A Kőbányai Pedagógiai Szolgáltató Központ 2014. évi munkaterve
2.1 A munkaterv összeállítását megalapozó igényfelmérés folyamata, jellemzői Hagyományainkhoz híven, a minőségirányítási programunkban rögzített módon történt az intézmények igényeinek mérése 2013. decemberben. Az intézmények vezetői és pedagógusai igénymérő kérdőívet kaptak, amelyen bejelölhették az általunk ajánlott programokon való részvételi szándékot, valamint megjeleníthették az egyedi igényeiket. 31 intézmény részére küldtünk kérdőívet, és 29-ből kaptuk vissza azokat. Az igénymérés összesítése a 3. és 4. számú mellékletben található. Januárban tájékoztattuk az intézményeket a TÁMOP 3.1.5 projektbe való bekapcsolódási lehetőségekről, visszajelzést kértünk, amelynek összefoglalása az 5. mellékletben található.
2.2 Az intézet kiemelt céljai, feladatai -
-
-
A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokkal összefüggő kiemelt projektek megvalósításának segítése: Intézményünk munkatársai részt vesznek a TÁMOP 3.1.5 TÁMOP 3.1.1 projekthez kapcsolódó feladatokban, a megszerzett ismereteket és kompetenciákat hasznosítjuk a szolgáltatási tevékenységünkben. A feladatok részletezése a 2.3. utolsó pontban. A kerettantervek intézményi alkalmazásának szakmai támogatása: Az intézményközi szakmai műhelyek keretei között, a tantárgygondozók közreműködésével a kerettantervek alkalmazását szolgáló programokat szervezünk. A szakterületek programjai a 6. számú mellékletben találhatók. Az igényfelmérés alapján a 2014.évben kiemelt feladatunknak tekintjük az intézmények és pedagógusok támogatását a jogszabályok, rendeletek által meghatározott szakmai követelmények szerinti pedagógia gyakorlat megvalósításában, a minősítési rendszer és szakmai ellenőrzés elvárásainak történő megfelelésben.
2.3 A feladatok ütemezése1 szolgáltatási területenként
a) SZAKTANÁCSADÁS, TANTÁRGYGONDOZÁS – pedagógiai előadók, pedagógiai szakértők Szolgáltatási terület célja: Az intézményvezetők és pedagógusok munkájának fejlesztő célú támogatása, szakmai tájékoztatása, a beérkezett igények alapján.
A feladatok részletezése: Célcsoport
Szaktanácsadás témája
Szaktanácsadás módszere
Felelős
Időpont
Költségek
Kiskakas Óvoda Környező világ munkaközössége
Intézményi munkaközösségek munkájának támogatása
helyzetelemzés, konzultáció
Glückné Márton Gyöngyi
2014.novemb er
-
2014. márc. 14.
-
Gézengúz Óvoda Kompetencia munkaközössége
1
Várt eredmény: A munkaközösségek szakszerűbb
Többféle tervezési módszerrel történhet. Az intézetek az előző évi munkaterveikben erre számos jó példát mutattak. Fontos, hogy a feladat leírása olyan részletezettségű legyen, melyből a megvalósulás egyértelműen eldönthető, megítélhető. A célok mellett az elvárt eredmények is legyenek meghatározva.
működése, és a korszerű pedagógiai ismeretekben való tájékozottság növelése. Zsivaj Óvoda
Tehetséggondozás Várt eredmény:
Csupa Óvoda
Csoda
Kincskeresők Óvoda
Az intézményben a dokumentáció és a gyakorlat koherenciája megvalósul és megerősödik a szakszerű tehetséggondozó szemlélet.
Aprók Háza Óvoda nevelőtestülete
Szervezetfejlesztés
Gézengúz Óvoda nevelőtestülete
A munkatársi közösség egysége, együttműködése, kommunikációja fejlődik, az egyes kollégák önismerete növekszik.
Kiskakas Óvoda nevelőtestülete Csupa Csoda Óvoda nevelőtestülete Richter Óvoda 4 fő óvodapedagógus
tehetséggondozó pedagógiai gyakorlat elemzése, dokumentumelemzés, konzultáció
tréning
Várható eredmény:
Szakmódszertani támogatás Várt eredmény:
pedagógiai gyakorlat elemzése, konzultáció, fejlesztési javaslatok
Portfólió készítés Várt eredmény: A résztvevők tájékozottsága és felkészültsége növekszik és ezáltal szakszerűbb portfólió elkészítésére válnak képessé.
Glückné Márton Gyöngyi
Glückné Márton Gyöngyi Herczeg Katalin
A kollégák megerősítést és fejlesztő javaslatot kapnak, amely által nevelőmunkájuk hatékonyabbá válik. 37 óvodapedagógus
Glückné Márton Gyöngyi
2014. május
-
2014. szeptember
-
2014. október
-
2014. november
-
2014. október 17.
-
2014. október
-
2014. október
-
2014. április 15
-
2014. április 17. 2014. április 23. 2014. május 13.
csoportos konzultáció
Glückné Márton Gyöngyi
február 13-tól
Herczeg Katalin
kéthetente
-
május 30-ig
2
Bem József Általános Iskola munkaközössége Keresztury Dezső Általános Iskola
Gyorsértékelési technikák az osztályteremben tanulói visszajelzések a tanórán
szakmai előadás, konzultáció
Matlári Gergely
április
-
április
-
április
-
április
-
április
-
április
-
április
-
munkaközössége Bem József Általános Iskola munkaközössége Keresztury Dezső Általános Iskola munkaközössége
Várt eredmény: Növekszik a munkaközösség tagjainak tanítási órán használt tanulóértékelési eljárásainak hatékonysága
Harmat Általános Iskola munkaközössége Kada Iskola
Általános
munkaközössége Szent László Általános Iskola munkaközössége Éltes Iskola
Mátyás
Kertvárosi Általános Iskola -1 fő
Tanulói teljesítmények értékelési módszerei
szakmai előadás, konzultáció
Novák Mária, Matlári Gergely
április 07.
