Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága
A leendı papok képzése az Egyház kulturális javai irányában tanúsított figyelemre Róma, 1992. október 15.
Fordította: Dr. Varga Lajos Budapest, 2011. OKGyK
A mő eredeti címe: La formazione dei futuri presbiteri all’attenzione verso i beni culturali della Chiesa Pontificia Commissione per i Beni Culturali della Chiesa Roma 15 ottobre 1992.
(A megyés fıpásztorokhoz)1 Excellenciás és Fıtisztelendı Úr! A Szentatya, II. János Pál, akit sürgetett az Egyház kulturális javainak gyümölcsözı felhasználása a jelenlegi történelmi helyzet szerinti evangelizációs mővében, és aki aggódott az Egyház és az egész emberiség ezen becses mővészi és történeti örökségének megırzéséért, megújított dinamizmust akart kifejezni az Egyházban ilyen értékek irányában, amikor új szervezetet alakított ki a Római Kúriában, hogy a kulturális és pasztorális tevékenységnek ezen kifejezett szakterületével foglalkozzék. A Pastor bonus apostoli konstitúció hatályba lépésével, 1989. március 1-én, az Egyház történeti és mővészeti örökségének megırzése érdekében létrehozott pápai bizottság valóban megkezdte tevékenységét. Az elsı és állandó nyilvánvalóságok egyike, mely azokból az elemzésekbıl derült ki, melyeket az Egyház mővészeti és történeti örökségének állapotára vonatkozóan végeztek el a világ teljes területén az, hogy a papságnak az ilyen javak megırzésére vonatkozó, valamint azok kulturális és pasztorális értelemben vett hasznosításával kapcsolatos megújult elkötelezettsége nélkül, – és az evangelizációban, a liturgiában, és a hit elmélyítésében betöltött szerepük érzékeltetése nélkül – nehezen sikerülhet megvalósítani a Pastor bonus konstitúció által kívánt tevékenységet.2 Továbbá aggasztó jelenség, hogy számos történeti és mővészeti örökséghez tartozó tárgyat jogtalanul használnak, ezeket eltávolítják arról a helyrıl, ahová eredetileg szánták azért, hogy magánlakások és győjtemények részévé tegyék. Ez vagy önkényes cselekvésnek – melyet az ilyen javak ırzéséért felelısek alkalmanként véghezvisznek – vagy gyakrabban lopásoknak köszönhetı, melyek száma félelmetesen növekszik. Mindkét esetben maguknak a papoknak – mint az egyházi közösségek mővészeti és történeti öröksége vagyonkezelıinek – válik feladatává az elengedhetetlen felügyelet, a felelısség és a figyelmesebb megırzés munkája. A Szentszék a papság ilyen irányú kötelezettségét több alkalommal nyilvánvalóvá tette és kijelentette hangsúlyozva azt, hogy már a papképzés évei alatt legyen elengedhetetlen, hogy megadják a szent mővészetek értékének mély tudatát, az egyházi levéltárak alapításának, megırzésének, helyes használatának és a könyvtárak fenntartásának, fejlesztésének fontosságát a keresztény közösség javára.3 Mint ahogy említeni fogjuk magában a szövegben, a Ratio Fundamentalis institutionis sacerdotalis visszhangozva a Sacrosanctum zsinati konstitúciót, kérte, hogy a szent liturgiát úgy tekintsék mint a teológiai tudományok egyik fı disciplináját, és ezt más „tudományokkal való kapcsolatában” mutassák be.4 Különbözı püspökségek a papság nevelése érdekében kibocsátott normákban, tekintettel nemzeti hovatartozásukra, ilyen disciplináknak adtak helyet: egyházmővészet, régészet, levéltártan, könyvtártudomány a liturgikus és pasztorális képzés kiegészítése tekintetében azért, 1
Iktatószám: 121/90/18. A levelet közölte Notitiae, 28 [1992] p. 714-731. A körlevél kommentárja megjelent a Katolikus Nevelési Kongregáció folyóiratának legújabb számában: Seminarium, n. 2-3 [1999], p. 181-438. 2 Pastor bonus, Art. 103 (Függelék I). 3 Szemináriumok és Egyetemek Szent Kongregációja által közzétett Lettera agli ordinari d’Italia per l’istituzione di un corso di archivistica nei seminari maggiori, 1963. május 27; Uez.: Instructio Doctrina et exemplo de sacrorum alumnorum liturgica institutione, 1965. december 25, n. 60-63. 4 Sacrosanctum concilium, n. 129; Katolikus Nevelési Szent Kongregáció, Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis, 1970. január 6, n. 80, újabban Uez.: Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis “Tria iam lustra”, kiadása az elkészült CIC kihirdetése után, 1985. március 19.
2
hogy a leendı papság megfelelı érzékenységét és felkészültségét elımozdítsák az Egyház mővészeti és történeti örökségének szakterületén.5 A különbözı helyzetek gondos átvizsgálása után, melyek az egyes részegyházakban találhatók, ez a pápai bizottság saját feladatának tekinti – a Nevelési Kongregációval egyetemben – a jelen levelet azzal a céllal címezni az excellenciás püspök uraknak – akikre a leendı papok átfogó képzése bízva van –, hogy ez intenzitásra ösztönözzön vagy egyenlı kötelezettségvállalás és érzékenység visszaszerzését sugallja azokban, akiket a papságra készítenek fel, az Egyház történeti és mővészeti örökségének hasznosítását, fenntartását, megırzését és felhasználását illetıen.
