A hatékony védelemhez való jog és a joghoz való hozzájutás az Európai Unióban

A hatékony védelemhez való jog és a joghoz való hozzájutás az Európai Unióban Országjelentés – Magyarország (Közremőködık: Iván Júlia, Kádár András Kristóf, Moldova Zsófia, Novoszádek Nóra, Tóth Balázs)

1. Bevezetés Jelen tanulmány az Európai Bizottság és a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) által finanszírozott hároméves kutatási projekt keretében íródott. A kutatást egy konzorcium irányítja, amelynek tagjai: a Maastrichti Egyetem, a West of England Egyetem, a JUSTICE brit kutató- és lobbiszervezet, valamint az Open Society Justice Initiative. A projekt célja, hogy: - olyan, az emberi jogi normákon és az Európai Uniós szabályokon alapuló követelményeket határozzon meg, amelyek biztosítják a hatékony védelemhez való jog tényleges érvényesülését; - olyan mechanizmusokat dolgozzon ki, amelyek megkönnyítik annak értékelését, hogy egy ország büntetıeljárása mennyiben felel meg ezeknek a követelményeknek; - ezen követelmények érvényesülését felmérje kilenc európai országban; és - javaslatokat tegyen európai uniós és más nemzetközi szervezeteknél a hatékony védelemhez való jog fejlesztésének érdekében. A kilenc célországot a kutatás vezetıi úgy határozták meg, hogy a mintában képviselve legyenek az angolszász, a klasszikus kontinentális és a poszt-szocialista jogrendszerek is. Az elsı három elemzés ennek megfelelıen Angliáról, Belgiumról és Magyarországról készült. Jelen tanulmány a magyar országjelentés magyarra fordított és némileg átszerkesztett változata. Az eredeti jelentés jóval több, a magyar büntetıeljárási rendszert leíró részt tartalmazott, mivel az volt a cél és követelmény, hogy a magyar rendszerben nem jártas személyek számára is értelmezhetıek legyenek a felvetett problémák és hiányosságok. Bár ezeket a leíró részeket igyekeztünk kihagyni a magyar nyelvő változatból, valószínő, hogy az anyag még mindig tartalmaz olyan elemeket, amelyek evidenciát jelentenek a hazai elméleti és gyakorló szakemberek számára. Arra kérjük olvasóinkat, hogy elsısorban ne ezekre a részekre, hanem a jogszabályi hiányosságokat és a gyakorlati problémákat ismertetı szakaszokra összpontosítsák figyelmüket. A kutatás vezetıi által meghatározott kérdéssor és szempontrendszer alapján elkészített elemzés megírása során természetesen kapcsolatba léptünk gyakorló büntetıjogászokkal: ügyvédeket, bírákat, ügyészeket és rendıröket kérdeztünk tapasztalataikról, véleményükrıl. Nyilvánvaló azonban, hogy annál hitelesebb az elemzés, minél több, a büntetıeljárás gyakorlatában jártas személy észrevételeit, álláspontját jeleníti meg. A jelentés megvitatására összehívott szakmai konferencia célja éppen az, hogy lehetıséget biztosítson a különbözı jogászi szakmák képviselıinek arra, hogy elmondják: hol szorul az anyag kiegészítésre, pontosításra, mely területeken tartják tévesnek (vagy éppen jónak) az elemzésünket, melyek azok a problémák, amelyek a tanulmányból kimaradtak, vagy éppen jelentıségüknél nagyobb teret kaptak. Az anyagot a konferenciát követıen, az ott elhangzott vélemények fényében fogjuk véglegesíteni és a kutatás vezetıinek benyújtani. Éppen ezért megköszönünk minden szóbeli, vagy írásbeli véleményt, kritikát, észrevételt, amely hozzájárul ahhoz, hogy a végleges anyag minél pontosabb képet adjon a hatékony védelemhez való jog magyarországi érvényesülésérıl. 2. A hatékony védelemhez való jog érvényesülése 2.1. A tájékoztatáshoz való jog

2.1.1. Tájékoztatás a gyanúsítás/vád lényegérıl és okáról A büntetıeljárás során a terheltet több alkalommal tájékoztatják a gyanúsítás, illetve a vád lényegérıl és A jelentés megírását támogatta: az Európai Bizottság és a Nyílt Társadalom Intézet (OSI)

1

okáról. Ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott személy megalapozottan gyanúsítható bőncselekmény elkövetésével, az ügyész, illetıleg a nyomozó hatóság a gyanúsítottat kihallgatja. Ilyenkor a gyanúsítottal a kihallgatás elején közölni kell a gyanúsítás lényegét, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megjelölésével (a gyanúsítás közlése).1 Az így adott tájékoztatás nem túlságosan részletes, csupán a gyanúsítás alapjául szolgáló tények közlésére és a Btk. releváns rendelkezéseinek az ismertetésére terjed ki, a bizonyítékokra való hivatkozást nem kell tartalmaznia.2 A gyanú megváltozását is közölni kell a terhelttel a nyomozás során. Ha a gyanúsítottal ismertetett megalapozott gyanú az eljárás késıbbi szakaszában beszerzett bizonyítékokra figyelemmel megváltozik, azt a következı kihallgatásakor vele közölni kell.3 A fentieket követıen a terheltet a vádemeléskor tájékoztatják érdemben. A vádirat többek között az alábbiakat tartalmazza: • a vád tárgyává tett cselekmény leírását, • a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minısítését, • a tárgyalásra idézendık és az arról értesítendık indítványozását, • a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy mely tény bizonyítására szolgálnak, • a tárgyaláson való bizonyítás felvételének sorrendjére vonatkozó indítványt.4 Végül a tárgyalás kezdetén a tanács elnöke megkérdezi a vádlottat, hogy a vádat megértette-e, nemleges válasz esetén pedig megmagyarázza a vádat.5 A gyanúsítás közlése gyakorló szakemberek szerint majdnem mindig megfelelıen történik, de két gyakorlati problémára rá kell mutatnunk. A Rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) szerint el kell fogni azt, akit szándékos bőncselekmény elkövetésén tetten értek, illetve elıállítható, aki bőncselekmény elkövetésével gyanúsítható.6 Létezı rendırségi gyakorlat, hogy az elıállított személyeket büntetıeljárás formális megindítása nélkül, akár még a beszállítás közben, kérdezik ki.7 Erre jogilag valójában nincs lehetıség, de mind a megkérdezett rendırök, mind az ügyvédek megerısítették, hogy a gyakorlatban ilyen elıfordul. Tekintve, hogy ez az informális kihallgatás a büntetıeljárás megindítása elıtt történik, a rendırséget semmi nem kötelezi arra, hogy tájékoztassa az elıállított személyt az ıt gyanúsítottként megilletı jogokról, vagy a gyanúsítás lényegérıl. A megkérdezettek szerint az elszámoltatás során elhangzottakról általában rendıri jelentés készül, amelyet az ügy irataihoz csatolnak,8 és az is könnyen elıfordulhat, hogy az így elhangzó információ a szabályszerő kihallgatásról felvett jegyzıkönyvbe is belekerül, hiszen ha valaki „beismerı vallomást” tett az elszámoltatás során, nyilván könnyebben rávehetı arra, hogy az ott tett kijelentéseit ismételje meg a kihallgatáson. Különösen így van ez, ha az elsı kihallgatáson nincs jelen a védıje (lásd alább).9 Amennyiben a rendıri jelentés és a terhelt vallomása között ellentmondás van, akkor a bíróság köteles tisztázni ennek okát.10 Szintén aggályos a lehetséges gyanúsított tanúként való kihallgatásának gyakorlata. A Be. értelmében a nyomozó hatóság nem köteles közölni a tanúval, hogy gyanúsítottá válhat az adott ügyben (bár a nyomozó hatóság köteles figyelmeztetni a tanút, hogy a vallomástételt megtagadhatja egy adott kérdés kapcsán, ha a válasszal magát vagy hozzátartozóját bőncselekmény elkövetésével vádolná).11 Tapasztalt védıügyvédek szerint a nyomozó hatóság a kihallgatás során általában nem szolgáltat információt arra vonatkozóan, hogy milyen jellegő bőncselekménnyel kapcsolatban végzik a nyomozást, hanem csupán kérdéseket tesznek fel a kihallgatás során, vagyis a potenciális gyanúsított nem juthat információhoz a gyanúsítás lényegérıl és 1

A büntetıeljárásról szóló 1998. évi XIX. Törvény (Be.) 179. § (1)-(2) bekezdés Lásd: Jakucs (szerk.): A büntetıeljárási törvény magyarázata. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2003, 363. o. 3 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás a vádelıkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról, 8. § (2) bekezdés 4 Be. 217. § 5 Be. 288. § (3) bekezdés 6 Rtv. 33. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés b) pont. Ez utóbbi esetben a gyanú megkívánt szintje alacsonyabb, mint a Be. esetében. Az elıállítás csak a „szükséges ideig”, de legfeljebb 8 órán át (kivételes esetben 12 órán át) tarthat. 7 A rendırségi zsargonban ezt “elszámoltatásnak” nevezik. 8 Interjú rendırökkel 9 Interjú védıkkel 10 Bírósági forrásaink szerint gyakran elıfordul, hogy a tanúként meghallgatott rendırök, akik a jelentést készítették, nem emlékeznek az ügy körülményeire, és egyszerően a jelentésben foglaltakat mondják el, megnehezítve így a bíró számára az ellentmondás feloldását. 11 Be. 88. § (1) bekezdés b) pont 2

A jelentés megírását támogatta: az Európai Bizottság és a Nyílt Társadalom Intézet (OSI)

2

okáról.12 Az egyik megkérdezett ügyvéd szerint az adott rendıri szerv megfelelı szervezeti egységét vezetı személy(ek) nyomozási stratégiáról alkotott elképzelseinek függvénye, hogy a lehetséges gyanúsított tanúkénti meghallgatását alkalmazza-e a nyomozó hatóság vagy sem. Egyes rendıri szerveknél ugyanis rendszeresen elıfordul, hogy olyan személyeket hallgatnak ki tanúként, akikkel szemben már van annyi bizonyíték, amennyi általában elégséges a megalapozott gyanú közléséhez, míg más szerveknél teljesen ismeretlen ez a gyakorlat.13 Az ügyészi nyomozások kapcsán ezt a kérdést fıügyészi leirat rendezi, amely szerint a leendı gyanúsított tanúként való kihallgatása kerülendı, a megkérdezett ügyészek szerint mindazonáltal néhány esetben szükségszerő ez az eljárás, például amikor a tanú a vonatkozó figyelmeztetés ellenére magára nézve terhelı vallomást tesz.14

2.1.2 Tájékoztatás a rendırség, illetve az ügyész rendelkezésére álló releváns bizonyítékokról A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzıkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet (továbbiakban: BM-IM együttes rendelet) szerint a gyanúsítottal a bizonyítékok ismertetése nélkül kell közölni a terhére rótt bőncselekményt megvalósító magatartásának lényegét és Btk. szerinti minısítését az elsı kihallgatáson.15 A nyomozás befejezéséig a védelmet jelentıs mértékben gátolják a jogszabályi rendelkezések abban, hogy információkat szerezzen a gyanúsítást megalapozó bizonyítékokról, mivel a nyomozati szakban az iratokhoz való hozzáférés korlátozott: a terhelt és védıje alapvetıen kizárólag a szakvélemények, illetve az olyan nyomozási cselekményekrıl készült jegyzıkönyvek megismerésére jogosult, amelyeken jelen lehettek. Az egyéb iratok megismerésére csak akkor van lehetıség, ha az a nyomozás érdekeit nem sérti.16 Mivel a Be. szerint a védı a nagy számban elıforduló nyomozati cselekmények közül csak a gyanúsított kihallgatásán és az általa vagy a gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásán lehet jelen,17 a fenti rendelkezés jelentıs mértékben korlátozza a védelmet az iratok megismerésében, különösen mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy a nyomozó hatóságok általában minden, az iratok megismerésére irányuló kérelmet elutasítanak, az egyéni körülmények mérlegelése nélkül.18 Ez, amint azt az alábbiakban kifejtjük, különösen a terhelt elızetes letartóztatása esetén lehet aggályos, tekintve, hogy a kényszerintézkedés elrendelésének és fenntartásának alapjául szolgáló bizonyítékokat sem ismerheti meg a védelem. A nyomozás elvégzése után a nyomozó hatóságnak a védelem rendelkezésére kell bocsátani a teljes nyomozati anyagot, hogy a gyanúsított és a védı az esetleges vádemelés alapjául szolgáló valamennyi iratot19 megismerhesse.20 Ettıl kezdve a védelem gyakorlatilag teljes körően hozzáférhet az iratokhoz.

2.1.3. A jogokról és kötelességekrıl való tájékoztatás A terhelt jogosult arra, hogy büntetıeljárási jogairól és kötelességeirıl a bíróságtól, az ügyésztıl és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon,21 a terheltet tehát mind a nyomozati szakban, mind a bírósági eljárás során tájékoztatni kell a jogairól. A jogszabályi rendelkezések nem írják elı, hogy ennek a tájékoztatásnak írásban kell megtörténnie, de a terheltek két módon is juthatnak írott információkhoz ebben a tárgyban. Egyrészt a jogokra való figyelmeztetésnek szerepelnie kell a különbözı eljárási cselekményekrıl készült jegyzıkönyvekben, és ezekbıl a jegyzıkönyvekbıl a terheltnek ingyenesen jár egy példány. Emellett a vádirat kézbesítésekor a bíróság megküldi a terheltnek az úgynevezett „220-as nyomtatványt”, amely 12

Interjú védıkkel Interjú védıkkel 14 Interjú ügyészekkel 15 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzıkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól, 119. § (1) bekezdés 16 Be. 186. § (1) bekezdés 17 Be. 184. § (2) bekezdés 18 Interjú védıkkel 19 Bizonyos kivételektıl eltekintve (pl. védelemben részesített tanú adatai) 20 Be. 193. § (1) bekezdés 21 Be. 43. § 13


3

tartalmazza legfontosabb jogokat és kötelezettségeket, így a védı meghatalmazásához vagy védı kirendelésének kéréséhez való jogot, a jogot arra, hogy az iratokból másolatot kapjanak, és a személyes költségmentesség engedélyezése iránti kérelem benyújtásának jogát.22 A terheltet kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetıleg az egyes kérdésekre történı válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, de bármikor dönthet úgy is, hogy vallomást tesz, akkor is, ha korábban a vallomástételt megtagadta. Figyelmeztetni kell arra is, hogy amit mond, illetıleg rendelkezésre bocsát, bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést, valamint a terheltnek a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzıkönyvbe venni. A figyelmeztetés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehetı figyelembe.23 A bírósági szakban a tanács elnöke a vádlottat figyelmezteti arra, hogy a bizonyítási eljárás során a kihallgatottakhoz kérdéseket intézhet, indítványokat és észrevételeket tehet. A figyelmeztetés kiterjed arra is, hogy ha a vádlott nem tesz vallomást, a terheltként tett korábbi vallomása felolvasható. 24 A vádlottat arra is figyelmeztetni kell, hogy a tárgyalás alatt is értekezhet a védıjével, de kihallgatása közben ezt csak a tanács elnökének engedélyével teheti meg.25 A fentiek ellenére azonban elméleti szakemberek26 és gyakorló ügyvédek is úgy vélik: a jogokról való tájékoztatás gyakorlata a magyar büntetıeljárási rendszer egyik legproblematikusabb pontja. A releváns jogszabályi rendelkezések felolvasása önmagában nem jelenti szükségképpen azt, hogy a terhelt tudatában lesz a jogainak, hiszen egy hosszú és bonyolult jogi szöveg hallás utáni megértése még az iskolázottabbak számára is nehézséget okozhat; iskolázatlan terheltek esetében a jogokra való figyelmeztetés a fenti formában, további magyarázat nélkül majdnem biztosan nem éri el a kívánt célt. Ügyvédek szerint a nyomozati szakban a hatóságok ritkán szolgálnak kiegészítı magyarázattal a jogok tekintetében, a bíróságok esetében ez az adott bírótól függ: egyes bírók hosszas magyarázatokkal igyekeznek segíteni a terhelteket jogaik megértésében, míg mások egyszerően felolvassák a jogszabályi rendelkezéseket. Egy megkérdezett bíró is megerısítette, hogy még abban az esetben is, amikor a nyomozati szakban végrehajtott kihallgatásról szóló jegyzıkönyvben szerepel, hogy a terhelt jogait felolvasták, néha szükség van ennek további bizonyítására (pl. a kihallgatást vezetı rendır idézése útján), hogy bizonyossá váljon, a terheltet valóban megfelelı módon tájékoztatták.27 A gyakorló jogászok egy része kiemelte, hogy ha a terheltet védıje megfelelıen felkészíti és segíti, akkor nyilvánvalóan kisebb nehézséget okoz neki megérteni jogait és kötelességeit. Mivel a kirendelt védık munkájának minıségével kapcsolatban komoly problémák merülnek fel, a jogokról való tájékoztatás tekintetében a rászoruló terheltek hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek, mint azok, akik megengedhetik maguknak, hogy ügyvédet fogadjanak. 2.2. A védelemhez való jog A terhelt a büntetıeljárás során személyesen is védekezhet, vagy védelmét az eljárás bármely szakaszában védı is elláthatja.28 A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság biztosítja, hogy az, akivel szemben a büntetıeljárást folytatják, védekezhessék.

