A LENDÜLET PROGRAMJA 2014-2020
Tiszaújváros Megújul
EL SZÓ
A FIDESZ-KDNP megújulási programja bizakodással töltheti el a tiszaújvárosiakat, mivel olyan lehet ség el tt állunk, mely feledtetheti velünk az elmúlt évek eredménytelenségét. Az a lendület, melyet ez a program biztosít az itt él k számára, újra felvirágoztatja a várost, mely új lendületet kaphat ezzel. A város jöv jének kulcsa az, hogy miként tudunk megküzdeni az elöregedéssel, a atalok elvándorlásával és a munkahelyteremtéssel. A mi programunk célja, hogy növekedjen Tiszaújváros lakossága, ehhez pedig élhet és fejl d jöv képre van szükség. Ezek a célok egész Tiszaújváros, az itt él k számára is elfogadhatóak. Számunkra ez azért fontos, mert egységes akaratra van szükség a végrehajtáshoz. Az egységes akarat mellé, azonban fontos az együttm ködés! Az elmúlt években parkoló pályára került a város és az itt él k is. Ez a helyzet a városvezetés szándékos elszigetel déséb l következett. Képtelenek voltak nyitni a világ felé! Ez nem tartható fenn hosszú távon. Ideig-óráig el lehet odázni a pályázatokon való részvételt, mondván gazdag gyereknek minek támogatást adni, úgy is van pénze. Csak ez a pénz nem a baloldali városirányítóké, hanem a tiszaújvárosiaké! Ezt nem egyszer en el kell költeni a választások évében egy kampány költségvetéssel, hanem tudatosan, pályázati források bevonásával b vítve kellene az itt él k javára fordítani. Ez a politika a jelenlegi városvezetés részér l hatalmas károkat okoz Tiszaújvárosnak! A pályázatok hiánya miatt súlyos milliárdokkal rövidült meg a város. Nem beszélve arról, hogy a helyi adókra vonatkozó törvény 2009. évben az MSZP által keresztülvitt módosítása (melyben vezet szerep jutott a város MSZPs országgy lési képvisel jének) évente 1 milliárd forintot vett el a várostól. Err l az akkori és a jelenlegi mszp-s városvezetés hallgatott, mintha nem is tudtak volna róla. A milliárdos tételek elvonásához asszisztálást meg kell szüntetni, mert Tiszaújváros többet érdemel! Új lendület kell a városnak! Olyan vezetés kell, amely gyökeres változást hoz a város irányítása terén, mely megfelel a kor elvárásainak, amely képes az elvont, elvesztegetett milliárdokat pótolni. Cziberéné Bencze Magdolna polgármesterjelöltünk és a képvisel jelöltek megfelel szakértelemmel, elhivatottsággal és támogatottsággal rendelkeznek a város fejl déséhez. Ez a városvezetés együttm köd lesz a tiszaújvárosiakkal és a kormánnyal is. Mi nem a kis gall falu szerepére vágyunk, mint a jelenlegi vezetés, akik csak a varázsitalban (értsd: a helyi adóban) bíznak. Mi új forrásokat teremtünk és ezek a város javát fogják szolgálni. A város javát a pedig a közös értékek adják. Melyek ezek? Család, Otthon, Biztonság, Munkahely, Rend, Egészség, Tisztelet. Mi józan gondolkodással megtaláltuk, és képesek vagyunk megvalósítani a városiak mindennapi problémáinak megoldását. Mindenkinek joga van, ahhoz, hogy biztonságban érezze magát és családját. A biztonság a szociális és közbiztonságot is jelent. Mindenkinek joga van a megfelel egészségügyi ellátáshoz. Mindenkinek jog van, hogy képes legyen egzisztenciát, családot alapítani Tiszaújvárosban. A munkahelyeken Tiszaújvárosban él emberek dolgozzanak, hogy ne kelljen elmenniük innen. Az itt él k megérdemlik, hogy a bölcs dét l a szépkorig megbecsüljék ket és segítse ket a város vezetése. Tiszaújváros megérdemli, hogy végre tényleg hozzáért , a városért tenni akaró és az együttm ködésre képes polgármestere és képvisel -testülete legyen. Ennek érdekében új alapokra helyezzük a tiszaújvárosiakkal, a kormánnyal, az országgy lési képvisel vel, a járás településeivel, illetve a megyével a város viszonyát. Az új alap az együttm ködés és a partnerség jegyében születik meg. Ez a városvezetés ösztönözni fogja a vállalkozókat új munkahelyek létrehozására Tiszaújvárosban, nem csak támogatással, hanem a helyi adók csökkentésével is. El fogja érni, hogy az önkormányzati cégek és az intézmények m ködésének korszer sítésével csökkenjenek a lakosság távf tési, valamint az önkormányzat kiadásai. A pályázati források bevonásával pedig új lehet ségek jelennek meg a fejlesztések és felújítások területén. A megtakarításból származó forrásokat a családok, a atalok itt tartását célzó programok megvalósítására fordítjuk. Nem felejtkezünk el a várost épít generációról sem, hiszen minden tisztelet megérdemelnek. Ennek a tiszteletnek a támogatásokban hangsúlyosabbnak kell kifejezésre jutnia.
