A könyv elekrtonikus változatát -Goofy Ink- készítette

A könyv elekrtonikus változatát -Goofy Ink- készítette

Tartalomjegyzék Előszó Bevezetés 1.A rajzolás és a kerékpározás művészete 2.Rajzgyakorlatok lépésről lépésre 3.Agyunk: a jobb és a bal agyfélteke 4.Átkereszteződés: a balból a jobb módba való átlépés 5.Rajzolás emlékezetből 6.Lépj át a szimbólumrendszereden: ismerkedés a szélekkel és kontúrokkal 7.Egy tér formájának érzékelése: a negatív tér pozítív képe 8. Összefüggések másképpen: tegyük az észlelést perspektivikussá 9. Arccal előre: portrérajzolás könnyedén 10.A logikus fények és árnyékok értéke 11. A színek szépségének rajzolása 12. A zen a rajzolásban: a művész lelkének ábrázolása Utószó: A szép kézírás kihalt művészet? Zárszó Szójegyzék


Köszönetnyilvánítás MINDENEKELŐTT SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM új olvasóimat, és mindazokat, akik régebben olvasták ezt a könyvet. Önök azok, akik húsz év elteltével személyes támogatásukkal elősegítették az új kiadás megszületését. Az utóbbi két évtizedben számos levelet kaptam, amelyben az olvasók kifejezték nagyrabecsülésüket, szeretetüket. Véleményem szerint ez jól mutatja, hogy ebben az elektronikus világban a könyvek még mindig képesek arra, hogy a szerzők és az olvasók barátokká váljanak általuk. Jómagam nagy becsben tartom ezt a gondolatot, mivel imádom a könyveket, és szerzőiket olyan barátként tartom számon, akikkel személyesen nem, csak műveiken keresztül találkoztam. Munkámban nagyon sokan segítettek, az alábbi pár sorban legalább néhányuknak szeretnék köszönetet mondani ezért: Professzor Roger W. Sperrynek köszönöm az eredeti szöveg megbeszélése közben tanúsított nagylelkűségét és kedvességét. Dr. J. William Bergquist, akinek 1987-es váratlan halála mély fájdalmat okozott családjának, barátainak és munkatársainak. Dr. Bergquist önzetlenül segített a könyv első kiadása és az azt megelőző kutatás során, és kimeríthetetlen forrása volt a jó ötleteknek. Köszönöm kiadómnak, Jeremy Tarchernek a könyv első, második, illetve a mostani harmadik kiadásának lelkes támogatását. Fiam, Brian Bomeisler segítőkészen fordította szakértelmét, energiáját és művészi tapasztalatait arra hogy átnézze, finomítsa és kipótolja a könyvben található rajzleckéket. Ösztönös megérzései jelentősen előremozdították a munkát az utóbbi tíz évben. Lányom, Anne Bomeisler Farrell a legjobb szerkesztőm volt, értelmezte a munkám és kiváló nyelvtani tudásával támogatott. Köszönöm legközelebbi munkatársamnak, Rachael Bower Thiele-nek, aki képes mindent rendben és a maga útján tartani. Az ő elkötelezett segítsége nélkül már évekkel ezelőtt visszavonultam volna. Köszönetemet fejezem ki nagyrabecsült tervezőmnek, Joe Molloynak, aki fáradhatatlanul készíti nagyszerű vázlatait. Köszönöm barátomnak, professzor Don Dame-nek, aki nagylelkűen felajánlotta színekről szóló szakkönyvtárát, idejét, gondolatait és színekkel kapcsolatos szakértelmét. Köszönöm Wendy Hubbertnek, aki a Tarcher/Putnamnél a szerkesztőm volt. Oktatói csapatom, Brian Bomeisler, Marka Hitt-Burns, Arlene Cartozian, Dana Crowe, Lisbeth Firmin, Lynda Greenberg, Elyse Klaidmann, Suzanne Merritt, Kristin Newton, Linda Jo Russell és Rachael Thiele, akikkel az ország számos pontján dolgoztam együtt. Köszönöm habozás nélküli önfeláldozásukat, erőfeszítéseiket. Ezek a kiváló oktatók nagyban hozzájárultak, hogy munkánkkal új csoportok is megismerkedhessenek.


Hálás köszönetemet fejezem ki a The Bingham Trust és az Austin Foundation nagylelkű támogatásáért. Végül, legforróbb köszönetem a sok száz (mostanra már sok ezer) tanítványomnak, akiket az évek során volt szerencsém megismerni. Köszönöm, hogy munkámat mind személyesen, mind szakmailag sikeressé tették. Remélem, soha nem hagyják abba a rajzolást.


Előszó Húsz év telt el 1979 júliusa, a Jobb agyféltekés rajzolás első megjelenése óta. Tíz évre rá, 1989-ben átdolgoztam a könyvet, és megjelent a második, átdolgozott kiadás, mely tartalmazta mindazt, amit egy évtized alatt tanultam. Most, 1999-ben újra átdolgozom a könyvet. Ezzel a mostani kiadással csúcsosodik ki az az elmélyült vizsgálat, melyet egész életem során a rajzolásnak, ennek a rendkívül emberi tevékenységnek szenteltem.

Miért született meg ez a könyv? Az évek során nagyon sokan feltették a kérdést, hogy hogyan született a könyv megírásának gondolata. Ahogy az gyakran megesik, számos előre nem látott esemény és látszólag véletlenszerű választás eredményeként. Szépművészeti gyakorlatomat és hátteremet (rajzolás és festés), nem a művészképzésben szereztem. Ez szerintem azért fontos, mert a hagyományostól eltérő elvárásokkal kezdtem oktatni. Miután kipróbáltam a művészek nélkülöző életét, magán festő- és rajzórákat kezdtem adni műtermemben, hogy a számlákat fizetni tudjam. Ezután, mivel biztosabb jövedelemre volt szükségem, visszatértem a UCLA-re (University ofCalifornia at Los Angeles), hogy tanári bizonyítványt szerezzek. Végül a Los Angeles-i Venice Középiskolában kezdtem tanítani. Csodálatos munka volt. Öt tanárból álló kis müvészeti csoportunk volt, és jókedvű, harsány, nagy kihívást jelentő, nehezen kezelhető diákok. Láthatóan a művészet volt a kedvenc tárgyuk, szekérderéknyi díjat nyertek az akkoriban népszerű, városi szintű művészeti versenyeken. A középiskolában az első évben megpróbáltuk megérteni a diákokat. Gyorsan megtanítottuk őket jól rajzolni, ifjúsági, illetve érettebb korukban tovább tréningeztük őket (szinte mint a sportolókat) a művészeti pályázatokra. (Ma már komoly aggályaim vannak a diák rajzversenyeket illetően, akkoriban azonban nagy motivációt jelentettek, és talán azért, mert nagyon sok győztes volt, kevesebb lelki sérülést okoztak.) A Venice-ben töltött öt év alatt kezdtem elbizonytalanodni a rajzolással kapcsolatban. Mint a legfiatalabb oktatónak a csoportban, az én feladatom volt a diákok rajzképessége fejlődésének felgyorsítása. Sok más művészeti oktatótól eltérően - akik szerint a rajzolás képessége veleszületett tehetségen múlik úgy gondoltam, hogy minden diák képes lehet megtanulni rajzolni. Megdöbbentett, hogy mennyire nehéznek tarják a rajzolást, bármilyen keményen tanítjuk őket és bármilyen keményen tanulnak. Gyakran megkérdeztem magamtól: „Miért van az, hogy ezeknek a tanulóknak, akik más ismereteket tanulnak, ennyi nehézséget okoz lerajzolni valamit, ami ott van az orruk előtt?" Néha faggattam őket. Megkérdeztem egy diákot, akinek nehézséget okozott egy csendélet lerajzolása: „Látod itt az asztalon, hogy a csendéleten a narancs a váza előtt van?" „Igen, látom" - válaszolta a diák. „Nos, a rajzodon a narancs és a váza éppen fordítva van" - mondtam. Erre azt felelte, hogy tudja, csak nem tudta, hogyan rajzolja le. „Nos, megnézed a csendéletet, aztán lerajzolod, amilyennek látod"


- mondtam óvatosan. „Megnéztem - felelte - egyszerűen csak nem tudtam, hogyan kell lerajzolni." „Hát - mondtam felemelve a hangom - egyszerűen csak ránézel..." „Nézem" - jött a válasz. És ez így ment... A másik zavarbaejtő dolog az volt, hogy a diákok gyakran mintha hirtelen rájöttek volna, hogyan kell rajzolni, és nem fokról fokra sajátították el az ismereteket. Újra megkérdeztem őket: „Hogy van az, hogy ezen a héten tudsz rajzolni, múlt héten pedig még nem tudtál?" A válasz gyakran az volt, hogy „Nem tudom. Egyszerűen másként látom a dolgokat." „Mit értesz azon, hogy másként?" „Nem tudom elmagyarázni. Egyszerűen másként." Próbáltam ezt megérteni, kértem a tanulókat, hogy öntsék szavakba, de nem jártam sikerrel. A beszélgetés általában azzal zárult, hogy kijelentették, egyszerűen nem képesek elmagyarázni. Kétségbeesésemben magamat kezdtem vizsgálni. Mit csinálok, amikor rajzolok? Néhány dolog gyorsan kiderült: például nem tudok egyszerre rajzolni és beszélni, illetve rajz közben elveszítem az időérzékemet. Zavarodottságom nem csökkent. Egy napon spontán módon arra kértem a diákokat, hogy másoljanak le egy fejjel lefelé fordított Picasso-rajzot Ez a kis kísérlet minden eddiginél jobban rávilágított, hogy rajzolás közben valami nagyon különös történik. Meglepetésünkre az elkészült művek annyira kiválóan sikerültek, hogy meg is kérdeztem az osztályt, hogy tudtak ilyen jól lerajzolni egy megfordított képet, ha rendes állásban nem tudják lerajzolni. A válasz az volt, hogy nem tudták, mit rajzolnak, mit ábrázol a megfordított kép. Ez volt a legkülönösebb észrevétel, egyszerűen el voltam képedve. A rákövetkező évben, 1968-ban jelentek meg a sajtóban a később Nobel-díjjal elismert Roger W. Sperry pszichobiológus első kutatási eredményei az emberi agyféltekék működéséről. Sperry munkáját olvasva világossá vált valami. Eszerint az emberi agy két alapvetően eltérő gondolkodásmódot használ, az egyik verbális, elemző és sorrendet betartó, míg a másik vizuális, észlelő és ezzel egyidejű gondolkodásra képes. Ez az elképesztő felfedezés választ adott a rajzolással kapcsolatos kérdéseimre. Az elképzelés, hogy valaki átvált egy, a hagyományostól eltérő gondolkodás- vagy látásmódra, egybevágott saját rajzolási tapasztalataimmal, és megmagyarázta a diákokkal kapcsolatos megfigyeléseimet. Mohón olvastam mindent, amit Sperry munkásságáról írtak, és a tőlem telhető legérthetőbben elmagyaráztam a tanítványaimnak a kutatás és a rajzolás közötti lehetséges összefüggéseket, őket is érdekelni kezdték a rajzolás problémái, hamarosan nagy fejlődést tapasztaltunk rajzolási képességeikben. Éppen a művészeti mesteri fokozatomon dolgoztam akkoriban, és rájöttem, hogy ha komolyan szeretnék foglalkozni Sperry kutatásainak az oktatásban való alkalmazásával, további tanulmányokat kell folytatnom. Bár teljes munkaidőben a Los Angeles-i Kereskedelmi Műszaki Főiskolán tanítottam, úgy döntöttem, hogy ismét visszatérek a UCLA-re, hogy doktori címet szerezzek A rákövetkező három évben különböző művészeti területeket, pszichológiát és oktatást ötvöző esti előadásokat látogattam. Doktori disszertációm címe az Érzékelő képességek a rajzolásban volt, ahol a fejjel lefelé rajzolást kísérleti változónak használtam. Miután 1976-ban megszereztem a doktori fokozatot, rajzot tanítottam a Long Beach-i Kalifornia Állami Egyetem művészeti tanszékén. Olyan rajzolási tankönyvre volt szükségem, amelyben benne vannak Sperry kutatásai. A következő három évben megírtam A jobb agyféltekés rajzolás című könyvet.


A könyv első, 1979-es kiadása óta a rajzolás tanulásáról kifejtett gondolataim, nagy meglepetésemre és örömömre, bámulatosan elterjedtek. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a könyvet számos nyelvre lefordították. Még meglepőbb, hogy a rajzolással még távoli kapcsolatban sem levő területen tevékenykedő egyének és csoportok is használni tudják a könyvben leírtakat. Néhány ilyen csoport, intézmény: egészségügyi iskolák, színművészeti műhelyek, vállalati tréningek, játékvezetői kurzusok, ingatlanok marketingjével foglalkozó egyesülések, pszichológusok, fiatalkorú bűnözők nevelői, fodrászok, sőt még magánnyomozó tanfolyamok is. Egyesült Államokszerte sok főiskolai és egyetemi rajztanár használta fel a tanításhoz a könyvben olvasott technikákat. A könyvemet általános iskolai tanárok is alkalmazzák. Mi után huszonöt éven keresztül nyirbálták az iskolai művészetiprogramok költségvetését, örömmel jelenthetem, hogy az állami oktatási szervek és az iskolaszékek immár úgy tekintenek a művészetre, mint egy lehetséges eszközre, mellyel megbukott oktatási rendszerünk javítható. Az oktatási ügyek intézői ugyanakkor vegyes érzelmeket táplálnak a művészetek iránt, gyakran lealacsonyítják a művészeti oktatást azzal a jelzővel, hogy „gazdagít". Ennek a szónak a valós jelentése „értékes, de nem nélkülözhetetlen". Szerintem viszont a rajzolás ugyanolyan elengedhetetlen a különleges, vizuális, észlelő gondolkodásmód gyakorlásához, mint a „3 R" a verbális, számközpontú, elemző gondolkodásmódéhoz. Hiszem, hogy mindkét gondolkodásmód (az egyik a részletek megértése, a másik a teljes kép meglátása) fontos a kritikai értelmező képesség, a jelentés kikövetkeztetése és a problémamegoldás szempontjából. Hogy az általános iskolai igazgatók lássák a művészeti oktatás hasznát, úgy vélem, fontos, hogy a diákoknak új utakat mutassunk ahhoz, hogyan alkalmazhatják az így elsajátított képességeket az elvont tárgyak tanulásánál és a problémamegoldásban. A tanulás átvitelét hagyományosan az oktatás egy rendkívül nehéz módjának tartják, és az átvitelt sajnos gyakran a véletlenre bízzák. A tanárok azt remélik, hogy a diákok ráéreznek mondjuk a rajztanulás és a probléma megoldása, illetve a nyelvtan és a logikus, sorrendiséget követő gondolkodás közötti összefüggésre.


Vállalati továbbképzések Sokféle vállalattal dolgoztam együtt, azt hiszem, ez jól mutatja a megszerzett tudás átültetésének egyik módját — jelen esetben azt, ahogyan a vállalati vezetők rajzkészsége segít egy speciális probléma megoldásában. Attól függően, hogy a vállalatnak mennyi ideje van, a továbbképzések általában háromnaposak; másfél napig a rajzolási képesség fejlesztésén van a hangsúly, a fennmaradó időben pedig a rajzolást használjuk problémák megoldására. A csoportok mérete változó, de leggyakrabban körülbelül huszonöt főből állnak. A problémák lehetnek nagyon különlegesek („Mi a ?" - egy kémiai probléma, amely egy bizonyos céget nagy bajba sodort évekkel ezelőtt.), vagy nagyon általánosak („Milyen viszonyt ápolunk ügyfeleinkkel?") vagy átmeneti a különleges és az általános között („Hogyan dolgozhatnának még jobban együtt a speciális részlegeink?") A másfél napos rajzolási gyakorlaton átvesszük a könyvben is megtalálható leckéket a szabad kézzel való rajzolásról. A rajzleckék célja kettős; egyfelől az hogy az érzékelés öt, a könyvben hangsúlyozott módját bemutassa, másfelől hogy demonstrálja a minden egyes résztvevőben lappangó művészi képességeket. A problémamegoldó rész olyan gyakorlatokkal kezdődik melyekben a rajzolással kell gondolkodni. Ezeket az analóg rajzolásnak nevezett gyakorlatokat a Drawing on the Artist Within (Rajzolás a művész lelkében) című könyvemben ismertetem. A résztvevők az úgynevezett sornyelvet használják, először le kell rajzolni a problémát, majd láthatóvá kell tenni a lehetséges megoldásokat. Ezek a kifejező rajzok lesznek a motorjai a csoport megbeszélésének, elemzésének, amelyet nem irányítok, csupán moderálok. A résztvevők a szélek (határvonalak), a negatív terek (üzleti szóhasználatban: fehér terek), a viszonyok (a probléma részei, arányaiban és egészében vizsgálva), fények és árnyékok (az ismertből következtetünk a még nem ismert- re) és a probléma gestaltjának (a részek illeszkedése vagy nem illeszkedése) elveit használják. A problémamegoldó rész záróakkordjaként a résztvevők hosszasan rajzolnak egy egy tárgyat, amelyet úgy választottak ki, hogy valamilyen módon kapcsolódjon a problémához. Ez a rajz egyesíti az észlelő képességet a problémamegoldással, az agyat újfajta gondolkodásmódra (J-módnak kereszteltem el) készteti. A résztvevő egyszerre koncentrál a szóban forgó problémára és a rajzolásra. A csoport ezek után megvizsgálja a folyamat során szerzett tapasztalatait. A tréningek eredménye néha megdöbbentő, néha szinte mulatságos, annyira magától értetődő a nehezen talált megoldás. A megdöbbentő eredményre jó példa a kémiai problémán töprengő csoport tréningje, ahol meglepő felfedezésre jutottak. Kiderült, hogy a tagok annyira élvezik különleges és szerencsés helyzetüket, és annyira érdekli őket a lebilincselő probléma, hogy egyáltalán nem sietnek megfejteni. A probléma megoldásával ugyanis felbomlott volna csoport, és mindenki visszatért


volna a taposómalomba. Mindez világosan kiderült a rajzaikból. A különös az volt, amit a csoportvezető mondott: „Azt gondoltam, lehetséges, hogy ez a megfejtés, de nem akartam elhinni!" A megoldás? A csoport rájött, hogy szoros határidőre van szükségük, illetve biztosítani kellett őket arról, hogy más, legalább ennyire izgalmas problémák várnak rájuk. Szintén érdekes eredmény született, amikor az ügyfelekkel ápolt viszony volt a kérdés. A szeminárium minden résztvevőjének rajza összetett és részletekben gazdag volt. A legtöbb rajz apró lényekként ábrázolta az ügyfeleket, akik nagy üres térben lebegnek. A részletgazdag, összetett területek szinte kizárták ezeket az apró lényeket. A későbbi beszélgetés napvilágra hozta a csoport ügyfelekkel szembeni - nem tudatosérzéketlenségét és figyelmetlenségét. Ez újabb kérdéseket vetett fel: Mi volt az a nagy, üres, negatív tér, és hogyan lehet a bonyolult területeket (melyeket a munka nézőpontjaival azonosítottunk - ezek a résztvevők számára sokkal érdekesebbek voltak) kapcsolatba hozni az ügyfelekkel? A csoport elhatározta, hogy később még foglalkoznak a kérdéssel. A hatékonyabb munkamódszereket kutató csoport keresésének eredménye olyan magától értetődő volt, hogy szinte nevettünk rajta. Következtetésük szerint fejleszteni kell a csoporton belüli kommunikációt. A csoport szinte minden tagja magas tudományos fokozattal rendelkező kémikus és fizikus volt. Nyilvánvalóan mindegyiküknek megvolt a kijelölt feladata a nagy egész részeként, ugyanakkor más épületekben, más csoportokban, eltérő időbeosztással dolgoztak. Több mint huszonöt évig nem is találkoztak egymással, míg meg nem tartottuk a mi kis háromnapos szemináriumunkat. Remélem, ezek a példák valamelyest megfűszerezik a vállalati továbbképzéseket. A résztvevők természetesen mindanynyian tanult, sikeres szakemberek. Ha hozzám hasonló, másként gondolkodó emberrel kell dolgozniuk, a tréning hozzásegíti ezeket a tanult embereket ahhoz, hogy másként lássanak dolgokat. Mivel a résztvevők maguk készítik a rajzokat, ők alkotják meg az igazi bizonyítékot. Ily módon az ösztönös megérzéseket könnyebb megőrizni, a megbeszélések pedig nem kalandoznak el. Csak találgatok, hogy ezzel a folyamattal hogyan lehet ennnyire hatékonyan kideríteni olyan információkat, melyeket a nyelvalapú gondolkodás elrejtett, figyelmen kívül hagyott vagy „kimagyarázott". Úgy vélem, lehetséges, hogy a nyelvrendszer (ezt B-módnak nevezem) a rajzolást - különösen az analóg rajzolást – lényegtelennek, a firkálgatás egyik módjának tartja. Talán az B-mód kilép a feladatból, bekapcsolja a cenzorfunk-cióját. A rajzokból jól láthatóan kiderül az, amit az illető tud, de nem verbális, tudati szinten. A hagyományos vezetők ezt az információt csekélynek tarthatják, ám az a gyanúm, hogy ezeknek a ki nem mondott információknak szerepük


lehet egyes vállalatok végső sikerében vagy sikertelenségében. Tágabb értelemben véve, egy futó pillantás a felszín alatt levő lelki folyamatokra talán többet használ, mint árt.


Bevezetés Az, ahogyan az emberek rajzolni tanulnak, számomra sosem vesztette el báját és érdekességét. Már éppen elkezdem azt hinni, hogy valamire rátapintottam, és mindig előbukkan egy teljesen űj dolog, ami fellelkesít vagy összezavar. Ez a könyv ily módon egy munkafolyamatot rögzít, dokumentálja, hogy jelenleg hogyan értelmezem a kérdést. Úgy gondolom, a Jobb agy féltekés rajzolás volt az egyik első munka, amely gyakorlatban alkalmazta Roger Sperry-nek az emberi gondolkodás kettős természetéről szóló úttörő felfedezéseit. E szerint a verbális, elemző gondolkodás helye zömmel a bal agyfélteke, míg a vizuális, észlelő gondolkodás a jobb agyfélhez kötődik. 1979 óta számos más területen alkotó író javasolta a felfedezés alkalmazását. Mindegyikük egy sor új módszerrel állt elő mindkét gondolkodásmód számára, melyekkel növelhető az egyéni fejlődés potenciálja. Az utóbbi tíz évben a kollégáimmal csiszoltuk és kibővítettük az első kiadásban leírt technikákat. Néhány műveletet megváltoztattunk, újakat tettünk be, másokat kivettünk A fő ok, amiért átdolgoztam a könyvet és megjelentetem a harmadik kiadást az, hogy újra naprakész legyen olvasóim számára. Mint látni fogják, meghagytam az eredeti szöveg jó részét, hiszen kiállta az idők próbáját. Egy fontos alapelv azonban kimaradt az eredeti szövegből, mégpedig abból a különös okból, hogy a könyv megjelenése után jöttem rá. Szeretném itt újra hangsúlyozni, mivel ez az elv alkotja az általános szerkezetet, melyen belül az olvasó láthatja, hogyan illeszkednek és állnak össze egésszé a részek. Ez az alapelv így szól: a rajzolás alapvető készség, mely csak néhány összetevőt igényel. Erre a felismerésre a könyv kiadása után hat hónappal, éppen egy mondat közepén jöttem rá, miközben hallgatókat oktattam. Klasszikus villámcsapásszerű felismerés volt, a különös tünetekkel kisérve - hevesebben vert a szívem, elakadt a lélegzetem és csodálatos izgalommal érzékeltem, hogy minden mozaikdarab a helyére kerül. A diákokkal együtt felülvizsgáltam a könyvben leírt készségeket, amikor rádöbbentem, hogy ez az, nincs több, és a könyvnek van egy rejtett tartalma, amivel nem voltam tisztában. Megérzésemről megkérdeztem kollégáim és rajzszakértők véleményét is, mindannyian egyetértettek. Más alapvető készségekhez (például az olvasáshoz, vezetéshez, síeléshez vagy járáshoz) hasonlóan a rajzolás is rész készségekből áll, melyek a nagy egész alkotóelemei. A részek elsajátítása és befogadása után már tudunk rajzolni, mint például, ha megtanulunk olvasni, akkor azt egy életre megtanuljuk, ha megtanulunk járni, akkor azt is megtanuljuk egy életre. Nem kell folyamatosan újabb készségeket megtanulni hozzá. A fejlődés a gyakorlásnak, a technika finomodásának és az egyes részkészségek helyes használatának köszönhető.


Izgalmas felfedezés volt ez, mert azt jelentette, hogy valaki kimondottan rövid idő alatt meg tud tanulni rajzolni. És valóban, a kollégáimmal manapság ötnapos szemináriumokon tanítunk (becenevén a Gyilkos osztály), ahol a tanulók ötnapos intenzív tanulással képesek elsajátítani az élethű rajzolás alapvető részkészségeit.

A rajzolás öt alapvető készsége Ahhoz, hogy egy észlelt tárgy, személy, táj (vagy bármely megpillantott dolog) lerajzolásának alapvető képességét birtokoljuk, mindössze öt részkészség szükséges. Ezek a készségek nem rajzzal kapcsolatosak, hanem a következő észlelési képességek: Egy: A szélek észlelése Kettő: A terek észlelése Három: A viszonyok észlelése Négy: A fények és árnyékok észlelése Öt: A teljesség (gestalt) észlelése

Természetesen a nagybetűs Művészethez, a gazdag képi világú, kifejező rajzokhoz további alapvető készségek kellenek. Mindössze két ilyen készséget találtam: az emlékezetből rajzolás és a képzeletből rajzolást. Vannak még persze rajztechnikák, például a rajzfelület megváltoztatásának számos módja, és végtelen számú téma. De megismétlem az előbbieket: ahhoz, hogy egy papírlapra ceruzával ügyesen, élethűen lerajzoljuk az általunk észlelt tárgyat, arra az öt alapvető készségre van szükség, amit ebben a megfelelő észlelési tréninget nyújtó könyvben megtanítok. Az öt alapkészség feltétlenül szükséges a két további, „haladó" készség hatékony használatához, és a hét készség együtt felépítheti a rajzolás teljes képesseget. Nagyon sok rajzolással kapcsolatos könyv valójában csak a két haladó készséggel foglalkozik. Ily módon ennek a könyvnek a leckéit befejezve rengeteg mód áll rendelkezésre, hogy folytassuk a tanulást a segítségükkel. Szeretnék kihangsúlyozni egy további kérdést az átfogó vagy teljes képességek, mint az olvasás, vezetés, rajzolás, idővel automatikussá válnak. Mint már fentebb említettem, az alapvető részkészségek lassan tökéletes részeivé válnak a teljes készségnek. Bármilyen új átfogó készség elsajátításakor azonban a kezdeti tanulás gyakran kínkeserves; először el kell sajátítani az egyes részkészségeket, majd következhet a részek folyamatos beilleszkedése. Minden tanítványom átesett ezeken a folyamatokon, nem lesz ez másként veled sem. Az új készségek megtanulásakor ez a képesség hozzáépül a már megtanultakhoz. Aztán egy szép napon máris tudunk rajzolni - ahogy például tudunk autót vezetni anélkül, hogy közben azon gondolkodunk, hogyan is csináljuk. Később szinte elfelejtjük, hogy az olvasást, a vezetést és a rajzolást is meg kellett tanulnunk.


Mind az öt részkészségnek a helyén kell lennie ahhoz, hogy folyamatosan beilleszkedjenek a rajzolás ismeretébe. Nagy öröm, hogy az ötödik képességet, az egész - vagy gestalt - észlelését nem kell tanítani, megtanulni, mert a négy másik készségből mintegy automatikusan következik. Az első négy lépcsőből azonban egyet sem lehet átugrani, ahogy a vezetés tanulásakor sem lehet kihagyni a gáz vagy a fék kezelését. Az első kiadásban azt hiszem, kielégítő részletességgel elmagyaráztam az első két készséget, a szélek és a terek észlelését. A meglátás - a viszonyok észlelésének harmadik készsége - fontossága azonban nagyobb figyelmet és világosabb magyarázatot igényel, mert a diákok ennél a bonyolult részkészségnél hajlamosak túl hamar feladni az egészet. Emellett a negyedik lépcsőt, a fények és árnyékok észlelését is ki kellett bővítenem. A legújabb kiadásban tehát főleg az utolsó fejezetek tartalma változott.

A J-mód elérésének alapvető stratégiája Ebben a kiadásban újra szeretném elmagyarázni az alapvető stratégiát, amivel tudatosan beléphetünk a f-módba (így hívom agyműködésünk vizuális, észlelő módját). Változatlanul hiszem, hogy ez a stratégia az, amivel leginkább hozzájárultam a Roger Sperry zseniális tudományos munkájával kezdődő „jobb agyfélteke-történet" oktatási nézőpontjához. A stratégia lényege a következő: Ahhoz, hogy beléphessünk agyunk szubdomináns, érzékelő J -módjába, fontos, hogy olyan feladattal lássuk el agyunkat, amelynél a verbális, elemző B-mód a háttérbe szorul. A legtöbbünk számára a B-módú gondolkodás egyszerűnek, normálisnak, gyakorinak tűnik (bár ez talán sok gyerekre és diszlexiásra nem igaz). A természetellenes J-módot viszont bonyolultnak, ismeretlennek, vagy akár bizarrnak érezzük. Az agy „természetesen" a B-módot részesíti előnyben, a beszéd nagy szerepe miatt. Meg kell tanulni ezzel ellentétesen gondolkodni. Tanulással elérhető, hogy speciális feladatok megvalósításához ezt a hajlamot irányításunk alá vonjuk, ezáltal olyan agyfunkciókat érünk el, melyeket a nyelv gyakran blokkol. A könyv minden gyakorlata tehát két szervező elven és fő célon alapszik Először is, meg kell tanítanom az olvasót a rajzolás öt alapvető részkészségére, másodsorban pedig olyan feltételeket kell létrehoznom, melyek megkönnyítik a rajzoláshoz szükséges gondolkodás- és látásmódba, a J-módba való átlépést. Röviden: a rajzolni tanulás során azt a módot is elsajátítjuk (legalábbis valamilyen szinten), aminek a segítségével az agyunk az információkat kezeli. Ez talán részben rávilágít arra, hogy könyvem miért sikeres a más-más területen tevékenykedő emberek körében is. Ösztönösen meglátják ugyanis a kapcsolatot egyéb


tevékenységekkel, és felismerik a J-módba való tudatos átlépéssel elért, eltérő szemléletben rejlő lehetőségeket.

A szín szerepe a rajzolásban A 11, fejezet - A színek szépségének rajzolása -, az 1989-es kiadás új fejezete volt, nagyon sok olvasó kérésére írtam meg. A fejezet a rajzolás során használt színekre fókuszál, ami egy nagyszerű átmeneti lépést jelent a festészet felé. Az elmúlt évtizedben oktatói csapatommal együtt létrehoztuk az alapvető színelmélettel foglalkozó, egyelőre még formálódó ötnapos intenzív kurzusunkat. Még mindig használom a fejezetben levő elveket, nem változtattam hát rajta ebben a kiadásban. Úgy vélem, a művészi kifejezőképesség eléréséhez a következő logikai fejlődés szükséges: a Vonaltól az Értéken és Színen át a Festésig Először a rajzolás alapvető készségeivel kell tisztában lenni, amihez a vonal, sarkok, terek és viszonyok kontúrrajzolásával elsajátított, illetve az érték, fények és árnyékok visszaadása révén megtanult ismerete szükséges. A színek ügyes használatához mindenekelőtt az kell, hogy a színt értékként érzékeljük. Ezt a képességet nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen kifejleszteni, ha nem tanultuk meg a rajzolás során a fény és árnyék kapcsolatának érzékelését. Remélem, a színes rajzolásba bevezető fejezet hasznos lesz azoknak, akik szeretnének tovább fejlődni, és a rajzolásból a festészetbe átlépni.

Kézírás Végezetül megtartottam a kézírásról szóló rövid fejezetet. Számos kultúra az írást a művészet egyik vállfájának tekinti. Az amerikaiak gyakran keseregnek kézírásuk miatt, azt viszont már nem tudják, hogyan fejleszthetnék. A kézírás a rajzolás egyik fajtája - és fejleszthető. Sajnos sok kaliforniai iskola még mindig azt a módszert alkalmazza az írásoktatásra, ami megbukott 1989-ben, és megbukik napjainkban is. Erről az utószóban írom le a véleményem.


Elméletem tapasztalati alapja A javított kiadás alapjául szolgáló elmélet nem változott: alapvető kifejezésekkel elmagyarázni a rajzolás és a vizuális, érzékelő agyi folyamatok viszonyát, illetve módszereket kínálni ezeknek a folyamatoknak az eléréséhez és irányításához. Számos tudós rámutatott arra, hogy az agykutatás azért olyan bonyolult, mert az agy erőlködik, hogy önmagát megértse. Ez a nagyjából másfél kilós szerv talán az egyetlen anyag a világegyetemben legalábbis jelenlegi ismereteink szerint amely önmagát figyeli, önmagán töpreng, megpróbálja önmagát elemezni, és megkísérli saját képességeit jobban uralni. Ez a látszólagos ellentmondás legalább részben - biztosan növeli azt a titokzatos homályt, ami az aggyal kapcsolatban (a gyors ütemben gyarapodó ismereteink ellenére) még mindig sűrű és nehezen áthatolható. A kutatók által lelkesen vizsgált kérdések egyike az, hogy pontosan hol helyezkedik el a két fő gondolkodásmód területe az agyon belül, és ezek elrendezése hogy lehet egyénenként különböző. Míg az elhelyezkedés problémája, sok millió egyéb, agy-kutatással kapcsolatos kérdéssel egyetemben, továbbra is foglalkoztatja a tudósokat, addig a minden agyban jelenlevő, két, alapvetően különböző kognitív mód megléte nem kétséges. Sperry munkája óta megszámlálhatatlan kutatás igazolta. Sőt, a legtöbb kutató még az elhelyezkedéssel kapcsolatos viták ellenére is egyetért abban, hogy az emberek többségénél a sorrendet követő, lineáris információfeldolgozás a bal agyféltekében történik, míg a globális, érzékelő jellegű adatokkal a jobb agyfél foglalkozik. Oktatók, így jómagam számára is kevéssé fontos kérdés, hogy ezek a módok pontosan hol helyezkednek el az egyes agyakban. A lényeges az, hogy a beáramló információt két egymástól homlokegyenest különböző módon tudjuk feldolgozni, és hogy a két mód rengetegféleképpen kombinálódhat egymással. Az 1970-es évek vége óta használom a J-mód és B-mód kifejezéseket, hogy az elhelyezkedési vitát megkerüljem. Ezek a kifejezések az észlelés fő módjait különítik el, függetlenül attól, hogy egyes agyakban hol is találhatók. Ez elmúlt több mint egy évtizedben megszületett egy új, több tudományt felölelő, agy funkciókkal kapcsolatos kutatási terület, a kognitív neurológia. Abban hoz újat a hagyományos neurológiához képest, hogy foglalkozik a többi magasabb szintű érzékeléssel, a nyelvvel, a memóriával és az észleléssel is. A számítás-technikusok, a nyelvészek, az agyi képalkotással foglalkozók, a kognitív pszichológusok és a neurobiológusok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre többet tudjunk az emberi agy funkcióiról.


A pedagógusok és a közvélemény „jobb agyfélteke, bal agyfélteke" iránti érdeklődése némileg csökkent a Roger Sperry féle kutatások első publikálása óta. Az emberi agyfunkciók mélyen gyökerező aszimmetriája ugyanakkor egyre inkább központi kérdés például a számítástechnikusoknak, akik szeretnék utánozni az emberi elme folyamatait. Az arcok felismerését, ezt a jobb agyféltekéhez kötődő funkciót évtizedek óta próbálják lemásolni, de még mindig túl bonyolult feladat a számítógépek számára. Ray Kurzweil nemrég megjelent A szellemi gépek kora (Viking, 1999) című könyvében összehasonlította az ember és a számítógép mintafelismerő (pl. az arcfelismerés) és szekvenciális (pl. a számolás) képességét. Az emberi agyban körülbelül százmilliárd idegsejt (neuron) van. Ha egy neuron és a szomszédos neuronok közötti becsült átlagos kapcsolódások száma ezer, akkor százezer-milliárd kapcsolódásunk van, amelyek mindegyike képes párhuzamos számolást végezni. Ez rendkívül jelentős párhuzamos folyamat, ami az emberi gondolkodás erejének egyik kulcsa. Gyengesége ugyanakkor az idegi kapcsolódás gyötrelmesen lassú működése, mely mindössze 200 számításra képes másodpercenként. Az emberi agy nagyszerűen működik azoknál a problémáknál így az ideghálókon alapuló mintafelismerésnél, ahol a jelentős párhuzamosság jól kihasználható. A nagytömegű sorozatos gondolkodást igénylő problémáknál azonban csupán középszerű teljesítményt nyújt. (103. oldal) 1979-ben felvetettem, hogy a rajzoláshoz szükség van a J módba való kognitív átlépésre - ami az információfeldolgozást jelentős párhuzamossággal végzi és távol kell maradni a szekvenciális működésű B-módtól. Nem volt a kezemben valódi bizonyíték erre az elméletre, csupán saját, művészként és tanárként szerzett tapasztalataim. Az évek során rendszeresen ért kritika számos neurológus részéről, nehezményezték, hogy túllépek saját szakterületemen. Nem így Roger Sperry, aki hitt abban, hogy helyesen alkalmazom a felfedezését. Azért tartottam ki „népi" elmeletem mellett (lásd a lapszéli szemelvényt), mert a gyakorlatba átültetett eredmények ragyogónak bizonyultak. Bármilyen korúak voltak is a tanítványok, rajzkészségük jelentősen fejlődött, illetve tágabb értelemben jobb lett az észlelő képességük, hiszen a rajzolás erősen függ a helyes látástól. A rajzkészségre mindig azt mondták, hogy nehezen megszerezhető képesség, és szinte mindig rábiggyesztették a rendkívüli, nem szokványos jelzőt. Ha a tanítási módszerem hatására az emberek egy olyan ismeret birtokába jutnak, amelyről korábban azt gondolták, hogy nem elérhető, akkor ez neurológiai magyarázat arra, hogy a módszer működik, vagy ez valami más, amivel eddig nem foglalkoztam? Tudom, hogy nem az én tanítási stílusom viszi sikerre a módszert, hiszen sok száz, az én módszeremet alkalmazó, másmás stílusban oktató tanár számolt be hasonló sikerről.


Működnének a gyakorlatok a neurológiai alapok nélkül is? Lehetséges, ám nehéz lenne okszerű magyarázat nélkül meggyőzni az embereket, hogy részt vegyenek olyan furcsa gyakorlatokon, mint a megfordított képek rajzolása. Akkor mindössze egy ésszerű magyarázattal kell szolgálnunk, mindegy milyennel? Lehetséges, de a tanítványok, úgy tűnik, mindig megértették magyarázatomat a saját szintjükön. A módszer tehát alkalmazható a gyakorlatban, és biztos vagyok benne, hogy maga az ötlet is saját rajzolással kapcsolatos személyes élményeimből fakadt. A könyv minden kiadásában kijelentem a következőket: A könyvben ismertetett elmélet, módszerek a tapasztalatok szerint sikeresek. Röviden: a módszer működik, tekintet nélkül arra, hogy a jövőben a tudomány mennyire képes majd megerősíteni a két agyféltekében jelen levő agyfunkciók elkülönülésének mértékét, illetve meghatározni ezek pontos helyét. Remélem, hogy a hagyományos kutatási módszerekkel dolgozó kutatók végül választ kapnak arra a sok kérdésre, melyekkel munkám során szembesültem. Úgy fest, a jelenlegi kutatások alátámasztják alapvető elképzeléseimet. A két agyféltekét összekötő corpus callosumról, erről a hatalmas idegsejtnyalábról kiderült, hogy gátolja az agyféltekék közötti információáramlást, ha az adott feladathoz valamelyik agyféltekének nem kell beavatkoznia. Ugyanakkor, akár tökéletesen megértjük a mögöttes folyamatokat, akár nem, a munka láthatóan nagy örömei jelent tanítványaim számára.

Egy további bonyodalom A látás egy további komplikációjáról még szót kell ejteni. A szem a környezet folyamatos pásztázásával gyűjti be a vizuális információt. De a kintről érkező, látással megszerzett vizuális adatokkal még nem ér véget a folyamat. Amit látunk, talán részben, de lehet hogy majdnem teljesen megváltozik, átformálódik, átfogalmazódik az adott személy fejében a gyakorlatától, gondolkodásmódjától és múltbeli tapasztalataitól függően. Hajlamosak vagyunk azt látni, amit valószínűnek tartunk, vagy amit látni akarunk. Ez a valószínűsítés vagy döntés azonban általában nem tudatos folyamat. Sőt, az agy gyakran valószínűsít vagy döntést hoz anélkül, hogy erre törekednénk, esetleg megváltoztatja vagy átrendezi -vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja - a retinára érkező nyers, vizuális adatokat. Úgy tűnik, a rajzolás révén megtanult érzékelés változtat ezen, lehetővé téve a látás egy más, közvetlenebb módját. Az agy szerkesztői funkciója valahogyan kikapcsol, így képesek leszünk teljesebben és talán valószerűbben látni.


Ez a tapasztalat gyakran megrendítő és mélyen felkavaró. Diákjaim, miután megtanulnak rajzolni, leggyakrabban azt mondják, hogy „az élet sokkal gazdagabbnak tűnik", és „észre se vettem, hogy mennyi a látnivaló, és hogy a dolgok milyen gyönyörűek". Már ez az újfajta látásmód elég indok, hogy rajzolni tanuljunk.


I. A RAJZOLÁS ÉS A KERÉKPÁROZÁS MŰVÉSZETE


A

RAJZOLÁS KÜLÖNÖS FOLYAMAT,

olyannyira összekapcsolódik a látással, hogy a két fogalom nagyon nehezen választható szét. A rajzolás képessége attól függ, hogy úgy látunk-e, ahogy a művész teszi - ez a fajta látásmód pedig csodálatosan gazdagíthatja életünket. Ha rajzolni tanítunk, az nagyon hasonlít arra, mint mikor valakit kerékpározni tanítunk. Szavakkal nehéz elmagyarázni. Mikor biciklizni tanítunk valakit, esetleg azt mondjuk, hogy szálljon csak fel a nyeregbe, tapossa a pedált, egyensúlyozzon, aztán fog az menni... Ez persze nem magyaráz meg semmit, így végül valószínűleg azt mondjuk, hogy majd megmutatjuk, hogyan kell csinálni, az illető pedig nézze. Nincs ez másként a rajzolásnál sem. A legtöbb rajztanár és rajztankönyv-szerző ilyesfélékkel buzdítja tanítványait: „nézd a dolgokat más szemmel!" vagy „tanulj meg látni!" A gond az, hogy ezt a más látásmódot legalább olyan nehéz elmagyarázni, mint azt, hogy hogyan egyensúlyozzunk a biciklin, így aztán a tanárok gyakran így fejezik be mondandójukat: „Nézzétek meg ezeket a példákat és próbálkozzatok! Ha sokat gyakoroltok, végül sikerülni fog." Majdnem mindenki megtanul kerékpározni, ám rengetegen vannak, akik sosem képesek a rajzolás problémáját megoldani. Pontosabban, a legtöbb ember sosem tanul meg eléggé látni ahhoz, hogy rajzolni tudjon.

A rajzolás, mint mágikus képesség Mivel látszólag csak néhány ember rendelkezik a látás és rajzolás képessegével, a művészeket gyakran istenáldotta tehetsegeknek tartják. Sok ember számára a rajzolás folyamata misztikus és valahogy túlmutat az emberi felfogóképességen. Maguk a művészek nem nagyon iparkodnak, hogy ezt a titokzatosságot szétoszlassák. Ha megkérdezünk egy művészt - vagyis valakit, aki a hosszas gyakorlás vagy a művészi látásmód véletlen felfedezése révén jól rajzol - arról, hogy hogyan rajzol mondjuk egy élethű portrét vagy tájképet, a művész valószínűleg valami ilyesmit válaszol: „Nos, azt hiszem ezt a képességet ajándékba kaptam." vagy „Valójában fogalmam sincs. Egyszerűen elkezdem, és a dolgok maguktól kialakulnak." esetleg „Csak ránézek a személyre/tájra, aztán lerajzolom amit látok." Az utolsó válasz olyan, mintha logikus és egyenes lenne. Jobban meggondolva azonban egy szót se szólt magáról a folyamatról, és nem változott az az érzésünk, hogy a rajzolás képessége homályos és varázserejű (l-l. ábra). Ez a művészi képességet csodának beállító magatartás megbecsülést jelent a művészek és munkájuk számára, de nem segít a tanároknak abban, hogy elmagyarázzák diákjaiknak a rajzolás folyamatát. Gyakran - és ez nem vicc -, az emberek úgy érzik, nem vehetnek részt rajztanfolyamon, mert még nem tudják, hogyan kell rajzolni. Ez olyan, mintha azért ne vennénk francialeckéket, mert még


nem beszélünk franciául, vagy azért nem jelentkeznénk egy építésztanfolyamra, mert nem tudjuk, hogyan kell felépíteni egy házat.

A rajzolás, mint tanulható, tanítható képesség Hamarosan rá fogsz jönni, hogy a rajzolás bárki által megtanulható képesség, és elegendő hozzá egy átlagos látóérzék és átlagos szem-kéz koordináció, ami például a tű befűzéséhez, vagy a labda elkapásához kell. A közhiedelemmel ellentétben a kézügyesség nem kulcsfontosságú a rajzolásban. Ha a kézírásunk olvasható vagy a nyomtatott betűink kibetűzhetők, megfelelő a kézügyességünk ahhoz, hogy jól tudjunk rajzolni. Itt nem is kell több szót vesztegetni a kézre, a szemről azonban nem beszélhetünk eleget. Rajzolni tanulni ugyanis több, mint megtanulni egy készséget; ebből a könyvből el lehet sajátítani azt, hogy hogyan kell látni. Vagyis meg fogjuk tanulni, hogy dolgozzuk fel a vizuális információt úgy, ahogyan a művészek teszik. Ez a mód különbözik a vizuális információ hagyományos feldolgozási folyamatától, az agyunkat is másképpen, a megszokottól eltérően használjuk. Éppen ezért tanulni fogunk arról, hogy az agy hogyan kezeli a vizuális információt. A jelenlegi kutatások új megvilágításba kezdték helyezni az agyat, a képességek és az összetettség eme csodáját. Az egyik, amit megtanulunk, az lesz, hogy agyunk, ez a különleges értékünk hogyan tesz minket képessé arra, hogy észleléseinket lerajzoljuk.

Rajzolás és látás A varázslatos, misztikus rajztudásnak legalább egy része az a képesség, hogy agyállapotunkat átkapcsoljuk egy más látó/érzékelő módba. Ha úgy látsz, ahogyan a tapasztalt művészek, akkor tudsz rajzolni is. Ez nem azt jelenti, hogy a művészóriások, így Leonardo da Vinci vagy Rembrandt rajzai nem varázslatosak, csak mert tudunk valamit arról, hogy az agyukban mi játszódott le alkotás közben. Éppen ellenkezőleg, a tudományos kutatások fényében ezek a mesteri alkotások még inkább figyelemre méltóak, mivel úgy tűnik, képesek arra, hogy az őket szemlélőben bekapcsolja a művészi érzékelésmódot. A rajzolás alapvető készsége ugyanakkor bárki számára elérhető, aki képes megtanulni átváltani a művészi érzékelésre, és úgy látni, ahogyan a művészek.


A művészi látásmód: egy kettős folyamat A rajzolás valójában nem olyan bonyolult. A látás a nehézség, pontosabban: egy bizonyos látásmódra való átváltás. Ez talán most hihetetlennek tűnik. Azt gondolhatnánk, hogy ahogy látunk, az teljesen jó, a rajzolás okoz gondot. Ennek éppen az ellentettje igaz, ezért a könyv gyakorlatait úgy állítottuk össze, hogy elősegítsék ezt a mentális átváltást és annak kettős előnyét. Először is, tudatos akaratból belépést biztosít a vizuális, észlelő gondolkodásmódba, hogy részesei legyünk a középpontba állított tudatosság élményének, másodszor pedig másképpen látjuk a dolgokat. A jó rajzoláshoz ez a két képesség szükséges. Sok művész beszélt már arról, hogy rajzoláskor a dolgokat másképpen látja, vagy rajzolás hatására valamilyen más tudatállapotba kerül. Ebben a megváltozott állapotban a művészek úgy érzik, mintha művükkel együtt elrepítenék őket, képesek olyan viszonyokat megérteni, melyeket egyébként nem. A tudatosság az idő múltával eltűnik, a szavak újra előbukkannak. A művészek szerint ilyenkor egyszerre éberek és kipihentek, megszabadulnak aggodalmaiktól, és átélik a tudat kellemes, majdhogynem misztikus aktivizálódását.

Figyeljünk a tudatállapotokra! Az a bizonyos elrepített, másféle tudatállapot, melyet a legtöbb művész rajzolás, festés, szobrászkodás vagy egyéb művészi tevékenység során átél, talán számunkra sem annyira idegen. Lehet, hogy már megfigyelted magadon a tudatállapot apró átváltását, mikor elmélyültél valamilyen, a művészetnél hétköznapibb tevékenységben. A legtöbb ember például tudja, hogy időnként a hagyományos éber tudatállapotból átcsúszik az álmodozás furcsa állapotába. Egy másik példa: gyakran halljuk, hogy olvasáskor „kirepülnek önmagukból". Egyéb, a tudatállapotot nyilvánvalóan módosító tevékenység a meditáció, a kocogás, a kézimunka, a gépelés, a zenehallgatás és természetesen a rajzolás. Abban is hiszek, hogy az autópályán való vezetés közben is egy kicsit másabb állapotba kerülünk, hasonlóba, mint rajzoláskor. Elvégre az autópályán vizuális szimbólumokra, egy szoros kapcsolatban levő, térbeli információhalmazra figyelünk, és érzékeljük a teljes forgalmi rendszer komplex összetevőit. Sok emberrel megesik, hogy vezetés közben kreatív gondolatai támad, gyakran elveszíti az időérzékét, és nyugalmat, felszabadultságot érez. Ezek a


lelki folyamatok talán az agy ugyanazon részét hozzák működésbe, ami a rajzolást irányítja. Természetesen, ha nem ideálisak a vezetési körülmények, késésben vagyunk, vagy valaki van velünk és beszél hozzánk, nem lépünk át a másik tudatállapotba. Ennek okairól a 3. fejezetben lesz szó. A rajztanulás kulcsa, hogy olyan körülményeket kell teremteni, melyek hatására létrejön az információfeldolgozás egy másféle módja (egy másik tudatállapot), melynek segítségével helyesen láthatunk. Ebben a rajzolási módban még akkor is képesek vagyunk lerajzolni megfigyeléseinket, ha sohasem tanultunk rajzolni. Ha már a rajzolási mód ismerős, képesek leszünk tudatosan irányítani a mentális átváltást is.

Rajzolás kreatív énünkkel Úgy tekintek rád, kedves olvasóm, mint egy személyre, akiben megvan a kreatív lehetőség, hogy rajzban kifejezze önmagát. Célom eszközt nyújtani ennek a lehetőségnek a kiaknázására, hogy beléphess egy találékony, intuitív, gondolatgazdag tudatállapotba, amelyet verbális, technokrata kultúránk és oktatási rendszerünk hagyott parlagon heverni. Szeretném megtanítani, hogyan kell rajzolni, a rajzolás azonban nem a cél, csupán eszköz. A rajzolás szabadítja fel azokat a speciális képességeket, melyek a rajzoláshoz megfelelőek. A rajzolás elsajátításával megtanulunk másképpen látni, illetve, mint azt Rodin oly líraian kifejezte, a természeti világ bizalmasává válunk, szemünk észre fogja venni a formák csodálatos nyelvét, és ki is tudjuk magunkat fejezni ezen a nyelven. A rajzolás során behatolunk elménk olyan mélységeibe, melyeket a mindennapok vég nélküli apróságai túl gyakran eltakarnak. Ennek az élménynek a hatására ki lehet alakítani azt a képességet, hogy a dolgokat rögtön teljes mivoltában érzékeljük, meglátva a háttérben levő rendszert és új kombinációk lehetőségét. Személyes vagy szakmai problémák kreatív megoldása válik lehetővé az új gondolkodásmód és a teljes agy használatának képességével. A rajzolás, amellett, hogy élvezetes és hasznos, képes arra, hogy más kapukat is kitárjon előttünk Remélem, hogy a Jobb agyféltekés rajzolás segíteni fog abban, hogy képességeid az elme meg-növekedett tudatossága és annak működése révén erősödjenek. A könyv gyakor-latainak összetett hatása azt a célt szolgálja, hogy növelje az önbizalmat a döntéshozásnál és a problémamegoldásnál. A kreatív, gondolkodó emberi agypotenciális ereje szinte végtelennek tűnik. A rajzolás segíthet abban, hogy tisztában legyünk ezzel az erővel, és másokkal is tudassuk A rajzolás láthatóvá tesz. Albrecht Dürer, német mű- vész mondta: „A szívedben rejtegetett kincs kreatív munkád által láthatóvá válik." Az igazi célt az eszünkbe véstük, kezdjük megformázni a kulcsot.


Az én megközelítésem: egy út a kreativitáshoz A könyvben található feladatokat és instrukciókat kifejezetten azok számára készítettem, akik egyáltalán nem tudnak rajzolni, akik úgy érzik, rajztehetségük kevés vagy éppen semmi, akik talán kételkednek benne, hogy valaha is képesek lehetnek rajzolni - de szeretnék megtanulni. E könyv megközelítése abban különbözik más rajztankönyvekétől, hogy a gyakorlatok olyan készségeket céloznak meg, amelyeket a tanuló már egyszer megszerzett, és lappangva várják, hogy kiszabaduljanak. Azok a más területeken tevékenykedő kreatív személyek is haszonnal forgathatják az itt bemutatott technikákat, akik szeretnék jobban irányítani munkájukat és meg akarják tanulni, hogy hogyan kell legyőzni a kreativitás útjában levő akadályokat. A szülők és a tanárok hasznosnak fogják alkalmazni az elméletet és a gyakorlatokat a gyermekek alkotóképességének fejlesztésére. A könyv végére beillesztettem egy rövid zárszót, amely néhány általános ötletet ajánl, ha módszereimet gyerekeknél szeretnék alkalmazni. A második zárszó művészetet tanuló hallgatókhoz szól. Ez a könyv azokon az ötnapos kurzusokon alapul, amelyeken körülbelül tizenöt éve oktatom az igen különböző korú és foglalkozású résztvevőket. Szinte mindenki a nagyon kis rajzolói ügyességgel, és potenciális rajzkészségével kapcsolatban érzett, komoly aggodalommal kezdi a tanfolyamot. Végül szinte kivétel nélkül magas szintű rajzkészséget sajátítanak el, és önbizalmat szereznek ahhoz, hogy rajzképességüket egyéb kurzusokon, illetve önálló gyakorlással továbbfejlesszék. A gyakran szembetűnő fejlődés érdekfeszítő pontja a rajzkészség megszerzésének igen gyors üteme. Ügy gondolom, hogy ha művészetben járatlan emberek megtanulnak átváltani művészi látásmódra - ami a jobb agyfélteke módja -, akkor további utasítások nélkül is tudnak rajzolni. Más szavakkal: már tudják, hogyan kell rajzolni, csak ezt a berögzült látásmód megzavarja és elnyomja. A könyv gyakorlatainak célja a zavarás kiküszöbölése és a képesség felszabadítása. Lehet, hogy egyáltalán nem vonz a főfoglalkozásként űzött művészet, de a gyakorlatok segítségével bepillantást nyerhetsz abba, hogy elménk, a kétféle elménk hogyan működik: egyedül, együttműködve, vagy egymás ellen dolgozva. Végül sok tanítványom elmondta, életük gazdagabbá vált, jobban és többet látnak. Hasznos megemlíteni, hogy nem azért tanítjuk meg az írást és az olvasást, hogy költőket és írókat neveljünk, hanem hogy fejlesszük a gondolkodást.


A realizmus, mint a cél elérésének eszköze Miért pont az arcok? Ebben a könyvben számos leckét és gyakorlatsort készítettünk azzal a céllal, hogy megtanítsunk felismerhető portrét rajzolni. Hadd magyarázzam meg, miért tartom hasznosnak a művészettel ismerkedők számára a portrézást. Tágabb értelemben véve a komplexitást most figyelmen kívül hagyva – minden rajzolás egyforma. Egyik rajzfeladat sem nehezebb a másiknál. A csendéletek, tájképek, alakok, véletlenszerű tárgyak, de még a képzeletbeli témák rajzolásához is pont ugyanazok a készségek és látásmódok szükségesek, mint a portrérajzoláshoz. Ez mind ugyanaz. Látjuk, mi van kinn (a képzeletbeli témákat az elménkkel látjuk), és lerajzoljuk, amit látunk. Miért választottam mégis néhány gyakorlatnak a portrérajzolást? Három okból. Először is, a kezdő rajzolók gyakran azt hiszik, hogy az emberi arc lerajzolása a létező legnehezebb feladat, így aztán, mikor a tanulók látják, hogy tudnak portrét készíteni, magabiztosak lesznek, a magabiztosság pedig segíti a fejlődést. Másodszor, jóval fontosabb az, hogy az emberi agy jobb féltekéje felelős az arcok felismeréséért. Mivel a jobb agyfél működésébe szeretnénk belépni, olyan témát keresünk, amellyel ez az agyfél foglalkozik. És végül: az arcok izgalmasak! Ha egyszer lerajzolunk valakit, akkor igazán láttuk az illető arcát. Ahogy egyik tanítványom mondta: „Nem hiszem, hogy mielőtt rajzolni kezdtem, valaha is megnéztem bárki arcát. Most az a legkülönösebb, hogy számomra mindenki gyönyörű."

Összefoglalás Ebben a fejezetben elmagyaráztam a könyv alaptételét: a rajzolás tanítható, tanulható képesség, haszna pedig kettős. Ha megtanulunk belépni elménknek abba a részébe, amely elősegíti a kreatív, intuitív gondolkodást, megtanuljuk a vizuális művészetek alapvető ismeretét, azt, hogy hogyan vessük papírra, ami a szemünk előtt van. Másrészt, ha a könyvben ismertetett módon tanulunk meg rajzolni, akkor az élet más területein is kreatívabbak leszünk. Az, hogy a leckék befejeztével milyen messzire jutsz el ezekkel a képességekkel, az más tényezőktől, például az energiádtól és a kíváncsiságodtól függ. De mindent a maga idejében! A lehetőség adott. Néha szükséges emlékeztetnünk magunkat arra, hogy volt olyan pillanat, amikor Shakespeare azt gyakorolta, hogy kell egy közönséges mondatot leírni, Beethoven a zenei skálát magolta, Vincent Van Gogh pedig, mint a lapszéli sztréját" elkészíteni, ügyelj a negatív terekre, rajzolj elütő színekkel, útmutatóul használd a fenti nagyszerű rajzot.



II. RAJZGYAKORLATOK LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE


sokat kísérleteztem a gyakorlatok sorrendjével, kombinációjával. A tanulók fejlődése szempontjából az ebben a könyvben megtalálható sorrend volt a leghatékonyabb. Az első lépés, a rendkívül fontos tanulás előtti rajzolás ebben a fejezetben található. Aki a 4. fejezetben elkezdi első rajzleckéit, már rendelkezik némi háttérismerettel arról, hogy a gyakorlatok hogyan épülnek fel és miért működnek. A sorrendet úgy állítottuk fel, hogy az út során minden lépés a lehető legsikeresebb legyen, és úgy nyisson teret az információfeldolgozás új módjához, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen a régi módhoz visszanyúlni. Ezért az a kérésem, hogy mindenki a könyvben leírt sorrendben olvassa el a fejezeteket és végezze el a gyakorlatokat. A minimumra korlátoztam a javasolt gyakorlatok számát, ha azonban az idő engedi, érdemes több rajzot készíteni: keressünk saját témákat és tervezzük meg saját gyakorlatunkat. Minél többet gyakorolunk, annál gyorsabb a fejlődés. Ehhez a szövegben felsorolt gyakorlatokon kívül gyakran ajánlok a lapszélen további leckéket. Ezek a gyakorlatok egyaránt erősítik az ügyességet és az önbizalmat. A legtöbb gyakorlatnál azt javaslom, hogy a rajzolás megkezdése előtt gondosan olvasd végig az utasításokat, és ahol van ilyen, nézd meg a példaként bemutatott tanulói rajzokat. Minden rajzod legyen összegyűjtve egy dossziéban vagy nagy borítékban, így a könyv végére érve a fejlődést nyomon követhető lesz. TANÍTÁSSAL TÖLTÖTT ÉVEK SORÁN

A

Szakkifejezések értelmezése A szakkifejezések magyarázata a könyv végén található. Egyes kifejezéseket a szöveg elég részletesen megmagyaráz, a többi jelentése a szószedetben van. A mindennapok során gyakran használt szavaknak, például az „értéknek" vagy a „kompozíciónak" a művészetben nagyon sajátos, a hétköznapitól gyakran eltérő jelentése van. Érdemes a szószedetet átfutni, mielőtt valaki belefog a fejezetek olvasásába.

Rajzeszközök A könyv első két kiadásában a rajzeszközök listája nagyon egyszerű volt: néhány köteg

közönséges géppapír vagy egy olcsó rajztömb, egy ceruza és egy radír. Megemlítettem, hogy a 4B-s rajzceruzák használata kellemes, mivel a puha bél tiszta, sötét vonalat húz, ám a szokásos 2-es ceruzák majdnem ugyanilyen jók. Ezek az alapvető kellékek ehhez a kiadáshoz is szükségesek, de szeretnék még néhány további segítséget javasolni, melyekkel a rajztanulás még gyorsabb lesz. • Szükség lesz egy kb. 20 x 25 cm-es és kb. 1,5 mm vastag, áttetsző műanyaglapra. Egy darab üveg is jó, de a széleit le kell ragasztani. Alkoholos filccel rajzoljunk rá szálkeresztet, egy-egy vízszintes és függőleges, egymást középen metsző vonalat (lásd a vázlatát a lap szélén). • Kell majd két „kereső", vagyis két, nagyjából 20 x 25 cm-es fekete kartonlap. Egyiken vágj egy 10,8 x 13,34 cm-es, a másikon pedig egy nagyobb, 15,24 x 19,37 cm-es, téglalap alakú nyílást. Lásd a 2-1. ábrát. • Letörölhető fekete filctoll.