Védı választása és a rászorulók védıhöz való joga Közvetlenül a gyanúsítás közlése után gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védıt választhat, illetıleg védı kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védı részvétele kötelezı, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg védıt, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki védıt. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védıt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védıt rendel ki.29 A BM-IM együttes rendelet értelmében a gyanúsítottnak a védı meghatalmazására, illetıleg kirendelésére vonatkozó nyilatkozatát jegyzıkönyvbe kell foglalni.30

22 23 24 25 26 27 28 29 30

Interjú bírókkal Be. 117. § (2) bekezdés Be. 289. § (2) bekezdés Be. 289. § (3) bekezdés Lásd például: Fázsi László: A kihallgatás gyakorlati szempontjai. In: Rendészeti Szemle, 2008/2. Interjú bírókkal Be. 5. § Be. 179. § (3) bekezdés 5. §


4

A Be. különbséget tesz a nyomozás és a bírósági eljárás között a kötelezı védelem esetei és tartalma tekintetében. A nyomozati szakban a védı részvétele kötelezı, ha (i) a bőncselekményre a törvény ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, (ii) a terheltet fogva tartják, (iii) a terhelt süket, néma, vak vagy kóros elmeállapotú, (iv) a terhelt a magyar nyelvet, illetıleg az eljárás nyelvét nem ismeri, (v) a terhelt egyéb okból nem képes személyesen védekezni, 31 (vi) fiatalkorú,32 (vii) személyes költségmentességet élvez, és védı kirendelését kéri.33 A bírósági szakban szélesebb körben kötelezı a védelem. A fent felsorolt esetek mellett védı részvétele a tárgyaláson kötelezı (i) az elsıfokú bíróságként eljáró megyei bíróság elıtt, (ii) abban az esetben, ha pótmagánvádló lép fel,34 (iii) ha az ügyész a tárgyaláson részt vesz, és a vádlott, aki korábban védıt nem hatalmazott meg, védı kirendelését kéri.35 Ha az ügyész a tárgyaláson részt vesz, és a vádlott védıt nem hatalmazott meg, a tanács elnöke szükség esetén, diszkrecionális jogkörében dönthet védı kirendelésérıl.36 A védelem bizonyos külön eljárásokban is kötelezı, így például a bíróság elé állítás37 és a távollévı terhelttel szemben lefolytatott eljárás esetében.38 Mindezek mellett a kirendelésre jogosult hatóságok mérlegelhetik, hogy a tisztességes tárgyaláshoz való jog érvényesülése érdekében szükség van-e védı kirendelésére: a bíróság, az ügyész, illetıleg a nyomozó hatóság kérelemre vagy hivatalból védıt rendel ki, ha ezt a terhelt érdekében szükségesnek tartja.39 A széles körben kötelezı védelem miatt viszonylag kevés terhelt marad védı nélkül, 2006 és 2007 folyamán a terheltek több mint hetven százalékát képviselte ügyvéd.40

A védıhöz jutás gyakorlati aspektusai Mindenekelıtt rá kell mutatnunk arra, hogy a védelem kötelezı jellege nem jelenti azt, hogy a védı jelenléte kötelezı az egyes nyomozati cselekményeken. Ez azt jelenti, hogy a nyomozó hatóság abban az esetben is kihallgatja a terheltet, ha a védı bármilyen okból nem jelenik meg, bár értesítették az adott eljárási cselekményrıl. A bírósági szakban eltérı a helyzet: ha a védelem kötelezı, nem tartható tárgyalás a védı távollétében. Amennyiben értékelni akarjuk az ügyvédi képviselethez való hozzájutás gyakorlati lehetıségeit, különbséget kell tennünk a meghatalmazott és a kirendelt védık között. A számos kapcsolódó panasz eredményeképp a BM-IM együttes rendeletet 2007. június 1-jei hatállyal módosították, így jelenleg egyértelmő, hogy a tetten ért, és ezért az Rtv. alapján elfogott személyt az elfogás, illetve az elıállítás kezdetétıl megilleti a védelemhez való jog,41 valamint, hogy abba a rendelkezésbe, amely szerint a fogvatartás elrendelését követıen, a gyanúsított elsı kihallgatása elıtt biztosítani kell, hogy védıt hatalmazhasson meg, beleértendı a tetten ért személyek elfogása és elıállítása is, mint fogvatartás.42 (Ebben a vonatkozásban súlyos hiányosság, hogy a BM-IM együttes rendelet ezt a jogot továbbra sem terjesztette ki arra, akit az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján állítanak elı, tehát azért, mert „bőncselekmény elkövetésével gyanúsítható”. Ha a gyanúsított a kihallgatása elıtt arra hivatkozik, hogy elızetesen védıt hatalmazott meg, és kihallgatásáról a védı értesítését kéri, a nyomozó szerv – telefaxon vagy elektronikus úton, ha ez nem lehetséges, telefonon – értesíti a védıt.43 Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a védınek valóban lehetısége van arra, hogy jelen legyen az elsı kihallgatáson, mivel a nyomozó hatóságot semmi nem kötelezi arra, hogy megvárja, míg a védı megjelenik. A BM-IM együttes rendelet szerint a védıt – a késedelmet nem tőrı eljárási cselekményeken kívül – kellı idıben, legkevesebb huszonnégy órával korábban

31

Be. 46. § Be. 450. § 33 Be. 48. § (2) bekezdés és 74. § (3) bekezdés a) pont 34 Be. 242. § (1) bekezdés 35 Be. 242. § (2) bekezdés 36 Be. 242. § (2) bekezdés 37 Be. 518. § 38 Be. 527. § 39 Be. 48. § (3) bekezdés 40 Forrás: Országos Igazságszolgáltatási Tanács 41 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet, 4. § 42 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet, 6. § 43 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet, 9. § (1) bekezdés 32


5

értesíteni kell azokról az eljárási cselekményekrıl, amelyeken a Be. alapján jelen lehet.44 Ha a nyomozási cselekményrıl a védıt értesítették, de azon nem jelent meg, ezt a gyanúsítottal közölni kell, és tájékoztatni kell arról, hogy a védı távolmaradása nem akadálya a kihallgatásnak. A védı értesítésével, illetve a megjelenésével vagy távolmaradásával kapcsolatos tényeket a kihallgatásról készült jegyzıkönyvben fel kell tüntetni.45 A megkérdezett ügyvédek úgy vélekedtek, hogy azok a gyanúsítottak vannak viszonylag jó helyzetben, akiknek már van kapcsolatuk egy ügyvéddel (például egy korábbi büntetıügyükbıl kifolyólag). Ilyen esetekben a nyomozó hatóság általában valóban megpróbálja elérni az ügyvédet, bár ilyenkor is gyakran csak igen rövid idıvel a kihallgatás elıtt értesítik ıket, nem is beszélve arról, amikor késı éjszaka faxot vagy e-mailt küldenek az ügyvédnek, és így tulajdonképpen semmi esély sincs arra, hogy idıben megkapja az üzenetet. Ha viszont a gyanúsított nem tud azonnal megnevezni egy ügyvédet, akkor nincs lehetısége arra, hogy felhívja a családtagjait, ismerıseit, hogy ajánljanak neki egy jó ügyvédet. Ezekben az esetekben csupán a kihallgatás megtörténte után van tényleges lehetısége a gyanúsítottnak arra, hogy védıt hatalmazzon meg.46 Ami a kirendelt védıket illeti, még súlyosabb problémák vetıdnek fel. A kirendelésre jogosult hatóság (az eljárás kezdetekor a nyomozó hatóság) dönti el ugyanis, hogy kit rendel ki védıként, ebbe a terhelteknek semmilyen beleszólásuk nincs.47 Az ügyvédi törvény48 szerint ugyanis a kamarák a kirendelhetı védıkrıl jegyzéket vezetnek, az eljárás adott szakaszában eljáró hatóság pedig teljesen szabadon választhat a listáról. Ha a védelem azért kötelezı, mert a terheltet fogva tartják, a védıt legkésıbb a terhelt elsı kihallgatásáig ki kell rendelni.49 A kirendelést követıen a terheltet értesíteni kell a kirendelt védı személyérıl.50 A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a kirendelt védık többsége nem jelenik meg a terhelt elsı kihallgatásán, és ritkán jelennek meg a további eljárási cselekményeken is. Az Országos Rendırfıkapitányság Bőnügyi Osztálya által végzett, a rendırség 23 területi nyomozó hatóságát51 érintı, 2006 júniusa és júliusa közötti célzott adatgyőjtésen alapuló kutatás (a továbbiakban: ORFK kutatás)52 azt mutatta, hogy a 23 vizsgált területi hatóság közül 14 esetében az elsı kihallgatások kevesebb, mint ötven százalékán volt jelen a kirendelt védı. Az egyik megyében az elsı kihallgatásoknak csupán 4,54%-a zajlott a kirendelt védı jelenlétében, az átlag 34,9% volt, ami azt jelenti, hogy a rászoruló terheltek majdnem kétharmada professzionális jogi segítség nélkül maradt az elsı kihallgatásán.53 A fenti számok oka részben, ahogy a meghatalmazott védık esetében is, a kései értesítés az eljárási cselekményrıl. Az ORFK kutatás meggyızı adatokkal szolgál ebben a tekintetben: az egyik megyében például átlagosan harminc perccel a kihallgatás kezdete elıtt értesítették az ügyvédeket, ami az esetek jelentıs részében nyilvánvalóan nem elegendı idı arra, hogy a védı megjelenhessen. Tizenhat megyében átlagosan egy órával a kihallgatás kezdete elıtt értesítették a védıt, valamennyi hatóság egységes volt viszont abban, hogy ha a védı jelezte részvételi szándékát, akkor a kihallgatás idıpontját ennek figyelembevételével határozták meg.54 Természetesen, ha az értesítést faxon küldik, és a nyomozó hatóság nem próbálja meg elérni telefonon az ügyvédet, ami gyakran megtörténik, akkor jó esély van arra, hogy a védı nem értesül idıben a kihallgatásról, és nem tudja elérni, hogy a kihallgatásra egy késıbbi idıpontban kerüljön sor.

Jog a független és kompetens védıhöz A védı meg nem jelenésének másik lehetséges oka a magyar kirendelt védıi rendszer strukturális problémáihoz kötıdik, amelyek veszélyeztetik a valódi függetlenséget, de annak látszatát mindenképpen. A nyomozati szakban ugyanis a védıt az a nyomozó hatóság választja ki, amelynek eljárási pozíciójából 44 45 46 47 48 49 50 51

52

53 54

23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet, 9. § (2) bekezdés 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet, 9. § (3)-(4) bekezdés Interjú ügyvédekkel Be. 48. § (1) bekezdés 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 35. § Be. 48. § (1) bekezdés Be. 48. § (1) és (8) bekezdés A kutatás a megyei rendır-fıkapitányságokat, a Budapesti Rendır-fıkapitányságot, a Nemzeti Nyomozó Irodát, az Autópályarendırséget és a Repülıtéri Biztonsági Szolgálatot érintette. A kutatás eredményeirıl részletesen lásd: Szabó Zsolt – Szomor Sándor: Fegyveregyenlıség. In: Rendészeti Szemle, 2007/3., 19-41. o. (a továbbiakban: Fegyveregyenlıség) Fegyveregyenlıség, p. 36. Fegyveregyenlıség, 35. o.


6

fakadóan, strukturálisan nem érdeke a hatékony védıi tevékenység. A nyomozónak kétségtelenül könnyebb dolga van, ha a védı nem túl agilis, ha nem árasztja el kérdésekkel, észrevételekkel és indítványokkal, vagy ha nem is jelenik meg. Emellett a terheltnek nehéz megbíznia valakiben, akit az a nyomozó hatóság választott ki, amely ellene a nyomozást folytatja. Egyértelmőnek tőnik, hogy a kirendelést vagy egy másik, a büntetıeljárásban szerepet nem játszó szervezet feladatává kell tenni, vagy a védık kiválasztását kell úgy randomizálni, hogy a nyomozó hatóság ne tudja befolyásolni, ki fogja ellátni a védelmet egy ügyben. A fentiek mellett kiemelendı az is, hogy bizonyos ügyvédek elsısorban a kirendelésekre alapozzák a praxisukat. Ezek az ügyvédek anyagilag függıvé válhatnak a kirendelt védıket kiválasztó rendıröktıl. Az ORFK kutatás szerint „a fıvárosban tizenkét kerületi kapitányság rendszeresen ugyanazokat az ügyvédeket rendeli ki, ık jobbára nyugdíjas ügyvédek”. Bizonyos megyékben „néhány ügyvédrıl elmondható, hogy rendıri szervhez ’települt’, praxisát a kirendelésekbıl tartja fenn.”55 A kirendelésekre való „ráutaltság” nyilvánvalóan érdekkonfliktusokat teremthet, és kétséget kizáróan alkalmas arra, hogy az ügyfél elveszítse bizalmát kirendelt védıjében. Nemcsak az eljárási cselekményeken való megjelenésük arányát, hanem a kirendelt védık által végzett munka minıségét is gyakran illetik kritikával. Az ORFK kutatás szerint a rendırség részérıl „általános tapasztalat azonban, hogy a kirendelt védık hatékonysága, tevékenységük színvonala jobbára elmarad a meghatalmazott védıkétıl. Utóbbiak gyakrabban jelennek meg az eljárási cselekményeken, és indítványtételi jogukkal is gyakrabban élnek, mint a kirendelt védık.”56 Ezek a megállapítások igazolják a Magyar Helsinki Bizottság által 2003-ban végzett kutatás konklúzióit. A kutatás, amelynek keretében ötszáz elızetes letartóztatásban levı fogvatartottal készült interjú, rávilágított arra, hogy a terheltek a meghatalmazott védıket aktívabbnak és hatékonyabbnak tartják a kirendelt védıknél, és erısen bizalmatlanok a kirendelt védıkkel szemben.57 A két védıi csoport munkája közötti különbséget a jelen tanulmány írása során megkérdezett legtöbb gyakorló jogász is megerısítette, bár voltak ellenvélemények is.58 Egy másik, az eljáró ügyvédek kompetenciájával kapcsolatos specifikus probléma a tárgyalás kapcsán merül fel. Amikor a védı részvétele kötelezı, a tárgyalás nem tartható meg a védı távollétében. Amennyiben a megidézett védı nem jelenik meg, a bíróság másik védıt rendel ki. Ha ez nyomban nem lehetséges, vagy az újonnan kirendelt védınek idıre van szüksége ahhoz, hogy a védelemre felkészüljön, a tárgyalást a meg nem jelent védı költségére el kell halasztani.59 Ha az ügy egyszerő (vagy több terhelt van az ügyben, és az adott tárgyalási nap nem jelentıs annak a terheltnek a szempontjából, akinek a védıje nem jelent meg), a bíró gyakran a helyszínen jelöl ki másik védıt.60 (Megjegyzendı, hogy a nagyobb súlyú és bonyolultabb ügyek esetében a bírók általában nem élnek ezzel a lehetıséggel, és inkább elhalasztják a tárgyalást.) A Budapesti Ügyvédi Kamaránál az ügyvédjelöltek ügyeletet tartanak, hogy lehetıvé tegyék az ilyen azonnali kirendeléseket. Így ha egy ügyvéd nem jelenik meg a tárgyaláson, a bíró felhívhatja a kamarát, és az ügyvédjelöltnek kell a védelmet ellátnia az adott ügyben. A megkérdezett bírók egy része elégedetlenségét fejezte ki a helyettesítés ezen formája kapcsán,61 mivel véleményük szerint az ügyvédjelölteknek nem rendelkeznek elegendı tudással és tapasztalattal ahhoz, hogy ilyen körülmények között hatékonyan tudják ellátni a védelmet. Megjegyzendı, hogy a fenti azonnali kirendelés esetében még a tapasztalt ügyvédeknek is nehézséget okozhat a védelem ténylegesen hatékony ellátása, mivel a csúszások elkerülése érdekében a helyben kirendelt ügyvédek általában legfeljebb harminc percig tanulmányozhatják az iratokat. Szintén problémát jelent, hogy a Be. szerint az ügyvédjelöltek a helyi bíróságok elıtt korlátozás nélkül eljárhatnak,62 bár tevékenységüket – elméletileg – az ıket foglalkoztató ügyvéd szakmai felügyelete alatt végzik, aki a végsı felelısséget azért viseli. Az egyik általunk megkérdezett rendır szerint a nyomozati 55

Fegyveregyenlıség, 39. o. Fegyveregyenlıség, 38. o. 57 Kádár András Kristóf: A vétkesség vélelme – Sérelmes bánásmód és védıi tevékenység az elızetes letartóztatásban lévı terheltek ellen folyó eljárásokban. Magyar Helsinki Bizottság, 2004, Budapest (a továbbiakban: A vétkesség vélelme), 138-142. o. 58 Interjú gyakorló jogászokkal 59 Be. 281. § (3) bekezdés 60 Külön kifejezés is született erre a gyakorlatra az ügyvédi zsargonban: a “berántás”. 61 Interjú bírókkal 62 Be. 44. § (5) bekezdés: „Ügyvédjelölt védıként, ügyvéd mellett vagy ügyvéd helyetteseként a megyei bíróság, az ítélıtábla és a Legfelsıbb Bíróság nyilvános ülésén, illetıleg tárgyalásán nem járhat el.” 56


7

szakban az ügyek nagy részében ügyvédjelöltek járnak el, egy bíró szerint pedig nagyjából az ügyek ötven százalékában helyettesítik ügyvédjelöltek az ügyvédet a helyi bíróságok elıtt. A gyakorló jogászok egy része (különösen a bírók) meglátása szerint a vázolt helyzet hátrányos a terheltekre nézve, mivel így lehetséges, hogy védelmüket egy teljesen tapasztalatlan személy lássa el. A megkérdezett ügyvédek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy sok múlik az ügyvédjelölt egyéni képességein és elhivatottságán, és sok ügyvédjelölt sokkal lelkesebb és tájékozottabb, mint az ıt foglalkoztató ügyvéd.63

