1
Beszámoló a Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya által megrendezett „Fiskális mozgástér és kényszerpálya- 2018” költségvetési konferenciáról
A Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és gazdaságelméleti Szakosztálya 2017. november 23-án „Fiskális mozgástér és kényszerpálya-2018” címmel költségvetési politikai konferenciát rendezett a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az eseményt jelentős érdeklődés előzte meg, a konferenciát azzal a céllal rendeztük meg, hogy az érdeklődők átfogó képet kaphassanak a jövő évi költségvetési politika irányairól valamint a költségvetési politikának a magyar gazdaság növekedésének előmozdításában játszott szerepéről. A Szakosztály öt előadót kért fel előadásuk megtartására: Banai Péter Benőt a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárát; László Csabát volt pénzügyminisztert, egyetemi tanárt; Romhányi Balázst a Költségvetési Felelősségi Intézet igazgatóját; Madár Istvánt a portfolio.hu vezető elemzőjét és György Lászlót a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdászát. Az előadásokat követő vitában való részvételre felkérésünket elfogadta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is. Banai Péter előadásában elmondta, hogy 2017-re a magyar gazdaságpolitikát makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi. Ha a magyar gazdaság 2016-os és 2010es helyzetét a négy fő gazdaságpolitikai indikátoron keresztül vizsgáljuk (költségvetési hiány, államadósság, gazdasági növekedés, foglalkoztatottság) akkor azt látható, hogy mind a 4 mutatóban jelentős eredményeket értünk el. Az államháztartási hiány 4,5%-ról 1,9%-ra csökkent (2010-ben 7% lett volna az áht-hiány az államtikár szerint ami a 2010-es zárszámadási törvényjavaslat is rögzített), az államadósság 79,7%-ról 73,9%-ra csökkent, a gazdasági növekedés 0,7%-ról 2,2%-ra nőtt és egészséges szerkezetű, a foglalkoztatottság is jelentős mértékben nőtt 55,3%-ról 67,5%-ra. A 2017-es és 2018-as várható trendeket figyelembe véve mind a négy makroindikátorban további javulás várható. 2018-ra 2,4%-os az államháztartási hiánycél, az államadósság 71,5%-ra csökkenhet, a gazdasági növekedés 4,3%ot míg a foglalkoztatottság 70,6%-os mértéket érhet el. Az államtitkár kifejtette, hogy az elért eredményeket a 2010-től életbe léptetett gazdaságpolitikai intézkedések alapozták meg – a 2018-as költségvetést pedig ezen gazdaságpolitika szerves folytatásaként lehet értelmezni. A gazdaságpolitika kiszámíthatóságának/kiszámíthatatlanságának kérdéskörét érintve elmondta, hogy 2010 után elkerülhetetlen volt a gyors és átfogó intézkedések bevezetése. A költségvetési egyensúlyt befolyásoló jogi intézkedések közül kiemelte az Alaptörvény adósságszabályának, a Stabilitási törvénynek, az új Munka törvénykönyvének és az Önkormányzati törvény új adósságszabályának elfogadását. A magyar Kormány legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedései a következők voltak: 1) a költségvetési stabilizáció rövid távon jelentős növekedési veszteség nélkül, a középtávon a növekedés elősegítése mellett; 2) munkaerőpiaci kínálatot és keresletet befolyásoló intézkedések; 3) családpolitikai intézkedések; 3) adórendszer átalakítása; 4) devizahitelek kivezetése a magyar pénzügyi rendszerből; 5) rezsicsökkentés révén a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének növelése és így a fogyasztás élénkítése. A 2018-as költségvetési folyamatokat a hatéves bérmegállapodás alapvetően befolyásolja. Ennek keretében a Kormány továbbra is 1
2
elkötelezett a háztartások rendelkezésre álló jövedelemének és így a munkakínálat növelésére, amely előmozdítja a mind a foglalkoztatás/termelés mind a fogyasztás ágán a GDP további növekedését. A Kormány célja a negatív demográfiai trendek megfordítása, amely hosszú távú gazdaságpolitikai és társadalompolitikai cél. Az adórendszert érintő intézkedések 2018ban egyes termékek és szolgáltatások áfa-kulcsának csökkentése; a kisvállalati adó (kiva) kulcsának csökkentése és a jelentős költségvetési többletet hozó gazdaságfehérítési intézkedések (pl. online számlázás) folytatása. Az államtitkár előadásában kiemelte, hogy jelentős eredmény, hogy a magyar gazdaság tartósan tudja „hozni” a 3% alatti költségvetési hiányt. 2012 és 2016 között az Eurostat által is validált államháztartási hiány 2,4%-1,9%-os sávban mozog és 2018-as 2,4%-os várt költségvetési deficitet követően 1,8%-os lehet 2019-re a költségvetési hiány. A költségvetési hiány szoros kapcsolatban van az államadósság mértékével, amit Magyarországnak az EU-ban egyedülálló módon minden évben sikerült csökkentenie. 2011ben 79,7% volt a GDP arányos államadósság, ami 2016-ra 73,9%-ra csökkent és 2019-re várhatóan 70% alá süllyed a mutató. A fiskális politika eredményei jelentős mértékben a munkaerőpiaci intézkedéseknek köszönhetőek. Az államtitkár 9 jelentős munkaerőpiaci intézkedést emelt ki, amelyek célja volt a munkaerőkínálat javítása: 1) egykulcsos szja bevezetése; 2) álláskeresési támogatási rendszer átalakítása; 3) közmunkaprogram bevezetése 4) korkedvezményes nyugdíj szigorítása; 5) Munkahelyvédelmi Akcióterv elfogadása; 6) mobilitási célú lakhatási támogatás bevezetése; 7) Ifjúsági Garancia Program bevezetése; 8) Hatéves bérmegállapodási program elfogadása 2016 végén; 9) „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program” elfogadása. A Kormány munkaerő-kínálatot és -keresletet növelő intézkedései eredményeképpen a foglalkoztatási ráta a 2010-2017-es időszakban jelentősen, 54,1%-ról 68,1%-ra nőtt, a munkanélküliségi ráta rekordalacsonyra, 11,8%-ról 4,3%-ra, süllyedt, míg az aktivitási ráta 