Horváth Márk
A KERÉKBETÖRÉS MINT A KÖZÉPPONT-NÉLKÜLISÉG ÉS A VÉLETLENSZERŰSÉG EKSZTÁZISA Illusztrációk: Jakab Zsófia
1
(1) A megfeszítettség, a széthúzás, az ájulásig való megnyújtás a test elkülönülő határterületeinek felfedezésén keresztül juttat el a felbomlás, a test szétesésének még éppencsak érzékelhető, fájdalmas, mégis minden határon túlmutató eksztázisához, egy olyan túlzáson alapuló szadista végkifejlet felé, amely során a szubjektivitást és a test integritását éppen az integritás teljes megszűnésén át érzékeli a szenvedő, a megbüntetett emberi test. A kerékbetörés során a büntetésnek alávetett személy bűnös szubjektivitását úgy határozhatjuk meg, mint ami az elvesztésen, a fejetlen és céltalan adakozáson keresztül valósul meg. Azonban a halálra való megnyílás szó szerint megnyújtott pillanatában a büntetés alanya még tisztában van létének lényegével: a csontok reccsenése és a húsdarabok tompa szétbomlása, a bőr hirtelen felszakadása, a lábujjak fájdalomtól való megfeszülése, a vérben úszó szemek fennakadása, a belső szervek szétloccsanása és kibomlása, ami során a keringési és a bélrendszer a test sötét, üres, diszfunkcionatív középpontjára nyílik meg a testnedvek és a vér szivárgásán keresztül. Oh, az elvesztésre összpontosul a szenvedő figyelme! Milyen szépség, micsoda kiismerhetetlen nyugalom húzódik meg a fájdalomtól összehúzódó, eltorzuló arcvonások mögött! A kerékbe tört ember a hús kiszakadásán és a csontok eltörésén át az elvesztés, a szétoszlás központi szerepével találkozik. Tompa, fájdalomtól összeomlott, bódult és könnyektől elhomályosult tudatában az elvesztés sötét középpontként sűrüsödik össze. Az elvesztés centalizációját az elvesztésre vágyó figyelem elvesztése követi, annak belátása, hogy „a lét nincs sehol”.1 A figyelem fájdalomra való összpontosítását a szem fennakadása, a koponya sötét, belső valóságára való szubverzív megnyílása követi, amely egy olyan szemlélődést vagy látástechnikát feltételez, amely az üres sötétség megfigyelését teszi lehetővé. A fröccsenő vér, a dühösen vagy vonyítóan nevető tömeg (a szennyes, mocskos csőcselék és az örök feleslegek, akik létének egyetlen értelme a bódult, megrészegült értelmetlenség) most erőszakosan, vadállatként harapják a szenvedő ordításaival és az emberhús jellegzetesen édes szagával telített levegőt! Szerencsétlen nyomorultak, átkozott, élve megnyúzott barmok! Valami titokzatos kapcsolat van a keréken összezúzott, foszlott és hiányos, koszos ruháiból meztelenül feltárulkozó szenvedő és a nyerítve nevető, alávaló módon mulató üres tömeg között. A csontok és belső szervek összezúzásának alaptalanító, dekonstruáló, destruáló működési elvét tükrözi vissza a fogatlanul nevető hangos, illetlen és tolakodó tömeg. Mintha minden üvöltés és undorító nevetés kiegészítené vagy felfokozná egymást! Minden ostoba, alantas tömegember megnyíló, kiszáradt szájából a nemlét tör elő, míg a kerékbetörés, a kerékben való megfeszültség az öntudat, az ébrenlét és az ájultság között nem más, mint a nemlét legmagasabb szinjte.2 A test kiterjedésének kezdetei – a karok és a lábak, a körmök vagy a haj – a fájdalom összesűrüsödésének helyei, olyan pontok, ahol a kínzáson keresztül történő megszüntetés, felbomlasztás erőteljesen fejti ki hatását. Mintha az emberi test kezdeteit az ürességgel, a nemléttel való kapcsolata, a felbomlás fenyegető réme kitüntetett szereppel ruházta volna fel; olyan sötét szenvedés-csomópontokkal, amelyek nyomásán, húzásán, letépésén keresztül a fájdalom a test egészén oszlana szét. A test 1 2
Georges Bataille (2013 [1954]) Belső tapasztalat (Budapest: Kijárat Kiadó), 108. E. M. Cioran (2010) Könnyek és szentek (Budapest: Quadmon), 118.
2
széleinek kínzásán keresztül a test a fájdalomban való feloldódáson, elmerülésen át az ürességben tűnik el. 3 A testet körülvevő sötét éjszaka, amelyet csak az alantas nevetés undorító ragadóssága tör meg, a kezeknél, a lábaknál illetve a testnyílásoknál várakozik, hogy felbomlasztó ürességével penetrálja, szétfeszítse a testet. A kerékbetörés során a fájdalom a meghúzott, kifeszített lábak és karok végén sűrüsödik össze: ezeken a pontokon az élet kitörlődésének leküzdhetetlen vágya halmozódik fel. A megfeszítettség veszélyeztetett, eltörlésre ítélt állapotának izgató, perverz összegabalyodottsága a kezek és a lábfej végén teljesedik ki: ezek azok a pontok, amelyek leginkább megkérdőjelezik a test fizikai integritását és irányíthatóságát.4 A fájdalom a testet körülvevő ordító, tomboló, felfokozott tömeg hangjával és torz arckifejezésével együtt ostromolja meg a testet: a megkínzott, bűnös test és a felajzott, eksztázisban lévő tömeg számára az egyetlen úttalan út a nemléttel való találkozás, egy olyan cikrulatív folyamat, amely során a halál a kerék körkörös formáján oszlik szét. A halál, a nemlét sötétsége örök visszatérésként jár körbe a kocsikeréken, melyre ráerősítve fekszik a lemeztelenített, meggyötört test. A fájdalom – a kerék formájához hasonlóan – a test széleiről indulva, folyamatosan visszatérve fut végig a test egészén. Az eksztázisban magát szinte összeszarva nevető tömeg öröme az öntudat elvesztése, az őrület megtapasztalása. Skizofrén, perverz öröm, amelyben egyszerre jelenik meg a másik ember eredendő gyűlölete, a megkönnyebbülés, hogy más ember kerül összezúzásra, és valami sajátos szolidaritás, mély és sötét együttérzés a szenvedővel. Ez a sötét szolidaritás azonban nem a konkrét szenvedő emberrel, hanem a keréken megfeszített, meggyötört testtel történik, azzal az identitás nélküli, meztelen testtel, aminek a szenvedéstől elcsúfolt, vizeletes, meggyalázott, összeomlott integritása továbbra is a keréken van szétfeszítve. A tömeg érzi, hogy a társadalmi létezés, illetve a mindennapi élet, a biolgóiai önfenntartás szükségletei őket is ily szánalmasan, ürülékesen, meggyalázottan feszíti meg. A koponya sötétségébe alámerülő szemekben a halál szökésvonala tűnik fel a tömeg számára. Ez a szolidaritás egy olyan alaptalanító alapozáson keresztül jön létre, amely a szenny és a fájdalom mélységeibe való alámerülésen keresztül jut érvényre. A szétvertség – a szubjektivitás elvesztésén keresztül – egy sötét belső tapasztalat, amely a kerékbetörés szélsőséges szituációján keresztül a halál és a szenvedés szolidaritásába sodorja az öntudatlan tömeget. Ez a bőséges, túlzó, a szenvedés univerzalizmusán alapuló szolidaritás egy „gyökeres, primitív, semmi másra vissza nem vezethető érzés”.5 Az eksztázisban lévő tömegben nedves női combok és megmerevedett falloszok utalnak a szexuális egyesülés és a rituális gyilkosság közötti letagadhatatlan kapcsolatra. A szexuális egyesülés petit mort-ja visszatükrözi és megidézi az áldozatot, a test összetörésének nagyobb halálát: mintha a testnedvek cseréjén keresztül az ondó, a menstruációs vér és a kerékbe tört ember csontdarabokkal keveredő vére kicserélődne egy sajátos, szimbolikus cserén keresztül. Az az emberi test, amely nem menstruációs vérzésként végzi, nem kerülheti el a szenvedést, a halált és a felszámolódást. A meggyötört, eksztatikus módon összezúzott test képe csupán a kivétel visszatérése a menstruációs vérzésbe, a vér és a halál örök körforgásába. A Hindu 3
Nicola Masciandaro et al. (2010) “Anti-Cosmosis: Black Mahaprayala” In: Nicola Masciandaro ([et al.] 2010) Hideous Gnosis. Black Metal Symposium 1. (CreateSpace Independent Publishing Platform), 68. 4 Paul Hegarty: “Violent Silence” In: Jeremy Biles – Kent L. Brintnall (2015) Negative Ecstasies: Georges Bataille and the Study of Religion (New York: Fordham University Press) 97. 5 Edgar Allan Poe (2014) “A perverzió démona” In: Uő (2014) Az elveszett lélegzet (Budapest: Alinea Kiadó), 69.