-
Pedagógiai gyakorlat elemzése
pedagógiai gyakorlat elemzése, konzultáció, fejlesztési javaslatok
Lévainé Szabó Erzsébet
április
-
április
-
október
-
október
-
február 17május 30. két hetente
-
március 12.
-
Szent László Általános Iskola – 6vpedagógus
Várt eredmény: Pedagógiaimódszertani ismeretek megújítása, erősségekgyengeségek feltárása.
Fekete István Általános Iskola
Szakmódszertani támogatás
Harmat Általános Iskola – 2 pedagógus
3 pedagógus 35 pedagógus
Portfólió készítés
csoportos konzultáció
Éltes Iskola
Alulteljesítő gyermekek
szakmai előadás, konzultáció
Mátyás
Novák Mária
3
Harmat Általános Iskola nevelőtestülete
fejlesztésének módszerei
november
Szent László Általános Iskola nevelőtestülete
május 10.
Fekete István Általános Iskola munkaközössége
október
-
-
Szaktanácsadás szolgáltatási terület költsége összesen
-
-
b) SZAKTANÁCSADÁS, TANTÁRGYGONDOZÁS – intézményközi műhelyvezetők, tantárgygondozók
Szolgáltatási terület célja: Az összegyűjtött és feldolgozott szakterületi tudományos információk közvetítése, a kerettantervek intézményi alkalmazásának támogatása, a pedagógusok munkájának fejlesztő célú támogatása. A feladatok részletezése:
Célcsoport
Szaktanácsadás témája
Szaktanácsadás módszere
Felelős
Időpont
Költségek
tanítók, szakos tanárok, szakmai csoportok
szakterületenként:
bemutató óra/foglalkozás elemzése, tapasztalatok feldolgozása, konzultáció, információtapasztalatcsere
tantárgygondozók
munkaterv ek szerint, lásd melléklet
+ járulék
bemutató óra/foglalkozás elemzése, tapasztalatok feldolgozása, konzultáció, információtapasztalatcsere
műhelyvezetők
konzultáció a kerettantervekről, a kerettantervek megvalósításának jó gyakorlata, tanulmányi versenyek, aktuális információk
óvodapedagógus ok
szakterületi aktuális információk közvetítése, jó gyakorlatok szervezése, elemzése
munkaterv ek szerint, lásd melléklet
+ járulék
Szaktanácsadás szolgáltatási terület bérköltsége összesen
További feladat:
4
A PSZK szakmai napjai, műhelyfoglalkozásai keretében bemutatott jó gyakorlatok dokumentumainak gyűjtése, rendszerezése, honlapon megjelentetése. Felelős: Orbánné László Márta Határidő: november 30.
c) PEDAGÓGIAI ÉRTÉKELÉSI SZOLGÁLTATÁSOK Szolgáltatási terület célja: Az intézmények mérési módszertani kultúrájának fejlesztése, az egyéni képesség- és tudásszintekhez igazodó pedagógiai gyakorlat hatékonyságának növelése.
Feladatok részletezése Mérések DIFER visszamérés
2. osztály
Mérés típusa
Kerületi, formatív
Mérés területe
Kritikus tanulási képességek
Mérés eszköze
DIFER (visszamérés)
Mérés ideje
május
Mérést végző
Osztálytanítók
Mérés elemzése, értékelése
Osztályszinten - tanító, iskolai, kerületi szinten - PSZK
Eredmények hasznosítása
Koordináció
1. Egyéni szintű tervezés a tanulási képességek optimális szintjének eléréséhez. 2. Iskolafenntartó tájékoztatása a 2. osztályos gyermekek fejlettségi szintjéről, a hozzáadott pedagógiai értékről PSZK az intézményi mérési felelősökkel együttműködve
A mérés ütemterve Feladat
Időpont
Felelős
Költség
Pedagógusok tájékoztatása, felkészítése a mérésre
április 30.
Lévainé Szabó Erzsébet
-
Adatrögzítő táblák, és írásmozgás mérő lapok megküldése az iskoláknak
május 2.
Lévainé Szabó Erzsébet
DIFER mérés lebonyolítása
május 230.
igazgatók, második osztályt vezető tanítók
-
Adatrögzítés, továbbítás a PSZK-ba
május 30.
igazgatók
-
5
Adatok összegzése, elemzések elkészítése (iskolai, kerületi)
június 30.
DIFER bemeneti mérés
Matlári Gergely, Novák Mária
-
1. osztály
Mérés típusa
Kerületi, diagnosztikus
Mérés területe
Kritikus tanulási képességek
Mérés eszköze
DIFER
Mérés ideje
szeptember
Mérést végző
Osztálytanítók
Mérés elemzése, értékelése
Osztályszinten - tanító, iskolai, kerületi szinten - PSZK
Eredmények hasznosítása
Koordináció
1. Egyéni szintű tervezés a tanulási képességek optimális szintjének eléréséhez. 2. Iskolafenntartó tájékoztatása a 1. osztályos gyermekek fejlettségi szintjéről. PSZK az intézményi mérési felelősökkel együttműködve
A mérés ütemterve Feladat
Időpont
Felelős
Költség
Intézményvezetők, pedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok tájékoztatása
június 30.
