A hatalmas épület több mint kétszáz éve magasodott

1. A

hatalmas épület több mint kétszáz éve magasodott BoonsBoro fôterén, és most halk sóhajtással adta át magát az éjszakának. Falai ragyogtak a csillagfényben. A két keresztutca már csendes volt, és a Main Streeten sorakozó ablakok és kirakatok elégedetten szundikáltak a balzsamos nyári estén. Nekem is ezt kéne tennem, gondolta Hope. Elcsendesedni, kényelmesen elnyúlni az ágyban. Aludni. Ezt diktálná a józanság, és ô józan nônek tartotta magát. A végigdolgozott nap után mégis éber volt, pedig tudta, hogy Carolee másnap kora reggel beállít reggelit készíteni. Szerencsére a fogadós tovább alhat. Még éjfél sincs, gondolta Hope. Amikor Washingtonban élt és dolgozott, ritkán került ágyba ennél korábban. Persze ott a Wickham Szálló igazgatója volt, és ha éppen nem kellett egy kisebb vészhelyzetet megoldania, vagy teljesítenie egy vendég különleges óhaját, akkor a nagyváros pezsgô éjszakai életét élvezte. A marylandi hegyek lábánál megbúvó BoonsBoro kalandos múlttal rendelkezô, bájos városka, és a vonzerejét az általa vezetett és nemrég felújított fogadó is növeli, de nem a szórakozóhelyeirôl híres. A helyzet valamelyest javulni fog, ha a barátnôje, Avery megnyitja az éttermét és a bárját. Izgalmas lesz látni, ho-

9

Nor a Roberts gyan indul be az energikus Avery MacTavish új vállalkozása a szomszédban, a tér másik oldalán lévô pizzázójával szemben. A nyár vége elôtt Avery már két éttermet fog üzemeltetni, gondolta Hope. És az emberek még ôt nevezik túlbuzgónak. A nô körülnézett a konyhában – tiszta, ragyogó, meleg és barátságos. Már felszeletelte a gyümölcsöket, ellenôrizte a készletet, feltöltötte a hûtôszekrényt. Minden készen állt, hogy holnap Carolee reggelit készítsen a vendégeknek, akik most a szobájukban pihennek. Már befejezte a papírmunkát, ellenôrzött minden ajtót, és körbejárta az épületet, hátha ott maradt valahol egy edény vagy egy pohár. A munkáját elvégezte, de még mindig nem állt készen arra, hogy ô is visszavonuljon a második emeleti lakosztályába, és nyugovóra térjen. Inkább töltött magának egy nagy pohár bort, még egyszer körülnézett az elôcsarnokban, leoltotta a villanyt, és egy utolsó pillantást vetett a helyiség közepén álló asztalra meg a vázában pompázó, friss, nyári virágcsokorra. Ellenôrizte a bejárati ajtót, majd a lépcsô felé fordult. Felfelé menet gyengéden végigsimította a fémkorlátot. A könyvtárszobát már megnézte, de most megint bekukkantott. Ez nem túlbuzgóság, nyugtatta meg magát. Valaki bemehetett oda egy pohár itallal, hogy még olvasgasson egy kicsit. De ez a helyiség is nyugodt és csendes volt, akárcsak a többi. A nô körülnézett. Ezen a szinten szállt meg Donna és Max Vargas. Huszonhét éve házasok, és Donna születésnapja alkalmából a lányuk a Nick és Nora lakosztályban töltött éjszakával lepte meg ôket. Hát nem kedves? Egy emelettel feljebb, a Westley és Boglárkában egy ifjú pár tartózkodott, mert úgy döntött, hogy a BoonsBoro Innben 10

