A KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPILLÉR EZEN BELÜL A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI RENDSZER AKTUÁLIS HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE Dr. Barta Judit tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék NYUGDÍJHELYZET AZ EU-BAN A népesség elöregedése és annak várható negatív társadalmi, gazdasági hatásai1 elleni küzdelem, valamint a munkavállalók mobilitásának elősegítése a közösségi jogalkotás figyelmét az államit kiegészítő nyugdíjrendszerek felé fordította. Az EU az állami nyugdíjrendszerek szabályozásába nem avatkozik bele, csak közvetetten, finanszírozási szempontból foglalkozik azokkal a nyugdíjpolitika keretei között. Az EU nyugdíjpolitikájában központi kérdés az államadósság csökkentése, a termelékenység, a foglalkoztatás növelése - különösen az idősebb munkavállalók esetében - és a szociális biztonsági rendszerek megreformálása, hogy annak kiadásai ne terheljék túl a költségvetést. Az Európai Bizottság 2010. júliusában adta közre a megfelelő, fenntartható és biztonságos európai nyugdíjrendszerek felé vezető útról szóló Zöld Könyvet. Ebben európai szintű vitát indított a nyugdíjrendszerek előtt álló legfontosabb kihívásokról, valamint a megfelelő megoldások kereséséről. Ennek összegzése, hogy Európa jelentős demográfiai válsággal néz szembe, hosszabbodik a várható élettartam, az utóbbi 50 évben ez mintegy 5 évvel nőtt, előrejelzések szerint 2060-ra újabb mintegy 7 éves növekedés következhet be. A születések alacsony számával együtt ez a jelenség a népesség korösszetételének drámai változásához fog vezetni, a társadalom elöregszik. Egyik hatásaként az időskori függőségi ráta2 meg fog kétszereződni: míg jelenleg minden egyes, 65 évesnél idősebb személyre, uniós átlag szerint, négy munkaképes korú személy jut (a magyarországi helyzet ettől rosszabb), 2060-ra már csak ketten jutnak minden 65 [1]
A munkaképes korosztályok létszámának csökkenésével egyenes arányban lesz kevesebb az állami nyugdíjalapba befizetett hozzájárulások összege. A felosztó-kirovó elven működő állami nyugdíj finanszírozása esetén, ez azt jelenti, kevesebb bevételből kell a folyó nyugdíjak kifizetését megoldani. Ha nem elég a bevétel, azt pótolni kell, a költségvetés terhére történő kiegészítésnek azonban az EU elvárások határt szabnak. Egyik megoldás: növelni a befizetéseket. Másik megoldás: csökkenteni kell a kifizetéseket. Ez többféleképp lehetséges; pl. a nyugdíjas periódus rövidítésével, azaz a nyugdíjkorhatár emelésével, a nyugdíjrendszeren belüli kedvezmények megvonásával (korengedményes, korkedvezményes nyugdíj, stb.), profiltisztítással, a kezdő nyugdíjak összegének csökkentésével, a már folyósított nyugdíjak emelésének mérséklésével. Ez utóbbi kettő az, amit a legtöbb közgazdász elsődleges megoldásként javasol. Tehát kevesebb állami nyugdíj, akár reálérték vesztés, ami felveti a kiegészítő nyugdíj szükségességét. [2] Időskori függőségi ráta a 65 év feletti népesség aránya a munkaképes korú (rendszerint 15-64 év közöttiek) népességhez viszonyítva.
éven túli személyre.3 A csökkenő nyugdíjbefizetések mellett, növekednek a nyugdíjkiadások, reformok nélkül, az állami nyugdíjalapok egyre nagyobb mértékben fogják igényelni az állami költségvetés támogatását, aminek az EU ugyanakkor korlátot állít, nem növekedhetnek drasztikusan az állami nyugdíjkiadások, így a nyugdíjak sem. Prioritás viszont, hogy a polgárok a jövőben is megfelelő és fenntartható nyugdíjjövedelemben részesüljenek, mert az egyre növekvő számú nyugdíjas korosztály fogja kitenni a fogyasztói társadalom zömét, a gazdasági növekedés, ezzel együtt a gazdasági stabilitás fenntartásához pedig megfelelő fogyasztás szükséges. Ezen elvárásoknak való megfelelés állítja fókuszba a kiegészítő nyugdíjrendszereket. A jövőben a kiegészítő nyugdíjrendszerek szerepe megváltozik - ez eddig leginkább abban állt, hogy az állam által nyújtott, az aktívkori jövedelemhez képest 60-80%-os nyugdíjat az aktívkori életszínvonalra egészítette ki, azaz a nyugdíjazás előtti jövedelemszintet biztosította -, figyelemmel az állami nyugdíjrendszerek által nyújtott várhatóan csökkenő szolgáltatásokra az öregkori létfenntartáshoz szükséges jövedelem második forrásává válik. Az Európai Bizottság által 2012. február 16-án „A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje” címmel elfogadott Fehér Könyv hangsúlyozza a kiegészítő nyugdíjrendszerek fokozódó szerepét. 4 A MAGYAR KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPILLÉR MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI RENDSZER PÁLYÁJA
ÉS
A
Magyarországon az első, az intézményes önkéntes nyugdíj-előtakarékosságot lehetővé tevő törvény 1993-ban született meg, életre keltve – többek között – az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárakat. Ezt követte a kötelező, tőkefedezeti elven működő, magánnyugdíjpénztári rendszer, ami egy bő évtizedig uralta a kiegészítő pillért. A fentebb vázolt uniós és nemzetközi nyugdíjhelyzet fényében érdemes áttekinteni, hogyan alakul a magyar kiegészítő nyugdíjpillér és benne a magánnyugdíjpénztári rendszer helyzete. A kilencvenes évek közepén érett meg Magyarországon a helyzet arra, hogy az épp hatalmon lévő kormány belevágjon a nyugdíjrendszer megreformálásába, mely ezt a keretet meghaladva, rendszerszintű átalakítást eredményezett. A Világbank a felé fennálló kölcsönök visszafizetése, illetve az újabbak folyósítása érdekében, a nyugdíjkiadások csökkentését ösztönözte, az ún. chilei modell mérsékeltebb változatának ajánlásával, mely értő fülekre talált.5 Magyarország volt az első közép-kelet európai ország – a sorba aztán Szlovénia és [3]
A fejlett társadalmak elöregedésével járó társadalmi, gazdasági problémákat taglalja SCHIRRMACHER Frank: Matuzsálem összeesküvés SCOLAR Kft. 2007. [4] Lásd bővebben: BARTA Judit: A foglalkoztatói kiegészítő nyugdíj In.: Magyar Jog 2013. 7. szám, Hatvanadik évfolyam, 426-435. oldalak [5] A Világbank szakértői által kidolgozott tőkefedezeti magánnyugdíj-modellt először Chilében vezették be a nyolcvanas évek elején, de ott nem kiegészítő pillérként, hanem teljes egészében felváltotta az állami nyugdíjrendszert. Lásd bővebben: BARTA Judit: A chilei és a magyar nyugdíjrendszer összevetése In.: Magyar Jog 2001. május, 298-303. oldalak
Csehország kivételével a többiek is beálltak –, amely a Világbank szakértői által kidolgozott nyugdíjmodellt megvalósította, kiegészítő pillérként bevezetve a kötelező tőkefedezeti magánnyugdíjrendszert. A magyar Parlament 1997-ben fogadta el azt a három új törvényt, amely az átalakítást foganatosította. A változások hatására a nyugdíjrendszer hárompilléres lett, ezen belül a kötelező nyugdíjrendszer kétpilléres, az egyik pillér az állami, felosztó-kirovó finanszírozású, a másik a tőkefedezeti magánnyugdíjpénztári rendszer. A harmadik pillérbe az önkéntes nyugdíjelőtakarékossági formák tartoztak. A