A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYE PASZTORÁLIS TERVE 2010–2011
A kommunió éve Legyenek mindnyájan egy (Jn 17,21)
Verbum • Kolozsvár 2010
Szerkesztette: Bodó Márta
Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális terve: a kommunió éve: Legyenek mindnyájan egy: (Jn 17,21) / ed.: Bodó Márta. – Cluj-Napoca: Verbum, 2010 ISBN 978-606-8059-31-0 I. Bodó, Márta (ed.) 2
Kiadja a Gyulafehérvári Egyházmegyei Pasztorációs Iroda megbízásából a Kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület 400045 Cluj, str. Albert Einstein nr. 2
ELŐSZÓ Dr. Jakubinyi György érsek Pasztorális tervünk második esztendejének kihívásai előtt állunk. Ebben az évben is a 2000. jubileumi évben megtartott főegyházmegyei zsinatunk irányvonalait követve szeretnénk előrehaladni zsinati utunkon. „Krisztussal ezer esztendeig” (Jel 20,4) – ez a mottónk, amelynek fényében főegyházmegyénkben tavaly ezer éves örökségünket ünnepeltük, egyre elevenebb irányjelzővé válik számunkra az előttünk álló időszakban. Az elmúlt esztendő során Isten szeretetének titkát próbáltuk elmélyíteni pasztorális tervünk keretében. Titok ez a szeretet. Soha nem fogjuk tudni megérteni a maga határtalan, végtelen voltában. És mégis: belőle élünk. Tapasztalhattuk az elmúlt év során: minél inkább tudatosítjuk magunkban, minél inkább szembesülünk Istennel, aki szeretet, annál inkább megújul az életünk. Krisztusban életét is odaadta Isten értünk, csakhogy életünk, örök életünk legyen. Az ő szeretetéből születtünk újjá mindanynyian, az ő életébe kapcsolódtunk be keresztségünkkel a kegyelem erejében. Ebben az életben növekedhetünk az Ige és a szentségek által, amelyekkel szakadatlanul táplál bennünket Krisztusunk, akinek jelenlétét élvezhetjük a világ végéig. Idén figyelmünknek egymásra kell irányulnia. Az új lelkipásztori év lehetőségként kínálkozik számunkra, hogy új fényben fedezzük fel egymást, és új módon viszonyuljunk egymáshoz. Isten nemcsak engem szeret határtalanul, nemcsak engem engedett be a maga szeretetközösségébe, hanem ugyanilyen kegyelemben részesítette minden keresztény testvéremet. És „ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást” (1Jn 4,11). Az év során lehetőségünk adódik arra, hogy elmélyüljünk Istenhez tartozásunk közösségi tudatában és építsük is ezt a közösséget. Ha Isten ennyire szeret bennünket, akkor nem lehetünk közömbösek egymás iránt, hanem ápolnunk kell kapcsolatainkat, szolgálnunk kell egymást szeretetben. 3
Azzal a kívánsággal bocsátom útjára ezen új pasztorális füzetet, hogy valós segítséget nyújtson sokak számára a kommunió évében. Azáltal, hogy a benne kínált iránymutatásokat, módszertani kalauzokat használni fogjuk, újuljanak meg mind nagyobb számban kapcsolataink a családtagok, az egyházközségek tagjai, a papok és a hívek között minden szinten. Legyünk egyre élőbb, igazi közösséggé, krisztusi szeretetközösséggé az őskeresztény közösségek mintájára. Istent sosem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk él, és szeretete tökéletes lesz körünkben (vö. 1Jn 4,12). Kívánom, hogy ez az igazság főegyházmegyénkben egyre szélesebb körben élő tapasztalattá váljék a kommunió évében. Ennek megvalósításáért dolgozunk és imádkozunk közösen. Gyulafehérvár, 2010. november 28-án, advent I. vasárnapján
4
A kommunió éve: 2010/2011 Szénégető István „Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők” Márton Áron „A terv hiánya jó terv arra, hogy valami hiányos legyen” – mondja egy szervezéstani tétel. A Biblia feltárja Istennek a teremtett világgal kapcsolatos nagy tervét. Jézus Krisztusban kinyilvánult, hogy Isten Szentháromság. Ő a szeretet (vö. 1Jn 4,8b), és az a szándéka az egyes emberrel és a világgal, hogy ezt a szeretetet megismerje, benne éljen és az üdvösségre eljusson. Hozzászoktunk, hogy egyházunk jó anyaként, kiváló pedagógiai érzéktől vezérelve, egy-egy évre meghívja gyermekeit, hogy valamely fontos alapkegyelemben elmélyüljenek. A világegyházban nemrég a papság évét zártuk, és nem nehéz beismernünk, hogy bizony szűkebb-tágabb környezetünkben meg is hozta gyümölcseit. Erdélyben, az ezeréves fennállásunkat megünneplő közösségünk kezét újra megfogta az egyház, és három éves ciklusra bontva vezetett tovább, hogy a szeretet misztériumában, kommuniójában és missziójában találjuk meg életünk alapjait és földi boldogulásunkat.
Kommunió – az egyház lényegi tulajdonsága Istennek az a terve, hogy „ne külön-külön szentelje meg és üdvözítse az embereket, hanem tegye őket néppé” (LG 9). Henri de Lubac az egyházatyák teológiájának egészéből kimutatta, hogy az üdvösséget mindig közösségi valóságnak tekintették. Maga a zsidóknak írt levél „városról” (vö. Zsid 11,10.16; 12,22; 13,14), tehát közösségi üdvösségről beszél. Ennek megfelelően az atyák a bűnt nemcsak úgy fogták föl, mint egyéni romlást, hanem az emberi nem egységének szétrombolását mint szétforgácsolást és megoszlást. Bábel, a nyelvzavar és a szétválás helye a bűn lényegének a kifejezése. És így „a megváltás” az egység helyreállítása, amelyben újra olyan egységre találunk, amely a hívők világméretű közösségében épül. 5
XVI. Benedek pápánk Spe salvi kezdetű enciklikájában világossá teszi, hogy az egyház kommuniójában a remény közösségi jellege fejeződik ki. Utal Szent Ágoston Probához intézett levelére, amelyben a kulcsszó „a boldog élet”. A 144. zsoltárt idézi: „Boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene” (Zsolt 144[143],15). Majd így folytatja: „Így tehát ehhez a néphez tartozunk […] és Istennel örök életre juthatunk, ezért a törvény célja »a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet« (1Tim 1,5)”. Ez az igazi élet, amely felé valamilyen formában mindig törekszünk, egy „néppel” való együttléthez van kötve, és csak ebben a közösségben válhat valóra minden egyes ember számára. Ez föltételezi a saját énünk fogságából való kivonulást, mert csak ennek az egyetemes tágasságú alanynak a nyitottságában nyílik meg a szem az örömnek, magának a szeretetnek a forrására – Istenre (vö. Spe salvi, 14).
A kommunió évének aktualitása Erdélyben 2010 őszétől tehát egyházunk közösségi létünk megújítására hív. A kommunió éve Erdély számára újabb kegyelmi idő lehet, amelynek lehetőségeit nekünk kell megragadnunk. A nagyvilágban az élet különféle területeit érintő krízisek bukkannak fel, és ennek hatásait a romániai magyar közösségünk is bőrén érzékelheti. Katolikus közösségünk jelenlegi, a II. vatikáni zsinaton megújult kommunió-teológiájára épülő pasztorális terve közösségi életünk megújításával nyújthat reményt az egyes embereknek, családoknak, az egyre nehezebb körülmények közé jutó rétegeknek. Romániai magyar közösségünk nehézségei – az anyagi helyzet romlása, az életkörülmények nehezebbé válása – arra ösztönzi az egyházat, hogy életünk valódi alapjaira mutasson rá, irányt jelöljön ki, szolidaritásra bátorítson, és a Szentlélek által a sokféleségben is megvalósítható egység szükségszerűségéről beszéljen. Árvizek után, esetleges újabb próbatételek, „égi figyelmeztetések” előtt Jézus Krisztus, az üdvözítő és az egyház közössége jelenti az egyetlen biztos sziklát. A kommunió-teológia és az arra épülő lelkipásztorkodás sürgető feladat, amely nem tűr halasztást. Pár évtizeddel ezelőtt hasonló körülmények közepette Márton Áron püspök így látta népünk életét: „Elpogányosodtunk, és pogány szenvedések szakadtak ránk. Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők. Ez az idők parancsa. Új élet: igazságban és szeretetben” (Márton Áron 1947 jan. 1-jén elhangzott beszéde). 6
Idén lesz tíz éves a Gyulafehérvári Főegyházmegye zsinata. Az egy évtizeddel ezelőtti közös gondolkodás, plébániai és regionális zsinati munka sok esetben valódi együttműködés, közösségi tapasztalat volt. Az évforduló újabb meghívás arra, hogy Zsinati könyvünk javaslatainak és rendelkezéseinek életre váltásában új lendülettel induljunk tovább. A politika új szelei fújnak Magyarországon, amely nemzeti szintű összefogást látszik sürgetni. Az ebben rejlő lehetőségek új reményeket ébresztenek és minket is cselekvésre kell hogy késztessenek. Németországban és sok helyütt a nagyvilágban, különösen Nyugaton, a katolikus templomok kiürültek, szállodává vagy bárrá alakították őket át. Immár nálunk is érezhetőbbé vált a paphiány. A közösségi érzés, a székelyeknél ismeretes kaláka gyakorlata és lelkülete megkopott, mindeközben a némelykor veszélyes tanokat terjesztő keleti, New Age-es irányzatok hódítanak, jellemző a tömb katolikusságban is immár a szekták megjelenése, terjedése. A szórványosodás gondjai is újabb és újabb pasztorális és anyagi kihívások elé állítanak. Székelyföld vagy Erdély templomaiban sok helyen előfordul, hogy az egy templomba járók, akár egy padban ülők még a békecsók nyújtásakor sem néznek egymás szemébe, alig ismerik egymást, bizalmatlanok és kezdeményezés-képtelenek (a családi, rokoni vagy spontán baráti kapcsolatokat, kisebb köröket leszámítva). Ilyen körülmények között az Apostolok Cselekedeteiben bemutatott első közösségek életét kell felidéznünk. Azt olvassuk, hogy ők kitartottak a közös imában és a kenyértörésben. Mindenük közös volt. Akinek földje vagy háza volt, eladta, és árát a szegényeknek adta. Egy szív, egy lélek voltak. Ezt olvassuk róluk, tudván, hogy ez a kegyelmi tapasztalat nekünk is megadatott. Megadatik, ha szeretjük egymást, és igazi közösségben tervezünk, gondolkodunk és élünk. Hisz ahol Jézus nevében vagyunk együtt szeretetben, maga is köztünk él (vö. Mt 18,19).
A kommunió évének célja Pasztorális tervünk mottója: „Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Ez a hitvallás arra ösztönöz, hogy mindnyájan, együtt és közösen, a szeretet-Isten jóságát éljük és hirdessük. Mi lehet tehát a célunk? Újrakezdés a szeretetben. Újrakezdés az igazi közösség építésében. A szeretetben való létezés, a felelősségvállalás, az összefogás, az összetartozás tudat, a találkozás, a kölcsönös segítségnyúj7
tás, az egymás iránti érdeklődés és a kölcsönösség lelkületének gyakorlása. Mindezt: – saját környezetünkben – plébániai közösségünkben – főegyházmegyei szinten.
Mit jelenthet a gyakorlatban? – A II. vatikáni zsinat kommunió-teológiájának tanulmányozása (Lumen gentium, Gaudium et spes, és ehhez még a Caritas in veritate). – Plébániai tervezés a plébániai lelkipásztorkodásban segítőkkel közösen. – Kapcsolatfelvétel a plébánia kisebb zónáin belül, személyek személyekkel, családok családokkal való kapcsolatfelvételének bátorítása (a táborokból jól ismert őrangyalos játék lelkületéből kiindulva az őszinte egymásra figyelés, egymás számon tartása, a közös szolgálat és elköteleződés szellemében). – Misekatekézis a szentmise azon részeiről, amelyek közösségi létünkre utalnak (egyetemes könyörgések imádkozása – ahol lehetséges – több személy bevonásával, felajánlási körmenet, adományok oltárhoz hozatala, békecsók és kézfogás, szentáldozás, misék előtti és utáni érdeklődő egymás felé fordulás stb). – A megbocsátás és kiengesztelődés lelkületének és gyakorlatának állandó ébren tartása, többször megismételhető katekézis vagy homília formájában. – A családi imákhoz való visszafordulás, közös rózsafüzérek, októberi, májusi, júniusi litániák családi otthonokban való végzése. – A plébániai életben való részvétel a vasárnapi szentmisén kívül (közös kirándulás, ismerkedés, közmunka, kisebb csoportokban és közösségekben való aktív jelenlét, szolgálataink önkéntes szellemben való felkínálása a pap vagy bárki hívása nélkül is stb.). – Saját értékeink, képességeink, talentumaink „közösbe tétele”, a közösség javára való fordítása. – Alkalmas összejöveteleken a meglévő lelkiségi mozgalmak és közösségek fokozatos megismerése és megismertetése a nagyobb közösséggel. 8
– Hetente egyszer a plébániai munkatársakkal (pap, kántor, sekrestyés, harangozó, irodások, lelkipásztori kisegítők, katekéták, ahol vannak: lektorok, akolitusok stb.) való közös ima és munkamegbeszélés, adott esetben valamelyik reggeli misét követően. A cél a jó hangulat, a szeretet légkörének átélése, egymás közötti megteremtése. – Évente plébániai közösségi nap szervezése, ahol a plébánia nagy közössége (gyermekek, fiatalok, házasok, családok, egyedülállók, özvegyek, elváltak, kisebb és nagyobb közösségek, csoportok, lelkiségi mozgalmak, plébániai alkalmazottak, ministránsok, cserkészek stb.) együtt, egy helyen, egyetlen családként nyilvánul meg – egy ilyen nap megszervezéséhez lásd a javaslatot (20. oldal). – Plébániai szintű Caritas-csoport létrehozása, támogatása. A magányos, idős személyek, szegény sorsú családok és rászorulók listáját a plébános és a közösséget jól ismerő munkatársak közösen készíthetik el, majd a költségvetés bizonyos százalékát előre meghatározott és megszavazott formában nekik átirányítani élelmiszer, számlák kifizetése, pénz formájában. De a tapasztalat azt mutatja, hogy a gondviselés fokozatos támaszt küld és jótevőket, akik erre a célra adományoznak (saját közösségen belül is). – Odafordulás az egyházmegyénkben nehezen megközelíthető, elzárt településeken élő szórványközösségekhez, a testvérkapcsolatok mintájára. Ez azt jelenti, hogy valamely nagyobb létszámú közösség odafordul és segíti Dél-Erdély vagy a Mezőség valamely kis létszámú közösségét. Sokszor a látogatás, a felkeresés, a jelenlét is reményt, életet hoz. Ez épülhet a plébánosok spontán, baráti kapcsolataira vagy kaphat szervezett formát is főegyházmegyei szinten. – Spontán emberi, baráti kapcsolat keresése más felekezetű lelkipásztorokkal, ahol lehetséges, közös ima és Biblia-olvasás, dialógus esetleges összefogásról és együttműködésről (januári ökumenikus imahét, közös szeretetszolgálat, életvédelem stb.). „Munkát kérek, munkát tisztelendő testvéreimtől és mindenkitől. Rajtunk múlik, hogy a kegyelmi időt felhasználjuk. Az aratás sok, a munkás azonban kevés. Soraink fájdalmas mértékben megritkultak. Vállaljon tehát munkát mindenikünk erején felül. A lanyhák is lendüljenek munkába, a buzgók pedig legyenek még buzgóbbak, hogy a kivételesen szép feladatot elvégezzék Isten akarata szerint” (Márton Áron: Körlevél, 1955. március 25). 9
A Szentháromság kommuniója, kommunió-egyház Dr. Nagy-György Attila A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye által jóváhagyott és szorgalmazott újabb hároméves pasztorális terv második évére a kommunió témáját jelölte meg.1 Ennek függvényében elengedhetetlen, hogy a legtökéletesebb közösségről, a Szentháromságról ne elmélkedjünk. Nemcsak a világegyháznak, hanem az erdélyi részegyháznak is az a feladata, hogy hirdesse mindenkinek a mindenható, szentháromságos egy Istent. Ennek a legtökéletesebb közösségnek kell minden közösség alapjának és modelljének lennie, de mindenek előtt a Szentháromság nevében megkeresztelt híveknek, akik a Jézus Krisztus által alapított egyház gyülekezetének a tagjai. Az Ószövetségben már találkozunk az Atyaisten mellett az Ige fogalmával, aki által teremtette Isten a világot és olvashatunk az ő Lelkéről, amely ott lebegett a vizek felett (vö. Ter 1,2–3) de kifejezetten a Szentháromsággal az Úr Jézus Krisztus által kinyilatkozatott Újszövetségben ismerkedhetünk meg. Legnyilvánvalóbban Jézus megkeresztelésekor a Jordán folyóban. Keresztelő János, miután megkereszteli a második isteni személyt, a mennyei Atya hangja hallatszik, aki tanúságot tesz Fiáról, miközben a Szentlélek rászáll galamb képében (vö. Mt 3,16). Jézus hároméves nyilvános működése alatt gyakran beszél az Atyával való egységéről. A Szentlélek, aki majd el fog jönni, azt fogja tanúsítani, amit az Atyával és a Fiúval való egységből tud és megél. Mennybemenetele előtt a feltámadott Jézus küldi tanítványait, hogy a Szentháromság nevében kereszteljenek meg minden népet (vö. Mt 28,20). Mindezt megelőzően a nagycsütörtöki főpapi imájában azért könyörög, hogy „legyenek mindnyájan egy”, sőt szorosabb egységre hív a Szentháromsággal: „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egy ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21) Jézus itt nemcsak az apostolaiért imádkozik, hanem mindazokért, akik majd hisznek benne és a Szentháromság nevében megkeresztel1
Dr. Jakubinyi György: A Gyulafehérvári Főegyházmegye pasztorális terve. 2009. november 29-én, advent I. vasárnapján.