• Két csíptető, amivel a keretek gyorsan a műanyaglapra erősíthetők. • A legtöbb művészellátó boltban beszerezhető 4B-s grafitrúd. • Ragasztószalag. • Ceruzahegyező (egy kis kézi hegyező is tökéletes). • Jó minőségű radír. Ezeknek az eszközöknek a beszerzése némi fáradságba kerül, de meggyorsítják a tanulást, megvásárolhatók bármelyik művészellátó vagy műszaki boltban. A munkatársaim és én már régóta nem is próbálunk kereső és műanyag képsík nélkül rajzolni tanítani, mert ezek az eszközök valóban nagyon hasznosak. Mivel nélkülözhetetlen szerepük van abban, hogy a tanulók megértsék a rajzolás alapvető természetét, évekkel ezelőtt összeállítottuk (kézzel!) azokat a mappákat, amelyekben az ötnapos tanfolyamhoz kifejlesztett speciális taneszközök vannak. A mappában benne volt az összes szükséges rajzeszköz és egy nagyon könnyű rajztábla is. A mappánkat, mely tartalmazza a könyv leckéivel foglalkozó kétórás oktató videokazettát is, bárki megrendelheti. Aki szeretné a mappát megrendelni, a könyv végén, vagy a www.drawright.com weboldalon talál egy megrendelőlapot. De elegendő az is, ha mindenki maga szerzi be a fent felsorolt néhány kelléket.

Tanulás előtti rajzolás: hasznos állapotfelmérés művészi képességeinkről Nos, lássunk neki! Először is fel kell mérni a jelenlegi rajzkészséget. Ez nagyon fontos! Nem szabad elmulasztani azt az élményt, hogy egy igazi emlék maradjon a kezdetről, amit majd össze lehet hasonlítani a későbbi rajzokkal. Pontosan tudom, milyen nehéz ez, de tedd meg! Ahogyan a nagy holland festő, Vincent Van Gogh írta (öccsének, Theónak): „Muszáj a földhöz vágnom valamit, ha egy üres vászon ostobán rám mered. Nem bírod elképzelni, mennyire bénító tud lenni, ahogy a csupasz vászon rád bámul, mintha azt mondaná: »Nem tudsz semmit«"


Hamarosan „tudni fogsz valamit", megígérem. Gyorsan készítsd el ezeket a rajzokat, később még nagyon fogsz örülni nekik. A rajzok felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a tanítványoknak, hisz láthatják, érzékelhetik a saját fejlődésüket. A rajzkészség fejlődése kissé hasonlít az emlékezetkiesésre. A tanulók elfelejtik, hogy a tanulás előtt hogyan rajzoltak. Sőt, a kritikai hajlam is tartja a tempót a fejlődéssel. A tanulók még a figyelemreméltó fejlődés után is gyakran illetik kritikával a legutóbbi rajzaikat, mert „rosszabb Leonardóénál". A tanulás előtti rajzok a fejlődés valódi bizonyítékául szolgálnak. Az elkészült rajzokat tedd el, később majd, újonnan meg-szerzett képességeid fényében újra megvizsgáljuk. Amire szükséged lesz: • • • •

Papír a rajzoláshoz (tiszta fehér irodai papír is megfelelő). 2-es puhaságú íróceruza. Ceruzahegyező. Egy kb. 13x18 cm-es, falra akasztható kis tükör, vagy bármilyen fali vagy ajtón levő tükör. • Alkalmi rajztábla, használható gyúródeszka, vagy egy kb. 38x46 cm-es, erős kartonlap is. • 60-75 percnyi idő megszakítás nélkül. Amit tenned kell: Három rajzot kell készíteni. Ez a tanítványainknak általában egy órát, vagy egy kicsivel többet vesz igénybe, de nyugodtan dolgozz annyi ideig, ameddig csak jónak látod. Először elmondom a képek címét. Utána olvasható az egyes címekhez írt utasítás. • Önarckép • Egy személy, emlékezetből lerajzolva • A kezem

1. tanulás előtti rajz: az önarcképed 1. 2.

Tegyél két-három papírlapot a rajztáblára, vagy használj rajztömböt. (Az egymásra tett lapok megpuhítják a rajz-felületet, ami sokkal jobb, mint a rajztábla kemény felülete.) Ülj le kartávolságra (kb. 75 cm-re) a tükörtől. Támaszd a rajztáblát a falnak, a tábla alsó oldala a térdeden legyen.


3.

Nézd meg fejed és arcod tükörképét a tükörben, majd rajzold meg az önarcképedet. Ha befejezted, írd rá a címet, a dátumot, és szignózd a képet a jobb alsó vagy bal alsó sarokban

2. tanulás előtti rajz: egy személy, emlékezetből lerajzolva 1. Idézd fel egy személy képét. Lehet valaki a múltból, vagy olyan személy, akit most ismersz. Felidézhetsz egy általad régebben készített rajzot, vagy egy ismerősöd fotóját. 2. Amennyire tőled telik, rajzold le az illetőt. Lerajzolhatod csak a fejét, de készíthetsz fél- vagy egészalakos portrét is. 3. Ha befejezted, írd rá a címet, a dátumot, szignózd. 3. Tanulás előtti rajz: a kezed 1. 2. 3.

A rajzoláshoz ülj asztalhoz. Ha jobbkezes vagy, rajzold le a bal kezedet, bármilyen általad választott pozícióban. Ha balkezes vagy, rajzold a jobb kezed. Lásd el a rajzot címmel, dátummal, szignózd.

Ha elkészültek a tanulás előtti rajzok: Nagyon fontos, hogy minden rajzon ott legyen a cím, a dátum és a kézjegy. Néhány tanítványom minden rajz hátuljára ráírt egy-két észrevételt, például hogy mit élvezett a feladatban és mit nem, mi tűnt egyszerűnek a rajzolás során és mi nem. Később elolvasva ezek a megjegyzések nagyon érdekesek lesznek. Tedd a három rajzot az asztalra és nézd meg őket közelről. Ha ott lennék, a rajz apró részleteit vizsgálnám meg alaposan, például a gallér hajtását vagy a szemöldök részletesen visszaadott ívét. Ha találkozok az alapos megfigyelés ilyen jeleivel, tudom, hogy az illető meg fog tanulni jól rajzolni. Lehet persze, hogy a tanuló semmi bámulatra méltót nem lát, rajzát gyerekesnek és amatőrnek tartja. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a művek a tanulás kezdete előtt készültek el. Elvárja bárki önmagától, hogy tanulás nélkül matematikai problémákat oldjon meg? Másrészről lehet, hogy ezek a rajzok, különösen a kéz rajzolása meglepetést és örömet okoz. Miért kell emlékezetből rajzolni? Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz volt emlékezetből lerajzolni egy személyt. Még egy képzett művésznek is komoly feladat ez. A világból érkező vizuális információ, érkezzen bármilyen tárgyról, gazdag, bonyolult és egyedi. A vizuális emlék szükségszerűen leegyszerűsített, általánosított és lerövidített, ami nagyon kellemetlen a művészek számára, hisz gyakran csak kevés, emlékezetben megőrzött képpel rendelkeznek. Megkérdezheti bárki, hogy akkor miért rajzolunk emlékezetből. Az ok: ha egy személyt rajzolunk emlékezetből, egy sor olyan megőrzött jelet felidézünk, amit gyerekkorunkban nagyon sokat gyakoroltunk. Emlékszel, hogy miközben emlékezetből rajzoltál, olyan volt, mintha a kezed önállóan gondolkodott volna? Tudtad, hogy nem azt a képet rajzolod, amit szeretnél, de nem volt hatalmad a


leegyszerűsített formákat, például egy orrot rajzoló kezed fölött. Ezt nevezik a gyerekrajzok jelképrendszerének, ami a kisgyermekkorban elvégzett nagyon sok ismétlésnek köszönhetően rögzül az emlékezetben. Erről az 5. fejezetben lesz bővebben szó. Most hasonlítsuk össze az Önarcképet az emlékezetből rajzolt arccal. Láthatóak mindkét rajzon ismétlődő szimbólumok, azaz hasonló vagy éppen megegyező a szemek - az orr vagy a száj - alakja? Ha igen, ez azt jelenti, hogy jelképrendszered még akkor is irányítja a kezedet, amikor valódi formákat tanulmányozol a tükörben.

A gyermekkor jelképrendszere A jelképrendszer eme zsarnoki uralma jórészt megmagyarázza, miért készítenek képzetlen emberek még felnőtt vagy akár öregkorukban is „gyerekes" rajzokat. Tőlem azt fogod megtanulni, hogy hogyan tedd félre a jelképrendszeredet, és hogyan rajzold azt, amit látsz. Ez az észlelési képességet fejlesztő gyakorlat az alapja minden rajztanulásnak, amit szükségszerűen - vagy legalábbis ideális esetben - az előtt kell megtanulni, mielőtt bárki elmélyedne a rajzolásban, festésben vagy szobrászkodásban. Ismerve ezt a fejedben levő jelképrendszert, lehet hogy további megjegyzéseket szeretnél hozzáfűzni a rajz hátulján levőkhöz. Aztán mindhárom rajzot tedd el biztos helyre. Csak a kurzus végén nézd meg őket, amikor már tudsz látni és rajzolni.


Tanulók kiállítása: bemutató a kurzus előtti és a kurzus utáni rajzokból Most szeretnék bemutatni néhány, a tanulóim által készített rajzot. A képeken látható, hogy a tanulás előtti időszaktól kezdve a kurzus végéig milyen tipikus változások mentek végbe a rajzolói képességükben. Ezen tanulók legtöbbje ötnapos, naponta nyolc órás kurzuson vett részt. A kurzus előtti és utáni rajzok egyaránt önarcképek, amiket tükör segítségével készítettek. Műveik jól mutatják a megváltozott látás- és rajzolási módjukat. A fejlődés annyira szembetűnő, mintha a rajzokat két különböző ember készítette volna. A tanítványoknak mindenekelőtt meg kell tanulniuk az érzékelés alapvető képességét. A rajzkészségekben végbement jól látható változás talán kifejezi a látás képességében végbement legalább ekkora változást. A rajzokat a kiindulópontból szemlélve

A 26-27. oldalon bemutatom kurzus előtti és utáni rajtok egy Seattle-ben 1997. augusztus 4. és 8. között megtartott ötnapos tanfolyamon készültek.


megállapíthatjuk, hogy igen szemléletes bizonyítékai a tanulók fejlettebb érzékelő képességének. A 19-20. oldalon bemutatott, kurzus előtti és utáni rajzokat egy felnőttekből álló csoport készítette a Washington állambeli Seattleben. A kezdeti rajzok jól mutatják, hogy a kurzus tagjai eltérő rajzkészséggel és művészeti háttérrel érkeztek. Az öt nappal későbbi rajzok azonban meglehetősen kiegyensúlyozott, magas színvonalról tanúskodnak. Ez az általános siker, azt gondolom, kifejezi, mi a célunk minden csoportnál: az, hogy minden tanuló magas szintű rajzkészséghez jusson, függetlenül a jelenleg birtokolt (vagy nem birtokolt) képességétől.


Rajzzal való önkifejezés: a művészet nonverbális nyelve Ennek a könyvnek az a célja, hogy megtanítsa a látás és a rajzolás alapvető képességét. Nem célja, hogy megtanítsa az önkifejezést, de birtokába juttat azoknak a készségeknek, amelyek feloldoznak a szokványos kifejezésmódok alól. Ez a feloldozás pedig megnyitja az utat ahhoz, hogy a magad módján kifejezd az egyéniségedet - a szükségszerű egyediséget -, felhasználva saját rajzolói stílusodat. Ha egy pillanatra úgy tekintünk a kézírásra, mint a kifejező rajzolás egyik formájára, akkor elmondhatjuk, hogy már képes vagy kifejezni magad a művészet alapvetően fontos elemével, a vonallal. Egy papírlap közepére írd fel a neved úgy, ahogyan általában alá szoktál írni. Most vizsgáld meg az aláírásodat a következő szempontból: egy olyan rajzot nézel, ami a te eredeti műved, amit az életed során rád ható kulturális hatások alakítottak, ami igaz is, de nem alakítják minden művész alkotását az efféle hatások? Valahányszor leírod a neved, kifejezted önmagad vonalak segítségével. A számtalanszor „lerajzolt" aláírásod ugyanúgy kifejez téged, mint ahogy Picasso vonala kifejezi őt. A „vonal" elolvasható, mert a név leírásakor a művészet nonverbális nyelvét használjuk. Olvassuk el a vonalat. A lapszélen aláírások vannak. Mindegyik ugyanaz a név: Luther Gibson. Mi a véleményed az első szignóról? Talán egyetértünk abban, hogy Luther Gibson inkább kifelé forduló személy, semmint magába zárkózott, inkább színes ruhákat hord, nem elegánsakat, illetve, legalábbis felületesen, társaságkedvelőnek, beszédesnek, esetleg színpadiasnak vélhetjük. Ezek a feltételezések természetesen lehetnek igazak is meg tévesek is, de az emberek többsége így értelmezi az aláírása nonverbális üzenetét, mivel ez az, amit Luther Gibson (szavak nélkül) közöl. Nézzük meg a második Luther Gibson-aláírást Most nézzük meg a harmadikat. Hogyan jellemeznéd az íróját? És végül a negyedik szignó. Hogyan olvasnád el? Most nézd meg a saját aláírásodat. Hogyan hat rád a vonal szavak nélküli üzenete? írd le a neved háromféleképpen, és minden alkalommal vizsgáld meg, milyen az aláírás üzenete. Most emlékezz vissza arra, hogy mi volt a reakció az egyes aláírásokra, ne feledd, a név, amit a „rajzok" megformálnak, ugyanaz. Akkor viszont mi hatott rád?


Az igazság az, hogy azt láttad és arra reagáltál, amit az egyes „lerajzolt" vonalak vagy vonalsorok hatására éreztél. Hatott rád az, hogy érezted a vonal sebességét, a jelek méretét és a köztük levő távolságot, a feszes vagy elernyedt izmokat. Mindezt a vonal, maga az aláírás, és az aláírás minden részletének jellemző mintája vagy annak hiánya közvetíti. Egy szignó az egyediség annyira személyre szabott kifejezése, hogy jogilag az aláírás annak az egy embernek a tulajdona, senki másé. Az aláírásod azonban több mint azonosító. Kifejez téged, az egyéniségedet, a kreativitásodat. Az aláírásodban benne van igazi önmagad. Ebben az értelemben már beszéled a művészet nonverbális nyelvét: kifejező, csak rád jellemző módon használod a művészet alapelemét, a vonalat. Az elkövetkezendő fejezetekben nem fogunk leragadni annál, hogy mi az, amit már tudsz. Inkább az a cél, hogy megtanuld, hogyan kell látni ahhoz, hogy észleléseidet kifejező, egyedi vonalakkal lerajzolhasd.

A rajzolás a művész tükre és metaforája A rajzolás célja nem csak annak a megmutatása, amit ábrázolni akarunk, hanem önmagunk megmutatása is. Annak illusztrálására, hogy a rajzokban mennyi személyes stílus rejtőzhet, két rajzot mutatok a 24. oldalon. Ugyanakkor készítette őket két különböző személy, egyiket én, a másikat Brian Bomeisler, művész és oktató. Modellünk, Heather Allan két oldalán ültünk. Egy tanulócsoportnak azt mutattuk be, hogy hogyan kell profilból portrét készíteni, ami a 9. fejezet témája lesz. Ugyanolyan eszközökkel, ugyanannyi ideig (30-40 perc) dolgoztunk. A néző azonnal látja, hogy a modell azonos, vagyis mindkét rajz hasonlít Heatherre. Brian portréja azonban festőibb (főleg a formákra helyezi a hangsúlyt), míg az enyém „vonalasabb" (a vonalakat hangsúlyoztam ki). Az én portrémra nézve a szemlélő engem lát, Brian rajza bepillantást nyújt az ő világába. Ily módon létrejön az a látszólagos ellentét, hogy minél tisztábban tudod észlelni és rajzolni a külvilágot, a néző annál tisztábban lát téged és annál többet tud rólad. A rajz a művész metaforájává válik. Mivel ennek a könyvnek a gyakorlatai az észlelőképesség fejlesztését célozzák meg, nem pedig a rajztechnikákét, a saját egyedi és értékes rajzolói stílusod


sértetlenül kialakulhat. Akkor is igaz ez, ha a gyakorlatok nagy része a realisztikus rajzolásra fókuszál, melynek tágabb értelemben vett célja, hogy a rajz „ugyanúgy nézzen ki" (Ez lehet, hogy csak a XX. századra igaz, mert mi hozzászoktunk a stílusban és kulturális értelemben is radikálisan eltérő művészeti formákhoz.) Közelebbről nézve azonban a valósághű rajzok finom különbségeket mutatnak a vonalvezetés stílusában, az érzelmi töltetben és a rajz céljában. Manapság, amikor a művészetben a masszív önkifejezés az uralkodó, ezeket a finom jelzéseket gyakran észre sem veszik vagy nem értik meg. Ahogyan látásod fejlődni fog, egyre jobban le tudod majd rajzolni, amit látsz, és észlelni fogod, hogyan formálódik a stílusod. Vigyázz rá, ápold és dédelgesd, mert a stílusod téged fejez ki. Ahogyan a zenben hívő íjászmester mondta: a cél önmagad.



III. Agyunk: Jobb és Bal agyfélteke


Változatlanul ez a legzavarbaejtőbb és legnehezebben megfogható kérdés, amivel az emberi gondolkodás szembesül. A több évszázadnyi kutatás és töprengés és az utóbbi években megnőtt ismeret anyag ellenére az agy még mindig félelemmel vegyes tiszteletet és ámulatot vált ki csodálatos képességeivel, melyek közül néhányat szinte magától értetődőnek veszünk. A tudósok rendkívül precíz vizsgálatokkal kutatták a vizuális érzékelést, mégis rengeteg még a titok. A leghétköznapibb események is döbbenetesek. Nem olyan régen néhány embernek fotókat mutattak hat anyáról és egy-egy gyerekükről. A képek össze voltak keverve, a résztvevők nem ismerték a fotón szereplő személyeket, de össze kellett kapcsolniuk az anyákat a gyermekükkel. Negyven ember vállalta a feladatot, és mindannyian hibátlanul összeillesztették a mamákat és a gyerekeket. A feladat bonyolultságának megértéséhez fel kell idéznünk egy emberi arcot. Az arcok sokkal inkább hasonlóak mint különbözőek; két szem, egy orr, egy száj, haj, két fül, és mind nagyjából azonos méretű a fej azonos pontján. Mint a bevezetésben már említettem, ha két ember között különbséget teszünk, az olyan finom különbségjegyek alapján történik, amelyek felismerése jelenleg túlmutat a legtöbb számítógép kapacitásán. Ennél a vizsgálatnál a résztvevőknek egy felnőttet meg kellett különböztetniük az összes többitől, majd, még aprólékosabb különbségjegyek felismerésével rá kellett jönni, hogy melyik gyermek tulajdonságai/fejformája/arckifejezése illik leginkább az egyes felnőttekhez. Az a tény, hogy az emberek képesek erre az elképesztő teljesítményre és nincsenek is tudatában a feladat nehézségének, úgy vélem, jól mutatja, mennyire alábecsüljük vizuális képességeinket. A másik bámulatos tevékenység a rajzolás. Tudomásunk szerint az ember az egyetlen olyan teremtmény ezen a bolygón, amelyik rajzokat készít a környezetében levő lényekről és tárgyakról. Majmokat és elefántokat rábírtak már festésre és rajzolásra, műveikből kiállításokat és árveréseket rendeztek. Ezek a munkák valóban kifejező alkotások, de soha nem az állat érzékeléséből adódó realisztikus képek. Az állatok nem készítenek csendéleteket, tájképeket vagy portrékat. Tehát hacsak nincsenek olyan majmok a dzsungelben, amelyek más majmokról készítenek rajzokat, kijelenthetjük, hogy az észlelt dolgok lerajzolása kizárólag az emberi lények tevékenysége, és csakis emberi aggyal lehetséges.

H

OGYAN MŰKÖDIK AZ EMBERI AGY?


Agyad mindkét fele Felülről nézve az emberi agy dióra emlékeztet, két, középen összekapcsolódó, hasonló megjelenésű, csavart szerkezetű, gömbölyű félből áll (lásd a 3-1. ábrát). A két felet bal agyféltekének és jobb agyféltekének nevezzük. A bal agyfélteke a test jobb oldalát, a jobb agyfélteke a test bal oldalát irányítja. Akinek például a bal agyféltekéjét agyvérzés vagy sérülés éri, a teste jobb oldala súlyosan károsodik, és fordítva. Az idegi utak eme átkereszteződése miatt a bal kezet a jobb agyfélteke irányítja, a jobb kezet pedig a bal agyfélteke, a 3-2. ábrán látható módon.

A kettős agy Az embereket, illetve talán az énekesmadarakat, a nagytestű majmokat és néhány egyéb emlősfajt kivéve a Földön élő állatokban az agyféltekék - az agy két fele – mind megjelenésükben, mind funkciójukban egyformák, szimmetrikusak.

Az emberi, illetve a fent említett kivételt képező állatok agyféltekéi azonban funkciójukat tekintve határozottan különböznek. Az emberi agy aszimmetriája legfeltűnőbben a jobb- és balkezűségben nyilvánul meg, amely úgy tűnik, egyedül az emberekre és talán a csimpánzokra jellemző. A kutatók már kétszáz év óta, vagy még régebben tudnak arról, hogy a nyelvvel kapcsolatos képességek a legtöbb emberben (a jobbkezesek 98%-ánál és a balkezesek körülbelül kétharmadánál) a bal agyféltekében helyezkednek el. Főleg az agysérülések hatásainak megfigyeléséből ered az az ismeret, hogy az agy bal féltekéje felelős a nyelvi funkciókért. Nyilvánvalóvá vált például, hogy az agy bal oldalának sérülése


sokkal gyakrabban okozza a beszédkészség elvesztését, mint a jobb agyfélteke ugyanolyan súlyos károsodása. Mivel a nyelv és a beszéd létfontosságú emberi képesség, a XIX. századi tudósok a bal agyféltekét nevezték el „dominánsnak", „vezetőnek" vagy „nagyobbnak", a jobb agyféltekét pedig „alárendeltnek" vagy „kisebbnek". Egészen a közelmúltig fennmaradt az az általános vélekedés, hogy a jobb agyfélteke a balnál fejletlenebb, annak csak néma, alacsonyabb szintű képességekkel megáldott ikertestvére, ami a verbális bal agyfélteke irányítása alatt áll. J. Z. Young neurológus még 1961 -ben is

úgy gondolta, hogy a jobb agyfélteke pusztán egy csökevény, bár úgy vélte, jobb, ha megvan az övé, mint ha elveszíti. [M. Corbalis és Ivan Beale (1976): The Psychology of Left andRight (A jobb és a bal pszichológiája). Hillsdale, New Jersey: Lawrence Erlbaum Associates, 101. oldal] A neurológia régóta vizsgálja, de csak a közelmúltban fejtette meg a két agyféltekét keresztben összekötő, idegrostok millióiból álló, vastag, kötélszerű szerv funkcióját. A corpus callosumnak nevezett összekötő az agy felét bemutató rajzon, a 3-3. ábrán látható. Nagy mérete, a benne levő elképesztő számú idegrost, és stratégiai jelentőségű, a két agyfélteke közötti kapocs-szerepe révén minden jel arra mutatott, hogy a corpus callosum fontos szerv. Rejtélyes módon azonban a bizonyítékok arra utaltak, hogy a corpus callosum súlyosan sérülhet anélkül, hogy a sérülés hatása érzékelhető lenne. Az 1950-es években egy sor, főleg a Kaliforniai Tudományos Intézetben (California Institute of Technology) Roger W. Sperry, illetve tanítványai, Ronald Myers, Colwyn Trevaerthen és társaik által elvégzett állatkísérlet bebizonyította, hogy a corpus callosum fő feladata a két agyfélteke közötti kommunikáció, valamint az emlékek és a tanult dolgok áramlásának biztosítása. Sőt, megállapították azt is, hogy az összekötő kapocs sérülése esetén a két agyfélteke egymástól függetlenül tovább működik. Ez magyarázza, hogy látszólag miért nincs a sérülésnek hatása a viselkedésre és a működésre. Az 1960-as években aztán a humán idegsebészetre bekerült betegeken végzett vizsgálatok további ismereteket szolgáltattak a corpus callosum rendeltetéséről. A


tudósoknak új megvilágításba kellett helyezniük az emberi agyféltekék relatív képességeiről szóló nézetüket: mindkét agyféltekének van magasabb rendű kognitív funkciója, mindkét fél különböző, egymást kiegészítő, igen összetett gondolkodásmódra specializálódott. Mivel e megváltozott felfogóképességnek nagy jelentősége van általában az oktatásban, különösképpen a rajztanításban, röviden ismertetek néhány, általában „kettéosztott agykutatásoknak nevezett vizsgálatot. Ezeket főleg a Kaliforniai Tudományos Intézetben végezte Sperry és néhány tanítványa, Michael Gazzaniga, Jerre Levy, Colwyn Trevarthen, Robert Nebes és mások. A vizsgálat tárgya egy kis embercsoport volt, akik comissurás vagy kettéosztott agyú betegek néven váltak ismertté. Olyan személyekről van szó, akiket a mindkét agyféltekéjüket érintő epileptikus rohamok nagyrészt munkaképtelenné tettek Utolsó lehetőségként, miután minden egyéb gyógymód megbukott, Phillip Vogel és Joseph Bogén műtéttel gátolta meg a betegség két agyfélteke közötti tovaterjedését. Kettévágta a corpus callosumot és a hozzá kapcsolódó comissurákat vagy átkötőket, így szigetelve el egymástól a két agyféltekét. Az operáció elérte a kívánt eredményt: a betegek rohamai elmúltak, egészségük helyreállt. Bár a beavatkozás radikális volt, a páciensek külső megjelenésén, viselkedésén és koordinációján ez alig látszott, a felületes szemlélő kevés változást látott a páciensek mindennapos viselkedésben. A kaliforniai tudóscsoport ezután kezdett együtt dolgozni a betegekkel, egy sor ötletes és precíz vizsgálattal tárták fel a két agyfélteke önálló funkcióit. A tesztek meglepően új bizonyítékokkal támasztották alá, hogy mindkét agyfélteke a saját valóságát érzékeli, vagy talán helyesebb úgy megfogalmazni, hogy a valóságot a maga módján érzékeli. Az érintetlen és a műtött személyeknél is általában az agy verbális fele (a bal fél) dominál. A vizsgálatokkal azonban a kutatócsoportnak sikerült tesztelnie a szeparált jobb agyféltekét, és bizonyítania, hogy a jobb oldali, néma agyfél is érzékel, érzésekkel válaszol, és a maga módján információkat dolgoz fel. Saját, átvágatlan corpus callosumú agyunkban a két agyfélteke közötti kommunikáció egyesíti vagy összhangba hozza a kétféle érzékelést, így biztosítva, hogy egy személynek, egy egyedi lénynek érezzük magunkat. A két agyfélteke műtéti elválasztásának belső, mentális hatásain kívül a kutatók azt is vizsgálták, hogy a két agyfélteke milyen eltérő módon dolgozza fel az információt. Az összegyűjtött bizonyítékok azt mutatják, hogy a bal agyfélteke verbálisan, elemzőén, míg a jobb nonverbálisan, összességében gondolkodik. Az az új bizonyíték, melyre Jerre Levy doktori vizsgálatai közben bukkant rá, azt mutatja, hogy a jobb


agyfélteke információ-feldolgozó módja gyors, összetett, minden részletre kiterjedő, térbeli és észlelő, ami nem csupán más, mint a bal agyfélteke verbális, elemző módja, hanem ahhoz hasonlóan bonyolult is. Ráadásul olyan jelekre bukkant, melyek szerint az információfeldolgozás két módja zavarja egymást, ami gátolja a maximális teljesítményt. Levy szerint ez lehet az emberi agy aszimmetrikus kialakulásának evolúciós magyarázata: így került a két különböző gondolkodásmód a két különböző agyféltekébe. A kettéosztott agyakkal kapcsolatos kutatások eredményei alapján fokozatosan elterjedt az a vélemény, hogy mindkét agy félteke magas színvonalú észlelőképességgel rendelkezik, melyek bár különböznek, de részt vesznek a gondolkodásban, a következtetésben és az összetett lelki folyamatokban. Levy és Sperry 1968-as, első beszámolója óta az utóbbi évtized során a tudósok egy sor, az elméletet igazoló bizonyítékot találtak, nemcsak sérült betegeknél, hanem sértetlen agyú személyeknél is. A kifejezetten a kettéosztott agyú betegek vizsgálatára kifejlesztett néhány teszt ismertetése talán rávilágít az egyes agyféltekék által érzékelt megosztott valóságra, illetve az információfeldolgozás egyedi módjaira. Az egyik tesztnél egy képernyőn két különböző képet villantottak fel egy pillanatra, a kettéosztott agyú személy a középpontra szegezte a tekintetét, így nem pásztázhatott a tekintete egyik képről a másikra. Mindkét agyfélteke más képet érzékelt. A képernyő bal oldalán megjelenő kanál képe a jobb agyféltekébe ment, a jobb oldalán megjelenő kés képe pedig a verbális, bal agyféltekébe, a 3-4. ábrán látható módon. Amikor kikérdezték az illetőket, eltérő válaszok születtek. Ha a képernyőn felvillanó tárgy nevét kérdezték, a magabiztos, precíz bal agyfélteke hatására a beteg így válaszolt: „kés". Ha azután megkérték, hogy bal kezével (jobb agyfélteke) fogja meg és vegye ki egy függöny mögül azt, amit a képernyőn látott, a páciensek több tárgy közül a kanalat emelték ki. Ha a kísérletvezető megkérte a beteget, hogy nevezze meg a függöny mögött kezében tartott tárgyat, az egy pillanatnyi zavar után azt mondta: „egy kés" A jobb agyfélteke tudta, hogy a válasz rossz, de nem lévén megfelelő szókincse, hogy kijavítsa a precíz bal agyféltekét, úgy folytatta a dialógust, hogy némán megrázta a fejét. Ekkor a verbális, bal agyfélteke hangosan gondolkodott; „Miért csóválom a fejem?" Egy másik vizsgálatban azt demonstrálták, hogy a jobb agyfélteke hatékonyabban old meg térbeli problémákat Egy férfi páciensnek több, fából készült formát adtak, hogy állítson össze belőlük egy bizonyos mintát. Jobb kezével (bal agyfélteke) végzett próbálkozásai újra és újra megbuktak. A bal keze folyamatosan megpróbált segíteni. A jobb kéz ellökte volna a bal kezet, végül a férfinak rá kellett ülnie bal kezére, hogy így


tartsa távol a kirakótól. Amikor a kutatók azt javasolták neki, hogy mindkét kezet használja, a térbeliségben ügyes bal kéznek el kellett lökdösnie a térbeliségben ügyetlen jobb kezet, hogy ne zavarja a munkát. Az utóbbi tizenöt év eme különös felfedezéseinek köszönhetően ma már tudjuk, hogy annak ellenére, hogy normális esetben egy személynek (egységes lénynek) érezzük magunkat, agyunk kettős, és mindkét félnek megvan a maga gondolkodásmódja, és a saját módszere a külvilág érzékelésére. Más szóval: mindannyiunkban két én, két tudat lakik, melyeket a két agyféltekét összekötő, idegrostokból álló vezeték kapcsol össze és rendez egységbe. Megtanultuk, hogy a két agyfélteke több módon képes együttműködni. Néha úgy teszik ezt, hogy mindkét fél hozzáadja a saját speciális képességeit, és elvégzi a feladat azon részét, amelyre az ő információfeldolgozási módja alkalmas. Máskor az agyféltekék egyedül dolgoznak, az egyik többé-kevésbé irányít, a másik többé-kevésbé követi. Úgy tűnik, hogy az agyféltekék össze is tűzhetnek, amikor az egyik fél megpróbál olyanban részt venni, amiről a másik fél „tudja" hogy jobban csinálja. Sőt, az agyféltekék talán arra is képesek, hogy a másik fél elől eltitkoljanak ismereteket. Lehet, hogy pontosan úgy van, ahogy a közmondás mondja: nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.

A kettéosztott agyú betegek kettős valósága Felmerülhet persze a kérdés: mi köze mindennek a rajztanuláshoz? Az agyféltekék vizuális érzékelését vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a rajzkészségünk azon múlhat, hogy képesek vagyunk-e tudatosan belépni a „kisebb jelentőségű" vagy szubdomináns J-módba. Hogy segít ez a rajzolni akaró embereken? Ügy tűnik, a jobb agyfélteke a rajzolás számára megfelelő módon érzékel - azaz megfelelő módon dolgozza fel a vizuális információkat - míg a bal agyfélteke működési módja alkalmatlan arra, hogy támogassa az észlelt formák összetett, élethű rajzolását.

A titok nyitja a nyelv Utólag okoskodva világos, hogy az emberi agyfelek közötti különbségnek érzékelhető jelei vannak. A világon nagyon sok nyelvben számos szó és közmondás utal arra, hogy az ember bal fele tulajdonságaiban különbözik a jobbtól. Ezek a kifejezések nemcsak elhelyezkedésben különbségekre, hanem alapvető jellemvonásokra vagy tulajdonságokra is utalnak. Ha például eltérő gondolatokat akarunk összevetni, azt mondjuk „egyfelől... másfelől..” Az angol nyelvben a kétes értékű dicséret neve „bal kézzel adott bók", utalva a jobb és bal felünk eltérő tulajdonságaira.


Sok ilyen szólás a kézzel kapcsolatos, de a kezek és az agyféltekék közötti átkötés miatt a kezeket irányító agyféltekékre is utalhatnak. Ily módon a következő részben szereplő ismerős kifejezések kimondottan a jobb és bal kézről szólnak, ám az igazság az, hogy mindebből az ellentétes agyféltekére is következtethetünk, hisz a jobb agyfél irányítja a bal kezet, a bal agyfél pedig a jobb kezet.

A nyelv és a szokások előítélete A jobb és bal oldal fogalmával kapcsolatos szavak és kifejezések áthatják nyelvünket és gondolkodásunkat. A jobb kéz (ami egyben a bal agyféltekét is jelenti) szoros összefüggésben áll azzal, ami jó, jogos, erkölcsös és helyénvaló. A bal kéz (így a jobb agyfélteke) a zűrzavarral, illetve azokkal az érzésekkel kapcsolódik össze, melyek nem állnak tudatos irányításunk alatt: valamiért rosszak, erkölcstelenek, veszélyesek. A bal kéz/jobb agyfélteke iránti ősi előítélet miatt a balkezes gyerekeket még a közelmúltban is arra kényszerítették a szülők és a tanárok, hogy írásra, evésre és minden másra a jobb kezüket használják, ami felnőttkorra is kiható problémákat okozott. A történelem során a világ legtöbb nyelvében megjelentek azok a kifejezések, melyekben a jobb kéz/bal agyfélteke mellékjelentése jó, míg a bal kéz/jobb agyféltekéé rossz. A bal latinul sinister, ami rosszat, baljóslatút, alattomosat jelent, míg a jobb latin megfelelője, a dexter ügyességet, leleményességet jelent. (A dexterből ered az angol dexterity szó, amely kézügyességet, illetve jobbkezességet jelent.) A bal franciául (ne feledjük, hogy a bal kéz a jobb agyféltekéhez kapcsolódik) gauche, ami ügyetlent jelent A gauche szóból származik az angol gawky (ügyefogyott, kétbalkezes ember). A francia droit (jobb) jelentése jó, jogos vagy helyénvaló. Az angol left (bal) szó az angolszász lyft szóból ered, ami gyengét, értéktelent jelent. A legtöbb jobbkezes bal keze valóban gyengébb, az eredeti kifejezés azonban az erkölcsi erő hiányára is utal. A bal lealacsonyító jelentései talán azt az előítéletet tükrözik, amit a jobbkezes többség érzett az iránt a kisebbség iránt, amely más volt, vagyis balkezes. Ezt az előítéletet megerősíti a jobb angolszász megfelelője, a reht (vagy riht), amely egyenest vagy jogost jelent. A reht és a vele egy nyelvcsaládba tartozó latin rectus szavakból ered a korrekt, illetve az angol rectitude (feddhetetlenség, becsületesség) szó. Ezek az eszmék politikai szókincsünkben is megjelennek. A jobboldal például nagyra tartja a nemzet hatalmát, konzervatív, elutasítja a változásokat. A baloldal ezzel ellentétben az egyéni szabadságot hirdeti, és változást, akár radikális változást szorgalmaz. A jobboldal szélsősége a fasizmus, a baloldalé az anarchizmus. A kulturális szokásokat vizsgálva, a hagyományos ebédnél a legnagyobb megtiszteltetés a házigazda jobbján ülni. A házasságkötésnél a vőlegény áll a jobb oldalon, a menyasszony a bal oldalon, ez a nonverbális üzenet kifejezi a résztvevők relatív helyzetét. Jobb kézzel fogunk kezet, valahogy rossz dolognak tűnik bal kézzel kezet rázni valakivel. Az angol left-handed (balkezes) szónak olyan szinonimái vannak, mint a kétbalkezes, ügyetlen, kétszínű, rosszindulatú.


A right-handed (jobbkezes) rokon értelmű megfelelői ezzel szemben a korrekt, nélkülözhetetlen és megbízható szavak. Fontos itt leszögezni, hogy ezeket a kifejezések a nyelvek születésekor néhány ember bal agyféltekéje alkotta meg: a bal agy illette a jobb agyat ilyen csúnya nevekkel. A megbélyegzett, támadásnak alávetett, fecsegessél elkábított jobb agynak pedig nem volt nyelve, hogy megvédje magát.

A két gondolkodásmód A „jobb" és a „bal" nyelvben jelentkező, egymással ellentétes mellékjelentésén kívül az emberi természet és gondolkodás kettőssége, kétoldalúsága is foglalkoztatta számos korszak és kultúra filozófusait, tanárait és tudósait. A kulcsfontosságú gondolat az, hogy két párhuzamos gondolkodásmód van. Ezek az eszmék ismerősek lehetnek. A jobb/bal kifejezésekhez hasonlóan beágyazódtak nyelvünkbe, kultúránkba. A főbb szakadékok például a gondolkodás és az érzés, az értelem és a megérzés, az objektív elemzés és a szubjektív meglátás között vannak. Politikai írók szerint az emberek egy kérdést általában a jó és rossz pontjai alapján elemeznek, szavazáskor azonban a hasukra ütnek. A tudománytörténet tele van anekdotákkal, melyekben a folyamatosan egy problémán töprengő tudós álmot lát, és ösztönösen megfejti az álomban metafora képében megjelenő választ. Henri Poincaré 39. oldalon olvasható beszámolója ékes példa erre a folyamatra. Gyakran mondják valakire, hogy „amit mond, az rendben van, de valami miatt mégsem bízom benne". Vagy: „nem tudom pontosan szavakba foglalni, de van abban az emberben valami, amit szeretek (nem szeretek)." Ezek az állítások intuitív megfigyelések, azt mutatják, hogy mindkét agyfélteke dolgozik, és ugyanazt az információt két különböző módon dolgozza fel.

Az információfeldolgozás két módja Tehát mindannyiunk koponyájában kettős agy van, amely két módon gondolkodik. Az agy és a test két felének kettőssége és eltérő jellemvonásai, amit a nyelv ösztönösen kifejez, valójában az emberi agy fiziológiájában gyökereznek. Mivel az öszszekötő rostok normális esetben érintetlenek, ha tudatunknál vagyunk, ritkán tapasztaljuk meg a kettéosztott agyú betegek tesztjei alatt felmerülő konfliktusokat.


Ugyanakkor, mivel mindkét agyfélteke azonos érzékből származó információt gyűjt össze, az agyfelek eltérő módon kezelhetik ezeket az információkat: a feladatot feloszthatja a két agyfélteke egymás között, így mindegyik azzal foglalkozik, amelyik a saját stílusa számára megfelelőbb. Az is lehet, hogy az egyik agyfélteke, leggyakrabban a domináns bal „átveszi az uralmat" és gátolja a másik felet. A bal agyfélteke elemez, kivonatol, számol, vár, lépésről lépésre megtervez folyamatokat, fecseg és logikán alapuló racionális megállapításokat tesz. Például „Tegyük fel, hogy a, b és c konkrét számok. Elmondhatjuk, hogy amennyiben a nagyobb, mint b, és b nagyobb, mint c, akkor a szükségszerűen nagyobb, mint c" Ez az állítás jól példázza a bal agyfélteke működési módját: az elemző, verbális, kalkuláló, sorrendet követő, szimbolikus, lineáris, objektív módot. Másrészről, van másik gondolkodási módunk is, az amelyiket a jobb agyfélteke végez. Ezzel a móddal észreveszünk olyan dolgokat, amelyek esetleg csak elképzeltek, csak elménk látja őket. A fenti példát követve, elképzelted az a, b, és c számok viszonyát? Vizuális módban látjuk az egyes dolgok térbeli elhelyezkedését, és azt, hogy a részei hogy kapcsolódnak össze egésszé. A jobb agyfélteke révén megértünk metaforákat, álmodunk, illetve létrehozzuk ötleteink új kombinációit. Amikor valami túl bonyolult ahhoz, hogy elmagyarázzuk, kommunikációnkat gesztusokkal tűzdeljük meg. Dávid Galin pszichológus kedvenc példája: próbálja meg valaki elmagyarázni a csigalépcsőt anélkül, hogy egyetlen spirális mozdulatot tenne. A jobb agyfélteke segít abban, hogy észleléseinket lerajzoljuk. Tanítványaim arról számoltak be, hogy a rajztanulás hatására művészibbnek, ezáltal kreatívabbnak érzik magukat. A kreatív személy, az egyik meghatározás szerint, képes arra, hogy a kéznél levő információkat (vagyis az érzékszerveink által mindannyiunk számára elérhető adatokat) új módon dolgozza fel. Az író szavakat használ, a zenész hangjegyeket, a művész vizuálisan érzékelt dolgokat, mindannyiuknak szükségük van arra, hogy ismerjék szakmájuk fogásait. A kreatív személy azonban ösztönösen meglátja a lehetőségeket, hogy a hagyományos adatokból hogy lehet egy új alkotás, ami több, mint pusztán nyersanyag. Kreatív egyének felismerték a két adatgyűjtési mód közötti különbséget, és kreatívan alakították át ezeket az adatokat. A neurológia ma már rávilágít ezekre a folyamatokra. Úgy gondolom, a kreatív potenciál felszabadításának fontos lépése, hogy megismerjük mindkét agyféltekénket.


A villámcsapásszerű felismerés Amikor a jobb agyfélteke információfeldolgozó módját ösztönösen használjuk, hirtelen meglátjuk a megoldást. Ezek azok a pillanatok, amikor „minden apró részlet a helyére kerül" anélkül, hogy a dolgokat logikusan végiggondolnánk. Amikor ez történik, az emberek gyakran önkéntelenül felkiáltanak: „Megtaláltam!" vagy „Igen, látom a képet!" Ennek az ujjongó kiáltásnak a klasszikus példája, a „Heuréka!" (Meg-találtam!) Arkhimédész nevéhez fűződik. A történet szerint Arkhimédész kádjában ülve döbbent rá arra, hogy a kiszorított víz súlyának segítségével képes meghatározni, hogy egy bizonyos korona tiszta arany-e, vagy ezüsttel elegyített. Ez a jobb agyfélteke módja, az intuitív, szubjektív, összefüggő, holisztikus, időtől független mód. Egyúttal ez az a gyengének mondott, lesajnált, balkezes mód, amit a kultúránk annyira semmibe vesz. A legtöbb oktatási rendszerünket úgy alakították ki, hogy a verbális, racionális, időarányos bal agyféltekét edzze, és a tanuló mellőzze agyának a másik felét.

A fél agy jobb mint a semmi: az egész agy mégjobb Iskoláink, a maguk sorrendbe állító, verbális és számszerű oktatásával felszerelve nem alkalmasak a jobb agyfélteke gondolkodásmódjának tanítására. Elvégre a jobb agyfélteke nem igazán irányítható valami jól verbálisan. Nem lehet vele vitázni. Nem lehet vele ilyen logikai tételeket felállítani, hogy „Ez jó, az meg rossz a, b és c okból kifolyólag." Átvitt értelemben véve balkezes minden, az e tulajdonsággal járó ősi előítélettel. A jobb agyfélteke nem jó a sorrendet igénylő feladatoknál (tegyük meg az első lépést, majd az azt követőt, majd az azt követőt). Bárhol belekezdene, vagy mindent egyszerre csinálna. Sőt, a jobb agyfélteke nem érzékeli jól az időt, nem érti, mit jelent „pazarolni az időt" nem úgy, mint a jó öreg, józan bal agyféltekénk. A jobb agyfélteke nem tud jól csoportosítani és nevet adni. Ügy tűnik, a dolgokat olyannak veszi, amilyenek a jelen pillanatban, a dolgokat olyannak látja


amilyenek valójában, a maguk megdöbbentő, izgalmas összetettségében. Nem igazán jeleskedik az elemzésben és nem tud elvonatkoztatni feltűnő tulajdonságoktól. Manapság a pedagógusok egyre jobban érdeklődnek az intuitív és kreatív gondolkodás iránt. Az iskolarendszerek viszont általában még mindig a bal módú oktatást alkalmazzák. A tanítás sorrendben halad: a tanulókat egytől ötig, lineáris sorrend sze-rint osztályozzák. A fő tantárgyak által verbális és számszerű ismereteket tanulnak: olvasás, írás, matematika. Mostanában azonban a padok gyakran körben állnak, nem pedig sorokban. Az órarendek rugalmasabbak. A diákokra viszont még mindig rákényszerítik a - gyakran kétértelmű kérdésekre adandó - pontos választ. A tanárok még mindig a „haranggörbe" alapján osztályoznak, ami garancia arra, hogy az osztály egyharmada, teljesítménytől függetlenül átlag alatti teljesítményt nyújt. És mindenki érzi, hogy valami nincs rendjén. Az álmodozó, furfangos, művészi jobb agyfélteke a jelenlegi iskolarendszerünkben elvész, és jórészt tanulatlan marad. Lehet, hogy találunk néhány művészeti, csoportos tárgyat, valamiféle „kreatív írást" esetleg zenei tanfolyamot, de nem valószínű, hogy találunk képzelettel, vizualitással, észlelési vagy térbeli képességekkel foglalkozó, vagy a kreativitást, intuíciót, találékonyságot külön tárgyként oktató kurzust. Bár az oktatók értékelik ezeket a képességeket, úgy tűnik, azt remélik, hogy a gyerekek fantáziája, észlelése, intuíciója a verbális, analitikus képességeik révén fog fejlődni. Szerencsére ez a fejlődés - gyakran szinte az iskolarendszer ellenére is - végbemegy, köszönhetően a kreatív képességek jó túlélésének. Kultúránk azonban annyira előtérbe helyezi a bal agyfélteke képességeit, hogy a gyermeki agyunk másik felének potenciális képességeit biztos hogy nagy arányban elveszítjük. Jerre Levy kutató - csak részben viccelve - azt mondta, hogy az amerikai általános iskolákban zajló oktatás csaknem teljesen elpusztítja a jobb agyféltekét. Mi a magunk részéről óvakodunk a verbális, számítógépes ismeretek nem megfelelő oktatásától. A verbális bal agyfélteke úgy fest, sosem áll helyre tökéletesen, ennek hatásai pedig egy életre visszavethetik a gyerekeket. Mi lesz így az alig tanított jobb agyféltékével? Most, hogy a neurológia már létrehozott egy alapvető bázist a jobb agyfélteke oktatására, megalkothatunk egy olyan iskolarendszert, mely az egész agyat tanítja. Ez a rendszer biztosan tar-


talmaz rajztanítást, a rajzolás ugyanis hatékony módja annak, hogy megtanítsuk a jobb agyfélteke gondolkodási stratégiáit.

Jobb- és balkezűség A tanulók sokat kérdeznek a jobb- és balkezűségről. Beszéljünk most e témáról, mielőtt belevágnánk a rajzolás tanulásába. Megpróbálom néhány pontba tömörítve elmagyarázni, a jobbés balkezűség kutatása ugyanis bonyolult. Először is nem helyes az embereket szigorúan jobb- és balkezesek csoportjára felosztani. Az emberek lehetnek kizá rólagosan balkezesek, kizárólagosan jobbkezesek vagy kizárólagosan kétkezesek, akik sok dolgot mindkét kezükkel tudnak csinálni anélkül, hogy valamelyik kezüket előnyben részesítenénk Legtöbbünk valahol ezek között lehet, körülbelül 90%-unk többé-kevésbé a jobb kezét használja szívesen, míg 10% a balt. Emelkedik azok aránya, akik szívesebben írnak bal kézzel, az 1932-es 2%-ról 1980-ra 11%-ra. Az ok az, hogy a szülők és a tanárok megtanulták tolerálni a balkezes írást, és már nem kényszerítik a gyermekeket arra, hogy jobb kézzel írjanak. Ez a viszonylag új keletű tolerancia szerencsés, mert a kényszeres váltás sok gyereknek súlyos problémákat, például dadogást, egyensúlyzavart és olvasási nehézséget okozott. A jobb- és balkezesség elfogadásának hasznos módja ha felismerjük, hogy valamelyik kéz előnyben részesítése világos jele az egyén agyfelépítésének. Vannak más külső jelek is: a jobb- vagy balszeműség (mindenkinek van domináns szeme, amivel például egy peremen végignézünk) és a jobb- vagy ballábúság (az a láb, amellyel elsőnek lépünk fel a lépcsőfokra, vagy amellyel elindítjuk a tánclépést). A fő ok, amiért a gyereket ne kényszerítsük arra, hogy a kevésbé kedvelt kezét használja az, hogy az agy szerveződése talán genetikailag meghatározott, a változás erőszakolása pedig ellentétes ezzel a természetes szerveződéssel. A természetes előnyben részesítés annyira erős, hogy a múltbeli erőfeszítések eredménye gyakran kétkezesség lett: a gyerekek engedtek a nyomásnak (vagy régen a büntetésnek) és megtanultak jobb kézzel írni, de minden mást bal kézzel csináltak. Ráadásul nincs is elfogadható magyarázat arra, hogy a szülők és a tanárok miért büntetnek. Az okok széles skálán mozognak, az egyik véglet szerint „a bal kézzel való írás nagyon kényelmetlennek tűnik" másik szerint „a világot a jobbkezeseknek hozták létre, és az én balkezes gyerekem hátrányban lenne". Ezek nem jó okok, és hiszem, hogy gyakran csak arra jók, hogy ezek mögé bújtassák a balkezességgel szembeni idegenkedést, amely különben, nagy örömömre, mára visszaszorulóban van. Az előítéletet félretéve, fontos különbségek vannak a jobb- és balkezesek között. A balkezesek kevésbé laterizáltak. A laterizáció azt fejezi ki, hogy egyes funkciók mennyire kötődnek az agyféltekékhez. A balkezesek például gyakrabban használják a nyelvhasználat vagy a térbeli információ feldolgozása során mindkét agyféltekét, mint a jobbkezesek. A nyelv például a jobbkezesek 90%-ánál és a balkezesek 70%-ánál a


bal agyféltekéhez kapcsolódik. A fennmaradó, 10%-nyi jobbkezesből úgy 2%-ná] a nyelv a jobb agyféltekéhez kötődik, 8%-uknál pedig mindkét agyféltekéhez. A 30%-nyi balkezesek 15%-ánál kötődik a nyelv a jobb agyféltekéhez és 15%-nál mindkettőhöz. Fontos megjegyezni, hogy azok, akiknek a nyelv a jobb agyféltekéhez kötődik (mivel a nyelv dominál, domináns jobb féltekéjűeknek hívják őket), gyakran horogszerűen begörbített kézzel írnak, ami megdöbbenti a tanárokat. Jerre Levy szerint az írás közbeni kéztartás egy másik külső jele az agy szerveződésének. Számítanak ezek a különbségek? Az egyének olyanynyira különbözőek, hogy kockázatos dolog lenne általánosítani. A szakértők azonban általában egyetértenek abban, hogy a két agyféltekéből származó funkciók egyvelege (vagyis alacsonyabb szintű lateralizáció) potenciális konfliktus- vagy zavarforrás. Statisztikailag igazolt, hogy a balkezesek hajlamosabbak a dadogásra és a diszlexiának nevezett olvasási nehézségre. Más kutatók szerint viszont az agyfunkciók kétoldali elhelyezkedése felsőbbrendű mentális képességeket hozhat létre. A balkezesek kimagaslóak a matematikában, a zenében és a sakkban. A művészettörténet pedig egyértelmű bizonyítékot szolgáltat a balkezesség előnyéről: Leonardo da Vinci, Michelangelo és Raffaello egyaránt balkezesek voltak.


A bal mód és a jobb mód jellemzőinek összehasonlítása

Verbális Elemző Szimbolikus

Elvont Időbeli

Racionális

Szavak segítségével nevez el, ír le és definiál. A dolgokat lépésről lépésre gondolja át. Szimbólummal jelez valamit így például egy szemet rajzol, vagy + jellel jelzi az összeadást Az információ kis egységét kiemelve az egészre következtet belőle. Követi az idö múlását, a dolgok egymásutániságát, az első dolgot először, aztán a másodikat stb. Okokon és tényeken alapuló összefüggéseket rajzol.

Digitális

Számokkal végez számítást

Logikai

Logikán alapuló összefüggéseket rajzol: egyik dolog a másik után logikus sorrendben, pl. matematikai tétel vágyjál előadott állítás. Összekapcsolódott fogalmakban gondolkodik, egyik gondolat a másikat követi, gyakran konvergens következtetést eredményezve.

Lineáris

Nonverbális Összefoglaló Valós, reális

Analóg Nem időbeli

Nem racionális

Térbeli

Ösztönös

Holisztikus

Az érzékelés során nonverbális észleléseket tesz. A dolgokat egésszé állítja össze. A dolgokat jelenlegi helyzetükben, az adott pillanatban vizsgálja. Meglátja a dolgok közötti hasonlóságot, megérti a metaforikus kapcsolatokat Nincs időérzéke.

Nincs szüksége az okok és tények jelentette alapra, hajlamos a vélemény felfüg-gesztésére. Látja, hogy a dolgok hol vannak egymáshoz képest, és a részek hogy állnak össze egésszé. Ösztönös megérzésekre hagyatkozik, gyakran hiányos minták, sejtelmek, megérzések vagy vizuális képek alapján. (jelentése: teljesség) E g y s z e r r e l á t j a az e g é s z e t , érzékeli a teljes mintázatot és szerkezetet, gyakran divergens következtetést eredményezve.


A jobb- és a balkezesség kapcsolata a rajzolással Akkor tehát a balkezesség növeli azt a képességet, hogy az illető beléphessen olyan jobb agyféltekéhez kötődő funkciókba, mint például a rajzolás? Tanárként végzett megfigyeléseim alapján elmondhatom, hogy nem vettem észre jelentős különbséget a jobb- és a balkezesek rajztanulásának könnyedsége között. Én például nagyon könnyén tanultam meg rajzolni, kimondottan jobbkezes vagyok, bár, sok emberhez hasonlóan, néha keverem a két oldalt, ami lehet, hogy a kétoldali működést jelzi. (A két oldalt összekeverő ember az, aki azt mondja, fordulj balra, miközben jobbra mutat.) Valamit azonban meg kell itt jegyeznem. A rajztanulás folyamata számos lelki konfliktus forrása. Lehetséges, hogy a balkezesek jobban ki vannak téve az ilyen konfliktusoknak, és ezáltal egyszerűbben megtudnak birkózni ezzel a kényelmetlen érzéssel, mint a kizárólagos jobbkezesek. Egyértelműen több kutatásra van szükség még ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Néhány művészeti oktató azt javasolja a jobbkezeseknek, hogy vegyék bal kézbe a ceruzát, mert így gyaníthatóan a J-mód közvetlenebb irányítása alá kerül. Nem értek egyet ezzel. Azok a látásbeli problémák, amelyek megakadályozzák az embereket abban, hogy rajzoljanak, nem tűnnek el nyomtalanul, csak mert a ceruza átkerül a másik kézbe, sőt, a rajzolás így még nehézkesebb. Sajnos az ügyetlenségre sok tanár úgy tekint, mintha az kreatívabb vagy érdekesebb lenne. Nézetem szerint ez a magatartás rosszat tesz a tanulónak és megalázó a művészetre nézve is. Például az esetlen mondatot vagy célszerűtlen tudományt sem tartjuk kreatívnak vagy jobbnak. A tanulók kis százaléka azt veszi észre, hogy ha bal kézzel próbál rajzolni, akkor ügyesebben rajzol. Ha azonban rákérdezek, szinte mindig kiderül, hogy valamennyire kétkezes, esetleg balkezes volt, csak rákényszerítették a jobb kéz használatát. Nem lenne lehetséges, hogy egy hozzám hasonló igazi jobbkezes (vagy egy igazi balkezes) a kevésbé használt kezével rajzoljon. Lehetséges azonban, hogy valaki felfedez magában egy korábban ismeretlen kétkezességet, így arra biztatok mindenkit, hogy próbáljon meg mindkét kézzel rajzolni, majd használja azt, amelyik a leginkább kényelmes. A következő fejezetekben az utasítások jobbkezeseknek szólnak - hogy ne kelljen unalomig ismételni a balkezeseknek is a feladatokat, és nem a balkezesek által annyira ismert „jobbkézizmus" miatt.


A J->B váltás körülményeinek megteremtése A következő fejezet gyakorlatainak kimondottan az a célja, hogy hatására létrejöjjön a - feltételezett - mentális átváltás B módból J-módba. A gyakorlatokról azt feltételezik, hogy a fel adatok módja képes befolyásolni azt, hogy melyik mód „kezd el foglalkozni" a problémával, közben a másik módot leblokkolja. A kérdés azonban az, hogy milyen tényezők határozzák meg, hogy melyik mód dominál? Az állatokon, kettéosztott agyú embereken és sértetlen agyú embereken végzett vizsgálatok alapján a kutatók úgy vélik, az irányítás kérdését két dolog dönti el. Az egyik a sebesség: melyik agyfélteke ér el a feladathoz a leggyorsabban? A másik a motiváció: melyik agyféltekét érdekli jobban a feladat? Vagy megfordítva: melyik agyfélteke nem törődik a feladattal, melyik agyfélteke szereti a feladatot a legkevésbé? Mivel az észlelt forma rajzolása nagyrészt a J-mód funkciója, segít annyira lecsökkenteni a B-mód zavaró hatását, amennyire csak lehetséges. A gond az, hogy a bal agyfélteke domináns, gyors, és odavan azért, hogy olyan feladatnak is ne kilásson szavakkal és szimbólumokkal, amiben kevésbé ügyes. A kettéosztott agyak vizsgálata kiderítette, hogy a domináns B mód nemigen mond le a feladatról néma partnere javára, kivéve, ha valóban gyűlöli a feladatot: vagy azért mert annyira aprólékos, esetleg lassú, hogy túl sok időt vesz igénybe, vagy mert a bal agyfélteke egyszerűen nem képes elvégezni a munkát. Pont ez kell nekünk, egy olyan feladat, amelyet a domináns, bal agyfélteke visszautasít. A következő leckéket úgy terveztük meg, hogy az agynak olyan feladatot adjon, amelyet a bal agyfélteke nem tud, és nem is akar elvégezni.



IV. A balból a jobb módba való áttérés


Vázák és arcok: gyakorlat a kettős agy számára Az itt következő gyakorlatokat kimondottan arra terveztük, hogy segítségükkel megértsd a domináns bal agyfélteke módból a szubdomináns J-módba való átlépést. Mesélhetnék erről napestig, de csak akkor éled át az élményt, ha megtapasztalod, milyen e másik tudatállapotba való átkapcsolás. Ahogyan Fats Waller mondta egyszer: „Ha meg kell kérdezned, mi a dzsessz, akkor soha nem fogod megtudni." Ugyanez a helyzet a J móddal is, át kell élned a B-módból J-módba való átlépést, meg kell figyelned a J-mód állapotát, csak így ismerheted meg. Első lépésként az alábbi feladat célja, hogy konfliktust okozzon a két mód között. A következő gyors feladatot úgy terveztük meg, hogy mentális konfliktust okozzon. Amire szükséged lesz: • • • •

Rajzpapír 2-es íróceruza Ceruzahegyező Rajztábla és ragasztószalag A 4-1. ábra egy híres optikai-vizuális rajzot mutat be, címe „Váza vagy arcok" hiszen kétféleképpen nézhető. • két egymással szembenéző arc profilból

vagy • egy szimmetrikus váza középen

Amit tenned kell: A feladat természetesen a második arcél megrajzolása, amelyik egyúttal befejezi középen levő szimmetrikus vázát. Mielőtt nekilátsz, olvasd el az utasításokat. 1. Másold le a mintát (a 4-2. vagy a 4-3. ábrát). Ha jobbkezes vagy, másold le a bal oldali arcélt. Ha balkezes vagy, rajzold le a jobb oldalit. Mindkét változatra mutatunk példát Rajzold le a profilt úgy, ahogy jónak látod.


2. Most rajzolj vízszintes vonalat az arcél tetejéhez és aljához, ez lesz a váza teteje és alja (lásd a 4-2. és a 4-3. ábrát). 3. Most erősítsd meg a Váza vagy arcok képeden a profilt, és ahogy haladsz a vonalon, nevezd el a részeket így: homlok... orr... felső ajak... alsó ajak... áll... nyak. Kétszer is megcsinálhatod ezt, jól az eszedbe vésve, melyik szó mit jelent. 4. Most a másik oldalon kezdd el rajzolni a hiányzó arcélt, amely a szimmetrikus vázát befejezi. 5. Valahol a homlok vagy orr környékére érve lehet, hogy valamilyen zavart, feszültséget kezdesz érezni. Figyeld meg, mi történik. 6.A gyakorlat célja az önmegfigyelés: hogyan oldod meg a problémát? Most kezdd el a gyakorlatot, amely öt-hat percet vesz igénybe. A feladat célja: Szinte minden tanítványom érez valamilyen zavart vagy feszültséget a feladat elvégzése közben. Néhányan olyan konfliktusba kerülnek önmagukkal, ami szinte megbénítja őket. Ha veled is ez történt, valószínűleg elértél egy pontra, ahol a rajzon irányt kellett váltani, de nem tudtad, merre, A zavar akkora is lehet, hogy nem is tudod jobbra vagy balra mozdítani a ceruzát. Ez a feladat célja: konfliktust teremteni, hogy mindenki megtapasztalja a saját elméjében azt a bicsaklást, amikor nem megfelelő utasításokat kapunk a szóban forgó feladathoz. Úgy vélem, a zavar a következőképpen magyarázható: Olyan utasításokat adtam, amelyek mélyen rögzültek az agy verbális rendszerében. Emlékezz, ragaszkodtam hozzá, hogy elnevezd az arcél részeit „jól az eszedbe vésve, melyik szó mit jelent! Ezután adtam egy feladatot (fejezd be a második profilt, egyúttal a vázát), amely csak a vizuális, térbeli agyműködési móddal oldható meg. Ez az agynak azon része, amely képes érzékelni és nonverbális eszközökkel megbecsülni a méretek, ívek, szögek és formák viszonyát. A mentális átlépés megtételének nehézsége eredményezi a konfliktus és zavar érzését, vagy akár pillanatnyi mentális bénultságé Lehet hogy megtaláltad a problémára a megoldást, így képes voltál elkészíteni a második arcélt, és ily módon a szimmetrikus vázát. • • • •

Hogyan történt ez? Eldöntötted, hogy nem gondolsz a formák nevére? Tekintetedet nem az arc-, hanem a vázaformára irányítottad Vonalhálót rajzoltál, ami segítette a viszonyok felismerését. Vagy pontokkal jelölted azokat a helyeket, ahol a vonal kifele vagy befele görbül? Inkább alulról felfelé rajzoltál, nem pedig felülről lefelé?