2
EL ZMÉNYEK, A MÚLT
A programunk részletes bemutatása el tt azonban szükség van helyzetelemzésre, mely azt mutatja be, hogy mi is történt (vagy nem történt) az MSZP-s városirányítás alatt. Az adatok az önkormányzat, illetve a Központi Statisztikai Hivatal honlapjáról származnak. Ezekb l megállapítható, hogy a város lakossága folyamatosan csökken és elöregszik. A lakónépesség számának kétezer f s csökkenése (1996-tól 2014-ig), illetve az elöregedés azt mutatja, hogy a jelenlegi városvezetés az ötlettelenségével a város jöv jét teszi kockára. A lakosait elveszt város nem a fenntartható fejl dés útját járja. A hozzá nem ért baloldali városvezetés a folyamatos leépülést biztosítja az itt él k számára!
Tiszaújváros lakónépességének alakulása 19 000
18 685
18 500 18 000 17 500 fő
16 654
17 000
Lineáris (fő)
16 500 16 000 15 500 1990. év
2013. év
Forrás: KSH (www.ksh.hu), saját szerkesztés
Személyek száma koruk alapján Tiszaújváros - 2015. - becsült adatok 400
563 fő
300
463 fő
350
1413 fő 1141 fő
11100 fő
4163 fő
250 200 150 100
Férfiak
Nők
Forrás: Tiszaújváros Önkormányzata (www.tiszaujvaros.hu)
3
84 éves
82 éves
80 éves
78 éves
76 éves
74 éves
72 éves
70 éves
68 éves
66 éves
64 éves
62 éves
60 éves
58 éves
56 éves
54 éves
52 éves
50 éves
48 éves
46 éves
44 éves
42 éves
40 éves
38 éves
36 éves
34 éves
32 éves
30 éves
28 éves
26 éves
24 éves
22 éves
20 éves
18 éves
16 éves
14 éves
12 éves
10 éves
8 éves
6 éves
4 éves
2 éves
0
0 éves
50
A diagram jól szemlélteti, hogy az elöregedés folyamatos, a atalok nem tudnak helyben maradni, nincs számukra munkahely. A mikro, kis és közepes vállalkozások nem képesek munkahelyeket létrehozni, mivel nem kapnak hozzá megfelel támogatást az önkormányzat irányából. Nem történt új lakásépítés a most lezáródó négy éves ciklusban, a lakáspiac tulajdonképpen megállt. Csak a meglév lakásállományban voltak tulajdonos cserék. Ha nincsenek önkormányzati telekkialakítások, mint volt az a 2000. évek els felében, akkor nincs mozgás a piacon. A atal generáció kezét megkötötte a baloldali városvezetés! Nem támogatta sem a munkahelyek létrehozását, sem a lakhatás ösztönzését, sem a telek kialakítást. A következ diagram még kedvez tlenebb helyzetet fest 2020-ra Tiszaújvárosban.
Személyek száma koruk alapján Tiszaújváros - 2020. - becsült adatok 400
493 fő
300
406 fő
350
1329 fő 1017 fő
10554 fő
5648 fő
250 200 150 100
Férfiak
84 éves
82 éves
80 éves
78 éves
76 éves
74 éves
72 éves
70 éves
68 éves
66 éves
64 éves
62 éves
60 éves
58 éves
56 éves
54 éves
52 éves
50 éves
48 éves
46 éves
44 éves
42 éves
40 éves
38 éves
36 éves
34 éves
32 éves
30 éves
28 éves
26 éves
24 éves
22 éves
20 éves
18 éves
16 éves
14 éves
12 éves
10 éves
8 éves
6 éves
4 éves
2 éves
0
0 éves
50
Nők
Forrás: Tiszaújváros Önkormányzata (www.tiszaujvaros.hu)
Az önkormányzati ipar zési adó bevételt, a fejlesztési, felújítási kiadásokat, valamint az EU-s pályázati forrásokat mutatja be a következ diagram.
4 000 000 3 500 000 3 000 000 2 500 000 2 000 000 1 500 000 1 000 000 500 000 0
2011. év
2012. év
2013. év
2014. év
3 200 000
3 100 000
2 500 000
3 500 000
Fejlesztés (eFt)
56 567
107 436
166 722
802 164
Felújítás (eFt)
5 150
11 486
181 122
573 057
0
11 300
21 387
0
Iparűzési adó (eFt)
EU pályázati forrás (eFt)
Forrás: KSH (www.ksh.hu), saját szerkesztés
4
Jól látható, hogy menyire minimális az az összeg melyet az önkormányzat a helyi vállalkozások által be zetett adóból a fejlesztésre fordít, illetve mennyire alkalmatlan (kényelmes) a küls , pályázati források bevonására! Miközben Kazincbarcika súlyos milliárdokat képes elnyerni az EU forrásaiból, hogy Kistokaj több százmillió pályázati forintjairól ne is beszéljünk. El z eken kívül is számtalan jó példát lehetne bemutatni. Sajnos az országban az egyik legrosszabb ebb l a szempontból Tiszaújváros.