10
kednek, vagyis az egyházi közösség minden egyes tagjáért. Jézus, imádságban megfogalmazva, végrendeletszerűen kinyilvánítja akaratát, hogy az őt követők közössége olyan egységben legyen, mint a Szentháromság maga: „…hogy egy legyenek, amit mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egy legyenek ők is” (Jn 21,22–23). A Szentháromság dogmájának a kérdése a hittételek kialakulásával, fejlődésével már a keresztény ókor második felében napirendre kerül. A niceai (Kr. u. 325) és a konstantinápolyi (Kr. u. 381) zsinatokon a hitvallásban szögezik le, hogy „a Fiú egylényegű az Atyával” és hogy a „Szentlélek a harmadik isteni személy”. A Szentháromság tanának az akkori teológusai leginkább Szent Hiláriusz (†367), Szent Atanáz (†373), Nagy Szent Vazul (†379), Nazianzoszi Szent Gergely (†390), Szent Ambrus (†393), valamint Szent Ágoston (†430) voltak. Igaz, hogy van egy – elsősorban fogalmazásbeli – különbség a keleti és a nyugati egyház Szentháromságról szóló hitvallásában, ami a „filioque tan”2 néven maradt fent az egyháztörténelemben, de ez nem érinti üdvösség szempontjából a hívek életét. A múltban a Szentháromságról beszélni az egyik legbonyolultabb logikai művelet volt. Az egyház története folyamán azonban a pasztorációs gyakorlatban a szentháromságtani magyarázatok nem bírtak különlegesebb jelentőséggel. Talán éppen ezért a múlt század végéig nem is helyeződött olyan nagy hangsúly a Szentháromságra mint a keresztény közösség modelljére. Ma már egyértelmű, hogy Isten benső élete és egysége a keresztények és az emberiség egységének a legmagasztosabb modellje. Amint a szentháromságos személyek különbözőek, mégis a legteljesebb egységet valósítják meg, ugyanígy kell a híveknek, a családoknak, a plébániai kis közösségeknek, a részegyházaknak és a különböző felekezeti egyházaknak is a közöttük lévő közösséget kiépíteniük.3 Ezt a témát a Katolikus Egyház Tanítóhivatala is egészen magáévá tette a II. vatikáni zsinat dokumentumai által (vö. LG 4, 47, GS 24, 40, UR 2). Ahhoz tehát, hogy igazi közösségről, „kommunióról” beszélhessünk, illetve hogy azt megélhessük, szükségszerű a Szentháromságos egy Isten kommunióját tanulmányoznunk. Ennek a megértéséhez pedig elsősorban 2
3
A Szentlélek eredetéről, amely öröktől fogva létezik, a keleti teológiában azt vallják, hogy az Atyától származik „a Fiú által”, míg a nyugati teológiában „az Atyától és a Fiútól”. Enrique Cambón, A Szentháromság mint társadalmi modell (jegyzetek az előadás nyomán).
11
kegyelemre van szükségünk. Hogyan alakul át a Szentháromság modelljére egy közösség vagy maga az egyház? Mitől leszünk mi igazi kommunióegyház? Világosnak kell lennie előttünk, hogy a Szentháromság módjára kell az életünket berendezni! Ugyanarra a szeretetre kell törekednünk, amely a Szentháromságban izzik. A mai trinitárius teológia ezt három kulcsszóban fogalmazza meg: kezdeményezés, befogadás és kölcsönös szeretet. Az a tény, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, már a Szentírás első oldalán nyilvánvalóvá válik számunkra (vö. Ter 1,26–27). Ez az isteni aktus képessé tette az embert, hogy arra törekedjen, hogy olyan tökéletessé legyen, mint amilyen tökéletes ő maga (vö. Mt 5,48). Ha tehát a szentháromságos Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, akkor van bennünk valami az Atyából, a Fiúból és a Szentlélekből is. Ha pedig Istenben a három isteni személyt a legtökéletesebb kölcsönös szeretet teszi eggyé, akkor az embernek is arra van hivatása a teremtettsége által, hogy ezt a szeretetet, a szeretet közösségét megélje: Istennel és felebarátjával. Az Atya a Szentháromságban maga a Teremtő. Ő az, aki mindig teremt a szeretetével. Ő a szerető. Ő a puszta létforrás, a szeretet kútfője, az eredet nélküli eredet, az isteni életnek nem kezdett kezdete, aki mindig ad, mindig teremt, illetve újjáteremt. Ő minket mindig elsőként szeret. Tehát ő a kezdeményező. Ingyenesen, elvárások nélkül adja a szeretetét. Hozzá hasonlóan az embert arra hívja, hogy a szeretet forrása legyen. Ebben gyökerezik az a tény, hogy az igazi keresztény másokért akar élni, érdek és elvárás nélkül mindig kész kezdeményezni mások javára. Isten nemcsak meghívja az embert, hogy társteremtő legyen, hanem azáltal, hogy az ő képére és hasonlóságára teremtette, megadta neki is azt a képességet – mindenkinek kivétel nélkül –, hogy kezdeményező legyen a szeretet megélésében. Vele szemben első nem lehet a kezdeményezésben, de embertársaival szemben igen. Az embernek folytatni kell ezt a teremtést nemcsak a természetben, hanem a társadalmi viszonyok közt is. Igaz, hogy ez a képesség valamennyire megsérült az áteredő bűn miatt, de a megváltás kegyelme által újra lehetségessé vált. Ha Isten a teremtéskor a jót emelte ki a teremtményeiben: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (vö. Ter 1,31), hasonlóképpen a mi szeretetünk is akkor hiteles, ha mindenkiben fel tudja fedezni és értékelni a pozitívumot. A mi megtisztított tekintetünk, pozitív magatartásunk „teremt”, olyan értelemben, hogy létet ad a másiknak, az életnek új erőforrásait hozva létre. 12
Amikor tudjuk szeretni azokat, akiknek szükségük van a szeretetre, akkor látjuk, hogy kivirulnak, megvilágosodnak, kibontakoznak, kifejlődnek a képességeik, amelyek különben talán soha nem kerülnének felszínre. Ebben a tekintetben kell nekünk az első lépést megtenni! Nem szabad kizárólag arra várni, hogy majd a másik kezdjen engem szeretni. Így megtagadnám azt a kegyelmet, illetve képességet, amelyet azáltal kaptam, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyok teremtve. Minden ember az „istenképűségében” a második isteni személy ikonjaként is van teremtve. Tehát van mindenkiben a Fiúból is valami. A Szentháromságtanban a Fiú viszonya az Atyával kapcsolatban a befogadás. Ahhoz, hogy ne vesszen el az Atya kiáradó szeretete, valakinek be kell fogadnia. Ha az Atya a szerető, akkor a Fiú a szeretett személy. Ő fogadja be az Atya kezdeményezését és a lehető legtökéletesebben viszonozza azt. Az ember csak akkor él a Szentháromság képmása szerint, ha be is fogadja a szeretetet. Ahhoz, hogy gyümölcsöző lehessen valakinek a kezdeményezése, mindig szükség van egy másikra, aki azt befogadja. Ez olyan, mint az áramkörben a pozitív és a negatív pólus. A keresztény embernek mindig kell figyelnie arra is, hogy befogadja mások kezdeményezését. Megvan erre mindenkiben a képesség. A keresztény élet megélésének téves felfogása az olyan fajta elkötelezettség, hogy „mindig én kell szeressek, én kell legyek a szeretet főszereplője, én kell mindenkit szolgáljak, és én nem hagyhatom, hogy más szolgáljon nekem”. Engedni kell másoknak is, sőt meg kell adni a felebarátnak is a lehetőséget, hogy kezdeményezhessen. De ez csak úgy lesz gyümölcsöző, ha van, aki azt befogadja. Ez olyan, mint amikor valakinek egy szép cserepes virágot adnak ajándékba: azt el kell fogadni, hogy az adakozó szeretete érvényesülhessen. Különben olyan lenne, mintha hagynánk, hogy a földre essen és tönkremenjen… A befogadás szeretete megnyilvánulhat például egy ágyban fekvő betegnél, akit meglátogatnak. Lehet, hogy a betegnek inkább a pihenésre, a csendre lenne szüksége, de elfogadja a látogatót, hogy így gyümölcsöző legyen annak a szeretete. Az pedig a szeretet megélésének a művészete, hogy az ember felismerje, mikor és hol kell „kezdeményeznie”, és mikor van arra szükség, hogy a „befogadást” élje. Az isteni képmást akkor öltjük teljesen magunkra, ha a Szentlélek szerint élünk (vö. Gal 5,16). A nyugati teológiában a hitvallásnak megfelelően a Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének a megtestesülése. Vagyis az Atya öröktől fogva kezdeményezi a Fiúra irányuló szeretetét, a Fiú ezt öröktől fogva befogadja és viszonozza. A kettőjük kölcsönös 13
szeretete a Szentlélek megtestesülése, maga a szeretet. A Lélek az állandó viszonzás, a szüntelen kölcsönösség, magának a szeretetnek az áramlása az isteni személyek között. Ő a szeretet közössége, az egység köteléke. Ettől „egy” a háromszemélyű Isten. Ettől a „szeretet Istene” az Isten. Különben nem is lenne Isten. Ettől igazi közösség az egy Isten. Ezért minden közösség legtökéletesebb modellje. Mondhatnánk a Szentlelket ebben az értelemben a kettő közé zárt szeretetnek, ahogyan az Énekek éneke fejezi ki a vőlegény és a menyasszony közötti teljes szeretetet: „lezárt kert, lepecsételt forrás”. Ez azt jelenti, hogy az ember hivatása is az, hogy kinyilatkoztassa a Szentlelket a kölcsönös szeretet által. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Isten nevében együtt lenni pedig azt jelenti, hogy a kölcsönös szeretetben vannak együtt a tagok. Ez a kölcsönösség, ez az istenképűség a leginkább érthető és nyilvánvaló a családban, ahol a férfi kezdeményező, a nő a befogadó és a kettőjük kölcsönös szeretete ölt testet a gyermekben. De nemcsak a családban, hanem minden közösségben, ahol az ember ezt a kölcsönös szeretet a Szentháromság példájára, annak modellje szerint éli meg, egyre tökéletesebb közösséggé lesz. Ha nehéznek tűnik vagy képtelennek érzi magát erre az ember, tudnia kell, hogy ez a képesség megvan mindenkiben, mert Isten – azaz a Szentháromság személyeinek – ikonjára van mindenki teremtve. A nyugati trinitárius teológiával szemben, ahol a személyek közötti kölcsönös szeretet mint egy lezárt egyenlőszárú háromszög képzelhető el, a keleti teológiában – ahol a Szentlélek az Atyától származik a Fiú által – mint nyitott vonal vagy lépcső képzelhető el. Mindkét hagyománynak megvan a maga sajátossága, de egymást ki is egészítik. Amikor a Szentháromságról mint a közösség vagy a társadalom modelljéről beszélünk, ez azt is jelenti, hogy ennek a két teológiai irányzatnak megfelelően kell megvalósulnia. Ameddig ez a közösség a nyugati értelemben: a szeretet kommuniója – a zárt vonal, addig a keleti feltárja, hogy Istennek ez a szeretete éppen azért, mert isteni szeretet, nem marad magába zárva, hanem nyitottság van benne, kiárad, kilép: ez a nyitott szeretet. Ez azt jelenti, hogy minden közösségnek belső intimitása és egyben nyitottsága is van. Egyrészt ápolni kell a szeretet közösségét egymás között, hogy megtapasztalhatóvá legyen a közösségben jelenlevő szeretet-Isten. Másrészt pedig egy közösség nem lehet önmagában csak zárt, azaz kizárólagos, egocentrikus, hanem nyitottá, befogadóvá kell válnia. Ebben az értelemben sosem szabad egy csoportnak elklikkesednie még az egyházon belül sem. Ki kell su14
gároznia, mintegy továbbadni másoknak is a megtapasztalt szentháromságos közösség kegyelmét, hisz arra mindenki hivatott, annak megélésére, illetve megvalósítására megvan a képessége. A Szentháromság sem marad meg csak önmagában, hanem szeretete kicsordulásával teremtette a világot és benne az embert. Ehhez hasonlóan, még a családban is, habár szükségszerű a belső zártság, intimitás (és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania), nyitottnak kell lenni a kívülállók számára is. Így a közösségeknek is mindig nyitottaknak kell lenniük az újabb tagok számára. Nemcsak a közösségeken belüli tagoknak kell ilyen szentháromságos viszonyban lenniük egymással, hanem a plébániai csoportok, lelkiségi mozgalmak, egyesületek között is meg kell ennek a viszonynak valósulnia. Tágabb értelemben érvényes ez a különböző részegyházakra, sőt a különféle keresztény felekezetekre is. Saint-Exupéry szerint szeretni nem azt jelenti, hogy (csak) egymás szemébe nézünk, hanem hogy mindketten ugyanabba az irányba nézünk. Ez a létnek csak látszólagosan ellentmondásos törvénye. Mondhatnánk úgy is, hogy a „szentháromságos törvény” kölcsönös nyitottság, a kettő zárt, intim szeretetének a védelme és üdvössége. Amikor a Szentháromság benső életéről mint a keresztény közösség modelljéről beszélünk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Szentháromság nemcsak statikus minta, hanem dinamikus élet. Erre az életre kaptak a keresztények is meghívást, ennek a megvalósítását már itt a földön el kell kezdeniük. Vagyis a közösségeknek és az egyháznak magának a Szentháromságot kell visszatükröznie a földön. A teológia erre a szentháromságos életdinamikára a perikorézis görög szót használja, amelyet elég nehéz lefordítani a modern nyelvekre.4 „Az Atya és a Fiú közötti kölcsönös szeretet a Szentlélekben – amely kiárad az emberek szívébe is – abból az örömteli, szabad és abszolút ürességből származik, amelyben megvalósul a három isteni személy perikhoreszisze (egymást magába foglaló, egymást átjáró élete)” (Piero Coda). A perikorézis tehát azt jelenti, hogy a személyek egymást áthatják, kölcsönösen jelen vannak egymásban, s ez teszi lehetővé a legmélyebb közösséget, ugyanakkor egymás személyének a legteljesebb tiszteletben tartását. Amikor ilyen típusú kapcsolatokat hozunk létre, a másikká válunk, de még inkább megvalósul a saját személyiségünk. Ez a perikorézis, az isteni, a szentháromságos élet két alapvető 4
Vö. Klaus Hemmerle, Unterwegs mit dem dreieinen Gott. Schriften zur Religionsphilosophie und Fundamentaltheologie 2, in Ausgewählte Schriften, Band 2, Freiburg in Bresgau 1996, 315–332.