magánpénztári tagok nyugdíjjárulék-alapot képező adóköteles jövedelmükből a munkáltató által kötelezően levont tagdíjat fizetettek a pénztárnak és nyugdíjjárulékot a Tb-nek. A nem magánpénztár tagok 8% nyugdíjjárulékot fizettek, míg a magánpénztári tagok csak 2% járulékot és 6% tagdíjat, azaz a járulékuk nagyobbik része nem a Nyugdíjbiztosítási Alapba, hanem a magánpénztárhoz folyt be. Az állami nyugdíjalap bevétele a magánpénztárba belépők számával arányosan csökkent. A tagdíjfizetés miatt kiesett járulékok hiányát az állami költségvetés terhére pótolták. Senki nem számolt azonban azzal, hogy a tervezett legfeljebb kettőszázezer fő helyett, három-milliót meghaladóan lépnek be a magánpénztári rendszerbe, óriási lyukat ütve ezzel az állami nyugdíjkassza falán, amit folyamatosan a költségvetés terhére kellett befoltozni, növelve a költségvetés hiányát. A megosztott járulékfizetésért cserébe, a magánpénztári tagok a Tb nyugdíj ¾-dére lettek csak jogosultak, a másik ¼-det, optimális esetben ettől többet, a magánpénztáruk szolgáltatásaként kellett volna megkapniuk. Az ún. vegyes rendszerben lévők nyugdíjának háromnegyede az első pillérből és egynegyede a második pillérből származott volna. A csatlakozást követően, az EU által adott türelmi idő elteltével, az EU nehezményezni kezdte a magánnyugdíjpénztári rendszer bevezetése miatt közvetve keletkezett komoly költségvetési hiányt. Ennek következményeként, 2010. nyarán, nem csak Magyarország, hanem minden csatlakozott és kiegészítő tőkefedezeti rendszert bevezető EU-ország (9 tagállam) kezdeményezte az Európai Bizottságnál az államháztartási hiány és az államadósság számítási szabályainak módosítását. Céljuk az volt, hogy a tőkefedezeti magánpénztári rendszer bevezetése miatt fentebb említett költségvetési hiányt az EU ne vegye figyelembe az elszámolásokban, illetve a magánpénztárakba befizetett tagdíjat költségvetési bevételként könyvelhessék el. Ennek elfogadása esetén Magyarország költségvetési hiánya papíron, a meglévő 3,8 százalék helyett, csak 2,4 százalék lett volna, ami megfelelt volna az előírt legfeljebb 3 százaléknak. Az EU elutasította a kérést, a magyar Kormány így adminisztratív eszközökkel oldotta meg a helyzetet, gyors, és egymást követő törvénymódosításokkal avatkozott be a tőkefedezeti magánnyugdíjrendszerbe. A legkomolyabb változást a 2010. december 13-án elfogadott törvény okozta, mely 7 fontos törvényt módosított egy csapásra. A magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január 31.-ig döntenie kellett, magánpénztári tagok maradnak, vagy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. Aki nem lépett vissza a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, az 2011. december
01.-től kezdődően a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben további szolgálati időt nem szerezhetett, ezzel elvesztette állami nyugdíjra való jogosultságát. Aki visszalépett, annak az addig befizetett tagdíját és annak hozamait átutalták egy külön erre a célra létrehozott állami alapba, a kötelező tagdíjon felül általa, vagy munkáltatója által teljesített tagdíjkiegészítést és annak hozamait pedig visszakapta. A 2011. február elején közzétett adatok szerint, a magánpénztártagok 98 százaléka visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe. A törvényt többen megtámadták az Alkotmánybíróságon, vélhetően ezért is, az Országgyűlés korrekciós módosításokat eszközölt, Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény elfogadásával. A törvény megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetést, a magánpénztári tagok a továbbiakban, önként fizethetik az ún. hozzájárulást, amelynek mértékét nem a törvény, hanem a pénztár határozza meg. Ezzel megszűnt a kötelező előgondoskodás. Ismét lehetővé tették a magánnyugdíjpénztári tagok visszalépését a tisztán állami nyugdíjrendszerbe, a