Az első és utolsó tölti a nászéjszakát. Hope örömmel gondolt arra, hogy April és Troy csodálatos, örökre szóló emlékeket visz haza magával. Ellenôrizte az elsô emeleti verandára vezetô ajtót, majd gondolt egyet, és kilépett a friss levegôre. A borospohárral a kezében végigment a keményfa padlón, és a korlátra támaszkodott. A tér másik oldalán, a Vesta pizzéria felett sötétek voltak a lakás ablakai, mert üresen áll, amióta Avery Owen Montgomeryhez költözött. Hope kénytelen volt beismerni magának, hogy hiányzik neki. Azelôtt olyan jó volt, ha éjszaka átnézett, és tudta, hogy a barátnôje ott van a Main Street másik oldalán. Pedig Avery most végre az igazi helyére került, sóhajtott fel magában Hope. Hiszen azzal a férfival él, aki a legelsô gyermekkori szerelme volt. Ez is milyen kedves. Nemsokára segít megtervezni az esküvôjüket. Egy újabb májusi menyasszony, májusi virágokkal, itt, a fogadó udvarában, ahol nemrég még Clare és Beckett fogadott örök hûséget egymásnak. Hope-nak eszébe jutott Clare, és a könyvesbolt felé pillantott. Az Olvasósarok komoly vállalkozást jelentett a kétgyermekes fiatal özvegynek, aki a harmadik gyerekét várta. Mégis sikerült. Clare-nek remek érzéke van ahhoz, hogy mozgásba hozza a dolgokat. Most már Clare Montgomerynek hívják, és Beckett felesége, emlékeztette magát Hope. És mire megint beköszönt a tél, egy újabb babával gyarapodik a családjuk. Milyen furcsa, hogy a két legjobb barátnôje már régóta BoonsBoróban él, ô viszont csak egy éve költözött ide. Az új gyerek a városban, mosolygott magában. És hármójuk közül már csak ô lakik még mindig itt, a város szívében. 11

Nor a Roberts Butaság, hogy hiányolja a barátnôit, amikor szinte mindennap találkozik velük. Az ilyen nyugtalan éjszakákon mégis jobb lenne tudni, hogy közelebb vannak hozzá. Az elmúlt év során mindnyájuk életében nagy változások történtek. Washingtonban Hope elégedett volt az otthonával, a munkájával és az életvitelével. Még Jonathannel is, azzal a csalfa gazemberrel. Határozott elképzelései voltak. Nem akart kapkodni vagy sietni, de józan terveket szövögetett. A Wickham Szállót neki való helynek tartotta. Ismerte a ritmusát, a stílusát, az igényeit. És remek munkát végzett a Wickham családnak, meg a csalfa gazember fiuknak, Jonathannek. Úgy tervezte, hogy hozzámegy feleségül. Nem tartottak hivatalos eljegyzést, és konkrét ígéretek sem hangzottak el, de egyértelmû volt, hogy házasság és közös jövô vár rájuk. Nem vagyok ostoba liba, bizonygatta magában Hope. Mégis az történt, hogy egész idô alatt, vagy legalábbis a kapcsolatuk utolsó hónapjaiban, Jonathan egy másik nôvel randevúzgatott. Miközben az éjszakáit vele töltötte! De az a másik jobban illik az elôkelô köreihez, gondolta Hope, még mindig egy kis keserûséggel. Nem dolgozik napi tíz-tizenkét órát, hogy egy exkluzív hotelt igazgasson, hanem ott száll meg. Természetesen a legelegánsabb és legdrágább lakosztályban. Nem, nem vagyok ostoba, gondolta Hope. De most már belátta, hogy túl naiv volt, ezért döbbent meg annyira, és érezte magát olyan megalázottnak, amikor Jonathan bejelentette, hogy másnap eljegyez valakit. Már csak azért is, mert a beszélgetés közben mindketten anyaszült meztelenül voltak az ágyában.

12

Az első és utolsó Jonathan is megdöbbent, amikor ráparancsolt, hogy takarodjon a lakásából. Tényleg nem értette, hogy ettôl miért kéne változtatniuk a kapcsolatukon. Hope most a BoonsBoro Inn fogadósa, egy álmos marylandi kisvárosban él, messze a nagyváros fényeitôl. A kevés szabadidejét nem azzal tölti, hogy vacsorákat ad, vagy a várost járja, mert egy olyan cipôt keres, amit a következô eseményre felvehet, az ugyancsak gondosan kiválasztott ruhájához. Hiányzik neki mindez? A megszokott butikja, a kedvenc étterme, az öt méter belmagasságú lakása és a különleges virágokkal beültetett belsô kertje? Vagy a stressz és az izgalom, miközben a méltóságok, hírességek vagy milliárdos üzletemberek fogadására készült a szállodában? Néha igen, ismerte be magának. De nem olyan nagyon, mint gondolta. Azért érez némi nosztalgiát, mert Washingtonban elégedett volt a magánéletével, a munkáját komoly szakmai kihívásnak tartotta, és úgy érezte, hogy Wickham az ô igazi helye a világban. De az elmúlt néhány hónap alatt rájött valamire. Itt, BoonsBoróban nemcsak elégedett, hanem boldog is. A fogadó pedig nem a munkahelye volt, hanem az otthona. Ezt a barátnôinek köszönheti. Meg a Montgomery fivéreknek, és persze az anyjuknak. Justine Montgomery egy szempillantás alatt döntött, amikor felvette ôt. Akkor Hope még nem ismerte eléggé, ezért nem lepôdött meg a gyors ajánlatán. Saját magát viszont jól ismerte, és azóta sem gyôz csodálkozni azon, hogy gondolkodás nélkül igent mondott. Mindez nagyon gyorsan, szinte egy szempillantás alatt történt.

13

Nor a Roberts De nem bánta meg a hirtelenséget. Nem tervezett ilyen nagy változást az életében, de mindig híres volt a rugalmasságáról és a remek alkalmazkodóképességérôl. Hála a Montgomery családnak, a nagy szeretettel és rengeteg erôfeszítéssel felújított fogadó az otthona és az új életcélja lett. Hope végigment a verandán, ellenôrizte a növénytartókat, és megigazított egy napozószéket. – És minden négyzetcentiméterét imádom – mondta halkan maga elé. Az Elizabeth és Darcy lakosztályba vezetô teraszajtó kinyílt, és a levegôt megtöltötte a lonc édes illata. Úgy látszik, más is nyugtalan, gondolta Hope. Bár lehet, hogy a kísértetek nem szoktak aludni. Nem biztos, hogy hajlandó lenne társalogni vele a szellem, akit Beckett Elizabethnek nevezett el, mert ebben a szobában idôzött a legszívesebben. Lizzy addig még nem ereszkedett le odáig, hogy szóba álljon a lakótársával. Lakótárs? Hope elmosolyodott a gondolattól, és ivott egy kortyot a borából. – Csodás este van. Éppen arra gondoltam, milyen nagy fordulatot vett az életem, de mindent összevetve, örülök, hogy így alakult. – Könnyed, barátságos hangon beszélt, mert végeztek már némi kutatást az állandó vendégük után, és kiderült, hogy Lizzy, azaz Eliza Ford, az egyik felmenôje volt. Hope szerint egy rokonnal könnyed és barátságos hangnemben illik társalogni. – A W & B-ben friss házasok vannak. Olyan boldogok és sugárzóan optimisták! Az N & N-ben lévô pár a feleség ötvennyolcadik születésnapját ünnepli. Ôk nem fiatalok, de boldo-

14

Az első és utolsó gok, és látszik rajtuk az elégedettség. Örülök, hogy egy szép és barátságos helyet biztosíthatok nekik, ahol különleges élményben lehet részük. Ez a munkám, ebben vagyok a legjobb. Csak a csend válaszolt neki, de Hope megérezte a jelenlétet. Társaságkedvelô kísértet, állapította meg Hope. Furcsa, kicsit hátborzongató helyzet. Két nô virraszt a fogadó teraszán, és együtt nézi az éjszakát. – Carolee holnap korán itt lesz, hogy reggelit készítsen. Én szabad vagyok délelôtt. Nos... – Hope megemelte a poharát. – Egy kis bor, egy kis visszaemlékezés, egy kis önsajnálat, amíg újra rájövök, hogy nincs miért sajnálnom magam. – Hope mosolyogva ivott egy kortyot. – Jó ez a bor. De most már ideje ágyba bújnom. Hope mégis idôzött egy kicsit a csendes nyári éjszakában, miközben körüllengte a lonc illata.

Amikor Hope reggel lejött a lépcsôn, az orrát megcsapta a friss kávé, a sült bacon és Carolee híres almás-fahéjas süteményének az illata. Az étkezôbôl vidám csevegés hangjai szûrôdtek ki. Donna és Max arról beszélt, hogy hazatérés elôtt még körülnéznek a városban. Hope lement a hallba, és benézett a konyhába, hátha Carolee-nak segítségre van szüksége. Justine nôvére a nyári meleg miatt rövidre vágatta világosszôke haját, és csak néhány vidám tincs lógott a világosbarna szemébe. Most mosolyogva megfenyegette Hope-ot a kinyújtott mutatóujjával. – Mit keresel itt, ifjú hölgy? – Mindjárt tíz óra! – De szabadnapos vagy.

15

Nor a Roberts – Aludtam is nyolcig, aztán jógáztam meg takarítottam. – A nô töltött magának egy bögre kávét, és élvezettel belekortyolt. – Ez ma az elsô kávém. Miért esik mindig olyan jól? – Bárcsak tudnám! Még mindig azon vagyok, hogy áttérjek a teára. Az én kedves Darlám egészségmániás lett, és engem is meg akar fertôzni. – Carolee a lányáról beszélt, mélységes szeretettel a hangjában. – Tényleg ízlik a mi Titánia és Oberon teakeverékünk. De sajnos nem kávé. – Semmi sem olyan, mint a kávé. – Igazad van. Darla már alig várja, hogy megnyíljon az új edzôterem. Azt mondja, ha nem iratkozom fel a jógatanfolyamra, akkor ô fog odavonszolni. – Imádni fogod a jógát. – Hope jót nevetett Carolee kételkedô arckifejezésén. – Komolyan. – Hát... – Carolee felvette a konyharuhát, és tovább fényezte a gránitpultot. – Vargaséknak nagyon tetszett a szoba, és ôket is teljesen lenyûgözte a fürdôszoba meg az a gyönyörû vécé. A friss házasokat viszont ma még nem láttam. – Csalódnék is bennük, ha nem így lenne. – Hope hátrasimította az arcába hulló, sötét tincseit. Carolee-vel ellentétben ô most hosszabbra növesztette a haját, és pont az álláig ért, állandóan zavarva a kilátásban. – Megnézem Donnát és Maxot, hátha kell nekik valami. – Majd én – ajánlkozott Hope. – Úgyis be akartam köszönni hozzájuk, miközben leszaladok az Olvasósarokba, hogy találkozzak Clare-rel, ha már szabad a délelôttöm. – Tegnap este láttam ôt a könyvklubban. Nagyon édesen domborodik a hasa. És rengeteg tésztám van, ha a friss házasok kérnek még palacsintát. – Megmondom nekik.

16

Az első és utolsó Hope benézett az étkezôbe, társalgott a vendégekkel, közben ellenôrizte, hogy van-e elég friss gyümölcslekvár, kávé és gyümölcslé az asztalon. Miután meggyôzôdött arról, hogy a vendégek elégedettek, vissza akart menni az emeletre a táskájáért, ám ekkor belefutott az ifjú párba. A fiatalok pont akkor léptek be a hátsó verandán. – Jó reggelt. – Jó reggelt! – Az újdonsült feleség boldogságtól sugárzó arca egy jól sikerült nászéjszakáról árulkodott. – Még soha életemben nem láttam ilyen szép szobát! Minden tetszik benne. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnô. – Ilyenkor ez így is van rendjén – felelte Hope, megnevettetve az ifjú párt. – Tetszik az ötlet, hogy minden szobát romantikus párokról neveztek el, és abban a stílusban rendeztek be. – És mindegyikük története boldogan végzôdött – emlékeztette Troy, mire a menyasszonya egy lágy mosollyal válaszolt. – Akárcsak a miénk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen különlegessé tették a nászéjszakánkat. Minden olyan volt, ahogy elképzeltem. Egyszerûen tökéletes. – Ez a dolgunk. – De arra gondoltunk, hogy... Gondolom, nemsokára ki kell jelentkeznünk... – Ha késôbb akarnak távozni, el tudom intézni – nyugtatta meg a fiatal nôt Hope. – Nos, tulajdonképpen... – Azt reméltük, hogy maradhatunk még egy éjszakát. – Troy átkarolta April vállát, és közelebb vonta magához. – Nagyon szeretünk itt lenni. Úgy terveztük, hogy végigmegyünk

17

Nor a Roberts Virginián, és útközben ott szállunk meg, ahol megtetszik. De annyira jó itt. Bármelyik szabad szobát kivesszük, ha van. – Nagyon örülünk, hogy maradnak, és a szobájuk ma estére nincs lefoglalva. – Valóban? – April ugrott egyet örömében. – Ez még a tökéletesnél is jobb! Köszönjük szépen. – Nagyon szívesen. Örülök, hogy élvezik az itt-tartózkodást. Ha a vendégek boldogok, a fogadós is boldog, gondolta Hope, miközben felszaladt a lépcsôn a táskájáért. Aztán viszszament az irodájába, átírta a foglalást, végül kisietett a recepció ajtaján, maga mögött hagyva a fogadó illatait és hangjait. Megkerülte az épületet, közben az utca másik oldalán lévô Vestára pillantott. Avery és Clare beosztását majdnem olyan jól ismerte, mint a sajátját. Aznap Avery készíti elô az éttermet a nyitáshoz, Clare pedig nemrég jött vissza a kora reggeli orvosi vizsgálatról. Ultrahangon volt, és talán már tudja is a baba nemét. Clare nagyon szeretne végre egy kislányt. Míg a lámpára várt a sarkon, végignézett a Main Streeten. Ryder Montgomery a családi építészeti vállalkozás legújabb helyszíne elôtt álldogált. Már majdnem végeztek az épülettel, gondolta Hope. És a városnak nemsokára megint lesz egy péksége. Ryder farmerjának bal térde el volt szakadva, és festékpöttyök díszelegtek rajta. Vagy ez gipszkarton alapanyag? Ki tudja, mi minden fröccsenhet rá egy ilyen építkezésen. Szerszámöve mélyen lelógott, mint régen a seriff pisztolytáskája, legalábbis Hope-nak ez volt a benyomása. Baseballsapkája alól kibukkantak sötét, göndör fürtjei. Zöld szemét most napszemüveg takarta el, de Hope tudta, hogy arany pöttyök csillognak benne. 18

Az első és utolsó Néhány emberével tárgyalt, felfelé mutogatott, körözött az ujjával, és többször megrázta a fejét. Közben olyan testtartásban állt, mint egy vadnyugati hôs, aki éppen le akar számolni a kisváros gonosztevôivel. Az épületet unalmas színû alapozófesték fedte. Biztosan most beszélik meg a végleges színeket. Az egyik férfi felnevetett, mire Ryder vállat vont és vigyorgott. Ez a vállrándítás is annyira jellemzô rá, gondolta a nô. A három Montgomery fivér igen vonzó triót alkotott, de Hope szerint a két barátnôje már kiválasztotta a legjobbakat. Rydert kicsit mogorvának, sôt antiszociálisnak tartotta. Na és persze szexinek, a maga primitív, faragatlan módján. Nem az én esetem, állapította meg. Amikor a lámpa zöldre váltott, Hope elindult a zebrán. Valaki hangosan füttyentett utána. Tudta, hogy ez tréfa, ezért mosolyogva visszanézett a pékség épülete felé, és intett Jakenek, az egyik festônek. Jake és a mellette álló munkás viszszaintett. Ryder Montgomery bezzeg nem üdvözölte, csak az övébe akasztotta hüvelykujját, és úgy nézett utána. Antiszociális, gondolta megint Hope. Még egy barátságos intésre sem hajlandó. A hasában érzett bizsergésnek nincs semmi jelentôsége. Minden egészséges, fiatal nô így reagálna egy szexi, bár kissé mogorva férfi merô pillantására. Fôleg, ha annak a nônek már egy éve nem volt dolga férfiakkal. Sôt több mint egy éve. De ki számolja ezt? Az ô hibája, az ô választása, úgyhogy semmi értelme ezen keseregni.

19

Nor a Roberts Elérte a Main Street másik oldalát, befordult jobbra a könyvesbolt felé, ahol Clare pont akkor lépett ki a bolt kis fedett teraszára. Hope intett neki, mire a barátnôje egy pillanatra megállt, és a nyári ruha alatt domborodó pocakjára tette a kezét. Hosszú, szôke haját lófarokba fogta, és egy kék keretes napszemüveggel védte szemét az erôs nyári napsütéstôl. – Éppen hozzád jöttem – kiáltotta Hope. Clare feltartotta a telefonját. – Én meg egy üzenetet írtam neked. – A nô visszacsúsztatta a telefont a zsebébe, egy pillanatig ott hagyta a kezét, majd lelépett a lépcsôn a járdára. – Nos? – Hope a barátnôje arcát fürkészte. – Minden rendben van? – Igen. Minden. Néhány perce érkeztünk vissza. Beckett... – A nô hátranézett a válla fölött. – Most hajtott vissza a pékség mögé. Ott vannak a szerszámai. – Rendben. – Hope aggódva Clare karjára tette a kezét. – Voltál ultrahangon? – Igen. – És? – Nos... Menjünk a Vestához, akkor egyszerre mondhatom el Averynek és neked. Beckett felhívja az anyját meg a testvéreit. Nekem is beszélnem kell a szüleimmel. – A baba jól van? – Persze. – A nô megveregette a táskáját menet közben. – Vannak képeim. – Látnom kell ôket! – Napokig azokat fogom mutogatni mindenkinek. Sôt hetekig. Olyan csodásak.

20

Az első és utolsó Avery kinyitotta az étterem bejárati ajtaját. Rövidnadrágja és pólója fölé egy hófehér köténykét kötött, a lábán pedig egy püspöklila gumipapucsot hordott. A nap megcsillant égôvörös haján, és a ragyogó fényben úgy nézett ki, mint egy skót legenda hôsnôje. – Rózsaszínben gondolkodjunk? – szegezte nekik a kérdést. – Egyedül nyitsz? – tért ki a válasz elôl Clare. – Igen, csak én vagyok itt. Fran körülbelül húsz perc múlva érkezik. Jól vagy? Minden rendben? – Minden tökéletesen rendben van, és remekül vagyok. Csak most le szeretnék ülni. Míg Clare a pulthoz ment, és lerogyott egy székre, a barátnôi összenéztek a háta mögött. Clare nagyot sóhajtott. – Most elôször vagyok úgy terhes, hogy a három fiam elkezdi a nyári szünetet, és tele van energiával. Ez igencsak nagy kihívást jelent. – Kicsit sápadt vagy – jegyezte meg Avery. – Inkább csak fáradt. – Kérsz valami hideget? – Minden porcikám arra vágyik. Avery a hûtôhöz lépett, Hope pedig leült, és összehúzott szemmel nézte Clare-t. – Látom rajtad, hogy kerülgeted a forró kását. Ha nincs semmi baj, akkor miért... – Nincs semmi baj, és lehet, hogy tényleg halogatom egy kicsit a nagy bejelentést. – A nô halkan felnevetett, és elvette Averytôl a hideg gyömbéres üdítôt. – Tehát itt vagyok a két legjobb barátnômmel, Avery takaros kis éttermében, ahol máris isteni pizzaszószillat terjeng.

21

Nor a Roberts – Egy pizzériában ez természetes. – Avery egy üveg ásványvizet nyújtott oda Hope-nak, aztán karba tett kézzel Clare-re nézett. – Tehát lány! Balettcipôk és hajszalagok? Clare megrázta a fejét. – Úgy tûnik, csak fiúkat tudok szülni. Inkább baseballkesztyûvel és akciófigurákkal készüljetek. – Fiú? – Hope közelebb hajolt, és megérintette Clare kezét. – Csalódott vagy? – Egyáltalán nem. – A nô kinyitotta a táskáját. – Akarod látni a képeket? – Micsoda kérdés! – Avery a fénykép után kapott, de Clare elrántotta a borítékot, hogy ne érje el. – Rád hasonlít? Beckre? Vagy inkább egy halra? Nem sértésnek szántam, de nekem mindig egy hal jut az eszembe, ha meglátok egy ilyen felvételt. – Melyikre vagy kíváncsi? – Hogyhogy melyikre? – Ketten vannak. – Ketten? – Hope majdnem kiköpte a vizet a szájából. – Ikrek? Ikreid lesznek? – Ketten? – visszhangozta Avery. – Két halacska van a pocakodban? – Két fiú. Nézzétek a gyönyörû fiaimat. – Clare elôvette a kinyomtatott ultrahangos képet, és elsírta magát. – Ezek örömkönnyek. A hormonok miatt vagyok ilyen sírós, de akkor is az örömtôl pityergek. Istenem... Nézzétek a babáimat. – Gyönyörûek! Clare a könnyeit törölgetve mosolygott Averyre. – Nem is látod ôket. – Nem, de akkor is gyönyörûek. Ikrek. Az összesen öt gyerek. Ugye már ti is kiszámoltátok, hogy öt fiatok lesz?

22

Az első és utolsó – Már kiszámoltuk, de még mindig nem fogtuk fel. Nem gondoltuk volna, hogy... Bár sejthettem volna, mert sokkal nagyobb a hasam, mint máskor ugyanennyi idôsen. De amikor az orvos közölte velünk... Beckett elsápadt. A nô felnevetett, közben megint eleredtek a könnyei. – Fehér lett, mint a fal. Azt hittem, el fog ájulni. Csak bámultunk egymásra, aztán nevetni kezdtünk, és úgy kacagtunk, mint az ôrültek. Azt hiszem, mindketten kicsit hisztérikusak voltunk. Öt gyerek. Te jó ég, öt fiú! – Minden rendben lesz. Remekül fogtok boldogulni együtt – nyugtatta meg Hope. – Tudom. Még olyan kába vagyok. Örülök, de még nem tértem magamhoz a megdöbbenéstôl. Nem tudom, Beckett hogyan vezetett hazáig. Fogalmam sincs, merre ment, akár Kaliforniából is jöhettünk volna. Azt hiszem, egy kisebb sokkot kaptam. Ikrek! A nô a hasára tette a kezét. – Tudjátok, van az ember életében egy pillanat, amikor azt gondolja, hogy igen, ez az! Ennél soha többé nem lehetek boldogabb vagy izgatottabb, és nem érezhetek többet. Számomra ez egy ilyen pillanat. Hope átölelte a barátnôjét, Avery pedig mindkettejüket átkarolta. – Annyira örülök nektek – súgta Hope. – Én is boldog és izgatott vagyok. – A gyerekek ki fognak ugrani a bôrükbôl, nem? – kérdezte Avery, és elengedte ôket. – Igen. Liam már kijelentette, hogy ha a kistesója lány lesz, nem fog odáig alacsonyodni, hogy játsszon vele, ezért ô különösen örülni fog a hírnek.

23

Nor a Roberts – És mikorra vagy kiírva? – érdeklôdött Hope. – Az ikrek miatt korábbi idôpontot mondott az orvos? – Egy kicsit igen. Szerinte november huszonegyedikén várható a nagy nap. Tehát hálaadásnapi babák lesznek, és nem karácsonyiak. – Mindegy, akkor is ünnep lesz, és sokat fogunk enni – vonta meg a vállát Avery, és sikerült megnevettetnie Clare-t. – Hadd segítsünk berendezni a gyerekszobát – lelkendezett Hope, mert a tervezés a vérében volt. – Számítok rátok, mert már nincs semmilyen babaholmim. Murphy születése után mindent elajándékoztam. Nem gondoltam, hogy megint szerelmes leszek, férjhez megyek, és gyereket szülök. – Mit szólnál egy babaköszöntôhöz? Egy duplababa-partit fogunk rendezni – határozta el Hope. – A témája az lesz, hogy... A kettô jobb, mint az egy, az öröm párban jár, vagy valami hasonló. Majd még dolgozom rajta. Október elejére kéne terveznünk, a biztonság kedvéért. – Babaköszöntô – sóhajtott fel Clare. – Egyre valóságosabb a dolog! Fel kell hívnom a szüleimet, és el kell mondanom a lányoknak is – tette hozzá, a könyvesboltja alkalmazottaira utalva. Aztán kihúzta magát. – Novemberi babák lesznek – jelentette ki mosolyogva. – Májusra már visszanyerhetem az alakomat, és az esküvôdön beleférek a ruhámba. – Igen, férjhez megyek. – Avery kinyújtotta a kezét, és megcsodálta a gyémántgyûrût, amit Owentôl kapott, a régi játék gyûrû helyett, amit kétszer is az ujjára húzott. – Férjhez mész, megnyitod a második éttermedet, segítesz megtervezni egy babaköszöntôt, és páros lakosztállyá alakítasz egy agglegénylakást. – Hope megbökte Avery karját. – Rengeteg terveznivalónk van. 24

Az első és utolsó – Holnap ráérek egy rövid idôre. – Az jó. – Hope gyorsan átgondolta a másnapi teendôit, átrendezte a feladatokat, és újratervezte az idôzítést. – Csinálok nektek ebédet, és a következô vendégek érkezése elôtt átnézzük a tervek egy részét. – Holnap egykor. – Clare megtapogatta a hasát. – Mi ott leszünk. – Én is jövök – ígérte Avery. – Ha egy kicsit kések, akkor nagy volt a forgalom az ebédidôben. De mindenképpen átmegyek. Hope Clare-rel együtt kisétált az étterembôl, és mielôtt elváltak, még egyszer megölelte a barátnôjét. Elképzelte, hogy Clare nemsokára elújságolja a szüleinek az örömhírt. Avery pedig SMS-t ír Owennek. A nap során Beckett benéz Clare-hez, hogy néhány percig együtt legyenek. Egy pillanatra a szívébe hasított a fájdalom. Nincs senki, akit felhívhatna, akinek SMS-t küldhetne, vagy akihez benézhetne, hogy megossza vele az örömhírt. Gyorsan megkerülte a fogadót, és felment a hátsó lépcsôn. Az emeletre érve egy kicsit hallgatózott, miközben az apartmanjához sétált. Carolee hangja csupa öröm és izgalom, állapította meg magában mosolyogva. Justine Montgomery valószínûleg már felhívta a nôvérét, és beszámolt neki a szenzációs hírrôl. Hope magára csukta a lakása ajtaját, mert elhatározta, hogy néhány órára visszavonul. Folytatja a kutatást a fogadó szelleme után, és megpróbálja kideríteni, ki az a Billy nevû férfi, akire vár.

25