• Eldöntötted, hogy nem foglalkozol vele, hogy a váza szimmetrikus vagy sem, lerajzoltad az emlékezetedben őrzött profilt, hogy minél hamarabb túl legyél a feladaton? (Ebben az esetben a verbális rendszer győzött, a vizuális rendszer veszített.) Feltennék még pár kérdést. A rajz elkészítésekor használta radírt? Ha igen, éreztél bűntudatot? Ha igen, miért? (A verbális mód számos szabályt megjegyzett, az egyik lehet, hogy ez: „Nem használhatod a radírt, csak ha a tanár erre engedélyt ad". A nagyrészt nyelv nélküli, vizuális rendszer csak arra törekszik, hogy a problémát egy másik logika, a vizuális logika révén megoldja. Összefoglalva a látszólag egyszerű „Váza vagy arcok" feladat eredményét: Ahhoz, hogy egy érzékelt tárgyat vagy személyt (valamit, amit a szemeddel látsz) le tudj rajzolni, át kell kapcsolnod az agyad vizuális, érzékelő feladatokra specializálódott működési módjára. A verbális módból a vizuális módba való átlépés nehézsége gyakran okoz konfliktust. Érezted, ugye? Ahhoz, hogy a konfliktus kényelmetlen érzése csökkenjen, megálltál (emlékszel a rövid megtorpanásra?) és újrakezdted. Ezt csináltad miközben kiadtad az utasítást, vagyis az agyad kiadta az utasítást, hogy „válts sebességet", vagy „változtass stratégiát", vagy „ne ezt csináld, hanem azt" vagy bármi egyebet, aminek hatására megváltozott az észlelő képességed. A vázas feladat mentális bicsaklására számos megoldás van. Lehet, hogy egyedi vagy szokatlan megoldásra jöttél rá. Ezeket a tapasztalatokat szavakba öntheted, és a rajzlap másik oldalára leírhatod, mi történt veled rajzolás közben.

A rajzolás irányítása a J-módban Amikor a Váza vagy arcok képet készítetted, az első profilt a bal agyfélteke módjában rajzoltad, úgy, ahogy az európai hajós tájékozódik, egyik lépés a másikat követte, mindegyik részt nevén tudtad nevezni. A második profilt a jobb agyfélteke módban rajzoltad. Akár a hajósnak a déltengeri Truk szigetéről, folyamatosan járt a szemed, hogy a vonalvezetést korrigáld. Lehet, hogy úgy érezted, a részek - a homlok, orr, száj -megnevezése összezavar. Jobb volt, ha nem gondoltál arra, hogy arcot rajzolsz. Egyszerűbb volt a két profil közötti tér alakját használni útmutatónak. Más szavakkal: egyszerűbb volt egyáltalán nem gondolni semmire, legalábbis szavakkal. Ha a művészi, jobb agyfélteke módban rajzolva szavakat gondolun akkor azok csupán ilyen dolgok: Honnan indul az a görbe vonal? Mennyire görbe az a vonal? Mekkora az a szög a papír széléhez viszonyítva? Hol van az a pont, hogy át tudom nézni a másik oldal milyen távolságra van az a pont a lap tetejéhez (vagy aljához képest? Ezek J-módú kérdések: térbeliek, viszonyítóak, összehasonlítóak. Figyeld meg, hogy egyik rész sincs megnevezd Nincs semmilyen megállapítás, semmilyen


következtetés, mint például hogy „az állnak annyira ki kell ugrania, mint amennyire az orrnak" vagy „görbék az orrok".

Rövid visszatekintés: mit tanultunk a rajztanulásról? Ahhoz, hogy egy érzékelt képet élethűen lerajzoljunk, az a vizuális módját kell használnunk, melyről általában azt tartják hogy a jobb agyféltekéhez kötődik. A vizuális mód alapjaiban különbözik a verbális módtól, amit különben munkánk sori szinte egyfolytában használunk. A legtöbb feladat megoldásakor a két mód együtt működik. A látott tárgy vagy személy lerajzolása egyike annak a kevés feladatnak, amely nagyrészt egy módot igényel, a vizuális mód ebben az esetben a verbális mód jóformán egyáltalán nem segí| Vannak más példák is. Sportolók és táncosok úgy tűnik, akkor nyújtják a legjobb teljesítményt, ha előadás vagy verseny alatt csendesítik verbális módjukat. Ráadásul valaki akkor is konfliktust élhet át, ha a vizuális módból akar a verbálisba átkapcsolni.


Egy sebész azt mesélte egyszer, hogy operáció közben – miután a sebész birtokában van a tudásnak, és kellően gyakorlott, ez zömmel vizuális feladat - azt veszi észre, hogy képtelen megnevezni az eszközöket. Hallja saját magát, amint így szól az asszisztenshez: „Adja ide a... a... tudja, a... hogyishívjákot!" Így aztán a rajztanulás nem is „rajztanulás" Látszólagos ellentmondás, de a rajztanulás során azt tanuljuk meg, hogy saját akaratunkból hogyan léphetünk be az agy azon rendszerébe, amely a rajzolásért felelős. Más szavakkal: az agy vizuális rajzoláshoz megfelelő) módjába való belépésnek köszönhető, hogy azon a különleges módon látunk, ahogyan a művészek. A művészek látásmódja különbözik a hagyományos látástól, szükséges hozzá az a képesség, hogy mentálisan átváltsunk egy másik tudatállapotba. Más módon, némileg talán pontosabban kifejezve, a művész képes arra, hogy olyan körülményeket teremtsen, melyek hatására az észlelési mód megváltozása bekövetkezik. Ez az, amit a tapasztalt rajzoló tesz, és amit te is meg fogsz tanulni. Újra csak ki kell hangsúlyoznom, hogy ha a dolgokat másképpen látod, akkor az nemcsak a rajzolásnál, hanem az élet más területén használható, és ez gyakran kreatív problémamegoldást eredményez. A Váza vagy arcok lecke tanulságait vésd az eszedbe, és láss neki a következő feladatnak, melynek célja az agy két működési módja közötti konfliktus csökkentése. Vagyis ennek a gyakorlatnak pont ellentétes a célja az előzőével.

Megfordított rajzolás: átlépés J-módba Az ismerős tárgyak nem ugyanúgy néznek ki, ha megfordítjuk őket. Az általunk észlelt dolognak automatikusan kijelölünk egy tetőt, egy alsó részt, két oldalt, és arra számítunk, hogy a szokásos módon, fejjel felfelé fogjuk látni. Ebben a normális helyzetben ugyanis felismerjük az ismerős dolgokat, megtudjuk nevezni, és elraktározott emlékeink és elveink alapján képesek vagyunk kategorizálni is őket. Ha egy képet fejjel lefelé fordítanak, a vizuális kulcs nem működik. Az üzenet különös, az agy zavarba jön. Látjuk a formákat, illetve az árnyékos és világos részeket. Nem is tiltakozunk, amiért egy megfordított képet nézünk, kivéve ha valaki megkér minket, nevezzük meg, mi látható a képen. Akkor a feladat már zavarbaejtő. Fejjel lefelé még ismert arcokat is nehéz felismerni. A 4-4. ábrán például egy híres ember látható. Szerinted ki ő? Lehet, hogy meg kell fordítanod a fotót, hogy lásd, Albert Einstein, a híres tudós. Bár már tudod, kit ábrázol, a fejjel lefele fordított kép talán továbbra is különösnek tűnik. A megfordítás más képek felismerését is megnehezíti (lásd 4-5. ábra). Megfordítva a saját kézírásodat is nehéz kibogozni, bár évek óta olvasod. Ezt úgy tedd


próbára, hogy keress egy régi, általad kézzel írt bevásárlócetlit vagy levelet és próbáld meg fejjel lefelé elolvasni. Egy olyan bonyolult rajz, mint a 4-6. ábrán bemutatott Tiepolo rajz, fejjel lefelé nézve jóformán értelmezhetetlen. A (bal) elménk egyszerűen feladja a küzdelmet.

4-4. ábra Philippe Halsman fotója


Megfordított rajzolás Mentális konfliktust csökkentő gyakorlat A bal agyfélteke ezen elégtelen képességét fogjuk kihasználni, hogy a J-módnak lehetősége legyen egy rövid időre átvennie az irányítást. A 4-7. ábra egy vonalas rajz reprodukciója, amit Picasso készített Igor Sztravinszkij zeneszerzőről. A képet megfordítottuk, így neked is ebben az állásban kell lerajzolnod. Más szóval úgy kell lemásolnod a Picasso képet, ahogyan azt látod. Nézd meg a 4-8. és a 4-9. ábrát. Amire szükséged lesz: • • • •

Picasso rajzának reprodukciója (4-7. ábra) Kihegyezett 2-es íróceruza Rajztábla és ragasztószalag 40-60 perc megszakítás nélkül

Amit tenned kell Mielőtt nekilátsz, olvasd el az utasításokat. 1. Ha van kedved, hallgass zenét. Ha átléptél a J-módba, azt veszed észre, hogy a zene elhalkul. A rajzot megszakítás nélkül készítsd el, legyen legalább 40 perced rá, de ha lehet, több. És még egy fontos dolog: ne fordítsd meg a rajzodat, amíg nem végeztél. Ha megfordítanád, azzal gyorsan visszakapcsolnál a B-módba. Ezt szeretnénk elkerülni, mert éppen azt kell átélned, hogy milyen a J-mód tudatállapota. 2. Bárhol elkezdhetsz rajzolni, ahol jólesik, alul, felül, oldalt. A legtöbben felül kezdik. Próbáld meg nem értelmezni, mit látsz a megfordított képen, jobb nem tudni. Egyszerűen kezdd el másolni a vonalakat. De ne feledd: ne fordítsd meg a rajzot! 3. Azt javaslom, hogy ne rajzold meg a teljes körvonalat, hogy aztán kitöltsd a többit. Ha ugyanis a körvonalban bármilyen hibát ejtesz, akkor a benti részek nem illeszkednek jól. A rajzolásban az egyik legnagyobb élvezet annak felfedezése, hogy a részek hogyan kapcsolódnak, így azt


tanácsolom, hogy az egyik vonaltól a szomszédos vonalra, az egyik formától a szomszédos formára haladva rajzolj úgy rakva össze a formákat, ahogy kedved tartja.

4-7. ábra Pablo Picasso (1881-1973): Igor Sztravinszkij portréja. Párizs, 1920. május 21. (dátummal ellátva). Magángyűjteményben.


4. Ha folyamatosan magadban beszélsz, csak a vizuális nyelvet használd, azaz „ez a vonal így görbül" vagy „annak a formának itt van egy íve" vagy „a papír (függőleges vagy vízszintes) széléhez képest ez a vonal ilyen szöget zár be" és így tovább. Ne nevezd nevén a dolgokat. 5. Amikor olyan részekhez érsz, amelyek kényszerítenének, hogy megnevezd őket (a KEZEK vagy az ARC), próbálj az alakjukra koncentrálni. Akár le is takarhatod egyik kezeddel vagy ujjaddal a képet, csak azt a vonalat, amit éppen rajzolsz, utána pedig a szomszédos vonalat. Esetleg a rajz másik részén folytasd a munkát. 6. Egy bizonyos ponton a rajzolás kezdhet olyan lenni, mint egy érdekes, sőt elbűvölő kirakó. Ha ez történik, akkor az azt jelenti, hogy „valóban rajzolsz", vagyis sikeresen átléptél a J-módba, és tisztán látsz. Ez az állapot tünékeny. Ha például valaki belép a szobába és megkérdezi: „Hogy megy?" a verbális rendszered újból aktiválódik, figyelmed és koncentrációd pedig elillan. 7. Lehet, hogy le akarod takarni egy másik papírral a reprodukció nagy részét, és lassan láthatóvá tenni az új területeket, ahogyan előre haladsz a rajzolásban. Figyelem! Néhány tanítványomnak hasznos ez a taktika, másoknak idegesítő és haszontalan. 8. Ne feledd, minden, amit tudnod kell ahhoz, hogy a rajzot elkészítsd, a szemed előtt van. Minden információ itt van, könnyen elérhető formában. Ne tedd bonyolulttá. Ez valóban ilyen egyszerű. Most pedig kezdd el a fordított rajzolást. Ha befejezted: Fordítsd meg mindkét rajzot (a könyvben található reprodukciót és a másolatodat) rendes állásba. Bizton állíthatom, hogy meg leszel elégedve a rajzzal, főleg ha régebben azt gondoltad, hogy sosem fogsz tudni rajzolni. Azt is bizton állítom, hogy éppen a legnehezebbnek gondolt részek, a rövidüléses területek sikerültek a legszebben, ezek lettek leginkább térbeli hatásúak. Most nézzük meg, hogy sikerült a fordított rajz. Ha azt a Picasso-rajzot másoltad, melyen Igor Sztravinszkij egy széken ül, gyönyörűen megrajzoltad a rövidüléses, keresztbetett lábakat. A legtöbb tanítványom rajzán ez a legszebb rész, a rövidülés ellenére. Hogyan tudták ezt a „bonyolult" részt ennyire jól lerajzolni? Mert nem tudták, mit rajzolnak! Egyszerűen rajzolták, amit láttak, úgy, ahogyan látták, ami az egyik kulcsa a jó rajzolásnak Ugyanez vonatkozik a 4-13. ábrán bemutatott német rajz rövidülésben levő lovára is.


Logikai fejtörő a B-mód számára A 4-11. és a 4-12. ábra egy egyetemista két rajzát mutatja be. Ez a hallgató félreértette az instrukcióimat, és fejjel felfelé állítva rajzolta le a képet. Amikor másnap bejött az osztályba, megmutatta a rajzát és azt mondta: „Rosszul értettem a feladatot és hagyományos módon rajzoltam le." Megkértem, hogy készítsen másik rajzot, ezúttal fejjel lefelé. így is tett, az eredmény a 4-12. ábrán látható. A józan ész ellen szól, hogy a megfordított rajz nagyságrendekkel jobb, mint a nem megfordított. Maga a tanuló is meg volt döbbenve. Ez a rejtvény fejtörést okoz a B-módnak: hogy lehetséges ez a hirtelen felbukkanó rajzkészség, holott a verbális mód kihátrált a feladat elől? A bal agyféltekének, amely csodájára jár a nagyszerűen elkészített feladatnak, át kell gondolnia a lehetőséget, hogy az általa lekicsinylett jobb agyfélteke jól rajzol.

Általunk egyelőre nem teljesen tisztázott okokból a verbális rendszer azonnal visszautasítja a fejjel lefelé fordított képek értelmezését és megnevezését. Következésképpen a B-mód azt mondja: „Nem foglalkozom ezekkel a megfordított dolgokkal. Túl nehéz az így látottakat megnevezni, máskülönben meg a világ nem fordított. Miért kell ezzel az egésszel vacakolnom?" Pont ez az, amit szeretnénk! Másrészről a vizuális rendszert, úgy tűnik, a megfordítás nem zavarja. Fejjel lefelé, fejjel felfelé, mindegyik érdekes, a fejjel lefelé talán még érdekesebb, hiszen a J-módot nem zavarja verbális partnere, amely különben gyakran „sietve bírál", vagy legalábbis sietve felismer és elnevez dolgokat.


A feladat célja Az ok, amiért a feladatot elvégeztük az, hogy megtapasztald, milyen elkerülni az egymással viaskodó módok közötti összecsapást, mint amit a Váza vagy arcok készítése során fellépő konfliktus vagy mentális bénultságnál éltél át. Amikor a B-mód önként feladja a küzdelmet, nincs konfliktus, a J mód gyorsan nekilát annak a feladatnak, ami annyira neki való: lerajzol egy érzékelt képet.

A J-> B váltás jobb megismerése A megfordított képes gyakorlatból két fontos dolgot lehet elsajátítani. Az egyik annak az érzésnek a tudatos visszahívása, amit a J->B érzékelőmód-váltáskor tapasztaltál. A J-mód tudatállapota különbözik a B-módétól. Ezeket a különbségeket akkor lehet felmérni és értelmezni, ha ez a váltás bekövetkezett. Érdekes, hogy a tudatállapotok közötti átkapcsolás pillanatáról sosincs tudomásunk. Valaki például érezheti azt, hogy éber, majd azt, hogy álmodozik, de a két állapot közötti váltás pillanata mindig megfoghatatlan. Ehhez hasonlóan a J->B érzékelőmód-váltás pillanata is öntudatlan, de ha egyszer valaki átkapcsolt a másik módba, akkor a kettő közötti különbség már könnyen felismerhető. Ez az ismeret segít tudatossá tenni az átkapcsolást - ez a leckék fő célja. A másik, gyakorlatból származó ösztönös felismerés az, hogy a J-módba való átkapcsolás lehetővé teszi, hogy gyakorlott művész szemével lássunk, és ily módon lerajzoljuk amit látunk. Természetesen egyértelmű, hogy nem fordíthatjuk minduntalan a feje tetejére a dolgokat. A modellek nem fognak a kedvedért fejen állni, a tájak sem fordítják meg vagy fordítják ki magukat. Célunk tehát azt megtanítani, hogy hogyan lehet az érzékelő módot átkapcsolni akkor, ha normál helyzetű jelenségeket szemlélünk. Meg fogod tanulni a művészek trükkjét: úgy irányítani figyelmedet a vizuális információkra, hogy B-módod ne tudjon működésbe lépni. Más szavakkal: mindig olyan feladatot adj az agyadnak, amit a verbális rendszer visszautasít, így lehetővé teszed a J-mód számára, hogy használja rajzoló képességét. A következő fejezetekben megmutatunk néhány módszert ennek elérésére.


A J-mód vizsgálata Hasznos lehet, ha felidézzük, milyen érzés is átélni a J-módot. Emlékezz vissza. Most már számtalanszor átélted az átváltást, valamennyire talán a Váza vagy arcok készítésekor, illetve a Sztravinszkij rajzolása közben már jóval intenzívebben. Feltűnt, hogy a J-módban valahogy nem foglalkoztál az idő múlásával? Vagyis a rajzolással eltöltött idő lehetett rövid vagy hosszú, de ez csak akkor tudatosult, amikor a rajzolás végén megnézted az órád. Ha voltak a közeledben mások, feltűnt, hogy nem hallod, mit beszélnek? (Valójában nem akartad hallani.) Talán hallottál hangokat, de valószínűleg nem foglalkoztál a hangok jelentésének megfejtésével. Érezted, hogy éber vagy, mégis kipihent, magabiztos, érdeklődő, elmélyültél a rajzolásban és tiszta az elméd? A legtöbb tanítványom ezekkel a szavakkal írja le a J-mód tudatállapotát, ezek a kifejezések pedig a saját tapasztalataimat, és más művészek által elmesélt élményeket is kifejezik. Egy művész mondta nekem: „Amikor igazán megy a munka, az olyan, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Eggyé válok a munkával: a festő, a festmény egy. Izgatott vagyok, mégis nyugodt, élénk, és teljesen ura önmagamnak. Nem vidámság ez, inkább a révülethez hasonlít. Azt hiszem ez az, amiért újra és újra festeni és rajzolni kezdek A J-mód állapota valóban kellemes, és ebben a módban jól tudsz rajzolni. Van azonban más előnye is. A J-módba való átkapcsolás egy időre felszabadít a B-mód verbális, szimbolikus uralma alól, ami rég várt megkönnyebbülést okoz. Ez a jó érzés abból eredhet, hogy a bal agyfélteke pihen, abbahagyja a locsogást, és egy ideig csend van. Ez az epedve várt csendes bal agyfélteke részben megmagyaráz olyan több évszázados szokásokat, mint a meditáció és a tudatmódosítás magunk által előidézett egyéb módjai, a böjtölés, a kábítószerek, a kántálás és az alkohol. A rajzolás olyan összpontosító éber tudatállapotot hoz létre, amely órákig tarthat, és nagy örömet okoz. Mielőtt tovább olvasnád a könyvet, készíts még legalább egy vagy két megfordított rajzot. Használd a 4-13. ábrán látható reprodukciót vagy keress más vonalas rajzokat, és azokat másold le. Minden rajzolásnál próbáld meg tudatosan elérni a J-módba való átlépést, hogy ez a mód ismerőssé váljon számodra.


A gyermekkor művészetének felidézése A következő fejezetben művészi szemszögből vizsgáljuk meg a gyermekkori fejlődésedet. A gyermeki művészet fejlődése összefügg az agy fejlődésével, változásával. A korai időkben a csecsemő agyféltekéinek még nincsenek egyértelműen specializálódott funkciói. A lateralizáció - az egyes funkciók tartós kötődése az egyik vagy másik agyféltekéhez – fokozatosan alakul ki a gyermekkorban, párhuzamosan a nyelvi képességek és a gyermeki művészet szimbólumainak megszerzésével.


A lateralizáció általában tízéves korban fejeződik be, ami egybeesik a gyermeki művészet konfliktusának időszakával, amikor a jelképrendszer elnyomja az észlelést és megzavarja az ezen észlelések pontos lerajzolását. Az ember hajlamos arra gondolni, hogy a konfliktus azért keletkezik, mert a gyerekek a B-módot használják ahhoz a feladathoz, amelyre a J-mód lenne alkalmasabb. Lehet, hogy egyszerűen képtelenek kidolgozni a vizuális módba való átkapcsolás módszerét. Szintén tíz éves kor tájékán a nyelv dominál, ami további bonyodalmat okoz, mivel a nevek és szimbólumok legyűrik a térbeli, holisztikus észleléseket. A gyermekkori művészeted megvizsgálása több okból is fontos. Felnőtt fejjel visszatekinthetsz, hogy rajzoló szimbólumkészleted hogyan fejlődött kiskorodban; újra átéled, hogyan váltak rajzaid egyre összetettebbé kamaszkorodban; visszaemlékszel az észlelés és a rajzolói képesség közötti ellentmondásra; megvizsgálod a gyermekkori rajzaidat, mégpedig kevésbé kritikus szemmel, mint azt eddig tetted; végül félreteszed gyermekkori jelképrendszeredet, és áttérsz egy felnőtt szintű vizuális kifejezésmód használatára, a rajzoláshoz megfelelő jobb agyfélteke mód segítségével.



V. Rajzolás emlékezetből: művészi múltad


A

A NYUGATI VILÁG FELNŐTTJEINEK ZÖME művészi képességeiket illetően alig fejleszti azokat a készségeket, melyeket 9-10 éves koráig elsajátított. A legtöbb mentális és fizikai tevékenységben a felnőtté válás során változnak és fejlődnek az egyén képességei. Erre jó példa a beszéd vagy a kézírás. A rajzkészség fejlődése azonban rejtélyes módon a legtöbb embernél megreked egy korai fejlettségi szinten. Kultúránkban a gyerekek természetesen úgy rajzolnak, ahogy általában a gyerekek, de a legtöbb felnőtt is úgy rajzol, mint egy gyerek, függetlenül attól, hogy az élete más területein milyen szintre jutott Az 5-1. és 5-2. ábra olyan rajzokat mutat be, amelyeken jellemzően a gyerekes formák találhatók meg, bár egy ragyogó elméjű, fiatal szakember készítette őket, aki nemrég szerzett doktori fokozatot egy nagyhírű egyetemen. Figyeltem, hogy hogyan rajzolt, láttam, hogyan vizsgálta a modelleket, majd rajzolt egy keveset, kiradírozta, újra rajzolt mindezt körülbelül 20 percen keresztül. Ez idő alatt nyugtalan lett, feszültnek és csalódottnak tűnt. Később közölte velem, hogy utálja a rajzait, utál rajzolni és punktum. Ha nevet kellene adni ennek a rajzolásra való képtelenség- nek - ahogy a pedagógusok az olvasási problémát diszlexiának nevezik -, akkor talán diszgrafikának vagy diszartisztikának nevezhetnénk. De senki nem adott ilyen nevet, mert a kultúránkban a rajzolás nem annyira létfontosságú a túléléshez, mint a beszéd vagy az olvasás. így aztán kevesen veszik észre, hogy rengeteg felnőtt rajzol gyerekesen, és rengeteg gyerek adja fel 9-10 évesen a rajzolást. Ezekből a gyerekekből olyan felnőttek lesznek, akik azt mondják, sosem tudtak rajzolni, és képtelenek akár egy egyenes vonalat húzni. Ugyanezek a felnőttek, ha megkérdezzük őket, gyakran arról mesélnek, hogy szerettek volna megtanulni rajzolni, csak hogy saját örömükre megfejtsék a gyerekkorban tapasztalt rajzolási problémákat. Azonban úgy érezték, abba kell hagyniuk a rajzolást, egyszerűen azért, mert nem tudtak megtanulni rajzolni. A művészi fejlődés korai elvágása azt eredményezi, hogy rendkívül értelmes és magabiztos felnőttek hirtelen zavarba jönnek, bizonytalanok és nyugtalanok lesznek, ha egy emberi arcot vagy alakot kell lerajzolniuk. Ilyen helyzetben az emberek gyakran azt mondják: „Nem, nem tudom! Bármit rajzolok, szörnyen néz ki. Olyan, mintha egy gyerek rajzolta volna" Vagy „Utálok rajzolni. Butának érzem magam tőle" Elképzelhető, hogy te is ismered ezeket az érzéseket, egyszer-kétszer belédnyilalltak, miközben a tanulás előtti rajzokat készítetted.

A kritikus időszak A legtöbb felnőtt számára a kamaszkor kezdete jelenti a rajzkészség gyakorlásának, a művészi fejlődésnek a lezárását. Gyerekként művészi válságot éltek át, a körülöttük levő világról tett egyre összetettebb érzékelésük ütközött össze művészi képességük


pillanatnyi szintjével. A legtöbb, 9 és 11 éves kor közötti gyerek számára a realisztikus rajzolás kedvelt időtöltés. Rendkívül kritikusan kezdik szemlélni gyermekkori rajzaikat, és valamilyen kedvenc témát újra és újra lerajzolnak, megkísérelve tökéletes képet alkotni. Bármilyen, a tökéletes realizmussal ellentétes dolog hibának számít. Talán emlékszel az ebben a korban tett kísérleteidre, hogy a dolgok „jól nézzenek ki" a rajzaidon, és az eredmény okozta csalódásra. Reménytelenül rossznak és idegesítenek láttad azokat a műveket, amikre pár évvel korábban talán büszke lettél volna. A rajzokra nézve talán azt mondtad, amit sok kamasz mond; „Ez borzalmas! Nincs tehetségem a művészethez. Soha nem is szerettem különösebben, úgyhogy nem is foglalkozok ezzel többé." A gyerekek sokszor más, sajnos gyakran előforduló okból hagyják abba az önkifejező művészeti tevékenységet. Meggondolatlan emberek néha gúnyos vagy lekicsinylő megjegyzésekkel illetik a rajzaikat. Ez a tapintatlan ember lehet tanár, szülő, másik gyerek, vagy esetleg a gyermek által csodált báty vagy nővér. Sok felnőtt mesélte el kínzóan tiszta emlékeit arról, amikor valaki gúnyt űzött a rajzolási próbálkozásaiból. Sajnos a gyerek gyakran a rajzot hibáztatja az átélt fájdalomért, nem pedig a kritikust. így aztán, hogy énképét megvédje a további sérüléstől, a gyerek védekező állásba helyezkedik: engem többé nem láttok rajzolni.

Rajzoktatás az iskolában Lehet egy tanár bármilyen rokonszenves, elkeserítheti a gyerekrajzokat ért igazságtalan kritika, tele lehet jószándékkal, mégis valószínű, hogy elbátortalanítja a kamaszok kedvelt stílusa; az összetett, részletgazdag jelenetek, fáradságos kísérletek a realisztikus rajzolásra, a kedvenc témák - versenyautók, és hasonlók - vég nélküli ismétlése. A tanárok visszasírják a fiatalabb gyerekek rajzainak bájos szabadságát, kedvességét, és nem értik, mi történhetett. Szomorkodnak, mert feszültséget és a kreativitás hiányát látják a rajzokban. A gyerekek gyakran saját maguk legkérlelhetetlenebb kritikusaivá válnak. Így a tanárok legtöbbször a kézügyességet fejlesztő pepecselésekhez folyamodnak, ami biztonságosabbnak tűnik és kevesebb szenvedést okoz. Ilyenek például a papírmozaikok, a zsinegfestés, a foltfestés és egyéb, különféle anyagokkal való mesterkedés. Mindennek az az eredménye, hogy a legtöbb diák nem tanul meg rajzolni az általános iskola alsó tagozatában. Önkritikájuk állandósul, és nagyon ritkán próbálják meg, hogy hogyan is kellene rajzolni. A korábban említett fiatalemberhez hasonlóan,


felnőttként számos területen lehetnek majd jól képzettek, ám ha le kell rajzolniuk egy embert, ugyanolyan gyerekes dolog kerül ki a kezük alól, mint 10 éves korukban.

Csecsemőkortól kamaszkorig Legtöbb tanítványom számára hasznos volt visszamenni az időben, hogy megpróbálják megérteni vizuális képalkotásuk fejlődését. Ha egyértelműen meghatározzuk, hogy hogyan alakult ki a gyermekköri jelképrendszer, a tanulók sokkal könynyebben nekifutnak a művészi fejlődésnek annak érdekében, hogy felnőtt képességek birtokába jussanak. Az ákombákom-szakasz Körülbelül másfél évesen kezd a gyerek nyomot hagyni a papíron. Vagyis a kezébe adott ceruzával, zsírkrétával teljesen egyedül készít egy jelet. Nehéz elképzelnünk, mekkora csodaként éli meg a gyerek, hogy lát egy fekete vonalat, ami egy pálca végéből jön ki, és ezt a vonalat ő irányítja. Te is, én is, mindannyian átéltük ezt az élményt. A kísérleti szakasz után valószínűleg élvezettel firkáltál minden lehetséges felületre, természetesen beleértve szüleid legjobb könyveit és a hálószoba falait is. Az ákombákomok eleinte látszólag véletlenszerűek voltak, mint az 5-3. ábrán bemutatott gyerekrajzon, de igen hamar kezdtek egyértelmű formát ölteni. Az egyik alapvető firkáló mozdulat kör alakú, ami talán mindössze úgy képződik, hogy együtt dolgozik a váll, a kar, a csukló, a kézfej és az ujjak. A kör rajzolása természetes mozdulat, természetesebb, mint mondjuk a négyzet rajzolásához szükséges karmozdulat. (Próbáld ki egy papíron, és látni fogod, mire gondolok.)

A szimbólum-szakasz Néhány nap vagy hét firkálás után a csecsemők - kétségtelenül minden ember - alapvető művészi felfedezést tesznek: egy lerajzolt szimbólum jelenthet valami környezetünkből. A gyerek rajzol egy kört, ránéz, hozzábiggyeszt két jelet a szemnek, rámutat a rajzra, és azt mondja: „anyuci" vagy „apuci" vagy „én vagyok" vagy „a kutyusom" vagy bármi más. Ily módon mindannyian megtesszük a csakis az emberekre jellemző ösztönös lépést, ami a művészet kezdetétől, az őskori barlangrajzoktól elvezetett Leonardo, Rembrandt és Picasso művészetéig. A kisgyerek vad örömmel rajzol szemmel és szájjal ellátott köröket majd pálcikaszerű vonalakkal érzékelteti a karokat és a lábakat, ahogy ez az 5-4. ábrán látható. Ez a szimmetrikus, kör alakú forma az az alapforma, amit a kisgyerekek a


leginkább alkalmaznak. Apró változtatásokkal bármi lehet belőle, egy ember, egy macska, a Nap, egy medúza, egy elefánt, egy krokodil, egy virág vagy egy bacilus. Kisgyerekként a kép azt ábrázolta, amit rámondtál, bár talán titokzatos és megmosolyogtató módosításokat végeztél az alapformán ennek érdekében. Három és féléves kor táján a gyerekek művészetének képi világa bonyolultabb lesz, az egyre fejlődő tudatosságot és a világ észlelését tükrözi. A fejhez test tartozik, bár lehet, hogy kisebb a fejnél. Lehet, hogy a kar néha a fejből nő ki, de jellemzőbb, hogy a testből, néha a derék alól. A lábak a testhez kapcsolódnak. A négyéves gyerekek lelkesen ügyelnek a ruházat részleteire (gombokra, cipzárakra), és le is rajzolják ezeket a részleteket. Az ujjak a karok, kézfejek végén, a lábujjak a lábak és lábfejek végén helyezkednek el. Az ujjak, lábujjak száma ötletsze rűen változik. Számoltam már harmincegy ujjat egy kézen, de lehet akár egy lábujj is egy lábfejen (lásd az 5-4. ábrát). Bár a gyermekek által rajzolt alakok sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindegyik gyerek több próbálkozás és hiba árán kidolgoz egy kedvenc alakot, amit ismétlések révén finomít A gyermekek újra és újra lerajzolják kedves képeiket, megjegyzik őket, és az idő előrehaladtával újabb részletekkel látják el. A kedvenc téma kedvenc rajzolási módja aztán beágyazódik a memóriába és figyelemre méltóan megmarad az idő múlásával (5-5. ábra).

5-5. ábra Érdemes megfigyelni, hogy az arcvonások minden alakon (még a macskán is) ugyanazok, és hogy a gyerek a kis kézfej-szimbólumot használta a macska mancsainak érzékeltetésére.


Képek, amik történeteket mesélnek el Úgy 4-5 éves korban a gyermekek kezdik arra használni a rajzókat, hogy segítségükkel történeteket meséljenek el vagy problémákat oldjanak meg. Kisebb-nagyobb változtatásokat végeznek az alapfigurán, hogy kifejezzék a kívánt jelentést. Az 5-6. ábrán a fiatal művész az esernyőt tartó kart sokkal nagyobbra rajzolta, mint a másikat, mivel az a fontos a rajz szempontjából. A másik példa azt mutatja be, hogy egy családi kép hogyan képes érzelmeket kifejezni. A rajzot egy félénk ötéves készítette, aki fölött szemmel láthatóan minden ébren töltött percében a nővére uralkodott. Még Picasso sem igen tudott volna egy érzést ennél nagyobb erővel kifejezni. Miután az érzést lerajzolta, formába öntötte a formátlan érzelmeket, a családi portrét készítő gyerek talán könnyebben tudta felvenni a versenyt hatalmaskodó nővérével.

A tájkép A gyermekek 5-6 éves korban kifejlesztik azokat a szimbólumokat, amelyek a tájképrajzoláshoz szükségesek. A szintén kísérletekkel és kudarcokkal tarkított folyamat során általában egy egyszerű, szimbolikus tájképet alakítanak ki, amit aztán vég nélkül ismételnek. Talán emlékszel arra a tájképre, amit 5 vagy 6 éves korodban rajzolgattál. Mik voltak a táj elemei? Mindenekelőtt a föld és az ég. A szimbolikusan gondolkodó gyerek tudja, hogy a föld alul van, az ég fölül. így aztán a föld a papír alsó része, az ég a felső része, mint az az 5-7. ábrán is látható. A gyerekek színes rajzon úgy érzékeltetik ezt, hogy a papír alsó szélén húznak egy zöld vonalat, a felsőn pedig egy kéket. A legtöbb gyermeki tájképen szerepel egy ház. Próbáld meg felidézni lelki szemeid előtt annak a háznak a képét, amit rajzoltál. Voltak ablakai? Függönyökkel? Mi volt még rajta? Egy ajtó? Mi volt az ajtón? Természetesen kilincs, mert csak úgy lehet bemenni. Sosem láttam még házat ábrázoló gyerekrajzot, amelyen ne lett volna kilincs. Talán kezded felidézni a táj többi részét: a Nap (a sarokba tetted, vagy egy kört rajzoltál sugarakkal?), a felhők, a kémény, a virágok, a fák (volt a tiéden egy ág a hinta


számára?), a hegyek (olyanok voltak, mint a megfordított fagylalttölcsérek?). Mi volt még rajta? Egy út? Egy kerítés? Madarak? Mielőtt tovább olvasnál, kérlek vegyél elő egy papírt és rajzold le azt a régi, gyerekkorban rajzolt tájképet. Írd rá: felidézett gyerekkori tájkép. Talán meglepően tisztán emlékszel az egész képre, vagy pedig fokozatosan jutnak eszedbe részletek, ahogy a rajzot készíted. Rajzolás közben próbáld meg felidézni azt az örömöt, amit a rajzolás gyerekkorodban jelentett, az elégedettséget, amellyel mindegyik szimbólumot papírra vetetted, és azt az érzést, hogy a rajzon minden szimbólum a megfelelő helyre került Éld át újra azt az érzést, hogy semmi nem maradhat le, és amikor minden szimbólum a megfelelő helyre került, akkor úgy érzed, a kép készen van. Ne aggódj, ha nem jut eszedbe részleteiben ez a rajz. Lehet, hogy később sikerülni fog. Ha mégsem, az egyszerűen azt jelenti, hogy valami okból elzártad. Felnőtt tanítványaim körülbelül 10% a képtelen emlékezni gyerekkori rajzaira. Mielőtt továbbmennénk, vessünk néhány pillantást a felnőttek által lerajzolt gyerekkori tájak képeire. Először is megfigyelhető, hogy a tájképek személyesek, mindegyik különbözik másokétól. Az is megfigyelhető, hogy a kompozíció (a mód, ahogy a rajz elemei a papír négy oldala között elhelyezkednek) tökéletesnek tűnik abban az értelemben, hogy egy elemet sem lehet eltávolítani vagy hozzátenni anélkül, hogy meg ne zavarnánk a kép egészének tökéletességét (5-9. ábra). Hadd mutassam meg az 5-10. ábra segítségével, hogy mi történik, ha egy formát (a fát) eltávolítjuk. Próbáld ki ezt a saját felidézett gyerekkori rajzodon, takard le egy időre az egyik alakot. Meg fogod tapasztalni, hogy bármelyik alakot eltávolítjuk, a teljes kép egyensúlya felborul. Az 5-9. és az 5-10. ábrákon a gyerekrajzok más jellegzetességei is megfigyelhetők. A bemutatott példák megtekintése után most vizsgáld meg a saját rajzodat. Figyeld meg a kompozíciót (hogy helyezkednek el az alakok a papír szélei által határolt területen?). Figyeld meg, mekkora szerepe van a távolságnak a kompozícióban. Próbáld meg először szavak nélkül, majd szavakkal jellemezni a ház kifejezőerejét. Takarj le egy elemet, és nézd meg, milyen hatása van ennek a kompozícióra. Emlékezz vissza, hogyan készült a rajz. Magabiztosan készítetted, tudtad, mit hova kell helyezned? Lehet hogy ügyeltél rá, hogy a formák elhelyezésekor és a kép elkészültekor ugyanazt a megelégedést éld át, mint gyerekkorodban.


Az összetett szakasz Most pedig - ahogyan Dickens Karácsonyi énekében a szellemek - én repítelek tovább, hogy megvizsgáljuk a valamivel később, 9 -10 éves korodban készült rajzaidat. Talán emlékszel néhány rajzra, amit ötödikes, hatodikos vagy hetedikes korodban készítettél. Ebben az időszakban a gyerekek műveikben minél több részlet ábrázolására törekszenek, azt remélve, hogy így valósághűbb lesz, ami dicséretes cél. A kompozíció kevésbé érdekes, az alakok nem egyszer véletlenszerűen kerülnek a papírra. Általánosságban elmondható, hogy az idősebb gyerekek rajzai bonyolultabbak, ugyanakkor a korábbi tájképeknél kevesebb magabiztosságot árulnak el. Ugyanebben az időszakban nemek szerint is elkülönülnek a gyerekrajzok, talán a kulturális tényezők hatására. A fiúk elkezdenek autókat - felturbózott gépeket és versenyautókatrajzolni, meg háborús jeleneteket zuhanóbombázókkal, tengeralattjárókkal, tankokkal és rakétákkal. Legendás alakokat és hősöket rajzolnak, szakállas kalózokat, viking hajót és legénységét, televíziós sorozatok szereplőit, hegymászókat és mélytengeri búvárokat. Izgatják őket a nyomatott betűk, különösen a monogramok, és néhány különös kép, mint a tőrrel átszúrt szemgolyó (a kedvencem) és a vértócsák. Mindeközben a lányok szelídebb témákat rajzolnak, virágokat vázában, vízesést, csendes tóban visszatükröződő hegyeket, futó vagy fűben üldögélő csinos lányokat, elképesztő szempillájú, bonyolult frizurájú, vékony derekú és kis lábú divatmodelleket, akik a hátuk mögé teszik a kezüket, mert „nehéz lerajzolni". Az 5-11 - 5-14. ábrákon ilyen kora kamaszkori rajzok láthatók. Ide vettem egy gúnyrajzot is. Gúnyrajzokat fiúk és lányok egyaránt rajzolnak, és nagyra tartják ezeket Úgy gon-dolom, hogy a karikatúrákhoz azért fordulnak ebben a korban a gyerekek, mert ezeken a rajzokon ismerősek a formák, de jóval bonyolultabb módon vannak lerajzolva, így a rajzaik nem tűnnek gyerekesnek.



A realisztikus szakasz Úgy 10-11 éves korban éli virágkorát a gyerekek realizmus iránti érdeklődése (5-15. és 5-16. ábra). Amikor a rajzok nem sikerülnek „jól" (azaz nem valósághűek), a gyerekek gyakran elbizonytalanodnak, és tanárukhoz fordulnak segítségért. Á tanár azt mondhatja erre: „Alaposabban meg kell nézned" ez a tanács azonban nem segít, mert a gyerek nem tudja, mit kell megnéznie alaposabban. Hadd magyarázzam meg ezt egy példával. Tegyük fel, hogy egy tízéves gyerek szeretne lerajzolni egy háromdimenziós fakockát. A gyerek azt szeretné, hogy a kocka „valódinak" nézzen ki, ezért olyan szögből rajzol, ahonnan két vagy három oldal is látszik, szemből nézve ugyanis csak egyetlen sík látható, ami mutatná meg a kocka valódi alakját.

Ahhoz, hogy ezt elérje, a gyereknek úgy kell a különös szögekkel rendelkező formákat lerajzolnia, ahogy kinéznek, vagyis ahogyan a kép a megfigyelő szem retináját eléri. Ezek a formák nem négyszögletesek. A gyereknek valójában el kell nyomnia azt a tudást, hogy a kocka négyszögletes, és olyan formákat kell rajzolnia, amelyek „különösek". A lerajzolt kocka hasonlítani fog a kockára, még akkor is, ha különös szögű formákból áll össze. Más szóval a gyereknek nem négyszögletes alakokat kell rajzolnia, hogy négyszögletes kockát rajzoljon. A gyereknek el kell fogadnia ezt a látszólagos ellentmondást, ezt a logikátlan folyamatot, amely ellentétes a verbális fogalmi ismereteivel. (Talán ez az egyik jelentése Picasso azon mondásának, mely


szerint ,,A festészet olyan hazugság, amely igazat mond.") ejtik (5 17. ábra). Tudván, hogy a kockának négyszögletűek az oldalai, a gyerek általában először egy négyzetet rajzol. Tisztában van vele, hogy a kocka sík felületen áll, ezért egyenes vonalat húz az aljának. Ezek a hibák a rajzolás során felhalmozódnak, a gyerek pedig egyre inkább összezavarodik.

5-17. ábra Gyerekek sikertelen próbálkozásai, hogy valósan kinéző kockát rajzoljanak

5 - 1 8 . ábra Ahhoz, hogy realisztikus kockát kapjunk, kockához nem hasonlító formákat kell rajzolnunk.

Bár egy művelt, az absztrakt és a kubista művészeti irányzatokat ismerő néző az 5-17. ábrán levő „hibás" rajzokat érdekesebbnek találhatja, mint az 5-18. ábra „hibátlan" kockáit a fiatal tanulók számára a hibás rajzok dicsérete érthetetlen. Ebben az esetben a gyerek célja az volt, hogy a kocka „valós" legyen. Így számára a rajz rossz. Más megközelítést a tanuló annyira abszurdnak lát, mintha azt mondanánk neki, hogy a „kettő meg kettő az öt" egy kreatív és dicséretreméltó megfejtés. A kockához hasonló „hibás" rajzok alapján a gyerek eldöntheti, hogy „nem tud rajzolni" Pedig tud, az általa lerajzolt formák jelzik, hogy tökéletesen képes rá. A probléma a korábban elraktározott tudással van, ami más alkalmakkor hasznos, de megakadályozza, hogy az orra előtt levő tárgyakat olyannak lássa, amilyenek valójában. Néha a tanár úgy oldja meg a kérdést, hogy megmutatja, azaz demonstrálja, hogy kell rajzolni. Az ilyen bemutatás a rajztanítás jól bevált módszere, és működik, ha a tanár jól rajzol, és van elég önbizalma ahhoz, hogy bemutató rajzot készítsen az egész osztály előtt. Sajnos a legtöbb tanár nem rendelkezik a rajzoláshoz szükséges észlelőképességgel. így aztán nem egyszer ugyanolyan alkalmatlannak érzik a valósághű rajzolási képességeiket, mint azok a diákok, akiket nekik kellene tanítani. Sok tanár azt szeretné, ha a gyerekek ebben a korban szabadabbak lennének, kevésbé foglalkoztatná őket a realizmus. Bármennyire is helytelenítik azonban ezt a


ragaszkodást, a tanulók hajthatatlanok. Vagy valósághű rajzot készítenek, vagy örökre feladják a művészetet. Azt akarják, hogy amit rajzolnak olyan legyen, mint amit látnak, és tudni szeretnék, hogy ezt hogyan érhetik el. Szerintem az ilyen korú gyerekek azért szeretik ennyire a realizmust, mert megpróbálnak megtanulni látni. Hatalmas energiát és erőfeszítést fektetnek a feladatba, ha az eredmények biztatóak. Néhány gyerek elég szerencsés ahhoz, hogy véletlenül rájöjjenek a titokra: hogyan lehet a dolgokat más módon (J-mód) látni. Úgy gondolom, én is ilyen gyerek voltam, aki egészen véletlenül rábukkantam erre a látásmódra. A gyerekek többségét azonban meg kell tanítani arra, hogy hogyan kapcsoljanak át a másik észlelési módba. Szerencsére jelenleg új a modern agykutatáson alapuló módszereken dolgozunk, amellyel a tanárok kellőképpen kielégíthetik majd a látás és rajzolás képessége után sóvárgó gyerekek igényeit.

Hogyan befolyásolja a látást a gyerekkorban kialakult szimbólumrendszer Közelebb kerültünk a problémához és a megoldáshoz. Mindenekelőtt: mi az akadálya, hogy valaki elég tisztán lássa a dolgokat ahhoz, hogy le is rajzolja? A bal agyféltekének nincs türelme a részletes megfigyeléshez, így aztán ez történik: „Megmondtam, ez egy szék. Ennyit elég tudni. Ne vesződj a nézéssel, mert van rá egy kész szimbólum a számodra. Itt van: adj hozzá tetszés szerint egy-két részletet, de ne bíbelődj a nézegetéssel." Vajon honnan származnak a szimbólumok? A gyerekkori rajzolás éveiből, amikor mindenki felépíti a maga jelképrendszerét. A rendszer beágyazódik a memóriába, a szimbólumok bármikor előhívhatók, te is előhívtad őket, amikor a gyerekkori tájképet rajzoltad. A szimbólumok akkor is ugrásra készen várakoznak, amikor például arcot rajzolsz. A gyakorlatias bal agyfélteke azt mondja: „ó igen, ez a szem. Itt van a szem szimbóluma, mindig ezt használtad. És az orr? Igen, az meg ilyen." Száj? Haj? Szempillák? Mindegyikre van egy-egy jelkép. És van szimbólum a székre, asztalra és a kezekre is. Összefoglalva: a rajztanulást most elkezdő felnőttek általában nem igazán látják, mi van a szemük előtt, vagyis nem úgy észlelnek, ahogyan az a rajzoláshoz szükséges. Megnézik, mi van ott, gyorsan lefordítják az észlelést szavakra és szimbólumokra, ami általában a gyerekkorban kifejlesztett szimbólumrendszeren és a megfigyelt tárggyal kapcsolatos ismereteken alapul.


Mi a kiút ebből? Robert Ornstein pszichológus úgy véli, ahhoz hogy a művész rajzolni tudjon, tükröznie kell a dolgokat, vagy pedig olyanoknak kell érzékelnie, amilyenek valójában. Tehát félre kell tenned a szokásos szóbeli kategorizálást, és teljes vizuális figyelmeddel a felé a dolog fele kell fordulnod, amit megfigyelsz, számít minden részlet és az, hogy az egyes részletek hogy állnak össze a teljes szerkezetté. Röviden, úgy kell látnod, ahogy a művész lát. A kulcskérdés újra az, hogy hogyan érjük el a J->B átváltást. A 4. fejezetben azt mondtam, hogy a leghatékonyabb módszer olyan feladattal ellátni az agyat, amit a bal agyfélteke nem tud vagy nem akar megoldani. Már elvégeztél néhány ilyen feladatot, például a vázásat és a megfordított rajzolást. Valamilyen szinten már kipróbáltad és megismerted a másik agyműködési módot, a jobb agyfélteke módját is. Kezdesz tisztában lenni vele, hogy ha ebben a némileg eltérő tudati állapotban vagy, akkor lelassítasz, és így tisztábban tudsz látni. Ha végiggondolod, hogy a könyv olvasásának kezdete óta milyen rajzolási tapasztalataid, illetve az eltérő tudatállapotnak az élet más területein - például a már említett olvasás vagy a vezetés az autópályán stb. tapasztaltélményeid voltak, akkor gondold át újra a némileg más állapot jellemzőit is. Fontos, hogy tudatosságod és a J-módot felismerő képességed folyamatosan fejlődjön.


Nézzük át a J-mód jellegzetességeit. Először is, olyan érzés, mintha megállna az idő. Nem foglalkozol az idővel, vagyis az idő múlásával. Másodszor, nem törődsz azzal, hogy szavakat használj. Talán hallod a beszéd hangját, de nem fordítod le a hangokat értelmes szavakra. Ha valaki beszél hozzád, olyan, mintha nagy erőfeszítésbe telne visszatérni, újra szavakkal gondolkodni, válaszolni. Ezenkívül, bármit teszel, az rendkívül érdekesnek tűnik Figyelmes vagy, intenzíven koncentrálsz és úgy érzed, „egy vagy'1 azzal a dologgal, amire összpontosítasz. Tele vagy energiával, de nyugodt, aktív vagy, nyoma sincs benned aggodalomnak. Önbizalmat érzel, képes vagy a szóban forgó témával foglalkozni. Nem szavakban gondolkozol, hanem


képekben, és - különösen amikor rajzolsz – gondolkodásod „rögzítve van" ahhoz a tárgyhoz, amit megfigyelsz. Ha elhagyod a J-módot, inkább felfrissültnek érzed magad, nem fáradtnak. Most az a feladatunk, hogy ezt az állapotot jobban megfigyeljük és tudatosabb irányítás alá vegyük, hogy kihasználhassuk a jobb agyfélteke által nyújtott fantasztikus lehetőségeket a vizuális információfeldolgozásban, és növelhessük azt a képességet, hogy át tudj lépni a J-mód érzékelő módjába, amikor csak akarsz.



VI. Lépj át a szimbólumrendszereden: ismerkedés a szélekkel és a kontúrokkal


FELIDÉZTÜK A GYERMEKKORI ALKOTÁSAIDAT és annak a szimbólumkészletnek a kialakulását, amely a gyerekkori rajznyelvből formálódott. Ez a folyamat párhuzamosan folyt a többi szimbólumrendszer, a beszéd, az olvasás, az írás, a matematika kifejlődésével. De míg a többi jelképrendszer hasznos alapját képezi a később kialakuló szóbeli és számolással kapcsolatos ismereteknek, a gyerekkori rajz-jelképtár úgy tűnik, megzavarja a művészet későbbi szakaszait. Így aztán tízéves kortól felfelé az a realisztikus rajzoktatás központi problémája, hogy az emlékezetben őrzött, elraktározott szimbólumok még akkor is jelen vannak, amikor már nem volna rájuk szükség. Valójában a B-mód sajnálatosan továbbra is azt „hiszi" tud rajzolni, bár a térbeli és viszonyításos információk feldolgozása már régen a jobb agyfélteke feladata lett. Amikor a nyelvi mód rajzolási feladattal találkozik, tüstént elkezdi árasztani a verbálisan kötődő szimbólumokat. Később aztán a bal agyféltéke nem győzi ontani magából a becsmérlő kifejezéseket, ha a rajz gyerekesre vagy naivra sikerült. A legutóbbi fejezetben azt mondtam, hogy a domináns és verbális bal agyfélteke félretételének és a vizuális, térbeli, viszonyító szerepű, alárendelt jobb agyfélteke előhívásának az a hatékony módja, hogy olyan feladattal lássuk el az agyat, amit a bal agyfélteke nem tud vagy nem akar elvégezni. Ehhez a vázas-arcos és a megfordított rajzolás gyakorlatokat használtuk. Most kipróbálunk egy másik, jóval művészibb módszert, amely megerősíti az észlelési mód átváltását és segít tökéletesebben kikapcsolni a B-módot.

A Nicolaides-féle kontúrrajzolás A következő gyakorlat módszerét tiszta kontúrrajzolásnak neveztem el, és nem valószínű, hogy a bal agyféltekéd élvezni fogja. Az általam nagyra becsült művészeti oktató, Kimon Nicolaides 194l-es The Natural Way to Draw (A rajzolás természetes módja) című könyvében írta le azt a módszert, amelyet a rajztanárok azóta széles körben alkalmaznak. Az a felfedezés, hogy az agy hogyan választja ketté a munkamennyiséget, létrehozott egy fogalmi bázist, amely segít megérteni, miért hatékony az oktatásban a tiszta kontúrrajzolás. A könyv írása idején Nicolaides kétségtelenül úgy érezte, hogy a kontúrmódszer azért fejleszti a rajzkészséget, mert a tanulók a látás mellett a tapintást is használták. Nicolaides azt javasolta a tanítványoknak, hogy rajzolás közben képzeljék el, hogy megtapintják a rajzolt formát. Én egy másik lehetőséget vetek fel: a B-mód vissza utasítja a vizuális, térbeli és viszonylagos információk kínosan aprólékoskodó, összetett feldolgozását, így lehetőség


nyílik a J-módba való belépésre. Röviden: a tiszta kontúrrajzolás nem szimpatikus a bal agyféltekének, a jobb agyfélteke számára való feladat.

A szimbólumrendszer megkerülése tiszta kontúrrajzolással A csoportjaimban úgy mutatom be a módszer használatát, hogy rajzolok – amennyire képes vagyok beszélni (B-módú funkció) rajzolás közben. Általában az elején minden rendben van, egy vagy több perc elteltével azonban kezdek elveszni a mondatok között. Addigra azonban a tanítványok már megértik a lényeget A szemléltetés a korábbi tanulók tiszta kontúrrajzainak bemutatásával folytatódik, néhány ilyen a x. oldalon látható. Amire szükséged lesz: • Több rajzpapír (a felső lapra rajzolj, és két-három papírral puhítsd a rajzfelületet) • Kihegyezett 2-es íróceruza • Ragasztószalag, amivel a papírodat a rajztáblához rögzíted • Ébresztőóra vagy konyhai óra • Nagyjából 30 perc, megszakítás nélkül

3. 4.

Amit tenned kell: Mielőtt nekilátsz, olvasd el az utasításokat. 1. Vizsgáld meg a tenyeredet (a bal kezedet, ha jobb kezes vagy és a jobb kezedet ha balkezes vagy). Fogd össze az ujjaidat, hogy a tenyeredben előtűnjenek a ráncok. Ezeket a ráncokat kell lerajzolni, mégpedig az összesét. Szinte hallom, ahogy ezt mondod: „Ez most vicc?" vagy „Na ezt sürgősen felejtse el!" 2. Ülj le kényelmesen úgy, hogy a rajzoló kezed a ceruzát tartva, rajzolásra készen a papíron legyen. Aztán tedd le a ceruzát, és a ragasztószalaggal rögzítsd a papírt a táblához, hogy rajzolás közben ne csúszkáljon. Állítsd be az órát, hogy 5 perc múlva jelezzen. Így nem kell az - B-módhoz kötődő - idő figyelésével törődni. Most, folyamatosan az ellenkező irányba nézve, készítsd el a rajzot a papírra, de közben csak a másik kezed tenyerét nézd. Fontos, hogy ennek a másik kezednek legyen valami támasza (a szék támlája, vagy a térded), mert ebben a furcsa pózban kell tartanod az előírt 5 percig. Ne feledd, ha elkezdtél rajzolni, akkor nem pillanthatsz rá a rajzra, míg az óra nem jelez. Lásd a 6-1. ábrát.


5.

6. 7. 8.

9.

10.

Nézz meg egy ráncot a tenyereden. Tedd a ceruza hegyét a papírra, és csak annak az egy ráncnak a szélét kezdd el rajzolni. Ahogyan a szemed lassan követi a ránc irányát, úgy rajzold a megfigyeléseidet milliméterről milliméterre haladva a papírra. Ha irányt változtat, tedd ugyanezt a ceruzával. Ha a ránc egy másikat keresztez, lassan kövesd az új információt a szemeddel, miközben a ceruza minden részletet rögzít. Fontos dolog, hogy a ceruza csak azt örökítheti meg, amit abban a pillanatban látsz, se többet, se kevesebbet. A kezed és a ceruza úgy működik, mint egy szeizmográf, csakis az aktuális észleléseket rögzíti. Óriási lesz a késztetés, hogy megfordulj és rápillants a rajzra. Ne foglalkozz ezzel! Ne fordulj meg! A szemedet szegezd a kezedre, A ceruza mozgása legyen teljes összhangban a kezed mozgásával. Ha egyik vagy másik szeretne felgyorsítani, ne engedd. Mindent pontosan abban a pillanatban kell rögzítened, amikor a körvonalnak az adott pontját megpillantod. A rajzolásban ne tarts szünetet, hanem lassú, egyenletes ütemben haladj. Először nehéznek, kényelmetlennek tűnhet. Néhány tanítványom hirtelen fejfájásról vagy pánikszerű érzésről számolt be. Ne fordulj meg, hogy megnézd, milyen a rajz, csak ha az óra az 5 perc leteltét jelzi. Rendkívül fontos, hogy addig kell rajzolni, amíg az óra nem jelez. Ha a verbális módod fájdalmas kifogásokkal áll elő („Miért csinálom ezt? Ez akkora butaság! Nem lehet jó rajz, ha egyszer nem nézhetem meg, mit csinálok!" stb.), próbálj a lehető legjobban a rajzolásra összpontosítani. A bal agyfélteke panaszkodása abbamarad, elméd elcsendesedik. Úgy érzed majd, hogy lenyűgöz a látvány fantasztikus öszszetettsége, és hogy mélyebbre és mélyebbre tudsz behatolni ebbe a komplexitásba. Engedd, hogy ez történjen. Nincs okod félni vagy kényelmetlenül érezni magad. A rajzod gyönyörűen fogja rögzíteni a mély észleléseidet. Nem érdekel minket, hogy a rajz hasonlít-e a tenyeredre. Az észlelést akarjuk rögzíteni. Ha ez a mentális csacsogás abbamarad, úgy érzed, hogy rendkívüli módon érdekel a tenyereden látható élek összetettsége és tudatában vagy e komplex észlelés szépségének. Ha ez a változás bekövetkezik, átléptél a vizuális módba, és ismét valóban rajzolsz. Ha az óra jelzi a kiszabott idő végét, fordulj meg és nézz rá a rajzodra.

Miután befejezted a rajzolást: Most emlékezz vissza, hogyan érezted magad a tiszta kontúrrajzolás kezdetén, összehasonlítva azzal a későbbi érzéssel, amikor már elmélyültél a rajzolásban. Milyen volt a későbbi érzés? Észre sem vetted az idő múlását? Max Ernsthez hasonlóan megdöbbentett, amit láttál? Fel fogod ismerni, ha újra ebbe az állapotba kerülsz? Ha a rajzra nézel, és látod a ceruzavonások kusza tömegét, talán azt mondod: „Ez egy szemét!" De nézd meg közelebbről ezeket a jeleket és látni fogod, hogy különös


módon gyönyörűek. Természetesen nem mutatják meg a kezet, csak annak részleteit, és a részletek részleteit. A pillanatnyilag érzékelt komplex szé-leket rajzoltad le. Nem gyors, absztrakt, szimbolikus bemutatása ez a tenyér ráncainak, hanem pont olyan lelkiismeretesen alapos, kínzóan szövevényes, kusza, leíró jellegű egyedi jelek, amikre a tanulás ezen fázisában szükségünk volt. Hiszek benne, hogy ezek a rajzok vizuális beszámolók a J-mód tudatállapotáról. Egyik szellemes barátom, Judi Marks író így szólt, mikor először látott tiszta kontúrrajzolást: „Egyetlen bal agyfélteke sem lenne képes ilyet rajzolni!" A feladat célja: A feladat elkészítésének legfontosabb oka az, hogy a tiszta kontúrrajzolás láthatóan arra kényszeríti a B-módot, hogy elutasítsa a feladatot, így képessé válunk J-módra váltani. Talán a rendkívül szigorúan előírt, „haszontalan és „unalmas" verbális eszközökkel kifejezhetetlen információk hoszszadalmas megfigyelése összeegyeztethetetlen a B-mód gondolkodásmódjával.

Jegyezd meg: • A verbális módod tiltakozhat, amennyit akar, egy idő után feladja, és enged szabadon rajzolni. Ezért szólt úgy az utasítás, hogy addig rajzolj, amíg az óra nem jelez. • A J-módban rajzolt jelek másak, gyakran sokkal szebbek, mint a szokásos, B-módú tudatállapotban rajzoltak. • A tiszta kontúrrajzolás témája bármi lehet, egy toll, egy darabka fakéreg, egy hajfürt. Ha átkapcsoltál J-módba, a leghétköznapibb dolgok is fantasztikusan gyönyörűek és érdekesek lesznek. Emlékszel rá, hogy gyerekkorodban mekkora csoda volt néhány apró rovar vagy egy gyermekláncfű?

A tiszta kontúrrajzolás látszólagos ellentmondása Néhány, egyelőre tisztázatlan okból a tiszta kontúrrajzolás a rajztanulás egyik kulcsa. Ez azonban látszólagos ellentmondás: a tiszta kontúrrajzolással a tanítvány nem hoz létre – véleménye


szerint - „jó" rajzot, mégis, a legjobb gyakorlat, mert hatásos és hatékony eredménye által később elsajátítják a jó rajzolás fortélyait. Még lényegesebb azonban, hogy ez az a gyakorlat, ami felébreszti a gyermeki csodálatot, hogy gyö-nyörűnek lássuk a körülöttünk levő világ hétköznapi tárgyait. Egy lehetséges magyarázat A agyműködési módjaink szokásos használatakor, úgy tűnik, a B-mód gyorsan iparkodik egyes részletek kiemelésével felismerni (és elnevezni illetve kategorizálni), míg a J-mód szavak nélkül az egész szerkezetre összpontosít, megfigyeli, hogy kapcsolódnak össze a részek, esetleg hogy összekapcsolódnak-e egyáltalán. A kéz példájánál maradva, a körmök, a ráncok és a bőr gyűrődései a részletek, a kézfej pedig az egész alakzat. Ez a munkamegosztás a mindennapok során igen hasznos. A kéz rajzolásakor azonban egyforma (vizuális) figyelmet kell fordítani mind az alakzatra, mind pedig a részletek egésszé való összekapcsolódására. A tiszta kontúrrajzolás egyfajta sokkterápiaként hathat, mintegy kényszeríti az agyat, hogy a dolgokat másképpen csinálja. Úgy gondolom, a tiszta kontúrrajzolás hatására a B-mód feladja, kilép, talán pusztán az unalom miatt. („Már mondtam, ez egy ránc. Mindegyik egyforma. Miért bíbelődsz a bámulásukkal?") Amikor a B-mód odébbállt, a J-mód számára lehetővé válik, hogy minden egyes - normális esetben részletként értelmezett - ráncot egészként vizsgáljon, aminek szintén vannak részletei. Minden ránc minden részlete egy további egésszé válik, ami még kisebb részekből tevődik össze, és így tovább. Mélyebbre és mélyebbre jutunk az egyre táguló komplexitásban. Úgy vélem, van némi hasonlóság a fraktálokkal, melyekben a teljes minta kisebb méretű egész mintákból áll, amelyek még kisebb egész mintákból állnak.

Miért fontos a tiszta kontúrrajzolás? Bármi is az aktuális ok, biztosíthatlak, hogy a tiszta kontúrrajzolás tartósan meg fogja változtatni észlelőképességedet. Ettől a ponttól kezdve a művész szemével fogsz látni, rohamosan fejlődnek majd látó és rajzoló képességeid. Nézd meg még egyszer a kezedről készített tiszta kontúrrajzot és értékeld a J-módban készített jeleket. Újra csak azt kell mondanom, ezek nem a B mód által odavetett gyors, sekélyes sztereotip szimbólumok. Ezek az érzékelés valódi eredményei. A következő feladat összefoglalja az eddig tanultakat, és csodálatos „valódi" rajzot fogsz készíteni.


Tanulók kiállítása: beszámoló egy alternatív állapotról Most a tanulók tiszta kontúrrajzokból rendezett kiállítása következik. Mennyire különös és csodálatos rajzok ezek! Nem számít, hogy a rajzok nem igazán emlékeztetnek a kéz szerkezetére, ez várható volt A teljes szerkezettel a következő leckében, a módosított kontúrrajzolásnál foglalkozunk. A tiszta kontúrraizolásban a jelek minősége, jellegzetességei azok, amik számunkra érdekesek. A jelek, ezek az élő hieroglifák az észleléseinkről tett feljegyzések. A rajzon sehol nincsenek a gondatlan, gyors B-mód szimbolikus folyamataira utaló vékony, üres, sztereotip vonalak. Ellenkezőleg, gazdag, mély, intuitív jelek mutatják, milyen valójában a dolog, az itt előttünk létező tárgy, a jelek pedig képesek lerajzolni a tárgy mibenlétének körvonalait. A vak úszók látnak! És azt látják, hogy rajzoltak. Mielőtt a következő lépcsőfokra, a módosított kontúrrajzolásra rátérnénk, foglaljuk össze a művészetben oly fontos szélek fogalmát.

Az első rajzolói részkészség: a szélek érzékelése A tiszta kontúrrajzolás elvezetett a rajzolás első részkészségéhez, a szélek érzékeléséhez. A rajzolásban a „szél" kifejezésnek különleges jelentése van, eltér a hagyományos, határra vagy körvonalra utaló értelemtől.


A rajzolásban a szél az, ahol két dolog találkozik. Az imént befejezett tiszta kontúr rajzodon például az általad rajzolt szél az a rész (ránc) volt, ahol a tenyeredet alkotó hús két része összeér, és megalkotja a két részt elválasztó határvonalat. Ezt a közös határt a rajz egy vonallal jelzi, amit gyakran körvonalnak hívnak, így a rajzolásban a vonal (körvonal, kontúrvonal, egyszerűbben kontúr) mindig egyszerre jelenti két dolog határát, vagyis közös szélét. A Váza vagy arcok rajzod is példázza ezt: az általad rajzolt vonal egyszerre volt a profil széle és a váza széle. Összefoglalva ezt a fogalmat: rajzolásban a szél mindig egy közös határvonal. A 6-2. ábrán bemutatott, gyerekeknek való kirakós játék szemlélteti ezt a fontos dolgot. A hajó széle közös a vízzel. A vitorla széle közös az éggel és a vízzel. Más szavakkal, a víznek ott van vége, ahol a hajó kezdődik, az egy közös szél. A víznek és az égnek ott van vége, ahol a vitorla kezdődik, a közös szélnél. Jegyezzük meg azt is, hogy a kirakó külső széle (kerete, formátuma) jelenti a kompozíció határát, ami egyúttal az égforma, a föld-forma és a víz-forma külső széle is.

Gyors ismétlés: a rajzolás öt készsége Ebben a leckében a rajzolás egyik részkészségével, a szélek érzékelésével foglalkozunk. Emlékezzünk, hogy van még négy további, és ez az öt készség alkotja a rajzolás képességét; 1. 2. 3. 4. 5.

A szélek észlelése (a kontúr rajzolás közös szélei) A terek észlelése (rajzolói nyelven: negatív terek) A viszonyok észlelése (perspektíva és arányok) A fények és árnyékok észlelése (árnyékolás) A teljesség észlelése (a gestalt, a dolog objektív valósága)


Módosított kontúrrajzolás: első lépés, rajzolás a képsíkon Amire szükséged lesz: • Az átlátszó műanyag képsík • Filctoll • Mindkét keret

Mielőtt nekilátsz, olvasd el az utasításokat. A következő részben majd részletesen elmagyarázom a képsík használatát. Most egyszerűen fogod használni. Csak kövesd az utasításokat. Amit tenned kell: 1. A kezedet tedd az asztalra magad elé (a bal kezedet, ha jobbkezes vagy és a jobb kezedet ha, balkezes vagy) úgy, hogy az ujjaid felfelé görbülve feléd mutassanak. Ez a kezed rövidülésben levő képe. Most képzeld el, hogy le kell rajzolnod ez a rövidülésben levő nézetet. Ha olyan vagy, mint a legtöbb tanítványom, akkor egyszerűen nem tudod, hogy lehet ezt megcsinálni. Túlságosan nehéznek tűnik ennek a háromdimenziós, térben feléd tartó részekkel rendelkező formának a lerajzolása. Nem tudod, hogy vágj bele a feladatba. A keretek és a műanyag képsík segíteni fognak. 2. Próbáld ki, hogy melyik kereső mérete illeszkedik jobban a kezedhez, amelyet a fent említett begörbített ujjakkal meg tudsz tartani. A férfiaknak általában a nagyobb, a nőknek a kisebb kereső alkalmas. Válaszd ki a neked megfelelőt. 3. Csíptesd rá az általad kiválasztott keresőt az átlátszó műanyag képsíkra. 4. A filctollal rajzold meg a formátumot a képsíkra, vagyis húzd végig a tollat a kereső belső nyílásán. A forma vonala alkotja majd a rajzod külső határvonalát. (6-4. ábra) 5. Most az előző módon begörbített kézzel, az ujjaid hegyén egyensúlyozd ki a keresőt és a ráerősített képsíkot. Mozgasd addig, amíg a képsík egyensúlyba kerül és kényelmesen megáll. 6. Vedd a kezedbe a filctollat, szegezd a tekinteted a képsík mögött levő kezedre és csukd be az egyik szemed. (A következő részben elmagyarázom, hogy ez miért lényeges. Most egyszerűen csak tedd, amit kérek) (6-5. ábra)


7.

Válaszd ki az egyik szélt, mindegy melyiket. A filccel kezdd el a képsíkra rajzolni a formák széleit, pont úgy, ahogyan látod őket. Ne próbáld egy pillanat alatt felmerni egyik szélt sem. Ne nevezd el a részeket. Ne gondolkozz azon, hogy a szélek miért olyanok, amilyenek. A feladatod, csakúgy, mint a fordított rajzolás és a tiszta kontúrrajzolás során, pontosan azt rajzolni, amit látsz, annyira részletesen, amennyire azt a ceruzánál kevésbé precíz filctoll megengedi. 8. Fontos, hogy a fejed ugyanolyan pózban legyen, és tartsd csukva az egyik szemedet. Ne mozgasd a fejed, hogy megnézd a forma többi oldalát. Tartsd nyugodtan. (Az okot a következő részben fogom elmagyarázni.) 9. Javíts ki minden olyan vonalat, ami nem megfelelő, egyszerűen töröld le a megnedvesített mutatóujjaddal. Könnyű precízebben újrarajzolni. Miután befejezted a rajzolást: Tedd a műanyag képsíkot egy tiszta papírlapra, hogy jól lásd, mit rajzoltál. Biztos vagyok benne, hogy el fogsz ámulni. Viszonylag kis erőfeszítéssel megoldottál egy valóban bonyolult rajzolói feladatot, rövidülésben rajzoltál emberi kezet. A múlt nagy művészei rengeteget gyakorolták a kéz rajzolását. Nézd meg a 6-6. és a 6-7. ábrán Albrecht Dürer és Vincent Van Gogh vázlatait. Hogy tudtad megoldani ilyen könnyen? A válasz, mondanom se kell, az, hogy azt tetted, amit a gyakorlott művészek: lemásoltad, amit a képsíkon, ebben az esetben egy műanyag síkon láttál. A következő részben részletesen megismered a képsík használatát. Most csak egyszerűen használod. Úgy vettem észre, hogy a tanítványok jobban megértik a magyarázatomat, ha előzőleg már használták a műanyag képsíkot. A további gyakorlás érdekében azt javaslom, egy nedves szivaccsal dörzsöld le a képsíkról a filcrajzot és csinálj egy sor hasonlót, mindig a kezedet rajzold más és más szögben. Próbálj ki igazán „nehéz" nézeteket is, minél bonyolultabb, annál jobb. Furcsa módon a nyitott tenyeret a legnehezebb lerajzolni, az összetett pózok pedig mindig könnyebb feladatot jelentenek. Rajzold a kezed begörbített ujjakkal, összefont, kereszrezett ujjakkal, ökölbe szorítva, akárhogyan. Igyekezz, hogy legyen benne valamilyen rövidülés. Ne feledd, minél többet gyakorolod ezeket a feladatokat, annál gyorsabb lesz a fejlődés. Őrizd meg a legutolsó (vagy legjobb) rajzodat a következő feladathoz. Elérkeztünk egy kulcsfontosságú kérdéshez, aminek óriási jelentősége van abban, hogy megértsd a dolgokat: Mi a rajzolás? A gyors válasz: a rajzolás a képsíkon látott dolgok lemásolása. Az iménti rajzolás során lemásoltad a rövidülni látott, műanyag képsíkban látott kezed síkba vetített képét. Akkor jöjjön most egy némileg bonyolultabb válasz a kérdésre.


A művészetben a képsík fogalma rendkívül elvont, nagyon nehéz elmagyarázni, még nehezebb megérteni. Azonban a rajz tanulásánál ez az egyik leglényegesebb a fogalom, ezért igyekszem érthetően elmagyarázni. A képsík egy gondolati fogalom. Lásd a lelki szemeddel: a képsík egy elképzelt átlátszó sík, olyan mint egy ablak, amely mindig a művész arca előtt lebeg, mindig párhuzamosan a művész szemének síkjával. Ha a művész elfordítja a fejét, a sík is vele együtt fordul. Amit a művész éppen a síkban lát, az nagy távolságra van tőle. A sík azonban lehetővé teszi, hogy úgy lássa a jelenetet, mintha az egy üveglap falán síkká préselődött volna össze, mint egy fénykép. Más szóval, a bekeretezett ablak mögötti háromdimenziós kép átalakult kétdimenziós (sík) képpé. A művész ekkor tulajdonképpen lemásolja a sík rajzpapírra, amit a síkon lát. A művészi elme ezen trükkjét nagyon nehéz elmagyarázni, és még nehezebb a kezdő tanulónak felfedeznie. így ebben a kurzusban szükséged van egy konkrét képsíkra (a műanyag síkodra) és ablakkeretre (a keresőkre). Ezek a szerkezetek látszólag varázslatra képesek, mert hatásukra a tanítványok rájönnek, mi a rajzolás: vagyis megértik az érzékelt tárgyak vagy személyek rajzolásának alapvető természetét.


Korábban megkértelek, hogy rajzolj szálkeresztet a műanyagdarabodra (a műanyag képsíkra). Ez a két rácsvonal jelképezi a függőlegest és a vízszintest, azt a két állandót, amitől a művész a viszonyok megbecsülésénél abszolút mértékben függ. Régen a tanításhoz sok vonalat használtam, de azt vettem észre, hogy a tanítványok számolgatnak (két köz felfelé, három köz lefelé). Ez pontosan az a B-módú gondolkodás, amit nem akarunk így aztán a rácsvonalak számát lecsökkentettem egy függőleges és egy vízszintes vonalra, és úgy találtam, hogy ez is megfelelő. Később majd nem lesz szükséged sem a műanyag képsíkra, sem a keresőkre. Ezeket a valódi eszközöket felváltják az elképzelt, lelki képsíkok, amiket tudatosan vagy öntudatlanul minden művész használ. A valódi képsík és a valódi keresők csupán rendkívül hatékony segítségek a rajztanulás során. Próbáld ki: a csíptetők segítségével erősítsd a nagyobbik nyílású keresőt a képsíkra. Hunyd le az egyik szemed, és tartsd a képsíkot/keresőt az arcod elé a 6-8. ábrán látható módon. Nézd meg a „bekeretezett" képet, bármi is legyen a szemed előtt Változtathatod a kompozíciót, ha közelebb vagy távolabb tartod magadtól a keretet, hasonlóan, ahogy a fényképezőgép keresője működik. Ellenőrizd a mennyezet vagy az asztal sarkainak szögeit, viszonyítsd a szálkereszt vonalaihoz, amelyek természetesen vízszintesek illetve függőlegesek. Lehet, hogy elcsodálkozol ezeken a szögeken. Most képzeld el, hogy filccel lerajzolod az eléd táruló látványt, pont úgy, ahogy látod, ahhoz hasonlóan, ahogyan a kezedet rajzoltad. Lásd a 6-9. ábrát. Most fordulj valami más felé, majd nézz megint mást, de a képsík mindig legyen párhuzamos az arcoddal. Semmilyen irányba ne döntsd meg! Ügy gyakorolhatod, hogy ne döntsd meg, hogy szorosan az arcodhoz tartod, majd karjaidat kinyújtva hirtelen eltávolítod. Válassz ki egy következő témát a keresővel bekeretezett műanyag képsík számára. Képzeld el, hogy a síkon látható képet egy papírlapra másolod le. Emlékezz, hogy minden szög, méret, tér, viszony pont olyan, mint ahogyan a síkon látod (6-10. ábra). Ez a két (elképzelt) rajz a papíron és a műanyag képsíkon nagyjából ugyanolyan. Ha tökéletesen rajzolod (nagyon nehéz!), akkor megegyeznek. Alapjában véve ez az, amit rajzolásnak hívunk. Megismételni, alapvető valósághű rajzzal lemásolni azt, amit a képsíkon látunk. „Ha ennyi az egész, - mondod tiltakozva - akkor miért nem fotózzuk le?" Úgy vélem azért, mert az élethű rajzolás célja nem csupán lejegyezni adatokat, hanem inkább lejegyezni a saját, egyedi észleléseidet, azt, hogy te hogyan látod a dolgokat, sőt hogy hogyan értelmezed azt, amit rajzolsz. Ha lelassítunk és közelről megvizsgálunk valamit, olyan személyes kifejező- és felfogóképességünk alakulhat ki, amit nem érhetnénk el, ha csupán egy futó pillantást vetnénk a tárgyra. (Természetesen a mindennapos kattogtatásról beszélek, nem a művészi fényképezésről.)


A rajzolásba belép a vonalvezetést stílusod, az, hogy mit akarsz kihangsúlyozni, az öntudatlan lelki folyamatok, mondhatnám a személyiséged. így, ismét csak paradox módon, a téma pontos megfigyelése és megrajzolása révén a néző az általad lerajzolt témát is látja, és bepillantást nyer a személyiségedbe is. A legjobb szó az erre, hogy kifejezted önmagadat. A képsík használatának nagy hagyománya van a művészettörténetben. A nagy reneszánsz festő, Leona Battista Alberti arra jött rá, hogy képes megörökíteni az ablakából elé táruló városképet, ha közvetlenül az üvegre festi azt, amit az üveg mögött lát. Leonardo da Vinci erről írt munkája hatására a német Albrecht Dürer továbbfejlesztette a képsík-elméletet, és el is készített egy valódi képsíkot. Dürer írásai és rajzai pedig Vincent Van Goghot késztették arra, hogy amikor lázasan tanította önmagát rajzolni, megalkossa az általa perspektíva-szerkezetnek nevezett eszközt (lásd a 6-11. ábrán). Később tökéletesen megtanult rajzolni, így kidobta az eszközt - és te is pont ezt fogod tenni. Érdemes megjegyezni, hogy Van Gogh szerkezete legalább 9 kg-os volt. Látom magam előtt, ahogyan szorgosan szétszereli az eszközt, összeköti a darabokat, hátára veszi a csomagot, a festőszerszámait, és nekivág a tengerpartra vezető hosszú sétának. Ott kicsomagolja, összeszereli, később pedig újra jön a szétszerelés és összecsomagolás, amikor este hazaindul. Ez némi bepillantást enged abba, hogy Van Gogh mennyire eltökélten fejlesztette rajzkészségét (6-12. ábra). Egy másik ismert művész, a XVI. században élő holland mester, Hans Holbein szintén használt valódi képsíkot, bár a rajzoláshoz nem volt rá szüksége. A művészettörténészek nemrég kiderítették, hogy Holbein üveglapot használt, melyre közvetlenül rárajzolta annak a rengeteg embernek a képét, akiknek meg kellett festenie a portréját, amikor VIII. Henrik angol király udvarában élt. A művészettörténészek vélekedése szerint Holbein, a művészettörténet egyik rajzoló óriása csupán azért csinálta ezt, hogy időt nyerjen, a túlterhelt művész ezek után gyorsan átmásolhatta az üvegen levő rajzot papírra, és nekiláthatott a következő portrénak. Egy újabb fontos pont: rajzolni annyi mint lerajzolni egyetlen nézőpontot. Emlékezz, amikor a kezedet rajzoltad a műanyag képsíkon keresztül, arra kértelek, hogy tartsd a kezed és a fejed mozdulatlanul, hogy a képsíkon csak egyetlen nézőpontot láss. Elég egyetlen pici kéz- vagy fejmozdulat, és más nézőpontot látsz a kezedről. Néha látom, hogy a tanulók forgatják a fejüket, hogy valami olyat is lássanak, amit az eredeti pózban nem láttak. Nem szabad! Ha nem látod a gyűrűsujjad, nem rajzolod le. Ismétlem: tartsd a kezed és a fejed mozdulatlanul, és csakis azt rajzold le, amit látsz.



Ugyanez az oka (az azonos nézőpont), hogy miért kellett behunyni az egyik szemed. Ha becsukjuk a fél szemünket, megszűnik a két szemmel érzékelt kép, a képek binokuláris diszparitásnak nevezett enyhe egyenetlensége. A binokuláris látás lehetővé teszi, hogy három dimenzióban lássunk. Ezt a képességet néha mélységérzéknek nevezik. Ha lehunyod az egyik szemed, az egy látott kép kétdimenziós, azaz síkbeli, mint egy fotó. A papír, amire rajzolunk, szintén sík. Van azonban a rajzolásnak még egy ellentmondása. Ha a képsíkon - egy nyitott szemmel - látott kétdimenziós képet lemásoljuk egy papírra, csodálatos módon a néző számára háromdimenziósnak tűnik. A rajztanulás egyik fontos lépése az, hogy hinnünk kell ennek a csodának a bekövetkezésében. A rajzzal birkózó tanulók gyakran kérdezik: „Hogy csináljam, hogy az asztal olyan legyen, mintha bemenne a térbe?" vagy „Hogy rajzoljam ezt a kart úgy, hogy olyan legyen, mintha felém mutatna?" A válasz természetesen az, hogy rajzold (másold!) pontosan azt, amit láttál a képsíkon kilapítva. Csak ekkor fogja a rajz meggyőzően három dimenzióban ábrázolni ezeket a folyamatokat. (6-13. ábra) Lehet, hogy azon tűnődsz: „Mindig szükséges rajzolás közben behunyni az egyik szemünket?" Nem mindig, ám a legtöbb művész elég sokszor lehunyja a fél szemét, amikor rajzol. Minél közelebb van a rajzolt tárgy, annál többször. Minél távolabb van, annál ritkábban, hiszen a fent említet binokuláris diszparitás a távolsággal egyenes arányban csökken. A következő feladatnál a technikai segítségek (a műanyag képsíkkal és a keresőkkel) támogatásával képes leszel élethű rajzot készíteni a kezedről: egy „igazi" rajzot egy háromdimenziós formáról egy sík papírlapra.

Módosított kontúrrajz a kezedről Amire szükséged lesz: -Jónéhány kisebb rajzpapír -Grafitrúd és néhány papír zsebkendő vagy papírtörlő -Radír -A műanyag képsík -Filctoll -Az előző kép elkészítéséhez használt kereső -60 perc megszakítás nélkül


6-13. ábra Brian Harking rajza

Amit tenned kell: Mielőtt nekilátsz, olvasd el az utasításokat. Ehhez a rajzhoz változtatunk a tiszta kontúrrajzoláshoz szükséges utasításokon. Ülj a széken a megszokott módon, hogy lásd a rajzodat és nyomon tudd követni az alakulását (lásd a 6-14. ábrát). 1.

2. 3.

4.

5.

Erősíts fel sok rajzpapírt a rajztábládra. Gondosan ragaszd fel mind a négy sarkukat, nehogy elmozduljanak. A modell-kezednek mozdulatlannak kell lennie. A másikkal fogsz rajzolni, esetleg radírozni. Nagyon zavaró, ha a papír elmozdul a kezed alatt, miközben dolgozol. A kereső belső pereme segítségével rajzolj egy formátumot. A következő lépésként adj tónust a papírnak. Számos papírnak kell a rajzpapír alatt lenni, hogy puhítsa a rajzfelületet. A grafitrúd élét lágyan a papírlaphoz dörzsölve, a formátumon belül maradva adj tónust. Egy világos, mégis árnyalt színt kell elérni, ne foglalkozz túlságosan azzal, hogy a kereten belül maradj. Ezt később is kiigazíthatod (6-15. ábra). Ha a papírt befedted lágy grafitréteggel, dörzsöld be a grafitot a papírtörlővel a papírlapba. Körkörös mozdulatokkal dolgozz, akár nyomást is kifejthetsz, és a formátum széleit se hagyd ki. Nagyon finom, ezüstös árnyalatot keli kapnod (616. ábra). Rajzolj halvány függőleges és vízszintes szálkeresztet a grafit árnyalatú papírra. A vonalak középen metszik egymást, pont mint a képsíkon. A papíron levő szálkeresztet a képsík vonalainak segítségével rajzold meg. Figyelem! Ne rajzolj túl erős vonalakat. Ezek csak segédvonalak, később lehet, hogy el akarod őket távolítani (6-17. ábra).


6-14. ábra A módosított kontúrrajzoláshoz a megszokott rajzoló póz szükséges

6.

7.

Vedd elő a műanyag képsíkot, rajta azzal a rajzzal, amit a fejezet elején készítettél, vagy ha akarod, készíthetsz új rajzot is (6-18. ábra). Tedd a képsíkot egy világos felületre, talán egy papírlapra, hogy tisztán lásd a műanyag felületen levő rajzot. Ez a kép abban segít, hogy a következő rajzot valódi képsík nélkül rajzold le (6-19. ábra). Egy fontos lépés: Most vezesd át a főbb pontokat és széleket a képsíkról a rajzpapírra (6-20. ábra). A formátumok ugyanakkorák, ez tehát egy az egyhez arányú átvitel. A szálkereszt segítségével tegyél pontot oda, ahol a kezed egy széle hozzáér a formátumhoz. Vezess át sok ilyen pontot. Most kezdd el összekötni a kezed széleit, az ujjakat, a hüvelykujjat, a tenyeret, a ráncokat a már lerajzolt pontokkal. Ez csupán egy halvány vázlat, hogy segítsen elhelyezni a kezet a formátumon belül. Ne feledd: rajzoláskor azt másoljuk, amit a képsíkon látunk. Ennél a rajznál ez a feladat, hogy hozzászokj a folyamathoz. Ne aggódj, ha egy vonal kiradírozásakor eltünteted egy helyen az alapozást. Radírozz, aztán ujjal vagy egy papír zsebkendővel dörzsöld meg a radírozott részt, és a nyom eltűnik.

Fig. 6-15.

.Fig. 6-16.


Fig. 6-17.

8. Ha ez a vázlatos halvány skicc a papíron van, elkezdhetsz raj-

zolni. 9. A modell-kezedet a műanyagra készített rajz segítségével állítsd ugyanolyan pózba. Azután tedd el a képsíkot olyan helyre, ahonnan könnyű elővenni. 10. Most, egyik szemedet becsukva koncentrálj a modell-kezed egyik szélének valamelyik pontjára. Bármelyik szélnél elkezdheted. Tedd a ceruza hegyét a rajzon pontosan ugyanarra a pontra. Most nézz újra a kezed e lerajzolandó pontjára. Ez segít beindítani a J-módba való átváltást, és elhallgattatni a B-mód „motyogását". 11. Ha elkezdesz rajzolni, a szemed lassan járjon végig a körvonalon, a ceruzát tartó kezed pedig ugyanazzal a sebességgel rögzítse az észleléseidet, mint ahogyan a szemed mozog. A tiszta kontúrrajzoláshoz hasonlóan próbálj meg észlelni és lerajzolni az egyes szélek minden kis gyűrődését (6-21. ábra). Használd a radírt, amikor csak kell, még a parányi változtatásokhoz is. A kezedet nézve (ne felejtsd: egy szemmel) felmérheted bármely szél szögét, ha összeveted a szálkereszttel. Ellenőrizd ezeket a szögeket a korábbi, műanyag képsíkon levő rajzon, de próbáld meg úgy meglátni a viszonyokat, hogy elképzelsz egy magad elé tartott képsíkot, amelynek hasznos vonalai illetve a formátumának peremei segítségedre lesznek. 12. Az idő körülbelül 90%-át arra kell fordítanod, hogy a kezedet nézed. Onnan fogod megkapni azt az információt, amire szükséged van. Valójában minden információ, ami csak ahhoz kell, hogy csodálatos rajzot készíts a kezedről, ott van a szemed előtt. Csak azért pillants a rajzodra, hogy lásd, hogyan rögzíti a ceruza a megfigyeléseidet, ellenőrizd a méretek és szögek arányát, vagy áthelyezd a ceruzát, hogy egy új körvonal rajzolásába fogj. Összpontosíts arra, amit látsz, szavak nélkül érzékeld: „Milyen széles ez a rész a másikhoz képest? Milyen szögben áll ez a másikhoz viszonyítva?" És így tovább. 13. Haladj kontúrról kontúrra. Ha az ujjak között teret látod, az információt így használd fel: „Milyen széles az a tér a forma szélességéhez képest?" (Ne feledd, nem nevezzük nevükön a dolgokat, nincs köröm, ujj, hüvelykujj, tenyér. Csak szélek, terek, formák, viszonyok vannak.) Legalább az idő nagyobb részében zárva kell lennie az egyik szemednek. A kezed elég közel van a szemedhez, és a binokuláris diszparitás megzavarna a maga két képével. Ha olyan területekhez érsz, amelynek eszedbe jut a neve (mondjuk a köröm), próbáld meg ezt kiverni a fejedből. Jó módszer például, ha a köröm melletti bőrre összpontosítasz. Ezek a formák határosak a köröm szélével. Ha tehát lerajzolod a körmök közti formákat, egyúttal lerajzoltad a köröm szélét, de mindkettő helyes. Ha a rajz bármely részén felüti a fejét a mentális konfliktus, válts át a legközelebbi tér vagy forma rajzolására, és gondolj a „közös szél" fogalmára. Ezután újra visszatérhetsz a bonyolultnak tűnő részhez (6-22. ábra).


14. Lehet, hogy ki akarod radírozni a kezed körüli tereket. Ennek hatására a kéz kiugrik a negatív térből. Jobban kidolgozhatod a rajzot, ha egy kissé árnyékolsz, megfigyelve, hol látsz a kezeden világos (csúcsfény) és árnyékos területeket. A csúcsfényeknél radírozz, az árnyékokat pedig rajzold meg. 15. Végül, amikor a rajzolás kezd nagyon érdekes lenni, hasonlóan ahhoz, mintha egy bonyolult és csodaszép kirakó formálódna a ceruzád nyomán, akkor csakugyan rajzolsz. Ha elkészült, megvan az első „igazi" rajzod, és bizton állítom, hogy meg is vagy elégedve az eredménnyel. Remélem, most már érted, amit a rajzolás csodájáról mondtam. Mivel azt rajzoltad, amit a lapos képsíkon láttál, a rajzod valódi térbeliséget mutat. Sőt, a rajzon felfedezhető néhány rendkívül finom részlet is, a kéz méretének (háromdimenziós vastagságának) érzékeltetése, bizonyos izmok feszessége, vagy a hüvelykujjhoz szorított másik ujj nyomása. És mindez csak annak köszönhető, hogy azt rajzoltad, amit a síkon láttál. A következő rajzokon látható kezek háromdimenziósak, hitelesek, valódiak. Olyan, mintha hús, izom, bőr és csont építené fel őket. Még a legapróbb részletek is láthatók, így az egymásnak szorított ujjak nyomása, egyes izmok feszessége, vagy a bőr felületének finom szerkezete. Olyan szemléltető rajzokat választottam ide, amelyeket én és más oktatók készítettek. Látható, hogy a rajzok háttere tónusos, amit a következő gyakorlat során is alkalmazni fogunk. Mielőtt a következő feladatra rátérnénk, idézd fel, milyen szellemi állapotban voltál rajzolás közben. Elveszítetted az időérzékedet? Egy ponton a rajzolás érdekessé, vagy akár lenyűgözővé vált? Tapasztaltál bármilyen zavarást a verbális mód részéről? Ha igen, hogy védekeztél ez ellen? Gondold végig a képsík alapvető fogalmát is, és a rajzolás azon definícióját, mely szerint lemásoljuk amit a képsíkon látunk. Mostantól kezdve valahányszor ceruzát fogsz a kezedbe azzal a céllal, hogy rajzolj, a most megtanult módszerek egyre automatikusabbak lesznek, és egyre inkább beépülnek. Talán új, módosított kontúrrajzot szeretnél készíteni, esetleg valamilyen összetett tárgyról, egy összegyűrt papír zsebkendőről, egy virágról, egy fenyőtobozról, egy szemüvegről. Ehhez ismét elkészítheted a halvány tónusú hátteret.


A következő lépés: a B-mód rászedése üres terekkel Eddig már felmértük a B-mód képességeinek jó pár hiányosságát. Gondjai vannak a tükrözött képekkel (Váza vagy arcok kép). Nem tudja értelmezni a fejjel lefelé kapott információt (a Sztravinszkij-portré megfordított rajzolása). Visszautasítja a lassú, összetett érzékelés folyamatát (a tiszta és a módosított kontúrrajzolás). Ezeket a hiányosságokat használtuk ki, hogy a J-módnak lehetősége legyen a vizuális információ feldolgozására anélkül, hogy a B-mód zavarná. A következő, negatív terekről szóló lecke célja az, hogy újra megszerezd a terek és formák kompozícióba való rendezésének képességét, amit gyerekkorodban már birtokoltál.




VII. Egy tér formájának érzékelése: a negatív tér pozitív képe


EBBEN A FEJEZETBEN megismerkedünk a rajzolás következő részkészségével, a negatív terek észlelésével. Az új látásmódod, és bonyolult széleket rajzoló képességed segítségével a negatív terek széleit fogod megrajzolni. Ez a gyakorlat egyeseknek kínszenvedés lesz, másoknak élvezet. A negatív terek meglátása szeszélyes, különös képesség. Valójában azt látjuk, ami nincs ott. Az amerikaiaknak gyakran új élményt jelent az a felismerés, hogy az üres terek fontosak. Kultúránk tárgyközpontú, a tárgyakra szoktunk összpontosítani. Más kultúrákban gyakran dolgoznak a probléma terén belül. A célom az, hogy a tereket valódivá tegyem számodra, és új látási élménnyel gazdagodj. Ebben a fejezetben azt is megtanulod, hogy hogyan kell megtalálni és használni az alapegységet, mellyel helyesen határozhatod meg az első lerajzolt alak méretét. Ezenkívül elmélyedsz a fények és árnyékok világában is, mivel tónusos alapon fogsz dolgozni. Gyorsan ismételjük át a rajzolás öt készségét. Ne feledd, ezek észlelőképességek. • • • • •

Szélek (a kontúrrajzolás közös szélei) Terek (negatív terek) Viszonyok (perspektíva és arányok) Fények és árnyékok (árnyékolás) Gestalt (a dolog objektív valósága) észlelése


Mik a negatív terek és a pozitív formák? A negatív terek és a pozitív formák kifejezéseket régóta használják a művészetben. A vadjuhot ábrázoló rajzokon például a juh a pozitív forma, a fölötte levő ég és az alatta levő talaj pedig a negatív tereket adja. A negatív szó egy picit talán előnytelen, mert negatív jelentése van... Nem találtam jobb szót, úgyhogy kénytelenek vagyunk ezt használni. A negatív terek és a pozitív formák kifejezéseknek megvan az az előnyük, hogy könnyű rájuk emlékezni, a művészetben és a formatervezésben igen elterjedtek. A legfontosabb dolog az, hogy a negatív terek pont annyira lényegesek, mint a pozitív formák. A rajzolni tanuló számára talán még lényegesebbek is! Miért ilyen fontos a negatív terek meglátása és rajzolása? Ha egy kezdő rajzoló megpróbál lerajzolni egy széket, akkor ő, B-módú értelemben véve, túl sokat tud a székekről. Például, hogy az ülőkének elég nagynak kell lennie, hogy egy ember elférjen rajta; mind a négy láb általában egyforma hosszú; a széklábak sima felületen állnak, és így tovább. Ezek az ismeretek nemhogy segítenék a rajzolást, hanem egyenesen hátráltatják. Az ok az, hogy ha más-más szögből nézzük,

a kapott vizuális információ esetleg nem egyezik azzal, amit tudunk. Vizuálisan (vagyis a síkon látva) a szék ülőrésze olyan, mint egy vékony csík, nem elég széles ahhoz, hogy ráüljünk. Lehet, hogy látszólag mind a négy láb hossza más. A szék támlájának íve esetleg teljes mértékben eltér attól, mint amilyen tudomásunk szerint van (7-1. ábra).


Mit tegyünk? Az egyik válasz: egyáltalán ne rajzoljunk széket! Ehelyett rajzoljuk le a szék üres tereit. Miért teszi könnyebbé a rajzolást a negatív terek használata? Szerintem azért, mert verbális értelemben semmit nem tudsz ezekről a terekről. Mivel nincsenek korábbról őrzött, emlékeidben elraktározott szimbólumaid a terek alakjára, képes vagy tisztán látni és pontosan lerajzolni őket. A negatív terekre összpontosítva ismét elérheted, hogy a B-mód, esetleg némi szónoklat után („Miért nézed a semmit? Én nem foglalkozom a semmivel! Nem tudom elnevezni. Nem jó semmire...") elutasítsa a feladatot. Ez a csacsogás hamarosan megszűnik, és újra csak ezt akartuk elérni.

Egy példa a negatív terek jobb megértésére A rajzon a negatív tér-alak létezik. Nem egyszerűen üres levegő. A következő példa talán segít, hogy megértsd. Képzed el, hogy Tapsi Hapsi rajzfilmet nézel. Tapsi Hapsi teljes sebességgel rohan egy hosszú folyosón, aminek a végén egy bezárt ajtó van. Hősünk átront, és maga mögött hagy egy Tapsi Hapsi alakú lyukat az ajtón. Ami az ajtóból maradt, az a negatív tér. Az ajtó egy külső szél (formátum). A széle megegyezik a formátum külső szélével. így tehát az ajtón levő Tapsi Hapsi alakú lyuk a pozitív forrna. Most vedd elő a keresődet/műanyag képsíkodat, és nézd meg vele a széket. Egyik szemedet hunyd le, és mozgasd a keresőt előre-hátra, fel-le, mintha egy fényképet kereteznél. Amikor megtaláltad a neked tetsző kompozíciót, tartsd a keresőt nagyon szilárdan. A szék üres tereire, talán a két támla közötti térre összpontosítva képzeld el, hogy a szék varázsütésre szétfoszlik - mint az ajtó Tapsi Hapsiról - és eltűnik, csak a negatív terek maradnak, többek között az, amelyiket nézel. Ezek a terek valódiak. Valódi alakjuk van, csakúgy, mint a fenti példában az ajtó maradékának. Ezeket a negatív tereket fogod lerajzolni. Röviden: az üres részeket rajzolod, nem a széket. Az ok? Emlékezz a szélek definíciójára: minden szél közös szél, ahol két dolog találkozik. A negatív terek összekötik a széleket a (pillanatnyilag nem létező) székkel. Ha lerajzolod a terek széleit, akkor lerajzolod a széket is, mivel a szék szélei közösek az üres terek széleivel. A szék azonban jól fog kinézni, mert képes leszel pontosan meglátni és megrajzolni a tereket (nézd meg a bemutatott példákat a szék negatív tereinek rajzaira). Jegyezd meg, hogy a formátum egyúttal a szék negatív tereinek külső széle (egy másik közös szél), és a formátumot a szék-forma és a tér-forma tölti ki tökéletesen. Technikai értelemben az egész, pozitív formákból és negatív tér-formákból álló kép


neve kompozíció. A művész a formátumon belül komponálja meg a formákat és tereket, és a művészeti alapelvek szabályai szerint rendezi el őket. A rajztanárok gyakran szenvedélyesen próbálják megtanítani a kompozíció szabályait, én azonban azt vettem észre, hogy ha a tanulók nagy figyelmet szentelnek a rajzaikon a negatív tereknek, akkor számos kompozíciós probléma magától megoldódik.

A kompozíció meghatározása A rajzolásban a kompozíció kifejezés azt a módot jelenti, ahogyan a művész a kép alkotóelemeit elrendezte. A kompozíció kulcsfontosságú elemei a pozitív formák (tárgyak és személyek), a negatív terek (az üres területek) és a formátum (a felületet körülvevő szélek relatív hossza és szélessége). A rajz megkomponálásakor tehát a művész a formátum adta téren belül helyezi el és illeszti egymáshoz a pozitív formákat és negatív tereket annak érdekében, hogy a kompozíció egységes legyen. A formátum hatással van a komponálásra. Más szóval, a rajzfelület alakja (általában négyszögletes papírlap) nagyban befolyásolja, hogy a művész hogyan rendezi el a formákat és a tereket a felületet határoló széleken belül. Hogy jobban megértsd, J-módod segítségével képzelj el egy fát, mondjuk egy szilfát vagy fenyőt. Most ugyanazt a fát helyezd el a 7-2. ábrán látható valamennyi formába. Rá fogsz döbbenni, hogy ahhoz, hogy kitöltsd a helyet, mindegyik formátumnál meg kell változtatnod a fa és a körülötte levő tér alakját. Most próbálkozz újra, és mindegyik formátumba pontosan ugyanazt a fát helyezd el. Látni fogod, hogy az egyik formátumba beleillő forma a többiben hibás. A tapasztalt művészek tökéletesen tisztában vannak a formátum alakjának jelentőségével. A kezdő rajzolók azonban különös módon elfelejtkeznek a papír alakjáról és határairól. Mivel csaknem kizárólag az általuk rajzolt tárgyra vagy személyre összpontosítanak, nemlétezőnek tekintik a papír széleit, minthogy a valódi térben sincsen a rajzolt tárgy körül egy keret. Szinte minden kezdő rajzolónál kompozíciós problémákat okoz, hogy megfeledkeznek a negatív tereket és pozitív formákat összekötő papírszélekről. A legkomolyabb problémát az jelenti, hogy a terek és formák egységesítése hibás lesz, ami pedig a jó kompozíció alapvető követelménye.


A formátumon belüli kompozíció jelentősége Az 5. fejezetben láttuk, hogy a kisgyerekek tökéletesen tisztában vannak a formátum jelentőségével. Tudatában vannak a formát határoló széleknek, ez pedig befolyásolja, hogy hogyan helyezik el a formákat. A kisgyerekek tereket, nem egyszer tökéletes kompozíciót alkotnak. A 7-4. ábrán látható, hatéves gyerek rajza jobban komponáltnak tűnik, mint a spanyol művész, Joan Miro 7-3. ábrán levő műve. Sajnos, mint láttuk, a kamaszkorban ez a képesség eltűnik, amiért talán a lateralizáció, a nyelvi rendszer növekvő dominanciája és a bal agyfélteke tárgyakat felismerő, elnevező, kategorizáló hajlama a felelős. A kisgyerek látásmódja holisztikusabb, globálisabb, itt mindennek jelentősége van, még az ég, a föld, a levegő negatív tereinek is. Később ez eltűnik, felváltja egy

jellemzően a tárgyakra koncentráló látásmód. Általában többéves gyakorlás győzi meg a tanulókat (úgy, ahogyan a tapasztalt művészeket meggyőzi), hogy a formátummal határolt negatív tereknek ugyanakkora figyelmet kell szentelni, mint a pozitív formáknak. A kezdő rajzolók bőkezűen szórják figyelmüket a rajzukon levő tárgyakra, személyekre, formákra, majd többé-kevésbé „kitöltik a hátteret". Jelenleg nehéz lehet elhinni, hogy ha a figyelmet és gondot a negatív terekre fordítod, akkor a formák maguktól is kialakulnak. Erre majd példákat is látunk.


A drámaíró Samuel Beckett-től és a zen filozófus Alan Wattstól származó idézetek tömören kifejezik ezt a nézőpontot. A művészetben, Beckett szerint, a semmi - azaz az üres terek - valóságos. Ahogy Alan Watts mondta, a külső és a belső egy. Az előző fejezetben láttad, hogy" a rajzolásban a tárgyak és a terek úgy illenek egymáshoz, mint a kirakós játék elemei. Minden darab lényeges, és közösek a széleik. Együtt tökéletesen kitöltik a négy szél közötti területet, azaz a formátumot. Vizsgáld meg a formák és terek illeszkedését Paul Cézanne csendéletén (7-6. ábra) és Albrecht Dürer emberi alakot ábrázoló rajzán (7-5. ábra). Figyeld meg, mennyire változatosak és érdekesek a negatív terek. Még a Dürer rajzon is csodálatosan sokfélék ezek a terek, bár a rajz maga csaknem szimmetrikus. Most pedig vissza a rajzleckékhez. Foglaljuk össze a negatív terek két fontos funkcióját: 1. A negatív terek egyszerűvé varázsolják a bonyolult rajzfeladatokat, például könnyű lerajzolni a rövidüléses, vagy bonyolult formákat, vagy azokat a dolgokat, amelyek nem úgy néznek ki, mint amilyenek tudomásunk szerint. A lapszélen levő székek és a 116. oldalon levő vadjuh szarvai jó példát nyújtanak erre.


2. A negatív terekre helyezett hangsúly egységesíti a rajzot, megerősíti a kompozíciót és talán a legfontosabb: fejleszti az érzékelő képességet. Érzem, hogy ellentétes az ösztönökkel, azaz a józan ész ellen szól, hogy a tárgyak körüli térre koncentrálva jobban tudjuk majd a tárgyat rajzolni. Ez azonban csupán a rajzolás látszólagos ellentmondásainak egy másik példája, és segíthet elmagyarázni, hogy miért olyan nehéz megtanítani valakit rajzolni. A rajzolási módszerek közül egy sor (például a negatív terek használata) sosem merülne fel valakinek az „elméje bal oldalában". A következő feladatunk az alapegység definiálása. Mi ez, és hogyan segít bennünket a rajzolásban?

Az alapegység kiválasztása Ha kezdő rajzolók ránéznek egy befejezett rajzra, fogalmuk sincsen, hogy a művész hogyan döntötte el, hogy hol kezdi a rajzolást. Ez az egyik legsúlyosabb gond, amivel a tanulók szembesülnek. Azt kérdezik: „Miután eldöntöttem, mit rajzoljak, honnan tudjam, hogy hol kezdjek hozza?" vagy „Mi történik, ha túl nagy vagy túl kicsi, amit elkezdek?" Mindkét kérdésre megoldás, ha az alapegység kiválasztásával kezdjük a rajzolást, ami biztosítja, hogy a végén pontosan olyan lesz a kompozíció, mint amilyet a rajzolás kezdetekor olyan gondosan kiválasztottál. Többévnyi tanítás és kínlódás után a munkatársaimmal kidolgoztuk azt a módszert, ami segít szavakba önteni, hogy is kezdenek a munkához a gyakorlott művészek. Gondosan meg kellett vizsgálnunk, mi játszódik le bennünk rajzolás közben, majd ki kellett dolgozni, hogy hogyan tanítsuk meg ezt a non verbális, rendkívül gyors és automatikus folyamatot Ezt a módszert úgy hívom, hogy az alapegység kiválasztása. Az alapegység lesz a kulcs, ami létrehozza a kiválasztott kompozíció arányait: minden arányt az alapegységhez mérve kell megtalálni.

Az alapegység jelentése A 6. fejezetben azt mondtam, hogy a kompozíció minden része (negatív terek és pozitív formák) rögzített kapcsolatban van, amelyet a formátum külső széle foglal keretbe. A valósághű rajzolásnál a művésznek tartania kell magát ehhez a kapcsolathoz, amely a részletek illeszkedéséért felelős, a művész nem változtathatja meg szabadon a az arányokat. Azt hiszem, érthető, hogy ha valamit megváltoztatsz, akkor valami mást is meg kell változtatni. A 6. fejezetben egy gyerekeknek való kirakóval


szemléltettem a közös szélek fogalmát. Ugyanezzel a kirakóval fogom elmagyarázni az alapegységet is (7-7. ábra). Az alapegység az a kezdő forma vagy kezdő egység, amelyet arról a jelenetről választasz ki, amit a keresőn keresztül vizsgálsz (jelen esetben a vízen úszó vitorlás hajót). Egy olyan alapegységre van szükség, ami a formátumhoz képest se nem túl kicsi, se nem túl nagy. Ennél a példánál kiválaszthatod a vitorla egyenes szélét. Az alapegység lehet egy teljes forma (egy ablak vagy egy negatív tér alakja), vagy csak két adott pont közötti szél (például az ablak felső széle). A választás csak azon múlik, hogy mit a legkönnyebb látni és használni alapegységként. A kirakós játékban a vitorla egyenes szélét választottam ki alapegységnek. Ha kiválasztottuk, akkor minden más arányt az alapegységhez kell viszonyítani. Az alapegységet mindig Egynek nevezzük. A ceruzát ráteheted a kirakóra, hogy összehasonlítsd az arányokat. Megkérdezheted például magadtól: „Milyen széles a hajó az alapegységhez, azaz a vitorla hosszú széléhez képest?" (egy aránylik az egy és egyharmadhoz.) „Milyen széles a vitorla az alapegységhez képest?" (egy aránylik a kétharmadhoz.) „Milyen messze van a tenger-ég szél a formátum aljától?" (egy aránylik az egy és egynegyedhez.). Ne feledd, minden arányt az alapegységhez mérünk a ceruza segítségével, majd ezután viszonyítjuk a kompozíció többi eleméhez. Biztos vagyok benne, látod a módszerben levő logikát, és hogy ez hogyan segíti majd az arányok rajzolását. Először kissé unalmasnak és gépiesnek tűnhet, ahogy az alapegység kiválasztását és használatát tanítom. Ugyanakkor ezzel számos problémát megoldhatunk, így a kezdés, a kompozíció és az arányok problematikáját. Az alapegység használata hamarosan automatikussá válik. A legtöbb tapasztalt művész ezt a módszert használja, csak annyira gyorsan teszik mindezt, hogy a szemlélőnek úgy tűnik, hogy a művész egyszerűen csak elkezdett rajzolni. A francia művészről, Henri Matisse-ról szóló anekdotára fog világítani erre, egyúttal megmutatja azt is, hogy az alap egység kiválasztása szinte öntudatlanul történik. John Elderheld, a New York-i Museum of Modern Art rajzainak kurátora ezt írta az 1992-es Matisse Emlékkiállítás nagyszerű katalógusában: „1946-ban filmre vették, hogy Matisse a Fiatal nő fehérben, vörös háttér előtt című festményt készíti (lásd a 7-8. ábrát)... Amikor Matisse meglátta a filmet lassított felvételen, azt mondta »hirtelen meztelennek érzem magam«, mert látta, amint a keze »bejárta a maga furcsa útját« a levegőben, mielőtt lerajzolta volna a modell részleteit. Matisse megerősítette, hogy ez nem tétovázás volt: »Öntudatlanul rögzítettem a papír mérete és a lerajzolni kívánt téma méretének a viszonyát«" Elderfield így folytatja: »Úgy fordíthatjuk ezt le, hogy a művésznek az egész kompozíciós felületre ügyelnie kellett, mielőtt egy adott részébe belefogott volna." Az történt, hogy Matisse a kezdő formát, a modell fejét találta meg, és így győződött meg róla, hogy megfelelő méretű ahhoz, hogy az egész alak látszón a festményen. Viszont meglepő Matisse megjegyzésében, hogy hirtelen meztelennek


érezte magát, amikor látta, hogyan dönti el az első alak méretét. Úgy vélem, ez jelzi a folyamat csaknem teljesen öntudatlan természetét. Később majd te is gyorsan meg fogod találni a kezdő formát, alapegységet, az Egyet, vagy hívhatod bárhogy. És aki téged néz, azt gondolja majd, hogy csak elkezdtél rajzolni.

Vágjunk bele: a jó kezdés Remélem, hogy megtanulod gyorsan kiválasztani az alapegységet, hogy biztosítsd a jó kompozíciót. Gondolom, már sikerült megragadnod az efféle rajzkezdés (vizuális) logikáját, de engedd meg, hogy még egyszer elmagyarázzam más szavakkal. Amikor a tanítványok először tanulnak rajzolni, szinte kényszeresen arra törekszenek, hogy legyen valami a papíron. Gyakran éppen csak rápillantanak az előttük levő tárgyra és lerajzolják, nem törődve az első alak és a formátum méretének arányával. Az általad lerajzolt első alak minden későbbi forma méretére hatással van. Ha az első forma túlságosan kicsi vagy nagy, az így létrejövő rajz kompozíciója merőben más lesz, mint amit eredetileg terveztél. A tanulóknak ez nagyon idegesítő, hiszen gyakran pont az marad le a lapról, ami a leginkább érdekelte őket. De nem rajzolhatnak le minden részt, mert az első forma túl nagy volt. Megfordítva, ha az első forma túl kicsi, a tanulók azt veszik észre, hogy egy csomó felesleges dolgot is le kell rajzolniuk, hogy kitöltsék a formátumot. Az általam javasolt módszer az, hogy pontosan határozd meg az első alak (az alapegység) méretét, így megelőzheted az előbb említett, hanyagságból eredő gondokat, és ez egy kis gyakorlással automatikussá válik. Később, ha már eldobtad az összes segítő eszközt (a keresőket, a műanyag képsíkot), a kezedet fogod használni keresőnek (7-9. ábra) és ezzel is tökéletesen meg fogod határozni a kívánt kompozícióhoz az első alak méretét (amit ebben a leckében alapegységnek nevezünk).

Negatívtér-rajz egy székről Amire szükség lesz: • • • • • • • • • •

A nagyobb nyílású kereső A műanyag képsík Filctoll Ragasztószalag jónéhány rajzpapír Rajztábla Kihegyezett ceruzák Radír Grafitrúd és több száraz papírtörlő vagy papír zsebkendő 60 perc megszakítás nélkül (ha lehetséges, több, de minimum 1 óra)


Hogyan kezdjünk hozzá; Lesz néhány előzetes lépés, így kérlek, olvasd el az összes utasítást, mielőtt nekilátsz. Itt van az összes előzetes feladat, ha már ismered a folyamatot, pár perc elég, hogy elvégezd őket. - Válassz ki egy formátumot és rajzold le a papírra - Lásd el a papírt tónussal (ha ilyen alapon akarsz rajzolni) - Rajzold meg a szálkeresztet - Tervezd meg a rajz kompozícióját - Válaszd ki az alapegységet - Rajzold le filctollal az alapegységet a képsíkra - Másold át az alapegységet a papírra - Ezután kezdj el rajzolni Minden lépést elmagyarázok: 1. Az első lépés, hogy megrajzolod a papírra a formátumot. A szék negatív tereinek rajzához a kereső vagy a képsík külső szélét használd. A rajz nagyobb lesz, mint a kereső nyílása. 2. Második lépésként adj tónust a papírnak. Számos papírt rakj a rajzpapír alá, hogy puhítsa a rajzfelületet. A grafitrúd élét dörzsöld lágyan a papírlaphoz, ügyelve, hogy a formátumon belül maradj. 3. Ha a papírt befedted a lágy grafitréteggel, dörzsöld be a papírtörlővel a papírlapba. Körkörös mozdulatokkal dolgozz, akár nyomást is kifejtve, a formátum széleit se hagyd ki. Nagyon finom, ezüstös árnyalatot kell kapnod. 4. Rajzolj halvány függőleges és vízszintes vonalú szálkeresztet a grafitos papírra. A vonalak középen metszik egymást, pont mint a képsíkon. A papíron levő szálkeresztet a képsík vonalainak segítségével rajzold meg. Figyelem! Ne rajzolj túl erős vonalakat. Ezek csak segédvonalak, később lehet, hogy el akarod őket távolítani. 5. Most válaszd ki azt a széket, amelyik a rajzod témája lesz. Bármilyen szék lehet, irodai, vagy egyszerű támlás szék, éttermi szék, mindegy. Ha szerencsés vagy, találhatsz hintaszéket, hajlított fából készült széket, vagy más bonyolult és érdekes kinézetűt. De ehhez a rajzhoz a leghétköznapibb szék is jó.


6.

Helyezd el a széket egy viszonylag egyszerű háttér elé, mondjuk egy szoba sarkába, vagy a falhoz. A csupasz fal is remek, nagyon szép, egyszerű rajzot lehet vele készíteni. A döntés azonban teljes mértékben a te kezedben van. Egy közeli lámpa segítségével a szék árnyéka varázslatosan a falra vetődhet, és ez az árnyék a kompozíció részévé válhat. 7. Ülj le a csendéleteddel (a szék a kiszemelt helyen) szemben kényelmes távolságra (2,5-3 méterre). Vedd le a filctoll kupakját és tedd magad mellé. 8. Most a keresőd segítségével komponáld meg a képet. Erősítsd rá a keresőt a műanyag képsíkra. Tartsd a keresőt/ képsíkot az arcod előtt, hunyd le az egyik szemed, mozgasd a szék körüli keretedet előre-hátra, míg a kívánt kompozíciót eléred. (A tanulók nagyon jók ebben. Ügy tűnik, ösztönösen érzik a kompozíciót.) Ha akarod, a szék szinte súrolhatja a formátum szélét, így remekül kitöltheti a teret. 9. Nagyon nyugodtan tartsd a keresőt. Most nézd a szék egyik üres terét, esetleg két láb között, és képzeld el, hogy a szék varázsütésre elporlad és mint Tapsi Hapsi: hopp! - eltűnik. Ami marad, azok a negatív terek. Valódiak. Valódi alakjuk van, csakúgy, mint a Tapsi Hapsi-példában az ajtónak. Ezeket a negatívtér formákat akarjuk lerajzolni. Ismétlem: a tereket rajzold, ne a széket. Lásd a 7-10. ábrát. Az alapegység kiválasztása

1.

2.

3. 4.

Ha kiválasztottad a neked tetsző kompozíciót, tartsd meg a keresőt/képsíkot abban a helyzetben. Vedd a kezedbe a filctollat Most válassz ki a rajzon egy negatív teret, mondjuk két széklábmerevítő vagy két támlaléc közötti területet. Ez a tér legyen minél egyszerűbb, és ne legyen se túl kicsi, se túl nagy. Olyan kezelhető egységre van szükség, aminek tisztán látható a mérete és az alakja. Ez az alapegység, a kezdő forma, az Egy. Lásd a 7-10. ábrán látható példát. Az egyik szemedet behunyva összpontosíts arra a bizonyos negatív formára, az alapegységre. Tartsd rajta a szemed az alapegységen, míg be nem villan formaként. (Ez mindig eltart egy ideig, lehet, hogy eddig tiltakozik a B-mód!) A filccel gondosan rajzold rá az alapegységet a képsíkra. Ez a forma lesz a papíron is a kezdő lépés (7-11. ábra). Következő lépésként másold rá a tónusos papírra az alapegységet. A szálkereszt segítségével pontosan meg tudod állapítani a helyet és a méretet. (Ezt úgy hívják, hogy arányos növelés. Lásd a lap szélén a bővebb


5.

6.

magyarázatot.) Nézd meg a képsíkon levő rajzot, és gondold át: „A formátumhoz és a szálkereszthez képest hol kezdődik a forma széle? Mennyire van ettől az oldaltól? És a szálkereszttől? És a formátum aljától?" Ezek a becslések segítenek abban, hogy az alapegységet pontosan rajzold le. Három módon ellenőrizd: a tónusos papíron levő formának, a széken levő valódi formának és a képsíkra rajzolt formának arányosan egyformának kell lennie. A fenti három módon ellenőrizd az alapegység minden szögét. A szög megállapításához tedd fel a kérdést: „A formátum (függőleges vagy vízszintes) széléhez képest milyen szög ez?" Az alapegység szögének mérésére használhatod a szálkereszt (függőleges vagy vízszintes) vonalait is. Ezután rajzold le a teret abban a szögben, ahogyan látod - ezzel párhuzamosan természetesen a szék szélét rajzolod. Még egyszer hasonlítsd össze a lerajzolt alapegységet, először a széken levő térrel, majd a műanyag képsíkon levő durva vázlattal. Bár eltérő a méretarány, a viszonylagos méretek és szögek azonosak. Érdemes rászánni az időt, győződj meg róla, hogy az alapegység tökéletes. Ha már helyes az alapegység mérete és a rajzon levő helye, akkor minden mást ehhez kell viszonyítani. Megtapasztalod a rajzolás csodálatos logikáját, és a végeredmény pontosan az a kompozíció lesz, amit az elején kiválasztottál.

A szék többi negatív terének megrajzolása: 1. Ne feledd, hogy csak a negatív terek formájára kell koncentrálni. Próbáld meg elhitetni magaddal, hogy a szék elporladt, láthatatlan. Csak a terek valódiak. Próbáld kiküszöbölni, hogy magadban beszélj, vagy azt kérdezd, hogy egyes dolgok miért olyanok amilyenek, például hogy egyes térformák miért olyan alakúak. Csak rajzold, amilyennek látod. Próbálj meg egyáltalán nem gondolkozni B-módú kifejezéseken. Emlékezz, hogy minden, amire szükséged van, a szemed előtt van, semmit nem kell kitalálnod. Azt se felejtsd el, hogy a műanyag képsíkodat bármikor segítségül hívhatod, ha valami gond van, az egyik szemedet csukd be, és rajzold a kérdéses teret közvetlenül a képsíkra. 2. Rajzold le a szék tereit egymás után. Az alapegységből kiindulva minden forma a helyére kerül, mint a kirakós játékban. Egyáltalán nem kell törődnöd a székkel. És ne kérdezd, hogy a terek szélei miért így vagy úgy állnak. Csak rajzold, ahogy látod (lásd a 7-12. ábrát). 3. Ha egy szél szögére vagy kíváncsi, kérdezd meg magadtól: „Milyen ez a szög a függőlegeshez képest?" Aztán rajzold le a szöget olyannak, amilyennek látod. 4. A vízszintesek mérése ugyanilyen: milyen ez a szög a vízszinteshez (vagyis a formátum aljához vagy tetejéhez) képest? Rajzolás közben próbáld meg tudatosan megjegyezni, milyen volt közben a tudatállapotod, elvesztetted-e az időérzékedet, hozzákapcsolódtál-e a témához, érezted-e az érzékelés szépsége iránti csodálatot. A


folyamat során azt fogod észrevenni, hogy a negatív terek furcsasága és összetettsége kezd érdekessé válni. Ha bármi problémád támad a rajz valamelyik részletével, emlékezz, hogy minden, amire szükséged van a rajz elkészítéséhez, tökéletesen elérhető. Folytasd a munkát, keresd a (függőlegeshez vagy vízszinteshez viszonyított) szögek, és az (egymáshoz viszonyított) arányok kapcsolatát. Ha rajzolás közben magadban beszélsz, csak a viszonyítás nyelvét használd: „Milyen széles ez a tér az imént lerajzolthoz képest?" „Milyen ez a szög a vízszinteshez képest?" „Meddig terjed ez a tér a formátum teljes szélének hosszához viszonyítva?" Nemsokára valóban rajzolni fogsz. A rajzolás olyan lesz, mint egy izgalmas kirakó, és a részek illeszkedése minden igényedet kielégíti majd (7-14. ábra). Ha befejezted a terek széleinek rajzolását, talán szeretnéd kidolgozni a rajzot, például egyes területeken kiradírozod a tónust, vagy kiradírozod a negatív terek tónusát, és a széket hagyod sötéten (7-15. ábra). Ha látsz a padlón vagy a falon árnyékokat, talán szeretnéd ceruzával árnyékolva hozzátenni a rajzhoz, vagy kiradírozni az árnyékok negatív terét. A szék pozitív formáját is kidolgozhatod, rárajzolhatsz néhány belső kontúrt. 7-13. ábra

Ha befejezted: Biztos vagyok benne, hogy a rajzzal elégedett leszel. A negatív-tér-rajzolás legizgalmasabb tulajdonsága az, hogy lehet a tárgy bármilyen hétköznapi (szék, habverő, konzervnyitó), a rajzon gyönyörűnek látszik majd. Lehet, hogy a negatívtér rajzolás emlékeztet bennünket az egységesség iránti vágyunkra, vagy a körülöttünk levő világgal alkotott egységünkre. Nem számit, mi az indok, egyszerűen szeretjük a negatívtér-rajzokat nézni. Egyetértesz? Ez a rövid lecke elég ahhoz, hogy mindenütt meglásd a negatív tereket. A tanítványaim ezt általában élvezetes és nagyszerű felfedezésként élik meg. Gyakorold a negatív terek meglátását mindennapjaidban, és képzeld el, hogy lerajzolod azokat a gyönyörű formákat. Ez a mentális tréning rendkívül hasznos, mert segít automatikussá tenni az észlelési képességeket, amelyek készek a saját tanult képességeid részévé válni. A következő lecke a negatív terek hasznosságát mutatja be.


