Kiss László
A himlőoltás kezdete Hont megyében a XIX. század első évtizedeiben1 Bene Ferenc mindössze 26 éves, amikor a De Carrotól kapott oltóanyaggal 1801. augusztus 27-én először olt Pesten himlő ellen. A pár évvel később a himlőoltást Gömör vármegyében meghonosító Marikovszky György (1771–1832) is alig lépi túl a harmincat. Az első jelentős magyar nyelvű himlőértekezés szerzője, az erdélyi Váradi Sámuel (1773–1857), művének megjelenése idején 29 éves.2 A magyar orvostörténelem e közismert alakjainak korára hivatkozva azt szeretnénk sugallani,
hogy
a
vakcináció
bevezetése
Magyarországon
elsősorban
annak
az
orvosgenerációnak köszönhető, amely a századfordulón szerzett orvosi oklevelet. Valószínű, hogy megyei szinten is ott indul be leghamarabb a vakcinálás, ahol fiatal, Jenner felfedezésének jelentőségét megértő, s vele élni akaró orvos áll a megyei egészségügy élén. E feltételezés közvetlen bizonyítéka a vakcinálás bevezetésének Hont megyei története. Hont megye főorvosa (physicusa) az 1780-as évektől 1804-ben bekövetkezett haláláig: La Rose Ferenc. A porosz fennhatóság alatt álló Sziléziából származó orvos az 1778/79-es tanévben végzett Budán az erdélyi Benkő Sámuellel együtt. A tenesmusról írt orvosi disszertációján kívül egyéb irodalmi munkássága nem ismeretes. Jenner felfedezése idején La Rose már elmúlt ötven éves, s minden bizonnyal betegeskedik is. Ezért Hont megye közgyűlése egy második orvosi állás létrehozását határozza el. Így kerül 1799-ben Hont megyébe „második orvos”-i címmel a fiatal Kis János doktor. És éppen ő lesz a himő elleni oltás kezdeményezője Hontban. Az 1802. április 12-i vármegyei közgyűlésen Kis János doktor előterjeszti a ’Tehén Himlő bé oltásának hasznát’, s egyben a megyegyűlés támogatását kéri a Pestre való menetelhez, ahol magát a himlőoltásra „alkalmatossá tenni” kívánja. A „Tekintetes Rendek” úgy döntenek, hogy nemcsak neki, de fokozatosan a megye „Seb Orvosainak” is lehetővé 1
2
Forrás: Kiss László: A himlőoltás kezdete Hont megyében a XIX. század első évtizedeiben. In: Kiss László: Az orvostudomány felvidéki történetéből. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Szakmailag ellenőrizte és az ajánlást írta: Szállási Árpád. Piliscsaba, 2010. MATI. pp. 88–93. (Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 77.) – A tanulmány alapjául szolgáló publikáció: Kiss László: A himlőoltás kezdete Hont megyében a XIX. század első évtizedeiben. = Communicationes de Historia Artis Medicinae. – Orvostörténeti Közlemények. Vol. 121–124. (1988) pp. 147–151. Váradi Sámuel: A tehén himlő, avagy a vakczina természetének és terjesztése módjának rövid előadása. A vakczina képével. Bécsben, 1802. Ny. Schrämbl F. XVI, 232 p.
teszik, hogy Pesten „15 Napok alatt a Tehén Himlő bé oltásának módját” elsajátítsák. A pesti „továbbképzés” minden napjára 1 forint 30 krajcár napidíjat és az utiköltség megtérítését is jóvá hagyja a megyegyűlés. Elsőként tehát Kis János orvos és Rédli Ignác, az Ipolymelléki járás seborvosa utazhat Pestre még az év áprilisában. S bár a megszabott tanulási időt három nappal túllépik, a megyegyűlés nem rója meg őket, sőt napidíjukat is 2 forintra emeli. Az első, dokumentált Hont megyei himlőoltás mégsem az ő nevükhöz fűződik! Az 1802. augusztus 9-i jegyzőkönyv ugyanis arról tudósít, hogy Borbély Mihály, a báti 3 járás seborvosa 119 gyermeket oltott be. A megye rendjei tudomásul veszik a jelentést és meghagyják a többi orvosnak is, hogy három hónaponként jelentsék: mennyi gyermeket oltottak be. Borbély tevékenységéről tudomást szerezhetett az egész ország, mivel a bécsi ’Magyar Kurír’ 1802. augusztus 10-én megjelent 12. számában az alábbiak olvashatók: „N. Hont Vármegyéből Kiss Ölvedről Julius holnapjában. Örömmel írhatom a Magy. Kurír Iróinak, hogy már nállunk és a szomszéd helységekben a Tehén himlővel való bé óltás a Báth Járásbéli fáradhatatlan Seborvos Borbély Mihály ur által szerentséssen el kezdődött, ámbár a mi Seborvosaink között is légyenek ollyanok, a kik a bal itilettől el lévén foglaltatva, ennek az áldott találmánynak nagy ellenségei, és minden uton módon igyekeznek annak előmenetelét meg akadályoztatni. – Az említett Seborvos Ur szerentsés foglalatosságának híre a szomszéd Bars Vármegyében is ki terjedvén, már most oda is ki hivattatik, és ott is sok szép próbákat teszen a tehén himlő bé oltásával.” Tehát, hogy a vakcinálás valódi úttörőjének Borbély Mihály, az Ipolypásztón állomásozó járási seborvos tekinthető. Állításunkat a megyei jegyzőkönyv azon bejegyzése is megerősíti, mely 35 forint kifizetését rendeli el Borbélynak „a himlő bé oltásának meg tanúlására, ugymint a próbát szenvedő gyermekek Pesten való tartására” tett költségeinek megtérítéseként. Borbély tehát nemcsak tanulni ment Pestre, hanem oltóanyagért is. A „próbát szenvedő gyermekeket” felvitte Pestre, ott beoltotta őket, és a beoltott s fogant gyermekekkel gyorsan hazautazva az ő karjukról oltotta tovább a Hont megyei – s a ’Magyar Kurír’ tanúsága szerint a Bars megyei – gyermekeket. Úgy látszik, a többi seborvos nem vállalta ezt a fárasztó módszert, ők csak megtanulták az oltást, de – valószínűleg oltóanyag hiányában – nem oltottak. Borbély viszont 1804-ben ismét három gyermeken hozta Pestről az oltóanyagot Hontba. Nem lendíti fel a vakcinálás ügyét a megyei orvos posztján bekövetkezett változás sem: meghal La Rose, utóda 1805-ben Lübeck Károly lesz. Az 1806. május 6-i közgyűlés megállapítja, hogy „a Tehén Himlőnek oltása e Megyében igen lassú lépéssel ment volna 3
Bát = ma: Bátovce, Szlovákia; 1922-ig járási székhely
eddig elöl”. Ezért meghagyja az orvos és seborvos uraknak, hogy „ezen nagy haszonnyal járó találmányt erősebb előmenetellel folytatni iparkodgyanak”. Az erélyes felszólítás ellenére a himlőoltás továbbra is csak araszolva halad előre: 1808-ban csupán Toldy János, a Selmeci járás újdonsült seborvosa kap 70 krajcár (?) jutalmat „a mentő himlőnek” beoltásáért. A napóleoni háborúk, majd az 1809-es nemesi felkelés sem kedveznek a himlőoltás szélesebb körű bevezetésének. Az országos főorvos 1812-ben hatósági feladattá teszi a himlőoltást és bevezeti az oltó orvosok