15
eleme: 1. egymásban lenni, kölcsönösen a másikban lenni, kölcsönösen a másikká válni, 2. közben még inkább megőrizni és kibontakoztatni a saját személyiségünket és még inkább tiszteletben tartani a másik személyiségét. Amikor mi, emberek, ilyen típusú kapcsolatokat valósítunk meg egymással, miközben „éljük” a másikat, még inkább önmagunkká válunk. Mit jelent tehát „perikorétikusan” élni egymás között, legalább ketten vagy hárman? Enrique Cambón teológus szerint ez azt jelenti, hogy élem a másikat, azonosulok vele, a másik vagyok. Vagyis ahogyan mindegyikünknek megvan a képessége, hogy magába mélyedjen és beleélje magát a saját lelkivilágába, úgy ki kell fejlesztenünk kölcsönösen azt a képességet, hogy beleéljük magunkat egymás világába. Ez a kapcsolat valósul meg tökéletesen és teljesen az isteni személyek között, amit a megkülönböztetés egységének nevezünk: az egyik a másikban lakik (pl. „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned” vö. Jn 17,21), de közben nem keverednek össze és nem oszlanak meg, nem helyezkednek egymás fölé, és nem asszimilálják egymást. Mindegyik éppen azáltal valósul meg, hogy a másiknak ajándékozza magát: az Atya éppen a Fiúnak való teljes odaajándékozásában valósítja meg atyai mivoltát, tehát éppen ezért Atya. A Fiú éppen a befogadásában válik Fiúvá, a Szentlelket éppen a kölcsönösség teszi Lélekké.5 Ezt a dinamikus isteni, szentháromságos életet mi is megtapasztalhatjuk, ha elveszünk a másikban, ha belehelyezkedünk a másikba, ha a másik mondanivalóját magunkba foglaljuk, ha átváltozunk belé. Ezt a szentháromságos közösséget a leginkább egy „igazi szimfóniával” lehetne szemléltetni, ahol mindegyik művésznek és hangszernek megvan a maga szerepe. Ez messzemenően nem „uniformizmust” jelent, ahol mindenkinek fel kell adnia önmagát, személyiségét és úgy a másikká válni, hogy azt utánozza. A hegedű nem lehet nagybőgő és fordítva sem. Perikorézisszerűen ismerni kell a másikat és önmagát is. Teljesen oda kell figyelni a másikra és a maga teljességében kell adnia önmagát. Különböző módon fejezik ki magukat, de nem egymással ellentmondásosan, hanem kiegészítően. Ezt jelenti az „egység a sokféleségben”-t: különböző hangszerek játsszák ugyanazt a melódiát. A Szentháromság képére és hasonlatosságára létrehozott közösség is így tudja igazán dicsőíteni Istent és olyan szeretetlégkört teremteni, ahol mindenki jól érzi magát. 5
Vö. Enrique Cambón, Comunione trinitaria e sviluppo sociale. Chiave di lettura della “Caritas in veritate”, in: GenBs 2010. Nr. 1–2, 7–13.
16
Kommunikáció a csoportfoglalkozásokon Both Vanda Erzsébet
A világegyházhoz hasonlóan egyházmegyénkben is fontos szerephez jutnak a különféle kiscsoportok, amelyek változatos tevékenysége és jellemzői láthatóvá teszik az egy test tagjainak sokféleségét és szükségességét. Hatékony működésükhöz elengedhetetlen néhány lényeges tudnivaló ismerete a csoportok megszervezésével és működésével kapcsolatosan. Az egyházi csoportok kialakítása általában lelkiségi irányzatok vagy korosztályok szerint történik. Az említett összekötő tényezőkön kívül ezek heterogén csoportok, mivel a tagok összetétele eltérő a nem, foglalkozás, társadalmi státus, családi állapot stb. szempontjából. A csoportot alkotó egyének e különbözősége, és magának a csoportnak mint közösségnek a sajátosságai szükségessé teszik néhány alapszabály betartását a tagok közötti interakciók során. A különféle foglalkozások alatt létrejövő folyamatok egyaránt hatással vannak az egyénekre és a csoport egészére, pozitív vagy negatív irányba mozdítják a közös tevékenységeket, az egyéni hozzáállást, ezért a csoportdinamika elemeinek nevezik őket. A csoportvezető feladata felismerni és hatékonyan használni a spontán módon alakuló dinamikus folyamatokat. A csoportdinamika megfelelő alkalmazása pozitív eredményekhez vezet mind a csoport, mind az egyének szempontjából; ha viszont nem veszik figyelembe, a csoport elvesztheti irányát; nem megfelelő alkalmazása pedig káros következményekhez (pl. a csoport felbomlásához, egyéni sérülésekhez) vezethet. A csoportdinamika egyik központi eleme a tagok közötti kommunikációs és interakciós minták kialakulása. Az interakció a személyek közötti kapcsolatokat jelenti, amelyek által a résztvevők viselkedése vagy viszonyulásmódja átalakul. Egyik konkrét formája a kommunikáció, amely az emberek között folyamatosan megvalósul. A folyamatosság azért lehetséges, mert az ember nem csupán szavaival, hanem hangszínével, hangmagasságával, hallgatásával, tekintetével, gesztusaival, mozdulataival, testtartásával, öltözködésével stb. kommunikál. A kommunikáció célja 17
elsősorban a különféle üzenetek közlése, de ide tartoznak más célok is, mint: mások megértése, a hatalom megszerzése, önmaguk megvédése, kapcsolatok kialakítása és fenntartása stb. Az egyének által gyakorolt kommunikációs minták általában ugyanazok a különböző helyzetekben, ezért az egy csoporthoz tartozó személyek segíteni tudnak egymásnak az egyéni kommunikációs problémák azonosításában és javításában. A kommunikáció által közvetített üzeneteket szelektív módon fogják fel az emberek, vagyis saját értékrendszerüknek, egyéni szempontjaiknak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy mindenki arra az üzenetre figyel fel legjobban, amely számára érdekesnek, fontosnak tűnik, illetve úgy értelmezi az elhangzott üzeneteket, ahogy saját meggyőződésének megfelel, gyakran torzítva azokat. A létrejövő kommunikáció a hallható és látható üzeneteken kívül mindig rendelkezik mögöttes tartalommal, amelynek felismerését a csoportvezető kitartó gyakorlással sajátjává teheti. A rejtett üzenetek felismerése azért fontos, mert gyakran konfliktusok kiindulópontja, és ugyanakkor megoldási kulcsa lehet. Egyik általános kommunikációs akadály az információ torzulása, különféle okok miatt (pl. nyelvi nehézségek vagy szervi problémák). Ennek megelőzésére jó módszer a visszajelzés, amely által a közlő számára kiderül, hogy helyesen értették-e üzenetét, és lehetősége nyílik újrafogalmazni azt. A visszajelzés hatékonnyá tétele érdekében ahhoz a taghoz kell azt intézni, aki az üzenetet közölte; tartalmaznia kell az elhangzottakat a visszajelző által értett módon, és tapintatosan kell fogalmazni. A csoport jó működéséhez nem csupán a vezetővel folytatott kommunikáció, hanem a tagok közötti interakciók kialakulása is szükséges. Ez megköveteli, hogy a vezető ne akarja uralni a csoporthelyzeteket, vegye észre és bátorítsa a visszahúzódó tagokat, és hagyja az egyéneket egymás között szabadon kommunikálni. A csoporttagokat bátorító magatartása jobban bevonja a résztvevőket a tevékenységekbe, növeli elkötelezettségüket, így a közösség hatékonysága is növekedni fog. Ez a hozzáállás nem azt jelenti, hogy a vezetőnek nem kell kézben tartania a találkozók lefolyását, hiszen időnként előfordulnak olyan közlések bizonyos csoporttagok részéről, amelyek fölöslegesek a csoportmunka szempontjából, illetve eltérítik a kommunikációt a tárgytól. Ezekben az esetekben szükséges a közbelépés, és a témához való visszatérítés. A csoportvezető tudatában kell legyen néhány jellemzőnek, amelyek befolyásolják a kommunikációt és a csoport tevékenységét. Ilyenek a csoporttagok közötti érzelmi kötelékek: a pozitív érzelmek elősegítik, míg 18
a negatívak akadályozzák a személyek közötti interakciókat, és általuk a csoport működését. A spontán módon és elkerülhetetlenül kialakuló alcsoportok szintén jó vagy rossz hatással lehetnek a csoport működésére nézve, attól függően, hogy a csoport egészéhez hogyan viszonyulnak. Az interakciós mintákat ezen kívül befolyásolja a csoport nagysága, hiszen több tagból álló csoportban nehezebb a személyes kapcsolatok fenntartása. A közös tevékenységek során kialakított fizikai elrendezés, az ülésrend szintén hatással van a kommunikációra. A demokratikus vezetésű, csoportcentrikus közösségekben a kör alakú elhelyezkedés a legkedveltebb, amelyben szabad áramlású kommunikáció valósulhat meg a tagok között, valamint a vezetővel. A tagok csoportban kialakult státusa szerint megoszlik a kommunikációban való részvételük: a központi szerepet elfoglaló személyek társaságát gyakrabban keresik a többiek, míg az alacsonyabb státusban lévők kevésbé vesznek részt a kommunikációban, illetve a peremre szorulnak. A csoporton belüli kommunikáció hatékonyabbá tétele érdekében a csoportvezetőnek arra kell törekednie, hogy megerősítse a kívánt interakciós mintákat, fokozza a tagok közötti pozitív érzelmi kötelékeket, vonja be az alcsoportokat a teljes csoport tevékenységébe, a kívánt formába alakítsa a csoport méretét, struktúráját, illetve a hatalmi viszonyokat. Figyelnie kell arra is, hogy a csoportban létrejövő kommunikációs és interakciós minták nem csupán a közös célok elérését segítik, hanem az egyének társas és érzelmi szükségleteinek kielégítésére is szolgálnak. A katolikus egyház közösségi életének ősmintája és forrása a szentháromságos személyek szeretetben létrejövő egysége. A keresztényeknek ezért a különféle lelkiségi vagy más egyházi csoportokon belül, valamint az egyes csoportok között a kommunió megvalósítására kell törekedniük. Bár e feladat minden megkeresztelt emberre vonatkozik, legnagyobb felelősség mégis a csoportok vezetőit terheli, akik a személyek és a csoportok fejlődésének előmozdítása érdekében tudatában kell legyenek az említett legfontosabb csoportdinamikai alapelveknek.
19
Javaslat a plébániai közösségi nap megszervezésére és levezetésére Szénégető István
Cél A plébánia minél nagyobb létszámban és bensőséges, családias hangulatban töltsön el egy délutánt/napot.
Kiket hívunk meg? Plébános, más lelkipásztorok, katekéták, plébániai munkatársak, gyerekek, fiatalok csoportjai, házasok vagy családosok, idősek csoportja, más kiscsoportok a plébániáról, lelkiségi mozgalmak, esetleg filiák családjai stb.
Alkalmas időpont Köthetjük pünkösd ünnepéhez, pl. pünkösd hétfőn, vagy Szentháromság vasárnapja környékén, erre alkalmas napon.
Lehetséges programpontok Köszöntés, bemutatkozás, énekek, téma felvezetése, kiscsoportokban való munka, kisebb közösségek bemutatkozója (imacsoport, rózsafüzér társulat, cserkészek, bibliaközösség, életige-csoport, családos közösségek, hittancsoportok, taizéi csoport stb.), szentmise, agapé (bográcsgulyás, kalács, sütemények, amit magunkkal hozunk).
20
A szervezés lépései – Előtte egy–két hónappal a plébános meghívhatja néhány munkatársát (világi lelkipásztori segítők, katekéták, kántor, sekrestyés)… közösen határozhatják meg a célt, imádkozhatnak a nap sikeréért, választhatnak mottót, felépíthetnek egy programot, megszervezhetik a megszólítások rendjét, vagyis hogy ki kiket szólít meg a közösségben. – Feladatok és teendők leosztása (Ki vezeti fel a témát? Ki szervezi az énekszolgálatokat? Ki szervezi az agapét? Ki vezeti le a játékokat? Ki hív gyerekfelügyelőket? Ki a kellékes? stb.) – Meghívók kiküldése, plakát készítése, hirdetés a vasárnapi szentmiséken – Személyes meghívások, megszólítások munkatársak bevonásával – A hely, a kellékek előkészítése – A közösségi nap megnyitása, levezetése – Közös takarítás, rendezés a nap végén, a munkatársakkal közös kiértékelés, esetleg a következő évi találkozó megtervezése.
21
Az egyház Isten népe Csapai Árpád Szilárd, Kovács Blanka
szeptember
Tétel: A II. vatikáni zsinat egyházképének újdonsága: az egyház nem csupán a megkereszteltek társulása, hanem nép, Isten vándorló népe e földön. Még a vallásukat hagyományosan gyakorló keresztények nagy többségének a tudatában is az a felfogás uralkodik manapság is, hogy a vallás magánügy, csupán a hívő és Isten között zajlik. Az egyház ugyan kínálja szolgálatát, de az egyén magánügye, hogy él-e vele vagy sem. Az iránt, hogy valaki imádkozik-e, jár-e templomba stb., nem „illik” érdeklődni. E felfogással szemben a II. vatikáni zsinat már fél évszázaddal ezelőtt kijelentette: az egyház nép, Isten népe (LG 9). Isten az embereket nem külön-külön, hanem együtt is akarja üdvözíteni. Már az Ószövetségben nem csupán egyéneket, hanem népet választ ki Isten magának. Ugyanígy az újszövetségi keresztényekről is megjegyzi a Szentírás: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok…” (1Pt 2, 9). Az egyház tehát nép, a megváltottak összetartozó csoportja. Vándorló nép e földön (LG 9). Csak áthaladóban van e világban. Tart a mennyei haza felé, tagjai e világban munkálkodva készülnek arra, hogy majd az örökkévalóságban éljenek. (Dr. Nagy József)
Az isteni szeretet misztériumában gyökerezik annak értelme, hogy Isten az embereket nem külön-külön akarja üdvözíteni, hanem közösségileg. A Kiv 19,5 tanúsága szerint Isten Izraelben egy népet választott ki magának, akivel szövetségre lépett. Az MTörv az Isten népe gondolatát továbbvitte: a kiválasztás Isten szeretetének műve, ugyanakkor a szövetségben érzékelhető az ószövetségi „valamit valamiért” gondolat: a szövetségben Isten oltalmat és hűséget ígért népének, ugyanakkor üdvözítő terveinek szolgálatába állította népét és megkívánta tőle, hogy csak neki szolgáljon s megtartsa szent törvényeit. Ám a történelem folyamán Isten népe újra meg újra hűtlenné vált, de Isten azért továbbra is szeretetet tanúsít népe iránt, úgy szereti, mint apa a fiát (MTörv 32,6), mint vőlegény 22
23
szeptember
a menyasszonyát (Jer 3,6-13). Szintén az Ószövetségben olvashatunk a próféták által jövendölt új Isten népéről, amely nem kőtáblán, hanem szívében hordja majd Isten törvényeit, ezzel az új néppel Isten örök szövetséget köt (Jer 24,7; Ez 11,20; Zak 8,8). Az Újszövetségben Jézus kerüli a partikuláris választottság felfogását. Ő azt akarta, hogy Izraelen túl minden nép elérkezzen Isten országának üdvösségére, mindenki részese lehessen az örök szövetségnek (Mt 1,5; 15,2), amit Jézus sokakért (Mk 14,24) kiontott vére pecsételt meg (Lk 22,20), így valójában új Isten népe keletkezett, amely egyetemes és amelyet Krisztus egyháza fog egybe. Pál beszél Isten Izraeléről, Isten egyházát a zsidók és görögök mellett említi, szabadnak nevezi, mint ilyet szembeállítja a törvények által szolgaságban tartott Izraellel (Gal 21,31), és a lélek új szövetségét fölébe helyezi az ó-, azaz a betű szerinti szövetségnek. Ez elvezeti oda, hogy a hívővé lett pogányokat elfogadják az új Isten népe teljes jogú tagjaiként. Pál ugyanakkor elismeri Izrael üdvösségtörténeti elsőbbségét, és az egész Izrael eszkatologikus megtérését hirdeti (Róm 9,11). Így az újszövetségi Isten népe az ószövetségi Isten népe örökösének tekinti magát; olyannak, amelyben az ószövetségi Isten népe elérte teljességét, de ugyanakkor eggyé is olvadt a két Isten népe. Végső célját azonban még nem érte el, továbbra is úton levő, vándorló Isten népe (Zsid 3,7–4,7) amelynek küzdenie kell, míg el nem érkezik az Isten országának tejességére. Így a kiteljesedés felé való vándorlás jellemzi, amint Izrael vándorolt Egyiptomból az ígéret földje felé. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogy együtt él az emberiség történelmével, szent és bűnös egyszerre, hiszen tagjai emberek, de isteni a küldetése, és mivel történetisége van, ezért folyamatosan alakul: korszerűsödik nyelvezetében, szertartásaiban, egyszóval külső megnyilatkozásaiban. Nyilván csak átvitt értelemben beszélünk népről, hiszen nincsen körülhatárolt országa Isten népének (Jn 18,6), fölötte áll a nemzeteknek, de ez nem uralást jelent, hanem Krisztussal kötött szövetségében és iránta való elkötelezettségében nyilvánul meg, amint a keresztény név is kifejezi „krisztusi”, avagy „krisztuskövető” jelentése által. Ebből következik az is, hogy meghívása, szerepe és küldetése Krisztus életét élni a világban, mint „a világ világossága”, „a föld sója”, „kovász” és mindaz, ami Krisztusra és apostolaira vonatkozik. Feladata Krisztus papságát megjeleníteni, amely közvetítő a menny és a föld között, hirdetni az örömhírt és nem utolsó sorban imádkozni szüntelen, amint Krisztus is tette. Földi keretek között Isten népének összetartó motívuma tehát ezáltal az, hogy kultikus közös-
ség és jogilag megszervezett intézmény is, amelynek emiatt szertartása és törvényei vannak. A nép fogalma azt a valóságot is kifejezi, hogy a krisztushívők közössége korporatív egység, amelynek vezetői vannak ugyan, de szolidaritás köti össze őket, amelyben vezető és vezetett egységet alkot. Ennek teológiáját Szent Pál apostol a test képével fejezi ki.(v.ö. 1Kor 12,12–24) Kik tartoznak Isten népéhez? A katolikus egyház zsinat utáni szemlélete szerint nem csupán a katolikusok, hanem különféle fokon minden krisztushívő, tágabb értelemben meg még az egyistenhívő vallások hívei is és nem utolsó sorban minden emberi személy arra van teremtve, hogy Isten népéhez tartozzék függetlenül attól, hogy ennek megvalósulása mikor következik be. Az Isten népe zsinati kifejezés megnyitja számunkra közösségiség és a közösség természetfelettiségének perspektíváját, hogy a közösségi megszentelődés szemléletmódja fontos jellemzője legyen a pasztorációnak. Ennek jegyében felvázolunk néhány gyakorlati szempontot.
szeptember
A csoportbeszélgetés mint a közösségépítés eszköze Egy lelkipásztor, lelkipásztori munkatárs vagy hitoktató gyakran tesz fel ilyen kérdéseket: Hogyan tudok a plébánián (a hittanórán) közösséget teremteni? Hogyan tudok egy passzív, meg nem szólaló, párbeszédre el nem jutó csoportot (hittancsoportot vagy képviselőtestületet) aktivizálni, érdekeltté tenni, beszélgetésre serkenteni? Hogy tudok egy széthúzó közösséget egyetértésre juttatni? Hogy tudom meggyőződéssé, a hallgatók sajátjává tenni az általam elmondott igazságokat? Ilyen és hasonló problémák megoldásának egyik leghasználhatóbb eszköze a csoportos vagy kiscsoportos beszélgetés (a továbbiakban: csb). Mind a plébániai lelkipásztorkodás, mind a hitoktatás első feladata, hogy testvéri közösséget hozzon létre, – mert ebben valósulhat meg a jézusi élet (vö. Jn 15,12; 13,34 stb.); – mert így valósul meg az egyház; – mert a közösség tartja meg a hívőt, a fiatalt a hitben, az egyházban. 24
Mind a közösség létrejöttének, mind fennmaradásának fontos feltétele, hogy kialakuljon tagjai közt a személyes kapcsolat, a párbeszéd. A közösségteremtésnek, a párbeszédnek, személyes kapcsolatok kialakulásának fontos eszköze a csb. Ez a forma széles körben ismerős keresztény körökben is. De legtöbben csak alapfokon ismerik és alkalmazzák. Pedig megfelelő ismerete esetén a közösségépítésnek és a vezetésnek sok problémájára megoldást nyújthatna. A csb művészete azonban csak hosszas gyakorlással, bizonyos szabályok megismerése és betartása által sajátítható el. Továbbá: amilyen mértékben mélyülnek a személyes és egymást elfogadó kapcsolatok a csoport tagjai közt, oly mértékben mélyül a csb. Nem szabad tehát megijednünk, ha eleinte akadozva indul a folyamat. A csoportbeszélgetés gyümölcsei, jelentősége
25
szeptember
1. A csb egyik gyümölcse, hogy közösséget hoz létre, illetve a megnyílás lehetőségét nyújtja azok számára is, akik félénkek, zárkózottak a csoportban. Négy–hat fős kiscsoportokban azok is meg mernek szólalni, akik nagyobb csoportokban visszariadnak ettől. Ez növeli kreativitásukat, sikerélményt biztosít számukra, továbbá segíti őket, hogy kilépjenek zártságukból, s kapcsolatba kerüljenek másokkal. Ez hozzájárul a közösség kialakulásához; felnőttek, fiatalok, általános iskolások jobban érzik magukat az együttléteken. Akik kisebb közösségben begyakorolják a megszólalást, később nagyobb létszámú közösség előtt is meg mernek majd szólalni. 2. A csb – pl. egy előadás után – segít, hogy az elhangzottak elmélyüljenek a hallgatókban. Egy előadást általában a hallgatóságnak legfeljebb a töredéke tudja végig követni, megérteni. A csb módot nyújt arra, hogy az elhangzottakat újra átbeszéljék (a beszélgetés többnyire mélyebb nyomokat hagy, mint a hallgatás!), hogy a maguk közt megoldható kérdéseket tisztázzák, illetve a megoldatlan problémákról a plénumon megkérdezzék az előadót. (Ha nem volna csb, a résztvevők többsége önmaga nem merne kérdéseket feltenni.) 3. Végül a csb egyik leglényegesebb gyümölcse, hogy résztvevői maguk „alkotják” a beszélgetés eredményeit: azt tapasztalják, hogy a megbeszélt értékeket együtt értették meg, fogalmazták meg, fogadták el, s ezért magukénak, a csoport tulajdonának – normájának – érzik azokat.
A hitátadás egyik legnehezebb kérdése pluralista világunkban – ahol gyakran a keresztényekével ellentétes magatartások a társadalmi normák –, miként tudjuk a keresztény értékeket úgy átadni, hogy hittanosaink vagy hallgatóink magukra kötelezőnek, normának érezzék azokat. Normává általában akkor válik egy érték, ha valaki azt tapasztalja, hogy a számára fontos közösség is magáénak, magára kötelezőnek tartja ezeket. A jól vezetett csb gyümölcseként a közösség tagjai éppen ezt tapasztalják. Pl. egy 30 fős hittancsoport tagjaira felemelően, mi több: meghatározóan hat, ha látják, hogy öt–hat fős beszélgetőcsoportjaik lényegileg azonos eredményre jutottak. Így a csb eredményei az életet irányító normákká válhatnak.
szeptember
A csoportbeszélgetés közismert formái a lelkipásztori életben A csoportos beszélgetésnek többféle célja szokott lenni: 1. hittanórákon, lelkigyakorlaton, találkozókon stb. a hallott igazságok, tanítások kiértékelése, elmélyítése. a) Az általános iskolás korúakkal való csoportbeszélgetés sajátos, az életkornak megfelelő szabályokkal rendelkezik. A gyermekek 9–10 éves kortól alkalmasak az ilyen beszélgetésre, és személyiségük, önállóságuk, kapcsolatteremtési képességük fejlesztését szolgálja, illetve hozzájárul a hittanóra élővé tételéhez (és megkönnyíti a fegyelmezést!) b) A 15 év feletti serdülők és fiatalok hittanóráinak már sokfelé természetessé vált, alapvető megtermékenyítője a csb; 2. az ismerkedés, kapcsolatteremtés vagy az élmények, tapasztalatok cseréje; lehetőség a vélemények megismerésére, kimondására, nyugodt kiértékelésére; 3. beszélgetések, tanácskozások a közösség (hittancsoport, plébánia, képviselőtestület, szülői csoport) életéről, feladatairól, megújulásáról. Viszonylag könnyű a csoportbeszélgetést helyes irányba terelni, ha annak célja csak (vagy elsődlegesen) az élmények cseréje, illetve az ismerkedés, kapcsolatteremtés. Ugyancsak könnyű lehet a csoportos beszélgetés a hittanórákon: amelyeken a csoportok feladata a tanult anyagok, vagy/és az abból fakadó életfeladatok megfogalmazása. Kritikusabb helyzetek akkor szoktak kialakulni, amikor felnőttek vagy fiatalok között véleményt kell egyeztetni, amikor (sokféle látású ember között) közös cselekvési tervet vagy látásmódot kell kialakítani. Lássunk néhány példát. 26
Amikor a csoportbeszélgetések célja a kapcsolatteremtés. Az ilyen ismerkedő, kapcsolatot mélyítő, lelki közösséget létrehozó csb-nek számos fajtája van. Lehet ez egyszerű beszélgetés, bemutatkozás. De sokféle játékos vagy bibliás formája is létezik. Példaként kiválasztunk ezek közül kettőt. Az elsőt minden eszköz nélkül és rövid idő alatt alkalmazhatjuk. A másikat ünnepélyes alkalmakkor, ha bőven áll idő rendelkezésünkre. (Tomka Ferenc nyomán)
27
szeptember
Bibliaolvasás csoportos beszélgetéssel A közös bibliaolvasás legegyszerűbb (alapvető) formája Ima – A résztvevők közös imával vagy énekkel Isten jelenlétébe helyezik magukat, kérik az ő kegyelmét és a Szentlélek világosságát egymás számára. A szöveg elolvasása – A vezető megadja a szöveg fejezet- és versszámát; megvárja, amíg ezt mindenki megtalálja. Megkéri a csoport egyik tagját, hogy (szépen, tagoltan) olvassa fel a szöveget. Ezt rövid csönd követi, amely alatt mindenki imádkozik, elmélkedik az olvasott részen. Az Ige megosztása – A résztvevők hangosan felolvasnak egy-egy szót vagy néhány szavas szövegrészt, amely különösen sokat mond számukra. Minden felolvasott rész után csend következik, s ezalatt mindenki kétszer-háromszor megismétli magában az elhangzott szavakat, hogy azok beléje ivódjanak. (Ez a csendes odafigyelés és ismételgetés igen fontos; kellő időt kell rá hagyni!) A kegyelem megosztása – A résztvevők elmondják, hogy a szentírási szakaszból miért éppen azt a szöveget, szövegrészt emelték ki, amelyet felolvastak: mi ragadta meg őket, milyen személyes megszólítást, ösztönzést kaptak az általuk kiemelt szöveg révén. Hálaadó ima – A résztvevők közös imában vagy énekkel hálát adnak a közösségben kapott kegyelmekért. Megjegyzések: A közös szentírásolvasásnak ez a legegyszerűbb és legalapvetőbb formája. Nagyon alkalmas arra, hogy bármilyen közösség (család, baráti kör, mozgalmak, szerzetesek, papi összejövetelek stb.) programjainak állandó része legyen, és a közösségben az egységet és öszszetartozást növelje, elmélyítse. A lényege, hogy a Szentírás által kapott kegyelmeket, erőt és világosságot nem tartjuk meg magunknak, hanem kölcsönösen megajándékozzuk egymást. Minden megszólalásunk vallomás is egyben, amely bátorítja, megerősíti és segíti társainkat. Fontos, hogy ne prédikáljunk a többieknek, hanem a lelkünket tárjuk fel; ami-
szeptember
kor pedig a másik megszólal, teljes odafigyeléssel és várakozó szeretettel fogadjuk azt, amivel megajándékoz bennünket. Az ajánlott létszám hat– nyolc fő (de több is, kevesebb is lehet); mindig legyen valaki, aki tapintatosan irányítja a csoportot és figyel az időre is (összesen 10–20 perc). (Dr. Tarjányi Béla írása alapján)
Lelkünk megosztása közös rajz készítése által Ez a módszer az egymáshoz közel kerülésnek, a bezárultságok, illetve kapcsolatok felszabadításának kiváló módja. Itt ismertetett formájában érettebb fiatalokkal és felnőttekkel alkalmazható, ünneplő összejöveteleken, találkozókon, lelkigyakorlatokon (bár gyermekekre alkalmazott változatai is ismertek). Bőven kell időt szánnunk rá (szinte egy teljes délutánt)... Előkészítendő: minden csoport számára egy rajzlap vagy nagyobb lap, amire rajzolhatnak, s színes zsírkréták vagy filctollak (minden gyermeknek van zsírkrétakészlete). 1. A kiscsoportokban levők feladata, hogy rajzolják le (egy lelki nap, elmélkedés vagy találkozó stb. végén), amit az előzők (vagy egy megadott téma) foglalataként legszívesebben lerajzolnának. Közben legyenek csendben: hogy ki-ki meggondolhassa, mit mond neki az adott téma, s hogyan lehetne azt ábrázolnia, majd amikor az első elkezdett rajzolni, csendben figyeljék őt, hogy megsejthessék, mit akar kifejezni az ő rajza, s hogyan tudják majd folytatni azt a gondolatot, amit az első rajzolni kezdett. Az első rajzoló úgy rajzoljon, hogy hagyjon helyet a többieknek. Őt követően egymás után rajzolnak a többiek. Bárki rajzolhat elsőnek. De ha négy-öt perc után senki nem kezdi el, akkor kezdje el a csoportvezető (a továbbiakban: csv). Általában nem kell meghatározni a rajzolás sorrendjét, de a helyzettől függően lehetséges az is, hogy a körben ülés rendje szerint egymás után rajzolnak (meghagyva a szabadságot, hogy ha valaki nem akar, akkor ne rajzoljon). Az első rajzoló kezdi a legnehezebben. Ne ijedjünk meg az esetleges várakozástól. A másodiktól kezdve egyre könnyebben és szabadabban szoktak bekapcsolódni... 2. Mikor már mindenki rajzolt, egy önként vállalkozó (vagy az első rajzoló mellett ülő) próbálja megmagyarázni, hogy szerinte mit akart ki28
Fiataloknak javasolt játék: Pegazus – avagy ki kicsoda a csapatban? – Bármilyen létszámú csoportban alkalmazható. – A csoport tagjai egyénileg szemügyre veszik Pegazus képét és a körülötte lévő leírásokat. Ki-ki eldönti, hogy a csodaparipa melyik része kit szimbolizál a csoport tagjai közül. A szereposztásokat végül összesítve a 29
szeptember
fejezni az első rajzoló rajzával. Utána mindenki elmondhatja, hogy szerinte mi az első rajz mondanivalója, s végül maga a rajzoló mondja el. A rajz általában a lélek bensejét próbálja megfogalmazni. Ezért sosem szabad felületes, gúnyos megjegyzést tenni rá! Ha a rajzolás-beszélgetés empatikus légkörben zajlik, nagy testvéri, emberi mélységekig tud jutni. Ezt követően a sorrendben következő (kiegészítő) rajzokról is mindenki elmondhatja, szerinte az mit jelent. Utoljára mindig a rajzoló szólal meg. Eközben mély beszélgetések szoktak kialakulni, amelyek során, helyes egymásra figyelés esetén, a résztvevők felfedezhetik a különböző meglátások közös nevezőjét. A csv-nek erre kell segítenie: egymás mondanivalójának – és a közöttük levő kapcsolatnak – a felfedezésére. 3. Ha van még idő, a közösen kialakult felfedezésekre építve kiegészíthetik a rajzot. Ha az egymásra figyelés eddig megvalósult, akkor ez a rész már ünneppé, együttes alkotássá válik: most már közössé vált élményük ábrázolásává. 4. A plénumon két-két személy bemutatja minden csoport rajzát, megmagyarázza annak jelképeit. (A rajzoló lap nagyságának megválasztása arányos a jelenlevők létszámával, hogy bemutatáskor mindenki láthassa.) Aki élő – személyes kapcsolatokon alapuló – csoportot akar vezetni, annak a) első feladata gyakorolni önmagát mások feltétel nélküli elfogadásában, a mások iránti szeretetnek, mások elfogadásának kifejezésében (különösen szépen ír erről Jálics Ferenc: Testvéreink hite. Eisenstadt 1979, 25–29 és 29–59). Ennek a magatartásnak kell vezetnie őt a csoportban is. Egyetlen odafigyelő ember képes egy egész csoportot megtanítani a másokra figyelésre, mások meghallgatására. b) Második feladata: megtanítani néhány embert – akikkel a csoport elindul – egymás végighallgatására, befogadására. (Arra, hogy ne nevesse ki a másikat, ne szóljon bele szavába, ne javítsa ki stb. Vö. az imént idézett csoportvezető-képző gyakorlatokkal: tanulj meg nézni, hallgatni, kérdezni.) Ha néhány személy „gyakorolja” már ezeket a „szabályokat”, a többiek könnyen megtanulják, átveszik majd ezeket.
szeptember
csoport tagjai elé tárják, akik megtárgyalják, hogy a csapatmunka mely része szorul erősítésre, illetve mely részek lehetnek szorosan lefedve. A cél, hogy a csoport egészként működjön együtt. Célok: helyzetértékelés, önértékelés, kommunikáció, meghallgatás– visszajelzés, csapatfejlesztés, alkalmazás. Eszközök: Az útmutató másolatai, az ábra másolatai, tábla vagy flip chart, íróeszközök. Idő: 45-60 perc A foglalkozás menete 1. vezessük be a gyakorlatot azzal, hogy a csoportban játszott szerepek ismert modelljét és a résztvevők hozzájárulását a csapatmunkához most egy más megközelítésben, játékosan vesszük szemügyre; 2. a valóságban is együtt dolgozók alakítsanak csoportokat; 3. végezzék el az útmutató szerint a négylépéses gyakorlatot; 4. vezessük le a közös beszélgetést, melyben minden csoport elmondhatja, mit terveznek a további csapatépítés érdekében. Megjegyzés Igen hasznos játék a csapatépítésnek azon a fokán, amikor a tagok már jól ismerik egymást, elköteleződtek a nyitás irányában is, és őszintén meg tudják osztani egymással a többiekről alkotott véleményüket, megfigyelésüket. Biztosítsuk, hogy a visszajelzés pozitív legyen abban az értelemben is, hogy egymás gyengeségeit ne fejlődésre, változásra alkalmatlan személyiségvonásoknak, hanem fejleszthető adottságoknak tekintsék. A 4. lépésnél a vezető számos alkalommal rámutathat a csoportok akciótervében a kétféle szempont – amit az egyes személyek és amit a közösség szeretne – egyeztetésének a fontosságára a munka hatékonysága érdekében. Útmutató a csoportnak Ebben a gyakorlatban az a feladat, hogy mindenki gondolja végig, ki milyen szerepet játszik a munkacsoportban, és ezt közölje is a többiekkel. Most ne azokra az elméletileg kidolgozott szerepekre gondoljon, amelyekről olvasott vagy tanult, hanem vegye szemügyre a mellékelt táltost a köré írt szervek és a hozzájuk tartozó tulajdonságok, szerepek végiggondolásával. 1. lépés Egyedül dolgozzon. Vegye sorra a csoport összes tagját, és aszerint, hogy ki milyen szerepet játszik, jelölje meg, hogy szerinte az illető melyik részét képviseli Pegazusnak. Egy-egy részhez több személy nevét is írhatja, vagy senkiét. Önmagát is vegye fel a listára! 30
1. Fej Álmodó, teli van ötlettel, meglehet, nem gyakorlatias, keményfejű vagy makacs. Irányadó.
2. Sörény Lobog, de olykor meg kell neki mutatni, mi a teendője. A csapat érdekében képes rá, hogy jólfésülten jelenjen meg.
14. Szárny A csoport energiaforrása, segít a csapatnak fölemelkedni, irányadó.
4. Fül Minden beérkező információ első észlelője. Olykor a szóbeszédet is elcsípi és továbbadja.
13. Szem Előretekint, meglátja a problémákat (néha olyankor is amikor nincsenek).
5 Agy A csapat esze, terveket készít, elemzi a helyzetet. Meglehet, nem „húz” mindig.
12. Farok Hátrafelé tekint, nem kedveli a változásokat.
9. Súly Lendületet tud adni a csapat szárnyalásának, de le is tudja lassítani. Nehéz befolyásolni vagy megváltoztatni.
31
8. Száj A csapat szószólója. Lehet, hogy túl sokat is beszél, s emiatt kisebb a befolyása a dolgokra.
7. Szív Együttérez és törődik az emberekkel. „Puhának” tűnhet.
szeptember
6. Emlékezet A tervekhez igazítja a haladást. Tárolja és előszedi az adatokat. Hasznos a számadások idején. Olykor hajthatatlan.
11. Pata A földön áll, nem álmodozik. Olykor kissé fárasztó lehet. 10. Bőr Érzékeny, gyorsan reagál a változásokra, csiklandós, de szúrós is tud lenni.
3. Hát Mindig támogatja a csapat tagjait, hogy a legjobbat tudják kihozni magukból. Olykor túlságosan is segítőkész.
2. lépés Ha mindenki elkészült, üljenek össze és a táblán (flip charton) összesítsék a szavazataikat úgy, hogy valaki felírja a 14 lehetőséget, és melléjük ki-ki bemondja a nevet, amit a „szerv” mellé rendel. 3. lépés Ha kész a leltár, mindenki vegye szemügyre a maga helyét, és mondja el, mit gondol a maga szerepéről, hogy érzi magát, milyen meglepetések érték. Kérhetik egy-egy dolog tisztázását is, de az eredeti felíráson ne változtassanak. 4. lépés Végül a csoport gondolja végig és beszélje meg, hogy milyen szerepekre nincs vállalkozó (mi hiányzik ahhoz, hogy a csoport megtáltosodjék), egyáltalán mire lenne szükség, s hogy milyen akciótervet készítenének annak érdekében, hogy a csoport hatékonyabb legyen. Ajánlott irodalom
szeptember
Lumen Gentium (zsinati dokumentum) Előd István: Egyháztan. Budapest 1991 Tomka Ferenc: A közözzégépítésről. Forrás: www.kapmegyer.hu/?q=Feri_atya_A_ Kozossegepitesrol Kereszty Rókus: Jézus Krisztus. Budapest 1995 A katolikus egyház katekizmusa. Budapest 1994. Haag, Herbert: Bibliai Lexikon. Szent István Társulat, Budapest 1989 Roderick R. Stuart: Csapatépítő játékok trénereknek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1999
32
Az egyház közösség Portik H. Kelemen
Tétel: Az egyház a Szentháromság mintájára a megkereszteltek közössége. Isten népe közösség. Tagjai nem csupán együtt zarándokolnak e földön, tekintetüket csupán Isten, a mennyei haza felé irányítva, hanem közük van egymáshoz is, szoros kapcsolatot kell ápolniuk egymással is. Máté evangéliumának végén a keresztelési parancs (Mt 28,20) értelme az eredeti szöveg szerint megdöbbentően sugallja, mi történik a keresztség alkalmával: nem csupán megkeresztelkedünk Jézus nevére, szeretetének emlékére, hanem belekeresztelkedünk Isten életébe, bekapcsolódunk a Szentháromság közösségébe. A Szentháromság személyei közötti közösség ellenben szeretetközösség: olyannyira erős közöttük a szeretet, hogy felfoghatatlan mértékben eggyé teszi őket. És ennek az isteni életnek a dinamikáját élve a keresztények között is hasonló szeretetkapcsolatoknak kell kialakulniuk, amelyek közöttük az egységet, a kommuniót munkálják. Az Apostolok cselekedeteiben több összefoglalót is találunk az első keresztények életéről (pl. 4,32-35; 2,42-47), melyek számunkra ma is az ideális közösség modelljeiként jelennek meg. (Dr. Nagy József)
33
október
Az egyház lényegéhez tartozik, hogy élő, látható szeretetközösség legyen. A közösségben valósul meg az egyház küldetése, ebben tudja betölteni lelkipásztori küldetését. A plébánia is Isten családja, testvériség, keresztény hívők közössége kell hogy legyen. Erre buzdít II. János Pál pápa a Christifidelis Laici enciklikában. A plébániáinkon sokféle közösséggel találkozunk. Vannak olyanok, amelyek már régi múltra tekintenek vissza, mint pl. a rózsafüzér társulatok, más imacsoportok. Lényeges különbségek vannak a gyermekek és felnőttek közösségei között, a spontánul, „alulról” létrejött vagy az intézményes keretek által kialakított közösségek között, illetve különbségek lehetnek a lelkipásztor hivatali tekintélye köré csoportosuló és egy világi személyi tekintély által összetartott csoportok között stb. Vannak, ame-
október
lyek spontánul, a hívek igényéből alakultak, és vannak, amelyek adott feladatok elvégzésére jöttek létre. Fontos különbséget tenni a keresztény közösség és a krisztusi közösség között. Arra kell törekednünk, hogy közösségeink krisztusi közösségek legyenek, mert ezek a maradandók, ezek tudják a rájuk bízott feladatokat megfelelően teljesíteni. A Szentírás a krisztusi közösségnek két olyan új jegyét adja meg, amelyek döntően megkülönböztetik azt az egyéb közösségektől. A krisztusi közösség Isten szeretetének, a Szentháromság életének és egységének, Jézus jelenlétének jele a világban. Jézus mondta, hogy ha közösségének tagjai egyek lesznek Istenben, akkor ebből megismeri a világ, hogy őt az Atya küldte (Jn 17,23). Az egyház, illetve a krisztusi közösség azért tud Isten jele lenni, mert jelen van benne Isten Krisztus személyében. A krisztusi közösséget szentségi valóságnak mondhatjuk, mert egy külső cselekedet – a tagok kölcsönös szeretete – által maga Krisztus jelenik meg a közösségben: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). A krisztusi közösség titka tehát az, hogy megjelenik benne Krisztus. A jézusi jelenlét tudata a keresztény közösségekben változó volt a történelem folyamán. Az ősegyházban s az atyák korában központi szerepe volt a keresztények életében ennek a meggyőződésnek. Origenész, Tertullianus, Cesareai Eusebiosz, Aranyszájú Szent János stb. ismételten írtak a keresztény közösség titkáról, erőforrásairól. A későbbi korok tudatában és teológiájában viszont olykor feledésbe ment, hogy Krisztus megjelenhet a közösségben. A II. vatikáni zsinat, amint oly sok kérdésben, ebben is visszatért a Szentíráshoz és az ősegyház tapasztalatához, és újra azok szellemében beszélt a közösségről. A zsinat fontosnak tartotta különböző rendelkezésekben foglalkozni a keresztény közösség jelentőségének témájával. Ismételten szólt arról – a Mt 18,20-at idézve –, hogy a keresztény közösség természetfeletti valóság, éltetője a benne megjelenő Krisztus (pl. Liturgia 7; Ökumenizmus 8; Szerzetesek 15; Világiak 18 stb.). Arról is ismételten beszélt, hogy az egyház termékenységének forrásai a krisztusi közösségek lehetnek (pl. Világiak 9, 10, 11, 17, 18, 30; Papok 6, 8; Missziók 15 stb.), illetve hogy az egyház éppen ilyen krisztusi-közösségi voltában lesz „az Istennel való bensőséges egyesülés jele” és az új reménység forrása az egész emberiség számára: az egyháznak, illetve a keresztény közösségnek egysége az a jel és „az az 34
35
október
erő, amit az egyház bevethet a mai emberi társadalomba” (Egyház a mai világban 42). Ezt követően szinte minden püspöki szinódus és római lelkipásztori jellegű dokumentum fontosnak tartotta ugyanezt hangsúlyozni (Vö. C.Tr., OICA stb.) A mondottak után mindenekelőtt néhány kérdésre kell válaszolnunk. Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy Jézus valóban megjelenhessen egy közösségben; hogy ezáltal a közösség jellé, megtérések elindítójává lehessen; azaz milyen feltételek mellett valósul meg a krisztusi közösség? A Szentírás arról ír, hogy Jézus jelen van a nevében összegyűltek között, és hogy egységük által a világ felismeri majd az Atyát. Ennek az ígéretnek megvalósulásáról mind az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,47; 4,33; 5,14 stb.), mind az első keresztény századok történelme tanúskodik. Mi a feltétele, hogy a valódi jézusi közösség megvalósuljon? a) Mit mond a Szentírás a krisztusi közösség feltételeiről? A jézusi alapító szavak két szempontot említenek mint a krisztusi közösség kegyelmi létrejöttének feltételét: hogy akik összejönnek, legyenek egyek Istenben („Legyenek egy bennünk” Jn 17,21) és hogy Jézus nevében jöjjenek össze (Mt 18,20). Jézus a hívek egységének ideális megvalósulását a Szentháromság egységéhez hasonlítja: „Legyenek mindnyájan egy, amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is egy mibennünk...” (Jn 17,21) – mondja. A Szentháromság belső életének titka az adás, az önmagát kiüresítő szeretet (vö. Fil 2,5k). Krisztus földi életében a szentháromságos életet élte, ennek titkára tanította az embereket és azt mondta, aki ennek megfelelően él – aki az önmagáról lemondani tudó, életét odaadni kész szeretetben él –, az Istenben él és Isten él benne (vö. Jn 14,23; Jn 4,16). Ez a szentháromságos életforma. Ez az a szeretet, amely által Isten él bennünk. Minél teljesebben él két emberben ugyanaz az egy Isten, annál tejesebben egyek Istenben, annál teljesebben valósul meg Jézus vágya: „legyenek ők egy mibennünk”. Így válhat valóra, hogy ebből az egységből a világ felismeri az Atyát. Kik jönnek össze Jézus nevében? Az egyházatyák ismételten felteszik a kérdést, mi a feltétele, hogy Jézus valóságosan jelen legyen egy közösségben. Válaszaikat összefoglalja Aranyszájú Szent János megfogalmazása: a keresztények sokszor összejönnek, de „ritkán jönnek össze Jézus nevében”. Jézus nevében összejönni azt jelenti, hogy Jézus lelkülete van bennünk, azaz úgy próbáljuk szeretni Istent és embertársainkat, ahogyan
október
Jézus szeretett. A jézusi emberszeretet alaptörvényét ő maga fogalmazta meg: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Ha ebben a szeretetben jövünk össze, Jézus ott lesz a közösségben (in: Math. Hom. 60,3. P. G. 58,587). Ebből következik, hogy a krisztusi közösség létrejöttének konkrét feltételei vannak (az életet is odaadni kész krisztusi szeretet). Nyilván ez az oka, hogy sok, keresztényekből álló közösség nem termi azokat a gyümölcsöket, amelyeket Krisztus az általa elképzelt közösségeknek megígért. b) Miért nem válik sok keresztény közösség krisztusi közösséggé? Mikor szoktunk egy közösséget „keresztény” közösségnek nevezni? – Ha tagjai – vagy legalábbis azok egy része – hisznek Istenben, Krisztusban, az egyházban, és ha a közösség létrejöttében vagy létében meghatározó szerepe van kereszténységüknek. Más szóval ha a közösség célja valamiképpen keresztény cél: „keresztény együttlét”, lelki-vallási elmélyülés, apostoli, lelkipásztori munka stb. A keresztény közösség sajátos titka viszont (túl az imént mondottakon!), hogy a közösségben megjelenhetne Krisztus és így ő maga lehetne a közösség természetfeletti céljának megvalósítója. Annak, hogy egy keresztény célokkal elinduló közösség végül is nem válik krisztusi közösséggé – nem válik jellé, a megtérések elindítójává – egy alapvető dilemma az oka: a legtöbb keresztény közösség – mint minden természetes közösség – konkrét célt tűz maga elé (pl. betegek ápolása, közös apostolkodás, közös ima stb.) és nekilendül, hogy e célt elérje. A célért való munkálkodás közben sokféle emberi eszközt felhasznál, de – ha külön nem tudatosítja – elfelejtheti, hogy a krisztusi cél nem érhető el csupán természetes eszközökkel. Minél nagyobb mértékben a konkrét cél határozza meg a közösség létét, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a közösség tagjai között a célért való munkálkodás közben előbb-utóbb véleménykülönbségek lépnek föl, feszültségek, szakadások támadnak: hiszen a célt és a célhoz vezető utat is különbözőképpen lehet elképzelni. És ha a feszültségek szeretetlenséget szülnek, a közösség – egy vallásos célon való vitatkozás közben – megszűnik szeretetközösséggé lenni, következőleg nem tud már Isten jelen lenni. Vagyis lehetséges, hogy egy vallásos közösség (vagy akár egy szerzetesrend) tagjai a legszentebb apostoli vagy keresztény célért jöttek össze, és mégsincs közöttük Jézus. Mert elfelejtették, hogy nem az általuk kitűzött 36
cél a legfontosabb, hanem a Jézus által kitűzött cél: hogy ők egy legyenek és Jézus közöttük lehessen. Az első századok keresztény közösségei vonzottak, Isten jelei voltak a világban. Hasonlóan vonzó jelek voltak az egyháztörténelem folyamán egyes szerzetesközösségek. Azért lehettek jel, mert minden feszültség ellenére mégis az volt jellemzőbb rájuk, hogy egy voltak Jézusban; mert arról lehetett megismerni őket, „hogyan szeretik egymást”; mert ahogyan az Apostolok Cselekedetei írja, tagjaiknak „egy volt szívük-lelkük” (ApCsel 4,32). A keresztény közösség titka és kérdése tehát: Jézus jelenléte. A közösségeknek le kell vonniuk ennek a valóságnak konkrét következményeit.
A krisztusi közösség újszerű szabályai
37
október
A krisztusi közösség legfőbb célja – Jézus jelenléte Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közösségükben, akkor – legyen bármilyen egyéb sajátos céljuk – fontosabb céljuk nem lehet, minthogy Krisztus közöttük legyen. Hiszen ha hisznek Krisztus valóságában, akkor vágyniuk kell jelenlétére. S akkor biztosak lehetnek, hogy minden más céljukat éppen azáltal tudják majd legtökéletesebben elérni, ha Krisztus jelen van közöttük. – Ha apostoli célt tűztek maguk elé, ha embereket akarnak elvezetni Krisztushoz, tudniuk kell, hogy a világ a közösség egysége, illetve a közösségben jelenlévő Krisztus által jut el majd Jézushoz („erről ismernek meg benneteket”). – Ha a teológiai ismeretekben vagy az imádságban akarnak elmélyülni, tudhatják, hogy ezekbe senki sem tudja úgy bevezetni őket, mint Krisztus – ha közöttük van. – Ha egyszerűen csak keresztény testvéri közösségként akarnak együtt lenni, mert krisztusi békére, szeretetre vágynak – biztosak lehetnek, hogy az igazi testvéri közösség soha nem valósulhat meg úgy, mint a közöttük megjelenő Krisztus által. A krisztusi közösség törvényei és Jézus jelenléte Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közösségükben, akkor ez a felismerés fogja meghatározni a közösség életműködését, törvényszerűségeit és szociológiai szerkezetét egyaránt.
október
A közösség belső törvényei Ajándékozó magatartás Ha a közösség elsődleges célja a lelki egység és Krisztus jelenléte – Krisztus pedig a szeretet által jelenik meg –, akkor a közösség tagjai folyton arra törekednek, hogy ne a másiktól való elvárás motiválja őket, hanem kialakuljon bennük az ajándékozás magatartása. Mert megsejtik, amit az Egyház a mai világban konstitúció is megfogalmaz –, hogy egy közösség tagjai csak akkor lehetnek egyek Istenben, és hogy „az ember csak akkor találhat teljesen magára, ha őszintén ajándékul adja önmagát” (24. pont; vö. 38. pont). A szeretet több, mint az én igazságom Ha a közösség elsődleges célja a lelki egység, akkor a közösség tagjainak törvénye nem a szubjektív igazság (az én igazságom) lesz, hanem a szeretet. Ez azt jelenti, hogy a tagok képesek lesznek arra, hogy szükség esetén – az egyetértés fenntartásának kedvéért – lemondjanak saját akaratukról, mert tudják, hogy „a szeretet több, mint az én igazságom, az egység értékesebb, mint az én okosságom”. Hiszen a szeretet és a lelki egység által maga Jézus jelenik meg a közösségben, s a közösség eredményes életének ő a legnagyobb biztosítéka. Ezért mondhatja Szent Pál a keresztény közösség tagjainak, hogy saját igazságuk védelmezése helyett az egység fenntartásának kedvéért „inkább viseljék el az igazságtalanságot, inkább tűrjék el a károsodást” (1Kor 6,7; vö. Fil 2,2; 1 Kor 1,10; Ef 4,2; Lk 6,27; Mt 26,53 stb.). A kereszt titka Ha a közösség tagjai készek arra, hogy ne maguk, hanem a mások javát keressék, ha készek arra, hogy lemondjanak mások kedvéért saját akaratukról, akkor szükségképpen találkoznak a kereszt titkával. De éppen a keresztre feszített Krisztusban találják meg erőforrásukat és életformájuk biztosítékát. Az akaratáról a halálig lemondani kész Krisztus erejében lesznek képesek arra, hogy a hétköznapok kis eseményeiben lemondjanak saját elképzeléseikről mások kedvéért – és tegyék ezt a szeretet szabadságában (Papok 15; Egyház a mai világban 38). A közösség személyessége Célja nem valamiféle anyagi cél, hanem Krisztus személye. A közösségek mindig valamilyen célra irányulnak. Ez a cél tartja össze a tago38
kat, teremti meg a kapcsolatot közöttük. A természetes közösségeket egy anyagi cél tartja össze. A közösség tagjai azért jöttek össze, mert valamilyen „anyagi” céljukat közösségben jobban el tudják érni, mint egyedül. A krisztusi közösség tagjai is közös célra irányulnak, a közös cél tartja össze őket, az teremti meg a kapcsolatot közöttük. A krisztusi közösség azonban azért lényegileg új minőségű, mert célja nem egy matéria (egy anyagi cél), hanem egy személy – Krisztus. Még az apostolkodás vagy a közös ima is lehet egy közösség számára anyagi cél. Azaz megtörténhet, hogy az együtt apostolkodók vagy imádkozók számára a társ csak az apostoli munka vagy a közös ima eszköze lesz. A közös cselekvés természetesen minden közösségben hozzájárulhat a testvéri kapcsolatok elmélyüléséhez. De a Jézus terve szerinti közösségben nem ez az elsődleges, hanem a testvéri szeretet. A krisztusi közösség alapszabálya a személyes szeretet, a másikban élő szépség, a másikban jelenlévő Krisztus felfedezése és szeretete (az „amit egynek tettetek... nekem tettétek” szellemében). A közösség tartóssága Ha egy közösség elsődleges célja egy materiális cél, akkor a célt illetően számos vitás kérdés merülhet fel, s ezek a közösség szétszakadását idézhetik elő. Ha viszont a közösség elsődleges célja Krisztus jelenléte, akkor tartóssága egyedülálló biztosítékot kapott. Hiszen így mindenkinek elsődleges célja a kölcsönös szeretet lesz. Ezáltal elhárulnak a feszültségek. A keresztény közösségekben lévő ellentétek, szakadások gyökere többnyire az, hogy a közösség tagjai nem a krisztusi közösség elsődleges céljára figyelnek, hanem egy másodlagos anyagi célra és azon különböznek össze.
Krisztus új templomai
39
október
A mai kor magányos embere közösségre vágyik. Azt a lelki biztonságot, amelyre az ember szomjazik, a krisztusi közösség adhatja meg. Korunk lelkipásztorkodásának legnagyobb feladata a krisztusi közösségek kialakítása. E közösségek célja és világméretű jelentősége nem elsősorban az akció (noha természetesen ez is következik létükből), hanem az, hogy Krisztust jelenítik meg, hogy Isten jelei a világban. Kialakításuknak alapvető feltétele tehát, hogy tagjai mindenekelőtt elmélyüljenek a krisztusi életben.
október
Az egyház a világ végéig fejlődik a kinyilatkoztatott igazságok megértésében. A történelem egyes korszakaiban új fény vetődik egy-egy isteni igazságra. Amikor a 13. század táján az egyházban új módon tudatosult Jézus valóságos jelenléte az eukarisztiában, az eukarisztia új kultusza indult meg világszerte. Új templomok, katedrálisok épültek, s a már meglévőknek is újszerű rendeltetésévé vált, hogy az eukarisztikus Krisztussal való találkozást biztosítsák. A II. vatikáni zsinat után az egyházban új módon tudatosult Jézusnak egy évszázadokon át kevésbé hangsúlyozott, de valóságos jelenléti formája: Jézus jelenléte a nevében összegyűltek közösségében (Mt 18,20). Korunk egyházának új – nem kézzel épített – templomokat kell építenie Jézus számára az egyházi közösségek által. Csak ha ezek a nem kézzel épített templomok megépülnek, akkor fognak újra megtelni ma üresedő templomaink. Hiszen Jézus nem az eukarisztiáról, hanem övéinek szeretetközösségéről ígérte, hogy a világ erről fogja felismerni az Atyát. A mai kor emberének általában előbb a krisztusi közösség templomába kell belépnie ahhoz, hogy utána beléphessen az egyház és az eukarisztia templomába.
40
Az egyház élő valóság: Krisztus misztikus teste e földön Györgypál Enikő, Takó István Tétel: Az egyház élő valóság, Krisztus misztikus teste. A fő maga Krisztus, a megkereszteltek pedig a test tagjai. Ki-ki a maga adottságaival a test egészének épülését szolgálja. A II. vatikáni zsinat Krisztus misztikus testeként is tekinti az egyházat (vö. LG 8). Benne a megkereszteltek a világ végéig velünk maradó Krisztusban élnek, aki a fő, a hívők pedig az ő testének tagjai (vö. Ef 1, 10; 1Kor 12, 27). E test élő valóság: Krisztus Lelke élteti folytonosan. A Szentlélek él, működik a testben, de egyenként a tagokban is. Imádkozik bennünk a Lélek (vö. Róm 8, 26), ápolja Istennel való kapcsolatunkat, de ugyanakkor embertársaink felé is odafordít, és adományaival segít ápolnunk velük is a kapcsolatunkat. Minden adottság, képesség, mellyel mások hasznára lehetünk, a Lélek ajándéka bennünk. A Szentlélek adományairól Szent Pál az 1Kor 12-ben közöl világos tanítást. Kijelenti, hogy nem az adományok kiválósága tesz naggyá bennünket, hiszen ezen adományok Isten ajándékai, az ő nagyságát jelzik, hanem az, ahogyan szolgáljuk egymást ezen ajándékokkal. És a következő fejezetben a mindennél magasztosabb adományra, a szeretetre irányítja figyelmünket, melynek mindig élnie, lángolnia kell bennünk Isten és embertársaink iránt. (Dr. Nagy József)
41
november
Az egyház lényegileg a Szentháromság képére alkotott és Krisztusban egy testté vált közösség. Magát a Szentháromságot is a közösség egységének és tagjai egyediségének valóságából közelíthetjük meg talán a legbiztosabban. Nemes Ödön megfogalmazza: „Világos, hogy Isten szereti a különbözőséget, hiszen minden embernek más az arca. Minden sejt más a testemben. Nem lehet mindenkit egy kaptafára alakítani. Isten azt akarja, hogy az legyek, aki vagyok. Ez az ő szemében nagyon fontos, mert másnak teremtett, mint bárki mást.” Ma, amikor sok törekvés van arra, hogy elmossák a különbözőséget (lásd: egyneműek házassága, genderelmélet elferdülései stb.), nagyon fontos meglátnunk, felfedeznünk, hogy
november
Istennek éppen a különbözőségünkkel van terve, lásd 1Kor 12,12–30. A Szentháromságon belül az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem zárkózik be önmagába, hanem nyitott a másik előtt, nem birtokolja önmagát, hanem fenntartások nélküli ajándék a másik számára, akkor létezik, mert akkor szeretet. A keresztség által beépülünk a misztikus testbe és ott „sokszoros hatással vagyunk összekötve...” (Spe salvi 48), ahol egymásra épülve, szeretetünk legjavát adva tükrözzük Krisztust és adjuk a világnak. Ebben a hónapban megtanulhatunk elmélyülni a szentháromságos életben, ennek példájára élni mindennapjainkat testvéreink szolgálatában és egy testté épülve Krisztusban. Ugyanakkor próbáljuk meg felismerni értékeinket és legyünk ajándék a mellettünk lévők és a közösség számára. „A közösségi szellem mindenekelőtt azt jelenti, hogy szívünk pillantását a bennünk lakó Szentháromság misztériumára szegezzük, akinek fényét fel kell ismernünk a mellettünk élő testvérek arcán is. A közösségi szellem azt jelenti, hogy a misztikus test mélységes egységének megfelelően figyelünk hittestvéreinkre, úgy tekintünk rájuk, mint közülünk valókra, megosztjuk velük örömeiket és szenvedéseiket, kitaláljuk vágyaikat és válaszolunk szükségleteikre, igaz és mély barátságot kínálunk nekik. A közösségi szellem azt a képességet is jelenti, hogy meglátjuk a másikban a jót, hogy úgy fogadjuk és értékeljük azt, mint Isten ajándékát: mint számomra való ajándékot is, nem pusztán annak a testvérnek az ajándékát, aki közvetlenül kapta. A közösségi szellem végül azt jelenti, hogy megadjuk a testvérnek az őt megillető helyet, hogy hordozzuk egymás terhét (Gal 6,2) és elutasítjuk azokat az önző kísértéseket, melyek folyamatosan fenyegetnek bennünket, s amelyek versengést, karrierizmust, gyanakvást és irigységet szülnek.” (NMI 43) „...Világosan kell látnunk, hogy egy ember sem önmagába zárt, magányos egyed. Kapcsolatban vagyunk egymással és sokszoros hatással vagyunk összekötve. Senki sem él egyedül. Senki nem vétkezik egyedül. Senki sem üdvözül egyedül. Az én életembe állandóan beleszövődik a mások élete: abba, amit gondolok, mondok, teszek, művelek. És megfordítva, az én életem is beleszövődik a másokéba: rosszba és jóba egyaránt...” (Spe salvi 48). Ezen valóságok olykor nagyon ideálisnak tűnhetnek, ha felszínesen közelítünk hozzájuk. Az előrelépéshez fontos mélyebbre menni az önismeret útján és a kapcsolataink megértésében, hogy felfedezhessük azt a mély vágyunkat, amely a szentháromságos Istenre mutat. Ezáltal válhatunk az ószövetségi értelmezés szerint Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberekből az újszövetségi Isten gyermekeivé és egymásnak testvéreivé, vagyis alkalmasakká a kommunióra. 42
43
november
Az alábbi programjavaslat megvalósítható hétről hétre több lépésben vagy akár egy hétvégés találkozón. Az alkalom alapgondolatai: • identitás/„Csak tudnám, ki vagyok!” – Isten akaratának és az én akaratomnak a találkozása. Bár sokszor nem ismerjük, mit akarunk, a személyes imában vágyaink alapján ki tudjuk következtetni. (Vágyaink ismerete és azok fontossága!) • Folyamatos alakulásban van identitásom: a kihívások, krízisek mindig segítenek újragondolni, értékelni viszonyulásainkat az életünkben. • Életünket/küldetésünket nem az uniformizmus, hanem a különbözőség határozza meg, amely fontos eleme lehet a találkozásainknak Istennel, egymással, önmagunkkal. A különbözőség lehetőség a kommunió formálására. • Merjünk ajándék lenni egymás számára. Mint ahogyan egy virágoskertben is általában többféle virág van, úgy mi is különbözőek vagyunk. Ezek a virágok nem egyforma méretűek, színűek, nem egy időben virágoznak, de általuk és velük együtt szép a kert. Az egyetemi pasztorációban az állandó változás, az emberek cserélődése – befogadni és elengedni azt, aki jön vagy megy. (Ugyanígy talán a plébániákon is generációk váltják egymást. Ezt megérzi a közösség és a jelenség komolyabb odafigyelésre indít.) Ajánlott szentírási rész: 1Kor 12,12–30. I: Az első mozzanat (beszélgetés, bibliaolvasás) Identitásunk megerősítése. Belegyökerezés a szentháromságos alapokba és szembenézés saját magunkkal. Ki vagyok én? A Szentháromság képére teremtett személy, akár egy munkalappal – istengyermekség Jn 1,19–28, pl. erre a célra megfelelnek a I/1, II/1 munkalapok a következő segédanyagból: Fogassy Judit SDSH (szerk.), Felkészítés a bérmálkozásra I. év segédanyag és munkafüzet. SzIT 2002. II: Mit szeretek? Miben érzem otthon magamat? Feladatok, tevékenységek. Vágyak. (személyes ima) Vezetett examen Helyezzük Isten jelenlétébe magunkat. Kérjük tőle, hogy minél jobban megértsük az ő igazságait és ránk vonatkozó akaratát. Tudatosítsuk jelenlétünket: testérzékeléssel vagy a légzésünkre való figyeléssel. Kegyelemkérés: egy konkrét kegyelmet kérek Istentől. Azt mindenképpen kérem, hogy ő vezessen az imában. Ne én legyek az, aki a saját akarata szerint vezeti ezt az imát, hanem engedjem, hogy a jó Isten vezessen ebben.
Visszatekintek az elmúlt napra, hétre vagy az elmúlt időszakra. Azokat az ajándékokat (karizmákat, talentumokat) veszem számba, amelyeket a jó Isten készített számomra. – Mihez van tehetségem? Miben vagyok jó? Mikor mondta nekem utoljára valaki, hogy jó vagyok valamiben? – Mit tudok órák hosszát csinálni anélkül, hogy megunnám? – Mit csinálok akkor, amikor álmodozom? Mit csinálok akkor, amikor megfeledkezem az időről? Volt ilyen egyáltalán az elmúlt időben? – Mi okoz nekem szerfölött örömet? – Hol van a jó Isten ebben az örömben? – Mit üzen ő ezen ajándékai által? Mire hív meg engem? Előretekintek: hogyan látom a következő napomat, hetemet, a jövőmet? Milyen hívást érzek most a szívemben? Milyen kegyelemre lenne szükségem ehhez? Kérem ezt a kegyelmet. Hálát adok nemcsak az ajándékokért, hanem azért is, ami világos lett számomra, amiben megerősödtem az imában. Bocsánatot kérek, ha szükségét érzem. Röviden elbeszélgetek a jó Istennel. Jegyezzük fel mindazt, ami fontos a számunkra: új felismerések, elhívások, elhatározások. Ajánlott irodalom
november
Tamás Barna: Examen. A szerető figyelem imája; Nemes Ödön SJ: Ima és élet, Kecskemét 2002; Benrd Hagenkord: fiatalok@isten, SZIT Budapest 2008.
III. Beszélgessünk a következő néhány kérdés alapján (beszélgetés, bibliaolvasás, puzzle-játék): 1. Mitől élő vagy éppen nem a mi közösségünk? 2. Mit jelent az, hogy él? Mitől lehetne élő? 3. Kik az egyház tagjai? Tisztázni az egyházképet. Szerepek az 1Kor 12,12–30 + 1Kor 13 alapján. Olvassuk el együtt a megadott részeket, hogy annak alapján legyen rálátásunk a szerepekre. (Tetszés szerint szánhatunk külön időt a rész elemzésére is, ehhez érdemes segédanyagot kérni a KMB-től.) Nézzük meg közösen, milyen szerepek, feladatok vannak a saját közösségünkben, családunkban... Készítsünk egy listát ezekről. 44
45
november
Javaslatok a szerepekre: • dicsőítés, ima • szervezők • csoportvezetők • mag, vizionárius • adminisztráció • karbantartók, kellékesek, műszaki csoport • liturgikus felelősök • karitatív • kreatív • kulturális–misszió • kapcsolattartás • nem tudom (hivatástisztázás vagy éppen hivatásgondozás!) Az elhangzó, felismert szerepeket néhány nagyobb kategóriába csoportosítjuk. Minden csoportnak adunk egy jól meghatározott puzzle darabot, erre javaslatokat találunk alább (erre számos variáció létezhet, mi itt csak egyet hozunk.) Szerepek csoportosítása szempontok szerint: 1. alap: imacsoportok tagjai/az Úr 2. tartófalak: más csoportok tagjai, kapcsolattartó személyek, liturgikus felelősök... 3. ablak: kulturális–misszió, adminisztráció... 4. ajtó: karitatív... 5. tető: az Úr 6. torony: magcsoport/víziókeresők, pap Kellékek: puzzle darabok, pl. templomot vagy emberi testet ábrázoló darabok Csoportmunka Mindenki választ egy szerepet a fentiek közül vagy azok közül, amelyeket összeírtak azzal összhangban, amit ki-ki felismert, amiben szívesen tevékenykedik/tevékenykedne. Akik hasonló szerepeket (a csoportosítás alapján egy csoportba kerülőt) választottak, egy csoportba fognak kerülni és kapnak egy puzzle darabot, amelynek a hátára felírhatják az általuk képviselt kategória sajátosságait. (A puzzle darabkái pl. egy templom képét alkotják összerakva.) Érdemes megosztani itt: Miért választották ezt a csoportot, puzzle-t? Milyen közös feladatot látnak? Hogyan tudnának együttműködni egy-
november
más között és azokkal, akik más szerepet képviselnek? Mit tudnának tenni a közösségért? Fontos figyelni arra, hogy szerepük ne csak szolgálat legyen, amibe belefáradnak, hanem valamilyen kapcsolódás is a közösségbe ezáltal! (De ha a fenti feladat túl bonyolult és nehéz megvalósítani, akkor ugyanezt pizzasütéssel is meg lehet oldani. Szükséges hozzá: hely, ahol elkészíthető. Recept. Mindenkinek megmondjuk, hogy egy valamit hozzon magával a hozzávalók közül, nem árt pontosan meghatározni, ki mit hoz. Közösen készítjük el. Együtt beszéljük meg, mit hogyan teszünk rá. Megoldandó feladat, hogyan helyezzük el a hozzávalókat a tésztán. Mitől lesz finom, ízletes? Attól, hogy jól meghatározott helyre csak egy dolgot teszünk, vagy ha minden vegyesen kerül rá? Ennek alapján beszélhetünk arról, hogy attól lesz igazán jó egy közösség, ha mindenki beleteszi a saját „színét, ízét”.) IV. Következő mozzanat: (puzzle-játék befejezése) Összerakni a puzzle-t! A beszélgetés után nagy kört alkotunk. 1. Letenni egymás mellé a csoportok darabkáit (nem összerakva). 2. Ránézni arra, mi az, amink van, az én adottságom gazdagíthatja a másikat és a másik engem. Megnézni, hogyan épülhetünk eggyé. Egymást kiegészíthetjük, és valami szép épülhet. 3. Felépíteni és elmondani az illető csoport jelentőségét, vigyázva arra, hogy kiemeljük: mindenik egyformán fontos! 4. Egy darab hiányzik a puzzle-ból! Ezt akkor fogják észrevenni, ha öszszerakták a rendelkezésükre álló részeket! Az Úr az! A közösség több, mint a tagjainak összessége. A keresztény közösség mindig krisztusi közösség! 5. Szemléletesen lehet akár tovább folytatni: pl. kiveszünk egy másik darabot, ezzel érzékeltetve, hogy az egyik tag hiányát megérzi az egész közösség. Ez utalhat arra, hogy elköltözik valaki vagy megszakítja a kapcsolatot a közösséggel, vagy éppen meghalt. Tudatosan rá kell nézni a hiányra. Idővel kicseréljük egy másik ugyanolyan szerepű puzzle darabbal (amely más árnyalatúra van festve), akkor az egész közösség identitásán/arculatán alakít, mert hozza a saját „színét”. A szerep pótolható, a személy nem. V. Az alkalom záró momentuma Ima a hivatásokért, szolgálatokért, akár az eukarisztikus Jézus jelenlétében. (Igény szerint alakítható!) 46
Javasolt játék/Helyzetjátékok Közösségünk (legyen ez a szójáték a címe) (létszám szerint 5–20 perc, akárhány embernek, bármilyen korosztálynak) Egy ember feláll a terem közepébe, felemeli mindkét kezét vállmagasságba, mindkettőhöz mond egy tulajdonságot magáról: például bal kezéhez lusta, jobb kezéhez kíváncsi. Ekkor a jelenlévők közül valaki, aki lustának tartja magát, odamegy, megfogja az első játékos bal kezét, s megismétli: „én lusta vagyok (saját jobb kezét rázva) és… szórakozott (erre felemeli a bal kezét)”. Ugyanígy csatlakozik valaki az első játékos jobb kezéhez is. A cél, hogy mindenki csatlakozzék az elindított lánchoz. A legvégére maradt játékos zárja majd a láncot körré, az utolsó két láncszem (jobb és bal szélső) ezért olyan tulajdonságot kell mondjon magáról, amivel az utolsó játékos azonosulni tud és így valóban zárhatja a kört. A játék végén minden egymás mellett álló embert egy közös tulajdonság fog szimbolikusan összekötni. Egy tulajdonság nem szerepelhet kétszer. A kör végén meg lehet ismételni a felsoroltakat. A kezeket fogni kell végig, ez jó kapcsolatépítő is, főleg ismeretlenek körében. A kézfogást helyzet szerint átkarolásra is lehet cserélni, a tulajdonságokat lehet kategóriára osztani (csak lelki, csak iskolához kötődő dolgok…), tetszés szerint. • Hasonlóságainknál fogva kapcsolódunk egymáshoz, de nem vagyunk teljesen egyformák. Ajánlott irodalom
47
november
Jean Vanier, A közösség. A megbocsájtás és az ünnep helye. Vigilia kiadó, Budapest 1995. Tomka Ferenc, Lelkipásztori Teológia és az új evangelizáció. SzIT, Budapest 2006, 2008. Fogassy Judit SDSH (szerk.), Felkészítés a bérmálkozásra I-II. év segédanyag és munkafüzet. SzIT, Budapest 2002. XII. Piusz pápa, Mystici Corporis Christi, 1943 A II. vatikáni zsinat Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúciója az egyházról
Melléklet Istennek nincs másik keze, csak a tiéd Isten csak hitet adhat; te viszont tanúskodhatsz. Isten csak reményt adhat; te viszont testvéredbe bizalmat önthetsz. Isten csak szeretetet adhat; te viszont elültetheted az egyesülés gondolatát. Isten csak erőt adhat; te viszont támasza lehetsz annak, aki bizonytalan. Isten csak az út; te viszont megmutathatod másoknak. Isten csak a fény; te viszont mindenki szemében felvillanthatod. Isten csak az élet; te viszont felkeltheted másokban az élni akarást. Isten csak azt tudja cselekedni, ami lehetetlennek tűnik; te viszont megteheted a lehetségest. Isten elegendő önmagának; de rád is számít. (Brazil ének)
november
Szent Ferenc imája Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeretetet hozzak oda, ahol gyűlölet van, hogy a megbocsátás szellemét hozzam oda, ahol széthúzás van, hogy harmóniát hozzak oda, ahol hamisság van, hogy hitet hozzak oda, ahol kételyek vannak, hogy örömöt hozzak oda, ahol szomorúság lakik. Uram, add meg nekem, hogy én vigasztalhassak ahelyett, hogy engem vigasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. 48
Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Mennyit érek?