3
tantrikus hagyományban Kamakhya istennőnek assami temploma az isteni vágynak (kama) és az istennő nemiszervének (yoni) színhelye. Kamakhya riutális ünnepnapjai (Ambuvaci Mela) az istennő menstruációs vérzésének és szexuális, reprodukciós szervének elfogyasztásával teljesednek ki mint az áldozati erőszak és a szexuális transzgresszió transzcendens összeolvadása. 6 Az ember a pazarlás és nem a vér! Szétszakadt testrészek, elveszett irányultság és a figyelem kihúnyása, együttesen juttatják vissza a kerékbe tört testet az elkülönülten, individuálisan soha meg nem tapasztalható fluiditás állapotába. A vér alázuhan az égből, és beterít mindent: a meg nem fogant gyermekeket magába sűrítő menstruációs vér a tisztátalanság és a transzgresszió tiszta káoszba való összeállását jelenti. Az életben hagyottak, a megmaradottak, a túlélők, az elkülönülők, a magányosak, a kiátkozottak, az elbizakodottak és az elfajzott barmok mind visszatérnek az Ambuvaci Mela során Kamakhya vért síró vaginájának mélyére, amelyből csak halott vérvonalakként, az impotencia nedűjeként folynak elő bizonytalanul. Ez a véráldozat körforgása, a hatalom és a halál sötét visszatérése. Éppen ennek a tisztátalan, mocskos, alantas vérnek a keringetése az, amely bűnössé és visszataszítóvá tesz minden megszületést. Az emberi megtestesülés alantas magvai ott omlanak ki Kamakhya fekete vaginájából, túlzó, monszunszerű, sűrű esőként, olyan viharként, amely pusztító és mégis megtagadhatatlanul magával ragadó. A tizedik századból származó tantrikus rituális szöveg, a Kaulajnan Nirnaya szerint a szenzualitás és a halál, illetve az erotikus praxisok és a véráldozat között szoros, szinte elválaszthatatlan kapcsolat van, hiszen maga a szexuális rítus is egy primordiális áldozatként (kula yaga) értelmezhető. Az alaptalanság, pontosabban a halál által megalapozott erotikus kapcsolat csúcsa a hindu tantrikus hagyományban a szexuális nedvek és folyadékok keveredése, majd rituális elfogyasztása, amely elképesztő, szinte irányíthatatlan túlvilági hatalommal ruházza fel a rituális praktikát végző egyéneket. Kamakhya istennő hatalma a halálra ítélt, meg nem fogant gyermekek vérvörös nedvén át, a halál túlzó, bőséges forrásán keresztül áramlik. A yonitattva során a szexuális folyadékok, az előtörő ondó, a nedvesség és a combok bűzös izzadsága sajátos alantasság-komplexummá, negatív eksztatikus nedűvé áll össze, amit először felajánlanak az istennőnek a résztvevők, majd orálisan elfogyasztják, kiiszzák a halál összetett, bőséges mérgét. Hugh B. Urban szerint ez egy erőteljesen transzgresszív, de egyben kifordított áldozat, ami a szent negatív, sötét oldalára koncentrál, előtérbe helyezve a tisztátalant, a veszélyest és felszámolással fenyegetőt.7 A kerékbe tört testről lecsurdoló vércseppek, könnyek és izzadságtócsák – a szexuális folyadékok elfogyasztásához hasonlóan – egy az adakozásra és a totális feloldódásra megnyíló folyamat, azonban itt a felesleg (az a többlet, amelyet valójában minden individuális emberi megtestesülés jelent) nedvesség formájában szivárog vissza a talajba. Ez a radikális kiszolgáltatottság és végtelen felfüggesztettség „az embert, mint az elsajátításnak alávetett természetet azok közé a tárgyak közé sorolta, amelyeket időnként fel kellett áldozni”. 8 A feláldozás, a különállóság felszámolása a közösség, a vér és a halál közösségének visszatérése, egy olyan inoperatív közösség feltűnése, amely saját végességéből táplálkozik. 6
Hugh B. Urban (2015) “Desire, Blood, and Power: Georges Bataille and the Study of Hindu Tantra in Northeastern India” In: BILES, Jeremy –BRINTNALL, Kent L. (2015) Negative Ecstasies: Georges Bataille and the Study of Religion (New York: Fordham University Press), 71. 7 Hugh B. Urban 2015: 75. 8 Bataille 2013 [1954]: 169.
