A legjobb úgyis a paprikás kovász

A legjobb úgyis a paprikás kovász…

Megindult a január közepi szokásos olvadás. A jeges víz furcsa módon először nem hidegnek, hanem forrónak tűnik, mondja Aladár, miközben több kilométernyi járástól ellilult lábát belelógatja. Ringatózunk a Kis-Dunán, Aladár meg azzal jön elő, hogy nem létezik, hogy csak úgy történnek a dolgok, élünk-halunk, jövünk-megyünk, okoskodunk, a vezérlőpult mögött meg lehet, hogy üres a fotel. Csak úgy világít bele a sok piros jelzőgomb az éjszakába, senki nem vet rájuk ügyet. A sok fodrásznő, gyártulajdonos vagy autótolvaj pedig sosem lesz hajlandó elismerni, hogy az életének ne lenne legalább egérfaroknyi értelme. Nem úgy a horgászok – vágok hirtelen Aladár szavába! Nekik elég annyi, hogy beülnek a csónakba, bedobják az aktuális kompozíciót, aztán figyelik a fejleményeket. Sokan belegondolni is képtelenek, min járhat egy horgász esze kapásra várva. Aladár a maga részéről szereti elkerülni a horgászokat. Azt mondja, kiismerhetetlen emberek. Csöndes természetbarátoknak tűnnek, akik szívesen tartózkodnak a madárdalos jó levegőn, de ha az úszó elkezd billegni, kitör belőlük a nőstényoroszlán. Szerinte a világ 22

VERES_Galvanelemek 28 apr 2011.i22 22

2011.04.28. 11:31:55

legrémisztőbb dolga, ahogy a horgászok a halakat kihúzzák a vízből. A hal, ugye – magyarázza széles kézmozdulatokkal –, ebben a ritka anyagban, a vízben közlekedik mindenféle irányba, izgeti-mozgatja magát, úgy megy előrehátra, igény szerint. Meglátja a vízben a bojlit, amiről azt hiszi, hogy málló sósperec vagy pilótakeksz, amit a Duna folyam strandoló gyerekektől zsákmányolt. Magába szippantja tehát a golyóbist, megindul vele mondjuk keletnek, vagy az is lehet, hogy lefelé, mindegy. A katonanadrágos egyén a parton elhajítja a tranzisztoros rádiót, bevág, a beretvaéles szakállas pedig áthatol a halajkak puha rámamargarinján. A tájékozatlan halacska, sokkos állapotba kerül, az öntudatos horgász pedig – esetünkben Teplánszki Feri bácsi – belekezd a halnak a vízből, természetes életteréből való kivonszolásába. A hal eközben igencsak mozgatja a testét, megfeszíti izmait, majd elernyed, imígyen üzenve a Teplánszki Feri bácsinak, hogy ő bizony elúszik másmerre, még ha a horog le is tépi szájáról a cuppanót. Az az érzésem, hogy erről a folyamatról a legőszintébben Ilja Repin Hajóvontatók a Volgán című képe nyilatkozik, Rosszija múzeum, Szentpétervár, kétszázhetvenszer száznyolcvan centiméter, olaj. A jelenség számomra legérdekesebb része a súrlódással kapcsolatos, amelyik a hajófenék és a folyómeder, illetve a hal nyálkaborítása és a víz tapadós húsa között zajlik le. Azt mondják, ha valaki a közelben a vízbe nyomja a fejét, fülsiketítő karistolást hall. Felénk, a Kis Duna sétány mellett ezt nem igazán érezni, ide csak kiül az ember vasárnap délelőtt néhány rántott hús társaságában, míg nincs az a vérengző forgalom, aztán örül, ha beszopja a csontiját valami fogyókúrás keszeg. Teplánszki 23


