A KASSAI POLGÁRSÁG SZOCIOGRÁFIÁJA

A KASSAI POLGÁRSÁG SZOCIOGRÁFIÁJA Márai Sándor Egy polgár vallomásainak első kötete alapján

SZERZŐ:

BARANYAI MARIANNA; BA, MAGYAR SZAK

KONZULENS:

KAPPANYOS ANDRÁS EGY. DOCENS; MAGYAR NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI INTÉZET

MISKOLC 2015. 1

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés

3.

2. Történeti összefoglaló a szociográfiáról

5.

3. Egy polgár élete

8.

3.1 Az Egy polgár vallomásainak megjelenéséig

8.

3.2 Tömören a regény megjelenése utáni időkről

12.

4. Önéletrajzi vagy önéletrajzi ihletésű?

14.

4.1 Önéletrajziság az Egy polgár vallomásaiban

13.

4.2 Támadások a regény tartalma miatt

16.

5. A polgári család jellemzői, Márai családjának mintája alapján

17.

5.1 Polgárnak lenni büszkeség és felelősség

17.

5.2 A polgár lakása

19.

5.3 Cselédtartás

20.

5.4 Gyermekek iskoláztatása, nyelvtudás

21.

5.5 Vallás

22.

5.6 Rangon aluliakhoz való hozzáállás

23.

5.7 Kultúra, műveltség

23.

5.8 A család mindenek felett

25.

6. Összefoglalás

26.

7. Rövidítésjegyzék

28.

8. Angol nyelvű összefoglalás – English summary

29.

2

BEVEZETÉS A második félévi órarendemben a Miskolci Egyetem magyar szakán, egy számomra nagyon érdekes, szabadon választható kurzus is szerepelt. A pontos megnevezése; A XX. század első felének magyar irodalma: Márai prózája volt. Rögtön felkeltette az érdeklődésem, hiszen gimnáziumban már megismerkedhettem verseivel, illetve néhány regényével, írói stílusával. Már akkor elhatároztam, hogy többet szeretnék az írótól olvasni. Várnai Aladár tanár úrral nagyon családias hangulatú szemináriumot tölthettem el kedd késő délutánonként. Ezúton szeretnék köszönetet mondani neki, amiért még jobban megkedveltette velem Márai műveit. Márai Sándor prózája számomra önmagában is magával ragadó, azonban a tanár úr személye és oktatási módszere még vonzóbbá tette. Nagyrészt az összes kiemelkedő, szóra érdemes művével megismerkedtünk. Beosztottuk egymás között, hogy ki melyik prózai alkotását olvassa el. A feladatunk az órán pedig az volt, hogy ismertessük egymásnak. Többek között nekem, novellái mellett, naplói egyes részeiből kellett felkészülnöm, valamint Az igaziból és az Egy polgár vallomásaiból. Az igazi azóta is egyik kedvenc olvasmányom, amely egy szerelmi háromszögről szól egy polgári családban; férj, feleség és cseléd között. Ezt a regényt olvasva kedveltem meg igazán Márai publicista stílusát, majd egyre többet akartam tőle olvasni. Az Egy polgár vallomásaiban is – mint legtöbb regényében –, a polgári lét a középponti motívum. Idealizáltan, a magasba emelve ír és számol be osztályának szépségeiről és problémáiról. A mű gerincét élete adja, lehet néhol kiszínezve azt kitalált személyekkel, történetekkel. Többen vetették már fel korábban hitelességének problémáját, vélték teljes mértékben valódinak, illetve részben fikcionáltnak. Szerintem azonban kétség sem fér hozzá, hogy nem egészen önéletrajzi, hanem sokkal inkább önéletrajzi ihletésű műről beszélhetünk. Lehet, hogy direkt módon is beleszőtt fiktív elemeket, hiszen a célja elsősorban nem az önéletrajz írása volt, hanem emlékállítás egy kihalóban lévő osztály számára. A címválasztása is ezt erősíti meg, „egy polgár” vallomása ez, nem feltétlen az övé. Egy polgárról szól, egyről a sok közül, így mindegyikőjükről. Ez a tulajdonsága még jobban erősíti a szociografikus jellegzetességét a műnek. Tehát főként az első kötetét, sokkal inkább kell a kassai polgárság szociográfiájaként olvasnunk, mint önéletrajzi regényként. E regény, főleg az első kötete a polgári irodalom részét képezi, hiszen megtalálható benne minden, ami jellemezte az akkori polgárság életét. Ezért, mint Illyés Gyula Puszták 3

népe című műve is, az Egy polgár vallomásai is szociográfia. Míg az előbbi a parasztságról fest hiteles képet a Dunántúlról, utóbbiban a kassai polgárság társadalomrajza található. A történetet egészen kiskorától kezdve, újságcikkszerű bejegyzéseket olvasva tudunk meg mindent az osztályáról. Többször is kihangsúlyozta azonban, hogy számára az igazi polgári kultúra és élet, csak Kassán létezett számára. A fővárosban, mint polgár, sosem érezte magát otthon. A mesélő hangulata merengő, a múltra reflektáló, nosztalgikus. Származására büszke, felelősséget érzett iránta. Úgy gondolta, hogy kiveszni látszik, ami még ki sem fejlődött. Valamelyest társadalomnevelő szerepet is érzett a polgárság, és Márai is. Ehhez az is hozzátartozott, hogy anyagiakkal támogatták azokat, akik nemes célt szolgáltak. Márai nem ezen az úton, de támogatta őket, elsősorban írásaival. Az Egy polgár vallomásaival szerintem szerette volna megismertetni, illetve megszerettetni az olvasóval ezt az életformát, az ő életformáját. Polgárnak lenni büszkeség és felelősség. Ehhez erősen hozzátartozott az, hogy anyagi szempontból nincs mitől félniük. A Márai által idealizált polgár független volt és mobilitással rendelkezett. Így tanulhatott és élhetett a világ több pontján. Szakdolgozatomban a szociográfia történeti áttekintése mellett, szeretném bemutatni Márai regényét, mint a kassai polgárság szociográfiáját. A mű olvasása közben végig bennem volt a kérdés, hogy a történetben vajon mennyi a valós adat és mennyi a fikció az életéből. Ezzel az üggyel kapcsolatban is vetek fel problémákat. Végezetül pedig szeretném megköszönni segítőkész konzulensemnek, Kappanyos András tanár úrnak hozzáértő munkáját, támogatását. Az egész év folyamán segítette kutatásaimat, kitartóan egyengette utamat.

4

2. TÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÓ A SZOCIOGRÁFIÁRÓL A szociográfia, a szociológiai kutatások eredményeként megírt mű. A szociológia társadalomtudomány, a társadalmi élet összetevőit, az egyént, csoportok életeit vizsgálja elméletben és gyakorlatban. Kutatásai az utcán meglátott ismeretlen embertől a globális társadalmi folyamatok tanulmányozásáig terjed. Egyik kutató módszer a szociográfia, lényegében írás a szociológiai megállapításokról, azaz társadalomrajz készítése. A szociográfia epikai műfaj, azon belül is próza. Társadalmi rétegek, csoportok, vagy akár egy bizonyos település életmódját mutatja be. Ezt színesebbé téve az író saját emlékeivel, élményeivel, kommentáraival, szépirodalmi eszközökkel színesítheti a leírást. Nyugaton is jelentek meg ilyen jellegű írások, azonban nem fogant meg, mint önálló műfaj.1 Hazánkban a 19. század második felében kevés figyelmet kaptak, azonban a szomorú tendenciák nyilvánosságra kerültek, az okkereső tartalmúak politikai olvasatot is nyertek. Egy meghatározó korai ideológus szerint "a szociográfia egy adott korban minden eszközzel leírni, jellemezni igyekszik valamely nép összes viszonyait és állapotát."2 "A statisztikától a közgazdaságtanig, a földrajztudománytól a pedagógiáig, a politikától az éppen a szociológia születésének idején fogalmilag önállósuló szépirodalomig terjed ez a játéktér, amit alaposan ki is használtak szociográfusaink."3 Magyarországon az 1930-as években élte első virágkorát a szociográfia, mint irodalmi műfaj. Alkotóik főként a parasztság hétköznapjait, körülményeit vetették papírra, adatszerű pontossággal. A népi írók mozgalma fellendítette a falukutatást. Az ilyen témájú szociográfiák hasznosnak bizonyultak, hiszen ezek által rádöbbenhetett az értelmiség, hogy a társadalom alsóbb rétege iszonyú körülmények között éli mindennapjait. Ebben az időben jelent meg a nagy sikerű Puszták népe című, Illyés Gyula által alkotott mű, illetve Márai Sándor Egy polgár vallomásai is. "A tényfeltáró szociográfia irodalmi értékelése megosztotta a 30-as évek kritikáját, nem kevesen vitatták, van-e létjogosultsága a műfajnak a szorosan értelmezett szépirodalomban."4 A szakirodalom írója szerint azt azonban nem lehetett vitára bocsátani – hiszen ebben mindenki egyetértett –, hogy politikai kérdést is feszegetnek a művek, méghozzá a földkérdést. A megújult könyvkiadás miatt szociografikus OSZTOVICS é. n. BARTHA 2013, 92. 3 BARTHA 2013, 92. 4 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. 1 2