díjazását. A kérdést, hogy ez mennyire gyorsítja fel Hont megyében a vakcinálás eddig csak igen lassú ütemű fejlődését, nem tudjuk megválaszolni, mert az 1810-es évek jegyzőkönyvei a második világháború során elvesztek. A megmaradt 1819-es és 1822-es jegyzőkönyvek adataiból mégis arra következtethetünk, hogy kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de Hont megyében is rendszeressé válik a himlőoltás. Megalakul a „himlő oltásbéli fiók Deputatio”, melynek „Elöl Üllőjje” a megye főorvosa – Lübeck 1814-es halála után e tisztet Stéger János tölti be. A Főorvos rendszeresen tájékoztatja a beoltottak számáról a megyegyűlést, mely aztán megszavazza az oltásért járó jutalom kifizetését: minden beoltott után 15 krajcárt. Így pl. az 1819. november 8-i közgyűlés összesen 1032 gyermek beoltását díjazza. A legszorgalmasabb oltó a Bozóki járás seborvosa, Hönigh Ignác, aki egymaga 664 gyermeket oltott be, tehát a beoltottak 64%-át. Ez a nem kívánatos aránytalanság fennállhatott a későbbi évek során is, mert Stéger főorvosnak 1822. április 19-én, a közgyűlésnek benyújtott jelentéséből az derül ki, hogy „a Megyebéli Orvos, és Sebb Orvosok közül némellyek igen kevés, némellyek pedig egy gyermekbe sem ojtottak himlőt”. Ezt támasztja alá a néhány oldallal odábbi bejegyzés, mely a himlőoltásért járó jutalom kifizetését rendeli el. Hönigh ismét a legaktívabb: 837 gyermek beoltásáért 209 forint 15 krajcár jutalmat vehet fel a megye házi pénztárából. Három másik seborvos (járási orvos) társa összesen 448 gyermeket oltott be. A megyegyűlés utasítja tehát az egyes járások főszolgabíráit, hogy „akár Rendszerént való, akár pedig betsületbéli Sebb Orvosokat ebbéli s a nélkül is jutalommal járó kötelességeiknek pontos tellyesítésére hathatóssan meg intsék”. A megintés mikéntjéről nem, de „hathatósságáról” maradt fenn adat: a decemberi közgyűlés további 954 gyermek beoltását díjazhatja, (az oltók közt most Hönigh már nem szerepel). Feltételezve, hogy az áprilisban jelzett 1285 gyermeket szintén 1822-ben oltották be, úgy a decemberi számadattal együtt ez 2339 oltást jelent az 1822-es évben. Természetesen nagy hiba volna a himlőoltás kezdeti éveiben tapasztalt hiányosságokért csak az orvosokat megróni. Ne feledjük: az orvostörténelem első olyan, megelőző jellegű akciójáról van szó, melynek mozgatórugója nem az egyszerű nép számára is felfogható,
egyértelmű, közvetlenül fenyegető veszedelem (pl. a megye felé közelítő járvány), hanem egy helytartótanácsi rendelet – tehát egy újabb „úri huncutság”! S ráadásul egy olyan nyavalya ellen kellene megvédenie a beoltottat, amely a korabeli társadalmi értékelésben alacsonyabb rangot képviselt mint a még mindig sokak által rettegett pestis. A himlő ugyanis elsősorban a gyermekek megbetegedése volt, s a korabeli „Isten adta – Isten elvette” felfogás könnyen belenyugodott egy-két gyermek elvesztésébe. Másrészt a himlő igen nagy kontagiozitása miatt a himlőn már átesett szülők úgy vélekedtek, hogy a himlő ellen nem lehet, tehát nem is kell védekezni. Ilyen kedvezőtlen légkörben érthető, hogy – mai kifejezéssel élve – társadalmi összefogásra volt szükség, hogy a „szegény adózó nép” ne újabb terhet, büntetést, huncutságot lásson a himlőoltásban. E társadalmi összefogás jelei Hont megyében is kimutathatók. Így pl. a már többször idézett 1822-es jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy az Alsó-Honti Kerület alesperese benyújtotta a kerületében született gyermekek jegyzékét. A jegyzéket a rendek a „mentő himlő oltásánál veendő használás végett” átadták a megyei főorvosnak. A papság szerepe azonban nem merült ki az adatszolgáltatásban, hanem derekasan kivette részét a himlőoltás népszerűsítéséből is. Templomi beszédek, prédikációk során igyekeztek a rájuk bízott „nyájat” a mentőhimlő hasznosságáról meggyőzni. Egy ilyen templomi beszéd szövege került elő az egyik Hont megyei (palásti) plébánia levéltárából: „Jó Szülők! A