2011.04.28. 11:31:55

Feri bácsi időnként ráförmed az efféle kocahorgászokra: Ez nem munka, fiam, hagyd abba, mert kipofozlak. Hagyjon már Feri Bácsi, hát horgászom én is! Azt csak gondolod, fiam, csak gondolod te azt – hadonászik vérben forgó szemekkel. A horgászat, gyerekem, az ott kezdődik, hogy hajnalban felkelsz, oszt két kilométert biciklizel a botokkal a hátadon! Aladárral sikerül időben közbelépnünk, igaza van, Feri bácsi, nyugodjon meg, jöhet egy kisfröccs? Lehet róla szó – törődik bele sorsa alakulásába az öreg. A Zöld Gyíkba megyünk, szeretnénk egy kicsit elővenni Feri bácsit, hogy megtudjuk tőle, miként is viszonyul az élet értelméhez és hasonló kérdésekhez a horgászember. Nem mesélem el neki, hogy amikor néhány éve hónapokig halottnak hittem őt, sokszor elgondoltam, milyen lenne, ha a Duna-parton egy csíkos kempingszékben ott ücsörögne mellettem a csontváza. Bedobnék neki is egy fenekest, mondjuk márnára, darabka ementálival, oszt lesném, be tud-e vágni időben, mennyire viselte meg a reflexeit az oszlás. Az élet értelme, gyerekek – kezdte a körmeit tisztítani zsebkésével –, az nálam úgy néz ki, hogy reggel négykor felülök az ágyban, kinyitom az ablakot, első cigi. Negyed ötkor megfőzöm a kávét, második cigi. Négy huszonötkor fogom az előző napi Népsportot, beülök a budira, ott vagyok majdnem ötig, harmadik cigi. És mi a nehézséget csinál Feri bácsi a budin fél óra hosszat? – tudakozódik Aladár kissé hivatalos hangnemben. Hát ez a legfontosabb az egész napban, te! El kell az embernek gondolkozni maga felől! Átveszem az egész napot, óráról órára, hogy mi fog velem történni. Ez nagyon kell! Ötkor kiiszom a maradék kávét, és indulok a buszmegállóhoz, 24


2011.04.28. 11:31:55

negyedik cigi. Negyed hatra érek ki Szentgyörgymezőre, a busztól a pékségig ötödik cigi. Ekkor indul a nap. Ilyenkor kezdi el nyomni a tarkómat, érzem, hogy megkapta a gépezet az olajat, benn van az anyag, ettől kezdve jöhet akármi. Mert tudod, az első nem is igazán ízlik, azt csak azért szívom, nehogy fejbe csapjon a hajnali friss levegő. A másodikat és a harmadikat leviszi a kávé, a negyedikbe beleborzongok, az ötödiknél már jó, ott már érzem azt az enyhe lebegést, attól olyan leszek, mint a vadászni induló csuka. Aladárral a szavunk is elakad, kezdjük kicsit hülyén érezni magunkat. A feszültséget oldandó Cápaliról és Cápetiről elkezdünk beszélgetni, a két jóbarátról, akik arra áldozták rövidke életüket, hogy lefektessék a mélytengeri bűnüldözés alapjait. A vita először Cápali keresztneve miatt fajul el, a szomszéd asztaloknál ülők közül ugyanis Cápeti mellett – akinek a neve nyilvánvalóan Cáp Pétert jelent –, Cápalit sokan Cáp Pálnak hiszik. Aladár elmondja, hogy Cápali több korabeli interjúban és más fórumokon is hangsúlyozta, hogy neve nem más, mint Cáp Aladár rövidítése. Vagyis hogy ők nem holmi tengerfenéki péterpál, mint a Stan és Pan, vagy Bud Spencer meg a Terence Hill. A többi vendégnek láthatóan nem nagyon tetszik, hogy ilyen nagylelkűen osztjuk nekik az észt, úgyhogy a további fröccsök elől sürgős teendőkre hivatkozva kimentetjük magunkat. Az előbbiekhez pedig még hozzá kell tenni, hogy Stan és Pan különben sem illik a sorba, mert sosem harcoltak a szervezett bűnözés ellen. Ha jobban meggondolom, nem is tudni róluk mást, mint hogy mindig fakult barna öltönyöket viseltek, naphosszat sört vedeltek, és szerepeltek néhány börleszkfilmben. Alighanem az egész 25