Az észlelés kognitív harca Egy tanuló által készített rajzon (7-16. és 7-17. ábra) jól megfigyelhetjük a küzdelmet és a probléma megoldását, hogy hogyan lehet lerajzolni egy gördíthető állványon levő diavetítőt. A 7-16. ábrán, az első rajzon a tanulónak nagy nehézséget okozott egyeztetni azt, hogy a vetítőnek korábbi ismeretei alapján hogy kellene kinézni azzal, amit lát. Érdemes megfigyelni, hogy a rajzon minden láb egyforma hosszú, és egy szimbólummal ábrázolja a kerekeket. Amikor áttért a kereső használatára, és csupán a negatív terek alakját rajzolta, sokkal jobban sikerült a rajz (7-17. ábra). A vizuális információ látszólag egyszerűen jött át, a rajz magabiztosnak tűnik, mintha könnyedén rajzolták volna meg. Valóban könnyedén rajzolták meg, mert a negatív terek használata lehetővé teszi, hogy elkerüljük azt a lelki megbicsaklást, ami az észlelés és az elképzelés szembekerülésekor következik be. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé bonyolult vagy bármi módon egyszerűbb a terek megfigyelése által nyert vizuális információ lerajzolása, mint a tárgyaké. A tereknek végsősoron közös széleik vannak a formával. A tereket vizsgálva azonban J-módunkat felszabadítjuk a B mód dominanciája alól. Más szóval: ha olyan információra összpontosítunk, amely nem felel meg a verbális mód stílusának, akkor elérjük, hogy a feladat átkerüljön a rajzolásra alkalmasabb agyműködési módnak. Ily módon a konfliktus megoldódik, J-módban pedig az agy könnyedén feldolgozza a térbeli, viszonyító jellegű információkat.

A negatív terek rajzolásának összes módszere Ezek a rajzok izgalmasak, kellemes nézni őket, még akkor is, ha a pozitív forma a legközönségesebb iskolai szék. Elgondolkodhatunk rajta, hogy mi ennek az oka. Talán az, hogy a rajzolás módszere elér egy tudatos szintet, ahol az illető egységbe rendezi a pozitív és negatív tereket, formákat. Egy másik ok az lehet, hogy a technika eredménye az a nagyszerű kompozíció, ahogyan a rajzoló a formátumon belül elrendezte a formákat és tereket.


Ha megtanulsz tisztán látni a rajzolás segítségével, ez a képesség biztosan növeli azt a képességet, hogy egy világos pillantást vethess a problémákra, és tisztábban lásd a dolgok távlati képét. A következő fejezetben rátérünk a viszonyok észlelésére, és csak az elméd szab határt annak, hogy ezt a képességet hányféle módon tudod felhasználni.


Winslow Horaer (1836-1910): F o n o t t s z é k b e n ü l ő g y e r m e k (1874). Köszönet a Sterling and Francine Clark Art Institute-nak. Figyeld meg, hogyan használta Winslow Homer a negatív tereket ezen a székben ülő gyereket ábrázoló rajzán. Próbáld meg lerajzolni a képet.



VIII. Összefüggések másképpen: tegyük az észlelést perspektivikussá


Ebben a fejezetben megtanuljuk a harmadik alapvető rajzolási készséget, azt, hogy hogyan lássunk és rajzoljunk összefüggéseket. Megtanuljuk, hogyan rajzoljunk perspektivikusan, illetve arányosan. E képesség megszerzésére azt is mondhatjuk, hogy megtanulunk látni. Elsajátítása talán ahhoz hasonlít, mikor az olvasás és írás nyelvtani szabályait tanuljuk. Ahogyan a szavak és kifejezések a helyesen használt nyelvtani szabályok következtében logikusan egybevágnak és tisztán, érthetően kifejezik a gondolatokat, az arányok és a távlatok gyakorlott felismerése eredményezi azt, hogy a szegélyek, terek, kapcsolatok, fények és árnyékok egyesülnek a vizuális logika által. A kapcsolatok világos észlelése teszi lehetővé, hogy a körülöttünk levő világot síkban ábrázoljuk. Sőt, ahogyan a nyelvtan használatának elsajátításával hatalmunk lesz a szavak felett, a perspektivikus és arányos rajzolásnak köszönhetően a rajzainknak is erejük lesz a tér illúziója miatt. Amikor a nyelvtanról beszélek, nem a beszéd elemeinek unalmas megnevezéseire gondolok, hanem a nyelv szerkezetére. Szerkezet alatt a tárgy és az ige egyeztetését, a szórend és a mondatszerkezet szabályainak használatát és hasonlókat értem. Ma, ha minden erőmet összeszedném, akkor sem tudnék egy bonyolult mondatot elemezni - ami talán jelzi a mondat-elemzés hasznosságát vagy haszontalanságát -, ugyanakkor oly hosszú ideje tanulom és gyakorlom a nyelv szerkezetét, hogy automatikusan használom. Ennek a fejezetnek pont ez a célja: megtanuljuk a távlat és az arányok használatát. Nem a láthatatlan pontok, az összetartó párhuzamos vonalak és az ellipszis-perspektíva unalmas és nehézkes terminológiájával foglalkozunk, hanem a legtöbb művész által használt látásmód szerkezetével. Néhány tanítványom ugyanakkor mindig panaszkodik, hogy a jobb agyféltekét foglalkoztató szél- és negatívtér-rajzolás élvezete után a látástanulás túlságosan is a bal agyféltekéhez kötődik. Valóban, kezdetben rengeteg a kis lépés és az instrukció. De szinte minden készséghez szükség van olyan elemre, mint amilyen a rajzolásban a látás. Amikor például vezetni tanulunk, valamilyen szinten tanulnunk kell az út szabályairól is. Unalmas? Az, de enélkül valószínűleg letartóztatnak bennünket, vagy balesetet szenvedünk. Fontos, hogy miután megtanultuk ezeket a szabályokat, automatikussá válnak, és úgy vezetünk autót, hogy többet nem is gondolunk rájuk. A rajzoláskor is ugyanez a helyzet. Ha végrehajtjuk a következő feladatot, elsajátítjuk a rajzolás közlekedési szabályait. Némi gyakorlás után a látás automatikussá válik, és már nem is nagyon kell látványra figyelnünk és összehasonlítani az arányokat. Ebben az a legjobb, hogy megszerezzük a háromdimenziós tér lerajzolásának képességét. Azok a rajzolni tanulók, akik mindent megtanulnak, kivéve az összefüggések meglátását, komoly hátránnyal indulnak, és az arányok és perspektíva terén elképesztő


baklövéseket követnek el. Ez a probléma az újonc rajzolókat sújtja, de, hozzátenném, néhány valóban képzett tanítványt is utolér. Miért tűnik olyan nehéznek megszerezni ezt a képességet? Először is, ez a képesség két részből áll. Első része a függőlegeshez és vízszinteshez viszonyított szögek, második pedig az egymáshoz viszonyított arányok meglátása. Emellett olyan arányokkal és összevetésekkel is foglalkozni kell, ami már a bal agyfélteke dolga. Végül pedig szükséges, hogy szembetalálkozzunk és megbirkózzunk bizonyos látszólagos ellentmondásokkal. Például tudjuk, hogy a plafon vízszintes, a sarok pedig derékszögű. A kép felületén azonban a plafon szélei nem vízszintesek, a sarkok szögei pedig egyáltalán nem derékszögek, hanem ferdeszögek. Sejthető, hogy túl kell jutnunk a baloldali agyműködésünkből adódó ilyen véleményeken: „Ennek semmi értelme!", vagy „Ez túl bonyolult, sosem fogom megtanulni!" vagy „Ostobaság az egész!" Véleményem szerint a kapcsolatok felfedezésének tanulása nem unalmas – óriási hatalma van: kiszabadítja a teret. Egyetértek abban, hogy a tudás elsajátítása bonyolult, ám más bonyolult dolgokat is megtanultunk már, például írni és olvasni. A látás pedig egyáltalán nem ostobaság; intellektuálisan izgalmas, jó példa erre a reneszánsz számos nagy elméje, akiket megragadott a tér sík felületen való ábrázolásának problémája. Mihelyt félretettük az agyunk bal oldalából jövő panaszokat, hiszem, hogy élvezni fogjuk e képesség tanulását. Világosan látható az összefüggés: megtanuljuk látni és rajzolni a szemünk előtt levő látványt, megtanuljuk, hogyan váljunk jószemű emberré, aki képes foglalkozni a világban fellelhető számtalan, egymásnak ellentmondó információval és paradoxonnal és minden akadályt felkészülten vár. Ez nehéz napja lesz a bal agyféltekének, de tarts ki és olvass tovább. Megpróbálom a lehető legvilágosabban elmagyarázni ezeket a kérdéseket.

A szögek és arányok felismerésének kétlépcsős technikájáról Meglátni annyi, mint látni, de a művészet sajátos módján, a kép síkján látni az összefüggéseket (lásd a 8-1. és 8-2. ábrákat). Minden látás egyúttal összehasonlítás. Hogy viszonyul ez a szög a függőlegeshez? Mekkora az alma a dinnyéhez képest? Milyen az asztal szélessége a hosszához képest? Minden összehasonlítást az állandókhoz viszonyítva végezzük: a szögeket az állandó függőleges és vízszinteshez mérünk. A méreteket (arányok) is egy állandóhoz, saját alapegységünkhöz hasonlítjuk. Néhány szó az arányokról: az arány kapcsolatban áll a viszonnyal. A matematikában az arányokat számokkal fejezik ki,


a 1:2 azt jelenti, hogy hogyan viszonyul egy valami kettő másik valamihez. Az arányok erősen kötődnek a bal agyféltekéhez, mivel a gondolatainkban szoros kapcsolatban állnak a matematikával. Ugyanakkor számos hétköznapi tevékenységnél is alkalmazzuk az arányokat. Főzésben például a szirup egy rész folyadék és két rész cukor - 1:2 az arány. A térképen x város háromszor messzebb van, mint Y város - 1:3 az arány. Rajzolásban az arány egy hasznos kifejezés, mellyel a kompozíció részeinek kapcsolatát becsüljük meg. A művész valamit Egynek választ ki, ez az alapegység, ezt az alapegységet viszonyítjuk és mérjük hozzá az összes többi részhez. Egy példával illusztrálom ezt: az ablak szélességét nevezzük Egynek, ez a az alapegység. Tegyük fel, hogy az ablak kétszer olyan hosszú, mint amilyen széles. Az arány 1:2. A művész lerajzolja a szélességet, ezt Egynek veszi, leméri az Egyet, majd két alapegységet mér ki, így kiszámolva az, „egy viszonyul az egyhez, kettőhöz” arányt. Ez roppant egyszerű módszer az arány megjelölésére, és elég emlékezni az arányra ahhoz, hogy a rajzra át tudjuk ültetni. Most foglalkozzunk a látszólagos ellentmondásokkal. A rajzlap sima felületén nézve az asztal keskenyebbnek tűnhet, mint amilyen tudomásunk szerint (lásd a 8 3. ábrát). A látszólagos arány lehet például 1:8. Meg kell tanulnunk átsiklani az efféle vizuális paradoxonokon, és lerajzolni, amit a síkon látunk. Paradox módon csak így fog az asztal abban a méretben és alakban megjelenni a rajzon, amilyennek ismered.


Perspektíva és arány A perspektíva elsajátítása lehetővé teszi, hogy a dolgokat olyannak lássuk, amilyenek a külső világban. Félre kell tennünk előítéleteinket, emlékezetben elraktározott sablonos gondolkodásmódunkat. Felül kell emelkednünk azokon a hibás értelmezéseken, amelyek gyakran azon alapulnak, hogy amit gondolunk, annak úgy is kell lennie, bár soha nem vizsgáltuk meg az orrunk előtt levő dolgokat. Szerintem a perspektíva és a problémamegoldás közti kapcsolat érthető. A problémamegoldás egyik első lépése a fontos tényezők megkeresése, és a dolgok „térben" és „arányaiban" való vizsgálata. Ehhez az kell, hogy lássuk a probléma elemeinek valódi viszonyrendszerét.

A perspektíva jelentése A perspektíva szó a latin prospectusból ered, ami előretekintést jelent. A számunkra leginkább ismerős lineáris perspektívát a reneszánsz idején fejlesztették tökélyre az európai művészek. A lineáris perspektíva lehetővé tette a művészek számára, hogy a vonalak és formák háromdimenziós térben tapasztalt vizuális változásait visszaadják. Az egyes kultúrák különböző megállapításokat vagy perspektívarendszereket alkottak meg. Az egyiptomi és a keleti művészek például egyfajta lépcsőzetes perspektívát használtak, melyben a formátumban alulról felfelé való elhelyezkedés jelezte a térben elfoglalt helyet. Ebben a gyerekek által gyakran ösztönösen használt rendszerben azt a tárgyat tekintik a legtávolabbinak, amelyik - méretétől függetlenül a kép tetején van. Nemrég a művészek lázadozni kezdtek a perspektíva merev szabályai ellen, és olyan új rendszereket találtak ki, melyben a színeknek, felületeknek, vonalaknak és alakoknak vannak absztrakt térbeli jellemzőik. A hagyományos reneszánsz perspektíva áll legközelebb ahhoz, ahogyan a nyugati ember a térbeli dolgokat észleli. Megfigyeléseink szerint a párhuzamos vonalak a (művész szemmagasságában levő) horizonton található távolpontba tartanak, a tárgyak mérete pedig a nézőtől mért távolsággal csökken. Ezért aztán a realisztikus rajzolás erősen függ ezektől az alapelvektől. Ezt az észlelési rendszert a 8-8. ábrán látható Dürer-metszet mutatja be.


Dürer találmánya A nagy, XVI. századi reneszánsz művész, Albrecht Dürer feltalált egy eszközt, amely segített neki az arányok és a perspektíva rajzolásában. A műanyag képsíkod Dürer találmányának a leegyszerűsítése. Nézd meg a találmány képét Dürer 8-8. ábrán látható metszetén. A rajzoló mozdulatlanul tartott fejjel - látható egy szerkezet, amellyel méri a szemmagasságát - egy drótból készült rácshálón át nézi a modellt. A modell rövidülésben fekszik, azaz a nőalak fejtől lábfejig tartó főtengelye egybeesik a művész látótengelyével. Ennek a nézetnek köszönhetően az alak távoli testrészei (fej, vállak) a valódinál kisebbnek látszanak, míg a közelebbiek (térdek és lábszárak) nagyobbnak.

Dürer rajzolója előtt egy rácsozattal egyező méretű, ugyanúgy bevonalazott papírlap fekszik. A művész azt rajzolja a lapra, amit a rácson keresztül lát, úgy, hogy a vonalak adott szögei, görbületei, hossza ugyanolyan legyen, a rácsozat függőleges és vízszintes vonalaival összevetve. Ha a rajzoló pontosan azt másolja le, amit lát, a papíron a modell rövidülésben levő alakja lesz. Az arányok, formák és méretek ellentétesek lesznek azzal, amit a művész az emberi test valódi arányairól, formáiról és méretéről tud, de a rajz csak akkor néz ki valódinak, ha ezeket a hamis arányokat használja. Mit látott Dürer a rácson keresztül? (8-9. ábra) Látta az 1. pontot, a bal térd csúcsát, és megjelölte azt a pontot a rá-csozott papíron. Azután megfigyelte a 2. pontot, a bal kézfej tetejét, majd a 3. pontot, a jobb térd csúcsát. E pontok mögött van a törzs és a fej. Minden pontot összeköt, és az eredmény egy rövidülésben levő teljes emberi alak. A rövidülés rajzolásának az a nehézsége, hogy a rajzolt tárgy ismerete bekerül a rajzba, és nem azt rajzoljuk, amit látunk, hanem inkább azt, amit tudunk. Dürer célja az volt, hogy a rácsozattal és a kötött nézőponttal kényszerítse magát, hogy pontosan azt rajzolja, amit lát, a látvány hibás arányával együtt. Ugyanis paradox módon - a rajz ekkor jól nézett ki. A néző pedig talán ámult, hogy a rajzoló hogyan érhette el ezt a valósághű hatást.


A reneszánsz perspektíva eredménye az lett, hogy rendszerbe foglalta azt a módszert, amellyel figyelmen kívül lehet hagyni a művész alakokkal és formákkal kapcsolatos ismereteit. A szabályos perspektíva tudománya lehetővé tette, hogy a formákat úgy rajzolják, ahogyan látják őket, együtt a térbeli, a néző szeméhez viszonyított elhelyezkedésből adódó optikai torzításokkal. A rendszer csodálatosan működött. Megoldotta azt a problémát, hogy hogyan keltsük a sima felületen a mély tér illúzióját, és hogyan teremtsük meg újból a látható világot. Dürer egyszerű szerkezete egy bonyolult matematikai rendszerré fejlődött. Ez a rendszer - a reneszánsz óta - lehetővé teszi a művészeknek, hogy legyőzzék a valódi alakok és formák torzulása miatt érzett mentális idegenkedésüket, és képesek legyenek realisztikusan rajzolni.

Hagyományos perspektíva kontra nem hivatalos perspektíva A hagyományos perspektíva rendszere azonban nem mentes a problémáktól. A perspektivikus szabályok merev követése meglehetősen száraz, rideg rajzokat eredményezhet. A hagyományos perspektíva rendszerének egyik legnagyobb hibája azonban az, hogy túlságosan is kötődik a bal agyféltekéhez. A bal agyfélteke adatfeldolgozó módszerét követi: elemez, kötött sorrendben gondolkodik, és a fent leírt rendszerrel számítgat. Távolpontok, horizontvonalak, körök és ellipszisek perspektívája stb. A rendszer részletes és nehéz, pont ellentétes a J-mód groteszkbe hajló, élvezetes stílusával. Példának okáért, a legegyszerűbb egypontos perspektívarendszer (8-10. ábra) távolpontjai méterekkel lehetnek a rajzlap szélétől, rajzszögek és zsinórok kellenek, hogy bejelöljük őket. Szerencsére, ha valaki egyszer megérti a nem hivatalos perspektívát (meglátást), nincs is igazán szükség a hagyományos perspektívára. Ez nem azt jelenti, hogy a perspektíva tanulmányozása haszontalan és unalmas. A tudás sosem fáj! A meglátás azonban elegendő az alapvető rajzkészségek elsajátításához.


Egy gyors gyakorlat a látás fejlesztésére a valódi perspektivikus rajzolás előtt Amire szükség lesz: • • • • •

Rajztábla Jónéhány piszkozatpapír Kihegyezett rajzceruzák, radír A műanyag képsík és egy filctoll A nagyobb nyílású kereső Hogyan kezdjünk hozzá:

Először az arányok és szögek meglátását fogjuk gyakorolni, amiben a ceruza lesz a mérőeszköz. Egy kevés gyakorlás után valódi rajzot fogsz készíteni. Kezdjük azzal, hogy leülsz egy ajtónyílás elé körülbelül 3 méterre. Emeled fel a keresőt/képsíkot és komponáld meg a képet úgy, hogy az egész ajtónyílás rajta legyen. A képsíkot nagyon nyugodtan tartva, rajzold filctollal a műanyag felületre az ajtó tetejét. (8-11. ábra) A vonal némileg bizonytalan lesz. Ez az alapegység. Vezesd át ezt az egységet a papírra úgy, hogy a mérete és helyzete ugyanolyan legyen. Tedd fél- re a képsíkot. (8-12. ábra) Most vedd elő a ceruzát. Nyújtsd ki a karodat az ajtó felé, a könyököd legyen mozdulatlan, a ceruza lapos vége nézzen kívülre. Félig lehunyt szemmel emeld fel a ceruzát úgy, hogy a vége egybeessen az ajtó tetejének egyik oldalával. (Az ajtókeret külső vagy belső szélét válaszd.) Ezután, még mindig félig lehunyt szemmel csúsztasd el a ceruzán a hüvelykujjad, amíg az egybeesik az ajtó másik oldalával. Tartsd meg ezt a távolságot. Most egy pillantást vetettél az ajtó szélességére. Próbáld ki: mi történik ha mindkét szemed nyitva van, vagy ellazítod a könyököd? A hüvelykujjadat ugyanabban a helyzetben tartva próbáld meg enyhén behajlítani a könyöködet, és csak picit magad felé húzni a ceruzát. Mi történik? A mérés megváltozott, igaz? Vagyis azért kell az arányok mérésekor leszorítani a könyöködet, hogy a lépték ne változzon. Ha a könyököd mozdulatlan, ugyanabban a pozícióban vizsgálódhatsz. Most szorítsd le újra a könyöködet, mérd meg a ceruzával az ajtó szélességét (8-13. ábra). Ez lesz az alapegység, az Egy. Most, hüvelykujjadat ugyanabban a


helyzetben tartva fordítsd függőlegesen, és vizsgáld meg a szélesség és a magasság viszonyát (arányát). Változatlanul kinyújtott karral, leszorított könyökkel és félig lehunyt szemmel mérd ki a felső saroktól; „Egy (szélesség) az egyhez (magasság)" (8-14. ábra). Majd haladj lefelé, mérd meg ismét: „Egy a kettőhöz" (8 15. ábra), aztán lentebb újból mérd meg a fennmaradó részt: „Egy a kétharmadhoz" (8-16. ábra). Most megláttad az ajtónyílás szélességének és magasságának arányait. Ezt az 1:2 2/3, szavakkal az „egy aránylik a két egész és kétharmadhoz" fejezi ki.

Vissza a vázlathoz Az ajtónyílást vizsgálva megállapítottad, hogy a szélesség magasság aránya 1:22/3. Vagyis ez az ajtó aránya a valódi világban. A feladatod az, hogy ezt az arányt vezesd át a rajzodra. A rajzon az ajtó természetesen kisebb, sokkal kisebb lesz, mint a valódi. A szélesség-magasság aránynak azonban ugyanolyannak kell lennie. Most a ceruza és a hüvelykujjad segítségével végezz egy újabb mérést: a papírra rajzolt szélességet (8-17. ábra) mérd le. Ezután fordítsd a papíron függőlegesen a ceruzát, és mérd ki az „Egy aránylik az egyhez, kettőhöz, kétharmadhoz" arányt (8-18., 8-19. és 8-20. ábra). Jelöld meg a helyet, és rajzold meg az ajtó két oldalát. Az imént lerajzolt ajtónyílás arányai (szélesség, magasság) ugyanolyanok, mint azé az ajtóé, amit látsz. Hogy ezt megerősítsd magadban, rajzolj egy újabb, az előzőnél kisebb Egyet. Mérd le a ceruzáddal a szélességét, majd mérd hozzá az arányos magasságot. Ez az ajtó kisebb lesz, de arányában ugyanolyan, mint az elsőként lerajzolt, illetve az igazi ajtó. Összefoglalva az eddigieket: az arányok keresésekor azt vizsgáljuk, hogy milyenek a külső, való világ arányai, majd ezt az arányt - alapegységet, a valamihez viszonyított Egyet - fejben tartva újra lemérjük a rajzon, hogy az arányt átvezessük a


papírra. A rajzokon egyértelmű, hogy a méretek szinte mindig kisebb vagy nagyobb méretarányúak, mint azok, amiket a valóságban látunk, az arányok azonban ugyanazok. Ahogy egy eszes tanítványom mondta: „A ceruzával leméred a »kinti« arányt. Megjegyzed, eltünteted a mértéket a ceruzáról, és a ceruza segítségével újraméred a rajzon."

A következő lépés: a szögek vizsgálata Ne feledd, a látás kétlépcsős folyamat. Az imént tanultad meg az első részét, az arányok meglátását. A ceruza mérőeszközként segít abban, hogy lásd „Milyen nagy ez ahhoz képest?" „Milyen széles ez az alapegységhez képest?" és így tovább. Az arányokat egymáshoz és az alapegységhez viszonyítod. A szögek látásmódja másmilyen. A szögeket a vízszinteshez és a függőlegeshez viszonyítod. Ne feledd, a szögeket és az arányokat is a síkon kell meglátni. Vedd elő újra a keresődet/képsíkodat és a filctollat, és ülj le a szoba másik sarkával szemben. Emeld fel a képsíkot, és nézd meg azt a sarkot, ahol a mennyezet két fallal találkozik. Győződj meg róla, hogy a képsík függőlegesen áll, megegyezően a szemed síkjával. Ne döntsd meg a síkot egyik irányba sem. Újra alkosd meg a képedet, majd a filctollal rajzold meg a sarkot (függőleges vonal). Ezután a síkon rajzold meg a széleket, ahol a plafon találkozik a két fallal, illetve ha lehetséges, azokat a széleket, ahol a padló találkozik a falakkal. Most tedd a képsíkot egy papírra, hogy lásd a rajta levő rajzot, és át tudd vezetni a vonalakat egy rajzpapírra.


Épp most rajzoltál le egy sarkot perspektivikusan. Most nézzük ugyanezt a képsík segítsége nélkül. Menj át egy másik sarokhoz, vagy változtass a helyzetet. Erősíts egy rajzpapírt a rajztáblára, majd vess egy pillantást a függőleges sarokra. Csukd be az egyik szemed, és tartsd a ceruzát teljesen függőlegesen a sarok felé. Ellenőrzés után megrajzolhatsz a sarokhoz egy függőleges vonalat. Most tartsd teljesen vízszintesen a ceruzát, hogy lásd, milyenek a mennyezet szögei a vízszinteshez képest (8-21. ábra). Ezek a ceruza és a plafon szélei által bezárt szögek, formaként jegyezd meg őket. Most újabb becslés után rajzold le a szögeket a rajzra. Ugyanezeket a lépéseket alkalmazd a padló szögeinél is (8-22. ábra). Nem nehéz elsajátítani a rajzolás ezen alapvető látó és mérő lépéseit, mozdulatait, ha már igazán megértetted a lépések célját. • Az egyik szemet, mint korábban már elmagyaráztam, azért kell behunyni, hogy csak kétdimenziós képet lássunk, ne pedig háromdimenziósat. • A könyöknek azért kell rögzített helyzetben lennie, hogy biztosan egyetlen mértékrendszert használjunk az arányok vizsgálatakor. A könyök bármilyen enyhe elengedése hibákat eredményez, mert megváltozik a látásmód mértékaránya. A szögek mérésénél a kar hossza nem olyan lényeges, fontos viszont, hogy a síkon maradjunk. • A szögek vízszinteshez és függőlegeshez való viszonyításának egyértelmű az oka. A szögek a 360 fok körül végtelen számúak lehetnek. Csak a valódi függőleges és valódi vízszintes állandó és megbízható. És mivel a papír - és az általad rajzolt formátum - szélei is függőlegesek, illetve vízszintesek, ezekhez az állandókhoz mérve a síkon levő bármelyik szög megbecsülhető és átvihető. A szögek vizsgálatának néhány fontos pontja • Minden szöget a két állandóhoz, a függőlegeshez, illetve a vízszinteshez kell mérni. • A rajzon a formátum szélei konstans függőlegesek és víz szintesek. Ha meghatároztál egy kinti, valódi szöget, a rajzra a formátum széleihez viszonyítva fogod lerajzolni. • Minden szöget a képsíkon kell látni. Ez egy tömör sík, nem bökheted át, hogy a ceruzát összhangba hozd egy térben mozgó széllel. Ügy határozod meg a szöget, ahogyan a síkon látod (8-23. ábra). • A szögek vizsgálatakor a ceruzát függőlegesen vagy vízszintesen tartsd, és a szöget a ceruza széléhez viszonyítsd. Használhatod a műanyag képsík szálkeresztjét, vagy akár az egyik kereső szélét is. Egyszerűen szükség van néhány szélre, amelyet a síkon függőlegesen vagy vízszintesen tartva összemérhetsz a lerajzolni kívánt szöggel. A legegyszerűbb a


ceruzát használni, ez nem szakítja félbe a rajzolást sem. A síkon látott vizuális információ csaknem mindig különbözik attól, amit a dolgokról tudsz. Tegyük fel, hogy egy szoba sarkát nézed. Tudod, hogy a mennyezet lapos, azaz vízszintes, és hogy derékszögben találkozik a falakkal. Ha azonban a ceruzát tökéletesen vízszintben tartod, lehunyod az egyik szemed, és síkban maradva vonalba állítod a sarkot úgy, hogy a csúcsa érintse a vízszintes ceruza közepét, észreveszed, hogy a plafon nagyon különös szögekbe megy át. Egyik szög furcsább, mint a másik (8-22. ábra). • Ezeket a szögeket pontosan úgy rajzold le, ahogyan látod, mert a befejezett rajzon csak így tűnik síknak a plafon és megfelelően derékszögűnek a két fal. Ez a rajzolás nagy ellentmondásainak egyike. • Ezeket a látszólag hibás szögeket pontosan olyannak kell lerajzolnod, amilyennek észleled. Ehhez emlékezned kell a vízszintes ceruza és a mennyezet szélei által határol háromszögek alakjára. Ezután képzelj el a rajzodon egy - a formátum tetejével és aljával párhuzamos – vízszintes vonalat, és rajzold meg ugyanazt a háromszöget. Ugyanezzel a módszerrel rajzold meg a plafon más szöget bezáró szélét. Ehhez nézd meg az ezt bemutató 8-21. ábrát. Általában azt javaslom a tanítványoknak, hogy ne próbálják a szöget fokban (45 fokos, 30 fokos) meghatározni. A legjobb az, ha egyszerűen emlékszel az alakra, amit a szög a vízszinteshez vagy függőlegeshez viszonyítva mutatott, és ezt az emlékezetbe vésett alakot rajzolod le. Lehet, hogy eleinte kétszer is ellenőrizned kell a szögeket, de a legtöbben gyorsan elsajátítják ezt a készséget. Az, hogy a függőleges vagy vízszintes állandóhoz mérik hozzá az adott szögeket, tanulónként változik. Azt javaslom, azt használd, amelyik a legkisebb szöget eredményezi.

Egy valódi, perspektivikus rajz Amire szükség lesz: • • • • • • •

Rajztábla Jónéhány rajzpapír, a rajzfelület puhítására Ragasztószalag Kihegyezett rajzceruzák, radír Grafitrúd, néhány papír zsebkendő vagy papírtörlő A műanyag képsík és filctoll A nagyobb nyílású kereső


Mielőtt nekilátnál: Ragasztószalaggal rögzíts a rajztáblához több rajzpapírt. A papírra rajzolj formátumot és azon beül adj a lapnak közepesen sötétszürke tónust. Rajzold meg a szálkeresztet. 1.Válaszd ki a témát. Az arányos és perspektivikus rajzolás a két legnagyobb kihívás - nevezhetnénk a döntő csatának is amivel a művészetet tanulók szembesülnek. Be kell bizonyítanod magadnak, hogy képes vagy elsajátítani ezt a képességet. Ilyen céllal válaszd ki a témát is, azaz olyan látványt vagy helyet keress, amiről azt gondolod, hogy igen nehéz lehet lerajzolni. Legyen benne egy csomó szög, bonyolult mennyezet, vagy egy hosszú folyosó. Nézd meg a x. oldalon levő tanulói rajzot. A témakeresés legjobb módja, ha teszel egy sétát, és a keresőn át nézegeted azt a kompozíciót, ami tetszik. Mint mikor a fényképezőgép keresőjén átnézve komponálunk. Lehetséges helyek: • Étkezősarok • Előcsarnok • Egy nyitott ajtón át feltáruló látvány • Az otthonod bármelyik szobájának egyik sarka • Veranda vagy erkély • Bármilyen utcasarok, ahol autóban vagy padon ülve tudsz rajzolni • Középület bejárata, kintről vagy bentről nézve Szerelkezz fel mindennel, ami a kiszemelt helyszín lerajzolásához kell. Szükséged lesz két székre, az egyiken ülsz, a másiknak pedig nekitámasztod a rajztáblát. Ha szabadtéren dolgozol, jók az összecsukható székek. Győződj meg róla, hogy abban a nézőpontban vagy, amit kiválasztottál. 2. Erősítsd rá a nagyobb nyílású keresőt a műanyag képsíkra. Rajzolj filctollal formátumot a képsík felületére úgy, hogy körberajzolod a kereső nyílásának belső szélét. Félig lehunyt szemmel mozgasd a keresőt/képsíkot előre-hátra, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb kompozíciót. 3. Miután megvan a neked tetsző kompozíció, keresd meg az alapegységet, lehetőleg egy közepes méretű, nem túl bonyolult alakú dolgon. Lehet egy ablak, egy kép a falon, vagy egy ajtónyílás; pozitív forma vagy negatív tér; egyszerű vonal vagy forma. Rajzold filctollal az alapegységet a képsíkra. 4. Tedd a keresőt/képsíkot egy fehér lapra, hogy lásd, mit rajzoltál. Ezt kell átmásolnod a papírra. Ugyanolyan alakú, de nagyobb lesz, mivel a tónusozott formátum nagyobb, mint a kereső nyílása.


5. A szálkereszt segítségével vidd át az alapegységet a tónusos papírra. A szálkereszt vonalai a képsíkon és a tónusos papíron is négy negyedre osztják fel a felületet. A 811. és a 8-12. ábrák segítséget nyújtanak abban, hogy hogyan másold át az alapegységet a képsíkról a papírra a negyedeket használva.

Hogy újból megtaláld a kompozíciót: időnként hasznos, ha előveszed a képsíkot, hogy ellenőrizz egy szöget vagy arányt. Ahhoz, hogy újra megtaláld a kompozíciót, egyszerűen emeld fel a keresőt/képsíkot, és félig lehunyt szemmel mozgasd előrehátra, amíg a kinti alapegység egybe nem esik a filccel meg rajzolttal. Ezután ellenőrizheted azt a szöget vagy arányt, ami problémát okozott. A legtöbb kezdő rajzolónak az a rajzolás legnehezebb része, hogy higgyen abban, ahogyan a szögeket és arányokat látja. Sok alkalommal néztem a tanulókat, amint megnéznek valamit, megrázzák a fejüket, újra megnézik, újra megrázzák a fejüket, és néha han-


gosan is kimondják: „Ez a szög nem lehet ennyire meredek." vagy „Ez az arány nem lehet ilyen kicsi." Valamivel több gyakorlás után a tanulók képesek elfogadni a látással megszerzett információt Egyszerűen be kell fogadni az egészet, el kell dönteni, hogy utólag nem kritizáljuk a meglátásainkat. A tanítványoknak azt szoktam mondani: „Ha ilyennek látod, ilyennek rajzolod. Ezen ne vitatkozz magaddal." A látványt természetesen a lehető legpontosabban és leggondosabban kell kezelni. Ha szemléltető rajzot készítek, a tanulók mindig azt látják, hogy nagyon óvatos, megfontolt mozdulatokkal kinyújtom a karom, rögzítem a könyököm, behunyom az egyik szemem, hogy a síkon gondosan ellenőrizzek egy arányt vagy egy szöget. Ezek a mozdulatok azonban nagyon gyorsan automatikussá válnak, pont úgy, ahogyan valaki hamar megtanul úgy fékezni, hogy az autó finoman álljon meg. A perspektivikus rajz befejezése 1. A rajz részei ismét úgy állnak majd össze egésszé, mint egy izgalmas kirakó darabjai. Amikor az egyik részről rátérsz a szomszédosra, mindig ellenőrizd az új rész és a már lerajzoltak viszonyát. A szélek fogalmát se felejtsd el, vagyis hogy a közös széleknél illeszkedő negatív terek és pozitív formák alkotják a formátumon belül a kompozíciót. Ne felejtsd el, hogy a rajzoláshoz szükséges információ a szemed előtt van. Most már ismered a módszert, amivel a művészek kiszabadítják ezt a vizuális információt, és megfelelő eszközeid is vannak, ha segítség kell. 2.

3.

4.

Legalább annyira legyenek fontosak a rajzodon a negatív terek, mint a 8-24. ábrán látható képen. Ereje lesz a képnek, ha láthatóvá teszed a negatív tereket, apró részleteket - például lámpákat, asztalokat, betűkkel ellátott jeleket stb. - rajzolsz. Ha nem így teszel, és csupán a pozitív formákra összpontosítasz, az gyengíti a rajzot. Ha tájképet készítesz, a fák és a lombkorona sokkal erőteljesebb hatású, ha kiemeled a negatív tereiket. Amikor befejezted a rajz fő részeit, elkezdhetsz a fényekre és árnyékokra koncentrálni. Ha kicsit hunyorítasz, elmosódnak a részletek, ami lehetővé teszi, hogy jól lásd a nagy fényben és árnyékban levő formákat. Az újonnan szerzett látási képességed segítségével kiradírozhatod a megvilágított foltokat, a ceruzával pedig besötétítheted az árnyékos részeket. Ezeket a formákat pontosan úgy kell látni, mint a rajz többi részletét: „Milyen szögben áll az az árnyék a vízszinteshez képest? Milyen széles az a fényes csík az ablak szélességéhez képest? Ha a rajz bármely része, ahogyan az ilyen hibákra mondják: lelóg vagy nincs a rajzon, ellenőrizd a problémás részt a műanyag képsíkkal. Nézd


meg a síkon levő képet (természetesen félig lehunyt szemmel) aztán nézz rá a rajzodra és ott is ellenőrizd a szögeket és arányokat. Végezz el minden javítást, ami indokolt és egyszerű. Ha elkészültél: Gratulálok! Épp most fejezted be azt a feladatot, amit rengeteg egyetemi hallgató rémisztőnek, vagy akár lehetetlennek tart. A látást helyesen nevezik képességnek. Nézel, és úgy látod a dolgokat, ahogyan azok a képsíkon megjelennek. Ez a képesség lehetővé teszi, hogy bármit lerajzolj, ami a szemed elé kerül. Nem kell egyszerű témákat keresni, bármit le tudsz majd rajzolni. A látás képességét gyakorlással lehet mesteri szintre fejleszteni, ám nagyon hamar azt veszed majd észre, hogy csak rajzolsz, és akkor is automatikusan meglátod a dolgokat, amikor arányokat kell lemérni vagy szögeket megbecsülni. Szerintem kifejező, ha ezt skubizásnak nevezem. Ha egy bonyolult, rövidüléses részhez érsz is, képes vagy arra, hogy úgy rajzold le, hogy az a külső szemlélő számára egyszerűnek, könnyednek tűnjön. A látható világ tele van az emberek, utcák, fák és virágok rövidüléses képeivel. A kezdő rajzolók néha kerülik ezeket a bonyolult látványokat, és inkább egyszerű témákat keresnek. Azzal a képességgel, amit már megszereztél, szükségtelen korlátoznod a témákat. A szélek, negatív terek és viszonyok meglátása együttesen azt eredményezi, hogy a rövidülésben levő formák rajzolása nemcsak lehetséges, hanem élvezetes is lesz. Mint minden tanulási folyamat során, a nehéz részek elsajátítása kihívást jelent és felvillanyoz.


Előretekintés Az a bizonyos nem hivatalos perspektíva, amit az imént tanítottam meg, csak a síkon észlelt látványtól függ. A legtöbb művész használja ezt, jóllehet tökéletesen tisztában vannak a hagyományos perspektívával is. A szokásostól eltérő látásmód elsajátításának egyik előnye az, hogy bármilyen téma esetén alkalmazható, mint azt a következő gyakorlatban látni fogod. Profilból fogsz portrét rajzolni, a szélek, terek, arányok észlelését emberi fej rajzolásánál fogod alkalmazni. Ne felejtsd el, hogy az észlelt tárgyak realisztikus ábrázolásához mindig szükség van az alapvető érzékelési képességre, arra, amit épp most tanulsz. Ez persze igaz a többi, J-móddal kapcsolatos globális készségekre is. Mint ahogy valószínűleg bármilyen autót tudsz vezetni, ha már megtanultál vezetni. A következő rajzodnál imádni fogod a legérdekfeszítőbb és legnagyobb kihívást jelentő téma, az emberi fej rajzolását.


Randa Cardwell

Dana Crow oktató rajza


IX. Arccal előre portrérajzolás könnyedén


AZ EMBERI ARCOK MINDIG lenyűgözték a művészeket. Ahhoz, hogy megragadjuk a hasonlóságot, hogy úgy mutassuk be a külsőt, hogy a belső tulajdonságok is látszódjanak, kihívást jelentő, szép feladat. Sőt, a portré nem csupán az előttünk ülő ember megjelenését és a személyiségét (gestalt) fejezi ki, hanem a művész lelkét is. Paradox módon minél tisztábban látja a művész a modellt, a néző annál tisztábban láthatja benne a rajzolót is. Eme hasonlóságon túli kinyilatkoztatások nem szándékosak Mindössze az alapos, kitartó J-módú megfigyelés eredményei. Így aztán, mivel a rajzaidon keresztül rád vagyunk kíváncsiak, a következő néhány gyakorlat során emberi arcokat fogsz rajzolni. Minél tisztábban látsz, annál jobban rajzolsz, és annál inkább ki tudod magad fejezni önmagad és mások számára. Mivel a portrérajzoláshoz nagyon precíz megfigyelés kell, hogy a kép hasonlítson a modellre, az arcok segítségével a kezdők hatékonyan gyakorolhatják a látást és a rajzolást. Az észlelés helyességéről azonnal és biztosan meggyőződhetünk, mert mindannyian ismerjük az emberi fej helyes arányait. Ha pedig ismerjük a modellt, még inkább meggyőződhetünk arról, hogy észleléseink pontosak-e. A mi szempontunkból azonban lényegesebb az, hogy számunkra, akik tudatos belépést keresünk a jobb agyfélteke funkcióiba, az emberi fej különlegesen alkalmas a feladatra. Az emberi agy jobb agyféltekéje felelős az arcok felismeréséért. Azoknak az embereknek, akiknek baleset vagy agyvérzés miatt megsérült az agyuk jobb oldala, nehézséget jelent felismerni barátaik arcát, de még a sajátjukat is a tükörben. A sérült bal agyféltekéjű betegek általában nem küzdenek ezzel a problémával. A kezdők gyakran gondolják, hogy minden téma közül az ember lerajzolása a legnehezebb. Ez nem igaz. Mint minden más témánál, a vizuális információ itt is az orrunk előtt van, elérhető. Probléma ismét csak a látással lehet. Újra elmondom ennek a könyvnek a fő tételét: a rajzolás mindig ugyanaz, minden rajzoláshoz a megtanult, alapvető készségeket kell alkalmazni. Eltekintve a bonyolultságtól, egyik téma sem egyszerűbb vagy nehezebb a másiknál. Némelyikük azonban nehezebbnek tűnhet, talán náluk erősebben működik a tiszta érzékelést megzavaró, régi szimbólumrendszer. A legtöbb embernek nagyon erős, tartós jelképrendszere van az emberi fej rajzolásához. A szem gyakori szimbóluma a két görbe vonal közé berakott kör (az írisz). Mint azt az 5. fejezetben olvashattad, a jelképrendszered gyermekkorban fejlődött ki és raktározódott el. Ez egy rendkívül stabil és nehezen megváltoztatható a rendszer. Úgy tűnik, a szimbólumok erősebbek a látásnál, így kevesen tudnak élethű emberi fejet, még kevesebben felismerhető portrét rajzolni. Összefoglalva az eddigieket: a portrézás azért hasznos számunkra, mert egyrészt alkalmas téma a jobb agyfélteke számára, amely az arcfelismerésre, és a hasonlóság eléréséhez fontos finom megkülönböztetésre specializálódott. Másrészt az arcok rajzolása segít erősíteni az arányok érzékelését, hiszen az arány a portrékészítés szerves része. Harmadrészt a portrérajzolás kiváló gyakorlási lehetőség a be rögzült jelképrendszer figyelmen kívül hagyására. És végül: az, hogy az arckép készítése valódi élvezetet nyújt, meggyőzően fogja bizonyítani az örök kritikus bal agyféltekének, hogy - kimondhatjuk? - tehetséged van a rajzoláshoz. Rá fogsz jönni, hogy a portrézás nem nehéz, ha át tudsz kapcsolni a művészi látásmódba. A profilban levő arckép rajzolásához mindegyik eddig tanult részkészséget használni fogod, vagyis:


• • • •

a szélek észlelését és rajzolását a terek észlelését és rajzolását a viszonyok észlelését és rajzolását a fények és árnyékok észlelését és rajzolását (erről mélyebben a 10. fejezetben lesz szó) • és végül elsajátítasz egy új képességet, azt, hogy pusztán az első négy készségre összpontosítva hogyan kell észlelni és lerajzolni a modell gestaltját (a rajzolt kép mögötti karakter és személyiség alkotta egészt). A J-módba való belépéshez a taktikánk változatlan: olyan feladatot adni az agynak, amit a B-mód visszautasít

Az arányok jelentősége a portrézásban Minden rajzon, legyen a témája csendélet, tájkép, emberi alak vagy arc, vannak arányok. Az arány lényeges, mindegy, hogy a mű stílusa realisztikus, absztrakt vagy nonfiguratív (vagyis nincsenek rajta a külső világból származó felismerhető formák). Az élethű rajzolásnál különösen sok múlik a helyes arányokon. Ezért az élethű rajzolás igen hatékonyan képes rászoktatni a szemet arra, hogy a dolgokat valódi mivoltukban és arányaiban lássa. Akiknek a szakmájában szükség van az arányok méretének pontos megmérésére (ácsok, fogorvosok, szabók, padlóburkolók és sebészek), rendkívül jól érzékelik az arányokat. A kreatív, gondolkodó emberek, tevékenykedjenek az élet bármely területén, hasznát látják majd, hogy tudatosabban felismerik a rész-egész viszonyokat, azaz a fát is látják meg az erdőt is.

Azt hiszed el, amit szerinted látsz A látás egyik problémája abból ered, hogy az agy úgy változtatja meg a vizuális információt, hogy az összhangban legyen a korábbi fogalmakkal vagy meggyőződésekkel. Azokat a részeket, amelyek jelentősek - azaz kulcsfontosságú információt hordoznak amelyekről eldöntjük hogy nagyobbak, amelyekről azt gondoljuk, hogy nagyobbnak kell lenniük stb. azokat nagyobbnak látjuk valóságos méretüknél. És megfordítva: a kevéssé jelentős, általunk kisebbnek tartott vagy kisebbnek vélt részeket valódi méretüknél kisebbnek észleljük.


Hadd mutassak néhány példát erre az észlelési jelenségre. A 9-1. ábrán egy vázlatos helyszínt látsz négy emberrel. A legtávolabbi ember tűnik a legnagyobbnak. De mindegyik figura pontosan ugyanolyan magas. Fektess le egy ceruzát a bal oldali és a jobb oldali ember között, hogy lemérd és igazold az állítás helyességét. De lehet, hogy még a mérés és a bizonyítás után is úgy fogod látni, mintha a jobb oldali figura nagyobb lenne (9-2. és 9-3. ábra). Az azonos méretek hibás észlelése talán abból a múltbeli ismeretünkből és tapasztalatunkból ered, hogy a távolság hat a formák látszólagos méretére. Ha két ugyanakkora tárgyat veszünk, és az egyik közel van, a másik távolabb, a távoli kisebbnek fog tűnni. Ha ugyanakkorának tűnnek, a távoli tárgy biztosan jóval nagyobb a közelinél. így tűnik ésszerűnek, és mi nem vitatkozunk az elvvel. De visszatérve a rajzhoz: úgy tűnik, az agy felnagyítja az alakot, hogy az elv az igazinál is igazabb legyen. Ez pedig túlzás! És ez pontosan az a fajta túlzás - a vizuális észlelések betakarása az elraktározott verbális koncepciókkal, ami a kezdő rajzolók arányérzékét megzavarja. Már megmértük a rajzon levő alakokat, cáfolhatatlan bizonyítékunk van rá, hogy azonos méretűek, de még mindig hibásan látjuk, mert a jobb oldali nagyobbnak tűnik a bal oldalinál. Másfelől, ha fejjel lefelé fordítod a könyvet és így nézed meg a rajzot melyet a verbális mód láthatóan nem képes elfogadni sokkal könnyebben érzékeled az alakok azonos méretét. Ugyanaz a vizuális információ ellenkező reakciót vált ki. Egyértelmű, hogy a távoli tárgyak kisebb méretéről szóló verbális elv által most kevésbé befolyásolt agy lehetővé teszi, hogy helyesen mérjük fel az arányt. Az érzéki csalódás még izgalmasabb példája a 9-4. ábrán levő két asztal. Elhiszed, hogy a két asztallap pontosan ugyanolyan méretű és alakú? Lehet, hogy szükséged lesz a műanyag képsíkodra, amire megrajzolhatod az egyik asztallapot, majd átcsúsztathatod a másikra, hogy elhidd az állításomat. Ez a káprázatosan eredeti rajz Roger N. Shepard pszichológus munkája, aki ismert szakértője az érzékelésnek és a megismerésnek.

Nem hiszed el, amit látsz Egy további példa: állj a tükör elé, nagyjából kartávolságra tőle. Szerinted mekkora a fejed tükörképe? Körülbelül ugyanakkora, mint a fejed? Filctollal vagy zsírkrétával tegyél két jelet a tükörre, egyiket a fejtetőnél, másikat az állnál (a fej külső körvonalához) (9-5. ábra). Nézd meg, mekkora ez a távolság centiméterben. Azt fogod kapni, hogy 11,5-12,7 cm körüli. Ha azonban eltávolítod a jeleket és újra tükörbe nézel, azt látod majd, hogy a tükörképnek életnagyságúnak kell lennie! Ismét csak azt látod, amit hiszel, és nem hiszed el, amit látsz.


Rajzolás, közelebb a valóságoshoz Ha elfogadtuk, hogy az agy megváltoztatja az információkat és ezt el sem árulja, akkor a rajzolás néhány problémája érthetőbbé válik, és rendkívül izgalmas lesz annak a tanulása, hogy mi van a valódi világban. Jegyezd meg, hogy ez az észlelési mód talán létfontosságú a mindennapok során. Lecsökkenti a bejövő adattömeg bonyolultságát, lehetővé teszi, hogy szilárd elképzeléseink legyenek. A gond akkor kezdődik, amikor megpróbáljuk meglátni, hogy valójában mi is van odakint – vagy azért, hogy


ellenőrizzük a valódiságot, vagy azért, hogy élethűen rajzoljunk. Hogy ezt elérjük, meg kell próbálnunk logikai úton bebizonyítani, hogy egyes arányok milyenek.

A levágott koponya rejtélye A legtöbb ember számára meglehetősen bonyolult a koponya és a tulajdonságok relatív arányának az észlelése. Ebben a profilból való portrézásról szóló bevezetőben két olyan kritikus arányra hívom fel a figyelmet, amelyet a kezdő rajzolóknak mindig nehéz pontosan megfigyelni: a szemmagasság helye a teljes fej hosszához képest, illetve a fül helye oldalnézetben. Úgy gondolom, ezekért a hibákért az agy felelős, mert úgy változtatja meg a vizuális információt, ahogy az elveihez jobban illik. Hadd hozzak erre egy példát. A legtöbb ember számára úgy tűnik, hogy a szemmagasság szintje - egy képzeletbeli vízszintes vonal, ami áthalad a szemek belső zugán - a fejtetőtől mérve a fej magasságának egyharmadánál van. A valódi mérés szerint a felénél. Szerintem a hibás észlelés oka az, hogy hajlamosak vagyunk úgy látni, hogy a lényeges vizuális információkat az arckifejezések adják, a homlok és a hajjal borított részek pedig nem. Úgy tűnik, a fej felső fele kevésbé lenyűgöző, mint az arc, így kisebbnek is látjuk. Ezt hívom én úgy, hogy levágott koponya-hiba, ami a kezdő rajzolók egyik leggyakoribb észlelési hibája (96. és 9-7. ábra). Akkor találkoztam ezzel a problémával, amikor kezdő rajzolók egy csoportját tanítottam egy egyetemen. Portrékat rajzoltak, és mindegyik hallgató mintha lecsapta volna a modell koponyáját. Végigmentem a csoporton a kérdésemmel: „Nem látod, hogy a szemmagasság vonala félúton van az áll alsó része és a fejtető között?" A hallgatók azt válaszolták: „Nem, nem látom." Megkértem őket, hogy mérjék le a modell fejét, aztán a sajátjukat, majd valaki másét. „Egy az egyes arányt mértetek?" kérdeztem. Azt mondták, igen. „Akkor már látjátok, hogy a modellen is egy az egyhez az arány, ugye?" - kérdeztem. „Nem, még mindig nem látjuk" mondták. Egy hallgató még azt is hozzátette: „Majd látjuk, ha elhisszük." Ez addig folytatódott, míg rá nem döbbentem valamire és megkérdeztem: „Azt mondjátok, hogy valóban nem látjátok ezt az arányt?" „így van, nem látjuk" válaszolták Ezen a ponton jöttem rá, hogy az agyfolyamatok akadályozzák meg a pontos észlelést, és ez eredményezi a levágott koponya-hibát. Amikor mindannyian


egyetértettünk a jelenséggel kapcsolatban, a tanulók már képesek voltak elfogadni az általuk érzékelt arányt, és a probléma megoldódott. Most az eszedbe kell vésned egy logikai rendszert, ami cáfolhatatlan bizonyíték által segít elfogadni a fej arányainak észlelését.

Üres ovális rajzolása, hogy jobban láss, mint valaha 1.

4.

5.

Rajzolj egy üres ovális formát - amivel a művészek vázlatosan be szokták mutatni az emberi koponyát. Az alakot a 9-8. ábrán látod. Húzz egy függőleges vonalat, ami az oválist két egyenlő részre osztja. Ez lesz a központi tengely. 2. Most rajzold meg a szemmagasság szintjét, ami derékszögben metszi a központi tengelyt. A ceruzáddal mérd le a saját fejeden a belső szemzugod és az áll alsó részének távolságát. Ehhez helyezd a ceruza lapos végét (vigyázz a szemedre!) a szemed belső szemzugába, és a hüvelykujjaddal jelöld meg azt a pontot, ahol a ceruza hozzáér az álladhoz, a 9-9. ábrán látható módon. Tartsd meg a méretet, emeld fel a ceruzát a 9-10. ábrán látható módon, és hasonlítsd össze az első távolságot (szemmagasságtól az állig mért távolság) a szemmagasságtól a fejtetőig mért távolsággal (a ceruza vége a fej legmagasabb pontjánál legyen). Azt fogod tapasztalni, hogy a két távolság megközelítően azonos. 3. Ismételd meg a mérést a tükör előtt. Kísérd figyelemmel a fejed tükörképét. Mérés nélkül hasonlítsd össze a fejed felső és alsó felét. Ezután a ceruza segítségével ismételd meg még egyszer a mérést. Ha van kéznél egy újság vagy magazin, ellenőrizd ezt az arányt fotókon, vagy használd az angol író, George Orwell 9-11. ábrán látható fotóját. A mérést ceruzával végezd. A szemmagasság-áll alsó része egyezik a szemmagasságfejtető távolsággal. Ez csaknem állandó arány. Vizsgáld meg újra a fényképeket. A szemmagasság mindegyik fejen középtájon van, két, nagyjából egyenlő részre osztva a fejet? Tisztán látod ezt az arányt? Ha nem, kapcsold be a televíziót a hírek alatt, és mérd le a képernyőn a ceruza segítségével először a szemmagasság-áll, majd a szemmagasság-fejtető távolságot. Most tedd el a ceruzát, és nézd meg újból. Most már tisztán látod az arányt?


Ha már valóban elhiszed, amit látsz, rájössz, hogy szinte minden általad látott arcon középen van a szemmagasság. A szemmagasság szinte soha nincs közelebb a koponyatetőhöz, mint az áll alsó részéhez (9-12. ábra). Ha pedig sűrű a haj, a fej felső része (a szemmagasság-frizura teteje közti távolság) nagyobb, mint az alsó.

A levágott koponya-hiba eredményezi azt az álarcszerű hatást, amit oly gyakran látni gyerekrajzokon, absztrakt vagy impresszionista képeken, illetve az úgynevezett primitív vagy pogány művészetben. Természetesen döbbenetes kifejezőereje van- ha az arckifejezéseket a koponyamérethez képest fel nagyítják, ezt Picasso, Matisse, Modigliani művein, és más kultúrák nagyszerű alkotóinál is megfigyelhetjük. A helyzet az, hogy a mi kultúránkban jelenleg alkotók nem hibáznak, hanem tudatosan alkalmazzák ezt az eszközt. Hadd szemléltessem a hibás észlelés hatását.


Megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a fejtető tulajdonképpen lényeges Először lerajzoltam két modell arcának alsó felét, egyiküket profilban, másikukat háromnegyedes nézetben (9-13. ábra). Ellentétben azzal, amire sokan számítanak, a legtöbb tanuló számára nem jelent gondot az arckifejezések látása és rajzolása. A gond nem a vonásokkal van, hanem a koponya észlelésével. Azt szeretném bemutatni, hogy mennyire lényeges, hogy az arcvonások egy teljes koponyán legyenek rajta, és ne vágjuk le a fej tetejét, csak mert az agyunkat kevéssé érdekli és ezért kisebbnek láttatja. A 9-13, ábrán két, három rajzból álló sorozat van. Az első rajzon csak az arckifejezések vannak, a koponya többi része nélkül; a másodikon ugyanazok a vonások a levágott koponya-hibával; a harmadikon pedig szintén azonosak a vonások, de teljes a koponya, amely az arcvonásokat kiegészíti és támogatja. Látható, hogy nem az arcvonások okozzák a rossz arány problémáját, hanem a koponya. Nézd meg, hogy Van Gogh 1880-as, ácsot ábrázoló rajzán (9-14. ábra) milyen jól látszik a levágott koponya-hiba. Aztán nézd meg Dürer rézkarcát (9-16. ábra), ahol a művész bemutatja, hogy hogyan csökkentette a koponya arányát az arcvonásokhoz képest. Meg vagy győzve? Meg van győzve a bal agyféltekéd? Remek. Számtalan órát megtakarítottál, melyeket azzal töltenél, hogy hibákat rajzolsz.

9-13.ábra Csak arcvonások

Ugyanazok az arcvonások immár teljes koponyával

A levágott koponyahiba ugyanazokkal a hibákkal


9-14. ábra Vinccnt Van Gogh (1853-1890): Á c s (1880). Köszönet az Otterlo, Rijksmuseum Kröller-Müllernek. Van Gogh csupán élete utolsó 10 évében dolgozott művészként, 27 éves korától a 37 évesen bekövetkezett haláláig. Annak az évtizednek az első 2 éve azzal telt, hogy csupán rajzokat készített, tanította magát rajzolni. Mint ezen az ácsot ábrázoló rajzon látni, problémái voltak az arányokkal és a formák elhelyezésével. De 1882 re—, 2 évvel később — azonban a G y á s z o l ó n ő című képen Van Gogh felülkerekedett a nehézségeken, rajzai kifejező ereje megnőtt.


9-15.ábra Vincent Van Gogh (1882) Gyászoló nő (1882). Köszönet az Otterlo, Rijksmuseum Kröller-Müllernek.


Egy másik üres ovális rajzolása: út a profilrajzolás felé Most rajzolj egy másik üres oválist, ezúttal az arcélnek. A profilminta némileg más alak, olyan, mint egy furcsa tojás. Ennek az az oka, hogy az emberi koponya (9-17. ábra) oldalról nézve más alakú, mint szemből nézve. Egyszerűbb az oválist megrajzolni, h a a 9-17. ábra mintája körüli negatív terek alakját figyeled. Vigyázz, a negatív terek minden sarokban különbözőek.

9-16. ábra Albrecht Dürer: Négy fej (1513 vagy 1515). Köszönet a The Nelson Gallery-Atkins Museumnak, Nelson Alapítvány (Kansas City, Missouri)

Helytelen arány

Helyes arány

Ha segít a látásban, rajzolj jelképes orrot, szemet, szájat és állat, nagyon fontos, hogy először a szemmagasságot rajzold meg az ovális felezőjénél.


A fül helye a profilon A következő mérés rendkívül lényeges ahhoz, hogy helyesen észleld a fül elhelyezkedését. Ez egyúttal segíteni fog abban, hogy a fej szélességét is jól érzékeld, és megakadályozza, hogy levágd a koponya hátsó részét. A fül a legtöbb fejen azonos helyen található. A saját fejeden újra mérd le a belső szemzugod és az állad alsó része közti távolságot (9-18. ábra). Most ezt a méretet megjelölve tartsd a ceruzát vízszintesen a szemmagasságodban (9-19. ábra), a radír a külső szemzugnál legyen. A szemmagasság-áll alsó része közötti távolság jele a fül hátuljánál van. Más szóval, a szemmagasság-áll alsó része közötti távolság megegyezik a szem külső zuga-fül hátsó része távolsággal. Az ovális rajzra a 9-20. ábra alapján helyezd el a szemmagasság szintjére a fül helyét. Ez az arány kissé összetettnek tűnhet, ha azonban megtanulod a mérést, elkerülheted az emberi fej rajzolásának másik makacs problémáját: a legtöbb kezdő rajzoló profilban túl közel rajzolja a fület az archoz. Ha a fül túl közel van az archoz, a koponyából megint levágnak egy részt, ezúttal hátulról. A probléma forrása újra csak az lehet, hogy az arccsont és az állkapocs területe érdektelen és unalmas rész, így a kezdők nem érzékelik helyesen a szélességüket. Ezeket a fontos méréseket mondókával vagy kóddal az eszedbe vésheted. A profil portrén levő fül elhelyezésénél például ez a „varázsige" segíthet: szemmagasság-áll, egyenlő külső szemzug-fül külső része. Figyeld meg, hogy az arcvonások felnagyítása és a koponya méretének csökkentése erős, kifejező, jelképes hatású. Ezzel az eszközzel később tetszés szerint élhetsz. Most, ezen az alaptréningen azonban azt szeretném, ha a dolgokat valódi, helyes arányukban látnád. A megjelenítés szintén hasznos módszer a fül megfelelő elhelyezésének tanításakor. Mivel már tudod, hogy a két mérés, a szemmagasság-áll, és a külső szemzug-fül külső része közti távolság egyenlő, rajzolhatsz egy egyenlőszárú derékszögű háromszöget, amely a 9-12. ábrán látható módon összeköti ezeket a pontokat. Ez a fül helyes elhelyezésének egy egyszerű módja. Az egyenlőszárú háromszöget a modellen is elképzelheted. Lásd a 9-20. ábrát.


