A. J. Christian; MIT KERESETT ISTEN A HÁLÓSZOBÁBAN? Scannelte Zomex; javította Nemiki október

A. J. Christian; MIT KERESETT ISTEN A HÁLÓSZOBÁBAN? Scannelte Zomex; javította Nemiki 2006. október Édesvíz Kiadó Budapest, 2006 Szerkesztette Molnár Eszter Copyright C A. J. Christian, 2004 Hungarian edition C Sweetwatcr Publisher Establishment in association with Necmtrce Corporation AG., 2004, 2005, 2006 Cover design C Sweetwatcr Publisher Establishment in association with Necmtrce Corporation AG., 2004, 2005, 2006 Minden jog fenntartva. A könyv - a kiadó írásos jóváhagyása nélkül - sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhetõ, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános elõadást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját. ÉDESVÍZ KIADÓ, BUDAPEST Felelõs kiadó Novák András igazgató Fõszerkesztõ Molnár Eszter Mûszaki vezetõ Erdélyi Anna Tipográfia TypoStúdió Kkt. A borítót készítette El Grcco Kft. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelõs vezetõ György Géza vezérigazgató Bevezetõ helyett Akik találkoztak A mit keresett ISTEN a nappalimban? címû könyvvel, tudják, ki vagyok, a többieknek viszont elõször is bemutatkoznék. A nevem Edward, Edward Perry. S noha elég egoista vagyok egy kis májhízlaláshoz, ez a könyv sem rólam, hanem egy nálam jelentõsebb... nem, inkább hatalmasabb... nem, ez sem jó kifejezés... igen, egy nálam valóságosabb egyéniségrõl fog szólni. Mert hát Christian nem nagyobb vagy több nálunk, egyszerûen csak más. Ezek persze most az õ szavai, mivel én elég egoista vagyok ahhoz is, hogy hatalmasabbnak és jelentõsebbnek lássam magamnál. Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy neki van igaza, tudom, hogy eredendõen Egységben, a másság azonosságában létezünk, de õ akkor is nagyobb mindennél, mit ép ésszel fel tudok fogni. Annak ellenére, hogy leginkább a krónikás szerepét játszom a történetben, néhány szóban beszélnem kell magamról, hogy mindazok, akik nem olvasták a fent említett mûvet, megérthessék a történteket. Nos, személyemet amolyan keresõ emberként jellemezném. Az elmúlt évtizedek alatt a létezés lehetõ legszélesebb spektrumán tudománytól a =vaj =ákosságig, materializmustól a misztikusságig

- próbáltam válaszokat találni az öntudatra ébredt lények örök kérdéseire. Honnan jöttünk, hová megyünk, mi van a halál után és a születés elõtt... Gondolom, hasonló kérdések gyötörték Önöket is, hisz ha nem így lenne, nem olvasnák e sorokat. Nekem "szerencsém" volt: harminc esztendõ küszködése után találkoztam valakivel, aki nem akart utat mutatni, nem akart igazságokat belém verni, hanem csak hagyta, hogy észrevegyem azt, ami Van. Csak hagyta, hogy önmagammá váljak. Csak hagyta, hogy éljek. Már az elsõ találkozásunk után elhatároztam, hogy Christian szavait megosztom a világgal. Diktafonnal rögzítettem a beszélgetéseinket, majd mikor az idõm engedte, a szöveget bepötyögtem a számítógépembe. S noha kínos pontossággal igyekeztem visszaadni az eseményeket, e hat nap történetét kihagytam az elsõ könyvbõl, pedig õszintén bevallom, ekkor tanultam a legtöbbet. Misztikusabbnál misztikusabb indokokkal is takarózhatnék, de az az igazság, hogy az életem olyan eseményeket produkált, amelyeket nemhogy Önök, még önmagam elõtt sem mertem felvállalni. Ma már csak nevetek az egészen, de akkor elképesztõen szégyelltem és utáltam azt a fickót, aki a bõrömben élt. Hogy átérezzék a helyzetemet, tudniuk kell: amikor Christian megjelent az életemben, már huszonöt esztendeje nõs voltam, huszonöt esztendeje egyetlen nõvel osztottam meg a mindennapokat. Nem akarok a konzervatív erkölcs díszpéldányaként tetszelegni: az egyetemen éppúgy megléptem a magam õrültségeit, mint bármelyik egészséges fiatal. De miután kimondtam az "igent", lezáródott életem viharos korszaka; házasságom alatt nem akadtam össze a szebbik nemmel. Nem mondom, kísértések voltak, de sosem adtam be a derekam. Erre valahol büszke is vagyok, valahol pedig... Talán kitalálták, mi történt: '97 õszén megismerkedtem egy csodálatos nõvel. Elsõ látásra felizzott köztünk valami. Létezése elemi erõvel korbácsolta fel lelkemet: mindent eldobtam volna, hogy aztán mindent újra megszerezzek, mindent el akartam venni tõle, hogy aztán mindent megadhassak neki. Teljesen kiütöttem magam; sosem hittem volna, hogy vén fejjel képes leszek ilyen érzésekre. S noha a szerelem minden fájdalmát és gyönyörét átéltem, noha szenvedtem, mint egy kutya, azt a bizonyos határt képtelen voltam átlépni: szerelmemnek még a kezét sem fogtam meg soha. Természetesen az elfojtásnak meglett a keserû gyümölcse: a megismerkedésünket követõ héten már enni, aludni sem voltam képes. Ráadásul kibeszélni sem tudtam magamból a problémát, mivel gátlásaim lakatot tettek a számra. Meglehet, hogy még ma is csendben emészteném magamat, ám valamelyik este Charlie barátom betoppant egy különleges aromájú teával. Hamarosan a nemes ital élvezetébe és az elégedettség szivarfüstjébe temetkeztünk, s noha cimborám ereiben nemes õseinek vére csörgedezik, az áhítat csendjét a következõ szavakkal törte meg: - Miért nem mondod el, hogy mi a baj, te nagyra nõtt ökör?! Ennek a kedves kérésnek nem tudtam ellenállni. Miután elmeséltem a történetem, egy kicsit megkönnyebbültem. Charlie noszogatott, hogy beszéljek Christiannal, de nagyon nem fûlött hozzá a fogam:

csalódtam magamban, és féltem, hogy õ is csalódni fog bennem. Természetesen akkor is tudtam, hogy mekkora szamárságokkal van tele a fejem, de nem voltam képes egyetlen értelmes gondolatra sem. Végül Christian kérdezett rá, hogy mi a baj - s a szeme villanásából láttam, tisztában van vele, mi játszódik le bennem. Miután felvázoltam neki a helyzetet, mindössze annyit mondott, hogy utazzunk el néhány napra. Elõbb a szót szó, utóbb tett követte, amelynek eredményeképpen november 22-én nekivágtunk a világnak. Most már kellemes nosztalgiával gondolok vissza az eseményekre, de akkor olyannyira el akartam felejteni az egészet, hogy még a kazettákat is a szekrény mélyére számûztem. Végül sikerült az egóm fölé kerekednem: mire a Mit keresett ISTEN a nappalimban? '98 tavaszára megkapta végleges formáját, megszületett ez a kézirat is. De még akkor sem akartam a nyilvánosság elé tárni a történteket; emlékszem, amikor az utolsó simításokat végeztük a szövegen, a december 6-i fejezet bevezetõjénél igencsak gondolkodóba estem. Nem akartam hazugságot látni a könyvben, de az igazságot sem. Végül egy kis "csúsztatás" - ezt a kifejezést egy házasságszédelgõ barátnõmtõl tanultam - mellett döntöttem: nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. Akkor a feleségem valóban elutazott a bátyámékhoz, én viszont Christiannal hét napot a hegyekben töltöttem. Nyolcadnapra hazamentem, egy kicsit elmeditálgattam az élet és a világ fonákságain, majd csatlakoztam a családomhoz. Ezért a kis csalásért mindenkitõl elnézést kérek, de mint ahogy már említettem, nem mertem kiteregetni a szennyest. S hogy most miért mesélem el mégis? Egyrészt, mert Christian olyan örök kérdésekre - párkapcsolatok, szerelem, szexualitás stb. - adott válaszokat, amelyek mindannyiunk életében jelentõs szerepet játszanak, másrészt pedig, mert az eltelt idõ alatt fel tudtam dolgozni az eseményeket, képes voltam szembenézni magammal és a tetteimmel. Egyszer csak rádöbbentem, hogy nincs miért szégyenkeznem, s hogy itt az ideje õszintének lenni, õszintének önmagamhoz és Önökhöz. Úgy gondolom, mindannyian megérdemeljük. Annak ellenére, hogy nagy öröm volt hallgatni Christiant, a valódi élményt nem szavai, hanem jelenléte és cselekedetei adták. S mivel közvetlensége, szeretetteljes humora minden tanításnál többet jelentett - noha gyakran elképesztõ erõvel nyitotta fel szemem, minden agresszivitás és türelmetlenség hiányzott belõle, ezért igyekeztem a beszélgetések közben zajló eseményeket is papírra vetni. Mivel Christian teljesen hétköznapi kifejezésekkel, könnyen érthetõen beszélt, hajlamos voltam egy vállrándítással és "Ezt már én is tudom!" felkiáltással elsiklani az apró részletek felett. Csak a kazetták sokadik visszahallgatásánál vettem észre, hogy egyetlen apró mondatának is mekkora jelentõsége van. Elképesztõen tudta megfogalmazni a mondanivalóját: sokszor a leglényegtelenebbnek tûnõ szavak vittek elõre a megértésben, miután egyszer csak leesett a tantusz. Javaslom, idõnként böngésszék át újra a szöveget, mert meglátják, hogy minden olvasásra egy teljesen más könyvet tartanak majd a kezükben.

Hát, azt hiszem, ennyi elég belõlem. Gondolom, többükben felmerült a kérdés, végül mi történt a szerelmemmel és a házasságommal. Nos, hogy ne csigázzam Önöket, elárulom: együtt maradtunk a feleségemmel, nagyobb szeretetben és teljességben, mint valaha. Döntésemben Christian nem befolyásolt - szokásához híven nem mondta meg, mit tegyek, egyszerûen csak felvázolta a lehetõségeket, majd hagyta, hadd válasszak magamtól -, és a lelkiismeretem sem játszott benne szerepet. Hogy akkor miért maradtam mégis? Mert egyszerûen így döntöttem. Életemben elõször: tudatosan. Születés . Ego 1997. November 22. Kora reggel Már napfelkelte elõtt elkezdtem készülõdni. Nem mintha ennyire korán kelõ lettem volna - igaz, majd egy hete képtelen voltam aludni - csak nem akartam találkozni az asszonykámmal. Féltem, ha a közelembe kerül, egybõl tudni fogja, mit rejtegetek elõle. Természetesen már napok óta kérdezgette, hogy mi a bajom, és én természetesen mindig csak annyit mondtam: "semmi..." Pedig gyûlölök hazudni. Noha lábujjhegyen lopakodtam, nem bírtam megszökni: az én kis feleségem is felkelt, és segített csomagolni. Kedves volt, nem pörölt a korai kelés miatt, nem faggatózott, hogy miért megyek el Christiannal napokra - bevallom, nem mertem a szemébe nézni. Amúgy nagyon jól jött a segítsége, mert a nagy kapkodásban mindent otthon hagytam volna. Miután sikeresen túlléptem a bepakolás ördögi problémáján, elviharzottam otthonróln. A város túloldalán felvettem Christiant, majd teljes gázzal megindultunk nyugatnak, a hegyek felé. Fogalmam sem volt, hová megyünk, nem tudtam, hol fogunk éjszakázni, de nem is érdekelt: annyira lefoglalt az õrlõdés, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. S noha hihetetlen feszültséget sugároztam magamból szabályosan remegett a gyomrom -, Christian ugyanolyan könnyed és boldog volt, mint mindig. Sõt; egyszerûen úgy viselkedett, mint egy nagyra nõtt óvodás. Mindent megbámult az út mentén, minden érdekelte, amit látott, és minden élményét megosztotta velem is. Megállás nélkül beszélt, majd amikor elfogyott a látnivaló, amikor már azt hittem, nyugton marad végre, bekapcsolta a rádiót, és nekiállt énekelni! Õszintén bevallom, nem sok híja volt, hogy elkezdjek üvölteni. Nem mintha annyira rossz hangja lett volna (bár nem volt egy elvis), egyszerûen csak annyira elborultam, hogy magát a királyt is kilöktem volna a kocsiból. Persze nem szóltam egy árva szót sem - azzal, akit a "mesterednek" tartasz, mégsem kezdesz ordibálni -, nyeltem egy nagyot, és igyekeztem kivárni, amíg magától abbahagyja. Meg is tette - majd egy óra múlva -, de csak azért, hogy elmondjon néhány rém rossz viccet... S miután megjegyezte, hogy meg kellene tanulnom nevetni, énekelt tovább.

Gusztustalannak találtam, hogy ennyire jó kedve van, miközben én nyakig ülök a szószban. Iszonyúan fájt, hogy bár tudja, mennyire szenvedek, nem törõdik velem; egyetlen bölcs tanácsot, egyetlen vigasztaló szót sem mondott. Emlékszem, jól meg is sértõdtem, és elhatároztam, hogy büntetésképpen nem szólok hozzá... Jó, jó, tudom, mennyire nevetségesen viselkedtem, de ha az ember dühös, ideges és retteg, elképesztõ ostobaságok születnek meg a fejében. A nagy dúlás-fúlás közepette észre sem vettem, hogy elértük a hegyeket. Ám hiába kanyargott a szerpentin, hiába nõtt alattunk a mélység, annyira lefoglalt a fortyogás, hogy csak akkor eszméltem magamra, amikor egy éles forduló után hirtelen elvakított a nap. Ahogy tudatába kerültem a környezetemnek, a fejemben zakatoló indulatok lecsendesedtek. Az alattunk elterülõ táj mintha egy mesekönyvbõl elevenedett volna meg: a lombhullatta erdõ kopasz ágait dér és zúzmara öltöztette fehérbe. Akaratlanul merültem bele egyre jobban a természet szépségébe, s noha már volt hasonló élményem, a "merülés" folyamata valamiért nem állt meg: egyszer csak úgy éreztem, mintha szép lassan felemelkednék a földrõl. Tudatosságom utolsó morzsájával még félreálltam, aztán kipattantam a kocsiból, és bámultam a csodát: a csípõs hideg, a leheletem párafelhöi, a varjak károgása és a deres fák kezembe adták a pillanatot. Elõbb állni látszott, utóbb eltûnt az egész világ. Természetesen akkor nem jelentek meg bennem ezek a szavak, mert nem voltam tudatában a létezésemnek - a mindenség velem együtt olvadt fel a semmiben -, mégis egyfajta különös, elmondhatatlan örömben léteztem. Nem tudom, meddig lehettem ebben az állapotban, akkor tértem magamhoz, amikor Christian egyszer csak megállt mellettem. S noha váratlanul lépett mellém, nem rezdültem össze: földöntúli boldogságomnak meg az emléke is elég volt ahhoz, hogy ne zökkenjek ki a nyugalmamból. Rám mosolygott, kezembe nyomta a diktafont, és megszólalt: -Aa boldogság létezik. Nem tehetsz érte semmit, és nem is kell tenned érte semmit, az akaratoddal csak elfojtod a belõled feltörekvõ örömöt. Amikor nyomorultul érezted magad, a boldogtalanságod vélt okát próbáltad megszüntetni. Ám ez sosem vezetett eredményre, szándékod sosem érte el célját. Mindig az idõ gyógyította be sebeid; hiába próbáltad eltüntetni a lelkedben tomboló szenvedést, hiába akartál megszabadulni a gyötrelemtõl, a kín egyre erõsebben ragaszkodott hozzád. Edward, a szenvedés az ego pestise. Ha egyszer felüti a fejét, tested-lelked minden porcikáját elemészti. Pedig mi köze a szerelmi bánatnak az evéshez, az iváshoz vagy az alváshoz? Semmi - de a szenvedés mégis elvette tõled. Mi köze a kapcsolataid adta örömökhöz, a barátaiddal és a feleségeddel töltött percek boldogságához? Semmi - de a szenvedés ezeket is elvette tõled. S nem azért, mert erõsebb nálad. Nem. A boldogtalanság azért tudott maga alá gyûrni, mert a boldogságra való törekvéseddel csak megnövelted erejét. A szándékkal, hogy megszabadulj a fájdalomtól, valójában a fájdalomra összpontosítottál, teremtõ erõd, tudatos figyelmed csak a szenvedés máglyáját táplálta! Egód becsapott a megoldás

ígéretével: ahogy lelki szemeid elõtt újra meg újra végigpörgetted a helyzeted, ahogy a folyamatosan zakatoló elméddel újra meg újra nekifutottál a problémának, nem tettél mást, mint hogy újra meg újra a lángok közé vetetted magadat. Azt hitted, a fájdalom a megváltás része, ám nem vetted észre, hogy az elmédnek már rég nem megoldás, már rég nem te voltál a lényeges - s mivel az egódnak sosem voltál lényeges, boldogságod, feleséged és szerelmed eltûnt az önsajnálat süllyesztõjében. Csak a szenvedés maradt. Tudom, hogy most a beszéd visszahúz, de ha nem rágjuk át ezt a néhány pillanatot, késõbb az egód a magyarázatokkal, a kétkedéssel és a kishitû önmarcangolással elveszi az élmény teljességét. Viszont ha most megértesz, erõt meríthetsz a történtekbõl, és még több korlátodat feloldhatod, de csak akkor, ha nem fogadod el a szavaimat, ha nem hiszel nekem. Soha ne higgy semmiben. Még bennem se. Tapasztald, éld és élvezd az életet; minden megmutatkozik neked, ha a hiteddel nem takarod el a szemed, (mosolyog) Ha kíváncsi vagy, mi is a szerelem, ha kíváncsi vagy, mit is jelent valójában nõnek és férfinak lenni, ha tudni akarod, miért vagy épp miért nem mûködnek a házasságok, meg kell értened a személyiséged és az általad boldogságnak nevezett érzés kialakulását. Az már csak hab a tortán, hogy ha tisztába kerülsz az egód "boldogságteremtõ" mechanizmusával, el fog oszlani a lelkedben és a magánéletedben forrongó zûrzavar. Beszédre nem, mindössze egy bólintásra voltam képes. - Mindaz, amirõl most és az elkövetkezendõ napokban beszélni fogunk, akkor válik érthetõvé, ha fel tudod fogni, hogy minden általad ismert és megtapasztalt élménybõl legalább kettõ van. Öröm, bánat, boldogság, szerelem, szexualitás, hûség... Egyszerûen mindenbõl, amit néven tudsz nevezni, kettõ van. Létezik egy általad ismert, egoista, és egy nem ismert - csak nagy ritkán, egy picit átélt - egótlan formája. A látszat ellenére egyik sem jobb, vagy követendõbb, egyik sem emelkedettebb vagy istenibb a másiknál, egyszerûen csak más. Az egoista élmények korlátokat teremtenek, az egótlanok feloldják azokat. S noha látom, hogy mi a szándékod, ne törekedj a határtalan élményekre, mert pontosan úgy fogsz járni, mint a boldogsággal: minél inkább akarod a szabadságot, annál észrevehetetlenebbül ver át az elméd, és csak még mélyebb gödörbe taszít. Ha valóban boldog akarsz lenni, ha valóban szeretnéd megélni önmagad, elsõ lépésben - és ezt nagyon sokszor el fogom mondani - élvezd azt, amid most van, élvezd azt, ami most vagy! Újra hangsúlyozom: az egótlan élmények nem fejlettebbek vagy istenibbek, nem emelnek mások fölé, nem jelentenek kiválasztottságot. Egyszerûen csak arról van szó, hogy minél korlátlanabb vagy, annál inkább eltûnnek az egoista tapasztalatok, hogy átadják helyüket a határtalanabb örömöknek, (nevet) Csak hogy érezd a különbséget: az ego által megélhetõ boldogság úgy hasonul az egótlanhoz, mint a napóra árnyékmutatója az idõ haladásához. Nos, az a határtalan öröm, amelyet az elõbb átéltél, maga volt a boldogság. A nagybetûs, a szándék, személy, ok és ego nélküli boldogság. Azért élhetted most át, mert egy pillanatra a személyiséged korlátai nélkül léteztél: egy szívdobbanásnyi idõre

elvesztetted a tudatos éned határait, és megtapasztaltad a létezés alapállapotát, a befogadást, (nevet) Egy kis "csúsztatással" úgy is mondhatnám, hogy megvilágosodtál. S noha most ezeket a pillanatokat új élményként élted meg, valójában volt olyan szakasza az életednek, amikor ebben az állapotban léteztél, csak akkor éppúgy nem tudtál önmagadról, mint ahogyan most sem. S hogy mikor volt ez? Hát a születésed elõtt. Születés A mamád pocakjában egy vagy a boldogsággal. Szándékosan nem azt mondtam, hogy "boldog vagy", mert az anyaméhben nem "vagy": mivel nincs körülhatárolható személyiséged és én-tudatod, nem éled meg önmagad és a világot. Miután magzatként elkezdesz megformálódni, a tudatod szép fokozatosan felolvad atomjaidban, sejtjeidben. A "lelked" az általános közhiedelemmel ellentétben nem belebújik a testedbe, hanem materiális formában is megtestesül: az anyag maga az energia, a lélek, a tudat, az isten. Ahogy a fizikai megnyilvánulásod egyre markánsabbá válik, ahogy a fejlõdõ tested egyre több figyelmet igényel, fokozatosan elvész az aktuális tudatosságod. Ez a látszat ellenére szükségszerû állapot: az új csak a régi elhagyásával születhet meg. S noha te a tudat misztifikált, úgymond "mindent látó" állapotának elvesztését nem tartod elõrelépésnek, valójában ez az elhalásújjászületés ritmusa az élet kiteljesedésének záloga. Úgy is mondhatnám, hogy ez a lüktetés a mindenség sokdimenziós szívének dobogása. (mosolyog) A tavasz a tél halálával hoz friss életet, a nyár a tavasz halálával hoz forró örömöt, az õsz a nyár halálával hoz hûvös, sokszínû enyhülést - aztán a tél mindent eltakar, hogy hófehér szemfedõje alatt újra kivirágozhasson az élet. Ez történik akkor is, amikor megszületsz: az, aki vagy, a tested létrejöttekor meghal, hogy a leélt évtizedek után, fizikai formád pusztulásával támadjon fel újra. Sõt, ez történik itt és most az életedben is: az a személyiség, aki húszesztendõs korodban voltál, meghalt, hogy megszülethessen az, aki ötvenesztendõsen vagy. Az, aki egyetlen másodperccel korábban voltál, már halott, hogy megszülethessen az, aki most vagy. Felfogtam a szavait, de még mindig csak egy árva biccentésre voltam képes. - Tehát, magzatként még nincs tudatosságod; ha a tudat már azonosult a testeddel és a materiális létezéssel, akkor egyfajta öntudatlan boldogságban leledzel. Ezt a határtalan örömélményt pontosan a határtalanság adja: mivel még nincs személyiséged, együtt létezel, együtt rezegsz a mindenséggel. Ám épp e határtalanság miatt nem tudsz sem magadról, sem a környezetedrõl: hiába vagy egy a boldogsággal, ha nincs egyéniséged, aki ezt tudná. Úgyhogy az anyaméhben csak létezel, lebegsz. Most - többek közt azért tudtál eggyé válni a boldogsággal, mert maga az anyag, a

tökéletes öntudatlanság állapotában létezvén, ezt sugározta feléd. Ha a környezeted szenvedne, akkor nem a boldogsággal, hanem a fájdalommal azonosultál volna. Magzatként is csak elvileg létezel az örök boldogság állapotában: édesanyád érzelmei következtében eggyé válhatsz a szenvedéssel is. Mivel még - vagy már - nem vagy tudatában önmagadnak, ezért a pocakban nem tudsz elkülönülni. Ha a mamád szomorú, te is az vagy, ha boldog, te is az vagy; ha éhes, te is éhezel, ha ugrál, te is ugrálsz. Mindent öntudatlanul átélsz vele mindaddig, amíg meg nem születsz. Mivel még - vagy már - nints tudatod, aki kijelentené: "vagyok!", mivel nincs körülhatárolt éned, ezért az egységben történõ létezésed határtalan, viszont értelmetlen, (mosolyog) Az oly sok misztikus, megvilágosodni vágyó által áhított teljesség, egység állapota önmagában nem más, mint az egységesen-teljesen-bazi-nagy semmi! Ez a határtalan semmi valóban a mindenség alapja, de önmagában csak a határtalan halál! A születés minden fájdalma ellenére egy fontos és szükségszerû esemény, mert hát létre kell jönnie a tudatosságodnak: ha öntudatlan maradsz, nem leszel más, mint egy falevél, amelyet összevissza sodor az õszi szél. A semmi örökké halott-semmi marad, ha nincs senki, aki megváltoztassa, aki életet leheljen belé. Ha nincs tudatosság, korlátok és egyén, akkor nincs élet sem. Nézz csak körül, milyen csodálatosan változatos a világ: megszámlálhatatlanul sok élõlény, élõ egyén színesíti létezésével az univerzumot. Kövek, növények, állatok és emberek formálják a semmit valamivé azáltal, hogy valamilyen formában tudatossá teszik létezésüket. Ám a tudatosságod csak akkor születhet meg, ha elhatárolódsz az öntudatlan teljesség állapotától. Mivel ez a folyamat csak úgy magától nem következhet be - az öntudatlanságból hasra ütésre sosem lesz tudatosság -, kell egy hatás, amely lehetõséget biztosít az egyén létrejöttére... Ezért született a születés. Christian ekkor elhallgatott. Egy ideig csak élveztük a körülöttünk lélegzõ világot: mozdulatlanul léteztünk, csak léteztünk az út mentén. Nem tudom, mennyi idõt tölthettünk el így - megint eltûnt a világ -, arra a zajra tértem vissza, amelyet a termoszról lecsavarodó kupak adott. Christian szó nélkül nyomta kezembe a bögrét, amelyben az asszonykám készítette tea gõzölgött. S noha abban a pillanatban minden magánéleti problémám eszembe jutott, a korábbi feszültségnek, gyomorgörcsnek nyoma sem volt - ám mielõtt rácsodálkozhattam volna a dologra, Christian megszólalt. - A születés zseniális találmány, (nevet) Tudom, mert én találtam ki. S noha szükségszerû, elég kellemetlen élmény, mégpedig azért, mert elveszted a teljesség biztonságát és boldogságát. Hirtelen kiszakadsz az egység állapotából. Ennek, a veszteségnek köszönhetõen döbbensz rá arra, hogy vagy, akárcsak arra, hogy valaha voltál az egység boldogságában is. Ezt a hamarjában nyakadba szakadt bizonytalanságot úgy képzeld el, mintha most hirtelen eltûnne körülötted a világ. Eltûnne a fent és a lent, a mélység és a magasság, a jobbra és a balra, és amerre csak a szem ellát, nem látnál mást, csak vakító fehérséget, vakító semmit. Amikor megindul a születés, megszûnik a biztonság - amirõl addig nem is tudtad, hogy létezett, mert természetes állapotod volt. Megszûnik a mindenség - amirõl addig nem is tudtad, hogy létezett, mert természetes állapotod volt. Elvesztesz mindent,

ami eddig volt, és ezzel az elveszettség-érzéssel megszületik az én-tudatod, megszületsz te. (mosolyog) Hát igen, nem túl biztató, de ez van. Nem véletlen, hogy a legtöbb trauma, szellemi-lelki probléma itt gyökerezik, (játékosan eltúlozva széttárta karját) Mentségemre legyen mondva, a helyzet nem ennyire szörnyû: ha a születéskor nincs semmi komplikáció, kialakuló tudatosságod elég ahhoz, hogy feldolgozd a világrajövetel sokkját. Az alapvetõ probléma nem a szenvedés, hanem - és ez ellen nem lehet tenni -, hogy az én-tudatod az elveszettség-érzésbõl születik. Bizony, tudatosságod tüzének elsõ lángocskája az elhagyatottság érzésébõl pislákol fel. Általában a vajúdás megindulásakor, vagy amikor a szülõcsatornába jutsz. Ekkor még mindig tartott annak a különleges, lebegõ állapotnak a hatása, de már éreztem, hogy nem riasztanák a légvédelmet: ahogy telt-múlt az idõ, egyre inkább visszatértem a földre. - Nos, minden ember személyiségének megszületése öt szakaszon keresztül történik. Pontosabban le lehet bontani a folyamatot ennyi lépésre is, s mivel most valamiért ez az ötös osztás jött ki a számon, biztos van valami értelme. Talán épp annyi, mint azon címeknek, amelyek nagy hirtelen eszembe jutottak: a tudatosodás öt fázisa neveztessék lét-tudat, külvilág-tudat, birtok-tudat, nekem-tudat és éntudat - azaz ego - néven. Ne tévesszen meg az idõrendi sorrend, ez az öt állapot hellyelközzel egyetlen pillanat alatt, egyszerre jelenik meg benned, bár tény, hogy valamilyen szinten egymásból születnek, és egymásban halnak el. Hatásukat az öregedéssel egyenes arányban lehet felfedezni, de a tudatosodás folyamata már az elsõ lélegzetvételnél lezajlik: tüdõd és orrod mûködésével kialakul a lét-tudat, a levegõ beáramlásával kialakul a külvilág-tudat, a levegõ benntartásával és szükségességével kialakul a birtoktudat, az elsõ korty oxigén kifújásával és a következõ korty levegõ beszívásával megjelenik a nekem-tudat. Nem véletlen, hogy minden kultúrában hatalmas jelentõséget tulajdonítottak az újszülött elsõ lélegzetvételének: ha átérzed ezt a pillanatot, tudni fogod, hogy az elsõ korty levegõ belégzésekor s kifújásakor meghatározódik az életed. Tehát elõször a lét-tudat alakul ki. A lét-tudat a neve ellenére nem tudatot, nem egy érzelmi-gondolati lényt jelöl, hanem a fizikai ingerek által öntudatra ébredt érzékszervet. Mert hát újszülöttként nem vagy más, mint egy élõ érzékszerv: mindet felfogsz, átélsz és megtapasztalsz a saját bõrödön. A lét-tudat állapota elég ködös valami, mert a személyiségednek még nincsenek konkrét határai. Valahogy úgy képzeld el, mint amikor magadhoz térsz egy ájulásból, és hirtelen nem tudod, ki is vagy valójában, csak azt, hogy létezel. Úgyhogy a lét-tudat tapasztalata a létezés maga. Még nem ismered a birtokviszony fogalmát, még nem használod a "vagyok" megfogalmazást. Nincs tudatosságod, de már van egyfajta "vagyság" állapotod. Még nincsenek határaid, mert a birtokviszony és a "létezem" érzet abból a tapasztalatból alakul majd ki, amelyet a külvilágból kapsz. Akkor döbbensz rá bõröd és határaid létére, amikor megtapasztalod a hideget és a simogató kezeket, akkor döbbensz rá a külvilág létére, amikor átéled az éles hangokat, a fényeket. Azáltal tudatosul benned saját létezésed, hogy ráébredsz: valami létezik körülötted.

Ebben a pillanatban alakul ki a külvilág-tudat. A neve ellenére a külvilág-tudat sem tudat, nem egy önálló személyiség, hanem egy hatás, amelynek köszönhetõen öntudatra ébredsz. S mivel az elsõ és legerõsebb ingerek a testedet érik, a külvilág-tudatnak köszönhetõen a testeddel azonosítod magad. No tehát, elérkeztünk oda, hogy a külvilág hatására már tudsz magadról, már tudod, hogy létezel. Valóságos számodra a létezés, de még nem vagy tudatos, még nem értelmezed a "vagyok" fogalmát. Ahogy a fizikai világból érkezõ ingerek hatására tudatába kerülsz a testednek, mellkasod megemelkedik, tüdõd kitágul, és egyszer csak nagyot kortyolsz a kórház fertõtlenítõtõl bûzlõ levegõjébõl. Mi is történik ebben a pillanatban? Kapcsolatot teremtesz a külvilággal, amelynek hatására tudatossá válsz önmagad és a környezeted kölcsönhatására. Méghozzá úgy, hogy egy bizonyos mennyiséget elveszel belõle, és önmagadba olvasztod! A világgal történõ elsõ kapcsolatod, elsõ tudatos élményed a birtoklás, amelynek hatására életedet a birtoklás folyamatával azonosítod. Ahogy a levegõ beáramlik a testedbe, tudatosodik benned, hogy vagy. E tapasztalat hatására véglegesen elhatárolódsz a külvilágtól, elfogadod valóságnak, hogy nem az egység részeként, hanem egyénként létezel. S ahogy a mindenség és közted véglegesség válik a határvonal, ráébredsz, hogy te ebbõl a mindenségbõl el tudsz venni - s miután a tüdõd kitágul, sajátodnak tekinted a beszívott levegõt. Így alakul ki az ember tudatossága, így alakul ki a birtok-tudat. - Hmm... - Ez a pillanat az ember, a társadalom és a civilizáció minden problémájának oka. Az összes fájdalmatok és szenvedésetek abból ered, hogy számotokra egyé vált a tudatosság és a birtoklás. Ezért szól az egész életetek a megállás nélküli gyûjtögetésrõl keresed a pénzt, az örömöket, a szerelmet, a boldogságot stb. vagy épp a folyamatos lemondásról. Mert hát természetesen a lemondás éppúgy az ego rablánca, mint a harácsolás: aki állandóan arra törekszik, hogy minél nincstelenebbül tengesse életét a kolostor falai vagy a hegyek között, az éppúgy a birtoklásra fordítja figyelmét, mint az uzsorás. Épp csak míg a remete tagadni, pénzéhes barátunk nem törõdni igyekszik ezzel a hatással, ám tudtukon kívül mindkettejüket a létbe lépéskor megszületõ birtoklási vágy irányítja. Méghozzá megállíthatatlanul. Tehát az elsõ tudatos élményed a birtoklás csodája. S hogy miért csoda? Mert a levegõ ki és beáramlása biztonságot ad. Ne feledd, a születés megindulásával elvesztetted ezt az állapotot. Ezért az állandóság biztonságára vágysz, ám csak hideget, bántóan éles fényeket és egy olyan testet kapsz, amelyik tökéletesen irányíthatatlan, ráadásul a légzés megindulásáig teljesen mûködésképtelen is. Úgyhogy az elsõ korty levegõ leírhatatlanul mámorító érzés, olyan eksztázis, amelyet az életed folyamán többé szinte sosem tapasztalsz meg. Így hát a világrajöveteled pillanatától kezdve nem vagy képes másra, csak a birtoklásra. Minél erõsebb a birtoklás ténye, minél

erõsebb az a tudat, hogy valami az "enyém", annál boldogabb vagy. S ez a vágy akkor éri el csúcspontját, mikor egy másik embert birtokolhatsz, mikor azt érzed, hogy a másik ember a tiéd. A legnagyobb, legeksztatikusabb birtoklási élmény pedig az, amelyet szeretetnek, szerelemnek nevezel. Ezen annyira meglepõdtem, hogy rögtön megtaláltam a hosszú ideje elveszett hangom. - Mi? várj egy kicsit... Azt mondod, hogy a szeretet és a szerelem nem más, mint felfokozott birtoklási vágyv. - Nem. Én azt mondom, hogy az ember a születés és a tudatosodás folyamatának köszönhetõen a szeretetet és a szerelmet nem tudja mással azonosítani, csak a felfokozott birtoklási vággyal és annak beteljesülésével. Ezen nincs mit szégyellni vagy tagadni, mert nem tehetsz róla. Senki sem tehet róla, mert a születés folyamata miatt mindenki így jár. Természetesen a szeretet és a szerelem többrõl, sokkal többrõl szól - pontosabban másról, teljesen másról -, épp csak a korábban elmesélt okok miatt az emberek kilencvenkilenc százaléka ezt nem képes átélni. Mindenkinek lehetõsége van megtapasztalni a szeretetet és a szerelmet - meg is szoktátok hébe-hóba -, épp csak fel kell oldani az ego korlátait. De ezt a szeretet-szerelem kérdést késõbb megbeszéljük, elõbb térjünk vissza oda, mikoron ötven esztendõvel ezelõtt sikeresen beszippantottad az elsõ korty levegõt. - Rendben. - Tehát már elöntött az elsõ lélegzet mámora. Azt hiszed - a mûködõ tested adta biztonságnak köszönhetõen -, hogy visszatértél az elvesztett boldogsághoz. S mivel a birtoklás csodás élménye minden idegszáladat, minden kis sejtedet átjárja, teljesen egyértelmû, hogy szeretnéd ezt az állapotot fenntartani. Meg hát valahonnan, a ködös múltból is egyfajta örök boldogság emléke kísért... Igen ám, de a levegõ, amely a boldogságot okozta, egyszer csak eltávozik belõled. Azonnal bepánikolsz: "még!" kiáltasz fel néma kétségbeeséssel, és abban a pillanatban megszületik a nekem-tudat. A nekem-tudat születését általában az elsõ lélegzet eltávozásakor megjelenõ félelem okozza. A nekem-tudatot már felfoghatod önálló tudatként, tudat a tudatban, állam az államban. Azért tekintheted önállónak, mert tõled függetlenül mûködik: ha megfigyeled, valami benned bujkáló kisördög mindig úgy próbálja alakítani az életed, hogy neked mindig több, jobb és szebb jusson, mint a többieknek. Ismered a mondást, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze? Ez egy találó népi bölcsesség: légy szent vagy uzsorás, koldus vagy királyfi, akarva-akaratlan mindig a saját hasznodat lesed. A nekem-tudat tõled függetlenül teszi a dolgát, s noha ideig-óráig el tudod nyomni, egyszer csak feltör és elemészt, mert birtoklás vágya a jelenlegi tudatosságodnál korábban született. S ahogy a nekem-tudat életre kel, ahogy a következõ korty levegõt már magadnak szeretnéd, megindul benned a versengés. Abban a pillanatban a többi embert, a többi potenciális "levegõszívót" ellenfélnek tekinted, aki létével akadályoz a boldogság elérésében. A nekem-tudat kialakulásának hatására számodra véglegesen megszûnik az egész, elvész a teljesség, mert a világot

felosztod önmagadra és a megszerezhetõ dolgokra, illetve a többiekre, akik elvehetik elõled a megszerezhetõ dolgokat. Nincs ezzel semmi baj, így kell lennie. - De hát ez szörnyû! Biztos, hogy ez így van rendjén? - Hát persze. Ha az emberben vagy bármely más élõlényben nem a birtok- és nekem-tudat alakulna ki elõször, azonnal elpusztulna az egyén, és kihalna a faj. Fontos, hogy a birtoklás vágya legyen a legerõsebb, különben a tudatod nem tudna azonosulni tested azon vegetativ, önmûködõ folyamataival, mint a légzés vagy a pislogás. Önzés nélkül rövid úton elpusztulnál, az önzés isteni szikrája nélkül nincs élet! - Mii! Mi az, hogy isteni önzés? (nevet) - Azért ellenkezel, mert civilizációtok álarcosbálja jelenleg álszent, képmutató, természetellenes díszletek között zajlik. Azonban, ha feloldod az egód korlátait, és lesöpröd magadról a társadalom által rád rakott salakot, megláthatod, hogy minden létpillanatod rólad szól. Mem is szólhatna másról. Az önzés nem más, mint "a megnyilvánulás", mint "a teremtés". Önzõ egy élettel teli erdõ, amikor olyan, amilyen; önzõ egy csodálatos madárdal, amikor olyan, amilyen; önzõ a felhõtlenül kacagó gyermek, amikor olyan, amilyen, (mosolyog) Tudod te, milyen kegyetlen a hóvirág, amikor senkivel és semmivel nem törõdve kibújik a hó alól? Nincs, ami "egoistább" lenne a hóvirágnál, mégsem tartod gonosznak, sõt, gyönyörködni szoktál benne. Az önzésben nincs semmi rossz, nem bûn és nem is letagadni való, egyszerûen csak félreérted. - Igen, értem... Azaz inkább érzem ezt az egészet... És értem azt is, hogy bármit teszek, akkor is, mint minden élõlény, önzõ leszek, mert hát ez a legerõsebb bennünk. Hát igen, az életösztön... De nem azért vagyok ember, hogy túllépjek a korlátaimon? Nem azért vagyok tudatos, hogy önzetlenné váljak? - Ó, nagyon jól látod: mivef ember, mivel tudat is vagy, túlléphetsz az önzés korlátján (is). Épp csak, mivel az önzõség már akkor megjelent, már akkor a részeddé vált, amikor az embertudatodnak még híre-hamva sem volt, ha belepusztulsz, sem tudsz önzetlenné válni. Mintha meg akarnád változtatni a múltadat. Tudsz tenni bármit is a tíz esztendõvel ezelõtt elszenvedett baleseted megakadályozására? Nem. Az egyetlen szívdobbanással ezelõtti pillanatod megmásításáért sem tudsz tenni semmit... Mivel jelenlegi tudatosságod már a nekem-tudat kreálmánya, a tudatos önzetlenség csak önámítás. Amikor már tisztában vagy a saját önzetlenségeddel, valójában nem történik más, mint hogy az egód elnyomja a benned munkálkodó nekem-tudatot azért, mert a környezeted - vagy épp te magad - elvárja tõled az adakozást. Emberként nem lehetsz önzetlen, (nevet) Ám épp ezért a valódi önzetlenség, az odaadás oldja fel leginkább születésed láncait. Természetesen lehetsz tudatosan is önzetlen, pontosabban lehetsz maga az önzetlenség. Épp csak azért mondom, hogy nem tudsz, hogy hagyd végre abba az önámítást és a görcsös törekvést: minél inkább elhiteted magaddal és a világgal önnön nagylelkûségedet,

annál jobban belekerülsz az egód pókhálójába. Fogd fel, hogy alapvetõen csak önzõ tudsz lenni. Fogd fel, és ne szégyelld, mert csak az õszinteség visz elõre! S noha az emberi elme lehetõségeivel nem lehet túllépni az önzés gátján, a tudatosság, a figyelem ebbõl a gödörbõl is kiemelhet. A szabadságért cserébe nem kell mást tenned, mint megélni a tested, lelked adta örömöket, megélni és élvezni önzésed teremtõ erejét, és csak figyelni, figyelni és figyelni. - Már megint ez a figyelem, a tudatosság meg a befogadás... de hát végül is logikus: csak a figyelem, csak a nem cselekvés által léphetek túl jelenlegi személyiségemen. Gyakorlom is, meg minden... - Edward, öreg harcos, nem kell sietni. Ha akarattal akarsz nem akarni, ha a cselekvés tudatával akarsz nem cselekedni, akkor sosem fogsz túllépni az egód korlátain. Felejtsd el a gyakorlás kényszerét, felejtsd el a megfelelni vágyást. Nem kell rohanni, csak létezz, és egyszerûen engedd meg magadnak, hogy élj! Ego November 22. Reggel A nagy beszélgetés közepette a termosz fenekére néztünk. Mivel jólesett volna még egy kis meleg lé, megkérdeztem Christiant, nem akar-e teremteni egy kis teát - természetesen pont annyi cukorral és citrommal, ahogyan gyerekkoromban a nagymamám csinálta -, de csak egy csúnya tekintetet kaptam válaszul... Erre a pillanatra várt a hó, hogy esni kezdjen. Elõször csak fehér dara szállingózott a szürkén gomolygó fellegekbõl, ám néhány perc elteltével hatalmas pelyhek libegtek ég és föld között. Amíg én a szememet meresztgettem, Christian elõkotort hátizsákja mélyérõl egy üveg üdítõt. Vigyorogva meglengette pontosan tudta, mennyire utálom azt a fekete, szénsavas szirupot -, majd a fintoromra válaszul jól meghúzta. Gondolom, látta, hogy megint bele akarok kezdeni "a mit is mûvel az a gusztustalan lötty a szervezettel" címû kampánybeszédembe, mert sietve megszólalt. - Tehát, összefoglalva: a születésnek köszönhetõen a létezésed akárcsak az összes emberé - az elveszettség, az elhagyatottság érzésébõl fakad. A lét-tudat állapotában megtapasztalod az öntudatlan, de már materiális életet; a külvilág-tudat állapotában a környezeted hatására öntudatra ébredsz, és azonosulsz a testeddel; a birtok-tudat állapotában megtörténik az elsõ tudatos cselekedeted, a birtoklás, végül pedig a nekem-tudat állapotában elfogadod, hogy az életben maradásod a külvilágból megszerezhetõ dolgoktól függ. S ezzel el is érkeztünk az éntudat, az ego kialakulásához. Ne hidd el mindezt, de hála az égnek nem is kell: ha félre tudod tenni az egód teremtette önáltatást, megláthatod, ahogyan ez a folyamat felépített téged az ártatlan, lehetõségekkel teli csecsemõbõl. Mert hát a jelenlegi én-tudatodat, azt az embert, akit Edward perrynek nevezel, a külvilág szülte. S noha több évtizede úgy gondolsz magadra,mint most, alapvetõen annyi közöd

van az én-képedhez, mint ahhoz a vödör vízhez, amelyet néhány esztendeje a fejedre ejtettek: ha abban a pillanatban nem az alatt az erkély alatt állsz, nem lettél volna vizes, nem lettél volna olyan, amilyen. Ha a világ egy másik pontjára, más kultúrkörbe vagy társadalomba születsz, akkor a teljesen más nevelésnek köszönhetõen más emberré váltál volna. Úgyhogy az egód, a személyiséged a társadalom "csinálmánya". Különösebben nincs sok közöd hozzá, csak éppoly levakarhatatlanul szorult rád, ahogyan az a bizonyos edény a fejedre annak idején. - Khm... mondtam már, hogy nem szeretem, amikor "mindent látó" szemeddel a múltamban vájkálsz?! - Igen. S akkor is azt válaszoltam, hogy nem vájkálok, egyszerûen csak meglátok dolgokat, és kész. Ám most még csak nem is ez történt: eme vérpezsdítõen férfias kalandodat bubu barátodtól hallottam néhány hete. - Ó, az a nyomorult pletykafészek! pedig megígérte, hogy nem mondja el senkinek! - Igen, nekem is azzal kezdte, hogy õ nem akar árulkodni, de ezt a sztorit feltétlenül hallanom kell... (nevet) S noha akkor adhatta elõ ezredjére, amikor ahhoz a részhez ért, hogy fel-alá rohangálva próbáltad lefeszíteni fejedrõl a vödröt, még mindig a földön fetrengett a röhögéstõl. Nem túl szép dolgokat morogtam bele a szakállamba, de istenigazából nem tudtam haragudni. Christian pedig olyan kajánul vigyorgott, hogy hamarosan vele nevettem én is. A féktelen röhögés felszabadított: szabályosan éreztem, ahogyan kiszakad belõlem a feszültség. Miután kitöröltem a szemembõl a könnyeimet, Christian folytatta. - Az egódat - azt az embert, akit most önmagadnak ismersz - a külvilágból feléd áradó fizikai hatások kezdték el felépíteni. Ne feledd: én-tudatod azért alakulhatott ki, mert rádöbbentél a külvilág létezésére. Abban a pillanatban elfogadtad, hogy a külvilág határoz meg téged, hogy te csak a környezetedhez viszonyítva határozhatod meg magad. Nincs ember, aki mentesült volna ez alól, nincs ember, akit ne befolyásolna a körülötte élõk véleménye, nincs, aki ne a társadalom által ráaggatott szerepet játszana. Ez még akkor is így van, ha már valódi egyéniségnek hiszed magadat, sõt, talán akkor vagy leginkább a beléd nevelt elvek rabja. Nézd csak meg a szokásaidat, figyeld csak meg az ízlésedet, vagy épp a gesztikulációidat, szófordulataidat. Napestig tudnád sorolni, hogy melyik tulajdonságod kié! A lobbanékony stílusodat a mamád alapozta meg, a nõknél nagy sikerrel használt, "megértõen hallgató" tekintetedet a nagybátyádtól lested el. Ízlésed öltözködés terén a szomszédodra és egy kedvenc színészedre, gasztronómia szempontjából a nagymamád fõztjére, irodalom terén az egyetemi tanárodra =hajaz. Fel tudsz mutatni egyetlen olyan személyiségjegyet, amelynek az alapjait nem a világtól kaptad? Bizony nem.

De nemcsak te. Senki sem. S ez nem csoda, hisz az elsõ lélegzetvételeddel az anyag elkezdte "legyártani" a személyiségedet, majd ahogy növekedtél, a stafétabotot elõbb a szüleid, utóbb a civilizációd, a társadalmad vette át. Eszedbe sem jutott, hogy te talán nem az vagy, akinek a körülötted élõk látni akartak, mert a külvilág-tudat állapotában már beléd ivódott, hogy a létezésedet csak kívülrõl, a környezeteden keresztül értelmezheted. Ráadásul azok az ingerek, amelyek eddig egyszerûen csak megjelentek benned - mert hát a mamád pocakjában, én-tudat híján egy voltál az általa felfogott ingerekkel -, elmúltak, a felfedezni valók is a külvilágból zúdultak rád: a látás, a hallás, a tapintás, a szaglás és az ízlelés adta új tapasztalatok és információk a fizikai érzékszerveiden keresztül jutottak el hozzád. Tehát így alakult ki az én-tudatod. Ám ez az én-tudat nem a tiéd. Ezt a társadalmadtól, a világodtól kaptad! S mivel ez volt az elsõ tudatos momentuma a létezésednek, minden tapasztalatod a másoktól kapott egódra - és a valódi egyéniségedre - rakódott rá. Ahogy az értelmed rányílt erre a világra, ahogy a tudatosságod szikrája fellobbant, a személyiséged felépítésének folyamata felgyorsult. Mire elérted az iskoláskorodat, már nem tudtad tisztán felfogni a világot, már nem tudtál érdek nélkül érezni és szabadon gondolkodni, mert a környezetedtõl kapott alapszemélyiséged, mint a szita, kirostálta az aktuális erkölcscsõszöknek és politikai hatalmasságoknak nem tetszõ igazságokat, elveket, lehetõségeket. A világ elveszi az életed, elvesz téged, és te észre sem veszed. - Hm... - Ha tiszta tekintettel mélyére nézel lényednek, megláthatod azokat az embereket, akik rád erõszakolták saját személyiségüket. Errõl különösebben nem tehetnek, mert hát õk is pontosan ugyanígy jártak: mivel a körülöttük lévõ politikai, gazdasági és társadalmi rendszer õket is átalakította, akaratlan nekiláttak átformálásodnak. Felnõttként minden életpillanatod csak egy maszk, egy másik ember maszkja; ha tükör elé állsz, szüleid, nevelõid és a tanáraid arca tekint vissza rád. (mosolyog) Tudod, a tömeg nem bírja elviselni az egyént. Ideigóráig még csak-csak: ha az egyén elég erõs, fénye képes megvilágítani a tömeget, esélyt adva, hogy az emberek megtalálják önnön egyéniségüket. Ám egyszer csak a szürke massza megelégeli az egyetlen pont ragyogását, és megpróbálja kioltani. Mivel a többi embert is a rendszer gyúrta színtelen, arctalan sokasággá, a "jó polgárok" téged is a rendszer képére igyekeznek formálni. Nem bírják elviselni, ha kilógsz a sorból: ha kibontod a szárnyaid, erõnek erejével tartanak a földön. Ha vissza tudnak húzni maguk közé, akkor megbocsátón rád mosolyognak, ha az önmegtagadás szenvedését méred magadra, hogy súrlódásmentesen beilleszkedj közéjük, akkor szeretnek és megbecsülnek, ha pedig te is visszarántasz néhány szabadulni akaró egyedet, egyenesen piedesztálra emelnek, és szentté avatnak. Úgyhogy a legtöbb, feléd forduló embert nem érdekled. Õket csak a

rendszer érdekli, az, hogy ne fogadd el az átlagostól eltérõ értékeket, örömöket. Vagy ha mégis, akkor - az isten szerelmére legalább titkold! Nem számít, ha mindenki tudja, nem számít, ha az egész világ tisztában van a "másságoddal", csak ne vállald fel. Ne mondd ki, ne élj önnön lényed szerint, mert akkor a többieknek is szembe kell nézniük önmagukkal. Erre pedig a legtöbb ember nem képes, mert hamar kiderülne, hogy az egója miatt még az árnyéka élete is csak egy rakás hazugság. Olyan igazságokat mondott, amelyekrõl már sokat beszéltünk ráadásul már én is tisztában voltam velük -, de ott, a hóesésben állva valamiért mellbe vágtak a szavai. Hírtelen rádöbbentem, hogy bizony mindenemet mástól kaptam, minden gondolatomat valaki elültette bennem. S noha erre már korábban is rájöttem, valahogy akkor a lelkem legmélyéig átéltem a helyzetem - bevallom, fenékig ürítettem a keserûség poharát. - A társadalom mindig arra törekszik, hogy ne lógj ki a sorból. Ezért felépítik helyetted az életed. Kezedbe adnak egy kész világot, amelyben mindennek meg van a helye: ott virít feketénfehéren, hogy mi a jó és a rossz, mi az erkölcsös és az erkölcstelen, mi az egészséges és a beteges. S hogy véletlenül se tedd azt, amit nem szabad, hogy véletlenül se válj önálló egyénné, ha tilosban jársz, bizony az orrodra koppintanak. Az elektromos ösztöke azonnal megcsapja azt a marhát, amelyik a tiltott mezõn szeretne legelni: a kiközösítés, az önbecsülésed sárba tiprása, a munkád elvesztése vagy a börtön fenyegetõ sokkja mindig alkalmas arra, hogy elvegye a kedved a mindenség felfedezésétõl. - Hogyan lehet kikerülni ebbõl az egészbõl? - Elvileg sehogy. Hisz minden pillanatod - a szerelem, az öntudatlanság és az orgazmus kivételével - az egódé. Amirõl beszélsz, az már az egódé, amit érzel, az már az egódé, amirõl gondolkozol, már az is az egódé. Elméletileg semmi esélyed a szabadságra, azonban gyakorlatilag túlnõhetsz a korlátaidon. (nevet) De csak gyakorlatilag, elméletileg nem. - Várj egy kicsit, kérlek... Honnan tudhatom, hogy mikor élek én, és mikor az egóm? - Sehonnan, hisz a tapasztalataidat, az élményeidet is az egód érzékeli, értékeli és véleményezi. - Akkor te honnan tudod, hogy mikor éled meg magadat, és mikor nem? Egyáltalán, honnan tudod, hogy valóban látsz valamit, és nem csak az egód játszik veled? Honnan tudod, hogy az a kép, amelyet mondjuk a bronzkorból fogsz fel, igazi emlék, nem pedig csak az elméd káprázata? - Sehonnan. Mondtam én neked valaha is, hogy tudok valamit?! Mondtam én olyat, hogy igazam van?! Az a biztos jele a tévedésnek, ha melldöngetve hangoztatod az "igazságot". Edward, az igazságot nem lehet tudni, nem lehet elbeszélni: itt, a földön csak az ego bizonygat, csak az ego beszél. Az igazságot csak megélni lehet, mert ami létezik, az már igaz- s ha már megéled, akár beszélhetsz is, mert akkor nem a szád jár, hanem az élet árad a torkodból. Mit gondolsz, azért mondom el mindig, hogy ne higgy nekem, mert szeretem hallani a hangomat? Újra elmondom: ne

higgy senkiben, még bennem sem. Találd meg, éld át és szeresd magad, szeresd az életet. A többi meg majd jön magától. - De hát akkor hogy a pokolba vagy ennyire kiegyensúlyozott?! Ha tudod, hogy semmit sem tudsz, ha tisztában vagy azzal, hogy nem ismerheted az igazságot, hogyan lehetsz ennyire magabiztos?! - Öreg harcos, a megoldás egyszerû. Fogadd el a valóságot, fogadd el, hogy nem tudhatsz semmit sem biztosan. Bizonytalanság van. Csak a bizonytalanság biztos. Ha megéled a létezés ezen alapját, akkor megtalálod szívében a békét, mert rádöbbensz, hogy bármi lehetséges. A bizonytalanság miatt minden biztos lehet! Ez az univerzum talán egyetlen titka, bár igaz, különösebben nincs eldugva senki elõl; ha rájössz, hogy éppúgy képtelen vagy tévedni, mint ahogy képtelen vagy igazat mondani, lekerül válladról a tévedhetetlenség vágyának terhe. Az egód - fõleg a férfi-egód - a mindentudás és a tévedhetetlenség illúzióját kergetteti veled. Úgyhogy nem tudhatod, mikor beszél vagy hallgat az egód. De mielõtt nagyon kétségbeesnél, elmondom, hogy ez nem baj. Sõt, a létezés így teljes. Nem az ego léte a gond, hanem hogy a jelenlegi egód nem te vagy, illetve hogy korlátaival megállíthatatlanul befolyásolja az életedet. Megvalósíthatod a saját belsõ egódat is: ha elszakadsz az éned külsõ álarcaitól, megélheted azt a lényedet, aki az egódban is benne van. Mert hát a tudatod az egódban is benne van. Gyakran hallottam különféle guruktól, hogy a lélek korlátlan és a mindenség minden pontjában megnyilvánul - majd a következõ mondatukban már azt mondták, hogy az egónak semmi köze a lélekhez, (nevet) Úgy látszik, az ego túl van a mindenségen... Természetesen ez csacsiság, mert hát az ego éppúgy része a mindenségnek, mint bármi más. A maga módján tökéletes, épp csak a kényszerítõ erejétõl kell megszabadulnod. - Ami egyáltalán nem könnyû. - De csak azért, mert nem mered meglátni, hogy nem láthatsz semmit biztosan. Ha képes lennél elfogadni, hogy az elméd bármikor átverhet; ha nem ragaszkodnál semmiféle beléd nevelt elvekhez, gondolatokhoz és érzésekhez, egyszer csak a szívedben felkelne lényed napja. Ám amíg ragaszkodsz a rád aggatott szerephez... - Ragaszkodik levakarni.

hozzá a fene! Épp csak nem tudom magamról

- Mert nem is kell. És mert nem is lehet. Az ego boldogsága. boldogság November 22. Délelõtt Ekkor még mindig az út szélen álltunk, és a lábunk alatt elterülõ, egyre fehérebb tájat bámultuk. S noha a hóesés ellenére a felhõk mögül elõbújt a nap, vakító csillogást bõségesen, meleget viszont egy fikarcnyit sem adott. Legendásan rosszul tûröm a hideget - a diktafon hamarosan vad sztepptáncba kezdett a

kezemben. Persze Christian nem zavartatta magát holmi fagy miatt, képes volt a legnagyobb télvíz idején is egy szál pólóban sétálgatni. Sokszor csak attól elkerültem, hogy ránéztem... - aAz egódat nem lehet erõvel, tudatosan leválasztani magadról. Nézd csak meg, milyen sok "egótlan szentség" szaladgál mostanság a világban. Papok, guruk, mesterek, erkölcscsõszök, tanítók... Oly sokan vannak, hogy ha beledobálnád õket egy széles folyóba, jobban szigetelnének, mint az asszuáni gát. Látványosan vetik meg az anyagi világot, nem érdekli õket sem a bankszámlájuk, sem a külsejük. Lehetõleg szakadtak, és látszik rajtuk, hogy sosem mennének el kozmetikushoz, pedikûröshöz, szoláriumba vagy konditerembe - még fodrászhoz is hat ökör vontatja el õket. (mosolyog) Hát igen, egy guru, egy szent hitelességéhez hozzátartozik a lepusztultság. Õk hivatalból nem foglalkozhatnak a világgal, mert hát állításuk szerint az anyag és az ego csak visszahúzza õket a szellemvilágból. Ezért úgy tesznek, mintha nem törõdnének az efféle, "tisztátalan" dolgokkal, de mégis leereszkedõ vállveregetéssel jutalmazzák azokat, akik vásárolnak, szépítkeznek és adnak a külsejükre. S miközben a világ felé a nemtörõdöm kiegyensúlyozottat játsszák - valójában rettegve várják azt a pillanatot, amikor ki kell fizetni a villanyszámlát -; kedveskedõ lenézéssel beszélik ki azokat, akik beülnek egy elegáns étterembe, akik hatalmas autókon járnak vagy épp óriási házban élnek. Azzal, hogy minden pillanatban próbálnak kiszakadni a pénz világából, valójában minden pillanatukat benne töltik. Edward, vedd észre, hogy az anyag és az ego ilyen mértékû tagadása nem a szabadságot, csak a falak megerõsítését jelenti. Ez csak egoizmus. Talán a legkorlátoltabb és legnehezebben feloldható. - Miért? - Mert erénynek, erkölcsnek álcázza magát. Hiszen mi is történik? A "szent egód" épp úgy a külvilággal, épp úgy a pénzzel foglalkozik, mint a materialista emberek egója. Mindegy, hogy a pénz megtagadása vagy az élvezete köti le a figyelmed. A látványos szegénységgel csak az egód akar feljebb emelni, csak az egód akar kiemelni a tömegbõl: ha már másoknál gazdagabb nem lehetsz, legalább legyél sokkal szegényebb. Mert akkor a kevesebb ellenére többnek hiheted magad. Az egód pedig kapva kap az ilyen alkalmakon, mert hát a szegénységgel és a pénz iránt mutatott, látványos érdektelenséggel úgy kerülhetsz a figyelem középpontjába, hogy közben még azt is elhitetheted magaddal és a világgal, hogy a lemondással közelebb kerültél istenhez vagy a megvilágosodáshoz. Ha pedig a hited megegyezik a társadalom által elfogadott vallással, akkor az egód kéjes örömmel hajszol bele újabb és újabb álszent önmegtartóztatásokba, (nevet) Látod, az ego még istent és a megvilágosodást is kisajátítja magának. Valójában arról van szó, hogy a magamutogatás nem egoizmus. Amikor adsz a külsõdre, amikor figyelsz a rólad kialakuló véleményre - nem elhiszed, csak figyelsz rá -, amikor a külsõd megváltoztatása érdekében elmész kondizni, plasztikai sebészhez vagy akárhová, az nem baj! Nincs benne semmi rossz, nincs benne

semmi isten- vagy megvilágosodásellenes! Ha a pacsirta fene nagy egoizmusában nem törõdne a világgal, ha csak egy lekezelõ szárnyveregetéssel jutalmazná a fülemülét, mert az énekével hatással van az emberekre, akkor a pacsirta nem dalolna! Amikor adsz a külsõdre és a testedre, egyszerûen csak megéled önmagad. Megnyilvánulsz. Teremtesz. Csak az elméd, az egód tesz különbséget egy tökéletesen rád illõ ruha megtalálása, és a meditáció elsajátítása között. Mindkét létpillanat az élet része, mindkét létpillanatban benne van az élet, benne van minden. - Hm. - Az az egoizmus, amikor a külvilágtól teszed függõvé a cselekedeteidet, amikor a környezeted ítéletétõl tartod értékes vagy értéktelen embernek magad. Éppúgy az egód rángat, ha játszol a figyelemért, az elismerésért, a szeretetért, mint amikor elfordulsz a figyelemtõl, az elismeréstõl és a szeretettõl. De önmagad felvállalása nem egoizmus! Élvezd, ha a sporttól rugalmasak az izmaid, vagy épp jól áll rajtad egy ruha. élvezd a másik ember figyelmét - mert hát energiát ad - és a külvilág minden rezdülését. Élvezd, mert mindez öröm, mindez energia, az új élet illata. Viszont vedd észre, hogy mindennek semmi köze sincs hozzád! Ha többnek érzed magadat azért, mert magas, illetve kevesebbnek, mert alacsony vagy; ha különbnek érzed magadat, mert sok pénzed van, vagy senkinek, mert nincs pénzed, akkor csak az egód játszik veled. Úgyhogy élvezd magad és a világot, ha a világ is élvez téged. Élvezd magad és a világot akkor is, ha a világ nem élvez téged de ne vegyél magadra egy hazug szerepet, hogy a világ élvezzen téged. Ne engedd, hogy az egód csak azért járassa a szád, hogy többnek lássanak, mint ami vagy, de ne is próbáld felszámolni vagy eltiporni, mert rengeteg megvalósításra váró szépség van benne. Ha nem akarod ész nélkül elfojtani az egódat, akkor egységben élhetsz vele, és õ sem akar majd ész nélkül elfojtani téged. Az egységet pedig úgy érheted el, ha megéled, megteremted önmagadat anélkül, hogy törõdnél a világ véleményével, de közben élvezed azt, amit a világ már megteremtett. - S ezt hogyan valósíthatom meg? - A megoldás elsõ lépésben az, hogy ne akarj mindenáron bölcs, okos, kiemelkedõ és megvilágosodott lenni. Egyszerûen csak élvezd az életet, és ne vedd komolyan magadat. Hadd legyen minden úgy, ahogyan van. Ha képes vagy nevetni magadon, ha valóban képes vagy erre, nem csak megjátszod a világ és önmagad kedvéért, akkor az egód már nem rángat bábu módjára. Mivel az ego élvezi, ha másokat kinevethet, a többi emberen könnyen nevetsz, de önmagadon nem. (mosolyog) amikor elmeséltem esetedet a vödörrel, elõször csak haragudni tudtál. Aztán a jókedv túllökött a feltörõ egoreflexen, és abból a szituációból, amelybõl máskor harag és veszekedés, most csak egy kellemes élmény született. Ráadásul csak akkor tudsz másokkal valóban együtt nevetni, ha elõbb magadon tudsz nevetni. Ha hagyod, hogy a komolyság megtelepedjen benned, átadod magad a szenvedésnek, a betegségnek. Nem kell okot keresni - az öröm létezik, neked csak hagynod kell, hogy elmerülj benne, hagynod, hogy átjárja tested, érzéseid, gondolataid minden kis zegét-zugát.

Az ego boldogsága - Tehát az ego a kép, amelyet látsz, a hang, amelyet hallasz, az illat, amelyet érzel és a test, amelyet tapintasz. Az ego érzés, amelyet érzel, a gondolat, amelyet gondolsz, a hit, amelyet hiszel és az ösztön, amely elsöpör. Az ego a vélemény, amelyet hangoztatsz, az erkölcs, amellyel gyötrõd magad, és a morál, amelyet másokkal betartatsz. Amirõl tudsz, az az ego - tehát egyszerûen nem te vagy. Nos, ha átlényegítetted a világ ezen elvét, akkor ennyi elég. Ha nem, akkor a többi magyarázat is felesleges, (mosolyog) Tudom, hogy ezekrõl a beszélgetéseinkrõl nem akarsz könyvet írni, de ha mégis úgy alakul, írd le, kérlek, hogy aki nem fogta fel, nem érezte át az elõzõ mondataimat, az olvassa el újra az egóról szóló fejezetet. Ha valaki nem érzi, hogy bármilyen vélemény pozitív vagy negatív - születik meg benne, az nem az övé, akkor hiába olvassa tovább a könyvet, nem lesz képes felfogni a párkapcsolatok, a szerelem és a szexualitás teljességét, mert neveltetése és erkölcse meggátolja benne. - Ha mégis úgy alakul, ígérem, leírom. De nem hiszem, hogy valaha a feleségem elé szeretnék állni azzal, hogy egy másik nõbe vagyok szerelmes. Pláne úgy, hogy egy könyvbõl tudja meg az egész világgal együtt. (mosolyogva megrántotta a vállát) - Azért fogadkozunk fennhangon, hogy élvezhessük az ígéret megszegésével születõ új lehetõségeket, kalandokat, érzéseket. - Ebben van valami... de akkor se hiszem. - Hajnalban még azt se hitted, hogy valaha képes leszel nevetni. aztán eltelt néhány óra, és tessék: váratlanul annyira boldog lettél, hogy képtelen voltál továbbvezetni. - Hogy boldog? nem tudom, mi volt ez, de több volt boldogságnál, és... és valahogy kevesebb is. - Igazad van, pontosan ez történt. Hogy érthetõ legyen, miért volt több és kevesebb, néhány mondatban összefoglalom neked mindazt, amirõl az elmúlt hónapokban beszélgettünk. Ugyanis a magánéleted válságának megoldása már a kezedben van, csak még nem vetted észre. A megértés kedvéért megkülönböztetem az emberi, az ego érlelte boldogságot, és az egótlan, korlátlan boldogságot, (mosolyog) Ha elfogadod a javaslatomat, a sosem elkészülõ könyvedben az ego adta boldogságot írd kisbetûvel, az egótlant pedig naggyal. - Rendben. - Nos, az ember alapvetõen két ok miatt nem tud boldog lenni. Az egyik, hogy az örömöt a megszerzéssel azonosítja, a másik, hogy a boldogsághoz mindig indokot keres. Figyeld csak meg, mikor mondod, hogy boldog vagy? ha felépült a

házad, vagy meglett az új autód. Akkor fõnököd elismerte a munkádat, ha sikeres ha úgy érzed, megvilágosodtál végre. boldogságot, ha végül a tiéd lehet: magadat, ha megszerezted vágyad tárgyát.

is ragyog az arcod, ha a lett az új ötleted, vagy Voltaképp bármi adhat akkor érzed boldognak

- Értem, amit mondasz, és én is megéltem ezt az igazságot. De azért vannak kivételek: én kifejezetten tudok örülni annak, amikor ajándékot adok. Márpedig ilyenkor nemkogy megszereztem, épphogy elveszítettem valamit. - Ed, a legkorlátlanabb egoizmus, a legnagyobb beteljesült birtoklásvágy az, amikor azt mondod, hogy téged a másik öröme tesz boldoggá. - De miért. - Mit is mondtál? Boldoggá tesz, ha ajándékot adhatsz valakinek. - Igen. S itt most nem arról beszélek, amikor ajándékozom meg, hogy kiérdemeljem az aranypedál Sokáig tartott, amíg megtanultam, de ma már képes érdek és kölcsönös elvárás nélkül ajándékozni... méltó tanítvány vagyok, nem tudtál megfogni!

a fõnökömet érdemrendet. vagyok minden látod, látod,

- Kétségtelen: ha tanítanék, méltó lennél, (nevet) De azért egy apróságra felhívnám a figyelmedet, ifjú tanítványom. Nézd meg magadat ajándékozás közben. Hogy is mondtad? Érdek és elvárás nélkül adsz, nem vársz viszonzásul ajándékot, mert neked a másik öröme az öröm... igen, te valóban nem ajándékot vársz viszonzásul, hanem a másik ember örömét. S ez talán még rosszabb, mint ha egy vázát vagy nyakkendõt kérnél cserébe, mert azt az embert, akinek meglepetést szeretnél szerezni, belekergeted a hazugságba. Hiszen mi is történik? Odaadod a csomagot, és lesed, hogy mennyire örül az ajándékodnak. Még mondani is szoktad: "nyisd már ki, hadd lássam az arcodat!" A szerencsétlennek azonnal görcsbe rándul a gyomra, és miközben a csomagot bontogatja, lehajtott arcán már a mosolyt gyakorolja, mert tudja, hogy meg kell felelnie az üzletnek: ajándékot adtál, amiért neki cserében örülnie kell. Edward, az örömszerzés csodáját tönkreteszed az öröm elvárásával. Nem elég, hogy kötelezõ jó képet vágni az ajándékodhoz, még azt is elvárod, hogy a másik milyen formában és mennyire örüljön neki. Gyakran mondtad, ugye, hogy: "azt hittem, jobban örülsz majd!" Úgyhogy az egód elveszi tõled az adás leírhatatlan boldogságát, mert amikor adsz, nem a másik a fontos. Számodra csak te magad vagy fontos, és az, hogy megszerezd a másik örömét. - Hmm... Azért néha utállak. (nevet) - Nem baj. Mint ahogyan az sem, hogy az egód így mûködik: nincs azzal semmi gond, hogy minden cselekedeted önmagadról szól. Sõt! Okozz és élj át minél több örömöt. Teremts, itt és most, olyan eszközökkel, amelyek a rendelkezésedre állnak. Valósítsd meg az álmaidat: építs házat, adakozz, élvezd, hogy ember vagy. Mert ha élvezed az emberlétet, ha élvezed egód önzõ kis ajándékozásait, akkor egyszer csak megélsz egy ilyen pillanatot, mint az elõbb, és egyszer csak megéled - nem a fejedben, hanem az életedben -, hogy sokkal több vagy te az egódnál, több mindennél,

mit ismerni véltél. Úgyhogy bármit is mondanak a boldogtalanságtól besavanyodott emberek, bármitõl is próbálnak eltiltani a különféle álszentek, bármiféle lemondásra is akarnak rávenni a "hivatásos szentek", a szabadsághoz vezetõ út elsõ lépcsõje az, ha élvezed azt, aki vagy! Ez a látszat ellenére nem könnyû feladat, mert a civilizációd elvárásai miatt megtagadod a természet adta lényedet. Pedig ha megtagadod az embert és az egót, örökre rab maradsz. A tagadás és a tagadásnak köszönhetõ tudatlanság rabja - mert hát hogyan élhetnéd és ismerhetnéd meg azt, amit megtagadsz? Sehogy. Tehát azért nem tudsz igazából boldog lenni, mert az érzést a birtoklás tényétõl teszed függõvé. S mivel az elméd nem ostoba, pontosan tudod, hogy senkit és semmit nem lehet maradéktalanul birtokolni. Ha van hatalmad, pénzed vagy karizmatikus személyiséged, az egód ideig-óráig elhiteti veled, hogy a luxus és az elismerés a tiéd. De egy hang mindig azt suttogja a füledbe, hogy egy nálad hatalmasabb bizony mindent elvehet tõled. Félsz, lesed a többi embert, mikor viszi el valaki a kincseidet... Ám ha az egód el tudja hitetni veled a legyõzhetetlenségedet, akkor is tudod, hogy a harcot biztosan elveszíted, mert az utolsó pillanatban mindent elvesz tõled a halál. Úgyhogy a birtoklás boldogsága a legnagyobb illúzió, ráadásul életed minden percében megakadályozza, hogy felhõtlenül jól érezd magad: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd - s a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha pedig megszerzed boldogságod vélt tárgyát, minden pillanatban attól félsz, hogy elveszted - s a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni. - Értem. - Nos, a másik ok, amiért sosem, vagy csak nagyon rövid pillanatokra tudsz boldog lenni, az az ok keresése. Mert hát mi is adta a boldogságot? Sikerült összehoznod egy üzletet, megverted a fiúkat biliárdban, finom teát fõztél, kisütött a nap, vagy (rám kacsintott) Megismerkedtél egy csinos nõvel. - Na, várj egy kicsit. Ez utóbbival nem igazán értek egyet: minden szenvedésem oka az, hogy megismerkedtem azzal a nõvel. - Nem, most csak hazudsz magadnak. Az ismerkedés örömöt adott. Csodálatos, sosem tapasztalt boldogságot. A szerelem az égbe emelt, és az, hogy õ viszonozta az érzelmeidet, csak még tovább fokozta a gyönyört. A szenvedésnek semmi köze hozzá, a szerelemhez vagy a megismerkedésetekhez, a gyötrelem a fejedben van. Oda pedig egyedül te teremtetted: hogy az égbõl a pokolba zuhantál, önmagadnak köszönhetõ. Te most csak a nõre akarod kenni a felelõsséget. - Hm. - De ne rohanjunk ennyire elõre, megbeszéljük ezt is hamarosan. A lényeg az, hogy mindig keresel és találsz indokot a boldogságra! Ezzel pedig aláírod a halálos ítéletét. Mert hát a boldogságot kiváltó ok egyszer elmúlik: az üzletfelek felmondják a szerzõdést, sziklabiztos kezed remegni kezd, a cimboráid elfenekelnek biliárdban. Ezért így sosem lehetsz boldog, ego vezérelve sosem lehetsz boldog. S most már tudod, mirõl beszélek,

hiszen van már saját tapasztalatod a boldogság és a boldogság közötti különbségrõl. - Huh, egyszerûen elmondhatatlan... - Akkor meg se próbáld, mert csak elpusztítod az élmény teljességét. A boldogságot megfogalmazni éppoly hiábavaló, mint keresni. Minél inkább keresed, annál inkább eltávolodsz tõle: amíg vágysz a boldogságod tárgyára, azért nem vagy boldog, mert még nincs meg, ha pedig már megvan, akkor azért nem, mert már mást szeretnél, olyat, amilyen neked nincs. Nem veszed észre, hogy hiába keresed a boldogságot, ha te önmagadban boldogtalan vagy: rohansz ábrándtól ábrándig, mert reméled, hogy majd az egyik álmod megvalósulása boldogságot hoz neked... S ez így megy, míg világ a világ. - Akkor hogyan lehetek boldog? (nevet) - Elárulom a titkot: üljünk be a jó meleg autóba. November 22. Dél Khát igen, sok csodálatos élményt megéltem az életben, de azt hiszem, dobogós helyet érdemel az a semmihez sem hasonlítható pillanat, amikor csontig fagyva beülök a jó meleg autóba. "az élet apró örömei a legédesebbek" - mondogatta mindig a nagyapám, és bizony, igaza volt. Lelkiállapotom határozottan javult: azon túl, hogy jól éreztem magam, hetek óta elõször megkordult a gyomrom. Miután kiolvadtam, újra nekiindultunk, igaz, még mindig fogalmam sem volt, hogy hová. Christian egy szóval sem kérdezte, merre tartunk - én meg úgy voltam vele, majd csak kilyukadunk valahol -, és nem is aggodalmaskodott: újra bekapcsolta a rádiót, majd ott folytatta, ahol abbahagyta. - Látod már, miért felesleges beszélni a boldogságról? Csak átélni, megélni lehet: sosem lettél volna boldog, ha továbbra is csak az út szélén ácsorgunk a hidegben, és csak dumcsizunk a jó melegrõl. - Hát, boldog nem is. De fagyosszent... fagyosszent talán. Ha már mindenáron meg akarsz dicsõülni, inkább válaszd a boldoggá avatást. - Boldoggá avatást?! Ez jó, ez tetszik... De ha már itt tartunk, miért kell boldoggá avatni valakit? Miért van az, hogy ötven év kell ahhoz, hogy megélhessem a boldogságot? - Mert a jelenlegi társadalmadban - s az elmúlt tízezer esztendõ majd mindegyikében - a boldogtalanság, a szenvedés vált a létezés alapjává. Ennek két fõ oka van: az egyik a neveltetésed, a másik a neveltetésednek köszönhetõen megszületett elméd, egód. A neveltetésednek azt köszönheted, hogy felismertették veled a boldogtalanság elõnyeit. Amikor gyermekként csak ücsörögtél az ablakban, és békésen gyönyörködtél az életben, a kutya sem

törõdött veled, sõt, a szüleid örültek, hogy csendben vagy végre, és megnézhetik a tévében az aktuális szappanopera következõ részét. Amikor pedig az öröm túlcsordult belõled, amikor kacagva, boldogan rohangásztál, még rád is ordítottak és megbüntettek, mert hát nem hallották, mit sugároz nekik a doboz. Úgyhogy mikor boldog voltál, nem kaptál figyelmet és szeretetet. Ám ha megbetegedtél, azonnal kitüntettek figyelmükkel az emberek. Hamar rájöttél, hogy csak akkor kapsz ordítás helyett szeretetet, csak akkor lehetsz jó gyerek, ha beteg, szomorú és boldogtalan vagy. Így vált hát a személyiséged alapjává, létezésed mozgatórugójává a boldogtalanság. S ez a hatás felnõtt életedre is rányomta bélyegét: ha a munkád helyett szeretnél egy kicsit pihenni, esetleg a szerelmeddel egész nap az ágyban heverészni, akkor ezt õszintén nem teheted meg. Betegnek kell tettetned magadat, mert a társadalom nem fogadja el, hogy te boldog legyél akkor, amikor mindenki más a munkahelyén szenved. - Ebben a világban valami nagyon el van rontva. Egész életünkben olyan dolgok miatt szenvedünk, amelyekrõl igazából nem is tehetünk. Mert hát senki sem tehet arról, hogy kik és hogyan nevelték. Senki sem tehet a szülei személyérõl... Ez az egész születés és neveltetés igazságtalan. - Nem, nem igazságtalan. De nem is igazságos. Egyszerûen csak ilyen, és kész. S ha most a szüleid nyakába akarod varrni a saját boldogtalanságodat, akkor sosem fogsz megszabadulni a beléd nevelt elvektõl, és egész életed a görcsös örömhajhászásra fog elmenni. Már csak azért se hibáztasd õket, mert beléjük is azt nevelték, hogy a boldogtalanság erény - ráadásul a megoldás kulcsa nem a felelõs keresése, hanem a folyamat tudatossá tétele. Mert ha tudatára ébredsz neveltetésed ezen átkának, esélyt kapsz a szabad életre, esélyt a boldogságra. ne maradj egy beprogramozott számítógép: ha vágysz a boldogságra, akkor lépj túl a beléd nevelt programon. Megteheted, ha akarod. Mindet megtehetsz. A második oka annak, hogy a boldogtalanság a természetedé vált, az elme, az ego. Az egód arra törekszik, hogy minél több figyelem érjen téged, mert csak a kívülrõl kapott figyelemenergiából képes táplálkozni. Az ego által létrehozott emberi élet képlete egyszerû: figyelem, plusz még több figyelem, plusz még annál is több figyelem, egyenlõ energia, egyenlõ boldogság. S mivel a társadalom a szenvedõt felemeli, elismeri, majd példaképnek állítja ki, az egód a szenvedéssel próbál kiemelkedni. Amikor egyedül vagy és társaságra áhítozol, amikor magányosnak érzed magadat és szeretnél emberek közé menni, a szenvedés ecsetelése mindig járható út a többiek felé. Ha egy buszon a virágok szépségérõl, az égbolt szemkápráztató kékségérõl kezdesz el beszélgetni, csak az õrülteknek kijáró pillantást kapod válaszul. De ha egy betegség, az elõzõ buszon elfogott zsebtolvaj, egy véres terrortámadás vagy épp a magas adók témájával fordulsz a másik felé, a kapcsolat azonnal megköttetik. Úgyhogy már a kommunikáció alapja is a szenvedés és a szenvedés felemelése lett. S nem csak a magán-, a globális életedben is: az elektromos és írott médiában csak az a hír, ha valakit lelõttek, felrobbantottak, elrabolták, levágták kezét-lábát. Az a hír, ha megsebesültél és szenvedsz, ha megerõszakoltak és szenvedsz, ha

megcsaltak és szenvedsz; mindegy, mi történik veled, csak szenvedj, és címlapra kerülsz. (nevet) De láttál már olyan újságot, amelyben az állt, hogy itt van egy ember, aki jól érzi magát? Láttál már olyan címlapot, amelyen az a szöveg virított nagybetûkkel: "íme, az ember, aki minden pillanatban boldog!?" ugye, nem. S tudod, miért? mert az embert, az egót a boldogság nem érdekli. - Ez igaz... De azért a legtöbb ember nem szeret szenvedni. Legalábbis tudatosan nem. Hidd el, ez az egész küszködés a szerelemmel úgy kellett nekem, mint koporsóra a napfénytetõ. - Így van, a legtöbb ember tudatosan nem szeret szenvedni. Ezért az egód egy ügyes trükkel tart a szenvedés hálójában: elhiteti veled, hogy a szenvedés hatására szeretetet adhatsz és kaphatsz. Amikor egy ismerõsöd boldogtalan, felé fordulsz. Azonnal elönt egyfajta meleg együttérzés. Azt hiszed, hogy szereted, õ is azt hiszi, hogy szereted, de ha õszintén képes vagy megfigyelni magadat, észreveheted, hogy amit érzel, az nem szeretet. Ezzel a látványos odafordulással csak játszod azt a megértõ szerepet, amelyet a társadalom elvár tõled, a benned megjelenõ melegség pedig nem más, mint a sajnálat. Ám a sajnálatnak nincs köze a szeretethez, nincs köze hozzád. A sajnálatot és a szánalmat az egód összehasonlító képessége szüli: ha valaki nálad rosszabbul érzi magát, akkor az egód elhiteti veled, hogy te több vagy a szenvedõnél. Természetesen errõl az érzésrõl szinte sosem tudsz, sosem szánsz valakit direkt azért, hogy többnek hihesd magadat. De az egód legmélyérõl ez az érzés irányítja lépteid, ha tudsz róla, ha nem. - Ennyire nem lehetünk önzõk. - Ez nem önzés, egyszerûen csak arról van szó, hogy az ego nem tud mit kezdeni a boldogsággal. Sõt, mivel az örömben a korlátok feloldódnak, az ego úgy érzi, hogy a boldogság számára a halál. - Várj. Azt mondtad, hogy minden gondolatom és akaratom az ego. Amikor tudatosan törekszem a boldogságra, amikor boldog akarok lenni, akkor az egóm meg akarja ölni magát? - Nem. A boldogságra való törekvés csak az egód trükkje, amellyel eltakarja elõled azt a boldogságot, amelyben szabadon növekedhetsz, amelyet átéltél az elõbb. Minden boldogságot adó cselekedetet csak azért teszel, hogy elfeledkezz önmagadról. Amíg iszol vagy kábítószerezel, amíg vásárolgatsz vagy csokit eszel, amíg a megalázott beosztottjaid szenvedésén kéjelegsz, vagy a fõnöködbõl kihízelgett elismerésen örömködsz, addig csak elmenekülsz a beléd nevelt boldogtalanság elõl. Mert hát egyedül nem vagy boldog. Amikor csak te vagy a saját társaságod, nem vagy boldog. Kényszeresen cselekszel, hogy ne kelljen szembenézned önmagaddal: munka, drog, beszélgetés, alkoholizmus, szexizmus... Az összes szenvedélybetegséget az egótok ürességének elfedésére találtátok ki. (mosolyog) Még az együttélést is. Azért mondják a bölcsek, hogy a pénz nem boldogít, mert hát gazdagon is ugyanaz az ember vagy, gazdagon is ugyanaz a boldogtalan ember maradsz. Ha hirtelen sok pénzed lesz, egy ideig még jobban el tudod takarni a boldogtalanságodat: a nagy autó, a még nagyobb autó és a még annál is nagyobb autó megszerzése egy ideig örömöt ad. De aztán az öröm elszáll, és nem marad más, csak

az üres ego. Boldogság - De mondd csak, amikor megálltunk, amikor csak léteztél a boldogságban, gondolkodtál azon, hogy mi is adta az örömöt? Akartál mondani bármit is? Hát persze, hogy nem. Az elmélkedésre és a beszédre csak akkor kerül sor, ha már kiestél a boldogság örök harmóniájából. Az ember csak akkor beszél, ha nem él; az elme csak azért fecseg, hogy a szavaid és az egód helyetted éljenek. Úgyhogy az én szavaim sem helyettesíthetik a tapasztalatot, de most, hogy van saját tapasztalatod, most már elõrébb vihetnek. Csak ne higgy nekem. - Oké. - Nos, elõször is vedd észre, hogy a boldogsághoz nem kell indok. Az elõbb mi történt? Egyszerûen csak autóztunk, és gyönyörködtünk a tájban. A boldogságodat nem foghatod a látványra, hisz már százszór, ezerszer láttad a természetet, és eddig még sosem történt ilyesmi. Volt indokod a boldogságra? Nem. Csak az ego, az elme keres indokokat, mert képtelen felfogni az élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetõen nincs indokod. Ne is keress, hagyd, hogy az öröm megjelenjen. Mint a nyári melegben a hûs forrás: a boldogság mindig felfakad, és mindig meríthetsz belõle. Tehát a boldogsághoz nem kell indok! Ezt az elõzõ élmény megtapasztalása nélkül azért nem lehet megérteni, mert a társadalmad mást nevelt beléd. A rendszernek félelemmel átitatott emberekre van szüksége, mert azok irányíthatók. A boldog ember irányíthatatlan. Épp ezért még te is tartasz attól, aki úszik az örömben: figyeld csak meg, ha az utcán valaki szemmel látható ok nélkül kacag, vagy épp énekel, nem érzed jól magadat a közelében. Arrébb húzódsz vagy kikerülöd, mert félsz attól, aki számodra láthatatlan vagy érthetetlen ok miatt boldog. - Igen, igazad van. S abban is, hogy valóban nem volt okom a boldogságra. Sõt, ez az egész a feleségemmel... De ha nincs szükség okra, akkor honnan jön a boldogság? - Sehonnan. A boldogság egyszerûen csak van. Maga a létezés, a korlátlan befogadás a boldogság, az, hogy vagy! Azért nincs szükség okra, mert az ok te magad vagy. (finoman megérintette a mellkasomat) A boldogság itt van, itt lángol benned, és csak várja ezeket a pillanatokat, amikor felszínre törhet végre. Ha hagyod, hogy az elméd és az egód korlátai nélkül létezz, egyszerûen boldoggá válsz, mindenféle erõlködés, szándék és ok nélkül. Emlékezz csak: amikor abbahagytad a küszködést, és végre nem a problémára figyeltél, az öröm rád köszöntött. Ahogy a nap, a boldogság is az akaratodtól függetlenül bújik elõ a viharfelhõk mögül, hogy rád szórja arányló sugarát, mindössze annyi a dolgod, hogy ne menekülj el a fénye elõl. Az a boldogság, megvilágosodás, Isten vagy az Egység, amelyet a

legtöbb ember más dimenziókban keres, itt van az anyagban (is). Tudom, te is azt hiszed, hogy aki már túllépett az ego korlátain és megvilágosodott, azt nem érdekli a fizikai világ. Ám ez csak egy beléd nevelt tévhit, mert hát minél teljesebb valaki, annál teljesebb. Érted? Aki kinõtte az emberi élet korlátait, annak az emberi élet a része. Nem a múltja és az emléke, hanem a szerves része. A teljesség sosem tagad meg semmit. Mert nem tagadja meg önmagát. Úgyhogy megvilágosodottan is élvezni fogod a biliárdot, a csillagos égboltot és a sportot; tudatos létezõként is megéled a nõk, a házasság vagy a gyermekvállalás adta örömöket. Sõt, így fogod csak igazán: minél korlátlanabb vagy, annál nagyobb boldogságot találsz a materiális életben. Ha azzal a dumával ücsörögsz a hegy tetején, hogy a megvilágosodottságnak köszönhetõen nem találsz boldogságot a nyüzsgõ tömegben, a táncban vagy a szeretkezésben, akkor nem világosodtál meg. Inkább még mélyebb éjszakában tévelyegsz. - Miért? - Mert te vagy a boldogság! Bármit is teszel - biliárdozhatsz, táncolhatsz, verekedhetsz, szeretkezhetsz, dolgozhatsz stb. -, az boldogságot fog adni neked, mert te magad boldog vagy. Aki tudatosan megéli önmagát, azt az élet minden rezdülése boldoggá tudja tenni - s ha a következõ pillanatban eltûnik a lába alól a föld, akkor is boldog marad. - Csak önmagamban tudom megélni a boldogságot? S a szerelmek, a barátok? Mit ér a boldogság, ha nem oszthatom meg másokkal? - Hát igen, az ego általában ezt az érzést használja, hogy továbbra is irányítsa lépteid. A társadalom elvárja tõled, hogy "adj", és te eljátszod ezt a szerepet, pedig csak aggódást és szenvedést adhatsz. S nem azért, mert rossz ember vagy, hanem mert nincs mit adnod. Az egód üres, csak a másoktól kapott fájdalom van benne, amelyet te továbbadsz, hogy utána visszakaphasd... Ed, a boldogságot nem tudod nem megosztani másokkal! A boldogságot csak adni lehet, de elõbb fedezd fel magad, elõbb légy az, aki vagy, hogy az öröm megszülethessen benned. Magaddal törõdj, magadban szítsd fel a tüzet, mert akkor mindenki megmelegedhet a közeledben; ha most másokkal foglalkozol, csak szikra leszel, aki összevissza pattogásával megégeti, megsebzi a környezetét. Fogd föl: ha csak emlékszel a boldogságra, csak emlékeket adhatsz, halott, megfakult emlékeket. Azonban ha magad vagy a boldogság, akkor az örömöt nem tudod magadba fojtani; ha benned felkel a nap, nem tudod a fényét másokkal nem megosztani. Oly ragyogó, oly gyönyörteli lesz a benned felfakadó öröm, hogy ok nélkül adsz mindenkinek: abban a pillanatban, ahogy az egóddal elfordulsz mindentõl s mindenkitõl, megnyílsz mindennek s mindenkinek. Nemiség November 22. Kora délután

Pihenés nélkül tapostam a pedált. még ebédelni sem álltunk meg: amikor megéheztünk, elõkotortuk a bõröndömben lapuló szendvicseket. Persze a kenyérre hamar megszomjaztam. Laposakat pislogtam Christian üdítõje felé - amelyet nem sokkal ezelõtt hordtam le a sárga földig -, de nem akartam kérni: megbeszéltem magammal, hogy kemény leszek, és kitartok az elveim mellett... Mintegy negyed óráig bírtam a gyûrõdést, aztán gyorsan meggyõztem magamat, hogy az embert az elvei tartják távol az élettõl. Christian felé fordultam, hogy egy kis "fekete mérget" kunyeráljak, ám ahogy szólásra nyitottam a számat, elkapta a kezem. - Állj félre. Gondolkodás nélkül megtettem, amit kért - néhány hónappal korábban az életemet mentette meg egy hasonló helyzetben. Azonnal lehúzódtam az út szélére, és behúzott nyakkal vártam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, de se mentõ, se kamion, még egy kóbor lavina sem zúgott el mellettünk. Semmi sem jött, csak Christian ment: kipattant a kocsiból, és egy: "gyere;" felkiáltással eltûnt a hegyoldalon. Miután bezártam az autót, megindultam a nyomában lefelé. Néhány lépés után megláttam a hirtelen fékezés okát: a hegyoldalon kanyargó ösvényen tucatnyi tolókocsi zötykölõdött. Egy-egy ápolónõ tolta-vonta a kerekes székeket, de a hirtelen leesõ hó miatt csak kínkeservesen haladtak elõre. Mire odaértem hozzájuk, Christian már az egyik, ránézésre rangidõs nõvérrel beszélgetett. S noha a saját fújtatásom miatt nem sokat hallottam - hiába no, öregember nem gyorsvonat -, a lényeget azért elcsíptem: Szívesen segítek... Gondolom, sejtik az elsõ reakciómat. Nem tartom magamat se rossz, se érzéketlen embernek, de testem-lelkem sem kívánta a kaptatót. persze nem hangoztattam a véleményemet, mindössze egy mély sóhajtás szakadt fel belõlem. Igaz, Christian egy szóval sem kérte a segítségemet, de eszembe se jutott, hogy csak nézzem, amíg egyedül tolja fel a beteg embereket. Ahogy közelebb értem a tolószékekhez, tudatosult bennem, hogy a bennük ülõk nem csak testileg, hanem szellemileg is fogyatékosak. Korukat nem tudtam megállapítani, de érzésem szerint nem tölthettek be a tizenhatodik évüket. Ahogy a szemem sarkából figyeltem õket - nem mertem egyenesen rájuk nézni -, elpárolgott a mérgem, és összeszorult a torkom: szívfájdító volt látni, ahogy artikulátlan hangokkal, esetlen mozdulatokkal vegetáltak a székükben. Sosem bírtam a mozgássérült gyerekek látványát, a szellemi fogyatékosoktól pedig szabályosan rosszul lettem... Mielõtt teljesen kikészültem volna, nekivágtunk a hegynek. Christian ment elõl, egy fiatal fiú székét tolva. Utána az ápolónõk következtek - becsületükre legyen mondva, nem hagyták, hogy mindent mi csináljunk: ketten, hárman veselkedtek neki egyegy kocsinak -, én voltam a sereghajtó. A nagy mászás közepette eltûnt belõlem a kelletlenség. Már nem emlékszem, hány kört mentünk pontosan, de mire észbe kaptam, mind a tizenkét gyerkõc fent volt az úton. A megerõltetés valamennyire kilúgozta belõlem a feszültséget: amíg a szállítóbuszukat vártuk, megpróbáltam

beszélgetésbe elegyedni velük. Esetlenebb voltam, mint az elsõ randin, ráadásul néhány suta mondat után rádöbbentem, hogy éppoly elváltoztatott hangon gügyörészek, mint a szenilis nagymama a döbbent unokához. Tudtam, hogy ostobán viselkedek, de egyszerûen nem voltam többre képes. Szégyelltem a zavaromat, de nem tudtam mit kezdeni vele. Christian ezzel szemben természetes volt, mint mindig, ugyanolyan könnyedén viselkedett a fogyatékos gyerekekkel, mint egy egészséges emberrel. Jó volt nézni, ahogyan hallgatták: nem tudom, mennyit fogtak fel a szavaiból vagy a vicceibõl, mindenesetre boldognak tûntek. Talán húsz percet ácsoroghattunk velük, mire értük jöttek. Mivel a kanyargós szerpentinen a busz nem tudott közvetlenül mellénk állni, át kellett kelnünk az úttesten. Eleinte nem is volt semmi probléma, ám egyszer csak a kanyarból kivágódott egy terepjáró. Gyorsan jött, de a sofõr a hóesés ellenére még idõben észrevett minket. Különösebb gond nélkül lefékezett, és a motorját túráztatva várta, hogy áttoljuk a gyerekeket. Láthatóan nagyon sietett. Ám mit ad isten, az utolsó kölyök székével történt valami, mert Christian megállt az út közepén. Telt-múlt az idõ, de nem mozdult, csak a kerekek környékén matatott. A terepjáró volánja mögött ülõ ötvenes, hidrogénszõke nõ egyre idegesebb lett, elõbb a mûszerfalat, utóbb a dudát csapkodta ingerülten, s noha egy perc sem telt el, hirtelen elszakadt nála a cérna: félrerántotta a kormányt, felbõgette a motort, és nekilódult. Mivel Christianék pont az út közepén vesztegeltek, én pedig félúton voltam feléjük, a nõnek nem maradt más lehetõsége, mint hogy a meredély és Christianék között menjen el. S mivel az út széléhez nem mert közelebb menni, a tolószéket próbálta kicentizni. Természetesen nem sikerült neki: ha nem rántjuk arrébb a gyereket, mindannyiunkat elsodort volna. Ám a szõkét ez szemmel láthatóan nem érdekelte: lassítás nélkül hajtott tovább. Amikor elment mellettünk, tisztán láttam gyûlölettõl villogó szemét, és vastagon kirúzsozott, megállás nélkül mozgó ajkait - s noha nem vagyok vérprofi szájról olvasó, a tömör, négy- és ötbetûs szavakat nem lehetett félreérteni. Szegény nevelõnõm biztosan forgott a sírjában, mert hihetetlenül gyorsan elpárolgott a belém nevelt "spanyol etikett". Mentségemre legyen mondva, nem csak én, de a buszsofõr, sõt, még az ápolónõk is vadul káromkodtak. egyedül Christian maradt nyugodt: vigyorogva megsimogatta a gyerek fejét, és nem szólt egy árva szót sem. Miután alábbhagytak az indulatok, feltettük a buszra az utolsó széket is. Még egy kicsit beszélgettünk - szidtuk azt a gonosz tyúkot -, majd elköszöntünk. Miután elhajtottak, beültünk az autómba, és megindultunk a fölénk tornyosuló, hósipkás hegycsúcsok felé. Christian szokásához híven nem véleményezte a történteket, de mivel mindenképp tudni akartam, mit gondol errõl az egészrõl, egyszer csak neki szegeztem a kérdést. - Egy ilyen helyzetben hogyan maradhatsz ennyire nyugodt! - Nem tudom. Eszembe sem jut, hogy ideges legyek. Nem érzek haragot vagy ilyesmit.

- De hiszen az a buta liba majdnem elgázolt! Ráadásul nem csak téged, hanem azt a magatehetetlen gyereket is! - Tudom. Ennek ellenére semmi dühöt nem érzek. Talán, mert megélem a nõt a volán mögött éppúgy, mint magamat a testemben... De igazából nem tudom, hogy mit miért érzek, vagy mit miért nem: hál' Istennek a lényemben mindig találok felfedezni valót, (mosolyog) Önmagam számára önmagam vagyok a legnagyobb rejtély. - Számomra a nõk és az érthetetlen viselkedésük a legnagyobb rejtély. Például, hogy miképp tudják egy férfiemberbõl ilyen könnyedén kihozni az állatot... De tudod, mi az érdekes? Noha valahol irigylem azt a nyugalmat, amely nektek, szellemi mestereknek megadatott, nem cserélném el a néhány pillanatra fellobbanó haragomért... Jó, tudom, tudom, nem vagy se szellemi, se mester. - Így igaz. Nem vagyok mester - bár, végül is tehetek, ha akarod -, viszont ha valóban nem cserélnéd el azt, ami benned van, akkor te hamarosan az leszel. Nem a nyugalomtól lesz valaki mester, hanem attól, hogy megéli az életet. Kívül-belül megéli az életet, (vigyorog) Ám, csak hogy tudd, a sírkõnyugalmú tanítót is megérinti az efféle viselkedés. S noha nincs közöm > "szellemi mesterekhez", véletlenül ismerem azt a szót, amelyet a beavatottak ezen embertípus megnevezésére használnak. - Tényleg? (vigyorog) - Igen. Van egy különleges kifejezés, de ezt csak a leghatalmasabbak ismerhetik. Nem tudom, elmondhatom-e neked... No jó, legyen. A titkos név, amelyet csak a legbölcsebb bölcseknél is bölcsebb bölcsek használhatnak... - Na? - Az a szutymák. Szabályosan felnyerítettem a röhögéstõl. - Ez jó, tetszik! Tökéletesen mesteres, és tökéletesen kifejezi az ilyen nõket. - Nem a nõket. Csak az egót. Férfit és nõit egyaránt. - Lehet. De akárhogy is, a nõk sokkal agresszívebben vezetnek, ráadásul minden tudás nélkül: a múltkor is majdnem összetörtem az autómat egy lökött bringa miatt, aki nem tudta, hogy melyik a jobb keze. Természetesen szõke volt a lelkem... Hej, néha azért megértem az iszlám országokat, ahol nem adnak jogosítványt a nõk kezébe. - Most csak általánositgatsz és hagyod, hogy a férfi-egód sovinizmusa kitombolja magát. Neked nem a nõkkel van bajod. Mégpedig azért nem, mert a nõket nem ismered. Csak a nõi-egóval találkoztál. Ha pedig a véletlen úgy hozta, hogy egy nõ megélte veled a nõt, akkor sem vetted észre, mert a te egódnak csak egy másik egóhoz van szeme.

- Hm. - Hogy a lehetõségekhez képest helyre tegyük a dolgot, kezdjük az elejérõl. Az anyag világában minden kettõs, duális. Van nappal és éjszaka, fent és lent, fekete és fehér, jó és rossz. A világ mindig ilyen volt, és mindig ilyen lesz, mégpedig azért, mert az így létrejövõ feszültség szüli a mindenséget, az életet. Nos, az ember neme is kettõs. Létezésének alapelve a férfi és a nõ, amely egymás ellentétének látszik. Magadban te is szembeállítod egymással a két nemet. Azt mondod: "mi logikusan gondolkozunk, míg a nõk nem; mi tudunk vezetni, a nõk nem." A nõk is hasonlóképpen gondolkodnak: "mi hûségesek vagyunk, míg a férfiak nem; nekünk a szeretkezéshez érzelmek is kellenek, a férfiaknak pedig nem." Természetesen ezek csak általánosítások, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Az elme nem képes az embereket egyenként, egyénenként felfogni, mert túl sok számára az egyedi szín, túl sok az önálló másság. Ezért csoportosít, és különféle dobozokba próbálja helyezni az önálló létezõket. S noha ez a módszer megadja számára a biztonság hamis illúzióját, az elme a nagy megértés közepette elveszti a lényeget, elveszti az életet. Csak a dobozai, a skatulyái maradnak. Edward, valójában a nemek közötti szembenállás látszólagos. Az igaz, hogy a létezés egy teljesen más fázisát élik, az is igaz, hogy különleges, teremtõ feszültség van közöttük, de mindezek ellenére a két nem tökéletes egységet képez. Nincs közöttük hierarchikus sorrend: az univerzum nagy gyümölcsöstáljában az egyik alma, a másik körte. Mások ugyan, de gyümölcs mindkettõ. A sok elpuffogtatott közhely ellenére nincs olyan igazság, bölcsesség és misztérium, amelyet csak a férfiak képesek felfogni, mint ahogy nincs olyan lelki, szellemi út sem, amelyet csak a nõk képesek taposni. S noha ezzel sok újat nem mondtam, mégis szükség volt rá. Ugyanis - és most jön a lényeg - létezik egyfajta kettõség egy nemen belül is. Azért érted félre a saját, illetve a különféle tanítók nemiségrõl szóló meglátásait, mert nem veszed észre, hogy minden hímben egy férfi és egy férfi-ego, minden nõstényben egy nõ és egy nõi-ego lakozik. Jogos a kérdés, hogy ha az egót a külvilág építi fel, akkor miért különbözhetnek a férfiak és a nõk. Ha megfigyeled, hiába nevelnek fel egy családban két ellentétes nemû gyermeket, az egyforma környezet dacára mások lesznek. Sõt, ha egy kisfiú és egy kislány az erdõben, vadak között nõ fel, egyformán "állatokká" válnak ugyan - képtelenek lesznek beszélni, írni, olvasni, élesebbek lesznek az ösztöneik, nem lesznek gátlásaik, szeméremérzetük -, de az egyformaságuk ellenére mégis mások lesznek. Mert alapjaikban mások. - Mintha az ember valahol a lénye mélyén magában hordozná a nemét, mintha a születésünkön, a testünkön és az anyagon túl ott lüktetne bennünk a férfi és a nõ. - Fején találtad a szöget, mert pontosan így van. A materiális

világban megjelenõ nõi és férfi-ego csak egy paródiája a nõnek és férfinak, a világban megjelenõ nõ és férfi pedig csak egy megnyilvánulása a nõ- és férfi-energiának. S noha a legtöbb ember egész életben arra törekszik, hogy minél tökéletesebb nõ vagy férfi legyen, alapvetõen semmit sem kell tenned azért, hogy a nemiségeden rejlõ lehetõségeket megéld. Egyszerûen csak örülj az életének, és hagyd, hogy megtestesüljön a benne lévõ erõ. - Bárcsak most is ilyen könnyû lenne a helyzetem... Bárcsak most is csak léteznem és hagynom kellene, hogy a szerelmemmel és a feleségemmel magától helyrejöjjenek a dolgok... De azt hiszem, ez nem lesz ilyen egyszerû. - De igen, egyszerû lesz, csak nem úgy, ahogy elképzeled. Mert amit te szeretnél, az nem egyszerûség, csak menekülés, amelyet a félelem és a "mosom kezeimet" hozzáállás szül. De vedd észre, hogy egyetlen problémád elõl sem tudsz elmenekülni, mert a gondjaid benned vannak. Magad elõl pedig hová futnál? - Hát igen, önmagam elõl nem tudok elbujdokolni. - De hát nem is kell! Miért akarsz bujkálni, amikor a megoldás egyszerû és kézenfekvõ: légy õszinte magadhoz, a feleségedhez és a szerelmedhez. - Mi? Hogy mondjam el neki. (nem viccel), azt nem lehet! Szerinted mi lenne, ha úgy mennék haza, hogy: "szia drágám, mit fõztél? Szép idõnk van, ja és képzeld, beleszerettem egy másik nõbe." Iszonyúan megbántanám, arról nem is beszélve, hogy kikaparná a szememet... Christian, bizonyos dolgokat egy házasságban nem lehet elmondani. Nem válaszolt. Mivel az utat figyeltem, nem tudtam, miért hallgatott el hirtelen, de egyszer csak megéreztem, hogy engem néz. Christian általában olyan nyugalmat és szeretetet sugárzott magából, mint az óceán szélcsend idején, de a tekintete néha embertelenül átható tudott lenni. Szabályosan égette az arcomat a pillantása - megmondom õszintén, örültem, hogy a vezetésre hivatkozva nem kellett a szemébe néznem. Ám mielõtt isten igazából kényelmetlenül éreztem volna magam, megszólalt. - Ed, ebbe a néhány mondatba belesûrítetted az összes olyan általános szamárságot és közhelyet, amelyekkel a férfiak és a nõk tönkreteszik a kapcsolataikat. Figyelj rám egy kicsit. Beleszerettél egy nõbe. Tehetsz róla? Nem. Hazudsz a feleségednek. Tehetsz róla? Igen. - Persze, hogy hazudok, mert nem akarom, hogy fájjon neki... - Ha megtudná, hogy egy másik nõbe vagy szerelmes, fájna neki? Igen. De mit gondolsz, hányszor nagyobb a fájdalma a hazudozásod miatt? Százszor?! Ezerszer?! A hazugságod olyan a feleségednek, mintha izzó vasat döfnél a szívébe. A hazugsággal tönkreteszed huszonöt év boldogságát, huszonöt év bizalmát; majd három

évtizedet vágsz ki a szemétbe a gyávaságoddal. Ráadásul nem csak a múltadat, a jelenedet és a jövõdet is bemocskolod, mert hát a hazugsággal lealacsonyítod magad, a szerelmet és a szerelmedet. Nem mertem ránézni. Mereven bámultam az utat - de egyre jobban összeszobult a torkom. - Edward, az elõl a nõ elõl, amelyik szeret téged, semmit sem tudsz eltitkolni. Hidd el nekem, az asszonykád mindent tud. Mindent. S ennek ellenére eszében sincs kikaparnia a szemed. Mert valóban szeret téged, valóban törõdik veled. Pontosan tudja, mi mindenen mész keresztül, és nem akarja megnehezíteni a helyzeted. S tudod mit? Ha nem mellette döntenél, elfogadná. Ha elmennél, szomorú lenne, de nem hibáztatna senkit és semmit; egy kis idõ elteltével újra tudna örülni az életnek, és kivirágozna megint. S erre azért lenne képes, mert szeret téged; azért tudna elengedni, mert fontos vagy neki. Mert a szívében vagy. Ekkor már patakokban folytak a könnyeim, pedig nem sírtam vagy húsz esztendeje. Iszonyatosan belém égett mindaz, amit Christian mondott, mert tudtam, hogy minden egyes szava igaz. Nagy bánatomban rám tört a vágy, hogy leigyam magam a sárga földig, de mivel kamaszkorom óta antialkoholista vagyok, igazából nem gondoltam túlságosan komolyan. Azért félreálltam az út szélére - jól kisírtam magam -, majd magamba döntöttem Christian undormányos üdítõjét, és élveztem az önkínzás gyönyörét. Christian nyugodtan figyelte "önpusztításomat", majd egyszer csak gyengéden megszólalt. - Öreg harcos, értsd meg, nem a szerelem ténye a probléma. A szerelem sosem probléma, mert ti szerelem felemel, fényt és életet hoz a sötétségbe. A bajt az ego félelmei, gátlásai és hazudozásai teremtik. Ed, az érzelmek túlmutatnak az emberen, túl minden egyéniségen, személyiségen és korláton, mesterséges erkölcsön és görcsös moralitáson. Ha megszakadsz, sem tudod irányítani, ha belepusztulsz, sem tudod megváltoztatni vagy épp kiirtani õket. Az érzelem az a nyers, teremtõ energia, amellyel a mindenség teremti önmagát, a szenvedély izzása pedig az a hõ, amelynek hatására a teremtés magjából megszületik az élet. Úgyhogy az érzelmeid természetes - ismétlem: természetes áramlása miatt érzel szégyenkezést és bûntudatot. S nemcsak te, az egész emberiség alapjában teszi tönkre a létezését azzal, hogy erkölcsi szabályok közé fojtja a szerelmet, az örömöt és a gyönyört, (mosolyog) s mindezt általában egy olyan isten nevében, aki még a papírforma szerint is örök szeretetben él, és szerelmetes fiamnak nevezi gyermekét. - De mit tegyek?! Tudom, hogy el kellene neki mondanom, de egyszerûen nem akarom bántani... - Edward, az ego egyik legnagyobb és legklasszikusabb menekülése az, amikor azt mondod, hogy azért hazudsz, mert nem akarod bántani a másikat. Az ego ki is talált erre egy jó mondást: "amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj", de ez csak egy cizelláltabb megfogalmazása a gyávaságnak. Ha te valóban a másikkal törõdnél, akkor õszintén elé tárnád mindazt, ami benned van, hogy õ szabadon dönthessen. Amikor nem vagy igaz a

társaddal, egyszerûen csak félsz a cselekedeted következményétõl. A fájdalom, amelyet emlegetsz, az pedig a tiéd: a párod szenvedése azért fontos neked, mert a fájdalma neked fáj. Amikor az egód szerint azért hazudsz, hogy a másiknak ne fájjon, valójában csak egyvalakinek hazudsz: önmagadnak. Az egód nem tud a másikra szeretettel figyelni, csak a saját lelkiismereted által generált, és a másikból felfogott fájdalom elõl menekül. - Hidd el, gyûlölöm, hogy hazudok neki... Mintha megfojtanám saját magamat. - Jól látod, a saját hazugságod rólad szól. Csak azért vágtam bele az arcodba, hogy mit okozol a feleségednek, mert tudtam, hogy így könnyebben észreveszed az értelmetlenségét. De a hazugság alapvetõen téged tesz tönkre, mert olyan diszharmóniát kelt, amely megakadályoz lényed szabad kiteljesedésében: amikor valamit rejtegetsz önmagad és a világ elõl, a titkolózással felépíted a saját börtönöd falait. Az elsõ hazugságot pedig mindig követi a többi, s mire észbe kapsz, már a saját hazugságmocsaradban tévelyegsz. Csak akkor tudsz haladni önmagad és a boldogság felé, ha az vagy, aki vagy. Ne a másik, önmagad miatt ne hazudj, mert a hazugság téged tesz tönkre, (mosolyog) természetesen, mint minden, a hazugság is az élet része. Alapvetõen nincs vele semmi probléma: aki nem hazudott, az nem lehet teljes ember. Úgyhogy nem azt mondom, hogy görcsösen törekedj az igazmondásra, csak ha lódítasz, tudj róla. Hazudj, ha úgy érzed, hogy hazudnod kell, de ne takard el magad elõl, hogy mit teszel, ne öltöztesd a szeretet és a megértés köntösébe. Mert hát nem akkor hazudsz, amikor nem mondasz igazat, hanem amikor magad elõtt tagadod le a saját hazugságodat. - Igen... igen, ostobaság volt titkolózni. Ha hazamegyek, mindent el mondok neki. - Jól teszed. - Komolyan... komolyan azt hiszed, hogy tudja? Te is ismered nejem enyhén olaszos, mit olaszos, inkább szicíliai természetét: feleekkora dolgokért is lekap a tíz körmömrõl... Mindig azt hittem, hogy ha megcsalnám, megfojtana egy kanál vízben, kanál és víz nélkül is. (nevet) - Ha megcsalnád, meg is. De most nem csaltad meg, egyszerûen "csak" szerelmes lettél, és a feleséged a maga temperamentumos módján pontosan tudja, hogy a szívének senki sem parancsolhat. Azért nem veri szét a porcelánt a fejeden, mert megéli önmagát, megéli önnön nõiességét. Ebben a helyzetben az ostoba nõi-ego jelenetet rendezne, üvöltözne, érzelmileg zsarolna, és minden eszközzel azt akarná elérni, hogy szenvedj. Az okos nõi-ego nem kínozna - tisztában lenne vele, hogy csak akkor maradsz, ha jól érzed magadat -, hanem finom, apró, "nõies" trükkökkel küzdene érted, de õ sem engedne el, mert hát neki is csak a saját akarata a fontos. De a nõ, a feleséged megéli önmagát. Õ pontosan tudja, hogy ez az egész nem róla szól, pontosan tudja, hogy semmivel sem lett kevesebb azáltal, hogy valaki más iránt is szerelemre lobbantál. Egyáltalán nem szereted kevésbé, sõt, ha megfigyeled, most sokkal

intenzivebben lángolsz iránta, mint az elmúlt években bármikor. S ez nem is csoda: a feleséged bámulatra méltó tartással rendelkezik, s noha egyetlen ezoterikus vagy önfejlesztõ könyvet sem olvasott, több esze van, mint sok tanítónak, gurunak vagy bölcsnek, akit ismerek. - Ez igaz. Csodálatos egy teremtés, meg sem érdemlem... - Jaj, ne viccelj, dehogynem. Látod, milyen gonosz hintába rak az egód: elõször elhiteti veled, hogy irányítasz, hogy azért hazudsz, mert átlátod a helyzetet, mert te vagy a nyeregben. Utána meg átlendít a ló túlsó oldalára, és sárba tiporja az önértékelésedet, önbecsülésedet. S mindezt csak azért, hogy szenvedj. De Ed, akarsz te szenvedni? - Akar a fene. - Akkor hagyd abba a kesergést! Kinek jó ez? A küszködéssel nemcsak magadat, mindenkit boldogtalanná teszel! Inkább bogozd ki a fonalat, amelyet olyan jól összecsomóztál. Az ego megkeverte helyzet mindig õszinteséggel és megéléssel oldható meg. Elõször is legyél õszinte magadhoz, és fogadd el, hogy a szívednek nem parancsolhatsz. A szádnak viszont igen, úgyhogy másodszor légy õszinte a feleségedhez is. Sose feledd: a szerelemmel nem pusztítasz el senkit és semmit, a hazugsággal viszont megölöd önmagad és az életed. - Ezzel eddig egyetértek. De mi lesz azután? Mit csináljak? Nem akarom elveszíteni a feleségemet, de nem akarok lemondani a szerelemrõl sem... Két út van elõttem, és nem tudom, hogy melyik az enyém. - Ahhoz, hogy az igaz utadat tudd járni, elõször meg kell élned önmagad. Ha nem éled meg önmagad, hogyan akarsz járni? Ki járna az utadon, ha te nem vagy? Úgyhogy kezdetnek õszintén fogadd el magad és a szerelmet. Ez csak akkor fog sikerülni, ha örömöt jelent neked a lényed és a szerelem: ha csak szenvedsz, nem leszel képes megélni azt, aki vagy. Hogy együtt maradtok vagy elváltok, azt senki sem tudhatja, de ha megéled magad, akkor bármi történjék is, az teljes lesz és igaz. (mosolyog) Arról nem is beszélve, ha a félelmeiddel és az elvárásaiddal nem döntöd el elõre, hogy csak két utad van, könnyen lehet, hogy észreveszed a harmadikat, mi több, a negyediket is... Ha megéled azt, aki vagy, a döntés a tiéd lesz. Ha az egód dönt, akkor egy olyan ösvényre kényszeríted magad, amelyen csak szenvedni fogsz, míg beleroppansz. Ha csak menekülsz, ha csak dugdosod az érzelmeidet és a felelõsségedet, akkor bárhogyan is döntesz, csak rosszul dönthetsz, mert mindig ott lesz benned a kisördög, hogy mi lett volna, ha a másik utat választod. Ráadásul sosem fogod végigjárni a választott utat sem - vagy csak hihetetlen önsanyargatással -, mert mindig a nem választott lesz a kívánatosabb. Ezért ha nem az õszinteséggel, önmagad elfogadásával és megélésével kezded orvosolni a problémát, az egód két malomban

fog õrölni. De ne aggódj, mire hazamegyünk, képes leszel élni. Életedben talán elõször. Nõ-férfi Nõi-ego . Férfi-ego Nõi problémák Férfiproblémák November 22. Este és 23. Reggel Mire ránk köszöntött a szürkület, méteres hókupacok vettek körbe minket. Mivel gond nélkül tudtunk haladni - több hókotró volt az úton, mint személyautó -, egyre magasabban jártunk, ám bárhogy is meresztgettem a szememet, sehol sem láttam a civilizáció fényeit. Már azon gondolkoztam, miképp adagoljam be Christiannak, hogy a kocsiban alszunk, amikor az egyik lejtõn észrevettem néhány síelõ alakot. Feltevésem beigazolódott: fertályóra múlva megérkeztünk egy hangulatos síparadicsomba. Nyolc-tíz szálloda, duplaannyi étterem és majd tízszer annyi jármû alkotta a kisvárost. Mivel mindkettõnknek szimpatikus volt a hely, megálltam a legnagyobb hotel elõtt. igencsak leizzadtam, mire böhöm nagy csomagjainkkal átverekedtük magunkat a hókupacokon. Jólesett volna a bentrõl kiáradó meleg, ám Christian váratlanul megállt a bejárat elõtt. - No lám - szólt csendes derûvel. Ekkor megláttam megtorpanásunk okát: a parkolóban - természetesen legalább három helyet elfoglalva - egy roppant ismerõs terepjáró nézett velünk farkasszemet. Elégedett mordulással vettem tudomásul az események alakulását, és reménykedvén, hogy egy kicsit megszorongathatom a spiné nyakát, elsõnek nyomultam be a hatalmas, kétszárnyú ajtón. A hotel jócskán felülmúlta az elvárásaimat, elegáns volt és ízléses. A magas oszlopok között pezsgett az élet: családok, baráti társaságok és egy osztálynyi gyerek nyüzsgött elégedetten a tágas elõtérben. Miközben a recepción a szobánkat intéztem, megpillantottam a szõke "rallybajnokot" is: a bárban iszogatott, és felváltva bámulta a tévében az aktuális szappanoperát, és a pult mögött serénykedõ mixerfiú fenekét. Persze engem nem vett észre - ám amikor ezen az áldatlan állapoton akartam változtatni, Christian finoman megbökdösött. - Vár minket a szobánk. Egy újabb mordulás kíséretében elnapoltam a bemutatkozást, és megindultam Christian nyomában. A szoba sem okozott csalódást: tágas volt és minden kényelmet kielégítõ. Ledobáltuk a bõröndöket, majd mivel nemcsak a szálló, de a gyomrom korgása is minden képzeletet felülmúlt, lementünk vacsorázni. Az étterem zsúfolásig telt, de nem tömeg, csak hangulatos zsongás töltötte meg a helyiséget. Amíg vártunk, volt idõm szemrevételezni az embereket. Kellemesen vegyes társaság verõdött össze. A társadalom minden rétege képviselte magát - még egy öreg, katolikus pap is ücsörgött az egyik sarokban -, s noha alapvetõen

magányos típus vagyok, szeretem, amikor ismeretlen emberek és sorsok kerülnek a közelembe: az utazók mindig a messzeség izgalmas aromáját hozzák az ember életébe, s akárcsak a társaság, az ételek aromája is a helyén volt. Mivel majd egy hete nem volt étvágyam, minden eleganciát mellõzve vetettem magamat a tányérra, s mire a desszertet is eltüntettem - teljesen véletlenül megettem Christianét is -, újabb ismerõs nõt pillantottam meg a tömegben. Elizabeth Darny õsrégi barátom volt, bár már évek óta nem láttam. Amíg vad integetésemnek köszönhetõen az asztalunkhoz ért, megnéztem magamnak. Hááát, volt mit látni, annyi szent: noha a testére simuló ruha minden kis porcikáját elfedte, mégis többet mutatott tökéletes alakjából, mint amennyit takart. Sötét haja lágyan omlott a vállára, kiemelve kék szemét és érzéki ajkát. Ahogy közeledett, férfias határozottsága ellenére minden porcikájából nõiesség sugárzott, s noha tudtam, hogy már a negyedik x-et tapossa, harmincnak mondtam volna. Amikor az asztalunkhoz ért, megnyugodva vettem tudomásul, hogy még mindig nagyon nõ: amikor kezet fogott Christiannal, éppúgy felmordult, mint én a terepjáró láttán, csak az övébõl egy nagymacska elégedettsége sugárzott. Nevetve ölelkeztünk össze. Mivel mindent tudtunk a másikról - bár az utóbbi idõben elszakadtunk egymástól -, a meglepetés erejével ért, hogy õ a szálloda igazgatója. Hamarosan mélyen elmerültünk a beszélgetésben. Christian néhány perc múlva tapintatosan elköszönt - bár meglehet, hogy nem csak a jólneveltsége vezérelte, ugyanis fél órával késõbb a bárpultnál láttam beszélgetni két nõvel... Amikor Christian megszólalt:

elment, Liz

sokáig bámult

utána,

majd

- Érdekes energiája van a barátodnak. Nem láttam még hasonlót. - Energiája. Kedvesem, mióta foglalkozol te ilyesmivel? - Néhány éve... Te rángattál bele ebbe is: elvégeztem egy reikitanfolyamot, tm-et, agykontrollt... - És? Vállat vont. - Elváltam a harmadik férjemtõl is. - Hát, akkor már megérte; - válaszoltam nevetve. - S ha már ennyire járatos vagy a szellemiség és a válás területén, elmesélek valamit... Majd egy óráig tartott, amíg elõadtam a történetemet. Kellemes csalódást okozott, hogy egy-két kósza hümmögést leszámítva, nem mondott felettem ítéletet, ugyanis Liz a nõk egyenjogúságának élharcosa. Régebben mindig azzal piszkáltam, hogy ha nem élvezné annyira a férfiakat, elvakult feminista lenne... Mindenesetre jólesett kiönteni a lelkemet. Miután a házasságomat megbeszéltük, Christian személyére terelõdött a szó, s mivel kíváncsi volt a "tanításaira", odaadtam neki a kazettákat, amelyek út közben születtek.

Úgy elbeszélgettük az idõt, hogy csak arra eszméltünk, amikor az étteremben lévõ állóóra elütötte az éjfélt. Liz ijedten felpattant, és egy: "jóságos ég, rengeteg dolgom van, holnap találkozunk:" kiáltással elviharzott. Én is megindultam a szobánk felé, s mire lenyomtam a kilincset, már éreztem, hogy bizony hosszú volt a mai nap. Mivel Christian már aludt - kint feküdt le, a nappaliban - átosontam a szobán, és bedõltem az ágyba. Annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam elszundítani. Forgolódtam, nem találtam a helyemet, folyamatosan a házasságomon és a szerelmemen járt az eszem: még mindig nem tudtam, mit tegyek, de már nem voltam feszült. Találtam egy könyvet az ágy alatt magamban adtam egy rossz pontot a takarítóknak -, de nem akartam felkapcsolni a villanyt Christian miatt... Egyébként Christian érdekesen aludt. Noha majdhogynem mozdulatlanul feküdt, elterülve, mint egy gyerek, valahogy furcsán jelen volt erre a világra. Meg mertem volna esküdni, hogy tisztában van a környezetével - amúgy a sejtésem másnap beigazolódott, mert amikor rákérdeztem, pontosan meg tudta mondani, mikor keltem fel, mikor mentem az ablakhoz csillagokat bámulni stb. -, és mintha álmában halványan világított volna. Persze meglehet, hogy csak a szemem káprázott, de úgy tûnt, mintha valami éteri derengés vonná körbe... Mire igazából rácsodálkozhattam volna a dologra, elaludtam. Amikor másnap felébredtem, Christiant már nem találtam a kanapén. Összeszedtem magamat, lecsoszogtam az étterembe, s ahogy meghozták a reggelit, õ is elõkerült. - Sétáltam egyet a környéken - válaszolt ki nem mondott kérdésemre, majd jóízûen beleharapott a pirítósba. Már a kávénkat kortyolgattuk, amikor Liz megjelent. Minden kertelés nélkül belevágott a közepébe, és a maga határozott stílusában megkérte Christiant, hadd legyen jelen õ is a beszélgetéseink alatt. Amikor Christian megkérdezte, hogy miért, egyszerûen csak annyit mondott, hogy hajnalban belehallgatott a felvételekbe, és úgy érzi, mellettünk a helye. Ekkor azért beleprüszköltem a kávémba, mivel elfelejtettem megemlíteni Christiannak, hogy odaadtam a kazettákat. Ám neki a szeme se rebbent: nevetett, és annyit mondott, hogy ha nekem nincs kifogásom Liz jelenléte ellen, akkor örül a hölgytársaságnak... Nem volt kifogásom. Úgyhogy reggel kilenc magasságában találkoztunk a szobánkban. A beszélgetés cseppet döcögõsen indult, mert Liz egy kicsit elutasító a férfiakkal, és nagyon elutasító mindenféle igehirdetövel, tanítóval, guruval szemben. "aki tudja, nem tanítja, aki meg nem tudja, az nekem ne mondja!" - hangoztatta éveken keresztül, miközben én lelkesen meséltem neki a különféle mesterekrõl. Úgyhogy majd két órába telt, amíg felfogta, hogy Christian nem egy elvakult hittérítõ, de még utána is egy kis távolságtartással szemlélte.

Amíg ez a "bemelegítés" folyt, én jól megpakoltam a kandallót. Nem vettem fel a beszélgetésüket, de mint utóbb kiderült, kár volt: noha csak fél füllel hallottam õket, remekül szórakoztam. Csak egy példa, hogy érezzék, mirõl is beszélek: (Liz) - Szóval, te akkor valamilyen guru vagy? - Nem. (Liz) - Akkor valamilyen pszichológus? - Nem. (Liz) - Hát akkor ki vagy? - Hát csak úgy vagyok. Noha Liz egy nagyhangú, karakán teremtés, elfogadta, hogy Christiant nem tudja bekategorizálni. S miután rájött, hogy nem kell erõvel védenie a személyiségét, megnyugodott, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol mi tegnap abbahagytuk. Mivel Liz volt a "vendég", átengedtem neki a terepet: a kérdések jelentõs részét õ tette fel. - No, akkor vágjunk bele. A nemiség az életetek roppant fontos része. Mint semmi mást, megérteni ezt sem lehet: ha az elmétekkel akarjátok felfogni a lényeget, az értetlenség és a boldogtalanság útvesztõjében fogtok keringeni, és esélyetek sem lesz a valóság átlényegítésére. Nem véletlenül használtam ezt a szót; az elme az, amelyik megismer, az ego az, amelyik gondolkodik. Ti, a létezõk léteztek, éltek, és az életet megismerni nem, csak átélni, átlényegíteni lehet. Tehát az elkövetkezõ napokban a férfi és nõ nemiségérõl, a kapcsolatokról, a szerelemrõl és a szexualitásról lesz szó, mégpedig olyan formában, amelyet eddig szinte sosem hallott emberi fül. Nem azért, mert akkora titok lenne, nem is azért, mert valamiféle misztikus bla-bla szerint nem lennétek rá méltók... Egyszerûen csak arról van szó, hogy a nyers, tömör igazság meggátolja az embert élete átélésében. (Lizre nézett) S noha ebben a valóságrendszerben - amelyet anyagi világnak, materiális univerzumnak nevezünk a nemiség, a kapcsolatteremtés, a szeretet és a szerelem úgy mûködik, ahogy az elkövetkezendõkben elmondom, ne higgy nekem. Könnyû más szavait elfogadni, de ne tedd: ha õszintén a mélyére nézel a saját lényednek, megláthatsz mindent. Tehát mindaz, amirõl beszélni fogok, azért nem került a köztudatba, mert a valóság ismerése megakadályozná, hogy eljátszd a különféle szerepeidet, drámáidat. Így ha az egóddal azonosulsz, ha megérteni, megvitatni, elfogadni, elvetni, helyeselni vagy elítélni fogod a szavaimat, elveszted a lényeget. Természetesen ez nem baj, sõt: élj, ne pedig más szavain, cselekedetein okoskodj! Sokkal többet tanulhatsz egyetlen párkapcsolatból, szakításból vagy szeretkezésbõl, mint tíz év vitából, száz év tanulásból vagy ezer év tibeti meditálásból. Van egy nagyon szakállas, nagyon közhelyes, ám nagyon igaz mondás: "az életnél nincs felkészültebb mester." Nos, mielõtt bármirõl is beszélnénk, elmondom a lényeget. Elsõ

lépésben értsétek meg, hogy nincs tipikus nõ vagy férfi! Mindenki egyéni. Az ego miatt minden esemény besorolható egy bizonyos keretbe, de ezen a kereten belül mindenki más! Ha meg akarod élni a férfit vagy a nõt, ha fel akarod fogni a párkapcsolatok vagy épp a szerelem valóságát, felejts el minden sémát, táblázatot, sõt, felejtsd el a tapasztalatot is! Ne az élményt - mert az valós -, hanem a tanulságot és az ítéletet. Mert az hamis. Nagyon fontos, és minden elkövetkezõ szavammal kapcsolatban lényeges: én általános elvekrõl beszélek. Olyan elvekrõl, amelyek mindennapi énetek tudta nélkül mûködnek bennetek és a körülöttetek lévõ univerzumban. Nem egyénekrõl lesz szó, nem fogom - nem is lehet - különféle skatulyákba rakni az embereket. Ha te nem úgy éled meg a dolgokat, ahogy elmondom, az egyáltalán nem baj. Ne problémázz rajta, csak annyit tegyél meg, hogy idõnkét figyelj magadra. Csak figyeled magad, és egyszer felvillan a valóság fénye benned. (Liz) - Meglátjuk. - Egy dolgot ne feledj! Amit most elmondtam - s amit el fogok mondani - annak igazságát nem tudhatod! Elhiheted vagy megtagadhatod, az egódtól függõen reagálhatsz rá örömmel vagy gyûlölettel, de attól még tudni nem fogod. Ezért épp oly balgaság megtagadni, mint elfogadni! Csak az ego osztályoz: ha valóban megéled magad, egyszerûen csak hallgatod a szavaimat - vagy egyszerûen csak nem hallgatod õket ", ám mindezek közben nincs benned más, csak a semmi. S ezáltal a minden. Mielõtt belevágnánk a valóság átlényegítésébe, még egy fontos apróság. Mivel az átláthatóság kedvéért egymással szembeállítom az emberiség általánosan elfogadott elveit, úgy fog tûnni, hogy az általam elmondottak helyesek, míg az emberiség által elismertek és gyakoroltak nem. Ám ezt csak az egód láttatja majd veled, mert a létezés nincs igazságokra és hamisságokra osztva. A létezésben minden van, minden csodálatos dolgokat teremt, és mindennek megvan a létjogosultsága. Épp csak arról van szó, hogy az emberi gondolkodásmód fenntart egy illúzióvilágot, egy színházat, és benne végtelen színdarabot. Egyáltalán nem baj, hogy úgy gondolkodsz, ahogy, egyáltalán nem kell tudatossá válnod, de ha már nem vagy boldog, ha úgy érzed, hogy valami hiányzik belõled, ha már nem találod a helyed, akkor a tudatos létezés a te utad... Akkor már én vagyok te. (Liz) - Hm. - Nos, az ember feje a nemiséget, a nemeket illetõleg (is) tele van a társadalom sztereotipiáival. S most nem is a másik nemrõl alkotott véleményedrõl beszélek - hisz teljesen egyértelmû, hogy mindaz, mit a másik nemrõl gondolsz, csak az egód játéka lehet, mivel nincs tapasztalatod arról, milyen is a másik bõrében lenni - hanem arról, hogy a saját nemiségedrõl sincs valós tapasztalatod, mert szinte sosem figyelsz tudatosan önmagadra. Ha

pedig még is megpróbálod megélni magad, elveszel a beléd nevelt általánosságokban, melyek megakadályozzák, hogy az lehess, aki vagy. (Lizre nézett) Hogy megélhesd a nõt, (rám nézett) s hogy megélhesd a férfit. Nõ . Férfi - Tehát, hogy tisztán megláthasd és megélhesd a saját nemed, hogy a lehetõ legtöbbet kihozd magadból és a nemiséged adta teremtõ erõdbõl, elsõ lépésben rá kell érezned a benned lakozó nõ és nõ, illetve (rám mutatott), férfi és férfi létezésére. kezdjük a nõenergiával és a nõkkel. A nõ-energia és a nõ megértése nem könnyû. Sõt, nyugodtan mondhatom, hogy megérteni nem is lehet. Mégpedig azért, mert a nõ valójában nem más, mint a végtelen lehetõség. Minthogy a nõ túl hatalmas, túl sok az elme számára, a görcsös értelmezés helyett próbáljátok meglátni a szavakat megteremtõ alapigazságot. Mivel a férfiasságom ellenére gond nélkül valóságossá tudok válni a nõ teljességére is, nem lesz más dolgotok, csak lenni. Legyetek jelen itt és most. No tehát, maga a nõ nem a fizikai világban ismert nemiséget jelenti. Nem a nõstényt, a nõi-egót, és nem is magát a csodálatos nõt. A nõ-energiát nem igazán ismerhetitek, mert a nõi-ego eltakarja: minden olyan külsõ megnyilvánulás, amelyet nõiesnek tartotok - a szelídség, a szenvedélyesség, a hiszti, a vásárlási láz stb. csak a társadalmatok kreálta mûanyag, csak a nõi-ego falai által emelt várbörtön. Ugyanis a nõ nem a külsõség, hanem a megnyilvánulást létrehozó energia: túlmutat minden anyagon, minden létdimenzión. A nõ a mindenség bölcsõje, az univerzum és a létezés teremtõ méhe, az anyaföld végtelen ereje. A nõ energia, egyfajta - pontosabban az egyik - teremtõ erõ. Erõ, és semmi más. Az, akit itt a világban nõsténynek nevezel, csak egy csatorna, amelyen keresztül az energia megnyilvánul. A formát elméletileg az egyéniséged és a tudatosságod határozná meg, de sajnos a dolog nem így történik, mert a nõi-egód megszületésével te, a nõ eltûnsz, hogy átadd helyed a társadalom csinálmányának. Pedig te, a nõ olyan csodálatos lény vagy, amelyet ésszel felfogni sem lehet. Épp azért vagy jelen a földön is, hogy megteremtsd mindazt a csodát, amely vagy, s amely benned van. Tehát létezik a nõ mint teremtõ energia, létezik a nõ - írjuk nagybetûvel -, aki emberként ezt meg tudja valósítani, és van a nõ, a nõiego, aki szinte semmit sem képes megélni önnön teljességébõl. Pedig te, mint nõ, felfoghatatlan lehetõségekkel vagy megáldva. Amikor néhány pillanatra megéled magadban a nõt, amikor minden görcsölés és küszködés, aggódás és véleményalkotás helyett jól érzed magadat a bõrödben, belõled születik meg a tavasz. A mozgásod, a hangod, a mosolyod, egyetlen pillantásod

elég ahhoz, hogy a körülötted lévõ szenvedésbõl örömöt, a fájdalomból boldogságot teremts. Ha az egód félreáll, és megéled lényedet, minden mozdulatod, tested minden rezdülése maga a tánc, maga a zene. Ha nem ostoba féltékenységgel és aggodalommal vagy tele, érzelmeid és gondolataid hatására végtelen lehetõségek szökkenek szárba: ahogy megéled a szívedet, és nevetsz, az egész világ ragyog és veled nevet. Erre a nõ önmagában, minden tanulás nélkül képes: a teremtés lágyságban, odaadásban megnyilvánuló, végtelen ereje a tiéd, pontosabban te vagy. Ha az egód korlátai feloldódnának, maga lennél a határtalan lehetõség és a folyamatos változás csodája, öröme, boldogsága. De hát a nõi-egód, amellyel tévesen nõként azonosítod magad, megfoszt ettõl a lehetõségtõl, s csak pillanatokra engedi meg neked, hogy az légy, aki vagy: nõ. (Liz) - Hm... - Nos, miként a nõ, a férfi sem a biológiai értelemben vett nemiséget jelenti, nem a hímet. Nem is a férfias viselkedést, nem az általad és a nõk által elképzelt férfit. A férfi nem jelent semmiféle külsõ megnyilvánulást, mert a férfi a megnyilvánulást létrehozó energia. A férfi energia, egyfajta - pontosabban a másik - teremtõ erõ. Erõ, és semmi más. Az a hím, akit a világban férfinak nevezel, az csak csatorna, amelyen keresztül a férfi-erõ megnyilvánul. Mint az ecset a festõ kezében. S noha ez az energia hatalmas teremtõ erõ, alapvetõen iránytalan és céltalan. Formáját, megtestesülésének célját az egyén tudatossága, a te tudatosságod határozza meg. Pontosabban csak határozná, mert hát a férfi-energia áramlását a társadalmad egy ügyes trükkel eltorzította. Ez pediglen a férfi-ego megszületése volt. Tehát létezik a férfi mint energia, a férfi mint ennek az energiának a megtestesülése, s az ego korlátai által létrehozott férfi, aki szinte semmit sem képes megvalósítani nemisége teljességébõl. Pedig a férfi-erõ adta lehetõségek végtelenek. Ha tudatos lennél magadra, csodálatos dolgokat teremthetnél itt és most, férfiként. Az erõ, amelyet megtestesítesz, túlmutat minden anyagon, minden létdimenzión; a férfi a napfény, amelynek hatására élet fakad a földeken, a létezés és az univerzum teremtõ nyílvesszõje, a mindenség ereje. S te, a férfi, felfoghatatlan energiák része, ura és megtestesítõje vagy. Akaratoddal annyi csodát teremthetnél, amennyit most elképzelni sem bírsz. S az erõd nem csak a tudatos teremtésre, de teremtményeid megóvására is tökéletesen alkalmas: ölelõ karjaid között új lehetõségek születhetnek, hogy utána újabb örömökkel és felfedezni való rejtélyekkel ajándékozzanak meg téged és az egész világot. Ha a férfi-egód egy pillanatra eloszlik, és megtestesül benned a férfi, a puszta jelenléted elsimítja a feszültség hullámát. Egyetlen pillantásod, egyetlen szavad elég ahhoz, hogy a káoszból rend legyen, olyan rend, amely szabadságot ad elnyomás helyett. A törvények megalkotása, a különféle politikai, társadalmi és

vallási rendszerek, sõt, az erõszak is ezen tulajdonságod elcsökevényesedett, egoista torzítása. De ha megélnéd önmagadat, a férfit, akkor a lényed erejével teremtett szabályok örömöt adnának a szenvedés, szabadságot a korlátok helyett. Elképzelhetetlen lehetõségekkel vagy megáldva, mégis küszködsz és görcsölsz az életben, mert azzal férfi-egóddal azonosítottad magadat, amelynek semmi köze sincs hozzád. Semmi köze a férfihoz. Nõi-ego . Férfi-ego A nõi- és férfi-ego az, amelyet a világban nõnek és férfinak nevezel. Természetesen a nõ és a férfi sokkal több, mint az a szerep, amelyet a földön játszik, de a hétköznapok során, az utcán, illetve ha a tükörbe nézel, a nõi vagy férfi-egóddal találod szemben magad. Nos, a fogantatásod pillanatában eldõlt, hogy melyik "oldalon" fogsz játszani. Amelyik teremtõ erõ testesül meg általad, azt a nemet képviseled ebben a világban. Az egód az aktuális nemedre épül rá. (mosolyog) A helyzet akkor lesz a legérthetöbb, ha most az életed egy felhõkarcoló felhúzásához hasonlítjuk. A fogantatásod pillanatában kiásódott az épületed alapja, a születéseddel pedig megindult az építkezés. Az alapok a saját nemedben mindig egyformák, s bár minden férfi és nõ más, az alap megegyezik. A toronyház már egyedi, a teremtés már egyéni, de az alap egy. A probléma az, hogy a társadalmad az építkezés kezdetén rád erõltette magát. Az épületed nem téged, nem a férfit vagy a nõt tükrözi, hanem a környezetedet. Hiába szerettél volna az égig érni, hiába vágytál szélesre tárt ajtókra, hatalmas szárnyakra, a világtól kapott egód önnön képére torzított. Tudom, hogy furcsán hangzik, de a legtöbb férfi és nõ nem férfi és nõ, csak egy a társadalom összetákolta rakás izé. A nõi- és férfi-egó épp úgy nem engedi megnyilvánulni a nõt és a férfit, ahogy az egód nem enged megnyilvánulni téged, az egyént. (Liz) - Miért alakult ki a férfi- és a nõi-ego? Miért volt szükség egy egóra az egóban? No, ezt jól megaszondtam... - Mert az ego számára a nemiség végtelen teremtõ ereje, a szexualitás és a szerelem túl nagy falat. Nem tud mit kezdeni velük, de azáltal, hogy önnön képére torzítja õket, felhasználhatóvá válnak számára. A benned lakozó nõ vagy férfi az egó számára legyõzhetetlen, hisz sokkal õsibb nála: mivel az egó csak a születésed után jelenik meg, nem tudja elfojtani a fogantatáskor megtestesülõ nõ- vagy férfi-energiát. Csak elferdíteni, eltorzítani képes. A nevelésed és a környezeted, mint a rozsda, rátelepszik az épületed szerkezetére. Észrevétlenül beborítja, szép lassan felzabálja, és egyszer csak te, a csodálatos lehetõségekkel megáldott teremtmény összedõlsz - s magad alá temeted a körülötted élõket is. Úgyhogy a lehetõséget, hogy megvalósítsd önmagadon keresztül a nõ-t és a férfi-t, már a születésed

pillanatában elveszted, mert a rád települõ nõi- és férfi-egóddal azonosulsz. (felém fordul) Noha a fizikai testben a nemi mirigyek érésekor indul meg a nemiség, valójában a férfi-ego már a születésed utáni pillanatokban meghatároz téged, meghatározza férfiasságod karakterét. Hím rokonaid, nevelõid, már gyermekkorodban a maguk képére formálnak, mert hát létezésükkel egyfajta férfiképet adnak neked. Tudod, hány pasastól hallottam már, hogy: "úristen, olyan vagyok, mint az apám!" A családodban élõ hím mindig minta a számodra, és meghatározza a férfiasságodat, még ha megtagadni igyekszel, akkor is. S ahogy kinyílik az értelmed, ahogy elkezdesz beszélni és gondolkodni, befolyásuk felerõsödik. Háromnégy esztendõs korod körül már tudatosan tanítják neked, hogyan legyél férfias. Egyáltalán nem érdekli õket, hogy te talán más vagy, mint õk, nekilátnak a megformálásodnak, mert hát büszkék akarnak lenni rád: az egójuk csak akkor tud elfogadni és "szeretni" téged, ha olyan vagy, mint õk. Edward, mit is mondogatott apád, milyen az igazi férfi? Erõs, gerinces, keveset beszél és sosem sír, mert hát a férfiak sosem sírnak, fiam! A szobánkban olyan meleg volt, hogy még a fridzsider is izzadt, mégis végigborsózott hátamon a hideg: Christian utolsó mondata nemcsak hogy szó szerint, de még a hanghordozásában is idézte az öregemet. Pedig sosem beszéltem apámról, akit gyûlöltem, amióta az eszemet tudom. Még halálában sem tudtam megbocsátani neki: Jonathan Perry ezredes - aki a hálószobában sem tudta levenni az egyenruhát - örökre lelkemben hagyta fényes bakancsának lenyomatait. Lizzel karikára kerekedett szemmel fordultunk Christian felé, de õ nem nézett ránk: az ablakon túli hegyeket bámulta, és tovább beszélt. - A világ gondoskodik arról, hogy sose válj azzá a férfivé, aki vagy: rád aggatnak egy férfi-egót, a méretedre szabják, aztán kilöknek az életbe. Azzal takarják el a benned élõ férfit, amit férfias viselkedésnek nevezel. Mindaz a tett, cselekedet és érzelem, amelyet úgymond férfiként végrehajtasz, csak a férfi-egód, semmi más. Amúgy a férfi-ego fontos és szükséges találmány, mert a személyiséged csak így képes átélni a szerelembõl és a szexualitásból fakadó energiát. Nem a létezésével, korlátaival van probléma. S míg lényed bizonyos része megmenekülhet a rendszer elõl, addig a nemiséged nem: a férfit és a nõt mindenképpen eltorzítja a társadalom. Mert túlságosan lényeges. (Liz) - Miért lényeges a társadalomnak a nemiség? - Mert azonnal kiderül, hogy miképp húzhat hasznot belõled. (Liz) - Miképp húz hasznot a társadalom a nemiségbõl? - Liz, a nemi identitás minden társadalom alapja. Az egyén a nemisége által irányítható leginkább: egy embert a szerelem, a

szexualitás és a gyermekvállalás lehetõségéért mindenre rá lehet venni. Légy a világ legzsugoribb férfija, ha egy nõ ágyába nagyon be szeretnél bújni, önmagadból kivetkõzve szórod a pénzt. Légy a világ legvadabb nõje, ha egy férfihoz nagyon hozzá szeretnél menni, önmagadból kivetkõzve megszelídülsz. S az ego nem csak az egyén, a társadalom szintjén is a nemiséggel a legbefolyásolhatóbb: hiába vagy a világ legbékésebb polgára, az aktuális hatalom azzal a szöveggel, hogy veszélyben a családod, könnyedén ráuszít a szomszédos országra. Hiába vagy a világ legértelmesebb embere, a politika azzal a hazugsággal, hogy azért halnak éhen a gyermekeid, mert a feketék, a sárgák, a vörösök, a fehérek és a zsidók elveszik a munkád, könnyedén acsargó vaddá torzít. Úgyhogy a rendszer elõször beléd veri, hogy te a nõivagy a férfi-egóddal vagy egyenlõ, majd utána az ego nyelvén úgy táncoltat, ahogy akar. Figyeld csak meg: a társadalmad számára már akkor a nemed volt a lényeges, amikor még babakocsival faltad a mérföldeket, és a kormánykerék helyett a csörgõdet tekergetted. A rád mosolygó idegenek a következõ felkiáltással léptek oda hozzád: "de szép baba! Kisfiú vagy kislány?" S általában többet nem is kérdeztek, a nevedre már nem is voltak kíváncsiak. Mert nem te érdekled õket, csak az, hogy a társadalomban hová tegyenek. S mire felnõsz elfogadod, hogy te a rendszer kreálta nõsténnyel vagy hímmel egyezel meg. Így hát, Edward, ha meghallod az elõbb említett propagandabeszédet, azonnal megindulsz elõre, mert azt hiszed, hogy akkor vagy férfi, ha megvéded a szeretteidet. - De hát ez így igaz, egy férfinak így kell viselkednie! - Igen, egy férfi megvédi önmagát és szeretteit. De nem öl meg senkit, mert valaki a bársonyszékbõl vagy a pulpitusról azt mondta! Egy férfit nem lehet azzal az ostobasággal egy másik ember ellen fordítani, hogy azért nem lesz kenyér, mert az a más bõrszínû, más vallású elveszi a munkát. Csak a férfi-egót lehet így befolyásolni, mert az a saját bizonytalansága miatt örökké bizonyítani akar. Egy férfi nem tör-zúz maga körül. Ezt csak az ego és az állatvilág hímje teszi, mert mindkettõ a külsõségekben él. De a férfi nem harcol, tombol vagy verekszik csak azért, mert körülötte a többi is ezt teszi, nem iszik csak azért a kocsmában, nem füttyent csak azért a nõk után, mert a környezetében ez az elfogadott viselkedés. Egy férfinak a viselkedésével sosem kell bizonyítania férfiasságát. Csak az ego bizonytalan, (mosolyog) Edward, a viselkedés sosem lehet férfias, csak egoista. Csak az elme és az ego viselkedik. Az egyén, a férfi megéli önmagát és teremt: nevet, ha jókedve van, sír, ha sírnia kell. A férfi teremt, minden külsõségtõl és elvárástól függetlenül. (Liz) - Christian, azt nem tudod megmondani, hol bujkálnak ezek a férfiak? Hol találok én egy ilyen férfit? (nevet) - Mindenhol. A férfi minden hímben benne van, épp csak az ego miatt nem jut szóhoz. S noha felelõst sosem éri meg keresni, azért jó, ha tudod, hogy a férfi eltûnésének és a férfi-ego elõretörésének a nõk is aktív részesei voltak, és azok ma is... De most ebbe ne menjünk bele, hamarosan megbeszéljük. - Az ego miért nem tud teremteni?

- Tud, de csak a saját egód. A világtól kapott férfi-egód nem életképes. Nem kreatív, nem éli meg a jelent, nincs bölcsessége. Nem csoda, hisz csak a társadalom csinálmánya, és csak azt képes végrehajtani, amire a rendszer beprogramozta. Ha például azt sulykolták beléd a szüleid és a környezeted, hogy vadászattal tudod eltartani magadat és a családodat, akkor vadászol. Vadászol, vadászol és vadászol, s noha tudod, hogy a vadak egyszer elfogynak, hajkurászod õket tovább, mert nem vagy képes másra. S amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy kiirtottad az összeset, az egód önnön életképtelensége miatt kétségbeesik, és tombolni kezd: felelõst keresel, hogy valakin levezethesd a tehetetlenséged szülte haragod. Amikor egy társadalom életében bekövetkezik egy változás, mindig kiderül, hogy ki az ego, és ki a férfi. Ha egy háború, aszály vagy járvány elsöpri a jól megszokott biztonságot, a férfi-ego kétségbeesik, siránkozik, és megpróbálja visszaállítani azt, amit már nem lehet. Ezzel szemben a férfi figyel, és amikor úgy hozza a szükség, cselekszik, méghozzá a helyzetnek megfelelõen cselekszik. Mert hát a férfinak van belsõ tartalma, tudja magáról, hogy történjék bármi, képes a teremtésre. Tisztában van erejével, akárcsak azzal, hogy szerettei biztonsága az õ, nem pedig egy ország, egy társadalom vagy az idõjárás kezében van. (Liz) - Ó Istenem, hol van ez a pasas?! - Mindenhol. - Hölgyem, hagyjuk a személyeskedést, és térjünk vissza a témához - honnan tudom, hogy mikor nyomulok egóból, és mikor vagyok férfi? - Amikor tudsz magadról, az mindig a férfi-ego. Mindig az egód törekszik arra, hogy a világ és önmagad figyelmét magára irányítsa. Amikor egy idegen társaságba kerülsz, általában két módon képviseled magadat: próbálsz feltûnõ lenni, vagy meghúzódsz valamelyik sarokban. Amikor elõtérbe tolod az általad férfiasnak gondolt lényedet, amikor az általad férfiasnak tartott viselkedést a világ elé tárod, akkor éppúgy egoista vagy, mint amikor visszahúzódsz, hogy még véletlenül se kerülj olyan helyzetbe, amelyben férfit kellene játszanod. Amikor látványosan elõreengeded a nõket az ajtóban, amikor látványosan fizetsz helyettük az étteremben, akkor éppúgy a férfi-egód rángat, mint amikor elfordulsz tõlük, amikor lefitymálod vagy megpróbálod semmibe venni õket. Amikor emberek vesznek körbe, az egód átveszi az irányítást, hogy minél több energiát vegyen fel a többiek figyelmébõl. A férfi-ego mindig megjelenik, még akkor is, ha azonos nemûek vesznek körbe, mégpedig azért, mert te elsõ lépésben férfiként azonosítottad magadat, téged a születésed kezdetén férfiként határozott meg önmagad számára a világ. A férfi-egód automatikusan átveszi az irányítást, ha egy másik hím kerül a közeledbe, de természetesen akkor ragadja meg igazán a gyeplõt, amikor egy nõ tûnik fel a láthatáron. Mert hát természetesen a másik nemre intenzivebben reagálsz, megjelenésével inkább elveszted önmagad, és az egód kezébe kerülsz. Ez még akkor is így van, ha homoszexuális vagy: ha számodra a saját nemed a vonzó, akkor te tartozol a "másik nemhez".

Úgyhogy a szexuális vonzalom azonnal kiveszi a kezedbõl az irányítást: te, a nõ vagy a férfi eltûnsz, és a nõi vagy férfiegód veszi át a helyedet. Ha a vonzalom felerõsödik, az egód is eltûnik, az orgazmus gyönyörében pedig már nincs senki és semmi. Egyedül a szerelem az, amelyben te, a nõ és a férfi megnyilvánulhatsz, de ezt most még hagyjuk, késõbb megbeszéljük. - Hm. - Ed, ha egy nõ kerül a közeledbe, azonnal megindul a feszültség: férfi-egód felerõsödik, hogy a szebbik nem figyelmét megszerezd. Még akkor is, ha a nõ egyáltalán nem tetszik. Eredendõ lényed számára a másik nem olyan, mint egy ellentétes pólusú mágnes: nemcsak az egód, a benned lakozó férfi is áhítozik a nõ lényének erejére, a közös teremtés csodájára. Hogy milyen módszert választasz a figyelem megszerzésére - kidülleszted a mellkasodat és páváskodsz, vagy éppen szerényen a háttérbe húzódsz, reménykedve, hogy a nõ majd rádharap -, az már a férfi-egódon múlik, (mosolyog) Mielõtt nagyon elszontyolodnál, megjegyezném, hogy mindaz, amit eddig elmondtam, nem probléma és nem is bûn; a férfi-ego létezése, hatása és tevékenysége nem rossz. Megjelenését nem lehet kikerülni, és nem is kell, ha nem tapasztalnád meg, sosem tudnád megnyilvánítani önmagadat, a férfit. Ne feledd, személyiséged eszköz a teremtésre, önmagad teremtésére: a férfi-ego a tégla, a vakolat és a malter, amelybõl a ház felépül. (nevet) A probléma az, ha a beton keveri a kõmûvest. November 23. Dél Picit kiszellõztettük a fejünket: kiálltunk a szobánk erkélyére, s bámultuk a hegyeket, a sípályákon cikázó kék, piros és narancssárga foltokat. Liz ebédre fõzött egy nagy adag kávét, s noha rengeteg dolga lett volna, annyira érdekelte Christian mondanivalója, hogy néhány telefonnal mindent lemondott. Amikor felhörpöltük a feketét, Christian folytatta. - Nos, mivel a nõ-energiát önnön tulajdonságánál fogva nem lehet úgy elnyomni, mint a férfit, ezért az egód más eszközökkel operál annak érdekében, hogy sose tapasztalhasd meg a saját nõiességedet. (Liz) - Miért próbál elnyomni? Miért jó ez az egónak? - Nem jó neki, épp csak nem képes másra. A nõ az ego számára túlontúl hatalmas, lényed határtalansága az elme számára felfoghatatlan. S mivel az ego mindentõl fél, ami túlmutat a logika korlátain, ezért nem engedi a tudatosságod számára, hogy megismerd a nõt. A társadalomnak is fontos a nõk irányítása, mert hát a nõk, az anyák kezében - pontosabban testében - születik meg a jövõ. A nõk szerepe a következõ generáció személyiségét illetõen meghatározóbb, mint a férfiaké. A gyermek egója kialakulása során ideje jelentõs részét édesanyjával tölti, ráadásul eleinte vak erre a világra: hiába lát, a magyarázatot mamájától kapja és fogadja el. Így hát az a befolyásolás és torzítás, amelyet a társadalom elkövet a nõk rovására, közvetlenül beleáramlik a gyerkõcökbe, méghozzá sokkal

hatékonyabban, mint mondjuk az iskolában, mert egy kiskölyök nem tud, és nem is akar az édesanyja ellen tiltakozni. Úgyhogy a társadalom elõbb mindig megvakította a nõket, hogy a vak vezesse a világtalant, majd egy ügyes húzással - ez civilizációnként változó volt - megfogta a nõk kezét, és arra vezette õket, amerre csak akarta. Így a rendszer könnyedén manipulálhatta az egymást követõ generációkat mindaddig, amíg az emberek végül megunták, és megdöntötték a rendszert... Hogy utána újra beálljanak a sorba, újra belehajtsák fejüket egy másik rendszer jármába. (Liz) - Azt mondod, legyek önmagam, a nõ. Nemcsak te, az összes tanitó ezt mondja - ám mondjátok azt is, hogy bármit gondolok, érzek vagy hiszek magamról, az már nem én vagyok. Jó fejek vagytok, ti, megvílágosodott mesterek... Kérdem én, hogyan találhatnám meg a nõt, hogy a fenébe lehetnék önmagam? - Azt kérdezed, hogyan lehetnél önmagad? Én meg azt kérdezem, hogy tudsz nem önmagad lenni?! Hm? Soha senki nem tud más lenni, mint önmaga, és nem is fog tudni soha. Hihetsz a választott vagy épp rád erõltetett - szerepben, de attól még önmagad maradsz. Természetesen megteheted, hogy tudatosan keresed önnön lényedet, de akkor ne keresd, csak hagyd, hogy leváljon rólad mindaz, mi nem te vagy. Ne találd ki, ne hidd el az agyadnak vagy épp nekem, hogy milyen is a nõ. (Liz) - Minden nõ fejében van egy kép, hogy milyen szeretne lenni. - Így van. S ez minden komplexusod és gátlásod oka: azért nem veszed észre az értékeidet, azért nem okoz örömöt a saját szépséged, mert az elméd teremtette képhez akarsz hasonulni. S noha ez egy jó játék, szinte sosem ad boldogságot, sosem adja kezedbe a nõt... De hát, liz, ezt csinálod negyven éve! Ne hallgass rám, egyszerûen csak próbálj ki valami mást. (mosolyog) Felejtsd el a fejedben virító nõideált, és csak hagyd, hogy a benned lévõ nõ-energia megnyilvánuljon. Ha nem görcsölsz túl sokat, éppúgy elõtör majd, mint Edwardból a boldogság. Mesélte, mi történt vele tegnap? Remek. Õ is egész életében kereste a boldogságot, aztán tessék, a legnagyobb szenvedés közepette köszöntött rá, pedig nem kapott ajándékot vagy fizetésemelést, nem dicsérték meg, és nem is világlott fel benne semmiféle misztikus felismerés. Ha nincs tele a fejed õrlõdõ gondolatokkal, ha nem kéjelegsz a szenvedésben, ha nem üvöltözik, bohóckodik és hazudozik az egód, hogy felhívja magára tenmagad s a világ figyelmét, akkor az vagy, aki vagy. Úgyhogy ne tegyél mást, csak élj. Éld meg azt, aki most vagy, éld meg a nõi-egódat, éld meg azt a szerepet, amelyet játszol, csak közben figyeld magadat. Ne fordulj el a világtól, és ne is akard megtagadni a nõi-egód kívánságait, vágyait, szerepeit. Akkor élheted meg önmagad, ha örülsz önmagadnak. Ha nem örülsz annak, aki vagy, sosem leszel tudatos önmagadra, mert a tudat nem mazochista. Az az ego sajátossága. (felém fordul) Ed, nagyon szeretnéd mesterségesen megváltoztatni az egódat, mert mindenáron meg akarsz világosodni. De kérlek, ne

erõlködj, mert akkor sosem fog sikerülni. Ha a beléd nevelt elvek miatt macsó akarsz lenni, akkor legyél az: élvezd a borostád sercegését, a hosszú hajad lobogását és a nõk elismerõ pillantását. Ha inkább a félénk intellektuelt akarod játszani, akkor játszd és élvezd azt: okoskodj, legyél simulékony, kedves, "édes". Ha pedig felváltva esik jól e két szerep, akkor éld át õket felváltva: annál tökéletesebb nincs is, mint amikor nem erõltetsz mindig egy viselkedést. Hagyd, hogy a férfi-egód idomuljon a környezetéhez, hagyd, hogy mindig a számára legtökéletesebb szerepet vegye fel. Élvezd az életedet, de közben figyeld magadat. Az se nagy baj, ha elmarad a figyelem: ha annyira eggyé válsz a szereppel, hogy már el is felejted, ki vagy, akkor egyszer csak kinövöd a szerepet. Igaz, sokára, igaz, sok fájdalom árán, de egyszer csak elhagyod a macsót, kinövöd a félénk intellektuelt. Ha maximálisan megéled az álarcodat, egyszer csak leveted majd, mint vedlõ kígyó a szikkadt bõrt. Éppoly öntudatlanul, mint ahogy belebújtál, de egyszer leveted. (Liz) - Mindezzel én is tisztában vagyok... de csak a fejemben. Csak a fejemben tudom, hogy mit kellene tennem, az életben képtelen vagyok megvalósítani a bölcsességeimet. Sosem hittem volna, hogy egyszer egy férfitól fogom ezt kérdezni, de miért nem tudok én nõvé válni? - Hogy megtapasztald a nõt - Edward pedig a férfit -, elsõ lépésben fel kell fognod, hogy az egód milyen módszerekkel telepedett rád, második lépésben pedig el kell felejtened mindazt, amire rájöttél, hogy megélhesd a nemiséged adta örömöket, (nevet) azonban elõbb kapjunk be egy pár falatot, mert hát - ahogy egy régi barátom mondaná - éhes férfival nem beszélünk. Együnk valamit, majd utána folytatjuk. November 23. Délután Christian kérése meghallgatásra talált a konyhán: negyedórával késõbb, már a gõzölgõ edényekkel kopogtattak az ajtón. Nekiláttunk emberesen, de Lizzel nem bírtuk kivárni az ebéd végét, és már a levesnél a folytatásért piszkáltuk szegény Christiant. Becsületére legyen mondva, nem szólt egyetlen rossz szót sem: két falat közben minden kérdésünkre nyugodtan válaszolt. - Nos, ugye a probléma az, hogy akár évekig is okoskodhatunk a nemiségrõl, mégsem fog változni semmi. A világ már évezredek óta okoskodik ezekrõl a kérdésekrõl, mégsem változott semmi. Elsõ lépésben a gondolkodás nem rossz - sõt, szükséges -, de utána el kell kezdened élni: ha a szakácskönyvbõl csak megállás nélkül tanulod a recepteket, éhen halsz. Mert elfelejtesz fõzni. Nõi problémák - Nos, a nõ megértése nem csak a nõknek, a férfiaknak is kutya kötelességük lenne. S noha Liz, most leginkább hozzád és a nõkhöz fogok szólni, ezek az ego-hatások már évezredek óta tönkreteszik a férfiak és a gyermekek életét is. Az egész társadalmatok, világotok boldogsága azon múlik, hogy a nõi- és a férfi-ego mikor

szánja rá magát, hogy felfedezze, meglássa és befogadja a nõt. Természetesen ez a feladat roppant nehéz, hisz a sok félreértés, ego szülte tévhit miatt nemhogy a férfi, a legtöbb nõ sem tudja felfedezni nõiessége teljességét. Most a legmarkánsabb, legbefolyásolóbb problémákról fogok beszélni. Lesznek olyan szavaim, amelyekkel azonnal egyetértesz az egód önkéntelenül bólogatni fog -, és lesznek, amelyeket azonnal megtagadsz majd. De ne engedj a beléd nevelt szokásoknak. Újra elmondom: ne higgy nekem! Könnyen félreérthetsz, mert hát a szavakat csak félre lehet érteni. Mindegy, hogy a hétköznapi vagy a rejtett értelmüket keresed, maga az értelmezés vezet félre. Mert hát a szavakban nincs semmi, számodra nincs semmi. Számodra a tartalom benned van. Nincs más dolgod, mint hagyni, hogy a benned lappangó valóság figyelmed fényébe kerüljön. Ha nem engeded, hogy az elméd elemezze, elvesse vagy elismerje a mondanivalómat, akkor lényed kapui a lehetõ legszélesebbre fognak tárulni, és nemiséged korlátai elpárolognak, mint jégpáncél a tavaszi napsütésben. Még egy apróság. Én sosem személyeskedem. Nem azért, mert jó fej vagyok, hanem azért, mert eszembe sem jut. Így hát most sem fogok: az elkövetkezõ órákban univerzális elvekrõl, az élet alapjairól fogok beszélni. Meglehet, hogy mást tapasztaltál, könnyen lehet, hogy életedben a nõiesség máshogyan nyilvánult meg. Ne hagyd meggyõzni magadat: ha más tapasztalataid vannak, élj azok szerint, (nevet) de ha nagyon nagy lesz benned az ellenállás, a tagadás és a felháborodás, akkor ott valami van. Nem azt mondom, hogy igazam van - sosincs igazam - csak azt, hogy ott a te életedben valami van. A felháborodás és az ész nélküli helyeslés mindig annak a jele, hogy az egód valamit rejteget. Elõled, és a világ elõl. S míg az élményeket képes eltakarni, az érzelmeket nem: ha a szavaim érzelmeket váltanak ki belõled, akkor ott az egód mindig dugdos valamit, ott az egód hazudik. (Liz) - Igen, ez szerintem is így lehet. - Nos, a nõ az univerzum egyik legragyogóbb ékszere. Egyedülállóan csodálatos teremtmény; határtalan, odaadó lénye, a lágyságában és a befogadásban megnyilvánuló teremtõ ereje végtelen. Mivel a nõ az érzelmek skáláját a lehetõ legszélesebben bejárja, cselekedeteiben mindig ott lüktet a kiszámíthatatlanság gyönyöre. Legparányibb érintése, pillantása is maga a misztikum, a rejtély tökéletessége. A nõ páratlan, akárcsak az a cselekedet, amelyre önnön lényének köszönhetõen képes. Ez pedig a szülés csodája. A nõ lénye és méhe az a tökéletes táptalaj, amely arra hivatott, hogy új életet hozzon e világra. De nem csak erre hivatott! A nõk tenyészkancává történõ lealázása csak a férfi-ego sértettségének köszönhetõ. (Liz) - Jóságos ég, sosem hittem volna, hogy ilyet hallok egy férfitól! Sosem hittem volna, hogy egy férfi beismeri, hogy õ tette és teszi tönkre a nõket. - Fogsz még hallani sok minden mást is. S kezdetnek egy apróság: látod, az egód már meg is kezdte az átverésedet. Azonnal ráharapott arra a gondolatra, amely a véleményét tükrözi. Nem azt

mondtam, hogy a férfiak tették tönkre a nõket. Mivel még mindig az elmúlt évek fájdalmát dédelgeted, felfogásod tükre nem tiszta: a felszínen ott lebeg a szenvedés, a megbántottság. Ha hagyod, akkor minden szavamat eltorzítja a múltad fájdalma, és csak a meggyötört egód "bölcsességeinek" adsz önigazolást, (rákacsintott) azonban ha engeded, hogy szavaim kifejtsék az értelmüket, akkor megláthatod, hogy noha a férfi-ego valóban megpróbálta - és próbálja ma is - eltiporni a nõket, errõl a férfi nem tehet. Természetesen megteheted, hogy életed végéig hibáztatod a pasasokat. Megengedheted, hogy a megbántottság élje le helyetted az életedet. A gyûlölködés kedvéért lemaradhatsz az életedrõl, de szerintem az örömben, a boldogságban van az a tartalom, amelyet megélni érdemes. (Liz) - Mondasz valamit... - De csak valamit mondok, semmi mást. Nos, a nõk megítélése az elmúlt tízezer év alatt nemigen változott. S noha manapság az egyenrangúságról papol a világ, valójában ez egy hazugság: a nõket a legtöbb férfi éppúgy használati tárgynak, másodrangú lénynek tekinti, mint korábban. Itt egy kicsit megsértõdtem. Felemelkedtem, hogy megmondjam a magamét, de mire kinyitottam a számat, Christian megelõzött. - Természetesen a legtöbb kulturált férfi felháborodik, valóban felháborodik ezen a kijelentésen, mert valóban nem így gondolja. De az egyenlõség gondolata csak a férfi-ego trükkje, amellyel elrejti elõlük a korlátaikat. Ha az igazságra vagy kíváncsi, nézd meg a pasikat azokban a helyzetekben, amikor nincs idejük a szerepüket játszani. Például amikor autóbalesetet szenvednek (nevet), vagy csak majdnem. Ha a másik sofõr nõ, abban a pillanatban elkezdik szidni az összes nõt, mert hát az a közhelyszerû lenézés él bennük, hogy a nõk nem tudnak vezetni. Szótlanul becsuktam a számat... És lassan visszaereszkedtem a fotelba. - S ha nem lehet tudni, hogy ki a vétkes, a nõi sofõrre akkor is ráterelõdik a gyanú: a balhéra összegyûlt tömeg és a helyszínelõ rendõrök lehajtott fejjel, mély sóhajtások közepette, cinkosan vigyorognak össze. Úgyhogy a társadalom ma sem tekinti egyenrangúnak a két nemet, csak a jelenlegi, álszent civilizáció ebben a kérdésben is a szokásos módszerét követi: dugjuk fejünket a homokban, ne lássunk, ne halljunk és ne beszéljünk, mert akkor a probléma nincs is. (Liz) - Tökéletesen egyetértek veled, a férfiak még mindig nem tekintenek minket egyenjogú társnak. - Várj! Szántszándékkel nem egyenjogút mondtam, egyenjogúság nem létezik. Csak egyenrangúság van.

ugyanis

(Liz) - Ezt hogy érted? - Majd késõbb megbeszéljük, ne felejts el rákérdezni. Nos, az elmúlt néhány évezredben a patriarchátus, a férfiközpontú társadalom volt az általános. Természetesen voltak kultúrák, ahol

matriarchátus uralkodott - sõt, ma is vannak olyan törzsek, ahol ez még így van -, de a sumerok óta férfiközpontú a világ. A társadalom ranglétráján mindig a férfiak szerepeltek elöl, a hatalom és az anyagi források a kezükben összpontosultak. A nõk el voltak zárva a vagyonszerzés minden lehetõségétõl, a legtöbb hivatali vagy szakrális tisztséget be sem tölthettek: a férfivilág gondosan vigyázott arra, nehogy az asszony anyagilag függetlenné váljon. Úgyhogy a nõk a civilizáció hierarchiájában mindig a férfiak után következtek. S még ennek is örülhettek, mert hát sok olyan kultúra volt és van ma is, ahol a második helyet egy állat vagy egy tárgy szerezte meg. Az az állat vagy tárgy, amely a férfiak életében a legfontosabb szerepet játszotta, például a vándorló, nomád kultúrákban a teve, a ló vagy a szamurájoknál a kard. - Ez igaz - de miért alakult így? - Ennek a folyamatnak van materiális, egoista oka, és van nem fizikális, tudati oka. A tudat síkján játszódó indokokkal - hogy miért is nõ a nõ, vagy hogy miért is férfi a férfi - jelenleg felesleges foglalkozni, majd egyszer megbeszéljük. Most vizsgáljuk meg az életünkben szerepet játszó materiális hatásokat. Annak, hogy a férfi-ego ennyire háttérbe szorítja a nõket, három fõ oka van. Elõször, hogy a szülés, az utód világra hozása a nõk privilégiuma. Másodszor, hogy a nõk pusztán önnön lényükkel, fegyver nélkül képesek leteríteni a férfit a szerelemmel és a szexualitással. A harmadik ok pedig magában a szexuális aktusban lelhetõ meg. Nos, nézzük az elsõ problémát. Mi a tény? Az anyaméhben fogan meg az új élet, a nõk hozzák erre a világra a gyermeket. Erre csak õk képesek, a férfiak nem. Ez a helyzet a létezés legelsõ pillanatában tönkretette a férfi-egót, már akkor, amikor legfejlettebb csúcstechnológiája a kõbalta volt. Tudod, Liz, a kõkorszak emberhímje legyõzhetetlen volt. Erejével és eszével diadalt aratott a természeten: izomzatának és bunkójának köszönhetõen mindig került friss hús a kõasztalra. S noha megesett, hogy õ szerepelt desszertként a kardfogú tigris étlapján, ha a törzs hímjei összefogtak, a férfi-ego úr volt élet és halál felett, (ránk vigyorgott) az õs férfi-ego nagyjából a következõt duruzsolta az õs férfi fülébe: "te vagy a hím, te vagy az erõ. Itt ez a jó kis bunkó. Ezzel mindenkit jól fejbe tudsz csapni, s akkor mindenki jól meghal. Hát kell ennél több? Te és a többi hím vagytok az erõ. Társaiddal végképp legyõzhetetlen vagy, együtt még azt a hegy nagyságú, szõrös behemótot, a mamutot is gerincre fektetitek. Ráadásul nem csak a vadonban, otthon is félik neved. A tûznél is te vagy az úr: ha a nõstények nem tudják, hol a helyük, jó kis bunkód a családi viták végére is pontot tesz. A nõstényekkel mindent megtehetsz: elzavarhatod õket, bármikor kedvedet töltheted rajtuk, vagy ha megkívánsz egy másikat, az akarata ellenére hazaviheted. De minek vinnéd haza, amikor leteperheted csak úgy az erdõben is. Mert hát hiába ellenkezik, te vagy az erõ, te vagy az úr." (nevet) S noha az idézet pontosságáért nem vállalok felelõsséget, a lényeg benne van.

(Liz) - Igen, a lényeg benne van... - Viszont kõkorszaki barátunk biológiai tudása komoly hiányosságokról tett tanúbizonyságot, mivel a sperma és a születendõ gyermek között nem látta az összefüggést. A legyõzhetetlen, világverõ hím csak azt látta, hogy vére és törzse jövõje nem tõle, hanem a gyenge nõsténytõl függ. Természetesen az érdemei kikezdhetetlenek - hisz egyrészrõl õ hozta haza az enni való húst, másrészrõl õ zavarta el azt az eleven húst, amelyik õket akarta megenni -, de azért a férfi-egónak megkeseredett szájában a nyál, mert szükség esetén a nõstény is képes volt elvégezni az õ feladatát. Igaz, nem olyan könnyedén és eredményesen, de ha a helyzet úgy hozta, az asszonyok is tudtak harcolni, vadászni. Viszont a helyzet sosem hozta úgy, hogy egy férfi utódnak adjon életet. A férfi-ego ekkor kapta az elsõ pofont a világtól: az elsõ, és egyetlen kudarcélményét a nõ szerezte neki. Ennek az övön aluli ütésnek a hatására "meggyûlölte" a nõket. A szó nem fedi a valóságot - természetesen nagyon kevés férfi gyûlöli valóban a nõket -, de amikor a férfi-ego szembesült azzal, hogy a gyenge fehérnép olyasmire képes, amire õ nem, megroppant. - Hm. - Megroppant, mert hát hiába a fizikai erõfölény, élesedõ elme, amellyel egyre jobb fegyverekkel, könnyítette meg az életet és biztosította családja magát a gyermeket, amelyet biztosíthatott, csak hozhatta a világra.

hiába az egyre találmányokkal fennmaradását, a gyenge nõ

S ezt a férfi-ego nem bírta elviselni. Mivel el nem viselhette, megpróbálta a jelentõségét elmismásolni. Figyeld csak meg: a társadalom mindig elkente, hátrébb szorította a nõ szerepének fontosságát a szülés folyamatában, hogy a férfit magasztalhassa fel. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermeknemzésnél a hímre is szükség van, az ego mozgásba lendült, és egy ügyes trükkel önmagát a nõ fölé helyezte az utódnemzésben. Ezt azzal indokolta, hogy valójában õ a lényeges a faj fennmaradásában, mert hát egy férfi akárhány nõt teherbe tud ejteni: egy hímnek kilenc hónap alatt az állóképességével egyenes arányban állhat megszületendõ gyermekeinek száma. Viszont egy nõt bármennyi férfi körbevehet, egy esztendõ alatt akkor is csak egy, esetleg két utód születhet. Másrészt nézd csak meg, hogyan is zajlott a szülés? Az anya világra hozta gyermekét - hol egyedül, a természetben bujdokolva, hol bábaasszony segítségével -, vállalva a szenvedést és az életveszélyt: a kora középkorban a gyermekágyi láz és az egyéb, szüléskor fellépõ komplikációk több nõt öltek meg, mint a pestis. Ezalatt férje otthon ücsörgött és borozgatott, vagy egy háborúban a szomszéd királyság szüzeit próbálta becserkészni. S mégis, amikor felsírt a gyermek, amikor kiderült, hogy a baba egészséges és fiú, akkor mindenki az apának gratulált. A gyermeket ünnepelték, az apát ünnepelték, az anyát viszont nem.

Pedig megérdemelte volna. Minden anya megérdemelné. Ha viszont a gyermek betegen vagy épp halva született, akkor csak a nõ lehetett a hibás. Akkor is õ volt a bûnbak, ha nem következett be a gyermekáldás. A különféle varázsfõzetekkel és misztikus praktikákkal mindig a nõk termékenységét igyekezték fokozni. A férfi-ego olyannyira elhitette a világgal önnön tökéletességét, hogy gyermektelenség esetén az asszonyok még a xx. Század elején is csak magukban keresték a hibát. Csak magukat okolták, és a saját testüket próbálták megváltoztatni a különféle, kétes eredetû, ám annál veszélyesebb csodaszerekkel. Amúgy ez a felfogás rejtve, a civilizált ego mélyén mind a mai napig megmaradt: ha a sok próbálkozás ellenére sem jön a kis trónörökös, elõször mindig a nõ megy kivizsgáltatni magát. Általában csendben, egyedül, mert hát még a feltételezés is sértené a férj egójának hamis önérzetét, hogy esetleg nála lehet a probléma. Tehát ez, a gyermek világrajövetele volt az elsõ lépés afelé, hogy a férfi-ego elkezdte háttérbe szorítani a nõket. Az ego azt suttogta a férfi fülébe: "ha valami több nálad, tagadd meg vagy pusztítsd el, ha pedig egyik sem megy, akkor nyomd össze oly kicsire, hogy ne vedd észre." (Liz) - Tipikus... (mosolyog) - S mire a férfi-ego megbékélt a születésben játszott szerepével, arra lett figyelmes, hogy ereje és hatalma ellenére ki van szolgáltatva a nõnek. Mégpedig a szerelem és a szexualitás által. Mi is a tény? Az ego, a világtól kapott személyiséged mindig befolyásol téged. Viszonylag könnyedén megteheti, mert az életben maradásodhoz szükséges logikus gondolkodásmód az ego eszköze. Az embert a logika, az elemzõ elme tartotta életben - már a kõkor hímjei is rájöttek, hogy kobaltéval eredményesebben szállhatnak szembe a vadállatokkal -, mert noha a férfi-ego fenemód büszke fizikai erejére, az állatvilágban nem számít komoly versenyzõnek. Ha csak a természettõl kapott fegyvereivel védi magát, bizony hamar bajba kerül. Tehát az ember az egónak, az elmének köszönheti létét. Ezért aztán az elme egy pillanatra sem engedi ki a gyeplõt, hisz az élete és az életed múlik rajta. Igen ám, de az ego - mivel a külvilág szülte - nem rendelkezik saját energiaforrással. Nincs saját, belsõ energiája: az egóból hiányzik az az életesszencia, amely a puszta anyagban, a sejtekben vagy épp a tudatban megtalálható. Az ego nélkülözhetetlen az életben maradáshoz, de mégis megöl téged, mint az a kötél, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kimássz a gödörbõl, de miután kijutottál, nem mered letenni, így aztán belegabalyodsz, és a nyakad köré tekered. .. Úgyhogy az egónak bármennyire is fájt, be kellett látnia, hogy szükség van a gyeplõ elengedésére: az embernek szüksége van az öntudatlanságra, a felszabadult jókedvre, az eksztázisra, a zabolátlan érzelmekre, mert csak így nyerhet energiát. A legtökéletesebb öntudatlanság, a leglényegesebb öntudatlan állapot pedig, amely a legtöbb energiát adja, a szeretet, a

szerelem és a szexualitás. S a férfi-ego azt vette észre, hogy ezt sem õ, hanem a "gyönge nõ" irányítja. Mert hát errõl van szó: hiába jelentkezik a férfi nemi vágya, ha a nõ nemet mond. Az õsi közhely igaz, bizony, a nõk választanak. Egy férfi akarhat bármit, ha a nõ nem tárja ki a kaput. (Liz) - Ez fordítva is így mûködik: hiába akarom én leteríteni a pasast, ha nem adja be a derekát. - Ez igaz, de Liz, a kapcsolat létrejöttének a lehetõsége mindig a te kezedben van: egy férfinak csak akkor van esélye a sikeres udvarlásra, ha te zöld utat adsz neki. Ha tetszel a hímnek, akkor is te adod az engedélyt, ha a pasas tetszik neked, akkor is te osztod a lapot. (Liz) - Ez igaz. - Liz, el sem tudod képzelni, mekkora hatalom ez a kezetekben. (liz nevetve) - Azért el tudom. - Nem, nem tudod. Amikor egy férfi megszólít, te csak a saját érzéseidet éled át. Liz, amikor egy férfi az étteremben vagy az utcán megpróbál veled megismerkedni, általában olyan feszültséget és félelmet él át, amelyet elmondani sem lehet. Az a háborús veterán, akinek a golyózápor közepén sem rezdült meg a keze, vért izzad, amikor megpróbál leszólítani egy nõt: az ismerkedés pillanatában a zavar és a félelem annyira megborítja a férfiegót, hogy bohócot csinál a legmacsóbb pasasból is. - De miért? - Mert a nõ kezében van a döntés. A döntés pedig nem más, mint ítélet. Mindegy, hogy pozitív vagy negatív, akkor is egy ítélet. Amikor egy férfi a nõ és a világ számára kinyilvánítja szándékát, mérlegre teszi magát. Olyan mérlegre, amelyet nem befolyásolhat vagy irányíthat, mert hát a mérleg a nõé, a nõ egójáé. S a férfiego számára nincs nagyobb szenvedés, mint a kiszolgáltatottság. Ezért a férfi-ego fél a nõtõl. Alapvetõen az ego minden ismeretlentõl fél, de mivel a legtöbb változást el tudja kerülni, általában nem csap nagy hûhót, ha új élmények áramolnak az életébe. Viszont a nõkkel való megismerkedést és az ítéletüket nem tudja elkerülni. A férfi-ego annyira retteg a nõ jelentette és irányította szexuális vonzalomtól, hogy önmagát és a szebbik nemet egész életében képes korlátok közéverni. Épp a minap olvastam, hogy egy távol-keleti országban betiltották a miniszoknya viselését, mert a törvényhozó atyák szerint annyira erotikus, hogy elõhozza belõlük az állatot, (nevet) látod, az egónak mennyi esze van? Inkább elfojtja a saját életenergiáját, inkább még jobban korlátozza önmagát és a szebbik nemet ahelyett, hogy tudatossá tenné és kiaknázna önnön teremtõ erejét. A férfi-egónak ez a félelme olyan mélyen gyökerezik, megvilágosodást keresõk is a karmai között vergõdnek: szexualitás témájában a spirituális szenteknek sincs esze sem. Egyszer keleten a saját szememmel láttam,

hogy még a a nõk és a egy csepp hogy az a

láma, aki követõi és a saját elmondása szerint is eggyé vált az univerzummal, sikítva menekült, amikor egy amerikai turistalány véletlenül megérintette a vállát. (nevet) Megmondom neked õszintén, sokáig figyeltem a nõt, de nem tudtam rájönni, mi lehetett annyira félelmetes abban az ötvenkilós teremtésben. Aztán persze rájöttem: csinos volt az istenadta. (nagyot sóhajtott) Tudod, hány száz évig magyaráztam keleten, hogy hagyják abba ezt az egész ostobaságot? Rojtosra koptattam a számat, de egyszerûen nem bírták megérteni, hogy amíg megtagadják a nõket, megtagadják saját magukat. Megvilágosodást és egységet keresnek, miközben csak sötétséget és magányt teremtenek. S nem azért nem fogták fel a szavaimat, mert ostobák lennének: amikor az univerzum energiarétegzõdésérõl, a dimenziók visszatérõ egybefolyásáról vagy a mindenség örökkön változó-állandó pillanatlétérõl beszéltem nekik, elfogadták, felfogták és megértették. De a nõ valósága nem fért a fejükbe, (nevet) és még azt se mondhatom, hogy egyik fülükön bement, a másikon meg ki, mert be se ment. Úgyhogy vitathatatlan bölcsességük és elhivatottságuk ellenére a nõk teljességérõl szóló tanításokat meg se hallották, hatalmas tisztelettel ugyan, de meg se hallották. Mert a férfi-ego és a félelem vaskézzel uralkodott - és uralkodik most is - felettük. - Azért csendben megjegyezném, hogy ezt a félelmet a nõk hajlamosak szándékosan kihasználni, és fegyverként ellenünk fordítani. - Így van. A nõk generációról generációra egyre jobban megtanulták, hogy miképp csábítsák el a férfiakat, miképp fordítsák elõnyükre gátlásaikat. De mindezt nem gonoszságból tették. Rákényszerültek, mert a férfi-ego és a világ nem adott nekik más lehetõséget. A nõ kénytelen volt élni a hatalmával, azonban hamarosan elkezdte élvezni, mert hát a szerelmi játszmánál nincs nagyobb energiaforrás az ego számára. (Liz) - Hát persze, az egész kapcsolatban a játék a legjobb... (nevet) - Tehát a nõk háttérbe szorításának okát elsõ lépésben a szülés képességének egyedisége adta. A következõ fejezetet a szerelem és a szexualitás tudatosodása jelentette, az a pillanat, amikor a férfi-ego rádöbbent, hogy ebben a lényét érintõ kérdésben is a nõk térfelén van a labda. S noha ezt már a férfiego egyáltalán nem bírta elviselni, ahhoz, hogy ténylegesen fellépjen a nõ ellen, szükség volt egy indokra - s ezt a szeretetnek nevezett birtoklásvágyban és a szexuális együttlét aktusában találta meg. A férfiak mindig saját használati tárgyuknak tekintették a nõket. A régi korokban - sõt, sokszor még ma is - a nõ csak a férfi engedélyével léphetett ki az utcára. Természetesen akkor sem egyedül, csak egy másik nõ, férfirokon vagy eunuch társaságában, hogy mindig szem elõtt legyen. S akkor még jól járt, ha egyáltalán szívhatott egy kis friss levegõt, mert sok társadalomban még ennyi jogot sem kaptak. Például az iszlám asszonyai gyakran sínylõdtek magas falak között, és csak vékony,

rácsos ablakon bámulhattak ki az utcára. Persze a rabság ekkora foka csak a legtehetõsebb feleségeknek járt, mert hát minél gazdagabb volt a férfi, annál több jogot vehetett el mástól. De a nõt a keresztény férfi-ego is tiltotta a világtól. Természetesen nem azért, mert féltette, egyszerûen csak el akarta kerülni, hogy más hím karjai között találhassa meg a boldogságot. S míg a férfiak esténként azzal bújtak ágyba, akivel csak akartak, addig a férjnek joga volt kitekernie felesége nyakát, ha kiderült, hogy mással is jól érezte magát. (Liz) - Ez egy pofátlanul hatalmas igazságtalanság! Minden nõnek joga lenne azzal szeretkezni, akivel csak akar! Ez olyan mértékû kizsákmányolás... - Liiiz! (Liz) - Rendben, rendben Ed, abbahagytam. De te is tudod, hogy igazam van! - Senki sem vitatja az igazadat... Engem inkább az érdekelne, hogy ez miért alakult így? A föld legtöbb pontján, az egymástól elzárt kultúrákban is bevett szokás volt, hogy a férjnek szabad, míg a feleségeknek tilos félrelépnie. Ez nem magyarázható szimplán csak az ego önzésével. - Így igaz, ez többrõl szól. Nézd meg magának a szeretkezésnek, azon belül is a közösülésnek a folyamatát. Mi is történik? A férfi belehelyezi egy testrészét a nõbe, majd pedig, amikor elélvez, teste egy részét benne is hagyja. A férfi-ego úgy éli meg a szeretkezés folyamatát, mint amikor belebújsz a ruhádba, mint amikor megeszed az ételedet stb. A szexuális együttlét a férfi-ego számára önmagáról szól. A nõ szemszögébõl maga a közösülés sokkal inkább a férfiról szól. Hisz a nõ is azt érzi, hogy a másikból valami beléhatol, majd pedig benne is marad. Amikor a férfi egy másik nõvel bújik ágyba, a legtöbb feleséget leginkább nem az zavarja, hogy a dolog megtörtént. Nem, hiszen a férje jól érezte magát és kész, de nem hozott haza egy idegen nõi-egóból semmit, amivel szembesülnie kellene. Ellenben amikor a feleség lép félre, akkor a férfi-ego azt éli meg, hogy az asszony hazahozza a másik férfit. Mintha a másik hím belebújt volna a ruhájába, megette volna az ételét, beült volna mellé a kádba. (Liz) - Azért nekem mint gyakorló feleségnek elhiheted, pokolian fáj és dühít, amikor apa félrelépése kiderül... - De nem maga a szexuális aktus megtörténte okozza a dühöt és a fájdalmat. Fáj, hogy hazudott a másik, fáj a becsapottság. Ilyenkor az egód a megalázottság és az értéktelenség érzésével gyilkol téged, plusz még a félelemmel, hogy le leszel cserélve az új nõre. Ne feledd, hogy a nõt a férfivilág életképtelenné tette, anyagilag függõ helyzetbe hozta. Fõleg régen, egy nõnek szüksége volt a férjére: amikor a rablótámadások mindennaposnak számítottak, amikor az ételt és a ruhát a vadállatoktól, nem pedig a bevásárlóközpont polcairól kellett elvenni, a nõnek csak egy férfi mellett volt esélye a túlélésre. Úgyhogy egy másik nõ megjelenésekor nem a szex miatt borulsz ki.

Az csak egy mondvacsinált indok, mert az egód nem meri meglátni a valódi okokat. A nõi-ego sokkal könnyebben túllép a férj félrelépésén, amíg apa hozzá jön haza. Ez azért van így, mert a nõi-ego a szexualitásban nem szembesül a másik nõvel - hisz nem érzi, hogy a férj hazahozta volna magában a másikat, (mosolyog) viszont a legtöbb nõi-egót azonnal kiborítja, ha párja csókolózott egy másik nõvel. (Liz) - Mert a csók intimebb, több benne a lélek és a szív. - Legalábbis a nõk számára. De miért? (Liz) - Mert... mert... tényleg, miért? - Mert a csókban a nõ is belehelyezi egy testrészét a férfiba, és a nyál, a lehelet keveredésének hála õ is benne marad. Az egód azért borul ki a csók miatt, mert a párod egy másik nõ szájának ízével, a másik nõi-ego jelenlétével jön haza. A csók a nõknek azért intimebb, mint a közösülés, mert közben "beléhatolhatnak" a férfiba, szabadon felfedezhetik a belsejét. Ez igaz fizikai és lelki szinten egyaránt: nem véletlen, hogy a legtöbb asszony számára az elsõ csókból minden kiderül. A csókban a nõ sokkal tudatosabb, mint magában a közösülésben, mert nyelvével fizikailag is felfedezheti a férfit. A prostituáltak azért nem akarják megcsókolni a kuncsaftjaikat, mert nem akarják megismerni a lényét. Túl akarnak lenni az aktuson, és kész. A test robot módjára is tudja a dolgát, de a csók már megtöri a gépies munkát, mert a nõ közben közel kerül a férfihoz. Úgyhogy a férfi-ego a közösülés menete miatt zárta el a nõt a világtól és a többi férfitól, mert nem bírta elviselni, hogy a tulajdonában egy másik férfi-ego is megjelenjen. November 23. Este Liz egyre feszültebb lett, egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Tudtam, hogy önnön nõiessége és párkapcsolata a gyenge pontja: három házassága is válással végzõdött. S noha sokszor hangoztatta, hogy többet férfi csak "arra" a tíz percre teheti be lakásába a lábát, noha váltig állította, hogy boldog egyedül és függetlenül, úgy éreztem, valójában társra vágyik. Gondolom, Christian is látta mindezt, de nem reagált semmit: a következõ kávé elpusztítása után folytatta tovább. - Tehát a nõk elnyomásának mindhárom fizikai okát és módját megbeszéltük. Természetesen manapság az elnyomás más eszközökkel folyik. Ez egyrészt a nõk öntudatosodásának és a férfi-ego "fejlõdésének" köszönhetõ, amely felfogta, hogy a szabad nõ sokkal több örömöt nyújthat; a pacsirta csak siratódalt ad elõ a kalitkában, a csoda csak a szabad életben fakad fel a torkából. (liz felé fordult) Másrészt a férfi-egónak már nem kell fenntartania a folyamatos elnyomást, mert a nõi-ego megteszi helyette: napjainkban ti egyre markánsabban tiporjátok el önnön nõiességeteket, és a többi nõét. (Liz) - Ezt hogy érted?

- Amikor egy fiúgyermek megszületik, eleinte mindig a saját nemének egója torzítja el: az apja vagy a nevelõje hat rá a legerõteljesebben. Ahogy idõsödik, még továbbra is a saját neme befolyásolja leginkább, (nevet) a lányokkal hét-nyolc esztendõs koráig mindössze annyi a problémája, hogy nem fiúk. Ám eltelik néhány év, és a srác számára hamar kiderül, nem is akkora baj, hogy vannak bizonyos különbségek... Ebben a pillanatban a férfit a másik nem kezdi el befolyásolni, torzítani. S ez a legtöbb férfi számára egész életében így marad: a nõk figyelméért a férfiak életük végéig képesek bármi ostobaságra. Egy másik férfi-ego kedvéért ritkán vetkõznek ki az egyéniségükbõl, a legtöbb férfi-egót a nõi-ego torzítja tovább. Nos, eleinte egy kislányt is a saját, majd a másik nem befolyásolja leginkább, de ahogy nemileg éretté válik, ahogy mint nõ jelenik meg a világban, figyelmével azonnal a többi nõ felé fordul. Egóját egy másik nõ külseje, ruházata, szexuális kisugárzása és sikeressége befolyásolja leginkább: a legtöbb nõt egy férfi-egó nem vagy csak ideig-óráig képes eltorzítani, a többi nõ azonban élete végéig hatással van rá. (Liz) - Most nem értünk egyet. - Remek. Szerda este valami partiszerûség lesz itt, ugye? (Liz) - Igen. - Még remekebb. Menj el a buliba, és csak figyeld magad, figyeld a többi embert. Meg fogod látni, amikor egy férfi belép a terembe, azonnal felméri a helyiséget. Elsõ pillantásra a nõket nézi meg magának, második pillantásra a svédasztalt, harmadikra pedig az italokat felszolgáló pincért. Miután minden fontosat megtalált, elvegyül a tömegben - a többi férfira még egy pillantást is alig vet. Te ezzel szemben elõször a többi nõt kezded el vizsgálni. Egyetlen pillantással felméred a környezetedben rezgõ többi nõstényt: fogadjunk, hogy másodpercek alatt meg tudod mondani, hogy melyik szõke festett, melyik mell szilikon, sõt, pluszmínusz tízszázaléknyi tévedéssel eltalálod a ruhák és az ékszerek értékét is. A következõ szempillantásban pedig rangsorolod õket: miközben mosolyogva bemutatkozol, magadban vicsorogva állítod mérlegre a szépségeteket. S noha az élet ott zajlik körülötted, te csak a fejedben létezel, és a többi nõ alakjával, ékszereivel, szerelmi és szexuális életével foglalkozol. (Liz) - De hát, ember... Persze, hogy ezt csinálom, hisz nõ vagyok! - Kedvesem, ezt nem a nõ, csak a nõi-ego teszi. A férfi énképe megélésekor nem foglalkozik folyamatosan a többi hímmel. Csak ritkán kakaskodik, általában elvan saját magával. Ám titeket arra kényszerít az egótok, hogy egymáshoz viszonyítsátok magatokat. Ez minden problémátok és boldogtalanságotok oka. Természetesen errõl nem tehetsz - ezt a felfogást észrevétlenül nevelte beléd a világ -, arról viszont már igen, ha felnõtt nõként is ez az ostobaság határozza meg az életed. Liz, ez

a nõiesnek

nevezett

versengésetek

a

férfi-ego

manipulációjának és az eltorzult nõi-egónak köszönhetõ. A társadalom észrevétlenül, három úton vett rá arra, hogy a többi nõhöz viszonyítva mérd önnön nõiességedet. Elõször elhitette veled, hogy önmagadban senki vagy, csak egy férfi oldalán válhatsz valakivé. Másodszor még gyermekkorban elvette tõled a saját teremtõ erõd megélésének lehetõségét. Harmadszor pedig elfogadtatta veled, hogy nõiességedet a tested szépsége határozza meg. Liz, a nõi-ego nem ostoba, hamar átlátott a férfi-ego szándékán, s noha egy nõ nem tanulhatott szakmát, nem lehetett saját keresete, a maga módján képes volt uralkodni a férfi felett. Ezért a férfi-ego hagyta, hogy a saját egótok forduljon ellenetek. Nézd csak meg azokat a külsõ jegyeket, amelyeket nõiesnek tartasz: a törékenység, a hosszú köröm, a magas sarkú cipõ vagy épp a szûk, testhez simuló ruha... Mind-mind a saját életképtelenségedet hangsúlyozza. Drága, az egód olyan külsõségeket tart nõiesnek, amelyek egy veszélyhelyzetben megakadályozzák a túlélésedet; a hosszú köröm már az egyiptomi obirodalomban is a kiváltságosság jele volt, mert csak az viselhette, aki nem dolgozott, akit eltartottak. Érted már? A benned lévõ nõt - amelyik vágyik arra, hogy odaadó lehessen - az egód eltorzította, és elhitette veled, hogy akkor leszel nõies, ha kiszolgáltatottá válsz. S mivel a férfi-egónak is az életképtelenségedre volt szüksége, ezért áldásával és támogatásával szabadon nevelhettétek egymásba generációról generációra ezt a szamárságot... Látom, mire gondolsz, de újra hangsúlyoznám, errõl a férfi igazából nem tehet. Az ego csak akkor érzi magát férfinak, ha nyilvánvalóan erõsebb a nõnél, s a férfi-ego - a testi erõt leszámítva - nem érezhette önnön felsõbbrendûségét. Tudom, hogy furcsán hangzik, de a legtöbb férfi azért tartja függõségben, elnyomásban a nõt, hogy mindazt, mire a nõ vágyik, õ adhassa meg neki. Nem bántani akarja, csak azt, hogy felnézzen rá és elismerje erejét. S erre valahol a nõi-ego is vágyik: te is azt a pasast tartod férfinak, aki mellett biztonságban érzed magadat anyagilag, érzelmileg és szellemileg egyaránt. Ezzel semmi baj nincs - a nõnek szüksége van a férfi erejére, a férfinak szüksége van a nõ odaadó befogadására - egyszerûen csak az ego eltorzította a folyamatot. Figyeld meg: amikor egy férfi mellett biztonságban érzed magad, azonnal megindul egyfajta vonzalom. Fõleg, ha a kapcsolat spontán jön létre. Jó példa erre, amikor külföldre mész dolgozni. Nem nagyon beszéled a nyelvet, nem igazán ismered a helyet, az embereket: elveszett vagy egy idegen világban. S amikor megismerkedsz egy helybéli kandúrral, pusztán csak az élethelyzet hatására megélhetitek a nemetek teljességét. Mert hát a pasas azt érzi, hogy erõlködés nélkül - hisz õ otthon van -, egyszerûen csak magát adva óvhat és védhet téged. Õ férfinak érzi magát melletted, te pedig az elmédet átverve megélheted a nõiességedet: mivel idegen vagy, az egód okoskodása eltûnik, mert tudja, hogy el kell fogadnod a segítõ kezet. S mire észbe kapsz, már jólesik, hogy rábízhatod magadat egy férfira, már jólesik, hogy valaki az ismeretlen világ dzsungelében támogat és vezet. Úgyhogy a férfi boldoggá akarja tenni a nõt, csak hát az egónak ennyire telik.

