Prof. Dr. Szabó János
A LONDONI TERRORTÁMADÁS HATÁSA A BIZTONSÁGI VILÁGKÖRNYEZETRE
NYUGODT UBORKASZEZON HELYETT A MOZGALMAS OSZ ELOKÉSZÍT ÉSE A biztonságpolitika világszínpadán végbement történések meglehetos ellentmondásosságot mutatnak Európa számára. Egyfelol az év elején világméretu részvétet kelto délkelet-ázsiai cunami következményeinek a felszámolása végéhez érkezni látszott. A különbözo országok részvétele tekintetében már megszülettek az elso kritikák, az afrikai országok segélyezésre kiéhezett népeit képviselo Ázsiára féltékeny politikusok megfogalmazták az „érdek-vezérelte segélyezés” kategóriáját, jelezve, hogy a világ segélyezésben is éle njáró állami és nem állami tényezoinek segélyezés-politikájában összefonódni látszik a további globalizációs elonyök és a karitativitás értékrendszere, amit Afrikával ka pcsolatban nem mondhatnak el, így a „minden nap egy-egy cunamit elszenv edo Afrika” segélyhez jutási es élyei egyre romlanak. Az iraki háború konkrét hadmuveleteinek befejeztével, az ország terrorista hálózatával folytatott harc látszott az utólagos befejezo szakaszába érkezni, Afganisztánban még a hajtóvadászat utolsó lépései látszottak. A közel keleten Izrael kivonulási pro gramjának lebonyolítását várja világ, Londonban összeülnek a G-8-ak a gazdaságilag legerosebb országok, hogy a föld glob ális gazdasági, környezetvédelmi és biztonságpolitikai kérdéseiben állást fo glaljanak. Úgy tunik, hogy a lassú rendezodés tendenciái uralkodnak, viszonylag nyugodt nyár elé nézünk, amikor is július 7-én London központjában a tav alyi madridi, illetve az azt megelozo isztambuli terrortámadás után Európában harmadszor is Európa méretu félelmet kelto hatásossággal megjelenik a terrorizmus. Több mint 700-an sérültek- és több mint 50-en haltak meg a londoni robbantás sorozatban, amikor is eddigi adatok szerint részint a metróban, részint az emeletes buszokon detonációk történtek. Jelentos összehangoltság,
szándékos pánikkeltés, a közlekedés megbénítása, a merényletet az al-Kaida vállalta magára. Az események ellentmondásossága nemcsak a nemzetközi biztonsági garanciák lassú építési folyamatával szemben nyilvánvaló, hanem, az európai értékekkel szembenálló irracionalitása is szembetuno. Amikor a G-8-ak gleneaglesi csúcstalálkozóján a résztvevok éppen bejelentik, ho gy a korábbi 25 milliárd dollárról, 2010-ig évi 50 milliárd dollárra emelik az afrikai országoknak szánt segélyeket; Amikor ugyanott 3 milliárd dollárt kap a palesztin hatóság, hogy a Gázai övezetben munkahelyek teremtésére és infrastruktúra fejlesztésére fordítsák; Amikor nyilvánvaló, hogy a globalizáció haszonélv ezoi biztonságpolitikai megfontolásokból és nem pedig puszta filantrópizmusból, vagy szimpla karitativitásból fordítják figyelmüket a szegényvilág felé; Amikor teljesen egyértelmu, hogy a szegénység és a gyenge állami intézm ények, az un. „államkudarcok” kezelése, valójában a kooperatív fenyegetéscsökkentés felé vezeto út, és egyértelmu demostrativitással ennek a módoz atait keresik a leggazdagabb, tehát az ügyért leginkább tenni képes országok, akkor a segíto kézbe újra és újra belemar a terrorizmus. Ilyenkor teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem hagyhatja követke zmények nélkül a legfontosabb kérdéseket. Természetesnek kell tekinteni, hogy ezek után újra nemzetközti viták témája lesz Európa helye a világtérben, a világ eroviszonyrendszerében. Teljesen nyilvánv alóan kérdéssé válik, hogy a világ erocentrumai mit tehetnek és mit kell tenniük a globalizáció vesztesei és gyoztesei között húzódó frontvonalakon. Ebben a tekintetben az is nyilvánvaló, hogy a legélesebb viták (mindenekelott az Európai Unió és a NATO szerepvállalásának sokoldalú kondícióiról) a világ gondjainak a vállalása közben az újra és újra megtámadott Európa stratégia-kritikai és stratégiaalkotó muhelyeiben lesznek.
EURÓPA ÉS AZ ÚJ VILÁGREND Az új Európa megformálása (Shaping The New Europe) címen az Európai Unió bizottságának stratégiai célkituzéseit tartalmazó dokumentum 2000 februárjában a geopolitikai átrendezodés, a globalizáció negatív hatásai, valamint a nemzetközi rendszer gyengeségeinek szem elott tartásával fogalmazta meg azokat a stratégiai válaszokat, amelyekkel Európa elhelyezését remélte az új világrend eroviszonyaiban. A Prodi bizottság akkori prognózisa igen jelentos változásokat sejtetett és igen jelentos feladatokat prognosztizált Európa számára. Kiinduló pontja, hogy a tapasztalható geopolitikai átrendezodések, a globalizáció negatív ha-
2
tásai, illetve a nemzetközi rendszer újraszervezésének kihívásai túlságosan nagy és túlságosan összetett feladatokat jelentenek ahhoz, hogy bármelyik ország egymaga megbirkózhasson vele, ezért minden korábbinál kom olyabb kollektív európai válaszadásra van szükség.
