NYÍRBÁTOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
XXII. ÉVFOLYAM 7-8-9. SZÁM
2012. SZEPTEMBER
2012, ősz 2012. szeptember 28-án, pénteken 14 órától XXIII. alkalommal kerül megrendezésre a hagyományos
Szüreti Felvonulás Nyírbátorban a Szabadság téren és a Papok rétjén
2
2012 BÁTOR
Mozgalmasan telt a nyár a Városházán, annak ellenére, hogy augusztus első két hetében igazgatási szünet volt. A Képviselő-testület négyszer is ülésezett, háromszor soron kívül: június 28-án, július 11-én és augusztus 23-án. A gyakori ülésezést az iskolaigazgatói pályázat döntései indokolták.
Június 28-i ülésén a testület módosította a 2012. évi költségvetését. A módosításnál figyelembe kellett venni az évközi aktuális változásokat. Ezek közül legjelentősebb, hogy az önkormányzat által igényelt ÖNHIKI (önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok kiegészítő támogatása) pályázaton igényelt 128 millió Ftnak csak alig 7,6%-át, 9,8 millió Ft támogatást kapott Nyírbátor, miközben hasonló nagyságú megyebeli városok 50-120 milliós összegeket kaptak.
Városházi hírek és Idegenforgalmi Kft. 2011. évi mérlegbeszámolója, melyet már május végéig el kellett volna fogadnia a Képviselő-testületnek, mint a cég tulajdonosának. Akkor azt sem a cég Felügyelőbizottsága, sem a Képviselő-testület nem fogadta el, így az önkormányzat könyvvizsgálójának a véleményét is figyelembe véve a Debrecen város könyvvizsgálatát is ellátó FEDAM-AUDIT Kft-t bízta meg a testület a Kulturális Kft. 2011. évi mérlegbeszámolójának elkészítésével, melynek közel 2 millió Ft-os költségét a cég ezévi önkormányzati támogatásból zárolta. - Nem született döntés ezen az
ülésen a Nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Magyar-angol kéttannyelvű Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói megbízására. A lefolytatott pályázati eljárás során 1 pályázat érkezett, az intézmény - Ismét vitát váltott ki a Kulturális jelenlegi igazgatójáé, akinek pályá-
zatát valamennyi véleményező fórum és közösség döntő többsége támogatta. A nevelőtestület és az alkalmazotti közösség is titkos szavazással 90% fölötti mértékben és az Oktatási Bizottság (OKSIB) is támogatta a pályázatot. Annak ellenére, hogy a vitában egyetlen hozzászóló sem vitatta a pályázó alkalmasságát és vezetői programját, a FIDESZ-KDNP képviselőinek tartózkodó szavazataival nem kapta meg az 5 éves vezetői megbízáshoz szükséges többséget az eddigi igazgató. Az eredménytelen döntés után az intézmény vezetése átmenetileg megoldatlanná vált, ugyanis a helyettesítésre kijelölt, időközben a Református Iskola igazgatói feladataival megbízott igazgatóhelyettes gondolkodási időt kért, hogy elvállalja-e a megbízást. - Ezt követően elfogadta a testület
a 2012/13-as tanév indítására vonatkozó határozatát, mely szerint az óvodai férőhelyek számát 525 főben (ebből 25 fő Nyírderzs), 21 csoportban (ebből 1 Nyírderzsben), a Zrínyi utcai általános iskolában indítható első évfolyamos tanulócsoportok számát 4-ben (melyből 1 a magyar-angol két tanítási nyelvű-, 1 tanulócsoport emelt szintű testnevelés oktatású) határozta el, továbbá folytatódik a 2-8. évfolyamon elindított tehetséggondozó program is. A művészetoktatásról a szeptemberi felvételit követően dönt majd a Képviselő-testület. folytatás a következő oldalon
2012. SZEPTEMBER
3
folytatás a 2. oldalról
Az iskolavezetés megoldatlansága miatt július 11-én ismét soron kívüli ülést tartott a Képviselőtestület, melynek összehívását az intézmény alkalmazotti közösségének a testülethez írott nyílt levele és a városlakók több, mint 2500 aláírást tartalmazó felhívása is indokolt. A zsúfolásig megtelt ülésteremben feszült hangulatban zajlott a napirendi pont tárgyalása. Miután az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában (SZMSZ) megnevezett szervezetszerű helyettes július 7-én írásban nyilatkozott, hogy nem vállalja az intézményvezetői megbízást, hosszas vita után az intézmény vezetésének tartós megoldása érdekében ismét az eredeti előterjesztés szerinti pályázatról döntött a testület. 6 igen, 3 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett (Tóth Imre és dr. Gaál Mihály nem vettek részt az ülésen) ismét nem kapta meg a szükséges támogatást a következő 5 évre az eddigi igazgató.
Augusztus 23-i soron kívüli ülésén pályázatok benyújtásáról, illetve az ezekhez szükséges saját forrásokról döntött a testület, és elfogadta a város település-szerkezeti tervének és szerkezeti tervének néhány módosítását. Technikai módosításokat tett az iskola alapító okiratában, és a Vágóhíd utca MSK előtti területét „MSK tér”-nek nevezte el a cég kérésére.
A FIDESZ-KDNP képviselői az igazgató 1 éves magbízására tettek javaslatot, mely a jelenlegi jogszabályoknak nem felel meg, de a kialakult helyzetre tekintettel a testület 10 igen szavazattal egyhangúan elfogadta ezt az átmeneti megoldást. A döntés nem nyugtatta meg az ülésteremben jelenlevő érdeklőSzeptember 6-án munkaterv dőket, ennek többen hangot is szerinti ülését tartotta a testület. adtak. Elfogadta a 2012. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló beszá- Az eddigieknél kedvezőtlenebb molót, az aktualitásoknak megfelefeltételekkel hajlandó megújítani az lően módosította a költségvetési OTP az önkormányzat folyószámla rendeletét. Újból pályázik az hitelkeretét, így a kamatfelár az önkormányzat az ÖNHIKI támoeddigi 2,7%-ról 6%-ra emelkedik. gatásra, majd a Megyei KormányAz előterjesztést a testület elfogadta. hivatal törvényességi felhívását tárgyalta meg.
Az igazgatói pályázattal és megbízással kapcsolatban a Kormányhivatal négy pontban állapított meg nem a hatályos jogszabályoknak megfelelő döntéseket, ezek megszüntetésére hívta fel az önkormányzatot. A testület ennek megfelelően új pályázatot ír ki, az intézmény Igazgatótanácsa pedig módosította az SZMSZ-ét. A pályázati eljárás lefolytatásáig, de legfeljebb 2013. július 31-ig Gyermán László kapott megbízást az igazgatói feladatok ellátására.