2011.04.28. 11:31:55

életüket elökörködték. Képesek voltak úgy meghalni, hogy azt sem tudták, szereti-e a vízirigó a molnárkát, vagy hogy hol működött a két háború között a híres Csiborpatkolda. Teljesen mindegy volt nekik. Nem csodálkoznék, ha abban látták volna életük egyetlen értelmét, hogy átfolyatnak magukon jó pár ezer hektóliter sört. Vidámságot sugároztak az emberek lelkébe, ez mentette meg őket. Ha konyított is valamelyikük a horgászathoz – amit nehezen hiszek –, az legfeljebb a legyezés lehetett, pepita sapkában és szabadidős tweedöltönyben, térdzoknival... de ezt magyar ember amúgy sem érti, meg hát pisztrángos vizek híján nem is lenne sok értelme gyakorolni. Ugyan vannak, akik szívből fakadó ripacskodással képesek legyezőkészséggel kivonulni domolykóra, de ha netán meg is akasztanak valamit száraz ágon vagy disznóbélen kívül, hát arról a halról sem állíthatja senki biztosan, hogy a cifra műlégy kábította volna el, legfeljebb a röhögőgörcs. Domolykókkal amúgy sem szokás sokat bíbelődni, ha sikeresen bevág neki az ember, a munka háromnegyed részét maga mögött tudhatja. Teplánszki Feri bácsinak erről is megvan a véleménye, szerinte ugyanis a tyukesz – ahogy ő a domit gyerekkora óta nevezi –, az egyik legkiszámíthatatlanabb halfaj, főleg az első fagyok idején. December közepén kap észbe, hogy itt a tél, na, olyankor ráharap még a kindertojásra is. Az ipolyiak egész évben nagyon hiszékenyek, ha valaki veszi a fáradságot, és felmegy Letkésre vagy Damásdra, ott már jóformán az is mindegy, a horogra mi kerül. Fogtak errefelé domolykót cseresznyepaprikával és gumióvszerrel is. Feri bácsi tegnap aztán még adott kétszáz forintot, hogy álljak meg neki a Dorogi úton csontiért, hazafelé majd 26


2011.04.28. 11:31:55

beadom. A Dorogin viszont nem kaptam egy szem csontférget se, úgyhogy kínomban keresztülbaktattam a IV. Béla király útján a sétányhoz, hogy majd ott koldulok valakitől néhányat. Aladár a Mikszáth Kálmán utca felől jött nekem. Szétrágta a kutya a cipőm orrát – újságolta lelkesen –, beázik, mint állat. Leültünk a közeli, szocreál hangulatot ontó játszótérre. Az enyhe alkonyatban, mint keselyűk a dögön, gyülekezni kezdtek a szerelmespárok. A gesztenyefákkal körbesáncolt Kis-Duna sétány az első számú főhadiszállásuk a városban. Nem is számít kuriózumnak, hogy a gumióvszerek, tamponok és nylonharisnyák egy ideje már ugyanúgy teljes jogú alkotóelemei a Kis-Duna flórájának, mint a tegzeslárva vagy éppen a kormorán. Vécéhorgászok – mutogat Feri bácsi a sétány alatt gubbasztó joggingos alakokra –, nem képesek felvenni a valagukat, hogy kimenjenek a Dunára, itt szerencsétlenkednek világ csúfjára, ennyi erővel a péniszüket is belelógathatnák otthon a kádba, ilyen alapon az is horgászat. Megszeppenve újságoltuk neki, hogy senkinél sincs csonti, meg hogy szívesen fogadnánk még egypár gondolatot az élet értelmével kapcsolatban. Nem is baj, gyerekek – nyomta bele Feri bá viszkető bal fülébe a kérges kisujját tövig –, a legjobb úgyis a paprikás kovász.


2011.04.28. 11:31:55

A legjobb úgyis a paprikás kovász

Recommend Documents