5

igénnyel megírt művek is megjelenhettek. Többek között; Nagy Lajos Pincenapló, Kovács Imre Elsüllyedt ország, Örkény István Lágerek népe.5 1948 és 1954 között az alkotás ebben a műfajban szünetelt, egészen addig, amíg Déry Tibor „az ország pontos szociografikus feltérképezésére”

6

nem ösztönözte az írókat.

Sokaknak ellentétes nézeteik voltak eme irodalmi igényű művekkel, egyik közülük Vértes György volt. Szerinte „a szociográfia, mihelyt nem a szociológia segédtudománya, hanem önálló kifejezési forma – demonstráció, leleplezés. A riportok, beszámolók azonban mind fontosabb szerephez jutottak, s jónéhány később elismert prózaíró is ebben a műfajban tette első, sikeres kísérleteit.”7 Írásában Bartha Ákos megemlíti a kevésbé ismert Milleker Rezső munkásságát is. A debreceni egyetem földrajzi intézetében dolgozó professzor már 1920 körül hozzálátott az ország feltérképezésének. Elítélte a szélsőségeket, azonban egyes kritikus hangokat megengedett magának, a hatalmi viszonyokat viszont nem próbálta feszegetni, a népi írókkal ellentétben. Próbálkozása a Magyarország Felfedezése kezdeményezés konzervatív előzményeként is tekinthető. 8 A műfaj az 1950-es évek végén újra teret nyert magának, ismét a parasztság életére fókuszáltak. Ekkor alkotta Sánta Ferenc Húsz óra című művét, illetve Csák Gyula Mélytengeri áramlását. A megújuló szociográfiát igazabbnak, hitelesebbnek titulálták. Az alkotó feladatának érezhette, hogy a rohamosan változó mindennapok képét leírja. A hatvanas évek végén intézményesült a szociográfia, amely a Magyarország felfedezése nevet viselte magán, amely egy könyvsorozat címe volt. „Össztársadalmi visszhangot”9 keltett, hiszen a művekből kiolvasható volt a jelen, annak problémái. Lassan a politikának is ügye lett, sokaknak feladatunk volt „hivatalból” falukutatást végezni, például a szociális tanácsadóknak,

közegészségügyi

szakértőknek

és

politikailag

pozícionált

társadalomtudósoknak. A Horthy-rendszerben a radikális földreform említése is tilos volt számukra. 10 Az 1970-es években a tények iránt érdeklődő olvasókat nyert meg magának az irodalom. Hirtelen fejlődésnek indult az epika, mikor az írók valóságelemekkel fűzték össze a mítoszt. Ezekben az esztendőkben a tényfeltáró, fikciókat nem alkalmazó szociográfia jellemző műfajjá vált a hazai irodalomban.11 Kertész János, a Magyar Szociográfiai Intézet

BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. 7 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. 8 BARTHA 2013, 93. 9 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1162. 10 BARTHA 2013, 93. 11 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1162. 5 6

6

hajdani titkára hangsúlyozta, hogy „a szociográfiának tudománynak kell maradnia”.

12

Ebben az időben témaként előfordultak újabb, szintén a jelennel kapcsolatos témák, mint az urbanizáció, a demográfia és egészségügy problémája. 1970 és 1974-ben Kecskeméten szociográfiai konferenciákat tartottak. A politikusok arra ösztönözték az írókat, hogy próbálják a valóságot egészében papírra vetni. Sokaknak ez érdekükkel szemben állt, ezért visszavonultak, vagy más műfajban próbálkoztak. 13 „A felgyülemlett tényanyag, a hatalmas mennyiségű ismeret az írók egy részét arra ösztönözte, hogy elszakadva a szociográfiától, immár az általánosítás magasabb szintjén, a fikció lehetőségeit mozgósítva adjanak képet korunk valóságáról.”14 Mivel a realitás változott, számtalan író tudatosan távolodott el a szociográfia műfajától. A szociografikus ábrázolásmód hatással volt más műfajokra is, felismerhető „az erős szubjektivitás, a nem palástolt önéletrajziság, a társadalmi indulat, a jobbító szándék s a történeti érdeklődés.”15 A magyar szociográfia követte az európait, hiszen mindkettő felismerte, hogy a parasztság eltűnőben van.16

12

BARTHA 2013, 94. BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1163. 14 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1163. 15 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1164. 16 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1164. 13

7

3. A SZEMÉLYES MINTA: MÁRAI, A POLGÁR

3.1 Az Egy polgár vallomásainak megjelenéséig

Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmidt Sándor a huszadik század egyik „legkülönösebb polgára”. 1900. április 11-én született Kassán, a mai Szlovákia területén. Költő, regény- és drámaíró, novellista, esszéista, publicista, műfordító.17 Három testvére volt, közülük Gézát fontos megemlítnem, aki Radványi néven vált sikeres rendezővé. Életének különböző adatai összezavarhatnak bennünket, hiszen műveiben tény és fikció szorosan egymásba fonódnak, „nehéz kikövetkeztetni, mennyi a valóság és mennyi a képzelet szüleménye; más forrás pedig nem áll rendelkezésre”.18 Szepességi németnek vallotta magát, családja távolabbi apai ágról szász garas kovács leszármazottja. Innen ered a Grosschmidt (Grochen-Schmied) vezetéknév, amely fel van jegyezve keresztlevelében. Ami fontos és bizonyos felmenőivel kapcsolatban, hogy erről az ágról örökölte rangját, hiszen dédapját illették meg vele a Habsburgok, mikor Zomborban kincstári tanácsos lett. „Később a Habsburgok napszámába szegődtek, s rövid időre meggazdagodtak. … Kincstári tanácsos volt, gazdag ember, a királyi uradalmak igazgatója. Zomborban lakott, s ott is temették el” 19

– írja művében. A dédpapa nemességet kapott, majd lassan kezdett elmagyarosodni a

család,

jogász-nemzedék

vált

belőlük.

Az

Egy

polgár

vallomásaiban

Márai

„bevándorlóknak”20 nevezi őseit, joggal. Felmenői közel kerültek ahhoz, hogy a magyar nemességhez tartozzanak, de ők a polgári létet kívánták maguknak. Kassára, az író szülővárosába, a regény fő színhelyére és a témám központi vizsgálódási helyszínére nagyapja miatt kerültek. „Nagyapám pénzügyi tanácsos volt a városban, ahol születtem. Korán halt el, nem érte meg az ötvenet sem. Adósság és csekély nyugdíj maradt utána.”21 Miatta tartozhattak gyermekei és unokái ahhoz a város polgárságához, amelyet Márai Sándor eszményít számos művében. Azonban meg is nehezítette életüket valamelyest, hiszen két fiának diákkoruktól törleszteniük kellett az adósságot, amelyet hátrahagyott maga után. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Kassán belül több lakásban is élt Márai, illetve családja. A KÖPECZI–PÓK 1984, II/36. SZEGEDY-MASZÁK 1991, 7. 19 MÁRAI 2011, 118. 20 MÁRAI 2011, 118. 21 MÁRAI 2011, 123. 17 18

8

szülői ház eredetileg a Szegfű utca 6. volt, majd innen bérházban, a Fő utca 4. szám alatt laktak. Önérzetes polgárként édesapja nem tűrte, hogy lakbért fizessen, ezért amint tehette, saját házba költöztek. Márai tizenöt éves lehetett, mikor a Mészáros utcába költöztek.22 Iskolaévei is kérdésesek, hiszen unokaöccse Jáky János, maga az író és monográfusa is ellentmondásosan nyilatkoznak róla. Rokona visszaemlékezése szerint először a házitanítónál való tanulás befejezése után az állami főreálba, később a kassai, majd gödöllői premontreiekhez járt. Az Egy polgár vallomásaiban az áll, hogy a fiatal Márai, tizennégy éves korában megszökött otthonról. Valamint semmilyen gödöllői iskolát nem említ. Végül apja úgy határozott az I. világháború után egy évvel, hogy Pestre küldi őt. Rónay László szerint 1916 októberében az eperjesi kollégiumba került, érettségit itt tett, majd 1917-ben Pestre utazott.