(Liz) - Igyekezhetne egy kicsit jobban is... - Igyekezett is. De mivel az ego csak okosabb lett, bölcsebb nem, a szabadsággal a nemiségetek felborult, és még inkább eltorzult az életetek. (Liz) - Miért? - A férfi-ego nagy igyekezetében belátta, hogy a nõt nem szabad elnyomni: napjainkban egy nõ anyagilag független lehet, már megteremtheti az életéhez szükséges feltételeket. De mivel a férfi-ego nem változott, ezért ma a legtöbb férfi nem érzi a férfiasságát. A birtoklás illúziójának hiányában a férfi-ego annyira bizonytalanná vált, hogy görcsös félelmében nem mer a nõk felé fordulni. Nem véletlen, hogy sosem volt annyi magányos ember, mint a xx. Század végén: a férfi kapcsolatteremtés helyett inkább hazamegy, megiszik egy-két pohár sört, majd leül a számítógép elé, ahol tárt karokkal várja az internet. S a férfi örömmel menekül a virtuális világba, mert ott gátlások és félelmek nélkül megélheti lényét. Nem kell félnie a nõk ítéletétõl: az arctalanság jótékony védelmében erõsnek, keménynek és bátornak hiheti magát. Tudod, mennyi elnõiesedtek?

nõtõl hallottam,

hogy manapság

a

férfiak

(Liz) - Szerintem mindegyiktõl. Mert ez igy igaz. - Nem. Egyszerûen csak nem tudják megélni azt a férfiideált, amelyet õk, ti és az egész világ férfiasnak tart. Azért nem tudnak férfiak lenni, mert az élet elvette tõlük a megszokott férfiképet. Nem elnõiesedtek, egyszerûen nincs mintájuk. S minta nélkül az ego nem tud megnyilvánulni. A férfi a történelem folyamán ritkán élte meg férfiasságát, mert az egója nem engedte neki. Ám ez sosem derült ki, az ego illúziója mindig elleplezte a valóságot, azonban most, hogy az ego nem tud légvárat építeni, kiderült az igazság. Kiderült, hogy a férfi sosem volt férfi. - De azért a nõk is igen csak elférfiasodtak: lassan már az arcukat is borotválhatják... - Ed, a nõk sem férfiasodtak el, egyszerûen csak nekik sincs követhetõ nõképük. Csak a világ változott meg a nõ körül, a nõiego nem. A váratlanul beköszöntött szabadsággal az ego nem tudott mit kezdeni: az évezredek óta követhetõ nõi minta eltûnésével kétségbeesve keresett új megnyilvánulási formát. S mivel a történelem folyamán a nõ is csak nagy ritkán tudta megélni önnön nõiességét, nem volt más lehetõsége, mint hogy kövesse az egyetlen ismert megnyilvánulást, azt, amely már évezredek óta elnyomta az életét... Úgyhogy a nõ a férfi-ego útjára lépett. De nem férfiasodott el. A tûz képes víz lenni? Az égbolt föld? Nem. A nõ sem tud férfi lenni. Csak meghasonulni tud önmagával. Azért van napjainkban annyi boldogtalan, depressziós és magányos asszony, mert a nõ ketté akar szakadni: a férfi-erõ akaratával akarja megélni a nõerõ odaadását. Úgyhogy nem a nõ önállóságával, szabadságával van a gond. Nem a

feminizmus célja, hanem megjelenési formája a probléma, az, hogy a görcsös szabadságvágy eltorzítja valódi lényedet. Az egód félelmében a férfit kezdte el utánozni, elzárva elõled a nõt: azzal a keménységgel, amellyel hited szerint kivívtad szabadságodat, valójában csak újabb rabláncot alkottál. (Liz) - Ha meg nem vagyok elég kemény, egyszerûen eltaposnak a férfiak. Tudod, hányszor gázoltak el üzleti tárgyalás során?! Vagy épp otthon?! Tudod, hányszor próbáltak meg erõvel belekényszeríteni a zoknistoppoló, kussoló mosogatógép szerepébe?! Ha nem teremtem meg magamnak azt, amire szükségem van, egész életemben a férjemtõl kell zsebpénzt kuncsorognom, miközben a világ azt vágja a fejemhez, hogy csak a vagyonáért mentem hozzá... Áhh, egy nagy rakás csoki ez az egész! nekem senki se mondja meg, hogy mikor mit vegyek magamnak és mennyiért: a saját pénzemet arra költöm, amire akarom. - Liz, napjainkban a legtöbb ember - fõleg a sértett, boldogtalan ember - azt hiszi, hogy a nõket csak a pénz érdekli: sok pasas hirdeti, hogy az arany, a hírnév és a hatalom csillogásával minden nõ elvakítható, megszerezhetõ. S bizony, gyakran látni, hogy a fiatal, csinos lányok hozzámennek ékesebb, jól szituált urakhoz, hogy néhány év házasság után mesés "végkielégítéssel" váljanak el. Úgyhogy valóban vannak olyan nõk - és férfiak is -, akik a pénzért, karrierért és a megélhetésért szerelmet színlelnek, de nem minden nõ ilyen. Sõt, a nõk nagy többsége nem ilyen. Viszont a nõ, megkívánja a létbiztonságot. A nõ, mint egy csodás virág csak akkor tud igazán kifejlõdni, csak akkor tudja megörvendeztetni illatával a világot, ha megfelelõ táptalajban élhet. A nõi-ego a maga módján törekszik erre az érzelmi, anyagi és szellemi biztonságra. Ha nem kapja meg, vagy megszerzi magának - és akkor a csodás virág húsevõ, ragadozó liánná változik -, vagy megkeseredett, férfigyûlölõ feministává válik. Liz, a függetlenség valóban felszabadítana, de most csak a függetlenség rabja vagy. Hogy beteljesíthesd lényed odaadását, hogy teremthess és megélhesd önmagadat, szükség van a szabadság biztonságának szabadságára. A méhed is csak azért lehet az élet bölcsõje, mert megfelelõ feltételeket teremt a tökéletes befogadásra, a nõ tökéletes megtestesülésére. Liz egyre jobban eltûnt a fotel mélyén. Szabályosan kezdett szétesni: mintha - Tudom, hogy ostobán hangzik, de akkor is így volt - hallottam-volna azt a csikorgást, amelyet darabokra hulló páncélja adott, és a robajt, melyet földre omló bálványa okozott. Egyszer csak belém hasított, hogy keménysége nem más, mint védelem, védelem önmaga és a világ ellen. Tehát az ego elhitette a nõkkel, hogy férfi nélkül életképtelenek, hogy egyedül nem érnek semmit. Nem volt nehéz dolga: az elmúlt évezredek elég vérzivataros idõk voltak, a háborúk és a különféle csatározások mindennaposnak számítottak. Harcban a férfi sokkal inkább megállta helyét, sõt, a férfi-ego élvezte mások csatában való eltiprását, míg a nõi-ego ebben a formában nem. Úgyhogy a nõk is meglátták, hogy férfi nélkül eltapossa õket a világ. Természetesen mindig tisztában voltak azzal, hogy a férfit

voltaképpen õk irányítják - tudod, a férfi a fej, a nõ pedig a nyak, amely a fejet forgatja ", de férfi nélkül akkor is jelentõsen csökkentek esélyeik a túlélésre. S mivel a hímekbõl mindig is kevesebb volt - a sok háborúsdinak megvolt a maga keserû gyümölcse -, a nõi-egónak harcolnia kellett a férfiért. Harcolni a többi nõvel. S noha én alapvetõen nem értelmezem a bûn fogalmát - mert hát minden, ami létezik, az az eredendõ egység, a részem része -, azért ez, hogy a férfi-ego belekényszerítette a nõt a versengésbe, ez közel áll hozzá. Ennek köszönhetõen a nõ minden eszközzel férfit akar fogni, majd minden eszközzel meg akarja tartani: a nõi-ego létezésed minden pillanatát feláldozza a vadászat oltárán. Nem véletlen, hogy a történelem folyamán a legtöbb tudós, mûvész, felfedezõ vagy nobel-díjas férfi. S nem azért, mert a férfiak okosabbak lennének. Nem. A nõknek egyszerûen nem volt erejük megélni magukat, mert minden energiájukat felemésztette a férj megszerzése, megtartása és a vetélytársak elhajtása. Liz arcán ekkor jelent meg az elsõ könnycsepp. - S nehogy azt hidd, hogy manapság, a nyugati társadalmakban bekövetkezõ jólét ellenére más a helyzet. Most is kevesebb férfi van a világban, egyre több és több nõ születik. A felnövekvõ generációk lányai azt látják, hogy mire elérik a huszadik életévüket, a jól szituált, értelmes, harmincas pasasok már mind foglaltak. A nõi-ego azt látja, hogy neki férfi már csak akkor jut, ha elveszi valaki másét. Úgyhogy mit is mondtál az elõbb? Hogy azért fontos neked a többi nõ, mert nõ vagy? S hogy minden nõ ilyen? (mosolyog) Most már látod, hogyan ver át téged a világ? Mindannak, amit nõi viselkedésnek tartasz, semmi köze sincs a nõhöz, semmi köze sincs hozzád. Azért hasonlítgatod magadat a többiekhez, mert potenciális ellenfélnek látod õket: az egód játszik, harcol és féltékenykedik a túlélésedért. S noha játszani sem rossz, a nagy kavarásban elfelejtesz élni. Elfelejted a nõt. (Liz) - De mit lehet tenni?! Én nem akarom más társát elvenni, de hát csak akkor tudok nõ lenni, ha oda tudom adni valakinek a szeretetemet! Ha tudok adni, és ha ez kell valakinek. Ha nõnek lát és értékel, ha fontos vagyok neki... Ekkor pattant el a húr: Liz felugrott, és zokogva kitört. (Liz) - Azt hiszed, nekem jó a kemény nõt játszani? Azt hiszed, örömmel szerelem meg a csöpögõ csapot, vagy cipelem fel egyedül a karácsonyfát?! Elegem van ebbõl az álerõbõl, ölelésre, gyengédségre vágyom! Hogy adjak és kapjak! S én igenis jó nõ vagyok, jó feleség! Odaadom a szívemet, minden porcikámat; melegséget és a család örömét teremtem meg otthon... De mit tegyek, ha nincs kinek? Ha nem kell senkinek? Liz az asztalra borulva sírt tovább. Bevallom õszintén, zavaromban csak ültem tovább a helyemen, nem tudtam, mi lenne neki a legjobb, ám Christian felállt, és gyengéden megsimogatta a

fejét. November 23. Éjfél Liz hamar összeszedte magát. Meglehet, hogy a kávéfõzõbe ölte mérgét, mert olyan erõs feketét tett elénk, hogy felolvadt benne a kanál. Kisebb szívdobogással tettem le a csészét - végül is a harmadikat ittam aznap... Bekapcsoltuk a tévét, lazultunk, cseverésztünk, ám amikor egy rossz, nulla kategóriás akciófilmben megjelent a férfiakból álló igazgatótanács, Christian megszólalt. - Mivel a világ ma is férfivilág, mivel a bársonyszékekben ma is férfiak ülnek, ezért egy nõnek az érvényesüléshez most is szüksége van egy férfira. Nem a képességeid hiánya miatt, hanem mert a hímek csak egymást tekintik egyenrangú partnernek. Természetesen a te egódban is benne van, hogy csak egy férfi mellett teljesedhetsz ki, mert hát gyerekkorodban ezt nevelték beléd. Az idomítás miatt álmodozik minden kislány az esküvõjérõl. Ha megfigyeled, a kislányoknak mindig elmondják a szüleik, hogy ha majd megnõnek, akkor férjhez mennek, gyerekeik lesznek, és akkor nagyon-nagyon boldogok lesznek, (nevet) de érdekes, sosem hallottam még, hogy egy apa letérdelne a fia elé, és azt mondaná: "gyermekem, ha majd megnõsz, akkor elveszel egy olyan tündéri nõt, mint anyád, és majd nagyon-nagyon boldog leszel." S ez nem azt jelenti, hogy a fiúkat nevelik rosszul! Õket szabadnak nevelik, választhatnak, hogy egyedül vagy mással éljék át önnön teljességüket, de a nõkkel elhitetik, hogy csak mással lehetek teljesek. Liz, értsd meg, egy nõnek nem kell a házasságban beteljesülnie! Miért kellene? Ez csak egy külsõség! Egy nõnek önmagát, a nõt kell beteljesítenie! Ha ez egy másik férfi oldalán, házasságban történik, akkor tökéletes. Azonban sok nõ nõiességének nincs szüksége házasságra, sok nõt kifejezetten tönkretesz, ha beleerõlteti magát egy monogám kapcsolatba. Az összes létezõ szerep, az összes sztereotípia rossz, ha nem a tiéd! S mind jó, ha a tiéd, ha belõled fakad. (Liz) - De hát nem tudhatom, hogy mi fakad belõlem! Te mondtad, és igazad van... - Így van, sosem tudhatod, hogy mi a tiéd és mi a világé, mi a valódi és mi a =talmi. De ha tényleg úgy gondolod, hogy igazam van, próbáld ki azt az utat, amelyet önmagad megélésére javasoltam. Próbáld ki az örömöt! Ha nõvé akarsz válni, felejts el mindent, amit gondolsz, érzel vagy tapasztaltál a nõiességrõl. Egyszerûen csak kezdj el élni, úgy, mint egy gyermek. Tiszta lappal, vélemény, ítélkezés és agyalás nélkül csodálkozz rá és tapasztald meg a világot. Hagyd, hogy a tested élvezze az ízeket, a mozdulatokat, a táncot, a szeretkezést, a szabadságot, mindent! Felejtsd el a szégyent és a lelkiismeret-furdalást, egyszerûen élj meg mindent, amit megkívánsz. Ha pedig nem sikerül, akkor haladj tovább, és éld meg örömmel a következõ pillanatot. Ahogy örömöt fogsz végre jelenteni saját magadnak, ahogy befejezed a kudarcélmények megteremtését - mert hát kudarc nincs -, meg fogod tapasztalni

saját magadat. (Liz) - Miért nincs kudarcélmény? - Kudarcot csak valakihez vagy valamihez képest tudsz vallani. A kudarc maga nem létezik, csak a fejedben, csak a többi ember fejében. Az ego méricskélése teremti a kudarc érzését - de ha te megéled a nõt, akkor nem számít, mit szól a világ. Ha te vagy a nõ, akkor mit tehetne veled a világ? Ha te vagy a nõ, akkor téged nem lehet megcsalni, téged nem lehet megalázni, akkor te sosem vallhatsz kudarcot, mert az vagy, aki vagy. Tehát azzal, hogy belekényszeríted magad a versengésbe, azzal, hogy a versengést nõiesnek fogadod el, mindent elvesztesz, ami nõ. Mindent. Mert csak a harc és az önmarcangolás, csak a kiemelkedni vágyás és a félelem marad. A világ már gyermekkorban nekilát teremtõ erõd elnyomásának, egy kislánynak nem adnak akkora szabadságot a szülei, mint egy kisfiúnak. Egy fiú csatangolhat összevissza, bandáza többi lurkóval, sõt, ha csintalan egy kicsit, még elnézõen meg is mosolyogják a felnõttek: a legtöbb apa cinkos kacsintásokkal, a haragvó anya háta mögött támogatja rosszcsont fiát. S mindezzel nincs is semmi probléma, mert hát az eleven gyerek az egészséges gyerek; a vásott kölyökbõl lesz a teremtõ ember, aki felfedezi a világot és nem fél cselekedni. Ezzel szemben, ha a kislány elmegy csavarogni a barátaival, ha önállóan akarja felfedezni az életet, azonnal lekapják a tíz körmérõl. "Egy jó kislány nem viselkedik így, egy leendõ nõ nem rosszalkodik! Legyél itthon, szem elõtt, mert elvisz a rossz ember!" - szajkózza folyamatosan az anyuka gyermekének. Ezzel az ész nélküli aggodalommal a kislányt visszavetik a fejlõdésben, és megtorpantják teremtõ erejének kialakulását. (Liz) - De hát tényleg rengeteg aberrált rohangál az utcán. - Nem azt mondom, hogy ne féltsd, csak ne vidd túlzásba. Ha a gyereket elzárod a világtól, megnyomorítod, beteggé teszed. A félelem belénevelése helyett inkább tanítsd meg neki, hogy tudatosan tudja kezelni a veszélyes helyzeteket, (mosolyog) persze, ehhez elõbb neked kellene leszoknod a félelemrõl, és megtanulnod tudatosan élni. A nemiséged félreértésének következõ állomása az, hogy már gyerekkorodban beléd nevelték, hogy a nõiesség mércéje a szépség. Egy kislány már ötévesen tisztában van azzal, hogy azért kivételeznek vele a felnõttek, mert õ bájos, õ szép! S itt nem az a probléma, hogy törést okoznak azoknak a gyerekeknek, akik nem felelnek meg az aktuális szépségideálnak. A valódi áldozat itt a "szép" kislány, mert elhiszi, hogy õ azon külsõség miatt ér többet másoknál, amiért semmit sem tett. Mivel az egész világ ezt sugározza felé - szülei elnézõbbek, tanárai kedvesebbek vele -, a kislány egója arra a tévhitre épül rá, hogy õ a szépségével több társainál. S ezzel tönkremegy az élete, mert az így kapott energia hatására az egója nem engedi lénye egyéb területeinek növekedését. A szívébõl fakadó megértés, odaadás és gyengédség finom erejét nem tudja megtapasztalni, mert a külvilágból kapott erõs ingerek elfordítják belsõ forrásaitól. S ahogy nõvé serdül, a világ csak megerõsíti ezt a folyamatot:

amikor fotómodell, manöken vagy ünnepelt színésznõ lesz, megszokja, hogy a világ figyelmével töltse fel egóját. Ez akkor is így van, ha nem kerül rivaldafénybe: magánéletében a férfiak elismerõ és a nõk irigy pillantásai állandóan tudatosítják benne szépségét. (Liz) - Azért csúnya kislánynak se jó lenni. Én nem voltam túl szép gyerek, s hidd el nekem, nem volt olyan nap, hogy ne hasított volna belém fájdalommal ez a tény. - Elhiszem. Viszont ahogy felnõttél, rájöttél, hogy a gúnyolódással mennyi törést okoztak neked, és a lehetõségeidhez képest megoldottad õket. A szenvedés okozta korlátok feloldására van esélyed, mert észreveheted õket. Viszont a szép kislány sosem veszi észre, hogy voltaképp megöli magát a külsõségimádatával, mert az ego nemhogy szenvedne, hanem kéjeleg a hamis kiemelkedettség szerepében. (Liz) - Akkor baj, ha valaki szép?! (nevet) - Dehogy baj! A szépség, mint minden, önmagában isteni! Eszedbe se jusson lebecsülni vagy megtagadni a külsõd adta örömöket! Élvezd azt a csodát, amely megadatott, csak ne tedd függõvé magad tõle. Nem a szépség a probléma, hanem az, hogy a nõiesség értékét bizonyos vonásoktól, bizonyos testi adottságoktól teszed függõvé. Ezzel borítékolod magadnak a boldogtalanságot, mert a test idõvel megváltozik. Ráadásul mivel az ego folyton a jövõben kószál, ritkán tudod élvezni a szépségedet, mert mindig az jár a fejedben, hogy mi lesz, ha elmúlik. S ha megfigyeled, a férfi-ego ezt a problémát is ügyesen kikerülte. Mert hát egy férfi a világ szemében sokféleképpen lehet férfias. Ha elég magas vagy mackós, ha van pénze és hatalma, ha izmos vagy nagyon intelligens... Ezek bármelyike elég a "jó pasas" érdemrendhez; a férfit külsõ vonásoktól, szépségtõl függetlenül is férfiasnak tartják a nõk. Tudod, ahogy a mondás is tartja: "elég, ha a férfi az ördögnél egy fokkal szebb". (Liz) - Azért legalább kettõvel... - Rendben, legyen kettõ. De lényeg a lényeg: a férfi szinte sosem a külseje miatt férfi. Ellenben a nõ csak akkor számít jó nõnek, ha megfelel az aktuális szépségideálnak. (Liz) - Ez elég igazságtalan. - Nem az. Egyszerûen az ego csak a külsõségre képes figyelni. Legalábbis elsõ lépésben, mert amikor már a külsõség nem elégíti ki, akkor elkezdi keresni a másiktól elvehetõ belsõ értékeket is. Nincs ebben semmi igazságtalanság, egyszerûen csak a nõknek el kell fogadniuk, hogy a saját nõiességük és értékességük nem a férfiak véleményétõl függ. Mióta világ a világ, a "tökéletes" nõi test mindig is érték volt a férfi szemében. A legnagyobb érték. S nem azért, mert a férfi vágyát egy szép test jobban felkeltené. Áh, dehogy is! A vágy megszületésének nincs köze a nõi testhez. A kiteljesedéséhez már lehet, de a megszületéséhez nincs.

- Ezt hogy érted? - Hamarosan megbeszéljük. (Liz) - Akkor miért képviselt különleges értéket a szép nõi test? - Mert nem lehetett tudatosan létrehozni. - Most nem tudtalak követni. - Rendben. Akkor a változatosság kedvéért én kérdezek: Liz, számodra milyen az ideális férfitest? (Liz) - Hát, kérlek, jótól kérded, férfitestügyben profi vagyok, bár igaz, csak a saját nevemben beszélhetek... Tehát, legyen magas, széles vállakkal. Az izmos comb és a feszes, kerek fenék sem hátrány. Nekem egy kis pocak kell, de azért ne legyen nagy potroha - itt rám nézett, és mosolyogva megsimogatta tekintélyes hasamat - persze, te így vagy tökéletes, édes! Ja, igen, és a karja. Legyen izmos karja, amit jól megfogdoshatok, meg úgy belebújhatok... hmmm, nyam-nyam. - Ed, a tökéletes nõi test? - Hát, én is csak a magam nevében beszélhetek... de hát az arc. Legyen szép arca: érzéki szája és kifejezõ, különleges tekintete. S persze a bõre. Legyen selymes bõre, azt nagyon szeretem... Úgyhogy nekem az arca a legfontosabb. Ja igen, és az illata. Legyen édes, finom illata. Más különösebb kívánságom nincs... Na jó, hamár tyúk, legyen kövér: szeretem, ha egy nõ törékeny. Keskeny derék, vékony boka és hosszú comb... S könyörgöm, a sok edzéstõl ne legyen vastagabb a karja, mint az enyém. A mell és fenék mérete nekem nem számít, mindegy, hogy kicsi vagy nagy, csak kemény legyen. (mosolyog) - Értitek már? A Liz által leírt, tökéletes férfitest minden pontját - a magasságot leszámítva - létre lehet hozni. Ha sportolsz, meglesz a széles váll, az izmos kar és a kerek fenék. Ezzel szemben Edward nõi testideálja tudatosan megvalósíthatatlan: szép arcért, vékony bokáért és csípõért, hosszú combokért nem lehet tenni semmit. S noha napjainkban már a plasztikai sebész és a lézer csodákra képes - a kemény mell és fenék már megoldható -, igazából nem oldja meg a helyzetet, mert a legtöbb pasas nem szívesen tapogatja a szilikont. Úgyhogy Ed, a számodra szép nõ azért értékes, mert semmilyen emberi eszközzel nem lehet létrehozni. Csak a természet teremtheti meg. S noha a nõ bizonyos szinten tehet a szépségéért, ha megfigyeled, a férfi-ego mindig azokat a testrészeket csodálja leginkább, amelyek végképp fejleszthetetlenek. Ezt a férfi-ego különben direkt csinálja, hogy elbizonytalanítsa a nõi-egót. Nem véletlen, hogy a klasszikusan nõiesnek tartott formák - a mell, a boka, a selymes bõr - megváltoztatásáért semmit sem lehet tenni. Mióta világ a világ, a nõk szenvednek ezen testrészeik miatt, mert elfogadták azt a csacsiságot, hogy a nõiességük értéke ezeken múlik. (Liz) - Azért... azért ez az egész férfilátásmód elég undorító. Ne értsetek félre, nekem semmi bajom nincs a férfiakkal és a nõket döntögetõ vágyukkal, sõt, igencsak élvezem a

lepedõakrobatikát. Nem szalvétával fogom meg a férfi egyetlen porcikáját sem... - Oké, Liz, értjük. (Liz) - Rendben... tehát valahol undorító, hogy csak kerek fenekeket, feszes melleket kerestek és láttok a nõkben. - Ez így túl kategorikus. A férfiak ennél sokkal többet keresnek és látnak egy nõben. Hamarosan megbeszéljük, de hidd el nekem, egy férfi sokkal érzékenyebb annál, amit gondolsz, vagy amit õ saját magáról gondol. A nõnek azért volt és lesz hatalma a férfi felett, mert a szívhez vezetõ utat jobban ismeri: hiába hangoztatják a vasmacsó pasik, hogy nincs szükségük érzelmekre, és a nõk csak szexrabszolgák és biorobotok, a legkeményebb hím is kártyavárként omlik össze, amikor a nõ mosolyának, érintésének nyomán felragyog benne a szerelem, (mosolyog) a lágy mindig magába olvasztja a keményet, mint tenger a sziklát, mint bársony az acélt. Úgyhogy ez a "kemény mell-feszes fenék" probléma csak bennetek, csak a nõk fejében van. Pedig ha tudnátok, hogy ez mennyire nem számít! Annak a férfinak, amelyik befogad és szeret téged, teljesen mindegy, hogy mekkora a melled vagy milyen vastag a bokád. (Liz) - Nekik lehet, hogy nem számít. De nekem igen. És én magamnak akarok tetszeni. - Persze, mert az egód mit is látott már gyermekkorod óta? Azt, hogy a szép nõnek színesebb az élete, a szép nõt körülrajongják a férfiak. Irigykedve figyelted a többi lány testét, vonásait, és abban a tudatban nõttél fel, hogy mivel ilyen a nõ, ilyenné kell válnod. S amikor a plakátokon megjelennek a tökéletes testû cicák, amikor a filmvásznon megjelenik a roppant tehetségtelen, de rendkívül dekoratív nõstény, amikor a színpadon megjelenik az iszonyú hangú, ám nagyon csinos tátika, akkor az ego a kishitûség, a féltékenység, az irigység és a kissebségi érzés mérgét pumpálja a lelkedbe. (Liz) - Olyan ez az egész, mint egy mókuskerék. Csak tapossuk, tapossuk, és sosincs belõle kiszállás... - Dehogynem. Liz, a megoldás halál egyszerû. Elsõ lépésben fogd fel, hogy az óriásplakátokon virító nõk nem léteznek! Olyan nõk nincsenek! A címlapokon megjelenõ formák csak a fotósok és a számítógépes grafikusok munkáját dicsérik. S ha ezt felfogtad, akkor egy picit nézz szét a világban. Meg fogod látni, hogy azt a nõt, aki csak a külsejébõl merít energiát, akinek önképe a szépséggel egyezik meg, azt csak olyan férfi fogja vonzónak találni, akinek szintén csak a külsõség a fontos. A férfi-egónak lényeges, hogy a mellette lévõ nõ szép legyen, mert akkor viríthat vele a partin és a többi férfi elõtt: a szép nõ társaságában a férfi-ego hízik. Hizik, mert hát mindenki tudja, hogy ez a pasi valamiben nagy lehet, ha az a gyönyörûség, aki sok férfi közül válogathat, pont vele van. Bankszámlája, férfiassága, hatalma... Mindegy, de valamilye biztosan átlagon felülien nagy, ha a szép nõt maga mellett képes tartani. Nézz szét a világban, és láss: azok a nõk, akik ennyire a

szépségüknek élnek, nagyon sikeresnek és boldognak látszanak, mert hát rengeteg pasas lohol a kegyeikért, ám csak olyan pasasok, akiknek nem a nõ, nem a lény, csak a csomagolás a fontos. S amikor a nõ szépsége megfakul, amikor az ego számára a lényeg eltûnik, bizony a férfi megkeresi magának a következõ szépséget, akiben megláthatja ezt az értéket. S ezért még különösebben hibáztatni sem lehet, mert hát mindenki azt keresi a párjában, ami neki jó: ha a nõi-ego annyira belebolondult a saját bájaiba, hogy nem engedett teret más értékek kifejlõdésének, akkor a szépsége elmúltával egyedül marad. Mert a férfi számára értéktelenné válik. Hát ezért kell törekedni a plakátlányokhoz? Ugyan már! Nincs vonzóbb egy férfi számára annál, mint amikor egy nõ boldog a bõrében! Nem az számít, hogy ez a bõr milyen, hanem az, hogy mennyi örömöt, gyönyört és lehetõséget sugároz magából a viselõje. Liz, a szépség nem formafüggõ! Egy nõ csodálatos, mindig csodálatos, ha megéli saját magát. Magasságtól, kilóktól és kortól függetlenül. Minek törekedsz egy nem létezõ kincs felé, amikor a kincs te magad vagy? Ráadásul az, ami a reklámokból ragyog rád, csupa hamis arany, csupa trombitaréz. Boldogságodat sosem fogod egy tökéletes testben megtalálni, és a szerelmed sem fogja soha: ha a férfiaknak csak a hibátlan forma lenne a fontos, akkor otthon várná õket egy lyukas kirakatbábu, és kész. De a férfiaknak nõ kell, olyan hús-vér, eleven nõ, aki nem a saját egójával, nem a saját, belémagyarázott szépségével van elfoglalva, hanem képes megélni önmagát. Csak akkor leszel boldog, ha megéled magadat - nem kell mást, csak magadat -, mert akkor képes leszel adni és elfogadni egyaránt. Elfogadni mindazt, amit az élet és a többi ember ad neked. Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szerelem és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsõséghez. Ha viszont nem látja meg benned a nõt, lehetsz bármennyire dekoratív, nem fogsz tetszeni neki. De egyáltalán, miért kellene tetszened egy férfinak? Miért kell a saját énképedet, a saját önérzetedet mások ízlésétõl függõvé tenni? Mi a fenét törõdsz a többi ember véleményével?! Úgyhogy második lépésben élvezd azt, aki vagy! A nõ önmagában is csodálatos, nem kell neki senki elismerése! Egyszerûen csak éld meg magad, és a szépséged felragyog. (lizre mosolygott, és megfogta a kezét) azzal, hogy a társadalom belehajszolt a külsõ dicsõítésébe, olyan rabláncot akasztott a nyakadba, amelyet most örömmel cipelsz. Mert most a külsõdet elismerik a férfiak. De hát akkor is rab vagy, ha szépnek tart a világ. A világ és az egód rabja vagy. Ha szabad akarsz lenni, ne csak élvezd, hogy vagy, hanem érezd jól magadat az izmaiddal, az érzéseiddel, a hangulatváltásaiddal, a szórakozottságaiddal, mindeneddel együtt. Ha nem a világnak játszol, ha megéled magad, akkor a világ felfigyel rád. Mert az ember mindig felfigyel arra, ami igaz: a médiának és a reklámoknak köszönhetõen manapság már annyi a talmi, hogy mindig feltûnik a valódi. Természetesen mindaz, amirõl eddig beszéltem, csak egy általános elv. Nem minden szép kislányt ural el teljesen az egója - bár általában ez szokott történni - annyira, hogy más értéket nem fedezhet fel magában. S természetesen az sem megoldás, ha dugdosod a szépségedet azzal az ostoba dumával, hogy benned ne csak a külsõdet értékeljék. A szép nõ talán legkorlátoltabb egoizmusa az, amikor bélyeg nagyságú

ruhácskában kitipeg az utcára, majd utána elkezd nyafogni, hogy õt mindenki megbámulja, és hogy mindenki csak a testét nézi, nem pedig a lelkét... ilyenkor az ego teljesen tönkreteszi a nõt, mert még a szépségének élvezetét sem engedi meg neki. Úgyhogy ne dugdosd magad, ne járj szkafanderben, egyszerûen csak élj, és élvezd azt, aki vagy. Fanatizmus . Feminizmus November 24. Reggel Mivel alig aludtunk néhány órát, nehezen ment az ébredés. Tudtam, hogy Liz kilenc óra nulla-nullakor be fog lépni az ajtón mániája volt a pontosság -, úgyhogy megpróbáltam minél gyorsabban életet verni magunkba. Christian azonban kemény diónak bizonyult: jó fél órába telt, mire talpra tudtam könyörögni. Alább idézek néhány mondatot, csak hogy átélhessék e feladat nagyságát. - Ébresztõ: - Mmmm... - Hahó, itt a csodás reggel: - Ha neked csodás, akkor örülj neki egyedül. - Ugyan már: élvezd tanultam...

a szépségét:

tudod, egy barátomtól

- Én nagyon élvezem a reggeleket, de csak azokat, amelyek késõbb kezdõdnek. Sokkal késõbb... - Kelj fel, kérlek, Liz mindjárt itt lesz: - Jól van, felkelek, de azt ne várd, hogy járjak is... - No, és a tudatosság? - Az van. Most például tudatosan átfordulok a másik oldalamra... - Pazar. Úgyhogy az ébredés nem volt egyszerû, de mire Liz egy nagy tálca reggelivel megjelent az ajtóban - természetesen egyetlen másodpercet sem késett -, összeszedtük magunkat. A beszélgetést még evés közben elkezdtük: Christian ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta. - Nos, az ember minden problémája abból adódik, hogy nem tudja megélni a saját nemiségét. Mivel mindannyian valamelyik teremtõ erõ formájában nyilvánulunk meg, ezért lehetetlen nem megélni valamelyiket. Amikor egy ember különféle okok miatt nem képes, vagy éppen nem akarja megvalósítani a férfi- vagy a nõi- teremtõ erõt, akkor a boldogtalansága és a szenvedése garantált. (Lizre nézett) Ezzel szemben, ha megéled azt, aki vagy, ha megéled a nõt, elképesztõ boldogságot élhetsz át. (Liz) - Igen, néha megtapasztaltam már...

- S nem azért voltál boldog, mert beteljesült a gyermekkori álmod, és férjhez mentél ahhoz, akihez akartál. Nem. Amikor valóban boldog, amikor valóban nõ voltál, nem volt veled senki rajtad kívül. Lehet, hogy a férfi ott állt melletted, lehet, hogy épp fogta a kezedet, de az örömödben nem volt benne. Az örömben még te sem voltál benne, mert az egód eltûnt, te a nõ, és az öröm egyek lettetek. Mert hát egyek is vagytok. Csakhogy a tegnap megbeszélt okok miatt, elég kicsi az esélyed arra, hogy megtapasztald a nõt, hogy megéld azt, aki vagy. Az egód túl korán elvette tõled a lehetõséget. Ám a tagadás mindig megfõzi a feketelevest: a benned lévõ nõ elfojtása egyfajta fanatizmusban jelenik meg. Fanatizmus - A nõi-ego fanatizmusa nagyrészt megegyezik a férfiakéval, mert természetesen õk is megnyomorodnak, ha nem tudják megélni a férfiasságukat. Az elsõ torzulás a hit, a vallás, az ezotéria vagy épp a tudomány túlzott felmagasztalása. A hit fanatizmusa az, amikor mindent csak a személyiséged szemüvegén keresztül vagy hajlandó meglátni, mikor csak a hited elfogadta elvekkel vagy képes gondolkodni, (mosolyog) Gyakran találkoztam olyan emberekkel, akik a szeretet apostolának, túlvilági mesternek, a fény küldöttének vagy az úr hírnökének tartották magukat. S noha nem az én tisztem megállapítani, hogy ki kicsoda, azért érdekes volt látni, hogy lángoló arccal beszéltek a szeretetrõl, majd amikor valaki megkérte õket, hogy ugyan álljanak már sorba, üvöltve pattantak fel, mondván, hogy õket nem érdekli senki és semmi. Aztán a nemiség elfojtásának hatására mindkét nem a munka vagy a szexualitás fanatikusává válhat. Az is szexuálisan fanatikus, aki nem képes, gyûlöli vagy épp egyáltalán nem kívánja a szeretkezést. (Liz) - Várj, ha nem kívánja, az miért baj? Mondjuk, tudom, hogy miért baj szegénynek, de akkor is... a legtöbb mester és guru azt mondja, hogy akkor szabadultál meg a szexualitás rabságából, ha már eltûnt belõled a vágy. - Abban az esetben, ha a mester nem kívánja, de örömmel tölti el a többi ember szexualitása, ha nem kívánja, de csodaszépnek és Isteninek találja; abban az esetben, ha nem kívánja, de nem ítéli el, sõt, segíti a többi embert a szexualitás kiteljesedésében és az öröm még nagyobb megismerésében... Nos, abban az esetben a guru valóban megszabadult a szexualitás "rabságától". Ám a legtöbb ember azért nem képes élvezni a szeretkezés gyönyörét, mert gátlásai és félelmei megakadályozzák benne: az a "szent", amelyik meg- vagy elítéli a szexualitás bármely formáját, amelyik görcsösen abba akarja hagyatni veled, az még az elfojtás rabságában vergõdik. A nemiség elfojtásának klasszikus tünete még a drogok és a különféle ajzószerek használata, az alkoholizmus vagy épp a folyamatos evés, illetve a koplalás... Egy szónak is száz a vége: végül is minden cselekedeted fanatizmus, ha közben nem tudsz

magadról. Minden élménynek rabja vagy, amelyet nem tudsz bármikor abbahagyni - amikor pedig nem tudod elfogadni, hogy nem kell cselekedni, mert a világ nélküled is forog tovább, akkor az ego fanatikusa vagy. Nos, a nõk legjellemzõbb fanatizmusa az erõszakosság lett. A nõiego megpróbálta feloldani a sok elnyomást, de a szenvedés hatására a kínra, a megalázásra és az erõszakra lett tudatos. Ha nem tudja megélni a nõt, erõszakot tesz önmagán és a férfiakon. Az elnyomás emléke és hatása miatt a nõk hajlamosak kínozni a férfiakat, hihetetlen lelki terrorban tartva párjukat. Ezt nem csak a bosszúállás vezérli, hanem az, hogy a nõi-ego sokszor csak így tud energiát nyerni. Ha megfigyeled, minél régebbi egy kapcsolat, a nõ annál inkább elnyomja a férfit. Egyszer voltam egy esküvõn. A társaság átlagéletkora ötven felé közelített. Két fogás felszolgálása között a nõk kimentek a kertbe beszélgetni. Nos, ahogy kiléptek az ajtón, a bent maradt férjek kivirultak: nevettek, táncoltak, szórakoztak mindaddig, amíg az asszonyok vissza nem tértek. Abban a pillanatban elült a jókedv, a pasasok lehajtott fejjel visszakúsztak az asztal alá. (Liz) - Jó, elismerem, van abban valami, amit mondasz, de ez azért nem általános. - persze, hogy nem: az egyén életében semmi sem általános, a te életedben semmi sem általános. Nos, a nõ kezdetben nem azért próbálta érzelmileg elnyomni a férfit, hogy visszavágjon a szenvedés miatt. Mivel természetesebben és korlátlanabbul megéli az érzelemvilágát, a nõnek szüksége volt arra, hogy a férfi ne csak fizikai, hanem asztrális létezésében is markánsan megjelenjen. Igen ám, de a legtöbb férfi nem képes egy nõnek elegendõ érzelmet nyújtani, mivel ezen a területen zártabb. - Miért? - Mert a férfi-erõ a nyílt teremtõ erõ. A tudatos teremtés mindig pusztulással is jár: a régi mindig meghal, hogy hamvaiból megszülethessen az új. Hogy a férfi képes legyen elviselni a pusztítás fájdalmát, be kellett zárnia a szívét. S noha a nõ értékelte, hogy férfi keménységével megvédi õt, hogy kiharcolja a világból a napi betevõt, de szüksége volt az érzelmi energiákra is. S mivel a férfi-ego erõvel zárta be szívét, a nõi-ego erõvel esett neki. Úgyhogy a nõ elsõ lépésben nem azért támadta a férfit, hogy maga alá gyûrje. Egyszerûen csak több érzelmi energiát szeretett volna kapni: mivel a nõi-ego sem tudta megtalálni önmagában a boldogságot, ezért a férfitól várta el a plusz érzelmeket. S noha a férfinak hatalmas szíve van, a fent említett okok miatt nem tudja kiadni az érzelmeit. Úgyhogy a nõk nem azért kezdték el érzelmileg zsarolni és kínozni a párjukat, mert szadisták lennének. Egyszerûen csak nem volt más lehetõségük arra, hogy a férfi figyelmét, a férfi érzelmeit felkeltsék. De hogy értsd, mirõl is beszélek: ugye volt már egypár szakításod?

(Liz) - igen, akadt. - Nos, amikor a szakítás nem simán, egy perc és egy ölelés alatt zajlott, akkor hogyan is? (Liz) - Háát, nem túl szépen... - Bizony. Amikor két ember szakít, általában mindent megtesznek azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Nem testileg, inkább lelkileg. S a szív gyötrésében hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot. Kedvenc játékod a féltékennyé tevés: megkéred egy barátnõdet, hogy hívjon fel, s miközben õ csak nevet a telefonba, te randit beszélsz meg olyan hangerõvel, hogy az exed is hallja, (nevet) De ugyanez a barátnõ arra is alkalmas, hogy kiszívja a nyakad, hadd higgye a másik, hogy már találtál valakit. Aztán persze jönnek a keményebb játékok. Amikor reggel direkt hangosan bömbölteted a tévét, mert tudod, hogy a másik utálja; amikor egy tárgyra semmi szükséged, de csak azért is elviszed, mert tudod, hogy õ szereti. S ha még nem tudtál a pasasból elegendõ haragot, dühöt és féltékenységet kicsikarni, akkor elõveszed a végsõ fegyvert: finom félmondatokkal, apró célzásokkal a férfiasságát kezded kritizálni... (Liz) - Úgy látom, neked is van tapasztalatod a témában. (nevet) - Igen, akadt. (Liz) - De ez hogyan lehetséges? A bölcsesség és a tudatosság ellenére... - Ha nem lennék ember, nem lennék isten. (egyszerre kérdeztünk vissza lizzel) - Hogyan!? - Majd egyszer elmesélem, most térjünk vissza ide, a földre. Tehát, annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban még nagy volt a szerelem, a szakítás hatására veszett farkasok módjára estek egymásnak. Azért, mert noha már nem tudod a másikat szeretni, a másiktól jól megszokott figyelemenergiára szükséged van. S mivel ezt már szép szóval nem tudod elérni, marad a csúnya. Az örök hûség esküjének árnyékában mindent megteszel, hogy a fájdalom, a düh és a szenvedés által energiát nyerj tõle. Iszonyatos ravaszsággal kínzód a másikat, s csak azért, hogy az egód kielégüljön, hogy megkapja a maga kis figyelemmorzsáit. Ha nincs szerelem, legalább legyen gyûlölet. Mert hát az is energia. Nos, a nõi-ego pontosan ezt játssza a férfival a hétköznapi, normális együttélés alatt is, csak,kicsiben és tudatosan. Mert a nõ a hétköznapi piszkálódásaiban mindig tudja, meddig mehet el: amíg számára fontos a férfi energiája, addig sosem durvul el a játék. A nõ mindig tudja, hol a határ, épp csak szereti feszegetni, épp csak szereti mindig kijjebb és kijjebb tolni. Mert csak így érzi az erejét, és csak így kapja meg azt az intenzív érzelmi energiát, amelyre szüksége van. S noha a férfi menekül párja követhetetlen hangulatváltásai és piszkálódásai elõl, a nõ üldözi, és addig feszíti a húrt, amíg ki

nem jön a sodrából. S amikor a férfi már komolyan venné a veszekedést, a nõ hirtelen visszavonulót fúj: abban a pillanatban, ahogy a pasas felcsattan, abban a pillanatban, ahogy elveszti a fejét, a nõ elégedetten hátradõl. Mosolyog, és az egy perce még halálosan komoly problémáját, megbántottságát elfújta a szél. Kedvesen cirógatja a férfit, aki továbbra is csak dühöng magában: a férfi még órák múlva is feszült, míg a nõ két másodperc alatt elfelejtette az egészet. (mosolyog) - Liz, azért éltek tovább, mint a férfiak, mert míg az ilyen hétköznapi feszültséghullámok nektek energiát adnak, a pasiktól elvesznek. S noha elmondtam már, Edward gonosz vigyorát látva ismételném magamat: nem szadizmusból gyötröd a másikat, egyszerûen csak így kapod meg azt az érzelemenergia-mennyiséget, amelyre szükséged van. Azért tombolsz, mert az egód nem képes máshogy kizsarolni a figyelem energiáját. S noha most nehezen fogadod el mindezt, valójában pontosan tudod, valójában minden nõ tudja, hogy mirõl is beszélek. A nõk az ilyen veszekedések után a következõ mondattal próbálják megnyugtatni a férfit: "drágám, ugye tudod, hogy az ember mindig csak azt bántja, akit szeret." (Liz) - Hm. - Természetesen ez nem igaz, ez csak az ego ideológiagyártásának mintapéldája. Tényleg azt hiszed, hogy a szeretet jele az, ha bántod a másikat? Persze, hogy nem. A szenvedésben - leszámítva a szado-mazo klubot - szó sincs szeretetrõl. S a nõi-ego mindig legyártja az indokot a pasas kínozására: az egyik legáltalánosabb energiazsaroló trükk az "én csak adok, te pedig nem törõdsz velem" címû vita. (Liz) - De hát ez tényleg így van: mi csak adunk, adunk, és nem kapunk érte semmit - Drága, ebben az esetben az egód csak átver. Mert ha te valóban adnál, ha te valóban az adásban testesülnél meg, akkor eszedbe sem jutna az a szó, hogy "kapni". Ebben az esetben te nem adni, csak üzletelni akarsz. S amikor nem kapod vissza az elvárt érzelmet, nekiállsz balhézni: ha már szép szóval nem tudtad kizsarolni a figyelmet, megszerzed erõvel. Hisztizel, duzzogsz és megbántódsz, mert tudod, hogy ezek az érzelmek a férfiaknak mindig energiaveszteséget jelentenek. (nevet) Ha az asszony akarata érvényesítéseképpen belekezd a hisztibe, a férj azonnal ráhagyja, és menekülõre fogja a dolgot. Tehát, a nõ elsõ lépésben az érzelmi energiák kedvéért, a figyelemért gyötörte a férfit. Második lépésben azért, mert rájött, hogy ezzel a módszerrel visszafizetheti az elnyomásával kapott szenvedést, harmadik lépésben pedig azért, mert tudatosult benne, hogy érzelmi hullámzásával irányítani képes a férfit. Nos, a fanatizmus alapvetõen sosem tudatos, ebbe mindig csak öntudatlanul belemenekülsz. Mert kéznél van, mert gyorsan elröpít ebbõl a világból. De amikor a nõi-ego megérezte a szabadságot, amikor a nõ végre megszülethetett volna, az ego átvette az irányítást, és sértettségében, megbántottságában és félelmében létrehozta a maga tudatos fanatizmusát. Ez pedig a feminizmus. Feminizmus

- Maga a feminizmus önmagában tökéletes. Nincs vele semmi probléma, mert hát arra törekszik, hogy itt, a világban is érvényesüljön az az elv, amely az univerzumban mûködik. Nevezetesen az, hogy a két nem egyenrangú. Viszont a feminizmus külsõsége, megjelenési formája már csak a szenvedés melegágya. A feminizmus ott siklott ki, hogy azok a fanatikus nök menekültek bele, akik nem tudták megélni önnön nõiességüket. Valahogy a feminizmus is úgy járt, mint a legtöbb vallás: Krisztus és Mohamed a szeretet vallását hozták létre. Bizony, még Mohamed is a szeretet és a béke híve volt, s noha hatalmas testi és szellemi erõvel rendelkezett - akarata hatalmával könnyedén elsöpörhette volna ellenségeit -, mégis inkább elfutott a rá támadók elõl. Krisztus és Mohamed alapvetõen a szeretetet tanították, és mégis mennyi embert öltek meg a nevükben az elmúlt évszázadok alatt? Mennyit ölnek meg mind a mai napig? Milliókat. S mindezt csak azért, mert a vallás irányítását átvette az a férfi-ego, aki saját megbántottságát és életképtelenségét a fanatizmusban vezette le. Ahogy a férfi-ego a vallásban, a nõi-ego a feminizmusban rejlõ lehetõséget vesztette el. Nem szántszándékkel, egyszerûen csak azért, mert összekeverte az egyenrangúságot az egyenjogúsággal és az egyformasággal. (Liz) - Tegnap mondtad, hogy kérdezzünk rá az egyenjogúság és egyenrangúság közötti különbségre. - A különbség elég lényeges, mivel egyenjogúság nincs, csak egyenrangúság van. A jog csak az ego játéka, csak az elme próbálkozása az általa helyesnek tartott rendszer fenntartására. A jog mindent egy általános elvhez képest méricskél, viszonyít. A férfi és a nõ azért nem lehet egyenjogú, mert két különálló rendszert képviselnek. A férfi és a nõ ellentétességükkel alkotnak egységet, s mivel végtelenek, semmihez sem lehet mérni õket. Mintha az éjszakát és a nappalt akarnád mérlegre tenni. Az egyenrangúság viszont nem függ mástól. Az vagy, aki vagy. S mivel mindenki az, aki, ezért mindenki egyenrangú. (Liz) - Azt mondtad, hogy a feminizmus elve jó, csak a megvalósítása nem. Hogyan siklott ki, és miképpen lehetne helyrehozni? - Nos, az évezredek folyamán a férfi-ego számára is nyilvánvalóvá vált, hogy hiába nyomta el a szebbik nemet, a nõ a szerelem és a szeretkezés gyönyörével úr maradt felette. Sõt, minél jobban eltiporta, a nõi-ego annál ügyesebben és könyörtelenebbül csavarta el a fejét - mert hát a túlélésre nem volt más lehetõsége. A múlt század elejére a férfi-ego ráébredt, hogyha a nõi-ego egyenrangúnak érzi magát, akkor energiáinak java részét önmaga megvalósítására fordítja. Ráébredt, hogyha a nõ megélheti saját lényét és életét, ha szabadon választhat párt és fedezheti fel a világot, akkor sokkal kevesebb ereje s kedve marad az otthoni háborúskodásra. Így hát a férfi-ego lazított a gyeplõn. A nõk természetesen megragadták a lehetõséget, hogy szabadok lehessenek végre, ám a folyamat - nem is történhetett volna másképp - nem hozott

eredményt. A nõ továbbra is rab maradt, csak most már nem a férfi, hanem a saját egójának a rabja. Mert hát mi is történt? Kiszabadult a palackból az elmúlt évezredek keserûsége. A sok szenvedés emléke pusztító erõvel szakadt fel: a nõi-ego éppúgy megbántva, megalázva érezte magát, mint a férfi-ego annak idején, és ahogy lehetõséget kapott, haragját õ is rázúdította a világra. Csakhogy a világ férfiközpontú maradt. A nõt továbbra sem vették komolyan: szavának és személyének nem volt súlya. A nõi-ego hamar felfogta ezt, ám tévesen arra a következtetésre jutott, hogy akkor veszik majd komolyan, ha férfi módra harcol, ha férfi módra hallatja hangját. S ezzel aláírta a nõ halálos ítéletét. Liz, a nõ nem más, mint a teremtés táptalaja, a létezés méhe. Nem véletlen, hogy ti hozzátok e világra a gyermeket: arra az odaadásra és alázatra, amely egy új élet megfogantatásához szükséges, csak ti vagytok képesek, (mosolyog) most csak azért csóválod a fejed, mert összekevered az alázatot a megalázkodással. Az alázat nem gyengeség, hanem a legnagyobb erõ, mi létezik e világon. Az alázat akkor születik, amikor egy lény egységbe kerül a mindenséggel, és elfogadja, hogy van, amit õ irányít, és van, ami õt irányítja. Az alázatot a férfiak évezredek tudatos meditációjával, tanulásával sem tudják elérni, nektek meg a lényetekbõl fakad, mert csak így adhattok életet. De ez nem azt jelenti, hogy csak erre vagytok képesek! Ó nem! Egy nõ éppúgy szabadon rendelkezhet a saját élete felõl, mint egy férfi, épp úgy felfedezheti, megtapasztalhatja a világot, mint egy férfi, de csak saját lényének eszközeivel, mint egy nõ! Az elsõ félreértés természetes, hisz a nõ azt látta, hogy a férfi évezredek óta mindent megtehet, õ meg csak otthon ül, és nem úr önnön sorsa felett. S mivel a nõi-ego is csak a külsõségekben létezik, a szabadságot a férfiak cselekedeteivel azonosította. Nem vette észre, hogy a férfiak azért cselekszenek úgy, ahogy, mert nekik ez a természetükbõl, a férfi-energiából fakad. Ezért a nõi-ego a feminizmus és a szabadság zászlaja alatt arra sarkallta a nõket, hogy tegyék meg mindaz, amit a férfiak, mutassák meg a férfiaknak, hogy képesek arra, amire õk. Az egód elhitette veled, hogy az életre csak a férfi-ego eszközei a megfelelõek. Mivel a férfi képzelt hatalmát fizikai ereje adja, az egód azt mondja, hogy akkor tekintenek majd egyenlõnek, ha te is az izmok külsõségével nyilvánítod ki erõdet. Amikor egy férfi nagy nehezen felemel száz kilót, az egód arra sarkall, hogy megmutasd, te is képes vagy erre. De Liz, a te erõd nem az izmaidban rejlik. Az egód célját sosem fogod elérni - mert hát a természet a férfit fizikailag erõsebbé tette -, vagy ha mégis, tested és lelked eltorzul, és elveszíted lényedet. Ezzel szemben a nõ valódi ereje egy mosoly, és négy szó: "kérlek, emeld meg nekem!" S a férfi örömmel felemeli a terhet. Sõt, sokkal többet is felemel egyetlen érintésedért, mint amennyit önmagáért képes lenne. Mert a te erõd nem csak neked, hanem a férfinak is rengeteget ad. Liz, nõi lényedbõl táplálkoznak a növények, az

állatok, az emberek... Az egész világ! Ne élj, ne teremts férfi módra azért, mert az egód és a környezeted elhitette veled, hogy ez a helyes. Egy nõ nem lehet férfi! Azért nõ! Vedd észre, hogy a feminizmusban félrevezetett az egód: nem akkor vagy szabad, ha képes vagy férfiként irányítani, ha képes vagy férfiként súlyt emelni! Ekkor csak rab vagy, az egód és a férfivilág rabja. A nõ szabadsága az, ha nõ lehet. A feminizmus célja jó, csak eltorzult a külsõség majmolása által: ne a férfiak viselkedését kövesd, hanem találd meg a saját nõiességedet. (Liz) - Hm... - A férfit saját eszközeivel sosem fogod legyõzni. Egy nõ nem harcolhat így: a tenger sosem égetheti fel a partot, a levegõ sosem tud megfojtani senkit, a bársony sosem törheti ketté az acélt. De egyáltalán, miért akarsz mindenáron férfimód uralkodni? Hisz azáltal, hogy nõ vagy, már kezedben a világ! Ha megtagadod a természeted, örökké harcolsz majd magaddal, és sosem fogod megtalálni a helyed. Úgyhogy az erõszak nem megoldás, az erõszak sosem megoldás. Miért hagyod, hogy az egód harcba rántson? A nemek harcának sosincs gyõztese, csak három vesztese: te, a férfi és a gyermeketek. Az egyik nem már uralkodóvá akart válni. Mire ment vele? Semmire. Csak szenvedést hozott a világra. Ha most ti akartok látványosan a férfiak fölé kerülni, ha most ti akartok elnyomók lenni, akkor minden kezdõdik elölrõl. A sérelmeket megtorlással nem lehet megoldani. Ne engedj az egódban tomboló szenvedés emlékeinek: ha már a férfi egójának nem volt, legalább neked legyen eszed! S igenis, ha elfogadod, ha nem, az új élet csak benned foganhat meg. Emiatt a tested és a lelked igenis érzékenyebb, mint a férfiaké. De ez nem a gyengeség jele! Egyszerûen egy olyan kincse, oly ritkasága vagy a mindenségnek, amely összetettsége és végtelen lehetõségei miatt különleges törõdést igényel. Minden, ami szép és értékes, védelmet érdemel. A nõ, mint a földeket átszelõ folyó, a puszta létével ad szépséget és életet. Ha az emberek nem vigyáznak rá, ha beszennyezik, bemocskolják, eltûnik, és magával viszi az életet. Épp ezért óvják és vigyázzák, mert hát nélküle nincs jövõ. A folyó ereje önmagában, nem pedig a háborúsdiban van: láttál te már karddal hadakozó patakot? Vagy géppisztolyt tárazó tengert? Kedves, az egód összekeveri az egyenrangúságot az egyenlõséggel. Egyenrangúak vagyunk, nem egyenlõek. Fogadd el, hogy a férfi meg a nõ sosem lehet egyenlõ - hála az égnek! Mert hát mások. Különbözõek. Egyik sem több a másiknál, de különbözõek. Ha továbbra is görcsösen törekszel az egyenlõségre, akkor csak egyformák lesztek, és elveszted mindazt a szépet és különlegest, ami vagy. Elveszted a nõt. Inkább tárd ki a szívedet, és éld meg az érzéseidet. Mert hát ez vagy te: a nõ, aki érez, a nõ, aki megéli teste, lelke és a világ minden rezdülését. Add át magad végre a szívednek, add oda magad a lényednek. te, a nõ, a teremtõ anyaföld csak az odaadásban lehetsz az, aminek születtél, és válhatsz azzá, akivé válnod

lehet. Könnyû rálépni a férfi útjára, mert a fájdalommal, szenvedéssel meggyötört egód számára gyors kielégülést jelent. Ám ha valóban öntudatos nõ akarsz lenni - nem pedig egy férfi-egót majmoló szenvedõ -, akkor felejts el minden külsõséget. Felejtsd el a férfiak világát és azt a nõideált, amelyet a társadalmad vert beléd. Ne próbáld meg elérni a beléd nevelt nõ képét, ha nem vagy az. Fordulj el végre az egódtól, fordulj el a férfi- és a nõi-egódtól egyaránt, és éld meg azt, aki vagy. S mint ahogy már beszéltük, ennek egyetlen útja van, mégpedig az öröm. (Liz) - Értem a szavaidat, és igazat is adok neked, de bárhogy is, a férfiak sosem fognak ugyanazzal az elismeréssel ránk nézni, mint egymásra. - Hát persze, hogy nem. De ne is törekedj erre. Liz, ne várd el, hogy a férfiak egyenrangúnak tekintsenek, mert úgysem megy nekik. A férfi-ego is félremagyarázza ezt a kérdést, s bármennyire is törekszik, a dolog vége csak szenvedés és hazudozás lesz. Inkább fogadd el a valóságot, hogy bizonyos téren a nõk, bizonyos téren a férfiak erõsebbek. (nevet) A legtöbb, egyenjogúságot hajhászó nõ már odáig jutott, hogy megsértõdik, ha egy férfi elõreengedi az ajtónál, vagy ha ki akarja fizetni az étteremben a számláját. A nõk ma egy fenékkel két lovat akarnak megülni: bizonyítani akarnak nõként és férfiként egyaránt. De, Liz, ez már csak az ego tombolása, a valóság megtagadása, mert hát ez itt egy fizikai világ. Ebben a világában a férfi fizikailag erõsebb. S ezért igenis a férfinak óvnia és védenie kell a nõt, aki nála gyengébb. (Liz) - Igen, csak megfojtanak.

túlzásba viszik.

Nem védenek, hanem

- Igen, mert egóból teszik. De ilyenkor nem az a megoldás, hogy megpróbálod megfordítani a szerepeket. Ne öntsd ki a fürdõvízzel együtt a gyereket is. Nem a férfi erejével van a baj, hanem a megjelenési formájával. Azon változtass, ne pedig ellökd magadtól. A nõ igenis egy csodálatos virág, amelyet óvni kell, hogy megörvendeztesse illatával a világot. Természetesen növeszthetsz tüskéket, természetesen lehetsz kaktusz, aki megvédi magát mindentõl, de akkor te, a virág meghalsz. Te, a nõ meghalsz. S noha a kaktusz képes szembeszállni a világgal, noha még a sivatagban, egyedül is megél, nézd csak meg, mi történik vele. Egyedül, magányosan szikkad ki a hosszú évek alatt. Igen, a virág sebezhetõbb, nem képes megvédeni magát, viszont él, életet és örömöt ad mindennek és mindenkinek, (rákacsintott) S még egy apróság. Kaktusznak lenni könnyû. Nyers erõvel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyû. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalva azt, hogy rád taposhatnak... Nos, ehhez kell az erõ. A valódi erõ. (Liz) - Hogyan lehet ezt az erõt megszerezni és megélni? - Már mondtam. Egyszerûen csak élvezned kell azt, ami és aki vagy! Élvezni minden pillanatát, még akkor is, ha az elme számára

értelmetlennek látszik. Ne keress a tetteidre logikus magyarázatokat, ne keress indokokat. Élj meg mindent, ami elõbújik a szívedbõl, és felejtsd el a szégyenérzetet! Mert hát nincs miért szégyenkezned: ha megéled a tested és a lelked izzását, ha megéled a gondolataid teremtõ erejét, akkor egyszerûen nincs miért szégyenkezned! Szerinted a virág szégyelli magát, mert olyan gyönyörû? Vállald fel magad. (Liz) - Jó, persze, igazad van... De ha minden fórumon elismerem magamat, akkor azt mondják, hogy nagy arcom van. - Tehát, ha szerénykedsz, ha azt mondod, hogy nem is vagy te olyan jó, amikor tudod, hogy jó vagy, akkor leszel a világ szemében valaki? (Liz) - Igen. S ez valahol így is van rendjén: elég visszataszító, ha valaki mindig a saját tökéletességét hangoztatja. - Drága, felejtsd el ezt a szamárságot, ez csak az ego találmánya. Már miért ne mondhatnád el magadról azt, amit érzel és gondolsz? Abban nincs semmi rossz, azzal nem ártasz senkinek! Másról véleményt mondani csacsiság, mert csak tévedéseket és rabláncokat teremtesz. De önmagadról?! Ne takargasd azt, aki vagy, hanem hirdesd vakmerõen! Ragyogj! Miért kellene neked csak a világ által negatívnak tartott tulajdonságaidról beszélned? Az almafa csak rothadt gyümölcsöt teremthet? Az egészséges, a ragyogó gyümölcsöt szégyellnie és dugdosnia kellene?! (nevet) Láttál te már önmagát szégyellõ és gyümölcseit rejtegetõ almafát? (Liz) - Nem. - Mivel nincs is. Kedves, csak az ego várja azt, hogy ne dicsérd magadat fennhangon. Mostanában ez az álszerénység a divat, mert ezzel nyerhetsz a legtöbb energiát: ha szemed lesütve pironkodsz, a legtöbb ember elismer. Csakhogy így tönkreteszed magadat, mert nem engeded felszínre az értékeidet, nem engeded, hogy a benned lakozó örömforrás teremtsen! Nem arról van szó, hogy éjjel-nappal dicsérd magad, egyszerûen csak hagyd, hogy felemelkedjen az, ami felfelé törekszik benned. Állj a fénybe, és kész! Ne lökj ki a fénybõl másokat - az az ego tulajdonsága -, egyszerûen csak állj bele és kész. Csak akkor tudsz kikerülni az ego csapdájából, ha megéled a nõt. Csak akkor tudod megélni a nõt, ha örülsz magadnak, ha hagyod, hogy átjárjon a belõled felfakadó öröm. Izmaid sóhajtásából, tested ringatózásából, szemed ragyogásából csak azért árad az öröm, mert léteznek, nem számít nekik a világ véleménye. A társadalom megítélése csak az egódnak okoz örömöt. De ez sem probléma: ha neked megadatott, hogy lényedet, kedvességedet, szeretetedet, szépségedet, anyaságodat vagy bármidet elismeri a világ, akkor élvezd! Volt idõ, amikor az apácáktól megkövetelték, hogy csúfítsák el magukat: izzó vasdarabot kellett az arcukhoz szorítaniuk, nehogy kísértésbe essenek a férfiszerzetesek... Ám ez épp akkora hazugság, mintha állandóan saját magadról ömlengesz: ne dugdos azt, amit a világ élvez benned, ne rejtegesd azt, amit a világ dicsér benned, épp csak ne tulajdoníts neki túl

nagy jelentõséget. Ne tagadd meg magadtól az elismerést, csak ne engedd meg az egódnak, hogy a világ hízelgése legyen az egyetlen örömforrásod. Találd meg a benned lévõ forrást, és meríts abból is. S ha megtaláltad, akkor nyugodtan vállald fel, és oszd meg mindenkivel. Férfiproblémák November 24. Dél Nem ettünk semmit, mert késõn és bõségesen reggeliztünk. Ebédre Liz szokásos, méregerõs kávéját kortyolgattuk, amikor váratlanul Christian felé fordult: (Liz) - Már tegnap is meg akartam kérdezni... Azt mondtad - és jogosan hogy a másik nemrõl alkotott véleményünk csak téves lehet, mert hát nincs tapasztalatunk, milyen a másik bõrében élni. Akkor te hogyan tudsz beszélni a nõkrõl? Félre ne érts, nem bántani akarlak: nem láttam még embert, aki ennyire tisztán látta volna a nõket. Egyszerûen csak kíváncsi vagyok, hogyan vagy erre képes. Illetve, hogy én miképp élhetném meg ilyen mélységben a férfiakat. - Én csak látszatra vagyok férfi. Természetesen most a férfienergiát testesítem meg, de ez csak a megnyilvánulási formám. Amikor nem valósítom meg az egyéniségemet, megélem a nõ-energiát is. Bennem a férfi és a nõ egységben van: noha fizikailag, nemileg vagy szexuálisan férfi vagyok, és férfiként is élek, létezésem alapeleme az egység, amely egyesíti magában mindkét oldalt és az egyént. S hogy miképp lehet ennyire tisztán látni? Sehogy. A látás becsaphat. Egyszerûen csak élj, s közben figyelj. Ha sokat figyeled magadat, egyszer csak a figyelemmé válsz. S akkor már bármire ránézhetsz, tiszta képet kapsz róla, mert a figyelmed hatására egyszerre élheted meg belülrõl és kívülrõl egyaránt. Anélkül, hogy elveszítenéd az egyéniségedet. (Liz) - Azt hittem, az elõzõ életeidre fogsz hivatkozni... - Hát igen, hivatkozhatnék, csak épp nem lenne igaz: most emlékszel a jelenlegi életedre, még sem tudod megélni a nemed teljességét. Hiába idéznéd fel egy férfilétedet, nem mennél túl sokra vele... (nevet) Általában minden középkategóriás sámán az elõzõ életekre hivatkozik, mert jól hangzik, no meg kihúzza annak a kérdésnek a méregfogát, amelyet az elõbb tettél fel. De ez a reinkarnációs duma csacsiság: hiába emlékszel az elõzõ életeidre - már ha tényleg van elõzõ élet, nem pedig csak az elméd játszik veled -, ha nem vagy tudatos önmagadra, nem mész velük semmire. Ha itt és most nem éled meg a jelent, ha nem éled meg önmagadat, akkor ki dolgozná fel az emlékeket? Ha te nem vagy jelen, ez emlékek mélyén lapuló lényeg kicsurog keresõ ujjaid közül; ha nincs pohár, a víz szétfolyik, és szomjan halsz. Rengeteg mindenre "emlékszem", olyan eseményekre is, amelyek még meg sem történtek, de ez nem más, mint játék: a lényeg bennem van. itt és most.

A lényeg benned van. Itt és most. (Liz) - Hm. - Nos, a férfi-ego megerõsödése három lépcsõben történt, és történik ma is. Ez a folyamat a nõ elnyomásával ellentétben nem egy kívülrõl meginduló hatásnak köszönhetõ: míg a nõt a férfiegónak el kellett nyomnia, addig a saját hanyatlásához nem kellett senki. Ez nem azért van, mert a férfi ostobább lenne a nõnél, hanem önnön lénye miatt... (nevet) Liz, Ne vigyorogj olyan kárörvendõen. Tehát, elsõ lépésben a férfi összekeverte az erõt az erõszakkal, második lépésben a kézzelfogható teremtést az okoskodással és a véleménygyártással, a harmadikban pedig az erõt a bezárult szívvel, az érzéketlenséggel. A megismerést kezdjük az elején. Kõbaltás hõsünk mit is látott, ha szétnézett maga körül? Hogy a világ ellenséges. Ha egy pillanatra elgyengült, a természet azonnal lecsapott rá. Az ember azt látta, hogy az élet nem túl barátságos: a vadállatok éppoly gyakran szerettek volna belekóstolni, mint õ beléjük. Ráadásul a semleges természeti erõk is - a vihar, a hideg, a betegségek - folyamatosan támadták a kõkori embert. Úgyhogy a férfi-ego ezért védekezni kezdett. Majd miután rájött, hogy legjobb védekezés a támadás, támadásba lendült. Amikor még a férfi bunkóval a vállán rohangászott, túlélése kedvéért nem változtatta meg környezetét, ám ahogy az elméje csiszolódott, egyre inkább kizsákmányolta az élethelyét. Hamar rájött, hogy ha õ támad, hogyha nem az élõ, hanem a kivágott fából épített házban lakik, nincs akkora veszélyben. Úgyhogy a férfi felhasználta erejét, és szép lassan erõszakossá vált. Mégpedig azért, mert az erõvel való teremtéshez bölcsesség és teljesség szükséges. Ám a férfi-ego nem bölcs és nem is teljes. Az ego sajnos üres, és mivel állandóan érzi a saját hiányosságát, kétségbeesetten keresi azt, amivel e hiányosságot pótolni vagy legalább eltakarni lehetne. A férfi teremtõ erejéhez azért van szükség tudatosságra, hogy a férfi felismerje, mi az a terület, amelyet az erejével védenie kell. Mert a férfi-erõ alapvetõen a védelmével teremt, azzal, hogy optimális légkört biztosít a növekedéshez. Mint a tavaszi napfény. Ha a nõ a befogadásával megadja a lehetõséget, a férfi pedig erejével biztosítja, hogy a lehetõség szárba szökhessen, akkor új csoda születik. A probléma akkor kezdõdött, mikor a férfi-ego megjelent, mert eltorzult erejével erõszakot vett a nõkön és a természeten, (felém fordult) pedig férfiként elképesztõ lehetõségekkel vagy megáldva. Az a vágy, amely kalandra, felfedezésre sarkall, az emeli fel a világot. A te erõd, a tudatos teremtõ erõ csak a tiéd: a nõk sok-sok ezer év gyakorlásával sem képesek olyan fokú tudatosságra, amely neked a természetednél fogva adott. Te pedig

nem tudsz élni vele, és vagy erõszakos, vagy a saját erõd felelõsségtõl megijedve, félénk, gátlásos leszel. A nõk nem azért bizonytalanabbak érzelmileg, mert tökéletlenek lennének. Ó, dehogy is. A nõk hangulatváltásainak az a titka, hogy túl sokat fognak föl a világból, túl sok érzést élnek meg a környezetükbõl. Egyszerûen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással. S amikor kiborulnak, amikor túl nagy bennük a káosz és az érzelmi hullámzás, elég, ha csak a válladba fúrják a fejüket, elég, ha csak átöleled õket. Te, a férfi, pusztán a jelenléteddel el tudod simítani a feszültséget. (Liz) - Hát, meglehet, hogy ilyen férfi is létezik, de akkor nagyon jól elbújt. A pasasok általában úgy akartak békét teremteni bennem, hogy megmondták, mit csináljak. - Ez ugyanaz az erõ, épp csak eltorzult, erõszakos formában. - Várjatok egy kicsit. Azért férfitársaim védelmére legyen mondva, néha igenis meg kell rázni a nõket. S itt nem fizikailag értem, inkább lelkileg... Ugyan, Liz, hányszor hallottam már tõled is, hogy olyan férfira vágysz, amelyik tud veled bánni, aki ha kell, kirázza belõled a hülyeségeidet. (Liz) - Ed, itt a mérték a probléma! nem fekete és fehér a világ! amikor azt mondom, hogy egy férfi legyen erõs, és igenis bizonyos helyzetekben irányítson, az nem azt jelenti, hogy örökké kussoljak, mert õ mindent jobban tud! - Jó, de hát egyik férfi sem gondolatolvasó, hogy kitalálja, nektek éppen "> kell a boldogságotokhoz! Christian ekkor felállt, és látványosan elhúzta elõlünk a kávéscsészéket, mire mi elnevettük magunkat, õ pedig tovább beszélt: - Mielõtt kitörne a nemek háborúja, egy-két apróságra rávilágítanék. Aztán persze csatázhattok tovább, nem vagyok semmi jónak az elrontója... Mindkettõtöknek igaza van. Liznek azért, mert tény, hogy a férfiak gyakran erõszakosak. Akarva-akaratlan visszaélnek az erejükkel, mivel az egójuk bizonytalansága végett azt hiszik, akkor erõsek, ha nincs velük szemben ellenkezés. Pedig az igazi erõ szabadságot biztosít, nem vastag falakkal körbevett utat... Viszont Edwardnak is igaza van, mert hát a nõi-ego a saját bizonytalanságánál fogva nem tudja, hogy mit akar. Egyik pillanatban ezt, a másikban azt: amióta elfogadta a világ, hogy a szeszélyesség nõies, a nõi-ego az állandó bizonytalanságban tartással próbálja irányítani a férfiakat. Nos, a férfi-ego mindig erõszakban vezeti le a felgyülemlett feszültségét. S mivel az ego teremtette erõszak minden cselekedetet átitat, ezért nem csak a verekedésben vagy a harcban testesülhet meg. A sport, a beszéd, a tánc vagy a szex éppúgy erõszakos lehet. Természetesen az erõszakot legkönnyebben önmaga formájában és a nõkkel szemben éled meg. A férfi-ego mindig erõszakos a nõkkel, mert tudja, hogy uralkodnak rajta, tudja, hogy a fizikai erõfölény ellenére ki van szolgáltatva.

Edward, a probléma az, hogy az erõszak hatására lemaradsz az életrõl, mert csak azt a feszültséget tudod megélni, amelyiket az agresszivitásoddal oldasz fel. Így hát a látszat ellenére az erõszak téged öl meg. Úgyhogy, Ed, ha meg akarsz szabadulni tõle, és szeretnél végre tisztán teremteni, elsõ lépésben ne fojtsd el. Már több ezer esztendeje el akarja fojtani a világ, de nem sikerült, sõt, csak még jobban eltorzult és még több szenvedést okozott. A modern pszichológia is azért mond csõdöt az erõszak kezelésében, mert kezelni akarja. Az erõszakot nem lehet kezelni, mert a létezés alapja. Ha már az erõ eltorzulva, erõszakként jön erre a világra, akkor hagyni kell, hadd áramoljon, épp csak az áramlás irányát kell megváltoztatni. Mert az embernek meg lehet tanítani, hogy a benne hömpölygõ erõfolyamot merre terelje. Eltömni nem tudod a folyót, de a medrét szabályozhatod, mert az erõszaknak sosem a cél a fontos. - Mit értesz az alatt, hogy nem a cél a fontos? - Nézd csak meg, egy ügyes szónok arra uszítja rá a tömeget, akire csak akarja. Hitler nagyon jó volt ebben, de jó példa Július Ceasar halála is: miután Brutus és társai megmerényelték, a római nép éltette õket - pontosan öt percig. Mert Ceasar barátja, Antonius remek szónok volt, s amikor meglátta, hogy az emberek megérezték a vérszagot, egy rövid beszéddel a gyilkosok ellen fordította a tömeget. Brutusék alig tudtak elmenekülni jól megérdemelt sorsuk elõl, mert nem tudták, hogy az erõszaknak nem a cél, csak a tombolás a fontos. Amikor elborít az erõszak, nem tudsz gondolkodni, nincs ott az elméd, aki gondolkodna. Nem vagy a jelenben. Mikor dühös vagy egy munkatársadra, a feszültségedet levezetheted otthon a bokszzsákodon is. Ha elsõ lépésben nem fojtod el az erõszakot, akkor megtanulhatod tudatosan levezetni, mert hát a kollégád feje helyett megteszi egy kispárna is. Úgyhogy az erõszak - egy kis gyakorlással - különösebb probléma nélkül irányítható. S ez nem egy világrengetõ újdonság: a modern hadviselés az erõszak felszításával és tudatos levezetésével idomítja a katonáit. A háborúban azért lesz belõled, a békés polgárból könnyedén kínzómester, mert a törvény megengedi, hogy az ellenségen kiélhesd az elfojtott agresszivitásodat. A sereg beléd neveli, hogy az ellenfél a kispárna, amelyen kitöltheted a haragodat. S bizony, az ego jobban szereti az élõ embert gyötörni, mint a halott anyagot, mert a kispárna nem ad energiát a szenvedése által. A kispárna nem sikít. - Jaj... azért néha embertelenül tárgyilagos tudsz lenni. - A szeretet tárgyilagossá tesz. - A szeretet?! - Késõbb elmondom. - Rendben. Visszatérve az erõszak levezetésére... igen, egy bokszzsák kezdetben megfelelõ, de van, amikor már kevés: az elõbb mondtad, hogy az ego inkább az élõlényeken vezeti le haragját... - A

kispárna tökéletes

lenne,

ha

az

erõszak

tudatos

felszabadítását már gyerekkorban megkezdenék. Amikor egy férfi csak egy másik élõlényen, állaton vagy nõn tudja kiélni a haragját, az már a sok elfojtásnak köszönhetõ. Ha egy embernek már gyermekkorában megtanítják, hogy az erõszak teremtõ erejével a táncban, a mûvészetben is megnyilvánulhat, akkor nem gyûlik össze a sok elfojtásból született, torz energia. Ne felejtsd el, az erõszak alapvetõen nem más, mint a friss teremtõ erõ. Azért rombol, mert a sok elfojtástól megromlott. S ahogy a teremtõ erõ erõszakká torzul a fizikai világban, úgy a lelki-szellemi életben is. Erre csak akkor képes, ha van célja és hitrendszere, amellyel megmagyarázhatja tettét: az egónak mindig kell valamiféle önigazolás a tetteire, mert csak így tudja megnyugtatni a lelkiismeretét. Ezért a férfi-ego belemenekül a vallásba, a különféle hitrendszerekbe, a tudományba, az ezotériába vagy épp a hazafiságba, a család védelmébe, a férfiúi önérzetbe... Ezek mind alkalmasak arra, hogyha valamelyik megsérül, a férfi-ego legálisan élhessen erõszakosságával. Christian a tévére mutatott. Épp egy tömegverekedés bonta;? kozott ki: fekete tüntetõk és fehér katonák ölték egymást. Archív felvétel volt - a következõ pillanatban felvillant Martin Luther King fényképe. - Mivel az erõszak nem létezik, bármilyen alakot képes ölteni. S míg a harcban, a munkában vagy a magánéletben könnyedén felfedezheted, addig a szeretetben már kevésbé: noha a szeretetben nincs elnyomás, az erõszak gyakran az emberi szeretet álruhájában vezet az orrodnál fogva. A látszat ellenére Sztálin és Luther king között nincs különbség... Ed, vedd fel az álladat a padlóról, és figyelj. Természetesen óriási különbség van közöttük: Sztálin adta a béklyókat, King feloldani igyekezett õket. Ám ha túllépsz a felszínen, megláthatod, hogy mindkettõ csak a saját egójával törõdött, hogy mindkettõ csak a saját képére akarta formálni a világot. Sztálin erõszakossága a kegyetlenségben nyilvánult meg. Õ azt mondta: "élj úgy, ahogyan én akarom, ha nem, akkor az öklöm lesújt: bármit teszel is, a katonáim lemészárolnak, és úgyis az én akaratom érvényesül." Luther King pedig azt: "élj úgy, ahogyan én akarom, ha nem, akkor nyitott tenyérrel felemelem a kezem: bármit teszel is, hagyom, hogy lemészárolj, mert mártír leszek, és akkor is az én akaratom érvényesül." Ha eltekintesz a céljaiktól, megláthatod, hogy valójában egyívásúak, és hogy erõszakot vettek a világon. S noha mindketten sokat beszéltek a szeretetrõl, mindketten hirdették az elvtársak és a testvérek iránti szeretetet, valójában nem csináltak mást, mint hogy elhatárolták egymástól az embereket, és a szembenállás feszültségét erõsítették. Erre képes a szeretetnek álcázott erõszak. - Hm. - A következõ férfiego-torzítás az okoskodásban fedezhetõ fel. A

férfi alapvetõ tulajdonságánál fogva kifelé, a világra figyel. Tudatosabb a környezete dolgaira: nem véletlen, hogy örömét leli a felfedezésben vagy épp a napi hírek böngészésében. A nõ inkább befelé néz, és azokat az élményeket éli meg, amelyek belépnek a világába. Épp ezért jobban megéli a részletek szépségét, a pillanatban lévõ érzéseket, és az érzések adta pillanatokat. Csak akkor érzed magadat férfinak, ha a világban megállód a helyedet, ha tudod, hogy a teremtõ erõdnek köszönhetõen a jég hátán is megélsz. Nem véletlenül lett "példaképed" James Bond, aki jobban vezet egy forma 1-es pilótánál, gyorsabban úszik a krokodilnál, magabiztosabb a kõsziklánál, gazdagabb egy olajsejknél, és természetesen sikeresebb egy rocksztárnál. S mindez nem véletlen, mert az egész világ ezt próbálja elültetni benned. A nõkkel az élen. Mert hát a legtöbb nõ olyan férfit szeretne, aki beveri a szöget a falba, megszereli a villanyt, a csöpögõ csapot vagy az út szélén lerobbant autót, sõt, ha a helyet úgy hozza, fogpiszkálóból is felépíti a kacsalábon forgó palotát. (Liz) - Hát igen, egy férfi csípõbõl lökje ezeket... - Igen ám, de a férfi-ego önmagában minderre nem képes. A férfiego nem tud teremteni, mert nincs tartalma és ereje. Az ego bizonyos dolgokat gépiesen megtanulhat, bizonyos szakmákat sikeresen alkalmazhat, de a pillanatban reagálni, egy állandóan változó helyzetben helytállni nem tud. A férfi teremtõ ereje a férfiban van. Az egóban nincs erõ, de mivel a szerepet el kell játszanod, nekiállsz okoskodni, magyarázkodni. A férfi-ego legnagyobb problémája az, hogy minden területen arra törekszik, hogy õ legyen - vagy legalább úgy látszódjon, mintha õ lenne - a domináns teremtõ erõ. Arra törekszik, hogy mindent kézben tartson, mindent irányítson. Ezért teremtõ erõ híján egy ideig eljátssza az erõset, aztán ellustul, vagy pedig bezárkózik, kialakítja a saját világképét, és csak abban hajlandó élni. - Ellustul? - Igen. Nézd csak meg, a férfi-ego könnyen lelkesedik, de hamar elfárad. Amikor mondjuk, meg akarsz hódítani egy nõt, örömmel mész vele hegyet mászni, kirándulni, lovagolni, (nevet) még a szüleihez sem kell tankkal elvontatni. Viszont egy év házasság után már csak otthon ücsörögsz, és a tévét bámulva, a feleségedre rá se pillantva válaszolsz: "fáradt vagyok, drágám!" (Liz) - Úgy látom, a férfiakat is jól ismered. - Már épp kezdett hiányozni egy kis méreg... vagy csak rég ittam a kávédból? (nevet) - Tehát! ha a férfi-ego nyeregben érzi magát, ellustul, mert hát számára megerõltetõ a cselekvés és a teremtés. Vagy pedig teremt, de akkor nem képes máshogy, csak személyisége korlátai, hite és véleménye által. Nézd csak meg, a férfiak mindig markánsan képviselik a világképüket. Leginkább õk képesek vitatkozni azért, mert egy másik embernek eltérõ a véleménye. A nõk mindenféle csacsiságon képesek veszekedni, de ha két nõnek eltérõ a véleménye, egy kis szópárbaj után megrántják a vállukat, és kész. Ám a férfi-ego képes ölre menni a vélt igazáért. S ezt még férfiasnak is tartja: ha két pasas véresre veri egymást

azért, mert másik focicsapatnak szurkolnak, a verekedés után elismerõen szorongatják egymás begipszelt kezét. "kemény vagy, apám, igazi férfi!" - dadogják feldagadt szájjal, miközben csak szívószállal tudják megenni a grillcsirkét... Úgyhogy a férfi-ego - hogy ne érezze elesettnek magát - beszûkíti saját felfogását, és csak a véleményével megegyezõ elveket fogja fel, majd miután a saját világát annyira bekorlátozta, hogy nem tud benne élni, nekilát a többi ember bekorlátozásának. Nem véletlen, hogy a legtöbb vallási fanatikus, diktátor vagy tömeggyilkos férfi. Egy hím azért ad a véleményére, mert az ego így tudja fenntartani a látszatot. Ezért a férfi-ego a véleményt - persze csak a sajátját, a nõét nem - felmagasztalja, hangoztatását erénynek kiáltja ki. Minél markánsabban képviseled azt az ostobaságot, amelyet beléd nevelt a világ, minél elszántabban véded az egód szamárságait, annál férfiasabbnak, értékesebbnek tartanak, (mosolyog) pedig a létezés alapja a folyamatos tanulás, a folyamatos tapasztalás, változás. Ha csak állandóan a saját véleményedet hangoztatod, egy idõ után nem leszel más, mint egy közönséges papagáj. - Mi a baj a véleménnyel? - Önmagában semmi. A baj az, ha komolyan veszed. - Miért ne vehetném komolyan? hiszen az enyém. - Nem a tiéd. Az egódé. - Te mondtad, hogy nem lehet tudni, mi az enyém és mi az egóé... Látod, figyelek. (nevet) - Rendben. Honnan tudod, hogy a véleményed igaz, vagy sem? - Ööö... Hát azt sehonnan. - Mégis körömszakadtáig véded, és megpróbálsz másokat is a látásmódodhoz torzítani ahelyett, hogy megélnéd a másik nézõpontját is, hogy megtapasztalnál valami újat. Jól mondtad: senki sem tudhatja, hogy a fejében az egója, vagy a tudata beszél-e. A képek, a hangok lehetnek hamisak is, mert az igazságot nem lehet tudni. Te csak hinni szeretnéd, hogy amit tudsz, az igaz. S mivel okos vagy, amikor elõadod a véleményedet, az logikusnak tûnik. Épp csak az alapja hibádzik. Mivel a véleménynek nincs alapja. - Miért? - Mert másoktól kaptad! a véleményedet mindig egy másik embertõl, egy másik külsõ forrásból kapott információra alapozod. Ezért az elképzeléseiddel és a hangoztatásukkal csak elveszed a lehetõséget az igazság megtapasztalásától. S nemcsak önmagadtól, a másiktól is. - S nem lehet, hogy a véleményem véletlenül pont az igazságot tükrözi? - Dehogynem. Ám ha igy van, akkor minek bizonygatod? a valóság az valóság, önmagáért beszél, nincs szüksége bizonyítékokra. Az esõ

nedves, a tûz éget - szerinted valamelyiknek kell ügyvéd, hogy az igazának papírt szerezzen? Ha egy állapotod valós, ha egy élmény te vagy, akkor nem akarsz ölre menni azzal, aki megcáfol. A harag mindig az ego és a bizonytalanság mértékével arányos, és csak akkor jelenik meg, ha nem éled meg azt, amirõl beszélsz. Ráadásul a vélemény mindig a múltban vagy a jövõben tart, és sosem enged élni. Nézd csak meg: a szegény ember mindig volt gazdagságáról, a magányos nõ mindig fiatalsága szépségérõl, a boldogtalan férfi mindig múltja hódításairól beszél, (mosolyog) A véleményed miatt nem csak az egód, az egész intellektusod a múltad maradékából táplálkozik. Amikor egyszer ráébredsz, megtapasztalsz egy valóban élõ igazságot, azt a világnézeted, a szereped alapjává teszed. S hiába telnek az évek és változik a világ, hiába fakul meg a személyiségeddel együtt az igazság, te akkor is csak szajkózod tovább. Pedig az az igazság akkor élt, amikor rádöbbentél, ma már csak halott emlék. Ed, ha rájössz egy elv valóságára, örülj neki, de aztán felejtsd el! ha ragaszkodsz az igazságaidhoz, lemaradsz a változásról, az életrõl, lelked tavaszáról. Pedig a férfi ebben is csodálatos, mert az erõd tökéletesen alkalmas arra, hogy a világot feldolgozd, megértsd, és úgy rendszerezd, hogy utána új rendszereket, új lehetõségeket teremts. Ha megfigyeled, a nõ-erõ nem erre való: a nõ megéli az életet és önmagát, de nincs meg benne vágy, hogy tudását és tapasztalatát rendszerbe foglalja. Ez a férfi útja; a világban megjelenõ sok csoda, misztikum és rejtély megismerésével egyre jobban kiszélesítheted a következõ generációk útját, egyre több lehetõséget adhatsz gyermekeid kezébe. De nem úgy, hogy elhiszel valami szamárságot, aztán azt hangoztatod egész életeden át. Ha csak a véleményedet erõlteted, akkor a fiaid és a lányaid nem kapnak mást tõled, mint egy sírkövet. Mert hát a vélemény egy hatalmas sírkõ: nehéz, megváltoztathatatlan és lezárja az életet. - De ha rájövök egy igazságra, akkor hogyan osszam meg a világgal? Hisz hiába adom oda nekik, a következõ pillanatban rájövök, hogy az igazság már nem is igazság... - Ha rájössz valamire, felejtsd el, s hagyd, hogy újra felfedezz valamit. Valami újat. Felesleges egy megtanult igazságot dédelgetni magadban, egy megtanult képességhez ragaszkodni. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor nem leszel képes megélni a jelent, és csak okoskodni fogsz. Majd a partin megmutatom neked azt a férfitípust, amelyik a beszélgetés címszó alatt nem csinál mást, csak újra meg újra elmondja az okosságait. Megy körbe-körbe, és ha kérdezik, ha nem, ontja a benne lakozó ismereteket. S noha nem mond ostobaságot, egyszerûen nem tudja, mikor kell beszélni, mikor kell hallgatni. Mert ehhez már bölcsesség kell. - Tehát te sosem olvasol, sosem nézel tévét, sosem fogadod el azt, amit egy másik ember mond? Akkor például hogyan tanulsz valami újat? Egyáltalán, tanulsz még? - Hát persze! A tanulás az élet! az új megtapasztalása, majd az ebbõl születõ új teremtése a tudatos létezés! Akkor halsz meg, amikor az egód elhiteti veled, hogy már nincs mit tanulnod...

Az ego a korlátai miatt viszonyításokkal, ítélkezésekkel éli meg az életet. Ráadásul maximalista, ezért végsõ igazságokban, túlléphetetlen csúcsokban gondolkodik. Az elme azt hiszi, ha eléri a végsõ, abszolút állapotot, ha eléri mondjuk a megvilágosodást, akkor már mindent tud. (mosolyog) De ha kimondod azt, hogy "minden", már el is vesztetted, mert azzal, hogy megfogalmaztad, korlátok közé szorítottad. A "minden" pedig korlátlan, úgyhogy azzal a hiteddel, hogy mindet tudsz, már el is vesztetted a határtalanságot. Én éppúgy tanulok, mint bárki más, a különbség "csak" annyi, hogy miközben te tanulsz, alszol, míg én tudatosan létezem. Amikor tanulsz, csak a fejedben lévõ információhalmazt növeled, amely nemhogy nem ad tudást, de még a tapasztalataidat is eltorzítja. Én ezzel szemben szabadon tanulok, szabadon megélem a tapasztalatot és azt, ami-aki vagyok. Nem arról van szó, hogy ne olvass. Én minden nap olvasok. S nem azért, hogy ezt elmondhassam, nem azért, mert sikkes, és nem is azért, hogy a mûveltségemet gyarapítsam. Egyszerûen csak azért, mert szeretek. Épp csak élvezem azt, mit olvasok, nem pedig hiszek benne, épp csak élvezem a betûk adta tartalmat, nem pedig különféle gondolatokat, ideológiákat gyártok belõle. A tudatosság vagy a megvilágosodás nem azt jelenti, hogy abbahagyod a tanulást. Sõt, akkor kezdesz csak el igazán tanulni, mert hát akkor tudsz majd életedben elõször tanulni. Én mindig tanulok, mindig létezem, mindig változom... Ed, akkor jársz a legjobban, ha úgy gondolsz rám, mint egy folyamatra. Egy olyan folyamatra, amely képes tudatosan megélni az állandóságot is. Tudom, hogy ez nehezen felfogható, mert az elme mindig célokban gondolkodik. Ezért nem tudja megérteni az élet értelmét, mert az életnek nincs célja. Az élet olyan, mint egy hatalmas, végtelen tenger, amelyen bárhová eljuthatsz, de amelyen sosem érkezhetsz meg sehová, mert mindig új távlatok és lehetõségek nyílnak meg elõtted. S csak hogy tudd: minden korlátlanul korlátolt létezõ egy folyamat, (nevet) isten is örökké változik és tanul, különben belehalna az unalomba. Úgyhogy én folyamatosan tanulok, mert hát folyamat vagyok: a tudatosan megélt, állandó változásnál nincs is csodálatosabb. Ezt érzed akkor, amikor boldog vagy a bõrödben, ezt a gyönyört éled meg, amikor az erdõt járva eggyé válsz a természettel, ezt a csodát tapasztalják meg a hívõk, amikor korlátaikat feloldva, eggyé válnak hitük istenével. Ezt a teljességet éled, ha az vagy, aki vagy. November 24. Délután Mivel Liznek fontos tárgyalni, Christiannak meg fontos olvasnivalója akadt, egyedül ültem be az étterembe. Igencsak megéheztem, úgyhogy annak ellenére, hogy legalább dupla adagot tett elém a felszolgáló - gondolom, Liz intézett nekünk egy kis protekciót a konyhán -, mindent felfaltam, az utolsó falatig. Szabályosan rosszul lettem, de nem bírtam a tányéron hagyni egy morzsányi ételt sem. S noha már évekkel ezelõtt rájöttem, miért zabálom halára magam - egyszerûen nem bírom elviselni a tényt, hogy kidobjam a kaját, amiért fizettem -, nem tudtam megváltozni.

Úgyhogy épp halk hörgések közepette haldokoltam, amikor egy ismerõs arcot pillantottam meg az egyik asztalnál: az a férfi ücsörgött a sarokban, aki nyár végén bemutatta nekem Christiant. Annyira meglepõdtem, hogy elnapoltam a halálomat, felálltam, és átsétáltam hozzá. Amikor megpillantott, szemmel láthatóan örült nekem, pedig mindössze kétszer találkoztunk, s akkor is csak a sirámaimat hallgatta. Rámosolyogtam, és megpróbáltam felidézni A nevét - aztán hál' Istennek Bruce Leerõl eszembe jutott. - Tiszteletem, mr. Benjamin Lee - fogtam meg a kezét elégedett vigyorral. - hogy vagy? leülhetek? (Lee) - Hát persze, Ed, csüccs. - Hihetetlen, hogy itt találkozunk; kicsi a világ... Mi járatban vagy erre? (Lee) - Csak átutazóban, mint mindig. Cirka negyedórája beszélgettünk, mikor egyszer csak feltûnt, hogy hirtelen minden férfinak egy irányba tekeredik a nyaka. Természetesen Liz viharzott át a termen, s amikor elment mellettünk, adott egy puszit. Elégedetten sütkéreztem az irigykedõ pillantásokban, aztán persze eszembe jutott mindaz, amit Christian a férfi-egóról mondott. Elkeseredtem, hogy még mindig csak itt tartok, de végül lélekben vállat vontam, és nem engedtem a bennem élõ mazochistának: csak azért is élveztem a helyzetet, és még jobban kihúztam magamat. Lee nem értette a közjátékot, de jó ráérzõkéje lehetett, mert megkérdezte, hogy mi van Christiannal. Egyáltalán nem tûnt meglepettnek, hogy fent van az emeleten - viszont amikor a véleményemet kérdezte róla, érdeklõdve hajolt elõre. - Hogy mit gondolok róla? nem tudom... Egyszerûen csúcs a pasas, de nem tudok kiigazodni rajta. (Lee) - Persze, mert nem is lehet: Christian a teljességet képviseli. Ez azt jelenti, hogy alapvetõen olyan, mint a természet: állandóan változóan semleges. Nem közönyös, semleges. Néha úgy látom, teljesen mindegy neki, mi lesz az emberiséggel, mert akkor is szeretni fog minket, ha elpusztítjuk a bolygót és önmagunkat. Néha meg úgy látom, mindenét odaadná nekünk, hogy megmentse ezt az ostoba világot. - Igen, engem is ezekre a messiás-fickókra emlékeztet... (Lee) - Egy messiásra. ó, nem. Figyeld csak meg a messiásokat és a megvilágosodott tanítókat. Ha megnézed Krisnát, Buddhát, Jézust vagy a kortársak közül mondjuk, Oshót, Ron Hubbardot, Sah Babát vagy Maharisit, észreveheted, hogy õk Olyanok, mint egy célszerszám. Ha kapcsolatba kerülsz velük, elképesztõ erõvel húznak, próbálnak kirángatni az emberi életedbõl: mindenképpen meg akarnak változtatni, fel akarnak emelni, és a lényükkel megvalósított útra terelni.

Létezésük csak ezt az elvet testesíti meg. Az egy dolog, hogy jót akarnak, és mindezt még jól is csinálják a legtöbb jóakaró ugyanis csak árt segítõ szándékával -, de bárhogyan is, õk a létezésnek csak egyetlen elvét képviselik. Éppúgy, mint egy inkvizítor, aki minden öregasszonyt máglyára küld, vagy mint egy õrmester, aki minden gondolatával a hadsereget szolgálja. Ezekbõl a messiásokból és a hasonlóan egyvonalú létezõkbõl eltûnik az emberség, mert csak a saját útjukon képesek haladni. Persze Buddha vagy Jézus útja Egy "cseppet" korlátlanabb egy inkvizítorénál, de akkor is egy olyan hatást képvisel, amely mindenkit bizonyos irányba terel, a messiások és a tanítók mindig megmutatnak egy utat, és mindig elfordítanak egytõl, mert próbálnak a korlátlan felé terelni a korlátoltságból. De nézd meg az életet, a létezést vagy Istent. Határtalanságuknak köszönhetõen az ember bármilyen életet átélhet, bármennyire korlátolt vagy korlátlan lehet. Hallottad te már az életet szónokolni: az életed folyamán bármit megtehetsz, lehetsz boldog vagy boldogtalan, élhetsz gyönyörben vagy kínban, szeretetben vagy gyûlöletben; az élet vagy épp az Isten nem szab irányt, nem terel sem a korlátok, sem a korlátlanság felé. Egyszerûen csak hagyja, hogy élj. Úgyhogy egy messiás tökéletes eszköz, tökéletes célszerszám azok kezében, akik haladni akarnak valamerre, de a megvilágosodott tanító csak egy szín a teljesség palettáján. Igaz, csodálatos szín, de csak egy a sok közül. Ezzel szemben Christian nem él egyetlen elv szerint. Ennek köszönhetõen bármire "használhatod", az elõbbi hasonlattal élve, õ egy univerzális szerszám. Olyan, mint az élet, mint a föld. Nem terel, és nem szab irányt, általa bármerre mehetsz, mivel õ is bármerre megy. Nem veszítette el az emberségét: ma múzeumban találkozol vele, holnap bokszmeccsen, holnapután egy kolostor mélyén, utána pedig egy bordélyban... Azt hiszed, ha nem kérdezgetnénk az anyagon túlmutató igazságokról, beszélne ezekrõl. Nem. Egyszerûen csak élne, teremtene, létezne, és kész. - Érdekes, amit mondasz... Akárcsak az, hogy most Christian valamiért más, mint eddig. Az elmúlt hónapok alatt hihetetlenül lágy volt, most azonban minden szava éget, mint a tüzes vas. Félreértés ne essék, ez nem kellemetlen, sõt, jó érzés, csak furcsállom, hogy most ennyire erõs. (Lee) - Hát, akkor nagyon komoly korlátaidba ütközhetett a kiteljesedésed, ha Christiant ekkora hatóerõnek érzed. - Erõnek érzem; arra gondolsz, hogy nem õ változott, csak én érzékelem máshogyan. (Lee) - Edward, hogy megértsd ezt a dolgot, fel kell fognod, hogy Christian nem más, mint egy tiszta tükör. Õ a mi emberi fogalmaink szerint nem létezik... - felemelt kézzel fojtotta belém a szót. - kitartás! természetesen létezik, mert hát meg tudod érinteni, eszik, iszik, alszik, vécézik, szeretkezik és cselekszik, mint bárki más. Természetesen õ is ember pontosabban ember is -, mert hát õ a korlátlanságot képviseli, abban pedig minden benne van. Neki is van emberi személyisége,

megél minden jót és rosszat, de... de õ olyan, mint a napfény, mint az idõjárás vagy egy galaxis: a cselekedeteit nem korlátolt ego hozza létre. Ha leugrasz egy szikla tetejérõl, lezuhansz és meghalsz. A szikla tett bármit is, õ lökött le, õ ölt meg? nem, te ölted meg magad, a szikla, a gravitáció és a föld csak visszatükrözte, megvalósította az érzelmeidet és a gondolataidat. Úgyhogy Christian, mint a szikla, a gravitáció és a föld, minden hatásodat visszatükrözi rád. Õ egy tiszta tükör: ha elé állsz, csak magadat látod, nem tesz hozzá, és nem vesz el belõle semmit. Mindent megmutat, eléd tár, ami benned van, legyen az számodra kellemes vagy kellemetlen. Õ nem viselkedik sehogyan sem: most azért tûnik úgy, hogy keményebb veled, mert keményebb vagy magaddal. Gondolom, olyan gondod van, amelyet az egód nagyon komolyan vesz, és a tudatod kénytelen erõvel rést ütni korlátaid falán. Ez, a te szándékod tükrözõdik most Christian erejében. - Mondasz valamit... (Lee) - S akkor mondok még valamit, mert úgy látom, nem tudtam átadni azt, amit szerettem volna. Mivel sokat utaztam, sokszor összefutottam Christian hírével. Annyi különféle helyrõl és embertõl hallottam róla, hogy elhatároztam, csak azért sem fogok találkozni vele. Ám körülbelül öt évvel ezelõtt úgy hozta a sors, hogy egy városban köszöntött ránk a napfelkelte. S noha még akkor sem akartam megismerni, végül engedtem cimborám, egy kínai varázsló "rábeszélésének". - Egy kínai... Kínai varázsló! (Lee) - Igen - biccentett, miközben olyan értetlenül ráncolta a homlokát, mintha a levegõ létezésére csodálkoztam volna rá. Edward, a mágusok léteznek. Természetesen nem olyanok, mint a regényekben vagy a filmeken, nem rohangásznak csúcsos sipkákban, nem repkednek seprûnyélen, és nem lövöldöznek egymásra ész nélkül villámokat, de léteznek. Vannak fehér és fekete, vannak tudást és vannak hatalmat keresõ varázslók. A fent említett, kínai barátom egy remek ember, s noha a hatalma meglepõen nagy, nem nevezném fekete mágusnak - fanyarul elhúzta a száját -, igaz, fehérnek se. Nos, lényeg a lényeg, a barátom enyhe erõszakkal betuszkolt az autójába. S noha tudtam, hogy Christiannal nem egy barlang mélyen fogok találkozni, azért meglepõdtem, amikor megálltunk a környék egyik legelegánsabb mulatója elõtt. Sosem derült ki, hogy mit ünnepeltek, de megadták a módját: több ezer ember szórakozott önfeledten. Amíg a barátom leparkolt, megindultam befelé. Nem volt könnyû - a lengén öltözött lányok lépésenként próbáltak táncba vinni -, de mivel elhatároztam, hogy a magam módján fogom megtalálni Christiant, nem hagytam magam feltartóztatni: kinyitottam a harmadik szemem, és nekiláttam átfürkészni a csendes sarkokat. - Miért pont a csendes sarkokat? (Lee) - Ed, az ilyen partikon kétféle férfiembert figyelhetsz meg. Az egyik típus feloldódik a mulatságban, táncol és jól érzi magát, a másik viszont beül egy sarokba, és csendesen iszogat. A legtöbb szellemi ember, guru, mester és ezoterikus az utóbbi csoportba tartozik. Úgy hiszik, fejlettségük és emelkedettségük

végett nincs szükségük egy erotikától fûtött ünnepre, de valójában a gátlásaik és szerepük miatt nem mernek táncolni, önfeledten dorbézolni. Elég aurát vizsgáltam meg ahhoz, hogy tudjam, mit beszélek... De hát gondolom, te is ismered azt a típust, amelyik a buli kellõs közepén a csakrák, az elõzõ életek és az egység dumájával próbálja levenni lábukról a nõket ahelyett, hogy átadná magát a közösség örömének, az egység megélésének. - Õööö... látásból... - hebegtem elvörösödve. (Lee) - Remek - biccentett könnyedén, miközben a maga diszkrét, ázsiai módján belemosolygott a teáscsészéjébe. - Tehát, mivel úgy hittem, hogy Christian is a nyilvános szentet játssza, gondoltam, meglelem valamelyik sarokban, emberek gyûrûjében. Alig egy óra keresgélés után végül is ráakadtam - az aurája leleplezte -, s noha emberek vették körbe, nem épp egy sötét sarokban gubbasztott: az én Christianom három nõvel táncolt az asztal tetején. Mi tagadás, elsõ pillanatban meglepõdtem. Nem voltak elvárásaim, de valahol mégis: mágiaûzõ cimborám egy korlátlan, megvilágosodott lény képével tömte a fejemet, kinek erejétõl noha sosem avatkozik bele semmibe - rettegnek a fekete mágusok. S nemcsak õ, több, számomra hiteles ember mondott efféléket... úgyhogy az elsõ pillanatban meglepõdtem, de a következõben mindent megértettem. Egyetlen szívdobbanás alatt rádöbbentem, hogy mindaz, amit mondtak, igaz, és hogy Christian az, aki. - Mi adta a megértést? (Lee) - Az, hogy annyira ember volt, amennyire ember nem képes. Annyira jelen volt a bõrében, az életben és a pillanatban, hogy a fizikai valóság elhalványult hozzá képest. -Hm. (Lee) - Mindezt azért meséltem el, mert tudom, hogy vannak elvárásaid, tudom, hogy a fejed tele van elképzelésekkel, hogy milyen is egy "igazi" megvilágosodott. De Ed, senki sem tudhatja, milyen egy megvilágosodott, egy avatár valójában. senki. Egy dolog azonban biztos: egy teljes létezõ a határtalanságának köszönhetõen mindent megél, lényében mindent megjelenít. Neked és a barátaidnak Christian olyan, mint egy csodálatos tenger, amely lágy hullámokkal ringat benneteket. Most ezt látjátok, mert ezt akarjátok látni, és mert ez is a valóság, de... - letette az asztalra a csészét, és a szemembe nézett -, de ne feledd, hogy a tenger valójában nem más, mint erõ. Olyan erõ, amely fölött senkinek sincs hatalma. Ne feledd, hogy milyen is a tenger vihar idején. Erre nem tudtam mit mondani. Nem is igazán értettem, miért mesélte el mindezt, de hamarosan minden megvilágosodott... November 24. Kora este Miután elbúcsúztam Leetõl, felmentem a szobánkba. ?Christian még olvasott, s noha ezer kérdésem lett volna, nem

akartam zavarni. Jó fél óráig toporogtam, mire befejezte. - Zseniális ez a könyv, tuti bestseller - fordult felém hirtelen. Természetesen nem tévedett: a regény, amely seprûkön repkedõ boszorkányokról, ifjú varázslótanoncokról és egy néven nem nevezett nagyúrról szólt, valóban a világ legolvasottabb könyve lett. - Örülök: - válaszoltam sietve, mert éreztem, hogy Liz hamarosan itt lesz. Szerettem volna megbeszélni Christiannal mindazt, mit lee-tõl halottam, de mire kinyitottam a számat, Liz már kopogott is az ajtón. Úgyhogy a kérdéseimbõl nem lett semmi, néhány perc múlva már ott folytattuk, ahol délután abbahagytuk. - Tehát, azzal, hogy a férfi-egónak szüksége volt a magabiztosság illúziójára, elszigetelõdött a világtól, és csak a saját elképzeléseivel, hitével, gondolataival felépített világát ismerte el valódinak. Ez az elszigetelõdés azt eredményezte, hogy az alapvetõen is tudatos férfi-energia még tovább szûkült, befogadóképessége még tovább gyengült. Ha megfigyeled, a nõk sokkal inkább szívbõl élnek: míg a férfiak agyalnak, a nõk inkább a megérzéseikre hallgatnak. Alapvetõen egyik sem jobb, mint a másik, de a férfiak azzal, hogy csak az egójuk elképzelése szerint hajlandóak élni, veszítenek. Elvesztik önmagukat és a világot, mert nem képesek felfogni azt az elvet, igazságot vagy embert, amely vagy aki megkérdõjelezi a társadalomban megszerzett pozíciójukat. Amikor egy férfi riválist lát egy másik emberben, egy másik elme világában, félelmében még jobban bezárul, és nem képes élvezni a másik lényének gyümölcsét. A nõk azért tudják általában elõbb felfogni a belõlem áradó teljességet, mert könnyebben nyitják meg a szívüket. (Liz) - Persze, mert jó pasi vagy. (nevet) - Kösz... De nem ezért. A férfi rivalizálni akar velem, mert azt hiszi, lerombolom a kis világát, ahol õ az úr. Az ego nem mer elismerni engem, mert tudja, hogy ha az ember kitárja a szívét, elveszti felette az uralmát, és a férfiból férfi lenne, tiszta teremtõ erõ. Nem véletlen, hogy az a férfi, aki már képes feloldódni a jelenlétemben, pusztán csak a találkozás hatására megérzi saját erejének teljességét - s ez nem nekem, hanem korlátai feloldódásának köszönhetõ. Ám a nõi kitárt szívnek megvan az árnyoldala is: noha az elmúlt tíz esztendõben számtalan emberrel találkoztam, csak a nõk tudtak meggyûlölni. A magányos, család és férfi, szeretet és szexualitás nélkül élõ nõk. - Hát igen, a nõkben hatalmas gyûlölet tud felhalmozódni, ha a kapcsolatuk nem úgy alakul egy férfival, ahogyan elképzelik... Tényleg, és a barátság! A legtöbb ember úgy tartja, hogy valójában csak férfibarátság létezik, mert a nõk nem képesek rá. - Ez csak általánosítás. A nõk is képesek a barátságra, bár az igaz, hogy ritkán képesek megélni egymással a cimboraság érzését, mert neveltetésük miatt vetélytársat látnak egymásban. De ha ezen túllépnek, akkor közöttük is kialakulhat a testvériség önzetlen "kötõdése". Viszont való igaz, hogy a férfiak a barátságban gyakran mélyebb érzelmeket élnek át, mint a párjukkal vagy a

feleségükkel. Ennek alapvetõen két oka van: az egyik, hogy a barátságban nincs szexuális feszültség, a férfi nem érzi a megfelelés kényszerét. A másik pedig ahhoz kapcsolódik, amelyet az elõbb elmondtam: mivel a férfi alapvetõen elszigetelõdik a világtól, hogy úr lehessen a saját szemétdombján, hatalmas élmény neki, ha képes azt valakivel megosztani. Amikor az ego legyõzi a "mindenkinél több akarok lenni" vágyát, és õszintén meg tudja mutatni magát, hatalmas energiát és örömöt kap. Mert hát a növekedés az ego számára is kívánatos, épp csak félelmei és gátlásai miatt ritkán képes rá. De amikor az érzelmek hatására közel kerül egy férfihoz - nõhöz az eredendõ félelme miatt ritkán képes minden játék nélkül meri vállalni saját esendõségét. Ez az õszinteség olyan erõ a férfinak, és olyan ritka, hogy ha a barátság kialakul, gyakran jobban ragaszkodik hozzá, mint a párkapcsolatához, mert... Mert hát a barátságban csak õszinteség van. (Liz) - Hm. - De a barátság és a férfi szexuális terhének teljességét majd még késõbb megbeszéljük. Ott tartottunk, hogy a férfit a férfiego külsõ behatás nélkül tette tönkre. Ezt elsõ lépésben az erõszakossággal, másodikban az állandó okoskodással, ítélkezéssel érte el. S most elérkeztünk a férfi-ego harmadik problémájához, amellyel megakadályozza, hogy a férfi férfi lehessen. Ez pedig az, hogy elhitette veled, hogy az erõ az érzéketlenséggel egyezik meg. Nos, a férfinak a látszat ellenére van szíve, a férfi is érzékeny. Sõt, azáltal, hogy a férfi a legtöbb érzelem elõl elzárja magát, a maradékra jóval intenzívebben reagál. Gondolj csak vissza, hogy a pasid sokszor milyen lényegtelen szamárságokon tudott megsértõdni: olyan apróságokkal tiportál a lelkébe, amelyekre álmodban sem gondoltál volna. (Liz) - Ez igaz, a férfiak néha egyszerûen mamlasz gyerekek tudnak lenni. - Ez nem gyerekesség, egyszerûen csak arról van szó, hogy azon kevés érzelemben, amely szabadon áramolhat bennük, jóval több energia van, hogy egyensúlyban maradjon lényük érzelmienergiaháztartáSa. (mosolyog) Természetesen gyakran pontosan tudtad, hogy a pasid erre a témára érzékeny, ezért amikor úgy hozta szükség, egy-egy elejtett szóval odaszúrtál neki. (Liz) - Igen, elismerem, volt rá példa... De azért a férfiakat sem kell félteni ám! - Ó, persze hogy nem: a férfi-ego is elképesztõen szadista tud lenni. Ám ezt a nõi-egóval ellentétben csak akkor tudja megtenni, ha lezárja érzékenységét, befogadását és szívét. Úgy tartják, hogy a nõk sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni a férfiaknál. Ez csak egy általánosítás, és nem igaz, de van valóságalapja: a nõk tudatosan is képesek a kegyetlenségre. Azért, mert teljesebben élik meg az érzelmeiket. Jobban tudják kezelni azokat. Nem elfojtani - abban a férfiak általában jobbak -, hanem kezelni. Ezért amikor megélik a másik gyötrelmét, fel tudják oldani szenvedésének hatásait.

