A JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS

A JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS

Konzulens: Dr. Csehi Zoltán

Készítette: Szótér Orsolya

2

TARTALOMJEGYZÉK

I. BEVEZETÉS…………………………………………………………………...………… 4 1.1. Történeti áttekintés……………………………………………..…………… 4 II. FORRÁSA ÉS FOGALMI ELEMEI……………………………...……………… 8 2.1. A jogalap nélküli gazdagodás forrásai………………….……………….8 2.2. A jogalap nélküli gazdagodás fogalmi elemei……………..………….. 9 2.2.1. A vagyoni előny……………………………………………. 9 2.2.2. A vagyoni hátrány………………………………………….. 9 2.2.3. Okozati összefüggés……………………………………….. 10 2.2.4. Jogalap hiánya……………………………………………... 10 III. A MEGTÉRÍTÉS SZABÁLYAI………………………………………………… 11 3.1. A visszatérítési kötelezettség és korlátai……………………………….11 3.2. A gazdagodás megtérítésének módja és mértéke………….……….. 15 3.2.1. A megtérítés módja………………………………………... 15 3.2.2. A megtérítés mértéke……………………………………… 16 3.2.3. Kamatszámítás és elévülés………………………………… 21 IV. A JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS FŐBB ESETEI ELMÉLETBEN ÉS A BÍRÓI GYAKORLAT TÜKRÉBEN……………... 24 4.1. A jogalap nélküli gazdagodás főbb esetei…………………………….. 24 4.1.1. Tartozatlan fizetés………………………………….………………24 4.1.2. Okafogyott szolgáltatás……………..……………………………. 25 4.1.3. Térítési igények……………………………………………….…… 25 4.1.4. Jogellenes szolgáltatás……………………………………….……26 4.1.5. Elszámolási helyzetek…………………………………………..…26

3

4.2. A jogalap nélküli gazdagodás a bírói gyakorlat tükrében……...…27 4.2.1. Téves utalás…………………………………………………27 4.2.2. Vállalkozás……………………………………….…………38 4.2.3. Bérlet…………………………………………………………41 4.2.4. Biztosítás …………………………………………...……… 44 V. JOGÖSSZEHASONLÍTÁS……………………………………………...………… 47 5.1. A német jog…………………………………………………………...……… 47 5.2. Az osztrák jog……………………………………………………...…………51 5.3. A svájci jog…………………………………………………………………… 54 ÖSSZEFOGLALÁS……………………………………………………………………… 57 FELHASZNÁLT IRODALOM………………………………………………..……… 58 FELHASZNÁLT JOGANYAG……………………………………………….……… 59

4

I. BEVEZETÉS 1.1.

Történeti áttekintés

A jogalap nélküli gazdagodás egy azon jogintézmények közül, melyek a jogrendszerek fennállása óta léteznek, és többé-kevésbé a mai jelentésüket hordozták

az

évszázadok

folyamán.

A

különböző

jogrendszerekben

kötelemfakasztó tényállásként jelentkezett – még ha elméleti alapjai nem is voltak kidolgozva -, és ekként azokra az esetekre alkalmazták, amelyeknél valamilyen okból olyan vagyoneltolódás történt, amelynek nem volt jogalapja. Célja minden esetben a megbomlott vagyoni egyensúly helyreállítása az alaptalan gazdagodás visszatérítése útján a vagyoni hátrányt szenvedett személy részére. A római jogban kezdetektől fogva élt a jogalap nélküli gazdagodás a gyakorlatban különböző formákban, bár sokáig minden elvi megalapozás nélkül, csupán az előforduló esetek kapcsán. Kötelem keletkeztető jellegét már Pomponius is elismerte, vagyis azt a tényt, hogy amennyiben valaki más kárára jogalap nélkül gazdagodott, a gazdagodó terhére kötelem keletkezett: „…a természetjognál fogva méltányos, hogy más kárán és jogtalanul senki se váljék gazdagabbá.”1 Az első konkrét helyzetek, amelyek alapján a jogalap nélküli gazdagodás kérdése felmerült, az un. formátlan kölcsön ügyletekből származtak. Ilyen esetekben valaki úgy adott át másnak egy pénzösszeget vagy dolgot, hogy annak visszakövetelésére nem volt elismert jogcíme, viszont az átvevő sem rendelkezett a megtartásához szükséges jogalappal. A gyakorlat alapján megállapítható, hogy általánosan elismerték a jogalap nélküli gazdagodás feltételeként egyrészről a tulajdonátruházást az egyik fél részéről, másrészről a jogalap nélküliséget a vagyonszerzés kapcsán a másik fél részéről. Alkalmazási köre azokra az esetekre terjedt ki, amelyeknél szankcióként visszatérítési kötelezettség keletkezik. Három ilyen esetkör közül az elsőnél az egyik fél szankciót érdemlő magatartása következtében tartozik olyan helyzetbe hozni a másikat, amilyenbe a joghátrányt 1

Pomp. D. 50, 17, 206

5

kiváltó magatartás nélkül feltételezetten került volna (ez a tulajdonképpeni kártérítés). Konkrétan a szerződésszegések és a jogellenes birtoklás adhatnak okot az ilyen jellegű represszáliákra. Az adós ez esetben téríteni tartozik olyan elmaradt hasznot is, amelynek beszedésére képtelen lett volna, de a jogosultnál feltételezhetően érvényesíthető lett volna (például hangszer esetén az előadások díja). A második fajta térítési kötelezettség annak visszaszolgáltatása, amivel az adott jogsérelemmel kapcsolatban az adós gazdagodott, mégpedig mindazzal, ami a vagyonába jutott, még ha később el is vesztette vagy felélte: „az adós visszaadni tartozik mindazt, amit a hitelezőtől, a hitelező révén kapott: a követelés alapja valamely datió, juttatás, vagy a hitelezőtől, vagy a hitelezőnek szánva eredetileg”.2 Az első esethez képest a térítési kötelezettség mértékében fordított jelenség található: fennáll az olyan hasznok tekintetében is, amelyet az adós ténylegesen szedett, noha a másik fél nem szedte volna (például a kamatozásra nem szánt tőke későbbi kamata). A harmadik esetkör a jogellenes birtokos (vagy a visszaszolgáltatásra köteles jogos birtokos) beruházásainak megtérítési igényei körében jelentkezik a dolog visszaszolgáltatásának követelésével szembeni esetleges ellenkövetelésként. Ez esetben az adós csupán a gazdagodása visszaszolgáltatására kötelezhető, és csak a másik fél kárának erejéig.3 Az igény tényleges érvényesítésére a különböző condictiók szolgáltak. Egyik alapformája a condictio indebiti, amely a jelenkori tartozatlan fizetésnek felel meg. Konkrét alkalmazására abban az esetben került sor, amennyiben valaki tévedésből anélkül juttatott vagyoni előnyt más számára, hogy annak tartozna. Az ellenszolgáltatás reményében történt szolgáltatás visszakövetelésére a condictio causa non secuta nevezetű kereset szolgált abban az esetben, ha az ellenszolgáltatás elmaradt. Létezett a jogellenes vagy erkölcstelen ok alapján történő teljesítés visszakövetelésére szolgáló kereset is, a condictio ob turpem vel iniustam causam. A jogellenesség megállapításához szükséges volt az átruházás konkrét jogi normába való ütközése. Végezetül az un. condictio sine causa szolgált 2

Benedek Ferenc: A jogalap nélküli gazdagodási kötelem létesítő tényei a klasszikus római jogban, Jubileumi tanulmányok, Pécs 1967. 51-80. o. 3 Zlinszky János: Jogalap nélküli gazdagodás egykor és ma, Jogtudományi Közlöny, 1987. 9. szám 471472.o.

6

az egyéb, nem nevesített jogalap nélküli teljesítések visszakövetelésére, mint amilyen a mai okafogyott szolgáltatás.4 A condictiók rendszerétől függetlenül fejlődött ki a praetori jogban az actio de in rem verso, amely szintén gazdagodási kereset. Ez utóbbi útján felelt például a hatalomgyakorló, amennyiben a hatalomalatti a hatalomgyakorló családja részére élelmiszert vásárolt, de a vételárral adós maradt. Speciális esete forgott fenn abban az esetben, ha a gyám a gyámi vagyonkezelés keretében károsított meg harmadik személyt. Ilyenkor a gyámolt ellen csak a jogalap nélküli gazdagodás erejéig lehetett utilis actiót indítani. A középkorban, az egyház által alkotott jog érvényesülése idején a jogalap nélküli gazdagodás a következő formulában nyilvánult meg: „senki sem válhat gazdagabbá a máson esett jogsérelem vagy veszteség révén”.5 A gazdagodó csak azt a vagyoni előnyt tarthatta meg, amelynek jogosságát, jogcímét igazolni tudta. A gyakorlatban a római jogi szabályozáshoz képest tehát megfordult a vélelem: e szerint, ha az okozati összefüggés fennállt a veszteség és a gazdagodás között, vélelmezték annak jogalap nélküli voltát. Francia jogterületeken kevésbé volt hatással az egykori római jogi szabályozás, intézményeinek csak egy részét tették magukévá, emellett azonban általános jogsegélyi lehetőséget dolgoztak ki: méltányossági szempontból actio nélkül is követelhető volt a jogalap nélküli gazdagodás. 6 E századok folyamán fokozatosan változott a jogalap nélküli gazdagodás megítélése: kezdeti szankciójellegéből, a quasikontraktuson, majd a méltányossági kereseteken át a dologi igénnyé fejlődött a 18. századra. Elméleti kidolgozása csak a 19. században vált teljessé: a magánjogi kódexek ekkor dolgozták ki a jogintézmény tényállását, és adtak iránymutatást az alkalmazáshoz, értelmezéshez. Az általános visszakövetelhetőség megfogalmazásban a zürichi kanton civil 4

Földi-Hamza: A római jog története és institúciói Liber Sextus 48. regulája 6 A már említett condictiók közül csak a condictio indebti és a negotiorum gestorum contraria nyert elismerés a 19. századig, azután került alkalmazásra az in rem verso. 5

7

kódexe járt élen. A német Bürgerliches Gesetzbuch, a 19. századi pandektisták munkája nyomán, ismét közelebb került a római gondolatvilághoz, így a gazdagodás meglétét az általános visszakövetelhetőség feltételeként jelölte meg, s nem adta meg a keresetet azzal a jóhiszemű gazdagodóval szemben, aki a gazdagodás eredményétől a kereset megindítása előtt elesett. Később az olasz magánjogi kódex is ezt az általános jellegű tényállást vette át. Hazai jogunk a kérdéssel sokáig csak érintőlegesen foglalkozott. A polgári törvénykönyv akkori tervezetei a német állásponthoz álltak közel. Az Mtj. 1750. §-a joggyakorlatot egységesítve következőképpen fogalmazza meg: aki másnak a rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt a másiknak visszatéríteni. A mai szabályozáshoz képest a megfogalmazásban nincs nagy különbség, csak a bírói gyakorlat szintjén, ami a szabály értelmezésében mutat eltérést. Minden esetben kívánatos volt a társadalmi rosszallás az általános kereset alkalmazásához. Bérlet és haszonbérlet vonatkozásában a gyakorlat szerint a bérlő/haszonbérlő azoknak a beruházásainak a megtérítését követelhette, amelyek tárgyában a bérbeadóval megegyezett. Ilyen megegyezés hiányában csak a ius tollendi illette meg, az eredeti állapot visszaállításának kötelezettsége mellett. Elvileg keletkezhetett igénye az elvihetetlen beruházások megtérítésére, azonban a gyakorlatban nehezen bizonyíthatta, hogy a más tulajdonába való beolvasztás során jóhiszemű tévedésben volt (ugyanis a bérbeadó akarata, érdeke ismert, vagy annak ismerete elvárható). Már az Mtj. idején is igen tág értelemben volt használatos a tényállásbeli „vagyoni előny” kifejezés: jelenthette dologi és kötelmi jogok megszerzését, bármilyen személyes vagyoni előnyt, elmaradt kárt, költséget, előnyösebb vagyoni helyzet keletkezését. A vagyoni előnynek oksági kapcsolatban kellett állnia a másik fél veszteségével.7

7

Zlinszky János: Jogalap nélküli gazdagodás egykor és ma, Jogtudományi Közlöny, 1987. 9. szám 471476.o.

8

II. FORRÁSA ÉS FOGALMI ELEMEI 2.1. A jogalap nélküli gazdagodás forrásai A jogalap nélküli gazdagodás elsődleges forrását a Ptk. 361.-364. szakaszai képezik, melyek rendelkeznek egyrészről az alaptényállásról, másrészről a sokrétű kivételrendszerről. (Részletes ismertetésük a következő pontban történik.) Az itt található utalásnak köszönhetően további forrásnak tekinthetjük a jogalap nélküli birtoklás szabályait8, valamint a Ptk. kártérítésre vonatkozó rendelkezéseit.9 Előbbi jelentőse a gazdagodás tárgyában keletkezett károk és hasznok megtérítésére vonatkozó iránymutatásban, míg utóbbié elsősorban a felelősség módja, valamint a megtérítés mértékére irányadó szabályokban áll. Bár az alaptényállásban konkrét utalás nem találhatunk, mégis alkalmazandónak kell tekinteni a törvénykönyv elévülésre vonatkozó szabályait is. Megtalálható továbbá a jogalap nélküli gazdagodás tényállása a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendeletben is melynek 35. § szerint: „A jogalap nélküli gazdagodásra és jogkövetkezményeire annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a gazdagodás bekövetkezett.” A nemzetközi magánjog értelmezésében is általános hatókörű tényállás, mely minden olyan esetben beáll, ha valakinek a terhére és egyidejűleg más javára vagyoneltolódásra kerül sor, úgy, hogy a kettő között okozati összefüggés van, de jogalapja nincs.10 Bizonyítani ez esetben csak azt kell, hogy a vagyoneltolódásnak nincs jogalapja, ami egyúttal meg is különbözteti a felelősségi károkozástól, ahol a károkozó magatartáson van a hangsúly. Több országhoz képest sajátos a szabályozásunk, ugyanis míg más országokban általában a szerződés joga és szabályai alapján bírálják el, a hazai szabályozás önálló tényállásként kezeli a jogalap nélküli gazdagodást, és kódexünk egyértelmű utasítást ad a gazdagodás bekövetkezte szerinti jog alkalmazására. 8

Ptk. 193-195. §§ Ptk. 339-360. §§ 10 Mádl-Vékás: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (393-394) 9

9

2.2. A jogalap nélküli gazdagodás fogalmi elemei A Ptk. 361. §-a szerint: „Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni.” A gazdagodási követeléssel a jogrend a két vagyon közt beállt igazolatlan vagyoneltolódást egyenlíti ki.