A politika, a gazdaság, vagy a biztonság Európája? A szimpla európai válaszadáson túl a világfolyamatok meghatározó megválaszolásának igénye merült fel, amit a dokumentum úgy fogalmaz: a világ azt várja Európától, hogy elso számú vezet oje legyen, azaz Európa legyen, am elyet akarunk, olyan Európa, amely valódi vezetoként tud megnyilvánulni a világ színpadán. Új „politikai Európa” fogalmazódik meg itt, amely a gazdasági integráció kiteljesítésénél is sokkal fontosabbnak tartja a kontinens stabilizálását, az alapveto értékek megosztását, azon kívül a stabilitás és a jólét exportját. A bovítési stratégia továbbfolytatását tuzte ki célul, illetve a szabadság és stabilitás, a jólét és a béke áldásos gyümölcseinek kiterjesztésére hív fel. Tehát nemcsak a kereskedelmi övezet kibovítése, hanem példátlan regionális entitás kiépítése a cél, amelynek a területén élok, ugyanazon értékek és célkituzések mellett sorakoznak fel, amelynek folytán Európa a gazdasági erovel megegyezo politikai súllyal bíró globális szereplové válik. Európa politikai értelemben vett szereplové tétele tehát stratégiai célkituzés, amelynek valóban a közös külpolitika, a közös védelem- és biztonságpolitika a feltétele. A technikai feltételek biztosításán túlmenoen ebben a tekintetben az integrációnak érdeminek kell lennie. Az azóta eltelt öt évben nyilvánvalóvá vált, hogy a bizakodó hangvételhez és a stratégiai optimizmushoz képest a gyakorlatban a biztonságpolitikai identitás minden korábbinál vitatottabbá vált, a nemzetközi szerepvállaláshoz nélkülözhetetlen európai biztonsági felkészültség szinte alig haladt valamit elore. A kérdések keményebben fogalmazódnak meg ma, mint korábban: képese Európa politikai értelemben kollektív választ adni a globális méretu kihívásokra, képes lesz-e az Európai Unió a gazdasági integráción túlmenoen az új politikai értelemben vett Európát egységes, valóban regionális entitássá formálni, amely a gyakorlatban a világtérben is komoly stabilizáló ero lesz. Úrrá tud-e lenni Európa egymaga a közvetlen szomszédságában, a közelmúltban lezajlott geopolitikai átrendezodéseken? Lehet-e stabilizáló ero, politikai súllyal bíró globális szereplo egy olyan világban, amelynek a biztonságát az Egyesült Államok dominanciája alatt álló katonai szervezet, a NATO hivatott garantálni? Lehetosége lesz-e valaha is az Európai Uniónak politikai és kato-
3
nai szempontból kikerülni az Egyesült Államok gyámsága alól, és képes lesze ellensúllyá válni az USA hegemóniájával szemben?
A NATO ÉS AZ ÖNMEGÚJÍTÁS KIHÍVÁSA Az Európai Unió lassú biztonsági identitás-szervezodéséhez képest a NATO sokkal gyakorlatiasabban szervezettebben és dinamikusabban keresi a rugalmas reagálás utódját a 21. században. Olyan stratégiát, amelyben a politikai szükségesség és a realitás találkozik, amely megerosíti a szövetség egységét, feloldja a vélt vagy valós érdekkülönbségeket és szukíti az Atlanti-óceán két partján fennálló különbségeket, amely a képességeket illeti az aszimmetrikus kihívások kezelésére és a rugalmas reagálásra. A kérdés az, hogy a NATO jelenlegi politikai döntéshozó mechanizmusa megfelel- e a rugalmas válaszadás követelményeinek? Vajon képes-e a NATO hatékonyan fellépni, ha döntéseit a teljes konszenzushoz, az egyhangú támogatottsághoz köti? Megfogalmazódott, hogy a muveletek terén hasznosabb volna, ha csupán elvi szinten lenne kötelezo az összes tagország támogatása, a muveletek megindításával kapcsolatos részletekrol pedig már csak az abban résztvevo tagországoknak kellene szavazni. Ez növelhetné a döntéshozatal gyorsaságát, amely a 26 tagországra növekedett NATO-ban végletesen lelassult. Ugyanakkor komoly veszély megerosíteni az elso- és másodosztályú NATO tagország szindrómát a nemzetek között, hiszen azok formálnák a szövetséget saját képükre, akik eroforrásaikkal dönto módon ott tudnak lenni a muveletekben. A döntéshozatali alapelvekhez azonban a NATO a mai napig nem nyúlt hozzá . A politikai, katonai döntésido lerövidítésére azonban már tett lépéseket. A NATO Reagáló Erok (NRF) általános muveleti terveinek elozetes elfogadásával a döntéshozatali ido csökkentheto és növelheto a NATO stratégiai parancsnokságok mozgástere. A nemzetek többsége ugyanakkor óvakodik kiadni a kezébol a csapatainak katonai irányítása feletti jogosítványokat. A muveleti szabadság és a gyors reagálás egyfelol mozgástér növelo lehet a stratégia parancsnokságok számára, másfelol viszont gyengítéssel és túlhatalommal fenyegeti a legfobb katonai döntéshozó szerv, a Katonai Bizottság jogosítványait. Az egyensúly megteremtése itt is várat magára. A NATO filozófiája szerint a tevékenység középpontjában álló harcoló katona, a katonai és a politikai vezetés számára egyértelmuvé teszi a legjobb szervezeti és vezetési formák keresését ahhoz, hogy megfelelo idoben és felkészültséggel a világ bármelyik pontján eredményesen bevethetok legy e-
