A közép és késő avarok fegyverei

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

A közép és késő avarok fegyverei

Készítette: Dernovics Gábor III. történelem-fizika

Szeged, 2005 1

Dolgozatomban a késő avar fegyverekkel, vértekkel és harceljárásokkal foglalkozom. Végig követem az egyes fegyvertípusok fejlődését, a főbb fegyverzetre nagyobb hangsúlyt fektetve. A fegyverek tanulmányozására rendelkezésünkre állnak régészeti leletek, írásos források és képi források. A fegyvereket két nagy csoportra bonthatjuk, a támadó és a védő fegyverzetre. A támadó fegyverek alapcsoportjai a távolsági és a közelharci fegyverek. A távolsági fegyverek szúró, és hasító típusúak. Ide tartoznak az íjak és dobó fegyverek. A közelharci fegyvereken belül is megkülönböztetünk szúró, vágó, vágó–szúró, valamint hasító és zúzó fegyvereket. Ezeket a megkülönböztetéseket a fegyver okozta seb alapján tesszük. Szúró fegyverek közé tartoznak a szálfegyverek, mint a döfődárda, a lándzsa, illetve a fokos és harci csákány. Ezek a fegyverek alkalmatlanok vágásra, csak döfésre és szúrásra lettek kialakítva úgy, hogy a vértet is át tudja szakítani. Vágó és a vágó-szúró fegyverek voltak a legelterjedtebbek. Az előbbiek közé tartoznak az egy– és kétélű kardok, míg a másodikra jó példa a szablya. Hasító fegyverek közé a balták és bárdok tartoznak, melyek képesek a lemezelt vérteket is átütni. A zúzó fegyverek közé a buzogányokat, és a botokat soroljuk. A védőfelszerelésnek 3 része van. A sisak, mely a fejet védte, (esetleg az arcot és nyakat is) valamint a vért és a pajzs. Vértek és pajzsok között is több típust különböztetünk meg. A közép és késő avar korszak A közép-avar korszak kezdetét 670-re datálják, Ozora–Tótipuszta területén a régészeti leletanyag mintázatának megváltozása miatt. A leleteken a Kárpát-medencébe vándorló keleti nomád népek1 hatása érvényesül. Ez a népcsoport különbözött az avaroktól, mások voltak a szokásaik, a ruházatuk2 és a fegyverzetük. A keleti steppei fejlődés új vívmányait honosították meg az avarok között. Ilyen volt a szablya, és szélesebb csontborítású íj, a hosszú pengéjű lándzsa, és a hosszú tőr. A beérkező népelem keveredett a már itt lévő avarokkal, s az avarok által meg nem szállt területeket is elfoglalták3. Az új hatalom és az új fegyverek bizonyítéka Lauriacum4 680-as eleste és lerombolása. (Bóna 1984, 323–324) 692-ben a frankokkal kötött béke alapján az Enns lett az új avar birodalom határa, s így közvetlen kapcsolatba kerültek a frankokkal.

1 A kazárok elől menekülő népek, köztük keleti avar népelemmel. (Bóna 1984, 325) 2 fémszorítókkal díszített hosszú kettős varkocs, mellékszíjak nélküli fegyveröv, lapos talpú csizma (Bóna 1984, 325) 3 Bécsi-medence és a Dunától északra eső Kis-alföld (Bóna 1984, 326) 4 Lorch antik bajor város az Enns torkolatánál