A gazdagodás megtérítése iránti követelés feltételei: 1. vagyoni előny a kötelezett oldalán, 2. veszteség a jogosult oldalán, 3. okozati összefüggés az előny és a veszteség között és az 4. igazságos alap hiánya. 2.2.1. A vagyoni előny A gazdagodás a kárnak az ellenképe, az a többlet, amely bizonyos körülmény következtében valakinek a vagyonában mutatkozik. A vagyoni előny fogalma felöleli a dologi jog, a követelés, a várományi jog megszerzését, de előfordulhat, hogy valamilyen kötelezettségtől való mentesülésben vagy egy már létező jog megnövekedésében nyilvánul meg. Jellegében és mértékében független a másik fél oldalán bekövetkezett vagyoni hátránytól. 2.2.2. A vagyoni hátrány A vagyoni hátrány előállhat a vagyonban beállt tényleges csökkenésként, de jelentkezhet valamely jogtól vagy szaporulattól, esetleg kedvezménytől való elesés formájában is. Lehet a veszteség ipari vagy más tevékenység kifejtése más érdekében, tekintet nélkül arra, hogy ez a cselekvőnek hivatásszerű cselekménye volt-e és azzal tényleges kereseti veszteséget szenvedett-e. Amennyiben az egyik fél úgy jut vagyoni előnyhöz, hogy azzal másnak vagyoni hátrányt nem okoz, úgy a jogalap nélküli gazdagodás megállapítása kizárt. Ennek fordított esete, amikor az egyik fél ugyan vagyoni hátrányt szenvedett, de az nem szolgált a károkozó fél

10

gazdagodására. Ebben az esetben a jogellenes károkozás szabályai kerülnek alkalmazásra. 2.2.3. Okozati összefüggés A gazdagodónál beálló vagyoni előny illetve a visszatérítésre jogosultnál beálló hátrány között okozati összefüggésnek kell fennállnia. Ez nem azt jelenti, hogy ennek a kapcsolatnak közvetlennek vagy kizárólagosnak kell lennie, viszont szükséges, hogy a másik fél előnye a szenvedő fél hátrányából eredjen. A visszatérítési igény alaposságához szükséges az is, hogy az más személy rovására keletkezzék. 2.2.4. Jogalap hiánya A jogalap hiánya akkor áll fenn, ha a vagyoni előnyhöz jutott félnek nincs olyan jogcíme, amely őt az előny megtartására feljogosítaná. A jogalap nélküli gazdagodás

tágabb

esetköre

szerint

indokolatlan

a

gazdagodás,

ha

a

vagyoneltolódás ugyan juttatás útján valósult meg, de annak ügyleti célja nem valósult meg; juttatástól függetlenül, más módon történt; ha a visszatérítésre jogosult célja nem valósult meg, esetleg ilyen célja nem is volt; valamint akkor, ha a célkitűzés megvalósult ugyan, de jogi tilalomba ütközött. A szűkebb, jogi esetkör akkor valósul meg, ha nincs más olyan jogcím, ami a tényleges gazdagodás kérdését rendezné. A jogalap nélküli gazdagodás jogcímén történő visszatérítés szubszidiárius kötelemkeletkeztető tényállás. A bírói gyakorlat szerint azonban csak a kötelmi jogcímek esetére él a jogalap nélküli gazdagodás másodlagossága. A kötelmek egyenjogúsága elve alapján, a helyes álláspont szerint, ha a tág értelemben vett tényleges vagyoneltolódás beállt, akkor

11

az igényjogosult választásán múlik, hogy melyik, a gazdagodás kiadására jogosító igényt választja.11 Jogalap hiányában utolsó mentsvárként elképzelhetőnek tartom az absztrakt ügyleteknél a jogalap megszűnése esetén való alkalmazás mellett a gazdagodás alapján történő visszakövetelést rejtett ügyletek meghiúsulásakor.

III. A MEGTÉRÍTÉS SZABÁLYAI

3.1. A visszatérítési kötelezettség és korlátai A jogalap nélküli gazdagodás egy alaptényállásból és egy igen bonyolult, több szintes kivételrendszerből áll. A már ismert alaptényállás alapján: aki másnak a rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint főszabályként köteles ezt az előnyt visszatéríteni. 1. kivétel szint: „Ptk. 361.§ (2) Nem köteles visszatéríteni a gazdagodást az, aki attól a visszakövetelés előtt elesett…” Ez alapján akkor nem köteles a gazdagodó a megtérítésre, ha jóhiszeműsége folytán nem tudta, és a körülményekből kifolyólag nem is tudhatta, hogy a gazdagodás nem őt illeti meg, és ezáltal a tulajdonjog szabályai szerint (vélt) rendelkezési jogával élve, tehát neki fel nem róható okból esett el a vagyontól. Általában – a későbbiek során vázolt kivételektől eltekintve - közömbös, hogy konkrétan milyen okból esett el az előnytől a gazdagodó. E helyütt kell viszont megjegyezni, hogy a bírói gyakorlat már ez alól is kivételt teremt: nem esett el a gazdagodástól az, aki az előnyt saját érdekkörében felhasználta. Így például annak 11

Bíró György: A kötelmi jog és a szerződéstan közös szabályai (70.o.)

12

az alperesnek a védekezése, aki a gazdagodást azon okból nem térítette vissza, hogy azt költséges külföldi utazásra és értékes vagyontárgyak beszerzésére fordította, amelyeket – ha egyáltalán – most csak veszteséggel tudna értékesíteni, nem volt helytálló. A vásárolt anyagi javak megléte, és egyáltalán a vagyoni előny saját érdekkörben való felhasználása indokolttá tette a bíróság részéről a gazdagodás visszatérítésében való marasztalást.12 2. kivétel szint: Mégis köteles visszatéríteni a gazdagodást az, aki attól a visszakövetelés előtt elesett, de „a) számolnia kellett a visszatérítési kötelezettséggel, és felelőssége a gazdagodás megszűnéséért megállapítható, vagy b) rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz.” A rendelkezés a) pontja tehát csak arra a gazdagodóra vonatkozik, aki: jóhiszeműen jutott a vagyoni előnyhöz, de attól utóbb még a visszakövetelés előtt, de azt követően esett el, hogy a visszaköveteléssel számolnia kellett. A visszafizetési kötelezettséggel számolnia kell a gazdagodónak akkor, amikor számára is kétségessé válik (vagy azzá kellett volna, hogy váljon) az előnyhöz fűződő jogcímének megléte. Ettől az időponttól kezdve nem válik ugyan rosszhiszeművé, de felel azért, hogy a birtokában lévő vagyonelem épsége megmaradjon, az visszaszolgáltatásra kerülhessen. A rendelkezés b) pontja szerinti rosszhiszeműség állapítható meg, ha gazdagodó tudta, vagy a körülményekből tudnia kellett volna, hogy az előny megszerzésére nincs jogcíme. Ennek alapján a fenti rendelkezés mindkét esete az alaptényálláshoz vezet vissza, és megtérítési kötelezettséget eredményez. 12

BH 1987. 312.

13

3. kivétel szint: „362. § Az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást visszakövetelni nem lehet…” Az életfenntartásra való felhasználás a törvény által védelemben részesül az által, hogy kivételképpen nem párosul hozzá a főszabályban vázol joghátrány, amennyiben

számolnia kellett a visszatérítési kötelezettséggel, és felelőssége a gazdagodás megszűnéséért megállapítható, vagy rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz. Mint látható, a harmadik szintű kivétel szorosan a másodikhoz kapcsolódik, és csakis akkor állja meg a helyét, ha a második kivételszintben meghatározott feltételek valamelyikének megfelel. A gyakorlatban a Ptk. 362. §-ának alkalmazására tipikusan a túlfizetett (jogalap nélkülivé vált) tartásdíj, járadék visszakövetelése iránti perekben kerül sor. A túlfizetés pedig rendszerint akkor keletkezik, ha a fellebbezési bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatja, és a keresetet teljesen elutasítja, vagy ha a létfenntartás céljára szolgáló időszakos szolgáltatás mértékét leszállítja Így az első fokú ítélet alapján teljesített fizetések, illetőleg azoknak a leszállítás mértékéhez viszonyítva túlfizetésként jelentkező része jogalap nélkülivé válik. Ha eltérő jogszabályi rendelkezés nincs, és a jogalap nélküli juttatás nem is bűncselekményből ered, az élet fenntartása céljára adott juttatást csak akkor lehet visszakövetelni, ha arra a célra még nem került felhasználásra. Eszerint megalapozhatja a visszatérítés iránti igényt a más célra történt felhasználás is. Ha tehát az előzetesén végrehajtható ítélet alapján kifizetett vagy túlfizetett tartásdíj, járadék és más hasonló célú időszakos szolgáltatás azért járna vissza a kötelezettnek, mert a fellebbezési bíróság egészben vagy részben megváltozó ítélete folytán a jogalap nélküli gazdagodás esete következett be, a kifizetett

14

(túlfizetett) összeg visszakövetelésének általában nem, hanem csak a Ptk. 362. §-a által megállapított szűk körben lehet helye. A visszakövetelési jog önálló érvényesítésének akadálya azonban nem zárja ki a jogalap nélkülivé vált fizetésnek beszámítás útján való érvényesíthetőségét. A Ptk. 296. §-a ugyanis kimondja, hogy a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A beszámítási jog korlátjait a Ptk. 297. §-a tartalmazza. E korlátok egyike az, hogy a Ptk. 297. §-ának (1) bekezdése szerint a tartási, életjáradéki és baleseti járadékkövetelésekkel szemben - a túlfizetés esetét kivéve - nincs helye beszámításnak. Az ilyen jellegű követeléssel szemben tehát másnemű követelés egyáltalán nem, hasonló jellegű követelés pedig csak túlfizetés esetén számítható be. A fellebbezési bíróság ítélete folytán egészben vagy részben jogalap nélkülivé vált tartásdíj és más hasonló jellegű követelés tehát a kötelezettnek a tartás jogosultjával szemben fennálló tartozásba beszámítható. A beszámítási jog azonban csak abban a keretben és azok mellett a feltételek mellett lehetséges, amelyek mellett a Ptk. 297. §-a a beszámítást általában megengedik. Nincs helye tehát korlátlan beszámításnak a tartási, életjáradéki és baleseti járadéki követeléssel szemben, kivéve, ha a túlfizetésként jelentkező részt a később esedékes részletekbe számítják be. Ha a bíróság ítélete ilyen irányban nem rendelkezett, annak sincs akadálya, hogy a tartásdíj, életjáradék vagy baleseti járadék jogosultja a kötelezettnek visszajáró túlfizetés részletekben történő beszámítását a Pp. 217. §-ának (3) bekezdése alapján utólag kérhesse.13 4. kivétel szint: Az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatás visszakövetelése iránti tilalom alól pedig kivételt képez, ha: 13

PK 34. szám

15

„…jogszabály másként rendelkezik, vagy a juttatást bűncselekmény útján szerezték meg…”. Eme utolsó kivételszint ismét a főszabállyal egyező eredményhez vezet, miszerint mégis van visszatérítési kötelezettsége annak, aki a következő feltételek mindegyikének megfelel: 1. jogalap nélkül gazdagodott, és 2. számolnia kellett a visszatérítési kötelezettséggel, és felelőssége a gazdagodás megszűnéséért megállapítható, vagy rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz, és 3. a juttatás az életfenntartás célját szolgálta, és arra fel is lett használva, és

4. jogszabály a konkrét esetben másképp rendelkezett vagy a juttatást bűncselekmény útján szerezték meg.

4.2. A gazdagodás megtérítésének módja és mértéke 3.2.1. A megtérítés módja A gazdagodás visszatérítése a jogalap nélküli vagyoni előny visszatérítését jelenti. Ha a vagyoni előny a visszaköveteléskor megvan, - a surrogatio elvének megfelelően - azt természetben kell kiadni, ha azonban már nincs meg, annak értékét kell megtéríteni. Ha az előny helyébe más dolog lépett, az szolgál a visszatérítés alapjául. 3.2.2. A megtérítés mértéke A megtérítés mértéke a visszatérítésre kötelezettnél beállt vagyoni előnyhöz igazodik, közömbös, hogy mekkora vagyoni hátrány érte a másik felet. A vagyoni előny alatt itt a gazdagodás természetes és jogi hasznait kell érteni, a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint.

16

A jogalap nélküli birtoklás rendszerint együtt jár a dolog használatával és hasznai szedésével, s ezzel összefüggésben költekezéssel, mint ahogy a dologban kár is keletkezhet. A dolog visszaadásakor ezért adott esetben a feleknek az egymással szemben fennálló követeléseiket el kell számolniuk. A törvény a jogalap nélküli birtokost arra az esetre jogosítja fel a kiadási kötelezettség megtagadására, ha - az elszámolásra is figyelemmel - őt illeti meg követelés. Az ún. visszatartás jogával a jogalap nélküli birtokos csak addig élhet, amíg e követeléseit ki nem egyenlítik. A visszatartási jog jogszerű gyakorlásával a volt jogcím nélküli birtokos kötelezettségei őrzési kötelezettségekké alakulnak át, jogai helyébe a felelős őrző kötelezettségei lépnek. A visszatartási jog gyakorlása szempontjából a birtokos jó- vagy rosszhiszeműségének általában nincs jelentősége, a visszatartás joga megilleti a rosszhiszemű birtokost is. Csupán a rosszhiszeműség minősített esetében van kivétel, nevezetesen: nem tagadhatja meg a dolog kiadását az a birtokos, aki a dolgot bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos módon szerezte meg. A jogalap nélküli birtokos visszatartási joga nem a jogcím nélküli birtoklás meghosszabbítását jelenti, hanem a volt birtokos a felelős őrző jogállásába kerül. A jogalap nélküli gazdagodás megtérítésekor az időközben keletkezett költségek, hasznok és károk számbavétele szükséges a visszatérítés pontos mértékének meghatározásához. Ptk. 194. § (1) A birtokos, aki a dolog kiadására köteles, követelheti a dologra fordított szükséges költségei megtérítését - a dolog fenntartásával rendszerint együttjáró kisebb kiadások kivételével -, továbbá elviheti az általa létesített berendezési és felszerelési tárgyakat. (2) A birtokos jóhiszeműsége esetén a hasznokkal nem fedezett hasznos költségei megtérítését is követelheti, rosszhiszeműsége esetén pedig a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést. (3) Az elvitel jogát csak az állag sérelme nélkül lehet gyakorolni.

17

A jogalap nélküli birtokos a birtoklás megszüntetése esetén követelheti azokat a költségeket, amelyeket a dologra fordított. Költség alatt azokat a költekezéseket kell érteni, amit a jogalap nélküli birtokos akár pénzben, akár más módon a dologra fordított. A költekezés - célja és eredménye szempontjából - lehet szükséges és hasznos. Mind a szükséges, mind a hasznos költekezésnek a dologra kell irányulnia és hatásának, eredményének a dolog állapotában kell jelentkeznie. Meg kell ettől különböztetni a dolog hasznosításával kapcsolatos költségeket, ezeket ugyanis a dolog hasznai körében kell elszámolni. Szükséges a költekezés akkor, ha a dolog fenntartását, állagának megóvását, használhatóságának megőrzését célozza, feltéve, hogy az gazdaságilag indokolt volt, vagyis a költség nem haladta meg a várható előnyt. A szükséges költség nem változtat a dolog eredeti állapotán, segítségével éppen az eredeti állapot marad fenn. Ilyenek például a karbantartási költségek, vagy a károk helyreállításai. A gyakorlat a szükséges költségek közé sorolja a közterhek viselését és a hatósági kötelezés alapján elvégzett munkálatokat. A szükséges költségekbe beletartoznak a dolog fenntartásával rendszerint együtt járó kisebb kiadások is. E kör megítélésénél mindig a dolog jellegéből, értékéből, használatának módjából, hasznaiból, illetve a használatában rejlő előnyökből kell kiindulni. Nem lényegtelen ebből a szempontból a használat időtartama sem. A jogalap nélküli birtokos igényt tarthat a fenntartás kisebb költségeit meghaladó szükséges költségeinek megtérítésére, mégpedig függetlenül a jó- vagy rosszhiszeműségétől.

