerkezetéért. 4.4. Az élőhelyfoltok értékelése növényzetük alapján a lipóti övzátony példáján A vizsgált területen öt növényzeti foltot különítettünk el. A hatodik az egykori Dunapartot szegélyező fehér füzes (7. kép), amit azért nem dolgoztunk fel, mert a fák nagy része félig vagy teljesen kiszáradt, illetve számos helyen kivágták azokat. A jelenlegi vízfolyáshoz legközelebbi „kavicsos vízpart” és a iszapos „parti sáv” (2. kép) viszont florisztikai és természetvédelmi szempontból jelentős és érdekes. Ám kicsiny kiterjedésük miatt a folttérképen nem ábrázolhatók (2. és 4. ábra), kivéve a cikolai és az ásványrárói mintaterületeket (3. és 5. ábra). A vegetáció faji összetételében jól tükröződik az élőhely természetessége vagy zavartsága, degradáltsága. A 8. ábra a lipóti övzátony növényzeti foltjainak természetességi (SBT) értékspektrumát mutatja be. A termőhely természetességét jelző fajok aránya (S+C+G+NP) a jelenlegi kavicsos vízparttól az egykori partél felé haladva fokozatosan csökken, sorrendben 70, 46, 35, 32 és 13 %. Ezzel párhuzamosan növekszik a termőhely zavartságát, degradációját jelző fajok (DT+W+A+RC+AC) aránya, rendre: 30, 54, 65, 68 és 87%. Kiemelkedően nagy mindegyik élőhelyen a zavarástűrő természetes fajok aránya (DT), elsősorban a magaskórósban és a száraz gyomosban. E fajok a „mesterséges létesítmények” természetes vagy féltermészetes szubsztrátainak, jelen esetben a Duna elterelésének hatására szárazra kerülő övzátony benépesítésében vezető szerepet játszó évelő növényfajok. Említést érdemelnek még a generalisták (G), vagy szűkebb értelemben vett kísérő fajok, amelyek a természetes élőhelyek közösségeinek tágtűrésű fajai, de az antropogén zavarást rosszul tűrik. Arányuk a két vízközeli zónában 30% körüli, míg a másik háromban érthető okok miatt csak 10-13 %. A természetes gyomfajok (W), a ruderális kompetítorok (RC) a gyakori zavarásnak kitett élőhelyeken a hatékony terjedési stratégiájuk miatt válnak uralkodóvá. Ez utóbbi hiányzik a két vízparti zónából, a füzes → magaskórós → száraz gyomos irányába arányuk növekszik. Az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC) táj-és flóraidegen növények, bekerülve egy élőhelyre agresszív terjedésük miatt igen gyorsan uralkodóvá válnak. Gátolják a természetes szukcessziós folyamatokat, s ezúton akadályozzák a természetes termőhelyek regenerációját. Ilyenek az övzátonyokon pl. az aranyvessző-fajok (Solidago gigantea és S. canadensis), a zöldjuhar (Acer negundo) és a kakaslábfű (Echinocloa crus-galli). Az élőhelyeket lehet minősíteni a szerint is, hogy a fajokat cönológiai csoport (Soc.Chr = cönotípus vagy társuláscsoport) szerint értékeljük (9. ábra). Ily módon kirajzolódik, hogy adott élőhelyen megtelepedett növénytakaró elemei jellegzetesen milyen típusú növénytársulásokban fordulnak elő. Indifferens, vagyis egy cönológiai csoportba sem besorolható fajok legnagyobb arányban a száraz gyomos (52 %), majd ezt követően a magaskórósban (46 %) élnek. A zavart termőhelyek lágyszárú növénytársulásira jellemző