4
nek a katonai képességek. A feladat jelentos elmozdulási igényt fogalmaz meg a nemzeti és a NATO tervezési és alkalmazási mechanizmusoktól, ugyanakkor széles politikai támogatottságot igényel a nemzeti döntéshozásban. A nemzeteknél áttörésnek nyoma sincs, a szélesebb politikai közvélemény nem ismeri, hogy mit jelent és hogy mennyibe kerül a hadero 40%ának a mobilitását fenntartani. A nemzeti döntéshozók vonakodva ajánlják meg a szükséges eroforrás okat a haderok átalakítására, ami hátráltatja a szövetség egészének átalakulását és új típusú feladatvállalását. A tervezés minoségi átalakítása ugyancsak er oteljes törekvés, az összes alrendszer a hírszerzés-, a hadero-, eroforr ás-, muveleti-tervezés követelményei azonban nagyon komoly egyenetlenségeket mutatnak a különbözo országokban. Ennek oka teljesen nyilvánvalóan az, hogy a veszélyeket, a fenyegetettségeket másképpen értelmezik a NATO különbözo országaiban, kormányzataiban és szakértoi köreiben.
Az európai stabilitás intézményi újradefiniálása, a források és a finanszírozás Mivel a NATO a korábbi jól kiszámítható fenyegetettséggel szemben egy átalakuló világ átalakuló eroviszonyaihoz és problémáihoz kapcsolódó kihívásokkal áll szemben önmaga újradefiniálása szempontjából a globális stabilitás pilléreként meglehetosen sokirányú a kih ívások és belole adódó feladatok értelmezése. Az új veszélyhelyzetek kezelése, a védelem és a biztonság újraértékelése, a katonai reagálás új követelményei rendkívül eltéro értelmezéseire utal. A válságok kezelésének nem katonai eszközei, eljárásai, eszköztárainak a felépítési hiányai, azt mutatják, hogy nehéz rávenni a politikusokat, hogy ezekhez a feladatokhoz, reagálásokhoz forrásokat is rendeljenek hozzá, illetve, hogy megfinanszírozzák azt a folyamatot, amelyben átalakult a statikus védelmi filozófián alapuló hadero, a korszak által megkövetelt rugalmas biztonságfilozófián alapuló haderové. A katonai szakérto körök persze teszik a dolgukat, és szakadatlanul megfogalmazzák, hogy a világ változása milyen módon változtatta meg a stratégiai környezetet. Az információs társadalomhoz közelíto európai civilizáció egyre inkább elveti a centralizált szervezeteket, átszakítja a vertiká lis integr áció kereteit, vállalja a decentralizációt és hangsúlyt helyez a szinkronizációra. Nem az információ gyujtésére koncentrál, hanem annak vertikális és horizo ntális megosztására. A hálózati haszon kinyerésére, az Interneten keresztül a társadalom alsó, felso szintjei közvetlenül kommunikálhatnak, a nemzetközi kapcsolatok követik a változásokat, a háborút és a háború nélküli állapotokat a nagyhatalmak ellenorzik, a háborúk és a konfliktusok egyszerre jelennek meg a szövetségek és a társadalm i rendszerek, országok és egyének szintjén. 5
A terrorista csoportok már az információs társadalom és a globalizáció posztmodern eszközeit és lehetoségeit használják ki háborúikban, a technológiai fejlodés korábbi szabályokat és törvényeket áthágó alkalmazás ával. A globalizáció biztonságfogalmát átértékeli, átértelmezi, kiterjeszti más területekre (a pénzmozgások figyelése, az információs hálózatok védelme), az információs kor a reagálási ido csökkentése, a kiszámíthatatlanság tény ezoje, amelyek mind növelték fontosságukat. Ugyanez a katonai tervezés szempontjából az állandó védelmi tervektol való eltávolodást hozta. Elotérbe került az „eshetoségi tervezés” és az általánosan alkalmazható tervek készítése. Az információs kor háborúit a bonyolult helyzetek, a rövid idotartam, a csökkentett rombolás, a muveletek nagyfokú integrációja jellemzi. Mindez olyan képességeket és rendszereket igényel, amelyek sokkal inkább használhatóak a megelozésre, mint a büntetésre, a megtorlásra. Riasztási rendszer eket igényelnek, amelyek nagy biztonsággal informálnak a veszélyekrol, speciális muveleti képességet igényelnek, a hadero nagypontosságú feladatmegoldásához precíziós eszközöket, a felderítés biztosította pontos információt, az erok, szervezetek interoperabilitás ának szükségességét, a nemzetközi szervezetek, kormányzati és kormányzaton kívüli segélyszervezetek, polgári, biztonsági, rendori és katonai erok, korábban nem ismert szélességu együttmuködését. A szakértok hangsúlyozzák továbbá, hogy a globalizác ió és az informác iós társadalom nem áll meg a védelmi szervezeteknél. A katonai vezetés le gfobb feladata az információs fölény megszerzése, a gyujtés, a gyors elemzés és a megosztás tekintetében. A NATO parancsnokságai egyesített informác iós központokat ho znak létre, ahol gyujtik, elemzik, értékelik az adatokat. A logisztikai támogatás területén már is problémás a muveletek tempójának növekedése, a háború szintjeinek egymásra csúszása. Mindez olyan katonai vezetoket, olyan stratégiát és olyan managementet kíván, amely sokkal inkább támaszkodik a megszerezett képességekre, mint a begyakorolt eljárásmódokra.
