A HATÁROK KUTATÓJA Tanulmánykötet Pál Ágnes tiszteletére Szerkesztette:

A HATÁROK KUTATÓJA Tanulmánykötet Pál Ágnes tiszteletére

Szerkesztette: Szónoky Ancsin Gabriella Pál Viktor Karancsi Zoltán

Szeged - Szabadka 2007

A kötet megjelenését támogatta: Szegedi Tudományegyetem, TTIK, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék Pécsi Tudományegyetem, TTK, Földtudományok Doktori Iskola Területfejlesztési Tudományos Egyesület Szegedi Tudományegyetem, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék Szegedi Tudományegyetem, TTIK, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék – Keveiné Bárány Ilona Szegedi Tudományegyetem, Mérnöki Kar Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka

Kiadó: Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka ISBN 978-86-85-221-11-8 Felelős kiadó: Gábrity Molnár Irén elnök Borítóterv: Karancsi Zoltán Technikai szerkesztő: Pál Viktor Nyomdai munkálatok: MMPrint, Szabadka

2

Boldog születésnapot!

3

4

TARTALOM Előszó TÓTH JÓZSEF SZÓNOKY ANCSIN GABRIELLA Köszöntések BAGDI SÁNDOR: Tisztelt Pál Ágnes! Kedves Kolléganő! BARTA GYÖRGYI: Pál Ágnes születésnapjára DÉNES ZOLTÁN: A II. Vatikáni Zsinat tanítása a katolikus misszióról HERENDI ISTVÁNNÉ: Mint egy családtag HERENDI ISTVÁN: Sokévnyi történet OLÁH FERENC: Földrajzi terepgyakorlatok Erdélyben RÉTVÁRI LÁSZLÓ – TÓBIÁS ANDRÁS: „Nagyapám is ott volt” Beszélgetés Rétvári Lászlóval a forradalomról SARNYAI MÁRIA: Montenegró. Egy nyaralás emlékére SZÖRÉNYINÉ KUKORELLI IRÉN: Geográfus nő egy női geográfus szemével TIMÁR JUDIT: Nem fújja el a szél VERES LAJOS: Életutak találkozása VÖRÖSMARTINÉ TAJTI ERZSÉBET: Pál Ágnes méltatása Tanulmányok BAGDI SÁNDOR: A Tiszazug hidrogeográfiai viszonyainak vizsgálata, különös tekintettel a felszíni és a felszín alatti vizek hasznosíthatóságára BALOGH ANDRÁS: Az aprófalvas helyi társadalmak életkörülményei BARANYI BÉLA: Eurorégiók és egyéb határközi struktúrák Magyarországon BURGERNÉ GIMES ANNA – SZÉP KATALIN: Az egyéni mezőgazdasági üzemek helyzete a Dél-Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon CSORDÁS LÁSZLÓ: A magánüdülők építése és állománya Magyarországon GÁBRITY MOLNÁR IRÉN: A vajdasági magyarok regionális tudata GULYÁS LÁSZLÓ: A Szlovák Köztársaság első regionalizációs kísérlete, avagy az 1996 évi közigazgatási reform GYŐRI FERENC: A középfokú oktatás eredményességi mutatóinak tehetségföldrajzi szempontú értékelése a Dél-Alföld határ menti településeinek példáján

4 7 9 10 11 14 15 16 20 30 32 33 34 35

39 45 52 62 70 79 86 94

5

HAJDÚ ZOLTÁN: Magyarország szomszédsági környezetének változásai 1918-ig HEGEDŰS GÁBOR: Az Alföld 1990 és 2006 közötti választásföldrajzi sajátosságainak áttekintése IZSÁK ÉVA: A természet és társadalom együttélésének tapasztalatai és lehetőségei a Székelyföldön KARANCSI ZOLTÁN: A tájesztétika filozófiája az objektivista és a szubjektivista megközelítések szemszögéből KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA: Tájökológiai adottságok és tájhasznosítás Kiskunhalas környékén KÓKAI SÁNDOR: A Bánát helye és szerepe a történelmi Magyarországon (1718-1920) KOROM ANNAMÁRIA – HORNYÁK SÁNDOR JÁNOS: Az Ems völgyének sajátos településhálózata MEZEI ISTVÁN: A turizmus fejlődésének néhány hasonló eleme a posztkommunista országokban NAGY IMRE: A Vajdaság fejlettségének területi különbségei PÁL VIKTOR: Egészség, egészségügy, határmentiség PIRISI GÁBOR – TRÓCSÁNYI ANDRÁS: Utószó egy kutatáshoz: a várossá nyilvánítás településföldrajzi kérdései RÉDEI MÁRIA: Változó perspektívák az egész világra kiterjedő képességek kérdésében SALAI JÁNOS: Az államhatár történeti áttekintése SÜLI-ZAKAR ISTVÁN: A határmenti területek főbb területfejlesztési kérdései SZÉKELY ANDREA: A határon átnyúló funkcionális városi területek kommunikációja Komárom példáján SZILÁGYI GYÖRGYI: A migrációs folyamatok mozgatórugói és a megmaradás esélyei a Partiumban SZILASSI PÉTER: A Káli-medence rekreációs vonzerejének területi jellemzői SZÓNOKY ANCSIN GABRIELLA: Demográfiai öregedés csongrád megye határ menti térségében Dr. Pál Ágnes szakmai életrajza Dr. Pál Ágnes publikációi A kötet szerzői

6

102 109 116 122 130 143 156 164 172 178 186 194 203 211 222 230 236 242 249 251 262

ELŐSZÓ

7

SZUBJEKTÍV MONDATOK PÁL ÁGNESRŐL Pál Ágnes már születésekor előnyt szerzett velem szemben, és ezt az előnyét máig is konokul őrzi. Ebből fakad, hogy – vénként a fiatalról – nekem kell róla írnom e nevezetes alkalommal és nem neki rólam. Érdekes, bár sohasem bántam, hogy aktív részét tekintve alig százas elemszámú szakmai sokaságunkban gyakran sodort olyan helyzetbe bennünket az élet, hogy egymásról alkotott véleményünk fontos lehetett a másik fél számára is. Gyaníthatóan a két és félévnyi életkori hátrányom a ludas abban, hogy legtöbbször ez rám rótt véleményezési, ajánlási, bírálati feladatot. Miután én nem közvetlenül az érettségim után kerülhettem egyetemre, egy évvel utánam végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem biológia-földrajz szakán. A Gazdaságföldrajzi Tanszéken maradva az utána következőket már taníthattam, őt nem. Ennek előnyös következményeit évekig élvezhette, de amikor az akkori tudományos minősítési rendszernek megfelelően aspiráns lett és kijelölt témavezetőjének bokrosodó teendői, majd romló egészségi állapotából eredő gondjai kevésbé tették lehetővé a hatékony irányítást, egyre szorosabban kezdett kötődni az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Békéscsabán működött, akkor általam vezetett Alföldi Csoportjához. Így ismerhettem meg kutatásait, Vörösmartiné Tajti Erzsébettel kialakult példaszerű együttműködését, és segíthettem disszertációja elkészültét, majd annak érdem szerinti, eredményes megvédését. Kutatócsoportunkhoz való egyre szorosabb kötődése nyomán természetes volt, hogy tagja lettem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajzi Tanszékére benyújtott pályázata bíráló bizottságának, később főiskolai tanári, majd tanszékvezetői kinevezése ügyében is véleményemet kérték. Már Pécsett voltam, amikor az 1990-es évek közepén néhány évig – helyi kötelezettségeim mellett – a szegedi főiskolai tanszék vezetését is el kellett lássam. Ekkor dolgoztunk először egy munkahelyen, és ekkor érezhettem, és tanulhattam meg becsülni hatékony segítségét. Természetes volt, hogy amikor ottani ténykedésem indokai megszűntek, a leghatározottabb meggyőződéssel javasoltam őt tanszékvezetőnek. Nagyon sok segítséget kaptam tőle a Pécsett létrehozott Földtudományi Doktoriskola működésének eddigi mintegy másfél évtizede alatt. Rengeteget vállalt akár vizsgáztatási, akár témavezetői, konzulensi, bíráló bizottsági tagsági szerepkörben. Ebből logikusan következett, hogy habilitációt is nálunk szerzett, majd egyetemi magántanári címet is kapott. Együttműködésünk ma is töretlen és egyre szélesebb személyi körre, tematikára kiterjedő. Ennyi minden következett abból a bizonyos két és félévnyi hátrányból, és így ért utol az is, hogy a Pál Ágnes 65. születésnapjára munkatársai, kollégái és tisztelői által összeállított tiszteletkötet bevezető, értékelő fejezetét én írjam. Belevágok. Pál Ágnes 1942. augusztus 5-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1965-ben Szegeden fejezte be. Végzése után néhány évet a szolnoki Újvárosi 8

Általános Iskolában, majd a tiszaföldvári Hajnóczy Gimnáziumban, illetve a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban tanított. 1976-ban került a Szolnoki Művelődési Központba, ahol mint természettudományi előadó dolgozott. Ezután önálló aspiránsi státuszt kapott az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében. Ennek letelte után (1979) ugyanott tevékenykedett. Időközben egyetemi doktorátust szerzett (1969), nyelveket (orosz, német) tanult, majd 1981-ben elnyerte a földrajztudomány kandidátusa címet. Ekkor került a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajzi Tanszékére, ahol 1983-ig adjunktus, ettől 1988-ig docens, majd 1996-ig beosztott főiskolai tanár. 1996-tól 2005-ig tanszékvezető. Közben 2004-ben habilitált. A tanszékvezetői megbízatás lejárta óta, mint főiskolai tanár, és mint egyetemi magántanár tevékenykedik. Gyakran láthatjuk az országos és nemzetközi tudományos konferenciákon, többet maga is szervezett. Sokat utazik, a különböző pályázatok, támogatások felhasználásán túl saját forrásait sem kímélve. Szakterületünk szervezeteiben, egyesületeiben tevékenyen vesz részt, számos kapcsolatot kezdeményez. Publikációs tevékenységének mennyiségi paraméterei két számmal leírhatók: mintegy 70 írása jelent meg és 60 szakmai előadást tartott. Nem tartozik tehát a leginkább termékeny (szószátyár?) geográfusok közé, de – tekintetbe véve az egyeteminél és kutatóintézetinél mostohább publikációs körülményeket, magas óraszámot – teljesítménye egyáltalában nem lebecsülhető. Szakmai érdeklődése (néhány elkalandozástól eltekintve) mindvégig két témakörhöz köthető. Az egyik az egyetemi doktori disszertáció, majd a kandidátusi értekezés témáját is adó Szolnok-kérdéskör (iparföldrajz, ágazati problémák, vonzáskör, regionális szerepkör), kiterjesztve a megyére, majd a szomszédos alföldi térségekre is. Tematikailag is bővülő alföldi kutatásaiban az 1990-es évek elején jelenik meg a határmentiség, a határok menti együttműködés problematikája. Ez lendületben, eredményességben egyaránt megújulást hoz és az országosan is elismert és nemzetközileg is számon tartott konferenciákkal átütő sikerrel jár. Ehhez a fordulathoz köthető a Szónokyné Ancsin Gabriellával kialakult és elmélyült tudományos, kutatói, szervezői és szerkesztői együttműködés, mely mindkét résztvevő számára úgy eredményezett előnyt, hogy az egész szakma hasznára vált. Konferencia-előadásainak tematikája szerteágazóbb, de benne is az írásos publikációk két domináns témaköre uralkodik. A másik eltérés: amíg az írások mintegy ötöde idegen nyelvű, az előadások között ez az arány jóval magasabb. E tekintetben különös figyelmet érdemel Pál Ágnesnek az a törekvése, hogy a környező államok tanári továbbképzésében előadásokkal és az általa „beszervezett” kollégák előadásaival segítsen. Publikációs munkásságát lektorálások, recenziók, különböző pályázatok és egyéb írások bírálatai egészítik ki. Ezen kívül – és alapvetően – tanított egész életében. Mint az életrajzi részben érintettem: alap- és középfokon kezdte, felső szinten folytatta évtizedeken keresztül. Örülök, hogy a doktoriskolákban folyó posztgraduális oktatásba is bekapcsolódott, és részt vesz a tudományos minősítési folyamatban is. 9

Azt írtam, mintegy százan vagyunk mi aktív geográfusok. Talán negyedünk sorolható a meghatározó élbolyba, további ötvenen lehetünk olyanok, akiknek teljesítménye nélkül a hazai geográfia nem lehetne az, ami. Egy állandóan változó összetételű negyedünk egészíti ki a képet. Ide esnek vissza az elfáradók, de ide törnek be mindig a talentumos újak is. Pál Ágnes munkássága, becsületes kollegialitása, szorgalma, mindig élő segítőkészsége alapján azokhoz tartozik, akik nélkül geográfiánk nem lehetne az, ami. Jó egészséget, további fáradhatatlan munkálkodást, az eredményekben örömet kívánok Neked a magam, barátaid szűkebb, tisztelőid tágabb köre és az egész geográfus-társadalom nevében. Pécs, 2007. október 1. Tóth József

10

ÉDES ÁGIKÁM Isten éltessen még hosszú-hosszú évekig munkában, egészségben, szellemi erőben, kitartásban, békességben és szeretetben. Pál Ágnessel 1987-ben ismerkedtem meg, aki felkeresett és elmondta terveit, amiben én is szerepeltem. Természetesen igent mondtam, hisz abban az időben én még a szakma mostohagyermeke voltam. Nagyon megörültem, hogy valakinek eszébe jutok, ismeri és elismeri addigi munkásságomat, no és még tetszik is neki! Azóta együtt járjuk a határ mentét és az európai egyetemeket, hazai és külföldi konferenciákat. Pályázatokat nyerünk együtt és külön, ki-ki a maga kutatási területén, de érdekes módon mindig találkozik a két terület. Így jutottunk el együtt1996-ban Leuveni Collégium Hungaricumba, ahol több hónapon keresztül gyűjtöttük a határ menti kutatás külföldi eredményeit, vagy Moszkvába a Lomonoszov Egyetemre. Hosszú lenne felsorolni a közös konferenciákat és tanulmányutakat. Barátságunk töretlen, bár egy alkalommal próbálkoztak összeugrasztani minket, de természetesen, ahogy kiderült a turpisság mi rendeztük sorainkat. Őszintén örültem, és büszke voltam a kutatótársamra, barátnőmre, amikor kinevezték tanszékvezetőnek, no és a habilitációja alkalmával, illetve, amikor a Pécsi Egyetem magántanára lett. Méltón viselheted a talárt, hisz ami az egyetemi professzoroktól elvárható – tudás, érdeklődés, magas szintű előadás, diákokért való rajongás és törődés, kutatás, jó szervezés, kollegalitás – az mind-mind érdemed. Külön örülök annak, hogy a határon túli kollégák és diákok segítésében, tudományos és szellemi táplálásában az általad szervezett munkacsapat (Tóth József Professzor Úr, Pál Ágnes Professzor Asszony, Dénes Zoltán Docens Úr és jómagam) része vagyok. Előadásokat tartottunk határon túli magyar egyetemeken: Csíkszeredán, Beregszászban, Magyarkanizsán, és folytatjuk mind a héthatáron. E röpke 20 év alatt fáradhatatlanul dolgoztunk. Kitartásod, oktatásod és a hallgatókkal való törődésed példamutató. Mindig csodáltam benned azt az ősi energiát, segítőkészséget. Soha nem mondtad, és nem mondod, hogy NEM TUDOM, mert mindig, s mindenkinek keresed az utat, s mint jó földrajzos, meg is találod. Végül egy idézettel, és természetesen határ témájú cikkel köszöntelek, és köszönöm mindazt a sok jót, amit nekem adtál. „Barátainkat nem szavaik, hanem tetteik alapján kell megítélnünk.” Titus Livius (kr.e.59-17.) Szeged, 2007. augusztus 5. Szónoky Ancsin Gabriella

11

KÖSZÖNTÉSEK

12

TISZTELT PÁL ÁGNES! KEDVES KOLLÉGANŐ! BAGDI SÁNDOR Örömömre szolgál, hogy Dr. Pál Ágnest, aki 1981-től kezdődően, több évtizeden át volt kolléganőm a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékén, ahol nagyon eredményes oktató-nevelő és tudományos munkája során 65 éves korára közismert személyiséggé vált, most személyesen, nagy szeretettel köszönthetem azon születése napján, amelyen alkotói tevékenységének gazdag eredményét ünnepelhetjük. Elsősorban a geográfia egyik fontos ágazatában, a népesség- és településföldrajz területén elért eredményeire, azon belül a határmenti kutatásaira gondolok. Ezen a szép évfordulón egy igaz tanszékvezető tanárról, kollégáról, nevelőről, emberről, kutatóról szeretnék szólni, akire, és akinek a segítségére mindenkor lehetett és lehet számítani. Személyiségében nagyon értékes kollégának ismertem meg és annak tartom Őt ma is. Jellemzője az egyenes, közvetlen, barátságos egyéniség, állandó kedélyes jó hangulata miatt munkatársai és környezete tisztelik, szeretik, fejlődő szaktárgyi tudását, tudományos eredményeit értékelik. Tanszéki tevékenységünk során több területen dolgoztunk együtt, igen eredményesen. Szakóráink összehangolása érdekében sokszor ültünk össze és folytattunk hasznos megbeszéléseket igen fontos szakmai tananyagokról, melyeket előadásainkban, gyakorlati óráinkon, de még a terepgyakorlatok alkalmával is sikeresen alkalmaztunk (pl. statisztikai adatok összehasonlítása, grafikonok, diagramok készítése, ábrázolási módok, stb.) A Tanárnővel jól és eredményesen lehetett együtt dolgozni a tanszéki napi feladatok, hallgatói problémák megbeszélésében, megoldásában, a különböző tanszéki rendezvények közös előkészítésében, levezetésében, értékelésében (pl. a tudományos diákköri rendezvények, a tanszéki névnapok előkészítése, megtartása stb.). Oktató-nevelő és tudományos munkáját a szakma szeretete és a mély érdeklődés jellemzi. Tanszéki, tanári tevékenységére a következetesség a jellemző, és a hallgatókat is erre igyekszik oktatni, nevelni. A hallgatók szigorú, következetes, de igazságos előadónak, tanárnak ismerik, és így is emlegetik. Pál Ágnes kolléganő a nagyértékű, magas szintre fejlesztett empátiás készségét igazán a tanszékvezetői évei alatt (1995-2005) tudta mintaszerűen alkalmazni kollégái és beosztottjai felé. Természetesen a hallgatók is jól érzékelték annak pozitív hatását. Hallgatóink is több alkalommal kinyilvánították, hogy Pál tanárnő nagyszerű tanár, kedves, nyugodt egyéniség, nagyon jól lehet vele együtt dolgozni, terepgyakorlatra menni. Szívből gratulálok e nagyon szép életkor eléréséhez, és igaz, kollegiális barátsággal és szeretettel kívánok további szép évtizedeket, benne igazi eredményes oktató-nevelő és tudományos munka végzését jó erőben, egészségben! 13

PÁL ÁGNES SZÜLETÉSNAPJÁRA BARTA GYÖRGYI Ritkán dolgoztunk együtt. Egyszer-egyszer sikerült Ágit rávennem, hogy vegyen részt kutatásomban, emlékszem, hogy egy ízben több tucat interjút készített Szegeden, az ipari üzemekben. Jól tudtam használni szorgos és megbízható munkáját. Kitűnő tanulmánynak tartom a kandidátusi disszertációját, amit Szolnok megye iparának helyzetéről és területi szerkezetéről készített, 1980-ban. A Szolnok megyei székhelyű iparvállalatok input-output mérlege a szocialista korszak területi ÁKM vizsgálatainak egyike, igen hasznos kordokumentum. Pál Ágnes kutatása is azt bizonyította, mint a többi ilyen jellegű kísérlet, hogy a megyén belüli vállalatok, ágazatok között mennyire nem alakult ki kooperáció. A megye vállalatai sokkal erősebben kapcsolódtak a megyén kívüli területekhez, gazdasági körzet Szolnok megye gazdaságában sem alakult ki. Ági Szegeden, én Budapesten. Csak néhány évvel vagyok fiatalabb Áginál, időről időre találkoztunk egy-egy konferencián, korábban kandidátusi, majd PhD védéseken. Jól esett, jól esik a folyamatosság… közben elmúlt a szocializmus, jött az új korszak, az átmeneti… Megőszültünk, bár ezt igyekszünk palástolni… Isten éltessen Ági születésnapod alkalmával. Remélem, még sok konferencián fogunk összefutni.

14

A II. VATIKÁNI ZSINAT TANÍTÁSA A KATOLIKUS MISSZIÓRÓL DÉNES ZOLTÁN Ezeket a Pál Ágnes tiszteletére írt sorokat azért közlöm, mert emlékeztetni akarok arra a munkára, amivel Ő a földrajztudományban szinte elsőként szervezte újjá a vallásföldrajz oktatását, kutatását. A XX. század közepét az enyhülés kora kezdetének szoktuk nevezni. A század első felét kétségtelenül a totális diktatúrák időszakának is tekinthetjük. A hatvanas évek elejének volt néhány éve, amit az aranykor előképének tekintettek a kortársak. A római pápa XXIII. János volt. Az Egyesült Államok elnöke Kennedy, a Szovjetunió pártfőtitkára Hruscsov. Néhány évig valóban hittek valamilyen félelemtől mentes világ lehetőségének megalapozásában. XXIII. János pápa jól látta és ismerte korának nehézségeit, ezért valósította meg tervét, hogy egyetemes zsinattal dolgoztatja ki az egyház megújulására, missziós tevékenységére vonatkozó tervét. A vallás kutatói számára azért fontos ennek a határozatnak az ismerete, mert alapként szolgál a katolikus tanítás terjedésének megértéséhez. Azok a népek, beleértve hazánkat is, ahol missziós munka folyik, csak nemrég nyerték vissza önállóságukat, s kezdtek elindulni a szabad kulturális és gazdasági fejlődés útján. Újjászülető nemzeti létük és egységük gondjaival vannak elfoglalva. Szeretnének saját hagyományaik, világnézetük szerint élni. Sok országban nem jó szemmel néznek a misszionáriusokra, akik vagy, „az elnyomók fajtájához tartoznak, vagy a butaság hírnökei”. Az utóbbi évtizedekben terjedő fundamentalizmus következtében Ázsia és Afrika több állama tagadja meg a beutazási engedélyt a misszionáriusoktól. Nemcsak a külső nehézségek akadályozzák az egyházat a missziós feladataik teljesítésében, hanem az egyházban tapasztalható belső krízis is. Amíg a keresztény közösségek száma egyre nő addig drámaian csökken a papi hivatások száma. Az egész okmányt úgy kell tekintenünk, mint a zsinat tanításának foglalatát, amelybe beleágaznak a világ gondjai. Útmutatások az egyházról, az életről, a püspökök, papok, hívek feladatairól, ökumenizmusról, vallásszabadságról. Nem találkozunk a vallásföldrajz kulturális térszerkezetre, statisztikára vonatkozó tényeivel inkább a zsinat elméleti, lelkiségi útmutatását láthatjuk a következő pontokban, amit a mintegy harmincoldalas okmányból foglaltam össze. Teológiai alapvetés: Ha misszióról beszélünk az egyház eleven életére és állandó gyarapodására kell gondolnunk. Az egyház terjedésében dinamikus életereje mutatkozik meg. Így lesz jelenvalóvá és hatékonnyá minden népnél és minden korban, hogy benne mindenki megtalálja az üdvösség biztos útját. A missziós munka tehát nélkülözhetetlen az emberek üdvössége szempontjából. 15

Krisztus nélkül nem üdvözülhet senki. Krisztus pedig az üdvösségre nélkülözhetetlen intézménynek alapította egyházát. Az evangélium hirdetése az ember legfőbb javát, az üdvösséget szolgálja. Emellett azonban hirdetni kell Krisztust is, mint az igazi emberség példaképét, mert ez mindenképpen az emberiség javát szolgálja. Így lesz az evangélium a történelem az emberi egység, testvériség és békesség kovásza. És végül a missziós igehirdetésnek eszkatológikus jellege is van: minden időben megjeleníti azt a Krisztust, aki majd az idők végén ismét eljön látható alakban, hogy valamennyi értékét, ami a népek életében, kultúrájában fellelhető volt, és amit egyháza megtisztított az emberi gyarlóságoktól bemutassa a mennyei Atyjának. Küldetését az egyház minden tagja által gyakorolja: Mindenki, aki az egyházhoz tartozik, az teljes értékű és küldetéssel is rendelkező tagja. Ebből következik, hogyha az egyház missziós egyház, akkor ezt a feladatot is minden tagja által kell gyakorolnia. Minden kereszténynek, bárhol is él, élete példájával és a beszéd tanulságtételével úgy kell megmutatnia a keresztségben magára öltött új embert és a bérmálásban nyert Szentlélek erejét, hogy akin csak látja jócselekedeteit, dicsőítse az Atyát, és jobban megértse, mi az élet valódi értelme és milyen egyetemes az emberek üdvössége. Majd fölsorolja azokat a jó tulajdonságokat, erényeket, amelyekkel hatni lehet az emberekre, vonzóvá téve előttük a keresztséget, elsősorban is a szeretetet; a megértő párbeszédet, segítőkészséget és együttműködést a társadalmi életben. Ez valójában minden missziós munka nélkülözhetetlen előkészítője. A további missziós munkához feltétlenül szükséges, hogy az új keresztények is tanúságtevő életet éljenek. Ezért fontos, hogy aki be akar lépni az egyházba, egész szívéből megtérjen. Elrendeli tehát a dekrétum a missziós területeken a katekumenátus intézményének bevezetését. A katekumenátus, amely az ősegyház életére jellemző, beavatás a keresztény hitbe a keresztény életforma elsajátításába. Az egyház új tagjai érezzék át a testvéri közösséget a liturgia végzésénél és az élet többi területén is. Figyelmezteti a misszionáriusokat, sajátítsák el az ökumenikus szellemet és ápolják a szeretetet a különvált keresztényekkel. Így elkerülhetik az áldatlan versengést, és együtt kereshetik az egység útját. Az egyház meggyökerezése a népek között fokozatosan történik: Az egyház elismeri, hogy missziós célját csak fokozatosan valósíthatja meg. Hosszú időbe telik, míg az egyház igazán gyökeret verhet, meghonosodhat a népek között. A kezdet után a missziós munka igazi nagy eredménye a fiatal egyház megalakulása, amely azután megerősödve hirdeti tovább a még kívül állóknak az evangéliumot. Ebben a fiatal egyházban a hívők közössége is bekapcsolódik, és alkalmazkodik is népük társadalmi életéhez és szokásaihoz, elég sok bennszülött papja, szerzetese és saját püspöke is van. A zsinat atyái sok hasznos tanácsot adnak a fiatal helyi egyházaknak, hogyan fejlődjenek, erősödjenek a további missziós munkára, kérik maradjanak az egész egyházzal bensőséges kapcsolatban. Korszerűen szervezett missziós tevékenység:

16

A missziós munka eredményessége a legnagyobb mértékben maguktól a misszionáriusoktól függ. A dekrétum negyedik fejezetében szól azokról, akik Isten kegyelméből hivatást éreztek a hit terjesztésére és mint papok, szerzetesek, vagy világi hívők egész életüket erre a célra szentelik. Nagy tisztelettel emlékezik meg róluk és buzdítja őket, hogy valóban krisztusi lelkülettel hirdessék az evangéliumot, és türelemmel, bátorsággal viseljék el az ezzel járó megpróbáltatásokat. Az illetékeseknek pedig a lelkére kötik, hogy minden tekintetben jól készítsék fel őket munkájuk végzésére. S hogy az alkalmazkodás készsége időben kifejlődjék bennük, és a helyszínen is folytassák tanulmányaikat, jól megismerve annak a népnek a nyelvét, történelmét, vallását, szokásait, ahová küldetést nyernek. Missziós feladatok: Amint a keresztény hívek életéhez, éppúgy a papi hivatáshoz is hozzátartozik a missziós lelkület. A papok lelkipásztori működését hassa át az a törekvés, hogy állandósuljon híveik körében a missziók iránt való érdeklődés és tevékeny szeretet. Így érhetik el, hogy a keresztény családokban ma is szép számmal jelentkeznek missziós hivatások. A zárszóban hivatkoznak arra a tényre, amellyel Jézus szeretett minket. Ez a szeretet tölti most el az ő szívüket is minden ember iránt. A missziós dekrétum tartalmán és stílusán is ez a szeretet érződik. A szeretet, amely az egész egyház feladatává tette a kor követelményeihez szabva Jézus Krisztus parancsának teljesítését: „Menjetek tehát tegyetek tanítványommá minden népeket!”(Mt 28,19) Forrás: A II. vatikáni zsinat tanítása, Szent István Társulat, Budapest, 1975.

17

MINT EGY CSALÁDTAG HERENDI ISTVÁNNÉ Emlékszem, Ágival való megismerkedésünk Szónokyéknál történt. Szónokyné Ancsin Gabival egy évfolyamra jártunk, és szegedi lakosokként mindig is tartottuk a kapcsolatot egymással. Ági nagyon szerette Gabi 2 lányát, és hamarosan összebarátkozott a mi 2 lányunkkal is. Az évek során sok-sok alkalom adódott a találkozásokra. Szinte minden nyáron várjuk Ágit Gyopárosra, a család üdülőjébe. Nagyot lehet ott pihenni, aludni, kikapcsolódni! Szüleim is megismerték és megszerették Ágit. Különösen Apuval tudtak hosszan beszélgetni a világ dolgairól, és Anyuval is bármikor adódott kiadós beszélgetni való téma. Szüleim sajnos már nem élnek, de Ági most is gyakran emlegeti Feri bácsit, Ica nénit. Gyakran találkoztunk Ági édesanyjával, az „Anyuval”, aki Szolnokon lakik. Ha Szegedre látogatott, nem maradhatott el a vizit, a közös beszélgetés. Mindig fontos volt és most is fontos a kert, a virágok, a várható termés és az elvégzendő aktuális kerti munka. Most már kicsit megritkultak ezek a találkozások, de Emmike néni 87 évesen is számon tart minket, és szinte napra készen tudunk egymásról. Ági mindig szívesen szervezi a kirándulásokat. Az egyik ilyen úton lányaim is részt vettek. A spanyolországi buszos kirándulás életre szóló emlékeket jelentett a gyerekeknek. A tompaládonyi szállásra alapozott ausztriai kirándulást felnőtteknek, baráti társaságnak szervezte. Igen jó hangulatban jártuk be mikrobusszal Ausztria keleti részének látnivalóit. Mariazell, Bécs, Fraknó voltak a fő állomások. Bizony, a havas, téli időben a hólánc szerelése is fontos feladat volt, mert különben a közlekedés még nagyobb probléma lett volna. Amikor a férjem 2004-ben egy nagy távoktatásos pályázatot szervezett, Ágival együtt kísértük el Szabadkára, a Tanítóképző Karra. Kemény hideg volt, és ott a fűtés sem volt igazán jó. Nagy eredmény volt olyan körülmények között sikerre vinni a pályázatnak azt a szakaszát. A sikernek együtt tudtunk igazán örülni. A három unokánk is tudja már, ki is az az Ági néni. Várják, játszanak vele úgy, mint bárki mással a családtagok közül. Botond, a legnagyobb már beszélget vele. A két kisebb még inkább csak játszik Ágival. Jó egészséget és még sok közös élményt kívánok a családom és a magam nevében!

18

SOKÉVNYI TÖRTÉNET HERENDI ISTVÁN Ez a történet az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején kezdődött. Drága jó barátom, Csatári Bálint akkoriban TMB ösztöndíjasként az MTA Földrajztudományi Kutató Intézete békéscsabai Alföldi Kutatócsoportjának tudományos ösztöndíjasa volt. Bálint invitálására látogattam el akkoriban egy alkalommal Békéscsabára. Az intézeti látogatás után egy közeli vendéglőben együtt ebédeltünk az intézeti munkatársakkal. A társaságban az egyik kolleganő, Pál Ágnes többször is lelkesen beszélt a Szolnok megyei iparral kapcsolatos kutatásairól. Ekkor találkoztam először Ágnessel, aki 1976−1979 között aspiránsként foglalkozott a témával, majd pedig 1981-ben lett a földrajztudomány kandidátusa. Pál Ágnessel a szakmai barátság a békéscsabai találkozás óta megmaradt, és egy idő után egyre többször kért meg a kutatásaiban gyűjtött adatsorainak a feldolgozására. Én 1971-től dolgoztam a JATE Kibernetikai Laboratóriumában, ahol gyakran volt feladatom a kérdőíves kutatások kapcsán az adatok számítógépes feldolgozása és matematikai-statisztikai elemzése. Kérésének mindig szívesen tettem eleget. Pál Ágnes több sikeres OTKA-pályázatában voltam résztvevő, mint számítógéphez értő kutató. Ágnes a számítógéphez eleinte nem nagyon értett, de a korrekt adatfeldolgozásra nagy szüksége volt. Alkalmam volt végigkísérni azt a tanulási folyamatot, ahogy Ági - fel nem adva, bele nem fáradva - mára eljutott a kutatási eredmények önállóan készített számítógépes prezentálásig, ebben is mindig a magas színvonalat keresve és igényelve. 1987-től dolgozom a tanárképző főiskolán (ma: SZTE JGYPK), bár nem azon a tanszéken, ahol Ági tanít. Sokszor pályáztunk sikeresen együtt külföldi utakra. Így lett úticél Nyitra, Kolozsvár, Bécs, Nagyvárad, Szabadka, New Delhi, Chandigar, New York. Mindegyik város nekünk közös felkészülést, előadásokat, prezentációkat és sok-sok közös ismerőst jelent. És élményeket persze, például az utazásban. Ági nem szereti a repülésben azt az 1-2 percet, amikor a gép a startvonal után a kifutópályán rázkódik, és éppen kezd a levegőbe emelkedni. De utána már szívesen veszi el a stewardess-től a kis pohár pezsgőt vagy a wiskey-t a feszültség oldására. Élmény volt vele Delhiben a zsúfolt utcákat járni, az állatkertben nézelődni, vagy például Chandigarban a motoros riksán utazva keresni az egyetemi negyedet. Szintén emlékezetes a new yorki konferencia, ahol a Columbia University-n tartott előadás után a sokmilliós nagyvárosban gyalogoltunk, nézelődtünk, fényképeztünk fáradhatatlanul. Ági, még sok közös utat, további szép szakmai eredményeket és nagyon jó egészséget kívánok Neked! 19

FÖLDRAJZI TEREPGYAKORLATOK ERDÉLYBEN OLÁH FERENC Több mint tíz éve született meg a gondolat, hogy földrajz szakos hallgatóink részére tanulmányutat, terepgyakorlatot szervezzünk Erdélybe. Alapvető célunk a már meglévő szakmai ismereteik elmélyítése és természetesen a kiválasztott terület kínálta új lehetőségek, ismeretek bemutatása volt. Közismert az a szakmaipedagógiai tétel, hogy a száraz – vagy kevésbé száraz –, tantermi ismeretszerzés nagyon hatékonyan fokozható, elmélyíthető, ha a tanultakat a valóságban is megláthatja, megtapasztalhatja a hallgató. Földrajz szakos leendő tanárok számára ez saját ismereteik bővítése mellett azzal a haszonnal is járhat, hogy későbbi oktató-nevelő munkájuk során ők maguk is képesek lesznek ilyen tanulmányutak, tanulmányi kirándulások megszervezésére, lebonyolítására. A területválasztás indoka az volt, hogy Erdély számos olyan földrajzi jelenség, folyamat bemutatására kínál kitűnő lehetőséget, amelyek Magyarországon nem, vagy kevésbé típusos módon, formában jelennek meg. Természetesen nem csak földrajzi-, hanem más természet- és társadalomtudományi szempontokból is kitüntetett területnek számít, így a hallgatók komplex benyomásokat szerezhettek, összetett ismeretekhez juthattak egy-egy út során. Az eddigi kilenc tanulmányúton nem csak a szorosan vett Erdély, hanem a Keleti- és Déli-Kárpátok, a Bánságihegyvidék, valamint a Duna-delta térségében tettünk látogatást. Egy-egy területtel igyekeztünk minél aprólékosabban, mélyrehatóbban megismerkedni, de ezek az utak nem adtak – nem adhattak – lehetőséget a részletes, mindenre kiterjedő alapos bemutatásra. Minden alkalommal az éppen aktuális terület kínálta földtani, természetföldrajzi, társadalomföldrajzi, ökológiai, környezet- és természetvédelmi értékeket, kulturális és szociológiai jellemzőket, sajátosságokat igyekeztünk bemutatni, felhívni rájuk a figyelmet. Ennek sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a terepgyakorlaton valaha részt vettek jelentős számban később önállóan, a saját maga, vagy a tanulói számára szervezett utakkal akár többször is visszatértek a korábban már részben megismert területekre. A terepgyakorlatokról A teljesség igénye nélkül lássunk néhány példát. Első utunk két hegységet érintett. Az egyik a Retyezát, ahol a fosszilis glaciális és recens periglaciális formakincs mellett a magashegyi övezetességet is megfigyelhettük. Sajnos a turizmus nemkívánatos következményeit, maradványait is, rozsdásodó konzervdobozok kisebb-nagyobb kupacait. Későbbi útjaink egyikén újra 20

fölkerestük a hegységet, és ezekből a tájképromboló szeméthalmokból szerencsére lényegesen kevesebbet találtunk. Hasonló formakincs és környezeti állapot jellemezte a Fogarasi-havasok központi részét is, ahol mindezek mellett alapvető földtani jelenségeknek is (vetődés, gyűrődés, takarófront, metamorfózis) látványos példáit láthattuk, illetve az antropogén eredetű tájformálásról is – a Vidraru-víztározó mellett elhaladva – képet alkothattunk. Szintén többször fölkerestük a Déli-Kárpátokban a Capatina-hegységet különleges, érintetlen, természetes állapotú mészkőszurdoka miatt. A Cheiaszurdok belső részén a hatalmas evorziós üstöket, az aktív és inaktív forrásbarlangokat csak az csodálhatta meg, aki vállalta a száz méternél is hosszabb szakaszon, a változó mélységű, nagyon hideg vizű patakmederben gázolást. Az Olt-folyó áttöréses völgyében, a Vöröstoronyi-szorosban a Románia legújabbkori történelmében is fontos szerepet játszó Cozia kolostor, a Cheiavölgyében lévő Iezer-, a Román-alföldnek a Déli-Kárpátokkal érintkező peremi zónájában található Bistrita-, Tismana-, és a Világörökség részét képező Horezukolostor megtekintése bepillantást engedett az ortodox görög-katolikus vallás világába is. A leggyakrabban járt útvonalunk a magyar históriában is kitüntetett szerepet betöltő Aradon keresztül a Maros-völgyén át vezetett, ahol a Marosi Ofiolit Formáció párnaláva típusú képződményeinek föltárása mellett a Lippai-szoros, Solymos vára kínált látnivalót. Déván a Várhegy jellegzetes, típusos amfibolandezit lakkolitja, és természetesen a legendás vár, valamint a fejlődő város megtekintése több csoport programjában is szerepelt. Lámkerék határában európai viszonylatban is ritka látványosságot jelent a fiatal, harmadidőszaki üledékeken kiformálódott badland felszín. Vajdahunyad is több alkalommal szerepelt programunkban. Először már messziről, a város még nem is látszott, viszont a kohójából a levegőbe kerülő szennyeződések fölötte terpeszkedő felhője már jelezte, „jó helyen járunk”. Azóta a kohó már nem üzemel, de a városon és a váron letörölhetetlen nyomot hagyott több évtizedes tevékenysége. Nagyszebennek, az erdélyi szászok egykori kiemelkedő fontosságú városának változásait, fejlődését is figyelemmel kísérhettük. Hasonlóképpen Brassóban is több alkalommal járhattunk, így ott tanúi lehettünk a fontos kultúrtörténeti emléket jelentő Fekete-templom és a környezete felújításának. A Négyfalu határában lévő Hétlétra-völgy elnevezése után, de a valóságban is különleges helyet jelent. Szűk szurdokvölgy, amelyben hét nagyobb vízeséssel zúdul alá a patak. A WWF-támogatással újjáépített, a völgy bejárását megkönnyítő lépcső- és helyenként függőleges létra-rendszeren végigmenve senki sem úszta meg szárazon a kalandot. A Prahova völgyében lévő Busteni városkából indul a Bucsecs-platóra az ezer méteres szintkülönbséget legyőző kabinos felvonó, amelyből nagyon jól megfigyelhető a néhol szinte csak karnyújtásnyira lévő durva kréta konglomerátum 21

összlet, míg fent jellegzetes olisztosztroma-szerkezetet tanulmányozhattunk. Megkapó és megdöbbentő a homokköves alapanyagba ágyazódott, olykor hatalmas méretű, változatos, idegen kőzettestek, az olisztolitok látványa, és mindez kiegészül az erőteljes szélerózió által kialakított újabb sajátos formákkal, „kőasztalokkal”, „kőgombákkal”. A Hargita fiatal vulkáni hegysége Magyarországon szintén nem bemutatható, megfigyelhető képződmények, jelenségek, folyamatok sorát kínálja. Méltán híres a Nagy-Csomád kráterében található Szent Anna-tó, és természetesen a Mohos tőzegmohalápja. Ennél szebb, valódi dagadólápot a Kárpát-medencében nem találhatunk. Itt olyan, hazai tőzegmohás lápjainkról már eltűnt, kipusztult fajokat is megfigyelhettünk, mint a tőzeg-eper (Comarum palustre), tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus) vagy a tőzegrozmaring (Andromeda polifolia), a még nálunk is föllelhető tőzegmohák (Sphagnum sp.), a hüvelyes gyapjúsás (Eryophorum vaginatum) és a rovarfogó harmatfű-félék (Drosera rotundifolia) mellett. A Torjai Büdös-barlangban a kiáramló kénes gőzökkel-gázokkal kúráltuk létező és nem létező bajainkat. A Sóvidék különleges földtani, morfológiai képződményei, a parajdi sókarszt és a szovátai sós tavak mellett Parajdon a felszín alatti sóbányászat révén kialakult, kialakított gyógyászati és idegenforgalmi szempontból egyaránt értékes bányában is látogatást tettünk. Természetesen a híres korondi fazekasság termékeivel is megismerkedtünk. Földrajzos számára nem kihagyható a Keleti-Kárpátok mészkőterületének, a híres kárpáti szirtövnek a legdélebbi vonulatai, olyan nevezetes objektumokkal, mint a Gyilkos-tó és a Békás-szoros, valamint a lélegzetelállítóan szép és vad Egyeskő. Egészen különleges képződményeket figyelhettünk meg a „Kárpát-kanyar” külső oldalán, az európai ritkaságként számba vehető iszapvulkánok fölkeresésével (Piclele Mare, Piclele Mic). Más jellegű, de szintén különleges a Kolozsvár szomszédságában, Felek határában található „gömbkövek”, azaz sajátos, sokszor valóban szabályos gömb alakú homokkő konkréciók, a Feleki-gömbök lelőhelye. Ezekből néhány nagyobb a város Botanikus Kertjében is megtalálható. Ugyancsak rendkívüli látványt és élményt kínált a Tordai-hasadék és Torockó bejárása, valamint a Székelykő megmászása. Kolozsvár természeti és kultúrtörténeti értékei még megtépázott és eltüntetni kívánt állapotukban is figyelemre méltóak. Szintén emlékezetes mindkét, a Bihar-hegységbe vezetett utunk is. Ez a hegység meglehetősen csapadékos vidék hírében áll, első alkalommal nem is csalódtunk benne. Változó intenzitással, de folyamatosan esett az eső, némiképp megnehezítve a dolgunkat. A Padis-fennsíkon dolgozó szombathelyi kollégák kerek szemekkel hüledeztek buszunk láttán, de gépkocsivezetőnk a második napon már nem vállalta az utat föl a fennsíkra. Így csak a Csodavár hatalmas szakadék-töbreit és a fennsík kisebb dolináit, valamint a Ponor-rét működő víznyelőjét tanulmányozhattuk, de a merészebbek a Galbena-patak völgyén át tértek vissza a Boga-völgyben lévő 22

szállásunkra. Második utunkon az időjárás szebbik arcát mutatta, viszont a fennsíkra feljutásunkat megkönnyítő teherautó már az első napon, félúton tönkrement, így a kényelmes, tíz kilométeres fennsíki séta helyett több mint a dupláját teljesítettük, de a Szamos-bazár az Aragyásza-barlanggal mindenért kárpótolt bennünket. A Galbena-szurdok, Csodavár, Padis-fennsík körútja a maga negyven kilométeres gyaloglásával örökre emlékezetes marad minden résztvevőnek, akárcsak a Boga-katlan és a Medve-barlang. Nem mindennapi, különleges adottságú területet ismerhettünk meg a Dunadeltai utunkon. A természeti környezet, ami sajnos nem is annyira érintetlen, mint sokan hittük, még így is messzemenően rászolgál a nemzeti parki szintű védelemre, a bioszféra rezervátum minősítésre és a Világörökség listájában is előkelő helyen szerepel. A csatornák, mellékágak, belső tavak rendszere, a gazdag madárvilág, a végeláthatatlan nádrengeteg, a négyszáz éves öreg tölgyes, a caraormani homokvidék mint természeti érték még létezik, de mellettük az ostoba, felelőtlen emberi beavatkozás nyomait jelzik a sem halastóként, sem szántóként nem hasznosítható, de eredeti állapotába már hatalmas költségek árán sem visszaállítható lecsapolt egykori mocsárterületek, a homok-, nád-, halfeldolgozó üzemeknek szánt félbemaradt, lepusztult vasbeton épülettorzók. Megdöbbentő az egykor negyvenezres lakosú, a delta központjának, kapujának számító tengerparti Sulina mai jelentéktelensége, a hanyatlás látványos nyomaival, mindössze alig négyezer fős lakosságával. Kalauzunk, Kiss János Botond szerint mi még megismerhettük a delta valamikori természetes állapotának, értékeinek egy részét, megérezhettük a hangulatát, de pár év múlva már ez is csak tovatűnő emlék lesz, a delta jelenlegi „fejlesztési terveinek” ismeretében. Tanulmányútjaink révén szerettük volna hallgatóink részére a geográfia minél szélesebb szeletéhez tartozó területeket, képződményeket, folyamatokat bemutatni, figyelmüket felhívni a már felismerhető problémákra, a lehetséges megoldásokra. Szeretnénk hinni, hogy sikerült ismereteiket bővíteni, elmélyíteni, földrajzi szemlélet módjukat alakítani, formálni, elkötelezettségüket erősíteni majdani hivatásuk művelésében. Természetesen ugyanezeket a célokat szolgálták a tizenöt éven át Dr. Pál Ágnes tanárnővel együtt lebonyolított hazai, magyarországi terepgyakorlataink is.

23

„NAGYAPÁM IS OTT VOLT” BESZÉLGETÉS RÉTVÁRI LÁSZLÓVAL A FORRADALOMRÓL RÉTVÁRI LÁSZLÓ – TÓBIÁS ANDRÁS Tisztelettel köszöntöm Pál Ágnest születsénapja alkalmából ezzel a számomra igen kedves interjúval.

Nagyapám, Dr. Rétvári László 1956-ban, a forradalom alatt is viselt, és utána nem jó szemmel nézett diáksapkájában.

- Nagypapa! Voltaképpen hogyan kötődsz te 1956 forradalmához? - Hát, Andris, te tudod, hogy én most a nyolcadik X-embe léptem, és ebből könnyen kiszámítható, hogy 1956-ban húszéves voltam, vagyis éppen az a korosztály, amelyik gerince volt ’56 eszméinek, majd a forradalom leverése után a kiábrándultság, a megsebzettség időszakát megélő ifjúságnak. Ráadásul diák voltam, másodéves bölcsészhallgató a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (a továbbiakban KLTE). - Hogyan ért benneteket ’56? - Hogy valami érlelődik, azt 1956 nyarának végétől mind jobban érzékeltük. Szeptember elején néhány hozzám hasonló, szegény sorsú diákkal elmentünk a Hortobágyra rizst aratni, takarmányrépát szedni, hogy keressünk egy kis pénzt. Nagyon megrázott bennünket, hogy mily nagy a szegénység és az elkeseredettség azokban a pusztai parasztemberek körében, akik – valószínűleg korábbi agrárproletári sorsból – néhány évvel korábban önként léptek be a ’40-es évek végén létrehozott állami gazdaságba, hogy a kialakított hatalmas táblákon, közös erővel, talán nagyobb eredményre jutnak. De ez nem valósult meg. Munkájuk eredménytelen maradt, mert a növénytermelés céljára feltört szikes földek – 24

talajjavítás híján – keveset termettek, s a kötelező beszolgáltatáskor, majd az esetleg megmaradt termelvényeket később is igen alacsony áron vették át. - És milyen volt a tanévkezdés Debrecenben? - A szörnyűséges hortobágyi szállásunkról a diákotthonba visszaérkezve érzékeltük, hogy az egyetemi közélet napról napra forróbbá változik. Ebben azonban nemcsak az egyetemi ifjúság által megtapasztalt problémák játszottak szerepet, hanem bizonyos „irányított” manipulációk is, éppen a párt (Magyar Dolgozók Pártja) és az akkori ifjúsági szervezet (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) vezetői, vagyis olyan káderek részéről, akik nagyrészt felelősek voltak az elmúlt évek hibáiért, s akik olyan kívánságokkal tüzelték az ifjúságot, hogy leplezzük le a Párt politikájától elhajló „kiskirályokat”, (értsd ezalatt a gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek, iskolák politikai elhajlóit). - De hogy keletkezett ebből hirtelen 1956. október 23-a? - Mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, hogy a forradalom leverése utáni sok-sok éven át állandóan azt hazudták, azt szajkózták, hogy hazánkban az „ellenforradalmat” nyugati imperialista országok, bizonyos tőkés, reakciós körök által pénzelt Szabad Európa Rádió és az országban maradt deklasszált elemek (volt földbirtokosok, bankárok, vezető tisztviselők, a Horthy-rendszer fegyveres erőinek tisztjei stb.) vezették. S a forradalomban részt vevők minden időben tudták, hogy ez egyáltalán nem igaz! A szegedi MEFESZ kiáltványa, illetve a forradalom Budapesten, Debrecenben és minden városban spontán módon indult el, láncreakció-szerűen terjedt át a legtöbb településre, majd ment át szabadságharcba. - És nálatok, a debreceni egyetemen hogyan kezdődött? - 1956. október 23-a, egy verőfényes keddi nap ugyanúgy indult, mint bármelyik korábbi. A KLTE kollégiumából, amelyet tréfásan Kocsedónak1 hívtunk, nyolc órára beérkeztünk az egyetem IV. emeletének földrajzi előadótermébe, ahol Kádár László2 professzor tartott előadást. A mondandójára irányuló nagy figyelem egy pillanat alatt egyéb külső körülményekre váltott: hallottuk az egyetem előli térről a skandált kiáltásokat: „Gyertek le, gyertek le!” Néhányszor ez megismétlődött, mire a tekintélyes megjelenésű Kádár professzor elhallgatott, fejét lehajtotta, két karját széttárta, tenyerét kifelé fordította. Ebből mi szó nélkül is megértettük, hogy: mehettek, menjetek. És rögvest indultunk is, majd a lépcsőházban lefelé rohanó más szakos diákok csoportjaival találkoztunk, s az egyetem kapuján már préselődve juthattunk csak ki a szabadba. - Honnan derült ki az, hogy ez tüntetés lesz?

1

Kocsedó az 1950-es évek koreai háborújának „elhíresült” szigete, ahol a szovjet propaganda szerint az északkoreai szabadságharcosok és kínai önkéntesek ezreit hurcolták és kínozták meg az amerikai katonák és dél-koreai kiszolgálóik. 2 Az 1940-es évektől kezdődően az ország egyik legnagyobb földrajztudósa, aki mint geomorfológus, részt vett a híres Afrika-kutató, Almássy László líbiai expedíciójában, (Lásd az Angol beteg című filmet!), s aki, mint dékán, majd rektor, kiemelkedő szerepet játszott a KLTE újjáépítésében, a Földrajzi Intézet megerősítésében.

25

- Ez mindjárt nem tudatosult, de mint ilyen esetekben mindig, hangadó, vezénylő ember gyorsan kiválogatódik. Ha emlékezetem nem csal, a sorokba való szerveződésre, a városba való bevonulásra a felhívást Für Lajos3, a történelem tanszék akkor fiatal (26 éves) tanársegédje, valamint Dede László4 végzős vegyészhallgató adta ki. De úgy, hogy ebben az önszerveződésben sokan, többek közt magam is szerepet vállaltunk. Mint minden helyzetben dalos kedvéről ismert diák gyorsan sorbaállítottam, hangulatra serkentettem a földrajzos évfolyamokat. És mint nótafa hangját szokás követni, Kossuth-nótákat dalolva elindult az egyetem elől a menet a város központja felé. A Nagyerdei, a Simonyi és a Péterfia úton haladva a menetoszlop részei hamar eltanulták, gyorsan átvették egymástól az útközben kiötlött rigmusos jelszavakat. - Mik voltak ezek? - Hát először is azt, hogy „Ébredj, magyar!” „Éljen a szabadság, éljen a haza!”, skandálva és dalolva is. Az utcán járókra nézve: „Aki magyar, velünk tart”, Debrecen mindig is erős hazafias érzése miatt hamar keletkeztek olyan jelszavak, mint: „Unió Erdéllyel”, „Ruszki, mars ki!” – és ehhez hasonlók. A Piac utcára érve, amit akkor Vörös Hadsereg útjának hívtak, már százak és ezrek integettek, üdvözöltek bennünket lelkesen. Engem sokan – főleg falumbeli ismerősök – megöleltek, megcsókoltak, de mindenki szemében a rajongó együttérzés sugárzott. Mire a Szent Anna utcához érkeztünk, újabb ötlet suhant át a tömött sorokon: „megyünk a vagongyárba5”! S akkor már velünk haladt a KLTE és az Orvostudományi Egyetem diáksága mellett a szervezett formában csatlakozó Fazekas Mihály (ahol 1955-ben érettségiztem) illetve Kossuth Lajos nevét viselő gyakorló gimnáziumok diáksága és spontán módon hozzánk csapódva az iskolából éppen kijövő Csokonai illetve Tóth Árpád gimnáziumok diáksága is. Mire a távoli vagongyárba érkeztünk, tudatosult, világosodott meg bennünk, hogy amit teszünk, az már egy politikai tüntetés. - És hogyan alakult a politikai tüntetés? - Azt hiszem, célszerűen, ahogy az a „nagy könyvben” meg van írva. Mindenkit csatlakozásra szólítottunk, az utcai rendőrtől az üzlet előtt álló boltoson át az egyszerű járókelőkig. A vagongyár előtt azonban kis időtrabló intermezzo támadt. Meg kellett várni, míg a délelőtti műszakból kikerülő munkások a tisztálkodással végeznek, és normális utcai ruhákban csatlakoznak a menethez. Közben újabb szószólóink válogatódtak ki, akik aztán spontán módon vezéreinkké is lettek. A tanár- és diákvezetők a munkásokhoz szóltak, azok képviselői az egység kinyilvánításáról vallottak. Sok-sok spontán megnyilatkozás, közös éneklés után született az elhatározás, hogy visszamegyünk a városba, de most már a vagongyári munkásokkal is 3 Dr. Für Lajos, a történelemtudomány doktora, 1990-98 között országgyűlési képviselő, a rendszerváltás utáni első kormány honvédelmi minisztere. 4 Dede László a forradalmi eseményekben betöltött vezető szerepe miatt 1957-ban elítélték, néhány éves börtönbüntetéséből szabadulva az újpesti Chinoin gyárban dolgozott különböző munkakörökben. 5 Abban az időben a vagongyár Debrecen legnagyobb, legtöbb munkással dolgozó üzeme volt.

26

-

-

-

kiegészülve. Ez már olyan sokadalom volt, mint amilyeneket a korábbi években csak április 4-én (a II. világháború befejezésének napja Magyarországon) vagy május 1-jén tapasztalhattunk. Mi következett ezután, és ekkor körülbelül hány óra volt? Ekkor már délután 3 óra körül lehetett. Az egyetemi ifjúság úgy gondolta, hogy ki-ki visszatér lakhelyére, hogy erőt gyűjtve délután folytassuk a tüntetést. Minthogy ezidőtájt tüntetésünk kellős közepén voltunk, és abban az időben még táskarádió sem volt, nekünk percrekész híreink ekkor nem voltak arról, hogy mi készül a fővárosban, tesz-e valamit a többi vidéki egyetem és főiskola diáksága, de Debrecenben úgy éreztük, hogy mi győztünk. És, bármennyire is naivságnak tűnik ez ma, ez a győzelemérzés fűtött és tüzelt újabb tettekre bennünket. És mit értettetek a győzelem alatt? Ötven év múltán erre nagyon nehéz válaszolni, mert a következő évek nehezen múló letargiája, évtizedek gyötrelmei kitörölték az emberekből az akkori tüntetéseken kialakult győzelemérzés szépségét, az alig megfogalmazott forradalmi cselekvéssor tartalmát. Arra viszont emlékszem, hogy a város főutcáján visszafelé haladva, a Bajcsy-Zsilinszky utcán, az Arany Bika Szállodától kb. 50 m-re levő Alföldi Nyomda faláról egy fiatalember az ablakból kimászva, s emeletnyi magasságban függeszkedve rugdalta a falra erősített vörös csillagot. S a csillag minden egyes darabjának szétesését, lehullását nagy ováció kísérte. Őszintén szólva ennek a fölösleges rombolásnak én nem igazán tudtam örülni, de úgy láttam, évfolyamtársaim sem. Délután 5 óra körül újra gyülekeztünk, most a Református Nagytemplom és Kollégium közötti Kálvin téren, nagyjából a prédikátorok, református gályarabok emlékoszlopa körül. Nem sokkal később futótűzként terjedt el a rémisztő hír: a Csokonai Színház melletti „belügyi” épület (valószínű, hogy a rendőrség mellett az ÁVO is működött benne) előtt sortűz dördült, aminek halálos áldozatai vannak. (A három áldozatnak 1990 után emléktáblát állítottak.) Nagyon megdöbbentett bennünket a hír, merthogy miért lőttek? Hisz mi nem akarunk rosszat, csakis jót: demokráciát, szabadságot, emberségesebb, jobb életet, a megreformálandó szocialista társadalmi, gazdasági rendszer keretei között. Itt kell kiemelnem, hogy mindmáig nem tudatosult az ’56-os magyarországi forradalommal kapcsolatosan az a történelmi tény, hogy Debrecenben volt az első sortűz, amelynek ártatlan áldozatai voltak. Hogyhogy? Ti továbbra is szocializmust akartatok? Hogyan képzeltétek el ezt? Természetesen. 1956 októberében az ifjúság körében – legalábbis ahol én mozogtam – föl se merült a kapitalista restauráció, a régi földbirtokos Magyarország visszaállításának gondolata. Valamennyien egy megreformált, hibáktól mentes, az elkövetett bűnöket elítélő, de nem megtorló szocializmust, belső rendet akartunk. És minden akkor alakult legális szervezet, például a forradalom leverése után még hosszú ideig működő Munkástanács is a szocialista társadalmi rendszer keretei között képzelte el működését a dolgozó nép javára. És arra a forradalom napjaiban semmi szín alatt nem gondoltunk, hogy ez naiv 27

elképzelés, hogy ehhez a megreformált, „különutas” (azaz nemzeti) politikához a Szovjetunió nem adhatja beleegyezését Tehát értsd, Andris, végig a forradalom napjaiban megmozdulásainkat, a diákság követeléseinek a lényegét a demokratikus szocializmus eszméinek hirdetése, a szabadság vágya hatotta át és nem egy kapitalista restauráció programja. Amikor a követező napokon szüntelenül hallottuk a rádióban, hogy mi történt, mi játszódik le Budapesten, akkor sem sikerült mindig objektív helyzetképet nyerni a forradalomban levő ország tényleges helyzetéről. Mindenesetre felemelő és lehangoló hírekről egyaránt értesültünk. A forradalom első napjaiban, leverése után még inkább az ellenforradalmi megmozdulásokról szóló hírek ingereltek, keserítettek el bennünket. Azzal együtt, hogy a bátor forradalmi megmozdulások, hősies harcok mellett hozzánk is eljutottak olyan szomorú hírek, hogy a Köztársaság téren ávósokat akasztottak fel, máshol pedig lincseltek az „ellenforradalmárok”. Mi magunk közt azon a meggyőződésen voltunk, a forradalom alatt és után is azt hirdettük, hogy a szomorú kilengések ellenére Magyarországon mindenütt forradalom és nem ellenforradalom van! S a szomorú atrocitásokat mi geográfusok magunk közt úgy magyaráztuk, hogy mint a folyók áradását is a szállított víz mennyiségével mérjük és nem a víz által hordott szennyezőanyaggal, ugyanúgy a mi forradalmunk tisztaságát is néhány kilengés, sajnálatos atrocitás nem szennyezheti be. - Debrecenben tudsz-e ilyen szomorú kilengésekről? - Kocsmai verekedések, érthető spontán emberi törlesztések nyilván Debrecenben is voltak. Én ezekről nem tudok, de nem is nagyon figyeltünk az ilyenekre, mert sokkal inkább fűtött bennünket a soha korábban nem tapasztalt együvé tartozás, szolidaritás érzése és főleg, hogy mi lesz velünk, mit kell tennünk, hogyan szervezzük meg magunkat, szűkebb-tágabb pátriánkat, és hogyan segíthetjük az országos ügyeket. A forradalom kitörése után néhány nappal úgy tűnt, hogy minden jóra fordul. Ugyanakkor egy hét elteltével bennünket nagyon nyugtalanított az, hogy Budapest ünnepel, a rádióban mindennap a politikai konszolidáció újabb és újabb lépéseiről értesülhettünk, Debrecenben viszont a Vörös Hadsereg hatalmas egységei vonultak át, hol nyugat, azaz Budapest felé, hol pedig éppen ellenkező irányba. És persze ezen vonulások között összhangot szerettük volna felfedezni az ország általános érdekeivel, a rádió híradásaival. - És te konkrétan mit csináltál? - Forradalmi helyzetben mindig fontosabb a mi, mint az én – gondoljál csak a márciusi ifjúságról szóló visszaemlékezésekre. Tehát magamnak is nagyon nehéz, Andris, azt elválasztani az ’56-os forradalmi eseményekben, hogy mi az, ami csak lelkileg kötődött hozzám, s mi az, amit konkrétan én csináltam. Mert amit személyesen tettem, s ami ez által kitörölhetetlen élményemmé vált, az is mind kollektív elhatározásból, konkrét ügy érdekében fogant. Ilyen volt, ha jól emlékszem, október 28-án, amikor Für Lajos a mindennapos reggeli megbeszélések közben kérdezte, hogy ki az, aki a környéken ismerős és vállalná valamelyik faluban a forradalmi bizottmány megszervezésének felelősségteljes 28

feladatát. Én erre elsők között jelentkeztem. Megfelelő felhatalmazással nemsokára egy fellobogózott teherautón robogtunk néhány társammal együtt a Debrecentől délre eső falvak, városok irányába. Politikai jellegű megbízatásunk elvégzéséhez, egységes viteléhez nyomtatott anyagot kaptunk, melyben aktuális politikai helyzetkép: a „Mit kíván a magyar nemzet?” kérdéseken túl a szétesett tanácsi rendszer helyébe lépő forradalmi bizottmányok megszervezésének politikai célja állt. Jól emlékszem, Debrecenből déli irányba haladva a Vörös Hadsereg által birtokolt hatalmas repülőtér kapujában az állig felfegyverzett szovjet katonák egyike kézigránáttal hadonászott felénk. Jóhiszemű lévén, azt hittem, hogy csak játszadozik velünk, mert hát mért ne tetszene egy orosz kiskatonának a magyar szabadság kivívása, különösen olyan néhány másodperces személyes kontaktusban, amikor mi hangos szóval oroszul üdvözöltük őket? Mikepércs és Sáránd községek elhagyása után én Derecskén, a közel 10 ezer lakosú járási székhelyen vállaltam a fontos küldetést, vagyis a helyi forradalmi bizottmány megalakításának a feladatát. A teherautóról leszállva (ami továbbhaladt dél felé), a falu közepén már százak vártak, s én egy stráfkocsi platójára ugrottam fel. A fejemen viselt egyetemi sapkáról a falu népe mindjárt tudta, hogy én lehetek a küldött; a Himnusz eléneklése után hangos szóval fölolvastam a nyomtatott anyagot, több kérdésre igyekeztem pontos választ adni. Néhány helybéli, közmegbecsülésnek örvendő férfival együtt a szónoki pódiumul szolgáló stráfkocsi deszkáin egy-két órás politikai diskurzus, a teendők, platformok tisztázása folyt, majd a nagyközségi gyűlés bölcsen és higgadtan megválasztotta az új hatalom helyi képviselőit. Nemsokára, Berettyóújfalu felől jött vissza a teherautó, amelyre fölszállva társaimmal együtt a jó munka érzésétől eltelve, dalolva érkeztünk be Debrecenbe. A repülőtér előtt elhaladva újra barátságosan integettünk a kapunál őrt álló orosz katonáknak, de ők nemigen „vették a lapot”, nem értették, minek örülünk oly nagyon. Az egyetemre érve valamennyi küldött – magam is – számot adott a falvakban, városokban szerzett tapasztalatokról, a végzett munka eredményeiről. És itt kell megjegyeznem, hogy 1957. július 15-én, debreceni ideiglenes lakhelyemről (a Kocsedóból) való kijelentkezésemkor a rendőrségen levő egyik pufajkás – nyilvánvalóan derecskei karhatalmista – felismert. Föltartóztattak, majd bekísértek egy helyiségbe, ahol „ellenforradalmi ténykedéseimről”, fenntartott politikai kapcsolataimról vallattak. A letagadhatatlanon túl, tehát hogy évfolyamtársaimmal együtt részt vettem a tüntetésen, az egyetemi rendezvényeken, az éjjeli összetartásokon, illetve hogy Derecskén törvényes megbízással szerveztem a helyi forradalmi bizottmányt, mást nem vallottam be – mert nem is volt semmi eltagadnivalóm. A magam akkori és mai értékrendje szerint nem túl jelentős forradalmi, az ő szóhasználatuk szerint ellenforradalmi cselekményeimről jónéhányszor szóban, majd még többször írásban kellett vallanom. Szó- és írásbeli vallomásomat igyekeztem mindig változatlanul, semmivel sem megtoldva közölni. Este 10 óra körül engedtek el, s visszatérve a 29

kollégiumba, hajnalig meséltem diáktársaimnak aznapi kálváriámat. (Ezen az éjjelen szoktam rá a cigarettára, amiről csak harmincöt év után, 1991-ben tudtam leszokni.) „Lebukásom” következménye, hogy 1957 nyarán a debreceni rendőrségen több alkalommal kellett jelentkeznem. S hogy ettől szabaduljak, 1957 őszén éltem a kínálkozó lehetőséggel: a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem földrajz-történelem szakáról átiratkoztam a budapesti ELTE Természettudományi Kar földrajz-térképészet szakára. - És mi egyebet tettél a forradalom 13 napjában? - Itt megint csak kollektív cselekvésekről adhatok számot. Nap mint nap együtt elemeztük, értékeltük az ország, a város helyzetét. Az egyetemi forradalmi bizottmány tennivalói dolgában naponta tartottunk megbeszéléseket. És amikor a helyzet megkívánta, határozott és merész döntésekre jutottunk, megszerveztük önmagunkat. Az egyetemi forradalmi bizottmány, egyetértésben a megyei és a debreceni városi forradalmi bizottmánnyal (amelyek mindegyikének Für Lajos volt az elnöke), október utolsó napjaiban felfegyverzett bennünket. Puskát kaptunk, feladatunk volt az egyetem védelme az esetleges provokációkkal, támadásokkal szemben. De amíg én az egyetemi őrségben szolgálatot teljesítettem, közvetlen támadási veszély nem volt, amit az is bizonyít, hogy puskáinkhoz töltényt nem kaptunk, a muníció központi ellenőrzés alatt maradt, az egyetem területén. Mindenesetre mindmáig emlékezetesek azok a napok, amikor „szolgálatban” voltunk, s különösen azok az esték és éjszakák, amelyeken együtt álltam az egyetem kijelölt posztjain őrségben vagy épp valamelyik professzor szobájának padlózatán pihentünk olyan mindmáig köztiszteletben álló egyetemi társaimmal, barátaimmal, mint a geográfus Berényi István6, Beluszky Pál7 és Keresztesi Zoltán8, illetve a magyar szakos Arday Lajos9 és Buda Ferenc10 és még sorolhatnám. Különösen hiányoltuk közkedvelt diáktársunk, sokunk számára mindmáig szellemi társunk, jó barátunk, Becsei József11 jelenlétét, aki családi okok miatt röviddel a forradalom kitörése után hazautazott Pusztaföldvárra. Mint sokan mások, 1956. november 1-jén éreztem úgy, hogy most már tényleg győztünk, visszavonhatatlanul nyert a magyar forradalom és szabadságharc. S ebben az eufóriás hitben utaztam haza szüleimhez Hosszúpályiba, mondván, hogy rám az egyetemen nincs már szükség. - És otthon nyugodt lehettél? 6

Berényi István a földrajztudomány doktora, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet igazgatója (1990-96), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK nyugalmazott dékánhelyettese. 7 Beluszky Pál a földrajztudományok doktora, az MTA Regionális Kutatások Központja tudományos tanácsadója, 1990-94 között fővárosi önkormányzati képviselő. 8 Dr. Keresztesi Zoltán, Széchenyi-díjas kartográfus, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet osztályvezetője. 9 Arday Lajos a történelemtudomány kandidátusa, politológus, a Közép-Európa Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa. 10 Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, műfordító. 11 Becsei József a földrajztudomány doktora, ismert közéleti személyiség, számos földrajzi kezdeményezés mecénása, a szegedi egyetem tanára.

30

- Egy-két napig mindenesetre. Lassan a családi tűzhelytől távolra került testvéreinktől is hírt kaptunk: tanár és kereskedő bátyámtól Budapestről, katona testvéremről Tatáról, legidősebb bátyám otthon lakott, középiskolás öcsém is otthon tartózkodott; s nővérem, férje és kisfiuk szerencsére éppen szabadságon voltak. Már úgy éreztük, hogy néhány nap múlva együtt ünnepelhet a teljes család (szüleimmel együtt kilencen) és a még nagyobb rokonság, amikor beütött a menykű. - És az mi volt, Nagypapa? - Hát, amit nyilván tudsz már: november 4-én általános támadást intézett a világ legerősebb hadereje, a Vörös Hadsereg a magyar forradalom leverésére. Az akkori budapesti harci eseményekről érdeklődők sokat tudhatnak, mert filmszalagok is megörökítették a szörnyűséges utcai harcok, pusztítások képeit. Az ilyen jellegű tájékoztatás azonban mindmáig meglehetősen hézagos, mert például Debrecenről és más városokról nemigen látni hasonló filmeket. Pedig a döbbenetes erejű támadás ténylegesen azt akarta sugallani minden városnak, minden fontos katonai, stratégiai objektum magyar védőinek, hogy: reszkessetek, itt nincs pardon, itt nem lehet kegyelem. Tehát Debrecenben is elemi erejű volt november 4-én hajnalban a támadás: szétlőtték a tankok a városközpontot, a Hatvan utca elején lévő posta, de ugyanúgy a város nyugati szélén lévő Petőfi laktanya is szörnyűséges képet mutatott. A laktanyából a kiskatonák ingben, glóriában menekültek a szélrózsa minden irányába. Én november 6-án mentem be először Debrecenbe. A város egészén a mélységes döbbenet és csüggedtség érződött, merthogy nem volt válasz arra, miért történt ez így. Hiszen Debrecenben nem voltak fegyveres összeütközések a Vörös Hadsereg ott tartózkodó egységei ellen, de a magyar fegyveres erők különböző egységei között sem voltak ilyenek. És már november elején megindult a hazugság és vádaskodás áradata, s forradalmunk ellenforradalommá való átminősítése. Azt hazudták, hogy a magyar nemzet érdekében kellett leverni a külföldről és reakciós erők által szított ellenforradalmat, és ezek a címkézések bennünket, a diákokat nagyon megviseltek, merthogy a forradalom napjaiban csakis egy szabadabb, tisztább világot, demokráciát, igazi szocializmust álmodtunk meg. Minthogy engem sokan láttak a falumból (Hosszúpályiból), ennek súlyos következménye volt apámra, legidősebb bátyámra nézve, akiket 1957 tavaszán nem igazoltak vissza, s egyszer s mindenkorra kizártak az MSZMP-ből, mondván: „A Pista bácsi fia az ellenforradalommal cimborált, ezáltal a nép ellensége, jobboldali elhajló.” (S kinek magyaráztam volna ilyen helyzetben, hogy mi az igazság, hogy magamat plebejus, népnemzeti származástudatom miatt mindig is – ma is – baloldali értékrendet képviselőnek tartottam.) - És hogy tudtátok az ilyen minősítéseket elviselni? - Nagyon nehezen, sőt, sehogyan sem lehetett. Magunkba gubóztunk, ki-ki a lakhelyén, mert a hatalom nem engedte egybeseregleni az egyetemi ifjúságot. Az 1956/57-es tanév első félévének vizsgái elmaradtak, 1957 februárjáig szünetelt az oktatás, és majd csak június közepétől július közepéig, összevonva a két félév 31

-

-

anyagából volt a vizsgáztatás. De 1957 tavasza is nagyon nehéz volt. A változó helyzetben ki-ki vérmérséklete szerint viselkedett, volt, aki meghunyászkodott, s voltak többen, akik, ha lehetett, aktívabb formában próbáltak ellenállni. Ez utóbbiak körébe tartoztam magam is. Sokan továbbra is tüntetően fejükön viselték a forradalmi diákság jelképét, a tányérsapkát (lásd a fényképet), pedig a rendőrök nem egyszer leverték a diákok fejéről.) És ahogy a forradalom, a szabadság reménye napról napra visszaszorult, körünkben újabb vágyálmok születtek. Ilyen volt ’57 elején a MUK azaz a „Márciusban újrakezdjük” illegális jelszava. „MUK”-kal köszöntöttük egymást, ugyanakkor a hatalomnak jó ürügy volt ez is a rendteremtésre, a leszámolásra. Für Lajos vezérünket 1957 elején tartalékos tiszti rangjától12 megfosztva, rövid időre a Szovjetunióba internálták, s onnan visszatérve Franciaországba emigrált. A MUK időszakában egy este több száz karhatalmista szállta meg a „Kocsedó” diákotthonunkat, a fegyveresek szobáinkból kizavartak minket, a folyosón kellett sorban állnunk, míg ők szobáinkban kutakodtak. Néhány embert magukkal vittek kihallgatásra, de nemcsak a kollégiumból, hanem azokban a napokban a városból is, így például a már említett Buda Ferenc költőt – akivel már középiskolába is együtt jártunk – pedig nem tett mást, mint amit egy költő tehet: verseket írt. Három forradalmi verséért letartóztatták, s ha jól tudom, egy évre elítélték, börtönbe vetették. És voltak-e más bebörtönzött vagy disszidált ismerőseid is? Beszélgetésünk elején említettem, hogy a spontánul kitört forradalmunk egyik vezetője Dede László volt. (Rá azért is emlékszem, mert nem egyidőben, de ugyanannak a lánynak tettük a szépet 1955-56-ban.) És hiába járt el Dede László a forradalmi időkben mindig törvényesen, és senkit nem tüzelt összetűzésekre, ’57 kora tavaszán mégis elfogták és bíróság elé állították. Sok-sok társammal együtt 1957 kora nyarán részt vettem bírósági tárgyalásán. Együtt dobbant néhány éve elhunyt kedves vezérünkkel a szívünk, s amikor égbekiáltó vádakkal illették őt, akkor felszisszentünk (a bíró többször ki akarta üríttetni a termet). Hogy mik hangzottak el pro és kontra, erre ötven év múltán már nehezen emlékezhetem. Annyi azonban megmaradt bennem, hogy amikor a bíró – aki érdekes módon az ügyész szerepét is végezte – az utolsó szó jogán megkérdezte Dede Lászlótól, hogy kíván-e valamit a mentségére fölhozni, ő könnyeivel küszködve egy dolog ellen tiltakozott nagyon határozottan: „Nem tudom elfogadni, hogy én a szocializmus megdöntésére szervezkedtem volna. Ennek még a gondolatiságát is visszautasítom.” Hát így, ilyen elvi alapon vált ő és lettünk mi is 1957-ben ellenforradalmárokká. És mi volt az utóélete a forradalomnak? Az 56-57-es év fordulóján benned nem ötlött fel a külföldre távozás gondolata? Jó kérdés – ezidőtájt kétségtelenül a levegőben lógott a forradalmárokban az emigrálás kényszere, de bennem, testvéreimben és legtöbb közeli barátomban

12

Az ’50-es években minden egyetemista a nyári szabadságból 1, s a végzés után 3-5 hónapig katonai szolgálatot teljesített (az orvosoknál a lányok is). Ennek végén tartalékos tiszti rendfokozatot nyertek.

32

nem. Emlékszem, úgy december eleje tájékán fölkerestem Kovács Dénes gimnazista osztálytársamat, de már csak édesanyját, két fiatalabb öccsét találtam. December végén Hadházy Pál osztálytársammal futottam össze a debreceni Nagyállomás előtt, aki bevallotta: napokon belül indul. (Előbbi Ausztráliában, utóbbi Argentínában él.) S akkortájt jártam Keresztesi Zoli barátomnál, még édesanyja is rákérdezett, hogy az egyetemi oktatás nagy szünetében mi a szándékunk. Úgy látszik, bennünk az „Itt élned s halnod kell!” parancsa rendületlen volt. S maradtam, majd 1957 őszén Debrecenből „elmenekültem”. Jött még velem az ELTE földrajz-térképészet szakára Debrecenből Keresztesi Zoltán és Popovics György, illetve Szegedről Berta János. Budapesti évfolyamunk hasonlóan érzett és gondolkozott, mint mi, a „jövevények”, azzal a nem kis különbséggel, hogy közülük többen tényleges szerepet is vállaltak a forradalom harcaiban. A következmények elől menekülve távozott Ausztriába, majd Németországba Müller Alajos, Samu Gyula és Gyulay Miklós. Már középiskolás koromban is osztálytársam, legjobb barátom volt Legány András, akivel 1957 novemberétől újra évfolyamtársak lettünk. Ezért is párhuzamos a mi életrajzunk Andrissal, de ugyanúgy Berényi Pistával, Beluszky Pállal és Keresztesi Zolival, akikkel mindmáig kapcsolatban vagyok. Bennünket Legány Andrással összehasonlítva a különbség óriási, mert míg én és mi Debrecenből átkerültek csak részesei voltunk a forradalomnak, addig Andris az első budapesti áldozata, hőse. Még annyit, hogy 1957-1960 között biológia-földrajz ill. földrajztérképészet szakos évfolyamtársaink közül senki nem lépett be a KISZ-be. Ez abban az időben, hidd el, bátor tett volt. Valahogy végzésünk idején, de később is érzékeltük a velünk szembeni bizalom és megbocsátás hiányát. Nagyon jó évfolyam volt a mienk, de az egyetem elvégzése után alig került valaki középiskolai katedrára, még talán kutatónak inkább. (Magam a Hadtudományi Térképtárban kezdtem pályámat.) Mert az oktatást, az ifjúság nevelését csak minden szempontból megbízható tanár végezhette. A generációnkkal szembeni bizalmatlanságot jelzi, hogy másfél évtizedig bennünket katonának se hívtak be. (Ezt persze könnyen elviseltük.) Még egy megjegyzés. Korosztályom java része szívvel-lélekkel részt vett az ’56-os forradalomban. Az azt követő évtizedekben feleségemmel, lányommal rendszerint egy gyertyagyújtással vagy temetői látogatással megemlékeztünk a levert forradalom dicső napjairól és hőseiről. Ugyanakkor az elmúlt évek egyre inkább elmélyülő politikai intoleranciája, még inkább a radikálisok hangerejének növekedése lassan leszoktatott bennünket az október 23-i hivatalos ünnepi megemlékezéseken való részvételről. Így aztán az októberre való emlékezet az egyetemre, illetve azon belül tanóráim néhány percére korlátozódik a családi visszaemlékezés mellett. És ez nagy szomorúság, gondolom, nem csak számomra.

33

MONTENEGRÓ. EGY NYARALÁS EMLÉKÉRE SARNYAI MÁRIA Egy nyaralás emlékeképp, az Adriai-tenger és a part, amit most bemutatok. A montenegrói partszakasz 293,5 km hosszú. Az Adriai-tenger aprólékosan tagolt partszakasz: kis öblök, fokok, félszigetek, strandok, s néhány komolyabb mint ... De menjünk sorjában! Két részből áll: a Boka Kotori-öbölből és a Paštrovići partszakaszból (ez Tivattól a Bojana torkolatáig terjed). Az Adriai-övezet az említetteken kívül magába foglalja a Zetai-Bjelopavlići síkságot és a Skadari-tó medencéjét. Milyen a part s az öböl? Gyönyörű! A hegyek (Orjen13, Lovćen14, Sutorman, Rumija) szinte a tengerből nőnek ki. Anyaguk mészkő, flis. Vízen és szárazföldön (vagyis az Adriai-magisztrálison autózva) egyaránt nagyon látványos. Repülőből is, vélhetően, ugyanis Tivatnak repülőtere is van. Észak-nyugatról indulva Boka Kotorska következik először. Az öbölrendszer fjordszerű hisz kialakulása a tengerpart süllyedésével következett be. Négy kisebb öbölből áll. A Toplanai vagy Herceg Novi-i, a Tivati a Risani és a Kotori. Ez utóbbiak a Verige-szoroson keresztül érhetők el. A szorosban komphajó közlekedik. Jókora utat s látványt spórolva meg. A sok kis sziget az öbölben mint egy-egy kis drágakő. Rendezettek a városok: Igalo, Herceg Novi, Baošić, Bijela, Risan, Perast, Kotor, Prčanj, és Tivat. Herceg Novinak és Kotornak magyar történelmi vonatkozásai is vannak. A Paštrovići partszakasz Nemrégiben a Budva és Bar közötti részét néztem meg. Budva igazi mediterrán óvárossal dicsekedhet igaz, az 1979-es földrengés jócskán megrongálta, mint az egész montenegrói partszakaszt, de újjáépítették és így kellemes bolyongani szűk utcácskáiban, apró terein. A város környékén sok szép rendezett strand van. Bar Montenegró legnagyobb kikötővárosa. Fontos vasúti-közlekedési csomópont is, hisz a Belgrád-Bar vasútvonal itt ér véget. Az Olaszországba igyekvő komphajóra is szállhat (Bar-Bari). A két említett város között különleges látványosság Sveti Stefan, mely tomboló – a sziget félszigetté vált a tenger munkájának köszönve. Kívülről semmi különös nincs, a valamikori halászfalucska házai látszanak csak. A belépés a szigetre csak nagypénzűeknek ajánlott, ahogy az útikönyv írja. 13 Orjen: a tenger közelsége következtében itt van Európa legcsapadékosabb helye – a csapadék évi mennyisége meghaladja az 5000 mm-t. 14 Lovćen: a csúcson található a költőfejedelem II. Petar Petrović Njegoš mauzóleuma

34

Egyéb városok még Petrovac, Sutomore, Bartól délkeletre pedig Ulcinj. Ez utóbbinak csodálatos homokstrandjai vannak, melynek anyagát a Bojana folyó hordaléka képezi. Nyáron, amikor perzsel a nap a végtelen tenger felől hűs szél fúj s a levegőben a fenyők, tamariszkuszok, oleanderek és egyéb bokrok illata érződik, gyönyörű a part. Az idős pálmafák adnak árnyat, megannyi fenyő, s az olajfák, melyek növelik s majd érlelik termésüket. Érdemes megízlelni a tengervizet, sótartalma 38 ‰. Várni a dagályhullámot, mely alig 20-30 centiméter. (Egyébként a hullámok 2-3 méteresek is lehetnek télen, sőt ha a jugo fúj akár 5 métert is elérik.) Búvárkodni is lehet, tengeri csillag, kagyló, sün, csiga, polip, medúza szép számmal akad. Aki mozgalmasabb időtöltésre vágyik természetesen a vízisportok lehetősége is adott. Vagy csak egyszerűen az apró vagy nagyobb kavicsokat gyűjtögetni, hisz a színek, formák változatossága elbűvölő. A Crna Gora-i tengerpart idegenforgalma virágzó, kedves szolgálatkész emberekkel. Azt a gyönyörű prospektust melyből a képek többsége van szintén tőlük kaptam. Jóllehet sok megoldatlan probléma is akad; a szennyvízelvezetés, szemét lerakás stb.

35

GEOGRÁFUS NŐ EGY NŐI GEOGRÁFUS SZEMÉVEL SZÖRÉNYINÉ KUKORELLI IRÉN Kedves Ági! Nem tudom, mióta ismerlek, nem tudom dátumhoz kötni, de úgy érzem – persze leírni is sok – évtizedekben mérhető, bár ezt a nők nem szokták hangsúlyozni, mégis most jól esik, mert ezzel egy hosszú barátságot bizonyítunk. Már nem is tudom, hol olvastam, hogy a tenni akarás és a tehetség verhetetlen páros. Az életben maradandót alkotni bármelyik hiányában nem lehet. Szerencsére Benned e kettő ötvöződött, és életpályád így válhatott teljessé. Irányító és szervezői tevékenységedet össze tudtad egyeztetni kutatói és oktatói munkásságoddal. Eddigi tudományos tevékenységed gazdagította a földrajztudományt. Határ menti kutatásaid olyan új eredményeket hoztak, melyeket a hasonló témával foglalkozók szívesen idéznek ma is. Oly boldogan és büszkén mutattad habilitációs előadásodra készült könyvedet, mely a történeti földrajz igényességével és alaposságával dolgozta fel a mai határmentiséget az ország délkeleti részén, ezen a gazdaságilag és politikailag is izgalmas határszakaszon, mely az elmúlt tizenöt évben sorsfordulókban bővelkedett. A női precizitás, az igényesség és alaposság tudományos munkásságodat végig jellemzi, volt mit tanulniuk és követniük a hallgatóidnak. Hiszen kutatói vénád mellett mindig igazi pedagógus voltál, nem volt soha nagyobb örömöd, mint hallgatóid sikerét látni, bevezetni őket a tudományos életbe, konferencián bemutatni őket, munkájukkal dicsekedni. Lelkesen, örömtelien tudtál mindenegyes tehetséges hallgatódról beszélni, örültél sikereiknek, s problémáikat próbáltad megoldani, vagy legalábbis mindenképp segíteni őket a megoldásban. Ez vonatkozott a szakmai, de még a magánéletükre is. Ezért nem csak „szimpla tanáruk”, hanem „nevelő szülőjük” is voltál. Fiatal generációk sorát adtad a társadalomföldrajznak, s ezért e tudományterület képviselői köszönettel tartoznak neked. Köszönjük ezt az áldozatos munkát. A tanítás, a kutatás és a tanszéki vezetői tevékenységed mellett konferencia szervezői érdemeidet is szeretném kiemelni. Köszönöm azokat a határ menti konferenciákat, amelyeket Szónokyné Gabival együtt szerveztetek nekünk, hogy a szakma újra és újra együtt legyen, mellette a baráti kötelék szorosabbá váljon. Minderre nem sajnáltad az energiádat és az idődet, s ezek számomra felejthetetlen szakmai diskurzusokat jelentettek. De hát tulajdonképpen nem kell búcsúzni, biztos vagyok benne, hogy a földrajzot, a kutatást nem hagyod, nem tudod abbahagyni, kapcsolatunk élő marad, csak egy másik szakasz kezdődik az életben. Kívánom magamnak és a szakmának, hogy további jó könyvekkel lepjél meg bennünket és ehhez kívánok Neked, Kedves Ági jó egészséget és a földrajz iránti szeretetednek a megmaradását kívánom! 36

NEM FÚJJA EL A SZÉL TIMÁR JUDIT 1988 volt vagy ’89? Vajon Pál Ági maga részese volt-e annak a fákat kicsavaró, autókat maga alá gyűrő homokviharnak, amit tanítványaival éltem át egy kecskeméti terepgyakorlaton, s aminek megrázó élményét mégis elhalványítja már a tavaly augusztus 20-i pesti viharé? Vajon valóban lehetséges, hogy manapság már a nyugdíjról is beszélgetünk egy olyan földrajzos konferencia szünetében, melyhez hasonlókon, ha közeli ismerőst kerestem, Ágira mindig „biztos pontként” számíthattam? Hogy előbbiekre már nem pontosan emlékszem, s hogy utóbbi téma már valóban érdeklődési körünkbe kerülhetett − alig hiszem. Tudom viszont, hogy Pál Ági nevével − közös témavezetőnk, Tóth József jóvoltából − először a szolnoki iparról publikált írásában ismerkedtem, s azt is, hogy azon a bizonyos kecskeméti terepgyakorlaton az ő jóvoltából járhattam sokadmagammal a tanyákat, kérdőívekkel „bombázva” lakóikat. Pedig azoknak a kérdőíveknek nem sok közük volt az ipartelepekhez. Annál több a főiskolás kérdezőbiztosok lelkesedésének, őszinte kíváncsiságának az Ágitól ellesett kutatói mentalitáshoz. Nyilván nem véletlen, hogy egy ilyen diákcsoportban könnyen rátalálhattam például Győri Ferire, akit hamarosan bevonhattam OTKAprojektembe, s aki − a kör bezárul − azóta már Tóth József irányítása alatt dolgozik PhD disszertációján. Mint ahogy az sem véletlen, hogy nem sokkal később a Juhász Gyula Főiskoláról egy ifjú kollégával, Pál Viktorral, mint szerzőtárssal utazhattam Pécsre az „Általános társadalomföldrajz I.” egyetemi tankönyv Dialóg Campus által szervezett megbeszélésére. Ő akkor már a tanítványból lett munkatársként dolgozott Ágival, jelenleg pedig mi tanítunk együtt a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékén. Kolléga, tanár, tanítvány − már-már kibogozhatatlan, mégis nagyon is egyértelmű, sokat mondó emberi viszonyok. Lehet, hogy Ági születésnapján róla, s nem ezekről a kapcsolatokról kellene szólnia a köszöntőmnek? E jeles alkalommal ezen merengek, illetve azon, hogy ha már közös emlékeink egy részét – akár egy homokviharét −, el is fújta a szél, az ünnepeltről gondolkodva hogyan is juthattam ilyen gyorsan a hozzá felnövő tanítványaihoz. Ugye Te is örülsz, Ági, hogy így történt? Boldog születésnapot!