Ezzel szemben, amikor a férfiak kínoznak valakit - mindegy, hogy lelkileg vagy testileg -, egyfajta bódult állapotban teszik: tombolnak dühükben vagy kísértetiesen higgadtak, forró nemi vággyal õrjöngnek vagy jéghideg nyugalmat árasztanak, de mindenképp embertelenek. Még a tekintetük is megváltozik, mintha hályog takarná a szemüket. Ez azért van, mert ha a férfi érezné a másiknak okozott fájdalmat, elõbb-utóbb beleroppanna. Ezért a férfi minden cselekedeténél, amellyel tudatosan hat egy másik emberre, bezárja a szívét, hogy érzéketlenné váljon. Természetesen van, kinek ez jobban, és van, kinek kevésbé megy. Nem véletlen, hogy az érzékeny hímek nem tudják felvállalni a konfliktust: Gyakran elõfordul, hogy miközben a férj behúzott nyakkal áll a háttérben, a feleség heves üvöltözés közepette rendezi le az akadékoskodó szomszédságot. Vagy amikor a méregdrága étteremben hideg volt a leves, rágós a hús és sós a desszert, a legtöbb érzékeny férfi nem szól, sõt, még kellemetlenek is érzi, amikor a felesége megmondja a magáét. (Liz) - Istenem, ez pontosan így van! A pasik egyszerûen mulyák, és kész. (nevet) - Nem. Liz, hát hiába beszélek neked? Nem mulyák, csak nem tudják a mindennapi személyiségük tudatosságával megélni az érzelmeket, csak akkor, ha a harag vagy valami egyéb érzés elsöpri õket. Ám általában ebben a szituációban sincs köszönet, mert elborultságuk miatt hajlamosak túlreagálni a helyzetet. Úgyhogy a férfi nem képes tudatosan lebontani a feszültség hatását. S mivel a férfierõ eltorzult, és erõszakos férfi-ego lett belõle, a férfi kénytelen az élete jelentõsebb részében elzárni magát a szívétõl, mert hát az erõszakosságával mindig fájdalmat teremt. Mivel az egónak mindig szüksége van célokra és indokokra, ezért elhitette a férfival és a világgal, hogy az érzelmek elfojtása férfias. S mert ez minden politikai hatalomnak megfelelt, ezért a társadalom a kemény, érzéketlen, mindenkin átgázolni képes férfiképet nevelte belétek. Úgyhogy, Edward, innen származik az az ostoba tévhit, hogy egy férfi sosem sírhat, mert az a gyengeség jele. (Liz) - Pedig ez hatalmas ostobaság: csak az erõs férfi tud más elõtt sírni. - Így van. S noha a férfiak teremtették maguknak ezt a kötést, a nõk is támogatták õket, mert minden olyan résre szükségük volt, amelyet fegyverként használhattak a férfi tökéletességmániája és elnyomása ellen. Azzal, hogy a férfiak magukra vállalták a "mindig erõs, sosem érzelmes" szerepet, azzal, hogy a férfiasságukat az érzelmek minél tökéletesebb elrejtésével mérték, a nõi-ego kezébe adták az adu ászt. Mert hát innentõl fogva a férfi-ego a legnagyobb megaláztatásnak tartja, ha egy nõ elõtt veszíti el az önkontrollt. A nõi-ego pedig ezt azonnal kihasználja: ha egy pasast bántani akar, azonnal az orra alá dörgöli, ha "gyengeségen" kapja. Ha pedig egyet meg akar szerezni magának, addig ügyeskedik, hogy a férfi

képes legyen az ölébe hajtani a fejét, és csak neki kisírni magát. Ezzel olyan kötést hoz létre, amellyel egy életen át befolyásolhatja a hímet. - Hát, kedves Liz, ez is pontosan így van. - Pedig nem nagy kunszt elrejteni az érzelmeket. Megélni õket, az igen! azt nem könnyû. Bármely érzést el tudsz nyomni magadban, mert annak nincs elõrelátható következménye rád nézve. Az ego azért támogatja a szíved befalazását, mert a szenvedély és a lángolás kiveszik a kezébõl az irányítást. Ha egy picit felszabadult és boldog vagy, azonnal mozgásba lendül, és lelkiismeret-furdalással, félelemmel próbál visszarángatni a korlátai közé. (mosolyog) Ugye, Edward, egyetlen percre sem tudod élvezni a szerelmet, nem tudsz megfürödni a fényben, mert az egód azonnal megindul, és a szenvedések tömegét méri rád. - Ne is mondd... De mit lehet tenni? Azt látom, hogy a saját erõszakosságom összefügg a magamra mért szenvedéssel, de hogy lehet ezt megváltozni? " i - Sehogy. - Tényleg?! - Igen. Tudatosan megváltozni ebben a dologban nem tudsz, mert az erõszak a lényed alapja. Egyszerûen ilyen az ember természete, (mosolyog) Természetesen, ha élsz és tudatosan figyelsz, akkor túlnõhetsz az erõszak korlátján úgy, hogy közben használhatod teremtõ erejét. Ed, egy arab terrorista egyszer azt mondta - aki amúgy a Harvardon végzett -, hogy nem érti a robbantgatásai miatt keletkezõ felhajtást, mert hát nem kegyetlenebb ö az életnél, nem erõszakosabb a természetnél. S bizony a maga módján igaza volt: az élõ ember nem tud nem kegyetlen lenni. Az ego mindenkinek a teremtõ erejét eltorzítja. Ha akarod, ha nem, a kegyetlenség idõnként elõtör belõled. S mivel a társadalmad és a törvényeid ezt elítélik, mivel mással nem lehetsz erõszakos, magaddal leszel az. Ebbõl a szempontból az emberiség két csoportra osztható: az egyik fele a többi élõlénnyel, míg a másik önmagával kegyetlenkedik. Az öntudatlan, a vágyai és ösztönei rángatta ember fajtársait kínozza: a háborúk, a munkahelyi karrierharcok vagy épp a párkapcsolatok remek lehetõségeket adnak erre. S noha a legtöbb ember tisztában van azzal, hogy kard által vész, ki kardot ragad, nem tud kiszállni az erõszak hintájából. Fent említett terroristánkat is utolérte jól megérdemelt végzete: Saját társai koncolták fel, mert árulónak vélték. Ha pedig a másikkal nem mersz erõszakos lenni, amikor csak a fejedben mondod meg fõnöködnek a magadét, önnön lényed ellen fordulsz. A tudatosodó, keresõ emberek, a civilizált mintapolgárok, a különféle tanítók, mesterek és guruk szadizzák így magukat a leggyakrabban. Mivel egy konfliktusban nem képesek átélni a másik ember érzelmeit - ráadásul az elméjükben dúló harcban senki sem üt vissza -, az erkölcs, a moralitás vagy épp a bölcsesség álcája mögé menekülnek. S hogy elfogadják az

önkínzást, az egójuk elhitette velük, hogy az elfojtással közelebb kerülnek a nyugodt, boldog élethez, a szeretethez, a megvilágosodáshoz vagy épp Istenhez. Pedig az elfojtással nem oldod meg az erõszakosságodat, csak magad felé fordítod a kés hegyét. A megoldás a már sokat emlegetett figyelem. Ha élsz, de elfogadod lényed azon oldalait is, amelyeket legszívesebben letagadnál, akkor a most elfojtott részeid a felszínre fognak törni. Lehet, hogy nem lesz kellemes, meglehet, hogy a legszívesebben üvöltve fordulnál el saját magadtól, de ha bátran kitartasz, akkor a mélybõl felszabaduló szörnyek elõbb elvakulnak tudatos figyelmed fényében, utóbb megfürdenek benne, levetik eltorzult formájukat, és erejükkel valódi szabadságot, boldogságot adnak neked s az összes körülötted élõnek. November 24. Este Mivel Liznek ügyes-bajos dolgait kellett intéznie - s szavunikat vette, hogy nélküle még az idõjárásról sem beszélünk -, beültünk vacsorázni az étterembe. S akárcsak a szakács, én is kitettem magamért: annyira finom volt a sajttal töltött pulykamell, hogy újból degeszre zabáltam magam. Az utolsó falatokat már nem bírtam megenni, de otthagyni sem. S noha már Christian rendezte a számlát - annak ellenére, hogy órákig könyörögtem, hadd álljam én az út költségeit, ragaszkodott hozzá, hogy felváltva fizessünk, én még vadul farkasszemeztem a legízletesebb, utolsó csipetnyi étellel. Christian egy ideig érdeklõdve figyelte szuszogásomat, majd megszólalt. - Ed, ha nem kéred, miért akarod megenni? - Mert kérem. Épp csak már tele vagyok. - Hmm... Értem. De ha már tele vagy, miért akarod megenni? - Megmondom neked õszintén: mert fizetettem érte. Tudod, hogy nem vagyok fogtechnikus, és nem is várom el, hogy a pénzemért különleges bánásmódban részesüljek. Viszont ami jár, az jár: ha már ez a nyomorult étel az enyém, akkor menjen inkább pocsékba, mint kárba. (mosolyog) - Öreg harcos, nem ismered az õsi mondást? A pénzünkért nem szenvedünk. Egy pillanatig nem értettem, de aztán leesett. Letettem a villát, és csak nevettem, nevettem és nevettem... Ettõl a pillanattól fogva nem zabáltam mértéktelenül többet. Mire kényelmesen elhelyezkedtünk a szobánkban, Liz is megjelent. Nem húztuk az idõt, azonnal a közepébe vágtunk. - Tehát, férfit és nõt, úgy gyengült,

megbeszéltük, hogy az ego miképp is tette tönkre a saját magát. Igen ám, de ahogy a férfi-ego elnyomta a a nõi-ego is elnyomta a férfit. S míg a hímsovinizmus addig a nõi elnyomás napjainkra megerõsödött: a nõi-ego

a szabadság ízétõl megmámorosodva egyre markánsabban tiporja el a teremtés koronáját. (Liz) - Hát, ha hagyják magukat... - Nos, a nõi-ego két alapvetõ trükkel tartja rabságban a férfit. Az egyik, hogy kihasználja a férfi-ego bizonyítási kényszerét, és elhiteti vele, hogy a nõ boldogsága rajta múlik. A másik pedig, hogy kihasználja a férfi azon érzelmeit, amelyekre a korlátozott szive miatt érzékenyebb, és csak játszik, szórakozik vele. Mivel ez utóbbit kiveséztük, amikor a nõi fanatizmusról beszéltünk, most nézzük meg az elõbbit. A férfi-ego mindenben megpróbálja elérni az elsõ helyet, megpróbálja bebizonyítani önmagának és a nõnek, hogy õ a szervezés, az irányítás, a végrehajtás és a problémamegoldás királya. Amikor egy házaspár eltéved, a nõ öt perc bolyongás után már megtenné az egyetlen logikus és értelmes lépést: megkérdezne egy helybélit, hogy ugyan mondja már meg, merre kell menni. Ezzel szemben a férfi órákig képes az újabbnál újabb zsákutcákban bolyongani - és újabbnál újabb mentségeket kitalálni -, mert meg kell mutatnia önmagának és a nõnek, hogy képes megbirkózni a nehézséggel. (Liz) - Tipikus. - Viszont e felfogásnak köszönhetõen a férfi problémamegoldó képessége javul, a tudatos próbálkozás növeli teremtõ erejét. A baj nem az, hogy nem akarja egybõl feladni a keresést, hanem az, hogy még akkor sem képes a könnyed, laza változásra, amikor már nyilvánvalóvá vált a helyzet kilátástalansága. A probléma az, hogy az ego a saját elvárásai miatt képtelen megélni a helyzetet, képtelen a helyes döntésre, a boldog felszabadultságra. Ha pedig a nõ megjegyzést tesz, a férfi-ego álarca megreped, és a félelemmel keveredett szégyenkezés garantálja a veszekedést. Lányok, a férfi félénk állatfajta. Óvatosan kell bánni vele, mert a látszat ellenére roppant könnyen összetörik a páncélja, pillanatok alatt szétmorzsolódhat a férfiképe. Ne felejtsétek el, ha egy pasas számára fontosak vagytok, bizonyítani akar. Persze minél inkább akarja, annál görcsösebb és esetlenebb lesz: a nagy elszántság miatt a legzseniálisabb hím is bájos balekká változik. De ilyenkor mindig gondoljatok arra, hogy a férfi az irántatok érzett érzelmei miatt lesz ekkora szamár. (Liz) - Különben ebben a szituban egy okos nõ nem szólal meg, hanem türelmesen kivárja, hogy a pasi a hetvenkettedik eltévedés után rászánja magát, és megkérdezzen valakit. S utána sosem beszél az esetrõl mindaddig, amíg a férfi el nem kezd viccelõdni a történtekkel. Akkor az okos nõ vele nevet, megdicséri valamiért, és láss csodát, meg is oldódott a probléma. (nevet) - Látom, van tapasztalatod bõven... Tehát, a férfi melldöngetve megköveteli magának, hogy mindent õ adhasson meg a világnak és a nõnek. S noha már mondtam, elmondom újra: a legtöbb férfi nem azért birtokol, nem azért tart "rabságban" egy nõt, mert szereti látni a szenvedését. A legtöbb hím azért próbálja elnyomni a párját, vagy épp azért választ életképtelen nõt társának, mert mellette férfinak érezheti magát,

(rám nézett) ha te viszed haza a kenyeret, ha rajtad múlik a család jövõje, ha elmondhatod, hogy ez az én házam, és itt én vagyok az úr, akkor a férfi-egód megnyugszik, és boldognak érzed magad. Nos, a férfi-ego már a civilizáció hajnalán el akarta kápráztatni a nõt. S amikor a nõi-egóban ez tudatosult, akkor ravaszul azt mondta a férfinak, hogy drágám, tényleg te vagy a király, tényleg tõled kapok mindent... Úgyhogy akkor tégy boldoggá. (Liz) - No, álljon meg a menet. Végül is ez a férfi dolga, nem? Boldoggá tenni a nõt, mint ahogy a nõnek is az a dolga, hogy boldoggá tegye a férfit. - Nem. Ez világotok boldogtalanságának alapja úgy 15 000 esztendeje. Senkinek sem kell boldoggá tennie senkit, senki sem azért születik, hogy boldoggá tegyen bárkit is, de... De a nõ lényével, csak azzal, hogy létezik, boldogságot adhat a férfinak, minden szándék és akarat nélkül. Csak azzal, hogy létezik. hogy a férfi képes lesz-e boldog lenni, az már más kérdés: ha meg akarsz itatni a nektárból, de én makacsul összeszorítom a számat, és rázom a fejem, legjobb szándékod ellenére sem tudsz boldoggá tenni. Viszont boldogságot adhatsz, magadat adhatod. S ez igaz fordítva is: egy férfi lényével boldogságot adhat a nõnek, minden szándék és akarat nélkül. Csak azzal, hogy létezik. Azzal, hogy a nõ a saját boldogságának terhét a férfi vállára tette, megásta mindkettejük sírját. A férfi vagy beleroppan abba a feszültségbe, amelyet ez a teher jelent neki - mert hát a lelke mélyén tudja, hogy feladata teljesíthetetlen -, vagy pedig a nõiego zsarolásának áldozatává válik. Mert hát azzal, hogy a férfi elfogadta feladatának a nõ boldoggá tételét, kiszolgáltatta önmagát a nõi-ego kényének-kedvének. A nõi-ego a saját bizonytalanságának köszönhetõen hajlamos a szélsõségekre: "apukám, olyan boldog leszek, ha eladod a házat, vagy veszel nekem egy lakást; ha most kimész, vagy ha inkább velem maradsz; ha megsimogatsz, vagy inkább nem érsz hozzám..." a férfi pedig kapkodja a fejét, értetlenkedik az egymással szembenálló kívánságok láttán, de mivel elfogadta, hogy õ akkor férfi, ha a nõ boldog, megy, és teszi, amit mondtak neki. S mivel a nõk látják, hogy a férfi marad és teljesíti a kívánságokat, azt hiszik, hogy ezzel a mesterséges csacskasággal, ezzel a mûanyag titokzatossággal sosem válnak unalmassá a férfi számára; mivel a nõi-ego azt látja, hogy történjék bármi, a pasi marad, azt hiszi, hogy kiszámíthatatlanságával értékessé válik párja számára. Ám ez nerrf igaz: a férfiak valójában szenvednek, épp csak nem mernek odébb állni. A nõ pedig azért roppan bele ebbe a helyzetbe, mert azáltal, hogy a férfitól várja a boldogságot, kiengedi kezébõl élete irányítását. Azáltal, hogy öröme felelõsségét a teremtés koronájának vállára helyezi, nem tanulja meg észrevenni saját lényében az örömöt. A nõi-ego a boldogtalanságáért mindig a férfit okolja. Mindig. A férfiak szenvedésükért könnyebben találnak más felelõst: a munkát, a fõnököt, az idõjárást, a háborút, a szegénységet... A férfiak a boldogtalanságukért ritkán hibáztatják a nõket. Persze az általános férfiego-szerep arra

kényszeríti õket, hogy küszködésükért feleségüket, párjukat vagy az anyósukat okolják fennhangon, de amikor senki sem hallja, amikor a barátok egymás közt a családról beszélgetnek, mindig piedesztálra emelik asszonyaikat, (nevet) épp csak ezt nekik nem mondják. - Liz, azt kell mondjam, igazad volt: Christian tényleg nagyon ismeri a nõket. - Várj, Ed, most csak hagyod, hogy az elnyomott egód kéjelegjen. Nem azért mondtam el mindezt, hogy egymás orra alá dörgöljétek. Az, hogy így játszotok egymással és az idegeitekkel, egyáltalán nem probléma. Ne keress bûnbakot, mert semmire sem mész vele. Egyszerûen csak ismerd fel a rád erõltetett szerepet, és ha ez megtörtént, ne foglakozz vele különösebben! ha tudod, hogy az ego mely megnyilvánulását használod - pontosabban az ego mely megnyilvánulása használ téged -, akkor a figyelem hatására magától megindul benned a tisztulás. Ne akarj erõvel változni, mert azt nem lehet: a változás vágya is csak az egód szándéka, játéka. Egyszerûen csak élvezd magad, élvezd a másik nemet, és figyelj. S ha már itt tartunk, elmondok neked egy titkot: a nõ nem a szuperhímre vágyik, nem a hercegre a fehér lovon. Persze az egója megmegszurkálja, egy-egy éles megjegyzéssel megpiszkálja a férfit, de nem Mr. tökéletesre van szüksége, hanem egy olyan húsvér férfira, aki szeretettel, figyelemmel és megbecsüléssel öleli körül. Ed, a nõ nem arra vágyik, hogy egy férfi az egóját maradéktalanul kiszolgálja, hanem arra, hogy befogadhasson egy olyan erõt, amellyel közösen tud létezni, amellyel boldogan eggyé tud válni. Egy nõ csak így tud megújulni, csak a befogadással képes beteljesedni. Úgyhogy ne félj a nõtõl! Nincs miért félned, mert hát pont akkora eséllyel lehetsz neki te a tökéletes, mint amekkorával nem. Ne akarj a nõ egójának és elvárásainak megfelelni, egyszerûen csak szeresd a másikat. S mivel erre csak akkor leszel képes, ha szereted magadat, felejts el mindent, mit önmagadról gondolsz és hiszel. Most azért nem szereted és fogadod el a saját férfiasságodat, mert a világ és az egód sok gátlást épített ki benned. A nõi-ego - akárcsak a férfi - is azon testrészek kritizálásával próbál maga alá gyûrni, amelyek nem változtathatók meg. Ha megfigyeled, a nõk a férfiakat magasságukkal és nemi szervük nagyságával szokták osztályozni. Mindezt lehetõleg úgy, hogy a pasas hallja, mert tudják, hogy e két tulajdonság a férfi-ego önképének leglényegesebb és leggyengébb része. Ed, ha azzal foglalkozol, hogy mit mondanak vagy gondolnak rólad, sosem fogod megélni a férfit. Fogd fel, hogy a nõ véleménye nem rólad szól. Ne engedd, hogy cinikus pillantása, gúnyosan felkunkorodó szájának sarka befolyásoljon; akkor se az õ értékrendje szerint ítéld meg magad, ha a véleménye pozitív. A nõi-ego kezdetben mindig játszik veled. Nem feltétlenül rosszindulatból, általában csak azért, hogy megismerjen: mivel a nõ nagyon tudja, hogy mennyire könnyû a hamis álarcot valódinak láttatni, olyan helyzetek elé állít, amelyekbõl kiderül, ki is vagy valójában. De ha belemész a játékba, elveszel, mert egy idõ után az elvárásai felõrölnek. S ha ez bekövetkezik, a nõi-ego

eldob, vagy talonba tesz szûkösebb napokra, mert olyan férfi után áhítozik, aki irányítható, de erõsebb nála. Úgyhogy ne ugorj bele az ego maszkabáljába, ne vedd fel a hazug udvariasság és udvarlás formáit, hanem éld meg magadat, éld meg a saját erõdet. Amikor a nõ szemébe nézel, legyél jelen a pillanatban - s akkor valóban figyelmes leszel, nem csak egy udvarias bohóc, és légy tudatos önnön cselekvõképességedre - s akkor valóban erõs leszel, nem pedig csak egy melldöngetõ gumitarzan. A nõ nem bólogató majomra, és nem is egy vérengzõ fenevadra vágyik, hanem arra, hogy vele s mellette sétáljon a tigris. - Hm. - Természetesen van olyan nõi-ego, amelyik a nála gyengébb férfiego társaságát keresi, mert csak így érzi biztonságban magát. De ha megfigyeled, általában annak az asszonynak van a legtüzesebb szeretõje, amelyik a legnagyobb papucsférjet tartja otthon, mégpedig azért, mert éppúgy szüksége van a biztonság érzésére, mint arra, hogy olyan erõ birtokolja, amely bármikor elemésztheti. Ám mivel a nõ is a külsõségekben él, mindezt nyíltan nem meri vállalni. Játszani kezd, s mivel a szerelem és a szeretet illogikus, ezért a nõ játéka is az. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy a nõket kiismerni nem lehet. (Liz) - Chris, azért én valahol sajnállak. (mosolyog) - Na, tessék... és miért? (Liz) - Emiatt a tárgyilagos látásmódodért. Azért, mert olyan dolgokat látsz tisztán, amelyeket nem lenne szabad... Nem tudom megfogalmazni, de az élet legizgalmasabb pillanatai azok, amelyek nem tudhatok, nem láthatók. Igen is ez a n&férfi macska-egér játék az, amely savat-borsot csempész a szürke hétköznapokba. S noha meglehet, hogy a mi játékunk a hazugságok miatt korlátokat teremt, szerintem sokkal rosszabb neked, hogy nem lehet becsapni. Nem tudod, mit vesztesz azzal, hogy az egód nem vezethet az orrodnál fogva. Hogy egy nõ nem vezethet az orrodnál fogva. - Liz, ne viccelj, az én életemben van csak igazán rejtély, misztikum, meglepetés és izgalom! s pontosan azért, mert meglátom azt, ami van. Tudod, mennyi csoda van a létezésben? Tudod, hogy egy növényben, egy állatban vagy egy emberben milyen sok a felfedezni való? Egy emberben, egy veled ellentétes nemû emberben akkora távlatok vannak, amelyeket évezredek alatt sem lehet bejárni. S nem arról a labirintusról beszélek, amelyet azért állítasz a másik elé, nehogy túl hamar kiismerjen és unalmasnak találjon. Noha ideigóráig ez is izgalmas, hamar kiderül, hogy az ego labirintusában csak csapdák és szörnyek várnak, hogy az álarcok mögött újabbnál újabb maszkok lapulnak, és a lényeg, a valódi lény nincs sehol. Liz, az ember hihetetlenül csodálatos teremtmény. Amikor megszûnik a játék, amikor oda mered adni magad egy másik embernek, akkor fogsz valódi izgalmakat, csodákat megtapasztalni. Tudod, mit élek át annak köszönhetõen, hogy az egóm nem tud az orromnál fogva vezetni? A szeretetet és a szerelmet, (nevet) úgyhogy - ha hiszed, ha nem - a hazugság nélküli szeretet olyan mélységekbe visz le önmagadban és a másikban, amelyekrõl még csak

nem is álmodtál. Az õszinteségnél nincs izgalmasabb. Érzelem ? szenvedély Erkölcs . Lelkiismeret Bizalom . Féltékenység Hûség . Megcsalás November 25. Reggel lizzel Christianra vártunk, ugyanis a "mester" vad hócsatába bonyolódott néhány kölyökkel. Én a kandalló mellõl, forró teáscsészét szorongatva néztem, ahogy szemmel látható élvezettel hajígálták egymásra azt a fehér vackot. Ahogy figyeltem a jelenetet, egyre jobban eluralkodott bennem a zavar: nem tudtam megérteni, hogy Christian mi örömöt lel a hógolyózásban, amikor évezredek homályában lévõ emlékeket böngészhet, vagy különféle létdimenziókat fedezhet fel. ám hirtelen eszembe jutott, mit is mondott Lee az avatárokról tegnap... Úgyhogy lélekben vállat vontam, és visszaültem a kanapéra, Liz mellé. Hamarosan Christian is megjelent, s miután megmelegedett a tûznél, beszélni kezdett. - Mint mindenbõl, ami e világon létezik, az ember számára kettõ van. Legalább kettõ. Ez alól az érzelmek sem kivételek: létezik az ego szülte érzelem, és a határtalan szabadság lehetõségét adó érzelem. A megismerést kezdjük a mindennapjaitok során megtapasztalt érzelmekkel. Nos, ha elfogadod, ha nem, az érzelmek - vagy hiányuk - mozgatják a világot. Már a létezésed alapja is egy érzelem: ahogy megszületsz, veled születik a halálfélelem. Ez így van rendjén, mivel ha az emberi faj nem félné az elmúlást, gyorsan eltûnne a történelem süllyesztõjében. A halálfélelem természetes érzés mindegyik azt -, önmagában gyönyörû, olyan kapu, amelyen keresztül megismerheted és megélheted lényed azon mélyrétegeit, amelyeket a kényelem felszínén sosem találnál meg. Tehát, az megfigyeled, nincs célja hát a halált

elõ öntudatos érzelmed a halálfélelem - de ha ez minden félelmed alapja. Ugyanis a halálfélelemben a félelemnek. Igazából nem tudsz mitõl félni, mert nem ismered.

(Liz) - Ez igaz, én inkább a másik halálától félek... De a gyerekek? Nagyon sok kisgyereknek van halálfélelme, pedig még nem tudják felfogni az elmúlást. - A haláltól rettegõ gyerek az ismeretlentõl fél. Ez általában a környezetének köszönhetõ, mert a sok belé nevelt gátlás, erkölcs megakadályozza a megismerés tiszta örömében. Amikor a sötétben szörnyeket, az ágy alatt gonosz manókat lát, az annak a jele,

hogy már nem tudja szabadon megélni önmagát, a természet adta kíváncsiságát, felfedezõ erejét. (Liz) - Úgy tudom, a legtöbb gyermek ideig-óráig lát aurát, szellemeket. Nem lehet, hogy az a manó vagy boszorkány, akit lát, valóban ott van, csak mi, felnõttek nem tudjuk felfogni? - De, meglehet. Viszont ha a látvány, ha az új információ félelmet szül, akkor a gátak már a gyermek lelkében vannak. Egy kiskölyök félelmeit sose fogd a szellemekre, különféle túlvilági megszállásokra vagy épp az elõzõ életek mellékhatásaira. Ezek mind nem lényegesek, mert ha még igazak is, akkor is már a gyermek aktuális egyénisége lett tönkretéve. S amikor elviszik a pszichológushoz, azért nem érnek el igazi eredményt, mert a doki is csak azzal foglalkozik, hogy meggyõzze: neki higgyen, és ne a szemének. Pedig teljesen mindegy, hogy a félelem képei valósak-e vagy sem. A lényeg, hogy a gyermek már csak félelemmel képes felfogni az új élményeket. Nem a srác igazmondását kell ilyenkor megvizsgálni, hanem szét kell nézni otthon. A szülõket kell megvizsgálni. (Liz) - Ez igaz. - Úgyhogy az ego torzította halálfélelem akkor is rányomja bélyegét az életedre, ha nem félsz a haláltól. Mégpedig azért, mert tudatosodásod folyamán a halálfélelemmel ismerted fel önnön lényedet: az elmúlástól való rettegéssel fogadtad el, hogy te a tested vagy, és hogy csak addig élsz, amíg a tested életképes. Ezért ma, felnõtt emberként a belõled megszületendõ cselekedeteket mindig a halálfélelem motiválja, mindig minden pillanatod a saját túlélésedrõl szól. A halálfélelem torzulásának hála, életed minden eseményét a félelem szûrõjén keresztül fogod fel. Valójában minden cselekedeted, érzelmed és gondolatod a "félelem az ismeretlentõl" érzés egy vetülete: hiába hiszed azt, hogy szeretsz, valójában csak félsz, hogy mikor megy el a másik, mikor leszel újra egyedül. Mert természetesen az egyedülléttõl is félsz, hisz az egyedüllétben nincs más, csak te, a legnagyobb ismeretlen. - Tehát nincs semmi olyan érzés, amelyet a félelem ne torzítana el? - Dehogynem. A félelem egyetlen valódi - a soha el nem készülõ könyvedben nagybetûvel írt - érzést sem tud eltorzítani. Az egónak, az ego teremtette félelemnek nincs hatalma az érzelmek felett! egyedül csak arra képes, hogy eltakarja azokat a szemed elõl. Viszont mivel ezt mindegyikkel meg tudja tenni - mert nem az érzelmeket, hanem a szemedet fedi el -, ezért az ember által ismert érzésekben mindig megjelenik az aggodalom. Mert hát hiába szeretnél féktelenül táncolni, nevetni, a félelem azonnal felüti a fejét: "ki fognak nevetni, és oda lesz a vezetõi tekintélyem." hiába szeretnél megismerkedni egy nõvel, a rettegés görcse sündisznóvá zsugorít: "nemet fog mondani, mert hát egy magamfajta vesztes senkinek sem kell." hiába szeretnél szeretkezni egy

férfival, a gátlásaid azonnal porig aláznak: "többet nem fog felhívni, mert úgyis csak arra kellek neki." (Liz) - Ebben van valami, de azért az, hogy senki sem lenne képes megélni az érzéseket... Nem túl erõs általánosítás ez! - De, ez így erõs általánosítás lenne, ráadásul nagy csacsiság is. Liz, az érzelmeket mindannyian meg tudjátok élni! A megélt érzelmeitek mindig érzelmek, mindig korlátlan és isteni pillanatok! a megélt élményekkel nincs semmi probléma. A megmagyarázott, kielemzett, követni vagy elvetni való érzésekkel van gond, mert azok az ego torzításai. Nem az érzelem, hanem a megnyilvánulás hamis! A viselkedésedben megnyilvánuló érzelmeknek nincs közük az érzelmekhez, a szabadsághoz és a teremtéshez. Pontosabban az ego agyonmagyarázott érzelmei is teremtenek, csak épp szenvedést. Amikor itt, a földön, emberként minden gátlás és félelem, minden gondolkodás és aggodalom nélkül megéled az érzelmeidet, megéled önmagadat. Amikor szeretsz, maga vagy a szeretet. Nincs ott az egód, hogy félj, nem jelenik meg az aggodalom, eszedbe sem jut a holnap... De még saját magad sem. Egyszerûen csak boldog vagy, mert hát te magad vagy a szeretet. Vagy amikor megéled az izgalmat. Amikor magad vagy az izgalom, nem vagy feszült: amikor gyerekként izgalomban vagy a karácsonyi ajándékod miatt, amikor izgalomban vagy egy férfi vagy egy nõ közelsége miatt, nem érzel idegességet. Nem érzed magad rosszul, sõt, amikor magad vagy az izgalom, tele vagy energiával és boldogsággal. Liz, amikor megéled a félelmet, valójában nem félsz! Amikor megéled a félelmet, nincs benned félelem, csak energia, csak erõ... Mi is történt néhány évvel ezelõtt? Elõztél egy kamiont, amikor szembõl megjelent egy sportkocsi. Hihetetlenül gyorsan jött, és csak az utolsó pillanatban vetted észre. Gondolkodás nélkül elrántottad a kormányt, tökéletesen reagáltál, pont úgy, ahogyan kellett, pedig nem vagy gyakorlott vezetõ, mivel nem szeretsz vezetni. S mi is történt közben? A hirtelen vészhelyzet hatására megjelent benned a félelem, de mivel nem volt ott az elméd és az egód, nem féltél. Magad lettél a félelem, megélted teremtõ erejét, ami nagyon jól jött, mert a logikus elme túl lassú az ilyen helyzetekben: ha megpróbáltad volna kielemezni a problémát, az elsõ gondolatod megszületése elõtt meghalsz. De azáltal, hogy eggyé váltál a félelemmel, gondolkodás nélkül tudtál cselekedni. S mikor már félrerántottad a kormányt, mikor már a sok-sok pörgés után megálltál, no akkor kezdtél el félni. Remegtél, mint a nyárfalevél, nem tudtál megállni a lábadon, és nem tudtál értelmesen gondolkozni sem. Ahogy az egód és teremtménye, a félelem visszatért, megállt benned az élet. (liz döbbenten emelkedett fel székében) - Igen, valóban így volt... De ezt honnan tudod? Ed, már megint nem tudtál lakatot tenni a szádra?! - Ne piszkálj, nem én mondtam neki! (nevet) - Tényleg nem õ mondta, egyszerûen csak megláttam... de a lényeg az, hogy sosem az érzelemmel van a gond. Az érzelem mindig érzelem, egyedül csak az ego torzítja el a megjelenését. Amikor

azt mondják, hogy dühében üvöltözött, féltékenységében megverte vagy hirtelen haragjában megölte, ez nem igaz. A düh, a féltékenység és a harag csak erõ, semleges energia. Hogy a világodban és az életedben fájdalmat, szenvedést és halált teremt, az neked köszönhetõ. Úgyhogy ne az érzelmeiteket fojtsátok el. Az emberiség több évszázada próbálja elnyomni félelmeit, kapzsiságát, szexuális és gyilkos ösztöneit. Sok-sok évezrede "jó" akar lenni, de hiába minden, nem sikerül neki. Sõt, minél inkább erkölcsös akarsz lenni, annál inkább elsöpörnek az elnyomni próbált érzelmeid. Az általánosan elvárt viselkedési normák magadra erõszakolásával nem érsz el semmit, csak azt, hogy a tiszta, teremtõ érzelmeid eltorzulnak, és fájdalmat, szenvedést szabadítasz a világ nyakába. Nos, mindezek ellenére a korlátolt, egoista érzésekkel sincs semmi baj, jók azok és megvan a maguk értelme. Épp csak arról van szó, hogy a hiábavaló keresésre kárhoztatnak. Mert a lelked mélyén érzed, milyen csodálatosak is az érzelmek, viszont az életed során egyáltalán nem ezeket kapod. S noha a költõ szerint a szerelem mást ad és mást ígér, valójában ez minden érzelemre igaz. - Hmm... Végül is mi az érzelem? - Nos, az érzelem a teremtõ erõ, a mindenség szobrászmûhelye, Isten keze, mi magunk! az érzelmek mi vagyunk! Túlmutatnak az egód, a személyiséged határain: amikor képes vagy megmagyarázni és elfojtani az érzelmeidet, beláthatatlanul messzire kerültél a szívedtõl. Az érzelem tûz vagy parázs - lehet nagy vagy kicsi, de mindig izzik. Az érzelem szökõár vagy patak - lehet nagy vagy kicsi, de mindig megfoghatatlan. Az érzelem vihar vagy szellõ - lehet nagy vagy kicsi, de mindig megállíthatatlan. November 25. Dél Mivel egy váratlan vihar mindenkit lezavart a pályákról, dugig volt az étterem. Jó pár ismerõs arcot pillantottam meg a tömegben: a terepjárós szõke, Lee, a szomorú arcú pap és a : Christiannal hógolyózó gyereksereg is lényét adta ahhoz a különleges zsongáshoz, amelyet szeretek. Liz szorított nekünk egy kis helyet, s amíg az ebédünkre vártunk, folytattuk a beszélgetést. - Az érzelmek teljességének megéléséhez elengedhetetlen a szenvedély megismerése. Már csak azért is, mert mint mindent, mi a szívedben van, az egód ezt is félremagyarázza. Szenvedély

A szenvedély nem más, mint az érzelmek édesanyja. Az általános tévhittel ellentétben a szenvedély nem a féktelen harsogás, és nem is az a "rossz", amelyet legyõzve bejuthatsz a mennyországba vagy a nirvánába. Az ember életében ebbõl is legalább kettõ van. Az általánosan ismert szenvedély voltaképp nem más, mint az az öntudatlan tombolás, amikor az ego kitör a sok elfojtás közül. Ekkor a szenvedély valóban korlátok közé ver. Ez az állapot a lényed ellen való, mert valójában az egódat erõsíti. A boldogságod érdekében ezt tényleg fel kell oldanod, de nem a társadalom logikus módján, mert az elfojtás hatására csak megbetegszel, testi-lelki nyomorék leszel. A szenvedélyt nem lehet elnyomni, mert hát a szenvedély nem más, mint a teremtõ erõt tápláló tûz! Ha megtagadod, megvonod magadtól a levegõt. (Liz) - Ezt tökéletesen értem, ráadásul magam is így gondolom. De miért van az, hogy a világ másképp gondolja? Miért próbálják a tanítók, a mesterek és a guruk számûzni életükbõl a szenvedély fûtötte érzelmeket? - Mert megismerés nélkül utasítják el. A legtöbb "bölccsel", tanítóval és világi vezetõvel az a probléma, hogy tanulmányaiknak, hitüknek köszönhetõen nem tudják õszintén megélni önnön lényüket. Mindig elmenekülnek a szenvedély elõl, mert az egójuk fent akarja tartani a szentség, az erkölcs látszatát. Márpedig az ember valódi lényének izzása számukra veszedelmes, mert az csak õszinteséget teremthet, semmi mást. A szenvedélyben nincs hazugság. Így a különféle szentek sosem ismerik meg szívük valóságát, sosem tapasztalják meg, hogy az a teljesség, amelyet a barlang hideg homályában keresnek, ott van bennük, ott van a szenvedély mélyén. a megvilágosodás, a békesség, a teljesség, Isten... Mind-mind ott van a szívükben. Nem is lehet máshol. Liz, csak magadra hallgass, ne törõdj a világgal. Mielõtt eldöntenéd, hogy mi is a szenvedély, mielõtt jónak vagy rossznak, szükségesnek vagy szükségtelennek könyvelnéd el, mielõtt az elmédre vagy a mesteredre hallgatva megpróbálnád felszítani vagy eltaposni magadban, elõbb ismerd meg. A megismeréshez tapasztalatra és tudatos figyelemre van szükség. A tapasztalatot a természet biztosítja: egyszerûen csak hagyd, hogy az élmények megbizsergessék fizikai, érzelmi és gondolattested minden kis porcikáját, de közben figyeld a benned zajló folyamatokat. Ha nem fojtod el a szívedbõl feltörõ érzéseket, ha nem nyomod el a lelkedbõl feltörõ vágyakat, akkor esélyt adsz magadnak a megismerésre. Mert hiába akarod megélés nélkül, sterilen, egy laboratóriumban vagy egy kolostor falai között megismerni a szenvedélyt. Öönnön lényedet csak megélni tudod! S ahogy a szenvedélyt megismerni, irányítani sem lehet. Ez még senkinek sem sikerült, és nem is fog soha, mert a gondolat éppúgy nem képes uralkodni az érzelmek felett, mint fordítva. Az érzelmek és a gondolatok ideig-óráig kiolthatják egymást, ideigóráig kikaphatják egymás kezébõl az életed irányítását: van, amikor a szerelem hatására egyetlen épkézláb gondolatod sincs, és

van, mikor annyira keresed egy kérdésre a választ, hogy az érzelemvilágod kietlen sivataggá változik. De miért jó neked, hogy hol az érzelmeid, hol a gondolataid vezetik a lépteid? Miért jó neked, hogy az elfojtott szenvedély miatt egyetlen tudatos pillanat nélkül éled az életed? Ha végre te akarsz dönteni önnön sorsod felõl, nincs más dolgod, mint hagyni, hogy felbukkanjon belõled mindaz, mi benned van, épp csak közben figyeld magad, figyeld a benned zajló érzéseket, gondolatokat. Csak a tudatos figyelem, csak az akarat, a szándék nélküli figyelem energiája oldhatja fel benned azokat a kötéseket, amelyekkel most az érzelmeid s a gondolataid befolyásolnak: ha irányítani akarod a szenvedélyt, ha irányítani akarod a fejedben zajló eseményeket, nem érsz el mást, mint hogy hosszú-hosszú szenvedéssel elnyomod az egódnak nem tetszõ érzelmeket, gondolatokat. Ekkor azt hiszed, hogy már szabad vagy, de a tudatod ismeretlen tartományaiba számûzött érzelmek és gondolatok tovább sugároznak, tovább irányítják lépteidet - épp csak már nem veszed észre. (mosolyog) Ezért nem vezet eredményre a pozitív gondolkodás. Amikor próbálod mindenben a szépet meglátni, akkor csak becsapod magadat: az ecet igenis ihatatlanul savanyú. Ha próbálod édesnek érezni, csak hazudsz, és lemaradsz az életrõl. Mert hát az ecet is az élet része... Úgyhogy ha le akarod rombolni a korlátaidat, akkor éld meg mindig azt, ami van, ne erõlködj, csak élj az életben, létezz a létezésben. (a sarokban olvasgató pap felé biccentett) Valahol érthetõ, hogy besavanyodnak és megkomorodnak azok, akik elkezdik keresni az anyagon túlmutató valóságot, mivel a világotok ma már azt árasztja felétek, amelyet az elmúlt évezredekben belõletek felfogott. Az épületek már átvették a generációk szenvedéseit, a földek a háborúk gyötrelmeit, ám ha valaki nem záródik be az ego fájdalmának falai közé, akkor minden pozitív hazugság nélkül átélheti a létezés örömét. (Liz) - Te tényleg szabadon, mindig megéled az érzelmeidet? - Talán igen. (Liz) - Akkor hogyan lehetsz ennyire békés, kiegyensúlyozott? Hiszen ha korlátlan vagy, benned kell lennie a pusztításnak, az öldöklés vágyának is! Márpedig, ha az érzelmeid minden kontroll nélkül léteznek és nyilvánulnak meg benned, akkor miért nem pattansz fel hirtelen, és lõsz le egypár embert? (nevet) - Mert nincs pisztolyom. (Liz) - Jó... és ha lenne? - Egy ember azért mészárolja le hirtelen a körülötte élõket, mert az érzelmei szabad áramlása valahol már elakadt. Ha ez a folyamat különféle okok miatt még a születés elõtt megtörténik, akkor az egyén a ti fogalmaitok szerint beszámíthatatlan lesz. S noha a legtöbben tiszta elmével születtek, az évek alatt szép lassan beszámíthatatlanná váltok. Mert akarva akaratlan elzárjátok az érzelmeitek áramlását. A gyermek- és serdülõkorod arról szól, hogy megtanulj beilleszkedni a társadalomba, hogy elsajátítsd a szocializálódás

és a szemforgatás mûvészetét. Ha megfigyeled, a társadalom folyamatosan csak azt várja tõled, hogy a felgyülemlett feszültséget tartsd magadban, és sose zúdítsd rá a világra. Amikor egyszer csak "bekattansz", és tömeggyilkossá lépsz elõ, voltaképpen nem történik más, mint hogy a fejedben épült gátak átszakadnak, és az eltorzult energia rászabadul a környezetedre. De ez nem az érzelmek átélése, ez nem az, amirõl beszélek! Ez egy öntudatlan, egoista reflex, semmi más... Nos, a kulcsszó a sokat emlegetett tudatosság. Azáltal, hogy az érzelmeim szabadon áramolnak bennem, azáltal, hogy mindig megélem azt, ami van, nem fojtok el magamban semmit. Ennek köszönhetõen nincs bennem feszültség, megélem egyéniségem minden rezdülését. Mivel mindent elfogadok, élvezek és szeretek magamban - ezáltal bennetek is -, nincs olyan részem, amelyet tudatosságom fénye ne ragyogna át. Ez igaz a most teremtõdõ, egy másodperccel korábban még nem létezõ érzelmeimre és gondolataimra is. (nevet) A korlátlanság azt jelenti, hogy végtelen számú korlátod van, végtelen különféle érzés, gondolat, történés és teremtés van benned. De - és most jön a lényeg - ezek közül egyik sem létezik a másik rovására. Nincs arról szó, hogy a bennem lévõ haragot vagy ölni vágyást harminc évig elnyomnám, mert az erkölcs, az etika és a törvények ezt írják elö nekem. Minden bennem lévõ kis "létforma" teszi a dolgát, élnek s halnak anélkül, hogy feszültséget gerjesztenének; én nem azért nem ölök, mert valaki vagy valami megtiltja. (Liz) - Akkor miért nem? - Mert egyszerûen csak nem történik meg. Mert egyszerûen csak nem nyilvánulok meg pusztítással a teremtés rovására. Mivel a cselekedeteimet nem határozza meg semmi, ezért következmények nélkül tehetek bármit. Mint a természet. A környezeted önmagában semleges veled, szándék és ok nélkül ad vagy vesz el. Nem támad rád, de ha nem tartod be a szabályait, akkor bizony megsérülhetsz. Viszont történjék bármi, ha a mennyet, ha a poklot találod meg az életben, a sors nem kap jó vagy rossz karmát létezése jutalmaként. (Liz) - Következmények nélkül? s ha, mondjuk, börtönbe zárnak? - Akkor bezárnak. Na és? mi köze annak hozzám? ha én boldog vagyok és szabad, akkor a rácsok mögött is boldog és szabad leszek, ha viszont bánatos és az egóm elfojtásainak rabja vagyok, akkor a napfényes hawaii tengerparton is szenvedni fogok. Ekkor egy picit felfüggesztettük a beszélgetést: valamelyik asztalnál problemázni kezdett egy vendég. Amíg Liz elsimította az ügyet, nem nagyon beszélgettünk, de amikor visszatért, néhány mondat után az erkölcs témája fele kanyarodtunk. (Liz) - Már tegnap is akartam szólni, de elfelejtettem... Úgy vettem észre, hogy erkölcsellenes vagy. Miért? nincsenek is erkölcseid? - Liz, elõször is nem vagyok semmi amelyeket nem támogatok, de nem vagyok vagyok erkölcsellenes sem, épp csak azt emberiség az erkölcsnek nevezett

ellen. Vannak dolgok, ellenük. Úgyhogy nem vettem észre, hogy az csacsisággal megöli,

megnyomorítja magát. S hogy értsd, mire is gondolok, lenne egy kérdésem: melyek számodra egy jó pasi tulajdonságai? Milyen az erkölcsös és megbízható, de azért tartalmas, élettel teli férfiember? (Liz) - Hát, egy jó pasas egy kicsit õrült. Laza, aki megéli az életet, nem garasoskodik, és tud nevetni saját magán. Ne üljön folyamatosan otthon, ne aludjon meg a szájában a tej, de azért tudja, hogy hol a határ: ne legyen agresszív! Utálom, ha egy férfi erõszakos. Pláne, ha velem. - De azért, ha úgy alakul, meg tudjon védeni... (Liz) - Hát persze! ha úgy hozza a szükség, ne nekem kelljen kiosztanom a pofonokat! Igenis védjen meg, ha kell, használja az erejét, de ne legyen egy vérgõzös idióta. S ha már az erkölcsöt is kérdezted... Nem vagyok egy elvakult tízparancsolat-maca, de azért egy-két apróságot tartson be. Például ne kívánja meg más feleségét, ne hazudjon - legalábbis nagy dolgokban ne. (nevet) Lopni tõlem lophat nyugodtan, csak hozzon haza is belõle... ja, igen, és természetesen legyen mûvelt, intelligens, hogy felnézhessek rá. Az nagyon fontos: ha nem tudom csodálni, akkor az egészet megette a fene. - Ed, az erkölcsös nõ, aki tartalmas, aki mellett nem halsz bele az unalomba? - Hááát, nekem nem kell az õrültség, én inkább a visszafogott, szolid nõ mellé teszem le a garast. Nekem az a nõ, aki egy partin az asztal alá issza az összes férfit, majd utána részegen, félmeztelenül táncol a bárpult tetején... Nekem az a nõ túl harsány, túl sok. De igazából a magánéletünk a lényeg: egy jó nõ támogasson, ne legyen ellenem. Tudjon disztingválni, tudja, hogy mikor van ideje a beszédnek, és mikor a hallgatásnak. S ha már a tízparancsolatnál tartunk: természetesen legyen hûséges, megbízhassak benne, s noha az nekem is fontos, hogy ne hazudjon, annyiban eltérnék a kollegina álláspontjától, hogy lehetõleg ne is lopjon. (mosolyog) - Ha megfigyeltétek, az erkölcsös, de nem unalmas emberrõl más elképzeléseitek vannak. Bizonyos dolgokban megegyeztetek, de alapvetõen mások az elképzeléseitek. Mintha az erkölcs nem is létezne, csak bennetek... Nos, világunkban háromfajta erkölcs létezik. Az elsõ a társadalom, a második az ego egyéni erkölcse, a harmadik pedig maga az erkölcs. Erkölcs - Mi is a társadalom erkölcse? Azon elvek gyûjteménye, amelyeket értékesnek nevez, elfogad, és a be nem tartását különféle büntetésekkel honorálja. A jelenlegi kultúrában a közerkölcs nagyjából a következõ: ne lopj, ne ölj, ne csald meg a párodat, ne hazudj, legyél adakozó, szerény, kedves és egészséges. Természetesen ez az általánosítás nem mindig állja meg a helyét, mert az egyre inkább megerõsödõ egyéniesülésben már elmosódnak a határok. Gyakran egy

város szomszédos kerületeiben is más a közerkölcs: míg Hollywoodban nem számítasz etikusnak azért a pofonért, amelyet a párodnak egy másik férfival való szemezésért adtál, addig Harlemben már elismerõn néznek rád ugyanezért. Nos, valójában a társadalmatok erkölcse nem erkölcs. Ezek az elvárások egyszerûen csak gátak, amelyeket azért vannak rajtatok, mert nem tudjátok tudatosan megélni a teremtõ erõtöket. A gyilkolást és a hazugságot mind a ketten - és a társadalmatok is - elítéltétek. Igen ám, viszont maga az energia, maga a vágy természetes: a ragadozás és a túlélés energiája minden élet alapja. A társadalom ott rontja el a dolgot, hogy vagy elfojtani, vagy érdekének megfelelõen eltorzítani akarja az ösztöneiteket. De mivel így nem tudtok élni, ezért folyamatosan kitörni igyekeztek a rátok erõltetett viselkedés alól. Ha nyíltan teszed ezt, akkor erkölcstelenné válsz, és a társadalom perifériájára szorulsz. Persze csak akkor, ha szegény és névtelen vagy: ha pénzed és hatalmad van, akkor hasznukat szimatolva megbocsátanak neked az emberek, és nem erkölcstelen leszel, csak különc. Ha pedig nem vállalod a harcot az elnyomás ellen, ha csak magadban elégedetlenkedsz, és gondolatban éled ki vágyaidat, akkor jó polgárnak számítasz. Igaz, a sok elfojtásnak köszönhetõen gyomorfekélyt kapsz; igaz, a nagy elnyomásnak hála otthon éled ki az erõszakosságodat, de a társadalom diszkréten elfordítja a fejét, és megengedi, hogy amikor senki sem látja, kitombolhasd magad. Mert betartod a szabályt: nyilvánosan mosolyogsz, és jó, erkölcsös embernek mutatod magad. (Liz) - Akkor hazudoznunk és öldökölnünk kellene? - Nem. Az öntudatlan gyilkosság vagy hazugság tönkreteszi az életet. Ám ez az erkölcsnek nevezett korlátozás és elnyomás sokkal hátráltatóbb ezeknél. (Liz) - De hát erkölcsök nélkül nem lehet élni... - Persze, hogy nem lehet. Én sem azt mondom, hogy ne legyenek erkölcseid, csak azt, hogy találd meg a saját erkölcseidet ahelyett, hogy magadat, illetve másokat próbálsz rabráncra verni. Liz, a társadalom erkölcse nem létezik: sok törzs van afrikában és ázsiában, ahol egyáltalán nem bûn megölni a szomszéd törzsbélit egy malacért. Sõt, addig nem is lehetsz férfi, amíg meg nem ölöd egy másik nép harcosát. igen ám, de ha a testvéredet vagy az apádat ölöd meg, akkor azonnal lemészárolnak téged is. Kérdem én, miért? Hát akkor most erkölcsös vagy nem erkölcsös gyilkolni? Liz, ha tényleg bûn lenne a gyilkolás, akkor nem ölhetnéd meg az ellenségeidet sem. Egyszerûen csak arról van szó, hogy a társadalom a benned lévõ természetes ölni vágyást a saját hasznára fordítja. Az aktuális politikai hatalom csak kötõféken tart téged: létrehozza a törvényt, kikiáltja az erkölcsöt, majd kijelöli a célpontot, akin szabadon levezetheted a feszültségedet. Akit szabadon megölhetsz.

(Liz) - Jó, de a kõkor szintjén vegetáló társadalmakat nem szabad alapul venni... Christian nem válaszolt, csak a mellettünk sistergõ tévére mutatott. A képernyõn épp egy sorozatgyilkos látszott, ahogy rezzenéstelen arccal vette tudomásul halálos ítéletét. - Mit is mond a te civilizált világod erkölcse? hogy ölni bûn. Embert ölni tilos, ha mégis megteszed, mész a börtönbe, a villamosszékbe, utána pedig a pokolba. Mert ha gyilkolsz, nem csak a tisztességes emberek vetnek ki maguk közül, még a jóisten sem tárja ki elõtted a mennyek kapuját. Ám érdekes, ha háborúban ölsz, a tisztességes polgárság megbecsült tagja leszel. Hõsként ünnepelnek, sõt, (nevet) a papság szerint még a jóisten is a keblére ölel. Nem látod, mekkora hazugság ez az egész? Komolyan mondod, hogy te, egy felnõtt ember képes vagy egy olyan erkölcsnek engedelmeskedni, amelyet azért találtak ki, hogy beterelhessenek az akolba? Liz nem szólt egy szót sem, mereven nézett maga elé. - Abban a pillanatban, ahogy a gyilkolással a rendszert szolgálod, megvetés helyett elismerés a jutalmad; ahogy az aktuális hatalom szekerét tolod, a bûn már nem is bûn, és a börtön helyett luxuslakás jár. - De, Christian, azért még sem lehet megtenni mindent... - Persze, hogy nem lehet. S ez így van rendjén. Nem tehetsz meg mindent, de ne más döntse el helyetted, hogy mi jó neked és mi nem. S noha most azt hiszed, hogy tudod, mi jó neked, ha végiggondolod az elsõ tizennégy évedet, hamar rá fogsz döbbenni, hogy a neveltetésed határozta meg az ízlésedet: te nem vagy sehol, csak a rád rakott maszkok alól tekintgetsz kifelé. Úgyhogy a társadalmad létrehozta erkölcs nem erkölcs, csak egy kötõfék és ötszáz kilónyi teher a mellkasodon. Persze, hogy igyekszel szabadulni, de minél inkább menekülsz önmagad elõl, annál nagyobbat robbansz: a hírek olyan gyilkosokkal és ámokfutókkal vannak tele, akikrõl soha senki nem gondolta volna, mert hát olyan rendes, példás életet éltek... Azért lett a szerencsétlenjébõl tömeggyilkos, mert egész életében el kellett fojtania magát. A vágy az ölésre sosem az elsõ lépés. Nem. Az már a sokadik. Tehát az általános morál nem más, mint az adott társadalom szemellenzõje, póráza és gyeplõje, amelyen keresztül a rendszer néhány ügyes politikus és karizmatikus vezetõ - arra rángat, amerre csak akar. S ahogy a társadalmi erkölcs, úgy a te egyéni erkölcsöd sem létezik. Ha megfigyelitek, mind a ketten más viselkedést tartottatok etikusnak: Liz, tõled még lophat is a pasas, Ed, a te nõideálodnak még szórakozni is csak módjával szabad. S noha Liz, kiemelted, hogy akkor erkölcsös a szerencsétlen, ha nem agresszív, azért ha az érdekeid úgy kívánják, használja az öklét... Hát kérdem én, hol itt az elvárásaitokat is csak arra

erkölcs? Sehol. Az erkölcsi használjátok, hogy egymást

rángassátok: vegyétek észre, hogy a erkölcsi igényeitek csak elvárások! mert nem a másik embert, hanem az szeretnétek magatok mellett tudni. rablánc.

másikkal szemben támasztott Azért hangoztatjátok õket, általatok elképzelt képet De ez nem erkölcs, csak

(Liz) - Jó, de azért bizonyos viselkedés igenis erkölcsös. Például, hogy ha valaki a páromnak tartja magát, akkor ne bújjon más nõ ágyába. (nevet) - Liz, nézzük csak meg, mi a mai erkölcsös nõ ismérve. Akkor vagy a világ - és Edward - szemében tisztességes, ha csendesen, visszafogottan élsz és öltözködsz. Ma már nem kell szûzen férjhez menned, lehetnek kapcsolataid a házasságod elõtt. De szigorúan csak "komoly" kapcsolataid lehetnek, "tisztességes" szándékú férfiakkal, akiknek egyetlen mentségük lehet arra, hogy mégsem vettek el: a tragikus hirtelenséggel bekövetkezõ halál. Ha a férfi elhagyott, akkor már gyanús vagy - "vajon mi lehet ebben a nõben, amiért nem kell egy férfinak?" -, ha pedig vállalod, hogy nem is akartál komoly kapcsolatot, csak flörtöltél, akkor azonnal szájára vesz a falu: a "tisztességes nõ" imázsának lõttek, és a kiátkozásod garantált. Pedig valójában egy nõ akkor tisztességes, ha megéli saját testét, lelkét és szellemét, ha megéli önnön szexualitását. Valójában akkor tisztességes, ha megmondja, mit szeretne, és nem hazudik szemlesütve. Az ego, a társadalom erkölcsös viselkedését felejtsd el, az nem más, mint a férfi-ego rabláncainak csökevényes maradványa. (Liz) - Jó ezt egy férfitól hallani... Még akkor is, ha korlátlan. - Néhány száz esztendõvel ezelõtt, a keresztény kultúrkörben akkor volt egy nõ tisztességes, ha nem élvezte a nõiességét. Ha elbújt az egész alakját elfedõ ruhák mögé, ha oly hûvösen tudott viselkedni, hogy egyetlen férfi sem kívánta meg, (nevet) ha pedig mégis megesett e csúfság, természetesen nem élvezte a szeretkezést. Egy jellemes nõ egyetlen dolgot tehetett a hitvesi ágyon: mozdulatlanul, szemlesütve tûrhette, hogy a férje "magáévá tegye". Nos, ebben a kérdésben a társadalom még ma is elnyomja a nõket. Megdicsérnek, ha az általuk elvárt visszafogottságot gyakorlód, viszont pellengérre állítanak, kipletykálnak és kiközösítenek, ha szabadon megéled véred lüktetõ mámorát. De hát kérdem én, ha egy férfi szabadon megélheti a természetét, ha egy férfi szabadon létesíthet kapcsolatokat a nõkkel, akkor egy nõ miért nem élhet úgy, ahogyan akar? Ha egy pasas lefekszik a fél világgal, akkor õ az isten, ha viszont egy nõ teszi ugyanezt, akkor õ erkölcstelen cafat lesz; a férfi strigulázhatja a hódításait, míg a nõ csak hallgathat szemlesütve. (Liz) - Ez ellen mit lehet tenni? (nevet) - Strigulázzatok ti is... Liz, ne törõdj a világgal, és élvezd, hogy nõ vagy. S ez nem azt jelenti, hogy bújj ágyba mindenkivel: azzal, hogy az elfojtott nõbõl egy férfifaló szörnyet, kikent dívát kreálsz, nem érsz el

semmit. Ne ess át egyik szerepbõl a másikba, annak semmi értelme sincs. Egyszerûen csak élvezd, hogy nõ vagy, minden gátlás, gondolat és félelem nélkül. Élvezd, ahogy jársz az utcán, élvezd, ahogy ring a tested, ahogy lebeg a hajad. Élvezd, ha megnéznek a férfiak, élvezd, ha megnéznek a nõk, de akkor is élvezd magad, ha a kutya sem törõdik veled! mert hát te akkor is nõ vagy, ha a világ nem vesz észre. Az a világ baja, ha kimaradt abból a csodából, amely te vagy. Egyetértesz mindazzal, amit most mondtam? (Liz) - Maximálisan. - Liz, akkor miért hiszed azt, hogy a mostani erkölcsi normáid helyesek? A férfi is ezt hitte ötszáz évvel ezelõtt... Miért akarod most te eltorzítani a férfiakat? (Liz) - Hm. - Liz, mindaz a viselkedésforma, amelyet most te és a többi nö elvár a férfiaktól, az nem erkölcsös. Az, hogy ne kívánjon meg egy másik nõt, hogy ne bújjon más ágyába, éppoly ostoba elvárás, mint az, amikor a nõi erkölcsöt a szexuális élvezet teljes hiánya jelentette. (Liz) - Azért nem pont ugyanaz: én nem azt várom, hogy senkivel ne csinálja, csak azt, hogy ha velem van, akkor csak velem csinálja. - Értem. Tehát te nem az élettõl tiltod el, hanem eldöntõd helyette, hogyan is éljen, (nevet) Hát ez így mindjárt más! (Liz) - Akkor szerinted mi az erkölcs? Meg tudod mondani? Egyáltalán, meg tudja valaki mondani? - Liz, ha megfigyeled, az egészséges, boldog ember sosem mondja meg senkinek, hogy mi erkölcsös és mi nem. Sosem szól bele más életébe, mert megéli önmagát és a létezés adta örömöket úgy, ahogy neki jó. Ha ehhez talál társat, akkor vele együtt teszi ezt, de nem próbál magához torzítani senkit. A habzó szájú erkölcscsõsz mindig olyan férfi vagy nõ, aki nem tudja megélni a saját nemisége adta örömöket. Általában azok az idõs, megkeseredett emberek fröcsögnek az öröm ellen, akik betegségük vagy a társadalomban játszott szerepük miatt nem élhetik meg a szexualitást. Nem véletlen, hogy a bordélyházak törzsvendégei azok a hírességek, akik nappal az erkölcsös mintaférjet játsszák... (Liz) - De azért, mert valaki beteg vagy épp hazudik a világnak, miért kell gyûlölködnie és a máshogyan élõket elítélnie? - Mert az az ego, amelyik fiatalként végigszenvedte az elfojtást, nem bírja elviselni, hogy míg neki csak a szenvedés jutott, addig a mai ifjúság minden jót megélhet szabadon. Az ego legkedvesebb jelmondata a következõ: "ha én szenvedtem, szenvedj te is". (Liz) - De miért nem találjuk az összhangot? Mintha egyre inkább nõne a generációk között a szakadék: régen a családok átadták egymásnak az értékeiket, ma meg már a legtöbb fiatal nem is érti

a szüleit. - Ez a probléma azért jelent meg, mert a jelenlegi generáció globálisan lépett egyet a korlátlanná válás felé. Ez természetesen nem baj, sõt, nagyon is jó! A gond az, hogy a mai fiatalok még nem léptek fel a következõ lépcsõfokra, még csak félúton tartanak. Ezért apáik, nagyszüleik élete számukra már nem ad boldogságot, de mivel még nem tudatosak a létezésük új formájára, nem képesek kialakítani és megélni az új, korlátlanabb társadalmat sem. A régi már nem jó, új pedig még nincsen, mert az új örömökért be kellene lépniük az ismeretlenbe. (mosolyog) Ám ehhez a legtöbben nem elég bátrak, inkább visszafordulnak, és megpróbálnak a régi elvek szerint élni. Pontosan tudják, hogy a klasszikus, egoista, álszentségekkel és hazugságokkal teli családmodell nekik nem felel meg, tudják, hogy a mennyország helyett a mocsarat választják, de inkább a posvány mellett döntenek, mert azt legalább ismerik. (Liz) - Akkor nincs is erkölcs? Nincs jó vagy rossz? Bárki megtehetne bármit? A káosz lenne az út a teljesség felé? - Ó, dehogyis. Van erkölcs, pontosabban létezik az erkölcs. A valódi erkölcs, amely nem gátol, hanem felszabadít. A valódi erkölcs az, amikor nem ártasz a másiknak, de közben te sem leszel kevesebb, amikor nem ártasz a másiknak, de nem fogod vissza magad. A valódi erkölcs nem korlát, hanem szabadság: nem taposod el a másikat, és nem azért, mert kínosan ügyelsz rá, hanem mert repülsz. Az erkölcsben mindenkinek megvan a helye, mindenki belefér, senki sem ítél el senkit. Az erkölcs csak benned születhet meg, nem kaphatod meg mástól. Nem egy pap vagy egy törvénytár adja a kezedbe: az erkölcs benned fakad fel, nem pedig mások által rakódik rád. Hogy ez megtörténjék, elsõ lépésben vedd észre, hogy ami boldogságot ad, az nem lehet erkölcstelen. Ennek az ellenkezõje mindig is egy elterjedt nézet volt, mert az ego mindig félt a boldogságtól, félt a boldog embertõl. (Liz) - De hát minden ember boldogságra vágyik... - Hát igen, általában azt akarod megszerezni, ami hiányzik az életedbõl: a birtoktudat újabbnál újabb szerzésre, s a már megszerzett értékek megtartására ösztönöz. De mindezt csak elméletben vagy képes befogadni, az életedben nem mered megtapasztalni. Nézd csak meg: amikor Robin Hood levágja a gaz zsoldosokat, hogy a pénzt a szegényeknek adja, szívesen azonosulsz vele. Amikor a jóképû Robin menekül a hercegnõ felszarvazott férje elõl, és a nagy rohanásban beleesik egy másik hercegnõ hintójába, ahol szabadulása érdekében megint fel kell áldoznia magát a szerelem oltárán... Nos, csak nevetsz, és továbbra is szereted hõsödet. Azért azonosulsz örömmel az öntörvényû figurákkal, mert tudatosan vállalják és megélik önmagukat; mivel élvezik az életet, szereted ezeket az embereket. De csak a könyvek lapjain. Esetleg a filmvásznon. Az életedben viszont nem, mert tudod, hogy csak a pillanatnak, csak a boldogságnak élnek. Az életedbe könnyebben beengeded a

szenvedõt, mert a szomorú ember kiszámítható és irányitható. A boldog viszont nem. Ezért az életvidám hõst messzire elkerülöd, mert hát mi lesz, ha a csinos lányod is boldog akar lenni? A hõs, aki megéli az örömöt, nem fog nemet mondani. (Liz) - Azt mondod, találjuk meg a saját erkölcsünket. Remek. De hogyan? hagyjunk fel a mostaniakkal? Mindenki tegye, amit csak akar, aztán majd lesz valami? Jó dolgokat mondasz, de úgy érzem, hogy elvesztem azt, amim most van, és nem találom az újat... Bizonytalanná teszel. - Liz, az életeddel nincs semmi baj, minden úgy tökéletes, ahogy van, (nevet) ha nem így lenne, akkor nem úgy lenne. Épp azért nem mondom meg soha, hogy mit tegyél, mert minden konkrét tanács csak befolyásolná a tökéletességedet: az élet túl tartalmas ahhoz, hogy szavakba lehessen foglalni. Ezért én csak eléd tárom a lehetõségeidet: megmutatom, hogy mindaz, amit természetesnek hittél, valójában nem az, megmutatom, hogy mindaz, amit befejezettnek hittél, valójában nem az. Sosem az a megoldás, hogy ha valami nem jó, akkor hagyjuk abba, és változtassuk meg. Ha valóban erkölcsös, ha valóban boldog és szabad társadalomban szeretnél élni, akkor elsõ lépésként ne hagyd abba a törekvést az erkölcsös életbe. Ha most nekilátsz erkölcstelenkedni, mert Christian azt mondta, csak átesel a bányaló túlsó oldalára, és továbbra is fejtheted a szenet rabszolgaként. Úgyhogy törekedj tovább a benned lévõ erkölcseid felé, épp csak kezd el figyelni magad. A tudatos figyelem hatására eltûnnek a falak, és kiderül, hogy ami benned van, az csak egy gát, vagy pedig valódi erkölcs. S amikor úgy adódik, hogy nem tudtad betartani a saját erkölcseidet, nevess magadon, szeresd azt, aki vagy, és kész. Liz, az erkölcs egy gát. Szükség van a gátra, különben a folyó kiönt, és mindent elpusztít. Legyen bármilyen vastag is a gát, hébe-hóba kiáradsz. Ha nem rémülsz meg, és nem kezded ostorozni magad, mert túlléptél a saját erkölcseiden, akkor a figyelem hatására megtanulod kezelni az erõdet, kezelni önmagad. S akkor egyszer csak nem lesz szükséged gátakra, mesterséges erkölcsökre. (mosolyog) S hogy bizonytalanná teszlek? remélem. Ugyanis a bizonytalanság adja a valódi bizonyosságot. A bizonyosság önmagában korlát, sírgödör. A bizonytalanság szülte bizonyosság viszont az élet. Lelkiismeret S ha már itt tartunk, beszéljük meg a lelkiismeret kérdését is. Nos, ebbõl is kettõ van (Liz) - Legalább. (nevet) - Legalább. Lelkiismeretnek azt nevezed, amikor egy belsõ hang távol próbál tartani attól, amit szeretnél, vagy amikor azt mondja, hogy noha megtetted, rosszat tettél. Azt nevezed

lelkiismeret-furdalásnak, ha a belsõ hangod hatására megváltozol, szenvedsz, majd mély megbánást tanúsítasz. Ha megfigyeled, ez a lelkiismeret nem más, mint a gyötrõdés. Egyfajta mazochizmus: a legtöbb ember alig várja, hogy minél látványosabban elismerhesse önmaga és a világ elõtt a gyarlóságát. Erre az ego azért szokott rá, mert a társadalom komolyan veszi azt a közhelyet, hogy a bölcs beismeri tévedését. S noha ebben van igazság, ám amikor csak azért tévedsz, hogy utána fennhangon beismerhesd, az nem a bölcsesség jele. A lelkiismeret az egód bizonytalanságából és ürességébõl születik. Mivel nincs tartalma, ezért sok, egymással szembenálló, külsõ információval, szokással, viselkedésmintával töltõdik fel. Csak a példa kedvéért: a legtöbb férfi szeretne feltûnõ lenni, szeretné lenyûgözni a nõket, ám mégis arra törekszik, hogy szerény legyen, mert tudja, hogy a valóban erõs férfi szerény. A legtöbb férfi szeretné lenyûgözni a világot tudásával és különlegességével, mégis megpróbál minél hangosabban hallgatni, mert a fejében tudja, hogy a valódi bölcsesség nem kérkedik... Az emberi, egekig magasztalt lelkiismeret nem más, mint egy belsõ ellentmondás, semmi több. (Liz) - Akkor mi a valódi lelkiismeret? - Amikor egy cselekedetedben megéled és meglátod az érzelmeid, a gondolataid valóságát. A lelkiismeret az a pillanat, amikor lesöpröd a békanyálat a tó vizének tükrérõl. A lelkiismeret felszabadít, nem megköt, mert nyugalmat ad, nem feszültséget. A lelkiismeret nem korlátoz, nem okoz bûntudatot és lemondást. - No, várj. Az unokanõvérem a lelkiismeret-furdalása miatt kezdett diétázni. Magunk között szólva, ráfért, mert már olyan kövér volt, hogy egy ferrarival is két óráig tartott megkerülni. Néha jó találmány az a belsõ hang, mert az ember elképesztõen mértéktelen tud lenni. Én már csak tudom: nem is olyan rég még egy tucat hamburger volt a napi adagom. - Ed, azért eszel mértéktelenül, mert nem tudod felfogni az energiát a maga formájában - nem lehetsz olyan boldog, amilyen csak akarsz, nem táncolhatsz úgy, ahogy akarsz, nem szerethetsz úgy, ahogy akarsz stb. A rengeteg tiltás és gátlás eltömi benned a boldogság folyamát, és csak vékony csermelyeket hagy szabadon áramolni. Természetes, hogy abból, amid van, megpróbálsz minél többet begyûjteni... Ezt a fajta vágyat a tiltás szüli. Amikor egy gyereket eltiltanak a játéktól, a tévézéstõl vagy épp szobafogságra ítélnek, túlzásba viszi azt az élvezetet, ami megmaradt neki. S általában az evést ritkán tiltják meg... Amint feloldod a nevelésed adta tiltásokat, amint képes leszel több forrásból táplálkozni, eltûnik a hambi jelentette mértéktelen vágy. Továbbra is élvezni fogod, de már nem a hamburger fog irányítani téged. Már nem a hamburger fog felzabálni téged. Tegnap ebédnél egyetlen mondatom elég volt, hogy abbahagyd az értelmetlen falást. Volt lelkiismeret-furdalásod közben? Nem. Régebben, miközben kiürítetted az éléskamrát, gyakran mértél

magadra szenvedést. S volt eredménye? nem. Éppúgy ettél tovább, csak még élvezni sem tudtad az ízét... Úgyhogy hajítsd el a bizonytalanságot. Élj! Hányszor mondtad már, hogy elmész ejtõernyõzni, megmászod a sziklás-hegységet, megtanulsz hullámlovagolni - aztán az egód elbizonytalanított a félelemmel és a lustasággal. De Ed, ennek sosem lesz vége, míg az életednek igen. Christian odamutatott a papra. - Nagyon sok ember képtelen az élvezetre, képtelen a természetadta boldogságra. Ugyanakkor ezt az embertípust érdekli a szeretet, érdekli a teljesség, Isten. Egész életében keresi, kutatja, tanítja és vitatkozik róla, mégsem találja meg soha. S nem azért, mert Isten bújócskázik, hanem mert õ nem hajlandó felfogni. Pedig ott van elõtte az asztalon, a tányérjában, a poharában. (mosolyog) Az ember csak a saját, elszigetelt világában keres, miközben a teljesség minden pillanatban próbálja felkelteni a figyelmét: egy ízletes falat, egy zamatos korty bor, egy hatalmas játék, alvás vagy szeretkezés, és már meg is találta, amit keresett, (rám kacsintott) s noha Edward, mindezt te is el tudtad volna mondani - több könyvet olvastál errõl a témáról, mint égen a csillag -, mégis döbbent értetlenséggel meredtél rám, amikor kint hógolyóztam. Szinte hallottam a benned összedõlõ világ robaját, hogy én, a nagy látnok-sámánreinkarnátor-háziistenséged önfeledten hajigálózom a kölykökkel. - Hmmm... - A sok tanulás ellenére a komolyság, az ego ostoba méltósága még mindig többet ér neked a boldogságnál, az örömnél, az életnél. Ha az élet helyett a halált, ha a boldogság helyett a szenvedést választod, miért csodálkozol rajta, ha megkapod? Nézd meg, még a szeretetet és az örök boldogságot hirdetõ vallásaitok papjai, szentjei is komorak, mint egy sírkõ. Besavanyodva, faarccal ülnek a maguk építette elefántcsonttoronyban, miközben istenük olyan csodálatos dolgokban nyilvánul meg, mint a nevetés, a szeretkezés, a zene, a tánc... Az élet. - Igazad van. (nevet) - Tudom. Bizalom . Féltékenység November 25. Este Liz olyan lendülettel robbant be a szobánkba, mint egy kisebbfajta ciklon. Iszonyatos feszültséget sugárzott magából, amelynek hamarosan megtudtuk az okát. Kiderült, hogy az egyik

alkalmazottja már évek óta meglopja. Annyira megviselték a történtek, hogy még a keze is remegett, s noha én próbáltam nyugtatgatni, váratlanul Christiannak fakadt ki. (Liz) - Látod, ezért nem bízom én senkiben. Annyiszor átvágtak már. S tudod, mit? nem is akarok bízni senkiben. Többet nem fognak kihasználni... - Liz, alapvetõen a bizalomból is kettõ van. Az egyik az egóé, a másik a mindenségé. Mit is nevezel itt a földön bizalomnak? Azt az édes nyugalmat, amikor egyszerûen nem kell ellenõrizned a másik ígéretét. A bizalom a réten felhõtlenül játszó gyermek érzése. S ha megéled a bizalmat, bizony te is gyermeki és ártatlan leszel: a feszültség eloszlik, a szíved kinyílik. Ezért csodálatos és vágyott élmény a bizalom, mert kitárja a szívedet, (mélyet sóhajtott) s bizony, amikor bizalommal vagy valaki iránt, könnyen megsebesülhetsz. Mert hát az érzés csak a személyiséged falai, az emberi éned páncéljai nélkül jöhet létre. Ám én azt mondom neked, hogy a bizalom csak ebben a pillanatban kezdõdik, s hogyha nem torpansz meg, akkor határtalanná tesz, oly naggyá, hogy téged többet már nem lehet megbántani. Látom, nem hiszel nekem. Helyes, a kétkedés a legjobb ugródeszka a megélés valósága felé. Kételkedj, de tapasztalj! hogy is mondtad? sokszor megbántottak, sokszor visszaéltek a bizalmaddal. Jó volt? (Liz) - Nem. - Amikor becsaptak, ideig-óráig bezárultál. Jó volt? (Liz) - Nem. - Akkor próbálj ki egy új lehetõséget. Kedves, elsõ lépésben meg kell értened, hogy a bizalom - legyen egótlan vagy korlátlan nem a másikról szól. Te nem a másik emberben, csak a saját hatalmadban, az egód tekintélyében, az üzlet kölcsönösségének erejében bízol. Az emberi bizalom azért ad szenvedést, mert feltételhez kötött. Azt mondod: "drágám, megbízhatom benned? Nem fekszel le egy másik nõvel, ugye?" S noha a bizalomnak és a szeretkezésnek semmi köze sincs egymáshoz, a pasas nem tud mást, csak bólogatni, ha így érzi, ha nem. De vedd észre, hogy te nem a másikban, csak a saját hatalmadban bízol, abban, hogy a férfit eléggé elrettentetted az esetleges következményekkel attól, hogy megszegje a nehezen kicsikart ígéretet. Liz, csak abban tudsz bízni, amit ismersz. A másikat nem ismered, még magadat sem ismered! ezért nem bízol magadban... de mivel a fenyegetés erejét ismered, ezért megbízol benne. A fenyegetést ismered, mert hát egyrészt te is az árnyékában éled az életedet, másrészt te is ezzel uralod az embereket. (Liz) - Várj, ez nem igaz! Nem szoktam fenyegetõzni... - Drága,

az egész

életed errõl

szól. Mit gondolsz, az

alkalmazottaid miért tûrik el a szeszélyeidet? Nem a két szép szemedért, hanem a pénzért, amelyet a munkájukért kapnak. A pénzre az életük és a szeretteik élete miatt van szükségük, s noha szavakkal vagy tettekkel nem fenyegeted õket - bár elõfordul az is -, maga a tény, hogy a megélhetésük tõled függ, már fenyegetés számukra. (Liz) - Jó, de hát néha rendet kell tenni, hogy mûködjenek a dolgok. - Nem azt mondtam, hogy rosszul csinálod, nem azt, hogy erre nincs szükség. Az ego alapvetõen lusta, leginkább a fenyegetés viszi elõre. S itt nem csak a többi ember ijesztgetésére gondolok: a hatalmas viharok, tûzvészek, földrengések, betegségek adta fenyegetés viszi elõre a világot, viszi elõre az emberiséget. Nem azt mondom, hogy ez rossz, csak azt, hogy így mûködik. S akárcsak te, a társadalom és a rendszer is fenyeget. Az állandó pletykálkodással, a kiközösítéssel vagy épp a villany kikapcsolásával. S mivel sem magadban, sem rendszert, ezért el sem mûködhetne más is. Amikor akkor az egód átver, mert suttog a füledbe:

körülötted nem látsz más mûködõképes hiszed, hogy a fenyegetésen kívül pedig megpróbálkozol a bizalommal, nem hagyja, hogy bízz. Ilyesmiket

"mi lesz, ha becsap? Biztos, hogy csak dolgozni maradt az irodában? Már megint túlórázik? Hát persze, a múltkor is valami vörös folt volt az ingén. Biztosan rúzs..." Úgyhogy az egód nem hagyja, hogy bízz. És ha elnyomod, hogy megtapasztald a bizalom csodáját, lefekteti a feltételeket. Azt mondod: "drágám, én bízom benned, de ha megtudom, hogy becsaptál, azonnal vége mindennek." (nevet) Hát ez nem bizalom. Ez csak fenyegetés. Méghozzá annak is a keményebb fajtájából. (Liz) - Akkor mi a bizalom? - Kedves, a bizalom maga az élet! A bizalom önmagában nem megfogalmazható. Nem lehet az élettõl különválasztani. A bizalom nem egy önálló érzés: ha azt érzed, hogy valakiben megbízol, akkor a bizalmat már elvesztetted. A fejedben a bizalmatlanság szüli a bizalmat: amikor valóban bízol, nem jut eszedbe ez a szó, mert az érzés annyira természetes; a holnapi esõrõl sem jut eszedbe, hogy biztosan nedves lesz, mert ez természetes. Bizalom az, amikor egy élõlény maximálisan megéli önmagát. Amikor a virág táncol a mezõn, bízik az esõben, bízik a napfényben. Nem is gondol a vízre és a melegre, mert megéli önmagát a szélben. S tudod, miért olyan gyönyörû a virág? Mert tökéletesen megéli a lényét, mert bizalommal van, anélkül hogy bízna. (Liz) - De ha nem jön az esõ, ha nem jön a napfény, akkor a virág sitty-sutty feldobja a gyökérkéi pici bakancsait. Mire ment a fene nagy bizalmával? - Hogy mire? Hát, hogy élt. Hogy megélhette saját magát. Hogy ha percekig is, de teljes életet élt. Talán egy lakásban néhány nappal tovább létezett volna. Épp csak nem élt volna egyetlen másodpercet sem, nem élhette volna meg magát, mert a virág a

mezõn a többi növénnyel együtt teljes. Az ember nem tud bízni. Nem csoda, hiszen nem éli meg önmagát: az állandó rettegés, félelem és lelkiismeret-furdalás miatt az ember sosem lesz ember. S meglehet, hogy a bizalmatlanságodnak hála tovább vegetálsz majd, épp csak sosem fogsz élni egyetlen másodpercet sem. Liz, ha a fák nem élnék meg a bizalmat, akkor mindegyik csak a bokádig érne - nem nõnének magasra, mert beléjük csapna a villám. Ha a víz nem élné meg a bizalmat, akkor az egész föld sivatagos lenne - minden csepp víz a föld alatt maradna, mert hát a felszínen valami élõlény még meginná. (Liz) - Értem, amit mondasz, de emberként így nem lehet élni. Gondolni kell a holnapra. - Gondolj rá - épp csak a holnap kedvéért ne dobd el a jelent. Gondolj rá - épp csak a jelen legyen a fontosabb, mert a jelen szüli a holnapot. Gondolj rá - épp csak ne aggódj miatta, mert hát a holnapra nincs biztosítás. Az életre nincs életbiztosítás. Liz, az élethez bizalom kell, bizalom a lét, az élet iránt. Úgyhogy dönts: élj az elefántcsonttornyod négy fala és a fejedben keringõ elméleteid közt, vagy élj a mindenségben. (mosolyog) Viszont akkor nincs más, csak a bizalom. (Liz) - Hát, én azt vettem észre, hogy akik feltétel nélkül bíznak, azok nem élnek sokáig. A mai világban már nem. - Inkább nyolcvan év a börtönben, mint ötven az életben? Inkább nyolcvan év a rácsok mögött, mint ötven szabadon? Liz, a bizalmatlanság börtönné válik, olyan falakat épít, amelyeken nem jut keresztül sem a napfény, sem a nevetés. S a bizalmatlanság tornyában sem vagy biztonságban, az csak illúzió! nincs biztonság sehol, csak benned. Csak a bizalomban. Amikor csak ülsz, és félve, gyanakodva figyeled, hogy mikor vernek át, akkor nem élsz, csak vegetálsz. Csak a félelem és a bizalmatlanság él helyetted. (Liz) - De ha vakon bízom, kihasználnak és átvernek. - Ha tele vagy bizalommal, ha magad vagy a bizalom, akkor senki sem tud megtéveszteni. Most azért csapnak be könnyedén, mert a gyanakvásod megvakít. Minél jobban gyanakszol, annál inkább átvernek. Minél inkább átvernek, annál inkább igazolva látod a bizalmatlanságodat: még inkább gyanakodni fogsz, és még inkább átvernek... A bizalmatlanság olyan mókuskerékbe kényszerít, amelybõl sosincs kiszállás. Liz, ha magad leszel a bizalom, senki sem fog becsapni. S nem azért, mert isteni aurád bûnbánat gyakorlására ösztönzi a tolvajt, nem azért, mert tekinteted ereje adakozó szerzetessé változtatja a pénzéhes svindlert. Amikor magad vagy a bizalom, eltûnnek a korlátok. Ennek köszönhetõen mindent felfogsz a maga valójában; ha ránézel egy emberre, tudni fogod, hogy milyen szándékok vezérlik.

Ha pedig mégis becsapnak, mondd, mi történik? Semmi. Te az vagy, aki vagy? Igen. Hát akkor? (mosolyog) A kincset úgysem tudják elvinni tõled, mert azt te magad vagy. November 25. Éjjel Megittunk még egy kávét, bár érdekes, nem voltunk fáradtak: korábban is észrevettem, hogy Christian jelenlétében úgy feltöltõdöm energiával, mint egy másodosztályú ipari akkumulátor. Míg Liz a kávégépbe próbált életet lehelni, bekapcsoltam a tévét. Az egyik csatornán a kedvenc filmemet, egy régi, romantikus mozit adtak. Egy ideig követtük az eseményeket, ám ahogy a képernyõn megjelent a féltékenység, Christian megszólalt. - A féltékenység az egyik legnagyobb és legravaszabb egoista trükk. Mégpedig azért, mert hozzákapcsolódott a szerelemhez: az egód elhitette veled, hogy a szeretet, a másik fontosságának érzete és a féltékenység együtt jár. Féltékenység - Mikor is vagy féltékeny? Amikor úgy érzed, hogy az az ember, akit szeretsz, figyelmével és szeretetével más felé fordul. A féltékenységet különféle fokozatokban éled át, s noha tudod, hogy alapvetõen egy egoista csacsiság, bizonyos szintû féltékenységet elfogadsz, sõt, el is vársz. (Liz) - Várj. A féltékenység alapvetõen egy jogos érzelem. Azért vagyok féltékeny, mert szeretem a másikat, és nem akarom elveszíteni. - Majdnem. Csak azért vagy féltékeny, mert nem akarod elveszíteni. Nincs szó szeretetrõl, mert a szeretetben nincs féltékenység. A féltékenység sosem a szeretetrõl szól, sõt, még csak nem is a másikról. A féltékenység rólad, csak a te kis egódról szól. Mint a halálesetkor érzett szomorúság. Amikor egy szeretted meghal, nem miatta sírsz. Magadat gyászolod, mert hát neked rossz a másik nélkül, te élsz tovább egyedül. A féltékenység éppígy rólad beszél, s noha azt mondod, hogy a másik iránt érzett érzelmeid miatt mardos a zöld szörnyeteg, ez nem igaz: amikor féltékenykedsz, nem szeretsz. Emlékezz csak vissza: amikor mardosott a kétség, éreztél szeretetet? Ugyan, dehogyis! haragot, fájdalmat, dühöt, sértettséget, megaláztatást... Sok minden fortyogott benned, de szeretetet nem.

(Liz) - Elismerem, mindez igaz. De nálam a féltékenység igenis szeretetfüggõ: csak az az ember váltja ki belõlem, aki fontos nekem. Aki számít. - Pontosan így van. Csak az iránt az ember iránt érzel féltékenységet, aki neked számít. Akivel terveid vannak, mert valami olyat hoz az életedbe, amit magadtól nem tudsz megteremteni. De hát kedves, ez az egész rólad szól! Hol van itt a másik? Sehol. Magadnak csak te vagy a fontos. A féltékenység, akárcsak az agresszivitás, nem más, mint egy eltorzult energia. Ha megfigyeled, ahogyan az agresszivitásnak is van olyan foka, amelyet elfogadsz, sõt, értéknek tartasz, úgy a féltékenységnek is. S noha valóban kellemes egy erõs férfi, aki bármikor megverekszik érted, noha valóban hízelgõ egy olyan férfi, aki mindig érezteti, hogy nem ad oda másnak, a probléma az, hogy az agresszivitás és a féltékenység mértékét nem lehet szabályozni! Olyanok, mint a mélybõl feltörõ olaj: sosem tudhatod, hogy vékony sugárban, hasznosan, vagy vastagon, minden életet tönkretéve szabadulnak rá a világra. Egy hölgyismerõsöm mindig jeleneteket rendezett, ha a párja az utcán megnézte a nõket. Ahogy teltek az évek, már akkor is állt a bál, ha a fiú nem nézett idõben a földre, amikor a látóterükbe került egy csinos nõ. S mivel a féltékenység, akárcsak az emberi mohóság, nem ismer határokat, a lány egyre inkább belelovalta magát a küszködésbe. Hamarosan odáig jutott, hogy már nem is a kapcsolatát féltette, hanem a nõket és önnön nõiességét gyûlölte meg. (Liz) - Hát igen, ez már komoly probléma, de azért egy bizonyos mennyiségû aggodalomra szükség van... (mosolyog) - Igen, fõleg a nõk élik meg valóságnak azt a tévhitet, hogy a férfiak féltékenysége a szeretet jele. (Liz) - De hát ez így is van: annak a pasasnak, amelyik nem fél, hogy elveszít, nem is kellek igazán. - Liz, a féltékeny pasasnak egyáltalán nem kellesz. Aki féltékenykedik, annak te nem kellesz, mert neki csak egyvalaki fontos: önmaga. A férfiak féltékenysége mindig saját magukról szól. Kedves, mi a hízelgõ abban, hogy a férfi állandóan maga mellett akar tudni? (Liz) - Hát, hogy fontos vagyok neki. - dehogy vagy fontos! Csak az kell neki, amit jelent és?:. A féltékeny férfi nem is lát téged, mert nem veled, csak az egója önérzetével foglalkozik. (Liz) - Mit értesz azalatt, hogy "amit jelentek"? - Az emberek azért élnek együtt valakivel, azért keresnek párt maguknak, mert ketten - vagy többen - boldogabbak, mint egyedül. Amikor találsz egy férfit, akivel jól érzed magad, mit is szoktál mondani? "Olyan boldog vagyok ezzel a férfival, úgy kiegészít, mintha a másik felem lenne. Olyan jó, mert egy percig sem unatkozom vele, nõnek érzem magam mellette."

De hát, kedves, minden gondolatod rólad szól! A nyerõ hím azért nyerõ, mert van benne valami, ami a benned lévõ hiányt kitölti, a benned lévõ problémákat feloldja, csúnyának gondolt részeidet eltakarja. A hozzád közel kerülõ fickó nyugalmat, biztonságot, szeretetet, anyagi stabilitást, gyönyört jelent számodra. Olyan értékeket képvisel, amelyek a boldogságot jelentik neked. S a férfi-ego ugyanezt adja elõ balról: ha a férfinak az a fontos, hogy mindenki megbámulja a nõjét, ha megtalálta a maga bombázóját, ragaszkodni fog hozzá. Nem a nõhöz, csak ahhoz, amit a nõ jelent számára. (Liz) - Hmm... - Úgyhogy a másik féltékenységének semmi köze hozzád, a tiéd viszont mindig belõled fakad, még akkor is, ha egy külsõ esemény váltotta ki. Amikor a párod összemosolyog egy vadidegen nõvel, azonnal összerándul a gyomrod. A féltékenység önmagában nem létezik, az egód szülte abban a pillanatban, amikor a fent említett helyzetben kicsinek és jelentéktelennek érezted magadat. Mert hát errõl van szó: azzal, hogy a párod egy másik nõre is felfigyelt, az egód a "vesztes" szót kezdi el villogtatni a fejedben. Rikító, zöld és vörös fényekkel. (mosolyog) Pedig meglehet, hogy csak egy rég látott rokon a hölgy... Liz, a féltékenység torz formájának sosincs alapja. Maga az érzés nem más, mint erõ, amelyet ha megtanulsz kezelni, rengeteg csodát teremthetsz vele. Amúgy a féltékenység azért fontos az ego számára, mert valahol le kell vezetnie a sok elfojtásban, versengésben és a férfi-nõ macska-egér játékában felgyülemlett feszültséget. De ha a másik valóban fontos neked, akkor nem féltékenykedsz: ha a szereteted valódi, akkor a párod boldogsága örömmel tölt el, még akkor is, ha más férfi vagy nõ okozza neki azt a boldogságot. S noha látom, hogy a szemöldököd kiveri a plafont, tudom, hogy képes vagy erre: amikor a férfi barátaid elmesélik a hódításaikat, tudsz örülni az örömüknek. (Liz) - Hát persze, mert õket nem úgy szeretem. - Valójában csak õket szereted... De most ebbe ne menjünk bele, hamarosan megbeszéljük. Liz, a boldog ember képtelen a féltékenységre. Mert nincs szüksége semmire. A teljes ember élvezi az életet, de nincs szüksége rá. A féltékenységnek erõvel nem lehet véget vetni, de nem is kell harcolnod ellene, mert a boldogság fényében eloszlanak nyirkos, szürke fellegei. (Liz) - Te nem szoktál féltékeny lenni? - Nem szokásom. Miért lennék? ha a nõ, akit szeretek, velem boldog, akkor velem van, ha mással, akkor pedig vele. De ha a nõ boldog, akkor én miért lennék boldogtalan? (Liz) - Hát, egyre szimpatikusabb férfi vagy, ugyanis szeretem, ha szabad lehetek. De azért azt is szeretem, ha érzem, hogy fontos vagyok a másiknak. Ha elmegyek, akkor a másik igenis

szenvedjen, mert hát hogy néz az ki, hogy én nem vagyok neki, õ mégis vigyorog?! (nevet) - Ezt csak a nõi-egód mondatja veled. Mivel az ego leginkább a szenvedést tudja átélni, ezért ezt tartja a fontosság mérõjének is: ha a másik kínlódik, ha féltékenység mardossa a hiányod miatt, azt hiszed, hogy fontos vagy neki, pedig valójában csak önmaga jár a fejében, csak önmagáért aggódik. (Liz) - Mindezt valahol én is így gondolom, de csak a saját életemben... õszintén bevallom, nekem szükségem van arra, hogy egy férfi ilyen mértékû szabadságot adjon nekem, de én ezt nem tudom viszonozni. Elvárom, hogy szabad nõként találkozhassam a férfiakkal, de míg én másoknál élem meg a gyönyört, õ maradjon otthon, és rá ne merjen nézni egy másik nõre, mert letöröm a derekát! s tudom, hogy ez nem jó, szeretnék változtatni ezen, de egyszerûen nem megy. - Liz, a változás sosem könnyû. Fõleg egy ilyen kérdésben nem, mert hát ez a szenvedés az ego alapja: ha meghallgattad a kazettákat vagy visszaemlékszel a saját csecsemõkorodra, tudhatod, hogy a személyiséged alapjává vált a birtoktudat kialakulásakor megjelenõ féltékenység. De természetesen minden megoldható, ha te változni szeretnél, megváltozhatsz. Nem könnyû, mert az új még csak a fejedben, a régi meg a zsigereidben van. Úgyhogy ne akard elfojtani, egyszerûen csak figyelj. Tombolj, ha úgy alakul, de figyelj. S akkor egyszer csak rádöbbensz, hogy csak azért vagy féltékeny, mert azt hiszed, hogy a másik nélkül nem tudod megélni önmagad. Úgyhogy ne fojtsd el, s ne légy szégyellös sem: nyugodtan mondd meg a párodnak, hogy a tudatosodásod hatására elõtörhet belõled a féltékenység. Egy párkapcsolat maga a csoda, ha az õszinteségen alapul. Ha megmondod neki, hogy ne haragudjon, de most egyszerûen nem nyomhatod el "civilizált" ember módjára a feszültségedet, meg fog érteni, és építõ jelleggel segítheti tisztulásodat. S még valami. Ez egy hosszú folyamat, mert a birtoklás vágya egy idõs az emberiséggel. Az ego sok kis izzó tüskét fog a gyomrodba és a szívedbe fúrni, míg féltékenységed korlátai feloldódnak. De ha ez egyszer bekövetkezik, és megtapasztalod a kín nélküli szerelmet, beléptél a mennyország kapuján. Hûség . Megcsalás November 25. Éjfél Már igencsak kezdtünk pilledni, de Christian szerette volna, ha folytatjuk. - Azért beszéljük most meg a hûség és a megcsalás fogalmát is, mert szerves része a féltékenységnek. Nos, a hûségbõl is kettõ van. Az emberi és a korlátlan, a lehetõségeket biztosító hûség. Az emberi fogalmak szerint akkor vagy hûséges, ha kitartasz adott szavad, ígéreted mellett. Mindezt életed minden megnyilvánulásában elvárja tõled a világ: fizikai, érzelmi és

gondolati síkon a kiszámíthatóságot kérik rajtad számon. Hétköznapi életedben hivatásod, érzelemvilágodban barátaid és családod, szellemiségedben pedig elveid vagy esküd felé kell hûségesnek lenned. S mivel az egód nem szeret egyedül szenvedni, ezért a környezetedben élõktõl mindezt te is elvárod. (Liz) - Még szép. Az ember akkor ember, ha betartja az ígéretét. - Pedig valójában csak a hazug ember ígér. (Liz) - Micsoda? - Aki megéli a hûséget, az szíve, a feje, a tettei és a természetes egységében. Liz, hogy mást mond a szája, mint

nem ígérget. Miért tenné? hiszen a szavai egységben vannak. A tisztaság csak az az ember ígérget, aki tudja, a szive.

A fogadalmat mindig a félelmed váltja ki, félelem a benned tomboló káosztól. Hisz te már csak tudod, hogy képes vagy percenként 180 fokos fordulatokra, hogy képes vagy megváltozni egyik pillanatról a másikra. S noha ez így természetes, mivel a társadalmad és az egód az állandóságot szereti, az elméd megalkotta a hûség fegyverét. Liz, az emberi kapcsolatok alapja az üzlet. Ha beismered, ha nem, mindig és mindenkitõl elvárod figyelmességed jutalmát. S noha az egód ezt az igazságot oly magasztos elvekkel próbálja eltüntetni, mint: "az az igaz barát, akire számíthatok a bajban" vagy "az igaz szerelmem elõbb gondol rám, s csak aztán magára", egy kis õszinteséggel megfigyelheted, hogy valójában minden pillanatod rólad szól. Hiába a látszólagos önzetlenség, az egód a hûség nevében eldönti, hogy a barátod miképpen is viselkedjen, meghatározza, hogy a szerelmed miképpen szeressen. Jól mondtad, a hûség egy ígéret. S mint minden ígéret, felelõtlen, erõszakos és hazug. Azért felelõtlen, mert a hûség felvállalásakor olyan áruval üzletelsz, amely felett nincs hatalmad, amellyel nem rendelkezel. Ez pedig a jövõd. Liz, a jövõ nem a tiéd. Állandóan változol, mindig minden változik, akár a következõ szívdobbanásban más lehetsz! életed az elõre nem látható változások sorozatából áll, a lét értelme és gyönyöre a kiszámíthatatlanság, a spontaneitás. A hûség azért erõszakos, mert meggátolja szabad kiteljesedésedet. A holnapra tett ígéreteddel olyan labirintust építesz, amelyben vakon bolyongsz mindaddig, amíg egyszer csak - hosszas szenvedés árán - áttöröd a falakat, (mosolyog) természetesen az elvárásod falaiba még "áramot" is vezetsz, hogy a szabadulás legkisebb próbálkozására lelkiismeret-furdalás, bûntudat rázza meg lelkedet. (Liz) - S miért hazug? - Mert az erõszak mindig hazug. Nos, ha képes vagy õszintén az érzelmeid mélyére tekinteni, megláthatod, hogy a hûség számodra nem más, mint fegyver. A

párkapcsolataidban használod elõszeretettel: azzal a szöveggel csikarod ki a hûség ígéretét, hogy csak akkor engeded közel magadhoz a másikat, ha hajlandó lemondani a többi nõrõl. Utána pedig azzal zsarolod, hogy ha nem tartja meg adott szavát, elhagyod. De, Liz, ez kétélû fegyver. Ha elvárod, hogy a férfi lemondjon az élet azon örömeirõl, amelyek a te hûségképedbe nem férnek bele, akkor õ is jogosan követelheti ugyanezt. S ekkor az ego, akinek lételeme az uralkodás, vágya beteljesülése érdekében rabbá tesz téged is: hogy a hûség béklyójával irányíthasd a másikat, bizony a te fejedet is igába hajtja, (sóhajt) így lesz egy alapvetõen csodálatos és természetes érzésbõl, a hûségbõl hûség, amely szado-mazo csatározássá torzítja a lehetõ legcsodálatosabb és legtermészetesebb állapotunkat, a szerelmet. S noha furcsán hangzik, mindez teljesen természetes, mert az egónak - ha elfogadjuk, ha nem - ez a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi baj, egyszerûen csak döbbenj rá, hogy a hûség ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus, és pontosan annyi az értelme, mintha ötesztendõsen elvárná tõled a világ, hogy tíz év múlva ne legyél magasabb. (Liz) - Akkor mi a hûség? - Te magad. A hûség az a mámorító érzés, amikor a tested, a lelked és a szellemed egy ritmusra dobban, amikor a hangod, az érzelmeid és a gondolataid az egység tisztaságában lüktetnek. S noha a hûséget a többi embertõl várod, felejtsd el a világot, és nézz befelé, mert a hûség csak benned születhet meg. Csak magadhoz lehetsz hûséges. Ha képes leszel félelmek és gátlások nélkül megélni mindazt, ami vagy, a hûség egyszer csak megjelenik benned, egyszer csak felfakad a szívedbõl. S abban a pillanatban nem fogsz felelõtlen ígéreteket tenni, és ezt nem fogod mástól sem elvárni. Megszûnik a hazugság és megszûnik a követelõzés. (Liz) - Hát, megint lett egy olyan pontja az életemnek, amelyrõl kiderült, hogy képtelen vagyok megélni... - Liz, várj! ne bántsd magad. Az egoista és az egótlan hûség között nincs hierarchikus különbség! Mások ugyan, de egyik sem jobb, fejlettebb vagy követendõbb! Nem az a lényeges, hogy melyiket éled át, hanem az, hogy melyikben vagy önmagad! Az életben nincs rossz út, nincs hibás döntés: semmi értelme törekedni a korlátlan hûségre, ha az egoista hûséggel tudsz azonosulni. A létezésben pont a korlátlanság a legcsodálatosabb, az, hogy bármerre is haladj, te, a lényeg megmaradsz magadnak. Nem kell bejárnod egyetlen utat sem, egyszerûen csak létezz, mert nincs más, csak az élet. Megcsalás (Liz) - Értelek. De mindaddig, amíg erre fájdalommal, amelyet azzal a szenvedéssel,

mit kezdjek a többi ember hazugságával nem vagyok képes? Mit kezdjek azzal a az alkalmazottam lopása okozott? Mit tegyek amelyet a férjem a megcsalással okozott?