Gyakorold az arányok meglátását emberi profilokat ábrázoló fényképeken vagy rajzokon - képzeld oda az egyenlőszárú háromszöget, a 9-12. ábra szerint. Ezzel a technikával számos, a profilrajzolásban gyakori probléma és hiba elkerülhető. Még két további mérés szükséges az oválison. Tartsd a ceruzát vízszintesen közvetlenül a fül alatt, és csúsztasd előre (9-21. ábra). Az orr és a száj közötti területhez ér ki, ez lesz a fül alsó szélének a szintje. Jelöld meg a vázlaton. Ismét tartsd a ceruzát vízszintesen, közvetlenül a fül alatt, és ezúttal hátrafelé csúsztasd. Oda fogsz érni, ahol a koponya és a nyak találkozik, és a 9-22. ábrán látható görbület van. Jelöld meg ezt a pontot az oválison. Magasabban van, mint gondolnád. A jelképes rajzokon a nyak általában a fejet szimbolizáló kör alatt, a görbület pedig az áll magasságában van. Ez a rajzon problémát okoz: a nyak túl keskeny lesz. Győződj meg róla, hogy a modelleden a megfelelő helyen érzékeled-e a nyak és a koponya hátsó részének találkozását. Most gyakorold ezeket az észleléseket, nézz meg különféle embereket. Gyakorold az arcok megfigyelését, az arányok felmérését, az egyes arcok egyedi vonásainak vizsgálatát. Immár készen állsz, hogy profilból rajzolj portrét. Minden eddig megtanult készséget használni fogod. • Amikor az összetett szélekre és negatív terekre koncentrálsz, eléred hogy átlépsz egy másik tudatállapotba, melyben a jobb agyféltekének van vezető szerepe, a bal agyfélteke pedig csendben marad. Ne feledd, ehhez egy bizonyos idő kell, megszakítás nélkül. • A papír vízszintes és függőleges széleihez képest becsülöd meg a szögek nagyságát. • Csak azt rajzolod, amit látsz, anélkül, hogy a formákat fel ismernéd vagy néven neveznéd (a fordított rajzolásnál ismerted meg ennek a technikának a jelentőségét). • Csak azt rajzolod, amit látsz, függetlenül a gyerekkori rajzolásból megőrzött szimbólumrendszertől. • Felméred a méretek viszonyát: mekkora ez a forma a másikhoz képest? És végül:


• Az arányokat olyannak érzékeled, amilyenek valójában, nem változtatod meg és nem bírálod felül a vizuális információkat, csak hogy illeszkedjenek azokhoz az előítéletekhez, hogy mely részek a fontosabbak és melyek nem. Mindegyik fontos, és mindegyiknek teljesen szerepelnie kell a többiekhez mérten. Ehhez le kell győzni az agy azon hajlamát, hogy megváltoztatja a bejövő információkat anélkül, hogy „elárulná" mit csinál. A megfigyelő eszközöd (a ceruza) segítségével hozzá fogsz jutni az igazi arányokhoz. Ha ezen a ponton úgy érzed, hogy át kell ismételned a fenti technikák bármelyikét, lapozz vissza a megfelelő fejezethez és frissítsd fel az ismereteidet. Néhány lecke átismétlése valóban segíti a készségek megerősítésében. A tiszta kontúrrajzolás különösen hasznos, hogy újonnan szerzett képességeddel biztosabban tudj belépni a jobb agyfélteke működési módjába, és tudd a bal agyféltekédet elcsendesíteni.

Bemelegítő gyakorlat Hogy megvilágosodjanak előtted a portrérajzolás szélek, terek és viszonyok közötti összefüggései, azt javaslom, másold le John Singer Sargent 1883-ban készített gyönyörű oldalnézeti portréját, ami Madame Pierre Gatreau-t ábrázolja (9-23. ábra). Ha akarod, meg is fordíthatod a rajzoláshoz. Az utóbbi negyvenegynéhány évben a legtöbb rajztanár nem javasolta, hogy mesterművek másolásával tanuljon valaki rajzolni. A modem művészet beköszöntével nagyon sok művészeti iskola elvetette a hagyományos tanítási módszereket, és a mesterművek rajzolása kiment a divatból. Mostanában újra jellemző a rajzok és festmények másolása, amely hatékony gyakorlás a szemnek. Úgy vélem, a kiváló rajzok másolása nagyon tanulságos a kezdő rajzolók számára. A másolás arra kényszeríti a tanulókat, hogy lelassítsanak, és valóban lássák, amit a művész látott. Gyakorlati tapasztalataim alapján bizton állítom, hogy bármely mestermű pontos lemásolása örökre megmarad a képi memóriádban. Mivel a lemásolt rajzok az emlékezetben őrzött képek egyik állandó elemei lesznek, azt javaslom, hogy csak a rajzolás valódi mestereinek műveit másold. Szerencsére napjainkban gyorsan és olcsón hozzájuthatunk a nagy művek reprodukcióihoz. Kérlek, olvasd el az alábbi utasításokat, mielőtt nekilátsz a Madame X néven is ismert Madame Pierre Gatreau portré lemásolásához. Amire szükséged lesz: • • • •

Rajzpapír Kihegyezett 2-és és 4-és rajzceruzák, radír A műanyag képsík 1 óra megszakítás nélkül


Amit tenned kell Ezek az utasítások egyaránt érvényesek, akár rendes állásban másolod a Sargentportrét, akár fejjel lefelé fordítva. 1. Mint mindig, a rajzolás első lépéseként rajzold meg a formátumot. Egyik keresődet tedd a papír közepére, és ceruzával rajzold körbe a külső szélét. Halványan rajzold meg a szálkeresztet is. 2. Ennél a rajznál alkalmazni fogod a szélek, terek, viszonyok látásának új képességét. Mivel az eredeti rajz vonalas, ehhez nincs szükség a fényekre és árnyékokra. 3. Tedd a képsíkot közvetlenül a portréra, és jegyezd meg, hol metszi a szálkereszt a rajzot. Azonnal látni fogod, hogyan segít majd ez az alapegység kiválasztásakor és a rajzolás megkezdésében. Már az eredeti képen ellenőrizheted az arányokat, majd átvezetheted a rajzodra.

9-23. ábra John Singer Sargenl: Madame Pierre Gatreau (1883).


Tedd fel magadnak a következő kérdéseket. (Ne feledd: nekem meg kell neveznem a fej részeit, hogy kiadjam a megfelelő utasításokat, rajzolás közben azonban igyekezz elfelejteni a szavakat) Nézd meg a Sargent-rajzot és a szálkereszt segítségével (9-24. ábra) tedd fel az alábbi kérdéseket: 1. Hol van az a pont, ahol a homlok találkozik a haj körvonalával? 2. Hol van az orrhegy legkülső íve? Milyen szögei vannak a homloknak? 3. Milyen alakja van az e két pont közötti negatív térnek? 4. Ha egy vonallal összekötöd az orr hegyét az áll legkülső ívével, milyen szöget zár be ez az egyenes a függőlegessel (vagy vízszintessel)? 5. Milyen alakú negatív teret határol le ez az egyenes? 6. A szálkereszt vonalaihoz képest hol van a nyak elülső íve? 7. Milyen negatív tér van az áll és a nyak között? 8. 9. és 10. Ellenőrizd a fül hátsó részének helyét, a nyak hajlatát és a hát dőlését. Ugyanilyen elv szerint rakd össze a rajzot, mint egy kirakós játékot: Hol van a fül? Milyen nagy a fül az imént lerajzolt arcélhez képest? Milyen szöget zár be a nyak és a hát? Milyen alakú a nyak hátsó része és a haj közötti negatív tér? És így tovább. Csak azt rajzold, amit látsz, semmi többet. Figyeld meg, milyen kicsi a szem az orrhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy meg fogsz lepődni, ha a látás által rádöbbensz az igazi arányokra. Ha ráteszed az egyik ujjad Sargent rajzára, látni fogod, hogy az egész forma milyen kis részét foglalja el az arc. Ez nagyon gyakran meglepi a kezdő rajzolókat.

És most a valódi téma: egy személy portréja oldalnézetből Most már készen állsz rá, hogy valakiről igazi portrét rajzolj. Láthatod majd a körvonalak varázslatos összetettségét, azt, hogy hogyan formálódik a csak rád jellemző vonalból egy rajz, megfigyelheted, amint rajzolói készségeid a rajzolás folyamatának részévé válnak. Látni fogod a dolgokat, mégpedig a művészek módján, a maguk lenyűgöző mivoltában, nem pedig csupán fakó, sablonos, agyonelemzett, emlékezetbe vésett vázukat. Kinyitod az ajtót, hogy tisztán lásd, ami előtted van, és lerajzolsz egy képet, melynek révén mi nézők megismerhetünk téged. Ha személyesen szemléltetném az oldalnézeti portré rajzolását, nem nevezném el a fej részeit. A kérdéses pontokra mutatnék, és ilyeneket mondanék: „ez a forma, ez a körvonal, ez a szög, ennek a formának az íve" stb. Az érthetőség azonban, sajnos, megköveteli, hogy így, írásban a nevén nevezzem a részeket. Attól tartok, a folyamat


részletesnek és nehézkesnek tűnik, ha az utasításokat írásba foglalják Az igazság az, hogy a rajzod olyan lesz, mint egy szótlan ókori tánc, egy felvillanyozó kutatás, melyben minden egyes észlelés varázslatos módon kapcsolódik az előzőhöz és a következőhöz. Ezt a figyelmeztetést észben tartva olvasd végig az összes utasítást, mielőtt nekilátsz, és próbáld megszakítás nélkül elkészíteni a rajzot. Amire szükséged lesz: 1.

2. 3. 4. 5.

6.

A legfontosabb: szükséged van egy modellre, aki oldalnézetben ül majd. Modellt keresni nem egyszerű feladat. Sok ember bőszen tiltakozik az ellen, hogy bármennyi ideig teljesen mozdulatlanul üljön. Egyik megoldás, ha olyan embert rajzolsz, aki éppen televíziót néz. Másik, ha olyan emberre bukkanunk, aki alszik, lehetőség szerint egy karosszékben ülve, bár ez nem túl gyakran fordul elő... A műanyag képsík és filctoll Két vagy három rajzpapír egymáson, a rajztáblára erősítve Rajzceruzák és radír Két szék, egyiken ülsz, a másiknak pedig nekitámasztod a rajztáblát. A 9-25. ábra segítségével készülj a rajzoláshoz. Fontos továbbá, hogy hasznos lehet egy kis asztal vagy zsámoly, esetleg egy harmadik szék, amire ráteheted a ceruzákat, radírt és egyéb kellékeket. 1 órányi vagy több idő, megszakítás nélkül Amit tenned kell: 1. 2.

3.

Mint mindig, kezdd a munkát a formátum megrajzolásával. Sablonnak használhat a képsík külső szélét. Adj halvány tónust a papírnak. Ez lehetővé teszi, hogy a világos részeket radírozással, az árnyékos részeket satírozással jelölhesd. A negyedik készséggel, a fények és árnyékok észleléséhez a következő fejezetben nyújtok részletes útmutatást. Némi tapasztalatod már van az árnyékolással kapcsolatban, és úgy vettem észre, hogy a tanulók nagyon élvezik, ha ezt a feladatot egy kis árnyékolással egészítik ki. Másrészről az is lehet, hogy John Singer Sargent Madame Gautreaujához hasonlóan, tónus nélküli papíron csak vonalas rajzot szeretnél készíteni. Akár tónusozol, akár nem, készítsd el a szálkeresztet. Állítsd be a modellt. A modell jobbra is, baka is nézhet, de ennél az első oldalnézeti portrénál azt javaslom, hogy balra nézzen, ha jobbkezes vagy, illetve jobbra, ha balkezes vagy. Ezzel az elrendezéssel nem takarja


4.

5.

6.

7.

8.

majd el a kezed az arcot, amikor a koponyát, a hajat, a nyakat és a vállat rajzolod. Ülj olyan közel a modellhez, amennyire lehetséges. A 60-120 cm az ideális, és ekkor még egy szék is befér közétek, aminek a rajztáblát nekidöntöd. Ellenőrizd a beállítást újra a 9-25. ábrán. Most a képsík segítségével készítsd el a kompozíciót. Egyik szemedet hunyd le, emeld föl a képsíkot és a rácsíptetett keresőt, mozgasd előre hátra, míg a modell feje kényelmesen elfér a formátumban, azaz nincs túlságosan közel a szélekhez, és elegendő látszik a nyakból és a vállból, hogy „tartsa" a fejet. Biztosan nem akarsz olyan kompozíciót, ahol a modell álla érinti a formátum alsó szélét. Ha kiválasztottad a kompozíciót, tartsd a lehető legstabilabban a képsíkot. Most kiválaszthatod az alapegységet, vagyis az arányok rajzolásához megfelelő formájú és méretű elemet. Általában a modell szemmagassága és az áll alsó rés.ze közötti tartományt választom. Neked azonban lehet, hogy egy másik alapegység megfelelőbb, talán az orr hossza, vagy az orr alsó része és az áll alsó része közti távolság (9-27. ábra). Ha kiválasztottad az alapegységet, jelöld meg filctollal a képsík műanyag felületén. Ezután, a korábbi leckék során megtanult módon vezesd át az alapegységet a papírra. Lehet, hogy fel akarod eleveníteni a szék negatív tereinek rajzolásakor szükséges lépéseket (126-130. oldal), illetve a 8-11. és 8-12. ábrán látottakat. Az is lehet, hogy meg akarod jelölni a haj legfelső pontját és a szemmagassággal egy szintben a tarkó helyét Ezeket a pontokat, melyek a kép hevenyészett vázlatpontjai, átvezetheted a rajzodra (9-28. ábra). Ha ez is megvan, elkezdhetsz rajzolni, mert biztos lehetsz benne, hogy a rajz kompozíciója olyan lesz, amilyet olyan gondosan kiválasztottál.

Ismét el kell mondanom, hogy bár a folyamat nehézkesnek tűnik, később már annyira automatikussá és gyorssá válik, hogy alig kell arra ügyelned, hogy hogyan is kezdj rajzolni. Gondold végig, mennyi bonyolult dolgot véghez tudsz vinni anélkül, hogy lépésről lépésre végiggondolnád: kétsávos úton visszakanyarodni, tojást megtörni és szétválasztani a fehérjét a sárgájától, átmenni a lámpa nélküli forgalmas gyalogátkelőn, utcai fülkéből telefonálni. Képzeld el, hány lépésből állna az utasítássor, ha valakinek szavakba kellene öntened bármelyik ilyen cselekvéssort. Idővel és gyakorlással a rajz elkezdése csaknem teljesen automatikus lesz, ami lehetővé teszi, hogy a modellre és a rajz kompozíciójára összpontosíts. Alig fogsz törődni az alapegység kiválasztásával, méretével, papíron való elhelyezésével. Emlékszem egy esetre, amikor az egyik tanulóm észrevette, hogy egyszerűen csak rajzol.


Azt kiabálta: „Megcsináltam!" ugyanez fog veled is megtörténni, idővel és gyakorlással. 9.

Vizsgáld meg az arcél előtti negatív teret, és kezdd a rajzolást azzal. Ellenőrizd az orr szögét a függőlegeshez képest. Segíthet, ha függőlegesen tartott ceruzáva ellenőrzöd a negatív tér alakját, de az is lehet, hogy valamelyik keresőt akarod használni. Ne feledd: a negatív tér külső széle egyben a formátum külső széle, ám lehetséges, hogy közelebbről meg akarod nézni a negatív teret, hogy könnyebben lásd a formát. A 9-29. ábrán látható módon ellenőrizheted a szöget, tartsd a ceruzát a síkon úgy, hogy összekösse az orr hegyét és az áll legkülső ívét.

10. Dönthetsz úgy, hogy kiradírozod a fej körül a negatív teret, így a fej elkülönül a környezettől. Ugyanakkor meg is erősítheted a tónust, vagy változatlanul hagyhatod, és csak a fejre összpontosítasz. A fejezet végén találsz ezekre a lehetőségekre példákat a szemléltető rajzokon. Ezek esztétikai választások, néhány a sok közül, amit a portré rajzolása során végrehajtasz. 11. Ha a modelled szemüveges, a szemüveg külső széle körül a negatív teret alkalmazd (9-30. ábra). Ne felejtsd el félig lehunyt szemmel nézni, hogy kétdimenziós képet láss. 12. A szemet az orrnyereg legbelső ívéhez képest helyezd el. A szemhéj szögét a vízszinteshez viszonyítsd. 13. Az orrlyuk rajzolásakor a negatívtér-technikát alkalmazd (9-31. ábra). 14. Ellenőrizd a száj középvonalának a szögét. Ez a száj egyetlen igazi széle, a felső és alsó ajak határát csupán a színváltozás jelzi. Általában ezt a színváltozást legjobb halványan jelezni, főleg férfiak portréján. Jegyezd meg, hogy oldalnézetben a száj középvonala - a valódi szél - gyakran lejt a vízszinteshez képest. Ne habozz, rajzold olyannak, amilyennek látod (9-32. ábra). 15. A ceruza segítségével lemérheted (9-33. ábra), ellenőrizheted a fül helyét (ha látszik). Az oldalnézeti képen levő fül elhelyezéséhez hívd elő a mondókát: szemmagasságan egyenlő külső szemzug-fül külső része. Ne felejtsd el azt sem, hogy ez a mérték egy egyenlőszárú háromszöget alkot, amit el is képzelhetsz a modellen (9-34. ábra). 16. Ellenőrizd a fül hosszát és szélességét. A fülek szinte mindig nagyobbak, mint amire számítasz. Hasonlítsd össze a fül méretét az arcvonásokéval. 17. Nézd meg a fej legfelsőbb ívét, ami a modell hajának vagy koponyájának legfelső széle. Utóbbi eset akkor fordul elő, ha a modell borotválja a fejét, vagy nagyon ritka a haja (9-35. ábra). 18. A fej hátsó részének rajzolásakor a következőkre ügyelj: • Az egyik szemedet behunyva nyújtsd ki a karod, tartsd a ceruzát tökéletesen függőlegesen, rögzítsd a könyököd és nézd meg a szemmagasság és az áll viszonyát. • Most ezt a méretet megjegyezve fordítsd a ceruzát vízszintbe és ellenőrizd, milyen messze van ez a fej hátsó részéhez. Az arány (a fül,hátsó részéig) 1 meg még valamennyi, talán 11/2 vagy sűrű haj esetén akár 1:2. Jegyezd meg az arányt. • Most vezesd át az arányt a rajzra. A ceruzával mérd le újra a szemmagasság-áll távolságot a rajzon. A mértéket a hüvelykujjaddal jelölve fordítsd a ceruzát


vízszintbe, mérd le a szem külső zugától a fül hátsó részéig, majd onnan a fej (vagy haj) hátsó részéig. Tegyél a ponthoz egy jelet. Lehet, hogy nem hiszel majd a szemednek. Ha gondosan mértél, akkor ezek helyes adatok, neked pedig az a dolgod, hogy higgy a szemednek. A jó rajzolás egyik alapvető eleme az, hogy megtanuljunk megbízni a saját észleléseinkben. Biztos vagyok benne, hogy ennek a tulajdonságnak a jelentőségét az élet más területén is érezni fogod majd. 19. A modell hajának rajzolásakor valójában nem akarsz hajszálakat rajzolni. A tanulók gyakran megkérdezik: „Hogyan rajzoljam meg a hajat?" ami ezt jeleni: „Tudni szeretném azt, hogy hogyan rajzoljam meg a hajat gyorsan és egyszerűen, ami nem igényel túl sok időt" A válasz azonban az, hogy „Nézd meg gondosan a modell (csakis rá jellemző) haját, és rajzold le amit látsz. Ha a modell haja göndör hajfürtök bonyolult tömege, a tanítvány valószínűleg azt válaszolja: „Ez nem komoly, ugye? Ezt az egészet rajzoljam le?"

Valójában nem szükséges minden hajszálat és minden göndör fürtöt lerajzolni. A néző azt várja tőled, hogy kifejezd a haj jellegét főleg az archoz közeli részeken. Figyeld meg azokat a sötét területeket, ahol a hajszálak szétválnak, és használd ezeket negatív térként. Keresd a haj mozgásának fő irányát, a fonat vagy hullám pontos íveit. Az összetettséget kedvelő jobb agyfélteke hamarosan belemerül a haj megfigyelésébe, és e megfigyelések rögzítése nagy hatással lesz a rajzra, csakúgy, mint az öntelt Maisie portréján (9-36. ábra). Amit el akarunk kerülni, az az, hogy egy híg, sekélyes, szimbolikus jelképet kapjunk, amely olyan gyengén jeleníti meg a h-a-j szót, mintha csak a betűket írnád rá a rajzodon a koponyára. Ha elég kulcsot kap hozzá, a néző képes kikövetkeztetni, sőt élvezi is kikövetkeztetni a haj általános szerkezetét és természetét. Példákat a fejezetvégi szemléltető rajzokon láthatsz. A haj rajzolása erőteljesen fény-árnyék ábrázolás. A fények és árnyékok megfigyelése a következő fejezet témája. Most néhány rövid javaslatot teszek. A modell hajának megfigyelésekor hunyoríts, hogy elmosódjanak a részletek, és lásd azokat a területeket, ahol a nagyobb fényes és árnyékos foltok vannak. Figyeld meg a haj jellegzetességeit. (Szavak nélkül persze, nekem azonban muszáj ezeket használnom az érthetőség miatt.) Milyen


a haj? Fodros és sűrű, selymes és fénylő, véletlenszerűen göndör, rövid és merev? Jegyezd meg a haj általános alakját, győződj meg róla, hogy sikerült ezt a formát a rajzodra is átültetni. Ott kezdd el a haj néhány részletének rajzolását, ahol az arccal találkozik; másold át a fény-árnyék mintázatot, a szögek és ívek irányát a haj különböző részein. 20. Végül befejezésképpen rajzold meg a nyakat és a vállat, ezek tartják az oldalnézetben levő fejet. A ruha mennyisége is esztétikai kérdés, melyre nincs szigorú útmutató. A fő cél, hogy részleteiben illeszkedjen a fejhez, ne mondjon annak ellent, légy biztos abban, hogy a ruha részleteinek megrajzolása a fej rajzához hozzáad, nem pedig elvesz tőle. Lásd a 9-36. ábrát. Néhány további tipp: Szemek: Figyeld meg, hogy a szemhéjaknak van vastagsága. A szemgolyó a szemhéjak mögött van (9-38. ábra). Az íriszt (a szem színes részét) ne rajzold meg. Ha a szemfehérje alakját megrajzolod (9-39. ábra), a fehérje, mint negatív tér válik ki, széle közös az íriszével. Ha megrajzolod a szemfehérje (negatív) alakját, akkor megfelelő lesz az írisz alakja is, mert elkerülted, hogy a memóriádban őrzött írisz-szimbólumot használd. Jegyezd meg, hogy ez az elkerülős technika mindennél működik, ami esetleg úgy látszik, hogy nehéz lerajzolni. A technika lényege, hogy áttérünk a szomszédos formára vagy térre és azt rajzoljuk le. Figyeld meg a felső szempillákat, amint először lehajolnak, majd (néha) felkanyarodnak. Vizsgáld meg, hogy a teljes szem bizonyos szögben hátradől (9-38. ábra). Ezt a szemgolyónak a koponyába való sajátos beágyazódási módja okozza. Figyeld meg ezt a szöget a modelleden, ez ugyanis egy fontos részlet.


Nyak: A nyak előtti rész negatív terét használd, hogy megfigyeld az áll alsó részének és a nyak körvonalát (940. ábra). A nyak elejének a szögét mérd hozzá a függőlegeshez. Feltétlenül mérd le azt a pontot, ahol a nyak hátsó része csatlakozik a koponyához. Ez gyakran az orral vagy a szájjal van egy vonalban. Gallér: Ne rajzold meg a gallért, az is túlságosan szimbolikus. Ehelyett a nyakat használd negatív térként, hogy megrajzold a gallér tetejét. Negatív terek segítségével rajzold meg a gallér részeit, az ing nyitott nyakát, és a hát nyak alatti részének körvonalát a 9-40. és a 9-41. ábrán látható módon. (Ez az elkerülős technika természetesen azért működik, mert a formák körüli tereket nem könnyű néven nevezni, és így nem hívnak elő korábbról őrzött, észlelést megzavaró szimbólumokat.) Ha befejezted a rajzolást: Gratulálok az első oldalnézeti portrédhoz! Biztos vagyok benne, hogy már valamilyen szinten biztosan alkalmazod a rajzolás észlelő képességeit. Ne felejtsd el gyakorolni a szögek és arányok imént elsajátított látásmódját. A televízióban kiváló modelleket találhatunk a gyakorláshoz, ráadásul a képernyő végsősoron egy képsík. Még akkor is, ha ezeket az ingyenes modelleket nem tudod lerajzolni, mert ritkán ülnek nyugodtan, gyakorolhatod a szélek, terek, szögek, arányok megfigyelését. Ezek az észlelések nemsokára automatikussá válnak, akkor pedig már valóban látni fogsz.

Kiállítás oldalnézeti portrékból Tanulmányozd a következő oldalakon levő rajzokat. Figyeld meg a stílusok sokféleségét. Ellenőrizd a ceruzád segítségével az arányokat. A következő fejezetben megtanulod a rajzolás negyedik részkészségét, a fények és árnyékok észlelését. A fő gyakorlat egy tökéletesen elkészített, tónusos, térhatású önarckép lesz, amely majd bezárja a tanulás előtti önarcképpel megkezdett kört. A tanulás utáni arcképed lehet háromnegyedes vagy szembenézeti is. A fények és árnyékok megismerése előtt el fogom magyarázni a háromféle portrénézetet.


Egy másik példa a két rajzstílusra. Brian Boraeisler oktató és én, a szintén rajzot tanító Grace Kennedy két oldalán ültünk, így készítettük el tanulóink számára ezeket a szemléltető rajzokat. Ugyanolyan eszközöket használtunk, a modell és a világítás is ugyanaz volt.

A szerző szemléltető rajza

Brian Bomeisler oktató szemléltető rajza

A szerző szemléltető rajza Joy portréja- Jerome Broekhuijsen tanuló rajza


Heather Tappen tanuló rajza.

Scott portréja-Beth Fithmin oktató szemléltető rajza



X. A logikus fények és árnyékok értéke

Berthe Morisot (1841-1895): Önarckép (1885 körül). Köszönet a chicagoi The Art Institute-nak


Most, hogy gyakorlatot szereztél a rajzolás első három készségében (szélek, terek és viszonyok észlelése), készen állsz, hogy összeilleszd őket a negyedik képességgel, a fények és árnyékok érzékelésével. A viszonyok meglátásakor érzett mentális törés és erőfeszítés után úgy fogod érez- ni, hogy a fények és árnyékok rajzolása kimondottan élvezetes. Ezt a készséget kedvelik leginkább a tanulók. A hallgatók által általában csak árnyékolásnak nevezett, a művészeti szótárban azonban fénylogika néven szereplő technika lehetővé teszi, hogy a rajzok háromdimenziósnak tűnjenek Ez a kifejezés azt jelenti, amit sejtet: a tárgyakra eső fény logikusan hoz létre fényeket és árnyékokat. Nézd meg Henri Fuseli önarcképét (10-2. ábra). Egyértelműen van egy fényforrás, talán egy lámpa. Ez a fény a fej fényforráshoz legközelebbi részének ütközik (a neked bal kéz felől eső rész). Árnyékok értelemszerűen ott képződnek, ahol valami, például az orr, útját állja a fénynek. Ezt a J-módú vizuális információt a mindennapok során folyamatosan alkalmazzuk, mivel segítségével ismerjük fel a körülöttünk levő háromdimenziós tárgyakat. Ám sok J-módú információfeldolgozáshoz hasonlóan a fények és árnyékok észlelése sem tudatos, anélkül érzékelünk, hogy pontosan tudnánk, mit is látunk. A rajztanuláshoz meg kell tanulni tudatosan látni a fényeket és árnyékokat, hogy le tudjuk rajzolni a bennük rejlő logikát. Ez a legtöbb tanuló számára új ismeret, csakúgy, mint a nemrég elsajátított többi készség: az összetett szélek, negatív terek, illetve a szögek és arányok viszonyának meglátása.

Az értékek megértése A fénylogika azt is megköveteli, hogy megtanuld látni a fények és árnyékok tónusai közötti különbségeket. Ezeket a tónusbeli különbségeket értékeknek nevezzük. A fakó, halvány tónusok magas, míg a sötétek alacsony értékűek. A teljes értékskála a tiszta fehértől a tiszta feketéig terjed, és a skála két végpontja között szó szerint több ezer, parányi eltérésű fokozat van. A színes rész 11-4. ábráján (210. oldal) egy rövidített, egyenletes fokozatú skála látható, melyen tizenkét tónus van. A ceruzarajzban az elérhető legvilágosabb fény a papír fehér színe (a Fuseli-rajzon ilyenek a homlok, az áll és az orr fehér részei). A legsö-tétebb felületet úgy hozhatjuk létre, hogy a nagyon sűrűn egymás mellé rajzolt vonalak olyan sötét tónust eredményezzenek, amilyen grafittal csak lehetséges (Fuseli így ábrázolta az orr és a kéz sötét árnyékait). Úgy rajzolta meg a fehér és a legsötétebb árnyék közötti rengeteg átmeneti tónust, hogy eltérő módon használta a ceruzát: sűrű árnyékolást,


keresztvonalkázást, illetve különböző technikák kombinációit alkalmazva. Sok fehér foltot úgy hozott létre, hogy a radírt rajzeszköznek használta (a homlokon levő csúcsfény). 10-2. ábra Henri Fuseli (I741-1S25): A művész portréja. Köszönet a londoni Victoria and Albert Museumnak. Keresd meg a fénylogika négy elemét Fuseli önarcképen. 1. Csúcsfény: homlok, áll slb. 2. V e t e t i árnyék: az orr, az ajkak, a kezek által vetet árnyék. 3. Visszavert fény: az orr és az áll oldala. Gerincárnyék: az orr és az áll teteje, halánték

Ebben a fejezetben meg fogom mutatni, hogyan lásd és rajzold a fényeket és árnyékokat formaként, illetve hogyan érzékeld az értékek viszonyát, hogy a rajzodon mélységet, azaz térbeliséget érj el. Mint az előszóban már említettem, ezektől a készségektől egyenes út vezet a színek használatához, következésképpen a festészethez. Vésd eszedbe a következőket: a szélek (vonalak) észlelése elvezet a helyes arányban és perspektivikusan rajzolt (látott) alakok (negatív terek és pozitív formák) észleléséhez. Ezeknek a készségeknek köszönhető az értékek (fénylogika) észlelése, amely a színek mint értékek érzékeléséhez vezet, az pedig a festészethez.


A J-mód szerepe az árnyékok érzékelésénél Ugyanolyan különös módon, ahogy a B-mód szinte semmi figyelmet nem fordít a negatív terekre és a fordított képekre, úgy tűnik, a fényeket és árnyékokat is figyelmen kívül hagyja. A B-mód talán naivan azt hiszi, hogy a J-mód érzékelése segíti a névadást és a kategorizálást. Épp ezért szükséges, hogy megtanuld tudatosan látni a fényeket és árnyékokat. Hogy megértsd, hogy az árnyékokat értelmezzük, nem pedig látjuk, fordítsd meg a könyvet, és nézd meg Gustave Courbet Önarcképét (10-3. ábra). Fejjel lefelé a rajz teljesen másnak, egyszerűen sötét és világos foltok egyvelegének tűnik. Most fordítsd vissza a könyvet. Ügy látod, mintha a sötét világos minták megváltoztak volna, és bizonyos értelemben eltűnnének a fej háromdimenziós képében. Ez pedig a rajzolás egy újabb paradoxonja. Ha pontosan úgy rajzolod le a fényben levő és árnyékos részek alakját, ahogyan érzékeled, a néző nem veszi észre ezeket az alakokat. Ehelyett azon csodálkozik, hogy hogyan tudtad ilyen valóságosan, vagyis térhatásúan megrajzolni a témát. Ha képes vagy átváltani a művészi érzékelőmódba, ezek a speciális észlelések - minden rajzolási készséghez hasonlóan könnyedén megtörténnek. Az agykutatás eredményei arra utalnak, hogy a jobb agyfélteke nemcsak az egyes árnyékok alakját érzékeli, de képes megfejteni az árnyékok mintájának jelentését is. Ügy tűnik, ez a megfejtés aztán a tudatos verbális rendszerhez kerül át, amely nevet ad neki. Hogy képes a J-mód erre az ösztönös lépésre, hogyan tudja értelmezni, hogy melyik világos és sötét folt mit jelent? A J-mód jól tud a hiányos információból következtetni, és felidézni a teljes képet. A jobb agyféltekét nem rettentik el a hiányzó információdarabok, és élvezi, hogy a hiányosságok dacára megkapja a képet. Nézd meg például a 10-4. ábrán látható mintákat. Figyeld meg, hogy mindegyik rajzon először a mintákat látod, majd az egészet, és végül meg is tudod nevezni őket. A sérült jobb agyféltekéjű betegeknek gyakran nagy nehézséget okoz, hogy a 10-4. ábrán láthatókhoz hasonló, összetett, töredékes árnyékmintákat értelmezzenek, ők ugyanis csak véletlenszerű világos és sötét foltokat látnak. Próbáld ki: fordítsd meg a könyvet, hogy megközelítően azt lásd, mint ezek a betegek: megnevezhetetlen formákat. A rajzoláskor az a feladatod, hogy így lásd az árnyékok formáját, még akkor is, ha a kép rendesen áll, és tudod, hogy mit jelentenek azok a formák. Ez a művészi trükk nagyon jó móka. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod ezeket az utolsó gyakorlatokat, amelyekben összeilleszted az alapkészségeket (a széleket, tereket, viszonyokat, fényeket és árnyékokat), és végül saját egyéni módodon kifejezed a gestaltot: a az ábrázolt téma valódi mivoltát. Ebben a fejezetben megismerkedünk a maradék két portrépózzal a három fő beállásból.


10-3. ábra Gustave Courbet (1897): Önarckép. Köszönet a Wadsworth Atheneumnak Hartford, Connecticut.

10-4. ábra

A három fő portrébeállás Az arckép rajzolásakor a művészek hagyományosan a következő három mód valamelyike szerint állították be a modellt vagy önarcképnél magukat: • Szembenézet: A modell közvetlenül a művészre néz, arcának mindkét oldala látható. • Oldalnézet: (Az előző gyakorlat beállítása.) A modell jobbra vagy balra néz, a művész csak az arc egyik oldalát (felét) látja.


• Háromnegyedes nézet: A modell félfordulatot tesz a művészhez képest jobbra vagy balra, így a művész az arc háromnegyedét látja, vagyis az arcélet (fél) illetve az arc másik felének a felét (negyed). Jegyezd meg, hogy míg a szembenézet és az oldalnézet viszonylag állandó, a háromnegyedes nézet a majdnem profiltól a majdnem szembenézetig változhat, mégis háromnegyedes nézetnek nevezik.


Bemelegítő gyakorlat: Courbet-önarcképének másolata Képzeld el, hogy az a megtiszteltetés ér, hogy meglátogathatod a XIX. századi francia művészt, Gustave Courbet-t, aki hetyke kalapban és pipázva modellt ül neked. A művész meglehetősen komoly hangulatban van, csendes és elgondolkodó (10-3. ábra). Képzeld el továbbá, hogy betettél egy reflektort, ami a művész fölött és előtt van, és megvilágítja az arc felső részét, de elég sötét árnyékban hagyja a szemeket, illetve az arc és a nyak nagy részét. Szánj rá egy kis időt, hogy tudatosan lásd, hogyan esnek a fények és árnyékok a fényforráshoz képest. Most fordítsd meg a könyvet, hogy az árnyékokat foltokként érzékeld. A művész mögötti fal sötét felülettel veszi körül az alakot. Amire szükséged lesz: 1. 2. 3. 4. 5.

Egy 4B-s rajzceruza Radír A műanyag képsík Három vagy négy rajzlapból álló köteg Grafitrúd és néhány papír zsebkendő

Amit tenned kell:

4.

Kérlek, olvasd el figyelmesen az útmutatót, mielőtt nekilátsz; 1. Mint mindig, valamelyik kereső külső szélét használva rajzold meg a rajzlapra a formátumot. Ez a formátum arányában megegyezik a reprodukcióval. 2. A grafitrúddal adj közepesen sötét ezüstszürke, nagyjából a Courbet mögötti fallal egyező színű árnyalatot a papírnak. A 10-5. ábrán látható módon rajzold meg halványan a szálkeresztet. Lehet, hogy fejjel lefelé akarod másolni a képet. 3. Tedd a képsíkodat a Courbet-rajz reprodukciójára. A műanyag lapon levő szálkereszt azonnal mutatni fogja, hol vannak a rajz sarkalatos pontjai. Azt javaslom, hogy legalább az első fény-árnyék tömbig fejjel lefelé tartsd a képet (10-6. ábra). Válaszd ki az alapegységet, talán a kalap karimájának közepétől a felső ajakig, esetleg a pipaszárig tartó világos rész hosszát, de persze mást is választhatsz. Ne felejtsd el: a Courbet-rajzon minden mindennel kapcsolatban van. Éppen ezért mindegy, milyen alapegységgel kezdesz, az eredmény helyes viszonyrendszer lesz. Most másold át az alapegységet a rajzpapírra, a szék negatívtér-rajzolásakor alkalmazott utasításokat, és a 146. oldalon levő, 8-11. és 8-12. ábrákat követve.


5.

6.

7.

8.

9.

Megjegyzés: Az általam megadott lépések sorrendje csupán javaslat, teljesen más utat is követhetsz. Itt is csak az utasítások miatt nevezem meg a kép részeit. Rajzolás közben amennyire csak lehet, a formákra összpontosíts, küszöböld ki a szavakat. Értem én, hogy ez olyan, mint amikor megpróbálsz nem gondolni az elefánt szóra, ha azonban folytatod a rajzolást, a szavak nélküli gondolkodás második természeteddé válik majd. Radírral fogsz „rajzolni" A radírt hegyezd ki a 10-7. ábrán látható módon, egyik végét ék alakban vágd le, hogy rajzeszköz legyen belőle. Kezdd azzal, hogy kiradírozod az arcon, kalapon, ingmellen levő nagy, világos foltokat, mindig ellenőrizve a foltok méretét és arányát az alapegységhez képest. Úgy tekinthetsz ezekre a világos alakokra, mint negatív terekre, melyeknek közös széle van a sötét formákkal. Ha hibátlanul látod és radírozod a világos formákat, máris megkapod a sötéteket. Most gondosan radírozd ki a világos foltokat a kalapon, a nyak oldalsó részén és a kabáton. A tónusos alap megadja a kalap és a kabát közepesen sötét árnyalatát (10-8. ábra). A 4B-s ceruzával sötétítsd meg a fej körüli területet, a szakállat, a kalap karimája, a szemöldök, az orr, az alsó ajak, a szakáll, az inggallér és a kabátgallér alatti árnyékot. Gondosan figyeld meg ezeknek az árnyékoknak az alakját. Akár keresztvonalkázást, akár folytonos tónust, akár a kettő kombinációját alkalmazod, árnyékolj egyenletesen. Hol van a legsötétebb sötét? Hol van a legvilágosabb világos? Jegyezd meg azt is, hogy szinte semmilyen információnk nincsen az árnyékos területekről. Csaknem egyöntetű tónusok. A könyvet helyes állásba fordítva az arc és a vonások mégis kiugranak az árnyékok közül. Ezek az érzékelések az agyadban játszódnak le: elképzeli és kikövetkezteti a hiányos információt. Ennek a rajznak a legnehezebb eleme az, hogy szembeszálljunk azzal a kísértéssel, hogy túl sok információt közöljünk! Maradjanak az árnyékok árnyékban, bízz benne, hogy a néző kikövetkezteti az arcvonásokat, az arckifejezést, a szemeket, a szakállt, mindent (10-9. ábra). Itt a rajzot már vázlatosan befejezted, a további finomítások teszik majd késszé, jusson eszedbe, hogy az eredeti mű rajzszénnel készült, te pedig ceruzával rajzolsz, a szén durvaságát ceruzával nehéz visszaadni. Ugyanakkor, bár Courbet önarcképét másolod, ez a rajz a te rajzod. Az egyedi vonalak és az, hogy mire helyezed a hangsúlyt, megkülönbözteti a képed Courbet-étól. Minden lépésnél húzódj hátra egy kicsit a rajztól, hunyoríts a szemeddel, és mozgasd a fejed, hogy lásd, ha a kép kezd megjelenni. Próbáld látni – azaz elképzelni -, amit még nem rajzoltál le. Használd ezt az elképzelt, megjelenő


képet, és add hozzá a rajzodhoz, változtass, vagy erősíts még rajta. Azon veszed majd észre magad, hogy ide-oda kapcsolsz: rajzolás - elképzelés rajzolás - elképzelés. Légy szűkmarkú! Csak annyi információt adj a nézőnek, amennyi elegendő ahhoz, hogy a néző elképzelt érzékelése megfelelő képet lásson. Ne rajzold túl. Ezen a ponton, remélem, valóban látsz, valóban rajzolsz, valóban átéled a rajzolás örömét. Később, ha élő modellt rajzolsz, azt veszed majd észre, hogy csodálkozol, amiért eddig nem láttad, milyen gyönyörű ez az ember. Talán először látod majd meg az orra alakját, vagy a kifejező tekintetét (10-10. ábra). 10. Miközben a rajzot finomítgatod, próbálj az eredetire összpontosítani. Ha bármilyen problémával szembesülsz, a megoldás az eredetiben rejlik. Szeretnéd ugyanazt az arckifejezést megrajzolni? Nagyon gondosan figyeld meg a fények és árnyékok valódi alakját. Jegyezd meg például a száj szögletében levő árnyék szögét (a függőlegeshez vagy vízszinteshez képest). Nézd meg pontosan a Courbet jobb szeme alatti árnyék ívét, illetve a jobb pofacsont alatti kis árnyék pontos alakját. Próbálj nem beszélni magadnak a megfigyeléseidről. 11. Rajzold azt, amit látsz, se többet, se kevesebbet. Észreveszed majd, hogy a szemfehérjék valamivel halványabbak, mint a szemek körüli sötét árnyék. Esetleg késztetést érzel, hogy kiradírozd a szemek fehérjét, csak mert a szem fehérjének hívjuk őket. Ne tedd! Hadd játsszon a néző is, hadd nézze, ami nincs ott. A te feladatod halványan érzékeltetni, pont úgy, ahogyan Courbet tette.

Ha befejezted a rajzolást: Courbet portréjának rajzolása közben magával ragadott a kép finomsága és ereje, az, ahogy a művész személyisége és karaktere kiemelkedik az árnyékok közül. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorlat hatására megérezted azt az erőt is, ami a fények és árnyak rajzolásában rejlik. Az önarcképed elkészítése természetesen még nagyobb elégedettséggel tölt majd el.


10-10. ábra Brian Bomeisler oktató ceruzamásolata Courbet Önarcképéről

A következő lépés Biztos vagyok benne, hogy érzékeled: a tiszta kontúrrajzolásban aprólékosan láttunk és rajzoltunk széleket, majd gondosan érzékeltük és rajzoltuk a negatív tereket, megláttuk a pontos arányokat, végül precízen észleltük és rajzoltuk a fények és ár-nyékok kisebb és nagyobb formáit. Ha ezeket a leckéket befejezed, és folytatod a rajzolást, fel fogod fedezni ezen az alapvető részkészségek segítségével a saját egyéni stílusodat. Ez a stílus lehet gyors, erőteljes vonalvezetésű - mint például Morisot 10-11. ábrán látható Önarcképe csodálatosan halvány, finom, vagy erős, sűrű stílusú rajz. Vagy az is lehet, hogy rajzod egyre precízebbé válik, hasonlóan Sheeler művéhez (10 -12. ábra).Ne feledd, folyamatosan


keresed a saját látási és rajzolási stílusodat. Mindegy, milyen stílusod alakul ki, mindig használni fogod a széleket, tereket, viszonyokat, (általában) fényeket és árnyékokat, és a magad módján fogod ábrázolni a dolog valódi mivoltát (a gestaltot). Ebben a leckében az első három részkészségre támaszkodva tanuljuk meg a negyediket, a fények és árnyak rajzolását. A néző ezáltal pontosan látja, hogy mit hagytál le a rajzról. Ehhez a folyamathoz nagyon hasznos, hogy a fények és árnyékok valódi alakját negatív térként lásd, illetve pontosan fel tudd mérni a fények és árnyékok szögeit és arányait. A negyedik készség az eddigieknél jobban hat az agynak azon képességére, hogy egy hiányos információ segítségével felidézze a teljes formát. A fény/árnyék forma sejtetésével eléred, hogy a néző lásson valamit, ami valójában nincs is ott. 10-12. ábra Charles Sheeler (1883-1965): Boldogság macskamódra (1934). Krétarajz fehér papíron. Köszönet a Harvard Egyetem művészeti múzeumának (The Fogg Art Museum). A Louise E. Bettens Alapítvány beszerzése.

A néző agya rendszerint mindig jól megkapja az üzenetet. Ha a megfelelő kulcsokat adod a rajzaidhoz, a néző varázslatos dolgokat lát majd, amelyeket valójában le sem kell rajzolnod! Példaként vizsgáld meg Edward Hopper önarcképét (10-13. ábra). Az igazság az, hogy elérheted, hogy lásd ami nincs ott, és törekedhetsz is ennek a csodának az elérésére. Nagyon érdekes folyamat elsajátítani ezt a művésztrükköt. Rajzolás közben folyamatosan hunyorítasz, és nézed, hogy vajon látod-e azt a formát amit láttatni akartál. Ha már látod, vagyis ott van az elképzelt kép: állj! így aztán rengeteg kurzuson azon veszem észre magam, hogy azt mondom a kezdő rajzolóknak: „Állj! Itt van. Megcsináltad. Ne dolgozd ki túlságosan!" Művészkörökben van egy mulatságos mondás, mely szerint minden művész mögött állnia kell valakinek egy nagy kalapáccsal, és a művész tudomására kell hoznia, mikor lett kész a mű.


10-13. ábra Edward Hopper (1882-1967): Önarckép (1903). Rajzkréta fehér papíron. Köszönet a National Portrait Gallery, Smilhsonian Institulionnek. A művész csaknem teljesen beárnyékolta az arc bal felét. A néző mégis látja az éppen csak érzékeltetett szemet.

A világosabb árnyékok érzékeltetése keresztvonalkázással Mielőtt a következő rajzba, az. önarcképbe belevágnánk, szeretném megmutatni, hogyan kell keresztvonalkázni. Ez a szakkifejezés azt jelenti, amikor szinte szőnyegszerű felületet rajzolunk rengeteg, egymással nemegyszer szöget bezáró ceruzavonásokból, melyekkel számos tónust és értéket létrehozhatunk. A 10-4. ábrán olyan


tónusrajzot látunk, amit csaknem kizárólag keresztvonalkázással rajzoltak. Újra elmagyarázom a szembenézett és háromnegyedes nézetű fej arányait is. Régebben azt gondoltam, hogy a keresztvonalkázás természetes folyamat, és nem kell tanítani. Ez azonban láthatóan nem így van. Ezt a technikát meg kell tanítani, meg kell tanulni. Sőt, ma már úgy vélem, hogy a keresztvonalkázás képessége 10-14. ábra egy gyakorlott művész ismertetőjele. Ha végignézed a könyvben bemutatott rengeteg reprodukciót, látni fogod, hogy szinte mindegyik rajzon van valamennyi vonalkázás. Azt is megfigyelheted, hogy ahány művész van, annyiféle a keresztvonalkázás is. Úgy tűnik, minden művész kialakít egy rá jellemző vonalkázási stílust, és nagyon gyorsan te is így fogsz tenni. Ezen a ponton szeretném megmutatni a vonalkázás technikáját és néhány hagyományos módját. Papírra és gondosan kihegyezett ceruzára van szükség. 1. Tartsd szilárdan a ceruzát, és a 10-15. ábrán látható módon készíts párhuzamos vonalkákat (egy sorozatot) úgy, hogy a ceruza hegyét szilárdan leteszed, az ujjaidat kinyújtod. Minden vonalat lendületesen húzz meg úgy, hogy a csuklótól kezdve az egész kézfejed mozog. A csukló mozdulatlan marad, és az ujjak rántják vissza a ceruzát az egymást követő vonásokhoz. Ha elkészült a 8-10 vonásból álló sorozat, tedd a kézfejed és a csuklód más helyzetbe, és készíts egy újabb sorozatot. Próbáld meg a vonalakat feléd húzni, tőled elfelé húzni, válaszd ki, melyik számodra a természetesebb. Próbáld változtatni a vonalak szögét. 2. Gyakorold a sorozatok készítését, amíg úgy érzed, hogy az irány, a térköz és a vonalak hossza megfelelő a számodra. 3. A következő lépés, hogy készíts egy sorozatot keresztbe is. A klasszikus vonalkázásnál a keresztező vonalak szöge csak kevéssé tér el az első sorozatétól (10-16. ábra). Ez a csekély elétérés nagyon szép habos mintát eredményez, ami olyan hatású, mintha a rajzon csillámlana a víz és a levegő. Próbáld ki. A 10-17. ábra bemutatja, hogy a keresztvonalkázással hogy érhetsz el háromdimenziós hatást. 4. Ha növeled a keresztezés szögét, más stílusú keresztvonalkázást érhetsz el. A 10 18. ábrán több példát is láthatsz:


10-18. ábra Néhány példa a különféle stílusú keresztvonalkázásra.

5.

6.

10-19. ábra Alphonse Legros rajza, vörös kréta papíron, Köszönet a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumnak.

teljes kereszteződés (a vonalak derékszögben metszik egymást), kereszt-kontúr (a vonalak általában görbítettek), kampós vonalak (ahol a vonalak végén egy véletlen kis kampó van) ezek a legjellemzőbbek, de rengeteg más típus van még. Ahhoz, hogy egy tónust besötétíts, egyszerűen rakj össze több sorozatot, ahogyan Alphonse Legros tette a 10-19. ábrán levő rajzán, az alak bal karjának rajzolásakor. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Telefonálás közben ne krikszkrakszokat húzgálj, hanem gyakorold a keresztvonalkázást, például félgömbök, hengerek, és más geometriai formák árnyékolását. Mint már említettem, ez a technika a legtöbb embernél nem fejlődik ki magától, gyakorlással viszont gyorsan fejleszthető. Biztosítalak, hogy a rajzaidon használt ügyes, egyéni vonalkázás nagy örömet nyújt majd számodra, műveid nézőit pedig el fogja kápráztatni.


Folyamatos tónus árnyékolása A folyamatos tónusú területeket nem a keresztvonalkázásban használt különálló ceruzavonásokkal rajzoljuk. A ceruzával vagy rövid, egymást fedő vonalakat húzunk, vagy ha szükséges, elliptikus vonalakat rajzolunk a sötét területtől a világosig és vissza, így egy egyenletes felületet kapunk. A legtöbb tanulónak a folyamatos tónus kisebb-nagyobb gondot okoz, bár a sok gyakorlás inkább a finoman árnyalt tónusok rajzolásához szükséges. Charles Sheeler széken alvó cicát ábrázoló összetett fény árnyék rajza (10-12. ábra) nagyszerűen példázza ezt a technikát. Nemsokára együtt lesz majd az összes új képességed, a rajzolás alapvető részkészségei: a szélek, terek, formák érzékelése, a szögek és arányok, illetve fény árnyék viszonyainak felismerése, a rajzolt téma gestaltjának észlelése, végül a keresztvonalkázás és a folyamatos tónus rajzolásának képessége.

Egy tökéletesen kidolgozott, árnyalt, térhatású önarckép rajzolása a fénylogika segítségével Ezekben a leckékben vonalas rajzzal kezdünk, a végeredmény pedig egy tökéletesen élethű rajz lesz. A fenti alcímben levő szakkifejezések a nemsokára elkészülő rajzot írják le. Az előttünk álló feladatban az öt alapvető észlelési készséget fogod gyakorolni, a témád pedig folyton változó lesz. Az alapkészségek hamar beépülnek a globális készségbe, és azon veszed majd észre magad, hogy csak rajzolsz. Rugalmasan át tudsz váltani szélekről terekre, terekről szögekre és arányokra, fényekre és árnyékokra. Nemsokára a képesség automatikus lesz, aki pedig néz téged rajzolás közben, elképed, és nem tudja majd, hogy csinálod. Biztos vagyok benne, hogy felfedezed: másként látod a dolgokat, és remélem, hogy sok tanítványomhoz hasonlóan neked is gazdagabbnak tűnik majd a világ a megtanult látás és rajzolás révén. Mielőtt elkezdesz rajzolni, át kell néznünk a szembenézeti vagy teljes arcot ábrázoló-, illetve a háromnegyedes nézet arányait. E két nézet valamelyikét fogod alkalmazni az önarcképeden.

Szembenézeti kép Keresd meg a 10-24. ábrát, ülj le a tükör elé a könyvvel, egy darab papírral és egy ceruzával. A cél, hogy megfigyeld és vázlatosan ábrázold a fejed különböző részeinek viszonyait, ahogy lépésről lépésre haladsz a feladatban. 1. Először rajzolj egy üres oválist, és oszd két félre egy középső tengellyel. Most figyeld meg és mérd le a saját fejeden a szemmagasságot. Középen lesz. Az oválisra rajzold


2.

rá a szemmagasságot. Győződj meg róla méréssel, hogy helyesen rajzoltad meg. Most nézd meg az arcod tükörképét, képzeld el az arcodat kettéosztó tengelyt, illetve a tengelyre merőleges szemmagasság-vonalat. A 10-23. ábrán látható módon döntsd meg a fejedet egyik oldalra. Figyeld meg, hogy a tengely és a szemmagasság továbbra is derékszöget zár be, nem számít, hogyan döntőd meg a fejed. (Tudom, ez logikus, de nagyon sok kezdő figyelmen kívül hagyja, és a 10 22. ábrán látható módon elferdíti az arcvonásokat.) 10-21. ábra. Vincent van Gogh (rézkarc, 1890.), B-10, 283. Köszönet a washingtoni The National Gallery of Art Rosenwald Gyüjtemenyének. Egy érdekes példa arra, milyen kifejező ereje lehet a ferde arcvonásoknak.

3.

4.

5.

Figyeld meg a tükörben: mekkora a távolság a két szemed között egy szem hosszához képest? Igen, egy szemnyi a távolság. Oszd fel öt részre a szemmagasságvonalat a 10-24. ábra szerint, jelöld meg a szemek külső zugait. Figyeld meg az arcod. A szemmagasság és az áll között hol van az orrod vége? Minden emberi arcvonás közül ez a legváltozatosabb. Elképzelhetsz egy megfordított háromszöget, melynek két alappontja a belső szemzugokban van, csúcsa pedig az orr csúcsánál. Ez a módszer eléggé megbízható. Jelöld meg az ovális vázlaton az orr alsó szélét (lásd a 10-24. ábrát). Hol van a száj középső vonala? Körülbelül az orr-áll távolság harmadánál. Jegyezd meg a vázlatodon.


6.

Most nézz a tükörbe: ha a belső szemzugaidból lebocsátasz egy függőleges egyenest, mit kapsz meg? Az orr-lyukak széleit. Az orr szélesebb, mint gondolnád, felöld meg a vázlatodon.


7.

Ha a pupilládból lebocsátasz egy függőleges egyenest, Mit kapsz meg? A szád sarkait A száj is szélesebb, mint gondolnád. Jelöld meg a rajzon. 8. Ha egy ceruzát vízszintesen mozgatsz a szemed magasságában, mit kapsz meg? A füled tetejét. Jelöld meg a vázlatodon. 9. Ha a fülek alsó szélétől egy vízszintest húzunk, hova jutunk? A legtöbb arcon az orr és a száj közé. A fülek nagyobbak, mint gondolnád. Jelöld meg a rajzon. 10. Érintsd meg a nyakad és az arcod. Milyen széles a nyakad az állkapocs fül alatt mért szélességéhez képest? Csaknem ugyanolyan széles, néhány férfinél akár azonos, vagy még szélesebb lehet. Jelöld meg a vázlatodon. Jegyezd meg, hogy a nyak szélesebb, mint gondolnád. 11. Most ellenőrizd az észleléseidet hétköznapi vagy a televízióban látható embereken, embereket ábrázoló fényképeken. Gyakorolj sokat, figyeld meg (először mérés nélkül, majd, ha megerősítésre van szükséged, méréssel) a két arcvonás közötti arányokat, lásd meg az arcok közötti egyedi, parányi különbségeket, láss, láss, láss. Végül, ha megjegyezted a fenti általános arányokat, már nem kell a bal agyféltekéd módján elemezni, mint addig. Most azonban ez a legjobb módja, hogy gyakorold az egyes arányok megfigyelését.

Térjünk át a háromnegyedes nézetre Idézzük fel a háromnegyedes nézet korábbi definícióját: a fej egyik fele, plusz a másik fél fele. Ülj nyugodtan a tükör előtt, tartsd a fejedet teljesen szemben a tükörrel. Ezután fordulj el (jobbra vagy balra) úgy, hogy a fejed valamelyik felét csak részben lásd. Most az egyik felet teljesen látod, meg még látsz egy negyedet, azaz: ez háromnegyedes nézet. A reneszánsz művészei - miután megoldották az arányokkal kapcsolatos problémákat -, rajongtak a háromnegyedes nézetért Remélem, ezt a nézetet választod majd az önarcképedhez. Valamivel nehezebb, de izgalmas rajztéma. Kisgyerekek ritkán rajzolnak háromnegyedes nézetbe forduló emberi fejet, általában vagy profilt rajzolnak, vagy szembenézetet. De 10 éves kor táján a gyerekek megpróbálnak háromnegyedes nézetben rajzolni, talán mert ezzel jól ki lehet fejezni a modell személyiségét. A fiatal művészek ilyenkor a régi jó problémákkal szembesülnek: a háromnegyedes nézet észlelésekor szerzett adatok vizuális konfliktusba kerülnek a gyerekkorban a profilra és a szembenézetre vonatkozó, 10 éves korra már a memóriában elraktározott szimbólumokkal. Mik ezek a konfliktusok? Először is, a 10-25. ábrán láthatod, hogy az orr nem olyan, mint profilból. Háromnegyedes nézetben látod az orr tetejét és oldalát, amitől az orr nagyon szélesnek tűnik. Másodszor, az arc két fele más szélességű: egyik széles, másik keskeny. Harmadszor, az elfordított arcfélen levő szem keskenyebbnek és más alakúnak tűnik. Negyedszer, az elfordított arcfélen a száj a


középponttól a sarokig rövidebb és más alakú, mint az arc másik felén. Ezek az észlelések összeütköznek a memóriában őrzött, jóval szimmetrikusabb képekkel.

Ennek a konfliktusnak a feloldásához természetesen azt kell rajzolni, amit látsz, anélkül, hogy az észlelt formát megváltoztatnád annak érdekében, hogy illeszkedjen a régi jelképrendszeredhez. Mindig az a megoldás, hogy a dolgokat a maga valóságában, a maga egyedi, lenyűgöző komplexitásában kell vizsgálni. A tanulóim hasznosnak találják, ha megmutatok nekik néhány konkrét segítséget ahhoz, hogy lássák a háromnegyedes nézet arányait. Engedd meg, hogy ismét lépésről lépésre elmagyarázzam a folyamatot, és elmondjak néhány módszert, amellyel az érzékelés tisztább lesz. Ne feledd továbbra sem, hogy ha háromnegyedes nézetű szemléltető rajzot készítenék, nem nevezném meg az egyes részeket, csak odamutatnék. Ha rajzolsz, te se nevezd nevükön a dolgokat. Egyáltalán ne is beszélj magadhoz rajzolás közben. 1.

2.

Újra ülj le a tükör elé papírral és ceruzával. Egyik szemedet hunyd le, és fordítsd el a fejed úgy, hogy a 10-25. ábrához hasonlóan, az orrod hegye majdnem egybeessen az elfordított arcod körvonalával. A 10-26. ábra felnagyítva mutatja ezt a területet. Figyeld meg a fejed. Keresd meg a központi tengelyt, a pontosan az arc közepén végigfutó képzeletbeli egyenes vonalat. Háromnegyedes nézetben a tengely áthalad két ponton: az orrnyereg és a felső ajak közepén. Képzeld el, hogy a tengely egy vékony drót, amely végigmegy az orr formáján (10-27. ábra). Kinyújtott karral, függőlegesen a tükörképed felé tartva a ceruzát, ellenőrizd a fejed központi tengelyének dőlésszögét. Minden ember más szögben tartja a fejét, egyeseknél függőleges is lehet.


3. 4.

5.

Most figyeld meg, hogy a szemmagasság vonala merőleges a központi tengelyre. Ez a megfigyelés segít elkerülni a x. oldalon említett torzulásokat. A következő mérés az legyen, hogy a szemmagasságod a fej felénél helyezkedik el. A piszkozatpapírra gyakorlásképpen készíts egy háromnegyedes nézetű vonalas rajzot. A módosított kontúrrajzolás módszerét fogod alkalmazni: lassan rajzolj, figyeld a széleket, a méretek, szögek, stb. viszonyait. Ismét ott kezdhetsz rajzolni, ahol akarsz. Általában az orr és az elfordított arc körvonala közötti alakkal indítok, mert ezt a formát könnyű meglátni (10-25. ábra). Jegyezd meg, hogy ezt a formát használhatod belső negatív térként, egy olyan formaként, melyre nincs név. Én felvázolok egyfajta sorrendet, de te haladhatsz a sajátod szerint is. Nézz a szemeddel a formára, és várj, amíg tisztán látod. Rajzold meg a forma széleit. Mivel a szélek közösek, az orr szélét is meg fogod rajzolni. Amit a forma belsejében megrajzoltál, az a szem, mégpedig a háromnegyedes nézetre jellemző különös alakban. Úgy rajzold meg a szemet, hogy nem rajzolod meg. A körülötte levő alakot rajzold. Használhatod a 10 28. ábrán 1, 2, 3, 4-gyel jelölt sorrendet, de más sorrend ugyanilyen jó. Először a szem fölötti forma (1), aztán a mellette levő (2), aztán a szem fehérje (3), végül a szem alatti forma (4). Próbálj nem gondolni arra, hogy mit rajzolsz, a formára figyelj. Csak rajzolj le minden alakot, ha kész, mindig a szomszédos alak következzen.

