A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82 . kötet (2011) Oh csudálatos, és hatalmas felség Kinek munkáit szólja föld és ég: Ezeket nékünk előnkbe tetted, Látnunk, vizsgálnunk kiterjesztetted (Szőnyi Benjamin 1714-1794)
A Kárpát-medence földjének föltárása Bél Mátyás és Kitaibel Pál nyomán Both Mária PhD főiskolai adjunktus Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác
[email protected] A XVIII. században két nagyszabású kísérlet történt Magyarország, természetföldrajzi adottságainak föltárására és összegző leírására. A század első felében Bél Mátyás, majd egy emberöltővel később Kitaibel Pál állt a munka élére kivételes szervező és szintézist teremtő erővel. Műveikben tükröződik a honi természetföldrajz történetének egyik első paradigmaváltása. Bél a késő barokk kor történetírója, állam- és honismereti tablóképeinek keretét adják a táj- és városleírások. Kitaibel a fölvilágosodás korának kutatója, a kibontakozó élet- és földtudományok eszközeivel föltérképezi csaknem a teljes Kárpát-medencét, és annak első természetföldrajzi leírását adja. Műveik ma is időszerűek, tájékozódási alapot adhatnak tudománytörténeti és tájtörténeti kutatásokhoz.
Bél Mátyás (1684-1749) életműve korszakjelző a Kárpát-medence természetföldrajzi leírásában. Halléban Európa legkiválóbb történészeitől és földrajztudósaitól tanul, megismerkedik a modern forráskritika és történetírás mellett az államismeret módszereivel. Bizonyos, hogy munkássága az itt szerzett alapokra épül, bár egészen új, sajátosan magyar született e fundamentumon.
A török uralom megszűnése után épp hogy elcsendesedtek a kuruc harcok, a természeti környezet és a helyi közösségek erőforrásait fölemésztették a birodalmi és országos léptékű viszályok. A központosító állam-hatalommal szemben a vármegyék igyekeztek ellensúlyt tartani. E válságos időszakban a történelmi múlt iránti érdeklődés elemi erővel szólalt meg, legmagasabb színvonalon Bél Mátyás történetírói, hon- és államismereti munkáiban. Tevékenysége földrajzi szempontból sokszorosan felülmúlja a XVII. században született ország-leírásokat forrásainak, témáinak sokféleségében, újszerűségében és terjedelmében. Bél fölismerte, a tudomány a hosszú „kényszernyugalmi időszak” után az ország megváltozott természeti és társadalmi viszonyairól valós képet csak közvetlen forrásokból, helyszíni ismeretek gyűjtése alapján alkothat. A munka egyedülálló szervezést kívánt. Segítői egykori tanítványai, „vidéki értelmiségiek”, egyházi emberek, főúri, vármegyei, hivatali személyek
133
A Kárpát-mednce földjének föltárása Bél Mátyás és Kitaibel Pál nyomán
voltak. Az általános közfölfogással ellentétben ő maga személyesen nem járta be a vármegyéket, hanem magáévá tette adatgyűjtői beszámolóit. Tájés városleírásai egyes szám első személyben az utazó eleven élményéről, tapasztalásáról tanúskodnak. A heti szolgálatot teljesítő pozsonyi lelkész levelezésének dátumai arra utalnak, hogy nem volt ideje az utazásra, és alighanem líceumi rektoraként is „rangon aluli” lett volna faluról falura járnia a vidéket. A levéltári források nyomán egyrészt szegényebbek lettünk az országot járó tudós képének mítoszával, másrészt többet tudunk a természettudományos szempontból fontos munkatársairól. Legnagyobb kihívást az egykori hódoltsági területek és a Pozsonytól távol eső