Jog a védıvel való konzultációra A nyomozati szak tekintetében nincs kifejezetten szabályozva a védıvel való konzultáció lehetısége,64 de gyakorló védık tapasztalatai szerint a nyomozást végzı rendırök és az ügyészek általában engedélyeznek egy legfeljebb harmincperces konzultációt a kihallgatás elıtt.65 Az eljárási cselekmények között a fogva tartott terheltek esetében a védıvel való kapcsolat korlátozott lehet, mivel az adott büntetés-végrehajtási intézet házirendje jelentıs mértékben korlátozhatja a terhelt által kezdeményezhetı telefonbeszélgetések számát és idıtartamát. A szabadságvesztés és az elızetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet úgy rendelkezik, hogy a terhelt a büntetés-végrehajtási intézet házirendje elıírásainak megfelelıen használhatja a telefont.66 Ez az eredményezi, hogy bizonyos büntetés-végrehajtási intézetek jelentıs mértékben korlátozzák a terhelt védıjével folytatott telefonbeszélgetéseinek idejét. Az elızetes letartóztatásban lévı fogvatartottakat általában a megyeszékhelyen levı büntetés-végrehajtási intézetben helyezik el, így a büntetés-végrehajtási intézet és a védıügyvéd irodája közötti távolság megnövekedhet, amennyiben ez utóbbi a megye egy másik részében található, így túlzottan sok idıt vehet igénybe, hogy a védı meglátogassa védencét.67 Ez gyakran akadálya annak, hogy a kirendelt védık és ügyfeleik személyesen is konzultáljanak, mivel a fogvatartás helyére történı utazással töltött idıért nem jár díjazás a kirendelt védıknek, és a konzultációért kapott díj rendkívül alacsony (az egyébként irányadó óradíj fele, jelenleg 1 500 forint plusz ÁFA óránként). Így a rászoruló terheltek gyakran maradnak érdemi jogi segítség nélkül elızetes letartóztatásuk idején. Emellett sok büntetés-végrehajtási intézetben csak egyetlen ügyvédi beszélı helyiség van, így az is elképzelhetı, hogy a védınek, miután jelentıs távolságot tett meg és adott esetben órákat várakozott, végül nem sikerül a terhelttel beszélnie.68 A terhelt – a tárgyalás rendjének zavarása nélkül – a tárgyalás alatt is értekezhet védıjével, de kihallgatása közben ezt csak a tanács elnökének engedélyével teheti meg.69 A gyakorlatban azonban problémát jelent, hogy a magyarországi bírósági tárgyalók hagyományos elrendezése miatt a terhelt és védıje nincsenek egymás közelében, így gyakorlatilag nincs lehetıségük arra, hogy a tárgyalás alatt valóban kommunikáljanak egymással.

A kiszolgáltatott helyzetben lévı terhelti csoportokra vonatkozó speciális rendelkezések Bizonyos, az átlagosnál kiszolgáltatottabb csoportokra, így a fiatalkorúakra, a kóros elmeállapotú, vagy egyéb fogyatékossággal élı, illetve a magyar nyelvet nem beszélı terheltekre speciális rendelkezések vonatkoznak. Ezeknek a csoportoknak az esetében a védelem kötelezı,70 emellett további garanciákat ír elı a törvény, különösen a fiatalkorúak esetében. Így például fiatalkorú terheltek esetében a kényszerintézkedésekkel (például az elızetes letartóztatással) kapcsolatos eljárásban az ülés nem tartható meg a védı távollétében71 (a felnıtt terheltek esetében nem ez a helyzet), és a fiatalkorú terhelt vallomása poligráf alkalmazásával nem vizsgálható.72 A gyakorlat tekintetében azonban ugyanaz mondható el, mint amit korábban kifejtettünk: tekintve, hogy a kötelezı védelem a nyomozati szakban nem jelenti a védı kötelezı jelenlétét az eljárási cselekményeken, a kirendelt védık ritkán jelennek meg azokon, és általában passzívnak mutatkoznak. Egy 1999-ben végzett 63 64

65 66 67 68 69 70 71 72

Interjú gyakorló jogászokkal Bár ez a jog levezethetı abból, hogy a terhelt az eljárás bármely szakaszában jogosult arra, hogy megfelelı idıt és lehetıséget kapjon a védekezésre való felkészülésre [Be. 43. § (2) bekezdés c) pont], a fogva lévı terhelt pedig jogosult arra, hogy védıjével írásban és szóban ellenırzés nélkül érintkezzék [Be. 43. § (3) bekezdés a) pont]. Interjú ügyvédekkel 92. § A védıügyvédek nem hívhatják fel védenceiket a büntetés-végrehajtási intézetekben. Bánáti János: Szabadságkorlátozások. In: Fundamentum , 2005/2. (a továbbiakban: Bánáti), 50-51. o. Be. 289. § (3) bekezdés Be. 46. § és 450. § Be. 456. § (1) bekezdés Be. 453. § (3) bekezdés


8

kutatás azt mutatta, hogy a kirendelt védık nem veszik fel a kapcsolatot a fiatalkorú terheltekkel, és ritkán élnek panasszal, vagy élnek perújítási, felülvizsgálati kérelemmel.73 Más tanulmányok is megerısítették, hogy a kirendelt védık nem veszik fel a kapcsolatot az elızetes letartóztatásban lévı fiatalkorú terheltekkel sem.74

Jogi segítségnyújtás A rászorulók részére történı jogi segítségnyújtás Magyarországon a kirendelt védıi rendszeren keresztül történik, bár elsısorban az igazságszolgáltatás érdekeinek a figyelembevételével. Ez azt jelenti, hogy általában véve irreleváns, hogy a terheltnek azért nincsen védıje, mert rászoruló, vagy azért, mert nem akar ügyvédet meghatalmazni. Az alapelv az, hogy az igazságszolgáltatás érdekében minden esetben részt kell vennie védınek az eljárásban, ha a terhelt valamilyen szempontból ki van szolgáltatva, vagyis akár a helyzete (például fogvatartása), akár egyéni jellemzıi (például fiatalkorúsága) miatt nem tudja hatékonyan ellátni saját védelmét. Ugyanakkor van bizonyos átfedés a rászorultság és az igazságszolgáltatási érdeken alapuló védırendelés között, mivel a legtöbb esetben a terhelt éppen azért nem hatalmaz meg védıt, mert nem engedheti meg magának. Az egyetlen eset, amikor a terhelt rászorultságát figyelembe veszik, ha személyes költségmentességre jogosult, és védı kirendelését kéri. Ebben az esetben a kirendelt védı díját és költségét az állam viseli, míg minden más esetben ezeket a költségeket az állam csupán megelılegezi, és ha a vádlottat bőnösnek mondják ki, akkor a terheltnek a bőnügyi költség részeként vissza kell ezeket fizetnie.75 (Az esetek többségében azonban az állam igénye a bőnügyi költség megfizetésére kikényszeríthetetlen marad.) Ha a terhelt a jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a bőnügyi költséget elıreláthatóan nem tudja megfizetni, és ezt külön jogszabályban76 meghatározott módon igazolta, a terhelt vagy védıje kérelmére a bírósági eljárás során a bíróság, a vádemelés elıtt pedig az ügyész határoz arról, hogy a terhelt részére személyes költségmentességet engedélyez-e. A személyes költségmentesség engedélyezése esetén a terhelt kérelmére a bíróság, az ügyész, illetıleg a nyomozó hatóság védıt rendel ki, akinek díját és költségét az állam viseli.77 A személyes költségmentesség engedélyezésének feltétele, hogy (i) a terhelt egy hónapra esı jövedelme egyedül élı esetében ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a kétszeresét (ii) közös háztartásban élık esetén a háztartásban az egy fıre jutó havi jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A személyes költségmentesség engedélyezésének további feltétele, hogy a kérelmezı a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon, a megélhetéséhez szükséges termelı- és munkaeszközökön, és azon az ingatlanon kívül, amelyben lakik, egyéb vagyonnal ne rendelkezzen.78 A gyakorlattal kapcsolatban két problémát kell kiemelni. Egyrészt a terheltek rendkívül kevés esetben kérnek személyes költségmentességet, 2006-ban például csupán 77 esetben érkezett ilyen kérelem az ügyészségre.79 Amikor a lehetséges okokról kérdeztük ıket, a gyakorló büntetıjogászok nem tudtak magyarázatot adni a kérelmek alacsony számára. Ahogy arra korábban utaltunk, a vádirattal együtt a terhelteknek a bíróág kézbesíti a „220-as nyomtatványt” is, amely tartalmazza a személyes költségmentesség kérelmezésének lehetıségérıl szóló információkat. Egy nagy szakmai tapasztalattal rendelkezı bíró úgy nyilatkozott, hogy 2003 óta csak két olyan ügye volt, ahol a terhelt személyes költségmentesség engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be. Egy másik megkérdezett bíró úgy vélte, hogy a személyes költségmentesség alkalmazásáról szóló rendelet releváns rendelkezéseit is tartalmaznia kellene a 220-as nyomtatványnak, mert a kérelmek alacsony száma talán részben annak is köszönhetı, hogy a terheltek nincsenek tisztában a pontos feltételekkel.80 Egy másik lehetséges magyarázat szerint a rászoruló terheltek nagy része egyébként is részesül jogi segítségben, mivel esetükben kötelezı a védelem, és nagy valószínőség szerint nincsenek tudatában annak, hogy míg személyes költségmentesség esetében valóban mentesülnek a költségek alól, addig minden más esetben az állam csupán megelılegezi a költségeket, és ha 73

74

75 76 77 78 79 80

Fenyvesi Csaba: A védıügyvéd: a védı büntetıeljárási szerepérıl és jogállásáról. Dialóg Campus Kiadó, 2002, Budapest-Pécs (a továbbiakban: Fenyvesi), 338. o. Kilenc fiatalkorú terheltbıl kettıvel vette fel kirendelt védıje a kapcsolatot, és ezekben az esetekben is csak egyszer vagy kétszer konzultáltak védencükkel a több hónapig tartó elızetes letartóztatás alatt. Lásd: Orell Ferenc: A fiatalkorúak védelemhez való joga. In: Belügyi Szemle, 1998/12., 97. o. Be. 338. § (1) bekezdés 9/2003. (V. 6.) IM-BM-PM együttes rendelet a személyes költségmentesség alkalmazásáról a büntetıeljárásban Be. 74. § (3) bekezdés a) és c) pont 9/2003. (V. 6.) IM-BM-PM együttes rendelet a személyes költségmentesség alkalmazásáról a büntetıeljárásban, 2. § Forrás: Legfıbb Ügyészség Interjú bírókkal


9

bőnösnek mondják ki ıket, akkor nekik kell állniuk a védelemmel kapcsolatos költséget. Szintén problémát jelent, hogy a kirendelt védık munkájával kapcsolatos minıségi kifogások vonatkoznak a személyes költségmentesség alapján kirendelt védıkre is.

A védık díjazása Az ügyvédi törvény értelmében az ügyvédeknek nincs rögzített díjazásuk, az ügyvédi megbízási díj szabad megállapodás tárgya,81 így az ügyvédi munkadíj változó. A díjazást befolyásolja az ügyvéd szakmai tapasztalata, az ügy sajátosságai és bonyolultsága, a szükséges munka mennyisége, stb.. Az ügyvédi óradíj 5 000 és 45 000 forint között mozog. Büntetıügyekben a védık legtöbbször nem óradíjban, hanem oly módon állapítják meg a díjazásukat, hogy a büntetıeljárás egyes szakaszaiért kérnek el meghatározott összeget (nyomozás, elsıfokú eljárás, másodfokú eljárás). A díjazás mértéke a büntetıügy bonyolultságától is függ, elıfordulnak egymillió és tízmillió forint közötti összegek is. A jogi segítségnyújtási, illetve kirendelési rendszer keretében biztosított díjazás jóval a piaci ár alatt marad. A pártfogó ügyvéd és a kirendelt védı részére megállapítható díjról és költségekrıl szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet tartalmazza a díjazásra vonatkozó részletes szabályokat, a díj mértékét az éves költségvetési törvény határozza meg. A jelenlegi kirendelt ügyvédi óradíj 3 000 Ft (+áfa),82 a fogva tartott terhelttel való konzultáció kivételével: ezért ugyanis megkezdett óránként a kirendelt ügyvédi óradíj ötven százalékának megfelelı összeg jár.83 A védıt erre irányuló indítványára a büntetıügy iratainak tanulmányozásáért minden megkezdett száz oldal irat után a kirendelt ügyvédi óradíj összege, de ügyenként összesen legfeljebb a kirendelt ügyvédi óradíj harmincszorosának megfelelı összegő munkadíj illeti meg (a munkadíj megállapításánál nem vehetı figyelembe többek között az az irat, amelyet a védı nyújtott be).84 Költségtérítés címén a kirendelt védı jogosult az üggyel kapcsolatban felmerülı készkiadásainak megtérítésére, kiadásait részleteznie és igazolnia kell. A megtéríthetı készkiadások magukban foglalják a postai és telefonköltségeket, az utazási, parkolási és szállásköltségeket, illetve a másolási költségeket is.85 (Útiköltség és szállásköltség abban az esetben téríthetı meg, ha az eljárási cselekményre, amelyen az ügyvéd megjelenik, lakóhelyén, illetve az ügyvédi iroda székhelyén kívül kerül sor.86) Ha a kirendelt védı készkiadásait nem részletezi és nem igazolja, a készkiadások a rendelkezésre álló adatok alapján kerülnek megállapításra.87 Bizonyos tevékenységekért, így beadványok írásáért és a szabadlábon lévı terhelttel folytatott konzultációért díjazás a kirendelt védıt nem illeti meg. Egy 2005-ös cikkben a Magyar Ügyvédi Kamara jelenlegi elnöke úgy nyilatkozott, hogy legalább 5 000 forintos óradíjat kellene megállapítani a kirendelt ügyvédek részére annak érdekében, hogy az ügyvédeknek valóban megérje a kirendelések teljesítése.88 Az ügyvédek jelenleg nem elégedettek a kirendelt védık rendkívül alacsony díjazásával, és azon a véleményen vannak, hogy a díjazás mértéke nincs összhangban az elvégzett munka mennyiségével és az ügyvéd által viselt felelısséggel.89 Gyakorlati szakemberek szerint az alacsony díjazás a legfıbb oka a meghatalmazott és kirendelt védık tevékenysége közötti minıségi különbségeknek. Más vélemények szerint a rendszerszintő problémák, mint a védık nyomozó hatóság általi kirendelése és a minıségbiztosítási rendszer hiánya szintén hozzájárul ehhez.90

81

1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 9. § Lásd: 2007. évi CLXIX. törvény a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl, 58. § (3) bekezdés: „A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 1. §-ának (3) bekezdése szerinti jogi segítıi óradíj 2008. évben 3000 forint.” 83 7/2002. (III. 30.) IM rendelet, 6. § (2)–(6) bekezdés 84 7/2002. (III. 30.) IM rendelet, 6. § (7) bekezdés 85 7/2002. (III. 30.) IM rendelet, 1. § (2) bekezdés 86 7/2002. (III. 30.) IM rendelet, 2. § (2) bekezdés 87 7/2002. (III. 30.) IM rendelet, 3. § (2) bekezdés 88 Bánáti, 51. o. 89 A Magyar Ügyvédi Kamara kapcsolódó állásfoglalását lásd: Pesti Ügyvéd , 2002/6., 1-2. o. 90 Lásd: Kádár András – Tóth Balázs – Vavró István: Védtelenül – Javaslat a magyar kirendelt védıi rendszer reformjára. Magyar Helsinki Bizottság, 2007, Budapest (a továbbiakban: Védtelenül) 82