Kiemelkedıen fontos probléma az Egyház élete számára 1. Az évszázadok folyamán az Egyház saját küldetésének szerves részeként, hagyományosan tudomásul vette az emberi lélek mővészet és történelem területén létrehozott legmagasabb szintő kifejezéseinek megırzését és hasznosítását. Továbbá azért, hogy megvalósítsa saját hozzájárulását az ember integráns fejlıdéséhez különbözı nevelési és kulturális kezdeményezések által, az Egyház hirdette az evangéliumot, és az istentiszteletet sokféle módon tökéletesítette az irodalmi, ábrázoló, zenei és építészeti eszközökkel; nemkülönben a történelmi emlékezet megırzésével és a hívek életéhez és reflexióihoz kötıdı becses dokumentumok megırzése által. Ezen eszközök által is hirdették és ma is hirdetik az üdvösség jóhírét [a megváltás üzenetét] a hívık és nemhívık teljes sokaságának. Az Egyháznak ez az állandó figyelme az emberi tehetség és a hithez való ragaszkodás tanúságtételeinek mérhetetlen kincstárával gazdagította az emberiséget. Ez kiemelkedı részét képezi az emberiség kulturális örökségének. 2. A II. Vatikáni Zsinat ismételten ünnepélyesen figyelmeztetett erre a felelısségre és az Egyháznak erre a szolgálatára, tekintettel a szent mővészetre (ars sacra), fıként a papság mővészeti képzése fölött idızött: „A klerikusokat bölcseleti és hittudományi tanulmányaik idején oktatni kell a szakrális mővészetek történetérıl és fejlıdésérıl, valamint azokról az egészséges alapelvekrıl is, melyekhez a szakrális mőalkotásoknak igazodniuk kell, annak érdekében, hogy becsülni és ırizni tudják az Egyház tiszteletreméltó mővészeti emlékeit, és megfelelı tanácsokkal tudják ellátni az alkotó mővészeket.”6 A zsinat valóban tudomásul veszi a probléma két fontos összetevıjét, mely most megkívánja, hogy a leendı papok képzéséért felelıs személyek és intézmények figyelmébe ajánlják. 3. Egyfelıl ma tanúi vagyunk annak, hogy a világ különbözı részein és a különbözı kultúrákban a népek mővészeti és kulturális örökségével kapcsolatos értéktudat erıteljesen növekszik. Megújult figyelem irányul erre a területre. Új és bıségesebb erıforrásokat fektetnek be megırzésükre és használatukra. Egyre hangosabbak azok a hangok, melyek szétszóródásuk vagy elpusztulásuk veszélyére figyelmeztetnek. Míg az emberiség regisztrálja (kifejezi) az ideig-óráig tartó fogyasztás és a technológia vitathatatlan teljesítményén alapuló élet kudarcát, miközben az ideológiák összeomlanak, melyek zártak a 5
Ld. még a 18. lábjegyzetet. Sacrosanctum concilium, n. 129 e 122-128. Ld. még: Gaudium et spes, n. 53-62 és II. Vatikáni Zsinat, Messaggi del Concilio all'umanità (agli artisti), 1965. december 8.
6
3
természetfölötti és az emberi spiritualitás iránt; észrevehetı a növekvı érdeklıdés az emberi lélek, az emberi géniusz legmagasabb szintő jellegzetes megnyilvánulásainak ezen javaival kapcsolatos mőélvezet iránt. Egy olyan világban, melyet a barbarizmus új formái és az egyre tekintélyesebb migrációs áradat veszélyeztetnek, melyek teljes népeket tesznek ki annak, hogy mintegy gyökereiket saját táptalajukból kiszakítva éljenek, sokan vannak, és egyre többen lesznek férfiak és nık, akik érzékennyé válnak a kulturális és mővészi kifejezés emberformáló értékére. Ennek következtében növekszik a meggyızıdés, hogy fontos összefogni az emberiség jövıje érdekében, hogy azokat [ezen értékeket] helyesen ırizzék, megvédjék a szétszóródástól és a puszta eszközként való felhasználástól, (amelyek kizárólag gazdasági célra irányuló felhasználásból erednek), hogy azokat érzelemhordozóként és az emberi élet számára értékhordozóként hasznosítsák. 4. Másfelıl, ha tudatában vagyunk, hogy a humanizálás ezen mővéhez hozzájáruló tevékenység és felelısség a „lélek hozzájárulása” ebben a gondoskodásban, melyet biztosítani kell a modern világnak, különösen az Egyházra és – a keresztény közösségen belül – mindenek fölött a papság vállaira nehezedik. A püspökök és Péter utódjának vezetése alatt tekintélyükkel elnökölnek és irányítják az evangelizáció mővét, amely megvalósul a kulturális javak gondozásának és használatának elımozdításával is. Sajátos módon rájuk van bízva a közösség kulturális javainak bölcs és felvilágosult megırzése, melyeknek gyakran jelentıs részét alkotják a mővészi zsenialitás munkái és az atyák hitének jeles tanúságai és emlékei. Továbbá ık elı kell, hogy mozdítsák az egyházi közösség, valamint a kultúra és mővészet mővelıi közötti állandó dialógust, miközben megújítják a hagyományt, mely halhatatlan értékő munkáknak adott életet, hozzájárulva magának a mővészetnek, a keresztény [hívı] közösségnek és az egész emberi nemnek belsı gazdagodásához. 