vármegyék bejárása jelentette. Ebben volt legfőbb segítője Matolai János, aki – Bél személyes anyagi támogatásával – 23 vármegyét járt be és készített azokról helyszíni tudósítást. Bél másik meghatározóan fontos önzetlen segítője ifj. Buchholtz György (1683-1737) volt a késmárki evangélikus líceum igazgatója. Az európai hírű természettudományos műveltségű Buchholtz a liptói, az árvai, tornai és a szepesi vármegyék hegységeiről, barlangjairól, kőzeteiről és ősmaradványokról küldött Pozsonyba értékes följegyzéseket. Az ő munkája a Deményfalvaicseppkőbarlang rézbe metszett, aprólékos jelmagyarázatú térképe is. (Ez egyben a Kárpát-medence első barlangtérképe.) Szepes vármegye kárpáti vonulatainak leírását Bél Mátyás kérésére Bohus György foglalta egybe, és vélhetően Buchholtz feljegyzéseire támaszkodva. Sajnos alig van adatunk arról, hogy Bél Mátyás a Kárpát-medence természetes növénytakarójáról, flórájáról milyen ismereteket gyűjtött. Franz Ernest Brückmann (1697-1753) német orvos 1723. őszén tett felsőmagyarországi utazásáról szóló beszámolójában Bél Mátyásra hivatkozva írja le a Tátra vegetációs régióit a lombhullató erdőktől az alhavasi övig, fajlistát is mellékelve. Brückmannhoz hasonlóan számos európai utazót kalauzolnak FelsőMagyarország bányavárosaiban és hegyi útjain azok a lelkészek, tanárok, orvosok, patikusok, akik a „scientia amabilis” (szeretetre méltó tudomány) művelőiként, a gyönyörűség kedvéért járták a természetet. E természettudományos érdeklődésű és műveltségű gyűjtők botanikai, állattani, ásványtani, kőzettani őslénytani ismereteit gyűjtötte egybe levelezés útján Bél Mátyás. Bél Mátyás szerteágazó ismeretanyagát az „államismékre” jellemző szervező elvek alapján építette fel. A műfaj egyik gyökere a XVI. századra jellemző kozmográfiákban lelhető fel, melynek szerzői egy területről – annak térképi ábrázolása és a korabeli úti beszámolók egybevetése alapján – adtak leírást. A XVII. században a nagy kiterjedésű egységes államterületek politikai és gazdasági irányítását segítették az államismék. Az ezekben összegyűjtött ismeretek körét és rendszerét elsősorban az államhatalom irányítási szempontjai határozták meg. Johann Andreas Bosisu (1626-1674) német történettudós Introductio generalis in Notitiam rerumpublicum orbis aniversi 1676-ban, Jénában megjelent
134
Both Mária
művében útmutatást ad az országok leírásához. Bosius kidolgozott módszerét követte Bél Mátyás egyrészt segítőinek a helyszíni bejárásokhoz összeállított kérdőíveiben, másrészt a vármegyék tájainak, nagyobb városainak bemutatásban. Bosiusnál bevezetésül rendszerint a táj (vagy város) elnevezésének magyarázata áll, ezután, fekvésének, kiterjedésének, nagyságának és határainak leírása. A folyók, tavak tengerek után a városok, várak majd, a tájak természetének, mezőgazdasági terményeinek, állatainak ismertetése áll, végezetül a lakosok nyelvének, szokásainak és tehetségének jellemzésére kerül sor. Bél a sajátos magyar viszonyokhoz igazodva kibővíti a természetföldrajzi adottságok jellemzett körét: a vármegyék bemutatásakor következetesen ír a gyógy- és ásványvizekről, forrásokról, gyógyfürdőkről, a terület jellegzetes széljárásáról összefüggésében az ott lakók egészségi állapotával, életkorával és munkavégző képességével; továbbá igen részletezően a hazai szőlőkultúrákról és borokról.