10

2.3. Eljárási jogok

2.3.1. Jog a szabadlábra helyezéshez az elızetes letartóztatás szükségességét megalapozó ok hiányában Az elızetes letartóztatás a magyar jogban a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerıs ügydöntı határozat meghozatala elıtt.91 A terhelt elızetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendı bőncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha (i) megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elıl elrejtızött, vagy szökést kísérelt meg, illetıleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendı szándékos bőncselekmény miatt eljárás indult; (ii) szökésének vagy elrejtızésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehetı, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható; (iii) megalapozottan feltehetı, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást; (iv) megalapozottan feltehetı, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy elıkészített bőncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendı újabb bőncselekményt követne el.92 Az elızetes letartóztatás elrendelésérıl a nyomozati szakban egy speciális feladatkörrel rendelkezı bíró, a nyomozási bíró határoz az ügyész indítványára (a vádirat benyújtása után az ügyben eljáró bíró rendeli el vagy hosszabbítja meg az elızetes letartóztatást). Az elızetes letartóztatással kapcsolatos döntések ellen lehetıség van a fellebbezésre. Az elızetes letartóztatás leghosszabb lehetséges idıtartama három év, kivéve, ha a három év letelte elıtt elsıfokú ítélet születik az ügyben. Ebben az esetben ugyanis az elsıfokú bíróság a határozat kihirdetése után fenntarthatja vagy elrendelheti a terhelt elızetes letartóztatását, amely a másodfokú eljárás befejezéséig tarthat, ez pedig az elızetes letartóztatás elrendelésétıl számított három éven túl is húzódhat. Az elızetes letartóztatás minden esetben legfeljebb a nem jogerıs ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart.93 Az elızetes letartóztatást a törvényben meghatározott idıközönként felülvizsgálják.94 A terhelt, illetve a védı elızetes letartóztatás megszüntetése iránti indítványát a bíróság érdemben megvizsgálja, és errıl indokolt határozatot hoz.95 A magyar büntetı-igazságszolgáltatási rendszer több, az elızetes letartóztatás alternatíváját jelentı kényszerintézkedést ismer, így a lakhelyelhagyási tilalmat és a házi ırizetet. Ha a terhelttel szemben azt követıen rendeltek el lakhelyelhagyási tilalmat vagy házi ırizetet, hogy az elızetes letartóztatást a három év letelte miatt megszüntették, és a terhelt a lakhelyelhagyási tilalom, illetıleg házi ırizet szabályait megszegi, az elızetes letartóztatása ismét elrendelhetı. Ekkor az elızetes letartóztatás maximális három éves tartamát az elızetes letartóztatás ismételt elrendelésének napjától kell számítani.96 Ha az elızetes letartóztatás egyetlen indoka a terhelt szökésének vagy elrejtızésének veszélye, a bíróság dönthet úgy, hogy nem rendeli el, vagy megszünteti a terhelt elızetes letartóztatását, ha a bőncselekményre és a személyi körülményekre tekintettel az eljárási cselekményeknél a terhelt megjelenését az óvadék letétele valószínővé teszi. Az óvadékot nemcsak a terhelt, hanem bárki felajánlhatja és megfizetheti. Az óvadék megállapítását a védelem az elızetes letartóztatásról döntésre jogosult bíróságnál indítványozhatja. Az óvadék megállapításának tárgyában a bíróság ülést tart, ezen az ügyészt, a terheltet, a védıt és az óvadék megfizetését felajánló személyt meghallgatja. A bíróság határozatában az óvadék összegét a terhelt személyi körülményeire és vagyoni helyzetére is figyelemmel állapítja meg.97 A bíróság az óvadék megállapításával egyidejőleg a határozatban lakhelyelhagyási tilalmat, valamint házi ırizetet is 91 92 93 94 95 96 97

A magyar jog szerint elızetes letartóztatásnak minısül az elsıfokú, nem jogerıs elítélést követı fogvatartás is. Be. 129. § Be. 131. § és 132. § Be. 131. § és 132. §: Be. 133. § Be. 132. § (4) bekezdés Be. 147. §


11

elrendelhet.98 Az óvadék letételét követıen szabadlábra helyezett terhelt elızetes letartóztatását a bíróság elrendelheti, ha a terhelt az eljárási cselekményen idézés ellenére nem jelent meg, vagy ha az óvadék letételét követıen a terhelt elızetes letartóztatásának más oka merült fel. A terhelt illetve az óvadékot megfizetı elveszti a jogát az óvadék összegére, ha a bíróság a terhelt elızetes letartóztatását azért rendeli el, mert idézés ellenére nem jelenik meg egy eljárási cselekményen.99 Az elızetes letartóztatás gyakorlati alkalmazása sok kívánnivalót hagy maga után. A statisztikák azt mutatják, hogy az alternatív kényszerintézkedéseket a magyar bíróságok ritkán alkalmazzák.

Év 2007 2006 2005

Az elsıfokú bíróságok által elrendelt kényszerintézkedések száma100 Elızetes Lakhelyelhagyási letartóztatás tilalom Házi ırizet Összesen 4 882 125 70 5 077 4 896 127 45 5 068 5 166 129 38 5 333

Míg 2003 és 2007 között 26 475 esetben rendeltek el elızetes letartóztatást, addig 1 139 óvadék megállapítására irányuló indítványból csak 464-nek adtak helyt.101 Ez azt jelenti, hogy az óvadék letételét követı szabadlábra helyezés a preventív intézkedések csupán két százalékát teszi ki. A bőncselekmény súlyára való automatikus hivatkozás, a várható büntetés, mint a szökés vagy elrejtızés veszélyét kizárólagosan megalapozó tényezı, valamint a terhelt egyéni körülményeinek, illetve az alternatív kényszerintézkedések alkalmazhatósága vizsgálatának hiánya a magyar bírói gyakorlat sokat kritizált sajátosságai. Az Emberi Jogok Európai Bírósága két esetben is úgy találta, hogy Magyarország megsértette az emberi jogok európai egyezményének 5. cikkét,102 és további elızetes letartóztatással kapcsolatos ügyek vannak folyamatban a Bíróság elıtt. Rendszerszintő probléma, hogy a 2.1.2. pont alatt ismertetett rendelkezések eredményeképp a nyomozati szakban a terhelt nem ismerheti meg azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján elızetes letartóztatásáról a bíró döntést hoz. A strasbourgi bíróság kimunkált esetjoga szerint annak az eljárásnak, amelyben a terhelt fogvatartásáról döntenek, „kontradiktóriusnak kell lennie, és mindig biztosítania kell a ’fegyveregyenlıséget’ a felek, vagyis a vád és a fogvatartott között. [...] A fegyvergyenlıség nincs biztosítva, ha a védı nem férhet hozzá a nyomozási iratok közül azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek ahhoz szükségesek, hogy eredményesen kétségbe vonhassa ügyfele fogvatartásának jogosságát.” 103 Nyilvánvaló, hogy a magyar szabályozás és gyakorlat nem teszi lehetıvé a fegyveregyenlıség elvének érvényesülését, és megakadályozza a védelmet abban, hogy eredményesen érveljen a fogvatartás ellen. Habár a megkérdezett rendırök, bírók és ügyészek többsége határozottan visszautasította azt a lehetıséget, hogy az elızetes letartóztatás a magyar gyakorlatban a Be.-ben foglaltaktól eltérı célokat is szolgálhat, minden megkérdezett védıügyvéd úgy nyilatkozott, hogy az elızetes letartóztatás intézménye gyakran szolgál arra, hogy nyomást gyakoroljanak a vallomástételt megtagadó terheltekre. Ezt a Magyar Helsinki Bizottság 2003-as kutatása is megerısíti: a megkérdezett terheltek 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vizsgáló azzal fenyegette meg, hogy kezdeményezi az elızetes letartóztatásának elrendelését vagy meghosszabbítását, ha nem vallja be a bőncselekmény elkövetését.104

2.3.2. A terhelt joga a jelenléthez Míg a nyomozati szakban a védelem jelenléthez való joga az eljárási cselekmények tekintetében korlátozott, addig a bírósági szakban teljes mértékben biztosítva van. A Be. kifejezetten kimondja, hogy a tárgyalás a vádlott és – kötelezı védelem esetében – a védı nélkül nem tartható meg.105 98

Be. 147. § (4) bekezdés Be. 148. § 100 Forrás: a Legfıbb Ügyészség honlapja (www.mklu.hu) 101 Az óvadék letételét követı szabadlábra helyezések száma nem érhetı el éves bontásban. 102 Lásd: Maglódi v. Hungary, Application no. 30103/02, Judgment of 9 November 2004 és Imre v. Hungary, Application no. 53129/99, Judgment of 2 December 2003 103 Nikolova v. Bulgaria, Application no. 31195/96, Judgment of 25 March 1999, 58. § 104 A vétkesség vélelme, 70–71. o. 105 Be. 240. § (3) bekezdés 99


12

Ez alól azonban vannak bizonyos kivételek. Ha a terhelt a szabályszerő idézés ellenére nem jelenik, és elıvezetése nem lehetséges, a tárgyalást a szabadlábon lévı vádlott távollétében is meg lehet tartani, a bizonyítási eljárást azonban nem lehet befejezni (kivéve, ha a terheltet a bíróság felmenti). Ez azt jelenti, hogy a megjelent személyek kihallgatását, illetve meghallgatását követıen a tárgyalást el kell napolni, és a meg nem jelent vádlottnak a következı tárgyalási határnapra történı elıvezetését kell elrendelni. Ha a következı tárgyalási napon a terhelt ismételten nem jelenik meg, szabadságvesztéssel büntetendı bőncselekmény esetén elfogatóparancsot kell kibocsátani a terhelt ellen, és védıt kell kirendelni számára, ha nincs meghatalmazott védıje. Ha az elfogatóparancs alapján a terheltet nem lehet bíróság elé állítani, a bíróság az eljárást a terhelt távollétében folytatja le.106 A távollévı terhelttel szembeni eljárás a Be. általános szabályai szerint folyik, bizonyos eltérésekkel, így például a vádlott távollétében tartott tárgyaláson az ügyész és a védı részvétele kötelezı.107 Garanciát jelent, hogy ha a terhelt tartózkodási helye az ítélet jogerıre emelkedését követıen ismertté válik, a terhelt indítványára a perújítást el kell rendelni.108 A gyakorlatban a bíróságok meglehetısen „türelmesek”, és a távollévı terhelttel szembeni eljárásra csak végsı esetben kerül sor.

2.3.3. Az ártatlanság vélelme A Be. a következıképpen rendelkezik: „Senki sem tekinthetı bőnösnek mindaddig, amíg a bőnösségét a bíróság jogerıs határozatában nem állapította meg.”109 A hallgatáshoz való jog és az önvádra kötelezés tilalma mellett az ártatlanság vélelme legfıképpen abban jelenik meg az eljárás folyamán, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli, és csak a kétséget kizáróan bizonyított tények értékelhetık a terhelt terhére.110 Ügyvédek szerint ez az alapelv nem mindig érvényesül. Erre példaként az elızetes letartóztatást elrendelı végzéseket hozták fel, amelyek szerintük gyakran arról árulkodnak, hogy a bíróság erısen meg van gyızıdve a gyanúsított vagy vádlott bőnösségérıl.111 Ügyvédek által megfogalmazott kritika továbbá, hogy a magyar bíróságok (különösen a másodfokon eljáró bíróságok) látványosan idegenkednek a felmentı ítéletek meghozatalától, és a gyakorlatot a vétkesség vélelme határozza meg.112 Ezt egy korábbi bíró is megerısítette, aki úgy fogalmazott, hogy „a felmentı ítéleteket sokkal alaposabban, sokkal részletesebben kell indokolni, mint a bőnösséget megállapító határozatot. [...] E bírói beállítódás létezésének bizonyítéka egy 2006-ban végzett bírósági kutatás eredménye, amely azt mutatja, hogy a legtöbb másodfokú megyei bíróság szinte ’viszolyog’ a felmentı ítéletektıl, és sokkal nagyobb arányban helyezi hatályon kívül az ilyen elsıfokú határozatokat, mint a bőnösséget kimondókat. Ez az adat azért fontos, mert valószínősíthetı, hogy a bírák nem dolgoznak rosszabbul, hanyagabb módon akkor, amikor felmentenek valakit, mint amikor elítélnek. A másodfokú bíróságok tehát valamiféle ’hibának’ tekintik a felmentést.”113 Ügyvédek szerint ez a hozzáállás a fı oka annak, hogy a váderedményesség 95 százalék körüli minden évben.114 Másfelıl viszont a megkérdezett bírók és ügyészek kétségbe vonták a fenti meglátást, és hajlamosak voltak az elítélések magas számát annak tulajdonítani, hogy az ügyészség nem kockáztatja meg, hogy „gyengébb” ügyeket a bíróság elé vigyen. (Emellett azonban egy bíró elismerte, hogy különösen a fiatal bírók hajlamosak nagyobb mértékben támaszkodni a vádra, mint tapasztaltabb kollégáik.)115

2.3.4. A hallgatáshoz való jog és az önvádra kötelezés tilalma

106 107 108 109 110 111 112 113

114 115

Be. 281. § Be. 530. § (1) bekezdés BH 2005. 388. Be. 7. § Be. 4. § (2) bekezdés Interjú ügyvédekkel Interjú ügyvédekkel „A magyar bírói gyakorlat jogszociológiai vizsgálata – különös tekintettel a jogbiztonság érvényesülésére” Deák Ferenc Ösztöndíj, Nyilvántartási szám: 0021/2005. Idézi: Bencze Mátyás: A jogalkalmazási folyamat szociológiai vizsgálata. Kézirat Lásd a táblázatot a bevezetı részben. Interjú gyakorló jogászokkal


13

A hallgatáshoz való jogot a Be. kifejezetten biztosítja: „Senki sem kötelezhetı arra, hogy önmagát terhelı vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.”116 Az önvádra kötelezés tilalma a kihallgatás szabályai között jelenik meg részletesebben: ahogy korábban ismertettük, a terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, és a vallomás tételét, illetıleg az egyes kérdésekre történı válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja. A terheltet arra is figyelmeztetni kell, hogy bármikor dönthet úgy, hogy vallomást tesz, akkor is, ha korábban a vallomástételt megtagadta, és amit mond, bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést, valamint a terheltnek a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzıkönyvbe venni. A jegyzıkönyvezés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehetı figyelembe.117 Ha a terhelt úgy dönt, hogy a vallomás tételét megtagadja, figyelmeztetni kell arra, hogy ez az eljárás folytatását nem akadályozza. Arra a bőncselekményre nézve, amelyre a terhelt a vallomás tételét megtagadta, a terhelthez további kérdések nem intézhetık, és a terhelt a többi terhelttel, illetıleg a tanúkkal nem szembesíthetı. A vallomás tételének megtagadása nem érinti a terhelt kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogát az eljárás további szakaszaiban.118 Gyakorló jogászok szerint a vallomástétel megtagadásához való jogára a legtöbb esetben figyelmeztetik a terheltet. Egy megkérdezett ügyvéd hangsúlyozta, hogy ha a védı jelen van, akkor a figyelmeztetés mindig megtörténik, de sok ügyfele sérelmezte, hogy az elsı kihallgatásukon, amely ügyvéd jelenléte nélkül folyt, nem figyelmeztették ıket megfelelı módon a hallgatáshoz való jogukra.119 Ez egybeesik a megkérdezett bírók egy részének azon tapasztalatával, hogy bár a figyelmeztetésrıl felvett, megfelelıen aláírt jegyzıkönyvek mindig rendelkezésre állnak, elıfordul, hogy a terheltek sérelmezik, hogy a figyelmeztetés nem szóban, vagy egyébként nem megfelelı módon történt. (Elıbbi úgy fordulhat elı, hogy csupán a jegyzıkönyvezésre használt, a figyelmeztetést tartalmazó formanyomtatványt adják oda a terheltnek aláírásra.) Az ügyvédek által hangoztatott másik észrevétel az volt, hogy a hallgatáshoz való jog lényegét gyakran nem magyarázzák el megfelelı módon a terhelteknek, pedig annak megértése még iskolázott emberek számára is nehéz.120 Azon kérdés kapcsán, hogy vajon a vallomástétel megtagadásának lehetnek-e informális következményei, eltérı véleményen voltak a megkérdezettek. Míg az ügyészek, bírók és rendırök azt hangsúlyozták, hogy a Be. alapvetı elveivel ellentétes volna bármilyen negatív következményt kapcsolni a terhelt hallgatásához, addig ügyvédek úgy vélték, hogy a hallgatáshoz való jog gyakorlásának lehet hatása bizonyos döntésekre, különösen az elızetes letartóztatás elrendelésére vagy fenntartására. Egy megkérdezett ügyvéd rámutatott arra, hogy a kanonizált bírói gyakorlat121 a beismerı vallomást fontos enyhítı körülménynek tekinti, így a vallomástétel vagy a hallgatás ténye befolyásolhatja a büntetés mértékét. 122

2.3.5. Jog az indokolt döntéshez A Be. nem rendelkezik kifejezetten errıl a jogról, de megléte rendelkezések sorából levezethetı. A Be. meghatározza, hogy a nyomozati szakban mely döntésekrıl kell a nyomozó hatóságnak formális határozatot hoznia. Ide tartoznak a személyes költségmentesség engedélyezésére, a szakértı kirendelésére, a kényszerintézkedésekre123 vonatkozó döntések, a terhelt által szakvélemény elkészítésére felkért személy szakértıként való bevonásának engedélyezésérıl való döntés, stb.. A határozatot röviden azoknak a tényeknek a feltüntetésével kell indokolni, amelyek a határozat rendelkezéseire okot adtak.124 Nem kötelezı formális határozatot hozni a védelem bizonyítási indítványairól, így elıfordulhat, hogy a nyomozó hatóság nem indokolja meg, miért nem tesz eleget egy indítványnak. Az ítélet kötelezı elemeirıl szóló rendelkezés pontosan meghatározza, mit kell tartalmaznia az indoklásnak. Ezek a következık:

116 117 118 119 120 121 122 123 124

Be. 8. § Be. 117. § (2) bekezdés Be. 117. § (4) bekezdés Interjú védıügyvédekkel Interjú ügyvédekkel 56/2007. BK vélemény (lásd: http://www.lb.hu) Interjú gyakorló jogászokkal Pl. az elızetes letartóztatást megelızı 72 órás ırizetbe vétel, vagy a lefoglalás Be. 169. § (3) bekezdés