Herczeg Katalin
-
Pedagógusok felkészítése a mérés lebonyolítására
augusztus 30.
Lévainé Erzsébet, Mária
-
Szülői tájékoztató elkészítése
szeptember 1.
Herczeg Katalin
-
Első osztályos gyermekek névsorának bekérése, kódok meghatározása
szeptember 1.
Matlári Gergely
-
Adatrögzítő táblák, és írásmozgás mérő lapok megküldése az iskoláknak
szeptember 5.
Lévainé Erzsébet
DIFER mérés lebonyolítása
szeptember
igazgatók, második osztályt vezető tanítók
-
szeptember 5.
Glückné Gyöngyi
-
Adatok bekérése az iskolai fejlesztőpedagógusoktól, pszichológusoktól
szeptember 30.
Herczeg Katalin
-
Adatrögzítés, továbbítás a PSZK-ba
szeptember 30.
igazgatók
-
Adatok összegzése, elemzések elkészítése (iskolai, kerületi)
október 30.
Matlári Gergely, Novák Mária
-
10-15. Adatok bekérése az fejlesztőpedagógusoktól
óvodáktól,
óvodai
Szabó Novák
Szabó
Márton
6
Egyes intézményi igények alapján tervezett értékelési szolgáltatások Iskolák részére: Igénylő iskola
Szolgáltatás megnevezése - módszer
Éltes Mátyás Iskola
Az intézményi pedagógiai dokumentumok áttekintése a tanfelügyeleti vizsgálati szempontok szerintdokumentumelemzés, konzultáció
Keresztury Dezső Általános Iskola Szent László Általános Iskola Fekete István Általános Iskola
Keresztury Dezső Általános Iskola Bem József Általános Iskola Harmat Iskola
Általános
Kada Iskola
Általános
Felelős Lévainé Erzsébet
Időpont Szabó
Várt eredmény: Az intézményi dokumentumok megfelelése a hatályos jogszabályoknak. Az országos kompetenciamérés eredményeinek intézményi szintű elemzése, javaslat a fejlesztési feladatok meghatározásához – mérési eredmények elemzése,fejlesztési javaslatok megfogalmazása, konzultáció
Novák Mária, Matlári Gergely
Költség
október
-
június
-
október
-
május
-
október
-
október
-
október
-
október
-
október
-
október
-
04. 07.
-
november
-
Várt eredmény: Az intézmény hatékonyabban, célirányosan tudja a tanulók matematikai és szövegértési kompetenciáit fejleszteni Éltes Mátyás Iskola Szent László Általános Iskola
Éltes Mátyás Iskola
Szent László Általános Iskola
Belső komplex pedagógiai értékelési rendszer áttekintése, javaslat a rendszer fejlesztéséhez dokumentumelemzés, konzultáció
Matlári Gergely
Belső, komplex intézményértékelési rendszer áttekintése, javaslat a rendszer fejlesztéséhez dokumentumelemzés, konzultáció
Novák Mária
7
Széchenyi Általános Iskola
Alsó tagozaton meglévő mérési eszközök, tantárgyi feladatlapok (témazárók, időszaki felmérések, bemeneti és kimeneti mérőeszközök) mérésértékelési szempontból történő tartalmi áttekintése, véleményezése, korrekciós javaslattétel
Matlári Gergely
november
-
Várt eredmény: Az intézmény fejleszteni tudja mérési eszközeit, mérés-értékelési szempontból innovációs célokat tűzhet ki
Óvodák részére: Igénylő óvoda
Szolgáltatás megnevezése - módszer
Gézengúz Óvoda
Az intézményi pedagógiai dokumentumok áttekintése a tanfelügyeleti vizsgálati szempontok szerint dokumentumelemzés, konzultáció
Gyöngyike Óvoda Zsivaj Óvoda Kincskeresők Óvoda Kiskakas Óvoda Csodafa Óvoda
Gépmadár Óvoda Zsivaj Óvoda Kincskeresők Óvoda Csodafa Óvoda
Bóbita Óvoda Kincskeresők Óvoda Gépmadár Óvoda
Felelős
Glückné Gyöngyi
Márton
Időpont
október
Költség
-
Várt eredmény: Megvalósul a pedagógiai dokumentumok korszerűsítése és a tanfelügyeleti szempontoknak való megfeleltetése. Belső komplex pedagógiai értékelési rendszer áttekintése, javaslat a rendszer fejlesztéséhez dokumentumelemzés, konzultáció
Glückné Márton Gyöngyi
Várt eredmény: Az intézményi értékelési rendszer összhangba kerül a tanfelügyeleti szempontokkal. Belső, komplex intézményértékelési rendszer áttekintése, javaslat a rendszer fejlesztéséhez dokumentumelemzés, konzultáció
Herczeg Katalin
november
-
november
-
november
-
november
-
szeptember
-
április 28., 29., 30. október
-
8
Hárslevelű Óvoda
Várt eredmény: Eredményesebbé és hatékonyabbá vélik az intézmények működése.
Kiskakas Óvoda
április 17. 9.00
-
október
-
További feladatok: A feladatbank bővítése, az iskolák tájékoztatása az aktuális tartalmakról. Felelős: Novák Mária Határidő: november 30.