2011-2014. év összesen 14 000 000 12 300 000 12 000 000 10 000 000 8 000 000 6 000 000 4 000 000 1 132 889
2 000 000
770 815 32 687
0 Iparűzési adó (eFt)
Fejlesztés (eFt)
Felújítás (eFt)
EU pályázati forrás (eFt)
Forrás: KSH (www.ksh.hu), saját szerkesztés
Látható, hogy az ipar zési adó bevétel 9,21%-át, fordították fejlesztésre, illetve 6,27%-át felújításra és teljesen elhanyagolható a pályázati forrásból származó bevétel (f képp annak ismeretében, hogy a nagyobb részét nem beruházásra, hanem személyi jelleg ki zetésre fordították, egy képzéshez köt d en). Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy a tiszaújvárosi MSZP-s országgy lési képvisel k (polgármester) szavazatával évi 1 milliárd forint adóbevételt l fosztották meg a várost, akkor igazán szomorú az összkép! Egy ilyen kvalitásokkal rendelkez településnek sokkal jobban illet volna élnie a helyi adóbevétel nyújtotta lehet séggel.
5
ÍGÉRETEK, MELYEK NEM VALÓSULTAK MEG
A tények kedvéért meg kell említeni azokat a korábbi (némelyik 2006-tól beígért) MSZP-s választási ígéreteket, melyek soha nem valósultak meg (lássuk ezeket a teljesség igénye nélkül): 1.
Tiszaújváros visszavár program
2.
Bababarát Tiszaújváros program
3.
Idegenforgalmi stratégia
4.
Tisza-parti városrész kerékpárút építés
5.
Kistérségi szerepvállalás er sítése
6.
Látható Tiszaújváros program
7.
Építési telkek (maximum 15-20 db egy ütemben) kialakítása az Örösi út melletti területen
8.
A közterületek tervezett és ütemezett rendbetétele a Közterület Rehabilitációs Program folytatásával
9.
A Tisza-parti városrész turisztikai, idegenforgalmi jelent ségének növelése.
10.
Pályázati források bevonásával megvalósítható önkormányzati beruházások: -
Hospice szolgáltatás bevezetése
-
Városközpont arculat-átalakításának folytatása, városközpont közösségi térré alakításának programja
-
Kistérségi települések elérhet ségének javítása Tiszaújváros- Sajóörös- Sajószöged településeket összeköt út létesítése.
11.
Az önkormányzati tulajdonosú gazdasági társaságok által elvégzend beruházások: -
Termálfürd új fejlesztési koncepciójának a kidolgozása, amely tekintettel van a cég teherbíró képességére
-
Távf tés hálózat rekonstrukciója (voltak ugyan kisebb lépések, de összességében nem változott a kép)
12.
Magánt ke segítségével, bevonásával létrejöv fejlesztések, melyek megvalósulását el segíti az önkormányzat:
13.
-
Szállodaépítés, szálláshelyb vítés
-
Magáner s beruházásban létrejöv építési telkek közm hálózatának kialakítása
Tiszaújváros a jöv városa program kidolgozásával
14.
Az Örösi út volt Alterra Kft. épület oldalában lév járda megépítése és folytatása a TESCO irányába,
15.
Térinformatikai fejlesztések
16.
A városközpont közösségi térré alakításának programja: -
városház tér rekonstrukciója,
-
pihen helyek kialakítása a téren,
-
a nyári h ség enyhítésére szolgáló szök kutak létrehozása a téren és a város több pontján,
Számtalan úgynevezett programot írtak le a baloldali városvezet k a papírra, melyeknek csak a címét olvashattuk, de magát a programot soha nem láthattuk. Ez is azt er síti, hogy koncepció nélküli, ad-hoc döntések születtek, melyek megvalósítása mindig az aktuális MSZP-s polgármester kedvét l függött.
6
SWOT ELEMZÉS Az alábbiakban kerültek összefoglalásra azon legfontosabb megállapítások, melyek a helyzetelemzésb l, valamint a városra vonatkozó statisztikai adatokból következtek, illetve meghatározzák Tiszaújváros fejlesztésének jöv beni irányainak kialakítását. Ez a rész megmutatja miben er s Tiszaújváros, hol vannak a gyenge pontjai, milyen kitörési lehet ségek állnak el ttünk és milyen veszélyes helyzetekre kell felkészülnünk!