14

(i) a vádra történı utalás, a vádirat szerinti jogi minısítés, szükség esetén a vádirati tényállás lényegének ismertetése, (ii) a vádlott személyi körülményeire vonatkozóan megállapított tények, a vádlott korábbi büntetéseire vonatkozó adatok, (iii) a bíróság által megállapított tényállás, (iv) a bizonyítékok számbavétele és értékelése, (v) a bíróság által megállapított tényállás szerinti cselekmény jogi minısítése, büntetés kiszabása, intézkedés alkalmazása, illetıleg ezek mellızése esetén e döntés indokolása, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével, (vi) a határozat egyéb rendelkezéseinek és az indítványok elutasításának indokolása, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével.125 A pervezetı végzéseket (pl. új tárgyalási határnap kitőzése) nem kell indokolni, a bizonyítási indítvány elutasításának indokait az ügydöntı határozatban kell kifejteni.126 Ha az elsıfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tesz eleget, hogy emiatt az ítélet a másodfokon való felülbírálatra alkalmatlan, vagy az ítélet indokolása a rendelkezı résszel teljes mértékben ellentétes, a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsıfokú bíróság ítéletét, és az elsıfokú bíróságot új eljárásra utasítja.127 A megkérdezett gyakorló jogászok úgy vélték, hogy a bírók általában megfelelı módon indokolják határozataikat, de elıfordul, hogy az indokolás nem elegendı vagy inkoherens. Többen felhívták a figyelmet az indokolásban felfedezhetı klisékre, amelyek néha annak leplezésére hivatottak, hogy az indokolás nem eléggé alapos. Példa erre az a gyakran megjelenı utalás, amely szerint a bíróság ellentmondás esetében azért fogadja el a tanú vallomását, mert míg a terhelt nem köteles igazat mondani, addig a tanú igen.128

2.3.6. A fellebbezéshez való jog A nyomozati szakban mind a formális határozatok és határozati formát nem öltı döntések, mind a nyomozó hatóság vagy az ügyészség mulasztása miatt élhet jogorvoslati jogával a terhelt panasz formájában. A nyomozó hatóság intézkedése vagy mulasztása ellen benyújtott panaszt a nyomozást felügyelı ügyész bírálja el, ha pedig a nyomozást ügyész végzi, akkor a felettes ügyész.129 A bírósági szakban a fellebbezéshez való jog szintén biztosított. A határozat kihirdetése után a tanács elnöke megkérdezi a jelen lévı fellebbezésre jogosultakat, hogy kívánnak-e fellebbezni. A fellebbezési nyilatkozatok törvény által meghatározott sorrendje szerint az ügyész nyilatkozhat elıször, a vádlott és a védı pedig utoljára fellebbezési szándékáról. (A védı a vádlott hozzájárulás nélkül is, vagyis abban az esetben is fellebbezhet, ha a terhelt elfogadja az ítéletet.)130 Azok a fellebbezésre jogosultak, akik az ítéletet kihirdetésénél jelen vannak, háromnapi határidıt tarthatnak fenn a fellebbezés bejelentésére. Ha a fellebbezésre jogosult nincs jelen, kézbesítés útján közlik vele az ítéletet, ebben az esetben nyolc napon belül lehet fellebbezni.131 Az akár az ítélet kihirdetése után nyomban, akár késıbb szóban bejelentett fellebbezést írásban indokolható, az indokolást legkésıbb a másodfokú tárgyalást megelızı nyolcadik napon kell elıterjeszteni.132 A fellebbezésben olyan új tényt is lehet állítani és olyan új bizonyítékra is lehet hivatkozni, amelyrıl a fellebbezı a határozat kihirdetése után szerzett tudomást, és olyan bizonyítást is lehet indítványozni, amelyet az elsı fokon eljárt bíróság mellızött.133 Fellebbezni lehet továbbá (i) az elsıfokú bíróság ügydöntı végzése ellen;134 (ii) az elsıfokú bíróság nem

125 126 127 128 129 130 131 132 133 134

Be. 258. § (3) bekezdés Be. 260. § Be. 373. § Interjú ügyvédekkel, és Bencze Mátyás: A jogalkalmazási folyamat szociológiai vizsgálata. Kézirat Be. 195. § és 196. § Be. 323. § Be. 325. § Be. 323. § Be. 323. § Be. 346. § (Pl. az eljárás megszüntetése elévülés miatt)


15

ügydöntı – de nem pervezetı – végzése135 ellen, ha azt törvény nem zárja ki;136 és (iii) a bíróság azon pervezetı végzései ellen, amelyekkel kapcsolatban a törvény kifejezetten lehetıvé teszi a fellebbezést.137 Ha a Be. nem teszi kifejezetten lehetıvé a fellebbezést, a pervezetı végzés ellen külön jogorvoslatnak nincs helye,138 de a végzést az ítélet (illetve az ügydöntı végzés) elleni fellebbezésben lehet sérelmezni.139 Mivel a védelem bizonyítási indítványának elutasítása pervezetı végzésnek minısül, a fenti szabály értelmében a védelem csak az ítélet elleni fellebbezésben sérelmezheti bizonyítási indítványainak elutasítását. 2.4. A hatékony védelemhez kapcsolódó jogok

2.4.1. A védı joga az eljáráshoz és annak tárgyához kapcsolódó tények, adatok megismerésére, megszerzésére Fegyveregyenlıség (beleértve a nyomozati cselekményeken való jelenlét jogát) Ahogy korábban kiemeltük, a nyomozati szak túlnyomórészt inkvizitórius, ami az jelenti, hogy a fegyveregyenlıség per se korlátozottan érvényesül. Ennek két legszembetőnıbb példája az eljárási cselekményeken való jelenlét és az iratokhoz való hozzáférés korlátozottsága. A Be. korlátozza a terhelt és a védı jelenléthez való jogát az eljárási cselekményeken a nyomozati szakban. A védı jelen lehet a gyanúsított kihallgatásán, az általa, illetve a gyanúsított által indítványozott tanúkihallgatáson, valamint az ilyen tanú részvételével megtartott szembesítésen is. A kihallgatáson jelen lévı védı a gyanúsítotthoz és a tanúhoz kérdéseket intézhet.140 Ezekrıl az eljárási cselekményekrıl kötelezı a védıt értesíteni. Mind a védı, mind a terhelt jelen lehet a szakértı meghallgatásánál, a szemlénél, a bizonyítási kísérletnél141 és a felismerésre bemutatásnál. A terhelt és a védı értesítése a nyomozási cselekményrıl csak kivételesen mellızhetı, ha ezt a nyomozási cselekmény sürgıssége indokolja.142 A házkutatást az érintett jelenlétében kell elvégezni. Ha a házkutatáson az érintett, illetıleg a védıje, képviselıje vagy megbízott hozzátartozója nincs jelen, az érintett érdekeinek védelmére olyan személyt kell kirendelni, akirıl alaposan feltehetı, hogy a házkutatással érintett érdekeit megfelelıen védi.143 Aki a nyomozási cselekményen jelen lehet, az arról készült jegyzıkönyvet megtekintheti (abban az esetben is, ha nem volt jelen az eljárási cselekményen). Emellett a gyanúsított és a védı a szakvéleményt is megtekintheti. Az egyéb iratokat a nyomozás során akkor tekinthetik meg, ha az a nyomozás érdekeit nem sérti. A gyanúsított és a védı jogosult arra, hogy azokról az iratokról, amelyeket megtekinthet, ingyen másolatot kapjon.144 A gyakorlati problémák közül az elsı kihallgatásról való kései értesítést már kiemeltük a 2.2. pont alatt. A késıbbi kihallgatások és szembesítések kevésbé problematikusak. A megkérdezett ügyvédek egyöntetően úgy nyilatkoztak, hogy világossá teszik ügyfeleik számára: ne mondjanak semmit, ha az eljárási cselekményre a védı távollétében kerülne sor. A nyomozó hatóság tisztában van ezzel, és mivel a kihallgatás elıkészítése elég idıigényes,145 és a vizsgálók érthetı módon nem akarnak hiába dolgozni, általában megpróbálják jóval az eljárási cselekmény elıtt értesíteni a védıt, hogy így biztosítsák a jelenlétét. A rászoruló terheltek (akik gyakran a bírósági szak kezdetéig nem találkoznak kirendelt védıjükkel) e tekintetben is lényegesen rosszabb helyzetben vannak.

135 136 137 138 139 140 141

142 143 144 145

Pl. a kényszerintézkedések, így az elızetes letartóztatás tárgyában hozott végzések. Be. 347. § Mint például a tárgyalás rendjét megsértı személlyel szemben kiszabható rendbírság Be. 260. § Be. 347. § Be. 184. § Bizonyítási kísérletet akkor rendelnek el, ha azt kell megállapítani vagy ellenırizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, idıben, módon, illetıleg körülmények között megtörténhetett-e. Be. 185. § Be. 149. § Be. 186. § Meg kell írni és ki kell küldeni az idézéseket; ha a terhelt fogva van, akkor intézkedni kell a büntetés-végrehajtási intézetbıl a kihallgatás helyszínére való szállítása iránt.


16

Ha a kötelezı értesítést valamilyen okból mégsem küldik meg, akkor a nyomozó hatóság az ügyvéd panasza nyomán szinte mindig megismétli az adott eljárási cselekményt.146 Ez annak köszönhetı, hogy az olyan bizonyítási eszközbıl származó tény nem értékelhetı bizonyítékként, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság a résztvevık eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg,147 így ha a nyomozó hatóság nem ismétli meg a kihallgatást, akkor azt kockáztatja, hogy a kihallgatáson szerzett információkat nem használhatja fel az eljárás során. Ha azonban az értesítést elküldik, de olyan késın, hogy tulajdonképpen lehetetlen, hogy a védı az eljárási cselekményen megjelenjen, akkor a magyar gyakorlat jellemzıen nem alkalmazza a fenti kizáró szabály. A megkérdezett ügyvédek egyöntetően úgy nyilatkoztak, hogy ritkán marad el az értesítés az eljárási cselekmény sürgısségére való hivatkozással (az egyik ügyvéd szerint a mai gyakorlatban valójában nagyon ritkán kerül sor sürgısséggel eljárási cselekményekre).148 A nyomozás irataihoz való korlátozott hozzáférés azt eredményezi, hogy a nyomozati szakban a meghatalmazott védık is tartózkodnak a túlzott aktivitástól, mivel nem tudják, milyen bizonyítékokkal rendelkezik a nyomozó hatóság védencük ellen. Mivel a nyomozás kulcsfontosságú a büntetıjogi felelısség megállapítása szempontjából, és az annak során elkövetett mulasztásokat nagyon nehéz orvosolni a késıbbiekben, a fentiek nyilván kedvezıtlenül hatnak a hatékony védelemhez való jog érvényesülésére.149 A 2.3.1. pont alatt már ismertettük azt a további problémát, hogy az elızetes letartóztatás alapjául szolgáló bizonyítékokat a védelem nem ismerheti meg.

Bizonyítékszerzés, tények vizsgálata és a lehetséges tanúk meghallgatása A terhelt jogosult arra, hogy a védelmére szolgáló tényeket elıadja, és észrevételeket tegyen a büntetıeljárással kapcsolatban.150 A védı szintén jogosult arra, hogy a védelmet szolgáló tényeket elıadja, továbbá az ügyben tájékozódhat, a jogszabályokban biztosított lehetıségek és feltételek keretei között adatokat szerezhet be és győjthet.151 Ez azt jelenti, hogy például a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek152 megfelelıen magánnyomozót is megbízhat az ügy kapcsán. Ebben a tekintetben a rászoruló terheltek nyilvánvalóan jóval hátrányosabb helyzetben vannak, hiszen megfelelı források hiányában nem tudnak megfizetni egy magánnyomozót, míg egy tehetısebb ügyfél védıje meg tud bízni magánnyomozót az adatgyőjtéssel. A Be. nem ír elı semmilyen formalizát eljárást a tanúk elızetes meghallgatásával kapcsolatban, de nem is tiltja azt meg. A védı tájékozódáshoz, adatgyőjtéshez való jogát elıíró rendelkezésbıl az is következik, hogy a védı konzultálhat a potenciális tanúkkal, és információkat is szerezhet tılük, ugyanakkor a leendı tanúkat nem kötelezi semmi arra, hogy válaszoljanak az ügyvéd kérdéseire.

Szakértıi bizonyítékok beszerzése A terhelt és a védı is indítványozhatja szakértı kirendelését.153 Emellett a terhelt és a védı önállóan is készíttethet szakvéleményt, és kérheti az ügyésztıl vagy a bíróságtól a szakvélemény készítésére felkért személy szakértıként való bevonását. Ha a bíróság vagy az ügyész a felkért személy bevonását megtagadja, az elkészített vélemény az okiratra vonatkozó szabályok szerint használható fel.154 A Be. elıírja,155 hogy ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a nyomozás során szakértıt rendelt ki, és a vádlott vagy a védı a vádirat kézbesítésétıl számított tizenöt napon belül indítványozza, a bíróságnak ugyanazon tényre más szakértıt is ki kell rendelnie, kivéve, ha az ügyben a bíróság már kirendelt szakértıt, vagy a védelem által felkért személy szakértıként való bevonását a bíróság, illetıleg az ügyész engedélyezte. A rászoruló terheltek értelemszerően ebben az esetben is hátrányosabb helyzetben vannak azokhoz a 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155

Interjú ügyvédekkel Be. 78. § (4) bekezdés Interjú ügyvédekkel Interjú ügyvédekkel Be. 43. § (2) bekezdés Be. 50. § (2) bekezdés Pl.: 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól Be. 111. § (2) bekezdés Be. 112. § Be. 111. § (4) bekezdés


17

terheltekhez képest, akik megengedhetik maguknak, hogy szakértıt bízzanak meg. Sok ügyvéd annak a véleményének adott hangot, hogy a védelem által felkért szakértı bevonására vonatkozó szabályok nem állnak teljesen összhangban a fegyveregyenlıség elvével, és ha a hatóságok az eljárás folyamán szakértıt rendelnek ki, akkor kötelezıvé kellene tenni a védelem által felkért személy szakértıként való bevonását is. Az teremtené meg az egyensúlyt a védelem és a vád között, ha mindkét oldal választhatna szakértıt. Az ügyvédek hangsúlyozták, hogy ha ellentmondás van a szakértıi vélemények között, akkor a bíróság kirendelhet egy harmadik szakértıt az eltérés okának tisztázása érdekében, vagy intézkedhet a szakértık egymás jelenlétében való meghallgatása iránt.156

2.4.2. Jog a védekezés elıkészítéséhez szükséges megfelelı idıhöz és eszközökhöz Az idézés és az értesítés A Be. viszonylag tág teret ad a hatóságok diszkrecionális döntéseinek a tekintetben, hogy mikor küldik ki az idézéseket és értesítéseket. Ha a törvény kivételt nem tesz, a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság azt idézi, akinek a jelenléte az eljárási cselekménynél kötelezı, illetıleg azt értesíti, akinek a jelenléte nem kötelezı, de azt a törvény lehetıvé teszi. Az idézés és az értesítés írásban vagy – ha az érintett személy a hatóság elıtt személyesen megjelenik – szóban történik.157 Sürgıs esetben az idézés vagy az értesítés más alkalmas módon vagy eszközzel is közölhetı, így faxon, telefonon, vagy e-mailben.158 Bizonyos, a nyomozati szakra vonatkozó rendelkezések azt hivatottak biztosítani, hogy az idézéseket és az értesítéseket idıben küldjék meg. A Be. elıírja, hogy a gyanúsított kihallgatásáról a nyomozó hatóság olyan idıben köteles intézkedni, hogy a terhelt megfelelı idıt és lehetıséget kapjon a védekezésre való felkészülésre.159 A késedelmet nem tőrı eljárási cselekmények kivételével a védıt kellı idıben, legkevesebb huszonnégy órával korábban értesíteni kell azokról az eljárási cselekményekrıl, amelyeken jelen lehet.160 A bírósági szakban az idézést legalább öt nappal a tárgyalás elıtt kézbesíteni kell.161 Az elsı kihallgatásról való megkésett értesítésrıl a 2.2. pont alatt már szóltunk, a bírósági szakban a megfelelı idıben való idézés, illetve értesítés követelményét a legtöbb esetben tiszteletben tartják. A 2.1.1. pont alatt ismertetett gyakorlat, vagyis az, hogy a lehetséges gyanúsítottakat tanúként idézik meg, a védelemre való felkészülés tekintetében is aggályos. A Be. lehetıvé teszi a tanúk számára, hogy ügyvédet hatalmazzanak meg, aki jelen lehet a kihallgatásukon. A tanú érdekében eljáró ügyvéd a tanúnak felvilágosítást adhat a jogairól, de más tevékenységet nem végezhet, és a vallomást nem befolyásolhatja. A kihallgatást követıen az arról készült jegyzıkönyvet megtekintheti, és észrevételeit írásban vagy szóban elıterjesztheti.162 Gyakorló jogászok szerint egyre több tanú jelenik meg az érdekében eljáró ügyvéddel, de a nyomozó hatóságok fıszabály szerint nem engedélyezik a kihallgatás megszakítását a tanú és ügyvédje közötti konzultációra tekintettel.163 Ez ugyanakkor nem akadályozza meg az ügyvédeket abban, hogy különbözı módszerekkel tudtára adják ügyfelüknek, hogy tanácsos lenne megtagadniuk a vallomástételt bizonyos kérdések kapcsán.164

Iratokhoz való hozzáférés Az iratokhoz való korlátozott hozzáféréssel a nyomozati szakban már foglalkoztunk a 2.1.2. pont alatt. Pozitív fejlemény az iratokhoz való hozzáférés kapcsán, hogy a kirendelt védıket az irattanulmányozással töltött idı után is megilleti díjazás.165 További, leginkább a rászoruló terheltek hatékony védelemhez való jogának érvényesülését segítı módosítás, hogy a 2006. augusztus 1-je óta illetékmentes a védelem számára 156 157 158 159 160

161 162 163 164 165

Interjú ügyvédekkel Be. 67. § Be. 67. § (3) bekezdés Be. 179. § (4) bekezdés 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzıkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól, 9. § (2) bekezdés Be. 279. § (3) bekezdés Be. 85. § (4) bekezdés Ezt a jogszabályi rendelkezések szintén nem teszik lehetıvé. Interjú ügyvédekkel 2006. augusztus 1-je óta


18

az iratokból másolat kiadása.166

Konzultáció az ügyvéd és védence között Lásd a 2.2. pont alatt a konzultációról írtakat.

