1. Elkésett. Valaki megelőzte. Edison Stokes leguggolt a patikus mellé. Markolatig döfték a kést az öregember mellébe. Most mit tegyen? Ha kihúzza a kést, csak sietteti az elkerülhetetlen véget. - Ki tette? - ragadta meg a patikus bütykös, öreg kezét. - Mondd meg nekem, Jonas. Esküszöm, megfizet érte. - A teák... - A patikus szájából élénkpiros vér buggyant ki. - Megvette a különleges teákat... Lorring a lelkemre kötötte, hogy üzenjek, ha valaki... - Lorring megkapta az üzenetedet. Ezért vagyok itt. Ki vette meg a teákat? - Nem tudom. Szolgát küldött értük. - Tudsz valami használható támpontot adni, hogy megtaláljam, aki ezt tette veled? - A szolga azt mondta... - Jonas szája megtelt vérrel. - Mit mondott a szolga, Jonas? - Azonnal kellettek neki a teák. El kellett utazni valami vendégségbe... Edison érezte, hogy az öreg patikus keze elernyed. - Kihez kellett elutaznia, Jonas? Hol tartják azt a vendégséget? Jonas lehunyta a szemét. Pár másodpercig úgy nézett ki, hogy Edison nem tud meg tőle semmi többet. De a véres száj még egyszer, utoljára megmozdult: - Ware Castle-ben. 2. A gazember itt volt Ware Castle-ben. Az ördög vinné el. Emma Greyson kesztyűs keze keményen megmarkolta az erkélykorlátot. Még csak ez hiányzott! A sors újabban nem kényezteti el túlságosan. Nem elég, hogy két hónapja anyagilag teljesen tönkrement, most még egy egész héten keresztül bujkáljon Chilton Crane elől? Ujjaival idegesen dobolt az ódon kőpárkányon. Egyáltalán nem kellett volna így meglepődnie ma délután, amikor látta Crane megérkezését. Végtére is az előkelőségek viszonylag zárt világa volt ez. Az a gazember is meg volt híva, hogy erre a hétre legyen a vidéki kastély vendége. Nem engedheti meg, hogy elveszítse az állását. Lehet, hogy Crane már nem is emlékszik rá, de azért óvatosságból nem árt, ha kerüli. E sok ember között nem is lesz nehéz eltűnni. Meg aztán a fizetett alkalmazottakra nem szokás különösebben odafigyelni. Baljós gondolataiból az erkély alatti sötétségben támadt mozgás nesze riasztotta fel. Kihajolva egy magas, vékony, sötét hajú, fekete öltönyös férfit látott, amint átsuhant az ezüstös fényben úszó kerti úton.
A hold fénye sem kellett volna hozzá, hogy felismerje a férfi szigorú aszkétaarcát. Edison Stokes. Véletlenül épp akkor ért vissza tegnap délutáni sétájából, amikor a férfi megérkezett a kastélyba. Látta, amint félfedelű, együléses hintója begördült a kapun. A csillogó hintó elé befogott, láthatóan tökéletesen összeszokott pejlovak fegyelmezett nyugalommal engedelmeskedtek Stokes kezének. Emma később azt is észrevette, hogy a többi vendég lopva oda-odasandít Stokesra, amikor ő is a körükben tartózkodott. Tudta, hogy e fürkésző pillantások a roppant gazdag és nagy hatalmú, még az is lehet, hogy veszélyes embernek szólnak. Mindez így együtt rendkívüli módon elbűvölte az élvezetektől megcsömörlött, unatkozó előkelőségeket. Ekkor ismét mozgást észlelt odalent. Még jobban kihajolt, és azt látta, hogy Stokes fél lábát átveti egy nyitott ablak párkányán. Milyen különös. Hiszen meghívott vendége a kastélynak... mi szüksége rá, hogy így settenkedjen be valahová? Csak egy oka lehet: vagy egy férjes asszonnyal lebonyolított találkáról tér vissza, vagy éppen most igyekszik nyélbe ütni egyet. Maga sem tudta, miért, de eddig jobb véleménye volt Stokesról. Alkalmazója, Lady Mayfield mutatta be őt tegnap este. Nyilván tévedett. Az utóbbi időben nem először. Harsány nevetés hallatszott ki a kastély keleti szárnyának nyitott ablakai felől. A biliárdszobában szórakozó férfiak már jól felönthettek a garatra. A bálteremből kiszűrődött a zeneszó. Odalent az erkély alatt Edison Stokes eltűnt egy sötét szobában, amely történetesen nem az övé volt. Emma egy idő után megfordult, és lassan visszaballagott egy gyéren megvilágított folyosón. Nyugodtan visszavonulhat a szobájába, gondolta, hiszen Lady Mayfield azóta már nagyszerű hangulatban lehet. Letty él-hal a pezsgőért. Észre sem fogja venni, hogy társalkodónője egész este nem mutatkozik. A hátsó lépcső felől jövő elfojtott hangok hallatán Emma megtorpant. Feszülten hallgatózott. Halk nevetgélés. Egy pár. - A komornája nyilván várni fogja, ugyebár? - hallotta Chilton Crane ittasságtól akadozó szavait. Emma megdermedt. Hiába remélte hát, hogy az estét nyugalomban fogja tölteni. A lépcsőház falán egy gyertya fényköre. Még egy pillanat, és Crane meg a társnője felbukkan a folyosón, ahol ő is áll. Csapdába esett. Még ha sarkon fordul és szélsebesen rohanni kezd, akkor sem éri el a főlépcsőhöz vezető folyosót. - Ne legyen ostoba - felelte bizonytalan hangon Miranda, azaz Lady Ames. - Még az este elején elengedtem a lányt. Nem akartam, hogy útban legyen, ha majd újra fölmegyek. - Nem kellett volna megszabadulnia tőle - vágta rá Chilton. - Hasznát vehettük volna a fruskának. - Csak nem azt akarja mondani, Mr. Crane, hogy a komornámmal együtt bújjunk az ágyba? - kérdezte pajzánul felvillanyozva Miranda. - Meg vagyok döbbenve, uram. - Nézzünk talán egy kicsit feljebb, ha már három személyben gondolkozunk. Láttam, hogy Lady Mayfield magával hozta a társalkodónőjét. Mit szólna, ha őt is behívnánk a szobájába, azzal az ürüggyel, hogy... - Lady Mayfield társalkodónőjét? Csak nem Greyson kisasszonyra gondol? - Miranda hangján érezhető volt az őszinte megdöbbenés. - Sohasem említette, hogy szeretné elcsábítani azt a szelíd, szemüveges, főkötős teremtést. És az a rémes vörös haj! Magának nincs egy szemernyi ízlése sem? - Sokszor tapasztaltam már, hogy a jellegtelen ruha és a szemüveg alatt meglepő elevenség lakozhat kuncogott Chilton. - Ha már Lady Mayfield társalkodónőjéről esett szó... - Őt inkább hagyjuk, jó? - Különös módon ismerősnek tűnik számomra - fejezte be elgondolkodva Chilton a mondatot. - Mintha már találkoztam volna vele valahol. A rémület görcsbe rántotta Emma gyomrát. Remélte, hogy Crane nem ismerte föl, amikor a zeneszobából kimenve kénytelen volt elhaladni mellette, hiszen a férfi akkor csak véletlenül, közömbösen pillantott az ő irányába. - Ne foglalkozzunk most Lady Mayfield társalkodónőjével - mondta erélyesen Miranda. - Unalmas kis teremtés. Biztosíthatom, én sokkal jobban el tudom önt szórakoztatni, mint ő tenné. - Nem kétséges, kedvesem. Úgy lesz, ahogy óhajtja - válaszolta csöpp csalódottsággal a hangjában Chilton. Emma hátrált egy lépést. Tennie kell valamit. Nem állhat itt, várva, hogy Miranda és Crane fölérnek a lépcső tetejére. A válla fölött hátrapillantott. A sötét hallig csak a folyosó közepe táján lévő fali gyertya gyér fénye jutott el. A kőfalba mélyen beépített nehéz faajtók mögött sorakoztak a vendégszobák. Emma sarkon fordult, fölkapta a szoknyáját, és sietve elindult a folyosón. El kell rejtőznie valamelyik
szobában. Az első ajtó előtt megállva elfordította a kilincs gombját. Zárva. Rémülten futott a következő ajtóhoz. Az is zárva volt. A harmadik ajtó kilincsét megragadva megkönnyebbült sóhajt szakadt ki belőle: a gomb könnyedén megfordult a kezében. Gyorsan belépett a szobába, és halkan betette maga mögött az ajtót. Megvárja, míg Chilton és Miranda eltűnnek valamelyik szobában, aztán visszamegy a hátsó lépcsőhöz. Fülét az ajtóra tapasztva hallgatta az egyre közeledő léptek zaját. Hirtelen baljós előérzete támadt. Mi lesz, ha épp Miranda szobájában rejtőzött el? A lépések zaja az ajtó előtt megszűnt. - Megérkeztünk, Chilton - hallatszott tompán Miranda hangja a vastag ajtó mögött. - Előkeresem a kulcsot. Emma úgy ugrott el az ajtótól, mintha hirtelen átforrósodott volna. Csak másodpercei maradtak. Miranda abban a hitben van, hogy az ajtó be van zárva, és most lázasan keresi a kulcsot a kézitáskájában. Emma kétségbeesetten nézett körül a holdtól megvilágított szobában. Az ágy alatt az utazóládák foglalták el a helyet. Nem maradt más, mint a masszív ruhásszekrény. Odaszaladt. Puha bőrből készült estélyi cipője nem keltett zajt a szőnyegen. Az ajtó mögül Crane részeg nevetése hallatszott, majd fémes csilingelés a kőpadlón, - Ejnye, na, mit csinál? Látja, elejtettem a kulcsot - hallotta Miranda hangját. - Majd én - felelte Chilton. Emma felrántotta a súlyos szekrényajtót, félretolta a habos, lenge ruhákat, bemászott, majd behúzta maga mögött az ajtót. Teljes sötétség vette körül. Egy férfikar kulcsolódott a derekára. Sikoltani akart, de egy meleg tenyér betapasztotta a száját. Odaszorították egy kőkemény mellkashoz, hogy moccanni sem tudott. - Maradjon csendben, Greyson kisasszony - súgta a fülébe Edison Stokes -, különben vég nélkül magyarázkodhatunk mindketten. Rögtön felismerte a lányt, amikor az kitárta a szekrény ajtaját, s a hold fénye megcsillant aranykeretes szemüvegén. A lehetetlen helyzet ellenére furcsa elégedettséget érzett. Tulajdonképpen jól ítélte meg Lady Mayfield rosszul öltözött kis társalkodónőjét. Már a bemutatkozás pillanatában tudta, hogy semmi olyan vonás nincs benne, amit egy erre a pályára lépő nőtől el lehetne várni. Minden zárkózottsága és szerénysége ellenére gyengeségnek vagy alázatosságnak nyomát sem látta éles figyelemről árulkodó, tiszta zöld szemében. E szempár mélyén sokkal inkább értelem, elszántság és bátor szellem tüze égett. Már akkor érezte, hogy a szemüveg és a divatra fittyet hányó fekete ruha mögött vonzó fiatal hölgy rejtőzik, s most azt is megtudta, hogy kedvét leli benne, hogy elrejtőzzék mások hálószobájában lévő ruhásszekrényekbe. Nagy cselszövő lehet őnagysága. Emma nyugtalanul izgett-mozgott. A férfi váratlanul megérezte a karjának nyomódó test tisztaságot árasztó illatát, s ez eszébe juttatta, milyen szűk helyre vannak bezárva. Óvatosan levette a kezét a lány szájáról. Emma néma maradt. Nyilván ő sem szeretné, ha felfedeznék őket. A férfi agyán átfutott a gondolat, hogy vajon egy vállalkozó kedvű kis ékszertolvajjal van-e bezárva a szekrénybe. Jaj, Chilton - kiáltotta nyűgösen Miranda. - Tönkreteszi a ruhámat. Legyen szíves, ne fogdosson. Nem sürget bennünket semmi. Hadd gyújtsam meg a gyertyát. - O, drágám, maga olyan szenvedélyt ébresztett bennem, hogy tovább egy percet sem tudok várni. - De legalább az ingét és a nyakkendőjét levehetné - mondta érezhető ingerültséggel Miranda. - Nem vagyok szobalány, sem társalkodónő, hogy így a falhoz szorítson. Edison érezte, hogy Emma testén remegés fut át. Kezével végigsimított a lány kezén, és felfedezte, hogy ujjai ökölbe vannak szorítva. Vajon a dühtől vagy a félelemtől? A halk ruhasuhogást Miranda suttogása követte, majd Chilton nyögését és zihálását lehetett hallani. - Egek! Maga aztán nem vesztegeti az idejét - kiáltotta Miranda, de mint aki nincs elragadtatva a felfedezéstől. - Csak nehogy túl gyors legyen az iram. - Az ágy - mondta Chilton. - Folytassuk ott. Nem azért jöttem, hogy társalogjak. - Hadd vegyem le legalább az ingét. Úgy szeretem a férfias felsőtest látványát.
- Ki tudok én bújni egyedül is a nyavalyás ingemből. Na, tessék. Lássunk hozzá, madam. - Fékezze már magát, Chilton. Elegem van ebből. Engedjen el. Ne nézzen holmi olcsó kurvának a Covent Gardenből. Vegye le rólam a kezét. Meggondoltam magam. - De Miranda... Chilton nyersen felmordult, majd hosszan elnyújtott nyögés következett, amit végül e szavak követtek: - Az ördögbe is... most nézze, mi lett az eredménye. - Tönkretette az ágyneműmet - szólt Miranda megvetően. - Londonból hoztam magammal, hogy jól tudjak aludni, és most nézze, mit művelt vele. - De Miranda... - Távozzon, de tüstént. Ha még egy percig itt marad, meghalok az unalomtól.. Szerencsére elég korán van, hogy találjak egy magánál tehetségesebb úriembert, aki elszórakoztasson az éjszaka hátralévő részében. Én úrinő vagyok. Ha szórakozni akar, kerítsen magának egy szobalányt, vagy keresse meg Lady Mayfield savóképű társalkodónőjét. - Meg is teszem - vágott vissza Chilton. - Fogadok, sokkal több örömöm lesz Greyson kisasszonyban, mint amennyit magában találtam. Emma összerándult Edison őt lefogó karjában. - Efelől nincs kétségem - csattant fel Miranda. - Takarodjon innen. - Egyszer, Ralston Manorban elhancúroztam egy társalkodónővel. Helyes kis szajha volt, csak nem tudta, mikor kell abbahagyni az ellenkezést. Lady Raiston rajtakapott bennünket a fehérneműkamrában. Persze, azon nyomban kitette a szűrét a kis pimasznak. - Nem vagyok kíváncsi a fizetett alkalmazottak körében aratott sikereire - közölte Miranda hidegen. Emma minden ízében remegett, lélegzete szaggatottá vált, két kezét ökölbe szorította. Félelem vagy düh? - futott át ismét a férfi agyán. Valami azt súgta neki, hogy az utóbbi. Elfogta az aggodalom, nehogy a lány kivágja a szekrény ajtaját, és nekitámadjon Crane-nek. Szórakoztató jelenet lenne, az biztos, de nem engedheti meg - egyrészt katasztrofális lenne a lányra nézve, másrészt meghiúsítaná az ő terveit is. Még erősebben szorította Emmát, így akarva értésére adni, hogy ne mozduljon. A lány mintha megértette volna, legalábbis nem tett kísérletet arra, hogy kiugorjék a szekrényből. - Ha nem távozik azonnal, Chilton, hívőm Swant, az inasomat - mondta Miranda jeges hangon. - Ő majd egykettőre kitessékeli innen. - Semmi szükség rá, hogy idehívja azt a behemót alakot - mordult fel Chilton. - Már itt se vagyok. Léptek dobogása, majd az ajtó nyílása és csukódása hallatszott. - Ostoba fajankó - dohogott Miranda. - Egy ladynek, aki vagyok, mindenből a legjobb jár. Léptek, ezúttal halkabbak: Miranda vonult el az öltözőasztalkájához. Edison reménykedett, hogy nem akar majd kivenni valamit a szekrényből. Hallották, amint leteszi a fésűt az asztalra, kihúzza egy palackból a dugót, majd visszateszi. Halk selyemsuhogás, és újabb halk léptek. Ismét nyílt az ajtó, s amikor becsukódott, Edison tudta, hogy végre egyedül maradtak Emmával. - Úgy vélem, Greyson kisasszony, hogy miután ilyen bensőséges közelségbe kerültünk egymással, nem ártana, ha elmélyítenénk az ismeretségünket - mondta. - Azt javasolom, keressünk egy kényelmesebb helyet, ahol bizalmasan elbeszélgethetünk egymással. - Micsoda pocsék helyzet - mondta Emma. - A számból vette ki a szót. 3. - Gazember - fortyogott Emma még percek múlva is, amikor már kint jártak a sötét árnyékokkal teli kertben. - Undorító, visszataszító, aljas kis gazember. - Gyakran és joggal vádoltak gazemberséggel. - jegyezte meg minden érzelem nélkül Edison -, de kevesen vágják ezt egyenesen az arcomba. Emma meglepetten torpant meg egy magas, szépen nyesett sövény mellett. - Szó sincs róla, hogy... - Kis gazembernek meg végképp nem nevezett még senki - folytatta elszántan a férfi. Igaza van, gondolta Emma, semmilyen értelemben nem nevezhető kicsinek. Nemcsak hogy magas volt, de valami természetesen férfias elegancia sugárzott belőle. - Nem önre értettem, uram, hanem Chilton Crane-re - mondta bosszúsan. - Örömmel hallom. - Ma kora délután, amikor megtudtam, hogy Crane itt van a kastélyban, beszéltem Mrs. Gattennel, a
házvezetőnővel - magyarázta Emma. - Figyelmeztettem, hogy a fiatal szobalányokat ne küldje egyedül a szobájába, akármilyen ürüggyel próbálkozik is. - Teljesen osztom a Chilton Crane-ről kialakult véleményét - mondta Edison. - A viselkedéséből szabad arra következtetnem, hogy ön volt az a nem túl szerencsés társalkodónő a Ralston Manor-i fehérneműkamrában? A lány nem válaszolt. Szükségtelen volt; a férfi pontosan tudta, hogy fején találta a szöget. Ó, Istenem, sóhajtotta némán. Tehát mindent tud. Valamit tennie kell, különben mindennek vége. Ezt az állását nem veszítheti el, amíg nem talál ki valamit, hogy kilábaljon az őt és húgát ért pénzügyi katasztrófából. Ez már túl sok volt. A legszívesebben sikítozott volna, de kényszerítette magát, hogy logikusan gondolkozzon. Annak nem látta értelmét, hogy megpróbálja helyreigazítani azt, amit Edison hallott. Az emberek hajlamosak minden rosszat elhinni, ha egy hölgy hírnevéről van szó. De még ha sikerülne is előnyösebb színben feltüntetnie magát a Ralston Manor-i epizód szereplőjeként, hogyan magyarázza meg, hogy el akart rejtőzni Miranda szekrényében? Egyetlen szerencséje, hogy nem egyedül lapult abban a szekrényben. Ettől a gondolattól kicsit megbátorodott. Nem kétséges, hogy Edison is bajosan tudná megindokolni, mit keresett ott. - Egyébként mit keresett Lady Ames szobájában, Greyson kisasszony? - Nem találja ki? - sóhajtotta a lány. - Hallottam, hogy Crane és Lady Ames fölfelé jönnek a hátsólépcsőn. El akartam kerülni őket, ezért beugrottam az első szobába, amelyet nyitva találtam. Történetesen Lady Ames szobája volt az. - Értem - hangzott a cseppet sem meggyőző válasz. - És ön, uram? - fordult szembe a férfival váratlanul a lány. - Elmondaná nekem, ön miért rejtőzködött a szekrényben? - Kerestem valamit, amit az egyik barátomtól loptak el - felelte kicsit bizonytalanul Edison. - Úgy tájékoztattak, hogy talán épp Ware Castle-ban van. - Mesebeszéd - nézett rá merőn Emma. - Lady Ames valóságos Krőzus. Miért kockáztatná, hogy bármit is ellopjon? - Az előkelők világában a látszat sokszor csal. De ami azt illeti, nem, gyanúsítom Lady Amest. - Akkor mégis miért ment be a szobájába? Láttam, hogy pár perccel korábban egy földszinti ablakon mászott be a kastélyba. - Valóban Látta? - vonta föl a szemöldökét Edison. - Na, nem baj. A magyarázat elég egyszerű. El akartam kerülni magát. - Engem? - Amikor észrevettem, hogy áll valaki az épület végében lévő erkélyen., rögtön tudtam, hogy ha visszamegy a folyosóra, óhatatlanul észrevesz ott engem. Egy álkulccsal kinyitottam az egyik szoba ajtaját, és besurrantam. Ki akartam várni, míg elmegy, hogy aztán folytathassam a keresést. - Micsoda zavaros helyzet. Mindazonáltal hálás vagyok önnek, uram. - Miért, ha szabad kérdeznem? - Mert ha nem nyitja ki Lady Ames ajtaját, én nem találom nyitva, máshová meg nem tudtam volna elbújni. - Mindig öröm számomra, ha egy elragadó hölgy szolgálatára lehetek. - Hmm. - A lány fürkésző oldalpillantást vetett a férfira. - Gondolom, nem óhajtja elárulni nekem, hogy mit keresett ma este. - Sajnos, nem. Személyes természetű dolog. Azt meghiszem, gondolta Emma. De bármi legyen is az, világos, hogy Edison Stokesnak legalább annyi oka volt rá, hogy elbújjon, mint neki. - A története nagy leleményességre vall, Mr. Stokes. - Ön pedig igen kényes helyzetbe került, nemde, Greyson kisasszony? - mosolyodott el halványan a férfi. A lány elbizonytalanodva hajtotta le a fejét. - Minden jel szerint. Őszinte leszek, uram. Nem engedhetem meg, hogy egy botrány miatt elveszítsem a társalkodónői állásomat Lady Mayfieldnél. - Gondolja, hogy erre van esélye? Minden gazdasága és a Társaságban elfoglalt helye ellenére Lady Mayfield nem tűnik számomra túl prűdnek. - Mindazonáltal nem szeretném próbára tenni az érzékenységét. Ő roppant kedvesen bánik velem. Szerencsémre különcnek tartja magát. Sokkal elnézőbb a botlásaimmal szemben, mint némelyek, akiknél korábban álltam alkalmazásban, de... - A botlásaival? Emma megköszörülte a torkát.
- Három állásomat veszítettem el az elmúlt hónapokban, uram. Ahogy az imént hallotta, az egyiket épp Chilton Crane miatt. A másik kettőből azért bocsátottak el, mert képtelen vagyok megállni, hogy adott esetben ne mondjam ki a véleményemet. - Értem. - Letty bizonyos dolgokkal kapcsolatban nagyon elfogulatlan,... - Letty? Ó, nyilván Lady Mayfieldre gondol. - Ragaszkodik hozzá, hogy a becenevén szólítsam. Mint említettem, különc. De nem várhatom tőle, hogy megtart a szolgálatában, ha komoly vád merül fel az erkölcseimmel kapcsolatban. Ha így tenne, nevetség tárgyává válna a Társaságban. - Megértem. - Edison gondolkozott pár percig, majd így folytatta: - Nos, Greyson kisasszony, úgy látszik, mindkettőnknek jó okunk van rá, hogy titokban tartsuk a magánügyeinket. - Úgy van - mondta kissé megkönnyebbülten Emma. - Számíthatok rá, hogy hallgat arról, ami velem történt Ralston Manorban, ha én is megígérem, nem említem senkinek, hogy ön azért jött Ware Castle-ba, hogy átkutassa a vendégek szobáit? - Igen. Akkor tehát megegyeztünk, Greyson kisasszony? - Megegyeztünk - felelte a lány csillogó szemmel. - A helyzetéből ítélve, Greyson kisasszony, ön teljesen egyedül áll a világban? A lány úgy érezte, a beszélgetés hirtelen túlságosan is bizalmassá vált. De hiszen nemrégen felettébb bizalmas közelségben voltak Lady Ames szekrényében. Csak ne pirulna el, valahányszor eszébe jut, milyen volt, amikor valósággal odapréselődött a férfi izmos, meleg testéhez. - Nem teljesen. Szerencsére van egy húgom. Daphne Mrs. Osgood Leánynevelő Intézetében tanul Devonban. - Értem. - Sajnos a következő negyedévi bérem a hónap végén esedékes. Egyszerűen nem veszíthetem el ezt az állást. - Mondja, Greyson kisasszony - szólt Edison elgondolkodó arccal -, ön egyáltalán nem rendelkezik anyagi erőforrásokkal? - Pillanatnyilag így áll a helyzet. De bízom benne, hogy mintegy két hónapon belül bizonyos pénzügyi terveimet siker koronázza. - És ha mégsem? - Akkor majd kitalálok valami mást. - Ebben egy pillanatig sem kételkedem, Greyson kisasszony. Napnál világosabb, hogy ön sok leleményességgel és kitartással megáldott hölgy. Megkérdezhetem, mi történt a többi rokonával? - A szüleim meghaltak, amikor Daphne és én még nagyon fiatalok voltunk. A nagymamánk nevelt fel bennünket, aki nagyon művelt, iskolázott nő volt. Sajnos, pár hónapja Greyson nagymama is meghalt. Nagyon kevés pénzt hagyott ránk. Jóformán csak a házat. - Mi történt a házzal? A lányt meglepte, hogy a. férfi milyen hamar rátalált a történet sarkalatos pontjára. - Eladtam, Mr. Stokes. Kifizettem belőle Daphne szállását és tandíját, a többit pedig roppant szerencsétlenül befektettem. - Befektette. - Igen. És ahogy múlnak a napok, egyre világosabb lesz, hogy súlyos hibát követtem el. Kurta csend tárriadt. - Vagyis ön elvesztette az összeget - összegezte végül a hallottakat Edison. - Nem feltétlenül. Még reménykedem... Csak még egy kis időre és némi szerencsére van szükségem. - Nem jó a szerencsében bizakodni, ha az ember rossz üzletet kötött - jegyezte meg a férfi. Emma máris megbánta, hogy valami különös késztetésnek engedve beavatta őt a személyes dolgaiba. Nincs szükségem rá, hogy leckéztessen, uram. Ön gazdag és tekintélyes ember, könnyen tesz hát lesújtó megjegyzéseket a szerencsével kapcsolatban, de a hozzám hasonlók nem sok egyébben bízhatnak a szerencsén kívül. - A büszkesége kellemetlenül emlékeztet a sajátorvra - válaszolta csendesen Edison. - Akár hiszi, akár nem, tudom, mit jelent egyedül, pénz nélkül állni a világban. - Csak nem akarja velem elhitetni, hogy ön is volt szegény? Nehezemre esik, hogy elhiggyem. - Pedig elhiheti, Greyson kisasszony. Anyára nevelőnő volt, akit ajánlólevél nélkül bocsátottak el, miután a ház egyik vendége elcsábította, majd a születendő gyermekével együtt magára hagyta. Az apám volt ez a felelőtlen élvhajhász.
- Bocsásson meg, uram - hebegte zavartan a lány. - Én nem gondoltam... - Láthatja tehát, hogy valamelyest át tudom érezni a helyzetét. Anyám, szerencsére, nem került a szegényházba. Odaköltözött egy öreg nagynénjéhez, Northumberlandbe. A néni nem sokkal azután meghalt, és maradt utána annyi, hogy szűkösen, de megéltünk. Apai nagyanyám is küldött olykor valamennyi pénzt. - Nagyon kedves volt tőle. - Aki ismeri, soha nem követné el azt a kolosszális baklövést, hogy kedvesnek nevezze Lady Exbridge-et jegyezte meg higgadtan a férfi. - Azért küldte a pénzt, mert úgy érezte, ez a kötelessége. Kínos terhet jelentettünk számára, de a család iránt messzemenő felelősséget érzett. - Mr. Stokes, nem tudom, mit mondjak. - Semmit sem kell mondania. Tizenhét éves voltam, amikor anyám tüdőgyulladásban meghalt. Nem hinném, hogy valaha is feladta volna a reményt, hogy apám rájön, mégiscsak őt szerette igazán, és törvényes fiának ismer el engem, a fattyút. - Megkérdezhetem, hogy találkozott-e valaha az édesapjával? Edison úgy mosolygott, mintha vicsorítana. - Egyszer-kétszer eljött hozzám, amikor a felesége és az örököse meghaltak a fiú születésekor. De sohasem kerültünk közel egymáshoz. Tizenkilenc éves voltam, amikor meghalt. Akkor éppen külföldön tartózkodtam. Milyen szomorú. - Talán elég is ebből ennyi. Ami volt, elmúlt. Csak azért meséltem el, hogy lássa, átérzem a helyzetét. Most semmi más nem számít, csak az, hogy ön és én megfogadtuk, megőrizzük egymás titkát. Bízom benne, hogy megtartja, amit megígért. - A szavamat adtam rá, uram. És most, ha megbocsát, visszatérnék a házba. Tudja, nem engedhetem meg, hogy akár önnel, akár más úriemberrel egyedül lássanak sétálni a kertben. - Hogyne, természetesen. A jó hírnév miatt. - Nagyon kényelmetlen, ha az embernek szüntelenül arra kell vigyáznia, nehogy elveszítse a jó hírét, de a munkámhoz ez elengedhetetlen. Már éppen elfordult, hogy minél gyorsabban távozzon, amikor a férfi szelíden, de határozottan karon fogta. - Csak még egy kérdést, ha megengedi. - Mi lenne az, uram? - pillantott fel rá a lány. - Mit tesz, ha Chilton Crane-nek eszébe jut, kicsoda ön? Emma megborzongott. - Nem hiszem, hogy emlékszik rám. Ralston Manorban parókám volt, és nem viseltem szemüveget. - De ha felismeri az arcáról? - Akkor majd kitalálok valamit - húzta ki magát Emma. - Ahogy szoktam. A férfi arcán mosoly villant át. Őszintének tűnik, gondolta Emma. - Ezt elhiszem - mondta Edison. - Jó éjt, Mr. Stokes. Sok szerencsét a barátja tulajdonának felkutatásához. - Köszönöm, Greyson kisasszony. Sok szerencsét önnek is az elvesztett befektetése kárpótlásáért tett erőfeszítéséhez. 4. - Az ördögbe is, Emma, hol a tonikom? Átkozottul fáj a fejem! - Letitia, azaz Lady Mayfield, nekivetette a hátát a párnának, és mogorván nézte a csésze csokoládét, melyet a szobalány az imént tett tálcástól elébe. - Kicsit túl sokat ittam Ware francia pezsgőjéből. Ma este jobban vigyázok. Nem hinném, gondolta Emma, miközben felkapta és az ágyhoz vitte a tonikos üveget. - Tessék, Letty. - Hála Istennek. Nem is tudom, hogy bírnám ki nélküle. Valóságos csodaszer. Emma gyanította, hogy a csodaszerben jókora adag gin is Lehet, de óvakodott tőle, hogy egy szóval is megemlítse. Az elmúlt pár hét alatt igazán megszerette alkalmazóját, aki nem akármilyen nő volt. Letty Piggins egy elszegényedett Yorkshire-i paraszt lányaként kezdte az életet, s amikor ifjan megérkezett Londonba, saját bevallása szerint semmije sem volt a szüzességén és a gyönyörű keblein kívül. Okosan foktettem be a tőkémet, lányom, és láthatod, mára hova jutottam. Tanulj az életem történetéből.
Letty a tőkéjét legelőnyösebben mélyen kivágott ruhákban tudta kamatoztatni, amivel magára vonta az öreg Lord Mayfield figyelmét. Különleges engedéllyel összeházasodtak, s amikor Mayfield három hónap múlva meghalt, címét és vagyonát ifjú feleségére hagyta. Emma azonban nem azért csodálta Lettyt, mert sikerült kifognia egy dúsgazdag férjet, hanem mert az eltelt harminc év alatt mindig okosan fektette be a tőkéjét: immár nem annyira a bájait, mint inkább a pénzét. Letty mára megháromszorozta a vagyont, amelyet Mayfield hagyott rá. Ösztönösen ért hozzá, gondolta Emma. Letty bőségesen töltött magának a tonikból, lehajtotta, és elégedetten felsóhajtott: - Ez majd csodát tesz. Köszönöm, drágám. - Visszaadta az üveget Emmának. - Tegye el nekem holnapra, jó? Lehet, hogy megint szükségem lesz rá. És most halljam, miféle eredeti falusi mulatságokat akar ma ránk erőltetni Ware. - Az urak számára lóversenyt rendeznek délután, a hölgyek íjászatban és más játékokban mérik össze az erejüket. Letty arcára röpke sóvár mosoly ült ki. - Szívesebben mennék a lóversenyre, de gondolom, erre nincs lehetőség. Kétségtelenül nincs. - Maga persze már kora reggel óta fent kukorékol, igaz? - kacsintott Emmára a Lady. - Mindig is korán kelő voltam - mormolta Emma, majd némi torokköszörülés után folytatta a társalgást: Az este váltottam pár szót a lépcsőn Mr. Stokesszal. Érdekes úriember. - Ó, a pénz bárkit érdekessé tud tenni kiáltotta Letty felvillanyozva. - Stokesnak pedig annyi van belőle, hogy az már egyenesen lebilincselővé teszi. - A befektetéseiből, nyilván - próbálkozott óvatosan Emma. - Persze. Fiatalemberként egy vasa sem volt. Balkézről született, mint tudjuk. Az Exbridge-vagyon örököse volt az apja. Teherbe ejtett egy buta kis nevelőnőt. - Értem.. - Lady Exbridge természetesen sohasem bocsátott meg az unokájának. - Aligha Mr. Stokes hibáztatható azért, mert házasságon kívül született. - Nem hinném, hogy erről valaha is meg tudná győzni Victoriát - fintorította el az arcát Letty. Valahányszor találkozik vele, mindig eszébe juttatja, hogy Wesley, a fia, képes volt lovaglás közben a nyakát szegni., mielőtt törvényes örököst hagyott volna hátra. - A fia iránt érzett haragját az unokájára zúdítja? - Úgy látszik. És nem elég, hogy Wesley meghalt, mielőtt a rangjának kijáró kötelességét teljesítette volna, de nem sokkal előtte kártyán elvesztette a birtokokat is. Az az ember teljes csődtömeg volt. Mindenesetre az ifjú Stokes akkortájt tért haza külföldről, méghozzá vagyonosan. Megmentette a birtokot a hitelezőktől, és rendbe hozta a család pénzügyeit. Victoria megmenekült a csődtől. Természetesen ezt sem tudja megbocsátani neki. - Fogadok, ez nem akadályozza meg abban, hogy elfogadja az unokája pénzét - vonta fel Emma a szemöldökét. - Persze, hogy nem. Victoria nem ostoba. Nem sokat láttam az elmúlt években, nem is voltunk soha közeli jó barátok, de azért köszönőviszonyban voltunk. Wesley halála óta elvonultan él a kastélyában. Semmilyen meghívást nem fogad el. Azt hiszem, időnként elmegy a színházba, de ez minden. - Az unokája bizonyára társaságkedvelőbb. - Ami azt illeti, nem. - Letty egy pillanatra elgondolkodott. - Nincs a londonii társaságban olyan asszony, aki ne törné kezét-lábát, hogy őt a vendégei között tudhassa. De nem jár se estélyekre, se bálokra, se semmi ilyesmire. Nem is értem, mi hozta ide Ware kastélyába. Lehet, hogy feleséget akar vásárolni. - Feleséget? - bámult rá döbbenten Emma. - Nyilvánvaló, hogy ilyen téren segítségre szorul. Aligha fog véletlenül ráakadni jó családból származó, feddhetetlen hajadonokra. Kopogás szakította félbe érdekfeszítő beszélgetésüket. - Jöjjön be! - kiáltotta Letty. - Jó reggelt, Polly - köszöntötte mosolyogva a belépő, zaklatottnak látszó szobalányt. - Jó reggelt, Greyson kisasszony. - Remélem, a kávémat hozta - nézett Letty reménykedve a Polly kezében lévő tálcára. - Igen, madam. És pirítóst, ahogy meghagyta. - Polly letette a tálcát egy asztalra. - Ohajt még valamit, asszonyom? - Igen. Vigye el innen ezt a förtelmes csokoládét.
- Igenis, asszonyom. - Polly az ágyhoz sietett, hogy elvegye a tálcát. - Maga már kapott kávét vagy teát, - nézett Letty Emmára. - Köszönöm, Letty, kaptam. Akkor, amikor lementem a földszintre. - Ühüm. Hogy érzi magát odafönt a harmadikon? - Egész jól - sietett Emma megnyugtatni asszonyát. - Miattam ne aggódjon, Letty. Mrs. Gatten kellemes kis szobát nyitott nekem. Csendes, félreeső hely. Valójában nagyon rosszul érezte magát a sötét, kopár kis szobában, amely nyomasztólag hatott rá. Nem lepte volna meg, ha megtudja, hogy valamikor régen megöltek valakit abban a kis szobában. - A házvezetőnő azért tette oda, madam - nézett PoIly Emmára -, mert az volt Mise Kent szobája. Gondolom, Mrs. Gatten úgy számolt, hogy ha Miss Kentnek jó volt, akkor madamnak is jó lesz. - Ki az a Miss Kent? - kérdezte Emma. - Lady Ware-nak, gazdám néhai nagynénjének, a kastély úrnőjének volta a társalkodónője. Az úrnő szörnyű betegsége utolsó hónapjaiban volt mellette, azután eltűnt - Mi mást tehetett volna az adott körülmények között? - kérdezte fanyarul Emma. Az alkalmazója meghalt, nem maradt, aki a bérét fizette volna. Bízom benne, hogy Miss Kent azóta talált magának munkát. - Aligha - rázta a fejét Polly. - Miből gondolja? - ráncolta össze Emma a homlokát. - Miss Kent ajánlólevél nélkül tűnt el. - De hát miért tett volna ilyet? - Mrs. Gatten szerint azért, mert Miss Kent hagyta, hogy az úr megkörnyékezze, és bolondot csinált magából. És aztán valamin nagyon összeszólalkoztak. - Min? - tudakolta Emma. - Azt senki sem tudja. Pár nappal Lady Ware halála után, éjszaka történt. Reggelre minden holmijával együtt eltűnt. - Jaj, Istenem! - suttogta Emma. - Nagyon furcsa volt. De az is igaz, hogy attól az éjszakától fogva nagyon különösen viselkedett. - Különösen? Hogy érti ezt? - kérdezte felcsillanó érdeklődéssel Letty. - Én találtam rá. Mármint hogy Lady Ware-ra. Egy tálcán teát hoztam be neki ide, ebbe a szobába... - Úristen! - tágult kerekre Letty szeme. - Ez volt Lady Ware szobája? Ebben halt meg? Polly lelkesen bólogatott. - Igen. Na, szóval, hozom a teát, és ahogy jövök a hallon keresztül, látom, hogy Mr. Ware jön kifelé ebből a szobából. De nagyon komoly volt. Ahogy meglát engem, azt mondja, hogy Lady Ware épp most halt meg álmában. Ő most megy és intézkedik, és értesíti a házat. - Nyilván senkit sem lepett meg az öreg hölgy halála - mondta Letty elmélázva. - Úgy van, madam - bólintott Polly. - Mindnyájan csodálkoztunk, hogy ki eddig is. De azért én bejöttem. Akkor történt az a különös dolog, amikor visszahajtottam a takarót Lady Ware arcáról. - Mondja hát, mi volt az! - sürgette Letty. - Miss Kent jött ki futva onnét, az öltözőszobából - bökött Polly állával az ajtó felé, mely a szobából az öltözőkamrába vezetett. - Magánkívül volt, valósággal mintha kísértetet látott volna. - Talán csak Lady Ware halála dúlta fel - vélekedett Emma. - De mit csinált az öltözőszobában? - tette föl a szónoki kérdést Polly. - Megmondjam, én mire gondolok? - Mondja - felelte Emma. - Szerintem. - kacsintott Polly - ő és a gazda épp hancúroztak odabe', amikor Lady Ware elszenderült. És Miss Kentnek lelkifurdalása támadt, amikor kilépve meglátta, hogy az öreg hölgy azalatt meghalt. És, mint mondtam, pár napra rá ő is eltűnt. - Az a lány, aki egy kurta élvezet kedvéért odadobja az erényét és a jó hírét, megérdemli, hogy rossz véget érjen - ingatta a fejét Letty. - Azért kár érte - szólt vissza Polly már az ajtóból. - Jó volt Lady Ware-hoz. Órákat ült mellette, még akkor is, ha nem volt magánál az ópiumtól, amit a nagy fájdalom miatt kapott. Miss Kent ilyenkor is mellette ült, és a hímzésén dolgozott. Gyönyörűen tudott hímezni. Miután elment, a szobában csend támadt. - Elég hétköznapi eset - szólalt meg nagy sokára Letty. - Nem sok esélye lehetett rá, hogy társalkodónőként újból el tudjon helyezkedni, ha egyszer nem kapott ajánlólevelet a régi alkalmazójától. Oly lehangoló, ha egy fiatal nő elherdálja a tőkéjét. Emmának eszébe jutottak azok az ajánlólevelek, amelyeket az elmúlt hetekben írt saját magának.
- Néha egy képzeletbeli tőkét is be lehet fektetni. Letty felvonta vékony szemöldökét, és csillogó barna szeme bölcs derűvel nyugodott meg Emmán.. - Ha egy lánynak van annyi esze, hogy ezt tegye, akkor legokosabb, ha arra használja ezt az illúziót, hogy férjhez menjen egy dúsgazdag vénséghez. Higgye el nekem, ha ez sikerül, onnantól szabadon élvezheti az életet. Emma arra gondolt, hogy ennél azért jobb sorsot szán magának és Daphnenek. - Nem tervezem a férjhez menést, Letty. - Talán mert már elkótyavetyélte a legfőbb vagyonát, vagy mert nincs kedve hozzá, hogy áruba bocsássa a piacon? - nézett Letty félig leeresztett szempillái alól kíváncsian Emmára. - Ha történetesen elveszíteném az erényemet, nyilván nem vallanám be, nehogy az állásomat is elveszítsem önnél, nemde? - nézett vissza Emma sugárzó mosollyal asszonyára. Letty felkacagott. - Nagyszerű, kedvesem! Ezek szerint nincs kedve kiállni a piacra, hogy egy jegygyűrűre cserélje a legfőbb vagyontárgyát? - Lehet, hogy a vagyonom nagyon csekély - mondta erre Emma -, de annyira nem, hogy engedjek a kísértésnek, és elcseréljem valamire. A londoni lapok nem sokkal dél után érkeztek meg. Basil Ware, mint a legtöbb vidéki úr, sok újságra fizetett elő, köztük a The Timesra is. Emma már egy órája várt izgatottan a könyvtárban a posta megérkezésére. Egyedül volt itt, mert bár a ház már megélénkült, mindeddig a vendégek közül senki sem jött le a földszintre. Amikor a derék kövér Mrs. Gatten, kezében az újságokkal, belépett a könyvtárszobába, Emma valósággal rávetette magát.Köszönöm, Mrs. Gatten - és már futott is az ablak melletti székhez. A lapok egy szót sem írtak az Arany Orchideáról, amelybe jóformán minden pénzét belefektette, amit a devoni házért kapott. A hajónak immár több mint két hónapja vissza kellett volna érkeznie. Feltehetően odaveszett a tengeren. - Nyavalyás hajó - mormolta, félrelökve az utolsó újságot is. - Soha többé nem hallgatok a megérzéseimre. De tudta, hogy csak ámítja magát. A megérzései néha olyan erősek voltak, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni őket. - Jó napot kívánok, Greyson kisasszony. Ugye, így hívják? Attól tartok, nem sokat találkoztunk, amióta megérkezett. Emma Basil Ware hangjára felpattant, kezébe kapta a szemüvegét, az orrára illesztette, és csak aztán fordult az ajtóban álló úr felé. - Mr. Ware! Jó napot, uram. Nem hallottam, hogy bejött. Basil Ware a maga pirospozsgás, vidékies megjelenésével igazán vonzó férfi volt. Amerikában eltöltött évei ellenére Emma szemében derűs közvetlenségével, sportszeretetével maga volt az angol úriember megtestesítője, aki egyaránt otthon van vadászkutyái, lovai és vadásztársai körében. Letty szerint Basil Ware az ifjabbik fiak jellegzetes útját járta. Egyedül, koldusbotra jutva kivándorolt Amerikába, hogy megcsinálja a szerencséjét. Tavaly, év elején tért vissza Angliába, amikor megtudta, hogy haldoklik a nagynénje, és hogy ő az egyetlen élő örököse. Miután megkapta örökségét, Basil könnyed és elbűvölő eleganciával foglalta el helyét az előkelőségek világában, ahol nagy népszerűségre tett szert. - Van valami érdekes a lapokban? - kérdezte Basil beljebb lépve a szobába. - Bevallom, az elmúlt napokban nem tartottam lépést a londoni eseményekkel. Túlságosan lekötött a vendégeim szórakoztatása. - Nem találtam különösebben fontos híreket - felelte Emma, és lesimította szürkésbarna szoknyáját. Már éppen menni akart, amikor egy jól megtermett, Lady Ames jellegzetes kék és ezüst libériáját viselő alak tűnt fel az ajtóban. Swan volt az, Miranda inasa, akinek keze-lába láttán. Emmának egy medve jutott az eszébe, amelyet egy vásárban látott egyszer. Most arra gondolt, nem csoda, hogy Chilton Crane az éjjel kimászott Miranda ágyából, amikor a nő Swannal fenyegette meg. Ezzel együtt az inas szeméből sugárzó becsületes komolyság megnyugtató hatással volt rá. Swan nem volt durva lélek, csak balszerencséjére ilyen külsővel rendelkezett. Emma úgy vette észre, odaadóan ragaszkodik úrnőjéhez. - Elnézést kérek, uram - mondta Swan rekedten csikorgó hangján -, üzenetet hoztam önnek
asszonyomtól. Lady Ames megkért, tudassam önnel, hogy boldoggá tenné, ha szórakoztathatná a hölgyvendégeket, mialatt ön az urakkal a lóversenyen tartózkodik. - Nagyszerű. Tehát a hölgyek sem fognak unatkozni, míg a férfiak távol vannak! Swan megköszörülte a torkát. - Az ön számára is hoztam üzenetet, Greyson kisasszony. - Nekem? - képedt el Emma. - Lady Amestől? - Úgy van, madam. Meghagyta, hogy mondjam meg, a meghívás önnek is szól a ma délutáni hölgyprogramra. Azt mondta, nem szeretné, ha ma is egymagában sétálgatna, mint tegnap délután. - Nagyon helyes - jelentette ki Basil szívélyesen. - Lady Mayfield társalkodónőjeként ön ugyanolyan vendég itt, mint a többiek, Greyson kisasszony. Mindenképpen csatlakozzék délután Mirandához és a hölgyekhez. Erre vágyott a legkevésbé, de nem volt rá mód, hogy udvariasan kitérjen a megtiszteltetés elől. - Köszönöm, Mr. Ware - mondta, majd halvány mosolyt küldött Swan felé. - Mondja meg, kérem, Lady Amesnek, hogy nagyon hálás vagyok a kedvességéért. - Asszonyom a legkedvesebb és legfigyelmesebb hölgy a világon. Megtiszteltetés számomra, hogy őt szolgálhatom. Szent ég, gondolta Emma. Ez a szegény ember szerelmes az úrnőjébe. 5. A tea, mint Miranda elmagyarázta, nem mindennapi keverék volt. Egy Bond Street közeli kereskedésben egyenesen neki készítették. Annyit hozott belőle magával, hogy a többieket is megkínálhassa. - Tea dolgában nem bízhattam magam a derék Basilre, nem igaz? A férfiak nem értenek az ilyesmihez magyarázta, miközben sorra teltek meg a hölgyek csészéi. Emma lassan, óvatosan tette le a csészéjét. Őrizkedett a gyors mozdulatoktól, mert a hirtelen támadt szédülés enyhén felkavarta a gyomrát. Nem engedheti meg magának, hogy az előkelő hölgyek szeme láttára rosszul legyen. Szerencsére egyikük sem figyelt rá. Mindnyájan belemerültek abba az új játékba, melyet Miranda talált ki számukra. Egyfajta kitalálós játék volt ez. Ma délután Miranda játszotta a háziasszony szerepét. Fényes fekete haját a legutóbbi divat szerint a feje tetejére fésülte, kék ruhája pedig különösen jól illett a szeméhez. Nem mondható különleges szépségnek, gondolta Emma, de csupa elevenség. Valahogy mindig elérte, hogy a figyelem rá irányuljon. Hűséges inasa, Swan olyan imádattal csüngött rajta, hogy Emma szinte megsajnálta. - Ki találja ki, melyik kártyát tettem színével lefelé az asztalra? - kérdezte csengő hangon Miranda. Suzanne? Megpróbálod? - Treff ász? - kockáztatta meg Suzanne, azaz Lady Tredmere. - Nem. Te következel, Stella - nézett Miranda reménykedve a következő hölgyre. - Hadd gondolkozzam - mondta a magas, szőke nő, aztán elnevette magát. - Sejtelmem sincs, Miranda. Káró hármas? - Sajnos nem. - Miranda mosolya egyre feszültebbé vált. - Ki a következő? Megpróbálod, Letty? - Sohasem remekeltem az ilyesmikben - szabadkozott Letty. - A kártya csak akkor érdekel, ha pénzben folyik a játék. - Azért csak próbáld meg - unszolta Miranda. Letty belekortyolt a teájába, és merőn nézte a kártyát. - Na jó. Szív király. - Tévedés. Greyson kisasszony? Magán a sor. Emma vett egy mély levegőt, és megpróbálta összeszedni magát. Mi van vele? Egy perce még teljesen jól érezte magát. - Bocsánat, én... - A hangja elakadt, mert minden erejével azon volt, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe se magát, se Lettyt. - Miről van szó? - Én is épp ezt kérdezem, Greyson kisasszony - szólt csöppnyi ingerültséggel a hangjában Miranda. - Úgy láttam, szívesen bekapcsolódik a játékba. - Hogyne, természetesen. - Emma nagyot nyelt, hogy legyűrje a hányingert, és az asztalon fekvő kártyára meredt. Mindössze meg kellett neveznie egy kártyát. Mindegy, melyiket. Miranda játékához nem kellett semmiféle ügyesség. Minden a szerencsén múlott. Senki sem várja el tőle, hogy tudja a helyes választ.
Fölnézett, s pillantása összetalálkozott Miranda jeges kék tekintetével. És ekkor már tudta, melyik kártya fekszik hátával fölfelé az asztalon. - Szív ász. Meglepetés vagy inkább izgalom villant Miranda szemében. Kinyújtotta a kezét, és megfordította a kártyalapot. - Jól válaszolt, Greyson kisasszony. Valóban szív ász. - Ráhibáztam - mondta Emma elhaló hangon. - Próbáljuk meg még egyszer. Swan, kérem, töltsön még abból a különleges teából mindenkinek. - Máris, madam. - És Swan, aki szokása szerint Miranda közelében állt, felkapta a jókora ezüst teáskannát. Amikor Emmához ért, arcát vörös pír lepte el. A lány észrevette, hogy a kanna megremeg a kezében. Félt, nehogy az inas ráfröcskölje a teát, és úrnője megharagudjon, ezért gyorsan megszólalt: - Köszönöm, nem kérek többet. - Ragaszkodom hozzá - szólt rá éles hangon Miranda. - Rendkívül frissítő hatású. - Bizonyára - felelte Emma, akiben derengeni kezdett, hogy talán a szokatlan tea okozza a rosszullétét. Titkon körbepillantott, de senkin sem látta az epegörcs jeleit. - Töltsön még teát Greyson kisasszonynak, Swan - csattant fel Miranda. - Esküszöm - suttogta Cynthia úgy, hogy mindenki hallja -, nem láttam még inast, akin ilyen remekül állna a libéria. Mit szólsz hozzá, Abby? A legelőnyösebb vonásait emeli ki. Hátulról különösen érdekes. Forró tea csöppent Emma ujjaira. Összerándult, és elkapta a kezét. Hallotta, hogy Swannek ijedtében elakad a lélegzete. - Ügyetlen mamlasz - sziszegte Miranda. - Nézze, mit csinált, Swan. Kilöttyintette a teát Greyson kisasszonyra! Swan megdermedt. Emma minden akaraterejét összeszedve közbeszólt: - Swan nem fröcskölte rám a teát, Lady Ames, én mozdítottam el a csészét, amikor épp önteni kezdte. Az én hibám volt, hogy néhány csepp a kezemre hullt. Nem történt semmi. Már amúgy is vissza akartam vonulni. Swan szánnivalóan hálásnak látszott. - Hová megy? Még csak most kezdtük a játékot! - Ha nem bánja, visszavonulok a szobámba. - Jól érzi magát, Emma? - nézett rá összehúzott szemöldökkel, aggodalmasan Letty. - Hogyne - küldött felé a lány egy halvány mosolyt, és megkapaszkodott a szék támlájában. - Csak ez a fejfájás... - Jóságos ég. Félek, kicsit túl sok izgalom érte körünkben szegény Greyson kisasszonyt. Nyilván nincs hozzászokva az előkelő körökben divatos szórakozásokhoz. Igazam van, Greyson kisasszony? - Miranda mosolyát mintha jégből faragták volna ki. - Valóban - felelte Emma, ügyet sem vetve a csípős gúnyra. Óvatosan megfordult, és lassan kiment a könyvtárból. Egy örökkévalóságnak tetszett, míg fölért a harmadik emeletre, de a lépcsőfordulóban már valamivel mintha jobban érezte volna magát. De azért semmire sem vágyott jobban, mint lefeküdni, s megvárni, míg a tea hatása végképp elmúlik. Ezen a folyosón nem lakott más, csak ő. A többi nyomorúságos kis szobát raktárnak és fehérneműkamrának használták. Határozottan jobb állapotban volt, amikor kulcsával kinyitotta az ajtót, és belépett spártaian kopár kis szobájába, amelyben az ágyon, a mosdóállványon és a keskeny kis ablakon kívül nem is volt más látnivaló. Legföljebb még a szoba egyetlen dísze, az a bekeretezett hímzés, amely a mosdóállvány fölötti falon függött. Emma levette a szemüvegét, és óvatosan leereszkedett az ágyra. Feje alatt eligazgatta a párnát, aztán elnézegette a falat díszítő kézimunkát. Sally Kent munkája lehet, gondolta. Polly említette, hogy Sally örökké kézimunkázott. Miközben azon tűnődött, vajon a szerencsétlen Miss Kent miért hagyta itt a hímzését, lassan elszenderedett. Kétségbeesett női kiáltozás riasztotta fel. - Kérem, Mr. Crane, könyörgök, ne tegyen ilyet velem! Hamarosan férjhez megyek! - De hisz akkor még hálás is lehetsz nekem, amiért megtanítlak a házasélet örömeire! - Ne, kérem, nem szabad! Én tisztességes lány vagyok, kérem, ne bántson!
