A helyi önkormányzatok társulásai Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. május 15.
A társulási rendszer átalakításának jogszabályi háttere 2013. 01. 01-jétől hatályát vesztette a társulási formákról rendelkező két törvény:
A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Ttv.) A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól szóló 2004. évi CVII. törvény (Tttv.)
Jogszabály sem a többcélú-, sem bármilyen más működő társulást nem szüntetett meg. A társulást létrehozott önkormányzatok döntése szerint a társulási megállapodás valamint a szervezeti-és működési szabályzat (Szmsz) szerint működhetnek tovább a felülvizsgálatig (2013.06.30-ig).
A szabad társulás alkotmányos alapelve alapján a helyi önkormányzat más helyi önkormányzattal szabadon társulhat a minden társulási formára vonatkozó, 2013. 01. 01-jétől hatályos Mötv. IV. fejezetében, a helyi önkormányzatok társulásairól szóló 87-95. §-aiban rögzített szabályok szerint. A képviselő-testületek megállapodhatnak : - egy vagy több önkormányzati - polgármester és jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének ellátására
Minden, 2013. január 1. előtt kötött társulási megállapodás felülvizsgálati kötelezettsége a Mötv.146. § (1) bekezdése alapján Határidő: legkésőbb 2013. június 30-ig
A tag képviselő-testületek határozatban foglalt nyilatkozatának beszerzése. Kérdés: marad-e és mely feladat marad továbbra is társulásban? (Ellátott kötelező feladatról gondoskodni kell!)
NEM : a társulás megállapodással történő megszüntetése (alapítók döntenek) • vagyoni elszámolás, iratok, munkajogi kérdések, pályázatok, stb. • a közösen ellátott kötelező feladat további ellátása milyen formában valósul meg • ha van, a közösen fenntartott költségvetési szervről döntés: - a többcélú kistérségi társulás önálló munkaszervezetét legkésőbb 2013.06.30-val meg kell szüntetni
(társulási tanács költségvetési szerv megszüntető okirattal a Mötv.95.(4) bekezdése alapján) - más esetben lehet dönteni a költségvetési szerv fenntartói joga átadásáról (Áht. 9. § (1a) bekezdés), jogutóddal vagy jogutód nélkül történő megszüntetéséről (Áht. 11. §), költségvetési szerv alapításáról kiválással (Áht.8. § (3) bekezdés), alapító okirat módosításáról
IGEN:
Törzskönyvi bejegyzés szerint jogi személyiségű társulás volt
működés felülvizsgálata a Mötv. 87-95. §-ai alapján a megállapodás (alapítók, illetve a tag önkormányzatok), Szmsz (társulási tanács) módosítása még működő munkaszervezet megszüntetése (társulási tanács)
IGEN: Nem jogi személyiségű társulás volt a megállapodás módosításával jogi személyiségű társulássá kell átalakítani (nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy adószámmal, saját számlákkal, költségvetéssel stb.) megállapodás tartalma: Mötv. 93. § létrejöttének napja (a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges)
A Mötv. IV. fejezetén kívüli, társulásokra is vonatkozó szabályok: • nagyobb gazdasági teljesítőképességű, lakosságszámú települési önkormányzattól más települési önkormányzat társulása önként vállalhatja a feladat-és hatáskört (12. § (2) bekezdés) • parkolási közszolgáltatást önkormányzati társulás külön törvényben szabályozottak szerint láthat el (16/A. §) • a képviselő-testület szerve a társulás is (41. §)
önkormányzati döntést a képviselő-testület társulása is hozhat (41. § (3) bekezdés) a képviselő-testület a Mötv-ben meghatározott kivételekkel hatásköreit a társulásra átruházhatja, az átruházott hatáskör tovább nem adható (41. § (4)-(5) bekezdés) a képviselő-testület hatásköréből nem ruházható át önkormányzati társulás létrehozása, megszüntetése, társuláshoz csatlakozás, abból történő kiválás, a társulási megállapodás módosítása (42. § (5)bekezdés)
önálló község alakításakor társulásos feladatellátás is vizsgálható (98. § (1) bekezdés)
a belső kontrollrendszer működtetésében kötelező együttműködnie (119. § (2) bekezdés)
A megállapodás és tartalma Mötv. 93. § 1-19 pontok
Elfogadása : minden tag önkormányzat képviselő-testülete, át nem ruházható hatáskörben, minősített többségű döntéssel (Mötv. 42. § és 49. § (3) bekezdés)
Írásos forma, polgármester írja alá 1. név, székhely 2. tagok neve, székhelye,képviselője 3. lakosságszám: a kötelező feladatok ellátására vonatkozik, a költségvetési törvényben meghatározott lakosságszám (Mötv. 146. § (3)bekezdés) 4. ellátott feladatkörök: Mötv.13. § és az ágazati törvények alapján felsorolva
5. döntéshozó szerv: társulási tanács (akiket delegálnak) Főszabályt törvény vagy társulási megállapodás rögzít. Szavazatarány pl.: egyforma: minden tag = 1 szavazat (törvény vagy társulási megállapodás hiányában) más módon, pl.%-os, eltérő mérték
(pontos, részletes szabályozás)
6. döntéshozatal módja minősített döntés esetei: Mötv. 94.§ (egy nevesítve: a társulásból kizárás Mötv. 89. § (3) bekezdés) Bizottságokat alakíthat a társulási tanács döntéseinek előkészítésére, végrehajtásuk szervezésére. A társulási tanács döntése: határozat Határozatképesség: az ülésen a megállapodásban meghatározott számú, de legalább a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van.