23

Az, hogy született újságíróval van dolga az emberiségnek, már nagyon

korán kiderült. Az általam tárgyalt művében az író összefoglaló leírást ad az akkori sajtóról, illetve a polgárok sajtóval kapcsolatos attitűdjéről.24 14 évesen vezércikkel debütált az akkori helyi legnagyobb lapban, amely a Felsőmagyarország címet viselte magán.25 Első cikkének mégsem ezt tartjuk számon, hanem a Salamon Ákos álnéven írott Lukrécia fia című novelláját, amelyet a Pesti Hírlap pályázatára küldött be és negyven koronát nyert vele. „Cikkei, elbeszélései 1918-ig ezen az álnéven jelennek meg az Életben.”26 Egyetemi évei nem kérdésesek, hiszen a fővárosban először jogot kezdett tanulni. Az Egy polgár vallomásaiban be is számol erről, hiszen „az egyik apai nagybácsi Pesten élt, és jogot tanított”.27 „Abban az esztendőben, mikor beiratkoztam az első szemeszterre, ő volt a rektor a pesti egyetemen.”28 Közben Kassán katonai sorozáson vett részt, de mindennemű szolgálatra alkalmatlannak tekintették.29 Nem sokkal később fordulat történt életében, abbahagyta jogi tanulmányait. Ebben az időben már tárcákat írt a Budapesti Naplóba, Török Gyulát ő maga búcsúztatta a Nyugatban 1919-ben.30 Illetve a Magyarország című napilapban, Krúdy Gyula munkatársa is ekkor. Itt tartózkodása alatt megjelenik első verses

22

MÉSZÁROS 2006, 12. SZEGEDY-MASZÁK 1991, 7-8. 24 MÁRAI 2011, 73. 25 TANÁCS 2015. 26 MÉSZÁROS 2006, 18. 27 MÁRAI 2011, 124. 28 MÁRAI 2011, 124. 29 MÉSZÁROS 2006, 19. 30 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 8. 23

9

kötete, Emlékkönyv címen, amely 17 verset tartalmazott. Maga – Márai nagy példaképe –, Kosztolányi Dezső pozitív kritikát adott róla a Pesti Naplóban.31 Szegedy-Maszák Mihály, illetve Rónay László is említi tanulmányában 32, hogy „1918 novemberében részt vett az Otthon Kör üléstermében a Kommunista Írók Aktivista és Nemzetellenes Csoportjának alakuló ülésén, később pedig többször is írt a Vörös Lobogóba”33. Nyilvánvalóan Márai a baloldali nézetekkel tudott azonosulni, valamint cikkeivel és megjelenésével ezen az ülésen ki is nyilatkoztatta. Ezért is cáfolnám Szekér Endre

kijelentését,

hogy

Márai

Sándor

mindenféle

politikai

megmozdulástól,

véleménynyilvánítástól idegenkedett volna. Valóban, inkább nagyon fiatalként voltak politikai megnyilvánulásai és később, ha tudott, kitért a nyilvános véleménynyilvánítástól, azonban nézetei, attitűdje egész pályája során világos számunkra. Talán Trianon után volt ez a fordulópont életében, amikor mélységesen csalódott volt, hogy szülőföldjét Csehszlovákiához csatolták. „… az első év végén meguntam a jogot, s átmentem a bölcsészeti karra; az első esztendőben nem hallgattam még óráit, s később elkerültem erről az egyetemről, és külföldön végeztem szemesztereimet.”34 Első egyéni külföldi száműzetésére ekkor került sor, hiszen a Vörös Lobogóban tudósítóként dolgozott, így a bukás után szülővárosába, majd Prágába és Lipcsébe megy. Itt az Újságkutató Intézet (Institut for Zeitungskunde) hallgatója lesz35, illetve a Drache hetilap írója36. Életének e szakaszában sehol sem töltött el huzamosabb időt, mégis külföldön hamar ismerősöket, ismertséget szerzett. Azonban mindvégig otthonába, Kassára vágyott haza. Csupán húsz évesen Frankfurt am Mainba költözik át, ahol szintén értékes kapcsolatokat szerzett, többek között munkatársa lesz Thomas Mann is. Szerette volna megvásárolni a Buddenbrooks fordítási jogát, de nem derül ki hogy miért, Lányi Viktor fordításában jelenik meg magyarul.37 A Frankfurter Zeitung und Handelsblatt és a Prager Tagblatt munkatársa. Cikkeit utazása közben is küldi Magyarországra, tehetségét valószínűleg Osvát Ernő fedezte fel.38 Ekkor közelről megismerhette, átélhette a külföldi irodalmat, valamint nagyobb rálátása lett a magyar világra. Anarchista művész módjára élt.

31

MÉSZÁROS 2006, 21. RÓNAY 1990, 13. 33 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 9. 34 MÁRAI 2011, 128. 35 MÉSZÁROS 2006, 25. 36 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 9. 37 RÓNAY 1990, 19. 38 RÓNAY 1990, 13. 32

10

1921-ben Berlinben folytatott tanulmányokat, ezt viszont az újságírás miatt abbahagyta. Ekkor ismerkedik meg Franz Kafkával, akinek tolmácsolója lesz. Füst Milánnal levelezést folytattak, irodalmi ügyekben tanácsokkal látták el egymást.

39

Az alkotást folytatta, de

elköltözése után nem beszélt az itt készült műveiről, majd el is távolodott Berlintől. 40 Feleségére, Lolára az Egy polgár vallomásaiban ha találunk is említést vagy utalást, csak nagyon keveset. Egy azonban nagyon fontos, hiszen Márainak ismét új irányt vett az élete; „Egy napon délután, telefonált Lola, hogy megérkezett Kassáról, és szeretne beszélni velem.”41 Matzner Ilona, jómódú zsidó kereskedő családból származott, az egyik legtehetősebb család volt az övé Kassán. Kereskedőházuk és antikvár üzletük is volt itt.42 A kassai Megay cukrászdában ismerkedtek meg, 1923. április 17-én vette feleségül Budapesten, 63 évet éltek együtt. Eközben egyre többet írt kassai és erdélyi lapokba, a Kassai Naplóba és Az Ujságba is. „Egyidejűleg lesz munkatársa a másik kassai napilapnak is, a Kassai Újságnak, pedig ez utóbbi orgánum nem állt éppen baráti viszonyban a Kassai Naplóval.”43 Ez év nyarán Párizsba költözött újdonsült feleségével, valószínűleg azért, mert rosszul érintette a tény, hogy Kassát Csehszlovákiához csatolták.44 Esküvőt nem tartottak, egyházi szertartást is csak 1936-ban, mikor Lola zsidó származása miatt áttért a római katolikus hitre. „Párizsi tartózkodásunkat három hétre terveztük. De aztán hat évig maradtunk.”45 Itt tartózkodása alatt jelenik meg első regénye Bécsben, A mészáros címmel. 1924-től munkatársa a budapesti Újság című lapnak, bármerre utazott, mindig küldte írásait több napilapnak is. 46 1928-ban hazatért a magyar fővárosba, fokozatosan bekapcsolódott a hazai szellemi életbe. Az általam tárgyalt regényében hirtelen döntésként tüntette fel a hazatérést. „A harmincas évek Márai legtermékenyebb időszaka. Népszerűsége gyorsan nőtt a városlakó és szabadelvű középosztály körében.”47 Ebben az időben Dormándi Lászlóval dolgozott az 1914–1930 című képeskönyvön, amely nagy sikert aratott.48 Hamar felvette a lépést az akkori hazai írókkal, többek között ekkor jelent meg a Csutora, az Idegen emberek, A sziget,