- Fogd be a szád! Ha valaki meghallja, és ránk talál, mehetsz, amerre látsz, de ajánlólevél nélkül. Ez történt a legutóbb is azzal a nőszeméllyel, akit egy ilyen ruháskamrában ledöntöttem a lábáról. Polly elfúló, rémült sikolyát hallva Emma egy pillanatot sem tudott tovább várni. Eszeveszett düh vett rajta erőt, kiugrott az ágyból, s megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a feje teljesen kitisztult. Megragadta a súlyos fém ágymelegítő fogantyúját, és kirohant a folyosóra. Még éppen látta, hogy a folyosó közepe táján becsukódik egy ajtó. Egy kicsiny, fehér muszlin főkötő hevert az ajtó előtt, a földön. Emma fél kézzel felkapva a szoknyáját odarohant, s az ágymelegítőt a magasba emelve elfordította a kilincs gombját. Vett egy mély levegőt, s felkészült, hogy a legalkalmasabbnak tűnő pillanatban, zajtalanul benyisson a szobába. Nem akarta, hogy annak a gazembernek egy másodpercnyi ideje is legyen arra, hogy észrevegye őt. Tudta, hogy minden az időzítésen múlik. Amikor bentről egy zuhanásra utaló tompa puffanást hallott, egy határozott mozdulattal belökte az ajtót. A félhomályos kis raktárszobában Crane háttal feléje, teljes súlyával feküdt Pollyn, s épp a nadrágját gombolta. Polly rémülettől kitágult szeme Emma arcára szegeződött. - Hülye kis liba - zihálta a férfi teljes izgalomban. - Nemhogy örülnél, amiért egy úriember arra méltat, hogy fölemelje a szoknyádat. Azt nem bánom, ha harcias vagy - folytatta, miközben nyitotta a nadrágját -, attól, a dolog csak még érdekesebb. - Remélem, ezt is érdekesnek fogja találni - suttogta Emma, és erejét összeszedve lesújtott az ágymelegítővel Crane fejére. Chilton Crane hang nélkül összecsuklott. - Szentséges Isten, megölte őt! - lehelte Polly. Emma zavartan nézte Crane mozdulatlan testét. - Maga szerint meghalt? - Jaj, igen, biztos vagyok benne, madam! - Polly feltápászkodott a földről. Az első pillanatok megkönnyebbülését dermesztő rémület követte. - Mihez kezdünk most, madam? Mindkettőnket felakasztanak, amiért megöltünk egy nemes urat. - Én ütöttem fejbe - szögezte le Emma. - De engem is okolni fognak, tudom jól - jajveszékelt Polly. És igaza lehet, gondolta Emma. Leküzdötte az agyát elzsibbasztani készülő pánikot. - Hadd gondolkozzam - mondta. - Valamit biztosan tehetünk. Nem hagyom, hogy a gazember miatt felakasszanak. Az egész ember nem ér annyit. - Lehajolt, és megragadta Crane bokáit. - Segítsen. Kivisszük a lépcsőhöz. - Minek? - értetlenkedett Polly, de azért ő is lehajolt, hogy megfogja Crane két csuklóját. - Legurítjuk a lépcsőn, és azt mondjuk, hogy megbotlott és elesett. - Maga szerint ez jó lesz? - kérdezte Polly reménykedve. - Nincs más lehetőségünk. - Emma nekiveselkedett, és a bokájánál fogva felemelte Crane-t. - Egek! Szörnyű nehéz, nem igaz? - Nincs szükségük a hölgyeknek segítségre? - szólalt meg az ajtóban Edison. - Uram... - nyelt egy nagyot Polly, és elejtette Crane csuklóit. Egy lépést hátrált, és kezével a torkához kapott. - Végünk van - nyögte, és a szeme könnybe lábadt. Emma mozdulatlanná dermedt, de nem engedte el Crane bokáit. Túl késő, hogy pánikba essen; ha Edison jelenteni akarja a hatóságnak, úgysem tehet ellene semmit. A vállán át hátrapillantott. A férfi megfejthetetlen tekintettel nézett rá. De amikor Emma látta, hogy pillantása az ágymelegítőre siklik, tudta, hogy szavak nélkül is ért mindent. - De igen - mondta. - Jól jönne a segítség, Mr. Stokes. Mr. Crane meg akarta erőszakolni Dollyt. Én leütöttem az ágymelegítővel, amint látja. Lehet, hogy túl nagyra sikeredett az ütés. - Megölte őt - kesergett Dolly. - Mielőtt legurítanánk azon a lépcsőn, bizonyosodjunk meg arról, hogy csakugyan meghalt-e - mondta Edison, majd hozzátette: - Nem mintha nem érdemelné meg. Becsukta maga mögött az ajtót, majd a földön fekvő Crane-hez ment. Fél térdre ereszkedve két ujját a férfi nyakára szorította. - Erőteljes pulzus - pillantott föl Emmára. - Nem kétséges, hogy kemény koponyája van. Életben marad. - Valóban? - kérdezte Emma, és leejtette Crane bokáit. - Biztos benne? - Teljes mértékben. - Ó, asszonyom! - kiáltotta feltámadó reménységgel Pollly. - Meg vagyunk mentve! De mi lesz - folytatta ijedten -, ha magához térve bejelenti a hatóságnak, hogy Greyson kisasszony leütötte? - Chilton Crane nem fog bejelentést tenni - közölte Edison nyugodtan. - Szerintem mindkettőjüket
kifárasztották a lezajlott események. Bízzák rám, hogy elrendezzem a dolgokat. - Hogyan képzeli, urain? - nézett rá Emma. - Azt tapasztaltam, hogy mindig a legegyszerűbb dolgok a leghatásosabbak, különösen, ha azok, akikkel dolgunk van, szintén egyszerű elmék. - Nem értem - mondta Emma. - Mit fog tenni? Edison lehajolt, és meglepő könnyedséggel a vállára kapta Crane ernyedt testét. - Beviszem a szobájába. Ha felébred, elmondom neki, hogy baleset érte. 'Tapasztalatom szerint, akik egy ütéstől bármily rövid időre is, de elvesztették az eszméletüket, nem szoktak pontosan emlékezni az ütést közvetlenül megelőző eseményekre. O is kénytelen lesz elhinni, amit majd tőlem hall. Önöknek nem kell mást tenniük, mint mélyen hallgatni mindarról, ami idefent történt. - Egy szót sem szólok róla - rázkódott össze Polly. - Nem is tudom, mit tenne az én Jackem Mr. Cranenel, ha megtudná, miben sántikált. - Nagyon szép dolog öntől, amit értünk tesz, Mr. Stokes - mondta Emma mélységes megkönnyebbüléssel. A férfi könnyedén meghajolt, és zavarba ejtően elgondolkodó pillantással nézett vissza rá. 6. - A fejem - nyöszörgött az ágyán fekvő Chilton Crane. Edison visszafordult az ablakból, ahol türelmetlenül várta, meddig kell még őriznie Crane álmát. Crane megmozdult, majd kinyitotta a szemét. Szapora pislogás után látható elképedéssel bámult Edisonra, majd azt kérdezte: - Mi történt? - Nem emlékszik? - adta a meglepettet Edison. - A szobám felé tartva szokatlan zajt hallottam a fölöttünk lévő emeletről. Fölmentem, hogy megnézzem, mi az, s épp időben, hogy lássam, ön benyit, majd belép az egyik raktárszobába. Ebben a pillanatban megbotlott és átesett egy régi bőröndön, j amit otthagytak az útban. - Igen? - tapogatta meg a tarkóját Crane. - Egy polcba verhette be a fejét esés közben. - Kegyetlenül fáj a fejem, annyi szent - fintorgott Crane. - Ez nem lep meg - mosolyodott el halványan Edison. - Szólok Ware-nak, hogy hívjon orvost. - Tegyen, ahogy jónak látja, de én nem bíznám rá a fejem egy vidéki doktorra. - Igaza van - felelte ijedten Crane. - A legtöbbjük sarlatán. - Leginkább pihenésre van szüksége. Most, hogy magához tért, rám nincs többé szükség. Ware a biliárdterembe hívta az urakat. - Esküdni mernék rá, hogy volt egy szobalány abban a szobában - mondta összeráncolt homlokkal Crane. - Egy jóképű, nagy mellű lány. Emlékszem, arra gondoltam, gyorsan elkapom egy fordulóra. Nem lehet, hogy ő... - Te jó ég, uram - állt meg Edison, kezével már az ajtókilincs gombját fogva -, azt akarja ezzel mondani, hogy egy házicseléd visszautasította a közeledését? Nagyon mulatságos. Elképzelem, mit szólnak majd a többiek, ha este, borozgatás közben elmeséli nekik a történteket. - Nem erre gondoltam - hebegte Crane fülig vörösödve. - Csak úgy rémlett, volt ott valaki a raktárszobában... - Amikor én megtaláltam önt, nyomát sem láttam a közelben senkinek. Csak a bőröndöt láttam a földön. Idehívjam az inasát? - A fenébe is... - morogta Crane. - Igen, kérem, mindenesetre küldje be Hodgest. Ő majd rendbe hozza a fejemet. Az ördög vigye el, micsoda rémes napom volt ma! Száz fontot veszítettem a lóversenyen, most meg ez... - Legyen hálás, amiért nem törte ki a nyakát, amikor elesett - mondta Edison nagyon halkan, és kiment a szobából. Visszament Emma szobájához, és halkan bekopogott. Az ajtó azonnal kinyílt. - Az Isten szerelmére, jöjjön be, mielőtt valaki meglátná, uram. A férfi belépett, s visszatekintve látta, hogy Emma az ajtón kihajolva ellenőrzi, nem jár-e valaki a folyosón. Amikor megnyugodott, hogy senki sem látta meg Edisont, sietve becsukta az ajtót. - Nos, Mr. Stokes? Elhitte Crane a meséjét?
Edison egy pillanatra beszívta a lány illatát, amely eszébe juttatta a tegnap estét, amikor a szekrényben kuporogtak, s amikor először érezte ezt az üde illatot. - Nem tudom, sikerült-e őt meggyőznöm, de az biztos, hogy nem fog eldicsekedni azzal, hogy egy szobalánynál elutasításra talált, vagy hogy annak sikerült megszöknie tőle. Akárhogyan is, de nem fogja megcáfolni az én verziómat. - Nagyon okosan cselekedett, uram. Mindkettőnket örök hálára kötelezett. - Ön volt a nap hőse, Greyson kisasszony, nem én. Gondolni sem szeretek rá, mi történt volna, ha ön nem lép közbe az ágymelegítővel. - Bevallom, egy percig sem bánom, hogy akkorát ütöttem rá. Tudja, ki nem állhatom azt az embert mondta Emma, és összerázkódott. - Biztosíthatom, hogy Crane meg fog fizetni azért, amit tett. - Úgy gondolja? - kérdezte meglepetten a lány. - Gondoskodom róla - felelte Edison. - De az ilyesmit alaposan elő kell készíteni. - Nem értem. - Nem hallotta még, hogy a bosszú olyan étel, amit a legjobb hidegen tálalni? - Hiszek önnek, uram. Edison egyenesen Emma elé lépett. - Bár kéznél lettem volna, Greyson kisasszony, amikor Crane-nel összetalálkozott abban a Ralston Manor-i ruháskamrában. A bosszúm akkor nagyon gyors lett volna. - Akkor egy éjjeliedénnyel vágtam fejbe - húzta el a száját a lány. - Akkor csak elkábult. Mondhatom, rettenetesen kemény feje van a gazembernek. Ez azt jelenti - mosolyodott el a férfi -, hogy amikor Ralston Manorban Crane önre támadt, sikerült megvédenie magát tőle? - Nem sikerült megerőszakolnia, ha erre kíváncsi. De az állásomat elvesztettem miatta. Amikor a munkaadóm ránk nyitotta az ajtót, mindketten a földön voltunk. Kínos jelenet volt, annyit mondhatok. Lady Ralston természetesen engem hibáztatott. - Értem - mondta a férfi, és meghajtotta a fejét. - Hadd mondjam meg, Greyson kisasszony, hogy ön rendkívüli nő. Emma félszegen rámosolygott a férfira. - Köszönöm, amit ma délután tett, uram. Nem is tudom, mit mondjak. Nem vagyok hozzászokva, hogy a segítségemre siessenek. - Nyilván nem szorul sűrűn segítségre, Greyson kisasszony. Azt hiszem, nem találkoztam még önhöz hasonló nővel. A lány szeme fényesen ragyogott, és zavarba ejtő figyelemmel nézett a férfira a szemüvege mögül. - Az érzés kölcsönös, uram. - Valóban? - Igen. Én sem találkoztam még olyan emberrel, mint ön, Mr. Stokes. Minden bámulatom az öné. - Bámulata... - És rendkívül hálás is vagyok - tette hozzá a lány sietve. - Hálás. Milyen kedves öntől. - Minden este imámba foglalom a nevét. - Milyen megható - motyogta a férfi. - Nem értem önt, Mr. Stokes - nézett rá összehúzott szemöldökkel Emma. - Ha olyasmit mondtam volna, amivel felbosszantottam... - Honnan veszi, hogy bosszús vagyok? - Onnan, hogy így rám mereszti a szemét. Jaj, Istenem, nem értek én az efféle társalgáshoz. - Én sem. A lány elkeseredetten pillantott föl a mennyezetre. Aztán egy gyors, váratlan mozdulattal lábujjhegyre állt, két kezével megkapaszkodott Edison vállába, és ajkával könnyedén végigsúrolta a férfi száját. Edison megmerevedett; attól félt, ha megmozdul, szertefoszlik a varázslat. A következő pillanatban Emma lángvörös arccal, levegő után kapkodva hátralépett. - Bocsásson meg, uram, nem akartam zavarba hozni a vakmerőségemmel. Bocsánatot kérek. - Ki fogom heverni. - Azokban a kiállhatatlan regényekben mindig így köszönnek meg valamit a hősnők a bátor hősnek mondta mogorván a lány. - Csakugyan? Látom már, tágítanom kell az irodalmi ízlésvilágomon.
- Kérem, Mr. Stokes, most már igazán mennie kell. Ha valaki meglát bennünket... - Hogyne, természetesen. A jó hírneve. - Nem találná mulatságosnak, ha önnek is a jó hírnevétől függne a megélhetése - nézett Edisonra mérgesen. a lány. - Igaza van. Tapintatlan voltam. Nyugodjék meg, máris megyek. Ahogy ellépett mellőle, Emma megérintette a karját. - Voltaképpen miért jött fel erre az emeletre épp akkor? Edison vállat vont. - Megláttam Crane-t, amint fölfelé megy a lépcsőn. Tudtam, hogy az ön szobája idefent van. Féltem, hogy eszébe talál jutni, hol és mikor látta önt utoljára, ezért úgy döntöttem, hogy... - Értem. Nagy figyelmességre vall, uram. A férfi nem válaszolt. Mi értelme lett volna elárulni, milyen jeges düh fogta el, amikor meglátta a hátsó lépcsőn felfelé osonó Chiltont? Emma levette a kezét a karjáról, és megdörzsölte a halántékát. - Rosszul érzi magát, Greyson kisasszony? - Már nem, hála az égnek. De korábban valóban rosszul éreztem magam. Ezért jöttem fel a szobámba, s hallottam meg, hogy Crane bántalmazza Pollyt. - Evett valamit? - Ittam - fintorgott Emma. - Lady Ames mindnyájunkat megitatott a különleges teájával, aztán ragaszkodott hozzá, hogy valami buta kitalálósdit játsszunk. - Lady Ames egy különleges teát itatott önnel? - ismételte Edison nagyon óvatosan. - Förtelmes volt - fintorította el az orrát megint a lány. - Nem is értem, hogyhogy neki ízlik... Szerintem senki sem itta meg az egész csészével. Alig tudtam odafigyelni arra az ostoba játékra. - Mesélje el nekem pontosan azt a játékot - ragadta vállon a férfi. A lány elkerekedő szemmel, zavartan pillantott a vállán nyugvó férfikézre. - Csak egy fordulót játszottam. Lady Ames egy kártyalapot tett leborítva az asztalra, mi pedig egymás után megpróbáltuk kitalálni, melyik lap lehet. Én nyertem, de olyan rosszul voltam, hogy abba kellett hagynom. - Maga nyert? - nézett rá figyelmesen Edison. - Vagyis kitalálta, melyik az a lap? - Igen. Merő véletlenségből, nyilván. Mindig jó voltam az ilyen játékokban. Lady Ames szerette volna, ha folytatom, sőt, kifejezetten haragudott, amiért ragaszkodtam hozzá, hogy visszavonulok. De egyszerűen nem tehettem mást. - Ördög és pokol! - Sem neki, sem Lorringnak nem jutott eszébe, hogy az, aki ellopta az elixír receptjét, nő is lehet. A következő pillanatban arra gondolt, hogy ha nő után kell szimatolnia, akkor rendkívül jó hasznát venné egy női segéderőnek. - Greyson kisasszony, a múlt éjjel azt mondta, hogy társalkodónői állást kellett vállalnia azért, hogy pénzügyi veszteségeit ellensúlyozni tudja. - Egyedül a szükség vehet rá egy nőt, hogy ilyen állást vállaljon - húzta el a száját a lány. - Mit szólna, ha ajánlanék önnek egy második, jövedelmezőbb állást? Emma ellépett a vállát fogó két kéz alól, s két kezét az oldalánál ökölbe szorítva hátat fordított a férfinak. - Ön és Lady Mayfield sokban hasonlítanak egymásra, sir. Szerinte egy jó házasságban kell értékesítenem magam, ön ennél kevésbé hivatalos szerződést javasol. Számomra a kettő egy és ugyanaz. És egyik változat sincs ínyemre. Találok majd egy másik megoldást a szorult helyzetemre. Esküszöm. A férfi alaposan szemügyre vette a lány hajlíthatatlan gerincét. - Hiszek önnek, Greyson kisasszony. De félreértett engem. Nem azt ajánlottam fel, hogy legyen a szeretőm. Arra gondoltam, legyen a segédem. A lány a vállán át, összehúzott szemmel nézett rá. - A fizetett segédje? - És ehhez nem is kell feladnia a Lady Mayfieldnél betöltött állását. Sőt, ami azt illeti, ez az állása teremti meg azt az ideális helyzetet, amelyben az én segítségemre lehet. A lány zöld szemében fény gyúlt. - Két állásom lesz? Egyszerre kapok fizetést öntől és Lady Mayfieldtől? - Pontosan. Tisztességesen megfizetem a szolgálatait. A lány még habozott, majd egy hirtelen mozdulattal szembefordult a férfival. - Mit ért a tisztességes fizetés alatt? A férfi arca lassan felderült.
- A jelenlegi fizetése dupláját. i A lány szemében ravasz kis fény csillant meg. - Ha ennyire szüksége van a segítségemre, sir, legyen a jelenlegi bérem háromszorosa egy egész negyedévre. - Kemény feltételeket szab, Greyson kisasszony. Talán előbb végig kellene hallgatnia, milyen követelményeket támaszt az új állás önnel szemben, s csak aztán kössünk megállapodást. - Hogy őszinte legyek, uram, pillanatnyilag ez érdekel a legkevésbé. Ha garantálja, hogy a következő negyedévre háromszorosát fizeti annak, amit Lady Mayfieldtől kapok, és nem kell az ágyába bújnom, akkor elvállalom az állást. - Akkor megállapodtunk. Nos, mindössze azt z kérem öntől, Greyson kisasszony, hogy tegyen eleget Lady Ames kívánságának, igya meg az ő különleges teáját, és kártyázzon vele. - Mindenképpen meg kell innom azt a teát? - biggyesztette el a száját Emma. - Egy keveset. Csak annyit, hogy lássa, issza a teáját. - Talán arcátlanságnak tűnik a jelen körülmények között, mégis, nem magyarázná meg, miről van szó? sóhajtotta Emma. - Okkal feltételezem, hogy Miranda valamiféle kísérletnek akarja alávetni önt a bájitalával - nézett Edison komolyan a lány szemébe. - Kísérletnek? - kapott Emma a gyomrához. - Mérget tett a teába? - Biztosíthatom, semmi okunk azt gondolni, hogy a tea árt önnek. - Akkor tulajdonképpen hogyan hat rám? - A legenda szerint... - Legenda? - Komolytalan, okkult dolog - vágta rá gyorsan Edison. - Említettem, hogy keresek valamit, amit elloptak. Egy távoli sziget, Vanzagara Kerti Templomából való régi könyvet. A templom szerzetesei úgy nevezik, hogy a Titkok Könyve. - Vanzagara - ráncolta a homlokát Emma. - Hallottam már róla. - Meglep. Nem sokan mondhatják ezt el. - A nagymamám nagyon szerette a földrajzot. - Nos, annak az embernek a megbízásából nyomozok, aki évekkel ezelőtt felfedezte Vanzagarát. Nagyon jó barátom az illető. - Értem. - Ignatius Lorringnak hívják. Haldoklik, és az az utolsó kívánsága, hogy kerítsem elő az ellopott könyvet, és juttassam vissza a vanzagarai szerzeteseknek. - Némi tétovázás után hozzátette: - Tudja, bűntudata van. - Miért? - Mert ő fedezte fel a szigetet, és tette ismertté Európában. Ügy érzi, ha ő nem teszi ezt, a sziget még soksok évig háborítatlan maradhatott volna. Nem utazott volna oda a tolvaj sem, hogy ellopja a legdrágább kincsüket. - Tudja, kilopta el a könyvet? - Nem. De egyes híresztelések szerint a tolvaj Itáliába vitte a Titkok Könyvét, és ott eladta egy Farrell Blue nevű embernek. Ez hihető, mert Blue azon kevés tudósok egyike volt, akik némi eséllyel próbálkozhatnak annak a régi nyelvnek a megfejtésével, amelyen a receptek íródtak. - Múlt időben utalt Mr. Blue-ra - szólt közbe Emma. - Gondolom, nem véletlenül. - Meghalt, amikor leégett a villája Rómában. - Ó. És mi van ezzel az okkult... - Ostobaság, mint mondtam. A legenda szerint az ital hatására az ember előre megjósolhatja egy kártya útját. Állítólag felerősíti a természetes női intuíciót. - Női intuíciót? - A szerzetesek szerint csak nőkre, s közülük is csak nagyon kevesekre hat; azokra, akik eleve fejlett megérzőképességgel rendelkeznek. - Ezért van hát szükség kísérletezésre - húzta el a száját Emma. - Igen. Úgy látszik, Miranda nem fogékony a teájára. Ahogy más sem. De a jelek szerint hisz benne, hogy valakire előbb-utóbb hatni fog, ezért próbálkozik. Lehet, hogy cinkost keres. - Cinkost? - kérdezte Emma töprengve. - Elég rossz csengésű szó. - Ugye, érti a problémát? - nézett rá felvont szemöldökkel Edison. - Ha hisz abban, hogy egy olyan szer van a birtokában, amely révén hamisan játszhat a kártyán, a lehetőségei korlátlanok.
- De azt mondta, az elixír csak egyetlen legenda abból a régi könyvből - vetett rá gyors, fürkésző tekintetet Emma. - Miért keresi hát? - Ha megtalálom azt, akinek a birtokában van az elixír receptje, talán a nyomára akadhatunk a könyv tolvajának is. - Értem. De ha az elixír nem hat... - Ne értsen félre. Nem az a lényeg, hogy az elixír hat-e vagy sem. Tudjuk, hogy az emberek rengeteget kockáztatnak, hogy megszerezzenek valamit, aminek az értékességében hisznek. Többen meghaltak már emiatt az átkozott recept miatt. Legutóbb egy londoni patikus. - Meghalt, mert ivott a teából? - tágult kerekre rémületében a lány szeme. A férfi megrázta a fejét. - Szerintem az a vevője ölte meg, akinek eladott a szerhez szükséges különleges teából. - Maga ismeri a recept hozzávalóit? - húzta össze a szemöldökét Emma. - Nem. De tudom, hogy Vanzagara szigetéről származik. Csak ott teremnek meg a hozzávaló növények. Lorring figyelmeztette a vanzagarai gyógynövényeket tartó londoni patikusokat. Megkérte őket, hogy értesítsék, ha valaki vásárolni akarna belőlük. - Értem. És egyikük üzent neki, hogy volt vevője a különleges teára? - Igen. Lorring már olyan beteg, hogy nem jár el hazulról, ezért én mentem el az üzenetet küldő patikushoz. De elkéstem. Leszúrták. A halála előtt még elmondta, hogy a tea vásárlója Ware-hoz készül vendégségbe. - Istenem! Gondolja, hogy Miranda ölte meg azt a szegény embert? - Ha ő szerezte meg a receptet, kénytelen vagyok feltételezni, hogy ő a patikus gyilkosa. És persze lehetnek mások is. De ne nyugtalankodjon, Greyson kisasszony, amíg az ártatlant játssza, addig ön biztonságban van. - Ez már elég jól megy nekem - mormolta Emma. - Alapkövetelmény a munkámban. - Tudja - nézett rá különös mosollyal a férfi -, amíg magát nem ismertem, nem is sejtettem, hogy a társalkodónők ilyen okosak és talpraesettek. - Ez már ilyen igényes foglalkozás, sir. 7. Másnap este, mielőtt átöltözött volna vacsorához, Edison meggyújtott egy gyertyát, és letette a padlóra. Szabályos lótuszülésben leült elébe, és belebámult a gyertyalángba. Már régen felhagyott a Vanza-szertartások legtöbbjével, de olyankor, ha el akart mélyedni a gondolataiban, néha elővette a gyertyát. Az illatos és színes gyertyákkal végzett meditációt régóta gyakorolták a szigeten. A szerzetesek a templomban végezték ezeket a meditációs gyakorlatokat, és minden Vanza-mester átadta a tanítványainak a figyelem-összpontosítás titkát. Minden mesternek megvolt a maga jellegzetes színű és illatú gyertyája, amit szintén átörökített a tanítványaira. Edison merőn nézte a gyertya lángját. Módszeresen újra meg újra nyugalmat parancsolt a testére, mígnem elméje akadálytalanul, tudott összpontosítani. A nyugalom puha palástként terült rá. A gyertya lángja felragyogott, s ő belelátott a közepébe. Gondolatait szabadon engedte, s azok egy idő után logikus rendbe álltak össze. Lehet, hogy komoly hibát követett el, amikor Emma Greysont bevonta az eltűnt könyv körül kialakult kusza helyzetbe. De alaposan végiggondolva a dolgot úgy találta, hogy a logikája jól működött. Ha Lady Ames a tolvaj, és szentül hiszi, hogy Emmára hat a szer, akkor Emma máris benne van a kelepcében. Mostantól fogva bármikor komoly veszélybe kerülhet. Azt azonban kétli, hogy közvetlen veszély fenyegeti, hiszen, ha jól okoskodott, akkor Mirandának ez idő szerint szüksége van a lányra. Azzal, hogy a Ware Castle-ban folytatott nyomozásához fizetett alkalmazottként igénybe veszi Emma segítségét, könnyebben szemmel is tarthatja őt, ami egyben nagyobb biztonságot jelent a lánynak. A láng még jobban kifényesedett. Edison még beljebb engedte vonni magát oda, ahol bizonyos igazságok a legforróbban izzottak. Itt, a gyertya lángjában van az igazság, gondolta. Nemcsak azért vette maga mellé Emma Greysont, mert úgy ítélte meg, hogy nagy hasznát veheti, nem is csak azért, mert meg akarta védeni őt, vagy mert segítségére akart lenni nehéz anyagi helyzetében. Ki akarta használni a lehetőséget, hogy közelebb vonja magához. Merőben szokatlan indíték a részéről. És talán veszélyes is. Úgy döntött, elég volt, nem nézi tovább a gyertya lángját.
- Ismét ön nyert, Greyson kisasszony. Ez így nem fair! - Delicia Beaumont lecsapta a legyezőjét. - Egymás után háromszor húzta ki a helyes kártyát! Emma lopva körbepillantott az előkelő hölgyeken. Már egy ideje érezte a növekvő ingerültséget a csoportban. Könnyű volt megtűrniük maguk között a kis senkit, amíg volt benne annyi tisztesség, hogy veszített, de egészen más lett a helyzet most, hogy rendszeresen ő nyert. Csak Miranda volt elégedett Emma sikersorozatával. Lady Ames büszkén trónolt fekete-arany csíkos estélyi ruhájában az asztalfőn. A hölgyek vacsora után többnyire pezsgőt és brandyt ittak, s mire az urak megisszák a portóiukat, és megjelennek, hogy táncra kérjék őket, a legtöbbjük már részeg lesz. Emma megmaradt a teánál, de hajthatatlannak mutatkozott, amikor Miranda egyre unszolta, hogy igyon még és még az ő különleges teájából. Ezúttal óvatosabban kortyolgatott, ennélfogva a szédülés is elviselhetőbb volt, mint korábban. Mindazonáltal határozottan kellemetlen érzése volt: mintha sötét, zavaros köd ülte volna meg az agyát. - Még egy kört - szólt nyájasan Miranda, és megkeverte a lapokat. - Lássuk, megveri-e valaki Greyson kisasszonyt. - Elegem van ebből a nevetséges játékból - pattant fel Delicia. - Megyek, szívok egy kis friss levegőt. Ki akar velem jönni? - nézett körbe a többieken. - Én! - Én is! - Tényleg nagyon unalmas, ha mindig ugyanaz nyer! - szólt élesen Cordelia Page, és türelmetlenül felugrott. - Remélem, hamarosan kezdődik a tánc. A hölgyek hangos ruhasuhogással kitódultak a teraszra. Miranda jóságos mosollyal fordult Emmához: - Nem tudnak veszíteni, Greyson kisasszony. Ön nem tehet róla, ugyebár, hogy ma este ilyen szerencséje van... Miranda szemének lázas csillogása megijesztette Emmát. Való igaz, megígérte Edisonnak, hogy részt vesz Miranda játékaiban, de mára elege volt. Ideje, hogy veszítsen. Különben sem volna szerencsés, ha Miranda vakon bízna a kotyvaléka hatásosságában. - Még egy kör, és utána visszavonulok - mondta. Bosszús kifejezés suhant át Miranda arcán, de gyorsan erőt vett magán. - Rendben van, Greyson kisasszony, még egy kör. - Találomra kiválasztott három lapot a csomagból, jól megnézte, majd leborította az asztalra. - Tessék. Lássuk, kitalálja-e, melyik három lap ez. Emma megérintette az elsőt. Az agyát betöltő kavargó ködön keresztül napnál világosabban jelent meg előtte a treff négyes. - Azt hiszem, a szív király - mondta nyájasan. - Nem találta el, Greyson kisasszony - felelte összehúzott szemöldökkel Miranda, és felfordította a lapot. Swan, töltsön Greyson kisasszonynak még egy csésze teát. Swan már indult is a kannával. - Nem, köszönöm, nem kérek több teát közölte Emma. - Lárifári, dehogynem kér. Tegye, amit mondtam, Swan - vetett az inas felé Miranda egy türelmetlen, dühös pillantást. Emma látta, hogy Swan már-már esedező tekintettel néz rá, s megértette, hogy az inas bajban van. - Jól van, miért is ne? - nézett rá megértő mosollyal. - Kérek még egy kis teát, Swan. Köszönöm. Swan szemében kigyúlt a hála szikrája, és remegő kézzel teletöltötte Emma csészéjét. Amikor ellépett tőle, Emma tettetett ügyetlenséggel nyúlt a csésze után, amely kicsúszott az ujjai közül, és leesett a földre. - Jaj, nekem! - kiáltott fel. - Mit tettem! - Takarítsa el, Swan - szólt Miranda visszafojtott dühvel. - Igenis, asszonyom - felelte az inas. - A ruhámra is ráfröccsent - mondta Emma, és felállt. - Kérem, bocsásson meg, Lady Ames. Kénytelen vagyok máris visszavonulni. - De Greyson kisasszony, hisz korán van még - tiltakozott a lady, s a szeme jeges fénnyel villant. - Mint tudja, nem forgok gyakran az előkelőek világában, ezért szokatlan számomra az éjszakázás. De kétlem, hogy bárkinek is feltűnne a távollétem. - Téved, Greyson kisasszony. Nekem fel fog tűnni. - Kissé előrehajolt, és furcsán feszült arccal nézett fel rá. - Szeretnék még játszani önnel..
Ismerős bizsergés futott át Emmán. Érezte, hogy a tarkóján felborzolódik a haja. Tenyere csípősen viszketett. Félek, gondolta, s maga is meglepődött rossz előérzetén. Halálos félelem fogta el, miközben nem látta az okát. Ördög vinné el ezt a nőt. Nem hagyom, hogy ezt tegye velem. Miranda úgy nézett rá, ahogy a macska szokta figyelni az egeret. Mi van velem? - gondolta riadtan Emma, amikor megérezte a félelem újabb rohamát. - Hiszen nem fog rám puskát! Nagy erőfeszítéssel összeszedte magát. - Jó éjt, Lady Ames - mondta. - Mára elegem van a kártyajátékokból. Nem mert hátranézni, amikor magára erőltetett nyugalommal elvonult a kártyaasztaltól. A lépcső felé menve megállt a bálterem nyitott ajtajánál, hogy lássa, ott van-e a másik munkaadója. Odabent a tágas teremben sokan gyűltek össze, méghozzá ezúttal nemcsak a ház vendégei, de a környékbeli nemesek közül is szép számmal. Chilton Crane, Emma nagy megkönnyebbülésére, egész nap nem jött le, csak üzent, hogy fejfájása miatt a szobájában marad. Emma e pillanatban megpillantotta a terem túloldalán, egy kisebb csoportban álló Lettyt. Pezsgőspoharat tartott a kezében, és nagyokat kacagott. Reggel meg majd keresi a tonikját, gondolta Emma. De ma éjjel szemmel láthatóan nem lesz szüksége társalkodónője szolgálataira. Boldogan, hogy ez idő szerint megszabadult mindkét munkaadója iránti kötelezettségeitől, megindult fölfelé a lépcsőn. Mire a harmadik emeletre ért, és rálépett a szobájához vezető folyosóra, a bálterem hangzavara távoli morajlássá csitult. Léptei kongtak a folyosó csupasz kövén. Az ajtaja előtt megállt, és kinyitotta kicsiny kézitáskáját, hogy elővegye belőle a kulcsát. És ekkor megint mintha hangyák futkosnának a gerincén. Az a szörnyűséges tea. Edison meg volt győződve róla, hogy nem ártalmas. És ha tévedett? Belépett a szobájába, és becsukta, sőt be is zárta maga mögött az ajtót. A vetkőzés és a lefekvéshez készülődés szertartása sem nyugtatta meg felajzott idegeit. Hálóingben és kis fehér főkötőjében állt, és nézte az ágyat. Nem tartotta valószínűnek, hogy el tud aludni. Arra gondolt, hogy egy lefekvés előtti séta bizonyára jót fog tenni. Belebújt a köntösébe és a papucsába, kiment a szobájából, zsebre tette a kulcsát, és elsétált a folyosó végében lévő tölgyfa ajtóig, amely a kastély lőréses oromzatára vezetett. Teljes súlyával nekifeküdve tudta csak kinyitni a súlyos ajtót. Odakint végigsétált a kőfalon, lenézett a kastélyt körülvevő, messzire elnyúló, holdfényben fürdő parkra, melyen túl sűrű, sötét erdő terült el. A hűvös, balzsamos levegőn kitisztult a feje, de rossz előérzete itt sem múlt el. A csuda vinné el a megérzéseit. Holmi kényelmetlen balsejtelmek miatt nem állhat itt egész éjszaka! Elszántan megindult visszafelé, s a nehéz tölgyfa ajtó kilincsét két kézzel lenyomva belépett a sötét folyosóra. E pillanatban valósággal elhatalmasodott rajta baljós előérzete. Elszántan megindult a szobája felé, de ekkor meghallotta a kőlapokon visszhangzó léptek kopogását. Valaki jön fölfelé a hall túlsó végébe vezető lépcsőn! Rémület hasított belé. Éjszaka volt, szolgálónak semmi keresnivalója nem lehetett az épületnek ebben a szárnyában. Rajta kívül senki másnak nem volt dolga itt. Tudta, hogy bárki jön is felfelé a lépcsőn, csak az ő szobájába tarthat, ő tehát nem mehet oda vissza. Pillanatok alatt döntenie kellett, beugrott hát a legközelebbi üres szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Fülét az ajtó lapjához tapasztva hallgatózott. -; Ijesztően hangosnak érzékelte saját lélegzését. A léptek zaja megszakadt, s ugyanakkor kulcscsörgés hallatszott. Valaki megkaparintotta a házvezetőnő kulcscsomóját, gondolta. Akárki volt, a jelek szerint feltett szándéka, hogy addig próbálgatja a kulcsokat, amíg rá nem talál arra, amelyik beleillik az ő szobája zárjába. Egyszer csak hallotta, hogy nyílik a szobája ajtaja. Végigfutott rajta a hideg. A betolakodó odabent van a szobájában. Ha nem megy ki a bástyára, most talán ott aludna védtelenül az ágyában. - Mi az? - hallatszott ki a nyitott ajtón át Chilton Crane dühös méltatlankodása. - Bebújtál az ágy alá, te rafinált kis nőszemély? Az iszonyú düh még a félelmét is elnyomta. A gazember! Ugy látszik, tegnap mégsem vágta elég keményen fejbe! Kár volt Edisonnak megakadályoznia, hogy lelökje a lépcsőn.
- Szóval nem bujkálsz az ágy alatt sem? Akkor talán a szekrényben. Előlem úgy sem menekül, drága Greyson kisasszony. Tudom, hogy itt vagy valahol... - Hirtelen elhallgatott. - Ki az? Ki jön? Emma jeges szorítást érzett a gyomrában. Valaki más is volt a folyosón, a szobája előtt. Olyan feszülten figyelt Crane-re, hogy nem is hallotta az újabb lépteket. És úgy látszik, Crane sem. - Hé! Mit művel? - hangoskodott Crane. - Mi akar ez lenni? Válasz nem érkezett, és amikor Chilton ismét megszólalt, a hangja vad rémületről árulkodott: - Ne! Várjon! Az Isten szerelmére, tegye el azt a pisztolyt. Ezt nem teheti! Mit akar... Tiltakozását a pisztoly tompa dörrenése vágta ketté. Egy másodperccel később Emma hallotta a padlóra zuhant test puffanását. A sötét, üres szobában becsukta a szemét, és még a lélegzetét is visszafojtotta. Egy végtelen hosszúnak tűnő idő után hallotta, amint becsukódik a szobája ajtaja. Nem hallatszott léptek zaja a kőpadlón, de hosszú-hosszú idő múlva Emma meggyőződött róla, hogy a második betolakodó elment. De még ezután is csak nagy sokára merészkedett elő rejtekhelyéről. Szobája ajtaja előtt megállt. Aztán győzködni kezdte magát, hogy nem maradhat itt örökké, valamit tennie kell. Összeszedte magát, és kinyitotta az ajtót. A szobában a halál illata terjengett. A holttest a padlón feküdt. A hold ezüstös fényében úgy látszott, mintha vére feketére festette volna mellén az inget. A gazember ezúttal minden kétséget kizáróan halott volt. 8. Edison följebb emelte a gyertyát, hogy fénye ráessen a Miranda útiládájában felfedezett kicsiny, áttetsző üvegekre. Találomra kiemelt egyet, és kihúzta a dugóját. Ismerős volt az illat, emlékeket idézett fel benne. Évekkel ezelőtt, a vanzagarai templom kertjében érezte ezt a különös illatot. Elhessegette a régi képeket, visszatette a kis üvegfiolát, és kivette a sorban következőt. A szárított füvek édeskés illata megint csak Vanzagarát juttatták eszébe. Nem kétséges, hogy egy okkult elixír alkotóelemei sorakoznak a tartályokban. A Titkok Könyvét azonban nem látta sehol. Már épp le akarta csukni a ládát, amikor ujjai egy bőrrel bevont dobozt tapintottak. Kivette, és kinyitotta. A gyertya fénye megcsillant egy sor golyón. Puskaport is látott egy kisebb dobozban. A pisztoly helye azonban üres volt. - Sikerült meglepnie, Miranda - mondta, miután lecsukta a láda fedelét, és még egyszer körbepillantott a szobában. - Okosabbnak gondoltam, semhogy hitelt adjon efféle varázsszereknek. És most lássuk, el tude vezetni a Titkok Könyvéhez. Miranda szobájába tompa nevetés és női hang Hallatszott be a folyosóról. Korán kezdik a találkák lebonyolítását, gondolta Edison. Ezek szerint várnia kell, ha nem akarja megkockáztatni, hogy ebből a szobából lássák távozni. Elfújta a gyertyát, és gyorsan az ablakhoz ment. Legalább egy kérdésre választ kapott, gondolta, miközben kinyitotta az ablakot, és felugrott a párkányra. Miranda valamiképpen megszerezte a könyvben szereplő receptet, melyet Farrell Blue a halála előtt megfejtett. Hogy miként, és hogy mit tud magáról a Titkok Könyvéről, azt még csak találgatni lehet. Megkönnyebbülésére senkit sem látott a kertben. A derekára csavart kötél egyik végét kidobta az ablakon, a másikat a "Vanza-csomóval" az ablakfélfához erősítette, majd néhányszor megrángatta, hogy lássa, elég erősen tart-e. Tartott. Akkor kilépett az ablakon, s egyik csizmáját a falnak vetve kesztyűs kezével megragadta a kötelet, és gyorsan leereszkedett a bokrok sötét árnyékába. Amikor biztonságosan földet ért, oldalra rántotta a kötelet, amely odafönt az ablakban kioldódott, és lehullt a lába mellé. Akkor gyorsan fölcsavarta. Ahhoz képest, hogy tíz éve nem gyakorolta, nem is rossz. Állt a sötétben, és azon gondolkodott, mi legyen a következő lépése. A bálteremben még most is szólt a zene, pedig már hajnali két óra felé járt az idő. Ha most visszamenne, kénytelen lenne elhárítani Miranda újabban iránta tanúsított érdeklődését. Nem, mára elég volt minden fizikai erőkifejtésből. Már elmúlt
tizennyolc éves. És az az igazság, hogy ma éjjel senki más érdeklődését nem tudná már elviselni, mint új munkatársáét. Emmára gondolva elmosolyodott. Ami azt illeti, ha ő közeledne hozzá, bizony nem hivatkozna fáradtságra! Sajnos egyáltalán nem valószínű, hogy e téren valaha is próbára lesz téve. A lány nagyon vigyáz a jó hírére. Edison döntött. A konyha melletti félreeső bejáraton át visszament a kastélyba, és csendben elindult fölfelé a hátsó lépcsőn. A második szintre érve elindult a hallon át a saját szobája felé. Az ajtó előtt megállt, és kivette a zsebéből a kulcsát. Mielőtt a zárba illesztette volna, közelebb hajolt. Még a félhomályban is látszott, hogy a i kilincs gombjára szórt porban nincsenek ujjlenyomatok. Miután lement vacsorázni, senki sem akart bemenni a szobájába. Maga sem tudta, örüljön-e annak, hogy a kialakult helyzet miatt egyre több régi szokását és gyakorlatát eleveníti fel. Belépett a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Éppen meggyújtotta az éjjeliszekrényén álló gyertyát, amikor halkan, tétován kopogtak az ajtón. Felnyögött. Ez Miranda lesz. A nő a jelek szerint őt is fel akarja írni hódításai listájára. Résnyire nyitotta az ajtót, és kiszólt: - Sajnálom, Miranda, de nagyon fáj a fejem... - Én vagyok, Mr. Stokes. Kitárta az ajtót. - Emma! Mi az ördögöt csinál itt? A lány leengedte kopogáshoz fölemelt kezét, sietősen végigpillantott a folyosón, majd tágra nyílt, karikás szemét a férfira emelte. Edison agyán átvillant, hogy nincs rajta a szemüveg. Rögtön utána megállapította, hogy Emma nem azzal a kicsit hunyorgó, vaksi tekintettel néz rá, ahogy a szemüvegüktől átmenetileg megfosztott emberek szoktak nézni. - Őszintén sajnálom, uram, de haladéktalanul beszélnem kell önnel - mondta a lány, a nyakán szorosan összemarkolva a köntösét. - Egy örökkévalóságnak tűnő idő óta várok önre a lépcső alatti fülkében. Már attól féltem, sohasem jön föl a szobájába. - Jöjjön be, mielőtt valaki erre talál jönni - mondta a férfi, s a karjánál fogva behúzta a szobába. Csak akkor vette észre, hogy a lány hálóingben, főkötőben és pongyolában áll előtte. - Mi a csuda? Úgy tudtam, hogy nagyon is kényes a jó hírére. Mit képzel, mi fog történni, ha valaki meglátta, amikor bejött a szobámba? - Sajnálom, de most kisebb gondom is nagyobb ennél. Nem is tudom, hogyan magyarázzam meg. A férfi látta, hogy a lány teljesen feldúlt állapotban van. Hirtelen valóságos dühroham fogta el, és a vállánál fogva megrázta a lányt. - A mindenségit! Csak nem próbálta meg Crane újból megerőszakolni? A saját kezemmel ölöm meg! - Nem lesz rá szükség, uram - válaszolta Emma, és nagyot nyelt. - Már halott. Ezért jöttem. Hogy segítsen megszabadulni a holttestétől. Vagy legalább átvinni egy másik szobába. - A holttestét. - Bizonyára nem jól hallotta. - Azt akarja mondani, hogy Crane holtteste a maga szobájában van? - Igen. - A lány megköszörülte a torkát. - Ezúttal valóban nem guríthatom le a lépcsőn, hogy utána azt mondjam, az eséstől törte ki a nyakát. Mert egy jókora lyuk van a mellén. A lépcső tetejéről velőtrázó női sikoly hallatszott, s rögtön után rémült kiáltás verte fel a házat. - Gyilkosság! Megöltek valakit! Jöjjenek gyorsan! Emma hevesen összerázkódott. - Jaj, Istenem! Elkéstünk. Valaki megtalálta a hullát. Megpróbált kibújni Edison kezéből, de az rászólt. - Nyugalom, Emma. Hová akar menni? A lány vadul az ablak felé pillantott. - Ki kell jutnom innen. Most már biztos, hogy felakasztanak. Tudnom kellett volna, hogy az a gazember előbb-utóbb tönkre fog tenni engem. Kérem, uram, engedjen elmenni! Nincs sok időm! - Nem futhat ki így az éjszakába! Papucsban van, az Isten szerelmére! - Elkötök egy lovat az istállóból. A férfi vasmarkába szorítva a lány csuklóját, odahúzta az ágyhoz. - Mégis mit képzel, uram? - kiáltotta Emma, látva, hogy Edison az ágy szélére ülve kezdi lerángatni a
csizmáját, majd amikor azzal végzett, ledobja magáról a kabátot, és kigombolja ingének felső gombjait. Uram, mit akar...? - Lehet, hogy a tervem nem nyeri el a tetszését - mondta a férfi, miközben odakint lábdobogás és kiáltások verték fel a folyosó csendjét -, de összehasonlíthatatlanul biztonságosabb, mint a magáé. Fölgyűrte az ingujját, és odaszólt a lánynak: - Jöjjön. Ki kell mennünk. - Sir. Mr. Stokes... Edison elkapta Emma csuklóját, és húzni kezdte Biz ajtó felé. - Hová megyünk? - Csatlakozunk a többi elszörnyedt bámészkodóhoz. - Feltépte az ajtót, és kivonszolta a lányt a folyosóra. - Mire a tett színhelyére érünk, már mi is éppoly feldúltak és megdöbbentek leszünk, mint a többiek. - De Crane holtteste az én szobámban van! - Ez igaz, de maga nincs a szobájában, ugye? - Igen, de... - Elég a vitából, Greyson kisasszony. Maga az én alkalmazottam. Az ilyen helyzetekben az én utasításaimat kell követnie. A lány habozni látszott. - Bízzon bennem, Emma, most úgysem tehet mást - mondta Edison szelídebben. Félúton már látták a lépcsőn futkározó embereket; a kezükben magasra emelt gyertyák vad árnyékokat festettek a falra. Nem sokkal a többiek után értek a lépcsőfordulóhoz. Senki sem vette észre, amikor csatlakoztak a többiekhez - mindenki azt figyelte, mi történik odafönt. - Siessenek! - kiáltotta egy hang. A harmadikra érve mindenki betódult a sötét folyosóra. Edison átnézett a fejek fölött, és egy rémültnek látszó szobalányt látott a hallban. Nyilván ő riasztotta a többieket, gondolta. Vajon mit kereshetett ezen az emeleten ilyen késő éjszaka? Ahogy a sokaság tovalódult, észrevette a földön heverő súlyos ezüsttálcát, mellette egy csésze, egy csészealj és egy drága porcelánkanna cserepeit. Edison közelebb húzta magához Emmát, és a fülébe súgta: - Szólt, hogy hozzanak föl teát a szobájába? - Tessék? - nézett rá zavartan a lány. - Teát? Nem. Le akartam feküdni, csak előbb sétáltam egyet a bástyán. Miért kérdezi? - Nem lényeges. Majd később elmagyarázom. - Edison arra gondolt, ha helyreáll a nyugalom, megkeresi a szobalányt. Érdekes adalék lesz, hogy ki küldte a teával Emma szobájába éjnek évadján. Éles kiáltás jelezte, hogy az első kíváncsi vendég megérkezett Emma ajtaja elé. - Csakugyan igaz! Ezt az embert lelőtték! - Ki az? - hallatszott egy másik női hang. - Crane - felelte egy férfi. - Mi a csudát keresett idefönt? - Nyilván valamelyik szobalányt - mormolta Lord Northmere. - Folyton szobalányok, házvezetőnők és hasonlók után koslatott. - Szent Isten, az meg fogta magát, és lelőtte! - sikoltotta egy nő. - Nézzék, csupa vér az inge! - Engedjenek oda - tört utat magának Basil Ware. - Láthatnám végre én is, mi folyik a saját házamban? Az emberek elhallgattak, és tisztelettel utat engedtek Basilnek. Edison érezte, hogy Emma megremeg. Megszorította a karját. - Chilton Crane az, és csakugyan meghalt- jött vissza jelenteni a szemle végeztével Basil. - Értesítenünk kell az elöljáróságot. Ez itt Greyson kisasszony szobája. Látta őt valaki? - Emma! - sikította Letty. - Úristen! Tényleg az ő szobája? Hol van Emma? Fejek forgolódtak, és halk pusmogások hallatszottak. - Biztosan megpróbálkozott vele is... - Greyson kisasszony lőtte le... - Ki hitte volna? Greyson kisasszony gyilkos... - Az a szelíd ifjú hölgy. Milyen bájos teremtésnek látszott. - Azon nyomban át kell adni a hatóságoknak... Emma görcsösen szorította Edison kezét. A férfi rápillantott, s látta, hogy a lány a rémülettől dermedten bámul Basil Ware arcába. Megnyugtató szándékkal szorította meg ismét a karját. Ebben a pillanatban tekintete a fejek fölött összetalálkozott Basiléval. - Greyson kisasszony velem van, Ware - szólalt meg nyugodtan. - Velem volt attól kezdve, hogy visszavonult a társaságtól. Mivel egy ideje meglehetősen szoros kapcsolatban vagyunk, feljogosítva
érzem magam, hogy biztosítsam, semmi köze Crane halálához. A fejek egyszerre fordultak hátra, s minden szempár Emmára szegeződött. A tekintetek a néma csendben végigsiklottak a lány hálóingén, majd mintegy vezényszóra átlendültek Edisonra, hogy elragadtatott szörnyülködéssel megállapodjanak kigombolt ingén és meztelen lábán. A férfi tudta, hogy következtetésük nyilvánvaló, s azt is, hogy izgatott állapotában Emma lesz köztük az utolsó, akinek mindez eljut a tudatáig. Most még nyugodtan nézett szembe az őt bámuló emberekkel. Edison bánatos mosolyt küldött a döbbent vendégsereg felé, és Emma kezét a szájához emelve mondta: - Nem éppen ilyen körülmények között óhajtottuk bejelenteni, de ha már így esett, nyilván meg fogják érteni. Engedjék meg hát, hogy bemutassam menyasszonyomat, Miss Emma Greysont. Ma este igent mondott nekem. Emma torkából halk csuklásszerű hang tört elő, majd ellenállhatatlan köhögés fogta el. Edison gyengéden megpaskolta a hátát, s még hozzátette: - Amivel, természetesen, a világ legboldogabb emberévé tett engem. 9. - Elküld? - nézett Emma rémülten az ágyban kávézó Lettyre. - El akar bocsátani? Letty... Lady Mayfield, kérem, ezt nem teheti velem. Szükségem van erre az állásra. - Tréfás kedvében van, drágám, de belőlem ne akarjon tréfát űzni - nézett rá csillogó szemmel Letty, és kedvesen megfenyegette. - Ne akarja elhitetni velem, hogy Stokes jegyeseként meg akarja tartani fizetett társalkodónői állását. - Úgy van - lépett a lány közelebb az ágyhoz. - Továbbra is a társalkodónője szeretnék maradni. Nem adtam rá okot, hogy elküldjön. - Ne akarjon bolonddá tenni, gyermekem. Ön is nagyon jól tudja, hogy ez lehetetlen. - Könyörgök, Lady Mayfield... - Büszke vagyok magára, drágám - nézett sokat sejtető tekintettel a lady Emmára. - Rászolgált a bizalmamra. Odafigyelt arra, hogy hová fekteti be a tőkéjét. Igaz, hogy Mr. Stokes még koránt sincs élemedett korban... - Letty. - ...de maga majd úgy intézi, hogy ne kelljen sokáig várnia, míg majd élvezheti a vagyon nyújtotta szabadságot. - Ön nem érti... - De még mennyire, hogy értem, kedvesem - kacsintott Letty. - Kicsit kockázatos stratégiát választott, az igaz. Szerintem egy lány tartsa zár alatt a tőkéjét, míg a karikagyűrű ott nem csillog az ujján, maga viszont nyilvánosságra hozta az eljegyzésüket. Kis szerencsével ez a stratégia is be fog válni. Emma elképedve bámult a ladyre. Belátta, hogy helyzete reménytelen, semmilyen módon nem tudja úrnőjét rávenni, hogy tartsa meg az állásában. Mindenki nevetségesnek találná, ha a mesébe illően gazdag Edison Stokes menyasszonya továbbra is az ő fizetett társalkodónője maradna. Azért egyvalamivel még megpróbálkozik. - Volna olyan kedves, és adna nekem ajánlólevelet, Lady Mayfield? - Ne nevettesse ki magát, gyermekem - kacagott fel a lady. - Nincs magának arra már szüksége! Még hogy ajánlólevelet! Még elképzelni is szörnyűség! Végem van, gondolta Emma. Egy órával később meg kellett tapasztalnia, hogy a gyászosan indult nap még rosszabbul folytatódott. Edison Pollyval üzent, hogy menjenek lovagolni. - Az Isten szerelmére, mondja meg neki, Polly, hogy nem! Megrémült a gondolatra, hogy egy nap alatt mindkét állását elveszítheti. Ha Edison megtudja, hogy már nem áll Lady Mayfield alkalmazásában, rá fog jönni, hogy mostantól kezdve nincs abban a helyzetben, hogy segítségére legyen a nyomozásban. Most egy kis időre van szüksége, hogy átgondolja a helyzetét. Megpróbált valami ésszerű okot találni, amivel kimentheti magát. - Kérem, mondja meg Mr. Stokesnak, hogy nincs lovaglóruhám. Polly pár perc múlva egy csodálatosan szép türkizkék bársony lovaglóöltözékkel és a hozzávaló csizmával tért vissza. A szeme csak úgy csillogott.