37

ÉLETUTAK TALÁLKOZÁSA VERES LAJOS Pál Ágnessel egy-két évtizede figyelemmel kísérjük egymás tudományos tevékenységét, melynek végül eredménye lett: Ágnes a Területfejlesztési Tudományos Egyesült tagjai sorába lépett. Színvonalas előadásokat tartott rendezvényeinken, és sikerült Ágnessel jó együttműködést kialakítani, tapasztalata és tudományos ismeretei – főként a határ menti kutatásban – egy-egy pályázat megírásakor sokat jelentett az egyesület számára. Pál Ági tudományos tevékenysége és az én kutatásaim kapcsolódása eredményeként sokat találkozunk hazai tudományos konferenciákon, különböző rendezvényeken. Mindig nagy tisztelettel tekintek Ágnes hihetetlen kutatói ambícióira, mindenütt jelen van, ahol új ismeretekre tehet szert. Ez az érdeklődés munkáiban kiválóan tükröződik. Kedves Ágnes tisztelettel köszöntöm születésnapján, és továbbra is kívánok Önnek erőt, egészséget álmai megvalósításához mind a kutatásban, mind az oktatásban.

38

PÁL ÁGNES MÉLTATÁSA VÖRÖSMARTYNÉ TAJTI ERZSÉBET A most 65 éves Pál Ágnessel való kapcsolatomról írni megtisztelő és egyben nehéz feladat. Két különböző generációt képviselünk, mégis sok köt össze minket. Tekinthetek rá úgy, mint tanítványomra, és mint munkásságom folytatójára is. Az, hogy két ember pályája egy ponton összekapcsolódik, lehet sorsszerű és lehet véletlen, vagy netán mindkettő. Most, hogy e köszöntő sorok írására készültem, elgondolkoztam ezen. Pál Ágnessel való találkozásomat nevezhetnénk sorszerűnek, hiszen mindkettőnket Szolnok városhoz kapcsolódó érzéseink vezéreltek. Fiatal éveink helyszíne e város, bár időben távol esnek egymástól. Én ott éltem át a II. világháborút szenvedtem át a bombázásokat, ott kezdtem el dolgozni, majd élve az adódó lehetőséggel tanulni. Ott éltek a szüleim, s ott is vannak eltemetve. Szolnokon él Pál Ágnes családja is, ott járt iskolába, majd a szegedi egyetem (JATE) elvégzése után ott kezdett el tanítani. Közös bennünk Szolnok szeretete, s az a vágy, hogy ezt valamilyen formában közreadjuk. Amióta kutatóként kezdtem dolgozni, tervezgettem Szolnokról tanulmányt írni. Főként az a cél vezérelt, hogy cáfoljam azt az általánosan elterjedt nézetet, miszerint az Alföld iparosodásában csak az élelmiszeripar játszott szerepet. Én, aki egy fatelepen születtem, és egy fűrészüzem területén nőttem fel, meggyőződéssel vallom, helyenként (pl. Szolnok esetében is) a fafeldolgozó ipar szerepe is jelentős volt. Az 1960-as években Szolnok város fennállásának 900 éves évfordulójára készült a város vezetése. Abban az időben ott tanárkodó Pál Ágnes egy társával elhatározták, hogy az ünnepi eseményhez kapcsolódva könyvet írnak Szolnok városról. Támogatásért az Magyar Tudományos Akadémián Szádeczky professzorhoz, Ágnes volt szegedi tanárához fordultak, aki a Földrajztudományi Kutatóintézethez továbbította a kérelmüket. Véletlenül hallottam róla, s vállaltam a két fiatal kezdő pedagógus irányítását! Közös munkánk során megismertük egymást. Mindketten adtunk és kaptunk is egymástól. Én adatokat, s néhány nyers fogalmazványt, valamint kapcsolatokat a város akkori kulturális vezetőségéhez. Bízom benne, hogy adtam is tapasztalatimból. Abban a munkában, amellyel a kötetet összeállítottuk, a tudomány tiszteletét, kitartást, s nem utolsósorban a tárgyi ismeretek leírását, rendezését, az adatok értékelését, ábrák készítését igyekeztem átadni nekik. Pál Ágnessel gyakran találkozva sikerült összeállítani a kötetet, ami a Szolnok megyei Verseghy Ferenc Könyvtár gondozásában meg is jelent 1975-ben: Szolnok a Közép-Tiszavidék tájszervező centruma. A könyv megjelenése után sem szakadt meg a kapcsolatunk. Jelentkezett aspirantúrára és fel is vették. Vezetője közvetlen főnököm, Borai Ákos lett, aki 39

hallgatólagosan tudomásul vette, hogy kapcsolatban maradtunk, s tanácsokkal láttam el az aspirantúrára vonatkozóan. Arra ösztönöztem, hogy minden kötelező vizsgát időben tegyen le, és hogy ne hanyagolja el a nyelvtanulást sem. Ez utóbbi közvetlen hasznát az aspiráns ösztöndíjak során érzékelhette. A világ sok tájára eljutott ösztöndíjaknak köszönhetően. A vizsgák letétele után kezdte el a kandidátusi disszertáció írását. A fenti közös könyvünk anyagát újabb fejezetekkel egészítette ki, a vezetője javaslatai alapján. Téziseinek kidolgozásában, dolgozatának végeleges formába öntésében segítettem, de már önállósodása is jelentősen fejlődött. 1980-ben megvédte a disszertációját, s a Szegedi Tanárképző Főiskolára meghívták tanítani. Nagy energiával látott munkához, s eredményesen végzi a mai napig is. A tanszékvezető nyugdíjba menetele után tanszékvezető lett 2006-ig. Nem kis feladat ellátni a tanszékvezetést, és tanítani, de ezek mellett mindig végzett tudományos kutatómunkát is. Számos tanulmányt készített, rendszeresen részt vett, és előadást tartott a hazai és külföldi tudományos rendezvényeken, konferenciákon, vitaüléseken, s a földrajzi vándorgyűléseken. Szoros kapcsolatot tart a határon túli magyar egyetemekkel. A politikai rendszerváltás az oktatásban és a tudományos életben is sorozatos változásokat hozott. Kívánatossá vált, a tudományos fokozatának továbbfejlesztése. Ágnes ezt a feladatot is rendkívüli elszántsággal teljesítette. Sikeresen habilitált a pécsi egyetemen 2004-ben. Az 1990-es években az átalakuló társadalmi- gazdasági folyamatok értékelése a földrajztudomány számára is komoly kihívást jelentett. Korábban a tervezést elősegítő támogató kutatások voltak jelentősek, napjainkban inkább a nemzetközi projektekhez való kapcsolódási pontok keresése a jellemző. Ehhez kedvező feltételeket ad a térség Európai Uniós tagsága. Az európai regionalizmus kiterjedése, átfogó és meghatározó folyamattá válása új távlatokat nyitott meg. Ugyanakkor kihívást is jelent az integrálódó közép-keleteurópai országok számára. Az új európai régiók formálódásának egyik különleges mozgatórugója a határokon átnyúló térszerveződések létrejötte. Az MTA Regionális Kutatások Központjának kutatócsoportjai a sajátos helyzetű térségek terület- és településfejlesztési problémáit vizsgálva észlelték a határ menti települések sajátos helyzetét. Külön csoportok foglalkoztak e térségekkel. Pál Ágnes Szeged helyzetéből kiindulva vállalta és végezte a délalföldi régió határ menti vidékeinek vizsgálatát. Munkája során felvázolta a délalföldi régió határ településeinek, településcsoportjainak jelenlegi helyzetét, és a térség gazdasági fejlődésének elemeit. Értékelte struktúrájának gócpontjait, és jövendő potenciálját. Az Európai Unió határ menti térségeit behálózó eurorégiók rendszere ösztönzően hat arra, hogy az Európai Unió külső határai mentén olyan szervezett és intézményesült együttműködések jöjjenek létre, amelyek a határ menti kapcsolatok fejlesztését, különféle adottságú és különféle fejlettségű térségek egyre szervesebb együttélését valósítsák meg. Az európai régiók rendszere új lehetőségeket kínál a 40

határ menti együttműködésnek éppúgy, mint a területi fejlődésnek. Ebben az új kapcsolódási rendszerben rejlő lehetőségek az egyesülő Európa számára új mozgástereket kínálnak, valamint új dimenziót a Dél-alföldnek. (Pál Ágnes: Délalföldi határvidékek. Pécs, 2003) Hogyan is jellemezzem Pál Ágnest, mint embert, mint a tudományok művelőjét? Mint embernek legjellemzőbb tulajdonsága bensőséges mély kapcsolata családjához, barátaihoz, munkájához. Mindig törekedett jó baráti kapcsolatok kialakítására, fenntartására. Elismerésre méltó, hogy a jó kapcsolatok kialakításánál törekszik arra, hogy az ne csak a számára legyen hasznos, hanem a partner számára is előnyös legyen. Jellemző rá a hűség is. Nem váltogatja barátait, munkahelyeit. Tudományos tevékenységére az ambíción kívül a kitartó szorgalom, de mindenekelőtt a jó szervezőképesség jellemző. Elképzeléseit nem könnyen adja fel. A kudarcokon nem kesereg, hanem másfelől kiindulva közelíti meg a lehetőségeket, míg csak el nem éri a célját. Kezdetekben meglévő gyengeségét, a nehézkes írást a sok gyakorlat során mára teljesen legyőzte. Erőssége az adatok kiértékelése, ábrák megtervezése. Lényeglátó, problémacentrikus látásmódjellemző rá. Kiemelkedő azonban ma is jó szervezőképessége. Ezt dicséri a 2002-ben megjelentetett színvonalas „Héthatáron” c. tanulmánykötet, valamint a munkásságomat méltató Portré és pályakép c. kötete (2007). Kitartóan küzdött tanszékéért, tanítványaiért. Számára az oktatás, és a kutatás a hivatás, nem munka. Reméljük szorgalmas és áldozatos munkáját még tovább folytatja jó egészségben s a rá oly jellemző aktivitással.

41

TANULMÁNYOK

42

A TISZAZUG HIDROGEOGRÁFIAI VISZONYAINAK VIZSGÁLATA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FELSZÍNI ÉS A FELSZÍN ALATTI VIZEK HASZNOSÍTHATÓSÁGÁRA BAGDI SÁNDOR Abstract This essay was prepared as a birthday-salutation. I was selecting from my PhD-dissertation that was prepared in 1968. In the study I mention the geomorphologic conditions and the hydro geographic characteristics of the Tiszaug-surface. Further topics of the study are the surface forms and the surface forming activities of the River Tisza and the River Körös.

Kulcsszavak: Tiszazug, geomorfológia, hidrogeográfia, talajvízszint észlelő kutak, vízhasznosítás

Bevezetés Kedves Ági! Ezen a nevezetes, ünnepelt születésnapon fogadd szeretettel egy régi munkám tartalmas kivonatát. A Tiszazuggal való foglalkozásomat a szakmai képesítésem mellett az is meghatározta, hogy egyetemi végzésem után közvetlenül Kunszentmártonba kerültem, ott kaptam állást és gimnáziumi tanárként dolgoztam 1955-től 1959. augusztus 31-ig. Az ott eltöltött négy év alatt részletesen bejártam és alaposan megismertem a Tiszazug területét. Az erről készült munkámat terepbejárásaim, méréseim, adatgyűjtéseim és rendszerezésem alapján, másrészt, elsősorban URBANCSEK J. (1961), ALDOBOLYI NAGY M. (1964) és ANDÓ M. (1967) idevonatkozó kutató munkáit irodalomként felhasználva készítettem. Ebből a munkából született meg 1968-ban az egyetemi doktori disszertációm, melyet Szegeden adtam be a Természettudományi Kar Földrajz Tanszékére. 1964-ben kezdtem a disszertációm elkészítéséhez, amely hat fejezetből áll. Ez a tanulmány három fejezetéből készült válogatást tartalmaz. A felszín geomorfológiai viszonyai és hidrogeográfiai sajátosságai A Tiszazug a környező területekhez hasonló morfológiai szinteket tartalmaz, de más, jellegzetesebb kiterjedésben. Így tartalmazza a kettőzött holocénteraszt, az alluviumot, az új pleisztocén infúziós löszhát szintjét és a szélfújta homokfelszínt. A futóhomok és a lösz települése a Tiszazug ezen területein megegyezik a DunaTisza-közivel, vagyis a települési viszonyok és az összetétel alapján mind a két terület homokanyaga azonos korú és származású. A Tiszazug felszín kialakításában a víz munkájának nagyobb jelentősége volt és van, mint a szomszédos területeknek, mivel a Tisza és a Hármas-Kőrös összefolyási területét a folyók a közelmúlt geológiai idők folyamán teljesen átjárták. A szint-viszonyok is a víz

43

munkájának hatására végbement talajképződési folyamat eredményei. A kialakult mezőgazdasági öntés-, réti-, homok- és szikes talajok aránya lényegesen különbözik a környező tájakétól. A Tisza felszínalakító tevékenysége A Tisza geológiai kora alig néhány 10000 esztendő, azóta gyűjti és vezeti le az Alföld peremfolyóinak vizét. A Tiszazug mai felszíne a negyedkor második felében alakult ki végleges formájában. A Tisza kanyarulataival azóta az egész Tiszazug területét „bebarangolta”. Lassú folyását legjobban az igazolja, hogy a Tisza medre Tokajtól Szegedig kilométerenként átlag 5 cm eséssel halad végig. A Tisza a Tiszazug területét Ny-ról határolja 60 km hosszan Tiszaföldvártól a Hármas-Kőrös torkolatáig, itt végig középszakasz jellegű. Több kanyarulatát a szabályozás alkalmával átvágták. A legnagyobb kanyarulata Tiszaföldvár és Cibakháza között van, amelynél a szabályozás alkalmával 1 km-es átvágást alkalmaztak és ezzel mintegy 18,5 km-es folyószakasz vált feltöltődő holtággá. Jelentősebb átvágás van még Tiszaugnál, Alpárnál és Csongrád fölött. Számos, régebben levált medret is találunk a Tiszazugban, ezek egy része feltöltődött, más része lápos terület. A Hármas-Kőrös felszínalakító tevékenysége A Tiszazug területét K-ről határolja a Hármas-Kőrös. A torkolata fölött mintegy 33-34 km-es szakasza tartozik ide a Gyügéri halom területéig. Az esése nagyon csekély ezen a területen, alig 1-2 cm/km. Mesterségesen kb. 12 kanyarát vágták át, természetes módon jóval több a levált meanderek száma. A régi nagy és sekélyebb meanderekbe újabb kisebb, de mélyebb kanyarulatok ívelődtek. A jól látható régi meanderek: a Cserkehalomtól K-re fekvő Nagy-ér és a Ny-ra lévő Görbe-ér, valamint Szelevénytől Ény-ra a Dömötör-ér és DNy-ra a Vadas-ér. Ide tartoznak a kungyalui Kékes és Szőrfüves, valamint Kőkút elnevezésű területek is. A Tiszazug D-i részén, ahol a két folyó aránylag közel folyik egymáshoz, a terület összeszűkül és szinte lehetetlen megkülönböztetni, hogy a régebbi elhagyott meanderek közül melyik a tiszai és melyik a kőrösi eredetű. A Tiszazug egyéb felszíni formái A különböző felszíni formáknak is jelentős szerepük van a morfológiai értékelésnél, így a hidrogeográfiai jelentőségük fontos. A falvak a Tiszazug Ny-i részén a löszhátság szélein található, kiugró félszigetekre épültek (pl. Cibakháza, Tiszasas, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Csépa). Ezek szintje ma a holocén alsóterasz magassága fölött van kb. 1-2 m-rel. A Tiszától legtávolabb lévő meanderek mellett lehet vélni a holocén terasz felső lépcsőfokát, amelyet a 44

löszhátságtól régi folyókanyarulatok választanak el. Az alsó lépcsőfokhoz képest 1,0-1,5 m-rel magasabb a szintjük. A Tiszazugban a homokfelszín, amely a pleisztocénban és az óholocénban keletkezett, egyenetlen, nyugtalan elrendeződésű, de magasabb a löszhátságnál. Egy É-i és egy D-i homokfelszínről beszélhetünk. A Tiszazugban a legnagyobb szinteket a homok területén találjuk, ilyen pl. a Zsidóhalom (100 m) az É-i területen, a D-i részen pedig az Égetthalom (108 m), ez utóbbi a Tiszazug legmagasabb pontja. A legalacsonyabb része a Tisza és a Kőrös összefolyásánál van Felsőréten, ahol a tengerszint feletti magasság 80 m. A holocén ártér a meghatározó jelenlegi felszíni forma, amely a legalacsonyabb és egyben a legnagyobb kiterjedésű terület. Jól láthatóan határolja el a homokfelszíneket Ny-ról. A löszhát körülhatároló részeként is ezt a formációt találjuk. Felépítése nagyrészt rétiagyag és öntéstalaj. A Tiszazug felszíne, nem nagy mértékben ugyan, de lejt a Tisza és a Kőrös felé, külön D-felé is. A folyók régi meder és hordalék maradványai nagyon bonyolult rendszerűek, amit szinte lehetetlen feltérképezni. A felszínlefolyás viszonyai igen rosszak, ezért az egész terület a belvízrendezés színhelye. Jellemző felszíni formák még a természetes elemek mellett a kunhalmok. Ilyenek pl. Szelevénytől É-ra a ’VÉG-halom’ (96 m), a ’CSERKE-halom’ (96 m), de a Kőrös mentén is több hasonlót lehet találni.

1. ábra A Tiszazug főbb talajtípusai

45

1. táblázat A Tiszazug talajtípusainak területe

Talajtípus Mezőségi talajok Homokos öntéstalaj Homoktalaj Szikes talajok Réti talajok Fiatal öntéstalajok

Terület (kat. hold) 42.000 13.000 8.500 8.000 3.500 2.000

A Tiszazug 77.000 kat. holdas területén igen változatos talajféleségek keletkeztek az elmúlt időszakban (1. ábra, 1. táblázat). A felszínközeli vízmozgási viszonyok A Tiszazug területén telepített talajvízszint észlelő kutak adatai alkalmasak arra, hogy megfelelő szempontok alapján feldolgozva a felszínközeli talajvíz mozgásainak viszonyait tanulmányozhassuk. Megfigyelhetjük a talajvízszint változását, annak összefüggését a Tisza, illetve a Kőrös vízjárásával, a csapadék időbeli eloszlásával, a területen képződött üledékes kőzet szerkezeti változásaival és szemcsézettségével. A kutak segítségével megtaláljuk a terület talajvíztükör vízválasztóját a két folyó, a Tisza és a Hármas-Kőrös között. A talajvízszint észlelő kutak rövid áttekintése A Tiszazug területén a VITUKI (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet) kezelésében 7 talajvíz megfigyelő állomás, talajvízszint észlelő kút működik (2. ábra). Az ábrán lévő 8. kút, az 1585 jelű, egy tanulmány kút volt, amelyet csak meghatározott időre, 1934-1965-ig állítottak fel. Az észlelő kutakkal telepítésük óta rendszeres megfigyeléseket végeznek, és adataikat nyilvántartják. A kutak helyének leírásából egy példa: „A 343. számú kutat Tiszaföldvártól DK-re kb. 4 km távolságra, Kunhalom területén, a Petőfi Tsz. udvarán telepítették 1954. május hónapban. Pontos helye: É-i sz. 46° 58’, K-i h. 20° 22’, mélysége 9,75 m, a kútcső külső átmérője: 95 mm. A kút mélységének megfelelő, 9,75 m vastagságban, 15 jól elkülöníthető geológiai, ásványos összetételben meghatározott réteget találunk, ahol a legvékonyabb réteg vastagsága 20 cm (975 cm-től 970 cm-ig), a legvastagabb pedig 170 cm (430 cm-től 600 cm-ig), a rétegek átlagos vastagsága 64,6 cm”. A területen elhelyezett kutak ásványos összetétele a következőkben foglalható össze. A talajfelszín alatt elhelyezkedő rétegvizet talajvíznek nevezzük, melynek 46

felső szintje a talajvíz tükör. A talajvizet, melyet ásott kutak segítségével tárnak fel, igen sokrétűen felhasználják, pl. háztartásban, mezőgazdaságban, iparban stb.

2. ábra Országos hálózati talalajvízészlelő kutak Tiszazug területén

A Tiszazug területén, mint az Alföldön, minőségi szempontból igen komoly kifogás merül fel a talajvízzel szemben, mert sok oldott anyagot tartalmaz. Ilyenek pl. a mészsók és magnéziumsók, melyek keménnyé és keserűvé teszik, a nátriumsók, ezektől lúgos és keserű lesz, illetve az ammóniumsók, melyek jelenléte bűzös és kellemetlen ízt okoz. A talajvíz előnyei, hogy aránylag kis költséggel elérhető, kitermelhető, illetve, hogy kedvező a hőmérséklete, ami fontos a növény és állatvilág ellátásában, de ahol szükséges, az ivóvíz szolgáltatásban is. A talajvíz tükör elhelyezkedése a Tiszazugban, mivel aránylag sík terület, területenként 1 mtől 7-8 m-ig változik. A folyóvíz közelsége és vízjárása, másrészt a felszíni földtani viszonyok befolyásolják a mélység különbséget. Vízhasznosítási javaslatok A Tiszazug területén, régi megállapítás, hogy az évi csapadék mennyiség nem biztosítja a tenyészidőszak legfontosabb időszakában (július, augusztus, szeptember) a szükséges vízmennyiséget. Megoldási lehetőségek vannak, csak a megvalósítást kellene gyorsítani. Ilyenek: 47

Nagy segítség lehet a kiskörei víztározó, amely örömünkre már készen van, ehhez a tiszazugi csatornahálózat kiépítését kellene bővíteni. • A talaj egyenetlensége miatt állványokra lehetne építeni a ’cementvályú’ csatorna hálózatát. • Ez a csatorna a szivárgás és párolgás mennyiségét nagyban csökkenti. • Ez a csatorna terjedelménél fogva jóval kisebb területet foglal el a szántóföldekből. • Ezzel a csatornával a Tisza és Kőrös nyári kis mennyiségű vizét gazdaságosabban lehetne kihasználni. • Ciszternák építésével az árasztásos öntözést is lehetne alkalmazni, ahol ez eredményesebb, persze a szórófejes öntözés sokkal gazdaságosabb. • Lehetne több talajvízkút építésére gondolni. • De meg lehetne kezdeni a meglévő szikesek javítását is. Elképzelhető, hogy a jövőben a Tiszazug területe alkalmas lehetne a homoktalajon továbbra is szőlő és gyümölcs, a réti öntéstalajokon pedig a gyümölcs és zöldség kultúrák nagyobb mértékű és intenzívebb meghonosítására és művelésére. •

IRODALOM ALDOBOLYI NAGY M. 1964: Földrajzi megfigyeléek a Tiszazugban. – Földrajzi Értesítő, 3. füzet ANDÓ M. 1967: A Dél-Alföld természeti földrajzi adottságainak komplex vizsgálata. Kandidátusi értekezés URBANCSEK J. 1961: Szolnok megye vízföldtana és vízellátása, Szolnok

48

AZ APRÓFALVAS HELYI TÁRSADALMAK ÉLETKÖRÜLMÉNYEI BALOGH ANDRÁS Abstract After the regime change everybody expected rapid and favourable changes in villages included the smallest ones. However, in those settlements which have less than 500 inhabitants the socialist agriculture collapsed and the great part of commuter workers became unemployed because of the crisis of industry. Many of them have sank into poverty. The institutions of basic services have been scaled down almost completely. How their conditions of life have been changed during the last years? This study try to answer this question.

Kulcsszavak: aprófalu, életkörülmények, intézményi-igazgatási ellátottság, infrastruktúra, regionális különbségek

A rendszerváltozás utáni évek gazdasági-társadalmi folyamatai Az 1990-es években Magyarországon mind a társadalomtudományok, mind a köznyelv szóhasználata szerint modell-, rendszer- és korszakváltás ment végbe (KOVÁCH I. 2002). A változás érintette a gazdaságot, a társadalmat és ezeken keresztül az ország térszerkezetét, településrendszerét. Megváltoztak a településközi kapcsolatok, új növekedési pólusok jelentek meg, egykori centrumtérségek alakultak át depressziós övezetekké. A megváltozott körülményekhez az aprófalvak egyrészt kevésbé alkalmazkodtak sikeresen, másrészt maguk is számos különböző fejlődési pályát jártak be. Végbement a piacgazdaságra történő átállás, az állami tulajdon helyett a magántőke lett a domináns. A privatizáció következtében új gazdasági elit alakult, elsősorban a multinacionális vállalatok magyarországi telephelyeinek vezetőiből, állami cégek menedzsereiből, az állami tulajdont eredményesen privatizálókból és saját alapítású, sikeresnek bizonyuló cégek tulajdonosaiból (CSITE A. – KOVÁCH I. 2002). A falvak ebből a folyamatból szinte teljesen kimaradtak. A társadalom válaszai a gazdasági változásokra igen sokrétűek voltak. Az átalakulás legfontosabb következménye az egyenlőtlenségek növekedése volt, melyek legélesebben a jövedelmi különbségek és az életkörülmények területén mutatkoztak meg (KOLOSI T. 2000; ANDORKA R. 2003). Legfontosabb kiváltó tényezői: a gazdaság általános recessziója, majd pedig területileg differenciált növekedési pályára állása, a munkaerővel szembeni követelmények megváltozása, a foglalkozás szerinti átrétegződés és munkanélküliség alakulása, a háztartások jelentékeny hányadának inaktívvá válása, és ezek által a szegénység új formáinak megjelenése (KOVÁCH I. 2002; ANDORKA R. 2003). További kedvezőtlen hatások érték a helyi társadalmat a mezőgazdaságban bekövetkező változások következtében. A tőke és a piacra termelés egyre szűkebb csoport kezében

49

összpontosult, a földre vonatkozó kárpótlási jegyek által megszerezhető birtokok kétharmada nem mezőgazdasági foglalkozásúak kezébe került (G. FEKETE É. 1999; MÁRTON J. 1997). Bizonyossá vált, hogy napjainkra nemcsak a gazdagság, hanem a szegénység is településformáló erővé vált (DÖVÉNYI Z. 2003). A községi népességben sokkal nagyobb a szegények aránya (ENYEDI Gy. 1996; KOLOSI T. 2000, ANDORKA R. 2003; DÖVÉNYI Z. 2003). A falvak a rendszerváltozás első éveiben a központi költségvetésből az addigiaknál sokkal jelentékenyebb összegekkel rendelkezhettek, s ez különösen a kisfalvak számára jelentett jó pénzügyi helyzetet (CSAPÓ T. 1993; ILLÉS I. 2003). Önmagában azonban ez nem oldotta fel az egyre markánsabbá váló szociális feszültségeket. Egyrészt azért nem, mert a támogatások mértéke a meginduló jelentékeny inflációval lépést már nem tartott, másrészt mert az összegeket ugyan megpróbálták a céltámogatásokra kiírt pályázatok elnyerésével hasznosítani (infrastrukturális beruházások, tanterem- és tornaterem-építések stb.), annak eredménye számos kihasználatlan új épület, párhuzamos beruházás és a településeket olyan irányba terelő folyamat lett, amit a falu nem választott volna (ILLÉS I. 2003). Az életkörülmények vizsgálata Az aprófalvak életkörülményei egyrészt feltárhatók statisztikai adatok elemzésével, másrészt empirikus vizsgálat alkalmazásával, nevezetesen a helyi önkormányzatoknál végzett kérdőívezés segítségével. A vizsgálatba bevont mutatók az alábbiak (2003-as TSTAR-adatok): • Laksűrűség • épített 3 és több szobás lakások száma • 100 főre jutó személygépkocsik száma • vízvezeték-hálózatba bekötött lakások aránya • háztartási gázfogyasztók aránya • csatornahálózatba bekötött lakások aránya • egyéni távbeszélő fővonalak száma/fő • 100 főre jutó kiskereskedelmi üzletek száma • intézményi-igazgatási ellátottság • szaküzletek száma A laksűrűség az egy lakásra jutó lakosok arányát mutatja meg. Az intézményiigazgatási ellátottság összetett mutató, magában foglalja a postahivatalok és fiókposták, a gyógyszertárak és fiókgyógyszertárak és a könyvtárak számát, azt, hogy az adott település körjegyzőségben van-e, illetve, hogy működik-e helyben háziorvos. Szintén több adatsorból (12) áll a szaküzletek számát feltüntető mutató. Valamennyi típusú szaküzlet összesített értékét jelöli egyetlen adatban. A figyelembe vett szaküzletek: használtcikk-, élelmiszer, iparcikk jellegű üzletek, zöldség-és gyümölcsszaküzletek, hús- és húskészítmény-, valamint hal-és 50

halkészítmény-szaküzletek, kenyér- és pékáruüzletek, alkoholtartalmú és egyéb italok szaküzletei, dohányáru-boltok, ruházati, bőr- és cipőszaküzletek, és végül háztartásicikk-üzletek. A polgármesterek számára készített kérdőívek megpróbáltak fényt deríteni az aprófalvakat sújtó legfontosabb problémákra. 2006 tavaszán valamennyi 500 főnél kisebb lélekszámú község önkormányzatához postai úton eljuttattunk egy kérdőívet, amely nagyobb részt zárt, kisebb részben nyitott kérdések révén próbálta felmérni a polgármesterek véleményét saját településük általános társadalmigazdasági helyzetéről, legfontosabb megoldandó problémáiról, esetleges előnyeiről, lehetséges fejlődési perspektíváiról. A kiküldött 1030 kérdőívből 445 darabot küldtek vissza, ami 43,2%-os aránynak felel meg. Az egyik feladat során 20 tényezőről kellett megállapítania a polgármestereknek, településükön mennyire jelentenek súlyos gondot, feszültséget. A lehetséges válasz négyféle lehetett: • nagyon súlyos probléma • problémát jelent • kis mértékben jelent problémát • egyáltalán nem jelent problémát. A rendszerváltozás óta eltelt 17 év alatt bekövetkezett változásokkal 3 kérdés foglalkozott. Ezek a következők: a lakosság életszínvonalában, a település közlekedési kapcsolataiban és a lakosság munkaerő-piaci helyzetében előre- vagy visszalépés következett-e be? A vizsgálat eredménye: jelentős regionális különbségek A legnagyobb összefüggő, kedvezőtlen életminőségi mutatókkal rendelkező zóna Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi fele, mindenekelőtt az Edelényi, Encsi, Szikszói és Abaúj-Hegyközi kistérségek aprófalvas vidékein, valamint Baranyában a Sellyei, Somogyban a Kaposvári kistérségekben van. A legmagasabb értékeket kapó települések összefüggő övezetei a Balaton környékén, Vas megye északi és Győr-Moson-Sopron megye déli felében, illetve a Tisza-tó környékén (Tiszadorogma, Tiszabábolna, Tiszavalk, Négyes, Újlőrincfalva) találhatók. Azok az ország „keleti” felében fekvő aprófalvak, amelyek a legmagasabb pontszámú kategóriába tartoznak, elsősorban infrastruktúrájuknak, mindenekelőtt a vezetékes gáz kiépítettségének, illetve a magasabb népességszámuk és esetleges idegenforgalmi potenciáljuk révén kialakult sokrétűbb szaküzleti ellátottságuknak köszönhetik ezt (1. ábra). Az ábra azt mutatja, hogy 6 különböző életminőségi mutatóban milyen arányban szerepelnek az élcsoportban az ország nyugati, illetve keleti térségeinek aprófalvai. Az élcsoport a laksűrűség, az épített legalább 3 szobás lakások aránya, a gépkocsi-ellátottság, vezetékes gáz kiépítettsége, illetve a csatornázottság esetében a 100 legjobb helyezést elért községet jelenti. A szaküzletek számánál azonban a legjobb 240 helyezett falu – azaz az összes majd egynegyede – regionális 51

megoszlását láthatjuk, ugyanis ebben az esetben a legjobb 100 nem választható le a lista többi tagjáról az üzletek azonos száma miatt. (A 70. és a 240. helyezések közé esők mind 3 szaküzlettel rendelkeznek.) laksűrűség

épített 3-x lakás

keleti 13%

keleti 20%

nyugati 80%

nyugati 87%

szaküzletek

gépkocsi

keleti 6%

keleti 34%

nyugati 66% nyugati 94%

vezetékes gáz

csatorna

keleti 23%

keleti 40% nyugati 60% nyugati 77%

1. ábra Néhány életminőségi mutató legkedvezőbb értékeinek földrajzi fekvés szerinti megoszlása (Forrás: TSTAR 2003 alapján saját szerk.)

Legszámottevőbb eltérés a 100 főre jutó személygépkocsik arányában és a 2003-ban épített 3 vagy több szobás lakások számában mutatható ki, utalva a 52

lakosság anyagi körülményeiben rejlő különbségekre. Legkisebb differencia a vezetékes gázhasználók arányában mutatkozik. Oka az 1990-es évek elejének területfejlesztési gyakorlatában kereshető. Az 1992-1995 közötti periódust szokás „gáz-korszak”-ként aposztrofálni. A területfejlesztési támogatások nagyfokú területi koncentrációt mutattak: a Dunántúl részesedése 6,6%, a Dunától keletre fekvő országrészeké 93,4% volt. Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kapta az összes támogatás 43,1%-át. A Területfejlesztési Alapnak pedig mintegy a felét a földgázhálózat kiépítésének támogatására használták fel (ILLÉS I. 2003). A kérdőíves felmérés az alábbi eredményeket hozta: Az aprófalvak legsúlyosabb problémái a munkanélküliséghez, az elöregedéshez, az elvándorláshoz és az önkormányzatok forráshiányához kapcsolódnak. Az alábbi ábrán a nagyon súlyos problémaként megjelölt tényezők százalékos előfordulási aránya látható (2. ábra). infrastrukturális ellátottság közlekedési lehetőségek termelési lehetőségek lakossági aktivitás értelmiség hiánya elöregedés elköltözés szabadidő-eltöltés közbiztonság munkanélküliség szegénység tartós munkanélküliség helyi munkahelyek hiánya szakképzetlen munkaerő gazdasági teljesítmény önk. pénzügyi helyzete társulások hiánya helyi szolgáltatások hiánya közeli város fejletlensége magas nemzetiségi arány

16,9 21,8 10,7 15,8 26 42,6 38,1 10 7,5 35,9 36,5 33,1 55,5 26,1 27,3 38,1 4,4 15,8 8,9 7,8 0

10

20

30

40

50

60

%

2. ábra Az aprófalvak legsúlyosabb problémái az önkormányzatok megítélése szerint (Forrás: kérdőíves felmérés alapján saját számítás)

A polgármesterek legjelentősebb gondnak a helyi munkahelyek hiányát tartják: a kérdőívek 55,5%-ában szerepel a nagyon súlyos problémák között, megelőzve – többek között – a magas munkanélküliségi rátát amely a hatodik leggyakrabban 53

említett tényező (35, 9%). Mivel a munkanélküliség kialakulása, terjedése és állandósulása az országban határozott kelet-nyugat dichotómiát takar, érdemes megvizsgálni a válaszok mögött rejlő regionális különbségeket (3. ábra).

100 Helyi munkahelyek Munkanélküliség Tartós munkanélküliség

3. ábra A munkanélküliség súlyosságának megítélése az önkormányzatok által adott válaszok alapján (Forrás: kérdőíves felmérés alapján saját szerk.)

Az ország keleti felében fekvő kisközségek önkormányzatai által adott válaszok tanúsága szerint a munkanélküliség lényegében egyet jelent azzal, hogy az állás nélküliek tartósan nem tudnak elhelyezkedni. A munkanélküliség a Dunántúl északi felében kevés esetben jelent komoly problémát a helyi vezetésnek. A déli megyékben, illetve Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön azonban rendkívül súlyos társadalmi konfliktusforrás. A rendszerváltozás utáni évek során bekövetkezett változásokra az alábbi válaszok születtek: A polgármestereknek csak kevesebb, mint 1/3-a szerint lett könnyebb az élet 1990 óta. A romló életszínvonalat megjelölő települések megyén belüli aránya 50% vagy afeletti Békésben, Hajdú-Biharban, Hevesben, Somogyban, Szabolcs-Szatmár-Beregben. 30% alatti aránnyal csupán a három Nyugat-dunántúli megyében találkozunk. A közlekedési kapcsolatokban bekövetkezett módosulások egyértelműen kedvezőtlenek: Csak minden 4. vélemény szerint lett jobb a közlekedés a bő másfél évtized alatt. 45%-uk ebben az esetben is az ország 3 legnyugatibb megyéjéből származik. Az aprófalvak munkaerő-piaci helyzetében a rendszerváltozás óta bekövetkezett változás egyértelműen negatív, s ez tükröződik a kérdőíves felmérés eredményeiben is: A felmérés eredménye alapján Az aprófalvak 74,2%-ában romlott, és mindössze 54

7,6%-ában javult a lakosság munkaerő-piaci helyzete a rendszerváltozás óta eltelt 17 év alatt. Összegzés Egyértelmű, hogy a kistelepülések fejlettségében a földrajzi fekvés napjainkban jelentősebb differenciáló tényező, mint a méret. Nincs ez másképp az életminőség tekintetében sem. Az életkörülmények egyértelműen az ország nyugati felében fekvő településeken a jobbak. Ami „tompítani” tudja a nyugat-kelet dichotómiát, elsősorban az infrastrukturális ellátottság: a vezetékes gáz állami segítséggel való kiépítése az ország keleti felében, illetve a szennyvízcsatorna általános hiánya az ország valamennyi régiójában.

IRODALOM ANDORKA R. 2003: Bevezetés a szociológiába. – Osiris Kiadó, Budapest, 662 p. CSAPÓ T. 1993: A rendszerváltás hatása a Nyugat-Dunántúl aprófalvas településeire. – In: Kovács T. szerk.: Kiút a válságból. II. Falukonferencia. MTA RKK Pécs, pp. 275-280. CSITE A. – KOVÁCH I. 2002: A privatizáció: új gazdasági elit és a vállalati tulajdon. – In: Kovách I. szerk.: Hatalom és társadalmi változás, Napvilág Kiadó, Budapest, pp. 25-65. DÖVÉNYI Z. 2003: A településrendszer fejlődése és sajátosságai. – In: Perczel Gy. szerk.: Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, pp. 521528. ENYEDI Gy. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon. – Ember-település-régió. Budapest, 138 p. G. FEKETE É. 1999: Konfliktusok a ’90-es évek második felének magyar falvaiban. – In: Pócs Gy. szerk.: Vidékfejlesztés – Vidékpolitika. Agroinform Kiadóház, Budapest, pp. 101-110. KOLOSI T. 2000: A terhes babapiskóta. – Osiris Kiadó, Budapest, 238 p. KOVÁCH I. 2002: A posztszocializmus vége. – In: Kovách I. szerk.: Hatalom és társadalmi változás, Napvilág Kiadó, Budapest, pp. 7-21. MÁRTON J. 1997: A kisgazdaságok életképessége és a falu sorsa. – In: Kovács T. szerk.: A fenntartható mezőgazdaságtól a vidékfejlesztésig. IV. Falukonferencia. MTA RKK Pécs, pp. 89-94.

55

EURORÉGIÓK ÉS EGYÉB HATÁRKÖZI STRUKTÚRÁK MAGYARORSZÁGON15 BARANYI BÉLA Abstract This study deals with the new dimensions of cross-border structures along the state borders of Hungary. It pays special attention to the presentation of the territorial integrations including the already existing euroregions and other euroregional organizations as well as the just forming organizations. One of the most important results of the analysis is that the significance of the smaller scale organizations at the level of micro regions, counties and settlements in cross border cooperation is increasing while the role of the overgrown, large scale model is decreasing. The fundamental reform and the structural transformation of the large scale organizational model (like the Carpathian Euroregion) and the strengthening of the role of the smaller scale cross-border structures seems to be inevitable. Only this way can the new forms of cross-border cooperation be created which are able to encourage the obtainment and effective allocation of EU resources, can moderate the unfavorable effects of the Schengen border while contribute to the strengthening of the connecting (bridge-) function of the state borders and the “reunification” of the spatial units disintegrated by the Trianon Treaty.

Kulcsszavak: európai integráció, határon átnyúló kapcsolatok, euroregionális szervezetek, interregionális együttműködések

Bevezetés A határon átnyúló együttműködések szerepe és jelentősége, az államhatárok funkcióinak újraértelmezése az elmúlt évek során nemcsak a területi tudományok művelői körében értékelődött fel, hanem az európai regionális politika formálói számára is, különös tekintettel a jelenben zajló európai integrációs folyamatok új kihívásaira. Mára minden, a határon átnyúló kapcsolatok helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit és esélyeit érintő kérdésnek megnőtt a jelentősége, különösen a keleti bővítés után, amelynek eredményeként 2004. május 1-jétől Magyarország is az Európai Unió teljes jogú tagja. Az európai integráció kiteljesedése nyomán az államhatárok merev elválasztó szerepének enyhülése a határon átívelő kapcsolatok kiszélesítésének a lehetőségeivel kecsegtet a Kárpát-medencében, azon belül Magyarország államhatárai mentén is, ahol a határrégiók számottevő része ma is gazdaságilag-társadalmilag elmaradott, halmozottan hátrányos helyzetű, periférikus terület (BARANYI B. 2004a). A részben történeti, részben pedig kedvezőtlen makro- és mikrogazdasági tényezők és hatások következményei miatt a kelet-közép-európai rendszerváltó országok – köztük Magyarország és szomszédai – számára alapvető nemzeti érdek tehát az államhatárok merev elválasztó szerepének oldódása, a határok spiritualizálódása. Annál is inkább, mert az érintkező határrégiókban válnak leginkább nyilvánvalóvá azok az Európai Unió részéről prioritást élvező közösségi 15

A tanulmány az OTKA T. 046120. számú kutatási programhoz is kapcsolódik.

56

célkitűzések, amelyek a fejlettségbeli különbségek mérséklésére, az elmaradott régiók felzárkóztatására és fejlesztésére, valamint a kohézió és az európai integráció erősítésére irányulnak. Az Európai Unió regionális politikájának stratégiai célkitűzéseit pedig az országhatárok találkozása mentén elsősorban az intézményesült határközi struktúrák, az eurorégiók és a különböző euroregionális, interregionális szervezetek, szerveződések valósítják meg. Egyaránt érvényesül ez a funkció Magyarországon a ma még részben szűrő, részben elválasztó funkcióval rendelkező külső, akárcsak a már inkább összekapcsoló funkcióval bíró belső államhatárok esetében is (BARANYI B. 2002; 2004b; BALCSÓK, I – BARANYI, B. – DANCS, L. et al. 2005; HORVÁTH GY. 2001, 2004). Euroregionális és egyéb interregionális szervezetek A Magyar Köztársaság vélhetően távlatosan külső, ún. schengeni határain, mindenekelőtt a 137 km hosszú magyar–ukrán, a 174 km-nyi magyar–szerb és a 345 km hosszú magyar–horvát határszakaszokon – de több határtérségben is – történelmileg is motivált hátrányos következmények minimalizálásában, a határon átívelő kapcsolatok erősítésében játszhatnak megkülönböztetett szerepet azok a nagy eurorégiós szervezetek és egyéb interregionális szerveződések, amelyek szép számmal jöttek létre Magyarország hét országgal szomszédos államhatárai mentén és amelyeknek a határon átnyúló együttműködésben meglévő valós vagy potenciális funkcióik akkor sem lebecsülendők, ha tevékenységük formális keretei esetenként még erősebbek, mint működésük tényleges tartalmi jellemzői. Az államhatárokon átívelő határközi struktúrák intézményi keretei Magyarországon gyakorlatilag minden határszakaszon kiépültek, ami egyben azt is jelzi, hogy a határon átnyúló együttműködések erősítését követelik meg a hasonló természet- és településföldrajzi pozíciók és adottságok, a hajdan volt történelmi alapok és a határ túloldalán élő magyarsággal ápolandó kapcsolatok is. Ebben a kapcsolatépítésben rendelkeznek ígéretes kilátásokkal a különböző intézményesített együttműködési formák, ún. eurorégió típusú határközi struktúrák. A különféle euroregionális szervezetek és interregionális együttműködések száma az Európai Unióban jelenleg mintegy kétszáz, Magyarország államhatárai mentén tizennyolc (1. ábra). Az interregionális szervezetek magas száma természetesen önmagában még nem garancia a tartalmas tevékenységre, inkább csak lehetőség, olyan intézményi keret, amely optimális esetben hatékony szerepet játszhat a határrégiók együttműködésében. A határközi struktúrák intézményi modelljei közül, funkciójuk, méretük, területiségük, térszerkezeti elhelyezkedésük és -kapcsolataik alapján három főbb típus emelhető ki: • Munkaközösség – az eurorégiónál egyszerűbb szervezeti felépítésű vagy kevésbé integrált, országokat és tartományokat magában foglaló laza, alacsonyabb kompetencia-szintű, transznacionális jellegű országhatárokon

57

átívelő együttműködés, érdekközösség. A nagy kiterjedésű szervezeti formát tekintve Magyarország két esetben – Alpok-Adria Munkaközösség (1978) és a Duna Menti Tartományok Munkaközössége (1990) – érintett. • Eurorégió – államhatárokat áthidaló, legmagasabb szintű, legtöbb hatáskörrel és funkcióval rendelkező, legfejlettebb együttműködési forma, határközi struktúra, amely területiség és térszerkezeti kapcsolatok alapján két nagy csoportra osztható: o Nagyrégiós modell – nagyívű határon átnyúló középszintű, tartományi és/vagy megyei, ún. trans-border típusú együttműködések. Magyarországot három ilyen határközi struktúra érinti, a Kárpátok Eurorégió (1993), a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió (1997), a West/Nyugat-Pannónia Eurorégió (1998). o Kisrégiós modell – megyék, kistérségek és/vagy városok, városi vonzáskörzetek közötti, ún. cross-border típusú intézményesült együttműködéseket foglal magába, amelyek száma Magyarországon tizenhárom. Létrejöttük sorrendjében a következők: a Duna–Dráva– Száva Euroregionális Együttműködés (1998), a Vág–Duna–Ipoly Eurorégió (1999), az Ipoly Eurorégió (1999), a Neogradiensis Eurorégió (1999), a Sajó–Rima Eurorégió Határon Átnyúló Együttműködés (2000), az INTERREGIO (2000), a Kassa–Miskolc Eurorégió (2000 és 2004), a Hármas Duna-Vidék Eurorégió (2001), a Dráva–Mura Eurorégió (2001), a Bihar–Bihor Eurorégió (2002), a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió (2002), az Ister-Granum Eurorégió (2003), a Zemplén Eurorégió (2004). • Rövid távú, projektszintű és egyéb településközi együttműködések – alkalmi kooperációk, amelyek konkrét, gyakran átmeneti jelleggel jönnek létre, számuk igen magas, s állandóan változik (RECHNITZER J. 1999). Milyen esélyeket kínálnak Magyarország határrégiói számára a határon átnyúló kapcsolatok és együttműködések elmélyítésében az euroregionális szervezetek? A regionális szerveződések egyik nagy előnye, hogy azokat nem korlátozzák sem az egykori, sem a meglévő határok, és így akár több ország területeit magukba foglaló régiók is létrejöhettek. Miután pedig az EU-ban kiemelt prioritást élvez az elmaradott határ menti régiók fejlesztésének és felzárkózásának elősegítése, ezért a határokon átívelő regionális szerveződéseknek a közös fellépés lehetősége miatt még inkább létérdeke az együttműködés, mivel maguk is komolyan befolyásolhatják a kapcsolatok alakulásának irányát, és szervező tevékenységükkel jelentősen erősíthetik a szerződő felek határterületeinek kohézióját. Aligha véletlen, hogy a határ menti együttműködések motivációja Magyarország esetében is elsősorban a belső és külső erőforrások közös hasznosítása, az uniós regionális támogatások megszerzése, az integráció erősítése, a határ menti fejlettségbeli különbségek csökkentése, a perifériák felzárkóztatása, a történeti-etnikai feszültségek és problémák enyhítése, a korábban összetartozó térszerkezeti funkciók „egyesítése”, az új regionális gazdasági tér létrehozása és kohéziója, az 58

ún. euroregionális szemlélet és a regionális identitás erősítése, amely szerint a jövő Európája nemcsak a nemzetállamok, hanem az azonos gazdasági érdekeltségű (határ menti) területekből kialakított „régiók Európájaként” is értelmezhető. A határok meghaladásából, az euroregionális együttműködésből számos előnye származhat nemcsak a határ menti térségeknek, de a nemzetállamoknak is (BARANYI B. 2004b; HORVÁTH Gy. 2001).

1. ábra Eurorégiók és határon átnyúló regionális együttműködések Magyarország részvételével 2004ben

Magyarország keleti államhatárai mentén tevékenykedő legjelentősebb interregionális szervezet közül a két eurorégió (nagyrégió), a Kárpátok Eurorégió és a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió eddigi működésének eredményességével kapcsolatos megítélés meglehetősen felemás. A legtöbb probléma a Kárpátok Eurorégió működésével, vagy éppen működésképtelenségével kapcsolatban tapasztalható, miután egy jelentősebb nagyságú ország területét teszi ki (161 ezer km2, 16 millió lakos). Az öt ország (Magyarország, Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia, Románia) amúgyis periférikus, öröklött és új keletű problémákkal terhelt és elmaradott területeket magában foglaló, perifériák találkozásában fekvő ún. Kárpáti Régió térségében tevékenykedő Kárpátok Eurorégió (ILLÉS I. 2002) mintegy kéttucat, olykor nem is szomszédos országokkal érintkező közigazgatási egységére kiterjedően, pusztán túlméretezettsége miatt is már-már a működésképtelenség felé sodródik, amit az is jelez, hogy az utóbbi években több tagrégió és nagyváros felfüggesztette vagy szünetelteti, illetve megszüntetni kívánja régiótagságát. Az egyre inkább formális jellegű, ún. bizottsági, nem pedig projekt-típusú interregionális szervezet működési zavaraihoz hovatovább nyilvánvalóan hozzájárult azoknak a külpolitikai – főként biztonságpolitikai – 59

tényezőknek a háttérbe szorulása, amelyek az eurorégió alapításakor, a 90-es évek első felében még meghatározó szerepet játszottak a szervezet életre hívásában. Igaz a DKMT Eurorégió is viszonylag nagy területet (71,5 ezer km2) fog át és közel 5,6 millió népességet érint, de ez mégiscsak „kezelhetőbb” nagyságrend, mint a Kárpátok Eurorégióé. Arról nem is szólva, hogy – Jász-Nagykun-Szolnok megye 2003-ban történt kilépését követően – immár három magyar megyét (Csongrád, Bács-Kiskun, Békés), a négy román megyét (Krassó-Szörény, Temes, Arad, Hunyad) és a Vajdaság tartományt magában tömörítő DKMT Eurorégió az együttműködés szorosabb és konkrétabb formáját képviselve mind természetföldrajzi, mind gazdasági-társadalmi jellegét tekintve – Trianon előtt voltaképp egy ország területéhez tartozva – régtől fogva homogénebb, s már történelme során is (pl. az Osztrák–Magyar Monarchia idején) kedvezőbb helyzetű és fejlettebb térség volt, mint a Kárpátok Eurorégiót alkotta területek (PÁL Á. 2003). Mindkét nagyrégiós euroregionális szervezet esetében, közös jellemzőként mondható el, hogy különböző múltbeli és új keletű politikai, gazdasági-társadalmi, etnikai okok – s nem csak a területiség, a túlméretezettség – miatt ma még nem képesek azokat a funkciókat megfelelő hatékonysággal betölteni, amelyeknek a fejlettebb nyugat-európai térségek nagy interregionális szervezetei már sokkal sikeresebben felelnek meg. A jórészt érthető különbségeket, a formális elemek túltengését az amúgyis rövid múltra visszatekintő, a „serdülőkor” problémáival küszködő két kelet-magyarországi nagyrégiók esetében a működésükkel kapcsolatos fenntartások és hiányosságok fejeződtek ki a rájuk vonatkozó ismeretek alacsony társadalmi beágyazottságában. Mint azt a korábban elvégzett empirikus vizsgálatok egyaránt bizonyították lakossági körökben a Kárpátok Eurorégió és a DKMT szerepének, céljainak és rendeltetésének – egyáltalán nevének – az ismerete feltűnően szegényes közvetlenül a határtérség önkormányzatai részéről, illetve lakossága körében. Számos jel mutat arra, hogy különösen a Kárpátok Eurorégió területén a szomszédos határ menti régiók különböző szinteken történő összefogásával, a közös érdekek és érdekeltség felismerésével a mai határon átnyúló kapcsolatoknál jóval működőképesebb együttműködések jöhetnek létre, amennyiben képesek lesznek a hagyományos bürokratikus és gyakorta formális „bizottsági típusú” együttműködésről a konkrét, gyakorlati jellegű hatékony „projekt típusú” működésre átállítani tevékenységüket. Ily módon ezek a nagyívű eurorégiók is a határon átívelő együttműködések eredményes formái lehetnek (2. ábra). A nagyrégiós modellek közül egyedül a West/Nyugat Pannónia Eurorégió tűnik a legéletképesebb szervezetnek. Az Eurorégió viszonylag optimális területével (15,2 ezer km2) és lakosságával (1,3 millió fő) kiválóan tölti be a nyugati irányú stratégiai kapcsolódási szerepet a három magyarországi (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala) megye és egy ausztriai tartomány (Burgenland) közötti sokszintű kooperációs kapcsolatrendszerben. A nagy eurorégiós szervezetek helyett, sokszor azok keretei között a kisebb interregionális szerveződések mozgékonyságuk és a 60

közvetlenebb egymáshoz kapcsolódás, a szorosabb kötődés és az együvé tartozást megalapozó identitás miatt is számos területen hatékonyabban képesek szolgálni a határon átívelő kapcsolatok ügyét, mint a hatalmas, nagy kiterjedésű eurorégiós szintű kooperációk, mint pl. a Kárpátok és a DKMT Eurorégió. A keleti államhatárok mentén jelen pillanatban három, az ország egészét tekintve pedig tizenhárom különböző határrégióban rajzolódnak ki, főként a centrumvárosok közötti szorosabb interregionális (kisrégiós) együttműködés földrajzi keretei (RECHNITZER J. 1999). A potenciális eurorégiók szerveződésében az ország államhatárai mentén erősebben érvényesülnek a nagyvárosi, kistérségi vagy éppen megyei érdekek, mint a kevésbé vagy egyáltalán nem létező magasabb szintű regionális akaratok. A kisebb, korábban már felsorolt euroregionális együttműködések és a hozzájuk kapcsolódó vállalkozói övezetek, ipari parkok stb. működési területén, a rendszerváltás óta eltelt időszakban a határon átnyúló kapcsolatok fejlődése pozitív irányt vett. Az intézményi keretek között zajló kulturális, oktatási kapcsolatok egyaránt bővültek, és jelentős elmozdulás történt a gazdasági kooperációk terén is. A biztató jelek és perspektívák ellenére az újonnan formálódó kisebb euroregionális szervezetek és egyéb határ menti együttműködések még nem hoztak igazi áttörést a kapcsolatépítésben.

2. ábra A Duna–Körös–Maros–Tisza és a Kárpátok Eurorégió, 2004 (Forrás: HARDI T. ábrája alapján részben átszerkesztve, MTA RKK Győr–Debrecen.)

Az interregionális együttműködés egyéb lehetséges szintjeit tekintve a magyar területi tudományok képviselői közül már a kilencvenes évek derekán voltak olyanok, akik megkülönböztetett hangsúlyt helyeztek a határ menti nagyvárosoknak, regionális centrumoknak és paracentrumoknak a nemzetközi, illetőleg regionális-interregionális együttműködésben játszott szerepére, valamint a potenciális eurorégiók létrejöttében várható közreműködésére. Később az osztrák– 61

magyar határ menti együttműködés, valamint a Nyugat-Dunántúl egészére vonatkozó vizsgálatok alapján a potenciális eurorégiók összekapcsolásának lehetséges szintjeit illetően olyan fontos és újszerű megállapítások születtek, amelyek érvényessége feltétlenül kiterjeszthető az ország keleti államhatárai mentén formálódó együttműködésekre is. Csak helyeselni lehet azt az álláspontot, hogy az országhatárok mentén „mini eurorégiók” hálózatának a létrejöttét kell ösztönözni, amelyek elsődlegesen település-település, város-város, kistérségkistérség, kistérség-járás szintjén segítik elő az együttműködéseket. Az ilyen típusú, kisebb kiterjedésű, egyszersmind mozgékonyabb és konkrétabb együttműködések sokkal inkább tartós alapját, szilárd pillérét teremthetik meg az eurorégiók megszerveződésének. Nyilvánvaló ugyanis, hogy bármilyen meglévő vagy éppen szerveződő (potenciális) eurorégió valós regionális fejlesztő hatásokat csak akkor képes kifejteni, ha a közreműködő települések és térségek az együttműködésben megtalálják a saját és közös érdekeiket. Az érdekérvényesítés konkrét képviseletére pedig leginkább a határ menti települési és térségi önkormányzatok, középszintű intézmények és szervezetek az alkalmasak (GOLOBICS P. 1996; RECHNITZER J. 1999).

SZ TR IA AU

Bratislava (Pozsony)

Eisenstadt W.Neustadt (Bécsújhely) Oberwart (Felsőőr)

Nitra (Nyitra)

D. Stredá (D.szerdahely) Komarno (Északkom.) M.óvár Győr

Sopron

Komárom

Uzgorod (Ungvár) Záhony

Sahy (Ipolyság)

Miskolc B.gyarmat

Salgótarján

Vác Esztergom

A JN RA UK

SZLOVÁKIA Wien (Bécs)

Rimavská Sobota (Rimaszombat) Kosice (Kassa) Lucenec (Losonc)

Nyíregyháza

Debrecen

Szombathely

Oradea (Nagyvárad)

L SZ

Letenye

Cakovec IA ÉN Varazdin (Csáktornya) (Varasd) OV

Baja Barcs

Pécs

Mohács

Virovitica (Verőce)

ÁG RSZ ÁTO V R HO

BOSZNIAHERCEGOVINA

Osijek (Eszék)

RO

Maribor

MÁ NIA

Berettyóújfalu Graz

Szeged Arad Subotica Sombor (Szabadka) (Zombor) Novi Sad (Újvidék)

Timisoara (Temesvár)

JUGOSZLÁVIA Tuzla

3. ábra Potenciális és formálódó határrégiók, interregionális együttműködések (Forrás: MTA RKK Győr–Debrecen)

Az elmondottak is azt támasztják alá, hogy a határon átnyúló regionális együttműködésben az euroregionális szerveződések mellett – akár annak keretei között – meghatározó szerephez jutnak a határrégiók egyes kistérségei, településegyüttesei és -szövetségei, de leginkább a határ menti nagyvárosok, az ún. centrumvárosok. Ezért is annyira fontos, hogy a nagy ívű szervezeti rendszerek

62

(eurorégiók) létrehozásán túl a kistérség-település, város–város érintkezések vagy városszövetségek jöjjenek létre. Ebben a dimenzióban a kihívásoknak főként a regionális centrumvárosok és egyes paracentrumok felelnek meg, igaz ma még eltérő színvonalon. Az északkelet-magyarországi határszakaszon – de a keleti és részben a déli határrégiókban is – hasonló nagyságú, szerepkörű, korábban egymást jól kiegészítő városgyűrűk találhatók a határ két oldalán, ezek hálózatba szervezése – elsőként az infrastrukturális rendszerek megújításával – lehetséges, ami önmagában is nagy lendületet biztosítana a határ menti együttműködések ügyének (3. ábra). Összegző megállapítások, következtetések A határmentiség és a határon átnyúló kapcsolatok kérdése, a politikai államhatárok elválasztó és összekapcsoló szerepének a vizsgálata megkülönböztetett jelentőséggel bír ma már Kelet-Közép-Európa rendszerváltó országaiban is. Az 1980-as és az 1990-es évtized fordulóján Európa keleti felében bekövetkezett politikai fordulat, majd a kibontakozó eurointegrációs folyamat, nem utolsó sorban pedig Magyarország és Románia EU-csatlakozása ugyanis kedvezőbb helyzetet teremtett az interregionális együttműködések számára. A határmentiség és a perifériahelyzet szoros összekapcsolódása ellentmondani látszik annak az egyébként elfogadható elvi álláspontnak, hogy amennyiben egy adott terület az államhatár mentén fekszik, az önmagában nem jelent szükségszerűen hátrányt, sőt ma már kifejezetten előnyös is lehet. KeletMagyarország esetében a határok elválasztó szerepe Trianon óta – részben a perifériaképződés miatt – mind a mai napig erőteljesebben érvényesült, mint a valós nemzeti érdekeket hatékonyan szolgáló összekötő (híd) szerep. Ám a határok spiritualizálódása Románia 2007. január 1-jén bekövetkezett uniós csatlakozása nyomán egyre inkább megvalósulni látszik magyar–román relációban. Az európai integrációs folyamatok függvényében a korábbiakhoz képest várhatóan felértékelődik a térség nemzetközi tranzitszerepe, ezért tehát abban, hogy például a magyar–román határ menti térség milyen módon válhat a kelet felé terjedő európai gazdasági és integrációs folyamatok modern – saját lehetőségeit és érdekeit is érvényesíteni képes – tranzitterületté, perdöntő jelentősége lesz az északkeletmagyarországi, túlnyomórészt periférikus helyzetű határszélen húzódó területek, kistérségek, településegyüttesek és települések határon átnyúló együttműködési és megújuló képességének. A különféle eurorégiós és interregionális szervezetek minden problémájukkal együtt a határ menti együttműködések, illetve a fejlesztések eredményes formái lehetnek a magyar–román a határrégióban, különösen ami a területi, fejlődésbeli és fejlettségi különbségek mérséklésének a lehetőségeit illeti. Az intézményesült határközi együttműködések – azon túl, hogy elősegíthetik az uniós források megszerzését és hatékonyabb felhasználását –, jelentős mértékben

63

hozzájárulhatnak Magyarország politikai és gazdasági pozícióinak átrendezéséhez is a Kárpát-medencében. A nagy ívű határközi szervezeti rendszerek, a nagyrégiók (pl. Kárpátok Eurorégió) mellett – vagy helyett – várhatóan felértkelődik a kisebb léptékű intézményi formák, kistérségi, városközi, településszövetségi stb. kapcsolatokon alapuló kisrégiós (Hajdú-Bihar–Bihor, Bihar–Bihor) interregionális együttműködések szerepe. A jövőt tekintve tehát a hatékonyabb határokon átnyúló kapcsolatépítés érdekében a gyakorta formális tevékenységet folytató, hatalmas területű nagyrégiós szervezetek – mindenekelőtt a Kárpátok Eurorégió, s részben a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió – gyökeres megújulása, szervezeti struktúrájának átalakítása és a kisebb léptékű, határközi struktúrák, projektjellegű megyei és/vagy kistérségi együttműködések szerepének növelése a közeljövő legnagyobb kihívása. Ebben a folyamatban megyei szintű Hajdú-Bihar–Bihor és a kistérségi jellegű Bihar– Bihor euroregionális típusú együttműködések máris pozitív tapasztalatokról adnak bizonyságot. Az euroregionális és interregionális szervezetek optimális körülmények között az országhatárok mentén erőteljesebben akkumulálódó területi és fejlettségi különbségek mérséklésének, valamint a periféria-jelleg csökkentésének a hatékony eszközei lehetnek. Ez a kiegyenlítő hatás különösen fontos szempont Kelet-KözépEurópában, s nem utolsósorban a kelet-magyarországi határtérségekben, hiszen itt nagy jelentőséggel bír az, hogy a rendszerint periférikus, olykor halmozottan hátrányos helyzetű határ menti területek felzárkózhassanak, sőt integrálódhassanak a fejlettebb területekhez. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen a nagy euroregionális szervezetek, mindenekelőtt a Kárpátok Eurorégió, Duna–Körös– Maros–Tisza Eurorégió működésének az érdemi munka irányába történő fejlesztése, főként mert jelen formájában egyik szervet sem funkcionál tökéletesen. A hatékony határokon átnyúló együttműködés érdekében mindenekelőtt a Kárpátok Eurorégió gyökeres megújulása, szervezeti struktúrájának átalakítása és a kisebb léptékű határközi struktúrák, megyei és/vagy kistérségi együttműködések szerepének a növelése sürgető feladat. A különféle határközi együttműködések, struktúrák, interregionális szervezetek – mindenekelőtt az újabb kisrégiós szerveződések minden problémájuk ellenére – a határon átívelő kapcsolatok olyan új intézményesült keretei, amelyek eredményesen szolgálhatják az uniós források megszerzését, a hatékonyabb felhasználását, mindenekelőtt pedig a közvetlen kapcsolatok és helyi erőforrások kiaknázásában rejlő lehetőségeket, amelyek mérsékelhetik Magyarország Európai Uniós csatlakozásával létrejött schengeni külső határok kedvezőtlen hatásait, s nem utolsó sorban hozzájárulhatnak a határrégiók közötti összekötő (híd-) szerep erősödéséhez, a Trianonban széttöredezett térszerkezeti egységek „újraegyesítéséhez”, távlatosan pedig az egységes Kárpát-medencei makroregionális gazdasági térség létrejöttéhez (TÓTH J. 1996). Az eredményes együttműködés egyik legfontosabb előfeltétele, hogy készüljenek tartalmas és megvalósítható közös fejlesztési koncepciók a szomszédos határrégiók között. A területi tudományok, valamint a határon átnyúló 64

együttműködések fejlesztésében érintett politikai, gazdasági, társadalmi, civil és egyéb szervek-szervezetek maguk is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az uniós csatlakozást követően kiemelkedő fontosságúvá váló alföldi határterületek esetében a különböző elemzéseknek és fejlesztési dokumentumoknak többek között tekintettel legyenek a perifériák eltérő lehetőségeire, a kapu- és közvetítőszerepek, az ún. kapuváros (gateway) funkciók kialakulására, a határon átnyúló térségi integrációs, a nemzetiségi és társadalmi kapcsolatoknak a kérdéseire is.

IRODALOM BARANYI B. 2002: Euroregionális szervezetek és új interregionális szerveződések Magyarország keleti államhatárai mentén. – Magyar Tudomány. 11. szám pp. 1505– 1518. BARANYI B. 2004a: Gondolatok a perifériaképződés történeti előzményeiről és következményeiről. – Tér és Társadalom, 2. szám pp. 1–21. BARANYI B. 2004b: A határmentiség dimenziói. Magyarország és keleti államhatárai. (Dialóg Campus Szakkönyvek, Területi és Települési Kutatások, 22.), Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs BALCSÓK, I.–BARANYI B.–DANCS, L.–KONCZ, G.–RAFFAY, Z.–SZABÓ, GY. 2005: Hungarian–Romanian and Hungarian–Ukrainian border regions as areas of co-opertaion along the external borders of Europe. Ed. Baranyi, B. Pécs, Centre for Regional Studies. 169 p. (Discussion Papers Special). GOLOBICS P. 1996: A határ menti térségek városainak szerepe az interregionális együttműködésben Magyarországon. – In: Pál Á.- Szónokyné Ancsin G. szerk.: Határon innen – határon túl. JATE Gazdasági Földrajzi Tanszék, JGYFT Földrajzi Tanszék, Szeged pp. 224–230. HORVÁTH GY. 2001: Regionális támogatások az Európai Unióban. Osiris Kiadó, Budapest HORVÁTH GY. 2004: Strukturális politika és a kelet-közép-európai régiók. – Területi Statisztika, 3. szám, pp. 236–251. ILLÉS I. 2002: Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. Átalakulás, integráció, régiók. Terürületi Kutatások, 19., Dialóg Campus, Budapest–Pécs PÁL Á. 2003: Dél-alföldi határvidékek. A magyar–szerb–román határ menti települések társadalom- és gazdaságföldrajzi vizsgálata. – Bornus Nyomda, Pécs RECHNITZER J. 1999: Határ menti együttműködések Európában és Magyarországon; Az osztrák–magyar határ menti együttműködések a kilencvenes években. – In: Nárai M. Rechnitzer J. szerk.: Elválaszt és összeköt - a határ. Társadalmi-gazdasági változások az osztrák–magyar határ menti térségekben. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs-Győr pp. 9–128. TÓTH J. 1996: A Kárpát-medence és a nemzetközi regionális együttműködés. – In: Pál Á. Szónokyné Ancsin G. szerk.: Határon innen – határon túl. pp. 27–43.

65

AZ EGYÉNI MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK HELYZETE DÉLALFÖLDÖN ÉS NYUGAT-DUNÁNTÚLON BURGERNÉ GIMES ANNA – SZÉP KATALIN Abstract In 2003 a research study looked at the position of smallholders; the survey was carried out using questionnaires and interviews. The farms included in the survey were situated in 3 counties in the Southern Great Plain of Hungary and in 3 counties of the western part of the country (Transdanubia).

Kulcsszavak: esettanulmány, magángazdaság, mezőgazdaság, régiók

Bevezetés 2003 végén és 2004 elején Dél-Alföld és Nyugat- Magyarország 3-3 megyéjének egyéni gazdaságaiban végeztünk kérdőíves felmérést. A felmérésbe vont megyék a következők voltak: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-MosonSopron, Vas és Zala. 613 egyéni vállalkozótól, őstermelőtől és családi gazdálkodótól kaptunk értékelhető válaszokat. A felméréssel részben az volt a célunk, hogy feltérképezzük az egyéni gazdaságok helyzetét, részben pedig, hogy összehasonlítsuk a növekedési centrumoktól távol eső dél-alföldi területek mezőgazdaságát a növekedési centrumokhoz közelebb eső nyugat-dunántúliakkal. Felmértük és elemeztük a gazdaságok birtokszerkezetét, munkaerő állományát, termelési szerkezetét, hozamait, értékesítését, tőke-állományát, hitel-igénybevételét és támogatottságát, jövedelmezőségét, fejlesztési szándékait és perspektíváit. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az 1998-ban az egyéni és társas mezőgazdasági üzemek körében 11 megyében végzett kérdőíves felmérésünk óta milyen változások mentek végbe a magángazdaságokban. A felmérés néhány eredményét adjuk itt röviden közre (BURGERNÉ GIMES A. 2001). A felmérés módszere A felmérés kérdőíves adatfelvétellel történt. A felmért üzemek kiválasztása és megoszlása nem volt eleve meghatározott. A felmérést a Nyugat-Magyarországi Egyetem (Mosonmagyaróvár), a Szegedi Tudományegyetem és a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar hallgatói végezték oktatóik vezetésével. A kérdések zöme 2003-ra vonatkozott, (az állatállomány tekintetében év végi állományra), de a pénzügyi (hitel, támogatás) és az eredményességi kérdések a felmérést megelőző 3 évre irányultak.

A felmérés a gazdálkodó egységekre vonatkozott, tehát a földterület vonatkozásában is a használt területre. 66

A feldolgozás birtokkategóriánként, korcsoportokként és iskolázottság szerint történt a birtokkategóriák vizsgált összességére és 2 régióra: 3 alföldi (BácsKiskun, Békés, Csongrád) és 3 dunántúli (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala) megyére és esetenként megyénkénti bontásban. Csak az 1 ha-nál nagyobb gazdaságok kerültek felmérésre. A felvételben szereplő gazdaságok hatékonyságát és jövedelmezőségét a változók széles körének bevonásával, matematikai statisztikai eszközökkel is vizsgáltuk. A vizsgálatot egyrészt regressziós összefüggések feltárásával végeztük, másrészt a gazdaságok főbb jellemzőinek tipizálásával, klaszteranalizis segítségével. Megállapítások

•

•

•

•

A birtokviszonyok A felmért gazdaságok száma a kisebb területűektől a nagyobbak felé haladva csökkenő tendenciát mutat, a gazdaságok által elfoglalt terület és átlagterület viszont növekvő tendenciájú. Ez -bár dinamikában nem mértük- a területi koncentráció irányába mutat. A területi koncentráció érvényesülését bizonyította 1998-as felmérésünk is, és az országos birtoknagyságokra vonatkozó statisztikai adatok (BURGERNÉ GIMES A. 2002; BALOGH Á. – HARZA L. 1998; LUND, PH. 2005). A koncentráció –csakúgy, mint korábban- elsősorban bérlettel megy végbe. A birtoknagyság növekedésével emelkedést mutat a bérelt és egyéb jogcímen megművelt terület aránya. Míg a legalsó birtokkategóriában 6%, addig a legfelsőben közel 42%. Nem csak a nagyobb birtokosok bérelnek több földet, hanem a fiatalabbak is. A felmérés szerint a 100 ha feletti kategóriában jelentősen magasabb a bérelt és egyéb jogcímen használt terület aránya a Nyugat-Dunántúlon, mint a Dél-Alföldön. Lehetséges, hogy ebben a külföldi gazdálkodók bérlettel történő földszerzése is közrejátszik. A termőföld adás-vételének piaca gyenge. Ennek okai a következők: A föld vétele iránti kereslet általában alacsony, részben a korlátozások, részben az alacsony mezőgazdasági jövedelmek miatt. A szövetkezeti és társasági, továbbá külföldiek által történő földvásárlást, földtulajdont, és egyéb tulajdonlást az 1994-s törvények megtiltották. Az EU-ba történő belépésünket megelőző tárgyalások során Magyarország 7 év átmeneti időre történő felmentést kapott azon EU szabályok alól, amelyek szerint az EU országaiban élő bármely természetes és jogi személy bármely más EU országban szerezhet, illetőleg használhat mezőgazdasági földet és egyéb ingatlant. A földtulajdon és földhasználat az egyéni gazdaságok számára is korlátozva van. A földkijelölési és regisztrációs hiányosságok, elhúzódó peres eljárások miatt sok földterület tulajdona bizonytalan. A konszolidálás hiánya 67

•

•

• •

következtében igen sok a szétszórt, kicsi, eladhatatlan parcella. Még mindig kb. 1,5 millió ha van osztatlan tulajdonban a termelőszövetkezetekben és utód gazdaságokban, illetőleg, ha ezeknek a kis parcelláknak ki is van jelölve a tulajdonuk, azok táblán belüli helyzete és szétszórtsága miatt többnyire eladhatatlanok. Csekély a kínálat is. A földprivatizáció során a mezőgazdasági földterületek jelentős része a régi gazdálkodók – már régen nem a mezőgazdaságban dolgozó, városokban élő – örököseinek és egyéb kívülállóknak a tulajdonába került. A kívülálló tulajdonosok – és nyugdíjasok – nagy része magasabb árakra vár, egyelőre nem tartja érdemesnek az eladást. Az alacsony földkínálat és a regisztrációs, továbbá parcellaegyesítési hiányosságok miatt így a külföldieknek sem lenne lehetőségük nagyobb arányú földvásárlásra a jelenlegi nyomott árakon. Jelentősebb áremelkedés csak a földforgalom megindulásától várható, amihez meg kellene szűnniük a földforgalmat akadályozó tényezőknek. A bérleti díjak Békés megyében, a magas AK-l bíró földeken bizonyultak a legmagasabbaknak (28672 Ft/ha/év), ezután sorrendben Győr-MosonSopron megye következett. A föld átlagos forgalmi értékét legmagasabbnak Győr-Moson-Sopron megyében tüntették fel a válaszolók (235 679 Ft/ha), ezt követte BácsKiskun és a többi alföldi megye. A szántó forgalmi értéke szintén GyőrMoson-Sopron megyében bizonyult a legmagasabbnak, ezt követte Békés, majd Vas megye. A föld forgalmi értéke nagyobb mértékben függött a leginkább iparosodott és a legélénkebb gazdaságú megye, Győr-MosonSopron helyzetétől, mint a föld minőségétől.

Földhasználat A termőterület megoszlása azt jelzi, hogy a szántó területe a meghatározó (80 % körüli, akárcsak korábbi felmérésünkben), és azon belül a gabona dominál. A szőlő és gyümölcsös területe csekély, összességében 2,5% körül van. Az Alföldön BácsKiskun, majd Csongrád, a Nyugat-Dunántúlon Győr-Moson-Sopron emelkedik ki némileg az utóbbi termőterületek átlagából. A gyepterület átlagosan 12%, de Vas és Zalában nagyobb – 22 és 28% – a kedvező csapadékviszonyok és a szántóföldi művelés számára kevésbé kedvező földminőség következtében. Az egyéni gazdaságok erdőterülete összességében 5% körüli, ebből Zala megye emelkedik ki 9% körüli értékkel, majd ezt követi Győr-Moson-Sopron 6,5 és Csongrád megye 6,3%-os aránya (BURGERNÉ GIMES A. 2003; HAMZA E. – MISKÓ K. 2005). Munkaerő Mind a férfi, mind a női gazdaságvezetők között a középiskolai végzettség dominál 50% körüli aránnyal. A nők között nagyobb arányban vannak felsőfokú végzettségűek (25%, a férfiak 15%-al szemben). A Nyugat-Dunántúlon általában 68

nagyobb a középfokú és felsőfokú végzettségűek aránya a gazdaságok vezetői között, mint a Dél-Alföldön. Mindkét nemnél az 50 év feletti korcsoport dominál a férfiak 57, a nők 47%-s arányával. A jövedelmüket főfoglalkozású gazdálkodásból szerzők aránya összességében nem több 31%-nál. De a főfoglalkozású arány erőteljesen növekszik a birtoknagysággal. Az 1-5 ha-on gazdálkodóknak csak 18%-a, de az 50 ha-on felülieknek már 59, a 100 ha-on felülieknek pedig 75%-a főfoglalkozású. A DélAlföldön nagyobb, a Nyugat-Dunántúlon kisebb a teljes munkaidőben gazdálkodók aránya. Ez a nyugat-dunántúli nagyobb külső munkalehetőségekre utal. Az 50 év alatti főfoglalkozású gazdálkodók aránya a legnagyobb. A iskolai végzettség szerinti csoportosítás azt mutatja, hogy a főfoglalkozású gazdálkodók között – és hasonlóan a nyugdíjasok között – legnagyobb az általános- és középiskolát végzettek aránya, a heti teljes munkaidőben gazdaságon kívül dolgozók között viszont kiemelkedő a felsőfokú végzettségűeké. Növénytermelés Összességben 78, a Dél-Alföldön 72, a Nyugat-Dunántúlon 84% a szántóterületen végzett gabonatermelés. Viszonylag magas az olajos növények vetésterülete, a Dél-Alföldön 17, a Nyugat-Dunántúlon 8, de ezen belül Zalában 20%. A szántóföldi zöldségtermelés általában alacsony. Az alacsony – 0,5-1 %-os – arányokból csak Csongrád megye emelkedik ki 4%-al (makói hagyma- és fokhagymatermelő körzet) és Bács megye 2,3 %-al. A gabonatermelés a rendszeres túltermelés ellenére sem csökkent. Ellene hatottak részben a régi beidegződések, a viszonylag jó gépesítettség, a kevés munkaerő igény, az alacsony önköltség, amelynek ismerete nem párosult megfelelő piacismerettel, a gazdaságok információ hiánya és az egyéb termékek gyenge marketingje. A föld privatizálása után a nem mezőgazdasági főfoglalkozásúak számára a legegyszerűbb és legolcsóbb volt a földet bérmunkában megműveltetni és gabonával bevettetni. Az EU-hoz történő csatlakozás tovább növelte a gabonatermelési kedvet, mivel az EU kiemelten támogatja azt. Az ártámogatások földalapú támogatással történő részbeni helyettesítése, - amely a támogatás kritériumául a támogatott föld kultúrállapotban való megtartását kívánja megszintén a legegyszerűbb és legolcsóbb gabonatermelést ösztönzi. Állattenyésztés Az egy gazdaságra jutó állatlétszám általában emelkedik a növekvő birtokkategóriákkal. De a 100 ha-ra jutó létszám – bár ingadozóan –, a legkisebb birtokkategóriától a legnagyobbakig csökkenő tendenciájú, hasonlóan a korábbi felmérésünkhöz. A 100 ha-ra jutó állatlétszám csökkenése a birtoknagyság növekedésével arra mutat, hogy a nagyobb gazdaságok nagy részének tevékenysége a növénytermesztés irányába tolódik el.

69

A 100 ha-ra jutó állatállomány felmérésünk szerint – a nagy legelőterületet igénylő juh, a ló és tyúk kivételével – a Dél-Alföldön magasabb, mint a NyugatDunántúlon. Egyéb gazdasági tevékenységek Az egyéb gazdasági tevékenység minimális a felmért gazdaságainkban. Az 1-20 ha-os gazdaságok 2,5%-a, a 20-50 ha-osok 4,4, az 50-100 ha-osok 6,1%-a végez gazdaságában élelmiszer-feldolgozást. Az élelmiszer-feldolgozásból kiemelkedik a borfeldolgozás. Szolgáltatást nagyobb arányban végeznek a gazdaságok: a 10 haon aluliak kb. 4, az azon felüliek 10-12%-a. A szolgáltatások közül fontosabb a mezőgazdasági gépi szolgáltatás, a lovagoltatás és a szobakiadás. NyugatDunántúlon a 100 ha feletti birtokkategória 12%-al kiemelkedik az élelmiszerfeldolgozás ottani 3,9%-os átlagából. A dél-alföldiek 100 ha-nál nagyobb gazdaságainak 22%-a végez szolgáltatást, a nyugat-dunántúli hasonló kategória 12%-val és az átlag 7,2%-val szemben. A termékek értékesítése A termékek értékesítésével kapcsolatban mindenekelőtt arra kerestünk választ, hogy mekkora a csak saját célra termelő és értékesítésre is termelő gazdaságok aránya. A kapott válaszok szerint jelentős arányban értékesít valamennyi általunk megfigyelt 613 gazdaság, még a legkisebbeknek is mintegy 67 %-a. Az értékesítési arány növekszik a birtoknagysággal. Összességében a gazdaságok 78%-a értékesít. A Dél-Alföldön 80%, a Nyugat-Dunántúlon 75% az értékesítő gazdaságok aránya az összes gazdaságból. Ha iskolai végzettség szerint vizsgáljuk, az értékesítők aránya kb. 9%-al több a középiskolát végzettek, mint az általános iskolát végzettek között. Bioterméket mindössze a gazdaságok 2,4%-a értékesít átlagosan: a legalsó birtokkategóriában 0,6, az 5-10 ha-os kategóriában 5, a többiben kb. 3%-uk. Szerződéssel a gazdaságok közel fele értékesít. Ez a biztonságos értékesítés gyengeségére utal. Az 1-5 ha-os birtokkategóriának csak 21%-a értékesít szerződéssel, az 50 ha felettinek 71 és a 100 ha felettinek már 88%-a. Ez arra mutat, hogy a nagyobb gazdaságok jobban keresik az értékesítési biztonságot, mint a kisebbek és valószínűleg kereskedelmi kapcsolataik is jobbak. Az általános iskolát végzetteknek csak 38%-a szerződik, a főiskolát végzetteknek viszont 61%a. A szövetkezeteken keresztül értékesítők aránya meglehetősen kevés. A beszerző-értékesítő szövetkezeteknek a megkérdezett 613 gazdának mindössze 11, a feldolgozó szövetkezeteknek 3 és az egyéb szövetkezeteknek (ezek között TÉSz, különböző szakszövetkezetek, öntözési-, gép-, és termelő- szövetkezetek vannak) 6%-a tagja. Legkevesebb a beszerző- értékesítő szövetkezeti tag a legalsó birtokkategóriában. Az 50 ha-s kategóriától növekszik a tagsági arány és a 100 ha feletti birtokkal rendelkezőknek már 27%-a tagja valamely beszerző-értékesítő 70

szövetkezetnek. Ez is a nagyobb birtokosok jelentősebb értékesítési biztonságra való törekvését jelzi. A Dél-Alföldön általában nagyobb a szövetkezeti tagság, mint a Nyugat-Dunántúlon. Hitelfelvétel Az elmúlt 3 év hitel- igénybevétele felmérésünk szerint viszonylag alacsony. A gazdálkodók legnagyobb része folyó termelésének fedezésére vett fel hitelt. Erre szolgáltak a rövidlejáratú hitelek, amelyeket az összes gazdálkodók mintegy 10%a, a tőkepótló hitelek – amelyeket kb. 5%-a – és lényegében az EU támogatást megelőlegező gazdahitel is, amelyet szintén kb. 5% vett igénybe. Beruházási hitelt az összes gazdálkodók 10%-a vett fel. Mind a folyó termelést szolgáló hitelek, mind a beruházási hitelek nagyobb részét a 20 ha-on felüli birtokosok vették igénybe. A dél-alföldiek kisebb arányban, a nyugat-dunántúliak nagyobb arányban vettek fel hiteleket. A támogatások igénybevétele A legjelentősebb támogatásokat – földalapú támogatás, kamattámogatás, fejlesztési és ezen belül gépvásárlási támogatás – a nagyobb birtokosok jóval nagyobb arányban vették igénybe az adatfelvételt megelőző 3 évben, mint a kisebbek. Összességében a birtokosok legnagyobb arányban földalapú támogatást, majd fejlesztési, gépvásárlási, kamattámogatást és meg nem határozott egyéb támogatásokat kaptak. A támogatások igénybevétele általában nagyobb volt a Nyugat-Dunántúlon, mint a Dél-Alföldön. A támogatások megoszlása azt jelzi, hogy a támogatások közül a legjelentősebb a földalapú támogatás, amely a támogatások közel felét teszi ki, messze mögötte következik a fejlesztési támogatás 21%-al, majd az egyéb támogatások csoportja mintegy 14, a kamattámogatás 9 és az anyagvásárlási támogatás 4%-al. A földalapú támogatás aránya nagyobb a kisebb gazdaságokban, mint a nagyobbakban, utóbbiakban viszont a fejlesztési támogatások aránya nagyobb. Eredményesség A gazdaságok eredményességére vonatkozóan azt a kérdést tettük fel a gazdáknak, hogy az elmúlt 3 évben nyereséges, nullszaldós vagy veszteséges volt-e a gazdálkodásuk. A válaszolók közül 2000-ben 213-an, 2001-ben 202-en és 2002ben 176-an vallották magukat nyereségesnek. Tehát a magukat nyereségesnek vallók száma évről-évre csökkent. A nullszaldósok száma az első két évben változatlan volt, de számuk 2003-ra szintén lecsökkent. A veszteségesek száma viszont évről-évre növekedett. Birtokkategóriánként – bár ingadozásokkal – hasonló tendencia figyelhető meg. A birtokkategóriák közül leginkább az 50-100 71

ha-s gazdaságok közül a 0 szaldósak, és a 100 ha-n felüliek közül a nyereségesek tudták stabilizálni helyzetüket. A régiónkénti arányok azt mutatják, hogy a NyugatDunántúlon mindhárom évben nagyobb volt a nyereséges és a nullszaldós és kisebb a veszteséges gazdaságok aránya, mint a Dél-Alföldön. Az 50 év feletti korosztály a legkevésbé nyereséges és a leginkább veszteséges. Az iskolai végzettség szerinti megoszlás a csak általános iskolát végzettek hátrányát jelzi az eredményesség tekintetében. Összehasonlítva az 1998-as felmérés eredményességét a 2002-essel megállapíthatjuk, hogy csökkent a nyereséges és nőtt a veszteséges gazdaságok aránya. Az eredményességi különbségek a kisebb gazdaságok kárára és a nagyok javára nőttek. Fejlesztési szándékok Az eredményesség megítélésének talán a jövedelmezőségnél is megbízhatóbb jelzője a gazdaság fejlesztési szándéka. Arra kérdeztünk rá, hogy a gazdálkodó fejleszteni kívánja-e a gazdaságát vagy nem, és amennyiben nem fejleszti visszafejleszteni kívánja-e, illetőleg egyes ágazatokat fejleszteni, másokat visszafejleszteni szeretne-e. Az összes megkérdezett gazdaságvezető 39%-a kíván fejleszteni, 34%-a nem fejleszt, 6%-a kíván fejleszteni és visszafejleszteni is, továbbá 21%-a kíván csak visszafejleszteni. A fejleszteni szándékozók összességükben határozott többségben vannak a többiekkel szemben külön-külön. Ha hozzájuk számítjuk azokat is, akik egyes ágazataikat kívánják fejleszteni mások rovására, akkor az összes válaszadók mintegy 45%-át teszik ki. A fejleszteni szándékozók többségben vannak a Nyugat-Dunántúlon a délalföldiekkel szemben. A Dél-Alföldön jelentősen több a nem fejlesztő, azaz stagnáló és visszafejlesztő is, mint a Nyugat-Dunántúlon. Ugyancsak több a Nyugat-Dunántúlon az olyan, aki egyes ágazatait kívánja fejleszteni mások rovására. A fejleszteni szándékozók a legkevesebben vannak a legalsó birtokkategóriában és egyben itt vannak legtöbben a fejleszteni nem kívánók. A fejleszteni szándékozók a birtokkategóriák emelkedésével növekszenek. Az 50 év felettiek között vannak a legtöbben olyanok, akik nem fejlesztenek és visszafejlesztenek, és a legkevesebben, akik fejleszteni kívánnak. A leginkább fejleszteni szándékozók között a felsőfokú végzettségűek vannak a legtöbben és az általános iskolát végzettek a legkevesebben. 1998 és 2002 között csökkent a fejlesztési kedv. A fejlesztési kedv mindkét felmérésben a 20 ha-os birtokkategóriától emelkedett az átlag fölé és az emelkedés 50 ha-tól vált jelentőssé.