- Egyszerûen csak vedd tudomásul, hogy mindennek semmi köze hozzád. (Liz) - Hogyan? - Liz, téged senki sem tud megcsalni. Csak az elvárásokat, az ego csacsi elvárásait lehet megcsalni. Akkor érzed magad megcsalatva, ha valaki olyan cselekedettel fordult el tõled, amelyre nem számítottál. Magát a szót leginkább akkor használod, mikor a párod egy másik ember karjaiban, ágyában köt ki, de akkor is csalódottnak érzed magad, ha valamelyik barátod, családtagod tett valamit ellened. Nos, maga a megcsalás nem létezik, csak az egód kreálja az érzést. Könnyen ellenõrizheted az állításomat: ha megfigyeled, csak azok az emberek váltják ki belõled ezt a fájdalmat, akiket az életed részének tekintesz. Ha idegenek próbálnak ártani neked, inkább dühös leszel, és felveszed a kesztyût, de a csalódás fájdalmát csak a számodra fontos emberek váltják ki belõled. Úgyhogy a megcsalatás érzését az egód teremti akkor, amikor az életed egy meghatározó résztvevõje az érdekeid ellen cselekszik. S általában nem akkor érzed megcsalva magad, ha a másik szándékosan tõrt döf a hátadba, hanem akkor, amikor olyat tesz, amirõl nem tehet. Például ha megkíván egy másik embert, vagy ha beleszeret valaki másba. (Liz) - Az érzéseirõl vagy a vágyairól senki sem tehet. De arról már igen, ha a másik nõ ágyában meg is valósítja az álmait. (mosolyog) - Tehát nem az a baj, hogy megszeret valakit, hanem az, hogy megéli a szeretet adta örömöket? (Liz) - Végûl is igen... (mosolyog) - Tehát akkor szeret téged, ha lemond miattad a szeretetrõl? Akkor szeret, ha szenved miattad? (Liz) - Jaj, nem...! ó istenem, minél tisztábban látom ezt az egészet, annál inkább rájövök, hogy az életem csak egy rakás ostobaság! - Nem. Az életed tökéletes. Az egód lehetetlen elvárásai ostobák. (Liz) - Christian, a lemondás is lehet a szeretet jele. Amikor a másik annyira szeret, hogy lemond arról, ami fontos neki. Lemond róla értem... Miért bûn ez? - Egyáltalán nem bûn. Épp csak semmi köze a szeretethez vagy a szerelemhez. Kedves, ha le akarsz mondani önmagadról, az életedrõl egy pasas kedvéért, hát tedd. Épp csak tudd, hogy akkor azt a férfit nem szereted. Nem vagy rá képes, ugyanis a szeretethez ember, szív kell, aki az érzést teremti és megéli. A szeretethez jelen kell lenned! De ha te lemondasz magadról, akkor ki teremthetné és érezhetné a szeretetet? Hm? Ha pedig

egy férfi mond le valamirõl a kedvedért, akkor

egyszerûen csak fél tõled, félti az életedben elfoglalt helyét. Liz, a szeretetben nincs lemondás! csak az egód várja el, hogy a másik lemondással bizonyítsa szeretetét, szándékai komolyságát. S ha már itt tartunk, megjegyeznék egy apróságot: a férfi-ego azokért a dolgokért képes a lemondásra, amelyeket magának akar megszerezni. Pénzért, autóért vagy a sikerért képes áldozatot hozni. Úgyhogy kérdem én, miért akarod, hogy a férfi a pénzével vagy az autójával tartson egyenértékûnek? Miért jó neked, ha éppúgy akar megszerezni téged, mint a hírnevet? Miért akarsz mindenáron a használati tárgy kategóriájába kerülni?! (Liz) - Dehogy akarok... - Akkor miért erõszakolod ki? azzal, hogy megcsalásnak tekinted, ha a másik beleszerelmesedik vagy szeretkezik valakivel, ezt éred el. Kitartó munkád eredményeképpen a férfi ragaszkodni fog hozzád, éppúgy, mint a kedvenc tévénézõ karosszékéhez. S noha azt hiszed, hogy te kellesz neki, valójában nem is lát téged, csak a saját boldogságának kényelme érdekli. Liz, a megcsalás, mint érzés és energia, korlátlan. Épp ezért roppant szélsõséges megnyilvánulásai lehetnek. Van, aki csak akkor rendez jelenetet, ha szeretkeztél valaki mással, van, aki már akkor õrjöng, ha egy ellentétes nemû emberrel beszélgetsz. Sõt, sokak véleménye szerint már akkor elkövetted a megcsalást, ha a gondolataidat egy neked tetszõ férfi vagy nõ körül járattad. Érted? Az ego még a másik gondolatait is uralni akarja! S noha Hitlert és a diktatúrákat elítéled, a megcsalatás érzésének köszönhetõen egy cseppet sem vagy jobb náluk, épp csak nincs hatalom a kezedben. Azonban amint megérzed a másik feléd irányuló ragaszkodását és szeretetét, kéjes örömmel foglalod el helyedet a trónon. S mivel az egód testestül-lelkestül birtokolni akarja párodat, néhány év leforgása alatt elõbújik belõled a diktátor, akihez képest Hitler csak gyenge ipari tanuló. (Liz) - Megmondom neked õszintén, nem ismerek senkit, aki nálad hitelesebb lenne ezekben a kérdésekben, de néha elképesztõ tõröket döfsz az emberbe. - Nem én. Te szurkálod önmagad. Én nem teszek semmit, egyszerûen csak fellebbentem a függönyt, amely eltakarta a valóságot. S ezt is csak azért, mert megkértél rá. (Liz) - Igaz, de akkor is... Nem jó veled beszélgetni. Persze ez ostobaság, mert marha jó veled beszélgetni... Olyan határozott vagyok mostanában, vagy mégse? (nevet) - Az ember szeret velem beszélgetni. Az ego nem szeret. Liz, ha megfigyeled, sosem ítélem el az életedet. Eléd tárom azt, ami van, eléd tárom, hogy milyen a világ. Te meglátod, és utána minden érzelem vagy érzés belõled fakad. A legtöbben elkenõdnek az elsõ tiszta pillanataik hatására, mert felfogják, hogy semmi közük nincs a saját életükhöz, mivel úgy táncolnak, ahogyan az egójuk fütyül. De ha ezt felismered, ne ess kétségbe, mert ez azt jelenti, hogy kinyitottad a szemed. Keleten a tudatos embereket "felébredettnek" nevezik. Találó név, mert az öntudatlan ember valóban olyan, mintha aludna, mintha

csukott szemmel botorkálna. Azért mondják a bölcsek, hogy felébredni a legnehezebb, mivel nem tehetsz érte semmit! amikor alszol, nem tudod befolyásolni, hogy mikor kelj fel... Úgyhogy ha kinyitottad a szemed, és elkeserít a látvány, hagyd el a bánatot, és örülj, mert már túl vagy a nehezén. Tehát, ha a megcsalatás érzése felüti benned a fejét, ne akard visszanyomni a víz alá. Inkább éld meg az érzést. Szenvedj, sírj, tombolj, ahogyan jólesik, épp csak figyeld magadat közben. Az elfojtással itt sem érsz el semmit, de a figyelem hatására egyszer csak rá fogsz jönni, hogy téged nem lehet megcsalni! Az elvárásaidat, az elképzeléseidet, az egód reményeit meg lehet, de téged nem. (Liz) - Tudod, valahol igazad, van. Ha õszinte akarok lenni magamhoz, tényleg nem az fáj, hogy a párom megprütyköl valakit. Egészségére. A hazugság, az, hogy mindezt a hátam mögött tette, az az igazi kín. - Ha már az õszinteség lúdjánál tartunk, akkor legyen kövér: nézzük meg mélyebben e kérdés valóságát. Liz, ha egy pasasnak hazudnia kell, ha valamit nem mer elmondani neked - például, hogy megkívánt egy másik nõt -, akkor a probléma gyökere benned van. Akkor benned van valami, ami hazugságra készteti a másikat. Természetesen vannak betegesen hazudozó férfiak, akik a leglényegtelenebb dolgokban sem képesek igazat mondani, de a nagy többség élvezné az igazmondás nyugalmát és teljességét, ha nem félne a következményektõl. Ha a másik félelmében nem tudja neked kitárni a szívét... (Liz) - akkor valamit én csinálok rosszul... Ó, a szentségit, igazad van! - Nincs igazam. Egyszerûen csak kezd kinyílni a szemed. Kapcsolat . Párkapcsolat Házasság . Család November 26. Reggel Jólesett volna még egy kis alvás, de Christian visszaadta a kölcsönt: korán kiugrasztott az ágyból, ráadásul még arra is rávett, hogy kimenjek vele hógolyózni. Mire kiértünk, nem csak a vakitóan ragyogó nap, hanem egy szemtelenül vigyorgó kiskölyök is ránk köszöntött - s míg elõbbi kellemes sugaraival, utóbbi néhány jól irányzott dobással tette mindezt. Elégedett hördüléssel vettem tudomásul az inzultust, Christiannal - komoly bátorságról téve tanúbizonyságot - vadul elkezdtük hajigálni a gyereket, de nem tudtunk diadalmaskodni, mert mire az erõfölényünk érvényesült volna, megjelentek a srác barátai is. Cudarul nekiláttak az elnáspángolásunknak, ám ekkor váratlanul mellénk állt az étterem személyzete - magamban hálát adtam Christiannak, amiért tegnap sok borravalót adott. Elégedetten vettem tudomásul az események alakulását, ám a vigyor hamar az arcomra fagyott, mert túlerõnket látva, az ellenfélhez csapódott egy síelni induló baráti társaság... Nos, a felvonó tövében kibontakozó ütközet minden bizonnyal bekerül a történelemkönyvekbe: negyed óra elteltével majd száz

ember hajigálta nevetve a havat. A felszabadult visongás hatására egyre többen és többen csatlakoztak, hamarosan már senki sem tudta, hogy ki kivel van. Egyszer-kétszer megpillantottam Christiant, s noha semmiféle misztikus trükköt nem vetett be, azért néha gyanús gyorsasággal, szinte a semmibõl jelent meg a kezében a hógolyó... A fergeteges hócsatának a kifulladás vetett véget. Átázva, átfázva zúdultunk be a szállodába. A kölyköket meghívtam egy bögre forró csokira, majd Christiannal és Lizzel felmentünk a szobánkba, és letelepedtünk a kandalló elé. Minden izmom sajgott, de elképesztõen jólesett a mozgás. - Ez egyszerûen fantasztikus volt! Hihetetlen, hogy harminc esztendeje nem fogtam havat... Te jóságos ég, lehet, hogy három évtizede megfosztom magamat az élettõl?! - Te mondád, nem én. - Akkor ezért mondják a különféle mesterek, hogy legyünk olyanok, mint a gyerekek? - Nagyjából. A felnõtt ember az elvárásai és az egója torz tapasztalatai miatt nem képes tisztán megélni az új élményeket. Ha megfigyeled, ahogy idõsödsz, egyre inkább elveszted az érdeklõdésedet az újdonságok iránt, egyre inkább csak a saját világodban vagy hajlandó élni, abban a világban, amelynek elvei és határai jó negyven esztendõvel ezelõtt születtek. Azért mondják a tanítók, hogy légy újra gyermek és éld meg a jelent, mert hétköznapi életed az emlékeid fogságában zajlik. Mivel egy kölyöknek nincs tudatos tapasztalata a világról, ezért lénye teljes figyelmével fordul minden új élmény felé. Nem véletlen, hogy a fiatalok gyorsabban tanulnak: az idõsebb ember már csak egója kis részével fordul az újdonság megismerése felé. Mivel az újdonság nem érdekli. (Liz) - Most már értem, miért inkább a férfiak képesek meditálni: a gyerekes viselkedés a véretekben van. - Liz, kevered a szezont a fazonnal. A gyerekesség a tudatosság hiányát jelenti. Amikor egy felnõtt játékautót tologat a szõnyegen, hangosan brummog és képzeletében a ház elõtt kocsikázik, akkor csak belemenekül a gyerekesség állapotába, mert nem bírja befogadni a valóságot. Viszont ha tudatos vagy, akkor beülsz az autódba, és olyan élvezettel és örömmel vezeted, mint egy gyermek. Úgyhogy ne törekedj a gyerekességre, mert akkor csak a fejedben fogsz élni: tudatosan éld meg magad és a világot, de a gyermek tiszta felfogásával. (Liz) - Rendben. - Nos, tegnap megbeszéltük azokat az érzéseket, amelyeknek eltorzított formájával az ego rendszeresen kínoz téged. S mivel az egónak mindig szüksége van célokra és indokokra, a szenvedést a kapcsolataidon keresztül a másik nyakába varrja. Hogy a kapcsolat teljességét a lehetõ legkorlátlanabbul tudd felfogni, próbád átlényegíteni a következõ alapelvet. Nem lesz könnyû, mert egész materiális életednek, egód minden elképzelésének ellentmond, de ne hagyd, hogy a neveltetésed marionettbábu

módjára rángasson. Tehát a lényeg az, hogy az élet egyéni. Az egységet egyének alkotják. Te egyedül vagy! te te vagy, a szemeddel csak te látsz, a füleddel csak te hallasz; önmagadban csak te vagy, nincs ott senki más! Persze a világ rád rakódik és elborít, mint a pernye, a civilizációd és a környezeted megpróbál befalazni a saját építménye kazamatájába, de te akkor is te vagy! a kezeddel csak te érinted meg így a mindenséget, és senki más, a szíveddel csak te érzed így a mindenséget, és senki más, a gondolataiddal csak te magyarázod így a mindenséget, és senki más. Minden tetted, érzelmed és gondolatod rólad szól, önmagadat nyilvánítod ki a világban. Mindenki magáért él: a pénzhajhász karrierista éppúgy, mint az életét az afrikai lepratelepen feláldozó apáca. S noha a gyógyító nõvér elsõ látásra önzetlennek tûnik, valójában ugyanazon elv szerint él, mint egy élvhajhász playboy; az "önfeláldozó" azért adja át magát a szenvedésnek, mert úgy akarja! az "önfeláldozó" tudatosan vállalja a szenvedést, mert az egója számára ez az öröm, ez a tökéletes megnyilvánulás. - S amikor egy katona inkább lelöveti saját magát, hogy a bajtársait megmentse? Vagy amikor egy háborúban az anyák meghalnak a gyermekeikért? - Amikor valaki vállalja a halált másokért, akkor is önmagáért cselekszik, mivel valami neki fontosabb, mint a saját élete! Az efféle önfeláldozás csodálatos dolog, és az egyik legtökéletesebb módja az ego felszabadításának, csak épp önzõ. (mosolyog) Minden cselekedet - legyen az emberi vagy Isteni - mögött ott van az önzés: amikor másokon segítesz, az életed akkor is rólad szól! - Hmm. - Tehát az egyéniségek létezése - az ásványok molekulájától bezárólag Istenig - egyéni, és a szó nemes értelmében önzõ. Újra elmondom: az önzésben nincs semmi rossz, a problémát az önzés letagadása szüli. Akkor lesz az önzésbõl önzés, ha megtagadod természetes szükségleteidet, ha álszent erkölcsök miatt eltussolni, eldugdosni próbálod a vágyaidat, igényeidet. Az ego rengeteg olyan rendszert, elvet, vallást, filozófiát vagy gondolatot kreált, amely eltakarja az egyéni lét valóságát. Sokan hiszik, hogy Isten mindig velük van, sokan mondják, hogy a lélektársuk vagy duálpárjuk mindig velük van. Akad, aki hangokat hall a fejében, van, aki tudatosan próbál másokat beengedni az elméjébe - egy médium -, csak nehogy rá kelljen döbbennie arra, hogy a létezés egyéni. (Liz) - Ezt tetején. S voltaképpen egyedül, de

én is megéltem... Egyszer kint ültem egy havas szikla ahogy bámultam a tájat, hirtelen rádöbbentem, hogy egyedül vagyok. Hogy voltaképpen én vagyok az élet: mégse magányosan, egyedül, de mégis mindenkivel.

- Igen, egy ilyen különleges helyzetben gyakran rádöbbenhetsz a teljességre. De a hétköznapi életed során is megéled az egyedüllét igazságát, csak akkor nem veszed észre, mert nem mered észrevenni. Amikor például otthon ücsörögsz a párod társaságában. Mereven bámulod a képernyõt, de a mûsor sem tudja elsöpörni a

szobában ásítozó hideg, üres csöndet. S amikor hirtelen kikapcsol az elméd, és egy pillanatra tisztán látod az életedet, meg sem ismered a másikat. Csak nézed, és azt sem tudod, ki ül melletted, mert hát azt sem tudod, hogy ki ül benned... Ám hirtelen elszáll a pillanat, újra bekapcsol az elméd mókuskereke. S te gyorsan kérdezel tõle valamit, szidni kezded a mûsort, vagy épp összehozol egy kis veszekedést, mert nem mered elfogadni, hogy bizony egyedül élsz - mint ahogy azt sem, hogy nemcsak a másikat, magadat sem ismered. (Liz) - Két ember közt létezhet tartalmas csend is. - Mi az, hogy létezhet, valójában csak az létezik! A szeretet egységében létezõ emberek szinte alig beszélnek, mert lényük valóságát csak eltakarják a szavak; nincs szükségük csevegésre, mert a szájuk helyett a szívük beszél. De ez a tartalmas csend ritka. Az ego igényli a beszédet, mert a társalgással létrehozza a közösség illúzióját. Azért jár a szád akkor is, ha nincs mondanivalód, hogy ne lógj ki a társaságból. Ha pedig véletlenül megéled magadat és hallgatsz, egy kis idõ elteltével érdeklõdve fordulnak feléd az emberek, hogy mi a bajod. (Liz) - Várj egy kicsit... Az ember társas lény. - Így igaz. Csak épp jelenleg a társaságot a valóság eltakarására használod. A görcsös kapcsolatteremtésnek köszönhetõen nem tudod felfogni a másik valódi lényét, nem tudod élvezni azt a kiszámíthatatlan csodát, amelyet egy szabad ember jelent. Azáltal, hogy csak a magányodat próbálod leplezni a társaddal, eltakarod a fényt mindkettõtök elõl. Ám ha tudatos egyéniséggé válsz, ha nem félsz az önálló létezéstõl, csodálatos kapcsolatokat élhetsz át. Akkor leszel valóban társas lény, ha már magad vagy a boldog lény. (Liz) - Azt mondtad, az ego találja ki azt, hogy valakire szükségünk van a teljességhez - miért teszi ezt? - Alapvetõen korlátlanok vagytok, bennetek van minden és mindenki, és ti is benne vagytok mindenben és mindenkiben. Egyetlen magányos pillanatotok sincs, mégis, a létezésetek minden pillanata egyedüli: egyetlenek vagytok, de mégis számtalanok. Ám az ego nem képes megbirkózni ezzel az igazsággal. Zavarba esik, ha nincsenek körülötte kézzel fogható határok. De mivel az ego is a mindenség része, alapvetõen fél egyedül, mert érzi, hogy sokkal jelentõsebb részei is vannak. Azonban a korlátlanságtól jobban fél, mert azt hiszi, hogy a teljesség a halálát jelenti. Hogy ne roppanjon bele a magányba és ebbe a kettõsségbe, kénytelen volt kitalálni valamit. Ezért létrehozta a különféle hiteket arról, hogy miképp is van Isten, az õrangyalod vagy a duálpárod veled. S noha ezen elvek valóságon alapulnak, általában az egód addig torzítja õket, hogy csak boldogtalanságot, kétséget és szenvedést adhatnak neked. Kapcsolat - Sokan kérdezték már tõlem, hogy mi az élet értelme. Erre a kérdésre hál' Istennek nincs válasz - mert az élet értelme maga az élet -, de ha a tudatos létezés szemszögébõl nézzük a dolgot,

akkor az élet értelme végül is lehet a kapcsolat. - A kapcsolat?! - Igen, a nagybetûs kapcsolat, és mindaz, ami ezzel jár. Hogy szavaimnak tisztító, ne pedig összezavaró hatása legyen, a megismerést kezdjük az ember szemszögébõl. A kapcsolat fogalma azt jelenti, amikor egy élõlénnyel vagy tárggyal fizikai, lelki vagy szellemi kontaktusba kerülsz. Hogy ez kellemes vagy kellemetlen, kölcsönös vagy egyoldalú, az a kapcsolat szempontjából lényegtelen. A lényeg a kontaktus, amelynek hatására a résztvevõkben változás indul el. (mosolyog) Mint mindenbõl itt e földön, a kapcsolatból is legalább kétféle létezik. Ezek formájukban nem, inkább csak minõségükben térnek el egymástól: míg az emberi ego vezette kapcsolat mindig a túlélésért létrejövõ szövetség marad, a tudat építette kapcsolat folyamatosan változik, mert a résztvevõ egyének szabadon oldódnak fel egymásban, anélkül hogy egyéniségüket elveszítenék. (Liz) - Hogy mondtad? a "túlélésért létrejövõ szövetség"?! - Igen. Ha megfigyeled, minden egyén akarva-akaratlanul kötelékeket alakít ki környezetével. Ezt a létezés minden szintjén észreveheted: az egysejtûtõl az emberig minden élõlény kapcsolatot próbál teremteni a többi élõlénnyel és a világgal. S tudod miért? Az életért. Mert hát élni kell. Túlélni. Mindenkinek. Mivel a halálfélelem a legmeghatározóbb érzelmed, ezért minden pillanatodat a túlélés vezeti, ha tudsz róla, ha nem. A testeden elég jól megfigyelheted az életösztön mindent elsöprõ erejét: hiába szeretnéd abbahagyni a levegõvételt, egyszerûen nem tudod megtenni. Az elsõ és az utolsó lélegzeted idejét az elméd tudatosságával nem befolyásolhatod, ha már elkezdesz fuldokolni, akaratod ellenére levegõt veszel. Úgyhogy légy növény, állat vagy ember, a test önmûködõ, vegetatív módon arra törekszik, hogy minél nagyobb eséllyel éld túl a környezet viszontagságait. Nézd csak meg: a legtöbb állat egész nap - leszámítva a párzási idõszakot - csak a táplálkozással és a meneküléssel foglalkozik, (nevet) ne tévesszen meg az a különbség, amelyet a munkásember, a bankigazgató, a médiasztár vagy egy ünnepelt író között látsz, mert a felszín alatt õk is csak a túlélésükért harcolnak - s noha a tigrist kegyetlennek, a hiénát pedig megvetendõnek tartod, bizony a civilizált társadalomban sokkal kegyetlenebbül, aljasabbul teszed tönkre a másikat. (Liz) - Ez sajnos így van. - Ám mindez egyáltalán nem rossz, és nem is baj. Mindenki olyan eszközökkel próbál érvényesülni, amelyek számára adottak. S noha a legtöbb mester és guru, a legtöbb hitrendszer vagy szellemi iskola arra ösztökéli tanítványait, hogy tanuljanak meg uralkodni az ösztöneiken, valójában az életösztön nem más, mint a teremtõ

erõ zabolátlan megnyilvánulása. Semmi baj nincs vele, egyáltalán nem szabad elfojtani vagy "megoldani". Uralkodni nem lehet felette, de vele együtt élni igen: hagyni kell, hogy megtestesüljön ebben a világban. Épp csak megéri megtanulni formát adni neki. Amikor egy esõzés után megindul egy hegyoldal, a sárlavina könnyen maga alá temeti az egész falut; de ha betiltanánk, vagy épp megváltoztatnák az agyagot, nem lennének edények és csodás szobrok sem! Amikor egy esemény miatt szenvedsz, sosem az eseményt kiváltó erõ a hibás. A szenvedés azért garantált, mert nem jól használtad a saját teremtõ erõdet. Tehát az egyén léte mindig a túlélésrõl szól. S bizony közösen, a többi egyénnel összedolgozva nagyobb az esély a túlélésre. Az ember leginkább azt az ideális állapotot nevezi kapcsolatnak, amikor egy másik élõlénnyel olyan viszonyt tud kialakítani, amely mindkettõjük számára elõnyös, mindkettõjük számára elõsegíti a túlélést. De maga a kapcsolat nem csak élõlények között jöhet létre: te, az egyén kapcsolatban állsz mindennel és mindenkivel. (Liz) - Azt hiszem, kapcsolatnak...

megéri tisztázni,

hogy mit nevezel

- Végül is mindent. Az ízlelés, érintés, illat, beszéd vagy a tekintet mind-mind kapcsolatot hoz létre. Sõt, elég, ha csak teret engedsz az érzelmeidnek vagy a gondolataidnak, és máris megindul egy kapcsolat: gyakran megesik, hogy noha a párod neked háttal áll, mégis tudod, mit érez, vagy mit gondol, anélkül hogy egyetlen mozdulattal vagy szóval elárulná. Egyszerûen csak felfogod, (mosolyog) ki tudja, mi módon. Te, az ember, a tudatosságodnak köszönhetõen kapcsolatba kerülsz kövekkel, növényekkel, állatokkal egyaránt. Amikor a házadat építed, az erdõt járod vagy a macskádat simogatod, bizony kapcsolatba léptél a környezeteddel. Ez a fajta viszony egyoldalúnak látszik, mert a kõ vagy a növény számodra nem érthetõen reagál. De ez csak a látszat: a tudomány már nagyon régóta tisztában van azzal, hogy az emberi cselekedet - így a beszéd, a taps vagy csak az intenzív gondolat - hatással van az atomokra. Úgyhogy te mint ember minden pillanatban kölcsönhatásban vagy az egész világgal, minden pillanatban erõsebben vagy gyengébben változtatod meg a környezetedet - és a kapcsolat hatására a környezeted is téged -, épp csak nem tudsz róla. Maga a kapcsolat számodra és minden élõ számára egy irányíthatatlan folyamat, megtörténik, ha akarod, ha nem. A lényeg nem is a kapcsolódás, hanem az a pillanat, amikor ráébredsz a kötelék tenyéré, és megpróbálod magad a másik számára tudatossá tenni. Amikor elkezdtek egymással kommunikálni. (Liz) - Értelek. Viszont gyakran alakulnak ki kapcsolatok érzelmi okokból úgy, hogy a két egyén életének semmi köze egymáshoz. Például amikor egy férfi s egy nõ összeismerkedik az interneten, és személyes találkozás nélkül szeretnek egymásba. Vagy amikor két, levélben kommunikáló sakkpartner szellemi barátságot köt: akár a világ túlsó felén is élhetnek, nem segítik egymás túlélését, mégis megvan a kapcsolatuk. - amikor emberek csak érzelmi vagy gondolati kapcsolatban vannak egymással, az is a túlélésükrõl szól. Hajjaj, de még mennyire!

A legtöbb egyén számára az élet egyszerre jelenti a fizikai, az érzelmi és a gondolati létezést. Nyugodtan gondolj úgy az élõlényekre, mintha a materiális testükön túl lenne egy érzelmi és egy gondolati testük is. Igazság szerint az érzelmi megnyilvánulást felesleges elhatárolni a gondolatitól, mivel voltaképp egyek - igaz, ennyi erõvel a materiálist is kár elhatárolni? -, de mivel az emberi kultúrában elterjedt és jól be is vált ez a fajta hármas felosztás, maradjuk ennél. Tehát az élet az egyénben ezen a három szinten nyilvánul meg. Mindennek, ami fizikai testtel rendelkezik, van "érzelme" és "gondolata" is, de mivel a hangya vagy a naprendszer tudata messze áll az általatok tudatnak vélt állapottól, ezért a létezés ezen fázisát hagyjuk, forduljunk az ember felé. Liz, az embernek az érzelmi és a gondolati táplálékra éppúgy szüksége van, mint arra a finom ebédre, amelynek már vagy negyed órája érzem az illatát. Az élethez energia kell: a fizikai testednek materiális, az érzelmi és a gondolati testednek pedig asztrális, illetve mentális. Igen ám, de ahogy a fizikai tested által felfogható energiát is megválogatod - valamelyik ételt meg bírod emészteni, valamelyiket nem -, úgy az asztrális-mentális élményeket is szortírozod. Bizonyos érzelmek és gondolatok energiát adnak neked, bizonyosak nem, sõt, egyesek el is vesznek. Ahogy a táplálék megemésztése is a civilizációd és a környezeted függvénye - a legtöbb európai belehal abba az ivóvízbe, amelyet egy bennszülött könnyedén elfogyaszt -, úgy az érzelmi-gondolati energiaszûrõd is a társadalmad, a neveltetésed terméke. Úgyhogy a túléléshez meg kell kapnod a szükséges energiamennyiséget. S ahogy a tested is csak a világból jövõ táplálékot, az egód is csak a másoktól kapott energiát képes megemészteni. A külvilágból pedig egyetlen módon, a rád irányuló figyelem által kapsz energiát. Nos, a figyelem a tudatos élet alapja, értelme és korlátlan lehetõsége. Csak az létezik tudatosan, aki képes figyelni, aki képes megválasztani figyelme irányát. Azáltal, hogy figyelsz, energiát termelsz. Ráadásul mivel te termeled az energiát, ezért a figyelemben benne lesz mindaz, ami vagy. Ez azt jelenti, hogy a tekinteteddel minden érzelmedet, gondolatodat és emlékedet átadod a másiknak. Hisz nézd csak meg: a kidobóember csak áll, és rád néz nagy, szúrós szemével. Nem szólal meg, de a figyelmével létrehozott hídon keresztül gondolatok tömkelegét zúdítja a nyakadba: "ne rendetlenkedj, haver, húzd meg magad, mert széttéplek!" (nevet) s Noha nem mindig ilyen könnyû felfogni a másik lény teljességét, ha tudatos vagy, megláthatod, hogy egy ember minden pillanatban önmagát sugározza szét a világban. Úgyhogy Liz, az érzelmi és gondolati kapcsolatok éppúgy a túlélést szolgálják, mint bármely más fizikai viszony: az egyén testben vagy test nélkül figyelmet ad és kap, ezzel biztosítva az élet örök teljességét. (Liz) - Test nélkül is? Egy léleknek vagy tudatnak miért van szüksége mások figyelmére, mások energiájára? Ez nem csak az egónak kell? - Az egónak csak az a kapcsolat kell, amely számára elõnyös,

amely megfelel az elvárásainak. Kapcsolataidat beosztottaiddal, rokonaiddal, gyermekeddel vagy az épp aktuális bikáddal mindig úgy alakítod, hogy megkapd azt, amire szükséged van. Amikor megjátszod a kemény vagy épp engedékeny fõnököt, amikor elõadod a szigorú vagy épp megértõ anyát, amikor elõkapod a szende szüzet vagy a bõvérû szeretõt, begyûjtõd a viselkedéseddel kiváltott érzelmi, gondolati energiákat. (Liz) - Várj! Mibõl gondolod, hogy játszom? Mibõl gondolod, hogy nem vagyok õszinte az embereimmel, a gyerekemmel vagy a férfiakkal? - Semmibõl. Gondold végig te. Tényleg mindig megélted magadat, amikor kapcsolatba kerültél emberekkel? Tényleg mindig õszintén megmutattad nekik azt, aki vagy? (Liz) - Végül is igazad van, nem mindig... Na jó, általában nem. De azért a gyerekemmel mindig igyekeztem õszinte lenni. A pasikkal már annyira nem, de a gyerekkel igen. - Én nem azt mondtam, hogy hazudsz. Õszinte vagy, épp csak nem magadhoz, hanem a szerephez, amelyet játszol. (Liz) - De hát miért baj ez? Miért baj, ha az ember játszik? Hisz te mondtad, hogy szükségünk van a másiktól kapott energiára! (mosolyog) - Egyáltalán nem baj... Liz, az emberi élet nem áll másból, mint a figyelem állandó felkeltésébõl! Mivel csak a tudatos kapcsolatokból tudsz igazán energiát meríteni, ezért minél "nagyobb" tudatosságra lenne szükséged. De mivel az egód tudatosságával azonosulsz, olyan energiákat, olyan figyelmet kell szerezned, amely az egód számára megemészthetõ. Az anyagi világban a figyelem felkeltése az élet alapfeltétele: egy csecsemõ éhen hal, ha nem hívja fel magára a figyelmet, ha nem tudatja környezetével, hogy létezik. S mivel egy pólyás öntudatlanul bár, de megéli önmagát, senkivel sem törõdve tudatja is rendesen... Viszont ez a figyelemfelkeltés õszinte, még szívbõl jön. Körülbelül hétesztendõs korod körül veszted el õszinte megnyilvánulásaidat, és azokkal a figyelemfelkeltõ szerepekkel kezdesz azonosulni, amelyekkel a számodra lényeges anyagi, érzelmi és gondolati élményeket megszerezheted. Eleinte a tanult, a családban, a környezettõl ellesett sémák alapján próbálod magadra vonni a figyelmet, ám az elsõ visszajelzések, tapasztalatok hatására kialakítod a saját, egyedi módszeredet. Például egy fiú-ego számára hamar kiderül, hogy a hiszti, a sírás nem mûködik annyira, mert a szülõk és a világ elvárják tõlük a férfias viselkedést. Ezzel szemben a lányok egója megtanulja, hogy a hisztivel és a szeszélyes viselkedéssel könnyen teremthetnek kapcsolatot, mert hát a világ nemhogy elnézi csacskaságukat, hanem még szereti is. Így a pici nõk elfogadják, hogy minél kiszámíthatatlanabbak, annál inkább odafigyelnek rájuk az emberek. Úgyhogy nem az a baj, hogy játszol. Áh, dehogy is! Játssz, tapasztalj és teremts! A baj az, hogy a figyelem felkeltése érdekében megtagadod önmagadat, és úgy viselkedsz, hogy a másik minél több figyelemenergiát adjon neked. Amikor megismerkedsz egy

pasassal, mit is teszel? Próbálod eldugdosni hibásnak tartott tulajdonságaidat, a pozitívakat kiemelni, és úgy viselkedni, hogy minél jobban és tovább megtartsd a figyelmét. S istenigazából még a hazugság sem lenne probléma, ha tudatosan füllentenél. A gond az, hogy elfelejted, ki vagy, mert azonosulsz a rólad kialakult képpel. (rám nézett) S persze, amikor elmész udvarolni, amikor a munkahelyeden szeretnél a fõnöködnél bevágódni, vagy amikor mosolyogva megeszed leendõ anyósod ehetetlen fõztjét, valamennyire még tudatában vagy önmagadnak, tudod, hogy egy bizonyos cél érdekében fojtod el magad. A probléma akkor kezdõdik, amikor már nem tudod, hogy játszol, vagy amikor már nem vagy képes újabb szerepek átélésére, nem vagy hajlandó új álarcban a világ elé lépni. - Újabb szerepek? - Amíg egészségesen növekszel és változol, képes vagy új, figyelemfelkeltõ szerepek átélésére: hirtelen olyan emberekkel is megtalálod a hangot, akikkel korábban nem, olyan élethelyzetekben is tudsz teremteni, amelyekben korábban nem. A probléma akkor kezdõdik, amikor annyira eggyé váltál egy szereppel, hogy nem tudsz újat kialakítani, nem tudod a helyzetnek megfelelõben jól érezni magad. Csak a régit erõlteted, amely akkor és abban a közegben mûködött. Jó példa erre, amikor az iskolában a lányok haját meghúzkodva udvaroltál. Akkor az abban a közegben mûködött. Elérted a célodat, a kapcsolat létrejöhetett, és a hajhúzkodós bevezetõ után már szépen áramolhatott kettõtök között a figyelem, beengedtétek egymást az életteretekbe. Ám tizenöt év múlva ez már nem jön be: hiába próbálod felhívni magadra így a figyelmet, a nõk az elsõ megdöbbenés után sarkon fordulnak, és elmenekülnek. S itt most nem a hajhúzkodás fizikai formája a lényeges, hanem a lelki: sok férfi még harmincévesen is úgy próbál kapcsolatot kezdeményezni egy nõvel, hogy "meghúzkodja a haját". (Liz) - Ami persze nem jön be... - Hát, általában nem. Bár elõfordul, hogy a zsák megtalálja a foltját. (Liz) - Akkor kapcsolatnak?

mit

nevezel

nagybetûs,

szabadságot

adó

- A kapcsolat nem kapcsolat, hanem együttmûködés. A kapcsolat nem jön létre, mert egyszerûen nincs rá szükség: mindenki megéli önmagát, mindenki adja önmagát, és akinek ez jó, az élvezi, és él tovább - immáron sok hozzá hasonló, boldog egyénnel együtt -, akinek pedig nem, az egyedül él mindaddig, mígnem egyszer csak azt veszi észre, hogy olyan egyének vannak mellette, akiknek õ tökéletesen megfelel. Mert hát a kapcsolatban olyan egyénekkel létezel együtt, akiknek te jó vagy úgy, ahogy vagy, akiknek nem kell hazudoznod, hogy rád figyeljenek végre. A kapcsolat együttmûködés: együtt mûködtök, de megmaradsz önálló egyénnek is, épp csak önálló létezésedet a többiek élményei is színesítik, gazdagítják. S itt a válasz a kérdésedre, hogy miért nem csak az egónak kell a kapcsolat... Az egónak csak a saját elvárásai által megszült kapcsolatok kellenek. Ám az egyén nem vár el semmit, egyszerûen

csak átéli önmagát és azokat, akik vele együtt képesek átélni önmagukat. Az egyénnek egy kapcsolat olyan, mint a tavaszi szellõ, a felfrissülés és az új élmények ígéretét hordozza magában, (mosolyog) minél teljesebb vagy, annál inkább tisztában vagy saját magaddal, annál inkább megéled önmagad. S amikor a jól ismert világodban megjelenik egy másik egyén világa, olyan öröm önt el, amelyet egyedül képtelen vagy átélni. A létezés egyéni, de csak a többi létezõvel együtt teljes. November 26. Dél a változatosság kedvéért a szobánkban ebédeltünk - s noha evés közben nem illik beszélni, különösebben nem zavartattuk magunkat. - Tehát, összefoglalva: az egyén számára - legyen kö, növény, állat, ember vagy Isten - a saját létezése a legfontosabb. S mivel az egyén egyedül meghal, kapcsolatokat keres, amelyekkel megnöveli esélyét a túlélésre. Nos, az emberi kapcsolatok a hétköznapi, egyszeri találkozásoktól kezdve egészen a vérségi és párkapcsolatokig terjednek. S noha ezek a viszonyok minden népcsoportnál jelen vannak, megjelenési formájuk szögesen ellentétes is lehet. Például egyes eszkimó törzseknél a vendégnek szeretkeznie kell a vendéglátó feleségével - az elutasítás halálos sértésnek számit. Ezzel szemben, ha a mesés keleten valaki csak megpillantotta a szultán több száz asszonya valamelyikének arcát, rögtön porba hullott a feje; a keresztény kultúrkörben pedig egy pajkosabb pillantás elég volt, hogy a hölgy erkölcsös lovagja beverje felebarátja orrát. Természetesen az egyén szabadságának köszönhetõen a forma mindig változott - volt olyan eszkimó férfi, aki éppúgy féltékenykedett, mint "civilizált"
össze. Elsõ a kapcsolat megteremtése, második a fenntartása. Harmadik a megélése, negyedik a megváltozása vagy megszakítása, ötödik pedig az úi kapcsolat teremtése - immár a korábbi kapcsolat tapasztalatából okulva. Az utolsó két pont még akkor is bekövetkezik, ha egész életedet egyetlen férfi vagy nõ mellett éled le, mert a tested pusztulása után a fizikai életed viszonyai megszûnnek, és a tapasztalataidból merítve újakat hozol létre. Nos, elsõ lépésben meg kell értened valamit. Nem lesz könnyû, mert az egód azonnal rá fog harapni. Ne engedj a feltörekvõ veszekedhetnékednek, próbálj meg végighallgatni, mert több különféle szemszögbõl fogom megvilágítani a témát. Tehát, hogy megérthesd a párkapcsolatok teljességét, át kell lényegítened azt az alapelvet, hogy egy férfi-nõ kapcsolat mindig a szexualitás miatt jön létre. Ez az igazság fõleg a teremtés koronáinál domináns: a férfit mindig a szexuális vágy hajtja a nõ felé. Legalábbis addig, amíg a "dolog" meg nem történik. (Liz) - Na, ezt aláírom: a pasik mindenkibe belerakják a szerszámukat, aki nem tud idejében elmenekülni! - Jaj, Liz, még mindig ezt a rossz, feminista szöveget erõlteted! (Liz) - Nem erõltetek semmit, egyszerûen ez az igazság! - Hát persze, a te igazságod! (nevet) - Tiszta szerencse, hogy van fületek, fejenként kettõ... Lassítsatok egy kicsit! Törvényszerû a félreértés, mert nem tudjátok, mit értek szexualitás alatt, mivel számotokra csak a saját elképzelésetek és véleményetek létezik. Azonban a szexualitás sokkal többrõl szól, mint hiszitek. Sokkal nemesebb, tisztább, istenibb. Most csak annyira megyünk bele a szexualitás témakörébe, amennyire muszáj, a többit majd holnap megbeszéljük. Gyerekek, elsõ lépésben csak azt értsétek meg, hogy a szexualitás nem más, mint eggyé válás. Amikor két vagy több egyén eggyé válik. Legyen porszem vagy galaxis, a létezõk folyamatosan arra törekednek, hogy a többiekkel eggyé válva megéljék az egység állapotát, hogy utána újra megéljék az egyéni létet, immár a teljesség élményével gazdagabban. Az az öröm és gyönyör, amelyet szeretkezés közben tapasztalsz, az eggyé válás teljességébõl, az egység átélésébõl születik. Az anyagi létezésben minden pillanat arról szól, hogy megéld önmagadat, az egyént és megéld önmagadat, a végtelen teljességet, az egységet is. Minden pillanatban e vágy kettõsége hajtja az embert. Nézd csak meg, vágysz az egyedüllétre, arra, hogy az egyéniséged szabadon, minden gát nélkül teremthessen. Törekszel az akaratod maximális érvényesítésére, de ugyanakkor törekszel a család és a közösség felé is: kívánod, hogy egy egység része is legyél. Nos, a férfiak a sok-sok lehetõség közül általában a szexualitáson keresztül képesek megélni az egység teljességét. A

nõk számára is a szeretkezés a legtökéletesebb lehetõség, de õk a nyitottabb szívük miatt képesek más úton is megélni a másikat és önmagukat. Ám a férfiego sokkal erõsebben uralja a férfit, számára a legteljesebb egységélmény kapuja általában a testi szerelem. Természetesen ez csak általánosítás: minél tudatosabb egy férfi, annál inkább képes egyéb cselekedetekben is megélni az egységet. Táncban, mûvészetekben, feltalálásban vagy csak egy gyengéd érintésben is... De most maradjunk az általánosság talaján: a legtöbb ember - beleértve a nõket is - a szeretkezés és a szexualitás közben képes leginkább megélni az eggyé válás gyönyörét. Ezért van, kedves Edward, hogy amikor találkozol egy nõvel, mindig a szexualitás motivál. Még akkor is, ha errõl nincs tudomásod, még akkor is, ha nem jelenik meg kézzelfoghatóan a vágy. - Azért én már találkoztam úgy nõvel, hogy nem volt bennem semmi vágy, és nem is lett a dologból semmi... - Igen, mert a nõ nem nõként hatott rád. Te akkor nem láttad, nem élted meg nõnek a másik embert. De én arról beszélek, amikor egy fehérnépben észreveszed a nemét. Amikor az irodában megjelenik az új, csinos, kedves, szexis kollegina, felpezsdül az élet. (mosolyog) Hirtelen minden férfi segítõkész lesz. Váratlanul megtalálják a borotvát, sõt, az igazán elszántabbja még a fésût is... De ez így van rendjén, ez így csodálatos. Férfi és nõ, mint a mágnes két ellentétes pólusa: ha közel kerülnek, menthetetlenül vonzódni kezdenek egymáshoz. Ez a vonzalom elképesztõen hatalmas energia... (mosolyog) Megfigyelheted, hogy egy férfi teljesen más egy nõvel a szeretkezés elõtt és után. Amíg férfi és nõ nem töltötte együtt az éjszakát, van közöttük egyfajta kellemes feszültség. Ennek hatására a férfi sok mindent megtesz - ráadásul örömmel - a nõ kedvéért, olyan dolgokat is, amelyeket a már meghódított asszonyoknak nem tenne meg. Ha a fent említett szexis, új kolleganõ felhív, hogy szereld már meg az elromlott számítógépét, bizony hanyatt-homlok rohansz teljesíteni a kérését, ám ha egy volt barátnõd telefonál, bizony meg se moccansz, és valami ostoba kifogással kimented magad. (Liz) - Te jóságos isten, hogy ez mennyire így van! " Ha megtörténik a szeretkezés, ez az izgalmas feszültségenergia eltûnik, a férfi már nem érdeklõdik oly hevesen a nõ iránt. Nem kevésbé érdeklõdik, csak éppen már máshogyan. Ám a nõi-ego, amely megszokta a heves érzelmeket, azt hiszi, hogy a másik már nem kíváncsi rá. Liz, mondod is: "megkapta, amit akart, most már nem is törõdik velem." ám errõl szó sincs - kivéve, amikor tényleg ez a helyzet -, egyszerûen csak szeretkezés után a nõ már nem azt a figyelemenergiát kapja, mint elõtte. (Liz) - Hát igen, utána már nem olyan lelkesek. - De ez az új energia és kapcsolat lehet teljesebb is, mint a korábbi. (Liz) - Lehetne...

" Tehát, amikor egy férfi kapcsolatot kezdeményez egy nõvel, mindig a szexuális energia motiválja. Újra hangsúlyozom, ez nem azért van, mert a férfiak állatok lennének, és csak "azon" jár az eszük, hanem azért, mert az eggyé válás teljességét, az egységet csak ilyen formában képesek megélni. S mindez persze a nõkre is igaz: amikor egy nõ kapcsolatot kezdeményez egy férfival, benne is az eggyé válás vágya munkálkodik. Épp csak a nõ szíve nagyobb lehetõségekkel rendelkezik, és az egységet nem csak a szexualitásban képes megélni. (Liz) - Hát igen, nem csak a szex van a világon... De azért legyen az is! (nevet) - Nos, mit is jelent a mai ember számára egy beteljesült, ideális párkapcsolat? Meglátod a másikat. Megtetszik neked, megtetszel neki. Megszólít vagy megszólítod, megbeszéltek egy találkozót, amely természetesen csodásan sikerül: ahogy egymás szemébe néztek, mind a "ketten tudjátok, hogy a másik az igazi. Az elsõ randit követi a többi, és hamarosan kiderül, hogy hihetetlenül jólesik a másikkal beszélgetni, együtt nevetni, együtt létezni. Elkezdtek úgymond "járni". a világ és önmagatok szemében összetartoztok. Hamarosan a helyzet "komollyá" válik, összeköltöztök, majd eljegyzitek egymást. Egyre nagyobb a boldogság és az öröm, egyre jobban érzitek magatokat együtt, mígnem egyszer csak az oltár elõtt köszönt rátok a nap. Kimondjátok az igent, s hamarosan a gyermekáldás fénye ragyogja be az otthonotokat: elõbb hárman, majd négyen éltek közös lakásotokban - plusz a hatalmas, barátságos kutya... Ahogy peregnek az évek, egyre több csodát fedeztek fel egymásban, egyre több élményt éltek meg közösen. A gyerekek pikk-pakk felnõnek, már csak azt veszitek észre, hogy a munkahelyükrõl beszélnek. S ahogy kirepülnek a fészekbõl, ott maradtok ketten egymásnak, ketten a szerelemben, s csak éltek együtt, míg világ a világ. (Liz) - No, és most Andersen lapozott a mesekönyvben. (nevet) - Ej, Liz, hát kiveszett belõled a romantika? (Liz) - Még az elsõ házasságom alatt elcseréltem egy üveg don Perinonra és egy 50 000 dolláros gyémánt nyakékre. - Hát persze! Az elsõ férjed szegény volt, mint a templom egere. Te tartottad el. S mi, a barátaid hiába próbáltuk felnyitni a szemed, annyira vak voltál, mint egy nagyothalló denevér. (Liz) - Most miért kell elrontani a játékomat! Amúgy pedig egy nõbõl sosem veszik ki a romantika, kedves Christian, épp csak kihûl. Épp csak rájövünk, hogy az egész nem más, mint ostoba remény, amelybe feleslegesen kapaszkodunk. Egy szalmaláng, semmi több. - Ó, kedves Liz, dehogy is. A romantika a legcsodálatosabb találmány a földön. Nélküle nincs szerelem, mert hát együtt járnak, mint égbolt és a csillagok - épp csak arról van szó, hogy amit romantikának nevezel, annak semmi köze a romantikához. Az nem más, mint egy szirupos külsõség, egy mérhetetlenül hatalmas és szövevényes elvárástömeg. Ugye, milyen sokszor mondod, hogy de jó lenne egy olyan romantikus kapcsolat, amelyben lángolva vágysz egy férfira? Nos, itt ölöd meg a romantikát, mert eldöntötted, hogy milyen érzelmeket és élményeket hozzon az életedbe. Ám ez

nem romantika, ez csak az elvárt élmények beteljesülésekor érzett öröm, csak a színdarab tapssal jutalmazott öröme. Pedig a romantika sokkal több ennél. Ha megéled a szerelmet, megszületik a romantika is: mint levesnek a fûszer, nélküle ehetetlen az étel, ízetlen az élet. Liz, a romantika sosem tud kihûlni, mert az maga a láng. (Liz) - Megmondom én neked, hogyan mûködik egy kapcsolat általában. Tudom, mit beszélek: három férj van a hátam mögött, s hidd el, nem én fogyasztottam el õket... Mindig minden jól indul, aztán szép lassan szét esik. Valamiért a jó fej, sármos, világjáró pasasból egy otthonülõ, tévénézõ papucs lesz, aki az elsõ hónapok után elfelejti, hogy oly sok virág van a földön, bõven jutna nekem is. Valamiért elfelejt rám figyelni, elfelejti, hogy van ajtó, amelyet kinyithatna elõttem... Félre ne érts, nem vagyok az az elkényeztetett, nyafka liba, aki még azt is elvárja, hogy öltöztessék, de azért nõ vagyok. S mondd, hogyan lehetnék teljesebb nõ, ha a férfi nem elég erõs ahhoz, hogy gyenge lehessek mellette? hogy lehetnék nõ, ha nekem kell erõsnek lennem?! S persze, ha nem marad otthon, az is baj, mert hát akkor meg olyan lesz, mint a váltóláz: ágyról ágyra jár. S a tetejében még ostobábbnál ostobább hazugságokkal akarja kiszúrni a szemem. Úgyhogy az általad felvázolt családmodellból szinte semmi sem válik valóra, vagy ha mégis... Vagy ha még is megcsillan a boldogság, akkor valami elképesztõ marhasággal tönkrevágja. - Liz, azért a dolog nem ennyire fekete vagy fehér. Most csak a keserûség beszél belõled, de te is tudod, hogy rengeteg szépség van egy másik emberrel eltöltött életben. Ám tény, hogy az egótok tönkrevágja a kapcsolataitokat. S nem azért, mert rosszindulatú lenne, hanem mert semmit sem tud kezdeni a szeretettel és a szerelemmel. Viszont a civakodást, a másik ugráltatását, befolyásolását szereti, mert az így kapott figyelemenergiát már meg tudja emészteni: a hatalmi harc, a különféle erkölcsök adta szabályok betartatása vagy a szabályok megszegésével járó vita, veszekedés és mártíromság energiáját az ego már fel tudja használni. Ezért a legtöbb párkapcsolatból, házasságból egyfajta szado-mazo játék lesz. (nevet) Gyakran hallottam azt emberektõl, hogy azért jó veszekedni, mert utána olyan jó kibékülni... Érted az ego enyhén beteges logikáját? megbántod és gyötrõd a másikat azért, hogy utána a kibékülés alatt érezhesd a szeretetet, az egység teljességét. Az általam felvázolt, "tökéletes családi élet" azért valósul meg nagyon ritkán, mert a férfi és a nõi-ego alapvetõen nem erre vágyik. Most persze bólogatsz, hogy te igenis erre vársz, sõt, még ed szíve is megdobbant egy pillanatra, de ha visszaemlékeztek, igenis volt olyan férfi vagy nõ az életetekben, akivel ezt megélhettétek volna. Volt olyan "tökéletes" társatok, aki ezt a romantikát kínálta, csak nektek nem kellett. Épp csak az egótoknak nem kellett. Egymásra néztünk lizzel. Hallgattunk, de mindketten tudtuk, hogy Christian beletrafált a százas kör közepébe. - Liz, jól mondtad, az általam felvázolt kapcsolat meseszerû. Azért jön létre ritkán, mert ha megfigyeled, õszinte szeretettel indul. Ezzel szemben az emberi kapcsolatok általában nem

szeretettel indulnak. Mert hát miért is ismerkedsz meg egy férfival? Mert jó, izgalmas pasasnak tartod. Szeretnél lefeküdni, együtt élni vele, vagy egyszerûen csak kell melléd valaki, mert utálsz egyedül lenni... De hát hol van itt a szeretet? Úgyhogy a párkapcsolatot aztán nem is arról szól. vagy a szerelem, néhány benned nem is, a másikban

általában nem a szeretet szüli, így Ha pedig mégis lángol benned a szeretet hét, hónap elteltével elmúlik, vagy ha kialszik a tûz.

(Liz) - De miért? Miért múlik el a szerelem? - Ma még ezt is megbeszéljük... Vagy holnap. (Liz) - Szavadon foglak. (nevet) - Rendben. Tehát, hogy megértsd, miért vannak tele veszekedéssel és szenvedéssel az emberi kapcsolatok, kezdjük az elején, kezdjük a kapcsolat teremtésénél. Egy férfival vagy nõvel akkor teremtesz kapcsolatot, ha tetszik neked. Most az érdekkapcsolatokkal ne foglalkozzunk, maradjunk meg annál az általános helyzetnél, amikor a másik embert valamiért megnyerõnek találod. Nem vagy szerelmes, de vonzódsz hozzá. A mosolya, megnyerõ stílusa, külseje, magabiztossága, bankszámlája, hatalma... Lényeg a lényeg, hogy valamiért jobban érdekel, mint a többi ember. Valamiért jobban kitünteted a figyelmeddel. Az, hogy a párkapcsolatok és a házasságok úgy zajlanak, ahogy az elõbb elmondtad, Liz, az, hogy a közös élet a szenvedés táptalajává válik, már itt, a kapcsolat teremtésénél eldõl. Mégpedig azért, mert a kapcsolat megszületése mindig hazugsággal indul, ennek köszönhetõen pedig késõbb a kapcsolat és a kommunikáció alapja a hazugság lesz. (Liz) - Hogy mondod?! - Vegyünk egy konkrét példát. Megismerkedsz egy szimpatikus emberrel. Elhív - vagy elhívod - egy randira. Beültök egy kávézóba, és elkezdtek beszélgetni. Nézd csak meg, hogyan is viselkedsz az elsõ randin? Próbálod fényezni magad. Minél jobban akarod a másikat, annál inkább igyekszel idealizált képet festeni magadról. A férfiak és a nõk más-más "hazugsággal" próbálják becsapni a másikat. A hazugság nem a legjobb szó, mert a legtöbb ember elsõ lépésben nem szándékosan tódít, egyszerûen csak nem képes tudatos, õszinte lenni. Valahogy úgy, mint az állatvilágban: amikor beindul a párzási idõszak, a vadak megszépülnek. Nézd csak meg, a legtöbb madárnál a nõstények olyan színes tollakat "növesztenek", amelyeket egész évben sosem. Csak ilyenkor, hogy felhívják magukra a hímek figyelmét. A hímek is teljes megváltoznak: az alapvetõen nyugodt jószágok megvadulnak, agresszívek lesznek. S mindezt nem direkt teszik...

Tehát, az elsõ randin nem akarattal hazudsz a másiknak, egyszerûen csak az egód éppúgy magával ragad, mint az állatokat a párzási idõszak, (rám nevetett) ha megfigyeled, már a beszéd megkezdése elõtt elkezdesz hazudni. Még csak közeledtek egymás felé, de már próbálod a pocakodat minél inkább behúzni, a mellkasodat pedig minél inkább kidülleszteni. Ha egészségesek és fehérek a fogaid, olyan szélesen vigyorogsz, hogy óriásplakátot lehetne ragasztani a szádra. Ha a vállad széles, akkor annyira kihúzod magad, hogy a melletted állók meghallják a bõröd recsegését. Ha a karod izmos, akkor még a mûanyag poharat is úgy tartod, mintha ötvenkilós súlyzó lenne. (lizre mosolygott) Természetesen a nõknek is megvannak azok a hazugságaik, amelyek már annyira természetesek, hogy észre sem veszed. Már otthon, a tükör elõtt elkezded az illúziógyártást. Hogyan is tartja a mondás: "egy jó nõ pontosan tudja, hogy a ruha mit takarjon el, és mit emeljen ki." s miután az öltözködéseddel elváltoztattad magad, jön a smink. A smink a legnagyobb önbecsapó mechanizmus: nézd csak meg, minél boldogtalanabb, elégedetlenebb vagy önmagaddal és az életeddel, annál erõsebben fested az arcodat. Sokszor szabályos maszkot viselsz... (felém fordult) S a "hazugságot" a randin folytatod tovább. Mert hát elkezdesz beszélgetni. Mivel mindenáron le akarod venni a lábáról a nõt, mindent bevetsz. A tested fitogtatása után az elméd következik. Figyeled a másikat, és amikor kiderül, hogy szereti a vietnami modern festészetet és az eszkimó mûvészfilmeket, próbálsz érdeklõdõ arcot vágni. Igyekszel úgy fordítani a beszélgetés menetét, hogy kiderüljön a doktorátusod vagy a széles látóköröd; ha elég ügyes vagy, akkor mindezt úgy éred el, hogy szerény is maradj közben, mert egy kis ravaszsággal úgy terelgeted a beszélgetés menetét, hogy a nõ dicsér meg. Miután pedig már azt is a másik tudtára adtad, hogy milyen okos vagy, jön az életed felmagasztalása. Szerényen kirakod a sportkocsid kulcsát az asztalra, még szerényebben elmeséled, hogy mindig összekevered a hitelkártyáidat, és még annál is szerényebben csak úgy elejted, hogy tegnap este spielberggel kocsmáztál... S a végén, amikor már nem tudod a jó ízlés határán belül tovább dicsérni magadat, elõveszed az adu ászt, azt az õsi férfitrükköt, amelyik minden nõnél bejön: eljátszod a megértõ hallgatót. Mert hát pontosan tudod, hogy egy nõ akkor nyílik meg, ha teret engedsz neki. S noha igazából nem érdekel, hogy mirõl is beszél, érdeklõdõ tekintettel bólogatsz - ám közben már az jár a fejedben, hogy mikor gombolyíthatod végre a hálószobába a beszélgetés fonalát. (Liz) - Hát igen, ez tipikus... - Nem tipikus. Liz, a férfiak általában kíváncsiak a nõkre. Valóban érdeklõdnek irántad, de ez csak felszínes érdeklõdés. S nem azért, mert érzéketlenek vagy gonoszak lennének, hanem mert az ego felszínes. S ha lekapargatjátok azt a mázat, amely rátok rakódott a felnõtt életetek alatt, kiderül, hogy valójában mennyire mások vagytok. Ha megnézed, a férfiak és a nõk teljesen más világban élnek. Csak egy-két közhelyes példa: a pasasok sport- és autórajongók, szeretik megbámulni és kibeszélni a nõket. A nõket általában a sport és az autók nem érdeklik, a

többi nõstényt pedig nem lehet megbámulni velük, mert azonnal behúzzák a kéziféket: "mit képzel ez?! itt ülök mellette, és a többi nõt bámulja?! Mi több, még beszél is róluk?!" (Liz) - Christian, minden tiszteletem a korlátlanságé, de azért elég nagy taplóság más nõt bámulni az elsõ randin. Az ilyen pasast olyan gyorsan ejteném, mint döbbent malac a romlott barackot. - Most már érted, hogy a férfi miért kénytelen hazudni? (Liz) - Hm... - Természetesen megesik, hogy a férfi és a nõ hasonló érdeklõdési körrel van megáldva, hasonló élmények adnak örömöt nekik. Ilyenkor egy párkapcsolat vagy házasság teljesen más alapokra kerül, mert megjelenik a barátság. Ám ez elég ritkán alakul így, mert a pasas nem barátkozni akar: ahogy a randin telik az idõ, a férfi egyre inkább szeretne már (nevet) "eggyé válni". (liz felé fordul) Persze, te is kénytelen vagy eljátszani a férfi által elvárt szerepet. Ha akarsz valamit, neked is bele kell menned a játékba. Te sem teheted azt, amit szeretnél: nem nézheted meg magadnak azt a jó kis hímet a szomszéd asztalnál, mert a lovagod egója azonnal megsértõdik. Nem is beszélhetsz arról, amirõl szeretnél, mert a ruhák, az ékszerek vagy épp a fodrász õt nem érdekli, az esküvõ és a gyerekek témáját pedig még véletlenül sem mered elõhozni, mert embertársad azonnal világgá szalad. (Liz) - Elsõ randin házasságról és gyerekrõl beszélni?! Áh, ilyen hibát csak egyszer követsz el... - Tehát a megismerkedés kezdetekor már sem a férfi, sem a nõ nem élheti meg önmagát. S noha mindez csak általános tézis, noha ez a szituáció csak akkor alakul így, ha nincs szerelem, mivel a kapcsolatok kilencvenkilenc százaléka nem szerelemmel indul, ezért e folyamat majd mindig megfigyelhetõ. Ahogy túlestek a megismerkedés pillanatain, néhány perc vagy óra után már világossá válik számodra, hogy a kapcsolat megadhatja-e mindazt, amire szükséged van. S ha a válasz pozitív, ha úgy érzed, hogy neked kell a másik, akkor átléptek a következõ fázisba. Ez pedig a kapcsolat fenntartása. A kapcsolat fenntartása már az elsõ randin megindul. Mert ha úgy érzed, hogy a másikban van valami, akkor megpróbálod megtalálni a számításotokat. A kapcsolat már létrejött, most már fenn kell tartani, hogy szorosabbá válhasson. S ahogy a viszony öntudatlan hazugsággal jött létre, a fenntartása már tudatos hazugságokkal történik. Ekkor az egód már tudatosan hazudik, hogy elérhesd azt, amit akarsz Térjünk vissza az elsõ randira. ücsörögtök a kávézóban. Lefutottátok a köreiteket, megtörtént az elsõ kontaktus, kialakult a szimpátia. és Ed, amikor a nõ megemlíti a vietnami kortárs festészet és az eszkimó mûvészfilmek iránti vonzalmát, te bõszen elkezdesz bólogatni, hogy azok aztán mennyire jók! pedig azt sem tudod, hogy hol van eszkimó-ország... S mivel intelligens vagy, felméred a nõt. Ha van esze, nem hazudhatsz ekkorát, mert

lebuksz. Ilyenkor nem azt mondod, hogy te is szereted ezeket, hanem csak azt, hogy nem ismered õket, de szívesen megismerkednél velük. Vagy pedig ha még ravaszabb vagy, akkor ezt sem mondod, egyszerûen csak érezteted a másikkal, hogy noha nem ismered a keleti mûvészetet, hajlandó vagy elmenni a vietnami festõk kiállítására vagy az eszkimó filmrendezõk találkozójára. Vagy szavakban, vagy csak finom érzetekkel eljátszod a szerepet, pedig tudod, hogy mindezek a hátad közepére sem hiányoznak. (Liz) - Igen, ezek a játékok elõfordulnak a kapcsolat elején, de aztán eltelik néhány hónap, és szép lassan kiderül a valóság. - A felszínes dolgokban megváltoztok, de a kapcsolatotok alapja akkor is a hazudozás marad: minden feleség és férj tudja, hogy melyek a tabu témák otthon. Pontosan tudod, hogy mirõl nem beszélhetsz a másiknak, vagy ha mégis, akkor a fejvesztés garantált... Ezzel lassú halálra ítéled magadat és a párodat, a szerelmet és a kapcsolatodat. S ami az egészben a legszebb, hogy még erkölcsi felmentést is találsz magadnak. Hogy is szoktad mondani? "Amit a szem nem lát, a szívnek nem fáj." Ez szabad fordításban annyit jelent: "hazudok, mert félek a következményektõl. " (Liz) - Hm... - S ha akarod a krapekot, te is belemész a hazudozósdiba. Ha pocakos, akkor is azt mondod, hogy te a nagy mackókat szereted, ha Brad Pitt az eseted. Mindezt azzal magyarázod, hogy nem akarod megbántani a másikat, de valójában csak úgy kevered a kártyát, hogy az akaratod érvényesüljön. Ennek ellenére a kapcsolat hajnalán a nõ kevesebbet hazudik, mivel a döntés az õ kezében van: a férfi udvarol, a nõ pedig vagy kinyitja a kaput, vagy bezárva hagyja örökre. Ezért általában a férfi hazudik szaknyelven "vetít" - nagyobbakat, mert neki kell meggyõznie a nõt, hogy õ álmai hercege. (Liz) - Ma már ez sajnos nem így van, ma már a férfiak elfelejtettek udvarolni. - Igen, napjainkban a szerepek lassacskán felcserélõdnek. (Liz) - Igen, errõl már beszéltünk... S rájöttem, hogy van abban valami, amit mondtál: a leggyakrabban nem is adtam meg a lehetõséget a férfinak, hogy udvaroljon. Egyszerûen annyira domináns voltam, hogy esélyt sem kapott a "menekülésre". - Liz, az nem baj, ha kinyilvánítod, ha félreérthetetlenül kinyilvánítod a vágyaidat. Neked éppúgy jogod van megélni tested és szíved izzását, mint egy férfinak. Sõt, én mindig is azt mondtam, hogy azzal a nõvel lesz tartalmas és valódi az együttlét, aki képes eléd állni és megmondani, hogy mit akar. Azt a nõt, amelyik nem képes a színházra és a játékra, azt valódi tûz égeti. Amelyik nõ hideg fejjel végigudvaroltatja, végigjáratja a férfit a szokásos menetrenden, abban a nõben nincs lángolás, nincs szív és szerelem. Csak a hideg, számító ego. November 26. Délután

Liz a kávé helyett egy nagy bögre forró csokit tett elénk az asztalra. Örültem a változatosságnak, mert már heveny koffeinmérgezésben szenvedtem... Miközben iszogattunk, Christian folytatta. - Tehát, megindul az ismerkedés. Az egód eltorzította ösztöneidnek köszönhetõen, már az elsõ lépésben hazudsz, mert nem magadat állítod a fénybe, hanem az árut próbálod eladni. Azért figyelsz a másikra, hogy feltérképezed, milyen emberre is vágyik. S ha kölcsönösen sikerült az elbolondítás, akkor a kapcsolat megindul. Igen ám, de a szerepet játszani kell tovább. A legtöbb férfi akkor bukik le, amikor elõször kerül fizikai kapcsolatba a szebbik nemmel: a nõ egy csókból, sõt, egy kósza érintésbõl is meg tudja mondani, hogy a férfi milyen is valójában. (lizhez fordul) Azonban ha nagyon akarod a pasast, nem törõdsz a megérzéseiddel. Azzal az általános tévhittel csapod be magad, hogy a szerelem vakká és süketté tesz. Ám ez nem igaz - a szerelmes jobban lát, mint a sas, és jobban hall, mint a denevér -, egyszerûen csak annyira hajt az egód, hogy nem figyelsz a belsõ hangodra. Nos, ha a találkozás mindkét félnek elõnyös, megindul a harmadik lépés, a kapcsolat megélése. Egy másik emberrel folytatott viszony mindig hasznos, mert olyan élményeket, tapasztalatokat élhetsz át, amelyeket sehogy máshogy nem. Természetesen akkor lenne az igazi, ha valóban jelen lennél, nem pedig csak a szereped játszanád, de hát így sem rossz a helyzet. Mivel sokáig senki sem tud játszani, egy kis idõ elteltével a szerepek elkezdenek eltûnni. A maszkok lekerülnek, és megjelenik a másik valódi arca - akárcsak a vágy a szakításra. Mert hát más embert ismertél meg: becsapva érzed magad, és nem tudsz mit kezdeni azzal a személlyel, akivé néhány hónap alatt változott. Általában a hármas szám szokott a fordulat lenni, (nevet) a megismerkedést követõen három hétig a férfi azt mondja: "hát persze, imádom a vietnami költészetet és az eszkimó filmmûvészetet." három hónap után már: "drágám, nem láttad a sportújságomat?" három év után pedig: "már megint nem vetted meg azt a nyomorult újságot!" Amíg a férfi játssza a figyelmest, a harmadik héten azt mondja: "igazad van, édes, egy kevés sót még tehetünk bele." A harmadik hónapban már: "drágám, ízetlen az ebéd." A harmadik évben pedig: "ugyanolyan béna vagy, mint az anyád!" (Liz) - Hát igen, ez is tipikus... Jó, tudom, nem tipikus, de akkor is úgy van, ahogy mondod: eltelik néhány hónap, és a pasas kimutatja a foga fehérjét. - Természetesen ezen a férfiak is keresztülmennek. A kocsmában rendszeresen panaszkodnak egymásnak: "amikor megismertem, azt mondta, nem szereti az aranyat, most meg csak veszi az ékszereket. akkor még minden nap akart szeretkezni, most meg

állandóan fáj a feje..." Úgyhogy néhány hét, hónap után feladod a szerepedet. Általában ilyenkor szokott lenni az elsõ szakítás. Ha azonban megismered és megszereted a másik valódi arcát, a kapcsolatotok kivirágozhat. Sõt, csak ekkor beszélhetsz kapcsolatról, mert õszinteség nélkül nem élheted meg sem magadat, sem a másik lényét, szívét, szeretetét. S ha egyszer eljutsz ide, ha egyszer együtt lüktetsz a pároddal, a mindenség boldogságának forrása leszel. (Liz) - Furcsa vagy... A legtöbb guru és mester azt mondja, hogy a feleség vagy a házasság eltereli a figyelmet a megvilágosodásról. Bájosan mosolyognak, de azért valahol házasságellenesek. Azt hittem, te is ilyen vagy... - Liz, már mondtam neked, hogy semmi ellen sem vagyok. Én csak a lehetõ legtöbb szemszögbõl világítom meg az emberi életet, aztán hogy mit kezdtek vele, az már rajtatok múlik. S ha már a házasságot említetted... Házasság - A házasság csodálatos dolog... Lehetne. Két vagy több ember eggyé válása és közös létezése maga az isteni teljesség: nincs annál tökéletesebb a földön, mint amikor együtt, de mégis szabadon élheted meg az életet, önmagadat és a másikat. Egy párkapcsolat vagy házasság gyönyörû, ha szerelemben élõ emberek alkotják. Ilyenkor a házasság olyan termõföld, ahol önmagadat veted el, és boldogságot aratsz. Viszont az egód miatt hazugságot vetsz, és szenvedést aratsz. (Liz) - Miért nem sikerülnek a házasságok? - Rengeteg tényezõ játszhat szerepet. Pontosan annyi, amennyi ember létezik a földön. S mivel nincs tíz esztendõnk rendesen kivesézni A témát, ezért a teljesség igénye nélkül megbeszéljük a legáltalánosabbakat. Az elsõ töréspont az elvárás. Az ego, a nekem-tudat tönkreteszi a szerelem lehetõségét, és az odaadás helyett haszonlesõ üzletemberré nyomorít. A házasságról tudnod kell, hogy nincs benne semmi. Azért tökéletes, azért lehet belõle bármi, mert magában a házasságban nincs semmi. Csak az, amit magaddal viszel. Csak az, amit a másik magával visz. Az egód az elvárásaiddal rombolja le a házasság lehetõségét. Szántszándékkal használtam a "lehetõség" szót, ugyanis nincs mit lerombolni ha elvárásaidnak hála házasságod nem, csak egy hatalmas elváráshalmazod lesz. A házasság nem más, mint korong a fazekasmester kezében. Csak a korong, és semmi más: az agyagot, amelybõl a csoda elkészül és a tehetséget, amely azt elkészíti ti adjátok, önnön lényetek által: a házasság olyan, amilyenek vagytok. Nem több és nem is kevesebb. Azért mondtam el mindezt, mert sok ember - fõleg a férfiak többsége - házasságellenes. Azt mondják, hogy a házasságban

elvész a szabadságuk, sõt, a közös boldogság is: számtalanszor hallottam már, hogy egy tökéletes kapcsolat azonnal tönkrement, ahogy megszületett a "papír"... De hát újra hangsúlyozom, a házasság - akárcsak a pénz - üres, a tartalma rajtatok múlik. A pénz önmagában véve nem ér semmit, csak egy darab papír. Arcot, értéket, érzéseket tõled kap: hogy örömöt vagy bánatot, rabságot vagy szabadságot ad, csak tõled - illetve most még az egódtól függ. Tehát, a házasság elsõ lépésben azért torzul el, mert meg sem születik: a házasok kilencvenkilenc százaléka sosem éli meg magát a házasságot, magát az egységet. Amikor a házasság azért köttetik, mert elvársz tõle valamit - boldogságot, pénzt, szerelmet, sikert, örömöt, nyugalmat, gyermeket stb. -, akkor ott nincs házasság, csak üzlet. Ebben az esetben te és a másik nincs sehol, csak az üzlet és a reménykedés, hogy sikeres legyen az adok-kapok. A második töréspont a birtoklás. Liz, az élet alapja a korlátlan adás és a kapás. Ám ahhoz, hogy az egód tudjon adni és kapni, birtokolnia kell. Az ego csak akkor érzi biztonságban magát, ha úgy tudja .> vagy legalább elhiszi -, hogy õ irányít. Nézd csak meg, aki anyagilag nem érzi elégnek magát, az nem tud sem adni, sem kapni. Ajándékosztáskor szégyenkezik, esetlenkedik és szabadkozik, mert nem érzi biztonságban magát a saját bõrében. Mivel az ego az örömöt és a szeretetet a birtoklással azonosítja, mindig tönkreteszi a kapcsolatot és a felek szabadságát. Az egód azért akarja rabbá tenni a másikat, mert bizonytalan vagy magadban, és félsz, hogyha a másik szabadon szárnyal, egyszer csak nem jön vissza. Ezért minden cselekedetérõl, érzésérõl és gondolatáról tudni akarsz. Ugye, gyakran hagyta már el ez a mondat a szádat: "drágám, most mire gondolsz?" Úgyhogy az ego még a másik gondolatát is meg akarja szerezni. Ennek a mániának vannak fokozatai: van, aki minden külön töltött másodperccel elszámoltat, és van, akit csak az érdekel, hogy ne szeress és ne szeretkezz mással, de a birtoklás mértékétõl függetlenül a házasság elvész az ego birtokés hatalomjátszmájában. Az egód azt hiszi, hogy a szeretet mértéke az együttlét és a többi ember kizárásának mértékével arányos. Ezért úgy akar eggyé válni a másikkal, hogy elveszi az életét, vagy feladja az életedet, hogy te olvadj bele a társadba. Ám ezzel csak megfojtod mindkettõtöket, mert erre az összeolvadásra az ego nem képes. Sõt, erre az egyén és a tudat sem képes. (Liz) - De hát te is eggyé válásról beszéltél! - Igen, de amit az életetekben mûveltek, az nem eggyé válás, az csak egyesítés. Az eggyé válás nem az egyéniség eltûnését jelenti. A határok eltûnése nem azt jelenti, hogy te is eltûnsz. Jaj, dehogyis! Amikor a jelenlegi határaid eltûnnek, az egód tudatossága elvész, de a tudatod tudatossága megjelenik. Te sosem veszel el a süllyesztõben, sosem halsz meg, mindig csak változol. Mint ahogy gyermekbõl felnõtté váltál: az ötesztendõs Liz már halott, de mégis ott van benned. A tízesztendõs Liz is halott, sõt, az egyetlen másodperccel korábbi liz is elhamvadt már, mégis ott van benned. Amikor eggyé válsz egy másik létezõvel, amikor a

házasságban eggyé válsz egy - vagy több - emberrel, akkor az ego eltûnik, de mégis ott marad benned, ott marad a lényedben. Csak a korlátok tûnnek el, a lényeg megmarad; csak a tojáshéj tûnik el, a madár viszont felrepül az égre. Ha egyszer rájössz, hogy a másikat nem kell birtokolni, ha rádöbbensz, hogy a másik önként is veled marad, akkor megtapasztalhatod a kapcsolat valódi mélységét. Párod olyan, mint az énekesmadár: bezárhatod a kalitkádba, ott is dalolni fog neked, ám énekében nem lesz más, csak szomorúság. Ezzel szemben, ha szereted és a nyitott tenyereden hordozod, ha szeret téged és õ is a nyitott tenyerén hordoz, akkor a kapcsolatotok örökké élni fog, mert hát sosem született meg. A harmadik töréspont a külsõség. Egy bizonyos idõ elteltével a házasság már nem rólatok, hanem a világról szól, már nem értetek, hanem a társadalomban eljátszott szerepeitekért van. Nézd csak meg, a legtöbb ismert embertõl a társadalom elvárja, hogy "tökéletesen" éljen. (nevet) Liz, a tömeg ilyen téren szadista. Mivel nekik sem sikerül erkölcsösen élni, élvezettel csámcsognak azokon, akikrõl kiderült, hogy semmivel sem szentebbek náluk. Megnyugtatja õket a tudat, hogy másnak sem megy... Aki egész életében nem találta meg az ego falai között a boldogságot, hinni akar benne, hogy ott van. Mindig reménykedik, hogy nem pocsékolta el az életét, reménykedik, hogy valaki megtalálja. Azért háborodik fel a polgár, amikor kiderül, hogy valamelyik politikus megcsalta a feleségét, vagy épp a palotában vad flörtölésen kapták az ifjú hercegnõt, mert újra belé hasít a felismerés, hogy az elveivel csak elpazarolta az életét. Ha megfigyeled, a hõbörgõk tábora két részre osztható. Az egyik oldal azért ítélkezik, mert õk is megcsalják a párjukat, õk is hazudoznak önmaguknak és a világnak. Tudod, az kiabál leginkább, akinek a háza ég... A másik oldalt azok alkotják, akik nem boldogok a rájuk erõltetett erkölcs falai között, de nem merik megélni vágyaikat. Õk azért háborodnak fel az "erkölcstelenségeken", mert nem tudják elviselni, hogy más nem fél megélni a vágyait. Az ego tombol, mert elvárja, hogy ha õ egész életében szenved, akkor szenvedj te is. A boldog ember azonban sosem háborog. A boldog embert nem érdekli, hogy egy politikus vagy egy médiasztár kivel bújik ágyba. Éli a saját életét, mert neki van saját élete. A bulvársajtó és a pletykáló szomszéd intézménye azért virágzik, mert amíg a másik ember vélt tettein csámcsogsz, elfeledkezel saját életed felszinességérõl és ürességérõl. Minden másról mondott vélemény és ítélkezés csak a saját boldogtalanságod elfedése, de mivel az ego ezt nem fogja fel, úgy próbálod torzítani a házasságodat, hogy ne kerülj címoldalra. Megtagadod önmagadat és a másikat - s néhány esztendõ elmúltával azt veszed észre, hogy noha a világ szemében roppant erkölcsös vagy, valójában a szíved megfagyott. Nem is figyelsz kettõtökre, mert csak a látszat a lényeges. Csak a látszatot szereted. A negyedik töréspont a hazug szabadság. A függetlenséget hirdetõk házassága annyira nyitott, hogy nincs is: általában még aludni sem járnak haza. A legtöbb mûvész, öntörvényû ember így él, de

csak azért, mert az ego nem bírja elviselni, hogy valakihez alkalmazkodnia kell. Ám a látszat ellenére az ilyen semmilyen kapcsolatban élõk sem szabadok, csak felszínesek, és félnek kitárni a szívüket, mert rettegnek az érzelmek mélységétõl, a szerelem beláthatatlan távlataitól. Ezek a házasságok is üresek és tartalmatlanok, mert nincs jelen az ember, aki tartalmat vinne bele. (Liz) - Nem lehet, hogy tényleg szabadságra vágynak? Gyakran van légszomjam a pasas mellett, és csak arra várok, hogy mikor megy már haza. Néha egyszerûen megfulladok, úgy kell a szabadság. - Liz, a szabadságot nem egy férfi és nem a házasság adja, tehát ezek el sem vehetik tõled. A vizet a természet adja, és napfény formájában el is veheti. A pénzt a bank adja, és bizony végrehajtás formájában el is veheti, a földet az állam adja, és bizony kisajátítás formájában el is veheti. A szabadság viszont belõled fakad. A szabadságot te adod magadnak, így hát nem veheti el tõled senki. Ha te nem vagy szabad egyedül, a börtönben vagy a házasságban, akkor rab vagy egyedül is. (Liz) - De hogy lehetnék szabad a házasságban? Amikor én akarok valamit, tuti, hogy õ nem azt akarja. Sõt, már csak azért is mást szeretne. Persze az sem jó, ha mindig az én akaratom teljesül, mert akkor meg minek van velem?! Az elõbb jól mondtad, elvárások nélkül kellene házasságot kötni, mert az állandó alkalmazkodás terhe megöli az egészet. (felém fordul) - Emlékszel, miközben idefele jöttünk, feltoltunk egy rakás gyereket a hegyoldalon. Gyilkos kaptató volt, tolókocsival pedig végképp, (ironikusan vigyorog) még két ilyen tökéletes hímpéldány is rendesen megizzadt. S noha az ápolónõk ketten, inkább hárman együtt tudtak megmozdítani egy kocsit, a fõnõvér egyedül tolta fel a sajátját. Pedig tõle akartam elsõnek átvenni a terhét, de nem hagyta. S tudod mit mondott? "köszönöm, de õ az öcsém. Nekem õ nem teher." s egyedül feltolta a gyereket. Nem szenvedett egyetlen lépésnél sem. Mert szerette a testvérét. Mert volt benne szeretet. Liz, ha egy házasságban ott a szeretet, akkor nincs alkalmazkodás. Nincs teher. Nem azért, mert a semmibõl fog teremni a pénz, és nem is azért, mert nem lesznek nehézségek, betegségek. Ha van szeretet, akkor az ereje mindent megemel veletek. A szeretet fénye minden helyzetben felragyog, elûzi a sötétséget, és a szenvedésbõl örömöt fakaszt. S noha van az a mondás, hogy a nyomor megöli a szerelmet, ez nem igaz: a szegénység csak az ego elvárása által köttetett kapcsolatot öli meg. A szerelem azonban nem hal meg soha. November 26. Koraeste Egy kicsit kimentünk a teraszra, hogy kiszellõztessük a fejünket. Miközben Liz elszívott egy cigit - mi Christiannal megmaradtunk a

hegyi levegõnél -, csendben élveztük az est semmihez sem fogható hangjait. Enyhen dideregve jöttünk vissza - s míg Liz a tûz felett gyûrögette elgémberedett ujjait, Christian felé fordult. (Liz) - Miért nem tartósak a mai házasságok! - Mert ma már érzelmi alapon köttetnek. (Liz) - Mert érzelmi alapon köttetnek?! - Kezdjük az elejérõl. Azt a szokást és együttélési formát, amelyet házasságnak nevezel, nem azért találták ki, hogy boldogan élj benne: a házasság az általánosan elfogadott erkölcsi normáival alkalmatlan a boldog életre. S nem véletlenül, ugyanis nem ez a célja. Újra elmondom, a házasság csodálatos, tökéletes, ha õszinte és igaz, ha korlátoktól és elvárásoktól mentes. Ha nem megköttetik, hanem egyszer csak megszületik, ha annyi szív dobog benne, amennyi bele való, akkor a házasság a teljesség gyönyöre. A klasszikus, keresztény együttélési forma cirka ezerötszáz esztendõvel ezelõtt jött divatba európában. Mégpedig ugyanazért, mint minden kapcsolat: a túlélésért. Régen a frigyek azért voltak tartósak, mert nem szerelembõl köttettek - s míg a szenvedélyes érzelem hajlamos kihunyni, az életösztön lángja nem. Mivel napjaink kapitalizmusa ad egyfajta létbiztonságot, a kapcsolatok kialakulásánál - hál' Istennek - elõtérbe került a szerelem adta boldogság, viszont a házasság intézményében a szerelem nem tud kiteljesedni. (Liz) - De miért? szerelembõl nem lehet házasodni? - Kedves, a szerelemnek nem kell házasság. Amikor szerelmes vagy, gondolsz a házasságra? Gondolsz bármire is? Ugyan, dehogy! Egyszerûen csak lángolsz, csak izzol a létezés gyönyörében. Nincs szükség összetartó kapocsra, mert egyek vagytok; a bizalomnak nincs szüksége biztosítékra, mert magatok vagytok a bizalom. Amikor a kapcsolatod formáját és a közös jövõt tervezgeted, a szerelem már eltûnt, csak az egód maradt, aki szeretné a másikat minél hasznosabban felhasználni. Régen legalább nem hazudtak egymásnak az emberek. Tudták, hogy a házasság egy érdekszövetség, két vagy több család szövetsége. A frigy megkötésekor sok mindent számításba vettek, épp csak az érzelmeket nem: a szülõk általában a föld, a vagyon gyarapítása miatt adták össze gyermekeiket. (Liz) - De miért kellett ehhez megházasodni! - Mert az összeköltözés és az együttélés megadta azt az illúziót, mintha az új családtag vérrokon lenne. Erre az ego nyugalma miatt volt szükség: a két család csak úgy látta biztosítva a gyermekeiknek összekuporgatott vagyon jövõjét, ha a fiatalokat egész életükre egymáshoz kötözték. Ebben a hagyományban gyökerezik az a tévhit, amely szerint a "komoly" kapcsolat, az "igaz" házasság egy életen át tart. (Liz) - Amikor kimondod az "igent", igenis vállald egy életre érte a felelõsséget.

- Vállad, ha úgy érzed. Vállald, ha ezt súgja a szíved. De azért ne alacsonyíts le egy érzelmet, azért ne dobd sárba egy másik ember szívét, mert nem akar felelõtlenül ígérgetni. Házasságban, az ígéret árnyékában is lehet felszínesen, fájdalmat és szenvedést teremtve élni. Csak azért gondolod, hogy az esküvõ boldogságot hoz, mert az egód belekapaszkodik a másik ígéretébe láttam én már olyan "komolytalan" kapcsolatot, amely mindössze három percig tartott, mégis mindkét fél oly mélységekig élte meg a mindenséget és önmagát, amelyre gyakran harminc év együttélés sem elegendõ. Ne hidd, hogy a saját szíveden kívül bármi is biztonságot és boldogságot adhat neked; az emberi házasság általában üzlet, amelyet az ego mohósága és félelme üt nyélbe, a szerzõdést pedig az életeddel pecsételi meg. S ahogy a család az anyagi, az egyén a lelki üzlet lehetõségét is megragadta. Nem véletlen, hogy általában a nõk akartak házasodni. S nem csak a beléjük nevelt kisebbségi érzés miatt, hanem azért, mert régen egy nõnek a férje jelentette a kaput. Csak asszonyként törhetett ki a ráerõszakolt életbõl: ha el akart menni otthonról, ha fel akarta fedezni a világot vagy csak egyszerûen saját életre vágyott, a házasságon kívül nem volt más lehetõsége. S ez gyakran ma is megfigyelhetõ: nagyon sok nõ menekül a monoton munka, a családi problémák vagy a szürke hétköznapok elõl a házasságba. Gyakran mondják is: "olyan férfi kell nekem, aki mellett nem unatkozom." (Liz) - De hát ki akarna egy unalmas tökfej mellett élni? - Senki. De ha te egyedül nem érzed jól magadat a bõrödben, ha untat a saját léted, akkor unatkozni fogsz a világ legszórakoztatóbb férfija mellett is. Természetesen eleinte nem: amíg a másik újdonságot jelent számodra, amíg az õ életében megtalálod a felfedezni valót, addig a figyelmed elterelõdik önmagadról. De ahogy telnek-múlnak a hónapok, az évek, egyszer csak a lelked tükrében nem lesz más, csak te és a saját unalmad. Természetesen az is meglehet, hogy a férjed vagy a feleséged hatására megtalálod önmagad, meglehet, hogy a másik segítségével felfedezed a saját értékeidet. De ilyenkor sem a társad ûzi el az unalmadat, hanem te találod meg a saját lényedet. Áldás egy ilyen pár, áldás egy ilyen házasság. (Liz) - Így van. - Tehát, a házasságok általában üzleti szándékkal köttetnek. Fizikai és lelki üzletrõl van szó. Azért van ma olyan sok válás, mert a legtöbb házasság létrejöttét a lelki üzlet, az érzelmi adok-kapok motiválja. S mivel az érzelmek változékonyak és irányíthatatlanok, hamar eltûnik az összetartó kapocs. Amíg a házasság a túlélést jelentette, nem lehetett elválni, (mosolyog) inkább megmérgezték, megfojtották vagy lefejezték a másikat. S ezzel elértünk a negyedik lépéshez, amely a kapcsolat megváltozása vagy megszakítása címet viseli. Nos, az emberi házasság olyan szekér, amelyet két ló húz. Egy is elvontatná a batárt, de hát ketten könnyebben boldogulnak, és az életük olyan területeit is felfedezhetik, amelyeket önmagukban nem találnának meg. Ám történjék bármi, két önálló személyiségrõl van szó, akik aktuális érdekeiket szem elõtt tartva, egy járommal

összekötve haladnak elõre. S mivel egyéniségek, az útjuk során szerzett tapasztalatok hatására a maguk módján változnak úgyhogy egyszer csak eljön az a pillanat, amikor az egyik jobbra, a másik balra húzná a szekeret. (Liz) - Ennek törvényszerûen be kell következnie? - Nem. De nagyon ritka, hogy két ember egy irányba változzon. A "klasszikus" házasságok általában azért tartanak ki egész életen át, mert valamelyik fél alárendeli magát a másiknak. S noha egy ilyen kapcsolat a külsõ szemlélõ számára irigylésre méltó, valójában senkinek sem jó, mert mindenki veszít. Aki feladta lényét és akaratát, az elvesztette az életét, mert nem tudta megvalósítani a szívében rejlõ sok csodát. Aki pedig maga alá gyûrte a másikat, az is hiába élt, mert nem tudott semmi újat megtapasztalni, mivel nem engedte meg, hogy párja kivirágozzon benne. S természetesen a gyermekek is megsínylik az elnyomást, mert nem kapják meg egyenlõ mértékben az apa és az anya energiáját, szeretetét. De természetesen minden élet egyéni, minden ember más és más. Meglehet, hogy valaki épp azzal valósítja meg önmagát, ha hagyja, hogy elnyomják. Amikor egy ismerõs házaspárnál ezt látod, a felesleges ítélkezés és tanácsadás helyett nézd meg a szívüket: ha tele van örömmel, akkor jól élnek. Ha mindketten boldogok, teljesen mindegy, hogy a világ szemében miképp tükrözõdnek, mert akkor õk jól élnek. Liz, a szakítás nem törvényszerû, de ha eljön az a pillanat, hogy fel kell állnod, akkor állj fel, és hagyd a másikat is elmenni. Ha a kapcsolatotok megadta, amit megadhatott, nincs értelme tovább fenntartani, mert csak nyûglõdni fogtok, ölni fogjátok egymást, a marcangolással pedig még a szép emlékeket is tönkreteszitek. Ha akaratod ellenére benne maradsz egy kapcsolatban, nemcsak a saját, de a másik - és adott esetben a gyermeked - életét is tönkreteszed. Mert hát azzal, hogy csak szenvedsz és megerõszakolod magad, csak szenvedést és erõszakot teremtesz mindenkinek az életében. (Liz) - Azért egy kapcsolatot nem kell egybõl felrúgni. A problémákat meg is lehet oldani... - Persze, hogy nem kell felrúgni. Sõt, ha valamit fel kell rúgnod, akkor ott még van kapcsolat, akkor ott még van valami a számodra. Akkor a viszony felbontása erõszak, amely nem vezet elõbbre. Egy házasságnak akkor van vége, ha a szeretet szülte gondolatnélküliséggel állsz föl a másik mellõl. Amíg a párod ott motoszkál a fejedben, addig még van köztetek valami. Gyakran megesik, hogy még javában dúlnak az érzelmek, épp csak nem tudtok együtt élni. Ilyenkor is megéri megszakítani a kapcsolat formáját, de magát a kapcsolatot nem. Ebben az esetben rá kell döbBenjetek arra, hogy nem kettõtökkel, hanem a kapcsolatotok korlátaival van a probléma. Nem a szeretet, hanem a merev életforma a gond. Úgy vettem észre, hogy a legtöbb sárdobálással, érzelmi szenvedéssel járó elváláskor még van érzelem a két ember között, épp csak mivel ragaszkodnak a kapcsolatuk külsõségeihez, képtelenek egymást szeretni. Csak a kapcsolatukat szeretik, egymást nem.

Mert hát nem egymásra figyelnek. Úgyhogy ha problémák adódnak, ne a gondokat akard megoldani, mert azokat nem lehet. Az általános közhiedelemmel ellentétben egy házasságot nem lehet megmenteni. Ha egy házasság romokban hever, semmiféle terápiával, kezeléssel nem lesz olyan, mint korábban volt. Egy bombázás után újraépítheted a várost, de már sosem lesz olyan, mint volt. S nem csak kívül, belül is megváltozik, mert átitatódott a pusztítás emlékével. Tehát, ha egy házasság veszélyben van, ne akard görcsösen megóvni, hanem hagyd, hogy megszülessen valami új. Ha szeretetben éltek, ha szeretitek egymást, akkor a kapcsolatotok nem fog felbomlani, hanem új születik helyette. Ha szeretitek egymást, de az egótokra hallgatva erõltetitek azt, ami volt, gyûlölködés és szakítás lesz a vége. Azonban ha egymásra és a szeretetre figyeltek, a kapcsolat újra kivirágzik. Nem rózsát fogtok teremteni, hanem orgonát, de az életetek újra illatozni fog. Ha azonban már elmúlt a szeretet, ha azt érzed, hogy mindenhol lennél, csak otthon, csak a társad közelében nem, akkor ez sosem fog megváltozni. Ha a lelked mélyérõl taszít a másik, sosem fogod már szeretni. Ha külön éltek egy-két hónapot, évet, talán újra tudsz majd örülni neki, de az szinte biztos, hogy nem fogsz rá vágyni. Egy-egy pillanatra talán, de akkor már csak a megszokás hajt, csak a régi szép idõk emléke. (Liz) - miért nem lobbanhat lángra újra a szerelem? - Mert a lángoláshoz a tûznek táplálékra van szüksége. Az emberi szerelem tüze elhasználja a fát, elhasználja a másik lénye által adott tüzelõanyagot. Ha az izzás egyszer kihunyt, nincs, ami újra belobbantsa. Ha jön egy harmadik az életetekbe, akitõl újra lángolni kezdesz, akkor a szíved körül újra melegség lesz, ám a másik egója feltehetõleg nem tudja majd elviselni, hogy a tûz nem az övé. Hogy nem birtokolhat téged és az érzéseidet. Tehát, ha már nincs szeretet, vagy épp nem tudod a másikkal megélni, akkor jobb, ha szabadon élsz, és nyitott szívvel járod a világot. Ha Egy házasságból eltûnt az érzelem, akkor elõbb-utóbb úgyis vége lesz: ha tudatosan tudsz dönteni, megspórolsz magatoknak néhány évnyi szenvedést, és lehetõséget adsz mindkettõtöknek az újrakezdésre. Ellenben ha van szeretet, ha egymás szívében lüktettek, akkor ne váljatok el. Akkor ne törõdjetek a világgal, ne törõdjetek a többi ember véleményével, és éljetek úgy, ahogy boldogok tudtok lenni. (Liz) - Honnan tudom, hogy valóban szeretem a másikat, vagy csak birtokolni akarom? Hogy valóban van még kettõnknek közös, tartalmas jövõje, s nem pedig csak az egóm akar uralkodni rajta? - Onnan, hogy képes leszel megélni azt, ahogyan az új kapcsolatotok felépül. Ha az egód irányít, akkor nem tudod elfogadni a változásokat. Ha szereted a másikat, ha egymás szívében éltek, akkor a változások örömöt jelentenek neked, új kalandokkal, új csodákkal ajándékoznak meg mindkettõtöket.

(Liz) - Milyen változásokra gondolsz? - Bármilyenekre. Ha krízishelyzetben a szeretet erõsebb az egótoknál, akkor sok évnyi elnyomás után elkezdtek úgy élni, ahogyan szeretnétek. Például ha te egyedül szeretsz aludni, akkor egyedül alszol, és kész - ettõl még nem fogod kevésbé szeretni a másikat. Vagy ha te szeretnél esténként szórakozni menni a barátnõiddel, akkor elmész, és kész - ha a férjed egója nem szól közbe, végtelen örömöt nyerhettek mindketten a szabadság szülte boldogságból. Sõt, ha úgy alakul, és megkívánsz egy másik férfit vagy nõt, akkor szeretkezel vele és kész - ha a párod egója nem szól közbe, végtelen csoda és az isteni szeretet köszönthet rátok. , November 26. Este Liz elsietett, mert valami probléma adódott az egyik vendég szobájában. Alig tette ki a lábát az ajtón, amikor a szálló elõtt felharsant a riasztom. Nem hittem, hogy valaki pont ide jön autót lopni - pláne az enyémet -, de azért leballagtam és megnéztem, hogy minden a helyén van-e. Természetesen nem láttam semmi gyanúsat, úgyhogy visszamentem a szobánkba. Amikor beléptem az ajtón, Christian éppen telefonált. Nem hallottam, hogy mirõl beszélt, mert mire levettem a kabátomat, és elhelyezkedtem a kanapén, letette a kagylót. Amikor felém fordult, mosolygott, de éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben: mérget mertem volna venni rá, hogy dühös. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, ám... Ám ekkor izzani kezdett a levegõ. A meleg olyan hirtelen csapott az arcomba, mintha közel hajoltam volna egy tábortûzhöz. Ösztönösen hátrább húzódtam, de nem sokat segített, mert ekkor már körbevett a forróság; Christian mozdulatlanul, telefonnal az ölében bámult kifelé az ablakon, s közben hullámokban zúdult ki belõle az energia. Annak ellenére, hogy nem mertem megmoccanni, nem féltem: noha minden lélegzetvételemmel fokról fokra emelkedett a hõmérséklet, valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy nem lehet bajom. Furcsa nyugalommal és örömmel töltött el a belõle áradó, féktelen erõ, de mindezek ellenére levert a víz: néhány másodperc múlva már izzadtam, mint a ló. A helyzet pedig nem akart változni, sõt, egyre vastagabb rétegekben rakódott a helyiségre a forróság... Christian ekkor felállt, és kiment az erkélyre. Ahogy elment mellettem, hirtelen eszembe jutott mindaz, amit Lee mesélt a minap - s egyszerre megértettem, miért is lehet rettegni tõle. Utánaeredtem, de még a fagyos északi szél ellenére is izzó aura vette körbe, s noha egy szál ingben álltam mellette, majd negyed óráig tartott, míg megéreztem bõrömön a telet. - Tehát ilyen egy tudatos létezõ dühe? - Nem. Ez csak az energia. Nem lett belõle düh, mert nem fojtottam, nem torzítottam el. Tegyük hozzá, szerencsére: nem sok maradt volna a testembõl, a tiédbõl vagy épp a helyiségbõl.

- Most már értem, miért nem jó elnyomni az érzéseket... - Ed, azért ne tedd, mert az elfojtással megölöd magad és a környezeted. Az elnyomás erõszak, az erõszak pedig méreggé változtatja a tiszta vizû patakot, félelemmé a szabadságot. Mondd, féltél vagy rosszul érezted magad? - Egyáltalán nem, sõt, meglepõ módon kifejezetten nyugodt, boldog voltam. - Mert mindaz, ami történt, tiszta volt és igaz: az erõ az ego akarata nélkül szabadon áramlott. Ennek köszönhetõen úgy tudtam irányítani a folyamatot, hogy nem szabtam gátat neki. Ed, azért légy õszinte magadhoz, mert akkor mindig életet teremtesz: tudatosan a leggyilkosabb düh is boldogságot, öntudatlanul a legnagyobb szeretet is csak szenvedést ad. Nem szóltunk többet, bámultuk a csillagokat és a hósipkás hegyeket. Hamarosan lehûlt Christian körül a levegõ, úgyhogy dideregve bemenekültem a szobába, s mire õ is behúzta maga mögött a terasz ajtaját, Liz kopogtatott a másikon. S noha nem beszéltünk össze, nem mondtuk el a történteket - jó fél év múlva meséltem el neki -, hanem fölvettük a félbemaradt beszélgetés fonalát. - Tehát az emberi kapcsolat általában az öntudatlan hazugságra épülve jön létre, majd a tudatos hazugság tartja fenn. Egy idõ után nem tudod tovább ferdíteni a valóságot, és megéled magadat a kapcsolatban. Ekkor sokat tanulhatsz, tapasztalhatsz, majd mivel mind a ketten mások vagytok és másfelé változtok, a kapcsolatotok megszakad. S te, immár a kapcsolat tapasztalatával többen, teljesebben kezdhetsz bele a következõ kapcsolatba. Rajtad múlik, hogy mennyi tanulságot tudsz levonni a történtekbõl. Általában felszínes változásokat határozol el - nem beszélsz annyit, megpróbálsz kedvesebb, figyelmesebb lenni stb. amelyeket kisebb-nagyobb sikerrel alkalmazol. Természetesen ez csak az egód trükkje, amellyel az elégedetlenkedés, a kishitûség és a bizonytalanság mókuskerekében tart. Azonban ha hagyod, hogy feltörjön belõled az õszinteség, ha nem akarod mindenáron érvényesíteni az igazadat, akkor egyszer csak rájössz, hogy nem toldozni-foldozni kell a házadat, hanem új építésére van szükség. Mert már az alapok hibádzanak. S ha elveted az egót, akkor rájössz, hogy nem egy általad elképzelt nõ- vagy férfiideálnak kell megfelelned. Ennek köszönhetõen a kapcsolataid és a szerelmi életed is felszabadul. Lényed alapja a határtalanság és az új élmények befogadása lesz, a szereteted pedig elvárások helyett szabadságot teremt. (Liz) - Ezt most is így csinálom. Szabadságot adok, és szabadságot kérek. Én sem szólok bele a párom életébe, de õ se szóljon bele az enyémbe... - Nem errõl beszélek. Ezzel a felfogásoddal is rabláncokat teremtesz, épp csak vékonyakat, mint a pókfonál. Eleinte észre sem veszed, de ahogy telik az idõ, egyszer csak arra ébredsz, hogy újra ott ülsz a háló közepén, a pasas újra a foglyod, te pedig a saját hálód rabja vagy.

Liz, ezzel a felfogással sem éled meg a szeretet, a kapcsolatot, csak már korlátlanabbul és tisztességesebben üzletelsz. Neked már nagyon kifinomult az egód. Nem azt mondod, hogy ne tedd ezt, és akkor én sem teszem azt, hanem azt mondod, hogy akkor teheted meg ezt, ha én megtehetem azt. Ez a legtöbb ego vezérelte üzletnél sokkal tisztességesebb, de akkor is csak üzlet - hol marad a szeretet? Kedvesem, egy házasság akkor mûködik, ha a felek önállóan boldogok. A másiktól függetlenül. Ha a párodtól várod a boldogságot, a házasság csak ideig-óráig fog tartani, mert nem lesz benne tartalom. Nem lesz benne melegség. Mert az üzlet mindig hideg, mindig számító - senki sem akar otthonául egy rideg irodát, egy hideg bankházat. Otthon mindenki melegséget, könnyedséget és szabadságot szeretne. Hiába nyitott az általad kínált üzlet, egyszer akkor is eléritek a falait. Ezzel szemben, ha megéled és kitárod a saját szívedet, képes leszel adni. Mert akkor már lesz mit adni. S abban a pillanatban nem az lesz a fontos, hogy mit csinál a másik, amikor nincs veled, hanem az, hogy mit csinál, amikor veled van. (Liz) - Mikor adhat valóban boldogságot egy házasság? - Ha teljes emberek alkotják. Egy házasság akkor teremthet örömöt és gyönyört, ha önmagadat tudod szeretni. Ha boldog vagy, szeretetet és boldogságot viszel a házasságba. Ha a másik fél is teljes, akkor õ is önmagát és a szeretetét adja, s ekkor szárba szökken az élet, a férfibõl és a nõbõl megszületik a csoda. Ha egyedül nem vagy boldog, ha te nem vagy boldog, akkor nem tudsz mit adni. Akkor a házasságodba csak hiányt viszel. Ha elvárod, hogy a másik tegyen boldoggá, akkor csak az elvárásodat adod. A házasság akkor jön létre, ha nem akarsz házasodni, a házasság akkor jön létre, ha megéled a belõled elõtörõ szeretetet. A másik nem tudja kitárni a szívedet, ezt neked kell megtenned. Azonban ha már kitártad, akkor a másik megfürödhet benne, megfürödhet benned. Tehát a házassághoz - legalább - két teljes ember kell, két tudatos ember. A házasság akkor fog szárnyalni, ha mindkét szárny egyforma: Ha az egyik szárny rövidebb vagy épp sérült, akkor a boldogság madara a földre zuhan. S mivel két egyforma ember nincs, ezért csak a szeretet az, amely a két szárnyat szép lassan egymáshoz hasonlatossá teszi, csak a szeretet az, amely anélkül javítja meg és olvasztja egybe a szárnyakat, hogy elvenné az egyéniségüket. - Két tudatos ember? Két teljes ember?! Hát, akkor kicsi az esély a házasságra. Mindössze egyetlen teljes embert ismerek, de téged nem akarlak elvenni. (nevet) - Edward, õszintén megmondom, nem bántottál meg... igen, nem könnyû tartalmas házasságot találni, de azért akad. Én ismerek egyet-kettõt, bár tény, hogy ezek a kapcsolatok teljesen mások, mint az ego görcse által teremtett frigyek. - Miben mások?