Tiszaújváros er sségei ·
Jelent s természeti és környezeti értékkel bíró területek (Tisza-sziget) vonzereje. Természetes állapotú folyók (Sajó, Tisza) melyek turisztikai használatra (evezés, horgászat) alkalmasak
·
A biomassza hasznosítás, foglalkoztatást is ösztönz kedvez adottságai
·
Termálvíz készlet hasznosításának lehet ségei az energiatermelés, zöldség-gyümölcstermesztés és turizmus céljaira
·
A város geopolitikai helyzetéb l adódóan meglév kapcsolatok
·
1 f re jutó GDP országosnál magasabb aránya
·
Helyi adókból származó jelent s bevétel
·
Korábbi vállalatok (TVK) továbbélése, jelent s nagyvállalatok (JABIL) megtelepedése és stabil m ködése
·
Jelent s turisztikai adottságok, sporthagyományok
·
M3, M30-as autópálya közelsége
·
Intézményrendszer
·
Szociális háló megléte
Tiszaújváros gyengéi ·
A város jelenlegi vezetésének ötlettelensége
·
Szellemi kiürülés Tiszaújvárosban
·
Ad-hoc, megalapozott tervek nélküli felhasználása a helyi adóbevételeknek
·
Lakónépesség folyamatos csökkenése
·
Nagymérték elvándorlás
·
Gyenge önkormányzati pályázati képesség
·
A vállalkozások m ködése nagy mértékben kitett a külgazdasági folyamatok hatásainak és így az önkormányzat költségvetését is nagyban befolyásolja a helyi adók révén
·
T keszegény mikro- és kisvállalkozások, egyéni vállalkozók
·
Az önkormányzat gyenge innovációs teljesítménye
·
A város több részében leromlott állapotú mellékút és járda hálózat (a fejlesztések ellenére)
·
A komplex megújuló energiatermel és -tároló rendszerek jelenlétének, illetve fejlesztésük megkezdése ösztönzésének hiánya
·
A magán és kereskedelmi szálláshelyek fér helyeinek rossz szerkezete
7
·
A városban is megjelent egy jelent s számú, szegénységben, gyakran mélyszegénységben él réteg
·
Szegregálódó városrészek, lakótömbök ahol az alacsonyan képezett, többnyire alacsony jövedelm , munkanélküli lakosság rossz lakhatási körülmények között él
·
Társadalmi deviancia er södése, tolerancia csökkenése, helyi társadalmi kon iktusok növekv száma
·
Vagyon elleni b ncselekmények, kábítószerek terjedése
·
Funkcióhiányos Tiszapart-városrész
·
Nincs térségi, járási szint együttm ködés a többi településsel
·
Légszennyezés és zajterhelés a f utak belterületi szakaszain, a nagy közlekedési csomópontokban
·
Ipari szennyezés által sújtott, esetlegesen kármentesítésre szoruló területek (er m )
Tiszaújváros lehet ségei ·
Új munkahely létrehozására támogatási rendszer kidolgozása
·
A helyi adók közül az építményadó csökkentése sávossá tétellel
·
Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok m ködtetése a valós nonpro t m ködés irányába mozduljon el
·
A helyi kisvállalkozások meger sítése ( k mindig itt maradnak!)
·
A belföldi turizmus meger södésére, a vidék élményét el térbe helyez trendekre alapozó turisztikai potenciál
·
A Tisza közelsége, kapcsolódás a Tisza-tavi turizmushoz, térségi szemlélet marketingfejlesztés
·
A város helyzetéb l adódó gazdasági, kulturális együttm ködés fejl dése, er södése
·
Az egészséges életmódra, testi és lelki egészségre való törekvések er södése lehet séget nyújt a turizmusban a szolgáltatások b vítésére
·
A hagyományos energiahordozók ára igényli a megújuló energiatermel rendszerek b vítését, a megújuló energiaforrások kihasználását
·
Az ipari parkban és a nagy cégek lehet ségeiben rejl potenciál kihasználása
·
Az önkormányzati tulajdonú földterületek növénytermesztésben, gyümölcstermelésbe történ bevonása, az ebben rejl potenciál kihasználása, így munkahelyek létrehozása
·
A termálvíz f tésre, mez gazdasági kultúrák létrehozására történ hasznosítása, illetve ezen lehet ségek kihasználása
·
A környezettudatos és egészséges szemlélet elterjedése a városban és az intézményekben
·
A helyi termékek szerepének a felértékel dése (a lakosság 59%-a vásárolná a helyit ) következtében a helyi termel i piacok (város-vidék együttm ködési terület) is fejl désnek indulhatnak, így munkahelyek jöhetnek létre
·
A gazdasági együttm ködések (integrátor szervezetek, új típusú szövetkezetek) szerepének felértékel dése
·
Helyi termel i beszállító lehet ségek az önkormányzati intézmények konyháira
8
·
A helyi civil szervezetek, a helyi vállalkozások és más városi szerepl k meger södése és szoros együttm ködése a megyében az idegenforgalom, a helyi termékek, a kultúra és a hagyományok területén
·
A városra szabott speciális programok által biztosította lehet ségek
·
Egységes térségi/járási szemlélet meger södése, a helyi közösségek felel sségtudatának er södése
·
Fejl d képes együttm ködés a civil szervezetek, önkormányzatok, hatóságok, vállalkozások között
·
A atalok bevonása a város irányításába, a jöv szakmai el készítésébe (Fiatalok Tiszaújvárosért)
·
A generációk közötti feszültségek csökkentése
Veszélyek ·
A nagy adó zet cégek megsz nése, elvándorlása
·
Az önkormányzat helyi adó kitettsége túlságosan nagy
·
Együttm ködési hiány az önkormányzat vezetése részér l
·
A földterületek eladása, melyek közösségi gazdálkodásra is alkalmasak lennének, akár szociális szövetkezetek által
·
A városban él k árérzékenysége miatti olcsó tömegáruk iránti kereslet növekedése
·
A város lakossága tovább öregszik, ami további igényt támaszt a magas kihasználtsággal m köd szociális célú közösségi szolgáltatások iránt
·
A atalok és a magas képzettség ek elvándorlása
·
Vagyon elleni b ncselekmények növekedése, kriminalizálódás
·
Együttm ködés helyett rivalizálás a város és térségének települései között, a széthúzás fokozódása
·
A városon belüli területek perifériás helyzetéb l fakadó hátrányok er södése
·
A munkába való visszatérés hosszú folyamata nem jár sikerrel, a leszakadó rétegek visszailleszkedése meghiúsul
·
Klímaváltozás, széls séges id járási helyzetek gyakoribbá válása egyrészr l árvíz- és belvízveszélyt okoz
·
A természeti er forrásaink országon kívüli szennyezésnek való kitettsége (lásd: tiszai ciánszennyezés, stb.)