4
Ez a táplálkozás a hindu tantrikus hagyományban szó szerint megtörténik, hiszen a menstruált vér, a nem megfogant gyermek folyadékként való kiűzetése, majd elfogyasztása valójában a kannibalizmus, a kannibalisztikus elfogyasztás legteljesebb formája, hiszen még esélyt sem ad az individuális élet kialakulásának. A rituálé során az emésztés, az elnyelődés és a felesleg kihajtása, kilövellése egymással összefüggő rendszert alkot. A tisztátalan vér elfogyasztása, a bizonyos időközönként feltörő menstruáció megivása a legteljesebb és legalaposabb áldozat, ahol a vér, a szexualitás, a jelen, a mitikus múlt és az ellehetetlenített jövő egyesülhet egyetlen nagy haláltáncban, „és ugyanígy egyetlen szorongásban, majd a gyönyör egyetlen nagy kitörésében.”9 Fontos megemlítenünk a test összezúzása, és ezen rituális alaptalanítás kapcsán a perspektívák kérdését. Linda Nochlin kiemeli, hogy az emberi test abszolút alávalóságát a függőleges perspektíva helyett a horizontalitás hangsúlyozásával lehet elérni. Az emberi testnek – vagy mint Théodore Géricault festményei esetében, annak levágott darabjainak – a horizontalitásnak való kiszolgáltatása az embert az eldőlés, az összeomlás és általánosságban az alaptalanság állapotába száműzi.10 Míg Géricault levágott fejeket és lemetszett végtagokat ábrázoló festményein a talajra terített felgyűrődött anyagdarabok, összegabalyodott ruharétegek között hevernek a testrészek és a halott fejek, addig a kerékbetörés esetén a kereket gyakran a földre fektették, így is érzékeltetve az összezúzandó testtel a talajhoz, illetve a halál utáni felbomláson keresztül a föld sötét mélyéhez való közelségét. Rosalind Krauss szerint a vertikalitás a koherens, rendezett formák, a strukturált alakzatok birodalma, és a vertikális dimenziót a szépség tengelyeként nevezi meg.11 Mikor a kerékre felfüggesztett testet ledöntik a földre, akkor ennek a rendszerezettségnek, ennek a határozott tengelynek, illetve a szépség birodalmának összeomlását figyelhetjük meg. Illúziók, tévképzetek, hazug ideológiák helyett a test végre a testnedvek kommunikációjába kezdhet a talajjal: vércseppek, kiköpött fogak, leszakadó bőrcafatok, lehulló körömdarabok és az összezúzódó csontok reccsenései kezdenek az eksztatikus belső tapasztalaton keresztül néma beszélgetést a talajjal. Kamakhya intenzív, fesztiválszerű három napos menstruációjához, az Ambuvaci Melához hasonlóan végre letagadhatatlanul a testnedveké lehet a főszerep. A hindu tantrikus rírussal ellentétben itt a talaj, a föld sötét és telhetetlen gyomra nyeli el a meggyötört és meggyalázott test különféle nedveit. Paul Hegarty alapján megállapíthatjuk, hogy a szétvert test hallgatása egy „erőszakos csend”, egy felfokozott, erőszak és traumák sorozata által rigorózus módon kieszközölt némaság, amely a teljes és végtelen megnyíláson, az ordítások, reccsenések és az ostoba tömeg kaján nevetését követően nyilatkozik meg.12 Ez egy olyan csend, amely a test végső dühöngését, hangos szenvedését, csalódott ide-oda vergődését követi. A megkínzott test nem képes többé megszólalni, csak köpni tud: kivert fogai alázuhannak, véres nyála apró tócsát képez alatta a föld felszínén. Ez a véres, undorító nyálfelület a világból eltűnt, totálisan kiűzött szentség utolsó megnyilvánulása! Az összetört test a kilátástalanság állapotában némán lóg a kerékbe erősítve: minden szó üres, már a megszólalás fizikai lehetősége is 9
Bataille 2013 [1954]: 170. Linda Nochlin (2001) The Body in Pieces: The Fragment as a Metaphor of Modernity (London: Thames and Hudson), 20-21. 11 Rosalind E. Krauss (1993) Cindy Sherman, 1975-1993 (New York and London: Rizzoli), 93-94. 12 Paul Hegarty (2015) “Violent Silence” In: Jeremy Biles – Kent L. Brintnall (2015) Negative Ecstasies: Georges Bataille and the Study of Religion (New York: Fordham University Press) 95-96. 10
5
megszűnt. Csak a testnedvek, a szenvedés és a könnyek interakciója, szubverzív megnyilatkozása maradt! Ezt az erőszakos csendet a fizikai test és a szubjektív integritás egyre nyilvánvalóbbá váló eltűnése váltja ki. A szenvedés, az elkeseredettség és az elhagyatottság nedvekben, édes sötét cseppekben összesűrüsödve közeledik a kiszáradt talaj repedései felé. A véres erőszak szinte lehetetlenül omlik össze egy-egy vizenyős kis molekulában: teljes összeomlás, totális káosz sejlik fel a könnycseppben, amely a földkéreg véletlen repedéseiben teljesen lényegtelenül oszlik el. Mészárszékek, kivégzések, testcsonkítások, nyögéseg, sziszegések, a megszületés üvöltő hangjai és a felsírás hiánya: mindenki egy züllött KORASZÜLÖTT. A feláldozott test őrült kivetettsége és véressége: egyszerre élő és holt, a bűnöktől megtisztulva spirituális értelemben tiszta és egyszerre végtelenül mocskos. A halál jelentősége és félelmet keltő teljessége: az áldozat mindenütt jelenlévő, felbomlasztó motívuma. Sírás, nyüszítés és hörgő nevetés, elkerülhetetlen légszomj. Félreértések, ellentmondások; minden kirobban és kiengedődik: vérben úszik a kerék, alig felismerhetőek már a faküllők, vérvörösek, akár a lemenő Nap, amely örökre elhagyja az égboltot. Lehet-e a sírás öncsonkítás? Nevezhetjük-e a könnycseppeket végső áldozati impulzusnak, olyan eksztatikus kibocsájtásnak, amely minden vallásos cselekedet alapja? 