A 2013-as és 2014-es év tanulmányi versenyeihez készült feladatlapok digitalizálása, rendszerezése évfolyamonként, tantárgyanként, műveltségterületenként, és az iskolák rendelkezésre bocsátása a feladatbankon keresztül. Felelős: Orbánné László Márta Határidő: november 30. Az önkormányzat kérésére a 2012. évi országos kompetenciamérések kerületi szintű eredményeinek összefoglalása, és bemutatása a Kulturális Oktatási és Sport Bizottság tagjainak. Felelős: Matlári Gergely Határidő: március 5.
A pedagógiai értékelés szolgáltatási terület dologi költsége összesen
c) PEDAGÓGIAI TÁJÉKOZTATÁS
Szolgáltatási terület célja: Nevelési, tantárgyi, műveltségterületi, szakmódszertani tájékoztatás
Célcsoport
Tájékoztatás formája
Felelős
Időpont
Költségek
Óvodapedagógusok
Ovilágunk kiadvány
Tartalom
március 30.
-
Glückné Gyöngyi, Katalin
Márton Herczeg
október 30.
Szerkesztés
április 10.
Matlári Gergely
november 10.
Megjelenés
április 20.
-
nyomdai
9
Matlári Gergely
november 20.
megjelenés esetén: online: -
Iskolai pedagógusok
Kőbányai Katedra
Tartalom
március 30.
Matlári Gergely, Lévainé Szabó Erzsébet, Novák Mária, Orbánné László Márta
október 30.
Szerkesztés
április 10.
Matlári Gergely
november 10.
Megjelenés
április 20.
Matlári Gergely
november 20.
-
nyomdai megjelenés esetén: online: -
Hogyan motiválhatjuk diákjainkat tanórán illetve azon kívül? Szakmai módszertani kiadvány
Tartalom: Orbánné Márta
április 30
-
május 10.
-
május 10.
-
június 15.
-
szeptember 10.
-
szeptember 10.
-
október 30.
-
november 15.
-
László
Szerkesztés Matlári Gergely Megjelenés online Matlári Gergely
Alulteljesítő gyermekek fejlesztésének módszerei
Tartalom: Novák Mária Szerkesztés Matlári Gergely Megjelenés online Matlári Gergely
Értékelünk? – Ítélkezünk? A fejlesztő értékelés szerepe az oktató-nevelő munkában.
Tartalom: Lévainé Erzsébet
Szabó
Szerkesztés Matlári Gergely Megjelenés online
november 15.
Matlári Gergely Szülők
Tájékoztató az iskolaválasztáshoz (Sulicsengő,
Matlári Gergely
október 15.
-
10
megjelenés helyi lapban)
a
Iskolaigazgatók, óvodavezetők
szóbeli: aktuális szakmai információk
Herczeg Katalin
havonta, vezetői értekezleteken
-
Iskolaigazgatók, óvodavezetők
online, kör e-mail:
Lévainé Szabó Erzsébet, Glückné Márton Gyöngyi
folyamatos
-
pályázati lehetőségek
Intézmények online tájékoztatása egyéb szakmai információkról: a heti információs értekezleteken megbeszéltek alapján.
A pedagógiai tájékoztatás szolgáltatási terület dologi költsége összesen
d) TANÜGYIGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK Szolgáltatási terület célja: Szakmai - jogi információk közvetítése, segítségnyújtás jogszabályi helyek megtalálásában, jogszabályok értelmezésében. Szakmai segítségnyújtás pedagógia dokumentumok módosításhoz.
Célcsoport
Szolgáltatási feladat
Felelős
Időpont
Költségek
intézményvezetők
A köznevelési intézmények működését és tevékenységét meghatározó jogszabályok napi szintű nyomon követése, tájékoztatás nyújtása az intézmény honlapján
Lévainé Szabó Erzsébet
folyamatos
-
óvodavezetők
Tájékoztatás a jogszabályváltozásokról, a változásokból adódó intézményi feladatokról – munkaközösségi foglalkozások keretében
Herczeg Katalin
folyamatos
-
iskolaigazgatók
Tájékoztatás a jogszabályváltozásokról, a változásokból adódó intézményi feladatokról – munkaközösségi foglalkozások keretében
Lévainé Szabó Erzsébet
folyamatos
-
Gépmadár Óvoda
Tanácsadás intézményi pedagógiai dokumentumok módosításához
Glückné Márton Gyöngyi
október
-
október
-
Lévainé Szabó Erzsébet
október
-
Éltes Mátyás Iskola
október
-
Szent László Általános Iskola
október
-
Gyöngyike Óvoda Keresztury Általános Iskola
Tanácsadás intézményi pedagógiai dokumentumok módosításához
Várt eredmény: Az intézmények vezetői és a pedagógusok ismerik a munkájuk végzéséhez, a pedagóguspályán történő előmenetelükhöz szükséges jogszabályi és törvényi hátteret.
11
A tanügy-igazgatási szolgáltatási terület költsége összesen
-
e) PEDAGÓGUSOK KÉPZÉSÉNEK, TOVÁBBKÉPZÉSÉNEK, ÖNKÉPZÉSÉNEK SZERVEZÉSE Szolgáltatási terület célja: A pedagógusok szaktudományos tájékoztatása, a módszertani kultúra fejlesztése.
1.Pedagógiai szakmai napok Téma
Felelős
Időpont
Költség
Kőbányai Pedagógiai Napok 2014.2
Koordináció:
március 3-7.
Előadók megbízásos:
Cél: hitelesen tájékoztatni az aktuális oktatáspolitikai információkról, és mélységelvű megközelítéssel bemutatni egy-egy nevelési, műveltségterület újabb tudományos eredményeit. A kiemelt témához kapcsolódva jó gyakorlatok bemutatására kerül sor a pedagógusok közreműködésével.