- Mrs. Gatten találta ezeket a holmikat - újságolta. - Lady Ware lovaglóruhája volt. Mielőtt megbetegedett, asszonyunk naponta kilovagolt. Azt hiszem, ráillik az ön termetére. Emma meglepetten bámult a hetyke öltözékre, melyhez még egy fehér tollal díszített türkizkék kalap is tartozott. Ebben a pillanatban Letty lépett ki az öltözőszobából élénksárga ruhában, melynek szögletes nyakkivágása félig szabadon hagyta terjedelmes keblét. A türkizkék ruha láttán összecsapta a kezét. - Ó, milyen remekül illik a vörös hajához, drágám! Emma megértette, hogy sehogy sem tud elmenekülni a soron következő katasztrófa elől. Nincs mit tenni, ki kell lovagolnia, és végig kell hallgatnia, amint a másik állásából is elbocsátják. Úgy látszik, előbb-utóbb hozzá kell szoknia, hogy mindenhonnan kirúgják, gondolta búsan. Negyven perccel később fölsegítették egy ló nyergébe. Kicsit szorongott, mert jóval Greyson nagymama halála előtt lovagolt utoljára. Edison könnyedén lendült világos pejlova nyergébe, és elindult a kastélyt övező sűrű erdőbe vezető ösvényen. Perceken belül mélyen bent jártak a fák között. Emma más körülmények között boldogan adta volna át magát a lovaglás örömének. Ragyogó tiszta reggel volt, és azt sem tagadhatta, hogy nagy megkönnyebbülést jelentett egy időre elszakadni Ware Castle-től. Az Edison nyújtotta alibi tagadhatatlan hátrányt jelentett a karrierje szempontjából, de a férfi elérte vele azt, amit el akart érni: a községi elöljáró szemében Emma minden gyanú felett állt. Lehet, hogy nem hitte el a történetet, de tenni nem tehetett semmit. A hatóság talán már fel is adta a reményt, hogy sikerül fényt deríteni a bűntényre, gondolta Emma. Gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy az előkelőségeket akaratuk ellenére, vagy ha nem voltak alapos okkal gyanúsíthatók, rábírják, hogy válaszoljanak mindenféle kérdésekre. Sejtette, hogy nemcsak a kastély cselédsége gondolja azt, hogy ő ölte meg Chilton Crane-t. Tudta, hogy senki nem nevezné ugyan Edisont hazugnak, de a tekintetekből kiolvasta, mi jár a vendégek fejében. Csak abban bízhatott, hogy senki sem szerette Chilton Crane-t annyira, hogy megbosszulja a halálát. Amikor nem bírta tovább, odafordult Edisonhoz: - Ön szerint ki ölte meg Mr. Crane-t, sir? - A gyilkos személye mellékes - nézett rá elgondolkodva a férfi. - Jóságos Isten, ön is azt hiszi, hogy én tettem? - Mint mondtam, nem a személy a fontos. Egyébként beszéltem a házvezetőnővel; nem tudja, ki küldte fel a szobalányt a teával az ön szobájába. Az utasítás egy papírlapon érkezett a konyhába, de aláírás nem szerepelt rajta. - Értem. - Emma nem érzett kedvet ahhoz, hogy lényegtelen részleteken törje a fejét. - Felteszem, ínár értesült róla, hogy nem állok többé Lady Mayfield alkalmazásában - közölte mogorván. - Nem tudtam, hogy otthagyta az állását - nézett rá meglepetten a férfi. - Nem saját jószántamból hagytam ott, uram. Rövid úton elbocsátottak. - Nem lep meg - felelte megvonagló szájjal Edison. - Lady Mayfield aligha alkalmazza társalkodónőként az én menyasszonyomat. Emma erősen megmarkolta a gyeplőt, mire a kis kanca tiltakozva rázta meg a fejét. A lány gyorsan enyhített szorításán - nem szép tőle, hogy idegességét a szegény lovon vezeti le. - Tehát? - Mit tehát"? - Nyilván rájött, hogy már nem vagyok abban a helyzetben, hogy a nyomozásában segíthessek. Felteszem, ön is el akar bocsátani, nemde? - Miért tenném? - nézett rá összeráncolt szemöldökkel Edison. - Nem szükséges ostyába csomagolnia a keserűpirulát. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy azért hozott ki ide, hogy elmondja, megszünteti az állásomat. Talán azt gondolja, hálásnak kellene lennem azért, amit az éjjel értem tett. Valóban az vagyok. De csak egy bizonyos pontig. - Értem. - Nagyon jól tudom, hogy megmentett az akasztófától. De most elvesztettem az állásomat az ön közbelépése miatt, és minthogy már nem veheti hasznomat, kénytelen leszek másik munka után nézni. - Emma... - És ez nem lesz könnyű, mert Lady Mayfield nem volt hajlandó ajánlólevelet adni. - Ó! - E röpke kis hang is elárulta, hogy a férfi mindent ért. - Azt mondta, mostantól, mivel az ön menyasszonya vagyok, nem lesz rá szükségem - nézett rá
összehúzott szemmel a lány. - Anélkül, hogy tönkre ne tettem volna az alibimet, aligha magyarázhattam el neki, hogy valójában nem vagyok az ön menyasszonya, nemde? - Nem bizony - nézett rá elgondolkodva a férfi. - Nem fogok tudni állást szerezni Londonban, ha Ware vendégei visszatérve elmesélik a barátaiknak és ismerőseiknek, hogy ön a közelmúltban eljegyzett, sir, és ráadásul valószínűleg gyilkos vagyok. - Belátom, hogy ez némi nehézséget fog jelenteni önnek. - Nehézséget? - A reggel óta benne fortyogó indulat egyszerre kitört Emmából. - Ön túl finoman fogalmaz, uram! Mert mihelyt ön bejelenti, hogy a jegyességünk véget ért, nekem végem van. - Tisztában vagyok vele, hogy az adott körülmények között egy felbontott jegyesség botrányt fog okozni. - Katasztrófa lesz, sir. Hála az ön próbálkozásának, hogy nekem alibit szerezzen, most mindenki abban a hiszemben él, hogy akár én voltam a gyilkos, akár nem, mindenképpen viszonyom volt önnel. A hivatalos eljegyzés biztosítéka nélkül nem sokkal fognak többre tartani, mint rossz hírű lányt. Könnyű erkölcsű nőszemélyt. Senkinek sem fog eszébe jutni, hogy társalkodónőként alkalmazzon. - Aha. Értem. A jó hírnév problematikája. - Rá leszek kényszerítve, hogy nevet változtassak, parókát viseljek, és északra költözzem. Még az is lehet, hogy föl, egészen Skóciába. - Nehéz sors - bólogatott a férfi. Emmában felvillant a remény halvány szikrája. Legalább nem tagadja, hogy vétkes a dologban. - Ön is látja hát, milyen rendkívül nehéz helyzetbe kerültem, ami teljes egészében az ön hibájából következett be. - Igen - bólintott Edison -, ezt bízvást ki lehet mondani. Emma felderült. Most ki kell használnia a kínálkozó lehetőséget. - Remélem, abban is igazat ad nekem, hogy nem lenne tisztességes dolog, ha nem fizetné ki azt a bért, amit megígért nekem. - Nagyon nem lenne tisztességes. - Elmondtam, hogy a húgom tandíjára kell. - Igen, elmondta. Emma határtalan megkönnyebbülést érzett. Ezek szerint nem lesz nehéz dolga vele. Nekibátorodva folytatta: - Úgy vélem, hogy a megállapodásunkban szereplő bér kifizetésén kívül méltányos lenne, ha ajánlólevelet is írna nekem. - Ajánlólevelet? - húzta föl a szemöldökét Edison. - Azt. Ha egy olyan tekintélyes embertől vinnék ajánlólevelet, mint ön, sokkal könnyebben találnék munkát odafönt északon. - Értem. - Szerencsére van másolatom a két utolsó levelemről, melyeket magam írtam. Kölcsönadom önnek, ha úgy kívánja. Használhatja őket mintaként. Szerintem kiválóak. - Előnyös ajánlat, kétségkívül. - Az. Megkeresem őket, mihelyt visszaérünk a-, kastélyba. - Nagyon kedves. - Majd kitalálok egy nevet magamnak, és ön is használja azt a levélben. A saját nevemet egy darabig nem merem használni, hátha a hírek még Londonon is túl terjednek. Nincs értelme kockáztatni. - Emma... ` - Ha megkérhetem, írja meg a levelet még ma délután. Amilyen nagy az izgalom, gyanítom, hogy a vendégek közül sokan igen rövidesen el fognak utazni. - Igaz. Mindenki a lehető legrövidebb időn belül tovább akarja adni Crane meggyilkolásának hírét. - Pontosan. Az ilyen hírek szokták napokig lázban tartani a várost. - Valóban - nézett Edison kifürkészhetetlen arccal Emmára. - Méltányolom az ajánlatát, Greyson kisasszony, de nem hinném, hogy szükséges lenne lemásolnom valamelyik ajánlólevelét. - Biztos benne? Nekem nagy tapasztalatom van az ilyesmiben. Tanultam például, hogy bizonyos szavak használata roppant előnyös. - Mely szavak? - nézett rá kíváncsian a férfi. Emma összpontosított, majd gyorsan sorolni kezdte: - Szelíd, egyszerű, félénk, alázatos, szerény és szemüveges. - Szemüveges? - Az alkalmazottat keresők nagyon szeretik a szemüveget. - Értem. - Edison megállította a lovát. - Ha már szóba hozta a szemüveget, hadd kérdezzem meg: azért
viseli, hogy szelídnek, egyszerűnek, félénknek és a többinek lássák? - A látáshoz nincs rá szükségem, ha ön erre gondol - vont vállat a lány. - De a foglalkozásom miatt, úgy érzem, előnyömre válik. A férfi kinyújtotta a kezét, és nagyon finoman levette a szemüveget Emma orráról. - Ne értsen félre, Greyson kisasszony, magam is elbűvölőnek találom a szemüvegét, de az új helyén nem kell szelídnek vagy félénknek látszania. Szerénységre sem kell majd törekednie. Az ellenkezőjére inkább. - Tessék? - pillogott a lány. - A dolog úgy áll, kedves kisasszony, hogy kifizetem a háromszorosát annak, amit Lady Mayfieldtől kapna erre a negyedévre, de szeretném, ha továbbra is az alkalmazottam maradna, legalább addig, amíg ledolgozza a bérét. Emma leesett állal bámult rá. - De hiszen már nem vagyok abban a helyzetben, hogy segíteni tudjak. Épp most mondtam, hogy Lady Mayfield ma reggel elbocsátott. - A menyasszonyomként még jobb helyzetben lesz ahhoz, hogy segítsen nekem, mint Lady Mayfield társalkodónőjeként. - Megőrült, uram? Lehet - mosolygott a férfi. - De ez nem az ön gondja. Feltéve, persze, ha nincs ellenére, hogy egy őrülttel dolgozzon együtt. - Az én helyzetemben az ember nem lehet túl válogatós, ha munkáról van szó. - Nagyon helyes. Akkor ebben meg is egyeztünk. (fin eljátssza a menyasszonyom szerepét, és továbbra is a segítségemre lesz. - Gondolja, hogy sikerül a terve? - Nincs sok választásom. Az éjszakai nagy izgalmak közepette nem volt alkalmam, hogy elmondjam, átkutattam Miranda szobáját, és találtam teafüveket. Ebből arra kell következtetnem, hogy valóban megkaparintotta az elixír receptjét. Márpedig ez azt jelenti, hogy elvezethet a Titkok Könyvéhez. - Az én segítségemre pedig azért van szüksége, mert Lady Ames szerint a tea hatással van rám. - Igen. A további teázások gondolata nem vidította fel Emmát, de annál azért jobb volt, mintha új állást kellene keresnie. - Becsületesen meg kell mondanom, uram, nem biztos, hogy elégedett lesz velem. Társalkodónőként vannak bizonyos tapasztalataim, de nem tudom, hogy menyasszonyként meg fogok-e felelni. - Szerintem tökéletesen meg fog felelni, Greyson kisasszony - mondta erre a férfi, és kezével fölemelte Emma állát. - Semmi más nem kell hozzá, csak egy kis gyakorlat. Amikor kezdte lehajtani a fejét, Emma riadtan eszmélt rá, hogy meg akarja csókolni. - Még valamit, uram - suttogta elfúló hangon. - Igen? - állt meg Edison centiméterekkel a szájától. - Az állásom szokatlan természetére való tekintettel ragaszkodnom kell hozzá, hogy előre megírja az ajánlólevelet. - A közeljövőben gondom lesz rá. - húzódott kissé fölfelé a férfi szája. Már éppen odaért volna az ő szájához, amikor Emma meglátta a mozgást a férfi háta mögött, a sűrű lombok mélyén. Az ismerős érzés libabőrössé tette. A levelek elmozdultak, s a napfény megcsillant egy fémtárgyon. - Sir. Egy pisztoly. Edison a következő pillanatban karon ragadta Emmát, s lábát kihúzva a kengyelből, lerántotta magával a lóról. Épp akkor zuhantak a földre, amikor a golyó elzúgott a fejük felett, az erdői fái közé. 10. Az ezt követő percekben Edison, kihasználva a megbokrosodott lovak ugrándozását és a felrebbenő madarak hangos szárnycsapkodását, bevonszolta Emmát az ösvényt szegélyező sűrűbe. Mire a megriadt kanca és pej valamivel távolabb kitombolta magát, ők ketten biztonságban lapultak a földön az áthatolhatatlan aljnövényzet védelmében. Az erdőre síri csend borult. - Maradjon itt - súgta Edison. - El ne mozduljon, amíg vissza nem jövök. - Az Istenért, sir, csak nem akar az orvvadász nyomába szegődni?
- Csak körülnézek. - Edison, ne! Ne kockáztasson! - Emma fölhúzta magát a könyökére, és kiköpött egy levelet a szájából. Jöjjön vissza. Még vadőrnek nézi, és ki tudja, mire vetemedik. A vadorzók nagyon veszélyesek tudnak lenni. A férfit kellemes meglepetésként érte, hogy a lány őszintén aggódik az életéért. Az anyja halála óta legfeljebb ha Ignatius Lorring törődött azzal, hogy mi van vele. - Nem lesz semmi baj - súgta némán. Mélyen lehajolva, a lombos ágak és vastag indák takarásában indult el. Az ösvény túloldalán egyetlen hang sem hallatszott az erdőből. Ha szerencséje van, gondolta Edison, az az ember nem tételezi fel, hogy bárki is a keresésére indul, s ezért itt maradt az erdőben. Ki az a bolond, aki átverekszi magát a bozóton, hogy megtaláljon egy fegyveres embert, aki az imént lőtt rá? Egy bolond, aki zokon veszi, ha rálőnek. Annál is inkább, mert az alkalmazásában álló hölgy is veszélyben forgott. Az erdő halk neszei lassanként visszatértek. Feje fölött surrogtak és csivogtak a madarak, s a közeli bokrok halkan megzörrentek. Nyúl, gondolta Edison szórakozottan. Vagy mókus. Amikor úgy ítélte meg, hogy az ösvény túloldaláról figyelő már nem láthatja, fölemelkedett, és fürgén bevette magát a lombok közé. Arrafelé igyekezett, ahol a pisztolyos ember leadta azt a lövést. Maradj ott, ahol vagy, gondolta. Pár perc, és elkaplak. Az illető kitalálhatta a gondolatát, és felismerhette, hogy közvetlen veszély fenyegeti. Hatalmas zajt csapva elmenekült. A madarak éles rikoltozással és nagy szárnyverdeséssel tiltakoztak az újabb merénylet ellen. - Az ördög vinné el. Semmi értelme, hogy üldözőbe vegye, gondolta Edison ingerülten. Túl messze van, és a sűrű lombok miatt úgysem láthatja, ki volt a támadó. Csalódottan kilépett a fatörzs mögül. - Sir? Mr. Stokes? - Én vagyok, Emma. Elmenekült. - Hála Istennek. - A lány felpattant, és kiszaladt az ösvényre. - Remélem, nem veszi tőlem zokon, de rettentő nagy butaságot csinált. - Nem helyes, hogy így beszél az egyetlen megmaradt munkaadójával. - Mert nem volna szabad így kockáztatnia a testi épségét, uram. Annak az embernek pisztolya volt! Még rálőhetett volna önre! Edison a vállán át arrafelé pillantott, amerre a gazember elrejtőzött. Aztán újra Emmára nézett, s azt kérdezte: - Úgy érti, másodszorra? - Jóságos ég! - A lány elkerekedő szemmel igazgatta meg kis kalapját. - úgy gondolja, hogy előszörre is önt akarta meglőni? Szerintem pusztán orvvadász volt, aki a lovakat szarvasnak nézte. Edison némi gondolkodás után úgy döntött, nem árulja el a lánynak, hogy az orvvadászok rendszerint különböző csapdákat, hurkokat használnak, s ha lőnek, akkor sem pisztollyal, hanem puskával. Nem szólt, nehogy még jobban fokozza Emma félelmét, s különben sem tudta, miért akarná bárki is megölni őt. Nem mintha nem lettek volna ellenségei, mint mindenkinek, aki ilyen magasra jutott, mint ő. De amíg nem jön rá, miért követte valamelyikük gyilkos szándékkal eltelve egészen Ware Castle-ig, addig jobb, ha hallgat. - Igaza lehet, Greyson kisasszony. Orvvadász lehetett. - Persze, hogy igazam van - szögezte le Emma, és bosszúsan söprögette le a ruhájára tapadt földet és leveleket. - Ezek Mr. Ware erdei. Az orvvadászokkal neki kell megküzdenie, nem nekünk. A férfi nézte, amint újra feltűzi dús, vörös sörényét, és közelebb lépett. - Emma! Nem is tudom, hogy mondjam. meg. - Mit, uram? - kérdezte a lány, miközben nagy igyekezettel gyömöszölte be a haját a türkizkék kalapka alá. A férfi még egyet lépett előre, de a lány, aki fejét lehajtva babrált a hajával, még most sem vette észre, milyen közel vannak egymáshoz. A férfi bármit megadott volna, csak belemélyeszthesse az ujjait abba a vörös hajfelhőbe. - Még sohasem kellett megköszönnöm egy hölgynek, hogy megmentette az életemet - kezdte halkan. Nézze el nekem, ha nem szabályosan teszem. - Az életét? Emma olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy Edisonnak nem maradt ideje hátrébb lépni. A kis kalap az
állához ütődve leesett a földre, az aládugdosott haj pedig ismét szétterült a lány vállán. Edison nem állhatott tovább ellent: ujjaival beletúrt a fényes hajba. - Ha nem figyelmeztet, könnyen a hátamba kapom azt a golyót. - Ha valóban így gondolja - felelte némi torokköszörülés után Emma -, akkor kvittek vagyunk. Hiszen az éjjel ön is megmentett engem az akasztófától. - A jelek szerint nagyon hasznos szövetséget kötöttünk egymással, kedves kisasszony - mosolyodott el Edison. Megmarkolta a lány haját, közelebb húzta és megcsókolta. Emma halk nyögést hallatva belekapaszkodott a férfi vállába, de olyan erővel, hogy ujjai belemélyedtek Edison kabátjába. - Mr. Stokes - lehelte a lány, és ajka csöppnyi tétovázás után puhán megnyílt. A felismeréstől, hogy Emma is vágyott a csókjára, felforrósította a vért az ereiben. Az újabb halk nyögést hallva ráeszmélt, hogy a keze már Emma mellén van. Átfutott az agyán, hogy itt, az ösvényen nem fektetheti le a lányt, de ha beljebb viszi a fák közé, ott már zavartalanul lehetnek együtt. Emma ekkor elfulladó lélegzettel kiszabadította magát, és gyorsan hátralépett. - Uram, nem hinném, hogy ez helyénvaló dolog az adott körülmények között. Edison úgy érezte, nem tudja követni; a vágy teljesen elhomályosította az agyát. - Körülmények? - ismételte ostobán. - Ön a munkaadóm, sir. Ez idő szerint az egyetlen. - És? - Köztudott dolog, hogy oktalanságot követ el az a nő, aki az én helyzetemben intim kapcsolatra lép azzal a személlyel, akitől a bérét kapja. - Értem. Emma lehajolt, és fölvette a kalapját a földről. - Tudja, számtalan nő szegte már meg ezt a szabályt - mondta, és a fejébe csapta a kalapot. - Egek, épp egy olyan hivatásos társalkodónő szobájában lakom, aki állítólag elkövette azt a súlyos hibát, hogy viszonyt folytatott Mr. Ware-rel, miközben a nagynénje szolgálatában állt. - Azt mondja, hogy Lady Ware korábbi társalkodónőjének viszonya volt Ware-rel? - nézett összevont szemöldökkel a férfi Emmára. - A személyzet között ez a hír járja - felelte ő, és nem nézett a férfira, amikor egy hajtűvel megtűzte a haját. - Sally Kentnek hívták. Pollytól tudom, hogy Ware elküldte, amikor kezdett kényelmetlenné válni a jelenléte. - Ezek szerint attól, hogy a társaság szemében mi jegyespár vagyunk, még ugyanúgy veszélyesnek tartja ezt a fajta kapcsolatot? - kérdezte tétován a férfi. - Úgy van, uram - nézett rá barátságtalanul a lány. - Ami azt illeti, még bonyolultabbá teszi a helyzetünket. De mivel pillanatnyilag nincs más lehetőségem, a legtökéletesebben kell ellátnom a feladatomat. - Nagyon derék öntől, Greyson kisasszony - hajtott könnyedén fejet a férfi. - Azt mondom tehát, hogy többet ilyen nem fordulhat elő köztünk. - Körbepillantott. - Lenne olyan kedves, uram, hogy megkeresi a lovainkat? Ideje visszamennünk a kastélyba. - Igaza van. Amúgy is azt terveztem, hogy délután visszamegyünk Londonba. Ha útközben nem állunk meg, jóval éjfél előtt ott lehetünk. - Még ma vissza akar menni Londonba? Azt hittem, folytatni akarja a nyomozást itt, a kastélyban. - Mint említette, a vendégek hanyatt-homlok rohanni fognak, hogy mielőbb elhíreszteljék a legújabb pletykát Londonban. - És ha Lady Ames nem akar a többiekkel tartani? - Valami azt súgja nekem, hogy Miranda oda megy, ahová ön, kedves kisasszony. - Gondolt már arra, hol tartózkodjam Londonban, ahol az ön menyasszonyaként fogok szerepelni? nézett Emma összehúzott szemmel a férfira. - Szándékomban állt elbeszélgetni erről az apróságról a korábbi munkaadójával - mosolyodott el szélesen Edison. - Mi köze ehhez Lady Mayfieldnek? - kérdezte óvatosan Emma. - Meg fogom kérni, hogy vezesse be önt a társaságba. Őszinte riadalom jelent meg Emma szemében. - Jaj, ne! - Miért ne? Ő tökéletesen alkalmas erre a feladatra. Ismer mindenkit, és valami azt súgja nekem, hogy végtelenül élvezni fogja a dolgot. - Csakugyan szükség van erre? - Igen. - Minél tovább gondolkozott rajta, Edisonnak annál jobban tetszett az ötlet. - Azt hiszem, ez a
tökéletes megoldás. Mindeközben továbbra is segíthet nekem a nyomozásban, és mégsem fog gyanút kelteni. - Tudtam, hogy az ön alkalmazottjaként rendkívül nehéz dolgom lesz - sóhajtotta Emma, és lehunyta a szemét. - De nagyon jól megfizetem, kedves Greyson kisasszony - válaszolta behízelgő hangon a férfi. - És, mint említette, nincs más lehetősége. 11. Két órával később Emma félbehagyta a csomagolást, és leosont a földszintre. Nagy megkönnyebbülésére a könyvtár üres volt. Felkapta az asztalról az aznapi londoni lapokat, s az ablak melletti székre telepedve sietősen átlapozta őket. Az Arany Orchideáról egy sort sem talált bennük. - Nyavalyás hajó. Összehajtotta az utolsó újságot is, és rátette a többi tetejére. Kinézett az ablakon: odalent már készítették a hintókat azoknak a vendégeknek, akik rögtön reggeli után készültek hazaindulni. A többiek nyilván holnap mennek. Neki is mennie kéne, hogy befejezze a csomagolást, gondolta. Nem örült a londoni útnak. Nem mintha annyira élvezte volna a Ware Castle-ben töltött időt. Két napja kénytelen inni azt az ártalmas italt, hagyta, hogy kidobják a jó kis állásából, és éppen hogy csak sikerült elkerülnie, hogy megerőszakolják és felakasszák. Ma reggel pedig itt volt az a kellemetlen eset az erdőben az orvvadásszal. A Város minden bizonnyal üdítően fog hatni rá a falusi élet veszedelmei után. És jól fog keresni. Ha elég sokáig sikerül megtartania az állást, talán össze tud gyűjteni annyit, hogy vehessen egy kis házat magának és Daphnenek. Mihelyt a pénz a kezében lesz, kiveszi Daphnet Mrs. Osgood iskolájából. Keze ökölbe szorult. Minden álma akkor teljesülhet, ha megtartja új állását Edison Stokes menyasszonyaként. Nem tehet semmit, amivel veszélyeztetné az állást. Bármi történjék, úgy kell viselkednie, ahogy a hivatalához illik. Nincs több forró csók, szenvedélyes ölelkezés, mert ez katasztrófához vezet. Ezt a hibát nem szabad elkövetnie. Akármilyen hevesen ver is a pulzusa, ha Edison a közelében van. - Greyson kisasszony - szólt be halkan az ajtóból Basil Ware. - Sejtettem, hogy itt találom. Emma meglepetten fordult hátra. Udvarias mosolyt erőltetve köszöntötte a házigazdát: - Jó napot, Mr. Ware. A férfi aggódó tekintettel. nézett rá, és belépett a szobába. - Úgy értesültem, hogy a vendégeim többségével ön is elutazik ma. - Igen. A... hmm... a vőlegényem úgy döntött, hogy visszamegyünk Londonba. - Valamit tennie kell, hogy ebbe a vőlegényem'-be ne botoljék meg örökké a nyelve. - Halaszthatatlan üzleti ügyek szólítják haza. - Nem szükséges köntörfalaznia, Greyson kisasszony - mosolyodott el gyászosan Basil. - Tudom, hogy az eljegyzésük váratlan bejelentése bizonyos komplikációkat fog okozni az életében. Az nem kifejezés, gondolta a lány, de rendületlenül mosolygott tovább. Fizettek azért, hogy eljátsszon egy szerepet, és ő igyekszik a lehető legjobban játszani. - Fogalmam sincs, miről beszél, uram. - Ugyan, Greyson kisasszony, én pontosan tudom, miért és hogyan kényszerítették bele ebbe a nehéz helyzetbe. - Én semmi nehézséget nem találok benne - emelte föl Emma csodálkozva a szemöldökét. - Akkor félek, hogy keserves csalódás vár önre, kisasszony. - Nem tudom, mire gondol, sir. - Szerintem nagyon is tudja. Ön intelligens nő, Greyson kisasszony. Tudnia kell, hogy új helyzete finoman szólva kényes. - Hogy érti ezt, uram? - kérdezte Emma azzal az őszinte értetlenséggel, amelyet csak nagy nehezen sikerült eljátszania. Basil a legközelebbi ablakfülkéhez sétált, és lenézett az odalenti sürgés-forgásra. Komor arccal mondta: - Hogy sietnek, hogy mielőbb Londonba érjenek! Mindenki elsőnek akarja elújságolni Crane meggyilkolását és Stokes váratlan eljegyzését. - Az előkelő társaság életeleme a pletykálkodás - jegyezte meg közömbösen Emma. - Valóban. - A férfi feléje forduló arcán szánalom és mélységes sajnálkozás jelent meg. - Magamat okolom, amiért ilyen kínos helyzetbe került. Ha jobb házigazda vagyok, gondoskodom róla, hogy védelmet élvezzen Chilton Crane nem kívánt közeledése esetén. Akkor nem kellett volna erőszak árán megvédenie
magát. - Ezzel azt akarja mondani, hogy azt hiszi, én lőttem le Mr. Crane-t? - meredt rá döbbenten Emma. - A világért sem vádolnám ezzel - felelte Basil, s az álla megfeszült. - Crane megérdemelte, amit kapott. A magam részéről úgy gondolom, könyörtelenül utolérte az igazságszolgáltatás. Csak szerettem volna, ha ön nem keveredik bele. Most viszont félek, hogy a védekezésével bajt hozott magára. - Nem keveredtem bele, uram. Valójában semmi közöm az ügyhöz. Az alibim olyan szilárdan megáll, mint Ware Castle kőfalai. A gyilkosság időpontjában Mr. Stokesnál voltam. Ezt ő is világosan közölte az éjjel a vendégeivel. - Hogyne, persze - sóhajtotta Basil. - Az alibije megdönthetetlen. És ennek én maga miatt nagyon örülök. De őszintén be kell vallanom önnek, nem értem, miért ment el Stokes olyan messze, hogy bejelentse, eljegyezte önt. - Én elég nyilvánvalónak gondolom az okát - nézett rá felhúzott szemöldökkel Emma. - A jó hírem forgott kockán. - Stokesnál semmi sem nyilvánvaló - csóválta meg a fejét Basil. - Ravasz játékos. Csak az a kérdés, ' ezúttal miféle játszmát folytat. - Miért gondolja, sir, hogy itt valami játszma folyik? A férfi ismét ránézett, s a tekintetében nem volt " semmi más, mint úriemberhez méltó aggodalom. R - Ha Stokes mindenáron meg akarta védeni önt, elég lett volna annyit mondania, hogy együtt voltak, amikor Crane-t lelőtték. A lány igyekezett minél elszörnyedtebb képet vágni. - Ha ilyet mondott volna, azzal tönkretesz engem! Hálóruhában volt, uram! A vendégei azt gondolták volna, hogy én vagyok a... az épp soron lévő kedvese! - Kérem, Greyson kisasszony - fordult szembe vele egyetlen lendülettel Basil -, a saját érdekében kérem, el ne hitesse magával, hogy Stokes valóban feleségül akarja venni! - Pedig éppen ez a szándéka, uram - válaszolta Emma derűsen. - A saját szájából hallhatta. - Ön maga a megtestesült ártatlanság - mondta erre Basil, és még a szemét is becsukta, mintha nem bírna elviselni ennyi kínt. - Magyarázza meg a szavait. Mi mást forgathatna Mr. Stokes a fejében? - Nem tudom - vonta össze Ware a szemöldökét. - Senki sem ismeri őt annyira, hogy előre látná, mit fog tenni, hát még hogy mit miért tesz! - Megkérdezhetem, miért ilyen fontos önnek, hogy figyelmeztessen Mr. Stokes szándékaira? - A lelkiismeretem késztet rá, Greyson kisasszony. Mint vendéglátó házigazda elmulasztottam teljesíteni a kötelességemet. Miattam került előbb Chilton Crane-nel, most meg Edison Stokesszal szemben kiszolgáltatott helyzetbe. - Milyen különös dolgokat mond - nézett a férfira csúfondárosan Emma. - Egyetlen férfinak sem vagyok kiszolgáltatva. Sőt, a legszerencsésebb nőnek tartom magam. Mr. Stokes menyasszonyának lenni számomra a legnagyobb csoda. Basil habozott, aztán meghajtotta a fejét. - Jól van. Erre nem sok mindent felelhetek, hacsak annyit nem, hogy ha ez a csoda mégsem teljesülne, forduljon hozzám bizalommal. Én majd gondoskodom önről, kedvesem. Ez a legkevesebb, amit megtehetek, hogy jóvátegyem házigazdai hanyagságomat. Mielőtt Emma kitalálhatta volna, mit válaszoljon, valami mozgást észlelt az ajtóban. Megfordult, és Edison alakját látta maga előtt fenyegetően felmagasodni. Nem nézett rá - jeges tekintetét Basilre szegezte. - Nem szeretem, ha a menyasszonyomat rajtakapom, amint bizalmas beszélgetést folytat más urakkal, Ware - közölte, és beljebb lépett az ajtóból. - Érthetően fejeztem ki magam? - Nagyon is érthetően, Stokes. - Basil meghajtotta magát Emma felé. - Bocsánatot kérek, ha bármi félreértés adódott volna köztünk, Greyson kisasszony. Kellemes utat kívánok Londonba. Úgy ment ki a könyvtárból, hogy hátra se pillantott. Edison Emmára nézett. Emma hirtelen elviselhetetlenül súlyosnak érezte a csendet. - A legnagyobb csoda? - ismételte meg a lány szavait Edison. - Úgy gondoltam, ez a kifejezés elég hatásos lesz. Lehet, hogy ha ennek az ügynek vége lesz, megpróbálkozom a színpaddal. Félóra múlva Polly lecsukta Emma bőröndjének a fedelét.
- Tessék, Greyson kisasszony. Most már útra készen áll. Majd küldök egy inast, hogy vigye le a holmiját. - Köszönöm, Polly. - Emma körülnézett a kopár kis szobában, nem hagy-e itt egy hajkefét, egy harisnyakötőt vagy egy papucsot. Egy fizetett alkalmazott nem engedheti meg magának, hogy elhagyja a dolgait. Pillantása a falon függő bekeretezett hímzésre tévedt. Ez az egyetlen személyes tárgy, Sally Kent kézimunkája maradt a szobában. Emma tűnődve nézte a bekeretezett képet. Egy fizetett alkalmazott nem engedheti meg magának, hogy elhagyja a dolgait. Egy fizetett alkalmazott nem engedheti meg magának, hogy elhagyja a dolgait. Arra gondolt, hogy talán csak egy hasonlóan kilátástalan helyzetben lévő magányos nő tudja megérteni, milyen különös, hogy Sally nem vitte magával a kézimunkáját, amikor elhagyta Ware Castle-t. - Polly? - Parancsol, madam? - fordult vissza Polly az ajtóból. - Mit gondol, megharagszik rám valaki, ha magammal viszem Kent kisasszony hímzését? A keretet természetesen itt hagyom. - Tetszik magának? - nézett a képre kissé meglepetten Polly. - Igen. Nagyon. - Beszélek Mrs. Gattennel - szaladt fülig Polly szája. - De nem hinném, hogy gond lenne belőle. Itt nem kell senkinek, és tudom, hogy Mrs. Gatten boldog lesz, ha adhat magának valami apróságot. Nyugodtan vegye ki a keretből. - Köszönöm - felelte Emma. Amikor Polly kiment, odalépett a falhoz, és leemelte a kis képet. Meglepően súlyosnak találta. É; vastagnak. Amikor leemelte a kép hátlapját, egy levél, né hány bankjegy és egy aprólékos gonddal hímzett kis zsebkendő esett le a padlóra. Elképedve szedte össze a bankjegyeket. Gyorsar megszámolta... aztán még egyszer megszámolt őket, mert elsőre nem hitte el. Kétszáz font. - Egy társalkodónőnek egész vagyon - suttogta maga elé. Elképzelhetetlen volt, hogy Sally Kent véletlenül hagyott itt kétszáz fontot. Ennyi pénzből már egy kis házat lehetett venni, és még egy kisebbfajta be fektetésre is futotta volna belőle. Például kiadhatott volna szobákat, és vígan élhetett volna a befolyó bérekből. Sally Kent nem feledkezhetett meg a képkeretben elrejtett kétszáz fontról. Emma a levélre pillantott. Judith Hope kisasszonynak szólt, egy londoni címre. Rövid volt, és szemmel láthatóan sietősen írták. Kedves Judith! Kérlek, bocsáss szeg, hogy csak röviden írok. Tudom, hogy nagyon aggódsz értem. Nyugodj meg, jól vagyok. Szépen alakulnak a terveim. Már van kétszáz fontom, és két héten belül kapok még ötvenet. Ugye, milyen hihetetlen? Gondolj csak bele, édesem, mi mindent tudunk majd kezdeni kétszázötven fonttal! Ne aggódj. Minden kockázatot megér a tudat, hogy egyszer majd kilábalunk nyomorúságos helyzetünkből. Nem tudom megvárni, drágám, míg ennek vége lesz. Egy hónapon belül nálad leszek, és együtt keresünk majd házat magunknak. Őszinte, igaz szeretettel S. Ui. A zsebkendőt ajándékba készítettem neked. A különleges virágok gyűjteményébe. Ha meglesz a saját kis házunk, igazi virágoskertet is ültethetsz. Emma döbbenten bámult a levélre, s csak akkor tért magához, amikor meghallotta az inas kíséretében visszatérő Polly közeledő lépteit. Akkor gyorsan az alsószoknyája övrészére varrt zsebbe dugta a levelet, a zsebkendőt és a pénzt. Mire lesimította a szoknyáját, már meg is érkeztek. - Albert majd leviszi a csomagját, Greyson kisasszony - mondta Polly. - Amúgy meg Mrs. Gatten azt üzeni, Isten áldásával magával viheti a kézimunkát. - Nagyon köszönöm a kedvességét - felelte Emma. Bármi történt is azon az éjszakán, amikor Sally Kent eltűnt Ware Castle-ből, gondolta magában, annyi
biztos, hogy nem maga csomagolta be a holmijait. És az a valaki nem tudott a bekeretezett kézimunka mögé rejtett pénzről. Nem sok dolog vehet rá egy ajánlólevél nélkül elbocsátott alkalmazottat arra, hogy otthagyja a pénzét. Bármi volt is az ok, nyugtalanító gondolatokat keltett Emmában Sally Kent sorsa felől. Az ajtóban megállt, és még egyszer szemügyre vette a kis szobát. Az első benyomása helyesnek bizonyult. Nem egyszerűen lehangoló volt, hanem baljós légkört árasztott. Sietős léptekkel indult el a lépcső felé. Óriási megkönnyebbülést érzett, hogy végre itt hagyhatja Ware Castle-t. 12. - Tudtam, hogy remekül fogunk szórakozni - kiáltotta Letty, miközben beviharzott háza kapuján. - Nem megmondtam, drágám, hogy magában vannak lehetőségek? - Azt hiszem, valóban mondott valami ilyesmit - felelte Emma, miközben kalapszalagját bontogatva követte volt munkaadóját. Vásárolni voltak, és ez nem kevés állóképességet igényelt tőle. - Ha nincs ellenére, meginnék egy csésze teát a szobámban. Úgy érzem, rám fér egy kis pihenés. Ön teljesen kimerített - tette hozzá nevetve, és elindult a lépcső felé. - Menjen csak, drágám, pihenje ki magát. Szüksége lesz az erejére. A következő hétre legalább tucatnyi estélyre kaptam meghívást az ön részére. Szerencsére nem sokáig kell megfelelnem a társasági élet szigorú szabályainak, gondolta Emma a lépcsőn fölfelé haladtában. Odafent megkönnyebbülten csukta be maga után szobája ajtaját. A Ware Castle-beli kis kamra után ez a szoba a sárga-fehér csíkos tapétával és a hófehér függönyökkel derűt és otthonosságot sugárzott. Ablakából az utca túloldalán elterülő park fáira lehetett látni. Levette vadonatúj zöld prémgalléros kabátját, és leült az íróasztala melletti selyemhuzatú székre. Ekkor kopogtak az ajtón. Hozzák a teát, gondolta. - Tessék. Az egyik szobalány, Bess lépett be két inas kíséretében. Mindhármójuk keze tele volt dobozokkal. - Madam meghagyta, hogy tegyem helyre a szép új holmijait - mondta Bess, és látszott rajta, 1 hogy majd szétveti az izgalom. - Azt is mondta, hogy ezentúl én leszek a komornája. Mekkorát fordult a világ pár nap alatt, gondolta Emma, de csak annyit mondott: - Örülök neki, Bess. - Felállt, s elment az imént felakasztott kabátért. - Ha Lady Maysfield keresne, kérem, mondja meg neki, hogy sétálni mentem a parkba. - Kívánja, madam, hogy az egyik inas elkísérje? - Nem, köszönöm, kíséret nélkül is át tudok menni az utca túloldalára. - Egyedül akar sétálni menni, madam? - aggodalmaskodott Bess. - Miért ne, az ég szerelmére? Sokszor sétáltam már egyedül a parkban. Bess kerek arca lángvörös lett, és zavartan dadogta: - Na igen, de ez még azelőtt volt, hogy Mr. Stokes jegyese lett. - Csak nem a jó hírem aggasztja, Bess? nézett rá Emma meglepetten. - Eljegyzés után nem árt az óvatosság mondta a cipője orrára szegezett tekintettel Bess. - Ne felejtse el, hogy a legutóbbi időkig Lady Mayfield társalkodónője voltam. Megnyugtathatom, nálam senki nem lehet elővigyázatosabb. Sokkal tovább tartott, mint gondolta, mire megtalálta a kis házat a Twigg Lane-en. Kinyitotta a kézitáskáját, kivette belőle a Judith Hope kisasszonynak címzett levelet, és egybevetette a két címet. Jó helyen járt. Fölment a lépcsőn, és bekopogtatott. Jócskán várnia kellett, mire meghallotta a közeledő lépteket, s végre kinyílt az ajtó. Egy mogorva képű házvezetőnő nézett rá gyanakodva. - Kérem, közölje Judith Hope kisasszonnyal, hogy Emma Greyson hozott üzenetet egy barátnőjétől. - Ki lenne az a barátnő? - kérdezte kelletlenül a házvezetőnő. - Sally Kent kisasszony. - Soha nem hallottam róla - mondta a nő, és már csukta volna be az ajtót. Emma rálépett a küszöbre, és a kezével kitámasztotta a becsapódni akaró ajtót. - Közölje Hope kisasszonnyal, hogy látogatója érkezett - mondta ellentmondást nem tűrő szigorral. Hallgasson ide...
- Valami baj van, Mrs. Bowie? - hallatszott a homályos hallból az emeletre vezető szűk lépcső tetejéről egy fáradt, fakó hang. - Egy hölgy van itt, de már menni készül - nézett Mrs. Bowie merőn Emmára. - Eltévesztette a házat. - Judith Hope kisasszonyhoz jöttem, és addig nem megyek el, amíg nem beszéltem vele - mondta Emma hangosan. - Hozzám jött? - hallatszott a meglepett kérdés a homályba bújt lépcső felől. - Ha ön Hope kisasszony, akkor a válaszom igen. Én Emma Greyson vagyok. Üzenetet hoztam Sally Kenttől. - Istenem! Üzenet Sallytől? De... de hát ez lehetetlen! - Ha ad pár percet, Hope kisasszony, akkor mindent elmagyarázok. - Vezesse be a hölgyet, Mrs. Bowie - mondta Judith tétován. - Ön is tudja, hogy az úrnő nem óhajt látogatókat - morogta Mrs. Bowie. - Greyson kisasszony hozzám jött, és nem Mrs. Mortonhoz - jelentette ki váratlan határozottsággal Judith. - Vezesse be őt. Az asszony sehogy se akarta beadni a derekát, így aztán Emma egy hűvös mosollyal egyszerűen félretolta, és belépett a sötét előtérbe. Az elébe siető, sötétbarna ruhát viselő nő még harmincéves sem lehetett, de valaha vonzó arcán máris elmélyültek a ráncok. - Jöjjön, kérem, a szalonba, Greyson kisasszony. Emma követte a vastag szőnyeggel borított szobába, és leült a kopottas kanapéra. A kandallóban nem égett a tűz. Judith nem húzta el a függönyt, és gyertyát sem gyújtott. Csak leült merev derékkal, ölében összekulcsolt kézzel, és megfejthetetlen arckifejezéssel nézte Emmát. - Bocsásson meg, amiért meghívás nélkül rátörtem önre, Hope kisasszony. - Biztosíthatom, hogy nem haragszom érte - felelte Judith, és valami érzelemféle suhant át az arcán. - Ön az első látogatóm, amióta hat hónapja elfoglaltam a jelenlegi állásomat. A munkaadóm nem szereti a vendégeket, és mi sem járunk el sehová. - A munkaadója kifogásolni fogja, hogy itt jártam? - kérdezte Emma. - Valószínűleg. Ő a leves ízétől az általam felolvasott könyvekig mindent kifogásol, de nem bánom, hadd haragudjon, a lényeg, hogy ön hírt hozott Sallyről. - Nem is tudom, hol kezdjem. Voltaképpen semmit sem tudok róla. Soha nem találkoztam vele. - Értem - nézett le Judith összekulcsolt kezére. - Nem lep meg. Hónapok óta tudom, hogy minden bizonnyal meghalt. - Meghalt? - nézett rá döbbenten Emma. - Honnan veszi? Judit az elfüggönyözött ablak felé nézett. - Sally és én barátnők voltunk. Nagyon... nagyon közeli barátnők. Tudnék róla, ha élne. - Miből gondolja, hogy meghalt? - Nem hallottam hírt róla - közölte magától értetődő egyszerűséggel Judith. - Ha élne, mostanára már jelentkezett volna. - Értem. - Mint mondtam, nagyon szerettük egymást. Tudja, egyikünknek sincs családja. Azt terveztük, hogy amennyit csak tudunk, félreteszünk a pénzünkből, és veszünk egy kis házat vidéken. De ebből már nem lesz semmi. - Judith ekkor odafordult Emmához: - Azt mondja, üzenetet hozott tőle? - Hadd magyarázzam meg. A közelmúltig társalkodónőként dolgoztam, s pár napja elkísértem a munkaadómat Ware Castle-be, ahová vendégségbe hívták. - Ott helyezkedett el Sally is Lady Ware társalkodónőjeként - derült fel Judith arca. - Tudom. Történetesen én kaptam meg az ő egy- á kori szobáját. - Emma benyúlt a táskájába, és elővette Sally levelét. - Egy varrott képecske mögött találtam. Önnek szól. - Szent ég! - Judith szinte félve vette kézbe a levelet. Sietve elolvasta, aztán könnyes szemmel fel- 'j nézett. - Most már biztos vagyok benne, hogy meghalt. Megölte az a férfi. - Mit beszél? - futott végig a hideg Emmán. - Azt akarja mondani, hogy Basil Ware megölte Sallyt? - Igen. És mivel ilyen gazdag és tekintélyes ember, soha nem fogják bíróság elé állítani. - De miért tette volna? - Mert már a terhére volt. Tudja, Sally nagyon szép lány volt. Azt hitte, tud bánni Ware-rel. Én figyelmeztettem, de nem hallgatott rám. Biztosan hagyta, hogy az a férfi elcsábítsa. Volt egy terve, amit nem árult el nekem. - Mit gondol, mi lehetett az?
- Szerintem azt hazudta neki, hogy terhes. Talán azt képzelte, hogy némi pénz fejében megígéri, hogy elmegy. - Értem. - Kértem, hogy ne vállaljon ilyen óriási kockázatot - mondta Judith a kezében tartott levelet nézve. - De ő eltökélte, hogy mindkettőnket megszabadít a kilátástalan helyzetünkből Ware-t nyilván feldühítették a követelései, és ezért megölte őt. Emma felsóhajtott. Milyen keveset tud ez a szegény nő! Az előkelő társaság nőcsábászainak nem kell gyilkosság árán megszabadulniuk megunt kedveseiktől. Egyszerűen nem vesznek róluk többé tudomást. Judithot nyilván úgy megviselte a gyász, hogy mindenképpen a csábítót kellett okolnia Sally halálért. - Még ha Sallynek viszonya volt is vele, Mr. Ware-nak nem volt oka rá, hogy megölje őt, Hope kisasszony - mondta végtelenül szelíden. - Mindketten tudjuk, hogyan történik az ilyesmi. Ha a férfi ráun a nőre, elég, ha elbocsátja. Mint ahogy itt is pontosan ez történt. - De ha elkergette a kastélyból, akkor hol van? - kérdezte indulatosan Judith. - Miért nem adta postára ezt a levelet? - Nem tudok válaszolni minden kérdésére, de annyit mondhatok, hogy nemcsak ezt a levelet hagyta ott válaszolta kicsit habozva Emma. - Hogy érti ezt? Emma benyúlt a szoknyája alá, elővette a titkos zsebből a szorosan összecsavart bankjegyeket és a zsebkendőt, és átadta őket Judithnak. - Nem értem - bámult Judith leesett állal a pénzre. - Honnan került ez...? - Pszt - vetett Emma egy jelentőségteljes pillantást az ajtóra, majd közelebb hajolva odasúgta: - Az ön helyében én nem szólnék erről senkinek. - De hiszen ez... ez egy egész vagyon - suttogta Judith. - A pénzt és a zsebkendőt a levéllel együtt találtam. Sally nyilvánvalóan önnek szánta a pénzt. Ware-tól kaphatta, tehát az övé volt. - De... Emma kivette a zsebkendőt Judith kezéből, és széthajtotta, hogy megmutassa neki a világosabb és sötétebb vörössel hímzett, szokatlan formájú virágot. - Szép munka. Nem ismerek ilyen virágot. Lehet, hogy Lady Ware üvegházában látott hasonlót. Judith bénultan bámulta a virágot. - Sally egy egész kertre való virágot hímzett már nekem. Tudta, mennyire szeretem a különleges virágokat. Mindig azt mondta, hogy egyszer majd lesz egy igazi virágokkal teli igazi kertünk. Emma felállt. - Megbocsát, Hope kisasszony, de most már mennem kell - mondta a megszokott hangján. - Ma délután még kikocsizom a parkba a... ööö... a vőlegényemmel. - Igen, természetesen. - Judit lassan felállt, és nyelt egyet. - Nem is tudom, hogyan köszönjem meg, Greyson kisasszony. - Nem szükséges megköszönnie. - Emma ismét lehalkította a hangját. - Bárcsak itt lehetne a barátnője, Sally, hogy ketten választanák ki azt a kis házat. - Bár itt lenne, valóban - felelte Judith, és egy pillanatra lehunyta a szemét. - Bár hallgatott volna rám. - Szerintem nagyon bölcsen tanácsolta neki, hogy ne szeressen bele Mr. Ware-be - sóhajtotta Emma. Nagy hibát követ el az, aki beleszeret a munkaadójába. - Beleszeretni? - meresztette tágra a szemét Judith. - Biztosíthatom, hogy bármi történt is Ware Castleben, Sally nem volt szerelmes Basil Ware-be. Ő ugyanis nem szerette a férfiakat. Ha hagyta, hogy az az ember elcsábítsa, nyilván csak azért tette, mert pénzt remélt tőle. Mindig azt mondta, hogy tennünk kell valamit, hogy megváltoztassuk a sorsunkat. - Sally gondoskodott róla, hogy önnek legyen elég pénze ahhoz, hogy meg tudja változtatni a sorsát. Mit fog tenni? Judith fölnézett a mennyezetre, s végre, ha halványan, ha bátortalanul is, de elmosolyodott. - Hát, azt hiszem, beadom a felmondásomat. - Valami azt súgja nekem, hogy a barátnője, Sally pontosan ezt tanácsolná önnek - húzódott széles mosolyra Emma szája. - Sokat fejlődtél, fiam - mondta Ignatius Lorring, és miután odanyújtotta Edisonnak a brandyspoharat, madárcsontú testét leengedte egy karszékbe. - De reméltem is, hogy így lesz. Soha nem volt hozzád
hasonló tanítványom. Ha belegondolok, milyen magasra juthattál volna a nagy Vanza Körben... - Tudjuk jól mindketten, hogy a Vanza stílusa nem sokáig felelt volna meg nekem - válaszolta Edison. A szobában fullasztó meleg volt. A kellemesen napos idő ellenére a kandallóban lobogott a tűz, Edison úgy tett, mintha nem vette volna észre. Ignatius gyapjúsálat viselt, mintha nem is a könyvtárszobájában, hanem egy hóvihar kellős közepén ülne. Edison tudta, hogy a mellette lévő asztalon, kis kék fiolában, ópiumkivonat van. Ebben a szobában kezdett vakmerő ifjúból nagy önfegyelemmel bíró férfivá érni. Itt találkozott életében először Ignatiusszal. Tizennyolc évesen olvasta Ignatius Lorring Vanzagaráról írt beszámolóit, és tudta, hogy az elszánt tudós újabb utat tervez a titokzatos szigetre. Akkor eljött, és megkérte, vigye magával. Így kezdődött. - Hogy érzi magát, barátom? - kérdezte Edison gyengéden. - Hol jobban, hol rosszabbul. Ma reggel elég jól voltam, úgyhogy el tudtam menni sétálni. Most viszont nagyon gyengén vagyok. - Nem maradok sokáig. Délután ötre beszéltem meg, hogy kilovagolunk a parkba a menyasszonyommal. - Ó, igen. A menyasszonyod - mondta felcsillanó szemmel Ignatius. - Lady Ames igényt tart rá, te pedig irányítod őt. Nagyszerű, Edison. Nagyszerű! Leköti Lady Ames figyelmét, te pedig nyugodtan kikérdezheted. - Én nem tekintem Greyson kisasszonyt csalétekeknek - mondta Edison, miközben poharát a két tenyere között forgatva elmerülten bámulta az ital aranyló színét. - Nem? Pedig éppen hogy az - vetett rá éles pillantást Ignatius. - Mondd csak, valóban ő lőtte le Crane-t? - Tagadja, hogy ő tette volna. Nem lehet tudni. Greyson kisasszony meglehetősen kiszámíthatatlan. - Értem. - Mindenesetre ha nem ő lőtte le Crane-t, akkor volna néhány érdekes kérdésem. - Igen. Értem, mire gondolsz - jegyezte meg hosszú hallgatás után Crane. Edison a Ware Castle közeli erdő orvlövészére gondolt, és azt kérdezte: - Lehetségesnek tartja, Ignatius, hogy mások is nyomoznak a Titkok Könyve után? - Nem tudok róla, de nem elképzelhetetlen. Miért kérdezed? - És a sovány, öreg kéz keményen megmarkolta a szék karfáját. - Magam sem tudom még. De sok megmagyarázhatatlan dolog van ebben az ügyben, és némelyik érthetővé válna, ha tudnánk, hogy van még valaki, aki a könyv után eredt. - Ha így van - felelte Ignatius sötéten -, akkor könnyen lehet, hogy az útjában leszel. Nagyon vigyázz, fiam. Nem szeretném elveszíteni a legígéretesebb tanítványomat, még ha végül kiléptél is a Körből. - Vigyázni fogok - felelte Edison, és letette a poharát. - Végtére is most, hogy házas ember leszek, gondolnom kell a jövőmre is. - Hogy érti azt, hogy Greyson kisasszony nincs itthon? - nézett összeráncolt homlokkal Edison Lady Mayfield házvezetőnőjére. - Tudta, hogy a parkba készülünk ma délután. - Bocsánat, uram, de a kisasszony sétálni ment, és még nem jött haza - válaszolta Mrs. Wilton, miközben hófehér kötényében megtörölgette a kezét. - Hová ment? - Nem tudom, uram. - Ön az, Stokes? - jelent meg a lépcső tetején Letty. - Hallottam a hangját. Emmát keresi, ugye? - Igen. Hogyhogy elment sétálni? A parkon át jöttem, de nem láttam őt. - Lehet, hogy egy kicsit messzebb ment vont vállat Letty, és megindult lefelé a lépcsőn. - Szemmel láthatólag egyedül, akart maradni egy időre. Nyilván megviselte az utóbbi napok sok izgalma. Tudja, nincs hozzászokva az ilyesmihez. - Túl messzire nem mehetett - morogta a férfi. - Megyek és megkeresem. - De hát hová...? - Lettyben bent rekedt a szó, mert épp ekkor nyílt az ajtó. - Tessék, már itt is van! mondta megkönnyebbülten. - Jaj, nekem! Csak nem késtem el? - nézett rájuk kicsit túl ijedten a belépő Emma. - De igen. Hol a pokolban volt? - förmedt rá Edison, de Letty felhúzott szemöldöke láttán észbe kapott. Újdonsült vőlegények nem szoktak így beszélni a menyasszonyukkal. Megköszörülte a torkát. - Aggódtam önért. - Sétáltam egyet - mondta könnyedén a lány, és elindult a lépcső felé. - Kicsit messzebb találtam elmenni, mint terveztem. Pár perc, és máris kész vagyok, uram.
A férfi utánanézett, ahogy lépkedett fölfelé a lépcsőn, és látta, hogy sáros a cipője. A parkban kaviccsal szórták fel az utakat. Tehát nem a parkban sétált. 13. - Lady Mayfieldnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy magának óriási sikerei vannak a Társaságban jegyezte meg hűvösen elégedett mosollyal Edison, miközben kivezette Emmát a táncparkettre. - Ne hagyja magát megtéveszteni, uram. A Társaság csak átmenetileg, az eljegyzésünk körülményei miatt van tőlem elragadtatva. Lady Ames vendégeinek többsége azt hiszi rólam, hogy gyilkos vagyok, és el sem tudják képzelni, miért mentett meg az akasztófától. - Legalább lesz miről beszélniük, mialatt mi nyomozunk - mondta közömbös arccal a férfi. Emma maga is roppant különösnek, sőt zavarba ejtőnek találta, hogy itt táncol e fényes bálteremben, ahelyett, hogy oldalról nézné a táncolókat. És még nyugtalanítóbb volt, hogy épp Edisonnal, a munkaadójával táncol, aki egész délután meglehetősen rosszkedvűnek mutatkozott, s a legjobb úton volt afelé, hogy tönkretegye a varázslatos estét. - Esküszöm, ön sem jobb, mint a korábbi munkaadóim - sóhajtott fel Emma. - Rendes körülmények között ez persze nem lenne baj. Senki sem kívánja, hogy a munkaadó udvariasan bánjon az alkalmazottjával, de a mi esetünkben az a veszély fenyeget, Fogy a viselkedésével lerombolja azt a képet, amelyet fel akart építeni. Hűvös mosolyára bosszús fintor volt a válasz, ami arra vallott, hogy Edison megértette, amit Emma mondott. - Menjünk ki - ragadta karon a lányt. - Friss levegőre van szükségem. - Ahogy parancsolja, Mr. Stokes. - Ne beszéljen velem úgy, mintha valami csökönyös idióta lennék. - Biztosíthatom, sir, nem úgy gondolok önre, mint egy csökönyös vagy akármilyen idiótára - mormolta Emma, miközben Edison kivonszolta őt a teraszra. - Ön nehéz természetű, szeszélyes, olykor modortalan is, de a legkevésbé sem idióta. - Egy újabb nehéz természetű alak a munkaadók sorában, nemde? - nézett rá ferdén a férfi. - Úgy van - mosolygott hidegen a lány. - Igaz is, megírta az ajánlólevelemet? - Nem, még nem. - Megígérte - nézett rá szemrehányóan Emma. - Alkut kötöttünk, ha még emlékszik rá. - Nem szoktam megfeledkezni a határidőimről - szorította meg Edison a lány karját, amitől az felszisszent. - Bocsánat. Rendkívül sok dolgom volt, amióta visszajöttünk a Városba, ezért még nem jutott időm az ajánlólevele megírására. - Csakugyan nincs szüksége mintára? Nagyban megkönnyítené a dolgát. - Ha csakugyan az én aláírásomat szeretné látni azon a nyavalyás ajánlólevélen, Greyson kisasszony, engedje meg, hogy magam írjam meg. A lány nem felelt. Edison félig elfordult, egyik tükörfényes csizmáját feltette a terasz alacsony kőfalára, és rejtélyes pillantással nézte a lányt. - Miután úgy állunk egymással szemben, mint munkaadó és munkavállaló, élek az alkalommal, és közlöm önnel, hogy nem szeretném, ha még egyszer a maga elhatározásából menne el hazulról, ahogy ma délután tette. A lány agyát egy pillanat alatt elborította az indulat vörös köde. - Mr. Stokes, ön túl messzire megy! Minden alkalmazottnak hetente jár legalább egy szabad délután. Ennyit még a legkicsinyesebb munkaadó is megad az alkalmazottjának! - Úgy vélem, nem róhatja fel nekem, hogy túlságosan sokat követelek öntől. Kétlem, hogy bármelyik korábbi állásában ilyen szépen öltöztették volna. Annyit azonban mondhatok - nézett szúrósan Emma mély dekoltázsára -, hogy mielőtt ezt az állását elfoglalta volna, sokkal erkölcsösebb ruhákat viselt. Nem beszélve arról, hogy a ruha, melyet visel, minden valószínűség szerint többe került nekem, mint amennyit az utolsó három helyén együttvéve kapott. - Lady Mayfield szerint ez a ruha az utolsó divat szerint készült. Egyébként épp az ön által rám kényszerített szerep miatt vagyok kénytelen viselni. És ha már erről van szó, bátorkodom megkérdezni, hogy szüksége lesz-e a nekem vásárolt ruhákra, miután önnél vállalt megbízatásom lejár. - Természetesen nem lesz rájuk szükségem.