5. Ezen megfontolásokkal szemben, és tekintettel a Történeti és Mővészeti Örökség Megırzésére létrehozott Pápai Bizottságnak az egyes részegyházakban nemrég elvégzett felmérésére, sajnálatos módon meg kell állapítani, hogy az elızı években sok esetben ennek a feladatnak az elvégzésére a papság felkészültsége elég gyenge és hozzávetıleges volt, bár nem hiányzott teljesen.7 Valóban igaz, hogy a papoknak a modern világban szembesülniük kell számos sürgetı és bonyolult evangelizációs és a közösség vezetését illetı problémával; de ugyanúgy igaz, hogy az a képesség, mely a rájuk bízott kulturális javak kezelése és helyes hasznosítása tekintetében részét képezi küldetésüknek, a korábbi megfontolások alapján bizonyosan nem másodlagos és elhanyagolható feladat. Még azokban az esetekben is, melyekben a papok kapcsolata a kulturális javakkal illetékes laikusok és szakértı tanácsadók által megfelelıen rendezett, a végsı felelısség és mindenek fölött ezen javak pasztorális célú használatának elsıdleges felelıssége azé, aki a közösségben elnököl, következésképpen ez megfelelı szakismeretet kíván tıle. A kulturális javak kezelésének az esztétikai és pasztorális érzékenység hiányából fakadó negatív következményei sok esetben nyilvánvalóak és mind az egyházi, mind a civil hatóságok részérıl jogos panasz tárgyát képezik: a lopások, olykor az ırzés súlyos hiányosságai miatt, káresetek, helytelen és romboló használatok, jogtalan elárusítások, hiányos és szakszerőtlen restaurálások (néha elıvigyázatlan módon lefolytatva, liturgikus célú motivációval), az örökség gondozásának
7
Az egyház mővészeti és történelmi örökségének megırzésére létrehozott Pápai Bizottság körlevele: Lettera circolare ai presidenti delle conferenze episcopali con la relazione sulle risposte al questionario sui beni culturali nelle varie nazioni, 1992. március 10. (Documenum 10).
4
hiánya, nehéz vagy terméketlen dialógus a tudósok és a mővészek világával.8 6. Tekintettel ezekre a jelenségekre, egyre sürgetıbbnek tőnik az egész Egyház megújított figyelme erre a problémára; már sok minden történt és történik ma is a hibák kijavítására és a gondatlanság megelızésére. De még most is sok tennivaló maradt mindenek fölött a megújított érzékenység és a tájékoztatás fontossága által, mely az evangélium hirdetésének és az emberiség igazi elırehaladásának nem másodlagos szempontja. Következésképpen nézetünk szerint valós problémával állunk szemben, melynek jelentısége elıl nem szabad elmenekülni senkinek. Ez a probléma különlegesen sürgıs jellegő, ha megfontoljuk kapcsolódását az új evangelizáció nagy feladatához. Megfelelı megoldás erre a problémára képes lenne új és hatékony lehetıséget nyújtani mind a katekézisek, mind a liturgikus pasztoráció, mind – általánosabban – a kultúra elımozdítása és terjesztése területén, amelyet soha nem tartottak idegennek az emberiség egyetemes fejlıdéséért való egyházi gondoskodástól. 7. Ezen megfontolások alapján alkalmasnak tőnt az Egyházi Mővészeti és Történeti Örökség Megóvására létrehozott Pápai Bizottságnak az excellenciás püspök uraknak, és különösen a papi és szerzetesi képzésért felelısöknek ajánlani ezt a sajátos reflektáló hozzájárulást, valamint néhány alkalmazási javaslatot a leendı papok képzésére a kulturális javak elımozdítása, megırzése és hasznosítása tekintetében. Így visszaidézıdik és megújul egy hosszú és dokumentált hagyomány, melynek az Egyház részese volt, és amely szerint különösképpen a pápák és a Szentszék hivatalai (dikasztériumai) gyakran és ünnepélyesen utalnak ezen probléma fontosságára, és megmutatják a hatékony megközelítés útját. Továbbá ezen adalék megfelelıen összhangban van a papság képzésérıl szóló, a legutóbbi szinódus által ébresztett gondolatokkal. A „jelenlegi körülmények” között emlékeztetve ezen szinódus témájára valóban azonosíthatjuk azt, amit már fentebb említettünk. A szinódusi atyák többszöri, többé vagy kevésbé közvetlen beavatkozása úgy említette a kulturális javak témáját, mint utakat az evangelizáció és hit elımozdítása számára. Ezt visszhangozza II. János Pál pápa apostoli buzdítása.9 8. Szándékunkban van néhány megjegyzést tenni, és néhány prioritást ajánlani négy fı pont köré csoportosítva: mindenek elıtt a közbelépés és az oktatási szándékú figyelmeztetés célja, melyeket ez ki akar emelni; második helyen, a képzési út egészének és fıbb vonásainak elemzése azért, hogy – a harmadik helyen – idızzünk a képzés sajátosan skolasztikus-intellektuális jellegő nézıpontjánál; végül néhány megfontolást teszünk az oktatókról és azon eszközökrıl, melyek a papok képzésére alkalmasak a rájuk bízott kulturális jellegő örökség fejlesztésére, megırzésére és hasznosítására. A jelen dokumentum célja 9. A jelen dokumentum megkísérli, hogy segítséget nyújtson a papságra jelöltek neveléséért felelısöknek, miközben oktatási utakat pontosan kijelöl és mindenek fölött hatékony eljárásmódokat és kezdeményezéseket sugall ─ hogy a leendı papok tudatában legyenek feladatuknak az Egyház mővészeti és történeti örökségével kapcsolatban ─ melyek szervesen beépülnek a leendı papok képzési tervébe. Tekintettel arra, hogy a képzési munka elkezdésérıl és pontos meghatározásáról van szó, mely 8
Klérus Kongregáció: Litterae circulares ad Praesides Conferentiarum Episcopalium Opera artis de cura patrimonii historico-artistici Ecclesiae, 1971. április 11. 9 Vö.: II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása Pastores dabo vobis 1992. március 25., n. 55.