6.

10-29.ábra


6. Most határold be a hozzád közelebb levő szem pontos helyét. Figyeld meg a modellen, hogy a belső szemzug a szemmagasság vonalán van. Különösen arra ügyelj, hogy ez a szem milyen messze van az orr szélétől. A távolság csaknem mindig egyezik a hozzánk közelebb eső szem hosszával. Ezt az arányt a 10-28. ábrán lehet megfigyelni. A kezdő rajzolók egyik leggyakoribb hibája ebben a nézetben az, hogy a szemet túl közel teszik az orrhoz. Ez a hiba minden további arányt felrúg, és az egész rajzot elrontja. Biztosan kell látnod ennek a köznek a szélességét, és úgy rajzold le, ahogyan látod. Mellékesen, a korai reneszánsz művészeinek fél évszázadba telt, hogy ezt az egy arányt kidolgozzák. Nekünk természetesen hasznunkra válik a nehezen megszerzett tudásuk (10-28. és 10-29. ábra). 7.A következő lépés az orr. Ellenőrizd a tükörképeden, hogy hol van az orrlyukak széle a szem belső zugához képest. Indíts el egy, a központi tengelyt követő – vagyis azzal párhuzamos - egyenest felfelé. Ne feledd, az orr nagyobb, mint gondolnád. 8. Figyeld meg, hogy a szád sarka hol van a szemhez képest (10-29. ábra). Azután figyeld meg a száj középvonalát és a pontos ívét. Ez az ív fontos, hogy megragadjuk a modell arckifejezését. Erről ne beszélj magadnak, a vizuális észlelések láthatóak. Lásd tisztán és rajzold pontosan, amit látsz, a pontos szögeket, széleket, tereket, arányokat, fényeket és árnyékokat. A J-módod reagál erre, de nem szavakkal. 9. Figyeld meg az ajkaid alsó és felső szélét; emlékezz rá, hogy ez a vonal általában halvány, hiszen itt nincsenek valódi szélek és körvonalak. 10. Az elforduló arcodon figyeld meg a száj körüli tér alakját. Ezen az oldalon is nézd meg alaposan a száj vonalának pontos ívét. 11. A fül következik. A fül oldalnézeti elhelyezéséhez mondókát kissé módosítjuk a háromnegyedes nézetnél. Oldalnézet: szemmagasság-áll == külső szemzug-fül külső része helyett Háromnegyedes nézet: szemmagasság-áll = szem elülső része-fül külső része Érzékelheted ezt a viszonyt, ha leméred a saját tükörképedet. Ezután jegyezd meg, hol van a fül teteje és alja (10-30. ábra).


Rajzolásra készen! Most, hogy áttekintettük a keresztvonalkázást és a szembenézed, illetve háromnegyedes nézetű, arcok általános arányait, készen állsz utolsó rajzleckédre, a tökéletesen kidolgozott fényárnyék viszonyokkai megrajzolt önarcképedre. Amire szükséged lesz:

• • • • • • •

• Három vagy négy rajzlap a rajztáblára ragasztva (a rajzfelület puhítására) • Kihegyezett ceruzák és radír Egy tükör, és ragasztószalag, hogy a falra lehessen ragasztani. De rajzolhatsz fürdőszoba- vagy öltözőasztali tükörnél is. Filctoll Grafitrúd Papír zsebkendő vagy papírtörlő, az alap dörzsölésére Egy benedvesített ruha, hogy a műanyagra rajzolt filcvonásokat ki lehessen javítani. Állólámpa vagy asztali lámpa, ami megvilágítja az arcod egyik felét. (A 10-31. ábrán látható egy olcsó spotlámpa.) Kalap, sál, fejdísz, ha tetszik az ötlet. Amit tenned kell: 1. Először is, készíts alapot a rajzpapírodra. Bármilyen tónust választhatsz. Lehet, hogy erős tónusú (azaz világos) rajzot szeretnél, így halvány alapot készítesz, vagy sötét háttérrel fokozod a drámai hatást, ha a rajz tompított tónusú (vagyis sötét). Esetleg közepes értéket választasz. Halványan rajzold meg a szálkeresztet. Ehhez a rajzhoz nem lesz szükség a műanyag képsíkra, a tükör lesz a képsík. Gondold ezt gondol, biztos vagyok benne, hogy látod a logikát. 2. Ha készen van az alap, tedd meg a rajzoláshoz szükséges előkészületeket, ebben a 10-32. ábra fog segíteni. Egy szék kell, hogy ráülj, egy másik széken, vagy esetleg egy kis asztalkán lesznek a rajzeszközök. Mint a rajzon látod, a rajztáblát a falnak fogod támasztani. Ha elhelyezkedtél, erősítsd fel a tükröt a falra úgy, hogy kényelmesen lásd magad benne. A tükörnek karnyújtásnyira kell lennie az ülőhelyedtől. Látnod kell


3.

4.

5.

magad a tükörben, illetve meg kell figyelned, hogy hogyan méred meg az arcod és a koponyád arányait. Igazítsd el a lámpát, majd próbálj ki néhány helyzetet, forgasd a fejed, emeld fel vagy engedd le az állad, vegyél fel kalapot vagy fejdíszt, míg a tükörben meg nem pillantod a megfelelő fény-árnyék világú kompozíciót. Döntsd el, hogy szembenézeti vagy háromnegyedes nézetű önarcképet akarsz, és ha háromnegyedes mellett döntesz, akkor jobbra vagy balra fordulsz el. Ha gondosan kiválasztottad a tükörben a kompozíciót, és a pózt, minden testrészed maradjon az eredeti állapotban, egészen a rajz végéig. Ha felállsz, hogy tarts egy rövid szünetet, ne mozdítsd el a széket vagy a lámpát A tanulókat nagyon zavarja, ha visszaülés után nem képesek újra megtalálni pontosan az eredeti pózt. Most már készen állsz a rajzolásra. A következő utasítások csupán egy módszert ismertetnek a létező milliónyiból. Azt javaslom, hogy olvasd végig az utasításokat, aztán kezdj el rajzolni a javasolt módon. Később majd kialakíthatod a saját módszeredet.

Önarckép ceruzával 1. Nézd meg alaposan a tükörképedet, keress negatív tereket, érdekes széleket,

2.

vizsgáld meg a fények és árnyékok alakját. Próbáld meg tökéletesen elnyomni a nyelvi funkciókat, különösen az arcot vagy az arcvonásokat kritizáló verbális módot. Talán nem lesz egyszerű, mivel ez a tükör használatának egy új módja: nem ellenőrzünk vagy javítunk vele, hanem egy képet adunk vissza szinte személytelen módon. Próbálj meg úgy viszonyulni önmagadhoz, mint ahogyan egy csendélethez, vagy egy idegen ember fényképéhez viszonyulnál. Válaszd ki az alapegységet. Ez teljesen tőled függ. Általában a szemmagasság-áll távolságot használom, és gyakran a központi tengelyre rajzolom (az a függőleges vonal, ami kettéosztja a 10-33. ábra fejet, átmegy az orrnyereg közepén és a száj középpontján). Most rajzold meg a szemmagasságot.

Ez a két iránymutató vonal, a központi tengely és a szemmagasság vonala mindig derékszögben metszik egymást, függetlenül attól, hogy szembenézeti vagy háromnegyedes a portré, vagy hogy a modell tökéletesen egyenesen tartja a fejét, vagy a függőlegeshez képest megdönti. Azt javaslom, hogy a központi tengelyt és a szemmagasságot filctollal egyenesen a tükörre rajzold. (Lehet, hogy máshogy szeretnéd kezdeni a rajzot, például csak a tükörre rajzolt szálkeresztre támaszkodva.


Nyugodtan megteheted.) Az azonban nagyon fontos, hogy az alapegység eleje és vége ott legyen közvetlenül a tükrön. 3. A következő lépés természetesen az, hogy az alapegységet átvezesd a szálkereszttel és tónusos alappal ellátott rajzpapírra. Csak az alapegység tetejét és alját jelöld meg. Lehet, hogy szeretnéd a tükrön jelezni a tükörkép felső és oldalsó szélét. A pontokat jelöld meg a rajzodon is. 4. Most hunyoríts, hogy a tükörkép egyes részletei eltűnjenek, és meglásd a nagyobb világos foltokat. Figyeld meg, hol vannak ezek az alapegységhez, a tükrön és a rajzlapon levő szálkereszthez, illetve - amennyiben használod - a központi tengelyhez/szemmagassághoz képest. 5. Kezdd a rajzolást azzal, hogy a 10-34. ábrán látható módon kiradírozod a legnagyobb világos formákat. Próbáld meg elkerülni a kis formákat és széleket. Most csupán a nagy, világos és árnyékos foltok az érdekesek. 6. Lehet, hogy szeretnéd kiradírozni a fej körül az alapot, hogy a közepes tónusértékű alap a fejen maradjon meg. Az is lehet, hogy sötétebb értéket akarsz adni a negatív tereknek. A 10-34. ábrán mindkét technikát tanulmányozhatod. 7. Esetleg vastagabb grafitréteget akarsz tenni az arc árnyékos részeire. Ebben az esetben a 4B-s ceruza használatát javaslom, nem pedig a grafitrúdét, mert azt valahogy nehezebb irányítani, és ha erősen rányomják a papírra, akkor csúszik. 8. Gondolom észrevetted, hogy eddig egy szót sem ejtettem a szemről vagy a szájról. Ha meg tudod állni, hogy először az arcvonásokat rajzold meg, és hagyod, hogy úgy jöjjenek elő a fény-árnyék formák közül, ahogyan a lapszéli jegyzetben leírom, akkor képes leszel teljes mértékben kiaknázni ennek a rajzolásmódnak a teljes erejét. 9. Például a szem rajzolása helyett azt javaslom, hogy egy papírdarabra firkálj valamit 4B-s ceruzával, a mutatóujjadat dörzsöld meg a grafitrétegen, és a tükörben ellenőrizve a szemed pontos helyét dörzsölj oda egy foltot az ujjaddal. Hirtelen már látni fogod a szemet, ami arra nagyon jó, hogy alátámaszd a lelki észlelést. 10. Ha már megrajzoltad a legnagyobb fény-árnyék formákat, kezdd el keresni a kisebbeket. Találhatsz például egy árnyékfoltot az alsó ajkad, az állad vagy az orrod alatt. Láthatsz árnyékot az orrod oldalán vagy az alsó szemhéjad alatt. Finoman, keresztvonalkázással tónusozhatod ceruza segítségével, vagy az ujjad dörzsölésével lágyíthatod. Győződj meg róla, hogy az árnyékokat pontosan oda és úgy rajzoltad, ahol és


amilyennek látod őket. Alakjuk a csontszerkezet és a rájuk eső fény miatt ilyen. 11. Ezen a ponton eldöntheted, hogy a rajzot ilyen durva, befejezetlen formában hagyod, vagy szeretnéd aprólékosan kidolgozni. Ebben a könyvben sokféle befejezettségi fokú rajzra találsz példát. 12. Röviden felsorolok néhány fő arányt, amit meg kell nézni. Ne feledd, hogy az agyad nem segít azt látni, hogy valójában mi van odakint, ez az emlékeztető pedig talán felbátorít arra, hogy mindent megláss! • Szembenézeti portrén: szemmagasság-áll = szemmagasság-koponyatető. • Ha a haj sűrű, a felső rész nagyobb, mint az alsó. • A szemek közötti távolság nagyjából egy szemnyi. • Az orr hosszát úgy határozd meg, hogy elképzelsz egy egyenlőszárú háromszöget, aminek a sarkai a szemzugokban és az orr alsó pontján vannak. Ez egy változékony arány. A háromszög minden modellnél más és más. • Az orrlyukak külső széle általában pontosan a szemek belső zuga alatt van. Ez az arány is változhat. • A száj sarka a pupillák alatt helyezkedik el. Az arány változékony. Nagyon ügyelj a száj sarkának helyére és alakjára, a finom arckifejezés jórészt ezen múlik. • A fülek teteje nagyjából a szemmagasságban van. • A fülek alsó része nagyjából egyvonalban van a felső ajakkal, vagy esetleg kissé alatta. Ne feledd, ha a fej meg van döntve, akkor a fülek szemmagassághoz viszonyított - képsíkon látott - helyzete megváltozik. • Figyeld meg a nyakat, a gallért és a vállat a fejhez képest. Arról, hogy a nyak elég vastag-e, úgy győződj meg, hogy összeveted az arc szélességével. A gallér rajzolásakor használj negatív tereket (rajzold meg a gallér alatti és körülötte levő tereket). Figyeld meg, milyen széles a váll. A tanulóknál nagyon gyakori hiba a túl keskeny váll. A szélességet az alapegységhez viszonyítsd. • A haj ábrázolásakor először a legnagyobb világos és árnyékos foltokat jelezd, majd ezután dolgozd ki a finomabb részleteket. Figyeld meg, melyek a fő irányok, hogy nő a haj, és hol van elválasztva, ahol látni az alatta levő sötétebb tónust. Jegyzed meg és rajzold le részletesen, hogyan nő a haj, és milyen a szerkezet az archoz közel. Adj a hajadról elég információt a nézőnek ahhoz, hogy tudja, milyen. A könyvben levő arcképeken a haj rajzolásának sokféle módja figyelhető meg. Egyértelmű, hogy ugyanúgy nincsen egyfajta hajrajzolás, ahogyan nincsen egyféle szem-, orr- vagy szájrajzolási mód sem. Mint minden rajzolási problémánál: a megoldás az, hogy rajzold, amit látsz. Ha úgy döntöttél, hogy háromnegyedes nézetű önarcképet rajzolsz, kérlek ismételd át a korábban ismertetett arányokat. Nézd meg a 10-35. ábrát is. Figyelem! A


kezdő rajzolók néha a valódinál szélesebbre rajzolják a keskenyebbnek látszó arcfelet, és mivel így az arc túl széles lenne, lekeskenyítik az arc innenső felét. Így a háromnegyedes rajzolás végeredménye egy szembenézeti kép lesz, bár a modell háromnegyedes pózban van. Ez nagyon idegesítő a tanulóknak, mert gyakran nem is értik, hogy mi történt. Csak azt rajzold, amit látsz! Utólag ne változtass a meglátásodon. Ha elolvastad az utasításokat, készen állsz, hogy elkezdj rajzolni. Remélem, sikerül gyorsan átlépned a J-módba.

Ha befejezted a rajzolást: Ha a rajz kész, dőlj hátra, és nézd meg a művet egy olyan szögből, amelyik eltér attól, ahogyan rajzolás közben láttad. Miután a rajzot még kritikusabban, még elemzőbb módon megvizsgáltad, lehet hogy apró hibákat vagy eltéréseket vettél észre a valódi arcképhez képest. így csinálják a művészek. A rajzoló J-módból visszatérnek a B-módba, felmérik a következő lépést, ellenőrzik a rajzot a kritikus bal agyféltekével, megtervezik a szükséges változtatást, megjegyzik az átdolgozandó területeket. Aztán felveszik az ecsetet vagy ceruzát és újra nekilátnak, visszaváltva J-módba. Ez a ki-bekapcsolás addig megy, míg a mű el nem készül, vagyis amikor a művész úgy gondolja, nincs szükség további javításra.

Előtte és utána: személyes összehasonlítás Eljött az idő, hogy elővedd a tanulás előtti rajzot, és összehasonlítsd az imént befejezett önarcképpel. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy látod, hogyan alakult át a rajzkészséged. A tanulóim gyakran elképednek, nemegyszer hitetlenkednek, hogy az előttük levő, tanulás előtti rajzokat ők készítették Az észlelési hibák annyira maguktól értetődőek, annyira gyerekesek, hogy úgy tűnik, valaki más rajzolta a képet. Szerintem ez valamilyen szinten igaz is. A bal agyfélteke a maga módján látja a kinti dolgokat, fogalmilag és szimbolikusan összekapcsolja a látásmódot a gyerekkorban kialakult rajzolási stílussal. Ezek a rajzok általánosítottak. Mostani, J-módban készített rajzaid viszont összetettebbek, jobban kötődnek a kintről származó vizuális érzékeléshez, a jelen pillanatot ábrázolják, és nem a múlt szimbólumait használják. Így aztán a mostani rajzok élethűbbek. Egy rajzaidra pillantó barátod esetleg azt mondja majd, hogy eddig rejtett tehetséget fedeztél fel magadban. Ez úgy vélem, valahol igaz, bár ragaszkodók ahhoz, hogy a tehetség nem egy szűk rétegre jellemző, hanem legalább annyira elterjedt, mint mondjuk az olvasáshoz szükséges tehetség.


Mostani rajzaid nem feltétlenül kifejezőbbek, mint a tanulás előttiek. A B-módú rajzok rendkívül expresszívek lehetnek. A tanulás utáni rajzok is kifejezőek, de más értelemben: sokkal jellegzetesebbek, bonyolultabbak, élethűbbek. A nemrég megtalált más látásmód, más nézőpontból való rajzolás eredményei. A valódi és finomabb kifejezőerő itt az egyedi vonalban, illetve a téma - ez esetben saját magad – egyedi megragadásában rejlik. A jövőben lehet, hogy szeretnél majd újra lerajzolni egyszerűsített, konceptuális formákat is. Ezt azonban már szándékosan teszed, nem pedig azért, mert hibát követsz el, vagy mert képtelen vagy a valósághű rajzolásra. Remélem, e pillanatban azzal a büszkeséggel tekintesz a rajzodra, ami a győzelem jelének jár: sikerült megtanulnod az alapvető rajzkészségeket és irányítani az agyi folyamatokat. Most, hogy nagy figyelemmel megvizsgáltad és lerajzoltad a saját arcod és más emberek arcát, biztosan megérted, miért mondják a művészek, hogy minden arc gyönyörű.

Portrékiállítás Ahogy a következő oldalakon található arcképeket nézed, próbáld meg elképzelni, hogyan készültek, a kezdettől a befejezésig. Menj végig magad is a mérési folyamatokon. Ez segít megerősíteni ezt a képességet, és edzi a szemed. A rajzok közül három kép az ötnapos kurzuson készült szemléltető rajz.

Javaslat a következő rajzra Az a javaslat bizonyult a legérdekesebbnek, hogy a tanuló a művészettörténet egyik alakja hangulatában készítsen önarcképet. Vagyis rajzolhatsz ilyeneket: Önarckép Mona Lisaként, Önarckép reneszánsz ifjúként, vagy Önarckép a tengerből kiemelkedő Vénuszként.



Grace Kennedy oktató gyönyörű, fény-árnyék önarcképe

Mauro Inamoto tanuló kivételesen jó kompozíciója, háromnegyedes önarcképe.



XI. A színek szépségének rajzolása


EGY MIÉNKHEZ HASONLÓ KORBAN a szín nem számít luxusnak, ellentétben az elmúlt évszázadokkal. Elárasztanak, körbevesznek bennünket a gyári színek, színek tengerében úszkálunk. A hatalmas mennyiség miatt az a veszély fenyegethet, hogy a színek valamennyire elveszítik varázsukat. Úgy gondolom, hogy ha a rajzoláshoz és festéshez színeket használunk, az segít újra átélni a színek szépségét, újra megtapasztalni azt a csaknem hipnotikus csodálatot, amit egykor a színek nyújtottak nekünk. Az emberek már a legelső időktől kezdve készítettek színes tárgyakat, de soha nem olyan mennyiségben, mint manapság. Az elmúlt évszázadokban jóformán csak néhány tehetős vagy befolyásos személy birtokolta a színes eszközöket. A hétköznapi embereknek a szín elérhetetlen volt, kivéve a természetben, illetve a templomokban, katedrálisokban megtalálható színeket. A parasztházak és bútoraik természetes anyagokból, sárból, fából, kőből készültek. A házi szőttesek általában megőrizték a növényi rostok természetes árnyalatait, de gyorsan kifakultak, ha növényi festékkel színezték őket. A legtöbb ember számára egy darab ragyogó színű pántlika, gyöngyökkel kivarrt kalapszalag, hímzett öv nagy becsben tartott és féltve őrzött kincs volt. Vessük ezt össze azzal a színpompás világgal, amelyben élünk Bárhova nézünk, ember által alkotott színeket látunk színes televízió és mozifilmek, kívül-belül ragyogó színre festett épületek, villogó színes fények, színes óriásplakátok, magazinok és könyvek, de még az újságok oldalai is színesek. Azok az élénk színű tárgyak, amiket a múltban ékszernek tekintenének, és csak királyok birtokolhatnák, ma szinte mindenki számára elérhetőek a vagyoni helyzetétől függetlenül. így aztán jórészt elveszítettük azt az érzést, amivel régen a színek rendkívüliségének adóztunk. Másrészt, nem lesz elegünk a színekből. Semmilyen mennyiség nem tűnik soknak, legalábbis egyelőre. Igaz, néhány ember tiltakozott, amikor a régi fekete-fehér filmeket felváltotta a színes. Ezeket a vitákat azonban a piac eldöntötte: a legtöbb ember inkább a színeset választotta. De mire is jók ezek a színek? A természetben az állatok, madarak, növények színének mindig van valamilyen célja: vonzás, undorkeltés, álcázás, kommunikáció, figyelmeztetés vagy a túlélés biztosítása. A szín a mai ember számára elveszítette ezen céljait és jelentéseit? Most, hogy ilyen rengeteg gyártott szín vesz körül minket, igaz az, hogy csaknem válogatás nélkül használjuk őket? Vagy a célok és jelentések tudat alatt, afféle múltbeli örökségként még mindig kapcsolódnak a színekhez? Célja van annak, hogy ez a ceruza, amivel írok, kívül sárgára festett? Okkal döntöttem úgy, hogy ma kékbe öltözők?


És mi a szín? Pusztán csak az, aminek a tudósok mondják: szubjektív tapasztalat, egy lelki jelenség, ami akkor következik be, ha teljesülnek a szükséges feltételek (egy megfigyelő, egy tárgy és elegendő, látható tartományon belüli fény)? Az mindenesetre igaz, hogy homályban a világ szürkés árnyékba burkolózik. A világ csakugyan színtelen, csak akkor tűnik színpompásnak, amikor felkapcsoljuk a fényeket? Ha a szín lelki érzés, akkor hogy következik be? A kutatók azt mondják, hogy amikor fény esik egy tárgyra, mondjuk egy narancsra, a narancs felülete a spektrum hullámhosszainak adott részét elnyeli, kivéve azt, amit visszaver a szemünkbe. Ezt az információt a vizuális rendszerünk feldolgozza, és létrehozza azt a lelki érzést, aminek hatására kimondjuk a narancssárga szót. A ceruzámat olyan kémiai anyag borítja, ami a szemembe visszaverődő sárgán kívül minden más hullámhosszú fényt elnyel. Vajon a narancs tényleg narancssárga? Vajon a ceruza valóban sárga? Nem tudjuk, mivel nem léphetünk ki a saját szemünkből/agyunkból/elménkből, hogy kiderítsük. Csak azt tudjuk, hogy ha lemegy a nap, a színek eltűnnek.

A színek helye az agyban Ha van elég fény a színek érzékeléséhez, a kutatók szerint az agy színekre adott reakciói attól is függnek, hogy az agy egyes részeinek más a gondolkodásmódja. Nagyon élénk, intenzív színekre (illetve fénylő, csillogó színekre) a primitív agy, vagyis a limbikus rendszer reagál. Ez a reakció érzelmi típusú, és talán azzal az örökséggel kapcso latos, mely szerint a színnek kommunikációs szerepe van. Sokan mondják például, hogy „Dühbe gurultam, vörösben látom a világot!" Ha ezt a kijelentést megvizsgáljuk, talán egy olyan helyzetet kapunk, amikor a vörös szín agresszív reakciót vált ki. Az elsősorban a bal agyféltekében levő B-mód fő feladata az, hogy a színeket nevekkel és tulajdonságokkal lássa el, pél dául ragyogó kék, citromsárga vagy umbrabarna, illetve hogy lefordítsa ezeket a szavakat a színekre adott érzelmi reakcióinkra. (Példaként olvasd el a lapszélen, hogy az ír-görög író, Lafcadio Hearn hogyan öntötte szavakba a kék színre adott érzelmi reakcióit.)


Ráadásul a B-mód felelős a színkeverés egymást követő lépéseiért, vagyis „ahhoz, hogy narancssárgát kapj, keverj össze sárgát és pirosat” vagy „ahhoz, hogy a kék sötétebb legyen, adj hozzá feketét" A jobb agyfélteke (J-mód) az egyes árnyalatok közötti finom kapcsolatok és arányok érzékeléséért felelős. A J módot jobban érdekli az, hogy felfedezze a minták közötti összefüggést, főleg az olyan színkombinációkban (vörös/ zöld, kék/narancs, sötét/világos, fakó/élénk), amelyek kiegyenlítik az ellentétekéi. 1976-os The Dialectics of Color (A színek dialektikája) című tanulmányában Dr. Péter Smith ezt írta: „Mivel a jobb agyfélteke rendkívüli módon érdeklődik az iránt, hogy a dolgok hogyan kapcsolódnak össze egy zárt rendszerbe, elmondhatjuk, hogy döntő szerepe van az esztétikai reakciókban." Ez a zárt rendszer lehet az, amit a művész egységes, harmonikus színvilágnak hív, vagyis az egymással kapcsolatban levő színek egyensúlyban vannak. A J-mód talán felismeri az egységes színvilág egészét, és egy kellemes érzéssel adja tudtunkra: „Igen. Ez az. Rendben van." Ennek az ellentettje is igaz: a J-mód felismeri a kiegyensúlyozatlan vagy a nem egységes színelrendezést, talán sóvárog az egység és a zárt rendszer hiányzó darabjai után. Az ember ezt a vágyódást bizonytalan idegenkedésként éli meg, érzi, hogy valami hiányzik, vagy nincs a megfelelő helyen. A J-módnak más fontos szerepe is van a színeknél: érzékeli, hogy melyik színkombináció alkot egy adott színt. Ha van többféle szürke, ki tudja választani, melyiket keverték pirossal, hogy melegebb, és melyiket kékkel, hogy hidegebb árnyalatú legyen.

A színek alapjai Szinte mindenkit érdekelnek a színek, mégis meglepően kevés embernek vannak átfogó színelméleti ismeretei. Gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy elég annyit tudni, hogy melyik színt szeretjük, és úgy érezzük, ez elegendő. Holott, ha tudunk valamit a színekkel kapcsolatos hatalmas ismeretanyagból, akkor, csakúgy, mint sok más téma esetén, a színek nagyobb örömöt nyújtanak. A következő oldalakon néhány színekkel kapcsolatos készséggel fogod bővíteni a nemrég megszerzett rajzolói képességedet.


Ha a rajzot tanuló elkezd színeket adni a fekete-fehérszürke rajzához, akkor valami furcsa történik. Nem számít, hogy a tanulók mennyire csömörlöttek meg modern színekben tobzódó környezetünktől, mert szinte gyermeki örömmel kezdenek foglalkozni a színekkel, mintha akkor látnák őket először. A színes rajzolás pedig valóban rengeteg érzelmi töltettel bír. Hasonlítsd össze például Edgár Degas rózsaszín papírra rajzolt balett-táncosnőjét (11-6. ábra) a 8. fejezetben bemutatott, (157. oldal) csaknem ugyanolyan Degas-rajzzal. Figyelem! Nem azt állítom, hogy a színektől a rajz jobb lesz. Ez nem igaz. A szín megváltoztatja a rajzot, olyan drámai hevületet ad hozzá, ami közelebb viszi a rajzot a festményekhez. Az ebben a fejezetben levő gyakorlatokhoz be kell szerezned néhány további rajzeszközt. Az egyes leckéknél fel fogom ezeket tüntetni a kellékek listáján. Mindenekelőtt vásárolj egy színesceruza-készletet. A Prismacolor jó márka, de másikat is kereshetsz. A Prismacolor készletben 60 szín van, de vásárolhatsz egyenként is. A következő színeket javaslom: fekete fehér ultramarinkék szürkéskék sötétzöld

vörösbarna sötétbarna szépia umbrabarna sárgás okker

kanárisárga

citromsárga

skarlátvörös magenta

hússzín olajzöld

cinóbervörös ibolyaszín palaszürke homokszín meleg világosszürke meleg középszürke krémszín narancs

Vegyél hat, legalább 23x30,5 cm-es, vagy nagyobb színes papírt. A műszaki rajzlap megfelelő, de más papírtípust is választhatsz. Bármilyen színes papír jó, ami nem túl sima és fényes. Kerüld az élénk, intenzív színeket. Ehelyett válassz lágy zöldet, szürkét, homokszínt, kéket, barnát, vagy, mint Degas tette, lágy rózsaszínt. Műanyag radírra és gyúrható radírra is szükség van. Vásárolj kézi ceruzahegyezőt, vagy egy kis kést, ha jobban szereted azzal hegyezni a ceruzát.


A színkerék Hogy a legeslegelején kezdjük, készíts egy színkereket. Az elgondolás talán visszarepít az általános iskola hatodik osztályába, de hidd el nekem, hogy az emberi történelem legnagyszerűbb elméi közül sokan kutatták a színkereket, így például Isaac Newton, a nagy angol fizikus és matematikus, vagy Goethe, a német költő és tudós.


Mi a célja a színkerék készítésének? Egyszerűen az, hogy megjegyezd a színek összefüggéseit. A három alapszín, a sárga, a vörös és a kék a színek három építőköve. Az elmélet szerint minden más szín ebből a háromból származik. A három alapszín három gyermeke a másodlagos színek: a narancssárga, a lila és a zöld. Őket követi a harmadik generáció, a harmadlagos színek a sárgásnarancs, a vörösesnarancs, a vöröseslila, a kékeslila, a kékeszöld és a sárgászöld. A színkeréken összesen 12 szín van, amik az óra számlapjához hasonlóan helyezkednek el. A színes ceruzákkal párosítsd a színeket a színes melléklet 11-3. ábrája szerint. Követheted a 11-1. ábra elrendezését egy papíron, vagy rajzolhatsz közvetlenül a könyvbe is. Nyomd erősen a ceruzát, hogy a színek a lehető legintenzívebbek legyenek. Azok, akik ismerik a színkereket, láthatják, hogy a szokásos elrendezést használom, a sárga fent, a lila lent, a hideg zöld, kékeszöld, kék és kékeslila a jobb oldalon van, a sárga, sárgás narancs, narancs, vörösesnarancs és vörös meleg árnyalatai pedig bal oldalon (11-2. ábra). Úgy gondolom, hogy az agy bonyolult átkereszteződése, a vizuális rendszer és a művészet sajátos nyelve szerint is ez a megfelelő elrendezés. A kép bal felének címzettje a - rendszerint - domináns jobb szem, amit a bal agyfélteke irányít (Tarts ki! Bonyolult!). A művészetben a kép bal oldala a dominancia, agresszió és előremozgás mellékjelentését hordozza. A bal oldal után megvizsgált jobb oldal címzettje a jobb agyfélteke által irányított bal szem. Egy kép jobb oldala a művészetben passzivitásra, védekező hajlamra és korlátozott mozgásra utal. Ebben a cikcakkos elrendezésben a bal agyfélteke, a jobb szem és a színkerék bal oldala a nappal, napfénnyel, melegséggel, egyúttal dominanciával, erőszakossággal és mozgással kapcsolatos. Ezzel ellentétben, a jobb agyfélteke, bal szem és a kerék jobb fele a holddal, az éjszakával, hidegséggel, illetve a passzivitással, védekezéssel és távolsággal áll összefüggésben. A legtöbb színkerék elrendezése ilyen, pusztán ösztönösen. Olvasd el a lapszéli idézetben, hogyan öntötte szavakba ösztönös megérzéseit Vaszilij Kandinszkij orosz művész, a művészettörténet egyik legnagyobb koloristája. Így aztán a színkerék készítésének a célja az, hogy megjegyezd, mely színek vannak egymással szemben a keréken. A kékkel szemben van a narancs, a vörössel szemben a zöld, a sárgászölddel szemben a vöröseslila. Ezeket az ellentéteken komplementer, vagy kiegészítő színeknek nevezzük. A komplementer szó gyökere a komplett, vagyis egész, teljes. Azaz a kiegészítő színek alkotják azt a zárt egységet, amit Dr. Peter Smith korábban úgy nevezett, mint egy szükséges esztétikai feleletet. Ha a kiegészítő színeket megfelelő arányban észleljük, kielégítik J-módunk és a vizuális rendszer igényeit.


A színkerékkel gyakorolhatod, hogy mely színárnyalatok egymás komplementerei. Ez olyannyira megtanulható ismeret, hogy annyira automatikus lesz, mint a 2+2=4.

11-3. ÁBRA SZÍNKERÉK. A KERÉKEN A KIEGÉSZÍTŐ SZÍNEK PONTOSAN EGYMÁSSAL SZEMBEN HELYEZKEDNEK EL. MINDEN ALAPSZÍN (SÁRGA, PIROS, KÉK) KOMPLEMENTERE ÖSSZETETT SZÍN (LILA, ZÖLD, NARANCSSÁRGA). A HARMADRENDŰ SZÍNEK KIEGÉSZÍTŐ SZÍNE EGY MÁSIK HARMADRENDŰ SZÍN. MIVEL MINDEN KOMPLEMENTER PÁR, A KÉT ÁRNYALAT KÖZÖTT, TARTALMAZZA MINDHÁROM ALAPSZÍNT, AZ ÖSSZETEVŐK TELJESEN ELVESZÍTIK A SZÍNÜKET, HA EGYENLŐ ARÁNYBAN KEVERJÜK ŐKET ÖSSZE. EZ A TULAJDONSÁG KULCSFONTOSSÁGÚ AZ ÁRNYALATOK INTENZITÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSÁHOZ. Feladat: A SAJÁT SZÍNKEREKED ELKÉSZÍTÉSÉHEZ HASZNÁLD A 11-1. ÉS A 1 1 -2. ÁBRÁT (234. OLDAL).

11-4. ÁBRA ÉRTÉKSKÁLA. A SKÁLA MINDEN LÉPÉSE A KÉT VÉGPONT A PAPÍR SZÍNE, ÉS A CERUZÁVAL ELÉRHETŐ LEGSÖTÉTEBB SÖTÉT KÖZÖTT VAN. A SKÁLA KÖZEPÉN VÉGIGHÚZÓDÓ CSÍK ÉRTÉKE MINDENÜTT EGYFORMA. A LÁTSZÓLAGOS ÉRTÉKVÁLTOZÁS ÉRZÉKCSALÓDÁS, AMIT A SKÁLA VILÁGOSBÓL SÖTÉTBE VÁLTOZÓ TÓNUSAI ÉS A CSÍK ÁLLANDÓ ÉRTÉKE KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG OKOZ. Feladat: KÉSZÍTS CERUZÁVAL TIZENKÉT 12 LÉPCSŐS ÉRTÉKSKÁLÁT.


11 -5. ÁBRA HEATHER HAILMAN (6 HATÉVES KORÁBAN); A park. 30,5 X 45,7 CM. KÖSZÖNET A LOS ANGELES-I NEMZETKÖZI GYERMEKMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY, IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI KÖZPONTNAK (THE INTERNATIONAL CHILD ART COLLECTION, JUNIOR ARTS CENTERNEK (NEMZETKÖZI GYERMEKMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY, IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI KÖZPONT). A GYERMEKEK SZÍVESEN HASZNÁLNAK SZIMBOLIKUS SZÍNEKET CSAKÚGY, MINT SZIMBOLIKUS FORMÁKAT. EZEK A JELKÉPRENDSZEREK A NYELV ELSAJÁTÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDNAK: „A FÁKNAKZÖLD LEVELEI ÉS BARNA TÖRZSE VAN" AZ ÉSZLELÉSI KÉPESSÉGEK TANULÁSA SEGÍT AZ IDŐ SEBB GYEREKEKNEK, HOGY A SZIMBÓLUMRENDSZEREK MÖGÉ LÁSSANAK.

Feladat: ELEVENÍTSD FEL AZ ÖTÖDIK 5. FEJEZETET, ÉS, EZÚTTAL SZÍNESBEN, RAJZOLD MEG ÚJRA A GYEREKKORI TÁJKÉPEDET.

11 -6. ábra Edgár Degas: Baletttáncos háromnegyedes nézetben (1872). Puha fekete grafit,fekete krétával megerősítve, fehérrel kihangsúlyozva, rózsaszín papíron. 41 x 28,6 cm.The Fogg Art Museum, Harvard. Méta és Paul J. Sachs hagyatéka. Feladat: Hogy a szín hatását érzékeld, hasonlítsd össze ezt a képet Degas egy másik, táncost ábrázoló, 157. oldalon látható rajzával. A rajzgyakorlatot lásd a 237. oldalon.


11-7. ábra Kathe Kollwitz: Önarckép (1891—1892 körül). Toll és fekete tinta ecsettel és szürke lavírozással, barna velinpapíron. 40,16x30,21 cm. The Art Institute of Chicago. Margaret Day Blake, Mr. és Mrs. Alan Press ajándéka, 1980-as beszerzés. Élete során a német Kathe Kollwitz több mint ötven önarcképen fürkészte önmagát. Ezt a komoly, elmélkedő önarcképet körülbelül huszonöt 25 évesen készítette, jól kifejezi, hogy a művésznő a metszetek készítését gyakorolta akkoriban. Feladat: Próbáld meg lemásolni ezt a kiemeléses önarcképet, az alább olvasható leírás alapján. A művész a tükör elé ül, a kezével megtámasztja az arcát. A fény, mint látod, fentről jön, és az alak bal oldalát világítja meg (figyeld meg az orr által vetett árnyékot, illetve a csuklón végighúzódó gerincárnyékot). Barna papírra gyorsan fesd meg a fej körüli negatív teret, ecsetet és vízzel kevert fekete tintát használj. A papír barna színe lesz az arc középértéke. Apró ecsettel, fekete tintával fesd meg az arc részleteit, és ugyanezzel az ecsettel, fehér gouache-sal emeld ki a rajzot. A kiemelő vonalak az arc felületének íveit követik, szinte úgy, hogy érzed, hogyan kell menned a formán keresztül.

11-8. ábra Henri Toulouse- Lautrec: A cirkuszban: Gyakorlás a porondon (1899). Színes ceruza, pasztell és fekete kréta elefántcsontszínű velinpapíron. 21,8 x 31,6 cm.The Art Institute of Chicago. Mr. és Mrs. B. E. Bensinger adománya. Feladat: Gyakorold a színeket, a negatív tereket és a látásmódot! Másold le ezt a rajzot színes ceruzával és pasztellel, de változtasd meg a színeket kedved szerint, és figyeld meg a színek hatását a rajzon.


Hosszú pályafutása végén, miután sikeres festője volt a mindennapi életből vett jeleneteknek és csendéleteknek, sikeres festője volt. Jean-Baptiste-Simeon Chardin megismerkedett egy számára új eszközzel, a pasztellel, és egy addig felfedezetlen téma, ez volt a portréfestés felé fordult. Napjainkban mindössze körüli 12 Chardin pasztellkép létezéséről tudunk, a legjelentősebb a fent látható két remekmű. Ezek az arcképek bemutatják a szövegben ismertetett tényt: gazdag és mély színek érhetők el nagyon kevés árnyalattal. Az alapárnyalatok mindkét portrén a kék és a narancssárga (kiegészítő színek), mindkettőnek összetett, harmonikus, kiegyenlített értékű és intenzitású keverékét alkotta meg. Feladat: Próbálj önarcképet vagy portrét készíteni színes papírra, csupán két komplementer színárnyalatot, plusz feketét és fehéret használva. A fenti mesterművek segíteni fognak abban, hogy uralkodni tudj a színek felett. 11-11. Elizabeth Layton: Önarckép tükörben. Színes ceruza papíron. A szerző szíves engedélyével közöljük. Elizabeth Layton 68 évesen kezdett rajzolni, azt remélve, hogy gyógyírt talál majd benne a sztrók utáni súlyos depressziójára. A rajzolás gyógyítónak bizonyult (ő ezt így hívta:„a körvonalak gyógymódja"), és a hölgy folytatta a rajzolást. Nagyra értékelt műveit azóta Egyesült Allamok-szerte kiállították. Hisz abban, hogy bárki megtanulhat rajzolni, és különösen a gyerekeket kellene már korán rajzra oktatni.


11-12. ábra Elizabeth Layton fotója. A szerző szíves engedélyével közöljük. Feladat: Próbálj színes ceruzával önarcképet készíteni tükörben úgy, hogy látszódjon a kezed.

11-13. ábra Richárd Diebenkom; Cím nélkül (Oceon Park) (1977). Akrilfesték, gouache, kivágott és beragasztott papírdarab, 47,6 x 83,2 cm. A New York-i The Museum of Modern Art tulajdona. Feladat: Egy szokatlan (magas és keskeny, rövid és széles, kör alakú, ovális) formátumon belül oszd fel a teret és módosítsd a színárnyalatokat, hogy kellemes, harmonikus összhatás és feszültség - (kapcsolat vagy „vonzás" érzése -) jöjjön létre a színes területek között.


11-14. Brian Bomesiler: Ádám és Éva (1984). Különböző eszközökkel készült kép papíron. 25,4 x 22r8 cm, A művész tulajdonában. A New York-i művész a mitológiából és irodalomból vett témákon keresztül fedezi fel a színeket, fényeket és arányokat. Feladat: Kísérletezz az arányokkal:, használj ellentétes, nagyon nagy és nagyon kicsi méreteket. Kísérletezz a fényekkel: változtasd meg a színárnyalatok értékeit, a színek fényerejét. Figyeld meg, hogy a művész hogyan érte el a színek ragyogásának csodálatos érzetét az Ádám és Éva című képén.

11-15. ábra Odilon Redon (1840-1916): Egy fiatal lány feje. Pasztell kékesszürke bordázott papíron. 52,7xx37,8cm.The Fogg Art Museum, Harvard. Feladat: A 243. oldalon olvasd el az ezzel a kivételes képpel kapcsolatos feladatot.


11-16. ábra Gary Berberet tanuló: Önarckép. Pasztell szürke papíron, 45,7 x x61 cm. Feladat: Próbálj elmélyült, közeli önarcképet készíteni pasztellel színes papírra. Ne feledd, mindig kéznél van egy modell: önmagad. A kellékek, - így például a kalapok – érdekessé tehetnek minden egyes új önarcképet.

11-17. ábra Laura Wright tanuló: Esernyő-csendélet. A narancssárga értékeinek és intenzitásának változtatásán alapuló monokromatikus színharmónia. Feladat: Néhány ötletszerűen kiválasztott tárgyból rendezz be egy csendéletet. Készíts negatívtér-rajzot a színes papírra, (vagy készíts egy előzetes rajzot, és másolópapírral vidd át a színes papírra). Olyan színes ceruzákat használj, amik egy színnek, a papír színének az árnyalatai.


11-18. ábra Ken Ludwig tanuló: Nagy kitömött sas. Eldörzsöit pasztell fehér papíron, tollal és fekete tintával. 45,7 x 61 cm. Néhány hasonló szín meglepő harmonikus színárnyalatokat hozhat létre. Az erős kontrasztot a fekete tinta és a fehér papír ellentéte adja. Feladat: Rajzolj állatokat, madarakat, ha lehet, életből, vagy fényképről. (A természettudományi múzeumok élőhely diorámáiban levő állatok kiváló modellek: nagyon nyugodtak és mozdulatlanok.) Dörzsölj alapot hasonló árnyalatú színes krétákkal a fehér papírra, a rajzot tollal és tintával készítsd el.

11-19. ábra Piet Mondrian: Vörös amarillisz kék háttér előtt (1907. körül). Vízfesték. 46,67 x 33 cm. A New York-i The Museum of Modern Art, Sidney és Harriet Janis Gyűjtemény. Feladat: A Prismacolor vízfesték-ceruzák rajza nedves vizes ecsettel megnedvesítve vízfestékké alakul. Ilyen ceruzával próbáld meg egy virág vagy növény „portréját" elkészíteni, ügyelj a negatív terekre, rajzolj elütő színekkel, útmutatóul használd a fenti nagyszerű rajzot.


11-20. ábra David Hockney: Celia fekete ruhában fehér virágokkal (1 972). Rajzkréta papíron. 43,2 x x35,5 cm. A művész tulajdonában. Feladat: Készíts fél- vagy egészalakos portrét vagy önarcképet színes ceruzával fehér papírra. Az alak elé helyezz el valamilyen tárgyat, tárgyakat, a köztük levő tereket a negatívtér-mód J-módszerrel rajzold meg. A művész szemétől á tárgyakig, illetve onnan a modellig tartó távolságot kell megrajzolni.


11-21. ábra Paul Gauguin: Tahiti nő. Pasztell papíron. 54,9 x x49,5 cm. Brooklyn Museum, New York. Feladat: Pasztellrajzon ötvözd a meleg és hideg színárnyalatokat.

11-23. ábra Hans Baidung Grien: Önarckép (1502). Öffentliche Kunstsammlung, Kupferstichkabinett, Basel. Feladat: Ez a rajz egy rajzon ötvözi a szembenézetet a háromnegyedes nézettel, az eredmény nagyon izgalmas. Tudatosan kipróbálhatod ezt a torzítást, ami egy lépés az elvontabb portrézás felé.

11-22. ábra Thu Ha Huyung tanuló: Lány virágos kalapban. Színes ceruza sárga papíron. 45,7 x 61 cm. Feladat: Rajzolj színes kiegészítő színt, feketét és fehéret.

11-24. ábra Tanuló rajza: Az Arrow Hotel. A negatív terek és az elütő színek egy városi képen. Feladat: Olvasd el a 240. oldalon levő, a városi tájképek készítésére vonatkozó utasításokat.


A színes rajzolás első lépései Mielőtt elkezded, kérlek olvasd el az összes utasítást. Az utasítások alapja Degas rózsaszín papírra rajzolt képe lesz (11-6. ábra), de bármilyen neked tetsző témát lerajzolhatsz, összeállíthatsz különféle tárgyakból egy csendéletet, valaki modellt ülhet neked, kiválaszthatsz egy másik mesterművet vagy fényképet, esetleg önarcképet is készíthetsz (ez az egy modell mindig kéznél van!). 1. Válassz ki egy színes papírlapot, nem muszáj, hogy rózsaszín legyen. 2. Az eredeti Degas-kép mérete 41x28,6 cm. Mérj ki és halványan rajzolj körbe egy ekkora formátumot. 3. Válassz ki egy sötét és egy világos ceruzát, amik harmonizálnak a papír színével. Ehhez lenne néhány javaslatom. Ha a papír halványkék, válassz ezt kiegészítő, ez esetben narancssárga színárnyalatú ceruzákat. Ez lehet hűsszín (fakónarancs) vagy sötétbarna (sötétnarancs). Ha a papír halványlila, a ceruza legyen krémszínű (fakósárga) vagy sötétlila (vagy umbrabarna, aminek van egy enyhe lilás árnyalata). Degas (enyhén zöld árnyalatú) „lágy fekete grafitot" használt a sötét tónusokhoz, amelyeket fekete rajzszénnel emelt ki, a (meleg) rózsaszín papír kiegészítője pedig hideg fehér volt. Megjegyzés Fontos dolog: légy a színválasztásban magabiztos! A színekkel kapcsolatos néhány alapvető B-mód ismeret - például a kiegészítő színek segítségével a J-mód tudni fogja, mikor jók a színek. Az útmutatáson belül hallgass a megérzéseidre. A papír hátoldalán próbáld ki a színeket. Aztán kérdezd meg magadtól: „Jónak tűnik ez?" - és figyeld meg, mit érzel. Ne vitázz önmagáddal, akarom mondani a B-módoddal. Három dolgot választhatsz ki: a papírt és a két ceruzát. Ezen határokon belül biztosan harmonikus színeket fogsz választani. Jegyezd meg, hogy a színek gyakran elromlanak, ha a járatlan tanulók túlságosan sok árnyalatot használnak. Egymásra hajigálnak egy csomó, a színkerékről véletlenszerűen kiválasztott színárnyalatot. Az ilyen kombinációt nagyon nehéz, majdnem lehetetlen egyensúlyba hozni és egységesíteni, és még a kezdő rajzolók is érzik, hogy valami nem stimmel. Ez az oka annak, hogy ezeknél a kezdeti gyakorlatoknál néhány színre és azok világos és sötét árnyalataira csökkenetettük a színkészletet. Arra biztatlak, hogy ez maradjon is így, amíg nem szerzel kellő gyakorlatot a színekben.


Tegyük fel, hogy visszavonom az előbbi gondolatot, és azt javaslom, hogy vadul dobálj egymásra mindenféle színt, és nézd meg, mi történik. Vegyél egy élénk színű papírlapot, és rajzolj rá minden színnel, amid csak van. Kreálj diszharmonikus színeket. Most próbáld őket összerántani, talán sötét vagy világos színekkel. Lehet, hogy sikerül megfelelővé átalakítani őket, de az is lehet, hogy neked a diszharmonikus állapot tetszik. Számos kortárs művészet nagyon erőteljesen használja az össze nem illő színeket. Hadd hangsúlyozzam azonban, hogy disszonáns színeket tudatosan alkalmazz, ne tévedésből. Ha nem is azonnal, de bizonyos idő elteltével a J-módod észlelni fogja az eltérést. A ronda szín nem ugyanaz, mint a diszharmonikus szín. A diszharmonikus szín nem ugyanaz, mint a harmonikus. Ezeknél az első gyakorlatoknál harmonikus színekre törekszünk, mivel ezáltal könnyedén megszerezhető a színek alapvető ismerete. Most pedig folytassuk: 4. Figyeld meg, hogy Degas vízszintes és függőleges vonalakkal felosztotta a rajzát egyenlő terekre, csakúgy, mint a 157. oldalon látható, szín nélküli rajzot. A formátumhoz körülbelül 6,3 cm oldalú négyzetek a megfelelőek. A négyzetrács használatakor próbáld meg Degas gondolatmenetét követni: Mely pontokra nézett? Jegyezd meg ahol a rácsvonalak metszik egymást: a könyöknél és a táncos jobb lábfejénél. Kezdd a rácsvonalakkal, sötét ceruzával halványan rajzold meg. Használd fel az új rajzismereteidet a szélekről, terekről, viszonyokról, szögekről és a fénylogikáról. A rácsozat legyen a fej, a karok, a kezek és a lábfejek körülötti negatív tér határvonala. Negatív tér segítségével rajzold meg a balettcipőket. Gondosan dolgozd ki a fej arányait: ellenőrizd a szemmagasságot és a központi tengelyt is. Figyeld meg, hogy az arcvonások milyen kis területeit foglalják el a fejnek; ne nagyítsd fel ezeket! Ellenőrizd a fül helyét (ha szükséges, ismételd át a 8. fejezetben tanult arányokat). 5. Most következhet a móka: a rajz kihangsúlyozása. A kihangsúlyozás szakkifejezés arra a technikára utal, hogy világos rajzkrétával vagy ceruzával jelezzük a tárgyra eső fényt. Először határozd meg a táncosra eső fény logikáját. Hol van a fényforrás? Amint látod, pontosan a táncos fölött van, a bal oldalától kissé jobbra. A fény ráesik a homlokára és a jobb arcára. A feje árnyékot vet a jobb vállára; a fény átjutva a jobb vállon, megvilágítja a mellkast és a bal mellet. Némi fény a bal lábfejre és a jobb sarokra is vetül. Most halvány színű ceruzával hangsúlyozd ki a rajzot. Lehet, hogy az árnyékfoltokat sötét ceruzával el kell mélyíteni. Meg kell értened, hogy a közepes tónusokat a színes papír értéke adja. Próbáld a papír színét értéknek venni. Ez nagyon


nehéz. Képzeld el, hogy a világ szürkévé változott, mintha szürkület lenne, és minden szín eltűnt a papírról, de az értéke, egy szürke szín formájában megmaradt. Ez a szürke hol lenne az értékskálán a fehérhez és feketéhez képest? Most nézd meg, hogy Degas képén ehhez az értékhez képest hol van a legsötétebb sötét? Hol van a legvilágosabb világos? A feladatod az, hogy ezek az értékek a rajzodon ugyanolyanok legyenek. Ha befejezted, tűzd fel a rajzodat a falra, állj hátrébb és élvezd a színek felé vezető első kis lépésedet. A színes mellékletben megtalálod néhány tanuló színes rajzait. Mint látod, minden egyes rajzon igen kevés szín van. Thu Ha Huyung használta a legtöbb színt - négyet, plusz a feketét és fehéret - a Lány virágos kalapban című képén (11-22. ábra). Kanárisárga és ultramarinkék (majdnem kiegészítő színek), magenta és sötétzöld (majdnem kiegészítő színek), illetve fekete és fehér (kiegészítő színek) színeket használt. Thu Ha színvilága a kiegyensúlyozottság miatt harmonikus, a színek pedig a kép egyes részein ismétlődnek (lásd Josef Albers megállapítását a 239. oldalon a lapszélen). Az ajkak halvány magenta színe a virágon ismétlődik. A levelek zöldje újra feltűnik a hajon. A blúz kék színe visszaköszön a szem és a kalap színénél. Feketével rajzolta meg az árnyékos formákat, fehérrel pedig a fényeket hangsúlyozta ki. És végül, a haj sárga színe halványabb értékű, mint a papír alapot jelentő, közepes értékű okker színe. Ha még sosem próbáltál színes alapra színes ceruzával portrét készíteni, gyorsan keress egy modellt, vagy készíts önarcképet, és használd a lapszéli utasításokat. Mivel a színes papír nagyszerű középértékű alapot szolgáltat, biztosan élvezni fogod a feladatot. Az alap középértékű tónusa a helyén van, ezért szinte olyan, mintha a kép fele már a kezdés előtt készen lenne. Emlékezz vissza, hogy amikor a 10. fejezetben az eldörzsölt grafitalap szolgáltatta a középértéket, a radírral készültek el a fények, a ceruzával pedig a sötét árnyékok. Innen nagyon kis lépés vezet a színes alapon történő színes rajzoláshoz.


Másik feladat: a városkép egyik ronda szöglete Lehet, hogy Az Arrow Hotel című (11 -24. ábra) tanulói rajzhoz hasonló kép elkészítéséhez is kedved van. Ez a rajz a következő utasítás nyomán született: „Menjetek, és keressetek valami igazán ronda helyet." (Sajnos túlságosan könnyű feladat a városainkban ronda szögleteket találni.) Azáltal, hogy a tanulók már képesek érzékelni a széleket, tereket, a szögek és arányok viszonyait, pontosan azt rajzolták, amit láttak - beleértve a jelzéseket és a betűket is -, nagy hangsúlyt fektetve a negatív terekre. A feladathoz a városi tájképek készítésével kapcsolatos alábbi utasítássort használták. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a rondaság a tanuló rajzán valamiféle szépséggé változott. Ez egy újabb példája a művészi látásmód átalakító erejének. A művészet egyik nagy paradoxonja, hogy a téma nem szükségszerűen lényeges ahhoz, hogy szépséget alkossunk.

6.

Városi tájképek készítése: 1. Keress egy szögletet, minél csúnyább, annál jobb. 2. A rajzot autóban ülve készítsd, vagy hordozható széken ülj a járdán. 3. 45,7x6lcm-es rajztáblára, és ugyanekkora fehér rajzlapra lesz szükséged. A lap szélétől bő 2 cm-re rajzold meg a formátumot. A városképet ceruzával rajzold meg. A szögek és arányok megfigyeléséhez a kereső és az átlátszó képsík rácsozata jó szolgálatot tesz. 4. A rajz készítéséhez csaknem kizárólag negatív tereket használj. Minden részletet, így a telefondrótokat, betűket, útjelzéseket és gerendákat negatív terekkel ábrázolj. Ez a rajz sikerének titka. (Bár az is igaz, hogy ez minden egyes általad készített rajz titka!) Igyekezz gondosan meg figyelni és ábrázolni a negatív tereket, hogy a nézővel éreztesd a műalkotás legfontosabb kellékét, a mindannyiunk által annyira óhajtott egységet. 5. Ha befejezted a rajzot, menj haza, válassz ki egy 45,7x61 cm-es, színes rajz- vagy kartonpapírt. A művészellátó boltokban kapható indigó- vagy karbonpapír segítségével másold át a helyszínen készített rajzot a színes lapra.A formátum szélét is másold át. Ha szeretnél Az Arrow Hotelen látható egyszerű kiegészítő elrendezést, akkor két, a papírral harmonizáló színű ceruzát válassz, egy világosat és egy sötétet. Az Arrow Hotel színvilága azért szép, mert a színek egyensúlyban vannak: a papír sárgászöld színét ellensúlyozza a sötét, telt vöröseslila ceruza, míg a krémszínű


ceruza által megrajzolt világos tónus kapcsolatban van a sárgászöld alappal, és csaknem komplementere a vöröseslilának.

A harmonikus színek kibővítése Az előző gyakorlatok során megismerkedtünk a komplementer színek elméletével. A harmonikus színeket két további módon érhetünk el, ez a monokróm módszer és a hasonló színek módszere. A monokróm azt jelenti, hogy egyetlen színárnyalatvariációit használjuk, ami érdekes kísérlet. Válassz ki egy színes papírt és hozzá a papír színéhez kapcsolódó színű ceruzát. Esernyőcsendéletén (11-17. ábra) Laura Wright tanuló egy narancssárga témát rajzolt le a narancssárga minden változatát használva, a sötétbarnától a papír halvány narancsos árnyalatáig. A hasonló színek olyan színárnyalatok, amelyek a színkeréken egymáshoz közel helyezkednek el: vörös, narancs és sárga; kék, kékeszöld és zöld. Ken Ludwig tanuló Nagy kitömött sas című rajzán (11-18. ábra) a piros, a pirosas narancssárga, a sárgás narancssárga és a fehér papíron eldörzsölt rózsaszín kréta mutatja ezt a hasonló elrendezést. (A pasztell használatáról a következő feladatnál lesz szó.) Ken tollat és fekete tust használva, rövid szálkás vonalakkal rajzolta meg a sast. Kipróbálhatod ezt a kombinációt: krétával készíts alapot (ami közepes értékű színt ad), és tintával rajzolj különböző formákat (állatokat, madarakat, virágokat), hogy a hasonló színek rajzolását gyakorold.

Belépés a pasztell világába A következő beruházás egy pasztellkészlet legyen. Apasztell - pasztellkrétának is hívják - tiszta festék, amit nagyon kevés kötőanyag felhasználásával kerek vagy négyszögletes rudakba préselnek Vásárolhatsz 12-es alapkészletet (10 szín plusz fekete és fehér), vagy nagyobb, akár 100 színű készletet is. Biztosíthatlak, hogy ehhez az első pár gyakorlathoz a kis alapkészlet is megfelelő. Arra azonban figyelmeztetlek, hogy a pasztellnek van néhány árnyoldala. A rudak elég puhák és könnyen eltörnek. A por rátapad a kezedre, a ruhádra, lebegni fog a levegőben, a vele készített rajz pedig nagyon kevéssé lesz tartós. Van azonban pozitív oldala is. Mivel a pasztell szinte tiszta színanyag, a színek fantasztikusak, olyan tiszták és fényesek, mint az olajfestmények. A pasztell valóban a festményhez közel álló rajzoló anyag. A pasztellrajzokat nemegyszer pasztellfestményként emlegetik.


A pasztellek rengeteg tiszta és kevert színben szerezhetők be, agy a színhasználatban kezdő tanulók átélhetnek a festéshez igen hasonló élményt anélkül, hogy a palettán való színkeverés, a terpentin, vászonállítás és a festés egyéb problémáinak nehézségeit átélnék. Így aztán a pasztell több szempontból is ideális átjáró a rajzolás és a festés között. A pasztell festészettel való rokonságának bizonyítékaként nézd meg Jean-Battiste-Simeon Chardin XVIII. századi francia festő két nagyszerű képéi (119. és 11-10. ábra). A gyakran művészek művészének nevezett Chardin önmagát zöld szemellenzővel, feleségét tetszetős fejdísszel ábrázolta. Vizsgáld meg Chardin csodálatos, mégis visszafogott színhasználatát. Ez a két rajz a pasztellfestészet és a portré mesterműve. A színes ceruzákkal és pasztellel készített rajzgyakorla tok közötti fő különbség az alaphoz képest alkalmazott színek mennyiségében van. Gary Berberét tanuló Önarcképe (11-16. ábra) jól szemlélteti, hogyan alkotják meg a kibővített színek a teljes képet. A következő pasztellgyakorlathoz a francia festő, Odilon Redon Egy fiatal lány feje című képét választottam ki modellnek (11-15. ábra). Az a szabadság, ahogy Redon a pasztellszíneket a negatív tereknél használta, inspirálni fog a pasztellel való kísérletezésre. Redon misztikus és lírai munkássága átfogja a tizenkilencedik század végét és a huszadik század elejét. Pasztellrajzai kötődnek Poe, Baudleaire és Mallarmé írásaihoz, mindannyian kapcsolatba kerültek a szürrealizmussal, a XX. század eleji, álmok jelképrendszerére összpontosító irányzattal. A nyugodt méltóságú lány mellé helyezett sárga gyík szürrealista jelképre emlékeztet. Mielőtt nekilátsz, olvasd el az összes utasítást. 1. Keress egy modellt vagy egy megfelelő témát. Állítsd be a fényt úgy, hogy megvilágítsa a hátteret, és a modell feje körüli negatív terek sápadt színűek legyenek. 2. Válassz ki bármilyen lágy színű pasztellpapírt. A pasztellpapírnak éles récéi vannak, amik a színt megtartják. Redon lágy szürkéskék papíron dolgozott. 3. A fej vonalas rajzához közepesen sötét, a fej mögötti negatív terekhez pedig három, egymással harmonizáló világos színű pasztellkrétát válassz ki 4. A modelledet ültesd a megfelelő pózba, és rajzold le félprofilból, vagyis az arc nagyon kicsit forduljon el a valódi oldalnézettől. 5. Az öt alapvető rajzkészséged segítségével rajzold meg az általad kiválasztott sötét pasztellel a fejet. (Redon szépiát, vagyis tompított lilát használt.) A fantáziáddal, vagy a szobában található tárgyakat felhasználva egészítsd ki a kompozíciót néhány


elemmel, vagy azok részeivel. (Redon egy visszatérő szürrealista jelképet, egy óra részét, illetve egy zuhanó gyíkpt rajzolt a képre.) 6. A három kiválasztott pasztellel dolgozd ki a fej körüli negatív tereket. Nem töltsd ki teljesen a tereket, inkább keresztvonalkázást használj, hogy fény és levegő is maradjon a képen. Ez egy fontos pont: vizsgáld meg a három kiválasztott pasztellszínt, és döntsd cl, melyik a legsötétebb (legalacsonyabb értékű), melyik a közepes és melyik a legmagasabb értékű. Az első vonalkaréteget a legsötétebb színnel készítsd, a következőt a közepessel, majd harmadik, utolsó rétegként jöhet a legvilágosabb. Ez a legsötétebbtől a legvilágosabbig haladó sorrend a legtöbb festőanyagnál szükséges (kivéve a vízfestéket, ahol általában először a világost festjük meg, utoljára pedig a sötétet). A pasztellnél a sötéttől világos felé haladó sorrendnek köszönhetően a színek tiszták, frissek maradnak. Fordított sorrend zavaros, kellemetlen színeket eredményez. Így már érthető, hogy a pasztellel való gyakorlás miért könnyíti meg a következő lépést a festészet felé. 7. Szabadon választott, merész színekkel fejezd be a rajzot.