72

Regressziós és klaszterelemzés A hatékonyság és jövedelmezőség regressziós és klaszterelemzéssel történt vizsgálata alátámasztotta a kereszttáblák alapján végzett leíró elemzések vonatkozó főbb megállapításait. Eszerint a nagyobb területtel és magasabb iskolai végzettséggel rendelkező fiatalabb gazdálkodók hatékonyabban és jövedelmezőbben gazdálkodnak a többieknél. Továbbá, a jelentős fejlesztési elképzelésekkel rendelkező gazdaságok mutatkoztak jövedelmezőnek. A regressziós elemzés szerint a szerződéses értékesítés is szoros összefüggésben áll a jövedelmezőséggel. Az alacsony fajlagos, 1 ha-ra jutó dolgozószám a szántóföldi növénytermelés magas arányát jelzi.

IRODALOM BALOGH Á. - HARZA L. 1998: A vagyonvesztés mértéke a mezőgazdaságban. – Gazdálkodás 6. sz. pp. 1-8. BURGER, A. 2001: Agricultural development and land concentration in a Central European country: a case study of Hungary. – Land Use Policy, Elsevier 18. pp. 259-268. BURGERNÉ GIMES A. 2002: A mezőgazdasági földtulajdon és földbérlet. – Akadémiai Kiadó, 2002. 124 p BURGERNÉ GIMES A. 2003: Földhasználati és földbirtok-politika az Európai Unióban és néhány csatlakozó országban. – Közgazdasági Szemle, Szeptember, pp. 819-832. HAMZA E. - MISKÓ K. 2005: A földpiac sajátosságai Magyarországon az uniós csatlakozás idején. – Gazdálkodás XLIX. évf. 5. sz. pp. 1-7. LUND, Ph. 2005: Aspects of the Definition and Classification of Farms. Paper prepared for presentation at the 94th EAAE Seminar, Ashford (UK) 9-10 April 2005. p. 12.

73

A MAGÁNÜDÜLŐK ÉPÍTÉSE ÉS ÁLLOMÁNYA MAGYARORSZÁGON CSORDÁS LÁSZLÓ Abstract The economic, social, technological development that has taken place in the last third of the 20th century has had significant impacts on the lives of the modern societies, touching almost all fields of life. Besides residential and work places, the places for recreation became more and more important. The most important settlements marks of this process are the boom in the number of second homes, and the spatial expansion of the holiday-recreation areas in Hungary too.

Kulcsszavak: második otthon, szabadidő-lakás, (szub)urbanizáció, nyaralóépítés

Bevezetés Az ipari társadalom kialakulásával a legfontosabb társadalmi alapfunkciók a munkahelyre és a lakásra összpontosultak, ám a XX. század utolsó harmadában bekövetkezett gazdasági, társadalmi, technológiai fejlődés ezt jelentősen megváltoztatta, így az urbanizációval összefüggésben a társadalmi alapfunkciók korábbi kettős tagolódásukat elveszítve időben és térben tovább tagolódtak. A munka- és lakóhelyek mellett egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a szabadidő eltöltésének színterei, melynek legfontosabb települési jegyei az üdülő-pihenő térségek megjelenése, elterjedése, térbeli bővülése, valamint a második lakások, ezen belül is az egyre növekvő szabadidőben használt szabadidő-lakások számának ugrásszerű és tömegméretű emelkedése (RUPPERT, K. 1973; ENYEDI GY. 1988; KOWALCZYK, A. 1994; CSORDÁS L. 1995; 2007). A második lakás egy magántulajdonban, vagy tartós használatban lévő ingatlan, amely olyan személy (család) alkalmankénti szállásául szolgál, aki azt nem tekinti állandó lakásának. Szabadidő-lakásnak a második otthonok közül azok nevezhetők, amelyeket túlnyomóan szabadidőben és csak átmenetileg (hétköznapokon a munkaidő után, hétvégéken vagy a szabadság ideje alatt) elsősorban szabadidős célokra használnak (RUPPERT, K. 1973, 1994, COPPOCK, J. T. 1977; BAUMHACKL, H. 1989; MARTONNÉ ERDŐS K. 1990; CSATÁRI B.–CSORDÁS L. 1991; CSORDÁS L. 1992, 1995, 1999, 2007). A második lakás és az állandó lakás közötti távolságot, a közlekedést, az elérési időt, a felkeresési gyakoriságot és annak időtartamát, illetve ezek hatásait figyelembe véve a második otthonok 4 jól elkülöníthető területi típusát írhatjuk le. Az állandó lakóhely településén belüli második lakás, gyakran (mások, azaz nem a tulajdonos számára) állandó lakás funkcióval, amelyek elsősorban foglalkozás- és képzés-orientált második lakásoknak tekinthetők (albérletek, diák- és munkásszállók). A nagyváros külső zónájában fekvő szabadidő-lakás, ahonnan 74

még naponta megéri ingázni, így intenzíven használják, s gyakran (elsősorban a nyári hónapokban) állandó lakás funkciójuk is van. Ezek rekreációs szuburbanizációs helyeknek is nevezhetők (TIMÁR J. 1993), s sok esetben állandó lakássá alakulnak át, ezért lefékezik a városból való menekülést a közvetlen környékre. A távolabbi területeken fekvő szabadidő-lakás (hétvégi ház), ahonnan már nem érdemes naponta ingázni, ezért ezeket ritkábban (hétvégén), elsősorban szabadidős célokra használják. A tulajdonosok egy része nyugdíjba vonulása után szívesen költözik ezekbe az egykori második lakásokba. Ezen a területen igen jelentős lehet a régi, falusi házak funkcióváltása. A régión kívüli távolságra fekvő szünidei ház (nyaraló), túlnyomórészt az idegenforgalmilag frekventált területeken. Ezeket a nagyobb agglomerációktól való nagy távolság miatt ritkán, szezonálisan, kevésbé intenzíven, csak a szabadság/szünidő alatt használják. Szélsőséges esetekben – a légi közlekedés tömegessé válásával – akár más országokat, kontinenseket is igénybe vehetnek ezen típusú második otthonok kialakításakor. A KSH 2001. évi üdülő-összeírása szerint Magyarországon a magántulajdonú üdülésre használt épületek száma meghaladja a negyedmilliót, a 4,3 millió darabos nemzeti lakásvagyon 5,9 %-át, a bennük kialakított férőhelyek száma többszörösét teszi ki a kereskedelmi szállásférőhelyekének, fontos a szerepük a hazai (és részben a külföldi) népesség üdülési igényének kielégítésében, ezért a velük való foglalkozás különösen indokolt. A magánhasználatú üdülők építése Magyarországon 1970-2005 Bár a nyugati kutatók szerint a második lakások politikai rendszertől függetlenül mindenhol létrejöttek, a volt szocialista országokban, így hazánkban az 1960-as évektől a társadalmi struktúraváltás következtében megjelentek az új és arányában bővülő vezetőrétegek, amelyek képviselői a politikai-társadalmigazdasági helyzetből származó előnyeiket a sajátos presztízst is jelentő magánüdülő megszerzésére fordíthatták. A tőkés országokba való utazási korlátozás (bizonyos időszakokban és eltérő módon), a vállalati és szakszervezeti üdülőkben tapasztalható helyhiány (nem biztosították mindenki számára az évenkénti pihenést), a termőföldek döntő részének kollektivizálása, a gazdasági vállalkozások korlátozásából adódó beruházási kényszer hatására is megjelentek az üdülőkkel, zártkertekkel kapcsolatos törvények, rendeletek, amelyek az üdülő- és zártkerti telepek 1960-as évek végén történt tömeges kialakításához járulhattak hozzá. Lényegében ehhez az időszakhoz, az egyéni (magán) vállalkozásoknak a korábbiaknál nagyobb teret engedő új gazdasági mechanizmus időszakához köthetők a jelentős igényeket kielégítő zártkerti és üdülőterületi parcellázások. Az üdülők iránti keresletet tovább növelte az 1970-80-as évek magyar társadalmának eleinte valóságos, majd később látszólagos jóléte. Az engedélyezett második gazdaságban megszerzett jövedelmeket a lakás, az autó megvásárlása után második lakásba, nyaralóba, telekbe, ékszerekbe stb. fektették (CSORDÁS L. 1995). A

75

családok jelentős része rendelkezett valamilyen rekreációt (is) szolgáló telekkel: a falusiak leginkább háztáji és gyümölcsös-szőlős kertekkel, a városiak pedig inkább városkörnyéki zártkertekkel és üdülőtelepi nyaralókkal. Az 1980-as évek vége és az 1990-es évek eleje a gazdaság teljesítőképességének és az életszínvonalnak a visszaesésével, a (szabadon felhasználható) jövedelmek és a szabadidő csökkenésével, a fenntartási és utazási költségek növekedésével, a lakásokra felvett kedvezményes kölcsönök kedvezményes visszafizetésének „befagyasztásával” jellemezhető. Mindez nyomon követhető a csökkenő számú üdülőépítésben, a tulajdonosok gyakoribb cserélődésében, az üdülők „feladásában” is. Az ezredfordulót követően e folyamat folytatódott, bár részben – a lakásépítések állami támogatásának következtében – bizonyos területeken az üdülőként (is) használt lakások számának bővüléséhez vezetett. A Magyarországon 1970-2005 között felépített üdülők száma a KSH adatai szerint megközelíti a 96600-t. Az évenkénti kialakítás vizsgálata alapján két markáns szakasz különíthető el: 1972-1988 között mindegyik évben meghaladta a 3000-et, azóta viszont elmarad ettől. Az első szakasz is több időszakra osztható: 1974-75-ben, 1977-ben, majd 1981-84 között felülmúlta a 4 ezret, 1987-ben – a következő évben bevezetésre kerülő adójogszabályok változásnak köszönhetően – elérte az 5206-ot, míg a közte lévő időszakok kisebb visszaesései a gazdaság részbeni megtorpanásaihoz, a recesszióhoz, az infláció megugrásához kapcsolódnak. Megfigyelhető, hogy 1975 és 80 között öt év alatt folyamatosan a kiinduló érték kétharmadára csökkent az átadott nyaralók száma, majd érdekes módon egy év (1981) is elegendő volt, hogy közel 50%-kal növekedve, a korábbi legmagasabb szintet is meghaladja. Az 1988 óta tartó időszakban a hetvenes évek második felénél is drámaibb mértékben csökkent az üdülőépítés, amit jelez az is, hogy négy év (1987-1991) alatt alig több mint egyharmadára esett vissza az új üdülők kialakítása, s ezt csak tetézi, hogy 1993 óta egyetlen évben sem haladta meg a 2 ezer darabot, s 1998 óta – 2000-2001 kivételével – már az ezret sem érte el (1. ábra). A legtöbb üdülőt 1970-2005 között Pest (22842), Somogy és Veszprém megyében (17800, ill. 15000) építették fel – s együttes számuk meghaladja az összes épület 57,5 százalékát –, őket a Velencei-tavat övező Fejér, majd BácsKiskun és Baranya megye követi (6900 ill. 4600, 4400), míg a legkevesebbet Budapesten (467 db) és Csongrád megyében húzták fel (779 db). Az 1990 óta tartó időszakban mindegyik megyében csökkent a felépített nyaralók száma. A vizsgált időszakban megfigyelhető a súlypont eltolódása, amely a Balaton melletti megyéktől Fejér és Pest megye irányába történt. A rövid megállapítások részletesebb, évenkénti és megyénkénti megoszlását, annak trendjeit a 2. ábra mutatja feltüntetve az üdülőépítésben szerepet játszott legfontosabb 7 megyét. Az 1970-es évek első felében Somogy megyében építették a legtöbb (évente 1015-1620) nyaralót, amit Veszprém megye 6-800, Pest megye 4-800, valamint Fejér megye 150-350 közötti épülettel követett. Kisebb fordulat az évtized második felének elején (1976-78 között) következett be, amikor Somogy megyében drasztikusan, a korábbi érték felére-kétharmadára csökkent az üdülőkialakítás, míg 76

Bács-Kiskunban esetenként meghaladta, Baranyában és Fejérben pedig megközelítette a 400-at, miközben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1975-ben és 1977-ben felülmúlta a 200-at.

6000 5000

db

4000 4 év alatt

3000 2000 1000 0 1970

1975

© Dr. Csordás László CSc., 2007

1980

1985

1987

1990

1995

2000

2005

Forrás: Saját szerkesztés a KSH tárgyévi adatai alapján

1. ábra Az üdülőépítés évenkénti alakulása Magyarországon, 1970-2005

A Balaton északi partján ugyanakkor Veszprém megye – ahol 1976-ban 1006 nyári lakot építettek – megelőzte Somogyot. Fokozatosan zárkózott fel ezzel egyidejűleg a fővárost övező Pest megye is, ahol az 1970-es évek elején még alig több mint 400, míg az évtized közepére évente közel 800 nyaralót építettek. Az 1978-1980 közötti időszakban „a három nagy”, azaz Pest, Somogy és Veszprém megye értékei fokozatosan megközelítették egymást, s gyakorlatilag 600 körüli szinten stagnált az évenkénti nyaralóépítés, míg a többi megye csak messze lemaradva követte őket. (Érdekes módon a két Balaton parti megyében az új üdülők építése 1976-tól napjainkig – néhány év ellentétes mozgását kivéve – hasonlóan alakult, együtt mozgott, görbéik egymásra simulnak). Az első olajárrobbanás tehát kissé késleltetetten az építések lanyhulásában is éreztette hatását. Ebben a visszaesésben persze – a szabadon rendelkezésre álló források szűkösségén kívül – szerepe lehetett annak is, hogy az 1960-as évek végi rendeletek következtében kialakított zártkerti és üdülőtelepek parcellái fokozatosan elfogytak, beépültek, s újabb területek bevonására sok helyen nem volt lehetőség és így nem került sor (2. ábra). Az 1980-nal kezdődő időszak főbb jellegzetessége, hogy erőre kapott a Balaton nyugati partja mentén Zala, valamint a Velencei-tó környezetében Fejér megye (kb. 200, illetve 2-300 nyaraló/év), ennek közel 3-4-szeresét éri el a másik Veszprém és Somogy megye, míg 5-szörösét Pest megye (1000-1200). Utóbbi – ettől az időszaktól kezdve napjainkig – átvette a vezető pozíciót az évente épített üdülők számában. A gazdasági nehézségeket követve 1985-86-ra kisebb megtorpanás következett be, hiszen országosan közel ezerrel kevesebb üdülésre használt épületet húztak fel, mint a 80-as évek elején. A legjelentősebb volumenű visszaesés immáron Somogy és Veszprém megyét érintette, amelyekben közel felére esett, azaz jó 400-zal csökkent az újonnan épített nyaralóépületek száma. A trenddel 77

ellentétesen mozgott ugyanakkor Fejér megye, ahol évről-évre (azaz 1985-86-ban is emelkedve) egyre több üdülőt létesítettek. Ez részben összefügghet azzal is, hogy a megyeszékhelyiek a Velencei-tó partján alakították ki hétvégi házaikat, valamint a fővárosiak az állandó lakóhelyükhöz közelebb szerettek volna telekhez jutni, s azon építkezni. Az egész vizsgált időszak fordulópontjához 1987-ben jutottunk el. Részben ekkor vált politikailag is világossá, hogy „nagy a baj”, valamint az is, hogy nyitni kell, s olyan új „reformokat” kell bevezetni, amelyről addig nem volt szó. A turizmus területét érintette 1988-tól a „világútlevél”. Nem részletezem a Bécsig vezető út osztrák településeinek, illetve Bécs egyes utcáinak felvirágzást hozó „Gorenje-turizmus” kialakulásának további előzményeit és részben ebbéli következményeit. Ezek mellett azonban talán a legfontosabbnak az adózási jogszabályok változása, nevezetesen a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó bevezetése tekinthető. Az emberekben volt valami félelem az újtól, illetve attól, hogy tényleg meg fogják évek múlva vizsgálni, hogy „ki mit szerzett” az 1987. december végi állapot óta. Ennek megfelelően lehetőleg mindenki megpróbálta nyélbe ütni lakás- és üdülőépítését, illetve vásárlását, legalizálni a vagyonelemeket, illetve az áfá-tól való félelem, valamint a felfutóban lévő igen jelentős infláció miatt csökkenteni a költségeket. Jórészt ennek köszönhető, hogy 1987-ben 5206 üdülő épült az országban, amely az azt megelőző és azt követő évekének a másfélszeresét tette ki, s messze a legmagasabb volt az elmúlt 35 évben. 2000 1800 1600 1400

darab

1200 1000 800 600 400 200 0 1970

1975

1980

1985

1990

BÁCS-KISKUN

BARANYA

BORSOD-A.-Z.

PEST

SOMOGY

VESZPRÉM

© Dr. Csordás László CSc., 2007 tárgyévi adatai alapján

1995

2000

2005

FEJÉR

Forrás: Saját szerkesztés a KSH

2. ábra Az üdülőépítés megyénkénti alakulása Magyarországon, 1970-2005

A legtöbb (1817 db), s egyben a legnagyobb közel 80%-os évi növekedést Pest megye mutatta fel, de Fejérben is meghaladta a 600-at az üdülés céljára kialakított épületek száma. Emellett sok más megyében is ez az év volt a „mini csúcsra-járatás

78

éve”: a balatoni két fő megye mellett Békésben közel 300, Bács-Kiskunban, Zalában kb. 200-200 üdülőépület készült el. A gazdasági és politikai problémák a következő évtől egyre inkább éreztették hatásaikat ezen a területen is, hiszen kissé hasonlóan az 1974 utáni időszak Somogy megyéjéhez, most Pest megyével történt ugyanez: két év alatt több mint ezerrel, azaz az 1987. évi érték kevesebb, mint felére, további két év alatt, 1991-re már kevesebb, mint egyharmadára (560 db) esett az újonnan létesített magánüdülők száma. Hasonló mértékű csökkenés figyelhető meg Fejérben, Somogyban, míg Veszprémben alig több mint egyharmadára esett vissza az üdülőépítés két év alatt. Országosan 1991-re az 1987. évi érték alig több mint egyharmadára apadt az üdülőépítés, amelyért elsősorban Pest megye a felelős, megjegyezve, hogy Veszprém és különösen Fejér megyében még ennél is nagyobb méretű volt a visszaesés. Ugyan 1992-ben még 2000 fölé emelkedett az épített üdülők száma, azóta azonban nem érte el ezt, s folyamatosan csökkent, úgy, hogy 1997-ig, valamint 2000-2001-ben még meghaladta az ezret, míg azóta még azt sem éri el. Az egyes megyék közötti különbségek fokozatosan csökkentek: Pest megye továbbra is őrzi vezető pozícióját, de a korábbikra jellemző, az első és az őt követő megyék, megyecsoportok közötti 2-3-szoros, majd újabb megyecsoportok újabb 2-3-szoros lépcsőzetenkénti különbségei már eltűntek. Az időszak záró évében, 2005-ben Pest megyét Somogy, Zala megyék, valamint a főváros követte a sorban, s jellemzően egyikben sem érte el a 200-at a nyaralóépítés volumene. Az ezredforduló utáni időszakban megfigyelhető ugyanakkor az is, hogy a lakáspolitikai kedvezmények következtében sok lakás épült – a szuburbanizációval is jellemezhető agglomerálódó térségek mellett – az üdülőterületeken/üdülőtelepüléseken is. Az építés célja és a használat jellege közötti ellentmondásra, a használati váltásra utal azonban az, hogy a népszámlálás során összeírt nyaralók között sok a lakás céljára szolgáló (lakott) üdülő, ugyanakkor bizonyos területeken megjelentek az üdülésre használt lakások is. Nem tekinthető véletlennek, hogy ezen funkcionális diszharmónia tömeges méretekben a nagy üdülőlétszámmal jellemezhető Velencei-tó, valamint a Balaton környéki megyéket, illetve a fővárost és Pest megyét érinti. Magyarország üdülőállománya Az első teljes körűnek tekinthető, 1960-ban végzett összeírás szerint 11059 időszakosan használt lakás (nyaraló) volt Magyarországon, a 1970. évi népszámláláskor már országosan 32245-öt írtak össze, míg az 1980. évi népszámlálást megelőző 1979. évi üdülőépület-összeíráskor 127600 nyaralót vettek fel a jegyzékbe és a következő évi népszámlálás alkalmával mintegy 116 ezret vallottak be. Sajnos 1990-ben nem történt meg az üdülésre használt épületek összeírása, így a nyaralótulajdonosok adóztatásával foglalkoztató önkormányzatok adatait kezelő és összesítő Tanácsi Költségvetési Ellátó Hivatal (TAKEH) adatai szerint 1990-ben 171595 fő fizetett valamilyen alapon adót az országban lévő

79

szabadidő-lakása után. A 2001. évi népszámlálási adatfelvételkor Magyarországon 252295 üdülőépületet (ebből 6470 lakott üdülőt), valamint 15184 üdülőként használt lakást írtak össze. A legjelentősebb üdülőtelepekkel rendelkező településeket tartalmazó térképen megfigyelhető, hogy 1454 településen fekszenek nyaralók, s a 2001. évi üdülőösszeíráskor Siófokon számlálták össze a legtöbbet (6113 db), amit Balatonkenese és Gárdony (5250, 5111 db), majd Balatonfenyves és Fonyód (4243, 4004) követ (3. ábra). Hat településen haladja meg számuk a 3000-et (Balatonalmádi, Budapest, Harkány, Zalaegerszeg, Pécs, Zamárdi), 13 helyen 2-3000, 46 másikon 1-2000 közötti az épületek száma. A 100-1000, illetve a 10-100 nyaralóépülettel rendelkező helységeké nagyságrendileg hasonló (286-321), míg az eddig érintett összes település számát több mint százzal (771) múlja felül azoké, ahol csupán 110 üdülőépület található. A legnépesebb csoportban, közel 1800 településen persze egyáltalán nincs üdülő. A nyaralóval rendelkező települések szépen kirajzolják a Balaton – az első 11 közül 6 itt fekszik (MICHALKÓ G. 2007) –, a Fertő-tó, a Tiszató, valamint bizonyos szakaszokon a Duna és a Tisza futását, emellett az agglomerációkhoz tartozó, s vonzó adottságokkal rendelkező, illetve a legkedveltebb termál- és gyógyvizes fürdőiről nevezetes helységeket is. A települések közel 46%-án lévő üdülők arra utalnak, hogy megvalósult az elmúlt évtizedekben ezek térbeli elterjedése, diffúziója.

üdülők száma 2001 5 000 - 6113 (3) 3 000 - 5 000 (8) 2 000 - 3 000 (13) 1 000 - 2 000 (46) 100 - 1 000 (286) 10 - 100 (321) 110 (771)

© Dr. Csordás László CSc., 2007 Forrás: KSH Népszámlálás, 2001

3. ábra Az üdülők száma Magyarországon, 2001

Az 1960-as és 1970-es években meghozott jogszabályoknak, valamint a „kádári aranykornak” köszönhetően – a 2001. évi népszámlálás szerint létező 252300 ezer üdülőépületéből – 1970-79 között 83000, majd a már problémákkal terhelt 1980-89 80

között 88000, míg a rendszerváltás első évtizedében a már leírt okok következtében csak 35000 nyaralót épít(h)ettek – legalábbis erre következtet(het)ünk az összeírt épületek építési évéből. Bár e rövid tanulmány keretei között nem lehet feladatunk, hogy a KSH népszámláláskori üdülő-összeírási, illetve évenkénti üdülőépítési módszertanait kritizáljuk, az mégis figyelemreméltó, hogy az utolsó 30 évre vonatkozó adatok egyáltalán nincsenek összhangban. Erre utal az is, hogy az évenkénti adatok összesítése szerint 1970-79 között 36, 1980-89 között 39300, míg 1990-2000 között 16500 ezer üdülőépítést jelentettek a települések a KSH felé. A különbség tehát igen tetemes, mintegy 120000-nyi, azaz a jelenlegi állomány közel felét teszi ki, amelyért döntő mértékben a vonzó természeti környezetben és a városok közelében lévő zártkertekben kialakított hétvégi házak a „felelősek”, de a nyolcvanas évektől kisebb mértékben szerepet játszhat a falusi lakóházak megvétele és üdülőként való használata is. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül az a gyakorlat, hogy a rendeletek előírásai szerint a hétvégi házakat üdülőnek lehet számítani, ám az építési engedélyek kiadásakor valószínűleg nem hétvégi ház/üdülő építését kezdeményezték (hanem szerszámoskamráét), így az egyes évek végén azokat nem tudták üdülőként figyelembe venni, míg a népszámlálások idején az üdülő-összeíráskor e funkciója alapján a nagyobbakat beleszámol(hat)ták az állományba. Ékesen bizonyítja ezt az is, hogy 2001. évi népszámlálás 15. – az üdülők adatait tartalmazó – kötetének a megyékre, a kistérségekre és a megyei jogú városokra vonatkozó adatai szerint 1990-2001 között, pl. Debrecenben 383 üdülő épült, míg az évenkénti települési adatokat tartalmazó statisztikák szerint egyetlen darabot sem alakítottak ki. Összegzés A második lakás „jelenség” egyik következménye a népesség egyre erősödő hétvégi menekülése a városból, majd egyes rétegek esetében elvándorlás a városkörnyéki településekre. A hazánkban évente felépített üdülők száma az elmúlt 35 évben az 1970-es évek eleji háromezres szintről a külső hatásokat követő jelentősebb ingadozásokkal a ’70-es és a ’80-as években négyezer fölé is felfutott. A legtöbb nyaralót 1987-ben alakították ki, ám az azt követő néhány évben drámai mértékű csökkenés zajlott, majd számuk a ’90-es években tovább feleződött, így napjainkban már az ezret sem éri el. A magánüdülők száma 2001-ben meghaladta a negyedmilliót, a legtöbb épület a Balaton és a Velencei-tó mellett, valamint a fővárosban és környékén található. A nagyvárosokban és környékükön a zártkertekben kialakított hétvégi házak szerepe a meghatározó. A népszámláláskori összeírások arra utalnak, hogy a legjelentősebb üdülőtelepeken és a nagyvárosi agglomerációkban megkezdődött a funkcionális váltás: sok üdülőből állandó lakás máshol az állandó lakásból üdülő alakult ki.

81

IRODALOM BAUMHACKL, H. 1989: Die Aufspaltung der Wohnfunktion. – Manuskript. Wien p. 453 COPPOCK, J. T. 1977: Second Homes: Curse or Blessing. Pergamon, Oxford. Geogr. Series CSATÁRI B. – CSORDÁS L. 1991: Tanya és rekreáció az Alföldön. – In: Rakonczai J. szerk.: Az Alföld jelene és jövője. (Tisza-klub füzetei I.) pp. 31-34. CSORDÁS L. 1992: Magánüdülők a Dél-Alföldön. – Alföldi Társadalom, pp. 72-91. CSORDÁS L. 1995: Szabadidő-lakások az Alföldön. – Kandidátusi értekezés. p. 154.; p. 260 melléklet; 275 térkép CSORDÁS L. 1999: Second homes in Hungary. – In: Duró A. ed. Spatial Research in Support of the European Integration. MTA RKK, Pécs (Discussion Papers, Special) pp. 145-160. CSORDÁS L. 2007: A második otthonok kialakulása, funkciója és formái. – In: Süli-Zakar I. szerk.: Tanár Úrnak Tisztelettel. 56 tanulmány Dr. Korompai Gábor 70. születésnapjára. pp. 371-378. ENYEDI GY. 1988: A városnövekedés szakaszai. – Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 115 KOWALCZYK, A. 1994: Geograficzno-spoleczne problemy zjawiska „drugich domów”. – Warszawa, p. 178. MARTONNÉ ERDŐS K. 1990: Az egyéni rekreáció lehetőségei és megvalósulásai Miskolc környékén. – Kandidátusi értekezés. Kézirat. KLTE, Debrecen, p. 158. MICHALKÓ G. 2007: Magyarország modern turizmusföldrajza. – Dialóg Campus Kiadó, Pécs-Budapest, p. 287. RUPPERT, K. 1973: Der Zweitwohnsitz – geographisches Faktum und landesplanerisches Problem. – In: Geographische Aspekte der Freizeitwohnsitze. WGI-Berichte z. Regionalforschung, 11. pp. 1-54. RUPPERT, K. 1994: Zweitwohnsitze – Wohnstandortsspaltung als Bestandteil der Raumorganisation. – Manuskript, p. 5. TIMÁR J. 1994: Az alföldi szuburbanizáció néhány sajátossága. – Alföldi Tanulmányok, 15. pp. 217-232.

82

A VAJDASÁGI MAGYAROK REGIONÁLIS TUDATA GÁBRITY MOLNÁR IRÉN Abstract This study based on a representative sociological survey analyzes the regional identity of the Hungarians living in Vojvodina. Hungarian adults of Vojvodina were questioned between February and March 2007 by quota sampling.

Kulcssszavak: regionális tudat, Vajdaság, multietnicitás

Bevezetés Szerbia hosszú idők óta a politikai bizonytalanság, a labilis jogalkotás színtere, amely a gazdasági fejlődés lelassulását eredményezte. Az egységes nemzetállam megalkotásának utópiája a kilencvenes években megtalálta ugyan a támogató tömeget, mégis sikertelenül végződött. A mai Szerbia még Koszovó nélkül is multikulturális térség maradt, ahol majdnem harminc nemzeti kisebbség él. Vajdaság tartományi státusban levő régió, Szerbia Európára nyíló „kapuja”, amely legfejlettebb térségként, folytonos autonómiatörekvéseivel egy demokratikus és decentralizált jogállam keretében gyorsabb gazdasági, politikai, demokratikus és civilizációs fejlődésre vágyik. Számos, regionalizációs törekvés, decentralizációról szóló tervezet, etnikai alapú önszerveződés sikerét kérdőjelezte meg az olykor előretörő politikai, „többségében” radikális nézeteket valló, antidemokratikus, Európa ellenes politikai hangulat.16 Egy szerb szerzői csoport munkája (2007-ben), adminisztratív (tartomány, körzet), funkcionális (turisztikai, ipari) és tervezési-statisztikai régiókat különböztet meg. Szerinteük „a régió által könnyebben identifikálható a területi tőke, illetve annak objektív erőforrásai, valamint szubjektív sajátosságai. A régió identitása (földrajzi, kulturális, gazdasági) szolgáltat alapot a versenyképesség és vonzáskörzet erősítéséhez, illetve magához a sikeres fejlődéshez”. Olyan meghatározás ez, amelyben már fellelhetők elképzelések Szerbia jövőbeli területfejlesztéséhez, de csak akkor, ha ez az elv érvényesülni is fog, a gyakorlatba is beépül, amelyre azonban sem alkotmányos, sem törvényes garancia (eddig még) nem létezik. Vajdaságban erős régióképződési kötödés volt a történelmi fejlődés során. Ez a tartomány hosszú történelmi folyamat eredményeként jött létre, amelynek során a régió polgáraiban sajátos összetartozási tudat fejlődött ki. A régió fogalmát gyakran társítják az identitás fogalmával. A legszélesebb értelemben véve az 16

Lásd Takács Zoltán Ph.D hallgató dolgozatát: A Vajdaság, mint régió - a regionalizáció és decentralizáció aktuális kérdései Szerbiában, a Pécsi Tudományegyetem - Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola; Magyarságkutató Tudományos Társaság archívuma, 2007.

83

etnoregionális térfogalmak alapja az a régió, amely lényegében területi és kulturális egység. Határai gazdaságiak, nem politikaiak, hanem kulturálisak (életmód, vallás, kapcsolati kultúra, nyelv, művészet, mitológia, mentalitás, értékrend). Egy Vajdaságban 2006-ban készült identitásvizsgálat összegyűjti, és rendszerezi az elmúlt időszakban a Vajdasággal kapcsolatos tanulmányokat, egyértelművé téve a kifejezett régióidentitását jelenlétét. Úgy tekinthetünk a vajdaság-identitás fogalmára, mint jelentős, erős „integratív és fejlődési potenciálra”. Feltételezésünk szerint a vajdasági magyarok regionális tudata komplex kategóriaként kezelendő. A térség multietnikus, multikonfesszionális. Egy évszázad alatt többször változtak az államhatárok. Az őslakosság gyakori tömeges ki- és betelepítések, migrációk mellett őrizte meg életszokásait, nyelvét és sajátos regionális tudatát. A térségben a regionális tudat többsíkú: kiindul a településből, ahol született, vagy él a személy, és addig terjed, ameddig életvitelszerűen mozog (dolgozik, utazik). A regionális tudat mutatói (GEREBEN F. 2001) az anyanyelvhasználati szokások, az önbesorolás az egyes térséghez tartozásról, valamint a tájékozódási elvárások területi dimenziói (GÁBRITY M. I. 2005; KORHETZ T. – GÁBRITY M. I. – DELI A. 2007). Alkalmazott kutatási módszerek A kutatás célja a vajdasági magyar felnőtt lakosság tájékozódási állapotvizsgálata, regionális tudata és igényeinek felmérése. A kiválasztott magyarlakta településeken reprezentatív szociológiai felmérést végeztünk kérdőíves módszerrel 2007. február végén és március elején kvótás mintavétel alapján. A kérdőív kitöltése kérdezőbiztos segítségével való felvétele személyenként kb. 1 órát vett igénybe. A válaszadás névtelenül történt és az adatokat SPSS programban dolgoztuk fel. A kutatásban 1417 lekérdezett alany volt. Kor szerint megközelítőleg egyformán feloszlottak 5 korcsoportra: 18-30 (17,6%), 31-40 (22,2%), 41-50 (23,7%), 51-60 (21,7%) és a 60-tól idősebbekre (14,9%). A vizsgáltak 50,6 százaléka (705 fő) férfi, 49,4 százaléka (687 fő) nő, ami megközelítőleg reprezentálja a lakosság nemi összetételét. A családi állapot szerint a minta 61,3%a házasságban él, 6,5% élettársi kapcsolatban, 18,8%-a nőtlen/hajadon, majd 7,6%uk özvegy és 5,4%-uk elvált. Iskolai végzettség szerint a minta nagyjából reprezentálja a vajdasági magyarságot, ugyanis aránytalanul több magas- és közép szakképzett vállalkozott a válaszadásra, de ez a tény is megfelel a felmérés céljának. Nyelvhasználat A vajdasági magyarok tudatának elemzéséhez fontosnak tartom kimutatni nyelvhasználati szokásokat, ugyanis a térségben igen erős a nemzeti tudat 84

kulturális (nem pedig érzelmi) megélése. Erről egy korábbi kutatás során GEREBEN FERENC így ír: „…a Vajdaságban (és a többi határon túli régióban) az utóbbi években épphogy csökkent az identitás érzelmi telítettsége. A Vajdaságról elmondható még, hogy 1992/93-as felmérésünk által tapasztaltakhoz képest (és ez nemcsak a föntebb említett identitáskategóriák, hanem a most nem részletezett tartalomelemzéses identitáselemek tekintetében is igaz) a kevésbé tudatos, kevésbé reflektált (közömbös, puszta evidenciában gondolkodó) és az érzelmi hozzáállású identitástípusok jelentősége csökkent, a tudatosabb, a kultúrjavakhoz (főleg az anyanyelvhez) kötődő, az identitást vállaló és tevőlegesen megélő típusok súlya pedig növekedett. Vagyis a Vajdaságban is - minden megpróbáltatás és háborús fenyegetés ellenére (vagy tán épp részben annak eredményeképpen?) - valamelyest növekedett és erősebbé vált a kultúrnemzeti összetartozástudat.” (GEREBEN F. 2001) 1. táblázat A nyelvhasználat helyszínek szerint. Milyen mértékben használja a magyar nyelven a felsorolt helyszíneken? (fő) Helyszín szűkebb családjában (élettárs, gyermek) tágabb családjában (rokonság) szomszédjai körében szülőföldjén, hivatalos intézményekben Szülőhelyén nyilvános helyeken Vajdaság egészében/hivatalos intézményekben Vajdaság egészében/nyilvános helyeken

szinte soha

időről időre

ritkán

gyakran

mindig

Összesen

3

8

18

52

1319

1400

1 18

18 36

37 135

165 368

1181 838

1402 1395

128

286

423

353

206

1396

50

144

351

447

401

1393

226

458

430

182

96

1392

115

331

406

285

256

1393

A válaszadók a magyar nyelvet (persze mint anyanyelvüket) gyakorlatilag mindig, szűkebb családjuk körében, és majdnem ugyanolyan gyakran a tágabb rokonság jelenlétében is használják. Látszik a szomszédokkal való gyakori magyar nyelvű kommunikáción, hogy tulajdonképpen magyarlakta települések szerepeltek a mintában. Hivatalos intézményekben már jóval kevesebben tudnak időről-időre, vagy ritkán anyanyelvükön intézkedni. Ami még aggasztóbb, hogy a magyarok nyilvános helyeken sem igen szólalnak meg anyanyelvükön: a válaszadók mindössze 1/3-a beszél gyakran anyanyelvén az utcán vagy nyilvános helyen, a nem egész 1/3 pedig csak időről-időre. (1. táblázat) A magyar nyelvhasználat az egyes helyszínhez tartozáskor (válaszok középértéke szerint, ahol 1 = szinte soha; 5 = mindig), tehát dominál a szűkebb családban (élettárs, gyermek), majd tágabb családban (rokonság), aztán szomszédok körében. Ezeken a helyszíneken, 4-es fölött van a válaszok középértéke, míg hármas fölött értékelték a magyar nyelvhasználatot nyilvános helyeken, vagy hivatalos intézményekben a településen, ahol élnek. Vajdaság 85

egészében a hivatalos intézményekben a magyar nyelvhasználat csak 2,61-es értéket érdemelt ki. Regionális tudatszint a vajdasági magyaroknál A kérdőívünk egyik fejezete a vajdasági magyarok regionális tudatát vizsgálta. Fontos tudni, mely térség a vajdasági magyarok életterülete, hol keresi boldogulását, jövőjét. A válaszadók majdnem 65%-a nagyon erősen ragaszkodik ahhoz a településhez, ahol született. Még 15%-uk vallott erős kötődéséről, ami azt jelenti, hogy a vajdasági magyarok 80%-ának nagyon fontos a település ahol született. Valójában a vajdasági magyarok több mint 80%-a erősen kötődik a kisrégióhoz ahol él. Ez megmagyarázza azt a tényt, hogy a médiában, főleg a sajtóban a helyi híreket keresik. A vajdasági tartományhoz tartozás megélése a legerősebb17. A válaszadók több mint 70%-a nagyon erősen kötődik ehhez a területhez. Az erősen kötődők is majdnem 18%-ot tesznek ki. Vajdaság nem csak szülőhely, de legtöbbször munkaés élettér is. A tartomány őslakosságának Vajdaság-képéről így írnak 2007-ben: „Ma szinte lehetetlen Vajdaságot, illetve annak autonómiáját elvonatkoztatni a területén élő számos nemzeti közösségtől, nyelvtől, vallástól és kultúrától. Vajdaság, mint politikai fogalom a XIX. században jelentkezett, az akkori Magyarországon élő szerbség központosítás elleni küzdelmének eredményeként. Idővel azonban Vajdaság a sokszínűség, illetve az ország többi részéhez viszonyított különlegességének megőrzéséért vívott harc jelképe lett. Ennek fényében nem csoda, hogy Vajdaságnak a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatolása 1920-ban nem szüntette meg az autonómiáért folytatott küzdelmet, ugyanis Vajdaság polgárai (így a szerbek is) Vajdaságot nem csupán a Budapesttől való függetlenedés módjaként, hanem a mindennemű központosítás és gazdasági kizsákmányolás ellenszereként élték meg.” (KORHETZ T. – GÁBRITY M. I. – DELI A. 2007). A tartomány státusa körüli politikai vita immár két évtizede tart Szerbiában. Legtöbb felnőtt vajdasági saját bőrén érezhette a tartomány valós autonómiájának az elvesztését, az ebből adódó hátrányokat. Jelenleg a Koszovó leszakadása körüli huzavona, érezhetően előtérbe fogja tolni az északi tartomány helyzete körüli kérdéseket is. Ez a tény is növeli a régió lakosságának a ragaszkodását a Vajdasághoz. Szerbia, mint ország, vagy szülőföld megélése gyenge, hiszen a vajdasági magyarok mindössze 24%-a beszél erős kötődésről, 28%-uk közepesen ragaszkodik az országhoz. A válaszadók majdnem a fele (47%-a) nem tartja magát Szerbiához tartozónak! 17

A „Vajdaság-identitás” nem állandó kategória, teljes mértékben történelmileg változó, de erre a problémára most nem térek ki.

86

Az anyaországhoz való tartozás érzése még gyengébb. A vajdasági magyarok 67%-a egyáltalán nem, vagy nem igen tartja magát Magyarországhoz tartozónak. 18%-uk közepesen viszonyul az anyaországhoz, és mindössze 14,7%-uk beszélt valamilyen odatartozásról. Vajon az egyetemes magyarsághoz való tartozást is így élik meg a vajdasági magyarok, vagy csak az országot utasítják el? Közép-Kelet_Európa18 megélése szintén negatív, de nem olyan erősen, mint Magyarországé. Kelet-Közép-Európához tartozás esetében a válaszadók 47%-a nemmel voksolt, majdnem 30%-uk bizonytalan, míg több mint 33%-uk ehhez az európai térséghez sorolja magát. A Kelet-Közép-Európa,19 mint régió megélése, nem tudatos a vajdaságiak többségében, hiszen a Shengen-i határ közvetlenül itt húzódik. A szomszédos magyarországi megyékkel és kisrégiókkal a kapcsolat még gyenge, és nem tudatosodott perspektívaként a vajdasági magyarokban. Ezek után az Európához tartozást vizsgáltuk, ahol az önbesorolás alapján a vajdasági magyarok előnyösebb választ adtak, mint Közép-Kelet-Európa esetében. Az európaiság pozitív megélését hordozza a válaszadók 44%-a, míg bizonytalan és a közepes rangsorolás mellett döntött 23,8%-uk. Mindössze 32%-uk nem tartja magát Európához tartozónak. Az utóbbiak remélik Szerbia gyors EU csatlakozását. Az összesített táblázat mutatja, hogy a vajdasági magyarok regionális tudatukban elsősorban vajdaságinak érzik magukat, majd ahhoz a kisrégióhoz ragaszkodnak, ahol élnek, végül a településhez, ahol születtek. (2. táblázat) 2. táblázat Regionális tudatformák a vajdasági magyaroknál Térség neve, ahova tartozom

1

2

3

4

5

Összesen

A település, ahol születtem

56

57

158

208

885

1364

A kisrégió, ahol élek

32

39

170

299

831

1371

9

30

112

246

985

1382

Szerbia

348

292

380

173

163

1356

Magyarország

665

242

249

101

98

1355

Kelet-közép Európa

420

222

402

187

116

1347

Európa

273

164

323

249

351

1360

Vajdaság

1 = egyáltalán nem, 5 = nagyon erősen

18

Vajdaság Autonóm Tartomány tagja az Európai Parlament keretében működő Európai Régiók Szövetségének. Emellett társalapítója a Duna – Tisza – Körös - Maros Euroregió tanácsának, amelynek célja a gazdasági, kulturális és környezetvédelmi együttműködés és a fejlődés elősegítése. 19 A kutatók szándékosan nem a Kárpát-medence fogalmat, hanem az EU régió nevét használták.

87

Negatív viszonyulást tanúsítanak Magyarország, Kelet-Közép-Európa és Szerbia esetében. Ennek az okát keresve, más kutatási források után kell nézni. GEREBEN F. a 2000-ben végzett vajdasági valláskutatása után így ír: „…a Vajdaságban - a határon túli térségek között nem egyedülállóan - az anyaországról és annak lakosságáról meglehetősen negatív kép van kialakulóban. Annak ellenére, hogy Magyarország befogadta, és sokféle módon segítette a délszláv háborúk menekültjeit, és kárvallottjait, köztük a vajdasági magyarokat is. És annak ellenére, hogy a magyarországi nemzetpolitika az utóbbi években egyre kifejezettebb szolidaritást vállal a környező országok magyarságával. Valószínűleg ennek a negatív országimázsnak az okai - amelyeket érdemes lenne külön megvizsgálni - a hétköznapi érintkezések világába vezetnek el, ahol eltérő értékrendek, gondolkodásmódok és anyagi lehetőségek kerülnek szembe egymással, és ahol a határon túli magyarok nem tudnak a remélt módon kiszabadulni a kisebbségi sors és kisebbségi tudat szorítása alól.” (GEREBEN F. 2001) A regionális tudatot az egyes térségek iránt való ragaszkodás átlagértéke szerint soroljuk fel a 3. táblázatban. A Vajdasági magyarok legkevésbé Magyarországhoz tartozónak érzik magukat, de a kelet-közép-európai tudatuk is gyenge. A kettős állampolgárság kérésének a sikertelensége, az anyaországhoz való viszonylag gyenge kötődés okozhatja ezeknek, az álláspontoknak a kialakulását. Szerbia államiságának a bizonytalansága a régi Jugoszlávia szétesése után hozzájárult a válaszadók „távolodásához”. Miután a vajdasági magyarok regionális tudatában sem Magyarország, sem pedig Szerbia nem jelenik meg fontos térségként, nézzük, mit tartanak hazájuknak. A szülőföld és a haza megélése külön kérdéscsoport volt. 3. táblázat Regionális tudatszint átlaga egyes térségek esetében Térséghez tartozás Vajdasághoz tartozónak érzem magam A kisrégióhoz tartozónak érzem magam, ahol élek A településhez tartozónak érzem magam, ahol születtem Európához tartozónak érzem magam Szerbiához tartozónak érzem magam Kelet-közép Európához tartozónak érzem magam Magyarországhoz tartozónak érzem magam

Átlag

Rangsor 1. 4,57 2. 4,36 3. 4,33 4. 3,18 5. 2,64 6. 2,52 7. 2,06

A szülőföld megélésében a vajdasági magyarok többsége Vajdaságot említi (57,3 %). Utána következnek azok, akik Bácskát, vagy Bánátot, Észak-Bácskát, vagy Észak-Vajdaságot mint régiót választják (körülbelül 22%), pedig ilyen

88

adminisztratív területi egységek hivatalosan nem is léteznek20. Viszonylag sok vajdasági szülőföldjeként azt a települést jelöli meg, ahol született. A haza megélése főleg az állampolgársági státushoz kötődik. A válaszadók 67,8%-a Szerbiát választja, de 12,6%-uk még mindig Jugoszláviát, 6,9%-uk Vajdaságot és 4,8%-uk Magyarországot. Összefoglalás A magyarok anyanyelvüket gyakorlatilag mindig szűkebb családjuk körében és majdnem ugyanolyan gyakran a tágabb rokonság jelenlétében is használják. A szomszédokkal való gyakori magyar nyelvű kommunikáció tulajdonképpen a magyarlakta településekre jellemző. Hivatalos intézményekben jóval kevesebben tudnak időről-időre, vagy ritkán anyanyelvükön intézkedni. Ami még aggasztóbb, hogy a magyarok nyilvános helyeken sem igen szólalnak meg anyanyelvükön; a válaszadók mindössze 1/3-a beszél gyakran anyanyelvén az utcán vagy nyilvános helyen, s nem egész 1/3 pedig csak időről-időre. A Vajdaságban erős regionális tudat él. Úgy tekinthetünk a vajdaság-identitás fogalmára, mint jelentős, erős integratív és fejlődési potenciálra. Regionális tudatukban a térség magyar lakossága elsősorban vajdaságinak érzi magát, majd ahhoz a kisrégióhoz ragaszkodik, ahol él, végül ahhoz a településhez, ahol született. Önbesorolás esetén negatív viszonyulást tanúsít Magyarország, Kelet-Közép-Európa és Szerbia felé.

IRODALOM GEREBEN F. 2001: A vajdasági magyarok nemzeti és vallási identitása. – kézirat Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet Tudományi Kar Korhecz T. - Gábrity M. I. - Deli A. 2007: Tolerancia-építők - Graditelji tolerancije – Construcors of tolerance. (Vajdaság toleracia-program euroregionális és EUadaptációja); Magyarságkutató Tudományos Társaság és a Pannónia Alap (Szabadka), Pannon füzetek 1, Szabadka GÁBRITY M. I. 2005: A választópolgárok véleménye a reformtörekvések üteméről, az Magyarságkutató Tudományos Társaság, MTT 11. kötetben: Közérzeti barangoló, Szabadka TAKÁCS Z. 2007: A Vajdaság, mint régió - a regionalizáció és decentralizáció aktuális kérdései Szerbiában. – a Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

20

Szerbia jelenleg körzetekre (okrug) és községekre=település csoportokra oszlik. Közigazgatási szempontból Vajdaság hét körzetből áll: Észak-Bácska, Nyugat-Bácska, Dél-Bácska, Észak-Bánát, Közép-Bánát, Dél-Bánát, Szerémség.

89

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ELSŐ REGIONALIZÁCIÓS KÍSÉRLETE, AVAGY AZ 1996 ÉVI KÖZIGAZGATÁSI REFORM21 GULYÁS LÁSZLÓ Abstract On January 1, 1993 the states of the Czech and the Slovak Republics came into being. Our research is aimed at investigating the first administrative reform of the Slovak Republic, ratified on July 24, 1996 (221/1996), inclusive of the phenomena that had preceded it. During our research a special emphasis was laid on introducing the issue of how the Hungarian minorities living in Slovakia were affected and discriminated by the reform. In summary it can be stated that the Meciar administrative reform of 1996 meant a definite disadvantage for the Hungarian minority in Slovakia, both on regional and also on district level.

Kulcsszavak: közigazgatás, regionalizáció, etnoregionalizmus

Bevezetés Az 1989-es bársonyos forradalom elsöpörte a szocializmust Csehszlovákiában, a pártállam napok alatt összeomlott és megindult a rendszerváltás. De a fokozatosan elmérgesedő cseh-szlovák viszony végül a csehszlovák állam felbomlásához vezetett, 1993. január 1-én megszületett a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Jelen tanulmány a független Szlovák Köztársaság első közigazgatási átszervezésével, az 1996. július 24-i (221/1996. számú törvény) területi reformmal és annak előzményeivel foglalkozik. Ennek során külön hangsúlyt helyez annak bemutatására, hogy ezen regionalizációs kísérlet milyen módon érintette, diszkriminálta a szlovákiai magyar kisebbséget. A csehszlovák örökség 1968-1992 A szocialista Csehszlovákián belül nem volt kettéválasztva az államigazgatás és a választott önkormányzati rendszer, a kommunista párt a Nemzeti Fronton keresztül gyakorolta a hatalmat. A Nemzeti Front jelölte ki a megválasztható képviselőket, akik formális választás után az ún. nemzeti tanácsokban hajtották végre a kommunista párt utasításait. 1969 és 1990 között Szlovákiában a közigazgatásban három szint létezett (1. ábra). A legfelső szint a kerület volt, ebből 4-et alakítottak ki, a következő szint a járás volt, ebből 38 volt, míg a legalsó szint a 2700 község - pontosabban település – volt. A kommunista párt minden községben, minden járásban és minden kerületben felállította a nemzeti tanácsokat, mivel ezeken keresztül gyakorolta a 21

Jelen tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

90

hatalmat. A nemzeti tanácsok rendszerét az 1990-es választások után felállt Cseh és Szlovák Nemzeti Tanács szüntette meg. Két törvénnyel - a 369/1990 számú törvény, illetve a 472/1990 számú törvény – teljesen átformálta a közigazgatást (PETŐCZ, 1998).

1. ábra Kerültek és járások Szlovákiában 1968-1990 (Forrás: PETŐCZ K. 1998. p. 112.)

A 369/1990 számú törvény megszüntette a nemzeti bizottságokat, szétválasztotta az államigazgatást és a községi/városi önkormányzatot. Az államigazgatás feladatait a járási szintre telepítette, míg a törvény értelmében a községek (települések) választott önkormányzatot kaptak. Ez egy duális modell, azaz az államigazgatási feladatokat a járások végzik, míg a községek élhetnek önkormányzati joggal (JÓZSA Z. 2004). A 472/1990 számú törvény az államigazgatáson belül megszüntette a kerületi szintet, viszont a 38 járást meghagyta, illetve minden járáson belül 2-4 kisebb egységet, ún. körzetet hozott létre. Így 121 körzetet állítottak fel. A járási és a körzeti hivatalok között a törvény elosztotta az államigazgatási jogköröket, lehetőleg úgy, hogy az állampolgár a lakóhelyéhez minél közelebb intézhesse ügyeit (PETŐCZ K. 1998). A szakértők szerint ez a két törvény az európai demokratikus normákhoz közelítette a szlovák közigazgatást (PETŐCZ K. 1998). A közigazgatási reform további folytatása is felmerült. Egy a Jan Carnogursky (1991 áprilisa és 1992 júniusa között szlovák miniszterelnök) által megbízott parlamenti bizottság 1992 májusában javaslatot tett a közigazgatási reform további folytatására. A javaslat szerint a csehszlovák állam szlovák felében 16 megyét és ezeken belül 77 kisebb járást alakítottak volna ki. A megyék kialakításakor figyelembe vették volna a történelmi hagyományokat, a földrajzi viszonyokat, a gazdasági-társadalmi igényeket, és arra törekedtek volna, hogy közel hasonló lélekszámú területi egységek jöjjenek létre. Ráadásul ezen megyéket választott önkormányzatok vezették volna (MEZEI I. 2004).

91

A bizottság javaslatát azonban nem vitatták meg, ugyanis Jan Carnogurskyt – aki a megyék meghatározó szerepét hangsúlyozta – 1992 júniusában Vladimír Meciar váltotta a miniszterelnöki poszton (KOVAC, D. 1996). A második Meciarkormány (az első Meciar-kormány 1990 júniusa és 1991 április között kormányzott) levette a napirendről a megyerendszer kialakítását. Ezzel párhuzamosan Meciar kiélezte a csehszlovák állam további sorsával kapcsolatos vitákat, lépesei következtében a csehszlovák belpolitika legfontosabb kérdésévé a cseh-szlovák ellentét vált. Ez az ellentét kezelhetetlennek bizonyult és így elvezetett a csehszlovák állam megszűnéséhez (HAMBERGER J. 1997; GULYÁS L. 2005). A Meciar-korszak (1992-1998) általános jellemzői Az 1993. január 1-én függetlenné vált Szlovák Köztársaságot a szlovák alkotmány a szlovákok államaként határozta meg, annak ellenére, hogy Szlovákiában jelentős létszámú – közel 15%-os - kisebbség élt (1. táblázat). Az 1993-tól 1998-ig terjedő időszakot az egyre erősödő szlovák nacionalizmus határozta meg (GULYÁS L. 2005). Ezen politikai irányvonalat a legmarkánsabban Vladimír Meciar képviselte, aki a jelen tanulmány által vizsgált időszakban két ízben is miniszterelnök volt. Ez dátumszerűen az alábbiakat jelenti: második Meciar-kormány 1992. június 24.-1994. március 11. 2. Josef Moravcik kormány 1994. március 15.-1994. október 1. 3. harmadik Meciar-kormány 1994. október 1.1998. október 10. Mint a dátumokból látható Moravcik vezetésével megalakult új kormány rövid életűnek bizonyult, gyakorlatilag az 1992 és 1998 közötti hat évben 4,5 hónap kivételével Meciar volt a miniszterelnök. Ezen időszak fő jellemzője, hogy Meciar és pártja - különösen a harmadik kormányzati ciklusa alatt - a politikai élet kulcspozíciói mellett (parlament, államigazgatás) elfoglalta a médiát (az elektronikus média teljes egészében a kormány szócsöveként tevékenykedett), és igyekezett ellenőrzése alá vonni a gazdaságot, főképpen a privatizációs folyamatot (KOVAC, D. 1996; LESKO, M. 1998). Ezek során a demokrácia elvei erősen sérültek, sőt számos törvénytelenséget követtek el. A legnagyobb port a Meciarral szemben ellensúlyt képező köztársasági elnök fiának titkosszolgálat által történő elrablása (1995 augusztusa), az ügyet vizsgáló két nyomozó leváltása, végül pedig az emberrablás koronatanújához közel álló személy meggyilkolása verte fel. Az EU és az USA diplomáciai úton próbálta Meciart figyelmeztetni, befolyásolni, de ezek a kísérletek nem hoztak eredményt. Mindezek miatt a Meciar-korszakot a fiatal szlovák állam negatív korszakaként kell értékelnünk. Szlovákia belpolitikai történései és gazdaságának útjai jelentős eltéréseket mutattak az ún. „visegrádi csoport” többi országának politikai gyakorlatától. Ennek következtében Szlovákia kiesett a NATO-tagságra pályázó országoknak abból a csoportjából, akik még az első körben, azaz 1999-ben elnyerhették rendes tagságukat. Ugyanez történt az EU-

92

tagsággal is, 1998-ra Szlovákia kikerült az EU-tagságra eséllyel pályázók köréből (BOROSS F. 2000a). 1. táblázat Szlovákia etnikai megoszlása az 1991-es népszámlálás adatai alapján Nemzet/nemzetiség Szlovák Magyar Cseh Rutén-ukrán Roma Egyéb Összesen

Létszám 4 606 125 578 408 65 216 38 979 80 627 1 163 5 289 608

% 85,70 10,80 1,10 0,70 1,60 0,03 100,00

Forrás: KOVAC, D. 1996. pp. 1312-313.

A Meciar-korszakban a szlovák többségi nemzet és a magyar kisebbség között komoly problémák merültek fel. A Meciar-kormányok radikálisan csökkentették a kisebbségi kultúrára szánt állami támogatásokat, magyar nemzetiségűeket bocsátottak el az államigazgatásból, megújuló támadásokat intéztek a magyar oktatásügy ellen (BOROSS F. 2000b), és az ún. államnyelv törvénnyel gyakorlatilag lehetetlenné tették a magyar nyelv használatát a hivatalos érintkezésben, illetve a közigazgatásban. Terjedelmi kereteink miatt e kérdésekkel nem foglalkozunk részletesen, ehelyett tanulmányunk címének megfelelően azt vizsgáljuk meg, hogy a közigazgatás, a területi reform esetében a Meciar kormány milyen olyan lépéseket tett, amelyek hátrányosan érintették a magyar kisebbséget. A Meciar-kormányok és a közigazgatási reform Az 1993-as tervezet Meciar felismerte azokat a politikai lehetőségeket, amelyek a közigazgatás átszervezésében rejlenek. Szlovákia közigazgatását oly módon próbálta megváltoztatni, hogy pártja számára kulcspozíciókat szerezzen. Jól mutatja ezen törekvés lényegét a második Meciar kormány azon lépése, amellyel a 472/1990 számú törvényt módosította a 487/1992 számú törvénnyel (PETŐCZ K. 1998). Még a csehszlovák állam kereteti között megszülető 472/1990 számú törvény kimondta, hogy a körzetekben, a körzeti hivatal elöljáróját az adott körzet községeinek polgármesterei választják meg. A Meciar által elfogadtatott 487/1992 számú törvénnyel ezt úgy módosították, hogy a körzet elöljáróját a járás elöljárója nevezi ki. Mivel a járás elöljáróját eleve a kormány nevezte ki, a törvénymódosításával a kormány megszerezte a jogot arra, hogy mind a 121 körzetbe ő nevezhesse ki a hivatali elöljárót. Egyértelmű, hogy a második Meciar-kormány a törvény elfogadása után saját embereivel töltötte fel ezen pozíciókat is. A közigazgatás átszervezését Meciar a magyar kisebbség ellen is fegyverként kívánta felhasználni. 93

1993 végén a második Meciar-kormány elkészítette az ország hét régióra történő felosztásának koncepcióját (2. ábra).

2. ábra A második Meciar-kormány javaslata Szlovákia regionális felosztására 1993 (Forrás: PETŐCZ K. 1998. p. 118.)

A hét tervezett kerületből 5 kerületben éltek volna magyarok – Zsolna és Eperjes területén nem él tömbmagyar kisebbség -, számukat és arányukat a 2. táblázat mutatja. 2. táblázat A magyarok száma és aránya az 1993-as tervezet kerületekben Kerület neve Pozsony Nagyszombat Nyitra Zólyom Kassa

A kerület teljes népessége 588 059 810 538 893 448 634 343 836 004

Magyarok száma 30 083 157 919 196 149 84 682 96 343

Magyarok aránya (%) 5,12 19,48 21,95 13,35 11,52

Forrás: PETŐCZ K. 1998. p. 119.

A táblázat értelmezéséhez tudnunk kell azt, hogy az 1990-ben elfogadott nyelvtörvény, illetve az 1994-es ún. táblatörvény 20%-os határt adott a kisebbségi jogok gyakorlására. Azaz, ha az adott településen a kisebbségek aránya meghaladta a 20%-t, akkor a kisebbség a helyi közigazgatásban használhatja a saját nyelvét, illetve jogosult kétnyelvű helységnévtáblák használatára. A 2. táblázatból világosan kiolvasható Meciar szándéka, hiszen azon öt kerület közül, ahol a magyarok laktak, négy kerületben arányuk 20% alatt lett volna, azaz a 20%-os küszöbhöz kötött kisebbségi jogaikat csak egy kerületben – a Nyitraiban – gyakorolhatták volna (PETŐCZ K. 1998). A második Meciar-kormány egyrészt saját politikai 94

instabilitása miatt – a kormánypárti frakcióban folyamatosak voltak a gyakran kilépésekkel záródó belső konfliktusok -, másrészt a magyar kisebbség tiltakozása miatt végül nem volt képes törvénybe foglalni 1993-as tervezetét. Az 1996-os közigazgatási reform Az 1994 októberében hivatalba lépő harmadik Meciar-kormány (BOROSS F. 2000c), ismét elővette a területi/közigazgatási reform kérdését. Ez a lépés még tovább rontotta az amúgy is feszült viszonyt a kormány és a magyar kisebbség között. Itt két dologra kell felhívnunk a figyelmet. Egyrészt a harmadik Meciarkormány 1995 márciusában jószomszédi és baráti együttműködési szerződést – más néven magyar-szlovák alapszerződésnek – kötött Magyarországgal, de ennek betartására kísérletet se tett, sőt kifejezetten ellenségesen bánt a magyar kisebbséggel (Boross, 2000d). Az a szlovák parlament által 1995-ben elfogadott nyelvtörvény kifejezetten hátrányos helyzetbe hozta a magyarokat. Másrészt a szlovákiai magyar kisebbség kidolgozott egy saját érdekeinek megfelelő területi reform tervezetet (SZARKA L. 2001). Terjedelmi korlátaink miatt ezen reformtervezetet részletesen nem ismertetjük, csupán felvillantjuk annak főbb jellemzőit. Az 1994. január 6-i komáromi nagygyűlés javaslata szerint azon dél-szlovákiai területekből, ahol a magyar kisebbség többségben van egy egységes „magyar” régiót kell létrehozni. A Magyar Koalíció Pártja ezt a komáromi javaslatot továbbfejlesztette és a regionális reform 1996-os parlamenti vitájában benyújtotta. A magyar kisebbség tervezetével szinte egyidőben született meg a Városok Uniójának tervezete, mely 16 megyét és ezen belül 78 járást akart kialakítani (PETŐCZ K. 1998). Ezzel szemben a harmadik Meciar-kormány egy olyan tervezet nyújtott be, mely Szlovákiát 8 régióra és ezen belül 79 járásra osztotta. A parlamenti vita során a kormánypárti többség mind a Magyar Koalíció, mind a Városok Uniója által beterjesztett tervezeteket elutasította, és 1996. március 25-én megszavazta saját javaslatát. A köztársasági elnök – Pozsony jogállása miatt visszaadta a törvényt újratárgyalásra a parlamentnek. A parlament hosszas vita után, némi módosítással 1996. július 7-én újra elfogadta a törvényt. A 8 régió kialakításánál Meciar saját politikai hatalmának növelésére törekedett. A régiók oly módon lettek kialakítva, hogy megjutalmazta azokat a területeket (Trencsén régió), ahol pártja a választásokon győzött, illetve megbüntette azon területeket (Eperjes régió, Besztercebánya régió), ahol pártja veszített. (3. ábra) Nézzük meg mit jelentett a területi reform a magyar kisebbség számára. A régiók kialakításánál a Meciar-kormány több módon is megsértette az etnikai elvet. A régiók esetében két tényre kell a figyelmet felhívnunk. Egyrészt a magyarok által lakott Csallóközt két régió (Nagyszombat régió és Nyitra régió) között osztották fel. Azaz a régióbeosztással a szlovák kormány tudatosan feldarabolta az egységesen magyarok által lakott területet.

95

3. ábra Szlovákia regionális felosztása 1996 (Forrás: HORVÁTH Gy. szerk. 2004. p. 428.)

Ezzel a szlovák kormány megsértette azt a nemzetközi alapelvet, amely szerint az egyes országoknak tartózkodniuk kell olyan intézkedések meghozatalától, amelyek megváltoztatják a népesség arányát a nemzeti kisebbségek által lakott terülteken. Másrészt a vegyes lakosságú régiók esetében minden esetben a szlovákmagyar nyelvhatár feletti szlovák városok váltak régióközpontokká a magyar lakosságú városokkal szemben. Például a Besztercebánya régió esetében az északon fekvő Besztercebánya lett a régió központ a délen található Rimaszombat vagy Losonc helyett. A Nagyszombat régió és a Nyitra régió esetében a régióközpont szintén északon jelölték ki, ami azt jelentette, hogy ezen régiók déli járásaiból az ügyeiket intéző magyaroknak nagy távolságokat kell megtenni a régióközpontig. Ha a területi reformot a járások szempontjából vizsgáljuk - lásd bővebben Petőcz Kálmán vizsgálatait – (PETŐCZ K. 1998), azt rögzíthetjük, hogy a járások kialakításánál is arra törekedtek, hogy a magyar kisebbséget hátrányos helyzetbe hozzák. Ebben az esetben két tényre kell a figyelmet felhívnunk. Egyrészt a magyarok által lakott déli járások területe és népessége átlagosan nagyobb mint az északi szlovák járásoké. Ez azt jelenti, hogy ha a fejlesztési forrásokat járásonként osztják, hogy a nagyobb területű és népességű déli járások kevesebb pénzhez jutnak. Másrészt a járási központok kijelölésénél a tiszta szlovák többségű városok nagyobb arányban váltak járási székhellyé, mint a tiszta magyar többségű városok. A 15 magyar többségű városból csak 2 vált járási központtá. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az 1996 évi Meciar-féle területi reform mind regionális, mind járási szinten az élet számos dimenziójában kifejezetten hátrányosan érintette a szlovákiai magyar kisebbséget.

96

IRODALOM BOROSS F. 2000a: A NATO- és EU-tagság és a kisebbségi kérdés. – In: Boross F. 2000: Szomszédunk Szlovákia. Kalligram, Pozsony, pp. 93-101. BOROSS F. 2000b: A szlovák kormány nemzetiségi politikája a szlovákiai magyar oktatás és kultúra támogatásának s állami dotációjának kontextusában. – In: Boross F. 2000: Szomszédunk Szlovákia. Kalligram, Pozsony, pp. 102-151. BOROSS F. 2000c: A Meciar-kormány hatalmon maradásának esélyei és a változás lehetőségei. – In: Boross F. 2000: Szomszédunk Szlovákia. Kalligram, Pozsony, pp. 6078. BOROSS F. 2000d: A szlovákiai magyar kisebbség helyzetének alakulása a magyar-szlovák alapszerződés aláírása után. – In: Boross F. 2000: Szomszédunk Szlovákia. Kalligram, Pozsony, pp. 79-92. GULYÁS L. 2005: Két régió – Felvidék és Vajdaság – sorsa az Osztrák-Magyar Monarchiától napjainkig. – Hazai Térségfejlesztő Rt. Budapest HAMBERGER J. 1997: Csehszlovákia szétválása. – Teleki László Alapítvány, Budapest HORVÁTH Gy. szerk. 2004: Dél-Szlovákia. A Kárpát-medence Régiói 2. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs p 523 JÓZSA Z. 2004: Változatok regionalizációra: a lengyel, a szlovák és a cseh modell. – A Pólay Elemér Alapítvány Tansegédletei, Szeged KOVAC, D. 1996: Szlovákia története. – Kalligram, Pozsony LESKO, M. 1998: Meciar és a mecarizmus. – Balassi-Kalligram. Budapest-Pozsony. MEZEI I. 2004: A közigazgatás intézményrendszere. – In: Horváth Gyula (szerk.): DélSzlovákia. A Kárpát-medence régiói, 2. – Dialóg Campus Kiadó-MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest-Pécs, pp. 425-445. PETŐCZ K. 1998: Választások és felosztások. – Lilium Aurum, Dunaszerdahely SZARKA L. 2001: Közigazgatási reform és területi kérdés. – Kisebbségkutatás. 1. szám.

97

A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS EREDMÉNYESSÉGI MUTATÓINAK TEHETSÉGFÖLDRAJZI SZEMPONTÚ ÉRTÉKELÉSE A DÉLALFÖLD HATÁR MENTI TELEPÜLÉSEINEK PÉLDÁJÁN GYŐRI FERENC Abstract There are serious disadvantages of students in the border zone of the Southern Great Plains Region for becoming outstanding achievers at school. Differences reflect the disparities concerning the opportunities for talent improvement. As it is attested by experience, school achievements are significant indicators of the individuals’ future career. On the other hand, talent improvement within the walls of a school is only one aspect of the many, which hints at the learners’skills and abilities, necessary from the point of view of further and more advanced studies. But several other aspects of secondary school education remain hidden behind the statistics, although, they might also play a role in assisting talented students. Growing inequality in the educational system serves as a warning sign, since it is a well known fact that in modern IT societies and economies the competitiveness of the human resources has become a factor of utmost importance.

Kulcsszavak: középfokú oktatás, tehetségföldrajz, Dél-Alföld, határ menti térség

Periférikus helyzet - iskolázási esélyegyenlőtlenség A szocializmus bukásának következményeként az államhatárok „felpuhulása”, valamint az európai integrációs és regionalizációs törekvések arra ösztönözték geográfusainkat, társadalomkutatóinkat, hogy egyre nyíltabban és egyre nagyobb terjedelemben foglalkozzanak azokkal a társadalmi, gazdasági és környezeti problémákkal, melyek a sajátos földrajzi fekvésű, az állam-, vagy megyehatár menti településeken jelentkeznek. AZ 1990-es évek elején PÁL Á. irányításával indultak el és hoztak elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt számottevő eredményt a Dél-Alföld határ menti területeit feltáró komplex földrajzi vizsgálatok (PÁL Á.-SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. 1996; PÁL Á. 2002; 2003). Az évtized közepétől formálódó Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió új perspektívákkal, tartalmakkal gazdagította a határ menti kutatásokat (PÁL Á. 2004; 2005). Ami jelen dolgozat tárgyát illeti, éppen a Dél-Alföld államhatár menti kutatásainak eredményei késztettek arra, hogy a társadalmi-területi fejlődés e zónában tapasztalt nagyfokú differenciáit és egyedi vonásait a hazai közoktatás néhány jellemző adatának segítségével érzékeltessem. A szocializmus orwelli paradoxona tanügyi rendszerünket is mélyen áthatotta: hivatalosan homogén iskolarendszer egyengette az „egyenlők” és az „egyenlőbbek” útját. Az „egyforma” iskolák között óriási különbségek alakultak ki, a „díszletek mögött” működő informális iskolarendszer, pedig szociálisan differenciált és szelektált (ANDOR M.-LISKÓ I. 2000). Az iskolák közötti különbségek – melyek a felvételi arányokban és a tanulmányi versenyek eredményeiben is megmutatkoztak – a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek 98

leképezésének voltak tekinthetők. A differenciálódás legmarkánsabban a településhierarchia mentén alakult ki: lefelé haladva egyre több szükségtanterem, képesítés nélküli pedagógus, összevont tanulócsoport, kevesebb tornaterem, szakos pedagógus. A „települési lejtő” alján élő népesség alacsonyabb végzettsége a gyerekek továbbtanulási motivációit is befolyásolta, és hozzájárult az alacsonyabb státusú rétegek újratermeléséhez, végül a település lemaradásához (M. CSÁSZÁR ZS. 2003). A rendszerváltás után nőtt ugyan az egyéni iskolaválasztás szabadsága, de az iskolarendszer bonyolulttá vált, az iskolák között minőségi verseny pedig kiéleződött. A területi és települési különbségeket fokozta, hogy az állam már az 1980-as évtizedben megkezdte kivonulását a gyermekjóléti intézményekből és az oktatási szolgáltatásokból. A kényszerű gazdasági struktúraváltás miatt igen problematikus gazdasági helyzetbe került határ menti perifériákon ez megsokszorozta a gondokat. Az oktatáskutatók tapasztalatai szoros összefüggést igazolnak a tanulók társadalmi státusa (lakóhely, lakásviszonyok, szülők foglalkozása, iskolázottsága, vagyoni helyzete) valamint az iskolai teljesítményeik (sikeres felvételi, magas felvételi pontszám, versenyeredmények, nyelvvizsga) között. Ma a családi szocializáció hiányosságai következtében sok-sok gyermek eleve hátrányos starthelyzetből kezdi az iskolai munkát (FERKU I. 1999). Emellett – mint azt az OECD tanulói tudást felmérő programjának (Programme for International Student Assessment) eredményei bizonyítják –, a magyar közoktatás ma az európai átlagot messze meghaladó mértékben fokozza a gyermekek közötti esélykülönbségeket. Az erősödő kulturális reprodukció fékezi a társadalmi mobilitást, csökkenti legfontosabb potenciálunk, szürkeállományunk, tehetségünk kihasználásának reményeit.

Sarkad

Nagyszalonta

Gyula Kisjenő

Elek Mezőkovácsháza Mezőhegyes Mórahalom

Szeged

Battonya

Kürtös

Makó Nagylak

Bácsalmás Nagyszentmiklós Szabadka Magyarkanizsa

Törökkanizsa

1. ábra A Dél-Alföld határ menti térsége (Forrás: PÁL Á. 2003)

99

A fent vázolt gondolatmenet talán – legalább részben – rávilágít arra, hogy a földrajzi környezet a területi, települési jellemzőkön keresztül mennyire beleszólhat az ember személyes sorsába, egyéni képességei kibontakozásának dolgába. Hiszen a tehetség nem más, mint olyan kedvező sorslehetőség, melyet az örökletes és szerzett biológiai-pszichológiai tulajdonságok, valamint a társadalmikörnyezeti hatások egymást kiegészítve támogatnak. Logikusnak tűnik, hogy a földrajzi paraméterek, folyamatok, viszonyok, törvényszerűségek (közelség, eloszlás, fejlődés, terjedés, koncentráció, centrum-periféria, vonzás-taszítás) is befolyásolják ezt, s talán az is kézenfekvő, hogy az emberi tehetség (elmésség, találékonyság, képzettség) alakítja, formálja a földrajzi környezetet. Ezért a tehetség – amellett, hogy identifikálása számos kérdést vet föl – geofaktornak tekinthető (GYŐRI F. 2006). A középfokú oktatás eredményességének néhány fő mutatója a határmentén A tehetség felismerése és fejlesztése mindenekelőtt az iskola feladata. A „tehetségtér” az iskolai teljesítményeken keresztül is formálódik. Az Országos Közoktatási Intézetben több mint két évtizede készülnek eredményességi statisztikák (iskolasorrendek), s lassan egy évtizede folyik a tanulók szociokulturális háttérének országos szintű felmérése (NEUWIRTH G. 2005). Az Országos Közoktatási Intézet által évente közzétett adatbázis lehetővé teszi kisebb területekre vonatkozó elemzések elkészítését is. E munkámban arra keresek választ, hogy a Dél-Alföld határ menti településeinek középiskoláiban tanulók eredményességük, valamint szociokulturális hátterük tekintetében különböznek-e a régió, vagy az ország más középiskoláiban tanulóktól, és milyen eséllyel válhatnak klasszikus értelemben vett „iskolai tehetséggé”. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ezt annak tudatában tesszük, miszerint a tehetség rendkívül heterogén kategória. Természetesen nem állítjuk – noha pedagógusként gyakran eshetünk ebbe a tévhitbe –, hogy kizárólag a kimagasló tantárgyi teljesítményt nyújtók a tehetségesek. A jó iskolai teljesítmények, magasabb intellektussal, a konvergens gondolkodásra való nagyobb hajlammal, hangyaszorgalommal, igaz, kevesebb kreativitással is elérhetők, azonban mindenképpen átlag feletti képességek hozzák őket létre. A mintába került nappali tagozatos középiskolások egy nagyváros (Szeged), két középváros (Gyula, Makó), öt kisváros (Bácsalmás, Battonya, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Sarkad) és egy nagyközség (Ásotthalom) intézményeit látogatják (1. ábra). A vizsgált terület demográfiai és migrációs folyamatai kedvezőtlenek. 2002-ben valamennyi érintett településen természetes fogyást és öregedő népességet találhattunk. Hasonlóan az országos tendenciákhoz, a második demográfiai átmenet jelen szakaszában ezt szinte minden településtípus esetében az

100

elvándorlás okozta (SZÓNOKY ANCSIN G. 2004). Vándorlási aktívumot csak Gyula, Sarkad, Makó és Ásotthalom tudott felmutatni. A régióközpont, Szeged mutatói erősen uralják a középiskolai oktatás térségi indexeit. 2002-ben a Dél-Alföldön 215 középiskola működött, ebből a határ menti térségben 63, s ez utóbbiak közül ötből három Szegeden. Iskolatípus szerint (Szegedet nem számítva) a gimnáziumok magasabb arányt (52 %) képviselnek, mint a szakközépiskolák és a vegyes típusú iskolák együtt. A régió 57 ezer középiskolás diákjának egyötöde a Tisza-parti városban tanul, a határmentére számolva pedig arányuk megközelíti a kétharmadot. 1998-2002 között a középfokú oktatás bővülése a határ menti településeken az országos és a dél-alföldi átlagnál mérsékeltebb volt. Szeged az intézmények számának változást tekintve pozitívan, a tanulólétszámot figyelembe véve pedig negatívan hatott a határmente átlagára (1. táblázat). 1. táblázat A középiskolai oktatás főbb mutatóinak változása a Dél-Alföldön és államhatár-menti térségeiben 1998-2002

Terület Dél-Alföld Dél-Alföld a megyeszékhelyek nélkül Dél-alföldi határ menti térség Dél-alföldi határ menti térség Szeged nélkül Magyarország

Középiskolák számának változása (%) 50,3

Középiskolai osztálytermek számának változása (%) 16,0

Középiskolai pedagógusok számának változása (%) 20,1

Középiskolai tanulók számának változása (%) 14,0

51,2

18,5

27,6

19,1

43,2

14,2

9,3

1,2

31,6

14,1

8,9

6,5

54,5

11,6

18,3

13,2

Forrás: KSH alapján a szerző számításai

A tanulólétszám emelkedése azonban, Szeged figyelmen kívül hagyásával is csak fele volt az országos, és egyharmada a Dél-Alföld megyeszékhelyek nélkül számított átlagának. A legkiugróbb abszolút növekedést Makón, relatív gyarapodást pedig Bácsalmáson figyelhettünk meg. Gyulán, Sarkadon, és Szegeden csökkent a tanulóállomány (2. ábra). Az egy tanárra jutó tanulólétszám csak Makón mutatkozott kedvezőbbnek (9,7) a dél-alföldi (11,7) és az országos (11,5) szintnél. A tanulók közül Szegeden minden ötödik, a többi településen átlagosan minden harmadik naponta ingázott lakóhelye és iskolája között. Mezőhegyesen négyből három tanuló volt bejáró. A tanulók réteghelyzete, családi háttere nagyon erősen hat az iskolai teljesítményükre. A különböző szociokulturális mutatók egymás közötti összefüggései szorosak. A szociokulturális mutatók 38, az eredményességi 101

paraméterek pedig 36 dél-alföldi, határ menti középiskola tanulóinak adataival készültek. A 3. ábra Szeged „versenyelőnyét” és a Szeged nélküli határ menti térség hátrányos helyzetét érzékelteti. A tanulók lakóhelyének települési státusa átlagosan alacsonyabb, mint a megyeszékhelyek nélkül számított dél-alföldi átlag. A szülők iskolai éveinek száma nem tér el attól (12,1), de – Bácsalmás kivételével – az országos átlag alatt marad. A kilencedik évfolyamra járók 8. osztályos tanulmányi átlageredményét tekintve csak Bácsalmás és Szeged mutat kiugró pozitív értéket. A perifériális fekvés a munkanélküliség arányain keresztül érezteti leginkább kedvezőtlen hatását. A határmentén (Szeged nélkül) minden ötödik, a Dél-Alföldön (megyeszékhelyek nélkül) minden hatodik, míg országosan csak minden kilencedik diáknak munkanélküliek eltartói. A nevelési segélyt igénybevevők még szélsőségesebben oszlanak el. A Dél-Alföld és a határ menti térség szociokulturális mutatói a megyeszékhelyekkel együtt átlagosan 3-3, a megyeszékhelyek nélkül pedig átlagosan 10, illetve 16 százalékkal gyengébbek az országos átlagnál.

2. ábra A középiskolai tanulók és pedagógusok számának változása a Dél-Alföld határ menti településein 1998-2002 (Forrás: KSH, a szerző számítása és szerkesztése)

Ma a szülők alapvetően a versenytársadalomra való sikeres felkészítést várják el az iskolától. A tapasztalatok azt igazolják, hogy az iskolai eredményesség a későbbi „befutási” esélyek szempontjából fontos tényező, s emellett az iskola társadalmi megítélésének elsődleges szempontja is. Fontos megjegyezni, hogy az iskolai eredményességben elsősorban a diákok továbbtanulásra való alkalmassága tükröződik, rejtve maradhatnak az iskola oktató-nevelő munkájának más, legalább ennyire fontos hatásai, gyümölcsei. Emellett a felsőoktatási felvételi eredményekben és az ennél jóval nagyobb kreativitást, szakirányú motivációt kívánó középiskolai versenyteljesítményekben mutatkozó területi eltérések egymással korántsem párhuzamosak. A felvételi mutatók területi differenciáltsága láthatóan eltér a versenyek mutatóitól. A magasabb versenyteljesítmények szoros 102

kapcsolatban állnak a humán fejlettség szintjével (HDI), míg ugyanez a felvételi eredmények esetében ez nem ilyen egyértelmű (GYŐRI F. 2007). 2000-2004 között a dél-alföldi iskolák a 39 %-os országos felvételi aránynál 0,2 százalékponttal magasabb, a határ menti térség iskolái 0,5 százalékponttal, Szeged nélkül 1,5 százalékponttal alacsonyabb értéket produkáltak. A kis- és középvárosok iskolái közül a bácsalmási és a mezőkovácsházi gimnázium teljesítménye emelkedett ki. A felvételi arányok önmagukban nem sokat mondanak, hiszen a különböző típusú felsőoktatási intézmények más-más követelményrendszer elé állítják a felvételizőket. Az írásbeli dolgozatok pontátlagai alapján valamivel reálisabban összehasonlíthatók a középiskolák. A Szeged nélküli határ menti térség felvételizői átlagosan 2,1 ponttal írtak gyengébb dolgozatot az országos átlagnál (7,07). A nyelvvizsgával rendelkező felvételizők arányai felét sem teszik ki az országos aránynak (43,9%).