visszalépők tagsági jogviszonya 2012. május 31-ével szűnt meg. Hatályon kívül helyezték azt a súlyos rendelkezést, hogy aki korábban a magánpénztári tagságot választotta, az a jövőre nézve elvesztette állami nyugdíjvárományát. A kötelező tagság és a kötelező magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés megszüntetése, továbbá a két lépcsőben is biztosított visszalépés a „tisztán” állami nyugdíjrendszerbe, megtette a maga hatását, a magánnyugdíjpénztári tagok létszáma drasztikusan lecsökkent, emiatt több pénztár megszűnt.6 Rendszerszinten a magyar nyugdíjrendszer újra kétpilléres lett; az első pillér maradt a kötelező, felosztó-kirovó finanszírozású állami nyugdíjrendszer, a második pillér pedig az önkéntes, kiegészítő pillér, amelybe valamennyi, intézményes nyugdíj-előtakarékossági forma beletartozik (tőkefedezeti magánnyugdíj, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak szolgáltatásai, foglalkoztatói nyugdíj, NYESZ, összegbiztosításokon belül a nyugdíjbiztosítások). 2014. év végén a sajtót az a hír járta be, hogy a megmaradt magánnyugdíjpénztári tagok tüntetnek a magánnyugdíjukért, mert a magánnyugdíjpénztárakat érintő, tervezett újabb törvénymódosítás burkolt célja a megmaradt tőkefedezeti nyugdíjpénztárak megszűnésének kikényszerítése és vagyonának államosítása.7 A kormány által az Országgyűlésnek benyújtott, Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/2141. számú törvényjavaslat 234. §- a szerint, „a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.”8 [6]
A magánnyugdíjpénztárak 3 milliót meghaladó taglétszáma 2011. végére 99.299 főre, 2012. március végére 74.400 főre apadt. [7] 2014.-re négy tőkefedezeti magánnyugdíjpénztár maradt, az MNB honlapján közzétett adatok szerint körülbelül 61.000 taggal. A magánpénztári portfólió piaci értéke 2014. szeptember végén 205,350 milliárd forint volt. [8] A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 83. § (1a) bekezdés, hatályos 2015. 01. 01-től.
A szaktárca ehhez kapcsolódóan azt közölte, hogy az MNB adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül már csak alig néhány ezren fizetik a havi hozzájárulást, ami a pénztárak vagyonfelélését jelenti, és a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti. Nem engedhető meg, hogy hatvanezer ember részben nyugellátás nélkül maradjon. Miről is van szó? Az, aki szolgálati idejének legalább egy részében a magánnyugdíjrendszer keretében is fizetett tagdíjat, és ennek alapján szolgáltatásra jogosultságot szerzett, a kizárólag társadalombiztosítási nyugellátásra jogosultakhoz képest eltérő mértékű társadalombiztosítási nyugdíjra lesz jogosult.9 Azon időszakra számítva, amely alatt úgy volt kötelezően magánnyugdíjpénztári tag, hogy nem teljes nyugdíjjárulékot fizetett, hanem tagdíjat és csökkentett nyugdíjjárulékot (kötelező magánpénztári tagságának kezdő időpontja és 2010. szeptember 30-a közötti időszak)10 nem kapja majd a teljes társadalombiztosítási nyugdíjat, hanem annak csak 75%-át.11 A hiányzó részt a befizetett és befektetett magánnyugdíjpénztári tagdíjakból, illetve 2012-től az ún. hozzájárulásokból és azok hozamaiból kellene megkapnia. Azonban, ha a magánnyugdíjpénztári tagok az önkéntes hozzájárulást nem fizetik, egyrészről nem lesz mit befektetni, csökken a felhalmozás (nem lesz a majdani nyugdíjszolgáltatásnak fedezete), másrészről a tényleges, szerény befizetésekből a törvény által meghatározott mértékben levonható, működésre fordítható költség nem fedezi a pénztárak fenntartását. A hiányzó működési költség biztosítása érdekében, egyes pénztárak olyan megoldáshoz folyamodtak, mely a tagok érdekében nem támogatható: hozzájárulás helyett, ún. támogatást szednek a tagoktól, amelyből már igényük szerint vonhatnak el a működési költségre (csak a hozzájárulás címén beszedett összegre terjed ki a törvényi korlátozás), a pénztár ugyan tud működni, ami a működtetésben érdekeltek számára jó, de a tagoknak nem, számlájukra kevesebb, vagy egyáltalán nem jut, megrövidítve ezzel a felhalmozást és az ezen alapuló nyugdíjszolgáltatást. Mindezen veszélyek mellett még nem is szóltunk a befektetési kockázatokról. A magánpénztárban maradóknak pedig szüksége lesz a pénztári nyugdíjszolgáltatásra, mert állami nyugdíjuk kevesebb lesz, a vázolt okokból, mint a visszalépőknek, vagy azoknak, akik soha nem voltak pénztártagok. A tagok közül sokan ezzel nincsenek tisztában. A tagok leendő nyugdíjának védelmében szükséges volt egy olyan törvényi beavatkozás, amely képes a vázolt negatív tendenciát gátolni. A módosítást az országgyűlés elfogadta, az hatályba lépett. Annak kimondásával, hogy a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá [9]
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI törvény 2. § (4) bekezdés és 1. számú melléklete alapján. [10] A tagok a 2010. szeptember 30-át követő időre - mivel ekkortól már ők is 10% nyugdíjjárulékot fizetnek teljes összegű társadalombiztosítási nyugdíjra jogosultak. [11] A magánnyugdíj-pénztári tagok társadalombiztosítási nyugellátásának kiszámítása során alkalmazásra kerülő szorzószámot a következők szerint kell kiszámítani: Sz = h + (1-h) * 0,75, ahol: Sz = az alkalmazásra kerülő szorzószám értéke, és
csökken, adminisztratíve rá lehet venni a pénztárakat, hogy egyrészről ösztönözzék tagjaikat a fizetésre, másrészről azt hozzájárulásként (tagdíjként) és ne más jogcímen szedjék be. ÖSSZEGZÉS A kötelező tőkefedezeti magánnyugdíjpénztári rendszer bevezetésekor is, és a visszaszorításakor is bizonyos kényszerpályán volt az érintett kormány. Az utóbbihoz hozzátartozik, hogy a többi közép-kelet európai tagállamban, valamint a legtöbb dél-amerikai, illetve latin-amerikai országban is „kudarcot vallott” az újonnan bevezetett kötelező tőkefedezeti nyugdíjpénztári rendszer. Vannak azért jó példák, de ennek több összetevője van. Időközben a világbanki szakértők is rájöttek a rendszer hibáira, elsődlegesen a bevezetés okozta költségvetési hiány problémáira és már nem ajánlják oly lelkesen e modellt. A magánnyugdíjpénztári rendszer szervezeti struktúrája sajátosan alakult hazánkban (többféle megoldás létezik), ami ellentmondásaival szintén hozzájárult a rendszer sikertelenségéhez. A kötelező öngondoskodás elemének megszüntetésével és a törvényi garanciák kiiktatásával a tőkefedezeti nyugdíjrendszer semmivel nem több, vagy jobb, mint az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári rendszer. Sőt, ez utóbbi a maga sajátos módján sok szempontból kiforrottabb, működőképesebb, nem szólva arról, hogy az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak tagjain nincs az a teher, mint a magánpénztárak tagjain, hogy a csökkentett társadalombiztosítási nyugdíjukat is ki kell egészíteni. Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak tagjai teljes társadalombiztosítási nyugdíjra jogosultak, az azon felüli nyugdíj-megtakarításra gyűjtenek. Ha a tőkefedezeti magánnyugdíjpénztárak helyzetét a kiegészítő pillér által nyújtott választék szempontjából vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarországon az utóbbi időben az önkéntes előgondoskodási formák gazdagodtak, új, az állam által támogatott intézmények jelentek meg (foglalkozatói nyugdíj, NYESZ, stb.), ezentúl, a biztosítók is egyre több ilyen terméket kínálnak, az önkéntes kölcsönös pénztári rendszer jól működik, így meghatározó szerepük már nincs. A magánnyugdíjpénztári rendszer – a törvénymódosítások hatásaként – taglétszámára és a kezelt nyugdíjvagyonra tekintettel is elvesztette domináns szerepét. Mindezek ellenére, a második pillér intézményei biztosítják az EU által is preferált, az állam által nyújtott öregségi nyugdíj önkéntes kiegészítésének lehetőségét.