Természetnek
Mindenható
Alkotója
megáldván
benneteket
Magzatokkal,
egyszersmind Szent kötelességtekké tette, hogy azoknak életjeket minden veszedelem ellen óltalmazzátok. A sok veszedelmek közé, mellyek Magzatjaitokat mindjárt születésektől fogva körülveszik, tartoznak valóban a hójagos himlők, ezek írtózatatóképen dühösködnek az ártattlan kisdedek között, sok ezreket ölnek meg minden esztendőben, sok ezreket, mellyek halálos palostól meg menekednek, elrútítatnak, vakokká, süketekké, némákká, bénákká, egész életjekbe nyomorúltakká teszik. Ki volna közöttetek olly embertelen, olly gyilkos, hogy nem akarná Magzatjait ezen írtóztató betegségtől megmenteni? Íme az Égnek legszebb ajándékja, az emberi ész, feltalált egy hatalmas, bátorságos, bizonyos eszköszt, melly által Magzatjaitokat tökélletessen megmenthetitek a rút hójagos himlőktől, és egyszersmind az egész Emberi Nemzetnek Jótévői lehettek, midőn
a
leggyilkosabb
betegségnek
egész
kiirtását
elő
mozdítjátok.
Ezen
leghasznossabb találmánya az elmúlt századnak a Mentő-himlő, vagy a Tehén-himlő.
Ennek béoltása által sem az emberi szépség elnem rútítatik, sem egéssége megnem sértetik, a veszedelmes himlőktől pedig megmentetik. Azért is ezen béoltás már több esztendőktől fogva az egész pallérozott Világban elterjesztetett. Legkegyesebb
Királyunk,
Felséges
Urunk
meggyőzettetvén
ezen
szép
találmánynak legnagyobb hasznairól, az emberi nemzetre nézve olly rendeléseket tett, hogy minnyájan részesekké tehetitek kedves Magzatjaitokat e jó téteménybe. Ne késedelmeskedjetek tehát Barátim Magzatjaitoktól eltéríteni az írtóztató himlő betegségnek veszedelmeit! siessetek azokat mennél hamarább a béóltatás által megmenteni, külömben Szent kötelességtek ellen vétkeztek, és ha Magzatjaitok a dühös himlő betegség által életeknek virágjaikban elesnek, vagy szépségektől, egésségjektől megfosztattnak, Tik Szülők lesztek tsupán tsak okai ezen veszedelmeknek, Tik magok Magzatjaitoknak Gyilkossai!” A vakcinálás propagálásának fontosságát felismerte a Bohuslav Tablic egyházmaróti 4 evangélikus lelkész által 1809-ben alapított „tudós társulat” is. A társulat a selyemhernyótenyésztés, eperfa-s „krumpli”-ültetés mellett az „angol himlő” oltását is a nép körében terjesztendő hasznos dolognak tekinti. Így indult meg tehát a himlőoltás a történelmi – ma már csak nevében létező – Hont vármegye területén. A reformkori jegyzőkönyvek – hasonlóan az 1810-es évek dokumentumaihoz – elvesztek, ezért további számszerű adatokkal nem szolgálhatunk. Van azonban egy közvetett forrásunk, mely arról tanúskodik, hogy az 1820-as évek gondjai – bajai még húsz évvel később is kísértenek. A ’Pesti Hírlap’ Hont megyei levelezője, Pongrácz Lajos, 1841-ben azért is üdvözli a megyében kinevezett „egésségi biztosságot”, mert az „a nálunk elég hanyagul vitt himlőoltásra is felügyelend”.
4
Egyházmarót = ma: Kostolné Moravce (Hontianske Moravce településrésze), Szlovákia