3. ábra A középiskolások szociokulturális mutatóinak eltérése az országos átlagtól a Dél-Alföld határ menti településein (2000-2004. évek átlaga) (Forrás: NEUWIRTH G. 2005. a szerző számítása és szerkesztése)

A tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő iskolák aránya az összes hazai középiskolához képest egyre csökken. A népesebb városok, különösen a megyeszékhelyek elitiskolái élen járnak a „tehetség-kibocsátásban”: 1986-2002 között az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 1-3. helyezést elért diákok 77,4%-a innen került ki. 2000-2004 között az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 8 szegedi, 2-2 gyulai és makói iskola, valamint a bácsalmási gimnázium szerzett pontot. A határ menti térség indexét nagyban 103

javítja, hogy az OKTV-n sikeresen szereplő hazai iskolák ranglistáján 2 szegedi és egy gyulai iskola az első tíz között szerepel. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen 12 szegedi, 2 makói és egy gyulai középiskola ért el eredményt. Az elemzések településkategóriánként is elkészültek. A határ menti térség kisvárosainak szociokulturális és eredményességi mutatói egyaránt rosszabbak a régió azonos kategóriába tartozó településeinek átlagánál. Összegzés Valamely terület határ menti fekvése nem jelent szükségszerűen perifériajelleget, de a két minősítés közötti egybeesés több mint véletlen (TÓTH J.- CSATÁRI B. 1996). Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az „egybeesés” – Szeged kivételével – tükröződik a határmente iskoláinak szociokulturális és eredményességi mutatóiban. A középfokú oktatás bővülési folyamata az átlagosnál kisebb, a pedagógus ellátottság előnytelenebb. A tanulók többnyire alacsonyabb státusú településekről érkeznek, a bejárók aránya magas. Családi körülményeik az átlagosnál kedvezőtlenebbek. A felsőfokú tanintézetben továbbtanulók aránya mérsékeltebb, közülük többen választják a főiskolai képzést, mint az egyetemit. Az írásbeli felvételik pontátlagai alacsonyabbak, csakúgy, mint a nyelvvizsgaarány. A tanulmányi versenyeken pontot szerző iskolák száma csekély. Mindent egybevetve – a tehetség előfeltételét képező genetikai adottságok népességarányos eloszlásának hipotézisével – az „iskolai tehetséggé” válásra az itt élő és tanuló fiataloknak az átlagosnál kisebb esélyük van. Az egyéni képességek kibontakoztatásának romló feltételei a státusmobilitás szűküléséhez, fokozódó társadalmi polarizációhoz és a migrációs folyamatok felerősödéséhez vezethetnek.

IRODALOM ANDOR M.-LISKÓ I. 2000: Iskolaválasztás és mobilitás. – Iskolakultúra, Budapest, 264 p. FERKU I. 1999: A pedagógus munkája az ezredfordulón. – Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ, Nyíregyháza, 167 p. GYŐRI F. 2006: A tehetség földrajzának elméleti megközelítése. – Földrajzi Közlemények, 130. (54.), 1-2. pp. 15-27. GYŐRI F. 2007: Tehetségföldrajz – humán fejlettség és az iskolai teljesítmények. – In: Gulyás L. szerk. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl. Konfrenciakötet, Eötvös József Főiskola, Baja, pp. 248-252. M. CSÁSZÁR ZS. 2003: A magyar közoktatás területi sajátosságainak oktatásföldrajzi elemzése. – PhD-értekezés, Pécsi Tudományegyetem, TTK, Földrajzi Intézet, 189 p. NEUWIRTH G. 2005: A középiskolai munka néhány mutatója 2004. – Országos Közoktatási Intézet, Budapest 173 p. PÁL Á.-SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. szerk. 1996: Határon Innen – határon túl. – JATE GFTJGYTF FT, Szeged, 453 p.

104

PÁL Á. szerk. 2002: Héthatáron. – JGYF Kiadó, Szeged, 524 p. PÁL Á. 2003: Dél-alföldi határvidékek. – Bornus Nyomda, Pécs, 235 p. PÁL Á. 2004: A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió társadalmi-gazdasági jellemzői. – In: Barton G. – Dormány G. szerk. II. Magyar Földrajzi Konferencia közleményei, SZTE TTK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Szeged, pp. 1369-1376. PÁL Á. 2005: The economic characteristics of the Danube-Körös-Maros-Tisza Euroregion. – In: Nagyné Fehér I. szerk. Erdei Ferenc III. Tudományos Konferencia közleményei, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskemét, pp. 160-165. SZÓNOKY ANCSIN G. 2004: A népesség öregedése településtípusok szerint Magyarországon. – In: Csapó T.-Kocsis Zs.-Lenner T. szerk. A településföldrajz helyzete és főbb kutatási irányai az ezredforduló után. Konferenciakötet, Berzsenyi Dániel Főiskola, Társadalomföldrajzi Tanszék, Szombathely, pp. 280-290. TÓTH J.-CSATÁRI B. 1996: Az Alföld határmenti területeinek vizsgálata. – In: Pál Á. szerk. Héthatáron. JGYF Kiadó, Szeged, pp. 29-41.

105

MAGYARORSZÁG SZOMSZÉDSÁGI KÖRNYEZETÉNEK VÁLTOZÁSAI 1918-IG HAJDÚ ZOLTÁN Abstract Between 896 and 1948 territory of Hungary changed many times, and sometimes she had an empire structure. Not just position of Hungary changed during these centuries, bur her neighborhood as well. She has nearly every time a great power neighbour.

Kulcsszavak: államterületi változások, államhatár-változások, szomszédsági környezet átalakulása

Bevezetés Közép-Európa államtörténete egyik meghatározó sajátossága, hogy a térség államai a "hatalmi libikóka" állásától függően térbelileg is gyakran és jelentősen változtak. A Kárpát-medence szállásterületi, téruralmi, államosodási, szomszédsági (állami, hatalmi, etnikai stb.) folyamatai rendkívül összetettek: államok, birodalmak, népek jelentek meg, és tűntek el. A hosszú szomszédságtörténeti történeti folyamat a magyarság szempontjából rendkívül fontos, mert többször újrarendeződött a Kárpát-medence államföldrajzi struktúrája és a mindenkori magyar állam szomszédsági környezete. A magyar államtér és szomszédsági környezet változásainak fordulópontjai Az egész nagyrégiót szemlélve azt látjuk, hogy nagyon alacsony azoknak a területeknek az aránya, melyek kizárólag egyetlen állami szuverenitás alatt élték meg történetüket, illetve történetük nagyobb részét. A tér szinte minden egyes darabjához többféle történeti kapcsolat, attitűd, nosztalgia, egyes esetekben nyilvánosan megfogalmazott területi igény társult. A határok gyakori változása miatt és a feudalizmus dinasztikus és bonyolult hűbéri viszonyai következtében a térségben rendkívül összetettek a történetiközjogi kapcsolatelemek. A feudalizmus évszázadaiban valameddig szinte minden terület „ura és szolgája” is volt valamelyik szomszédjának (1. ábra). Ezért történetileg és érzelmileg is bonyolult a területi kérdések történeti elemzése ebben a térségben. A magyar állam szomszédsági környezete a nagyrégió általános fejlődési tendenciáinak megfelelően történetileg folyamatosan változott és újrarendeződött.

106

1. ábra. Közép-Európa határállandósági térképe, 1000-1918 (Forrás: RÓNAI A. szerk. 1945) 1. táblázat

1360

1400

1519

1648

1715

+

+

+

+

+

+

+

+ + + + + + +

+ + + +

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+ +

+ +

+ +

+ +

+ + +

1914

1270

+

1878

1200

+

1815

1100

+

1795

1015

Német Birodalom – Ausztria Lengyelország Halics – Lodoméria Oroszország Besenyők Bulgária Szerbia Horvátország Kelet-római Birodalom Kunország Tatár Birodalom Havasalföld Moldva Albánia Török Birodalom Velencei Köztársaság Erdélyi Fejedelemség Románia Bosznia-Hercegovina

1740

Politikai térképződmény

950

A mindenkori Magyarország szomszédsági környezete, 950-1914

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+ +

+ +

+ +

+ +

+ +

+ + + + +

+

+ +

+ +

+ +

+ +

+

Forrás: HALÁSZ A. 1936

107

A változások egyik meghatározó tartalma és eleme, hogy története folyamán a magyar államnak mindenkor volt nagyhatalmi, esetenként világhatalmi szomszédsága. Ha 950 és 1914 között Halász Albert atlasza segítségével (HALÁSZ A. 1936) áttekintjük az „államszomszédság” változásait (1. táblázat), akkor megerősödhet az a meggyőződésünk, hogy nem csak az ország, de szomszédsági környezete is radikálisan változott. A hatalmi szomszédsággal való történeti együttélésből fakadt az államhatárok gyakori változása. A honfoglalástól a nemzeti dinasztia kihalásáig 895-től megkezdődött a honfoglalás, melynek során az ázsiai jellegű kettős fejedelmi törzsszövetségi struktúrával rendelkező magyarság politikai szervezeti struktúráját fokozatosan „áttelepíti” a Kárpát-medence területére. Nemcsak új hazában találta magát a magyarság, de új szomszédsági környezetben is. A magyarság új etnikai környezetbe és nagyhatalmi ütközőtérbe telepedett le. Az európai keresztény közösségbe beilleszkedő új magyar királyság is eltérő politikát folytatott a különböző stratégiai irányokba. A „nemzeti monarchia” utolsó időpontjában (1301) a magyar uralkodó címe (Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kúnország és Bolgárország királya) kifejezte a korábbi hódításokat, de a cím és a reálisan birtokolt tér már részben elvált egymástól. (Ezért nehéz, s részben szubjektív a „szomszéd” fogalmának az értelmezése is.) Változó dinasztiák, átalakuló törekvések A „vegyes-házi királyok kora” (1301-1526) a tértörténet és közjogi felfogás szempontjából azért érdekes és érdemleges, mert az Árpád-ház, mint „nemzeti dinasztia” alatt a magyar koronához rendelődtek a különböző területek, s így a hűbéri függések rendszere viszonylag egységes tartalmat kapott. Az 1526-ig tartó periódusban a „koronák közös bírása” egyszerre dinasztikus és „modern birodalomépítési törekvéseket” is hordozott már. Az Anjouk hatalmuk országon belüli megszilárdítása után részben folytatták a DNY-i stratégiai irányban az évszázados „nemzeti politikát”, s a Velencével való küzdelmükben a dinasztikus és a térpolitika egyaránt megjelent. A Nápollyal kapcsolatos politika dinasztikus jellegű, míg a Tengermellék megtartásában már megjelenik a tengeri kijárat szükségességének a felismerése is. A magyar-lengyel perszonálunió nem járt a két terület erőforrásainak egyesítésével, valójában csak Nagy Lajos személyére szabott kapcsolat volt. A török hódítással az 1375-ös évtől kezdve a délkeleti hűbéres tartományok ütközőzónává váltak „Nagy Lajos Birodalma” és a Török Birodalom között. A XV. század egésze a magyar állam szempontjából a változó eredményű, de stratégiai győzelemmel és vereséggel nem járó küzdelem a törökkel. Zsigmond látványos nemzetközi pályafutása és rangszerzése (Német-Római Birodalom Császára) nem járt közvetlen eredménnyel a török elleni harcokban.

108

Mátyás rövid ideig tartó tudatos, erőkoncentráló uralma és politikája látványos területi hódításokat hoz nyugaton, de a déli területeken korántsem annyira tudatos és eredményes tevékenysége. Mátyás „személyhez kötött Magyar Birodalma” (Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kúnország, és Bulgária királya, Szilézia és Luxemburg hercege, Morvaország és Lusitza őrgrófja) rövid életű volt, nem vált szerves politikai-uralmi térré. (A magyar nemesség megkísérelte Mátyás hódításainak egy részét a „korona birtokában” tartani a későbbiekben is, ezért II. Ulászlót kötelezte arra, hogy Morvaország, Szilézia és Lausitz az ország koronájától el nem idegenítendő (1492. 4. tc.). A megosztott kárpát-medencei államtér problémái, 1526-1686/1699 A török balkáni előrenyomulásával Magyarország fokozatosan elveszítette észak-balkáni befolyási övezetét, illetve a bánságok kiépített, zonális jellegű ütköző területeit, az ország nagy része, majd szinte egésze vált nagyhatalmi, illetve világhatalmi konfliktus- és ütköző területté. A kereszténység és az iszlám, a török és Habsburg hatalom közötti küzdelemben a Kárpát-medence középső és déli területei, és a magyarság szállásterületének magterülete szenvedte el a legnagyobb emberi és anyagi veszteségeket. A másfél évszázados küzdelem időszakában egyszerre jelent meg a bizonytalanság szinte a politikai, gazdasági, társadalmi, vallási stb. struktúrák minden elemében. A török sikertelen bécsi támadása után megindul az ország felszabadítása, 1686ban visszafoglalják Budát, majd 1699-ben a karlócai békében rögzítve (a MarosTisza köze kivételével) felszabadul az anyaország területe. A Kárpát-medence déli szegélye török uralom alatt marad. (A Magyar Királyság teljes területének felszabadítása majd csak 1718-ban fejeződik be, s nyer nemzetközi megerősítést a pozsareváci békével.) A Habsburg hatalmi térbe integrált magyar államtér, 1686-1918 A török alóli felszabadító háború után a Habsburgok az ország történeti területi struktúráját nem állították helyre. Az igazi kérdés az volt, hogy Magyarországot sikerül-e beilleszteni az egységes Habsburg Birodalomba, avagy önálló „részbirodalmi képződmény” maradhat-e, s Erdély önálló fejedelemségként, majd nagyfejedelemségként (1765) kapcsolódik a birodalmi központhoz. A beintegrálás konfliktusokhoz vezetett, amelynek csúcsa a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) volt. Az önálló magyar államiság megteremtése (a Habsburg-ház trónfosztása – 1707) nem illeszkedett be szervesen a korabeli európai hatalmi folyamatokba. A napóleoni háborúk rövid időre elszakítanak magyar területeket is (Illyris francia tartomány megalakítása 1809-1813), de lényegileg nem strukturálják át az ország területi viszonyait. (1822-ben az elcsatolt területek visszakerülnek.)

109

Az 1825-tel kezdődő reformkor egyszerre vetett fel gazdasági, társadalmi, politikai, nemzetiségi, nyelvhasználati, közlekedési, folyószabályozási stb. kérdéseket, s az országgyűlés felülről próbálta meg az előrehaladást szabályozni. Az európai folyamatokba illeszkedő 1848. márciusi forradalom Magyarország esetében a nemzeti függetlenségi és a nemzetiségi kérdést egyszerre vettette fel. Erdély kimondta az uniót Magyarországgal, Horvátország bánja fegyverrel támadt a „központi kormányra”, a nemzetiségeket (szerbek, románok, szlovákok) nemzeti gyűléseket tartanak, területi autonómiát követelnek. A kibontakozó szabadságharc időszakában önállósodó ország (a Habsburg-ház trónfosztása, 1849, Függetlenségi Nyilatkozat) a két kérdést nem tudta konfliktusok nélkül kezelni. A szabadságharc leverése után berendezkedő abszolutizmus tudatosan széttagolja az ország struktúráját. Először (1849) a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság jön létre, mely a korabeli megközelítésben etnikai-területi egységként jelent meg, mely közvetlenül kapcsolódott a bécsi kormányhoz, majd 1850-ben ideiglenesen, majd 1853-ban véglegesen teljesen átszervezik az állami és közigazgatási struktúrákat. 1860-ban a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság visszakerül Magyarországhoz. A külső feltételek romlása és a belső kompromisszumok formálódása, megindult. Az 1867-es kiegyezési törvény alapján Ferenc Józsefet „Magyarország és Társországai királyává” koronázták, és kompromisszumos jelleggel szabályozták a „magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fennforgó közös érdekű viszonyokat”. Területileg, alkotmányosan, politikailag bonyolult struktúra jött létre. Az 1868as magyar-horvát kiegyezési törvény Magyarország és Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok közjogi és igazgatási viszonyait rendezte. A törvény kimondta, hogy „Magyarország s Horvát-, Szlavon- és Dalmátország egy és ugyanazon állami közösséget képeznek...”. Az államterület egységes, államhatárai csak a magyar államnak vannak, a Magyarország és a társországok közötti határ közigazgatási jellegű. (Horvátország sok tekintetben fejlett területi autonómiával rendelkező társországgá vált.) A törvény tételesen felsorolta azokat a területeket, melyeket a társországok területéhez tartozónak ismert el. (A gondot az jelentette, hogy Dalmácia ténylegesen osztrák igazgatás alatt álló tartomány volt, ezért olyan kitételek is bekerültek a törvénybe, melyek „Dalmatia tettleges visszacsatolása” utáni következményekkel is számolt). Magyarország a kiegyezési törvényben lemondott Alsó-Szlavóniáról a horvátok javára, ugyanakkor Fiume ügyében nem sikerült megegyezni, így az ideiglenesen a magyar koronához csatolt „külön test lett”, s ezt a státuszát a dualizmus egész időszakában megtartotta. A nemzetiségek (szlovákok, szerbek, románok) bár követelték a területi autonómiát, nem kapták meg. Az Anyaországon belül a politikai nemzet vált domináns kategóriává, melynek részét képezték a nemzetiségek is, de azok többsége ezt kevesellte. 110

Az 1878-as berlini kongresszus után a Monarchia megszállta és pacifikálta Boszniát és Hercegovinát. 1908-ban a két tartományt annektálták a Monarchiába, s az 1910. februári rendelkezésekkel a két tartomány önkormányzatot kapott, s Bosznia és Hercegovina lényegét tekintve osztrák-magyar közös tartomány (condominium) lett. A magyar kormány a tartományokhoz való viszonyt az ország címerében is megjelenítette, amikor 1915-ben a két tartomány címerét beillesztették a magyar állami középcímerbe. A Románia felett aratott 1916-os katonai győzelem után sor került a kárpáti határ „kiigazítására”, melynek során 3772 km2 terület, 42 falu 22915 fővel került Magyarországhoz. A világháború alatt talán egyetlen más országgal, illetve etnikummal sem romlott meg annyira a magyarság kapcsolata, mint Romániával, illetve a románokkal. Összegzés A magyar állam története első szakaszában, 1526-ig, inkább energikus formálója, későbbi történeti pályáján pedig elszenvedője a közép- és kelet-európai nagytérségben, illetve közvetlen szomszédságában lejátszódó folyamatoknak. 1526 után a magyarság nemcsak hatalmi állásából, de etnikai súlyából is jelentősen veszített, s így minden szempontból csökkent jelentősége a szomszédságához képest. 1867 után megindult egy sajátos regenerálódási folyamat, de a Monarchia keretei között a különböző jellegű politikai földrajzi elemek között sajátos zökkent struktúra alakult ki.

IRODALOM BARÁTH T. 1943: Az országépítés filozófiája a Kárpát-medencében. – Kolozsvár, Nagy Jenő és Fia. CHOLNOKY J. szerk. 1920: A magyar béketárgyalások, I-III. kötet. – Budapest, M. Kir. Külügyminisztérium. EDELÉNYI-SZABÓ D. 1928: Magyarország közjogi alkatrészeinek és törvényhatóságainak területváltozásai. – Magyar Statisztikai Szemle, 6. sz. pp. 648-714. EDVI ILLÉS A. - HALÁSZ A. 1921: Magyarország gazdasági térképekben. VI. kiadás. Pallasz Nyomda, Budapest HAJDÚ Z. 1995/a: Geopolitical restructuring of East-Central Europe: Hungary as an example. – In: Tykkylainen, M. szerk.: Local and Regional Deelopment During the 1990s Transition in Eastern Europe, pp. 5-18. HALÁSZ A. 1936: Középeurópai államok. Európa I. – a Szerző kiadása, Budapest KALMÁR G. é. n.: Magyar geopolitika. Budapest, Stádium KOLLÁNYI K. 1991: A Kárpát-medence Európában. – HungAvia, Kráter, Budapest NAGY L. 1993: Magyarország Európában. (A honfoglalástól a közelmúltig). – Honffy Kiadó, Budapest 111

OLAY F. 1930: Csonka-Magyarország határairól. – Franklin-Társulat, Budapest PALOTÁS Z. 1990: A trianoni határok. – Interedition, Budapest PRINZ GY. - TELEKI P. - CHOLNOKY J. é. n.: Magyar Föld, Magyar Faj. Magyar Földrajz. IIII. kötet – Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. RÓNAI A. szerk. 1945: Közép-Európa atlasza. – Balatonfüred-Budapest, Magyar Államtudományi Intézet. TELEKI P. 1923: The evolution of Hungary and its place in European history. – New York, The McMillean Company. TELEKI P. 1934: Európáról és Magyarországról. – Budapest

112

AZ ALFÖLD 1990 ÉS 2006 KÖZÖTTI VÁLASZTÁSFÖLDRAJZI SAJÁTOSSÁGAINAK ÁTTEKINTÉSE HEGEDŰS GÁBOR Abstract We analyzed parliamentary individual constituencies of the Great Hungarian in relation to the number of voters and the changing of number mentioned between 1990 and 2006. Both average number of voters per individual constituencies and average changing of their number are lower in the Great Hungarian Plain than in Hungary. It would be reasonable to change the borders of individual constituencies both in the analyzed region and in the country.

Kulcsszavak: választási földrajz, területi egyenlőtlenség, országgyűlési egyéni választókerület

Bevezetés A választási földrajz a geográfia egyik, hazánkban viszonylag új diszciplínája, amely a politikai földrajz része, és az államon belüli politikai térfolyamatok kutatása során alakult ki a közigazgatási földrajzzal, és a belpolitikai földrajzzal együtt (HAJDÚ Z. 2002). Választási földrajzi publikációkat nemcsak geográfusok (KOVÁCS Z. 2000), hanem például politológusok, szociológusok is megjelentetnek. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy Magyarországon belül, az Alföldön milyen választási földrajzi különbségek léteznek. Már korábban is került sor hasonló tárgyú kutatásra (NAGY G. 2007). Kutatásunkban az Alföld a dél-alföldi, és az észak-alföldi régió 3-3 megyéjét foglalja magában. Az elemzés területi alapegységei az alföldi országgyűlési egyéni választókerületek voltak, a kutatás az 1990 és 2006 közötti öt parlamenti választás megfelelő területi értékeiből számított átlagokat használta. Az átlagos választói aktivitást, a pártpreferenciákat, az országgyűlési egyéni választókerületekre jutó szavazásra jogosultak számának változását, illetve az utóbbi mutatónak az 1990 és 2006 közötti alakulását elemeztük. A választási részvétel területi értékeit sokféle tényező határozza meg. Nincs egységes álláspont abban a kérdésben, hogy a különböző tényezők hogyan hatnak a választási aktivitásra. Egy korábbi vizsgálatunkban az volt a hipotézisünk, hogy a társadalmi-gazdasági fejlettség és a választási részvétel között pozitív korreláció áll fenn. Ez a hipotézis megyei, és nagyvárosi szinten is valószínűsíthető (HEGEDŰS G. 2007). Az országgyűlési egyéni választókerületek szintjén is érvényes az említett feltevésünk: például az aktivitási átlagérték és a 18 év felettiekből a legalább érettségivel rendelkezők aránya közötti korrelációs együttható a 176 körzetben +0,82 (az Alföldön: +0,67), a 100 lakott lakásból komfort nélküli, szükség- és egyéb lakások aránya közöttié -0,68 (az Alföldön -0,64). Az országban a választási részvétel a legmagasabb Budapesten, a vidéki nagyvárosokban, és 113

általában az ország nyugati részein (1. ábra). Az Alföldön is megfigyelhető az említett összefüggés: a régió-központokban, és megyeszékhelyeken járulnak legtöbben az urnákhoz. Magyarországon a 10 legkisebb részvételű kerület közül 7 alföldi (köztük az országos minimumértékkel rendelkező hajdúhadházi kerület). Az egyéni választókerületek pártpreferenciái nagymértékben különböznek az országban (2. ábra). Az Alföldön Jász-Nagykun-Szolnok megye és Békés megye jelentős része baloldali preferenciájú (utóbbiban a baloldali politikai hagyományok például a dualizmus korának agrármozgalmainak örökségével is magyarázhatóak). Intenzív jobboldali preferencia jelentkezik Bács-Kiskun, valamint Csongrád és Hajdú-Bihar megyékben. Szabolcs-Szatmár megye nyugati része inkább baloldali, keleti része inkább jobboldali beállítottságú. Érdekes, hogy az egykori Bihar megye magyarországi részében környezetéhez képest a baloldalra leadott szavazatok aránya magasabb. A jobboldali győzelem gyakorisági értékei alapján 22 kerület tekinthető bal-, és 29 „jobboldalinak – a nagyrégió egésze kismértékben inkább „jobboldalinak” minősül. Összehasonlításképpen elmondható, hogy a Dunántúlon is jobboldali fölény nyilvánul meg viszont Közép-Magyarországon (Budapest, Pest megye), és az észak-magyarországi statisztikai régióban a baloldali pártpreferenciák jellemzőbbek. A mai egyéni választókerületek határait 1990-ben hozták létre, melyek azóta kisebb változásoktól (például megyehatár-módosulás) eltekintve változatlanok. A választási joggal rendelkezők adott egyéni választókerületbeli számát az országon belüli és a nemzetközi migrációs folyamatok, és a természetes szaporodás mértéke határozza meg. A választási aktivitás 1990 és 2006 közötti átlagértékei Magyarország országgyűlési egyéni választókerületeiben

0 15 30 45 km átlagos választási részvétel %

72,79 - 78,53 67,06 - 72,78 61,33 - 67,05 55,60 - 61,32 49,86 - 55,59

(5) (22) (71) (57) (21)

0

5

10

15 km

Forrás: a www.vokscentrum.hu értékei alapján való számolás és szerkesztés, Hegedűs Gábor, 2006

1. ábra A választási aktivitás átlagértékei Magyarországon

114

A jobboldali pártok* győzelmei Magyarországon 1990 és 2006 között az országyűlési egyéni választókerületekben

jobboldali gyõzelem alkalom 5 4 3 2 1 0

(8) (39) (35) (37) (44) (13)

0 15 30 45 km 0

*: FIDESZ-MPP (1998-tól), FKGP, KDNP, MDF

5

10

15 km

Forrás: a www.vokscentrum.hu értékei alapján való számolás és szerkesztés, Hegedűs Gábor, 2006

2. ábra Jobboldali pártpreferenciák Magyarországon

Az utóbbi 18 éves eltolódással befolyásolja a választani jogosultak számát (ezért az 1990-es évek végéig az országban összességében nőtt a voksolásra jogosultak száma; 2006-ban az 1990-es értéknek 103,6 %-a volt). Az alföldi választókerületek közül egy hajdú-bihariban (Debrecen 1., kerekítve 65 ezer fő), és egy csongrádiban (Szeged 2., kerekítve 61 ezer fő) volt a legmagasabb a jogosultak száma 2006. áprilisában, a legalacsonyabb pedig egyes Jász-Nagykun-Szolnok megyeiekben (jászapáti kerület: 33 ezer fő, mezőtúri kerület: 35 ezer fő) (3. ábra, 1., 2. táblázat). Országosan az említett differenciáknál nagyobbak, és kisebbek is előfordulnak (a legnépesebb, gödöllői kerület 67 ezer, a legkevésbé népesebb Veszprém 1-es 27 ezer főnyi választásra jogosultnak adott otthont). Az előbbiekben említett tényezőknek köszönhetően a jogosultak száma az Alföldön Debrecen 1. kerületben (+25,6 %) és Nyíregyháza 2. kerületben (+20,5 %) nőtt a legjobban, és a periférikus bácsalmási (-7,8 %) és mezőkovácsházi (-6,2 %) kistérségben csökkent leginkább (4. ábra, 3., 4. táblázat). E változásoknál sokkal intenzívebb a pilisvörösvári kerület 48,0 %-os növekedése, és a Budapest 7. kerület (pesti Belváros) 35,4 %-os csökkenése (ami leginkább a szuburbanizáció hatásával magyarázható). A kerületek számát tekintve, az Alföldön a békés megyei kerületek jogosultjainak száma fogyott leginkább. Jász-Nagykun-Szolnok megye kerületeinek értéke nem változott jelentős mértékben a 16 év során, és a növekedés Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt az intenzívebb (4. ábra).

115

A választásra jogosultak száma Magyarország országgyűlési egyéni választókerületeiben 2006. ápr. 9-én

0 15 30 45 km 0

választásra jogosultak kerületenként fő 59 090 51 086 43 082 35 077 27 073

-

67 092 59 089 51 085 43 081 35 076

(12) (23) (72) (55) (14)

az országos átlag 50 546 fő

5

10 15 km

Forrás: a www.vokscentrum.hu értékei alapján való számolás és szerkesztés, Hegedűs Gábor, 2006

3. ábra A választásra jogosultak száma Magyarországon 1. táblázat A 10 legtöbb választásra jogosulttal rendelkező országgyűlési egyéni választókerület az Alföldön

116

Országos helyezés a választásra jogosultak száma alapján 4.

Megye

Országgyűlési egyéni választókerület

A választásra jogosultak száma (fő)

A választásra jogosultak aránya (az országos átlag százalékában)

11.

Hajdú-Bihar

Debrecen 1.

65 316

143,4

Csongrád

Szeged 2.

60 796

133,5

15.

Csongrád

Szeged 3.

57 636

126,6

23.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Nyíregyháza 2.

53 444

117,4

28.

Békés

Békéscsaba

52 406

115,1

32. 35. 38.

Békés Hajdú-Bihar Hajdú-Bihar

Orosháza Hajdúszoboszló Debrecen 3.

51 482 51 162 50 289

113,0 112,3 110,4

43.

Békés

Gyula

50 043

109,9

48.

Csongrád

Szeged 1.

49 515

108,7

2. táblázat A 10 legkevesebb választásra jogosulttal rendelkező országgyűlési egyéni választókerület az Alföldön Országos helyezés a választásra jogosultak száma alapján

Megye

Országgyűlési egyéni választókerület

A választásra jogosultak száma (fő)

A választásra jogosultak aránya (az országos átlag százalékában)

148.

Bács-Kiskun

Bácsalmás

38 192

83,9

149.

Békés

Szarvas

37 992

83,4

150.

Hajdú-Bihar

Balmazújváros

37 825

83,1

151.

Jász-Nagykun-Szolnok

Jászberény

37 670

82,7

152.

Bács-Kiskun

Kecskemét 2.

37 380

82,1

155. 157. 161.

Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Csongrád

Kunszentmárton Szentes

36 899 36 363 35 625

81,0 79,8 78,2

164.

Jász-Nagykun-Szolnok

Mezőtúr

34 533

75,8

168.

Jász-Nagykun-Szolnok

Jászapáti

32 756

71,9

Fehérgyarmat

3. táblázat A 10 leginkább növekvő választó létszámú országgyűlési egyéni választókerület az Alföldön Országos helyezés a növekedés mértéke alapján

Megye

Országgyűlési egyéni választókerület

Változás 1990 és 2006 között (%) 1990 = 100,0 %

11.

Hajdú-Bihar

Debrecen 1.

125,6

17.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Nyíregyháza 2.

120,5

21.

Bács-Kiskun

Kecskemét 1.

116,6

25.

Hajdú-Bihar

Hajdúhadház

115,3

29.

Jász-Nagykun-Szolnok

Szolnok 1.

114,1

32. 36. 39.

Csongrád Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun

Szeged 3. Nyíregyháza 1. Kecskemét 2.

112,0 110,7 110,0

46.

Hajdú-Bihar

Hajdúszoboszló

108,7

54.

Bács-Kiskun

Tiszakécske

107,0

117

4. táblázat A 10 leginkább csökkenő választói létszámú országgyűlési egyéni választókerület az Alföldön

Országos helyezés a csökkenés mértéke alapján

Megye

Országgyűlési egyéni választókerület

Változás 1990 és 2006 között (%) 1990 = 100,0 %

128.

Jász-NagykunSzolnok

Mezőtúr

97,4

131.

Hajdú-Bihar

Debrecen 3.

96,8

133.

Hajdú-Bihar

Berettyóújfalu

96,6

134.

Csongrád

Szentes

96,5

Szolnok 2.

96,5

Orosháza

96,1

Makó

95,6

140.

Jász-NagykunSzolnok Békés

142.

Csongrád

145.

Békés

Szarvas

95,1

151. 155.

Békés Bács-Kiskun

Mezőkovácsháza Bácsalmás

93,8 92,2

135.

A választásra jogosultak számának változása 1990 és 2006 között Magyarország országgyűlési egyéni választókerületeiben

0 15 30 45 km

változás 1990 = 100,0 % 117,0103,9 100,0 76,3 64,6 -

148,0 117,0 103,9 99,9 76,3

(20) (49) (38) (65) (4)

0

Az országos átlagérték 103,9 %

5

10

15 km

Forrás: a www.vokscentrum.hu értékei alapján való számolás és szerkesztés, Hegedűs Gábor, 2006

4. ábra A választásra jogosultak számának változása Magyarországon

Összességében megállapítható, hogy az alföldi választási részvétel – feltételezésünk szerint például az életminőségbeli hátrányok miatt is – általában

118

alacsonyabb az országoshoz viszonyítva. Az alföldi kerületekben kismértékű jobboldali fölény figyelhető meg. A kerületre jutó választásra jogosultak átlagértéke alacsonyabb az országos szintnél, és a jogosultak számának átlagos változása is elmarad attól. Ezért a kerületek határait úgy kellene módosítani, hogy az egyenlő területi képviselet elve biztosított legyen az Alföldön, és az ország más régióiban is.

IRODALOM HAJDÚ Z. 2002: A politikai földrajz alapjai. – In: Tóth J. szerk.: Általános társadalomföldrajz II. Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, pp. 21 – 42. HEGEDŰS G. 2007: A választási aktivitás és az életminőség területi különbségeinek néhány összefüggése Szegeden. – Földrajzi Értesítő, 1-2. pp. 113 - 123. KOVÁCS Z. 2000: Voksok a térben. A magyar parlamenti választások földrajzi jellemzői. – In: Bőhm A. - Gazsó F. - Stumpf I. - Szoboszlai Gy. szerk.: Parlamenti választások 1998. Századvég Kiadó. Budapest. pp. 100-115. NAGY G. 2007: Changes in the political landscape in Hungary and the South Great Plain between 1990 and 2006. – In: From villages to cyberspace. Department of Economic and Human Geography, University of Szeged, pp. 401 – 415. Ígéret, szép voks... Heti Világgazdaság, 2006. júl. 25., p. 97. A www.valasztas.hu és www.vokscentrum.hu honlapok kutatáshoz szükséges adatai.

119

A TERMÉSZET ÉS TÁRSADALOM EGYÜTTÉLÉSÉNEK TAPASZTALATAI ÉS LEHETŐSÉGEI A SZÉKELYFÖLDÖN IZSÁK ÉVA Abstract This study analyzes the relationship between mankind and its environment from the age of Hungarian conquest, and consists of two parts. In the first part some turning points indicating new challenges for the Geographical environment of the Carpathian Basin in relation to the coexistence of nature and society are examined. In the second part the Székely people, and the historical lessons of the jurisdictional system of Székely village are analysed, considering the system of coexistence of man and the nature.

Kulcsszavak: természet és társadalom, Székelyföld, demográfia

Bevezető „Alig van ország, mely több természeti, történelmi és népéleti kinccsel bírna, mint a Kárpátok által körülölelt magyar haza, alig van ország, mely az észlelve vizsgálódónak több érdeket nyújtana, mint hazánk...” - írta ORBÁN BALÁZS a Székelyföld leírásának előszavában (ORBÁN B. 1868). A Székelyföldön tett ezredvégi utazásaim alkalmával magam is tapasztalhattam a táj és ember egységének csodálatos példáit, az ember természettel való szoros kapcsolatát, mármár barátságát, de ugyanakkor megélhettem a mindennapok harcait, melyeket az itt élő szilaj, székely ember vív a fennmaradásáért és megmaradásáért. A függetlenségére és önállóságára mindig oly büszke székelység talán egyedül a természet kemény törvényszerűségei előtt hajtotta meg fejét, emelt kalapot és tisztelte azt. Ez a főhajtás az ősök iránt érzett tiszteleté is. Keresztúthoz érkezett a mai székely ember. Választania kell az európai fejlődés és felzárkózás, valamint az elszigetelt különélés, lemaradás között. S a választás mindig sok kérdést, megoldatlan problémát is a felszínre hoz. Legelsősorban azt, honnan vegyük a példát? Mi a követendő cél? Mi a természet és mi a társadalom érdeke? Melyek azok a gazdasági érdekek, melyeket érdemes és melyek, amiket nem érdemes alárendelni a fejlődésnek? Választ adni a kérdésekre nagyon nehéz. De talán, ha elidőzünk egy kicsit a múltban, s végigtekintjük a korábbi évszázadokat megtalálhatjuk a helyes választ. A tanulmány ember és környezetének kapcsolatát elemzi a Kárpát-medencében a Honfoglalástól kezdődően. A tanulmány két részből áll. Első felében elemez néhány olyan fordulópontot, amikor természet és társadalom együttélése új kihívást jelentett a Kárpát-medence földrajzi környezetének. Második felében a székelység, a székely falu törvénykezési rendszerének történelmi tanulságait elemzi, tekintetbe véve az ember és természet együttélésének rendszerét.

120

Természet és társadalom a kutatók szemével „...földrajz nélkül nincs történelem, amint föld nélkül nincs emberiség” - hívta fel figyelmünket TELEKI PÁL geográfus a természet - társadalom - történelem kapcsolatára (TELEKI P. é.n.). Az ember megjelenésével és térhódításával egyre nagyobb területeket használt a földfelszínből, s egyre inkább a maga képére formálta a természeti környezetet, a tájakat. LIMB, H. H. szerint természeti környezetnek öntörvényű folyamatai vannak, s ezek a különböző humán hatásokra (globális, lokális) változnak, s ezáltal a természet is az emberi történelem része lesz. Azaz a természet és társadalom évezredes együttélésének kölcsönhatásait is kell vizsgálnunk akkor, amikor a társadalomtörténet eseményeit elemezzük. Különböző civilizációs szinteken nemcsak a technikai színvonal eltérő, de mások azok a magatartásformák is, amelyekkel a környezeti adottságok kihívásaira választ adunk (R. VÁRKONYI Á. 1999). S a társadalmi folyamatok expanziója a beépített és ember által használt területek növekedését eredményezi a természeti környezet, a flóra és fauna rovására. A természettudományok fejlődése többek között azt is eredményezte, hogy egyre jobban megismertük a körülöttünk levő természeti környezetet, annak folyamatait és törvényszerűségeit. A társadalomtudományok, különösen a történelem egyre bővülő ismereteket nyújt a civilizációk korábbi fejlődéséről, változásairól. A jelen geográfusainak a felelőssége a természet és társadalom kölcsönhatásának, folyamatainak az elemzése. Egyre inkább fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a társadalmi környezet változtat, és a természeti környezet változik. Azaz a természet és társadalom együtt létezik. A tanulmány a két rendszer együttélésének történetéből néhány mozzanatot próbál bemutatni, amelyek talán alkalmasak arra, hogy továbbgondoljuk saját helyünket a JUHÁSZNAGY PÁL által „Nagy-Természetnek” nevezett egészben (JUHÁSZ-NAGY P. 1993). A társadalom természeti környezetre gyakorolt hatásának legszembetűnőbb példái a települések. A települő, hajléképítő ember természetes környezetének anyagaiból építette fel, alakította ki mesterséges települési környezetét (város, falu). A geográfusok álláspontja megosztott az ember-környezet kölcsönhatás értelmezésében. Az egyik, inkább természettudományos álláspont szerint az emberi település tehát a természetes táj tagadásával, annak rombolásával jött létre (KATONA S. 1981). Társadalomtudósok egy része vallja, hogy a természet az emberért van, tehát annak használata is korlátlan emberi lehetőségek tárháza. A geográfusok másik része a rendszerszemléletű értelmezés híve. TÓTH JÓZSEF szerint a települést egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kapcsolatban élő gazdasági, társadalmi és műszaki struktúrák rendszereként értelmezi (TÓTH J. 1979). A két álláspont közelítése a táj változásainak vizsgálatával, annak történeti elemzésével lehetséges. Az alábbiakban a Kárpátmedencei településhálózat és a társadalom természethasználatának néhány kiemelt csomópontját mutatjuk be.

121

A történelem néhány tanulsága Honfoglalás, letelepedés és természeti környezet A magyarok elődei Levédiában, majd Etelközben azt az „átmeneti övet” lakták, ahol a puszta erdőkkel, főleg tölgyesekkel keveredett (erdős-sztyepp). A táj, amelyre 895-ben Árpád hadai megérkeztek nagyon hasonlatos volt azokhoz a területekhez, ahol korábban a félnomád magyar nép élt (GYÖRFFY Gy. – ZÓLYOMI B. 1996). A Kárpátok hegyláncai által határolt medencerendszer nagyon megfelelt a sátoros, pásztorkodó, és földművelő életformának. Az új haza nem volt lakatlan, természetes táj. A honfoglalás korában egyes részeit már „átalakított természeti környezet” jellemezte. A Dunántúl területén még nem mosódtak el a római uralom nyomai, az Alföldön pedig az amúgy sem gazdag erdőállományt már ritkítgatták az előzőleg itt élt pásztornépek. A magyarság elhelyezkedésére és korai tájalakító tevékenységére ugyan hatással volt a korábban és akkor itt élt népek kultúrája, mégis a legerősebb hatást maguk a természetes tájsajátosságok adták. A magyar törzsek és nemzetségek 895-ben a Duna vonalától keletre eső országrészt foglalták el, de 900-ra már egy évig tartó lombardiai kalandozásuk után egész Pannóniát, azaz a Dunántúlt is birtokukba vették. A honfoglalás és az Árpád-kori Magyarország a teljes kárpáti földrajzi egységre kiterjedt (325 000 km2), amely magába foglalta az 1500 km hosszú és 150-200 km széles hegységkeretet is. Ezidőtájt a félnomád életmódra a téli szálláshelyek állandósága és a nyári szálláshelyek változékonysága volt a jellemző. A honfoglalás után mintegy száz esztendő értek meg a feltételek az „Európához való csatlakozásra” (BELUSZKY P. 1999). Demográfiai folyamatok hatása a természeti környezetre A Kárpát-medence lakosságszámának alakulására a „középkori hektikus változások” voltak a jellemzőek, hirtelen csökkenések és gyors növekedések jelezték a demográfiai folyamatokat, amelyek mindig történeti események hatására változtak meg. A honfoglalást és államalapítást követően két és félszáz esztendővel a tatárjárás volt az első olyan történelmi esemény, amely csökkentette a Kárpátmedence lakosságát. A pusztítást megelőzően a korai feudalizmus évszázadaiban az ország lakossága jelentősen nő, 1000-ben 1 millió, 1200-ban 2 millió fő körüli. A települések száma már Szent István korában kb. 2500-2600-ra tehető (FRISNYÁK S. 1996). A mongol invázió FRISNYÁK S. szerint a lakosság 50 %-át elpusztította és az építmények jelentős része is elpusztult. GYÖRFFY Gy. az alföldi falupusztulást 75-80%-osra teszi. Az újjáépítés hatalmas természetátalakítással, főként erdőpusztítással járt együtt. Az ember lassan átalakította, környezetét, egyre nagyobb területeket foglalt el a „kultúrtáj”. A művelt terület főként az erdők rovására terjeszkedett. Az erdővédelem, erdőkultúra emlékeit őrzik okleveleink szavai: pl. eresztvény, mint sarjerdő 1234, 1244, 1257, 1287 (R. VÁRKONYI Á. 1999)

122

A második jelentős „irracionális sokk-hatás” ismét kelet felől érkezett a XVI. századi törökdúlással. A mohácsi csatavesztést követően a régi államegység széttört, az ország politikai felosztása többször megváltozott. A Kárpát-medence területén másfélszáz évig három hatalom osztozott, ami három, egymástól sok tekintetben eltérő természethasználatot eredményezett. Az állandósult háborúk, az elhúzódó hadiállapotok a népesség számának csökkenését eredményezték. A demográfiai folyamatok értelmezése ugyanakkor nem egyszerű kérdés. BELUSZKY P. számításai szerint a városok népessége már a XV. században stagnált, s a folyamatok a XVI. századra teljesedtek ki. Azaz a demográfiai hanyatlás már a török pusztítását megelőzően is jelen volt a Kárpát-medencében (BELUSZKY P. 1999). A török pusztítás mértéke az újabb magyar történetírásban jelentősen vitatott kérdés. R. VÁRKONYI Á. szerint a XVI.-XVII. század folyamán területenként nagy különbségekkel, de a lakosság végső soron megőrizte a XV. századvégi számát (R. VÁRKONYI Á. 1999). Az újabb történeti kutatások alapján a lakosságszám a XVI. sz. eleje és az 1715-20-as összeírás között alig változott, 4 millió fő körül mozgott (R. VÁRKONYI Á. 1987; KOVÁTS Z. 2000). A török hódoltságot követően a XVIII. század demográfiai folyamatai nagyon jelentős hatást gyakoroltak a Kárpát-medencei környezetre. A század végére a korábbi hódoltsági területek ismét benépesültek, s egyre több külföldi betelepülő is érkezett az országba. A század eleji 4-4,5 millió fő az 1784-87-es népszámlálás idején már 8,2 millió fő volt. Az össznépességből 5,1 millió fő a nemzetiségi (=62%). A lakosságszám 1830-ra már 11,1 millióra nő. A demográfiai változások olyan jelentős természetátalakítással jártak, ami egyes történeti ökológusok szerint felért egy török hadjárattal. A társadalmi változások mellett a gazdasági szerkezetváltás is óriási természetpusztítással járt. Elsősorban a faállomány sínylette meg a változásokat. Az erdők védelmére hozott 1767-es Mária Terézia által kiadott erdőrendelet indoklásában is a mértéktelen erdőirtás ellen lép fel. Ma már úgy tűnik, hogy az Alföld illetve tágabb értelemben a Kárpát-medence ökológiai egyensúlyának felbomlásáért azok a társadalmi folyamatok a felelősek, amelyek a XV-XVIII. század között zajlottak. Kiemelten hangsúlyozni szeretnénk, hogy ebben nem elsősorban a török pusztítás játszotta a legnagyobb szerepet, hanem azok a demográfiai-társadalmi-gazdasági folyamatok, amelyek a XVIII. században zajlottak a Kárpát-medencében. A XIX-XX. század története a Kárpát-medencében élők számára gyors és jelentős változásokat, fordulatokat jelentett. Többször módosultak az államhatárok, változott a politikai berendezkedés, átalakultak a társadalmi-gazdasági feltételek. Az utolsó, a mai kor embere számára átélt és megélt változás a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji politikai változások voltak, melyek teljes egészében érintették a térség országait. S az elmúlt, átmeneti évtizedben az egyik legfontosabb kérdéssé az Európai Unióhoz való csatlakozás vált.

123

Egy példa a természethasználat szabályozására: a székely falutörvények Az 1526-os mohácsi csatavesztést követően az ország három hatalom fennhatósága alá került. Három egymástól eltérő kultúra, három különböző társadalom, három eltérő természethasználat, tájalakítás. Ezidőtájt a medence keleti felében, a Kárpátok hegyláncai között és előtt megbújó székely falvak a többi országrésztől egészen eltérő, különös viszonyt alakítottak ki a természettel. A székely társadalom ekkor már ugyan vesztett régi, zárt jellegéből, de még őrizte ősi hagyományait, a falvak és a székek belső egységét, önigazgatását. A korábban kivívott szabadság egyben példamutató együttélést is fenntartott azzal a természeti környezettel, amely egyáltalán lehetővé tette az itt élő népek számára a megélhetést. Mintegy két és fél évszázadon át, 1581 és 1848 között a falvak népe generációról generációra megszavazta és írásba foglalta a falu szokásjogi normát. Pontosan tudták, hogy a néha mostoha, zord természeti viszonyok között élő székelység számára két legfontosabb természeti kincs van, a víz és az erdő. Anno Domini 1581 – olvasható az első székely falutörvényen. A gyergyószékbeli Gyergyóújfaluból maradt ránk az első székely falutörvény, s az IMREH ISTVÁN által közölt gyűjtésben a szentkatolnai 1846-os törvény az utolsó (IMREH I. 1983). A székely falutörvények tudatosan védik a természetet, és súlyos büntetést szabnak ki arra, aki a rendelkezéseket megszegi. Székelyföldön az erdők jelentős része a XVI.-XVII. században jórészt közösségi tulajdonban voltak. A törvények fejlett erdőgazdálkodásról tesznek tanúbizonyságot. Alapjuk a célszerűség, valamint az erdők regenerálódó képességének a biztosítása. A székely falutörvényekből átszűrődő ökológiai gondolkozás az egyéni érdekek helyett a közösségi érdeket tartja fontosabbnak (R. VÁRKONYI Á. 1992). Azaz Székelyföldön több mint négyszáz esztendővel ezelőtt már megvalósult a Brundtland-jelentés által 1983-ban megfogalmazott „fenntartható fejlődés” elve, miszerint a természet által számunkra adományozott értékek használatát úgy kell szabályozni, hogy az ne csak a jelen generáció fejlődését szolgálja, hanem éppúgy a jövő nemzedékei szükségleteit is.

IRODALOM BELUSZKY P. 1999: Magyarország településföldrajza. – Dialóg Campus kiadó BudapestPécs. pp. 19-40. FRISNYÁK S. 1996: Magyarország kultúrgeográfiai korszakai (895-1920). – In: A Kárpátmedence történeti földrajza, Nyíregyháza p. 125. GYÖRFFY Gy. – ZÓLYOMI B. 1996: A Kárpát-medence és Etelköz képe egy évezred előtt. – Magyar Tudomány 8. p. 85. IMREH I. 1983: A törvényhozó székely falu. – Kriterion, Bukarest JUHÁSZ-NAGY P. 1993: Az eltűnő sokféleség. – Scientia kiadó, Budapest. p. 31. 124

KATONA S. 1981: A települések környezetre gyakorolt hatásának értékelése. – Földrajzi Étesítő XXX. évf. p. 123. KOVÁTS Z. 2000: A népességfejlődés vázlata a Honfoglalástól 1920-ig. – In: Az Alföld történeti földrajza, Nyíregyháza. pp. 129-141. LIMB, H. H. 1982: History and the Modern World London (közli Rácz L. 1994) ORBÁN B. 1868: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. R. VÁRKONYI Á. 1992: Pelokán fiaival. – Ligetkönyvek pp. 13-20. R. VÁRKONYI Á. 1999: Századfordulóink. – Liget könyvek pp. 105-142. TELEKI P. é.n.: Magyar földrajz. – In: Magyar föld, magyar faj II. p. 45. TÓTH J. 1981: A településhálózat és a környezet kölcsönhatásának néhány elméleti és gyakorlati kérdése. – Földrajzi Értesítő XXX. évf. 2-3. p. 267.

125

A TÁJESZTÉTIKA FILOZÓFIÁJA AZ OBJEKTIVISTA ÉS A SZUBJEKTIVISTA MEGKÖZELÍTÉSEK SZEMSZÖGÉBŐL22 KARANCSI ZOLTÁN Abstract I'm reviewing the two basic theory of aesthetics and the changes of its objective and subjective sides during the development of philosophy in my study. Although both of the theories had been existed from the beginnings but it can be found out that the objective theory was dominated during ancient times and in the middle age and the subjective point of view was more important in the modern age.

Kulcsszavak: tájesztétika, esztétika filozófiája, tájérzékelési paradigmák

Bevezetés A filozófusok már évezredek óta foglalkoznak a szépség és az esztétika kérdéseivel és megállapításaik felhasználhatóak a mai tájkutatásokban is. Az esztétika két alapvető elméletének, az objektivista, valamint a szubjektivista paradigmáknak alakulása végigkövethető a filozófia tudomány egész fejlődése során. Bár mindkét elmélet létezett a kezdetektől, az megállapítható, hogy az antik és a középkori esztétikában az objektivista, míg az újkorban a szubjektivista elmélet uralkodott. A szubjektivitásról folytatott vita alapkérdése: amikor egy tájat „szépnek”, vagy „esztétikusnak” találunk, vajon olyan minőséget tulajdonítunk neki, melyet önmagában birtokol, vagy pedig olyat, amivel csak mi ruházzuk fel. A filozófusok akár egész életet szentelnek egy-egy témáról való elmélkedésnek. Az esztétikához való hozzájárulásuknak itt szereplő összefoglalója aligha lehet alkalmas mélységében bemutatni az általuk elemzett és megvitatott kérdéseket. Ennek a tanulmánynak a célja a tájesztétikához kapcsolódó főbb eszmék áttekintése, különös tekintettel az objektivista és szubjektivista paradigmákra. A tájesztétika két paradigmája A táj minőségének értékelése ellenmondáshoz vezet. Egyrészt a tájtervezők, geográfusok és ökológusok a tájat mint kategorizálandó, térképezendő jelenséget látják, hasonlóan a talajtípusokhoz, felszíni formákhoz vagy növényzethez. Megállapítottak bizonyos feltevéseket (pl. hogy a hegyek és folyók magas tájesztétikai értékkel rendelkeznek) és ezek alapján mérik fel a táj értékét. A tájat numerikus skálán való beosztással vagy magas, közepes, illetve alacsony értékkategóriába való beosztással jellemzik. Ez a fajta megközelítés előre

22

A tanulmány az OTKA (T 046373) támogatásával készült.

126

feltételezi, hogy a táj rendelkezik egy belső minőséggel, amely a fizikai sajátságokhoz hasonlóan értékelhető. Az ily módon kapott besorolást gyakran objektívnek minősítik, de ez alatt tulajdonképpen az értendő, hogy bizonyos előfeltételezések birtokában a táj értékelésének folyamata gépiesen kivitelezhető ezen kritériumoknak megfelelően, anélkül, hogy személyes preferenciák azt befolyásolnák. Eközben azonban gyakran megfeledkezünk a kritériumok szubjektív voltáról, melyek ugyanolyan személyes preferenciákon alapulnak. Az alternatív megközelítés egy tájkép értékének felmérésében pszichológiai módszereket alkalmaz a közösség preferenciáinak felmérésére, majd ezeket statisztikailag elemezve származtatja a tájkép értékét. Ez az eljárás attól lesz objektív, hogy egy közösség véleményét méri fel, anélkül, hogy a felmérést végző szubjektuma azt befolyásolná – természetesen a kérdőív összeállításában és az eredmények értékelése nem feltétlenül lesz teljes mértékben mentes a szubjektivitástól. Ezen megközelítés olyan eredményeket hozott, melyekből nemcsak a legfontosabb szempontok, hanem azok fontossági sorrendje is megállapítható melyek segítségével elvégezhető a táj értékelése (LOTHIAN, A. 1999). A két megközelítés paradoxona a homlokegyenest eltérő kiindulási alapból fakad. Az első megközelítés feltételezi, hogy a táj minősége egy saját magából fakadó belső érték, míg a másik kimondja, hogy a táj csak a szemlélő értékrendje alapján nyer értéket, vagyis egy táj lehet akármilyen gyönyörű, a szépség ugyanakkor a szemlélő sajátos kulturális, szociális és pszichológiai beállítottságának terméke. Ezen két szemléletmódot nevezhetjük objektivista és szubjektivista paradigmának. Az objektivista, avagy fizikai paradigma azt a hagyományos szemléletet képviseli, miszerint a táj értéke belső tulajdonsága a fizikai megjelenésének, hasonlóan a felszíni formákhoz, vizekhez, színárnyalathoz és a többi fizikai sajátossághoz. Ezzel szemben a szubjektivista, avagy pszichológiai paradigma szerint önmagában minden táj semleges, se nem szép, se nem csúnya. A dolgok szépsége csak a szemlélő agyában létezik, vagyis a dolog látványa tetszést vált ki belőlünk. Tehát az élmény kizárólagosan emberi konstrukció, amely az emlékeken, képzettársításokon, képzelőerőn és a kapcsolódó szimbólumokon keresztül ölt formát. Az objektivista megközelítés analógiája a szemünk elé táruló kép, míg a szubjektivista paradigma a szépséget a kép agyban feldolgozott vetületének tulajdonítja (TATARKIEWICZ, W. 2000). Az objektivista paradigma a táj fizikai tulajdonságainak vizsgálatát, míg a szubjektivista célként a tájra válaszul adott emberi reakciók jobb megértését tűzik ki maga elé, amelyek alapján megállapítható, mely kulcstényezők játszanak szerepet a táj értékének létrehozásában (LOTHIAN, A. 1999). A következőkben a paradigmákat az egyes korszakok legjelentősebb filozófusai és más írók művein keresztül vizsgálva mutatom be, a teljesség igénye nélkül.

127

Az esztétika filozófiai megközelítésének rövid története Az esztétika már legalább Szókratész ideje óta (i.e. 469-399) tárgya a filozófiának. A XVIII. századig a kérdés a szépség volt, de amióta a német Baumgarten 1750 táján megalkotta az esztétika fogalmát, a kérdéskör kibővült e tágabbik fogalomra (BAUMGARTEN, A. G. 1999). A filozófusok különbséget tesznek az esztétikai objektum, az esztétikai befogadó és az esztétikai élmény között. Az esztétikai objektum az, mely az élményt a befogadóban kiváltja. A táj mindössze egy a sok esztétikai objektum közül, melyet a filozófia figyelembe vett. Klasszikus filozófia A klasszikus filozófusok többsége az esztétikát mint fizikai (objektivista) jellemzőt tárgyalták. A püthagoreusok objektív esztétikai felfogásában a dolgok tulajdonságai között a harmóniának tulajdonították a szépséget. A harmónia pedig a rendből származik, a rend pedig az arányból, az arány a mértékből, a mérték a számból. Tehát az esztétika objektív alapjai: a harmónia, az arány és a szám. „A rend és az arány szép és hasznos, míg azok hiánya csúf és haszontalan” állították. Úgy gondolták, hogy a szépség a kozmosz tulajdonsága, ezért az univerzum szépsége minden ember alkotta szépség mértéke. Ezzel szemben a szofisták esztétikája antropocentrikus volt. Szerintük „az ember minden dolgok mértéke”. Ha az ember az igaz és a jó mértéke, annál inkább mértéke a szépnek. A szépség szubjektív, mivel különböző embereknek különböző dolgok tetszenek. Ami az egyiknek tetszik, az a másiknak nem. Szókratész (i.e. 469-399) a szépség fogalmának felosztásával kidolgozott egy középutat. Szerinte a szép dolgoknak két fajtája létezik: az önmagukban szép dolgok (arányos) és azok a dolgok, melyek csak azok számára szépek, akik használják azokat (alkalmasság). Úgy gondolta, hogy különböző dolgok, különböző célokra szolgálnak, ennélfogva szépségük is különböző (SZERDAHELYI I. 1979). Platón (i.e. 427-347) a szépséget örök érvényű érték jelzőjének tekintette. Szerinte „vannak dolgok, amelyek mindig és saját természetük révén szépek” és a szépség vagy egy objektum bizonyos tulajdonságaiban rejlik vagy nem meghatározható, de mégis megjelenik az objektum belső, harmonikus egységében. Az ilyen belső egység csak olyankor eredményez szépséget, ha az változatossággal párosul. Bár tudatában volt a szépség vitathatóságának, Platón úgy vélte a tárgyak szépsége belülről fakad, mert „szépek a maguk természetétől fogva”. Azt vallotta, hogy egy tárgy nem lehet „ egy nézőpontból szép és egy másikból pedig csúnya, vagy egy időben szép és a másikban csúnya”. Más szóval a szépség abszolút és nem relatív (SZÉKFFY GY. 1976). Arisztotelész (i.e. 384–322) azt vallotta, hogy a Platón által idealizált szépség benne rejlik a tárgyakban. A szép tárgyak, Arisztotelész szerint, megfelelő mérettel 128

kell rendelkezzenek: nem lehetnek túl aprók, de túl nagyok sem – mert a belső egységük csak akkor érvényesülhet, ha a szemlélő a tárgy egészét be tudja fogadni (TATARKIEWICZ, W. 2000). A középkor A középkori ember úgy gondolta, hogy a szépség a dolgok objektív tulajdonsága, ugyanakkor elismerte, hogy az ember szubjektív módon észleli. A keresztény filozófusok a szépségben Isten megjelenését látták, ami ily módon a tárgy belső tulajdonsága. Szent Ágoston (i.sz. 345-430) szerint a platóni idealizált szépség Isten elméjében létezik, melyet a szemlélő felé az isteni fény közvetít. Ebben a formában a szépséget a valláshoz kapcsolta. Szerinte egy tárgy egysége a belső rendből és arányokból fakad. Arra a kérdésre, hogy: „vajon azért szép valami mert tetszik, vagy azért tetszik, mert szép?” válasza egyértelműen az objektivista szemléletet tükröző: „azért tetszik, mert szép” volt. Aquinói Szent Tamás (1224-1274) a szépségben a jóság egy részhalmazát látta. A szépség három tényezőből fakadt: „integritás vagy tökéletesség”, „megfelelő arányok vagy harmónia” valamint „fényesség és tisztaság” – ez utóbbi alatt az isteni fény és szépség szimbóluma értendő. Szépség definíciójában hangsúlyozza: a szépség az objektum viszonya: nem lehetséges szubjektum nélkül, aki gyönyört érez. Ez az antikvitástól idegen, ám a keresztény gondolkodóknál gyakran megjelenő felfogás nem tiszta szubjektivizmus, de nem is tiszta objektivizmus. Bonaventura (kb. 1217-1274) szerint a természet „Isten tükre” melyben az ő tökéletessége mutatkozik meg, eltérő mértékben (SZERDAHELYI I. 1979). Reneszánsz A középkor vége felé a reneszánsz írók többsége azon a véleményen volt, hogy a szépség objektív, a művész kötelessége pedig egyszerűen az, hogy felfedje ennek objektív és változhatatlan törvényeit. A reneszánsz az ókori Görögország és Róma klasszikus befolyását élesztette újra a nyugati társadalmakban. A klasszicizmusban megjelenő klasszikus befolyás a szépség alapvető elemei között a rendezettséget, visszafogottságot, szimmetriát, arányokat és egyensúlyt sorolta fel. A görög filozófiai iskolákban, a görög építészetben, szobrászatban, irodalomban és költészetben látták a tökéletesség csúcsát, és ez a klasszicizmus a reneszánsztól kezdődően jelentős hatással volt a nyugati kultúrára. Az építész Alberti (1404-1472) szerint a szépség abból a rendből és elrendezésből fakad, melyen bármit változtatni már csak negatív irányban lehetséges. Egy művész legfeljebb díszítéseket alkalmazhat: az igazi szépség a dolgok természetében rejlik. Szubjektivista felfogást vallott Giordano Bruno (1548-1600), aki bár csak érintőlegesen foglalkozott esztétikával, írásában a szépség sokfélesége, valamint relativitása mellett érvel. Szerinte: „semmi sincs, ami mindenkinek tetszhetne”. Bruno halála után egy évvel Shakespeare azt írta a Hamletben: „nincs a világon se

129

jó, se rossz; gondolkodás teszi azzá” (természetesen ide behelyettesíthető a szép és a csúnya is). A korszak végétől egészen a XX. század elejéig, elengedhetetlen volt a klasszikus műveltség, melynek alapjait görög és latin szövegek jelentették. A klasszicizmus századokon át erősítette a hegyvidék tájaival szembeni ellenérzést, mivel ezek sértették a szimmetria, arány, szabályosság és visszafogottság elveit (TATARKIEWICZ, W. 2000). Az esztétika modern filozófiája A racionalizmus Rene Descartes (1596-1650) francia filozófus nevéhez fűződik, aki az igazság érvekkel való megalapozását hirdette. Az intuíció és a dedukció az igazság forrásai, ahol az intuíció nem más, mint „az éles és figyelmes elme elképzelése… mely kizárólag a logika fényéből fakad”, a dedukció pedig az intuíciók logikus sorozata. Descartes módszere általános érvényű volt, és nagymértékben hatott az esztétikára is. Elválasztotta azt, ami „odakint van” attól, ami „idebent van” – vagyis különválasztotta a természetet az elmétől – s ezzel hozzájárult az esztétikai érték szubjektivista szemléletének kialakulásához. Az elme és a természet elkülönítése lehetővé tette a szubjektív preferenciák figyelembe vételének tudatos megjelenését az esztétikában. A modern esztétika a XVII. század végét követően két központ, Nagy Britannia és Németország körül alakult ki. A brit empirikus megközelítés állt szemben a német esztétikus idealizmussal. A XVIII. században az esztétika külön, elismert ága lett a filozófiának. Az objektivista esztétika hosszú évszázadokig tartó uralma után a XVIII. század hozta meg a szubjektivista esztétika győzelmét (LOTHIAN, A. 1999). A brit esztétikusok A XVIII. század brit filozófusai hatására az esztétika felvirágzott. John Locke (1632-1704) szerint a szépség elsődlegesen és objektíven magában a tárgyban keresendő, ugyanakkor a másodlagos megnyilvánulása szubjektív érték. Az elsődleges értékek „elválaszthatatlanok az anyag minden egyes részecskéjétől”, míg a másodlagos értékek, színek, illatok, ízek és hangok, „igazából nem mások, mint a tárgy elsődleges tulajdonságainak képességei, melyek által különböző érzeteket keltenek”. Ezáltal Locke eljutott a következtetésre, hogy a szépség az elme alkotása, mely nézetét a későbbi filozófusok közül sokan követték. Joseph Addison (1672-1719) szerint az emberi ízlés azokat a dolgokat preferálja, melyek örömöt okoznak és hasznosak is egyben – összekötve ezzel az esztétikát az erkölcsi értékekkel. Hangsúlyozta a szépség emberi érzékelésének közvetlen jellegét. Addison és Frances Hutcheson (1694-1746) a szépséget a tárgy tulajdonságának tekintette. Hutcheson Gondolatok a Szépségről, Rendről, Harmóniáról és Tervezettségről című munkája (1725) volt az esztétikáról született első modern 130

tanulmány. Ebben leírja, hogy a szépség akkor jelenik meg, amikor olyan értékek vannak jelen megfelelő arányban a tárgyakban, mint „az egységesség (uniformitás) és a változatosság (variabilitás): így ahol a testek uniformitása egyenlő, ott a variabilitás a szépség, ahol pedig a variabilitás egyenlő ott az uniformitás” (BEARDSLEY, M. C. 1966). A festő William Hogarth (1694-1764) 1753-ban adta ki a Szépség analízisé-t, azon számos könyvek egyikét, mely abban az időben, megpróbált egy definitív rendszert lefektetni a szépség objektivista meghatározására. Szerinte a szépség hat értékből tevődik össze: alkalmasságból, változatosságból, uniformitásból, egyszerűségből, összetettségből, és mennyiségből vagy méretből. Létrehozott egy hullámvonalat, mely a „szépség vonala” és egy háromdimenziós, tekergő megfelelőjét, a „kellem vonalát” mely által az utóbbit a szépséghez kapcsolta. Bár az elképzeléseit kigúnyolták, mégis hatással volt a későbbi filozófusokra. Hogarth bevezette a „kígyóvonal” fogalmát, mely szerinte megmagyarázta a tárgyakban rejlő szépséget (LOTHIAN, A. 1999). David Hume (1711-1776) elvetette Huctheson és Addison, az esztétikáról alkotott objektivista nézeteit. Hume számára a szépség nem a tárgy tulajdonsága, hanem az elme terméke. „A szépség nem a dolgok sajátja. Mindössze a szemlélő elméjében létezik, és minden elme más és más szépséget lát” (BEARDSLEY, M. C. 1966). A brit filozófusok között a legjelentősebbnek Edmund Burke (1729-1797) számított. 1757-ben jelent meg Egy filozófiai vizsgálódás a fennkölt és a szépséges fogalmáról alkotott képzeteink eredetére című munkája, mely máig meghatározó érvényűnek tekinthető az esztétikai kutatásokban. Burke különválasztotta a szépség és a fennkölt esztétikai megítélését. A szépség az érzelmekből fakad – különös tekintettel a másik nem felé táplált érzelmekre, míg a fennkölt a természetből, és a természettel kapcsolatos érzéseinkből ered. Burke és Hume a szépséget szubjektivista szempontokból látták, melyben a szemlélő reagál a tárgy bizonyos tulajdonságaira – ugyanakkor ezek a tulajdonságok nem definiálják a szépséget, csak megteremtik a feltételeket, hogy a szemlélő érzékelje azt. Bizonyítást nyert, hogy sok olyan sajátosság, melyről azt feltételezték, hogy a tárgy szépségét adja – egység, arány, uniformitás és változatosság, alkalmasság és felhasználhatóság – valójában sok tárgyban fellelhető, melyek közül nem mindet tekintjük szépnek. A XVIII. század végére egyértelművé vált, hogy teljességgel lehetetlen olyan tulajdonságokat találni, melyek a szépség általános jellegzetességeit definiálnák (LOTHIAN, A. 1999). Német filozófusok A brit esztétikusokkal szemben, – akik tulajdonképpen „amatőrökként amatőrökhöz szóltak” – a német filozófusok „egyetemi professzorokként, a tanult közönséget vették célba”. A klasszikus német filozófia első kiemelkedő személyisége, Immanuel Kant (1724-1804) a filozófiáját logikára és következtetésekre alapozta, szemben a brit 131

esztétikusok empiricizmusával. Esztétikafilozófiájának központjában az a megállapítás állt, hogy a tárgy jellege az elbíráló elméjében van jelen, és nem magában a tárgyban – vagyis a szubjektivista szemlélet követője volt. Kant véleménye szerint az elme nem magával a tárggyal foglalkozik, hanem annak a tudat általi leképezésével. „A tárgy megtapasztalt formája az, mely szépséggel bír”. „Kant megmutatja, hogy a szépség, amely első látásra egy szép tárgy objektív tulajdonságának tűnik, az ember által hozzácsatolt érték valójában”. Mivel a megítélés az ízlésen és nem a gondolkodáson múlik, tehát az esztétika határozza meg és nem a logika, ezért alapvetően szubjektív. Ebből az is következik, hogy a tárgy létezése nem mérvadó – ha illúzió volna csupán, az esztétikai tapasztalás ugyanaz maradna. Ez azt is megmagyarázza, hogyan szolgálhatnak a fényképek (vagy akár egy valósághű számítógépes játék) a táj fizikai megjelenésének alternatívájaként. Kant téziseiben megjelenik az elfogulatlanság, amely a tárggyal kapcsolatos szükséglet hiányát jelenti. Bár mindez különösnek hathat, mégis alátámasztja az elképzelést az az élvezet, melyet a tájról készült filmek és fényképek nyújthatnak a nézőnek. Szerinte a képzelőerő szerepe egy tárgy elmebeli leképezésében alapvető. A képzelet szabad, és érdektől mentes. Az esztétikai ítélet abban tér el más megítélésektől, hogy jelen van a „képzelet és a megértés szabad kölcsönhatása”. Az esztétikai élményt a kettő közötti harmónia nyújtja (SZERDAHELYI I. 1979). Kant úgy vélte, hogy a szépség szabad, nincsenek szabályok, melyek meghatároznák, hogy egy tárgy szép vagy nem. Ebből az is következik, hogy nem létezhet ideális szépség. „Ideál egy virág szépségére, szép mosolyra, bútorra vagy látképre teljességgel elképzelhetetlen”. Ez jelentőséggel bír a táj preferencia felmérésekre is ahol pl. egy 10 pontos skálán kell 1-től 10-ig értékelni a táj szépségét. Itt a 10 jelentené a lehető legmagasabb fokozatot. Kant elképzelésének alapján nem lenne szabad felső limitet megadni, mert ezzel feltételezzük, hogy a szépségnek létezik felső határértéke (SZERDAHELYI I. 1979). A gyakorlati szempontok azonban azt diktálják, hogy az eredmények kiértékelhetőségének érdekében legyen felső korlát. Végül Kant az esztétikai élményt a tárgy tiszta megtapasztalásából származtatta, tudatos determináció nélkül, és ezt az élményt univerzálisnak tekintette. Ha egy tárgyat az univerzális megegyezés szépnek ítél akkor, bár garantálni nem lehet, másoknak is egyet kell érteniük, hogy az valóban szép – „megköveteli, hogy minden alany átéli az azonnali esztétikai elégedettséget, ha szabadon megtapasztalja a tárgyat”. Miután mindenki átélheti, az esztétikai élmény által kiváltott örömben bárki részesülhet. Így a szép tájat széles körben értékeli a közösség, és nem csak személyes öröm forrása. A természeti szép a XX. századi esztétikákban A polgári esztétika további fejlődése során jelentősen új szépség koncepció már nem született. A XIX. század végén megjelenő kisérleti lélektani esztétika az esztétikai tárgyakat alkotóelemeire bontva azok kellemes vagy kellemetlen hatását 132

vizsgálta, vagyis a korábbi szubjektivista elgondolásokat újította fel (MITROVICS GY. 1940). Az egyetlen kisérlet az olasz Benedetto Croce (1866-1952) esztétikai rendszere, ez viszont azzal, hogy elutasítja a természeti szépség létét, s az esztétikum szféráját a művészi szépséggel azonosítja egy régen elavult eszme mellett tesz hitet (SZERDAHELYI I. 1979). A marxista esztétika az 1950-es évek második feléig kevés figyelmet szentelt a szépséggel kapcsolatos problémák kutatásának. Az ekkor meginduló viták leginkább az esztétikai tárgy objektivitásának kérdését feszegették (SZTOLOVICS, L. N. 1974). Mások szerint a szépség nem is a tárgy objektív tulajdonsága, hanem az alany (az esztétikai tudat) és a tárgy közötti viszony, vagyis önmagukban még nem esztétikaiak, csak akkor válnak azzá, amikor hatnak az emberre, amikor átéljük őket (KAGAN, M. 1974). Ezzel az állásponttal rokonítható Lukács György szépségkoncepciója is. Éles határvonalat húz a művészi és a nem művészi (természeti) szépség közé; szerinte csak a művészi szépség tartozik az esztétikum szférájába, ami társadalmi értelemben objektívnak tekinthető. A nem művészi szépségre pedig bevezet egy új kategóriát; a kellemességet. A természeti szépséget szerinte nem lehet objektív érvénnyel szépekre és rútakra osztani, mert végeredményben az emberi szubjektum dönti el, hogy egy természeti tárgy tetszik (szép) vagy nem. Lukács ugyanakkor hangsúlyozza, hogy azért mert a természeti szépség a kellemesség kategóriájába, míg a művészi pedig az esztétikum szférájába tartozik, a művészi szépség még nem magasabb rendű (LUKÁCS GY. 1965).

IRODALOM BAUMGARTEN, A. G. 1999: Esztétika. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest BEARDSLEY, M. C. 1966: Aesthetics from Classical Greece to the Present. A Short History. Collier-MacMillan, London KAGAN, M. 1974: Ismerkedés az esztétikával. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest LOTHIAN, A. 1999: Landscape and the philosophy of aesthetics: is landscape quality inherent in the landscape or in the eye of the beholder? Landscape and Urban Planning 44. pp. 177-198. LUKÁCS GY. 1965: Az esztétikum sajátossága I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest MITROVICS GY. 1940: A műalkotás szemlélete. Rózsavölgyi és társa Kiadó, Budapest SZERDAHELYI I. szerk. 1979: Esztétikai kislexikon. Kossuth Kiadó, Budapest SZTOLOVICS, L. N. 1974: A szép kategóriája és a társadalmi eszmény. Gondolat Kiadó, Budapest SZÉKFFY GY. 1976: Esztétikai szöveggyűjtemény. Kossuth Kiadó, Budapest TATARKIEWICZ, W. 2000: Az esztétika alapfogalmai. Kossuth Kiadó, Budapest

133

TÁJÖKOLÓGIAI ADOTTSÁGOK ÉS TÁJHASZNOSÍTÁS KISKUNHALAS KÖRNYÉKÉN KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA Abstract The Interfluve’s of Danube and Tisza is one of the Hungarian sand landscapes. Kiskunhalas are situated in the southern part of this area. There are here lot of special forms of glacial sand and fluvial sediment with saline soils and vegetation. The land use changed the forms and vegetation. Main aim of this article to shows the values of this landscape and the proposal of the sustainable land use.

Kulcsszavak: homokformák, sós talajok és vegetáció, tájtipusok

Bevezetés A Duna-Tisza közi hátságon a Duna által szétterített, a defláció során átmozgatott félig kötött homok területen sajátos felszínformák jöttek létre, amelyek jelentős hatással vannak a mai terület hasznosítására. Kiskunhalas és környéke a Duna-Tisza közi Hátság középtájában a Kiskunság-Bácskai homokbuckás vidék kistáj-csoportjának része. A Bugaci homokhát és a Dorozsma-majsai homokhát kistájak érintkezési sávjában helyezkedik el, de genetikailag kapcsolódik a Bácskai síkvidék kistáj-csoportjához is. A terület enyhén hullámos, homokkal fedett hordalékkúp-síkság, melyen homokbuckák váltakoznak buckaközi laposokkal. Hosszú idő óta műveli az ember ezt a területet. Az intenzív kultúrák és a szántóföldi növénytermesztés veszélybe kerülhet a talajvízszint süllyedése miatt. Ezért indokolt foglalkozni az itt található tájak állapotával. Sok olyan megőrzendő érték található itt, melyeknek megőrzése fontos jövőbeni feladat. Ezek közé sorolhatjuk a szikes mikro-domborzatot, a sajátos növényzetet, de az egykori szélbarázdák helyén kialakult nedves élőhelyek megőrzése is a helyes tájkezelést igényel. Tájökológiai adottságok A terület felszínfejlődésében fontos szerepet töltött be az alsószakasz jellegű Duna, amely a Duna-Tisza közén délkeletről nyugati irányba húzódva foglalta el mai helyét az utolsó interglaciálisban. A günz-mindel interglaciálistól megszűnt a folyóvízi feltöltés, helyette a Duna-völgyből kifújt homok és lösz formálta a felszínt (BORSY Z. 1978). A kiskunsági homokhátság törmelékkúpján KiskunhalasKiskunmajsa-Kistelek jelöli ki azt a vonalat, amelytől délre a törmelékkúp fokozatosan átmegy az újholocén mésziszapos laposok felszínébe, amit délről a würm kori löszhát zár le. A würm utolsó glaciálisa (felső periglaciális) idején az észak-nyugati száraz, hideg szelek a hordalékkúp anyagát kifújták, és különböző 134

távolságokra elszállították. Ettől az időtől a szél formálja a felszínt, kialakultak a parabolabuckák és garmadák, a deflációs maradékgerincek és szélbarázdák. A holocén preboreális fenyő-nyír időszakában a növényzet hatására megindult a talajképződés a buckafelszíneken, erdők kötötték meg a homokot. A boreális időszak meleg periódusában még újra mozgott a homok: a Nyírségben BORSY Z. és LÓKY J. a fosszilis talajok kialakulását az Alleröd interstadiálisra tették (BORSY Z. – LÓKY J. 1982). A boreális mogyoró fázisban a sztyepp klíma hatására a növényzet pusztai jellegűvé vált. Először a magasabb buckák, később az alacsonyabb térszínek deflációja is megindult. Az atlanti fázisban növekedett az éghajlat humiditása, csak rövid ideig mozgott a homok (minden valószínűség szerint ekkor került a kiskunhalasi Fejeték őslápjába is a homok). A homokmozgás a szubboreális időszakban megszűnt, s csak az ember megjelenése után, a török hódoltság és a XIX. századi erdőirtások hatására kezdett ismét mozogni. Morfológiáját meghatározzák az északnyugat-délkeleti irányú buckasorok és a közöttük elterülő vizenyős laposok. Kiskunhalas-Jánoshalma vonalával kijelölhető egy olyan határ, amelytől északra a távolabbról kifújt homok felhalmozódása dominál. Az akkumulációs mezőtől délre egy újabb kifújásos terület rajzolódik ki. A legnagyobb kiterjedésű mélyedést a Kunfehértó tölti ki. Sok típusos és mindkét végén nyitott szélbarázda is található a területen. Az akkumulációs formák közül Kiskunhalastól északra és délre is nagy számban fordulnak elő a garmadabuckák. Terézhalom környékén parabolabuckák jelennek meg aszimmetrikus szárakkal. Méreteik nagy vonásokban megegyeznek a garmadáéval. A mindkét végén nyitott szélbarázdákból kifújt homok lepelhomok formájában települt át, ami befedi a mésziszapos laposokat és a pleisztocén végi löszfelszíneket is. Kunfehértótól délre löszös buckák, másodlagos maradékgerincek és közöttük szélbarázdák helyezkednek el. Gyakori a szélbarázda és garmada formaegyüttes. A szélbarázdák néhol 1 km-nél is hosszabbak, alakjuk gyakran ovális. A vízrendezések előtt a hidrogeográfiáját az időszakos vízborítású semlyékek, vízállásos tocsogók, vadvizek jellemezték. Kiskunhalas vízválasztón helyezkedik el (132 m tszfm.), felszíni vizei a Tiszába és a Dunába futnak. A korabeli térképeken vízi világ fogta közre a várost, ezért még az 1800-as évek elején is nehezen lehetett megközelíteni. A Nagy-tó északi részén a Fejeték rétlápon ismerhetjük fel az egykori nedves biotópok maradványait. Nincs természetes felszíni vízfolyása, vízhálózatot a Dongér-csatorna, a Rekettyés-Bogárzó csatorna, valamint a Köröséri-csatorna képezi. A Dongér-csatorna a Fehértó-Sóstó csatornával együtt gyűjti be a délkeleti területek vizeit, a Rekettyés-Bogárzó csatorna a Dunavölgyi csatornába vezeti azt (a Rekettye-puszta természetes mélyedéseit fűzi egybe). A Köröséri-csatorna, amit eredendően Kunfehértó lecsapolására építettek, a várostól délre eső területek vizeit gyűjti össze és vezeti le. A Duna-Tisza közi tavak a holocén csapadékosabb, magasabb talajvízállású időszakaiban keletkeztek. A holocén kezdetén még lösz borította futóhomok alapú tavakat, s csak az atlanti fázisban töltődtek fel vízzel. Oldott anyag-tartalmuk magas (600-2000 mg/l). Domináns kation a nátrium, anionja a hidrogén-karbonát. 135

A tavak fenékiszapjának kiválásához szükséges kationok, és a hidrogén-karbonát a szivárgó talajvízben jelen vannak, kiválásukat a növényzet fotoszintézise teszi lehetővé. A párolgási veszteségnek is nagy jelentősége van a sók betöményedésében. A szikesedési folyamat szoros kapcsolatban van az évszakos vízháztartás változással. A nyári szárazsággal a talaj vízszintje csökken, tavaszra viszont már újra vízzel töltődnek meg a tavak. Nyáron a hőmérséklet és párolgás további növekedése megbontja a vízben oldott sók kémiai egyensúlyát, a kalciumhidrogénkarbonát kalcium-karbonáttá válik, ami leülepszik a tófenéken. Ezt követően a nátrium hidrogén-karbonát is nátrium-karbonáttá, azaz sziksóvá alakul. Ez a sziksó kicsapja a többi sót is, így a víz kitisztul. A fölös nátrium-karbonát teszi lúgossá a vizet. Aszályos nyári időszakban a tó kiszáradhat, a sókristályok kiválnak a felszínen. A folyamat évről-évre megismétlődik, nő a sziksó és mésztartalom. Amikor a talajvíz már nem képes a területet elönteni megszűnik a szikesedési folyamat. Amennyiben a szélerózió kifújja a sziksós réteget, a csapadékvíz megáll, s elburjánzik a vízi növényzet. Ez a típus már a nedves rétekre jellemző összetételt veszi fel. A Duna-Tisza közi szikes tavak fenékiszapjuk, vagy karbonát-üledékeik alapján dolomitosodó típusúak (MOLNÁR B. – IVÁNYOSI SZABÓ A. – FÉNYES J. 1979). Kiskunhalas környezetének egyetlen állandó vizű tava a Kunfehértó, amely deflációs mélyedésben helyezkedik el. A tómeder a pleisztocénben keletkezett (MIHÁLTZ I. – MUCSI M. 1964), napjainkban folyamatosan csökken a nyíltvíz felülete. A mederfenék aljzatát pleisztocén végi lösz tölti ki, amelyre a holocén időszak tölgy fázisában karbonát-iszapos vízzáró összlet települt. A tó vízszintje változó, igen érzékenyen reagál az aszályos időszakokra. Vize nátrium-magnézium-hidro-karbonátos, a sótartalom 1000-2000 mg/l, de a nyári párolgást követően elérheti akár a 7000 mg/l értéket is. Átlagos pH értéke 7,8-9,0 között van, kivételesen a pH értéke elérheti a 10-et is. A tó nyugati részén kiszáradáskor felrepedező szikes felszínként marad vissza. A másik nagy deflációs mélyedés a város nyugati peremén elhelyezkedő egykori Nagy-tó, amit a Dongéri csatorna megépítésekor lecsapoltak. A felszínalatti vizek közül a talajvíz fontos szerepet tölt be a terület vízgazdálkodásában. A hátságon nem vízzáró rétegek felett helyezkedik el, ugyanis típusos agyaglencsék itt nincsenek. Vízzáró funkciót az említett iszapos-löszös rétegek képezik, amelyek a víztartó rétegek alatt telített állapotban vannak (RÓNAI A. 1985). A víztartó réteg az eolikus homok és lösz. A talajvízszint a hátságon általában 2-3 m mélységben helyezkedik el, játéka Kiskunhalastól északra és nyugatra 1-2 m, délre 2-3 m, keletre, illetve délkeletre 3-4 m. Csapadékos években a talajvíz elérheti a felszínt, leggyakrabban belvízzel veszélyeztetett terület Ágasegyháza – Kiskunfélegyháza – Kiskunhalas között helyezkedik el. Az utóbbi évtizedekben a száraz, vízhiányos években jelentősen lecsökkent a talajvíz szintje, melynek okát PÁLFAI I. az időjárásban és a rétegvizek kitermelésében látja (PÁLFAI I. 1994), de a csökkenéshez hozzájárult az erdősítés, a vízrendezések, s egyéb antropogén hatás is. Évszázadunkban a globális felmelegedés nyomán bekövetkező szárazodás is felerősítheti ezt a tendenciát. Az ariditás növekedésével a hasznosítás 136

is változni fog becsléseink szerint. Elsősorban a szőlő és gyümölcstermesztés ökológiai feltételei romlanak, s felerősödik a szikesedés (MEZŐSI G. – KEVEINÉBÁRÁNY I. – GÉCZI R. 1996). A felső-pannon rétegek jelentős mennyiségű rétegvizet tárolnak itt. A víztartó és vízvezető homokos-agyagos képződmények a felszíntől az alsó-felső pannon határig hidrodinamikailag összefüggenek. Nem túl jó vízadó a felső pannon és a levantei összlet. Ezzel szemben az alsó pleisztocén durvatörmelékes dunai eredetű anyag, a felső pannon homok és homokkő jó vízadó (LIEBE P. 1994) réteg. A rétegvizek hidraulikai kapcsolatban vannak a talajvízzel (ERDÉLYI M. 1979), ezért a rétegvizek kitermelése jelentősen hozzájárul a talajvízszint csökkenéséhez (1960 -hoz viszonyítva a 90-es évekig 8-szorosára nőtt a rétegvíz termelés a Duna-Tisza közén). Ez a kitermelés a megnövekedett talajvíz kiemeléssel (NEPPEL F. 1994; CSATÁRI B. – CSORDÁS L. 1990) együtt kedvezőtlenül befolyásolta a talajvízszint alakulását. A legjelentősebb rétegvíz kút, amely kezdetben 1000 l/perc hozamot produkált, a város nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvizű strandját táplálja. Ma már alacsonyabb a vízhozam, 350-450 l/perc, s az eredeti 56 oC hőmérséklete közel 10 oC - al csökkent. Éghajlati adottságai beilleszkednek hazánk kontinentális éghajlatának azon altípusába, ahol hosszabb a meleg évszak. Ez az éghajlat változékony, közepes csapadékú, legtöbb besugárzás a Duna-Tisza közén erre a területre érkezik, Kiskunhalas környékén a globálsugárzás értéke 4600-4700 MJ-2/év, a napfénytartam évi összege átlagosan 2052 óra. A vegetációs periódusra 1500 napsütéses óra jut. A felhőzöttség országos viszonylatban az Alföld középső részén a legkevesebb (50 %). Az évi középhőmérséklet 10,6 oC (50 éves átlag), 1952 és 84 közötti mérések alapján 10,8 oC volt. A hőmérséklet évi közepes ingása 23,5 oC, ami a -1,7 oC januári és a 21,8 oC júliusi középhőmérséklet eredménye (az utóbbi 30 évben ez kissé megnövekedett, értéke 23,7 oC volt). A téli napok száma 28, a fagyos napok száma 95. 13 zord nap is jellemző a területre. Ugyanakkor a 85 nyári nappal az ország legmelegebb területei közé tartozik. A forró napok száma 2. 1. táblázat o

A havi közép hőmérsékletek értékei Kiskunhalason ( C)

Hónap

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Hőmérséklet

- 1,7

0,8

5,7

11,2

16,7

19,8

21,7

20,7

17,0

11,2

5,0

0,5

Nyáron igen nagy a terület energia bevétele, legmelegebb hónap a július, s ennek ellenére a legmagasabb hőmérséklet abszolút értékben augusztus első napjaiban mérhető. Az évi hőösszeg 4216 oC. A téli időszakban igen gyakoriak a kemény fagyok, a havas napok száma 15, a hótakaró átlagos vastagsága 7 cm. Az utolsó fagyos nap átlagos időpontja április 11, de ebben a hónapban általában 2-3 fagyos nap is előfordul, ami késő tavaszi fagyveszélyt jelent a mezőgazdasági 137

termelésben. A város krónikájában szélsőséges fagy előfordulásokról is írtak (1863-ban, júniusban, 1866-ban májusban következett be fagy. Az északnyugati szélirány gyakoriság a legnagyobb. A múlt század elején Kiskunhalas környékén közel 20 szélmalom volt, ami arra utal, hogy itt számottevő szélerő állt rendelkezésre a kiskapacitású szélmalmok működtetéséhez (BÁRÁNY-KEVEI I. – VÖRÖS E. – WAGNER R. 1970; KEVEINÉ BÁRÁNY I. – MEZŐSI G. 1992). A szélcsend minimumok évi értéke 100-200, alföldi viszonylatban itt legkevesebb a szélcsend. Ezt a potenciált használta ki az ember a század első évtizedeiben. Az évi értékektől eltér a növényborítást megelőző tavaszi hónapok (március-április) szélirányeloszlása. Ekkor a Dél-Alföldön megnő a déli és délkeleti szelek gyakorisága, ami felerősíti a talajelhordódást. A szélsebesség évi középértéke 2,2 m/sec. 2. táblázat A szélerózió éves értéke különböző kultúrákban (t/ha) Búza 3,6

Kukorica 8,6

Szőlő 2,7

Rozs 3,8

Kiugróan magas a szélerózió a kukorica esetében, elsősorban a tavaszi hónapokban. A csapadék átlagos évi mennyisége 530 mm, téli minimummal és nyári maximummal. A csapadékjárás tipikusan kontinentális jellegű, a ritkábban jelentkező novemberi kisebb másodlagos csapadékmaximum mediterrán hatást jelent. 3. táblázat Kiskunhalas évi és havi csapadék mennyiségei és szélső értékei (mm) Hónap Összesen Maximum Minimum

1 30 89 0

2 31 114 1

3 33 106 0

4 48 124 5

5 53 149 2

6 65 169 12

7 48 145 2

8 44 173 9

9 44 138 2

10 48 151 4

11 49 137 0

12 37 84 1

Év 530 859 36

A legtöbb csapadék júniusban, a legkevesebb január-február-március hónapokban hullik. A csapadékeloszlás szélsőséges. A 105 mm-es napi maximum 1924. augusztus 4-én hullott, ugyanakkor 1794, 1797, 1863, 1875 és 1886 nyara igen száraz volt, ami a tavak kiszáradásához és igen súlyos aszálykárokhoz vezetett a feljegyzések szerint. Télen az erős kisugárzású homokfelszín kedvez a hó megmaradásának. 1844-45 telén 103 napig maradt meg a hótakaró. A hótakaró átlagos vastagsága január-februárban meghaladja a 6 cm-t, legnagyobb vastagsága 68 cm volt. A hótakaró tartóssága azért fontos, mert a nagy gyakorisággal jelentkező februári erős szelek a hótakaró nélküli felszínt deflációval veszélyeztetik, ami ezen a területen homokveréssel jelentős károkat okoz a mezőgazdaságban (pl. a szőlőtőkék szélverése). A csapadék értékek mellett a magas hőmérsékletekkel járó erőteljes párologás negatív vízmérleget eredményez. 138

Az évi vízhiány Kiskunhalason 174 mm, hogy a mezőgazdasági termelés csak öntözéssel lehet eredményes. Talajai a dunai üledéken, réti és mezőségi talajokként jöttek létre, amit a futóhomok később betemetett. Ma döntően homoktalajok (a humuszos homok-, rétiesedő homok), és a szikes talajok jellemzik. Meszes öntéseken szoloncsák és szolonyec szikes, illetve szoloncsákos-szolonyec talajok jöttek létre. A löszös területeken a mezőségi főtípus és annak típusai és változatai, a mélyben sós réti csernozjom és a réti csernozjom alkot nagyobb foltokat. A nedves területeken lápos réti talajok a jellemzőek. A mechanikai összetétel kedvez a talajművelésnek, azonban a tápanyag gazdálkodás alapján ezek gyenge minőségűek. A homokos váztalajokon csak a természetes vegetáció maradványai maradhattak meg. Szántóterületként és erdősítésre is hasznosították ezt a talajtípust, sok itt a fiatal erdőfolt. A karbonátos humuszos- és a karbonátos gyengén humuszos homoktalajok humusztartalma 1% felett van, termőréteg vastagságuk 30-40 cm. Víztartó- és vízáteresztő képességük megfelelő, nem száradnak ki gyorsan, tápanyag-ellátottságuk gyenge. Talajerő utánpótlással és öntözéssel művelhetők, a várostól délre szántóföldként hasznosítják. A humuszos homokok nagy részét erdősítették akáccal, nemesnyárral, fekete- és erdei fenyővel. A mezőségi homoktalajok az alacsonyabb homokhátakon foltokban fordulnak elő, ahol a talajvíz nincs felszín közelben. Humusztartalmuk 1-2%, szénsavas-mésztartalmuk magas, mezőgazdasági művelésre alkalmas. A mezőségi (csernozjom) talajok mélysége 30-70 cm között váltakozik, humusztartalmuk 1-2,5 %, gyakran mélyben sós mezőségi talajok ezek. Vízháztartásuk és tápanyag-gazdálkodásuk jó. A réti csernozjomok azokon a területeken alakultak ki, ahol a talajszelvényt a víz időszakosan átjárja, így a homokfelszínek közötti mélyedésekben találjuk meg ezeket. Gyenge minőségű, bár jelentős mennyiségű humuszt tartalmaz. Mezőgazdasági művelésre kis szerkezetjavítással alkalmasak. A terepmélyedésekben a szikes foltokon szoloncsák és szolonyeces-szoloncsák szikes talajok alakultak ki. A vízrendezéseket megelőzően a sziksók a felszínen vagy annak közelében váltak ki, azt követően talajvízszint süllyedés a sótartalom kiválási szintjét mélyebbre helyezte, a szoloncsákok szolonyeccé alakultak át. A szolonyeceknél a talajvíz szintje 1-2 m mélységben van, rét- és legelőgazdálkodásra alkalmasak. Természetesen foltokban a szoloncsákok ma is megtalálhatók, helyenként a padkásodás hatására a szikpadka és szikes lapos jól elkülönül. Szolonyeceses réti talajok vízgazdálkodása rossz, szervesanyag-tartalma közepes, nehezen művelhető. Erdő és gyümölcsös foglalja el ezeket a területeket. A deflációs laposok időszakosan vízzel borított területein láprét talajok alakultak ki. A nedves körülmények között a meszes alapkőzetből nagymennyiségű mész oldódott ki, amely a mélyebb rétegekben mésziszap formájában kivált. Lassú kicsapódás esetén a mész összetapasztotta a homokszemeket és réti mészkő jött létre. A gazdag növényborítás miatt a láprét talajok humuszos szintje 30-60 cm vastag. Ez a talaj a Fejeték területén fordul elő legnagyobb kiterjedésben.