2

A késő avar korszakot a griffes-indás5 leletanyag megjelenésétől számítjuk. Ez a 8. század kezdetére datálható. A késő avar kor vége, s egyben az avar birodalom felbomlása a 9. század elején következett be. A frank támadások6, a belharcok, s Krum bolgár kán hadai7 (Bóna 1984, 340–343) megroppantották a birodalmat, de csak 822-ben tagozódott be végleg a frank birodalomba.(Szőke 1996, 27) Az avar távolsági fegyverek Az íj olyan rugó, mely energiát tárol és szabadít fel. Az íj húrjának megfeszítésekor az emberi izom által végzett munka, a rugalmas fában tárolódik, mint rugalmas energia, s ez hirtelen szabadul fel, amikor a feszítés megszűnik. A felszabaduló energia sokkal messzebbre és a sokkal nagyobb sebességgel repíti a nyílvesszőt, mintha puszta kézzel hajították volna el. A becsapódáskor a páncélátütő képesség a nyílvessző kezdeti sebességétől, pályájától, és tömegétől függ. Az íjban raktározódó energia határozza meg a nyílvessző kezdő sebességét. A pálya egy igen összetett függvény, melyben nagy jelentősége van a közegellenállásnak is. Fontos tényező még a nyílvessző anyagának nyújtási tényezője. Ugyanis kezdetben a nyílvessző enyhén eltérő szögben áll a repülés irányától. Elengedéskor a nyílvessző, a hegyének és a végének tehetetlensége miatt meghajlik8. Ha megfelelő gerinccel rendelkezik, akkor vissza fog térni a helyes repülési irányba. Ha azonban a vessző túl merev (túl nagy a nyújtási együttható) akkor ki fog térni oldalra. Ellenkező esetben pedig tovább fog hajlani, és azért nem talál célba. Ezt a jelenséget hívjuk íjász paradoxonnak. (Fegyvertípusok enciklopédiája 1999 II, 100) Az avarok íjja szerkezet szempontjából az összetett íjak, formai szempontból pedig merevszarvú reflexíjak csoportjába tartozik. A karját és a középső részt csontlemezekkel erősítették meg. Az íjak markolatát mindig 3 csont alkotta. A két szélső trapéz a középső babapiskóta alakú volt. A középső darabot az íj szaruval borított oldalára a két szaru lap közé helyezték el. Mechanikai teljesítmény szempontjából meghatározó adatok, az íjvégcsontok, valamint markolatcsontok formája, és befoglaló méretei mellett, az íjvégcsontok tengelyének hossza, az íjkarokkal bezárt szöge, a rugalmas karok és a markolat által bezárt szög. Ez a két szög határozza meg az íj visszahajlásának mértékét. A szögeket csak felajzatlan íjon lehet lemérni. A leletek alapján a fenti adatok szerint szokták 5 Valószínűleg a Kárpát-medencén belüli művészeti átalakulás, a korábbi préselt és a későbbi öntött stílus között. (Bóna 1984, 327) 6 791; 799; 803 (Szőke 1996, 19–24) 7 804-ban hatolt be Krum a kelti területekre. (Bóna 1984, 343) 8 s=1/ 48 E∗l 3 / I∗F ahol s: az elhajlás távolsága, 1/E: nyújtási együttható, l: a vessző hossza, I: felületi tehetetlenségei nyomaték, F: a vessző közepét ért megterhelés (Budó 1992 XI, 213),

3

elkülöníteni a avar íjakat. Az adatok alapján két nagy csoportra osztják őket a korai típusra és a késői típusra. A késő avar korszakban a bevándorló nomád népeknek köszönhetően az íjvégcsontok és íjközépcsontok megnyúltak. Megváltoztatták a csontoknak a rugalmas íjkarhoz való csatlakozási szögét is. Lecsökkent a szarvtengely hossza. (Szőllősy 2004, 5455)

jellemző

kora avar kori íj

késő avar kori íj

szarvszög9

49°

38°

szarvtengelyhossz10

181 mm

167 mm

horonytáv11

38,6 mm

50,2 mm

szarvszélesség12

23,6 mm

29,7 mm

karhossz

420 mm

420 mm

a markolat középlemezének hossza

150 mm

150 mm

markolati szög13

180°

180°

1.

2. 1. ábra A kora avar (1.) és a késő avar (2.) íj formai vázlata

Az avar íjak markolata és szarvai mindig csonttal voltak borítva. A leletek között nem fordul elő olyan, hogy valamelyik is hiányzott volna. Figyelmet érdemel mechanikai szempontból a széles íjvégcsont. A mérések szerint a széles íjvégcsontok holtteherként viselkednek, és rontják az íj teljesítő képességét. Így „nem helytálló az az elterjedt fejlődéstörténeti feltételezés, mely szerint az idő előrehaladtával egyre hatékonyabb eszközök jönnek létre.”(Szőllősy 2004, 60) Szőllősy kísérleti eredményeit felhasználva meghatározható az avar kori íjak lőtávolsága, és átütő ereje. Szőllősy mérése szerint a késő avar íj egy 40 gramm tömegű nyílvesszőt 38 m/s kezdősebességgel lő ki.(Szőllősy 2004, 9 A szarvtengely és a kartengely által bezárt szög. 10 A merev szarvtengely hossza, az ideghorgony belső pereme illetve a rovátkolás határvonalának középpontja közti távolság. 11 az íjvégcsont szabad végének távolsága az ideghoronytól 12 az íjvégcsontok legnagyobb szélessége 13 az íj karjai és markolata által bezárt szög

4

60) Ezt figyelembe véve a maximális lőtávolság14 ha a közegellenállástól eltekintünk 144 méter. Közegellenállást figyelembe véve15 ez a távolság jóval kisebb ≈100–120 m. Szőllősy mérései alapján számított lőtávolság tehát ellentmond a Simon által megadott adatoknak16. Az íj nem tárgyalható a hozzá való nyílvessző nélkül. Az avar nyílhegy gyakori sírlelet. Nagyon sok külalakú nyílhegy került elő. Leggyakoribbak a háromágú nyílhegyek, de előfordulnak kétszárnyúak is. Gyakoriak az igen szokatlan külsejű, csapott illetve tompaszögű hegyű nyílhegyek, melyek szárnylemezei is ki vannak lyukasztva (Kalmár 1944–45, 283). Méretei széles skálán mozognak17. Ezeket tüskésre alakították ki, vagyis a szárnyak a tüskében végződnek, amit a vesszőbe lehet erősíteni. A nyílások a szárnyak alsó negyedében találhatók. Több vita támadt arról, hogy ezek mi célt szolgáltak. Ma már elfogadott, hogy gyújtási célokra használták, főleg olyan anyagok gyújtására, ahol nem ajánlott a nyílvessző befúródása a gyúlékony anyagba, pl. erdőben avar, csónak. A szárnyak közé és a kör alakú nyílásokba helyezték a gyújtó anyagot. (Kalmár 1944–45, 283–284) Hazánkban több helyen18 is előkerültek ilyen nyílhegyek. Alakjuk nagyon különböző lehet. Ismerünk olyan gyújtó nyílhegyeket is, melyek hegyesek, ez esetben a gyújtónyílvesző befúródása a célpontba a cél. A harci célokra felhasznált nyílhegyek között a leggyakoribb a háromszárnyú. Gyakoriak a háromszög19, a levél20 alakúak, ritkábbak a rombusz21 alakúak. (Kalmár 1944– 45, 286) A levél alakú nyílhegyeket úgy alakították ki, hogy a tömegközéppont minél közelebb essen a súlyponthoz22, így stabilan megtarthatja pályáját. A tömör, tüskés nyílhegyek, s a keskeny háromszög alakú nyílhegyek23 alkalmasak 14 15 16 17 18 19 20