61,4%-ról 71,1%-ra nőtt. Az aktivitási ráta növekedése 2010 és 2017 között a második legnagyobb növekedés volt az EU-ban (+9,7%). A foglalkoztatás növekedése érdekében a költségvetés a Munkahelyvédelmi Akció keretében átlagosan 890 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette, mintegy 142 Mrd Ft-tal csökkentve a munkáltatók adó és tb-járulék terheit. A Munkahelyvédelmi Akció a következő 5 társadalmi csoport foglalkoztatását mozdította elő: 1) 55 év feletti munkavállalók utáni adókedvezmény; 2) szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak utáni adókedvezmény; 3) 180 napnál több munkaviszonnyal rendelkező, de 25 év alatti foglalkoztatottak utáni adókedvezmény; 4) GYES/GYED/GYET folyósítását követően de még a GYES/GYED/GYET folyósítása alatt foglalkoztatott munkavállalók utáni adókedvezmény; 5) további kedvezményezetti (pl. mezőgazdasági őstermelői) társadalmi csoportok. A Munkahelyvédelmi Akció 4 fő fókuszcsoportjában (25 év alattiak, 55 év felettiek, képzetlen munkaerő, 25-49 éves nők) a foglalkoztatottság mintegy 10%-os növekedést mutat, utolérve a V4 országok jellemző mutatóit. Az államtitkár kiemelte, hogy a hatéves bérmegállapodás célja volt a munka adóékének régiós versenytársak szintjére való csökkentése. 2018-ra a 2,5%-os szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) csökkentéssel számolva az egyedülálló gyermektelen, átlagbért keresők adóéke a teljes munkaerőköltség 40%-ának közelébe süllyed, míg a gyermekes munkavállalók esetében érdemben alacsonyabb. Fontos kiemelni, hogy a hatéves bérmegállapodási program költségvetési egyenlege az adócsökkentés ellenére pozitív. 2
3
A legnagyobb költségvetési bevételkiesést a SZOCHO 5% (2017) és 2,5%-os (2018) csökkenése okozza (-414 Mrd Ft, -584 Mrd Ft a csökkentés nélküli szinthez képest). Ezt kompenzálja a költségvetési bevételek növekedése a minimálbér (15%, 8%-os növekedés 2017-2018-ban) és a garantált bérminimum (25%, 12%-os emelése 2017-2018-ban) emelése miatt, valamint a bértorlódás következtében megvalósuló piaci béremelés következtében befolyó jövedelemadó és tb-többlet (217 Mrd Ft, 313 Mrd Ft). További 2 költségvetési egyenlegcsökkenést okozó hatás (közszférában a minimálbér, garantált bérminimum emelése; minimálbérhez kötött ellátások táppénz, GYED emelkedése) nagyságrendje 100 Mrd Ft 2017ben és 2018-ban. A fogyasztási adók (áfa, jövedéki adó) miatti adótöbblet és a közfoglalkoztatási kiadásokból realizált megtakarítás összege 60-70 Mrd Ft-os nagyságrendet képvisel. Az államtitkár aláhúzta, hogy a hatéves bérmegállapodási program egyenlege 2017re pozitív 20 Mrd Ft, 2018-ra 60 Mrd Ft. Kiemelte, hogy míg 2010-2012-ben több nemzetközi szervezet, hitelminősítő a közszférában bércsökkentést javasolt, addig a magyar Kormány életpályamodelleket vezetett be (pedagógusok, egészségügyi bérrendezés, szociális ágazat bérintézkedései, rendvédelmi életpálya, állami tisztségviselők életpályája, NAV foglalkoztatotti életpálya, honvédelmi életpálya, kulturális szféra bérfejlesztése, felsőoktatási oktatói, kutatói és tanári bérrendezés és egyéb kisebb életpályák), amely több mint 600 ezer munkavállaló bérfejlesztését szolgálta. 2018-ban az életpálya-modellek a bruttó bértömeget 950 Mrd Ft-tal, a nettó bértömeget 450 Mrd Ft-tal növelik. 2018-ban a költségvetési szerveknél és az állami vállalatoknál 2010 óta 87,8%-os minimálbér és garantált bérminimum emelés történt, mintegy 392 ezer munkavállaló bérfejlesztését szolgálva, ami a bruttó bértömeget 2018-ban 166 Mrd Ft-tal, míg a nettó bértömeget 87 Mrd Ft-tal növeli meg. Nemzetgazdasági szinten a bruttó bértömeg mintegy 80%-kal nőtt 2010 óta, és a jövedelemadó csökkentések ellenére a bérekhez kapcsolódó adó és járulékok aránya némileg emelkedett (16,8%-18,7%). A költségvetési bevételek (adók és járulékok) szerkezetében a jövedelmet terhelő adók és járulékok aránya (amely közvetlen bérfüggő) 48,5% (szja: 2114, 2 Mrd Ft, SZOCHO és egyéni járulékok: 4932,9 Mrd Ft, egyéb bérhez kapcsolódó kisebb adók: 346 Mrd Ft), míg a nem bérfüggők (főleg fogyasztási adók) 51,5%-ot tesznek ki. A családpolitikai adókedvezmények jelentősen csökkentették a gyermeket vállalók adóékét. Míg 2018-ban a gyermektelen munkavállalók átlagos adóéke mintegy 45%-a lesz az átlagbérnek, addig pl. a 3 gyermekkel rendelkező munkavállalók átlagos adóéke már csak 18% lesz. Az összes GDP-arányos családtámogatás 2010-től 3,5%-ról 4,8%-ra nőtt, ezzel párhuzamosan a gyermekvállalási kedv változását leképző termékenységi arányszám 1,25-ről 1,49-re nőtt, amiben fontos szerepe van a 2010-től bevezetett családtámogatási intézkedéseknek: 1) családi adóalap– és járulékkedvezmény, első házasok kedvezménye (2018: 315 Mrd Ft költségvetési kiadás); 2) nők „40” program, Nők korhatár alatti nyugellátása (2018: 260 Mrd Ft); 3) Ingyenes gyermekétkeztetés (2018: 79 Mrd Ft); CSOK- családi otthonteremtési lakástámogatás (2018: 226 Mrd Ft). Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családi adókedvezmények már akkor érvényesíthetők, ha egy pár összesen bruttó 309 ezer Ft-ot keres havonta, vagyis a családi adókedvezmények érvényesíthetősége átlagbér alatti jövedelem esetén is lehetséges. Az új adópolitika finanszírozását tette lehetővé az adóelkerülés visszaszorítására sikeresen alkalmazott intézkedések, amely elsősorban az áfa-csalást voltak hivatottak csökkenteni. A be nem folyt áfabevételeket „mérő” áfa-rés 20% feletti mértékről 15%-ra csökkent, amely a regiós versenytársakhoz mérten kiemelt javulást jelent és az EU 3
4