- Nincs bennük korlát. Nincs korlátozva a szeretet, nincs korlátozva az élet. Család - Ha megfigyeled, a családi kötelék az a kapcsolatrendszer, amely a legerõsebben befolyásolja az életedet. S noha ez a legmeghatározóbb, valójában nem tehetsz érte semmit: a szüleid vagy a gyermeked személye nem rajtad múlik. Egyszerûen csak beleszületsz egy családba, egyszerûen csak megszületnek hozzád. (Liz) - Azt mondják, hogy nem véletlenül születünk oda, ahova. Állítólag tudatosan választjuk ki a szüleinket. - Meglehet. De az biztos, hogy nem az a tudatod választott, aki most itt ül a székben, mivel az néhány pillanattal ezelõtt még nem létezett. Biztos, hogy nem te választottál, mert te a születésed elõtt még nem léteztél. Te, az ember, a létezõ itt és most vagy. S noha van némi igazságalapja, hogy a születés helye és ideje nem véletlen, nem éri meg foglakozni a kérdéssel, mert ezt általában csak arra használod, hogy kibújj a felelõsség alól. Ha nem tudod szeretni a szüleidet, egyszerûen csak megrántod a válladat, és a karmádra fogod az egészet. Pedig a karma és az egyéb hatások csak hatások, a beteljesülés mindig a te kezedben van. Itt és most. Nos, mint mindenbõl, a család fogalmából is két forma létezik e földön: létezik az a család, amelybe akarva-akaratlanul beletartozol, és létezik a család, amelyben jól érzed magadat, amelyben az vagy, aki vagy. Maga a család csodálatos, ha õszinte és igaz, ha valóban a szeretet tartja össze. Bár ha van szeretet, akkor nincs szükség semmilyen emberi kötelékre: csak azt kell erõvel összetartani, ami a maga természetes módján nem maradna egyben. Ha mind mennétek a saját utatokon, épp csak egy társadalmi elv miatt, fogcsikorgatva együtt vagytok, az nem család. Csak egy börtön. Az emberi családi kötelék a túlélést szolgálja. A formája mindig is változó, az aktuális társadalomnak megfelelõ volt. Nehogy azt hidd, hogy ez a mai, egy feleség-egy férj felállás bármivel is szentségesebb, teljesebb, etikusabb vagy demokratikusabb, mint a több feleséges, több férjes forma. Épp csak a rendszer számára most ez a legmegfelelõbb: amikor a sok háborúsdi miatt megcsappant a férfiak száma, a rendszer a többnejûséget fogadtatta el, de amikor egy társadalomban valamiért a nõk voltak kevesebben, akkor a többférjûség volt a kívánatos és természetes. (Liz) - Ó, a boldog aranykor... - De vedd észre, hogy nem a forma számit. Az csak külsõség! A lényeg az õszinteség, a szeretet és a boldogság. Ha két ember valóban egymásban él, akkor az általuk létrehozott család teljes és igaz, míg hiába vesz körül téged öt férj, ha csak használjátok egymást, akkor a családotok is hamis lesz. A család mindig az öröm forrása. Mindig. Azé a boldogságé, amely belõled és a többi családtagból fakad. Akkor élsz a családoddal,

ha nem kell szerepet játszanod, ha szabadon megélheted magadat, és ez mindenkinek örömöt okoz. Ha ez a születéseddel bekövetkezett, "szerencséd" van. Élvezd ki minden pillanatát, hogy örömöt adnak neked a szüleid és a testvéreid, légy hálás érte a sorsnak. Ha azonban képtelenek vagytok együtt élni, ha képtelenek vagytok befogadni a másikat, akkor hiába erõlködtök. Ha a szívetek zárva marad, a család tüze sosem fog fellobbanni. Vagy ha mégis, akkor az éltetõ meleg helyett csak pusztítani fog. Manapság a társadalom legnagyobb problémája az, hogy a családok szétszakadnak. Minden második házasság válással végzõdik. Ám ez a meglátás valójában csak az ego tévhite, mert egy család sosem tud szétszakadni. Viszont mint minden, a család is változik. Ha együtt létezel a változással, akkor örök boldogságot fog adni, ha nem, akkor szép lassan elpusztítod a családot. De szétszakítani nem tudod, mert a valódi családot nem te kötöd össze. Az a szeretetbõl születik. A jelenlegi problémának az az oka, hogy a legtöbb együtt élõ családban nincs szeretet. Sem magadat, sem a másikat nem tudod szeretni. Ezért nem érte, csak a céljaidért élsz a másikkal. Mert félsz egyedül, mert szeretnél gyereket, mert szükséged van valakire... Ezek mind okai lehetnek a család létrejöttének. De kérdem én, hol van itt a szeretet? (Liz) - Én tényleg úgy éreztem, hogy szerettem a férjeimet. Mindegyik házasságom szerelembõl született, aztán mégis vége lett... - Mert az elvárásaitokkal, a házasság betonba merevedett formájával megfojtottátok egymást. Liz, a szeretet egy korlátlanul hatalmas érzés. (Liz) - Így van. - Akkor miért akarod korlátok közé szorítani? Miért hiszed azt, hogy csak két szív között doboghat? Miért hiszed azt, hogy a család csak két ember létébõl fakadhat? (Liz) - Nem tudom... - Mert az egód csak így képes elfogadni az érzést, mivel így még valamennyire irányíthatja. De a valóság az, hogy a szeretet olyan hatalmas, hogy senki sem tudja irányítani vagy befolyásolni. Ha megfigyeled, több olyan ember is van, akit annyira szeretsz, hogy bármelyik pillanatban szívesen vagy vele. Sõt, gyakran a barátaiddal szorosabb a kapcsolatod, mint a szüleiddel vagy a pároddal, mégsem velük élsz. Az emberi ego ebben a kérdésben is láncra ver. (Liz) - Akkor azt mondod, hogy az igazi család egy kommunaszerû közösséget jelent? - Nem. Azt mondom, hogy a család szeretetet és õszinteséget jelent. Azt mondom, hogy a családot senki sem határozhatja meg: senki sem döntheti el, hogy két, három, négy vagy tíz szív dobban egyszerre. Azt mondom, hogy minden olyan életforma, amely a szíved ellen való, elõbb-utóbb elpusztít téged. S ha már a kommunánál tartunk: az tény, hogy a teljes életre

sokkal alkalmasabb egy olyan családi forma, amelyet több férfi és nõ alkot. Ez a "te az enyém, én a tied, ásó, kapa, nagyharang" típusú házasság a leggyakrabban csak az egót és a szenvedést szolgálja. Azért ragaszkodsz a sírig tartó szerelemhez, mert félsz, hogy nincs benned szeretni való, és hogy öregségedre egyedül maradsz. (Liz) - Na, várj, azért ez a csoportos együttélés sem fenékig tejfel, kevés olyan arab nõt ismerek, aki boldog lenne a tizenkettedik feleség címével. - Miért, az egyetlen feleség címével boldog vagy? Amikor téged nõként nem, csak feleségként vesz észre a világ? Nem mindegy, hogy milyen számmal veszik el tõled az egyéni életedet? a helyezés csak az egódnak fontos, de ha megfigyeled, te mint egyén mindenképpen eltûnsz a házasság süllyesztõjében. (Liz) - Hmm... - Az Iszlám országokban dívó többnejûség éppúgy az ego terméke, mint a klasszikus nyugati házasélet. Egy családban nincs semmilyen megkülönböztetés, nincs olyan, hogy valamit az egyiknek szabad, a másiknak nem. Egy családban mindenki önmagát, a szívét éli meg. (Liz) - Akkor hogyan néz ki egy valódi család szerinted? Hogyan lehet boldog egy család? - Akárhogy. A forma nem számít: láttam már boldogan együtt élni két embert, és láttam már tízet is. Nem a forma a lényeges, hanem az õszinteség és a szeretet. Ezek pedig csak akkor születnek meg, ha szabadságban élsz. Egy család nem lehet kötöttség! Tapasztalatom szerint azok az emberek élnek boldogan együtt, akik nem szigetelõdnek el a világtól a család ürügyén: a valódi család sosem záródik be, mivel a szeretet hozta létre. A szeretet pedig sosem állapodik meg, mindig változik és hullámzik, mint egy hatalmas, végtelen tenger. Úgyhogy az igazi család mindig újabb és újabb egyéneket enged magába, azokat, aki beleillenek. (Liz) - Tudom, hogy furcsán hangzik, de én el tudnám így képzelni az életem... Igen, jó pár olyan férfi és nõ van a szívemben, akikkel örömmel tudnék együtt élni. - Ha megfigyeled, az emberi élet minden problémája abból ered, hogy a férfi birtokolni akarja a nõt, a nõ pedig a férfit. Az ego tombolása mindenre kihat: nem tudod megélni a saját nemedet, folyton el akarod nyomni a másikat. Sõt, a görcsös birtoklásvágy és elvárások hatására még a szexualitást sem tudod megélni szabadon. Azonban volt idõ a földön, amikor férfiak és nõk szabadon és boldogan, egymásnak gyönyört és szerelmet adva éltek együtt, mégpedig a család mesterséges kötöttsége nélkül. Akkor a családokat annyi ember alkotta, amennyi csak akarta: nem voltak ritkák a hét-, tízfös családok sem. S mindez nem véletlen: ha az ego eltûnik, ha csak a szeretet marad, akkor meg tudod élni a szíved határtalanságát. (mosolyog) Ráadásul, ha logikusan végiggondolod, akkor ez a fajta, valódi család az életre is

alkalmasabb: az a munka, amelyet most egyedül végzel, több nõ és férfi között oszlik el. Még a gyerekek is jól járnak, mer mindig egy pihent, nyugodt és vidám felnõtt lesz velük, nem egy fá radtságtól lestrapált, feszült anya vagy apa. Arról nem is beszélve, hogy a szexuális élet sokkal teljesebb, ha nincs csak egyetlen emberr korlátozva. (Liz) - Tehát akkor mégis csak egyfajta kommuna-szerû család az igazi. - Nem. Az õszinte család az igazi. A valódi család és szeretet legfõbb ismérve a szabadság. S noha a legtöbbször azért nem adsz szabadságot a másiknak, mert félsz, hogy elhagy, ha kötnöd kell magadhoz, akkor már elhagyott, (mosolyog) valójában pedig, ha már ezen gondolkozol, te már elhagytad a szívedet. A család csak a szeretetre épülhet. S mivel a szeretet egy korlátlan érzés, ha az ego nem zárja falak közé, akkor általában több ember felé nyilvánul meg. S noha ez a fajta együttélés már jelen volt a földön, a mostani civilizáció is errefelé tart: ha megfigyeled, egyre több fiatal él együtt, hármasban, négyesben vagy még többen. Egyre többen vetik le a társadalom által rájuk rakott korlátot, és élik meg a szívüket. De újra hangsúlyozom, szív és szeretet nélkül nem ér semmit az egész: ha te csak azért alkotsz négy nõvel és három férfival egy családot, mert nem vagy képes egy embert szeretni, akkor az, aki egy klasszikus, egoista, ám õszinte párkapcsolatban él, közelebb kerül a boldogsághoz. A nõ és férfi álarcosbál . Pénz November 26. Éjfél Mivel még nem voltunk fáradtak, elhatároztuk, hogy megnézzük magunknak a szállóban rendezett zenés-táncos mulatságot. Mire úgy éjfél körül leértünk, már javában tartott a buli. Az emberek jelentõs része az asztaloknál ücsörgött vagy beszélgetett, míg egy másik csoport a bárpult elõtt táncolt. Nem tudtuk, mit ünnepelnek - Liz mondta, de a nagy hangzavarban egy szavát sem értettük -, de nem is csatlakoztunk: egy félreesõ, a körülményekhez képest csendes asztalhoz ültünk, ahonnan átláttuk az egész termet. Amikor kényelembe helyeztük magunkat, Christian megszólalt. - Tehát a kapcsolataid mindig rólad, és a neked megfelelõ energiákról szólnak. Mindig találsz indokot az ismerkedésre: vagy társat, barátot, üzletfelet keresel, vagy csak azért ismerkedsz, hogy elüsd az idõt és ne lógj ki a sorból. A kapcsolatokat az egód hozza létre. Mindig. Kivétel, mikor a kapcsolat magától, minden elvárás és kötöttség nélkül jön létre. Amikor azt mondod, hogy a másik már az elsõ pillanatban annyira ismerõs volt, mintha ezer éve együtt lennétek; vagy ha tíz év múlva találkoztok, ugyanaz a harmónia és szeretet van köztetek, mint az elválás pillanatában. Ez a nagybetûs kapcsolat, a kapcsolat nélküli kapcsolat, de ez elég ritka. Az életedben lévõ viszonyok nem ilyenek. Azok az egód, az aktuális személyiséged termékei, az õ túlélését szolgálják. Akkor

érzed jól magad egy kapcsolatban, ha olyan élmény-energiákat kapsz, amelyeket meg tudsz emészteni. A személyiséged valójában nem más, mint egy olyan rendszer, amely a lehetõ legtöbb energiát próbálja felvenni a környezetébõl. A viszony kialakulása és folytatása alatt azt a szerepedet játszod, amellyel a legtöbb figyelmet, érzelmet és energiát tudod kicsikarni a másikból. S noha a legtöbbször nem veszed észre, hogy játszol, a legtöbbször azt mondod, hogy magadat adod, ha õszintén a mélyére nézel a lényednek, megláthatod, hogy a kapcsolataidban végrehajtott cselekedeteidnek szinte semmi köze sincs hozzád. Noha minden ember egyéni, alapvetõen a nõi- és férfi-ego öt különféle személyiséggel azonosul. Öt fõ embertípust lehet megfigyelni. S noha természetesen mindenki más, a nevelés és a világ hatására a legtöbb ember beleilleszthetõ valamelyik csoportba. A férfi- és nõi szerepjátékot csak az érthetõség kedvéért bontom öt megnyilvánulási formára, lehetne sokkal többre vagy sokkal kevesebbre is, de én azt vettem észre, hogy ezen csoportok valamelyikébe mindenki belefér. Persze ez a felosztás sem szentírás, általában mind az öt személyiségformát használod. Hol az egyikkel, hol a másikkal próbálod elérni a kívánt hatást, de a kapcsolatok kialakításában és fenntartásában minden ego követi az egyik alapmotívumot. Nos, egy ilyen parti tökéletes alkalom arra, hogy a tudatosságotok fényébe emelhessétek a saját hazugságaitokat, hogy megláthassátok a sok álarc mögött lapuló valódi arcotokat. Elsõ lépésben a többi embert figyeljük meg. Nem azért, hogy szórakozzatok rajtuk, hanem mert az elmétek és az egótok kezdetben csak így lesz képes az õszinte megértésre. Mivel az ego mindig kifelé figyel, önmagával szemben képtelen a tisztánlátásra. Nem véletlen, hogy míg a másik problémájára tökéletesen látod a megoldást, a sajátodéra nem. Tehát elsõ lépésben a többi emberen mutatom meg a személyiség torzításait, utána azonban el kell vegyülnötök, és megfigyelni magatokat, miközben "természetesen" viselkedtek. Persze nem tudtok majd természetesen viselkedni, mert meg akartok felelni a saját elvárásaitoknak: az ember önmagának hajlandó színészkedni a leginkább. Nem baj, úgysem ez az egyetlen gyakorlat fogja meghozni a megváltást. Azonban ha minden emberi kommunikáció közben figyelitek magatokat, egyszer csak meglátjátok, ahogyan az álarcotok magától játszik, ti pedig csak ott álltok, és nevetve nézitek azt a hazug játékot, amelyrõl még egy másodperccel korábban azt hittétek, hogy õszinte. Nos, a megismerést kezdjük a nõkkel. A nõi-ego álarcai - még egy apróság. Liz, ha magadra ismersz, ne bánkódj, mert ez a folyamat így természetes, az ego csak így tud mûködni, sehogyan máshogy. Nincs itt semmi probléma: ha boldogtalan vagy, és úgy érzed, hogy megtaláltad a boldogtalanságod okát, kérlek, ne akarj erõvel változni. Csak vedd tudomásul, hogy az egód így mûködik, de különösebben ne foglalkozz vele. Ne törõdj az egóval, egyszerûen csak próbáld megtapasztalni azokat az élményeket, amelyeket most nem enged, élvezd azokat az örömöket, amelyeket most elfojt benned. Ez eleinte nem lesz könnyû, mert sokat fogsz

szenvedni attól, hogy nem a megszokott módon érzékeled s látod a világot, hogy nem a megszokott módon hívod fel magadra a figyelmet, de ha hagyod, akkor egyszer csak megérint a szabadság, egyszer csak levetheted a világ által rád kényszerített szerepet, és megélheted azt, aki vagy. Tehát a nõi személyiség alapvetõen ötféle megnyilvánulásban teljesedik ki, hogy a világra hatás gyakoroljon. Nevük pedig legyen királynõ, amazon, polgárlány, áldozat és õrült. A megismerést kezdjük a királynõvel. Az egyik asztalnál ülõ csodaszép, de hideg nõ felé biccentett. egyedül volt - a párja épp italt kerített neki -, de nem törõdött a világgal: egy-két lekicsinylõ pillantásnál több figyelmet senkire sem vesztegetett. Gyönyörû volt, de elképesztõen gõgös. - A hölgy a klasszikus királynõ, szépsége és hatalma teljes tudatában. Mert hát van hatalma, nem is kevés: ha megfigyeled, a párja szabályosan retteg tõle. Nézd majd meg a fiú tekintetét, amikor visszatér: nyoma sem lesz benne a szeretetnek. Csak a félelemnek, hogy mikor lesz vége a kapcsolatuknak. A királynõ-ego a megközelíthetetlen nõk sajátja. Ez a típus a saját maga építette szellemi vagy materiális elefántcsonttoronyban ücsörög, és gõgös tekintettel néz le az alantasabbnak vélt emberekre. Természetesen ennyire ritkán tudja eluralni a nõt - ez csak a nevesebb sztárokra, a nagyon gazdag, belterjes arisztokratákra vagy épp a nagyon szegény, de rendkívül akaratos nõkre jellemzõ -, mert hát a nõ alapvetõen a befogadásban, az odaadásban nyilvánul meg. Ám amikor az ego egész életében rengeteg energiát kapott a szépségéért és a távolságtartó viselkedéséért, könnyen megszokja ezt a táplálkozási formát. (Liz) - Végûl is az ego erre épül... - Igen. De az ego változatos: minden eszközzel azt próbálja elhitetni veled, hogy te több vagy a többi embernél. Ám a királynö-ego már nem tud változatos lenni, ez a szerep már nem engedi meg, hogy az egyszerû, hétköznapi dolgokban is örömödet leld. A királynõ-ego gyerekkorban alakul ki. Általában azokon a kislányokon kezd el így uralkodni, akik a szépségükért folyamatos dicséretet kapnak a környezetüktõl. A másik kialakulási ok lehet a vagyon és a híres szülõk is. A gyermek ezáltal is megszokhatja, hogy neki semmit sem kell tennie a különleges figyelemért, megszokja, hogy mindenki azért él, hogy neki boldogságot adjon. A királynõ boldogtalanságának és minden szenvedésének oka az, hogy az ego nem hajlandó semmit sem tenni a boldogságáért. Nemcsak azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, hanem meg van róla gyõzõdve. Mivel meg van gyõzõdve arról is, hogy sokkal több az átlagnál, ezért elvárja, hogy a férfiak tegyék boldoggá. Nem veszi észre, hogy a boldogság két ember között két emberen múlik: nem igazán törõdik a másikkal, eldöntötte, hogy õt miképpen kell boldoggá tenni, és kész. A királynõ megszokta, hogy neki semmit sem kell tennie azért, hogy az emberektõl figyelmet kapjon, ezért nem tanulta meg, hogy egy kapcsolat kialakulásához valójában két

nyitott ember, két nyitott kapu szükséges. Mivel megszokta, hogy az õ világába belépnek a férfiak, nem tud nyitni. Ráadásul egy idõ után már nem is a férfiak érdeklik, csak a saját elvárásai, csak a koronája: klasszikus királynõ-vonás, hogy alig felöltözve kiteszi magát a húspiacra, majd mikor megjelennek a férfiak, úgy kezdi el sorolni az elvárásait, hogy rájuk sem néz. Mivel a királynõnek sosem kellett tennie semmit a férfiak figyelméért, ezért az odaadást és a megértést úgy éli meg, mintha megalázkodna a férfiak elõtt. S mivel ragaszkodik a koronájához és a hatalmához, szinte sosem tudja szívét egy férfi kezébe helyezni. Azt hiszi, hogy akkor elveszti vezetõ szerepét, és más fogja õt irányítani. Pedig ez nem igaz: ha a királynõ odébb áll, te semmit sem veszíthetsz, csak nyerhetsz. Méghozzá szerelmet. Nos, a királynõ könnyen felismerhetõ klasszikus viselkedésérõl és mondatairól. Õ az a nõtípus, amelyik mindig okosan választ magának párt, úgy, ahogy neki a legtökéletesebben megfelel. A királynõ csak a saját játékával törõdik: olyan férfiakat is szédít, akiktõl nem akar semmit. S amikor ezt az orra alá dörgölik, eszébe sem jut tagadni, egyszerûen csak megrántja a vállát. Vagy még azt sem. A királynõ gyakori mondatai például: "egy nõ ennél sokkal többet érdemel." vagy: "igazi férfi elõbb gondol rám, és csak aztán magára." de klasszikus királynõ-ego ez a frázis is: "hozzám csak az a férfi közeledjen, akinek komolyak a szándékai", majd után elkezdi sorolni, hogy szerinte miben is nyilvánul meg a komoly szándék. Egy alacsony, molett, nagy orrú nõre mutatott, aki hevesen, ellentmondást nem tûrõen magyarázott valamit a párjának. - Õ is ide tartozik, õ szellemi királynõ. A királynõ teljes beteljesüléséhez mindig kell a nyilvánosság, mindig kell az, hogy lehetõleg minél többen ismerjék és csodálják. Mivel manapság egy nõ leginkább a külsejével, feltûnõ szépségével tud sikert elérni, ezért van az, hogy a legtöbb beteljesült királynõ-ego a szépnek mondott nõk sajátja. Igen ám, de sok szép kislány felcseperedvén nem felel meg az általános közízlésnek. Ilyenkor jön létre a szellemi királynõ. Az ego ezen megnyilvánulását észre lehet venni az állandó okoskodásban, amikor a nõ mindig azt szeretné, hogy az emberek lássák rengeteg eszét, mûveltségét. A szellemi királynõ külseje nem elég feltûnõ, ezért nézi le a nála tanulatlanabbakat, így hiszi különbnek magát. A szellemi királynõ önámítása is tetten érhetõ a beszéde és a viselkedése közötti diszharmóniában. Kedvenc mondatai: "ne nézz le azért, mert nõ vagyok." illetve: "a férfiak félnek az okos nõktõl, a férfiak félnek tõlem." (Liz) - Mondjuk, ez tényleg így van. - Liz, a férfiak alapvetõen félnek a nõktõl, viszont ha akarnak valamit, akkor túllépnek a félelmükön. Ha a férfiban fellobban a vágy, ha a szívében lángra lobban a szerelem, akkor eszében sincs félni, és még a világvége sem tarthatja távol a nõtõl: ha a pasas akar valamit, akkor ott van. Ezt a szöveget csak a nõi-ego találta ki, mert nem tud szembesülni azzal, ha a férfinak valamiért õ nem kell. A férfiak pedig szívesen használják ezt a

dumát a nõk finom visszautasítására, mert ez egy olyan indok, ami miatt a nõ nem bántódik meg. Újra egy nagyon szép nõre mutatott, aki mosolyogva beszélgetett az emberekkel. Mindenkit figyelmesen meghallgatott, gyönyörû volt, közvetlen és kedves. - Õ is királynõ, mégpedig a nép közé leereszkedõ királynõ. Õ nem elvonulva gyakorolja hatalmát, hanem szereti érezni. Mert neki a trónterem hûvös magánya kevés. A látszat ellenére azonban nem a többi emberre figyel, hanem a saját tökéletességére. Könnyen leleplezõdik: miközben azt mondja, hogy nem a külsõ a fontos és õt senki se a szép-1 ségéért szeresse, vastagon ki van festve, és olyan tökéletes ruhában fe-| szít, amely mindent takar, mégis mindent megmutat. A nép közé leereszkedõ királynõ megpróbál mindenkit elbûvölni, hogy azt az energiát is megkapja, amely a szeretettel jár. Ezért a mondatért játszik: "milyen szép, és még sincs elszállva magától." Ez az ego-típus panaszkodik mindig, hogy olyan sok barátja van,| hogy nincs ideje találkozni velük - ennek ellenére a kapcsolatai felszínesek. S noha kedves és mindenkivel megértõ, hamar méregbe gurul, ha nem az õ elvárásai szerint történnek a dolgok, s ilyenkorleleplezõdik éles nyelve: a nép közé vegyülõ királynõ az, aki mindig talál vala mi hibát egy másik nõben. Látszatra elismeri a szépségét, ám mindig hozzáteszi: "de azért..." Klasszikus leereszkedõ királynõ-viselkedés az is, amikor a nõ végigmegy az utcán egy szál semmiben, aztán felháborodva nyafogja, hogy minden férfi rá csorgatta a nyálát. S amikor egy pasas csendesen megjegyzi: "hát azért öltöztél ki, vagy nem?" akkor lebiggyeszti az ajkát, és a férfiak állati mivoltát kezdi elemezni... Nos, a királynõ magán- és szexuális élete általában hervasztó, többnyire boldogtalan és magányos. A legtöbb királynõ egyedül mivel nem képes senkit sem elviselni maga mellett, vagy pedig olyar férfival osztja meg életét, aki elfogadja az alattvaló szerepét - ám a ki| rálynõ ekkor sem boldog, mert egy idõ után megunja a helyzetet. A királynõ szexuális problémái abból adódnak, hogy képtelen egy pillanatra is megfeledkezni a koronájáról, és arról, hogy õt a trónon ülve mindig figyelik. Ezért általában nem képes élvezni a szeretkezést, vagy ha mégis, akkor elképesztõ merev: van egy bevett sémája, amely alapján haladni kell lépésrõl lépésre. A királynõ általában uralkodni szeret az ágyban is, de mindezt úgy, hogy látszatra a férfit emeli maga fölé, épp csak megmondja neki, hogy miképpen is uralkodjon felette. Az aurája érdekes: olyan, mint egy hatalmas hópehely. Csillogvillog, de hideget áraszt. A királynõ egyedül csak a többi királynõt nem tudja elviselni - mert hát vetélytársak és tükrök a számára -, a többi ego-típust csak enyhe megvetéssel kezeli. Ezért amikor olyan ember kerül a közelébe, akit nem vesz emberszámba, az aurája nem változik, szinte nem is reagál a másik jelenlétére - a fizikai síkon ennek látható jele az, amikor a nõ

rád sem pillant, vagy ha mégis, úgy néz keresztül rajtad, mintha ott sem lennél. De amikor egy másik királynõ kerül az útjába, az aurája megnyílik, és hatalmas, jégcsap jellegû tüskéket növeszt, amelyekkel nekiesik vetélytársának. Ez a világban a szavakban elrejtett szurkálásokban, a feltûnõen csendes arrébbhúzódásban, vagy a másik háta mögötti kibeszélésben jelenik meg. Mert hát a királynõ szereti kipletykálni a másikat, így nyugtatja meg magát saját felsõbbrendûsége felõl. Egy magas nõ felé biccentett, aki noha szép volt, mégis férfiasságot sugárzott széles vállával, erõs arcával, nagy kezével. - Õ az amazon-személyiség klasszikus képviselõje. Ez az embertípus az, aki mindig valamiféle erõhatással igyekszik figyelmet, érzelmeket szerezni. Mindig erõvel dolgozik, s mivel élvezi is, jól csinálja: a legtöbb amazontól rettegnek a körülötte élõ emberek. Az amazon is gyermekkorban alakul ki, mégpedig általában két okból kifolyólag: az egyik, hogy a gyermek noha szép és okos, mindig csak másodikként ismerik el, a másik, hogy a környezete nem törõdik vele, és megszokja, hogy csak erõszakkal szerezhet magának figyelmet, elismerést. Az amazonok általában megfelelnek az aktuális szépségideálnak, de nem annyira feltûnõek, mint a királynõk. Tombol bennük az erõszak, mert állandóan szembesülnek azzal, hogy noha szépek, valaki mindig csinosabb náluk. A legtöbb vezetõ beosztású, karrierista nõ amazon. Erõszakossága gyakran rányomja bélyegét a kapcsolatteremtésre is: egy amazon-típus azonnal "nekiesik" a körülötte lévõknek, kulturált, de enyhén erõszakos szavakkal és tettekkel méri fel a környezetét, s csak azt tekinti méltó partnernek, aki állja a sarat, aki hasonló keménységgel veri õt vissza. Az amazon fõ problémája az állandó harc és elnyomás. Mindig uralkodni akar: csak akkor érzi magát biztonságban, ha maximálisan elnyomhatja párját. Ezért az amazon nõk általában férfias karakterek, férfias határozottsággal és férfias szexuális szokásokkal: a legtöbb amazon nála gyengébb, életképtelenebb társat választ. Ekkor jelent meg a nö barátja, aki valóban szinte eltûnt a nõ árnyékában. Pedig testméretben nem maradt el tõle, egyszerûen csak a nõ annyira domináns volt, hogy a mellette álló férfit észre sem lehetett venni. - Az amazon általában enyhe sértõdöttséggel tekint a világra, mert azt hiszi, hogy az élet megfosztotta õt a koronájától, megfosztotta attól, hogy királynõként minden erõlködés nélkül figyelmet és szeretetet kaphasson. Ezért harccal akarja megszerezni a neki járó energiát. A királynõ nem erõvel hódít, csak fenn ül a trónon, és engedélyt ad arra, hogy meghódítsák. Az amazonnak viszont éreznie kell a hatalmát, mert nem biztos benne. Erre a típusra jellemzõ, hogy miután már nem kell neki a férfi, utána is érezni akarja, hogy a pasas a hálójában van. Már nincs rá szüksége, de azért más nõé se legyen... S míg a királynõ azért nem képes kitárni a szívét, mert nem tud a

létezésérõl, mert sosem tapasztalta meg az állandó külsõségek miatt, addig az amazon azért nem képes a szeretetre, mert gyengeségnek tartja. Az amazonok általában okos emberek, akik azt látják, hogy a világ mindig kihasználja a gyengeséget, mindig kihasználja az érzelmeket. Az amazon nem mer szeretni, ezért ha boldog akar lenni, meg kell tanulnia elengedni magát. Rá kell jönnie, hogy az igazi erõ nem az elnyomásban, hanem az odaadásban található. Különben ahogy idõsödik, egyre erõszakosabb lesz, mert fájdalmához hozzáadódik fiatalságának és szépségének elvesztése is. Az amazon kifelé magabiztosnak és rendíthetetlennek látszik, de alapvetõen önbizalomhiánnyal és különféle komplexusokkal küszködik. A királynõ valóban nem érzi saját lényének hiányosságait, mert annyira beletemetkezik önnön felsõbbrendûségébe, hogy nem veszi észre a lelkén eluralkodó sivatagot. Ezzel szemben az amazon tudja, hogy valami nincs rendben a szíve körül, de nem mer vele szembenézni - félti a pozícióját -, ezért feszültségét nagy veszekedésekben, csatározásokban vezeti le. Általában királynõkön vagy a többi amazonon, mivel csak õket tekinti értékes embernek. A többiekkel megtalálja a hangot, mint a juhász a bárányokkal. A klasszikus amazon-viselkedés az erõ állandó fitogtatása. Az örök gúny és irónia is az amazon fegyvertárába tartozik: ezzel nemcsak, hogy a másikat tudja támadni, de magát is távol tartja az érzelmektõl. Jellemzõ mondatai például: "a férfiak mindig kihasználják a nõket" vagy "amelyik férfi hagyja magát, az megérdemli, hogy kihasználják." Egy pici, vékony, nagy szemû nõre mutatott, aki egy nagydarab, jóindulatú tekintetû férfi mellett állt. Nem beszélgettek, csak figyelték az eseményeket. - De a harc kedvéért eljátssza az áldozat szerepét is. A látszat ellenére õ is amazon. Csak az õ fegyvere az érzelmi zsarolás, a hiszti. Õ is terrorban tartja a környezetét, de úgy, hogy nem a másikat, hanem magát bántja, és a saját fájdalmát sugározza a férfira. Õ az áldozat szerepével harcol. Ez a típusú amazon látszatra nem erõszakos, de a szemében megláthatod, hogy a lelke mélyén ott lapul a "most akarom" hozzáállás. Kedvenc mondata, amikor sírós hangon dünnyögi: "jól van, menj csak sörözni a barátaiddal, én jól elleszek itthon egyedül..." Az amazon szexuális élete általában férfias. Õ irányít, hatalma az ágyban megkérdõjelezhetetlen. Mivel érzelmes - csak megpróbálja elfojtani -, gyakran vágyik gyengédségre, de akkor is õ vezeti a férfit, nem engedi ki kezébõl az irányítást egy percre sem. Akárcsak a királynõ, õ sem képes ellazulni: nem véletlen, hogy ez a két típus gyakran küszködik frigiditással, nem kívánja a szexualitást. Az amazon aurájában is megfigyelhetõ, ahogy akaratát rákényszeríti az emberekre. Energiái, mint a rák ollói: körbefogják és nem eresztik az áldozatot. Nem véletlen, hogy azok, akik amazon-egóval élnek, de ezt a neveltetésük vagy az elveik miatt megtagadják, gyakran küszködnek rákos sejtburjánzással a szervezetükben. Ha

a

személyiség

nem

tud

szabadon

megtestesülni

az

energiamezõben, megtestesül torzan a testben. Ekkor egy darabig iszogattunk, és csendben figyeltük az embereket. Próbáltam ítélkezés nélkül, tisztán meglátni õket, de mindig azon kaptam magam, hogy már megint csak osztályozom, különféle szempontok alapján beskatulyázom õket. Christian egyszer csak megszólalt. - A nõi-ego következõ megtestesülése a polgárlány. Voltaképpen ez a típus a hagyományos, a legtöbb ember fejében megjelenõ, "átlagos" nõ. Általában nem feltûnõen szép, legalábbis nem érzi magát annak. Õ a klasszikus feleség, élettárs vagy anya. A polgárlány élete a létbiztonság körül forog. Ez az ego akkor érzi jól magát, akkor tud energiát felvenni, ha a lehetõ legnagyobb hátteret tudhatja magáénak. Az, hogy mit is jelent számára a létbiztonság, azt már egója válogatja: valakinek anyagi, valakinek inkább érzelmi teljességre van szüksége. A polgárlány törekszik az állandóságra, fontosak számára a hagyományok: minden áron igyekszik fenntartani a jól megszokott életet. A polgárlány-ego is gyermekkorban alakul ki, általában akkor, amikor a világtól nem, csak otthon, a családtól kap elismerést. De akkor is kialakul, amikor ugyan a világ elismeri - mondjuk a szépségéért -, de kamaszkorában éri egy olyan negatív élmény, amelyet a szépségével köt össze. Ilyenkor a kislány elmenekül a királynõvé válás lehetõsége elõl, és tudatosan megpróbálja beszürkíteni magát, megpróbál elveszni a tömegben. Egy-két nõre mutatott, akik valóban észrevehetetlenek voltak. Csendesen ültek egy asztalnál, és csak mereven bámultak elõre. - A polgárlány problémái abból fakadnak, hogy képtelen megélni lénye teljességét, a visszafogottság és az elvei miatt. Pedig õ is tele van értékekkel és megvalósulásra váró tervekkel, de ezeket annyira elfojtja magában, hogy elhiszi, számára a négy fal, a konyha és a hálószoba között zajló élet kielégítõ. Csak néha akar kitörni. Ilyenkor úgy érzi, elrontotta az életét, és a házasság meg a gyerekek helyett utaznia vagy tanulnia kellett volna. A polgárlány általában szeretne amazon lenni: a királynõket gyûlöli és megveti, mert úgy látja, hogy olyan dolog miatt van sikerük, amelyért nem dolgoztak meg. Ezért a polgárlány keserûségében gyakran szurkálja a dekoratív nõket. Klasszikus mondata például: "szép, szép, de biztosan buta", illetve: "most kipakolja magát, de egy férfi valahol õt is unja." Egy-két másik nõre is rámutatott, akik egyáltalán nem bújtak el: vadul rázták magukat a táncparkett és a tömeg közepén. - A látszat ellenére õk is a polgárlány-típust képviselik, csak õk tudnak róla, és ki akarnak törni belõle. Noha úgy tûnik, mintha belefeledkeznének a táncolásba és az örömbe, valójában a körülöttük lévõk reakcióit lesik - ha megfigyeled az aurájukat, láthatod, hogy a figyelmük nem önmagukra, ha nem a többi emberre irányul. Ez az egotípus többre vágyik, szeretne "kasztot" váltani, ezért már némi erõszakkal fordul a világ felé: "ha nem veszel észre, olyan hangos leszek, hogy nem tudsz kikerülni."

Úgyhogy a polgárlány mindig megpróbál újabb álarcokkal kibújni a bõrébõl. Mindig játszik, mert tartalmasabb életre vágyik: ha felveszi a telefont, gyakran nevet erõltetve, mintha valami különlegeset hallana. Sõt, általában a többi ismerõse elõtt hívja a cimboráit, hogy lássák: neki van élete. Minden sztorit egy picit kiszínez... Épp ezért a polgárlányt gyakran zavarja a többi ember felszínessége, sõt, gyakran dührohamot kap más ember tehetetlensége láttán - nem véletlenül, mert hát belül õ is a saját tehetetlenségének a fogja. Ez a személyiség könnyedén felismerhetõ kiszámítható józanságáról, és arról, hogy sosem képes elveszteni a fejét. A polgárlány képes évekre elõre tervezni, s noha látványosan nem erõszakos, azért a "lassú víz partot mos" elv alapján eléri célját. Mivel nap mint nap szembesül azzal, hogy milyen sok szép nõ van körülötte, akik elviszik a jó pasikat, ezért hajlamos a féltékenységre, mások hibáztatására: míg a királynõ és az amazon egyáltalán nem, vagy csak ritkán okolja önmagát, míg az áldozat általában a sorsot vagy az istent vádolja, addig a polgárlány mindig valami kézzelfoghatót gyûlöl. A szomszéd nõt, egy politikust, egy testvért, egy másik vallás híveit vagy egy másik bõrszínt. Kedvenc mondatai például: "gondolni kell a jövõre is" vagy "az az igazi férfi, aki felelõsségteljes kapcsolatot is fel tud vállalni." Ám mivel a két láb is ingatag, és a polgárlány tisztában van vele, hogy igazából semmi sem adhat neki örömöt és biztonságot mert hát minden anyagi javat el lehet veszíteni -, ezért örökké keres. S mivel önmagában bizonytalan, az "az is baj" elvet éli meg. Mindig minden probléma a számára: az is baj, ha a férfiak megnézik az utcán, az is baj, ha nem. Az is baj, ha a pasas gazdag, de az is baj, ha nem az... Úgyhogy a polgárlány rengeteg különféle formában nyilvánulhat meg, de a lényeg, életük minél biztonságosabbá tétele összeköti õket. Ezen a skálán is szélesen mozognak: valamelyiknek annyira kell a társ és az anyagi biztonság, hogy lejjebb ad az elvárásaiból, valamelyik viszont nem. Amelyik alább adja az igényeit, boldog nem, de legalább elégedett lesz. Az a polgárlány pedig, amelyik nem hajlandó elfogadni, hogy a szõke herceg nem létezik, vagy ha mégis, akkor nem érte jön el fehér paripáján, általában egyedül öregszik meg, és megkeseredik. Úgy negyven felé család és gyerekek nélkül apránként összetöpörödik az önbecsülésük, mert úgy érzik, hogy lemaradtak valamirõl. (Liz) - Le is maradtak, a gyerek csodálatos dolog. S noha hajlamos vagyok lehordani a férfiakat, azért a házasságnak is vannak csodálatos pillanatai, amelyeket minden nõnek meg kell tapasztalnia. - Erõszakkal nem lehet se gyermeket vállalni, se házasodni. Ha egy nõ csak azért megy férjhez és vállal gyermeket, mert kezd kifutni az idõbõl, az nem lesz boldogabb egy hajszállal sem azért, mert férje és csemetéje van. Csak az õszinte vágy adhat boldogságot. S míg a királynõnek vagy az amazonnak igazából nem kell a férfi mert õk saját magukkal vannak elfoglalva ~, a polgárlány ilyen

téren más eset, mert õ valóban meg akarja kapni a férfit. A polgárlányt általában szeretik a pasik, mert célja érdekében el tudja játszani a forróvérû szeretõt, és a fõzõ-mosó-takarító feleséget egyaránt. A polgárlány szexuális élete olyan, mint a hétköznapjai: változatos és egyhangú. Változatos azért, mert minden polgárlány teljesen más szerepet játszik. Egyhangú pedig azért, mert ha megszerzett magának egy férfit, nem mer új donságokkal kísérletezni - nehogy a pasas megijedjen és elszaladjon ?-, és nem mer félrelépni sem. Az aurája érdekes: olyan, mint egy hatalmas, picit viaszhenger. Amikor egy új élethelyzet közelít felé pasi, egy új munka stb. -, akkor az belényomódik. A körbefolyja, megpróbál alkalmazkodni hozzá. Ha sikerül lehetõségekhez képest jól érzi magát, akkor megszilárdulni, a helyzetet fenntartani.

megolvadt - egy új polgárlány neki, ha a megpróbál

Odamutatott egy testes, kedves arcú nõre. - A negyedik nõi-ego típus az áldozat. Ezen módszer alkalmazója úgy irányítja, úgy gyûri maga alá partnereit, hogy folyamatos lelkiismeretfurdalást, szánalmat és sajnálatot kelt bennük, amelyet megtold a saját fontosságának hangoztatásával. Az áldozat-típus élete önmaga háttérbe szorításáról szól. Mindezt persze nem azért teszi, hogy háttérbe szoruljon, hanem hogy manipulálja társait. Könnyedén felismerhetõ: mindig mindenhol ott van, sürgölõdik, látványosan segít, akkor is, ha nem kérik, aztán még látványosabban fárad el, még annál is látványosabban hangsúlyozza, hogy milyen sokat is dolgozott. Mindezt addig teszi, amíg megkapja a neki járó elismerést. Ha ez nem történik meg, akkor megsértõdik, haraggal vagy hisztivel zsarol mindaddig, amíg be nem gyûjti a neki szükséges energiát. Az áldozat-szerep alapjai is gyermekkorban rakódnak le, amikor a kislányt a környezete nem engedi érvényesülni, s amikor a kislány elfogadja saját ügyetlenségét. Ekkor nem marad más figyelemszerzés a számára, mint a sajnálat és a szánalom. Az áldozat-típus általában nem felel meg az aktuális szépségideálnak - ezért nem képes megélni a királylányt vagy a polgárlányt -, de akkor is kialakulhat, ha a nõ nagyon szép volt, ám egy baleset vagy az idõ miatt már nem fordulnak utána a férfiak. Ilyenkor a nõi-ego önmagába fordul, és látványos önsajnáltatásával keresi mindennapi kenyerét. Klasszikus mondatai például: "majd megtudjátok, ha nem leszek" és az "engem senki sem ért meg." A legtöbb áldozat alapvetõen kedves teremtés mindaddig, amíg belemész a játékába, és látványosan megdicséred vagy sajnálod, amikor kívánja. Ilyenkor nagyon "szeret" téged: rendszeresen csinál neked süteményt, a szomszédaidnak is mindig megdicsér. Ám abban a pillanatban, ahogy egyszer nem zokogsz vele az elvárásainak megfelelõen, megharagszik, és mindenféle rosszindulatú pletykát kezd el terjeszteni rólad. Egy feltûnõen vékony, savanyú arcú nõre nézett. - Õ is áldozat, csak már annyira azonosult a szerepével, hogy nem képes eljátszani a vidám embert, akit megbántottak. Õ már nem keresi az indokot a megbántottságára, mindig szenved. Ha megkérded, hogy miért, akkor valami nagy dologgal indokolja meg:

a világ, az egészség, a politika, a rablók, a gyilkosságok... Az áldozat nagyon figyel a világra és a hírekre, de mindig csak a rosszat emeli ki és adja tovább. Klaszszikus áldozatmegnyilvánulás: "hallotta, szomszéd, megint felrobbantottak egy pokolgépet..." Igaz, hogy a világ másik oldalán, de õ akkor is lázba jön a hírre, mert neki az a lényeg, hogy legyenek áldozatok. Mivel így eltakarhatja saját áldozat mivoltát. A legtöbb áldozat valahol tisztában van azzal, hogy milyen szerepet játszik, és a lelke legmélyén nem vágyik rá, de nem képes változtatni, mert fél, hogy nincs benne semmi olyan érték, amelyet szerethetnének. Persze ez csacsiság, de hát az ego már csak ilyen. Úgyhogy ha meguntad az áldozat szerepét, akkor nem kell mást tenned, mint megtanulni örülni annak, hogy létezel. Nem nehéz, csak hagyd, hogy ok nélkül is mosolyra húzódjon a szád. Ne keress mindig indokot a megnyilvánulásra, mert az indokaid mindig a szenvedésbõl táplálkoznak, hanem egyszerûen csak hagyd, hogy megérintsen a világ, a természet szépsége. S amikor reggel úgy kelsz fel, hogy süt a nap, kék az ég és zöld a fû, akkor nyugodtan mondd el a párodnak. Oszd meg vele azokat az élményeket is, amelyeket lényegtelennek vagy ostobaságnak tartasz, mert a párod rád kíváncsi, nem pedig az egód által felmagasztalt szenvedésekre. Egy fiatal, latinos szépségû nõre mutatott, aki az egyik asztalnál hangosan veszekedett a barátjával. - Õ a tudatos áldozat. Amikor a nõi-ego már nem tudja uralni a nõ szívét, amikor már nem tudja útját állni a szerelembõl megszületendõ odaadásnak, akkor eltorzítja az alázatot, és megalázkodást csinál belõle. Ez a típus szándékosan vállalja az áldozat szerepét, õ szándékosan szenved e férfi mellett. A legtöbb nõ azzal magyarázza szenvedõs kapcsolatait, hogy szeretné megváltoztatni, szeretné jobb emberré tenni a férfit. S noha a nõiego gyakran próbálkozik ezzel, valójában minden nõ tudja, hogy egy férfit nem lehet megváltoztatni. Legfeljebb csak betörni. Ám a nõiego erre is törekszik, mert hatalmas kihívás számára a férfi legyõzése. Ezzel szemben a tudatos áldozat nem akarja megváltoztatni a férfit, ezt csak a barátnõinek vagy a szüleinek mondja, amikor kérdezik tõle, hogy miért van még mindig azzal a pasassal, aki emberszámba se veszi, és úgy bánik vele, mint a ronggyal. Valójában a tudatos áldozat élvezi a szenvedést, mert csak így képes energiát nyerni. Az áldozat párkapcsolatai általában tartósak, mivel a legtöbb férfi szereti, ha uralkodhat a nõn. Az áldozat szokott úgy járni, hogy hirtelen, egyik napról a másikra hagyják ott, mivel tõle nem fél a párja. S mivel a nõ a nagy megalázkodásban elfelejti az egóját, ezért az áldozat képes élvezni a szexualitást. Annyira aláveti magát a férfinak, hogy megéli az odaadást, de a látszat ellenére nem boldog, mert valójában nincs akarata. Az áldozat aurája nagyon pici. Csak akkor nõ meg, amikor segít, amikor feltûnõen sürgölõdik-forgolódik. Ilyenkor feltérképezi a körülötte lévõket, és kiválasztja azokat, akik meg fogják

hallgatni késõbb a sirámait, akik a legtöbb sajnálatenergiát adhatják neki. Ilyenkor az aurája még tovább tágul, hogy minél több figyelmet gyûjthessen össze. Amikor pedig vége a mûsornak, az aurája újra összemegy, hogy kellõképpen picinek, jelentéktelennek és szerencsétlennek érezhesse magát. (mosolyog) A végére maradt az õrült. Ez a típus a neve ellenére nem õrült, de azért mégis az... Az örült az a nõi-ego típus, aki nem csatlakozott egyetlen általános típushoz sem, ám mivel nem találta meg saját magát, kitalált egy személyiséget, amelyet önmagának hisz. Az õrült onnan ismerhetõ fel, hogy ész nélkül és elképesztõ erõvel képviseli azt a szerepet, amelyet önmagának gondol. A klasszikus örült nagy hangon, nyersen mondja meg mindenkinek a magáét. Nem beszélget, mert a másik szavaira nem is figyel: általában még udvariasan sem hallgat, de ha mégis, hamar kiderül, hogy semmit sem fogott fel abból, amit hallott, és csak a saját lemezét futtatja tovább. Az õrült általában minden társadalmi szabályt akarattal, nagy hangon próbál felrúgni, mert ezzel is ki akarja hangsúlyozni szabadságát: mivel nincs saját személyisége, egyfajta nyers megváltoztathatatlansággal törekszik a kiemelkedésre. Az örült általában akkor alakul ki egy gyermeknél, ha az egyéniségét teljesen kiveti magából a társadalom. Ilyenkor a sok szenvedés és megbántódás hatására megpróbál az árral szemben úszni, hogy megmutassa a világnak. Az õrült általában nem labilis vagy kiszámíthatatlan, hanem épp az ellentéte: mindig ugyanazt az ellenállást, ugyanazt a kiszámítható zavart hozza a társaság életébe. Az õrült a látszat ellenére nem akar élni. A legtöbb õrült nõ gyakran jár társaságba, gyakran jár az életbe, de csak azért, hogy jelenlétével meghökkentse és felforgassa a szokványos rendet. Neki ez ad energiát. Természetesen a társadalom nem szívesen látja - hiszen állandóan szembehelyezkedik mindennel, kellemetlen feszültséget teremtve - így hát az õrült még jobban rákapcsol, hogy csak azért is megmutassa nekik... Az örült boldogtalansága abból adódik, hogy a világot és önmagát semmilyen formában sem képes el- és befogadni. Épp ezért szinte lehetetlen ráébreszteni a helyzetére, mert hát bármit is hall a világtól, azt nem képes felfogni. Az õrült mindegyik személyiségtípust gyûlöli, még a sajátját is, mert a hozzá hasonló embereket õrültnek tartja. Újra hangsúlyozom, látszatra teljesen normális, csak akkor derül ki, hogy valami nem kerek, amikor nem az elvárásainak megfelelõen alakulnak a dolgok. Ilyenkor megvadul, és bármire képes: a legtöbb nõi gyilkos ebbe a kategóriába tartozik. Általában az õrült nõ vagy nagyon elhanyagolt és ápolatlan - mert hát nem érdekli önmaga? -, vagy görcsösen törekszik arra, hogy megfeleljen az aktuális szépségideálnak. Párkapcsolatai szinte nincsenek - mindenkit elmar maga mellõl -, vagy ha mégis, akkor csak igen rövidek. Általában semmiféle szexuális élete nincs, s noha ettõl szenved, képtelen tenni érte. Ráadásul különféle indokokkal meg is tagadja a szükségét: a legtöbb õrült a férfiakra vagy a vallásra hivatkozik, hogy ne kelljen szembesülnie saját zavarodottságával. De olyat is láttam már, aki

azt próbálta elhitetni magával, hogy azért nincs férfi az életében, azért menekülnek elõle a pasasok, mert akkora szexuális energiával rendelkezik, amelyet nem képesek elviselni... A legtöbb õrült belemenekül a vallás, az ezotéria vagy a tudomány rejtekébe, de mivel a különféle tanításokat sem képes felfogni mert csak saját magát látja benne -, a személyisége még tovább torzul. Az õrült az a sokat emlegetett típus, akinek ha leírod, hogy a valóság fekete és fehér, akkor bólogat, majd csak azért is vagy a fehéret, vagy a feketét kezdi el szajkózni. Azt, amelyiket az egója az önnön képére tudta torzítani. Amúgy könnyen felismerhetõ az állandó, tartalom nélküli beszédérõl. Az õrült mondandója elsõ hallásra logikus, de ha egy kicsit megkapargatod a felszínt, a logikája azonnal felborul: a kérdéseidre nem tud válaszolni, csak ugyanazt ismételgeti újra meg újra. Klasszikus mondatai például: "hát nem érted, amit mondok?!" és az "engem nem lehet befolyásolni." Az õrült aurája olyan, mint a fal: egyszínû és kemény. Míg a legtöbb aura mindig tapogatózik és kapcsolatot keres, addig az õrülté nem változik, és nem is reagál a kapcsolat felvételre, vagy ha igen, akkor egyszerûen rádõl a másikra. Tisztán látható, ahogy az energiája beteríti a másik ember auráját, és csak nyomja, nyomja maga alá. Ennek a fizikai síkon látható jele az, amikor az õrült csak mondja a magáét, és amikor megpróbálod kiszélesíteni a látásmódját, nem fogja fel a lehetõséget, mert ragaszkodik a kreált egójához. A férfi-ego álarcai november 27. Kora hajnal - Nos, a férfi-ego is felosztható öt csoportra. Mivel a férfi és a nõ személyisége rengeteg dologban megegyezik - mert hát ugyanaz a világ torzítja mindkettõt -, Edward, az elõbb elmondottakat nyugodtan értheted magadra is. Ezért a férfiszerepek elemzésébe már nem is megyünk bele annyira részletesen, csak a különbségekre hívnám fel a figyelmet. Nos, az alap hímszemélyiségek neve: király, vasmacsó, polgár, balek és õrült. Egy nagydarab, jóképû pasasra mutatott, aki olyan hangerõvel beszélt a körülötte állókhoz, hogy még mi is hallottuk, pedig a terem túlsó végében ültünk. - Az úr a klasszikus király-ego játékával vonja magára a figyelmet. A király, nõi megfelelõjéhez hasonlóan, tudatában van nemisége hatalmának. Ám a nõvel ellentétben õ szinte sosem húzódik vissza az elefántcsonttoronyba. Õ is lenézi az embereket, de mivel a férfi-ego kifelé él, ezért a világ minden kincséért sem hagyná ki azt az érzést, amelyet a nõk csodálata és a többi hím elismerõ irigykedése jelent neki. A király-szerep abban is különbözik a királynõtõl, hogy gyakran alkalmazzák a nem jóképû pasasok is. Míg a legtöbb királynõ a mai szépségideál tökéletes megtestesítõje, addig a király nem feltétlenül, sõt, a legtöbb kisebbségi komplexusban küszködõ férfi ezt a szerepet erõlteti.

Mivel a férfi mindig le akarja nyûgözni a nõt, ezért szinte mindig tódítasz, akaratod ellenére játszod azt, aki nem vagy. Nézd csak meg azt a pasast, alapvetõen egy jóképû, jó kiállású hím, semmi szüksége nem lenne a vetítésre, mégis össze-vissza beszél: noha most épp az autójával dicsekszik, a kocsi valójában nem az övé, hanem egy barátjáé. (Liz) - Ezt honnan tudod? - Mert rá van írva. (Liz) - Mi az, hogy a kocsi a barátjáé?! A hazugságot én is látom, de az autót... - Más nyelven, de rá van írva. Ha nem hiszel nekem, az este folyamán beszélgess el vele: ha ügyes vagy, elárulja neked az igazat. (Liz) - Meglátjuk... - Tehát, a király sosem vonul el az emberektõl, de természetesen van, amikor ezt a játékot játssza, amikor így uralkodik... Egy, a sarokban ülõ, vékony, izzó szemû pasasra mutatott. A férfi nem volt jóképû, de áradt belõle valamiféle sötét karizma. - A legtöbb mûvész, aki a gátlásai vagy a félelmei miatt nem tudja megélni a népszerûségét, így játssza el az egyéniségét. Ha jól látom, az úr is ilyesmi, talán festõ... Ha megfigyeled, amikor a barátnõje odamegy hozzá, hogy átölelje, egyetlen gyengéd mozdulatot sem tesz, csak tûri, hogy kényeztessék. A királynál ez gyakran megfigyelhetõ: látszatra szinte unottan fogadja a hódolatot, mert nem meri kiadni magát. A király úr a saját birodalmában. Ha oda belépsz, el kell fogadnod a törvényeit. Ha nem, akkor fel is út, le is út. A király nem akarja rád kényszeríteni magát, nem erõszakos, de ha kapcsolatba akarsz kerülni vele, akkor az õ szabályai szerint kell játszanod. Klasszikus mondatai például: "drágám, én elõre megmondtam, hogy csak ennyit tudok adni", illetve: "mondtam, hogy mit várhatsz el tõlem." A király alapvetõen jól érzi magát a hódolattól megmámorosodva, de általában nem boldog. Amíg még élvezi a sikert, addig nem veszi észre, hogy nem tud szeretni. A legtöbb király vénségére egyedül marad, vagy olyan nõkkel él, akik örömmel - vagy épp érdekbõl - behódolnak neki. Sok király él áldozattal, mert ez az üzlet mindkettõjüknek megfelel. A legtöbb király nem tudja élvezni a szexualitást, mert hiú a teljesítményére. A nagy akarásnak köszönhetõen nem tud spontán lenni, nincs benne szenvedély. Vagy túl csiszolt, vagy gépies lesz az ágyjelenet. Az aurája általában hatalmas, és mindenkit magához próbál torzítani. Egyáltalán nem erõszakos: a király elnyomása addig nem jelenik meg, amíg nem lépsz be a magánéletébe, ekkor viszont megtapasztalhatod végtelen keménységét és hajlíthatatlanságát. Egy magas, hosszú hajú pasasra mutatott, aki a teremben lévõ

ötszáz fok ellenére is ballonkabátban rótta a köröket - engem leginkább a hegylakóra emlékeztetett. - A férfi-ego következõ szerepe a vasmacsó. Az az úr klasszikus példány. A vasmacsó-karakter az erõs, független hímet játssza, mivel a többi ember csodálatából és félelmébõl meríti az energiát. Általában erõszakos, élvezi a küzdelmet, de noha a harci szelleme valódi, a játéka már nem: a legtöbb vasmacsó folyamatosan túljátssza a szerepét. (Liz) - Ez a pasas elég eredetinek tûnik... (nevet) - Liz, ha megfigyeled, az a férfi képes volt úgy vonulni ebben a zárt teremben, mintha a szél lobogtatná a kabátját. Ez nem akármilyen teljesítmény: nézd meg, a kezével valahogy cselesen minden lépésnél hátradobja szárnyait, mintha lobogna a szélben... Mert hát ezt látta a filmekbõl. Liz, a legtöbb vasmacsó csak játszik, nincs valódi ereje. A verekedéshez meg erõ, arra bárki képes. A teremtéshez, arra pedig a férfi-egónak nincs - de láthatsz egy valódi vasmacsót.

mert nincs teremtõ ereje, a keménykedéshez nem kell a tudatos élethez kell, ha már itt tartunk, ott

A férfi, akire Christian mutatott, egy magas, sportos pasas volt, aki csendesen állt a felesége mellett, s noha nem csinált semmit, tagadhatatlanul sugárzott belõle az erõ. - Az úr valóban megéli az erejét, s noha õ is játszik, tapasztalatból tudja, hogy képes megbirkózni a helyzetekkel. Ha jól látom, rendõr vagy tûzoltó lehet... (Liz) - Tûzoltó. Ismerem, õ a szomszéd városka legismertebb lánglovagja. Valóban nem rossz a pasas. - Tehát a vasmacsó gyakran valóban erõs, de a figura, amellyel ezt szeretné tudatni a világgal, az hamis, az csak a játék. A vasmacsó rendszerint kötekedõ, mert fél, hogy leleplezõdik önmaga és a világ elõtt. S ez nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szellemileg is igaz: az a férfi, aki a szomszéd asztalnál beszél, épp most bunkózza le a harmadik embert, aki nem tudott idejében elmenekülni. S megteheti, mert hát kiderült, hogy neki négy diplomája van... ? ,??,-??. A szomszéd asztalnál ülõ vékony, vastag szemüveges, szakállas férfi valóban gúnyos mosollyal döngölte bele partnereit a földbe. Mellette ülõ felesége láthatóan kényelmetlenül érezte magát, de nem szólt semmit. - Az úr is ebbe a kategóriába tartozik, csak épp nem fizikailag, hanem szellemileg próbálja megélni a legyõzhetetlent. Úgyhogy a vasmacsó általában agresszív. Épp ezért nem tud szeretni. Alapvetõen vágyik rá, csak nem tud kibújni a szerep bõrébõl. Általában lenézi a világot, és gyûlöli a királyt, mert azt látja, hogy azt a semmiért ismerik el. Egyedül a többi vasmacsót fogadja el, de velük is szívesen rivalizál mindaddig, amíg el nem dõl, hogy ki a legényebb a gáton. A vasmacsó párkapcsolatai kuszák és kiszámíthatatlanok. Mivel küszködik magával és az érzéseivel, gyakran képes napjában

többszöri is szakítani és kibékülni. Kedvenc mondatai például: "engem nem lehet leteperni, bébi" és "mondtam, hogy ezt nem szeretem, nem?!" S mivel csak magára és a látszatra figyel, általában az ágyban is ilyen: a legtöbb vasmacsó a klasszikus egyperces. S mivel emiatt is gátlásai vannak, nyilvánosan gyakran nézi le és alázza meg a nõket. A vasmacsó kedvenc jelzõje általában a "kurva", de csak azért ennyire agresszív, mert tudja, hogy igazából nem képes elvarázsolni a szebbik nemet. Ennek ellenére, ha egy nõ szereti, és egy kis türelemmel megtanítja a gyengédségre, akkor jó szeretõ válhat belõle, mert hát az energiája és a kedve megvan hozzá, (nevet) hogy eljátssza a Don Juan szerepét. A vasmacsó aurája érdekes, olyan, mint a lobogó kabátja, csak sokkal hatalmasabb. Ahogy jár, az aurájával végigsimítja az embereket, így próbálja meg lemérni a hatást, és felfogni, hogy kinél volt sikere. Különféle férfiakra mutatott, akikben látszatra semmi közös nem volt. - A következõ típus a polgár. Nõi megfelelõjéhez mérten a polgár is a klasszikus férfi, családapa vagy agglegény megtestesítõje. Alapvetõen a legtöbb férfi-ego ezt játssza, mivel a polgár az állandóság biztonságából él. A klasszikus férj, papucsférj és ideális apa általában ezt a szerepet játssza. A polgár férfitipus bármilyen formában megnyilvánulhat, egyetlen közös van mindegyikükben: a biztonság óvatossága. A polgár igyekszik feltûnés nélkül élni, s noha magában gyakran megmondja a véleményét, elkerül minden konfliktust, hogy súrlódásmentesen beleilleszkedjen a társadalomba. Csakhogy mivel a férfi-ego eredendõen felfedezve teremt, a férfi a kispolgári életet rosszabbul viseli, mint a nõ. Nem véletlen, hogy a legtöbb alkoholista férfi élete nem áll másból, mint a munka-kocsmacsalád háromszögbõl. Ezért a polgár gyakran válik kötekedõ alakká, aki mindenkinél mindent jobban tud. Mivel nem képes megélni a kalandokat, ezért általában nagy mozi- és filmrajongó, mert így a gátlásai ellenére megélheti a "naggyá válást". Amúgy a polgár általában tisztában van korlátaival, és mást szeretne, de amikor eljön a váltás lehetõsége, megrémül, mert a félelmei, a gátlásai végett nem meri megélni teremtõ erejét. Egy elképesztõen laza, nemtörõdöm figurára mutatott. - Õ is polgár, csak épp tagadni próbálja önmaga és a világ elõtt. Úgy tûnik, mintha nem érdekelné a társadalom, fennen hangoztatja, hogy õ csak a mának él, de valójában fél a holnaptól, s mivel nem tud érvényesülni a mostban, megpróbál a pillanat mámorába menekülni a múltja elõl. Úgyhogy a polgár gyakran felismerhetõ csendes háttérbe húzódásáról vagy valódi tartalom, háttér nélküli hangoskodásáról. A polgár az, aki nem mer élni, aki gyakran hangoztatja, hogy milyen jó a tánc, de amikor arra kerülne a sor, mindig fáj valamije. Gyakran hangoztatja, hogy miképpen is kell keményen képviselni magadat, de amikor bemutathatná, csak halk nyöszörgés

jön ki a száján... S a polgár az, aki mindig megtalálja a kifogásokat, aki mindig megmagyarázza, hogy miért is nem sikerült megmutatnia mindazt, amit szavakkal az elõbb olyan jól képviselt... A polgár szexuális és szerelmi élete általában langyos, mint a hétköznapjai. A klasszikus polgár az, aki állandóan álmodozik, állandóan a szex- és a pornólapokat bújja, de amikor végre megélhetné titkos vágyát, mert bekerült négy csodaszép nõ közé, valami indokra hivatkozva elmenekül. Jellemzõ az is, hogy noha hosszú évek elfojtása után megéli vágyait, utána a lelkiismeretfurdalás, a bûntudat megmérgezi az életét. Aurája olyan, mint egy lassan hömpölygõ agyagtenger. Mindent körbefolyik, minden erõnek engedelmeskedik, de amikor valami hatásnak köszönhetõen megszilárdulhatna és teremthetne, a saját belsõ küszködése és kishitûsége vagy épp értelmetlen önbizalomtúltengésemiatt szétesik. Ekkor egy magányosan táncoló pasasra mutatott, aki feltûnõen ügyetlenül mozgott a parketten: annyira tisztelte az ütemet, hogy még véletlenül sem lépett rá. - Õ a klasszikus balek. A balek a polgárral ellentétben mer élni, csak mivel elhitte magáról, hogy gyenge és ügyetlen, mindig elveszti a pillanatokat. Ez a típus is gyermekkorban alakul ki, amikor a kölyöknek valamiért folyamatosan bizonyítania kell, például az idõsebb testvérei vagy a szigorú apa miatt. Az állandó bizonyítási kényszer hatására ki| alakul a balek ego-típus, még akkor is, ha a bizonyítás sikerül, még akkor is, ha a világ elismeri az egyént. Egy magas, jóképû férfi beszélgetett a feleségével.

elé

biccentett,

aki

csendesen

- A látszat ellenére õ is balek, pedig a világ szemében sikeres, magabiztos. De ha megfigyeled egy olyan helyzetben, ahol bizonyítania kell, kiveri a víz, remeg mindene, s ha meg is oldja a problémát, a sok görcs és feszültség miatt a benne lévõ tudás töredékét sem képes megvalósítani. Azért lesz egy gyerekbõl a bizonyítási kényszer hatására balek, mert a sok izgalom, idegeskedés és feszültség miatt mindig kifelé figyel. Sosem tanulja meg megélni önmagát a cselekedeteiben, mert még a leghétköznapibb tevékenységekben is meg akar felelni valakinek. Ezért minden pillanata feszültségben telik, amelyet nem tud feloldani az esetleges siker, mivel nem érzi megérdemeltnek. Ám általában a balek típus nem sikeres, mert a rettegés hatására - hogy megfeleljen az apának, az elvárásoknak ~ mindig elrontja a dolgokat. A legtöbb balek szomorú, lógó orrú fickó, aki az egész világ fájdalmát magán hordja. Könnyen felismerhetõ savanyú ábrázatáról, félszeg mozdulatairól. S noha a legtöbb baleknak jó a humora, ezt csak hosszú barátság után meri megmutatni, mert idegen emberek között begörcsöl. A balek gyakran vitázik, mert a saját szerencsétlenségét hajlamos másra fogni. Ezért a legtöbbször nem lehet rávezetni helyzetére, de ha olyan környezetbe kerül, ahol szeretik és törõdnek vele,

szép lassan rájöhet teremtõ erejére. Nem véletlen, hogy a balek férfi nagyon jól kikupálódhat egy okos nõ mellett. A balek kedvenc mondatai például: "nem tehetek róla" és "ugye, hogy nekem volt igazam?" Egy kövérkés, jó kedélyû figurára mutatott, akit a társasága folyamatosan ugratott. - Õ is a balek-kategóriát képviseli, csak õ humorral próbálja feloldani a helyzetet. Mivel az ego nem mer szembenézni a problémával, különféle módszerekkel igyekszik elkendõzni a dolgokat. A balek gyakran menekül a humorba, amikor szívesen figuráz ki másokat, illetve felvállalja azt a szerepet, hogy õt figurázzák ki. Ez egyébként nem rossz dolog, mert ha egyszer tényleg megtanul nevetni saját magán, eltûnik az ego, és megszabadul a balek-személyiségtõl. De ehhez rá kell döbbennie saját teremtõ erejére. A baleknak általában rengeteg energiája van, épp csak nem tudja megélni, mert fél teremteni: egy ideig attól fél, hogy mi lesz, ha nem sikerül, aztán meg attól, hogy mi lesz, ha sikerül. Amúgy a balek személyiség korlátai közül nem nehéz kikerülni: egyszerûen csak el kell felejtened a világot, és meg kell élned magadat. Élj, és ne törõdj a többiek véleményével, ítéletével. Testesülj meg abban, amiben szeretnél, és egyszer csak észreveszed, hogy zavar és félelem nélkül tudsz megnyilvánulni az élet minden területén. Aurája olyan, mint egy szökõkút: amikor valamire ráfókuszál, az energia sugárban megindul a beteljesülés felé, ám félúton elgyengül, elvész, majd visszahullik rá. A balek ezért érzi azt, hogy õ nem képes jól csinálni semmit, mert nem érzi a beteljesülés örömét. S mivel csak a saját energiáját kapja vissza, mivel a többi ember figyelemenergiáját nem tudja magára vonni, vágyik a többiek elismerésére, de paradox módon mégis retteg annak megszerzésétõl. S végül a férfi-ego utolsó szerepe, az õrült. Egy alacsony, merev arcú pasasra mutatott. - Az õrült férfi-ego hasonlít a nõi megfelelõjéhez. Nem tartozik egyik típushoz sem. S noha ez önmagában nem lenne baj, túlságosan komolyan veszi saját magát. A legtöbb õrült férfi a felszínen állandóan változik - egyik nap a sportba szerelmes, másik nap a vallásba, harmadik nap a politikába, negyedik nap az ezotériába stb. -, de mélyen végig megmarad a bizonytalanság, amely abból fakad, hogy kívülállónak érzi magát. Egy szigetnek. Az õrült emiatt bármit is csinál, komolyan veszi magát, és törekszik arra, hogy õt mindenki komolyan vegye. Általában az alacsony növésû férfiak megtestesülési formája ez, akik megtanulták, hogy nagy komolysággal nagyobbnak tûnhetnek. Úgyhogy a férfi õrült nõi megfelelõjével ellentétben valóban kiszámíthatatlan, mert bármikor képes lelkesedni valamiért vagy valakiért, amelyet vagy akit a következõ pillanatban már gyûlöl

és megvet. Amúgy az õrült általában tisztában van állapotával, tudja, hogy nem képes megélni az életet, de mivel azt hiszi, hogy az egyénisége miatt lóg ki a sorból, nehéz rávezetni, hogy valójában az egója éli ki magát ebben a kívülállásban. A szeretet és a megértés itt is csodákra képes, ám csak akkor, ha az örült eljut a változtatás vágyához. Az õrült nevéhez méltó párkapcsolatban él: általában sok házasságon van túl, vagy pedig megrögzött agglegény. A legtöbb õrült minden nõt leteper, akit csak tud, de amikor rátörnek hirtelen váltásai, és mondjuk, megfogadja a cölibátust, akkor is képes megtartóztatni magát, ha belepusztul. Érthetetlen és értelmetlen makacsság jellemzi. kedvenc mondata például: "ilyen vagyok" és "neked fogalmad sincs, hogy milyen a világ." Az aurája folyamatosan változik, de mivel az egyén sosincs jelen, mindig diszharmonikus. A legtöbb õrült közelébõl menekülnek az emberek, mert az állandó változással leszívja az energiájukat. Pénz November 27. Hajnal Elvegyültünk a tömegben. Christian annyit mondott, hogy legyünk olyanok, mint mindig, csak közben figyeljük magunkat. Nos, elég lesújtó volt az eredmény: végül is egyetlen természetes pillanatom sem volt. Szinte mindig mindent a többi ember figyelme kedvért csináltam: azért beszéltem, hogy ne nézzenek kukának, azért nevettem a vicceken, hogy ne lógjak ki a sorból; akkor hallgattam, amikor meg akartam mondani a véleményemet, és akkor beszéltem, amikor legszívesebben hallgattam volna. Majd egy órán keresztül jártam a tömeget, és teszteltem magamat, de hamar kiderült, hogy a többi ember jelenléte miatt képtelen vagyok természetes lenni. De számomra is meglepõ módon nem keseredtem el, hanem elfogadtam a helyzetet. Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, lizzel egyszerre érkeztünk vissza az asztalunkhoz, ahol Christian épp kifizette annak a három nõnek az italát, akikkel beszélgetett. Miután a lányok elmentek, elmeséltük a tapasztalatainkat. Liz valóban "becserkészte" azt a férfit, aki Christian szerint a barátja autójával villogott, és kiderült, hogy nem tévedett. S noha Liz sokkal egészebbnek érezte magát, sokkal természetesebben viselkedett, láttam, hogy zavarja valami. Nem tévedtem: néhány perc múlva Christian felé fordult. (Liz) - Tudod, számomra furcsa, hogy van pénzed. - Semmim sincs. Semmi sem az enyém. Bizonyos dolgok felett rendelkezem ideig-óráig, de semmi sem az enyém. (Liz) - Jó, nevezd ahogy akarod... De mégis, hogyan lehetséges, hogy van pénzed? - Már miért ne lenne? (Liz) - Mert egy igazi mester nem foglalkozik a pénzzel. (nevet) - No, és miért nem?

(Liz) - Mert nem érdekli a pénz. Más érdekli: önmaga, a szeretet, a segítség másoknak, a megvilágosodás, Isten... Ilyesmik. - Aha. Kedvesem, te mondtad tegnap, hogy Isten korlátlan, ugye? (Liz) - Igen. - Nos, akkor a pénz túl van a korlátlanságon? Akkor a pénz több Istennél? (Liz) - Ööö... Nem. - Hát persze, hogy nem. A pénz éppúgy része az élet teljességének, mint bármi más, a pénz éppúgy isten, mint az égbolt, a szeretet vagy a fák. Amikor egy "mester" megtagadja, amikor egy önmagát vagy a megvilágosodást keresõ guru elfordul a pénztõl, valójában önmagától, a megvilágosodástól és Istentõl fordul el. Liz, bármitõl is fordulj el, már elvesztetted a lehetõségedet önmagad és a teljesség megélésére. A te elõbb emlegetett guruid mind a szabadságra vágynak: azért élnek a barlangban, hogy minél több idejük lehessen magukra, azért élnek a világtól elzártan, hogy minél több energiájuk és idejük legyen önnön lényük felfedezésére. Nem hajlandók semmi mással foglalkozni, csak a saját korlátaik feloldásával... (nevet) tudod, tiszta szerencse, hogy Istennek - már, ha létezik - ennél sokkal több esze van, mert ha Isten is mindenekfelett arra a szabadságra és korlátlanságra vágyna, amelyet itt a földön annak nevezel, akkor nem lennének korlátok az anyagi világban... S akkor, mondjuk, nem lenne fal. Vagy épp nem lenne szék. Vagy épp takaró. Pedig milyen jó is az, amikor fázol, milyen jó is a takaró korlátoltsága. Drága, a pénz is a teljesség egy megnyilvánulása, mi más lehetne? S mint minden, a pénz is semleges, csak egy energia, csak egy eszköz. Tartalmat te adsz neki: hogy szereted és neked örömöt, hogy utálod és neked szenvedést okoz, az már rajtad múlik. A pénz, ha van, ha nincs, örömöt adhat neked. Én akkor is boldog voltam, amikor volt, akkor is boldog voltam, amikor nem volt. Kedvesem, egy guru csak az egója miatt hirdeti a szegénységet, mert hát mivel a tömegbõl él, bizonyos elvárásoknak meg kell felelnie - márpedig a szentekkel szembeni elsõ számú szabály a szegénység és a lemondás. Ám ez egy hatalmas ostobaság, mert nemcsak, hogy az ego felzabálja a szentet, hanem a szent teremtõ ereje is csak szegénységet teremt. (Liz) - Hogyhogy szegénységet teremt? - Egy guru, egy mester elméletileg kevesebb korláttal rendelkezik. Minél kevesebb fal zár le téged, annál jobban érvényesül a teremtõ erõd. Ha a guru nyomorog és szegénységben él, akkor ezt teremti meg a világban is. De hát miért jó ez? Én megéltem a hatalmas szegénységet is, néhány évvel ezelõtt a szabadban éltem. S tudod, mivel volt jobb, Istenibb vagy szentebb? Semmivel. A lemondás semmivel sem visz közelebb Istenhez, semmivel sem ad nagyobb esélyt a megvilágosodásra. Miért hagyod, hogy az egód újra átverjen ezzel a szegénységdumával?

Liz, komolyan mondod, hogy az az ember, aki nem képes a teremtõ erejével akár pénzt is teremteni, az az ember valóban megélheti az univerzum teljességét? ugyan, dehogyis! az ilyen guru csak menekül e világból, csak menekül az embersége elõl. Sok szent a "kisujjából kirázza" a dimenziók és az univerzum titkait, aztán meg kiderül, hogy nem tudják, mi az a kamatos kamat... Liz, emberség nélkül nem lehetsz teljes, ember nélkül nem lehetsz Isten. Ha egy tanító a szentet játssza, akkor nem tud mit tanítani. Mire tanítson, amikor azt sem tudja, hogy milyen embernek lenni? minél nagyobb vagy, annál emberibb is vagy, minél istenibb energia vagy, annál erõsebb anyag is vagy. Ebben a pénzkérdésben - mint bármi másban sem - sosem voltam képmutató. Élvezem, ha van, de nem ragaszkodom a gazdagsághoz; élvezem, ha nincs, de nem ragaszkodom a szegénységhez. Sosem a pénz mennyisége a probléma, hanem az ego. A gazdagság vagy a szegénység önmagában nem jelent semmit, éppúgy, mint ahogy a magasság, a súly vagy a hajszín sem jelent semmit. Önmagában nem. Sosem lettem több a pénz vagy kevesebb a szegénység miatt, ez a pénzmániád csak téged ver láncra. Pedig a pénz nem más, mint a civilizáció vére. Ha megtagadod, ha te, egy sejt a mindenségben elzáródsz tõle, elpusztulsz. Ám akkor is meghalsz, ha megállás nélkül harácsolod, és nem adod tovább. A pénznek éppúgy áramolnia kell, mint a szeretetnek, a nevetésnek, a zenének... Mert hát az élet mindig áramlik. Mindig. Barátság . Szeretet . Szerelem November 27. Kora reggel Bedagadt szemmel, nagyokat ásítva ücsörögtünk az étteremben. Túl voltunk a reggelin, és ahogy a kávénkat kavargatva, csendben figyeltük a vendégeket, feltûnt, hogy a szomszéd asztalnál beszélgetõ két férfi mennyivel közelebb áll egymáshoz, mint a mellettük ülõ házaspár. A két fickó között sokkal meghittebb volt a hangulat - pedig nem voltak egy pár, mindkettõt láttuk már a családjukkal is. Liz is észrevette a dolgot. Christian felé fordult, de mielõtt kinyithatta volna a száját, Christian elmosolyodott, és megszólalt. - A barátság az univerzum legcsodálatosabb találmánya. Természetesen az univerzumban minden csodálatos, de a barátság egyszerûen maga a tökély: valójában a barátság sokkal közelebb áll a szerelemhez, mint az az érzés, amelyet annak neveztek. Barátság - Természetesen, mint mindenbõl, barátságból is kettõ van: az emberi és a nagybetûs barátság. A megismerést kezdjük az emberivel. Magát a cimboraság fogalmát általában azzal a kellemes érzéssel

azonosítod, amely a felhõtlen boldogságban vagy a másik társaságában születik. Ezért hiszed azt, hogy az az igaz barátod, akire mindig, minden helyzetben számíthatsz, aki melletted van jóban, rosszban. A barátság megszületéséhez közös, mindkettõtök életében megjelenõ élményekre, érzésekre és gondolatokra van szükség. Mivel ez az érzés mindig rólatok szól, ezért szükség van a közös érdeklõdési körre, akárcsak arra, hogy kölcsönösen tudjátok tisztelni és megbecsülni a másikat. A barátsághoz mindig kell egyfajta kétoldalúság, sõt, az igaz testvériességet mindig az õszinte kölcsönösség hozza létre. Épp ezért mélyebb az emberi szeretetnél és szerelemnél. (Liz) - Hm. - Gyakran mondod, hogy te sokkal jobban szereted a párodat, mint õ téged, ám olyat sosem mondasz, hogy barátibb vagy a barátodnál. A barátságban nem méricskélsz vagy minõsítesz. Ez a fajta viszony mindig az õszinteség teremtette egységen alapul, mert míg a párkapcsolat az elvárások beteljesülésérõl és az álmok hajkurászásáról, addig a barátság a részt vevõ egyénekrõl szól. Természetesen a legtöbb ember nem tudja átélni a barátságot, mert nem tudja megnyitni a szívét, levetni személyisége maskaráit. Általában képtelen vagy ellazulni és élvezni a másik társaságát, mert mindig okot keresel a mosolya mögött. S a gyanakvásod gyakran nem is alaptalan, mert hát az emberek életében mindig minden az üzletrõl szól. A legtöbb kapcsolat általában érdekkapcsolat, amely az egyén túlélésének érdekében jön létre. Ha elég õszinte vagy magadhoz, pontosan tudod, hogy egy emberrel miért haverkodsz: általában a pénz és egyéb világi elõnyök reményében - jobb munka, több lehetõség - ápolod a kapcsolataid. (Liz) - Azért nem mindig húzódnak ilyen érdekek egy baráti kapcsolat mögött. - Ilyenek nem, de érdekek mindig. Mert hát mikor is vagy valakinek a társaságában? Ha jól érzed magad. Akkor a társkapcsolat kirõl szól? Hát rólad! Liz, az életedben minden rólad szól. A barátság, a szeretet és a szerelem lehetõséget nyújthat arra a csodára, amelyet a közös élet ad, de általában az egód ezeket is a saját képére torzítja. A barátságot általában azzal veszi el tõled, hogy azt mondja: az az ember a barátod, akire számíthatsz, az, aki bizonyos helyzetekben megfelelõen, az elvárásaidnak megfelelõen viselkedik. Ám én azt mondom neked, hogy ez nem barátság. A barátságban magadat adod, azt, aki vagy. A barátság nem egy létrehozott kapcsolat, a barátság magától jön létre, mert jó minden elvárás és indok nélkül együtt létezni. Örömöt jelentetek egymásnak csak azért, mert vagytok. A barátság benned van, belõled fakad, nincs köze a másik cselekedeteihez: ha egy ember valóban a barátod, akkor is közel áll hozzád, ha nem kedves vagy igazságos veled, mert hát ott van a szívedben. Ha bármilyen ok miatt elfordulsz a másiktól, akkor sosem élted meg a barátságot.

Úgyhogy amikor azt mondod, hogy az igaz barátodra mindig számithatsz, akkor már nem érzel semmit, már nem érzed a barátságot, csak az üzletet szagolod. Amikor azt mondod, hogy csalódtál a barátodban, akkor sosem volt a barátod, mert sosem érezted a másik valódi lényét, csak a felszínen játszottatok egymásnak. A barátságban nincs elvárás, így hát nem is lehet csalódni: barátság az, amikor két lángnyelv együtt lángol, amikor két fáklya fénye összeadódik. De mivel a barátságban nincs erõszak és nincsenek szerepek, megszülethet a látszatra ellentétes emberek között is: a testvériesség öröme ragyog akkor is, amikor a tó tetején úszik a mécses, amikor a homok száll a széllel. (Liz) - Tehát létezik férfi-nõ barátság? - Ha egy férfi és egy nõ látja a másik nemiségét, ha valamilyen formában izgatóak egymás számára, akkor a barátság csak a szeretkezés után következhet be. A barátságban mindent tudsz a másikról, minden kis érzését, gondolatát ismered. Ha megvan köztetek az ellentétes nemek adta szexuális feszültség, amíg fel nem oldjátok, nem tudjátok megélni a másik lényének teljességét. S az általános tévhit ellenére, egy férfi-nõ barátságot nemhogy tönkre-, sokkal inkább teljesebbé tehet a szeretkezés. (Liz) - Nekem nagyon sok férfi barátom van, és nem volt köztünk semmi, sõt, soha nem is vágytam rá, hogy legyen. - És õk sem? õk sem vágytak soha arra, hogy legyen valami más is? (Liz) - Háát... - Liz, a férfi-nõ barátságban a szexuális vonzalom általában megjelenik - mert hát a barátság nem más, mint az eggyé válás -, csak általában az ego el tudja nyomni, el tudja torzítani. Amikor két ellentétes nemû ember közel kerül egymáshoz, még akkor is magukba akarják olvasztani a másik lényét, ha valamiért szexuálisan nem vonzódnak egymáshoz: ha "csak" barátod a másik, akkor a. Vágy nem olyan intenzív, de azért hébe-hóba felüti a fejét, (mosolyog) természetesen a férfi-nõ barátságokra leginkább az a jellemzõ, hogy csak az egyik fél dédelgeti a szexuális együttlét álmát. Ez általában olyan feszültséget teremt, amely megakadályozza a felhõtlen, õszinte kölcsönösséget - fõleg, ha a "begerjedt" fél már a mindennapi életben is zaklatja a másikat. De ha ez a helyzet nem alakul ki, egy férfi és nõ akkor is ritkán tud barátkozni, mert leginkább a saját nemükkel találják meg a hangot - bár megfigyelheted, hogy napjainkban egyre több nõ barátkozik inkább férfiakkal. Ez köszönhetõ a nõk egyre markánsabb, férfiasabb tudatosodásának, illetve annak, hogy a férfiak társaságában nem érzik az állandó versengést. (Liz) - Még egyszerûen nem bírom elviselni a nõk hisztijét, összevissza picsogását. A férfiak világa valahogy õszintébb és egyszerûbb. (mosolyog) - Legalábbis neked... Úgyhogy egy szónak is száz a vége, a férfi-nõ cimboraság nagyon ritka, de ha valamilyen módon felöldódott a szexuális feszültség, akkor nagyon tartalmas kapcsolatok születhetnek: egy férfi-nõ barátsága sokkal mélyebb lehet érzelmileg, mint egy házasság.

(Liz) - Miért? - A szabadság és az õszinteség miatt. A házasságot általában megöli a szexualitás kényszerének terhe. Gondolom, gyakran elõfordult, hogy épp nem akartál szeretkezni, vagy épp a párod nem akart, de bevállaltátok, mert hát ez a kötelességetek. S nem csak szexuális, az élet minden területén õszintétlen a házasság: akkor is együtt vagy a másikkal, amikor legszívesebben egyedül lennél, akkor is õ alszik melletted, amikor egyedül - vagy épp mással - szeretnél aludni. A kényszer és a kötelesség miatt általában a házasságokból eltûnik az az öröm, amelyet az õszinteség és a másikkal való találkozás jelent. Amíg nem éltek együtt, amíg csak kétnaponta látjátok egymást, addig minden találkozás egy várva várt csoda. De ahogy megjelenik a muszáj, eltûnik az öröm és a vágy. (mosolyog) Nem véletlen, hogy a tartós házasság alapja egy olyan munka, amelynek köszönhetõen az egyik fél sokat utazik. Ezzel szemben a barátságban nincs kényszer: akkor találkoztok, amikor valóban vágytok egymás társaságára. S noha azt mondtam, hogy általában csak az ego beszél, és csak azért, hogy elleplezze a személyiségetek hiányosságait, a barátságban ez is megváltozik: amikor semmirõl nem akarod meggyõzni a másikat, amikor a szavak útján már nem szükséges semmit sem közölni, a beszéd kiteljesedik. Amikor egyszerûen csak élvezed a másik lényét, a beszéd nem más, mint egy eszköz a szeretet átadására. Ilyenkor az elme és az ego nem, csak szeretet van a szavakban. A barátságban nincs elvárás, a barátságban nem számít, hogy mit mond a másik, mert egyszerûen az a jó, hogy a másik veled van. S hogy te is vele vagy. (Liz) - Hát igen, erre kellene épülnie egy házasságnak is. - Erre is épülhetne. Sõt, egy házasságban, egy szerelem szülte házasságban még jobban kiteljesedhetne, még több örömöt adhatna a barátság, épp csak elveszitek magatoktól a lehetõséget. Mert hát, míg a barátodtól sok mindent elfogadsz vagy nagyvonalúan megbocsátasz neki, addig bizony a pároddal szemben igencsak kritikus vagy, és a legkisebb sérelmet is hajlamos vagy megtorolni. Amikor a barátod elmeséli egy sikeres hódítását, õszintén vele tudsz örülni, mert nyitott a szíved felé, és örömöt ad lénye minden kis rezdülése. Ezzel szemben, ha a feleséged vagy a férjed osztja meg veled azt az örömöt, amelyet egy másik emberrel való szeretkezése adott neki, üvöltve pattansz fel. Nem bírod megélni a másik örömét, s mivel a szíved nincs kitárva, a megcsalás és a féltékenység érzése a porba lök. Véget vetsz a kapcsolatnak, mert hát valójában nem õt szereted: míg a barátságban a barátodat és önmagadat, addig a házasságban csak a kapcsolatodat és a beteljesült elvárásaidat szereted. November 27. Reggel A nagy beszélgetésben megéheztünk, úgyhogy elpusztítottunk egy második reggelit is. Miután befejeztük, a megelégedettség csendje

telepedett ránk. Élvezettel olvadtam fel a környezetemben: szeretem csak úgy szemlélni az embereket, idegenként hallgatni a beszélgetésüket. Ilyenkor kívülálló és résztvevõ lehetek egyszerre: megélem magam, mégis bõrömön érzem az élet nyüzsgését. Órákig is képes vagyok csak így létezni, és hagyni, hogy átrezegjen rajtam a mindenség. Persze ez utóbbi mondat nem tõlem származik, Christian fogalmazta meg így ezt az állapotot. S noha tudom, hogy õ valami hasonló állapotban éli a mindennapjait, egyszer csak finoman megbökött, és az egyik sarok felé biccentett, ahol kedvenc, szõke sofõröm terpeszkedett. Szokás szerint tévét, valami szappanoperát nézett, ám kivételesen nem szitkozódott, hanem csendesen pityergett... Ha jól láttam, a csinos fõhõsnõ esküvõje viselte meg ennyire. Liz is látta a jelenetet - úgyhogy öt perc elteltével már azon veszekedtünk, hogy mi is a szeretet. Christian nem szólt,! Csendben hallgatta az érveinket mindaddig, amíg Liz meg nem kérdezte tõle: (Liz) - Szerinted mi a szeretet? (mosolyog) - Szeretsz. Mindegy, hogy valakit vagy valamit, egyszerûen megszületik benned a szeretet. Felfoghatatlan és érthetetlen az egész, de elmondhatatlanul boldog minden pillanat: valami leírhatatlan árad benned és belõled, valami megnevezhetetlen fény és frissesség illata leng körül. Fájdalomnak, szenvedésnek vagy depressziónak nyoma sincs, az élet minden rezdülésében megéled a csodát. Az ízek édesebbek, a hangok mélyebbek, a színek teljesebbek, s noha az életed egyáltalán nem változik, mégis pontosan tudod, hogy nincs olyan nehézség, amely ne adhatna örömöt is, és nincs oly probléma, amelyet ne oldhatnál meg könnyûszerrel. Ha pedig az érzés kölcsönös, ha az, akit szeretsz, szeret téged, akkor az élmény megsokszorozódik, és már nem csak nektek, hanem a környezeteteknek is jut belõle. Amikor szeretet áramlik kettõtök között, a szívetek kitárul, és befogad mindenkit, aki szeretettel közelít felétek. Aki rátok néz, elmosolyodik; amikor a szeretet köre két vagy több egyént olvaszt össze, fényetek összeadódik. (nevet) Liz, szerinted ezt az élmény el lehet mesélni? (Liz) - Nem, nem lehet... - Persze, hogy nem. Tudod, a szeretet fogalma egyidõs az emberiséggel. S mivel az egyik legmegmagyarázhatatlanabb állapot, ezért végtelen magyarázat született már róla. Természetesen a megértés eleve kudarcra van ítélve, de azért újra meg újra megpróbáljuk elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant. Úgyhogy azt, hogy mi a szeretet vagy a szerelem, én sem tudom elmondani. De hát nem is kell, mert a szeretet és a szerelem átélhetõ, megélhetõ. Minek légvárakat építeni, ha képes vagy felhúzni valódi falat is? annyit tehetek érted, hogy segítek megélni az érzést, és segítek, hogy sose hagyd abba a keresést. Mert abban a pillanatban, ahogy elhiszed, hogy te már elérted a szeretetet és a szerelmet, kiesel a gyönyör teljességébõl.

(Liz) - Miért? - Mert csak az elme gondolkodik, csak az ego ért. A szeretet van, s mivel végtelen, nem lehet gondolatokkal meghatározni. (Liz) - Ha a szeretet határtalan, hogyan lehetnek olyan emberek, akik képtelenek szeretni? - Ilyen ember nincs. Mindenki képes szeretni - épp csak vannak, akik nem úgy, mint az átlag. Vannak, akik a te elvárásaid és véleményed szerint nem tudnak szeretni. A szeretet mindenkit átragyog, csak mindenki az egyéniségének megfelelõen tükrözi vissza. Úgyhogy a maga módján minden ember képes szeretni. Hogy ez neked elég-e vagy sem, az már az egódon múlik. Az egód még a szeretetet is birtokolni akarja: úgy minõsíti és méricskéli, mint húst a piacon. De ez csak a te üzleted; az az érzés, amelyet szeretetnek nevezel, semmivel sem több vagy valódibb, mint az, amelyet nem. (Liz) - Azért én ismerek olyan embereket, akikben még nagyítóval sem fedezhetsz fel egyetlen morzsányi szeretetet sem. Csak rosszindulatú pletyka és gyûlölet van bennük. (mosolyog) - Liz, a gyûlölet eltorzult szeretet. Ez a két érzés egyetlen energia, épp csak más formában jelenik meg. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy a gyûlöletbõl lesz a szerelem. Az elõfordul, hogy nem érzed magadban a szeretetet. Ott van, csak nem érzed. Mégpedig azért, mert elzár tõle a félelem. Ha félsz, bezárod szíved kapuit, sõt, még magadat is összehúzod. Azért mondják a bölcsek, hogy semmit sem tudsz szeretni igazán, mert igazán sosem tudod kitárni a szívedet - ugyaniba személyiséged alapja a félelem, a halálfélelem. Emlékszel, ugye? Remek. Emiatt mindig félsz, mindig minden pillanatban félsz, még akkor is, ha nem veszed észre. (Liz) - Hogyan félhetek anélkül, hogy tudnék róla? - Amikor valaki városba születik, hozzászokik ahhoz a zajhoz, amelyet a messzeségben brummogó autók jelentenek: hiába laksz te egy csendes környéken, akkor is hallod a jármûvek morajlását, épp csak mivel az életed része lett, nem veszed észre. Azonban ha elmész a hegyek közé, néhány óra múlva furcsán feszültnek érzed magad. Nem tudod, hogy mi a gond, míg rá nem döbbensz, hogy túl nagy a csend. Úgyhogy a születésednek hála mindig van egy alapfélelmed, amelyre csak akkor leszel tudatos, ha egyszer eltûnnek a korlátaid, ha egyszer megéled magadat a szeretetben. (Liz) - Nem érzem a félelmet a szeretetemben. - Hmm. Ha jól tudom, hatalmas szeretettel segítesz a kóbor állatoknak. Edward mondta, hogy hét macskád van otthon, mert nem volt szíved az utcán hagyni õket. (Liz) - Így van. - S mondd, mennyi hajléktalant, mennyi utcán élõ embert vittél haza?

(Liz) - Háát... - Egyet sem. S nem azért, mert nem jutott volna eszedbe, nem azért, mert nem lenne benned szeretet. Egyszerûen csak félsz. Félsz az embertõl. A macska pici, elfér az öledben, tõle nem tartasz. De a másik embertõl félsz. Tehát mindenkiben van szeretet, csak a félelem miatt eltorzulva, vagy épp sehogy sem fejezõdik ki. Ezért hatalmas csacsiság, amikor egy pap, egy prédikátor, egy guru vagy egy akárki elõírja, hogy mi is a szeretet, hogy neked mit is kell érezned. De hát ember, ki dönthetné el helyetted, hogy minek kell lennie a szívedben? A jóisten sem dönti el, hogy mit érezhetsz és mit nem. Ha valaki megpróbálja elõírni neked, hogyan szeress, nevess egy nagyot, és szeresd a prédikátort, mert neki komoly problémái lehetnek önmaga szeretetével. (nevet) Rengetegszer halottam, amikor a különféle "szent" emberek megmagyarázták, hogy milyen is a tiszta, önzetlen, õszinte szeretet - aztán a követõik beleroppantak a lelkiismeretfurdalásba és az önmarcangolásba, mert nem voltak képesek az elõírásnak megfelelõen viselkedni. S az igazán vérprofi "szentek" még az Isteni szeretetet is meg tudják határozni! az ego elképesztõ figura, még Isten életét is bekorlátozná... Úgyhogy, Liz, azt, hogy mi is a szeretet, tõlem sosem fogod megtudni. De hát nem is kell, mert egyszerûen csak nézz szét a világban. Hagyd, hogy megérintsen a teljessége, és egyszer csak megtapasztalod, hogy a szeretet minden. S a minden a szeretetet. (Liz) - Ezt értem... De azért csak tudsz mondani valamit magáról az érzésrõl. (nevet) - Igen, valamit tudok mondani róla. Pontosabban azokról a korlátokról, amelyek megakadályozzák az áramlását, azokról az álarcokról, amelyek "szeretet" címszó alatt megakadályozzák a kiteljesedést. Nos, maradjunk meg a jól bevált receptünknél. A szeretetnek alapvetõen két formája létezik: az emberi és a nagybetûs szeretet. Nem arról van szó, hogy az egyik érzés szeretet, a másik meg nem, az egyik érzés jó, a másik meg nem. Egyszerûen csak azt fogom megmutatni, hogy mindkét szeretetnek más hatása van rád és a világra: mig az elõbbi teremti, az utóbbi feloldja a korlátokat. Szeretet - Nos, a létezés egy kiterjedtebb állapotában a szeretet és a szerelem fogalmát nem lehet elkülöníteni egymástól, mert alapvetõen egyek. S noha most ez elsõ hallásra furcsán hangzik, régen még tisztában voltak ezzel az emberek: ha figyelmesen böngészed az írásokat, megfigyelheted, hogy még a szülõk is szerelmetes lányomnak vagy fiamnak nevezték gyermeküket. Annak ellenére, hogy a legtöbb nyelv megkülönböztette egymástól a szeretet és a szerelem fogalmát, az érzés az ember szívében

összemosódott. Nem véletlen, mert hát csak a szeretet-szerelem létezik. Így, egyben. De most a megértés kedvéért külön fogok beszélni róluk, mivel külön fogalomként kezelitek õket. Elsõ lépésben megéri megérteni, hogy az emberi szeretet nem más, mint a kedvelés. Amire azt mondod, hogy szereted, azt valójában kedveled. Mire is mondod, hogy szereted? A csokira, a barátaidra, a komolyzenére, a napfényre, a tengerre... Sok mindent címkézel meg a "szeretem" kifejezéssel. De ha megfigyeled, ezeket a dolgokat csak kedveled, mert örömöt adnak neked. - Igen, azért szeretek valamit vagy valakit, mert kedvelem... Azaz azért kedvelem, mert szeretem... Na, várj egy kicsit, valami itt nincs rendjén! (nevet) - Persze, hogy nincs, mivel egy dologról beszélsz két néven. Ezért a zavar. Edward, azért terjedt el az a tévhit, hogy az ember nem tud szeretni, és hogy van valódi szeretet, mert az ego nem tudja megélni a szeretetet. Vagy ha mégis, akkor csak a kedvelés alatt megélt jó érzést szereti. - Most nem tudtalak követni. - Rendben. Mondj valamit, amit szeretsz. - Például az állatokat. - Milyen állatokat? - Bármilyet. Vad vagy házi, emlõs vagy hüllõ... Mindenféle állatot szeretek. De hát tudod, van otthon rengeteg... (mosolyog) - Edward, miért is szereted te az állatokat? Mert jó élményt ad neked a létezésük. Ahogy elnézegeted, megsimogatod õket... Egyszerûen neked az állatok jó élményt jelentenek. De te nem az állatokat szereted, csak azt az élményt, amelyet jelentenek neked. - De miért? - Mert nem rájuk figyelsz, csak arra, ahogy megjelenjenek az életedben. Csak arra, hogy megadhassák neked az örömöt. Edward, aki valóban az állatokat szereti, az nem tart otthon kutyát, macskát vagy skorpiót; aki valóban a virágot szereti, az nem viszi haza a mezõrõl, hogy aztán belegyömöszölje egy vázába. Aki valóban az állatokat szereti, velük él, nem pedig otthon "tart" egyet. Az emberek csak azért tartanak otthon négylábú kedvenceket, mert azt az érzést, amelyet szeretetnek neveznek, nem tudják máshogyan megélni. Tudod, miért szeretik az emberek a háziállatokat? Mert maximálisan önzõk lehetnek velük. A kutyát idomíthatod, rángathatod. Akkor simogathatod meg, amikor csak akarod, ráadásul a kutya hálás, sosem hagy cserben, még akkor sem, ha haragodban belerúgsz... Hát ez a tökéletes az ego számára! az ego az állatokkal szemben szabadon megélheti magát, mert nekik nincs egójuk, amely tiltakozna az elnyomás ellen. Az emberek azért "szeretik" az állatokat, mert gátlások nélkül megélhetik önmagukat a társaságukban - ám érdekes, a legtöbb gazdi a többi

emberrel már nem találja meg a hangot. Ezt azzal magyarázzák, hogy az ebek hûségesebbek és õszintébbek, mint az emberek, pedig egyszerûen csak arról van szó, hogy az egójuk a kutyákkal szemben szabadon, gátak nélkül megélheti magát, míg a társaikkal a gátlásaik végett nem képesek az õszinte, szabad megnyilvánulásra. - Ezt értem. De hát miért bûn az, ha olyan állatok vannak az életemben, amelyek örömöt adnak? Egyértelmû, hogy amit szeretsz, az örömöt ad, tehát az is egyértelmû, hogy szeretnéd, ha jelen lenne az életedben.Vagy rosszul látom? - Nem látod rosszul, csak összekevered a méhet a mézzel. Jól mondtad: azt szeretnéd, hogy azok a dolgok, amelyek neked örömöt adnak, amelyeket te kedvelsz, azok minél gyakrabban jelen legyenek az életedben. Érted már? Te nem az állatokat szereted, csak az általuk adott jó érzést. Számodra az állatok csak örömforrások. Ed, aki az állatokat szereti, az nem szakítja ki õket a környezetükbõl, nem veszi el tõlük a nekik rendelt életterüket, életüket. Nézd csak meg: aki szereti a delfineket, az elmegy közéjük, velük él. Aki azt mondja, hogy én annyira szeretem a delfineket, hogy akarok egyet, az nem a delfineket szereti. Az már csak birtokolni akar. - Persze, egy vadállat más. De a háziállatok? a kutya már annyira megszokta az embert, hogy jobban érzi magát a társaságában, mint a vadonban. - És ezt melyik kutya mondta neked? - Egyik se... - Edward, aki szereti a kutyákat, az nem akar kutyát. Viszont ha megjelenik egy az ajtajában, nem zavarja ki a zord idõbe. Aki szereti az ebet, nem mondja, hogy ez az én kutyám. Aki szeret, az sosem birtokol, csak együtt él. Egyszer, amikor még gyerek voltam, velem is lakott egy kutya. Egyik reggel, amikor kiléptem a lakás ajtaján, ott ült a küszöb elõtt. Meglepõdtem - õ is. Egy ideig szemeztünk, majd mikor megkérdeztem, hogy bejön-e, bejött. A szüleim természetesen nem örültek neki, de különösebben nem problémáztak a dolgon. Adtam neki enni, levittem sétálni. Nem zaklattuk egymás: amikor megsimogattam, jólesett neki, de ha elvolt magában, nem piszkáltam. Örültünk egymásnak; egy napig evett-ivott nálunk, erõre kapott, majd egyszer, amikor elmentünk sétálni, nem jött többet vissza. Ment a maga útjára. Nem azt mondom, hogy akinek kutya vagy más állat van az életében, az nem szereti az állatokat. Csak azt, hogy a legtöbb ember, aki állatot tart otthon, nem az állatot szereti, csak azt a helyzetet, amelyet az állat tartása jelent. Ha megfigyeled, a legtöbb állattartó magányos, még akkor is, ha családban él. Úgyhogy az, amit itt a földön szeretetnek neveztek, nem más, mint a kedvelés, amely akkor éri el csúcspontját, amikor az örömforrás tárgyát - a pénzt, a sikert, a hírnevet, az állatot vagy az embert - birtokolni tudod. - Néhány napja beszéltük, hogy az ego szeretete nem más, mint

felfokozott birtoklási vágy. S noha akkor nem értettem, ahogy gondolkoztam rajta, rájöttem, van benne valami: végül is az életemben mindig akkor éreztem beteljesültnek a szeretetet, amikor megszereztem a vágyam tárgyát. Sikert, nõt, pénzt... Mindig akkor, amikor meg tudtam szerezni. - De ez nem azt jelenti, hogy ne lennél képes a szeretetre. Sokan meglátják az általad elmondottakat, majd levonják azt a téves következtetést, hogy az ember nem képes a szeretetre, meg hogy a szeretet önzõ... (nevet) pedig hát az univerzumban egyedül a szeretet nem értelmezi az önzés fogalmát. A szeretet nem önzõ, épp csak itt összekeverjük a beteljesült birtoklási vággyal. - Akkor mi a szeretet? Akkor mit jelent az, amikor nem a kényelmet és az örömöt, hanem magát az állataimat vagy épp az embert szeretem? - Edward, a szeretethez elsõ lépésben te kellesz. Azért nem tudsz semmit sem szeretni, mert nem létezel: amikor valamibõl jó érzést nyersz, ellubickolsz benne, ám te nem vagy sehol. Azért nem tudod az állatokat szeretni, mert nem látod sem magadat, sem az állataidat. Ha nem éled meg magadat, akkor ki akar szeretni? Ha nem éled meg az állataidat, akkor kit akarsz szeretni? A szeretethez kell a szíved, kell, hogy kitárd magad. Amint nem félsz kitárulkozni, amint nem félsz megélni és felvállalni magad, a szeretet elõtör belõled. Mert csak belõled fakadhat fel. A szeretet nem az adok-kapok, hanem csak az adok! Amikor a szeretetben élsz, nem gondolsz semmire, egyszerûen csak adsz. Egyszerûen csak elvihetnek tõled mindent. Úgyhogy elõször magadat kell tudatosan megélned. Mert hát, ha nem találod magad, akkor nem tudsz mit adni. Nem lesz, aki adjon. Ne akarj senkit vagy semmit szeretni, mert csak görcs és erõlködés lesz belõle. Egyszerûen csak legyél jelen a saját életedben, éld meg önmagad, hagyd, hogy a benned lévõ lény, a lényeg a világ és a fény felé fordítsa az arcodat. S abban a pillanatban nem akarsz birtokolni - mert mindenhol ott leszel -, és nem akarsz megváltoztatni senkit sem - mert úgy szeretsz mindenkit, ahogy van. November 27. Délelõtt Lizt valamilyen üzleti tárgyalásra hívták, de gyorsan lemondta. Nincs az a pénz, hogy elmozduljak innen -; zárta le a telefonban a vitát. Christian mosolygott, majd folytatta. - Az emberi és a mindaddig, amíg az nem szab. Abban a amint megszületik gyönyöre elveszik, szeretet.

korlátlan szeretet között nincs különbség ego meg nem jelenik, és a szeretetnek irányt pillanatban, amint a szeretetnek célja lesz, benned a segítõ szándék, a korlátlanság és megszületnek a gátak, megszületik a

- Na, várj... Tehát azt akarod mondani, hogy ha segítek valakinek, akkor azt az embert már nem is szeretem?