21 22

23

s max =v 02 / g∗sin 2  , ahol smax a maximális elmozdulás, v0 a kezdősebesség, α a vízszintessel bezárt szög, ebből is látszik hogy 45°-os szög alatt lesz maximális a távolság közegellenállási erő : F= c∗q∗1/2∗ϱ∗v 2 , ahol c ellenállási tényező, q a test homlokfelülete, q a közeg sűrűsége, v a testnek a közeghez viszonyított sebessége (Budó 1992. XI 276) 160-180 m (Simon 1995, 114) szélesség: 25–40 mm; szárnyhosszúság 22–70 mm (Kalmár 1944–45, 283) Győr; Fehértó; Csákberény; Cserkút; Veszprém (Kalmár 1944–45, 284) Fehértó B. 34., B. 95., B. 256. számú sír; Dévényújfalu 176, 241, 842. sír stb. (Kalmár 1944–45, 286) A Fehértó B 95., B 97. számú sír; Dévényújfalu 176. számú sír leletei keskeny fűzfalevél alakúak. A Csengele–Feketehalom 82. és 28 sír nyílhegyei középen kiszélesedő levél alakúak A Csákberény 150. sz. sír, Győr 106., 696. sz. sír levél alakú nyílhegyei az alsó részüknél szélesednek ki. Egyenes szárnyú nyílhegyeket is sorolnak a levél alakúak közé. (Kalmár 1944–45, 286) Csákberény 111. sz. sír (Kalmár 1944–45, 286) Ha s súlypont a légellenállás támadáspontja (az a pont melyben a teljes erő hat) előtt helyezkedik el, akkor ha a nyílvessző tengelye kibillenne a röppálya irányából akkor a nyíl végén levő szárnyakra (vezető sík) ható ellenállás visszabillentené a vesszőt a helyes irányba. Így a kilőtt nyílvessző a hegyével előrefelé halad a röppályán és nem fenyegeti a bukdácsolás veszélye. (Öveges, 94) Győr 160. sz. sírlelete egy gúla alakú, mely 5 mm vastag és 40 mm hosszú gúla alakú nyílhegy (Kalmár

5

voltak a komolyabb páncélzat átszakítására is. (Kalmár 1944–45, 290) Tömörségük és kis átmérőjük tökéletessé tette őket a láncing, és a lemezelt vértek átszúrására. Ismerünk díszített, illetve többszörösen karéjozott háromszárnyú nyílhegyeket is, Ezek valószínűleg díszítő feladatokat láttak el a gazdagabbaknál. ((Kalmár 1944–45, 290) A avaroknál megtalálhatók a tüskés nyílhegyeken kívül a köpüsek is. Előbbit a tüske segítségével erősítették a nyílvesszőbe. A köpüs nyílhegynél, a kúposan kiképzett köpüt a nyílvesszőre húzták, s úgy rögzítették. A köpüsök között a leggyakoribb példányok levél alakúak, de a szakállas nyílhegyek24 is ebbe a csoportba tartoznak. Ezeknél a szárnyak megnyúlnak, és un. szakállt képeznek. (Kalmár 1944–45, 291) Mind vadászatra mind harcra felhasználható ez a típusú nyílhegy. Fontos csoportja még a nyilaknak az úgynevezett fütyülő nyílvessző, melyet tűzvezetésére használtak. Sokáig úgy gondolták, hogy az említett lyukas nyílhegyek szolgálták ezt a célt. De azok hang kiadására nem lehettek képesek25. Ezért inkább kifúrt golyókat köthettek a nyílvesszőre, és azok bocsájtották ki a hangot. Tehát a cél nagyban befolyásolja a nyílhegy kialakítását. Más nyílhegy szolgál élő erő ellen, más a páncélos katona ellen, megint mást használtak vadászatra illetve gyújtásra. A nyílvesszők pontos hosszát nem ismerjük, csak körülbelüli számítások vannak rá, de ezek eltérnek egymástól26. Anyagukat nehezen lehet meghatározni, csak egyes nyílhegyek vizsgálata, melyeken a vessző nyomai megmaradtak segít ebben. A vizsgálatok alapján azt mondhatjuk, hogy a vesszőket nyírfák vastagabb ágaiból faragták ki. (Kalmár 1944–45, 292) A távolsági fegyverek másik nagy csoportja a dobófegyverek. Az avaroknál ebben a korban a legelterjedtebb ilyen fegyver a dobólándzsa volt. Ezt 20–25 cm-es vasheggyel látták el. Nád vagy babérlevél alakú pengét köpű segítségével erősítették a fa nyélre (Simon 1995, 116–117). Pontos adataink nincsenek a nyél hosszúságáról. Mivel ezek fából készültek, és nem maradtak fenn. Az avar közelharci fegyverek Az avarkori kardok többsége ázsiai eredetű. A kora avar korban még meglévő 1944–45, 290) 24 Csengele–Feketehalom 83. sz. sír, Előszállás, Öreghegy 38. számú sír leletei alapján a szakállas nyílhegyek hossza 40–60 mm, szélessége 20–30 mm (Kalmár 1944-45, 291) 25 A mindkét oldalán nyitott, vagy egyik oldalán zárt sípok esetén csak akkor képződik hang, ha a gázoszlop szélessége jóval kisebb mint a magassága. 26 Kalmár szerint 68–72 cm-között (Kalmár 1944–45, 292) lehettek a nyílveszők hosszai, Simon valamivel hosszabbra, 70–75 cm-re (Simon 1995, 115) teszi őket.

6

kétélű kardok a 7. század második felére visszaszorulnak. Nehezen lehet őket elkülöníteni az egyélű egyenes kardoktól. A 670-es évektől a leletanyagban egy újfajta kardtípus bukkan fel, a szablya. Ennek a kardtípusnak a pengéje enyhén ívelt, egyélű, az alsó harmadában visszaköszörült. Ez a rész a fokél. A nem görbülő keskeny penge az egyenes kard. Míg az egyenes kardoknál általában hiányzott a keresztvas, addig a szablyáknál ez általában megvolt. Vannak a kardoknak másodlagos meghatározó jegyei, mit a keresztvas, a markolat, a tok díszítése és alakja, valamint a felkötő. (Garam 1991, 142) A szablyák eltérő méretűek voltak. Ismert egészen rövid 65 cm-es szablya27 is, de 106 cm-es példányt28 is találtak már. A legkorábbi típus az un. bizánci keresztvassal felszerelt szabja és kard, ez a típus a 7. század közepéig, második feléig volt elterjedt. (Garam 1991, 142– 2. kép Avar szablya

145)

3. kép Szablya, bizánci-típusú keresztvassal

4. kép Egyenes kard, csillag alakú keresztvassal

5. kép Szablya, későszaltovóitípusú keresztvassal

Előfordultak keresztvas nélküli kardok és szablyák is. Tokjukat ezüstveretekkel díszítették, de előfordultak tok nélkül is29. Felkötőfüleik félkör alakúak, vagy nyújtott keskeny „P” alakúak voltak. Ezek a kardtípusok a 7 század második felére datálhatók30. 27 Želovce 490. sz. sír (Garam 1991, 148) 28 Dunapentele 7. sz. sír (Garam 1991, 142) 29 A tok nélküli és keresztvas nélküli szablyák még a 8. században is előfordulnak. 30 A csókai 45. számú sírban talált egyenes kard mellett talált leletanyag alapján a sír a 7. század második felére tehető. A Budapest-Tihany téri 6. számú sír töredékes kardja vagy szablyája (nem eldönthető) 7. század