5
számos egyházi körben gyakran félbeszakadt, késlekedett és hiányos volt, a legfıbb gondunk az, hogy elmélyedt gondolkodást ösztönözzön a jelen helyzetrıl, az igényekrıl és a szükségletekrıl, a rendelkezésre álló és az aktiválható pénzügyi forrásokról annak érdekében, hogy megteremtsük a feltételeket konkrét kezdeményezések számára, azok fokozatos és megfontolt elindításához. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ezzel a problémával a már felszentelt papság állandó képzése hasonlóképpen szembesül. Most figyelmünket ─ legalábbis egyelıre ─ mégis a leendı papok kezdeti képzésére akarjuk összpontosítani. 10. Amit mondani szeretnénk, különösen a papjelöltekre vonatkozik, akár az egyházmegyés papságra, akár a megszentelt élet intézményeire és az apostoli élet társaságaira. Tekintettel azonban annyi vallásos laikus keresztény férfi és nı felelısségére, akik a kulturális javakkal munkálkodnak, a jelen körlevél megfelelı módosítások végrehajtásával azokhoz is fordul, akik a megszentelt élet intézményeiben és az apostoli élet világi közösségeiben nevelıdnek, férfiakéban vagy a nıiekében, hogy ık is felkészültek legyenek számolni ezzel a szemponttal apostoli tevékenységükben. 11. Biztos, hogy nem a kulturális értékek ügyvitele tárgyában akarunk szakembereket képezni. Amit el akarunk érni az egyszerően az, hogy a lelkipásztorok szerezzék meg azt az érzékenységet és azt a szakértelmet, amely lehetıvé teszi számukra, hogy figyelmesen mérlegeljék a veszélyeztetett javak jelentıségét, miközben szükség esetén így képesek felhasználni korrekt módon és eltúlzott hatáskörök nélkül a szakértıkkel való együttmőködést. Továbbá a papok abba a helyzetbe kerüljenek, hogy a rájuk bízott közösséget képesek legyenek nevelni az általuk gondozott ilyen értékek védelmére, tudjanak tisztességesen és eredményesen együtt dolgozni a társaságokkal, a közigazgatással, a közintézményekkel és magánszemélyekkel a mővészet és a kultúra különbözı formáinak védelmére és fellendítésére. 12. Az a szakterület, melyre itt utalunk, nem kizárólag a szakrális mővészetet foglalja magába (építészet, festészet, szobrászat, mozaikmővészet, zene, berendezések és minden más mővészet, mely ehhez a területhez tartozik, valamint a liturgiára és a kultuszra irányul), hanem a könyvtárakat, a levéltárakat és a múzeumokat is, melyek között sokat most létesítenek vagy megújítanak, és kifejezett egyházi minısítéssel korszerősítenek. Mindezen területek fejlesztése és gondozása az egész keresztény közösség által felajánlott nagy értékő szolgálatként tekinthetı, melynek így védelme alatt marad az emberiség kulturális örökségének jelentıs része. Teljes képzési útmutatás és ezek értelme 13. Mielıtt néhány konkrét javaslatra térnénk, szeretnénk emlékeztetni arra, hogy különösen a mi esetünkben, mely tipikusan a lelkipásztori képzés, nem csak az a feladat, hogy biztosítsuk a kulturális javakra vonatkozó [ismertetı] jegyek és információk átadását. Sokkal inkább arról van szó, hogy képzési útról gondoskodjunk, mely különbözı szempontok alapján és különbözı eszközökkel növeli a fejlett érzékenységet ezen értékek irányában, az összes szeminárium vagy tanulmányi ház oktatási programja keretében. A kulturális javakat ismerni és értékelni kell a tanult embereknek, akik képesek arra, hogy megragadják teljes értéküket, és képesek az igazságok szemléletére, amit [a tárgyak] közvetítenek. Szembe találjuk magunkat egy olyan problémával, amely nemcsak iskolai jellegő, hanem az egyén érzékenységének általános képzettségébe gyökerezik. Következésképpen ebbıl a szempontból a leendı papok esetének többségében arról lesz szó, hogy egy olyan kultúrát kell integrálni, mely a világ különbözı tájain egyre inkább mőszaki irányultságú és hatékonyságra törı. Ez spontán módon 6
nem kedvez az olyan humanista mentalitás létrehozásának, amely elengedhetetlen elıfeltétele az emberi szellem legjobb és leghitelesebb kifejezéseinek helyes értékeléséhez. 14. A képzésnek mindenekelıtt ilyen jellegő integrációval kell szembenézni, ha a papnövendékek olyan területekrıl kerülnek ki, ahol a technikai kultúra túlsúlya és a tudományos beállítottság a jellemzı, miközben ennek eredményeként az esztétikai tapasztalatok, a történelmi és irodalmi érzékenység nézıpontjaiból, a mővészi világ résztvevı ismerete és még inkább az ilyen javak értékelésének képessége tekintetében óriási hiányokkal rendelkeznek. A növendékeket személyesen be kell vonni az ilyen jellegő „humanizmus” elsajátításába, mely nemesebb és kiegyensúlyozottabb jelentésében elengedhetetlen elıfeltételként és szükséges ismeretanyagként mutatkozik az egyének és a kultúrák részérıl az evangéliumi üzenet elfogadásához. Ahogy azt sejteni lehet, elsı helyen és kizárólagosan nem intellektuális tevékenységrıl van szó, hanem inkább a személy átfogó fejlıdésérıl, érzékenysége érettségének mértékérıl, vallásos hitérıl és [Isten] imádatáról, kulturális, spirituális és lelkipásztori szintjérıl. A szemináriumok és a tanulmányi házak oktatási programját sok szempontból kell gazdagítani, hogy jól kiválasztott és megtervezett alkalmaikon a tapasztalatok és megfelelı ösztönzések növeljék ezt az általános érettséget. 