A javaslat elfogadása:
egyszerű szótöbbség
- a megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi „igen”,amely meghaladja a jelenlevő képviselők szavazatainak több mint a felét - tíznél több tag esetén az érvényes döntés „és” feltétele a lakosságszám egyharmada
minősített többség - a megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi „igen”,amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatainak több mint a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét.
A társulási tanács és a bizottságok
működésére egyebekben a képviselő testületre és az önkormányzati bizottságokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. (Mötv. 95. § (3)bekezdés)
7. közös fenntartású intézmény: azon feladat vagy költségvetési szerv, ahol az irányítási jogosultsággal a társulás rendelkezik (saját szakfeladaton ellátott, költségvetési szerv Áht. szerinti alapítása, vagy az átadó irányító szerv és az átvevő irányító szerv közötti megállapodás alapján a költségvetési szerv az államháztartás azonos alrendszerébe tartozó, más irányító szerv irányítása alá kerül), vagy gazdálkodó szervezet, vagy nonprofit szervezet, vagy egyéb szervezet
8. költségviselés és teljesítése társulási megállapodás eltérő rendelkezése hiányában lakosságszámarányos hozzájárulás (a társulási működésre és az ellátott feladatra vonatkozóan is meg kell határozni) 9. nem teljesítés esetére irányadó eljárás, beszedési megbízás lehetősége
10. vagyona kapcsolódik a társuláshoz, mint jogi személyhez és az ellátott feladathoz Lehet: saját vagyona tulajdonosi joggyakorló vagyonkezelő nemzeti vagyon használó (A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben meghatározott, az adott feladatra létrehozott szervre vonatkozó szabályok alkalmazása is kötelező.)
11. alapítói jogok részletezése: intézmény típusára vonatkozó jogszabály alapján 12. általános szabály: minden tag részére a társulás intézménye látja el a feladatot eltérő megállapodás alapján: - nem minden tag - tag saját intézménye útján más tagoknak - szerződéssel
13. ellátott szolgáltatások igénybe vételének szabályai (pl. csak tagoknak, vagy szabad kapacitás kihasználására bárki másnak, milyen feltételekkel) 14. beszámolás a tagok felé: mikor, milyen tartalommal
15. működés ellenőrzése (belső, külső, illetve pénzügyi, ágazati szakmai, törvényességi) A Kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogköre kiterjed a társulás működésére, a társulás és bizottságai jegyzőkönyvét az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Kormányhivatalnak.
A Kormányhivatal jogosult társulási tanács összehívását kezdeményezni az Mötv-ben meghatározott esetben társulási tanácsot összehívni információ-kérési és javaslattételi jogával élni a társulással szemben törvényességi felügyeleti bírságot megállapítani
A jegyzők a társulási tanácsülésen tanácskozási joggal részt vehetnek, de e jogot részükre nem kötelező biztosítani! 16. megállapodás módosításának esetei: Pl.:szükség szerint, ha jogszabály módosult egyébként évente egy alkalommal (létszámok átvezetése érdekében) 17. kiválási, kizárási feltételek (csatlakozás, kiválás: törvény vagy társulási megállapodás alapján, egyébként a naptári év első illetve utolsó napjával, döntés: hat hónappal korábban)
18.Megszűnés esetén tagok elszámolása Megszűnési okok: (Mötv. 91. §) megállapodás szerinti idő eltelt, törvényben szabályozott megszűnési feltétel megvalósult ha a társulás tagjai azt elhatározzák (a társulási megszüntetési megállapodást elfogadják, ami tartalmazza az időpontot) törvény erejénél fogva bírósági jogerős döntéssel
19. minden más,amiben a tagok megállapodnak Ilyen lehet: Vitás kérdésekben az önkormányzati érdekszövetség egyeztető bizottságának állásfoglalás kérése az esetleges bírósági peres eljárás kezdeményezése előtt. (Mötv.92.§)
Rendelet megalkotásának szükségessége, a rendeletalkotásra önkormányzat kijelölése vagy annak megállapítása, hogy a székhely önkormányzat alkotja meg. A megalkotáshoz szükséges, az önkormányzatok képviselő testületének hozzájárulására vonatkozó szabályok. Az elfogadott rendelet kihirdetésének szabályai. Nyilvánosság biztosítása (saját honlap, székhely önkormányzat honlapján, elérési címe)
ALKALMAZANDÓ EGYÉB JOGSZABÁLYOK
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv.