7

A szablyáknak külön csoportját alkotják a csillagos keresztvasú szablyák. Ezen belül is több alcsoport van. A keresztvas középső részét hosszúkás alakúra kalapálták. A bizánci típusnak ez, a középső rombusz alakú mezejének megnyújtása, alakítja át a keresztvasakat csillagossá. (Garam 1991, 152) A közép avar kor vezetőinek jellegzetes fegyvere a szablya volt. Megengedhették maguknak, hogy nemesfémlemezzel vonják be szablyáik csillag alakú keresztvasát. Ezekre a sírokra jellemző, hogy több fegyvert is eltemettek a nemessel, s a lovat is gazdája mellé helyezték. Ezek a vezetők a szablya mellett, a tokot is nemesfémmel díszíttették31. Egyértelműen a 7 század utolsó harmadára keltezhetők ezek a szablyák32. (Garam 1991, 152) Megtalálhatók egyszerűbb fémlemezzel bevont, csillag alakú keresztvassal ellátott szablyák is. Ezeket a kíséret használhatta. Ezek a szablyák egykorúak a már említett nemesfém veretesekkel. Leletanyaguk azonban szegényesebb. Egyszerűbb a szablya, és a vasból készült keresztvas szárai is nyújtottabbak. A fegyvertokok díszítetlenek. A tokok felkötő fülei keskeny vaspántok. A penge görbülete nem túl erős. (Garam 1991, 153) Az egyszerűbb csillag alakos keresztvasú szablyák préselt griffalakos szíjvégekkel együtt kerültek elő a sírokból. Ezek a szablyák a 8.század első felére keltezhetők. Több helyen találtak még ilyen típusú szablyákat, de ezek kormeghatározása nem lehetséges a kísérő leletek hiánya miatt. (Garam 1991, 153) Külön csoportot alkotnak azok a szablyák és egyélű kardok, melyeknek keskeny, hosszú keresztvasát a közepén kerek fejű szöggel erősítették fel a markolatvas tövéhez. Ez a késő-szaltovói típusú keresztvas. A keresztvasak általában bronzból vagy vasból készültek, s díszítettek. A markolatot is díszítették, s a markolat végét lemeztokkal fedték. A tokokat is különféle veretekkel díszítették. Kevés számú ilyen kardot ismerünk. A későszaltovói típusú szablyák pengéje alig görbült, hosszuk is csak 80–90 cm. A kísérő leletek33 alapján ezt a típust a 8. század elejétől34 használhatták egészen a 9. századig elejéig35. (Garam 1991, 153–155) A szablyák elterjedését tekintve elmondható, hogy a 670-es években beköltöző új vezetőréteg és kísérete használta a megtelepedést követően. Ezalatt más terülteken még mindig az egyenes kardokat használták. Később figyelhető csak meg a két fegyver keveredése és elterjedése. végi. (Garam 1991, 147–148) 31 Igar III. lelet szablyatokján arany koptató és ezüst lemezből hajlított hosszúkás pántfülek vannak. (Garam 1991, 152) 32 A sírokban talált bizánci pénzérmék segítségével egyértelműen meghatározható koruk (Garam 1991, 152) 33 griffes-indás övveretek, és szíjak (Garam 1991, 155) 34 Kassa-Zsebes avar sírjaiban talált kardot 700-ra datálják (Garam 1991, 153) 35 A Brodski Drenovac-i temető 14. és 19. sírjában talált kardot a kísérő leletek alapján a 9.század legelejére keltezhető. (Garam 1991, 153)

8

Meg kell említeni a 20 cm-nél hosszabb késeket is, melyet a szakirodalom fegyverként tart számon. (Simon 1995, 121) Ezek szúrásra tökéletesek voltak, de a fegyverek között csak kiegészítő jellege volt. Másik elterjedt közelharci fegyverek a fokosok és harci balták voltak. A fokosok feje

két

részből

tevődött

össze,

egyik felén egy kis kalapácsfejjel volt ellátva.