A politikáról lepattan a katonai kalkuláció A politikáról azonban ezek az igények meglehetosen jól kiszámíthatóan lepattannak. A szavak szintjén mindenki egyetért, a tettek mezején, am ikor pénzt kell rendelni a veszélyhelyzet elhárító képességek kiépítéséhez, akkor hiányosságokat látunk. Az Egyesült Államokon kívül a NATO országok többségénél a védelmi kiadások nem érik el a költségvetés 2%-át, ami minimálisan szükséges ahhoz, hogy az országok védelmi szektorai ne szakadjanak el véglegesen egymástól. 6
A képességek közötti különbség a ’90-es évekig folyamatosan, de lassan növekedett az USA és többi ország között, ám az elmúlt 10 évben ugrásszeru távolodás tapasztalható ebben a tekintetben. Nemcsak a védelmi költségvetések közötti eltérés, hanem a technológiai fejlesztés, a fegyverzeti eszközök vásárlása és a befektetés területén is, az Egyesült Államok mennyiségi és minoségi fölénybe került a szövetségesekhez képest. A stratégiai mobilitás, a fejlett fedélzeti vezérlésen alapuló hajók és tengeralattjárók, a precíziós löv edékek, az elektronikus hadviselés és a stratégiai felderítés tekintetében a változások már a technikai együttmuködést sem teszik lehetové az Egyesült Államokkal. A katonai és politikai együttmuködés problémái miatt az Egyesült Államok katonai muveleteit egyre inkább a kétoldalú szerzodések keretei között tervezi és „a támogatási hajlandóság koalícióját” hozza létre, amely politikailag gyengíti a NATO-t, hiszen szelektív módon keresztbe metszi a szervezet kereteit. A stabil eroszövetség igénye a 2001 szeptemberi fordulat után nyilvánv alóvá vált, de az is, hogy az 5. § életbeléptetése csupán a támogatás morális és politikai oldalát képes aktivizálni. Ma már nem csak az a kérdés, hogy az 5. § életbeléptetése esetén m ilyen valódi eroket, és milyen valódi lépéseket volna képes a NATO megtenni, hanem az is, hogy milyen fenyegetés nyomán, hogyan tudná a szövetség az alapszerzodés 5., 4., 6. pontját életbe léptetni és az ezeken alapuló muveleteket megindítani, lefolytatni.
A haderok transzformációja nem megspórolható A prágai csúcsértekezlet óta a „transzformáció” jelenti a haderok jövobeli képessége inek legfontosabb kategóriáját, amely bár bonyolult, politikailag érzékeny feladatokat is jelent, de alapvetoen mindenképpen az új típusú képességek, doktrínák és gyakorlatok, technikai eszközök, eljárások szükségességét hangsúlyozza. Értékei között az aktív, életszeru kritikus gondolkodás, az innováció, a gyors reagálás fontosságát eros íti, a strukturális funkcionális átalakítás, a hadero transzformáció során, a katonai eroknek muveleti képességeit kívánja a kor követelményeihez igazítani. Ez a transzformáció megpróbálja elterelni a figyelmet a nagy fegyverrendszerek technikai meghatározottságától és a muveletek sikere tekintetében hangsúlyozza az emberi oldal, az intellektus általi vezéreltséget. A trans zformáció szükségességét, a hagyományos muvelet végrehajtással szemben a gyors, hatékony fellépés hangsúlyozza, az új utakat kereso, új feladatok megoldására alkalmas, kisebb költséggel és kockázattal muködtetheto megold ások dominálják és irányítják.
7
A hadero transzformáció tétele valójában azt fogalmazza meg, hogy a változások nemcsak a gazdaság, hanem a biztonság világában is sokkal gyorsabbak, mint ahogy az elorelátható volna és a NATO országok stratégiáit is dinamizálják. Ebben a tekintetben a követelmény, hogy elinduljon ez a folyamat minden NATO országban, amely képes lesz lépést tartani a változ ásokkal és az új veszélyhelyzetekkel, miközben bekapcsolja azokat az intelle ktuális, kulturális, társadalmi válaszokat, kialakítja azokat az új prioritásokat a fegyverzeti fejlesztésben és mindezek politikai kezelésében, amelyeket az új helyzet megkövetel.