- Akkor engedje meg, hogy megtartsam őket, ha kilépek a szolgálatából. - Csakugyan úgy képzeli, Greyson kisasszony, hogy a következő helyén lesz alkalmaz viselni e drága báli ruhákat? - Elég valószínűtlen, de némelyiket talán zálogba tehetem. - A mindenségit! Zálogba akarja tenni a ruhákat, melyeket önnek vásároltam? - Érzelmileg nem kötődöm hozzájuk, uram. - Értem. - Két ujjával a lány álla alá nyúlt. - És miféle ajándék az, amihez érzelmileg is kötődne? - Sir, eltérünk a tárgytól... - Válaszoljon a kérdésemre. A lány nem értette, miért ilyen dühös a férfi, de úgy érezte, az óvatosság nem árt. Végtére is Edison a munkaadója, s ő nem szeretné elveszíteni az állását. - Hát, talán egy verseskötetnek, vagy egy szép zsebkendőnek lenne számomra személyes, érzelmi értéke. - Verseskötetnek? - Nagyon kedvelem például Byront. És nagy élvezettel olvasom a rémregényeket... például azokat, amelyekben valami sötét cselszövésről... Látott valamit a férfi szemében, amitől a mondat közepén elhallgatott. Egy pillanatig úgy nézett ki, hogy alaposan melléfogott, amikor így akarta kiengesztelni Edisont, aki most még dühösebbnek látszott, mint azelőtt. De aztán látta, hogy erőt vesz magán. - Igaza van, Greyson kisasszony, eltértünk a tárgytól. Onnan indultunk el, hogy mostantól kezdve ne tűnjön el órákra. És ha kilép a házból, mindig legyen valaki, aki elkíséri, továbbá közölje a házvezetőnővel, hová megy, és mikorra várható vissza. Emma érezte, hogy minden igyekezete, hogy jól viselkedjen, cserben hagyja. - Nincs joga, hogy ilyen természetű utasítást adjon nekem - mondta a dühtől fuldokolva. - A szabad időmmel magam rendelkezem. Ön nem a férjem, sir. - Nem, nem vagyok a férje. A munkaadója vagyok - közölte zord mosollyal a férfi. - És mivel önnek rendkívüli módon szüksége van az állására, kénytelen lesz engedelmeskedni az utasításaimnak. Azt hiszem, nem kell többet mondanom. - Úgy van. Éppen eleget mondott. - Emma sarkon fordult, és már indult is a nyitott ajtó felé. - Hová megy? - kapta el a karját a férfi. - A női szalonba, Mr. Stokes. Ezt bizonyára ön is helyesnek találja. Vagy személyes természetű dolgokkal nem foglalkozhatom, amíg az ön alkalmazottja vagyok? Edison összeszorította a száját. Emma a gyér fényben is jól láthatta, hogy a férfi mélyen elvörösödött. Úgy kell neki, gondolta. Edison udvariasan fejet hajtott. - Ha végzett, a lépcsőfeljáró közelében fogom várni. Ma este már elég időt töltöttünk itt. Nem szeretném, ha Miranda elbízná magát. Jobb őt bizonytalanságban tartani. Így könnyebben elárulja magát. - Értem, uram. Meg fogom keresni a lépcsőfeljáró közelében. Még véletlenül sem nézett vissza, amikor elvegyült a báltermi sokaságban. Pár perccel azután, hogy kilépett a női szalonból, elindult a főlépcső felé. Elégedett volt magával. Kordában tartotta az érzelmeit, és képes volt rá, hogy logikusan gondolkozzék. A bálterem csak úgy zsongott a muzsikától és a hangos beszédtől. A hall túlsó végében lévő sötétség a hátsó lépcsőt jelezte, ahol a szolgák jártak. Hirtelen egy ismerős alakot pillantott meg; egy szobából lépett ki, és eltűnt a sötétben. Swan volt az. Kíváncsi lett, hogy Miranda odaadó inasa miért nem visz magával gyertyát, amikor a sötét lépcsőn jár. Pillanatnyi tétovázás után megfordult, és csendben végigment a hallon. A szolgák lépcsőjéhez érve szemét meresztve fürkészte a sötétséget, de Swan addigra már eltűnt. Keményen megmarkolva a lépcsőkorlátot, óvatosan leereszkedett a szűk csigalépcsőn, egészen a földszintig. Egy ajtóhoz ért, amely kivezetett a kertbe. A távolabbi ablakokból kilátott a bokrok sötét tömbjeire. Megint megállt, és feszülten hallgatózott. A bálterem zsongása, a zene a feje fölül, tompán, mintha a messzi távolból szűrődne hozzá. Az ablakokon bevilágító holdfényben jól látta a szemben lévő ajtót. A könyvtár ajtaja lehet, gondolta. Vagy egy dolgozószobáé. Ilyen helyen szoktak értékes könyveket tartani. Gyorsan, hogy meg ne gondolhassa magát, odalépett az ajtóhoz, és elfordította a kilincs gombját. Ha van
bent valaki, aki rossz néven veheti a betolakodását, még mindig mondhatja, hogy eltévedt, miközben a női szalont kereste. Az ajtó kinyílt, és ő belépett. A falakat borító polcok és a széles íróasztal láttán megállapította, hogy csakugyan a könyvtárszobában van. A polcok ugyan foghíjasak voltak, de Miranda nyilván a legújabb divatnak hódolva úgy tartotta, hogy a sok könyv nem feltétlen velejárója egy szépen berendezett könyvtárnak. Úgy döntött, a holdfénytől szépen megvilágított íróasztalnál kezdi a keresést. Mögé lépett hát, és kihúzta az első fiókot. Nagy csalódására csak lúdtollakat és tintásüvegeket látott benne. A következő két fiókban is csak levélpapírokat, névjegykártyákat és meghívókat talált. Az utolsó, legalsó fiókot zárva találta. Izgalom fogta el. Felnyúlt elegánsan feltornyozott frizurájához, óvatosan kihúzott egy zöld selyemlevéllel díszített hajtűt, és bedugta a fiók zárjába. De ekkor lépteket hallott odakint. Valaki megállt a könyvtár ajtaja előtt. - Ideje, hogy visszamenjen, Swan mondta Miranda halkan, de a hangján érezhető volt a visszafojtott ingerültség. - Mi az ördög tartott ilyen sokáig? Érthetetlen mormogás volt a válasz, de kétségtelenül Swan hangját hallotta. Emma gyorsan kikapta a tűt a zárból, és fölegyenesedett. Miranda és Swan mindjárt belépnek az ajtón. Ha valamelyikük gyertyát gyújt, azonnal meglátják. Riadtan pillantott körül, búvóhelyet keresve. Az utolsó ablakhoz futott, és belépett a súlyos bársonyfüggöny mögé. Fullasztó sötétség vette körül. Még lengett a függönyrojt, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. 14. - Hogy érti azt, hogy nem talált semmit? - kérdezte Miranda élesen. - Bőven volt ideje rá, hogy' átkutassa Stokes dolgozószobáját. Kell ott lennie valaminek, ami megmagyarázza, miért érdeklődik annyira Greyson kisasszony iránt. - Úgy tettem, ahogy parancsolta, asszonyom - felelte csikorgó hangján az inas. - Csak a tudományos tevékenységével kapcsolatos könyveket és írásokat találtam ott. - Csalódtam magában, Swan. - Nem tehetek róla, hogy semmi érdekesre nem bukkantam Stokes szobájában - hallotta Emma Swan elkeseredett válaszát. - Kell lennie ott valaminek, ami érthetővé teszi a Ware Castle-ban történteket - csattant fel Miranda. Elképzelhetetlen, hogy azért jegyezte volna el Greyson kisasszonyt, mert el akarja venni feleségül. - Lehet, hogy beleszeretett - kockáztatta meg halkan az inas. A fenét, gondolta Emma. - A fenét - mondta Miranda. - Az ő vagyonával és tekintélyével sokkal magasabb helyről választana magának feleséget. Valami nyilván elkerülte a figyelmét. Menjen vissza, és nézzen körül alaposabban. Még van idő, hajnalig nem fog hazamenni. - Kérem, madam, vegye tekintetbe, hogy egyáltalán nem volt könnyű bejutni a házba. Kis híja volt, hogy észre nem vettek. - Menjen vissza. Még ma éjjel. - Madam, ha elkapnak, azt fogják hinni, hogy betörő vagyok. - Hát legyen óvatos, hogy ne kapják el. Kezdje most a hálószobájával. Olyasmit keressen, amiből kiderül, milyen játékot űz ez az ember. Leveleket például. Vagy valami újságot. Bármit. - Könyörgök, asszonyom, ne küldjön vissza abba a házba! Rettenetes nagy a kockázata, hogy észre vesznek! - Nem hajlandó végrehajtani az utasításaimat? - Kérem, madam, ne kívánja ezt tőlem. - Ellenkezik? - Kénytelen vagyok. Hát nem érti, asszonyom? Ha elkapnak, felakasztanak vagy fegyenctelepre visznek. Kérem, madam, eddig mindent megtettem, amit csak kívánt, nem szép öntől, hogy most ilyen helyzet elé állít. - Nos, rendben van. Mostantól el van bocsátva.
- Miranda. Csak egy szó volt, de hallatán Emmának elfacsarodott a szíve. - Vegye a cókmókját, és azonnal hagyja el a házat. Keresek valaki mást a helyére. Olyan szolgát, aki készséggel végrehajtja az utasításaimat. Becsukódott mögötte az ajtó. Egy hosszú percig csend volt a szobában. Aztán Emma valami furcsa artikulátlan hangot hallott másodpercekbe telt, mire rájött, hogy Swan sír. A szíve mélyéig megrendült, és alig tudta megállni, hogy ki ne ugorjon a függöny mögül, s odaszaladva át ne ölelje a szerencsétlen inast. De egyszer csak abbamaradt a zokogás, és Swan gyötrelme dührohamba fordult. - Átkozott ribanc! - kiáltotta. - Lefeküdtél mindegyikkel, de ha kielégülésre vágytál, mindig visszajöttél hozzám, igaz? Mert csak én tudom, mire van szükséged, te komisz boszorkány! A hangos csattanásra Emma ijedten rándult össze. Swan valami súlyos tárgyat vághatott a földhöz. Az elsőt újabb és újabb csattanás követte, jelezve, hogy Swan módszeresen dúlja fel a szobát. Emma lélegzet-visszafojtva hallgatta a bősz rombolást. - Föl kéne akasztani, ahogy a boszorkányokkal csinálták - zihálta Swan. - Boszorkány. Szajha. Boszorkány. Szajha. Majd én megtanítlak rá, hogy ne bánj velem úgy, mint a rabszolgáddal. Na megállj csak! Emma papírzörgést, majd egy gyufa éles sercenését hallotta. Vad riadalom fogta el. Szentséges Isten, csak nem gyújtja rájuk a házat? Ezt nem tűrheti tovább. Cselekednie kell! - Égj, boszorka, égj el a pokolban! Nekem nem parancsolsz többé. Hallod, te ribanc? Ha addig élek is, széttöröm a varázslatodat! Emma vett egy mély levegőt, és félrehúzta a függönyt. Látta a lángokat, de nagy megkönnyebbülésére a kandallóban lobogtak. Swan lehajtott fejjel bámult a tűzbe, majd kisvártatva elfordult, és elindult az ajtó felé. Robusztus alakja egy pillanatra élesen kirajzolódott az ajtó világos négyszögében, majd eltűnt a sötétben. Emma várt egy kicsit, hátha visszajön. De a súlyos léptek egyre távolabb döngtek a folyosón. Akkor megkönnyebbült sóhajjal kilépett a függöny mögül. Csak gyorsan ki innen, gondolta, de előbb még megnézi, mit égetett el dühében Swan. Útközben látta, hogy a legalsó fiók, az, amelyiket a hajtűjével akart kinyitni, darabokra törve hever a földön. A tartalma nyilván a lángok martaléka lett. - Jaj, Istenem! - A szoknyáját fölkapva futott a kandallóhoz. Egy kétfelé esett doboz hevert előtte, a szőnyegen. A benne lévő papírok a kandallóban égtek, de Emma még ennyit el tudott olvasni a gyorsan zsugorodó papírlapon: Fanny Clifton kisasszony Júlia szerepében... ...június 9-én, hétfőn, és a rákövetkező héten az Othellóban. Csodálatos előadás. Isteni szépsége minden más fényforrást fölöslegessé tesz a színpadon... Színlapok, gondolta Emma. És színikritikák. Pár pillanat, és elhamvadnak. Nyúlt a kotróvas után, hogy valamennyit kimentsen a tűzből. Lába alatt megcsörrent valami. Lenézett, s látta, hogy pár lap kieshetett a dobozból, s így megmenekült a lángoktól. Felvette, szorosan összecsavarta, és bedugta őket gyönggyel kivarrt kézitáskájába. Ekkor gyorsan megfordult, s indult az ajtó felé. Rátette a kezét a kilincs gombjára, s az magától megfordult az ujjai alatt. Lélegzetét visszafojtva ugrott hátra a hangtalanul kinyíló ajtóból. Arra már nem maradt ideje, hogy ismét a függöny mögé bújjon. Edison siklott be némán, és becsukta maga mögött az ajtót. - Kíváncsi voltam, hová tűnt el, Emma. A lány olyan hatalmas megkönnyebbülést érzett, hogy kis híján összeesett. - Esküszöm, elájulok, ha. még egyszer így rám ijeszt, uram. - Azt, hogy maga elájul, sehogy sem tudom elképzelni - felelte a férfi, s a kandalló hamvadó tüzére pillantott. - Mi az ördögöt csinál itt? - Hosszú történet, és semmiképpen sem szeretném itt elmesélni - válaszolta Emma. - Talán igaza van. - Edison az ajtóra tapasztotta a fülét. - Jön valaki. - Jaj, ne! Elég volt! - Csitt. A férfi karon ragadta, és gyorsan az ablakok felé irányította. - Ha el akar bújni, ajánlhatom az utolsó ablak előtti függönyt - suttogta Emma, de a férfi pillantása nem
sok jót ígért. - Felejtse el a függönyt - jött a dühös válasz. - Kimegyünk, méghozzá most rögtön. Csak annyi időre engedte el, míg kinyitotta az ablakot, aztán minden teketória nélkül kilökte rajta a lányt, s maga is utánaugrott. Emma elszörnyedve nézte, amint drága cipellői elmerülnek a nedves fűben. - És most mi lesz? - kérdezte. - Megkerüljük a házat, és a terasz felől megyünk vissza a bálterembe. Ha összefutunk más vendégekkel, majd azt fogják gondolni, hogy a kertben sétáltunk. - És utána? - Utána hozom a hintómat, és hazaviszem - felelte Edison úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Csakhogy én Lady Mayfield kocsiján jöttem, és ő hajnalig akar maradni. - Letty azt tesz, amit akar, önt azonban hazaviszem. Most rögtön. - Nem szükséges ilyen hangot használnia velem, sir - fortyant fel Emma. - Csak segíteni akartam a nyomozásában. - Segíteni? Nem emlékszem, hogy a könyvtárba küldtem. volna. - Büszke vagyok rá, hogy alkalmazottként is meg tudom őrizni a kezdeményezőkészségemet. - Ön ezt annak hívja? Nekem egy sor más kifejezés jut az eszembe - vágott a szavába nyersen Edison. A mindenségit. Ellökte magától a lányt, és villámgyorsan megpördült. - Hát ez mi? - kiáltotta Emma, aki nekiesett a sövénynek, és csak az utolsó pillanatban tudott megkapaszkodni. A szeme sarkából valami mozgást észlelt, mire megfordult. Először semmit sem látott, majd egy jókora, madár alakúra nyesett bokor mellett egy árnyszerű alakot látott kibukkanni, amely egy ragadozó kecsességével készült lecsapni zsákmányára, Zsákmányára. A szó jelentése mintha vészharangot kondított volna meg Emmában. Hirtelen ijesztő bizonyossággal tudta, hogy ez az alak nem közönséges betörő vagy útonálló. Ez az alak Edisonra vadászik. Megpördült, és már nyitotta a száját, hogy kiáltson Edisonnak. De a sikoly elhalt a torkában, mert észrevette, hogy Edison tökéletesen tisztában van a rá leselkedő veszéllyel. Teljes figyelmével és halálos nyugalommal a közeledő árnyékra összpontosított. Emma rémülten nézte a némán egymás felé induló két férfit. Ekkor azt látta, hogy Edison ugyanazzal a könnyed rugalmassággal mozog, mint ellenfele. Táncparódiának is beillett volna, ahogy ez a két ember összekapaszkodott. Elsőnek a támadó emelte föl a lábát, és villámgyorsan kirúgott vele. Edison oldalt kilépve elkerülte a rúgást. A támadó halk, rekedt kiáltással felugrott a levegőbe, és másodszor is meglendítette a lábát. Edison túl közel volt, ezért csak elhajolhatott, s ezért a rúgás a melle helyett az oldalát érte. Hanyatt a földre zuhant. A sötét szellemalak gyilkos kedvvel rontott rá. - Ne! Ne bántsa! - Emma felkapta a szoknyáját, és futni kezdett feléjük, bár fogalma sem volt, mivel tudná megállítani a támadót. Csak azt tudta, valamit tennie kell, nehogy ez az alak megölje Edisont. - Ne avatkozzon be, Emma. Edison parancsa megállította. Döbbenten nézte, amint a férfi lába meglódul, és telibe találja ellenfele combját. A sötét alak hátratántorodott. Edison felpattant a földről. Holdfényben fürdő arcán olyan elszántság tükröződött, amihez foghatót Emma még sohasem látott. Teljesen világos volt előtte, hogy a férfi ölni is képes lenne. A felismerés a lelke mélyéig megrázta. A támadó is hasonlót érezhetett, mert sarkon fordult, s egy derékmagasságig érő bokrot átugorva eltűnt az éjszakában. - Edison, ne! - kiáltotta Emma halkan, látva, hogy a férfi mozdulni készül. - Igaza van - fordult vissza Edison. - Már késő. Attól tartok, jóval fiatalabb nálam, nem tudnám utolérni. - Jól érzi magát? - Igen. A lány elnézte, ahogy megigazgatja a haját, a nyakkendőjét, és ismét olyan elegáns, mint az összecsapás előtt volt. Hiába, gondolta, a fekete öltözéken nem látszanak meg a fűfoltok. Edison a karját nyújtotta. A teraszhoz érve megjegyezte: - Maga reszket.
Emma rápillantott, és látta, hogy látszólagos fegyelmezettsége ellenére a küzdelem gonosz fénye még ott csillog a férfi szemében. - Nem is tudom, miért - felelte. - Hűvös van idekint. 15. Edison mindaddig uralkodott magán, amíg a kocsis be nem csukta az ajtót, és fel nem kapaszkodott a bakra. Amikor a hintó egy könnyű rándulással elindult, egy rántással behúzta a függönyöket, behúzódott a sarokba, és Emmára nézett. - Biztos, hogy nem sebezte meg az önt a gazember? - kérdezte aggodalmas arccal Emma. - Nem sebzett meg. - Legalábbis nem komolyan, tette hozzá némán. Holnapra biztosan lesz egy zúzódás az oldalán, de meg is érdemli. Miért volt olyan lassú? Na igen, hiszen évek óta nem gyakorolta a Vanza harcmódot. Arra meg végképp nem számított, hogy ma este össze fog csapni egy ifjú harcossal. A hintót bevilágító lámpás fénye szikrákat gyújtott Emma hajában, és zöld smaragddá változtatta a szemét. Hirtelen elöntötte a vágy, hogy kinyújtsa érte a kezét, és magához ölelje. Ökölbe szorította mozdulni vágyó kezét, és vett egy nagy levegőt. - A bálterem hölgyei egytől-egyig hisztérikus rohamot kaptak volna a történtektől - morogta, mivel bosszantotta is a lány nyugalma, meg csodálta is érte. - Nem engedhetek meg magamnak hisztérikus rohamokat. Otthon felejtettem a repülősót. Ez aztán már több volt a soknál. Egész este azon ette magát, hogy a lánynak titokban kedvese van, amikor a könyvtárban rátalált, az első gondolata ugyancsak az volt, hogy itt is egy titkos találkát bonyolított le. Elképzelte, milyen lehet, amikor kiveszi a hajtűket, és a haja a vállára omlik, elképzelte, milyen lehet ruha nélkül... Rettenetesen vágyott rá, de mindig eszébe jutott, hogy bizonyára van valakije. Vad érzések kavarogtak benne. Emma közelsége lehetetlenné tette, hogy fenntartsa a belső nyugalom, látszatát, amely mindeddig menedéke és páncélja volt. Kőkemény erekciója támadt. - Egészen biztos, hogy jól érzi magát? - kérdezte Emma nyugtalanul. - Igen - felelte a férfi, és megpróbált valamivel kényelmesebben elhelyezkedni. - Ki volt ez a különös támadó? - Sejtelmem sincs. De annyi biztos, hogy ugyanabban az iskolában tanították a harcművészetre, ahol engem. - Hol van ez az iskola? - Vanzagara Kerti Templomában. - Vanzagara? - villant a lány szemében a gyors felismerés. - Ezek szerint a támadója ugyanabban az ügyben dolgozik, amelyben ön! - Igen - felelte Edison, és minden erejével gondolkozni próbált. - Valószínűleg figyelte Lady Ames házát. Nagy biztonsággal ki merem jelenteni, hogy más is keresi a szóban forgó könyvet. De ez az illető túl fiatal, semhogy ő lehetne e bonyolult terv értelmi szerzője. - Honnan tudja, hogy fiatal? Hiszen maszk volt az arcán. - Biztos vagyok benne - felelte Edison, és keze öntudatlanul a bordájára tévedt. - Szerencsére még nem tanulta meg azokat a fogásokat, amelyeket idősebb korban sajátít el az ember. Csak azt nem értem, hogyan bukkant Lady Ames egy ilyen misztikus titok nyomára itt, Angliában. - Nem tudott meg semmit a múltjáról? - Semmit, azonkívül, amit saját maga mesélt széltében-hosszában, amikor a szezon elején megjelent a Társaságban. Eszerint egy tavaly, Skóciában elhunyt idős nemes ember özvegye. - Túl sok a kérdés - suttogta Emma. - De talán segíthetek önnek némelyik megfejtésében. Edison pillantása a lámpáról Emma arcára siklott. - Kezdjük a legfontosabbal. Mi az ördögöt keresett Miranda könyvtárszobájában? - Hogy talált rám, sir? - pislogott Emma. - Úgy döntöttem, körülnézek a könyvtárban, mialatt ön odafönt van - vont vállat Edison. - Szent ég! Kész csoda, hogy nem szaladtunk egymásba mindannyian. - Mindannyian? - rándult meg egy kis izom Edison állán. - Volt még valaki a könyvtárban önnel, mielőtt én megérkeztem? - Ahogy már mondtam, hosszú történet. A lány előrehajolt, és lehalkította a hangját. Nem fogja elhinni, uram, de ma este roppant különös dolgokra jöttem rá.
A férfinak egyáltalán nem tetszett az az izgalom, amit a lány szemében látott. Szinte biztos volt benne, hogy rossz előjel. - Hallgatom. - Miután kijöttem a női szalonból, véletlenül észrevettem Swant, aki roppant gyanúsan viselkedett. - Swan? Miranda inasa? Mi köze neki ehhez az ügyhöz? - Nem tudom. De, mint mondtam, furcsának találtam a mozgását, ezért követtem le a hátsó lépcsőn. - Követte Swant? Megőrült? Ha észreveszi, mit mondott volna neki, miért ment utána? - Meg akarja hallgatni a történetet, vagy sem? - kérdezte bosszúsan a lány. A férfi is előrecsúszott ültében, szétvetette a lábát, s két kezét a térdén nyugtatva nyugalmat erőltetett magára. - Mondja hát el. - A lépcső aljában szem elől tévesztettem, észrevettem viszont a könyvtár ajtaját. Ez nagyon alkalmas helynek látszott, ezért úgy döntöttem, ha már itt vagyok, körülnézek benne. Edison visszafojtott lélegzettel hallgatta. - Természetesen nem tettem volna, ha tudom, hogy önnek is hasonló tervei vannak. A jövőben jobban avasson be a terveibe, uram, így kevésbé fenyeget az a veszély, hogy a magunk útját járva egymásba botlunk. - Hadd emlékeztessem, kisasszony, hogy ön nekem dolgozik. Én döntöm el, mit és mikor szükséges az ön tudomására hoznom. - Másképp fog gondolkodni, ha meghallja, mit tudtam meg ma este. - Nos? Miranda az este elküldte Swant, hogy az ön távollétében kutassa át a dolgozószobáját. Feltette magában, hogy utánajár, miért jegyzett el engem. Egy percig sem hitte el, hogy a mi kapcsolatunk normális. Na, mit szól hozzá? - kérdezte Emma diadalittas mosollyal. - Nem sokat. Egyáltalán nem lep meg, hogy Swan kutatott a szobámban. Számítottam rá. - Számított rá? - Tisztában vagyok vele, hogy Miranda nagyon kíváncsi rám. Tudtam, hogy előbb-utóbb elküld valakit. Swan látszott a legalkalmasabbnak a feladatra. De hogy tudta meg, hogy ez ma este bekövetkezett? - Swan és Miranda bejöttek a könyvtárba, amikor épp az íróasztalfiókokat kutattam át. Kénytelen voltam elrejtőzni egy függöny mögött, s ott végighallgattam, amit beszélgettek. A férfi gyomra összerándult. Ez a nő az őrületbe fogja kergetni. Végtelen önuralommal, óvatosan levette két kezét a térdéről, és karját kinyújtva elkapta Emma mindkét csuklóját. - Most nagyon figyeljen rám. Soha többé ne induljon el a maga feje után, ahogy ma este tette. Amíg az én alkalmazottam, addig nem szabad ilyen kockázatot vállalnia. Ért engem? - Nem, nem értem - válaszolta a lány mélyen megbántódva. - Miért haragszik rám ennyire? - Mert baja eshet, maga kis szamár. - Ma este nem én, hanem maga forgott komoly veszélyben. Az a rémes alak súlyosan megsebesíthette volna. Mondhatom, uram, önnel jövök ki a legnehezebben minden eddigi munkaadóm közül. - Az lehet, de mind közül én fizetem meg a legjobban, és ez a lényeg, nem? - Hogyan feltételezheti, hogy a testi épsége nem, csak a pénze érdekel? Edison szinte hallotta, amint türelmének kőfala hatalmas robajjal leomlik. - Hát akkor lássuk, mennyire önzetlen az irántam tanúsított érdeklődése! Egy lendülettel odaugrott, beszorította a lányt az ülés sarkába, s míg vasmarokkal fogta a csuklóit, száját a lány ajkára tette. És ebben a pillanatban rádöbbent, hogy Emma nyugodt viselkedése éppoly hamis volt, mint a magáé. Mert a lány egy sóhajjal kiszabadította és a nyaka köré kulcsolta két kezét. A szenvedély, amely az elmúlt percekben elfojtva lüktetett bennük, olyan erővel lobbant fel, hogy Edison azon sem lepődött volna meg, ha az üléspárnák tüzet fogtak volna. Emma ajka megnyílt, ujjai belemarkoltak a férfi hajába. Lehet, hogy van egy szeretője Londonban, de ma este engem kíván, gondolta Edison. Rövid küzdelem után megszabadult a kabátjától. Emma néhány rántással kibontotta a nyakkendőjét. Edison fél lábbal megtámasztotta magát a kocsi padlóján, s még beljebb szorította Emmát a sarokba. Miközben csókolta, arra gondolt, soha, egyetlen nőnél sem érezte ezt a mámorítóan fűszeres, édes ízt, mint Emma ajkán. - Edison. Combja körül selyemszoknyák suhogását hallotta. Apró, türelmetlen mozdulatokkal húzgálta lefelé a mélyen kivágott ingvállat, mígnem tenyerébe foghatta a lány kicsiny, kerek, feszes mellét. Ekkor már alig
észlelte a kocsi himbálódzását, és csak nagy messziről jutott el a füléig a lovak patkóinak ütemes csattogása az utca kövezetén. A külvilág nagyon messze volt, és elveszítette minden jelentőségét. Emma eközben kiszabadította a férfi ingderekát. Edison megborzongott, amikor meztelen bőrén megérezte a lány ujjainak érintését. - Fájt? - állt meg azonnal Emma. - Oda nyúltam, ahol az a gazember megrúgta? A férfi fölemelte a fejét, és lenézett a zöld szemek tengerébe. - Ha úgy lenne is, egyetlen érintése elég volna, hogy begyógyítsa. Ne hagyja abba, kérem. - De ha... - Ne. Hagyja. Érintsen meg. - Fejét a lány nyakába fúrta. - Könyörgöm. - Jól van - súgta Emma. Előbb még bátortalanul, de aztán egyre jobban magára találva kalandozott ujjaival a férfi felsőtestén. - Olyan erős és meleg és izmos a teste! - suttogta ámuló elismeréssel. - A magáé meg puha, nagyon puha... - Edison marokra fogta a selyemszoknyákat, és fölhajtotta Emma derekára, aki félig lehunyt pillái alól figyelte az arcát. A hintó lámpája aranyló fényben fürdette a lány feszes, kerek combjait, és csillogóvá varázsolta a köztük megbújó rőt bozont szálaira tapadó harmatcseppeket. - Ha nem akarja, Emma, most szóljon... A lány kihúzta a férfi inge alól a kezét, és két tenyerébe fogta Edison arcát. Ujjai alig érezhetően remegtek. Egy percig elmerülten nézett a férfi szemébe, aztán elmosolyodott. - Nekem jó így - súgta. A férfi nem tudta mire vélni a különös szavakat, de a lány arcára kiülő vágy elszédítette. Behunyta a szemét, s egy pillanatra átvillant rajta, hogy talán ópium hatása alatt van, és most fantáziaképeket lát. Amikor újra kinyitotta a szemét, Emma figyelő, az övéhez hasonló vágytól szomjas tekintetét látta. Egy másodpercig sem várhatott tovább. Megragadta és széttárta Emma combját. A lány halkan felkiáltott, amikor végigsimított rajta. Edison az ölébe húzta, és mélyen benyomult a síkos és szűk járatba. A lány halk sikolyában elfojtott tiltakozás érződött. Körmei az ingen keresztül is belemélyedtek a férfi vállába. A felismerés döbbenete megtorpanásra késztette Edisont. - Emma! Még sohasem volt dolga szűzlánnyal, e pillanatban mégis teljes bizonyossággal tudta, hogy most épp erről van szó. Akárkivel találkozott is Emma ma délután, az nem a szeretője volt. - Gyakorlással az ügyesség is megjön majd, ugye? - szűrte a fogai között a szót Emma, s amikor fölnézett rá, Edison látta, hogy már kitisztult a tekintete. - Igen - válaszolta. Remegett a keze. - Megjön. Minden erejét összpontosítva mozdulatlanul várt, hadd szokja Emma a jelenlétét a teste belsejében. Csak akkor mozdult újra, amikor érezni vélte az őt szorosan fogva tartó apró izmok parányi elernyedését. A lány teste azonban ismét körbezárta, és a nyirkos melegben foglyul ejtve mind mélyebbre és mélyebbre szívta magába. Hátán és homlokán veríték gyöngyözött, inge a testéhez tapadt. És e pillanatban Emma óvatosan megmozdult alatta. - Ne, édesem, most nem szabad... De már késő volt. Elveszett ember volt. Az utolsó pillanatban sikerült ugyan összeszednie maradék józanságát, és kitépte magát a lányból, de csak annyit ért el, hogy magja a lány combjára folyt. Szemét és fogát összeszorítva várta a gyönyörteli, görcsös rángások elmúlását, s amikor e pillanat bekövetkezett, kimerülten zuhant a lágyan köré felhőző zöld selyemszoknyára. A levegőt betöltötte a kialudt szenvedély nehéz illata. A hintó egy zökkenéssel megállt Lady Mayfield háza előtt. Ennyit érnek hát a tündérmesék, gondolta Emma fanyarul. Remegő térddel vezette be Edisont a könyvtárszobába, s közben nem győzött hálálkodni, hogy Letty még nem jött haza, a személyzet pedig régesrég az igazak álmát alussza. Pontosan tudta, milyen rémesen néz ki gyűrött, pecsétes ruhájában, összekuszált hajával és feldúlt arcával. Nem ilyennek képzelte el magát, amikor arról álmodozott, milyen lesz, miután magáévá tette az a férfi, akire egész életében várt. Egészen mostanáig természetesen sejtelme sem volt róla, hogy Edison lesz az a férfi. Ami azt illeti, semmi sem egyezett az álmaiban elképzelt eseményekkel. Nem volt lázas udvarlás, nem voltak rózsacsokrok, sem halálos szerelemről szóló vallomások. A jövőről szó sem esett. Most aztán megkaptad, gondolta. Hiába, egy dolgozó lány nem várhatja, hogy az életben is úgy történik
minden, mint a regényekben. Mogorván figyelte, hogyan gyújtja meg Edison a tüzet. O bezzeg megint elegáns volt. Egyedül a nyakkendőjét nem kötötte meg, amúgy minden úgy állt rajta, ahogy illik. Edison lesöpörte a kezét, felállt a kandalló elől, és feléfordulva, már-már komor arccal így szólt: - Beszélnünk kell. Túlságosan is csendes volt, s ez e pillanatban mindennél jobban megrémítette a lányt. - Hogyne, persze - felelte, reményei szerint alkalmazotthoz illő mosollyal. A férfi egy lépéssel közelebb jött, majd megállt. - Nem. is tudom, Emma, hol kezdjem. Te jóságos ég, bocsánatot akar kérni! Meg kell akadályoznia. Gyorsan hátralépett, és keményen nekiütközött Letty íróasztalának. E mozdulattól a csuklóján csüngő kis retikül az asztal lapjához vágódott. Hirtelen eszébe jutott, mi van a táskában. - Igen - mondta -, valóban beszélnünk kell. Jó, hogy emlékeztet, uram. - Gyors mozdulattal benyúlt a táskájába, és kivette az összetekert papírokat. - Még nem volt alkalmam megmutatni, hogy mit sikerült kimentenem a tűzből. - Milyen tűzből? - nézett összehúzott szemöldökkel a férfi a papírokra, melyeket Emma kiteregetett az íróasztalon. - Ezeket Miranda könyvtárában akarta valaki elégetni? - Swan. Csúnyán összevesztek, amikor Miranda megtudta, hogy Swan semmi használhatót nem talált a maga dolgozószobájában. Kidobta őt. Nagyon szomorú volt. - Hogy érti azt, hogy szomorú volt? - Miranda nem fizette ki a negyedévi bérét, sőt, ajánlólevelet sem adott Swannek. Minden teketória nélkül felmondott neki. Az a szegény ember bajosan fog így új állást találni. De még nem is ez a legborzasztóbb a dologban. - Mi volt a legborzasztóbb? - lépdelt lassan előre Edison. - Attól tartok, hogy Swan elkövette azt a hibát, hogy beleszeretett a munkaadójába. - Emma megköszörülte a torkát, és nagyon figyelmesen nézte a színlapot. - Sírt, amikor Miranda otthagyta őt a könyvtárban. Majd megszakadt a szívem, amikor hallgattam. - Sírt? - Azután meg dührohamot kapott. Egy zárt asztalfiókból kivette az iratokkal teli dobozt, és elégette a tartalmát. Csak pár iratot sikerült megmentenem, miután kiment a szobából. Edison odaért mellé. - Érdekes - mondta, és lenézett a papírokra. Nem ért Emmához. - Biztosan nagyon fontosak lehettek Mirandának, különben Swan nem égette volna őket olyan dühödten. Így akarta megbosszulni, hogy olyan csúnyán elbánt vele - magyarázta a lány. - A színlapokban és a kritikákban az a közös vonás, hogy mindegyik egy Fanny Clifton nevű színésznőről szól - mondta Edison, miután átlapozta a papírokat. - És van még valami. Ha jobban megnézi, egyik előadást sem Londonban tartották. Egy főleg északon utazgató színtársulat plakátjai ezek. Edison fölvette az egyiket, és hangosan olvasta: A nagyszerű Clifton kisasszony új értelmezésben játszotta Lady Machbeth szerepét. Gyönyörű kék szeme úgy tudta kifejezni szörnyű félelmét, hogy azt még a leghátsó sorokban is tisztán láthatták. Kecses kis termete rendkívül jól mutatott az elegáns jelmezben. - Gyönyörű kék szem - suttogta Emma. - Kecses kis termet. - Edisonra pillantott. - Ön is ugyanarra gondol, amire én, sir? - Hogy Miranda korábbi életében Fanny Clifton néven színésznő volt? - Edison félretolta az újságot, és karját összefonva a mellén nekidőlt az asztalnak. - Ez megmagyarázná, miért nem ismerte őt senki, mielőtt a szezon elején felbukkant Londonban. - Csakhogy ő dúsgazdag, ami nem jellemző a színésznőkre. - Egyesek nagyon jól tudnak férjhez menni. - Ez igaz. És hogy ne keltsenek nagy feltűnést, egy időre eltűnnek külföldön. - Elképzelhető, hogy Mirandának és a rejtélyes Lord Amesnek egészen Itáliáig kellett mennie - nézett Emmára jelentőségteljesen Edison. - És hogy ez ne üssön senkinek szöget a fejébe, Miranda azt hazudta, hogy Skóciából jött. - Ha be tudja bizonyítani, hogy Miranda tavaly Itáliában töltött valamennyi időt, akkor ezen a nyomon eljuthat akár Farrell Blue-hoz is, akiről azt mondta, hogy megfejtette az egyik titkos receptet.
- Könnyen meglehet - bólintott Edison. - Én még azt is el tudom képzelni, hogy Lord Ames nem is létezett soha. - Az ám - emelte a magasba Emma a szemöldökét. - Ahogy én tudtam magamnak ajánlólevelet írni, más nő kitalálhat egy férjet magának. De akkor honnan van a vagyona? - Na látja, ez érdekes kérdés. - Edison ellökte magát az íróasztaltól. - Holnap reggel első dolgom lesz, hogy tapogatózni kezdek ebbe az irányba. De addig is nekünk kettőnknek még meg kell beszélnünk valamit. Emma megmerevedett. - Ha nem sértem meg, uram, én nem szeretném folytatni a beszélgetést. Későre jár, nagyon elfáradtam. - Emma... - Nagyon mozgalmas este volt - folytatta sietősen a lány. - Félek, még nem ismerem ki magam eléggé a nagyvilági élet... khm... szabályaiban. Szeretném, ha végre a saját ágyamban lehetnék. - Ahogy óhajtja - hajtott fejet udvariasan a férfi. - De ne gondolja, hogy a végtelenségig elnapolhatjuk ezt a beszélgetést. - Jó éjszakát, sir. A férfi szemén látszott, hogy nincs ínyére az elválás, de végül megfordult, és elindult az ajtó felé. - jó éjt, Emma - állt meg az ajtóban, már a kilincs gombját fogva. - Mint a munkaadója szeretném közölni önnel, hogy ma este messze túlteljesítette hivatali kötelességét. A ma esti munkájáért illő módon meg fogom jutalmazni. Emma nem hitt a fülének. Forró hullámban csapott át rajta a düh. - Megjutalmaz? Azt mondta, megjutalmaz? - Néhány fonttal megtoldom a bérét. - Hogy merészeli, uram?! - Emma felkapta a keze ügyébe eső legelső tárgyat, egy kis földgömböt, és a férfi fejéhez vágta. - Hogy merészeli feltételezni, hogy pénzt fogadok el azért a... azért az ostoba közjátékért a hintóban? Igaz, hogy kénytelen vagyok dolgozni a megélhetésemért, de attól még nem vagyok szajha! Edison minden erőlködés nélkül, fél kézzel elkapta a földgömböt. - Az Isten szerelmére, Emma, egy percig sem gondoltam, hogy az! De ő meg sem hallotta. Ezúttal egy virággal teli vázát kapott fel. - Nem fogadok el pénzt azért, ami köztünk történt! Inkább haljak éhen, mint hogy ezért pénzt fogadjak el magától! Érti? És teljes erejéből eldobta a teli vázát. - Csillapodjon már le, Emma! - Edison a vázát is elkapta, de a virág és a víz egyenesen az arcába csapódott. Fintorogva rázta meg a fejét. - Azért akarom megjutalmazni, amit Miranda könyvtárában kiderített. Rendkívül hasznos felfedezést tett. - Lárifári - tette csípőre a kezét Emma. - Nem hiszek önnek. - Igazat mondok, maga őrjítően makacs, tyúkeszű teremtés! - lobbant fel Edisonban is a harag. - Megesküszik rá? - Mit képzel? - meredt Emmára villámló szemmel a férfi. - Ha szeretőt akarnék, egy magánál sokkal kedvesebb és százszorta tapasztaltabb nőt keresnék! Emma képe megnyúlt. - Most meg az ügyetlenségem miatt sérteget? - Csak bele akarom verni abba a csökönyös fejébe, hogy ami a hintóban történt, azzal nem a helyzeti előnyömet akartam kihasználni - felelte Edison, és undorodva lefricskázott egy szirmot a kabátujjáról. A jutalom a Lady Amesszel kapcsolatos felfedezéséért jár önnek. - Edison... A férfi mogorván ránézett, és egy rántással kitárta az ajtót. - És ha már itt tartunk, közlöm, hogy ha még egyszer ilyen kockázatos vállalkozásba fog, soha nem írom meg azt a nyavalyás ajánlólevelet. - Edison, várjon. - Emma fölkapta a szoknyáját, és futva indult az ajtó felé. - Lehet, hogy egy kicsit elsiettem a vádaskodást. A férfi válaszra sem méltatta. Az orra előtt becsukta a könyvtár ajtaját. 16. Edison megkeményítette magát, mint ama ritka alkalmak mindegyikén, amikor látogatást kellett n tennie
nagyanyjánál. Már a házába se szívesen lépett be, amely a maga klasszicista stílusával, szép arányaival impozáns volt ugyan, de barátságtalannak és hidegnek érezte. Magában csak Exbridgeerődként emlegette. Odalépett a kanapén ülő Lady Exbridge-hez. Ilyen alkalmakkor hálás volt a társaságbeli viselkedés szigorú szabályaiért. - Edison - nézett rá Victoria azzal a fensőbbséges, parancsoló arckifejezéssel, amely olyan jól illett még ma is királynői termetéhez. - Már épp esedékes volt, hogy meglátogasson. - Ha jól emlékszem, három órára hívott, Lady Exbridge. - Soha nem nevezte őt nagyanyámnak, mint ahogy a lady sem tekintette unokájának, még azután sem, hogy Edison megmentette számára az Exbridge-vagyont. A férfi a világért sem vallotta volna be, hogy szerette volna, ha nagyanyjának tekinthetné. - Pontosan három óra van. Udvariasan kezet csókolt az asszonynak, akinek egykor gyönyörű arcát már ráncok szabdalták fel, de aranybarna szemének karvalyszerű csillogását semmi sem tudta megszelídíteni. Edison tudta, hogy ez a szempár tükörképe a sajátjának. De miért is várta volna, hogy amiért visszaszerezte a hitelezőktől a vagyont, s ezzel megmentette nagyanyját a csőd szégyenétől, ő majd leszáll gőgös magánya magasából, keblére öleli törvénytelen unokáját, és vigaszt talál benne fia és örököse korai elvesztéséért? - Azon nyomban, amikor visszaérkezett Londonba, értesítenie kellett volna az eljegyzéséről. Arabella Strydertől kellett megtudnom a hírt. Rendkívül kínosan érintett. - Kétlem, hogy önt bármi, akár egy vulkánkitörés a nappalijában, kínosan érintené, madam - mosolyodott el fanyarul Edison. - De legkevésbé volna ilyen hatása bármi, velem kapcsolatos hírnek. - Tudom, hogy megveti a társasági élettel járó kötelezettségeket, de ezúttal túl messzire ment. - Különös, hogy épp ön tesz nekem szemrehányást, madam. Ha jól emlékszem, utoljára egy hónapja szólított fel arra, hogy keressek magamnak megfelelő feleséget. - A kulcsszó itt a megfelelő - villant Victoria szeme. - Az ön menyasszonya azonban semmiféle tekintetben nem az. - Ön nincs abban a helyzetben, hogy e tárgyban véleményt mondhasson. Még nem találkozott vele. - Épp eleget hallottam róla, hogy választását katasztrofális tévedésnek ítéljem. - Miért mondja ezt? - érdeklődött szelíden Edison. - Mert Arabella szerint Greyson kisasszony Lady Mayfield társalkodónője volt, amikor ön megismerte. Igaz ez? - Igaz. - Hihetetlen. Egy hivatásos társalkodónő? Hiszen válogathatna a dúsgazdag örökösnők között! - Nem hinném, hogy megengedhetnék magamnak ilyesmit, madam - mondta Edison halvány mosollyal a szája körül. - Ne felejtsük el, hogy bizonyos kifogások merülhetnek fel velem szemben. Hiszen ön is tudja, a születésem körül nem volt minden rendben. Greyson kisasszony ebből a szempontból makulátlannak mondható. Victoria szeme dühös villámokat szórt, de nem hagyta tőrbe csalni magát. - Azt is mondták, hogy azért jelentette be éjnek évadján eljegyzését Greyson kisasszonnyal, mert félő volt, hogy őt fogják gyanúsítani Crane meggyilkolásával. - Ez is közrejátszott a döntésem időzítésében - ismerte be Edison. - Ware Castle vendégei egytől-egyig őt tartják Crane gyilkosának. A Társaság szerint egy gyilkossal jegyezte el magát. - Ez engem hidegen hagy - vont vállat Edison. - Crane pedig megérdemelte, hogy lelőjék. - Hogy lehet ilyen közönyös? - nézett rá megrovóan Victoria. - Egy ártatlan ember szörnyű haláláról van szó! - Chilton Crane minden volt, csak nem ártatlan. - Az előkelő társaság megbecsült tagja volt. A legmagasabb körökben forgott, a legjobb kluboknak volt a tagja, és anyai ágon a Riverton márkikkal állt rokonságban. - Crane egy züllött alak volt, aki vadászott azokra a fiatal nőkre, akiket senki sem védhetett meg tőle. Különös előszeretettel gyalázott meg szobalányokat, házvezetőnőket és társalkodónőket. Ezenkívül vakmerő szerencsejátékos is volt. - Edison kis szünetet tartott, majd hozzátette: - Ami azt illeti, valószínűleg sokban hasonlított az apámra. - Hogy merészel ilyet feltételezni? - kiáltotta dühtől remegő hangon Victoria. Ezúttal besétált a csapdába. Elég sokszor elmondtam már neked, hogy Wesley nem erőszakolta meg az anyádat. Ő egy buta kis nő volt, aki viszonyt folytatott egy nála jóval magasabb társadalmi helyzetű férfival, és megfizette az árát.
- Buta volt - ismerte el udvariasan. Edison. - Elég buta ahhoz, hogy elhiggye, amikor az apám azt mondta, hogy szereti őt. Elég buta ahhoz, hogy higgyen neki, amikor azt mondta, feleségül fogja venni. Elég buta ahhoz, hogy azt higgye, becsületes embernek adta oda magát. - Ne felejtsd el, hogy eközben ő veszítette el a becsületét. - Természetesen boldogan beszélgetek önnel családi dolgokról, madam - mondta gúnyosan udvarias mosollyal Edison -, de sajnos nem maradhatok sokáig, minthogy négy órakor egy másik találkozóm van. Ha van még valami, amit ma délután meg óhajt velem beszélni, kérem, hozza elő. - Azért kértem, hogy látogasson meg, hogy a saját szájából halljam, mi az igazság az állítólagos eljegyzése körül - mondta Victoria jeges hangon. - Mellőzhetjük az állítólagos" szót. Valóban eljegyeztem magam. - Arabella szerint amikor ön és Greyson kisasszony a bűntény éjszakáján csatlakoztak a társasághoz, a kisasszony hálóruhában volt. Úgy festett, mint aki épp akkor kelt ki az ágyból. - És? - nézett nagyanyjára felhúzott szemöldökkel Edison. - Ha nem gyilkos, ha valóban önnel volt, amikor Crane-t megölték, akkor nyilvánvalóan az ön ágyában volt. - Ő a jövendő feleségem. - Edison elővette a zsebóráját, és felkattintotta a fedelét. - Sajnálom, de eltelt az idő. - Visszacsúsztatta az órát a zsebébe. - Akármennyire is nehezemre esik félbeszakítani ezt a nagyon kellemes társalgást, sajnos búcsúznom kell, madam. - Ha valóban azt tervezi, hogy feleségül veszi Greyson kisasszonyt, akkor nyilván különös haszna származik e frigyből. - Hasznom? - Az üzleti életben elért sikerei legendásak. Nem tenne ilyen jelentős lépést, ha nem várna tőle óriási anyagi előnyt. Megtudta, hogy Greyson kisasszony egy nagy vagyon várományosa? - Greyson kisasszony tudomásom szerint olyan szegény, mint a templom egere. A jelek szerint egy balszerencsés befektetésével még azt a keveset is elvesztette, amije volt. - Edison az ajtóhoz érve megállt, és búcsúzóul meghajtotta a fejét. - De mindig tanulságos számomra, amikor rájövök, miket gondol rólam, Lady Exbridge. Ahogy múlnak az évek, az ön szemében egyre messzebb kerülök az előkelő apám nyújtotta példától. Nem sokkal később Edison helyet foglalt klubja kényelmes karszékében, és élvezettel merítkezett bele a halk duruzsolás, zizegő újságlapok és meg-megkoccanó kávéscsészék meghitt hangjaiba. Az elmúlt óra után valódi felüdülést jelentettek ezek az apró neszek. Fölemelte a kávéscsészét, melyet az imént tettek le a mellette lévő asztalra. Vele szemben Ignatius Lorring ült, sápadtabban, mint valaha, és Edison azt is észrevette, hogy jóval közelebb húzta a székét a tűzhöz, mint legutóbb, amikor itt találkoztak. De amikor Ignatius letette a The Timest, és rámosolygott tanítványára, a szemében a régi fény csillant meg. - Úgy látom, mintha nagyobb szüksége lenne most egy pohár brandyre, mint a kávéra. - Istenemre, jól látja - felelte Edison, és belekortyolt a kávéba. - A nagyanyámat látogattam meg, onnan jövök. - Ó, akkor már értem. - Ignatius összetette két madárcsontú kezét. - Ha. Lady Amesre kíváncsi, félek, csalódást kell okoznom. Nem jártam több szerencsével, mint ön. A hölgy úgy jelent meg teljes fegyverzetben a szezon elején, ahogy Pallas Athéné pattant ki Zeusz homlokából. - Az is rejtély, hogy honnan van a pénze - ismerte el Edison. - Egyedül az asszisztensem talált valamit, ami valamelyes betekintést nyújt a múltjába. - És mi lenne az? Edison hátradőlt, kinyújtotta a lábát, és belebámult a tűzbe. - Jó okkal feltételezzük, hogy Lady Ames egykor Fanny Clifton néven állt a világot jelentő deszkákon. - Egy hajdani színésznő? Ez sok mindent megmagyarázna. Csakhogy - rázta meg a fejét - én éveken át voltam szorgalmas látogatója a londoni színházaknak. - Nagyon jól emlékszem erre a szenvedélyére - mosolygott Edison. - Ó, igen. Ha más körülmények között jövök a világra, boldogan lettem volna színész magam is. Csakhogy akkor sohasem találtam volna rá Vanzagarára és a Vanza filozófiára, amelyben oly sok gyönyörűséget és kielégülést találtam. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy sohasem hallottam erről a Fanny Cliftonról. - Nagy valószínűséggel azért, mert egy kis vándor társulat tagjaként leginkább az ország északi részét
járta. És mert nem sok időt tölthetett el a színészi pályán. - Értem. Mindenesetre ez a tény új irányt adhat a nyomozásunknak. - Ha találunk egy láncszemet, amely Itáliához és Farrell Blue-hoz kapcsol bennünket, legalább volna némi elképzelésünk arról, hogyan jutott a recepthez. De van itt még valami. - Igen? - kapta fel a fejét Ignatius. - Mielőtt elmondom, kérdeznék valamit, uram. - Igen, hogyne. Mi lenne az? - Az éjjel összetalálkoztam valakivel, aki jártas volt a Vanza harcművészetben. Nagyon jól csinálta. És nagyon fiatal lehetett. - Azt akarja mondani, hogy megtámadták? - szökött a magasba Ignatius szemöldöke. - Egy Vanzatanítvány? - Igen. - Itt, Londonban? Meglepő. Teljességgel meglepő. Mondhatnám, képtelenség. Jelenleg én vagyok az egyetlen Nagymester Londonban. És amint tudja, évek óta nem foglalkozom új tanítványokkal. - A reakciójából ítélve tehát nem az ön tanítványa volt. - De nem ám! - horkant fel Ignatius. - Honnan az ördögből gondolta, hogy az volt? - Ahogy az imént említette, jelenleg ön az egyetlen Nagymester Londonban - mosolyodott el Edison. Mindössze számba akarom venni az összes lehetőséget. Arra gondoltam, hátha megbízott valakit, hogy figyelje Lady Ames házát, és az illető egyszerűen nem tudta, hogy én is az ön embere vagyok. - Ez esetben tájékoztattam volna a lépésemről. - Akkor ez az ifjú Vanza-tanítvány másvalakinek dolgozik, méghozzá olyannak, aki vagy a receptet, vagy a könyvet, vagy mindkettőt meg akarja szerezni. - Nem kérdezte meg tőle? - Találkozásunk, hogy úgy mondjam, igen rövid volt. - Mire gondol? - Mihelyt rájött, hogy én is járatos vagyok a harcművészetben, azonnal abbahagyta a küzdelmet. - Hmm. Tudja, mit jelent ez? - Mármint az, hogy másvalaki is keresi a könyvet? Igen. Tudom, mit jelent. Ignatius kényelmetlenül fészkelődött ültében, és nyugtalan pillantást vetett Edisonra. - Fel kell tételeznünk, hogy az illető nem emberbaráti szándékból akarja megszerezni a receptet vagy a könyvet. Ha becsületes céllal küldte volna tanítványát a Városba, vagy maga jön el, első dolga lett volna, hogy engem fölkeressen. Tudatta volna velem, hogy részt kíván venni a nyomozásban. - Úgy van. - Akárki is az, nem tiszteli az igazi Vanza-hagyományt. Ha nem akarja felfedni magát, nem lesz könnyű a nyomára akadnunk. - Egyetértek abban, hogy nem lesz egyszerű megtalálnunk a harci tudományt szélhámosságra használó gazembert, főleg, ha rejtőzködik előlünk. De egészen más a helyzet ifjú tanítványával. - Mire gondol? Edison letette üres kávéscsészéjét, és felállt. - Nem sok lelkes ifjú Vanza-harcos mászkálhat Londonban. Nem lesz nehéz megtalálnunk őt. Majd ő rávezet bennünket a küldője személyére. - Ne pazarolja az idejét, Edison. Nem engedhetjük meg, hogy bármi is eltérítsen igazi célunktól. Először a könyvet kell megszereznünk, nehogy az a gazember kaparintsa meg. - Ignatius egymáshoz ütögette ujjhegyeit. - Ha kudarcot vallunk, az egyben életem utolsó Vanza-akciójának kudarca is lesz. 17. - Mondja, Greyson kisasszony, találkozott már az Exbridge Sárkánnyal? - húzta közelebb kecses, kékbársony huzatú székét Emmáéhoz Basil Ware. Egész közel kellett hajolnia, ha azt akarta, hogy Emma hallja őt a hangos társalgás, nevetgélés keltette lármában. A színházi páholy e pillanatban tele volt Letty hódolóival. A többnyire korosodó urak a felvonások közti szünetben tették tiszteletüket, s mindegyikük egy-egy pohár pezsgőt hozott Lettynek. Basil Ware megjelenése meglepte Emmát. Érkezésekor épp a vele szemközt, Miranda páholyában játszódó jelenetet figyelte. - Sárkánnyal? Miféle sárkánnyal? - kérdezte, miközben látcsövén át összehúzott szemöldökkel nézte, hogy Edison talán egy kicsit túlságosan is gálánsan hajol Miranda kesztyűbe bújt keze fölé.