Másik

felére tőrszerű vagy balta szerű pengét

6. kép Kettétört fokos

raktak, melyet 90°-os szögben erősíttek a nyélre. Mindkét fegyver száma a késői avar korban megsokszorozódott. A közrangú avarok elterjedt fegyvere volt. A fokos zúzásra, szúrásra esetleg hasításra volt alkalmas, míg a balta csak hasításra. Mindkét fegyver alkalmas volt a kor páncéljainak átütésére. A fokosok formája igen változatos. 2–5 cm-es tompa fokú, asszimetrikusan szélesedő 3–5 cm-es ívelt élű példányok voltak a legkedveltebbek36. A köpüjük kerek vagy szögletes volt. ebbe helyezték bele a 60–80 cm-es nyelet. Ritkák a mindkét oldalon tompa zúzófelülettel rendelkező buzogányszerű fegyverek37. A harci baltákra a keskeny penge és a rövid, de a pengénél szélesebb 3–5 cmes él jellemző. (Simon 1995, 120) A leletek között talált baltákról, szekercékről nem lehet eldönteni, hogy munkaeszközként használták vagy harci feladatokra. Habár elképzelhető hogy mindkét feladatot ellátta. A közelharci szúró fegyverek nagy csoportját adják a hosszú nyélre erősített lándzsák és kopják. A késő avarkorban az íjak mellett a leggyakrabban előforduló leletanyag. A kopjákat és lándzsákat 20-30 cm-es vasheggyel látták el. Általában babérlevél, vagy nád alakúak voltak. (Simon 1995, 116-117) Hosszukat nem ismerjük. A késő avar korban jelenik meg egy újfajta lándzsa, a frank szárnyas lándzsa.

A

hegy

nagy

7. kép Frank szárnyas lándzsa

tömegű, nagyméretű volt. 50 cm hosszúak, és 5 cm szélesek, szárnyuk fesztávolsága 9 cm 36 Nagypall I.41. sír, Holiare 24. sír (Simon 1995, 120) 37 Holier 598. sír (Simon 1995, 120)

9

volt. A szárny, a hegy alsó részéből, merőlegesen állt ki. Ez a szárny akadályozta meg, hogy a lándzsa mélyen behatoljon a testbe, így könnyen kiránthatták, és hamar újra használhatták őket. A lándzsa kialakítása és a hosszú vastag nyél lehetővé tette, hogy vérteket is sikeresen átüssön. Ezek elterjedésére a Kárpát-medencében több elmélet született. Legvalószínűbb, hogy a frank hódítással kerültek be a nyugati területekre. Mások szerint csak Géza idején kerültek be hazánkba ezek a fegyverek. A két feltételezés nem zárja ki egymást. Az avar védő fegyverzet A védő fegyverzetet 3 csoportját különböztetjük meg. Az egyik a pajzs, mely ekkor fából és bőrből készültek. Ezekből nem maradt ránk egy sem. Másik csoportja a vértek. A késő avar kor leletanyagából teljesen hiányoznak a vértre utaló jelek. Feltehetően azért, mert könnyű, bőr vértet használhattak. Ennek írásos és képi források egyaránt ellent mondanak. Nagy Károly 805-ben kereskedelmi korlátokat vezetettet be. „A kereskedőkről van szó, akik a szlávok és az avarok területrészeire mennek … Ne vigyenek magukkal eladásra szánt fegyvert és páncélt.” (Szádeczky-Kardoss 1998, 30) Ebből is kiderül, hogy a gazdagabb réteg megengedhette magának, hogy nyugati fegyvert és vértet vásároljon. Ezt régészeti leleteink csak kis számban támasztják alá. Egyik jó példa a frank szárnyas lándzsa, de ez önmagában még nem döntő bizonyíték rá. Képi emlékünk is maradt fenn. A nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsóján egy teljes páncélruhába öltözött lovas látható egy zászlós lándzsával. Megfigyelhető a sisakhoz tartozó csuklya is, mely az arcot és a nyakat is védi. Sajnos nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy ez egy avar lovast ábrázol. Az a tény, hogy az avar hadviselés a 7. század végétől átalakult, s a könnyű lovas harcmodor lett a domináns, a nehezebb típusú lovas eltűnhetett, ez magyarázatot adna a leletanyag hiányára is. Hasonlóan hiányos a leletanyag a sisakokat illetően. A korábbi korokból még ismerünk pár töredéket, de ekkorra már teljesen eltűnik a sírokból a sisaktöredékek. Azonban képen megörökítették az avar harcos sisakját (Bóna 1984, 79. kép), tehát biztosan használtak. De csak kis számban fordulhatott elő. A késő avar hadviselés A 7. század első felében bekövetkezett vereségek megtizedelték a nehéz fegyverzetű nemességet. A keletről betelepülő népcsoportok hatására előtérbe került a könnyű lovas hadvezetés. Ennek a meglepetés szerű támadások, rajtaütések, színlelet 10