áfa-rés átlagos szintjéhez konvergál. Az államtitkár zárszavában aláhúzta, hogy a nemzetközi elemzőkkel folytatott tárgyalásokon is tapasztalja, hogy a magyar gazdaságpolitika iránti bizalom jelentősen nőtt, és már nem a hiány mértéke, vagy az államadósság csökkenő trendje az igazi kérdés, hanem az, hogy milyen lépések szükségesek a növekedés uniós átlagot meghaladó szintjének tartóssá tételéhez, ennek részeként mennyivel tudja előmozdítani a költségvetési politika a magyar gazdaság növekedését. A következő évek meghatározó feladatai a következők lesznek: makrogazdasági és költségvetési stabilitás megőrzése; a munkaerő képzettségi szintjének növelése a munkaerőhiány csökkentése érdekében (potenciális növekedés szűk korlátja); a magyar gazdaság versenyképességének és termelékenységének növelése (EU-s források felhasználása, munkahelyteremtő beruházások finanszírozása), valamint a demográfiai program továbbvitele, amely biztosítja a nyugdíjrendszer- és egészségügyi kassza fenntarthatóságát is. A második felkért előadó László Csaba volt pénzügyminiszter, egyetemi tanár volt, aki az „EU-támogatások hatása a magyar gazdaságra (2007-2015)” címmel tartott előadást. Felvezetőjében elmondta, hogy a KPMG és a GKI közreműködésével készült el az EU-s támogatások hazai gazdasági növekedésre gyakorolt hatásait elemző tanulmány a Miniszterelnökség megrendelésére 2016 decemberében. László Csaba előadásában elmondta, hogy az EU-támogatások hazai gazdaságra gyakorolt hatásainak elemzésekor, mintegy 14000 Mrd Ft (kohéziós- és agrártámogatások, valamint egyéb EU-s támogatások, az EU-s forrásokon belül magas az agrártámogatások aránya) hatását vizsgálták a magyar gazdaságra. Ez gyakorlatilag mintegy 1 millió db támogatás vizsgálatát jelentette (56000 EMIR ügyfél és 200 ezer IIER ügyfél). A KPMG-GKI elemzése mintegy 9 makroindikátor, 21 gazdasági szektor és 13 db uniós támogatási terület vizsgálatát jelentette. A tanulmány összehasonlító elemzést is tartalmaz az EU-támogatások makrohatásainak összevetése céljából a V4-es versenytársaink viszonylatában. A tanulmány fő konklúziója, hogy az EU-s források felhasználása nélkül 2006 és 2015 között a magyar GDP 2006-os árakon 4,6%-os növekedés helyett 1,8%-kal csökkent volna (25200 Mrd Ft versus 23500 Mrd Ft) és a V4 országokkal összevetve (2006-os GDP-t 100%-nak tekintve) Magyarország tud a legkisebb GDP növekedést felmutatni. A volt pénzügyminiszter kiemelte, hogy a World Economic Forum (WEF) versenyképességi indexe szerint 2006-ban 12-versenyképességi indikátorból 7-ben az első helyen voltunk, míg 2016-ban egy versenyképességi indikátorban sem voltunk az első két helyen és 10 versenyképességi indikátorban az utolsó helyen álltunk. Ez paradoxonnak tűnik, annak figyelembevételével, hogy V4-es viszonylatban Magyarországnak jutott a legnagyobb egy lakosra jutó EU-s támogatás (437 EUR) és GDP arányos támogatás (4%). Szlovákia kapcsán László Csaba kiemelte, hogy a szlovák euró 2009-es átvétele nem okozott növekedési áldozatot, a világgazdasági válság begyűrűzése inkább az autóipari kapacitások leépülése révén csökkentette a szlovák GDP-t. A volt pénzügyminiszter ismertette a tanulmány főbb megállapításait a termelői és felhasználói oldalról a GDP legfontosabb összetevőire is. Nevezetesen, ha a fogyasztást vizsgáljuk, akkor a KPMG-GKI tanulmánya szerint 2006-os árakon számolva 5% helyett 11%-kal csökkent volna (15000 Mrd Ft versus 14000 Mrd Ft). A beruházások tekintetében az a tanulmány konklúziója – és ez egyben a legnagyobb tetten érhető hatása az EU-s támogatásoknak - hogy a beruházások 2006-os árakon számolva nem 3%-kal nőttek volna, hanem 31%-kal estek volna vissza (6000 Mrd Ft versus 4000 Mrd Ft). A 4
5
foglalkoztatás tekintetében 2006 és 2015 között 280 ezer fő helyett csak 105 ezer fővel nőtt volna. László Csaba hangsúlyozta, hogy a vizsgált időszak végére a magyar gazdaság munkaerőpiaci trendje már változást mutat, mivel a magyar gazdaságot jelenleg szerinte egyszerre jellemzi munkaerőhiány és közmunkás-többlet. Végül, az EU-források külkereskedelmi egyenlegre (nettó exportra, mint GDP összetevőre) való hatását mutatva látható, hogy ez a hatás marginális a külkereskedelmi többletre (2006-os árakon 3000 Mrd Ft), az EU-s forrásokból megvalósult beruházások export-import hatásai kioltották egymást és inkább az importra gyakoroltak nagyobb hatást. Viszont az EU-csatlakozás hatása jelentős volt: évente a GDP 9%-át tesz ki a nettó exporttöbblet, aminek regionális megoszlása: Németországgal szembeni aktívum: 3 Mrd EUR, EU-15-tel szembeni aktívum: 6 Mrd EUR, V3-akkal szembeni aktívum pedig 4 Mrd EUR. A tanulmány a költségvetési deficitre való hatást vizsgálva megállapítja, hogy az áht-deficit a 2006-2015-ös időszakban 3% felett lett volna, az államadósság 84% felett lett volna. A beáramló EU-s források hozzájárultak a magyar gazdaság külső sérülékenységének csökkentéséhez, mivel 40 Mrd EUR forintra váltása történt meg és így a devizatartalék is növekedett a vizsgált időszakban. László Csaba hangsúlyozta, hogy ez azért is fontos, mert a devizatartalék szintje jelenleg 25 Mrd EUR és az EU-ból jövő források lehívása gyakorlatilag forrásköltség nélküli devizatöbblethez juttatják a magyar gazdaságot. A volt pénzügyminiszter zárszavában aláhúzta, hogy az EU-ból érkező nettő tőkemozgások és a GDP alakulása szoros korrelációban vannak egymással. A 2016-os év kisebb GDP növekedése a beáramló EU-s források 2016-ban tapasztalt zuhanásával van összefüggésben. A volt pénzügyminiszter zárszavában hangsúlyozta, hogy kormányzat gazdaságpolitikai érdeme, hogy a teljes EU-s források lehívásra kerültek. Az EU-ból beáramló 14000 Mrd Ft 2006 és 2015 között döntő szerepet játszott a GDP- összetevők, nevezetesen a fogyasztás és a beruházás alakulására, ezenkívül a foglalkoztatás alakulására és a magyar gazdaság külső és belső egyensúlyára is. A volt pénzügyminiszter szerint EU-s források nélkül elsősorban a beruházások csökkentek volna nagymértékben és ennek következtében a GDP is. A belső egyensúlyt, vagyis az államháztartás konszolidációját (áht deficit 3% alá csökkentését és az államadósság növekvő trendjének megfordítását) nem lehetett volna végrehajtani növekedési veszteség nélkül, és a túlzott deficit eljárásból sem tudott volna az ország kilépni 2013-ban. Az államháztartás konszolidációjának megvalósításának módjáról kiemelte a magánnyugdíjpénztárak visszaállamosításának hatását, amely a GDP arányos áht-deficitet évente 1,5%-kal javítja. Viszont meglátása szerint az államháztartásnak implicite megmaradt egy igérvénye, a jövőbeni időpontra vonatkozó magasabb nyugdíjkötelezettség formájában. A V4-es viszonylatban legmagasabb 1 főre jutó beáramló EU-s források ellenére Magyarország versenyképessége a WEF ranglista szerint romlott, és a V4-ek viszonylatában mi tudunk a legszerényebb GDP növekedést felmutatni. Nagy kérdés tette hozzá László Csaba, hogy milyen gazdaságpolitikát fog folytatni a Kormány a magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében, ha a 2020-at követő hétéves pénzügyi ciklusban már nem várható akkora forrásbeáramlás mint a jelenlegi hét éves EU-s költségvetési ciklusban. A harmadik előadónk Romhányi Balázs volt, a Költségvetési Felelősségi Intézet Igazgatója, aki a „2018-as költségvetés mozgástere és kényszerpályái” címmel tartott előadást. A költségvetési mozgástérről szólva az előadó azzal indította gondolatmenetét, hogy 2018-ra 5
6
már van az országnak elfogadott költségvetése, de hiányolta a 2017-2018-as költségvetési helyzetről szóló frissített kormányzati elemzéseket és prognózisokat. Az előadó helytelenítette a költségvetési törvény elfogadásának módját és tavaszi időzítését, mert az álláspontja szerint nem járul hozzá a költségvetési politikáról szóló érdemi vitához és a gazdaságpolitika kiszámíthatóságához. Magyarországon a költségvetési politikáról való közgondolkodásban még mindig nagy szerepe van a választási-ciklikusoknak Magyarországon. Hiányolta a költségvetési hatásokkal is járó törvényalkotásból a középtávú szemléletet. Pl. a hatéves bérmegállapodási program kapcsán nem tudjuk, hogy a bérek növekedésének mekkora része konjunkturális eredetű, vagyis hogy a korábban vártnál magasabb növekedési ütemek a reálbérek trendjének párhuzamos megemelkedését is jelentik-e, avagy csak a trendtől való átmeneti pozitív eltérést okoznak. Mindezt azért lenne célszerű tudni, mert a járulékcsökkentés viszont tartós költségvetési egyenlegromlást okoz. Az előadó álláspontja szerint a váratlan bevételek elkölthetőségére is fiskális szabályrendszert kellene alkotni, amely elősegítené a költségvetési gazdálkodás fegyelmezettségét. Továbbá hiányolta, hogy a költségvetés helyzetéről félévente nem készül rendszeres kormányzati jelentés, amely a költségvetési folyamatok transzparenciáját segítené az elemzők, a gazdálkodók és az adófizetők számára. A kontra-ciklikus költségvetési politika módszerei közül 3 lehetséges nemzetközi gyakorlatot mutatott be: 1) a Bizottság módszere a strukturális egyenleg kontrollja. Az előadó kiemelte, hogy a Bizottság által előírt MTO (Medium Term Objective) középtávú strukturális hiánycél a magyar gazdaságra -1,4%; 2) a második módszer a költségvetés ún. „külső” („mandatory”) és „belső” („discretionary”) tételeinek szeparálása (+PAYGO) az USA-ban alkalmazott módszer alapján; 3) és a svéd modell alapján 7 éves (-3, +3) mozgóátlagnak való megfelelés, vagyis a svéd modellben a 7-éves mozgóátlag alapon 1%-os többletet kell produkálni. Az Európai Bizottságnak minden év áprilisában kiküldött konvergencia program kapcsán elmondta, hogy az abban felvázolt sarokszámok gyakran önmagukban sem konzisztensek, ezért nem is lehetnek érdemben alapjai az éves elfogadott költségvetési törvényeknek és a „mindennapi” költségvetési jellegű döntéseknek. Erre példaként hozta fel a potenciális növekedés dekomponálását a munka, tőke és a TFP tényezőre. Hiányolta a tőke és a munka hozzájárulásának konzisztenciáját a munkaerőkínálattal és a beruházásokkal. Példának hozta fel, hogy a 2017-2021 években a TFP hozzájárulása a potenciális növekedéshez a 2016-os Konvergencia Programban még csak 2,8% volt, míg a 2017-es Konvergencia Programban már 8,8% és ennek az eltérésnek az alátámasztása nem lelhető fel a 2017-es Konvergencia Programban. A rövid távú fiskális élénkítés lehetősége kapcsán Romhányi Balázs kifejtette, hogy álláspontja szerint közgazdasági szempontból ez a scenárió tartós növekedési többlettel nem járna a jelenlegi magyar gazdaságban tapasztalható kapacitásszűke miatt. Szerinte, a költségvetési politika minőségi javításában („quality of public finances”) még vannak tartalékok, értve ezen az adórendszer hatékonyságának, a kiadások optimális szerkezetének és a költségvetési intézményrendszer működési hatékonyságának javítását, mert ez hat a magyar gazdaság hosszú távú növekedésére. A 2018-as költségvetési politika kényszerpályája kapcsán négy tényezőt emelt ki az előadó: 1) hiánycél-fetisizmus: helytelenítette, hogy a költségvetési politika fókuszában a költségvetési törvényben meghatározott, GDP-arányos hiánycélhoz való minden áron való ragaszkodás áll, függetlenül a pozitív és negatív makrogazdasági konjunkturális sokkoktól. Az előadó a hiánycél „kőbevésettségét” mint a fiskális politika 6
7
primátusát és elsőrangú horgonyát a jelenlegi körülmények között kétségbe vonta. Véleménye szerint a 3 százalékos küszöböt érdemben meghaladó defcitek idején valóban eredmény lett volna még a hiánycélhoz való feltétlen ragaszkodás is, de a jelenlegi körülmények között sokkal inkább arra lenne szükség, hogy nulla-közeli strukturális egyenleggel készüljenek a költségvetési tervek, viszont a végrehajtás során már ne az egyenleget, hanem a kiadásokat akarja a kormány kontrollálni. Maga az egyenleg a konjunkturális tényezők hatására szabadon változhat, amibe nem csak az tartozik bele, hogy a negatív meglepetésekre nem kell azonnal reagálni, hanem az is, hogy a váratlan bevételi többleteket a kormány nem költheti el.; 2) a hatéves béremelkedési program a piaci bérekre is növelő hatással van, de a termelékenységnövekedéssel való szinkronitása kérdéses; 3) bizonytalan, hogy 2020 után mennyi EU-forrásra számíthat a magyar gazdaság és még eddig a gazdaságpolitika nem rendelkezik stratégiával az EU-források kiváltására; 4) nem értett egyet egyes kormányzati beruházások végrehajtásával és adókedvezményekkel (Paks2, Modern Városok program, sport célú társasági adókedvezmények). A fiskális kényszerpályák kapcsán Romhányi Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben még mindig nem tekinthető eléggé meggyőzőnek az eddig végrehajtott államadósság-csökkentés, egy későbbi emelkedő kamatkörnyezet újból ráirányíthatja a befektetői világ figyelmét a régiós versenytársakhoz képest még mindig túl magas magyar államadósságra. Az előadó kritizálta az egykulcsos szja rendszert, szerinte még mindig túl magas az adóék az alacsonyjövedelműeknél és a családi adókedvezmény több százezer gyermek számára nem elérhető. Szerinte a nagy állami ellátórendszerek (oktatás, egészségügy) működése nem biztosítják az esélyegyenlőséget, hanem inkább tovább szegregálják a társadalmat. A költségvetési intézményrendszer működése pedig álláspontja szerint nem transzparens. A fiskális kényszerpályák és a nem transzparens költségvetési intézményrendszer működésére hozott példaként említette az „ország legnagyobb fejlesztési programjaként” aposztrofált Modern Városok programot, amely 3358 Mrd Ft-ba fog kerülni, de az építőipari árak 30%-os növekedése miatt a program költségvetési kiadása még többe fog kerülni de még „ nem tudjuk, hogy ennek a folyamatnak hol van a vége”. Az előadó szerint nincs erre vonatkozóan sem kormányzati költség-haszon elemzés, sem olyan újratervezési szabály, amely kikényszeríti a költségvetési keretek betartását. Végezetül Romhányi Balázs szerint a következő gazdaságpolitikai kérdések megválaszolása fontos lenne: (1) túlfűtött állapotban lehet-e úgy a magyar gazdaság, ha az infláció alacsony? (2) Ha a kormányzati cél a nullás egyenlegű költségvetés, akkor ez hogyan hat a nagy fiskális ellátórendszerek (oktatás, egészségügy, stb) költségvetéseire? (3) Működhetne-e jobban a költségvetési politika Magyarországon, szabály alapú fiskális keretrendszerrel? Ezen gondolatébresztőnek szánt és szakmailag izgalmas kérdések megválaszolására az előadók a vita során még visszatértek. Következő előadónk Madár István volt, a portolio.hu vezető elemzője. Madár István a makróökonomiából jól ismert képlettel nyitotta meg előadását, ahol az adósságdinamika növekedési ütemét az elsődleges GDP arányos deficit, a reálkamatláb és a gazdasági növekedés különbségének és a jelenlegi időpontban az államadósság GDP-arányos szintjének szorzata határozza meg. A képletek alapján negatív államadósság-növekedési ütem, vagyis államadósságcsökkenés rajzolódik ki. Az előadó az adósságdinamika egyéb tényezőit is megvizsgálta. Az „élet nem egy lombik” felütéssel Madár István érzékeltette, hogy az 7
8
adósságdinamikai képlet kedvező eredménye ellenére nem mindig lehetett csak ennek alapján az elmúlt 10 évben megjósolni az államadósság csökkenő vagy növekvő pályáját és helyes prognózist adni erre a fontos makroindikátorra. Erre jó példa szerinte a Magyarországra 20082009-ben begyűrűző világgazdasági válság is. A 2006. szeptember 1-jén bejelentett megszorító csomag (Új egyensúly programja 2006-ra 350 Mrd Ft-os, 2007-re 1000 Mrd Ftos egyenlegjavulás, nagyrészt bevételalapú intézkedésekkel – megjegyzés LT) látszólag stabilizálni tudta a GDP-arányos államadósságot 65% környékén. A világgazdasági válság azonban a sérülékenységünk miatt több csatornán keresztül is jelentősen tovább emelte az államadósság-rátát. A három legfontosabb tényező a 2009-ben a magyar GDP-ben bekövetkezett 6,7%-os visszaesés (a GDP arányos államadósságban a nevező hatás), a nemzetközi pénzvilág bizalommegingása nyomán a forint árfolyam gyengülése (és ennek hatása a magas devizában denominált államadósság-részre), valamint a Kincstári Egységes Számla (KESZ) feltöltési kényszerének hatása a nominális államadósságállományra (a GDP arányos államadósságképlet számláló hatása) voltak. Ezek eredője azt eredményezte, hogy 2008-2009-ben a GDP arányos államadósság 15 százalékponttal, közel 80%-ra emelkedett 2010-re. Ezt követően az előadó a 2010-2011-es időszakot államadósságdinamika szempontjából mutatta be. Ezt az időszakot az előadó szerint az alacsony nominális GDP növekedés, a folyamatosan gyengülő forint árfolyam és az EDP-eljárásban a Bizottság fokozódó nyomása (szankciós fenyegetettség az EDP-eljárásban) miatt a folyamatos költségvetési kiigazítások jellemezték. 2010-2011-ben a GDP arányos államadósság 79,7%79,9% körül stagnált, annak ellenére, hogy a GDP 10%-át kitevő magánnyugdíjpénztári vagyon államosítására is sor került. A 2012-2014-es időszakot az előadó szerint az államadósság csökkenő pályájának „bemutatási kényszere” jellemzi, szerinte a KESZegyenlegek év végi felhasználása révén lehetett év végén csökkenő államadósságmutatót produkálni. A KESZ-egyenleg kapcsán az előadó emlékeztetett, hogy a válság előtt 300-400 Mrd Ft-os likvid pénzügyi tartalék is elég volt, a válság éveiben azonban ez időnként jóval 1000 Mrd Ft fölé emelkedett. Az államadósság- egyértelműen fundamentális csökkenése csak az ezt követő években valósult meg, ám a költségvetési politika szempontjából exogén tényezők azóta is befolyásolják a pályát. Negatív eseményként az előadó megemlítette a két legjelentősebbet: a garanciaalapok és az Eximbank áht-konszolidációs körbe való besorolásának kérdését. Az Eximbank kapcsán szakmai vita bontakozott ki a magyar fiskális hatóságok és az Eurostat között abban, hogy az Eximbank „foglyul ejtett pénzügyi intézménynek” minősül-e. (Az Eurostat szerint igen, és mint ilyen teljesen az áht-szektorba kell átsorolni). Az Eximbank átsorolásának kérdése azért kardinális az államadósság alakulása szempontjából, mert a bank hitelelemeinek beszámítása és folyamatos növekedése megemeli és laposabbá teszi az adósságpályát, ha a szakosított hitelintézet a kormányzati szektor részévé válik. Madár István érzékeltette, hogy az államadósság leszorítása a mindenkori gazdaságpolitika számára az egyik legnagyobb kihívás. A 2011. március 1-jén bemutatott Széll Kálmán Terv 2018-ra 50% alatti államadósság-mutatót prognosztizált, míg a mostani kormányzati előrejelzések 2019-re ígérik az államadósság 70% alá szorítását. Az előadó a külfölddel szembeni bruttó adósság alakulását értékelve úgy jellemezte a folyamatot, hogy az adósságleépítés folyamatában főleg a magánszektor (bankszektor+vállalati szektor+háztartások) szerepe volt kiemelkedő, míg az államnak a külföld felé fennálló kitettségének sokáig kevésbé volt karakteres szerepe. Madár István zárszavában hangsúlyozta, 8
9
hogy az elmúlt évtized tapasztalatai alapján az államadósságot- a fundamentális tényezők által leírt alappályához képest inkább negatív sokkok érték. Ez alapján is látszik, hogy felfelé irányuló kockázatokra kell számítani. A 2-3% körül tartott költségvetési deficitcél nem alkalmas arra, hogy az államadósság a mostani lapos pályához képest meredekebb ütemben csökkenjen. Pedig erre azért is szükség lehet, mert a külfölddel szembeni bruttó nemzetgazdasági tartozás mérséklésében a növekedési szempontok miatt a jövőben indokolt lenne az államadósság-csökkenésnek nagyobb szerepet vállalnia. A magyar gazdaság hosszú távú fiskális érdeke az, hogy a költségvetési egyenleg nullás legyen, vagyis hogy eltűnjön a deficit. Az előadók sorát György László a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza zárta. Előadását azzal a gondolattal nyitotta, hogy a mindenkori gazdaságpolitika feladata az emberhez méltó körülmények megteremtése és folyamatos egyensúlyozás a különböző- és sok esetben egymással ellentmondásban lévő – gazdaságpolitikai célok között. A 2010-es kormányváltáskor a magyar gazdaságot magas bruttó államadósság (80,5%) és a tervezettnél (3,8%) magasabb (4,2%)-os költségvetési deficit jellemezte. Azóta viszont a V4-régióban – igaz a legmagasabb szintről - a leggyorsabban csökkenő államadósságot tudtunk felmutatni. Ez még akkor is így van, ha figyelembe vesszük a negatív kockázatokat: vagyis a Bizottsági források be nem folyása miatt a költségvetésnek kell megelőlegezni az EU-s források bizonyos hányadát, másfelől pedig az Eximbank átsorolásából fakadó államadósságpályanövekedés pontos mértéke még nem ismert. György László az államadósság alakulása kapcsán külön felhívta a figyelmet, hogy a magyar államadósságráta az EU-28-ak (87,7%) és az EU15-ök (83,2%) átlagos adósságpályája alatt van. A 2010 után folytatott gazdaságpolitika sikerének egyik szimbóluma az a helyzet, hogy mára a 10 éves magyar államkötvények referenciahozama az amerikai államkötvény alá süllyedt. A másik szemléletes sikerpélda pedig az, hogy az ország finanszírozási kockázatai leképező CDS felár mára a régiós, V4 versenytársak szintjére csökkent (100 bp). A harmadik példaként említette, hogy a V4 régióban kiugróan magas 4,2%-os GDP arányos kamatteher a fiskális és monetáris politikai fordulatnak köszönhetően lényegesen a GDP 3%-os szintjére csökkent, amivel megközelíti a régiós szintet (GDP 2%). A negyedik pedig az, hogy a nettó külső adósság is jelentősen csökkent 2010 óta, hiszen 2006-ban még Magyarország a világ 7. legeladósodottabb országa volt. A makrogazdasági egyensúlyteremtés bemutatása után a Századvég csoport vezető közgazdásza rátért a magyar gazdaság hazai- és külföldi tulajdonú hányadának bemutatására. Az előadó az iPhone példáján keresztül bemutatott mosolygörbe kapcsán mutatta be, hogy egy ország a termelési folyamat melyik fázisán tud leghatékonyabban bekapcsolódni a globális értéklánc nemzetközi munkamegosztásába. Míg az iPhone-t Kínában állítják elő és lényegében a profit 2%-át realizálja Kína, addig az USA a profit 60%-át. A világkereskedelem 80%-át 600 multinacionális cég bonyolítja le. A mosolygörbe termelési fázisai a termelési láncban: 1) koncepcióalkotás/K+F; 2) márkaépítés; 3) design; 4) gyártás (mosolygörbe minimuma); 5)disztribúció; 6) marketing; 7) értékesítés/eladás utáni szolgáltatás. A mosolygörbén az egyes termelési fázisokhoz különböző hozzáadott érték tartozik. Míg a gyártási folyamatnál legkisebb a hozzáadott érték, addig a K+F és az értékesítés és eladás utáni szolgáltatásoknál a legnagyobb a hozzáadott érték. Míg a mosolygörbe felső kétharmadát – a magasabb hozzáadott értékű termelési folyamatokat – a 9
10
fejlett centrumgazdaságok birtokolják, addig a periféria/félperiféria/közepes jövedelmű országok birtokolják a gyártási tevékenységet, amely kisebb hozzáadott értékkel bír. Vagyis az ábra egyértelmű üzenete az, hogy erősíteni kell a magyar gazdaság innovációs potenciálját, ami megnyitja az utat a magasabb hozzáadott érték realizálása előtt. Az ÁKM-modell alapján végzett számítások azt mutatják, hogy a belföldi szektor részaránya a GDP megtermelésében még mindig elégtelen. A fentiekben elmondottak alapján fontos lett volna a rendszerváltás elején a hazai kézben lévő multik megmentése. Az előadó a másik kitörési pontot az adórendszer megkezdett átalakításának továbbvitelében látja, vagyis ameddig a nagyvállalatok átlagos adóterhelése mintegy 10% az adóalaphoz képest, addig a kkv-k adóterhelése 2010-ben 57,5% volt és a cél ennek az aránynak a csökkentése 2018-ra 35%-ra (2015: 46,5%). A cél a V4-es versenytársainkhoz képest az FDI-számára legversenyképesebb vállalati adórendszer megteremtése 2022-re, a vállalatok aggregát adóterheinek (társasági adó+munkát terhelő adók+egyéb adók) további csökkentésén keresztül. Az előadás harmadik szakaszában az előadó a tőke és a munka globális egyensúlyának alakulásáról beszélt. Szerinte az USA-ban és az Egyesült Királyságban tapasztalható jelentős politikai változások mögöttes oka a munka és a tőke termelési tényező egyensúlytalanságából fakadó növekvő társadalmi elégedetlenség. Ha a bérhányadok alakulását tekintjük, akkor megállapítható, hogy az EU15-ben és az USA-ban a bérhányad 55-58%-ot tesz ki, míg a V4es országcsoportban csak 48%-ot. A 2010-től megvalósult államháztartási konszolidáció során a hazai tőke-munka egyensúlytalanságot is kezelni kívánta a gazdaságpolitika a kiigazítás szerkezetének megválasztásával. Nevezetesen, évi 1000 Mrd Ft-os jövedelemátcsoportosításra került sor a Századvég szerint a tőketulajdonosoktól a bérből élő családok felé. Ez a GDP közel 3%-át jelentette főleg különadók és kamatmegtakarítás formájában, míg a családtámogatások 4 formában valósultak meg: ingyenes iskolai gyermekétkeztetés, lakásépítési támogatás (CSOK), egykulcsos szja, családi adókedvezmény. Az egykulcsos adó bevezetésének éppen az az üzenete, hogy megéri többet dolgozni mivel a marginális adókulcs az átlagbéren csökkenő. Az új gazdaságpolitikának köszönhetően a nettó bérhányad a magyar gazdaságban 2010 óta folyamatosan növekedett. A munkaerő költsége és termelékenysége között aszimmetrikus a különbség, ha a német és a V4-es országcsoport munkaerőköltségét és termelékenységét vetjük össze. Míg az átlagos német munkaerőköltség munkaerőköltség a V4-ek átlagának 3,5-szörösével nagyobb, addig a termelékenységbeli különbség a V4 átlagának csak 2,5-szerese. Elsősorban Németországban vannak a magas hozzáadott értéket előállító munkahelyek. A foglalkoztatáspolitikai intézkedések mind a nettó bérhányad növelését célozzák, ennek kapcsán az előadó kiemelte, hogy a közfoglalkoztatási intézkedések nélkül az elsődleges munkaerőpiacon 2017-ben 180 ezerrel több a foglalkoztatott, mint 2006-ban volt. A rendszerváltáskor a magyar gazdaság 1,5 millió munkahelyet, az összes munkahely 30%-át vesztette el. A foglalkoztatáspolitikai trendek megfordításában az EU-támogatások mellett a kormányzati intézkedések (pl. közmunkaprogram) is komoly szerepet játszottak. Az előadásokat követő vitába bekapcsolódott Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is. Hozzászólásában elmondta, hogy szerinte a gazdaságpolitikának azokra a kulcskérdésekre kell válaszolnia, hogy milyen államadósságpályát kell megcéloznunk amiből pedig 10
11
levezetődik a költségvetési deficit szükséges mértéke. Az EU források felhasználása hogyan járulhatna hozzá egy magasabb növekedési pályához, különös tekintettel a 2020 után várható forráscsökkenésre? Egyetértve az előadások többségével azt is vizsgálná, hogy a támogatáspolitikában hogyan lehetne méginkább támogatni a hazai tulajdonú vállalatok piacralépését. Növekedésorientált fejlesztéspolitikai stratégia megalkotására lenne szükség. Az előadások után egy izgalmas szakmai vita bontakozott ki az előadók között. Az előadásokra elsőként Banai Péter reagált. Az EU-támogatásokra vonatkozó előadás kapcsán elmondta, hogy a közgazdasági modellek mellett mindig azt is érdemes megvizsgálni, hogy mit mutat az empíria. Míg 1998 és 2002 között 4%-kal nőtt a magyar gazdaság, addig 2003 és 2007 között az EU-s támogatásokkal együtt csak 3,5%-kal, vagyis az expanzív fiskális politika és EU-támogatások mellett is kisebb volt a magyar gazdaság növekedése mint a V4 átlag. Az államtitkár szerint önmagában az EU-támogatások mértéke nem határozza meg egy ország gazdasági növekedését, hanem a gazdaságpolitika iránya és minősége a döntőek. Ennek alátámasztására példaként hozta fel az eurozóna déli perifériáján lévő országcsoportot (PIGS), ahol jelentős EU-támogatás ellenére mégis jelentős visszaesést szenvedtek el az elmúlt évtizedben. Ha pedig elfogadjuk alaptézisnek, hogy a nettó kedvezményezett tagállamok az uniós források miatt növekednek, akkor a nettó befizető országoknak (pl. Németország) gazdasági visszaesést kellene elszenvedniük – amit a tényadatok ismét nem igazolnak. Véleménye szerint a 2014-2020 közötti programciklus szerkezet (kínálat-orientált támogatási szerkezet a 2007-2013-as, elsősorban kereslet-oreintált szerkezethez képest) biztosítja, hogy a magyar gazdaság kibocsátása hosszabb távon (az uniós források felhasználása után) is magasabb szintű legyen. Madár István előadására reflektálva az államtitkár aláhúzta, hogy az államadósság csökkentése mellett 1000 Mrd Ft-os nagyságrendben valósultak meg vagyonvásárlások és 1000 Mrd Ft-os nagyságrendben került sor az EU-s támogatások megelőlegezésére. Ha ezt a két tényezőt figyelembe