139

Mésztartalma 10-15 %, pH értéke 7-8 között mozog. Mezőgazdasági hasznosítás rét- és legelőgazdálkodás formájában valósítható meg itt. Természetes növényvilága az Alföld flóravidékének Duna-Tisza közi (Praematricum) flórajáráshoz tartozik. A vegetáció a buckafelszíneken és a deflációs mélyedésekben maradt fenn. Utolsó jégkorszaki növényzetét a palinológiai adatok alapján rekonstruálták (JÁRAINÉ KOMLÓDI M. 1966). A DunaTisza közén fás társulások (Betula, Pinus, Picea, Larix), a nedvesebb térszíneken mohos, sásos szubarktikus láprétek borították a felszínt. A Würm II első részében (pleniglaciális A) törpenövésű fák, a második részében (pleniglaciális B) hidegkedvelő löszpuszták, fajszegény félsivatagi társulások voltak jellemzőek, a vízi növények hiányoztak (BORSY Z. – FÉSZERFALVY J. – LÓKI J. 1982). A késő glaciális Dryas II fázisában a javuló klíma hatására az Alföld fokozatosan beerdősült, a fátlan területeken hideg kontinentális sztyepp és félsivatagi növényzet vegetált. Az Alleröd fázisban a fenyő-nyír ligeterdők záródtak, a mélyedésekben páfrányos-égeres lápok jöttek létre. A Dryas III-ban az erdőterületek lecsökkentek, rovásukra a kontinentális sztyeppek megnövekedtek. A pleisztocént követő preboreális időszakban összefüggő melegkedvelő lombos-erdők alakultak ki az Alföldön, a nyíres-erdős sztyeppek alkották a jellemző társulást. A késő glaciális sztyeppfajokat felváltották a pázsitfű félék, gazdagabbá vált a vizek élővilága is. A homokfelszíneken homokpuszta-rétek, a löszfelszíneken klimatikus sztyeppek jöttek létre (Soó R. 1959). A tavak elmocsarasodtak, megindult az égeresek fejlődése. A melegebb és szárazabb atlantikus fázisban az elegyes-tölgyes sztyeppek, a folyók mentén fűz-nyárligetek, a fátlan területeken homokpuszta- és löszpuszta-rétek terjedtek el. Ez az időszak kedvezett néhány reliktum növényünk, így a tátorján és pozsgás zsázsa elterjedésének. A szubboreális fázis humidabb klímája ismét a beerdősülésnek kedvezett, az Alföldön erdős sztyeppek jöttek létre. Ettől az időszaktól indul meg a földművelés, ami helyenként akadályozta az erdős társulások kialakulását. A szubatlantikus fázistól az éghajlat hűvösödik, a középhegységekben a tölgyerdőket bükkösök váltják fel. Az Alföldön általánossá válik a gabonanövények termesztése, ami kiszorítja a fás pusztai vegetációt. Az ember megjelenése óta zsugorodott az erdős sztyeppek területe, napjainkban már csak a kiemelkedő buckafelszíneken és a buckaközi mélyedésekben találjuk meg a természetes vegetációt. Ezekben a biotópokban a faji diverzitás jelentősen lecsökkent, a társulások stabilitása alacsony, kis beavatkozással veszélyeztetett. A nyílt homok pusztarét a magasabb száraz térszíneken, a zárt homok-pusztarét a humuszos, nedvesebb területeken fordul elő. Ezek mozaikszerűen helyezkednek el a tájban. Az időszakosan vízzel borított területek vegetációját a kiszáradó láprétek alkotják. A magas talajvízállású felszíneken szikes társulások fordulnak elő (KEVEINÉ BÁRÁNY I. 1993). Természetes erdőállomány alig van; ilyennek számít a kunfehértói tölgyes és a Városerdő maradványfoltján található kocsányos tölgyes állomány és helyenként a fehérnyarasok. A kunfehértói tölgyes szigorúan veszélyeztetett, az IUCN európai vörös-listáján szereplő növénye a virginiai holdruta (Botrychium virginianum ssp.europeum). A kis holdruta (Botrychium 140

lunaria) Terézhalmon fordul elő (nem tévesztendő össze a virginiai változattal, ez is az IUCN vörös-listáján szerepelő veszélyeztetett faj). Az akácosok, galagonyás sarjerdők már másodlagos társulások. A szikes pusztákon a szikfok (LepidoPuccinelletum limosae) és a vakszik (Lepidio-Champhorosmetum annuae) jelenik meg. A szikfok társulás nedvesebb területekre jellemző, névadó növénye a mézpázsit (Puccinella limosum), tömegesen megjelenő faja a székfű (Matricaria chamomilla). A száraz szikeseken a szikes-pusztarét gyakori, sovány vagy veresnadrág csenkesszel (Festuca pseudovina), cickafarokkal (Achillea setacea), az ürmös szikes-pusztaréten üröm (Artemisia maritima) és csenkesz (Festuca pseudovina) a társulás alkotója. A szikes területeken, de a homokpusztai társulásban is jelen van a homoki vértő (Onosma arenaria). A vakszik növényzete a legrosszabb minőségű szikfoltokon található, jellemző növénye a bárányparéj (Champhorosma annua). A buckaoldalakon magyar-csenkeszes homokpusztai növényzet telepedett meg, amit a buckatetőkön egyéves homoki gyepek váltanak fel. A homokpusztai növényzetben elkülönítjük a nyílt homokpuszta-gyep (Festucetum vaginatae danubiale), és a zárt homokpuszta-rét (AstragaloFestucetum sulcatae danubiale) asszociációját. Mindkettőre jellemző az egyéves és hagymás gumós növények dominanciája, gyakran félcserjés fajokkal (HAJNAL K. – KEVEINÉ BÁRÁNY I. 1987). A magasabban fekvő száraz termőhelyeken a nyílt homokpuszta-rét (Festucetum vaginatae danubiale) telepszik meg. A társulás domináns növénye a magyar csenkesz (Festuca vaginata). A szukcesszió első koratavaszi képviselői a zuzmók és mohák, amit a virágos növények követnek. Közülük az egyik legszebb a tavaszi hérics (Adonis vernalis). Jellemző növény itt a naprózsa (Fumana procumbens) és a homoki imola (Centaurea arenaria). A zárt homokpuszta-rét (Astragalo-Festucetum sulcatae danubiale) növényzete fajgazdagabb, mivel a talaj humusztartalma már eléri a 1,5%-ot. Domináns növénye a barázdált csenkesz (Festuca rupicola), egyben a társulás névadó növénye. A Kiskunhalas környéki homokpuszta-rétek fajai között több védett növény található. Ezeket elsősorban Rekettye-pusztán találjuk meg. Védett fajok egyike a tartós szegfű (Dianthus diutinus), amely az IUCN vörös-listás faja, igen erősen veszélyeztetett. A báránypirosító (Alcanna tinctorica), a vörösbarna nőszőfű (Epipactis astrorubens) a nagyon sivár homokon él. A kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus) az Alföld igen jellegzetes növénye, kedveli a homokbuckás területeket. A homoki varjúháj (Sedum hillebranottii) és a homoki árvalányhaj (Stipa sabulosa) és a homoki nőszirom (Iris humilis ssp. arenaria) a homoki gyepek védett növényei. A Harkai-tó környékén 1995-ben találta meg Ternyák (szóbeli közlés) a vitézkosbort (Orchis militaris), az agárkosbort (O. morio) és a tarka sáfrányt (Crocus variegatus). Rekettye-puszta növényzete 20 évvel ezelőtt még relatíve érintetlen volt, 1983-tól erdősítették fenyvesekkel. A Fejeték láprétjén vidrafüveszsombéksásos (Carici-Menyanthemum) társulás fordul elő. A láprét azon részein, ahol vízborítás nincs kékperjés láprét (Molinietum-colereae) alakul ki, melynek névadó növénye a kékperje (Molinia coerulea). A láprét védett növényei a vidrafű

141

(Menyanthes trifoliata), a mocsári nőszőfű (Epipactis palustris), a mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris). Állatvilága a Közép-dunai faunakerületbe tartozik, fajszáma az ember megjelenése óta fokozatosan csökkent. Különösen jelentős fajcsökkenés következett be a vízrendezések és az erdőirtások hatására. Nagy a pusztai és a szikeseket kedvelő fajok gyakorisága. A homokpuszta-gyepeken a homoki gyík (Lacerta taurica), a homokbuckákon a fürge és a zöld gyík (L. agilis és L. viridis) fordul elő. A homoki pionírtársulásokban gyászbogarak, ganéjtúrók és ganéjbogarak találhatók, endemikus az egyik homoki futrinka alfaj, a Cicindela hybrida magyarica. A cincérek tavasszal, a darazsak nyáron bújnak elő. Megjelennek itt a cserebogarak, bodobácsok, hangyák és a hangyalesők. A rágcsálók közül a mezei pocok (Microtus arvalis), a hörcsög (Cricetus cricetus), a vakond (Talpa europea), az üregi nyúl (Orychtogalus cuniculus) fordul elő jelentős populációban. A patásokat az őz (Capreolus capreolus) képviseli. A sztyeppnövényzettel borított területeket a fogolyok, fürjek, mezei pacsirták kedvelik. A szikes tavak partjain a nedves rétek társulásaiban és a tavi ökológiai környezetben kevés emlős él, csak a törpe egerek és a vízi pockok képviselik az emlősöket. A madarak nagyobb számban élnek itt, bár állományuk az utóbbi években lecsökkent. A récék, az ugartyúkok, a vízityúkok, a törpe partfutók, a nádirigók, a bíbicek, a küszvágó csérek és a sárga billegetők kedvelik a nedves rétek és tavak biotópját. A puhatestűek közül a csigák a legjelentősebbek. A lencsecsiga, a mocsári csiga, a peremes csiga és a korongcsiga fordul elő itt. Az állatvilág érzékenyen reagált a nedves biotópokban a vízrendezésekre. Sok madárfaj elvándorolt a területről, a korábban gyakori volt a széki lile, széki csér és gulipán, megjelenése ma már kuriózumnak tekinthető a térségben. Tájhasznosítás Kiskunhalas környékén a különböző domborzati típusok és talajok más-más területhasznosítást tettek lehetővé (1. ábra). Igen komoly változást jelentett az ember megjelenése a tájban. A korábban érintetlen természetes állapot megváltozott, az erdőket kiirtották, a szántóföldi művelésre használt területeken elpusztult a természetes vegetáció, megváltozott a táj ökológiai állapota. A földterületekhez tanya-központok és szétszórtan tanyák tartoztak. A nagyüzemi mezőgazdaság a tanyák többségét elnéptelenítette, az elhagyott tanyák állaga megromlott. A zöldség-, szőlő- és gyümölcstermesztés a homoktalajokon korán megindult, s a jelenlegi területhasznosításban is jelentős helyet foglal el (1. kép).

Napjainkban a szántóművelés foglalja el a legnagyobb területet. A művelés a buckák elhordásával, elegyengetésével (2. kép) és a talajerő utánpótlással (műtrágya használat) megváltoztatta az ökológiai viszonyokat.

142

1. ábra Tájhasznosítás Kiskunhalas közigazgatási területén 1=település; 2=műút; 3=vasút; 4=csatorna; 5=szántó; 6=rét, legelő; 7=sás, nád; 8=szőlő; 9=gyümölcs; 10=fiatal erdő; 11=erdő; 12=állandó víz; 13=vizenyős terület.

1. kép Gondozott szőlő parcella Kiskunhalas határában (a szerző felvétele)

A szántó területek mellett a másodlagos erdők területe jelentős. Sajnos az erdőállomány vegyes, kevés az ökológiai viszonyoknak megfelelő alföldi tölgyes állomány, sok az akác, a fenyő és más tájidegen erdőalkotó (3. kép).

143

2. kép Homokbánya a pirtói határban (a szerző felvétele).

3. kép Az ültetett fenyvesek és természetes erdők látképe a Kakas-hegyről (a szerző felvétele).

A nedves rétek gyepgazdálkodásra alkalmasak, helyes legelő- és kaszáló hasznosítás során a természet-közeli társulások mai állapota fenntartható. A Kiskunhalastól északnyugatra fekvő Imrehegy-környékén egy kisebb folton a homokpuszta-rét típusos növényzete fordul elő. A 6-800 tős tavaszi hérics állomány (HAJNAL K. 1986), melynek védelmét a Kiskunsági Nemzeti Park is fontosnak tartotta, egy részét áttelepítették. 1992. július 15-én védetté nyilvánították a Fejeték kiszáradó kékperjés láprétjét. Értékes védett növényei, a vidrafű, a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe), a mocsári nőszőfű, a fehér májvirág (Hepatica nobilis), a buglyos szegfű (Dianthus superbus), a mocsári kosbor és a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata). Ezzel az intézkedéssel ismét sikerült a Duna-Tisza köze értékes láprétjeinek egyikét a jövő nemzedék számára megőrizni. A jelen és jövő nehéz feladata a területhasznosítás és a tájvédelem érdekeinek összehangolása. A Duna-Tisza köze a globális felmelegedés hatására bekövetkező 144

ariditás növekedésére érzékeny terület, ezért azokat a konfliktusokat, amelyeket a helyi gazdálkodás és a természetvédelem eltérő érdekei hoztak létre, a jövőben minimálisra kell csökkenteni. A globális felmelegedés kedvezőtlenül hat a vízgazdálkodásra, ami befolyásolja a még megtalálható természetes társulások fennmaradását és a növénytermesztést. Megváltoznak a biotóp környezeti feltételei, nedvességkedvelő fajok, és a természetes tölgyerdők területe tovább szűkül, a szárazságtűrő fajok terjednek el. A fenyőerdők betelepítésével megnőtt a párologtatás, ami felfokozza a szárazodásra való hajlamot. A területhasznosítás érdeke a vízgazdálkodás befolyásolása víz-visszatartással és víztározással. A gazdálkodás során a terep-elegyengetések eltüntették az évezredek alatt kialakult felszínformákat. Ezzel egyidejűleg a talajtulajdonságok, közöttük a legfontosabb, a termőképesség megváltozik. A humusz-felhalmozódás csökkenése felerősíti a széleróziót, a talajok degradációját. A talajok tápanyagtőkéje az utóbbi években jelentősen lecsökkent, a korábbi erőteljes műtrágya felhasználás csökkenésével. A jövőben a szervestrágyázás járulhat hozzá a termőképesség és a talaj fizikai tulajdonságainak javításához. A gabonatermesztésben a rozs, triticale és az árpa jelentős. A jobb minőségű talajokon eredményes a szőlő- és gyümölcstermesztés. A gyenge minőségű szikesek juhlegelőként hasznosíthatók. Szükség van olyan komplex meliorációs eljárások alkalmazására, amelyek a fenntartható fejlődést biztosítják (CSATÁRI B. 1995). Összegzés A fenntartható tájfejlődés olyan észszerű tájhasznosítást igényel, amely képes lesz ezt a jellegzetes Duna-Tisza közi homokos tájat az utókor számára egészséges ökológiai állapotban megőrizni. Az élővilág maradványainak megőrzése a területen fontos feladat. A korábbi táji adottságoknak megfelelően a nedvességkedvelő láp-réteken vízvisszapótlást kell biztosítani. Erre vonatkozóan fontos lépések történtek a Fejeték védetté nyilvánításával. Ugyancsak optimalizálást kíván a területhasznosítás a mezőgazdaság tekintetében is. Csak ott kell szántóföldi művelést végezni, ahol a talajadottságok megfelelőek.

IRODALOM BÁRÁNY-KEVEI, I. – VÖRÖS, E. – WAGNER, R. 1970: The influence of the wind conditions of the Hungarian Alföld on the geographical distribution of mills. – Acta Climatologica, Univ. Szegediensis. Tom. IX. Fasc. 1-4. pp. 73-81. BORSY Z. 1978: A magyarországi futóhomok területek felszínfejlődése. – Közlemények a KLTE Földrajzi Intézetéből. No. 118.

145

BORSY Z. – LÓKY J. 1982: Nyíregyháza geomorfológiája. – Acta. Ac. Paed. Nyíregyháziensis. Tom. 8/F. BORSY Z. - FÉSZERFALVI J.- LÓKI J. 1982: A jánoshalmi MÁFI alapfúrás homoküledékeinek elektronmikroszkópos vizsgálata. – Acta Debr. XX. pp. 35-50. CSATÁRI B. 1995: Az Alföld helyzete és perspektívái. Alföld Kutatási Program 1991-1994. – A Nagyalföld Alapítvány Kötetei 4. p. 99. CSATÁRI B. – CSORDÁS L. 1990: A Duna-Tisza közi hátság településfejlődése és hatásai a vízháztartásra. – In: Pálfai I. szerk.: A Duna-Tisza Közi Hátság vízgazdálkodási problémái. A Nagyalföld Alapítvány Kötetei 3. Békéscsaba. pp. 33-37. ERDÉLYI M. 1979: A magyar medence hidrodinamikája. – VITUKI. 18. Budapest. HAJNAL K. 1986. Egy Duna-Tisza közi mintaterület komplex természetföldrajzi tájelemzése. – Egyetemi doktori értekezés. Szeged. p. 129. HAJNAL K. – KEVEINÉ BÁRÁNY I. 1987: Geomorfológiai és növényföldrajzi vizsgálatok Kiskunhalas környékén. 2. Alföld Ankét. – MTA RKK Alföldi Kutatócsoport. Békéscsaba. pp. 269-290. JÁRAINÉ KOMLÓDI M. 1966: Adatok az Alföld negyedkori klíma- és vegetáció történetéhez I. – Botanikai Közlemények. pp. 191-201. KEVEINÉ BÁRÁNY I. 1993: Az Alföld agroökoszisztémán kívüli területeinek flórája és fanunája. Alföldi Tanulmányok. pp. 31-60. KEVEINÉ-BÁRÁNY I. – MEZŐSI G. 1992: A szélerózió és szélenergia regionális különbségei az Alföldön. – Alföldi Tanulmányok. XIV. Békéscsaba. pp. 7-15. LIEBE P. 1994: A rétegvíz-készletek és nyomásszintek változása a Duna-Tisza közi hátságon és azok kihatásai a talajvízszintekre. – In: Pálfai I. szerk.: A Duna-Tisza Közi Hátság vízgazdálkodási problémái. A Nagyalföld Alapítvány Kötetei 3. pp. 25-31. MIHÁLTZ I. – MUCSI M. 1964: A kiskunhalasi Kunfehértó hidrogeológiája. – Hidrológiai Közlöny 44. sz. pp. 463-471. MEZŐSI G. – KEVEINÉ BÁRÁNY I. – GÉCZI R. 1996: A Duna-Tisza köz néhány táji értékének prognosztizálható változása. – In: Szabó L. ed.: A termőföld védelme. Gödöllő. pp. 3448. MOLNÁR B. – IVÁNYOSI SZABÓ A. – FÉNYES J. 1979: A Kolon-tó kialakulása és limnogeológiai kifejlődése. – Hidrológiai Közlöny 59. 12. Budapest. pp. 549-560. NEPPEL F. 1994: A talaj és a rétegvizek kapcsolatainak geológiai alapjai a Duna-Tisza közén. – In: Pálfai I. (szerk.): A Duna-Tisza Közi Hátság vízgazdálkodási problémái. A Nagyalföld Alapítvány Kötetei 3. pp. 13-17. PÁLFAI I. 1994. Összefoglaló tanulmány a Duna-Tisza közi talajvízszint süllyedés okairól és a vízhiányos helyzet javításának lehetőségeiről. – A Nagyalföld Alapítvány Kötetei 3. pp. 111-126. RÓNAI A. 1985. Az Alföld negyedidőszaki földtana. – Geologica Hungarica. Ser. Geol. 21. SOÓ R. 1959: Az Alföld növényzete mai kialakulásának megítélése és vitás kérdései. – Földrajzi Értesítő. pp. 1-26.

146

A BÁNÁT HELYE ÉS SZEREPE A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁGON (1718-1920) KÓKAI SÁNDOR Abstract We can conclude according to the socio-economical settlement features of Banat that it is a special and selfcontained region of the Carpathian Basin. Banat can be firmly separated from the Hungarian Plain and from the other regions of Southland and Transsylvania, as well. New borders drawn in Trianon caused an economic impossible situation for the Banat, creating border peripheries featured by an unsolvable, accumulatedly disadvantageous situation up to the present.

Kulcsszavak: önálló régió, nemzetiségi öszetétel, gazdasági fejlettség, határmentiség

Bevezetés A Bánát (Banatus Temesiensis), azaz a Temesi Bánság a Kárpát-medence közel harmincezer km2-nyi kiterjedésű (28522 km2) régiója, amely a történelmi Magyarország többi régiójától társadalmi-gazdasági fejlődésének jellegzetes vonásai révén karakterisztikusan elkülönült. E jellegzetes vonásokat felerősítette, hogy a pozsareváci béke (1718) után katonai igazgatás alá helyezték e területet (1778-ig) és határőrvidékként közvetlenül Bécsből kormányozták. A bécsi Udvari Kamara közvetett és közvetlen beavatkozásai a nemesi vármegyék (Torontál, Temes és Krassó) visszaállítása (1779) után megváltoztak, azonban a társadalmigazdasági-települési tér valamennyi elemét átfogó, a felvilágosult merkantilista abszolutizmus jegyeit is magán hordozó hatások lenyomatai napjainkig kimutathatóak e régióban. Kétségtelen tény, hogy a mindenkori Habsburguralkodóktól kiinduló regionális átszervezési kísérletek jól nyomon követhetőek a Temesi Bánság XVIII-XIX. századi fejlődésében, s Horvátország és Erdély különállása mellett a Bánát az egyetlen olyan országrésznyi terület a történelmi Magyarországon, ahol az igazgatásban, a területfejlesztésben és a telepítési politikában 1718-1920-ig a regionális elvek érvényesültek, dacolva és gyakran ellentétbe kerülve a magyar alkotmányjogi hagyományokkal is. E dolgozatban arra az alapproblémára keresem a választ, hogy a Bánát a társadalmi-gazdasági önfejlődésből születő önálló régió-e, amely saját fejlődési ívvel, gazdasági struktúrával, belső kohézióval, sajátos textúrával és térszerkezettel rendelkezik, s az ott élő lakosság tudatában mindez entitásként tükröződik. A Bánát, mint sajátos etnikai tér A Bánát a XX. század elejére a gazdasági szükségszerűség által kikényszerített benépesítés (spontán migráció, szervezett telepítések) eredményeként etnikai és 147

vallási tekintetben a Kárpát-medence, sőt Európa egyik legsokszínűbb területévé vált, ahol tizenhat etnikai csoport élt egymás mellett (1. táblázat). Az etnikai térszerkezet alapelemei a XVIII. század végére kialakultak, az etnikai szigetek, csoportok és kontaktzónák fejlődését, a gazdasági és politikai asszimilációt, valamint a népességszám változását befolyásoló folyamatokat (pl. természetes szaporodás, külső migráció, kivándorlás stb.) a XIX. század folyamán már a belső társadalmi-gazdasági törvényszerűségek alakították. Az 1910-re vonatkozó tényfeltárás része egy olyan folyamatelemzésnek, mely segítségével reális etnikai térstruktúra szintézise valósulhat meg, s egyben lehetőséget biztosít az objektív összegzésre és a bánáti specifikumok kiemelésére: • A Bánát területén egyetlen etnikai csoport sem került túlsúlyba (magyar 242152 fő = 15,4%, német 387545 főre = 24,5%, román 592045 fő = 37,4%, szerb 284329 fő = 18,0%), melynek következtében nyelvi-etnikai alapon egyik nemzetiség sem tarthatott kizárólagos igényt a területre. • A négy nagy nemzetiség a települések 65-96%-án megtalálható volt (románok 771 településen, németek 726 településen, magyarok 723 településen, szerbek 517 településen), mely regionális értelemben nagyfokú etnikai keveredésre utal mindazok ellenére, hogy 422 településen az egyes etnikai kisebbségek aránya nem érte el az 5%-ot, s a lélektanilag is oly fontos határvonalnak tekintett 20% feletti etnikai kisebbség mindössze 169 db bánáti településen volt, melyből 95 településen egy-egy kisebbség aránya 30% fölé emelkedett. 1. táblázat A Bánát etnikai csoportjai 1910-ben Nemzet/Nemzetiség magyar német román szerb szlovák bolgár krassowaner ruszin horvát cseh egyéb Összesen

•

148

Népességszám (fő) 242152 387545 592045 284329 22131 12500 7210 2392 4872 8100 18857 1582133

% 15,30 24,50 37,40 18,00 1,40 0,80 0,50 0,15 0,30 0,55 1,10 100,00

A bánáti magyarok csak a törökkanizsai járásban alkottak abszolút többséget (52,4%), mindössze 36 településen haladta meg arányuk a 75%ot, 18 településen 50-75% között változott, míg 20-50% között változott 64 bánáti településen, melyből 10 településen még relatív többségben éltek. A

•

• •

•

•

•

•

Bánát 800 településéből 604 településen a magyarok aránya 20% alatt maradt. Torontál vármegyében élt a bánáti magyarok 53%-a (128405 fő), Temes vármegyében 33%-a (799960 fő), míg Krassó-Szörény vármegyében 14%a (33787 fő). A Temes megyében élő magyarok 82%-a, a Krassó-Szörény megyeiek 60,7%-a, valamint a Torontál vármegyeiek 25,2%-a kisebbségben használhatta nyelvét. A bánáti németek nem kapcsolódhattak homogén etnikai tömbhöz, s a Bánát 148 településén 50% felett, további 53 településen 20-50% között, míg 37 településen 10-20% közötti számarányt értek el. Torontál vármegyében a bánáti svábok 42,8%-a (165779 fő), Temes vármegyében szintén 42,8%-a (165883 fő), míg Krassó-Szörényben 14,4%-a (55883 fő) élt. A Bánát három járásában abszolút többséget, nyolc járásban relatív többséget alkottak, miként Temesvár (43,6%) és Versecz (49,5%) törvényhatósági jogú városokban is. A bánáti szerbek 70,3%-a (199750 fő) Torontál vármegyében élt, ahol két járásban (antalfalvai és törökbecsei) és Nagykikindán (52,8%) abszolút többségben, két járásban (nagykikindai és párdányi) és Pancsován (41,9%) relatív többségben éltek. Temes vármegyében élt a szerbek 24,5%-a (69905 fő), ahol a fehértemplomi járásban abszolút többséget (57%), míg a kevevárai járásban relatív többséget (47,3%) alkottak. A szerbek 100 db bánáti településen éltek többségben, s 20% felett is csak további 33 településen. Homogén román etnikai tömb alakult ki a Krassó-szörényi románság esetében, ahol a vármegye lakosságának 72,1%-át (336082 fő) alkották, az újmoldovai járás kivételével minden járásban abszolút többségben éltek, s ezt csak itt-ott szakította meg néhány magyar (4 db), német (9 db), cseh (5 db), krassowaner (7 db) és szerb (5 db) homogén falu. A vármegye 362 településéből 306-ban (84,5%) a románok éltek többségben. Temes vármegyében négy járásban abszolút, két járásban relatív többséggel rendelkeztek, mely azt eredményezte, hogy Temes vármegye településeinek több mint a fele (123 db = 51,7%) román többségű volt. A bánáti nemzetiségek keveredésére utal, hogy 447 település (55,8%) etnikailag homogénnek számított (299 román, 65 német, 36 szerb, 30 magyar, 7 krassowaner, 6 cseh, 3 szlovák, 1 bolgár), azaz 90% fölött volt az uralkodó nemzetiség aránya. A Bánát nemzetiségeit nem egyformán érintette a kisebbségi lét sem, a ruszinok 91,6%-a (2190 fő), a horvátok 87,3%-a (4274 fő), a csehek 51,5%-a (4167 fő), a szlovákok 42%-a (9258 fő), a magyarok 38,4%-a (92994 fő), a szerbek 29,1%-a (82659 fő), a románok 27,7%-a (164389 fő), a németek 25,2%-a (97625 fő), a bolgárok 25,1%-a (3132 fő) élt kisebbségben.

149

•

Több mint meglepő, hogy jelentős román-magyar etnikai kontaktzóna a Bánát területén nem alakult ki. A Bánát, mint sajátos települési tér

Ugyancsak egyedi vonása a Bánátnak, hogy a falvak, városok többségének utcahálózata szabályos, mérnöki tervek szerint készült, de településhálózata is lényegesen eltér az Alföld más részeitől (BELUSZKY P. 2001. 25. p.). A tulajdonviszonyok -kincstári/kamarai/ birtok – messzemenően megszabták a településállomány és -hálózat rekonstrukciójának mikéntjét is. A Maros folyótól délre – az ismert történelmi okok miatt – nem jellemzőek a nagyhatárú mezővárosok, s a hozzájuk kapcsolódó tanyarendszerek, hanem jobbára kisebb határú és kisebb népességű (2-5 ezer fő) középfalvakat hoztak létre, szabályos kismezővárosi hálózattal. A településhálózat elemeinek nagyság szerinti tagoltságát tekintve jól kirajzolódnak az ismert sajátosságok (2. táblázat). 2. táblázat A Bánát településeinek nagyság szerinti kategóriái (1910)

Terület KrassóSzörény Temes Torontál Bánát Terület KrassóSzörény Temes Torontál Bánát

23

Település szám

500 fő alatt

5001000 fő

362

55

145

1000200050002000 5000 10000 fő fő fő Települések száma 113

44

225 213 800

14 9 78

100

15,2

40,1

31,2

12,1

100 100 100

6,20 4,20 9,70

24,9 10,8 28,0

36,0 31,5 32,6

29,3 44,1 25,5

1000020000 fő

20 000 fő felett

223

324

0

25

26

1 229 6

227 330 5

0,05

0,10

0,00

0,20 9,10 2,75

0,05 0,10 0,75

0,10 0,15 0,70

56 81 66 5 23 67 94 1528 224 261 204 22 Aránya a terület összes településéből (%)

Karánsebes 7638 fő, Orsova 5538 fő Lugos 19126 fő, Resicabánya 17368 fő, Stájerlakanina 12323 fő 25 Lippa 7854 fő, Kevevára 7022 fő, Homokbálványos 6836 fő, Temesgyarmat 5259 fő, Újarad 5982 fő 26 Fehértemplom 10181 fő 27 Temesvár 68471 fő, Versecz 26941 fő 28 Aracs 9162 fő, Melencze 8935 fő, Mokrin 8830 fő, Törökbecse 7640 fő, Dolova 6905 fő, Révaújfalu 6597 fő, Kumán 6136 fő, Óbesenyő 5989 fő, Petre 5833 fő, Nagycsanád 5645 fő, Újozora 5581 fő, Karlova 5503 fő, Omlód 5344 fő, Perjámos 5336 fő, Torontál-vásárhely 5173 fő 29 Nagyszentmiklós 10611 fő, Zsombolya 10882 fő 30 Nagykikinda 26356 fő, Nagybecskerek 25470 fő, Pancsova 20201 fő 24

150

A települések nagyság szerinti kategóriáit tekintve megállapítható, hogy az apró- és kisfalvak zöme Krassó-Szörény megyében található (66,3%), míg Torontál megye a közép- és nagyfalvak (75,6%) illetve az óriásfalvak (15 db) dominanciájával jellemezhető. 1910-ban e megyében két olyan községi jogállású település is volt (Nagyszentmiklós és Zsombolya), melyek népességszáma meghaladta a tízezer főt. Temes vármegye a legkiegyensúlyozottabb e tekintetben, enyhe dominanciával a középfalvak javára. Nem elhanyagolható tény, hogy a Bánát 800 települése közül mindössze 33 db volt ötezer főnél népesebb (4,1%), melyből 20 db Torontál, 8 db Temes vármegyében helyezkedett el. A települések nagyság szerinti tagoltságának torzulásait mutatja, hogy Krassó-Szörény megyében nincs 20 ezer főnél népesebb település, s Temes megyében is mindössze Fehértemplom képviseli a 10-20 ezer fő közötti népességű településeket. Az urbanizáció bánáti sajátosságait tekintve egyet kell értenünk BELUSZKY P. megfogalmazásával, mely szerint: „... Torontál és Temes vármegyékben közepes méretű településhatárokat jelöltek ki, s e keretek között „szabályos” településhálózat formálódott, közepes méretű falvak, s városi javakkal való ellátásuk céljából „nyugat-európai típusú” városok, ipari-kereskedelmi-igazgatási funkciókkal (pl. Arad és Temesvár)… A településállomány effajta újraéledése kizárta, hogy a Bánát az „alföldi utat” (kiemelés B.P.) járja…” (BELUSZKY P. 2001. 162. p.). Véleményünk szerint éppen ezek a vonások emelik ki a bánáti településhálózat sajátosságait, azt a szabályosságot, amely eltér az Alföld többi részétől, s egyben lehetőséget nyújt a másságok megfogalmazására e téren is (KÓKAI S. 2003): • A bánáti urbanizáció szintje területenként differenciálódott és speciális területi hatások is érvényesültek. • Ha csak a 10 ezer főnél népesebb településeket (11 db) tekintenénk városnak, akkor a városlakók aránya mindössze 15,3% (247480 fő) lenne. • Az Alföld „törzsterületétől” (kb. 44-45 ezer km2) eltérően az 5-10 ezer fő közötti népességű települések nagy része (kivétel: Homokbálványos, Aracs, Dolova, Révaújfalu, Kumán, Karlova, Omlód), sőt a Krassószörényi szabadalmas bányavárosok (pl. Oraviczabánya 4051 fő, Dognácska 3417 fő, Boksánbánya 3362 fő stb.) egy része és a szintén ötezer fő alatti járásszékhelyek (pl. Új Moldova 3426 fő, Facsád 3316 fő, Teregova 3535 fő, Bozovics 4240 fő, Vinga 4702 fő, Temesrékas 4314 fő, Csákova 4399 fő, Detta 4197 fő, Törökkanizsa 4938 fő, Módos 4746 fő, Alibunár 4496 fő stb.) is rendelkeztek olyan központi funkciógazdagsággal, mely alapján városnak tekintettük, azonban így is csak 32,5% a városi népesség aránya, mely az országos átlag körüli érték volt 1910-ben. • Torontál vármegyében a kedvező változások, pozitív urbanizációs folyamatok mindössze 7-10 db településen éreztették hatásukat, melyek a bánáti városi átlag (27,3%) feletti növekedést produkáltak (pl. Törökkanizsa 48,3%, Nagykikinda 39,9%, Zsombolya 36,3%, 151

Nagybecskerek 29,5% stb.). Temes vármegyében Temesvár (31627 fő = 85,8%) és Versecz (5846 fő = 27,7%) mellett mindössze Detta (1452 fő = 52,9%) és Temeskubin (2486 fő = 54,8%) esetében következett be a bánáti városi átlag feletti népességnövekedés 1870-1910 között. • Krassó-Szörény vármegyében tizenhárom olyan település volt (pl. Lugos, Karánsebes, Facsád, Bozovics, Resiczabánya stb.), amelyek a bánáti városi átlag feletti népességnövekedést értek el, a városi népességnövekedés közel 85%-át (29413 fő), azonban öt dinamikusan fejlődő központ (Resiczabánya 9870 fő = 131,6%, Lugos 7472 fő = 64,1%, Karánsebes 4126 fő =117,5%, Orosva 3983 fő =256,1%, Stájerlakanina 3962 fő = 47,4 %) adta. • A kis mezővárosok egyre kevésbé tudtak megfelelni a bánáti térszerkezetben rájuk háruló feladatoknak, így érvényesülhetett a „gyorsuló idő – lassuló idő” kettőssége, amely a kisvárosokban a „megállt az idő” képzetét is keltette. A Bánát településhierarchiai és térszerkezeti sajátosságai, az Alföld más területeitől eltérő jellege épp abban tükröződött, hogy „szabályos” mezővárosi hálózatot, szabályos vonzáskörzeteket és piackörzeteket hoztak létre, így ezek nem csak saját népességük ellátására rendezkedtek be. A XIX. század közepén három szabad királyi város (Temesvár, Versecz, Pancsova), kilenc bányaváros (pl. Szászkabánya, Berzászkabánya, Ruszkabánya stb.) és negyvennyolc mezőváros (Torontálban 22 db, Temesben 15 db, Krassó-Szörényben 11 db) alkotta a városhálózat legfontosabb elemeit (2. ábra). A központok fejlődését befolyásoló tényezők részletes elemzése helyett fontosabbnak tartom, hogy a fenti hatvan település ténylegesen betöltötte-e azt a funkciót, amelyet központi szerepköre alapján kellett volna? Ha az 1871. évi illetve az 1876. évi változásokat tekintjük, a válaszunk egyértelmű: nem. Mindössze három törvényhatósági jogú város (Temesvár, Versecz, Pancsova) és hat rendezett tanácsú város (1887-től Lugos, Karánsebes, Fehértemplom, Vinga 1901-ig, Nagybecskerek, Nagykikinda 1893-tól) maradt városi státuszban, a többi oppidum a községek közé került. Vizsgálataink szerint 1910-re megfeleződött (30 db) a tényleges központi funkcióval rendelkező bánáti települések száma (1. ábra). A demográfiai robbanás, az urbanizáció felgyorsulása, a szakigazgatás kiépülése, a modern bank- és pénzügyi rendszer megteremtése, az oktatási-kulturális szerepkör bővülése mindezt kikényszerítette, s egyben növelte a szakadékot az egyes hierarchia szinteken belül és azok között.

152

1. ábra A Bánát térszerkezeti vázlata a XIX. század végén

•

•

•

A Bánát lakói számára három közel azonos fejlettségű (Temesvár, Szeged, Arad), de jellegében, társadalmában, gazdasági sajátosságaiban nagymértékben különböző, elsőrendű központ állt rendelkezésre, a tényleges választási lehetőség azonban csak kevés település lakóinak adatott meg. A másodrendű központok esetében 13 tényező vizsgálatából (pl. 20 ezer fő feletti népesség, királyi törvényszék központja, egészségügyi [kórház] központ stb.) adódóan három teljes értékű (Nagybecskerek, Pancsova, Versecz) és két részleges (Nagykikinda, Lugos) központot tudtunk meghatározni (KÓKAI S. 2001). A harmad- és negyedrendű központok esetében 10 központi funkciót (pl. járásközpont, adófelügyelőség, minimum két takarékpénztár, 10 ezer fő feletti népességszám stb.) vontunk be a vizsgálatokba, s eredményeként tíz harmadrendű (pl. Fehértemplom, Karánsebes, Lippa, Nagyszentmiklós, Oravicza, Zsombolya stb.) és tizennégy negyedrendű (pl. Perjámos, Vinga, Facset, Törökkanizsa, Buziásfürdő, Bogsánbánya, Resiczabánya, Stájerlakanina, Új-Moldova stb.) központot tudtunk kimutatni. 153

•

A századfordulóra elkészített településhierarchia és a hozzá kapcsolódó térszerkezeti gócpontok elhelyezkedését vizsgálva megállapítható, hogy Temesvártól 20-25 km-re sugarú körben kialakult egy belső periféria, míg 40-50 km sugarú félkörben találjuk a másodrendű dinamikus központokat, melyek stabil térszerkezeti kapcsolatokkal rendelkező szubcentrumokat kapcsoltak magukhoz, melyek egy része stagnáló-hanyatló népességszám és központi funkcióvesztés miatt külső perifériává vált. A Bánát, mint sajátos gazdasági tér

A Bánát gazdasági fejlődését tekintve közismert tény, hogy az 1718-tól meginduló fejlődés a történelmi Magyarország egyik legfejlettebb kultúrtájává alakította e régiót a XIX-XX. század fordulójára. E folyamat egyik igen fontos szegmense – a bánáti sajátosságok egyik alappillére – a régió természetföldrajzi potenciáljának (pl. ásványkincsek, éghajlati és talajföldrajzi adottságok stb.) kiaknázása (pl. vaskohászat és acélgyártás, fejlett mezőgazdaság, stb.) és a társadalom szolgálatába állítása. A Bánát dualizmuskori mezőgazdasági viszonyaira messzemenő hatást gyakorolt az az agárkonjunktúra, amely az ipari forradalmak hatására bontakozott ki Európában a XIX. században. A kiegyezés és a századforduló között a magyar búzatermelés két és félszeresére, a cukorrépa-termelés hatszorosára, a kukoricatermelés hétszeresére nőtt. A gabonakivitel az 1850-es 60-as években több mint ötszörösére növekedett, azaz a nemzetgazdaság fejlődése és az agrártermelés növekedése, tőkés átalakulása, technikai modernizációja szorosan összekapcsolódott. A hazai tőkeképződés legfontosabb forrása (az ún. eredeti tőkefelhalmozás), folyamata az agrártermeléshez és a mezőgazdasági termékek kereskedelméhez kapcsolódott. E folyamatokból és világméretű tendenciákból a Bánát sem maradt ki, sőt egyre intenzívebben bekapcsolódott, kedvező agroökológiai potenciálja kiemelten alkalmassá tette síksági és dombsági területeit a szántógazdálkodásra. Az 1865. évi és az 1895. évi adatokat feldolgozva és összehasonlítva (KÓKAI S. 2006) megállapítható, hogy a gazdálkodás jellege és a földhasznosítási típusok is markánsan megváltoztak. 1865-re vonatkozóan csak 605 település adatait dolgozhattuk fel, a Határőrvidék adatai ugyanis ekkor még hiányoznak. Szántó dominancia (50% felett) jellemzett 261 bánáti települést, s itt helyezkedett el a Bánát szántóinak több mint 2/3-a, a gyepterületek fele, s a jövedelemviszonyokat tekintve az átlag (4,35 frt) feletti értékkel rendelkezők 95%-a. Temesben (50,4%) és Torontálban (61,1%) már 1865-ben is lényegesen magasabb a szántó kiterjedése, mint az országos átlag (40,4%). A XIX. század végére (1895) a Bánát mezőgazdasági súlya, szerepe, földhasznosítási formái, ha nem is alapjaiban, de jelentős mértékben átstrukturálódtak (az összehasonlítás érdekében a Határőrvidék nélküli Bánátot tekintve), megállapítható, hogy a szántó kiterjedése mintegy négyszázezer kat.

154

holddal nőtt. A Bánát 801 települését figyelembe véve 422 településen emelkedett 50% fölé a szántó aránya (2. ábra), úgy, hogy Torontál vármegyében 50% alatti szántóterülettel mindössze 12 település, Temes vármegyében 48 település rendelkezett 1895-ben. Ennek eredménye, hogy Torontál 76%-a, Temes 66,1%-a, Krassó-Szörény 33,1%-a szántóterületté vált, meghaladva az országos átlagot (44,1%).

2. ábra A Bánát mezőgazdasági térszerkezete 1895-ben

Értelemszerűen más művelési ágak, gazdálkodási formák és tájhasznosítási típusok is speciálisan érvényesültek, melyek elemeit az alábbiakban összegzem: • A gabonafélék vetésterülete az országos tendenciákkal ellentétesen, nem csökkent. A Bánát vetésterületének 40,5%-án (578558 ha) búzát, 38,4%-án (548581 ha) kukoricát termeltek, s ez magasan meghaladta az országos átlagot (28,4% illetve 22,2%) 1914-ben. A Bánát három megyéjében termett az ország búzatermésének 17,5%-a (3996883 q), a kukoricatermésének 19,6%-a (10336831 q). • A bánáti mezőgazdaság extenzív-monokultúrás jellegét támasztja alá, hogy a bánáti gazdaságok alig 0,08%-a (228 db) használt műtrágyát a termeléshez. E tekintetben kiemelkedően fontos, hogy a hektáronkénti átlagtermés – differenciált képet mutatva – alacsonyabb az országos átlagtól, különösen a búza esetében. Temes és Torontál 7,8 q/ha illetve 7,6 q/ha értékei messze elmaradtak a nyugat-dunántúli megyék (pl. Sopron 13,4 q/ha, Győr 12,8 q/ha stb.) értékeitől. 155

Az őstermeléssel foglalkozók aránya (68,5%) jóval magasabb, mint az országos átlag (62,4%). A mezőgazdaságban foglalkoztatott aktív keresők aránya mintegy hat százalékkal magasabb (66,5%) mint az országos átlag (60,1%), mely a lassúbb szerkezetváltás eredménye a népesség foglalkozási összetételében, azaz itt a mezőgazdaság biztosabb megélhetést jelentett, mint az ország más régióiban. • Az állattenyésztés/tartás jelentősége másodlagos a Bánát mezőgazdaságában, azonban az állattenyésztés regionális jelentőségét érzékelteti, hogy Magyarország lóállományának 15,7%-a, a sertés és juh állományának 10-10%-a, kecske állományának 11,1%-a és szarvasmarha állományának 7,3%-a itt volt. Különösen jelentős a lóállomány, melynek eredménye, hogy a Bánát legfejlettebb területein (pl. párdányi-, pancsovai-, alibunári járás stb.) az 1000 főre eső lovak száma meghaladta a 350 db-ot. Ez azt is jelenti, hogy az állati igaerő alkalmazásában megtörtént a váltás az ökrös fogatok rovására, sőt itt a gazdaságok átlagban 2 db igás lóval rendelkeztek. • Az állattenyésztésben domináns szerepet az extenzív gazdálkodás/tartás játszott, s az intenzív állattenyésztés csak különösen kedvező adottságú területeken kezdhetett térhódításba. • Mindazok ellenére, hogy Krassó-Szörény vármegye erdősültsége országosan is kiemelkedő volt (51,3% = 984696 kat. hold), az erdőgazdálkodás helyett azonban az erdőélés változatos formái voltak dominánsak, nem egyszer rablógazdálkodással. Az iparfejlődés hazai és nemzetközi feltételei a kiegyezést követő évtizedekben kedvezőek voltak (gazdasági konjunktúra), mindez, valamint az agrártermelés prosperálása sokrétűen hatott az ipari termelés alakulására is. Az 1890-es évekig a mezőgazdasághoz kapcsolódó ipari ágazatok (pl. malom-, szesz-, cukoripar) fejlődtek, amelyet a szinte korlátlan nyersanyagbázis is motivált. Az 1890 után felgyorsuló és differenciálódó iparfejlődés eredményei a Bánátban is mutatkoztak: • az iparvállalatok száma (42572 db) és ágazati megoszlása, valamint az alkalmazottak (segédek) vállalati megoszlása alapján megállapítható, hogy a kisipar játszott domináns szerepet. • a krassó-szörényi – országos jelentőségűnek tekintett – bányászati és kohászati üzemek mind az aktív keresők száma, mind a vállalatok száma alapján elmaradtak az ország legfontosabb bányászati és kohászati körzetei mögött. A nyersvas és acéltermelés 18-20%-át adták 1913-ban. Az aktív keresők 2,3%-a (4841 fő) dolgozott e gazdasági ágban, mely az országosan itt foglalkoztatottak 6,6%-át jelentette. • A foglalkoztatottak zömét a stájerlakaninai szénbánya (2378 fő), a dognácskai vasércbánya (512 fő) és három vasgyár (2392 fő) foglalkoztatta. Tény, hogy a történelmi Magyarországon mindössze 15 üzem foglalkoztatott kétezer főnél is több munkást. •

156

Temes és Torontál vármegye ipari aktív keresőit (19760 fő illetve 31821 fő) zömmel a könnyű és élelmiszeripar foglalkoztatta. Jellemző módon Temes megye legnagyobb ipari üzeme egy sörfőzde (73 segéd), míg Torontál két legnagyobb téglagyárában 814 főt, a legnagyobb malomban 303 főt foglalkoztattak. • a törvényhatósági jogú városok ipara differenciált képet mutatott. Temesvár lakóinak 38,9%-a kapcsolódott (aktív keresőként vagy eltartottként) az iparhoz, s 62 db olyan iparvállalata volt (7155 segéddel), amely húsz főnél többet foglalkoztatott. A legjelentősebb a temesvári dohánygyár (1593 foglalkoztatott), de a cipőgyár (821 fő) és a vasúti járműjavító (639 fő) is a legnagyobbak közé tartozott. Versecz és Pancsova ipara már nem volt ilyen dinamikus, az előbbi legnagyobb ipari üzeme a keményítőgyár (63 fő), az utóbbié a selyemgyár (289 fő), s a 20 főnél nagyobb segéderőt alkalmazó üzemek száma is mindössze 11 db illetve 6 db volt. • a rendezett tanácsú városok alig rendelkeztek ipari üzemmel és foglalkoztatottal, tehát domináns maradt a házi- és kézműipar szerepe. A közlekedéshálózat gyors kiépülése és sűrű hálózata, mind a közúti, a vasúti és hajózási útvonalak tekintetében kedvező helyzetbe hozta a Bánátot. A legfontosabb állami, törvényhatósági és községi utak kiépítettsége meghaladta az országos átlagot, különösen Krassó-Szörény és Temes vármegyében. A vasútsűrűség bánáti átlaga (7,2 km/100 km2) magasabb az országos átlagtól, de jelentős a területi differenciáltság. Temes és Torontál vármegyék átlagát (8,2 illetve 8.8 km/100 km2) csak Sopron, Szabolcs, Fejér, Békés és Bács-Bodrog vármegyék haladták meg, míg Krassó-Szörény (3,8 km/100 km2/ értékei országosan is a legalacsonyabbak közé tartoztak. A vasúthálózat tekintetében elgondolkodtató, hogy a Tiszán Szegedtől lefelé egyetlen vasúti híd sem épült, miként a Duna folyón sem, ezért kulcsfontosságú a szegedi vasúti híd birtoklása 1918-19-ben, hiszen a Bánát egyik vasúti közlekedési kapuja. A történelmi Magyarország gőzhajó járatainak hosszából (3502 km) a Bánát 413 km-rel részesedett. A Bánát területén az agrárium egyre inkább üzletet jelentett, melynek hasznát a régió bank- és pénzügyi központjaiban helyzeték el, melynek eredménye, hogy a történelmi Magyarország legsűrűbb és legtőkeerősebb bank- és takarékpénztári hálózata alakult ki (KÓKAI S. 2002). A magyarországi pénzintézetek 1909. évi főkimutatásait elemezve, egyrészt megállapíthattuk a pénzintézetek számát (Torontál vármegyében 94 db, Temes vármegyében 78 db, Krassó-Szörény vármegyében 40 db), másrészt tőkeerejüket. A Bánát 217 pénzintézete (a történelmi Magyarországon 4800 pénzintézet működött 1909-ben) 117 településen összpontosult. A pénzügyi központok hierarhizálását tőkeerejük (vagyonuk) alapján készítettük el (3. ábra). •

157

3. ábra A Bánát bank- és pénzügyi központjai (1909)

Temesvár pénzintézeteinek (17db) vagyona országos viszonylatban a harmadik (Budapest és Arad után), mintegy 120 millió korona, a pénz- és hitelügyből élők számát tekintve (460 fő) pedig csak Budapest (9689 fő) előzte meg. GÁL Z. (1997) jelentőségtöbblet számítása alapján is az Alföld harmadik legerősebb pénzügyi centruma volt. A másodrendű pénzügyi központok (Versecz, Pancsova, Fehértemplom, Lugos, Nagybecskerek, Karánsebes, Nagykikinda, Zsombolya) is jelentős pénzintézeti vagyont (6-25 millió korona között), 4-8 pénzintézetet és jelentős hintrlandot tudhattak magukénak. A harmadrendű pénzügyi központok (38 db) általában 2-3 pénzintézettel, s 3-5 millió korona közötti vagyonnal rendelkeztek. A járásszékhelyeken túlmenően olyan települések is ide kerültek, mint Szászkabánya, Mehádia, Német-Sztamora, Temeshidegkút, Temesgyarmat, Varjas, Német-Csanád, Nagyősz stb. jelezve a bánáti németek e tekintetben kiemelkedő és sajátos szerepét.

158

Összegzés A Bánát társadalmi-gazdasági települési sajátosságai alapján megállapítható, hogy sajátos, önálló régiója a Kárpát-medencének, s jól elkülönült, mind az Alföldtől, mind a Délvidék és Erdély más régióitól, melyre a Trianonban megrajzolt új határok a térskizofréniát és a gazdasági ellehetetlenülést hozták, napjainkig megoldatlan, halmozottan hátrányos helyzetű, határ menti perifériákat alkotva.

IRODALOM BECSEI J. szerk. 2002: A magyar társadalomföldrajzi kutatás gondolatvilága. – Szeged, 2002. p. 384. BELUSZKY P. 2001: A Nagyalföld történeti földrajza. – Dialóg-Campus. Pécs-Bp., p. 234. GÁL Z. 1997: A magyarországi városhálózat pénzintézeti funkciói a századfordulón. Pécs GULYÁS L. 2005: Két régió – Felvidék és Vajdaság – sorsa az Osztrák-MagyarMoncarchiától napjainkig. – Hazai Térségfejlesztő Rt. p. 233. KÓKAI S. 2001: A Bánát településhierarchiai jellemzői és sajátosságai a XIX. század második felében. – In: Természettudományi Közlemények 1. szám Nyíregyháza, pp. 109-124. KÓKAI S. 2002: A Bánát népességföldrajzi jellemzői és etnikai térszerkezeti sajátosságai a XX. század elején (1910). – In: Természettudományi Közlemények 2. szám Nyíregyháza, pp. 168-180. KÓKAI S. 2002: A bank- és pénzügyi élet fejlődése a Bánátban 1845-1914 között. – In: MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Testületének X. Jubileumi Tudományos Ülése. Nyíregyháza, pp. 192-204. KÓKAI S. 2003: Adalékok az urbanizációs folyamat bánáti sajátosságaihoz 1850-1910 között. – In: Természettudományi Közlemények 3. szám Nyíregyháza, pp. 145-164. KÓKAI S. 2006: A Bánát helye a történelmi Magyarország regionális tagoltságában. – In: III. Magyar Földrajzi Konferencia, Budapest (CD) KÓKAI S. 2006: A Bánát szerepe és jelentősége a történelmi Magyarország gazdaságában. – In: A Délvidék történeti földrajza, Nyíregyháza. pp. 135-150. KÓKAI S. 2006: A Bánát mezőgazdasági térszerkezete a XIX. század második felében (megjelenés alatt) PAPP-N. – TÓTH J. 1999: A regionális fejlődés elméleti kérdései a Kárpát-medencében. – Limes 1999/3-4. szám pp. 135. SÜLI-ZAKAR I. 1997: Régiók a földrajzi térben. – Comitatus VII. pp. 3-4. TÓTH J. 1997: Régiók a Kárpát-medencében. – In: Papp N. – Tóth J. szerk.: Európa politikai földrajza. JPTE

159

AZ EMS VÖLGYÉNEK SAJÁTOS TELEPÜLÉSHÁLÓZATA KOROM ANNAMÁRIA – HORNYÁK SÁNDOR JÁNOS Abstract The fondation of the „fehn” settlements of the today’s Niedersachsen was enforced by the over-population and the power games following the wars. The special natural conditions created a particular type of settlements and mentality. The developement of „fehn” shows that the territory in disadvantageous situation can also reach good results if the inhabitants mobilize well the local energies.

Kulcsszavak: Németország, településtípus, településhálózat, Frízföld, geest, marsföld

Bevezetés Az Északi-tenger déli partvidéke az egyik legkedvezőtlenebb hely az emberi megtelepedésre. A tenger által rombolt partvidék, a vihardagályok, magas talajvízszint és a talaj gyenge termőképessége megnehezítették a partvidék benépesülését. A magyar természetföldrajz több képviselője is foglalkozott már e tájegység zord természetföldrajzi viszonyaival, de jószerével ismeretlen az a küzdelem, amelyet az északi-tenger melléki társadalmak azért vívtak, hogy településterületüket a szárazföld belseje felé is kiterjesszék. A mai Alsó-Szászország északi részén elterülő Kelet-Frízföld példáján keresztül szeretnénk röviden bemutatni a szárazföld meghódítására tett kísérletek egyikét, amely egy sajátos és sikeresnek számító település típust hozott létre az ún. fehntelepüléseket (1. ábra). Nem pusztán a településhálózat kiterjesztésének szerepében voltak sikeresek, de dinamizálták az Ems alsó folyásának addig periférikus helyzetben lévő térségét is. A fehn-települések31 kialakulása A mai frízföldi településhálózat alapja a népvándorlás korának lezárultával jött létre. Az ún. síkságra néző32 falvak a geestek33 védelmet nyújtó peremein alakultak,

31

A fehn szó a holland nyelvből származik, amelyben a geestek központi régiójában elterülő tőzeglápokat jelenti. A német nyelvben a fehn már településföldrajzi fogalomként van jelen. Írásunkban a fehn szó alatt a XVI. századtól holland mintára épített, speciális tájátalakító tevékenységet folytató és kizárólag a Frízföldet jellemző településtípust értjük. A magyar szaknyelvben a lápfalu v. láptelkes település fogalmakkal már leírtak egy településtípust. A fehn szó használatával az ezekkel való összevetést vagy összetévesztést szeretnénk elkerülni, mivel azoktól egy teljesen eltérő jelenségről van szó. 32 Németül: auenorientierte; szó szerint: „a síkság felé forduló”. E falvak a geest alacsony részein telepedtek, hogy közel lehessenek az állatok számára jó minőségű legelőül hasznosítható marsföldekhez 33 fríz gaaste-böl eredő német szó; homokos domb, lejtő. A legutóbbi jégkorszak ősfolyamvölgyeiből kiemelkedő, harmadkori homokból és moréna anyagból álló enyhe dombvonulatok. A marsok fölé 10-20 méterrel emelkedő

160

alig valamivel a legmagasabb vihardagályszint fölött. Néhányat Nagy Károly központi rangra emelt, ezek lettek az első városok. A XVI. században már töltésekkel vették körbe a marsföldeken létrejövő településeket, de a népesség továbbra is a geesten koncentrálódott. (NITZ, H. J. 1995)

1. ábra Az ems-vidéki fehn-települések elhelyezkedése. A számokkal jelölt települések a következők: 1. Idafehn; 2. Elisebethfehn; 3. Augustfehn; 4. Bökzettlerfehn; 5. Neuefehn; 6. Hollenerfehn; 7. Lübbertsfehn; 8.Westgroßfehn; 9. Ostgrosfehn; (Szerk.: HORNYÁK S. J. 2005)

A XIV. században túlnépesedés fenyegetett, amelyet a lakosság a marsföldek34 művelésbe vonásával próbált meg kezelni, de ez a vihardagályok miatt kockázatos volt. A fehn-településtípus megalkotója Dietrich von Velen volt, akit Ferdinánd münsteri püspök bízott meg 1629-ben azzal, hogy dolgozzon ki egy katolikus befolyást erősítő programot. Von Velen tanulmányozta a hollandok által a geest tőzeglápjain létesített településeket és azok gazdálkodását és ennek mintájára építették az első fehn-települést Papenburgot. A frízföldi tőzeglápokon alapuló geestek védelmet nyújtanak a vihardagályok ellen, így letelepedésre alkalmasak. Talajuk nagyon gyenge termőképességű kavicsos homok. 34 A tengerparttal határos szárazföldi sáv neve (németül Marsch). A tengerszint alatt vagy nem sokkal felette fekvő asztallap simaságú alföldek. Talajuk növénytermesztésre alkalmas, de a földművelést kockázatossá, a letelepedést pedig életveszélyessé teszi a vihardagály jelenség.

161

fehn-települések fő hulláma a XVII. század második felére és az XVIII. század első évtizedeire esik. A ma is létező 23 fehn-település közül 20 ekkor létesült (NITZ, H. J. 1955). A mérnökileg megtervezett fehn-települések legszembeötlőbb jellemzője a sajátos utcahálózat és településkép. A települések főutcájának közepén folyik a 410 méter széles, több méter mély fehn-csatorna, a Graben. Elsődleges feladata, hogy a tőzegláp vizét elvezesse és ezzel csökkentse a talajvízszintet, ugyanakkor a külvilág felé való összeköttetést is jelentette, partjain rakodóhelyek, daruk, kikötőhelyek sorakoztak. A csatorna mindkét partján út futott. A Fehn-település utcájának mindkét oldalán egy-egy házsor állt. A fehn-telkeket szabvány szerint osztották, minden telepesnek ugyanakkora földterület járt. A csatornaépítéseken dolgozók ingyen juthattak hozzá fehn telkekhez. Az új telepesek 6 éven át teljes állami adómentességet és sajátos jogállást (fehntjer) élveztek (BÜRNSTORF, J. 1966). A fehn-települések talaja önmagában alkalmatlan volt a földművelésre, ezért a holland mérnökök meghonosították a hazájukban termőképes talaj kialakítására kifejlesztett módszert is. A felszínen található mocsári növényzetet, szerves anyagokban gazdag réteget összekeverték az alatta lévő fehér tőzeggel és a fekete tőzeg alatt található morénaanyaggal. Az így létrehozott „Abbunk”-nak nevezett mesterséges talaj már művelhetőnek bizonyult, amin rozsot és zöldségeket termesztettek (2. ábra). A fekete tőzeg kitermelése jelentette a korai fehn-települések gazdasági alapjait. Az északi-tenger mellékén jó piaca volt a helyben könnyen hozzáférhető, közepes fűtőértékkel bíró fekete tőzegnek. A kitermelt tőzeget tetők alatt kiszárították, majd hajókra rakták és a megépített csatornákon a környező városok piacaira szállították, ahol értékesítették (OMMEN, E. 1981).

2. ábra Tőzegbányászat és termőtalajképzés egy frízföldi fehn-faluban. 1. Elhalt növényi részek; 2. Vízelvezető árok (Wieke); 3. Abbunk; (Szerk.: HORNYÁK S. J. 2005, WINTERBERG ábrája [1957] alapján)

162

A fehn-települések gazdasági-társadalmi fejlődése A környező városok mezőgazdasági termékekkel és tőzeggel való ellátásának, illetve a népességfelesleg lekötésének szerepét töltötték be az északi-tenger partvidékének fehn-települései. E ponton azonban elválik egymástól a holland és a kelet-frízföldi fehn-telepek fejlődése. Hollandia fehn-települései nagyvárosokhoz közel épültek és a gyorsan gyarapodó népesség megfelelő nagyságú piacot biztosított mind a tőzeg, mind a mezőgazdasági termékek értékesítésére. A holland fehn-telepesek képesek voltak ellátni magukat a településeiknek eredetileg szánt funkciókból. Németországban a fehn-települések az Ems völgyében terjedtek el. Ezen a vidéken mindössze egyetlen 5000 főt számláló város volt ebben az időben: Emden. A számban és népességben gyarapodó frízföldi fehn-településeknek csak egy szűk fogyasztópiac jutott. Ez arra kényszeríttette a fehntjereket, hogy messzebbre merészkedjenek lakóhelyüktől. A kibányászott tőzeget egyre nagyobb hajókon juttatták el az egyre távolabbi piacokra. Visszafelé gabonát, fát, építőanyagot szállítottak, amelyeket az Ems melletti piacokon (pl. Emden, Leer) értékesítettek. A fehn-településre vezető rövid hajóutat már üres hajóval tették meg. A fehntjerek kereskedelmi kapcsolatai a XVIII. század közepén nyugaton Angliáig és Belgiumig, keleten Dániáig és az akkori Danzig-ig (ma: Gdansk), észak felé Norvégiáig és Skóciáig nyúltak. A mezőgazdaság akkor sem szorult vissza, amikor a hajózás már nagyobb bevételhez juttatta a háztartásokat. A kis darab föld (2-4 ha) volt az a biztos háttér, amelyre abban az esetben is számíthatott a fehntjer, ha kiöregedett már a hajózásból vagy sokáig nem tért vissza a férje a tengerről. A mezőgazdasági üzemegységek száma ezért az idő előrehaladtával nem csökkent jelentősen. A kertkultúrák művelése a nők és az idősek feladata volt. A férfi lakosság többsége kereskedelmi hajózással és/vagy az azt kiegészítő szakmákkal (hajóács, kötélfonó, stb.) foglalkozott. Az általános modell az egy család – egy hajó – egy kereskedelmi vállalkozás volt (OMMEN, E. 1981). A város és vidéke közötti kapcsolat az Ems völgyében Az Ems völgyében sajátosan differenciált települési szerepkörök alakultak ki. Az Északi-tenger híres kereskedővárosai, Bréma, Amszterdam, Hamburg ténylegesen a kereskedők városai voltak. A város határain belül megtalálhatóak voltak a tengerhajózáshoz és kereskedelemhez szükséges funkciók: hajógyárak, piacok, raktárak, tőzsdék, hajózási vállalkozók, éles kontrasztként körülöttük a pusztán mezőgazdasággal foglalkozó vidékkel. A fehneknek köszönhetően az Ems folyó alsó szakaszán a különböző funkciók területileg differenciálódtak. A kereskedő-hajós réteg a szárazföld belsejében a fehn-településeken lakott, itt készültek a tengeri és belvízi hajók is. Bár Emden piaci forgalmát tekintve ez időben összemérhető volt Brémával és Hamburggal, lakossága meg sem közelítette

163

a két nagy hanzaváros népességét. Emdennek nem volt olyan erős és érdekeit érvényesíteni képes kereskedőrétege, mint az északi-tengeri kereskedők városállamainak. Az emdeni piacot ellátó kereskedők magát a várost még ideiglenes jelleggel sem tekintették lakhelyüknek és önmagukat sem tartották városi polgárnak. A fehn-települések lakói önmagukat nem polgárként (Bürger), hanem fehn-lakóként (Fehntjer) határozták meg. A város számára oly fontos kereskedő réteg pusztán a városi piac használója volt, ellentétben más városokkal, ahol a kereskedő és iparos réteg szinte maga volt a város. Hangsúlyozzuk, hogy a fehntjerek esetében nem pusztán a városi piacra bejáró, áruit eladó, szükséges cikkeket beszerző vidéki lakosságról van szó, hanem a kereskedelemmel életvitelszerűen foglalkozó, távoli vidékekkel állandó kapcsolatokat fenntartó, a városi piacot haszonszerzés érdekében használó és a város vidékén általánosan elterjedt viselkedésformáról beszélhetünk. Úgy véljük, hogy városi jelleget sugalló társadalmi összetétele és foglalkoztatási szerkezete ellenére a fehn-település nem tekinthető városnak. A fehn-települések semmilyen központi funkciót nem foglaltak magukban. A fehntjerek nem volt miért elmennie más fehn-falvakba és más települések lakói sem jártak el a fehnekre. Nem volt jellemző rájuk a XVIII. század végének városaiban már létező társadalmi sokszínűség sem. A fehnek a kereskedelemmel foglalkozó férfiak és az azt kiegészítő mezőgazdasággal foglalkozó nők települései voltak, amelyeket nem jellemeztek kirívó vagyoni vagy státuszbeli különbségek. A fehnek társadalmilag egyöntetű népessége is inkább a vidéket jellemző tulajdonság. Mi tehát a fehn-település funkciója? A fehn funkciója, hogy szállást és biztos hátteret nyújtson a városi kereskedőrétegnek és családtagjainak. A magyar településföldrajzban nem ismerünk olyan példát, amikor egy városi funkciót működtető réteg vidéken fejlődik ki, ezért nincs is rá kifejezés. Azt megállapíthatjuk, hogy Emden város rangja a fehntjer hajózás kezdetével jelentősen megnövekedett és képessé vált az Ems torkolatában betölteni azt a szerepet, amit Bréma a Weser, és Hamburg az Elba vidékén játszott. Átesett volna Emden ezen a fejlődésen, ha nem kezdődnek el a fehn-telepítések? E kérdésre nem tudunk biztos választ adni, pusztán az tudható, hogy Emden a fehnek népének segítségével vált kereskedelmi központtá. Az is bizonyos, hogy Emden vagy más város nélkül a fehn-telepek sem válhattak volna a kereskedők lakhelyeivé, hiszen hiányzott volna a központi hely, ahol áruikat értékesítik. Úgy gondoljuk, hogy a fehnek Emden városnak olyan vidéki tartozék-települései, amelyek bár önmagukban városnak nem tekinthetők, de nélkülözhetetlen elemei annak a társadalmi szövetnek és funkciócsoportnak, amelyek csak városokat jellemeznek. A fehn-települések a XIX. században A tengeri kereskedelem a XIX. század elején látványosan fejlődött. A napóleoni háborúk angol tengeri blokádja után Európa interkontinentális kereskedelmi

164

forgalma ugrásszerű növekedésnek indult. A fehntjerek kereskedelmi flottája a védett mocsári csatornák biztonságában vészelte át a háborút, míg a nagy vetélytárs Brémát és Hamburgot súlyos károk érték. A fehntjerek kiterjeszthették kereskedelmi kapcsolataikat, tengeri hajók elérték Spanyolország és Oroszország kikötőit. 1825 őszén egy papenburgi fehntjer kapitány Kanadába hajózott. A fehn-településeken a XIX. század közepén megjelent a modern ipar. Saját nyersanyagaik és kereskedelmi kapcsolataik felhasználásával az egyre gazdagabb fehn-falvak angol és holland mintára ipari üzemeket hoztak létre. A nagyobb telepeken téglagyárak épültek, hogy a gyarapodó közösségek építőanyag igényét fedezzék. Saját hajóikon vitték piacra a Bökzetlerfehn és Neuefehn között felfedezett kősót. Hajóépítő üzemek épültek minden fehn-faluban. (Ezeknek ma is működő utódja a luxus szállodahajókat gyártó papenburgi Meyer Hajógyár.) A helyben található gyenge minőségű vasércet dolgozták fel az augustfehni, papenburgi és westrhauderfehni vasgyárak. A foglalkoztatási szerkezet ellenére a fehn-települések kevés kivétellel nem városiasodtak, továbbra sem vettek fel központi szerepköröket. A fehnek nem váltak a század városba áramló tömegeinek célpontjává. Társadalmukban továbbra is a kereskedők voltak a meghatározók, de már jelen volt az ipari munkásság is, miközben a mezőgazdasági foglalkoztatás aránya csökkent, sok helyen fel is hagytak a földműveléssel. A települések képe sem változott meg. Megmaradt az egyutcás sorházas beépítés, városi jelleg csak a nagy lélekszámú Papenburgban jelent meg (BÄUERLE, L. 1969). A XIX. század második felében a fehntjer kereskedők elérték lehetőségeik határait. Hajóik megfordultak San Francisco és Makaó kikötőiben, rendszeres kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn India és Dél-Amerika városaival. Hanyatlás, és a fehn, mint sajátos településforma megszűnése A XIX. század közepére kialakult a teljes frízföldi településállomány, a „fríz honfoglalás” 1400 év után befejeződött. A gazdasági szerkezet működőképes volt, a terület képes volt növekvő lakosságát is eltartani, vagy az ipari növekedésnek induló környékbeli nagyvárosokban elhelyezni. A társadalmi szerkezet is modernizálódott, kialakultak az öntudatos polgári rétegek, a mezőgazdasági és az ipari munkásosztály. Az egyesülő Németországban kibontakozó ipari és kereskedelmi forradalom azonban elért fejlődése ellenére Frízföld egészét a belső periféria szerepére kárhoztatta. Az 1856-ban Brémát, 1862-ben Leert és Emdent érte el a vasút Hannover felől. Ezzel a városi piacokon elérhetővé vált az olcsó és kiváló minőségű Ruhr-vidéki szén. A fehnekről származó gyengébb fűtőértékű fekete tőzeg ezzel képtelen volt versenyezni. Bréma piacán 1858-ban már csak 15 márkát, a három évvel korábbi ár tizedét adták a tőzegért. A fehn-települések nem őrizhették sokáig kereskedelmi és kisipari pozícióikat sem. A vasúti szállítás megindulása tönkretette az addig virágzó hajózást az

165

Emsen, a Weseren és mellékfolyóikon. A lassú fehn-uszályok versenyképtelenek voltak a gyors és ezért hatékony vonatokkal szemben, melyek szenet és vasat hoztak a Ruhr-vidékről. A szén által keltett verseny a tőzegbányászatot, a jó minőségű vas által keltet verseny pedig az fehn-kohókban előállított vas eladását lehetetlenítette el. A tengeri kereskedelemmel foglalkozó, fehnen bejegyzett kereskedelmi hajók érkezésének számai 40 év alatt, 1903-ra nullára csökkent az emdeni kikötőben (BÜNSTORF, J. 1966). Emden pozíciói is megrendültek, a német világkereskedelem és az afrikai gyarmatosítás kiindulópontjai Bréma és Hamburg lettek. Emden még azt sem tudta kiharcolni, hogy vámszabad kikötőt alapíthasson, míg a vetélytárs városokban a kereskedelem akadálytalanul folyhatott, addig Emdenben mindenért vámot kellett fizetni. A vasútállomással rendelkező fehnek (pl. Papenburg vagy Augustfehn) megőriztek valamennyit kisipari funkcióikból, nem alakult ki olyan permanens válság, mint a többi településen. A legtöbb fehnen azonban az elkövetkező évtizedekben gazdasági-társadalmi hanyatlás következett. A XX. század második felében Frízföld újból életre kelt. A növekvő turizmusnak, az újonnan épülő második otthonoknak (pl.: nyugdíjasok kiköltözése) és a természeti értékek növekvő presztízsének köszönhetően ma Németország egyik legkedveltebb régiója. A fehntjer ma is használt fogalom Alsó-Szászországban; a jég hátán is megélni képes, üzletelő, vállalkozó kedvű embert jelent, akitől nem idegen a kemény kétkezi munka sem. Összegzés A mai Alsó-Szászország területén található fehn-települések létrehozását a túlnépesedés és a háborúkat követő hatalmi játszma kényszeríttette ki. A fehntelepülések eredeti szerepe a tőzegtermelés és a táj átalakítása volt. A városhiányos térségben azonban a piac szűkössége arra kényszeríttette a tőzeggel kereskedő fehntjereket, hogy belvízi, majd tengeri kereskedelemmel keressék kenyerüket. A fehn-települések társadalma a maga korában vidéken szokatlanul modern szerkezetet mutatott, mégis inkább rurális jellemzőket tükrözött. A város és vidéke között szokatlan munkamegosztás volt, amelyben a vidékiek egyenrangú félként vettek részt. A fehneket tönkretette a XIX. század második felében létrejövő német egység és az azt követő nagyipari felvirágzás. A mai fehn-települések már csak épületeikben emlékeztetnek az egykori szerepre. A közelmúlt fejlődésének leírása a hazai területfejlesztési politika számára is szolgálhatna követendő példával: a globalizáció áradatában is megőrizhetők a sajátos kultúrával, társadalommal, tehát egyedi értékekkel rendelkező településtípusok. A fehnek fejlődésének útja nagyszerű példája annak, hogy – egy mai szóval élve – hátrányos helyzetű térség is jó eredményeket érhet el, ha lakói ügyesen mozgósítják a térségben rejlő helyi energiákat. A Frízföldhöz hasonló, erőteljesen

166

sajátos régiók világszerte képesek a saját lehetőségeiket jól kihasználva fejlődni, ha lakosságuk innovatív és vállalkozó kedvű, amolyan fehntjer-típus. Ez a fejlődés veszélybe kerül, ha e (kis)közösségek a világgazdaság és -politika főcsapásába tartozó folyamatok útjába kerülnek.

IRODALOM BÄUERLE, L. 1969: Verstädterte Siedlungen im Moor beiderseits der deutschniederländischen Grenze. – Forschungen für deutschen Landeskunde 174. Bundesforschunganstalt für Landeskunde und Raumordnung, Bad Godesberg, pp. 5125. BÜNSTORF, J. 1966: Die Ostfriesische Fehnsiedlungen. – Geographischer Institut, Göttingen, pp. 22-129. NITZ, H. J. 1995: Historische Kolonisation und Plansiedlung in Deutschland. – Kleine geografische Schriften 8. Reimer Verlag, Berlin OMMEN, E. 1981: Leben und Arbeit der Fenhtjer. – Saját kiadás, Aurich, pp. 1-22.

167

A TURIZMUS FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY HASONLÓ ELEME A POSZTKOMMUNISTA ORSZÁGOKBAN35 MEZEI ISTVÁN Abstract Tourism has become a world-wide phenomenon and just like other services, it has changed a lot. Since it has become so wide-spread and a profit-making sector, too, every country pays a special attention to it in the development of their economies. However, the 40 years of communist dictatorship in Central and Eastern-Central European countries meant a break. During the decades of communism the possibility of mass tourism was mostly based on working class people. Accommodation facilities were built for a high number of people. After the collapse of communism countries had to adjust to the processes that had taken place in the world meanwhile. A competition began for visitors and an increasing number of well-trained experts joined it. Marketing, promotion and the press played a decisive role. While developing tourism, it turned out that it is not enough to provide visitors with sights, but they should be attracted with a great variety of programmes. Consequently, tourism requires the conscious development of towns, villages, even regions. As a result, the new accession states have included the development of the conditions of tourism in their national development plans.

Keywords: turizmus, országos turizmusfejlődés

Bevezetés A turizmus korunkban világjelenséggé vált és a többi szolgáltatáshoz hasonlóan sok változáson esett át. Tömeges elterjedése miatt jövedelemtermelő ágazat lett, ezért a gazdaság fejlesztésében külön figyelmet fordít rá minden ország. A turizmus létrejöttében több tényező játszott szerepet. Az ipari forradalom korában a jövedelmek növekedésével megnőtt a szabad idő mennyisége. Ha csak ezt a két tényezőt vesszük figyelembe, akkor kijelenthetjük, hogy egyrészt megjelent az igény a pénz elköltésére (ebből sarjadt ki a fogyasztói társadalom a 20. századra), másrészt megjelent az igény a szabaddá vált idő újszerű felhasználására. Természetesen a turizmus elterjedésének kulturális okai is vannak. Egyrészt az egyén szerepének fölértékelődése a polgári társadalmakban, aminek következtében az egyén már nem a szűkebb-tágabb közösségében keresi ideje eltöltésének minden lehetőségét, hanem tudatosan keresi a kivonulás, a kiszakadás módját. Mindez összeszövődik a szabadságvágy romantikában megjelent kultuszával. Másrészt a kulturális változáshoz hozzátartozik az a szemléletváltás, hogy a természetben, a tájban, az embert körülvevő környezetben már nem csak a megélhetés kényszerű eszközét látják, hanem esztétikai értékeket találnak benne. Ennek érdekében keresik mindazt, ami a természetben, a tájban szép, esetleg kalandos. 35

A dolgozat szóbeli változata elhangzott Vaideeniben (Románia) angol nyelven a „8th International Symposium: Alternatives for Sustainable Agrorural Development, Agricultural Tourism and Mountain Tourism from a European Union Perspective” című konferencián, 2007. június 15-én.

168

Ha a tömeges szabadidő-felhasználás nyomait keressük, akkor a jómódú családok belföldi-, illetve külföldi nyaralásán túl rá kell mutatnunk az alacsonyabb jövedelműek szervezett szabadidő eltöltésére. Ez a szakszervezeti mozgalom 19. századi felvirágzásának idején alakult ki. Turizmus a kommunizmus évtizedei alatt Közép- és Kelet-Európa országai esetében figyelembe kell venni azt a törést, amit a kommunista diktatúra 40 éve jelentett. A 19-20. századi polgári korszakban, az Európában elterjedt üdülési szokásoknak megfelelően Közép- és Kelet-Európa országaiban is általában az volt a jellemző, hogy az arisztokrácia szabad idejének jó részét felkapott külföldi üdülőhelyeken töltötte. Télen nagyvárosok szalonjaiban, színházaiban kereste a szórakozás legkülönfélébb formáit, nyáron a divatos tengerparti helyeken. A középosztály tagjai a belföldi üdülőhelyeket lepték el, ahol inkább a nyári hónapok szabadságát töltötték el családjukkal. Fokozatosan lett divat az üdülők építése pl. hegyek lábánál, vagy tavak, folyók partján. A társadalom alsó, szegény osztályai számára maradtak a helyi szórakozás lehetőségei. A szovjet megszállás, a kommunizmus évtizedei alatt a munkásosztályra hivatkozva megteremtették a tömegturizmus rendszerét. Nagy tömegeket befogadó szakszervezeti üdülők épültek, ahová szabályos időközökben megérkeztek a nagy létszámú csoportok az üzemek, a gyárak dolgozóival. Kezdetben vonattal, később busszal. Ez volt a híres „turnusváltás”, ami Magyarországon szerdára esett, ezért szerdai napokon érdemes volt elkerülni pl. a Balaton környéki utakat. Személyautóval sokkal kevesebben utaztak, mert ennek az üdültetési formának épp a tömegesség volt a lényege. A turizmusnak ez a fajtája néhány népszerű célpontra koncentrált, de az így kialakított tömegessége miatt a természetre nagy terhet rótt. A fogadáshoz és ellátáshoz szükséges építmények sokszor nem vették figyelembe a táj igényeit. Emiatt sokszor épültek olyan utak, olyan hatalmas épületek, amelyek máig ható rombolást okoztak a természet értékeiben. Ha nevetséges is, de szólni kell arról, hogy a hidegháború viszonyai miatt katonai, védelmi, nemzetbiztonsági okokból hamisították a térképeket, még a turistatérképeket is. Az ellenség megtévesztésére olyan térképeket készítettek, amelyek szándékosan torzították a valóságot (PAPP-VÁRY Á. 2006). Azt persze ma már nem tudjuk megítélni, hogy az imperialisták elleni küzdelemben ez a módszer milyen hatékony fegyvernek bizonyult, az viszont tény, hogy a kommunizmus ennek ellenére elbukott. A külföldre irányuló turizmus elé szinte minden szocialista ország nagy akadályokat gördített. A legfőbb gátló eszköz maga a pénzhiány volt, a valuta szűkössége. Ha akartak volna sem tudtak volna tömegesen nyugatra utazni a lakosok, mert nem tudták megfizetni a valutát. Emellett az útlevelek kiadását minden ország maga szabályozta, és szigorú feltételekkel korlátozták az országból

169

való kijutást. Ez a fajtája a turizmusnak is elsősorban szervezett utazásokat jelentett. Ezzel akarták elejét venni az un. disszidálásnak, azaz annak, hogy a turista kint maradjon nyugaton. A turizmusnak a szocializmus éveiben volt egy sajátos ága, a külföldre irányuló politikai turizmus. Ennek volt alfaja az etnikai turizmus. A románok szerettek volna a Moldáviában élőkkel találkozni, a lengyelek a Szovjetunió területére szerettek volna bejutni, a magyarok Erdélyt látogatták szívesen. Az etnikai turizmusban résztvevőknek el kellett tűrniük a határon is és a meglátogatott ország belsejében is a hatóságok zaklatását. Tiltott könyveket, folyóiratokat, újságokat igyekeztek átvinni a határon. Az etnikai turizmusban résztvevők úgy érezték, hogy minden látogatásukkal rést ütnek a diktatúra falán. A politikai indíttatású turizmusnak volt egy másik ága is. A Nyugat-Európából érkező turisták jó része azért az izgalomért vállalta az utat, hogy hazatérve borzongva beszéljenek a kommunista országokban velük megesett szörnyűségekről. Ezek között lehetett megemlíteni, hogy rosszak voltak az utak, hogy udvariatlan volt a kiszolgálás, hogy nem volt áru a boltok, az áruházak polcain, hogy nem volt fűtés, világítás, nem beszélve a politikai plakátok erdejéről, a dicsőítő feliratok tömegéről. Ezek hálás témái voltak a fotózásnak. Már a diktatúra végén jelent meg a bevásárlóturizmus mint új jelenség Csehszlovákiában, Lengyelországban, az NDK-ban. Magyarországon az egypárti diktatúra bomlásának volt a jele, hogy világútlevelet adtak az állampolgároknak, bizonyítandó, hogy nálunk már olyan magas színvonalú a szocializmus, hogy bátran kiengedhető bárki vásárolni az addig tiltott nyugati országokba. A magyar határ melletti osztrák falvakban gyorsan raktáráruházakat húztak fel, ahol divatos műszaki termékeket kínáltak eladásra. A legnépszerűbb és a leglátványosabb ezek közül a jugoszláv, tulajdonképpen szlovén gyártmányú Gorenje hűtőgép volt, amelyet előszeretettel vásároltak a magyarok, amit a Trabantok, Wartburgok tetején cipeltek haza, araszolva át a határon. A piaci viszonyok megjelenése a turizmusban A kommunizmus bukása után hirtelen kellett alkalmazkodni a világban időközben lezajlott folyamatokhoz. Ami a turizmust illeti, ennek a legfontosabb új jellemzői a következők lettek: • piaci alapokon kellett újjá szervezni, • le kellett mondani a tömegturizmus könnyű pénzkereseti lehetőségéről • át kellett térni a személyre szabott kínálatra, • az állam visszavonult a turizmusból, mint keresletet és kínálatot szabályozó fő szereplő, • piaci módszerekkel kellett a vendégeket megkeresni, vendégként megtartani, és ha lehet, visszahívni, • kibontakozott a verseny a vendégekért. 170

A verseny kiterjedt a vendégfogadás minden szereplőjére. Részt kellett vennie a versenyben az éttermeknek, a szálláshelyeknek, sőt a városoknak és a falvaknak is. Ez az összefogás a legfontosabb eleme a turizmusnak. Csak akkor lehet sikert elérni, ha a helyi szereplők mindegyike érdekelt a feladat megvalósításában: a helyi vállalkozók, a helyi önkormányzat, a lakosság. Ha ez az összefogás hiányzik, akkor nem lehet a turisztikai terméket eladni. A turisztikai termék eladásához szakemberek segítsége is szükséges, akik többek között segítenek elkészíteni a turisztikai vonzerő-leltárt. Ezek közé tartoznak a természeti vonzerők, a kulturális vonzerők, a védett örökségek, az egészségturisztikai vonzerők, a bor- és gasztronómiai vonzerők, a szabadidő eltöltésének lehetőségei. Előnyre tettek szert a hagyományosan híres turisztikai látványosságok. Ezek a volt kommunista országokban általában a fővárosok voltak, amelyek mellett az illető ország többi nevezetessége eltörpült. Magyarországon a Balaton tudott versenyre kelni a fővárossal, aztán ezekhez próbáltak fölzárkózni elsősorban a nyugati határ menti városok a bevásárlás lehetőségével. Az osztrák határ menti városokban egyre több fogászati rendelő nyílt meg, ahol az egyre nagyobb számban odaköltöző fogorvosok kínálták szakértelmüket. A fogászati turizmus mára oly módon alakult át, hogy ezek a fogászatok szerveznek ügyfeleiknek szórakoztató programokat a kezelés idejére a városban és a környéken egyaránt. Kialakult az egészségturizmusnak egy sajátos ága, a fogászat és a vendéglátás kombinációja. Feléledt a turizmusnak a diktatúrát megelőző évtizedekben már virágzó ága, a falusi turizmus. Azonban a hagyományos turisztikai kínálatot újabbakkal kellett kiegészíteni a látogatók egyre nagyobb igénye miatt. A falusi turizmushoz emiatt egyre több helyen kapcsolódik a lovaglás, a kerékpározás, a gasztronómiai élvezetek kínálata, sőt a borutak kialakítása. A híres pincék tulajdonosai összefogtak a vendéglátóhelyekkel, és olyan túra-útvonalakat kínálnak egy-egy tájegységben, hogy az arra járók megismerhessék a környék jellegzetes ételeit és világhírű borait, miközben élvezhetik a táj szépségét, a vidék nyugalmát. A falusi turizmus akkor tud igazán kapcsolódni a falvak gazdasági életéhez, ha sikerül összekötni a vidékfejlesztéssel. A falvak jelentős részében a legnagyobb gond a munkahelyek hiánya. Ha az egyes önkormányzatok egymással összefogva térségükben elkészítik a vidékfejlesztés stratégiáját, abban föltárják a helyi adottságokat, a helyi igényeket és lehetőségeket, kitűzik a lehetséges foglalkoztatási célokat, a vidék kapcsolódását más területek fogyasztási szokásaihoz. Ez az endogén, vagy alulról jövő (bottom up) fejlesztés azonban az egyes települések önkormányzati önállóságát igényli. Az önállósághoz pedig hozzátartozik a megfelelő személyek kiválasztásának joga és a megfelelő mennyiségű jövedelem megszerzésének a lehetősége. Ezt az összetett jelenséget szoktuk a rurális térségek modernizációjának nevezni. A rurális térségek modernizációja új szolgáltatások megjelenését vonja maga után, mint például a közösségfejlesztést, vállalkozásfejlesztést. Ezek a 171

szolgáltatások segítik a helyben lakókat hagyományos ismereteik felújításában, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban. Szükség van ugyanis kereskedelmi, pénzügyi, vállalkozói, idegenforgalmi ismeretekre, amely ismeretek sokszor távol állnak a falusi ember megszokott világától. Az új szolgáltatások közé tartozik az idegenvezetés, a lovaglás, a barlangászat, a túrázás, a vadászat, amely tevékenységek gyakorlásához nyitottságra, szervezőkészségre és jó kommunikációs képességekre van szükség. Kell a jó kommunikációs képesség akkor is, amikor a helyi kézműves műhelyben, kisebb üzemben adnak lehetőséget az idegeneknek az eszközök használatához, kisebb termékek elkészítéséhez. Ilyen lehet a szövés, a faragás, az agyagozás. Bortermő helyeken a szüreti munkákba vonják be a fizető vendéget (CSEPREGI T. – HAJÓS L. 1997). Hagyományosnak mondható az ifjúsági turizmus is, amely továbbra is a fiatal korosztályt célozza meg. Ez a korosztály még nem igényli a kényelemnek, a komfortnak azt a magas színvonalát, amit a felnőttek, ugyanakkor lényegesen jobban igénylik a testmozgást, a fizikai megerőltetést, illetve a kiegészítő, a fáradtságot levezető színes programokat, a közösségi élményeket. A hazai- és nemzetközi vízi- és kerékpáros túrák, a hosszú gyalogtúrák résztvevői elsősorban fiatalok. A bevásárló turizmus új értelmet kapott. A nagy kelet-nyugati jövedelemkülönbségek miatt ma sem alakultak ki a nyugati országokkal azonos vásárlási szokások a posztkommunista országokban, de megjelentek azok a nagy áruházak, áruházláncok, amelyek egyrészt behozták a nyugati áruválasztékot, másrészt az alacsonyabb árfekvés miatt időről időre változó irányba indulnak vásárolni az emberek. Egy-egy megjelenő kurrens cikk miatt a nyugatiak számára is kedvező vásárlási feltételeket biztosítanak ezek az áruházak. Ettől függetlenül, az életmód úgy átalakult, hogy bármilyen nemzet turistáiról is legyen szó, a vásárlást mindig bele kell kalkulálni az időtöltésbe. A turisták, akár egyedül, akár családosan, akár szervezetten érkeznek, mindig igényelnek időt arra, hogy megnézzék a boltok választékát, hogy kedvükre vásároljanak. A bevásárló turizmusnak az a válfaja, amely az árkülönbségeket használja ki, nagyon ismert a keleti országokban. Ebben a körben a legismertebb a benzinturizmus, mert az országok közti árkülönbséget kihasználva a határok mentén igen nagyarányú fekete benzinkereskedelem zajlott éveken át, elsősorban Ukrajna és Szlovákia irányába. Ismert ez a jelenség Romániában is, például a jugoszláv háború időszakából. A bevásárlás kapcsán meg kell említeni, hogy kialakult egy sajátos harc is a fogyasztási javak piacán. Ismert az a jelenség, hogy a mindent elöntő reklámok révén szerte a világban sikerült elérni, hogy mindenki hasonló fogyasztási javakat tartson divatosnak. Érvényes ez az autókra, az öltözködésre, a telekommunikációs eszközökre, az italokra. A fogyasztás globális szinten uniformizálódik. A harc pedig ott van, hogy a látványosságokat kínáló helyek a mi országainkban elsősorban alkalmazkodni akartak ehhez a kihíváshoz. Ezért ma már mindenütt lehet kapni hamburgert és Coca Colát. Azonban egyre inkább rájönnek a turisztikai 172

kínálat fejlesztése során, hogy a helyi ízek is vonzó célpontot jelentenek az egyformaságtól megcsömörlött turisták számára. Magyarországon országos jelentőséget kapott a turizmus akkor, amikor kormányprogrammá emelték a gyógyturizmus fejlesztését. Kihasználva a Kárpátmedence termálvízkészletében rejlő lehetőségeket, olyan gyógyfürdőfejlesztéseket kezdett támogatni a kormány pályázatok útján, amely gyógyfürdők részben a betegek gyógyítását vállalták, részben a látványfürdők segítségével a fiatalabb korosztálynak, a családoknak nyújtottak élményekben gazdag programokat. A kulturális turizmus is új ágazata a turizmusnak. Igaz, hogy hosszú évszázadokon át az elit, ezen belül az értelmiség igénye volt, hogy nevezetes épületeket, festményeket, szobrokat és más kulturális jelentőségű látnivalókat megcsodáljon. Az ilyen élményekről irodalmi művek születtek. Korunkra azonban ez tömeges jelenséggé vált az iskolázottsági szint emelkedése, a tudásalapú társadalom építése miatt. Az oktatás, a közművelődés, a művészeti szolgáltatások igénybevétele egyre nagyobb tömegek igénye lett. Ide sorolhatjuk a fiatalok zenei koncertek iránti igényét is, amely igényt hatalmas tömegeket mozgató fesztiválokon elégítenek ki. Mindezek azt vonták maguk után, hogy a kultúra tömegesedni kezdett, a piac törvényei szerint kezdett módosulni. Megjelentek azok a kulturális termékek is, amelyek divattá válva kerülnek nagy mennyiségben forgalomba. Ennek egyik látványos következménye, hogy a múzeumok ma már az állandó kiállításaikat háttérbe szorítják, és helyettük látványos időszaki kiállításokat rendeznek. Emellett a múzeumok épületében kávézókat nyitnak, és boltokat üzemeltetnek, ahol a művészi tárgyakról készített másolatokat árusítják (SÜLI-ZAKAR I. – EKÉNÉ ZAMÁRDI I. – KOZMA G. – TEPERICS K. 2006). A kulturális tevékenységek sorában is említhetjük, hogy nagyon megnőtt a helyben lakó kis- és közepes vállalkozások szerepe, megnőtt a hagyományok jelentősége. A hagyományokat megtartó, egyedi termékeket gyártó helyi kézműipar be tud épülni a globalizált kulturális iparba, sőt jövedelemforrássá válik, munkahelyeket tud teremteni. A helyi ipar termékeit a kereskedők viszik a turisták által látogatott forgalmas helyszínekre. A kulturális turizmus központjai azonban elsősorban a városok. Korábban az ipar és a szolgáltatások mellett csak másodlagos szerepet vitt a kultúra a városokban, ma már azonban a gazdasági élet fontos része lett. Bizonyság erre az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat. A turizmus feltételei A turizmus fejlesztésének igen sok összetevője van. Ha valahol turistákat akarnak fogadni, meg kell teremteni a tágabb értelemben vett kommunikáció lehetőségét. Ennek egyik vetülete a közlekedés. Biztosítani kell a közlekedés minél több formáját. Jó minőségű közutakra, tiszta és pontosan közlekedő vonatokra van szükség, de egyre nagyobb a jelentősége már a mi országainkban is a légi

173

közlekedésnek. Ezek mellett a gyors közlekedési eszközök mellett ma már a kerékpár is divatos közlekedési eszköz lett. A közlekedést illetően tulajdonképpen azt kell tudatosan megszervezni, hogy a turista a saját lakásától a turisztikai célpontig el tudjon jutni folyamatos közlekedéssel. Ez különböző közlekedési eszközökkel történhet, de a közlekedési eszközök közti váltásnál nem szabad magára hagyni a turistát. Információ, útbaigazítás, tájékoztatás szükségeltetik. A kommunikáció másik nagy ága a kapcsolattartás kiépítése, biztosítása, amihez megfelelő telefonösszeköttetést kell teremteni, sőt ma már elengedhetetlen az internetes kapcsolat kiépítése, jó minőségű honlap szerkesztése. Ezen kívül újságokra, prospktusokra, szórólapokra, térképekre, hirdető táblákra van szükség. Az is tény, hogy ha egy település szeretné az idegenforgalmát föllendíteni, akkor azt nem teheti meg anélkül, hogy először ne a saját települési infrasturktúráját tegye rendbe. Szükség van az út-, a víz-, a csatorna-, az elektromos- és a távközlési hálózat megteremtésére. Ez szolgáltatja az alapot, ami után létre kell hozni a megfelelő szálláshely-kínálatot, biztosítani kell az étkeztetést, a kereskedelmi ellátást, sőt az egészségügyi ellátásra is szükség lehet. A különleges szolgáltatások – mint például a fogaskerekű, a függővasút, a felvonók, a szórakoztató helyek, stb. – pedig még csak ezután következnek. A turisták igénylik a látványosságot, amit csak emelt színvonalú szolgáltatásokkal lehet kielégíteni (LENGYEL M. 1992). Nehézségek A turizmusnak mint szolgáltatásnak azonban van a mi éghajlatunkon néhány nehézsége is. Ezek közül a legismertebb a szezonalitás. A négy évszak – minden szépsége ellenére – megnehezíti a folyamatos turisztikai szolgáltatást. A szezonalitás miatt rövid ideig, csak az év bizonyos szakaszában van nagy létszámú látogató, az év többi részében viszont nincs bevétel. Ez komoly terhet jelent a turizmussal foglalkozóknak. Ennek a jelenségnek a másik oldala, hogy a szezonban túlzott mértékű az igénybevétel. Ehhez túlméretezett fogadó kapacitások kellenek, amiket nem lehet jól kihasználni. A csúcsidényben hiányzik a munkaerő, máshonnan kell munkásokat toborozni. Ez is oka lehet annak, hogy a turizmus nem tud jól integrálódni a helyi gazdaságba. Érezhetően a jólét, a gazdagság és a béke az alapja a turizmusnak, mint új iparágnak.

174

IRODALOM CSEPREGI T. - HAJÓS L. 1997: A falusi turizmus szerepe az integrált vidékfejlesztésben. – In: Kovács T. szerk.: A fenntartható mezőgazdaságtól a vidékfejlesztésig. IV. Falukonferencia. MTA RKK Pécs, pp. 267-272. LENGYEL M. 1992 A turizmus általános elmélete. – KIT, Budapest. 180. p. PAPP-VÁRY Á. 2006: Torzított turistatérképek Magyarországon. – In: Kókai S. szerk.: Földrajz és turizmus. Tanulmánykötet dr. Hanusz Árpád 60. születésnapjának tiszteletére. Nyíregyháza, 2006. pp. 269-278. SÜLI-ZAKAR I. - EKÉNÉ ZAMÁRDI I. - KOZMA G. - TEPERICS K. 2006: Debrecen kulturális gazdagsága és gazdasága. – In.: Kókai S. szerk.: Földrajz és turizmus. Tanulmánykötet dr. Hanusz Árpád 60. születésnapjának tiszteletére. Nyíregyháza, 2006. pp. 313-334.

175

A VAJDASÁG FEJLETTSÉGÉNEK TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI NAGY IMRE Abstract The present-day Voivodina (Autonomic Province of Republic of Serbia) come into being from three historical regions (Batshka, Banat, Srem). This administrative structure constituted from 45 communities. Despite of its homogenous physical structure, economically it shows very heterogeneous region because of its demographical dynamics and structur’s alteration in last 50 years. After World War II and after the civil war in former Yugoslavia mass of refugees settled in Voivodina (from Croatia, Bosnia and Herzegovina) which economical and social and educational structure were different in the relation with the domestic inhabitants. Hereby it transformed to mosaic-like microregions which are on heterogenic state of development. Especially the underdeveloped villages exist in Banat’s border region and some villages in Serem region.

Kulcsszavak: Vajdaság, belgrádi agglomeráció, településfejlettségi index, szegénység

Bevezetés A mai Vajdaság (Szerbia autonóm tartománya) három történelmi régióból (Bácska, Bánság és a Szerémség) jött létre. Jelenlegi közigazgatási beosztása alapján 45 községből áll, melyeket a történelem folyamán olyan változások érték, amelyek természeti homogenitását gazdasági és társadalmi szempontból heterogén fejlettségű mikrorégiókra, különböző fejlettségű mozaikos szerkezetté alakították. A 45 községet 7 körzetbe sorolták, amelyek nem jelentenek közigazgatási felosztást, bár az utóbbi időben a statisztikai feldolgozásokban a körzetekre vonatkozó összesítések is megjelennek. Szerbia földrajzi helyzete nagyban meghatározza a Vajdaság lakosságának és településeinek, valamint gazdaságának térszerkezetét, melyet az észak–déli tengely (Szabadka–Újvidék–Belgrád–Leskovac–Vranje) és egy kelet–nyugati tengely (Szabács–Sremska Mitrovica–Obrenovac–Belgrád–Pancsova–Szendrő) és azok kereszteződése determinál (OCOKOLJIĆ, M. szerk. 2003). Szerbia Területrendezési Tervének (SZTT) elemzése az 1960–1990-es időszakra vonatkozóan egyértelművé teszi azonban, hogy az iparosodás által előidézett városi migráció területi sajátosságainak körvonalai az Újvidék–Belgrád fejlődési tengely mentén jelennek meg a legintenzívebben, amihez a két város vonzáskörzetébe tartozó városok kötődnek: a fejlődési pálya által lefedett szerémségi oldal (Sremska Mitrovica és Ruma községek), valamint a városi szuburbán területek. A belgrádi agglomeráció jól hasznosítja a Duna–Száva kommunikációs és fejlődési tengely adta lehetőségeket, annak ellenére, hogy a korábbi, NyugatEurópa irányából származó előnyök az ország szétesésével lényegesen csökkentek, s megrekedt a korábbi Jugoszlávia fő kommunikációs pályájának lendületét élvező város fejlődése. A Nyugat-Európa és a Közel-Kelet között „félúton” fekvő Belgrád 176

így a második Jugoszlávia területének mindössze 34,5 %-ára csökkent terület fővárosa lett, ami még ennél is kevesebb, ha a nemzetközi felügyelet alatt álló Koszovót nem számítjuk bele. Szerbia területi különbségei különös tekintettel Vajdaság helyzetére Szerbia eddigi gazdasági fejlődésében a regionális fejlődés külön problematikával bír, tekintettel arra, hogy az eddigi fejlődési folyamatok kifejezett aránytalan helyzetet teremtettek az egyes régiók között, regionális központok és környezetük valamint város–falu relációban. Ezek a különbségek az átalakulás folyamán még jobban mélyültek. Szerbia népességének természetes fogyása magán viseli az Európára jellemző tendencia jegyeit. A természetes szaporodás gyakorlatilag egész Szerbiában csökkenést mutat, ami a lakosság elöregedéséhez vezet. A demográfiai területi különbségeket jól mutatja a szerbiai népesség elöregedése, valamint Koszovó magas természetes szaporodási rátája. Jól érzékelhető, hogy a demográfiai értelemben vett „fiatal” községek (túlnyomórészt Koszovóban) ugyanúgy az alacsony nemzeti jövedelmű területekhez tartoznak, mint az elöregedő népességű községek Kelet-Szerbiában. A fejlett területek az 1980-as évek ipari fejlődése és urbanizációja, valamint a bevándorlás eredményeként alakultak ki. A foglalkoztatottság alacsony szintje a Szerémségben és Macsvában (Szabácsi körzet) a régi Jugoszlávia szétesésének következménye. A menekült lakosság legnagyobb része ezekben a körzetekben, továbbá a Nyugat-bácskai36 körzetben (Zombor) és Belgrád környékén telepedik le. A Toplicei (Toplički) és Jablanicai (Jablanički) és Braničevoi (Braničevski) körzetek az elvándorlás és a kedvezőtlen korszerkezetű (elöregedő) népesség, a tradicionális külterjes mezőgazdaság és a relatíve magas mezőgazdasági népesség tipikus területei. A fejletlen gazdaság tehát nem tudja alkalmazni a rendelkezésre álló munkaerőt. A nemzeti jövedelem aránytalan térbeli megoszlását a népesség területi elhelyezkedése, az urbanizáció mértéke, a kereskedelmi központokhoz való közelség és az infrastruktúra kiépítettsége befolyásolja. A fejlett körzetekhez a belgrádi, a dél-bácskai és a dél-bánsági körzetek tartoznak. A Dél-Bánság fejlettségét Belgrád közelsége, vonzása és Pancsova iparának (komplex nehézvegyipar) gazdasági ereje alapozza meg. Dél-Szerbiát a szerbiai fejletlen területeket szabályozó törvény alapján (SGRS, 1995) a fejletlen területek között tartják számon, ezen belül Tutin, Kuršumlija, Žitorada, Bojnik községek a legfejletlenebb kategóriába tartoznak. A Raškai körzetben Preševo a legfejletlenebb, de a többi község is kimondottan fejletlen. A nemzeti jövedelemben a mezőgazdaság és a kereskedelem részarányához viszonyítva a többi tevékenység összesen annyit tesz ki, mint az említett kettő. A bányászat és a 36

A körzet lakosságát a II. világháborút követő irányított bevándorlás (kolonizáció) népessége alkotja, ami különösképpen vonzó a letelepedők körében, mivel a német lakosság által elhagyott falvakba költözhettek be.

177

feldolgozóipar a községek többségében visszafejlődött, ami a Bori és Zaječari körzetek példáján is jól látható. A Vajdaságban a fejlettségbeli területi különbségek problémáját szintén a demográfiai csökkenés súlyosbítja, ami a Bánság határmenti községeire jellemző, az ipar ésszerűtlen területi szerkezete, a munkanélküliség növekedése és a kiegyensúlyozott regionális fejlődés intézményesített kereteinek hiánya. A 2001–2005 időszakban a makrogazdaság körülményei, a termelékenység és a beruházás lehetősége lényegesen megnőtt a korábbi évekhez képest. A GDP 5 %os évi növekedést mutatott. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem Apatinban volt a legnagyobb: a vajdasági átlag duplája (232,6%), míg Karlócán ez az átlag a legalacsonyabb volt (a vajdasági átlag 37,5%-a). A nagyvárosok és ipari központok átlaga szintén meghaladta a vajdasági átlagot (1. ábra). A foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulása különös jelentőséggel bír a szegénység problematikáját illetően. 2005-ben a foglalkoztatottak száma (544 776 fő) 26,8 %-a Vajdaság népességének. Átlagon felüli foglalkoztatottsága csak az erős gazdasági és hivatali központoknak volt. Ezzel szemben a munkanélküliség (a munkanélküliek száma 2005-ben 275 605) a teljes népesség 13,5 %-át érinti, s a 45 község közül csupán 11-ben jegyeztek alacsonyabb munkanélküliséget a vajdasági átlagnál (2. ábra).

1. ábra A vajdasági községek nemzeti jövedelme (Forrás: Vajdaság gazdaságfejlesztési programja, PPRV 2006)

178

2. ábra Munkanélküliség a vajdasági községekben (Forrás: Vajdaság gazdaságfejlesztési programja, PPRV 2006)

A regionális fejlettség általános szintjének négy indikátor alapján kialakított komplex mutatóval történő elemzése a 2002-es statisztikai adatok alapján azt mutatja, hogy az ipari központok kiugranak a többi község fejlettségéhez viszonyítva. Apatin (364,5 index-szel) az első, majd Újvidék következik 319, Magyarkanizsa 314,2, Verbász 313,4 és Óbecse 312,6 index-értékkel. A legfejletlenebb községek ezen mutató alapján Kishegyes 120,9 index-szel, amelyet Karlóca 144,9 értékkel, Ingyija 161,6, Titel 171,7, Opáva 174 és Ópazova 181 index-értékkel követ (3.ábra). Ez azt jelenti, hogy a fejlett községeknek aránylag nagy az egy főre jutó nemzeti jövedelme, ami a komplex értékek kialakításában domináns indikátorként szerepelt. A népesség életszínvonala (szegénység) Annak ellenére, hogy a tartomány Szerbia legfejlettebb régiója, a Vajdaságnak is sajnos szembe kell néznie a szegénység (elszegényedés) problémájával, aminek fő mozgatói a munkanélküliség (különösen a hátrányos helyzetű csoportok esetében), a nem kellő szociális és egészségügyi odafigyelés a legjobban veszélyeztetett társadalmi csoportok tekintetében, valamint az iskoláztatáshoz történő nem egyforma hozzáférési lehetőség és az ebből adódó eltérő képzettségi színvonal a rurális térségek esetében. 179

3. ábra A vajdasági községek fejlettségi indexei (Forrás: Vajdaság gazdaságfejlesztési programja, PPRV 2003)

A lakosság életszínvonalát feltáró felmérés37 (2002–2003) azt mutatja, hogy a szegénység a Vajdaságban a szerbiai átlag alatti, valamint azt, hogy a tartomány népességének 8,8%-a volt szegény 2002-ben. Ez azt jelenti, hogy a szegények kategóriájába tartozó népesség napi 2,4 USD-ral kevesebbet fogyaszthatott az általánosan megállapított szegénységi szintnél38 (1. táblázat). Ha azonban hozzáadjuk azon népességcsoportokat, amelyeknek életszínvonala a határérték körül alakult (anyagilag nem kellő mértékben biztosítottak), akkor a szegénység képe sokkal riasztóbb, mintha csak az első kategóriát vesszük figyelembe (PPRV 2006). A 2003-ban végzett felmérés szerint a tartomány népességének 8,8%-a számítható a szegények közé, ami mintegy negyedével alacsonyabb a szerbiai átlagnál, a Közép-szerbiai régió szegénysége pedig közel duplája a vajdasági szegénységi szintnek. A belgrádi régióhoz viszonyítva viszont a Vajdaság szegénysége kétszer nagyobb volt 2003-ban, ami a belgrádi népesség alacsony rurális mutatóival és a munkaviszonyban lévők bérének reális növekedésével magyarázható (PPRV 2006).

37

Felmérés Szerbia lakosságának életszínvonaláról (2002–2003) A minimális életszínvonalat jelző szint, amelyet az öltözködéssel és lakásköltséggel hozzáadott fogyasztói kosár értékével állapítanak meg. 38

180

1. táblázat A szegénység általános mutatói, 2002 (%)

Terület Belgrád városi falusi Vajdaság AT városi falusi Közép-Szerbia városi falusi

Szegények 7,9 6,9 12,2 8,8 6,8 11,5 16,6 10,0 22,7

Anyagilag nem kellő mértékben biztosított 15,0 13,2 22,9 18,4 16,0 21,5 29,8 21,3 37,7

A szegénység viszonylagos rizikója 74,5 65,1 115,1 83,0 64,2 108,5 156,6 94,3 214,2

Forrás: Vajdaság gazdaságfejlesztési programja (PPRV 2006) alapján a szerző által módosítva

IRODALOM OCOKOLJIĆ, M. (szerk.) 2003: Geografska struktura i regionalizacija Srbije II. (Szerbia földrajzi szerkezete és regionalizációja II.) – Posebna izdanja Knjiga 53. Srpska Akademija Nauke i Umetnosti, Geografski Insti tut „J.Cvijić”. Beograd PPRV 2003: Program privrednog razvoja Vojvodine, 2003 (Vajdaság gazdaságfejlesztési programja, 2003) PPRV 2006: Program privrednog razvoja Vojvodine, 2006 (Vajdaság gazdaságfejlesztési programja, 2006) SGRS 1995: Službeni Glasnik Republike Srbije br. 53, iz 1995 g. (Szerbia Köztársaság Hivatalos Lapja 53. sz. 1995) SZTT 1996: Prostorni Plan Republike Srbije, 1996 (Szerbia Területrendezési Terve, 1996)

181

EGÉSZSÉG, EGÉSZSÉGÜGY, HATÁRMENTISÉG PÁL VIKTOR Abstract In our study we gathered the results of researches together which are between the subject matters of frontierness and of health. In our first case study we proved that the state of health of residents living in border regions is not necessarily worse than the state of health of the ones living adjoining areas. In our second case study we analyzed the state of health of residents living in a border microregion by means of questionnaires. Finally, we made a scientific literature-based review of the possibilities of international medical attendances streaming through the borders in Hungary.

Kulcsszavak: határmentiség, egészségi állapot, egészségügy, nemzetközi betegforgalom

Bevezetés Pál Ágnessel kollégaként és beosztottként számos kutatásban dolgoztam együtt. E kutatások nagy része a határ menti területek társadalmi-gazdasági problémájával, speciális helyzetével foglalkozott. A közös munkák által inspirálva készítettem néhány saját elemzést a határ menti térségek népességének egészségi állapota, illetve egészségügyi ellátása témaköreiben. E kutatások egy-egy esettanulmányként mutatnak be néhány kérdést az egészség és határmentiség témaköréből, s azokban az években születtek, amikor Ágival együtt dolgoztunk. E tanulmányban ezek legfontosabb eredményeit gyűjtöttem össze, kiegészítve a szakirodalom ide vonatkozó eredményeivel. A határ menti térségek népességének egészségi állapota Az 1980-as és 1990-es évek demográfiai, népegészségtani, egészségügyi gazdaságtani, szociológiai és egészségföldrajzi kutatásai bebizonyították, hogy az egészségi állapot és egészségügyi ellátás rendszere nagy területi különbségeket mutat az országon belül. Erre alapozva a határmenti térségek gazdasági-társadalmi földrajzi sajátosságait bemutató munkák úgy vélték, hogy mivel a határmenti területek többnyire perifériák az országon belül, a perifériahelyzet a népesség rosszabb egészségi állapotát eredményezi, továbbá az egészségügyi rendszer is elmaradottabb lesz (PÁL Á. 1999). Olyan jellegű kutatások azonban, melyek változatos statisztikai mutatók alkalmazásával, az egész határmenti térségre kiterjedően igazolták volna akár ezt a hipotézist, akár ennek ellenkezőjét – néhány kivételtől eltekintve (HOÓZ I. 1992; KOVÁTS Z. 1996; MOHOS M. 1996) – nem készültek. E munkák egyik csoportja többnyire demográfiai jellegű, s az egészségi állapotot a halandóság felől közelítik meg. Az elemzések másik csoportja több mutatót alkalmaz az egészségi állapot és 182

az egészségügyi rendszer bemutatására a határmentén, azonban a vizsgálatok csupán a határmenti kistérségekre terjedtek ki. (PÁL V. 1996) Az utóbbi lvekben olyan kutatások készültek, amelyek az egész határ menti térségéet vizsgálták, azonban a vizsgált mutatók köre nem terjedt ki az egészségi állapotra, illetve egyegy demográfiai mutatót vizsgáltak egy szűkebb határszakaszon (KOVÁCS Cs. 2001; 2007). Kutatásunk alapkérdése, hogy a határmenti területeken élő népesség egészségi állapota ténylegesen rosszabb-e az országos átlagnál, s az egészségügyi rendszer pusztán határmenti jellegénél fogva rosszabb helyzetben van-e? Határmenti területnek azokat a településeket tekintettük, amelyek területe beleesik a határral párhuzamosan húzott 20 km-es sávba (KOVÁCS Cs. 2007). Az elemzéshez az 1998-as év adataiat használtuk fel. A határmenti települések 13,6‰-es halálozási rátája 1998-ban alig volt magasabb az országos 13,58‰-nél. Az egyezés hasonló mértékű lenne standardizált halálozási ráták esetében is, hiszen az ország és a határmenti területek népességének átlagéletkora is gyakorlatilag megegyezik: Magyarország esetén 39,29 év, míg a 20 km-es határtérségben 39,61 év, s nem magasabb a 60 éven felüli népesség aránya sem a határmenti területeken. (1. táblázat) Hasonló kép rajzolódik ki egy másik, szintén az egészségi állapotot jelző mutató, a 100 lakosra jutó kórházi ápolási esetek száma alapján. Az országos 18,31 ápolási eset/fő/év csak enyhén alacsonyabb a határmenti területek értékétől (18,37 ápolási eset/fő/év). Ezt az azonosságot támasztja alá az egy lakosra jutó háziorvos-beteg interakciók száma („orvoshoz-fordulás”) is. Csupán a 100 lakosra jutó közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők száma magasabb valamelyest az országos átlagnál (1. táblázat). 1. táblázat

A 20 km-es határmenti sávban fekvő települések A 20 km-es határmenti sávon kívül fekvő települések Magyarország

100 lakosra jutó közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők száma

Az orvoshoz fordulás mértéke

100 lakosra jutó kórházi ápolási esetek száma

14 év alatti népesség aránya (%)

60 éven felüli népesség aránya (%)

Átlagéletkor (életév)

Nyers halálozási ráta (‰)

A népesség részesedése az ország népességéből (%)

Népességszám (fő)

Terület

Települések száma (db)

Az egészségi állapot néhány sajátossága a határmenti térségben 1998-ban

1243

2515063

24,37

13,60

39,61

19,39

16,40

18,37 6,10

5,02

1888

7803700

75,63

13,58

38,58

19,74

15,58

18,29 5,88

4,55

3131 10318763 100,00

13,58

39,29

19,66

15,78

18,31 5,93

4,66

Forrás: KSH és Gyógyinfok adatok alapján saját számítás

183

Az egyes egészségi állapot indikátorok határmenti térségen belüli területi megoszlása azonban már mutat eltéréseket. Bár a halálozási ráta településenként mozaikos képet mutat különösen a kistelepülések extrém értékei miatt, a 100 lakosra jutó éves kórházi ápolási esetek száma meglepő regionális sajátosságokkal bír. E szerint a Nyugat- és Északnyugat-Dunántúl határmenti településeinek lakóinak kevesebbszer kell kórházba menniük, mint az Észak- ÉszakkeletMagyarország vagy a Dél-Dunántúl határmenti településein élőknek. Míg az első csoportba tartozó települések 100 lakója közül szinte homogénen mindössze 9-16 kerül kórházba, addig a második csoportba tartozó települések lakói közül körülbelül 20-32-en, így a különbség durván kétszeres (1. ábra). A 100 lakosra jutó közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkező lakosok számának térbeli eloszlása meglepően hasonlít a kórházi ápolási esetek térbeli eloszlására, csupán Zala és Somogy megye határmenti településeinél mutatkozik eltérés.

Ápolási eset 20,3 - 32 18,5 - 20,3 16,1 - 18,5 9,1 - 16,1

(322) (280) (321) (321)

országos átlag: 18,31

1. ábra A 100 lakosra jutó éves kórházi ápolási esetek száma a határmenti térség településein 1998ban (Forrás: KISS J. P. - PÁL V. 2001 alapján szerk.: PÁL V. 2002)

Összességében tehát a határmenti térségben élő népesség egészségi állapota nem tér el lényegesen az ország egyéb területeitől, a határmenti fekvés periférikussága nem okoz anomáliát az egészségi állapotban. Mindemellett maga a határmente egészségügyi szempontból területileg differenciált, de ezek a különbségek az ország területén meglévő regionális különbségekből fakadnak.

184

Egy határmenti kistérség népességének morbiditási viszonyai Az egészségi állapot azonban nem csak a határ menti térség egészsén vizsgálható, hanem egy szakszán is. Ehhez kapcsolódóan arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mennyire alkalmas az önértékelésen alapuló egészségi állapotfelmérő kérdőív kisebb területi egységekben (pl. határ menti kistérségekben) az egészségi állapot és a kockázati tényezők bemutatására, az országos folyamatokkal való területi összehasonlításra, a belső területi különbségek elemzésére, illetve az időbeli folyamatok vizsgálatára. A Makói Kistérségben, 1999-ben és 2005-ben az országos egészségi állapotfelmérésekéhez (Általános Egészségi Állapot Felmérés 1994, Országos Lakossági Egészségfelmérés 2003) hasonló kérdőívet töltettünk ki az országos adatfelvételek mintáját követve, 400 fős lakossági mintán. 1999-ben 297, 2005-ben 394 kérdőíves felvétel valósult meg a tervezett 400-ból. Az adatokat elektronikusan rögzítettük, összesítettük, majd matematikaistatisztikai és helyenként térképi módszerekkel (MapInfo) feldolgoztunk. Összességében elmondható, hogy az alapvető arányok 1999 és 2005 között csak kevés egészségi állapot vagy kockázati tényező-indikátor esetében változtak lényegesen, azonban kisebb eltolódások – különösen a falu-város relációban – tetten érhetők. A kérdőívből kirajzolódó betegségstruktúra mindkét évben heterogén volt, nem vág egybe más, az egészségi állapotra utaló mutatókkal. A megkérdezettek nem ismerik pontosan megbetegedéseiket, saját egészségi állapotukról kevéssé tájékozottak. A „vélt egészség”, illetve az egészséggel összefüggő életmódbeli tényezők (káros szenvedélyek, táplálkozás, testmozgás), továbbá a fizikai és a pszichés egyéb kockázati tényezők (testtömeg-index, foglalkozás, jövedelmi viszonyok, pszichés állapot) mindkét évben is jól vizsgálhatók voltak, s ezekben a kistérségen belüli településtípus-szerinti differenciák is kimutathatók. A Makói kistérség halálozási viszonyai kedvezőtlenebbek mind az országosnál, mind a megyéjénél, s ez hosszú időtávban is konzerválódott egészen napjainkig. A kistérség népességének egészségi állapotában lévő területi különbségek jól tükröződnek a halálozásokon (2. ábra). A kistérség keleti része lényegesen kedvezőtlenebb halálozási viszonyokkal rendelkezik, mit a nyugati rész. Csak Óföldeák szociális otthona okoz anomáliát ebben, illetve Ambrózfalva és Pitvaros, továbbá Kövegy. A Makói kistérségben a legtöbben inkább jónak ítélik az egészségi állapotukat. Ez azt jelenti, hogy megkérdezettek közel 60%-a vélte jónak az egészségi állapotát 2005-ben, amely valamivel magasabb, mint 1999-ben. Csökkent ugyanakkor azoknak az aránya, akik nagyon jónak tartják az egészségüket, de csökkent azoké is, akik inkább rossznak tartják. E változások ellenére elmondható, hogy az egészségi állapot megítélése fő arányaiban nem változott (3. ábra). A pszichés helyzet önértékelése 1999-hez képest összességében romlott. Némileg többen érzik magukat kimerültnek és gyengének, mint korábban, és 185

sokkal magasabb azoknak az aránya, akik idegesnek-feszültnek érzik magukat. Ez azt jelenti, hogy míg korábban a megkérdezettek 40,5%-a érezte idegesnekfeszültnek magát, addig ma ez az arány 54,6%, azaz közel 14%-os a növekedés. Ugyanakkor a szorongások, félelmek aránya nem nagyon változott. Fontos viszont, hogy nő azoknak az aránya (a korábbi 4,5%-ról 11,7%-ra), akik mentális problémáikkal pszichiáterhez fordulnak. A mintabeli népesség pszichés helyzetének településtípusonkénti jellemzői kissé átalakultak. Jelenleg a falun élők érzik kimerültebbnek és gyengébbnek magukat a városiakkal szemben, míg ez korábban fordított volt. Ma mind a falvak, mind Makó lakói gyakrabban fordulnak pszichiáterhez, de a városiaknál a növekedés nagyobb mértékű. Az öngyilkossági kísérletnél és a szuicid gondolatoknál a helyzet megfordult: korábban a makóiak, ma a környékbeliek vannak többségben. A rendszeresen gyógyszert fogyasztók aránya lényegesen növekedett. Míg korábban a megkérdezettek mindössze 33%-a fogyasztott rendszeresen gyógyszert, addig ma 42,3%-a, s eltűntek a gyógyszerfogyasztás településtípusonként korábban meglévő különbségei, így napjainkra a falvak lakói is ugyanolyan arányban váltak gyógyszerfogyasztóvá. Lényegesen emelkedett – és településtípusonként szintén homogenizálódott – a magas vérnyomásra gyógyszert szedők aránya. Lényegében a többi vizsgált betegség mindegyikére nagyobb arányban szednek gyógyszert a megkérdezettek. 25,00 ezrelék

Makói kistérség Csongrád megye

20,00

Magyarország

Átlag

15,00

10,00

5,00

1994-2003

1990-2003

2003

1980-2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

0,00

2. ábra A Makói kistérség halálozási arányának időbeli változása megyei és országos összehasonlításban, illetve a halálozási ráták átlaga (Forrás: KSH T-STAR, Területi Statisztikai Évkönyvek alapján saját számítás, szerk.: PÁL V. 2005)

186

100%

3,8

5,1

21,8

17,4

2,5

nagyon rossz 26,1

80%

inkább rossz 60%

59,6

65,6

53,8

40%

inkább jó

20%

14,7

12,3

Makói kistérség

A makói kistérség falvai

17,1

nagyon jó

0% Makó

3. ábra Az általános egészségi állapot megítélése a Makói kistérségben 2005-ben (Forrás: kérdőíves felmérés, szerk. PÁL V. 2005)

A rendszeresen dohányzók aránya 23,1%-ról 32,7%-ra nőtt, s ennek megfelelően csökkent az egyáltalán nem dohányzók aránya, míg az alkalmanként dohányzók nagyjából az 1999-es körüli szinten maradtak. A városban élők közül még mindig kevesebben dohányoznak, mint a falvak lakói, de az eltérés nem lényegi. A kistérség lakóinak táplálkozási szokásai sem alakultak át radikálisan 1999 és 2005 között. Például az étkezéseknél továbbra is a növényi olaj, illetve a sertészsír dominál. Szinte minden részfolyamatból látható, hogy a Makói Kistérségben a vizsgált két között (1999 és 2005) az egyes tényezők arányai nagyjából ugyanazok maradtak. Így arra a következtetésre juthatunk, hogy az egészségi állapot kockázati tényezői ilyen időtávban állandók. Átalakulás figyelhető meg ugyanakkor a kistérségen belül településtípusonként. Általában a falvak „városiasodása” figyelhető meg az egészségi állapot terén, azaz Makó és a környező falvak értékei közeledtek egymáshoz. Határokon átnyúló nemzetközi betegáramlás Az államhatárok mentén elhelyezkedő egészségügyi intézmények határon túlra gyakorolt egészségügyi vonzása, vagy annak lehetősége régóta foglalkoztatkja mind a földrajzosokat, mind az egészségügyi szakembereket. Ennek alapja, hogy sok esetben az államhatár közelében olyan magasabb szintű egészségügyi ellátást biztosítani képes egészségügyi intézmény található, amely földrajzi értelemben el tudá látni az államhatár túloldalán, a közelben élő, szomszédos állam polgárait is. Ez az átvonzás az elmúlt évtizedekben vagy informális csatornák révén valósult meg, vagy kisebb részben a bilaterális megállapodásokra alapozva történt. 187

4. ábra A magyar egészségügyi szolgáltatók határokon átnyúló együttműködései (Forrás: BALOGH T. 2005a)

Az 1990-es években először kisebb mértékben, majd az ezredfordulótt követően viszonylag nagyobb számban születtek megállapodások az egészségügyi kapacitások racionalizálására. Addig, amíg az államhatárok átjárhatósága csekély volt, ez a lehetőség csak hipotetikus volt. A határok „légiesebbé” válásával ez azonban realitássá vált. Egyrészt lehetőség nyílt a korábban megszakadt kapcsolatok újraszervezésére, a meglévő ellátások kiegészítésére, erőforrások megtakarítására, továbbá közösségi források bevonására (BALOGH T. 2005a). Ilyen jellegű együttműködésekre külföldön is voltak már példák (BALOGH T. 2005b). A 4. ábra a 2003-ban meglévő határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról szóló megállapodások területi képét mutatja be. A megállapodások nagy része valamilyen egészségügyi szolgáltatásra vonatkozik, de nem ritka az önkormányzatok közti együttműködés sem. Az együttműködéseknek számos előnyös hatása mutatható ki mindkét fél esetében (BALOGH T. 2005a). A legtöbb és legkoncentráltabb együttműködés az ország keleti részén figyelhető meg Ukrajna és Románia irányába, ugyanakkor a Dél-Dunántúlon és a NyugatDunántúlon lényegében ezek az együttműködési formák hiányoznak. Néhány

188

kórház az utóbbi időben kifejezetten jó lehetőséget lát a határon túlról érkező betegek ellátásában39.

IRODALOM Általános Egészségi Állapot Felmérés, KSH, Budapest, 1994 BALOGH T. 2005a: Határon átnyúló betegellátási együttműködések fejlesztése. – In: Trendvonalak az egészségügyben tanulmánykötetek, IV. kötet. Az Európai Unió és az egészségügy. BALOGH T. 2005b: Határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatások a Maas-Rajna Eurégióban. – Egészségügyi Gazdasági Szemle 43. évfolyam 3. szám HOÓZ I. 1992: A határmenti települések elnéptelenedése. Statisztikai szemle 12. szám 1005-1017. pp. KISS J. P. - PÁL V. 2001: A kórházi betegforgalom egészségföldrajzi vonatkozásai Magyarországon. – In: A Magyar Földrajzi Konferencia Abstract kötete, Szeged p. 92. KOVÁCS Cs. 2001: Határmenti települések néhány népességföldrajzi sajátossága az Alföld északkeleti részén, különös tekintettel a cigány etnikum helyzetére. – In: Baranyi B. szerk.: A határmentiség kérdőjelei az Északkelet-Alföldön. Pécs, MTA RKK pp. 216231. KOVÁCS Cs. 2007: A határmenti területek kutatása Magyarországon az elmúlt két évtizedben. – In: Kovács Cs. Pál V. szerk.: A társadalmi földrajz világai. SZTE gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék, Szeged, pp. 343-355. KOVÁTS Z. 1996: Határmenti térségek demográfiai problémái (Ormánság). In: Pál Á. – Szónokyné A. G. szerk.: Határon innen - határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia. JATE Gazdasági Földrajzi Tanszék, JGYTF Földrajzi Tanszék, Szeged, pp. 349-354. MOHOS M. 1996: Népességföldrajzi vizsgálatok a magyar-szlovén határmentén. In: Pál Á. – Szónokyné A. G. szerk.: Határon innen - határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia. JATE Gazdasági Földrajzi Tanszék, JGYTF Földrajzi Tanszék. Szeged. pp. 313-319. Országos Lakossági Egészségfelmérés 2003 (OLEF2003), Johan Béla Országos Epidemiológia Központ, 2003 PÁL Á. 1999: A Dél-Alföld határmenti településeinek néhány társadalmi-gazdasági jellemzője. – Területi Statisztika 2. pp. 117-131. PÁL V. 1996: Határmenti kistelepülések egészségföldrajzi folyamatainak elemzési lehetőségei a makói kistérség példáján. Határon innen - határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia kiadványa, JATE-JGYTF, Szeged pp. 207-216.

39 Román epén hízik a makói klinika. Origo 2007. szeptember 13. http://www.origo.hu/itthon/20070912betegturizmusra-epit-a-makoi-korhaz.html

189

UTÓSZÓ EGY KUTATÁSHOZ: A VÁROSSÁ NYILVÁNÍTÁS TELEPÜLÉSFÖLDRAJZI KÉRDÉSEI PIRISI GÁBOR – TRÓCSÁNYI ANDRÁS Abstract On 1 July 2007, the President of the Republic of Hungary awarded the town rank to nine villages, consequently the number of Hungarian settlements possessing town rank reached 298. This rapid, predominantly quantitative urbanisation is highly disputed, although a thoroughgoing research of scholars in their detailed, ambitious prognosis and schedule of the process in 1996 projected nearly the same scenario. The present study investigates the connection between theory and practice, analysing the spatial and settlement pattern of the process.

Kulcsszavak: urbanizáció, kisvárosok, várossá nyilvánítás

Bevezetés 2007. július 1-jével ismét gyarapodott a magyarországi városállomány: a köztársasági elnök az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére városi címet adományozott kilenc nagyközségnek40. 1996-ban készült el a JPTE földrajzi tanszékein az a vizsgálat, amely a Belügyminisztérium felkérésére mérte fel a városhiányos térségeket és a várossá nyilvánítható települések körét. Noha a kutatók akkor igen ambiciózus programot vázoltak fel, a gyakorlat nagyrészt igazolta az akkori elképzeléseiket. A 300-as „lélektani határ” idei megközelítése adja az apropót ahhoz, hogy áttekintve a folyamat legfontosabb sajátosságait, összevessük az egy évtizeddel ezelőtti kutatási eredményeket a kialakult gyakorlattal. A városhálózat látványos bővülése nyomán joggal vetődhet fel a hogyan tovább kérdése is, vagyis hogy településföldrajzi szempontból meddig tartható fenn a jelenlegi gyakorlat, illetve, hogy ennek milyen következményei lehetnek a településhálózatra nézve? A településföldrajzi nézőpont A várossá nyilvánítás kérdésköre időről időre megjelenik a magyar településföldrajzi, közigazgatási jellegű szakirodalomban. Ez a tény egyáltalán nem meglepő, figyelembe véve, hogy különösen az elmúlt három évtizedben ez a folyamat tekinthető az egyik legmarkánsabb közigazgatási változásnak. Az 1970-es évektől kezdve napjainkig összesen 223 település nyerte el a városi rangot, beleértve azt a kilenc nagyközséget, ahol az avatóünnepségekre 2007 nyarán keríthetnek sort. A folyamat eredményeként Magyarország településhálózata eljutott oda, hogy egy alapvetően „alul-urbanizált” állapotból, amelyben még az 40

Alsózsolca, Ács, Biatorbágy, Bük, Kozármisleny, Körösladány, Maglód, Mándok és Törökbálint.

190

ország általános társadalmi-gazdasági fejlettségéhez képest is indokolatlanul kevés várost lelhettünk a térképen (BELUSZKY P. 1983), egy olyan állapotba, amikor a városok egy részét (gyakorlatilag egyharmadát) ugyanaz a szerző találóan faluvárosnak titulálja (BELUSZKY P. – GYŐRI R. 2006), ezzel is jelezve, hogy megítélése szerint nem elégítik ki a geográfia városokkal szemben támasztott kritériumait. Árnyalja a képet, hogy több régóta városi címmel rendelkező alföldi mezőváros kapcsán sem volt feltétlenül teljes a tudományos konszenzus, és hogy különböző szerzők napjaink urbanizációs folyamatait is meglehetősen eltérően ítélik meg. A maga korában – és ez még csak néhány éve volt! – még inkább irreálisnak tűnt ZOLTÁN Z. fejtegetése arról, hogy a 330-350 elemből álló kisvárosi hálózat kiépítése fontos településpolitikai prioritás (ZOLTÁN Z. 2002; 2003), napjainkban azonban már nem tűnik lehetetlennek az sem, hogy jelen kormányzati ciklus végére elérjük az általa kívánatosnak tartott értékek alsó küszöbét. Mindazonáltal az utóbbi években a témában publikáló szerzők – a fentieken túl például SZIGETI E. (1998), KISS É. (2002) és CSAPÓ T. – KOCSIS ZS. (1997) – meglehetősen egyező véleményen vannak abban a tekintetben, hogy a várossá nyilvánítási folyamatot berekeszteni nem, csupán körültekintően szabályozni szükséges. A törvényalkotó valószínűleg a decentralizáció elvének és a hazai településhálózat sajátosságainak akart megfelelni, vagy a mindenkori döntéshozó (politikai) játékterét akarta kibővíteni akkor, amikor a folyamat szabályozásakor – a korábbi évtizedek gyakorlatával ellentétben – nem állított fel számszerűsíthető és kötelezően teljesítendő célokat. A törvény szövegében egyetlen kemény korlát jelenik meg: a pályázó településnek nagyközségnek kell lennie. Ezen túl általános – a későbbiekben azért valamivel bővebben kifejtett – utalást tesz arra, hogy a pályázat lényege a nagyközség térségi szerepének és fejlettségének bemutatása: lényegében ez az a két fő sarokpont, amely értékelési szempontként a kiírásban megjelenik. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a minisztérium a beérkezett pályázatokról összefoglalót (táblázatokat és rövid leírást) készít, majd egy a településügy jeles kutatóiból, illetve települési érdekvédelmi szervezetek delegáltjaiból összeállított bizottságot kér fel azok értékelésére. A szakmai vélemény általában három kategóriába (támogatott, megfontolandó, nem támogatott) sorolja a pályázókat, de ez a besorolás formailag nem kötelezi a minisztert, aki saját szempontjainak mérlegelésével dönt arról, hogy melyik nagyközségeket terjeszti fel a köztársasági elnöknek. A döntési folyamat ettől a ponttól szükségképpen politikaivá, a lobbi-harcok színterévé válik, így a végleges listán már jellemzően több (akár kétszer, háromszor annyi) település szerepel, mint amit a szakmai grémium feltétlenül városnak javasolt41. Éppen ezért a sajtóban a 41 A szakértői bizottság által „feltétlen javasolt” csoportból elvileg kikerülni már nem lehet, ugyanakkor többször is előfordult a közelmúltban, hogy a politikai paritásra, illetve a megyék közötti látszategyensúly megtartására törekedve a szakértői sorrendben kiemelkedő helyezést elért település kisodródott a végül városi címet elnyert települések közül, míg nevető sokadikként szakmailag esélytelen települések nyerték el az áhított rangot.

191

várossá nyilvánítási folyamatot kísérő tudósítások és elemzések is leginkább a pályázó nagyközségek polgármesterének, országgyűlési képviselőinek, nagy szülötteinek és neves pártfogóinak politikai hovatartozását és kapcsolatrendszerét boncolgatják, ebből vonva le – a folyamat lényegét tekintve nem ritkán helyes – következtetéseiket. 12000

45 40

10000

35

8000

30 25

6000

20

4000

15 10

2000

5

0

0 1986

1989

1991

1992

1993

1995

1996

várossá nyilvánított települések száma

1997

1999

2000

2001

2003

2004

2005

2007

várossá nyilvánított települések átlagos lélekszáma

1. ábra A várossá nyilvánított települések száma és átlagos lélekszáma (1986-2007)

A fentebb részleteiben bemutatott folyamat és gyakorlat elkerülhetetlenül a városok számának gyors növekedéséhez vezetett. A cím odaítélése sajátos ciklikusságot mutat. A törvény a választások évében nem engedélyezi új városok avatását, minden kormányzati időszakban tehát három esély áll a pályázók rendelkezésére. 1990 és 2005 között egyértelmű tendencia volt, hogy az első évben viszonylag kevés nagyközség lépett előre, majd a ciklus végén lényegesen több – ha úgy tetszik a kezdeti megszorításokat az új választások közeledtével a bőkezűbb osztogatás váltotta fel. A címet elnyerők számát és a (benyújtott pályázatokhoz viszonyított) arányát tekintve a jeles eseményekhez (rendszerváltás, EU belépés) kötődően egyfajta „amnesztia hangulat” is tapasztalható, az aspiránsoknak ezekben az esztendőkben jobb esélyeik voltak. Ebben az értelemben különlegesnek tekinthető az 2007. évi gyakorlat, a ciklus első évében soha nem avattak még kilenc új várost. Hogy ez csak véletlen, vagy a folyamat intenzitásának újabb növekedését jelzi, azt jelenleg még nehéz volna eldönteni. Az is igaz ugyanakkor, hogy meglehetősen sok, összesen 19 település nyújtotta be idén pályázatát. Ahogy a jogi megközelítés sem deklarál ilyen szándékot, úgy a kialakult gyakorlat mögött sem lehet felfedezni koherens településhálózati politika körvonalait. Arra az alapvető kérdésre sem sikerült még egyértelmű választ kapni a szakma képviselőinek, hogy a városi cím odaítélése egy sikeres településfejlesztési folyamat elismeréseként, avagy egy új (települési) időszak kiindulópontjaként értékelendő. A felülről jövő településhálózat-fejlesztéshez társított negatív tapasztalatokat (is) érzékelve a döntéshozó utoljára az 1990-es évek közepén 192

gondolta végig stratégiáját e kérdésben, amikor az akkori Belügyminisztérium megbízásából DR. TÓTH JÓZSEF professzor irányításával a Janus Pannonius Tudományegyetem földrajzi tanszékeinek munkatársai átfogó vizsgálatban tárták fel a városhiányos térségeket és a várossá fejlesztésre, a városi cím elnyerésére alkalmas településeket (TÓTH J. – TRÓCSÁNYI A. 1996). A kutatás konkrét javaslatokat tartalmazott, 2010-ig előretekintve összesen 105 település várossá nyilvánítását prognosztizálva, öt ütemre bontva. Ebből 46 nagyközség az ütemezésnek megfelelően, vagy annál hamarabb város lett, 22 az ütemezéshez képest késett, de már város, 37 akkor javasolt település pedig még nem nyerte el a címet, közülük 16-nak – az 1996-os elképzelések szerint – 2010-ig kellene befutnia. A javaslat a városhálózat bővülésének kifejezetten dinamikus forgatókönyvét vetítette előre, de még így sem számolt kereken 30 olyan nagyközséggel, amely időközben mégis előre lépett a hierarchiában42. Tanulságos ebből a szempontból a területi kép áttekintése. (2. ábra)

2. ábra A JPTE kutatói által 1996-ban megfogalmazott javaslatok és megvalósulásuk (Szerk.: TÓTH J. – TRÓCSÁNYI A. alapján PIRISI G.)

42 A javaslatban nem szereplő, de címet elnyert települések zöme a prognosztizáltnál gyorsabb szuburbán hatásokhoz, a felértékelődő imázs-tényezőkhöz, valamint a keleti országrész urbanizáción keresztül történő fejlesztéséhez, így a cím relatív könnyebb megszerezhetőségéhez köthető.

193

Az 1996-os kutatás végeredményeként megfogalmazott terv a városodás ütemét elsősorban Tolna, Fejér és Békés megyékben becsülte, alá, itt több olyan nagyközség előléptetését is javasolta, amelyik azóta egyetlen egy alkalommal sem, vagy éppen elsőként az idén nyújtott be pályázatot, a kivételt talán az idén harmadszor, és ismét csak sikertelenül próbálkozó Pusztaszabolcs jelenti. A koncepció meglehetősen következetes volt abban a tekintetben, hogy ha egy adott térségben két vagy több település hasonló szinten állt és megosztva látta el a központi szerepköröket, akkor mindegyik várossá nyilvánítását javasolta. Ezek közül általában csak a páros egyik tagja lett végül város (pl.: Nagybajom igen, Böhönye nem, Sellye igen és Vajszló nem), de olyan eset is van, hogy egyik sem (Parád – Recsk, Gyönk – Hőgyész, Újkígyós – Medgyesegyháza), és talán csak egyetlen olyan eset van, ahol szomszédok közül a javaslatban nem szereplő futott be (Tompa, Mélykút rovására). Itt a korábban ébredő önkormányzat természetesen előnyösebb helyzetben volt. A kutatók egyértelműen alábecsülték SzabolcsSzatmár-Bereg, és némileg Pest megye urbanizációját, illetve más szóval eltérően ítélték meg az ottani nagyközségek központiasultságát, mint ahogy némely esetekben az üdülőtelepülések szerepét is (Zalakaros, Badacsonytomaj, Visegrád). Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy az 1996-os előrejelzés alapvetően kiállta az idő próbáját. Ennek eredményeképpen a városhálózat évről évre bővül, és bármennyire is törekszik a döntéshozó a területi paritás fenntartására, számos olyan szeglete akad az országnak, ahol mind a mai napig kiterjedt városhiányos térségek találhatók43. Új kisvárosok ma és holnap A jelenlegi és közelmúltbéli várossá nyilvánítási gyakorlat megerősíti azokat az új kisváros-típusokat, amelyeket az 1996. évi kutatás (TÓTH J. – TRÓCSÁNYI A. 1996) leírt. A térszerkezeti típus valamely kistérség vagy mikrotérség központja, általában sokoldalú funkciókat koncentrál, különösen a humán területen, de egyetlen ágazati funkciója, vagy vonzása sem kiemelkedő. Tipikusan ilyen települések a legkisebb új városok (pl. Pálháza és Őriszentpéter), illetve az idén a címet elnyerők közül Mándok. A gazdasági-foglalkoztatási típus egy-egy nagyobb, vagy több kisebb vállalkozás jelenlétével vált környezete legfontosabb gazdasági központjává, legfontosabb jellemzője a pozitív munkaerő-mérleg. Ezek a települések általában dinamikusan fejlődnek, köszönhetően az élénk gazdasági tevékenység az önkormányzati költségvetésben is megnyilvánuló bevételeiben. Ilyen település az idén várossá lett nagyközségek közül a Henkel jelentős gyárának otthont adó Körösladány. A klasszikus üdülőtelepülések képezik a következő csoportot, ahol gyakran találhatunk egészen kis lélekszámú városokat is. Tipikus 43 Nógrád megyének évek óta nincs nagyközségi jogállású települése, így „városesélyes” önkormányzata, a nagyközségekkel jól ellátott megyék általában magas városodottsággal jellemezhetők (Hajdú-Bihar, Békés) vagy rendre sok pályázatot adnak be (Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg).

194

példa lehet erre a közelmúltból Harkány, Balatonföldvár, illetve Zalakaros, 2007ben pedig Bük. Különleges csoportot képeznek az image-típusba sorolható új városok: itt a településnév lényegében márkanévként működik, valamely kulturális vagy turisztikai termék, attrakció jelenti a település ismertségének a bázisát. Ezek ugyan valódi vonzáskörzettel nem rendelkeznek, de ismertségük széleskörű. Ebbe a csoportba sorolható Villány, Badacsonytomaj, Pannonhalma, Herend, Máriapócs és Visegrádot is. Végül, de nem utolsó sorban beszélni kell az agglomerációs típusról is, amely az utóbbi években egyre növekvő számban adott új kisvárosokat. Ezeken a településeken a lakosságszámnak rendkívül gyors növekedéséhez az infrastruktúra kiépülése csak a legutóbbi években kezd felzárkózni. Valódi térségi szerepük általában csekély, amely a nagyvárosok árnyékában reálisan nem is igen lehet erősebb. Feltűnő viszont gyarapodásuk, mind mennyiségi, mind pedig minőségi értelemben. A legnagyobb számban ezeket Budapest környezetében találjuk meg Pomáztól Pilisig, de van már példa a regionális központok térségében lévő községek dinamikus városiasodására, illetve sikeres pályázataira is: Sándorfalva, Hajdúsámson, Alsózsolca, Felsőzsolca, Kozármisleny. Hogyan ítélhető meg a várossá nyilvánítás jövője Magyarországon? Úgyszólván minden szereplő véleménye önmagában is ambivalens ebben a tekintetben. Mind a szakma, mind pedig a kormányzat oldaláról megfogalmazódtak és megfogalmazódnak kételyek a jelenlegi folyamat fenntartásával kapcsolatban, bár az okokat érthetően másképp látják, a megoldási javaslatok, –nevezetesen a szabályozás átgondolása – lényegében egybecsengenek. Ezt fogalmazza meg az a 2007. februári keltezésű, a minisztérium által közzétett vitaanyag (ÖTM 2007) is, amely az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos problémákat vizsgálva kitér a várossá nyilvánítás feltételeinek módosítására is, hangsúlyozva, hogy a város elsősorban „…a törvényben előírt közszolgáltatások térségi ellátója, szervezője. Ezt meg kell fogalmazni az önkormányzati törvényben is, és ehhez indokolt igazítani a várossá nyilvánítás feltételrendszerét is. … A szükséges minősített többség hiányában is megoldható a várossá nyilvánítás feltételeinek szigorítása, illetve alkalmazhatók a differenciált feladattelepítés eszközei.” Végső soron a vitaanyag megfogalmazói hangsúlyoznák, megerősítenék a város és község közötti különbözőséget, akár az önkormányzati törvénybe foglalt módon is. A várossá nyilvánítás kritériumai így nem csak az eddigieknél szigorúbbak lennének, hanem a tervezettből kiolvasható módon határozottabb körvonalat nyernének abban a tekintetben is, hogy a fő szempont a térségi közszolgáltató feladatok ellátása, a központi helyi szerepnek történő megfelelés volna. Elvileg ez a megközelítés szakmailag korrektnek is nevezhető, egyetlen nem elhanyagolható problémával. Nincsen benne szó – és a magyarországi viszonyokat ismerve számunkra egyébként elképzelhetetlen is – a meglévő városi címek felülvizsgálatáról. Pedig az valószínűleg minden hozzáértő számára nyilvánvaló, hogy számos jelenlegi város nem állna ki egy ilyen próbát, mert várossá nyilvánításukkor a központiasultság csak egyike volt a mérlegelt tényezőknek. Egyértelműen ilyenek a fent említett image-típsuba sorolt települések, de az 195

agglomerációs kisvárosok döntő többsége elvitathatatlanul városias mégsem rendelkezik önmagán túlmutató jelentőséggel, térségi szereppel. Eltekintve ettől az elképzeléstől, nem nagyon képzelhető el olyan szigorítás, amely ne eredményezne igazságtalan helyzetet. A szellem kiszökött a palackból: nem egy olyan település kapott az elmúlt években városi rangot, amelyhez képest hasonló, vagy akár jobb mutatókkal rendelkező nagyközségek sorát találjuk még az országban. Joggal merülhet fel, hogy ha a városi címet a törvényhozó a jövőben valós tartalommal kívánja felruházni, akkor indokolt lenne a nivellálás: a hasonló fejlettségű településeknek lehetőleg egy kategóriába kellene kerülniük, és ez valószínűleg sokkal inkább képzelhető el a városi, mint a nagyközségi jogállás keretei között. Ennek megfelelően, még jelentős szigorítás esetén is várható további nagyközségek előléptetése, legfeljebb csak az ütem mérséklődhet majd. Továbbélése esetén a jelenlegi gyakorlat egyre inkább azt a jelenti majd, hogy a városokkal szemben korábban elvárt komplexitás helyett a valamely területen kiemelkedő nagyközségek városok lehetnek. A nagyközségállomány mind számszerűleg, mind pedig minőségi elemeit tekintve véges. Az idei évet alapul véve akár 5-6 év alatt várossá lehetnek azok a települések, amelyek a fenti értelemben legalább részleges központi szerepkört töltenek be, míg a nagyközséghálózat elemeinek maradéka még ezeket az enyhe feltételeket sem lesz képes teljesíteni a közeljövőben. Új nagyközségek létrejöttére, illetve egyáltalán: a településhálózat új elemeinek felemelkedésére csak az agglomerációkban, agglomerálódó területeken van esély, de ezek száma is igen-igen korlátozott. Korábban fogalmazódtak meg ugyan elképzelések a nagyközségi kritérium feloldására, vagyis a nagyközségi címmel nem, de kellő fejlettséggel rendelkező települések „helyzetbe hozására”44, de ezek közül sem kerülne kis sok potenciális jelölt. A városok számának gyarapodása a közeljövőben így vagy úgy megtorpan, néhány év múlva ehhez még a törvényi szigorításra sem lesz szükség. A folyamat mérlegét talán majd akkor lesz célszerű megvonni, de annyit mindenképpen le lehet szögezni: ha a cím adományozásától nem is lesz egyik napról a másikra funkcionális értelemben vett város egy adott településből, de az elvárásoknak való megfelelés igénye motiválóan hat, segítheti a fejlesztési célok elérését, a projekt szerencsés esetben összekovácsolja a közösséget, így bizonyosak vagyunk benne, hogy a várossá nyilvánítás igen kedvezően befolyásolja az érintett települések fejlődését. Talán ez is egy olyan folyamat, amely során nem is az elért cél, hanem az odáig bejárt út a fontosabb egy település életében.

44

Az előző ciklusban az erre vonatkozó indítvány végül az országgyűlés illetékes bizottságáig jutott el, de ott a benyújtó képviselő, akinek választókörzetében Böhönye lett volna érintett a kérdésben, visszavonta azt.

196

IRODALOM BELUSZKY P. 1983: A várossá nyilvánítás szerepe a területfejlesztésben. – Állam és Igazgatás, pp. 912-924. BELUSZKY P. – GYŐRI R. 2006: Ez a falu város! (Avagy a városi rang adományozásának gyakorlata és következményei 1990 után). – Tér és Társadalom, 2. sz. pp. 65-81. CSAPÓ T. – KOCSIS ZS. 1997: A várossá nyilvánítás elvi kérdései, potenciális városok az Északnyugat-Dunántúlon. – Tér és Társadalom, 11. évf., 1. sz. pp. 183-196. KISS É. 1998: A várossá nyilvánítás problematikája és a várossá válás jelentősége az önkormányzatok szemszögéből. – Földrajzi Közlemények, 122. (46.) évf. 3. sz. pp. 456481. LÁSZLÓ L. – TÓTH J. szerk.)1998. Gondolatok a településről. Településfejlesztési Füzetek Különszám. BM Kiadó, Budapest, 88 p. ÖTM 2007: Vitaanyag a helyi önkormányzati rendszer továbbfejlesztésének irányairól. – Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Bp. 27 p. www.bm.hu SZIGETI E. 1998: Urbanizáció, városhálózat, várossá nyilvánítás. – Területi Statisztika, 1. évf. Bemutatkozó szám. pp. 68-82. TÓTH J. – TRÓCSÁNYI A. szerk. 1996: Összegzés ”A magyarországi városhálózat és a városhiányos térségek vizsgálata” c. kutatás témakörében. – JPTE TTK ÁTUT Pécs, 126 p. TÓTH J. – TRÓCSÁNYI A. 2006: A magyarországi városhálózat és a városhiányos térségek vizsgálata. – In: Pap N. – Tóth J. szerk.: Terület- és településfejlesztés II. Kutatások a terület- és településfejlesztésben. Alexandra Kiadó, Pécs, pp. 207-215. ZOLTÁN Z. 2002; 2003: A magyar kisváros-hálózat kiteljesedése az 1990-es évtizedben I.II. – Comitatus, 12.-13. évf. 2002/nov.-dec, ill. 2003/jan-feb., pp. 142-151; pp. 121-126.

197

VÁLTOZÓ PERSPEKTÍVÁK AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ KÉPESSÉGEK KÉRDÉSÉBEN RÉDEI MÁRIA Abstract The article focus on the interaction between the national management of labour migration flow and sourcing strategy used by transnational corporations, which operate in an increasingly liberalised world economy. It draws the attention to the need for migration policy to balance the conflicting interests of employers and resident labour. It calls the interest of local actors, how has been weak in defining the competitive position of the resident workforce

Kulcsszavak: magasan képzettek mozgása, pro-migrációs politika, kulcskompetenciák

Szabad áramlás A világ legtöbb országa az elmúlt évtizedben a tehetségesek elvesztésével, vagy az agyelszívást követően, az agyak körforgásaként keletkező nyereséggel és lehetőséggel, mint új erőforrással foglalkozott. Jelen írásomban arra szeretnék rámutatni, hogy az egyes országok migrációs stratégiája mennyire hozható összefüggésbe a politikai, gazdasági változásokkal. Egyáltalán a befogadói környezet mennyiben határozza meg a bejutási lehetőségeket, avagy a külső migrációs érdeklődés, nyomás van hatással a befogadási gyakorlat változására. Az első esetben ugyanis tudatos, célokon alapuló pro-migrációs stratégiai gyakorlatról beszélünk. A második esetben, kényszerítő körülmények hatására történő lépésről esik szó. A migrációs folyamat irányításában kiemelt érdeklődés kíséri a képzettek mozgását, mivel az kifejezetten a magas hozzáadott értéket termelő gazdasági tevékenységgel függ össze. Azzal, hogy vállalati szintű lépéseket tesz láthatóvá, gazdaság érzékeny területnek nevezhető. A területi fejődésre a vállalati szintű döntések jelentősége nő. Mivel ezen törekvésekből kevés kerül nyilvánosságra, a magasan képzettek mozgásának, toborzásának követése erre jó eszköznek számit. A folyamat a politikai viszonyokkal annyiban függ össze, mint alapvető emberi szabadság jog teljesülésével, ahol a tőke, az áru, a szolgáltatások és a munkaerő is szabadon áramolhat. Ez utóbbi nemcsak egy tudományos fikció, de valójában akkor teljesedik ki a fogadó országban elérhető haszon, ha a négy szabadságjog közösen teljesül. Napjainkban számos példát látunk arra, hogy a tőke, az áru, a szolgáltatás, korlátozás nélkül mozog, és következményeként a hazai gazdaság kedvezőtlen vagy éppen kedvezményezett helyzetbe kerül. Több esetben azt látjuk, hogy egyes gazdaságok nem liberalizálják munkaerő piacukat, ezzel befogadó gazdaságukat

198

kívánják védeni a külföldi munkaerő kínálattól, kedvezményezni hazai munkaerő piacukat. A szabad beáramlástól való elzárkózás éppen olyan negatív, mint a szabad kiáramlás korlátozása. Azt látjuk a migráció történetéből, hogy ezek a helyzetek nem tarhatók sokáig. Azért sem javallt ez a megoldás, mert így a hazai környezet érzéketlen marad a nemzetközi kihívásokra, és érzéketlenné válik a modern szolgáltatások iránt. Napjaink globalizálódó világában csak rövid ideig tartható fenn ilyen helyzet, és nem jelent erényt az ebből történő kimaradás. Arra ösztönöznek a globalizáció ellenzői is, hogy keressük meg azokat a réseket, amelyek hozzájárulást jelenhetnek a nemzeti vagy egyéni többlethez. Az üzleti élet nemzetköziesedéséből kimaradni nem javallott. A részvétel kulcskérdése a kompetencia. Minél többoldalú és igényelt képességekkel rendelkezik valaki, annál jobb esélye van a választásra. A gazdasággal oly módon függ össze a képzettségen alapuló mozgás, hogy a foglalkoztatottak felhasználása a munka-intenzív tevékenységből a tudás intenzív gazdasági struktúrába történő átmenettel felgyorsul. Azokban az országokban, amelyek alkalmasnak ítéltettek a globális gazdaság érdeklődésére, nagyarányú kereslet keletkezett a számukra szükséges munkaerőre, ami tovább növelte a mennyiségi és minőségi igényeket. Ezzel növelte a munkaerő alkalmazásához, kiválasztásához igénybe vett szempontokat. Nevezhetjük, tehát a migrációval megvalósuló folyamatot kereslet hajtotta jelenségnek. Ez a folyamat kiemelten figyelhető meg a stratégiai jelentőségű városokban, ahol éles versenyhelyzet alakul ki és a globális szereplők együtt vannak jelen. Itt a kereslet és a kínálat folyamatos visszajelzést kap. A világ egyre több helyén tapasztaljuk a kiemelkedő tehetségek, korai életkorban történő toborzását, „lehalászását”. A neves oktatási intézmények jelentik ennek egyik elérhető helyszínét. A nemzetközi „tudás munkások” A magasan képzettekről szerzett tapasztalataink a korábbiaktól eltérően új formát mutatnak, ami a témában kutatókat ismételten az elmélethez történő visszatérésre, annak újraértelmezésére indította. a) Az új liberális gondolkodás szerint STALKER, C. 2000; CORNELLIUS, W. A. és tsa. (2001) azt állapították meg, hogy a tudás egyéni jellegzetesség. A sajátosságok, az egyéni vonások, megnyilvánulása, és ezen keresztül annak hasznosítása, földrajzi helyhez kötődik. „Habit is a physical locality”, azaz a megjelenésünk nemcsak kinézetben, de szokásaiban is megjeleníti azt a földrajzi helyet, nem beszélve az anyanyelvünkről, ahol születtünk. Ekképpen a képességek megjelenítése határozott földrajzi tartalmat hordoz. A globális üzleti élet törekvése ebben a folyamatban, em-brained, em-bodied, en-cultured, em-bedded (rooted), en-coded, ahogy azt FINDLAY, A. (2007) találóan

199

fejezi ki. Vagyis az egyéni törekvések, megnyilvánulások, szokások és egyéb befogadási elem szerepének semlegesítése. A nemzetközi üzletmenetnek az az érdeke, hogy egységesítsen, mert így könnyebben kezelhető a munkaerő a világ eltérő tájain. Azaz annak érdekében, hogy több földrajzi helyen alkalmazni tudja képességeit, korábbi kötödéseiktől megszabadítani, gyökétteleníteni kell. Az un. „leépítés” párosul egy „felépítési” folyamattal, miszerint éppen a több földrajzi helyen szerzett és megvalósított tapasztalat képez új többletértékű szellemi tőkét. Minél korábbi életkorban tud ez a folyamat elindulni, annál kevesebb erőfeszítésre van szüksége az un. „lehántolásra és újra teremtésre”. E tekintetben fontos tényező az, hogy mely nemzetek azok, ahol ezt a folyamatot elfogadják és gördülékenyen végre is hajtják. b) A strukturális perspektíva képviselői közül kiemelendő BROWN, S. – TAYLOR, K. (2006), akik azt bizonyították munkáikban, hogy a világvárosok ennek a globális készség és képesség folyamatnak a kulcs szereplői. A feladatot sikeresen teljesítőket, nemzetközi tőkésosztálynak nevezi. YEOH, B. S. A (2005) arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyamatnak számos pontos nemekre vonatkoztatható sajátossága van. Pl. ismeretes, hogy a képességek kiteljesedése közel egybeeső időszakban van a családalapítással, a gyermekvállalással, ami a következőket mutatja; a nők nagyobb arányban döntenek a karrier megszakítása mellett, számos hazatérő személy gyerekének hazai környezetben történő felnevelésével, vagy átmeneti itthon-tartózkodással kívánja a szülőföld iránti érzéseit erősíteni. Meg van győződve arról, hogy a szülőföldhöz kötödés a meghatározó szerepű. c) A tudás munkások fogalmával összefüggő koncepciók vonatkozásában transnational localism, nemzeteket átölelő helyi jellemzők kiemelése a szabályszerűségből, ezzel céljuk éppen a speciálisat leírni. A nagyvállalati struktúra nagyobb arányban tartalmaz specializált tevékenységet. A nemzetközi statisztika az iskolai végzettséget használja, mint a legegyszerűbb és egyértelműen elérhető rendszerező elvet. De a gyakorlati munkaerő toborzás esetei azt mutatjk, hogy a végzettség, a képesség és készség a tapasztalattal és jártassággal hasonló módon értékelt. Tehát nem végzettséget kell figyelembe venni, kivéve, ha alapvető szakmai elvárások vannak jelen, hanem kulcskompetenciákat tesztelnek. Kulcskompetenciák Az európai oktatási és képzési rendszerek feladatai követő vizsgálatának részletezett munkaprogramja (2002) „A tudásalapú társadalomhoz szükséges készségek fejlesztése” című fejezetében megállapítja, hogy az Európai Unióban jelenleg sincs még általános egyetértés azt illetően, hogy melyek az alapvető készségek. Az Európai Bizottság az említett dokumentumban - az Európai Tanács lisszaboni ülésének és az oktatási és kutatási miniszterek uppsalai informális

200

tanácskozásának következtetéseit figyelembe véve – a következő elvi fontosságú területekben látja a kulcskompetenciákat: • Számtani műveletek elvégzése és írás-olvasás (alapvető készségek) [Numeracy and literacy (foundation skills] • Matematikai, valamint természetés műszaki tudományos alapkompetenciák [Basic competencies in mathematics, science and technology] • Idegen nyelvek [Foreign languages] • Információs és kommunikációs technológiai készségek és a technológiák alkalmazása [ICT skills and use of technology]

•

A tanulás megtanulása [Learning to learn]

• Társadalmi készségek [Social skills] • Vállalkozói készség [Entrepreneurship] • Általános kultúra [General culture] Beszélünk változó vonzóerőkről és a vonzóerők változásáról. (CSEDŐ K. 2007) Maguk a hatótényezők is változnak, és azok hatása a mobilitásra. A fenti felsorolás olyan elemeket tartalmaz, amelyek az országhatárokon átnyúló un. transzferálható készségeken alapulnak. A nemzetközi gazdaság folyamatai hatással vannak a nemzeti migrációs stratégia alakítására olyan értelemben, hogy az ott élők mennyire képesek megfelelni a mobilizálási erőknek. Abban az esetben, ha rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal, akkor jogi eszközökkel visszatartani csak egy ideig lehetséges. A jelen jellemző trendje az, hogy a munkaerő áramlás egyértelműen a migrációval elérhető nyereséget helyezi a középpontba. Példa erre a hallgatói mobilitás, ahol a korábbi intézményi érdeklődésből kiemelve, nem csupán költségvetési bevételekre gondolnak, hanem a nemzetgazdaság a felsőfokú oktatás támogatását ágazati gazdasági tevékenységnek tekintik, és törekednek mind a speciális, mind a globális képzés segítésére. Képes-e érvényesülni a helyi érdek Általában kevés ismerettel rendelkezünk a vállalkozások stratégiájáról, ami sokszor a jelen gazdaságának magyarázatát is megrövidíti. A képzettek, a kiválóságok és kiemelkedő tehetségek mozgásának követésével többet tudhatunk meg a vállalati terjeszkedési, áttelepülési szándékokról. SALT, J. – MILLAR, J. (2007) felveti azt, hogy mindez kinek az érdeke? Miként kerülhet sor az egyéni, a vállalati és nemzeti érdekegyeztetésre. A mobilitás, lényegében az erőforrások áthelyeződését jelenti, amely valakinek az érdekében áll. A befogadói oldalon nyereséget jelent, ami elvonás a küldő oldaltól. A migráció többnyire egyirányú utca. Ha munkaerő határokon átnyúló mozgását elemezzük, azt találjuk, hogy azok képesek ezt sikeresen megvalósítani, akik, un. transzferálható tudással rendelkeznek. Kiemelkedő ezek közül a műszaki és természettudományos ismeretekkel rendelkezők aránya, a nyelv és technológiai területei, döntően az info201

kommunikáció eszközeinek felhasználása. Az információs technológiai terület az egyik leginkább átvihető munkavégzés egyik országból a másikba, avagy éppen helytől függetlenül végezhető. Egy korábbi tanulmányában SASSEN, S. (1999) azt fejtette ki, hogy miként lépnek át a nemzetközi gazdaság szereplői az adott ország szabályozásán. A magasan képzettek növekvő száma és a tudásgazdasági kereslet a feltörekvő gazdaságok egyik legfontosabb versenyképességi tényezője- állapítja meg az OECD 2002. Ezzel összefüggésbe hozható az, hogy nő azoknak a kormányzati stratégiáknak a száma, amelyek a korábbi, csupán korlátozó gyakorlat helyett, a migráció irányítását tekintik keretnek. A folyamat irányításával a humán tőke nyeresége növelhető, megfeleltethető a munkaerő piaci keresletnek, és egyeztetésre készteti a szereplőket. lebontja a helyi foglalkoztatók építette korlátokat, lehetővé teszi a központi akarat teljesülését, és hidat épít a szereplők között. Ez egyben azt is jelenti, hogy a migráció hatásai kétirányúak, és akár kedvező hatásokat is jelenthetnek a küldő országok számára. Pl. a migránsok hazautalása. (RÉDEI M. 2007) A legtöbb iparilag fejlett országban gyorsan végbe ment a munka-intenzív feldolgozóipar átrendeződése, többsége azzal, hogy megnyitotta határait a szakképzett munkaerő előtt, gyorsította a képzést. Áttekintésünk az érdekek képviseletében úgy helyezhető el, mint a munkaerő migrációjának nemzeti managementje, és az üzleti törekvésekben megjelenő szabad áramlás kapcsolati pontja. A kérdés kiemelten érdekes azokban a szituációkban, amikor a tőke, áru és szolgáltatások áramlása liberalizált és a munkaerő mozgása korlátozott. Továbbiakban azt a kérdést vetjük fel, hogyan tudja az állam érvényesíteni szándékait, elegendő-e erre a munkavállalási engedélyeztetés rendszere? Rendelkeznek-e a munkaügyi kirendeltségek elegendő információval, pl. a vállalkozások jövőbeli munkaerő igényéről, a helyi keresletről és ezt hatékonyan tudják-e közvetíteni a külföldi érdeklődésre? Képesek-e ismereteikkel aktív szereplője lenni a folyamatnak. Valós-e a helyben foglalkoztatók igénye, és mennyiben valós az, hogy erre a feladatra nem találnak helyben munkaerőt. Ismeretes, hogy a vállalkozás mérete hatással van annak érdekérvényesítő képességére, a kisebb vállalkozás gyorsabb alkalmazkodásra késztett. A nagy vállalkozás vonása az, hogy akár cégen belüli átcsoportosítással is képes választ adni a felmerülő keresletre. A kisebb vállalkozások nagyobb mértékben működnek a nemzeti gazdasági végrehajtás feltételei szerint. A transznacionális cégek globális szempontok és elvárások szerint. Szerintem a külföldi tőkeérdeklődés átrajzolja és felgyorsítja az alkalmazkodás folyamatát. (SZÓNOKYNÉ A. G. – PÁL Á. 1997) Különösen a növekvő hozzáadott értéket termelő tevékenységek átrendeződése jelentett e tekintetben nagy hozzájárulást. Valamint az új fogyasztó piac megjelenése, a szállítási költségek mérséklése. A fogyasztói láncolatokban megjelenő tapasztalat, a szolgáltatás eladásának fortélyai, az új termékek 202

bevezetése, a vásárlási érdeklődés felkeltése mind olyan elem, ami már tapasztalatot feltételez. Az eltérő fogyasztási szokásokhoz, és igényekhez alkalmazkodó tevékenység nagy gyakorlatot is igazol. Mindez azt jelenti, hogy a végrehajtó személyzet a nemzetközi üzleti élet terjedésében fontos re-configurativ /átformáló szereppel bír. A több helyen történő termelés elindítása nemcsak egy közös érdeken alapuló profitszerző folyamat, de tanulási, alkalmazási és dinamizáló hatású is. Napjaink költség orientált és költség érzékeny világában egyértelmű ’global war for talents’/ harc tapasztalható a képzett humán erőforrás megszerzésére, ami képes ennek közvetítésére. A munkavállalási célú tartózkodási engedélyről A munkavállalási engedélyek megszerzésére irányuló monitoring munka leegyszerűsíti a kereslet és a kínálat összevetését. Az egyszerűsítés főként abban fogalmazható meg, nem határozza meg elegendő részletességgel a keresleti feladatnak megfelelő elvárásokat. Milyen legyen az a keresett személy milyen készségekkel rendelkezzen? Amikor egy nemzetközi pozícióra keresnek valakit, azt halljuk, hogy számos teszten keresztül értékelik a jelöltet még sokszor a toborzó sem tudja megmondani milyen vonásokat vár el, esetenként azt jobban le tudja írni, milyen nem akar. Ez a fajta assessment/munka kevésbé jellemző a kis vállalkozásokra. A nemzetközi vállalaton belül történő áthelyezés onnan ered, hogy eredetileg a transznacionális vállalatok olyan munkaerőt kerestek, akik legfeljebb 6 hónapos időtartamra elindítják, átállítják, beüzemelik az új termelést. A 80-as évek közepétől terjedt el az, hogy a migrációt, mint egy lehetséges megoldást alkalmazták arra, hogy a helyi munkaerőt és a nemzetközi betanítást kombinálják. Ez egy több lépcsős átmeneti folyamatban valósult meg. Az első lépcsőben a külföldiek töltötték be a döntéshozatali feladatokat, majd a termelés bővülésével nagyobb számú munkaerőre volt szükség és helyben is toboroztak. Tapasztalatot szereztek a helyi munkaerőről, bizalom alakult ki közöttük és a hazai munkaerőből néhányan feljutottak a karrier létra irányító pozícióiba. A folyamat közbülső szakaszát nevezik belső agyelszívásnak, amikor hazai környezetben nemzetközi elvárásokkal kerülnek alkalmazásra. (RÉDEI M. 1994) A külföldi tőke érdeklődés megjelenése tehát egy lehetőséget teremt a hazai lakosság képességinek fejlesztésére, megvillantja azokat a lehetőségeket, ami vonzást gyakorol. A nemzetközi és a hazai munkaerő piac összekapcsolódása, különösen az alacsony jövedelmű és gyors fejlődésnek indult társadalmakban számottevő. Az elmúlt 5-10 évben azt láttuk a nagy fogadó ország munkaerő piacán olyanok is képesek voltak megfelelni, akik alacsony jövedelmű térségből, Indiából és Kínából érkeztek. Azzal, hogy a multinacionális cégek alkalmazásába kerültek, és mint vállalaton belüli áthelyezés, nem is kerültek a helyi munkaerő piaci engedélyezési kapcsolatba, felmentést kaptak. Így tehát a munkavállalási

203

engedélyezés nem tudta kifejte keresleten és kínálaton alapuló hatását. Különösen gyenge pontnak az bizonyult, hogy nem is tudta azokat az un. elvárt jártasságokat megfogalmazni. A legtöbb külföldi cég azt mondta, „nem tudta azt, amire nekünk szükségünk van. Régóta keresünk, de most megtaláltuk.” A nemzeti migrációs stratégiát tárgyaló asztalokhoz azért ülnek le a multik képviselői, mert a számukra szükséges akadálytalan gyors mobilitást szeretnék fenntartani. A munkavállalási engedélyek jellemzően több csatornát foglalnak össze. A hiányszakmákkal a keresletet mutatják be, cégen belüli áthelyezés a nemzetközi vállalati humán erőforrás munkát, és a befektetéshez kapcsolódó átmeneti foglalkoztatás áthelyezést. Ez a munkaerő áramlási csatorna jelenti azokat a cégeket, amelyek bejegyzett székhelye az adott országban található. Esetenként vitatott, hogy ha csak szolgáltatása érinti az országot, milyen legyen a szabály alkalmazása. Pl. E kereskedelem területe, akkor hogyan veendő figyelembe. A kirendeltségek a keresett feladatra kötelesek a helyi munkaerő piacon meghatározott ideig helyi munkaerőt keresni, és ezt igazolni, pl. releváns újsághirdetéssel. (érdekes megjegyezni, hogy a pozícióra keresett személy és a hirdetésre kiválasztott újság milyen összefüggésben van. A magas beosztásra országos és szaklapban történik a keresés. Míg a kisebb képzettségűeket akár helyi vagy más csatornákon keresztül keresik meg.) A helyi gazdaságban történő alkalmazásuk feltételezi az adott országban a végzettségének megfelelő honosítást, amit a nemzeti ekvivalencia bizottságok végeznek el. Érdekes megjegyezni, hogy a hazai oktatási intézmények is most már olyan diplomát adnak ki, ahol az ISED nemzetközi oktatási nomenklatúra szerinti megjelölés is jelen van. Ez egyszerűsíti, és egyértelművé teszi a végzettségek nemzetközi elfogadását. A nagy munkaáltatók felvételi interjúja során jóval több kerül értékelésre, mint csupán csak a végzettség. A végzettséget igazoló papír sok esetben csak a cégek minőségbiztosításának a része. A készséget, jártasságot, a tapasztalatot és a képezhetőséget, a problémamegoldó képességet, az alkalmazó képességet stb. értékelik. pl. a világon a probléma megoldásra, ami a nem fejleszthető készségként értékelt a HR szakemberek, a világon mindenütt ugyanazt a tesztet használják. Éppen ebben rejlik az a kis rés, ami lehetőséget teremt arra, hogy a külföldi tulajdonosok hivatkozva a helyi munkaerő ezen alkalmatlanságára, külföldit hoznak. Ennek alapja az, hogy mindig találunk ragyogóbb, jobb és olcsóbb munkaerőt ennek betöltésére. Ez a helyzet a korábbi rövid időszakra történő vállalati munkaerő áthelyezést átértelmezte, lényegében módosította. A helyi keresletre alapuló hiány szakmákat közlő monitoring eredetileg azt célozta, hogy a munkaadók és a munkavállalók között megfeleltetést hozzon létre, és szolgálja az időszerű hazai érdeket. Az információs technológia térbeli és eszközbeli fejlődése teremtette meg arra a lehetőséget, hogy a szolgáltatásokat helybe hozta, vagy földrajzi értelemben kiterjesztette a szolgáltatás működési terét. Új tendenciát jelentett az is, hogy a más országban történő munkavállalás egyre fiatalabb életkorban valósult meg, ami a készségek formálódását is jobban megvalósíthatóvá tette. Megállapíthatjuk azt, 204

hogy nem csupán a szakmai képességek kérdése az alkalmazás, hanem az adaptivitás, a felismerés és érzékenység, egyes esetekben a kreativitás, annak felhasználása jelenti a fő vonatkozást. Utalásszerűen, de feltétlenül megemlítendő az egészség kérdése. Részben a teherbíró képesség, részben a mentális háttér a kibontakozás és a folyamatos munkavégzés alapja. Visszatérve ahhoz a kérdéshez, hogy akkor a mivel hozható összefüggésbe a fokozódó külföldi vállalati munkaerő áthelyezés? Miért nem tudott a külföldiek munkavállalást engedélyező rendszer valós szabályozó módon alkalmassá válni arra, hogy a munkaerő piaci keresletet és kínálatot harmonizálja. Az empirikus adatok azt erősítik meg, hogy a hazai átképzés és továbbképzés, kiemelten a vállalkozások továbbképzésre fordított hányada alapján mérve elmaradt attól, ami szükséges lett volna a verseny helyzet megtartásához. Amit mérni tudunk az a mennyiségi ráfordítás, de a minőség rejtve marad. A külföldi tulajdonú vállalkozások olyan munkaerő behozatalát valósították meg, amelyek itthon kis számban és nem a nemzetközi elvárás szerint állnak rendelkezésre. Kiemelkedő azon vállalkozásoknál a helyzet, amelyek bár hazai székhellyel rendelkeznek, mégis üzleti kapcsolataik nemzetközi partnerekkel zajlanak. Ők szívesen dolgoznak olyan cégekkel, akik fél szavakból is megértik a megrendelést és azt az általuk elvárt színvonalon meg is valósítják. Ezt különösen jó profittal tudják akkor elérni, ha alacsony jövedelmű országokból toboroznak, vagy oda virtuálisan áthelyezik a szolgáltatásukat. A helyi munkaerő alkalmazásának visszautasításáról nincs tényszerű információnk, a közvetítő ügynökségeket nem kötelezik indoklás megadására. Néhány említés, mint „túlképzett, ilyen alacsony fizetésért nem vállalja,” válaszok utalnak arra, hogy mást kívánnak toborozni. Mi is azt tapasztaljuk, hogy a környező országokból érkező alacsonyabb végzettségűek mérlegelik az otthonhoz közeli tartózkodást. Összegzésként azt állapíthatjuk meg, hogy a migráció nem ’broad-brush’ /elnagyolt, durva managementet, hanem finom hangolást kíván. (SALT, J. – MILLAR, J. 2007) A rövid ideig tartó munkavállalási célú tartózkodás állandósulni látszik, kiemelten a speciális képzettséget igénylő feladatok elvégzésében, a munkavállalási engedélyek kiadása nem kellő mértékben hat vissza a munkaerő piaci kereslet és kínálat harmonizálására. A rövidtávú migráció kettős hatást valósít meg; a vállalati áthelyezésekkel közvetlenül új tudást hoz a helyi vállalkozásokba, valamint ez a tudásátadás a szolgáltatásokon keresztül eljut a helyi gazdaságba is. További alapvetés, vizsgálódás szükséges ahhoz, hogy a migráció különböző formái milyen ágazati hatásokat jelentenek. A munkavállalási engedélyezési rendszer akkor képes szerepét kiteljesíteni, ha a magas hozzáadott értéket képviselő tevékenységi körökben, a képzés modernizálásában is aktívan részt vesz. Ezzel válik lehetővé a helyiek képességének általános növelése. Ez is részét jelenti annak a többoldalú egyeztetésnek, amit annak érdekében kell folytatni, hogy a migrációhoz kapcsolódó főbb intézményi szereplők befogadó haszonnal válaszoljanak a nemzetközi migráció kihívásainak.