39

RÓNAY 1990, 16. SZEGEDY-MASZÁK 1991, 10. 41 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 10. 42 MÉSZÁROS 2006, 25. 43 MÉSZÁROS 2006, 26. 44 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 11. 45 MÁRAI 2011, 171. 46 MÉSZÁROS 2006, 26. 47 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 48 MÉSZÁROS 2006, 36. 40

11

A szegények iskolája és a Zendülők is.49 Szembekerült azonban a népi írók mozgalmával, „szemére vetették, hogy a magyarországi viszonyok szigorú mérlegelőjéből a kor kifejezőjévé vált.”50 Az évtizedből ki kell emelnem 1934-et, hiszen ekkor jelent meg az általam tárgyalt mű. Mészáros Tibor és még sokak szerint a „legjobb, legmaradandóbb műve az Egy polgár vallomásai című önéletrajzi regény, melynek első kötete ebben az évben, második kötete 1935-ben jelenik meg.”51 Véleményem szerint azonban nem kellene ilyen magasztos kifejezésekkel illetni a művet, bár kétség sem fér hozzá, hogy én is az egyik legjobbnak tartom a Márai-életműből. Valamint később szeretném hozzátenni, illetve véleményem kifejteni, hogy valóban teljes mértékben önéletrajzi regényről beszélhetünk, vagy csupán önéletrajzi ihletésűről.

3.2 Tömören a regény megjelenése utáni időkről

„A második világháború kitörésekor elveszítette az egységes Európába vetett hitét, és magánéletében is csapás érte: 1938-ban született Kristóf nevű kisfia meghalt.”52 A pontos dátumokkal itt is probléma van, hiszen Mészáros könyvében úgy áll, hogy 1939. február 28án született kisfia. Leányfalura ment gyászolni, majd a háború ideje alatt szüleit elvesztő Jánost örökbe fogadta. 1935-ben elveszti édesapját53, akit egész élete folyamán a polgárság, mint életforma szimbolikus alakjának tekintett. Vele együtt a polgárságot is kihalni vélte. A következő évben a La Fontaine társaság, majd 1938-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett. Utóbbihoz székfoglalóját Komáromi Jánosról, egy felvidéki íróról tartotta. Kassa újra megközelíthetővé vált a visszacsatolás miatt, ezelőtt majdnem húsz évig nem látogatott haza.54 A későbbiekben politikai szempontból kritika érte, hiszen a Sértődöttek című regénye „kegyetlen képet fest a nemzeti szocializmusról, … a forradalmak elutasításáért kárhoztatta a könyv szerzőjét.”55 Darvas József szerint Márai azért nem szimpatizált Hitlerrel, mert lenézte magát a népet. 1948-ban Genfbe, majd Olaszországba, majd 1952-ben New Yorkba ment. 1957-ben felvette az amerikai állampolgárságot. 1968-ban Salernóba, majd 1979-ben 49

MÉSZÁROS 2006, 38. SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 51 MÉSZÁROS 2000, 13. 52 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 53 MÉSZÁROS 2000, 14. 54 MÉSZÁROS 2006, 53. 55 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 13. 50

12

San-Diegoba költözött. 1986-ban felesége, majd a következő évben fogadott fia is elhunyt. 1988-ra egészsége megromlott, és 1989. február 21-én elhunyt. Lőfegyverrel elkövetett öngyilkosságot állapított meg a halottkém.56

56

SZEGEDY-MASZÁK 1991, 13-14.

13

4. ÖNÉLETRAJZI VAGY ÖNÉLETRAJZI IHLETÉSŰ?

4.1 Önéletrajziság az Egy polgár vallomásaiban

Egyértelmű, hogy regénye szoros kapcsolatban áll életével, a legfőbb vonalát élete hiteles eseményei adják a történetnek. Fellelhetőek olyan elemek, események, amelyek erősítik a polgárság idealizálását és az író feszültségét a művész és polgári értékrend között. Kérdéses, hogy e feszültség megfelelő érzékeltetésére felhasznált-e fiktív elemeket. Gyerekkorától kezdve mesél, viszonylag rövidebb fejezetekben. Minden egyes fejezet egy számára lényeges momentumát ragadja meg Kassa, a család vagy saját történelmének. Azonban Szekér Endre a Márai, a polgár vallomásai fejezetében57 nem veszi figyelembe, hogy tény és fikció összeolvadhatott a műben. Úgy kezeli a művet, mint Márai pontos életrajzát. Ez szerintem felelőtlenség, hiszen több problémás rész is található benne, amely megkérdőjelezheti a hitelességét, mint önéletrajz. Az 1990-es évek elején többen is írtak Márairól tanulmányt, egymásra is reagálva. Hármat szeretnék közülük kiemelni, hiszen ebben a problémában mindannyian hasonló álláspontot képviselnek. Elsőként 1990-ben Rónay László könyve jelent meg, amelyben leírja, hogy Máraiban a regény megírása előtt már évekkel korábban megfogalmazódott egy olyan mű megírása, amelyben újságírói eszközökkel írjon Kassáról, gyermekkoráról. Elsősorban célja egyfajta önreflexió volt, hogy eddigi életét írás közben áttekintve megtalálja a „hibákat”. Időbe telt, hogy a legszubjektívebb tényeket háttérbe szorítva, diszkréten írni tudjon. Általánosítania kellett, hiszen senkit sem akart megbántani, így nem teljes mértékben a tények és események felidézése és megfogalmazása volt a cél. Márai „számára nem a tények pontossága, az évszámok hitelessége volt a fontos, hanem az »eseménycsoportok«, amelyek nagy, laza tömbökben kapcsolódnak össze. … A múló időből már csak egy-egy alakot érez igazán fontosnak,

jellemzőnek,

tipikusnak,

s

ezek

köré

az

alakok

köré

rendezi

»emlékfoszlányait«.”58 „Azt mondja el két könyvében, mi történt vele, mit élt át élete nagy sorsfordulóin, ám eleve elhatárolja magát az események hitelesítésétől és objektiválásától, a »fikció« felé tágítja azokat. … A mű egyik meghatározó tényezője a szubjektivitás, amely

57 58

SZEKÉR 2010, 23-28. RÓNAY 1990, 161.

14

nemcsak abban nyilatkozik meg, hogy az emlékező-író kommentálja a történeteket, hanem a szerkezetet megbontó »vezérmotívumok« beiktatásában is.”59 Csupán egy évvel később, 1991-ben megjelent a Rónay-féle szakirodalmat már felhasználó tanulmánykötet. Szegedy-Maszák Mihály kijelenti, hogy „műveiben tény és kitalálás olyannyira szorosan egymáshoz fonódik, hogy nehéz kikövetkeztetni, mennyi a valóság és mennyi az alkotó képzelet szüleménye; más forrás pedig nem áll rendelkezésre. Legalábbis addig nem, amíg valaki nem vállalkozik életrajzának megírására.”60 (Azt hozzá kell tennem, hogy azóta már két könyvet is kiadtak, amelyek Márai életrajzát is tartalmazza. Ezekre hivatkoztam életrajza megírásakor. Azonban sajnos ezek sem száz százalékban megbízhatóak, hiszen ezek között is van eltérés.) Szegedy-Maszák Mihály viszont később mégis Márai önéletrajzi főművének nevezi az Egy polgár vallomásait. 1993-ban talán Fried István értelmezi számomra legszimpatikusabban ezt a problémát. Ő is, mint azok, akikről korábban szóltam, hiányolták a megbízható életrajzot. „Márainak családjára, önmagára, életfordulataira vonatkozó kijelentéseiben sok a homály, sok a szándékolt elhallgatás, illetőleg sok minden maradt az első, többnyire újságközlés jótékony (?!) elfedettségében.”61 Ezen idézetek is arról tanúskodnak, hogy nem lenne szabad minden betűjét igaznak kezelni a regényből. Önéletrajzi mű helyett, önéletrajzi ihletésűként kellene nevezni. Szerintem Márai, mint Illyés Gyula is a Puszták népe című nagysikerű szociográfiájában saját életéből, emlékeiből, környezetéből alkotott irodalmat. Talán Márai célja is az lehetett, hogy az Illyés által írott, a parasztság helyzetét leíró hiteles korrajz alapján ő is megírja a polgárságét, ugyanabból az időből. „Nem az adatszerűség teszi értékké művét (több pontatlanság is szerepel benne), hanem az eszmény és a feladat: meg lehet-e menteni az értékeket, az értékrendet megőrizve az egyén és a történelem kataklizmái közepette?”62 Összegzésképp, szerintem a mű többféle motiváció eredménye. Elsőként az önreflexió, hiszen saját életét újraélte megfogalmazása közben. Hibákat, magyarázatok keresve a számára megválaszolatlan kérdésekre. Lényegében visszatekintő naplóírásról van szó, – amelyben érettebb, bölcsebb hozzászólássokkal kommentál–, amelyet később el is kezd írni és publikálni, de ő vallomásainak mégis másfajta formát választott. Másodikként motivációja a polgárság idealizált formában való bemutatása lehetett, így ennek megörökítése az utókornak. Harmadikként pont a műfajt illetően lehetett motivált az író. 59