Hasznos az a költség, amely a dolog állagát gyarapító, használhatóságát növelő, értékét emelő ráfordításból ered. A hasznos költségek megtérítésének módja és mértéke mindig a birtokos jó, illetve rosszhiszeműségétől függ. A jóhiszemű jogalap nélküli birtokos követelheti a hasznok által nem fedezett hasznos költségei megtérítését. Ehhez képest a dolog hasznai által fedezett többletérték a tulajdonos javára számolandó el, a hasznok által nem fedezett költekezést azonban a

18

tulajdonos köteles a jóhiszemű birtokosnak megtéríteni. A rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos hasznos költségei fejében a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést. Az ő javára tehát nem költségei eredeti összegét, hanem azt az összeget kell megtéríteni, amely költekezése folytán a dolog visszaadása,

visszabocsátása

időpontjában

az

eredeti

állapothoz

képest

többletértékként jelentkezik. A költekezés eredményének időközi értékvesztése vagy értékcsökkenése a rosszhiszemű birtokos terhére esik. Az elvitel joga abban áll, hogy a jogalap nélküli birtokos elválaszthatja a dologtól és elviheti az általa létesített berendezési, felszerelési tárgyakat. Az elvitel joga megilleti a jó- és a rosszhiszemű birtokost is. A berendezési és felszerelési tárgy fogalmát a törvény nem határozza meg, de abból, hogy az elvitel jogát csak az állag sérelme nélkül lehet gyakorolni, következik, hogy e tárgyak és a dolog kapcsolata a tartozék fogalomkörébe tartozik. E jog gyakorlásának előfeltétele, hogy az ne járjon az állag sérelmével. Ezen felül lényeges az is, hogy az elviteli jog gyakorlása ne legyen visszaélésszerű és gazdasági szempontból indokolatlan. Ptk. 195. § (1) A birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglevő hasznait, kivéve ha ellenszolgáltatás fejében jutott birtokához és jóhiszemű volt. (2) A jóhiszemű birtokos az addig terjedő időre, amíg a birtokot tőle a jegyző, illetőleg a bíróság előtt vissza nem követelik, a hasznokért és a károkért nem felelős. A visszakövetelés idejétől kezdve - ha nem vált nyilvánvalóan rosszhiszeművé - felelősségére az általános szabályok, használati és a hasznok szedésére vonatkozó jogára pedig a felelős őrzés szabályai az irányadók. (3) A rosszhiszemű birtokos köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott, továbbá felelős a dologban bekövetkezett mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be. A jogalap nélküli birtoklás megszüntetése során a birtokos a hasznok kiadására is köteles. A dolog hasznai közé tartozik egyrészt a termék, termény, szaporulat, másrészt a dolog egyéb haszna, vagyoni jellegű előnye. A dolog hasznainak

19

előállításához vagy beszedéséhez gyakran ráfordításra van szükség. A haszon pénzben kifejezett értéke e ráfordítások levonásával számolható ki. Az, hogy a birtokos a dolog hasznait köteles-e kiadni, két körülménytől függ. Egyrészt attól, hogy megvannak-e a hasznok, vagy nincsenek meg, és attól, hogy a birtokos jóhiszemű volt-e vagy sem. A meglévő hasznokon azokat a hasznokat kell érteni, amelyek a birtokosnál eredeti állapotukban vannak meg. Nem lehet meglévőnek tekinteni a hasznot azon az alapon, hogy elfogyasztásával a birtokos megtakarítást ért el, értékesítése folytán pénzhez jutott és ezáltal vagyoni helyzetében kedvező hatás állt be. A Ptk. 125. § (3) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel az a jóhiszemű birtokos, aki a birtokhoz ellenszolgáltatás mellett jutott, a jóhiszeműségének fennállása alatt a dologtól elvált (elválasztott) terméken, terményen, szaporulaton tulajdonjogot annak előállításával, beszedésével kapcsolatos költségeit. Ezt meghaladóan viszont a jóhiszemű birtokos köteles kiadni mindazt, ami a jóhiszeműsége megszűnésekor vagy a dolog visszaadásakor még megvan. A rosszhiszemű birtokos is értelemszerűen köteles a meglévő termék, termény, szaporulat kiadására, egyebekben pedig ugyanúgy köteles ezekkel elszámolni, mint a dolog többi hasznaival. A meg nem lévő hasznok értékének megtérítése szintén attól függ, hogy a birtokos jó- vagy rosszhiszemű. A jóhiszemű birtokos az addig terjedő időre, amíg a birtokot tőle vissza nem követelték (a jegyző vagy a bíróság előtt) azokért nem felelős. Ebből következik, hogy nem köteles megtéríteni a be nem szedett, elfogyasztott, felhasznált, értékesített hasznok ellenértékét, de azokat sem, amelyektől bármilyen okból elesett. Változik a jóhiszemű birtokos helyzete, ha a birtokot tőle akár a jegyző, akár a bíróság előtt visszakövetelik. Jogállása ebben az esetben attól függ, hogy nyilvánvalóan rosszhiszeművé vált-e vagy sem. Ha igen (mert a közölt adatokból meg kellett győződnie arról, hogy a birtoklásának nincs jogcíme), a továbbiakban a hasznokért a rosszhiszemű birtokossal azonos módon felel. Ha azonban nem (mert alapos oka volt arra, hogy birtoklásának jogosságát feltételezze), a továbbiakban a dolog használatára, hasznai szedésére a felelős

20

őrzés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ez pedig - figyelemmel a Ptk. 196. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre - azt jelenti, hogy a meglévő hasznok kiadásán felül köteles megtéríteni azoknak a hasznoknak az értékét is, amelyeket az őrzés ideje alatt elfogyasztott, beszedni elmulasztott, jogosult viszont az őrzésből eredő igényeit érvényesíteni. A rosszhiszemű birtokos köteles megtéríteni a beszedni elmulasztott és az elfogyasztott hasznok ellenértékét is. Ha a beszedett hasznoktól neki felróható módon esett el, kártérítési felelősség is terheli. A dologban esett kár megtérítésére irányuló kötelezettség alakulása is attól függ, hogy a birtokos jó- vagy rosszhiszemű. A jóhiszemű birtokos mindaddig, amíg a birtokot tőle a jegyző illetve a bíróság előtt vissza nem követelték, a károkért nem tehető felelőssé. A visszaköveteléstől kezdve felelőssége szintén aszerint alakul, hogy nyilvánvalóan rosszhiszeművé vált-e vagy sem. Ha igen, a továbbiakban a rosszhiszemű birtokos felelőssége terheli, ha viszont nem, a felelősségére a kártérítés általános szabályait kell alkalmazni. A rosszhiszemű birtokos felel mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be. Olyan felróhatóságtól független - objektív felelősségi szabály ez, amely csak annak a bizonyításával menthető ki, hogy a kár a jogosultnál is bekövetkezett volna (ilyen lehet például magában a dologban meglévő ok vagy olyan esemény, amely egyaránt érte volna a jogos és a jogalap nélküli birtokost). E kártérítési szabály csak a birtokolt dologra vonatkozik, a birtoklás elvonásával okozott kárért a rosszhiszemű birtokos a kártérítés általános szabályai szerint felel. 3.2.4. Kamatszámítás és elévülés A meg nem lévő előny értékének megtérítésén felül – a Ptk. 364. §-ának utaló szabálya folytán – a gazdagodó a visszatérítés esedékessé válásától késedelmi kamat fizetésére is köteles. A számítás szempontjából igen lényeges esedékesség napja a gazdagodó jó- vagy rosszhiszeműségétől függ. Ha a gazdagodó rosszhiszemű volt, a visszatérítés a gazdagodás pillanatában esedékessé vált. Amennyiben jóhiszemű volt, az esedékesség ahhoz az időponthoz igazodik,

21

amikortól már számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a vagyoni előny jogalap nélküli. Az elévülés általános indoka egyrészt, hogy aki a követelést hosszabb időn át nem érvényesíti, annak a magatartását gyakorlatilag úgy kell tekinteni, hogy "felhagyott" az igénye érvényesítésével, másrészt viszont a kötelezettet sem lehet egy bizonyos idő után bizonytalanságban tartani azzal, hogy az ellenérdekű fél bármikor érvényesítheti a követelését. Emellett célszerűtlen is jogi segítséget adni ahhoz, hogy a felek vita tárgyává tehessenek olyan ügyeket, amikor az időtényező miatt a bizonyítékok már megsemmisültek, vagy bizonyító erejük veszített az értékéből (a tanúk már nem emlékeznek, elhunytak stb.). 14 Az elévülés szempontjából a Ptk szabályai az irányadóak, az általános és különös határidőkkel együtt, melyeket a konkrét tényállásnak megfelelően kell alkalmazni. A Ptk. 324. §-a fogalmazza meg a főszabályt, mely szerint a követelések öt év alatt elévülnek, ha jogszabály másként nem rendelkezik. A rendelkezés szerint az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. A gyakorlatban ez persze nem zárja ki az elévült követelés naturalis obligatio jellegű fennmaradását, azaz a kötelezett önkéntes teljesítését. A főszabály alóli kivételek közül példaképpen azokat az eseteket emelném ki, amelyek a hazai joggyakorlat szempontjából a jogalap nélküli gazdagodás terén problematikusnak vagy gyakorinak mutatkoztak: 1. Tulajdonjogi igény – nem évül el

2. Kötvényen alapuló követelés – nem évül el 3. A kártérítési igény, ha azt fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásával okozták – 3 év alatt évül el 4. Munkaviszonnyal kapcsolatos igény – 3 év alatt évül el 5. Fuvarozással kapcsolatos igény – 1 év alatt évül el 14

Dr. Pongrácz Eszter szerk: Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez. (KJKKerszöv)

22

6. Szállítmányozással kapcsolatos igény – 1 év alatt évül el 7. Gazdálkodó szervezetek egymás közötti pénzkövetelése – 1 év alatt évül el 8. Gazdálkodó szervezetek kötbérkövetelése – ½ év alatt évül el Az elévülési idő megállapításának problematikáját híven tükrözi egy jogeset, melyben a felperes pénzintézet tévedésből történt kétszeres átutalása folytán az érintett gazdálkodó szervezet (alperes, bankszámla-tulajdonos) jogalap nélkül gazdagodott a másodszor átutalt összeggel. Eltekintve a tényállás részletezésétől és valamennyi jogi álláspont bemutatásától, csupán az elévülés szempontjából releváns kérdéseket ismertetem. A fentiekben vázolt szabályozásból kiindulva igen fontos a konkrét eset jogi minősítése ahhoz, hogy az elévülési idő tartama meghatározásra kerülhessen. Példámban a Legfelsőbb Bíróságnak a következő kérdésben kellett állást foglalnia: a tartozatlanul fizetett pénz megfizetése, illetve visszafizetése iránti igény tulajdoni igény-e, amely az elévülésre vonatkozó szabályoktól függetlenül, vagyis időbeli korlát nélkül érvényesíthető, vagy olyan pénzkövetelés, amely csak a törvény által meghatározott elévülési időn belül érvényesíthető. Álláspontja szerint, ha tévedésből történő túlfizetésről van szó, a másik fél birtokába nem szerződéses teljesítésként, tulajdonjogi jogviszonyt létrehozva, hanem a kötelmi követelésként jelenik meg a gazdagodás – így a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint sikeresen érvényesíthető. Elévülés szempontjából azt jelenti, hogy semmiképp sem tartozik az el nem évülő követelések közé. A másik fontos kérdés, hogy vajon ez esetben az általános szabály szerinti ötéves elévülési idővel kell-e számolni, avagy a speciális egy éves határidővel. A Legfelsőbb Bíróság szerint olyan esetben, amikor egy gazdálkodó szervezet egy másik gazdálkodó szervezetnek tévedésből, tehát tartozatlanul fizet, a reájuk vonatkozó különös szabály kerül alkalmazásra, vagyis a túlfizetett összeg bíróság előtt egy éven belül követelhető vissza.

23

IV. A JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS FŐBB ESETEI ELMÉLETBEN ÉS A BÍRÓI GYAKORLAT TÜKRÉBEN 4.1. A jogalap nélküli gazdagodás főbb esetei 4.1.1. Tartozatlan fizetés Tartozatlan fizetés valósul meg, amikor a gazdagodásként jelentkező vagyoneltolódásnak eleve nincs jogalapja, pl. a téves címzés, helytelen átutalás, túlfizetés, kétszeri fizetés, a dolog más részére történő téves kiszolgáltatása. Ilyen a szerződés megkötése előtt átadott összeg is, amely sem foglalónak, sem vételárelőlegnek nem minősült, a szerződéskötés meghiúsulása esetén. Alaptalan gazdagodás akkor is, ha valaki nem létező, vagy nem őt illető követelés kiegyenlítésére fizetést vesz fel. Az általános előfeltételeken kívül a tartozatlan fizetés visszakövetelésének az is feltétele, hogy a fizetés tévedésből vagy nem önként történjen. A gazdagodás ebben az esetkörben mindig a sérelmet szenvedett fél szolgáltatásával történik. Nemcsak dologi jogváltozást előidéző, hanem bármilyen szolgáltatással, pl. munkateljesítéssel, joglemondással, tartozáselismeréssel vagy valamely magatartástól tartózkodással. Utalvány, csekk vagy váltó kibocsátása, utalvány vagy váltó elfogadása, kötelező jegy kiállítása gazdagodást jelent, nem kell bevárni, amíg ezek alapján a követelést érvényesítik a tévedésből kiállító, kibocsátó, elfogadó ellen, hanem nyomban lehet követelni az értékpapírok visszaszolgáltatását. Ilyenkor a sérelmet a fizető fél abban szenvedi, hogy a valóságban őt nem terhelte az a követelés, amelyet teljesíteni vélt vagy pedig a fizetéssel nem mentesül a követeléstől, mert pl. másnak fizetett, mint akinek tartozik. Ha a tartozatlan fizetés a vélt hitelező képviselőjének kezéhez történt, a visszakövetelés nem a képviselő, hanem a képviselt ellen intézendő. Pl. ha a végrehajtható ítélet alapján az ügyvéd kezéhez történt a fizetés, megváltoztató

24

felsőbírósági ítélet esetén a visszafizetési kötelem nem az ügyvédet, hanem az ügyfelet terheli.15 4.1.2. Okafogyott szolgáltatás Okafogyott szolgáltatás akkor jön létre, ha a kívánt és megtörtént eredmény szerinti vagyoneltolódásnak eredetileg volt érvényes jogcíme, de az időközben az megszűnt, vagy ha nem a jogcím szűnt, meg, hanem az eredmény, amit azzal el kívántak

érni,

miközben

a

vagyoneltolódás

valamilyen

teljesítés

révén

megkezdődött vagy megtörtént. Ide tartozik például az az eset, amikor a megbízó a megbízottnak költségeire és díjaira előleget folyósít, de a megbízott eljárására nem kerül sor, vagy amikor a szerződés teljesítése lehetetlenné válik olyan okból, amelyért egyik fél sem felel. 4.1.3. Jogellenes szolgáltatás Jogellenes a szolgáltatás, amennyiben az a jogszabályba, vagy a jóerkölcsbe ütközik. De ide sorolhatók azok az esetek is, amikor az említett szolgáltatások elfogadása ütközik törvényes tilalomba, közrendbe vagy morális akadályba. Ha a tiltott cselekmény vagyoneltolódással jár, a felelős személy kártérítéssel tartozik, felel akkor is, ha az elvont vagyontárgy az ő hibáján kívül tönkrement. Jogellenes szolgáltatás esetén nem feltétlenül csak a gazdagodó szenved el végső soron veszteséget – a visszatérítés által –, de általában az igény érvényesítésére jogosult fél is, ugyanis a jogellenes cselekedetet a jog nem veheti védelmébe, ezért az kizárólag az állam javára ítélhető meg az az összeg, amely jogos helyzetben a visszatérítésre jogosultat illetné. A Ptk. 237.§ (4) szerint: „a bíróság az ügyész indítványára az állam javára ítélheti meg azt a szolgáltatást, amely a tiltott, a jóerkölcsbe ütköző szerződést kötő, a megtévesztő vagy jogtalanul fenyegető, továbbá az egyébként csalárd módon eljáró félnek járna vissza. Uzsorás 15

Szladits Károly szerk: Magyar Magánjog. Kötelmi jog. Grill kiadó, Budapest, 1940. Dr. Személyi Kálmán írta IX. fejezet, 765-767.o.