205

IRODALOM BROWN, S. – TAYLOR, K. 2006: Social Interaction and Intergenerational Skill Transfer. Working Papers 2006013, The University of Sheffield, Department of Economics CORNELLIUS, W. A. 2001: The „high tech braceros”. – In: The international migration of the highly skilled. (ed. Salehyan) I. Univesity of California. San Diego CSEDŐ K. 2007: Drivers of Change and Changed Drivers: Individual Determinants behind the International. – www.grm.cuhk.edu.hk/en FINDLAY, A. 2007: Global Talent and the Knowledge Economy: An Exploration of the UK Experience. – a www.grm.cuhk.edu.hk/en/4ipgc/4ICPGwebSessionB.htm OECD 2002 Highly skilled mobility, Paris RÉDEI, M. 1994: Hungarian brain migration. – Studi Etudes Emigrazione Migrations. Vol. 30. no. 112. Roma, pp. 637-64 RÉDEI, M. 2007: Economics of migration. Tradecraft, Periodical of the Scientific Board of MSO. Vol. 5. RÉDEI M. 2007: Hazautalások Kelet- és Közép Európában, Statisztikai Szemle. 85. 7. pp. 581-601. SALT, J. – MILLAR, J. 2007: Population, Space and Place. – vol. 13. issue 1. In whose interests? IT migration is an interconnected world Economy, pp. 41-58. SASSEN, S. 1999: Beyond Sovereignty: De-facto Transnationalism in Immigration Policy. European Journal of Migration Law 1 STALKER, P. 2000: Workers without frontiers-The impact of globalisation on international migration, London SZÓNOKYNÉ A. G. – PÁL Á. szerk. 1997: Határon innen, határon túl. – Nemzetközi konferencia tanulmánykötete, Szeged YEOH, B. S. A. 2005: Mobility and the City. Theory, Culture and Society, Special Issue from the Proceedings of The New Encyclopaedia Project – Problematizing Global Knowledge International Experts’ Workshop 23-24 April 2005

206

AZ ÁLLAMHATÁR TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE SALLAI JÁNOS Absctract By the middle of the 20th century a rather strange situation evolved in Europe. While due to the technical development the defence function of the borders lost its importance, the role of the political borders within the Carpathian basin is day by day in the focus point of attention and media. Special factors take part in this process, since the political map of the Carpathian basin was overdrawn in the 20th century. Another speciality is that the political and the national boundaries of Hungary are not the same resulting in a strip around the country where Hungarians live, which has also a political role regarding the future.

Kulcsszavak: államhatár, határkövek, etnikai határ, gyepü

A határok kitűzésének már az ókorban kiemelt jelentősége volt. Egyiptomban a határok kijelölése a térképészek elődeinek, a földmérőknek a feladatai közé tartozott. III. Uzertezen fáraó (i.e. 19. század) Semneh és Kumme Nílus parti városoknál erődöket építtetett, melynek közelében volt Egyiptom határát jelző határkő, rajta a következő felirat: „Ez a déli határ. Egy néger se merjen ezen a határon se gyalog, se hajón északnak átjönni, sőt még a barna sem. Ha kereskedni akarnak, menjenek Akenth-be, ott tehetnek, amit akarnak, nem lesz bántódásuk; de Heh-en túl fölfelé soha még hírmondójuk se merjen jönni.” II Ramszesz (i.e. 12981232) korából fennmaradt falfestmény megőrizte a földmérés gyakorlatát. Amenhotep fáraóról (i.e. 1200) feljegyezték, hogy „helyreállította a határokat és felállította a határköveket”. A rómaiak a határaikat eleinte élőfával, később számozott és betűkkel jelölt cövekekkel jelölték. Trianus idejében határköveket alkalmaztak, amelyeket egy szertartást követően felirattal, betűjelzéssel és évszámmal ellátva helyeztek a földbe. A határral kapcsolatos elméleti és történelmi irányú érdeklődés a XIX. század végén jelentkezett, amikor is RATZEL, F. „Politikai földrajz” c. művében a határok általános tulajdonságairól, fajtáiról, fejlődési állomásairól szóló nézeteit részletesen kifejtette, mellyel hosszú ideig hatást gyakorolt a kérdéskörrel foglalkozó politika földrajz tudományt művelőire. Magyarországon a gyepűvel (TAGÁNYI K. 1913, KARÁCSONYI J. 1901) nyelv és nemzetiségi határokkal kapcsolatos kutatások a honfoglalás ezeréves ünnepségei időszakában kaptak lendületet, majd az első világháború előtti és alatti években felerősödtek. A trianoni határok kitűzését követően a revízió jegyében az etnikai-földrajzi kutatások tovább folytatódtak, immár a magyar határokon belül és szomszédainak területén is. A magyar földrajzkönyv-készítők ez időben a határokat ideiglenesnek tekintették, ezért könyveikben a szerzők (PRINZ GY. 1942, CHOLNOKY J. 1935) a Kárpát-medence egységes földrajzát tárgyalták. „A földrajzban a területében is változásokat szenvedő államterület mögött ott van a változatlan országterület. Ezért 207

Magyarország földrajza nem a mai államterületnek, hanem az egész országénak rajza, s csak azon belül a királyság birtokterületének.” (PRINZ Gy. 1942. 6. p.) PRINZ GY. földrajzkönyvében az államföldrajz keretén belül vizsgálta a határokat, illetve külön fejezetrészben taglalta az országhatárokat és az államhatárokat. A revízióra törekvő Magyarországon az Államtudományi Intézetben készültek el a korszak leghitelesebbnek tekinthető, (a hazai és a szomszédos államok hivatalos statisztikai adataira épülő,) szakszerű etnikai térképei, melyek később a tárgyalásokon nagyon hasznosnak bizonyultak, és többek között nagyban hozzájárultak az első bécsi döntés során a szlovák-magyar nemzetiségi határ kijelöléséhez. 1934-ben készítette el RÓNAI ANDRÁS „Keletközép-Európa államhatárának életrajza” c. munkáját, melyben kifejtette, hogy a politikai határ fejlődése az állam fejlődésének szerves része. Ugyanez a munka világított rá, hogy az 1930-as évekig a határtörténettel érdemben nem foglakoztak magyar földrajztudósok, ezért kívánatos minden időszak államhatárának ábrázolását elkészíteni. Valószínűleg ez a gondolat vezérelte, amikor a későbbi „Közép-Európa Atlaszban” az európai államhatárok tartósságát ábrázolta. RÓNAI A. szerint az államhatárnak (politikai földrajzi szemszögből nézve) három alapeleme van: terület, népesség és az ebből adódó főhatalom. (RÓNAI A. 1989) Ebbe a gondolatsorba illik bele az a megállapítása is, hogy az állam területének földrajzi sajátossága meghatározó a népességre. A határok témaköre a második világháború és az 1989-es rendszerváltás közötti időszakában tabunak minősült, ezért Magyarországon nem foglalkoztak vele. A politikai rendszerváltás (1989-től) időszakában mind a trianoni kérdés, mind a határon túli magyarság léte és megmaradása előtérbe került. Néhány éves kutatás után sorra születtek meg a trianoni határkitűzéssel kapcsolatos tanulmányok, könyvek. A politikai határ fogalmával és összefüggő változásaival a 1990-es évek második felében SÜLIZAKAR I. (1996) foglalkozott. A téma aktualitása és fontossága inspirált arra, hogy a magyar történelmi határok kutatása során a határ fogalmának fejlődésével foglalkozzam. A térkép, és jogtörténeti, továbbá levéltári forrásokra támaszkodva dolgoztam fel a határ fogalmának történeti fejlődését, melynek fő állomásai a következők: A magyar határok története a Kárpát-medencében a honfoglalásig nyúlik vissza, első írásos megjelenése a 11. századból, térképtörténeti forrásai a 12. századból váltak ismertté. A határ történetének áttekintése során, a források ismeretében, fontosnak tartom megemlíteni, hogy a határ fogalma sem Európában, sem Magyarországon nem ugyanazt jelenti ma, mint a honfoglalás idején, vagy a 14-17. században. A népmesékben, legendákban és az emberek köznapi beszédeiben sokszor találkozhatunk a „senki földje” kifejezéssel, melyet az országokat elválasztó határral összefüggésben szoktak megemlíteni. Valószínűleg e megnevezés alapjául szolgáltak a magyarok által már a sztyeppei vándorlásnál megismert gyepűk. A gyepű kifejezés alatt olyan lakatlan, lakhatatlan, nehezen járható területsávot értünk, mely a szomszédos népeket, országokat egymástól elválasztotta. 208

A 10-13. század időszakában funkcionáló gyepűrendszer idején a határ nem vonal, hanem zóna jellegű volt. A gyepű sávjának csökkenését elősegítette a feudális viszonyokból származó földadományozás. Mivel az uralkodónak adományozható birtokai az ország központi területén már nem álltak rendelkezésére, ezért a gyepűövezetben osztogatta tovább az arra méltónak tartottak számára a földeket. A 11-16. században az államhatárok és a birtokhatárok között szoros összefüggés figyelhető meg, melyet a korszakból származó birtoklevelek (Pl.: 1299-es Pominóc, 1244-es határleírásban Szucsa települések határainál morva határjelek is megtalálhatók) is igazolnak. E szerint az adott uralkodó hatalma addig terjed ki, ameddig a hozzá hű birtokosoknak a fennhatósága alá tartozó birtokok határai húzódnak. Így a birtokhatárok és az államhatárok többnyire egybeestek. „A középkorban a politikai határokat jelentős mértékben befolyásolta a feudális hierarchia, az öröklési elv, illetve ezeknek földrajzi konzekvenciái” (SÜLI-ZAKAR I. 1996). A 15. századtól a magyar jogalkotásban megfigyelhető az államhatár irányában tanúsított kiemelt figyelem. Ugyanakkor a kialakult történelmi helyzet, a visszatérő tatár betörések, valamint a Török Birodalom hazánk irányában jelentkező expanziós tevékenysége, az elkövetkezendő időszakban konzerválta a határzóna jellegét, továbbá nem tette lehetővé az ország egységes feltérképezését. A zóna jellegét igazolja a kiépített végvár-rendszer, és az a tény, hogy az 1526-ig a szultán és a magyar király, a Magyarországot érintő, a császár és a szultán között megkötött békeszerződésekben a felek között nem határvonalat, hanem végvárakat, várakat és a hozzá tartozó területeket rögzítették. Ugyanakkor esetenként a határnyiladékok vágása, valamint a béketárgyalások idején kijelölt határvonal arról tanúskodik, hogy ez időben is elismerték a vonal mentén haladó határt. A 16-17. században az európai térképészműhelyekben sorra készültek az Európát vagy egyes országot ábrázoló térképszelvények, melyeken a határt újszerűen ábrázolták. Ennek lényege, hogy a korábbiaktól eltérően az országokat elválasztó határvonalakat szaggatott vonallal rögzítették és az így megjelenített államhatárokat alászínezték. Az alászínezett államhatárok vonala azt jelzi, hogy ekkor Nyugat-Európában a határok szerepe megnőtt. Hazánkra vonatkozólag meg kell említeni, hogy az ekkor keletkezett nyugat-európai térképalkotásokon általában a török terjeszkedés határát nem ábrázolták, csak az egyes török fennhatóság alá tartózó várakat, városokat jelölték. A török kiszorításának döntő állomása, a karlócai békeszerződés (1699) alapvető változást hozott a határ kijelölésében. Ennek érdekében ugyanis a déli határokat meghatározott vonalon kitűzték, és ezt térképeken is rögzítették. Az így kitűzött országhatár már egyértelműen vonal jellegűvé vált. A helyzet sajátosságát tükrözi, hogy az ezt követő időszakban a Török- és Habsburg- Birodalom határai mentén megszervezett katonai határőrvidékek továbbra is zóna jellegű ütköző területet jelentettek. A határok vonallá zsugorodásának egyértelmű rögzítését, pontosabb, kő- és fa határjelekkel való kitűzését és térképi megjelenítését a 18. században végrehajtott I. 209

katonai felvételezés eredményezte. A technika fejlődésével egyre pontosabb térképek születtek, melyeken a határ ábrázolásával a mai formában (szaggatott vonal közé beszúrt pont) találkozhatunk. A felvételezés során a határvonalak felmérésére a térképészek, geodéták minden törésben, erdőségben, a hegyek csúcsán, völgyekben és síkságokon határdombokat állítottak fel 3 öl magasságban. Ahol a határvonal hosszan, egyenes vonalban haladt, ott egymástól 200 ölnyire határdombokat emeltek, ahol pedig kanyargó patakok miatt a határvonal húzódása is hasonló volt, a határdombok közti távolságot rövidebbre vették. Erdős-bozótos területeken áthaladó határvonal mentén 3 öl szélességben a fákat is kivágták. A határ terepen való kitűzése is fejlődött, és a II. katonai felmérés óta számozott határkövek jelölik az államhatárt. Ezek segítségével pontosan beazonosítható az adott határszakasz. Európára kitekintve megállapítható, hogy „az egységes nemzet, így a nemzetállamok kialakulásával – a Francia Forradalomtól kezdődően – különleges jelentőséget kaptak az államot a többi államtól elválasztó határok, melyek a központi hatalom szuverenitásának alapvető pilléreivé váltak, valamint a nemzethez való tartozás egyik szimbólumává, térbeli megjelenésévé fejlődtek, s alakultak a mai értelemben vett államhatárokká” (HARDI T. 2002). Ezt példázza a görög és a dán határok kijelölése is. Az 1828-29-es orosz-török háború után Törökország a drinápolyi békében elismerte Görögország szuverenitását. A függetlenség elismerését az 1832. április 30-án kelt londoni szerződés megerősítette. Ezt követte abban az évben július 21-én a stambuli határszerződés, melyben megegyeztek a görög-török határ vonaláról. A szerződés 1. §-a szerint, a közös határ a következő tereptárgyak mentén halad: „a keleti oldalon a két állam szélső választópontja a Gradica mellett elfolyó kis folyó torkolata lesz, a határvonal e folyó mellett felfelé halad a forrásig, onnan eléri az Othryx hegyláncot, Görögországnak hagyván Kolomo hágót és megjegyezvén, hogy a (hegy) lánc gerincét át nem hágja, innen nyugati irányban ugyanazon (hegy) lánc gerincét követi és Variboro csúcson át a Veluchi nevű magaslathoz ér, mely az ország három nagy hegyláncának központját alkotja. Innen a vonal az ország természeti viszonyaihoz mérten az Aspropotanos völgyén keresztül az Arta-öbölig halad, hol Coprina és Menidi közt ér véget akként, hogy a Tartarina hídja és Makrinoros tornya Görögország határain belül esik, a Korakos hídja és a coprinai sósforrás az Ottomán Portának marad. Így a határvonaltól észak és nyugat felé az Artai-öböl egész partját az Ottomán Birodalom tartja meg, dél és nyugat felé a vonaltól az öböl a görög államé lesz, kivéve Punta erődöt, mely továbbra is a Portához tartozik, egy félóra járásnál nem kisebb és egy órainál nem nagyobb területnyi radiussal ...” (SALLAI J. 2004). A szerződés még egy jelentősebb összegről is szólt mely kompenzációt jelentett területekért. A szerződést a nagyhatalmak és a későbbi keltezésű török-orosz védszövetség garantálta. A 19. század második felében, Dánia Ausztria és Poroszország közötti fegyveres konfliktus 1864. július 18.-án fegyverszünethez, majd október 30-án (Bécsben) békekötéshez vezetett. A szerződésben Dánia lemondott Schleswig, 210

Holstein, és Lauenburg hercegségekről „Ausztria Császára és Poroszország Királya javára. A határ megállapítás egyszerűsítése érdekében Dánia átengedte a ribei kerület déli határvonalától délre fekvő jütlandi birtokot (Mögeltondern, Anromsziget, Foehr, Sylt, és Roemoe-szigetek jütlandi részeit). Ezt kompenzálva az osztrákok és a poroszok hozzájárultak, hogy „Schleswig megfelelő része, mely Aeroe - szigeten kívül oly területeket is magában foglal, melyek a fennemlített ribei kerület és Jütland többi részének folytonosságát alkotják és Jütland és Schleswig határvonalát Kolbing felé megjavítják, a schleswigi hercegségből lekapcsolják és dán királyságba bekebelezzék.” (SALLAI J. 2004). A bécsi szerződés 5.§-a az alábbiak szerint rögzítette a határt: „Az új dán királyság és a schleswigi hercegség között a hejlsmindeni öböl a kis Beltbe való hajlásának közepétől fog megindulni és ez öblön áthatolva a hejlsi, vejstrupi és tapsi járások jelenlegi déli határát követi, ez utóbbit a Gejlbergtől és Brauoretól délre eső vízfolyásig, azután ezt követi a Fovs Aaba ömlésétől kiindulva az ödisi és vandrupi Königs-Aug (Konge Aa) Holte északi részén. E ponttól a Königs-Au (Konge Aa) folyóvölgye képezi a határt a hjortlundi járás keleti végpontjáig. Innen kezdve a határ e vonalat és annak meghosszabbítását követi az Obekjar falu északi részében kiugró szögletig és azután a falu keleti határát a Gjels Aaig. Innen kezdve a seemi járás keleti határa és a seemi, ribei és vester-vedstedti járások déli határain képezik az új határt, mely az Északi-tengerben Manoe és Roemoe szigetek között (azoktól) egyforma távolságban fut tovább” (SALLAI J. 2004). A fenti határszerződést megerősítés után határ kitűzés követte, melyet a dánok a kialakult erőviszonyok miatt tudomásul vettek. (Az első világháború után a dánok kezdeményezésére megtartott népszavazás eredményeként Észak-Schleswig visszatért Dániához). Kitekintve a világba, más kontinensen is hasonló időszakban került sor határkijelölésre. Az USA mexikói jelenlegi határainak jelentős részét a múlt század közepén jelölték ki. Az 1846-48-as mexikói-észak-amerikai háború Mexikó vereségével végződött. A háborút lezáró békeszerződés (Guadelope Hidalgó-i) 5. §-a a következőket rögzítette: „A két köztársaság közötti határvonal a Mexikói Öbölben a Rio Grande, más részt Rio Bravo del Norte folyó torkolatával szemben levő földtől 3 mérföldnyire, vagy ha egynél több ág ömlik a tengerbe, akkor a legmélyebb ág torkolatával szemben fekvő (földtől 3 mérföldnyire) indul meg és a folyó közepén, a legmélyebb csatornát követve ott, hol egynél több ág van, azon pontig halad, hol New Mexico déli határát érinti; onnan nyugat felé New Mexico déli határvonala mentén halad annak nyugati végéig, onnan észak felé New Mexico határa mellett, míg a Gila folyó felső ágát el nem éri, onnan a nevezett folyó nevezett ága mellett felfelé, míg az a Rio Coloradóba nem ömlik, onnan a Rio Coloradón át Felső- és Alsó- California (elválasztó) határvonalát követve a Csendes Oceánhoz.„ (SALLAI J. 2004). Az 1848. február 2.-án aláírt szerződést később még követte (1853-ban) egy adásvételi szerződés, melyben Mexikó kisebb föld területet adott el az észak-amerikaiaknak.

211

A határmegjelölés történetében fontos állomás az 1888-as magyar-román, és az ezt követő 1897-es magyar-bukovinai határszerződés. RATZEL, F. „Politikai Földrajz” c. munkájában kiemelt szerepet tulajdonít a magyar-román határszerződésnek. Véleménye szerint: „A tudományosan megállapított határ természete az 1888. Április 16-án Ausztria-Magyarország és Románia között ratifikált szerződésben fejeződik ki.” (RATZEL, F. 1923) Ezt követően megvalósult a határjelek büntetőjogi védelme, amely a következőket rögzítette: „1. § A ki az ország határának megjelölésére szolgáló szobrot, kő- vagy faoszlopot, árkot, kő- vagy földhalmot, vagy más jelzőt szándékosan és jogtalanul megrongál, vagy a határszobornak vagy oszlopnak feliratát vagy egyéb megjelölését részben, vagy egészben, olvashatatlanná vagy felismerhetetlenné teszi: vétséget követ el, és hat hóig terjedhető fogházzal büntetendő. 2. § Három évig terjedhető fogházzal és hivatalvesztéssel büntettetik az, ki az előző §-ban felsorolt határjeleket szándékosan és jogtalanul, ha nem is a birtokviszonyok megzavarása czéljából megsemmisíti, kidönti, szétrombolja, felismerhetetlenekké teszi, vagy áthelyezi. A kísérlet büntetendő.”45 Magyarország történetében a 20. század egyik legnagyobb tragédiája, a trianoni békeszerződés (1920. június 4.) döntően megváltoztatta az ország határait. Ennek következtében elvesztette területének 2/3 részét és az új határok kijelölését követően a szomszédos országokban jelentős számú magyarság rekedt. A határkijelölést rögzítő határszerződésekben a határjelek leírása mellett a határ jellege is szerepel. E szerint a szárazföldi határt „fix” határként, a vízi határt „mozgó” határként definiálták. A mozgó határ vonalát a folyók esetében a hajózhatóság döntötte el, amely alapján a hajózhatók esetében a sodor vonal, a nem hajózható folyók esetében a folyó közepe jelentette (és azóta is jelenti) az államhatárt. A mozgó határ hatásaként az ország határszakaszai a folyók sodrásirányától (továbbá építő és romboló hatásától) függően változnak, azaz nem állandóak, ebből következően hazánk területe is kismértékben ugyan, de folyamatosan változik. A trianoni határok kitűzése után Magyarországot ellenséges hatalmak vették körbe, ez a határok katonai szerepét felértékelte. Ezt bizonyítja SOMOGYI E. katonaföldrajzi munkájában is, ahol a határ fogalmát, jellemzőit általánosságban és az adott hadszíntéren konkrétan is végigköveti. E szerint „a határ alatt azon természetes vagy mesterséges vonalat értjük, amely egyik államot a másiktól elválasztja”. SOMOGYI E. a határ értelmezését a következő elemek figyelembevételével hajtotta végre: vízszintes tagoltság, függőleges tagoltság, közlekedési viszonyok, segélyforrások, éghajlati és egészségügyi viszonyok, valamint a népesség. Továbbá véleménye szerint a határ jellege lehet kihajló, behajló, vagy egyenes. (SOMOGYI E. 1930) A kortörténeti fejlődés a határ fogalmának pontosabb meghatározására is hatást gyakorolt. A 20. század első felében az a meghatározó, hogy „Határ az a képzelt v. 45

1891. évi XLI. törvénycikk a határ- és földmérési jelek büntetőjogi védelméről

212

jelzett vonal, mely valamely területet körülfog, vagy az a területsáv, amely két állam közigazgatási területét elválasztja egymástól,”46 csak tág értelemben bizonyulhatott valósnak, hisz Magyarország tekintetében ez időben minden szomszédos országgal már pontosan kitűzött határ létezett. A későbbi időszakban a határőrizeti szolgálati utasításokban egyértelműen rögzítették az államhatár fogalmát és a megjelölés formáit. „Államhatárnak nevezzük azt a vonalat, amely az államok között a földön, vízen, valamint függőleges irányban a légtérben és a föld mélyében haladva meghatározza az állam területét”47 A meghatározásból jól kitűnik, hogy az államhatár már nemcsak a föld felszínén határkövekkel kitűzött vonal, hanem az időközben fontossá vált légtérben és a föld mélyében is pontosan behatárolt. Az államhatár fogalmát az 1997-ben elfogadott határőrizetről és a Határőrségről szóló törvény így rögzíti: „A Magyar Köztársaság államhatára: A nemzetközi szerződésekben meghatározott azon képzeletbeli, függőleges síkok összefüggő sorozata, amelyek Magyarország területét a légtérben, a föld (víz) felszínén, valamint a föld (víz) mélyében a szomszédos államok területétől elválasztják”. Az államhatár új felmérésével, felújításával és karbantartásával kapcsolatos földmérési feladatokat, a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium koordinációja mellett, a Földmérési és Távérzékelési Intézet, Államhatárügyi osztálya végzi. A munkák eredményét a szomszédos országok műszaki szakértőivel egyeztetett és megfelelő szinten jóváhagyott határokmányokban foglalja össze. 2004-ben hazánk tagja lett az Európai Uniónak, és várhatóan 2007. év végén a schengeni övezet teljes jogú tagjává is válik. E kapcsán folyamatosan zajlik a jogharmonizáció. Ennek részeként az államhatár korábbi törvényben rögzített fogalma mellett a Schengeni Végrehajtási Egyezmény követelményeinek megfelelően a külső és belső határok fogalmát ma már a hazai jog is rögzíti. A belső és külső határok alatt a Schengeni Végrehajtási Egyezmény alapfogalmaival összhangban a következő kell érteni: Belső határ: a Magyar Köztársaság és a Schengeni Végrehajtási Egyezmény részes államának közös szárazföldi és vízi határszakasza, valamint a nemzetközi légi forgalom számára megnyitott repülőtér és kikötő belső járatok fogadására vagy indítására kijelölt területe. Külső határ: a Magyar Köztársaság szárazföldi és vízi határszakasza, repülőterei és kikötői, ha azok nem minősülnek belső határnak. Összességében megállapítható, hogy a határ fogalma korszakonként különböző értelmet kapott és folyamatosan egyszerűsödött, melynek eredményeként a zóna jelleg vonallá zsugorodott. A magyar és az európai viszonylatban felfedezhető párhuzamosság, ugyanakkor Magyarország sajátos geopolitikai környezete és tradíciói miatt az államhatár mindig a figyelem, érdeklődés középpontjában állt.

46 47

Révai Nagy lexikona IX. kötet 1913 578. p. Határőrizeti utasítás, 1954 7. p.

213

Ennek következménye, hogy hazánk a határok ki és megjelölésében többször úttörő és folyamatosan meghatározó szerepet játszott.

IRODALOM CHOLNOKY J. 1935: Hazánk és népünk egy ezredéven át. – A magyarság hajdan és most. Somló Béla Könyvkiadó, Budapest HARDI T. 2002: Az egységes határrégiók kialakulásának feltételei. – PhD disszertáció, Pécs Határőrizeti utasítás, 1954 Budapest KARÁCSONYI J. 1901: Halavány vonások hazánk Szent István kori határairól. PRINZ Gy. 1942: Magyarország földrajza. Budapest RATZEL, F. 1923: Politische Geographie. – München Révai Nagy lexikona IX. kötet 1913 RÓNAI A. 1934: Keletközép-Európa államhatárának életrajza. SALLAI J. 2004: Az államhatárok. – Változó Világ 58., Press Publica Kiadó SOMOGYI E. 1930: Magyarország és környező államainak katonaföldrajza. Budapest SÜLI-ZAKAR I. 1996: Magyarország határainak változásai az államalapítás korától 1920-ig. – In: Frisnyák S. szerk.: A Kárpát-medence történeti földrajza. Nyíregyháza, pp. 97106. TAGÁNYI K. 1913: Gyepü és Gyepüelve. – Magyar Nyelv, 9. évf. 4. sz. p. 145-152.

214

A HATÁRMENTI TERÜLETEK FŐBB TERÜLETFEJLESZTÉSI KÉRDÉSEI SÜLI-ZAKAR ISTVÁN Abstract On the basis of empirical research carried out in the border regions, elaboration of innovation oriented, crossborder economic development and partnership programs can be a general aim. Supporting these aims was the ultimate goal of creating euroregions in Western-Europe. The system of euroregions has been spreading from Western-Europe to the Eastern territories in order that border regions can exploit the comparative advantages being present in border regions even better. The most important aim in border regions is to create an advantageous economic, innovative and social climate by introducing various institutions that can widen the space of successful economy, and together with this they can improve the success of regional development planning in the border regions of neighboring countries.

Kulcsszavak: határmenti területek, eurorégiók, területfejlesztés

Bevezetés Nyugat-európai példák alapján azt reméltük – már a kilencvenes évek elején –, hogy a korábbi korszakkal ellentétben a határtérségekben sokoldalú kapcsolatok kialakítására lesz lehetőség, amelyeknek a Kelet-Közép-Európában megindult politikai változások adhatnak új dimenziót. Olyan sajátos gazdaságstratégiai helyzet alakult ki napjainkra, amelyben alapvetően megváltozhatna a határ két oldalán fekvő régiók kapcsolata. Együttműködésük a korábbiaktól lényegesen eltérő, új alapokon épülhet tovább az újabb NATO-kibővülés, illetve az EU-hoz való csatlakozások révén. Magyarország és szomszédai viszonylatában a határrégiók kialakulásának feltételei országonként eltérőek (BALOGH A. – PAPP G. 1998). A hét szomszédos ország vezetői (néhány kivételtől eltekintve) politikai nyilatkozataikban támogatják az együttműködéseket. Azonban – Ausztria kivételével – szomszédaink új, vagy újjáalakult nemzetállamok, amelyek centralizáltan működnek, s a regionális és helyi szereplőknek csekély mozgásteret hagynak, a szubszidiaritás elvét nem alkalmazzák, ráadásul a határon átnyúló együttműködésekkel szemben nacionalista gyanakvással élnek. Így a CBC együttműködések gyakran látványos (állami szintű) deklarálása is alig-alig párosult tartalmi lépésekkel, s így e diplomáciai jellegű kinyilatkoztatásokat inkább csak az EU-csatlakozást elősegítő PR-munka részeként tekinthettük (SÜLI-ZAKAR I. – CZIMRE K. – TEPERICS K. – PATKÓS CS. 2001). Pedig a világgazdaságban – s különösen Európában – olyan változások következtek be, amelyek sürgetően követelik a határok és a határon átnyúló kapcsolatok átértékelését. Az egyre inkább elmélyülő – és meghatározó jellegűvé váló – nemzetközi munkamegosztás szükségszerűen a tőke, a munkaerő és a termékek határokon átívelő mozgásához vezet. A határterületek ennek 215

következtében mélyreható funkcióváltozáson mennek keresztül, mert a továbbiakban már nem csupán az államok peremén fekvő periférikus térségek, hanem a nemzetközi munkamegosztás fontos transzferzónái, ahol a vállalkozások és az egyének költségtényezőiben kis távolságon belül is nagy mértékű változások történhetnek (ASCHAUER, W. 1996). A határ ezáltal költségtényezővé vált, de egyáltalán nem közömbös ebből a szempontból, hogy milyen jellegű határról, illetve milyen kiépítettségű CBC kapcsolatokról van szó a konkrét esetben. Előzmények Közép-Európa keleti részén az államszocialista rendszerben - a határmenti területeket teljesen figyelmen kívül hagyó - központilag irányított állami gazdaság (ágazati, nagyvállalati) döntései és a településfejlesztési források központi elosztása szabta meg a területi folyamatokat. A megyékre (megyeszékhelyekre) ruházott helyi érdekérvényesítés és a támaszkodás a helyi erőforrásokra, a megyei központi területekre korlátozódott. Szaporodó kutatási eredmények bizonyítják – legalábbis hazánk keleti határmenti területein –, hogy éppen a periferizálódó térségek kerültek a legkevésbé közvetlen kapcsolatba a nemzetközi gazdasággal (SÜLI-ZAKAR I. 1996; BARANYI B. 2002). A Kárpátok Eurorégió területét kisebb-nagyobb határmenti megyék és vajdaságok alkotják, mégis a Debrecenben 1993-ban megszületett regionális együttműködést nem az érintett önkormányzatok vezetői, hanem az egyes országok külügyminiszterei írták alá. A helyi önkormányzati vezetők lényegében csak statisztáltak az aktusnál. Ugyancsak jellemzőnek tekinthető, hogy két határmenti romániai megye (Máramaros és Szatmár) vezetői kinyilvánították szándékukat a Kárpátok Eurorégióba való belépésre, azonban a román külügyminisztérium akkor megakadályozta őket ebben. Romániában az Emil Constantinescu által megbízott román kormányzat első megnyilatkozásaiként hozzájárult a teljes jogú tagság helyreállításához, s így az érdekelt romániai megyék már 1998-tól teljes jogú tagként vehettek részt a Kárpátok Eurorégió munkájában. Ugyanígy a jobboldali szlovák kormány évekig akadályozta a kelet-szlovákiai tagönkormányzatok helyzetének normalizálódását (LUDVIG ZS. – SÜLI-ZAKAR I. 2000, 2003, 2007). A határmenti térségek jelenlegi helyzete Kelet-Közép-Európában jelenleg már a gazdasági szereplők a meghatározók, ám ezek tulajdonviszonyaik szerint sokfélék, döntéseik autonómok. Megkezdődött a helyi (helyi tulajdonú, helyi döntésű, helyi kapcsolati hálózatra épülő) gazdaság kiépülése. Fontos szereplővé lépett elő a helyi önkormányzat, új szereplők a civil társadalmi szervezetek (helyi és tájegységi egyesületek, társulások). A változások dacára a határmenti területek érdekérvényesítése még ma sem kielégítő, s a dolgok 216

természeténél fogva viszonylag kevéssé módosult a kormányzati szerep. Az átalakuló Kelet-Közép-Európában a területfejlesztés fő bázisát még ma is a költségvetési források területi újraelosztása jelenti (ENYEDI GY. 1994). Lényeges változás, hogy az autonómmá váló gazdaság egységei maguk döntik el, hová települjenek, hol fejlesszenek stb. Világossá vált, hogy mely települések, térségek milyen előnyökkel rendelkeznek a különböző gazdasági tevékenységekhez. Ez már önmagában is a területi különbségek erősödéséhez vezet, mivel láthatóvá váltak azok a települési hátrányok, melyeket az állami tulajdonú gazdaság nem piaci jellegű települése és szociális paternalizmusa elfedett. Ennek ellenére Lengyelország, Szlovákia vagy Magyarország keleti határmenti területei a beruházások számára nem kínáltak valós előnyöket a kilencvenes években, de a harmadik évezred első éveiben sem (TÓTH J. 1996; BARANYI B. 2002). A legsúlyosabb munkanélküliség és elszegényedés azonban azokat, korábban is nehéz sorsú falusi régiókat sújtja, ahol megszűntek a termelőszövetkezeti melléküzemágak, a kisvárosi telephelyipart felszámolták, a statisztikai adatszolgáltatás alapján látszik, hogy a mezőgazdasági főfoglalkozásúak száma harmadára-negyedére csökkent 10-12 év alatt (SÜLI-ZAKAR I. 1997). A beruházások, az építkezések visszaesése, a hosszú távú - segéd- és betanított munkás - ingázók tömegét tette feleslegessé. Korábban a falusi térségek hátránya főleg a gazdaságon kívül jelentkezett, az infrastruktúra, a közszolgáltatások elmaradott állapotában nyilvánult meg. A falusi családok jövedelme azonban csak kevéssé maradt el a városi háztartásokétól, a többféle jövedelemforrásnak köszönhetően. A rendszerváltozás óta e források alaposan megcsappantak, s így a határmenti térségek gyorsan szegényednek, lumpenizálódnak. Jelentősen növekszik a határövezetben a cigány etnikum és az analfabéták aránya (SÜLI-ZAKAR I. 1998). Az új demokráciákban az állami újraelosztási rendszer a határmenti térségeket a legutóbbi időkig nem preferálta. Az egyén és az állam magatartása így egymást erősítő negatív tendenciák kialakulásához vezetett. Ehhez helyenként még speciális tényezők járultak, például a nemzetiségekkel szembeni bizalmatlanság, vagy éppen a nemzetiségi összetartásból eredő előnyök hatása. Ez utóbbira példa, hogy egyes (erős kulturális hagyományokkal rendelkező) nemzetiségi falvak a falusi intézmények megszüntetésének időszakában (körzetesítési tendenciák) meg tudták őrizni iskolájukat, tanácsi önállóságukat stb., bár ennek kétségtelenül politikai okai is voltak (ENYEDI GY. 1994, LUDVIG ZS. – SÜLI-ZAKAR I. 2000). A határmentiség és a kisebbségek kapcsolata – mely az etno-regionalizmus jelenségén keresztül a regionális állam kialakulása irányába hathat – Kelet-KözépEurópában igen nagy jelentőségű. Térségünk etnikai sokszínűsége ezt a kérdést a régiók elsőszámú politikai – azon belül biztonságpolitikai és nemzetpolitikai – kérdései közé emelik. A területi differenciáló elem jelenleg a válságban való helytállás, a piacgazdasági követelményekhez való alkalmazkodás képessége. Ebben nagy szerepet játszik a régió földrajzi fekvése, társadalmának felkészültsége 217

(iskolázottság, innovációs érzékenység, polgári hagyományok). Jelenleg például Magyarországon egyetlen dinamikus, szerkezeti-technológiai megújulásra kész régiót határolhatunk el: a Budapest-Bécs tengely mentén (a fővárosi agglomerációt és Északnyugat-Dunántúlt), illetve a dél-magyarországi nagyvárosokat, s ugyanígy érezhetően felértékelődtek a nyugat-dunántúli körzetek. Kiterjedt területek – középvárosi központtal – kerültek bizonytalan helyzetbe (pl. a Közép- és DélDunántúlon, a Délkelet-Kelet-Alföldön), ahol a visszaesés feltehetően csak átmeneti, hiszen a megújulás társadalmi feltételével rendelkeznek. Az Alföld nagy területű belső falusias, mezővárosias perifériái és Észak-Magyarország ipari depressziós területei jelentik a megújulásra jelenleg még képtelen térségeket. De még hozzájuk képest is reménytelen földrajzi helyzetben helyezkednek el a keletészakkelet-magyarországi határmenti (külső) perifériák (TÓTH J. 1999; SÜLIZAKAR I. 1992, 1998, 2001). A rendszerváltást követően Kelet-Közép-Európa országai számára is szükségszerű kényszerré vált a határok, illetve a határtérségek átértékelése. Az évtizedekig uralmon lévő szocialista gazdaság – a reá jellemző hierarchikus és centralizált struktúra következtében – teljesen érzéketlen volt a távolságokra, a földrajzi fekvésre. Az egyes országok gazdaságának integrálódása a nemzetközi munkamegosztásba az állami külkereskedelmi szervezeteken keresztül, azaz a fővárosokon keresztül történt. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy hol települtek a termelők, vagy a fogyasztók. Ebben a helyzetben az, hogy a szomszéd ország üzleti partnereitől egy határmenti termelő, vagy fogyasztó csak kis távolságra élt, lényegében semmilyen előnyt nem jelentett. A rendszerváltást követően megszűnt a központi külkereskedelmi vállalatok monopóliuma, s a vállalkozások, sőt az egyének is direkt kapcsolatokat építettek ki a határokon keresztül. Ez az új helyzet követeli meg a határok és a határon átnyúló kapcsolatok lényegi átalakulását Kelet-Közép-Európában. A rendszerváltozás másik következménye a magángazdaság elterjedése és belépése a nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerekbe. A magángazdaság elterjedése elsősorban nem az állami tulajdonú vállalatok privatizációjának, hanem az újonnan alapított magánvállalkozásoknak, valamint a „zöldmezős” külföldi tőkebefektetéseknek köszönhető. A magángazdaság telephelyválasztásában egyértelműen érvényesíti üzleti érdekeit, s jóval kevesebb települést (régiót) tart előnyösnek, mint korábban (a költségekre érzéketlen) állami gazdaság (RECHNITZER J. 1999). Természetesen a határmentiség sem érvényesül azonosan az egész országban, hiszen azok a térségek, amelyeknek adottságai hazai és nemzetközi - főleg kelet-közép-európai - viszonylatban versenyképesebbnek tűntek, ott a külföldi és a hazai tőke gyorsabban megtelepedett (pl. Lengyelországban és Magyarországon a nyugati határ mentén). A magángazdaság kiépülésének még eléggé korai szakaszában van, s mai erősen polarizált települése később jelentősen oldódhat.

218

A regionális különbségek kialakulásának másik oka a munkaerő képzettségének és az iskolázottságnak az eltéréseiben rejlik, amely az újdonságokra való reagálási képességet is befolyásolja. A területi egységek felzárkózását tehát nagyban segíti a népesség képzettségének, ismereteinek kiszélesítése, hiszen így növelhető részben az adaptációs, részben pedig az innovációs képesség. A képzési rendszerek eltérő jellege, a foglalkoztatási szerkezet különbségei ellenére is több területen adottak a feltételek a kooperációra, az eltérő adottságok kölcsönös kihasználására. Éppen a képzési rendszerek különbözősége lehet a serkentője a megindult országhatárokon átnyúló oktatási együttműködések kiteljesítésének (KOZMA T. 1992). Az új gazdasági térben (az 1960-as, 1970-es évek csökkenése után) megerősödött a nagyvárosok szerepe (ENYEDI GY. 1993; 1994). A modern nagyváros szolgáltató jellegű, a gyártás kiszorul belőle, az ipar számára túlzottan drága a nagyvárosi infrastruktúra vagy munkaerő. A tercierizálódó nagyvárosban erősödnek meg a nagyvállalati központok, a pénzügyi intézmények irányító központjai, s ez a nagyvárosok közelében elhelyezkedő határmenti térségek számára kedvezőbb távlatokat nyithat meg. Ugyancsak a határközeli nagyvárosok, illetve a közvetlen közeli kistérségek élvezhetik a rendkívül gyorsan fejlődő városi kulturális gazdaság pozitív hatásait. A nagyváros az információk (összegyűjtésének, feldolgozásának, továbbításának) központja, s a modern informatika lehetővé teszi a nagy távolságra kiterjedő gyors irányítást. A nagyvárosok válnak a fő innovációs központokká. A nagyvárosok versengenek egymással a fontos nemzetközi funkciók megszerzéséért, s e funkciókban együtt is működnek. A nagyváros kilép közvetlen vonzásterületéből, bizonyos fokig még saját országa területéről is, és a fejlett világ többi nagyvárosával kapcsolódik össze a magas szintű üzleti, kulturális, kutatási szolgáltatásokban (ENYEDI GY. 1993; 1994). Ezért a nagyvárosok a határon átnyúló kapcsolatok legfőbb haszonélvezői. Közép-Európa keleti felén is a határok „légiesítése” révén sor kerülhet a határ két oldalára kényszerült városok egykori szoros kapcsolatainak fölelevenítésére. A gazdasági körzet hagyományos építkezése - amely városi vonzáskörzetekre, s a helyi gazdaság vállalatközi kapcsolataira támaszkodott - visszaszorul, s a helyét a nagyvárosok nemzetközi rendszerének, s a hozzájuk tapadó, gazdasági hálózatoknak adja át (SASSEN, S. 1994). Így Kelet-Lengyelország, Kelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország határhoz közel fekvő nagyvárosai a jövőben fontos részét alkothatják a „Köztes-Európa” formálódó nemzetközi városrendszerének (SÜLIZAKAR I. 1998). Jövőkép Az elmúlt években Kelet-Közép-Európa országai jelentős diplomáciai sikereket értek el, melynek eredményeként a világ legfejlettebb és legerősebb demokráciáinak csoportjába fognak tartozni. Az OECD, a NATO és az Európai

219

Unió tagjaként országaik biztonsága sokkal szilárdabb lesz. Magyarország világpolitikai helyzetének kedvező változásai természetesen magukba foglalják a keleti határtérségek pozitívan változó lehetőségeit is. Magyarországnak az atlanti szervezetbe való belépése már eleve megvéd a regionális bizonytalanságoktól, a háborús veszélytől, csökkenti a negatív külső hatások érvényesülését. Kelet-KözépEurópa, s e térségnek különösen a határhoz közel eső területei a stabilitás utolsó térségei, ahonnan mint indulási bázisról folytatható a kereskedelem, az irányítás és igazgatás a közeli és távolabbi régiók, országok felé. Magyarán hazánk határ menti övezetei sajátos transzferzónaként különleges tőkevonzó képességgel fognak rendelkezni. Európában korábban is megfigyelhettük, hogy a Közös Piac, illetve az Európai Unió mindenkori határzónája a beruházások kitüntetett térségének számított. Különösen kedvező helyzetbe kerültek a határok közelében fekvő nagyvárosok, amelyek gateway (kapuváros)-funkcióik következtében multinacionális vállalatok, szervezetek bázisaiként jelentős beruházásokat vonzottak magukhoz. Az ilyen kapuvárosoknak megélénkül diplomáciai, pénzügyi életük, nemzetközi marketingszerepük, ugrásszerűen megnő konferenciaturizmusuk. Ez a szerepkör – speciális adottságaik révén – különösen Debrecen, Szeged, Békéscsaba és Nyíregyháza számára jelent majd fejlődési lehetőséget. Ugyanakkor Szeged számára Szerbia közelsége, illetve az ottani problémák elhúzódó rendezése jelentős gátló tényezőt jelentett a közelmúltban (SÜLI-ZAKAR I. 1999). Északkelet-Magyarország közlekedési helyzetén, elérhetőségén ugrásszerű javulást eredményez az M3-as autópálya kiépítése. Igaz ugyan, hogy a közelmúltban végzett empirikus vizsgálataink eddig csupán az M3-as autópálya hiányából adódó területfejlesztési problémákat világították meg. Ugyanakkor érzékeljük azokat a pozitív változásokat is, amelyeket a nyomvonal kijelölése, illetve az építkezések továbbfolytatása váltott ki, pl. Polgár térségében. Egyértelművé vált, hogy az autópálya hiánya a regionális fejlődést akadályozó tényező, ugyanakkor az építkezéssel az új autópálya hatalmas helyzeti energianövekedést jelent azokban a térségekben, ahol áthalad. A helyzeti energia a forgalmi fekvésből származó előnyöket jelenti, melynek következtében megváltozik az illető térségnek – jelen esetben az Észak-Alföldnek – az országon belüli helye, ugyanakkor átalakul tágabb környékének a térszerkezete is. A kelet-közép-európai országok, illetve határmenti térségeik elérhetőségének számottevő javulását eredményezheti a regionális repülőterek rendszerének kiépítése. (Ezek között meggyőződésünk szerint a debreceni volt szovjet katonai repülőtérnek meghatározó szerepe lehet.) A Nyugat-Európából vagy ÉszakAmerikából útra kelő üzletemberek ugyanis a kiinduló állomástól a célállomásig szeretnek ugyanazon típusú járművel utazni, s ez általában repülőgépet jelent. A regionális repülőtereknek - különösen a tagjelölt országok határainak schengeni határrá válása után – a transzfer szerep erősítésében kiemelkedő jelentőségük lesz. A gazdaság szerkezetének váltása a határok két oldalán fekvő régiókban szükségessé teszi az átképzési és továbbképzési rendszerek, intézmények és 220

módszerek cseréjét, esetlegesen egyes területeken azok működésének összehangolását. Egy térség felemelkedésében a külső hatások jelentős szerepet játszhatnak, azonban az, hogy a külső hatásokból melyek és mi módon érvényesülnek, az döntő mértékben a helyi fogadókészségtől, a helyi erőforrásoktól, napjainkban különösen a humán erőforrások minőségétől függ. Kelet-Közép-Európa elmúlt időbeni lemaradásában a humán erőforrások elmaradottsága kiemelkedő szerepet játszott. A 90-es években azonban a térség felsőoktatása igen jelentős minőségi és különösen nagyarányú mennyiségi fejlődésen ment át. Elterjedtek a társadalmi-gazdasági igények által követelt képzési irányok és módozatok. Egyértelműen pozitívumként értékelhető, hogy a térség felsőoktatási intézményeiben, az utóbbi években örvendetesen növekedett a „helyben maradók” aránya. Ez azt jelenti, hogy az itteni nagyvárosok egyre perspektivikusabbnak tűnnek a fiatal értelmiségiek számára is (SÜLI-ZAKAR I.-LUDVIG ZS. 2001). A határmenti térségeinkben léteznek olyan régiók, amelyek a múltban szerves együttélést alakítottak ki. Az itt lévő falvakat és városokat, a trianoni határok meghúzása elválasztotta egymástól, így felszámolta vagy szüneteltette a települések lakosságának természetes emberi és gazdasági kapcsolatait. A határok légiesítésével a szomszédos térségek korábbihoz hasonló együttélése biztosítható lenne. Ezzel a határmenti térségek tradicionális kooperációit aktivizálni lehetne, és ezáltal új dimenziók alakulhatnának ki a régiók együttműködésében. Pozitív példaként említjük meg Debrecen és Nagyvárad, illetve a Hajdú-Bihar-Bihor eurorégió eredményeit. A határok és a határmentiség átértékelődésére a sajátos geopolitikai helyzet is hatással lesz. A kis területű Magyarországot hét szomszédos ország határolja, amelynek a viszonya a schengeni-rendszerben már ma is igen változatos. A már EU-tag Ausztria mellett Szlovákia és Szlovénia Magyarországgal egyszerre lett EU-tag, Románia csak 2007-ben. Horvátország, s különösen Szerbia és Ukrajna csatlakozása még a távolabbi tervekben sem igen szerepel. Összegzés A határmenti régiókban végzett empirikus kutatások tapasztalataiból kiindulva általános célként jelölhető meg az innováció-orientált, országhatárokon átnyúló közös gazdaságfejlesztési és együttműködési programok kidolgozása. Végül is ezek elősegítésére születtek meg Nyugat-Európában az eurégiók. Az eurégiók rendszere egyre jobban terjed Nyugat-Európából kelet felé abból a célból, hogy az országhatár mentén jelentkező, komparatív előnyöket a kapcsolódó térségek még jobban kihasználják. A legfontosabb cél a határmenti térségekben, hogy olyan kedvező gazdasági, innovációs és társadalmi miliő alakuljon ki a különféle intézmények telepítésével, amelyek bővíthetik a sikeres gazdaság tereit, s ezzel

221

együtt növelhetik a szomszédos országokban a határmenti térségek területfejlesztési sikereit. A határokon átnyúló együttműködés fontos eleme az európai integrációs folyamatnak. Az 1990-es évektől kezdve – a közép- és kelet-európai országokban végbement alapvető politikai és gazdasági változásokat követően – immár Európa legtöbb határmenti körzetében adottak az alapvető politikai feltételek az ilyen együttműködésekhez. Az együttműködési szándékot jelzi az eurégiók, illetve más határokon átnyúló együttműködések növekvő száma, különösen Közép- és KeletEurópa országaiban. Emellett az önmagában mindenképpen üdvözlendő fejlemény mellett azonban azt is látni kell, hogy a határokon átnyúló együttműködés elképzelésének kézzelfogható gyakorlati eredményekre váltását sok esetben különböző tényezők akadályozzák. Különösen Közép- és Kelet-Európában jellemző, hogy a határmenti régiók nem rendelkeznek elegendő önállósággal (s ebből adódóan tapasztalatokkal sem) az együttműködési programok kidolgozásához és megvalósításához. A központi hatalom ereje és beavatkozása különösen olyan esetekben lehet zavaró, ahol az együttműködésnek fontos feladata a korábbról meglévő politikai, etnikai és pszichológiai természetű problémák megoldása is. A határmenti régiók földrajzi fekvésük és gyakran kedvezőtlen gazdasági helyzetük miatt általában eleve hátrányos helyzetből kísérlik meg a felzárkózást, az integrálódást (amely egyszerre kellene, hogy jelentse a határ két oldalán fekvő területek jobb együttműködését, valamint a területnek az érintett nemzetgazdaságokkal való szervesebb kapcsolatát). Éppen ezért különösen nagy jelentőségűek az infrastruktúra kiépítését, illetve modernizálását célzó programok. Ezek száma és hatóköre azonban – tekintettel arra, hogy általában nagy forrásigényű beruházásokról van szó – jóval elmarad a kívánatostól. Általános problémát jelent a határokon átnyúló együttműködés finanszírozása. E tekintetben különösen Közép- és Kelet-Európában (s e térségen belül is a nemEU-határokon) a legrosszabb a helyzet. Az eurégiók számára a legfontosabb külső finanszírozási forrást az EU alapjai (INTERREG, PHARE CBC, TACIS CBC) jelentették; az e forrásokhoz való hozzájutást a régiók már említett önállóság-, illetve tapasztalathiánya jelentősen megnehezítette. A finanszírozással összefüggő általános probléma, hogy a magánszektor többnyire igen korlátozott mértékben vesz részt a határokon átnyúló együttműködésben, ami az eurégiók szerepét a szisztematikus regionális fejlesztési célok elérése helyett többnyire a határokon átívelő párbeszédre és az intézményrendszer megújítására korlátozza (SCOTT, J. 1989; 2000). A fenti általános tényezők mellett az együttműködést jelentősen megnehezítik a határ két oldalán fekvő területek közti olykor igen jelentős különbségek, amelyek nemcsak a gazdasági helyzetben, de az intézményrendszerben, a régiók, illetve az együttműködésben részt venni szándékozó partnerek eltérő mértékű függetlenségében, hatásköreiben is jelentkezhetnek.

222

A tapasztalatok alapján elmondható, hogy az eurégiók gazdasági téren leginkább ott tudtak hatékonyan működni, ahol a gazdasági környezet változásai is együttműködés irányába hatottak. Ilyen lépések sorozataként épült ki az Egységes Belső Piac, amelyen belül a határokon átnyúló együttműködéseknek a korábbinál jóval kevesebb technikai akadállyal (igaz, a szigorúan őrzött határok megszűnéséhez kapcsolódóan új kihívásokkal is) kell szembenézniük. Az euró megjelenése az azt bevezető országok közös határain kétségkívül még tovább csökkenti a technikai jellegű gazdasági elválasztó tényezőket. Ezek élénkülése kedvezően hathat az új EU belső határ régiói mellett azon határvidékekre is, amelyek ezen országok EU-csatlakozása után az EU külső határát jelentik majd. Ez utóbbi határvidékeken ugyanakkor nagyban meg fogják nehezíteni az együttműködést a Schengeni Egyezmény következményeként bevezetendő (részben már bevezetésre került) akadályok (vízumkényszer). Ez a Magyarország esetében belül elsődlegesen Ukrajnát és Szerbiát érinti. Közép- és Kelet-Európa országainak – az EU-csatlakozásra való felkészülés szerves részeként – fel kellett készülniük a határokon átnyúló együttműködés feltételeiben várhatóan bekövetkező fenti változásokra. Mind a pozitív változások kínálta lehetőségek kihasználásához, mind a negatív változások hatásainak csökkentéséhez elengedhetetlenül szükséges a régiók szervezeti önállóságának növelése, valamint pénzügyi helyzetének megszilárdítása. Ez utóbbi cél elérésében a közvetlen anyagi ráfordításokon kívül jelentős szerepet kell, hogy játsszon az EU-pályázatokon való részvételre történő tartalmi és technikai felkészülés. Lényeges, hogy az átmenetileg megnövekedett technikai akadályokkal szembenézni kénytelen határvidékeken se szakadjon meg az együttműködés. Ha az euregionális együttműködés gazdasági természetű eredményei el is maradnak a kívánatostól, a határok menti közvetlen kapcsolatok fenntartása és javítása különösen fontos (LUDVIG ZS. - SÜLI-ZAKAR I. 2002). 2007-ben az átalakuló Kelet-Közép-Európában már nincs is olyan határszakasz, amelyen keresztül ne segítené a regionális együttműködést, a történelmi és etnikai traumák felszámolását, a közös területfejlesztési feladatok megvalósítását határokon átívelő együttműködés. Mondhatjuk, hogy az eurégiók KözépEurópában is a mindennapi élet részévé váltak (CZIMRE K. 2006).

IRODALOM ASCHAUER, W. 1996: A földrajzi határterület kutatás témakörei és vizsgálati módjai. – In: Pál Á. - Szónokyné Ancsin G. szerk.: Határon innen-határon túl. Szeged. pp. 231-239. BALOGH A.- PAPP G. szerk. 1998: Magyarország az európai regionális együttműködésben. – MTA RKK, Magyar Külügyi Intézet, Pécs-Budapest 119 p. BARANYI, B. 2002: Euroregional Organisations and New INTERREGional Formations on the Eastern Borders of Hungary. – In: I. Süli-Zakar Ed. Borders and Cross-border Co-

223

operations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója, pp. 137-156. CZIMRE K. 2006: Cross-Border Co-operation – Theory and Practice. (For Geographers and Geography teachers). Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen. 146 p. ENYEDI GY. szerk. 1993: Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 383 p. ENYEDI GY. 1994: Területfejlesztés, regionális átalakulás a posztszocialista Magyarországon. – Társadalmi Szemle IL. évf. 8-9 sz. pp. 133-139. LUDVIG ZS. - SÜLI-ZAKAR I. 2000: Együttműködés és felzárkózás a Kárpátok Eurorégióban. – Oktatási Minisztérium. Stádium Nyomda Kft. Budapest. 136. p. LUDVIG ZS. - SÜLI-ZAKAR I. 2002: A Kárpátok Eurorégió együttműködés mérlege: Eredmények, problémák és perspektívák. – Oktatási Minisztérium. Eurotronik Rt. Budapest, 139 p. RECHNITZER J. 1999: Határ menti együttműködések Európában és Magyarországon. – In: Nárai M. - Rechnitzer J. szerk.: Elválaszt és összeköt - a határ. Győr-Pécs, MTA RKK. pp. 9-73. SASSEN, S. 1994: The urban complex in a world economy. – International Social Science Journal no. 139. pp. 43-63. SÜLI-ZAKAR I. – LUDVIG ZS. 2001: A Kárpátok Eurorégió (Egy határon átnyúló együttműködés eredményei). – Területi Statisztika 4. (41.) évfolyam. 4. szám. pp. 373386. SÜLI-ZAKAR I. 1992: Határmenti városok központi szerepkörének restaurálása: óhajok és a realitás (Wiederherstellung der zentralen Rolle der grenznahen Städte: Wünsche und Realitaten). – In: Forray R. K.-A. Pribersky szerk.: A határmenti együttműködés és az oktatás – Grenzüberschreitende Zusammenarbeit und Bildung. Oktatáskutató Intézet. Budapest, pp. 126-131. SÜLI-ZAKAR I. 1996: A határon átnyúló kapcsolatok erősítésének lehetőségei a Kárpátok Eurorégió területén. – In: Pál Á. - Szónokyné Ancsin G. szerk.: Határon innen - határon túl. Szeged, pp. 46-51. SÜLI-ZAKAR I. 1997: Határon átnyúló kapcsolatok. – In: Buda M. - Kozma T. szerk.: Határmenti együttműködés a felsőoktatásban. Acta Paedagogica Debrecina XCVI., Debrecen, pp. 13-65. SÜLI-ZAKAR I. 1998: The Political Geographical Role of the Carpathian Euroregion in the Strengthening of Cross-Border Co-operation. – In: N. Garrick (Ed.) Geopolitics and Globalization in a Postmodern World. Haifa-Beer Sheba, pp. 124-126. SÜLI-ZAKAR I. 1999: Adalékok Északkelet-Magyarországváltozó regionális állapotához. – In: Kocsiszky Gy. szerk.: Regionális fejlesztés a jövő szolgálatában. Miskolc. pp. 51-94. SÜLI-ZAKAR I. 2001: A határmentiség az euroatlanti folyamatok tükrében, különös tekintettel a Kárpátok Eurorégió működési területére. – In: Baranyi B. szerk.: A határmentiség kérdőjelei az Északkelet-Alföldön. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs, pp. 26-54. SÜLI-ZAKAR I. 2003: A Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség tíz éve. – Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen. 421 p. SÜLI-ZAKAR I. 2007: Strategic development programme for the Carpathian euroregion interregional association. – Published by the Kossuth University Publishing House os the University of Debrecen, Debrecen. 74 p.

224

SÜLI-ZAKAR I. – CZIMRE, K. - TEPERICS, K. – PATKÓS, CS. 2001: Cultural Identity and Diversity in the Carpathian Euroregion. – In: S. Mytryayeva and A. Duleba Eds. Carpathian Euroregion: Prospects and Challenges II. Role of the Carpathian Euroregion in Confronting Its Minority Agenda. Uzghorod, Ukraine. pp. 47-76. TÓTH J. 1996: A regionális fejlődés kezdetei és mai problémái a Kárpát-medencében – In: Pál Á. - Szónokyné Ancsin G. szerk.: Határon innen-határon túl. Szeged, pp. 27-46. TÓTH J. 1999: Régiók a Kárpát-medencében. – In: Pap N. - Tóth J. szerk.: Első magyar politikai földrajzi konferencia. Pécs. pp. 5-16.

225

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ FUNKCIONÁLIS VÁROSI TERÜLETEK KOMMUNIKÁCIÓJA KOMÁROM PÉLDÁJÁN SZÉKELY ANDREA Abstarct The new borders of Hungary in 1920 cut cities and agglomerations inducing their fallback, but the new situation favoured the creation of new functional centers. The closed boundaries after World War II resulted the development of spatial structures inside the national borders. At the same time, in Western Europe border urban areas organic development started, and they shaped cross-border agglomerations. The soundest example is the French-Belgian Lille cross-border metropolis. After the political changes, the cross-border cooperation based on real common socio-economic interest has become possible in Hungary. This process is encouraged by the EU through its regional (Interreg, Espon) and urban (Urban, Urbact) programs. The analysis of cross-border agglomerations may be one of the axes of the Hungarian regional researches in the near future. Our paper offers theoretic and practical basis for this research with the example of Komárom-Komárno cities on the HungarianSlovakian border.

Kulcsszavak: határ menti városok, határ menti agglomerációk, funkcionális városi területek

Tisztelettel és barátsággal köszönti ezzel a tanulmánnyal a szerző Pál Ágnest, kihez a határ menti kutatások oly közel állnak. Bevezetés Az első világháborút követő határkijelölés Magyarország „szélein” városokat, vonzáskörzeteket vágott szét, mely az érintett városok, régiók fejlődésbeli megtorpanását, lemaradását okozta, de az új helyzet új központok kialakulásával is együtt járt. A határok zártsága a második világháborút követően is a térstruktúrák országhatárokon belüli fejlődéséhez vezetett. Ugyanakkor Nyugat-Európában az átjárhatóbb határoknak (is) köszönhetően szerves fejlődésnek indultak a határmentén található városok, s számos esetben egymással együttműködve közös városi agglomerációkká fejlődtek. A határon átnyúló agglomeráció sokat vizsgált példája a Franciaország/Belgium határmezsgyéjén található Lille-i agglomeráció. A rendszerváltás után Magyarországon is lehetőség nyílt a határ két oldalán fekvő régiók, városok szorosabb együttműködésére a közös társadalmi, gazdasági érdekek mentén. Ezt a folyamatot az Európai Unió regionális politikája is támogatja regionális (Interreg, Espon) és városi (Urban, Urbact) programokon keresztül. A határon átnyúló városkörnyéki és városközi terek vizsgálata jelentheti a hazai regionális kutatások egyik jövőbeni irányzatát. A tanulmány ehhez az elemzéshez nyújt elméleti és gyakorlati kiindulópontokat. Elsőként a téma elméleti hátterét tekintjük át, különös figyelmet fordítva a közelmúlt legjelentősebb hozzájárulásának tekinthető ESPON (European Spatial Planning Observation Network) program keretei között létrehozott definíciókra és csoportosításokra. Ezt követően a magyar határok mentén meglévő és kialakuló, a 226

határon átnyúló agglomerációk előzőekben vázolt elvek szerinti osztályozására kerül sor. Elméleti háttér Az ESPON elméleti kerete Az ESPON programban elsőként a városi/városkörnyéki terek általános jellemzése készült el. Ezeknek az alapfogalmaknak az ismerete nélkülözhetetlen a vizsgált határmenti jelenségek megértéséhez. A morfológiai városi terület (MVT) település, vagy települések egybefüggő halmaza, amelynek népsűrűsége meghaladja a 650 fő/km2-t és lakossága legalább 20 000 fő. Ezek a küszöbértékek a területek objektív jellemzőinek megfigyelésével meghatározhatók. Egyébként ezek a magok szorosan kötődnek a 650 fő/km2-nél kisebb népsűrűségű vagy 20 000 főnél kisebb lakosságszámú, de az előzőekben definiálthoz kapcsolódó területekhez. Az összefüggőség vizuális ellenőrzésére a Google Earth, a Geoportal vagy a ViaMichelin térképészeti eszközeit használhatjuk. A több városi maggal rendelkező nagy agglomerációkat így csak akkor daraboljuk fel, ha a városi magok egyértelmű és egyedi identitással rendelkeznek, és morfológiailag elkülöníthetők. A funkcionális városi övezet (FVÖ) az előzőekben definiált morfológiai városi terület munkaerő vonzó körzetének felel meg. A becslés az ESPON 1.1.1 (policentrizmus) projektben készült, melyet az ESPON 1.4.3 projekt során – szükség szerint – korrigáltak. A FVÖ-k meghatározása – a lehetőségekhez képest – NUTS3 szintű területi egységeknek megfelelően történt. Ez a megközelítés lehetővé teszi a városok összehasonlítását gazdasági és funkcionális szempontból. Különösképpen alkalmas a legfontosabb városi központok elkülönítésére, azaz azoknak a nagy városoknak a meghatározására, amelyeknek valóban jelentős gazdasági ösztönző szerepük és olyan térszervező hatásuk van, amely túllép az alapszolgáltatások vagy minimális munkalehetőség biztosításán. A lehatárolásokat követően a városokat a MVT és FVÖ lakosságának függvényében csoportosították. Így az alábbi megkülönböztethetések jöttek létre: • MEGA: > 1 millió lakos (FVÖ) • metropolisz: > 500 ezer lakos (FVÖ) • poli-metropolisz: nagy agglomeráció, amely két egymástól legalább 60 km-re lévő központú érintkező vagy kisebb méretű várossal elválasztott MEGA-ból jött létre, vagy amely egymástól legalább 30 km-re található központú MEGA-ból és egy kisebb méretű városból jött létre. • nagyváros: > 250 ezer lakos (FVÖ) • középváros: > 150 ezer lakos (FVÖ) • kisváros: > 50 ezer lakos (FVÖ) Az előzőekben azonosított és osztályozott városokat, amennyiben határ menti fekvésűek, a határhoz való viszonyuk és nagyságuk szerint csoportosíthatjuk. Az 227

ábrákon a nagyvárosokat négyzettel, a közepes és kisvárosokat körrel jelöltük, az őket szegélyező funkcionális városi övezeteket (FVÖ) pedig ferdén satírozva. Az államhatárt kettős vonal szimbolizálja. 1. típus: ikervárosok, tipikusan kisméretűek, esetenként szerkezetileg egységes várost képezve, amelyet kettévág a határvonal. Mindegyiknek saját funkcionális övezete van, mégha van is tömegközlekedési összeköttetésük. A német-lengyel határon található Görlitz-Zgorzelec a legismertebb példa. 2. típus: nagyváros, amelynek morfológiai övezete folytatódik a szomszédos ország(ok)ban, a nagyváros funkcionális városi övezetében található kisvárosok, vagy összefüggő elővárosi övezet formájában. Tipikus példák Basel (Svájc, Saint-Louis – Franciaország, Lörrach – Németország) vagy Genf (Svájc, Annemasse – Franciaország). Az együttműködés kulcsfontosságú területe a közös tömegközlekedési hálózat megszervezése. Ez különösen a nem helyi kezelésben lévő szolgáltatók (például államvasút) esetében ütközhet jogi nehézségekbe is. Ideális esetben határon átnyúló szolgáltató vállalatok jönnek létre. 3. típus: nagyváros, amelynek morfológiai övezete nem folytatódik a szomszédos ország(ok)ban, a kisváros(ok)nak saját funkcionális városi övezetük van, és viszonylag kevesen ingáznak naponta a kisvárosból a szomszédos nagyvárosba. Ez a variáns kétségtelenül csökkenti a határon átnyúló szolgáltató vállalatok szükségességét. Általában a kisváros profitál a nagyvárosi szolgáltatók közelségéből. A legjobb példa StrasbourgKehl. 4. típus: határon átnyúló morfológiai kis halmaz. A méretből adódóan a szervezési problémák sokkal kisebbek, mint a 2. típusnál. Ilyen például d'Esch-surAlzette (Luxemburg) – Audun-le-Tiche (Franciaország) vagy Longwy (Franciaország) – Pétange (Luxemburg) – Aubange (Belgium) 5. típus: nagyváros, amelynek funkcionális városi övezete folytatódik a szomszédos ország(ok)ban, amely akár saját másodlagos funkcionális városi övezettel rendelkező kisvárosokkal is tarkított lehet. Luxemburg nagyrégiója lehet jó példa. A határon átnyúló interakciók két legfontosabb területe a nagyváros elérhetősége a határ túloldaláról (munkaerőmozgás) és a küldő ország oktatási 228

infrastruktúrájának fejlesztése, hogy a nagyváros munkaerő igényét ki tudja elégíteni. 6. típus: a határ két oldalán fekvő két, szerkezetileg kapcsolódó nagyváros. Ilyen például Heerlen (Hollandia) és Aachen (Németország). Amennyiben határon átnyúló technikai együttműködés szükséges, az magasabb területi szinten szerveződik. Ugyanakkor a városok viszonylag nagy jelentősége közös településmarketing kialakítására ösztönöz (kiegészítő funkciók). 7. típus: két nagyváros a határ két oldalán, amelyek szerkezetileg nem egységesek, csak a funkcionális városi övezeteik érintkeznek. Az előző típus egy variánsa, tipikus példája Bécs és Pozsony városa. 8. típus: egymáshoz viszonylag közel (nagyjából 50 km-re) fekvő nagyvárosok, amelyek funkcionális városi övezete legtöbbször nem is érintkezik. Ilyen például a Hasselt-Genk, Maastricht, Aachen és Liège városnégyes, vagy akár Hasselt-Genk és Eindhoven. Ha létezik is valamilyen együttműködési szervezet, az csak konzultációs és alkalmi szerepet tölt be. A globális stratégiák igen hamar konkurrenciaharcba torkollanak, mert ahhoz kellően távol vannak egymástól a városok, hogy elkerülhető legyen az infrastruktúra közös használata. A nagy és magas színvonalú szellemi (egyetemek) vagy szolgáltató (kórházak) központokat a nemzeti szabályozások korlátozzák, így nem fogékonyabbak a határon átnyúló együttműködésre, mint más, távolabbi intézményekkel való kooperációra. 9. típus: nagyváros, amelyet kettévág a határvonal. Ennek példája volt a kettéosztott Berlin (Nyugat-Berlin funkcionális városi övezete hiányzott) vagy Nicosia (Ciprus). Viszontagságos politikai döntésekből adódó kivételes helyzetről van szó, ahol határon átnyúló együttműködés nem jön létre. Más definíciók, osztályozások A MOT (Mission Opérationnelle Transfontalière – Határon Átnyúló Gyakorlati Bizottság) 3 kategóriába sorolja a határon átnyúló városokat, városhálózatokat is érintő együttműködési formákat. a) Határon átnyúló agglomerációk: összefüggő, vagy folyóval elválasztott, különböző méretű városi övezetek. Ide tartozik Genf (700 000 lakos), Basel (600 000 lakos), amelyek struktúrájukban leginkább hasonlítanak Lille-hez (2 milló 229

lakos). Genf és Basel számít a legfejlettebb határon átnyúló irányítási struktúrával rendelkező példának. Kisebb méretekre példaként említhetjük Görlitz-Zgorzelec esetét (100 000 fő), ahol valójában egy régi német város 1945 óta tartó megosztottságáról van szó. b) Határon átnyúló városhálózatok: Olyan határon átnyúló együttműködési hálózat, amelyet földrajzilag közel (50 km-en belül) eső, szerkezeti folytonosság nélküli városok alkotnak. Ilyen a MAHHL (Maastricht-Aachen-Liège-Heerlen-Hasselt) hálózat, amelynek a népessége eléri a 800 ezer főt egy olyan regionális határon átnyúló térben, melynek lakossága mintegy 3 millió fő. A határon átnyúló struktúra ellenére a MAHHL hálózat céljai között az integrált városi tér megszervezése nem jelenik meg. c) Határon átnyúló városi régiók (eurorégió típus): Kettő vagy több országban elhelyezkedő régiók, amelynek legnagyobb városai földrajzilag nincsenek túlságosan távol egymástól (50-100 km), és amelyek városi kérdéseket összefogó határon átnyúló együttműködési projektben vesznek részt. Példája a baszk Bayonne-San Sebastián Eurocity (tengerparti, hosszan elnyúló, szerkezeti törésekkel tagolt övezet, ahol az együttműködési struktúra már működik), Koppenhága-Malmö az Öresund Régióban (két, híddal és alagúttal összekötött városi övezet, amelyek közt egy tengerszoros húzódik, az együttműködés igen gyümölcsöző), és Bécs-Pozsony a Centrope régióban (4 országot átfogó határon átnyúló régió, amely a két fővároson túl Győrt és a csehországi Brno-t foglalja magába, az együttműködés indulóban van). A hazai szakirodalomban hasonló osztályozási kísérlettel ritkán lehet találkozni. DÖVÉNYI Z. (2002) a következő kategóriákat különbözteti meg: 1. Megosztott városok: évszázadokon keresztül egységes várost alkottak és csak 1920 óta tartoznak különböző országokhoz (például Komárom-Komárno). 2. Várospár: a két város szorosan összekapcsolódva, de mégis önálló fejlődésen ment keresztül (például Esztergom-Štúrovo). 3. Egymástól viszonylag távol fekvő, önállóan fejlődő városok (például DebrecenOradea, Békéscsaba-Arad, Szeged-Timişoara). Láthatjuk, hogy a három osztályozás eltérő elveken alapul, míg az ESPON kutatásaira épülő elsősorban a térszerkezetre helyezi a hangsúlyt, a MOT osztályozásának középpontjában az együttműködési szervezet fejlettsége áll, míg a DÖVÉNYI-féle osztályozás történeti alapú. Empirikus tapasztalatok Az elméleti háttér és a jórészt nyugat-európai példákon elvégzett tipizálás után vegyük sorra a Magyarországot érintő határon átnyúló (vagy potenciálisan határon átnyúló) városi agglomerációkat. A MOT Magyarország kapcsán 5 ilyen területet nevez meg, 4 határon átnyúló agglomerációt – Sátoraljaújhely/Slovenské Nové Mesto (18/1 ezer lakos),

230

Esztergom/Štúrovo (29/11 ezer lakos), Komárom/Komárno (20/37 ezer lakos), Barcs/Terezino Polje (12/1 ezer lakos) – és 1 határon átnyúló városhálózatot (Wien-Bratislava-Győr). Véleményünk szerint a MOT példái közül a Barcs/Terezino Polje agglomeráció csekély méreténél és jelentőségénél fogva mélyebb elemzésre nem alkalmas, városi funkcionális terek szempontjából pedig a sátoraljaújhelyi térség is csak Sárospatak bevonásával.