Herczeg Katalin Előadók számlás: Szervezés: minden munkatárs
Bemutató pedagógusok:
Célcsoport: intézményvezetők, pedagógusok, szakszolgálati szakemberek
járulék Szakszolgálati programok:
járulék nyomda: vendéglátás:
Kőbányai HÍD program: óvoda-iskola Cél: Az óvodás-és kisiskolás korosztály nevelésében résztvevő intézmények szakmai együttműködésének fejlesztése Célcsoport: iskolaigazgatók, óvodavezetők
Herczeg Katalin
március 20. 9 óra
Kőbányai HÍD program: bölcsőde-óvoda
Glückné Márton Gyöngyi
április
Glückné Márton Gyöngyi
október
Cél: A bölcsődés és óvodás korosztály nevelésében résztvevő intézmények szakmai együttműködésének fejlesztése Téma: Tapasztalatcsere az év szakmai innovációiról Élménypedagógia óvodában
2
–
matematika
az
Program a 7. számú mellékletben, a szervezés feladatai az 8. számú mellékletben
12
Cél: a hétköznapi pedagógiai gyakorlatban alkalmazható élménypedagógiai módszerek sajátélményű megtapasztalása Meghívott külső előadó: Tóth Andrea metametikus Célcsoport: óvodapedagógusok A tanulói értékelés módszerei
Matlári Gergely
április
-
Matlári Gergely
október
-
Novák Mária
május
-
Novák Mária, Herczeg Katalin
november
-
Herczeg Katalin
szeptember
Cél: a személyiségfejlesztő, szakszerű, strukturált, differenciált értékelési módszerekkel kapcsolatos elméleti alapok felfrissítése. Film pedagógia Cél: Az általános iskola korosztály számára vetített filmek órai feldolgozásának lehetőségeinek megismertetése, a „Filmvetítés – Megbeszélés” mint pedagógiai módszer lehetőségei (praktikák, módszerek, munkaformák) A kéttanítós modellben rejlő lehetőségek Cél: Az együttműködés, a szerepmegosztás elveinek tisztázása, a differenciálás lehetőségeinek bemutatása Célcsoport: tanítók Korszerű intézmény (ön)értékelési eszközök, módszerek Cél: A külső értékelés és az önértékelés kapcsolatának bemutatása, az értékelési kritériumok, módszerek, eljárások megismerése Célcsoport: intézményvezetők, helyettesek, minőségfejlesztési felelősök Első munkahelyünk Kőbánya - Pályakezdő pedagógusok tájékoztató programja (szeptember) Cél: A kerületi intézményhálózat bemutatása, tájékoztatás a szakmaiszolgáltatás lehetőségeiről Meghívottak: oktatásért felelős alpolgármester, tankerületi igazgató, iskolaigazgatók és óvodavezetők munkaközösségének vezetői, szakszolgálat vezetője
1. Továbbképzések szervezése
13
Képzés neve
Részvételi díj
Időpont
célcsoport
Szervező
Mediációs tréning igazgatóknak, vagy A vezetés pszichológiája
45 000/ fő, (tankerületi támogatást igényelünk)
2014. október
igazgatók
Lévainé Szabó Erzsébet
Alapfokú számítástechnika (szövegszerkesztés) óvodapedagógusoknak
Képzés költsége: 2x45000
február 6-tól keddenként és csütörtökönként 14-16
óvodapedagógusok, két csoport (32fő)
Herczeg Katalin
15 óra, nem akkreditált
tankerületi támogatást igényelünk 34 000/fő
2014. október
12 tanító
Lévainé Szabó Erzsébet
pedagógusok önköltsége
35 000/fő
2014. november
15 óvodapedagógus
Glückné Márton Gyöngyi
pedagógusok önköltsége
Képző ARTIS
szervezet:
LEGE
Költség
30 órás, akkreditált
Vezeti: Vojtkó Sándorné Informatika tanár IKT eszközök és interaktív programok alsó tagozatos alkalmazása a képességfejlesztés és ismeretszerzés folyamatában
járulék
30 órás, akkreditált Érzelmi intelligencia fejlesztése az óvodában 30 órás, akkreditált
2. Pedagógusok önképzésének támogatása Pedagógiai műhelyek A pedagógiai előadó/szakértő munkatársak vezetésével pedagógiai műhelyeket tervezünk Iránytű megnevezéssel, azzal a céllal, hogy irányt mutassunk egy-egy szakmai területen a felmerülő problémák megoldásához, valamint módszertani javaslatokat fogalmazzunk meg.
Óvodai Iránytű műhely – tehetséggondozás A tehetséggondozás legújabb elméleti megközelítésének megismertetése, valamint a tehetséggondozó gyakorlat támogatása konkrét módszerek által. Téma
PSZK munkatárs/meghívott előadó
célcsoport
Szervező
Időpont
Költség
Tájékoztató Nemzeti Tehetség Programról
Glückné Gyöngyi
18 óvodapedagógus
Glückné Márton Gyöngyi
február
-
Márton
14
Új paradigma, új Glückné Márton Gyöngyi szemlélet a tehetséggondozásban
április
-
A tehetséggondozás Glückné Márton Gyöngyi területén óvodaiskola átmenet jógyakorlata
október
-
A drámajáték Nagy Ágota alkalmazásának lehetőségei a tehetséggondozásban
november
Iskolai iránytű műhely-tehetséggondozás Cél: A pedagógusok tehetségsegítő munkájához szemléletbeli, módszertani segítség nyújtása, a tudatosság erősítése a tehetséggondozás terén. Téma
PSZK munkatárs/meghívott előadó
Résztvevő intézmények
Szervező
Együtt a családdal
Orbánné L. M.