2. § (1) bekezdés r) pontja szerinti fogalom társulás: a Mötv. és a nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint létrehozott társulás, valamint a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény alapján létrejött területfejlesztési önkormányzati társulás,
a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996.évi XXI. törvény
területfejlesztési önkormányzati társulások (vonatkozik rájuk az Mötv.146. § (1) bekezdés szerinti felülvizsgálati kötelezettség) 2012. január 1-jéig hatályos 10. §-a 10. § (1) A települési önkormányzatok képviselő-testületei a közös területfejlesztési célok kidolgozására és megvalósítására jogi személyiséggel rendelkező területfejlesztési társulást hozhatnak létre. (2) A területfejlesztési önkormányzati társulásokra a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló1997. évi CXXXV. törvény szabályait kell alkalmazni. (3) A területfejlesztési önkormányzati társulások felett a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv törvényességi ellenőrzést gyakorol.
A társulások működésének törvényességi ellenőrzését a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 98-99. §-ai megfelelő alkalmazásával végzi. 2012. január 1-jétől hatályos 10. §-a 10. § (1) A települési önkormányzatok képviselő-testületei közös területfejlesztési célok kidolgozására és megvalósítására jogi személyiséggel rendelkező területfejlesztési társulást hozhatnak létre. (2) (3)A területfejlesztési önkormányzati társulások felett a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szerv törvényességi felügyeletet gyakorol.
2012. július 6-tól hatályos 10. §-a 10. § (1) A települési önkormányzatok képviselő-testületei a közös területfejlesztési célok kidolgozására és megvalósítására jogi személyiséggel rendelkező területfejlesztési társulást hozhatnak létre. (2) (3) A területfejlesztési önkormányzati társulások felett a fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) törvényességi felügyeletet gyakorol.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. tv
5. § (1a)
Ha a felhatalmazás jogosultja a helyi önkormányzat képviselő-testülete, társulás esetén - ha a társulási megállapodásban meghatározott feladat- és hatáskör a felhatalmazás tárgyának szabályozására kiterjed – az önkormányzati rendelet megalkotására a társulási megállapodásban kijelölt vagy ennek hiányában a társulás székhelye szerinti helyi önkormányzat képviselő-testülete jogosult. A rendelet megalkotásához a társulásban résztvevő helyi önkormányzat képviselőtestületének hozzájárulása szükséges.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
29. § (3) Ha önkormányzati társulás gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátást nyújt, akkor a társulási megállapodásban erre kijelölt települési önkormányzat – a társulási megállapodásban meghatározottak szerint – a nyújtott ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról rendeletet alkot.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
92. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról b) ha a fenntartó önkormányzati társulás, akkor a társulási megállapodásban erre kijelölt települési önkormányzat a társulási megállapodásban meghatározottak szerint rendeletet alkot.
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
5. § (1) A temető fenntartója a temető tulajdonosa, illetve az, aki kezelői joggal rendelkezik. (3) Köztemető fenntartója a települési önkormányzat, … A temető fenntartásáról a települési önkormányzatok társulás, illetőleg együttműködés útján is gondoskodhatnak.
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény
36. § (1) A települési önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladataik ellátása érdekében egymással társulhatnak. A társulás tartalmát és feltételeit a helyi önkormányzatok társulásaira vonatkozó jogszabályok keretei között társulási megállapodásban állapítják meg.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény
60. § (5) 2013. január 1-jétől az elsőfokú építésügyi hatósági feladat- és hatáskör önkormányzati társulás útján nem látható el.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
74.§ Az óvodai nevelésről a települési önkormányzat intézmény alapítása és fenntartása, vagy köznevelési szerződés révén gondoskodik.
fenntartó: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a köznevelési feladat ellátására való jogosultságot megszerezte vagy azzal rendelkezik, és a köznevelési intézmény működéséhez szükséges feltételekről gondoskodik
Köznevelési intézmény (óvoda) tekintetében felügyeleti és irányító szerven a fenntartót, felügyeleten és irányításon a fenntartói jogok és kötelességek gyakorlását, szakmai és gazdasági felügyeleten és irányításon a szakmai és gazdasági ellenőrzést, nevelési-oktatási intézménynél az illetékességi és működési körön a működési (felvételi) körzetet kell érteni.