15. Bölcs dolog itt felidézni, hogy a környezet, melyben a képzés történik, már önmagában rendelkezik az oktatás képességével. Még egy egyszerő vagy modern környezet is képes lehet, többé vagy kevésbé megkönnyíteni a befogadás feltételének kialakulását és növelni a megfelelı esztétikai érzékenységet. Annál is inkább igaz ez ott, ahol az ember a történelem és mővészet által telített környezetben él. 16. Fontos lehet maga a közösségi élet a mi szempontunk tekintetében, melyet itt javaslunk: serkenteni az aktív részvétel és a felelısségvállalás gondolatát; nevelni az együttmőködés lelkületére saját határainak felismerésével; növelni a megbecsülést mások szakértelme iránt, valamint az értékelés képességét, miközben ezeket az evangélium szolgálatára irányítjuk ─ ezek képezik a papságra való nevelés ezen aspektusának néhány összetevıjét. Az ilyen emberi tulajdonságok hiányos megszerzése egyike lehet a történeti és mővészeti örökség megırzésével kapcsolatos éretlen magatartás több közvetlen okának, vagy a mővészek világával folytatott korrekt és termékeny párbeszéd nehézségének. Nem több, mint a beszőkült mentalitás teszi képtelenné az embert az igaz és a szép értékelésére. 17. A lelki képzés is fontos szerephez jut ebben a szemléletben. A liturgikus élet nagy jelentıséggel bír az esztétikai érzékenység nevelésében. Az elsı mővészeti nevelést az ünnepek valósították meg, melyek közösségformáló erıvel bírnak. Ezek példák lehetnének a mővészet nézıpontjából is. Ez [a személy] saját szintjének és minıségének állandó ellenırzésével jár, azért, hogy elkerülje az ezzel a szemlélettel ellentétes gondatlanság túlkapásait, vagy túlságosan nagy és bizarr finomítását, mert mindkettı szemben áll a jó esztétikai érzékkel. A közösségi és az egyéni imádság is a képzés fontos közegei a magába a hitélménybe mélyen integrált mővészi fogékonyság kialakításához. A lelki képzés felelısei ezért olyan módon neveljenek imára, hogy az engedjen teret az érzékenység, a képzelıerı, az esztétikai szemlélıdés dimenzióinak. Ez az utóbbi, ha jól illeszkedik a kegyelmi tapasztalatba és a Lélek elfogadásába, egyáltalán nem zavaró vagy felforgató; sıt ellenkezıleg, mozgató erı, hogy mindig mélységesen ünnepeljék „az Úr nagy tetteit”. 7
18. A lelkipásztori gyakorlat gyakran találkozik a szakrális mővészethez és az általános mővészettörténethez kapcsolódó problémákkal. Ezért szükséges, hogy a leendı papok mindenek elıtt támogatást kapjanak, hogy ne kerüljék el ezeket a problémákat, hanem képesek legyenek megismerni, értékelni, és szembesülni velük, bölcsességgel és lelkipásztori intelligenciával. Már az elsı szolgálati tapasztalataik során így tudomást szereznek arról a felelısségrıl, ami várja ıket, mint a hívı közösség vezetıit, amely érdekes és erıforrásokban gazdag világ, de rászorul a megtisztulásra és az iránymutatásra.10 Iskolai és intellektuális képzés 19. Amit már eddig kifejtettünk, annak bizonyosan nem áll szándékában alábecsülni az intellektuális képzés sajátos hozzájárulását – az egyetemi kurzusok megfelelı struktúrája által – problémánk megoldására. Mi pusztán a képzésnek ezt a meghatározó és lényeges területét a személy általános növekedésének tágabb összefüggésébe akartuk helyezni, melyet az egyetemi oktatás is megcéloz. Azokban a javaslatokban, melyek következnek, ragaszkodni fogunk a Ratio Fundamentalis iránymutatásához, mely bölcsen ajánlja, hogy „ne növeljék a tantárgyak számát, hanem keressék annak a lehetıségét, hogy megfelelıen beleillesszék az új kérdéseket és az új nézıpontokat a már elıírt tárgyakba”.11 20. A korábbi tantervek hiányosságainak kiegészítése azzal a céllal történik, hogy lehetıség szerint részesítsük elınyben a jó középiskolai képzést a kis-szeminárium keretei között, vagy a hivatások más oktatási és kulturális képzésénél a serdülés és a kora ifjúság éveiben. A leendı papok jelen körülmények között történı képzésérıl tartott utolsó püspöki szinóduson sok atya megerısítette, hogy a teológiához propedeutikus év szükséges a fiatal és a felnıtt életkorú hivatások számára, hogy ez által legyen lehetıség a