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a testületi ülések televíziós felvételei már a város honlapján ( www.nyirbator.hu ) is megtekinthetők.
4
2012 BÁTOR
Halálesetek
ANYAKÖNYVI HÍREK
2012. június Bana Árpádné, Kiss János, Főző Gábor, Török György, Hatházi Pál, Nagy Istvánné, Balogh Sándor Baracsi Kálmánné, Kovácsné Káplár Ilona 2012. július Karácsony Árpád Tibor, Vajas János, Pócsi Dánielné, Baracsi Béláné, Weibli Barnabás, Hermányos Sándor, Szalay Gyuláné, Cseh István, Lukács László
Születtek
2012. június Jóni Gábor Dorina Mocsár Bertalan Rikárdó Attila Kovács Ferenc Léna Loretta Seherezádé Horváth István Balogh László Szabrina Baráth Béla Eszter Bíborka Rácz János Hanna Pocsai Csaba Kitti Laura Farkas Szabolcs Hanna Szilágyi Róbert Amina Varga András Diána Melissza Kovács Zsolt Máté Noel
-
Varga Kitti Szilágyi Rozália Hornyák Zita Balogh Krisztina Szilágyi Erzsébet Hatházi Eszter Gergely Zsuzsanna Kondor Enikő Karóczkai Anna Mocsár Brigitta Sebők Amanda Horváth Beáta
2012. július György Zsolt Nikoletta Tamás Diána Dorina László Dorka
Nyiri György Nagy Zsolt Molos János Váradi Zsolt Balogh Sándor Lakatos Norbert Orosz László Harcsa Tamás
-
Fekete Andrea Horváth Renáta Galsi Krisztina Vincze Ágnes Lakatos Éva Kurtyán Enikő Kockás Gabriella Puskás Erika
2012. augusztus Noel Dalma Gábor László Luca Dóra Tamás Dzsenifer Viktor Sándor Tibor Károly Benett Bence Lídia
Váradi Zoltán Erdélyi Elemér Bákonyi Gábor Danka János Görög Norbert Kósa Sándor Dr. Orosz Tamás Varga László Kardos József Bán Tibor Vágó Csaba Viski Árpád Petróczki György
-
Antal Kinga Labancz Beáta Vajda Teréz Gyarmati Anikó Balogh Emese Rebrei Renáta Seres Ildikó Rézműves Éva Biró Beáta Lőrincz Anita Drabik Anita Bégányi Nikoletta Mikolay Erzsébet
2012. augusztus Nagyhaju József, Kerecseny Jánosné, Csiki Zoltán, Forbauer Mihályné, Dobos Gusztáv, Mikolay György, Milák Sándor, Csiki Istvánné, Kiss Andrásné, Gombos József
Házasságkötés június: Tisza Katalin - Szemán József Illyés Anikó Tünde - Csóka Ferenc Janovics Lilla - Sira Zoltán Matéz Melinda - Gajdics László Kockanics Kinga - Petruska Attila Varga Erika Éva - Simon Krisztián Rozsi Edina - Ványi Roland Duncsák Zsuzsa - Fekete Sándor Zsibók Anita - Szabó Róbert Orosz Ágnes - Kripák Krisztián július: Seres Ildikó Ilona - Dr. Orosz Tamás Laza Anita - Linzenbold Róbert Varga Angéla - Varga Miklós Támár Emese - Egri László Török Tímea - Parrag Szilárd Dancsó Katalin - Bartus István Vilhelm Eszter - Szováty Zoltán Bertalan Siket Erika - Czekmeiszter Csaba Szücs Ágnes - Sum Ferenc augusztus: Sőrés Betrix - Pelyák Miklós Simon Enikő - Csohány Ferenc Szanics Katalin - Tóth Tamás Szabó Éva - Nagy Máté Kósa Katalin - Szabó Sándor Takács Mónika - Gereben Gábor Zsigó Valéria - Lukács István Oláh Tünde - Kosztyu Tibor István
2012. SZEPTEMBER
Nyírbátor Város Önkormányzata az ÉAOP-3.1.3/B-09 támogatási konstrukció keretében megvalósította a hivatás forg almú, Édesanyák, József A., Ipari park út nyomvonalon haladó közös gyalogés kerékpárutat. A jogszabályi előírások, tervezési szabványok több típusú kerékpárút kiépítésére is lehetőséget adnak ( önálló kétirányú kerékpárút, külön választott gyalog- és kerékpárút, stb.). A pályázati kiírás azonban bekorlátozta a lehetőségeket, csak az volt támogatható, amelyet a forgalomszámlálási adatok indokoltak, így került sor ennek a típusnak a kiválasztására. A beruházást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam közösen támogatta, melynek összege 110.178.095 Ft. A pályázat lebonyolítása során a közreműködő szervezet feladatait az ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség látta el. A fejlesztés célja a városközpont és a város északi részén elhelyezkedő ipari park között kerékpárút kiépítése hivatásforgalom céljából. A fejlesztés eredményeképpen a kerékpározás biztonságosabbá tételével remélhetőleg egyre többen fogják ezt a közlekedési formát választani. A megépítendő kerékpárút mind a városközpontból kifelé irányuló, mind a város északi részéből befelé irányuló munkavállalók és tanulók közlekedését szolgálja. Mivel a városban ez az első kerékpárút és annak is egy nem szokványos típusa (közös gyalogés kerékpárút), ezért szeretnénk néhány közlekedési szabályra felhívni a figyelmet. A gyalogosok és a kerékpárosok szabadon használhatják a teljes felületet. A gyalogosok és kerékpárosok, ill. a forgalmi irányok külön választása tilos. Az ajánlott közlekedési sávok viszont piktogramokkal jelölhetőek, melyeket fel is festettünk. A közös gyalog- és kerékpárút, - ahol
ÁTADÁSRA KERÜLT A VÁROS ELSŐ KÖZÖS GYALOG-és KERÉKPÁRÚTJA alárendelt utat keresztez elsőbbséggel rendelkezik, de fontos ezeken a helyeken is a körültekintő áthaladás. Ahol a keresztező útnak van elsőbbsége ott a közös gyalog- és kerékpárút az alárendelt, ezt a kihelyezett táblák is jelzik. A kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti. Fontos a forgalom nagyságához megfelelő sebesség megválasztása ( az előírt maximum 20 km/h), ill. hogy a kerékpár a kresz által meghatározott feltételeknek megfeleljen. A kerékpárúttal rendelkező útszakaszon az útra kerékpárral behajtani tilos. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy a közelmúltban téves elképzelések alakultak ki az
eg yirányú utcákon tör ténő kerékpározással kapcsolatban, a médiákban elhangzó hiányos infor mációk miatt. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984 (XII. 21) KM rendelet ugyan megengedi a szemben történő kerékpározást, de csak bizonyos feltételek megléte, ill. teljesítése esetén. Nyírbátorban az egyirányú utcákban ezek a feltételek nem állnak fenn, így ezzel a lehetőséggel nem élhetünk, tehát továbbra is tilos a forgalommal szemben kerékpározni. Minden közlekedő számára balesetmentes közlekedést kívánunk. Batai Árpád vezető-főtanácsos
5
6
2012 BÁTOR
TISZTELT NYÍRBÁTORI VÁROSLAKÓK! Megépítették és a közúti forgalomnak átadták városunkban a városközpont és a város északi részén elhelyezkedő ipari park közötti, összesen 2381 méter hosszúságú gyalog-, és kerékpárutat.