Bél 1718-tól haláláig dolgozik a nagy művön, a király, a Kancellária jóváhagyó (jogi és anyagi) támogatásával és gyakorta a vármegyék támadásának kereszttüzében. 1718-ban Bél nyílt levélben tárja a nyilvánosság elé nagyszabású elképzelését Magyarország történetét és korabeli politikaiföldrajzi leírását tartalmazó műről, a Notitia Hungariae novae HistoricoGeographica-ról. Az „Új Magyarország” általános részben hazája általános földrajza és politikai berendezkedése, a különleges részben a vármegyék leírása kapott volna helyet. A földrajzi leírásban adott volna közre egy általános természetföldrajzi áttekintést hazájáról. Ez a fejezet sajnos soha nem készült el, tervének vázlata azonban ránk maradt. Főbb témakörei az alábbiak: az ország elhelyezkedése, kiterjedése, éghajlata, földjének minősége, folyói, tavai „csodálatos vizei”, hévizek, ásványvizek, hegyei, erdei, vadjai, ércbányái, sóbányái, szőlei, borai, mezőgazdasága. Az adatgyűjtés hosszú évei alatt a Notitia felépítése sok változáson ment keresztül, Bél (többek között) lemondott a német hagyományokat követő államismertetésről, végső soron a mű a vármegyék szerinti országleírásra egyszerűsödött. A négy részre tervezett sorozatnak csak az első része jelent meg nyomtatásban, öt kötetben, tíz vármegye leírásával (Pozsony, Turóc, Zólyom, Liptó, Pest-Pilis-Solt, Nógrád, Bars, Nyitra, Hont, Moson), egy vármegye (Szepes) a Notitia előfutárában, a Prodromusban látott napvilágot. A kiadatlan kéziratok, jegyzetek több levéltárban, gyűjteményben szóródtak szét. A nagy mű torzó maradt. A XVIII-XIX. század fordulóján viszonylag nyugodt politikai föltételek mellett szerveződik a hazai tudományos közélet, intézmények, folyóiratok, gyűjtemények születnek, ami kedvez a természettudományok kibontakozásának is. A XVIII. század második felétől Európában a föld- és élettudományok művelői
igyekeztek az elméleti és a gyakorlati kutatásokat összekapcsolni, és
135
A Kárpát-mednce földjének föltárása Bél Mátyás és Kitaibel Pál nyomán
kidolgozni az elméleti hátterét az egyre bővülő ismeretek rendszerszemléletű földolgozásának. Egy-egy ország növényzetét bemutató flóraművek Linné terepkutató, leíró és rendszerező módszere nyomán látnak napvilágot. A meteorológia fejlődését a mechanika korának fizikája indította el, az időjárás térbeli és időbeli folyamatainak megértését az egységes mérőműszerekkel fölszerelt észlelő hálózat kialakítása tette lehetővé. A topografikus ásványtani munkák alapját a bányászat tapasztalatai teremtették meg, és lassan megkezdődött az ásványok-kőzetek kémiai és fizikai anyagismeretű rendszerének kidolgozása is. A földtan tárgyköre, alap-fogalmai és főbb kutatási módszerei a neptunista-vulkanista vitában fogalmazódnak meg. A földfelszín kialakulását magyarázó elméletek a kőzetrétegek rendjét és azok anyagi minőségét vették alapul, éles nézetkülönbségek fogalmazódtak meg a földtani folyamatok ciklikussága és egyirányúsága, továbbá a földtani változások tér- és időléptékének megítélésében. Óriási terepi adatgyűjtést végeznek a kor utazó kutatói: növény- és állatfajok, ásványok, kőzetek, fosszíliák élőhely és lelőhely szerinti fölkutatásában, leírásában, gyűjtésében, feldolgozásában, a talajok, a forrásvizek, a levegő fizikai és kémiai elemző mérésében. A fölvilágosodás korának gyakorlatias tudomány-fölfogásától nem volt idegen a természeti erőforrások föltárása. Az utazók valamely természettudományos kérdést tisztáznak tudós társaságok vagy egyetemek megbízását teljesítve, úgy hogy rendszerint