vesszük, akkor még ennél is nagyobb államadósság-csökkentés valósulhatott volna meg, de ez a Kormány tudatos döntése volt. A magánnyugdíjpénztári kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az az alacsony foglalkoztatási és rossz demográfiai helyzetre adott gazdaságpolitikai válasz volt, de az irány rossz volt, az ugyanis a probléma gyökerét nem kezelte, hanem adottságként fogadta el. A Kormány más utat jár, a költségvetési politika feladata az, hogy az alacsony foglalkoztatás- rossz demográfiai helyzet ördögi körét megszüntesse. A hatéves bérmegállapodási program kapcsán elmondta, hogy a plusz béremelések önmagukban kikényszerítik a termelékenység növekedését is. Romhányi Balázs előadására reagálva cáfolta, hogy a fiskális politikát választási ciklikusság jellemezné, szerinte a deifictcélra, mint a fiskális politika horgonyára, és mint a befektetői bizalom horgonyára is szükség van. Madár István előadására reagálva elmondta, hogy az Eurostat Eximbank döntése nem transzparens, mivel pl. Németországban sem a kormányzati szektorba sorolt az ilyen típusú szakosított hitelintézet. László Csaba viszontválaszában jelezte, hogy kérdések merülnek fel az EU-támogatások GDP-re gyakorolt növekedése kapcsán, nevezetesen 2000 Mrd Ft nettó forrás áramlott be a magyar gazdaságba, ami a GDP 5-7%-a, és ebből egy 3,8%-os GDP növekedést tud produkálni a magyar gazdaság. Itt felmerül az EU-s források hatékony felhasználásának kérdése, ami nem tipikusan magyar jelenség, hanem a kohéziós források felhasználásának 11
12
általános problémája. A magánnyugdíjpénztárak államosítása kapcsán, megállapította, hogy explicite 1,5%-kal javítja az éves költségvetés egyenlegét, de a magyar állam jövőbeni implicit adóssága a nyugdíjrendszerben sehol sincs kimutatva. A demográfiai helyzet kapcsán a gyermekvállalási kedv alacsony szintje mellett az elvándorlást emelte ki fő problémaként. Az Eximbank átsorolása szerinte azért történt, mert növekvő mértékben hazai projekteket kezdett el finanszírozni. A hiánycél kapcsán megállapította, hogy annak betartása a pénzügyminiszter egyik legfontosabb teljesítménye. A befektetői világ felé pedig pszichológiai jelentősége is van a bizalom megtartásában. A hazai-külföldi tulajdonlás kapcsán felvetette annak szempontrendszerét, hogy ha a világgazdasági válság begyűrűzésekor hazai tulajdonban lett volna a magyar bankrendszer akkor nem lett volna elég költségvetési forrás a hazai (most külföldi) tulajdonú bankok feltőkésítésére. Hozzászolásában jelezte, hogy ellentmondás lát a Kormány újraiparosítási programja és a Századvég által felvázolt innovatív irányba elmozdulni kívánó gazdaságpolitika között. A termelékenység kapcsán kiemelte, hogy a magyar gazdaság duális szerkezete miatt csak a külföldi tulajdonú vállalatok „szigetszerűen” tudják produkálni a magasabb termelékenységet. Madár István a vitában való hozzászólásában jelezte, a kérdés az, hogyan lehet egzaktan mérni az EU-s források hozzájárulását a hosszú távú produktivitáshoz. A nagy ellátórendszerek működése kapcsán jelezte, hogy az OECD felmérése szerint a tanulók oktatási rendszerben produkált eredményét nagymértékben a szülők társadalmi státusa határozza meg. Az államadósság tekintetében szükséges lenne számolni a fiskális politikának a felfelé mutató kockázatokkal és erre adott esetben tartalékot is szükséges lenne képezni, hogy a kockázatok realizálódása esetén az államadósság csökkenő pályán maradhasson. A tőke –munka egyensúlyának kérdésében hangsúlyozta, hogy míg a tőkepiacok globálisak a munkaerőpiacok viszont nemzetállamok szerint fragmentáltak és a munkaerő még az EU-n belül is kevésbé tekinthető mobilisnak. Romhányi Balázs a családi adókedvezmények igénybevétele kérdésében hangsúlyozta, hogy 250 ezer gyermek után a jelenlegi rendszerben nem lehet családi adókedvezményt igénybe venni. György László hozzászólásában jelezte, hogy az oktatási rendszer társadalmi integráló funkciójának jobb működése és a szegregáció megállítása nem újkeletű probléma. A hazai gazdaság egyik kitörési pontja lehet az SSC (shared service centre) alapon működő vállalatok Magyarországra vonzása. Az oktatási rendszerben az egyik irány a szakmunkásképzés erősítése és a szakképzettek arányának növelése (Ausztriában 80%). György László hangsúlyozta, mindent a folyamatában kell nézni, a foglalkoztatáspolitikában jelenleg 710 ezer fővel több embernek van munkája, mint 2010-ben. A 6-7%-os EU forrás és a gazdasági növekedés viszonyrendszere kapcsán hangsúlyozta, hogy a közvetlen összehasonlítás félrevezető, mivel nem veszi figyelembe a beruházások importigényességét. 2002- 2010 között 55%-kal nőtt az államadósság, míg a magyar gazdaság összesen csak 22%-kal nőtt. Az elvándorlás kapcsán hangsúlyozta, hogy a jelenség nem magyar hanem régiós jelenség. Oszkó Péter zárszavában hangsúlyozta, hogy a vita is rávilágított arra, hogy megfelelő költségvetési szabályrendszerek kialakítására van szükség. Az EU-s források felhasználását tekintve fontos, hogy ne a piaci logikával szembemenve lehessen a forrásokat lehívni, mert 12
13
ebben az esetben noha a forrásokat lehívják és fel is használják, de a magyar gazdaság tőkeakkumulcáiós képessége mégsem lesz nagyobb. Az előadásokat követően egy igazán izgalmas gazdaságpolitikai vitára került sor, ami az eredeti vitára szánt időkeretet is szétfeszítette. A Gazdaságpolitikai Szakosztály folytatni kívánja az ehhez hasonló vitafórumok szervezését 2018-ban is a szakmai közönséget foglalkoztató gazdaságpolitikai témák megvitatásával. Budapest, 2017.december 10. Készítette: Laczkó Tihamér MKT Gazdaságpolitikai Szakosztályának titkára
13