15 pedagógus
Orbánné Márta
(a pedagógus szerepe, lehetőségei a tanulók tehetségfejlesztésének szolgálatában) Új irányok az iskolai tehetséggondozásban
Időpont
László
Költség
február
Dr. Gyarmathy Éva
április
A tehetségfejlesztés színterei és lehetősé-gei az iskolai munká-ban
Orbánné L.M.
október
Nehézségek a tehetség körül (a tehetséggel együttjáró problémák kezelésének lehetőségei)
Dr. Lisznyai Sándor
november
(Gyarmathy É. tanulmánya alapján)
Óvodai környezeti műhely Cél: Az identitásfejlesztés, hazaszeretetre nevelés területén az óvodapedagógusok tudatos pedagógiai munkájának támogatása. Az alkalomszerű helytörténeti programoktól szeretnénk eljutni oda, hogy minden kőbányai óvoda hagyományaiba szervesen épüljön be a játékos, mesés, rácsodálkozásra lehetőséget nyújtó, tapasztalatszerzésre épülő helytörténeti tartalom. Téma
meghívott előadó
célcsoport
Szervező
Időpont
Kőbánya nevezetességei:
Buzás
10
Glückné Márton
január
Kálmán
Költség
15
Szent templom
László
helytörténész
óvodapedagógus
Gyöngyi
Kőbánya nevezetességei: Népliget
Buzás helytörténész
Kálmán
április
Kőbánya nevezetességei:a csősztorony
Buzás helytörténész
Kálmán
október
Kőbánya nevezetességei:a Helytörténeti gyűjtemény
Buzás helytörténész
Kálmán
november
KPN bérjellegű költsége KPN dologi költsége Szakmai napok dologi költségei Képzések, önképzések bérjellegű költsége Képzések, önképzések dologi költsége A képzés, továbbképzés szolgáltatási terület költsége összesen
f) TANULMÁNYI-ÉS SPORT TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENYEK SZERVEZÉSE, ÉS ÖSSZEHANGOLÁSA
A tanulmányi versenyek szervezésének célja a kerületi tehetséggondozás, az egyes tantárgyak, műveltségterületek iránti érdeklődés felkeltés, továbbá cél, hogy a versenyekre készülések által növeljék a diákokban a tudásmegszerzés iránti fokozott igény, a tehetséges tanulók megmutathassák, kortársaikkal összemérhessék tudásukat, kreativitásukat, ügyességüket, alkotó- és művészi képességüket.
A 2014. év tanulmányi versenynaptára a 9. számú mellékletben található. A versenyeket koordináló munkatárs: Matlári Gergely Feladatai: -
Versenynaptár elkészítése. Kapcsolattartás a szervező intézménnyel, pedagógussal, együttműködő szakmai segítségnyújtás a verseny megszervezésében. A verseny kiírás kontrollálása, eljuttatása az intézményekbe. Nevezések regisztrálása. A versenyek konkrét költségének megállapítása a versenyszabályzat alapján, féléves időintervallumokban költségösszesítés készítése. Fővárosi, országos fordulókba továbbjutott tanulók nevezése. Éves statisztika készítése a megrendezett versenyekről, a résztvevőkről, a helyezésekről, az iskolák vállalásairól, a továbbjutókról, az elégedettségekről.
A versenyeken díjazott diákok ajándékainak megvásárlásának felelőse:
16
Lévainé Szabó Erzsébet
Versenyek minőségbiztosítása: pedagógiai előadó és szakértő munkatársak, beosztás szerint (versenynaptárban)
A versenyszervezés szolgáltatási terület dologi költsége összesen A versenyszervezés szolgáltatási terület bérjellegű költsége összesen A versenyszervezés szolgáltatási terület költsége összesen
g) TANULÓTÁJÉKOZTATÓ, TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSOK
Cél: A diákélet szabályainak, a jog által rögzített kereteknek a megismertetése, az általuk biztosított jogok gyakorlásának információkkal történő segítése. Ennek révén az állampolgári kompetenciák kialakulásának elősegítése, mely a közügyekben való részvételre készíti elő a tanulókat.
A diákönkormányzatok, és a diákönkormányzatokat segítő pedagógusok szakmai támogatása kerületünkben a DÖK intézményközi szakmai műhely keretei között valósul meg, amelynek vezetője intézményünk külső munkatársa, Jandó Ágnes. A szakmai műhely 2014. évre készített munkaterve a mellékletben található.
További feladatok: A Köznevelési Törvény és A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján információs kiadvány készítése a diákönkormányzatok részére. Felelős: Orbánné László Márta Határidő: április 30.
Diákjogi tanácsadó szolgálat működtetése: minden hét csütörtökjén: 13-17 óráig Felelős: Orbánné László Márta
A tanulótájékoztató szolgáltatási terület költsége összesen
-
h) TEHETSÉGPONT MŰKÖDTETÉSÉNEK FELADATAI
Együttműködés a kőbányai tehetségekért” TÁMOP-3.4.4/b-08/2/Kmr-2009-0005 pályázat eredményei fenntartásának feladatai A pályázatban részt vett intézmények tevékenységének nyomon követése, szakmai támogatása Felelős: Glückné Márton Gyöngyi
17
Határidő: folymatos
Elnyert NTP pályázat megvalósítása TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében megvalósuló Gazdagító programpárok” „Kell egy kis plusz” művészeti műhely A megvalósítás felelőse: Glückné Márton Gyöngyi A megvalósítás cselekvési terve a 10 számú mellékletben.
