Sásdi Dorottya:
A hulladékhegyen innen és túl I. fejezet Amelyben megismerkedünk Gáborral, aki rendetlen, de kiderül, hogy van még ennél nagyobb baj is Hallottatok már Gáborról, akit barátai csak gondatlannak hívnak, ugyanis rendetlen és koszos? Szülei már sokszor próbáltak beszélni vele erről, de sajnos eredménytelenül. Gábornál sem a szép szó, sem a szobafogság nem segített. Egy nap a tanító néni magához hívta Gábort: - Gábor szeretnék beszélni a szüleiddel – mondta a kisfiúnak. A fiú gondolkodva indult haza. Vajon mit akarhat a tanító néni a szüleimtől? - kérdezte magától, de nem sokáig töprengett a válaszon. Hazatérve rávetette magát a kanapéra és bekapcsolta a televíziót. Édesanyja vásárolni indult, de előtte kedvesen kérte: - Gábor, mire visszaérek, pakolj el a szobádban! - Igen, anya - válaszolt a kisfiú, de nem vette le a szemét a képernyőről. Kicsit később eszébe jutott édesanyja kérése, de megnyugtatta lelkiismeretét azzal, hogy még ezt az izgalmas mesét megnézi, aztán rendet tesz. De az idő csak telt múlt, és a szoba csak nem volt rendbe rakva. Akkor sem volt rend, amikor szülei hazaértek. Kiürített chipses zacskókat találtak és Gábort, aki aludt az ágyában. A szobája pedig ugyanúgy nézett ki, mint eddig. És nem csak félig megrágott almacsutkákat, pillepalackokat, össze-vissza hányódó tanszereket, félig megevett szendvicseket, de még büdös zoknikat is lehetett látni. Fura egy kiállítás nemde? Gábor édesanyja szomorúan hajtotta be az ajtót. Gábor se tudott igazán jól aludni ebben a nagy rendetlenségben. Hánykolódott, dobálta magát, végül felriadt. Anyukája nem ült ott az ágya mellett, hogy felébressze, hanem csak egy kis cédulát hagyott az ágya mellett, amin ez állt: Gábor! Dolgozni mentünk, 4 órakor jövünk, puszi anya. Gábor gyorsan felöltözött (ami kicsit nehezen ment, mert a ruhásszekrény ajtaját eltorlaszolta a tornafelszerelés), felkapta a táskáját és kilépett az utcára. Megdöbbenéssel fogadta a kint látottakat: hatalmas szemétkupacok magasodtak mindenhol, az emberek bokáig jártak a szemétben. Furcsának találta azt is, hogy egyetlen kukás autó sem robog az utcán, ezért megszólított egy járókelőt és megkérdezte: - Elnézést, de megkérdezhetném, hogy miért nem jár az utcán egy kukásautó sem? Az idegen tágra nyílt szemmel nézett Gáborra és azt mondta: - Elnézést, de nálunk nem léteznek kukásautók. - Köszönöm az információt, viszontlátásra – indult tovább zavartan Gábor. Egyszer csak megszólalt a háta mögött valaki. - Régen még itt is voltak kukásautók! Gábor ijedten fordult hátra. A meglepetéstől szóhoz sem jutott, egy idős bácsi állt mellette. Az öreg elmosolyodott és megkérdezte: 1
- Mi a neved? - Gábor - hebegte a kisfiú. - Engem Jánosnak hívnak - mosolygott még mindig az öregember. - Honnan tetszik tudni, hogy itt régen voltak kukás autók? - tudakolta Gábor. - Onnan, hogy régen én is ott dolgoztam - mondta az öreg. Aztán azt mondták, hogy nincs többé szükség se az én munkámra se a munkatársaiméra, mivelhogy az egész vállalatot bezárják. - Bezárják? – kérdezte Gábor hitetlenkedve. De hát így elborítja a szemét az egész várost! – nézett körbe elkeseredetten. Az öreg szomorúan bólintott. – Kering arról egy legenda, hogy létezik valami Kosz Szörny nevű lény, azt suttogják, hogy ő felelős ezért a borzasztó koszért. Amióta a Kosz Szörny átvette az uralmat a városban, szép lassan eltűntek a fák és a helyükre a végtelen magas szeméthegyek kerültek. – János bácsi te hiszel ebben a lényben? - kérdezte Gábor. - Hát én mindig azt mondtam, hogy hiszem, ha látom, de szeretném meglesni ezt a lényt, ezért úgy gondoltam, útnak indulok. Csak egy bökkenő maradt - sóhajtott az öreg. - Mi az? - kérdezte érdeklődve Gábor. - Nincs útitársam, egyedül pedig nem akarok nekivágni az útnak - szomorkodott János. - Ez ne legyen akadály! - kiáltott Gábor. - Ha János bácsi nem haragszik meg érte, én lennék az az útitárs, aki elkíséri. - De jó ötlet! - kiáltott az öreg. - Legjobb lesz, ha holnap