13 A szentet, az örökkévalót a vér és a könnyek, a szenvedéstől felhevült test kipárolgásai, izzadtságai táplálják: „most már értem, hogy a Megváltó szíve miért dobogott szüntelen kétezer éven át. Istenem! Szentek vérével tápláltad szívedet, homlokuk verejtékét adtad rá ruhának!” 14 A test véres, kókadt, lekonyuló maradványai, mint egy levágott, lemészárolt állat maradványai: de a szenvedés könnyei tiszták. Az anyahméhben lévő magzathoz hasonlóan a kerékbe tört test is csak biológiai folyamataival, gyengeségével és kiszolgáltatottságával kommunikál. Kificamodott bokák, kicsavart kézcsontok, behajlított, furcsán ferdülő ujjak: a szubjektivitás elvesztésének nyomai, a test sebei, az idő romjai, a fájdalom extremitása, a szituációk köpködően fenyegető szélsősége, a szenvedés kozmikus dimenziói, sötét misztika és negatív szentség; fel kell bomlasztani a mindent elfedő meggyengült, elferdült moralitást és a balga racionalitást! „Az Utolsó Ítéletnél nem méretnek meg, csak a könnyek.”15
13
Alexander Irwin (2002) Saints of the Impossible: Bataille, Weil, and the Politics of the Sacred (Minneapolis: University of Minnesota Press), 8. 14 Cioran 2010: 6. 15 Cioran 2010: 10.
6
(2) A kivégzések nagyon gyakran a fejre koncentráltak, amit Bataille céphallocentrizmusnak nevez. Mindez a racionalitással, az ésszerűséggel való többszáz éves túlzott azonosulás eredménye, tehát a fej levágása az embert központi kognitív szervétől, az agytól fosztja meg, illetve véglegesen elintézi az identitás kérdését is, hiszen az arcot, a tekintetet leválasztja a test többi részétől.16 Azonban a levágott fejnek még mindig van egy olyan identitása, olyan szomorú, egy korábbi egységre utaló melankóliája, amellyel a kerékbe tört, szétzúzott test nem rendelkezik. A kerékbe tört testnél az egyetlen egység, az egyetlen érintetlen stabil forma 16
Dominic Pettman (2014) “What Came First, The Chicken or The Head?” In: Masciandaro, Nicola és Thacker, Eugene (szerk. 2014) And They Were Two In One and One In Two (Schism Press), 7.
7
a kerék, a kivégzés eszköze. Bataille írásaiban a fejetlenség gyakran az erotikus feltüzeltséggel és a halállal kapcsolódik össze, de úgy, hogy a fej – még ha negatív formában is, de – központi karakterét megtartja. Simone a L’histoire de l’oeil egyik erotikusan túlfűtött jelenetében úgy csapódik a földhöz és úgy vonaglik a talajon, mint egy „fejetlen csirke”, míg a L’Abbé C-ben az egyik női karakter „úgy csúszott-mászott, mint egy csirke a kés alatt.” A levágott fej sötétségében a megsemmisülés és a pusztulás összpontosul, akárcsak egy koponyában, amely a kultúrák legtöbbjében a halált szimbolizálja. Még Géricault festményein is a fejek szimbolizálják az elmúlást és a teljes felszámolódást. Halott, levágott fejekről szóló csendéletein a szenvedéstől megnyílt szájakban és a fájdalomtól finoman, nőiesen eltorzult arcokban van valami nyugtató, valami csendes visszafogottság. De Bataillehoz hasonlóan ezeken a csendéleteken is túlságosan rendszerezhető, elhelyezhető a halál szimbolikus összpontosulása. A lefejezésben van valami szisztematikus, reprodukálható és megragadható. A fej guillotine általi lemetszése nem hagy időt a meghosszabbított, spektakuláris, állatias szenvedésnek, a halál és a pusztulás kozmikus kiterjedésének. Ha a fejlevágás során a halott fejben ilyen erősen, szimbolikusan megjelenik a halál transzgresszivitása, akkor hogyan ragadható meg leginkább a megsemmisülés, a megszűnés a kerékbetörés esetében? A kerékbetörés során a kínhalálra ítéltet széttárt karral és lábbal kötözték, feszítették ki a kerékhez, majd végtagjait és különböző testtájait összetörték úgy, hogy az áldozat minél hosszabb ideig életben maradjon. A végtagokat plasztikussá, poszthumán módon formálhatóvá tették, mikor a kerék tengelyei között eltörték azokat erős botokkal, kínzóeszközökkel. A testet a kerékre szerelt éles vaspengék is rögzítették. Fontos észrevennünk ebben a kivégzési módban azt a közponi szimbolikus formaiságot, amit a fejlevágás esetén a fej tölt be (a test többi részétől elkülönülő kerek alakjával), itt azt a kerék egésze jeleníti meg. A kerék által felkínált számtalan fájdalom