valamely gazdasági, kereskedelmi célú állami megbízást is teljesítenek, az út anyagi fedezetének „cserébe”. Kitaibel Pál 1792-1817 között 26 nagy utazás keretében 20 000 km távolságot megtéve céltudatosan bejárta az akkori Magyarországot. Célja a hazai flóra leírása, az ország természetrajzi jellemzése, a gazdaság és a közegészségügy számára hasznosítható ismeretek gyűjtése volt. Az utak jó része a helytartótanács anyagi támogatásával valósult meg. Kitaibel utazásait herbáriuma, ásvány- és kőzetgyűjteménye mellett naplói dokumentálják. Összegyűjtött botanikai adatainak egy részét 1799-1812 között 28 füzetben jelentette meg Descripciones et Icones plantarum rariorum Hungariae (Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) címmel. E mű alig negyven oldalas Bevezetőjében átfogó rendszerben tekintette át hazájának természetrajzát kortársai (Mitterpacher, Piller, Born, Fichtel, Townson, Esmark) és saját kutatási eredményeire támaszkodva. A Bevezető az alábbi részekre tagolódik: az ország földrajzi helyzete, kiterjedése, határai, tájai, domborzatának, talajainak, ásványkincseinek, vizeinek, éghajlatának jellemzése, földjének kialakulása és növényföldrajzi leírása. Kitaibel ezt az áttekintést – tervezett nagy művének – Magyarország 136
Both Mária
fiziográfiájának előtanulmányának szánta, mely mű soha nem valósult meg. Ahogy a flóramű kiadása is félbeszakadt, anyagi okok és romló egészsége miatt. Kitaibel nem pusztán leltárt készít, sorra véve a Kárpát-medence arculatát, egyedi sajátságait meghatározó természetföldrajzi jellemzőket, hanem a természetföldrajzi „mintázatok” tér- és időbeli változásainak kölcsönhatását igyekszik megragadni. Leírja a Kárpát-medence szélirányváltozásainak évszakos ritmusát, összefüggést mutat ki a széljárás, a domborzat és a csapadékeloszlás között. A Kárpát-medence egyenetlen vízhálózatsűrűségét és az alföldi árvizeket a Kárpátok meredekségével, kőzetminőségével és az erdőirtásokkal magyarázza. Kitaibel a növényfajok gazdagságát és sajátos fajösszetételét a kedvező éghajlati feltételek, a talaj-adottságok és a tagolt domborzattal hozta összefüggésbe. A Kárpát-medence földtani kialakulásának első (vagy egyik első) átfogó leírásában a neptunista-vulkanista elméleti vitát veszi kiindulásként, de egyiket sem fogadja el általános magyarázóelvként, hanem megállapításait kortársai, és saját terepi tapasztalataival támasztja alá. Bél Mátyás és Kitaibel Pál fent vázlatosan bemutatott művei a korabeli térképekkel együtt (Mikoviny Sámuel és Lipszky János) páratlan értékű dokumentumai a Kárpát-medence XVIII. századi természeti környezetének és tájhasználatának. A hosszú időtávú, táji léptékű, a természeti folyamatok skáláihoz igazodó természetföldrajzi és ökológiai kutatások elméleti alapozása aligha mellőzheti e szerzők gondolatait. Tudománytörténeti könyvkiadásunk egyik nagy adóssága, hogy tudományos igénnyel és alapossággal e művek magyar nyelvű kiadása több mint kétszáz éve várat magára. Irodalom FODOR F. 2006: A magyar földrajztudomány története. – MTA Földrajztudományi Kutató Intézet GOMBOCZ E. 1936: A magyar botanika történet. – MTA HUXLEY R. 2007: Die grossen Naturforscher. – Frederking&Thaler London MENDÖL T. 1999: A földrajztudomány az ókortól napjainkig. – ELTE Eötvös Kiadó, Budapest TELEKI P. 1996: A földrajzi gondolat története. – Kossuth Könyvkiadó http://doktori.btk.elte.hu/hist/tothgergely/diss.pdf http://kv99.lib.unimiskolc.hu:8080/servlet/eleMEK.server.fs.DocReader?d=3988fileBoth_Maria_ertekes.pdf
137