Lehet, hogy kiegészítő vagy hasonló színekkel teszed harmonikussá a képet, esetleg egyes területeken ismétlődő, diszharmonikus színekkel egyensúlyozod ki a látványt. (Redon rajzán jól látszik, hogy minden intenzív szín egy vagy több más apró részleten is újra megjelenik.) Most pedig kezdd el a rajzolást. Az elkészítéséhez körülbelül egy órára, esetleg kicsit hosszabb időre lesz szükséged. Úgy fél óra múlva engedélyezz a modellednek egy kis pihenőt! Próbálj megszakítás nélkül dolgozni, és kérd meg a modellt, hogy rajzolás közben ne beszélgessen veled. A J-módodnak teljes figyelemre van szüksége. Ha elkészültél, tűzd ki a falra a rajzodat, állj hátrébb és értékeld. Ellenőrizd a színek egyensúlyát. Aztán fordítsd meg a rajzot, és úgy is ellenőrizd. Ha bármelyik színárnyalat kiugrik a kompozícióból, valahogy nem illik a színek elrendezésébe, akkor apró igazításokra van szükség. Lehet, hogy a színt valahol meg kell ismételni, vagy sötétíteni, világosítani, tompítani (halványan rávonalkázni a szín komplementerével). Bízz az ítéletedben, és a J-módod összefüggést-összefüggéstelenséget felismerő képességedben. Tudni fogod, ha a szín megfelelő.


Összefoglalás Ebben a könyvben átvettük a rajzolás alapvető készségeit, a szélektől a negatív tereken, fények és árnyékok viszonyán át a színes rajzolásig. Ezek az ismeretek közvetlen utat jelentenek a festészet világába, és a művészi önkifejezés új módjai felé. A rajzok és a festmények külön-külön műalkotások. A rajzolás azonban a festészet része lehet - mondhatjuk, hogy alátámasztja -, mint ahogyan a nyelvi ismeretek is megalapozzák az irodalmat és a költészetet. A rajzolás tehát összeolvad a festészettel, és új irányba indít el. Az utazásod csak most kezdődött.



XII. A zen a rajzolásban a művész lelkének ábrázolása


A KÖNYV ELEJÉN AZT MONDTAM, hogy a rajzolás mágikus dolog. Amikor az agyad már elfáradt a saját csacsogásától, rajzolással le lehet csendesíteni, hogy a transzcendens valóság tünékeny képét megragadhassuk. A legközvetlenebb módú vizuális érzékeléseid átáramolnak az emberi testen, a retinán, a látóidegen, az agyféltekéken, idegpályákon, hogy egy egyszerű papírlapot varázslatosan átformáljanak, és képekben mutassák meg az észleléseidre adott egyedi válaszaidat. Vízióid révén a rajz nézője a témától függetlenül látni fog téged is. Sőt, a rajzolás nagymértékben felszabadít, olyan oldalad kerülhet napvilágra, amit a verbális mód eddig elnyomott. A rajzaid megmutatják, hogy milyennek látod és milyennek érzed a dolgokat. Először J-módban rajzolsz, vagyis szavak nélkül kötődsz a rajzhoz. Utána visszakapcsolsz verbális módba, a bal agyféltekéd erőssége, a szavak és a logikus gondolkodás révén lefordíthatod érzéseidet és megfigyeléseidet. Ha a kép befejezetlen, vagy szavakkal és racionális gondolkodással nem lehet megközelíteni, a J-módba való visszaváltás segíthet abban, hogy ösztön vagy hasonló meglátás révén befolyásoljuk a folyamatot. Az agyféltekéink megszámlálhatatlan kombinációban képesek együttműködni. E könyv gyakorlatai természetesen csak az egészen kezdeti lépéseket tartalmazzák afelé, hogy elméd mindkét oldalát megismerd és képességeiket kihasználd. Most, hogy egy pillantást vetettél a rajzaidon keresztül önmagádra, egyedül is folytathatod az utazást. Ha egyszer ráléptél erre az ösvényre, mindig azt fogod érezni, hogy a következő rajz majd jobban megragadja a valóságot, jobban kifejezi a kifejezhetetlent, megtalálja a titok mögött rejtőző titkot. Mint a nagy japán művész, Hokuszai mondta: a rajztanulásnak sosincs vége. Az új látásmódba való átlépés révén úgy érezheted, hogy látod a dolgok lényegét, úgy gondolkodsz, ami kissé a zen satori-elméletére hasonlít, ami a lapszélen levő D. T. Suzuki-idézetben olvasható. Ahogy észleléseid feltárulnak előtted, új módon közelíted meg a problémákat, felülbírálsz régi, téves észleléseket, és lehántod a valóságot eltakaró, a tisztánlátást gátló sablonok rétegeit. Azáltal, hogy az agyad mindkét féltekéje, és az egyes féltekék saját képességeinek milliárdnyi lehetséges kombinációja a rendelkezésedre áll, kinyílik előtted a kapu, amin belépve tudatosabb vagy, képes vagy szabályozni a gondolkodást torzító, néha akár lelki gondot is okozó verbális folyamatot. A logikus, szisztematikus gondolkodás a mi kultúránkban egyértelműen szükséges a túléléshez, ám a kultúránk fennmaradásához nagyon fontos megértenünk, hogy az emberi agy hogyan befolyásolja a viselkedést. Ha önvizsgálatba kezdesz, megfigyelheted és megtanulhatod valamilyen szinten, hogy hogyan működik az agyad. A saját agyi folyamataid megismerésével látóköröd kiszélesedik, hasznodra válik, hogy mindkét agyféltekédet ki tudod használni. Ha


problémával szembesülsz, lehetőséged lesz kétféleképpen látni a dolgot: elvontan, verbálisan logikusan, és egyúttal holisztikusán, szavak nélkül, intuitíven. Használd ezt a kettősséget. Rajzolj le mindent, rajzolj le bármit. Semmilyen téma nem túl nehéz vagy túl könnyű, minden csodaszép. Minden a témád: egy pár centis gyomnövény, egy törött üveg, egy tájkép, egy emberi lény. Folytasd a tanulást. A múlt és a jelen mestereinek munkáit bemutató rajzkönyveket elérhető áron beszerezheted. Tanulmányozd a mestereket, nem azért, hogy a stílusukat másold, hanem hogy olvass az elméjükben. Engedd, hogy tanítsanak, hogy újfajta módon láss, észrevedd a valóság szépségét, új formákat találj ki és új távlatokat nyiss. Figyeld meg a fejlődő stílusodat, óvd és ápold féltő gondossággal. Adj magadnak időt, hogy stílusod magától alakuljon és fejlődjön. Ha a rajzolás rosszul megy, nyugodj meg és csendesítsd le az elméd. Egy pillanatra hagyd abba az önmagáddal folytatott, vég nélküli beszélgetést. Jusson eszedbe, hogy amit látnod kell, ott van előtted. Minden nap rajzolj. Ne várj az ihlet sajátos pillanatára. Ebből a könyvből megtanultad, hogy el kell rendezned a dolgokat, a helyzetedet ahhoz, hogy át tudj lépni a hagyományostól eltérő állapotba, melyben tisztán látsz. Gyakorlással az átkapcsolás egyre könnyebb lesz. Ha elhanyagolod, az átjáró újra bezárulhat. Taníts valakit rajzolni. Hasznos lesz felidézni a rajzleckéket. Az általad tartott órák révén mélyebben belelátsz majd a rajzolás folyamatába, ami másoknak új lehetőségeket jelenthet.

A hatodik és hetedik rajzkészség A bevezetésben említettem, hogy a szélek, terepviszonyok, fények és árnyék, illetve a gestalt észlelésének öt készségén túl a rajzolásnak két további kiegészítő készsége is van. A kollégáimmal az elmúlt évtized során mindössze ezt a hét képességet találtuk, lehetséges, hogy nincs is több. Hadd ismételjem meg: a rajzeszközök, stílusok, témák vég nélküli tanulást igényelnek, és mind a hét készség fejlődik az egész életen át tartó gyakorlástól és finomodástól. A rajzolás érzékelési folyamatainak alapvető megértéséhez azonban ezen a ponton a két készség elegendő. Röviden vázolom ezt a két kiegészítő elemet.

Hatodik érzékelőkészség: rajzolás emlékezetből A hatodik készség az emlékezetből rajzolás. A tanulók sóvárognak ez után a képesség után, de ez nagyon nehéz. A rajzolás vizuális feladat, és a legtöbb művésznek nagy gondot jelent emlékezetből rajzolni, kivéve olyan témákat, amit korábban már ábrázoltak. Ha például valaki megkérne, hogy rajzoljak le egy régimódi mozdonyt,


nem tudnám megcsinálni, mert nem tudom, hogy néz ki. Ha mutatnának róla egy képet, vagy megnézhetnék egyet, le tudnám rajzolni. Érdekes módon ez időről időre meglepi azokat, akik nem rajzolnak. Úgy tűnik, azt hiszik, a művész olyan személy, aki bármit le tud rajzolni. Az emlékezetből rajzolás fejleszthető. Edgar Degas, XIX. századi művész a fáma szerint arra kényszerítette tanítványait, hogy nézzék meg alaposan az épület aljánál pózoló modellt, majd menjenek fel a hetedik emeletre, és fessék le a modellt abban a pózban. Semmi kétség, ezzel aztán hatékonyan trenírozta a vizuális memóriát! A saját vizuális memóriád edzésének a kulcsa az, hogy elhatározod: emlékszel. Mégpedig olyan értelemben, hogy vizuális pillanatfelvételt készítesz a memóriádban megőrizni kívánt jelenségről. Ez kialakítja leképezés képességét, a lelki szemeiddel eléggé kell látnod, hogy később a képet meg tudd nézni. Ezen kívül, bármit rajzolsz, az bevésődik az emlékezetedbe. Idézd fel a képeket; lásd újra az általad tanulmányozott mesterműveket, az általad lerajzolt barátaid arcát. Képzelj el általad sosem látott jeleneteket, és rajzold le, amit a lelki szemeiddel látsz. A rajzolás hatására a képzet valóságossá válik.

Hetedik érzékelőkészség: a párbeszéd Azt hiszem, a hetedik készség egészen a képzőművészeti múzeumokig visz minket. A 10. fejezetben a 221. oldalon röviden már utaltam ennek a képességnek néhány elemére. A művésznek van egy bizonytalan elképzelése, mondjuk szeretne egy sosemvolt állatot, egy szárnyas sárkányt rajzolni. Van egy ködös kép a fejében, le is rajzol pár ceruzavonást, amik a sárkány fejét jelzik. A jelek hatására az elképzelt kép kiterjed, immár a fejre és a nyakra is, és részletesebb lesz. A művész magában látja vagy elképzeli ezeket a részleteket a papíron, majd új ceruzavonásokkal le is rajzolja őket. Ezek az új vonások előhívják az újabb képet, ami kiterjed mondjuk a testre és a szárnyakra, amiket látni lehet a rajzon. A művész már le tudja ezeket rajzolni. És a rajz annak a belső párbeszédnek az eredményeként születik meg, amit az elképzelt lénnyel folytatunk, és ami a ceruzavonások által válik valóságossá. A párbeszéd folytatódik, míg a műalkotás el nem készül. Ezt a képességet valamilyen szinten kipróbáltad a fényárnyék rajzoláskor, az a kezdet most válik fontossá. Biztosíthatlak, az eredmény most sokkal kielégítőbb lesz. A párbeszéd gyakorlásának egyik módja, hogy keress vagy csinálj pecsétes papírt, önts rá kávét, kenj rá festéket vagy akár sarat. Hagyd a papírt megszáradni, majd próbálj meg képeket látni a pacák között. Húzd ki ceruzával, tollal vagy színessel ezeket a képeket. Ez az úgynevezett da Vinci-trükk. Leonardo da Vinci reneszánsz művész javasolta, hogy a rajzot tanulók úgy fejlesszék képzelőtehetségüket, hogy a város összefröcskölt falain keressenek szeszélyes képeket. Ezek a készségek máshogy is alkalmazhatók. A fantáziával oldj meg problémákat. Vizsgálj meg egy problémát különböző


szemszögekből és perspektívából. A probléma részeit a valódi arányukban lásd. Utasítsd az agyadat, hogy dolgozzon a problémán, mialatt te alszol, sétálsz vagy rajzolsz. Behatóan vizsgáld meg a problémát, hogy minden aspektusát lásd. Képzelj el tucatnyi megoldást, anélkül, hogy megszűrnéd vagy felülbírálnád őket. Játssz a problémával a félig játékos félig komoly intuitív módon. Nagyon valószínű, hogy a megoldás akkor jelenik meg, amikor a legkevésbé számítanál rá. A jobb agyfélteke képességeivel való rajzolás hatására egyre mélyebben látod majd a dolgok természetét. Ha emberekre, tárgyakra nézel, képzeld el, hogy lerajzolod őket, és ekkor másként fogod őket látni: egy életre kelt szemmel, a benned rejlő művész szemével.



Utószó: A szép kézírás kihalt művészet? MANAPSÁG A KÉZÍRÁS már nem érdekel senkit. A szorzótáblához, az erkölcsre vonatkozó mondásokhoz és a teazsúrok közben lényeges udvarias viselkedéshez hasonlóan a kézírást is a múlt század régies szokásai közé sorolják, ha egyáltalán eszébe jut bárkinek. Mégis, ha egy csoporttól megkérdezem, hogy ki szeretné fejleszteni a kézírását, minden kéz a magasban van. Ha megkérdem, miért, a válaszok eltérőek: „Szeretném, ha az írásom jobban nézne ki... ha olvashatóbb lenne... ha büszke lehetnék rá." Ez a válasz meglepett. A kézírást valahol a harmadik-negyedik osztály között láthatóan kihajítják az iskolai tantárgyak közül. Csupán az érdekesség kedvéért feltúrtam a házi könyvtáramat, oktatásról, iskolai tantervekről, rajzról, festészetről, művészettörténetről, az agy és az agyféltekék funkcióiról szóló könyvek névmutatóiban kerestem valamit a kézírásba való bevezetésről. Semmit, egyetlen szót nem találtam a témáról.

A hamísítók fejjel lefelé másolják az aláírásokat. Ez a trükk talán ugyanazon okból működik, mint a fordított rajzolás. Gyakorlásként próbáld meg fejjel lefelé lemásolni ezeket az írásokat.


Ezután az egyetemi könyvtárban kutakodtam, megnéztem névmutatókat az agyfunkciókat tárgyaló-, a művészeti oktatási-, és rajzkönyvekben: ismét semmi. A régi pedagógiai könyvekben persze benne van, hogyan kell oktatni az ábécé betűit és a szavakat, és rábukkantam pár kézírásról szóló könyvre is. A legtöbbet Angliában adták ki, ahol a kézírás képességére láthatóan még mindig figyelnek. Mikor azonban átfutottam ezeket a könyveket, megdöbbentett a feladatok elképesztő unalmassága. Eszembe villant a közoktatás legszörnyűbb árnyoldala, az unalmasan oktatott unalmas feladatokról, amelyek elől nem lehet megszökni. Ugyanakkor tudom, hogy a kézírás fontos, és a fent említett csoport példája is jelzi, hogy ezt mások is így gondolják. Valójában a nonverbális kifejezésmódok közül semmi nem annyira személyes, mint a kézírásunk. Olyannyira személyes és fontos, hogy az aláírásunk törvény által védett azonosító jelünk. Egyéniségünk más kifejezésmódjaitól eltérően a kézírásunk csak a mi tulajdonunk, amit senki más nem használhat, nem utánozhat. Az elmúlt évszázadokban a kézírást művészeti formának tekintették Minden iskolában volt a szépírásnak oktatója vagy oktatónője, a XIX. században nagyon sok időt és figyelmet szenteltek a rézmetszetek írásaiban feltűnő extravagáns hurkoknak és örvényeknek. A XX. század elején az amerikai iskolások szorgosan tanulták a gyönyörű spenceriánus írásból származó Palmer-módszert. Az 1930-as évek vége felé azonban a Palmer-módszert a kisgyerekeknél felváltotta a visszataszító, gombóc és pálcika írásnak nevezett írásmód, ami negyedik osztály táján megváltoztatta az addigi dőltbetűs vagy valódi betűírást. A váltás oka főleg az volt, hogy a gombóc és pálcika betűket összekössék egymással.

A Palmer-módszer betűi hurokkal rendelkezők és összefűzöttek.


Az 1940-es és 1950-es évek oktatási elméleteinek szellemében bátorították az egyéniséget, kerülték a gépies tanulást, így a tanárok megengedték, hogy minden gyerek olyan stílusban írjon, ahogy neki kényelmes, az olvashatóság és a helyes betűformák határain belül. A tanulók választhatták meg a betű méretét és dőlését, és néha a nyomtatott betűknél maradtak. A tanárok arra számítottak, hogy így minden gyerek írása többé-kevésbé olvasható lesz. A szépség nem számított, csak az olvashatóság. Pedig az írás művészeti forma, A művészet egyik legfontosabb alapegységét, a vonalat használva a kézírás a művészi önkifejezés eszköze lehet. A rajzoláshoz hasonlóan a kézírás is alkalmaz olyan konvencionális formákat, amelyek jelentése megegyezésen alapul. A századok során az ábécé betűi nagyon szép formákká alakultak, melyek alkalmasak a verbális kommunikációra, ugyanakkor finom nonverbális módszerekkel jelzi és tükrözi az író/művész lelkivilágát. Ez az, amit elveszítettünk. Véleményem szerint az olvashatóság nem elég. Az oktatáselméleti szakemberek megkurtították a kézírást. Visszaszerezhető ez az elveszett művészet? Úgy gondolom igen, ha újra párhuzamot vonunk a rajzolás és az írás esztétikai céljai között. Kis különbség van a vonal megrajzolása és egy aláírás, mondat vagy bekezdés „megrajzolása" között. Mindkettő célja ugyanaz: információt átadni a témáról, és kifejezni az író/művész személyiségét. A nonverbális kifejezést az olvasó/néző öntudatlanul érzékeli és érti meg. Gondolkozz el azon, amit William Reed, a japán kalligráfia szakértője mond: A Shodo festmények (kurzív kalligráfia) olyanok, mint a tudatalatti elme képei. Nem döntő kijelentések, hanem a személyiség írás idején elkészített pillanatfelvételei. A Ki gyakorlásával ez a személyiség fejleszthető és erősíthető. Másfelöl a gondatlan kézírás is egyfajta gyakorlás, ami felerősíti a rossz szokásokat és visszaveti a személyiség fejlődését.

Legyen tekinteted szelíd, illemed udvarias. William Reed Shodo festménye.


Bár keleti elme fegyelmezett esztétikájának szintjére talán soha nem tudunk eljutni, a kézírás szépségéből valamennyit biztosan visszacsempészhetünk. Nem az elmúlt századok cikornyás stílusát, hanem az egyszerűség, átláthatóság és következetesség modern szépségét. Néhány általános alapelvét és pár gyakorlatot ajánlok — és a kilátástalan helyzet ellenére is remélem, hogy nem érzed majd unalmasnak. Arra biztatlak, legalább próbáld ki ezeket a gyakorlatokat.

Írd le a neved háromszor. Először a megszokott aláírásodat, azután a „jó" kezeddel, majd a „rossz" kezeddel.

Az írás/rajzolás alapvető észlelőképessége 1. 2. 3.

Először is olvasd újra a kézírásról szóló rövid részt a 2. fejezetben. Utána egy vonalazás nélküli papírlapra írd le a neved úgy, ahogy alá szoktad írni. Ez alá írd lel újra a neved a legszebb kézírásoddal. Lassan, gondosan rajzold a betűket. Végül egy újabb verzióban írd alá a neved. Ezúttal azonban a másik kezedet használd, ha jobbkezes vagy, a balt, ha balkezes, a jobb kezedet.

Most hasonlítsd össze ezeket a rajzokat. A vonal mindent kifejez, és az üzenet egyértelmű. Mindössze annyit kell tenned, hogy megkérdezed magadtól: „Ha három egyforma képzettségű, ilyen aláírással rendelkező ember jelentkezne egyazon munkára, melyikük kapná meg az állást?" A kézírásod fejlesztésének első lépéseként tehát döntsd el, hogy ez igenis fontos, az írásod érthető üzenetet hordoz. A következő lépésként gondolkodj el rajta, hogy milyen jelentésű üzenetet akarsz küldeni? Szavahihetőség? Intelligencia? Férfiasság? Nőiesség? Humor? Kifinomultság? Tisztaság? (Ezek természetesen mind pozitív üzenetek. Az írás olyan negatív üzeneteket is hordoz, mint a nemtörődömség, közöny, fondorlatosság, lustaság, bizonytalanság és beképzeltség. De feltételezem, hogy nem ezek közül fogsz választani...) Végső célként tartsd észben a stílust, és most nézzük meg, hogy a rajzolás észlelőképessége hogy segít abban, hogy kézírásunk szebb legyen.


Ahogy a gyerekek nőnek és változnak, úgy változik a kézírásuk is. —Ornella Santoli; H o w t o R e a d H a n d w r i t i n g (Hogyan olvassunk kézírást)

Christopher Jarman azzal a céllal tervezte ábécéjét, hogy a betűk egyszerűek és gazdaságosak legyenek, amiket minden írószerszámmal le lehet írni.

A Palmer-módszeren alapuló hurkos stílus.

A betűk körvonalainak rajzolása 1.

A szélek érzékelése. Próbáld ki a tiszta kontúrrajzolást a kézírásban. Ragassz le egy papírlapot. Válassz ki egy általad kedvelt ceruzát vagy tollat, amelynek a vonalvastagsága kényelmes. Fordulj el a leragasztott papírlaptól annyira, hogy kívül essen a látószögeden. A ceruza vagy toll hegyét tedd a papírra, a könyvet pedig tartsd nyitva a 257. oldalon.

2.

Válaszd ki valamelyik itt bemutatott ábécét, és másolj le minden betűt, először a kisbetűket, aztán a nyomtatottakat. Minden betűt nagyon lassan, milliméterről milliméterre rajzolj, a szemeddel ugyanilyen lassan menj végig a kontúrokon. Ügyelj minden apró részletre és figyeld meg az egyes betűk szépségét.

3.

Ha elkészült a kis- és a nagybetűs ábécé is, írd le a neved nagyon lassan háromszor, a lelki szemeiddel képzeld el a betűk ideális alakját. Most fordulj a lap felé,


4.

és nézd meg, mit írtál. Azt hiszem, meg fogsz lepődni. Bár a tiszta kontúrrajzolás furcsa pózában nem is láttad, amit írtál, azt veszed majd észre, hogy a kézírásod máris fejlődött, mert az egyes betűformákra összpontosítottál. Figyeld meg, milyen gyönyörűek a betűk terei, és hogy tartottad a vízszintest, bár nem is nézted a papírt. Most a módosított kontúrrajzolást használva ismételd meg a feladatot újra. A műanyagra rajzolt rácsot vagy egy vonalas papírt tegyél sorvezetőnek a papírod alá. Nyisd ki a könyvet ott, ahol ábécétípusok vannak. Válassz ki egyet, és nagyon lassan rajzolva, betűről betűre másold le őket. Aztán ismét írd le a neved háromszor, vagy másold le a szöveg néhány mondatát.

Ha befejezted: Hasonlítsd össze a rajzot az elsővel. Máris mutatkozik fejlődés, csak mert odafigyeltél és lelassítottál.


A negatív terek alkalmazása a kézírásban A japán és az európai/amerikai kalligráfiában a negatív tereknek ugyanakkora jelentősége van, mint amekkora jelentőséget mi a vonalaknak tulajdonítunk. Először vizsgáljuk meg a zárt, kerek negatív tereket: a, b, d, g, o, q.

1. Gyakorold ezeket a kerek negatív tereket. Próbálj nem arra gondolni, hogy például egy o betűt rajzolsz. Döntsd el, hogy arra gondolsz: egy gyönyörű formájú belső teret rajzolsz, amit egy vonal tökéletesen körülölel, írd le újra a neved, gondosan ügyelve a zárt, kerek negatív terekre. 2. Most nézzük meg a kisbetűs ábécé zárt, elnyújtott tereit. Néhánynál ez a vonal fölött, néhánynál a vonal alatt van: b, f, g, j, k, l, q, y, z. Rajzold le a betűket, újra csak a negatív terekre ügyelve. írd le újra a neved, most a zárt, elnyújtott negatív terekre összpontosítva. 3. Folytasd az n, m, h, v, w, y fő részének negatív tereivel. Ezek a negatív terek buckaszerűek. Rajzolj egy sorozat m és n betűt, csak a negatív terekre koncentrálva. Minden ilyen negatív dombocska ugyanakkora és ugyan olyan alakú legyen. 4. Gyakorold a c, k, v, w és z betűk nyitott negatív tereit. A lapszélen bemutatott példákon ellenőrizd a terek valódi alakját. 5. Most következik az i, j és t hegyes negatív tere. Nagyon fontos, hogy pontosan az i fölé tedd a pontot. A ceruzát a betűre téve a he gyénél legyen a pont. 6. Próbálkozz a furcsa 5, r, x betűk negatív tereivel. Jegyezd meg, hogy minden betű negatív terét két módon lehet elképzelni: a. A belső negatív tér: a betű belseje. b. A külső negatív tér: a betű körüli terek. A külső negatív terekhez képzelj el egy, a betű köré rajzolt formátumot. Az alacsony kisbetűk formátuma négyzet. A felfelé nyúló (magas) betűk formátuma két négyzetrácsnyi magasságú.


A lefelé nyúló betűk (g, y, stb.) formátuma ugyanekkora, de a fele a vonal alá esik. A betűk külső negatív tereivel kapcsolatban kulcsfontosságú, hogy minden betűnek kell tér (formátum). Figyeld meg, hogy a megdöntött betűk hogy illeszkednek a formátumba. A külső negatív terek gyakorlásához, egy négyzetrácsos papírra rajzold rá a formátumokat.

A látás szerepe a szép kézírásban A művészetben a viszony állandóan visszatérő tényező. Megtanultad, hogy a művészet viszony: dolgok gyönyörűen összefüggnek egymással és az egésszel, létrehozva a művészet legnagyszerűbb tulajdonságát, az egységet. Ugyanez igaz a kézírás művészetére is. Pontosan ugyanazok a készségek kellenek, hogy a kézírásod részei szorosan összefüggjenek, ritmikus, összetartozó egységbe forrjanak, hogy maga az írás gyönyörű legyen. Emlékezz vissza, hogy a rajztanulás során megtanultad a szögek viszonyainak (azaz a szögeket az állandókhoz, a vízszinteshez és a függőlegeshez mérted), és a szögek arányainak (egy szög összehasonlítása egy másikkal) észlelését. Alkalmazzuk ezt a kézírásban is. A fő feladat kiválasztani egy dőlést (egy függőlegeshez viszonyított szöget), majd eltérés nélkül, ugyanúgy használni. Ettől a kézírásnak gyönyörű, dinamikus ritmusa lesz. Az állandó dőlés sokkal inkább egységesíti az írást, mint bármi más. Nem igazán lényeges, hogy a dőlés szöge milyen, de figyelj arra, hogy a dőlés üzenetet hordoz, amit az olvasó tudat alatt megért. Az előre dőlés energiára, átgondolt cselekvésre utal. A hátra dőlés óvatosságot, megfontoltságot jelent. Az egészen előre döntött írás jelentése türelmetlenség, esetleg kissé elővigyázatlanság. A teljesen függőleges betűkből józanságra, a formalitás kedvelésére lehet következtetni. (Ezeket az elméleteket nem a grafológiából merítettem. Az írásszakértők egészen furcsa dolgokkal állnak elő. Például: „Az y betűn levő nagy hurok azt jelzi, hogy írója pénzsóvár, hiszen a hurok egy pénzeszsákra emlékeztet." Ez szamárság.) A vonal megdöntése is a nyelv művészetének része, és nem kérdés, hogy a kézírásban használt vonalnyelv kötődik a művészeti alapelvekhez: a kompozíció, az egyensúly, a mozgás, a ritmus és az elhelyezés alapelveihez. A kézírás ugyanúgy kifejezi a művész szándékait, mint a művészet.


A kulcs a következetesség A dőlés és az arányok következetességének gyakorlására szolgálnak a következő feladatok: 1. Helyezz egymásra két vonalas papírt úgy, hogy az alsó lap vonalai függőlegesen fussanak, és derékszögben metsszék a felső lap vízszintes vonalait. Most addig igazgasd az alsó lapot, amíg a szög megfelelőnek tűnik. (Lehet, hogy több dőlést is ki akarsz próbálni.) Gyakorold az aláírásodat, vagy másolj ki egy bekezdésnyi szöveget úgy, hogy a dőlés tökéletesen egyenletes legyen. Eközben összpontosíts a betűk negatív tereire. 2.

A viszonyok meglátásának második része az arányokról szól. A kézírásban ez csupán az íráskép megdöntésénél másodlagos jelentőségű. A fő feladat az írásod méretbeli arányainak kiválasztása, és az arányok következetes alkalmazása.

Rengeteg arányt kell figyelembe venned. Először próbálj ki néhány lehetőséget, aztán válaszd ki a szavak közötti tér arányát (az o betű szélessége egy lehetséges ilyen). Ezt az arányos térközt alkalmazd következetesen. Döntsd el, milyen arányban legyen az alacsony és a magas betűk mérete, és ezt az arányt is tudatosan használd. Gondold végig, milyen mélyre nyúlik az alsó hurok a magas és alacsony betűkhöz viszonyítva, alkalmazd az arányt következetesen. A kulcsszó minden esetben a következetesség. Azt se felejtsd azonban el, hogy ezek a viszonyok finom üzeneteket hordoznak, a 263. oldalon látható módon. 3. Gyakorold a szögeket és az arányokat. Írd le a neved, másolj ki néhány mondatot a szövegből. Írás közben hagyd, hogy a szemed az egész, általad készített rajzon pásztázzon, hogy ellenőrizze a következetes arányokat.

Fények és árnyékok a kézírásban A kézírás ezen aspektusa a kezed értékéből, a vonalad világosságából-sötétségéből (vagyis finomságából vagy erőteljességéből), az egyes betűk egymástól mért távolságából következik. Természetesen az írószer is befolyásolja a vonalat. A legfontosabb, hogy tudatosan használd egyik vagy másik ceruzát, tollat, ne pedig véletlenül.


Nagyon különösnek tartom, hogy a rajzoláshoz a művészetet tanulók általában aggodalmaskodva választják ki a megfelelő ceruzát, majd gondosan kihegyezik. Amikor azonban írniuk kell, nem szándékosan, de a legtompább, leginkább sercegő ceruzát vagy tollat veszik kézbe. Minden tevékenységet ugyanolyan gondossággal kellene végezni. Rajzolás, vázlatkészítés, kézírás – ez mind ugyanaz. Tevékenység, amivel kifejezed önmagad. Azt javaslom, hogy próbáld ki több ceruza és toll világosságát és sötétségét, és válaszd ki azt, amelyik illik a stílusodhoz, és közvetíti azt az üzenetet, amit el szeretnél küldeni. A súlyos, sötét vonal például férfias - vagy intellektuális - erőre utal. A vékony, finom, precíz vonal érzékenységet és választékosságot jelent. A - például a rugalmas tollhegy miatt - változó szélességű, közepes vonal esztétikus, szinte költői személyiséget fejez ki, olyan személyt, aki a vizuális információ nüansznyi jelentéseire is ügyel. A széles, határozott vonal egy szilárd talajon álló, kitartó, természetes személy keze írása. A fények és az árnyékok másik kifejezésmódja a betűk távolságából adódik. Ha nagyon közel írod egymáshoz a szavak betűit, ha kevés a tér a vonalak között, akkor az írás sötét és zárt lesz. Ha nyíltabb térközű betűformátumokat használsz, a vonalak távolabb kerülnek egymástól, az írásod fénnyel és levegővel telik meg. A sötét írás nem jobb vagy rosszabb a világosnál, egyszerűen más. A kérdés újra csak az: mit szeretnél, mit olvasson ki a szemlélő az írásodból? A sötét írás erősséget és szenvedélyt sugall, mint amikor valaki közvetlenül a füledbe suttog. A világos írás jelentése nyíltság, lelkesedés, hasonló ahhoz, mikor valaki átkiabál az egész szobán, úgy köszön. A választás a tied, de a választásnak tudatosnak kell lennie.

Összefoglalás Ha már befogadtad és gyakoroltad a szép kézírás alapjait, szabadon fejlesztheted a saját stílusodat. Ahogy az írásod egyre művészibbé válik, érdekesnek találod majd azokat a reakciókat, amiket ez a változás okoz. Azt hiszem, kellemesen meg fogsz lepődni. Remélem, a kézírás kifejezőképességéről szóló kis áttekintés hasznos és ösztönző volt. Hiszem, hogy a japánoknak igazuk van, amikor a nonverbális üzenetek fontosságát bizonygatják, és azt hirdetik, hogy az írás módja kifejezi a személyiségünket. Arra


biztatom a szülőket, hogy hozzák a tanárok tudomására: számukra fontos a szépség. Értessék meg velük, hogy azt szeretnék, ha gyermekeik gyakorolnák a kézírás művészi formáját, hogy megismerjék, milyen érzés szépet alkotni a mindennapok során is. Azt hiszem, a tanárok örömmel veszik a szépség iránti érdeklődést. Végső soron ők azok, akiknek szemét és érzékenységét a ronda kézírás leginkább terheli, és nekik kell küzdeni az olvashatatlansággal, illetve a felborult egységet, nemtörődömséget és közönyt kifejező nonverbális üzenetekkel. Ha valakinek szép a kézírása, parányi lépést tett a világ szebbé tétele felé. Ám a legnagyobb óceán is csak apró vízcseppekből áll.



Zárszó Tanároknak és szülőknek Tanárként és szülőként személyesen is foglalkoztat a tanítás új módszereinek keresése. A legtöbb más tanárhoz és szülőhöz hasonlóan tudatában vagyok - és ez néha nagyon fájó, hogy az egész tanítás-tanulás folyamat döbbenetesen pontatlan. Legtöbbször amolyan odaütünk, melléütünk dolog. A tanulók nem azt tanulják meg, amit mi hiszünk hogy tanítunk; és amit megtanulnak, az egyáltalán nem az, amit át akartunk adni nekik. A következő konkrét eset jól példázza a kommunikáció problémáját, amiből tanulni kell. Lehet, hogy a gyermekedtől hallottál hasonlót, vagy diákként magad is átélted ezt. Évekkel ezelőtt meglátogattam egy barátomat, akinek éppen akkor érkezett haza az iskolából a gyereke, nagyon lelkes volt az aznap tanultaktól. Elsős volt, és a tanár olvasással indította az órát, Gary, a kisfiú elmesélte, hogy megtanult egy új szót. „Ez remek, Gary" - mondta a mama. „És mi az?" Egy pillanatnyi gondolkodás után Gary azt mondta, leírja. Egy pici palatáblára a gyerek gondosan kibetűzte: H Á Z . „Nagyszerű. És hogy mondod ezt ki?" A gyerek ránézett a szóra, majd a mamájára, és tárgyilagosan ennyit mondott: „Nem tudom " Gary láthatóan megtanulta, hogy néz ki a szó, tökéletesen megtanulta a vizuális alakját. A tanár viszont az olvasás másik oldalát oktatta, azt, hogy mit jelentenek, mit jelképeznek a szavak. Ahogy az gyakran megesik, homlokegyenest eltért egymástól, amit a tanár tanított és amit Gary megtanult. Mint kiderült, a kisfiú mindig a vizuális tananyagot tanulja meg a legjobban és leggyorsabban, amit egyébként nagyon sok diák is jobban kedvel. Sajnos az iskola világa elsősorban verbális, szimbolikus világ, így a Garyhez hasonló diákoknak alkalmazkodniuk kell. Vagyis félre kell tenniük azt a tanulási módot, ami nekik a legjobb, és azt kell alkalmazniuk, amit az iskola megkövetel. Gary szerencsére képes volt erre a váltásra, de vajon hány gyerek kallódik el valahol útközben? A tanulási stílus ezen erőltetett megváltoztatása valahol hasonlít arra, amikor a balkezes gyereket a jobb keze használatára kényszerítik. Régen bevett gyakorlat volt, hogy a balkezesekből jobbkezeseket csináltak. A jövőben lehet, hogy ugyanolyan visszatetsző lesz a tanulási stílus erőszakos megváltoztatása. Hamarosan talán tesztelni lehet a gyerekeket, hogy kiderüljön, melyik tanulási mód áll hozzá a legközelebb, és a módszerek tárházából kiválaszthatunk nekik olyat, amivel vizuálisan és verbálisan egyaránt tanul. A tanárok jól tudják, hogy egyes gyerekek másképpen tanulnak. Ezek a fiatalság oktatásáért felelős – szakemberek abban reménykedtek, hogy az agykutatás eredményei majd rávilágítanak, hogyan lehet minden tanulót egyformán jól tanítani. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt az aggyal kapcsolatos új felfedezések csak a tudomány számára voltak hasznosak. Ezeket az ismereteket azonban ma már más területeken is


alkalmazzák. A könyvben felvázolt jelenlegi kutatások egyenesen azzal kecsegtetnek, hogy szilárd alapot adhatnak az oktatási módszerek gyökeres megváltoztatásához. Több más kutatóval együtt David Galin rámutatott arra, hogy a tanároknak három fő feladatuk van: először is edzeni mindkét agyféltekét, azaz nemcsak a hagyományos oktatás által előnyben részesített verbális, szimbolikus, logikai bal agy- féltekét, hanem a térbeli, viszonyító, holisztikus jobb agyféltekét is, amit napjainkban az iskolák elhanyagolnak. Másodszor, megtanítani a tanulókat arra, hogy olyan észlelésmódot alkalmazzanak, ami az adott feladathoz megfelelő. Harmadszor, gyakoroltatni kell velük, hogy egy adott probléma megoldásakor mindkét stílust mindkét agyféltekét - képesek legyenek integrált módon alkalmazni. Ha a tanárok össze tudják párosítani a kiegészítő módokat, vagy képesek az adott feladathoz rendelni a megfelelő módot, a tanítás-tanulás sokkal precízebb folyamat lesz. A végső cél az, hogy az agy mindkét felét fejlesszük. Mindkét módra szükség van a teljes körű működéshez és a kreatív feladatokhoz, legyen az írás vagy festés, új fizikai elméletek kidolgozása vagy környezetvédelmi problémák megoldásán töprengés. Ezt bonyolult dolog közölni a tanárokkal, elvégre napjainkban az oktatást minden oldalról támadják. Társadalmunk azonban gyorsan változik, egyre nehezebb előre látni, hogy a következő nemzedékeknek milyen képességekre lesz szükségük. Lehet, hogy nagyon is a racionális bal agyféltekénktői függtünk, amikor gyermekeink jövőjét, a rájuk váró lehetséges problémák megoldását tervezgettük. A hatalmas változások azonban megingathatják a műszakias gondolkodásba és az oktatás régi módszereibe vetett bizodalmunkat. Anélkül, hogy a hagyományos verbális és számítási ismereteket elhanyagolnák, a tanároknak olyan új tanítási technikák után kell nézni, amelyek fejlesztik a gyerekek intuitív és kreatív képességeit, így készítve fel őket arra, hogy rugalmasak, leleményesek és fantáziadúsak legyenek, ha problémákkal találkoznak. Fontos, hogy meg tudják ragadni az egymással összefüggő eszmék és tények komplex egységét, hogy felfogják a háttérben húzódó események rendszerét, képesek legyenek a régi problémákat új színben látni. Szülőként és tanárként miben bízhatsz, hogy képes leszel a gyermeki agy mindkét felét kellő hatékonysággal oktatni? Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy ismerd agyféltekéink jellegzetes funkcióit és stílusát. Az ehhez hasonló könyvekből megismerheted az elmélet alapját, illetve az egyik észlelőmódból a másikba való átváltás gyakorlatát. Hiszem, hogy nagyon fontos, talán nélkülözhetetlen ez a személyes, gyakorlati tapasztalatokon alapuló tudás, mielőtt a tanárok megpróbálnák a tudást másoknak átadni. Másodszor, segítened kell a tanulóknak abban, hogy tudatában legyenek: ugyanarra a dologra különböző módokon reagálhatnak. Megkérheted például a diákokat, hogy olvassanak el egy szakaszt, majd reagáljanak rá írásban vagy szóban. Ugyanazt a szakaszt így el lehet olvasni a jelentésért, a képzelet segítségével megérthető szöveg mögötti tartalomért, vagy metaforikus gondolatokért. Ehhez a tanulási módhoz kötődhet egy vers, festmény, tánc, talány, szójáték, tanmese vagy dal. Másik példa: bizonyos aritmetikai és matematikai problémákhoz lineáris, logikus gondolkodás kell. Másokhoz képzeletben váltogatni kell a térbeli formákat meg kell változtatni a számokat úgy, hogy a legjobban illeszkedjenek a mentális úton létrehozott képhez. Saját gondolataid megjegyzésével vagy tanulóid megfigyelésével


próbáld meg felfedezni, mely feladatok illeszkednek a jobb agyféltekéhez, mely stílust kedveli inkább a bal agyfélteke, és melyeknél működik a két mód egyszerre, vagy egymást kiegészítve. Harmadszor, kísérletezhetsz az osztályteremben levő körülmények változtatásával, legalábbis azokkal, amelyeket befolyásolhatsz. A tanulók közti beszéd vagy a tanár folyamatos beszéde által a tanulók hajlamosak tartósan megragadni a bal agyfélteke módjában. Ha sikerül markánsan átléptetni őket J-módba, olyan dolgot tapasztalsz, ami a modern osztálytermekben nagyon ritka: csendet. Nemcsak csendben lesznek a diákok, hanem le is köti őket a szóban forgó feladat, figyelmesek és magabiztosak, éberek és elégedettek lesznek. A tanulás élvezetes lesz. Már a J-mód ezen egyetlen oldala megéri a fáradozást. Fontos, hogy ezt a csendet te is fenntartsd. Egy további javaslat, hogy próbaképpen az ülőhelyeket és a fényeket is át lehet rendezni. A fizikai mozgás, főleg az olyan rendszerű, mint a tánc, segíthet az észlelőmód átváltásában. A zene hasonlóképpen átléptet J-módba. A rajzolás és festés, mint ebből a könyvből kiderült, erőteljesen átkapcsol J-módba. Lehet kísérletezni valamilyen sajátos nyelvvel, például ki lehet fejleszteni egy képi nyelvet, mellyel a tanulók kommunikálhatnak a teremben. Nagyon javaslom a tábla használatát, nemcsak írásra, hanem képek, vázlatok, illusztrációk, minták rajzolására is. Ideális esetben minden információt meg lehet jeleníteni legalább két módon: verbálisan és képi úton. Érdemes lehet a tanítás során csökkenteni a verbális tartalmat és nonverbális kommunikációval helyettesíteni, ha ez megfelelőnek tűnik. Végezetül remélem, hogy tudatosan fogod használni az intuitív eszközöket arra, hogy tanítási módszereidet fejleszteni tudd, és megbeszéléseken, értekezleteken ezeket más tanároknak is átadd. Lehet, hogy, ösztönösen vagy tudatosan már sok olyan technikát használsz, ami segíti az érzékelésmód átváltását. Tanárként kötelességünk ezeket a módszereket megosztani egymással, hiszen közös célunk, hogy gyermekeink jövője kiegyensúlyozott, egységes és teljes agyat foglalkoztató legyen. Szülőként rengeteget tehetünk annak érdekében, hogy gyermekeink kifejleszthessék a világ ismeretének új, verbális/elemző, illetve vizuális/térbeli módjait. A kulcsfontosságú korai években a szülők úgy segíthetnek megformálni a gyerek életét, hogy a szavak ne mindig takarják el a valóság más formáit. A szülőknek szóló legsürgősebb javaslatom a szavak használatával, pontosabban nem használatával kapcsolatos. Úgy vélem, ha kisgyerekekkel vagyunk, túlságosan gyorsan megnevezzük a dolgokat. Azzal, hogy a pici gyerek „Mi az ott?" kérdésére egyszerűen mondunk egy nevet, azt sejtetjük, hogy ez a név, szinte mint egy odaakasztott cédula, a legfontosabb, és hogy a névadás elegendő. Megfosztjuk gyermekeinket a rácsodálkozás és a felfedezés érzésétől azáltal, hogy a fizikai világot elnevezzük és kategorizáljuk. Ahelyett, hogy pusztán annyit mondanánk: fa, próbáljuk meg úgy irányítani a gyereket, hogy fizikai és lelki értelemben is felfedezze a fát. A felfedezés történhet tapintás, szaglás útján, meg lehet nézni a fát több szögből, össze lehet hasonlítani más fákkal, el lehet képzelni a fa belsejét és föld alatti részeit, hallgatni a levelek susogását, megnézhetjük ugyanazt a fát több napszakban vagy évszakban, elültethetjük a termését, megfigyelhetjük, hogy más lények - madarak, lepkék, bogarak – hogyan használják a fát, és így tovább. Miután felfedezte, hogy minden tárgy izgalmas és


összetett, a gyermek meg fogja érteni, hogy a név csupán a nagy egész apró része. így a gyermeki csodálkozás érzése megmarad, még a mai verbális áradat közepette is. Ahhoz, hogy a gyermek művészi képességei fejlődjenek, azt javaslom, hogy az egészen kicsi gyerek körül legyen rengeteg rajzeszköz, és éljük ét vele a fent említett érzékelési tapasztalatokat. A gyermeked meglehetősen kiszámítható módon járja be a gyermeki művészet fejlődési stádiumait, más egymást követő fejlődési szakaszokhoz hasonlóan. Ha segítséget kér a rajzoláshoz, javasold azt, hogy menjen és nézze meg, amit le próbál rajzolni. Az új észlelések a szimbólumrendszer részeivé válnak. A kamasz művészek korábban említett problémáin a szülők és a tanárok is segíthetnek. Mint mondtam, nagyjából 10 éves korban van az a realisztikus rajzolói időszak, amin át kell esniük. A gyerekek szeretnének megtanulni látni, és nagyon nagy szükségük van minden segítségre. A könyvben ismertetett gyakorlatok és az agyféltekékkel kapcsolatos anyag kicsit leegyszerűsített változata alkalmas lehet a 8-9 éves gyerekek oktatására. A kamaszokat érdeklő témákat - gondosan kidolgozott, valósághű, akcióbeli pózokban feszítő rajzfilmhősök vagy -hősnők - felhasználhatjuk a fejjel lefelé való rajzolásnál. Az ilyen korú gyerekeknek a negatív terek és a kontúrok rajzolása tetszik, ezek a technikák pedig biztosan beépülnek a rajzaikba. (A lapszélen látható egy 10 éves, negyedik osztályos fiú fejlődése, amit négy nap alatt ért el.) Ezt a korosztályt a portrérajzolás különösen érdekli, a kamaszok egészen kiváló rajzot készíthetnek barátaikról vagy családtagjaikról. Ha legyőzik azt a félelmüket, hogy elrontják a rajzot, a fiatalok lelkesen gyakorolnak majd, hogy képességük fejlődjön, a siker pedig erősíteni fogja önbizalmukat és önbecsülésüket. A jövő szempontjából azonban fontosabb, hogy a rajzolás, ahogyan azt a könyv gyakorlataiból megtanultad, hatékony módja annak, hogy a jobb agyfélteke funkcióiba belépjünk és azokat irányítani tudjuk. A látás rajzolás útján történő elsajátítása segíthet a gyereknek abban, hogy később olyan felnőtté váljon, aki az egész agyát használja.


Művészetet tanulók számára Számos sikeres kortárs művész véli úgy, hogy a valósághű rajzolás készsége nem lényeges. Általánosságban véve igaz, hogy a kortárs művészet nem szükségszerűen igényli a rajzoló képességet, számos olyan modern művész alkotott jót, vagy akár nagyszerűt, aki nem tud rajzolni. Szerintem azért lehettek erre képesek, mert esztétikai érzékenységüket nem a művészeti iskolák hagyományos módszerei, a modell utáni arcképfestés, a csendélet- és tájképrajzolások alakították. Mivel a kortárs művészet nem egyszer feleslegesnek tartja a rajzolást, a kezdő művészpalánták nagy dilemma elé kerülnek. Nagyon kevés hallgató érzi elegendőnek a kreativitását és az esélyeit a művészvilágban ahhoz, hogy a művészeti oktatást feleslegesnek tartsa. Amikor viszont képtárakban, múzeumokban meglátják a modern műveket - olyanokat, amelyekhez nem kell semmiféle hagyományos művészi képesség -, úgy vélik, hogy a régimódi oktatási módszerek nem segítenek a céljaik elérésében. A dilemmát gyakran úgy oldják meg, hogy nem tanulnak meg realisztikusan rajzolni, gyorsan megállapodnak egy szűk látásmódon alapuló stílusnál, és azokat a kortárs művészeket utánozzák, akik egyedi, megismételhető, felismerhető, védjegyszerű stílusra törekszenek. David Hockney angol művész a művészek csapdájának hívja a beszűkülő lehetőségeket (lásd a lapszéli idézetet). Ez valóban egy veszedelmes csapda azoknak a leendő művészeknek, akik túlságosan gyakran kényszerítik bele magukat a motívumok ismételgetésébe. Lehet, hogy hamarabb akarnak kijelentéseket tenni a művészet nyelvén, mint hogy tudnák, mit akarnak mondani. A többfajta képzettségi fokon levő diákok tanítása során szerzett tapasztalataim alapján szeretnék minden művészetet tanuló, különösen kezdő számára néhány jó tanácsot adni. Ne félj megtanulni élethűen rajzolni. A rajztehetség megszerzése - ami minden művészet alapja -, soha nem szabott gátat a kreativitásnak. Jó példa erre Picasso, aki úgy tudott rajzolni, mint senki más, de a művészettörténetben sok hasonló eset van. A rajzolni megtanuló művészek nem mindig unalmas, tudálékos, realisztikus műveket alkotnak. Annak a művésznek, aki ilyet készít, annak az absztrakt és nonfiguratív képei is biztosan unalmasak és tudálékosak. A rajzkészség a munkát sosem akadályozza, inkább segíti. Másodszor, legyél tisztában azzal, hogy miért fontos rajzolni tudni. A rajzolás lehetővé teszi, hogy azon a speciális módon láss, ahogyan a művészek, mindegy, hogy milyen stílust választasz ki ahhoz, hogy a benned levő dolgokat kifejezd. A rajz célja az lehet, hogy találkozz a valódiság élményével, hogy tisztábban, mélyebben láss. Igaz, hogy esztétikai érzékenységedet más, rajzolástól eltérő módon is fejlesztheted,


meditációval, olvasással vagy utazással. Véleményem szerint azonban egy művész számára ezek a más módszerek bizonytalanabbak és kevésbé hatékonyak. Művészként leginkább vizuális eszközökkel fogod kifejezni magad, a rajzolás pedig erősíti a vizuális érzékeket. Végezetül: rajzolj minden nap. Egy magaddal hordott kis vázlatfüzet emlékeztetni fog a gyakori rajzolásra. Rajzolj le bármit, egy hamutálat, egy félig megevett almát, egy embert,egy gallyat. Azért ismétlem meg ezt az utolsó fejezetben már megemlített tanácsot, mert ez a tanulóknak nagyon fontos. A művészet valahol hasonlít a sportra. Ha nem gyakorolod, a vizuális képességed nem lesz formában. A vázlatfüzet mindennapos használatának nem az a célja, hogy befejezett rajzok szülessenek, hisz a kocogás célja sem az, hogy eljussunk valahová. Gyakorolnod kell a látást anélkül, hogy túlságosan törődnél a végeredménnyel. Időről időre kiválogathatod a legjobban sikerült rajzokat, és kidobhatod a maradékot, vagy kidobhatod az összesét. A mindennapos rajzolás célja az, hogy egyre mélyebben láss.


Szójegyzék Agyféltekék. Az előagy legkülső része egyértelműen két félre tagolódik, melyek a jobb és bal oldalon helyezkednek el. Az agykéreg, a corpus callosum, a bazális ideg-dúc és a limbikus rendszer építi fel. Agyféltekék lateralizációja. A két agyfélteke funkcióinak és érzékelésmódjának elkülönülése. Agyvelő. A gerincesek agyának legnagyobb része, ami két féltekéből áll. Ez az agy legkésőbb kialakult része, alapvető szerepe van mindenféle mentális tevékenységben. Alapegység. Az a kezdő forma vagy kezdeti egység, amit a kompozícióból választunk ki annak érdekében, hogy a rajzon a méretek aránya helyes maradjon. Az alapegységet mindig Egynek tekintjük, és az arány egyik eleme lesz, pl. 1:2. Bal agyfélteke. Az agykéreg bal - a személy bal oldala felé eső - fele. A legtöbb jobbkezesnél és a balkezesek elég jelentős részénél a verbális funkciók a bal agyféltekében helyezkednek el. B-mód. Az információfeldolgozás lineáris, verbális, elemző és logikus módja. Corpus callosum. A jobb és bal agyfélteke kéregállományát összekötő, axonokból álló erős, összetett nyaláb. Lehetővé teszi, hogy az agykéreg két agyféltekéje közvetlenül tudjon kommunikálni. Elvont művészet. Egy valódi tárgy vagy élmény rajzon, festményen, szobron vagy tervben való kifejezése. Általában elkülöníti, kihangsúlyozza vagy felnagyítja a művész által érzékelt valóság néhány nézőpontját. Nem keverendő össze a nem tárgyi művészettel. Érték. A művészetben a színek tónusainak sötétsége vagy világossága. A fehér a legvilágosabb vagy legmagasabb értékű, míg a fekete a legsötétebb, legalacsonyabb értékű szín. Érzékelés. Az a jelenség, hogy tudatában vagyunk - a megfigyelő számára akár belső, akár külső - tárgyaknak, viszonyoknak, minőségeknek, mégpedig érzékeink, vagy korábbi tapasztalatok hatása révén. Érzékelőmód-váltás. Egy szellemi állapot átváltozása egy másikba, jelen esetben Bmódból J-módba és vissza. Formátum A rajz- vagy festőfelület adott alakja, négyszögletes, kör alakú, háromszögletes stb.; a felület aránya, azaz négyszögletes felület esetén a hossz és szélesség viszonya. Holisztikus. Az észlelési funkciókban használt jelentés szerint az információk párhuzamos, teljes egységgé való elrendezése, ellentéte az egyes részek adott sorrendet követő feldolgozásának. Jelképrendszer. Jelképek a rajzon, amelyeket együtt arra használnak, hogy egy képet - például egy emberi alakot - megjelenítsenek. A szimbólumokat általában


adott sorrendben használják, az egyik felbukkan, és előhívja a következőt, hasonlóan ahhoz, mint amikor ismert szót írunk le, és a betűk egymást követik. A rajzolás jelképrendszerei általában gyerekkorban alakulnak ki, és gyakran felnőttkorban is megmaradnak, hacsak új rajzolási módok nem módosítják. J-mód. Az információfeldolgozás szimultán, holisztikus, térbeli és viszonyító módja. Jobb agyfélteke. Az agykéreg jobb - a személy jobb oldala felé eső - fele. A legtöbb jobbkezes és a balkezesek elég jelentős része számára a térbeli, viszonyító funkciók a jobb agyféltekében vannak. Kép. Kép a retinán; egy külső tárgy optikai képe, amit a vizuális rendszer felfog, az agy pedig értelmez. Képsík. Egy keretes ablakra emlékeztető képzeletbeli átlátszó sík, amely mindig párhuzamos a művész arcának függőleges síkjával. A művész azt rajzolja le a papírra, ami a sík mögött van, de úgy, mintha a síkon kisimult volna. A fotográfia feltalálói ezt az elméletet alkalmazták a fényképezőgép megalkotásakor. Képzelet. A múltbeli tapasztalatokból eredő mentális képek új minta szerinti el rendezése. Keresztvonalkázás. Párhuzamos vonalak egymást metsző sorozatai, amivel a rajzon árnyékot vagy értéket jelzünk. Kettéosztott agyú betegek. Olyan személyek, akik kezelhetetlen epileptikus rohamoktól szenvednek, és állapotukon orvosi műtéttel enyhítenek. Az eljárás a corpus callosum átvágásával elválasztja egymástól az agyféltekéket. A műtétet ritkán alkalmazzák, a kettéosztott agyú betegek száma alacsony. Kifejezőképesség. Azok az apró egyéni különbségek, ahogy másként érzékelünk, és ezeket az érzékeléseket máshogy fejezzük ki műalkotásokon. A különbségek kifejezik azt, hogy az egyénnek milyen belső reakciói vannak az érzékelt ingerre, illetve miben más az egyének lelki működéséből adód egyedi jellegzetessége. Kompozíció. A műalkotás részei vagy elemei közötti rendezett kapcsolat. Rajzolásban a formák és terek elrendezése a formátumon belül. Konceptuális kép. Olyan kép, amely inkább belülről - lelki szem - származik, nem pedig külső, érzékelt forrásból; általában leegyszerűsített képek, gyakran inkább elvontak, semmint realisztikusak. Körvonal, kontúr. Rajzolásban az a vonal, amely egy forma, formacsoport vagy formák és terek közös széle. Központi tengely. Az emberi arcvonások többé-kevésbé szimmetrikusak, és kettéosztja őket az emberi arc közepén húzódó képzeletbeli függőleges egyenes. Ez a vonal a központi tengely. A rajzolásban ezzel határozzák meg a fej dőlését és a vonások helyét. Kreativitás. Az a képesség, hogy egy problémára új megoldást találunk, vagy új módon fejezzük ki magunkat; az egyén vagy a kultúra számára valami új létrehozása. Arthur Koestler író hozzátette, hogy az új alkotásnak társadalmi szempontból hasznosnak kell lennie. Leképezés. Az a folyamat, melynek során az elméből előhívjuk egy olyan dolog mentális másolatát, amit nem érzékelünk; lelki szemekkel látni. Meglátás. Rajzolásban a relatív méretek lemérése egy állandó méréssel (a kinyújtott karral tartott ceruza a legáltalánosabb mérőeszköz); a rajz relatív pontjainak,


vagyis egy pont más részekhez mért helyzetének meghatározása. Egyúttal a szögek állandó függőlegeshez vagy vízszinteshez mért meghatározását is jelenti. Negatív terek A pozitív formák közötti területek, melyek szélei közös a formákéval. A negatív tereket a formátum külső széle határolja. Belső negatív terek pozitív formák részei is lehetnek. A szemfehérjét például felfoghatjuk belső negatív térként, ami hasznos az írisz rajzolásához. Nonfiguratív művészet. Az a művészet, amely nem kísérli meg reprodukálni a valódi tárgyakat vagy élményeket, és nem akarja a realitás illúzióját kelteni. „Nem ábrázoló művészetnek" is nevezik. Ösztönös megérzés. Közvetlen és látszólag közvetlen ismeret; vélemény, jelentés, ötlet, ami mindenféle ismert folyamat vagy megfontolt gondolkodás nélkül születik. A vélemény születése gyakran egészen jelentéktelennek tűnő kulcsok eredménye, és látszólag olyan, mintha a semmiből érkezett volna. Pásztázás. Rajzolásban a pontok távolságok, relatív méretek ellenőrzése, szögek összehasonlítása a függőlegessel vagy vízszintessel stb. Rácsozat. Egyenletes térközű, egymást derékszögben metsző, függőleges és vízszintes vonalak, amelyek a rajzot vagy festményt kis négyzetekre vagy téglalapokra osztják. Gyakran használják rajzok nagyítására vagy a térbeli viszonyok megfigyeléséhez. Realisztikus művészet. Gondosan megfigyelt tárgyak, formák, alakok valósághű, objektív ábrázolása. Naturalizmusnak is nevezik. Rövidülés. Egy ábrázolásmód, mely a kétdimenziós felületen olyan hatást kelt, mintha a sík felületre rajzolt forma kinyúlna vagy besüppedne a térbe; képes alakok vagy formák térbeli mélységének illúzióját kelteni. Szél. A rajzon az a hely, ahol két dolog találkozik - például az ég a földdel; két forma vagy egy forma és egy tér közötti elválasztó vonal. Szemmagasság. Térbeli rajzokon egy vízszintes vonal, mely alatt és fölött a víz szintes sík látszólag egy felé tart. Portrérajzolásban az az arány vonal, amely vízszintesen kettéosztja a fejet, ezen a vonalon helyezkednek el a szemek. Tanulás. Bármilyen gyakorlat vagy feladat hatására végbemenő, viszonylag tartós viselkedésbeli változás. Tónus. Rajzolásban a kép világossága vagy sötétsége. Az erős tónusú rajz világos vagy magas értékű, míg a tompa tónusú rajz sötét, értéke alacsony. Tudatállapotok. Egy eléggé meghatározatlan elmélet; e könyvben a tudatot abban az értelemben használjuk, hogy hogyan vagyunk tudatában annak, ami az elménkben zajlik. Azt nevezzük más tudatállapotnak, ami érzékelhetően különbözik a mindennapitól, az ébrenlétitől. Ismerős más tudatállapotok az álmodozás, az álom és a meditáció. Tudatosság. Az a tény, hogy egy tárgyat, személyt vagy körülményt számításba vettünk. Lehetséges szinonimái a látás vagy érzékelés. Üres ovális. Papírra rajzolt, tojás formájú ovális, ami az emberi fej alapvető alak- ját jelképezi. Mivel a koponya alakja oldalról nézve más, mint szemből nézve, az oldalnézeti üres ovális alakja némileg különbözik a szembenézeti üres oválisétól.


Vizuális információfeldolgozás. A vizuális rendszer segítségével külső forrásból információt nyerünk, és az érzékből származó adatokat az észlelés útján lefordítjuk. Zen. Egy eszmerendszer, ami nagy jelentőséget tulajdonít a zazen nevű meditációs formának. A zazen koncentrációval kezdődik, gyakran tökéletesen megoldhatatlan problémák megoldására összpontosít. A koncentráció elvezet a samadhi, vagyis az egyetlenség állapotába, amelyben a meditáló bele lát a világban lévő dolgok egységébe, majd arra törekszik, hogy elérje a zen végső, a megszűnt elme állapotát (satori). Ez egy varázslatosan tiszta elmeállapot, melyben a jelenségek minden részlete bármiféle tiltás vagy értékelés nélkül érzékelhető.


A könyv elekrtonikus változatát -Goofy Ink- készítette

Recommend Documents