Védı azonnali kirendelése a bírósági szakban Lásd a 2.2. pont alatt a védı azonnali, helyszíni kirendelésérıl szóló részt (erre abban az esetben kerülhet sor, ha a védelem kötelezı, és a megidézett védı nem jelenik meg a tárgyaláson).

2.4.3 Jog a tanúk indítványozásához és kérdezéséhez Jog a tanúk indítványozásához Mind a védı, mind a terhelt jogosult arra, hogy az eljárás folyamán indítványt tegyen eljárási (bizonyítási) cselekmények elvégzésére.167 Attól függıen, hogy milyen szakban van az eljárás, a védelem bizonyítási indítványairól – így a tanú meghallgatására vonatkozó indítványáról is – az eljáró vizsgáló, ügyész vagy bíróság dönt. Ha az eljáró hatóság elutasítja a védelem bizonyítási indítványát, a védelem nem kényszerítheti ki, hogy az általa indítványozott bizonyítási cselekményt folytassák le, vagy az általa indítványozott tanút hallgassák meg. A nyomozás alatt a gyanúsított és védıje panasszal élhet, ha a nyomozó hatóság vagy az ügyész elutasítja vagy figyelmen kívül hagyja bizonyítási indítványukat.168 Ha a bírósági szakban utasítják el a bizonyítási indítványt, a terhelt nem fellebbezhet külön a döntés ellen, az elutasítást az ügydöntı határozattal szemben bejelentett fellebbezésben lehet sérelmezni,169 arra hivatkozva, hogy az indítványozott bizonyítás elmaradása miatt az ügydöntı határozat megalapozatlan, ami az ítélet hatályon kívül helyezését eredményezheti.170 Ha a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsıfokú bíróság által elutasított bizonyítási indítványnak az ügy eldöntése érdekében helyt kellett volna adni, hatályon kívül helyezi az elsıfokú határozatot és az elsıfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja azon az alapon, hogy a bizonyítási indítvány elutasítása olyan eljárási szabálysértést jelentett, amely lényeges hatással volt a büntetıeljárásra és annak kimenetelére. A Be. kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályok megsértése és az eljárásban részt vevı személyek törvényes jogai gyakorlásának korlátozása olyan eljárási szabálysértésnek minısül, amelynek lényeges hatása van az eljárásra.171 Gyakorló jogászok eltérı válaszokat adtak a fentiekkel kapcsolatosan. Míg a megkérdezett rendırök úgy vélekedtek, hogy mindig helyt adnak az olyan bizonyítási indítványoknak, amelyek elıreviszik a nyomozást, addig a védıügyvédek álláspontja szerint a nyomozati szakban a védelem legtöbb bizonyítási indítványát elutasítják vagy figyelmen kívül hagyják. Úgy tőnt, a bírók egy része az ügyvédekkel ért egyet: úgy nyilatkoztak, hogy a nyomozás során a védelem legtöbb bizonyítási indítványát elutasítják, így a védık újra elıterjesztik ezeket a bizonyítási indítványokat a bírósági szakban. A rendırök és a védıügyvédek véleménye megegyezett abban, hogy a bizonyítási indítvány elutasítása miatt a nyomozást felügyelı ügyészhez intézett panaszok a legtöbb esetben eredménytelenek.172 Ami a bírósági eljárást illeti, a bírák azon véleményüknek adtak hangot, hogy általában helyt adnak a bizonyítási indítványoknak, ha azok nem teljesen alaptalanok. Az ügyvédek véleménye szerint e tekintetben sok múlik a bíró személyén, és egyikük úgy vélte, hogy ha a vád egyetért a bizonyítási indítvánnyal, akkor a bíróság majdnem mindig helyt ad annak, míg ha az ügyész nem ért egyet, akkor körülbelül az esetek felében tesz így. A másodfokú bíróság hozzáállásáról az egyik megkérdezett ügyvéd azt mondta, hogy ha annak kétségei vannak az elsıfokú határozatban foglaltakkal kapcsolatban, akkor elfogadja azt az érvelést, hogy egyes bizonyítékokat be kellett volna szerezni az elsıfokú eljárás folyamán, és az elsıfokú bíróság ebbéli mulasztását használja hivatkozási alapként, amikor hatályon kívül helyezi az adott határozatot, és az elsıfokú 166 167 168 169 170 171 172

1990. évi XCIII törvény az illetékekrıl, 57. § (2) bekezdés Be. 43. § (2) bekezdés Be. 196. § Be. 285. § (3) bekezdés Be. 350. § Be. 375. § (1) bekezdés Interjú gyakorló jogászokkal


19

bíróságot új eljárásra utasítja. Ha azonban az elsıfokú határozat többé-kevésbé egybeesik a másodfokú bíróság meggyızıdésével, akkor a másodfok jellemzıen nem fogja részletesen megvizsgálni az indítványok sorsát.173

A tanúk kérdezéséhez való jog A nyomozati szakban sem a terhelt, sem a védı nem lehet jelen azoknak a tanúknak a kihallgatásán, akiknek a kihallgatását nem ık indítványozták.174 Így a védı csak azoknak a tanúknak tehet fel kérdéseket, akiknek a kihallgatását a védelem kezdeményezte. Ezeket a tanúkat elıször a nyomozó hatóság kérdezi ki, a jelen lévı védınek azután van lehetısége arra, hogy kérdéseket tegyen fel a tanúnak, és/vagy észrevételeket tegyen a vallomással kapcsolatban. A bírósági szakban a tanú kérdezéséhez való jog biztosított. Fıszabály szerint a vád és a védelem tanúit is elıször a bíró hallgatja ki, és az eljárás egyéb résztvevıi (az ügyész, a védı, a terhelt és a sértett) ezután tehetnek fel kérdéseket a tanúnak, és/vagy tehetnek észrevételeket a vallomásával kapcsolatban.175 Gyakorló jogászok szerint a fenti szabályok általában érvényesülnek; amivel kapcsolatban néha probléma merül fel, az a vallomás, a kérdések és a válaszok jegyzıkönyvezése. A vallomások nem megfelelı jegyzıkönyvezése azonban orvosolható a jegyzıkönyv kijavításának indítványozásával.176

2.4.4. Az anyanyelv használatához való jog Tolmácsolás A büntetıeljárás nyelve a magyar, de a magyar nyelv nem tudása miatt senkit sem érhet hátrány. A büntetıeljárásban mind szóban, mind írásban mindenki az anyanyelvét, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerzıdés alapján, az abban meghatározott körben regionális vagy kisebbségi nyelvét,177 vagy – ha a magyar nyelvet nem ismeri – az általa ismertként megjelölt más nyelvet használhatja.178 Ha a terhelt a magyar nyelvet nem ismeri, tolmácsot kell alkalmazni.179 A tolmácsolás költségeit az állam viseli, abban az esetben is, ha megállapítják a bőnösségét.180 A BM-IM együttes rendelet rendelkezései értelmében a tanút és a terheltet meg kell kérdezni arról, hogy a tolmácsot megértették-e, és errıl szóló nyilatkozatukat jegyzıkönyvbe kell foglalni.181 A bíróságok hasonló gyakorlatot folytatnak. Az egyik megkérdezett bíró elmondása szerint az, hogy a terhelt nem fogadja el a tolmácsot, az eljárás elhúzására is irányulhat. Másfelıl a Be. ugyan kimondja, hogy csak a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelı személy vehetı igénybe tolmácsként,182 de úgy rendelkezik, hogy ha ez nem lehetséges, a kellı nyelvismerettel rendelkezı más személy is kirendelhetı.183 A gyakorlatban a hatóságok, élve az elıbbi lehetıséggel, néha nem megfelelı nyelvismerettel rendelkezı személyeket is kirendelnek tolmácsként. Nincs formális minıségbiztosítási rendszer a tolmácsok és a fordítók munkája tekintetében, de léteznek informális megoldások a minıség biztosítására, például a bírók feljegyzik azoknak a tolmácsoknak és fordítóknak az elérhetıségét, akik véleményük szerint magas színvonalon végzik a munkájukat, és akikkel könnyő együttmőködni.184 A fenti rendelkezések gyakorlati alkalmazása során felmerülı további probléma, hogy az állam nem biztosít tolmácsot a kirendelt védı és védence közötti konzultációhoz. Ez jelentıs egyenlıtlenséget teremt a rászoruló és a fizetni tudó terheltek között. Míg azok a terheltek, akik megengedhetik maguknak, hogy ügyvédet hatalmazzanak meg, az ügyvéddel való konzultáció során történı tolmácsolást is meg tudják fizetni, addig a rászoruló terheltek – hacsak az ügyvéd nem beszéli az adott nyelvet – csak közvetlenül az 173 174 175 176 177

178 179 180 181 182

183 184

Interjú gyakorló jogászokkal 1990 és 2003 között a védı jelen lehetett minden tanúkihallgatáson. Be. 286. § (3) bekezdés Be. 166. § (7) bekezdés és 254. § (1) bekezdés Ez a rendelkezés a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájára utal. Tolmács alkalmazása kötelezı, ha regionális vagy kisebbségi nyelvet használnak a büntetıeljárásban. Be. 9. § Be. 114. § (1) bekezdés Be. 339. § (2) bekezdés 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet, 19. § (3) bekezdés Be. 114. § (3) bekezdés. Ez a rendelkezés a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendeletre, és az ennek végrehajtásáról szóló 7/1986. (VI. 26.) IM rendeletre utal. Be. 114. § (3) bekezdés Interjú bírókkal


20

eljárási cselekmény elıtt tudnak konzultálni kirendelt védıjükkel, amikor a tolmács elérhetı. Ráadásul kénytelenek a hatóság által kirendelt tolmácsra hagyatkozni. Ez különösen aggályos a nyomozati szakban. Nemcsak ügyvédek, hanem bírók is jelentısnek tartják ezt a problémát; egy bíró azt hangsúlyozta: a nyomozó hatóságok hajlamosak mindig ugyanazt a két-három tolmácsot kirendelni, akik közül ı többet inkompetensnek tart, és nem tud velük együtt dolgozni. (Ez a gyakorlat szintén felveti azt a kérdést, hogy ezek a tolmácsok mennyire vannak ráutalva a hatóság általi kirendelésekre.)185

Iratok fordítása A fordítási költségeket bizonyos korlátok között az állam állja. Annak a határozatnak és más hivatalos iratnak a lefordításáról, amelyet kézbesíteni kell, az a bíróság, ügyész, illetıleg nyomozó hatóság gondoskodik, amelyik a határozatot meghozta, illetıleg a hivatalos iratot kibocsátotta.186 Más dokumentumok (pl. az eljárási cselekményekrıl készült jegyzıkönyvek) lefordításáról az eljáró hatóság nem gondoskodik, és ha a terhelt szeretné azokat a saját anyanyelvén elolvasni, akkor neki kell megfizetnie a lefordításukat. Ez azt jelenti, hogy míg a nyomozás elején a gyanúsítást annak közlésekor egy tolmács lefordítja a terheltnek, addig a jegyzıkönyvek nem elérhetık számára az anyanyelvén ingyenesen. A vádirat lefordításáról a hatóságok gondoskodnak, és a költségeket az állam viseli, de a bírósági tárgyalások jegyzıkönyveink fordítását a terheltnek újfent meg kell fizetnie. Azok a rászoruló terheltek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek azoknak az iratoknak a lefordításáért, amelyek lefordításáról az állami hatóságok nem kötelesek gondoskodni, lényegesen hátrányosabb helyzetben vannak a tehetısebb terheltekhez képest, akik meg tudják fizetni a fordítást.

2.4.5. A védelemhez való jog megsértésének következményei a magyar büntetıeljárási rendszerben A Be. szerint nem értékelhetı bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközbıl származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság a résztvevık eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.187 Emellett a másodfokú bíróság az elsıfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsıfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges hatással volt (i) az eljárás lefolytatására, (ii) a bőnösség megállapítására, (iii) a bőncselekmény minısítésére, vagy (iv) a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására. A törvény kimondja, hogy ilyen eljárási szabálysértésnek kell tekinteni különösen, ha a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályokat megsértették, az eljárásban részt vevı személyek a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek gyakorlását korlátozták.188 A fenti súlyos eljárási szabálysértések egyikét emeli ki a Be., amikor úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsıfokú bíróság ítéletét, és az elsıfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a részvétele a törvény értelmében kötelezı.189

3. A védelem szakmai kultúrája 3.1. Az ügyvédi kamarák és szerepük a védelem ellátásában Magyarországon az ügyvédek kamarákba szervezıdnek. Az ügyvédi kamara köztestület, az államtól teljesen független. (A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkezı szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el.190 A köztestület a tagságához, illetıleg a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el.) Az ügyvédi kamara az ügyvédek önkormányzati elven alapuló, szakmai és érdek-képviseleti feladatokat ellátó köztestülete, elsıdleges feladata az ügyvédi névjegyzék vezetése.191 A kamara szervezi az ügyvédek folyamatos szakmai továbbképzését, fegyelmi funkciót tölt be a kamarai tagok által választott testületei 185 186 187 188 189 190 191

Interjú bírókkal Be. 9. § (3) bekezdés Be. 78. § (4) bekezdés Be. 375. § (1) bekezdés Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pont 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrıl, 65. § 1998. évi II. törvény az ügyvédekrıl, 12. §


21

révén, képviseli az ügyvédeket és érdekeiket a nyilvánosság elıtt, valamint aktív szerepet játszik az ügyvédjelöltek képzésében. A kamara emellett dönt az ügyvédek kamarai tagságának létrehozásáról és megszőntetésérıl is. A magyar ügyvédi kamarai szervezet az országos kamarából (Magyar Ügyvédi Kamara192) és a területi ügyvédi kamarákból áll.193 A Magyar Ügyvédi Kamara az ügyvédek országos szervezete, tagjai a területi kamarák. A területi ügyvédi kamara is köztestület, amely képviseleti, ügyintézıi szervezettel, önálló költségvetéssel rendelkezik, és mőködési területén ellátja a hatáskörébe utalt feladatokat. A területi kamara tagjai az adott kamara mőködési területén ügyvédi tevékenységet folytató ügyvédek. A területi kamarák mőködési területe a Fıvárosi Bíróság és a megyei bíróságok illetékességi területével azonos, ennek megfelelıen területi ügyvédi kamara mőködik Budapesten,194 és Magyarország tizenkilenc megyéjében.195 Az ügyvédi kamarai taggá válás törvényi feltételei a következık: (i) magyar állampolgárság, (ii) büntetlen elıélet, (iii) jogi egyetemi végzettség, (iv) magyar jogi szakvizsga (a szakvizsga letételére a legalább hároméves kötelezı joggyakorlatot követıen kerülhet sor, a joggyakorlat idejébe csak a jogi képesítéshez kötött fıállású munkakörben töltött idı számítható be), (v) felelısségbiztosítás, (vi) az ügyvédi tevékenység folyamatos gyakorlására alkalmas irodahelyiség, (vii) kizáró okok hiánya.196 Az ügyvédi kamarai tagság további feltételekhez nem kötött, így aki a fentieknek megfelel, azt az illetékes ügyvédi kamara tagjai közé fel kell venni. Jelenleg a húsz magyarországi ügyvédi kamarának összesen körülbelül tízezer ügyvéd a tagja.197 Ez azt jelenti, hogy Magyarországon minden ezer emberre jut egy ügyvéd. A Budapesti Ügyvédi Kamara messze a legnagyobb területi kamara, körülbelül 5 500 taggal rendelkezik, vagyis 310 budapesti lakosra jut egy ügyvéd.198 Az ügyvédi kamarákon belül nincs külön „tagozat” a védıügyvédek számára, és nincs intézményesített specializáció az ügyvédi szakmán belül. A kamara szerepe a büntetıjogi védelem kapcsán kettıs. Egyrészt a területi ügyvédi kamarák névjegyzéket vezetnek a védıként kirendelhetı ügyvédekrıl (a kirendelı hatóság ebbıl a listából választ). Az ügyvédi törvény „nem tartalmaz útmutatást a jegyzék összeállítására, mindössze azt a kötelezettséget rója a kamarára, hogy a névjegyzéknek biztosítania kell a büntetıeljárás zavartalan menetét. A kamarák [...] többféle módszert alkalmaznak a jegyzék összeállításánál. A legáltalánosabb módszer, hogy a névjegyzékbe a kamarába bejegyzett összes ügyvédet felveszik. Néhány kamarában [...] külön megjelölik azoknak a nevét, akik kifejezetten kérik, hogy számukra a hatóság biztosítson kirendeléseket. A nagyobb létszámú kamaráknál [...] – ahol arányosan a legtöbb ügyvéd van – lehet azt a megoldást választani, hogy önkéntes jelentkezés alapján állítják össze [...] a büntetı kirendelési listát.”199 Azokban a kamarákban, ahol az önkéntes jelentkezés lehetséges, lehetıség van bizonyos specializációra. A kamarák másik funkciója az ügyvédek elleni fegyelmi eljárás lefolytatása (polgári és büntetıügyekkel kapcsolatban is). Ezzel az alábbiakban részletesen foglalkozunk.