Pályázatok benyújtása az alábbi felhívásokra: A Tehetségsegítő Tanácsok tevékenységének támogatása NTPTTM13 Felelős: Herczeg Katalin Határidő: január 20.
A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben NTPMTI13 Felelős: Glückné Márton Gyöngyi Határidő: január 20.
Az elnyert pályázatok szakmai beszámolóit a programvezetők készítik el a pályázati felhívásban megadott határidőre és szempontok alapján. A pénzügyi beszámolók elkészítésének felelőse valamennyi pályázat vonatkozásában: Klicasz Eleni
Bábvarázs című pályázat meghirdetése, lebonyolítása Az elmúlt évben NTP pályázaton nyertük el a kerületi Bábvarázs lehetőségét. A programnak nagy sikere volt, hatalmas élményt jelentett a gyerekeknek és az őket felkészítő pedagógusoknak. A bábozás komplex személyiségfejlesztő ereje kiválóan megmutatkozott. A zsűri szakértő és fejlesztő értékelése egyfajta tehetségfejlesztési útirányt szabott a résztvevő intézmények pedagógusainak és megerősítette, hogy a bábcsoportok működtetése kiváló tehetséggondozási forma. A pályázat célja: Lehetőséget biztosítani a kerület tehetséges óvodás és kisiskolás bábcsoportjai számára a megmérettetésre, a fellépésre. A fellépésre történő felkészülés maga a tehetséggondozás, amely a következő képességek fejlesztését célozza: Komplex személyiségfejlesztés, a kommunikáció fejlesztése, esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség kompetencia fejlesztése, érdekérvényesítés, csoportidentitás kialakítása; csoportdinamika, együttműködési készség fejlesztése, helyzetfelismerés és problémamegoldás fejlesztése, önbizalom növelése, tájékozódás térben és időben, szociális kompetencia fejlesztése.
Célcsoportja:6-10 éves korosztály – Óvodai nagycsoportos és általános iskolai alsó tagozatos diákok Meghirdetés időpontja: 2014. 02. 21.
18
Rendezvény időpontja: 2014. április 28-29. Szervező: Lévainé Szabó Erzsébet Diákok díjai, oklevelek, vendéglátás - dologi Zsűri díja- dologi Bábvarázs összes költség, dologi
Tehetségtanács működtetése Felelős: Herczeg Katalin Tanácsülések időpontjai: január 17., június 15.
Tehetséggondozó pályázatok gyűjtése, továbbítása az intézmény tehetség adatbázisában szereplő diákok, és intézmények részére Felelős: Orbánné László Márta
Adatbázis naprakész frissítése. Felelős: Orbánné László Márta
Tehetségpont honlap naprakész szerkesztése Felelős: Matlári Gergely
A tehetségpont működés dologi költsége összesen A tehetségpont működés bérköltsége összesen A tehetségpont működés költsége összesen
i)
KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKKEL EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN MEGSZERVEZÉSRE KERÜLŐ RENDEZVÉNYEK
Költség Rendezvény
Időpont Dologi
Kiváló tanulók jutalmazása kiemelkedő kulturális tevékenységért
január 22. 15 óra
Éneklő Ifjúság - K. K. CS. K. K.
április 18. 17 óra (csütörtök)
Bér+járulék
anyagi fedezet a K. CS. S. K. K. költségvetésében
19
Kiváló tanulók jutalmazása kiemelkedő tanulmányi eredményességért
június 5. (szerda) 15 óra
Sulibörze
október 15.
anyagi fedezet a K. CS. S. K. K. költségvetésében -
Rendezvény a 8. évfolyamos diákok, szüleik, és a pedagógusok számára továbbtanulás, pályaválasztás támogatásához.
A rendezvények szervezésének felelősei: Lévainé Szabó Erzsébet, Herczeg Katalin
A rendezvényszerezés bér költsége összesen A rendezvényszerezés dologi költsége összesen A rendezvényszerezés költsége összesen
j)
SENIOR MENTOR PROGRAM KOORDINÁLÁSA
A Senior mentor program célja: az általános iskolás gyermekek tanulmányi eredményességének növelése elsősorban az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges egyik alapképesség, a szövegértés képességének tanórán kívüli fejlesztésével. A fejlesztés megvalósítása az egyéni bánásmód elvére építve, idősebb felnőttek – mentorok közreműködésével történik.
Intézményünk szerepvállalása: a civil önkéntes mentor segítők szerepének támogatása a nevelés-oktatás folyamatában, rendszeres konzultációk, módszertani tapasztalatcserék lehetőségének a biztosítása a mentori munkához. A programban résztvevő intézmények: Janikovszky Éva Á.I (és Üllői tagintézménye), Kada Mihály Á. I., Harmat Á. I., Szent László Á.I. A program megvalósításának feladatai: - Az intézményi igényeknek megfelelő számú mentor biztosítása. - Mentorok felkészítése a feladatra, tevékenységük támogatása, kontrollálása. - Együttműködés az iskolákkal a program feltételeinek biztosításában. - A program hatásának nyomon követése. A program koordinálásnak felelőse: Novák Mária A koordinációs munkaterv a 11. számú mellékletben
A mentorprogram dologi költsége összesen
k) EGYÉB TERVEINK A „Botlatókövek Kőbányán” című nyertes pályázat megvalósítása a 12. számú melléklet cselekvési ütemterve szerint. Felelős: Lévainé Szabó Erzsébet
l)
Kapcsolódás a TÁMOP 3.1.5, TÁMOP 3.1.1 kiemelt projektekhez
20
Az OFI kiemelt projektjeiben készült munkaanyagok véleményezése: Glückné Márton Gyöngyi, Herczeg Katalin A pedagógiai intézetek munkatársai számára szervezett szaktanácsadói képzésben való részvétel: Lévainé Szabó Erzsébet, Glückné Márton Gyöngyi, Herczeg Katalin Képzésfejlesztésben jártas munkatárs részvétele képzésfejlesztő munkacsoportban az alábbi témákban:
o Erkölcsi nevelés – általános iskola: Matlári Gergely o A tanulás tanítása - általános és középiskola egyben: Novák Mária o Stressz kezelés, kiégés elleni technikák: Glückné Márton Gyöngyi o Tanuló-megismerés: Orbánné László Márta o Új és megújuló módszertani lehetőségek a köznevelésben: Lévainé Szabó Erzsébet o Folyamatos szakmai fejlődés támogatása – életpálya: Herczeg Katalin o Fejlesztő értékelés: Novák Mária A pedagógiai intézetek szaktanácsadással foglalkozó munkatársainak részvétele a vezető szaktanácsadók műhelymunkájában: Glückné Márton Gyöngyi A TÁMOP 3.1.1 projekt keretében negyedévenként szervezett műhelymunkában való részvétel (témák: a szolgáltatók együttműködése a referenciaintézményekkel; a szakmai szolgáltatások támogató rendszerének kialakítása; a szakmai szolgáltatások rendszeréhez kapcsolódó policy ajánlások megvitatása; a pedagógusi eredményességet támogató szolgáltatási feladatok azonosítása): Herczeg Katalin Részvétel a „Közösségi szolgálat élményszerű megvalósítása a középiskolában” című, a pedagógiai intézetek munkatársai számára szervezett pedagógus-továbbképzésen: Novák Mária Részvétel a konfliktuskezelés témakörében a pedagógiai intézetek munkatársai számára szervezett műhelymunkában: Lévainé Szabó Erzsébet Közreműködés a Bod Péter Könyvtárhasználati verseny megszervezésében: Orbánné László Márta
Az egyes szolgáltatási területek költségeinek összesített kimutatása: Szolgáltatási terület
Költség Dologi
Költség összesen Bérjellegű
Szaktanácsadás, tantárgygondozás Pedagógiai értékelés Pedagógiai tájékoztatás Tanügyigazgatás Pedagógusok képzése, továbbképzése, önképzése Tanulmányi-és sport tehetséggondozó versenyek Tanulótájékoztató, tanácsadó szolgáltatás Tehetségpont működés Rendezvények Senior mentor program
(a pedagógiai intézetben alkalmazottak bérköltsége nélkül)
21
2.4 Pénzügyi keretszámok (2014) (Nem állami fenntartású intézmények esetén nem kötelező.)
Bevétel: Kiadás: Bérköltség bruttó járulék bérlet ügyviteli alkalmazott részére Szakmai szolgáltatás
-
Összesen:
2.5 Belső ellenőrzés terv A belső ellenőrzés célja: Az intézmény szakszerű, hatékony, törvényes működésének biztosítása.
Az ellenőrzés területe Munkatervben rögzített szolgáltatási feladatok előkészítése Munkatervben rögzített szolgáltatási feladatok határidőre teljesítése Munkatervben rögzített szolgáltatási feladatok hatékonysága, eredményessége partnerközpontú szemlélet érvényesülése ügyviteli tevékenység – határidők betartása ügyviteli tevékenység – tartalmi munka
módszere a kapcsolódó dokumentáció áttekintése
érintettje pedagógiai előadók szakértők
időpontja szolgáltatást megelőző héten
beszámolás, keletkezett szakmai dokumentáció, átadása elégedettségmérés a szolgáltatást igénybevevők körében; évente kollégánként 2 szolgáltatás személyes ellenőrzése a szolgáltatást igénybevevők panasz bejelentéseinek számbavétele beszámolás
pedagógiai előadók szakértők
minden hétfőn, munkatársi értekezleten
pedagógiai előadók szakértők
szolgáltatást követő egy héten belül; a szolgáltatás időpontjában
adatés gazdasági nyilvántartások, és leltárkezelés dokumentumainak áttekintése
ügyviteli munkatárs
minden munkatárs
ügyviteli munkatárs
minden hétfőn, munkatársi értekezleten június 15. december 15.
22
Mellékletek: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Kőbányai köznevelési intézmények elégedettsége a Kőbányai Pedagógiai Szolgáltató Központ 2013. évi tevékenységével Intézményközi műhelyek 2013-ban teljesített feladatai Kőbányai iskolák szolgáltatási igényei a 2014. évre Kőbányai óvodák szolgáltatási igényei a 2014. évre Az intézmények TÁMOP 3.1.5 projektbe történő bekapcsolódási igényei Intézményközi műhelyek 2014. évi programja Kőbányai Pedagógiai Napok 2014. évi programja Kőbányai Pedagógiai Napok 2014. szervezési feladatai Versenynaptár 2014. Gazdagító programpárok nyertes NTP pályázat cselekvési terve Senior mentor program Botlatókövek című nyertes pályázat cselekvési terve
Budapest, 2014. január 31.
Herczeg Katalin intézményvezető
23