25

szerződés esetén a sérelmet okozó félnek visszajáró szolgáltatást az állam javára meg kell ítélni.” Jogellenes magatartásnak, és ebből fakadóan e körbe tartozónak tekinthető az az esetkör is, amikor valaki a rábízott dologgal jogtalanul sajátjaként rendelkezik (sikkaszt), és e rendelkezése útján jut vagyoni előnyhöz. Ha ebből a jogos tulajdonosnak kára származik, akkor megállapítható az okozati összefüggés és ezáltal a jogalap nélküli gazdagodás tényállása is.

4.1.4. Elszámolási helyzetek A jogalap nélküli gazdagodás kapcsán olyan elszámolási helyzetekre gondolhatunk, mint például a közös tulajdonosok elszámolásai abban az esetben, ha valamelyiküknek olyan szükséges költségei merültek fel, amelyekért közösen kellett volna helytállniuk, vagy ilyen a biztosító helyzete is, amikor ugyan jogszabály szerint fizet a biztosított helyet, de szerződés közöttük már nincsen. Jellemzően ebbe a körbe sorolhatjuk a helyettes személy által teljesített tartozatlan fizetést is. Ezekben az esetekben a jogalap nélküli gazdagodás mértékét a közös teherként jelentkező, a gazdagodó által kiadásként még meg nem fizetett összeg határozza meg. 4.1.5. Térítési igények Más jogszabály, vagy a Ptk. más szabálya is előírhat megtérítési igényt. Ilyen például az a munkanélküliek ellátásáról szóló rendelkezés, mely szerint az, aki jogalap nélkül vett fel ellátást, köteles azt visszafizetni, valamint a munkaadó és egyéb szerv köteles megtéríteni a jogalap nélkül kifizetett ellátást, ha az ellátás jogalap nélküli kifizetése az ő mulasztásának a következménye. A szerzői jogról szóló törvényünk a szerző jogainak megsértése esetére szankcióként tartalmazza a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítésének lehetőségét. Ugyanilyen jellegű

26

rendelkezést találunk a védjegyek és földrajzi árujelzők szabályozása terén, a védjegybitorlással kapcsolatban, valamint a találmányok szabadalmi oltalmának megsértése esetén. Mint arra már utaltam, maga a Ptk. is tartalmaz más helyütt a gazdagodás megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket. Ilyen például a ráépítésre vonatkozó szabályozás, mely szerint: „ha valaki anélkül, hogy erre jogosult lenne, idegen földre épít, az épület tulajdonjogát a földtulajdonos szerzi meg, köteles azonban gazdagodását a ráépítőnek megfizetni”. További megtérítési kötelezés található a túlépítés, dologegyesítés, jogalap nélküli birtoklás, megbízás nélküli ügyvitel, hagyományos felelőssége terén.

4.2. A jogalap nélküli gazdagodás a bírói gyakorlat tükrében

4.2.1. Téves utalás A jogalap nélküli gazdagodáshoz vezető esetek közül a téves utalás mutatkozik a leggyakoribbnak hazai jogesetek körében, ezért véleményem szerint a legtöbb figyelmet érdemli a gyakorlatban előforduló esetek közül. Speciális körben fordul elő, a pénzintézetek világában, amely indokolttá teszi az átutalás jogi jellegének és elhatárolási problematikájának vázolását a jogesetek tanulmányozása előtt. E téma jogesetei is részletesebben kerülnek taglalásra a későbbi témacsoportokhoz képest, először az alsóbb bíróságok, majd a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát bemutatva. 4.2.1.1. Az átutalás jogi jellege Az átutalás (girofizetés) valóságos fizetés, amely a készpénzfizetéstől csak abban különbözik, hogy a pénz testi átadásának helyébe az átírás lép. Az átutaláshoz a számlatulajdonos rendelkezésére van szükség. A girofizetés a kifizetésnek és a befizetésnek a kombinációja, amely akként valósul meg, hogy a

27

bank az utalványozó számlatulajdonos számlájából az utalványozott összeget leírja és azt az utalványos számlatulajdonos számláján jóváírja. A leírás és jóváírás létesíti a szerződést. Az utasítás és leírás még nem girofizetés, hanem csak előkészítő cselekmény. Határozott időpontra szóló teljesítés esetén az utalványozó számlatulajdonos a késedelem következményei alól csak úgy szabadul, ha a teljesítés idejének lejártával a jóváírás is megtörténik. A jóváírás joghatása az lesz, hogy a bank az átírt összeggel az utalványos számlatulajdonos adósa lesz. Az utalványosnak a követelése önálló, új követelés, amely az utalványozóval szemben fennálló követeléstől független. Alapja a banknak az átírással kifejezet egyoldalú elismerése, hogy ő a leírt és átírt összeggel az utalványosnak tartozik. A giroszámlánál az átírás magát a fizetést konstituálja. Ezért az egyszer már foganatosított átírást sem a bank nem sztornírozhatja, sem az utalványozó visszavonással meg nem történtté nem teheti. Az átírásnak ugyanaz a hatása, mint a készpénzfizetésnek. Az átutalást meg lehet támadni aszerint, hogy a bank, vagy az utalványozó számlatulajdonos tévedése idézte-e elő a hibás átírást. Ha a bank az utalványozott összeget tévedésből nem az utalványos, hanem egy más számlatulajdonos javára írja akkor a számlatulajdonostól a kijavítás tűrését az alaptalan gazdagodás szabályai szerint követelheti. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a bank tévedésből az utalványozottnál nagyobb összeget írt az utalványos javára. Az utalványozót nem érheti ilyenkor joghátrány, mert az átírás az ő utasítása ellenére történt.16 Az átutalással a bankszámla tulajdonos adós megbízza a pénzintézetet azzal, hogy bankszámlája terhére meghatározott összeget számoljon el a megbízásban megjelölt bankszámla javára. Pénztartozást átutalással akkor lehet kiegyenlíteni, ha jogszabály, a pénzintézet rendelkezése vagy a felek megállapodása az elszámolás más módját nem teszi kötelezővé. Az átutalásról a Ptk. nem tartalmaz rendelkezést, ezért ilyen esetekben a megbízásról szóló szakaszaihoz kell fordulni.17

16 17

Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata, II. kötet. 133-135.o. Meznerics Iván: Bankügyletek a szocialista gazdálkodásban. 143.o.

28

4.2.1.2. Az átutalás elhatárolása a harmadik személy javára szóló szerződéstől Az átutalási megbízás olyan harmadik személy javára szóló szerződésnek tűnik, amelyet az átutaló és a bank köt. A harmadik személy javára szóló szerződésnek lényeges ismérve, hogy a harmadik személy a követelési jogot a szerződés megkötésével szerzi meg. Ezt a szabályt az átutalásra alkalmazva arra az eredményre vezetne, hogy az átutalási megbízásnak a banknál való benyújtásával egyidejűleg a kedvezményezett közvetlen jogot nyerne még a jóváírás előtt, ez pedig ellenkezik az átutalás természetével. A harmadik személy javára szóló szerződés további tulajdonsága, hogy a hitelező szerződési nyilatkozatát mindaddig visszavonhatja, amíg a harmadik személy ki nem jelentette, hogy a szerződéssel biztosított jogával élni kíván. Ez a tétel az átutalásnál nem alkalmazható. A két kötelem között van hasonlóság annyiban, hogy a harmadik személy közvetlen jogot szerez az átutalásnál is, valamint a bank (mint a harmadik személy javára szóló szerződés adósa) sikeresen emelhet az átutalási megbízásból eredő kifogásokat a kedvezményezettel szemben. Az átutalás a megbízásnak egyik önállósult faja. Az átutalási megbízás és a megbízási szerződés közti hasonlóság abban áll, hogy a bank köteles a számlatulajdonos meghagyásait teljesíteni, annak teljesítésétől eltérhet, ha az ügy körülményei miatt az eltérés a számlatulajdonosmegbízó érdekében szükségesnek látszik és a banknak nincs módjában új utasítást kérni. A bank kártérítésre kötelezett, ha a meghagyástól az említett feltételek fennforgása nélkül tért el és a számlatulajdonos kárt szenvedett. Végül hasonló a bank kötelezettsége a két típus esetében az értesítési, adatközlési kötelezettwség terén is.18 4.2.1.3.

Az alsóbíróságok joggyakorlata

Elsőként szolgáljon például egy jogeset, melyben a téves utalás és a bankhiba közötti elhatárolási problémára szeretném felhívni a figyelmet. A Csongrád Megyei Bíróság 1.Gf. 40 013/1996/3. számú ügyében alperes cég egy másik céggel különböző szerződéses jogviszonyokból eredő követelésének érvényesítése 18

Rudolf Lóránt: Elszámolások a polgári jogban, 133.o.

29

céljából határidős beszedési megbízást nyújtott be a számláját vezető felperes banknál. A kereskedelmi bankok közötti számlaforgalmat lebonyolító felperes a beszedési megbízáson szereplő teljesítési határidő előtt, a kötelezett értesítése, a kifogásolási határidő leteltének bevárása nélkül megterhelte a kötelezettnek az I. Bankház Rt-nél vezetett számláját a követelt összeggel. A kötelezett számlájáról leemelt összeget a felperes jóváírta az alperes számláján, aki a teljesítési határidő lejárta után a pénzösszeget felvette. A kötelezett az összeg leemeléséről való tudomásszerzést követően levélben közölte számlavezető bankjával, hogy vitatja az alperesi követelés jogosságát és ezért a bank által végrehajtott megterhelést nem fogadja el. A felperes erre a bankhiba elkövetését elismerve a megterhelt cég ügyfélforgalmi számláján jóváírta a korábban leemelt összeget, majd felperes ezután többször felszólította alperest az összeg visszafizetésére, eredménytelenül. (A kötelezett cég ellen eközben felszámolási eljárás volt folyamatban.) A felperes keresetében a Ptk. 361.§-a alapján kérte kötelezni alperest az átutalt összeg és kamatainak visszafizetésére, mivel szerinte a kötelezettől tévesen leemelt és alperes számlájára utalt összeggel alperes jogalap nélkül gazdagodott. Alperes tagadta, hogy jogalap nélkül gazdagodott volna, mert állítása szerint jogos követelése állt fenn bank ügyfelével szemben és ezt érvényesítette pénzforgalmi úton. Mivel jogos követelése állt fenn, ezért a felperes eljárása során elkövetett tévedés irreleváns. Az elsőfokú bíróság felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperes által hivatkozott vagyoni előny kimutatása akkor lehetséges, ha ezen előny megszerzése jogalap nélkül történt, valamint az előnyhöz a kötelezett más rovására jutott. A bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes vagyonában beállt csökkenés kinél jelentkezett előnyként. Az összeg átutalása önmagában még nem eredményezte azt, hogy alperes jogalap nélküli jutott vagyoni előnyhöz, mivel alperesnek jogos követelése állt fenn kötelezettel szemben. A tényleges vagyoncsökkenés akkor következett be, amikor felperes a bankhibát korrigálva a

30

perbeli összeget kötelezett számlájára átutalta. A gazdagodás tehát nem alperesnél, hanem a kötelezettnél keletkezett. Ha az alperes pénzkövetelése jogos volt, akkor ezáltal részéről jogalap nélküli gazdagodás nem keletkezhetett. A felperes bankhibát követett el, de ez nem jelenti önmagában azt, hogy az alperes szempontjából ez jogalap nélküli kiegyenlítés volt. A felperest a megbízási szerződéses viszonyban elkövetett bankhiba miatt a Ptk. 364. § szerinti kártérítési felelősség terheli. Kárfelelőssége ügyfelével szemben csak olyan mértékű, amilyen mértékben kötelezett nem tartozott az alperesnek. Ebben az esetben a ténylegesen tartozó kötelezettnek a bankhibával, mint jogellenes magatartással okozati összefüggésben vagyoni érdeksérelme, kára nem keletkezett. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a bankszámlaszerződés megszegése bank részéről azáltal, hogy a számlatulajdonos hozzájárulása nélkül teljesít kifizetést a számláról, önmagában a kifizetett összegnek megfelelő mértékű kártérítést nem von maga után. Ilyen esetben a sérelmet szenvedett bankszámla tulajdonosra hárul annak bizonyítása, hogy a tartozás fennáll-e vagy sem. A felperes bank a kötelezett cég részére történő kifizetésével indokolatlan kockázatot vállalt fel, mert önmagában csak a bankhiba miatt a teljes számlakövetelést a kötelezettnek visszafizette, pedig az a kötelezett valós tartozása lehetett. Második jogesetünkben, a Nyíregyházi Városi Bíróság 19.P. 20.138/1996/19. számon tárgyalt ügyében a felperes pénzintézet ügyfele valamint korábban azzal közalkalmazotti jogviszonyban állott magánszemély között létrejött munkaügyi jogvita

folyományaként,

melyben

felperes,

mint

a

Felső-Tiszavidéki

Környezetvédelmi Felügyelőség bankszámláját vezető pénzintézet a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Bíróság jogerős ítéletének végrehajtása érdekében a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság végzésével felülbírált átutalási végzése alapján teljesített kifizetést. Azáltal, hogy a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság felperes részére megküldött formahibás végzése alapján felperes az ügyfele javára vezetett bankszámláról az alperes javára megfizetni rendelt összeg és kamatai helyett tévesen ténylegesen jóval nagyobb

31

összeget és annak kamatait fizette meg, majd a két összeg közötti különbözetként mutatkozó, a számláról alaptalanul leemelt pénzösszeget a számlatulajdonosnak jóváírta, az alperes ezen összeggel a felperesi pénzintézet rovására jogalap nélkül vagyoni előnyhöz jutott. A jogalap nélküli gazdagodás szabályai értelmében annak megállapítására akkor van jogi lehetőség, ha a vagyoni előny kimutatható, ezen előny megszerzése jogalap nélkül történt és az előnyhöz a kötelezett más - az igényt érvényesítő – rovására jutott. Ezekre tekintettel a kereset alaposságának eldöntéséhez a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes által hivatkozott jogalap nélküli gazdagodás megállapításának fenti törvényi feltételei megvalósultak-e. Az elsődleges kérdés az volt, hogy a peres felek között keletkezett-e jogviszony. A felperes, mint a Felső-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőség bankszámláját vezető pénzintézet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság jogerős ítéletének végrehajtása érdekében a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságnak a Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Bíróság végzésével felülbírált átutalási végzése alapján teljesített kifizetést. Ezért a felperes és az alperes között jogviszonyt keletkeztető jogi tény a végrehajtást elrendelő bírósági határozat meghozatala illetve annak jogerőre emelkedését követően a felperesi pénzintézet részére történő megküldése volt. A kérdés tisztázásához meg kell vizsgálni az átutalási végzés pontos jelentését. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 80. §. (1) bekezdése szerint, ha pénzkövetelést azért nem lehetett pénzforgalmi úton (azonnali beszedési megbízással) érvényesíteni, mert a követelés jogosultjának nincs a beszedési megbízási forgalomba bekapcsolt bankszámlája, a bíróság a pénzkövetelés végrehajtására átutalási végzést hoz. A (2) bekezdés értelmében a bíróság az átutalási végzésben felhívja az adós bankszámláját vezető pénzintézetet arra, hogy a követelés összegét – a felhívásnak megfelelően – utalja ki a végrehajtást kérőnek, illetőleg kivételesen utalja át a végrehajtói letéti vagy más számlára. A Vht. 81. § szerint a bíróság az átutalási végzést a pénzintézetnek azzal a rendelkezéssel küldi meg, hogy a végzésben feltüntetett követelés összegét tartsa vissza és azt az

32

adósnak ne fizesse ki. Az átutalási végzés jogerőre emelkedéséről a bíróság a pénzintézetet azzal a rendelkezéssel értesíti, hogy a visszatartott összeget- az átutalási végzésben – foglalt felhívásnak megfelelően – utalja ki a végrehajtást kérőnek, illetve kivételesen utalja át a végrehajtói letéti vagy más számlára. A fenti rendelkezések értelmében a bíróság átutalási végzésével elrendelt végrehajtás olyan közvetlen bírósági végrehajtás, amikor valamely személy (a végrehajtást kérő) jogának érvényre juttatása nem valamely állami-közhatalmi szerv (bírósági végrehajtó) útján, hanem pénzintézet útján történik. Valamely bírósági határozat átutalási végzéssel történő végrehajtásának elrendelése esetén az a pénzintézet, amely az átutalási végzés címzettje, a jog érvényre juttatására irányuló eljárásnak olyan résztvevője, amely az állam kényszerítő erejében megnyilvánuló jogi szankciót gyakorolja. A bíróság által meghozott átutalási végzés címzettjeként megjelölt pénzintézetnek ezt a jogát törvény legitimálja és ezen jogszabályi rendelkezés alapján a bíróság által meghozott átutalási végzésnek a címzett pénzintézet részére történő megküldésével a pénzintézet és a végrehajtandó jog jogosultja között olyan sajátos közhatalmi (igazságszolgáltatási) jogviszony keletkezik, amely alapján a pénzintézet köteles az adós általa vezetett bankszámlájáról a követelés összegét az adós rendelkezése nélkül is, vagy annak ellenére közvetlenül a végrehajtást kérő részére átutalni. A Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság átutalási végzést hozott, amelyben elrendelte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítéletének végrehajtását oly módon, hogy felhívta az adós bankszámláját vezető pénzintézetet, hogy az adós számlája terhére főkövetelését és annak érintett időszakra járó kamatát a végrehajtást kérő részére fizesse ki. A Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság ezen végzése ellen adós időben fellebbezést nyújtott be, amelynek tárgyában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint II. fokú bíróság a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság végzésében meghatározott főkövetelés összegét leredukálta. A Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság a felperes részére megküldött átutalási végzést jogerősítési záradékkal látta el és megküldte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

33

Bíróság ítéletét, melyben a csökkentett összeg szerepelt. A két összeg különbözetét az adós bankszámlájáról a pénzintézet anélkül utalta ki a végrehajtást kérőnek, hogy arra a jogerős átutalási végzés alapján köteles illetve jogosult lett volna. Másrészről e teljesítéssel a végrehajtást kérő ezen összeget jogalap hiányában vette fel, mivel az meghaladta az adós által a jogerős átutalási végzés szerint részére teljesítendő összeget. Azon okból, hogy a jogerős átutalási végzésben meghatározott mértékű összeget meghaladó kifizetést a pénzintézet az adós bankszámlája terhére teljesítette, a jogalap nélküli kifizetéssel az alperes vagyoni előnyhöz az adós rovására jutott. A kialakult jogellenes helyzetet a pénzintézet idézte elő jogellenes magatartásával, ezért a jogellenes állapot megszüntetését eredményezte, egyidejűleg a károkozót is terhelő kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségnek megfelelő magatartást jelentette. Jogszerű volt a pénzintézetnek azon intézkedése, hogy a jogalap nélkül az alperesnek kifizetett összeget az adós bankszámláján jóváírta, ezáltal azt az adósnak visszafizette. Ebből az következett, hogy az alperes a jogalap hiányában felvett összeggel a pénzintézet rovására gazdagodott, ezért vele szemben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint alappal érvényesíthetett megtérítési igényt. Mivel az alperesnek a gazdagodás visszatérítésére keletkezett kötelezettségét megszüntető körülmény nem volt megállapítható, a pénzintézet keresete pedig összegében nem haladta meg a nála ténylegesen bekövetkezett vagyoni hátrány összegét, a bíróság az alperest a jogalap nélkül átutalt összeg megfizetésére kötelezte. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma a 38.G.75.740/97/14. számú esetében érintett felperes pénzintézet saját ügyfele, bankszámla-tulajdonosa átutalási megbízására átutalást teljesített alperes cégnek, majd négy nap múlva ugyanilyen összegű ismételt átutalást teljesített tévedésből adminisztrációs hiba folytán ugyanezen cég részére. A pénzintézet fizetési meghagyás iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumához a tőke illetve annak kamatai megfizetésére. A fizetési meghagyással szemben alperes határidőben ellentmondással élt, miszerint nem tartozik felperesnek jogalap nélküli gazdagodás címén, sem más címen. Alperes álláspontja szerint a Ptk.-nak a megbízásra

34

vonatkozó általános szabályai szerint a megbízott a megbízója számára szerez jogokat, illetve vállal kötelezettségeket valamint utalt arra, hogy a később átutalt összeg fedte a bank ügyfelének az alperessel szemben az átutalás idején már fennálló és lejárt tartozásainak összegét, ezért az átutalt összeget ezek kiegyenlítésére számolta el. Az alperes a pénzintézet ügyfelével szemben fennálló követeléseinek érvényesítése érdekében a felperes megbízóját perbe hívta. A elrendelte az ügyek együttes tárgyalását. A peres felek jogállása szerint pénzintézet továbbra is felperes maradt, megbízója II. r. alperes, korábbi alperes pedig I. r. alperes lett. A bíróság a felperes kereseti kérelme tekintetében részítéletet hozott. A felperes által kétszeresen utalt pénzösszeg megtérítése tekintetében a felperesi igény önállóan elbírálható olyan igény, amelynek eldöntése a perben becsatolt bizonyítékok alapján lehetséges volt. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy felperes keresete megalapozott volt. A bíróság álláspontja szerint a második átutalás tekintetében a pénzintézet, aki nem vizsgálja a fizetés mögött álló polgári jogviszonyt, kötelmet és számára a pénzösszeg ilyen körülmények közötti átutalása absztrakt pénzintézeti tevékenységnek tekinthető, saját pénzeszközeinek a terhére teljesített az I. r. alperes számára pénzátutalást. Ennek az átutalásnak a bíróság ítélete szerint jogcíme nem volt, ez a felperes vonatkozásában tartozatlan fizetésnek az I. r. alperes vonatkozásában pedig jogalap nélküli gazdagodásnak tekinthető. A bíróság megállapította, hogy a Ptk. a jogalap nélkül gazdagodó visszatérítési kötelezettségére vonatkozó 361. § (1) bekezdése szerinti feltételek fennálltak, mivel a felperes pénzösszegeinek kiutalásához és I. r. alperes általi megtartásához jogalapja nem volt. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégium 38.G.75.740/97/14 sorszámú végzése esetének előzményeképpen alperes munkaviszonyban állt és munkáltatójával jogvitája keletkezett. A jogvita kapcsán a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletével kötelezte alperes munkáltatóját, hogy kártérítést fizessen alperesnek. A munkaügyi bíróság a marasztalási összeg után évi 20 %-os késedelmi kamatot állapított meg.

35

Alperes is rendelkezett bankszámlával, ezért intézkedett a munkáltató bankjánál, hogy a részére megítélt összeget inkasszó útján fizessék ki neki. A munkáltató bankszámláját felperes pénzintézet vezette. Alperes olyan intézkedést tett a bankszámlát vezető pénzintézet felé, hogy a munkaügyi bíróság által megítélt tőke összeg végrehajtását kérte, de a fizetendő kamat összegét nem évi 20 %-ban, hanem a banki alapkamat kétszeresében jelölte meg. Felperes ennek alapján tévedésből a bírói ítéletben szereplő összeg helyett nem a megítélt tőkét és az évi 20%-os kamatot fizette ki alperesnek, hanem az alperes által közölt és megjelölt banki alapkamat kétszeresét. Felperes a két kamatérték különbözete tekintetében kérte kötelezni alperest arra hivatkozva, hogy alperes ezt az összeget jogtalanul kapta meg. A bíróság megállapította, hogy alperes a bírói ítéletben meghatározott összeggel

szemben

nagyobb

összeget

kapott

felperestől,

a

munkáltató

számlavezetőjétől, mint ami őt megillette volna: az alperest csak a megítélt tőke és annak 20 %-os kamata illette volna meg. Felperes tévedésből tett olyan intézkedést, amely alapján a magasabb kamatértékből adódóan magasabb összeget fizettek ki az alperes részére. A bíróság álláspontja szerint alperest ez az összeg nem illette meg és ezt az összeget felperes tévedésből fizette ki, így alperes a kamatkülönbözettel jogalap nélkül gazdagodott. Bíróság ezért kötelezte alperest a Ptk. 361. §-a alapján a kamatkülönbözet megfizetésére. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 19.G.304.576/97 számú ügyében alperes a Legfelsőbb Bíróság jogerős végzése alapján kiállított két darab azonnali beszedési megbízás alapján a felperes MNB a nála vezetett pénzintézet számlájáról emelt le összeget. Később kiderült, hogy alperes még a tranzakció előtt átvette a Legfelsőbb Bíróság említett határozat végrehajtását felfüggesztő végzését, majd az ügyet jogerősen lezárva az alperes keresetét a Legfelsőbb Bíróság elutasította. A felperes azonban az összeget ügyfele javára átutalta. Ezek alapján a vagyoncsökkenés felperesnél állt be, az átutalás idejében azért nem lehetett volna átutalni, mert a végrehajtást felfüggesztették, de az ügy egyébként is jogerősen befejeződött, tehát az alperes az összegre nem volt jogosult, így a bíróság a jogalap nélküli

36

gazdagodás szabályai alapján a felperes keresetét megalapozottnak találta, alperest marasztalta. Összefoglalva:

az

alsóbíróságok

joggyakorlata

a

téves

átutalások

vonatkozásában többnyire egységes. A tévesen átutalt összeget jogalap nélküli gazdagodásnak tekinti a gazdagodó számára jelentkező előny és a tévesen átutaló viszonyában. Beszámításra korábbi követelésre hivatkozva többnyire a két fél közötti kötelmi viszony hiányában nincs lehetőség. 4.2.1.4. A Legfelsőbb Bíróság joggyakorlata A Legfelsőbb Bíróság Gf. I.33174/98 számú ügyében az alperes szabályszerű azonnali beszedési megbízást nyújtott be a felperesnél bankszámlát vezető cég bankszámlája ellen. Az azonnali beszedési megbízást a felperes annak érkezése napján teljesítette. Az átutalás teljesítése után felperes megállapította, hogy az adós cég számláján nem volt fedezet, így a teljesítés fedezet hiányában saját forrása terhére történt. A cég ellen ezután felszámolási eljárás indult. Felperes kérte alperes marasztalását arra hivatkozva, hogy alperes nem attól kapta meg a követelését, aki azzal tartozott, a perbeli összeg átutalása tévedésből fedezet hiányában történt. A bíróság a Ptk. 361. §. (1) bek.-e alapján megállapította, hogy a felperes fizetésével az alperes nem gazdagodott, viszont az adós vagyona gyarapodott azzal, hogy az alperes irányában fennálló tartozása megszűnt. A felperes és az adós között érvényben lévő bankszámlaszerződés alapján a felperesnek a bankszámla tulajdonos rendelkezésére álló pénzeszközök terhére kellett – megbízás szerint – fizetést teljesítenie. A felperes azzal, hogy a fedezetet meghaladóan, saját pénzeszközei terhére fizetett, megbízás nélküli ügyvivőként járt el és így az adóssal került jogviszonyba. A bíróság utalt arra, hogy a felperes és az adós cég viszonylatában kerülhet sor annak vizsgálatára, hogy a jogalap nélküli gazdagodás feltételei fennállnak-e.