192 193 194 195 196

197 198

199

1998. évi II. törvény az ügyvédekrıl, XIII. fejezet. Weboldal: http://www.magyarugyvedikamara.hu 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, XII. fejezet Budapesti Ügyvédi Kamara (http://www.bpugyvedikamara.hu) A megyei ügyvédi kamarák listáját és elérhetıségeiket lásd: http://www.magyarugyvedikamara.hu/?content=7x Pl. nem vehetı fel a kamarába az, akit a bíróság szándékos bőncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, a büntetés kitöltésétıl számított 10 évig; az, akinek a szabadságvesztés-büntetése végrehajtását próbaidıre felfüggesztették, a próbaidı leteltétıl számított 3 évig; illetve akit az ügyvédi kamarából kizártak, a kizáró határozat jogerıre emelkedésétıl számított 10 évig. Lásd: http://nol.hu/cikk/472020/ A Szegedi Ügyvédi Kamarának ugyanakkor körülbelül 520 tagja van, ami azt jelenti, hogy Csongrád megye 815 lakosára jut egy ügyvéd. A Debreceni Ügyvédi Kamara, amelynek mőködési területére esik Magyarország második legnagyobb városa, csak 400 tagot számlál, így Hajdú-Bihar megye 1 360 lakosára jut egy területi kamarai tag. Bánáti, 52. o. A Budapesti Ügyvédi Kamara 5 500 tagja közül például körülbelül 1 150 rendelhetı ki védıként (a védıként kirendelhetı ügyvédek listáját lásd: http://www.bpugyvedikamara.hu/valasszon_ugyvedet/kirendeles/), de ez nem jelenti azt, hogy ennyi a budapesti, büntetıjogra specializálódott ügyvédek száma, mert sok büntetıjogász nem vállal kirendeléseket, hanem inkább vállalja az e kötelezettség alóli felmentés díjának megfizetését.


22

3.2. Az ügyvédek szerepe a büntetıeljárásban és az ügyfeleikkel szembeni kötelezettségeik megjelenése az etikai szabályokban A védık két különbözı jogviszony keretében láthatják el a terhelt védelmét: vagy meghatalmazott védıként az ügyfelükkel kötött szerzıdés alapján, vagy kirendelt védıként, a hatóság kirendelı határozata alapján.200 Az elsı esetben megbízási szerzıdés aláírására és meghatalmazásra van szükség, míg az utóbbi esetben a védelem ellátására való jogosultság forrása a kirendelı határozat.201 A Be. rendelkezik a védı alapvetı kötelességeirıl a büntetıeljárás tekintetében.202 Eszerint a védı köteles (i) a terhelttel a kapcsolatot késedelem nélkül felvenni, (ii) a terhelt érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot kellı idıben felhasználni, (iii) a terheltet a védekezés törvényes eszközeirıl felvilágosítani, a jogairól tájékoztatni, (iv) a terheltet mentı, illetıleg a felelısségét enyhítı tények felderítését szorgalmazni. (A védelemhez való jogok részletes vizsgálatáról lásd a 2. pontot.) Az ügyvédekrıl szóló 1998. évi XI. törvény további szabályokat tartalmaz az ügyvédek ügyfeleikkel szembeni kötelességeivel kapcsolatban, így elıírja, hogy az ügyvéd nem vállalhat olyan kötelezettséget, amely a hivatásbeli függetlenségét veszélyezteti;203 hivatását a jogszabályok megtartásával, az ügyvédi hivatáshoz méltó módon kell gyakorolnia;204 és titoktartási kötelezettség terheli minden olyan adatot, tényt illetıen, amelyrıl a hivatásának gyakorlása során szerzett tudomást.205 Ami az ügyvéd által okozott kárt illeti, az ügyvéd felelıs a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért.206 Az ügyvéd a megbízójával szemben mástól megbízást nem vállalhat el.207 A Magyar Ügyvédi Kamara 8/1999. (III.22.) MÜK szabályzata az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól (a továbbiakban: etikai kódex) határozza meg a részletes magatartási szabályokat. Az etikai kódex értelmében az ügyvédnek minden törvényes eszközt igénybe kell vennie ügyfele érdekei érvényesítése céljából. Az ügyvédnek a rábízott ügyet a tényállást ismerve, jogilag felkészülten kell ellátnia. Tilos minden olyan ténykedés, mely ellentétes a megbízó jogos érdekével.208 Az etikai kódex 8. szakasza speciális rendelkezéseket tartalmaz a védı tevékenységére vonatkozóan. Ezeknek megfelelıen érdekellentétben lévı személyek védelmére szóló megbízást, illetve kirendelést az ügyvéd nem fogadhat el; ha pedig az érdekellentét utóbb merül fel, úgy az ügyvéd köteles az adott ügyben valamennyi megbízásról lemondani, illetve valamennyi kirendelés alól a felmentését kérni. A megbízás elfogadását vagy a kirendelés átvételét követıen a védınek haladéktalanul csatolnia kell a meghatalmazást, illetve jelentkeznie kell a kirendelı hatóságnál, tájékoztatást kell kérnie. Emellett haladéktalanul kezdeményeznie kell az elızetes letartóztatásban lévı ügyféllel a személyes kapcsolat felvételét, és a személyes szabadság korlátozásának ideje alatt a terhelttel a szükséghez képest tartania kell a kapcsolatot.209 A védı köteles ügyfelét az ügy állásáról és a várható eljárási cselekményekrıl, valamint jogi lehetıségeirıl és kötelezettségeirıl tájékoztatni.210 A védı feladata teljesítése során nem kerülhet ellentétbe ügyfele tényelıadásaival, védence tényelıadásához kötve van;211 ha ügyfele tagad, nem tanúsíthat olyan magatartást, mely azt a látszatot keltheti, hogy a terhelt ártatlansága tekintetében kételyei lennének.212 A védınek minden esetben igénybe kell vennie a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetıségeket, feltéve, ha az védence érdekeit szolgálja. Ahogy a 2. pontban kifejtettük, a fenti rendelkezések gyakorlati megvalósulása sok kívánnivalót hagy maga után, legfıképpen a kirendelt védıi rendszer mőködésére figyelemmel. A kirendelt védık gyakran nem 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212

Be. 44. § Magyarországon nincsenek “közvédık”, mivel az ügyvédek állami alkalmazása sértené az ügyvédi függetlenséget. Be. 50. § 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 3. § (1) bekezdés 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 3. § (2)-(3) bekezdés 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 8. § 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 10. § (1) bekezdés 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 25. § Etikai kódex, 3/4. Etikai kódex, 8/4. Etikai kódex, 8/6. Etikai kódex, 3/3. Etikai kódex, 8/8.


23

jelennek meg az eljárási cselekményeken a nyomozati szakban, hajlamosak az alacsonyabb aktivitásra az egész eljárás alatt, gyakran nem tartják a kapcsolatot a fogva tartott terheltekkel, és védenceik sokszor nem bíznak bennük. (Megjegyzendı, hogy bizonyos ügyvédek egyszer meghatalmazás, másszor kirendelés alapján járnak el, míg vannak ügyvédek, akik – ahogy korábban említettük – szinte kizárólag a kirendelésekre alapítják praxisukat.) 3.3. A védık megítélése és kapcsolatuk más jogászi szakmákkal213 Annak ellenére, hogy gyakorló jogászok körében általánosan elterjedt az a meggyızıdés, hogy az egyes ügyvédek között komoly különbségek vannak és ezért nehéz általában véleményt formálni a védıkkel kapcsolatban, az egyik bíró szerint az egyes ügyvédek szakterülete és a rájuk jellemzı attitőd közötti kapcsolat érzékelhetı. A komoly, fehérgalléros, gazdasági bőncselekmények miatt indított eljárásokban képviseletet ellátó védık általában együttmőködık és tiszteletben tartják a jogszabályi kereteket, a szervezett bőnözéssel összefüggı vagy erıszakos bőncselekményekre specializálódott ügyvédek hajlamosabbak nem jogszerő eszközöket is igénybe venni. A kisebb súlyú ügyekben gyakran fiatal védık járnak el, akik gyakran lelkiismeretesek és motiváltabbak, mint idısebb kollégáik. A megkérdezett gyakorló jogászok többsége szerint (beleértve a védıket is) a meghatalmazott védık általában jobb minıségő szolgáltatást nyújtanak. A válaszadók közül többen komolyan bírálták a kirendelt védıi munka színvonalát. A megkérdezett rendırök, ügyészek és bírák azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a nagyfokú aktivitás nem mindig szolgálja a védenc érdekeit, és az ilyen magatartást sokszor nem a szakmai hatékonyság, hanem az motiválja, hogy a védı jó benyomást akar tenni ügyfelére,. A kirendelt és a meghatalmazott védıkkel kapcsolatos vélemények viszonylagos egybecsengésével szemben komoly eltérés mutatkozik a tekintetben, hogy mit gondolnak egyrészt a védık, másrészt az egyéb jogászi szakmál képviselıi arról, hogy milyen a viszony a büntetı ügyekben védelmet ellátó ügyvédek és a többi jogászi szakma között. Az általunk megkérdezett rendırök szerint a viszony alapvetıen jónak mondható. A nyomozóknak úgy tőnik, több problémájuk akad a meghatalmazott védıkkel, ami nem meglepı, ha figyelembe vesszük, hogy a kirendelt védı személyérıl ık maguk döntenek. Mind a bírák, mind az ügyészek szerint jó a védıkkel való viszonyuk: az egymás iránti kölcsönös tiszteleten, együttmőködésen és a kollegialitáson alapszik. A védıi vélemények ettıl lényegesen eltérnek. Az ügyvédek úgy vélik, a rendırséggel való kapcsolatuk általában problematikus, míg az ügyészekkel kapcsolatban sokan említették a kommunikáció csaknem teljes hiányát. A bírákkal kapcsolatban azt mondták el, hogy bár nem ellenségesek az ügyvédekkel szemben, mégsem kezelik azonos módon a védıket és az ügyészeket. Az egyik általunk megkérdezett védıügyvéd szerint ez a hozzáállás részben az intézményi kultúrában, részben az eljárási szerepekkel kapcsolatos felfogásban gyökerezik. Mind a bírák, mind az ügyészek állami alkalmazottak, akiknek feladata az anyagi igazság érvényre juttatása, míg a védık elsıdleges feladata védencük érdekeinek védelme még akkor is, ha ı történetesen bőnös. Egy sokatmondó jele ennek a magyar bíróságok által folytatott egyenlıtlen gyakorlatnak az, hogy a tárgyalások elıtt, amikor a tanács tagjai már bent vannak, az ügyészek külön hívás nélkül is beléphetnek a tárgyalóterembe, és gyakran hosszasan társalognak a bírákkal, amíg az ügyvédek arra várnak, hogy a bíróság beszólítsa ıket. Az interjúk során egyetlen ügyvéd sem adott azon véleményének hangot, hogy ilyen alkalmakkor az éppen tárgyalt ügyrıl beszélnének, ezt a példát csupán annak igazolására hozták fel, hogy míg a bírák nem tekintik az ügyvédeket kollégáknak, az ügyészekkel való viszonyukat erıs kollegialitás jellemzi. Az egyik védı szerint ez az intézményi kultúra – tudat alatt – szintén hozzájárul a magas váderedményességhez. 3.4. Jogi segítségnyújtás és minıségbiztosítás Amint azt a 2. részben említettük, a büntetı ügyekben a jogi segítségnyújtás a kirendelt védık feladata: ha egy terhelt személyes költségmentességben részesül, kérelmére az eljáró hatóság védıt rendel ki számára. Az így kirendelt védıkre ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint az egyéb okból kirendelt védıkre. Ahogy arra szintén utaltunk, a kirendelt védıi rendszer súlyos strukturális problémákkal küzd, ami sokszor 213

Ennek a résznek a forrása: interjúk gyakorló jogászokkal


24

oda vezet, hogy a rászorult terheltek védelemhez való joga nem érvényesül megfelelıen. A megfelelı díjazás hiánya mellett, jogszabályi hiányosságok és egyes hatóságok gyakorlata (pl. a rendırség késın értesíti a védıt), valamint mélyen gyökerezı strukturális problémák is hozzájárulnak a kialakult helyzethez. A jogi segítségnyújtási rendszer mőködtetése négy funkció ellátását feltételezi: (a) jogi segítség (vagyis a kirendelt védı), biztosítása, amikor az kötelezı vagy egyéb okból szükséges; (b) az egyedi ügyekben eljáró védık munkájának figyelemmel kísérése és a nyújtott szolgáltatás megfelelı minıségének garantálása (egyéni minıségbiztosítás); (c) a rendszer mőködésének figyelemmel kísérése és a hatékony mőködés biztosítása (általános minıségbiztosítás); (d) költségvetés megtervezése és felhasználása (költségvetési funkciók). A magyar rendszerben minden funkcióért több szervezet is felelıs egyszerre, ami a felelısségi rendszer átláthatatlanságát eredményezi. A jogi segítségnyújtással kapcsolatos funkció ellátásáért az ügyvédi kamarák (amelyek a kirendelhetı ügyvédek névjegyzékét állítják össze) és a kirendelést ténylegesen végzı hatóságok felelnek. Itt ismét hangsúlyozzuk annak a megoldásnak a veszélyét, hogy a nyomozati szakban a rendırség választ kirendelt védıt, amelynek nem elsıdleges érdeke a hatékony védelem biztosítása. Jelenleg a rendszerben nincs közvetlen egyéni minıségbiztosítási elem.214 Elméletileg a kamarák ellátnak közvetett egyéni minıségbiztosítási feladatokat fegyelmi jogkörükön keresztül, hiszen a kamaráknak joga és egyben kötelezettsége felelısségre vonni azon tagjaikat, akik megszegik a jogszabályokban és az etikai kódexben lefektetett elıírásokat.215 Azonban, a kirendelt védık tevékenységével kapcsolatos általános elégedetlenség ellenére is csak kevés fegyelmi eljárás indul a hanyag kirendelt védıkkel szemben. Ennek valószínőleg strukturális okai vannak. A nyomozati szakban elsıdlegesen a nyomozóhatóság és maga a terhelt van olyan helyzetben, hogy megítélheti a kirendelt védı munkáját, s ésszerően sem egyiktıl, sem másiktól nem várható el, hogy panaszt tegyen a kamaránál. A rendır nem érdekelt a hatékony védelemben, a terhelt pedig rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van, különösen akkor, ha elızetes letartóztatását rendelték el. Azok a terheltek, akik nem tudnak védıt meghatalmazni, általában a társadalom alulképzett, szegényebb rétegeibıl kerülnek ki, ezért gyenge az érdekérvényesítı képességük. Ezen túlmenıen a jogszabályok nem biztosítanak számukra alanyi jogot új védı kirendeléséhez: az ügyvédi törvény alapján a hatóság a kirendelt ügyvédet a kirendelés alól felmentheti (de erre nem köteles), ha a terhelt alapos okkal kéri a kirendelt védı felmentését,216 ugyanakkor a Be. szerint a védı kirendelésével szemben nincs jogorvoslat, a terheltnek annyi jogosítványa van csupán, hogy indokolt kérelemben új védı kirendelését kérje. A kérelemrıl az a hatóság határoz, mely elıtt az ügy éppen folyamatban van.217 Így elıállhat az a helyzet is, hogy a terhelt új védı kirendelését kéri, a hatóság ennek a kérelemnek nem ad helyt, ezért a terhelt kénytelen a továbbiakban olyan kirendelt védıvel együttmőködni, aki ellen panaszt tett a kamaránál. Nem meglepı, hogy ezt a kockázatot gyakorlatilag senki sem vállalja.218

Az általános minıségbiztosítás teljes mértékben hiányzik a magyar rendszerbıl. Habár a kirendelt védıi rendszer mőködésével kapcsolatos rendszeres adatgyőjtés és -elemzés lehetıvé tenné annak megítélését, hogy a rendszer megfelel-e az elvárásoknak, vagyis biztosítja-e a tisztességes eljáráshoz és a hatékony védelemhez való jog érvényesülését a rászorult terheltek számára, Magyarországon nincs egyetlen szerv sem – beleértve az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot (IRM) és a rendszer bármely egyéb szereplıjét –, amely áttekinthetı adatokkal rendelkezne a kirendelések számával, arányával és az ilyen büntetıeljárások eredményével kapcsolatban. Egyetlen szerv sem folytatott vizsgálatot a rendszer hatékonyságának felmérésére, és egyik sem mőködtet olyan intézményesített mechanizmusokat, melyek lehetıvé teszik a 214

215 216 217 218

Arra is rá kell mutatni, hogy a meghatalmazott védık tevékenységének “minıségellenırzése” sem mentes a problémáktól. Elvileg az ügyfél ellenırzést gyakorol a védıjének teljesítménye felett (ha nem elégedett, felmondja a megbízást és mást hatalmaz meg), többek szerint azonban ez nem ilyen egyszerő a gyakorlatban, hiszen az ügyfelek ritkán képesek pontosan megítélni a védı tevékenységét. Ráadásul ez a fajta kontroll csak akkor gyakorolható érdemben, ha a terheltnek elegendı pénze van arra, hogy a már kifizetett összegektıl függetlenül meg tudjon bízni egy másik ügyvédet. Mivel az ügyvédi díjakat gyakran elıre kifizetik, sok terhelt valójában nem képes már lecserélni a meghatalmazott védıt. 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 37. § 1998. évi XI. törvény az ügyvédekrıl, 34. § (3) bekezdés Be., 48. § (5) bekezdés A rendszer mőködtetésének problémáit jól szemlélteti, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara nem tudott arra nézve adatot szolgáltatni, hogy a 2007-ben lefolytatott 448 fegyelmi ügybıl hány érintett kirendelt védıt, és ezek közül hányban állapították meg a szakmai szabályok megszegését.