RÓNAY 1990, 162. SZEGEDY-MASZÁK 1991, 7. 61 FRIED 1993, 6. 62 MÉSZÁROS 2000, 14. 60

15

Reagálás is lehetett a mű népi írók mozgalmára, Magyarország szociográfiai feltérképezésére. Ekkorra már felismerte, hogy szeretett osztálya kiveszőben van, ezért beszélni, írni kell róla. Meg akarta örökíteni az utókornak, újraálmodni azt, illetve meg akarhatta mutatni a népi íróknak, hogyan ír ő szociográfiát. Előfordulhatott, hogy azért, mert feszültség volt közöttük, támadások is érték a népi írók által írásaival kapcsolatban. Hiszen Szegedy-Maszák Mihály szavaival élve, „szemére vetették, hogy a magyarországi viszonyok szigorú mérlegelőjéből a kor szellemének kifejezőjévé vált.”63 Politikai nézetei is közrejátszhattak a feszültség kialakulásáért. Bár lehet, hogy eleinte nem is szembesült azzal, hogy szociográfiát ír.

4.2 Támadások a regény tartalma miatt

„Élmények és motivációk sora hiányzik a mű utolsó, az író által jóváhagyatott edíciójából.”64 Azon ok miatt, hogy a regény első kiadását támadások érték, ráadásul pénzbírságot is kapott. „A regény egyik fejezete miatt beperelték Márait, emiatt 1935 júniusában elkobozzák a regényt, mivel az első kiadásban eredeti nevén szerepelteti egykor instruktorát, Stumpf Györgyöt, aki közben sátoraljaújhelyi plébános lett… A pernek meglehetősen nagy visszhangja volt.”65 Átdolgozta művét, majd újra kiadatta. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a mű szereplői között vannak valós emberek, tehát önéletrajzi ihletésű. Fejezetem Márai szavaival szeretném befejezni, amelyeket a perre reagálva helyezett a könyv elejére. Sajnos ezzel ő is még inkább problémássá alakítja az általam felvetett témát. Ez az írói megjegyzés nyitja a történetet; „E regényes életrajz szereplői költött alakok: csak e könyv oldalain van illetőségük és személyiségük, a valóságban nem élnek és nem is éltek soha.” 66

63

SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. MÉSZÁROS 2006, 42. 65 MÉSZÁROS 2006, 41. 66 MÁRAI 2011, 5. 64

16

5. A POLGÁRI CSALÁD JELLEMZŐI, MÁRAI REGÉNYÉNEK MINTÁJA ALAPJÁN

5.1 Polgárnak lenni büszkeség és felelősség

Európában a polgárosulás a középkorban kezdődött. Maga a kifejezés német eredetű, az egyes város teljes jogú lakosát jelentette. Magyarországon a reformkorban vette kezdetét, nyugati minta hatására. A felgyorsult urbanizáció hatására hirtelen kezdetét vette hazánk területén is a polgárosulás, főként az értelmi és birtokos nemesség szerette volna magáévá tenni ezt az értékrendet és életstílust. A polgár főleg nagyobb népességű városokban élt, bejárja a világot, a „közjóért” cselekszik. Magyarországon főként a hivatali posztokat töltötték be, valamint javarészt a 18-19. században bevándorló német és zsidó emberekből alakult ki ez a réteg. Mint korábban már említettem, Márai családja is elmagyarosodás útján tartozhatott a hazai polgári réteghez, főként hivatalnoki állásokat betöltve. Márai Sándor nem csupán anyagi biztonságként, fényűző létként, esetleg örökölt életformaként fogta fel azt, mit is jelentett polgárnak lenni az előző században. Nem első generációs polgár volt, urbanizált környezetben, gyönyörű bútorozott lakásban, szigorú polgári szabályok között nevelték szülei. Édesapja Géza, szintén büszke volt arra, amiben élt, mégis máshogyan, mint fia. Márai egész életében feszültségben állt a művészi és a polgári értékrendszer. Édesapja nem támogatta, hogy újságíró legyen fia, hiszen ők nem tartoztak a város polgárságához, jogi útra szánta fiát. „Gőgösek voltak, felfelé és lefelé, mert polgárok voltak, tehát rangjukat nem Istentől kapták, hanem két öklükkel szerezték.”67 Márai nem megszerzésében, hanem a megőrzésében látta feladatát. Idealizált, de hiteles, erkölcsös és példamutató polgárnak maradni, ápolni hagyományait, továbbörökíteni. Ez volt az ő életfelfogása. „A szabadságharc idejében a család a felkelőkkel tartott, magyarosította nevét, Kossuth minisztériuma adta ki a végzést erről, meg is jelent a határozat 1848 augusztusában a Hivatalos Közlönyben. Meggyőződésre, viselkedésre, mániákus magyarok voltak, így különösen apám és öccse. Az idegenből ideszármazott családoknak ez a heves, őszinte 67

RÓNAY 1990, 9.

17

magyar hazafisága különös tünet volt, s a régi magyar nemes családok eltűrték és szívesen látták a Nagy-Magyarország olvasztótégelyében magyarrá olvadt idegeneket, néha talán elismerték bizonyos átörökölt, idegen faji erényeiket – őseim szász kovácsok voltak, s azt hiszem, tőlük örököltem valamilyen különös, nekem egyáltalán nem kényelmes, alaptermészetemtől idegen, rögeszmeszerű pflichthefühlt (kötelességérzés), de maradt valami különbség, idegenség, amit az évszázados együttélés sem tudott feloldani.”68 Apját tekintette a magyar polgárság szimbolikus alakjának, ő is és szülei is erős kötöttséget éreztek a magyar földdel. Családjuk mindig összetartott, tudták, hogy dolguk van itt a világban. Büszkék voltak, a lakásukra – édesapja addig nem nyugodott, míg saját lakásba nem költöztek, szerinte a bérlakás nem úriembernek való –, berendezkedésükre mind a lakásban, mind a társadalomban. A rangon aluliakkal még véletlenül sem keveredtek, még az utcának is a két oldala közül csak az egyiket használták, ahol „prolik” nem járnak. A férj volt a ház ura, a pénzkereső. Őt és feleségét szolgálták a cselédjeik; a szakács, konyhások, takarítók. Az anyagi korlátoltság hiánya miatt hosszú nyaralásokat is megengedhettek maguknak, illetve több hetes külföldi utakat. A tekintélytisztelet nagyon fontos erényük volt, megadták a tiszteletet. Külön temetési helyük is volt, az úri temetőben. Bizonyos foglalkozásokat, tanulmányokat lenéztek, például a mérnöki és orvosi pályán való tevékenykedést. Sajnos, Márai szerencsétlenségére, az írói hivatás sem volt igazán fogllkozásként elfogadva. A büszkeség mellett azonban felelősséget is éreztek; önmaguk, a társadalom és a kultúra iránt is. De legfőképp feladatukat a továbbörökítésben, a megőrzésben látták. Nem hagyhatták elveszni azt, amit az őseik már elkezdtek, mindenképp folytatniuk kellett azt. Állandóan osztályharcokat vívtak, akár még családon belül is. Az erkölcsösség és vallás is szerepet játszott az életükben. Gyermekeiket eszerint nevelték, oktatták. A kultúra, az irodalom és műveltség támogatásául több folyóiratnak is előfizetői voltak. Művészetek terén otthon voltak, színházba jártak, zenét tanultak, szerették a festészetet. A zongoratanulás például egy polgár gyermeknek kötelező, illetve természetes volt. Több nyelven beszéltek, a klasszikus és a napjaikban megjelenő irodalmat ismerték, véleményt alkottak rólunk. Anyagilag támogatták azokat, akikben a tehetséget látták.