mővészettörténetnek, a kultúrtörténetnek és a filozófiának a megfelelı elhelyezésére, melyek nagy segítségnek bizonyulnak a humán és mővészi érzékenység érlelıdéséhez; és ennek igényét a poszt-szinodális dokumentum is magáévá tette.12 21. A filozófiai kurzusok illetısége alá tartozik az esztétikát érintı kérdések megfelelı együttesének bemutatása. A szisztematikus teológia [kiemelkedı módon] sok fontos témát képes megjeleníteni, utalással a kinyilatkoztatás „formá”-jára, melynek kapcsán nem idegen tıle az értékelés sem, mely nemcsak a transzcendentális, az igaz és a jó fényében történhet, hanem a szép fényében is, mely szempontot gyakran figyelmen kívül hagynak.13 Különösen a lelki élet teológiája lehet képes pozitív módon befolyásolni, az itt javasolt értelemben, a legkiemelkedıbb keresztény tapasztalatok bemutatását olyan témák elemzésével, mint például az ikonológia, vagy az általános esztétikai elemek hatása. 10
II. János Pál pápa, Lettera agli artisti, 1999. április 4. Katolikus Nevelési Szent Kongregáció: Ratio fundamentalis n. 80 és n. 90, erre utal a II Vatikáni Zsinat határozata Optatam totius, n. 17. 12 II. János Pál pápa Pastores dabo vobis n. 62. Ld.: Katolikus Nevelési Kongregáció Lettera circolare su alcuni aspetti più urgenti della formazione spirituale nei seminari, 1980. január 6., III. rész. 13 A mai teológusok közül ezt az elméletet ki dolgozta ki mővében H. U. Von Balthasar: Herrlichkeit (Einsiedeln 19611971). 11
8
A kánonjog oktatása tartalmazza a legfontosabb kánonok elemzését, melyek a kulturális javak és mőértékek ügyvitelével kapcsolatosak.14 Mindegyiknél fontosabb szerepe van a liturgika tanításának, mert a liturgiának ki kell emelnie a hit kifejezı és kommunikatív értékét, mely megjelenik az építészet, a festészet, a szobrászat és a zene mővei által a szentségek ünneplésében és a kultuszban. Ez szintén igaz az egyháztörténelemre és a patrológiára, amelyek a lehetıségek széles skáláját kínálják a keresztény hit teremtı erejének – hogy képes elfogadni és magasságba emelni a különbözı mővészi kifejezésmódokat – valamint annak a mély kapcsolatnak bemutatására, amely a teológiai reflexió, a hit inkulturációja és a mőértékek között fennáll. Végül a pasztorál teológiában is, amely a közelmúltban nagyobb súlyt nyert a teológiai oktatásban, bıséges lehetıség van új szempontok alapján kezelni a szakrális mővészet és a kulturális javak témáit, valamint az ilyen javakért felelıs vezetık szerepét, mely a keresztény közösség lelkipásztorait illeti. 22. Amint korábban láttuk, a Ratio Fundamentalis miközben javasolta, hogy ne szaporítsuk feleslegesen az egyetemi kurzusokat, felismerte a speciális tanfolyamok és segédtudományok szerepét és fontosságát.15 Egyes nemzeti püspökségek a saját szemináriumaikra vonatkozó „normák” kidolgozásában elfogadták ezt a kezdeményezést, azt tanácsolva, hogy olyan kurzusokat kell tervezni, melyekben a történelem és a szent mővészet alapelvei, a keresztény archeológia, a levéltártudomány és a könyvtártudomány elmélyültebb és rendszerezettebb formában szembesülnek egymással.16 Ezek a kurzusok hozzájárulhatnak bizonyos számú hallgató kiválasztásához, akik vezetık lehetnek ezen a területen, annak érdekében, hogy ık is ösztönzést jelentsenek, és egyben támogatást nyújtsanak társaiknak. 23. Ezért azt óhajtjuk, hogy az egyes püspöki konferenciák összes szabályainak felülvizsgálata során a szakterületeknek ezen része jobban megtervezett legyen, mely „az Egyház kulturális javaival kapcsolatos kulturális és pasztorális képzés” általános témakörébe tartozik. Az is mondhatjuk, közvetlen lehetıség van arra, hogy minden szeminárium és tanulmányi ház felvázoljon és erıteljesebbé tegyen egy szakági programot ebben a tárgykörben, felhasználva a hasonló természető tárgyakban rendelkezésre álló lehetıségeket a történeti és mővészeti örökség témájához, miként azt már fentebb említettük.17 Megfelelı kézikönyvek kiadása nagyon hasznos lenne, melyek egységes módon tartalmaznák a lényeget érintı szövegeket, tekintettel a rendkívül összetett jogi, liturgikai, esztétikai, pasztorális és mőszaki jellegő szempontokra –, melyek a megırzés, restaurálás, mőtárgy-kezelés során merülnek fel, – valamint az Egyház kulturális javaival kapcsolatos irányításra és felelısségre, és a leendı papok szerepére ezen a területen. 14