Az útszakaszon kihelyezett új jelzőtáblák:
„Gyalog- és kerékpárút”
„Gyalog- és kerékpárút vége”
„Kerékpárral behajtani tilos” A megváltozott új forgalmi renddel kapcsolatban szeretném felhívni a közlekedők figyelmét néhány fontosabb közúti közlekedési szabályra. A KRESZ 54. § (11) b ekezdése értelmében: „Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni.”. Ennek értelmében gyalogosan és kerékpárral az Édesanyák útja már nem vehető igénybe. „Gyalog- és kerékpárút”(26/d. ábra); a gyalogos, a kerekes szék és a kétkerekű kerékpár közlekedésére kijelölt út. Ha a gyalogos és a kerékpáros forgalmat burkolati jel választja el (26/e. ábra), a gyalogos és a kerékpáros csak az útnak a részére kijelölt részén közlekedhet. Felhívjuk a figyelmet, hogy a segédmotoros rokkant kocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár csak lakott területen kívül veheti igénybe a kerékpárutat, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más járművel közlekedni TILOS! A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja, és nem veszélyeztetheti!
Az Édesanyák útját és a József Attila utat keresztező úttestek felől a következő táblákat helyezték el:
„Elsőbbségadás kötelező”
A táblák azt jelzik, hogy az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező (betorkolló) úton - illetőleg, ha a jelzőtábla alatt az útkereszteződés alaprajzi vázlatát feltüntető kiegészítő tábla van az ezen vastag vonallal jelzett úton - érkező jármű részére. Ha a kiegészítő táblán a kerékpár-közlekedésre utaló jelzés van (10/a., 10/b. ábra), abban az esetben az úttest kerékpárközlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére is elsőbbséget kell adni.
„Állj! Elsőbbségadás kötelező”
désre alkalmatlan, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni. - Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni. - Kerékpárral lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó Egyéb kerékpárosokkal kapcso- szabályok szerint - kell az úttesten latos szabályok: áthaladnia. - Lakott területen levő olyan úton, - A kétkerekű kerékpáron 16. életahol az úttest kerékpár közlekefolytatás a következő oldalon
2012. SZEPTEMBER folytatás az előző oldalról
évét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast. - A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson a.) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és b.) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel.
- hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverővel, - legalább az első keréken 1 db borostyán-sárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A kerékpárt fel szabad szerelni: - elöl fehér, - oldalán borostyán-sárga, - mindkét oldali lábpedálon elöl és hátul borostyán-sárga fényvisszaverővel, továbbá a kerékpár bal oldalán elhelyezett szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz.
A kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, Tilos: - főútvonalon 12. életévét be nem hogy a lámpák együtt legyenek beés kikapcsolhatók. töltött személynek kerékpározni; - elengedett kormánnyal kerékNyomatékosan felhívom a figyelpározni; - kerékpárhoz oldalkocsit, valamint met, hogy kerékpározni sem lehet - kerékpár-utánfutót kivéve - egyéb alkoholos befolyásoltság alatt, a 2012. szeptember 01-től hatályos vontatmányt kapcsolni; - kerékpárt más járművel, illetőleg rendelkezések szerint azt szabálysértési-, illetve közigazgatási birállattal vontatni; - kerékpáron oldalra kinyúló, előre sággal kell szankcionálni. A birság vagy hátra egy méternél hosszabban nagysága az ittasság mértékétől, kinyúló, a vezetőt a vezetésben 10.000 forinttól 60.000 forintig akadályozó, vagy a személy- és terjedhet. vag yonbiztonságot eg yébként Kérek minden közlekedőt, hogy a veszélyeztető tárgyat szállítani; KRESZ szabályait tartsák be, azok - kerékpárral állatot vezetni. megszegése szabálysértési-, vagy közigazgatási eljárást von maga A kerékpárt fel kell szerelni: - könnyen kezelhető, megbízható után. Jogsértés észlelése esetén a rendőrt intézkedési kötelezettség kormányberendezéssel, - két, egymástól függetlenül működ- terheli, ezért a kerékpáros közleketethető fékszerkezettel, melyek désre vonatkozó szabályok megközül az egyik az első, a másik a szegése esetén is szankciót fogunk alkalmazni. Ennek során a fokozahátsó kerékre hat, - hangjelző berendezéssel, amely tosság elvét betartva (figyelmeztetés, helyszíni bírság, szabálysértési feljelentés) csak csengő lehet,
- egy előre fehér, vagy kadmium- Kívánom, hogy az újonnan birtokba vett útszakaszt balesetmenetesen sárga fényt adó lámpával, - egy hátra piros fényt adó, sötétben, használják! dr. Kánya Zoltán r. alezredes tiszta időben legalább 150 méter rendőrségi főtanácsos távolságról látható helyzetjelző kapitányságvezető lámpával,
7
Védőszentjükre emlékeztek a határőrök Szent Lászlóra, a határőrök védőszentjére, a törvényalkotó királyra, a belső rend megszilárdítójára, a nők és elesettek gyámolítójára, az egyház megújítójára, az ország védelmezőjére emlékeztek a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület tagjai, valamint a Rendőrség állományában mai is aktív szolgálatot teljesítő volt határőrök. Báthori Gábor múzeum igazgatóhelyettes ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az ország biztonságának garantálása, a határok sérthetetlensége elévülhetetlen feladat volt a nemzetállamok kialakulásától kezdve, és maradt a megváltozott schengeni viszonyok között is. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és koszorút helyezett el az elhunyt határőrök emlékére a határőr nyugdíjas egyesület által állított kopjafánál Dr. Tarcsa Csaba ezredes megyei rendőr-főkapitány és Balla Jánosné, Nyírbátor város polgármestere. Koszorút helyezett el továbbá Gáll József alezredes-szolgálatvezető, Kanyó Gábor alezredes, a csengeri határrendészeti kirendeltség vezetője, Dr. Kánya Zoltán alezredes, nyírbátori rendőrkapitány, valamint a határőr nyugdíjas egyesület elnöksége. A felemelő ünnepség méltó aktusa volt a határőr hagyományok ápolásának. Vincze István
8
2012 BÁTOR
„Azt gondolom, hogy a hívek és a város egyaránt befogadott, hogy a „papjuk vagyok””.