Ámbár előre megbeszélték, hogy Edison a szünetben beszélgetést kezdeményez Mirandával a páholyában, s megpróbálja a társalgást a lady múltjára terelni, de Emma most rájött, hogy nem tetszik neki ez a jelenet, továbbá szükségtelennek tartja, hogy Edison olyan közel üljön Lady Ameshez. - Victoriára gondoltam. Lady Exbridge-re. A vőlegénye nagyanyjára. Ő is itt van ma este. Nyilván ön miatt. - Hogy érti ezt? - Emma leengedte a látcsövet, és csodálkozva fordult Basil felé. - Hol van? - Szemben, a harmadik emeleti páholyban - mutatta félrebillentett fejjel Basil az irányt. - Balról a negyedik. El sem tévesztheti. Ő a halványlila ruhás hölgy, aki a látcsövét egyenesen önre szegezi. - A fél nézőtér rám szegezi a látcsövét - mormolta Emma. A másik fele meg Edisont és Mirandát nézi, tette hozzá gondolatban. Mindenesetre megnézte a lila ruhás hölgyet, aki valóban rá szegezte a látcsövét. - Feszült viszonyban vannak azóta, amióta az ön vőlegénye megmentette a családi birtokokat - mesélte Ware. - Stokes apját nemigen érdekelték sem a pénzügyei, sem a birtokai. Wesley Stokes szerencsejátékon elveszítette az örökségét, aztán meg képes volt kitörni a nyakát egy balesetben. - Ismerem a történetet - szögezte le Emma határozottan. - Szerintem nagyon nemes cselekedet volt a... hmm... a vőlegényem részéről, hogy az apja halála után megmentette a családi vagyont. - Aligha nagylelkűségből vagy családszeretetből tette, amit tett - kuncogott Basil. - Többnyire úgy ítélik meg, hogy így akarta megalázni Lady Exbridge-et. - Megalázni? Hogy a csudába lehet egy ilyen tettet így értelmezni? - Nekem azt mondták, Stokes azt remélte, hogy így rábírja a nagyanyját, hogy befogadja őt az előkelőek világába. A lady persze a legkevésbé sem akarta ezt, hiszen az unokája puszta létezése megszégyenítő volt rá nézve. Inkább maga is visszavonult, semhogy úgy kelljen tennie, mintha kedvére való volna kettejük rokoni kapcsolata. - Ó, milyen rettenetes. - Azt mondják, Stokes külsőre teljesen az apja. Valahányszor Victoria ránéz, Wesleyt látja maga előtt, s azt, hogy mi lehetett volna a fia, ha nem olyan a természete, amilyen. Ez nyilván végtelenül ingerelheti Victoriát. - Milyen szomorú ez mindkettőjükre nézve. - Ó, drága Greyson kisasszony! - kacagott Basil. - Maga túlságosan lágy szívű! Nem érti, hogy zajlanak ezek a dolgok az előkelőségek világában. Biztosíthatom, hogy se Stokes, se Lady Exbridge nem pazarolják szomorkodásra az idejüket. Ahhoz túlságosan is élvezik a kettejük között dúló harcot. Emma látta, hogy Lady Exbridge elveszi a szeme elől a látcsövet, és odafordul a mellette ülő testes matrónához. Az arcát nem látta, de a mozdulatából a maga számára is megmagyarázhatatlanul arra következtetett, hogy Basilnak nincs igaza: Lady Exbridge nem élvezi az unokájával vívott harcot. Volt valami a ladyben, ami arra utalt, hogy magányos és boldogtalan. Ware hirtelen a füléhez hajolt, és azt súgta: - Kérem, ne vegye ezt többnek, mint baráti figyelmeztetésnek, de félek, hogy önt csak eszközként használják a Stokes-Exbridge háborúban. - Mégis hogy érti ezt? - Talán hallott már róla, hogy Stokes anyja nevelőnő volt, aki tönkrement a Wesleyvel folytatott viszony miatt. - Igen, tudom. De hogy jön ez ide? - Akár tetszik Lady Exbridge-nek, akár nem, Edison Stokes az egyetlen vér szerinti rokona. Az egyetlen fiától származó egyetlen unokája. Ő viszi tovább a család nevét. Az ő majdani gyermekeit már minden további nélkül befogadja a társaság. A lady ezt mindenkinél jobban tudja. - Hová akar kilyukadni, sir? - Csak az jutott eszembe, hogy a világon semmi nem bosszantaná úgy Lady Exbridge-et, mint ha Stokes olyan feleséget választana magának, aki a lady szerint nem való hozzá. Aki nagyon hasonló társadalmi helyzetű, mint Edison anyja volt. Végtére is ez a nő lesz a lady dédunokájának az anyja. Erre a sértésre Emmának elakadt a lélegzete. De aztán hamar magához tért; hiszen ő pontosan tudta, mi volt a valódi oka annak, hogy Edison bejelentette az eljegyzésüket. A dolognak semmi köze nem volt a nagyanyja bosszantásához. - Téved, Mr. Ware. - Könnyen lehet - hajtott fejet a férfi. - Kérem, bocsásson meg. Csak meg szerettem volna kímélni attól, hogy belerángassák valami gonosz dologba. - Szó sincs ilyesmiről, uram. - Vagy legalábbis nem úgy, ahogy ön képzeli, tette hozzá Emma gondolatban. - Hát persze, hogy nem. - Basil végigtekintett a színház nézőterén, és könnyedén témát váltott. - Látom,
Miranda megint eljátssza a jól ismert trükkjét. Csakugyan elszánt kis boszorkány, nem gondolja? Na persze, az ő külsejével nem kell félnie, hogy kudarcot vall. Emma épp időben nézett vissza Miranda páholyára, hogy elkapja Edison feléje irányított pillantását. Mintha összehúzta volna a szemöldökét, látva a mellette ülő Basilt, de ebből a távolságból a lány nem láthatta tisztán. Aztán visszafordult Mirandához, nyilván hogy egy imént elhangzott kérdésre válaszoljon. Biztosan a lady múltjáról beszélgetnek, emlékeztette magát Emma. - Igaza van, Mr. Ware. Lady Ames nagyon szép - mondta-, remélve, hogy a hangja természetesen cseng. - Régóta ismeri őt? - Tulajdonképpen nem - vont vállat Basil. - Nem sokkal a szezonnyitás után, egy fogadáson mutattak be neki. Mivel szórakoztató egyéniségnek találtam, meghívtam a vidéki házamba, vendégségbe. - Találkozott valaha a férjével? - Soha - vigyorgott a beavatottak fölényével a férfi. - De azt azért sejtem, hogy miben múlt ki. - Tessék? - Lady Ames még egy javakorabeli férfiú számára is csöppet fárasztó lehet, márpedig a megboldogult lord, ha jól tudom, öregecske volt. Megkockáztatom, hogy nem bírta a túlterhelést. Emma érezte, hogy a vér az arcába szökik. - Értem. - Megköszörülte a torkát, és visszanézett a szemközti páholyra. Rögtön látta, hogy Edison eltűnt Miranda mellől, és már egy másik férfi foglalta el a helyét. - Nos, jobb, ha most elmegyek - ugrott fel Basil, és mélyen Emma keze fölé hajolt. - Mindjárt itt lesz a vőlegénye, aki talán nem veszi jó néven, hogy én itt csevegek önnel. De szemének elégedett csillogásából Emma megértette, hogy Basil azért megy el ilyen sebbellobbal, mert már elérte a célját. Ami nem volt más, mint hogy a nyilvánosság előtt flörtöljön vele. A dolog értékét külön emelte, hogy tanúja volt Lady Exbridge is. - Maradjon még, Mr. Ware - mondta Emma jeges mosollyal. - Biztos vagyok benne, hogy Edison beszélni óhajt magával. - Nem szeretném azon kapni magam, hogy egy hajnali párbaj részleteit beszéljük meg - felelte a férfi, és a derű csillogása eltűnt a szeméből. - Remélem, nem felejti el, amit Ware Castle-ben mondtam. Ha bármikor, hogy úgy mondjam, szerencsétlen körülmények közé kerül, forduljon hozzám bizalommal. - Nem tudok elképzelni ilyen körülményeket, Mr. Ware. - Ígérem, kisasszony, nem marad magára, ha Stokes véget vet a játékának. Mielőtt Emma bármit válaszolhatott volna, Basil kiment. Pár perc múlva ismét félrehúzták a páholy hátsó falánál lévő súlyos bársonyfüggönyt. Edison lépett be, biccentett a Lettyt körülvevő urak felé, majd leült Emma mellé. Nem látszott valami vidámnak. - Mi az ördögöt keresett itt Ware? - kérdezte minden bevezető nélkül. Emma megpróbált meglepett arcot vágni. - Csak bejött, hogy tiszteletét tegye. - A fenét. El akarja csábítani. Addig nem nyugszik, míg el nem éri a célját. - Milyen érdekes - mormolta Emma. - Mr. Ware ugyanerre figyelmeztetett engem Mirandával és önnel kapcsolatban. Meggyőződése, hogy Lady Ames kivetette a hálóját önre. - Maga nagyon jól tudja, miért mentem be Miranda páholyába - vetett rá egy oldalpillantást Edison. - Valóban - mosolygott fel rá a lány. - És sikerrel járt? - Nem - hangzott a méltatlankodó válasz. - El is hiszem, hogy ez a nő valójában színésznő. Úgy tudott eltáncolni a kérdések elől... - Emma - szólt oda Letty a páholyuk túlsó feléből. - Csak egy szóra, ha nem bánja. - Igen, madam? - Ez a Bickle - és Letty olvadékony pillantást vetett a nagy hasú Bickle-re - meghívott a hintójába az előadás után. El akar vinni Turleyék estélyére. Nagyon megharagszik rám, ha az est további részében elbűvölő vőlegénye gondjaira bíznám magát? Biztos vagyok benne - kacsintott Edisonra -, hogy jó kezekben lesz. Emma idegszálai hirtelen pattanásig feszültek. Az előző este óta, amikor Edison rácsapta a könyvtár ajtaját, még nem voltak kettesben. Maga sem tudta, vágyik-e arra, hogy egyedül maradjon a férfival. Egyrészt félt, hogy Edison majd szóba akarja hozni azt, amit ő csak a kocsiban történt incidensként emlegetett magában. Másrészt meg attól is rettegett, hogy majd nem akarja szóba hozni. Csapda volt ez, a javából. - Természetesen nem haragszom. Érezze jól magát, Letty. - Ó, afelől nyugodt lehet! Őlordsága rendkívül szórakoztató társaság.
Őlordsága régimódi térdnadrágja semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy a derék Bickle hasonlóképpen izgatott állapotban van. Emma gyorsad elkapta a tekintetét, de így is elkésett; pillantása'; Edison gúnyos mosolyába ütközött. Úgy tett, mint aki nem vett észre semmit. Felgördült a függöny, ég kezdetét vette az Othello utolsó felvonása. Edison könnyedén beugrott a hintóba, és leült Emmával szemben. - Beszélnem kell önnel. Szent ég, most fogja szóba hozni az Incidenst. - Nagyon elfáradtam, uram - szabadkozott Emma. - Haza szeretnék menni, ha nincs ellenére. - Kiváló gondolat - dőlt hátra megkönnyebbülten a férfi. - Épp javasolni akartam, de féltem, hogy ellenkezni fog. Emmát elfutotta a méreg, amikor meglátta, hogy Edison szeme felcsillan. - Ha azt képzeli, uram, hogy ez valamiféle... felajánlkozás akart lenni, hát nagyon téved! A legkevésbé sem óhajtom a minapi incidens megismétlődését. Hát ez remek, gondolta Emma. Nem 6, hanem én hoztam szóba az Incidenst. - Még ha olyan szerencsés lennék is, hogy ilyen kedves meghívást kapnék öntől, ma este akkor is vissza kellene utasítanom, drágám - nézett rá mosolyogva Edison. - Tessék? - Nagyon érdekes dolog történt ugyanis. Most, amikor a hintóért mentem, egy utcagyerek várt rám. Üzenetet hozott számomra egy régi ismerősömtől, bizonyos Félfülű Harrytől, aki többek körött csempészéssel is foglalkozik. Rendszerint a kikötőben kószál, és a háború alatt olykor tőle szereztem információt. - Emma döbbent arcát látva magyarázóan hozzáfűzte: - A francia ellenőrzés alatt lévő vizek hajóforgalmáról, a partközeli területen folyó eseményekről, a katonai helyőrségek elhelyezkedéséről, miegymásról. - És miért volt szüksége ezekre az információkra? - nézett rá összehúzott szemmel a lány. - Sok és sokféle üzleti üggyel foglalkozom - válaszolta Edison. - Nem állhat le minden vállalkozásom, csak mert Napóleon meg akarja hódítani a világot. - Ez csak természetes - mormolta Emma. - Még elképzelni is rossz, hogy Napóleon beleszóljon az ember pénzügyeibe. És mit gondol, ez a Félfülű Harry miféle híreket hozhatott önnek ma este? - Üzentem neki, hogy a Lady Ames kertjében ránk támadó férfiról szóló minden információért hajlandó vagyok fizetni. Harry érti a módját, hogyan kell kapcsolatot teremteni az alvilággal. Emma hátán végigfutott a hideg. Veszedelmes éjszakának néznek elébe. - Hol találkozik ezzel a Félfülűvel? - A dokk közelében, egy Vörös Démon nevű kocsmában. - Nekem ez a terv egyáltalán nem tetszik, Edison - mondta baljós előérzettel Emma. - Nincs benne semmi, amitől félnie kellene. - Egyszerűen rossz érzésem van. Az a környék veszélyes, főleg éjszaka. - Méltánylandó, hogy ennyire félti a munkaadóját, de ne aggódjék, Emma. Életben maradok, hogy kifizethessem a negyedévi bérét, és megírjam azt a nyavalyás ajánlólevelet. - Elegem van az örökös gúnyolódásából, Mr. Stokes! Akár hiszi, akár nem, vannak megérzéseim, és ezek nem sok jót jósolnak a ma éjszakai találkozójával kapcsolatban. Mindössze figyelmeztetni akartam. - Megtette. Cserébe én is figyelmeztetem valamire. Semmi körülmények között ne maradjon négyszemközt Basil Ware-ral. Tartsa távol magát tőle, Emma - mondta a férfi, s a szeme olyan volt, mint egy befagyott tó. - Csak zsákmánynak tartja magát egy nagyon gonosz játékban. Ha ő nyer, minden érdeklődését elfogja veszíteni maga iránt. - Gondolja, hogy én nem tudom, miféle ember Ware? - csattant fel dühösen Emma. - Jól ismerem ezt a típust, nincs szükségem az ön tanácsára. Inkább fogadja meg az én tanácsomat, és vigyázzon magára ma éjszaka. - Vigyázni fogok. - Komolyan mondtam, Edison. Ígérje meg, hogy ma éjjel különösen óvatos lesz. - Ad egy csókot útravalónak? - mosolygott rá villogó foggal a férfi. A lány habozott, de aztán előrehajolt, és ajkával könnyedén megérintette Edison száját. Aztán vissza is húzódott, mintha megijedt volna. A férfi hosszan, kifürkészhetetlen tekintettel nézte, majd mintegy mellékesen azt mondta: - Maga is tudja, a végtelenségig nem kerülheti el, hogy arról is beszéljünk, ami kettőnk között történt. Emma úgy tett, mintha nem hallotta volna.
- Meggondoltam magam, sir. Nem megyek haza. Szóljon a kocsisnak, hogy vigyen el Smithonék estélyére. Ha végzett a dokkban, ön is jöjjön oda. Tudni szeretném, mit mondott önnek Félfülű Harry. 18. A Vörös Démon ugyanolyan füstös lebuj volt, mint a többi kikötői kocsma. Dokkmunkások, csavargók, prostituáltak és hasonló számkivetettek ültek a fából ácsolt padokon. Előttük az asztalokon söröskorsók és félig megevett húsos piték sorakoztak. Félfülű Harry Edisonnal szemben ült az egyik asztalnál. - Elsőbb arra figyeltem föl, hogy a járása igencsak ojjan, mint uraságodé, Mr. Stokes. - Harry körülkémlelt a füstös helyiségben, majd ráhajolt az asztal lapjára. - Mint a macskáé. Eccer itt van, a következő percbe meg már sehol. Csak akkor látni, ha ő azt akarja, hogy lássuk. És ugyanúgy szeret feketébe őtözni, mint uraságod. Edison igyekezett, hogy ne vegyen tudomást a másikból áradó savanykás, áporodott szagról. Megesküdött volna rá, hogy Harry csak olyankor lát vizet, amikor részegségében beleesik a folyóba. De ez sem segített rajta, lévén, hogy a folyó még mocskosabb volt, mint Harry. - Mikor láttad először? - Van vagy két hete - felelte erős homlokráncolások közepette Harry. - Mifelénk szemmel tartjuk az idegeneket. Mikor megtuttam, hogy keres valakit, aki feketébe jár, hallgatag, és fizet azér, hogy valamit megtuggyon magáról, Mr. Stokes, rá gondoltam. - Írja le a külsejét. - Nemigen tunnám. Világosba még nem láttam. - Milyen magas? - Naggyából, mint ön - biggyesztette el a száját Harry. - De fiatalabbnak gondolom. Sokkal fiatalabbnak. - Nagy darab? - Dehogy - ütődött meg Harry. - Inkább vékonynak mondanám. Sovány, inas fiú. Oson, mint a macska. - Ilyen általánosságokért nem fizetek egy fillért se, Harry. Ha nem tudod elmondani, hogy néz ki, vagy hol lehet megtalálni, akkor mit tudsz mondani egyáltalán? A pénzsóvárság lázas csillogása jelent meg Harry szemében. Ivott egy kortyot a söréből, száját beletörölte az inge ujjába, és közelebb hajolt: - Tudom, hol. a szállása. Az éjjel, amint hazafelé ballagtam a Kövér Sellő fölötti szobámba, láttam, hogy bemegy az Oldhead Lane-i pékség ajtaján. Az özvegy, akié az üzlet, szobákat is ad ki. - Harry kicsit eltűnődött, aztán még hozzátette: - Legalább is ojjanforma volt, mint ő. - Nem biztos, hogy ő volt? - Valahogy másképp mozgott, mint amikor utoljára láttam. Nem ojjan simán. Mintha fájna valamije. - Harry az oldalához kapott, és felnyögött, hogy mutassa, mire gondol. - Mintha megrúgta volna a ló. Edison ezen elgondolkodott. Biztos volt benne, hogy harc közben legalább egyszer keményen eltalálta a Vanza-harcos combját és vállát. - Hány óra volt, amikor láttad? - Csuda tudja - vont vállat Harry. - Későre járt, az biztos. - Jól van, Harry - mondta Edison pár pillanatnyi mérlegelés után -, megkapod a pénzed. Félfülű Harry szája széles, foghíjas mosolyra húzódott. - Köszönöm, uram. Kívánom, hogy találja meg a gazfickót. Már eddig is a frászt hozta rám, úgyhogy a magam résziről nem bánnám, ha elkotródna a környékről. Zsebre gyűrte a bankókat, melyeket Edison az asztal alatt nyújtott át neki, lehúzta maradék sörét, és helyéről felpattanva már indult is kifelé a zsúfolt, füstös kocsmából. Nem telt belé egy perc, eltűnt a sötét utcán. Edison várt egy kicsit, majd ő is felállt, s mintha a mosdóba menne, elindult a hátsó kijárat felé. Az utcára érve megkerülte a házat. Előtte, a folyóról felszálló ködben csak halványan látszott a Harry kezében himbálódzó lámpa fénye, majd kisvártatva az is eltűnt egy fekete sikátorban. Edison a nyomába szegődött. - Nincs itt hideg, Miranda? - fonta össze a karját Emma. - Cseppet sem. Sőt, nagyon is meleg van - nézett körül Miranda az emberektől nyüzsgő bálteremben. -
Fázik? - Kicsit. Valójában egy perccel ezelőttig kifejezetten kellemesen érezte magát. A libabőr mintha egy láthatatlan fuvallattól keletkezett volna a karján. Miranda fürkésző tekintetet vetett rá. - Túl sok izgalom érte az utóbbi időben. Menjünk fel valamelyik csendes kis szobába, ahol elüldögélhet pár percig. - Nagyszerű ötlet - mondta Emma udvariasan. - Valóban jót fog tenni pár perces üldögélés. - Kár, hogy nem hoztam magammal egy keveset a különleges teakeverékemből. Kiválóan bevált megfázás és láz ellen is. Az egyik inas fölkísérte őket egy kis szalonba, és elment teáért. - Szegénykém, nincs hozzászokva a társasági élet fáradalmaihoz - jegyezte meg Miranda, miközben helyet foglaltak a kandalló előtt. - Szerencsére erős a szervezetem - mondta Emma mosolyogva. - Korábbi foglalkozásomban ez nélkülözhetetlen volt. - El is tudom képzelni, kedvesem. Ámbár gyanítom, hogy Stokes menyasszonyaként is vannak kötelezettségei, ha jóval szórakoztatóbbak is, mint amikor még fizetett társalkodónő volt, nemde? - Tessék? - Ugyan már, Emma - kacsintott rá Miranda. - Mindketten tapasztalt nők vagyunk. És nem titok, hogy ön már adott némi előleget a vőlegényének. Emma érezte, hogy a vér az arcába tolul. Szerencsére épp ekkor lépett be az inas a teával, így volt némi ideje, hogy összeszedje magát. - Sejtelmem sincs, miről beszél, madam - mondta, miután ismét magukra maradtak. - El akarja játszani a szűz menyasszony szerepét? - nevetett fogát összeszorítva Miranda. - Hát ez aranyos. De meg kell mondanom, hogy a hatást kissé már lerontották a Ware Castle-beli események. Hiszen az ott jelenlévők mindannyian látták önt hálóruhában és pongyolában. Emlékeztetem továbbá, hogy maga Stokes közölte a ház vendégeivel, hogy ön vele volt, amikor Crane-t megölték. Ezt nem tagadhatja le. - Nem tagadom, Miranda. A jelenet nem használt a jó híremnek. De sokkal kellemetlenebb lett volna, ha felakasztanak gyilkosságért - válaszolta Emma nyájas mosollyal. - Értem. - Miranda a tenyerébe támasztotta az állát, és a bizalmas barátnő arckifejezésével folytatta a beszélgetést. - Magunk között vagyunk, nem kell szemérmeskednünk. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy megkérdezzem, mit szól Stokes tetoválásához. - A micsodájához? Miranda szemén látszott, hogy nem érti Emma csodálkozását. - A tetoválásához. Nyilván látta, hiszen intim közelségben volt vele. - Úriemberek nem tetováltatják magukat - szögezte le Emma határozottan. - Tengerészek és kalózok csinálnak ilyesmit. - Talán nem vette észre a sötétben - mosolygott csöppnyi gúnnyal Miranda. - Vagy lehet, hogy szerelmeskedés közben nem veti le az ingét? Nagy kár lenne. Én például roppantul élvezem a férfias felsőtest látványát. - Való igaz, Lady Ames, még nem vagyok járatos a társasági stílusban, bocsásson meg hát, ha tévednék, de úgy tudtam, hogy úrihölgyek nem beszélik meg egymás között a szerelmi ügyeiket. - Mire céloz ezzel? - kérdezte elkomorodó arccal Miranda. - Közönséges dolognak tartom egy hölgy részéről tetoválásokról meg férfias felsőtestekről beszélni. Ilyesmikről félvilági nők... hogy mást ne mondjak, színésznők szoktak társalogni, akik szeretnek elhencegni a szerelmi kalandjaikkal. Miranda összerándult, mintha megütötték volna. A szeme elsötétült, az arca megnyúlt. - Hogy merészel közönségesnek nevezni? - suttogta rekedten. - Maga a közönséges. Közönséges társalkodónő volt, amíg Stokes meg nem mentette az akasztófától. A maga helyében erősen elgondolkodnék azon, hogy vajon miért tette. Az olyan rangos férfiak, mint ő, nem ilyen nőket szoktak feleségül venni. Azzal fölpattant, és kiviharzott a szobából. Miranda aztán tudja, hogy kell elhagyni egy színhelyet, gondolta Emma. De mielőtt még túlságosan elégedett lett volna magával, eszébe jutott, tulajdonképpen mi is történt. A szemébe vágta Mirandának, hogy tud a színésznői múltjáról. Mi az ördög ütött belé? Meggondolatlanságával kockára tette ezt a remek állását. Ha Miranda ijedtében
odébbáll, Edisonnak nem lesz szüksége az ő segítségére. Emma ökölbe szorította kesztyűs kezét. Bárcsak ne hozta volna szóba ez a nőszemély Edison tetoválását! Ezzel tulajdonképpen beismerte, hogy legalább egyszer találkoztak egymással. Mikor? Ware Castle-ban? Vagy később, már itt a Városban? Lelki szemei előtt megjelent a ma esti kép a páholyban, ahogy Edison ráhajol Miranda kezére. Vajon milyen messzire ment el, csak azért, hogy megtudjon valamit a színésznő titokzatos múltjáról? És ekkor ismét valami hidegséget érzett felkúszni a gerincén. A szellemujjak érintésének semmi köze sem volt azokhoz a kínzó fantáziaképekhez, amelyekben Edisont és Mirandát látta együtt. Edison nagy veszélyben volt. De hiába tudta, nem tehetett érte semmit. A Themze semmivel össze nem téveszthető szaga különösen erős volt aznap éjjel, úgyhogy Edison akár bekötött szemmel is meg tudta volna mondani, hol jár. Megállt az utcán, melyet teljesen belepett a köd, és hallgatta, ahogy Félfülű Harry dörömböl egy kikötői raktár ajtaján. - Ajánlom, hogy itt legyél a pénzzel, ahogy ígérted, te alamuszi sompolygó! Én elvégeztem, amibe megalkudtunk, most rajtad a sor! A dokk kihalt volt ebben a késői órában, s a néma raktárépületek tömbjei között gomolygó ködben Harry imbolygó kézilámpása volt az egyetlen halvány fényforrás. - A fene essen beléd! - verte meg újból a faajtót Harry. - Itt vagyok a pénzemér! Félfülű Harryval senki se merjen kibabrálni! Az ajtó megnyikordult. Onnan, ahol állt, Edison jól látta, hogy résnyire megnyílik, s hallotta az ajtón túli sötétségből kiszóló hangot is: - Találkoztál Vele, Aki Kilépett a Körből? - Nem tudok semmiféle körről, de annyit mondhatok, hogy találkoztam Stokesszal, ahogy megbeszéltük. - Pontosan azt mondtad neki, amit megbeszéltünk? - Iiigen. És most jöttem a pénzemér. Ide vele. - Ha megtetted a kötelességedet, többé nincs rád szükségem. - Hé, mi akar ez lenni? Megalkudtunk, vagy nem? - Megalkudtunk, Félfülű. - Az ajtó szélesebbre tárult. - Elárultad a barátodat, vagy nem? - Szemenszedett hazugság - tiltakozott őszinte elképedéssel Harry. - Nem árultam el Stokest. Miért tettem volna? Hisz barátok vagyunk, meg néha még üzlettársak is! - Ma este mégis elárultad. - Csak könnyítettem valamicskét az erszényén. Meg se fogja érezni. Annyi van neki, hogy még sok is! Tisztára üzlet volt. - Épp ellenkezőleg. Elcsaltad erre a találkozóra, ahol csúf bukás lesz a része. - A nyavalyát csaltam el - fortyant föl Harry. - Sehová se csaltam el. Hisz tudjuk mindketten, hogy az Oldhead Lane-en nincs semmiféle pékség, se szoba a pékség fölött. - Az az ember nem bolond. Ő Az, aki Nagymester lehetett volna. Nem fog elmenni az Oldhead Lane-re. Ide fog jönni utánad. És itt szertefoszlik a legendája örökre. - Na várjunk csak egy kicsit - lépett hátra Harry, és fölemelte egyik kezét. - Ha azt hiszed, azért mondtam neki azokat a dolgokat, hogy elkísérjen engem ide, te meg rátehesd a mocskos kezedet, akkor sültbolond vagy! - Nem vagyok őrült, Félfülű. A Nagy Vanza Kör beavatottja vagyok. Ma este a megtévesztési stratégiát alkalmaztam, hogy szóra bírjam Őt, aki Nagymester lehetett volna. - Minek van erre szükség? - siránkozott Harry. - Ha becsületes harcban legyőzöm őt, azzal bebizonyítom a mesteremnek, hogy méltó vagyok a magasabb Hatalmi Szint elérésére. - Micsoda sületlenségeket hordasz itt össze! - Ebből elég - mondta a sötét árnyék, s a következő pillanatban egy újabb lámpa fénye lobbant fel. - Nincs rá időm, hogy arra méltatlanokkal beszéljek meg nagy horderejű kérdéseket. Edison kilépett rejtekhelyéről, és elindult a raktárajtóban álló sötét alak felé. - Azt hiszem, te most elmehetsz, Harry - mondta csendesen. - Mi az ördög? - kapta föl. Harry a lámpáját, s félig megfordulva belekémlelt a ködbe. - Stokes? Hogy a pokolba... Az ajtó még szélesebbre nyílt, s egy feketébe öltözött, arca előtt fekete kendőt viselő alak lépett ki rajta. A Vanza-harcos két gyors lépés után felugrott a levegőbe, és villámgyorsan oldalba rúgta Harryt.
Harry tompán felnyögött, és hanyatt belezuhant a folyóba. Lámpája elsüllyedt, a fény kialudt. A Vanzaharcos szertartásosan meghajolt Edison előtt. - Ó, te Élő Legenda, aki kiléptél a Körből! Ó, te Nagy, aki lehettél volna Nagymester is, ma este átfogod adni nekem a dicsőséget! Edison összerándult. - Jé mindig így beszélsz? A fiatal harcos megmerevedett. - Tisztelettel szólok egy Legendához. - Ki mondta neked, hogy én az vagyok? - A mesterem. - Nem vagyok Legenda. Valaha Vanza-harcos voltam. Ez nagy különbség. - A mesterem szerint Nagymester lehettél volna. - Ahhoz előbb egy másik embert Mesternek kell szólítani. Ebben sohasem voltam jó. A folyó felől nem hallatszott csapkodás, és ez nyugtalanná tette Edisont. Elindult hát a dokk széle felé. A víz fölött szálló ködben megpillantotta Harryt, aki minden erejét összeszedve csüngött egy létrafokba kapaszkodva. - Egyébként ki a mestered? - Nem árulhatom el neked. Köt a titoktartási esküm. - Titkos Vanza-mester? Nagyon különös. Nos, egy dolgot én is elárulhatok neked róla. - Mit? - Nem jó mester. A harcművészet igazi művelője megtanított volna arra, hogy nem válik dicsőségedre, ha egy olyan embert, mint Félfülű Harry, belerúgsz a folyóba. - Emiatt a Félfülű miatt izgatod magad? -'kérdezte az ifjú harcos hitetlenkedő hangon. - Hogy lehet az? A barátodnak nevezte magát, mégis elárult. Nem érdemli meg a bizalmadat, ó, te Nagy, aki Nagymester lehettél volna! Odalent a vízben Harry felnyögött. Nyilvánvaló volt, hogy nincs ereje kimászni a partra. Edison benyúlt a zsebébe, és megmarkolta a pisztolyát. - Mindezzel együtt, ahogy ő is említette, nagy utat tettünk meg már együtt. Ki kell húznom őt a folyóból. - Hagyd. Ma éjjel becsületes harcban meg kell mérkőznünk egymással. - Azzal az ifjú harci pózt vett fel, és lassan elindult, hogy körbejárja Edisont. Edison elővette a pisztolyát, és rászegezte a Vanza-harcosra. - Elég. Ma éjjel nincs időm ilyesmire. - Mi akar ez lenni? Pisztoly? - hőkölt hátra az ifjú. - Pisztolyt fogsz rám? Ilyet nem ismer a Vanza! - Nem, pedig hatásos. Többek között azért léptem ki a Körből, mert a Vanza körül sok mindent kevéssé célravezetőnek találtam. Az ifjú Vanza-harcos elbizonytalanodott, de hamar magára talált. - Vanza esküvel fogadom, hogy találkozunk még! - csattant fel. - Nemsokára nagyon fárasztónak fogod találni, hogy úgy beszélj, mintha színpadon ágálnál. De Edison ezt már csak a ködnek mondta. A Vanza-harcos eltűnt egy sötét sikátor mélyén. 19. Emma úgy megkönnyebbült, amikor meghallotta az inastól az üzenetet, hogy a körülményeket már nem is rótta fel. Csak az számított, hogy Edison biztonságban van, s a Smithton-ház előtt várja őt a hintójában. Az adott pillanatban nem sok jelentőséget tulajdonított aralak, hogy úriember nem szokta a kocsijában maradva az inasát küldeni a menyasszonyáért. Emma köpenyét a nyakán összemarkolva futott le a lépcsőn a várakozó hintóhoz. Közben észrevette, hogy a hintó belső lámpái nem égnek. Az inas kinyitotta előtte az ajtót, és fölsegítette. Edison mint valami sötét árnyék gubbasztott a sarokban. - Már úgy aggódtam, uram... - Emma szava elakadt, és miközben leült, elfintorította az orrát. - Szent ég, mi ez a rémséges szag? - A Temze vizéből párolt illatszeré. - Edison elhúzta a hintó függönyét, és meggyújtotta a lámpásokat. Nem hinném, hogy ez lesz a legújabb divathóbort. - De hát mi történt önnel? Edison életében először a legkevésbé sere tűnt elegánsnak. Ellenkezőleg, külsőre is és szagra is olyan volt, mintha egy pöcegödörből mászott volna ki.
- És hol hagyta a kabátját? - kérdezte Emma, mert ennél okosabb kérdés nem jutott eszébe. - Kölcsönadtam egy barátomnak, aki beleesett a Temzébe. - Egek! - Bocsánatot kérek, amiért ilyen udvariatlanul kihívattam a bálteremből. Mint látja, nem vagyok úgy öltözve, hogy magam menjek önért. Emma arra eszmélt, hogy önfeledten bámulja a férfi csupasz lábszárát. Erőt vett magán, és tekintetét visszafordította Edison arcára. - A külseje alapján azt gondolnám, hogy ön esett a vízbe, sir. - Ami azt illeti, beleugrottam, hogy kihúzzam Félfülű Harryt. - Ó! Értem - mondta Emma valamelyest megkönnyebbülve. - És ő hogy esett bele? - Találkoztunk a Vanza-harcossal - felelte Edison halkan. - Szent egek, és biztos, hogy nem sérült meg? - Egészen biztos. Nagyobb kár nem esett bennem, mint amit egy fürdővel helyre ne hozhatnék. De a Vanza-harcos elment, mert nekem Harryvel kellett foglalkoznom. - Megtudott valami hasznosat ma éjjel? - Mindössze a kérdéseim sokasodtak meg. És megerősödött a gyanúm, hogy csakugyan működik egy kiközösített Vanza-mester valahol Londonban. Nem kétséges, hogy ő is azt az átkozott könyvet keresi. - És most mit fog csinálni? - Jó lenne ráakadni erre a mesterre, és kikérdezni őt. Hogy fogja megtalálni? - Az ifjú harcosra nem lesz nehéz ismét ráakadnom. A jelek szerint az előbbre jutásának én vagyok az akadálya. Úgy akar bizonyítani, hogy kihív egy rituális párharcra. - Úgy érti, párbajra? Ilyesmire ne is gondoljon, uram! Megsebesítheti, vagy akár meg is ölheti l magát! - Ugyan, Greyson kisasszony! Bízzon kicsit jobban a munkaadójában. Bevallom, már nem vagyok olyan fiatal, mint egykor voltam, de az évek során sokat ügyesedtem. Minden reményem megvan, hogy jól fogok szerepelni. - Edison, ezzel nem lehet tréfálni. Rettenetesen veszélyesnek látszik. - Biztosíthatom, aggodalomra semmi oka. - Edison lesöpört valami zöldes nyálkát a lábszáráról, majd megkérdezte: - És mi van önnel? Feltételezem, hogy élt az alkalommal, és megpróbálta kikérdezni Mirandát. - Honnan tudja? - meresztett rá nagy szemeket Emma. - Be akarta bizonyítani, hogy sikeres lehet ott, ahol én kudarcot vallottam - felelte megránduló szájszéllel a férfi. - Na és, sikerült? A lány elvörösödött. Nincs mit tenni, gondolta, be kell vallania az igazat. - Nem egyszerűen, hanem látványosan vallottam kudarcot. - Tessék? - Be kell vallanom, uram, valószínűleg meghiúsítottam azt a tervét, hogy engem csalétekül használjon fel Lady Ames számára - mondta Emma feszengve. - Meghiúsította? - szaladt fel a férfi szemöldöke a homloka közepére. - Ami azt illeti, nem tehetek róla. Provokáltak. - Provokálták - ismételte meg Edison. - Kicsoda? Miranda? - Igen. - Meséljen. Emma erősen rászegezte a tekintetét a szemközti ülés támlájára. - Nincs rajta sok mesélni való. Lady Ames tapintatlan megjegyzésekkel illette az eljegyzésünket. - Pontosan milyen természetűek voltak ezek a tapintatlan megjegyzések? - Arra a következtetésre jutott, hogy ön és én intim kapcsolatot létesítettünk. - Na és? Történetesen helyesen következtetett. Hiszen mi magunk keltettük ezt a látszatot azon az éjszakán, amikor Chilton Crane-t lelőtték az ön szobájában. A lány szorosan összekulcsolta a kezét az ölében, és mereven nézte az üléshuzatot. - Az a helyzet, hogy Miranda intim kérdéseket tett föl. Abból, ahogy a férfi összehúzta a szemét, nyomban látta, hogy végre sikerült felkeltenie Edison, érdeklődését. - Kérdéseket? - Önnel kapcsolatban. Méghozzá különösen intim természetűeket. - Értem. - Némi derűs csillogással a szemében hozzátette: - Mindig érdekelt, vajon a nők beszélnek-e egymás között ilyesmikről.
- Ezek a kérdések, gondolom, azt akarták sejtetni, hogy önök ketten már találkoztak egymással intim körülmények között - mondta Emma dühösen. - Hogy szóltak pontosan ezek a kérdések? - Megkérdezte, észrevettem-e az ön testén egy bizonyos tetoválást. - A mindenségit! - kiáltotta már cseppet sem jókedvűen Edison. - Tetoválást? És azt is megmondta, hogy milyet? - Nem, azt nem mondta - vágta rá ingerülten a lány. - De nem is bátorítottam rá. Az egész helyzet roppant kínos volt számomra, uram. - El tudom képzelni - vigyorgott rá kajánul a férfi. Emma összeszedte magát, és így folytatta: - Nem tartanám tehát egészen tisztességes dolognak, ha pusztán azért, mert történetesen azt a szerencsétlen megjegyzést találtam mondani a színésznőkről, elbocsátana az állásomból. - Ön hozta szóba a dolgot? - kérdezte a férfi elgondolkodva. - Igen, én. - És mégis mit mondott a színésznőkről? - kérdezte kíváncsian Edison. Emma megköszörülte a torkát. - Valami olyasmit, hogy csak a közönséges nők, például a színésznők tárgyalják meg nyilvánosan a szerelmi hódításaikat. - Értem - mondta Edison elfulladó hangon, meg-megránduló szájszéllel. - Na igen. A színésznők. - Kinevet engem, uram? - nézett rá gyanakodva Emma. - Álmomban se tennék ilyet. - Ön igenis nevet. - Bocsásson meg, Emma, de nagyon szerettem volna látni Miranda arcát, amikor azzal vádolta őt, hogy úgy viselkedik, mint egy közönséges színésznő. - Lehet, hogy most szórakoztatónak találja, sir, de meg fogja változtatni a véleményét, ha végiggondolja a következményeket. - Mire gondol? - Hát nem érti? Ezek után gyanítani fogja, hogy nyomozunk utána. Már most, e pillanatban romokban heverhet a terve. - Ellenkezőleg - vont vállat a férfi. - Lehet, hogy épp ez a megfelelő pillanat arra, hogy beiktassuk az irányváltoztató stratégia bizonyos elemeit. - Tessék? - Akaratlanul is az egyik Vanza-stratégiát alkalmazta., Emma. Jelezte Mirandának, hogy olyan tényekről van tudomása, amelyeket ő el akart titkolni. - Vagyis? - Vagyis ezzel arra késztette, hogy más irányban keressen megoldást. Az ilyen váratlan tervmódosítások következtében az ellenfél gyakran követ el hibákat. Kíváncsian várom, mi lesz a következő lépése. Emma némán, elgondolkodva nézett a férfira. - Akart még valamit mondani? - pillantott rá kérdőn Edison. - Nem. - Akart még valamit kérdezni? A lány tétovázott, majd elfordította a tekintetét, - Nem. - Biztos? - Biztos. - Nos, hogy tiszta helycetet teremtsek kettőnk között, megnyugtatom: Mirandának sohasem volt alkalma, hogy lássa a mellemen a Vanza jelét. - Ezek szerint valóban van tetoválása? - nézett a férfira döbbenten Emma. - Ez hozzátartozik a Vanza beavatási szertartásához. - És biztos benne, hogy Miranda nem látta? - Gondolom, emlékeznék rá, ha lett volna ilyen incidens Lady Ames és köztem. - Értem - mondta nagy megkönnyebbüléssel Emma. - Akkor vajon miért beszélt úgy, mintha történt volna önök között ilyesmi? - Nyilván öntől akart megerősítést kapni afelől, hogy valóban tagja vagyok a Vanzagari Társaságnak. Ami azt jelenti - tette hozzá elkomolyodva -, hogy valóban tud a Társaság létezéséről, és ismeri a jelét. - Arra gondol, hogy látta valaki máson? - Igen.
- Ki lehet az? - nézett rá fürkésző tekintettel a lány. - Farrell Blue jut az eszembe - mosolyodott el fanyarul Edison. - Hát persze. Ha Miranda közeli kapcsolatban volt Farrell Blue-val, az sok mindenre magyarázatot adhat, igaz? - Úgy van. Például arra, hogy hogyan jutott a recept birtokába. EI is lophatta tőle. - Egyszer azt mondta, hogy Farrell Blue Rómában élt, és úgy halt meg, hogy bennégett a házában. Ha Mirandának viszonya volt vele, akkor a közelmúltig neki is Itáliában kellett élnie. - Igen. - Csakhogy ő azt állítja, hogy Skóciából érkezett. Lehet, hogy a férjével kapcsolatban hazudik, de azok a plakátok és kritikák valóban arra utalnak, hogy Anglia északi részén élt. - Azok két évvel ezelőtti színlapok és újságok - emlékeztette Edison. - Ki tudja, hol mindenütt járhatott azóta? És még sok egyéb kérdést is föl lehetne tenni. Most, hogy ön új helyzetet teremtett, nem lennék meglepve, ha Miranda elhamarkodott lépésre szánná el magát. Egy ilyen akció közelebb vihetne bennünket a megoldáshoz. - Akkor hát továbbra is számít a segítségemre? - kérdezte megnyugodva Emma. - Azt hiszem, egy darabig még megtartom. - Köszönöm, uram. Ugye, ez nem a megfelelő pillanat, hogy emlékeztessem az ajánlólevélre? - Nem. Csend lett. Hosszan tartó csend. - Mi az ördög jár az eszében? - kérdezte nagy sokára a férfi. Emma megköszörülte a torkát. - Azon gondolkodom, mi vehet rá egy úriembert arra, hogy tetováltassa magát. - Tizenkilenc éves voltam akkor - közölte szárazon Edison. - Magyarázatul talán elég ennyi e furcsa viselkedésre. - Igen, persze - mormolta Emi-na. - Szeretné látni? - kérdezte a férfi olyan mosollyal, amitől Emma lábujjai begörbültek a cipőjében. - Nem! - tiltakozott rémülten. Óriási megkönnyebbülésére a hintó lassítani kezdett. Végre haza ért. Fölmehet a szobájába, ágyba bújhat, és alhat. Csak nehogy elkerülje az álom, s egyre azon járjon az esze, hogy mennyire szeretné látni Edison tetoválását. 20. - Felfogta, hogy mit jelent ez? - kérdezte Ignatius, és borongós arccal belebámult a kandalló tüzébe. - Ha igaz, amit mond, akkor a Társaság egy tagja nemcsak hogy kivált a Körből, de egyben meg is alapította a saját Körét. - A jelek arra vallanak. Edison a könyvtár ablakaira pillantott. Az egyik nyitva volt. Felrémlett előtte, hogy már a belépésekor is így találta. Nyilván azért, hogy a szoba kiszellőzzön. De még így is érezni lehetett az ópium füstjének illatát. Ignatius újabban mind többet és egyre több formában fogyasztott ebből a drogból. Nagy fájdalmai lehetnek, gondolta Edison. - Nagyon sajnálatos fejlemény - jelentette ki mély szomorúsággal Ignatius. - Komolyan meg kell tárgyalni a Társaság vezetőségében. A Titkok Könyvére végképp nem lett volna szabad rátennie a kezét. - Kétlem, hogy közelebb jutott volna hozzá, mint mi - mondta Edison, és hátradőlt a székben. - Ezért figyeltetett a tanítványával. Úgy döntött, nem bonyolítja a helyzetet még azzal is, hogy szót ejt az ifjú párviadalra felszólító kihívásáról. Ignatiusnak most ennyi is éppen elég lesz. Az öregember lehunyta a szemét, és kezét a gyomrára szorította. A fájdalomtól elmélyültek a szája körüli redők. - Szóljak, hogy hozzanak fájdalomcsillapítót? - ugrott fel Edison. - Nem, köszönöm. - Ignatius kinyitotta a szemét, és aprókat lélegzett. - Megvárom, míg elmegy. A szer hatása alatt nem tudok tisztán gondolkozni. Hol is tartottunk? Ja, igen, a magányos mesternél. Mi lesz, ha ő jut elsőként a könyv nyomára? - Nyugodjon meg, Ignatius. Nem szabad felizgatnia magát. - Egy ilyen dolog örökre szégyenfoltot vetne a Társaságra a vanzagari szerzetesek szemében. Nem szabad megtörténnie.
- Esküszöm önnek, hogy bárki legyen is ez a kiközösített mester, nem kaparintja meg a Titkok Könyvét. Ideje elmenni, gondolta Edison. Ignatiusnak be kell vennie az orvosságát. Félórával később fölsétált Lady Mayfield házának Lépcsőjén, és megkopogtatta a bejárati ajtót. Mialatt az ajtónyitásra várakozott, szórakozottan hátrapillantott. A szemközti park fái és bokrai között könnyedén elrejtőzhetett bárki., aki őt akarta szemmel tartani. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a Vanza-harcos most is lesi valamelyik bokor mögül. - Jó napot, Mr. Stokes - köszöntötte némileg feszült arccal az ajtót nyitó házvezetőnő. - Önnek is, Mrs. Wilton. Megmondaná, kérem, Greyson kisasszonynak, hogy megérkeztem? - Sajnos, uram - krákogott a derék asszonyság -, a kisasszony elment itthonról. - Elment? Már megint? - Edison kellemes előérzetei egy csapásra szertefoszlottak. - A fenébe. A kisasszony nagyon jól tudta, hogy ma délután meglátogatom. - Sajnálom, uram, de váratlanul közbejött valami. - Hova az ördögbe ment? - Egy órája üzenetet kapott bizonyos Lady Exbridge-től, hogy látogassa meg őt - válaszolta Mrs. Wilton. Emma kisasszony azt mondta, ön meg fogja érteni. Edison első pillanatban azt hitte, nem jól értette a nevet. - Lady Exbridge? Biztos benne? - Igen, uram. - A mindenségit. Számítanom kellett volna rá. A vén csont rajtam keresztül nem férkőzhetett hozzá, ezért a hátam mögött érte el a célját. Elképzelte, hogy Emmának egyedül kell megállnia könyörtelen nagyanyja előtt, s tudta, hogy a lánynak, minden okossága és elszántsága ellenére, semmi esélye sincs. Sarkon fordult hát, és lesietett a lépcsőn. Már csak abban bízott, hogy ő ér oda előbb, s így megmentheti Emmát Victoria haragjától. Húsz perccel később dühösen bekopogott az Exbridge-erőd ajtaján. Jinkins, az inas, látható rosszallással nyitott ajtót. Edison már ismerte ezt az arcát; régóta gyanította, hogy Jinkins neki, az egyetlen rokonnak választotta ki úrnője arckifejezéseinek készletéből: - Mondja meg Lady Exbridge-nek, hogy haladéktalanul találkozni óhajtok vele. - Lady Exbridge szigorúan meghagyta, hogy senkinek sincs itthon - válaszolta Jinkins diadalérzettől csillogó szemmel. - Félre az utamból, Jinkins. Az inas elbizonytalanodott, de láthatóan megértette, hogy ezúttal vesztett. Csak állt ott dühösen, de nem próbálta megállítani Edisont. Edison a legszívesebben szó nélkül berontott volna a szalonba, hogy kiragadja Emmát Victoria karma közül, de erőt vett magán, és csendesen benyitott az ajtón. Fölösleges volt az óvatossága. Egyik nő sem hallotta meg a jövetelét. A szoba túlsó felében ültek, és csak egymásra figyeltek. A kőztük lévő feszültség vészes villamossággal töltötte be a levegőt. - ...társalkodónő, semmi egyéb - mondta jeges hangon Victoria. - Hogy gondolhatna Edison komolyan házasságra? Nyilvánvaló, hogy valami sötét terv érdekében használja fel önt. - Ön a nagyanyja, s ezért bizonyára Edison boldogsága lebeg a szeme előtt. - Lárifári. A boldogság mulandó dolog, ha van egyáltalán. Nem olyan cél, amely erősíti a kötelességérzetet és a felelősségtudatot. Aki a boldogságot keresi, az féktelen, kicsapongó viselkedésével tönkreteszi a családját és elherdálja a vagyonát. - Ah. - Emma elgondolkodó arccal kortyolt egyet a teájából. - Értem. - Gondolja, hogy érti, Greyson kisasszony? - csattant föl dühösen Victoria. - Fölöslegesen aggódik Edison kötelességérzete és felelősségtudata miatt, Lady Exbridge. Ön éppúgy tudja, mint én, hogy ő nem olyan semmirekellő és korhely ember, amilyen az apja volt. Csend lett. - Hogy merészeli... - suttogta Victoria. Teáscsészéje hangosan csattant a csészealjon. - Ki maga, hogy így mer beszélni Wesleyről? Az egyik legelőkelőbb angol család sarjáról? Egy nemes emberről, aki a legmagasabb körökben mozgott? - Szomorú, hogy az ember származása milyen kevéssé befolyásolja a tisztességét. - Azt állítja, hogy Wesley Stokes nem volt tisztességes úriember? - Abból ítélve, amit hallottam - vont vállat Emma -, az ön fiának nagyjából hasonló fogalmai voltak a tisztességről, mint a Társaság többi úri tagjának. - Én is úgy gondolom.
- Vagyis az élvezet mindig fontosabb volt számára, mint a tisztesség. - Tessék? - Lady Mayfield szerint Wesleynek kurta, de rendkívül mozgalmas élete során sikerült elveszítenie a családi birtokokat, összehoznia legalább két párbajt, elcsábítania számos barátja feleségét, és megerőszakolnia olyan fiatal nőket, akiket a munkaadójuk vagy a családjuk nem tudott megvédeni. - Maga semmit sem tud a fiamról. - Ó, dehogynem. Lady Mayfield történetesen nagyon jól emlékszik rá. - Én meg jól emlékszem rá - csattant fel Victoria, - Harminc évvel ezelőtt Letty még egy közönséges kalandornő volt, akinek sikerült elcsábítania azt a vén bolond Mayfieldet, aki aztán feleségül vette. - Bocsásson meg, madam, de Lady Mayfield egészen a legutóbbi időkig nagyon kedves és nagylelkű alkalmazóm volt. Nem engedhetem, hogy így beszéljen róla. Ő olyan hölgy, aki törődik az alkalmazottaival, és biztosíthatom, hogy ez az éri szememben az erkölcs mintaképévé teszi őt. - Ami megint csak azt bizonyítja, hogy milyen közönséges fogalmai vannak az erkölcsről. - Bevallom, társalkodónői helyzetem valóban lehetővé teszi - lehetővé tette -, hogy merőben szokatlan nézőpontból vegyem szemügyre a világot. Tudja, a puszta létem múlott ezektől a megfigyeléseimtől. Például mindig az erőszakot elszenvedő alkalmazott a vétkes, akkor is, ha ártatlansága napnál világosabb. De nyilván ön is tudja ezt, hiszen ismeri Edison édesanyjának a sorsát. Victoria mélyen elvörösödött. - Nem tűröm, hogy ezt a témát szóba hozzák a házamban! - Megértem. Szívszorító érzés lehetett, amikor ráeszmélt, milyen felelőtlen fiút nevelt föl. - Felelőtlen. - Bizonyára saját magát hibáztatta. És amikor rájött, hogy egyetlen unokája törvénytelenségre van ítélve... - Hallgasson. Megtiltom, hogy még egy szót szóljon. - Óriási megkönnyebbülés lehetett, amikor kiderült, hogy Edison jobban hasonlít önre, mint az apja. Victoria úgy tátogott, mint a szárazra vetett hal. Időbe telt, mire magához tért. - Edison? Hasonlít rám? Emma úgy tett, mintha meglepődne. - Miért, az ön számára nem nyilvánvaló a hasonlóság? Csak egy nagy lelkierővel és elszántsággal bíró ember vághatott egyedül neki a világnak, s teremthetett a semmiből gazdagságot. Csak egy tisztességérzettől és kötelességtudattól áthatott ember menthette ki a családi birtokokat a hitelezők markából. - Hát ide figyeljen, Edison bosszúból szerezte vissza a birtokokat. A dolognak semmi köze a tisztességhez. - Ha ezt gondolja, madara, akkor hagyta, hogy a gyász elvakítsa, s ne lássa tisztán az unokája valódi természetét - felelte Emma szelíden. - Ha Edison. bosszút akart volna állni, hagyta volna, hogy ön elszenvedje a megalázó csődöt. Ön azonban ma itt ül a szép, kényelmes házában, szolgákkal körülvéve. Victoria úgy nézett Emmára, mintha az meghibbant volna. - Le akart kötelezni, azért védett meg a csődtől. Puszta arcátlanságból. Így akarta megmutatni nekem, hogy nincs szüksége se rám, se a családi kapcsolatokra. - Butaság - mondta Emma, és letette a csészét. De ez az állítása is csak azt bizonyítja, hogy nagyon is egy fából faragták önöket. Mindketten elképesztően keményfejűek. - Hát ide figyeljen, Greyson kisasszony... Edison úgy döntött, eleget hallott. Az ajtóból, ahol eddig állt, beljebb lépett. - Bocsássanak meg, hölgyeim, hogy megzavarom négyszemközti csevegésüket, de Emmának és nekem ma délután programunk van. - Edison - fordult hátra Emma, és a szemében kigyúlt az öröm fénye. - Nem hallottam, amikor az inas bejelentette. - Mert Jinkins nem jelentette be - nézett Victoria mogorván Edisonra. - Mit tett a szegény emberrel? - Csak annyit mondtam neki, hogy álljon félre az utamból - mondta Edison mosolyogva, és megállt Emma mellett. - Mehetünk, Emma? - Igen - állt fel a lány, és a tekintetén látszott, szívesen megkérdezné, mennyit hallott a beszélgetésből. No, csak hadd tűnődjön rajta, gondolta Edison. Megérdemli, amiért ilyen fura érzéseket keltett benne azzal, ahogy kiállt mellette. 21.
- Fog még hozzám szólni az életben, uram? - kérdezte Emma, kalapszalagját bontogatva. Edison nem válaszolt. Némán lépett be a lány mögött Letty házának halljába. Csak akkor szólalt meg, amikor már átadta kalapját Mrs. Wiltonnak. - Nem kellett volna ma elmennie Lady Exbridgehez, Emma. - Miért, mit kellett volna tennem, ha egyszer a nagyanyja üzent értem? - fordult szembe vele Emma. - Nem kellett volna reagálnia rá. És mivel jegyesek vagyunk, kérem, hogy a jövőben csak tőlem fogadjon el utasításokat. Végtére is a jövendő férje vagyok, ezért nem árt, ha megszokja, hogy engedelmeskedjék nekem. Ez már túl sok volt. Emma azzal sem törődött, hogy Mrs. Wilton mindent lát és hall. - Ön túl messzire megy, uram! - Úgy látszik, nem elég messzire, mivel a nagyanyám személyére vonatkozóan nem adtam tökéletesen egyértelmű utasítást. Mostantól kezdve tartsa távol magát Lady Exbridge-től. - Mi a csodától tart ennyire? - Ő egy sárkány - mordult fel Edison. - Elég, ha a közelébe kerül, elevenen felfalja. - Biztosíthatom, sir, tudok magamra vigyázni. Akkor sem akarom, hogy egyedül látogassa meg. Megértette? - Rendjén való dolog, hogy most utasításokat ad nekem, de mivel két órája, amikor Lady Exbridge üzenete megérkezett, ön nem volt itt, nem látom be, mi jogon von felelősségre. Mrs. Wilton elköhintette magát. - Bocsánat, madam, de üzenet érkezett az ön számára. - Egy másik? - ráncolta a homlokát Emma. - Igen, madam. - Mrs. Wilton fölemelte az asztalon fekvő ezüsttálcát, amelyen egy összehajtogatott papírlap volt. - Egy-két órája jött, mindjárt azután, hogy a kisasszony elment. A fiú, aki hozta, azt mondta, sürgős. - Vajon ki küldhette? Gyorsan fölkapta, s Edison kíváncsiságával mit sem törődve, szétnyitotta. Greyson kisasszony! A színésznőkre tett tegnap esti megjegyzéséből arra kell következtetnem, hogy többet tud erről az ügyről, mint gondoltam. Sokat töprengtem a dologról, amióta utoljára szót váltottunk egymással. Nyilvánvaló, hogy alábecsültem önt. Mindketten nagyvilági nők vagyunk. Elhatároztam, hogy őszinte leszek önhöz. Nagyon fontos, hogy mielőbb négyszemközt beszélhessünk egymással. Bizonyos dolgokat el kell magyaráznom önnek. Biztosíthatom, Greyson kisasszony, az ön érdeke, hogy még ma találkozzunk. Van egy javaslatom az ön számára, amelyet rendkívül érdekesnek és hasznosnak fog találni. Kérem, jöjjön el hozzám, mihelyt megkapta a Levelemet. Figyelmeztetem, hogy mindenféle késlekedés veszélyes lehet. Ne szóljon senkinek arról, hogy hozzám készül. Egész nap itthon leszek, és várom önt. Híve, M. - Jóságos ég! - Emma fölnézett, és tekintete találkozott Edison feszült pillantásával. - Lady Ames írta. - A mennykőbe! Hadd lássam. Edison kikapta a levelet a kezéből, és gyorsan átfutotta. Amikor fölnézett, Emma a jól ismert csillogást látta a szemében. Gyanította, hogy ugyanaz az izgalom látható az övében is, hiszen mindketten tudták, mit jelent az üzenet. Miranda nyilván nem bírta elviselni a tudatot, hogy Emma ismeri színésznői előéletét. - Érdekes, nemde, sir? - kérdezte Emma a lehető legudvariasabb társalgási stílusban, amikor tudatára ébredt, hogy Mrs. Wilton is ott áll mellettük. - Nagyon úgy látszik, hatékony volt az irányváltoztató stratégia. - Még fél öt sincs - pillantott Emma az órára. - Még van idő elmenni Lady Ameshez. - Várjon egy pillanatra, kérem - szólt élesen a férfi. - Mielőtt elszaladna, hadd vegyem szemügyre kicsit közelebbről ezt a fejleményt. - Gondolkodásra nincs sok idő. - Emma kikapta Mrs. Wilton kezéből a kalapját, és újra a fejébe nyomta. Bocsánat, sir, de mennem kell. - A mindenségit, Emma, várjon - szólt Edison, és feszengő pillantást vetett a szerencsétlen
házvezetőnőre. - Még nem döntöttem el, hogyan álljunk hozzá ehhez a helyzethez. - Elkísérhet Lady Ames házáig - szólt vissza már az ajtóból a lány. - Útközben megbeszélhetjük a dolgot. - Mérget vehet rá, hogy elkísérem - felelte mogorván a férfi, már lefelé menet a lépcsőn. - Számos dolgot meg akarok beszélni ínagával, mielőtt tárgyalásba kezdene Mirandával. - Helyes, sir - nézett végig Emma a forgalmas utcán -, de előbb hívjon egy bérkocsit. - Miért akar egy koszos bérkocsiban menni, amikor használhatjuk az én kocsimat? - intett Edison a szemközt várakozó csillogó hintóra. - Miranda megláthatja, és felismerheti. - Na és? A levelében kifejezetten arra kér, hogy menjek egyedül. Ha elkísér, akkor sem szabad meglátnia ónt. A bérkocsinak nincs gazdája. Ha nem száll ki belőle, Miranda nem fogja meglátni. Edison kétkedő arcot vágott, de tudta, hogy a lánynak igaza van. - Miért van az, hogy valahányszor sikerül meggyőznöm magam, hogy én parancsolok, mindig történik valami ilyesmi? - mormolta. De azért gyorsan intett egy arra elhaladó bérkocsinak, és fölsegítette Emmát, majd maga is beszállt utána. Alig palástolt undorral nézett szét a kocsi belsejében, de nem tett megjegyzést. Emmára nézett, aki annyira izgatott volt, hogy percekbe telt, mire észrevette Edison sötét pillantását. - Figyeljen ide, Emma. Minden jel szerint Miranda pánikba esett. - Úgy van - felelte a lány, majd némi gondolkodás után hozzátette: - Azt hiszi, ismerem a múltját, csak azt nem tudja, hogy mennyire. -- Vagyis már nem tekinti magát csupán eszköznek. Akár veszélyes ellenfélnek is tarthatja, úgyhogy legyen nagyon-nagyon óvatos. Megértette? - Igaza lehet abban, hogy Miranda már nem tart könnyen manipulálhatónak, de kétlem, hogy veszélyesnek gondol. A levelében egy javaslatról tesz említést. Lehet, hogy azt akarja, legyek a társa az elixírüzletben. - Hihetőnek hangzik. - Lehet, hogy eleve ezt akarta. Végtére is nem remélhette, hogy rá tud szedni, nyerjek neki egy vagyont a kártyán. Előbb-utóbb be kellett volna avatnia a bizalmába. - Van egy másik lehetőség is - mondta bizonytalanul Edison. - De mielőtt elmondanám, fel kell tennem egy kérdést, amire az igazat kell válaszolnia. - Mi lenne az a kérdés? - Maga lőtte le Chilton Crane-t? - kérdezte a férfi, egyenesen a lány szemébe nézve. - Mondtam már, hogy nem - kiáltotta dühösen Emma. - Az igaz, hogy nem sajnálom, de nem én lőttem le! - Jól van - mondta némi feszült hallgatás után Edison, hallhatóan megnyugodva. - Ha valóban így van, akkor Miranda nemigen számolhatott magával úgy, mint leendő egyenrangú társával. Szerintem bele akarta kényszeríteni, hogy részt vegyen a kártyatrükkjei eladásában. - Mi köze ennek ahhoz, hogy lelőttem-e vagy sem Crane-t? És hogyan kényszeríthetett volna bármi ilyesmire? - Zsarolással. - Zsarolással? De ahhoz, hogy ilyen gonosz dolgot műveljen, olyasmit kellett volna tudnia rólam, amivel fenyegethet és sakkban tarthat. - Lehet, hogy talált ilyet. Csakhogy én kivettem a fegyvert a kezéből. - Miről beszél, uram? - Chilton Crane-ről. - Chilton Crane-ről? Edison ültében előrehajolt, és rákönyökölt a combjára. Az arca feszült volt. - Mi van akkor, ha Miranda bátorította, hogy azon az éjszakán menjen föl a maga szobájába? Talán azt akarta, hogy tetten érjék magukat. - Lady Mayfield azon nyomban kidobott volna - rázkódott össze Emma. - Kétségbeesett állapotát kihasználva Miranda esetleg rá tudta volna venni, hogy vegyen részt a kártyás üzelmeiben. - De nem így történt. Nem voltam a szobámban, amikor Crane bement. Valaki követte, és lelőtte. - Ha nem maga tette... - tűnődött fennhangon Edison. - Esküszöm, hogy nem én voltam... - Akkor valaki más volt - fejezte be a megkezdett mondatot a férfi. - Miranda? - Lehetséges. - De hát mi oka lehetett rá? - Talán ő volt az, aki követte, hogy aztán a maga ágyában tetten érje Crane-t. De számításába hiba csúszott: ön nem volt ott, tehát nem lehetett rossz hírét költeni.
- És amikor rájött, hogy nem vagyok a szobámban, lelőtte Crane-t? Csakugyan így gondolja? - Emma nagyot nyelt. - Azt mondja, Miranda szerette volna, ha engem gyilkossággal gyanúsítanak? - Lehet, hogy amikor látta, hogy nem sikerül végrehajtania a tervét, más megoldást keresett. Tudta, hogy magát fogják gyanúsítani, ha Crane-t holtan találják a maga szobájában. - És azt tervezte, hogy alibit kínál nekem, amivel megment az akasztófától? - Ebben az esetben ön kénytelen lett volna bármit megtenni, amit csak kíván öntől. - Várjon - kiáltotta hirtelen Emma. - Ha minden úgy történt, ahogy ön mondja, Mirandának azzal az eltökélt szándékkal kellett a szobámba jönnie, hogy még azon az éjszakán megöli Crane-t. Honnan sejthette volna, hogy a terve azon fog megbukni, hogy én nem leszek a szobámban? Azt állítja, hogy minden eshetőségre felkészülve hozott magával egy pisztolyt? - Szerintem Miranda mindig hordott magával pisztolyt a retiküljében - válaszolta Edison. Amikor azon az éjszakán átkutattam a szobáját Ware Castle-ben, találtam egy pisztolyládát. Volt benne tartalék lőpor és pár golyó is, de fegyver nem. - Akkor valóban nála lehetett - suttogta Emma - Igen. Miután lelőtte Crane-t, talán lement a földszintre, és várta, hogy felfedezzék a holttestet, De jó darabig nem történt semmi. - Elvesztette hát a türelmét, s hogy siettesse a dolgokat, felküldte a szobalányt a teával a szobámba. - A jelek szerint így történt - fejezte be Edison. Emma, ujjaival az ülés párnáján dobolva, megkérdezte: - Mikor ötlött fel önben először, hogy Miranda volt a gyilkos? - A lehetőség már akkor megfordult a fejemben, amikor a pisztolyt nem találtam a helyén - vont vállat a férfi. - De lehetnek más, ugyanilyen hihető magyarázatok Crane halálára. - És elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy nem én öltem meg Crane-t? Nem tartott attól, hogy netalán egy gyilkost fogadott fel munkatársának? - nézett Edisonra a lány csillogó szemmel. - Mindig kedveltem az eredeti embereket. - Értem - sóhajtotta Emma kissé megnyúlt arccal. - Ezek szerint bármilyen gyilkos megteszi, nemde? - Nem. Válogatós vagyok - felelte felcsillanó szemmel Edison. - Eltértünk a tárgytól - szedte össze magát a lány. - Továbbra sem tudhatja biztosan, hogy Miranda lőtte-e le Crane-t. Végtére is Lady Ames nem kockáztathat olyan veszedelmes cselekedetet, mint egy gyilkosság, csak azért, hogy... hogy... - Hogy vagyont szerezzen? Én nagyon is lehetségesnek tartom, hogy Miranda már korábban is ölt, hogy megszerezze az elixír receptjét a Titkok Könyvéből, sőt, talán magát a könyvet is. - Farrell Blue-ra gondol? - Igen. Ha őt megölte, miért ne ölhetne másodszor is? Emma kinézett a kocsi ablakán. Fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok. - Emlékszem, mennyire meg volt lepve, amikor ön bejelentette, hogy eljegyeztük egymást. Azt hittem, az ő meglepetése is csak olyan, mint a többieké. De most arra gondolok, abban a pillanatban döbbenhetett rá, hogy aznap éjjel másodszor hiúsult meg a terve. - Képes volt gyilkossá válni, és végül semmi hasznát nem látta. Elorozták előle a zsákmányt. Nem szeretnék úgy tekinteni magamra, mint zsákmányra - fintorgott Emma. - Nem úgy értettem. Bocsánat a rossz fogalmazásért - morogta szégyenkezve Edison. - Persze, ez sem rosszabb, mint ha csaléteknek tekintem magam - sóhajtotta a lány. - Emma... - húzta össze a-szemöldökét a férfi. - Visszatérve a mostani problémánkra - szakította félbe a lány -, nem hinném, hogy bármi, amit mondott, megváltoztathatná azt, hogyan bánjak Mirandával. - Fel akartam hívni a figyelmét arra, hogy Miranda veszélyes. Minden jel szerint kétszeres gyilkos. - Lehet, de én vagyok az egyetlen személy, akit nem akarhat megölni - mosolygott Emma. - Szüksége van a segítségemre, hogy végre tudja hajtani a tervét. Edison lassan hátradőlt, de a szemét eközben sem vette le a lányról. - Nem vitás, hogy ez némi védelmet nyújt önnek vele szemben. De még így sem szabad fölösleges kockázatot vállalnia, Emma. Hallgassa végig. Hallgassa meg a javaslatát. Tudjon meg minél többet, de ne haragítsa magára. - Egy olyan ember, aki csempészekkel barátkozik, és nem átall egy gonosztevővel találkozni éjnek évadján a kikötőben, nincs abban a helyzetben, hogy kioktasson engem. - Maga olyan szemtelen, hogy hivatásos társalkodónőként amúgy sem sok jövőt jósolnék magának vigyorodott el Edison. - Kis szerencsével hamarosan rendbe jönnek a pénzügyeim, és ha itt letelt az időm, nem lesz szükségem
rá, hogy újabb állásba menjek. - Emma kikémlelt az ablakon. - Lassítunk. Itt vagyunk Miranda utcájában. - Tudom, hogy úgy hangzik, mintha maga után már nekem is előérzeteim lennének, de valahogy nem tetszik a dolog - mondta Edison, végignézve a szép házak során. - Miért, mi baj történhet? - Inkább nem venném sorra a lehetőségeket. Túlságosan kimerítő lenne. - Edison álla megfeszült. - Nos, én itt fogom várni, amíg lebonyolítja a találkozót Mirandával. De ígérje meg, Emma, hogy ha valami kellemetlensége támad, nyomban eljön. - Szavamat adom. A kocsi Miranda házától pár saroknyira megállt, és Emma gyalog ment tovább. A környék merőben más volt most, mint a bál éjszakáján. Akkor utcahosszat álltak a hintók, s a Miranda házához vezető lépcsőn drága ruhákba öltözött vendégek lépkedtek fel. Minden ablak ki volt világítva, s a bálteremből kihallatszott a muzsika. Most délután volt, és nyoma sem látszott az éjszakai elevenségnek. Emma bekopogott a teljes némaságba burkolódzó ház kapuján. Jeges borzongás futott végig a hátán, s a tenyerében ismerős bizsergést érzett. Jaj, ne, futott át az agyán. Elég ti baljós előérzetekből. Míg arra várt, hogy valaki bebocsássa, a vállán át hátrapillantott. A többi házban is csend volt. Nem is csoda, gondolta, hiszen délután öt órára jár, amikor mindenki a parkban korzózik. Senki sem jött ajtót nyitni. Emma behajlította kesztyűs kezét, hogy megszabaduljon a tenyerét bizsergető érzéstől. Nem sikerült. Ismét bekopogott, és várta, hogy meghallja a közelgő léptek kopogását. Pár perc múlva bele kellett nyugodnia, hogy nem fognak ajtót nyitni számára. Talán Miranda meggondolta magát, és mégis elment. Ettől még, persze, kinyithatták volna az ajtót. Nyilván a személyzet, kihasználva az alkalmat, szabadságolta magát. Hátralépett, hogy megszemlélje az ablakokat. A függönyeik mindenütt behúzva. Felsóhajtott. A kellemetlen előérzet sehogy sem múlt el. Valami nagy baj történhetett Miranda házában. Megfordult, és visszasietett a várakozó bérkocsihoz. Eljött az erélyesebb lépések ideje. Remélhetőleg Edison nem fog akadékoskodni. 22. - Törjünk be Miranda házába? - húzta össze Edison a szemöldökét. - Megőrült? - Azt hiszem, valami baj történt - kukucskált ki Emma a kocsi ablakán. A háznál azóta sem mozdult semmi. - Még a szolgák sincsenek otthon. Pedig sokan vannak, ha emlékszik rá. Legalább egy szobalánynak vagy egy inasnak a házban kellene tartózkodnia. - A pokolba - morgott a férfi, de azért előrehajolt, hogy szemügyre vegye a ház környékét. - Tudtam, hogy nem lesz jó ide jönni. - Most nyomozunk, vagy nem, uram? Edison kicsit még habozott, aztán visszanézett a lányra. Meglátta szemében a már ismerős csillogást, ezért határozottan így szólt: Maga itt marad, és a kocsiban megvár. Én megyek vissza, és megnézem, van-e valaki a kertben. Kinyitotta az ajtót, és kiszállt. - Itt marad, megértette? - szólt vissza még egyszer, s választ sem várva becsapta a kocsi ajtaját. Emma megvárta, míg eltűnik a szeme elől, s akkor utánament. Mihelyt befordult a sarkon, már tudta, hogy túl sokáig várt. Edison nem volt sehol. Már eltűnt a fallal bekerített kertek között vezető árnyas fasorban. Odasietett, majd megállt, és megpróbált tájékozódni. Vajon melyik kapu nyílik Miranda kertjébe? Hány ház mellett is jött el, míg elérte Miranda kapuját? Négy? Vagy öt? Nem számolta. Tétován megállt a negyedik kertkapu előtt. Nagyon kellemetlen lenne, ha más kertjébe tévedne be. - Legalább tudom, hogy nem tartja be az utasításaimat - szólt le Edison halkan a kőfal tetejéről. - Edison - ugrott hátra ijedtében Emma. Beletelt kis időbe, mire felfedezte a férfit a lombok között. Amikor meglátta, felderült az arca. - Ne tegye ezt velem, uram. Szörnyen megijesztett. - Megérdemelte. De ha már itt van, jöjjön be a kertbe. Még jobb is, ha a közelemben van, ahol szemmel tarthatom. Azzal eltűnt. De nemsokára halk nyikorgással nyílt a kertkapu. Emma gyorsan besurrant. A sövénytől nem
látta a házat. - Jöjjön utánam - mondta Edison. A kerti utakat elkerülve közelítették meg a konyhaajtót. Akkor a férfi egy percig szemügyre vette a házat. Mély csend honolt odabent. A lány ráeszmélt, hogy noha ő ragaszkodott ahhoz, hogy elmerészkedik idáig, most még sincs ínyére belépni e néma házba. - Maradjon itt - súgta Edison. A sövény árnyékába húzódva figyelte, ahogy a férfi föllépked a hátsó lépcsőn, hogy megnézze, nyitva van-e az ajtó. Nyitva volt. Edison visszanézett rá. Emma tudta, hogy mindjárt be fog menni. Vett egy mély levegőt, és a férfi után sietett. Odabent félhomály és a kintinél is sűrűbb csend telepedett mindenre. A konyhában nem volt senki, de mindenütt a készülődés nyomai látszottak. Az asztal frissen sikálva, egy kosárban a vacsorához való zöldségek vártak tisztításra, s egy serpenyőben már ott álltak halomban a sütésre váró galambok. - Nem úgy fest, mintha üzenetet kapott volna, hogy zárja le a házat, és hagyja el a várost - vélekedett Edison. - Nem. Emma szorosan Edison nyomában átment a konyhán, ki a hátsó folyosóra. Azonnal fölismerte a helyet. Itt állt, amikor Swant követve lement a hátsó lépcsőn. Odanézett, és látta, hogy a könyvtár ajtaja be van csukva. Újabb jeges borzongás futott végig rajta. Szemét nem tudta levenni a csukott ajtóról. - Edison, a könyvtár. A férfi furcsa pillantást vetett rá, de nem kérdezett semmit. Átvágott a hallon, és benyitott a könyvtárba. Emma lélegzete elállt a benti felfordulás láttán. Minden szanaszéjjel hevert - de nem ez kavarta fel a gyomrát. A halál szaga szinte fejbe kólintotta. Ösztönösen a táskájához kapott, hogy zsebkendőt tartson a szája elé. Gyorsan, a száján át kapkodta a levegőt, és iszonyodva bámult a szőnyegen fekvő alakra. - Jaj, Istenem, Edison. Ő...? - Igen. Miranda. - Edison odament a holttesthez. - Agyonlőtték. Emma vonakodva lépett beljebb. Szemét nem tudta elfordítani a Miranda ruháján terjengő sötét vérfoltról - Hogy eshetett meg ez a saját házában? - töprengett fennhangon. - A szolgáknak hallaniuk kellett a lövést. Egyáltalán, hol vannak a szolgák? Miért nem riasztott egyik sem? - Talán elküldte őket, mielőtt a gyilkos megérkezett. -- Edison egy közeli asztalhoz lépett, és végignézett a padlón körülötte heverő tárgyakon. - A jelek szerint magát várta. Emma elszakította a pillantását Miranda testéről, és odanézett, ahová Edison mutatott. Teafüves edény, teáskanna és egy csésze, valamint kártyalapok hevertek a földönt. - Úgy látszik, újabb próbát akart velem tenni - nézett Emma a férfira. - De miért? Hiszen már tudta, hogy megfelelőképpen reagálok az elixírre. - Igen, de ha arra akarta rávenni, hogy legyen a társa, akkor önt is meg kellett győznie arról, hogy a tea hatására látja a lefordított kártyalapokat. - Talán ezért küldte el a személyzetet - vélekedett Emma. - úgy gondolhatta, hogy a bematatóhoz nem kellenek szemtanúk. Edison lassan végighordozta a tekintetét a romhalmazon. Az a pár könyv, amely dekorációként szolgált a könyvtár polcain, szintén a padlóra volt hajítva. A szőnyeget papírlapok borították. A földgömb leesett az állványáról. Az íróasztal fiókjait kiürítették. - Betörők lehettek - mondta. - Nincs teljesen meggyőződve róla. - Nem vagyok. - Edison az asztalhoz lépett, és belenézett a fiókokba. - A körülmények alapján arra kell gondolnunk, hogy az illető vagy az elixír receptjét, vagy a Titkok Könyvét kereste. - Mit gondol, megtalálta? - Ki tudja? De valamit biztosan talált, mert úgy ítélhette meg a helyzetet, hogy többé nincs szüksége Mirandára. - Ó, Istenem, Edison. Most mit tegyünk? - Nyilvánvaló. Amilyen gyorsan csak lehet, eltűnünk innen. - És már nyúlt is a lány csuklója után. - Még csak az hiányzik, hogy a nevét összefüggésbe hozzák egy második gyilkossággal. Emma gyomra összeszorult a rémülettől. - Hogy tehetne ilyet bárki is?
- Nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. Ki kell jutnunk innen, mielőtt valamelyik szolga visszatérne És húzni kezdte maga után Emmát ki a szobából. Ugyanazon az úton tértek vissza, amelyen jöttek. Emma csak akkor döbbent rá, mekkora feszültség van benne, amikor kiértek a még mindig elhagyatott fasorba. - Jól érzi magát? - nézett rá Edison. - Kicsit sápadtnak látom. - Jól vagyok. Nem mintha nem láttam volna már gyilkosságot. Két héten belül ez már a második. 1-la ez így megy tovább - sóhajtotta -, hamarosan meg fogom szokni. A fasoron végigsietve kiléptek az utcára. A sarkon ott állt a bérkocsi, s a kocsis békésen hortyogott a bakon. - Ébredjen - kopogtatta meg a kocsi oldalát Edison. - Itt vannak az utasai. Máris indulunk. - Igenis, uram - kapta össze magát a jóember, és egy hosszúra nyúlt sóhajjal kézbe kapta a gyeplőt. Mind ezt csinájja - dörmögte oda a lovának. - Hun ezt gondojják, hun meg azt. Előbb azt mongyák, várjak, s amikor végre elszundítanék, gyünnek, oszt hajtanak tovább. Edison fölrántotta a kocsi ajtaját, betolta rajta Emmát, majd maga is utánaugrott, becsapta az ajtót, de még a függönyt is elhúzta. Emma fázósan maga köré fonta a karját. - Kinek volt Miranda az útjában? A magam részéről nem kétlem, hogy sokan, köztük nem egy féltékeny feleség, boldogan lelőtte volna válaszolta Edison, miközben leült, és tekintetét Emma arcára függesztette. - De e pillanatban joggal feltételezhetjük, hogy a meggyilkolásának köze van az eltűnt könyvhöz és recepthez. - Igen - felelte Emma, és kétoldalt masszírozni kezdte a halántékát. - De ön a féltékenységet említette mint indítékot. - Ebben az esetben nem találom kielégítő magyarázatnak. - Elfelejti, hogy van valaki, akinek valóban van. oka rá, hogy féltékeny legyen Miranda szeretőire. - Igaz - mondta Edison rövid hallgatás után. - Meg kellene keresnünk Swant, mielőtt a hatóságok is eljutnának ugyanerre a következtetésre. Volna pár kérdésem hozzá. - Miből gondolja, hogy válaszolni is fog rájuk? - Alkut kínálok neki - mosolygott rejtélyesen a férfi. - Ha elárulja azt, amire Miranda múltjából kíváncsi vagyok, cserében megvédem a hatóságoktól, ha netán le akarnák tartóztatni gyilkosság vádjával. Emma megdermedt. - Mi a baj? - nézett rá Edison. - Semmi. A pokolba, Emma, nincs kedvem játszani. Mondja meg, mi nem tetszik a tervemben. - Nincs jelentősége, uram. Mindössze az lepett meg, hogy az alku, melyet fel kíván ajánlani Swannek, nagyon hasonlít arra, amelyet velem kötött. - A fenét hasonlít-- mondta elképedve és bosszúsan a férfi. - Megment valakit az akasztófától, hogy cserében segítsen a nyomozásában? Elég ismerősen hangzik számomra - vont vállat a lány. - De figyelmeztetem Swannél ezzel nem fog célt érni. Edison szeme haragosan villant egyet, de aztán erőt vett magán. - A javaslatomban nincs semmi, ami emlékeztetne a kettőnk egyezségére - mondta higgadtan. - Ezt leszámítva, maga szerint miért nem fogok célt érni vele? - Azt hiszem, Swan igazán szerette Mirandát - suttogta Emma. - Lehet, hogy megölte őt, de szerintem nem fog elmondani róla semmi olyat, ami beszennyezné az emlékét, s ettől a hóhér fenyegetése sem fogja eltéríteni. - Úgy látom, nagyon biztos ebben. - Az vagyok - felelte Emma, és szorosan összekulcsolta a kezét az ölében. - Megható, hogy mennyire hisz az igazi szerelemben. - jegyezte meg Edison. - Én azonban mindig azt tapasztaltam, hogy a legtöbb ember rendkívül gyakorlatiasan viszonyul az olyan dolgokhoz, mint az élet, a halál, vagy a pénzügyek. - Higgye el nekem, hogy Swant nem fogja tudni megvesztegetni. Ám ha csakugyan nem v ölte meg Mirandát, akkor csak egyet kell ígérnie neki, és ő segíteni fog önnek. - Mi lenne az az ígéret? - Adja neki szavát, hogy megpróbálja kideríteni, ki ölte meg az asszonyt, akit szeretett. 23.
- Nem fogja elhinni, Emma, de mindenki azt mondja, hogy Miranda roppant különös inasa, Swan volt az, aki visszament a házba tegnap délután, és lelőtte őt - újságolta Letty borzadállyal vegyes lelkesedéssel. Emma félretette az újságokat, melyeket az Arany Orchidea visszatérése reményébeni böngészett át. Mint rendesen, most sem olvasott semmi olyasmit, hogy egy mostanában befutott hajó gazdaggá tette volna a befektetőit. Figyelmesen nézett fúl az izgalomtól repeső Lettyre. Miranda halálának híre kevéssel reggeli előtt kavarta fel a felső tízezer nyugalmas életét. Hátborzongató, gondolta Emma, hogy milyen gyorsan terjednek a hírek a Városban. - A hatóság biztos benne, hogy Swan ölte meg? - tudakolta óvatosan. Jóllehet pontosan ugyanezt sugallta ő is Edisonnak, a magyarázat nem elégítette ki teljesen. Valójában egyre kevésbé tetszett neki a gondolat, hogy Swan ölte volna meg Mirandát. Gyanította, hogy Edisonnak is ez a véleménye, bár a férfi eltökélte, hogy megkeresi Swant, és beszél vele. - És arról nem szólnak a pletykák, hogy mi oka lett volna rá? - A házvezetőnő szerint nyílt titok volt, hogy Miranda viszonyt folytatott az inasával. Hihetetlen, nem? mondta csillogó szemmel Letty. - Nem különösebben - felelte Emma szárazon. - Társalkodónői pályafutásorr elején meglepett, hány előkelő hölgy élvezi ily módon jóvágású inasa társaságát. - Persze, drágám, ez köztudott dolog. De Swan minden volt, csak nem jóvágású. Mindazonáltal - tette hozzá lebiggyesztett szájjal - bevallom, volt ebben az emberben valami félelmetes, amit egy olyan nő, mint Miranda, vonzónak találhatott. - Ezek szerint ön elhiszi, hogy viszonyuk volt? - Ó, én nem mennék el olyan messzire, hogy egy ilyen alkalmi sportot viszonynak nevezzek, de a jelek szerint Miranda időnként, ha éppen nem volt kéznél egy szeretője sem, valóban beengedte Swant az ágyába. - Ettől még Swannek nem kellett megölnie őt. - Állítólag Miranda megharagudott rá, és a bál éjszakáján kirúgta. Nyilván ajánlólevél nélkül. A személyzet szerint az inas összepakolta a holmiját, és még hajnal előtt elhagyta a házat Egybehangzó állításuk szerint dühöngve. - Értem. - Feltételezik, hogy Swan azóta is a ház körül ólálkodott, várva az alkalmat, hogy mikor állhat bosszút. Tegnap aztán, amikor látta, hogy a személyzet délutánra kimenőt kapott, berontott, agyonlőtte Mirandát, és ellopta az ezüstneműt. - Hmm. - Emma kényszerítette magát, hogy nyugodtnak tűnő mozdulattal kiköltsön magának egy csésze teát. - Nem nagyon értem, miért küldte el Miranda az egész személyzetet. Nem találja különösnek? - Ó, nincs ebben semmi titok! A komornyik elmondta a hatóságnak, hogy Miranda mindenkit elengedett az aznapi vásárra. - Minő nagylelkűség - mormolta Emma. - És mennyire nem jellemző rá. - Az is lehet, persze, hogy az új szeretője ragaszkodott a teljes titoktartáshoz-vélekedett Letty. Látható volt tehát, hogy a Társaság már alaposan megtárgyalta a legújabb szenzációt. Szegény Swannek még esélyt seri adtak, gondolta Emma. Csak remélni tudta, hogy volt annyi esze, és itthagyta a Várost. Ámbár az is lehet, hogy még nem értesült szeretett asszonya haláláról. Ha így van, akkor Edison előbb bukkanhat a nyomára, mint a hatóság. - Ugyan miért kellene most hinnem neked? -kérdezte Edison, és karját a mellén keresztbe fonva hátradőlt, és nem túl lelkeseit nézett Félfülű Harryre. Harry órákkal azután tette be sáros bakancsát a dolgozószobájába, hogy híre ment: nemcsak a rendőrség keresi Lady Ames egykori inasát. - Tudom, hogy zabos rám a múltkori eset miatt. De esküszöm, Mr. Stokes, fogalmiam se volt róla, hogy az a csibész meg akarja ölni. Eccerű üzletnek gondoltam, semmi másnak. - Persze. - Tudtam, hogy meg fogja érteni - húzta halvány mosolyra foghíjas száját Harry. - Spongyát rá, Harry. - Hálás vagyok, amér kihúzott a folyóból. Szeretném valamivel viszonozni a jóságát. Hát ezér jöttem. - Meg, gondolom, azért, mert megkapta az üzenetemet. - Ahogy mongya. És nem lesz oka panaszra, ha meghallja, milyen híreket hoztam. Edison felcsillanó érdeklődéssel nézett rá. - Nos, mit tudott meg? - Hallom, hogy egy Swan nevű fickót keres, aki egy halott hölgynél szolgált. - Igen. Nos?
- Asszem tudom, hol van - vágta ki nagy büszkén Harry. - Legalábbis hogy hol volt ma hajnalban. - Hol? A dokkban. Munkát keresett. Akkor még nem gondoltam semmire. Mondtam, nincs szükségem senkire. De később, amikor megtudtam, hogy uraságod keresi, megpróbáltam a nyomára akadni. Edison ösztönösen és mellesleg tapasztalatból is tudta, hogy Harry ezúttal igazat mond. - És sikerült megtalálnod? - Nem egészen. De Moll, tudja, a Vörös Démonban, látta később. Azt mongya, furán viselkedett, dühös is volt meg szomorú is. Swan mondta neki, hogy itthagyja a várost. Történt valami, azt mondta, amér őt fogják okolni. - Említette azt is, hogy hová készül? - kérdezte összehúzott szemöldökkel Edison. - Nem. Azt viszont mondta Mollnak, hogy előbb még találkozni akar egy hölggyel. - Nevet is mondott? - Nem - forgatta zsíros sapkáját az ujjai között Harry. - Csak így mondta: egy hölggyel. Baljós előérzet fogta el Edisont. Lassan fölállt a székből. - És mondta, hogy miért kell találkoznia ezzel a hölggyel, mielőtt elhagyja a várost? - Moll elmesélte, hogy Swan valami olyasmit mondott, hogy megfogadta, soha többé nem viszi vásárra a bőrét asszonyér, de ez az egy kivétel. Ez jó volt hozzá, azt mongya. És most nagy veszélyben van. Emma, miután semmiféle hírt nem kapott Edisonról, késő délután visszavonult a szobájába, hogy újra elolvassa a reggeli postával jött levelet. Miközben olvasta, egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nagyon jól ismerte a húgát, és érezte, hogy most könnyen valami meggondolatlanságra ragadtathatja magát. Drága Emmám! A legutóbbi leveledben azt írod, hogy hamarosan együtt lesz a pénz, amire szükségünk van. Imádkozom, hogy igazad legyen, mert esküszöm, nem sokáig bírom már itt Mrd. Osgood Leánynevelő Iskolájában. Tudatlak, hogy Mrs. Osgood egyre furcsábban viselkedik. EI sem fogod hinni, mi történt tegnap este. Nem tudtam elaludni, ezért lementem egy könyvért. (Mrs. York legújabb rémregénye tegnap érkezett meg, és felváltva olvassuk hangosan.) Ahogy a hallon át a könyvtárhoz közeledtem, észrevettem, hogy az ajtó be van csukva, de lent az ajtórésben egy fénycsík világít. Az ajtóra tapasztottam a fülemet, és valami nagyon különös hangokat hallottam. Mintha vadállatok kotorásznának a könyvek között, miközben ijesztően morognak és nyögdécselnek. Amikor egy rémíti rikoltást hallottain, abban a hiszemben, hogy mindjárt megölik Mrs. Osgoodat, összeszedtem a bátorságomat, és benyitottam az ajtón. A szemem elé táruló látvány még annál is meglepőbb volt, mint a tűzijáték, amelyet két éve láttunk a Vauxhall Gardensben. Mr. Bhankenship, egy tiszteletre méltó özvegyember, akinek a birtokai az iskolától nem messze terülnek cl, a kanapén feküdt, pontosabban Mrs. Osgoodon, ha el tudod képzelni. A nadrágja a Bokájáig le volt csúsztatva, és a hatalmas, csupasz ülepe a levegőben meredezett, Mrs. Osgood hasonlóképpen meztelen lába pedig kétoldalt lelógott a kanapéról. Szerencsére egyikük sem vett észre. Gondolhatod, hogy nagy sietve becsuktam az ajtót, és visszarohantam az emeletre. Gyanítom, drága nővérkém, hogy amit láttam, az nem egyél; volt, mint szerelmeskedés. Márpedig ha ez igaz, akkor az összes regény és költemény, amelyben gyönyörűségünket leltük, de még Byron izgalmas elbeszélései is csúnyán félrevezettek bennünket. Elmondhatom, hogy életemben nem láttam még, ennél nevetségesebb jelenetet... Emma összehajtogatta a levelet, és kinézett az ablakon a szemközti park fáira. Arra gondolt, hogy egyáltalán nem érezte magát nevetségesnek Edison karjában. Heves vágy fogta el a gondolatra, s tudta, hogy azok a szenvedélyes pillanatok ott a kocsiban élete végéig fel fogják melegíteni. Álmodozásából erélyes kopogtatás rázta fel. - Tessék - szólt ki. Bess, a szobalány perdült be, kezében egy kis cédulával. - Üzenetem van asszonyom számára. Egy perce hozta egy fiú a konyhaajtóhoz. Izgalom hullámzott végig Emma testén. Hátha Edison ad hírt magáról! Fölugrott, és odaszaladt a
céduláért. - Köszönöm, Bess. Szétnyitotta a lapot, és elolvasta a rövid, ákombákom betűkkel írt levelet. Greyson kisasszony! Kérem, jöjjön ki a parkba. Beszélnem kell önnel. Nagy veszélyben van. Híve, Swan - Szent ég - pillantott föl Emma. - Sétálnom kell egyet a parkban, Bess. Ha megjön Mr. Stokes, kérje meg, hogy várjon. - Igenis, madam. Emma kisietett a szobalány mellett az ajtón, leszaladt a földszintre, lekapta a kalapját a Fogasról, és ínár kint is volt. Két megrakott szénásszekér között átvágott az úttesten, és sietős léptekkel bevette magát a parkba. Csak akkor torpant meg, amikor ráeszmélt, hogy nem tudhatja, merre van Swan. Feltételezte, hogy a közeli fák között rejtőzik, és minden bizonnyal szemmel tartja a házat. Bizonyára látta, amikor egy perccel ezelőtt lesietett a lépcsőn. - Greyson kisasszony. Villámgyorsan megpördült a rekedt hang hallatán. - Swan. A lombos ágak védelmében álló férfi szomorú látványára összeszorult a szíve. Miranda feltűnő kék libériája helyett ócska, szakadt inget, viseltes kabátot és nadrágot látott rajta. A válláról egy zsák lógott le feltehetőleg minden holmija abban volt. Látszott rajta, hogy napok óta nem borotválkozott. De a szeméből sugárzó reményvesztettség volt a legszívszorítóbb. Gyorsan odalépett hozzá, és kezét pecsétes kabátujjára téve megkérdezte: - Jól van? - Rendőrt küldtek rám, Greyson kisasszony - mondta Swan, és keze fejével végigsimított a homlokán. De talán el tudom kerülni, amíg sikerül útnak indulnom északra. - Maga ölte meg Mirandát? - Isten látja lelkemet, gondoltam rá, amikor kidobott. - Swan összeszorította a szemhéját, de amikor újra kinyitotta, a tekintete elszánt volt és határozott. - Esküszöm, nem én tettem. Valaki más ölte meg. - Értem. - Ön kedves volt hozzám Ware Castle-ban, madam. Nem olyan volt, mint a többiek. Nem nevetett ki, és nem kérte Mirandát, hogy adjon kölcsön egy éjszakára. Ezért jöttem el, hogy figyelmeztessem, Greyson kisasszony. - Mire akar figyelmeztetni? - Nagy veszélyben van. Higgyen nekem. - Én? - bámult rá Emma. - Miért lennék én veszélyben? Mielőtt Swan válaszolhatott volna, zizegve szétnyíltak mögötte a bokrok. Halk, meglepett kiáltással hátrafordult, s közben a zsák leesett a válláról. Edison lépett elő a bozótból. - Jól van, Swan - mondta. - Mesélje el, miért van Greyson kisasszony nagy veszélyben. 24. Emma morcos képpel nézett Edisonra. Tudhatná, hogy ha nagyon ráijeszt Swanre, lehet, hogy semmit sem tudnak meg tőle. De Edison rá se hederített; továbbra is olyan szúrós tekintettel nézett Swanre, hogy annak már teljesen inába szállt a bátorsága. Így nem megyünk semmire, gondolta a lány. Előbbre lépett, pontosan Swan és Edison közé. - Mr. Stokes meg fogja keresni az igazi gyilkost - mondta. - Igazán? - nyílt kerekre Swan szeme. - Igen. De most segítenie kell neki azzal, hogy válaszol a kérdéseire. - Nem azt kérdeztem magától, hogy maga ölte-e meg Mirandát - nézett Edison mereven Swanre. - Azt
kérdeztem, miből gondolja, hogy Greyson kisasszony veszélyben van. - Éppen ezt akartam elmondani neki, uram - felelte Swan, miközben hatalmas kezét ki-be nyitottazárta görcsösen. - Attól félek, hogy ugyanaz a személy, aki Mirandát lelőtte, most majd Greyson kisasszony után ered. - De miért akarna megölni engem? - kérdezte Emma. - Félreért, madam - pillantott rá Swan. - Nem gondolom, hogy meg akarja ölni. Legalábbis nem most rögtön. Azt hiszem, fel akarja használni valamilyen módon. - Nagyon megnyugtató - jegyezte meg Emma szárazon. - A pokolba is, ember! - ragadta meg Edison rongyos gallérjánál fogva Swant. - Ki akarja üldözőbe venni Greyson kisasszonyt? - Épp erről van szó, uram - dadogta Swan kétségbeesetten. - Nem tudom, ki az. Csak annyit tudok, hogy Miranda félt tőle, és m-most ő halott, és az az e-ember most Greyson kisasszonyra feni a fogát. - Miért? - förmedt rá Edison, és keményen megmarkolta Swan gallérját. - Az Isten szerelmére, sir, még megfojtja - kapta el Edison karját Emma. - Így még levegőt sem kap, nemhogy válaszolni tudna. Engedje el, és hagyja nyugodtan beszélni. Edison némi tétovázás után elhúzta a száját, és elengedte Swan gallérját. - Jól van. Beszéljen hát. De gyorsan, ha jót akar. Emma biztatóan mosolygott Swanre. - Kezdje az elején. Meséljen nekünk Mirandáról. Mikor találkozott vele először? - A szezon elején. Amikor a városba érkezett, egyáltalán nem volt személyzete. Egy ügynökségtől bérelt házat a hozzá tartozó személyzettel együtt. Én is közéjük tartoztam. - Felsóhajtott. - Úgy gondoltam, majd a kertben vagy a konyhán adnak valami munkát, de nagy meglepetésemre asszonyom libériába öltöztetett, és közölte velem, hogy én leszek az inasa. - Mennyi időbe telt, míg inasból szeretővé lépett elő? - kérdezte nyersen Edison. - Nem sokba - felelte Swan, elnyűtt bakancsa orrát nézve. - Azt hiszem, én az első pillanatban belészerettem. Olyan gyönyörű volt. Csak szolgálni akartam, semmi mást. Amikor az ágyába hívott, úgy éreztem magam, mintha a mennyországban lennék egy angyal mellett. - Emmára nézett, s úgy folytatta. De csak olyankor hívott az ágyába, amikor elege lett az előkelő szeretőiből. Okosabban tettem volna, ha nem szeretek bele egy ladybe. - Térjünk át fontosabb témákra, mint a maga szívügyei - jegyezte meg bosszúsan Edison. - Hogy jött rá, hogy Miranda régebben színésznő volt? - Tudnak a színésznői múltjáról? - nézett rájuk megrökönyödve Swan. - Tudunk, de nem sokat - felelte Edison. - Mesélje el, amit tud. - Nincs sok mesélnivalóm. Nem hinném, hogy el akarta volna árulni bárkinek is. De egyik éjszaka különös hangulatban jött haza valamelyik bálból. Nyilván sok pezsgőt ivott. Arról mesélt, hogy milyen ostobák a felső tízezer tagjai, s hogy milyen könnyű az orruknál fogva vezetni őket. Akkor is le kellett feküdnöm vele. - Swan zavarba jött, elvörösödött. - A könyvtárban, az íróasztal tetején. De hát, mondom, különös hangulatban volt. Ki akarta önteni valakinek a szívét. Sok előkelő szeretője és barátja volt, de én mégis magányosnak láttam őt. - Magányos, mint a zsákmányára leső pók - mormolta Edison. - Folytassa, Swan - biztatta Emma, és csillapító tekintetett vetett Edisonra. - Elmesélte, hogy régebben ünnepelt, körülrajongott színésznő volt. Elmondta, hogy semmivel össze nem hasonlító érzés volt, amikor a közönség kitörő tapssal jutalmazta a játékát. Azután kinyitotta az íróasztal egyik fiókját, és megmutatott egy dobozt, amely tele volt plakátokkal és színikritikákkal. - Elmesélte, hogyan lett színésznőből az előkelő társaság tagja? - tudakolta Emma. - Valójában nem sokat értettem belőle - mondta a homlokát ráncolva Swan. - Annyit mindenesetre, hogy egy gazdag nemes úr szerelmes lett belé, és a családja rosszallása ellenére feleségül vette. Skóciába költöztek, mert a férfi apja egy fillért sem adott nekik. De később, amikor a férj szülei meghaltak, hozzájutott az örökségéhez. - Ő lenne a néhai, meg nem gyászolt Lord Ames? - kérdezte Edison. - Igen - bólintott Swan. - Miranda azt mondta, nem sokkal azután halt meg, hogy megkapta az örökségét. Miranda azt is mondta, hogy a férjének nem voltak rokonai. - Ezek szerint az övé lett az egész örökség? - vonta fel a szemöldökét Edison. - Saját bevallása szerint arra fordította, hogy visszatérjen Angliába, és megtalálja a helyét a Társaságban. Ennyit tudok a múltjáról - nézett Swan Edisonra. - Legföljebb... - Nos? - sürgette Emma.
- Legföljebb még annyit, hogy szerintem nem örökölt valami sokat. Talán csak annyit, hogy ezt a szezont kihúzza. - Ez megmagyarázná, miért nem találtam nyomát semmiféle befektetésének - jegyezte meg halkan, elgondolkodva Edison. - Mert nem voltak befektetései. - Miből gondolja, Swan, hogy csak egy szezonra elég pénze volt? - kérdezte Emma. - Abból, hogy örökké valamilyen tervvel foglalkozott, amivel pénzt akart előteremteni - magyarázta Swan. Sejtetni engedte, hogy ha sikerül a terve, akkor soha többé nem kell aggódnia a pénzügyei miatt. Nem tudom, pontosan mi volt ez, de ön, Greyson kisasszony, biztosan szerepelt benne. - Mikor jött rá, hogy Mirandának szüksége van Greyson kisasszonyra a terve valóra váltásához? kérdezte töprengő arccal Edison. - Amikor Ware Castle-ban vendégeskedtünk. Ott történt valami, ami meggyőzte Mirandát, hogy hamarosan dúsgazdag lesz. Akkor döntötte el, hogy a tervéhez megszerzi a kisasszonyt. Edison előbb Emmára pillantott, majd figyelmét ismét Swanre irányította. - Emlegetett-e Miranda egy bizonyos könyvet vagy kéziratot? - Nem - válaszolta homlokát ráncolva Swan. - Mirandát nem nagyon érdekelték a könyvek. - Mit tud a különleges teájáról? - szólt közbe gyorsan Emma. - Csak annyit, hogy mindig az új barátnőinek szolgáltatta föl, amikor kártyázni hívta őket. Dicsérte, hogy milyen finom, de az igazat megvallva maga nemigen ivott belőle - legyintett Swan. - Említette, hogy honnan jutott a receptjéhez? - tudakolta Edison. - Nem. Talán Skóciából hozta magával. Hallottam, hogy ott különös dolgokat esznek-isznak. - Maga szerint Miranda és a férje jártak valaha a kontinensen? - faggatózott tovább Edison. - Azt mondta, sohasem volt annyi pénzük, hogy utazhattak volna. De egyszer Miranda megdühödött a szobalányra, aki leöntötte teával az egyik hölgyvendég drága ruháját, és akkor olyan nyelven szidta őt, amit még soha nem hallottam. Később a vendég nevetve gratulált neki az ékes olaszságáért. Emma látta, hogy Edison szemében megjelenik a már ismerős csillogás. Tudta, mire gondol a férfi, s egy néma fejrázással figyelmeztette, hogy maradjon csendben. - Sokan tanulnak olaszul, vagy Franciául, de még görögül is - jegyezte meg mosolyogva. - Vagy abból, hogy elmondott néhány szidalmazó szót olaszul, arra következtet, hogy Miranda egy ideig Itáliában élt? - A vendég incselkedésére valami olyasmit mondott, hogy gyerekkorában olasz házitanítója volt. De a hölgy azt morcdia, azok nem tanítanak ilyen útszéli kifejezéseket. Miranda erre csak nevetett, és másról kezdett beszélni. De én láttam rajta, hogy kényelmetlenül érinti a dolog. - Mondja csak, Swan - szólt ekkor Edison -, unit keresett azon az éjszakán, amikor átkutatta a dolgozószobámat? Swan elsápadt. - Erről is tud? - hebegte rémülten. - Esküszöm, nem loptam el semmit, uram. Csak körülnéztem. - Tudom, hogy nem vitt el semmit. De mire számított, mit fog találni? - Nem tudom. Épp ez volt a gond, ha érti, mire gondolok. Említettem, hogy Miranda időnként különös dolgokra utasított. Miután visszajöttünk Ware Castle-ből, csak az foglalkoztatta, hogyan tudná Greyson kisasszonyt belevonni a tervébe. Még odáig is elment volna, hogy kényszeríti a kisasszonyt, álljon a szolgálatába. De ön az útjába állt, uram. Szeretett volna többet megtudni önről. - Ő ölte meg Chilton Crane-t, hogy ezzel elérje, Greyson kisasszony elveszítse az állását Lady Mayfieldnél? Swan gondterhelt arca mélységes boldogtalanságról árulkodott. - Akkor az volt a véleményem, hogy az én szépséges Mirandám nem vetemedne gyilkosságra csak azért, hogy a tervét valóra váltsa. De ma már nem vagyok ebben olyan biztos. Tudom, hogy azon az éjszakán nagyon dühös volt, amikor ön bejelentette a Greyson kisasszonnyal való eljegyzésüket. Másnap azt mondta nekem, hogy ön mindent elrontott, de hogy mennyiben, azt nem mondta. - Meggyőződése volt, hogy az eljegyzés hamis - szólt közbe Emma. - Ezért elküldte magát, hogy keressen erre valami bizonyítékot Mr. Stokes dolgozószobájában. - Amikor üres kézzel jöttem vissza, megharagudott, és azt mondta, hasznavehetetlen vagyok számára. Akkor dobott ki - mondta sóhajtozva Swan. - Maga lőtt rám a Ware Castle közeli erdőben? - kérdezte mintegy mellékesen Edison. - Rálőni önre? - döbbent meg Swan. - Nem, uram. Esküszöm, uram, soha nem tettem ilyet. - Akkor bizonyára Miranda lehetett az - mondta a férfi úgy, mintha csak valami kellemetlen rovarral lett volna dolga aznap az erdőben. - Egy újabb kétségbeesett próbálkozás, hogy megszabaduljon tőlem, mielőtt visszatérnénk Londonba.
- Értett a pisztolyokhoz, annyi szent - bólintott Swan. - Hordott is magával mindig, de a végén, úgy látszik, nem sok hasznát vette. Egyszer megkérdeztem tőle, útonállóktól vagy rablóktól fél-e, de azt felelte, mostanában másfajta gazember miatt van félnivalója. - Mondott valami közelebbit is róla? - kérdezte Edison. - Nem - rázta a fejét Swan. - Azt hiszem, nem tudta, ki az. Célzott valami olyasmire, hogy valaki meg akarja szerezni azt, ami az övé. És mint kiderült, volt is oka félni, nem igaz? Az a valaki megölte. Edison arcán kétkedés jelent meg, de nem szólt semmit. - Esküszöm, ez az igazság, uram. Soha nem akart beszélni róla. Kényszeríteni meg nem kényszeríthettem, nem igaz? - Swan nyelt egyet, és hozzátette: - Végtére is csak az inasa voltam. - Miből gondolja., hogy ez a titokzatos, névtelen gazember most, hogy Miranda meghalt, Greyson kisasszonyt fogja üldözőbe venni? - kérdezte Edison, és feszült figyelemmel nézett Swanre. Swan nem felelt. - Válaszoljon - sürgette Edison. - Én csak végiggondoltam a dolgokat, miután értesültem Miranda haláláról, uram. Őt semmi más nem izgatta, mint a titkos terve, amivel vagyont akart szerezni. - És? - unszolta Emma. - Swan csak levonta a nyilvánvaló következtetést, Emma - válaszolta helyette Edison. - Ha Mirandának önre volt szüksége ahhoz, hogy a terve sikerüljön, logikus, hogy annak, aki megölte őt a titkáért, szintén szüksége lesz önre. Az a nyavalyás tearecept, gondolta Emma. - Bocsásson meg, Greyson kisasszony - nézett rá töredelmes képpel Swan. - Ne legyen bűntudata, Mr. Swan - tette a férfi karjára a kezét Emma. - Nem az cin hibája. - Hallgatnom kellett volna a többiekre - mondta Swan elkínzottan. - Az istállófiútól a házvezetőnőig mindenki ugyanazt tanácsolta, de én nem figyeltem rájuk. - Mi volt az a tanács? - kérdezte Emma. - Mindnyájan arra figyelmeztettek, hogy nincs ostobább és reménytelenebb dolog, mint ha az ember beleszeret a munkaadójába. 25. Emma megállt egy fa alatt, karját összefonta a mellén, és Swan után nézett, aki az imént tűnt el a park egyik árnyas ösvényén. - Igazunk volt - szólalt meg csendesen Edison. - Miranda Farrell Blue szeretője volt Itáliában. Lehet, hogy ő ölte meg, miután Blue-nak sikerült megfejtenie az elixír receptjét. - A Vanzáról is megtudhatott annyit, hogy gyanút fogjon, hátha valaki más is keresni fogja a könyvet. Edison bólintott. - Fölgyújtotta a házat, s hogy megsemmisítse a nyomokat, a könyvet bedobta a tűzbe. Szépen összeáll minden. Emma hallgatta a fejük főkitti lombok susogását, és közben nagyon is tudatában volt Edison közelségének. A férfi egyik kezével Emma fejével egyvonalban átfogta a fa törzsét, a másikat a kabátja alatt, a csípőjére pihentette. Ő is arrafelé nézett, amerre Swan elment, s közben elmélyedt a gondolataiban. - Kedves volt öntől, hogy Swant a yorkshire-i birtokára küldte - nézett a férfira Emma. - Kedves? - ráncolta a homlokát Edison. - Nem kedvességből tettem, hanem mert ez volt az egyetlen értelmes dolog, amit tehettem. Swan biztonságban lesz Windermere-ben, mialatt én tisztázom a dolgokat itt, Londonban. És ami még ennél is fontosabb, nem lesz az utamban. A dolgok nélküle is épp elég bonyolultak. - Úgy van - mondta Emma, és megköszörülte a torkát. - Ha már a dolgok bonyolultságáról van szó... - Nos? - Nos, ami azt illeti, én is csak tovább bonyolítom őket. - Mi az ördögről beszél? - Ön azért alkalmazott engem, hogy lekössem Miranda figyelmét, miközben cin az elveszett könyvet keresi - mondta a lány határozott hangon. - Most, hogy Miranda meghalt, megszűnt a feladatom, így többé már nincs szüksége rám. - A fenébe is, Emma...