A köznevelési szerződés tartalma:
a köznevelési alapfeladatokat, a felvehető, ellátandó gyermekek számát, az óvodai nevelési feladatokban való részvételt, a fenntartó által a feladatellátáshoz igénybe vehető forrásokat, azokat a szolgáltatásokat, amelyek a megállapodás alapján a gyermekek, szülők részére térítésmentessé válnak, továbbá amelyeket térítési díjért vehetnek igénybe.
A köznevelési szerződés érvényességi ideje öt év. A köznevelési szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény megbízásra vonatkozó rendelkezéseit (Általános szerződési feltételek és a 475-480. §-okban rögzített szabályokat) kell alkalmazni.
A fenntartó – a július-augusztus hónapok kivételével – nevelési évben (az óvodában szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31éig tartó időszak): a) óvodát nem szervezhet át, nem szüntethet meg, fenntartói jogát nem adhatja át, b) óvodai csoportot (az a legalább egy nevelési évre alkotott oktatásszervezési egység, amely meghatározott közös pedagógiai feladatok végrehajtására alakul az óvodába felvételt nyert, azonos feladat ellátási helyre járó gyermekekből) nem szerveztethet át, és nem szüntettethet meg, c) az óvoda feladatait nem változtathatja meg.
A fenntartó az intézkedés tervezett végrehajtása éve
májusának utolsó munkanapjáig (2013.évben: 2013. május 31.) hozhat döntést a) a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásáról, b) a nevelési-oktatási intézmény átalakításáról, amely történhet: ba) egyesítéssel, amely lehet beolvadás vagy összeolvadás, bb) szétválasztással, amely lehet különválás vagy kiválás, c) a nevelési-oktatási intézmény megszüntetéséről.
Egyéb átszervezésre vonatkozó döntések határideje július utolsó munkanapja.
(intézményátszervezés: minden olyan fenntartói döntés, amely az alapító okiratnak a Nkt. 21. § (3) bekezdés c)–j) pontjában felsoroltak bármelyikének módosulásával jár,kivéve az olyan vagyont érintő döntést, amely vagyon a feladatellátáshoz a továbbiakban nem szükséges). Az intézményvezetői megbízás feltételeit a Nkt. 67. §-a rögzíti. A megbízáshoz egyebekben pedagógus- szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség szükséges.
Amennyiben az óvodának nincs vezetője, az intézményvezetői feladatokat a szervezeti- és működési szabályzatban meghatározottak szerint kell ellátni.
Foglalkoztatási jogviszonyok A foglalkoztató besorolása (társulás, költségvetési szerv, gazdálkodó, nonprofit vagy egyéb szervezet) és az ágazati törvények szerint munkaviszony közalkalmazotti jogviszony köztisztviselői jogviszony (a társulási tanács munkaszervezeti feladatai csak az önkormányzati hivatalban láthatók el, eltérő megállapodás hiányában a társulás székhelye szerinti hivatalban) Jogszabály előírhatja, hogy ha a fenntartó önkormányzati társulás, a munkakörre,vezetői megbízásra a pályázati felhívást a társulásban részt vevő önkormányzatok székhelyén is közzé kell tenni.
Önkormányzati rendészeti szervet társulás nem, csak önkormányzat alapíthat. Az Mötv. 17 § (1) és (3) bekezdése, 42. § 7. pont az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról 2012. évi CXX. törvény 3.§ (1) bekezdés: Önkormányzati rendészeti szervet - a községi, a városi képviselő-testület, a megyei jogú városi közgyűlés, a fővárosban a fővárosi kerületi képviselő-testület és a közgyűlés - a polgármesteri (főpolgármesteri) hivatal a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 17. § (1) bekezdésében meghatározott feladat ellátása érdekében belső szervezeti egységként, önálló költségvetési szervként, költségvetési szerv belső szervezeti egységeként hozhat létre. A feladat a (2) bekezdésben meghatározott személy önálló alkalmazása útján is ellátható. Önkormányzati rendészeti szervet több önkormányzat társulásos formában is működtethet.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET Pappné Szóka Lilla Veszprém Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály