ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL 2014. október 10.
1. ELŐZMÉNYEK
A Kárpát-medencei Református Oktatási Alapot a Generális Konvent 2009-ben hozta létre a külső-magyarországi református intézmények támogatására, vagy újak indításának támogatására. Az alapot a Kárpát-medencei református intézmények tanulói és tanárai adománygyűjtéssel töltik fel, amelyhez a Magyar Református Egyház költségvetéséből ugyanakkora támogatással járul hozzá. Az alap céljait támogatja a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó is. Az alap három célt támogat:
Végvárprogram – óvodaindítási és általános iskola indítási támogatás. A programban Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Horvátországban és Szerbiában szeretnénk segíteni magyar református óvodák és általános iskolák indításában. Nagyon fontosak óvodáink, ahol az anyanyelv megerősíthető, a közösségi élmény átélhető. … református közegben,
magyarul.
Megmaradási program – a kárpátaljai, felvidéki és a délvidéki református intézmények működési támogatása. Tudjátok azt, hogy az itt lévő intézmények működésükhöz egyáltalán, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást. Adományainkkal a létezésüket tesszük
lehetővé és segítjük.
Bibliaprogram – újfordítású teljes bibliát szeretnénk ajándékozni az adománygyűjtésből a Kárpát-medence református intézményei 9. évfolyamos tanulóinak. Az alapból pályázat útján lehet részesülni, amelyet szolgálati úton kell eljuttatni a Generális Konvent elnökségéhez.
2. 2013. évi adománygyűjtés összesítése
1 2 3
2013. évi (felhasználás 2014-ben) Az adomány jellege A Kárpát-medencei református intézmények adománygyűjtéséből A Magyar Református Egyház hozzájárulása A Magyar Bibliatársulat hozzájárulása (saját kezelésben) Összesen
Ft 12.700.580.11.000.000.2.000.000.25.700.580.-
3. A 2013. évi adománygyűjtés felhasználása A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap adománygyűjtése alapvetően az alapító okiratban szereplő három célt szolgálja. A Generális Konvent elnökségének határozata alapján az alapból ezen túlmenően azok a Kárpát-medencei oktatási rendezvények támogathatók, amelyeket rendszeresen szerveznek, és ezen a részvétel is az egész Kárpát-medencéből történik. Ilyen rendezvények: 1. Kárpát-medencei Református Középiskolák találkozója 2. Kárpát-medencei Református Általános Iskolák Találkozója 3. Kárpát-medencei Református Tanévnyitó (amennyiben határon túl szervezik) 2014-ben az alap rendelkezésre álló összegét az alábbi rend szerint használja fel:
1 2 3 4 5 6
2013. évi adománygyűjtés felhasználása Felhasználási cél Pályázat útján az alap Végvárprogramjának és Megmaradási programjának támogatása Határon túli 9. évfolyamos tanulók Bibliaprogram Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozója Kárpát-medencei Református Általános Iskolák Találkozója Kárpát-medencei Református Tanévnyitó (amennyiben ez határon túl kerül megrendezésre) Maradvány Összesen
Ft 23000000 2000000 400000 300000 580 25700612
4. Az adományok fellelhetősége
1 2 3 4 5 6
2014. évi adománygyűjtés összegeinek fellelhetősége Egyháztestek Hol? Magyarországi Református Egyház intézményei MRE Zsinat Erdélyi Református EK. saját számlán Királyhágómelléki Református Egyházkerület MRE Zsinat Kárpátaljai Református Egyház saját számlán Szlovákiai Református Keresztyén Egyház MRE Zsinat Magyar Bibliatársulat saját kezelésben Összesen X
5.
Összeg (Ft) 10042555 1532990 305000X 376000 444035X 2000000 25700580
A Zsinatra megérkezett pontos összeg
A Bibliaprogramból részesülő intézmények A bibliákat az egyházkerületekhez juttatta el a Kálvin Kiadó, akik gondoskodnak az intézményekhez történő eljuttatásáról
Kárpát-medencei Református Oktatási Alap BIBLIAPROGRAM 2014 +10db Intézmény 9. évf. létszám intézményenként Rimaszombat 20 10 Léva 5 10 Nagydobrony 31 10 Nagybereg 49 10 Péterfalva 30 10 Técső Nagyvárad Szatmár Zilah Kolozsvár Marosvásárhely Nagyenyed Sepsiszentgyörgy Székelyudvarhely Kézdivásárhely
38 56 90 60 140 56 78 56 56 56 821
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 150
971
Az intézményenkénti 10 db biblia közösségi felhasználásra, illetve a tanév során létszámgyarapodás esetén történő felhasználásra kerül. Köszönet illeti a Magyar Bibliatársulatot a bibliaadományokért! 6. Az egyházkerületek elnökségei által is véleményezett támogatási összegek a 2014. évben
A Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap 2014. évi pályázatai Pályázó neve
Képviselő neve elérhetősége
Szerbiai Református Keresztyén Egyház
Igényelt támogatás (Ft) 2000000
Megítélt támogatás (Ft) 2000000
Bácskossuthfalvi Református Egyházközség
Móricz Árpád
[email protected]
700000
700000
Pacséri Református Ek. Csemete játszóház
Csányi Erzsébet
[email protected]
1000000
1000000
Maradéki Református Egyházközség
Halász Dániel
[email protected]
300000
300000
11520000
5000000
Kárpátaljai Református Egyház Nagyberegi Református Gyülekezet
Tóth László
[email protected]
5000000
2000000
Nagydobronyi Református Líceum
Katona Béla
[email protected]
2020000
1000000
Péterfalvai Református Líceum
Seres János
[email protected]
1500000
1000000
Beregrákosi Református Egyházközség
Molnár Sándor
[email protected]
3000000
1000000
12868000
6000000
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházi Alapiskola és Óvoda, Érsekkéty
Mgr. Bohák Valéria
[email protected]
2000000
1000000
Alistáli Református Egyházi Alapiskola
Édes Enikő
[email protected]
2500000
1000000
Magyar Tannyelvű Református Alapiskola, Martos
Mgr. Lipták Mónika
[email protected]
2500000
1000000
Czeglédi Péter Református Gimn., Léva
PaedDr. Kluch Ján
[email protected]
1000000
500000
Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája
Mgr. Kovács Attila
[email protected]
3968000
2000000
Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskola, Vaján
PaedDr. Hudák Bálint
[email protected]
900000
500000
5271600
5000000
Erdélyi Református Egyházkerület Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium
Csurulya Edit
[email protected]
2000000
2000000
Kolozsvári Református Kollégium
Dr. Székely Árpád
[email protected]
1000000
1000000
Marosvásárhelyi Református Kollégium
Benedek Zsolt
[email protected]
500000
500000
Kolozsvár Tóvidéki Református Egyházközség
Kozma András
[email protected]
1171600
1000000
Marosvásárhely VIII – Cserealja Református Egyházközség
Papp Béni Zsombor
[email protected]
600000
500000
11300000
5000000
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmihályfalvai Református Egyházközség
Balázsné Kiss Csilla
[email protected]
5000000
1850000
Gyantai Református Egyházközség
Soós József Tamás
[email protected]
500000
500000
Mezőtelki Református Egyházközség
Fazakas Ferenc Sándor
[email protected]
500000
500000
Szatmári Református Esperesi Hivatal
Kovács Sándor esperes
[email protected]
300000
300000
Szatmár-Kültelek Református Egyházközség
Higyed János Mátyás lp.
[email protected]
5000000
1850000
44959600
23000000
ÖSSZESEN
7. Teendők a támogatási szerződések aláírása, a támogatás átutalása és a támogatásokkal történő elszámolás ügyében. A támogatásokról az értesítést az egyházkerületek oktatási referensei kapják meg, a megkötendő szerződéstervezettel együtt. Az oktatási referensek gondoskodnak a pályázat elbírálásának eredményét a pályázókkal történő közléséről, nekik a szerződéstervezetet megküldik, és felkérik őket arra, hogy a saját adataikkal kiegészített szerződéstervezetet 3 példányban kinyomtatva, aláírva az postafordultával, postai úton juttassák el a Magyarországi Református Egyház zsinata elnökségének. Magyarországi Református Egyház Zsinata 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Postai cím: 1440 Budapest 70., Pf. 5. A Zsinat elnöksége intézkedik a szerződés aláírásáról és a támogatás kiutalásáról.
Köszönettel tartozunk valamennyi református iskolánknak, azok tanulóinak és pedagógusaiknak az előző évi adománygyűjtésért, buzdítunk az újabb adománygyűjtésre, és örömünket fejezzük ki a Kárpát-medencei református intézményrendszer egésze nevében, hogy segítségére lehettünk testvéreinknek! Budapest-Miskolc, 2014. október 10.
A Generális Konvent elnöksége nevében:
Ábrám Tibor, főgondnok a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap referense