Beszélgetés Babály András rk. esperes-plébánossal tatni elődöm munkáját, megismerni a hívők közösségét, a várost, már önmagában is szép feladat, de a legnagyobb kihívás a Hit és Egészség projekt egyházunkat érintő megvalósítása volt, miközben az elején még a lakhatás feltételei is eléggé mostohák voltak.
Régóta készültem erre a beszélgetésre. Aktualitása már négy évvel ezelőtt lett volna, amikor Nyírbátorba került, de nem bánom, hogy csak most került erre sor.
A Hit és Egészség projekt előkészítésében még nem vett részt. Érkezésekor a „nagy dolgok”-ban már döntés született, a megvalósítást, a kivitelezés gyötrelmes hétköznapjait ennek ellenére lelkiismeretesen, nagyon korrekt partnerként vitte végig. - Örülök, ha ezt a partnerek is így látták. Nehéz volt, de örömmel tettem a dolgomat, mert templomunk ilyen mértékű megújulása a program nélkül elképzelhetetlen lett volna. Eddig is nagy értéke volt egyházmegyénknek a templomunk, de ezzel a programmal sikerült a legszebbé varázsolni, melyre büszkék lehetünk valamennyien. Az úgynevezett negyedik szárny megépítésével pedig újabb nagyszerű feltételeket sikerült teremteni az egyházi és a turisztikai feladatainkhoz.
Minden településre jellemző, hogy nehezen fogad be idegent, de Nyírbátorra az is igaz, hogy, ha egyszer befogad valakit, azt nehezen is engedi el. Egy egyházi közösség vezetője esetében talán még inkább így van ez. Emlékszem, a 90-es évek elején az előd, Horváth János érkezése is milyen feszültségekkel teli időszak volt a hívők közösségében, de 17 év szolgálat után sokan megkönnyezték távozását. A városért végzett tevékenységét az önkormányzat is „Nyírbátorért” kitüntetéssel köHa részese lehetett volna a szönte meg. projekt előkészítésének is, mit csinált volna másképp? Babály András 2008. augusz- Nem szabad elégedetlennek lentusi érkezése nekem, a „kí- nünk, hisz' ez egy nagyszerű vülállónak” sem tűnt egyszerű- lehetőség volt számunkra, ennyit nek. tudtunk megvalósítani és hálás - Valóban, nagyon mozgalmas vagyok azoknak, akik ezt lehetővé időben érkeztem Nyírbátorba. Foly- tették. Sajnálom, hogy nem tudtuk
az összes oltár és a szószék restaurálását elvégeztetni, de ez már egy újabb kihívás lesz számunkra. Térjünk vissza Babály Andrásra, az egyházi tisztségviselőre, az emberre. Érkezésekor úgy hírlett, hogy Kárpátaljáról települt át, egyesek szerint vállalkozó volt, csak ezután és nem is olyan régen lett pap. Gondolom, ez csak szóbeszéd volt, ahogyan ilyenkor lenni szokott. - Igen, de foszlányokban igaz is, van némi valóságalapja. Magy kisközségben születtem 1958-ban. Gyermekkorom és általános iskolás éveim is szülőfalumhoz, a későbbiek Nyíregyházához fűződnek. 80 éves édesanyám és egyik testvérem ma is Magyon élnek. Egy szép, népes család harmadik gyermeke vagyok, kilencen vagyunk testvérek. Édesapám korai halála után édesanyám egyedül nevelt bennünket. Eg yszerű, gazdálkodó család voltunk, földjeink, gépeink voltak. Érettségi után nappali tagozaton kezdtem el tanulmányaimat a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, de édesapám halála után át kellett vennem az otthoni gazdaságot, így levelezőn fejeztem be 1983-ban, s kezdtem tanítani a szomszédos Leveleken, majd szülőfalumban 1988-ig. Ezt az időszakot nem éreztem áldozatnak, akkoriban sok falusi család kereste boldogulását mezőgazdasági termeléssel kiegészítve jövedelmét. Ez lehet talán a szóbeszéd szerinti vállalkozói időszak. 1988-ban éreztem meg az Isten hívását és Budapestre a Piarista Rendbe jelentkeztem, hogy szerzetes tanár legyek. Az ott töltött egy év érlelte meg a papi hivatást bennem, így valóban 30 évesen kezdtem el teológiai tanulmányaimat Egerben. 1994-ben szenteltek pappá Nyíregyházán. folytatás a következő oldalon
2012. SZEPTEMBER
9
folytatás az előző oldalról
Az utána következő kápláni évek alatt belép a Kamilliánus rendbe és úgy tudom, újabb diplomát szerzett. - A Rakamazon, Kisvárdán, Polgáron töltött kápláni évek alatt pszichológiát tanultam Szegeden és Budapesten, ahol 2002-ben pszichodrama végzettséget szereztem, közben 1998-tól már a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium tanára és lelki vezetője voltam egészen 2003-ig. Tehát nem Kárpátaljáról települt át? Tél végén Huszton járva a testvérvárosi előkészítő látogatáson Szulincsák Sándor, az ottani plébános Nyírbátor nevét hallva olyan szeretettel és tisztelettel beszélt Babály Andrásról, ami csak egy igazi mester és tanítvány kapcsolatban elképzelhető. - Köszönöm, ha így említett, a mentora voltam Munkácson. Valóban 2003-tól Nyírbátorba kerülésemig missziós szolgálaton voltam Kárpátalján, ahová én magam jelentkeztem. Munkácson az ott élő magyar hívek lelkipásztora voltam és tanítottam az újonnan indult Szent István magyar tannyelvű Líceumban. Részt vállaltam a felnőtt képzésekben is, tréning csoportot vezettem, szép emlékeim vannak az ott töltött évekről. A missziós szolgálat után helyezett főpásztorom Nyírbátorba 2008. augusztus 1-től. Pedagógusként érte Isten hívó szava, papi hivatását átszövi a tanítás. Irigylésre méltó összhang, nyilván ezért is tudott korrekt partner lenni az egyházi iskola indításának előkészítésében. - A papi munkám során mindig fontos feladatom volt a tanítás, az