A megoldások keresése az expedíciós hadero felé mutat Ez a feladat ma rendkívül szélesköru aktivitást indított meg, szakértoi körök konferenciákon, kiadványokban, szakkutatásokban keresik a megoldás le gcélravezetobb módozatait. A megközelítések technikai oldalon a képessége kbol, politikai oldalon pedig az értékekbol, szándékokból, stratégiákból indulnak ki. A képességek tekintetében egyértelmu kutatói körökben, hogy a terrorizmus, a szervezett bunözés, a tömegpusztító fegyverek ploriferációja, a kudarcos államok és a regionális konfliktusok veszélyeztetettsége közepette Európa számára elégtelen képesség áll rendelkezésre mindezek kezelésére. Európa ugyan jelentos erot, mintegy 1,7 millió katonát, 36 500 gyalogsági harcjármuvet, 29 700 tüzérségi eszközt, 18 700 harckocsit, 4060 vadászrep ülogépet tart fegyverben, e haderonek jelentos része ugyanakkor régi típusú, statikus, nem telepítheto, hidegháborús katonai feladatokra készült. A modern követelményeknek megfelelo, expedíciós katonai képességek elenyészoek, csupán néhány országban alakultak ki és ott is a meglévo er onek csupán 5-30%-át képezik. Az európai országok számos nemzetközi muveletben vesznek részt, pl. Boszniában, Koszovóban, Sierra Leonéban, Elefántcsont-parton, Kongóban, Afganisztánban, Irakban, katonai képességeik mégis elsosorban békefenntartásra alkalmasak.
A kormányok ma a költségcsökkentésben versenyeznek A tények közé tartozik az Európa szerte csökkeno költségvetés . Az európai kiadások 2004-ben a GDP 1,9%-ára csökkentek, mindenütt politikai kén yszer, hogy a katonai kiadások növelését az illúzió tartományába sorolják és ehelyett a katonai szervezetek a rendelkezésre bocsátott csökkeno források okosabb felhasználásával próbáljanak operálni. Ez a kényszer mindenütt, mind a szövetségi NATO és EU képességeket, mind pedig a nemzeti biztonsági katonai stratégiákat a kisebb, technológiailag fejlettebb, gyorsabban bevetheto és komplexebb katonai és civil sze g8
menseket integráló katonai képességek felé fordítja. A legutóbbi években megfigyelheto kezdeményezések az Európai Gyorsreagálású Erok (ERRS) a Prágai Képességvállalások (PCC) a NATO Reagáló Erok (NRF), az Európai Harccsoport Koncepció (BG) majdnem minden országban a hadero átalakítások, reformok és transzformációk folyamatát hozta mozgásba. Ugyanakkor ezek eredményei ellenére az erofeszítések távolról sem kielégítoek. Európa biztonsági eszközrendszere nagyon komoly képességdeficitekkel terhelt. A stratégiai szállítóképességek, a harci hatékonyság, a híradás, a kommunik áció, a különleges muveletek eszközrendszere hiányos, az európai haderok szervezettsége, kiképzettsége és felszereltsége komoly kívánnivalókat hagy maga után.
Integrációs kényszer a katonai erofejlesztésben Valamennyi szakmai körben egyértelmu az álláspont, hogy csak a védelmi integráció európai méretu felgyorsítása és elmélyítése teszi lehetové a katonai erok képességfejlesztését Európában. A védelmi integráció az egyes európai országok erofeszítéseinek koordinációját kívánja azzal a céllal, hogy a jöv obeli biztonsági kihívásoknak jobban megfelelo európai kollektív védelmi képességek épüljenek fel. Ennek érdekében a nemzeti haderofejlesztések számára integrációs stratégiaelemeket ajánl, többek között a haderoreformok nemzetközi kompatibilitását, a követelmények, feladat és szerepvállalások harmonizálását a szövetségi koncepciókkal, a nemzeti erok két és többoldalú, vagy regionális alapú összeépítését. Olyan multinacionális formációkat és együttmuködési megoldásokat, amelyek a közös feladatok, pl. a légtérvéd elem közös végzésébe n, a katonai infrastruktúra közös használatában, a nemzeti érdekek alapján, de a tágabb horizontú képességfejlesztés esélyét hozzák. Eben külön módszer az un. pooling, amely megtakarításokat hozhat a tagországok szintjén, viszont megsokszorozhatja a katonai képességek szövetségi, nemzetközi szintu hatékonyságát, forszírozza a kutatás, a fejlesztés, a beszerzés tekintetében a kooperációt, szorgalmazza a nemzeti szakos odást és a specializációt. Az európai szintu képesség-integráció tekintetében jelentos akadálynak tartják, hogy a tagországok többsége igényt tart valamilyen szintu hagyom ányos katonai képességre, amely nemzeti védelmi, illetve szuverenitási, esetleg történelmi okok miatt a hidegháborús örökség továbbéltetését jelenti. Komoly akadálynak tekintik ezt ma az európai képesség-építés elkötelezettjei abban a folyamatban, amelyben a nemzeti haderofejlesztéseknek egyre inkább a nemzetközi követelményekhez kellene igazodniuk. Az integrációs stratégiák között ugyanúgy az ajánlások csokrában találjuk, a ciklikus haderoreformok helyett a folyamatos haderoreformok (rugalmas, 9