37

4.2.2. Vállalkozás A vállalkozói szerződések kapcsán jogalap nélküli gazdagodás kérdése általában két esetkörben merül fel. Egyik ezek közül az egyik az az esetkör, amelynél a vállalkozói szolgáltatásnak a szavatossági hiba által érintett része a kijavítás eredményeként többe került, mint amennyit a tervdokumentáció és a költségvetés erre előirányzott (pl. a tervdokumentációban előírt padlóburkolat helyébe a kijavítás

során

megfelelő

vízszigetelő

réteg

alkalmazásával

értékesebb

padlóburkolat kerül, a radiátorok kijavítása folytán többletráfordítással azok hőleadó képessége növekszik stb.). A vállalkozók egyes esetekben az ilyen kijavítási többletkülönbséget - mint jogalap nélküli gazdagodást eredményező ráfordítást - a megrendelőre kívánják hárítani, a megrendelők szerint viszont e többletek - a szavatossági helytállás körében - a vállalkozókat terhelik. Mivel kötelmi jogunk a visszterhességen alapuló egyenértékűséget védi, a vállalkozónak szavatossági helytállása körében helyre kell állítania a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értékbeli egyensúlyát, tehát a szolgáltatást olyanná kell tennie, hogy a szerződéses és a törvényes kellékeknek megfeleljen, vagyis amilyennek eredetileg hibátlan teljesítés esetén lennie kellett volna. Erre figyelemmel - az állandó gyakorlat szerint - a bíróság a kijavítás tárgyában általában a kijavítási mód körülírása nélkül úgy rendelkezik, hogy a vállalkozónak a szolgáltatás tárgyát hibátlanná kell tennie. Ilyen esetben - a megrendelők és a vállalkozók között keletkezett s már említett vitákra tekintettel - értelmezésre szorul, hogy meddig terjed a vállalkozó szavatossági helytállása és milyen mértéken túl jelentkezik a megrendelő jogalap nélküli gazdagodása. A kérdés megítélésénél abból kell kiindulni, hogy a költségek emelkedése általában a kijavítás szükségessé válásának, végeredményben a hibás teljesítésben jelentkező szerződésszegésnek a következménye, így azt mint vagyoni hátrányt, a szerződésszegő vállalkozónak kell viselnie, a megrendelőre

38

nem háríthatja át. A kijavítási költségeknek a hibás munkanemre vonatkozó költségvetési tétellel való mechanikus, számszerű egybevetése alapján nem lehet megállapítani azt, hogy a kijavítás folytán az egész oszthatatlan szolgáltatás valóban értékesebbé vált. Ugyancsak nem eredményezi a megrendelő jogalap nélküli gazdagodását az a körülmény, hogy a kijavított szolgáltatás hosszabb élettartamúvá válik, mert ennek előnyeit egyrészt lerontja az időmúlás során szükségképpen bekövetkező erkölcsi kopás stb., másrészt nem biztos, hogy a hosszabb használati lehetőség a megrendelő számára szükséges, és így értéket jelent. Nem lehet szó jogalap nélküli gazdagodásról abban az esetben sem, ha a megrendelő a szolgáltatást még a szavatossági javítás előtt eladja. Előállhat azonban olyan helyzet, amikor a hibás teljesítéssel kapcsolatban az válik nyilvánvalóvá, hogy a kijavítást a szerződés (a tervdokumentáció) eredeti előírásainak megfelelően nem lehet elvégezni, mert az így kijavított vállalkozói szolgáltatás nem felelne meg a megrendelő szükségleteinek, a kijavítás az eredeti formában felesleges, célszerűtlen, sőt egyenesen káros lenne. Lehetséges, hogy a felek - e helyzetet felismerve - maguk megállapodnak a kijavítás eltérő, költségesebb módjában, tehát a kérdés szerződésmódosítás útján, a bíróság közreműködése nélkül megoldódik. Ilyen megegyezés hiánya esetén a bíróságnak a vitában két követelmény egyidejű szem előtt tartásával kell határoznia. Egyrészt a megrendelőnek a reparációhoz fűződő érdekét kell oltalomban részesítenie, ennek megfelelően a vállalkozót a szolgáltatás kijavítására kell köteleznie. Másrészt figyelembe kell vennie azt a kényszerhelyzetet, hogy a vállalkozónak rendszerint csak más műszaki megoldással, technológiával - a kijavítás eredményeként végül is olyan szolgáltatást kell létrehoznia, amely bizonyos mértékig a kikötött minőségtől és értéktől eltér. Abban a kivételes helyzetben tehát, amikor a vállalkozó a kijavítás által a szolgáltatást a megrendelő valódi szükségleteinek kielégítésére teszi alkalmassá, vagyis annak szerződési érdekét valósítja meg és ezáltal olyan többletszolgáltatást nyújt, amely a megrendelő oldalán vagyoni előnyként jelentkezik, a szavatossági

39

helytállás és a jogalap nélküli gazdagodás elhatárolása válik szükségessé. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis, hogy a vállalkozónak - az előbbiekben többször kiemelt - szavatossági helytállása csak az egyenérték-egyensúly helyreállításának határáig terjed. Ezen túl a megrendelő olyan magasabb értékhez jut, amelyet a szerződés szerinti ellenérték nem fedez, holott azt a szerződés helyes megkötése esetén a szolgáltatás és az ellenérték meghatározásánál figyelembe kellett volna venni. Az ilyen vagyoni előnyt pedig - mint jogalap nélküli gazdagodást - a megrendelőnek a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalkozó részére vissza kell térítenie. A vállalkozó a jogalap nélküli gazdagodásként jelentkező többletértékre vonatkozó igényét a kijavítási munka elvégzése, a gazdagodás tényleges jelentkezése, tehát az esedékesség után érvényesítheti. Annak azonban a jelenlegi joggyakorlat szerint nincs akadálya, hogy az ellenértéktöbblet viselése kérdésében már

az

ellene

folyó

szavatossági

eljárásban

megállapítási

keresetet

(viszontkeresetet), ellenkérelmet terjesszen elő.19 A vállalkozói szerződések kapcsán felmerülő - jogalap nélküli gazdagodás tényállásához kapcsolódó – másik esetkör, amikor a vállalkozási szerződés lényeges hiányossága miatt, vagy annak jogszerű megszűnése folytán a vagyoneltolódás pillanatában a felek között jogviszony (már) nem áll fenn. Előállhat például lényeges hibaként a vállalkozási díjban való megállapodás hiánya20, valamint másik esetkörben – a szerződés megszűnése esetén – a megszűnést követő további teljesítés az egyik fél részéről.21 Előzőre szolgál példaként az az eset, amikor a felek a falszigetelési munkára kötött szerződésben csak előirányzati árat jelöltek meg, költségvetést később sem készítettek, tehát nem állapodtak meg a díjban. A vállalkozó ennek ellenére a munkát elvégezte, de az általa benyújtott számlát a megrendelő csak részben egyenlítette ki. A bíróság 19

GKT 76/1973. BH 2002. 29 BH 1998. 39 BH 1983. 500 21 BH 1997. 303 20

40

szakértői bizonyítást vett fel annak tisztázására, hogy a felperes vállalkozó az általa nyújtott szolgáltatásért milyen összegű ellenszolgáltatást számíthat fel. Ez esetben árképzési problematikába ütköztek, ugyanis a munka nem tartozott a hatóságilag vagy más egyértelmű módon meghatározott árú szolgáltatások közé, ezért ez esetben kérdéses lehet, hogy mely módszerrel számolják azt. A szerződés kellékhiányossága miatt az létre sem jött, így pedig jogalap hiányában jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozva sikeresen követelheti a vállalkozó az elvégzett munka után járó ellenszolgáltatást. (Persze ez által nem mentesült a bíróság az ellenérték megállapításától, hiszen a megtérítés alapját is ez képzi. A vázolt esetben

a

szakértő

utókalkulációs

módszerrel

a

teljesített

munkaórák

figyelembevételével állapította meg a vállalkozó járandóságát. Más estetekben a szakértő az igazolt kiadások alapján kalkulált.) A létező és érvényes szerződés megszűnése után folyósított ellenszolgáltatás visszakövetelésére lehet példa az az eset, amelynél a felperes a felmondási idő letelte után kifizetett 3 havi ellenszolgáltatás visszatérítésében kérte az alperes marasztalását a bíróságtól. A bíróság a felmondási időt meghaladóan kifizetett összeget a Ptk. 361.§-ában foglaltak alapján visszatéríteni rendelte.22 Összefoglalva: a vállalkozói szerződés kapcsán a szerződés nélkül elvégzett – egyébként kapcsolódó – többletmunka ellenértékét a vállalkozó csak a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén tudja a megrendelővel szemben érvényesíteni.23 4.2.3. Bérlet A használati joggal kapcsolatos esetek többségében a jogalap nélküli gazdagodással való kapcsolódási pont legtöbbször a bérlő/haszonbérlő által eszközölt értéknövelő ráfordításokból adódik. Általánosságban megállapítható, hogy amennyiben a szerződő felek már a szerződésben vagy szerződéses viszonyuk fennállta során más módon megegyeztek a szükséges és hasznos 22 23

BH 1997. 303. Bíró György: A kötelmi jog és a szerződéstan közös szabályai, Novotni kiadó, 2000.

41

ráfordítások viselésének és megtérítésének módjában, úgy a jogalap nélküli gazdagodás tényállásának alkalmazhatósága fel sem merül, sőt fölösleges is, mivel a kérdés bírói út igénybe vétele nélkül, vagy azzal, de e megállapodásra tekintettel egyszerűen eldönthető. A probléma legtöbbször abból adódik, hogy a felek között a fent említett megállapodás nem jön létre, s ezáltal a szerződés megszűnésekor a bérlő bírói úton igyekszik érvényesíteni az általa kifizetett ráfordítások értékét. Az említett jogesetek mindegyikében határozatlan idejű szerződés alapján illette meg a használati jog a később felperesként jelentkező felet. A használati jog megszűnése után kérték a bíróságtól az alperes (haszon)bérbeadót kötelezni a felperes által eszközölt hasznos és értéknövelő beruházások megtérítésére. Álláspontjuk szerint a szerződés megszűnését követően az alpereseknek az eredetinél nagyobb értékű dolgot szolgáltattak vissza, s ebből a felpereseknek vagyoni hátrányuk, az alpereseknek pedig vagyoni előnyük származott. Az első fokon eljáró bíróságok döntéseiben általánosság nem fedezhető fel, egyes esetekben egyetértve a felperesek indokaival marasztalták az alpereseket az értéknövekedés összegének megfizetésében (s annak késedelmi kamataiban), más esetekben a szerződéses jogviszonyra hivatkozva elutasították a felperesek keresetét. Nem így magasabb szinten, ugyanis a másodfokon eljáró bíróságok, valamint a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati jogkörében eljárva egységesen elutasította a kereseteket. Indoklásaik szerint amennyiben a felek a költségek viselésében nem egyeztek meg, elsősorban a használati jogot létrehozó szerződés, annak ilyen rendelkezése hiányában pedig az Ltv.24 rendelkezései az irányadók. 9. § (1) A bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak, hogy a lakást a bérlő teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá és látja el a komfortfokozatának megfelelő lakásberendezésekkel. A megállapodásban a felmerülő költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni. 24

1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról

42

10. § (1) A bérbeadó köteles gondoskodni a) az épület karbantartásáról; b) az épület központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról; c) a közös használatra szolgáló helyiségek állagában, továbbá e helyiségek berendezéseiben keletkezett hibák megszüntetéséről. (2) Az épülettel, illetőleg a közös használatra szolgáló helyiségekkel és területtel összefüggő - az (1) bekezdésben nem említett - egyéb kötelezettségek teljesítésére a felek megállapodása az irányadó. 13. § (1) Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a bérlő köteles gondoskodni a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és berendezéseinek a karbantartásáról, felújításáról, pótlásáról, illetőleg cseréjéről. 15. § (1) A bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak, hogy a bérlő a lakást átalakítja, korszerűsíti. A megállapodásnak tartalmaznia kell azt is, hogy a munkák elvégzésének költségei melyik felet terhelik.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az Ltv. rendelkezéseit figyelembe véve megállapítható, hogy a bérlő csak abban az esetben követelheti a felújítási, átalakítási munkák ellenértékét, amennyiben a törvény 15. §-ában említett megállapodás kötött a bérbeadóval. Egyebekben pedig kizárja a jogalap nélküli gazdagodás tényállásának alkalmazását, mivel a Ptk 361.§-ának rendelkezése másodlagos szabály, amelynek alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a jogvita a felek jogviszonyára irányadó speciális előírások alapján nem bírálható el. A perbeli esetekben azonban a felek egymással szerződéses kapcsolatban álltak, a jogvita tehát nem nélkülözi a jogalapot.25 Az itt említett elvektől egy esetben tért el a Legfelsőbb Bíróság annyiban, hogy elismerte elvi lehetőségként a ráfordítások megtérítésének jogát abban az esetben, ha a forgalmiérték-növekedést a bérlő idézte elő és a bérbeadó gazdagodott rajta. Konkrét esetben azonban nem találta kellőképpen bizonyítottnak a gazdagodás tényét, ugyanis az értéknövekedés akkor gyarapította volna a bérbeadó vagyonát, ha az ő használatában állt volna, míg itt a bérlő továbbra is élvezte annak hasznait. A döntés szerint nem elegendő a bérbeadónál keletkezett vagyoni előny igazolása, azt is bizonyítani szükséges, hogy az más rovására keletkezett.26

25

BH 2000. 70. BH 1999. 297. BH 1997. 483. 26 BH 2001. 68.

43

A bérleti jogviszonyból eredő jogvitáknak is akad egy olyan vonulata, amely abból fakad, hogy a felek között a teljesítés ellenére létező és érvényes szerződés nincs. Erre szolgál például az az eset, amelynél a felperes törvényes öröklés jogcímén szerezett ingatlanát az alperes a felperes jogelődje tulajdonlása idejétől használta, mégpedig írásbeli szerződés nélkül. A felperesnek rendszeresen földbérleti díjat nem fizetett. A felperes keresetében az elmaradt földbérleti díjak, valamint azok kamatainak megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az eljárt bíróságok jogi álláspontja szerint a Ptk. 452. §-ának (3) bekezdésében írt szerződés27 hiányában az alperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint köteles a felperesnek a földhasználat fejében térítést fizetni. A per során problematikusnak mutatkozott annak megítélése, hogy vajon semmis vagy nem létező szerződésről van-e szó. Szempontunkból e kérdés elemzése fölösleges, hiszen a jogkövetkezmények levonása tekintetében az ítélkezési gyakorlat nem tesz különbséget, mind a semmisség okából érvénytelen szerződés, mind pedig a nem létező szerződés következménye az eredeti állapot helyreállítása, ha pedig ez nem lehetséges, a vagyoneltolódás helyreállítása. 4.2.4. Biztosítás Ahogyan azt a fenti esetekben láthattuk, a jogalap nélküli gazdagodás megállapítása nem kevés körültekintést igényel a bíróság részéről, és azok az esetek, amelyeknél fennállására hivatkoznak, még ha nem is sokban térnek el egymástól, mégis különböző döntéseket eredményeznek a tényállás érzékeny, igen szűk körben felmerülő alkalmazására tekintettel. Ezzel ellentétben akad egy olyan esetkör, amelynél az utóbbi években fellelhető bírói gyakorlat – legalábbis a Legfelsőbb Bíróság döntései alapján – teljesen egységesnek mondható. A 27

Ptk.452. § (1) Haszonbérleti szerződés alapján a haszonbérlő meghatározott mezőgazdasági földterület vagy más hasznothajtó dolog időleges használatára és hasznainak szedésére jogosult, és köteles ennek fejében haszonbért fizetni. (2) A haszonbér a felek megállapodása szerint pénzben vagy természetben jár. (3) Mezőgazdasági földterület haszonbérbe adásához írásbeli szerződés szükséges; jogszabály a szerződés érvényességét hatósági jóváhagyáshoz kötheti. Mezőgazdasági földterület alhaszonbérbe adása semmis.