árnyalat, a keréken a vérhez hasonlóan végigfutó halálos plaszticitás központi szerepet ad ennek a kör-alakzatnak. Eugene Thacker megállapítja, hogy a test politikai elképzelésének határát, a végét a lefejezés jelenti. A lefejés ezen elképzelés szerint nemcsak az élőlény halálát jelenti, hanem az „Élet” alapelvének tagadását, sőt ezen alapelv elképzelhetőségét lehetetleníti el.17 Ha ez így van, akkor a kerékbetörés még részét képezné a test politikai elképzelésének? A test meghosszabított szenvedése talán nem ezen politikai koncepció tagadásaként értelmezhető, hanem a politikai test elhallgatott, elrejtett oldalának megmutatásaként, egy olyan praxisként értelmezhető, amely a test ʻhátsó’, elhallgatott oldalát mutatja meg? Nem az aktivitást, nem az ésszerűséget, nem az eltervezhetőséget és még nem is a test esztétikai minőségét fedi fel a kerékbetörés. Sokkal inkább a véletlenszerűség, az eshetőség és a bizonytalanság, az alaptalanság fontos szerepét emeli ki ez a kivégzési forma. Gyakori volt, hogy a kivégzést végző hóhér a keréken megforgatott emberre véletlenszerűen, odafigyelés nélkül csapott le. Ha az ütés központi szervet ért, akkor a szenvedésre ítéltetett ember hamar kimúlt, azonban ha a pörgés közepette a hóhér véletlenszerűen lényegtelen szervet, vagy testrészt talált el, akkor a szenvedés több órára vagy akár több napra is elnyúlhatott. Itt egy nekropolitikáról van szó, a test élet és a halál közötti állapotban tartásáról, ahol ez az állapot nem egy szükséghelyzetre, rendkívüli állapotra utal, hanem a véletlen vagy a sors irányíthatatlanságára, arra a fenyegető 17
Eugene Thacker (2014) “Thing and No-Thing” In: Masciandaro, Nicola és Thacker, Eugene (szerk. 2014) And They Were Two In One and One In Two (Schism Press), 16.
8
bizonytalanságra, amely végigkíséri az embert élete során. Ha a kerékbetörés – a fejlevágással szemben – a test politikai koncepciójának része, akkor kétségkívül erre a bizonytalan, alaptalan állapotra utal, ahol a szerencsének, a véletlennek központi jelentősége van. Még az elnyújtott, meghosszabított szenvedés is a halál véletlenszerűségére utal. A halál bármikor bekövetkezhet a keréken, de egyben a sebek, a nyílt törések meg is törhetik a halál megszokott időbeliségét. Azzal, hogy a rothadás, a halálba hanyatlás legcsúfabb vizuális megnyilvánulása a halál beállta előtt következik be, sokkal mélyebb, metafizikailag összetettebb felkavaradásról beszélhetünk.18 „A rothadás közeledése” olyan fokú rettegést teremt, amely az egész kerékbe töröttség előtti életet a rothadás szférájába száműzi. A bűnös, átkozott, áruló élet a züllesztés, a rothasztás, a lealjasodás élete, egy olyan életút, amelynek betetőződése a nyílt sebeknek rothadó, bűzlő szakadékokba való megnyílása. Az átkozottság legmagasabb foka látni saját testünk élve elrothadását. A bűn szenvedélyének követelése a csalódott, szomorú és undorító vég: az elkerülhetetlen beteljesülése. A keréken rothadó test nem más, mint a halál díszlete, egy olyan élő kripta, amelyből csak a szenvedés, a sóhajtás és az elhaló jajgatás lép ki. Már nem emberi, de még élő, embertelenül feltárulkozó. A test sebei azok az apró identitást képző húsdarabok, amelyek a fájdalom és a szenvedés középpontjaként értelmezhetőek a kerékberörés során. A sebek a fájdalomnak olyan belső fejei, hús-tekintetei, melyek számunkra sohasem tárulkoztak fel. Míg a lefejezés elmetszi az identitást, eltávolítja a fejet, addig a kerékbetörés a testen sebeket, sérüléseket megnyitva új arculatokat, új identitást teremt. Meggyalázottan, kiátkozottan, félig elfekve, mégis a lábak és a karok végénél megfeszülve fekszik a test a keréken. Arca hátravetetten, fájdalomtól elgyötörten, mégis nyugodtan hever a kocsikerék küllői között. A kerék kör formája felidézi azt a körszerkezetet, amely a levágott fejben, a Napban, egy bika heréjében és a matador kivágott szemében egyaránt megjenik a L’histoire de l’oeil-ban.19 Azonban itt a fájdalom a kocsikeréken és a küllőkön folyamatos fluxusban van, mozog, perzselően gyorsan, deterritorializálva fut végig a test különböző tájain. A gyorsan pörgő test, vagy a hosszabb időre az erős napon rothadni, száradni hagyott test látványa teljességgel megrészegítő. Egy középpont nélküli középpont, egy fény nélküli Nap, egy a geci kibocsájtására alkalmatlan here és egy látásra nem képes szem: túlzó, forró hevesség, remegés és öntudatlan hisztériás roham: könnyek nélküli sírás, céltalan követelés lesz úrrá a kerékbetört testet megfigyelő szemlélőn. Egyre gyorsabban forog a kerék, és a halál fenyegető erejű lesújtása egyre intenzívebben, már-már letagadhatatlanul véletlenszerűen tör elő. Sötét, kiszáradt test oldódik fel a Fekete Nap szörnyű fényében.