CIC (1983) V. könyv „Az egyház anyagi javai” (De bonis Ecclesiae temporalibus), és a CIC egyéb kulturális javakkal foglalkozó kánonjai: 486-491, 535, 555, 562, 638, 1171, 1189-1190, 1210, 1215-1216, 1220, 1222, 1224, 1234, 12691270, 1283-1284, 1292, 1377. A CCEO (1990) ugyanezen a címen tartalmaz hasonló kánonokat: 256-261, 278, 296, 309, 870, 872-873, 887-888, 1018-1019, 1025-1026, 1036, 1449. 15 Katolikus Nevelési Szent Kongregáció: Ratio fundamentalis, n. 80. 83-84. 16 Ld. például: Olasz Püspöki Konferencia: Ratio studiorum a nagyobb olasz szemináriumoknak, 1984. június 10. n. 6668. 17 Tekintettel arra, hogy a helyi körülmények változatosak, a Pápai Bizottság nem szándékozik szerves programot adni az ezzel összefüggı mővészeti, jogi, pasztorális és szervezési témákban, a papok, a kulturális javak mővészei, valamint az egyháztörténészek kapcsolatára vonatkozóan, abban a meggyızıdésben, hogy ilyen komplett és hatékony programot a jelen Körlevél útmutatása szerint, helyben ki lehet dolgozni.
9
24. A tanulmányokra és általában az iskolai életre vonatkozó rendelkezések között végül kiemeljük a sajátos jellegő kezdeményezések hasznosságát, mint találkozók mővészekkel és mőkritikusokkal, részvétel néhány különösen jelentıs mővészeti eseményen, a szakterülethez tartozó lehetséges egyházmegyei intézményekkel kapcsolatos tájékoztatás és ezek meglátogatása (egyházmegyei múzeumok, levéltárak, könyvtárak), az egyházmegye legfontosabb egyházi és világi emlékeinek meglátogatása. A mővészet és a történelem világával való közvetlen találkozás, akár személyes ismeretség által azokkal, akik ezen a területen dolgoznak, akár a mőtárgyakkal és történeti dokumentumokkal való személyes kapcsolat által, olyan különösen hatékony oktatási tapasztalat, amelyet nem lehet teljesen helyettesíteni az iskolai elméleti órákkal. Nevelık és eszközök 25. Minden képzésért felelıs részérıl szükséges a jó érzékenység az itt jelzett problémával szemben, mert reményeink szerint bemutattuk, hogy a helyes érzékenység megszerzése a kulturális javak fejlesztése, védelme és hasznosítása területén különféle tényezıktıl függ, melyek magukba foglalják a szemináriumi oktatás különbözı összetevıinek együttes felelısségét. A szaktárgyi oktatók között különleges jelentıséget nyernek a liturgika és az egyháztörténelem tanárai, akik közvetlenebbül és kifejezettebb módon testesítik meg a jó esztétikai érzék kialakítóinak szerepét. Ezenkívül rendkívül fontos szerepet kapnak a pasztorál teológia oktatói. Talán felesleges megjegyezni azt is, hogy az ajánlások, melyekre utalás történt, ezen tárgyakat tanító tanárok részérıl és különbözı módokon a szemináriumok és a tanulmányi házak teljes oktató személyzetétıl nem csekély mértékő elkötelezettséget kívánnak, hogy szakmai színvonalukat napra készen tarthassák. 26. Ebben a szemléletben bölcs dolog lenne szakirányú képzést szervezni azon felsıfokú tanszéki oktatók számára, akiket megbízhatnak olyan tárgyak tanításával, mint a pasztorál teológia, szent mővészet, keresztény régészet, levéltártudomány és könyvtártudomány. Továbbá ha ez már nagyszerően megtörtént a világ sok részén és a római pápai fıiskolákon,18 tanulmányozni lehetne a rendelkezésre álló erıforrások összehangolását és az egyházi kulturális javakkal tevékenykedı munkatársak képzési tervét minden országban vagy régióban. Ezáltal [az így felkészített oktató személyzetnek] nemcsak a magas fokú tudományos képesítés ajánlható fel, hanem a szükséges teológiai és egyházi érzékenység egy szak-felkészítés által ezen tárgyak oktatásához, különösen a szemináriumokban és a tanulmányi házakban. Miután létrehoztak ilyen szak-felkészítést célzó programokat azoknak az oktatóknak és tanároknak, akik ezt alkalmazni fogják az oktatási intézményekben, melyek a leendı papok képzésének 18
Ilyen kezdeményezések a kulturális örökség területén többek közt a pápai intézmények mellett alakultak: Scuola Vaticana di Paleografia, Diplomatica e Archivistica (Archivio Segreto Vaticano, Cittá del Vaticano); Scuola Vaticana di Biblioteconomia (Biblioteca Apostolica Vaticana, Cittá del Vaticano); Pontificio Istituto di Archeologia Christiana (Roma, Italia); Corso Superiore per i beni Culturali della Chiesa (Pontificia Universitá Gregoriana, Roma Italia). A katolikus egyetemek mellett: Scuola di Specializzazione in Storia dell”Arte (Universitá Cattolica del Sacro Cuore, Milano, Italia); Institut des Arts Sacrés (Faculté de Théologie et des Sciences Religieuses, Institut Catholique de Paris, Francia); Curso de Mestrado em Patrimonologia Sacra (Universidade Católica Portuguesa, Porto, Portogallo); Curso de diplomado en Bienes Culturales de la Iglesia (Universidad Iberoamericana, Ciudad del México, Messico); tanfolyamszerő képzések az egyház kulturális javainak megırzésére és támogatására: (Paul VI Institute for the Arts, Washington, U.S.A.); New Jersey Catholic Historical Records Commission (Seton Hall University, New Jersey, U.S.A.).