68

MÁRAI 2011, 29.

18

5.2 A polgár lakása

Eleinte bérlakásban laktak a nagyapától megörökölt adósság miatt, de később saját házba költözhettek. Először egy kétemeletes házban laktak, amelyből „mindössze tucat akad a városban: az amelyben laktunk, a két honvédkaszárnya s még néhány középület.”69 – ekképpen nyitja az első fejezetet Márai. Ez a lakás a Fő utca 4. szám alatt helyezkedett el Kassán. Valóságos modern nagyvárosi ház volt, széles homlokzatú, tág kapualjú, széles lépcsőjű, sokablakos. Az első emeleten laktak, erkélyük is volt, azon muskátli. A központi fűtés akkor még hatalmas innovációnak számított, mosókonyhával és „cselédklozettekkel”. Fontos volt számukra, hogy a cseléd és urak életét elkülönítsék, míg ha együtt is éltek. A lépcsőházból óriási előszoba nyílott, de ezt a bejáratot nem sokszor használták. A konyha melletti ajtót használták inkább. Az udvar közepén poroló és egy kerekes kút volt, utóbbi villanyerővel hajtotta a vizet lakásokba. Ekkor még nem volt vízvezeték a városban. Villanyvilágítás már megtalálható volt a jómódú lakásokban, ez nem számított annyira újdonságnak. „Az egész ház az újkort hirdette, a feltörekvő és építő, vállalkozó kapitalizmus dicsőségét.”70 A polgárnak tehát fontosak voltak „földi javai”, büszkélkedett azzal, ha valami új és értékes tulajdonába jutott. 15 év elteltével sikerült saját házat vásárolniuk, így költöztek a Mészáros utcába. Márai ezt a lakást már nem annyira kedvelte, iskolája miatt úgymond csak „vendégként” járt haza. „Ebben a házban már kasztok éltek, osztályok, felekezetek. A régi házakban, a földszintesekben még családok éltek, ellenségek vagy barátok, de föltétlenül olyan emberek, akiknek oldhatatlan közük volt egymáshoz.”71 Az első emeleten a szomszédjukban volt a bank, amely szolgálatait főként a parasztság vette igénybe. Mint már korábban említettem, az anyagi biztonság elengedhetetlen volt egy polgár számára, ezt bizonyítja a következő idézet is. „Úgy gondoltuk, hogy mi, szerencsések, akik a bank árnyékában születtünk és patronátusa alatt nevelkedtünk, minden földi jólét ősforrásánál telepedtünk meg, s később sem érhet már baj soha az életben, csak jóban kell maradni ezzel a kedves, jó kis bankkal.” 72 A földszinten

69

MÁRAI 2011, 9. MÁRAI 2011, 14. 71 MÁRAI 2011, 14-15. 72 MÁRAI 2011, 23. 70

19

„egy kávéháznak keresztelt lebuj”73 volt, alkonyatkor nyitott, lényegében kocsma volt. Nagy, tágas lakásuk volt, 10-12 helyiséggel. 5 szoba volt, 3 utca, 2 udvari. Ebből egy a szülői háló és a gyerekszoba. Nagy levegős szobák voltak ezek, ahol a háziasszony és a szolgaleány harcoltak a porral. Szalon, valamint két ebédlőjük is volt, az egyik utcai. „Mégis a »szalont« nagy

gonddal

rendezték

be.

Mahagónifából

készült

garnitúra

állott

itt,

gyöngyházberakásokkal, óriási tükör, nagy, fekete lakkos asztal, ezüst névjegytartóval…”74 Ez a helyiség volt a család büszkesége, itt voltak elhelyezve ízlésesen az értékes dísztárgyak, a mahagóni bútoron. Az „alkóv” volt az a hely, ahol a gyerekek tanultak, tanulópadokkal volt berendezve. Ami szintén olyannyira újdonságnak számított, hogy használatát nem is igazán vezették be, a fürdőszoba. Gyakorlatilag lomosnak használták, nem éppen mosakodásra, a spájzban pedig az élelmet tárolták. Édesapja „férfiszobát” rendezett be magának, „úriszobát”, ahol a családi könyvtár volt elhelyezve.

5.3 Cselédtartás

A polgár családnak természetes volt, hogy cselédek dolgoztak nekik. Egy teljes fejezetet szentel a házi dolgozóik bemutatására, a polgároknak azokhoz való hozzáállásukról. Külön lakrészt, szobát nem kaptak, a konyhában aludtak, ott is mosakodtak. Lényegében semmibe voltak nézve, agyondolgoztatták őket, nagyon kevés fizetésért. Munkahelye így sem volt biztos, hiszen egy kisebb veszekedés miatt is „kitehették a szűrét”. „A cseléd »szociális helyzete«, a polgáriasuló, a század eleji magyar családban a legkülönösebb volt. Nem tartozott a »proletárok« közé – ezt a fogalmat akkor még csak a pártirodákban szövegezték –, nem volt »öntudatos bérmunkás« a cseléd, világi helyzetéről is csak keveset tudott. Egyszerűen cseléd volt.”75 A munkaadó polgár család mégis úgy gondolta, hogy meg volt a cselédeknek mindenük, vagyis a „kosztja és kvártélya”76. A kvártély egy fiókos láda volt ágyneművel megpakolva, amely a konyhában állott. Éjszakára felnyitották a tetejét, kihúzták alsó fiókját és ezen aludtak. Alárendeltek voltak, „A polgári családnak nem volt tagja a cseléd.”77 Mindennaposak voltak a megalázó motozások, hiszen 73

MÁRAI 2011, 31. MARAI 2011, 43. 75 MARAI 2011, 55. 76 MARAI 2011, 56. 77 MARAI 2011, 57. 74

20

mindenki úgy gondolta, hogy a cseléd lop. Márai szerint sok baj volt velük. Emlékezete szerint a konyhanők mindig ittak, „a pesztonkák férfiak után futottak”78, erkölcstelenek voltak. Az uraknak a fiatalabb cseléd kezet csókolt és minden esetben az összes szolga magázta a ház urait, ők azonban tegezték a nekik dolgozókat. A polgár szülők megkövetelték azonban, hogy a gyerekek udvariasak legyenek velük is, emiatt Márai szerint a gyermekek jó viszonyt ápoltak a cselédekkel. Édesapja a Mészáros utcába költözésekor külön szobát alakított ki számukra, ami szintén azt bizonyítja, hogy mennyire nagylelkű ember volt, hiszen erre nem volt még példa abban az időben. „Mindez hagyomány volt, a szép, kedélyes rendi világ emléke, ennek a világnak minden viszonylagos emberiessége és patrónusi felelősségérzete nélkül.”79

5.4 Gyermekek iskoláztatása, nyelvtudás

Hat és tíz éves kora között Márait Emma néni, a kassai nemesség magántanítónője oktatja olvasásra, írásra és földrajzra. Nem minden polgár tartott tanítónőt, inkább az előkelőkre volt jellemző, azonban a fiatal Márai Sándor édesanyja, a fiatal író rossz egészségügyi állapota miatt inkább nem járatta iskolába. „A polgári családok féltve őrzött csemetéit lehetőleg a Kovács utcai »úri elemibe« járatták; a másik, a Hunyadi utcai iskolába inkább csak proligyermekek jártak.”80 A magántanulóknak otthonukban bizottság előtt vizsgát kellett tenniük. Felsőbb osztályait a helyi vallásos iskolában tanulta, ahol főként papok, szerzetesek oktatták a tanulókat. Rajzot, növény- és ásványtant, geometriát, fizikát, számtant, illetve három nyelvet; latint, franciát és németet tanultak. Iskolán kívüli, otthoni egyéni tanórák keretében minden polgár gyermeknek tanulnia kellett zenét, hiszen ez az általános műveltséghez tartozott. Legtöbbször zongorázni tanultak. Kassán Heddy néni tanította a fiatalokat, Márait kevesebb sikerrel, hiszen nem volt hozzá érzéke. Ezeknek a családoknak nagyon fontos volt, hogy leszármazottaik a legjobb oktatásban részesüljenek, hogy majd tisztességes és művelt polgárokká válhassanak. Édesapja a regény íróját saját maga példájára, jogi pályára próbálta nevelni. A család összeg tagja több nyelven beszélt és

78

MARAI 2011, 57. MARAI 2011, 58. 80 MARAI 2011, 159. 79

21

olvasott, előtérben persze a német nyelv és latin állt. „A város hangja magyar volt, de papucsban, inujjban, vacsora után az urak is németre fordították a szót.”81

5.5 Vallás

A vallás, főleg a gyermekek neveltetésében játszott nagyobb szerepet. Nem az ő vallásukat hívőket próbálták kerülni. A Mészáros utcai házukban két zsidó család is lakott, neológok és ortodoxok. Igazi kapcsolat nem volt a családok között. Ők keresztények voltak, bár ez hívő életükben mégsem játszott nagy szerepet. Nem voltak valódi mélyes hívő keresztények. Márai iskolájában kötelező volt a szentmise, ahová negyedikes koráig szívesen járt, gyakran ministrált is. Az ottani „szellemi irányító” atyához fordulhattak gondjaikkal, családjukat rendszeresen látogatta. Az író tizenhárom éves korában azonban eltávolodik a vallástól, az Egy polgár vallomásaiban nem derül ki pontosan, hogy miért. Tehát véleményem szerint, inkább kifelé mutatva élhettek keresztény életet, de erre is, mint minden másra, büszkék voltak. „A két »úri temető«, a Rozália és a Kálvária, ahol sírboltokba temetkeztek a jobb családok, nem úgy; mint a Köztemető egyhangú sírparcelláiban a proletárok és a zsidók.”82 A Rozáliába temették az élőkelőket, patríciusokat, dzsentriket és arisztokratákat. A Kálvária „rezedaszagú sírjaiban aludtak a módosabb bugriscsaládok”83. A magát felsőbbrendűnek tartó személyek, tehát még haláluk után sem voltak hajlandóak vegyülni a proletárokkal. A kassai dóm, a Szent Erzsébetfőszékesegyház a város közepén áll még mai napig is, amelyről szintén szociográfia leírást olvashatunk a műben.

81

MARAI 2011, 21. MÁRAI 2011, 77. 83 MÁRAI 2011, 77. 82

22

5.6 Rangon aluliakhoz való hozzáállásuk

Mint már korábban említettem, a Fő utca két oldalát is megosztották egymás között a kassai lakosok, rangjuk alapján. „Egyik oldalán sétáltak az urak, másik oldalán a cselédek, bakák s a társadalom szerényebb tagjai.”84 Nagyon vigyáztak arra, hogy ne tévedjenek át a másik oldalra. A szegényeket lenézték, hiába érzett felelősséget értük a polgár. „A polgárság szociális felelősségérzetét jótékonyságában élte ki. A szegényekről úgy beszéltek, mint egyfajta idegen, gyámolatlan törzsről, melyet etetni kell.”85 Mindegyik családnak voltak „szegényei”, akik ha becsöngettek, a konyháról élelmet adtak nekik. Koldusoknak néha pénz is adtak, arra tanították a gyerekeket, hogy udvariasan illik velük beszélni. De mégis mindenki lenézte őket, úgy gondolták, hogy saját maguk tehetnek arról, hogy ilyen soruk van. Szegényházakat is építtettek a számukra. A kor „úri” felfogásáról leírást ad a szegényekről szóló fejezetében, szerinte a „liberális polgári világban a »szegénység« hevenyebb probléma, mint amilyennek látszik, s jótékonysági eszközökkel nem lehet maradék nélkül megoldani…”86 „Minden becsvágyammal a családhoz tartoztam, s a család minden ösztönével egy osztályhoz tartozott. Ami ezen kívülesett érdekben, emberben, az nyersanyag volt, formátlan és tisztátalan tömeg, s hulladék.”87 Szerintem ez a két idézet mindent elmond a polgárok rangjukon aluli személyhez való attitűdjéről. Lenézték őket, de mégis felelősségtudatból segítették őket.

5.7 Kultúra, műveltség

„A városunkbeli polgárság sokat és szívesen olvasott.”88 A jelenlegi korhoz viszonyítva az értelmiségi réteghez hasonlíthatóak, azonban ez sokkal összetettebb. Olyan emberek voltak, akik számára fontos volt, hogy saját maguk és gyermekeik is műveltek, tájékozottak legyenek mind irodalomban, mind pedig politikában is. A felnőtt nemzedék olvasott, a fiatalabbakat taníttatták. Márai családjában, és minden polgári családban a 84

MÁRAI 2011, 68. MÁRAI 2011, 185. 86 MÁRAI 2011, 187. 87 MÁRAI 2011, 188. 88 MÁRAI 2011, 48. 85

23

könyvek külön szentélyt kaptak. Különösen édesanyja szeretett olvasni, naprakész volt a jelenkori irodalommal. Az „úriszobában” voltak tehát náluk elhelyezve a könyvek, katalógust vezettek róluk. Édesanyja könyvtárának polcain főként német nyelvű regények sorakoztak. Kedvelte a modern német szerzőket, magyar könyv alig akadt közöttük. Kedvenc írója Rudolf Herzog, kedvenc regénye tőle a Das grosse Heimweh. Megtalálható volt még többek között Freytag, Stratz, Ompteda és Schiller, akiben a liberalizmus előfutárát láttak. „Goethét a polgári könyvtárak nem kedvelték. Úgy vélekedtek, hogy »vizenyős, klasszikus«.”89 Legkedveltebb magyar olvasmánya Werner Gyula Besztercei diákok című regénye volt. Édesapja a magyar szépírók közül Mikszáthot kedvelte leginkább, és a jogi könyveket. A „teljes Jókai”, Kölcsey, Kazinczy, Gvadányi, Arany, Petőfi, Vörösmarty, és Móricz művei is megtalálhatóak voltak a hazai könyvtárukban. Adyt, Kosztolányit, Babitsot csak irodalompolitikai veszekedéseikben említették. A polgárhoz hozzá tartozott, hogy szerette a színházat, értett a zenéhez. Márai szerint Kassán sokkal hamarabb tartottak már „irodalmi szalonokat”, mint bárhol máshol az országban. „Itt lapot és folyóiratot nyomtattak, mikor a magyar Alföld városaiban, csekélyke kivétellel, a téli évad »szellemi életének« csúcspontját a disznótoros összejövetel jelentette.”90 Négy könyvkereskedő élt itt, szerinte jobban ment az üzlet Kassán, mint „Pest-Budán”. Így nyilatkozott az olvasási szokásról; „Túlzás nélkül mondhatom, hogy a mi vidékünkön a századvégi polgárság számára a könyv igazán szükséglet volt, napi kenyér.”91 Újságok közül járt nekik egy angol nyelvű Nature című természettudományos, bár angolul nem értettek tökéletesen. Magyar folyóiratok közül a Magyar Figyelő, napilapok közül a Pesti Hírlap, valamint két gyermekújság; Az Én Újságom és a Zászlónk előfizetői voltak. A városban a sajtónak tekintélye és hatalma volt. A polgárok féltették titkaikat a nyilvánosságtól, ezért féltek a sajtótól. Márai elmondása szerint, mikor családja megtudta, hogy a sajtó iránt érdeklődik, elveszett embernek gondolták, egyáltalán nem voltak rá büszkék. „Az újságíró ebben a korszakban még nem tartozott vidéken a polgári társadalomhoz, előre köszöntek neki, de nem hívták meg ebédre.”92

89

MÁRAI 2011, 46. MÁRAI 2011, 49. 91 MÁRAI 2011, 49. 92 MÁRAI 2011, 72. 90

24

5.8 A család, az osztály mindenek felett

Mindenek felett a család állt a polgár életében, azt szolgálta minden erejével. Van egy rövidke fejezet, amelyben leírja, hogy miért volt jó tagja lenni egy ilyen közösségnek. Hangulata nosztalgiával átitatott. Szerinte igaz, hogy nem volt „egyszerű” család, de mégis mindig érezhette, hogy van, ahová tartozhat. Ajándékként, jutalomként fogta fel az élettől, amelyet „köteles továbbadni egy emberben vagy cselekedetben…”93. Erős kis közösségnek tartotta magukat, a polgárokat. Ebben a részben vallja meg a legnyíltabban véleményét, hogy a polgárság kihalóban van, és hogy ezt nagyon sajnálja. „ Polgárok voltak, s mikor én közöttük kezdtem élni, már eljutottak a polgári állapotnak veszedelmes, válságos életszakaszába. Mindent nekik köszönhetek; s nagyon nehéz volt elfelejteni és megsemmisíteni magamban azt, amit tőlük kaptam. Egészen talán nem is sikerült.”94

93 94

MÁRAI 2011, 139. MÁRAI 2011, 139.

25

6. ÖSSZEFOGLALÁS

Márai Sándor munkája páratlan a magyar irodalomban, hiszen az Egy polgár vallomásai című regényére – amely a polgárságról ilyen módon ír –, nincs még egy példa. Dolgozatomban élete áttekintésével szerettem volna felvezetni a művet, hiszen a mű gerincét ez adja. Nem szabad azonban teljes mértékben önéletrajzi írásként olvasnunk, hiszen több problémás adat található benne, amely életéből nem azonosítható. Valószínűleg szándékosan mosott el bizonyos tényeket, hogy az olvasó ne az ő életére reflektáljon a könyv forgatása közben, hanem „egy polgár életére. Tény és fikció tehát összeolvad, ennek elkülönítésére pedig érdemleges tanulmány még nem készült. Mivel ez egy szociografikus igénnyel megírt mű, amely bemutatja a kassai polgárréteg mindennapjait, társadalmi berendezkedését, életét ebben a városban, nem is kell, hogy feltétlenül csak róla szóljon. Önéletrajza megírása helyett egy sokkal magasztosabb célt szolgál a mű, a polgárság páratlan életvitelének megörökítését az utókor számára. Búcsúzott az osztálytól, ez végig érezhető minden bejegyzésében. Szakdolgozatomban külön alfejezetekre osztva megpróbáltam bemutatni a Márai számára nagyon értékes világot. Elsősorban, hogy mit is jelentett az, hogy „polgárnak lenni büszkeség és felelősség”. Büszkék voltak, hiszen rangjukat nem Istentől kapták, hanem megdolgoztak érte. A leszármazottak pedig feladatukat ennek a megőrzésében és továbbörökítésében látták. Külön alfejezetet szenteltem a polgári lakás jellemzőinek bemutatására, és a cselédtartásra. Gyönyörű lakásokban éltek, akkor „luxusnak” számító berendezésekkel. A cselédek pedig egész napokon át fáradoztak az ő kényelmükért. Másik részfejezetemben a gyermekek iskoláztatásáról írtam, ezzel bemutatva az akkori szokásokat. A polgárnak ugyanis nagyon fontos volt, hogy gyermekei a legmagasabb szintű képzésben részesüljenek, idegen nyelveken anyanyelvi szinten beszéljenek, olvassanak. Ehhez kapcsolódóan természetesen vallásos iskolában volt a legmagasabb szintű oktatás abban az időben, így a következő szakaszomban a vallásosságukat vizsgáltam. Nemhogy más vallásúakkal, a rangon aluli személyekkel, konkrétabban a szegényekkel sem vegyültek. Elfajzottaknak tartották őket, akiket etetni kell, hiszen felelősséggel tartoznak értük, de úgy gondolták, hogy maguk tehetnek arról, hogy ilyen körülmények között élnek. Az ötödik fejezetem utolsó előtti részében a kultúrához, irodalomhoz, önműveléshez való hozzáállásukról, a fontosságáról és

26

szokásaikról írtam. Végezetül pedig, a polgár legfontosabb értéke a családja volt. Márai a család fogalmába belevette szerintem az egész osztályt, akiért mindannyian felelősek voltak. Márai Sándor kiemelkedő módon alkotta meg a kassai polgárság szociográfiáját, amellyel elérte, hogy a huszonegyedik századi olvasó is közelebbről megismerhesse. A regény olvasásakor szinte velük együtt éltem, most már ismerem Kassát, a lakást ahol élt, a helyet ahol szülei olvastak, a konyhát, ahol a cselédek tevékenykedtek. Ki merem állítani, hogy Márai elérte célját, idealizáltan minden időkre megörökítette a polgári lét szépségeit.

27

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK

BARTHA 2013 – BARTHA Ákos, Közelítések a szociográfia fogalmához, Forrás, 2013/5, 90– 99. BÉLÁDI–RÓNAY 1990 – BÉLÁDI Miklós, RÓNAY László szerk., A magyar irodalom története 1945–1975, III/2, Bp., Akadémiai, 1990.

FRIED 1993 – FRIED István, Márai Sándor titkai nyomában, Salgótarján, Mikszáth, 1993. KÖPECZI–PÓK 1984 – KÖPECZI Béla, PÓK Lajos szerk., Világirodalmi kisenciklopédia I–II., Bp., Gondolat, 1984.

MÁRAI 2011 – MÁRAI Sándor, Egy polgár vallomásai, Bp., Helikon, 2011. MÉSZÁROS 2000 – MÉSZÁROS Tibor, Éltem egyszer én, Márai Sándor, Bp., Helikon, 2000. MÉSZÁROS 2006 – MÉSZÁROS Tibor, Képek és tények Márai Sándor életéről, Bp., Helikon, 2006. OSZTOVICS é. n. – Osztovics Szabolcs szerk., Kulturális Enciklopédia, Fazekas Mihály Gyakorló

Általános

Iskola

és

Gimnázum,

Bp.,

é.

n.,

http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/ Szociografia.htm (2015. 04. 21.) RÓNAY 1990 – RÓNAY László, Márai Sándor, Bp., Magvető, 1990. SZEGEDY-MASZÁK 1991 – SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Márai Sándor, Bp., Akadémiai, 1991 (Kortársaink). SZEKÉR 2010 – SZEKÉR Endre, Márai Sándor és világa, Bp., Argumentum, 2010. TANÁCS 2015 – TANÁCS István, Márai az újságba író író, Népszabadság Online, http://nol.hu/kultura/marai-az-ujsagba-iro-iro-1507573 (2015. 04. 21.)

28

ENGLISH SUMMARY The sociography of citizens of Kosice in Confessions of a citizen by Sándor Márai It is a unique work because there is no more example for this which tells us about the life of citizens like Confessions of a citizen by Sándor Márai. I would have liked to introduce my thesis with life story because the story of the novel is based on it. However, we should not read it as an autobiographical novel fully. A lot of problematic data can be found in it which cannot be verifiable by his life. Probably, he dimed facts directly. Therefore, the reader cannot reflect on the author’s life while reading the book but the reader should reflect on just a citizen. Fact and fiction are merged, and for disconnecting them we have not got good studies. It is a sociography which presents the life and social system of the citizens of Kosice. That is why the novel does not have to be based on Márai’s life. Instead of writing his autobiography, he immortalized the citizenship for the posterity. It is a much more magnificent purpose. He did farewell to citizenship, it can be felt in all of his chapters. In my thesis, I tried to demonstrate the world what is very precious for Márai. Firstly, I wanted to draw up what it meant “to be a responsible and a proud citizen”. They were proud because their rank was inherited. The descendant considered their task to preserve and transmit it. I have a section about the citizens’ home which was really huge and modern. They had servants, too. I also wrote about educating children because it was really important them to learn at a high level and to speak as well as to read in more than one foreign language. Mostly, children learnt in religious schools. They had special attitude to religion, they did not want to get in touch people from different religions. Citizens felt responsibility to poor and homeless people but they did not really like them. I wrote a section about his attitude to culture, literature and self-education. Finally, the most important value of a citizen of Kosice was the family. It is a broad conceptualisation of family because for Márai, every citizen is in it. They were responsible to each other. Sándor Márai created the sociography of citizens of Kosice in a prominent way. He made it possible for the 21th century reader to acquire it. While reading the novel, I almost lived with them. Now I know Kosice, the house he lived in, the place his parents read at, the kitchen the servants worked in. I can claim that Márai achieved his aim: he eternalized the beauties of being a citizen. 29