- Ó, dehogyis! azért akarsz neki segíteni, mert szereted. Épp csak abban a pillanatban, ahogy a szándék megszületik benned, már nem az embert szereted, hanem a szándékodat, és azt a képet, amellyé a másikat változtatni akarod. - Ezt most nem értem... - Öreg harcos, miért is akarsz segíteni valakin? Mert úgy érzed, hogy a jelenlegi helyzete, életvitele nem jó. Csendben figyeled a másik küszködését, s amikor segítséget kér, azonnal mozgásba lendülsz. De hát mit is tudsz a másik embernek nyújtani? A saját elképzeléseidet. De Ed, a másik nem te vagy! amikor valakinek segítesz, valójában nem teszel mást, mint hogy fojtogatod a "szereteteddel", és olyan irányban próbálod megváltoztatni, amelyet helyesnek tartasz. A legtöbbször észre sem veszed, hogy õ mit akar, mert a saját prédikálásodtól meg sem hallod a hangját. Vagy ha mégis, akkor általában rávágod, hogy az úgy nem jó, és megint elõveszed azt a sablonodat, amelyet alkalmasnak tartasz a jó emberek legyártására. S ha a másik belemegy a játékodba, ha elfogadja a szabályaidat, akkor ideig-óráig támogatod - mert hát az üzlet kölcsönös. Ha viszont nemet mond, akkor még te vagy megsértõdve, és ha egy társaságban megkérdezik a véleményedet, nem is rejted véka alá, hogy vannak emberek, akik nem képesek elfogadni a segítõ kezet. Ed, az ego nem akar segíteni, csak félelmében önnön képére próbálja formálni az embereket. Mindig mindenki okosabbnak hiszi magát a másiknál: látnok, jós, guru, pszichológus magyarázza neked, hogyan is éld az életed. Tudod, ki volt még ilyen? Hitler. Õ is így kezdte a szakmát: eleinte csak egy-két ember életérõl akart dönteni, ám hamarosan már a fél világ is kevés volt neki. - Hm... - S a legtöbbször nem tettekkel, csak szavakkal segítesz. Mégpedig általában akkor, amikor senki sem kíváncsi a véleményedre. A "segítõ szándék" címkéje alatt belebeszélsz a másik életébe, és osztogatod a tanácsaidat. S noha meglehet, hogy a szándék itt is a szeretet, alapvetõen az egésszel csak kárt okozol, mert hát nem tudhatod, hogy a másiknak mire van szüksége. Legtöbbször még azt sem tudod, hogy neked mire van szükséged. - Akkor ne segítsek senkinek? Ne adjak ételt az éhezõnek?! Vagy ne rendezzem a feleségem tartozásait, hagyjam, hogy az utcára kerüljön?! Még te magad is azt mondtad, hogy nyugodtan tanítsam mindazt, amit megtapasztalok, mert segítségére lehet az embereknek... - Jaj, hát persze, hogy segíts! Épp csak elõbb szeress! Épp csak ne feltétellel adj: ne azért adj enni az éhezõnek, hogy többnek érezhesd magadat, ne azért rendezd a feleséged adósságát, hogy kénytelen legyen meghallgatni a prédikációdat és a szenteskedõ dörgedelmeidet. Csak szeress, csak adj a szeretetbõl, adj

feltétel nélkül. Oszd meg a lényedet, de hagyd, hogy a másik a saját útját járja. Edward, az élet maga az ismeretlen. Senki sem tudja, hogy a következõ pillanat mit fog hozni, meglehet, hogy a legnagyobb gödör mélye rejti az aranyrögöt. Csak az egód hiteti el veled, hogy tudod, mi a helyes; a virágzó cseresznyefa alatt állva senki sem tudja, hogy melyik gyümölcs lesz egészséges, melyik férges. Ha az általad jónak tartott formába kényszeríted bele az embereket, csak megölöd az életet. Az egód mindig a saját másolataidat akarja létrehozni. Mindig arra törekszel, hogy a másik azokat az értékeket ismerje el, amelyeket te is, azt lássa szépnek, azt szeresse, amit te is. S noha ez természetes folyamat, akkor válik veszélyessé, amikor még meg is ideologizálod, hogy miért kell téged követni, hozzád hasonulni. Ebben az egyházak és a politikai rendszerek járnak az élen, e két erõ torzítja el leginkább az egyént. Úgyhogy az egód a segítõ szándékkal valójában másolatokat gyárt. Ebben két utat követsz: vagy azt mondod a másiknak: "légy olyan, mint én", vagy azt: "légy olyan, mint egy híresség". Az egód leginkább azt szereti, ha te vagy mások példaképe. Rengeteg energiát nyersz abból, ahogy elképzeled mások csodálatát, áhítatát. De az is jólesik neki, amikor egy ismert emberrel példálózhat. Amikor mások tetteit vagy tanításait tárod a többiek elé, akkor is valakinek érezheted magadat. S ha már az elõbb megemlítetted a feleségedet... Neki mindig Charlie barátod nejével példálózol, számodra az az asszony éli helyesen az életét. S amikor a feleségednek valamiért megint pénzre van szüksége, adsz neki, ám mindig prédikálsz egy órácskát, mindig megmondod a lesújtó véleményedet, mindig elõadod, hogy bezzeg a Charlie nõje... Asszonykád pedig türelmesen meghallgatja az elõadásaidat, ám valójában magasról tesz a te nõideálodra, mert csak arra lenne szüksége, hogy egyszer õszintén, nyitott szívvel meghallgasd végre! Arra vágyik, hogy ne csak kioktasd és az igét hirdesd, hanem hogy szeresd, és fogadd el olyannak, amilyen. Mondd, mi a fenének ehhez Charlie nõje?! Ahogy beszélt, minden szavánál lehullott egy darabka hályog a szememrõl. Rádöbbentem, mennyire igaza van, megértettem, hogy noha több mint két évtizede élek házasságban, voltaképpen sosem figyeltem oda a feleségemre. Annyira szíven ütött az érzés és a döbbenet, hogy bevallom, a könnyem is kicsordult. S noha Christian mindig elképesztõen együtt érzõ tudott lenni, akkor valamiért egy pillanatra sem állt meg, folytatta tovább. - Ha egy neked megfelelõ bábot gyártasz, elpusztítod az egyént. Senkit sem lehet megismételni, és nem is szabad: Charlie felesége önmagában nagyszerû és csodálatos, másra erõltetve viszont csak bilincs a kézen, kötél a nyakon. A legtöbb szent, guru és megvilágosodott mindenkit szentté, guruvá és megvilágosodottá akar formálni, mert nem veszi észre, hogy mindenkinek megvan a saját szentsége, a saját megvilágosodottsága. Nem kell semmit sem erõltetni, csak hagyni kell az egyént az úton járni, és megszületik a saját teljessége. Úgyhogy

segíts,

adj

erõt,

szeretetet

és

meleget

a

cseresznyefának, de ne dönts el helyette semmit. Ne mondd meg neki, hogy mennyit és milyen gyümölcsöt hozzon: ha valóban szereted, nem írsz elõ neki ostoba és betarthatatlan szabályokat. Az elvárásokkal csak bûntudatot teremtesz, a bûntudat pedig, mint a méreg, lassan megöli azt, akit te állítólag szeretsz... Ed, a feleségedet szeresd, ne az elvárásaidat. (Liz) - De, mondjuk, itt az öcsém. Iszik. Alapvetõen egy zseniális, szeretni való ember, de ha piál, egyszerûen undorítóvá válik... Éveken keresztül igyekeztem minden úton-módon leszoktatni, de nem volt hajlandó. Próbáltam szép szóval, majd keményen, szeretettel majd haraggal... S bizony, öt évvel ezelõtt megmondtam neki, hogy addig nem állok szóba vele, amíg le nem szokik. Azóta nem is beszéltünk. - És próbáltad befogadni õt az alkoholizmussal együtt? Próbáltad szeretni õt olyannak, amilyen? (Liz) - Háát... - Amíg azt akarod, hogy õ más legyen a kedvedért, addig azt üzened neki, hogy nincs benne érték. Az öcséd azt érzi, hogy õ egyáltalán nem fontos, de azért hajlandó vagy foglalkozni vele, ha úgy él, ahogyan te akarod: rá nem vagy kíváncsi, de ha az általad kitalált bábbá változik, akkor majd foglakozol vele. De hát mondd, kedves Liz, miféle szeretet ez? Csak akkor szereted, ha úgy él, ahogyan te akarod? Csak akkor, ha egy hazug szerepet játszik a kedvedért? (Liz) - Tudom, hogy igazad van... De egyszerûen nem tudok vele úgy találkozni, hogy dõl belõle az alkoholszag... Mindig aput juttatja eszembe... Õ ivott állandóan... - Látod, ez az egész nem is róla, hanem rólad szól. Te nem vagy képes szeretni õt, mert az apádat idézi. Nem vagy képes szeretni az apádat sem, mert hát õ a neveltetésed és a gyerekkorod fájdalmaira emlékeztet. S nem vagy képes szeretni magadat sem, különben nem akarnál mindenkit megváltoztatni, aki önmagadat juttatja eszedbe. Ekkor már liznél is eltört a mécses. Szép csendesen sírdogáltunk, egymás vállára dõlve, ám Christian megfogta a kezünket, majd lágyan megszólalt. - Természetesen segíthettek másokon, segíthettek a családotokon. S ehhez nem kell semmi, csak szeretet. Szeress, és akkor felkel benned a nap, hogy a fényével mindent megváltoztasson. Mondhatnám, hogy szeresd magadat, de ez is becsapás lenne, mert mivel nem tudod, hogy ki is vagy valójában, csak az egódat dédelgetnéd. Ezért még magadat se szeresd, egyszerûen csak éld meg a szeretetet. Hagyd, hogy feltörjön belõled, de ne akard rázúdítani másra. Ha a szeretetedbõl mindenki szabadon annyit vehet, amennyi neki jólesik, akkor az emberek megváltoznak. Nem a te elképzeléseid, hanem a saját valóságuk szerint. Úgyhogy csak õrizd a cseresznyefát, mint a szíved melegét, de ne akarj tõle semmit, ne várj el tõle semmit. Ha valóban szeretsz, akkor örülni fogsz minden gyümölcsének, és a fa is örülni fog a létezésének. Sose feledd: csak a belõled fakadó gyümölcs lesz a

tiéd, csak a szíved termése lesz édes. November 27. Dél Amíg Lizzel összeszedtük magunkat, Christian hozott egy-egy bögre teát. A nagy szürcsölgetés közben megnyugodtunk: amikor Liz megkérdezte, miképp is segíthetne az öccsén, egész elfogadhatóan csengett a hangja. - Elsõ lépésben felejtsd el, hogy õ az öcséd. Felejtsd el, mert a testvérszerepnek köszönhetõen olyan emlékek, érzések jelennek meg benned, amelyek megakadályoznak a tiszta érzékelésben. Úgyhogy lépj túl a vér szaván, és egyszerûen csak lásd meg benne az embert. Csak figyeld, és engedd magadhoz. Ha hagyod, közelebb és közelebb jön hozzád. Ezt a kis herceg jól látta: ha csak ülsz és figyelsz, ha hagyod, hogy a létezés feltárulkozzon elõtted, akkor a világ megszelídül, és elindul feléd. Ha nem akarod, ha egyáltalán nem akarod megváltoztatni az öcsédet, akkor szép lassan leveti a páncélzatát, és apránként megmutatkozik elõtted. Mindenki vágyik arra, hogy legalább egyetlen ember elõtt ne kelljen hazudoznia, szerepet játszania. Ám csak akkor leszel te ez az ember, ha nem ítéled meg a hozzád közeledõket. Minél tovább vagy képes szemlélni és figyelni, annál közelebb jönnek - és egyszer csak azt veszed észre, hogy az öcséd benne van a szívedben. S noha a szeretet rengeteg különféle formáját átélted már, abban a pillanatban, amikor valaki vagy valami valóban megjelenik a szívedben, megszületik benned a megértés. (Liz) - Megértés? - Igen. A megértés a szeretet gyermeke, vagy ha úgy jobban tetszik, a megértés a szeretet anyja: egymásból születnek és egymásban élnek tovább. Abban a pillanatban, ahogy a testvéred benne lesz a szívedben, megérted a problémáját, megérted, hogy miért is iszik. Most csak gyengének és szerencsétlennek látod, mert nincs benned az ember. (Liz) - Igen, lehet. Egyszerûen nem tudok együtt érezni vele... - Várj! Együtt ne is érezz. Én nem az együttérzésrõl, hanem a megértésrõl beszéltem. Az együttérzés az ego trükkje, semmi több. (Liz) - Mi a különbség? - Amikor bánatos vagy, magadat kicsinek, a világot hidegnek érzed. Kevés az energiád, mert a bánat felemésztette. S mivel a rád irányúló figyelemmel tudsz életerõt nyerni, fájdalmadat kikiáltod a világba. Ám csak azt a figyelemenergiát tudod befogadni, amelyik hasonló az aktuális állapotodhoz. Amikor szenvedsz, elvárod, hogy a másik együtt szenvedjen veled. Amikor elé tárod a fájdalmadat, lesed az arcát, hogy mennyire szomorodik el. Ha veled sír, megnyugszol, hogy nem vagy egyedül. Azt hiszed, a másik ilyenkor szeret és támogat téged, de valójában nem történt más, mint hogy õt is magaddal rántottad a gödörbe. Vagy csak hazugságra kényszerítetted.

Mert hát te is tudod, hogy akkor hisznek megértõnek, ha te is vállalod a szenvedést. Ezért amikor a barátod küszködik, eljátszod a szerepedet: megdöbbenésednek adsz hangot, és ha egy perccel korábban még vidám voltál, letörlõd képedrõl a vigyort. Egy kis ideig mellette ücsörögsz, meghallgatod, megpaskolod a vállát, aztán mész tovább, és öt perc múlva már nem is emlékszel rá. Vagy épp kibeszéled egy közös ismerõsötöknek a fájdalmát. Tehát az együttérzés vagy hamis, vagy csak arra jó, hogy a másikra is ráragaszd a nyavalyádat, átadd neki a pestist. S noha most magadban azon gondolkozol, hogy melyik csoportba tartozol, alapvetõen teljesen mindegy. Mert mondd, mi változik az együttérzés hatására? Semmi - vagy csak lesz még egy szomorú ember. Ezzel szemben a megértés feloldja a szenvedésedet, elûzi a fájdalom viharfelhõit, de csak akkor, ha hagyod, ha te is akarod. Amikor szomorú vagy, valójában megértésre és segítségre vágysz. Csak mivel a megértésnek nincs állandó, elmével érthetõ formája, nem vagy képes felfogni. S mivel nem kapsz visszajelzést a másiktól, nem kapod meg az elvárt figyelemenergiát, az ego a megértésre nem, csak az együttérzésre kíváncsi. Pedig a gödörbõl mindig a megértés segít kikerülni. - Miért? - Mert a megértést a szeretet teremti. Amikor megértõ vagy, jelenléteddel és figyelmeddel szeretetet adsz. Ha hagyod, hogy az egód beszálljon az együttérzés játékába, akkor mivel akarsz segíteni? Mit adhatnál a másiknak a saját szenvedéseden kívül? Ed, csak a megértés oldja fel a szenvedést, mert amikor megértõ vagy, akkor nem azonosulsz a másik problémájával. Az ego összekeveri a szeretetet az azonosulással. Pedig a szeretet onnan ismerhetõ meg, hogy nem változik senki kénye-kedve szerint. S nem azért, mert önzõ, hanem mert végtelenül hatalmas. Amikor valakit szeretsz, és valóban megérted a problémáját, nem kezdesz el látványosan szenvedni vele együtt: ha egy perccel korábban még jó volt a kedved, akkor nem veszted el. Miért tennéd? Épp hogy megmaradsz önmagadnak. Ennek hatására olyan lépcsõvé válsz, amelyen a másik kisétálhat a szenvedés bugyrából - ha akar. Amikor megértõ vagy, akkor jókedvvel, szeretettel hagyod, hogy a másik a válladra állva kiemelkedjen. (mosolyog) Amikor megértõ vagy, amikor valóban segíthetnél az embereken, általában félreértenek, és érzéketlen tahónak titulálnak. Vérig sértõdnek azon, hogy te boldog vagy, amikor õk szenvednek. - Azért elég nehéz összetéveszteni a szeretetet és a közönyt. (nevet) - Azért elõfordul... Emlékszel az ide vezetõ útra? Iszonyúan szenvedtél, mardosott a fájdalom és a kétségbeesés. S amikor nem éreztem látványosan együtt veled, amikor nem váltam én is feszültté, úgy megharagudtál rám, mint még soha. Szabályosan remegtél az indulattól, csak azért, mert jókedvem volt.

- Ó te szentséges... Azért hihetetlen, hogy bármit is gondolok magamról, pillanatok alatt kiderül, hogy az ellentéte az igazság! - Az ellentéte is igazság! Edward, nem a meglátásaiddal van a probléma. Azok helyesek, épp csak kevesek, mert az elvárásaidnak nem megfelelõ tulajdonságaidat és cselekedeteidet nem vagy hajlandó felismerni. Azért nem mondom soha magamról, hogy "ilyen" vagyok, mert tudom, hogy "olyan" is vagyok. Bármit fedezel fel magadban, benned van az ellentéte is. (Liz) - Visszatérve a megértésre... Értem, amit mondasz - s noha igazad van, azért egy kis visszajelzésre szükség van: ha szenvedek, nehéz felfognom a belõled áradó segítõ szándékot, amikor belevigyorogsz a képembe. Egy kis együttérzésre éppúgy szükség van, mint arra, hogy néha a pasas kimutassa az érzelmeit, vagy ne adj' Isten kimondja, hogy szeret. - Liz, ha a jelenlétembõl, a tekintetembõl vagy az érintésembõl nem fogod fel, akkor a savanyú arcomból és a sajnálkozó károgásomból sem érzed át a szeretetet. Az érzelmekkel kapcsolatban pedig igazad van: bizony a férfiak gyakran képtelenek kimutatni a szeretetüket, vagy pedig mesterséges, sablonos cselekedeteket hajtanak végre. Azonban ha van érzelem, akkor azt nem kell kimutatni... Mert megmutatkozik magától. Ha nem fojtod el, természetes tökéletességgel árad belõled. Mivel az ego bizonytalan, elvárja, hogy mutogassák neki az érzéseket. Viszont minél többet hirdeted a szeretetedet, annál inkább megkopik, és végül a hangzatos szavak gépies közhelyekké változnak. Liz, aki valóban érez, az szinte sosem beszél a szeretetrõl, mert megéli az érzelmek korlátlanságát. (Liz) - Az összes messiás, guru és mester azt mondja, hogy tárjam ki a szívemet, hogy szeressek mindenkit, hogy olvadjak fel a szeretetben - de azt egyik sem mondja meg, hogyan... Christian, hogyan nyithatom ki a szívemet? - A szívedet nem tudod kinyitni. Ugyan is nyitva van. Épp csak bezáródik hébe-hóba. Ne a lakattal foglalkozz, mert afölött nincs hatalmad, hanem azt vedd észre, amikor a zár magától kipattan, és a kapu kitárul. Elsõ lépésben felejtsd el mindazt a tévhitet, amely a fejedben eldönti, hogy mi is a szeretet. Az elmúlt napok alatt rengeteget megbeszéltünk ezek közül. Egyetlen közhely maradt már csak, amelyiknek automatikusan engedelmeskedsz - ráadásul épp az elõbb említetted... Liz, ne törekedj a mindenség szeretetére. Azt is megmondom, miért ne: általában az ego ezzel a dumával álcázza a közönyt. Nagyon sok "mestert" láttam, aki az elõadásán "szívében hordta az univerzumot", aztán hazament, és felpofozta a feleségét, mert hideg volt a leves. Könnyû egy elvet vagy filozófiát szeretni, mert létezésük nem vág a húsodba. Könnyû a fejedben lévõ elképzeléseket szeretni, mert létezésük nem keresztezi az egód útját. De kedves, így csak bujkálsz a szíved elõl. Könnyû belemenekülni egy hitrendszer vagy ideológia imádatába, mert hát a megfeszített krisztus nem iszik, a párt vezérének szobra nem beszél vissza.

Liz, ha valóban eggyé akarsz válni a szeretettel, akkor egyszerûen csak szeress! ne címkézd, ne formázd a még meg sem született érzelmeidet. Ne törekedj görcsösen semmi felé, azt szeresd, akit vagy amit szeretni tudsz! ne a nem létezõ misztikumot, hanem a kézzel fogható, hús-vér embert szeresd, a jelen életedben megjelenõ, valódi alakokat. Nem is tudsz mást szeretni: a múltad vagy a jövõd után csak vágyakozol, a szívedben élni csak itt és most tudsz, mert-mert csak itt és most dobog. November 27. Délután Épp csak annyira álltunk meg, amíg kicseréltem a diktafon kazettáját. - Nos, az élet tökéletessége a megismerhetetlenségében rejlik. Mindent, ami létezik - az egysejtûtõl Istenig -, az ismeretlen megtapasztalása éltet, mert a felfedezés nyújtotta öröm adja a következõ létpillanat értelmét. S noha a létezõk az idõ kezdete óta sorra lelik meg a válaszokat, létezik egy talány, amely megfejthetetlennek bizonyult. A legnagyobb talány, amely könnyedén felborítja azt a képet, amelyet önmagadról és a világról alkottál; a legnagyobb erõ, amely mindig kibillent önhitt egyensúlyodból, hogy egyetlen pillanat alatt az égbe emeljen, vagy a pokolba taszítson. Szerelem - A szerelem teljességérõl, valós tartalmáról beszélni halva született vállalkozás. Sõt, ez az egyetlen igazság, amelyet még csak bemutatni sem lehet a szavak vagy a betûk útján. (Liz) - Miért? - Mert amikor szerelmes vagy, nem tudsz magadról. Nem tudsz a nyelvedrõl, a kezedrõl, egyszerûen csak izzón létezel, magad mögött hagyva az elme szülte korlátokat. Kiszakadsz ebbõl a világból: amikor a másik szemébe nézel, meg se hallod, ha valaki hozzád szól. Amikor már tudatosan képes vagy használni a hangszálaidat vagy az ujjaidat, nem vagy szerelmes. Csak az emléke él benned: a tûz már elhamvadt, csak a pernyét markolod. Ezért újra felhívnám a figyelmedet kedvenc, s talán egyetlen igaz mondatomra: ne hidd el azt, amit mondok. Ne foglakozz a szavak jelentésével, csak hagyd, hogy rezgésükkel feltörjék a lelkedben szunnyadó pecséteket, hagyd, hogy kitáruljon a szíved, mert csak ott találhatod meg a szerelmet. Úgyhogy tõlem sem fogod hallani, hogy mi a szerelem. Szavaim csak a tévhitekre és az ego félreértéseire világítanak rá, csak segítik utadat a szíved felé. Csak kiirtják a bozótos nagyját. Nos, a szerelem - mint minden ebben a mindenségben - végtelen alakban létezik, annyi arca van, ahány ember, lélek és szellem. Ám itt, az anyag és az elme világában három formáját lehet megkülönböztetni. Az elsõ az összes olyan érzelem, amelyet szerelemnek hiszel. A második a valódi, emberi szerelem, a harmadik pedig maga a szerelem. Gyerekek, a szerelemnél nincs

csodálatosabb a mindenségben. Sajnos ritkán élitek meg: vagy azért, mert az egótok csak elhiteti veletek, hogy szerelmesek vagytok, vagy pedig azért, mert tényleg felfakad bennetek az érzés. Amikor szerelmes vagy, akkor sem tudod megélni, mert te, az egyén, aki tudatosan tapasztalhatna, eltûnsz. - Hát igen, a fából vaskarika tipikus esete. - Az, de van remény... Az elsõ formájáról már sokat beszéltünk. Általában a felfokozott és beteljesedett birtoklási vágyat kevered össze a szerelemmel, de az összes olyan érzelem becsaphat, amely átveszi fölötted az irányítást. S könnyû megtévedni, mert amikor elvakít a birtoklás láza, az egód majdnem eltûnik: a szabadság és a lángolás érzése hasonló a szerelem önfeledt pillanataihoz. De az egód átver, mert valójában nem tûnik el, csak átlátszóvá válik; hagyja, hogy fellobbanjon a láng, épp csak távol tart melegétõl. Épp csak hagyja, hogy szenvedj a hidegben. Ugyanis ez az illúzióérzelem mindig szenvedést okoz. Amikor az ágyadban fekve, a másik után sóhajtozol, amikor zokogva üvöltöd, hogy belehalsz, ha nem lehet a tiéd, ezt a fázist éled át. Mindaz a dráma, féltékenység és tombolás, amelyet a szerelem jelének és kínjának tartasz, valójában csak egód és elfojtott érzelmeid tombolása. A legtöbbször ezt az állapotot nevezed "szenvedélyes szerelemnek", pedig errõl szó sincs, egyszerûen csak vadul forgatod magadban a kést. A szerelem szenvedély, de nem szenvedés. A szerelemben lángolsz, de meg nem égsz. A szerelem ízes, de nem keserû-édes. Tehát általában a felfokozott birtoklási vágyat gondolod szerelemnek, mégpedig azért, mert a beteljesülése gyönyört ad. Amikor valakit nagyon szeretnél megszerezni magadnak, tele vagy aggodalommal, hogy nem sikerülhet: a kétség és a félelem elképesztõ erõvel feszül benned. Ehhez hozzáadódik még az az energia, amely a fantaziálásod közben keletkezik: amikor a fejedben ötvenedjére is elképzeled az együtt töltött pillanatokat, hatalmas teremtõ erõt halmozol fel. S amikor sikerül megszerezned a másikat, a felgyülemlett energia kirobban belõled - eltávozása gyönyört, hiánya pedig könnyedséget és szabadságérzést okoz. Ezért hiszed, hogy létezik beteljesült és beteljesületlen szerelem. Valójában a szerelem egyik állapotban sem képes megtestesülni, ugyanis sokkal több, korlátlanabb ezeknél. Amikor szenvedsz és fájdalmasan vágyódsz a másik után, nem szerelmes, csak az ego átverte szenvedõ és vágyakozó vagy. (Liz) - Akkor mi a szerelem? - Az, amit megélsz. (Liz) - Hogy mondod?

- Nem a vágy és a szenvedés, hanem a lényed mélyén felfakadó élmény. (Liz) - De mi az? - Senki sem tudja. (nevet) Sokan kérdezték már ezt tõlem, de mindig egyetlen választ tudtam adni - a széttárt kezemen és megvont vállamon túl -, mégpedig azt, hogy: "hál' Istennek nem tudom." Liz, hiába próbálod értelmezni az életet, a lét teljességét akkor sem tudod meghatározni, ha évmilliárdokig gondolkozol rajta. A valódi sosem definiálható, csak megtapasztalható, megteremthetõ és megélhetõ. A hatalom értelmezhetõ - a szeretet nem. A törvény értelmezhetõ - a szerelem nem. S örülj neki, hogy senki, hogy én sem tudom elmondani neked a valóságot. Ha a szavaim megértést adnának a kezedbe, sosem indulnál meg a felfedezés útján, mert azt hinnéd, hogy a tudás adta ismeret a valóság. Járna az agyad és a szád, elméleteket gyártanál, de lényegedet és célodat sosem érnéd el. Ám szerencsére a szerelem megismerhetetlen. Csak az annak hitt érzéseket és élményeket lehet megérteni: ha már voltál szerelmes, tudod, hogy nincs benne egy csepp logika sem. Szinte sosem abba a férfiba bolondulsz bele, akivel az értelem szerint boldog lehetnél, gyakran van szebb, okosabb, hozzád illõbb, ám neked mégis - magad és mindenki számára megmagyarázhatatlanul - érte dobog a szíved. Úgyhogy senki sem tudja, mit is takar a második forma, az emberi szerelem. Elõször is azért, mert amikor szerelmes vagy, elszáll az agyad: nincs elme, aki értene, nincs ego, amely viszonyítana, és nem vagy te sem, aki felfogna. Másodszor pedig azért, mert minden ember megismételhetetlenül egyedi, minden szív a maga módján testesül meg a szerelemben. Vannak általános törvényszerûségek a megjelenésérõl és a kisiklásáról - ezeket mindjárt megbeszéljük -, de hogy neked mi a szerelem, arra saját magadnak kell megtalálnod a választ. Én mindössze támpontokat adhatok a kereséshez. (Liz) - Oké. - Emlékszel, a kapcsolatokról beszélgetve, elmondtuk, hogy amikor két ember megismerkedik, általában hazugsággal indítanak, mert az ismerkedéskor csak szerepet játszanak. Nos, az is megesik, hogy a kapcsolat õszintén indul, mert a két ember tekintetét a szerelem olvasztja egybe. Hogyan is zajlik ekkor a találkozás? Ott ülsz a férfival szemben. Nézed, és meg se bírsz szólalni egyszerûen kikapcsol az agyad -, de nincs is szükség szavakra, mert az együtt töltött pillanat minden beszédnél õszintébb és tartalmasabb. Csodálatosnak látod minden porcikáját, az érintését pedig annyira kívánod, hogy még a torkod is összeszorul. S noha minden pici sejted vágyik a férfira, nem birtokolni akarod, hanem eggyé akarsz válni vele. Belé akarsz bújni.

(felém fordult) Ott ülsz a nõvel szemben. Nem látsz senkit és semmit, egyszerûen csak vagy, és befogadod a csodát. Nem bírsz megszólalni, nem bírsz gondolkodni, s noha a teste minden apró ívét, szíve összes érzését, szelleme legkisebb rezdülését is fel akarod fedezni, eszedbe sem jut birtokolni. Eggyé akarsz válni vele, hogy megéld a közös létpillanataitokat. Egymást. Liz, a szerelemben nincs forma, érzés és gondolat, nincs félelem, düh, féltékenység vagy aggodalom. Amikor a szerelem lángjában égsz, a szerelem óceánjának hûs hullámai között, nincs benned semmi, csak a tested, a mellkasodat szétfeszítõ ragyogás. Egyszerûen képtelen vagy az ego ostobaságaira, mert a szerelem elrepít ebbõl a világból, és csak visz egyre feljebb, feljebb a felhõk és a csillagok közé. A szerelem teljessé tesz, a legtöbbet hozza ki belõled. Átalakulsz. megváltozik a külsõd: az arcod megszépül, földöntúli ragyogás költözik a mosolyodba; a mozgásod könnyeddé válik, légies leszel, éteri. Megváltozik a belsõd: a harag, a bánat és az agresszivitás eltûnik; az egód eloszlik a fényben, és azok az apróságok, amelyeket addig észre sem vettél, most örömmel töltenek el. S megváltozik a szellemed is: a tudatod felszabadul, s noha egyetlen pillanatra sem gondolkozol úgy, mint korábban, mégis sokkal tökéletesebben oldod meg a problémákat. Agyad sosem tapasztalt intelligenciával éli meg a pillanatokat, és hozza meg a tökéletes döntéseket. A rút kiskacsa száll le a földre, de az égbe már a hattyú emelkedik fel. (Liz) - Hát igen, a szerelem határtalan... - S abban a pillanatban, ahogy mind a ketten megélitek a ragyogást, létre jön az, mi eddig még nem volt. Megszületik a korlátlan, valódi kapcsolat. A szándék és akarat nélküli kapcsolat. A szerelem hatására eggyé váltok, valóban eggyé, nem pedig csak az egótokkal nyomjátok el egymást. Megmaradtok egyénnek, de mégis közösek lesztek. Amikor szárba szökik benned a szerelem, mindenedet odaadod a másiknak. Kiürülsz, de ez termékeny, az élet lehetõségével teli üresség lesz, nem pedig az ego akarattal felperzselt sivataga. Odaadod lényedet, és cserébe megkapod a másikét. Életedben elõször eltûnik a halálfélelem; oly mélységeket és csúcsokat jártok be egymásban, amelyeket egyedül sosem érinthettetek volna meg. (mosolyog) A szerelem maga az adás, ámbár ez a szó is torzít a valóságon, mert amikor szerelmes vagy, nem akarsz adni, csak adsz. Ezért csak akkor leszel képes a szerelemre, ha van benned tartalom, érzelem és mélység, amelyet megoszthatsz a világgal. Azért tûnik el az ego, mert nem tud mit adni. Csak kapni akar. Tehát, csak a szerelmes képes. Adni, és csak az adni képes ember lehet szerelmes. Ha nem vagy tudatos, ha nem szabadultál meg az egyéniséged korlátaitól, nem leszel képes a szerelem csodájára. S hogy neked mit ad ez a csoda, azt csak akkor tudhatod meg, ha megéled. Könnyen lehet, hogy egyetlen, általam leírt élménnyel sem találkozol. Ha így lesz, kérlek, ne erõltesd: ha boldog vagy

és nem tudsz az aggódó emberrõl, akkor már ott vagy. Ne ragaszkodj a leírásokhoz, ne ragaszkodj a szerelem általad ismert formájához! Ne állj meg, lépj túl mindenen, csak engedd változni a folyamatot, engedd kitárulkozni a pillanatot. S ha a félelemmel és a gátlásaiddal nem raksz magadra kötõféket, egyszer csak tudatossá válsz a szerelem ébredésére. S akkor megérted, hogy minden egy és ugyanaz, de mégis számtalan és teljesen más. November 27. Este Még mindig lent voltunk, az étteremben. Csodálkozva néztek ránk a vacsorázni készülõ emberek: hisz pontosan ott ültünk, ahol reggel, épp csak az üres bögrék száma nõtt meg látványosan. Ezt a tûrhetetlen állapotot látva, rendeltem még egy kör teát... Christian tovább beszélt. - Noha a szerelem az élet gyönyöre, szinte sosem vagy szerelmes, vagy ha mégis, akkor is csak rövid ideig, mert az egód és a személyiséged megakadályozza ennek az érzelemnek a kiteljesedését. S általában nem úgy, hogy meggátolja a megszületését - mert hát a szerelem energiájára neki is szüksége van, csak a korlátaihoz torzítja, téged pedig visszalök a már említett elsõ formába, a szenvedés és a gyötrelem karmai közé. Nos, az egód három módon torzítja el a szerelmet, méghozzá úgy, hogy valamelyik módszerével mindig jelen van az életedben: annyira retteg az érzéstõl, hogy biztosra akar menni. Úgyhogy az elvárás, a félelem és a birtoklás közül az egyik mindig résen van; ha egy váratlanul megjelenõ férfi vagy nõ hatására elfordulnál az egódtól, valamelyik azonnal riadót fúj, és elkezdi megmérgezni az életed, elkezdi beléd oltani a kétségeket. Nos, e három gát majdnem tökéletesen megakadályozza, hogy lángra lobbanjon benned a szerelem, mivel az elvárás nem engedi a szerelem felismerését, a félelem a kiteljesedését, a birtoklás pedig a megélését. A megismerést kezdjük az elvárással. Liz, az ego mindig ragaszkodik a másik emberrel szemben támasztott elvárásaihoz. Azért tartod fontosnak a követelményeidet, mert a külvilágon keresztül ítéled meg önmagadat. Ha a férfinak tetszel, akkor boldog vagy és nõnek érzed magad, ha azonban elfordul tõled, összezuhansz, és kioltod ragyogó fényedet. Úgyhogy a melletted lévõ férfival önmagadat minõsíted önmagad számára! amikor meglátsz egy nem méretes férfipéldányt, a "nem rossz a pasi, csak nem az én szintem, nekem kevés" szöveggel utasítod el. S mi alapján hozod meg az ítéletet? Nem elég magas vagy izmos, nem elég jóképû vagy jól öltözött... Ránézel, és egyetlen szempillantás alatt elfordulsz a szerelem lehetõségétõl, mert valami nem felel meg az elvárásaidnak. Liz, a nõi-egónak elképesztõ elvárásai tudnak lenni. Mit is mondtál, milyen az igazi férfi? Magas, széles vállú és izmos,

mint egy sportoló, de természetesen mûvelt és intelligens, mint egy professzor, hogy ne csak a termete miatt nézhess fel rá. Erõs és magabiztos, mint Tarzan, de persze gyengéd és romantikus is, mint Rómeó. Annyi pénzt keres, mint egy napi tizenhat órát dolgozó bróker, de természetesen nem a munkájának él: amikor szükséged van rá, ott van melletted... (nevet) S persze az álomférfi monogám, mert rá se bír ránézni a többi nõre, egyedül csak téged kíván - napjában minimum háromszor -, és csak arról álmodik, hogy mindig, minden pillanatban boldoggá tegyen. (Liz) - Jó, tudom, teljesíthetetlen elvárásaink vannak, de azért ezt nem gondoljuk komolyan. - De igen. Komolyan gondoljátok, csak hála az égnek a szerelem közbeszól. (felém fordult) Természetesen a férfi-ego elvárásai hasonlóan "értelmesek és könnyen teljesíthetõk". Napestig tudod sorolni az ideális társ paramétereit: a teste egy húsz-, de a tapasztalata, a lelke és a szíve egy negyvenéves nõé. Szívesen áll sorba, hogy befizesse a számlákat, elrendezi a szomszédsággal a vitás ügyeket, de persze otthon az akaratát félretéve odaadó, alárendelt és kedves. Természetesen egész nap mos, fõz, takarít, de mindemellett ápolt, dekoratív és olyan az alakja, mint egy versenytáncosnak... (nevet) S persze csak akkor beszél, ha kérdezed, és magától értetõdõen árva, hogy megúszd az anyósod vasárnapi razziáit. - Hát igen, az ideális nõ... Csak vicceltem! Jaj, Liz, ne nézz így rám! - Nem, nem vicceltél. Ha egy gép segítségével az elvárásaidnak megfelelõ nõket tudnál gyártani, bizony a gépsoron megszületendõ fehérnépekkel élnél együtt. Nem "küszködnél" a másik szabad akaratával. Ha meglenne a tökéletes nõ, akit mindig akkor és arra használhatsz, amikor és amire csak akarsz, eléldegélnél a magad kis világában. Mert az ego langyos kényelemre, és maximális uralkodásra vágyik. (Liz) - A legtöbb férfi megérdemelné, hogy gépekkel éljen együtt. - A leggyakrabban ez is történik... (mosolyog) Liz, tudod, mit látsz a férfiban, amikor szerelmes vagy? (Liz) - Nem. - Semmit. Mégpedig azért, mert a szemed nem lát, a füled nem hall. A szerelem önnön tökéletességének fényével világítja meg az életedet: ha a másik nem olyan izmos és jóképû, mint az ideálod, akkor is szépnek találod; ha pénze s hatalma sincs annyi, mint szeretnéd, akkor is felnézel rá és megbízol erejében. Amikor szerelmes vagy, eltûnnek az elvárásaid, és csak arra vágysz, hogy a másik ajkáról ihass, hogy bõrödön érezhesd testének melegét. Sokszor mondtad: "úgy vágyom a szerelemre, de nincs senki körülöttem, aki megmozgatna bennem valamit..." ám ilyenkor nem a szerelemre vágysz, csak arra, hogy valaki beteljesítse az elvárásaidat. Az életet és a sorsot okolod, mert nem hozza utadba a férfit, pedig egyszerûen csak arról van szó, hogy az elvárásaid már annyira megszilárdultak, hogy nem engednek teret a szívednek.

A kapuk zárva maradnak, mert az egód elhitette veled, hogy ha kitárod a lelked, lejjebb adsz a színvonalból. Úgyhogy az elvárással már akkor megölöd a szerelmet, mielõtt kialakulna. Ha pedig mégis szárba szökken, akkor a követeléseid megpróbálják eltaposni azáltal, hogy megjelennek a feltételek. A feltétel az egód azon fegyvere, amellyel úgy fojt meg téged, hogy még büszke is vagy rá: mivel nem adtál lejjebb az elvárásaidból, valódi egyéniségnek hiszed magad. Egód a feltételeket mindig azzal teszi számodra elfogadhatóvá, hogy azt mondja, ha a másik nem teljesíti a követelményeidet, akkor megaláz, lealacsonyít és nem vesz komolyan. Ezért a kapcsolataidat mindig a feltételeid betartásához kötöd. S mivel a viszony általában a szereteten alapul, ezért a feltételek kizsarolása mindig a szeretet nevében történik. Hogy is mondod? "Drágám, ha szeretsz, nem mész el a haverjaiddal sörözni; drágám, ha szeretsz, megveszed nekem azt a ruhát; drágám, ha szeretsz, nem találkozol azzal a másik nõvel..." S hogy a feltételeidnek érvényt szerezz, megsértõdsz, sírsz vagy veszekszel, ha pedig így sem érsz el eredményt, a kapcsolat megszakításával fenyegetõzöl. (Liz) - Várj! Tõlem oda mehet, ahová csak akar, de ha szerelmes belém, akkor nem megy más nõ közelébe. Aki szerelmes, csak a szerelmével akar szeretkezni. - Tehát azt mondod, hogy a szerelmes ember nem kíván meg mást, csak a szerelmét. (Liz) - Igen. - Az elõbb még azt mondtad, hogy a szerelem határtalan. (Liz) - Ööö... Igen... - Akkor miért akarod határok közé szorítani? Mert a határt ebben az esetbe te jelented? (Liz) - Hm... - Kedves, miért döntöd el, hogy milyen is a szerelem? Miért hagyod, hogy az egód kitalálja, hogy miképp is viselkedik a szerelmes ember? (Liz) - Rendben, igazad van. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem nálam így mûködik. - Így pedig nem a másikat, csak magadat vered láncra. Liz, a szerelem nem mûködik. Nem egy bonyolult mûszer, amely hol elromlik, hol pedig megjavul. A szerelem egyszerûen csak van, de nem állandó, hanem mindig más! Hiszen korlátlan! ha eldöntöd, hogy te milyen formában vagy képes élvezni önmagadat és a másikat, valójában megtagadod a szerelmet, mert csak az egód korlátaiba leszel szerelmes. S bizony van, amikor a szerelem hatására nem kívánsz meg mást. Igen, a szerelemnek lehet olyan formája, hogy csak az õ bõrét akarod érezni, csak az õ haját akarod simogatni, csak az õ lényét

akarod felfedezni. De nem csak ez a szerelem! Van, amikor ilyen, de van, amikor a szerelem hatására eldobod a korlátaidat, s eggyé válsz mindennel és mindenkivel. Akkor semmilyen gátat vagy emberi erkölcsöt nem tudsz magadra venni, mert egyszerûen benne leszel mindenkinek a szívében, testében és lelkében. Mint a levegõ, mint az energia, mint Isten. Liz, az életben egyetlen másodperced sem egyforma. Soha nem tudsz kétszer belelépni ugyanabba a folyóba. Minden pillanat más, mégis pont a szerelmet, a megtestesült korlátlanságot és gyönyört akarod állandóságba fagyasztani. (Liz) - Értem, és valahol tudom, hogy igazad van, de én csak akkor tudok odaadó lenni, ha a párom csak engem szeret. Nem azt mondom, hogy ne is nézzen rá másra - az ember hûséget fogad, nem vakságot -, de. Igenis ne bújjon bele egy másik nõ ágyába. - Mindaz, amit mondasz, igaz, épp csak nem a szerelemrõl szól. Csak az egódról. Csak rólad. Liz, ha õszinte vagy, megláthatod, hogy a másik hûségének semmi köze a te érzéseidhez. Semmi! A te érzéseid belõled fakadnak! Ha szereted a férfit, akkor szereted, és kész. Ha azonban az érzéseidet bizonyos feltételekhez kötöd - például, hogy viszontszeressen, vagy hogy ne érintsen meg más nõt -, akkor te már nem a párodat szereted. Csak az elvárásaidat, csak az egód feltételeit. Azzal, hogy az egód feltételeket gyárt, kiszakít a szerelembõl, és a saját korlátai közé lök. Vedd észre, hogy a szerelemhez nem kell indok! Csak az elmédnek van szüksége okokra, mert máshogyan nem tudja kezelni a helyzetet. Az ego pedig a társadalmadból, a környezetedbõl szépen összeállítja azokat a feltételeket, amelyeknek a teljesülése esetén boldogságot érezhetsz. Mert hát a beteljesülés nagy öröm. Igaz, fényévekre van a szerelem örömétõl, de akkor is jobb, mint a semmi. Mindezzel csak az a probléma, hogy ha a feltételeid nem teljesülnek, ha a másik nem az elvárásaidnak megfelelõen viselkedik, akkor okot találsz a szenvedésre. A kínlódásod garantált, mert az ego sokkal jobban szereti az örömnél a szerelmi bánatot. (Liz) - Miért? - Mert a szerelem nem róla szól, de a szerelmi bánat már az õ pozícióját erõsíti. Nézd meg magad, amikor az érzelmeid miatt szenvedsz. Mi is a küszködésed oka? A másik rád se néz, észre se vesz, vagy ha már észrevett, akkor elhagyott, hazudott, épp mással van... Tehát a szenvedés csak rólad szól. Mert hát azért szenvedsz, hogy veled mit tettek vagy épp mit nem tettek, azért küszködsz, hogy téged hagytak el, téged csaptak be. A szerelemben az ego eltûnik. Ez egyfelõl kétségbeeséssel tölti el, másfelõl viszont tudja, hogy szükséged van a mindent elsöprõ eksztázisra. Ugyanis a szerelem tüze elhamvasztja a testedben és az elmédben felgyülemlett feszültséget, a gondolkodásmód során keletkezõ gátakat. Tökéletesen megújulsz, minden sejtedet, porcikádat átjárja a fény. Ha ez nem történne meg, nagyon gyorsan

elpusztulnál, vagy csak vegetálnál a testedben, mint egy élõhalott. Ezt amúgy meg is figyelheted azoknál, akik nem képesek átadni magukat a szerelemnek: merev arccal, szinte tántorogva élnek, mint egy hulla. Viszont az ego nem tudja megtagadni önmagát, mindig elõtérben akar maradni, hogy ne veszítse el vezetõ pozícióját. Ezért az önsajnálat kínjára ítél, mert mikor a párod miatt szenvedsz, nem vagy szerelmes - az egód nem tûnik el -, de pillanatokra mégis megéled az eksztázist, a gyönyört. Még ha keserû-édeset, akkor is. Úgyhogy az ego a szerelmi bánattal, az önmarcangolással kettévágta a gordiuszi csomót: úgy tud a szerelembõl energiát nyerni, hogy közben nem tûnik el. Igaz, hogy emiatt sosem leszel boldog, de ez az egót nem érdekli, õ elégedett, mert a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. Épp csak te szenvedsz. Épp csak te halsz bele. Úgyhogy a szerelemben nincsenek feltételek, de az egód a saját túlélése érdekében belecsempészi azokat. A legklasszikusabb szerelemgyilkos feltételek a hûség, a viszontszeretés, a kölcsönös vágy a gyerekre, a házasságra... (mosolyog) Amikor szerelmes vagy, senki és semmi nem létezik, csak te és a másik. Sõt, még ti sem léteztek, egyszerûen csak lángoltok, repültök, eggyé válva mindennel és mindenkivel. Amikor a feltételeidet, az elvárásaidat kéred számon a másikon, már nincs szerelem. Csak egy kötél, amelyet a másik nyakára akarsz tekerni. S noha póráznak szántad, fojtózsinór lett belõle. (Liz) - Azért én ismerek olyan családot is, ahol még ötven évvel a házasság után is dúl a szerelem. - Én is. Liz, nem arról van szó, hogy minden emberi kapcsolat a szerelem hiányából születik. Dehogyis! ha a szerelem lángol, akkor is létrejön a kapcsolat, csak épp az már nem kapcsolat: akkor is összeköltözhetsz, összeházasodhatsz a szerelmeddel, ha valóban egymás szívében éltek. Ha van szerelem, eljátszhatjátok az ego hazug játékait, mivel akkor megszûnik hazugságnak lenni: a szerelemmel megtisztítjátok a rárakódott mocsoktól, mert õszinteséget és életet visztek belé. (Liz) - Hm. - Nos, ha a szerelem felfakadt benned, és elsöpörte az elvárásaid, hirtelen elkezd kitágulni a világ. Minden szebb és teljesebb lesz körülötted. Boldog vagy, mert olyan energiák áramolnak lényedben, amelyeket még nem tapasztaltál - ám egyszer csak, minden ok nélkül elkezdesz aggodalmaskodni, s megjelenik benned a félelem. Nem véletlenül használja az egód pont ezt az érzést arra, hogy távol tartson a teljességtõl, mivel a félelem és a szerelem kioltják egymást. A félelem két forrásból tör a szíved ellen, s míg az egyik a társadalomból, a másik belõled fakad.

A társadalom mindig rettegett a szerelemtõl, és mindig rettegni is fog. Mégpedig azért, mert a szerelmes ember irányíthatatlan. A szerelmes ember nem gyûlölködik, nem politizál, és nem megy háborúzni: Az az ember, aki boldog otthon, nem öldököl az ideológia, a vallás vagy a becsület nevében. Úgyhogy egy rendszer mindig szerelemellenes, de akárcsak az ego, felfogja, hogy nem taposhatja el ezt az érzést, mert akkor elpusztul az ember. S akkor nem lesz kin uralkodni. Ezért a társadalom egy ügyes trükkhöz folyamodott: elismerte és méltatta a szerelmet, de csak olyan keretek között, amelyeken belül már könnyedén irányíthatta. S hogy minél nehezebben vedd észre a kantárt, az életed három területén is természetesnek hitette el veled az akaratát. A társadalom elsõ trükkje az, hogy összemosta a házasságot és a szerelmet. Nem véletlen, hogy az egyház mindig magának követelte a jogot a házasság szentesítésére. Azzal magyarázták, hogy a két szívet õk kötik össze isten színe elõtt, de valójában arról volt szó, hogy mivel a szerelem, a szeretkezés, az utód és a szabad élet csak a házasság törvényes kötelékén belül adatott meg, áldásukkal markukban tarthatták az embereket. (Liz) - Nekem megadatott a templomi esküvõ. S amikor kimondtuk az igent, amikor összekötötték a kezünket, annak volt valami különleges varázsa... - Így van. A szerelem öntudatlanná tesz, ezért - noha még így is hihetetlen boldogságot ad - a teljességének csak egy halovány formáját éled meg. Amikor azonban az oltár elõtt állsz, tudatos leszel egy pillanatra: a szíved kitárul, de mégis megéled magad. Ez adja azoknak az esküvõknek a különleges ízét, amikor valami elõtt állva mondod ki az igent, (mosolyog) bár nálad az is közrejátszott, hogy a pap, aki a szertartást végezte, gyermekkorod óta ismert és nagyon szeretett; minden mozdulatából áradt a boldogság, mert valóban örült az örömödnek. (Liz) - Igen, ez tényleg így volt... De honnan tudod?! - Csak úgy... De Liz, Isten színe elé senki sem vihet el. Ráadásul amikor szerelmes vagy, nincs is szükség kalauzra, mert akkor már ott vagy: ha két szív egymásra ragyog, Isten bennük van. Akkor már Istenben vannak. Tehát, hogy az egyház megtartsa emberekkel, hogy a házasságon kívüli hazugsággal nem csak bûntudatot, betegséget okoztak, hanem megtagadták aki semmi másban nem élhetõ meg szeretetben, a szerelemben.

hatalmát, elhitette az szerelem bûn. S ezzel a testi-lelki és szellemi önmagukat és Istenüket is, oly könnyedén, mint a

A társadalom második trükkje az erkölcs megalkotása volt; elhitette az emberekkel, hogy van jó és van rossz szerelem. S mivel az elméd megszokta, hogy elfogadja a kívülrõl érkezõ információkat, nem vetted észre, hogy a szerelem mindig jó, mindig tökéletes. Nem vetted észre, hogy nincs erkölcstelen,

bûnös vagy Istentelen szerelem, csak néhány okos, hatalommal bíró ember, akik meghatározzák, hogy szerintük mi a helyes. Nem Isten játszik veled, csak az ego játssza istent. (Liz) - Hm... - A harmadik trükk a legravaszabb és a legnehezebben észrevehetõ. Ez az, amikor a társadalom látványosan elismeri, felemeli és támogatja a szerelmet, de csak akkor, ha nem valósítod meg. Egy civilizáció legismertebb meséi mindig szerelmes történetek. A társadalom legolvasottabb költeményei a szenvedélyrõl és a lángolásról szólnak: a legtöbb író csodálatosan tudja megfogalmazni érzéseit. A társadalom felemeli, elismeri a költõ teljesítményét, ám amint meg is éli szavait, azonnal kiközösíti. Európában a színészeket a múlt század végéig majdhogynem prostituáltnak tekintették. Emlékszem, még a nagyanyám is mindig mondogatta: "a függöny mögött csak >rossz< nõk vannak...", pedig életében színháznak még a közelében sem járt. Mégis élt benne ez az elõítélet. S tudod, miért? (Liz) - Nem. - Mert a színészek nemcsak, hogy nyíltan felvállalták, hogy bizony az érzelmeket el is lehet játszani, hanem meg is élték izzó vérüket, testük-lelkük minden vágyát. S amikor a komédiások eljátszották Rómeó és Júlia történetét, az áhítat csendjét, a meghatódottság szipogását és hangos ovációt kaptak jutalmul. Viszont amikor meg is élték játékukat, amikor nyíltan felvállalták az egyház és a rendszer korlátain túlmutató szerelmüket, csak megvetés jutott nekik osztályrészül. A társadalom sosem a valódit, csak az árnyékot szereti, mert hát õ sem valódi. Csak egy árnyék. Természetesen a helyzet nem sokat változott. Nyugodtan próbáld ki: légy maga a szerelem, légy az a nõ, aki a szivével és a testével boldogságot ad minden gátlás és félelem nélkül. Adj, éld meg tisztán és szabadon az érzéseidet, és abban a pillanatban erkölcstelen szajhának fognak nevezni. Tehát a szerelem kivirágzását a félelemmel akadályozod meg. S ahogy a társadalom rád telepszik a saját félelmeivel, úgy te is elnyomod magad a saját rettegéseddel. (Liz) - Nem érzem, hogy félnék a szerelemtõl... - Igen, úgy gondolod, hogy nem félsz, sõt, vágysz is a szerelemre. Egy csókolózó pár láttán hatalmasat sóhajtasz: azokról az idõkrõl ábrándozol, amikor még ez neked is megadatott, és reménykedve fantaziálsz, hogy újra megtörténik majd veled. Vagy amikor a szerelmes könyveket, romantikus filmeket nézed könnyezve, és arra vágysz, hogy végre te is érezhess valami hasonlót... Igen, ilyenkor azt hiszed, hogy nyitott vagy a szerelemre. Ám ha a lehetõség lelép a vászonról és megjelenik az életedben, behúzod a féket. Egybõl elkezdesz aggodalmaskodni: "mi lesz, ha a pasas csak azt akarja; mi lesz, ha a beosztottaim megtudják; mi lesz, ha bántani fog; mit fog szólni az anyám..."

S nemcsak a nõk, a férfiak is menekülnek a mély érzelmek elõl. A férfi-ego retteg attól, hogy megváltozik az élete, mert csak az állandóságban érzi biztonságban magát. Azért szeretsz jósokhoz járni, mert félsz a jövõtõl, félsz a döntéseid következményeitõl. Mindig szeretnéd tudni, hogy mit hoz a holnap... Azért rettegsz a szerelemtõl, mert mindent felborít, mert tökéletesen kiszámíthatatlan. Ha szerelembe esel, a jós a sarokba vághatja a kristálygömbjét, mert végtelen út nyílik meg elõtted. S mivel az érzés hatására tiszta, szabad leszel, mint egy gyermek, mehetsz, amerre csak akarsz, amerre csak visz az élet. Úgyhogy bármennyire is hangoztatod, hogy szerelemre vágysz, a lelked legmélyén rettegsz tõle, mert bizonytalanná teszi a jövõdet. A boldogság valóban vonz téged, de csak a képzeletedben, mert csak ott mered megélni. Csak gyûröd magadba a szerelmes regényeket és filmeket, de szinte sosem mered annyira elengedni, kitárni magad, hogy megélhesd a szerelmet. Christian a bárpultnál ücsörgõ hidrogénszõke felé biccentett. - Amikor kedvenc sorozatának hõsnõje házasodott, könnyezett a meghatottságtól. Vitáztatok is Edwarddal, hogy valóban a szeretet ríkatta-e meg... Amikor majdnem elcsapott minket, tudod miért sietett annyira? Mert nem akart lemaradni a sorozat következõ részérõl. Bizony, ide rohant, hogy leülhessen a képernyõ elé. Liz, szerinted az az ember, aki egy szerelmes filmért elgázolt volna egy beteg gyereket, megéli a szeretetet? (Liz) - Nem. - Legalábbis a szívében nem. Csak a gondolataiban képes játszadozni vele, mivel a saját fejében senki sem ítéli meg õt, a koponyájában senki sem válaszol. A képzeletében bátran szeret, mert ez az életére nincs hatással. Ezért õ csak a szeretet árnyékában jár. Csak a hûvösben. Nem véletlen, hogy a mozi a világ legnépszerûbb szórakozása. Mert a kényelem biztonságában ücsörögve élheted meg az érzelmeket, ráadásul a sötétben senki sem látja könnyeidet, (mosolyog) fõleg a férfiak rettegnek az érzelmek kimutatásának következményeitõl. (Liz) - Miért? - Mert félnek, hogy a különféle társadalmi és szerelmi drámákban felhasználják ellenük. Amit egyszer kimutattál, azt nem vonhatod vissza. Körömszakadtáig magyarázkodhatsz, akkor is mindenki tudni fogja az igazat. S az érzelmek nem hazudnak. A szavak képesek, de az érzések nem. Nos, a harmadik ok, amiért képtelen vagy megélni a szerelmet, az a birtoklás. Ezt a trükköt akkor veti be az egód, amikor a szerelem olyan erõsen tört föl az életedben, hogy nem tudta elfojtani. Ilyenkor már nem próbálkozik ezzel - a szerelmet nem lehet elfojtani -, hanem szépen megvezeti, majd összetöri. Mivel a birtoklást már átbeszéltük, nem mondom el újra. Egyetlen apróságra hívnám fel a figyelmet, arra a pillanatra, amikor a birtoklás vágya megjelenik. Ezt azért érdemes átrágni, mert észrevétlenül és természetes könnyedséggel teszi tönkre az életed.

Liz, megismerkedsz egy férfival. Nagy a szerelem, valóban lángolsz, remegsz a boldogságtól. S egy csodálatos éjszaka utáni reggelen - miután a pasas ágyba hozta a reggelit -, boldogságod tárgya elkezd öltözködni. Nézed, gyönyörködsz benne, és nem aggódsz, mert tudod, hogy este visszajön, tudod, hogy nem világgá, csak a cimboráival megy focizni. Ám ekkor, az ismeretlenség homályából megszólal egy hang a fejedben, és mire észbe kapsz, már mondod is: "drágám, nem maradnál inkább velem?" S ebben a pillanatban meghalt a szerelem. Mert a birtoklás vágya átvette a helyét. (Liz) - Mondtam már neked, hogy van, amikor nem jó veled beszélgetni? (nevet) - Igen. De azt is mondtad, hogy valójában jó. (Liz) - Természetesen tényleg jó, csak... Csak néha túl sokat látsz. - Nem lehet túl sokat látni. Mint ahogy túl keveset sem. (felém fordult) S a birtoklással nem csak a szerelmet, de a másikat is tönkreteszed. Ed, ücsörögsz a kávézóban. Megjelenik egy nõ, egy csodálatos nõ. Ahogy jár, minden mozdulata maga a zene. Mosólyog, kiegyensúlyozott, és élvezi teste minden porcikáját: vad és izgató a kisugárzása. Beleszeretsz. Elveszed feleségül... És egy-két év múlva azt veszed észre, hogy a melletted élõ asszony elvesztette a nõiességét. - De miért? - Mert elvetted tõle. Ed, a nõt a férfiak tüze táplálja. Abban a pillanatban, ahogy elzárod a férfiaktól, elveszed tõle a levegõt. Te abba a csodálatos nõsténybe szerettél bele, aki szabadon élte az életét, aki meglehet, hogy a találkozásotok elõtt három férfiból és kilenc orgazmusból merítette az energiáját. Az a nõ, akibe beleszerettél, megélhette magát: nem véletlenül áradt minden pólusából a nõiesség, hiszen arra szárnyalt, amerre csak akart, abból a figyelemenergiából töltõdött fel, amelyikbõl csak akart. Így amikor a birtokoddá lett, akire már más férfi rá sem nézhet, lassú halálra ítélted. - Hm. - Liz, kérdezted, hogy miért tûnik el a szerelem. Hát ezért, ezek miatt az okok miatt. De a valóság az, hogy a szerelemnek nem kell elmúlnia. Sõt, nyugodtan mondhatom, hogy nem is tud: alakot vagy formát válthat, de nem tûnik el soha. Csak a nemi és birtokvágy tud elmúlni, de a szerelem nem. Mert hát az életbõl árad. Az élet pedig nem tud elmúlni. Csak megújulni. November 27. Éjfél Noha az étterem bezárt, ott maradtunk az asztalunknál. Liz

?elengedte a személyzetet, mindent le- és kikapcsolt, majd gyertyát gyújtott. - Tehát a szerelem három formájából kettõt megbeszéltünk. Életed folyamán az elsõ formát éled hosszú távon, azt, amikor csak szerelemnek hiszed felfokozott érzelmeidet. Magát a szerelmet, a második formát csak ideig-óráig tapasztalod meg, mert az egód elveszi tõled a lehetõséget. De azért pillanatokra, általában a kapcsolat elején megéled szíved teljességének gyönyörét. Nos, a harmadik forma maga a nagybetûs szerelem. A megértés kedvéért kezdjük az elejérõl. Amikor szerelmes vagy, mit is mondasz? Szerelmes vagy egy férfiba, vagy egy nõbe. Már az érzés megszületése is kötõdik valakihez. Meglátod a másikat, és hirtelen beléd hasít Ámor nyila. Vagy már régóta ismered a másikat, kollégák, barátok vagytok, s ahogy telnek az évek, fokról fokra változik, ahogyan rá nézel, (mosolyog) Ámor lassított nyílvesszõt használt. Úgyhogy a szerelmet mindig kötöd valakihez. De ha mélyére nézel önmagadnak, megláthatod, hogy a szerelemben nincs senki. Amikor megéled a szerelmet, nem gondolsz a másik emberre. Nem gondolsz senkire, még magadra sem, egyszerûen csak élsz, csak ragyogsz, csak teremted a sok csodát. A szerelem a tiéd. Senki másé. Belõled fakad, benned van. (Liz) - Akkor miért pont abba az emberbe szerettem bele, miért pont iránta érzem az érzést? - Mert a másik ember a lényével kitárta a szíved kapuját. Az az egyén pont olyan energiát képviselt, amely benned feloldotta a gátakat. Félre ne érts, nem lebecsülöm a másik fél szerepét, de ha már voltál szerelmes, tudhatod, hogy amikor megélted magát a szerelmet, nem gondoltál a férfira, nem gondoltál a közös jövõtökre. Azért nehéz megélni a pillanatot és leellenõrizni a szavaimat, mert a szerelem nagyon gyorsan eltûnik, hamar átadja a helyét a szerelemnek. Ez azért van, mert a közös jövõ vagy a vágyaid tervezgetésével újra bezáródsz, újra elveszted a jelent: azzal, hogy az egóddal célt adsz az érzésnek, elveszted a végtelent. Liz, a másik akarva-akaratlanul kinyitja benned a kapukat, de nem belé vagy szerelmes. Te is mondtad: a szerelem határtalan. Akkor hogyan lehetne iránya? (Liz) - Sehogy... - Így van. A szerelem iránytalan, határtalan és végtelen. Amikor a létezésedbõl fakadó boldogság egyszerûen kicsordul belõled, akkor éled a szerelmet. Amikor a szíved kinövi a mellkasodat, kinövi a neveltetésedet, az egész világot, akkor éled a szerelmet. Ebben az állapotban már nem tudsz az egódról, már nem tudsz a korlátaidról, eszedbe sem jut az a szó, hogy "én" vagy "te". Ekkor már magad vagy a teljesség, és a világ, amelyet hajdanán csak akartál szeretni, most benned, a szívedben lubickol.

A szerelemben nincs adok-kapok, mert csak az adás van. Nem akarsz adni semmit, de egyszerûen nem tudsz mást, csak adni. S ekkor már nem számít, hogy viszonozza-e valaki az érzéseidet. Ekkor a boldogságod már nem kötõdik egy másik emberhez: amíg a szerelmed egy másik ember mosolyától, kedvétõl függ, addig nem tudsz szerelmes lenni, mert csak meg akarod szerezni általa az érzést. Amíg mástól várod a szerelmet, csak koldus vagy, a szerelem koldusa. (Liz) - S akkor a szerelmet nem is lehet egy házasságban, egy kapcsolatban vagy egy másik emberrel megélni? - Dehogynem! Viszont nem lehet csak egyetlen dologban megélni! Mert a szerelem a minden. Ezért az a tudatos létezõ, aki már maga a szerelem, az irántad is érezhet szerelmet. Sõt, igazából csak a tudatos ember képes a szerelemre, mert csak õ adhatja kezedbe a szívét, csak õ adhatja oda neked önmagát. Ha hagyod, hogy feloldódjanak az elméd, az egód korlátai, a szerelem rád köszönt, mint a hegyek mögül felkelõ nap. Ebben a pillanatban odaadod magadat a másiknak, odaadod magadat a létezésnek. Liz, amikor egy ember feloldja a korlátait, és megéli a szerelmet, a külsõ szemlélõ számára úgy tûnik, mintha nem lennének érzései. Sõt, mintha kifejezetten szeretetszerelemellenes lenne. Nem csoda, hisz egy, a teljességet megtestesítõ létezõ nem éli az ego csacsi játékait, vagy ha mégis, akkor is szerelmes közben. Mert belõle fakad. Liz, aki a szerelemben él, az határtalanul boldog. Ez azt jelenti, hogy semmiféle formára nincs szüksége: nem kell neki feleség vagy férj, nem kell neki gyerek vagy a magány, nem kell neki a szex vagy a cölibátus, nem kell neki a bigámia vagy a monogámia... Nem kell semmi a boldogsághoz, a szerelméhez. (Liz) - Te megéled a szerelmet? (nevet) - Pillanatokra megélem annyiban, hogy a válaszom: igen.

a pillanatot...

Maradjunk

(Liz) - Tehát megéled a szerelem örömét? - Igen. (Liz) - A testi örömét is? Bárkivel is szeretkezel, szerelmet érzel közben? Sõt, bárkivel képes vagy lefeküdni? - Vagy éppen senkivel sem. Liz, nem érted? Nem a forma a lényeg! Még mindig a fejedben élsz, és azt hiszed, hogy a szerelemnek van egyfajta megnyilvánulása. De nincs! a szerelem maga az élet! Aki megéli a szerelmet, megéli a cölibátusban éppúgy, mint a hárem kellõs közepén. (Liz) - Akkor mi alapján döntesz? Mi alapján döntöd el, hogy cölibátus vagy hárem? Sõt, ha már a nõknél tartunk: mi alapján választasz, hogy melyik nõvel igen, és melyikkel nem? - Egyszerûen csak döntök, és kész. Semmiféle külsõ indok nem határozza meg a döntésemet, nem befolyásol, nem kényszerít a világ:

egyszerûen csak megtestesítem azt a harmóniát, amely megszületik. Egyszerûen csak hagyom, hogy a szívünk tegye, mit tenni akar. Megélem az állandó változását, megélem az állandóan megújuló szépséget. Ennek köszönhetõen haladok a létezésben. Nem elõre vagy hátra: nincsenek irányok, csak a teremtményeim teremtményei által megszületõ új élmények. S a lényeg: amikor "csak" szerelmes vagy, eltûnik a tudatosságod. De amikor maga vagy a szerelem, maga a vagy tudatosság is. Embertelen tökéllyel fogod fel és értelmezed a világot, a létezés sokdimenziós összefüggéseit. Amikor maga vagy a szerelem, akkor nemhogy eltûnsz, hanem valósággá válsz. Maga leszel a valóság. (Liz) - Õszintén bevallom, nem igazán tudtalak követni... - Mert követni nem is lehet, és nem is kell. Ne kövess. Élj a szívedben, és akkor élni fogod mindazt, amirõl most beszéltem. Szexualitás November 28. Reggel Szokásos asztalunknál reggeliztünk, s noha nem beszéltük meg Christiannal, hogy meddig maradunk, mindannyian tudtuk, hogy hamarosan elmegyünk. Valahogy benne volt a levegõben. De nem éreztem szomorúságot, sõt, az a kellemes feszültség bizsergett bennem, amely egy új utazás, egy új kaland kezdete elõtt feszíti az embert. Liz is hasonló élményeken mehetett keresztül, mert nagyon elevenen csillogott a szeme. Miután Christian komótosan megitta a kávéját, megszólalt. - Nos, ha meg akarod érteni vagy élni a szexualitás Isteni tökéletességét, elõször fel kell fognod, hogy a szexualitás nem csak a testiséget jelenti. Az csak egy része. A fizikai megnyilvánulás, a szeretkezés csak az egyik oldala a nemi energia teljességének. Valójában a szexualitás nem más, mint eggyé válás. Azért van szükség a vágy mindent elsöprõ erejére, mert annyira ragaszkodsz az egód korlátaihoz, hogy nem tudsz feloldódni a többi létezõvel, a többi egyénnel. Mintha a gátlásaid annyira zárva tartanák a szádat, hogy nem csak a beszédre, de az evésre és az ivásra is képtelen lennél. Ha az egód gátjai nem oldódnának fel idõnként, éppúgy elpusztulnál, mintha nem menne le a torkodon az étel és az ital. Ha a falak nem omlanának le, hogy feltöltekezhess az élet teljességének energiájával, a lelked szabályosan éhen halna. A szíved kõvé dermedne. Tehát a szeretkezés sosem csak a testiségrõl szól. Amikor összebújsz valakivel, az általános közhiedelemmel ellentétben

mindig érzelmek, lelkek, energiák folynak össze. Csak testi kapcsolat nem létezik, mindig van lelki kontaktus, még akkor is, ha csak egy gyors menetet zavarsz le egy vadidegennel a pályaudvar vécéjében, még akkor is, ha úgymond csak "kefélsz". De hát nem lehet "csak" kefélni. Két ember fizikai eggyé válása sosem lehet csak a testük összeverõdése. Ha az izmok találkoznak, találkoznak az érzelmek is. Ezek nemenként és egyénenként változnak, de lényeg a lényeg, hogy a szeretkezés minden formája anyagi, éteri és szellemi; minden pillanata a teljesség, a mindenség, a korlátlanság vagy Isten megnyilvánulása. Úgyhogy nem létezik "bûn" a szexualitásban, nem létezik "rossz" vagy "erkölcstelen". Amikor eggyé válsz valakivel, az az élet legteljesebb pillanata, a létezés ujjongó öröme: amikor szeretkezel, az élet mosolyog rád. A szerelem az összes létezõ formájában tökéletes mindaddig, amíg mindegyik résztvevõnek örömöt okoz. Abban a pillanatban, ahogy valamelyik fél kényszer hatása alatt cselekszik, a harmónia szétesik, a teljesség elveszik: a szenvedõnek csak a korlátai, gátlásai erõsödnek. Mert megjelenik az erõszak. (mosolyog) Nos, a szexualitás eggyé válás. Ezt azért nem gyõzöm hangsúlyozni, mert a fejed tele van mások véleményével és az egód eltorzította tapasztalatokkal. S noha neked leginkább az ágyjelenet jelenti a szexualitást, alapvetõen minden pillanatban eggyé válsz mindennel. Amikor eszel vagy iszol, amikor hallgatsz vagy szagolsz, amikor érintesz vagy csak nézel, voltaképp szeretkezel. Most, hogy mi itt ülünk, valójában szeretkezünk, mert a figyelmünknek és a befogadásunknak köszönhetõen egybeolvadunk. (Liz) - Ööö.... Tehát, mi most épp.... Szexelünk? - Igen. (Liz) - Hát, fiúk, akkor rágyújtanék egy cigire... Nem voltatok rosszak ebben a lelki izében, de azért én megmaradok a hagyományos formánál, ha nem baj... (nevet) - Semmi sem baj. Nos, amíg nem tapasztalod meg a test nélküli eggyé válást, nem leszel képes befogadni a szeretkezés teljességét. Azért, mert a beléd nevelt erkölcsökkel, szégyenérzettel vagy lelkiismeretfurdalással megakadályozod magad ebben. Ed, amikor idefelé jövet eggyé váltál a boldogsággal, valójában nem történt más, mint hogy szeretkeztél a mindenséggel. Ha visszaemlékszel, az egész pontosan úgy zajlott, mint egy szerelmeskedés: egyszer csak megjelent benned a boldogság halovány érzése - mint a vágy -, majd ez folyamatosan kiteljesedett, növekedett, amíg váratlanul kirobbant, az elméd korlátait pedig elemésztette a gyönyör tüze. - Hm... - Úgyhogy minden szexuális tiltás valójában öngyilkosság, minden szexuális korlátozás a mindenség és a teljesség ellen való. Amikor egy hit vagy guru azzal a jelszóval nem engedi a nemiséged megélését, hogy megtaláld Istent vagy a megvilágosodást, valójában elzár a céljaidtól. Minden korlát, amelyet a szerelem

kiteljesedése elé vetsz, csak arra jó, hogy megfojtsd vele magad, a párod és az egész világot. Nos, mivel az elme számára a szexualitás fizikai formájában, a testiségben vagy leginkább bekorlátozva, ezért most errõl fogunk beszélni. Sok olyan tényt fogok mondani, amely azonnal megbotránkoztatja az egódat, mert az igaz megértés helyett rutinból homokba dugod a fejed. De ne engedd, hogy a beléd nevelt mûerkölcsök elhomályosítsák a látásod: ha õszintén a lényed mélyére nézel, akkor a szexualitás teljessége, szabadsága néz vissza rád. Mielõtt nekilátunk, újra elmondom: nincs tipikus nõ vagy férfi! mivel az igazságot nem lehet szavakba zárni, könnyen lehet, hogy te máshogy éled meg a dolgokat. Ne fogadd el a szavaimat, de ne is tagadd õket: egyszerûen csak figyelj. Tudom, hogy már unod a folyamatos figyelmet, de meg fogod látni, hogy minden második gondolatod a helyeslés vagy a tagadás lesz. S még egy apróság. Én nem minõsítek. Ha úgy tûnik, hogy valamit elvetendõnek, valamit pedig követendõnek tartok, az csak az elméd játéka, csak az egód trükkje. A szexualitás korlátlanságát sosem próbálnám meg jóra vagy rosszra felosztani. - Oké, vettük. - Rendben. Ed, mivel a szexualitás témája túl hatalmas, csak úgy lesz érthetõ, ha követünk egyfajta illogikusan logikai sorrendet. Ezért a szokásunktól eltérõen fejezetekre osztom a tálalást, és meg is adom (mosolyog) a soha meg nem születõ könyvedbe való címeket. A vágy - Nos, hogyan is jön létre egy szexuális aktus? Elsõ lépésben kell hozzá a vágy. Vágy nélkül nem lesz szeretkezés. Természetesen egy egészséges test magától is tudja a dolgát: ha csak vagy, és nem pörög az agyad, akkor a testedet vágy nélkül is aktusra alkalmas állapotba lehet hozni: a merevedést könnyen el lehet érni enyhe elektromos sokkal, vákuummal vagy csak a megfelelõ helyen történõ idegi nyomással. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem jössz nemi izgalomba, egyáltalán nem születik meg benned a vágy: ha alszol, akkor is mûködésre bírhatok az izmok, az inak. S természetesen el lehet tudatosan is játszani a vágyat. Vannak leginkább nõk .-, akik képesek gépiesen is tornázni az ágyban, de a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy kívánja partnerét. (Liz) - Miért mondod, hogy leginkább a nõk szeretkeznek érzelmek nélkül? Nekünk sokkal inkább fontos a lélek, mint a férfiaknak... - Azt mondtam, hogy inkább képesek rá. Fizikailag, a testükkel képesek. Elmondom hamarosan. Tehát megismerkedtek, és megszületik a vágy. A vágy megszületése és a szeretkezés között játszotok. Ez a játék mindig más formát és idõt jelent: valamikor hónapokig udvaroltatod a férfit, és a csillagot is lehozatod magadnak az égrõl, de van, mikor pontosan két perc után már a karjában vagy. S noha ez utóbbit a világ elítéli és felszínesnek, állatiasnak tartja, valójában, ha

szívbõl jön, ha õszinte, akkor éppoly teljes és Isteni, mint az elõbbi. Sõt, az igaz szerelem általában gyorsan kiteljesedik, mert nincs szüksége idõre. A napok múlása csak az egónak fontos, mert lassú, darabos és érzéketlen. A szívnek nem kell idõ, mert a szerelem csodája magába olvasztja a múltat és a jelent. Úgyhogy az együttléthez vágyra van szükség. Ezért, a vágy felszításáért szépítkezel, tornázol és öltözködsz csinosan. Arra törekszel, hogy te legyél a másik vágyának, tárgya, mert így egyrészt szexuális örömöt kaphatsz és adhatsz, másrészt magadhoz kötheted a másikat. Uralkodhatsz felette. Ezért a vágy az ego számára is kívánatos, de csak a másikban gerjesztett, a benned feltörekvõt mindig megpróbálja elfojtani. Ez az elfojtás rengeteg módon megtörténhet, de alapvetõen egyetlen dolog kell hozzá, mégpedig az agyad. Ha görcsösen pörög az elméd, akkor nem tudod befogadni a vágyat, mert csak a fejedben és a tekervényeidben létezel. Ha az elméd nem gyártaná folyamatosan a kétségeket és a különféle gátakat, mindig az eggyé válás teljességében, az egység boldogságában léteznél. Ezért az egód arra törekszik, hogy tudatosságod lámpája sose aludjon ki, hogy sose élhesd meg önmagadat és a gyönyört, valódi tudatosságodat. Ezt általában a félelemmel, a gátlásokkal és a beléd nevelt, hazug erkölcsök zsolozsmázásával éri el. S kétségtelen, jól végzi a dolgát: a legtöbb férfi negyvenéves kora fölött merevedési zavarokkal küszködik, a nõk jelentõs része pedig képtelen az orgazmusra. (Liz) - S mindezt azért, mert az ego gondolkodik? - Mert korlátozottan gondolkodik. De most ne menjünk bele ebbe, hamarosan megbeszéljük. Tehát a vágy megszületése adja a szeretkezés lehetõségét. S noha most úgy gondolod, hogy a másikra vágysz, úgy gondolod, hogy gerjedelmedet egy szép nõ vagy egy jó pasas váltja ki, valójában a nemi vágy megszületésének semmi köze a másik emberhez. - Hát? - Ha megfigyeled, a nemi vágy egyszerûen csak megjelenik. Magától. Elsõ lépésben finoman, mint a szellõ. Utána már bizonyos eszközökkel - például csinos nõvel vagy jóképû férfivel gerjeszthetõ, de a megszületése nem függ semmitõl. Amikor a modern pszichológia elkezdett foglalkozni a kérdéssel, észrevették, hogy a szexuális izgalomnak gyakran semmi köze sincs a testhez vagy a nemi jelleghez. Amikor látták, hogy a férfi akkor is izgalomba kerül, ha csak tárgyak veszik körbe, úgy gondolták, hogy vannak olyan formák, amelyek a nemi vágyat szimbolizálják. Úgy hitték, hogy a nõ azért jön izgalomba egy kalapács látványától, mert az számára a falloszt és a közösülést szimbolizálja. S noha való igaz, hogy az elme a folytonos képzettársításai miatt rengeteg különféle tárgyat társít a szexualitáshoz, a dokik egyszer csak azt vették észre, hogy a szimbólumok listája az égig ér, mintha az ember mindenben képes lenne megélni a vágyat. Ezért hiszik sokan, hogy az élet a szexrõl szól, hogy mindent a szex motivál. Ám ez így, ebben a formában csak az ego felfogóképességnek a terméke: valójában arról van szó, hogy az ember, az egyén minden pillanatban szeretne eggyé válni a világgal, a mindenséggel. Törekszik a

felfedezésre, a megtapasztalásra és a teljességre. Valójában a vágy belõled, a folyamatos eggyé válás szándékából fakad. Nincs szükséged semmiféle eszközre, egyszerûen csak jön és kész. Ed, nem véletlen, hogy amikor a nagy stresszhelyzet hatására kialakul az impotencia, a leggyönyörûbb nõi testek és a számodra legizgatóbb szimbólumok hatására sem moccan meg benned semmi. Azért, mert a stressz, a félelem olyan erõs falat épített, amely megakadályozza a kiteljesedést. S mivel nincs vágy az eggyé válásra, nincs nemi vágy sem. - Hm, azért nekem szükségem van egy nõre, hogy meginduljon bennem valami... - Tényleg? És amikor maszturbálsz? Amikor nincs melletted senki, csak a kezed? akkor hol a nõ, aki kiváltotta a vágyadat? - A képzeletemben. - De oda már csak a vágyad felszítására került. A megjelenéséhez nem kellett semmi: egyszer csak azt érezted, hogy már ott van, hogy valami finoman mocorog a lágyékodnál. - Igaz - Edward, mivel a vágy csak megjelenik magától, alapvetõen nincs iránya! Ez nagyon fontos. Nincs iránya. Irányt már az egyéniségeddel szabsz neki. Az önkielégítés jó példája ennek: amikor a vágy már annyira feszít, hogy valahogy le kell vezetned, keresel neki egy irányt a képzeletedben. Mivel heteroszexuális vagy, a képzeletedben nõk, illetve a nõkkel megélt bizonyos szituációk szerepelnek. De ha megfigyeled, sok nomád népnél elõfordul, hogy a pásztor jobb híján a kecskén vagy a birkán tölti kedvét... Liz, megvetõ pillantásodra válaszul megjegyezném, hogy a nõk is minden eszközzel kielégítik magukat, ha a vágyuk elég erõs. Számukra is megfelelõ egy állat vagy bármely olyan tárgy, amelyet a hüvelyük képes befogadni. (Liz) - Jó, én is hallottam meg láttam sok mindent... De azt vettem észre, hogy azoknál, akiknek ennyire mindegy, hogy kivel vagy mivel elégülnek ki, komoly bajok vannak. - Nem feltétlenül. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos téren túl sok, bizonyos téren túl kevés korláttal rendelkeznek. Liz, a vágy mindent elsöpör. Mindent. Természetesen birkózhatsz vele, ellenállhatsz neki a tudatosságod mértékével egyenes arányban. A legtöbb ember két-három egymás utáni kísértésnek képes ellenállni, (nevet) míg egy cimborám egyszer majd 2000 évig tartotta magát a benne feltörekvõ hatalomvágy ellen. De mindig a vágy nyer. S míg az ember, aki a negyedik kísértésre már megélte lénye izzását, kicsi bûntudattal ugyan, de jól érzete magát, a pajtásom két évezred elfojtott energiájával letarolta a föld nagyobbik felét. (Liz) - Ki volt ez, a barátod? - Nem lényeges.

(Liz) - Mindenesetre jól tartotta magát. (nevet) - Igen, elég jól... S ha már az ilyen felemelõen romantikus szexualitásnál járunk, mint a birkák és társaik, bizony tudnod kell, hogy sokan nem kényszerbõl fordulnak az állatok vagy a tárgyak felé. (Liz) - Ezért mondtam, hogy nagy baj van a fejükben józan ész helyett... - Nem. A valóság ennél sokkal összetettebb. Hogy értsd a saját és a másik nem szexuális viselkedését, meg kell értened a férfi és a nõi nemi vágy közötti különbségeket és megegyezéseket. Ez csak úgy fog sikerülni, ha megérted, hogy a férfi nem energia nem feltétlenül jelenti a biológiai férfit, ahogy a nõi nemi energia sem a nõt. Azért törvényszerûek a félreértések, mert a férfi szó alatt a hímet érted. Pedig könnyen meglehet, hogy egy nõ férfivággyal él. S nem azért, mert leszbikus. Egyszerûen csak az egyéniségéhez ez áll közelebb. Úgyhogy felejtsd el a férfi-nõ szavak emberi megtestesülését, inkább gondolkodj róluk energiaként. Amúgyis összekeveredik a kétféle nemi vágy: a legférfiasabb macsó is használ nõi nemi energiát, és a legnõiesebb bombázó is olykor férfiként nyilvánul meg szeretkezés közben. Mert hát a vágyban sincsenek korlátok. (Liz) - Ez igaz - Nos, a férfi nemi vágy - ezáltal a szexualitása is - alapvetõen cselekvõ. A féri nemi energiáját mindig a teremtés, a felfedezés hajtja, a behatolás az ismeretlenbe. A férfi teremtõ erõ az aktivitást jelenti. Ezt a szexualitás minden pillanatában megfigyelheted: a férfi kezdi az udvarlást, a partner felfedezését. Õ akar hódítani, sõt, magában az aktusban is megfigyelheted a férfi létrehozó tulajdonságát, mert hát õ helyezi egy részét a nõ testébe. A nõ ezzel szemben befogadó. Nemi energiája a nem cselekvéssel cselekszik, az õ szexualitását a feloldódás, a szeretet biztonságának nyugalma hajtja. S ez a szexualitás minden pillanatában megjelenik: a nõ fogadja a férfi közeledését, és olvasztja önmagába a férfi testét. Természetesen a férfi is befogadó, és a nõ is teremtõ. Épp csak míg a férfi leginkább kifelé, a nõ befelé figyel: míg a hím az egész világot szeretné megismerni, a nõ az életébe bekerülõ dolgokat fedezi fel. A férfi csak azt akarja befogadni, amit a világtól új élményként megszerzett vagy megteremtett. Nem véletlen, hogy a férfit nyûgözik le az újabbnál újabb technikai csodák. Órákig képes vagy bámulni a kirakat elõtt, vagy tekergetni a legújabb hifitornyokon a gombokat. A nõ teremtõ és felfedezõ ereje is megnyilvánul, ám csak azokban a dolgokban, amelyek bekerülnek az életébe. Nézd csak meg, amikor a férfiak elmennek pecázni. Napokat képesek szótlanul ülni a víz partján, és figyelni az úszót, hogy az

ismeretlenbõl mikor bukkan elõ a hal. Ezzel szemben, ha a gyermekük - aki az életük része - a parton öt percnyi foglalkozást igényel, már rosszul vannak. A nõk nem képesek egész nap nézni a semmit, ám a lurkóval végtelen idõt el tudnak tölteni, és végtelen mennyiségû szépséget fel tudnak fedezni. Nem véletlen, hogy a férfit fárasztja a házimunka, mert számára nincs benne semmi felfedezni való. Természetesen mivel a nõ is igényli a kaland és a változatosság gyönyörét, ha évekig csak a lakásban sínylõdik, megõrül. Tehát a férfi nemi vágy felfedez és teremt, a nõi befogad és teremt. Ennek köszönhetõen más temperamentummal nyilvánulnak meg. A férfit a nemi vágya mindig sürgeti. Folyamatosan újabbnál újabb élmények felé hajtja, s azokat is minél gyorsabban akarja átélni, hogy kiürüljön és újra meginduljon. (Liz) - Hát ez majdnem így van: az biztos, hogy a legtöbb férfi öt perc alatt képes kiürülni, de a gyors újraindulással már problémák vannak... (nevet) - Ezzel szemben a nõ vágya lassabban emelkedik. A nõnek nincs oka sietni, mert amit egyszer befogadott, azzal addig van együtt, ameddig csak akar. Míg a férfi vágya az idõvel gyengül, addig a nõé mélyül. Ennek köszönhetõ, hogy az ismerkedést követõen a férfi minél gyorsabban szeretkezni akar. A legtöbb hímet nemhogy nem zavarja a partner ismeretlensége, hanem egyenesen vonzó számára. Majd minden hím erotikus fantáziájában megjelenik, hogy - különféle szituációkban - mindenféle beszélgetés és ismerkedés nélkül, egy vadidegen nõvel elégül ki. S Liz, ez nem rossz. Egyszerûen csak arról van szó, hogy a férfienergia a lehetõ leggyorsabban szeretné felfedezni a nõt. S mivel a férfi szíve a hétköznapi életben zárt, ezért nem képes megélni az érzelmek és a nõ lényének teljességét, csak a szexualitás mámorában. Mert ilyenkor leomlanak a falak. Az általános közhiedelemmel ellentétben a pasas nem azért akar leteperni egybõl, mert csak "azt" akarja, hanem mert így képes befogadni a lényedet. Így tudja megélni az érzelmeidet. Ezért mondtam, hogy egy randin a férfi sosem beszélgetni akar. Természetesen ez most csak általánosítás, van, amikor a pasas nem érez vágyat, és valóban csak dumcsiztok, de Liz, sajnos azt kell mondjam, hogy akkor valószínûleg már nem is fog. Ilyen téren is átver téged a nõi-ego: a lányok azt hiszik, hogy a hím akkor akarja õszintén megismerni a lelkûket, ha hónapokig is vár a szexuális élményre. Ám ez csak az ego egyik trükkje, valójában ha egy perc beszélgetés után nem látod a férfi szemében csillogni a vágyat, valamiért nem lát nõnek. Valamiért nem gerjesztetek egymásban feszültséget. (Liz) - Viszont, ha meg engedek neki, ha megkapja egybõl azt, amit akar, holnap már sehol sem lesz - Jaj, dehogyis! Amikor a férfi az elsõ randin bekövetkezõ szeretkezés után többet nem jelentkezik, akkor is elment volna, ha hetekig tartó udvarlás után bújtok össze. Liz, a pasas egy szeretkezés alatt annyi mindent felfog belõled, amennyit egy esztendõ beszélgetés alatt sem lehetne. Míg neked idõre van szükséged, hogy kiismerd a másikat, addig a férfi a szeretkezés

alatt megél téged, és tökéletesen tisztába kerül azzal - igaz, nem tudatosan, csak ösztönösen -, hogy egymáshoz illetek-e. Ha egy férfival harmóniában vagy, akkor a szeretkezés hatására ez csak mélyülni fog. Eszébe sem jut elmenni. Ezzel szemben ha nincs meg a harmónia - ám ezt még egyikõtök sem tudja -, akkor ha egy hónap udvarlás után szeretkeztek, akkor is el fog menni. Ez az: "otthagyott, mert megkapta, amit akart" duma csak az egód kreálmánya, amellyel megpróbál áldozati szerepbe állítani téged, hogy begyûjtse a sajnálat és az önsajnálat energiáját. Úgyhogy a férfi vágya a felfedezés hiányával és az idõvel csökken. A mézesheteken még naponta kétszer áldoztok a szerelem oltárán, három hónap után már csak napjában egyszer, egy év után pedig eléritek a házasságok átlag heti 3,5 szeretkezését. (Liz) - S akkor még szerencsés vagy... - Természetesen ilyenkor a nõk magukban, illetve a férfiban keresik a hibát. Pedig senkiben nincs hiba, egyszerûen csak arról van szó, hogy a férfi vágya már nem tud mit felfedezni. Számára a sok eggyé válás miatt már nem vagy idegen. Ezzel szemben a nõ pont ellentétesen mûködik. A te nemi vágyad a másik megismerésével egyenes arányban tud kiteljesedni: minél jobban képes vagy el- és befogadni a másikat, annál nagyobb örömöt jelent számodra, és annál jobban kívánod. - Hát, eléggé el van rontva ez az egész- remélem, ezt nem te találtad ki. (nevet) - Volt némi közöm a dologhoz, ha erre célzol. De ez a látszat ellenére tökéletes, és hihetetlen lehetõségekkel, az élet örök megújulásának a lehetõségével rendelkezik. - Azért én láttam olyan párokat, akik még tíz év házasság után is úgy szeretkeztek, mint a nászutasok. - Persze, van ilyen is, de nem jellemzõ. Ez általában akkor alakul ki, ha a zsák pont megtalálta a foltját, illetve ha van szerelem. S míg ez utóbbi felettébb ritka, addig az elõbbi gyakrabban megesik: amikor egy nõ pont úgy nyúl a férfihoz, ahogyan az neki tökéletes, vagy ha pont olyan szûk a hüvelye, hogy az a férfinak tökéletes, akkor a férfi vágya nem lankad iránta. A nemi szerv nagysága a nõ számára is lényeges: ha a pasas férfiassága pont megfelelõ a számára, akkor a vágy sokáig megmaradhat. (Liz) - Miért hegyezed ki ennyire a testiségre? Az érzelmek nem is fontosak? - De igen, csak ebben a kérdésben másodlagosak. Mert hát sok olyan férfi volt az életedben, akivel elképesztõ boldognak érezted magad, akivel hihetetlenül jókat tudtál beszélgetni, és tudtad, hogy örökké szeretni fogod, épp csak egy fikarcnyit sem kívántad. S ha erõszakot vettél magadon - mert hát minden annyira klappolt, hogy meg akartad próbálni -, akkor a szex vége általában felsülés lett. Mert egyszerûen nem volt vágy.

(Liz) - Ez igaz... - Pedig érzelmek voltak, szeretet volt. De a vágy megjelenése nem ettõl függ. Természetesen ha tudatossá válsz, és megéled a nagybetûs vágyat, akkor a szerelem és a vágy egybeolvad. De most azért nem éri meg ezzel foglalkozni, mert az életedben az emberi vágy és annak hatásai vannak jelen. (Liz) - Akkor mitõl függ a vágy? (nevet) - Tudja a fene! S ennek örülj... Valamelyik nap azt mondtad, hogy a legjobb dolgokat nem lehet tudni. Bizony ez így van: a vágy azért olyan csodálatos, mert nem vagy tisztában vele. Ha tudnád, hogy miért születik, az élet elveszítené értelmét, izgalmát, meglepetését, (nevet) úgyhogy, Ed, a szurkapiszka véleményed ellenére igenis jól találtam ki ezt a dolgot... - Csak vicceltem. - Én is. Tehát, visszatérve a birkákra, a nemi vágy egyik formája az aktív felfedezés, az aktív teremtés. Ha nincs új megismerni való, akkor a vágy ellaposodik, és elkezdi megmérgezni az embert. Ha pedig már mindent felfedezett, mit fel tudott, akkor egyre újabb, egyre "vadabb" dolgok felé fordul. A legtöbb állattal vagy valamiféle tárggyal való közösülés, a legtöbb homoszexuális vagy leszbikus viszony, az exhibicionizmus vagy épp a csoportos szex is ezért történik. Mert egyszerûen a nemi vágy hajtja az egyént az újabb tapasztalatok, az eggyé válás felé. S szántszándékkal nem csak férfiról beszéltem, mert a nõk is megélik nemiségük erejét. Ez egyfajta tudatos cselekedet, a látszat ellenére semmi rossz nincs benne. Az sokkal "rosszabb", amikor az egyén öntudatlanná válik a vágyai elfojtása miatt: az összes létezõ szenvedés, erõszak, amelyet a szexualitásban okoztok egymásnak, annak köszönhetõ, hogy elfojtjátok a vágyaitokat. A tévére mutatott. Épp egy idõs, katolikus papot mutattak, aki a vád szerint több kisfiúval fajtalankodott. - Mostanában egyre többet hallani a katolikus egyház pedofil botrányairól. Tudod, miért erõszakolta meg az a pap a ministráns fiúkat? Mert húsz éven keresztül önmagán vett erõszakot. A papokat mindig tönkretették a vallásuk korlátai. Amikor egy ember már gyermekként bekerült a rend falai közé, a torzulása megállíthatatlanul megindul. Mert hát mi is történik? A gyermek fejét - aki szabadságra, korlátlanságra született - teletömik mindenféle korlátokkal, aminek köszönhetõen rettegésben él. Szerencsétlen kissrácot a mesterséges erkölcsökkel és dogmákkal állandó félelemben tartják, mert csak ezt hallja: "ha ellopod azt a cukorkát, elkárhozik a lelked; ha visszabeszélsz apádnak, a pokolra jutsz". Ezzel a hazug álszentséggel a fiút elzárják az élettõl: azáltal, hogy nem rosszalkodhat, hogy nem lehet eleven gyerek, elveszik tõle a lehetõséget, hogy egészséges felnõtt lehessen. Ráadásul azzal, hogy minden cselekedetét megkérdõjeleztetik vele, azzal, hogy minden tettéért a pokolra szállás következményeivel kell számolnia, még azt is megtagadják tõle, hogy életének azt a

csonka részét átélhesse, amely megengedett számára. Úgyhogy a vallás korlátaival egyrészt kizárják életébõl a létezés kilencven százalékát -? mert azt bûnnek kiáltják ki -, a maradék tíz százalékot pedig azért nem ismerheti meg, azért nem élheti át, mert minden önfeledt pillanatát elfojtja a görcsös törekvésével. Tehát ott lesz egy felnõtt ember, aki semmit sem tud az életrõl, aki semmit sem kapott az élettõl. Nem tudja, hogy milyen érzés felhõtlenül, gondtalanul mulatni, táncolni és flörtölni valakivel. Nem tudja, milyen a valódi összetartozás és a barátság érzése, amikor valami közös csínyt követ el a barátaival. Nem tudja, milyen érzés szeretkezni, eggyé válni valakivel: sosem tapasztalta meg két lélek egybeolvadásának gyönyörét és szétszakadásának fájdalmát... S mindezzel nem az a probléma, hogy derék barátunk semmit sem ismer meg az életbõl - bár érdekes, hogy egy olyan ember próbálja megérteni a híveit, szabja ki rájuk a tíz miatyánkos büntetést, és ítéli el õket "bûneikért", akinek fogalma sincs arról, amirõl beszél, mert fogalma sincs az életrõl -, hanem az, hogy azokra az energiákra, amelyeket a mindennapok adnak, az õ egójának is szüksége van! ezért azon "feladatait", amelyeket elméletileg "önzetlenül", önös érdektõl mentesen kellene végrehajtania általános szeretet, általános megértés, ha megdobnak kõvel, dobd vissza kenyérrel, ha megütnek, tartsd oda a másik orcádat is stb. -, az egója kezdi el irányítani. Ráadásul a sok elfojtott vágy, a sok kihagyott tapasztalat elkezd ébredni a lelke mélyén, s az a szexuális energia, amely végsõ soron Istenével teszi õt hasonlatossá, eltorzulva szabadul rá a világra. Természetesen ez a példa meglehetõsen szélsõséges, s noha egy katolikus papra vetítettük le, majd minden emberre igaz! S nemcsak a papokra, bárkire, aki valamely okot kitalálva "megtér", s lemond a világ hívságairól. S mivel látom, hogy megint elõjött a vallásellenes éned, elmondanám, hogy vannak olyan papok is, akik valóban tudnak adni az embereknek. Nem szenvedést, hanem örömöt. Vannak, akik a maguk korlátolt módján sokkal többet adhatnak, mint én a fene nagy korlátlanságommal, mert sok embernek egyszerûen korlátozott vezetõre van szüksége. Edward, a papság megítélésében még mindig vastagon fog a kaszád: igenis, a papok nem mind rossz emberek, egyszerûen csak hihetetlenül megnehezítik a dolgukat dogmáikkal, hihetetlenül elzárkóznak az istenüktõl a "szent könyveikkel". Jó pár olyan papot ismerek, aki túllépett már a teológia csacsiságain, és megtalálta lelkét, szívét, Istenét. - Igazad van... Minden paptól utólagosan is bocsánatot kérek. Bánom bûneim. - Persze, fülig érõ szájjal, mi? De igazad van, a legjobb bûnbánat a nevetés... Úgyhogy a vágy megtagadása és elfojtása mindig szenvedéshez és halálhoz vezet, míg a megélésében benne van a boldogság és a teljesség lehetõsége. S nem véletlenül mondtam lehetõséget: azért, mert holnaptól minden eleddig elfojtott vágyadat kiéled, és napi huszonnégy órában üzekedsz, attól még a boldogságod és a szabadságod nem garantált. Sõt... Csak ha élsz, és figyelsz, csak ha megélsz és tudatossá teszed az

élményeket, akkor kerülsz a felszínre az elfojtott vágyak mocsarából. Úgyhogy a vágy, akárcsak a boldogság, a szerelem és minden más az életedben, belõled fakad. Ezért ha valami probléma van a nemi életeddel, csak magadban oldhatod meg: nincs értelme a másikat hibáztatni. Viszont mivel a szeretkezés több ember játéka, nincs értelme csak magadat hibáztatni sem: ha nem ad örömöt a szeretkezés, ne habozz változtatni, újat megtapasztalni. Gyakran megesett, hogy a feleség tíz év szenvedés után megpróbálta egy másik férfival, és kiderült, hogy nem õ a frigid, egyszerûen csak nem kívánta a férjét annyira, amennyire a gyönyör megéléshez szükség lett volna. S zárásként a lényeg: sokan menekülnek a vágy elõl, mert azt mondják, hogy akkor eltûnik belõlük a józanság, és üzekedõ állattá változnak. Nos, a vágy sosem ad semmit, csak azt hozza elõ, mi benned van. A vágy önmagában erõ, teremtõ erõ, a mindenség és Isten akaratereje. Önmagában tökéletes, és nem tesz mást, mint hogy feloldja a rád rakódott mázt, az arcodra égett maszkokat. A vágy leleplezi a hazugságokat, és bizony, amikor elborít, akkor a csupasz önvalóddal szembesülsz. Nem véletlen, hogy az ember a szexualitás közben éli meg az összes létezõ "perverziót": gyakran látni, hogy a jól öltözött, udvarias és intelligens úriember úgy foszlik le, ahogyan a ruhái a földre kerülnek. Mindez azért alakult így, mert a sok elfojtás, hazug szerep és erkölcs eltorzítja az egyént, aki a gátak feloldásakor elszabadul. Úgyhogy maga a vágy tökéletes. Ne menekülj elõle, ne akard megváltoztatni vagy elnyomni, mert csak megölöd magad és az életet. Viszont az elfojtott, gátlásokkal teli énedet feloldhatod, megszabadíthatod, és akkor a vágy nem szenvedést, hanem örömöt és gyönyört adhat mindenkinek. November 28. Délelõtt Minndössze egy gyors kazettacsere erejéig álltunk meg. - Tehát, a szexuális kapcsolat a vágy megszületésével indul, amelyrõl sem te, sem a másik fél nem tehettek. A kiteljesedése viszont már a tiéd. A vágy kiteljesedésének és a szex létrejöttének már meghatározó eleme vagy. És már meghatározó a másik ember is, illetve a szexualitásod céltárgya. Nos, a szexualitás létrejöttének rengeteg oka van, pontosan annyi, amennyi ember. Ha megfigyeled, szeretkezés közben mindenki más élményeket él át, és bizony mindenki máshogyan szeretkezik. Megvannak a saját kis rituáléid, amelyeket szeretsz, van kedvenc pózod; szükséged van bizonyos érzelmekre, gondolatokra vagy tekintetre. Ennek van korlátoltabb formája is, amikor a gyönyörödhöz muszáj bizonyos feltételeknek teljesülnie. Ilyen az, amikor a boldogságodhoz szõke és nagy mellû nõre, vagy magas és szõrös pasira van szükséged. Vagy amikor az élvezetedhez korbács vagy épp a másik fájdalma és megalázása szükségeltetik. - Mondjuk, ez már egy kicsit beteges... - Aki csak a szadizmusban találja meg a gyönyört, nem betegebb annál, mint aki csak a házasságban és a monogámiában éli meg az orgazmust. Egyik sem betegség, csak korlátoltság: a különbség

csak annyi, hogy míg az elõbbit elutasítja, addig az utóbbielfogadja a társadalom. Azért hiszed betegesnek, mert ezt nevelték beléd. De ha tisztán képes leszel megfigyelni a folyamatot, akkor megláthatod, hogy a szexualitásban nincs betegség, csak korlátoltság. Az viszont van gazdagon. Méghozzá mindenkiben. A szexualitás célja és megnyilvánulása - Tehát a vágy magától megszületik, a megnyilvánulás formája és menete viszont már valamilyen célt szolgál. Ez a cél az ember számára az energia elvesztése és felvétele, a tudatos létezõnek pedig az öröm és a teljesség újabb megélése és megteremtése. Kezdjük az emberrel. Ahogy a szív kilöki magából az elhasznált vért, hogy az oxigénnel, az élettel telit gyûjthesse be, a tested és a lelked is kilöki magából az elhasznált energiákat és feszültséget. Rengeteg különféle cselekedettel vagy képes megtisztítani magad alvás, tánc, sport, olvasás, meditálás, ima, harc stb. -, de a legtökéletesebb a szeretkezés és az orgazmus. Azért, mert a gyönyör pillanatában teljesen eltûnsz, a legparányibb energiacsepped is megújul. Természetesen nem az orgazmus, hanem a korlátlanság megélése a lényeg, de mivel kevés lény képes a tudatosság hatására bármivel eggyé válni, és bármelyik pillanatban megújulni, ezért az embernek a legtökéletesebb öntudatlan megújulása a gyönyör. Úgyhogy maga a szex mindig a korlátok között megromlott energiák kiürülésérõl és a tiszta energiák felvételérõl szól, kivéve, ha szerelemben forrtok össze. Akkor nem energiacsere, hanem a teremtõ teljességének teremtése jön létre. De ez az eset elég ritka, általában csak testi, érzelmi és gondolati energiaüzletrõl van szó. Nos, most megbeszéljük a négy legáltalánosabb okot és módot a szexuális energia levezetésére. Az elsõ általános ok a feszültség levezetése. Azért a szex a legkézenfekvõbb módja a felesleges energiák levezetésének, mert az életerõ a lágyékodnál folyamatosan kifelé áramlik belõled. A feszültség olyan, mint a hideg levegõ: lefelé, a gravitáció magja felé áramlik. Úgyhogy amikor tombol benned a stressz, és még nem öltött akkora mértéket, hogy elzárja a lágyékodnál lévõ kaput, akkor egy orgazmus hatására kitisztulsz. Mindez egyáltalán nem baj. A probléma az, ha az egód összeköti a feszültség levezetését és a szexuális örömöt. Gyakran lehet látni, hogy úgy esel a másiknak, mintha az életedért birkóznál. S miután kiadtad a benned tomboló káoszt, kiürítetted a terheket, kisimul az arcod, ellazulnak az izmaid, és jólesõ nyugalommal bújsz a párodhoz. Azt hiszed, hogy fent voltál a csúcson, pedig csak tüsszentettél egyet. (Liz) - Igen, óriási különbség tud lenni élvezet és élvezet között.