- Teljesen megértem önt, uram. Mindössze arról van szó, hogy a megállapodásunk merőben váratlanul veszti érvényét. - Egy gyilkosságot csakugyan minősíthetünk váratlannak. - Ami természetesen azt jelenti, hogy bizonyos részletkérdések idő előtt váltak meglehetősen sürgető jelentőségűvé. - Sürgető jelentőségűvé? - Ön mindig megígéri, hogy gondja lesz rá, mégsem kerít rá sort - mondta a lány szemrehányó hangon. De most, hogy kettőnk üzleti kapcsolata véget ér, komolyan meg kell kérnem rá, hogy teljesítse, amit vállalt. Edison lenézett a lányra. A szemében baljós fény csillogott. - Ha megint arról az átkozott ajánlólevélről van szó... - Megígérte, hogy ír egyet. - Szó sincs róla, hogy teljesítette volna a feladatot, amelyre szerződtettem! - Tessék? Edison megmarkolta a fa törzsét, és egészen közel hajolt Emmához. - Továbbra is szükségem van magára. A szája alig pár centiméterre volt a lány szájától. Emma hirtelen úgy érezte, nem bír levegőt venni. - Igen? - nyögte. - Igen, Greyson kisasszony, a leghatározottabban. Edison elvette a kezét a csípőjéről, és Emma tarkójára tette. Olyan gyors volt a mozdulat, hogy a lány már csak akkor kapott észbe, amikor érezte, hogy nekidöntik a fa tőrzsének. De addigra már túl késő volt, még ha akar, se jutott volna ideje a tiltakozásra - a férfi szája keményen, határozottan lecsapott rá. Épp olyan heves és mindent elsöprő érzés volt, mint a korábbi alkalommal. Nem igaz tehát, hogy az ilyesmihez hozzá lehet szokni, villant át Emma agyán a gondolat. Halkan felsóhajtott hát, és két karjával átfogta a férfi nyakát. Edison a combjai közé szorította Emma mindkét lábát. Csókja egyre szenvedélyesebbé vált. Emma térde remegett, s amikor egy perc múlva kinyitotta a szemét, tekintete a férfi sötét, rejtélyes pillantásával találkozott. - Most pedig ki kell találnom, hogyan védjem meg magát - mondta Edison. Emma azon kapta magát, hogy hol kinyitja, hol meg becsukja a száját, anélkül, hogy egy hang is kijönne rajta. Edison csókja kifejezetten agysorvasztó hatással van rám, gondolta mélabúsan. És ekkor ijesztő gondolat jutott az eszébe. - Milyen egyhangú lesz az élete, ha megszűnik ez az állása! Gyorsan elhessegette a jövőt illető félelmeit. - Megvédeni engem? - Tudta, hogy szavai ostobán hangoznak, de képtelen volt összeszedni magát. - Ha Miranda gyilkosa valóban a Titkok Könyvét keresi, akkor talán nincs veszélyben az élete. De az is elképzelhető, hogy a gyilkosnak csak a megfejtett recept kell. Márpedig akkor... - És ha arról is tud, hogy Miranda milyen próbának vetett alá engem, akkor a gyilkos azt gondolhatja, hogy neki is hasznára lehetek. - Emma elfintorította az orrát. - Szép kilátások. De hiszen ön mindig azt mondta, hogy a könyvben szereplő receptek csupán okkult sületlenségek. Ki hiszi el, hogy hatásosak? - Miranda is elhitte. - Igen, csakugyan - sóhajtott fel a lány. - De van e más is, aki hisz ezekben a titkos tanokban? - A Vanzagari Társaság egy tagja. - De hiszen ők művelt úriemberek, amilyen ön is. Tudniuk kell, hogy ez a recept nem több egy ősrégi történet érdekes részleténél. Nyilván egyikük sem gyilkolna azért, hogy megszerezze magának. - Ön nem ismeri a Vanzagari Társaság úri tagjait. A legtöbbjük a Vanza lelkes tanulmányozója, egyesek azonban úgy elmerültek a filozófiájában, hogy ki sem látnak belőle. Ők hajlamosak elhinni a legelképesztőbb okkult képtelenségeket is. - Edison elnézett Letty háza felé, és még hozzátette: - És ebben az esetben egyikük ölni is képes volt a meggyőződéséért. Emma megpróbálta elnyomni hirtelen támadt kényelmetlen érzését. Még csak az hiányzik, hogy megint valami baljós előérzete legyen. - Legyünk optimisták, sir. Ha ez a titokzatos valaki a receptért ölte meg Mirandát, és úgy véli, hogy az alkalmazásához rám van szüksége, akkor elég valószínűtlen, hogy engem is megpróbáljon megölni. - Ez igaz, de attól még elrabolhatja. - Ó. És ez kicsit kellemetlenül érintené önt? A férfi szája észrevehetően megrándult. - Nem is kicsit. Az a helyzet - folytatta immár teljes komolysággal -, hogy szerintem tovább egy percig
sincs biztonságban Lady Mayfield házában. - Mire gondol? - Felfogadnék két rendőrt, hogy vigyázzanak magára. De ezt nem tehetném másként, csak úgy, hogy beavatom a történtekbe Lady Mayfieldet ís. - Mi ebben a probléma? Ahogy én Lettyt ismerem, élvezné a helyzet izgalmát. - Az lehet, hogy ő élvezné, de képtelen lenne befogni a száját. Éjfélre már mindenki értesülne a dologról. Márpedig ha a nyomozásom kitudódik, akkor bottal üthetem a gyilkos nyomát. - Értem. - Biztonságosabb helyet kell találnom önnek. - Szeretném, ha nem beszélne úgy rólam, mint valami értékes csecsebecséről, amelyet legjobb volna egy széfben tartani - jegyezte meg Emma. - Ó, de hát ön rendkívül értékes holmi az én számomra, Greyson kisasszony. A világért sem szeretném elveszíteni. A lány nem tudta, ugratja-e a férfi, vagy komolyan beszél, ezért aztán elengedte a füle mellett a megjegyzést. - Ki akar küldeni valamelyik birtokára, ahogy Swannel tette? - Nem - rázta meg a fejét Edison. - Ha magát elküldeném, a gyilkos könnyen azt hihetné, hogy a nyomában vagyok. Ijedtében elhamarkodott cselekedetre szánhatná magát, vagy egyszerűen elhagyná az országot. - Úgy látszik, komoly gondot jelentek önnek, uram - tárta szét a karját Emma. - Mit fog tenni velem? - A legegyszerűbb volna - kezdte lassan a férfi -, ha beköltöztetném a házamba. A lány megmerevedett. - Nem. Teljességgel lehetetlen. Ezt nem mondhatja komolyan, uram. - Miért volna lehetetlen? - nézett rá elgondolkodva Edison. - Hogy miért? Megőrült? Egy úriember nem költözteti be a házába a menyasszonyát. Mindenki a szeretőjének tartana. Ezt a bélyeget még a legnagyszerűbb ajánlólevél sem mosná le rólam. - Emma... - Nevet kellene változtatnom, be kellene festetnem a hajamat, és egy egészen új múltat kéne kitalálnom magamnak. Rengeteg nehézséggel járna. És van egy húgom is, akiről gondoskodnom kell. Nem tűnhetek el a föld színéről egyik pillanatról a másikra. - Emma, hallgasson meg. - Nem, nem hallgatom meg. Nem bánom, akármennyit fizet is, nem költözöm be a házába, és kész. - Ha az a gondolat zavarja, hogy netán a szeretőmnek fogják tartani, költözzön be úgy, mint a feleségem mondta a férfi furcsán közönyös hangon. - A felesége? Ön csakugyan az őrültekházába való! - kiáltotta Emma égnek emelt karral. - Én nem tartom olyan őrült ötletnek. Emma elkapta a férfi kabátja hajtókáját, és lábujjhegyre állva egyenesen belenézett Edison félig lehunyt szemébe. - Próbáljon egy kicsit értelmesebben gondolkozni, uram! Ez a korlátoltság nem vall önre. Ha ennek az ügynek vége lesz, még lehetetlenebb lesz számomra, Hogy elrejtsem igazi valómat, ha korábban úgy szerepeltem, mint a felesége. - És ha valóban az lenne? - kérdezte alig hallhatóan a férfi. A lány olyan dühös lett, hogy szólni sem tudott. Hogy merészel tréfát űzni ez az ember egy ilyen komoly dologból? Neki mindjárt megszakad a szíve, és ő még képes viccelődni. Elengedte a kabát hajtókáját, hátralépett, és a férfinak hátat fordítva mereven nézte az utcát. - Ez nem a legmegfelelőbb időpont arra, hogy gúnyt űzzön belőlem, sir - mondta roppant hűvösen. Komoly dolgot kell megbeszélnünk. A férfi sokáig csendben állt a háta mögött. - Bocsásson meg - szólalt meg nagy sokára. - Igaza van, ez nem a tréfálkozás ideje. - Örülök, hogy belátja. - De még mindig itt a nagy kérdés, hogy hol helyezzük el önt, míg ez a veszélyes helyzet meg nem oldódik. Emma megpróbált úrrá lenni ismét feltoluló haragján és fájdalmán. Gondolkozz, parancsolta feldúlt agyának. Találj ki valamit gyorsan, még mielőtt ez az ember egy újabb őrült ötlettel áll elő. És hirtelen, egyik pillanatról a másikra, készen állt előtte a megoldás. - Lady Exbridge - mondta.
- Mi van vele? - Nála fogok lakni. - Micsoda? - Gondolkozzon, uram. Ez a legkézenfekvőbb megoldás. Mi lehetne helyénvalóbb dolog a világ somében, mint hogy a menyasszonya beköltözik a nagyanyja házába? Most a férfin volt a sor, hogy úgy bámuljon a lányra, mintha annak elment volna az esze. - Ennél ostobább, nevetségesebb és felháborítóbb dolgot még életemben nem hallottam. - Miért? Neki nyugodtan elmondhatja, miről van szó. Ő nem fogja elpletykálni. A család iránti felelősségérzete a kezesség rá, hogy megőrzi az ön titkát. - Magának fogalma sincs arról, hogy mit beszél - mondta a férfi. - Még ha én belemennék is, ő vissza fogja utasítani. - Kérdezze meg - vont vállat Emma. Kezét a háta mögött összekulcsolva Edison megállt nagyanyja szalonjának ablaka előtt, és kinézett az előkert fölött a súlyos vaskapura, mely védte a nagyanyai erődítményt a betolakodóktól. Lelki szemeivel azonban Emmát látta, aki nyugodtan, ölében összekulcsolt kézzel ült a háta mögött. - Értem - szólt hosszas gondolkodás után Victoria. Ez volt az első szava azóta, hogy Edison elmagyarázta neki a helyzetet. - Bizonyára nagy megkönnyebbülést jelent önnek az a tudat, hogy az eljegyzésünk nem komoly - szólalt meg Emma bátorítóan. - Az én szerepem csupán annyi, hogy segítsek az unokájának elkapni egy tolvajt. Edison a legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy két kézzel megrázza, és a tudomására hozza, hogy egymás iránti szenvedélyük nagyon is komoly. - Nyilvánvaló okokból nem magyarázhattam el önnek a részleteket, amikor teára hívott a minap - folytatta Emma élénken. - Lady Ames halálával a helyzet tarthatatlanná vált. - Enyhén szólva - jegyezte meg szárazon Victoria. - A mindenségit - fordult sarkon váratlanul Edison-, nem megmondtam, Emma, hogy ez nem fog menni? Jöjjön, menjünk innen! Nincs több vesztegetni való időnk. A lány nem mozdult. - Igazán, sir, a legkevesebb, hogy ad pár perc gondolkodási időt a nagyanyjának. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül törtünk rá. Végig kell gondolnia a helyzetet. Victoria különös pillantást vetett rá. - Azt mondja, hogy az unokám csak azért vette alkalmazásba, hogy segítsen neki megtalálni azt a könyvet? - Igen, madam, én voltam a csalétek - mosolygott Emma szomorúan. - Abban az időben égető szükségem volt egy új állásra, ezért egy csinos összeg és megfelelő ajánlólevél ellenében elfogadtam az ajánlatot. - Ajánlólevél? - vonta össze Victoria a szemöldökét. - Biztos vagyok benne, hogy egy olyan tekintélyes úriember ajánlólevele, mint Mr. Stokes, sok ajtót nyit meg előttem., s mivel nem tudhatom, menynyi ideig kell még várnom, míg bizonyos pénzügyi befektetésem meghozza a gyümölcsét, könnyen lehet, hogy kénytelen leszek másik állás után nézni... - Emma - szűrte összeszorított foga kiszül Edison. - Elkalandozott a tárgytól. - Igaza van. Nos, asszonyom, mint mondtam, a helyzet nagyon bonyolulttá vált. Mr. Stokes szerint olyasvalakinek a segítségére van szükségünk, akiben megbízhatunk. Természetesen önre gondoltunk. - Hmm. - Lady Mayfield jószívű hölgy, ehhez kétség sem fér, mégsem szeretnénk ennyire a bizalmunkba avatni magyarázta Emma. - Bizonyára megérti. Victoria lépre ment. - Letty akkor sem tudna titkot tartani, ha az élete múlna rajta - horkant fel. - Javíthatatlan fecsegő. - Attól tartok, igaza van, Lady Exbridge. Victoria megfejthetetlen pillantást vetett Edisonra. - És ha szabad kérdeznem, miért döntöttek úgy, hogy az én segítségemet kérik ebben az ügyben? - Mr. Stokes úgy érezte, joggal, hogy egy ilyen nagy horderejű titkot nem bízhat másra, mint egy családtagra. - Emma rövid szünetet tartott, majd így folytatta: - És mivel ön az egyetlen rokona, egyenesen önhöz fordultunk. Edison újra hátat fordított, és elmerült a kapu szemlélésében. Várta, hogy Victoria a leghatározottabb hangon közli, hogy semmiféle segítséget nem áll módjában nyújtani neki. - Az első dolgunk lesz, hogy szerzünk egy jó varrónőt önnek, Greyson kisasszony - közölte Victoria ellentmondást nem tűrő hangon. - Nem elég, hogy Letty pletykafészek, az ízlése is rémes. A ruhájának például túlságosan mély a dekoltázsa, kisasszony.
26. - Ugye, mondtam, hogy segíteni fog? - mosolygott önelégülten Emma aznap este, Edison karja közé lépve. - Igen, mondta. - A férfi elnézett a fejek fölött a bálterem túlsó végébe, ahol Victoria ült egy kis csoport elegáns matróna körében. Emma követte a tekintetét. - Ó, milyen csodásan mutat rajta az a ruha! - sóhajtotta elismerően. - A nagyanyja valóban ért az öltözködéshez, uram. - Ezt még én sem tagadhatom - húzta föl a szemöldökét Edison, és jelentőségteljes pillantást vetett Emma mély dekoltázsára. - Azok a ruhák ellenben, amelyeket Letty választott az cin számára, kicsit túl sokat mutatnak meg a kebléből. - Letty nagyon sokat segített nekem, nem érdemli meg, hogy megszólja. Nem is tudott az gin tervéről, mégis pontosan azt tette, amit ön elvárt tőle. Letty elképedt, amikor értesült róla, hogy Victoria felajánlotta Emmának, hogy költözzön a házába. - Ki gondolta volna, hogy ez a makacs vénasszony erre is képes? - kiáltotta nevetve, amikor Emma elmagyarázta neki a helyzetet. - De hiszen ez nagy újság az ön számára, kedvesem! Alig várom, hogy mindenkinek elmesélhessem, hogy Victoria és az unokája között végre elsimult az ellentét. Ma este minden estélyen és bálon ez lesz a téma. - És most, hogy áttelepített a nagyanyjához, mi a terve? - tudakolta Emma, miközben végiglejtettek a táncparketten. - Felfogadtam két rendőrt, akik éjjel-nappal figyelik a házat. Egyikőjük el is kíséri minden útjára, ahová nélkülem megy. - Hmm. És ön, uram? Hogyan folytatja tovább a nyomozást? - Ha önt már biztonságban tudom, megpróbálom ismét kicsalni rejtekhelyéből a titokzatos Vanza-harcost. Ha egyszer sikerül rátennem a kezemet, kiszedem belőle a mestere nevét. - Ezt a magányos Vanza-mestert tartja a gyilkosnak, ugye? - Még nem vagyok teljesen biztos benne, de szentül meg vagyok győződve róla, hogy a keze nagyon is benne van az ügyben. Ha megtudom, ki ő, a kezemben lesz az egész helyzet megfejtésének a kulcsa. - Valami azt súgja nekem, hogy a dolog nem lesz ilyen egyszerű - mondta kicsit feszengve Emma. - Én ezzel szemben. úgy érzem, szép sorjában ki fog derülni minden. Csak el kell tervezni, és okosan végre kell hajtani minden lépést. - És nekem mi lesz a dolgom, mialatt ön ezt a veszélyes játékot űzi a Vanza-harcossal? - Semmi. - Semmi? - húzta fel Emma az orrát. - Hát ide figyeljen, uram. Én dolgozó nő vagyok. Engem nem lehet bezárni a szekrénybe, mint valami csomagot, amit csak akkor vesznek elő, amikor szükség van rá. Ugye, eddig is milyen nagy hasznomat vette? - De még mennyire. A leereszkedő hang hallatán a lány pipacspiros lett. - Az ördögbe, Edison, ha nem teljesíthetem a kötelességemet, amiért felfogadott, akkor már itt sem vagyok! - Nem hagyhatja itt az állását. Még nem kapta meg az ajánlólevelét. - Nem tréfálok, sir! A férfi néhány méterre attól a helytől, ahol Victoria ült, megállította a lányt. A tekintete komoly volt. - Az a kötelessége, hogy eljátssza a menyasszonyom szerepét - mondta. - Azt javasolom, erősen összpontosítson erre a feladatára, mert még van mit tanulnia. - Még van mit tanulnom?! - suttogta Emma fenyegetően. - Hogy merészel ilyet mondani, uram? Káprázatosan alakítottam a menyasszonya szerepét, ha éppen tudni akarja! - Úgy gondolja? - csóválta a fejét sajnálkozva Edison. - Ha ön az én menyasszonyom, akkor miért nem mosolyog bűbájosan, miért nem cseveg velem kedvesen és könnyedén? Mert ha e pillanatban valaki figyel bennünket, kétségtelenül az a benyomása támad, hogy ön a legszívesebben megfojtana. - És tökéletesen igaza van - felelte Emma elragadóan bájos mosollyal. Aztán sarkon fordult, és egyenesen Victoriához ment.
A klubból kilépve Edison még egy óra múlva is a veszekedésükön töprengett. A St. James Street ködben úszott, de Edisonnak nem is kellett látnia, így is tudta, hogy valaki figyeli. A tarkója bizsergésén érezte a másik ember jelenlétét. Az ifjú Vanza-harcos már két napja követte mindenhová. Kocsilámpák világítottak a ködben. Edison lassan elindult. Hallotta az ismerős londoni zajokat, a paták tompa dobogását az utcaköveken, a gyeplőszár nyikorgását, de igazából nem jutottak el a tudatáig. Egyszer csak elegáns ficsúrok részeg nevetése ütötte meg a fülét. Eszébe jutott, hogy az apja is ilyen léha, üres életet élt, mint ezek az ifjú semmirekellők, akik épp a szeme előtt tűntek el egy sötét sikátorban. Igen, Wesley Stokes is ugyanilyen értelmetlen, egészségtelen gyönyöröket kergetett egész életében. Arra gondolt, amit Emma mondott a nagyanyjának aznap, amikor Victoria magához rendelte teára. Szívszorító érzés lehetett, amikor ráeszmélt, milyen felelőtlen fiút nevelt föl. Emmának igaza volt. Victoriának tudnia kellett az igazságot. Túl intelligens volt, semhogy ne tudta volna: Wesley a kártya rabja, haszontalan semmirekellő. Emmának a többi dologban is igaza volt, állapította meg magában Edison. Victoria csak magát okolhatja. Valahányszor ránéz Wesley képére, amely a szalonjában függ a falon, szembesülnie kell a saját kudarcával. Ahogy ő is csak magát okolhatja, ha egyszer a saját fia rossz útra téved. A saját fia. Belebámult a ködbe, és megjelent előtte egy kép a jövőből: Emma, amint a karjában tartja a kisfiúkat. Olyan szép volt a kép, hogy szinte fájt. Egy pillanatra el is felejtette, mi a dolga ma este. Jó lesz vigyáznia. Nem szabad olyasmin töprengenie, amin úgysem tud változtatni. Azt hitte, ezt a leckét már réges-régen megtanulta. Egy elhaladó bérkocsira pillantott. Épp egy ilyen kocsival jött a St. James Streetre, miután a sajátját otthagyta Emmának és Victoriának. A két rendőr ezúttal kocsisként és inasként szolgált nekik. A hölgyek tehát biztonságban hazajutnak, s ő ezalatt teljes figyelmét a tervének szentelheti. A sarkon befordult, és végigment a köddel borított keskeny sikátoron. Nem nézett hátra. Nem hallott ugyan lépteket a háta mögött, mégis tudta, hogy követője most is a nyomában van. Az ifjú Vanza-harcos ilyen alkalomnak nem fog tudni ellenállni. Még túl fiatal, hogysem elsajátíthatta volna a türelem stratégiájának erényét. Miközben egyenletes léptekkel haladt az utcácska végében világító ablakok felé, melyekről tudta, hogy egy kártyabarlang ablakai, Edison kigombolta a kabátját, kibújtatta belőle a karját, s a nehéz kabátot, mint valami köpenyt, a vállára lódította. Az ifjú harcos értette a dolgát. Gyorsan és gyakorlatilag hangtalanul támadott. Ha Edison nem számít rá, lehet, hogy meg sem hallotta volna a halkan belélegzett levegő áruló suhogását. Amelyből pontosan tudta, honnan kell várnia a támadást. Ekkor kilépett oldalra, majd megpördült. A kártyabarlangból kiszűrődő fény megvilágította a ködöt, s láthatóvá tette az oldalról közeledő álarcos alakot, aki, látva, hogy nem maradt észrevétlen, villámgyorsan feléje rúgott csizmás lábával. - Mi az? - kiáltotta Edison, és elsiklott előle. - Ezúttal elmarad a szertartásos kihívás? Meg vagyok sértve. Hol hagytad a hagyománytiszteletedet? - Ön nem becsüli a hagyományokat, ezért nem folyamodtam az ősi kihíváshoz. - Célszerű döntésre vall. Gratulálok. Lehet még remény a számodra. - Gúnyolódsz velem, ó, Nagy, aki kiléptél a Körből. De nem teszed már sokáig. - Nagy szívességet tennél nekem, ha nem beszélnél velem úgy, mintha egy ősrégi legenda szereplője lennék. - A legendád ma este véget ér. Az ifjú közelebb táncolt. Újra meglendítette a lábát, de most sem talált célba. - Vedd le a kabátodat - horkant föl. - Vagy most is a pisztolyodat akarod használni? - Nem. Nem szándékozom pisztolyt használni - lépett hátra Edison, és hagyta, hogy a kabát lecsússzon a válláról. - Tudtam, hogy végül csak elfogadod a kihívást - mondta elégedetten a harcos. - Megmondták, hogy hiába léptél ki a Körből, a Vanza-becsület még sértetlenül megvan benned. Edison elhajolt egy rúgás elől, s ugyanakkor bokán rúgta az ifjút, aki levegő után kapva kibillent egyensúlyából, miáltal védtelenné vált. Edison megragadta az alkalmat, és egy gyors, erőteljes ütéssorozattal ingatta meg támadóját, annyira, hogy az ifjú fel is adta a küzdelmet, hogy megtartsa egyensúlyát. Ledobta magát a földre, és gurulva közelítette meg Edisont.
Ügyes taktika volt, mely a kezdeményezés visszaszerzését célozta. Edison elégedetten ismerte fel a meglepetés stratégia egy ősi mozzanatát. Ő is ehhez a stratégiához folyamodott, amikor a meghátrálás helyett átugrott a felé guruló emberen, s a levegőben megfordulva ért földet a túloldalon. Az ifjú harcos későn ismerte fel, hogy támadását meghiúsították. Fel akart állni, de erre már nem maradt ideje. Edison ekkor már rajta volt, és a fogvatartás stratégiájából vett mozdulattal szorította le az utca nedves kövezetére. - Vége - mondta halkan. Egy feszült pillanatig még küzdött az ifjúban a félelemmel vegyes harag, s nem lehetett tudni, megadja-e magát. Edison kereste a szavakat, melyekkel úgy bocsáthatja el ifjú ellenfelét, hogy büszkesége ne szenvedjen végzetes sérülést. - Még ha kiléptem is a Körből, a becsületemet senki sem kérdőjelezi meg sem a Társaságban, sem magán Vanzagarán - mondta. - Tőled is megkövetelem azt a tiszteletet, amellyel a tanítvány az igazi mesternek tartozik. Add meg magad. - Meg... megadom magam. Edison várt még pár másodpercet, aztán elengedte foglyát. Felállt, és lenézett a fiúra. - Állj föl. Vedd le azt a nevetséges maszkot, és állj a világosságra. Az ifjú vonakodva engedelmeskedett. Edison megnézte, és a legszívesebben nagyot sóhajtott volna. Igaza volt. A fiú legföljebb tizennyolc éves lehetett, semmivel sem több, mint ő maga volt, amikor Ignatius Lorringgal elhajózott Keletre. Belenézett a mogorva, riadt szempárba, és a saját múltját látta tükröződni benne. - Mi a neved? - kérdezte csendesen. - John. John Stoner. - Hol él a családod? - Nincs családom. Anyám meghalt két éve. Senkim sincs. - Az apád? - Fattyú vagyok. - Kitalálhattam volna. - A történet olyan ismerős volt, hogy beleborsódzott a háta. - Mióta tanulod a Vanzát, John Stoner? - Egy éve lesz. - Majd elszánt büszkeséggel hozzátette: - A mesterem szerint gyorsan tanulok. - Ki a mestered? - Kérlek, ne kérdezd ezt - felelte John a cipője orrát nézve. - Nem mondhatom meg neked. - Miért nem? - Mert azt mondta, hogy te az ellensége vagy. Még ha becsületes harcban legyőztél is, nem árulhatom el neked a mesteremet. Ha megtenném, feláldoznám mindazt, ami megmaradt a saját becsületemből. - Megkönnyíteném a dolgodat, ha azt mondanám, hogy a mestered csaló? - lépett közelebb Edison. Nem az igazi Vanzára tanított téged. - Ezt nem hiszem el - kapta föl a fejét John, és villámló szemmel nézett Edisonra. - Keményen dolgoztam. Hűségesen szolgáltam a mesteremet. Edison mérlegelte a helyzetet. Lehet, hogy erőszakkal ki tudná venni a fiúból a renegát nevét, de ezzel megfosztaná őt az egyetlen értékétől, amit még a magáénak mondhat: a becsületétől. Edison nagyon is jól emlékezett rá, milyen érzés volt, amikor neki sem volt egyebe, mint a becsülete. - Gyere velem - mondta. Megfordult, és megindult visszafelé a ködbe burkolódzott utcácskán. Nem nézett hátra, vajon John engedelmeskedik-e a hívásának. Mire Johnnal a nyomában kiért a kikötőbe, felszállt a köd. A hold hideg fénye kiemelte a vízen ringatózó hajók körvonalait. A Temze ismerős szaga terjengett a levegőben. Útban idefelé csak egyszer álltak meg, hogy összeszedjék John kevéske holmiját abban a komor kis szobában, melyet egy kocsma fölött bérelt. - Nem értem - nézte John csodálkozva a Sarah Jane recsegő árbocait. - Miért jöttünk ide? - Volt, amikor kellemetlenséget jelentettél számomra, de azóta meggyőződtem róla, hogy feltett szándékod, hogy megtanuld az igazi Vanzát. Feltételezem, hogy az elmúlt néhány órában nem változott meg a véleményed. - A Vanzáról? Soha! Ma este kudarcot vallottam, de szüntelenül törekedni fogok az igazi tudást jelentő
egyensúly megteremtésére. - Helyes - csapott a vállára Edison. - Most kapsz tőlem egy esélyt, hogy úgy tanulmányozhasd a Vanzát, ahogy azt kell. Vanzagara Kerti Templomában. - Vanzagara? - John olyan lendülettel fordult felé, hogy majdnem elejtette a vállára akasztott batyuját. - De hát az lehetetlen! Az a tengerentúlon van! Tréfát űzöl belőlem? - A Sarak Jane az én hajóm. Hajnalban indul útnak a Távol-Keletre. Az egyik kikötőjét Vanzagará-nak hívják. Kapsz tőlem egy levelet, amely egy Vora nevű szerzetesnek szól. Igen bölcs ember. O majd gondoskodik róla, hogy az igazi Vanzára oktassanak. John úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének. - Miért teszed ezt? Hiszen még a mesterem nevét sem árultam el. - A volt mesteredét - - javította ki Edison. - Hogy miért teszem? Mert emlékeztetsz valakire, akit fiatal koromban ismertem. - Kire? - Önmagamra. Nagyon kevés holmi maradt a szobácskában. De a gyertyacsonk, melynek lángjánál John utoljára végezte Vanza-meditációját, még ott volt az asztalon egy tányérban. Edison közelebb lépett, és lámpása fényénél figyelmesen megnézte az olvadt viaszcseppeket. Sötétvörösek voltak. Edison lekaparta az egyiket a tányérról, és beszívta az illatát. Ha a mesterre vagy kíváncsi, nézd meg a tanítvány gyertyáját. Ha megtalálja azt, aki a vörös gyertyákat adta Johnnak, megtalálta a magányos mestert. 27. - Szóval önnek sikerült legyőznie az Exbridge Sárkányt - mondta fanyar mosollyal. Basil, miközben a táncparkett szélén megállította Emmát. - Gratulálok, Greyson kisasszony. Önben talán egy boszorkány rejtőzik. - Szó sincs róla - pillantott Emma Victoria felé, aki két, szemmel láthatóan régi barátnőjével csevegett. Lady Exbridge volt olyan kedves és felajánlotta, hogy az esküvőig lakjam a házában. - A mai estéig a Társaság egyetlen tagja sem hitte volna el, hogy a Sárkány valaha is hajlandó lesz elfogadni törvénytelen unokája választottját - nézett rá elgondolkodva a férfi. - Végül is ő Edison nagyanyja, táram - szegte fül a fejét Emma, és választ sem várva faképnél hagyta Basilt. Először is nem akart vele táncolni. Egyáltalán nem akart visszamenni a táncparkettre, miután Edison elment. Minden gondolata a férfi aznap esti tervei körül forgott. Basil azonban mintha a semmiből bukkant volna elő abban a pillanatban, amikor Edison elment, és Lady Exbridge váltig erősködött, hogy fogadja el a valcerra szóló felkérését. Levett egy pohár limonádét a megrakott tálcáról, melyet libériás inas hordott körbe, és egy dézsába ültetett pálmafa mellett megállva lehajtotta az egészet. Tánc közben megszomjazik az ember, állapította meg magában. Aggódott Edison miatt. Kinézett az ablakon az éjszakába. Valahol ott jár, és azon igyekszik, hogy előcsalja rejtekhelyéről a Vanza-harcost. Még mindig neheztelt rá, amiért nem volt hajlandó magával vinni. Épp egy helyet keresett, hogy letegye az üres poharat, amikor a pálmafa túloldaláról meghallotta Victoria hangját. - Nem tudom, miről beszélsz, Rosemary. Még hogy gyilkos. Micsoda butaság. Emma megdermedt. - Azt csak hallottad, hogy Crane-t az ő szobájában lőtték agyon - válaszolta erre a Rosemarynek nevezett hölgy. - Biztosíthatlak, hogy ha az unokám menyasszonya lőtte is le ezt a Chilton Crane nevű egyént, a legteljesebb mértékben rászolgált! - csattant fel Victoria. Rövid, döbbent csend következett, majd Rosemary hirtelen taktikát változtatva így folytatta: - Bevallom, meglepett, hogy helyesled az unokád választását. Még ha eltekintünk is attól, hogy a nevét kapcsolatba hozzák egy gyilkossággal, de mit szóljunk a korábbi foglalkozásához? - A korábbi foglalkozásához? - ismételte meg kissé elbizonytalanodva Victoria. Rosemary vérszemet kapott.
- Egek! Hát senki sem mondta meg neked, hogy Greyson kisasszony egészen addig az éjszakáig társalkodónőként kereste a kenyerét, míg az unokád el nem jegyezte őt? - Na és? - Azt gondoltam, szívesebben vennéd, ha magasabb társadalmi körökből származó leány lenne az unokamenyed. Például egy nagy vagyon örökösnője. - Akit kaptam, azt veszem a legszívesebben - közölte határozottan Victoria. - Egy olyan jövendőbeli menyet, akinek a segítségével az unokám újra fel fogja virágoztatni a családot. - Tessék? - Tudod, az embereknél is úgy van ez, mint a lovaknál. Ahhoz, hogy a fajta megmaradjon erősnek és egészségesnek, nagy Lelkierővel és intelligenciával rendelkező leányt kell behozni a családba... - Nem hiszek a... - Nézz körül, Rosemary - vágott a szavába Victoria. - Nem gondolod, hogy kár azért a sok előkelő családért, amelyekben oly nyilvánvalóan megmutatkozik a fajta gyengesége? A törékeny szervezet, a játékszenvedélyre való hajlam, az erkölcstelenség, a züllés. A Stokes család, hála az unokámnak és a jegyesének, nem fog erre a sorsra kerülni. Emma megállta, hogy egy szót se szóljon. Csak amikor már a kocsiban ültek, s a két morc külsejű rendőr kíséretében hazafelé tartottak, nézett az idős hölgyre. - A fajta gyengesége? - kérdezte halkan. - Ezek szerint hallotta a beszélgetést - pillantott rá felvont szemöldökkel Victoria, ami erősen emlékeztette Emmát Edisonra. - Kár, hogy Edison nem volt ott. Nagyon jól szórakozott volna. Victoria elfordította a fejét, kihúzta a derekát, és kinézett az ablakon. - Nem kétséges - válaszolta előreszegzett állal. A pár percig tartó csendben Emma Victoria kesztyűs kezét nézte, mely szorosan összekulcsolva feküdt az asszony ölében. - Nagyon kedves volt öntől, asszonyom, hogy a segítségére volt e kalandos ügyben - szólt csendesen. - A mai nap eseményei után ki máshoz is fordulhatott volna segítségért, ha nem önhöz? - Meglepő - mondta erre Victoria, miközben mereven bámulta a kinti sötétséget. - Edisonnak mindeddig semmiben nem volt szüksége az én segítségemre. - Nagyon is szüksége van rá, csak eddig nem tudta, hogyan kérje. És bocsásson meg, de ön sem volt túlontúl készséges. - Hogy érti ezt? - fordult hirtelen vissza Victoria. - Ahogy már említettem, makacsság és büszkeség dolgában önök nagyon is hasonlítanak egymásra mosolygott rá Emma kissé fanyarul. - Ezek kétségtelenül az ön által emlegetett családi vonások körébe tartoznak. Victoria szája megfeszült. Emma felkészült rá, hogy most valami kellemetlen megjegyzés következik. - Maga szerelmes az unokámba? Emma nem erre a kérdésre számított. Most ő vált olyanná, mintha nyársat nyelt volna, s az ő figyelme fordult a kinti sötétség felé. - A minap egy ismerősöm arra figyelmeztetett, hogy nagy ostobaságot követ el az az alkalmazott, aki beleszeret a munkaadójába - válaszolta. - Ez nem válasz a kérdésemre. - Nem, valóban nem az - mondta Emma, és szembefordult Victoriával. - Maga szerelmes belé - állapította meg Victoria, miután alaposan szemügyre vette. - Ne aggódjon, asszonyom. Megnyugtathatom, nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy ő is szeret engem. Tudja, mindig ebből támad a katasztrófa - tette hozzá sóhajtva. - Az illúziók kergetéséből. Kop-kop-kop, dobolt valami Emma szobájának ablakán. Nemsokára hajnalodik, gondolta, s ő még ébren fekszik az ágyában. Mintha várt volna valamire - de maga sem tudta, mire. Kop-kop-kop. Esik az eső, gondolta. Nem, az nem lehet. Holdas az éjszaka; az elmúlt két órában azt figyelte, milyen lassan kúszik a szőnyegen az ezüstös holdsugár vetette fényfolt. Kop-kop-kop. Nem esőcseppek. Kavicsok.
Edison. Kimászott az ágyból, magára kapta hálóköntösét, az ablakhoz sietett, kitárta, és kihajolva kinézett rajta. Edison közvetlenül alatta, a kertben állt. Hajadonfőtt, kabátját az egyik vállára vetve, nyakkendője pedig kioldozva lógott a nyakában. A holdfény éles árnyékokat rajzolt köré, ahogy ott állt, és felnézett a lány ablakára. Emma valósággal megszédült az örömtől, hogy épségben és biztonságban látja. - Jól van? - kiáltott le halkan. - Igen, persze. Jöjjön le a télikertbe. Beszélni akarok magával. Valami baj van. Hallani a hangján. - Máris jövök. A télikert üvegfalain besütött a hold, és fénye ezüstre festette a növényeket. Egzotikus illatok terjengtek a levegőben. - Edison? - Itt vagyok. - A férfi kilépett két lombos fa árnyékából, s egy holdsütötte ösvényen elindult a lány felé. Beszéljen halkan. Ne ébresszük föl a házat. - Mi történt? Megtalálta a Vanza-harcost? - Megtaláltam - felelte Edison, miközben megállt előtte, és kabátját ledobta a legközelebbi munkapadra. A férfi közömbös hangja minden másnál jobban megijesztette Emmát. - Mi a baj? - kérdezte, és nyelt egyet. - Meg... meg kellett... ölnie? - Nem. - Hála Istennek! Mit csinált vele? Edison nekivetette a hátát az üvegtetőt tartó egyik oszlopnak, s karját összefonva elnézett a lány mellett a kinti sötétségbe. - Föltettem egy Vanzagarára tartó hajóra. - Értem. - Némi tétovázás után megkérdezte: - Csakugyan olyan fiatal, amilyennek gondolta? - Igen. - Ez hát a baj. Saját magára emlékeztette, amikor ennyi idős volt. - Maga néha a vesémbe lát, Emma. Idegesítő vonás egy alkalmazottnál. - Ésszerű következtetés volt -- mentegetőzött a lány, majd megérintette a férfi karját. - Most mi nyugtalanítja? Kételkedik benne, hogy helyesen cselekedett? - Azzal, hogy az ifjú John Stonert elküldtem Vanzagarára? Nem. Ha van számára remény, csak ott van, sehol másutt. Bevallom, a szigeten átéltek adták meg számomra is mindazt, amivel aztán megtaláltam a helyemet a világban. - Megtudta tőle, hogy kicsoda a magányos mester? - Nem. De meg fogom tudni, ha találkozom vele. Már csak idő kérdése. A lány megérezte a hangjából, hogy a férfi gondolatai ma éjjel nem is annyira a pillanatnyi helyzet, mint inkább a múlt körül időznek. A Johnnal való találkozás túl sok emléket ébresztett fel benne. Szerette volna megvigasztalni, de nem tudta, hogyan férkőzzön hozzá. - Sajnálom, amiért ma éjjel bele kellett néznie egy tükörbe, amelyben önmagát látta fiatalon. A férfi egy ideig szó nélkül nézte, majd elfojtott hangon így szólt: - Még most sem érzem magam nagyon öregnek. - Ó, Edison! - Emma nem tudta, nevessen-e vagy sírjon. Hirtelen elhatározással átkarolta a férfi derekát, és a mellére hajtotta a fejét. Edison hevesen magához ölelte. - Emma. - És megcsókolta, de úgy, mintha attól félne, mindjárt vége a világnak, s addig ki kell használni az időt. A lány rögtön tudta, hogy nem vigasztalásra van szüksége, hanem annál valami sokkal ősibb, kevésbé civilizált dologra, és ettől ő bizonytalanodott el. Érezte a veszélyt, de a következő pillanatban már azt is tudta, hogy elkésett: Edison szomjúsága felébresztette benne a vágyat, hogy válaszoljon a férfi vágyára. Edison csók közben megemelte Emmát, és magához húzta. A lány az ölén érezte a férfi ágyéka feszülését. - El kellett jönnöm hozzád ma éjszaka - súgta rekedten Edison. - Igen. - Emma hátrahajtotta a fejét, és két kezét felemelve beletúrt a férfi hajába. - Jól tetted. Örülök, hogy eljöttél hozzám. - Ó, Istenem, Emma! Lassan leengedte a lányt a földre, mintha testük közelsége egyszerre okozna gyönyört és kínt. Aztán fölkapta a kabátját, ledobta a földre, és a lányra nézett. - Emma?
- Igen, Edison. Igen. Emma közelebb lépett a férfihoz, aki egy halk, fojtott kiáltással magához ölelte, majd lehúzta a földre terített vastag télikabátra. Emma mélyen beszívta Edison illatát, amitől izgalom és vágy fogta el. Így lesz jól, gondolta, megérezve a férfi testének melegét. Így van jól. Megremegett, amikor a férfikéz besiklott a combjai közé. - Ugye, most le fogod venni az ingedet? - súgta. - Most mindent megteszek, amit csak kérsz - ígérte a férfi, és kezdte kigombolni az ingét. De még ki sem bújt belőle, Emma már ráfektette mindkét tenyerét Edison csupasz mellére. Látni nem látta, mert a férfi ráhajló felsőteste elfogta előle a hold fényét, de ujjain érezte a mellét borító szőrszálak bizsergető simogatását, s az izmok elbűvölő játékát. - Milyen csodálatos vagy! - súgta elragadtatottan. - Szép és erős. - Ó, Emma. Nem tudod, mit teszel velem. Megfogadtam, hogy ma éjjel uralkodni fogok magamon. - Az ilyen pillanatokban hasznos lehet néhány Vanza-gyakorlat, nem? - mosolygott a lány. - Éppen az a baj a Vanzával, hogy azt tanítja, kerülni kell a nagy szenvedélyeket. - Akkor már értem, miért nem fogott rajtad a Vanza filozófiája. Te éppen hogy a nagy szenvedélyek embere vagy. - De magam erre csak akkor jöttem rá, amikor téged megismertelek. Emmát a combjai közvitt simogató kéz érintésétől forróság öntötte el. - Edison? - Ezúttal nem kell kapkodnunk - suttogta a férfi. - Szeretném, ha te is megéreznél valamit abból, amit én éreztem a múltkor. Ha csak egy töredékét érzed annak a gyönyörnek, meg fogod érteni. - Mit? De válasz helyett Edison még hevesebben ölelte magához, és míg lassan cirógatta, ujjai mind mélyebbre és mélyebbre hatoltak Emma testébe, amely meg-megremegett, ahogy a szenvedély vad hullámai átcsaptak rajta. Vadul belekapaszkodott a férfiba, s mintha messziről hallotta volna szaggatott, kapkodó lélegzését. Amikor vonaglani kezdett, s minden porcikája arra vágyott, hogy ez az érzés röpítse föl, föl, magasabbra, Edison halkan felhördült. De nem illesztette be magát Emma lábai közé, s nem hatolt belé, ahogy várta, hanem lecsúszott a lábához, felhajtotta a lány hálóingét, s Emma döbbenetére a száját tette oda. - Edison! Megrendítő, felkavaró és elmondhatatlanul izgató érzés volt. Alteste olyanná vált, mint a pattanásig feszülő íj, s a feje fölé lendülő karja vadul kapkodott valami után, amibe megkapaszkodhat, nehogy egy sodró erő eltépje a földtől. De pár pillanat múlva felzengett benne valami, s már tudta, hogy semmi nem tarthatja idelent a hideg földön. Felrepült a magasba. Edison ekkor Fölébe lendült, s valósággal belepréselte a meleg télikabátba. Beléhatolt, s felnyögött, amikor Emma szorosan magába zárta. - Szoríts! - zihálta, egyre beljebb és beljebb lökve-nyomva magát, míg egyszer begörbített háttal megmerevedett. A feszes izmokon energia hullámzott át, és a férfierő átáramlott, átsugárzott a lány testébe. Emma teljes erejéből kapaszkodott belé. Végtelennek tűnő idő múlva Edison kinyitotta a szemét, és fölnézett a fénylő teleholdra. A rájuk vetülő ezüst fény láttán megértette, hogy valójában percek telhettek el, miközben úgy érezték, hogy az örökkévalóságban lebegnek. Szorosabbra fonta karját Emma körül, aki megmoccant a mellén. Edison elmosolyodott, amikor érezte, hogy a lány tenyere kisimul a hasán. Kigombolta az ingét, de teljesen nem sikerült kibújnia belőle. Majd legközelebb, fogadkozott magában. Legközelebb. Kell hogy legyen legközelebb. Sok-sok legközelebb. A jövő csak Emmával lehetséges. Ezt most már neki is meg kell értenie. - Emma? - Szent ég! - ült fel a lány, s kákán körülpillantott. - A nagyanyja télikertjében vagyunk! Menjünk innen, mielőtt még észrevennének! - Nyugalom, kedvesem. Maga már nem az a tiszteletre méltó társalkodónő, akinek szüntelenül vigyáznia kell a jó hírére. - Akkor is roppant zavarba ejtő lenne, ha itt találnának bennünket, sir. A sir szó hallatán a férfi megrezzent. Nehéz lehet levetkőzni a régi szokásokat, emlékeztette magát. A lány feltápászkodott. Edison elmosolyodott, látva, hogy egy pillanatra megtántorodik, s támasz után
kapva nyeri vissza az egyensúlyát. - Siessen, sir. Mindjárt hajnalodik, hamarosan felébred a személyzet. - Jó, jó - mondta a férfi, és vonakodva felállt. Gombolkozás közben észrevette, hogy a lány különös arccal figyeli. - Mi a baj? - Semmi - vágta rá Emma. - Jól van? - nézett rá aggódva Edison. - Igen. Persze, hogy jól vagyok. Csak most jutott eszembe, hogy még sohasem láttam úgy, hogy ne lett volna ingben. - Drágám, hadd mutassam meg most a tetoválásomat - vigyorodott el a férfi. Meggyújtotta a lány gyertyáját, mókásan meghajolt, és szélesre tárta kigombolt ingét. - Edison! Emma úgy bámult rá, mintha a szeme láttára változott volna át valami szörnyeteggé. - Azt hittem, jobban el lesz ragadtatva - mondta a férfi felhúzott szemöldökkel. - Legközelebb magamon hagyom az ingemet. - Jaj, Istenem, Edison. A tetoválása! Emma fölkapta a gyertyát, közelebb lépett, és egy hosszú percig figyelmesen nézte az Edison válla alá tetovált Vanza-jelvényt. - Vanzavirágnak nevezik. Valami érdekesebbet várt? - Valami teljesen ismeretlen képet vártam - nézett föl rá Emma. - Mit mond.? - Én már láttam valahol ezt a rajzot, Edison. - Hol? - Sally Kent hímzett zsebkendőjén. - Kicsoda? - nézett rá zavartan a férfi. - Élete utolsó hónapjaiban Lady Ware társalkodónője volt. Az ő szobáját kaptam meg a Ware Castle-beli vendégeskedéskor, emlékszik? - Bocsásson meg, Emma, de elveszítettem a fonalat. A lány megnyalta a szája szélét, és vett egy mély levegőt. - Sally Kent ezt a mintát hímezte bele egy zsebkendőbe, amit otthagyott egy rejtekhelyen kétszáz fonttal együtt. Én megtaláltam Sally egykori szobájában a pénzt, a zsebkendőt, és egy levelet, amelyet a barátnőjének, Judith Hope-nak írt. - Folytassa. - Kézenfekvő volt, hogy Sally Hope kisasszonynak szánta a pénzt és a kézimunkát, ezért nem sokkal a Londonba való visszaérkezésünk után elvittem neki. Emlékszik arra a napra, ugye? Haragudott rám, amiért kicsit későn értem vissza Lady Mayfield házába. - Meséljen erről a Sally Kentről - nézett Edison Emmára. - Sallynek viszonya volt Basil Ware-rel, és utána eltűnt. - Mi az őrdög! A hirtelen beállt csendben Edison gyorsan szétválogatta és aztán újra összerakta a kirakós játék elemeit. Emma szorongva nézte. - Bizonyára arra gondol, hogy már régen szólnom kellett volna Sally Kentről és a kézimunkájáról. - Arra gondolok, hogy az erkölcsösség áldozatai vagyunk. - Mi a csudát jelent ez? - Sokkal hamarabb észrevette volna a hasonlóságot a tetoválásom és Kent kisasszony hímzése között, ha sokkal hamarabb elkezdjük, és gyakrabban folytatjuk a szeretkezést. 28. Elkésett. A ház üres volt. Csak a házvezetőnő tartózkodott otthon. Edison megállt a magát Basil Ware-nak nevező férfi dolgozószobájában. Odament az íróasztalhoz, és alaposan megnézte a gyertyatartó alján lévő olvadt viaszcseppeket. Bíborvörösek voltak, ugyanolyanok, mint a John Stoner szobájában talált gyertyacsonk. Lekapart egy cseppet, és az orrához emelte. Ugyanazoknak a füveknek az illatát érezte rajta. Ha a mesterre vagy kíváncsi, nézd meg a tanítvány gyertyáját. Emma nem sokkal déli egy óra után hallotta meg
Edison lépteit a hallban. Letette a tollat, félretolta a húgának megkezdett levelet, és talpra szökkent. - Végre megjött, Lady Exbridge. - Tudom, drágám. - Victoria fölnézett a könyvéből, letette a szemüvegét, és a könyvtár ajtajára pillantott. Nagyon remélem, hogy a hírei hallatán megnyugszanak majd az idegei. - Nincs semmi baj az idegeimmel. - Úgy gondolja? Kész csoda, hogy nem kergetett a bolondokházába a rémes megérzéseivel és az örökös föl-alá járkálásával. Egész délelőtt úgy viselkedett, mint valami idegbeteg regényhősnő. - Nem tehetek róla, ha hajlamos vagyok a megérzésekre - nézett a ladyre sötét pillantással Emma. - Szamárság. Egy kis akaraterővel uralkodni tudna magán. Válaszra már nem maradt idő, mert nyílt az ajtó, s anélkül, hogy szegény Jinkins bejelenthette volna, belépett rajta Edison. Pillantásával azonnal Emmát kereste, majd kurtán biccentett a nagyanyja felé. - Köszöntöm a hölgyeket. - Na? - kerülte meg Emma sietve az íróasztal sarkát. - Mit tudott meg, Edison? - Basil Ware összecsomagolt, és eltávozott Londonból. - Elment! Ah! Tudja, hogy a nyomában vagyunk. - Talán. - Edison az íróasztalhoz sétált, s két kezével a combja mellett megfogva az asztal szélét megtámaszkodott rajta. - A házvezetőnő elvonult a vidéki birtokára. Elküldtem az egyik rendőrt Ware Castle-be, hogy ellenőrizze, igaz-e ez, de kétlem, hogy ott találja Ware-t. - Emma nagyjából elmesélte, mi történt az elmúlt órákban - szólt Victoria összevont szemöldökkel. - Ön szerint jelenleg mi folyik? - Magam sem értek még mindent, de annyi bizonyosnak látszik, hogy Ware valaha tagja volt a Vanzagari Társaságnak. Semmi más nem ad magyarázatot a Vanzavirágot ábrázoló tetoválásra, melyet a jelek szerint Sally Kent is látott. - Szegény Sally Kent - suttogta Emma. - Vajon azért ölte meg, mert meglátta a tetoválást? - Kétlem - válaszolta Edison. - A tetoválás valószínűleg semmit sem jelentett számára. - De valamivel zsarolta őt - mondta Emma. - Talán azzal próbált pénzt szerezni tőle, hogy úgy tett, mintha gyermeket várna, de terve kudarcot vallott. Végül mégis kapott tőle pénzt, tehát valami sokkal veszélyesebb dolgot tudhatott meg róla... - Emma hirtelen elhallgatott, mert eszébe jutott, amit Polly mesélt. - Hát persze... - Mi az? - kérdezte Edison. - Gyilkosság. Azt hiszem, gyilkosság szemtanúja volt. Szent egek! - Kit gyilkoltak meg? - nézett rá tágra meresztett szemmel Victoria. - Lady Ware-t. - Az események logikus rendben álltak össze Emma fejében. - Így minden érthetővé válik. Polly, a szobalány elmesélte, hogy aznap este, amikor Lady Ware meghalt, Basilt látta kijönni a szobájából. Mondta, hogy a nagynénje most halt meg, megy és értesíti a házat. Polly bement a szobába, és látta Lady Ware holttestét. Ahogy fölhajtotta a takarót, Sally futott ki az öltözőkamrából, de úgy, mint aki kísértetet lát. - Gondolja, hogy látta, amint Basil megöli a nagynénjét? - nézett rá Edison. - Amikor a kastély vendégei voltunk, asszonyom kapta meg Lady Ware régi szobáját - felelte Emma. - Az öltözőkamra úgy csatlakozik hozzá, hogy nyugodtan bent tartózkodhat valaki úgy, hogy a külső szobából nem venni észre. Biztos vagyok benne, hogy Sally odabent volt akkor este, amikor Basil utoljára ment be a nagynénjéhez. - Ha látta, hogy Basil olyasmit tesz, amivel sietteti a lady halálát, az megmagyarázná a zsarolást - mondta minden szót alaposan megfontolva Edison. - De talán többet is megtudunk, ha a rendőr visszatér Ware Castle-ből. De addig is tettem néhány egyéb óvintézkedést. - Mik lennének azok? - érdeklődött Emma. - Vannak bizonyos ismeretségeim a dokkban. Jutalmat ígértem annak a hajóskapitánynak, aki jelenti, ha egy olyan ember, akire illik Ware személyleírása, el akarja vele vitetni magát akár itt, Londonban, akár Doverban. Továbbá üzenetet küldtem a Vanzagari Társaság különböző tagjainak, hogy figyeljék Ware-t. - Hmm - mondta Emma. - Ware nagyon okos ember. Most, hogy már tudja, a nyomában vagyunk, nagyon könnyen eltűnhet a szemünk elől. - És nem is csak ezért, hanem mert már megkaparintotta a receptet vagy a Titkok Könyvét. Mert még most sem tudjuk, melyikre fáj a foga. - Gondolja, hogy még mindig rá akarja tenni a kezét Emmára? - nézett Victoria Edisonra. A férfi válasz helyett méregetni kezdte Emmát, mintha egy megoldandó feladaton törné a fejét. A lány hátralépett, és felemelte a kezét.
- Várjunk csak egy pillanatra! Gondolkozzunk logikusan: Basil Ware e pillanatban vagy a kontinens felé tart a lopott könyvvel, vagy valami más módon próbál kisiklani az cin karmai közül. Akár így, akár úgy, de sokkal nagyobb dolgot forgat a fejében, mint hogy engem elraboljon. - Én nem vennék mérget rá - közölte Edison. Emma becsukta a szemét, és lerogyott a legközelebbiszékbe. - Nem tarthat örökké fogva ebben a házban, uram. Meg fogok bolondulni. - Más lehetőség is van - mondta óvatosan a férfi. - És mi lenne az? - sandított rá fél szemmel Emma. - Bezárhatjuk az én házamba is. - Nem szeretném - nyitotta ki a másik szemét is Emma. - Jó volna, ha megőrizhetném, ami még megmaradt a jó híremből. - Nagyon helyes - csapta össze a könyvét Victoria. - Én ellenben szabadon járhatok-kelhetek, és úgy vélem, mindketten nagy hasznomat vehetik ebben a kis drámában. Emma és Edison tágra meresztett szemmel bámultak rá. - Hogyan? - kérdezte Edison. Victoria fölényes mosollyal nézett rá, de a szemében huncut fény csillogott. - A pletyka úgy terjed a városban, ahogy a víz folyik át a rosta likán. Mi lenne, ha délután levizitelnék néhány helyen? Talán megtudnék valamit, aminek hasznát vehetjük. Ki tudja? Kiderülhet, hogy Basil Ware akaratlanul is elárult valamit a szándékaiból valakinek, akinek fogalma sincs, milyen információ van a birtokában. Edison némi tétovázás után bólintott. - Meg lehet próbálni. Én meg elmegyek a klubjaimba, s ott próbálok tájékozódni. - És velem mi lesz? - húzta el a száját Emma. - Fejezze be a levelet, amit a húgának kezdett el írni - állt fel Victoria korához képest meglepő lendülettel. - És most engedelmükkel fölmegyek átöltözni. Az ilyesféle látogatásokhoz illik rendesen felöltözni. Emma megvárta, míg az ajtó becsukódik Victoria mögött. Akkor Edisonra nézett. - Szerintem a nagyanyja kifejezetten élvezi ezt a kalandot. - Igaza lehet - mosolyodott el halványan a férfi. -Meglepő. - Ez az egészségtelen kalandvágy valami családi vonás lehet önöknél. Drága kis Daphném! Van egy jó és egy rossz hírem. Először a jót. A jelek szerint ez a mostani munkaadóm nem sokáig tart igényt a munkámra. Emma hirtelen megállt, és szomorúan nézte, amit eddig leírt. Nem, ez egyáltalán nem volt jó hír. Sőt, a lehető legrosszabb hír volt, amit e1 tudott képzelni. Gondolni sem mert a jövőre, melyet magányosan, nélküle kell majd leélnie. Elég. Minden reményem megvan rá, hogy napokon belül megkapom a bérem utolsó részletét. Kicsit nehezen tudom rávenni, hogy megírja az ajánlólevelemet, de végül biztosan sikerülni fog. Kérlek, bírd ki még egy kis ideig Mrs. Osgood Leánynevelői Iskolájában. Ami pedig a kevésbé jó hírt illeti: a lapok továbbra sem írnak az Arany Orchidea sorsáról. Minden jel szerint odaveszett a tengeren, ámbár én még nem veszítettem el a reményt, hogy a végén csak visszatér. Talán mert nem tudom elhinni, hogy olyan ostoba voltam, hogy egy eleve kudarcra ítélt Kocsizörgést hallott a kocsifeljáróról. Maga is meglepődött, hogy e zaj hallatán valósággal hideg futkározott a hátán. A félig megírt levélről fölpillantott az órára. Hamarosan öt óra. A könyvtár ablakán kipillantva Lady Exbridge városi hintóját látta odalent. Ezek szerint Victoria tért vissza délutáni vizitjeiből. Nem is jöhetett más, futott át az agyán, hiszen Edison szigorúan meghagyta, hogy más kocsit ne engedjenek be a kapun, míg ő meg nem érkezik. Victoria bizonyára érdekes hírekkel tért haza. Emma megkönnyébbülten fel akart sóhajtani, de a levegő megrekedt a torkában. Nevetséges. Semmi magyarázatot nem talált e hirtelen támadt rémületre. A házat figyelő rendőr úgysem enged be senkit.