ugyanitt találkozunk korán reggel 6 órakor. Hozz magaddal egy hátizsákot, amibe tegyél 2 üveg vizet, 1 szúnyogok elleni sprét, 1 csomag kekszet, meleg pulóvert és 1 hosszú kötelet. - Itt leszek János bácsi – nyújtotta a kezét búcsúzóul Gábor. II. fejezet János és Gábor útnak indul Gábor már régen elfelejtette, hogy neki az iskolában kellene tanulnia. Gondolatai János bácsi körül forogtak. Végre találkozott valakivel, aki igazi kukásautón dolgozott! Ovis korában alig várta, hogy utcájukban feltűnjön a nagy autó. Nagyon szerette figyelni, ahogy a bácsik odagurítják a kukásdobozokat az autó hátuljához és az felemelkedett a levegőbe. Hihetetlennek tűnt számára, mennyi szemét fért el az autó gyomrában és nagyon irigykedett a bácsikra, akik csak úgy a fellépőn utaztak. Nagyon szerette az „Égigérő fű” című filmet is, amelyben a főszereplő kisfiúnak jó barátai voltak a kukások. Végre neki is van egy ilyen barátja, akivel holnap nekivágnak, hogy megkeressék a Kosz Szörnyet! Gábor kicsit szorongva gondolt arra, mi lesz, ha meg is találják, de János mellett biztonságban érezte magát. Tőle szokatlan módon, gondosan összepakolta a hátizsákot és másnap reggel dobogó szívvel indult útnak. János bácsi már várta a tegnapi helyen. – Indulhatunk? - kérdezte Gábor. - Mehetünk - bólintott János. - Ma meddig megyünk? - kérdezte Gábor. - A város határáig, ott van egy kis házam, ott megszállunk, másnap pedig továbbmegyünk mondta az öreg. - Milyen az a ház? - kérdezte Gábor. - Nádból van és elég kicsi, de azt hiszem, elég lesz kettőnknek - mondta büszkén János. 2
Hosszan meneteltek a szemétkupacok között. Mire beesteledett, elérték a házikót. Valóban elég kicsi, de azért helyes kis kunyhó volt, amolyan mesebeli. Fáradtak voltak, hát jól esett nekik a pihenés. Gáborba másnap reggel alig bírt János lelket verni. - Hány óra van János bácsi? - kérdezte fáradtan Gábor. - Fél hét - válaszolta János. - Mit eszünk reggelire? - tudakolta Gábor. - Disznósajtot - felelte az öreg, a lányomék küldték, kóstold csak meg! Gábornak nagyon ízlett a reggeli. Amíg ő az utolsó falatokat nyelte le, János még egy mini-újrahasznosítót is a zsebébe dugott, azután továbbindultak. Két óra gyaloglás után már Koszfalván jártak. - János bácsi, az emberek miért félnek a Kosz Szörnytől? - Az emberek többsége nem tőle fél, hanem a végtelenül büdös hadseregétől - magyarázta János. - Tényleg van hadserege? - kérdezte meglepődve Gábor. - Hát nem tudom valóban léteznek-e, de az bizonyos, hogy a mondákban az áll, hogy ők szemetelik tele a városokat, mert uralkodójuknak így tetszik. Koszfalván csupa kicsi ház volt. Egyszer csak robbanás zaja hangzott fel. Durrrrrrrrrrrrr! Gábor és János ijedten néztek körül. Az egyik ház valóban füstölt. - Jaj, miért nem sikerült, pedig most biztos voltam benne! – hangzott egy kiáltás a házból. János és Gábor minden bátorságukat összeszedve közelebb mentek, hogy megnézzék, mi történt. Amikor beléptek a házba, majdnem elájultak a füstszagtól. A padlón ott ült egy emberke, akinek nagyító volt a kezében. Amikor kisegítették az öreget a friss levegőre, az hirtelen felugrott és vissza akart szaladni a házba, de ezt János és Gábor nem hagyta. Megfogták az öreg karját és visszahúzták. Amikor sikerült megállítani, megkérdezték tőle, hogy miért akar oda visszamenni. - Be akarom fejezni a hulladék újrahasznosító gépemet – monda a nagyítós emberke. - Jaj de izgi! - kiáltotta Gábor. - Segíthetünk mi is? - Természetesen. Egyébként a nevem László - mondta az öreg és megemelte a kalapját. Azaz csak meg akarta emelni, ugyanis az a robbanás alatt leesett valahová. - Engem Jánosnak, a barátomat pedig Gábornak hívják - mutatta be magukat János bácsi. - Mi járatban vagytok errefelé? - kérdezte László. - Megyünk leigázni a Kosz Szörnyet - mondta büszkén Gábor. - Na, látjátok ebben meg én szeretnék veletek tartani! - Tőlem jöhetsz, - mondta János és Gábor egyszerre. Ezen jóízűt nevettek. Közben beesteledett. - Húzódjatok meg nálam, majd holnap továbbmegyünk – hívta meg a füstölgő házba őket László. Megvacsoráztak és lefeküdtek aludni. Másnap, amikor Gábor és János már rég kint álltak a ház előtt, László még mindig bent volt és pakolt. - Ezt nem hagyhatom itthon, ez is nagyon fontos, ez se hiányozhat - hangzott odabentről. Amikor végre kiért a házból (óriási csomagjai társaságában) olyan látványt nyújtott, mint egy málhás szamár. - Nem nehéz? - kérdezte mosolyogva János. - Nem! - mérgelődött László, de azért megkönnyebbült, amikor társai segítettek a csomagok cipelésében. Elindultak. Mentek, mendegéltek, Gábor közben megszomjazott, megitta az egyik vizet a hátizsákból. Elfáradtak rendesen. - De jó lenne most egy kis kocsi! - mondta Gábor. Ekkor László hirtelen letette a csomagjait és az egyikből előhúzott egy nagy gépet. Beletette a kiürített palackot és megnyomott egy 3
gombot. A gépezet zúgott – búgott, rázkódott és csattogott. Egyszer csak ott volt egy napelemmel működő kocsi. Gábor és János szóhoz sem jutottak a meglepetéstől. Gyorsan bepakoltak és már indultak is. László vezetett, mellette ült János, mögöttük Gábor. Egyszer csak megzizzent a bokor, és kiugrott belőle a Kosz Szörny egyik katonája. - Most mit csináljunk!? - kiáltotta János. László megnyomott egy gombot a műszerfalon, és az autó szépen fölemelkedett. A katona tágra nyílt szemmel nézett utánuk. - Hú, ez közel volt! - mondta Gábor megkönnyebbülve. - Még jó, hogy előrelátóan szereltem egy propellert kis járművünkre – büszkélkedett László. - Egyébként autónk átalakítható hajóvá is. De ezek a funkciók természetesen csak akkor használhatóak, ha süt a nap mivel, ez egy napelemmel működő szerkezet. Közben leszálltak egy hegy lábánál. Fekete volt és nagyon kellemetlen illatú. - Ez a hulladékhegy - állapította meg László. - Ahhoz, hogy eljussunk szemétvárosba a Kosz Szörny tanyájára, át kell kelnünk rajta. Talán még felérhetünk, ha sietünk. Éppen elérték a hegytetőt, aztán besötétedett. Ahogy nézelődtek a sötétben, Gábor pislákoló fényt vett észre. A fény egy barlangból szűrődött ki. Óvatosan bekukucskáltak. A barlangban égett a tűz. Egy fiatalember ült mellette és éppen húst sütött. - Jó napot! - köszönt udvariasan az ifjú, amikor meglátta a kis társaságot. - Pakolják le nyugodtan a csomagokat – tette hozzá, amikor meglátta Lászlót kisebb – nagyobb csomagjai társaságában. László azonban úgy tett, mintha nem is hallotta volna az előző mondatot és továbbra is szorongatta értékes rakományát. - Üljetek le nyugodtan, és vegyetek a húsból is – kínálta őket az ifjú. Megköszönték a szíves invitálást és a kis csapat leült falatozni. - Mi a neved fiam? - kérdezte evés közben László. - A teljes nevem Erőfitogtató Ernő, de szólítsatok csak Ernőnek. Ők is bemutatkoztak és elmondták, hogy a Kosz Szörnyet keresik, hogy megküzdjenek vele. Végül Ernő is csatlakozott hozzájuk. III. fejezet A Kosz Szörny várában Másnap reggel korábban indultak, mint a többi napon. Amint az égen kisütött a Nap, a kis szerkezet felemelkedett az égre. Magasról még jobban lehetett látni, hogy milyen koszos az egész ország. A hegy másik oldalán még rosszabb volt a helyzet, nem is voltak már falvak, városok, szinte mindent elborított a szemét. Szemétből magasodott az a vár is, amely fölé értek. - Ez a Kosz Szörny vára. Pfúj, milyen büdös van - fintorgott Gábor. Kicsivel arrébb leszálltak. Sírás zaja ütötte meg a fülüket. Az egyik szeméthalom tövében csakugyan ott sírt egy kis borz. - Mi a baj kis borz? - kérdezte Gábor. - Az a baj, hogy kiközösítenek a testvéreim, mert én nem büdös, hanem kifejezetten jó illatú vagyok - panaszolta a kis borz. - Emiatt igazán nem kéne sírnod – vigasztalta László. - Mi a neved kifejezetten jó illatú kis borzocska? - kérdezte János. – Bogi - hebegte a kis borz. A társaság bemutatkozott és magukkal invitálták Bogit is, aki örömmel ment velük. László bekapcsolta a kicsinyítő berendezést, amit egy tejeszacskóból készített és a járművet zsebre vágták.