" Így van. S ha megszokod ezt a tisztulást, hajlamos vagy elzárni magad a gyönyör többi formájától. "A legjobb kibékülés a szex" tartja a mondás, s bizony ennek van valóságalapja. Nem véletlenül vitázol vagy teremtesz mesterségesen feszültséget, ha már régóta együtt élsz a pároddal: mivel az együtt töltött idõ miatt a vágy már nem táplálja a tüzet, a haragot és a vitát kell feláldozni a szerelem oltárán. De mivel a feszültség mindenkiben más okok miatt születik, a levezetése is egyéni. Minden ember a maga módján és eszközeivel tudja levezetni a feszültségét. Ilyenkor van szükség a különféle fix pozitúrákra, meghatározott szituációkra, tárgyakra, fétisekre. Például sok férfinak arra van szüksége, hogy a nõt egy bizonyos helyen - mondjuk, az asztalon - vagy bizonyos pózban tegye magáévá, de gyakran láttam, hogy csak akkor tudta maximálisan levezetni a feszültségét, ha örömlányok segítségével szabadulhatott meg tõle. A nõknek is megvannak a kis rítusaik: sok nõnél láttam, hogy csak akkor tudott teljesen megtisztulni, ha õ támadhatta le a férfit. De az is elõfordulhat, hogy a tökéletes kiürülés érdekében kisebb-nagyobb pofonokat kell adnia és kapnia. Természetesen a legklasszikusabb feszültséglevezetõ módszer az önkielégítés. S noha tudod, hogy a párod hamarosan hazaér, ha rád tör a vágy, inkább kielégíted magad, mert akkor nem kell törõdnöd semmivel. Fõleg a férfiakra jellemzõ, hogy a feszültségüket akkor is maguk vezetik le, amikor ott van mellettük a hús-vér nõ, mert egyszerûen nincs kedvük a másikkal is foglalkozni. Fáradtak, pihennének, ezért kilökik magukból a stresszt, és kész. - Hm. - Mivel minden ember más, ezért a lehetõségek száma végtelen, de ha megfigyeled magad, megláthatod, hogy amikor a szex lényege csak a megtisztulás, mindig van egy bizonyos menetrended, amelyet követned kell. Ha ez nem történik meg, akkor nem leszel maradéktalanul boldog, valahol legbelül feszült maradsz. (Liz) - Igen, fõleg a pasik csinálják rutinból. - Amikor nincs szerelem, nincs mindent elsöprõ vágy, alapvetõen mind a nõ, mind a férfi meghatározott sablon szerint szeretkezik. (Liz) - Miért? - Általában az elsõ szexuális élmény és a fejetekben lévõ elképzelések, elvárások miatt. Az elsõ szexuális élmény sokkal meghatározóbb, mint gondolnád. Ritkán érzékeled tudatosan a hatását, pedig nagyon befolyásolhat: egy pozitív élmény az égbe, míg egy negatív a pokolba ránthatja az önbecsülésedet. Ha az elsõ kellemes volt, akkor hajlamos vagy hasonló partnert és sablont keresni. Az ízlés általában ekkor alakul ki: amelyik férfi a vékony nõket szereti, az általában elõször egy karcsú nõvel élte meg a férfiasságát. S ez igaz a belsõ tulajdonságokra is. Sok nõtõl hallottam: "én csak a hazudósokat vagy a balekokat vonzóm", ám egy kis beszélgetés után kiderült, hogy szántszándékkal választja õket, mert az elsõ jó szexet ezzel a típussal élte át.

(Liz) - S hol van itt a felfedezni akarás? az új keresésének és megélésének vágya? - Az van - épp csak el van elfojtva. A férfiaknál erõsebben, a nõknél kevésbé. A nõk alapvetõen szabadabban mernek kísérletezni. Jobban igénylik a spontaneitást. Liz, azt a férfit tartod jó szeretõnek, aki nem ismétli önmagát, hanem képes az aktuális kívánalmaidnak megfelelõen átrepíteni a gyönyör kapuján. S hogy ez bekövetkezzen, csak a gátlásaidat, a neveltetésedet és a szégyenlõségedet kell magad mögött hagynod. A férfi helyzete annyival rosszabb, hogy õ tudatosan ragaszkodik a jól bevált sémáihoz. Mégpedig azért, mert fél, hogy nem lesz merevedése. Abban a pillanatban, ahogy megtapasztalta, hogy melyek azok a pozíciók és élmények, amelyekben a merevedése garantált, mindig a szerint akar haladni. A férfi azért fél kipróbálni az új dolgokat, mert retteg a kudarctól. (Liz) - Hát igen, mindig a pasas a gyenge láncszem... - Ó Istenem, nem is te lennél, ha nem szólaltál volna meg! (nevet) - A nõknek is megvan a maguk problémája, amelyet nagyon nehezen tudnak átlépni, s noha nincs köze a gyönyörhöz, mégis hozzá. kötik, és ezzel leggyakrabban megakadályozzák önnön orgazmusukat. (Liz) - Éspedig? - A telítettség érzése. (Liz) - Oööö... Arra gondolsz, hogy ööö... - Igen. Arra, amikor a nõ összekapcsolja a gyönyört azzal az érzéssel, amelyet a férfi nemi szervének feszítése jelent. Emiatt sok nõ csak akkor tud elélvezni, ha érzi a megfelelõ méret okozta "fájdalmat". (Liz) - Na, várj csak! A méret igenis számít. - Így van. A méret számít. Fontos, hogy a férfi a megfelelõ vastagságával a lehetõ legteljesebben izgassa a nõ hüvelyi érzõidegeit. De én most arról beszélek, amikor az örömöt összekötöd a "mindjárt szétszakadok" érzéssel. Olyan ez, mint amikor összekötöd a jóllakottságot a szétdurranó pocak érzésével. E két állapotnak sincs köze egymáshoz, egyszerûen csak megszoktad, hogy addig egyél, ameddig nem feszít a gyomrod. Liz, az érzékeny pontjaid, amelyeken keresztül fel lehet fakasztani a gyönyört, nincsenek olyan mélyen, amely indokolna egy elefántormány méretû hímtagot. (Liz) - Most már tudom, mire gondolsz. Több barátnõm is ebben a cipõben jár. Lehet ez ellen tenni valamit? - Tudatosan nem nagyon. Ha már szükséged van erre, akkor tudatosan nagyon nehéz változni, általában csak elfojtás lesz belõle, amikor azt mondogatod magadnak: "nem baj, ha pici, jó

lesz az..." ebben az esetben nincs más, meg kell találni a megfelelõ mérettel rendelkezõ pasast. Azért nem szabad akarattal megváltoztatni a szexuális szokásaidat, mert mindenki csak a maga módján képes a megtisztulásra. Ha ezt egy mesterséges erkölccsel, elvárással megpróbálod szabályozni, végtelen mennyiségû szenvedést okozol magadnak és a párodnak is. Ha folyamatosan azon jár az eszed, hogy merre kellene változnod és hova kellene nyúlnod, megölöd a szerelmeskedés élményét, megölöd az örömöt. Amikor két tapasztalatlan fiatal összekerül, életre szóló töréseket okozhatnak egymásnak. Mivel nem tudják még szabadon élvezni a saját és a másik testét, szívét és szellemét, nem képesek õszintén befogadni egymást. Nem merik megélni a saját vágyaikat, a másik vágyai elõl pedig elmenekülnek. Ezzel olyan kereszteket raknak egymásra, amelyeket egész életük során cipelnek: ha egy törékeny virág hozzá nem értõ kezekbe kerül, könnyen tönkremegy. Nem véletlen, hogy mióta világ a világ, a fiatal fiúkat és lányokat tapasztalt nõk és férfiak vezették be a szerelem rejtelmeibe. Ezért garantálta a keresztény kultúra a szenvedést akkor, mikor kötelezõvé tette, hogy a fiatalok szûzen házasodjanak, és életük végéig ne érinthessenek meg mást a párjukon kívül. - Mondjuk, a nõk szüzességét majd minden kultúra megkövetelte... - Igen, csakhogy azokban a kultúrákban a többnejûség uralkodott, azokban a kultúrákban természetes volt, hogy több nõ élt együtt. Ennek azért volt óriási jelentõsége, mert noha az ifjú feleség ott sem tudta, hogy mit is kell tennie, a ház többi asszonya átsegítette az új helyzet jelentette feszültségen, és megválaszolták gyötrõ kétségei kérdéseit, (mosolyog) természetesen erre a problémára is a szerelem a megoldás. Ha összeolvadt a szívetek, akkor megszûnnek a félelmeid és az elvárásaid: mindent megadsz a másiknak, mit szeretne, és mindent megkapsz, mit szeretnél, méghozzá nem az akarat sivatagában, hanem a gyönyör világában. Tehát leggyakrabban a feszültséget vezeted le a szexualitáson keresztül, de elõfordul, hogy megéled a második általános okot, az önigazolást. Az egód folyamatosan bizonyítani akar. S mivel nemiséged a lényed alapja, ezért leggyakrabban a szex beteljesülésétõl teszed függõvé önnön férfiasságodat vagy nõiességedet. Nagyon sokszor csak azért akarod megszerezni a másikat, hogy magadnak és a világnak bizonyíts. (rám mosolygott) Amikor csak azért töröd magad, hogy hódolj önnön férfiképed elõtt, az udvarlás, a széptevés folyamata mesterséges és kiszámítható. Az összes hagyományos frázissal megdicséred a nõt, nagyra nyílt szemmel iszod szavait, és természetesen amikor megkérdi, hogy a "komoly" kapcsolat híve vagy-e, rezzenéstelen arccal bólintasz, és szidod azokat a férfiakat, akik csak prédának tekintik a nõket. (nevet) Õszinte megdöbbenéssel csóválod a fejedet, és nem is érted, hogyan lehetnek képesek ilyen szörnyûségre... S Liz, mielõtt felháborodnál, elmondom, hogy sok férfi ezt valóban komolyan gondolja. Sok Don Jüan szaladgál az utcán, de a legtöbb letagadja önmaga elõtt, hogy csak a saját bizonytalansága miatt teremt kapcsolatokat. Õszintén hiszik, hogy õk mindig

szerelmesek, mindig komolyan gondolják, csak hát mindig hibádzik valami a nõben... S mivel a pasas általában még félénk is, nem meri megmondani a szeretkezés után, hogy hagyják abba a viszonyt. Ehelyett inkább valami mesterséges indokot, nem létezõ hibát keres, amelyre hivatkozva szakíthat. Ezzel a nõben olyan kételyeket ébreszt, amelyeknek semmi alapjuk sincs, mégis megmérgezik az életét. Ezért mondom mindig, hogy az õszinteség akkor is jobb, ha fáj: ha a fájdalom elmúlik, a tapasztalattal csak több leszel. A hazugság kényelme viszont önmarcangolást és kétségeket teremt. (lizre mosolygott) Természetesen a nõkön is lehet látni, amikor csak a vadászszenvedélyüknek engedelmeskednek. Az összes klasszikus trükköt beveted - finom érintések, áhítatos tekintet, megfelelõ mértékû dekoltázs stb. -, hogy leterítsd a zsákmányt. Ám te is tetten érhetõ vagy, mert a vágy hiányának köszönhetõen nevetésed hamisan cseng. Mert amikor vadászol, nincs vágy. Amikor csak meg akarod szerezni a trófeát, hideg, számító gondolataid vezetik lépteid, mert hát lépre kell csalnod a másikat. A nemi vágy nem jelenik meg mindaddig, amíg félreérthetetlenül ki nem derül, hogy elérted célodat. S noha tudom, hogy már sokszor elmondtam, újra kihangsúlyoznám, ez nem rossz. Ne akard letagadni vagy épp abbahagyni a játékodat, ha szükséged van rá. Ha valamiért kell neked, akkor kell! Az elfojtás itt sem vezet eredményre, csak a megélés és a figyelem. Nos, a szex létrejöttének harmadik általános oka a biztonság keresése. A biztonság érzésére minden embernek szüksége van, az általános közhiedelemmel ellentétben nem csak a nõk vágynak rá. Egy férfi éppúgy igényli, épp csak mivel az ego eltorzítja a folyamatot, akkor nem érzi a félelmet, ha maximálisan uralkodhat. A biztonság átélésére azért jó a szexualitás, mert amikor a gátak feloldódnak, van veled valaki. Sõt, nem csak veled, hanem benned, a szívedben és a lelkedben. A szexualitás akkor jön létre ezen ok miatt, amikor az ego annyira befalaz a múltad, a problémáid és a gondolataid közé, hogy egyedül nem találod a kiutat. Mivel egy másik emberben keresed a biztonságot, nem tudod, és nem is akarod megélni önmagad. Lehet látni, hogy az udvarlás alatt ráakaszkodsz a partneredre: alárendeltté teszed magad, belecsimpaszkodsz, és nem akarod elengedni. Mint fuldokló a szalmaszálat. Ha szerencséd van, akkor pont arra vágyik, hogy valakit istápolhasson - mert õ akkor így érzi biztonságban magát -, de a görcsös markolással általában csak elijeszted. Ilyenkor félreérted a helyzetet, és csak igazolva látod egód torz tükrét, hogy te már senkinek sem kellesz, és egyedüllétre vagy kárhoztatva. Úgyhogy a nõk görcsös gyengédség- vagy a férfiak társkeresése

ebben az elvben testesül meg. Végül is minden olyan helyzet, amikor keresel valamit a másikban és az ágyában, ide vezethetõ vissza, ugyanis azért keresel, mert nem vagy boldog, mert félsz, mert nem érzed teljesnek magad. (nevet) Nos, mivel ed gyomorkorgásától már nem hallom a saját hangomat, a negyedik ok megbeszélését ebéd utánra hagyjuk. De ez nem is baj, ugyanis van egy olyan közös nevezõ az eddig elmondott szexuális formákban, amelyet megéri most felfogni. Arról van szó, hogy ezek egyike sem rossz! Ha magadra ismertél, nincs semmi baj. Már csak azért sincs, mert ha õszinte vagy, mindhárom formát felfedezheted az életedben. Hol gyengéden, hol erõsen kívánod a szexet; van, amikor egy idegen ágyában akarsz ébredni, és van, amikor csak arra vágysz, hogy a harminc éve veled élõ párodat öleld. Úgyhogy sose keress misztikus okokat a szexualitás megélésére. Éld meg azt, amit meg kell élned, és ha sokat figyeled magad, egyszer csak felfedezed a misztikumot. November 28. Dél Valóban megéheztem. Az ebéd fenséges volt, mint mindig, és szegény Christiant megint nem hagytuk nyugodtan enni, mint mindig. Ám nem zavartatta magát, nem volt feszültség a hangjában. S ezen már csak azért is csodálkoztunk, mert olyan témákról beszélt, amelyek mindig zavart okoznak az emberekben, még Lizen is észrevettem - pedig õ aztán elég gátlástalan -, hogyha a nemi szervek vagy szexualitás volt a téma, azoknál a "bizonyos" szavaknál akaratlanul is lehalkította a hangját. Ezzel szemben Christian a rázós témáknál is olyan természetesen maradt, mintha az idõjárásról csevegett volna. - Nos, és a végére maradt a szexualitás negyedik általános oka, ez pedig a hatalom megélése és az erõszak. Az ego mindig a hatalomban akar kiteljesedni. Mivel csak ebben tud. Ha a helyzet úgy alakul, elengedi a gyeplõt -? mert hát tudja, hogy amúgy elpusztulsz -, de erre csak akkor képes, ha császárnak hiszi magát. Ezért a szexualitásban mindig megjelenik az uralkodás vágya és az a gyönyör, amelyet a másik látszólagos kiszolgáltatottsága jelent. Ez nem rossz, és nem is bûn, egyszerûen csak van, és kész. Mindenkinél megjelenik, épp csak mindenkinél máshogyan és más idõre: valakinek a teljes szeretkezés errõl szól, és van, akinek csak pillanatokra kell a hatalom mámora. Az uralom érzése nélkül a szex gyakran létre sem jön. Ha az egód nem érzi erõsebbnek magát, bepánikol, és nem engedi meg neked az önfeledtséget. S ha ilyenkor mégis képes vagy szeretkezni, folyton aggodalmaskodsz közben, és megállás nélkül jár az agyad. Tehát a hatalom érzésére szükség van. A probléma nem a megjelenés, hanem a mérték: ha túl sokat vagy elnyomó, meglehet, hogy megfojtod vele a másik örömét. S noha az összes szexuális tankönyv azt írja elõ, hogy ha erõszakos vagy, törekedj a gyengédségre, ez csak egy jó szándékú csacsiság. Egyszerûen vedd észre, hogy a szexben nem tudsz változni! az nem egy külsõség, amelyet szabadon megváltoztathatsz, hanem te magad vagy! a víz

sosem tudja levetkõzni a nedvességét, a tûz sem tud úgy változni, hogy ne legyen fénye. Sok mindent magadra erõltethetsz, magadra veheted az okoskodók és az erkölcsösök levetett ingét is, de úgysem leszel boldog, és az ing kényszerzubbonnyá változik. Ráadásul, ha erõszakkal megváltozol, a párod sem lesz boldog, mert neki nem egy bábura, hanem a szeretet és a vágy mindent elsöprõ erejére van szüksége. Ha nem tudod õszintén megélni magad, tönkreteszed az õ örömét is. Úgyhogy aggyal nem változtathatsz a szexualitásodon. Viszont, ha a lényed változik, ha tudatosságod hatására oldódnak az egyéniséged korlátai, akkor bizony oldódik szexualitásod merevsége is. Akkor bizony bekövetkezhet a változás, de ez örömteli lesz és természetes. (Liz) - De mit kezdjek az erõszakos férfival? - Semmit. Hagyd ott. (Liz) - De ha szeretem? - Akkor nem érzed erõszakosnak. Ha a lényével szenvedést okoz neked, akkor nincs a szívedben, nem fogadtad be. Akit te erõszakosnak élsz meg, az csak neked az. Meglehet, hogy egy másik nõnek pont az a keménység és erõ kell a boldogságához, amelyet te már durvaságnak tartasz. Ilyenkor az egód nekilát megváltoztatni a másikat, mert hát ezt leszámítva vannak olyan értékei - pénze, hatalma, humora stb. -, amelyekre azért igényt tartasz. Ám ezzel csak szenvedést okozol mindkettõtöknek. Sose akarj rávenni senkit, hogy a kedvedért megváltozzon: az is erõszak, ha valakit a mosolyoddal kényszerítesz ki bõrébõl. Ha egy férfi saját magát tartja erõszakosnak, és szeretne változni, akkor van rá esély. A változás nem könnyû, de a lehetõség megvan rá. Ilyenkor, ha tényleg szereted, tarts vele, és változzatok együtt. Azonban ha a férfi nincs tudatában saját pusztító erejének, akkor bizony nem tehetsz mást, mint hogy másfelé fordulsz. Liz, a szenvedésnek sosincs értelme. Tudom, hogy az egód az önfeláldozás és a mártíromság képét favorizálja, de ha szétnézel, megláthatod, hogy a szenvedés még sosem vitte elõrébb az embert és a világot. Gyakran megesett, hogy valaki a szenvedés közepette döbbent rá valamire, de azt sem a szenvedés adta. Hanem a lénye, (mosolyog) Liz, a szexben nincs rossz, bûn vagy tabu. Nincs, csak ha te beleviszed. Amikor két vagy több ember boldog együtt, egymásban, akkor ott csak a mindenség mosolya és Isten nevetése van. Amikor két vagy több ember boldogan éli meg egymást és a szexualitást, akkor ott más okoskodásának, véleményének helye nincs. De abban a pillanatban, ahogy valamelyik fél nem érzi boldognak magát, abban a pillanatban, ahogy valaki menni akar, de nem engedik, az egység és a teljesség eltûnik, csak az ego tombolása marad. Csak az erõszak élvezkedik. (Liz) - Hm. - S ha már itt tartunk, megéri megbeszélni a nemi erõszak

valóságát is. Ha megfigyeled, a nemi erõszak nem a szeretkezésrõl szól. Az erõszakos közösülés szükségének három oka van. Az elsõ az ego bezáródásában fedezhetõ fel. Mert végül is mi történik, ha megerõszakolsz valakit? Érzelmeket kapsz tõle. Méghozzá hihetetlenül erõs, intenzív érzelmeket: a fájdalom, a szenvedés, a megalázottság, a rettegés... mind-mind árad feléd. Amikor az egód annyira korlátolt, hogy már képtelen vagy felfogni az öröm természetes érzéseit, muszáj a megaláztatásból, a kínból táplálkoznod. Ezért van az, hogy sok szatír csak akkor élvezi az erõszakot, ha a másik ellenáll. Amikor az áldozat sokkot kap, és csak fekszik, mint egy darab fa, a támadó nem tudja megszerezni az eltorzult egójának szükséges energiát. Nos, a nemi erõszak második oka a genetikában, a faj energetikájában található, és leginkább a férfiakra jellemzõ. Nem véletlenül mondják, hogy a harc feltüzeli a nemi vágyat. Arról van szó, hogy a faj fenntartása érdekében a testben össze van kötve az erõszak és a vágy, hogy amikor az erõsebb gyõz, megkívánja a legyõzött asszonyát. Erre azért van szükség, hogy az életrevalóbb tulajdonságai, génjei öröklõdjenek. A háborúban mindig megjelenik a nemi erõszak: a katonák nem bírják megfékezni az ösztöneiket. (Liz) - Attól ez még nem menti fel õket. - Persze, hogy nem. Ráadásul gyakran nem is errõl van szó: amikor két különbözõ etnikum közt folyik a harc, a katonák tudatosan erõszakolnak, hogy bosszút álljanak gyûlölt szomszédaikon, és a saját magjukkal népesítsék be a területet... Nos, a harmadik ok pedig nem más, mint az egységre való törekvés. Valójában a szatír pontosan arra törekszik, amire egy buddhista szerzetes, egy keresztény pap vagy épp egy olyan útkeresõ, mint ti. Egyszerûen csak eggyé akar válni saját magával és a mindenséggel. Épp csak, mivel az egója eltorzította a személyiségét, a tiszta energia az erõszakban nyilvánult meg. (Liz) - Akit megerõszakoltak, vigasztalja.

azt

ez

különösebben

nem

- Így igaz. De a megértés segítheti a feldolgozást. (Liz) - Ezt nem lehet csak úgy feldolgozni... Gondolom, téged nem erõszakoltak még meg. - Nem. De megéltem az érzést. (Liz) - Az hogyan lehetséges? - Majd egyszer elmondom... Viszont valamit most elmondok. Liz, a megerõszakolás okozta fájdalom benned van. Ami megtörtént, megtörtént, nem lehet tenni ellene semmit, a tested felett nem tudsz uralkodni. Ám ami benned van, az már te vagy. Ami benned van, azért már tehetsz. Nem a fizikai történés adja a szenvedést. A szenvedést te adod magadnak. Liz, én beszéltem olyan nõvel, aki egy életre megundorodott a férfiaktól azért, mert egyszer egy idegen az utcán megérintette a mellét. S beszéltem olyannal is, akit egy háborúban tizenkét katona erõszakolt meg, és miközben ez az egész történt, megélte

Istent, és azóta is élvezi, ha testével és szívével gyönyört adhat a férfiaknak. Félre ne érts, nem próbálom tisztára mosni az erõszakot. Az erõszakra nincs mentség. Felõrli az áldozat és a támadó lelkét egyaránt - épp csak vedd észre, hogy ez is az élet része. Megtagadni, elfojtani nem lehet, mert csak erõsebben támad ellened. Viszont ha tisztán, az emlékeidtõl és a neveltetésedtõl függetlenül vizsgálod a kérdést, akkor az agresszivitást megváltoztathatod, a saját szenvedésed emlékeit feloldhatod. S noha az erõszak pusztít, az erõ belõle teremt. Az erõt nem dobhatod el, arra szükséged van. Nem véletlen, hogy a legtöbb ember - férfi és nõ egyaránt - fantáziájában gyakran megerõszakol valakit. (Liz) - Mert azok beteg állatok! - Liz, neked sosem volt olyan erotikus képzelgésed, hogy éppen magadévá teszel egy tiltakozó férfit? vagy hogy belopózol egy gyönyörû testû, szép kezû pasas hálószobájába, s míg õ alszik, addig felfedezed teste minden porcikáját? (Liz) - Nem! Christian nem szólt. Csak nézett. (Liz) - Na jó, volt... De csak ritkán, és eszembe se jutott, hogy tényleg megtegyem! - Mert az eggyé válás teljességét meg tudtad élni eredendõbb, tisztább formájában is. Liz, a nemi erõszak kérdése sokkal teljesebb és összetettebb, mint hogy emberi elmével fel lehetne fogni. Ugye, a szexualitásban a korlátok feloldódása jelenik meg, az egységre való törekvés. S mivel a korlátok minden embernél különböznek, az utak is mások - egy bizonyos embertípus számára pedig a nemi erõszak a korlátok feloldódását jelenti. Ha a férfi tökéletesen uralkodik, tökéletes biztonságban érzi magát. A lehetõ legteljesebben oldhatja fel korlátait, megszülethet számára az egység, a teljesség. S míg maga az erõszak egy torz cselekedet, nem véletlen, hogy noha a legtöbb ábrándban a nõ sikít és szenved az elején, egy idõ után elkezdi élvezni, sõt, a legvégén orgazmust él át. Úgyhogy az ego a maga beteges módján mindig törekszik egyfajta öröm megteremtésére, csak hát ennyire telik tõle. (Liz) - Hm. - Az sem véletlen, hogy van olyan ember, aki a megerõszakolása közben élte meg Istent vagy a teljességet: amikor a test tökéletesen magatehetetlenné válik, a tudat felszabadulhat. Természetesen a megvilágosodás és a nemi erõszak nem ugyanaz, mert hát míg az elõbbi élmény tudatos, addig az utóbbi nem, de maga az elv megegyezik. Nem véletlen, hogy nagyon sok nõ erotikus fantáziájának kedvenc képei azok, amikor megerõszakolják õket, és csak élvezik az erõt, és a magatehetetlenségbõl felfakadó gyönyört. (Liz) - hát nekem ilyen vágyam nincs.

- De fogadjunk, ha tíz barátnõdet megkérdezed, kilenc azt fogja mondani, hogy valamilyen formában fantáziáit, élvezettel fantáziált arról, hogy megerõszakolják. (Liz) -Ttalán... - S nemcsak a nõk, a férfiak fantáziájában is megtalálható az áldozat szerepe: a legtöbb pasas szívesen képzeleg arról, hogy három bomba jó nõ elkapja, és akarata ellenére kifacsarja. (Liz) - Na ja, csak általában nem a bomba pasik szoktak erõszakolni. - Liz, újra elmondom: az erõszak nem vezet elõre. Nem szabad támogatni, mert csak fájdalmat, szenvedést ad mindkét fél számára. Nem azt mondom, hogy az erõszak jó, csak azt, hogy mindenkiben benne van, mivel az erõszak alapja az a teljesség, amely a mindenség vagy épp isten alapjául is szolgál. Én nem minõsítek semmit, egyszerûen csak megélem és eléd tárom azt, ami van. S mindenben benne van minden: ha valami megtestesül gyengeként, abban benne van az erõ is. Ha valami megtestesül õszinteségként, abban benne van a hazugság is. Ha valami megtestesül erõszakként, abban benne van szabadság is. Az erõszak maga a halál, de mint minden halálban, benne is ott csírázik az élet. (Liz) - Az a baj, hogy tudom, hogy igazad van... Ha õszinte vagyok magamhoz, tudom, hogy az emberben benne van minden, ami ocsmány és rút... Néha tényleg úgy érzem, rosszabbak vagyunk az állatoknál. (nevet) - Nem. Csak korlátlanok. Bennünk van minden. Azért ne tagadj, azért ne gyûlölj semmit, mert az õszinteség és a szeretet helyrepofozhatja a torzulásokat. Nem a korlátlanság a baj, hanem hogy nem tudjuk megélni: az elme csak szilánkokat, mozaikokat ragad meg az élet egységébõl. Ezért lesz a teljességbõl zavar, a csodás rózsából csak összetört jégvirág. Orgazmus . A szexualitás akadályai November 28. Délután Christian épp csak annyira állt meg, amíg megittuk a délutá|ni kávénkat, aztán folytatta tovább. - Nos, a férfi teremtõ és a nõ befogadó ereje valóság, a megjelenési forma viszont már csak sztereotípia. Az, hogy akkor vagy férfias, ha magad alá gyûröd a nõstényt, éppúgy általánosítás, mint az, hogy akkor vagy nõies, ha szemlesütve kéreted magad. Mert bizony egy férfi úgy is megélheti önnön teremtõ erejét, ha hagyja a nõt vezetni, és bizony egy nõ úgy is megélheti a befogadást, ha átveszi az irányító szerepet, és játékosan leteperi a férfit.

Mert a szexualitásban a játékosság a kulcsszó. Ha komolyan veszed, akkor az energia áramlása elakad, és mindenféle testilelki nyavalyáid lesznek. Ne engedd, hogy az elvárások és a szándékok megmérgezzék az együttléteket, mert elveszted a spontaneitás gyönyörét. Nem mûvész leszel, csak rutinos iparos. Tehát a férfi szexuális erõ cselekvõ. Ez azt jelenti, hogy akkor tudod élvezni önmagad, ha tudatossá válsz teremtésed eredményére. Ed, ha nem látod a cselekedeteid eredményét, nem akkora az örömöd. Úgy mondják, hogy a férfi vizuális típus, a nemi vágya felszításához látnia kell azt, ami történik. S ez bizony így van: általában az tölt el a legnagyobb gyönyörûséggel, ha nézed, ahogy a nemi szervek egymásba olvadnak, ha látod, hogy a nõ teste s lelke miképp változik meg a cselekedeteid következtében. Így érzed át a teremtést. - Ez igaz. - A nõ ezzel szemben befogadó, nincs annyira szüksége a direkt hatásokra, mert azok elveszik a finom részleteket. Nem véletlen, hiszen a befogadást csak látni nem lehet - a látvány csak egy pici pont, és semmi más -, az összes érzékszerv szükséges hozzá. Ezért a nõ sokkal érzékenyebb az illatokra, a hangokra és hát legfõképp az érintésre. Liz, nem véletlen, hogy szeretkezés közben szeretsz minél inkább a férfi testéhez tapadni, (mosolyog) ilyenkor szokott kialakulni az a mókás helyzet, hogy a férfi minél inkább eltolja magától a nõt - hogy lássa gyönyörûségét -, párja annál jobban kapaszkodik belé, hogy érezze teste minden rezdülését, szíve minden dobbanását. Úgyhogy nem véletlen, hogy a különféle pornómagazinokat a férfiak lapozgatják. Az egészséges nõ is megnéz egy-egy jó hímet vagy csinos lányt, de a tizedik után már nem kíváncsi rá, mert hát egy fényképpel nem tud eggyé válni. Ezzel szemben a férfi bármeddig elnézegeti õket, mert neki minden új fotó egy újabb örömforrás. Egy felfedezni való világ. A korlátozott nõi-ego nem szereti, ha a férfi más meztelen nõk képét nézegeti, mert azt hiszi, hogy ezzel elfordul tõle. Az ego a megaláztatás érzését pumpálja beléd, azonban ha kicsit tudatosabb vagy a helyzetre, felfoghatod, hogy a férfi nem tõled fordul el, csak felfedez más világokat is, mert egyszerûen e nélkül meghal. S ha elfogadod, akkor te is jól jársz, mert párod a felfedezés örömével plusz energiákat, új csodákat hoz mindkettõtök életébe. Ha eltiltod az erotikától, magad alatt vágod a fát, mert az egótok mind a kettõtöket megnyomorít. (Liz) - Christian, azt mondd meg nekem, hogy a férfiaknak miért áll le az agyuk, ha egy szoknya felemelkedik? - Mert csak így képesek megélni a férfit, csak így képesek a szeretkezésre. Csak öntudatlanul. Ha a férfi gondolkodik, nem képes az aktusra, mert nem lesz merevedése. A mai, felgyorsult életnek, feszült pörgésnek köszönhetõ, hogy egyre több a merevedési zavarral küszködõ férfi.

Nem tudják aggódnak.

elengedni magukat, mert mindig a holnap miatt

Ha a feszültség ott pörög a fejedben, a figyelmed a problémákra összpontosít, és megakad az energiaáramlás. Pedig alapvetõen a természet tudja a dolgát. És jól is végzi: amikor a hím és a nõstény egymás közelébe kerül, a gerjedelem magától megindul. Ezért mondják a bölcsek, hogy tanulj meg uralkodni szexuális vágyaidon, mert a vágy valóban úgy rángat, ahogy akar. Pont úgy, mint az egód. Viszont, ha vaskézzel próbálod uralni a vágyadat, ellened fordul: minél erõsebben szorongatod, annál inkább kisiklik az ujjaid közül. Ha pedig mégiscsak sikerül elkapnod, akkor jársz a legrosszabbul, mert elzárod magad az orgazmus lehetõségétõl. (Liz) - Mi az orgazmus? - A teljesség kapuja. A küszöb. Lehetõség a mindenség megélésére. Az orgazmus érzése itt az anyagban nem más, mint az önfeledtség. Az, amikor a korlátaid, az egód tudatosságának falai eltûnnek, és kibontod szárnyadat. A gyönyör azért fakad fel, mert megszabadulsz az elnyomás alól. Önnön lényed úgy él most, mintha egy apró ládában kucorogna, s amikor végre kinyújtózhat és megélheti önmagát, frenetikus érzés jár át. Tehát az orgazmus valami ilyesmi - legalábbis egyrészrõl. Az orgazmusra végül is azért van szükség, mert a korlátaid közé szoruló energiát valahogy ki kell szabadítani. Ez egyrészt azért fontos, mert ha a testedben tartósan energiahiány vagy -többlet lép fel, akkor megbetegszel, másrészt meg azért, mert a gátak feloldásakor megélheted - pontosabban megélhetnéd - lényed többi részét éppúgy, mint a mindenség bármely rezdülését. Ha egy létezõ "korlátok nélkül" létezik, akkor folyamatosan az orgazmus gyönyörében él. (Liz) - A mázlista. (nevet) - A "korlátok nélkül"-t tedd idézõjelbe, mert korlátok nélkül nem lehet létezni. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy amelyik maximálisan megéli önmagát, és elfogadja egyénisége folyamatos változását. Edward, te tapasztaltál hasonlót idefelé jövet. Tehát az orgazmus nem más, mint a felgyülemlett energiáktól való megszabadulás, a gátak feloldása és falak közé zárt lényünk kinyújtózása. S ahogy a férfi orgazmusa a fizikai életben is kilövelléssel jár, úgy az energiatesteiben is hasonlóan látható az élmény: amikor egy férfi elélvez, az aurája bizonyos pontjain kitör az energia. (Liz) - S a nõé? - A nõ épp fordítva: nem kilövelli, hanem begyûjti az energiát, az aurája pedig egy bizonyos mennyiség után elkezd tágulni. Folyamatosan növekszik, és magába olvaszt, befogad mindent, ami körülötte van. Nem véletlen, hogy míg az elélvezéstõl a férfiak elgyengülnek, addig a nõk feltöltõdnek.

De csak itt, a matériában nyilvánul meg így a gyönyör. Valójában az orgazmus maga a korlátlanság. Az orgazmusra való képesség olyan csatorna, amely az egész teremtés gerince: összeköti a világokat, a legdurvábbat a legfinomabbal. Amikor átéled a gyönyört, rálépsz a mindenséget átölelõ ösvényre - ám hogy merre indulsz, hogy merre tudsz elindulni, az már rajtad, a tudatosságodon múlik. Mivel az emberi orgazmus kiüti a tudatosságodat, hiába rak le a megvilágosodás küszöbére, nem tudsz belépni, mert az öntudatlanságodnak köszönhetõen vakon botorkálsz összevissza. Ráadásul a gyönyör nagyon rövid ideig tart, még a nõknél is. - Tényleg, miért van a nõknek hosszabb orgazmusuk? - Mert a nõ a befogadás gyönyörében teljesedik ki. A férfi a tudatos, a tûz: nagyot lobban, de aztán elemészti táplálékát, elemészti saját magát. Ezzel szemben a nõ, mint a víz, csak hullámzik, hullámzik önnön lénye teljességében, és az öröm, amely a habjai között jelenik meg, addig marad, ameddig csak akar, mivel nem ég el. Amúgy a férfiak is átélhetik ezt a fajta orgazmust, ha megtanulják tudatossá tenni a gyönyörüket, és a nõk is megélhetik a férfi hirtelen fellángolását, ha egy kis odafigyeléssel elsajátítják. Tehát az orgazmus nem csak a fizikai, hanem a lelki, a szellemi életed elengedhetetlen része is. S mégis, rengeteg nõ és férfi képtelen átélni: napjainkban egyre több férfi küszködik olyan potenciazavarral, amelynek nem szervi oka van. A nõk pedig sosem álltak jól az orgazmus megélésének kérdésben, de napjainkra még inkább bekorlátozódtak: egy felmérés szerint nyolcvan százalékuk nem érzi a gyönyört. Nos, az orgazmusra való képtelenség és a szexuális kiteljesedés gátja mindkét nemnél a félelem és a félelem szülte érzések, gondolatok. Ha megfigyeled, a félelem az egyetlen olyan érzés, amely megöli a szeretetet és a szerelmet. A félelem összezsugorítja a szíved, hatására nem tudod kitárni magad. S mivel a szexualitás maga a szeretet és a szerelem, a félelem tönkreteszi a szexualitást is: minél erõsebben rettegsz, minél többet foglalkozol az elmédbõl feltörõ képekkel, annál kevésbé tudod élvezni az együttlét gyönyörét. Minden ember más és más, így mindenkinek egyedi félelmekkel kell szembenéznie, de mivel a nemek alapja megegyezik, ezért vannak általános, mindkét nemnél felépülõ gátak. Most megbeszéljük a leglényegesebbeket, akárcsak azt, hogy miképp szabadulhatsz meg ezektõl. A megismerést kezdjük a hölgyekkel. Nos, a szebbik nemnek a legfõbb problémája a szégyenlõsség és a szégyenérzet szokott lenni. A nõ szégyenlõssége a neveltetésében és az egójában gyökerezik. Nem a kialakulása a probléma, hanem hogy rád telepszik és megfojt. Mert hát a szégyenlõsség önmagában gyönyörû: amikor egy

virág kora tavasszal finom, apró kis mozdulatokkal kikukucskál a hó alól, az csodálatos. Ha nõiességed szabadon növekedhet, egy idõ után levetkõzöd szégyenlõsségedet, és szabadon megélheted önmagad. Ám ez ritkán szokott bekövetkezni, mert a világ nagyon jól megnevelt. Ha õszintén megfigyeled, megláthatod, hogy a szégyenlõsség mennyire értelmetlen: noha anyaszült meztelenül fogadtad magadba a férfit, a fürdõszobába már csak a lepedõbe csavarva vagy hajlandó kimenni. Dugdosod magad a tekintete elõl, mert az jár a fejedben, hogy túl nagy a feneked, nem szép a bõröd vagy épp kicsi a melled. S noha ebben az esetben a szégyenlõsség még nem merevedett vastag fallá, hamarosan azt veszed észre, hogy már csak a takaró alatt, a sötétben vagy képes szeretkezni. Néhány év múlva pedig már a megismerkedést sem leszel képes élvezni, mert ahogy meglátod a férfit a kávézó asztalánál, az elméd egybõl elkezd pörögni, és csak ontja rád a kishitûség szemetét. Arról nem is beszélve, hogy a gátlásaiddal nemcsak magadat, hanem párodat is elzárod az örömtõl. Hisz azáltal, hogy rejtõzködsz, nem tudja kigyönyörködni magát benned. Egy férfi ritkán gerjed a tökéletes testû nõre, általában nem a szoborszép, hanem az eleven nõ okoz neki örömöt. Az a nõ, aki élvezi teste minden rezdülését, szíve minden dobbanását, nem fél odaadni azt, mi benne van, hogy megkaphassa azt, mi a férfiban van. A nõi frigiditás gyakran alakul ki a szégyenlõsségbõl. (mosolyog) Pedig a szégyenlõsségnek sosincs alapja. Mert ha a pasas valóban kivetni valót találna benned, akkor nem lenne veled. Ha a férfi ott fekszik melletted, és épp élvezettel simogatja a melledet, akkor teljesen felesleges azon rágódni, hogy mennyire nagy vagy feszes. (Liz) - Persze, ezt én is tudom, de amikor ott vagyok, mindig eszembe jut, hogy milyennek láthat... - Mert az egód a múltból elõrángatott, kellemetlen emlékekkel lökdös a jövõbe, amelyet a félelmeiddel és a gátlásaiddal szenvedésre ítélt. Liz, a megoldás egyszerû: legyél a jelenben! amikor a férfi megérint, élvezd az érintését, élvezd a bõrödön a bõre leheletét. Arra figyelj, ami történik, és ne arra, ami a fejedbõl tolakodna elõ. Ha a férfi vonzó, akkor nem lesz különösebb probléma: a vágy felkap, és elröpít. A baj akkor van, amikor a férfi vonz, mégsem tudsz megszabadulni a benned tomboló kétségektõl, aggodalmaktól. Ilyenkor tudatosan kell a férfira figyelned, tudatosan kell magadba engedned az örömöt. Nem könnyû megtenni, de egy kis gyakorlással sikerülhet. Nos, a nõi félelem másik fajtája, amely szintén komoly problémákhoz vezethet, az a klasszikus "csak arra kellek neki". Ez a gátlás azért veszélyesebb, mint a szégyenlõsség, mert ezt tudatosan teremted. Amikor azt mondod, hogy téged csak úgy ripszropsz nem lehet megkapni, akkor nem nõies, csak kõmûves vagy, mert falakat építesz a saját örömöd elé. S ez azért nagy probléma, mert a nõknek az orgazmus elérését tudatosan kell megtanulniuk. Ha megfigyeled, a férfinak a természet biztosította a gyönyört,

de a nõnek nem. A legtöbb nõ elveszti vagy meg sem szerzi tinédzserként az orgazmus megélésének képességét. Azért nem könnyû a dolgod, mert az orgazmushoz ellazultság kell. Ez nem könnyû, hisz egy idegen embert kell beengedned a testedbe. Ha józanul végiggondolod a helyzetet, képtelenségnek tûnik a gondolat, hogy valaki beléd másszon... ám az agyaddal az is képtelenségnek tûnik, hogy valaki belõled "kimásszon", mégis megtörténik, mégis vágysz arra, hogy gyermeked a szíved alól jöjjön világra. Úgyhogy a vágy hála istennek elintézi az elmédet, és megadja a lehetõséget az orgazmusra, illetve a szülésre. De ez csak lehetõség marad, ha nem tanulod meg tudatosan ellazítani magad, és élvezni a beléd hatoló férfit. Minél több feltételt szabsz, annál több gátat raksz önmagad és a boldogságod elé. (Liz) - Igazad van... De azért akkor is pocsék érzés, hogy a férfi, aki még este izzón ölelt, másnap már meg sem ismer. - Mi a pocsék benne? (Liz) - Hát, hogy csak ennyire voltam jó neki. - Te, várj, mi az, hogy "neki"?! Miért rendeled te magadat a férfi alá? Vagy te nem voltál ott? Te nem akartad? (Liz) - De. - Drágám, az egész azért jöhetett létre, mert te megengedted a férfinak, hogy szerethessen téged. A te akaratod döntött. Miért hagyod, hogy az egód téged kárhoztasson az áldozat szerepére, amikor önmagadnak csak te lehetsz a lényeg! (Liz) - Istenem, igazad van... (nevet, felém fordul) - Nos, akárcsak a nõt, a férfit is a félelem akadályozza meg az orgazmus kiteljesedésében. Mégpedig azért, mert a férfi fél a szextõl. A képzeletedben nem, a képzeletedben tökéletesem megéled a férfiképedet, de amikor meg is kellene valósítanod, megijedsz, mert beindul az agyad, és megjelennek a kétségek. Természetesen ez a félelem is egyénfüggõ: valamelyik pasasnál olyan pici, hogy észre sem veszi a jelenlétét, valamelyiknél meg olyan erõs, hogy képtelen kapcsolatot teremteni a szebbik nemmel. Ezt a félelmet két ok generálja. Az egyik, hogy a nõ fizikailag mindig képes a szeretkezésre, a másik pedig, hogy a férfi saját férfiasságát a nõ kielégülésével egyenes arányban méri. Ha pusztán a két testet nézed szeretkezés közben, mit is látsz? A nõnek semmilyen fizikai korlátja nincs, amely megakadályozná a szeretkezést. Minden folyamatot képes irányítani: szája, keze, lába, még fenék- és hüvelyizmai is az uralma alatt állnak. Egy nõ mindenét oda tudja adni a férfinak, bármikor képes a maximumot nyújtani. Ha esik, ha fúj. Ezzel szemben a férfi képtelen irányítani nemiségét, mert hát a merevedése magától mûködik. Nem tehetsz érte semmit, sõt, minél inkább agyalsz rajta, minél inkább szuggerálod, hogy álljon már

fel végre, annál inkább puha és használhatatlan marad. (Liz) - Nekem volt dolgom olyan férfival, aki bármikor kemény tudott lenni, amikor csak akart. - Van ilyen is, de ritka. (Liz) - Valóban csak egy volt... - S még ez a férfitípus sem érezheti magát biztonságban, mert ha egy kicsit hidegebb van, vagy épp esik és fúj, már õ sem mûködik. Nem véletlen, hogy sokkal kevesebb férfi prostituált van, mint nõ, és sokkal kevesebb férfi képes pénzért házasodni. Egy nõ becsaphatja a férfit, eltitkolhatja, hogy semmi vonzalmat nem érez iránta, mivel a teste minden porcikája az agya kezében van, a teste minden porcikáját képes fegyverként vagy gyógyító balzsamként használni. Ellenben egy férfi nem tud játszani, mert egybõl kiderül, hogy semmiféle vonzalmat nem érez a nõ iránt, ugyanis nem moccan meg az, minek moccannia kellene. (Liz) - Ilyenkor a férfiak becsukják a szemüket, másra gondolnak, és kész. - Igen, ez egy ideig mûködhet is... De Liz, ha egy olyan férfi ér hozzád, akitõl undorodsz, akinek még a szagát sem viseled el, ha másra gondolsz, úgy jobb lesz? Nem fogod érezni az undort? a szagot? (Liz) - De, ugyanúgy hányingerem lesz. - Viszont, ha elég erõs a gyomrod, elmosolyodsz, nyögdécselsz egy kicsit, és az aktus létrejöhet, mert a combizmaid felett még undorodva is tudsz uralkodni. Ellenben ha a férfi undorodik a nõtõl, de mondjuk a pénze miatt szeretné eljátszani a szerelmet, hiába képzeleg, nem tud elszakadni az undortól, és a merevedés elmarad. Tehát, amikor megismerkedsz egy nõvel, és úgy alakul, hogy a hölgy örömmel felmenne hozzád megnézni a bélyeggyûjteményedet, egybõl megjelenik a kétségbeesés. A bizonytalanság szülte kétségbeesés. Ha még nem volt ilyen problémád, akkor a feszültséged egészen kicsi, szinte semmi. De ha már egyszerkétszer megtörtént a baj, akkor bizony nem tudod magadtól elhessegetni a rád telepedõ árnyat. A kudarc árnyékát. Tehát ez a férfi elsõ és legnagyobb félelme. A második félelem pedig abból adódik, hogy a vállára vette a nõ sikeres orgazmusának terhét. (Liz) - Várj egy kicsit... De hát ez a férfi dolga! - Nem. Ez az egyik legnagyobb egoista tévhit. Az egész emberiség minden problémájának gyökere cirka 15 000 éve. (Liz) - Tehát azt mondod, hogy a gyönyört nem a másik adja? - Csak azért értetlenkedsz, mert az ego félreértelmezte a szexualitást. Liz a szerelemben nincsenek szerepek, nincs

kényszer és nincs elvárás. A szexualitás eggyé válásában és egységében csak a gyönyör van: ha szerepet játszol, már csak az ego játszik veled. Figyelj, a gyönyört a természet biztosította az embernek: mindkét egészséges nembéli példány képes fizikailag az orgazmusra. S mivel a te testedrõl van szó, az orgazmust te idézed elõ magadnak, még akkor is, ha a másik tevékenyen közremûködik. Ám ha a szereplése elmarad, akkor is boldoggá teheted magad. (Liz) - De azért az nem ugyanaz. - Persze, hogy nem ugyanaz. Semmi sem ugyanaz, mert mindig minden más. Én csak arra a tényre hívnám fel a figyelmedet, hogy a gyönyör a te testedben és lelkedben fakad fel. Hiába vesz körbe téged a világ öt legjobb pasija, hiába omlik mindegyik a lábad elé, ha neked olyanod van, akkor egyik sem kell, és kész. (Liz) - Azért próbáljuk ki, hátha igent mondok... De igazad van, többször is elõfordult, hogy ott volt elõttem a világbajnok lehetõség, és valamiért nem kellett. Mondtam is magamnak: Liz, öreglány, te nem vagy normális... - Tehát a gyönyöröd rajtad múlik. Az is, ha van, az is, Ne engedd meg a nõi-egódnak, hogy a férfira rakja ezt a férfi nem tehet a te kielégülésedért. Ez olyan, megígérnéd, hogy te a sötétben bátor leszel, pedig csak ismered. A férfi egyszerûen csak lehetõséget adhat lényeget neked kell megtenned

ha nincs. terhet. A mint ha a nappalt neked, a

- s ez igaz a másik oldalról is: hiába akarod kielégíteni a férfit, ha õ ezt nem akarja, vagy épp nem képes ellazulni és befogadni az élményt. S ha õszintén végiggondolod, elég ostoba elvárás, hogy egy olyan ember kezébe teszed az orgazmusod megszületését, akinek a teste eltér a tiédtõl, akinek teljesen más dolgok adnak örömöt, aki azt sem tudja, hogy hová nyúljon, mert hát neki olyan nincs, és egyáltalán, honnan tudná, hogy melyik porcikádnak mire van szüksége, hiszen még a saját testét sem ismeri. (Liz) - Hát igen, ez az egész nagyon el lett baltázva. - Nem, ez így tökéletes. Mert hát a gyönyör, az új élet, a teljesség csak két különbözõ között születhet meg. Ez a szeretkezés és a vele járó ügyetlenkedés benne van a pakliban: ha tudatosak lesztek önmagatokra és egymásra, akkor együtt olyan világokat is felfedezhettek, amelyeket önállóan nem. Magad mondtad: egyedül nem ugyanaz... egyszerûen csak a gyönyör megszületésének a terhét ne rakd a férfi nyakába. A férfiaknak meg kell tanulniuk, hogy ne vállalják magukra a nõ kielégítésének terhét, mert ez a felelõsség mesterséges, és meggátolja õket abban, hogy valóban örömöt adhassanak a nõknek. Azzal a görccsel, hogy jól kell szerepelned az "ágyban", tönkreteszed a gyönyör könnyedségét. Mert hát a gyönyör csak a spontán, nem megtervezett, egótlan pillanatokban születhet meg ám ha egyszer megszületik, akkor szárnyára vesz, és megmutatja neked, hogy ki is vagy valójában.

S ha nem az elvárásaid miatt akarod boldoggá tenni a párodat, ha hagyod, hogy a szerelem vezesse a lépteidet, megtalálod a szívedben a forrást, és együtt kortyolhattok belõle. S ez csak akkor fog menni, ha félreteszed az ostoba álmacsó egód, és megbeszéled a nõvel, hogy hogyan jó neki, mit is szeret. Nem szégyen megkérdezni: hisz honnan tudhatnád? s egy nõ se szégyellje soha elmondani, hogy mit szeretne, és ne is nézd le azt a férfit, aki megkérdezi, mert az a férfi valóban rád figyel, nem pedig csak a hím egóját akarja megélni veled vagy benned. Úgyhogy nyugodtan beszéljétek meg, nyugodtan vezessétek egymást: semmi szégyen nincs benne. (Liz) - Hát igen, egy igazi férfival ezt át lehet élni. - Liz, mivel a olyan, hogy "jó minõsítgetéssel. pont tökéletes, valakivel pedig se mérd hozzá.

szeretkezésben mindenki magát adja, ezért nincs nõ" vagy "jó pasi". Megölitek magatokat ezzel a Nincs jó vagy rossz, csak olyan van, aki neked vagy épp neked nem jó. Valakivel összepasszolsz, nem, de sose mérd magadhoz a világot, és magadat

November 28. Este Kérés nélkül tették le elénk a vacsoránkat, de annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy hozzá sem nyúltunk. - Tehát megbeszéltük, hogy a félelmek miképp nyomorítanak meg, és veszik el tõled az orgazmus és a teljesség gyönyörét. S hogy mit lehet ellene tenni? Élni és figyelni. Élj anélkül, hogy görcsösen döntenél: ne határozd meg elõre, hogy kivel lesz jó az együttlét, és kivel nem. Az ego mindent tönkretesz az elképzeléseivel és az elvárásaival, de ha a figyelmeddel rajtakapod, amikor a véleményével próbál meggyõzni, kihúzhatod a lába alól a talajt. Ha nem szólal meg, akkor a vágyad magától jelezni fogja, hogy a melletted lévõ emberrel mennyire vagy közös hullámhosszon. Ha a tekintetek összeakadása pillanatában megindul a melegség, nincs értelme megtagadnod a beteljesülést, mert csak szenvedni fogsz. Ne szégyenkezz, egyszerûen csak éld meg azt a csodát és teremtõ erõt, ami te vagy. Minek hazudozol? ha kívánsz egy embert, és õ is kíván téged, ha eggyé akar válni bennetek a szív és a lélek, akkor miért habozol? Az élet pillanatok alatt eltelik, mire vársz? Öregen csak azon jár majd az eszed, hogy mit hagytál ki. De akkor már késõ lesz... Úgyhogy élj, ne okoskodj, vállald fel és be azt, aki vagy, de közben figyelj! Mert az élet és a figyelem, a tudatos élet a szabadság és a megváltás kulcsa. S ha másnap nem lesz folytatása, akkor se bánkódj egy percet sem, hiszen már megélted a csodát. Kevesebb már nem lehetsz, csak több lettél, akkor minek a szenvedés? (Liz) - Hm... - És feledd el a szégyent és a szégyenlõsséget. Ezekbõl fakad az

undor, a megaláztatottság és minden olyan érzés, amely megakadályozza az örömöt. Sose szégyellj semmit, és élvezd, ha elõcsalod a másikból a gyönyör hangjait. Bármi, ismétlem, bármi adhat örömöt a szerelmednek, játssz és fedezd fel bátran: ha valóban szereted a másikat, nem lesz olyan testrésze, amelytõl undorodnál. Ha pedig hiába próbálkozol, hiába éled meg a szerelmet különféle partnerekkel, mégsem tudsz túllépni a gátlásokon, ne keseredj el, hanem járd tovább az utad, mert egyszer csak találkozni fogsz egy olyan emberrel, akinek a társaságában elönt a vágy. S abban a pillanatban eltûnnek a gátlások, abban a pillanatban minden szégyen nélkül tudod majd adni és elfogadni a gyönyört, mert a vágy elsöpri a rád zárult koporsó fedelét. Nos, mielõtt nekilátnánk a vacsoránknak, beszéljük meg a fizikai szexualitás fajtáit, illetve azokat a tévhiteket, amelyeknek köszönhetõen elzárjátok magatok a gyönyör szabadságától. Kezdjük a klasszikus heteroszexuális kapcsolattal. Hogy a legtöbb nõ képtelen az orgazmusra, hogy negyven felé egyre több férfi küzd merevedési zavarokkal, és egyáltalán, a létezõ összes szexuális problémának az oka gyermekkorban születik, akkor, amikor a fiatal emberek nemisége elkezd kialakulni. A legnagyobb, egész életre szóló sebeket ekkor kapod. Elsõsorban azért, mert a szüleid és a társadalmad ostoba prûdséggel, hazug álszentséggel áll a szexualitáshoz, másodsorban pedig azért, mert a sok elfojtásnak és torzításnak hála akarva-akaratlan megsebzed a többi fiatalt. Amikor egy gyermekben elkezd csírázni vágy, a társadalom és a szülõ megpróbál a szexualitástól, mintha bûn lenne akkor elpusztul a gyermek testében és mielõtt gyümölcsöt hozhatna.

a nemisége és a szexuális gátat vetni neki. Tiltják s ennek köszönhetõen már szívében növekvõ fácska,

(Liz) - Várj. Azért a gyerekeket igenis irányítani kell ebben a kérdésben. Ma már egyre korábban érnek: nem ritka, hogy tizenkét, tizenhárom éves kislányok biológiailag már nõk. De csak biológiailag! lelkileg és szellemileg még nem. Ha hagyod, hogy megkezdjék a szexuális életüket akkor, amikor a mirigyeik erre ösztönzik õket, akkor... - Nem azt mondtam, hogy hagyd. Azt mondtam, hogy ne tiltsd. Liz, jól látod: manapság a gyermekek egyre korábban érnek. Emlékszel, amikor benned megszületett a nõ? amikor úgy tizenhét, tizennyolc évesen elkezdett izzani benned a vágy, a kíváncsiság? (Liz) - Igen. - És mondd, el lehetett fojtani? (Liz) - Nem nagyon... - Anyád mégis megpróbálta. S mondd, mekkora szenvedést adott az elfojtása? (Liz) - Nagyot.

- Így van. Liz, ha a vágy, ha a nemiség egyszer megszületik egy emberben, akkor azt nem lehet visszatartani. A természeten nem lehet erõszakot tenni - ha egy gyermek megindul a nõvé vagy a férfivá válás útján, senki sem foghatja vissza -, s nem lehet irányítani sem: hiába szeretnéd, hogy a gyermeked csak tizennyolc vagy huszonegy éves kora után kezdjen el érdeklõdni a másik nem iránt, ha egyszer tizenkét éves korában következik be, nem tehetsz ellene semmit. (Liz) - Ez igaz, de akkor sem lehet engedni, hogy egy tizenkét éves gyerek ágyba bújjon valakivel, mert tombolnak benne a hormonok. - Igy igaz. De ha értelmesen, õszintén és építõen akarsz hozzáállni a kérdéshez, ha valóban szeretnél segíteni a gyermekednek, akkor fogd fel, hogy a vágy megszületését nem lehet idõhöz kötni. Nem lehet semmihez sem kötni. Láttam már huszonöt éves nõt, aki nem volt még nõ, aki még nem volt érett a nemi életre, és láttam olyan tizenkét éves kislányt, aki viszont igen. Ez utóbbi esetben a tiltással nem érsz el semmit: ha ostoba módon gátolod a gyermeket, akkor a hátad mögött fogja csinálni, (mosolyog) szerinted, milyen hatással van egy fejlõdõ egyéniségre az az elsõ szexuális élmény, amely egy szekrény mélyén bujkálva, fél füllel az anya lépteit hallgatva következik be? A fejedben lévõ mûerkölcsökkel csak szenvedésre ítéled a gyereket, és arra, hogy felelõtlenül, minden tudatosság nélkül ugorjon fejest a szexuális életbe, amikor egy pillanatra egyedül maradhat. Manapság állandóan azt harsogja a sajtó, hogy rengeteg a tizenhat év alatti anya, rengeteg a sérült fiatal. Nem értem, mit csodálkoztok rajta, amikor miattatok sérülnek... Liz, a vágyat nem lehet elfojtani. Te sem tudod. És azért, mert egy ember még tizenéves, a vágya nem kisebb, mint a tiéd. Sõt! neki még intenzivebb, még visszafojthatatlanabb! Viszont akkor is még csak egy gyermek: tapasztalata és tudatos esze nincs. Neked viszont felnõtt létedre már lehetne: ne a szextõl tiltsd a gyereket, hanem segítsd a kiteljesedését. A vágyat el nem nyomhatod, viszont medret áshatsz neki. A folyót el nem fojthatod, viszont egy kis õszinteséggel és bölcsességgel irányíthatod: ha õszintén tudnál beszélni a gyerekkel, ha tényleg meg tudnád hallgatni, nem pedig csak szenteskedõ dörgedelmeidet és károgásodat zúdítanád rá, akkor eléd tárná a problémáit. S akkor a szexualitása szabadon fejlõdhetne, a te irányitásod alatt. (mosolyog) Most hallottam, hogy amikor nagy-britanniában hihetetlenül megszaporodott a fiatalkori terhesség és abortusz, a kormány az iskolákban és a médiában elkezdte népszerûsíteni az orális szexet. S láss csodát, hamarosan visszazuhant az abortuszok és a fiatalkori terhességek száma. A britek megtalálták az egyetlen lehetséges megoldást: nem elfojtani akarták a nemi vágyat, csak irányt adtak neki. Ez a kormány meglepõ intelligenciáról tett tanúbizonyságot. (Liz) - Értem, amit mondasz, de azért, mert egy kislány tizenkét évesen biológiailag nõ, attól még nem nõ. - Épp azért fordíts rá sokkal nagyobb figyelmet. Ne csak azt az ostoba erkölcsösséget zúdítsd rá, amelyet beléd vert a világ,

hanem figyelj oda rá. A gyerek nem egy statisztikai adat, hanem élõ egyén. Azt pedig, hogy ki mikor válik nõvé, nem te döntöd el. A nemiség olyan, mint a virág. A rózsa, amikor elkezdi kibontani a szirmait, elõbb csak bimbóként ontja szépségét a világra, utóbb nyílik ki teljesen. Viszont mindkét állapotában gyönyörû, mindkét állapotában már csodás növény. Egy tinédzser a nemisége hajnalán éppúgy nõ, mint most te, csak másmilyen. Más örömökre vágyik, máshogy kell bánni vele, de attól még nõ. Mivel még tapasztalatlan, ezért különleges figyelmet és gyengédséget érdemel. De akkor is nõ, és ezt teljesen felesleges lenne letagadni. Ebben a hazug prûdségben az egyesült államok jár az élen: ha egy tinédzser szeretkezik egy idõsebb emberrel, felháborodva fröcsögnek, ugyanakkor az összes szépségkirálynõjük tizenhat éves, vagy még annyi sincs. (Liz) - Undorító is az az egész - A hazugság valóban az. A vágy viszont nem. Liz, a szexualitás az eggyé válásról és a felfedezésrõl szól. A legtöbb felnõtt azért vonzódik a fiatalokhoz, mert a bennük tomboló nyers energia sokkal több ismeretlennel, felfedezni valóval kecsegtet. A bimbózó szexualitás teljesen más élményt jelent, mint a tökéletesen kifejlett. (Liz) - Azt akarod mondani, hogy a pedofília természetes?! - Jaj, dehogyis! Itt szó sincs pedofiliáról! Látom, meg kell beszéljük ezt a kérdést is... Egyszerûen csak fogd fel, hogy a nemiségnek és a szexualitásnak is több fázisa, kiterjedtségi állapota van. Ne engedj a nõi-egód tombolásának: a felnõtt nõk általában azért ítélik el azokat a férfiakat, akik fiatalabb nõkkel folytatnak kapcsolatot, mert úgy érzik, hogy a fiatalsággal nem tudnak versenyezni. Az erkölcsös és szenteskedõ dumád mögött valójában arról van szó, hogy a fiatal lányt legyõzhetetlen vetélytársnak tartod, mert azt hiszed, hogy õ a korának köszönhetõen elõnyt élvez veled szemben. (Liz) - S ez így is van. Ha nõ vagy, akkor minden eltelt nappal egyre csökken az értéked a húspiacon. Bizony, ahogy telnek a hetek és a hónapok, azt látod, hogy a semmibõl csak jönnek és jönnek a fiatal, gyönyörû lányok. S amikor azt látod, hogy a pasid csak azért fordul egy ostobán vihorászó csitrihez, mert az tizenhét éves, nem könnyû talpon maradni és megértéssel fordulni felé. - Liz, ez csak egoista szamárság. Minden kornak megvan a maga teljessége: egy idõsebb nõ éppúgy vonzó lehet, mint egy tinédzser. (Liz) - Hát persze, a lemenõ napnak is van ereje... Ugyan már! mindig is a fiatal, hamvas lányoké volt a világ. (nevet) - Jaj, Liz, dehogyis! Egy nõ általában a negyedik x környékére éri el nõiessége csúcsát. S utána sem kell feltétlenül elhagynia magát, hanem ha akarja, még sokáig élvezheti önnön lényét és szexualitását. Liz, a hamvas fiatalt és a kifejlett nõt sosem lehet összehasonlítani, mert teljesen mások. De mindkettõ

lehet gyönyörû és csodálatos, ha õszinte, és mindkettõ lehet a szenvedés forrása, ha hazug. A nõi-ego hajlamos elvenni elõletek azt a lehetõséget, hogy õszintén megélhessétek a korotok adta örömöket: a legtöbb tini mindig idõsebbnek akar látszani, és arra vár, hogy majd felnõtt nõként boldog lesz, a legtöbb felnõtt pedig fiatalnak akar látszani, és azon kesereg, hogy mért nem tudja átélni a fiatalsága állapotát. De Liz, ez egy hatalmas csapda: ne a korral, magaddal törõdj, ne a többi nõt, magadat éld meg! élvezd azt, aki vagy, mert te vagy önmagad örömének a forrása. S ha nem fojtod el a benned feltörekvõ örömöt, akkor a környezetedben élõ férfiak szívesen mártóznak meg benne. Liz, az általános közhiedelemmel ellentétben a férfiak nem a fiatal lányokat szeretik. Egy férfinak a másikból áradó életre van szüksége. A másikból áradó életörömre. (mosolyog) Egy nõ mindig csodálatos, kortól és külsõtõl függetlenül, ha meg tudja élni önnön nõiességét. Ne engedj az egódnak, mert nem csak a saját, hanem a körülötted élõk életét is tönkreteszed: mielõtt erkölcstelenséget és pedofíliát kiáltasz, legyél intelligens, és figyelj. Mert könnyen lehet, hogy az a tizenéves lány nõiesebb, mint te. Az igaz, hogy a felelõtlen szexuális élettel tönkreteheted, az igaz, hogyha nem megfelelõ felelõsséggel érsz hozzá, akkor megsérülhet, de akkor biztosan tönkremegy, és biztosan megsérül, ha visszafojtod a nemi vágyát. Ellenben ha figyelsz rá, ha segíted gyermeked nemiségének kiteljesedését, akkor boldog embert adhatsz a világnak. (Liz) - Hm. - Tehát a klasszikus heteroszexuális kapcsolatot a társadalom már a nemiség kialakulásakor elnyomja, majd pedig amikor felnõtté váltál, még tovább torzítja. Ha megfigyeled, minden társadalomban megvannak azok az általánosan elfogadott szexuális szokások, amelyeket ha betartasz, akkor "normális" vagy, ha viszont nem, akkor beteg. Ezek a szabályok mindig minden kultúrában változtak, annak függvényében, hogy a rendszernek épp mire van szüksége. De hát mi is a valóság? A nemi vágy korlátlan! s mivel minden ember egyéniség, ezért minden az önnön lényének megfelelõen nyilvánul meg. A szexualitás annyira határtalan, hogy nincs két egyforma megnyilvánulása! Nézd meg, az emberek mindenben különböznek egymástól: nincs két egyforma arc, két egyforma ujjlenyomat, két egyforma hajszál! hát akkor mitõl lehetne azonos szexuális viselkedés? A nemi örömötöket, a valódi gyönyört akkor vette el tõletek a világ, amikor megtanította nektek, hogy bizonyos szexuális formák helyesek, bizonyosak meg nem. A jelenlegi kultúra a monogám kapcsolatot tartja követendõnek. (Liz) - Ami szerintem hatalmas ostobaság. Egy ember - fõleg egy férfi - csak szenved, ha nem élheti meg szabadon a gyönyört azzal, akivel csak akarja. Más kérdés, hogy valahol vágyom arra, hogy egy férfi csak engem érintsen meg, de a lelkem mélyén tisztában vagyok vele, hogy csak az egóm próbálkozik...

(mosolyog) - A szexualitásban is egyetlen momentum a lényeges, mégpedig az õszinteség. Ha hagyod, hogy az egód szép lassan felengedjen, ha hagyod, hogy a mélybõl elõbújjon a saját lényed, akkor majd kiderül, miképp is éled meg valójában a szexualitást. Könnyen lehet, hogy önnön lényed a monogámiában tud kiteljesedni, mint ahogy az is meglehet, hogy mindennap három másik férfira lesz szükséged. A szexualitásodat senki sem írhatja elõ neked. Ideig-óráig elfojthatod, de egyszer csak feltámad, elõtör a mélybõl és elemészt. A boldogság kulcsa az, ha megéled önmagad. Mivel a szexuális energia korlátlan, ezért a legtöbb ember alapvetõen poligám. Épp csak letagadja a másik és önmaga elõtt. Nem véletlen, hogy a házasságokban és a párkapcsolatokban félrelépnek az emberek. Férfinak és nõnek egyaránt szüksége van arra, hogy több emberrel is átélhesse önnön lényét. Ha megfigyeled, a legtöbb monogám kapcsolatban egy idõ után eltûnik a szexualitás, vagy csak a heti fél alkalomra redukálódik. Ez annak köszönhetõ, hogy nem éri új inger az embert. S ebben az esetben nem arról van szó, hogy nem szereted a másikat, egyszerûen csak a korlátlanságodnak köszönhetõen nem csak egyetlen színre van szükséged: bármennyire is szereted a kedvenc ételed, ha mindennap azt kell enned, egy kis idõ elteltével már rá se tudsz nézni. Nemhogy megkívánnád. Úgyhogy nyugodtan tagadhatod vagy elítélheted, de ha õszintén megfigyeled magad, észreveheted, hogy bizony óránként egyszer megkívánsz valakit, s általában óránként mást. Ha valóban szereted önmagadat és a párodat, akkor nem fojtod el a vágyat. Hiszen az elfojtás csak szenvedést hoz a fejetekre. Onnan veheted észre, hogy nem az egóddal, hanem a szíveddel szereted a másikat, hogy örömöt okoz neked az õ öröme, hogy boldogság jár át, ha épp egy másik férfi vagy nõ karjaiban éli át a gyönyört. Az általános közhiedelemmel ellentétben egy nõnek talán még nagyobb szüksége van több férfira az életében, mint egy pasasnak több nõre. Mégpedig azért, mert egy férfi ritkán képes maradéktalanul kielégíteni egy nõt. De egy férfi is igényli a változatosságot: nem véletlen, hogy az okos feleség örül egy szeretõ megjelenésének, mivel az új nõ újra fellobbantja a férfi nemi erejének lángját. Mivel a férfinak szüksége van az újabbnál újabb felfedezésre, hódításra, ezért ha belekényszeríti magát az állandóságba, idõ után megszûnik a vágya. A szexuálpszichológusok ilyenkor javasolják a különféle szerepjátékokat, de én azt vettem észre, hogy hosszú távon ezek nem mûködnek, mivel nem a szexualitás, hanem a szeretet szabad áramlása szûnt meg a két ember között. (Liz) - Lényem egyik fele tiltakozik ez ellen, a másik fele pedig tudja, hogy igazad van... De ha mindig megéljük önmagunkat, megéljük a vágyunkat, akkor hol a határ? - Sehol. Ott, ahol meghúzod. Liz, én nem azt mondom, hogy mindent élj meg, csak azt, hogy azt éld meg, amit meg akarsz. Csak azt mondom, hogy amire kíváncsi vagy, ami vonz téged, azt tapasztald meg, különben örökre öntudatlan maradsz. Ráadásul meg is betegszel: minden elfojtás betegséget okoz.

Liz, a valóságban soha semmi sem állapodik meg, mindig minden változik. A szexualitás is: noha elõfordul, hogy két ember annyira eggyé válik, hogy a teljességükhöz nincs szükségük másra, ha valóban megvalósítják önmagukban és együtt az egységet, egyszer csak megjelenik bennük a vágy, hogy másokat is magukba fogadjanak, mások szivét, lelkét is megéljék. De az is megeshet, hogy noha egész életedben legalább három férfi volt az ágyadban, egyik reggel arra ébredsz, hogy szeretnél csak egyvalakivel eggyé válni. Soha ne erõltess semmit: nem attól leszel szabad, hogy ha minden nap más orgiában veszel részt, és nem is attól leszel erkölcsös, ha minden este vicsorogva, de engedelmesen fekszel a férjed alá. Egyszerûen csak éld meg azt, aki vagy, éld meg lényed minden pici rezdülését az ágyban is, csak közben figyeld magad. S akkor rád köszönt a szabadság. (Liz) - Te is azt mondod, hogy a szexualitás rabságban tart minket, és hogy meg kell tõle szabadulni ahhoz, hogy megtalálhassuk önmagunkat vagy a megvilágosodást? - Nem egészen. De hamarosan ezt is megbeszéljük... Nos, mivel nem csak heteroszexuális viszony létezik, ezért rágjuk át a homoszexuális és leszbikus kapcsolatokat is. Nos, mit is kell tudni az azonos nemûek közötti vonzalomról? Hogy mások. Hogy eltérõek az átlagtól. S mint ilyenek, az ego potenciális célpontjai: sokan rosszul érzik magukat egy homoszexuális viszonyban, de mégis benne maradnak, mert azt hiszik, hogy ilyen az egyéniségük. Ezért a homo és leszbikus kapcsolatokból is mindig kettõ van. Egyik csak egy szerep - ez az egóé? -, a másik viszont valódi - ez az egyén megnyilvánulása. Mivel a homo és leszbikus megtestesülés elve hasonló, ezért most csak a homoszexuálisokról fogunk beszélni. Ha lesznek eltérések, külön kitérek rájuk. Tehát sok homoszexuális nem homoszexuális, nem a saját neméhez vonzódik. A legtöbben nemtelenek. Valamiért a nemi energia nem teljesedett ki bennük, s mivel a világban sem a feketét, sem a fehéret nem képviselik, szürkék lettek, és hol az egyik, hol a másik oldal hívásának engedelmeskednek. Olyan is akad, aki "tudatosan" vált homoszexuálissá. A tudatos szó nem fedi a lényeget, mert pont, hogy öntudatlanul lett meleg, de valahol mégis döntést hozott: ide tartoznak azok, akik igazából nem vonzódtak a saját nemükhöz, de ilyen környezetben éltek, s egy idõ után feloldódtak a tömegben. Ide tartozik az is, aki egyszerûen csak divatból és unalomból fordult a saját neme felé. Láttam ilyet is. Akad olyan homoszexuális is, aki alapvetõen heterónak született, csak mielõtt kialakulhatott volna a férfiassága, nevelõi erre az útra terelték. Általában ez a csoport nem érzi jól magát a szerepében, de nem érzi jól magát heteróként sem, mert hát nem fejlõdött ki benne az a férfi, aki felfoghatná és élvezhetné a nõiesség energiáját. Ezek a homoszexuálisok életük egy pontján visszakanyarodnak a heterók világába, de komoly identitászavarokkal küszködhetnek. Nos, ezzel szemben vannak a "valódi" homoszexuálisok. Õk éppoly

természetesek így, mint te heteróként: egyszerûen eszükbe sem jut, hogy máshogy is élhetnének. A legtöbben már gyerekkoruk óta érzik a vonzást. (Liz) - Miért vonzódik valaki a saját neméhez? Ez betegség vagy genetika? - A valódi homoszexualitás tudati szinten dõl el, még jóval a születés elõtt. Tehát nevezheted genetikai változásnak, de ez nem a legjobb megfogalmazás, mert azt sugallja, hogy eltér a normálistól, hogy kóros. Pedig nem. A homoszexualjtás éppúgy a teljesség része, mint bármi más. (Liz) - Miért jó egy tudatnak, hogy mondjuk férfitestbe zár egy nõi lelket? - Nem jó neki. Egyszerûen csak ilyen. S ezért egyszerûen csak jó neki. Minden különösebb ok nélkül. Azáltal, hogy férfimentalitással megélheti a nõi szexualitást, az egyénisége olyan tapasztalatokkal, érzésekkel gazdagodik, amelyeket sehogyan máshogy nem szerezhetne meg. Ráadásul azzal, hogy ennyire összekeveredtek az egyénben a nemi energiák, a nagy káosznak köszönhetõen könnyebben szabadulhat meg a vágy irányításától, mert hát az egója nem tudja beleélni magát egy megfogható nemi identitásba. (Liz) - Tehát akkor te a tökéletes tolerancia pártján vagy? - Tolerancia? nem. Ha már valamit tolerálsz, akkor az téged zavar, csak mivel kulturált, demokratikus szerepet játszik az egód, nem szólsz. Fogcsikorgatva olykor, de hallgatsz. Nekem nincs szükségem a tolerálásra, mert a homok éppoly természetesek számomra, mint a heterók, mint a napfény vagy a csillagok. Õk is az élet részei. És kész. Alapvetõen a homoszexualitással nincs semmi baj, amíg nem lesz erõszakos. Akkor éppúgy elnyomóvá és kártékonnyá válik, mint a heterók erõszakossága. Természetesen, ha valaki boldog a bõrében, szexuális vonzalmától függetlenül boldog és békés lesz, és eszébe sem jut belebeszélni más életébe, (mosolyog) aki valóban megéli homoszexualitását, az nem fröcsög minden fórumon, hogy õket mennyire elnyomják, az nem megy tüntetni. Az erõszakos sosem éli meg valójában azt, amiért harcol. Mint amikor az emberek a békéért tüntetnek úgy, hogy féltéglákkal hajigálják a rendõröket, és felgyújtják a kirakatokat. A békéért nem lehet háborúzni: szerinted, aki épp egy fekvõ embert rugdos a földön, megéli szívében a békét? A valóságért nem lehet háborúzni, azt csak meg lehet teremteni. Mégpedig egyedül magadban. S ha már ott megjelenik, akkor megjelenik körülötted, a világodban is. Úgyhogy a melegséggel semmi baj sincsen. Egyszerûen csak nézz a lelked mélyére: ha igaz, és boldog vagy, akkor legyél az, aki vagy. Természetesen mindez, amit elmondtam, a leszbikusokra is igaz. - A legtöbb ember (még a nõk is) két nõ szerelmét természetesebbnek tartják, mint két férfi kapcsolatát. Miért?

- A nõ hétköznapi állapotában korlátlanabb a férfinál, a szíve és a lénye nyitottabb. Ennek köszönhetõen, ha egy nõ egészséges szexualitással rendelkezik, ha egy nõt nem fojtanak meg a gátlásai és a félelmei, akkor kíváncsiságot érez egy másik nõ iránt. Megszületik benne a vágy, hogy egy másik nõt is befogadhasson, anélkül hogy igazából leszbikus lenne. Egy nõnél ez éppoly természetesen megjelenhet, mint a gyerekszülés vágya. S mindez nem véletlen, mert hát a tenger sem vet ki magából senkit a nemisége miatt, Isten sem vet ki magából senkit a testisége miatt. A szeretet mindenkit befogad. Nem tud mást tenni. Másrészt a homoszexuálisok "természetellenessége" a közösülésben figyelhetõ meg. Ugye, a klasszikus hetero felállásban a férfi belehatol a nõbe. Amikor két nõ szeretkezik, akkor is valami hasonló történik, épp csak egy nõ hatol bele a nõbe. Igen ám, de amikor a melegek análisan közösülnek, akkor egy férfitestbe hatolnak bele. Azért fogható fel nehezebben ez a világ és a férfiak számára, mert hát a klasszikus szexualitásban ilyen nincs. (Liz) - Egyszer azt mondtad, hogy te megéled mindkét nemet. - Így van. (Liz) - Feltehetek egy személyes kérdést? - Persze. (Liz) - Biszexuális vagy? - Nem. Az érdeklõdésem hetero. (Liz) - Akkor hogyan tudod megélni mind a két nemet? (nevet) - Simán. Amikor szeretkezem, férfiként vagyok jelen, de közben megélem azt a nõi befogadást is, amelyet nektek a nyitott szivetek jelent. Nem csak férfierõvel teremtek, hanem nõi energiával, lágyan eggyé is olvadok. De mivel most a férfimegtestesülésem az elsõdleges, a nõi nemi jelleg nem vonz. Nem vagyok se biszexuális, se meleg... (nevet) ha maradinak tartasz, vállalom. (Liz) - Nem, nem... Igazából megnyugodtam... - Amúgy a férfiaknál a biszexualitás inkább tudatos jelenség. Akkor szokott kialakulni, ha a férfi már annyit látott, hogy nem jön izgalomba a nõtõl. Például rómában, az idõszámítás kezdete környékén a legtöbb tehetõs férfiember vénségére kipróbálta saját nemét is, mert a sok nõi rabszolgán annyira kiélték a vágyaikat, hogy egy idõ után már nem kívánták õket. De a férfiaknál a biszexualitás mély barátságból fakadóan is megszülethet. A legtöbb ilyen típusú férfi-férfi kapcsolatban nincs közösülés, csak simogatás és csókolgatás, az is a legtöbbször akkor, ha nõ is van közöttük. A férfiaknál a biszexualitás a leggyakrabban nem nemi jellegû, egyszerûen csak baráti érzéseik mélyebb megélése.

(Liz) - Szóval akkor azt mondod, hogy mindent ki kell próbálni? - Nem! A szexualitásban egy a lényeg: boldog legyél, és önmagad. Ez a kettõ amúgy egy: ha önmagad vagy, boldog vagy, ha boldog vagy, önmagad vagy. Akkor tiszta és igaz, akkor teljes és isteni a szexuális életed, ha nincs benne szégyenkezés, gátlás és elfojtott vágy. Ha két ember szûzen házasodik össze, egész életükben csak egymással szeretkeznek, de mindeközben megélik a boldogságot, és szerelemmel olvadnak egybe, akkor ez a szexuális élet tökéletes és igaz! Egyetlen emberen keresztül is átélheted a mindenséget, és lefekhetsz a fél világgal, akkor is csak az ösztöneid rabja maradsz, ha nem vagy tudatos, ha nincs benned szerelem. Újra elmondom: nem a forma, hanem a tartalom a lényeges! Ha valaki monogám kapcsolatban megéli önnön és a másik ember teljességét, akkor az tökéletes! A probléma az, hogy általában nem így van: az emberek a legtöbbször elfojtják vágyaikat, és nem úgy élnek, ahogyan szeretnének. Ennek az elfojtásnak köszönhetõen, amikor végre megélik magukat, nem érnek el semmit, mert akkora erõvel szabadul fel az energia, hogy megöli a tudatosságot. Ha csak üzekedsz összevissza, akkor nem csinálsz mást, mint hogy menekülsz önmagad elõl. Ha most holnap megindulsz, és mindenkivel összefekszel a tudatosodás és Christian nevében, akkor nagyon félreértettél, és az egód csak egy újabb körpályára állított. (Liz) - Az elõbb említetted az orális szexet... Miért van az, hogy valaki imádja adni és kapni, valaki pedig retteg és undorodik tõle? - A gyönyörszerzés ezen formája egy zseniális találmány: bizonyos téren teljesebb, mint a közösülés. Alapvetõen teljesen más érzelmi és gondolati örömöt adsz a másiknak, ráadásul sokkal õszintébben: ha megfigyeled, csak annak az embernek tudod igazán szívbõl csinálni, akit nagyon szeretsz. Természetesen, ha valamiért úgy alakul, magára a mechanikus mozgásra képes vagy, de akkor egyszerûen csak szenvedsz, és munkát végzel az öröm helyett. Amúgy az orális örömszerzésben minden kiderül a párodról és kettõtök kapcsolatáról. Ha a másik fél valóban szeret, akkor elképesztõ gyönyört jelent neki, hogy a szájával boldoggá tehet. Ez nem véletlen: mivel a szeretkezés pillanatában kinyílik az alsó csakra, rengeteg energia áramlik kifelé. S mivel a torokcsakra a legalkalmasabb a valóság felfogására és megemésztésére - ezért eszel a száddal, ezért az ízérzékelés az egyik legfontosabb érzéked -, az orális együttlétben tökéletesen egyek lehettek, maximálisan érezhetitek egymást: a férfi és a nõ a test ízébõl több mindent felfog a másikról, mint tízéves beszélgetés alatt. Sok nõ vagy férfi a nemi szervek testnedvei miatt undorodik tõle. De hát a másik teste az valójában a másik lelke, a másik szíve és gondolata! Ne engedd, hogy az egód a gátlásokkal és a félelmekkel elzárjon a gyönyörtõl: ha valóban szereted a másikat, ha valóban arra vágysz, hogy egymásban lehessetek, akkor a másik minden testrésze, minden izmának pici rezdülése örömöt fog okozni.

(Liz) - Azért a legtöbb férfi a hatalma fitogtatására használja, nem véletlen, hogy a legtöbb férfi arra vágyik, hogy ööö... Elé térdeljen a nõ ... - Nem teljesen. Való igaz, hogy a férfiak számára gyakran az uralkodást jelképezi az orális szex, de ne feledd, hogy a férfiegónak szüksége van a biztonságra. A legtöbb férfi nem nézi le azért a nõt, mert az orálisan is kielégíti, sõt, minél természetesebben élik meg együtt a gyönyört, annál inkább megbecsüli. S az valóban igaz, hogy a legtöbb férfi szereti, ha a nõ elõtte térdel. De ez nem azért van, mert élvezi, hogy a másik megalázkodik elõtte. Dehogyis. Egyszerûen csak arról van szó, hogy a férfit elmondhatatlan gyönyörrel tölti el a látvány - ne feledd, a férfi vizuális típus -, illetve biztonságot ad neki, mert azt látja, hogy a nõ teljesen elfogadja õt. Nem véletlenül van szüksége a legtöbb férfinak arra, hogy a nõ lenyelje az ondóját: ilyenkor olyasféle biztonságot és örömöt élnek át, mint a mamájuk méhében, vagy amit te, amikor a gyönyört megéled a szerelmed ölelésében. (Liz) - Hihetetlen, hogy errõl a kérdésrõl is épp olyan természetesen, és minden zavar nélkül tudsz beszélni, mint bármi másról. - Mert ez is bármi más. Csak az elmétek falazza be a szexualitás kérdését. Valójában a szeretkezés a napfény csodája, az orális szex a tenger csodája, az önfeledt eggyé válás pedig a tenger és a tengerpart eggyé válásának csodája. (mosolyog) Nos, zárásként beszéljük meg a pedofília kérdését, mert nemcsak te, a legtöbb ember félreérti. Mint mindenbõl, ebbõl is kétféle létezik: meg lehet különböztetni a valódi és az egoista pedofilt. Az a férfi vagy nõ a valódi pedofil, aki a még nemtelen gyerekekre vágyik. A pedofilnak azért van szüksége egy még ki nem fejlõdött, tiszta emberre, mert a szexualitás során nem tudja elviselni más nemi energiáját. A közösülésre, a birtoklásra és a hatalom átélésére szüksége van, de egy másik nemiségre nincs. S bizony egy öt-hat éves gyermek még nemileg nem létezik... (Liz) - Ó Istenem, de undorító ez az egész! Tudod, nem vagyok kegyetlen, de ha egyszer elkapnék egy olyan pasast, aki megerõszakolt egy ötéves kislányt, gondolkodás nélkül elõkapnám az ollómat... - Megértelek. De azt te is tudod, hogy nem mennél vele semmire. Ha nem tudsz tisztán, elborult érzelmek nélkül hozzáállni a pedofília kérdéséhez, nem tudod megismerni sem. S ha nem tudod megismerni, akkor nem tudod a másik emberben felfedezni sem. Liz, a pedofília egoista, illetve tudati torzulás. Nevezheted betegségnek is, ha akarod. A lényeg azonban az, hogy a pedofil kimiskárolásával nem mész semmire, ellenben ha figyelsz, felfedezheted a betegség okát, és talán meggyógyíthatod. Liz, az erõszak sosem old meg semmit, sõt, csak még jobban elmérgesiti a helyzetet: minél inkább tiltani és elnyomni akarod a pedofilizmust, annál nagyobb erõvel tör fel.

Nos, a legtöbb pedofil nem az, csak az egója áldozata. Nem a nemtelen gyerekekre gerjed, hanem az ártatlanságra és a másik pici termetére. Nem véletlen, hogy az egoista pedofilok általában férfiak, mivel nekik van szükségük arra, hogy hatalmasnak és erõsnek érezhessék magukat. A legtöbb egoista pedofil gyakran beéri egy kistermetû, gyerekarcú nõvel is, mert számára nem a gyermeki energia a fontos, hanem az, hogy nagynak láthassa magát. Ha megfigyeled, ezek a férfiak szinte kivétel nélkül az átlagosnál kisebb férfiassággal rendelkeznek... Úgyhogy légy tudatos ebben a kérdésben is, ha szeretnél valódi eredményt elérni, és ne hagyd, hogy a társadalom elvegye a tiszta látásodat. A velünk szemben duruzsoló tévére mutatott. A képernyõn épp két tizenhét éves, fiatal lány fényképét mutatták. Mint kiderült, egy osztályba jártak, ám míg az egyikük viszonyt folytatott a tanárával, másikuk megzsarolta a forróvérû tanerõt. S noha mi nem vettük észre, Christian rámutatott: míg a tizenhét éves zsarolót fiatal nõnek nevezték, addig barátnõjét tizenhét éves kislánynak. - Látod? egyszer nõ, egyszer meg kislány... Az ego mindent kiforgat, és minden eszközt bevet, hogy uralma alatt tartson. A rendszer pedig maximálisan partner ebben: azért tálalták így a híreket, hogy még jobban megdöbbenjenek az emberek. Egy-egy apró szóval csavar ujja köré a világ, és észre sem veszed, hogy a felháborodás, (nevet) a pedofil kiherélésének vágya csak egy beléd nevelt csacsiság. Ember, sose hagyd, hogy egy újság, egy tévéhír vagy egy szónok megváltoztasson. Ha engeded, hogy a pletyka, a messzirõl jött hang befolyásoljon, akkor te, a tartalmas ember eltûnsz, és a helyeden csak egy üres szócsõ marad. Sose hidd el a pletykát. Sõt, minél igazabbnak, hihetõbbnek látszik egy szóbeszéd, annál kevésbé fogad el, mert az elmét a féligazságokkal lehet a leginkább becsapni. Az embert nem a tények érdeklik, csak az, amit a tényekrõl gondol. A szexualitás tudatosodása és teljessége November 28. Éjfél Mire az elõtérben álló toronyóra elütötte az éjfélt, már csak mi voltunk az étteremben. No meg persze a sötét és !>.,<- a gyertyafény. - Ha õszintén éltél az elmúlt napokban, akkor megláthattad, hogy a szexualitás és a szerelem egyek. Akárcsak a teremtésben minden. S mivel a teremtés a minden, végtelen önálló egyénbõl áll. De mivel az önálló egyének alapja közös, egyetlen teremtõ energiával rendelkeznek. E teremtõ erõ nyilvánul meg az erõszakban és az odaadásban, a gyûlöletben és a szerelemben, a szexben és a szexualitásban. Az erõ egy, csak a korlátok, az egyén korlátai mások.

Rengeteg módszer létezik arra, hogy a teremtõ energiát felszabadítsd, hogy minél kreativabban felhasználd. A legtöbb ezoterikus, szent, guru és egyéb szellemi utat taposó megegyezik abban, hogy a végsõ szabadságot a szexuális energia, ismertebb nevén a kundalíni nemesítése hozza el. S itt ki is merült a megegyezés, mert mindegyik más módszert követ. A szexuális energia megváltoztatásának legismertebb útja a jóga. A jóga elve a kemény, határozott utat követi. Lépésrõl lépésre tornázzák fel az energiáikat a lágyékuktól a fejük tetejéig, hogy megszabaduljanak a vágy kényszerétõl, és megélhessék Isteni mivoltukat. - És sikerülhet nekik? : - Igen. - Ismersz olyat, akinek sikerült? , , - Igen. Egyet. ; - Egyet?! - A jóga útja könnyen az ego martalékává válik, mert az ego szereti a lemondást és a szenvedést. A jógik egy része azt hiszi, hogy a gyakorlataik, az ászának hatására történik a változás, a másik fele pedig azt, hogy a kitartó önfegyelem hozza meg az eredményt. Ám a gyakorlatok hatására csak gyakorlott, az önfegyelem hatására pedig csak fegyelmezett leszel. - Akkor az az egy hogyan találta meg önmagát? - Úgy, hogy megtalálta a szerelmet. Ed, mit ér a gyakorlat tartalom nélkül? Mit ér az önfegyelem tartalom nélkül? Mert hát ki gyakorol, ha azért gyakorolsz, hogy megtaláld a lényedet? Kit fegyelmezel, ha azért fegyelmezel, hogy megtaláld a lényedet? A legtöbb jógi egész életében keres. Keres, és közben egyre megkeseredettebb, egyre fáradtabb lesz, s noha a jóga hatására meghosszabbodik az élete, csak a szenvedése nõ vele, mert minél tovább keres, annál kevésbé talál bármit is. Mert nem veszi észre, hogy azt keresi, aki keres. Nem veszi észre, hogy akit keres, azt már rég megtalálta, már rég ott figyel a szemével, hall a fülével, érez a nyelvével. Önmagadat nem lehet megtalálni - mert megvagy. A szabadságot nem lehet megtalálni - mert megvan. Istent nem lehet megtalálni - mert megvan. Csak észre kell õket venni. S erre minden út megfelelõ, a gyakorlás éppúgy, mint az önfegyelem, épp csak ne a külsõséggel törõdj. Épp csak éld és szeresd a gyakorlatot és azt, aki gyakorol, épp csak éld és

szeresd a fegyelmet, és azt, akit fegyelmezel. S akkor egyszer csak felragyog a nap, egyszer csak ráébredsz, hogy mindig is voltál, leszel és vagy, egyszer csak rád köszönt a szerelem. S abban a pillanatban tartalmat nyer a gyakorlat - mert észreveszed magad -, és tartalmat nyer a fegyelem - mert észreveszed magad azt, akit kerestél. Ez az egyetlen ember, akirõl tudom, hogy a jóga útján élte meg a teljességet, szerelemmel jógázik. Szerelemmel eszik, szerelemmel él. Nos, egy másik út a korlátok ledöntésére a szexualitás tudatos megélése. Legismertebb formái a taoista szexuális tanítások és a tantra. Mindkét iskola azt tanítja, hogy szeretkezz, ne fojts el semmit, de közben figyeld magadat, a benned végbemenõ változásokat. - Szimpatikusabbnak hangzik... - Tudod, kinek a pap, kinek a paplan. Mindenesetre egy olyan embert is ismerek, aki ezen az úton keresztül talált magára, ezen az úton szabadult meg a szexualitás korlátaitól. Nem könnyû út ez, épp a könnyedsége adja a nehézségét. Mert hát erõvel kézben tartani könnyebb magadat, mintsem a fimon kísértésekkel birkózni. Míg a jóga útján az ego könnyedén lesz elnyomó és pojáca, aki csak a világnak játssza a szentet, addig a tao vagy a tantra útján könnyedén leszel élvhajhász, aki azzal a dumával járja sorra az orgiákat, hogy a megvilágosodást keresi. Nem könnyû figyelni. Fõleg akkor nem, amikor a gyönyör a szárnyára kap. Ha gyenge a figyelmed, elveszel, ha túl görcsös, megölöd az élményt, és többet ártasz, mint használsz. Mert hát akárcsak a jóga, a tantra sem ad semmit, csak azt, ami benned van. A tanítások mindig üresek, csak az van bennük, amit magaddal viszel. Soha ne bolygasd meg tudatosan a szexualitásodat, csak akkor, ha tökéletesen mûködik. A szexualitás hatalmas, átláthatatlan és megérthetetlen, mert egy a teremtéssel. De mivel egy vele, ha nem piszkálod, ha nem raksz elé gátakat, akkor tökéletesen mûködik. Ha azonban valami probléma van vele, akkor ne hidd, hogy a jóga vagy a tantra megoldja. Ezek az utak nem a sérültbõl csinálnak egészet, hanem az egészbõl csinálnak határtalant. Mindaddig, amíg a szexualitásod nem mûködik az öntudatlanság tökéletességével, ne bolygasd, mert csak rosszabb lesz. Ellenben ha hagyod, hogy a nemi energiád helyreálljon, ereje teljében legyen, akkor már a vitorládba foghatod, céljaidnak megfelelõen használhatod. S itt jön az örök kérdés, hogy melyik utat válaszd. Hogy melyik mestert keresd s kövesd. Néhány másodpercig elhallgatott. Majd egy nagyot sóhajtott, és megszólalt: - Nos, remélem már szabadabban tudsz gondolkozni arról, hogy mi is a szeretet-szerelem, a szexualitás. Az elméd nyitottságára

szükséged is lesz, ha meg szeretnéd teljességét, a teljesség teljességét.

élni a szexualitás

Ha szétnézel az életben, láthatod, hogy minden folyamatosan összeolvad és szétválik: a tárgyak, a természet, az emberek... Az egész világ egymásban létezik, egy ritmusra lélegzik. Az eggyé válás ritmusára. A szexualitás lüktetésére. A történelem folyamán nagyon sok ember rájött mindarra, amit elmondtam az elmúlt napokban, de nagyon kevés élte is meg: ami az elme feneketlen kútjába beleesett, azt a szeretet fénye már nem bírta megvilágítani. Rádöbbentek az igazságokra, majd mivel nem tudták megélni, személyiségük mélyére süllyesztették azokat. Igen ám, de voltak, akik nem elégedettek meg ezzel, voltak, akik szerették volna megélni a teljességet: nem elégedtek meg csak a lábosban fövõ étel illatával, érezni akarták az ízét is. S mivel az igazságok az elméjük mélyén hevertek, nem volt más lehetõségük, mint hogy az elme módszerével hozzák azokat felszínre: nem volt más lehetõségük, mint hogy kivetítsék a külvilágra. Így hát tanítani kezdtek. A legtöbb tanító azért tanít, mert önmagának magyaráz. Tanulásra nincs is jobb a tanításnál. Viszont nincs jobb tanítás az életnél. S hogy miért mondtam el mindezt? Mert rengeteg különféle elv, iskola, tanítás és vallás létezik arra, hogy megtapasztalhasd a szexualitás teljességét, hogy megélhesd a szerelem és a vágy teremtõ erejét. S noha van, amelyik eredményes, van, amelyik nem, számodra egyetlen dolog lehet biztos: nem tudhatod, hogy melyik út visz fel a hegy tetejére. Mert hát még nem jártad végig. Úgyhogy minden tanítás a poklot vagy a mennyet adhatja a kezedbe, minden mester a fényt vagy a sötétséget hozhatja fejedre. S noha azt vettem észre, hogy a nappalra és az éjszakára egyformán szükség van, ha már utat keresel, akkor neked már van utad. Ha már haladni akarsz, van irányod. Épp csak nem találod. Ezért ne is keresd. Mert hát egyetlen mester, tanító és vallás létezik, amely nem csaphat be: a szíved figyelme és önmagad hite. Úgyhogy ha keresni, élni, teremteni és változni akarsz, ne csinálj mást, csak figyelj. Hisz ki adhatná kezedbe önmagad? Ki nyithatná ki helyetted a szemed? Ki hallhatná meg helyetted a hangod? Senki.

Minden tanítás segít. Minden tanítás ad. Minden tanítás elvesz. De a végsõ tanítás az, hogy nincs végsõ tanítás. Ha megtalálod a végsõ választ, megszületik benned a kezdet kérdése. S noha a vég és a kezdet végtelen, elõttük, mögöttük és közöttük ott vagy te. Csak figyelj. Utószó helyett November 29. Délelõtt Másnap reggel elindultunk. Liz egy nagy kosárnyi elemózsiát nyomott a kezünkbe, s könnyes szemmel búcsúzott tõlünk. A visszaút eseménytelenül telt, valahogy az volt az érzésem, hogy sokkal gyorsabban haladunk hazafelé, mint idefelé. Három mondat nem sok, annyit sem beszéltünk, ám érdekes, hogy ez a csend hihetetlenül jólesett. Hírtelen eszembe jutott a hat nappal ezelõtti önmagam. Jólesõ érzéssel vettem tudomásul, hogy feszültségemnek nyoma sincs - bár még mindig nem tudtam, mit tegyek. S míg én ezen morfondíroztam, Christian csak ült, és nézte az utat. Mígnem egyszer csak, jó húsz mérföldre a lakásától, megszólalt: - Ed, kiszállok. - Itt? De hát még nagyon messze laksz. - Rám fér egy kis séta. - Te tudod... (nevet) - Én nem... üdvözlöm a családodat, s akkor egy hét múlva nálatok... - mondta csendesen, majd becsukta a kocsi ajtaját Lélekben vállat vontam, és megindultam hazafelé. Természetesen belekerültem egy közepes dugóba. Nem lettem ideges - jót tett a pihenés -, s míg vesztegeltem a sorban, egy régi Elvis-számot énekeltem a rádióval, amikor... Amikor a tekintetem a diktafonra tévedt. Volt valami furcsa rajta, de igazából nem tudtam volna megmondani, hogy micsoda. S noha az elmémet kitöltötte a zene, egyszer csak azt vettem észre, hogy bekapcsolom a masinát. A kazettáról Christian szólalt meg: - Szia! ha a számításaim helyesek, félúton lehetsz a házadig: nagyjából ennyi idõ kell ahhoz, hogy felfoghasd a gondolatomat, és bekapcsold a diktafont. (nevet) Tudom, nem túl tökéletes telepátia, de kezdetnek megteszi. Két gondolat motoszkál benned. Az egyik, hogy mikor vettem fel

ezt a szöveget. Nem titok, akkor, amikor Lizzel az étterem konyhájában pakoltátok össze az úti csomagunkat. A másik pedig, hogy mit csinálj a házasságoddal... Ed, felejtsd el mindazt, amit az elmúlt hat napban mondtam. Ha nem teszed, akkor csak a szavaim azon felét fogod értelmezni, amelyeket fel bírsz fogni, amelyek meg tudnak jelenni a fejedben. Kiesel a teljességbõl, mert igaznak vagy hamisnak, követendõnek vagy elvetni valónak találsz bizonyos elveket, gondolatokat. S éppígy felejtsd el a döntést is. Most nem kell döntened, tiszta vagy. Öreg, minden döntésed csak szenvedést okoz neked, mert az elméd nem látja tisztán az érzelmeket. Úgyhogy ne dönts, felejtsd el minden szavamat, egyszerûen csak állj a feleséged elé, fogd meg a kezét, nézz a szemébe, és... És akkor magad leszel az életed. * * * Vége