permanens transzformáció) intézményesítését, a védelmi intézményrendszer új megoldásainak, nemzetközi térben fellelheto eredményeinek folyamatos adaptációját. A katonai képességek eroforrások keretein belüli állandó megújítását, az expedíciós képességek fejlesztését, az elavult katonai struktúrák és eszközrendszerek lebontását és kivonását, a költségeken belül a személyes költségek részarányának csökkentését, a szakosodás szélesítését és mélyítését. Az összeurópai méretekben a NATO-ban és az Európai Unióban szüks éges katonai képességek felméréséhez az egy-egy feladatra szakosodott ország-csoportok (Country-cluster) létrehozását javasolják, az európai képességfejlesztési projekteket pedig az Európai Védelmi Ügynökség által javasolják lebonyolítani. Ugyanebben a logikában javasolják a teljes K+F és a gyártási szakosodás lépéseit is. A problémák politikai szinteken megbúvó gócait veszik célba azok az ajánlások, amelyek a NATO és az Európai Unió képességeinek jogkoordinációjára hívnak fel. Ebben a tekintetben a NATO számára hangs úlyozzák a prágai képességvállalások felgyorsítását, a NATO reagáló erok (NRF) 2006-ig történo kiépítését, a stratégiai szállítások, a támogató biztosító képességek kiépítését. Változatlanul korszerusítésre szorul a NATO védelmi tervezési rendszere, amely még nem esett át a képességalapú haderofejlesztés igényeinek megfelelo átalakításon. A szövetség muveleti képességeinek javítását az új finanszírozási rendszer bevezetése, a NATO fotitkár és az európai foparancsnok (SACEUR) hatáskörének bovítése, a nemzeti korlátozások minimalizálását szolgáló speciális együttmuködési megállapodások (MOU) egyaránt szolgálhatják. A NATO döntéshozatali bürokrácia karcsúsítása ugyanúgy cél, mint az együttm uködési képességek kiépítése a közel-keleti, közép-ázsiai, afrikai színtereken való közös részvétel, hiszen a NATO mozgásszabadságát csak a teljes spektrumú muveleti képesség további fejlesztése bovítheti. Az Európai Uniónál is fontos fejlesztési feladatok fogalmazódnak meg, mindene kelott a „harccsoport koncepció” megvalósításában (a már rendelkezésre álló francia, brit és olasz harccsoportokon kívül 2006-ra már 6-10 összhaderonemi köteléknek kell rendelkezésre állnia, két katonai muvelet egyideju megvívásának az igényével). Az Európai Unió védelmi rendszere sem hagyható változatlanul. Itt is szükség van a forgatókönyv alapú tervezésre, az uniós képes ségfejlesztésben az egységes európai védelmi ipar és technológia megteremtésében, a K+F kooperációban. Ugyanakkor növelni kell az Európai Védelmi Ügynökség szerepét. A katonai képességfejlesztés mellett az Európai Uniónak eroteljesebben kell foglalkoznia a civil komponenssel, úgymint az európai csendor-
10
ség, az európai rendorség, a civil válságkezelo-csoportok, a speciális civil képességek fejlesztésével, amely fejlesztéseknek egyidejuleg kell végbemenniük a katonai ero átalakításával, és harmonikusan kell illeszkedniük az eur ópai békefenntartó muveletekbe. A NATO és az Európai Unió közötti kooperációt és koordinációt felgyorsítandó, szükségesnek látszik új alapokra helyezni a politikai párbeszédet a két szervezet között. A politikai és katonai szervezetek kooperációját pedig megfelelo intézkedésekkel szükséges elosegíteni. Ez többek között azt igén yli, hogy közös vezénylési nyelvet, azonos szabályokat, eljárásokat és mutatókat kell alkalmazni, és harmonizálni kell a szükséges védelmi tervezést. A békemuveletek tervezésénél maximális információ-megosztásra, a nemzeti hadero-hozzájárulások koordinációjára, a felajánlások egyeztetésére van továbbra is szükség. Mindez Magyarország hozzájárulása szempontjából is fontos kihívásokat és követendo módszereket jelent, mert a magyar haderoreform eredményeit meglehetos pontossággal ismerik a partnerországokban. Ugyanakkor számos szegmens tekintetében viszonylag alacsonyabb szintu, úgyszólván szegényes a magyar védelmi szektor angol nyelvu információs bázisa, kevés hivatalos adat szerezheto pl. a magyar védelmi iparról.