18
Bataille 2013 [1954]: 95. Roland Barthes: The Metaphor of the Eye itt: https://uglywords.wordpress.com/2012/03/20/roland-barthesthe-metaphor-of-the-eye/
19
9
(3) Műtéti beavatkozások, szervkereskedelem, boncolás, betekerés mesterséges bőrbe, kiégetés és kerékbetörés, szétszedés és eloldozás: a szavak körkörösen összeállnak, mint azok a vonalak, amelyek egy testet rögzítenek egy megragadhatatlan függésben: csak a vonalak, a satírozások, a papír és a fehér tisztaság feláldozása nyitja meg a feloldódás sötét napját, amelyből aláhull, lezuhan a test a semmibe, de folyamatos kapcsolatban marad a szürkésfekete vonalakkal, az alázuhanás fekete lyukával, amelyben a sötét csíkok olyan erősen sűrüsödnek össze, hogy nem marad a papírnak az adott ponton ép felülete. Apró segglyukszerű kiszakadás, sötét megnyílás, a hús sámánikus megnyílása, a megnyíló szövetek rózsaszínes tobzódása: végre
10
kizárólag jelképek tárulkoznak fel a test megnyitott, elrothatd felületein; a megszárított test végül a felvilágosodás ellentétében fog elnyelődni totemikus és szimbolikus kapcsolatokban.20 Egyetlen forma a kör, a mell, a here, a segglyuk, a vagina, a lőrés, a Nap, a szem, a véraláfutásos sebek, a levágott fej, a kerékbetörésre használt kerék. Központi üresség, a nyelv feláldozása egy olyan jel oltárán, amely közepén üres. Valójában minden szó kizárólag O betűkből áll. OoOOO O O oooooo OoOO OO oooOO ooOOooooOOooooooOOoOoooo Ooo OOOO OOo OOOO OoOOOOO OOO OO Északon új kontinens születik, apró kör alakú egysejtűek, sejtközpont nélküli mikroorganizmusok úsznak a vulkanikus, forró vízben: gejzírek és vulkanikus működés. Kontinentális orgazmus, territoriális összeomlás. Csak az O: OoooOOooooo oooooooOOOO ooooOOo oooOO oooOOOOoOOooOOOOOOOOoOoOOOOoOOOOO. Vágyakozott megtörés, kiábrándult elszigetelődés. A coups de grace eltalálja az O középpontját, de nem talál semmit, a hóhér újra lecsap, nincs kit kivégezni, nincs szerv, amit agyon lehetne ütni. A kerékbe tört, de még nem halott emberből madarak csemegéznek, csőrükkel élesen csípve kimetszik, eltávolítják a szemet, majd elfogyasztják, de gyomruk üres marad. Egy vadász egy golyóval lelövi a szemet elfogyasztó varjakat, eltalálja koponyájukat, de a golyó eltűnik a szétloccsant kicsiny fejben. A franciák már a középkorban is gyengék voltak: az áldozat, ha túlélte az első pár csapást, akkor a retentummal folytották meg. És ekkor is tévedtek, hiszen olyan középpontot kerestek, ami nem létezik. Egy lövedék sem marad a madár fejében, egy folytogatás sem lehet megfelelő a középpont ellehetetlenítésére, mivel nincs mit megölni. Ennek az aljas alaptalanságnak a megnyilvánulása, mikor bizonyos nők a fojtogatás hatására élveznek el, vaginájuk ekkor összeszorul és magába fogadja a férfi magjait, amelyek azonban üresek, mint az a szem, amit a varjak ettek meg a kerékbe tört ember tönkrement testéről. Az orgazmustól kinyitja a nő a száját: benne sötét üresség, sötétebb, mint az éjszaka, idegenebb mint az űr, távolibb mint a halál. A 16. századi útonálló és fosztogató Peter Niers bűnei között szerepelt 544 gyilkosság és 24 magzat eltávolítása terhes nők hasából. Niers ezeket a magzatokat mágikus rituálékra használta, majd elfogyasztotta. Niers valójában Kamakhya istennő előtt áldozott, azonban megtévedt az időbeliséget illetően, hiszen a menstruációs vér helyett már a születendőben lévő életet ette meg. Micsoda szenvedélyes, véres őrület, szörnyű fekete mágia! Nierst egy fürdőházban fogták el, ahol táskájában számtalan kivágott csecsemő eltávolított szíve hevert. Hármas eltávolítás, hármas dekonstruálása a testnek: az anyai has felnyitása, majd a magzat kiemelése, és ezután – az első cselekedet