7

fajok aránya az övzátonyon kialakult mind az öt zónában egymáshoz közelálló: 23 és 30 % között változik. A talajreakció relatív értékszámai (RB) a szubsztrát pH-ját indikálják (10. ábra). A spekrumban jól tükröződik, hogy a Duna hordaléka enyhén bázikus: a neutrális talajok növényei, ill. a tágtűrésű indifferens fajok (RB6), a gyengén bázikus élőhelyet jelző fajok (RB7) és a mészkedvelők (RB8) dominálnak mindegyik növényzeti foltban. A gyengén savanyú talajok növényei (RB5) igen alárendeltek. A relatív talajvíz- ill. talajnedvesség indikátor számai (WB) jól jelzik az övzátonyok kialakult nedvességi grádienst, ami kiemelkedően fontos rendezője a megtelepedett növényfajoknak (11. ábra). A jóval egységesebb RB spektrummal szemben a talajnedvességindikátor értékei igen tág határok között alakulnak: az extrém szárazságtűrők (W: 2, 3, 4) mellett – amelyek nyilván a száraz gyomos élőhelyen dominálnak – a közepes vízigényű un mezofil fajok (W: 5, 6, 7) már szinte az összes sávban előfordulnak. A vízigényes növények (W: 8, 9, 10) aránya természetesen a vízparti területeken (6. kép), de a magaskórósban és a fiatal, újonnan kialakult füzesben is jelentős. 5. Összefoglalás és kitekintés A Duna mesterségesen beállított vízszintje, és a természetesnél ritkábban bekövetkező elöntések miatt az újonnan kialakult a partközeli növényzet kisebb zavarásnak van kitéve. Az ártereken ugyanis az árvíz igen fontos szelektív hatású ökológiai tényező. Az árvizek elmaradása azt eredményezte, hogy olyan növények is megtelepednek az övzátonyokon illetve a hullámtéren, amelyek korábban azért nem éltek itt, mert nem viselik el a tartós elárasztást. A valódi ártéri növények azonban igénylik, de legalábbis elviselik az időnkénti elárasztást, most kiszorulnak a ritkán elöntött élőhelyekről. Így a hullámtéri növényzet elveszti sajátos jellegét, gyomosodik, degradálódik. Ugyanakkor a vízszintingadozások természetellenes nagy gyakorisága miatt (nem ritkán 24 óra alatt 1-2 métert is változik a vízszint) az övzátonyokon nem tud kialakulni a természetes vízparti zonáció: medergyomtársulás → bokorfüzes → puhafaliget → keményfaligettérbeli sorozata. Ez jól látszik az övzátonyok élőhelytérképein is. Vizsgálataink alapján a térbeli heterogenitás kialakulásáért egyértelműen az újonnan létrejött, a mederprofilnak megfelelően alakuló térszíni / talajnedvességi grádiens a felelős. A megtelepedő növényzet szempontjából fontos szerepe van még az üledék / talaj vastagságának és a rétegek szemcseösszetételének. Az így kialakult élőhelyek növényzete, faji összetétele jól indikálja a viszonylag kis területű övzátonyok termőhelyi szélsőségeit és a zavarásokat. A jövőben az övzátonyok élőhelyeinek, ill. növényzetének további változásai előre megjósolhatók. A változások iránya, intenzitása és időtartama azonban előre nem látható, mivel az élőhelyek erős antropogén hatás alatt állnak. Várható, hogy az övzátonyok sűrű, újonnan kialakult füzesei vízügyi szempontból nem kivánatosak: érdesítik a vizet, zavarják az árhullámok levonulását. A lipóti mintaterületen az idén télen már ki is vágták ezt a füzest. Ezzel jelentős mértékben megváltoztatták az övzátony, mint új „tájelem” szukcessziós viszonyait. További kérdéseket vet fel az a helyzet is, ha tartósan megnő a főmederben a vízhozam ami elsősorban a magyar-szlovák tárgyalások eredményeitől függ. A kérdés ekkor az, hogy milyen szerkezet-átrendeződési, növényzet-mintázati és szukcessziós változások következnek be az övzátonyokon. Nem kizárt, hogy ezek a tájelemek a nem is olyan távoli jövőben eltűnnek a szigetközi tájból.

8

IRODALOM • • • • • • • •

• •

Barnes, W.J. (1997): Vegetation dynamics on the floodplain of the lower Chippeva River in Wisconsin. J. Torrey Bot. Soc. 124: 189-197. Borhidi, A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. KTM TH és Janus Pannonius Tudományegyetem. Gergely, A. – Hahn, I. – Mészáros-Draskovits, R. – Simon, T. - Szabó, M. – Barabás, S. (2001): Vegetation succession in a newly exposed Danube riverbed. IAVS, Opulus Press Uppsala Printed in Sweden, Applied Vegetation Science 4: 35-40. Kevey B (2001): A Duna szlovákiai elterelésének hatása a Felső-Szigetköz tölgy-kőris-szil ligeterdeire. Kanitzia.9. pp.:227-249. Kollányi L. (2004): A táji indikátorok alkalmazási lehetőségei a környezetállapot értékeléséhez. In.: Kollányi L. (szerk) Környezetállapot értékelés program - A környezetállapot értékelés módszertani és fejlesztési lehetőségei, hatótényezőinek vizsgálata. Budapest, p. 29. Nilsson, C. – Jansson, R. – Zinko, U. (1997): Long-term responses of river-margin vegetation to waterlevel regulation. Science, 276: 798-800. Rákóczi, L. – Sass, J. (2004): A Felső-Duna és a szigetközi ágrendszer medermorfológiai- és üledékviszonyainak változása a 2002. évi árvíz után. – in.: A szigetközi környezeti monitoring eredményei, Mosonmagyaróvár. (www.szigetkoz.com) Szabó M. (2003): A Duna környezetformáló szerepe a Szigetközben. In: Frisnyák S., Tóth J. (szerk.): A Dunántúl és a Kisalföld történeti földrajza. Nyíregyháza-Pécs, 2003. pp.: 119-125. Várallyay, Gy. (1992): A Szigetköz és környékének talajviszonyai, különös tekintettel azok vízgazdálkodására. Acta Ovariensis, 34 (1): 65-75. Várallyay, Gy. (2003): A mezőgazdasági vízgazdálkodás talajtani alapjai. - Egyetemi jegyzet. Mezőgazdasági vízgazdálkodási szakirányú továbbképzési szak. Budapest-Gödöllő. Kiadta az FVM Vízgazdálkodási Önálló Osztálya.

9

1. térkép: A kutatási terület

10

1. ábra A lipóti övzátony mederprofilja

11

2. ábra: A lipóti övzátony élőhelytípus térképe

12

3. ábra: A cikolai övzátony élőhelytípus térképe

13

4. ábra: A kisbodaki övzátony élőhelytípus térképe

14

5. ábra: Az ásványrárói övzátony élőhelytípus térképe

15

6. ábra: Az élőhelytípusok megoszlása a négy övzátonyon

16

7. ábra: A szemcseeloszlás vizsgálatok eredményei

17

8. ábra: A lipóti övzátony növényzetének természetességi értékei

45 40 35 kavicsos vízpart

fajok %

30

parti sáv

25

fiatal füzes

20

magaskórós

15

száraz gyomos

10 5 0 S

C

G

NP

S: specialisták G: generalisták DT: zavarástűrő természetes fajok A: behurcolt, jövevény fajok AC: aggresszív tájidegen inváziós fajok

DT

W

A

RC

AC C: kompetítorok NP: természetes pionírok W: természetes gyomfajok RC: ruderális kompetítorok

18

9. ábra: A lipóti övzátony növényzete cönológiai csoportok szerint

60

fajok %

50 40 kavicsos vízpart

30

parti zóna

20

fiatal füzes

10

magaskórós száraz gyomos

0

Indiff.

3

1

5

8

6

1.: vízi, mocsári, lápi növényzet 3.: zavart termőhelyek lágyszárú növénytársulásai 5.: antropo- és zoogén félcserjések, gyepek és rétek 8.: lombos erdők 6.: erdőközeli cserjések és kórós rétek Indiff: nem besorolható

19

10. ábra: Lipóti övzátony: a talajreakció (pH) relatív mértékszáma

50 45

fajok %

40 35

kavicsos vízpart

30

parti sáv

25

fiatal füzes

20

magaskórós

15

szárazkórós

10 5 0 RB5

RB6

RB7

RB8

R5: gyengén savanyú talajok növényei R6: széles tűrésű indifferens fajok, ill. neutrális talajok növényei R7: gyengén bázikus élőhelyet jelző un. baziklín fajok R8: mészkedvelő fajok

20

11. ábra: Llipóti övzátony:növényzet talajnedvesség-indikátor értékei

50 45

Fajok %

40 35

kavicsos vízpart

30

parti sáv fiatal füzes magaskórós száraz gyomos

25 20 15 10 5 0 W2

W3

W4

W5

W6

W7

W8

W9

W10

W2, W3, W4: szárazságjelzők és szárazságtűrők W5, W6, W7: üde termőhelyek un. mezofil növényei W8,W9,W10: erősen vízigényes fajok

21

1. kép: A lipóti övzátony 1993 nyarán (fotó:Szabó M.)

2. kép: Pántlikafű (Phalaris arundinacea) az iszapos Duna-parton (fotó:Szabó M.)

22

3. kép: A száraz-gyomos növényzeti sáv a kisbodaki övzátonyon (fotó:Szabó M.)

4. kép: Fiatal füzes a lipóti mintaterületen (fotó:H. Darabos G.)

23

5. kép: Magaskórós az ásványrárói övzátonyon (fotó:H. Darabos G.)

6. kép: A mocsári nőszirom (Iris pseudochorus) és a keserűfű-félék (Polygonum-fajok) az első megtelepedők az övzátony kavicsán (fotó:Szabó M.)

24

7. kép: A hajdani Duna-partot szegélyező fehér füzek (Salix alba) egy öreg példánya (fotó:Szabó M.)

25