oktatás. Egy jól működő egyházi iskola valamennyiünk közös érdeke, remélhetőleg jól szolgálja majd a jövőben a hívők közösségeinek gyarapodását, megerősödését is. Látom, érzem, hogy nehéz négy év van mögötte, ez az időszak sem lehetett könnyebb, mint eddigi élete, de szeméből sugárzik az optimizmus, a jövőbe (is) vetett hit. Érdekes és értékes személyiség. Nem magáról, hanem a hivatásáról, feladatairól beszél szívesebben. Feladatokról, melyek érdekes módon mindig megtalálják. Ha netán mégsem, akkor keresi az újabb kihívásokat. A templom körül
is vannak még feladatok a jövőre vonatkozóan. Szeretne több időt fordítani a közösségépítésre, a plébániai csoportok kialakítására, az ifjúság nevelésére. Konkrét feladatok, konkrét időszakra, az elkövetkező 10 évre. Azért ennyire, mert elhatározott szándéka, hogy akkor nyugdíjba készül innen, Nyírbátorból. Tiszteletre méltó szerénység, mély érzések, megfontolt, határozott szavak, amilyen csak egy hitében nagyon erős ember lehet. Egy pap, akit a hívek és városa egyaránt befogadott. Németh Attila
A szentmisék rendje a római katolikus templomban október 1-től Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
reggel 7:30 este 17:30 17:00-19:00 Szentségimádás este 17:30 reggel 7:30 este 17:30 reggel 8:00 óra délelőtt 11:00 óra
Elérhetőségeink: Tel: 06 42 281-770 E-mail:
[email protected] Web: http://nyirbatorminorita.emecclesia.hu
10
2012 BÁTOR
"Tanár Úr kérem csitt, csitt csitt"....... Boros Gabi bácsi 80-dik születésnapjára A Nyírbátori Értelmiségi Egyesület Alapítója és vezetője, sokunknak gimnáziumi tanára volt Gabi bácsi. Ez az apropó késztetett bennünket ar ra, hog y Eg yesületünkben köszöntsük és gazdag életpályájának kedves eseményeit felidézzük a paródiával, humorral . A köszöntőkkel, versekkel és egy ünnepélyes földrajzóra keretében emlékeztünk: Ünnepélyes névsorolvasás (Gabi bácsi mint hajdanán, rögtön reagált, kinek-kinek habitusa szerint). Osztályjelentés: Tanár Úrnak tisztelettel jelentem, hogy az Értelmiségi Egyesület az ünnepélyes földrajz órára készen áll... osztály létszáma... “ Mint régi diákok, most elébed állunk, szívünkből köszöntünk, minden jót kívánunk Az eltelt 80 év mint egy film lepergett,
Boros Gábort, a legidősebb Nyírbátorban élő díszpolgárt Balla Jánosné polgármester is köszöntötte 80. születésnapján.
Tanár Úr erővel, ötlettel bírta ezt a terhet. Voltunk Tanár úrral gimisként. Jól megtanította a leckét! Elvitt kirándulni, vonattal hetekre, az élmény, a fotó megmaradt örökre. Nyugdíjas korunkra Gabi bácsi lettél, számunkra ekkor is sok mindent szerveztél: köszönjük! Egyesületünket ismeri a város, a neveddel alkot még most is egy párost! Nem semmi? Sok munkád van benne, neveddel karöltve . Köszönjük Gabi bácsi nak,Vilike néninek amit a klubbért, megtettetek!!!!” Majd tételek húzása következett (paródia) fantasztikus volt!!! Felelés , osztályzatok javítása kinek-kinek érdeme szerint. Kicsengetés!
Dalkörünk köszönti az ünnepeltet
Ünnepi ebéd (tejfölös töltött káposzta.) Születésnap ot köszöntő közös énekünk: Boldog születésnapot! Befejezésül dalkörünk elénekelte Gabi bácsi és Vilike néni kedvenc n ó t á j á t : É d e s a n y á m kö s s ö n kendőt... Gyöngyvirágos kiskertembe..... Nyírbátorba két úton kell bemenni.... Ez a nóta-nóta-nóta körbejár.... “Születésnapodon az isten megáldjon egészségben, szeretetben sokáig megtartson!” Nagy Sándorné Berettyán Gáborné volt diák és Egyesületi Tag
Tanár Úrnak tisztelettel jelentem...
2012. SZEPTEMBER
Római zarándokút
Róma. Egy olyan város, mely tud önmagáról beszélni, s közben mindig önmagát mutatja. Az örök város gazdag múltjával, a művészetek megannyi alkotásával nyűgözi le az utcáin, terein sétáló látogatókat, kiket minduntalan megállásra, ám egyúttal újabb és újabb izgalmas találkozásra hívja. Így történt ez azzal a közel 100 nyírbátori római zarándokkal is, akik a görög katolikus parókia szervezésében július hónap elején centenáriumi zarándokútra indultak Olaszországba. Az alkalom az 1912-ben pápai döntéssel az önálló magyarországi görög katolikus püspökség megalakulásának kerek évfordulója emlékére szerveződött. Kis hazánkból 1600-an vettek részt a Szent
Péter Bazilikában lezajlott ünnepi misén, amelynek városunk utazó csoportja is részese volt. A zarándokút az évforduló közös megünneplésén túl alkalmat adott arra is, hogy a csoport ismerkedjen meg a várossal, a látnivalók sokaságával. Az utazás egyházi jellegéből fakadóan a keresztény világ szellemi központjával, a világ egyik legkisebb államával, Vatikán várossal ismerkedtek meg először a nyírbátoriak. Az 1506 és 1657 között épült félköríves, oszlopokkal szegélyezett Szent Péter Bazilika és tér lenyűgözött mindenkit. Csodálhattuk a Vatikáni Múzeum gazdag gyűjteményét, ahol szinte valamennyi, a reneszánsz korból jól ismert művészek: Raffaello, Leonardo da Vinci, Veronesse,
KEDVEZMÉNY az első 100 bérletvásárlónak!
11
Michelangelo alkotásaival találkozhattunk, a Sixtusi kápolna egyedülálló képei előtt hosszú perceket tölthettünk. A hét nagy bazilika közül Kiss Zsolt parókus úr és a jól felkészült idegenvezetők irányításával a Szent Péter, a Szent Pál, a St. Maria Maggiore, a Lateráni Szent János bazilikát kerestük fel. Róma további látnivalóit is megtekintettük, így az antik Róma életét bemutató helyszínegyüttest, a Forum Romanumot, mely az ókori birodalom életébe vitt vissza. Álltunk a Colosseum tövében, mely az antik város szimbóluma és egyben a kor legjelentősebb gladiátor küzdelmei színhelye volt. Ott lehettünk a Kr. e. 27.ben Augusztus császársága alatt épült, a világ legjelentősebb ókori műemlékében, a Pantheonban. Elsétáltunk az Angyalvár előtt, s eljutottunk 2. Victor Emanuel emlékművéhez, mely az olasz egységnek, a haza szimbólumának, a hősök előtti tisztelgés helye, egyszóval az „ olasz haza oltára”. Nem maradhatott el a Fontana di Trevi meglátogatása, mely a világ egyik legszebb kútja. Néztük Ozeán mitólógiai alakját a tritonok által vontatott kocsin, s amikor titokban egy kis pénzdarabot dobtunk a kútba, csendes fogadalmat tettünk: jöjjünk vissza az örök városba. Útközben Róma felé és a visszaúton csodás emlékhelyeket kerestünk fel a szervezők jóvoltából. Így láttuk Trieszt, Padova, Orvieto, Assisi és Velence felejthetetlen szépségeit. Akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek ezen a csodálatos zarándokúton, azok életébe bevésődött a hét minden pillanata. Hisz ez az út nem csak az emlékezésé, nem csak a szakrális élményé volt, hanem erősítette bennünk a múlt tiszteletét, az örök művészettel való találkozás örömét, a közösen megélt feledhetetlen élményeket. Köszönjük Zsolt Atya! Lorántné Hudák Katalin, Dr. Báthori Gábor Báthori István Múzeum Baráti Köre
12
2012 BÁTOR
Bowlingverseny fiatalos lendülettel vagy : Nem hunyt ki a versenyszellem A hagyományokat tovább ápolva izgalmas bowlingversenyre került sor Nyírbátorban a fegyveres és rendvédelmi szervek nyugdíjas egyesületeinek részvételével. A megmérettetésre a házigazda Nyírbátori Határőr Egyesület három csapatot nevezett, míg a Miskolci Helyőrségi Klub, a Szabolcs Honvéd Műszaki Hagyományőrző Egyesület, a Nyíregyházi Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Klubja, a Nyíri Honvéd Egyesület, valamint a Debreceni Bocskai István Bajtársi Egyesület egy-egy csapattal képviseltette magát. A rendezvényt Balla Jánosné, Nyírbátor város polgármestere nyitotta meg, méltatva a helyi határőr nyugdíjas egyesület színvonalas munkáját, továbbá az egyesületek közötti versenyzés nemes hagyományának ápolását. A nézők és csapattársak harsány biztatása mellett korukat meghazudtoló fiatalos lendülettel
Eredményhirdetéshez sorakoznak fel a csapatok
mérték össze erejüket a résztvevők. A csapatversenyt a Bocskai István Bajtársi Egyesület nyerte a vendéglátók 3. számú csapata és a Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Klubja előtt. Egyéniben Szendi Csaba végzett az élen kimagasló teljesítménnyel, maga mögé utasítva Szentesi Istvánt, valamint Kemény
Sándort. Valamennyien a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai. A legeredményesebb női versenyzőnek járó díjat Tóthné Barna Julianna vehette át. Az eseménydús nap ízletes ebéd elfogyasztásával és kötetlen baráti beszélgetéssel zárult. Vincze István
30 éves a Vasas Horgász Egyesület Nyáron tartotta jubileumi ünnepségét a 30 éves Egyesület, melyről bővebben következő számunkban olvashatnak. Felvételünkön a rendezvény támogatói láthatók. "Fogás-dús” volt a szezon a Széna réten harcsából, három termetes példány is horogra akadt a közelmútban, együttes súlyuk meghaladta a 100 kg-ot.
2012. SZEPTEMBER
13
helyen és ott nem található meghatalmazottja sem, a postai küldemény az ott tartózkodó, személyazonosság igazolására elfogadható igazolvánnyal rendelkező alábbi személyeknek is kézbesíthető (kivétel 100.000.-Ft-ot meghaladó összegű nyugellátási utalvány): a) a címzett 14. életévét betöltött közeli hozzátartozója (Ptk. 685.§ b. pontja), vagyis a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelőszülő, valamint a testvér, b) a címzett élettársa, c) a címzett bérbeadója, vagy szállásadója, ha az természetes személy (nyugellátási utalványok és hivataA Magyar Posta Zrt. los irat kézbesítésekor a közérdekű közleménye bérbeadó, vagy szállásadó nem tekinthető Tisztelt Ügyfelünk! ponton) fizeti ki. Eredménytelen helyettes átvevőnek). kézbesítés esetén a kifizetés a Posta Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy hivatali helyiségében történik. A címzett, illetve az egyéb joa postáról szóló 2003. évi CI. A postai küldemények (pl. utalvány, gosult átvevő személyazonostörvény 16.§ (1) bekezdése értel- levélküldemény) átvételére elsősor- ságát az alábbi - érvényes mében a postai szolgáltató a postai ban a címzett, továbbá a meg- okiratokkal igazolhatja: küldeményt - jogszabályban foglalt hatalmazott, valamint a helyettes a) személyi igazolvánnyal (beeltérésekkel és kivételekkel - a átvevő jogosult! leértve az Európai Unió tagállamacímzett, illetve az egyéb jogosult átiból érkezett külföldi állampolgárok vevő részére a feladó által meg- A címzett - amennyiben rendelke- EU-s személyi igazolványait is), jelölt helyen (a küldeményen zési joga (cselekvőképessége) nem illetve személy-azonosító igazolszereplő címen), az erre a célra korlátozott - mindenfajta külde- vánnyal, vagy annak igénylését szolgáló levélszekrénybe történő mény átvételére jogosult. igazoló hatósági okirattal, elhelyezéssel, vagy a címzettnek, b) katonai igazolvánnyal, illetve az egyéb jogosult átvevőnek A meghatalmazott a küldeméc) tartózkodási engedéllyel, történő átadással köteles kézbesí- nyeket - a címzett által írásban megd) letelepedési engedéllyel, teni. határozott keretek között - teljes e) bevándorlási engedéllyel, A Magyar Posta Zrt. az adott szol- jogosultsággal veheti át. f) ideiglenes tartózkodásra gáltatásra vonatkozó Általános A meghatalmazás elfogadásának jogosító igazolással, Szerződési Feltételek szerint a feltételeiről a posta munkatársai g) útlevéllel, belföldi és kifizetési utalványokat részletes tájékoztatást adnak. h) 2001. január 1-jét követően (pl. szociális segély, családi kiadott vezetői engedéllyel pótlék) 100.000.-Ft összeghatárig, Helyettes átvevőnek történő (jogosítvány). a nyugellátási utalványokat összegre kézbesítés: való tekintet nélkül háznál, illetve a Ha a természetes személy címzett a postai mozgószolgálat számára kézbesítés időpontjában nem kijelölt tartózkodási helyen (tám- tartózkodik a címben megjelölt
14
2012 BÁTOR
A Nyírbátori Asztalitenisz SE életéből Nagy kihívások előtt a Nyírbátori Asztalitenisz SE Történelmi szezonnak vágott neki a Nyírbátori ASE, hiszen elsőszámú férficsapatunk fennállása során először lett tagja a legmagasabb osztály, az extraliga mezőnyének. A klubvezetés számára nagy dilemmát okozott, hogy éljünk-e az NB I-es bajnoki cím megszerzése után járó eséllyel, ám végül sok mindent mérlegre téve úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk az elithez. A legnagyobb súllyal az esett latba, hogy talán soha vissza nem térő esélyt hagyhatunk ki, a másik pedig az, hogy egyik legtehetségesebb 15 esztendős játékosunk, Majoros Bence a legjobbakkal vívott meccseken tovább fejlődhet. Bár az NB I-hez képest négyről háromra csökken az egy meccsen bevethető játékosok száma (új szabályként bejött a cserelehetőség), a saját nevelésű játékosunknak szinte bérelt helye van a csapatban. A többi helyre Tóth Zsolt és a megszűnt büki csapatból igazolt, a megyében korábban nagykállói és kemecsei színekben is szereplő Bari Csaba pályázik a legnagyobb eséllyel, de a szintén Nyírbátori illetőségű Kiss Zsoltnak is juthat lehetőség. Az elmúlt évi keretből a román Alin Ionut Ciupe távozott. A légiósok hazaáramlásával megerősödött extraligában nem is lehet más célunk, mint a bentmaradás, ennek eléréséhez a tízcsapatos mezőnyből kettőt kellene megelőznünk. Jellemző az erőviszonyokra, hogy olyan riválisaink lehetnek az alsóházban, mint a válogatott alapemberét, Jakab Jánost foglalkoztató Budaörs vagy az Európában is jegyzett ifjúsági korú Lakatos Tamást bevető Pécs. Ezzel együtt nem tartjuk lehetetlennek a céljaink
Ritka pillanatok egyike, egy kis lazítás Portugáliában
elérését, de ehhez nagyon egységes csapatra lesz szükségünk. Majoros Bence válogatottbeli kötelezettségei miatt az első három forduló mérkőzéseit halasztanunk kellett, így 2012. szeptember 14-én hazai környezetben mutatkozott be extra ligás csapatunk. Látványos, fordulatokban gazdag mérkőzésen Bari Csaba valamint Majoros Bence 2-2 g yőzelmével 6:4 arányú vereséget szenvedtünk a Pécs csapatától. Majoros Bence érmekkel tért haza Madeiráról Majoros Bence az ifik mezőnyében is letette a névjegyét a mesés portugáliai szigeten. Magyar, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy nyírbátori sikerekkel ért véget a portugáliai Madeira szigetén, Funchalban tartott, az európai szövetség (ETTU) által szervezett nemzetközi edzőtáborozás, amely a portugál nyílt nemzetközi bajnoksággal zárult. A
magyar ifjúsági válogatottnak tagja volt a Nyírbátori ASE versenyzője Majoros Bence valamint edzőként Kiss Zsolt is. Az idén még serdülőkorú Bence már a jövő évi megpróbáltatásokra gondolva ezúttal már az ifjúságiak között szerepelt kiválóan. Tagja volt a viadalt megnyerő magyar csapatnak, egyéniben pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Majoros János Bence egyébként még augusztusban meghívást kapott az októberi Serdülő Világjátékokon résztvevő európai válogatottba is, amely az óceániai térségben található Guamban szerepel.
2012. SZEPTEMBER
Györfi Tibor nemzetközi ranglistaverseny Immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a „Györfi Tibor Emléktorna” I. osztályú újonc, serdülő nemzetközi ranglistaverseny a nyírbátori Sportcsarnokban szeptember 15-16-án. A kétnapos versenyen látványos mérkőzéseken kiélezett küzdelmeket vívtak a ranglistapontokért a jelenlévő versenyzők. Az évek folyamán a verseny rangot vívott ki magának, melyet az is bizonyít, hogy valamennyi versenyszámban szép számú induló volt. Újonc II. korcsoportban 28 fő, újonc összevont kategóriában 62 fő, serdülő egyéniben 67 fő, serdülő párosban pedig 33 páros állt asztalhoz. Az országhatáron túl is jól csengő, nemzetközivé vált versenynek igyekeztünk jó házigazdái lenni, melynek lebonyolításához Nyírbátor Város Önkormányzata, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Asztalitenisz Szövetség, a Gastor Kft valamint az MSK Hungary Bt. és a Nyírbátori Sárkány Wellness & Gyógyfürdő nyújtott segítséget. A jelenlévő Györfi család valamennyi résztvevőnek ajándékkal kedveskedett, igyekeztünk emlékezetessé tenni számukra a nyírbátori tartózkodásukat. Eredmények: Újonc II. kategória 1. helyezett: András Csaba (BVSC-Zugló SI) Újonc összevont kategória 1. helyezett: Anca Vladimir (Cluj ROM) Serdülő páros 1. helyezett: Majoros Bence (Nyírbátori ASE) - Kovács Sebestyén (Ceglédi VSE) Serdülő egyéni 1. helyezett: Majoros Bence (Nyírbátori ASE)
15
Nagyüzem a Nyírbátori futballéletben Rendkívül izgalmas és kiélezett küzdelem várható a labdarúgó NB-III. osztályában az augusztus 18-án kezdődött bajnoki szezonban. Köszönhet ő ez annak, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2012/13. évi bajnokságban az NB-II. osztályt egy-, az NB-III. osztályt három csoportossá szervezi át, csoportonként 16 csapattal. Az előzőekből adódóan biztos NB-III. osztályú tagságra a mostaniak közül az első két helyezett számíthat, míg a 35. és a hat csoport legjobb két 6. helyezettje osztályozó mérkőzéseken válthat „menetjegyet” a három csoportos NB-III. tagságra. A Nyírbátori FC elnöksége eltökélt szándéka, hogy a magasabb követelményeknek megfelelve a 2012/13. évi szezont is az NB-III. osztályban kell a csapatnak kezdeni. A cél elérése érdekében a klub vezetése a csapat személyi összetételében célszerû változtatásokat hajtott végre. A nyári szünetben más