4
Óvatosan a vár elé osontak. A kapuban egy katona állt. Gondolkodtak, mit tegyenek, hogyan cselezzék ki az őrt? - Mi lenne, ha Bogi odamenne és illatfelhőt árasztana rájuk? – morfondírozott Gábor. Bogi már szaladt is. – Jaj nekem, milyen szag ez? – hallatszott a rémült kiáltás, és a kis csapat besurrant a szemét és orrát törölgető kapuőr mellett. Hamarosan már a királyi fogadóteremben jártak. A bűz egyre erősödött. Hamarosan katonák léptei hallatszottak. László nem tétlenkedett sokáig, előkapta az újrahasznosító gépét, beletett 2 műanyag palackot és megnyomta a gombot. Kisvártatva 5 láthatatlanná tévő kalap volt előttük. Gyorsan felvették őket és megfogták egymás kezét, (hogy tudják, merre van a másik) és elfutottak. Az őrök persze hiába keresték őket mindenfelé. Éppen azon tanakodtak, hol lehet a trónterem, amikor éktelen ordítás hallatszott a szemközti teremből. - Mi az, hogy csak 23 várost tudnak beszemetelni? - bömbölte egy mély hang. - Azt mondtam, hogy mind a harmincat szórják tele szeméttel! - Igen fenséges úr, máris fenséges úr, azonnal fenséges úr – csapódott ki a terem ajtaja és egy ijedt katona szaladt ki rajta. A láthatatlan kalapokat viselő kis csapat a nyitott ajtón át besurrant a trónterembe. A terem közepén egy szemétkupacon mérges kis alak ült. Csapzott homlokán kis szemétkorona díszelgett. Bár mérgelődött, de nem tűnt félelmetesnek. Gábor megsajnálta. László közben nekidőlt egy szeméthalomnak, mire az hangtalanul kinyílt. Kézenfogva elindultak a hosszú folyosón. Amikor viszont becsukódott mögöttük a szemétfal koromsötét lett. Ekkor László belenyúlt a zsebébe és elővette a lekicsinyített autót megnyomott rajta egy gombot és felnagyította. Gyorsan felkapcsolták a lámpáját, beültek és elindultak. Az alagút egyszer csak egy ajtóhoz ért, rajta a felirat: Titkos Kert. Az ajtón hatalmas lakat lógott. Erőfitogtató Ernő szétroppantotta, és az ajtó feltárult. Gyönyörű kert előtt álltak. Fák, virágok, selymes pázsit, tiszta kék ég, napütés – egy régen elveszetett világ tárult a szemük elé. A kert közepén Bogi szemfülesen észrevett egy piros kapcsolót. - Mi lehet ez – kérdezte János. - Talán ha elfordítjuk, visszaállítjuk a rendet - mondta lelkendezve Gábor. Ernő odalépett, de hiába próbálkozott. – Túl nehéz – mondta gondterhelten. – Ha Ernő nem tudja elfordítani, akkor senki – szomorkodott el János. – Kell, hogy legyen megoldás – törte a fejét Gábor - ha Ernő ereje nem elég, próbáljuk mindannyian! János, László, Bogi és Gábor Ernő mellett megmarkolták a kapcsolót és nekifeszültek. Minden erejüket beleadták és sikerült elfordítaniuk a kapcsolót. A szemétvár megrázkódott, és a szeméthalom apadni kezdett. Hamarosan tisztulni kezdett az ég, előtűntek a fák, a fű, az utak és az épületek. A napsugár ragyogott és szél friss levegőt hozott. A patak vizében újra halak úszkáltak. A hulladékhegy eltűnt és a barátok elhatározták, hogy vigyáznak rá, hogy soha többé ne épüljön újra. A barátokat éljenezve várták a városokban, ahol újra jártak a kukásautók az utcákon, és a szemétfeldolgozók is működtek. Rend és tisztaság volt ismét. Gábor barátaival késő éjjelig ünnepelt. Másnap az ágyában ébredt. A vekker még csak 6 órát mutatott, de Gábor mégis felkelt. Gyorsan rendet rakott a szobájában. Sőt még reggelit is készített a szüleinek. És ettől a naptól fogva Gábor lett a legrendesebb gyerek az egész világon.
5