precíziós másolatát követően – a magzatszív közelébe került Niers. Nierst a test középpontja, a fej helyett a test dobogó, alaptalanul pulzáló szerve, a szenvedélyek és indulatok kiváltója, a szív foglalkoztatta, különösen azon szívek, amelyek az élet kialakulásának még korai szakaszában voltak. Furcsa, torz párhuzamot figyelhetünk meg a hindu tantrikus hagyományok és a 16. század egyik legnagyobb sorozatgyilkosa között. Az alaptalanság, a körkörösség, a destabilizált mozgás nincs tekintettel a territorialitásra. Nierst 1581 szeptemberében három napon át kínozták és törték kerékbe. Az első nap a testéből húsdarabokat téptek ki, majd forró olajat öntöttek a friss sebekre. Ezt a második napon lábának olajjal való bekenése követte, majd izzó szén felett 20
Nick Land (2014 [1994]) “Meat (or How to Kill Oedipus in Cyberspace)” In: LAND, Nick: Fanged Noumena: Collected Writings: 1987-2007 (Falmouth, UK: Urbanomic)
11
kezdték sütni a testét. A hő hatására a gyilkos hasában található gyermekszívek újra tágulni kezdtek, mintha a meg nem született gyermek új életre keltek volna Niers gyomrában. A kannibált a harmadik nap roppant kegyetlen módon kerékbetörték, majd felnégyelték. Körkörös formák, hőtől táguló szívek, ordító száj és az alaptalság radikalitása. A bűn négyfelé, a négy égtáj irányába spriccelt a gyilkos testéből, és a vér – akárcsak Kamakhya istennő menstruációs vére – az alaptalanság mérgező, gennyedző folyadékát szórta szét újabb napok és újabb bűnök és szenvedések eljövetelét garantálva. Gyermekszívek hullottak alá a halott testből: vörös apró körök, amelyek furcsán mozogtak körbe és körbe. A tömeg körbeállta a teret és nyitott szájjal, bambán bámult. Terhes nők nézték a gyermekszívek zuhanását. Sütött a nap.
Irodalom BARTHES, Roland (2012) The Metaphor of the Eye itt: https://uglywords.wordpress.com/2012/03/20/rolandbarthes-the-metaphor-of-the-eye/ BATAILLE, Geroges (2013 [1954]) Belső tapasztalat (Budapest: Kijárat Kiadó) CIORAN, Emil M. (2010) Könnyek és szentek (Budapest: Quadmon) HEGARTY, Paul (2015) “Violent Silence” In: BILES, Jeremy –BRINTNALL, Kent L. (2015) Negative Ecstasies: Georges Bataille and the Study of Religion (New York: Fordham University Press) pp. 95-105. IRWIN, Alexander (2002) Saints of the Impossible: Bataille, Weil, and the Politics of the Sacred (Minneapolis: University of Minnesota Press) KRAUSS, Rosalind E. (1993) Cindy Sherman, 1975-1993 (New York and London: Rizzoli) LAND, Nick (2014 [1994]) “Meat (or How to Kill Oedipus in Cyberspace)” In: LAND, Nick: Fanged Noumena: Collected Writings: 1987-2007 (Falmouth, UK: Urbanomic) 411-440. MASCIANDARO, Nicola (2010) “Anti-Cosmosis: Black Mahaprayala” In: Nicola Masciandaro ([et al.] eds.) (2010) Hideous Gnosis. Black Metal Symposium 1. (CreateSpace Independent Publishing Platform), pp. 67-92. NOCHLIN, Linda (2001) The Body in Pieces: The Fragment as a Metaphor of Modernity (London: Thames and Hudson), 20-21. PETTMAN, Dominic (2014) “What Came First, The Chicken or The Head?” In: MASCIANDARO, Nicola és THACKER, Eugene (szerk. 2014) And They Were Two In One and One In Two (Schism Press) pp. 7-9. POE, Edgar Allan (2014) “A perverzió démona” In: UŐ (2014) Az elveszett lélegzet (Budapest: Alinea Kiadó) URBAN, Hugh B. (2015) “Desire, Blood, and Power: Georges Bataille and the Study of Hindu Tantra in Northeastern India” In: BILES, Jeremy –BRINTNALL, Kent L. (2015) Negative Ecstasies: Georges Bataille and the Study of Religion (New York: Fordham University Press) pp. 68-80. THACKER, Eugene (2014) “Thing and No-Thing” In: MASCIANDARO, Nicola és THACKER, Eugene (szerk. 2014) And They Were Two In One and One In Two (Schism Press) pp. 10-30.
12