csapatokat erősít Tóth Krisztián, Varga Krisztián, Mándi László, Somogyi Tibor, Matejkó Roland, Bárány Tamás és Czerula Zsolt. A távozók helyére érkeztek: Opre Rajmund, kapus, előző csapata Nyírvasvári (vissza); Orosz Máté, védő, előző csapata Nyíregyházi Spartacus; Orgován György, védő, előző csapata Tiszakanyár; Jeddi Béla, védő, előző csapata Kemecse; Willi Nna, középpályás, Debrecen; Haburcsák Bertalan, középpályás, előző csapata Mezőkövesd; Lakatos László, középpályás, előző csapata: Tiszakanyár; Tóth Béla Bence, középpályás, előző csapata Nyírvasvári (vissza). A felkészülési időszak az új összetételű csapat egységesítésével, a jó közösségi szellem kialakításával, a játékosok motivációs lehetőségeinek feltérképezésével és természetesen a fizikai képességeinek fejlesztésével, valamint a különböző játékelemek gyakorlásával telt. Az augusztus 18-ai bajnoki rajt óta eltelt időszak igazolta a bevezetőben leírt várakozásokat. Az eddig eltelt öt bajnoki hét eredményei is azt mutatják, hogy nem lesz egyszerű teljesíteni a kitűzött célt, menetjegyet váltani a következő szezon NB-III. osztályú „vonatára”. Az első fordulóban mindjárt az elmúlt szezon bajnokának, a Kisvárda csapatának otthonába látogattunk. Sajnos a mérkőzés első félidejében elkerülhető gólokat kaptunk, miközben támadóinknak hol az ellenfél kapusával, hol a kapufával gyűlt meg a bajuk. A második játékrészben valamit javult a játékunk, de a góllövéssel ez úttal is adósak maradtak támadóink. A végeredmény 2:0 a Kisvárda javára. folytatás a következő oldalon
16
2012 BÁTOR
folytatás az előző oldalról
A második fordulóban Baktalórántháza együttesét fogadtuk. Játékosainkat láthatóan fűtötte a bizonyítási vágy, ennek megfelelően léptek pályára az időnként „színész társulatra” emlékeztető vendégek ellen. A mérkőzés az első játékrészben eldőlt, miután csapatunk három gólos előnnyel vonulhatott az öltözői pihenõre. A második félidőben erősítettek a vendégek, de a mieink mindvégig kézben tartották a mérkőzés irányítását és megérdemelt győzelmet arattunk. NYFC-Baktalórántháza 4:1. Gólszerzők: Pálvölgyi B., Erdei Z., Ráti G., Nagy D. A harmadik fordulóban Diósgyőrben léptünk pályára a DVTK II. csapata ellen. A fiatal erőkből álló hazaiak igen csak ráijesztett csapatunkra, mert az első negyedóra elteltével megszerezték a vezetést. A első félidő harmadik harmadában azonban megváltozott a helyzet, átvettük a játék irányítását és negyed óra leforgása alatt átvettük a vezetést (1:2). A második félid ő ben könnyed edzőmeccs jelleget öltött a mérkőzés, melynek során további három góllal terheltük meg ellenfelünk hálóját. DVTK II.-NYFC 1:5. Gólszerzõk: Pálvölgyi B. 2, Lakatos L. 2, Nagy D. A következõ játéknapon ismételten idegenben léptünk pályára, ezúttal Hajdúböszörmény társulata ellen. A rutinos, képzett és fiatal, hajtós erőkből összekovácsolt hazaiak bár az elsõ három fordulóban mindössze egy pontot szereztek, jól felkészültek ellenünk. Már a saját büntetőterületünk előtt letámadták a labdás játékosainkat és ezzel komoly zavarokat okoztak védelmünkben. Csapatunk nem tudta megtalálni az ellenfél erőszakos, sok mozgáson alapuló játékának ellenszerét és a mérkõzés 35. percében hátrányba került. A második félidőben valamit javult játékunk, több ígéretes helyzetünk is adódott, de hol az
ellenfél kapusa mentett bravúrokat bemutatva, hol a koncentráció hiányzott az utolsó pillanatokban. E közben az ellenfél kihasználva egy a középpályán eladott labda adta lehetőséget, tovább növelte elõnyét, amit még csak tetõzött Orgován Gy. kiállítása. Utánpótlás csapataink eredményei: A végeredmény: Hajdúböszörmény- U-17 U-19 NYFC 2:0. NYFC-Hajdúböszörmény: 6:5 0:2 Két idegenbeli mérkőzést követően Debrecen Sportcentrum KHN szeptember 15-én Cigánd együttesét KFT: fogadtuk. A mérkőzés tétje mindkét 2:0 0:8 csapat számára az élbolyhoz való NYFC-Hajdúszoboszló: tartozás megőrzése volt. Ennek 5:1 2:4 megfelelően mindkét csapat óvatosan Ibrány-NYFC: kezdte a játékot, kiemelt figyelmet 2:0 1:0 fordítva a védekező játék biztonságára. Nagy csatát vívott a két együttes, Miközben a „nag yok” és az többnyire a mezőnyben folyt a játék. u t á n p ó t l á s c s a p a t o k ke m é n y Az ellenfél többet birtokolta a labdát, küzdelmekben ig yekeznek jó de igazán komoly, gólveszélyes pozícióba kerülni a tabellán, addig helyzetet nem tudott kialakítani a csendben, de nem észrevétlen, kapunk elõtt, míg csapatunknak 3-4 megalakult az NYFC II. csapata, komoly lehetősége volt a gólszerzés- amely a megyei bajnokság III. re. Már-már úgy tûnt, hogy meg kell osztályában szerepel. elégedni az egy ponttal, amikor egy jobb oldali szögletrúgást követő fejes Az eddig lejátszott három mérkőután az ellenfél kapusa a hálóból volt zésünkön veretlenek maradtak kénytelen elõszedni a labdát. Ezzel az (Nyírcsászári-NYFC II. 2:4, NYFC értékes gyõzelemmel csapatunk II.-Õr 4:0, Nyírbogát-NYFC II. 0:2, tovább õrzi esélyét a kitűzött cél NYFC II.-Nyírgyulaj II. 2:2). megvalósítása érdekében. A végeredmény: NYFC-Cigánd 1:0. A csapatot következő lapszámunkGólszerzõ: Ricsei F. ban bővebben bemutatjuk. A labdarúgó NB III. Tisza-csoport õszi sorsolása (az NYFC további mérkõzései) 6. forduló: szeptember 22. 15.00: Tiszaujváros-Nyírbátori FC 7. forduló: szeptember 29. 15.00: Nyírbátori FC-Nagyecsed 8. forduló: október 06. 14.00: DEAC-Nyírbátori FC 9. forduló: október 13. 14.00: Nyírbátori FC-Ibrány 10. forduló: október 20. 13.30: Hajdúszoboszló-Nyírbátori FC 11. forduló: október 27. 13.30: Nyírbátori FC-Létavértes 12. forduló: november 04. 13.30: Tiszakanyár-Nyírbátori FC 13. forduló: november 10. 13.30: Nyírbátori FC-Szatmári Unió
Janovics János
Nyírbátor Város Önkormányzatának Lapja
Felelős kiadó: Nyírbátor Város Önkormányzata Balla Jánosné polgármester Szerkeszti a szerkesztőbizottság Nyomdai munkálatok: Bátori Nyomda Nyírbátor Bajcsy-Zs. u. 92-94. Felelős vezető: Nagy Zsolt 12.1812.13 (21.9.12) Szerkesztőség: Nyírbátor Szabadság tér 7. Tel.: (42) 281 042, Fax: (42) 281 311