·
A csapadékvíz hálózat b vítésének elmaradása
A fentiek együttesen alapozzák meg a Tiszaújváros Megújul, a Lendület Programja alapvet célkit zéseit és programpontjait, melyek a következ fejezetben kerülnek bemutatásra. Természetesen az arra érdemes, korábbi elemek folytatására mi is nyitottak vagyunk az értelmes, vállalható arányok betartása és megtartása mellett.
9
TISZAÚJVÁROS, A LENDÜLET VÁROSA
Jöv kép
A Lendület Programjának az egyik legfontosabb célja a munkanélküliség mérséklése, minél nagyobb mérték felszámolása és a biztonságérzet, a rend megteremtése. A segélyen él emberek kiszolgáltatottságának a megszüntetése és visszavezetésük a valódi munkavégzés világába. A másik cél az elöregedés és az elvándorlás ütemének csökkentése, megállítása és a lakosság számának növelése! Ehhez a város társadalmi megújulására, összefogásra és gazdasági fejl désre van szükség.
Legfontosabb kitörési lehet ségek
A térségi, városi politikai és társadalmi összefogás a tiszaújvárosi együttm ködés létrejöttét segíti el , mely biztosítja a komplex programok megvalósítását a gazdaságfejlesztés, az idegenforgalom, a megújuló energiaforrások, a helyi termékek, a városi alapszolgáltatások fejlesztése, meger södése esetén.
Tiszaújváros gazdaságának fejlesztése, jelent ségének növelése. A kihasználatlan ipari parki területekre vállalkozások bevonása kormányzati segítséggel, együttm ködéssel.
A foglalkoztatás növelése a mikrovállalkozások meger sítésével, innovációs potenciáljuk fejlesztésével, új vállalkozások indításának és letelepedésének el segítése.
A turisztikai szolgáltatások, valamint a helyi termékek el állítása és értékesítése a városi és térségi lakosok munkaerejének hasznosításával, szervezetten, er sítve ezáltal a város és a térség függetlenségét. Az el z ek megalapozzák az er források fenntartható hasznosítására épül új fejl dési pálya kibontakozását.
A turisztikai vonzer k és szolgáltatások együttes, összehangolt, térségi alapú fejlesztése, különös tekintettel a világörökségi területekhez (Tokaj - Hegyalja, Tisza-tó térsége) kapcsolódóan, illetve a bor-, kulturális-, gyógy- és termál, valamint az aktív és az ökoturizmus összehangolt, egyedi értékeken alapuló kínálatának a fejlesztése.
A fejlesztések során törekedni kell a természeti területek és er források meg rzésére, melyek jelent s potenciált jelentenek az élhet környezet, illetve a turizmus szempontjából, továbbá a fejlesztések során törekedni kell a fenntartható fejl dés szempontjainak érvényesítésére.
A térségi, közösségi együttm ködések építése a megújuló energiaforrások hasznosítására (rengeteg f kaszálék, melynek az elszállításáért és deponálásáért zetünk, zettünk), a decentralizált energiatermel k, fogyasztók mérlegkörének kialakítására, amely közösségeinknek, vállalkozásainknak, nonpro t szervezeteknek munkalehet séget, rendszeres bevételt és szabadságot biztosít, miközben megteremti az esélyt a versenyképes anyagi javak el állítására.
Tiszaújváros meglév természeti adottságainak kihasználása, a kulturális lehet ségek bemutatása, fesztivál- és sportturizmusának fejlesztése.
10
A termálvízkészletre és a hatékony vízgazdálkodási rendszerekre épít integrált zöldség- és gyümölcstermesztési, valamint ehhez kapcsolódóan raktározási, értékesítési és feldolgozási rendszerek kialakítása, továbbá a helyi piacokon való értékesítés megszervezése a városban és térségében.
A halmozottan hátrányos helyzet társadalmi csoportok felzárkózásának és társadalmi mobilitásának el segítése, az egyéni esélyek egyenl ségének biztosítása a speciális célcsoportok igényeit, lehet ségeit és motiváltságát szem el tt tartó programmal.
A külgazdasági (határmenti) együttm ködés fejlesztése, testvérvárosi, partnervárosi kapcsolatok terén is.
A települési környezeti állapot javítása érdekében az egyes városrészek úthálózatának továbbfejlesztése, Tisza-parti kerékpárút kiépítése, illetve a rossz min ség mellékutak korszer sítése.