25

rendszer mőködésének monitorozását és értékelését. A költségvetési funkciók területe szintén inkoherens. Az IRM határozza meg a kirendelt védıi díjazás részletes szabályait, az Országgyőlés által elfogadott éves költségvetési törvény tartalmazza az óradíj mértékét. Azok a szervezetek, amelyek a rendszer költségvetését meghatározzák, nincsenek olyan eszközök birtokában, amelyek segítségével mérhetnék az általuk fizetett szolgáltatás minıségét, ugyanakkor a kamarák – amelyek a rendszer mőködtetésével kapcsolatos legtöbb feladatot ténylegesen ellátják – nem tudnak lényegi befolyást gyakorolni a költségvetési kérdésekre.219 Ezen kívül az eljárás különbözı szakaszaiban különbözı szervek (nyomozó hatóság, ügyészség és bíróság) teljesítik a tényleges díjak kifizetését, így nincs éves összesített adatbázis a kirendelt védık számára fizetett díjakról és költségtérítésrıl. Az említett szervek még a saját kifizetéseikrıl sem vezetnek áttekinthetı és naprakész nyilvántartást, a díjak és költségek különbözı bontások szerinti elemzése (utazás, másolás stb.) közel lehetetlen. Ráadásul önmagában az sem lenne elegendı, ha a költségeket ismernénk, hiszen az állam csak a rászorult terhelttel kapcsolatban felmerült költségeket fedezi, minden más esetben a terhelt köteles megtéríteni az állam által elılegezett védıi díjakat és költségeket. Arra vonatkozóan pedig nincs adatgyőjtés, hogy az elılegezett költségek mekkora hányadát fizetik vissza a terheltek, így a rendszer teljes költségvetésének megállapítása és így maga a költségvetés tervezése is gyakorlatilag lehetetlen feladat. Így a kirendelt védıi díj emelése és a jogszabályokkal és a gyakorlattal kapcsolatos problémák megszüntetése mellett, egy valóban hatékony büntetıjogi segítségnyújtási rendszer felállítása érdekében egyetlen szerv kezébe kéne helyezni a kirendelési, monitorozási, és hatékonyság-elemzési feladatokat az egész rendszer vonatkozásában, és ugyanennek a szervnek lenne indokolt ellátni a költségvetéssel kapcsolatos funkciókat is.220 (Mulasztás esetén továbbra is a kamaráknak kellene a fegyelmi eljárásokat lefolytatni, azzal, hogy a rendszert mőködtetı szervnek szignalizálási kötelezettsége lenne, amennyiben a szakmai szabályok megsértését észleli.) 4. A hatékony védelemhez főzıdı jog társadalmi, politikai támogatottsága

A bőnözés és a védelmi jogok társadalmi percepciója: A rendelkezésre álló kutatási adatok alapján az az érdekes következtetés vonható le, hogy míg a bőnözés nem tartozik a közvélemény által a legfontosabbnak tartott problémák közé, a társadalom – tévesen – úgy érzékeli, hogy nı a bőncselekmények száma, és sokan támogatnának egy szigorúbb büntetési politikát. A 2007. ıszi Eurobarometer közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság a bőnözést csupán ötödik helyre teszi a problémák rangsorában (a munkanélküliség, az egészségügy, az emelkedı árak/infláció és a gazdasági helyzet mögé).221 Ugyanakkor míg az Országos Kriminológiai Intézet adatai szerint az ismertté vált bőncselekmények száma 1998. óta nagyjából állandó, a Medián által 1 200 fı megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás válaszadóinak több mint kétharmada növekedést érzékel a bőnözésben.222 Ráadásul míg a bőncselekményeknek „mindössze” a hét-nyolc százaléka erıszakos vagy erıszakos fenyegetéssel elkövetett cselekedet, addig a közvélemény ezt az arányt jóval magasabbra, átlagosan 55 százalékra becsülte. A Medián elemzıi szerint valószínőleg „a média játszik szerepet abban–, hogy az embereknek sokkal nagyobb az erıszakérzetük a valóságosnál. Konkrétan az lehet e mögött, hogy a sajtóban viszonylag gyakran foglalkoznak súlyos bőncselekmények elkövetésének részletekbe menı bemutatásával, míg az enyhébbek nem kapnak nyilvánosságot.” Ezzel a feltételezéssel az általunk megkérdezett jogászok egyetértettek.223 A Medián felmérése szerint „a bőncselekmények megszaporodását érzékelık nagy része (háromnegyede) úgy gondolja, hogy ezért nagyban ’hibáztathatók’ a bíróságok, azaz szerintük a bőncselekmények száma azért (is) nı, mert a bírók túl enyhe büntetéseket szabnak ki, ami felbátorítja a bőnözıket. […A] a bírói büntetéskiszabási gyakorlatot a többség (a megkérdezettek körülbelül hattizede) enyhébbnek tartja a kelleténél, és kevesebb, mint feleennyien (28 százalék) mondták, hogy nagyjából megfelelı.” Meglepı eredmény, hogy „a magyar népesség 63 százaléka békeidıben is elfogadhatónak tartaná a halálbüntetést, […] további 7 százalék háborús körülmények között tartaná elfogadhatónak, és mindössze 28 százalék 219

220 221 222 223

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, amely a kirendelt védıi rendszer költségvetésének nagy részét tartalmazó bírósági költségvetés tervezetét benyújtja a kormánynak. Védtelenül, 133-138. o. Lásd: http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/eb/eb68/eb68_hu_nat.pdf Lásd: http://www.median.hu/object.238a5a0a-b2e7-4e2e-9ff5-5819d1493fa0.ivy) Interjú gyakorló jogászokkal


26

mondta, hogy a halálbüntetés semmilyen körülmények között nem engedhetı meg.” Az eredmények alátámasztják az általunk megkérdezett gyakorlati szakemberek véleményét, akik szerint a magyar közvélemény büntetéspárti, és egyáltalán nem fogékony a büntetı igazságszolgáltatással kapcsolatos liberálisabb elgondolásokra. Válaszadóink nagy része egyetértett abban, hogy a közvélemény szinte egyáltalán nem érti, miért van szükség a terhelt eljárási jogainak biztosítására.224 A külföldieket a magyar társadalom jellemzıen nem tekinti veszélyforrásnak: az Eurobarometer felmérés során a megkérdezetteknek 2%-a említette a bevándorlást a legfontosabb problémák között. A politikában azonban a külföldiek által elkövetett bőncselekmények toposza újra meg újra felbukkan. Az a meggyızıdés azonban, hogy a romák hajlamosabbak a bőnözésre, mint a többségi társadalom tagjai, ezért veszélyt jelentenek a társadalomra, nem csak a közvéleményben van jelen, hanem idınként rendırök is nyíltan hangoztatják.225

A büntetıpolitika változásai: A megkérdezett szakemberek nagy része meglehetısen kritikusan nyilatkozott arról, ahogy a politika a büntetı igazságszolgáltatás kérdését kezeli. Állításuk szerint sok politikus ahelyett, hogy átgondolt büntetıpolitikai koncepció kidolgozását szorgalmazná, a magyar társadalom szigorúbb büntetések iránti elvárásainak próbál megfelelni.226 A politikai attitődök a rendszerváltás óta számos változáson mentek keresztül – általában (de nem mindig) azt a mintát követve, hogy a konzervatív kormányok a szigorítás, a baloldali kormányok pedig a liberálisabb büntetıpolitika irányába mozdultak el. 1993-ban a Büntetı Törvénykönyvet a demokratikus változásokkal összhangban módosították, így a büntetıpolitika liberálisabb irányba mozdult, 1997-ben azonban a szocialista-liberális kormány a túl enyhének tartott ítélkezési gyakorlat befolyásolásának bevallott szándékával szigorításokat vezetett be. 1998-ban az új konzervatív kormány a rendszerváltás óta eltelt idıszak legszigorúbb büntetıjogi módosításait vezette be azzal a szándékkal, hogy kielégítse a szigorítás iránti társadalmi igényt, amely a bőnözéstıl való növekvı félelembıl fakad.227 A változás eredményeként 2001-re a fogvatartottak 100 000 lakosra esı száma az EU átlag duplája lett.228 2003-ban a szocialista-liberális kormány ismét liberálisabb irányba fordult, és enyhített az 1998-ban bevezetett szigoron, de fenntartott néhány aggályos rendelkezést, például a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést.229 A jelenleg folyó Btk. módosítási folyamat egy ideig a további enyhítés irányába mutatott a szabadságvesztés szerepének csökkentésével és az alternatív szankciók alkalmazásának bátorításával, a közelmúlt eseményeinek fényében azonban nehezen megjósolható, hogy milyen irányú változásokra kerül sor. A büntetıeljárási szabályok módosításairól a következık mondható.230 A régi Be. rendszerváltás utáni módosításai231 az európai és nemzetközi sztenderdeknél magasabb szinten biztosították a védelmi jogokat, így például a védı azon jogát, hogy minden tanúkihallgatáson jelen lehessen a nyomozati szakban. Az 1994-es módosítás, amelynek célja az volt, hogy összhangba hozza a magyar szabályozást az Emberi Jogok Európai Bíróságának alakuló esetjogával, a tisztességes eljáráshoz való jog további garanciáit vezette be. Ennek ellenére a régi Be. a szocialista-típusú eljárásjogi törvények számos vonását megırizte, ezért elkerülhetetlenné vált egy új eljárásjogi kódex megalkotása. A kodifikációs bizottság 1994-ben kezdte meg a munkát és 1997 júniusára alkotta meg szövegszerő javaslatát. Az új Be.-t 1998 márciusában fogadta el az Országgyőlés, és bár eredetileg 1999-re tervezték a hatályba lépését, erre csak 2003 júliusában került sor, és még hatályba lépése elıtt több módosításon esett át. Ezek – összhangban a büntetıpolitika idıközben bekövetkezı szigorodásával – több tekintetben korlátozták a védelmi jogokat az eredeti koncepcióhoz és 224 225 226 227

228 229

230

231

Interjú gyakorló jogászokkal Lásd: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0720&article=2007-0521-0709-05KALQ Interjú gyakorló jogászokkal Lásd: Nagy Ferenc – Szomora Zsolt: The Development of the Hungarian Criminal Law over the Past Twenty Years. In: Jakab András, Takács Péter, Allan F. Tatham (szerk.): The Transformation of the Hungarian Legal order 1985-2005. Kluwer Law International, 2007, 195. o. 100 000 lakosra ekkor 170 fogvatartott jutott (forrás: www.bvop.hu) Az intézményt – többek között – a kínzás megelızésére létrehozott európai bizottság (CPT) is bírálta. Lásd: http://www.cpt.coe.int/documents/hun/2007-24-inf-eng.htm A változások ismertetésének alapja: Bárd Károly: The Development of Hungarian Criminal Procedure between 1985 and 2005. In: Jakab András, Takács Péter, Allan F. Tatham (szerk.): The Transformation of the Hungarian Legal order 1985-2005. Kluwer Law International, 2007, 214-233 o. (továbbiakban: Bárd) 1973. évi I. törvény a büntetıeljárásról


27

szöveghez képest. Példa erre az a módosítás, amely a közvetlenség elvét (és ezen keresztül az eljárás kontradiktórius jellegét) korlátozva szélesítette a bírói szakot megelızıen tett vallomások felhasználásának körét; valamint az eljárási funkciók elkülönülését gyengítı azon rendelkezés, amely lehetıvé teszi az ügyész távolmaradását a tárgyalásról és megırzi a bírói kikérdezés elsıdlegességét a klasszikus „kereszt-kikérdezés” helyett. A szakértık szerint az eredeti koncepciónak elsısorban azok az elemei valósultak meg, amelyek az eljárás hatékonyságának növelésére irányultak, ezen túlmenıen megerısödött a sértett szerepe és bıvültek a bírói jogosítványok a tárgyalást megelızı szakaszban.232 Ugyanakkor nem valósultak meg maradéktalanul azok a javasolt strukturális változások,233 amelyek pozitív hatással lettek volna a védelmi jogok teljesebb körő érvényesülésére.234 5. Következtetések Következtetésképpen azt mondhatjuk, hogy a szabályozás szintjén a magyar büntetıeljárási rendszer túlnyomórészt garantálja azokat a jogokat, amelyek kulcsfontosságúak a védelem hatékonysága szempontjából, az eljáró hatóságok gyakorlata több tekintetben ellene hat a védelemhez való jog teljes körő érvényesülésének. A kirendelt védıi rendszer súlyos strukturális problémái pedig nagy mértékben aláássák a rászoruló terheltek hatékony védelemhez való jogát. A jogi szabályozás szintjén a védelemhez való jog hatékony érvényesülését a következı problémák gátolják: (i) a védelem korlátozott hozzáférése az elızetes letartóztatás elrendelésének alapjául szolgáló bizonyítékokhoz; (ii) új védı azonnali kirendelésének lehetısége, ha a védelem kötelezı és a védı nem jelenik meg a tárgyaláson; (iii) a tényleges felügyelet nélkül, széles körben megvalósuló ügyvédjelölti helyettesítés lehetısége a nyomozati szakban és a helyi bíróságok elıtt; (iv) bizonyos, a védelemhez valójog gyakorlásának szempontjából fontos iratok kötelezı fordításának hiánya a magyarul nem beszélı terheltek esetében. A gyakorlat szintjén a következıkre kell felhívnunk a figyelmet: (i) a büntetıeljárás formális megindulását és a terhelti jogokról való tájékoztatást megelızı elszámoltatás gyakorlata; (ii) a potenciális gyanúsítottak tanúként való meghallgatása; (iii) az elsı kihallgatásról való késedelmes értesítés; (iv) a terhelt tényleges védıválasztási jogának korlátozása az elsı kihallgatás elıtt, amennyiben nem tud azonnal megnevezni egy védıt; (v) a terhelt és az ügy egyedi körülményeinek figyelmen kívül hagyása, a cselekmény és a várható büntetés súlyosságára való támaszkodás az elızetes letartóztatásról való döntés során; (vi) a bírói és ügyészi szervezet közötti nagyobb fokú kollegialitás, amely szerepet játszat a megkérdezett ügyvédek által felvetett és szociológiai vizsgálatokkal is igazolt problémákban: így például a felmentı ítéletek nagyobb arányú hatályon kívül helyezésében, a védelem ügyész által is támogatott bizonyítási indítványainak nagyobb arányú elfogadásában, az in dubio pro reo elv alkalmazásának során felmerült problémákban, és így tovább.

A rászoruló terheltek különösen kiszolgáltatottak lehetnek a magyar rendszerben. Az empirikus kutatások azt mutatják, hogy a nyomozati szakban a kirendelt védık gyakran nem jelennek meg az eljárási cselekményeken, és amikor meg is jelennek, általában nem túlságosan aktívak, fogva tartott védenceikkel sokszor nem tartják a kapcsolatot. Mindez az ügyvéd és az ügyfél közötti bizalom megingásához vezethet. Az alacsony díjazás mellett ennek a helyzetnek az egyik fı oka az lehet, hogy a rászoruló terhelteknek semmilyen beleszólásuk nincs védıjük kilétébe. A nyomozati szakban a védıt a nyomozó hatóság választja, sokszor olyan ügyvédek közül, akik praxisukat nagyrészt vagy teljes mértékben kirendelésekre alapítják, ami hátrányosan érintheti a függetlenségüket, de annak látszatát mindenképpen. Egy másik kulcsprobléma, hogy az egyéni és általános minıségbiztosítás hiányzik a rendszerbıl. Az elıbbit ugyan megvalósíthatná a kamara a fegyelmi jogkörén keresztül, de az adatok azt mutatják, hogy a széles körő elégedetlenség ellenére a kirendelt védık ellen nem érkezik igazán sok panasz. Az általános minıségbiztosítási funkciót (azaz az intézmény rendszeres monitorozását és értékelését) egyetlen, a mőködetésében szerepet játszó szervezet sem látja el. A jogszabályi és anyagi környezet hozzájárul a mőködési problémákhoz. Példaként hozhatók a fogva tartott 232 233

234

Bárd, 232. o. Így például az eljárási funkciók tisztább elkülönülése és annak az elvnek a következetesebb érvényesülése, hogy a büntetıjogi felelısség kérdésének a közvetlenség elvén alapuló, kontradiktórius tárgyaláson kell eldılnie. Bárd, 233. o.


28

ügyfelekkel való konzultáció logisztikai nehézségei; azok a tevékenységek, amelyekért nem jár díjazás (pl. a szabadlábon lévı ügyféllel való konzultáció, vagy a beadványszerkesztés); továbbá az a tény, hogy az ügyvéd és az ügyfél eljárási cselekményen kívüli konzultációjához a rendszer nem biztosít tolmácsot. Mindez azt jelenti, hogy a rászoruló terhelteknek lényegesen kisebb esélyük van rá, hogy ténylegesen hatékony védelemben részesüljenek: az intézményes garanciák hiányoznak, és csak az adott ügyvéd elkötelezettségén és erkölcsi meggyızıdésén múlik, hogy az alacsony díjazás és a hatékony védelem útjában álló jogszabályi és gyakorlati akadályok ellenére ugyanolyan magas színvonalon látja-e el fizetni képtelen ügyfelének védelmét, mint a tehetısebb védencekét.


29

A hatékony védelemhez való jog és a joghoz való hozzájutás az Európai Unióban

Recommend Documents