Odalent megállt a kocsi. Emma megpróbálta leküzdeni egyre mélyülő rossz előérzetét, s rávenni magát a levél folytatására addig is, míg Victoria megérkezik a könyvtárba. Olyan erővel markolta a tollszárat, hogy az eltört az ujjai között. Bosszúsan félrelökte, és kinyitotta a középső íróasztalfiókot, hogy másikat vegyen elő. Akkor meglátta a kis kést, amellyel Victoria a lúdtoll hegyét szokta kifaragni; levette a kupakját, és megvizsgálta az elsőrendű acélból készült éles pengét. Halk hangokat hallott odakintről. Az inas hangjából aggodalom érződött. - Kérem, uram, távozzon. Lady Exbridge meghagyta, hogy a család és a személyzet tagjain kívül senkit se engedjek be a házba. - Nyugodjon meg, jóember, biztosíthatom, hogy Greyson kisasszony fogad engem. Nemde, Greyson kisasszony? - nyitott be a könyvtár ajtaján Basil Ware. - Lady Exbridge vigasztalhatatlan lesz, ha nem csatlakozik hozzánk a hintójába. - Mr. Ware - nézett rá dermedten Emma, és hirtelen megértette, mi váltotta ki az iménti baljós előérzetét. - Mondja hát, hogy ön is velünk jön - nézett rá gonoszul csillogó szemmel, de mosolyogva Basil. - Mindjárt öt óra. Kocsizunk egyet a parkban. Jövendőbeli anyósa azt szeretné, ha a Társaság látná, hogy elfogadta önt menyéül. - Hogy az ördögbe engedhette, hogy csak úgy besétáljon a házba? - üvöltötte Edison. - Magának az volt a dolga, hogy vigyázzon rá! Azért fizetek magának, hogy megvédje! - Nagyon sajnálom, uram, de nem tehetek róla, hogy elvitték a hölgyet - mentegetőzött Will, a vörös képű rendőr. - Greyson kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy elmenjen Lady Exbridge-dzsel. Mr. Ware személyére vonatkozóan pedig nem kaptam utasítást. Csak saját magát hibáztathatja, gondolta Edison. Az eszébe se jutott, hogy Basil az ajtón átfog bejönni a házba. A nyilvánvaló stratégiája. - De legalább a nyomába eredt volna annak az átkozott kocsinak - mordult rá. - Nem hinném, hogy nehéz dolog lesz megtalálni azt a drága hintót - nyugtatgatta Will. - Biztosan látta valaki, hogy merrefelé mentek. - Maga ostoba fajankó, nem gondolja hogy az első sarkon át is ülhettek egy közönséges bérkocsiba? - Még hogy elcserélték volna azt a drága hintót? - meresztette rá a szemét hitetlenkedve Will. - Hiszen az egy vagyont ér! - Azt az embert nem érdekli a nyavalyás hintó - kapta galléron a rendőrt Edison. - Neki Greyson kisasszony kellett. És most meg is kaparintotta, hála a maga tökéletes alkalmatlanságának! Edison hirtelen észbe kapott, elengedte a rendőrt, és elfordult. Nem ér el semmit, ha nem őrzi meg az önuralmát. Most csak a logikában és a stratégiában bízhat. Most el kell kezdenie Basil Ware fejével gondolkozni. Ez azt jelenti, hogy a Vanza módszere szerint kell gondolkoznia. Kihajtogatta a levelet, mely Victoria házában várt rá, és újra elolvasta. Stokes, Mindketten biztonságban vannak, és nem esik bántódásuk, ha gondoskodik róla, hogy megkapjam a receptet. Pár órán belül értesíteni fogom, mikor és hova juttassa el. Vanza-tanítvánnyal van dolga, emlékeztette magát Edison, miközben a levelet a markába gyűrte. Egy olyan emberrel, aki oly mélyre süllyedt a csalás stratégiájába, hogy nem derül ki róla, hogy valaha a Vanzagari Társaság tagja volt. Aki oly mélyen elmerült a Vanzában, hogy nyilvánvalóan hisz az okkult elixír hatékonyságában. Basil Ware hisz a stratégiákban. Minden tervét a megfelelő tantételek szerint alakította ki. Üzenetekben közölni az értékek átadására vonatkozó utasításokat, miközben maga és a túszok rejtve maradnak, nem tartozik a legegyszerűbb dolgok közé, gondolta Edison. A tervben fontos szerepet játszik az idő is. Ha a játszma elkezdődik, Ware számára lényeges lesz, hogy minden a lehető leggyorsabban történjen. Minél tovább tart a dolog, annál nagyobb a kockázat. Ware tehát még Londonban van. A rejtőzködés stratégiáját választotta. E stratégia szerint az a legjobb búvóhely, melyet az ellenfél a legkevésbé valószínűnek tart, lévén a legbiztonságosabb és a legerősebben őrzött.
- Maga bolond, Ware - nézett Emma utálkozó arccal Basilre. A jellegtelen bérkocsi, melyben utaztak, egy közeli utcában várt rájuk. Basil behúzta a függönyöket, de addigra Emma már észrevette a folyót. A szag is elárulta, hogy a dokkok közelében járnak. - Eljátszotta a jogát, hogy beszéljen, kedvesem - felelte a vele szemben ülő Basil. Miután egyik embere hátrakötözte Emma és Victoria kezét, elrakta a pisztolyát. - Ha elfogadta volna az ajánlatomat, melyet Ware Castle-ben tettem, azóta élvezhetné új, mondjuk asszisztensi állását mellettem. De maga Stokest választotta. A dolog kezdett világossá válni. - Maga lőtte le Chilton Crane-t a szobámban, nem Miranda! - Szemmel tartottam Mirandát Ware Castle-ban. Amikor azon az éjjelen a személyzetem egy tagját rá akarta venni, hogy küldje fel Crane-t a maga szobájába, rögtön átláttam, mi a szándéka. - Azt akarta, hogy rajtakapjanak Crane-nel. - Igen. Úgy gondolta, ha maga kompromittálódik, akkor egy állásajánlattal a markába kaparinthatja. Ön azonban elszánt nő, Greyson kisasszony, és én biztos voltam benne, hogy ki fog mászni egy ilyen együgyű csapdából. - Követte Crane-t a szobámig, s megragadva a kínálkozó lehetőséget, megölte őt, hogy olyan rossz hírem legyen, ami nemcsak az állásom elvesztését, de a hóhér kötelét is kilátásba helyezi. - Vanza vagyok - bólintott Basil. - Hiszek benne, hogy az ilyesmit csak alaposan szabad csinálni. - Miranda nyilván azt hitte, hogy valóban én öltem meg Crane-t. - Lehetséges. De őt meglepte, mondhatni, felbőszítette, amikor Stokes a maga gáláns ajánlatával az ön segítségére sietett. Miranda úgy gondolta, hogy Stokes a receptet akarta megszerezni. És bevallom - tette hozzá Basil mosolyogva -, én is ugyanerre a nyilvánvaló következtetésre jutottam. - Miért volna szüksége az unokámnak egy ilyen nevetséges okkult kotyvalékra, amivel holmi kártyacsalásokat lehet véghezvinni? - szólt közbe méltatlankodva Victoria. - Hiszen egyetlen sikeres hajózó vállalkozásával több pénzt tud keresni, mintha hónapokig játékbarlangokban töltené a drága idejét! - Edison különben is becsületes ember - csatlakozott hozzá Emma. - Ő sohasem csalna a kártyán. - Talán azt hiszi, hogy a recept elvezeti a Titkok Könyvéhez - vont vállat Basil, elengedve a füle mellett a burkolt célzást. - Magát nem érdekli a könyv? - kérdezte Emma. - Nem különösebben. Szerintem már nincs is meg. Farrell Blue villájával együtt eléghetett. De még ha túlélte is a tüzet, számomra használhatatlan. - Miért mondja ezt? - Mert most, hogy Blue meghalt, nincs élő ember, aki meg tudná fejteni akár egy receptjét is. És engem egyébként is csak ez az egy érdekel. - És hogy jött rá, hogy Miranda megszerezte a receptet? - érdeklődött Emma. - Amerikában töltöttem az elmúlt éveket, de tartottam a kapcsolatot a Vanzagari Társasággal. Visszatértemkor értesültem róla, hogy a Titkok Könyvét ellopták, de mivel megvoltak a magam tervei, nemigen foglalkoztatott a dolog. - Siettetni a nagynénje halálát, igaz? - kérdezte Emma zord mosollyal. - Látom, nem vesztegette az idejét - kuncogott Basil. - úgy van. Szegényke úgyis a halálán volt, hát miért ne siettem volna a segítségére azzal a párnával? Emma vett egy nagy levegőt. - És Sally Kent látta, hogy mit csinált. Aztán megpróbálta zsarolni. - Maga nagyon ügyes kislány - bólintott elismerően Basil. - Adtam kétszáz fontot a kis butának, hogy tartsa a száját, aztán gondoskodtam róla, hogy eltűnjön. - Miért kellett magának annyira az a recept, hiszen épp hozzájutott az örökségéhez? - Sajnos csak az öregasszony halála után tudtam meg, hogy a Ware-birtok a csőd szélén áll - vallotta be Basil. - Csak annyi maradt, amennyivel egy ideig még fenn lehet tartani a látszatot, de mindenképpen új források után kellett néznem. - Nem nézett körül a gazdag özvegyek vagy egy nagy örökség várományosai között? - kérdezte Victoria. Az urak ezzel a módszerrel szokták rendbe rakni zilált pénzügyeiket. - Bevallom, az előbbiek jobban érdekeltek. Tudja, ez esetben nem kell az illető hölgy apjával tárgyalásokat folytatni, melyek során könnyen fény derülhet a saját anyagi helyzetemre. - Vagyis csak az özvegyek jöhettek számításba, és a listáján Miranda is szerepelt - csapott a homlokára Emma. - Eleinte jó esélyt adtam neki - bólogatott Basil. - De nem óhajtottam olyasvalaki áldozatául esni, aki
ugyanazt a játszmát folytatja, amelyet én. Mert mondanom sem kell, hogy diszkrét, de rendkívül alapos nyomozást folytattam a múltjával kapcsolatban. - És rájött, hogy kalandornővel van dolga - állapította meg Victoria. - Már éppen ki akartam húzni a listámról, amikor egészen véletlenül rábukkantam életének arra a mozzanatára, hogy egy ideig Itáliában élt, és hogy újabban az a szokása, hogy egy különleges teával kínálja nőismerőseit. E két dolgot összekapcsoltam a szóbeszéddel, mely szerint a Titkok Könyve egy tolvaj kezébe került, a Blue-villa pedig leégett, és hirtelen minden világossá vált előttem. - Maga ölte meg Mirandát, ugye? - nézett a férfira összehúzott szemmel Emma. - Nem. - Hazudik. Csak maga tehette. - Bevallom, nagyon meg akartam szabadulni tőle. El is mentem hozzá aznap délután, amikor megtudtam., hogy az egész személyzetet eltávolította otthonról. Gyanítottam, hogy kezdi hatalmába keríteni a vakrémület. - Tudott róla, hogy üzenetet küldött nekem? - kérdezte Emma. - Az, akivel a házát figyeltettem, ezt is megmondta nekem. Féltem, hogy el akar mondani magának mindent, sőt, talán azt is felajánlja, hogy legyen a társa. Ezt nem engedhettem. De amikor odaértem, már holtan találtam őt. És a recept nem volt sehol. - Nem értem - bámult rá Emma. - Csak maga ölhette meg. Senki más nincs... - Dehogy nincs, Greyson kisasszony. A vőlegénye. - Ő nem ölte meg Mirandát - gerjedt haragra Emma. - De még mennyire, hogy megölte - villant rá Basil szeme. - Sőt, a receptet is ő vitte el. Felforgatta miatta az egész könyvtárat. Fölösleges vitatkozni vele, döntötte e1 magában Emma. - Maga most azt hiszi, hogy Edison oda fogja adni az elixír receptjét annak fejében, hogy bocsássa szabadon Lady Exbridge-et és engem? - Igen. Szerintem pontosan ezt fogja tenni. Velem ellentétben rá hatással van a Vanza-becsület fogalma. Victoria megpróbált másképp elhelyezkedni a széken. - Nem kétséges, hogy Edison engem fog okolni, amiért engedtem, hogy ez a galád Basil Ware elrabolja magát. - Ware mindkettőnket elrabolt - igazította helyre Emma. - De abban igaza van, hogy Edison nem lesz elragadtatva. Nem szereti, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy ő elképzelte. Ware-nak rém egyszerű dolga volt, gondolta. Két embere leütötte a Victoria hintójában várakozó kocsist és inast, s amikor látogatását befejezve a lady beszállt, az Exbridge-libériát viselő gazfickók hajtottak el vele. Amikor behajtottak a kapun, Basil Ware pisztolyt fogott rá, s így a lady kénytelen volt a kocsist föl nem ismerő szolgájának azt mondani, hogy ő fogadta fel az új embert. Ezek után Basil Ware akadálytalanul léphetett be a házba. Míg ezeket végiggondolta, Emma megpróbálta kideríteni, milyen erős a csomó, mely összefogja hátrakötözött kezét. Amikor látta, hogy nem boldogul, Victoriára nézett. - Az ön kötele mennyire feszes, madam? - Nem túlságosan, mert az a rettenetes alak rajtam hagyta a kesztyűt. De egymagam biztosan nem tudok megszabadulni tőle. Emma körülnézett. Ware egy ócska kis üzlet fölötti szobában őriztette őket két emberével az est leszálltáig, majd egy egyszerű bérkocsival átszállította őket a dokkba. Nem sokkal korábban kerültek ide, ennek az üres raktárnak az emeletére, ahol magukra hagyták őket a hatalmas ládák és jókora hordók között. A poros, piszkos padlón vastag kötelek tekergőztek kövér kígyókként, s az ablakokat olyan vastagon lepte a mocsok, hogy a hold fénye nem tudott áttörni rajta. Emma nem tudta, hány óra lehet, de abban biztos volt, hogy órákkal ezelőtt hagyták el az Exbridge-házat. - Vajon miért a dokkba hozott bennünket? - töprengett fennhangon, miközben közelebb tapogatózott Victoriához. Tálán el akar hajózni, mihelyt a kezében lesz a recept. Meg van győződve róla, hogy Edison vitte el. - Nem tudom elhinni, hogy Ware csakugyan feltételezi Edisonról, hogy megölte Mirandát, mert meg akarta kaparintani annak a kotyvaléknak a receptjét. - Akkor még mindig nyitva van a kérdés, hogy ki ölte meg Mirandát - állapította meg Victoria, majd némi szünet után megkérdezte: - Mi a csudát művel? - Megpróbálok a háta mögé kerülni, hogy benyúlhasson a szoknyám alatti egyik zsebbe. - Miért, mit tart a zsebében?
- Az íróasztalfiókjában talált kést. Talán el tudjuk vágni vele a köteleinket. - Meglepő - mormolta Victoria. - Hogy a csudába jutott eszébe, hogy magával hozza a tollfaragó késemet? - Akkor támadt ez az ötletem, amikor meghallottam a hallban lévő Basil hangját. - Üljön mán le - mondta Félfülű Harry. - Megőrjít ezzel a le-föl mászkálásával. Tessék, igyon egy korty sört, attól majd megnyugszik. Edison meg se hallotta. A keskeny ablakhoz érve lenézett a szűk kis utcára. Harryvel együtt órák óta várakoztak a Vörös Démon fölötti sötét kis szobában. Harry egyik embere ugyan már egy órája visszatért egy használhatónak látszó hírrel, de Edison továbbra is csak várt. Az időzítés stratégiája szerint minél türelmetlenebb valaki, annál inkább késleltetni kell a támadást. De sokáig nem merte húzni a dolgot. Ware üzenete nagyon is világos volt. A receptet egy órán belül tegye le a megjelölt sikátorban, amely a város másik végében volt. Ware azt a helyet figyelteti embereivel, következésképpen kevésbé tartja szemmel a foglyait. - Mit gondol, hányan lehetnek vele? - érdeklődött Harry. - Legföljebb egy vagy kettő. Olyan nagyra van magával, hogy azt hiszi, két asszonnyal gyerekjáték lesz elbánnia. Annyi esze nincs a bolondnak, hogy fölmérje, mire számíthat, ha az a két asszony Emma és a nagyanyám - tette hozzá baljós vigyorral. - Ojjan nehéz természetűek? - Azt te el se tudod képzelni. Éppen ezért kell megtalálnunk őket, amíg Ware mással van elfoglalva. Ha túl sokáig várunk, Emma és Victoria képes és a maga kezébe veszi a dolgok intézését. - Felőlem máris indulhatunk. Minél előbb, annál jobb, én amondó vagyok. Edison elővette a zsebóráját, és felpattintotta a fedelét. - Indulhatunk. - Hála Istennek. - Harry lecsapta a söröskorsót, és felpattant. Edison bekattintotta az óra fedelét, és elindult az ajtó felé. Kabátzsebéből előhúzta a pisztolyait, hogy még egyszer ellenőrizze őket. Mindkettő töltve. A puskapor is száraz volt. 29. A kötél utolsó szála is elpattant. Emmát egy pillanatra elöntötte a boldogság. - Sikerült, madam! Szabad vagyok! - Hála az égnek. Már azt hittem, sohasem végzek vele. Emma vigyázva kinyújtotta mindkét karját. Merev volt, fájt is, de azért boldogulni fog. Gyorsan megfordult, és fölkapta a kést. - Egy perc, és kiszabadítom, madam. - Ebben nem kételkedem - felelte fanyarul Victoria. - De gondolt-e már arra, hogy utána mihez kezdünk? Ebből a szobából csak a lépcsőn át jutunk ki. Ott pedig Ware és az emberei várnak ránk. - Van más út is - mondta Emma, miközben a keskeny pengét ide-oda húzogatta a vastag kötélen. - Az ablak. - Másszunk le az utcára? - Rengeteg kötél hever a padlón. - Nem biztos, hogy én képes vagyok ilyesmire. De még ha sikerül is megmenekülnünk innen, ne felejtse el, hogy London legveszedelmesebb részén vagyunk. Két asszony éjszaka a dokkban csúnyán pórul járhat. - Van más javaslata? - Nincs - vallotta be Victoria. Épp abban a pillanatban, amikor Emmának végre sikerült átvágnia a kötelet, léptek dobogását hallották a lépcső felől. - Jön valaki - suttogta Victoria. - Ha ellenőrzi a köteleinket, észre fogja venni, hogy elvágtuk. Emma sarkon fordult, s felkapta a nehéz faszéket, melyen az imént ült. - Maradjon ott, ahol van, asszonyom. Ha kinyitja az ajtót, próbálja egy percre elterelni a figyelmét. - Mire készül? - Ne féljen. Nagyon értek az ilyesmihez, ámbár szék helyett inkább ágymelegítőt szoktam használni. Sietve átvágott a szobán, s épp akkor ért az ajtóhoz, amikor a túloldali léptek megálltak előtte. Akkor vett egy mély levegőt, a feje fölé emelte a széket, és várt.
Az ajtó nagy lendülettel kitárult. Gyertyafény lobbant. - Már épp ideje, hogy jöjjön valaki. Remélem, hozott valami ennivalót. Órák óta étlen-szomjan gubbasztunk itt - szólt ki éles, parancsoló hangon Victoria a sötétből, egészen úgy, mintha egy szolgát korholna. - Örüljenek, hogy egyáltalán életben vannak - közölte az ember, s beljebb lépve magasra emelte a gyertyát. - Hol az ördögbe van a másik? E pillanatban Emma teljes erejéből lesújtott a férfi fejére, aki hang nélkül összerogyott. A gyertya kiesett a kezéből, és elgurult valamerre. - Emma, a gyertya! - figyelmeztette Victoria. - Megtaláltam - kapta föl a porból Emma, és elfújta a lángját. - Most aztán siessünk. Valaki hamarosan utána fog jönni. - Igen. - Victoria fölemelt a földről egy tekercs kötelet, és vonszolni kezdte az ablak felé. - Nem tudom, le tudok-e mászni egy kötélen az ablakból. - Majd csomókat kötünk rá. A kesztyű megvédi a kezünket. Mindössze egy emelet magasan vagyunk, Victoria. Meg tudjuk csinálni. Én megyek elsőnek, hogy lentről elkapjam, ha netalán lecsúszna. - Jól van. - Victoria kinyitotta az ablakot, és kilökte a kötél egyik végét. - Meg kell próbálnunk. Senkit sem látok odalent. Ez talán jó jel. - Nagyon jó jel - felelte Emma. - Féltem, hogy Ware őröket állít odalent. Két nagy csomót kötött a vastag kötélre, de többre nem mert időt vesztegetni. A kötél másik végét egy hordó köré kötözte. Amikor elkészült, fölemel, te a szoknyáját, s egyik lábát átvetve a párkányon két kesztyűs kezével megragadta a kötelet, és felkészült, hogy leereszkedjen a szűk utcába. - Legyen óvatos, drágám - suttogta Victoria. - Bizony - szólt Edison halkan valahol Emma feje fölött. - Legyen nagyon óvatos. Nem azért törtem magam, hogy most, a végén eltöressem magával a bokáját. Emma alig bírta megállni, hogy fel ne kiáltson örömében és meglepetésében. Gyorsan fölnézett, de csak az éjszakai égboltot látta a feje fölött. Aztán észrevette, hogy egy árnyék himbálózik közvetlenül fölötte. - Úristen. Edison. - Csitt. Menjen vissza. Nincs értelme a nehezebb utat választani, ha van könnyebb is. - Igen. Hogyne. Emma visszamászott a szobába, és onnan figyelte a férfit. Ha nem tudta volna, hogy ott van, még most sem vette volna észre a feketébe öltözött árnyalakot az éjszaka sötét háttere előtt, amint egy kötélen ereszkedik le a tetőről. Emma odarohant, és átkarolta a derekát. - Épp idejében érkezett, sir. - Bocsánat a késésért. Ki kellett várni a megfelelő pillanatot. - És egy röpke pillanatra magához ölelte a lányt. - Hogy talált ránk? - nézett rá ámulva Victoria. Hosszú mese. Elég annyi, hogy ha az ember megtanulta a Vanza-stratégiákat, akkor többnyire ki tudja számítani, hogy egy másik Vanza-tanítványnak mi lesz a következő lépése. Ware feltételezte, hogy én majd úgy gondolom, Londonnak épp ebben a részében nem fogja önöket elbújtatni. De, amint látom, maga megint a régi trükkjéhez folyamodott, Emma - mondta Edison, a padlón fekvő férfira tekintve, akire épp ráesett a hold ezüstös fénye. - Jól összedolgoztunk Victoriával - válaszolta Emma, majd ideges pillantást vetve az ajtó felé, hozzátette: Rettenetesen örülök, hogy itt van, uram, de mielőbb el kellene tűnnünk innen. - Egyetértek - felelte Edison. - De szerintem könnyebb lesz a lépcsőn lemennünk, mint kötélen leereszkednünk. Az ajtóhoz lépett. - Várjanak itt. Egy perc, és visszajövök. - Edison, ne! - Nincs semmi baj. Ware pillanatnyilag a figyelemelterelés stratégiájának az áldozata. Nem képes egyszerre mindenre odafigyelni. Itt mindössze két embere van vele, s közülük az egyikkel önök, hölgyeim, dicséretes módon elbántak, a másikat meg Harry barátommal együtt már korábban lefegyvereztük. Ware többi bérence pedig a város túlsó végében les rám. - Csakhogy odalent maga Ware várakozik, és pisztoly is van nála - suttogta Victoria izgatottan. Egyenesen belé fog szaladni. - Vagy inkább ő szalad belém - mondta Edison, s máris kilépett az ajtón. Emma Victoriára nézett. - A legnehezebb munkaadó, akivel valaha dolgom volt. Meg kellett volna íratnom vele az ajánlólevelet, s csak aztán engedni, hogy lemenjen a földszintre.
Sohasem bízott meg vakon a stratégiákban, de el kellett ismernie, hogy az időzítés stratégiája, ha másért nem, hát a meglepetéselem miatt remekül bevált. Elővette övéből a pisztolyát, kilépett a sötét előtérből, és a lámpással megvilágított iroda ajtajához lépett. Odabent Basil járkál föl-alá, kezében lóbálva pisztolyát. - Sajnálom, hogy megvárakoztattam, Ware - mondta Edison. Basil hevesen összerándult, és megpördült. Edison láttán szája dühösen megvonaglott. - A pokolba magával, Stokes. - Fölemelte a pisztolyt, és megcélozta vele Edisont. - A pokolba a szemével. Meghúzta a ravaszt. A lövés zaja robajként hatott a kis szobában. Edison addigra már elugrott az ajtóból, és a golyó a mögötte lévő falba fúródott be. Akkor gyorsan visszaugrott az ajtónyílásba. Ware felkapta az íróasztalról a másik pisztolyát. Edisonnak újból félre kellett ugrania Ware második lövése elől, amely elszállt a sötétbe. - Hol vannak az embereim? - rikoltotta Basil. - Ide gyertek, itt van! Edison érezte, hogy talpa alatt megremeg a padló. A mindenségit. Ezek szerint elszámították magukat. Basilnek nem két, hanem három embere volt itt. Levetette magát a földre, de sajnos, nem elég gyorsan. Háta mögött, a sötétségben fény villant, és úgy érezte, mintha a bordái közé kést döftek volna. - Old meg! - üvöltötte Ware. - Holtan akarom látni! Edison a hátára fordult, és belelőtt a sötétségből felbukkanó alakba. Az megrándult, és hátrazuhant a lépcsőre. Pisztolya nagy csattanással esett a földre. A padló újabb remegéséből Edison arra következtetett, hogy Ware a meglepetésstratégia szerint hátulról támad. Erre az volt a válasz, hogy az ember átfordul az oldalára, és fölpattan álló helyzetbe. Ő azonban kettőt fordult, s az oldalába hasító fájdalomra ügyet sem vetve teljes erejéből megragadta és megrántotta Ware csizmás lábát, aki egy fülrepesztő ordítással hanyatt vágódott. Edison ekkor felugrott, és elindult felé. Basilnek addigra már sikerült feltérdelnie, s most összehúzott szemmel nézett el Edison mellett. - Lőj már, te ökör! Lőj! Régi trükk volt ez, talán a legrégibb. Edison oda se nézett, vajon valóban ott áll-e a másik a háta mögött a pisztolyával, csak oldalt vetette magát, és begurult egy oszlop mögé. Sebéből fájdalom hullámzott át a testén. Megmarkolta a zsebében lévő másik pisztolyát. A sebesült támadó addigra feltápászkodott, és elsütötte a kezében lévő fegyvert. Edison előkapta a zsebéből, a pisztolyt, de rögtön látta, hogy fölösleges visszalőnie. A támadó kiejtette a fegyvert a kezéből, megmarkolta a vállán ejtett sebet, és kimeredt szemmel bámult Edisonra. - Idenézz, micsináltál... Most asztán fújhatom a pénzemet, te nyavajás... Azzal fejjel előre végigzuhant a padlón. Edison az oszlopba kapaszkodva felhúzta magát. Basilre nézett, aki arccal egy vértócsában feküdt a földön, az Edisonnak szánt golyóval a mellében. - Edison, nincs semmi baja? - röpült föl a lépcsőn Emma, hogy csak úgy suhogott a szoknyája. - Jóságos Isten, ezek lövések voltak! - szedte a lépcsőfokokat közvetlenül a nyomában Victoria. - Ware meghalt? - Azt mondta, nincs itt Ware-nak több embere! - rohant Edisonhoz Emma. - Elszámítottam magam - felelte a férfi az oldalára tapasztott kézzel. - De helyrehoztam a tévedést. - Szent Isten, Edison - kiáltotta halk, sírós hangon Victoria, és a szája elé kapta a kezét. - Maga vérzik - állt meg Edison előtt Emma, s tágra meredt szemmel nézett rá. A férfi lepillantott a fekete ingén terjengő nedves foltra. Bódultságot érzett, s akaratereje megfeszítésével küzdött a rá-rátörő szédülés ellen. - Rendbe jövök. Csak egy kis karcolás. Azt hiszem. Menjen ki, és hívja Harryt. Arra vár, hogy jelt adjak. - Majd én hívom - mondta Victoria, és sietve elindult az ajtó felé. - Edison, nagyon sok vért... - Menjen, és hívja Harryt, nagyanyám. Victoria futott. - Üljön le, Edison. - Emma fölemelte muszlinszoknyáját, és hozzáfogott, hogy letépjen egy csíkot az alsószoknyájából. - Mondom, hogy jól vagyok - mormolta a férfi. - Azt mondtam, üljön le! Edison lerogyott az egyik lépcsőfokra. Maga is meglepődött a hirtelen rátört gyengeségtől. - Aggódik, ugye, hogy mindjárt meghalok, pedig még nem írtam meg azt a nyavalyás ajánlólevelet?
- Nem erről van szó, uram. - A lány óvatosan felhajtotta a férfi golyótépett ingét, hogy megvizsgálja a sebet. - Pusztán arról, hogy bizonyos szakmai szintet tartanom kell. Pályafutásom során voltam már néhányszor nehéz helyzetben, de még egy munkaadómat sem kellett elveszítenem. Nem szeretném épp önnel kezdeni. 30. Húsz perccel később Edison óvatosan elhelyezkedett a Harry által előállított bérkocsi párnázott ülésén. Jobban érezte magát. A seb nem ment mélyre, de kegyetlenül fájt. Victoria a szemben lévő ülésre telepedve nézett rá aggodalmas tekintettel. Emma szállt fel harmadiknak, és leült Edison mellé. Amikor Félfülű Harry is felmászott a kocsis mellé a bakra, a kocsi egy rándulással elindult. - Elállt a vérzés - állapította meg Emma a maga készítette kötést megszemlélve. - Mihelyt hazaérünk, kap valami ópiumkivonatot. - A pokolba az ópiummal - morogta Edison, felfelszisszenve, amikor a kocsi egy nagyobbat rántott. - Én inkább a brandyre szavazok. - Mi lesz azokkal a gazfickókkal, akiket a raktárban hagytunk? - kérdezte Victoria. - Basil Ware-on kívül mindegyik él. - Előbb-utóbb kiszabadulnak - felelte Edison. Szédült, és egyre nehezebben tudott tiszta fejjel gondolkodni. - Azután újra eltűnnek a kikötő bugyraiban. - Gondoskodnunk kellene arról, hogy utolérje őket az igazságszolgáltatás - mondta Victoria. - Nem érdekel, mi történik velük. - Edison mélyeket lélegzett, hogy elűzze a fenyegetően közeledő sötétséget. - Ware halott. Csak ez számít. - Ha már szóba került Basil Ware - szólt közbe Emma -, sok mesélnivalónk van róla. A terve számos részletét elárulta nekünk. Ő ölte meg a patikust, hogy elfedje Miranda nyomait, amúgy pedig azt állította, hogy Mirandát nem ő lőtte le. Ezt nem hittem el neki, de azért furcsa, hogy ezt a gyilkosságot tagadta, holott a többit készségesen bevallotta. - Én hiszek neki - mondta Edison. Behunyta a szemét, és fejét ráhajtotta az ülés támlájára. Erezte, hogy fokozatosan elhatalmasodik rajta a gyengeség. - Hogy érti azt, hogy hisz neki? - kérdezte Victoria. - Miért ne hazudhatna...? - Szent ég! Nézzék! - suttogta Emma. - Mit? - kapta oda a fejét Victoria. Edison képtelen volt kinyitni a szemét. - Azt a hajót. Amelyik másodiknak van kikötve a dokkban. Az Arany Orchidea! - kiáltotta ujjongva. - Nem hiszek a szememnek! Látják? Állítsa meg a kocsit! - kiáltotta előre. - Meg akarom nézni közelebbről! - Csak egy hajó, Emma - nyögött fel Edison. - Ha nem haragszik, most csakugyan szükségem lenne egy kis brandyre. - Igen, persze. Bocsásson meg. Mi nem jutott az eszembe... Harry, szóljon a kocsisnak, hogy menjünk egyenesen Lady Exbridge házához. - Úgy lesz, asszonyság - kiáltott vissza Harry. - Majd később visszajövök, és megnézem közelebbről - ült vissza Emma a helyére. - Tudtam, hogy vissza fog jönni! Kezdettől fogva tudtam! - Mi a csudáért érdekli annyira az a hajó? - tudakolta Victoria. - Abba a hajóba, abba az átkozott, nyavalyás hajóba fektettem minden pénzünket, amit a húgommal együtt kaptunk, amikor eladtuk a devoni házunkat. Hát nem érti, Lady Exbridge? Az Arany Orchidea épen és egészben befutott a kikötőbe. Nem süllyedt el! És én most gazdag vagyok! - Gazdag? - visszhangozta Victoria. - Hát, talán nem annyira, mint Krőzus, vagy, ön, vagy Edison. De annyit mondhatok, madam, hogy soha többé nem kell társalkodónői állást vállalnom. Annyi pénzünk lesz, hogy akár tucatnyi kérő is tolong majd Daphne körül, s neki nem lesz más dolga, mint válogatni közülük. Kiválaszthatja magának a szívének legkedvesebbet, és sohasem kell házvezetőnőként vagy társalkodónőként megkeresnie a kenyerét hadarta egy szuszra Emma, a túláradó örömtől kipirulva, csillogó szemmel. - Meglepő - motyogta Victoria. Edison is megmoccant, de a szemét nem nyitotta ki. - Gondolom, Lady Mayfield említette magának, hogy reményeim szerint még ebben a szezonban sikerül nyélbe ütnöm egy jó házasságot.
- Miről beszél? - kérdezte ijedten Victoria. - Talán hallucinációi vannak - vélekedett Emma, és kezét rátette Edison homlokára. - Lehet, hogy az agyára ment a fájdalom és a megrázkódtatás. - Most, hogy gazdag lett, és mivel olyan szépen megegyeztünk egymással... - Edison szünetet tartott, hogy összeszedje az erejét. Nagyon jól esett a homlokát hűsítő kéz érintése, de a szemét még most sem nyitotta ki. - Nem látom be, miért ne házasodhatnánk össze. - Félrebeszél, semmi kétség - suttogta Emma. - Rosszabb állapotban van, mint gondoltam. Ha hazaérünk, rögtön orvost kell hívni hozzá. - Igaza van - bólogatott Victoria. - Ne vitatkozzon vele, Emma. Ki tudja, hogyan hatna rá ebben az állapotában. Nem szabad felizgatnunk. Mondja csak neki azt, hogy feleségül megy hozzá. - Jól van - egyezett bele sietve Emma. - A felesége leszek. - Köszönöm, drágám. Megtisztel vele. - Ezzel a férfi elmerült a rá várakozó sötétségbe. A két nő suttogva mondott szavai elkísérték az árnyak birodalmába. - Nem hiszem, hogy reggel emlékezni fog bármire is - mondta Emma. - A maga helyében én nem lennék olyan biztos ebben. - súgta Victoria. - Mindenesetre megkérem, madam, legyen olyan jó és ne emlékeztesse őt arra, hogy ma éjjel házasságot ajánlott nekem. - Ugyan miért ne? - Mert akkor kötelességének fogja érezni, hogy állja a szavát - magyarázta Emma csüggedt hangon. - És én nem szeretném, hogy azt higgye, becsületből feleségül kell vennie. - Már épp ideje, hogy Edison elvegyen valakit - jelentette ki Victoria, és Edison csak csodálni tudta a gyakorlatias gondolkodásáért. - Szerintem maga megfelelő lesz, Greyson kisasszony. - Ígérje meg, Lady Exbridge, hogy erről egy szót sem szól neki. - Jól van - nyugtatta meg Victoria. - Csendben maradok. De nem hiszem, hogy ez bármit változtatna a dolgokon. - Mire az unokája magához tér, az egészet el fogja felejteni. Merő tévedés, gondolta Edison, a feledés határán lebegve. - Csak tudnám, mi volt abban, amit arról a nyavalyás hajóról mondtam, ami felidézte benne a hallucinációkat - tűnődött Emma. - Talán azzal lehet összefüggésben, hogy annak a nyavalyás hajónak ő a tulajdonosa - felelte Victoria. Edison arra ébredt, hogy Emma brandyt önt a sebére. - Az ég szerelmére, bele ne öntse az egészet abba az átkozott lyukba! Inni is maradjon belőle! És nyúlt az üveg után. Emma hagyta, hogy igyon egy kortyot, aztán elvette az üveget. - Most aludjon tovább. A férfi visszafeküdt a párnára, és összefont karját a homlokára fektette. - Vegye tudomásul, hogy nem fogom elfelejteni. - Még mindig félrebeszél - mondta Emma, aki közben új kötést tett a sebre. - Kicsit melegnek érzem, de a seb tiszta, és szépen be fog gyógyulni. Most pedig aludjon. - Ígérje meg, hogy akkor is itt lesz, amikor felébredek. - Itt leszek - ígérte a lány, s nagyon igyekezett, hogy elfojtsa a vágy feltörni készülő könnyeit. A férfi a keze után nyúlt, melyet a lány röpke habozás után odaadott neki. Akkor Edison megragadta, mintha attól félne, hogy mindjárt visszahúzza. A lány megvárta, míg elalszik. - Szeretlek, Edison suttogta. Válasz nem jött. Érthető, gondolta Emma. Hiszen alszik. Nem sokkal dél előtt a félrelökött takaró zizegése és egy félig elharapott, halk káromkodás ébresztette föl. Kinyitotta a szemét. A szoba csupa napfény volt, s ő ott kuporgott elgémberedett tagokkal a hatalmas karosszékben. Edison az ágy széléji ült, s a már jól ismert, titokzatos tekintettel nézte. Egyik kezét óvatos mozdulattal a kötésre fektette, de az arcába már visszatért a szín. A szeme kitisztult, s a régi éberség tükröződött benne. Derékig meztelen volt, s a takarót a combjáig letolta. Emma hirtelen elszégyellte magát. Elvörösödött, amitől még bosszússá is vált. Megköszörülte a torkát. - Hogy érzi magát, uram?
- Fáj - mosolyodott el halványan Edison. De amúgy, köszönöm, egész jól. - Nagyszerű. - Emma fürgén felpattant, aztán megpróbált nem összecsuklani a teljesen lemerevedett lábára nehezedő testsúlya alatt. - Csengetek, hogy hozzanak önnek teát és pirítóst. - Ebben a székben ült azóta, hogy hajnalban hazaértünk? A lány kelletlen pillantást vetett a tükörbe, és felnyögött, amikor meglátta gyűrött ruháját és összekócolódott haját. - Meglátszik rajtam, ugye? - Tudom, hogy megígértettem magával, hogy itt lesz, ha felébredek, de ettől még nem kellett volna a karosszékben aludnia. Azzal is beértem volna, ha tudom, hogy itt van valahol a házban. A lány kinyitotta a száját, de hirtelen egy szó sem jutott az eszébe. - Nem beszéltem félre a múlt éjszaka, Emma - nézett rá merőn a férfi. - És nem felejtettem el semmit. Megígérte, hogy feleségül jön hozzám. - Miért? - kérdezte a lány őszintén. - Miért? - rökönyödött meg a férfi. - Igen, miért? - Emma széttárta a karját, és le-föl sétált az ágy előtt. - Az rendjén van, hogy azt mondja, feleségül akar venni, de be kell látnia, jogom van tudni, hogy valójában miért is akar feleségül venni. - Aha. - Mert kötelességének érzi? Mert ha erről van. szó - nézett a férfira fenyegetően Emma -, akkor biztosíthatom, nem szükséges. Már nincsenek pénzügyi gondjaim, hála az Arany Orchidea visszatérésének. - Nem, nincsenek - bólogatott a férfi. - És a jó hírem miatt sem kell különösebben aggodalmaskodnom, mivel nem célom, hogy a Társaság befogadjon. - Hát, ez nagyban leegyszerűsíti a helyzetet. - Hogy érti ezt? - Nyilvánvalóan csak egy okom maradt arra, hogy házasságra lépjek - mosolygott a férfi. - Ha most arról akar meggyőzni, hogy szüksége van arra a haszonra, amelyet az én egyetlen részvényem... - Szeretem. A lány elkerekedő szemmel bámult rá. - Edison. - Esküdni mernék rá, hogy mielőtt másodszor is elaludtam volna, maga azt mondta nekem, hogy szeret. Vagy akkor is csak hallucináltam? - Nem. Nem, nem hallucinált! - Kitárt karral futott a férfi felé, s amikor odaért, hevesen átölelte és magához szorította. - Annyira szeretem, Edison, hogy az már fáj! A férfi felszisszent. - Igen. Tényleg fáj. - Úristen, a sebe! - A lány elengedte, s elszörnyedve azon, hogy mit tett, gyorsan hátralépett. - Jaj, ne haragudjon! - Nem haragszom - mosolyodott el szélesen a férfi. - Megérte. Nem kell megírnom azt az átkozott ajánlólevelet. Az Arany Orchidea kapitánya másnap reggel jött jelentést tenni. Ezalatt Emma Victoriával időzött a könyvtárban. - Pedig szívesen elmondanám neki, mennyit idegeskedtem miatta - morgolódott, miközben teát töltött a csészéjébe. - Nézze a dolgokat a jó oldalukról - pillantott rá Victoria a szemüvege fölött. - Ha Frye kapitánynak nem ilyen viszontagságos az útja, ön sohasem találkozik Edisonnal. - Biztos benne, asszonyom, hogy ön ezt jó dolognak tartja? - Nyugodt lehet - felelte Victoria csendesen -, hogy ehhez fogható jó dolog sok-sok év óta nem Fordult elő velem. Emma szívét melegség öntötte el. - Boldog vagyok, asszonyom, hogy ön és Edison az utóbbi napokban közelebb kerültek egymáshoz. - Hát igen - szólalt meg Edison az ajtóban. - Mindig mondtam, hogy egy kis tolvajlásnál, gyilkosságnál, emberrablásnál semmi sem hozhatja közelebb egymáshoz egy család tagjait.
- Nem volna szabad felkelnie az ágyból, uram! - pattant föl Emma. - Nyugodjon meg, kedvesem, tökéletesen jól érzem magam. Vagy majdnem tökéletesen - tette hozzá kicsit megránduló szájszéllel, miközben beljebb jött a szobába. - Na, és mit hozott fel mentségére Frye kapitány? - kérdezte morcosan Emma. - Az Arany Orchideát egy vihar alaposan eltérítette kijelölt útvonalától, majd napokig vesztegelt a szélcsend miatt, és egy távoli kikötőben volt kénytelen feltölteni az élelmiszer- és ivóvízkészleteit. Emma összefonta mellért a karját. - Szívesen váltanék pár szót ezzel a Frye-jal. Rengeteg aggodalmat álltam ki miatta. Edison átvette a csésze teát, melyet Victoria nyújtott neki. - Frye megnyugtatott, hogy a rakomány messzemenően kárpótolni fogja a befektetőket az átélt aggodalmakért. A várható haszon csakugyan túltesz még az én várakozásomon is. - Ez nagyszerű hír - vidult fel Emma. - Máris megírom a húgomnak. - Alig várom, hogy megismerhessem - mondta Edison. - Akárcsak én - mondta félig maga elé Victoria. - Roppant szórakoztató lesz egy ifjú hölgyet végiggardírozni az első szezonján. Számomra új élményt fog jelenteni. - Ha Daphne egy kicsit is hasonlít Emmára, az élmény kétségkívül emlékezetes lesz - jegyezte meg felvont szemöldökkel Edison, majd csészéjét letéve hozzátette: - Bocsássanak meg, de most mennem kell. - Miről beszél? - kiáltotta Emma. - Pihennie kell, még nem foglalkozhat az üzleti ügyeivel! A férfi elkomolyodva nézett a lányra. A tekintetéből elszántság sugárzott. - Majd pihenek, ha az elveszett könyv dolgát rendbe tettem. A lány egy pillanatig zavartan nézett rá, aztán a homlokára csapott. - Hát persze! Hiszen ön szerint Basil Ware igazat mondott, amikor azt állította, hogy nem ő ölte meg Mirandát. - Úgy van. - Edison megfordult, és elindult az ajtó felé. - Amíg ez az ügy nincs lezárva, addig csak félmunkát végeztünk. Emma ekkor már tudta, hová készül a férfi. - Várjon, én is magával megyek. - Nem. - Engem éppoly mélyen érint az ügy, mint önt, uram. Ragaszkodom hozzá, hogy mindvégig részt vegyek benne. Edison az ajtóban megállt, gondolkodott, majd meghajtotta a fejét. - Valóban joga van hozzá - mondta. - Mi folyik itt? - nézett Victoria hol egyikőjükre, hol másikójukra. - Kihez akarnak elmenni? - Ahhoz az emberhez, aki megölte Lady Amest, és mellesleg e történetben mások halálának is okozója volt - válaszolta Edison. 31. - Nézze el nekem, Greyson kisasszony, hogy nem állok fel - mondta Ignatius Lorring, és székében ülve könnyedén bólintott Emmának. - Ma nem vagyok túl jó formában. Mindazonáltal nagy örömömre szolgál, hogy megismerhetem. Már régóta furdalt a kíváncsiság, vajon miféle hölgyet választ magának Edison, ha eljön az ideje. - Sir - hajtott térdet Emma önkéntelenül, mindannak ellenére, amit ő és Edison gyanított erről az emberről Felkészült a találkozásra, mégis megdöbbentette ennek a nyilvánvalóan beteg embernek a látványa. Igaza volt Edisonnak, gondolta. Ignatius-nak már nem sok ideje lehet hátra. - Bizony, kedvesem - nézett rá szomorú mosollyal a férfi. - Csakugyan a halálomon vagyok. De hálásnak kell lennem, amiért ilyen hosszú és eseményekben gazdag életem volt. Sajnos, a jelek szerint mégsem tudom megadással fogadni küszöbön álló elmúlásomat. Edison elsétált a kandallóhoz, és megállt előtte. - Ezért akarta mindenáron megszerezni a Titkok Könyvét? Remélte, hogy talál benne valami varázsszert, amellyel meghosszabbíthatja az életét? - Ezek szerint rájöttél mindenre, igaz? Ignatius még mélyebbre süppedt karosszékében, és elnézte a tükörfalban a végtelenségig megsokszorozódott könyvek látványát. - Gondolom, már akkor is tudtad, amikor az inasom bejelentett benneteket. Hogy válaszoljak a kérdésedre, a Vanzagari Társaság sok más tagjával együtt az a meggyőződésem, hogy az ősi okkult tudományok rejtélyei egyáltalán nem mágikus természetűek. Az igaz, hogy nem olyasfajta tudáson alapulnak, amelyet manapság mi gyakorolunk, de nem varázslatok.
- Tudnia kellett, hogy előbb-utóbb rá fogok jönni, ön mindennél jobban épít a figyelemelterelés stratégiájára. - Valóban. Tudtam, hogy csak idő kérdése, és felismered, hogy a szálak az én kezemben futnak össze. Áruld el, miből jöttél rá? - A gyertyákból - válaszolta Edison. Ha a mesterre vagy kíváncsi, nézd meg a tanítvány gyertyáját. Ignatius bólintott. - Valaki odaadta Stonernak a gyertyáit, majd egy ugyanolyan gyertyából származó csonkot betett Ware dolgozószobájába. - Edison Ignatiusra nézve folytatta: - Ezt a csapdát csak az állíthatta nekem, aki tudta, hogy Ware-ra gyanakszom. - Kicsit aggódtam a gyertyák miatt, de arra gondoltam, nyerek vele annyi időt, hogy megszerezhetem a könyvet. - Azt hitte, meg tudja fejteni a Titkok Könyvében szereplő recepteket? - Igen - nézett Edisonra hűvös derűvel Ignatius. - Ha Farrell Blue ki tudta dolgozni a receptek megfejtésének kulcsát, akkor én, aki kétszer annyit ismerek a Vanza-tudományból, legalább annyira képes vagyok rá. - Miért vont bele engem is a könyv keresésébe? - Nagyon kockázatos dolog volt - húzta el a száját Ignatius. - De te voltál az utolsó reményem. A legjobb tanítványom voltál. - Az egész ügyet maga irányította a háttérből - nézett rá Edison. - Elintézte, hogy a templomból ellopják a könyvet. Csakhogy az, akit megbízott vele, elárulta. - El a gazember. Titokban eladta a könyvet Farrell Blue-nak. Az embereim utánamentek, de mire Rómába értek, Blue halott volt, és a villája porrá égett. A könyv nyomtalanul eltűnt. - Nagy valószínűséggel a lángok martaléka lett. - Ezt nem hihetem el - szorította ökölbe Ignatius remegő kezét. - Ha elhinném, szertefoszlana minden reményem. - A Rómában keringő szóbeszédből megtudta, hogy a receptek közül legalább egynek megvan a megfejtése. - Cselédpletyka volt. De ennél többet nem sikerült megtudnom. Nem tartottam véletlennek a tüzet. úgy gondoltam, így akarják palástolni Blue meggyilkolását és a könyv vagy legalábbis a recept ellopását. Ignatius megvonta törékeny vállát. - Én azonban napról napra gyengültem. Szükségem volt olyasvalaki segítségére, aki elég intelligens és elég tárgyilagos, hogy a nevemben folytassa a nyomozást. A te segítségedet kérni, Edison, nagyon is kockázatos dolog volt Én azonban kétségbeesésemben mindenre elszántam magam. - Miért ölte meg Lady Amest? - kérdezte Emma. - Kifogytam az időből. Edisontól tudtam, hogy nála van a recept, ő azonban a türelem stratégiáját akarta alkalmazni. Ezt a fényűzést sajnos nem engedhettem meg magamnak. Biztos voltam benne, hogy a könyv vagy Lady Amesnél van, vagy tudja, hol található. Aznap délután, közvetlenül azután jártam nála, hogy azt az üzenetet küldte magának, kedvesem. - És ajtót nyitott önnek? Egy idegennek? - nézett rá élesen Edison. Ignatius savószínű szeme felvillant. - Még nem veszítettem el minden ügyességemet. Biztosíthatlak, hogy a kis nő nem hallotta, amikor beléptem a házába. - A receptet odaadta, de a könyvet nem adhatta, mert az nem volt nála. - Azt állította, hogy elégett, de én nem hittem neki. Tudtam, hogy hazudik! - A harag egy pillanatra rózsaszínre festette az öregember áttetszően sápadt arcát, és görcsbe rántotta vézna testét. Végül vad köhögési roham tört rá. Emma látta, hogy Edison minden izma megfeszül, de továbbra is mozdulatlanul áll a kandalló előtt. Végre csillapodott a szörnyű köhögés, és Ignatius fehér zsebkendőjével megtörölgette a száját. - Biztos voltam benne, hogy hazudik - ismételte fakó hangon. - Bevallom, elvesztettem az önuralmamat, amikor láttam, hogy nem hajlandó odaadni. - És csalódottságában meg dühében lelőtte - mondta Edison. - Azután feltúrta a szobát, hátha valahol megtalálja azt az átkozott könyvet. - Így volt - sóhajtotta Ignatius. - Még a hálószobájában is kerestem. De aztán megérkezett Basil Ware. Akkor a recepttel visszavonultam a kertbe, és onnan figyeltem az eseményeket. Ware nem. időzött sokáig. Elment anélkül, hogy bárkit riasztott volna - ebből megértettem, hogy ő a maga játszmáját
folytatja. - Tudnia kellett, hogy Ware minden bizonnyal szintén a receptet keresi, mégsem figyelmeztette Edisont gerjedt haragra Emma. - Addigra a dolgok már túl bonyolultakká váltak - védekezett Ignatius. - Edison már rájött, hogy egy magányos mester áll a dolgok hátterében. - Maga - mondta Edison színtelen hangon. - Igen. Megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy ifjú tanítványom, John Stoner nem árult el. De azért úgy gondoltam, nem árt, ha megint elterelem a figyelmedet, Edison. - Ezért a John Stonernak készített meditációs gyertyák maradékát elvitte Ware házába. A megolvadt cseppeket otthagyta a dolgozószobájában, hogy megtaláljam - foglalta össze Edison. - Reméltem., hogy legalább egy időre összekuszálom a szálakat. - A Stoner számára készített gyertyák színe és illata nem ugyanolyan, mint amit nekem adott annak idején. Mikor változtatott rajta? Ignatius szája megrándult. - Amikor kezdtem feltárni a Vanza sötétebb titkait. Az új ösvényt új gyertyákkal akartam megvilágítani. - Miért lopta el az elixír receptjét Mirandától? - kérdezte Emma. - Ha hatott is, az ön számára ez a kotyvalék nem jelentett segítséget. - Teljesen igaza van, kedves Greyson kisasszony. Pénzre a legkevésbé sem volt szükségem. Azért vittem magammal a receptet, mert halványan reménykedtem benne, hogy előcsalom vele azt, akinél a könyv van. - Hol van a recept? - kérdezte Edison. - Itt. - Ignatius kinyitotta az asztalán fekvő bőrkötésű naplót, és kivett belőle egy papírlapot. - Tessék. Nekem úgy sincs már szükségem rá. Edison elvette a kezéből a papírlapot, egy ideig figyelmesen nézte, mi van ráírva, aztán végtelen szánalommal megcsóválta a fejét. - Nem ismerek magára, Ignatius. Ha nem változott volna meg ennyire, belátná, hogy minden erőfeszítése fölösleges volt. A Titkok Könyve nem egyéb történelmi ereklyénél. A benne szereplő receptek semmire sem jók. - Ne legyél ebben olyan biztos, Edison - dőlt hátra elcsigázottan Ignatius, és lehunyta a szemét. - A Vanza legféltettebb titkai nemzedékek óta ebben a könyvben vannak elzárva. Ki tudja, mit lehet belőlük megtanulni? Sokáig csend volt. Aztán Edison elengedte a kandalló párkányát, és a szobán átvágva megállt Emma mellett. - Jöjjön - mondta. - Ideje elmennünk. - Most jut eszembe - suttogta erőtlenül Ignatius -, mit csináltál az én hűséges fiatal tanítványommal? - John Stonerral? Föltettem egy Vanzagarára tartó hajóra. Ott megtanulhat igazi Vanza módjára élni. - Örülök, hogy nem ölted meg - mosolyodott el halványan az öregember. - Rád emlékeztetett, amikor ilyen fiatal voltál. - Megkaptuk a választ mindenre - fogta karon Edison Emmát. - Az ügyet lezárhatjuk. - Mi az? - kérdezte Ignatius, de már a szemét sem nyitotta ki. - Nem akarsz a törvény elé idézni gyilkosságért? Hol az igazságérzeted, fiam? - Ön a Vanza mestere - válaszolta csendesen Edison. - És haldoklik. Az igazságszolgáltatásnak nincs szüksége az én közbenjárásomra. Ignatius nem válaszolt. A szeme le volt hunyva, a mellén sem látszott, hogy mozdulna. Edison az ajtóhoz vezette a lányt. Emmát valami arra késztette, hogy a vállán keresztül hátrapillantson. Amikor kiléptek, még látta, hogy Ignatius bedobja a receptet a tűzbe. Még aznap, később, amikor Edison az íróasztalánál ült, hírül hozták, hogy Ignatius Lorring a pisztolyával véget vetett az életének. Kétszer is elolvasta az üzenetet, majd nagyon lassan összehajtogatta a papírt. Kis idő múlva lement a télikertbe. Épp egy aranysárga orchideát ültetett át, amikor Emma rontott be az ajtón.. - Amilyen gyorsan csak tudtam, jöttem! Mi a baj, Edison? A férfi nézte a kipirult arccal, lélekszakadva feléje siető lányt. Még arra sem szakított időt, hogy az arca körül röpködő vörös fürtjeire kalapot tegyen. A lábán puha papucs volt, olyan, amilyet a hölgyek az otthoni ruhájukhoz szoktak viselni. - Egészen úgy fest, mintha futva tette volna meg az utat az Exbridge-erődtől idáig - mondta.
- Nem egészen - állt meg előtte a lány. - Kocsit béreltem. - Értem. - Már nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Emma arcát, amikor észbe kapott, hogy földes a keze, és leeresztette. - Miből gondolta, hogy valami baj van? - Csak éreztem - fürkészte az arcát a lány. - Mi történt, Edison? - Lorring golyót röpített a fejébe. A lány egy szót sem szólt, csak átkarolta, és a vállára hajtotta a fejét. Edison érezte, hogy valami oldódik benne. Mintha a melegségére vágyna, közelebb húzta magához a lányt. Sokáig mozdulatlanul álltak ott. 32. Az esküvő volt az év nagy eseménye. Lady Exbridge mindenáron szenzációt akart kelteni vele. Ez már csak azért sem volt nehéz, mert a Társaságból mindenki ott akart lenni a szezon legnagyszabásúbb kézfogóján. Amikor Emma arannyal átszőtt fehér ruhájában, haján arany orchideákból álló koszorújával végigment a sorok között, és elkapta húga pillantását, odakacsintott neki. Daphne szája a füléig szaladt. Emma szíve dagadozott a boldogságtól, látva húga örömét. Daphne lelkesen vetette bele magát a londoni életbe, és a jelek szerint sokkal jobban érdekelték a múzeumok, színházak és kiállítások, mint a közelgő társasági évad. Az Exbridge-erőd megtelt fénnyel, melegséggel és nyüzsgéssel. Edison sztoikus nyugalommal viselte el az esküvői készülődést. Mindazonáltal sűrűn hangoztatta, hogy sokkal több értelme lenne, ha a házassághoz csak egy különleges engedély kellene, semmi más. Emma azonban tudta, hogy az örömtől és életkedvtől ragyogva sürgő-forgó Victoria kedvéért eltűri e vidám felfordulást. Edison megfordult, hogy lássa a felé közelgő Emmát, akinek ezúttal nem volt szüksége a megérzésére, hogy meglássa a férfi szeméből sugárzó szeretetet. Boldogan rámosolygott, és együtt léptek az oltár elé. Az esküvői szertartás szavai visszhangoztak a szívében. A legcsekélyebb kétely sem volt benne afelől, hogy az eskü megóvja őket életük hátralévő éveiben. Feleségül veszlek... Edison megmoccant mellette az ágyban, melyre épp rásütött a hold. - Nagyon nagyra értékelem, hogy engem választott erre az állásra - mondta alázatosan. - Tudom, hogy nincsenek még férji tapasztalataim, de nagyon fogok igyekezni, hogy meg legyen elégedve velem. Emma álmosan elmosolyodott. - Biztosíthatom, sir, hogy tökéletesen meg vagyok elégedve. - Ha ajánlólevélre volna szüksége, sajnos közölnöm kell, hogy azzal nem szolgálhatok. Erre már kitört belőlük a nevetés. Emma feltámaszkodott a könyökére, s fölébe hajolva belenézett a férfi csillogó szemébe. - Ha ajánlólevélre lesz szükségem öntől, sir, majd megírom magam. Nagyon értek hozzá. - Valóban. Hogy is feledkezhettem meg az ajánlólevelek írásában megmutatkozó tehetségéről? És szorosan magához ölelte.