10
szolgálatát megvalósítják tekintettel felelısségükre az Egyház kulturális javainak területén, meg lehet hívni ıket, hogy részt vegyenek ezeken. 27. A leendı papok képzésében ezen a sajátos területen oktatott tantárgyak egészben vagy részben oktatási anyagként szolgálnak az állami vagy magán egyetemi fakultásokon is, a különbözı doktori vagy egyéb speciális kurzusokon. Fontos, hogy az ilyen kulturális intézmények, mindenek elıtt azok, melyek katolikus egyetemekhez csatlakoznak, vonatkoztatási pontot alkossanak, valamint vita és párbeszéd lehetıségét teremtsék a szemináriumok és a tanulmányi házak képzési tevékenységéhez. Hasonló párbeszéd valósulhatna meg a múzeumokkal, a könyvtári szervezetekkel és a nem egyházi levéltárakkal, melyek gyakran különféle szervezeti formákkal érdekes kulturális tevékenységet végeznek, melyeken a keresztény közösség nem maradhat kívül. 28. Az oktatási értékek számára bizonyosan termékeny hivatkozási pont az egyházmegyei szakrális mővészetek bizottsága vagy más egyházi szervezetek, amelyek pasztorális látásmóddal gondoskodnak errıl a területrıl. Személyek, információk és kezdeményezések cseréje ezen intézmények és a szemináriumok, valamint a tanulmányi házak között általában egyike a legalkalmasabb csatornáknak, hogy integrálja a leendı papok képzését a mővészeti és kulturális javak pasztorális szemlélető látásmódjába, és konkrét felkészítésüket, hogy ezen a területen dolgozzanak. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Excellenciád érzékeny a pasztorális élet összes szempontja iránt, elfogadja az elgondolásokat és indíttatásokat, melyeket ez a levél tartalmaz, osztozva a Szentatya II. János Pál pápa és a mi gondoskodásunkban azért, hogy az leendı papok képesek legyenek szembenézni azzal a felelısséggel, mely a mővészeti örökség és a történelmi emlékek különösen értékes tárgyaihoz kapcsolódik, melyeket ırzésükre és megelevenítésükre bíztak. Úgy véljük, hogy Excellenciád képes lesz közvetíteni saját alkalmas útmutatásokkal együtt ezen levél szövegét a felelısöknek – saját szemináriuma nevelıinek és oktatóinak – azért, hogy módjuk legyen reflektálni az alapvetı kérdésekre, melyeket ez motivált; hogy azután képesek legyenek pontosan, konkrét munkatervben meghatározni saját növendékeik tanulmányi intézmény-beli programját, egyaránt tekintettel a hatéves teológiai és filozófiai képzésre és az átfogó képzési tervre az itt felvázolt indíttatásoknak megfelelıen. Továbbá meglehetısen boldogok lennénk, ha egy papi találkozón Excellenciád tájékoztatná ıket arról, hogy a papságtól, képzése kezdetétıl egyre nagyobb erıfeszítéseket kérünk, tekintettel az Egyház mővészeti és történeti örökségével kapcsolatos felelısségükre. Megköszönjük Excellenciádnak a figyelmet, és valóban hálásak lennénk Önnek, ha minden hasznos információt közölne, melyek az itteni javaslatok saját egyházmegyéjében való konkretizálását érintik, ami lehetıvé teszi számunkra, hogy az ilyen tapasztalatokkal hasznára legyünk más egyházmegyéknek. Miközben nekünk az az alkalom adatott, hogy kifejezzük Önnek mély tiszteletünket, maradunk Excellenciád és Fıtisztelendıséged iránt a legalázatosabbak. Francesco Marchisano titkár Mons. Paolo Rabitti másodtitkár
11