megfutamodások a jellemzői. Védekezésben nagyon fontos a felperzselt föld taktika, vagyis, hogy kerülik a nyílt összecsapást, s inkább kiéheztetik az ellenséges sereget. Visszavonulás közben minden élelmet megsemmisítenek, a vizeket megmérgezik. Ezt követték a frankok ellen 791-ben, minek eredményeként a frank seregeknek jelentősebb sikerek nélkül kellett elhagynia Avarországot. Sajnos sokkal többet nem tudunk hadviselésükről, mert az írott forrásokban csak korábbi taktikáik maradtak fenn38. Összegzés A 7. században betelepült nomád népek megváltoztatták átalakították a korábbi avar hadviselést és fegyverarzenált. Az íjakon végbement változások ugyan sokrétűek, de azt erősebbé nem tették. A steppén megjelenő új kardtípus a szablya is bejött a Kárpátmedencébe. A szablya elsősorban a gazdagabbak kiváltsága volt, de a kíséretük is azt használta, csak kevésbé volt díszítve. A közember fegyvereként a balta és a fokos terjedt el, de az egyenes kardok és az íjak is megtalálhatók náluk. A gazdagabbak megengedhették maguknak, hogy nyugati, típusú erősebb vértett viseljenek, míg a szegényebbeknek bőrvértekkel kellett beérniük. Sisakot csak elvétve használtak. Fegyverzetük átalakulásával harceljárásuk is átalakult. Újra a könnyűlovas taktika került előtérbe, illetve védekezés esetén a felperzselt föld taktika.

38 Maurikios császár 600-ban szerkesztett Strategikon című munkája foglalkozik az avarokkal. (Simon 1995, 114)

11

Felhasznált irodalom

Bóna 1984

Bóna I.: Az avarok. In.: Magyarország története. Előzmények és

magyar történet 1242-ig. I/1. Főszerk.: Székely Gy. Szerk.: Bartha A. Budapest, 1984, 265–373 Szőke 1996

Szőke B. M.: Plaga Orientalis. A Kárpát-medence a honfoglalás

előtti évszázadban. In: Honfoglaló őseink. Szerk.: Veszprémy L. Budapest, 1996, 11–44 Fegyvertípusok enciklopédiája 1999 II

Fegyvertípusok

enciklopédiája

II.

kiadás.

Szerk.: Reviczky Béla Szlovákia, 1999, 20; 94–101 Budó 1992 XI

Dr. Budó Á.: Kísérleti fizika XI. kiadás. Budapest, 1992, 212–215;

276–279; 339–342 Szőllősy 2004

Szőlősy G.: Az avar íjak és a magyar íj fejlődéstörténeti kapcsolatai.

In: Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Szerk. Balogh L. – Keller L. /MŐK 21./ Budapest, 2004, 53–61 Kalmár 1944–45

Kalmár J.: Az avar nyílhegy. Archaeologiai Értesítő 5-6. (1944-45),

283–293 Öveges

Öveges József: A fegyverek fizikája. Budapest, kiadási év nincs

feltüntetve, 92–94 Simon 1995

Simon L.: Le armi. In. Gli Avar: un popolo d'Europa. Ed Menis, G.

C., Udine, 1995, 115–123 Garam 1991

Garam É.: A tiszakécske-óbögi avar kori sírok. Adatok az avar kori

szablyákhoz és kétélű kardokhoz. Communicationes Archaeologicae Hungariae 1991, 121–166 Szádeczky-Kardoss 1998

Szádeczky-Kardoss S.: Az avar történelem forrásai. /MÖK

12/ Budapest, 1998,

12