A NYUGATI VILÁG REAGÁLÁSAI A LONDONI TERRORTÁMADÁSRA A július eleji G-8-ak találkozásának és döntéseinek, valamint a londoni terrortámadásoknak sajátos elkülönülo és összefonódó hatásai vannak, amelynek a következményeit a nyugati civilizáció országainak közvéleményében, elitjeinek válasz-reakcióiban, ezen túl közös nemzetközi intézményeikben, valamint ezen intézmények reagálás -módjaiban egyaránt figyelem kíséri a közeljövoben. Ezek a mozgások alapvetoen egyfelol kifelé a nyugati civilizáció országainak, a föld többi régiójában kifejtett aktivitására vonatkoznak, illetve befelé az intézmények muködési rendjében elindított változ ásokban ragadhatók meg. Ami a nyugati civ ilizáció országainak a saját határain kívül („A”), a világ többi térségében megtett válaszlépéseit illeti, ezek alapvetoen az intézményi közvetítést illetoen az ENSZ, a NATO és az Európai Unió intézményeihez kapcsolódhatnak, illetve az Amerikai Egyesült Államok esetében ettol lény egesen el is válhatnak. Ezeknek a válaszlépéseknek van egy megelozo típusa. A megelozo reakciótípusba (a. 1.) kell sorolnunk mindenekelott a nemzetközi
11
konfliktuskezelés elsosegélynyújtó, human itárius beavatkozó, illetve humanitárius fegyveres fellépo akcióit. A másik, még mindig megelozo lépéssor a széles, mintegy 60 országra kiterjedo zónára irányul, s „az államkudarcok megelozését” (a. 2.), orvoslását, és a nyugati civilizáció országai számára innen induló káros folyamatok megakadályozását, elotételezését jelento lépéseket foglalja magába. A megelozo lépéseknél sokkal látványosabbak az utólagos beavatkozó, megtorló (b. 1.), illetve rendcsináló, rendfenntartó, tehát béketeremtéstol a békefenntartásig tartó válaszlépései a nyugati világnak. E válasz-irány legfontosabb kérdései e pillanatban az afganisztáni és az iraki helyzet rendezése, valamint a közel keleti, izraeli-arab konfliktus rendezéséhez kötodnek, de tudjuk, hogy a világ más térségében Ciprustól-Indonéziáig számos olyan beavatkozás van, amelynek ambíciói mindenképpen a béke tartósítását, a lappangó tuzfészkek lokalizálását célozzák. A nyugati civilizáció fellépése határain túl („B”), tartalmazza még a vele szembeni opponáló tendenciák blokkolásának a stratégiáját és a beavatkozás módozatait. Ez alapvetoen az un. „latorállamok”, vagy ezzel gyanúsítható államok törekvéseinek a passziválását jelenti, s itt elsosorban Korea, Pakis ztán, Irán, de számos más közel-keleti ország is számításba jöhet. A nyugat saját határain túli negyedik aktivizálódási iránya (B-2) pedig a globalizációs folyamatok felé terelés, az azokba történo bekapcsolódás és az ezek keretében létrehozható kontroll kiterjesztése a leheto legtöbb országra, népre, területre, intézményre. Az ez irányú erofeszítések Kínával, Indiával és más országokkal való kölcsönös en elonyös együttmuködés keretében erosödnek fel. A nyugati civilizáció országainak a nemzetközi feszültséget lokalizáló fenti négy aktivitás iránya tekintetében elmondhatjuk, hogy míg a G-8-ak legfrissebb segélyfelajánlásai, amelyek keretében a korábbi évi 25-rol duplájára, évi 50 milliárd dollárra emelték a „kudarcos államok” támogatás át és annak esélyét, hogy megelozzék, hogy a terrorizmus megkapaszkodjon a fejlodo világban, addig a londoni bombamerényletek alapvetoen ezeknek a lépéseknek a katonai hírszerzoi lépésekkel összekapcsolódó hatékonyságára gyakoroltak sürgeto hatást. A legalapvetobb kérdés ebben a tekintetben úgy hangzik: vajon mi az oka annak hogy a harmadik világ fundamentalizmusba süllyedo néhány ország ában szabadon tevékenykedhetnek olyan nem állami szervezetodések, am elyek nem szunnek meg terroristákat toborozni, kiképezni és bevetni a civilizált országok ellen. A nyugati országok anyagi támogatását ez nemhogy csökkentené, hanem fokozza, s ráadásul ebben az ért elemben a terroristák bázisai, csoportjai és teológusai elkerülh etik saját lakosságuk rosszallását, amelyet esetleg az válthatna ki, hogy az európai és más a nyugati országok
12
