2Móz 29,1-46 A főpap és a papok beiktatása a szolgálatba

-1-

2Móz 29,1-46 A főpap és a papok beiktatása a szolgálatba „Ez az, a mit ő velök cselekedjél, az ő felszentelésökre, hogy az én papjaim legyenek: Végy egy tulkot, fiatal marhát, és hiba nélkűl való két kost. És kovásztalan kenyeret, és olajjal elegyített kovásztalan kalácsokat, meg olajjal kent kovásztalan lepényeket is; búzalisztlángból készítsd azokat. És tedd azokat egy kosárba, és vidd fel azokat a kosárban, a tulokkal és a két kossal együtt. Áront pedig és az ő fiait állítsd a gyülekezet sátorának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel. És vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az efódhoz való palástba, és az efódba, meg a hósenbe és övezd fel őt az efód övével. Tedd a süveget is fejére, és a szent koronát tedd a süvegre. És vedd a kenetnek olaját, és töltsd az ő fejére, így kend fel őt. Fiait is állítsd elő, és öltöztesd fel őket a köntösökbe. És övezd körűl őket övvel, Áront és az ő fiait, és tégy a fejökre süvegeket is, hogy övék legyen a papság örök rendelés szerint. Így iktasd be tisztökbe Áront és fiait. Azután állíttasd a tulkot a gyülekezet sátora elé, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a tulok fejére. És vágd le a tulkot az Úr előtt a gyülekezet sátorának ajtajánál. Azután végy a tulok véréből, és hintsd azt ujjaiddal az oltár szarvaira; a többi vért pedig töltsd mind az oltár aljára. És vedd a kövéréből mindazt, a mi a belet fedi, és a májon lévő hártyát, és a két vesét a rajtok lévő kövérrel együtt, és füstölögtesd el az oltáron. A tulok húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívűl: bűnért való áldozat az. Vedd az egyik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és vedd annak vérét, és hintsd azt az oltárra köröskörűl. A kost pedig vagdald tagjaira, és mosd meg a belét és lábszárait, és tedd rá tagjaira és fejére. Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak. Vedd a másik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és végy annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle czimpáját és az ő fiai jobb fülének czimpáját, és az ő jobb kezök hüvelykét és jobb lábok hüvelykét; a többi vért pedig hintsd az oltárra köröskörűl. Azután végy a vérből, mely az oltáron van, és a kenetnek olajából, és hintsd Áronra és az ő ruháira, s vele együtt az ő fiaira és az ő fiainak ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, s vele együtt az ő fiai és az ő fiainak ruhái. Azután vedd a kosból a kövérét, a farkát s a belet borító kövéret, meg a máj hártyáját, meg a két veséjét a rajtok levő kövérével, és a jobb lapoczkát; mert felavatási kos ez. Meg egy kenyeret és egy olajos kalácsot és egy lepényt a kovásztalan kenyérnek kosarából, mely az Úr előtt van; És rakd mindezeket az Áron kezeire és az Áron fiainak kezeire, és lóbáltasd meg azokat az Úr előtt. Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatúl az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az. Vedd az Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbbáld meg azt az Úr előtt; azután legyen az a te részed. Így szenteld meg a meglóbbált szegyet és a felemelt lapoczkát, a melyet meglóbbáltak és a melyet felemeltek, Áronnak és az ő fiainak felavatási kosából. És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izráel fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány. A szent öltözetek pedig, a melyek az Áronéi, legyenek ő utána az ő fiaié, hogy azokban kenettessenek fel, és azokban állíttassanak tisztökbe. Hét napon öltözzék azokba, a ki az ő fiai közűl ő utána pap lesz, a ki bemenendő lesz a gyülekezet sátorába, hogy a szent helyen szolgáljon. A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg annak húsát szent helyen. És a kosnak húsát és a kenyeret, mely a kosárban van, a gyülekezet sátorának ajtajánál egye meg Áron és az ő fiai. Ők egyék meg azokat, a mik által az engesztelés történt, hogy tisztökbe állíttassanak és felszenteltessenek. De idegen ne egyék azokból, mert szentek azok. Ha pedig valami megmarad az avatási húsból vagy a kenyérből reggelig, tűzzel égesd meg a maradékot; 1

-2meg ne egyék, mert szent az. Áronnal tehát és az ő fiaival akképen cselekedjél, a mint megparancsoltam néked; hét napon át állítsd őket tisztökbe. És naponként készíts bűnáldozati tulkot engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt, mikor engesztelő áldozatot végzesz rajta, és kend meg azt, hogy megszenteltessék. Hét napon tégy engesztelő áldozatot az oltáron; és szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Valami illeti az oltárt, szent legyen. Ez pedig az, a mit áldoznod kell az oltáron: Esztendős két bárányt mindennap szüntelen. Az egyik bárányt reggel áldozd meg, a másik bárányt pedig áldozd meg estennen. És az egyik bárányhoz végy egy tized lisztlángot, egy negyed hin-nyi sajtolt olajjal vegyítve; italáldozatúl pedig egy negyed hin-nyi bort. A másik bárányt estennen áldozd meg, ugyanazzal az étel- és italáldozattal készítsd azt, mint reggel; kedves illatúl, tűzáldozatúl az Úrnak. Szüntelen égőáldozat legyen az a ti nemzetségeitek között a gyülekezet sátorának ajtajánál az Úr előtt, a hol megjelenek néktek, hogy veled ott szóljak. Ott jelenek meg az Izráel fiainak, és megszenteltetik az én dicsőségem által. És megszentelem a gyülekezetnek sátorát és az oltárt; Áront és az ő fiait is megszentelem, hogy papjaim legyenek. És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenök lészek. És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, a ki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök.” Bevezetés Az alapigében arról olvastunk, hogy Isten hogyan iktatta be Mózes által Áront a főpapi és az ő fiait a papi tisztségbe. A főpapság és a papság szolgálat volt. Megtanulhatjuk ebből a részből azt is, hogy aki az Úrnak szolgál, azokat hogyan készíti fel és iktatja be Isten a szolgálatba. E nélkül a felkészítés és felkenetés nélkül senki nem szolgálhat az Úrnak. Aki a nélkül szolgál, az is tesz valamit, csak az nem fogadható el Isten számára. 1.) A szolgálatra az Úr hív el Először is azt kell látnunk, hogy Isten hív el a szolgálatra, az Ő akarata szerint. Nem Mózes gondolta ki, hogy Áron a testvére, hadd legyen ő a főpap. Olvastunk arról, hogy: „Te pedig hívasd magadhoz a te atyádfiát Áront, és az ő fiait ő vele az Izráel fiai közűl, hogy papjaim legyenek: Áron, Nádáb, Abihu, Eleázár, Ithamár, Áronnak fiai” (2Móz 28,1). Tehát Isten név szerint megmondta Mózesnek, hogy ki lesz a főpap, és kik lesznek a papok. Nem úgy történt, hogy népgyűlést tartottak és a többség elhatározta, hogy Áron lesz a főpap, és azt megszavazták. Isten országában minden szolgálatra egyedül csak az Úr hív el. Nem emberek (sem nem egy ember, sem nem több ember), nem a közösség hív el és készít fel. Minden szolgálatra, ami az Úr szerint való, Isten választ ki, és Isten hív el. Isten mondja meg azt is, hogy arra hogyan kell felkészíteni valakit, és Isten keni fel őt. És pedig név szerint, ahogy itt is: Áront és a fiait (2Móz 28,1). A Bibliában később is ezt látjuk, hogy Isten név szerint hív el szolgálatra. Például Jeremiás prófétát: „Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. És [Jeremiás] mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!” (Jer 1,4-6). Isten azt mondta, hogy ne mondd ezt, mert én választottalak ki, én szenteltelek meg, én adok szájat, és akkor majd tudsz beszélni (Jer 1,7-9). Ugyanezt látjuk Pál apostolnál is. Például azt írja Pál apostol a maga elhívásáról: „De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, Hogy kijelentse az ő Fiát én bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között; azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel” (Gal 1,15-16). Az embernek ennyi a része, hogy amikor Isten elhívja, akkor ne tanácskozzon testtel és vérrel, hanem fogadja el a meghívást Istentől. Amikor Pál apostolt elhívta Isten a szolgálatra a damaszkuszi úton, és megvakulva 2

-3bevezették Damaszkuszba, s Anániást odaküldte hozzá Isten, akkor Anániás azt mondta, hogy sok rosszat hallott erről a Saulról, hogy menjen ő oda (ApCsel 9,3-14). Akkor Isten azt mondta, hogy: „…Eredj el, mert ő nékem választott edényem [akit arra rendeltem], hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni” (ApCsel 9,16). Ez volt az elhívatása. Nem Pál apostol jelentkezett, hogy ő akar szolgálni az Úrnak. Azonnal nem tanácskozott testtel és vérrel (Gal 1,16), amikor nyilvánvaló lett, hogy Isten őt szolgálatra választotta el. Még akkor sem, amikor tudta, hogy sokat kell ezért szenvedni (ApCsel 9,16). Isten minden szolgájának szenvedni kell. Ebben Istennek a legnagyobb szolgája, Jézus Krisztus járt az élen. Ő is bizonyos tekintetben szolga volt: „Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok…” (Ézs 42,1). Őneki kellett a legtöbbet szenvedni. Ő is vállalta: „Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, Hogy teljesítsem, [Isten] a te akaratodat…” (Zsolt 40,8-9). 2.) Felkészítés a szolgálatra Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Isten kiket választott a szolgálatra, akkor még nem voltak alkalmasak arra, hogy az Úr papjai legyenek, vagy hogy Áron főpap legyen. Először fel kellett készíteni őket. Ha most is valakit Isten elhív a szolgálatra, fel kell, hogy készítse. Nézzük meg, hogyan készítette fel Isten Áront és az ő fiait? (1) Megtisztítás a vér által Először is meg kellett tisztulniuk. Mert a bűn miatt ugyanolyan tisztátalanok voltak, mint minden más ember. Ez a tisztulás a következőképpen történt. Először is tudjuk az Igéből, hogy: „…vérontás nélkűl nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9,22). A bűneiktől először a vér által kellett megtisztulni. Tehát a bűneikért olyan áldozatot kellett hozni, ahol a vér kifolyt. Bűnért való véres áldozatot. Erről olvashatunk itt, hogy a gyülekezet sátora elé áldozatul egy tulkot kellett vinni. Áron, és az ő fiai a kezeiket a tulok fejére tették. Le kellett vágni azt az Úr előtt, és a kövérét el kellett füstölögtetni. A vérét pedig az oltár aljára kellett önteni, miután megkenték az oltár szarvát (10-13. v.). Úgy olvassuk: „A tulok húsát, bőrét, ganéját pedig égesd el a táboron kívűl: bűnért való áldozat az” (14. v.). Tehát az első áldozat, amit kellett hozni, bűnért való áldozat volt, még pedig saját magukért. Az Úr Jézus Krisztusnak nem kellett Önmagáért áldozatot hozni. De, mikor most Isten elhív valakit a szolgálatra, ez a legelső lépés, hogy megismerje, hogy bűnös, és Krisztus vérében megtisztuljon az ő bűneitől. Azt olvassuk: „Mert a mely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívűl. Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívűl szenvedett” (Zsid 13,11-12). Tehát, hogy megszenteltek legyünk, tiszták legyünk, ehhez az Úr Jézus Krisztus vérére van szükségünk. Ez az első lépés. (2) Megtisztítás víz által A második lépés a tisztulás felé az volt, amit olvastunk: „Áront pedig és az ő fiait állítsd a gyülekezet sátorának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel” (4. v.). Meg kellett vízzel is mosni őket. Mit jelent a víz? Azt olvassuk, hogy: „…megtisztítván [az Úr az Övéit] a víznek feredőjével az ige által” (Ef 5,26 ). Az Úr Jézus mondja a tanítványoknak: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szólottam néktek” (Jn 15,3). Isten Igéjének is van az életünkben egy tisztító hatása. Amikor valaki az Úr Jézus Krisztus vérében megtisztul és megtisztult a lelkiismerete is, és az Ige szól hozzá, annak világosságában él, akkor az Ige felfedi gondolatait, szívének titkait, mert beleragyogott a szívébe. Ezek után - amikor szólt hozzá Istennek az Igéje -, nem tud akárhogyan élni, hanem csak tisztaságban és szentségben, ahogyan Istentől is tisztán és szentül jön ki az Ige. 3

-4A víznek van egy újjá szülő ereje is: „Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból, Istennek ígéje által a mely él és megmarad örökké” (1Pt 1,23). Tehát az Igének, mint víznek, van tisztító és újjá szülő ereje. Mielőtt Áront felöltöztették a szép ruhákba - amiről az előző részben volt szó -, meg kellett mosakodnia. A mi életünkben is a víznek egy kicsit más hatása van, mint a vérnek. Amikor megértettük azt, hogy „…Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7), az után még lehetnek az életünkben olyanok, hogy a földnek a pora rárakódik a lábunkra, meg a kezünkre. Ettől a portól kellett megmosakodni, mielőtt felvették a ruhát. A papok mezítláb voltak Azt kérdezte tőlem valaki, hogy amikor szó volt a főpapnak és a papoknak az öltözetéről, miért nem eset szó a lábbeliről? Igen, arról nem volt szó, mert a papok semmifajta lábbelit nem hordtak. Mezítláb jártak, és ez nagyon különös és elgondolkoztató. A főpapnak szép ruhája volt, süveg a fején és arany korona (Szentség az Úrnak felirattal), mégis teljesen mezítláb járt. Hadd tegyem hozzá, hogy a szent sátor is gyönyörű volt: benne arannyal bevont akácfa és gyönyörű színes szőnyegek. Tudjuk, hogy mi volt a padlója? Semmi. A sivatag homokja. Ebbe a homokba kellett mezítláb belelépnie a főpapnak. Tudjuk, hogy mit jelent ez? Idegenek és vándorok vagyunk ezen a földön (Zsid 11,13). Itt járunk mezítláb a föld porában, a sivatag homokjában, nem vagyunk elzárva tőle. Ezért kellett minden esetben - nem csak itt, amikor felszentelték a papokat (4. v.), hanem később is -, amikor elmentek a mosdó medence mellett, megmosni kezüket is, lábukat is, mert csak úgy járulhattak a gyülekezet sátorában az Úr elé (2Móz 40,30-31). Amíg itt élünk a földön, Isten nem fog arany utakat rakni elénk, hanem a föld porán járat bennünket. Nem húz a lábunkra arany csizmát, mezítláb kell belelépnünk. De ott van a víz, ott van Isten Igéje, amelyik mindig tisztára mos, hogy ennek a világnak a pora ne homályosítsa el előttünk Isten tisztaságát, szentségét és az Istennek a szeretetét. (3) A régi levetkezése Ahhoz, hogy Mózes megmossa Áront és fiait, és felvehessék a szép ruháikat (4-6. v.), nyilván, hogy le kellett vetni a régit. Ha nem vetik le, akkor nem lehet őket megmosni, és nem lehet az újba felöltözni. Ugyanígy van most is minden hívő emberrel, különösen, ha valakit az Úr szolgálatra hív el, hogy le kell vetkőzni a régit. „Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában, Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök; Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére. Ti pedig nem így tanultátok a Krisztus. Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban: Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kivánságai miatt [...] Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával mert egymásnak tagjai vagyunk” (Ef 4,17-22. 25). Ezután felsorolja az Ige, hogy a gyakorlati életben mit jelent az óember levetkőzése. „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki oroz vala [tehát, aki lop] többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek […] Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közűletek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Ef 4,26-28. 31-32).

4

-5Először le kell vetni a régit, a régi ruhákat. Ezek voltak a régi ruhák, ahogyan éltünk, mint hitetlen emberek. Haragudtunk, mérgeskedtünk, káromkodtunk, irigykedtünk, rosszat akartunk, testünk kívánságai szerint éltünk, az ördögnek helyet adtunk, teljesen uralkodott az életünkben a bűn. Ezt kell levetni. Sőt a Kolossébeliekhez írott levélben úgy mondja Istennek az Igéje, hogy: „…levetkeztétek amaz [régi élet szerint való] ó embert […] És felöltöztétek amaz új embert…” (Kol 3,9-10). Még egy másik Ige a régi levetésével kapcsolatban: „Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek a teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm 6,1-6). Tehát csak úgy lehet levetkezni a régit, mint ahogy elfogadtam, hogy a bűneimért nem tudtam mit tenni, de Krisztus meghalt, és az Ő vére eltörölte azokat. Ugyanúgy, nem tudom levetni a régit, de Krisztussal együtt én is meghaltam, és így megerőtelenedett a bűn teste (Róm 6,6). Erőtlen lett, tehát sátáni hazugság az, amikor úgy állítja be nekem, hogy most már én nem tudok harcolni a bűn ellen, mert a bűn mindig legyőz engem, mint ahogy hitetlen koromban is legyőzött. Most, miután Isten gyermeke lettem, már nem így van, mert már megerőtlenedett a bűn teste. Most már nem kell, hogy szolgáljak a bűnnek. Most már nem kell, hogy helyt adjak az ördögnek. Tehát, ha látom azt, hogy az Úr Jézus Krisztus áldozatában nem csak bűneimet törölte el a vér, hanem meg is erőtlenítette a bűn testét, le lehet vetkőznöm. Most már hatalmat, erőt adott nekem, hogy ne szolgáljak a bűnnek. Ha ezt elhiszem, akkor meg is tapasztalom, hogy lesz erőm levetni a régit. Mikor előjönnek a régi dolgok, akkor azt mondom, hogy nem kell már nekem mindig mérgesnek lennem. Nem kell már nekem a testem kívánságát teljesíteni, mert ezeket az Úr Jézus megerőtlenítette. Nekem pedig erőt adott, hogy ezeket levessem, elvessem magamtól. Így kapok rá lehetőséget. (4) Az új felöltözése Amikor Áron és az ő fiai levetették a régi ruhát és megmosakodtak, csak az után tudták felöltözni az újat. Így olvastuk: „És vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az efódhoz való palástba, és az efódba, meg a hósenbe és övezd fel őt az efód övével. Tedd a süveget is a fejére, és a szent koronát tedd a süvegre” (5-6. v.). Ezeket a ruhákat láttuk az előző részben. Ezek a ruhák mind az Úr Jézus Krisztusra mutattak, és láttuk, hogy akik belemerültünk Krisztusba, Krisztust öltöztük fel. „Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke [szelleme] szerint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef 4,23-24). Tehát felöltözni ezeket a ruhákat azt jelenti, hogy felöltözni Krisztust. Ő az új ember. Ahogy olvassuk: „Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt [...] Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, [most jön, hogy milyen ez az új ruha, milyen Krisztus rajtunk] könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele [vagy amely mindent tökéletesen összefog]. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, a melyre el is hivattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon…” (Kol 3,9-10. 12-16). Ez az új ruha. És 5

-6aki ezt nem vette fel, akin ez nem látszik, az nem tud szolgálni az Úrnak. Mert a főpap sem mehetett be az Úr elébe a maga ruhájában, hiszen meghalt volna. Csak abban, amit Isten rendelt, aminek az alján ott volt az arany csengettyű és a gránátalma (2Móz 28,34). Ott voltak a gyümölcsök is: könyörületes szív, jóságosság, hosszútűrés, szeretet, stb. Ezek nélkül nem lehet az Úr elébe menni és neki szolgálni. 3.) Felkenés olajjal Miután megmosták Áront, a régi ruhát levetették róla, újra felöltöztették, és ezek után olajjal felkenték. Ez a felkenés úgy történt, hogy: „…vedd a kenetnek olaját, és töltsd az ő fejére, így kend fel őt” (7. v.). Tehát, nem csak egy kicsi olajat tettek a homlokára, hanem a kenet olaját ráöntötték a fejére, mint ahogy olvasható a zsoltárok könyvében: „…mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly […] az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére” (Zsolt 133,1-2). Ráöntötték, és a fejétől végig, végig lefolyt rajta. Olyan ez, mivel a főpapról van szó, és a főpap Krisztusra, az igazi főpapra mutat, ahogy olvashatjuk Krisztusról: „Ámde a Fiúról így: [szól] A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálczája a te országodnak pálczája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot; annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett” (Zsid 1,8). Öröktől fogva felkente Isten Krisztust is: „Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva” (Péld 8,23). Mielőtt Isten bármit is teremtett volna, Ő volt, Akit Isten felkent, örömnek olajával társai fölé (Zsid 1,8). Most azok a társai Krisztusnak, akiket a vérén megváltott, akik az Övéi. Mondjuk, itt ezt jelképezik a papok. Őt a társai fölé kente fel Szent Szellemmel. Az olaj a Szent Szellemet jelképezi mindig a Bibliában. Ahhoz, hogy valaki szolgáljon Istennek, most is szükséges a Szent Szellemnek az olaja. A Szent Szellem nélkül nem vagyunk képesek Istennek szolgálni. Ezt jelenti a felkenetés. (1) Mit jelent ez a mi életünkben? „Nem az igazság cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek [Szent Szellem] megújítása által, Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyük az örök élet reménysége szerint” (Tit 3,5-7). Tehát az Ige itt beszél az újjászületés fürdőjéről, és utána a Szent Szellem megújításáról, amelyet kitöltött ránk bőséggel. A hívő emberek is, mivel Krisztushoz tartoznak, bőségesen kaptak a Szent Szellemből, mint Áron is ennek a kenetnek az olajából. (2) Miért szükséges a Szent Szellem az életünkben és a szolgálatunkban? Olvashatunk arról hogy, amikor Antiókhiában böjtöltek és imádkoztak az ott lévő próféták és apostolok, akkor így szólt hozzájuk a Szent Szellem: „…Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust, a munkára, [szolgálatra] a melyre én őket elhívtam” (ApCsel 13,2). Itt is a Szent Szellemtől, Istentől jön az elhívás. Elolvasom még: „Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek. Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. S meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel [Szellemmel]” (Ef 5,15). Tehát a mi életünkben ez azt jelenti, hogy betölt a Szent Szellem, hogy meg tudjuk érteni, mi az Úr akarata. Ne bolondul járjunk, hanem bölcsen gondolkozzunk. Ha nem tudjuk megérteni ezt, akkor a legtermészetesebb, hogy nem tudunk szolgálni sem Neki. Tehát ott kell lenni ennek a kenetnek rajtunk. A Szent Szellem által tudja Isten velünk megértetni, hogy életünkben mi az Ő akarata. Hogyan éljünk, mit csináljunk, merre menjünk, mi a dolgunk ebben a világban és adott konkrét esetben is. 6

-7-

4.) Az életünk odaszánása Mikor mindezeket elvégezték, a papok még mindig nem voltak alkalmasak a szolgálatra. Most ezt azért hangsúlyozom, mert Isten sok gyermeke úgy gondolja, hogy engem kiválasztott az Úr, elhívott, megszólított a nevemen. Az Úr Jézus Krisztus vére eltörölte a bűneimet, megmosott engem, nemcsak az Ő vérében, hanem megmosott az Ő Igéje által is. Levetettem a régit, felöltöztem az újat, Krisztust, Szent Szellem is van, mert hallottam az Igét, hittem benne, és megpecsételt az Ő ígéretének a Szent Szellemével. Most akkor már szolgálhatok az Úrnak. De még azt látjuk, hogy még mindig van híja. Olvasunk még másik áldozatról is, mert nem csak egy fiatal marhát kellett feláldozni, hanem két kost is. Le van írva az egyik kosnak a feláldozásáról, hogy mire történt: „Vedd az egyik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és vedd annak vérét, és hintsd azt az oltárra köröskörűl. A kost pedig vagdalt tagjaira, és mosd meg a belét és lábszárait, és tedd rá tagjaira és fejére. Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak” (15-18. v.). Az a fiatal bika, amit előzőleg áldoztak fel, az bűnért való áldozat volt. Nem is áldozták fel az egészet, a vér volt a lényeg, tagjait elégették a táboron kívül (14. v.). Ezt a kost, nem bűnért való áldozatként, hanem kedves illatú tűzáldozatként, egészen égő áldozatként áldozták fel. Tehát mindent az oltárra tettek, minden ott égett el. Ez a tűzáldozat nem a bűnért volt, hanem azért, hogy kedves illatú legyen az Úrnak: „…égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak” (18. v.). Ez elsősorban is Krisztusra mutat, Aki az egész életét rátette - most képletesen mondom - az Úr oltárára, Őneki élt és Neki halt meg. A mi életünknek is ilyennek kell lennie. „…ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg…” (Róm 14,8). Ezt úgy fejezi ki az Ige, hogy: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12,1-2). Isten azt kívánja, hogy az ember önként szánja oda az egész életét. A Mózes harmadik könyvében látni fogjuk, hogy egészen égő áldozatot legritkább esetben parancsolt Isten. Mindig azt mondta, ha valaki áldozni akar, akkor áldozhat ilyen áldozatot is. A bűnért vinni kellett az áldozatot, mert ha nem vitte, meghalt, de kedves illatot az Úrnak az vitt, aki akart. Isten nekünk sem parancsolja, hogy oda kell neki szánni az életünket, hanem azt mondja: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Isten irgalmasságára…” (Róm 12,1). Tehát kér, és aki akarja, oda szánja az életét. Van egy énekünk: „Mint fáradt vándor a forrásvízhez, vágyik lelkem az Úr elé. Ott vár rám mindaz, mit Krisztus megszerzett, vére lett szívemen életté”. Ez, amit Ő szerzett. És akkor a mi válaszunk erre: „Megváltott életem néki szánom, égő áldozat hadd legyen. A szívem ott égjen fenn, az oltáron. Mindenem Ő elé hadd tegyem”. Ez az égő áldozat. Ha megértettem, hogy Ő is így szánta oda magát teljesen, akkor én is így fogom odaszánni magamat teljesen. 5.) Amiről a felavatási kos beszél A másik kos, aminek az a neve, hogy felavatási kos, azt mondja el részleteiben, hogy mit jelent az odaszánt élet: „Azután vágd le a kost, és végy annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle czimpáját és az ő fiai jobb fülének czimpáját, és az ő jobb kezök hüvelykét és jobb lábok hüvelykét; a többi vért pedig hintsd az oltárra köröskörűl” (20. v.). Áronnak csak a füle cimpáját kellett megkenni, de a fiainak a jobb füle cimpáját, és a jobb kezének a hüvelykujját és jobb lábának a hüvelykujját is. A fülek megkenése azt jelenti, hogy az ember mindig kész meghallani, amit Isten mond neki. Emlékszünk még arra, amikor arról volt szó, hogy: „Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam) […] Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem [...] 7

-8füleimet fölnyitottad…” (Zsid 10,7; Zsolt 40,8. 7). Kész vagyok mindig meghallani, nyitott a fülem Isten felé. A nyitott fül nemcsak azt jelenti, hogy hallom, hanem a szellemi fülem is, a szívem is nyitva van, és meghallom, amit Isten mond. Az Úr Jézusnak ez elég volt, Ő meghallotta, amit Isten mondott. Természetes volt, hogy ugyanazt tette, és úgy járt, ahogyan Isten mondta Neki. Az Áron fiainál ez nem volt természetes. Ez minket jelképez, azért kellett a jobb keze hüvelykét is és a jobb lába hüvelykét is megkenni (nem csak a füle cimpáját). A fül megkenése azt is jelenti, hogy csukva van a fülem minden más előtt, amit nem az Úr mond. Nem vagyok hajlandó azt hallgatni, ami ebben a világban folyik. Azt sem, amit a Sátán sugdos a fülembe, mert csak az Úr felé vagyok nyitva. Befejezés Amikor Kóré fellázadt Mózes és Áron ellen (4Móz 16,1-3), Áron nem foglalkozott ezzel, mindent Mózesre bízott. Mózes sem foglalkozott vele, mindent Istenre bízott és Isten ítélt (4Móz 16,20-21. 32. 35. 49). A füle csak Isten felé volt nyitva. Nem volt érdekes, hogy mit mond Kóré, mit mond a nép, mi történik a táborban. Az volt érdekes, hogy mit mond Isten. Aki az Úr szolgája, annak ezt kell tudnia: mit mond Isten. Ámen. Debrecen, 1996. január 7.

8