AU

SZ TR IA

Wien (Bécs)

Bratislava (Pozsony)

Eisenstadt W.Neustadt (Bécsújhely) Oberwart (Felsőőr)

Nitra (Nyitra)

D. Stredá (D.szerdahely) Komarno (Északkom.) M.óvár Győr

Sopron

Komárom

Rimavská Sobota (Rimaszombat) Kosice (Kassa) Lucenec (Losonc)

Uzgorod (Ungvár) Záhony

Sahy (Ipolyság)

Miskolc B.gyarmat

Salgótarján

Vác Esztergom

A JN RA UK

SZLOVÁKIA

Nyíregyháza

Debrecen

Szombathely

Oradea (Nagyvárad)

L SZ

Letenye

Cakovec IA ÉN Varazdin (Csáktornya) (Varasd) OV

Baja Barcs

Pécs

Mohács

Virovitica (Verőce)

ORS VÁT HOR

ZÁG

BOSZNIAHERCEGOVINA

Osijek (Eszék)

RO

Maribor

MÁ NIA

Berettyóújfalu Graz

Szeged Arad Subotica Sombor (Szabadka) (Zombor) Novi Sad (Újvidék)

Timisoara (Temesvár)

JUGOSZLÁVIA Tuzla

1. ábra Potenciális és megvalósuló határrégiók a magyar határok menté. (Forrás: HARDI T. 2002)

A hazai tanulmányok közül DÖVÉNYI Z. (2002) a kategorizálásnál felhozott mintapéldákon túl további térségeket nem említ tanulmányában. HARDI T. (2002) ugyanakkor a határon átnyúló régiókkal foglalkozik (1. ábra), amelyet BARANYI B. (2005) a keleti határok mentén frissített, a szegedi övezetet Békéscsabával, míg a záhonyit Nyíregyházával és Satu Mare-val (RO) kiegészítve. Ezeknek a térségeknek egy része valamilyen módon megfeleltethető az elméleti kategóriák valamelyikének. Az 1. táblázatban az ESPON és a MOT osztályozása alapján rendszerezzük a magyarországi határok mentén érintett területeket. A táblázatból is látszik a szerző dilemmája a Komárom-Komárno várospár esetében. Az ESPON tipológia szerint leginkább az 1-es (ikerváros szerkezetileg teljesen különálló FVÖ-vel) vagy 4-es (határon átnyúló morfológiai kishalmaz, teljesen azonos FVÖ-vel) kategóriához tartozik. A kérdés az, hogy van-e ennek a várospárnak olyan funkcionális városi övezete, amely teljességgel egybekapcsolódik. Bizonyos elemzési szempontok szerint van, hiszen a munkaerőáramlás a két város és térsége tekintetében teljességgel összekapcsolódik, ha azonban a közös városi tömegközlekedés meglétét vizsgáljuk, akkor semmiféle kapcsolatot nem találunk. 231

1. táblázat. Határon átnyúló (potenciális) városi és városi funkcionális terek Magyarországon Terület Wien-Bratislava-Győr Komárno-Komárom Esztergom-Štúrovo Balassagyarmat-Šahy Salgótarján-Lučenec Košice-Miskolc

Típus 8c 1a/4a 1a -b 8c 7c

(Sárospatak-) SátoraljaújhelySlovenské Nové Mesto Záhony-Csop

1b 1a

Terület Uzgorod-Nyíregyháza-Satu Mare Debrecen-Oradea Timişoara-Szeged (-Arad) Szeged-Subotica (-Novi Sad) Pécs-Osijek HR-SLO-AU-HU négyes határtérség Szombathely-Oberwart

Típus 7b 8c 7c 3b 7b -b

Sopron-Eisenstadt-Wiener Neustadt

5c

--

A MOT három típusa közül egyértelműen a „határon átnyúló agglomerációk” csoportjába sorolandó. Kétségtelen tény, hogy a határ menti városok egymással vannak kapcsolatban, az őket övező városkörnyéki területek, kistérségek szintén egymással állnak kapcsolatban. A probléma az, hogy a város többnyire saját országában rendelkezik térszervező funkcióval, a városkörnyékek, kistérségek együttműködésében a városnak semmilyen (egyes kivételes esetekben igen halovány) közvetítő szerepe nincsen. Példaként említhetjük a magyar szlovák határon Komárom-Komárno várospárt, ahol a két város bizonyos kulcskérdésekben együttműködik. Továbbhaladva a Duna mentén Komárom és Esztergom illetve Komárno és Sturovo közötti települések úgyszintén együttműködnek, de a város-város, kistérség-kistérség együttműködés egyáltalán nincs összehangolva. Részint versengő, részint egymással párhuzamos projektek, pályázatok futnak. Az elméleti modellekben mindenütt megtalálható a határ menti város közvetítő szerepe az őt körülvevő kistérségek felé az együttműködéseket illetően, de a jelenlegi gyakorlat nem ezt igazolja. Jelen pillanatban még nem létezik olyan struktúra, amely a határ menti városok közreműködésével az őket körülvevő kistérségeket bírná hatékony együttműködésre. Természetesen felmerül a kérdés, az elméletek szorulnak kiegészítésre az eddigi tapasztalat után, vagy a jelenlegi gyakorlat rossz, mert nem követi az ideálisnak vélt elméletet.

232

IRODALOM BARANYI B. 2005: Az euroregionális együttműködést szolgáló határközi struktúrák dilemmái Magyarországon. – Selye János Egyetem, Révkomárom DÖVÉNYI Z. 2002: A városok országhatárt átlépő kapcsolatai Magyarország szlovákiai és romániai határszakaszán. – In: Szónokyné Ancsin G. szerk.: Határok és az Európai Unió. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia, SZTE TTK, Szeged ESPON Project 1.4.3.: Study on Urban Functions. – Draft Final Report, Bruxelles, 2006. Groupe de Travail Parlementaire Franco-Belge: Bonnes pratiques de gouvernance dans les agglomerations transfrontalière en Europe. Paris, 2006. HARDI T. 2002: Az egységes határrégiók kialakulásának feltételei – lehetséges határrégiók a Kárpát-medencében. – Doktori értekezés, Győr-Pécs Nordregio: ESPON 111. Potentials for polycentric development in Europe. – Stockholm, 2005.

233

A MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK MOZGATÓRUGÓI ÉS A MEGMARADÁS ESÉLYEI A PARTIUMBAN SZILÁGYI GYÖRGYI Abstract This paper aims to present the current tendencies and typology of the migration that affects the Partium region . It does not only present the main challenges that the Hungarian community has to face in the region in order to avoid it`s heavy decrease in number and assimilation, but tries to present the eventual ways of moderating the migratioin`s volume.

Kulcsszavak: migráció, munkavállalás, oktatás, megmaradás, regionális fejlődés

A határon túli magyar közösségekkel kapcsolatosan különböző társadalomtudományi kutatások indultak meg a közép- és kelet-európai rendszerváltások után szinte azonnal. 1992-től kezdődően a Partiumi Keresztény Egyetem kutatócsoportja a debreceni és szegedi egyetem munkatársaival együttműködve empirikus szociológiai vizsgálatokat kezdeményezett a román-magyar határ-menti régióban. Eddigi kutatási eredményeink igen ellentmondásos képet rajzolnak a régiót alkotó – a két különböző országhoz tartozó – területi egységekről. A kutatásunk szempontjából releváns terület talán a két leginkább kutatott téma metszéspontjában helyezkedik el. Egyrészt a határokon átívelő földrajzi mobilitás, főleg a munkavállalással kapcsolatos migráció az egyik kiemelt terület a kisebbségi magyar közösségekre vonatkozó kutatásokban, másrészt igen gyakran választott kutatási téma az oktatás, az iskolázás kérdése. Mindkettőnek döntő fontosságot tulajdonítnak a kárpátmedencei magyarság és a környező országok szempontjából. A magyarországi bevándorlási adatok tanúsága szerint a letelepedők, új állampolgárok összetétele stabil abból a szempontból, hogy folyamatosan túlnyomó többségük a szomszédos országok állampolgárai közül kerül ki, döntően az ottani magyar közösségek tagjai voltak. (TÓTH P. P. 1997) A határrégióban végzett kutatásaink (FLORA, G. – SZILÁGYI, Gy. 2007), amelyek a lakosság gazdasági orientációját igyekeztek felmérni, kimutatták, hogy a lakosság alkalmazkodási stratégiái országonként igen eltérőek. Magyarországon, ahol jobbak a munkalehetőségek, a jelentős mennyiségű beáramló külföldi tőkének köszönhetően, főként pozitív, kezdeményező jellegű alkalmazkodási módok érvényesülnek (mint pl. átképzés, munkahely-változtatás, második munkahely elfogadása). Ezzel ellentétben Romániában az ipari vállalatok összeomlása és a hatalmas méreteket öltő munkanélküliség sokakat arra késztetett, hogy magyarországi jövedelemforrások után nézzenek. Feltételezhető, hogy összefüggés áll fenn a hivatalos jövedelemmel nem rendelkezők és a feketegazdaságban résztvevők aránya között, ideértve a külföldi munkavállalókat is. 234

Ebben a helyzetben a „földalatti” gazdaság, beleértve a külföldi illegális munkavállalást, kiutat jelent azok számára, akik nehézségekbe ütköznek az új gazdasági helyzethez való alkalmazkodásuk során. A két gazdaság és két munkaerőpiac párhuzamos létezése elkerülhetetlennek – és bizonyos „megengedett” korlátok között elfogadhatónak – tűnik, olyan, kiegészítő mechanizmusként, amely a gazdasági átmenet elviselhetővé tételét célozza. Bár az illegális és félig illegális vendégmunka valóban betölt ilyen szerepet, és gazdaságilag előnyös a lakosság széles körei számára, ugyanakkor számos olyan kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban, amit a nemzetközi jogharmonizáció szempontjából is figyelembe kell vennünk a politikai döntés-előkészítést segítő tájékozottság végett: • A legalitás problémája: az a társadalom, amely a törvények betartásán alapszik, nem tolerálhatja az illegális magatartást. • A méltányosság problémája: igazságos-e az illegálisan dolgozók versengése a törvényesen dolgozókkal? Méltányos-e, hogy az illegális munkát igénybe vevő vállalkozók előnyökre tegyenek szert a legálisan dolgoztató munkaadókkal szemben, akik teljesítik kötelezettségeiket? Helyes-e, hogy az adófizetőket terheli a társadalombiztosítás és egyéb költségvetési kiadások, amíg a lakosság egy jelentős része kitér az adófizetés terhe alól? • Az állampolgári jogok kérdése: együtt jár-e az állampolgári minőséggel az, hogy egy adott ország állampolgárságával rendelkező jelentkezők az állások elfoglalásánál elsőbbséget élvezzenek a külföldi állampolgárokkal szemben? Hogyan egyeztethető ez össze a munkaerő szabad áramlásának elvével? Hogyan egyeztethető össze a kultúrnemzet fogalmával (amely az etnikai hovatartozáson alapszik), ellentétben a politikai nemzetfogalommal (a nemzet, mint állampolgárainak összessége)? Hogyan illik ebbe a képbe az európai állampolgárság eszméje? • Az emberi jogok problémája: A megalázás és a védtelenség helyzetébe kerülés (az illegális munkások esetében) a gazdasági jólétért és megélhetésért fizetett méltó árnak tekinthető-e? Elfogadható-e ez egy demokratikus, illetve demokratizálódó társadalomban? • A gazdasági rendszer és a szociális elosztó rendszer működése. Valami nem jól működik a gazdasági erőforrások elosztását illetően és a jövedelemelosztási módok tekintetében, ha ilyen nagyméretű illegális kompenzációs tevékenységrendszerre van szükség ahhoz, hogy csökkenthető legyen a nyomor, és a gazdasági és társadalmi élet „normálisnak“ tűnő mederben haladhasson tovább. Mindezek alapján következtetéseink a következőképpen foglalhatóak össze. A határon túli munkavállalás, a gazdasági, politikai, jogi vonatkozásokon túlmenően, olyan kérdéseket is felvet, amelyek a nemzeti identitás értelmezését és problémakörét, a nemzetben való gondolkodás különböző változatainak a

235

köztudatban, valamint a politikai szereplők állásfoglalásaiban való leképeződését helyezi új megvilágításba. A magyar lakosság a határon túli magyarok anyaországi munkavállalása révén, az ennek kapcsán kibontakozó vélt vagy valós érdekellentétek tudatosítása által szembesül az etnikai nemzetben való gondolkodás gyakorlati következményeivel. A mindenkori magyarországi kormányzatok dilemmája, hogyan hozható létre egyensúly a határon túli magyarok anyaországi munkalehetőséghez való juttatása (kultúrnemzetben, nemzeti jogokban való gondolkodás) és a magyarországi adófizetők munkaerő-piaci érdekeinek védelme között. (ami lényegében a jogokat az állampolgársághoz, nem pedig, a nemzethez való tartozáshoz köti). A határon túli magyar közösségek esetében a magyarországi munkavállalás kérdésköréhez való viszonyulásmódok az egyéni és közösségi érdekek, szempontok szembenállását eredményezhetik. (A kivándorlás révén megvalósítható “egyéni boldogulás” és a szülőföldön való “megmaradás “ ellentéte.) A határon túliak nemzeti önazonosságának megélési módja is változáson mehet át az anyaországban való munkavállalási lehetőség igénybevételének folyamatában. Ebben egyaránt szerepet játszhatnak az anyaországi intézményekkel létrejövő hivatalos, illetve informális személyközi kapcsolataik, tapasztalataik. Mindezzel kapcsolatban kulcskérdés, hogy milyen politikai döntések és jogi szabályozások révén tudna a romániai magyarok anyaországi munkavállalása hatékonyan hozzájárulni a határon túli magyarok közösségi megmaradásához, gazdasági-anyagi megerősödéséhez, s egyben olyan munkaerő-piaci mechanizmusok kialakulásához, amelyek az európai uniós csatlakozás folyamatában kedvezően befolyásolhatnák a magyarságot hatékonyan integrálni képes nemzeti identitásformák és keretek érvényesülését. Az eddigiekben ismertetett, a kutatás középpontjába a munkavállalást helyező megközelítés mellett mindenképpen ki kell térni annak a vizsgálatára is, hogy a határon túli magyarság számára a kedvezőbb feltételű munkavállalás lehetőségén kívül milyen egyéb olyan vonzerőt kínál az anyaország, mely migrációs tényezőként is megjelenik. Az egyik legfontosabb ezek közül az anyaországi oktatási rendszer, mely mind diverzifikáltsága, mind valós vagy vélt magasabb színvonala, illetve a megszerezhető oklevelek, diplomák vélhetően nagyobb munkaerőpiaci értéke révén valós migrációserkentő tényezőként jelentkezik. Számos kutatás hívta fel a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan növekszik a szomszédos országokból érkező magyarok száma a magyarországi felsőoktatási intézményekbe, s az itt tanuló magyar fiatalok nagy része, a tapasztalatok szerint a végleges magyarországi letelepedés mellett dönt, további jelentős részük pedig a diplomaszerzés, esetleg rövidebb munkavállalás után továbbvándorol nyugat felé (GÁBRITY M. I. 2002). Mindebből kiindulva kutatásaink során az alábbi kérdésekre kerestük a választ: Melyek azok a releváns tényezők, amik a Partiumból érkező magyar diákok továbbtanulással, kapcsolatos döntéseit potenciálisan befolyásolják? Fennállnak-e,

236

és amennyiben igen, miben ragadhatók meg a különbségek azon fiatalok között, akik az anyaországi, illetve a szülőföldi felsőfokú továbbtanulás mellett döntöttek? A határon túli, magyar nyelvű felsőoktatási intézmények létrehozásának elsődlegesen hangsúlyozott. Célja az értelmiségi réteg újratermelése és konszolidálása, elvándorlásának lassítása, a szülőföldön való maradásának elősegítése és az asszimilációs tendenciák mérséklése. Elemzésünk kiemelt célja fényt deríteni arra is, vajon megfelelnek a fent említett funkciónak a vizsgált intézmények. Az egyének társadalmi mobilitása mellett a határon túli magyar közösségek szempontjából lényeges, hogyan alakul magasan iskolázott fiataljaik sorsa és mindez hogyan hat ki az egész közösségre – a képzett réteg elvándorlásának vagy bővülésének függvényben a társadalmi erózió, szeparáció, lecsúszás és asszimiláció, vagy az erősödés, középosztályosodás és integráció irányába. Ennek kapcsán figyelmünket elsősorban a partiumi magyar intézményekben tanuló hallgatók vizsgálatára fordítottuk, azon belül is azokra a tényezőkre, amelyek az elvándorlás megakadályozásában és lassításában szerepet játszhatnak. Választ keresünk arra is, hogy régiónk diákjai milyennek élik meg saját helyzetüket, milyen szempontok alapján, miféle eltérő motivációkkal, tervekkel, jövőre vonatkozó elképzelésekkel döntenek a választott intézmények mellett? A migráció fenti okainak és ezek részleteinek vizsgálata mellett igyekeztünk arra is megtalálni a választ, hogy melyek azok a tényezők illetve pozitív folyamatok, amelyek egy adott, határ menti régió kisebbségi lakossága számára a migráció, az elvándorlás mellett olyan alternatívát nyújtanak, melyhez nem szükségeltetik a szülőföld huzamosabb elhagyása. Feltételezésünk szerint ezen alternatívát elsősorban a régió általános gazdasági-társadalmi fejlődése és erőforrásainak adekvát felhasználása révén realizálódó tartós fellendülés kínálja, melynek eredményeképp a fiatalok helyzetüket, jövőjüket kevésbé érezhetik reménytelennek, így a migrációs kényszer csökken. Ezért a Bihar megyei kistérségekkel kapcsolatos kutatásaink kiemelt figyelmet fordítottak a hátrányos gazdasági és szociális helyzetű mikro-régiókra, társadalmi csoportokra. Kutatásaink eredményei feltárták a térség gazdasági fejlődésének fő hiányosságait, amelyek olyan negatív társadalmi hatásokban jelentkeznek, mint a növekvő munkanélküliség, fokozódó elvándorlási szándék, súlyosbodó társadalmi polarizáció és elszegényedés. Éppen ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy a további kutatásaink során egy olyan interdiszciplináris megközelítésmódot alkalmazzunk, amelynek révén megvalósítható a bihari régiót alkotó kistérségek fejlődési erőforrásainak, lehetőségeinek feltárása. Bihar megye, mint a nyugati határ közelében lévő régió, az ország kedvezőbb helyzetű térségei közé tartozik. A határ-mentiségből fakadó előnyök mellett a romániai viszonylatban fejlett infrastruktúra és a képzett munkaerő jelentős vonzóerőt jelentett és jelent a hazai valamint a külföldi befektetők számára. Nem elhanyagolható tény, hogy a megyében a privatizációs folyamat gyakorlatilag befejeződött. 237

Bár az említett tényezők és folyamatok kétségtelenül pozitív hatással vannak a megye jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetére és perspektíváira, a bennük rejlő lehetőségek optimális hasznosításának feltételei még csak részben vannak jelen. Az egyik legfontosabb ilyen feltétele a dinamikus gazdasági fejlődésnek a működő tőke, amelynek hatékony érvénysülését még nagymértékben akadályozzák az örökölt gazdasági és társadalmi viszonyok. A termelőeszközök elavultsága, a termelés központi irányítása és a magánkezdeményezés elfojtása többek között alacsony versenyképességet és termelékenységet eredményezett, a gazdaságtalan termelés pedig lehetetlenné tette a belföldi tőke nagyobb mértékű felhalmozásának és fejlődésének lehetőségét. Tudvalevő, hogy megyei viszonylatban is számos termelő kapacitás infrastrukturális ipari és mezőgazdasági létesítmény nem termel, vagy jelentéktelen a kihasználtsága. Megyei szinten jelenleg 2388 külföldi tőkével rendelkező gazdasági társaság működik 108,8 millió dollár törzstőkével, amely egy bihari lakosra 181 dollárt jelent.48 Mindez országos összehasonlításban jelentős, de a szükségletekhez és a lehetőségekhez viszonyítva elégtelen. Alapvető szükségszerűség tehát elsősorban a külföldi beruházások ösztönzése, mint a gyors gazdasági növekedés megteremtésének alapja. A külföldi működő tőke javarészt nemcsak a termelés technikai felszereltségének a javítását és a munkaszervezés tökéletesítését, tehát a termelékenység jelentős növekedését jelenti, hanem mindenekelőtt a humán erőforrások megfelelő hasznosítását is. Ez elsősorban a gazdasági szükségleteknek megfelelő képzettségi szint és struktúra létrehozását, a munkához való kollektív és egyéni hozzáállás optimális motivációs hátterének kialakítását feltételezi. A gazdasági struktúrák átalakítása miatt számtalan egyetemet, főiskolát végzett vagy középvégzettségű szakember dolgozik jelenleg képzettségüknek nem megfelelő munkakörben. Mindez viszont egy pontosan meghatározható és felhasználható munkaerő-tartalékot jelent. A megye mikro-régióiban valószínűsíthető a nagyobb gazdasági és munkaerőpotenciállal rendelkező városok és nagyközségek demográfiai és gazdasági erősödése. Folytatódik azonban az elmaradott térségek és községek elnéptelenedése, a fiatal munkaerő elvándorlása, megfelelő munkalehetőségek és fejlesztések hiánya miatt. További tervezett kutatásainkban kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a hátrányos gazdasági helyzetű mikro-régiókra. A tervezett kutatások célja, hogy feltárják e hátrányos helyzetű régiók jelenlegi állapotát, gazdasági és társadalmi fejlődésük lehetőségeit és útjait. A kutatás eredményeként reményeink szerint megfogalmazunk olyan fejlesztési és beruházási javaslatokat, amelyek alkalmasak e kistérségek felzárkóztatására, harmonikus beilleszkedésére a regionális fejlődés fő vonalába.

48

Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatbázisa

238

IRODALOM Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatbázisa FLORA, G. – SZILÁGYI, Gy. 2007: Regional Studies Curse Portofoliu Handbook and Seleced Papers Ed. Napoca Star GÁBRITY M. I. 2002: Az anyanyelvű felsőoktatás feltételei a Vajdaságban. TÓTH P. P. 1997: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon, 1988-1994. – Püski Kiadó, Budapest

239

A KÁLI-MEDENCE REKREÁCIÓS VONZEREJÉNEK TERÜLETI JELLEMZŐI SZILASSI PÉTER Abstract In Hungary the research on recreational potentials of some study areas began in the 1980’s. In the present publication the author would like to describe of the recreation potential of the Káli Basin, and the spatial characteristics of its attractions. Based on the questionnaires we can concluded that the greatest part of the visitors came from Northern Transdanubia and from Budapest into the Kali Basin.

Kulcsszavak: turizmusföldrajz, rekreációs potencál, vonzásadottságok térszerkezete

Bevezetés Az üdülési vagy rekreációs potenciál jelentős részben a természeti potenciálok közé tartozik, (bár társadalmi, gazdasági elemei is vannak) „az idegenforgalom természeti feltételeit jelenti” (LÓCZY D. 2002). Hazánkban a nyolcvanas években indultak meg az egyes mintaterületek rekreációs potenciálját értékelő kutatások (MEZŐSI G. 1985). A Káli-medencében a rekreáció többféle formában jelenik meg. A természeti és ember alkotta táji objektumok főként a természetjárás49 célterületei, míg a zártkerti területeken (a medence egykori szőlőhegyein) az üdülési turizmus jelenik meg. A Nemzeti Park céljai között a megjelenik a Káli-medence turizmusának fejlesztése, melyet a terület táji értékekben, látnivalókban való rendkívüli gazdagsága indokol. A medence rekreációs célú fejlesztésének fontos eleme a Salföld mellett kialakított természetvédelmi major, ahol őshonos háziállatokat tekinthetnek meg a látogatók, valamint a Hegyes-tű felhagyott bazaltbányájában kialakított látogatóközpont, ahol a körpanorámát nyújtó kilátóhely, a környék földtani értékeit, valamint a bazaltbányászat történetét bemutató kiállítás kapott helyet. A Káli-medence két bemutatóhelyének évi látogatottsága a Nemzeti Park többi ilyen jellegű központjához mérten is jelentősnek mondható (1. táblázat) 1998-ban készült el a medence rekreációs szempontból jelentős táji objektumait (vonzerőleltárát) tartalmazó kiadvány (SONNEVEND I. 1998), valamint az eddigi turistautaknál jóval sűrűbb, lovas, kerékpáros és gyalogos túraútvonalakat tartalmazó úthálózat terve. A természeti értékek mellett a Káli-medencében nagy számban találhatóak olyan ember alkotta táji objektumok50, melyek rekreációs

49

A legújabb turisztikai szakirodalomban a korábban használt kiránduló turizmus helyett a természetjárás megnevezést terjedt el (MICHALKÓ G. szóbeli közlése). A táji objektum megnevezést használom az olyan ember alkotta, vagy természetes eredetű tájelemekre, amelyeknek önálló rekreációs potenciáljuk van, rekreációból eredő terhelésük, terhelhetőségük egyedileg 50

240

vonzerővel bírnak (pl. salföldi, sóstókáli, kerekikáli, töttöskáli templomromok, a kékkúti műemlékház az almádi monostor romjai stb.) 1. táblázat A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyeinek látogatottsága Bemutatóhely

Látogatók száma évente átlagosan (fő)

Salföldi Major Hegyestű, Geológiai Bemutatóhely Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum Bakonybél, Bakonyi Erdők Háza Zirci Arborétum Lóczy-barlang

25000 17000 15000 8000 30000 10000

Forrás: BFNP adatai alapján

A Káli-medence táji objektumainak leltárát kertészmérnökökből álló munkacsoport készítette el. A 79 táji objektumot tartalmazó lista a medencéről készült részletes útikalauzban (SONNEVEND I. 1998), valamint az egyes objektumok mellett felállított információs táblán is megtalálható. Jelen publikációban a rekreációs potenciálból eredő vonzásadottságokat mutatjuk be, az eddig még csak részben publikált kérdőívezés, és izokron térkép összevetése segítségével. Kutatási módszerek Egy adott terület rekreációs vonzerejének meghatározásához MARTONNÉ ERDŐS K. kérdőíves felmérést használt (MARTONNÉ ERDŐS K. 1985). A megkérdezett látogatók (strandvendégek) állandó lakhelye alapján rajzolja meg a bogácsi termálfürdő vonzáskörzetét. A nagy mintára (több mint 12 000 főre) kiterjedő kérdőívezés lehetővé tette, hogy a szerző a strand vonzáskörzetéhez tartozó településeket az 1000 állandó lakosra jutó strandvendégek száma alapján vonzerő szerinti kategóriákba sorolja. A külföldi szakirodalomban szintén találkozunk ezzel a módszerrel (BROTHERTON I. et. al. 1976), munkájában, akik egy természetvédelmi terület vonzástérképét 1350 látogató kérdőíves adatainak felhasználásával rajzolják meg. Arra a kérdésre, hogy a táji objektumokban gazdag Káli-medence milyen területi vonzerővel rendelkezik, kérdőíves felméréssel kerestük a választ. A kérdőíveket 1998 nyarán 510 fő (ebből 114 fő német ajkú), 1999 nyarán pedig 786

értékelhető. Lehetnek pontszerűek (pl. források, idős fa, kilátópont, templomrom stb.), foltszerűek (pl. növényritkaságokban gazdag rét, kőtenger, stb.)

241

fő (ebből 75 fő német ajkú) turista töltötte ki a Káli-medencében fekvő Salföld majorban és a Hegyes-tűnél kialakított látogatóközpontoknál51. A kérdőíven kérdésként szerepelt, hogy a látogatók mely településen vannak elszállásolva, és hogy hol van az állandó lakhelyük. A felmérés adatait tematikus térképen, MapInfo 5.2. szoftver segítségével, körkartogrammal ábrázoltuk, a megkérdezett látogatók állandó lakhely és szálláshely szerinti elosztását az összes megkérdezett látogató százalékában kifejezve. A Volán 2002. évi menetrendje alapján meghatározható, hogy a látogatók által szálláshelyként feltüntetett településekről és a megyeszékhelyekről mennyi idő52 alatt lehet autóbusszal eljutni a medence közepén fekvő Köveskálra. A kapott adatok interpolálásával izokron térképet szerkesztettünk, melyet összevetve a látogatók szálláshely szerinti és állandó lakhely szerinti eloszlását szemléltető tematikus térképekkel, elemezhető a Káli-medence rekreációs vonzereje. Eredmények A medencébe érkező látogatók zöme a Balaton partján fekvő települések valamelyikén van elszállásolva. Feltűnő, hogy a vizsgált években alig érkezett látogató a déli part településeiből (1. ábra).

1. ábra A Káli-medence autóbusz-menetrend alapján számított izokrontérképe, és a medencébe látogatók szálláshely szerinti eloszlása 1998-ban és 1999-ben 51 Mivel a Káli-medence turisztikai objektumai közül ez a két látogatóközpont van a legjobban kiépítve, és reklámozva, ezért szinte mindegyik medencébe látogató turista felkeresi ezeket a látogatóközpontokat. 52 Természetesen az átszállások várakozási idejét nem számoltuk bele a menetidőbe.

242

Hasonló aránytalanság tapasztalható a Káli-medencébe látogató kirándulók állandó lakhely szerinti megoszlásában (2. ábra).

2. ábra. A Káli-medencébe látogatók állandó lakhely szerinti eloszlása 1998-ban és 1999-ben.

Mivel az a szám, hogy mely településekről hány fő érkezett a Káli-medencébe nyilvánvalóan az adott település lakosságszámától is függ, ezért célszerűbb az állandó lakhely szerinti eloszlás adatait megyénként összesíteni. Kiszámítottuk a megkérdezettek állandó lakhely szerinti megyénkénti eloszlását az összes megkérdezett százalékában az 1998-as és az 1999-es felmérésre vonatkoztatva is. Ezt követően kiszámítottuk Magyarország lakosságának megyénkénti százalékos eloszlását. Kifejeztük a kérdőív alapján számított eloszlás, és a lakosság lakhely szerinti eloszlásának arányát százalékban. A kapott értékeket kördiagramon, tematikus térképeken ábrázoltuk MapInfo 5.2 szoftver segítségével (3. ábra). A látogatók zöme mindkét évben a Balaton északi partján fekvő (Veszprém, Győr-Moson-Sopron) megyékből érkezett. Ezzel szemben az alföldi megyék közül

243

csak a Csongrád, Bács-Kiskun, és Pest megyékből érkezett látogatók aránya közelíti meg az ország összlakosságán belüli arányát.

3. ábra A Káli-medence vonzástérképe a látogatók megyénkénti eloszlása alapján 1998-ban és 1999ben.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a Káli-medence táji objektumai főként az észak dunántúli és budapesti lakosok számára jelentenek vonzerőt (SZILASSI P. 1999, 2001, 2004). Ez a térbeli aránytalanság az alábbi okokkal magyarázható: • Budapest hazánk legzsúfoltabb városa, egyben az ország egyetlen metropolisza. Az itt élők a civilizációs ártalmak miatt szívesen választják a természeti környezetet rekreációs céllal. • Mint ahogy az izokron térképen is látható (1. ábra), a Káli-medence a Dunántúl déli megyéiből nehezebben közelíthető meg mint északról (komppal, vagy a Balaton megkerülésével). • Egy 1980-ban készült felmérés53 adataiból kitűnik, hogy a Balaton északi part menti településein lévő nyaralóházak tulajdonosai között nagyobb 53

A szerzők a felmérés során a Balaton északi partján 3927, míg a déli partján 9604 nyaralóház tulajdonosának az állandó lakhely szerinti megoszlását vizsgálták megyénként összesítve.

244

•

•

arányban vannak a Balatontól északra eső megyék lakosai, mint a déli megyékből származók, és ugyanennek a fordítottja igaz a Balaton déli partja mentén fekvő üdülőtulajdonosok állandó lakhely szerinti eloszlására (GERTIG B. – LEHMANN A. 1985). Ez a területi aránytalanság a Kálimedence látogatottságában is tükröződik. A kapott eredmények tehát alátámasztják, hogy a medencét főként a partmenti üdülővendégek keresik fel kirándulási céllal, azaz hogy a medence a Balatoni üdülőkörzet másodlagos vonzerővel bíró területe. Így a terület turisztikai potenciálja önállóan, a hagyományos (raszteres) eljárásokkal nem értékelhető, hiszen potenciálja nem azonos a területén elhelyezkedő rekreációs szempontból jelentős táji objektumok potenciáljainak összegével. A dél-dunántúli megyék hazánk aprófalvas, zömmel dombsági jellegű térségei. A Káli-medence tájképileg, hangulatilag nagyon hasonló terület, így feltételezhetően nem jelent olyan nagy vonzerőt a Dél-Dunántúlról érkező látogatók számára. A déli parton nyaralók a reklám és a marketing hiánya, vagy elégtelen volta miatt nem, vagy kevéssé ismerik a Káli-medence természeti és kultúrtörténeti látnivalóit.

IRODALOM BROTHERTON, I. – MAURICE, O. – BARROW, G. – FISHWICK, A. 1976: Tarn Hows an approach to the management of a popular beauty spot. – (kézirat) 36 p. GERTIG B. - LEHMANN A. 1985: A Balaton turizmusa Pécs, p. 126. LÓCZY D. 2002: Tájértékelés, földértékelés. – Dialóg Campus, Budapest-Pécs p. 307. MARTONNÉ ERDŐS K. 1985: Bogács termálfürdőre alapozott idegenforgalmának jellemző vonásai. – Földrajzi Értesítő XXXIV. Évf. 1985/4 pp. 455-474. MEZŐSI G. 1985: A természeti környezet potenciáljának felmérése a Sajó-Bódva-köze példáján. – Elmélet – Módszer – Gyakorlat 37. MTA FKI Budapest pp. 145-150. SONNEVEND I. 1998. Káli-medence. Részletes útikalauz. Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága. Veszprém, 52 p. SZILASSI P. 1999: Possibilities of country development from the point of wiev of tourism – an investigation in the Káli-basin (West-Hungary). Geographica Pannonica No.3, Novi Sad,. pp. 30-32. SZILASSI P. 2001: Influence of weather – as a changing part of landscape elements - on the touristical potentials of the Káli basin. – Acta Climatologica et Chorologica Universitatis Szegediensis Tomus: XXXIV-XXXV. pp. 45-49. SZILASSI P. 2004: Rekreációs és mezőgazdasági szempontú tájértékelés a Káli-medencében. – Doktori (Ph.D) értekezés, SZTE Szeged 114. p. L.II. 3-4. pp. 301-315

245

DEMOGRÁFIAI ÖREGEDÉS CSONGRÁD MEGYE HATÁR MENTI TÉRSÉGÉBEN SZÓNOKY ANCSIN GABRIELLA Abstract Aging is a general demographic feature of Hungary, displaying large-scale variance regarding its spatial distribution and structure. One of the most affected areas is the Southern Great Hungarian Plain Region, especially that of the area of Csongrád county, where the signs of demographic depression are the most prominent along the near-border regions. Population decrease as a result of transmigration became a general phenomenon in the village type settlements of the county between 1970 and 1990 bringing out a complete depletion of the demographic resources. Although there has been an increase in the population of some near-border settlements as a result of immigration for the past decade however, the general trend of decrease continued in other places. The present study is aimed at revealing the demographic factors, which might have influenced the population loss and increase as well as the aging process within the individual settlements of the county.

Kulcsszavak: második demográfiai átmenet, öregedés, demográfiai depresszió

Bevezetés A 20. század a népesség robbanásának az évszázada volt, a 21. század megatrendje a népesség öregedése lesz a fejlett világban. Hatalmas kihívást jelent az egész társadalomra és a társadalom minden tagjára egyaránt. Hazánk népességének átfogó demográfiai sajátossága szintén az öregedés, mely térszerkezetét tekintve nagy területi különbségeket mutat. Csongrád megye a „legöregebb” magyar megyék közé tartozik. A megye falusias településein az 1970-es évektől kezdődően általánossá vált a népességfogyás. Ez a 30 éven át tartó kedvezőtlen demográfiai folyamat napjainkban is jellemző a megye több településén. Ugyanakkor az elmúlt tíz évben a falusias települések egyharmadán kedvező demográfiai tendencia figyelhető meg: nő a népesség száma. A dolgozat arra keresi a választ, hogy a megye határ menti területén e népességgyarapodást milyen demográfiai tényezők befolyásolták és ez a változás hogyan hatott a települések öregedési állapotára. Demográfiai depresszió Magyarországon 1981 óta évről-évre csökken a népesség száma, közismertek a csökkenés okai. Népességprognózisok sora kutatja (RÉDEI M.-HABLICSEK L.SZABÓ K. 1987) a népességváltozás kilátásait és hatásait a népesség demográfiai struktúrájára. Az indusztriális társadalom demográfiai képlete a demográfiai átmenet, amit ma már első demográfiai átmenetnek definiálnak (GIDDENS, A 1997). A tudományos technikai forradalom kísérő jelensége a demográfiai forradalom: felgyorsul a népesség számának növekedése mialatt a népesség belső 246

demográfiai struktúrája, átalakul (születés, halálozás, korstruktúra, férfi-nő arány stb.). Az első demográfiai átmenet a kapitalista fejlődés centrum országaiban 200300 év alatt játszódott le, majd a peremzónában már csak 100 év volt ez az átmenet. A kapitalista Európában az első demográfiai átmenet a 20. sz. közepén ért véget, míg a szocialista Európában 30-40 évvel később. Mára a fejlett világ minden országa a második demográfiai átmenet időszakát éli, miközben a fejletlen tér egyes országai nagy fáziskéséssel az első demográfiai átmenet korszakában vannak. A volt szocialista régióban (így Magyarországon is) fáziskéséssel indult el demográfiai változás a 19. sz. végén. Hazánkban az első demográfiai átmenet 1880 körül kezdődött és 1981-ben fejeződött be. L. RÉDEI MÁRIA (2001. 130 p.) szerint: „ A demográfiai átmenet fogalma alatt a demográfia jelenségek korszakos intenzitásváltozását értjük.„ A társadalmi változásokat kísérő demográfiai jelenségek összefüggéseivel az 1930-as években Notestein, F. W. a Princetoni Egyetem Népességtudományi Hivatal (Office of Population Research) vezetője hosszas kutatás eredményeként fogalmazta meg az un.” Demográfiai átmenet elméletét”. E témával számtalan irodalom foglalkozik. Az átmenet 4 szakaszból áll. A modern társadalom népességfejlődését, a fejlődés komponenseinek a változását és annak szakaszait a demográfiai átmenet érthető, tiszta és rendszerező elmélete tárja fel (ANDORKA R. 1987). Az első demográfiai átmenet a Föld összes országában lezajló demográfiai esemény. A második demográfiai átmenet a posztindusztriális társadalmakra jellemző demográfiai folyamat. L. RÉDEI MÁRIA (2001. 131.p.) szerint: A második demográfiai átmenet elmélete kísérletet tesz arra, hogy elmagyarázza az anyaság előtti együttélés idejének növekedését, az elhalasztott házasságokat, az alacsony termékenységet, a későbbi gyermekvállalást, a válások növekvő számát, és ezek társadalmi-gazdasági előnyei mellett rámutat annak biomedikális előnytelenségeire. Az első demográfiai átmenet modelljéből, belső törvényszerűségeiből adódik a népesség korstruktúrájának a megváltozása, a népesség elöregedése. Megnő az élettartam, és ezáltal a népesség idősebbé válik. Külön figyelmet érdemel az a tény, hogy az első demográfiai átmenet klasszikus leírásában a vándorlás a népesség számának alakulásában másodlagos szerepet játszott, ugyanakkor a második demográfiai átmenetben a vándorlás demográfiai hatása felértékelődik. A vándorlás, mint később látni fogjuk, a népesség számszerű változásán kívül kihat a demográfiai struktúra egészére (korszerkezet - öregedés, gazdasági aktivitás, férfi-nő arány, iskolai végzettség stb.). Ennek megfelelően napjainkban a migráció a demográfia meghatározó tényezőjévé vált, így a népességfejlődés vonatkozásában a születések és a halálozások primer szerepét felváltja a vándorlás. Ma már a globalizáció korában a nemzetközi migráció transznacionális üzletággá vált, emiatt a vándorlás rendszerének kutatása nem egyszerű feladat. Az első demográfiai átalakulás során a népesség korszerkezete is nagy változáson ment keresztül, eredménye a népesség öregedése lett. Napjainkban mind Nyugat-Európában, mind a volt szocialista országokban a demográfusok kutatásai a második demográfiai átmenet elméleti kérdéseinek a megválaszolására 247

és fogalomrendszerének kimunkálására irányulnak. A klasszikus értelembe vett (első) demográfiai átmenet szerves folytatása a posztindusztriális társadalmak demográfiai fejlődését tükröző második demográfiai átmenet. A téma iránti nagy érdeklődést mutatja a 2003 júniusában Belgiumban az EURESCO szervezésében megrendezett második demográfiai átmenet nemzetközi konferenciája (2003-The Second Demographic Transition in Europe – EURESCO Conferences 19 – 24 June 2003). A népesség öregedésén általában az időskorúak össznépességen belüli arányának növekedését értik, mely során az idősek aránya eléri illetve meghaladja a fiatalokét. Az Európai Unióban az idős kor kezdete a 65 év, mely sok esetben megegyezik a nyugdíj korhatárral. A demográfiai öregedés alapvető tulajdonsága, hogy hosszú időn keresztül (szinte észrevétlenül) bontakozik ki, majd hirtelen (a második demográfiai átmenet elején) felerősödik a népesség öregedése. A ma Európájában a demográfiai öregedés a népesség alaptulajdonságává vált, hisz majd minden harmadik lakos az idősek korosztálya közé tartozik. A népesség öregedése komplex folyamat, mely együtt jár az idősek arányának növekedésével, vele egy időben a fiatalok aránya pedig csökken. A korstruktúra átalakulásával pedig a népesség születéskor várható átlagos élettartama és a medián életkora is megnő. A népesség öregedésének egyik fontos mutatója az öregedési index (öregedési index = 0-14 évesek száma/ 60-x évesek száma). Öregedőnek tekintjük azt a népességet, mely öregedési indexe 1-nél nagyobb és az 1-nél kisebb érték esetén fiatal népességről beszélünk (SZÓNOKY A.G. 2006). A továbbiakban a zárójelben öregedési index értékét adom meg. Magyarország az öregedő társadalmak közé tartozik, 2001-ben hazánk öregedési indexe 1,2 volt. Hazánkban a demográfiai öregedés térszerkezetében két fiatal régió található (1. ábra). Egyik az ország keleti területén – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (0,77), Hajdú- Bihar megye (0,98) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1,0), ahol a napjainkban is meglévő magas termékenység hatására fiatalos a népesség. A másik viszonylag fiatal régió Komárom-Esztergom megye (1,07) és Fejér megye (1,04), ahol a bevándorlás fiatalította meg a népességet. A népesség elöregedése Békés megyében (1,34) és Zala megyében (1,34) a legmagasabb, de utánuk ötödik a sorban Csongrád megye (1,28). Csongrád megye a demográfiailag elöregedett megyékhez sorolható (1. ábra). Ez a sajátos demográfiai állapot több évtized alatt alakult ki. Csongrád megye határ menti településeinek demográfiai vizsgálata Szeged Megyei Jogú Város 1900-ban az újjáépítés után fiatal, nagy demográfiai tartalékokkal rendelkező királyi város volt. Ezt tükrözi a magas demográfiai mutató (öregedési index), amely értéke 4,87 volt. A városban 1960-ban még a fiatal népességet jelző index értéke 1,26 volt és ma már a népesség öregedésére utal a

248

0,79-es indexérték. A város népessége 1960-tól dinamikusan nőtt 1980-ig, majd egy évtizeden át lassú népességnövekedés volt tapasztalható. 1990-től csökken Szeged népessége (Algyő közigazgatásilag elválik a várostól), ezt a változást a kisszámú beköltözések és a nagyszámú, a város agglomerációjába történő kiköltözések indukálták.

1. ábra A népesség öregedésének térszerkezete településenként 2001-ben (Szerk.: SZÓNOKY A. G.)

Több éve jelentős a városon belüli népességmozgás, ennek egyik meghatározó mozgásiránya a lakótelepekről a Felsőváros és Alsóváros új építésű társasházaiba történő koncentráció, a másik népességáramlási célterület pedig Újszeged régi építésű illetve új építésű társasházainak, lakóparkjainak és magánházainak övezete. A Csongrád megyei falvak népességének elöregedési folyamata az elmúlt 40 évben játszódott le (2. ábra). 1960-ban a megyében csupán egy település volt (Zsombó), ahol az öregedési index értéke alapján demográfiailag idős településként tartották számon. Mára már a megye 72 falujából 68 településen az öregedési index 1 alatti értéket mutat. Négy település tekinthető fiatalnak vagy közel fiatalnak a számításaink szerint: Zsombó (1,34), Újszentiván (1,20), Deszk (1,15) és Felgyő (1,07). E négy település közül két faluban (Deszk, Zsombó) 1970 óta az öregedési index értékei javuló tendenciát mutatnak. Szeged agglomeráció néhány falujában a demográfiai fiatalodás folyamata tapasztalható, mivel népességszámuk az intenzív bevándorlás hatására nő és a népesség elöregedési folyamatát a sok fiatal bevándorló megállította.

249

Csongrád megye demográfiai öregedési térszerkezetére jellemző a kelet-nyugati megosztottság (2. ábra). A kistérségi mutatók alapján a megye nyugati területe fiatal demográfiai szerkezetet jelez, míg a keleti terület elöregedett népességet tükröz. Ez a térszerkezet a határ mentén hasonlóságot mutat a külföldi vállalkozások térszerkezetével. A jugoszláv vállalkozások térszerkezetére jellemző, hogy a Makói Kistérségben teljesen hiányoznak a jugoszláv befektetők. A megye nyugati területén pedig sok jugoszláv vállalkozás született a 90-es években, érthető az egyezőség, mivel a bevándorlók (menekülők) megközelítőleg 80%-a kiváltotta a vállalkozását. 1960-ban Csongrád megyében kétszer annyi fiatal élt, mint idős. A megyében a két évtizedig tartó természetes szaporodás és kis mértékben a bevándorlás eredményeként 1980-ban még mindig fiatalos a népesség (0,92). Az öregedés folyamata az elmúlt 20 év alatt játszódott le, mely más volt a városokban és más a községekben. Ugyanis a városok népességének öregedési jegyei már tíz évvel korábban 1970-ben jelentkeztek (1,08). A rurális térben viszont ez időben még fiatal népesség található (0,93). A megye demográfiai térszerkezetét tekintve a demográfiai tartalékokkal rendelkező fiatalos népességű települések a megye nyugati határ menti zónájában voltak, viszont ebben az időben a román határ menti településeken már a demográfiai depresszió jegyei jelentkeztek. 1970–1980-ig a megye falusi települései közül csupán 7 faluban nő a népesség száma, ezt a gyarapodást a magas termékenység (a belső demográfiai tartalék) eredményezte. E népesedési folyamat lényeges változása 1980-tól következik be, ugyanis 10 év alatt csupán Zsombón és Sándorfalván (Szeged agglomerációjában lévő települések) nő a népesség száma, amit a bevándorlás és nem a termékenység táplált. 1990-től a határ mente rurális terében tovább folytatódik ez a folyamat. Kivétel nélkül minden településen a természetes fogyás ellenére a népességgyarapodást a pozitív vándorlás segítette. Legdinamikusabb ez a változás a Szegedi agglomerációban, ahol több település népessége a bevándorlás hatására fiatalos korstruktúrát mutat, például Deszk (0,86), Zsombó (0,74) és Sándorfalva (1,04). Ez a feltűnően magas érték demográfiailag különösen azért izgalmas kérdés, mert egyrészt az elmúlt fél évszázad 10 éves periódusait vizsgálva igen sok faluban nem volt népességnövekedés, másrészt a megye városaiban ez idő alatt demográfiai csökkenés volt tapasztalható. A megye határ menti rurális terében fél évszázadra visszatekintve a falvak népességnövekedésében két egymástól élesen elváló periódust különböztethetünk meg.

250

2. ábra A települések öregedése Csongrád megyében. Öregedési index = 60-X/0-14 (Forrás: saját szerkesztés)

•

•

1949-1980-ig terjedő időszak jellemzője, hogy a népességnövekedést a belső demográfiai erő, vagyis a magas születési értékek határozták meg. E három évtizedben Szeged környéki falvakban (Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szöreg és Tápé) nőtt a népesség száma. 1980-2001 között a falvak demográfiai sajátosságára jellemző, hogy a népességgyarapodás demográfiai meghatározója a bevándorlás. Az 1980251

as években már csak két település volt a határ mentén (Sándorfalva és Zsombó), ahol népességnövekedés volt kimutatható. Az 1990-es években a társadalom demokratizálásának és a piacgazdaság kialakulásának időszakában Szeged környéki településeken kedvező demográfiai tendenciák alakultak ki. Tulajdonképpen Szeged város agglomerációjának a fejlődéséről van ez esetben szó. Ezekben a falvakban a funkcionális szerkezet intenzív változása figyelhető meg és gyorsabban fejlődtek a piacgazdasági viszonyok, mint bárhol a megye falvaiban. Mindkét évtizedben a népesség gyarapodását ezeken a településeken az intenzív bevándorlás határozta meg (GULYÁS L. 2006). Következtetések Az eredmények alapján megállapítható, hogy a határ mente Szeged agglomerációjában a népességfejlődés pozitív tendenciát mutat. E falvak népességszáma az intenzív bevándorlás hatására nő és a népesség elöregedési folyamatát a Szegedről és a határon túlról jövő sok fiatal bevándorló megállította. Csongrád megye keleti határ menti területén, ahol napjainkra a belső demográfiai tartalékok kimerültek és a 90-es évek bevándorlási hulláma kismértékben érintette ezt a területet, így a falvak népességének öregedése az utóbbi évtizedben felgyorsult.

IRODALOM ANDORKA R.1987: Gyermekszám a fejlett országokban. – Gondolat Kiadó, Budapest GIDDENS, A. 1997: Szociológia. – Osiris Kiadó, Budapest 771 p. GULYÁS L. 2006: Két régió – Felvidék és Vajdaság – sorsa az Osztrák-Magyar Monarchiától napjainkig. – Hazai Térségfejlesztő Rt. Budapest pp. 173-177. L. RÉDEI M.-HABLICSEK L.-SZABÓ K. 1987: Magyarország népessége 1986-2021. RÉDEI M. 2001: Demográfia. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 191 p. Országos népesség-előreszámítás. – KSH NKI Közlemények 67. Budapest, 200 p. SZÓNOKY A. G. 2006: Népesedési helyzetjelentés: öregedés vagy öregek fiatalodása? (A demographic status report: eging or rejuvenescence of the elderly) – In: Kiss A.-Mezősi G.-Sümeghy Z. szerk.: Táj, környezet és társadalom SZTE Éghajlattan és Tájföldrajzi Tanszék. SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Szeged pp. 677-687.

252

DR. PÁL ÁGNES SZAKMAI ÉLETRAJZA Személyi adatok: Születési dátum: 1942. augusztus 5. Születési hely: Újpest Munkahely: SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Kar Földrajz Tanszék Beosztás: főiskolai tanár, egyetemi magántanár (2006) Képzettség: •

• •

tudományos fokozat: habilitáció (2004) a földrajztudomány kandidátusa (CSc, 1981) egyetemi doktorátus (1969) egyetem: József Attila Tudományegyetem, Természettudományi Kar, biológia-földrajz szakos középiskolai tanár (1965) nyelvvizsgák: orosz alapfok (1984) német alapfok (1987) német középfok „C” (1997)

Munkahelyek: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszék, Szeged (1981-től) MTA FKI aspiráns, Budapest (1976-1979) Művelődési Központ, Szolnok (1968-1976), (1979-1981) Varga Katalin Gimnázium, Szolnok (1975-1976) Hajnóczy Gimnázium, Tiszaföldvár (1974-1975) Újvárosi Általános Iskola, Szolnok (1965-1968) Szakmai tevékenység: • tudományos: regionális iparföldrajzi és településföldrajzi kutatások (Szolnok megye, KözépTiszavidék, Bács-Kiskun, Csongrád megye) a határmenti térségek társadalom- és gazdaságföldrajzi sajátosságai (Dél-Alföld) a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió határmenti kisvárosainak társadalom- és gazdaságföldrajzi vizsgálata • oktatói: általános- és középiskolai tanári gyakorlat

253

felsőoktatási oktatói gyakorlat (Általános gazdaságföldrajz, Magyarország gazdaságföldrajza, Eurázsia gazdaságföldrajza) szakdolgozati, tudományos diákköri dolgozati témavezetés opponálás egyetemi doktori disszertációk opponálása Tudományos eredmények: • publikációs tevékenység: két könyv, két főiskolai tankönyv társszerző, egy konferencia kötet és egy tanulmánykötet szerkesztése, egy könyv szerzője (megjelenés alatt), több mint 90 publikáció • előadás és részvétel hazai és nemzetközi konferenciákon: Halle, Kijev, München, Potsdam, Amsterdam, Bécs, Tokyo, Leuven, Banská Bystrica, Wisla, Budapest, Békéscsaba, Pécs, Szolnok, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Joensuu, Csíkszereda, Temesvár, Moszkva, Bihar, Nagyvárad, San Diego, Chandigar, Delhi, Sopron, Arad, Nyitra, Szeged. • részvétel a tudományos közéletben: MTA SZAB Szakmai Bizottsági tagság, Magyar Földrajzi Társasági tagság, JGYTF Tudományos Bizottsági tagság, OTDT Természettudományi Szakbizottság tagság • nyertes pályázatok: „A Dél-Alföld határmenti térségeinek kutatása” (OTKA 1992-1995) Collégium Hungaricum és a MÖB ösztöndíjpályázata (1996) „Településalkotó szférák társadalomföldrajzi vizsgálata a Dél-Alföld határmenti térségében” (OTKA 1998-2001) „A határmenti fekvés hatása a városi tér fejlődésére Szeged példáján” (2003-2006) •

külföldi tanulmányutak: Bécsi Egyetem, Regionális Földrajzi Tanszék (1995) Leuveni Katolikus Egyetem (1996) Moszkva, Lomonoszov Egyetem (1997) Tübingeni Egyetem, Kelet-Európai Intézet (1998) San Diego Állami Egyetem (1999) Chandigar Punjab Egyetem, Delhi Egyetem (2000) Univerzita Konstantina Filozofa, Nyitra (2000) Udinei Egyetem Földrajz Tanszék (2001) Turkui Egyetem Földrajz Tanszék (2002) Bécs Collegium Hungaricum (2003) Brema Egyetem Földrajz Tanszék (2006)

254

DR. PÁL ÁGNES PUBLIKÁCIÓI

Könyv: 1. PÁL Á. - VÖRÖSMARTINÉ TAJTI E. - VERESEGYHÁZI B. 1975: Szolnok, a Közép-Tiszavidék tájszervező centruma. Szolnok, Verseghy Könyvtár p. 300. 2. PÁL Á. - SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. (szerk.) 1996: Határon innen, határon túl. Nemzetközi Tudományos Konferencia Kiadványa, Szeged 3. PÁL Á. (szerk.) 2002: Héthatáron. Tanulmányok a határ menti települések földrajzából. Juhász Gyula felsőoktatási Kiadó, Szeged 4. PÁL Á. 2003: Dél-alföldi határvidékek; Bornus Nyomda Pécs, p. 235. Tanulmányok: 5. PÁL Á. 1978: A szolnoki ipar fejlődésének néhány jellemzője. Földrajzi Közlemények 4. szám pp. 327-337. 6. PÁL Á. 1979: Szolnok cukoripara. Területi Kutatások 2. szám pp. 74-82. 7. PÁL Á. 1979: Az agglomerációs fejlődés lehetőségei Szolnok térségében. MTA Dunántúli Tudományos Intézetének Közleményei 26. Pécs pp. 209218. 8. PÁL Á. 1980: Szolnok megye iparának helyzete és területi szerkezete. Kandidátusi értekezés tézisei, Budapest p. 21. 9. PÁL Á. 1980: Szolnok megye iparának helyzete és területi szerkezete. (Az ipar főbb szerkezeti változásai és fejlettségi szintjének területi differenciáltsága Szolnok megyében) Kandidátusi értekezés, Budapest, p. 199. 10. PÁL Á. - ZSIGÓ L. 1981: Az előkészített ipartelepítés példái az Alföldön. Alföldi Tanulmányok, Békéscsaba pp. 113-131. 11. PÁL Á. - KISS F. 1982: Területi gazdaságfejlesztési modell Szolnok megyére. Figyelő, február 3. 12. PÁL Á. 1982: Az ipari fejlettségi szint térbeli eltérése Szolnok megyében. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tudományos Közlemények, Acta Academiae Pedagogicae Szegediensis Series Biologica, Geografica, Szeged pp. 61-83. 13. PÁL Á. 1983: Adalékok a Német Demokratikus Köztársaság gazdasági földrajzához. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tudományos Közlemények, Acta Academiae Pedagogicae Szegediensis Series Biologica, Geografica, Szeged pp. 67-84. 14. PÁL Á. 1984: Szolnok megye iparának fejlettségi színvonala és területi kapcsolatai. MTA RKK ATI, Kecskemét (tanulmány) p. 34. 255

15. PÁL Á. 1985: Változások Szolnok megye gazdasági térképén. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tudományos Közlemények, Acta Academiae Pedagogicae Szegediensis Series Biologica, Geografica, Szeged pp. 69-83. 16. PÁL Á. 1985: Szolnok megye gazdasági élete. MTA Dunántúli Tudományos Intézete, Pécs (tanulmány) p. 25. 17. PÁL Á. 1987: Bács-Kiskun és Szolnok megye iparának területi szerkezete. Alföldi Tanulmányok, Békéscsaba pp. 225-247. 18. PÁL Á. 1987: A Tiszazug iparának ágazati sajátosságai a telepítés jellemzői az iparosítás hatása a településekre. MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete, Pécs 19. PÁL Á. 1988: Bács-Kiskun megye ipari szerkezetének vizsgálata faktoranalízis segítségével. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tudományos Közlemények, Acta Academiae Pedagogicae Szegediensis Series Biologica, Geografica, Szeged pp. 63-78. 20. PÁL Á. 1990: A magyar kisvárosok iparszerkezetének vizsgálata faktor és cluster-analízis segítségével. MTA RKK ATI, Kecskemét (tanulmány) p. 18. 21. PÁL Á. 1990: A Szolnoki agglomeráció strukturális jellemzői és fejlesztési lehetőségei. MTA RKK, Pécs (tanulmány) p. 45. 22. PÁL Á. 1996. Inside and outside the border. A comparative study of the economy of border zone settlements in the Southern Great Plain. In.: ed. KOTER, M. ET HEFFNER, K. 1998: Borderlands or Transborder Regions Geographical, social and political problems. Region and Regionalism No 3, Opole-Łodz pp. 290-296. 23. PÁL Á. - SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. 1994: Határon innen - határon túl. Határmenti települések összehasonlító gazdasági elemzése a Dél-Alföldön. Alföld és Társadalom, Békéscsaba pp. 191-221. 24. PÁL Á. 1997: A magyar-jugoszláv-román határmenti térség városainak szerepe az interregionális együttműködésben. Csongrád Megyei Statisztikai Tájékoztató 4. szám pp. 109-111. 25. PÁL Á. 1999: A Dél-Alföld határmenti településeinek néhány társadalmigazdasági jellemzője. Területi Statisztika 2. pp. 117-131. 26. PÁL Á. - KUCSORA S. 1996: A hulladékkezelés problémái Csongrád megyében. CSEMETE Évkönyv II. Szeged, pp. 54-62. 27. PÁL Á. 2000: Das Dilemma der Stadetnwicklung Szegeds. In.: Ungarn und Rumänien. Tübingen, Universität Tübingen Geographisches Institut 163169. pp. 28. PÁL Á. 2004: A Dél-alföldi határok: Közös múlt, jelen, jövő, Nagyvárad, Partiumi Szemle (megjelenés alatt). 29. PÁL Á. 2004: A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakulásának jellemzői. Szakmai Tudományos Közlemények, Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Kutatóhely és a Magyar Honvédség Térképész Szolgálat Kiadványa, pp. 149-158. 256

30. Pál Á. 2004: A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakulása. GEO 2004, Magyar Földtudományi Szakemberek VII. Világtalálkozója. Földtani Kutatás, 41. 3-4. pp. 41-45. Tanulmányok konferencia kötetben: 31. PÁL Á. - KISS F. 1982: The input-output submodell for the industry of the region of Szolnok and the possibilities of its application. Statistical Publishing House, Budapest pp. 461-466. 32. PÁL Á. 1984: Szolnok megye ágazati kapcsolati mérlegének elemzése. In: „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai” címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga III. kötet. A „Gazdaság” szekció anyaga. Békéscsaba, pp. 176-204. 33. PÁL Á. 1992: A regionális kutatások alkalmazása a felsőoktatásban. In.: A regionális tudományos integrálás a felsőoktatásban. MTA RKK, Győr pp. 94-97. 34. PÁL Á. 1994. Határmenti települések gazdaságföldrajzi vizsgálata. In.: TÍMÁR J. szerk.: Az "alföldi út" kérdőjelei. MTA RKK ATI, Békéscsaba pp. 284-289. 35. PÁL Á. 1994: A privatizáció átalakító hatása Szolnok megyében. In.: SZOBOSZLAI ZS. szerk.: Tér és Társadalom című konferencia kiadványa, MTA RKK ATI Szolnok pp. 139-150. 36. PÁL Á. 1996: A Dél-Alföld határmenti településeinek társadalom- és gazdaságföldrajzi vizsgálata. Határon innen - határon túl, Nemzetközi Tudományos Konferencia 1996. szeptember 2-4. szerk.: PÁL. Á. SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. pp. 181-191. 37. PÁL Á. 1997: Az ipar tájformáló hatása az Alföldön. In: A táj változásai a Honfoglalás óta a Kárpát-medencében. Tudományos Konferencia, Gödöllő, 1996 július 24 - 26. szerk.: FÜLEKY GY., GATE pp. 199 - 205. 38. PÁL Á. 1997: Új jelenségek a dél-alföldi határmenti együttműködésben. Földajz Hagyomány és Jövő 1872-1997. 125 éves a Magyar Földrajzi Társaság p.51. 39. PÁL Á. 1997: Die Rolle der interregionalen Zusammenarbeit der Städte im ungarisch-jugoszlavisch-rumänischen Grenzgebiet. Stadtentwicklung, Stadteineierung und Stadökoligie. Transformations Probleme in Urbanen Raum. Internationales Zentrum - Sommerakademie, Moszkva Lomonoszov Állami Egyetem Földrajzi Intézet 1997. szeptember 17-21. (megjelenés alatt) 40. PÁL Á. - NAGY I. 1998: Socio-economic Processes in the HungarianYugoslavian Border Zone. In.: Curtains of Iron and Gold. ed.: Eskelinen, H. - Likanen, I. - Oksa, J. Karelien Institut, Joensuu pp. 229-243. 41. PÁL Á. - NAGY I. 1999: The Economic Relationships of the HungarianRomanian Border Zone. In: Proceedings of the Regional Conference of 257

42. 43. 44.

45.

46. 47.

48.

49.

50. 51.

258

Geography “Danube-Cris-Mures-Tisa Euroregion-Geoeconomical Space of Sustainable Development”. Timisoara, 29.05. - 02.06.1998, Timisoara Novi Sad - Szeged - Tübingen, pp. 369-386. PÁL Á. 1999: A magyar-jugoszláv-román határtérség gazdasági kapcsolatai. Tudományos Diákköri Konferencia Sulyok István Református Főiskola Nagyvárad, 1999. április 23. PÁL Á. 1999: A Dél-Alföld határmenti településeinek gazdaságföldrajzi vizsgálata. Kiemelkedő Kutatási Eredmények, OTKA, Budapest PÁL Á. 2000: A határmenti regionalizmus új dimenziói a Dél-Alföldön. In.: SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. szerk. 2000: Határok és Régiók. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia, Szeged, 1999. november 29-30. Szeged 127-133. pp. PÁL Á. 2001: Socio-economic Processes in the Hungarian-YugoslavianRomanian Border Zone: Approaches to the Danube-Tisza-Maros-Körös Euroregion. pp. 223-235. San Diego. In.: Border Regions edited by Paul Ganster PÁL Á. 2001: Településalkotó szférák vizsgálata a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban a határ két oldalán, Magyar Földrajzi Konferencia 2001. október 25-27. Absztrakt Kötet p. 137. PÁL Á. 2001: Település alkotó szférák a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban a határ két oldalán. In: A földrajz eredményei az új évezred küszöbén – A Magyar Földrajzi Konferencia tudományos közleményei ISBN: 963 482 544 3, Magyar Földrajzi Konferencia. 2001. október 25-27. CD-Rom kiadvány, Szerk.: RAKONCZAI J., SZTE TTK Földrajzi-Földtani Tanszékcsoport, Szeged Pál Á. 2001: Socio-economic Processes int he Hungarian-YugoslavianRomanian Border Zone: Approaches to the Danube-Tisza-Maros-KörösEurorgegion. pp. 223-235. San Diego. In.: Border Regions edited by Paul Ganster PÁL Á. 2002: Társadalmi-gazdasági fejlesztések, együttműködési lehetőségek a dél-alföldi aszimetrikus határtérségekben. Kelet és nyugat határán. Geo 2002. A Magyar Földtudományi Szakemberek VI. Világtalálkozója, 2002. augusztus 21-25. szerk. KOVÁCS-PÁLFFY P. – Zimmermann K. Geo2002 B3 PÁL Á. 2002: Határon átnyúló együttműködések motívumai a Dél-Alföld példáján. In: Határok és az Európai Unió szerk. SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. Szeged, pp. 372-380. PÁL Á.2003: Socio-economic development and possibilities for cooperation in the assimetrical border zones of the Southern Great Plain region in Hungary. In.: KISS M.- GULYÁS L. – ERDÉLYI E. szerk.: Európai kihívások 2. Tudományos konferencia. SZTE SZÉF Kar Szeged, ppl. 171176.

52. PÁL Á. 2004: A Dél-Alföld határ menti kistérségeinek társadalmigazdasági problémái. In: CSAPÓ T.-KOCSIS ZS.-LENNER T. szerk. A településföldrajz helyzete és főbb kutatási irányai az ezredforduló után, pp. 257-269. 53. PÁL Á. 2004: A Dél-alföldi határok: Közös múlt, jelen, jövő, Nagyvárad, Partiumi Szemle (megjelenés alatt) 54. PÁL Á. 2004: A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakulásának jellemzői. Szakmai Tudományos Közlemények, Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Kutatóhely és a Magyar Honvédség Térképész szolgálat Kiadványa, pp. 149-158. 55. PÁL Á. 2004: A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakulása. GEO 2004, Magyar Földtudományi Szakemberek VII. Világtalálkozója. Földtani Kutatás, 41. 3-4. pp. 41-45. 56. PÁL Á. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégió kialakulásának jellemzőik. A Nemzetközi Élelmiszertudományi Konferencia kötet (szerk.) KOVÁCS E., VÉHA A.-SZŰCS E. Szeged, pp. 126-129. 57. PÁL Á. 2004: On developmental characteristics of the Danube-KörösMaros-Tisza Euroregion. In: Colocviul National De Geografia Populatiei si Asezarilor Umane. Timisoara-Buzias. pp. 74-75. 58. PÁL Á. 2005: A Dél-Alföld határmenti kistérségeinek társadalmi-gazdasági problémái. In: CSAPÓ T. – KOCSIS ZS – LENNER T. szerk. 2005: A településföldrajz helyzete és főbb kutatási irányai az ezredforduló után. Szombathely, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, pp. 257-269. 59. PÁL Á. 2005: The economic charasteristics of the Danube-Körös-MarosTisza Euroregion. In: NAGYNÉ FEHÉR I. szerk. 2005: Erdei Ferenc III. Tudományos Konferencia. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola, pp. 160-165. 60. PÁL Á. 2005: Die Grenzüberschreitende Lage und Szeged. In.: Gulyás L. szerk. 2005: Európai Kihívások III. Tudományos Konferencia. Szeged, SZTE Élelmiszeripari Főiskolai Kar, pp. 228-232. 61. PÁL Á. 2005: Grenzüberschreitende Lage entwicklungs vorgange der Stadte und der Euroregion anhand des Geispiels der Südlichen Tiefebene In. Határok és Eurorégiók (szerk.) SzÓNOKYNÉ ANCSIN G. Szeged, pp. 5967. 62. PÁL Á. - GYŐRI F. 2006: Centrumhelyzetben az ország peremén: Szeged, In: A VII. Nemzetközi konferencia (szerk.) GULYÁS L. Szeged, p. 75. 63. PÁL Á. - GYŐRI F: 2006. Szeged: in Central Position on the Country’s Periphery, Temesvár (megjelenés alatt) 64. PÁL Á. 2006: Fejezetek a határ menti települések, és kis térségek vizsgálatából In: Gazdaság, régiófejlesztés, oktatás (szerk.) SZILÁGYI GY.GIDAI E. Nagyvárad, pp. 127-163. 65. PÁL Á. 2007: A magyar etnikai kisebbségek népességföldrajzi vizsgálata a Duna-Körös-Maros-Tsza Eurorégióban. In. Tájak, tájegységek, etnikai

259

kisebbségek Közép-Európában (szerk.) Kupa L. B és D Stúdió, Pécs pp. 188-198. 66. PÁL Á. 2007: Regionális fejlődés a Kárpát-medencében a DKMT Együttműködés példáján, Baja (megjelenés alatt) 67. PÁL Á. 2007: Régióközpont az ország peremén: Szeged – Kaposvár (megjelenés alatt) Tanulmányok főiskolai jegyzetben: 68. PÁL Á. - MOHOLI K. 1984: Bács-Kiskun megye földrajza. In: FRISNYÁK S. (szerk.) Budapest és a megyék földrajza. Budapest, Tankönyvkiadó pp. 5271. 69. PÁL Á. 1988: Magyarország népesség- és településföldrajza. In: FRISNYÁK S. (szerk.) Magyarország földrajza. Tankönyvkiadó, Budapest pp. 341-364. 70. PÁL Á. - TÓTH J. (szerk.) 2003: Dél-alföldi határvidékek; Bornus Nyomda Pécs, p. 235. 71. PÁL Á. - TÓTH J. (szerk.) 2007: Vörösmartiné Tajti Erzsébet köszöntése. SZTE JGYTF Kiadó, Tanulmányok könyvekben: 72. PÁL Á. 2001: Vidéki átalakulás Ruzsa példáján. Ajánlás egy homokháti település túléléséhez. In: Ruzsa története és népélete. MARJANUCZ L. (szerk.), Juhász Nyomda Kft. Szeged, pp. 206-220. 73. PÁL Á. - VÖRÖSMARTYNÉ TAJTI E. 2002: A határmentiség földrajzának fogalmai. In: PÁL Á. (szerk.) 2002: Héthatáron. Tanulmányok a határmenti települések földrajzából. JGYTF Kiadó, Szeged, pp. 11-27. 74. PÁL Á. 2002: A Dél-Alföld határmenti településeinek társadalom- és gazdaságföldrajzi vizsgálata. In. PÁL Á. SZERK.: 2002 Héthatáron. Tanulmányok a határmenti települések földrajzából. JGYTF Kiadó, Szeged, pp. 201-229. 75. PÁL Á. - NAGY I. 2002: Társadalmi-gazdasági folyamatok a magyarjugoszláv határmenti települések földrajzából. in: PÁL Á. szerk. Héthatáron, JGYTF Kiadó, Szeged, pp. 229-247. 76. PÁL Á. 2002: Településalkotó szférák a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban. In.: SZTE JGYTF Kar Tudományos Felolvasó Ülés 2002. április 18. Abstract Kötet, pp. 57-58. 77. PÁL Á. 2002: A településalkotó szférák vizsgálata a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban. In: Jakucs László a tudós, az ismeretterjesztő és a művész. MTA FKI Pécsi Tudományegyetem – Szegedi Tudományegyetem, Pécs, pp. 199-217. 78. PÁL Á. 2002: A Dél-Alföld társadalom- és gazdaságföldrajza a XX. században. In: „…ahol a határ elválaszt” Trianon és következményei a 260

79.

80.

81. 82. 83. 84.

Kárpát-medencében. PÁSZTOR C. (szerk.), Nógrád Megyei Levéltár, Balassagyarmat-Várpalota, pp. 511-528. PÁL Á. 2002: Társadalmi-gazdasági fejlesztések, együttműködési lehetőségek a dél-alföldi aszimmetrikus határtérségekben. Kelet és nyugat határán. Geo 2002. A Magyar Földtudományi Szakemberek VI. Világtalálkozója, 2002. augusztus 21-25. szerk. KOVÁCS-PÁLFFY P.ZIMMERMANN K. Geo2002 B3 PÁL Á. 2003: A Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosok vizsgálata. In: SÜLI-ZAKAR I. (szerk.): Határok és határmentiség az átalakuló Közép-Európában. Debrecen, Kossuth Egyetem Kiadó, pp. 92102. Földrajzi Világatlasz, Világatlasz országlexikonnal 2003: PÁL Á. Gazdasági Táblázatok, NYÍR-KARTA Bt. pp. 357-368. PÁL Á: 2003. Dél-alföldi határvidékek; Bornus Nyomda Pécs, p. 235. PÁL Á. – PÁL V. 2006. A határ menti fekvés hatás a szegedi kereskedelem térbeliségére KEVEINÉ BÁRÁNY I. 2006: Táj és Környezet és Társadalom Szeged pp. 561-568. Ünnepi tanulmányok Kevei Ferencné professzor asszony tiszteletére

Előadások fontosabb hazai és nemzetközi konferenciákon 85. Az agglomeráció-kutatás módszertani kérdései. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Pécs 1978 október 8-11. Az agglomerációs fejlődés lehetőségei Szolnok térségében. 86. Martin Luther Universität Section Geography, Halle, 1978 október. Die Möglichkeiten der Agglomerationsentwicklung im Bereich von Szolnok. 87. Proceeding of the Third Hungarian Conference on Input-Output Techniques. Nemzetközi ÁKM konferencia Hévíz, 1981 november 3-5. Területi gazdaságfejlesztés ÁKM modellje Szolnok megyében. (The inputoutput submodell for the industry of the region of Szolnok and the possibilities of its application). 88. Az Alföld Gazdaságföldrajzi Kutatásának eredményei és További feladatai c. Tudományos Konferencia Békéscsaba 1983. december 1-2. Szolnok megye kapcsolati mérlegének elemzése. „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásainak eredményei és további feladatai” - gazdasági szekció. 89. Institut für Wirtschafstgeographie Universität München 1986 május 12. Die Territorialstruktur der Industrie im Komitat Bács-Kiskun und Szolnok. 90. Második Alföld Konferencia, Békéscsaba 1986. Bács-Kiskun megye iparföldrajzi vizsgálata. 91. Congress of EGEA, Budapest-Ráckeve 1991. október 6-11. Industry of small towns.

261

92. Die Lage des Grenzgebietes Trieste, Alpok-Adria Munkaközösség Konferenciája, 1992. Die Begrenzung des Grenzgebietes des ungarischen Südtiefebene. 93. EGEA -Congress Amsterdam, 1992. október 5-10. Abfallverwaltung durch Beispiel Komität Csongrád 94. Raumforschung und Raumordnung, Insitut für Geographie Universität Wien 1993. Einpaar Eigenartigkeit der grenzgebietesforschung auf der Südtiefebene 95. IGU Comission On the Organisation of Industrial Space: residential Conference, Tokyo 1993. július 26-30. Possibilities and experiments to establish industrial parks in the great plain region of Hungary. 96. Alföld Konferencia, Békéscsaba 1993. december 1-2. Határmenti települések gazdaságföldrajzi vizsgálata. 97. Tér és Társadalom Tudományos Konferencia Szolnok, 1994. június 20-24. A privatizáció átalakító hatása Szolnok megyében. 98. Phare Kistérség Fejlesztés Konferencia, Kecskemét 1995. június 1-2. Határmenti kistérségek gondjai. 99. Collegium Hungaricum Leuven 1996. február. A Dél-Alföld határmenti településeinek vizsgálata. 100. Tudományos Konferencia, Temesvár 1996. április 26-28. Die gesellschaftlich-wirtschaftsgeographische Forschung der Grenzregionen Siedlungen auf der Südtiefebene. 101. Határon innen - határon túl, Nemzetközi Tudományos Konferencia Szeged, 1996. szeptember 2-4. A Dél-Alföld határmenti településeinek társadalomés gazdaságföldrajzi vizsgálata. 102. Borderlands or Transborder Regions - Geographical, social and political problems Wisla, 1996. szeptember 18-20. Inside and outside the border. A comparative study of the economy of border zone settlements in the Southern Great Plain. 103. Tájtörténeti Konferencia, Gödöllő 1996. július 24 - 26. Az ipar tájformáló hatása az Alföldön. 104. Stadtentwicklung, Stadteineierung und Stadökoligie. Transformations Probleme in Urbanen Raum. Internationales Zentrum - Sommerakademie, Moszkva Lomonoszov Állami Egyetem Földrajzi Intézet 1997. szeptember 17-21. Die Rolle der interregionalen Zusammenarbeit der Städte im ungarisch-jugoszlavisch-rumänischen Grenzgebiet. 105. „HUNGEO 97” Tudományos Konferencia, Csíkszereda-Csíksomlyó, 1997. augusztus 21-25. A magyar - jugoszláv és román határmenti térségek gazdasági kapcsolatai. 106. Partiumi Honismereti Konferencia, Bihar 1997. szeptember 26-28. Magyar - román határmenti térségek társadalmi - gazdaságföldrajzi vizsgálata. 107. Földajz Hagyomány és Jövő 1872-1997. Budapest 1997. május 23. Új jelenségek a dél-alföldi határmenti együttműködésben. 262

108. Border Regions in Transition Joensuu 1997. június 14-18. Socio-economic Processes in the Hungarian-Yugoslavia Border Zone. 109. Akadémiai Nap JGYTF Földrajzi Szekció Szeged, 1997. november 4. Határon innen-határon túl; határmenti települések gazdaságföldrajzi vizsgálata. 110. Proceedings of the Regional Conference of Geography “Danube-CrisMures-Tisa Euroregion-Geoeconomical Space of Sustainable Development”. Timisoara, 29.05. - 02.06.1998. The Economic Relationships of the Hungarian-Romanian Border Zone. 111. A Magyar Statisztikai Társaság és a Területi Statisztikai Szakosztály Konferenciája 1998. június 10-11. Eger. A Dél-Alföld határmenti településeinek szerepe és gazdasági kapcsolatai az interregionális együttműködésben. 112. Eberhard-Karls Universität Osteuropas Institut 1998. november 15. A magyar-jugoszláv határmenti települések gazdasági együttműködésének új lehetőségei. 113. Border Regions in Transition. San Diego 1999. január 9-15. Socioeconomic Processes in the Hungarian-Yugoslavia-Romanian Border Zone: approaches to the Danube-Tisza-Maros-Körös Euroregion. 114. Tudományos Diákköri Konferencia Sulyok István Református Főiskola Nagyvárad, 1999. április 23. A magyar-jugoszláv-román határtérség gazdasági kapcsolatai. 115. JGYTF Földrajz Tanszék, Szeged 1999. július 19. Das Dilemma der Stadtentwicklung Szegeds. 116. JPTE Földrajzi Intézet, Pécs Határontúli Tanártovábbképzés 1999. augusztus 12. A dél-alföldi határmenti települések gazdaságföldrajzi vizsgálata. 117. „Hagyomány és megújulás az alföldi tanyákon.” Tudományos konferencia, Szeged, 1999. november 11. A határmente és a tanyák. 118. Határok és Régiók. Nemzetközi Konferencia, Szeged, 1999. november 2930. A határmenti regionalizmus új dimenziói a Dél-Alföldön. 119. The Charasterictics of Regional Processes in Hungary. Department of Geography Punjab University Chandigar India. 2000. november 6-24. 120. Possibilities and Experiments to Establish Industrial Parks in the Great Hungary an Plain.Department of Geography Punjab University Chandigar India. 2000. november 6-24. 121. Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. október 27-29. Településalkotó szférák vizsgálata a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban a határ két oldalán. 122. XX. századi határváltozások, Balassagyarmat, 2001. január 29-31. A DélAlföld társadalom- és gazdaságföldrajza a XX. században.

263

123. Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. október 27-29. Településalkotó szférák vizsgálata a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban a határ két oldalán. 124. SZTE JGYTF Kar Tudományos Felolvasó Ülés 2002. április 18.: Településalkotó szférák vizsgálata a Dél-Alföld országhatár mentén fekvő kisvárosaiban a határ két oldalán 125. Magyarazonosság és a szülőföld, Szeged, 2002. július 29-augusztus 2. Az országhatár menti kisvárosok térszervező ereje. 126. Kelet és nyugat határán. Geo 2002. A Magyar Földtudományi Szakemberek VI. Világtalálkozója, 2002. augusztus 21-25. Társadalmigazdasági fejlesztések, együttműködési lehetőségek a dél-alföldi aszimetrikus határtérségekben. 127. A XX. század öröksége. VIII. Honismereti Konferencia, Arad, 2002. szeptember 6-8. A Dél-Alföld határmenti kisvárosinak térszervező ereje. 128. International Visegrad Fund. 12-13 September 2002, Nyitra. Sicial and economic development and possibilities of cooperation in the Dél-Alföld border territory. 129. Határok és az Európai Unió. Nemzetközi földrajzi Tudományos Konferencia, Szeged. Határon átnyúló együttműködések motívumai a DélAlföld példáján. 130. Európai kihívások 2. Tudományos konferencia SZTE SZÉF Kar Szeged 2003. május 16. Socio-economic development and possibilities for cooperation in the assimetrical border zones of the Southern Great Plain region in Hungary. 131. The border Regions in Transition VI, Hungary 2003. szeptember 21-27, Pécs, Vukovár, Eszék, Szeged, Szabadka, Békéscsaba, Nagyszalonta, Nagyvárad, Debrecen, Ungvár, The Danube-Kris-Mures-Tisa Regional Cooperation. 132. Régiók Magyarországa, 2003. október 17-18, Pécs, Társadalmi és gazdasági növekedési pólusok a Duna-Körös-Maros-Disza eurorégió határmenti területein 133. III. Alföld Kongresszus, 2003. november 27-28, Békéscsaba, Duna-KörösMaros-Tisza Eurorégió aszimmetrikus határtérségei 134. VI. Nemzetközi Élelmiszertudományi Konferencia, 2004. május 20-21. Szeged, Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakulási lehetőségei. 135. Gazdaság, régiófejlesztés, oktatás. 2004. május 27-29. Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió gazdasági fejlődése. 136. XIVth Geography of Population and Human Settlements National Colocvium, 2004. 4-6 June Buzias (Romania) On Developmental Characteristics of the Danube-Tisza-Körös-Maros Euroregion

264

137. Délvidéki tájakon GEO 2004 augusztus 28 – szeptember 2. Szeged, magyar földtudományi szakemberek VII. világtalálkozója. A délvidéki eurorégió jellemzői. 138. Magyar Földrajzi Konferencia 2004. szeptember 2-5. A Duna-KörösMaros-Tisza Eurorégió társadalmi, gazdasági jellemzői. 139. Településföldrajzi konferencia. Szombathely, 2004. október 14-15. Kistérségek és a dél-alföldi határmente. 140. European Border Regions. 2004. november 18-19. The implementation of the Internal Market acquis in the enlarged European Union – Challenges for EU border regions. Hamburg, HWWA. 141. The ongoing Processes of the Danube-Körös-Maros-Tisza Euroregion. The Process of the Development. 2005. április 14-16. Columbia University, Harriman Institution, the ASN 10th Annual World Convention. Recenziók 142. TÓTH J. 1977: Az urbanizáció népességföldrajzi vonatkozásai a DélAlföldön. Akadémiai Könyvkiadó, Budapest p 142. In: Földrajzi Közlemények 1978. 1. szám pp. 90-91. 143. PERCZEL GY. - TÓTH J. (szerk.) 1994: Magyarország társadalmi és gazdasági földrajza. ELTE Egyetemi jegyzet, Budapest p 461 In: A földrajz tanítása. Szeged 1995. január III. évfolyam I. szám pp. 46-47. Lektorálás 144. Földünk és könyezetünk. RÉTVÁRI L. (szerk.) 1998: Földrajz tankönyv a 16 évesek számára. Műszaki Könyvkiadó 145. SÜLI-ZAKAR I. 2003: A Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség tíz éve. Debrecen, Kossuth Egyetem Kiadó p. 421. Egyéb 146. PÁL Á. 2002: április 22., A határ menti települések gazdaságföldrajzi vizsgálata c. térkép Tematikus térképkiállítás, Budapest, Magyar Állami Földtani Intézet

265

A KÖTET SZERZŐI DR. BAGDI SÁNDOR ny. főiskolai docens, SZTE, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék

DR. BALOGH ANDRÁS Ph.D főiskolai adjunktus, Berzsenyi Dániel Főiskola, TTK, Földrajz és Környezettudományi Intézet, Társadalomföldrajz Tanszék

DR. habil. BARANYI BÉLA DSc osztályvezető, MTA, RKK, ATI, Debreceni Osztálya

DR. BARTA GYÖRGYI DSc tudományos tanácsadó, igazgató, MTA, RKK, Közép- és Észak-magyarországi Tudományos Intézet

DR. BURGER KÁLMÁNNÉ DSc ny. egyetemi tanár, SZTE, TTIK, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

DR. CSORDÁS LÁSZLÓ CSc tudományos főmunkatárs, SZTE, TTIK, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

DR. DÉNES ZOLTÁN Ph.D plébános, címzetes főiskolai docens, SZTE, JGYPK

DR. GÁBRITY MOLNÁR IRÉN Ph.D egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Szabadka, elnök, Magyarságkutató Tudományos Társaság, alelnök, Regionális Tudományi Társaság

DR. GULYÁS LÁSZLÓ Ph.D főiskolai docens, SZTE, Mérnöki Kar, Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet

GYŐRI FERENC középiskolai tanár, Piarista Gimnázium, Szeged

DR. HAJDÚ ZOLTÁN DSc tudományos tanácsadó, egyetemi tanár, MTA, RKK, Dunántúli Tudományos Intézet, Pécsi Tudományegyetem

HEGEDŰS GÁBOR egyetemi tanársegéd, SZTE, TTIK, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

DR. HERENDI ISTVÁNNÉ pénzügyi előadó, SZTE, Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság

DR. HERENDI ISTVÁN főiskolai docens, SZTE, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet, Informatika Alkalmazásai Tanszék

266

HORNYÁK SÁNDOR JÁNOS munkatárs, Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás

DR. IZSÁK ÉVA Ph.D egyetemi docens, ELTE, TTK, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Földrajztudományi Központ, Regionális Tudományi Tanszék

DR. KARANCSI ZOLTÁN Ph.D tanszékvezető főiskolai docens, SZTE, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék

DR. KEVEINÉ DR. BÁRÁNY ILONA DSc egyetemi tanár, SZTE, TTIK, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék

DR. KÓKAI SÁNDOR Ph.D főiskolai docens, Nyiregyházi Főiskola, Földrajz Tanszék

KOROM ANNAMÁRIA tudományos munkatárs, SZTE, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék

DR. MEZEI ISTVÁN Ph.D tudományos munkatárs, MTA, RKK, Közép- és Észak-magyarországi Tudományos Intézet

DR. NAGY IMRE CSc tudományos főmunkatárs, osztályvezető, MTA, RKK, Alföldi Tudományos Intézet, Békéscsabai Osztály

OLÁH FERENC főiskolai adjunktus, SZTE, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék

DR. PÁL VIKTOR Ph.D egyetemi adjunktus, SZTE, TTIK, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

PIRISI GÁBOR egyetemi tanársegéd, PTE, TTK, Földrajzi Intézet, Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék

DR. habil. RÉDEI MÁRIA, CSc egyetemi docens, ELTE, TTK, Regionális Tudományi Tanszék

DR. RÉTVÁRI LÁSZLÓ DSc ny. egyetemi tanár, Nyugat Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Sopron

DR. SALLAI JÁNOS Ph.D osztályvezető, RTF, Rendészeti Vezetőképző-, Továbbképző – és Kutatóintézet, Kutatásszervezési Osztály, címzetes főiskolai tanár, SZTE, JGYPK

267

SARNYAI MÁRIA középiskolai tanár, Magyarkanizsa

DR. SÜLI-ZAKAR ISTVÁN DSc tanszékvezető egyetemi tanár, DE, TTK, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék

DR. SZÉKELY ANDREA Ph.D egyetemi adjunktus, Corvinus Egyetem

DR. SZÉP KATALIN Ph.D főosztályvezető, KSH

DR. SZILÁGYI GYÖRGYI Ph.D egyetemi tanár, rektorhelyettes, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad

DR. SZILASSI PÉTER Ph.D főiskolai docens, SZTE, JGYPK, Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék

DR. SZÓNOKY ANCSIN GABRIELLA Ph.D egyetemi adjunktus, SZTE, TTIK, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

DR. SZÖRÉNYINÉ DR. KUKORELLI IRÉN DSc tudományos főmunkatárs, címzetes főiskolai tanár, MTA, RKK, Nyugatdunántúli Intézet

DR. TIMÁR JUDIT CSc tudományos főmunkatárs, MTA, RKK, Alföldi Tudományos Intézet, Békéscsabai Osztály

TÓBIÁS ANDRÁS tanuló, ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola, Budapest

DR. TÓTH JÓZSEF DSc egyetemi tanár, rector emeritus, Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földtudományok Doktori Iskola vezetője

DR. TRÓCSÁNYI ANDRÁS Ph.D tanszékvezető egyetemi docens, intézetigazgató-helyettes, PTE, TTK, Földrajzi Intézet, Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék

DR. VERES LAJOS Ph.D intézetigazgató, elnök, Dunaújvárosi Főiskola, Közgazdaságtudományi Intézet, Területfejlesztési Tudományos Egyesület

VÖRÖSMARTINÉ DR. TAJTI ERZSÉBET CSC ny. tudományos főmunkatárs, MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet

268