területein végrehajtott terrorcselekményeik rontják a nyugati világtól kapható segélyek esélyét? Ennek az interpretációnak éppen a fordítottját jelenti az, hogy vajon nem éppen a nyugati civilizáció oktatási, anyagi, segélyezo és humanitárius beavatkozó lépései következtében a nyugati világból a fejlodo, illetve a leszakadó országokban bekerülo tudás, eszköz és pénztoke képezi-e a különbözo elterelo csatornákon keresztül, többek között a terrorizmus folyton újjászervezodo eroinek a forrását is. Mindezen kérdések természetesen a nyugati civilizáció multikulturális f elfogása és sajátosan ellentmondásos egyenloség eszménye tekintetében e pillanatban még inkább azokat az értékeket favorizálják, amely értékek hitében a szakértok úgy fogalmaznak, hogy amennyiben megszunik a fejlodo, lem aradó, leszakadó országok túl nagy különbsége a civilizációtól, akkor autom atikusan meg fog szunni az a terrorista tevékenység is, amely pillanatnyilag sakkban tartja a világot. A következo kérdés minden európai ország bármilyen színezetu politikai rendszere számára csak az, hogy milyen mértékben sokkolja a la kosságot a terrorizmus és annak következményei, illetve milyen opponenciája keletkezik a nemzeti közvéleményben, akár a liberális, akár pedig a klasszikus erosza kelvu megközelítéseknek, illetve kezelési kísérleteknek? A G-8-ak ülésén tapasztalható tüntetési kedv, azon kívül a londoni terrortámadások nyomán felélénkülo és radikalizálódó közhangulat az egyes országokban egyértelmuen azt mutatja, hogy a korábbi multikulturális értéke kre épített beavatkozási stratégiák egyensúlya, azok sikerességével és hatékonyságával, a mai tömegvélekedések szerint már a múlté. Sokkal érdekesebb, izgalmasabb és megfoghatóbb, empirikusan leképe zhetobb a nyugati civilizáció országainak belso intézményi integrációja, önvédelmi intézményeinek hatékonyságfokozása, amelyek irányába felteh etoen a londoni terrortámadás mindenképpen további forszírozó hatásokat termelt. Ez minden valószínuség szerint újrafogalmazza majd azokat a kérd éseket, amelyek szerint az Amerikai Egyesült Államokban elfogadott terrorizmus ellenes lépésektol lényegesen különbözo lépéseket kell-e tenni az európai országokban, amelyek liberalizmusát az amerikai titkosszolgálatok és nyilvános politikai megnyilatkozások, valamint a közvélemény is egyaránt opponálja. Mint mondják, az amerikai titkosszolgálatoknak a „fene nagy európai liberalizálás” hatására Európában flangáló terroristák között kell keresni a saját fenyegetettségük célszemélyeit, mert azok a túlzó liberalizmus miatt itt ütnek tanyát. További kérdés, hogy az Európai Unió illetve a NATO antiterrorista eroinek képességblokkja milyen mértékben hozhatja be azt a lemaradást,
13
amelyet pillanatnyilag — foleg az Egyesült Államok párhuzamos intézm ényeivel összehasonlításban — mutat? Meddig turik el az európai társadalmak, illetve meddig vállalják fel a kormányok ezeknek a biztonsági szekt oroknak az elszegényítését, eszköz és forrásmentesítését illetve a képesség hiányának kiáltó lemaradását az amerikai képességek mögött? A harmadik probléma, hogy Európa országai nyilvánvalóan nem eg yformán vonzóak a terroristák számára. Ebben a tekintetben a gazdaságilag fejlettebb, politikailag befolyásosabb, a nemzetközi térben, a hatalmi sorrendben jobb pozíciókat mutató társadalmak keresettebb célterületei a terrorizmusnak, mint az eldugottabb, kishatású, kisbefolyású, belso problémáikba belefulladó, alacsony külso aktivitást mutató országok. Ebben a tekintetben maga a terrorista támadás veszélye is tovább növeli a különbségtételi hajlamot az európai országok között. Tehát míg az Isztambulon keresztül Európ ába surranó terrorizmus második állomása Madrid volt, a harmadik már London, a negyedikként a prognózisok nagy valószínuséggel emlegetik Róma, Berlin, Párizs, illetve Varsó esélyeit. Nagy kérdés az, hogy ez a jövoben a különbözo országok fenyegetettségének arányában milyen módon befolyásolja az integrációs erofeszítéseket? A negyedik nagy kérdés, hogy a legtöbb európai országban beinduló ha deroreformok iránya vajon mennyire kép esek megmaradni a nemzeti érdekbol sok szempontból fenntartott, de a nemzetközi képesség építés e szempontjából partikuláris, vagy éppenséggel kontraproduktív fejleszt ési irányoknál? Mennyire lesznek képesek a leépített hidegháborús arzenál forrásait konvertálni ezek az országok az antiterrorista világkoalíció számára szüks éges eur ópai katonai képességekké, amelyeket akár az Európai Unió, akár a NATO keretében hatékonyan tudnak felhasználni a világ bármely térségében feny egeto veszélyforrásokkal szemben. Az ötödik nagy kérdés , hogy az egyes országokon belül a terrorizmus hatására megélénkülo lakossági veszélyeztetettség-érzet vajon mire lesz elég abban a tekintetben, hogy a kormányok hajlandóságán mozdítsanak a források biztosítása és a jövobeli intézményesítés támogatottsága tekintetében? Mennyire lesz eroteljes azoknak a polgári, polgárjogi mozgalmaknak a hatása, amelyek a terrorizmus nevében tett, ámde a polgári jog szempontjából az állampolgárt a jogaitól megfosztó lépéseket opponálják, amennyiben az adott társadalmak keresztbe-kasba erosítik — adott esetben nem mindig indokoltan — a társadalom feletti állami kontroll-intézményeit?
14