A demográ ai szerkezet átalakulásában (elöregedés) rejl társadalmi, gazdasági lehet ségek ( alkonygazdaság ) kiaknázása a városfejlesztés területén (pl.: a falusi, családi szolgáltatási jelleg er sítése a gyógyhelyek, fürd helyek környékén).
A városfejlesztés lehet ségein belül a meglév humáner forrásra kiemelten a atalokra kell támaszkodni és velük együtt kell új irányt kidolgozni Tiszaújváros és térségének fejlesztési céljaira.
A atalok a város jöv je, k képesek biztosítani a városalapító nemzedék számára a nyugodt és biztonságos életét!
11
Tiszaújváros tervezett fejlettségi állapota 2020-ban
A gazdaság (ezen belül a vállalkozások és az idegenforgalom) b vülése következtében a gazdaságilag aktív lakosság száma növekszik, ezzel összefüggésben csökken a segélyb l él k száma. Az intézkedések hatására a város küls és bels perifériáin él k hátrányos helyzete pozitív irányba mozdul el.
B vül a Tiszaújvárosban el állított mez gazdasági alap és feldolgozott termékek köre, melynek részesévé válik a közösségi alapú foglalkoztatás is. Fejl dik a közösségi kertprogram.
A város lakosság megközelíti a 18.000 f t, majd 2030-ra meghaladja a 22.000 f t.
A családok és atalok támogatása növekszik, illetve vállalható és egészséges arányok kerülnek kialakításra a következ 5 évben.
A munkanélküliség megszüntetése céljából a most következ ciklusban 500 új munkahely létesül önkormányzati támogatással.
A pályázati források tekintetében legalább 3 milliárd forint bevonására kerül sor. Az újonnan betelepül vállalkozások be zetése következtében n az ipar zési adó összege, azonban a több adó zet miatt csökkenek a helyi adóteher.
Tiszaújváros energiafelhasználása a megújuló energiaforrások (els sorban biomassza, ez kiegészítve nap, szél, geotermia és egyéb korszer technikák) hasznosításán alapuló saját energiael állítás révén egyre hatékonyabban valósul meg.
A város vendéglátóhelyek és szálláshelyek, a fér helyek és vendégfogalom száma n , ezáltal csökkentjük az idegenforgalomban vezet megyei települések és Tiszaújváros között lév különbséget.
12
F BB PROGRAM ELEMEK, JAVASLATAINK
A Tiszaújváros fejlesztési prioritásai a 2014-2020-as id szakra (benne az öt éves önkormányzati ciklussal):
1.
Prioritás: A foglalkoztatás ösztönzése, a helyi vállalkozások versenyképesség javítása
2.
Prioritás: Az elvándorlás megállítása, a lakosság számának növelése,
3.
Prioritás: Család-és atalbarát várospolitika kialakítása
4.
Prioritás: Az uniós források bevonása az önkormányzat gazdálkodásába, a gazdálkodás és a szemléletmód átalakítása
5.
Prioritás: A turizmus
6.
Prioritás: Az energetika (Az energia megújuló forrásokból történ el állításának és helyi felhasználásának ösztönzése. A távh díjak további csökkentése, stb.)
7.
Prioritás: Az aktív, egészséges életmód feltételeinek megteremtése, a környezeti állapot javítása
8.
Prioritás: vállalható és kiszámítható id sbarát politika kialakítása
1. Prioritás: A foglalkoztatás ösztönzése, a helyi vállalkozások versenyképesség javítása 1.1.
Tiszaújvárosi Gazdaságfejlesztési Program
1.2.
A helyi vállalkozások munkahelyteremt támogatása
1.3.
Az építményadó sávossá tétele
1.4.
A tiszaújvárosi vállalkozásokat támogatjuk az új beszerzési kiírások esetében, többlet pontot adva a helyi adót zet pályázóknak.
1.5.
Új befektet k letelepítését segítjük az ipari parkban, kisvállalkozói telkek létrehozását támogatjuk az évek óta eladhatatlan területek helyén.
1.6.
Támogatjuk, és nem gátoljuk az öner s, vállalkozói alapon megvalósuló építési telkek kialakítását
1.7.
Megalkotjuk az Adj Helyet a Tiszaújvárosinak, válaszd a helyit programot
1.8.
Helyi Termel i Piacot hozunk létre
1.9.
Szociális szövetkezetet hozunk létre a közmunkaprogram hatékonyabb megvalósítása érdekében
13
2. Prioritás: Az elvándorlás megállítása, a lakosság számának növelése, (lásd még: 3. prioritás) 2.1.
Új építési telkek kialakítását indítjuk el és ezzel együtt megvalósítjuk a város északi részén fekv területeken a belvíz és csapadékvíz elvezetés rendszerét
2.2.
Kidolgozzuk és megvalósítjuk a Közbiztonsági Programot: város rség létrehozása, Közbiztonsági Alap létrehozása, a kukázás megszüntetése
2.3.
Létrehozzuk a Tiszaújvárosi Közbiztonsági Közalapítványt
2.4.
Felújítjuk a városház el tti teret, hogy a tiszaújvárosiak is használhassák (lásd: Balatonfüred)
2.5.
Megnyitjuk a parkokat a városiak számára
2.6.
Tiszaújváros földterületeit bevonjuk az általános iskolai oktatásba pl.: lekvárf zés címén vállalkozási ismeretek átadása (matematika, rajz és technika órákon)
2.7.
A fogyatékkal él kre vonatkozó stratégiát is elkészítjük
3. Prioritás: Család-és atalbarát várospolitika kialakítása 3.1.
Megvalósítjuk a Fecske- és nyugdíjaslakás programot
3.2.
Fiatalok számára új munkahelyek létrehozását kínáljuk az önkormányzati rendszeren belül és meglév ket meg rizzük
3.3.
Megvalósítjuk a Tiszaújváros a Fiatalokért Programot (babajátszótér, gyermekrendel k felújítása, parkolók a bölcs déhez, stb.)
3.4.
A generációk közötti együttm ködés megvalósítása ( atalok id seknek szóló el adásai : telefon, internet, tv, stb. Az én szakmám : az id sek ataloknak szóló el adásai)
3.5.
Elkészítjük az I úsági Stratégiát
3.6.
A Hétkezdet kedvezmények a fürd ben a családosok és a atalok számára
3.7.
Megépítjük a Tesco beköt út mentén a járdát a biztonságos közlekedés érdekében
4. Prioritás: Az uniós források bevonása az önkormányzat gazdálkodásába, a gazdálkodás átalakítása 4.1.
Végigvisszük az Önkormányzati Reorganizációs Programot
4.2.
Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok reorganizációs programját is megvalósítjuk
4.3.
Pályáztatni kívánjuk a támogatásokat a hatékonyabb és igazságosabb felhasználás céljából
4.4.
Rendeletet alkotunk az adóigazgatási feladatot ellátó önkormányzati tisztvisel k anyagi érdekeltségének a megteremtésére
4.5.
Létrehozzuk a városi és térségi szinten m köd pályázat gyel és projekt el készít csoportot
4.6.
Látható munkatársakkal m köd , felel s városüzemeltetést valósítunk meg
4.7.
Valódi együttm ködést kívánunk megvalósítani más, a pályáztatásban érdekelt szervezetekkel (kormányzati szervek, SZPI, NAK, MVH, falugazdász, LEADER, stb.)
4.8.
Céljutalmat biztosítunk minden évben a köztisztvisel k és közalkalmazottak részére
4.9.
Innovatív megoldásokra törekszünk az önkormányzati térinformatikai rendszer kialakításánál
4.10.
Létrehozzuk az id sügyi referens, generációs referens státuszokat a hivatalban
14
5. Prioritás: A turizmus 5.1.
Elkészítjük a Tiszaújvárost a Gasztronómia térképére Programot (Vidék a városban, falu a városban gasztronómiai, helyi termékbemutató)
5.2.
Megvalósítjuk a Tiszaújvárosi Nyár Programot (minden évben július 10-augusztus 31-ig), a Hungaricumok Hétvégéjét, az
szre der
programot
5.3.
Létrehozzuk Az év üzlete, étterme díjat
5.4.
Pocket Guide Applikáció elkészítése a város idegenforgalmának fellendítése céljából
5.5.
Elkészítjük a város idegenforgalmi stratégiáját
5.6.
A termálfürd ben élményparkot alakítunk ki
5.7.
Megépítjük a szállodát a fürd höz és a Tisza parton bevonjuk a város életébe a Tiszavirág Hotelt
5.8.
A termálfürd kempinget is bevonjuk a város idegenforgalmi vérkeringésébe
6. Prioritás: Az energetika (Az energia megújuló forrásokból történ el állítása és helyi felhasználása) 6.1.
Energiatakarékosság, megújuló energiaforrások bevonása: 6.1.1. Közösségi elektromos közlekedés elindítása 6.1.2. A napelemes cserepek használatának támogatása 6.1.3. A távh vezetékek teljes cseréje 6.1.4. A családi házas övezetben is támogatni fogjuk a megújuló energiaforrások felhasználására vonatkozó fejlesztéseket
6.2.
Megvalósítjuk az Egy Városrész 1 MW programot
6.3.
A Rezsicsökkentési Program részeként megvalósítjuk a Távh díj- (alapdíj-) csökkentés Alprogramot
15
7. Prioritás: Az aktív, egészséges életmód feltételeinek megteremtése, környezeti állapot javítása 7.1.
Megvalósítjuk a Kerékpárút Programot: Kerékpárutat a Tisza part városrészbe, a Kerékpárutat a Tiszán keresztül (Tisza híd) és az együttm ködés jegyében a Kerékpárutat a térségben
7.2.
Megvalósítjuk a Nincsen vidék város nélkül, nincsen város vidék nélkül Programot
7.3.
Elkészítjük Tiszaújváros Zöldstratégiáját, környezetvédelmi pályázatot írunk ki, valamint Környezetvédelmi Alapot hozunk létre
7.4.
Elkészítjük a Zöldút programot, támogatjuk a kerekezz a munkahelyedre és az iskolába akciókat
7.5.
Felülvizsgáljuk a sportfejlesztési koncepciót és helyette megvalósítható sportstratégiát készítünk
7.6.
Pályázatot hirdetünk a sportegyesületek tevékenységének a támogatására
7.7.
A gördeszkapályát áthelyezzük a városközpontba
7.8.
I. osztályban m köd sportcsapatot szeretnénk Tiszaújvárosban
8. Prioritás: Vállalható és kiszámítható id sbarát és szociális politika kialakítása 8.1.
Elkészítjük a Tisztelet a Városalapítóknak Programot
8.2.
Nyugdíjaskártya kedvezményt biztosítunk, (kedvezményes hétkezdetek a termálfürd ben (70%) és a Bogácsi Villa Sederkynben (hét közben 50%)
8.3.
Elkészítjük az id sügyi stratégiát és meg is valósítjuk (pl.: önkormányzati üdül ben kedvezményes üdülés, Könyvet házhoz szolgáltatás a könyvtár részér l, lakossági séták, túrák, kültéri tnesz eszközök használata, egyházak bevonása, szívesség bank, a nagyim és én fotó pályázat, stb.)
8.4.
Elkészítjük Tiszaújváros szociálpolitikai koncepcióját
16
KORÁBBI CÉLOK MELYEK A 2014-2019. ÉVEK KÖZÖTTI CIKLUSBAN MI FOLYTATNI KÍVÁNUNK
·
Továbbra is támogatni és segíteni kívánjuk a szépkorúakat, biztosítani fogjuk az aktív öregedés és az öregkor feltételeit.
·
A 65 év feletti nyugdíjasok számára a szemétszállítási és kábeltévé szolgáltatás továbbra is ingyenes lesz, az év végi támogatást, az otthonteremtési támogatást is továbbra is fenn kívánjuk tartani.
·
Az Ipari Park és a Termálfürd találkozásánál üdül övezet létrehozása, üdül telkek kialakításának lehet ségét felülvizsgáljuk.
·
Az id skori és beteg lakosság érdekében továbbra is biztosítani kívánjuk a szükséges ellátások támogatását.
·
A városban az itt lakók jogos igényeinek megfelel en kívánjuk a közrendet és közbiztonságot biztosítani. Ezért megoldjuk a vigalmi negyedben meglév feszültségeket és a kukázásából adódó problémákat.
·
A tömbszer en épített társasházi lakások energiaracionalizálási programját folytatni kívánjuk.
·
Az egyházakat és nyugdíjas egyesületek támogatni fogjuk.
·
A kulturális és sportéletet a jöv ben is támogatni kívánjuk.
17
AZ EGYES PROGRAMPONTOK FINANSZÍROZÁSI LEHET SÉGE, BESOROLÁSA A 2014-2020 OPERATÍV PROGRAMOKNAK MEGFELEL EN
A Lendület Programja prioritásainak az operatív programokhoz (OP), illetve a megyei területfejlesztési koncepcióhoz (MFTK) történ illeszkedése, illetve kapcsolódása biztosított. A f bb kapcsolódási területek, ahonnan a legnagyobb mérték pályázati forrás vonható be a város költségvetésébe a feladatok megvalósítása érdekében: Terület- és településfejlesztési Operatív Program (TOP) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) MTFK 2. Prioritás:
Vállalkozások versenyképesség javítása és foglalkoztatás ösztönzése alprogram
MTFK 3. Prioritás:
A társadalom alkalmazkodóképességének javítása
MTFK 5. Prioritás:
Energetika Az energia megújuló forrásokból történ el állításának és helyi felhasználásának ösztönzése
MTFK 6. Prioritás:
Mez gazdasági termelés és feldolgozás, helyi termékek
MTFK 7. Prioritás:
Turizmus
ÖSSZEGZÉS Széchenyi István: "Nem a termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közer t, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja."
Mit l fejl dik az egyik város gyorsabban, jobban, mint a másik? A város irányítóinak az alkalmazkodási, változtatási, tanulási képessége, valamint az innovációs és az együttm ködési készsége miatt. Nem véletlen, hogy Széchenyi Istvántól való idézet került be a programunkba, hiszen a közer t az ész jelenti, és mindig kell lennie er nek az újra kezdéshez, folytatáshoz! Tiszaújvárosban kitartásra és hitre van szükség. Hinni és bízni kell magunkban, a közösség erejében, mert így együtt leszünk képesek a leírtak sikeres megvalósítására. A város fejl dése iránti igényt nem csak kielégítenünk kell, hanem meg is kell teremteni! A Lendület Programjában olvasható értékelés azt igazolja, hogy a meghatározott célok elmaradása kedvez tlen hatással van Tiszaújváros jöv jére. A program céljainak megvalósulása ezzel szemben kiemelten pozitív hatása lesz Tiszaújváros társadalmi, gazdasági és környezeti fejl désére egyaránt. Tiszaújváros csak velünk újul meg, velünk kaphat lendületet!
Mi egy csapatként támogatjuk Tiszaújvárost és minden Tiszaújvárosival együttm ködve építhetünk egy új, fejl d , növekedési pályára lép várost! Ehhez kérjük az önök támogatását!
Tiszaújváros, 2014. szeptember
18
Közrem ködtek
Polgármesterjelölt Cziberéné Bencze Magdolna
Képvisel jelöltek Hajdu Hajnalka Adorján Károly Hadobás László Pál Toperczer Tibor Dr. Juhász Péter Demblovszky Gábor Tóth Sándor Réti Jánosné
19