44

biztosítási szerződések kapcsán – annak megszűnése folytán – keletkező megtérítési

kötelezettségek

széles

körű

megítélése

figyelhető

meg

a

joggyakorlatban. A rendelkezésre álló jogesetek közös vonása, hogy a felperesi oldalon szereplő biztosító a biztosítási szerződés megszűnését követően teljesített a károsultnak, a volt biztosított által előidézett károkozás kapcsán. A biztosítási szerződés megszűnését kiváltó ok kivétel nélkül a biztosítási díj meg nem fizetése a biztosított által. A felperes biztosítók keresetükben az általuk kifizetett összeg visszatérítésére kérték kötelezni az alpereseket. Jogi álláspontjuk szerint a díjfizetés elmulasztása miatt biztosítási szerződésük megszűnt, ezért a károsult kártalanítása folytán az alperes volt biztosítottak jogalap nélkül gazdagodtak, mivel a biztosítók mintegy helyettük fizették meg a károsodás összegét. Az említett esetekben a Legfelsőbb Bíróság részben a Polgári Törvénykönyv jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szakaszaira, részben az akkor hatályos 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendeletre28 hivatkozva megállapította, hogy a felperes biztosító valóban jogosult az általa megfizetett összeg alperes általi megtérítésére. Indoklása szerint a biztosítási díj meg nem fizetése folytán - s mivel a biztosító a megfizetésre haladékot nem adott és a díjkövetelését az alatt bírói úton nem érvényesítette - a biztosítási szerződés az esedékességtől számított 30 napon belül megszűnt. A biztosító feladata ilyen esetekben a felelősségbiztosítási szerződés megszűnésének azonnali bejelentése a Belügyminisztérium központi gépjárműnyilvántartó szerve részére. Fent említett kormányrendelet szerint az értesítés megküldésétől számított 60 napon belül bekövetkezett balesetből eredő károkat a biztosító még köteles megtéríteni. A konkrét esetek egyikében sem történt meg a rendelet szerinti bejelentés, tehát a biztosítók jogszabályban előírt helytállási kötelezettségüknek tettek eleget a károsult kifizetésével. E háromoldalú kapcsolatban e szerint a biztosító és a károsult jogviszonya rendezett, jogi alapokon nyugszik. Nem így a biztosító és a volt biztosított kapcsolata, hiszen a 28

58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról

45

biztosítási szerződés megszűnése folytán köztük jogviszony nem állt fenn, ezért a jogalap nélküli gazdagodás azon tényállási eleme, mely szerint jogalap hiánya vezethet annak megvalósulásához teljesült. A Legfelsőbb Bíróság következetesen minden esetben megállapította, hogy a felperes biztosító sikerrel követelheti a harmadik személy részére kifizetett kártérítésnek a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint történő visszafizetését.29

29

BH 2001. 371 BH 2000. 300 BH 1998. 185 BH 1997. 395

46

V. JOGÖSSZEHASONLÍTÁS 5.1. A német jog A német Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) - ahogyan azt már a történeti előzmények között is említettem – a 19. századi pandektisták munkája nyomán került közelebb a római jog gondolatvilágához. A gazdagodás meglétét a római szabályok az általános visszakövetelhetőség feltételeként jelölték meg, és nem adták meg a keresetet azzal a jóhiszemű gazdagodóval szemben, aki a gazdagodás eredményétől a kereset megindítása előtt elesett. A BGB azonban a zürichi kantonális

jogban

először

megfogalmazott

általános

gazdagodási

visszakövetelhetőség gondolatát vetette fel azzal, hogy a meglévő, de nem indokolható vagyoni előny visszakövetelhetőségét általánossá tette. A megvolt vagyoni előny visszafizetésére csak akkor kötelezték azt, aki attól a követelés megnyílta előtt elesett, ha valamilyen legalább quasicontractuális vagy quasideliktuális alapja a visszakövetelésnek volt. A német jogban a jogalap nélküli gazdagodásnak többféle szabályozása létezik. A BGB 812. § (1) bek. szerint: „ Aki egy másik személy teljesítése következtében vagy más módon annak költségére valamihez jogalap nélkül jut hozzá, annak részére kiadásra köteles.” A szabály első fordulata a felperes teljesítésére alapozott gazdagodásra utal, míg a második fordulat a felperes tulajdonával kapcsolatosan létrejött gazdagodásra vonatkozik. Nemzetközi magánjogi szabályozásuk szerint az első esetben azt a jogot kell alkalmazni, amelynek alapján a teljesítésre sor került, a másik esetben pedig a tulajdonra irányadó jogot, vagy annak a helynek a jogát kell alkalmazni, ahol a vagyoneltolódás bekövetkezett. A szolgáltatás alapjául szolgáló jogviszony legtöbb esetben valamilyen szerződés, de a bírói gyakorlat idevon olyan eseteket is, amikor a felek között semmiféle szerződéses kapcsolat sem volt.

47

Az érvénytelen szerződések esetében azt a jogot kell meghatározni, amit a szerződésre alkalmazni kellett volna, ha nem lett volna érvénytelen. A felperes tulajdonával kapcsolatosan létrejött gazdagodás esetén, jogviszony hiányában a német jog azt a jogot rendeli alkalmazni, ahol a beavatkozás történt. A megbízás nélküli ügyvitel esetkörében pedig azt a jogot kell alkalmazni, ahol az ügylet végbement.30 Szolgáljon például egy jogeset a német joggyakorlatban a téves átutalásra. A német Legfelsőbb Szövetségi Bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) 25.09.1986. – VII ZR 349/85 (Hamburg) számú esetében alperes egy olasz cég kizárólagos képviselőjeként jogosult a Németország területén értékesítések 10 %-ára jutalék gyanánt. Az eset előzményeként egy több számlából álló összeg 10 %-ának alperes számlájára történő átutalásával bízta meg az olasz cég felperes firenzei pénzintézetet. Felperes tévedésből az egész összeget utalta át jutalékként a 10 % helyett alperes számlájára, aki felszólítás ellenére sem volt hajlandó a többletet visszafizetni arra hivatkozva, hogy ő a cégnek jóval nagyobb összegű megbízásokat közvetített. A gazdagodási kereset során a fent említett szabályok szerint a német jog alkalmazandó. A peres felek között nem volt kötelmi jogviszony, amit az olasz jogrend szerint kellene elbírálni. Sokkal inkább hibás teljesítésről van szó, amit viszont a kedvezményezett joga szerint, tehát a német jog szerint kell elbírálni, itt ugyanis nem érvényes az olasz cég és az alperes között létrejött szerződésben kikötött olasz jog, mivel a jogvita nem közöttük áll fenn. A felperes követelte az általa tévesen átutalt többlet összeget, aminek átutalására elejétől kezdve nem volt utasítása. Az olasz cég átutalási megbízása egyértelmű volt, semmi olyat nem tett, amivel felperes pénzintézetet a nagyobb összeg fizetésére indította volna. Mivel a fizetés kizárólag a felperes tévedésén alapul, ezért a hiba nem a felperes és az olasz cég jogviszonyában van, hanem a peres felek között áll fenn és közöttük tisztázandó. Alperes nem ismerhette fel, hogy az összeg felperes tévedéséből került a számlájára, de nem bízhatott joggal 30

T. W. Bennett: A jogalap nélküli gazdagodás kollíziós szabályai

48

abban, hogy az általa képviselt cég ilyen összegű jutalékkal tartozna. Reálisan nézve fel kellett volna ismernie, hogy tévedésről van szó. A bírói gyakorlat szerint azokban az esetekben, amikor a gazdagodási keresetekben kettőnél több peres fél van, mindig az egyedi esetek szerint kell eljárni. A gyakorlat szerint, amikor az átutalás címzettje az összeg átvételekor az érvényes átutalás hibájáról vagy az utalás visszahívásáról tudott, akkor az utalványozót a kedvezményezettel szemben megilleti a közvetlen gazdagodási igény. A polgári tanács egy eset során, amikor egy pénzintézet tévedésből az átutalt összeget kétszer írta jóvá a kedvezményezett számláján, elfogadta a bank közvetlen gazdagodási igényét kedvezményezettel szemben, annak ellenére, hogy kedvezményezett a téves kettős jóváírás tényéről nem tudott. Ezidáig a tanács csak akkor támogatta a gazdagodási kereseteket, ha a kedvezményezett tudta, hogy nem volt érvényes megbízás a fizetésre az utalványozó részéről. A joggyakorlat tehát ilyen esetekben az utalványozó fizetését a kedvezményezett szemszögéből nem mint teljesítést fogadta el. Az olasz cég átutalási megbízása kedvezményezett részére egyértelmű és nem félreérthető volt. A cég tehát ezzel semmi olyat nem tett, amivel felperest az általa megjelölt összeg túllépésére késztette volna. Mivel kedvezményezett sem számíthatott alappal ekkora összegre utalványos részéről (nem illette meg), ezért méltánytalan

lenne

felperest

a

tévesen

átutalt

összeg

visszafizetésének

követelésével utalványoshoz fordítani. A pénzintézet ügyfelével szemben, aki szabályszerűen járt el a bankjával, ilyen eljárás a jóhiszeműség alapelvi követelményével összeegyeztethetetlen lenne. Ha a bank érvényes átutalási megbízás alapján fizet, akkor a fizetést a kedvezményezett mint az utalványozó részéről való teljesítést számítja be. Ha ezzel szemben hiányzik az érvényes megbízás, akkor az ilyen beszámítás nem lehetséges.31

31

BGH 25.09.1986. - VII ZR 349/85 (Hamburg)

49

A német jogelmélet szerint a téves átutalás tipikus esete, amikor nincsen az átutaláshoz megfelelő érvényes megbízás. Ilyen esetek lehetnek: 1) Amikor hiányzik az átutalási megbízás arra az átutalásra vonatkozóan, amit a bank végrehajtott: téves címzettnek, téves számlára vagy túl magas összeget utal át; 2) ha a beadott megbízás hatálytalan volt és nem lett volna szabad végrehajtani, mert nem volt aláírva, cselekvőképtelen személy állította ki vagy hamisított volt; 3) a megbízást nem volt szabad végrehajtani, mert visszahívták és hatálytalan lett. A bankgyakorlat számára fontos lenne egy tisztán kidolgozott, egységes joggyakorlat ilyen esetekre, de a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság álláspontja szerint mindenféle sematikus megoldás alkalmazása tilos, mivel kizárólag az egyedi eseten nyugvó, az összes körülményt mérlegelő ítélkezést tartja elfogadhatónak. Az OLG München, 11.11.1987. – 7 U 2259/87. sz. ítélete szerint, az átutalással megbízott bank téves kettős átutalása esetén a bankot megilleti a kedvezményezettel szemben a jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelésére irányuló igény. Az alperes a kettős jóváírással az átutaló bank rovására jogalap nélkül gazdagodott. A német Legfelsőbb Bíróság joggyakorlata szerint a téves átutalási esetekben a gazdagodási keresetek alapvetően a teljesítési viszony alapján alkalmazhatóak. A kedvezményezettnek az utalványozó teljesítési szándékába vetett bizalma csak akkor védendő, ha az utalványozó azt a jogi látszatot keltette, hogy valóban teljesíteni szándékozik. A BGH 20.06.1990. – XII ZR 93/89 (München) sz. ítélet hátterében hamis átutalási megbízás alapján történt kifizetés áll. A bíróság kimondja, hogy a hamis megbízás alapján történő átutalás jogilag a megbízás nélküli átutalás esetkörébe tartozik. A bank ügyfelének a fizetést nem számítják be, mert a megbízási utasítást

50

nem ő adta ki. Ilyen esetekben az átutaló bankot illeti meg a kedvezményezettel szemben a gazdagodási igény nem pedig az ügyfelét. A BGH 20.06.1990. – XII ZR 98/89 (Braunschweig) sz ítélet kimondja, hogy a megbízó cselekvőképtelensége miatt semmis átutalási megbízás teljesítése miatt a bankot nem illeti meg a gazdagodási kereset az utalványozóval szemben. Az OLG Bamberg, 23.2.2000 – 8 U 53/99 sz. ítélet szerint , ha a bank egy pénzösszeget tévesen utal át harmadik személy részére, akkor a BGB 812. §-a alapján visszatérítési igény illeti meg a gazdagodóval szemben. Közömbös, hogy a bank ügyfelének a harmadik személlyel szemben milyen a jogviszonya, és az is közömbös, hogy a harmadik személy a bank tévedését felismerte-e. A jogalap nélküli gazdagodás intézménye szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a kedvezményezett valamilyen alapon várhatott-e teljesítést, hanem annak, hogy a vagyoneltolódás a jogi helyzetnek megfelel-e. A német jog további sajátossága a hazaihoz képest, hogy az érvénytelen szerződés alapján nyújtott szolgáltatás által létrejött vagyoneltolódás is a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján állítható helyre. 5.2. Az osztrák jog A giroszerződéssel – ahogyan az már említésre került - a pénzintézet kötelezettséget vállal arra, hogy ügyfele részére átutalásokat teljesít harmadik személyek felé illetve átutalásokat fogad. Az osztrák jogban a giroszerződés jogrendszerbeli

helyére

különböző

nézetek

vannak.

Schinnerer-Avancini

álláspontja szerint a giroszerződés szolgálati szerződésnek minősül, Gschnitzer és Kleiner pedig megbízásnak tartja. Az utóbbi álláspont hívei vannak többségben, mivel a készpénz nélküli fizetési és elszámolási forgalom lebonyolítása jogügylethez kötött és ezáltal ügyvitelnek minősül. A megbízási viszony minden eleme adott: amennyiben a megbízott bank egy számlára történő átutalást egy

51

másik bank felé foganatosít, akkor a követelésnek a címzetthez való teljesítésre vonatkozó felelősséget nem vállalja át, hanem címzett bankját megbízza, hogy egy jóváírást teljesítsen. Ennek azért van jelentősége, mivel a bekapcsolt bank nem mint az utalványos teljesítési segédje szerepel. Az ügyfél viseli a kárt, ami abból ered,

hogy

a

pénzintézet

az

ügyfél

vagy

a

rendelkezési

jogosult

cselekvőképességének illetve jogképességének hiányáról nem szerez tudomást. Amennyiben az ügyfél téves utasítást ad átutalásra, akkor nyilatkozatát megtámadhatja. Ez lehet tévedés a nyilatkozat tartalmában, illetve jogügyleti tévedés és a bank, mint nyilatkozat címzettje csak akkor nem védendő, ha a tévedést ő okozza, a tévedést fel kellett volna ismernie vagy a tévedés felismerése idejében megtörtént, amíg a megbízás visszavonása minden további nélkül végrehajtható lenne. Az akarati hiba érvényesítésének jelentősége abban van, hogy a megtámadás ex-tunc hatállyal érvényesül, tehát az átutaló bank által előre lekönyvelt összeg visszamenőleg hatálytalanná válik, aminek az érintett összegre felszámolt kamat szempontjából van jelentősége. Ha kezdettől fogva hiányzik az átutalási megbízás, vagy visszaható hatállyal megszüntetik, különösen tévedésre hivatkozva, akkor a bank nem tarthat igényt költségeinek megtérítésére. Érvényes átutalási megbízás hiánya esetén a bank és a címzett között keletkezik gazdagodási igény, mivel az állítólagos utalványozónak a fizetést utasítás adásának hiányában nem lehet felszámítani. Az utalványozót nem éri ilyen esetben kár, mivel neki érvényes átutalási megbízás hiányában számláját megterhelni nem lehet. Ha a címzettnek egyáltalán nem volt követelése utalványozóval szemben, akkor az összeg bank általi visszavonásával nem éri kár. Más a helyzet akkor, ha a címzettnek utalványozóval szemben követelése volt és abban bízott, hogy az átutalással fennálló követelését egyenlíti ki az utalványozó. A címzett elmulasztja ezáltal a követelésének érvényesítését - abban bízva, hogy azt kiegyenlítették – és az elévül, biztosítékokat szabadít fel vagy ellenszolgáltatást teljesít. A címzett abba vetett bizalmát, hogy az állítólagos utalványozó a címzett követelését kiegyenlítette nem lehet megvédeni, mivel az

52

utalványozó védendő érdekével szemben áll. Az utalványozót a bank nem terhelheti meg, mivel nem adott érvényes utasítást, másrészt kár érné, ha a fizetést az ő teljesítéseként fogadnák el. Kivétel ez alól, amikor a címzett joggal bízik abban, hogy az átutalás érvényes és az utalványozónak felróható módon annak átutalási szándékáról meg volt győződve. Ez különösen akkor lényeges, amikor az utalványozó az átutalási megbízását közölte, majd visszahívta, és a bank a visszahívást figyelmen kívül hagyva az összeget a címzettnek kézbesíti. Erre az ABGB 1026 § szabálya alkalmazandó, miszerint ha valakinek meghatalmazása van, akkor a harmadik személyeknek a meghatalmazás érvényességébe vetett bizalmát védeni kell, kivéve, ha a meghatalmazás visszavonását a harmadik személyeknek ismernie kellett volna. Ha a címzettet idejében értesítik arról, hogy az átutalás megbízás hiányában történt, akkor nem hivatkozhat arra, hogy abban bízott, hogy az utalványozó neki fizetetést teljesített, ezért a bankot megilleti a gazdagodási igény. Idejében történik az értesítés, ha a címzett még nem teljesített ellenszolgáltatást. Amennyiben a címzettnek ténylegesen volt fennálló követelése utalványozóval szemben, akkor ő a bank téves átutalásával nem jogalap nélkül gazdagodott és az átutalt összeget nem kell kiadnia. Az átutalás ebben az esetben a követelés megszüntetéséhez vezet. Ilyen esetekben az utalványozó a bank meghatalmazás nélküli

fizetésével

gazdagodik,

mivel

a

bank

jóváírásával

fennálló

kötelezettségeitől megszabadul. A bankot az utalványozóval szemben megilleti ilyenkor a jogalap nélküli szolgáltatás visszaadása iránti igény. A kötelezett utasítja a bankját, hogy a kedvezményezett bankszámlájára egy meghatározott összeget írjon jóvá. Ha átutaló és fogadó bank nem azonosak, a kötelezett bank egy másik pénzintézet bevonásával utasítást ad a fogadó bank részére

a

meghatározott

összeg

jóváírására,

amiért

a

kötelezett

bank

költségmegtérítéssel tartozik. A fogadó bank a kedvezményezett számláján ezután jóváírja az érintett összeget. Legkésőbb ezzel a jóváírással kedvezményezett követelheti bankjától az összeget. A jóváírás ezzel a kötelezettnek a jogosult

53

részére történő teljesítéseként érvényesül. A jogosult és bankja közötti giroszerződésből következően az összeget nem közvetlenül kifizetni, hanem jóváírni kell a számlán. Az átutalási megbízás formájában adott utasítás nem készpénz kifizetésre, hanem folyószámlapénz teljesítésére tehát egy meghatározott követelésre (jóváírásra) irányul. A több tagból álló átutalási láncban az utalványos és a kedvezményezett közötti jogviszonyban egyetlen reálteljesítésre sem kerül sor. Először az átutalás teljesítése alapján a kedvezményezett megszerzi a kártérítési igényt az átutalóval szemben.

54

5.3. A svájci jog BGE 124 III 253. sz. ügy tárgya egy többtagú pénzátutalás volt. Az utaló bank szerződési igénye fogadó bankkal szemben az átutalási megbízás utasításnak megfelelő teljesítése. A többtagú pénzátutalás az átutaló részéről az utaló bank felé adott utasításként jellemezhető, amellyel utasítja fogadó bankot, hogy a kedvezményezett javára az átutalást teljesítse. A pénzforgalomban résztvevők alapügylethez való kapcsolatában az utasítások absztraktak maradnak. A tárgyalt esetben a svájci felperes cég egy venezuelai vállalat által bérbe adott vegyi üzemet kívánt

előkészíteni

Venezuelában.

Ebből

a

célból

felperes

egy

a

mellékbeavatkozóval folytatott megbeszélés alapján megígérte, hogy három részletben 10.750.000,- DEM-t fizet jutalékként. Az első részletet még a venezuelai céggel kötött szerződés aláírása előtt kellett volna kifizetni A létesítmény teljes összegét felperes és mellékbeavatkozó megegyezés alapján 100 millió USD-ról 600 millió DEM-re emelte és az első részlet összege 2.250.000,DEM lett. Ezután mellékbeavatkozó a projekt folytatásához újabb jutalékként 500.000,- DEM-t követelt, amibe felperes beleegyezett, de a projekt eközben soha nem valósult meg. A jutalékok átutalásával felperes a Deutsche Bank AG-t bízta meg, akinek összesen a két jutalékot 2.250.000,- és 500.000,- DEM-t kellett átutalnia a PDVSA alelnökének az alperes svájci pénzintézetnél vezetett számlájára. A Deutsche Bank AG közölte az alperessel, hogy a megbízásnak megfelelő összeget írjon jóvá, aki ezt címzett számláján meg is tette. A számla jogosultja azonban nem a venezuelai cég alelnöke, hanem a mellékbeavatkozó volt. Ezt követően a Deutsche Bank AG visszahívta az átutalási megbízást és követelte alperestől annak visszatérítését. Ennek eredménytelensége után felperes a Zürichi Kantonkereskedelmi bíróságánál kérte alperest a 2.750.000,- DEM és kamatainak megfizetésére kötelezni. Ezzel a Deutsche Bank AG által a két fizetési megbízásból származó neki engedményezett visszatérítési igényét alperessel szemben érvényesítette.

55

A Deutsche Bank AG a felperes megbízására a SWIFT-rendszeren keresztül teljesített átutalást alperesnek, hogy a megjelölt számlán ezt az összeget írja jóvá. A fizetési forgalom ilyen átutalási láncban történő lebonyolítása során az utalványozó és az általa megbízott bank (első bank) között giroszerződés van, amire a szerződésre irányadó szabályok alkalmazandók. Mivel az átutalási láncban az első bank és a kedvezményezett között nincs bankszámlakapcsolat, ezért a bank nem tudja címzettnek közvetlenül az összeget jóváírni. Így az átutalást küldő és azt fogadó bank közötti kapcsolat lesz a második átutalási megbízás. Az utalványozó első átutalási megbízását, amelyet első bank felé intéz, nem a kedvezményezett számláján történő jóváírás követi, hanem a második átutalási megbízás, amelyet első bank közöl a kedvezményezett pénzintézetével. Az átutalás ezáltal az első bank felé intézett utasítás arra, hogy az a fogadó bankot az összeg kedvezményezett számláján történő jóváírására utasítsa. Amennyiben az átutalás a felek közti valutaviszony alapján utólag indokolatlannak bizonyul, ez a teljesítés viszonylatában nem változtat az érvényességén. Sokkal inkább az utalványos és a címzett közti szerződés szabályai szerint vagy a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére vonatkozó alapelvi követelmény alkalmazásával kell megoldani a vitát. Az átutalással megbízott banknak nem kell a megbízó és a kedvezményezett közti jogviszonyt vizsgálnia. Amennyiben a bank felismerhetően jogellenes vagy jóerkölcsbe ütköző utasítást kap, nem köteles azt teljesíteni. A svájci nemzetközi magánjog szabályai is eltérnek a hazai szabályozástól. E szerint amennyiben a jogvitában külföldi elem is van, és ezáltal nemzetközinek minősül, elsődlegesen az ügyletnek megfelelő jogrendszer, másodlagosan – amennyiben az első nem állapítható meg – a gazdagodás országa szerinti szabályozás az irányadó. A jogösszehasonlítás összefoglalásaként: A magyar bíróságok joggyakorlata szerint a bankhiba folytán történő téves átutalások esetén a pénzintézetet megilleti a gazdagodási igény a jogalap nélküli gazdagodóval szemben. Összetettebb helyzet akkor alakul ki, amikor a

56

kedvezményezettnek

a

teljesítés

indokául

szolgáló

tartozáson

kívül

az

utalványozóval szemben egyéb fennálló követelése is van. Ilyenkor a kedvezményezett

a gazdagodását

be

kívánja

számítani

a

követelésébe.

Véleményem szerint helyes a bíróságok álláspontja, miszerint az ilyen bank részéről történt téves átutalásnak nincs jogcíme, mivel a bank és a kedvezményezett között nem állt fenn jogviszony. Ha az utalványozó szándéka a fizetésre nem terjed ki, akkor a bank saját pénzeszközei terhére való teljesítése vagyoneltolódást idézne elő a pénzintézet hátrányára, és a címzett ezzel jogalap nélkül gazdagodna. Más a helyzet olyankor, amikor érvényes megbízás alapján teljesít a pénzintézet az ügyfele nevében átutalást, de ügyfele számláján nincsen fedezet. Ilyen esetben a Legfelsőbb Bíróság szerint a bank ügyfele gazdagodik jogalap nélkül a pénzintézet rovására, mivel tartozása megszűnik az utalványossal szemben, a bank pedig megbízás nélküli ügyvivőként jár el. A német és a svájci joggyakorlat lényegében megegyezik a magyar joggyakorlattal, de az osztrák jog annyiban mutat eltérést, hogy a bank téves átutalása esetén az utalványos a tévesen átutalt összeget beszámíthatja az utalványossal szemben fennálló követelésébe. Szerintem az ilyen joggyakorlattal vagyoneltolódás keletkezik a bank hátrányára és az utalványos előnyére. Úgy gondolom, hogy a magyar gyakorlatban helyes az az álláspont miszerint a bank teljesítését a kedvezményezett jogcím hiányában nem számíthatja be utalványossal szemben fennálló követelésébe. ÖSSZEFOGLALÁS A jogalap nélküli gazdagodás törvényi szabályozása az utolsó mentsvárat jelenti azokban az esetekben, amikor az elévülési időn belül más jogalap híján, más jogintézmény által az egyébként jogos igény érvényesítésre már nem lenne mód. Véleményem szerint a nélkülözhetetlensége okozója az a tény, hogy a jog, mint mesterségesen kialakított rendszer, nem képes leképezni, szabályozni a

57

valóság által produkált esetek mindegyikét, s emiatt szükség van egy olyan jogintézményre, amely a már ismert vagyoneltolódások esetén esélyt ad a kiegyenlítésre. Természetesen ez nem írható a jogrendszerünk – vagy bármely más

jogrendszer

–

kárára,

ugyanis

annak

valószínűleg

beláthatatlan

következményei lehetnek, ha valamelyik jogrend vállalkozna erre a feladatra. Végső

soron

a

rendszer

szétforgácsolódásával,

a

hibalehetőségek

megnövekedésével járna, veszélyeztetve annak stabilitását, s ezzel csökkentve vagy megszüntetve a jogbiztonságot. Úgy tűnik, a feladatnak, mely szerint meg kell találni a szabályozottság és a stabilitás, rendszeresség közötti kényes egyensúlyt, a jogalap nélküli gazdagodás intézménye lett a – megfelelőnek tűnő megoldása. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag bizonyosan nem lehet taxatíve felsorolni azokat a területeket, amelyeknél a jogalap nélküli gazdagodás alkalmazása szóba jöhet, mégis megpróbáltam súlyozni a témaköröket az általam fellelt jogesetek jellege és száma alapján.

Ez alapján megállapítható, hogy e jogintézmény

gazdasági jelentősége leginkább a bankvilágban mutatkozik, mégpedig a gazdasági életben jelentősen megnövekedett banki pénzforgalom következményekénti téves átutalások által.

58

FELHASZNÁLT IRODALOM (A szakdolgozatban való megjelenés sorrendjében) Benedek Ferenc: A jogalap nélküli gazdagodási kötelem létesítő tényei a klasszikus római jogban, Jubileumi tanulmányok, Pécs 1967. Zlinszky János: Jogalap nélküli gazdagodás egykor és ma, Jogtudományi Közlöny, 1987. 9. szám. Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Nemzeti tankönyvkiadó, 1996. Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest Bíró György: A kötelmi jog és a szerződéstan közös szabályai, Novotni kiadó, Miskolc, 2000. Dr. Pongrácz Eszter szerk: Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez. (KJK- Kerszöv) Szladits Károly szerk: Magyar Magánjog. Kötelmi jog. Grill kiadó, Budapest, 1940. Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata, II. kötet, 1922. Meznerics Iván: Bankügyletek a szocialista gazdálkodásban, 1963. Rudolf Lóránt: Elszámolások a polgári jogban, 1959. T. W. Bennett: A jogalap nélküli gazdagodás kollíziós szabályai (rövidített fordítása), fordította: Dr. Burján László, Magyar Jof 38. évfolyam (1991) 4. szám Szászy István: A kötelmi jog általános tanai. Egyetemi előadások összefoglalása. Grill Károly Könyvkiadó 1943. Bp

59

FELHASZNÁLT JOGANYAG 1959. évi IV. törvény a polgári törvénykönyvről 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról PK 34. szám

BH1997. 483.

GTK 76/1975. szám

BH1997. 400.

BH2002. 29.

BH1997. 395.

BH2001. 371.

BH1997. 303.

BH2001. 168.

BH1997. 87.

BH2001. 68.

BH1996. 662.

BH2000. 546.

BH1996. 650.

BH2000. 410.

BH1996. 382.

BH2000. 300.

BH1996. 93.

BH2000. 70.

BH1993. 500.

BH1999. 297.

BH1990. 308.

BH1999. 172.

BH1988. 107.

BH1998. 185.

BH1987. 312.

BH1998. 39.

BH1986. 284.

BH1997. 590.

BH1983. 500.