49
november
Gyakran tapasztalunk kimondott vagy csak éreztetett értékítéleteket magunkról és másokról: ez csak egy nő, csak egy férfi, csak egy beteg, csak egy nyugdíjas, csak egy szakmunkás, csak egy értelmiségi, csak egy háztartásbeli, és folytathatnánk a sort. Sok embert tesz keserűvé és bénít meg a tudat, hogy ő csak egy – ez vagy az. Gyakran nem merjük a saját véleményünket és egyéniségünket vállalni, mert úgy érezzük, kevesek, kicsik és értéktelenek vagyunk, aztán a felvett álarc magabiztossága mögül riadtan kukucskál az igazi lényünk, a sérülékeny ember. Egy amerikai vers, mellyel először megzenésítve találkoztam, a napokban újra a kezembe került. A történet egy árverésen játszódik, ahol a többi tárgy között egy öreg hegedű is „kalapács alá” kerül. Az emberek nem nagyon igyekeznek megszerezni, elképesztően nehezen jutnak el 1–2–3 dollárig is. Ütött-kopott hangszer, ugyan mire lesz ez még jó, mert dísznek már aligha! Aztán, mielőtt a végső árban megállapodnának, a leghátsó sorból egy ismert idős hegedűművész emelkedik fel, a dobogóra lép, kezébe veszi az öreg hegedűt, felhangolja, és játszani kezd rajta. Csodálatosan lágy és finom hangon szólalnak meg a húrok, zengő futamok, tisztán csengő, szépséges dallamok töltik be a termet. A mester kezében azzá lesz a hegedű, aminek szánták. Az árverező most már büszkén mutatja fel újra a hegedűt, és a licitálás még egyszer elkezdődik. Ám az öreg hegedű értéke ezúttal egészen másképp fest: a kikiáltási ára ezer dollár, és az égig szökik, mert megmutatkozott, valóban mennyit is ér. És mi mennyit érünk? Elfogadhatjuk a közönyös tömeg árajánlatát, lehetünk csak egy. De ne feledd el, testvérem, van más lehetőségünk is: mert Isten Fia, Jézus egyszer olyan értékesnek talált minket, hogy az életével fizetett érted és értem. Nem csekély ár! Ő ennyire tartott bennünket. És így, az ő keze érintésével mi is azzá lehetünk, aminek igazán szántak bennünket. Ne érjük be kevesebbel! (Füller Tímea: Jelenlét)
Kincs vagyok Istenem, csodálatosnak teremtettél engem, egyszerinek, megismételhetetlennek. Kincs vagyok, értékes és helyettesíthetetlen, Mert a te képmásod vagyok. Istenem, az élet egy új lehetősége vagyok, egy kincs teremtésed remekművéből. Világodnak szebbé és szeretetreméltóbbá kell lennie általam. Istenem, titok vagyok, szereteted és bölcsességed gondolata, Szavakkal kimondhatatlan, leírhatatlan kincs. Valamit rejtek titkodból, a világ értelméből. Uram, csodálatosnak teremtettél, utalásként egy új világra, amely világos és világító, jó és szent, kincsként, amely rád utal, szereteted gazdagságára, a benned való élet, öröm, boldogság teljességére.
november
(Heriburg Laarmann) Szeretni annyit jelent, mint igazán érdeklődni valaki iránt, figyelemmel fordulni felé. Tisztelni úgy, amilyen: sebeivel, sötétségeivel, szegénységeivel, de képességeivel, rejtett adományaival is. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni: „Te nem vagy elveszett ember, tudsz növekedni, szép dolgokat tenni! Én bízom benned.” (Jean Vanier – Bárka közösség)
50
Család az egyház közösségében Kertész Tibor és Mária
Tétel: A család az élő egyház szervezetének alapsejtje. Benne „miniatűr”-ben megvalósul a misztérium-kommunió-misszió dinamikája. Amint az emberi szervezet alapegysége a sejt, úgy Krisztus testének alapegységeként a keresztény család tekinthető. A Familiaris consortio kezdetű pápai enciklika kijelenti: „A szeretetből alapított és élő család személyek közössége: a házasságra lépett férfi és nő, a szülők és gyermekek, valamint a rokonok közössége. Elsődleges feladata, hogy igazi közösségben éljen, és szüntelenül törekedjék arra, hogy e személyek őszinte közössége gyarapodjék” (FC 18). Ahhoz, hogy a keresztény család küldetését teljesíthesse, tagjainak külön-külön, de együtt is Krisztus szeretetének misztériumából kell táplálkozniuk. Ebből a szeretetből merítenek erőt ahhoz, hogy mindig újra tudjanak kezdeni, és folytonosan növekedjenek az egymás iránti szeretetben. Ily módon hiteles közösségi kapcsolatok alakulnak ki közöttük, amelyek egyszerre természetesek és természetfölöttiek. Igazi sejtként, közösségként így aztán a családok építő jelleggel vannak jelen (misszionálnak) a nagy keresztény közösségben, és egyben a társadalomban is. (Dr. Nagy József)
Házaspárok estéje Ezt az együttlétet legalább két-három óra hosszúságúra kell tervezni. Erre az estére a házaspárok próbáljanak csak magukban maradni (kérjék meg a nagyszülőket, ismerősöket, keresztszülőtársakat stb., hogy vigyáz51
december
A család tagjainak mindegyike Krisztussal való kapcsolatának misztériumából él. Szeretettel szolgálják egymást, így hiteles közösségi kapcsolatok alakulnak ki közöttük, amelyek egyszerre természetesek és természetfölöttiek. Igazi sejtként, közösségként aztán a családok építő jelleggel vannak jelen (misszionálnak) az egész közösség számára.
zanak a gyermekekre), ők meg tudatosan készüljenek arra, hogy ezen az estén ajándék legyenek egymás számára. Kezdhetik az estét közös imával (pl. egy égő gyertya mellett), amelyben hálát adnak házastársukért és mindazért, amivel Isten megajándékozta, gazdagította életüket házastársuk által.
december
Mennyei Atyám, aki intézője vagy az emberi sorsoknak, hálát adok neked hitvestársamért. Azért vezettél egymáshoz, hogy egymásnak erőssége és támasza legyünk, hogy küzdelmeinkben és bánatainkban, fájdalmainkban segítő és vigasztaló társakként álljunk egymás mellett. Színed előtt most őszintén megkérdezem magamtól: megtettem-e a magamét, hogy házasságunk a te akaratodnak megfelelő közösség legyen? S ha megszégyenülve kell is belátnom, hogy sokban másként cselekedhettem volna, mégis merem remélni, hogy kegyességed az ő lelkének javára fordítja azt is, amiben én bűneimmel s szeretetlenségemmel kárt tettem. Ugyanezt kérem tőled a magam számára is. Te kötöttél bennünket egymáshoz áldó kezeddel, add kegyelmedet, hogy szeretettel gondoljunk egymásra, hálával minden szépért és jóért, amelyben egymás által részünk volt, és türelemmel, megbocsátással, nagylelkűen viseljük el azt, amiben egymásnak nehézséget jelentünk. Add, hogy mindig és mindenekfelett terád gondoljunk; hogy soha el ne feledjük: egyedül az irántad való szeretet fog bennünket megtartani az egymás iránt való szeretetben, tiszteletben és megelégedésben úgy, hogy az éveket és napokat kevésnek lássuk szeretetünk nagysága mellett (vö.Ter 29) Add, hogy egymás által jobbakká lehessünk, egymásnak testi-lelki haladását szolgáljuk, gyermekeinknek és a társadalomnak példái és hasznos szolgái legyünk, hogy se kísértés, se baj, se betegség el ne válasszon bennünket. Ámen. Ezt követően beszélgetésre kerülhet sor, amely könnyebben indul, ha van egy konkrét témája: pl. „Hogy érzem magam, ha a kettőnk közötti egységre, szeretetkapcsolatra gondolok? Mit tehetek annak érdekében, hogy szeretetünk még inkább kiteljesedjék Isten akarata szerint?” Jó, ha a házaspárok leírják a kérdésekre a választ, majd egymás válaszának elolvasása után beszélgetnek. Ha valami nem világos társuk válaszából, tisztázó kérdéseket tehetnek fel egymásnak. Az estét közös vacsorával, zenehallgatással, filmnézéssel zárhatják. 52
Családnap Megrendezhetjük tetszés szerint délelőtt vagy délután, otthon vagy kint a természetben. Szervezhető egyetlen család, de akár több család számára is. Ha több család van együtt, arra kell odafigyelni, hogy a családok egy helyen vannak ugyan, de a kezdést, illetve a zárást, valamint a közös játékokat leszámítva egymástól függetlenül „tevékenykednek”. Több programpontot foglalhat magába, az egyes témakörök között tarthatunk kis szünetet, amit közös játékkal, szórakozással, sétával tölthetünk ki. Az első programpont a következő lehet: „Itt vagyunk!” Férj: Közülünk mindenkinek vannak igényei. Ezen igények közül legtöbb a családban elégül ki. Ilyen igények pl.: akarom, hogy szeressenek, meghallgassanak, engedjenek szóhoz jutni stb. Nagyon fontos igényünk, hogy a családba tartozzunk, érezhessük, hogy elfogad minket a család. Sokszor ugyanazok az igényeink, de másképp igyekszünk megvalósítani: az egyikünk szereti, ha ránézünk és úgy hallgatjuk meg, a másik viszont igényli, hogy megfogjuk a kezét, amikor rá figyelünk. Az egyiknek jól esik, hogy megsimogatjuk, a másiknak elég, ha megmondjuk neki, hogy szeretjük őt. Nagyon fontos, hogy egymás igényeit minél jobban felismerjük és úgy válaszoljuk meg, ahogy az neki legjobban megfelel. Ezzel növekszik családi körünk melege, közelebb kerülünk egymáshoz, mindannyian boldogabbak leszünk.
Ilyen feljegyzések születhetnek: „Apu: esténként lehetőséget kell neki adni arra, hogy munka után egy rövid időre csendben maradjon.” „Anyu: többször meg kell dicsérni.” „Júlia: többször kell vele játszani.” „Én: jó lenne, ha lefekvés előtt anyu megpuszilna és betakarna.” 53
december
Feleség: Mindenki gondoljon arra, milyen igényei vannak családunk tagjainak éppen most. Azaz mire van szüksége minden egyes személynek. Írjuk fel a papírra az illető nevét, és alá az igényét! Ne felejtsük ki önmagunkat sem!
A család megbeszéli a feljegyzett igényeket. Valamennyi családtag felolvassa, szerinte mik a családtagok igényei. Közösen megvizsgálják, hogy élethűek-e a meglátások. Azt is átgondolják, miként válaszolhatnának helyesen ezekre az igényekre. Ezután a család egészen aprólékosan megbeszéli a válaszokat az egyes személyek igényeire. Egy rövid szünet következik (pl. egy közös játék). A következő napirendi pont: „A jóság kiáradása” Feleség: Családunk lelke a jóság. Ezt ünnepelnünk kell és meg kell osztanunk egymással. A jóság másképp jelentkezik családunk egyes tagjaiban, mert mindenkiben van valami különleges adomány, Isten különös ajándéka. Egyikünk különösen kedves, másikunk rendkívül szorgalmas stb. Ma megpróbáljuk megállapítani és méltányolni minden családtag sajátságos jóságát, amivel szebbé teszi családi életünket.
december
Az a családtag, akiről beszélnek, átmegy egy másik szobába, addig a többiek megállapítják, miben áll az ő különös jósága (pl. türelmes, megértő, megbocsátó...) Megbeszélik azt is, mivel jutalmazhatnák meg, milyen kitüntetést készíthetnek neki (pl. édesanyának rajz: szíven korona, a koronában felirat: szeretet királynője). Elkészítik a jutalmakat, majd következik a díjak átadása egy-egy buzdító mondat kíséretében: pl. „Imádkozom érted, hogy mindig kedves leány maradj!” Ezután ismét kikapcsolódás következik. Az utolsó témapont e családnap folyamán: „Béküljünk ki!” Az asztalra kerülhet egy fém szemeteskanna, melléje négy doboz gyufa. Majd az édesanya bevezeti a programot. Táplálékra szükségünk van, de nem eszünk meg mindent. Eldobjuk a szemeteskannába a burgonya héját, a csirke belsőségeit stb. Ezenkívül vannak veszélyes dolgok, mint pl. a mérgező gomba. Ezeket nem esszük meg, mert megbetegednénk, nem éreznénk jól magunkat. Bizony, sokszor történik családunkban is valami, ami megmérgezi otthonunk légkörét és egyikünk-másikunk nem érzi jól magát a családban. Miért? Mert megbántotta őt valaki. Most mindenki vesz egy darab papírt és ceruzát, 54
és felírja, hogy ki és mivel bántotta meg, mi fáj neki. Egyszóval mindent, ami miatt nem érzi jól magát otthon. Mindenki leírja fájdalmait, s miután mindannyian elkészültek, ki-ki felolvassa jegyzékét, majd közös imára és kiengesztelődésre kerül sor. Urunk és Istenünk! Te megparancsoltad, hogy szeressük egymást. Mi akarjuk is, de néha nem sikerül. Megbántjuk és megszomorítjuk a másikat. Bocsáss meg nekünk, és segíts, hogy szívből megbocsássunk mindenkinek, aki megbántott! Gyógyítsd meg sebeinket, és add, hogy megújuljon egységünk és szeretetünk irántad és egymás iránt. Ámen. Megbocsátotok-e egymásnak Jézus Krisztus nevében? Szívből megbocsátunk! Ekkor mindenki bedobja a szemeteskannába a sérelmeit tartalmazó papírt. Majd négy égő gyufaszállal lobbantják lángra a négy papírszeletet. Végül a kiengesztelődés és a megbocsátás valamilyen jelét adják egymás számára: kezet fognak, megpuszilják egymást. Körbeállva, kezüket összefogva elmondják együtt a Miatyánkot.
Közösségi est családos közösségek számára Az együttlét helyszíne: családi otthon vagy a plébánia Az együttlét résztvevői: 5-6 család (egy közösségbe tartozó családok) Az együttlét mottója: Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében! (Ef 4,3) Az alkalmat imával indítjuk. Ének: Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk…
Rövid felvezető következik a mottó alapján. Néhány vezérgondolat a téma kifejtéséhez: – a Szentháromság mint a tökéletes szeretetegység példa számunkra abban, miként éljünk közösségben egymással; 55
december
Urunk! Küldd le ránk Szentlelkedet, hogy ezen az estén általa legyünk egyek tebenned. Nyisd meg szívünket, hogy meghalljuk sugallataidat, s engedelmeskedjünk szavadnak! Gyújtsd szívünkbe szereteted lángját, hogy készek legyünk egymás befogadására! Taníts minket úgy szeretni, ahogy te szerettél minket! Ámen.
– a lelki egység megtartása érdekében érdemes odafigyelni a következő dolgokra: – mindannyiunknak saját adottságaink, gondolataink, egyéniségünk alapján kell építenünk az egységet; – egymás másságának elfogadása, egymás befogadása, a mienktől szögesen eltérő vélemények, az emberi másság tiszteletbe tartása, hisz ha nem tanuljuk meg elfogadni egymást, nem jöhet létre igazi kommunió; – meghalni önmagamnak, saját elképzeléseimnek, önzésemnek, mert élet csak halálból születik: „Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12–13); – gyakorolni a szeretet cselekedeteit, hisz csak a látható kommunió, a látható szeretetközösség tud jel lenni a világ számára: „Arról ismerjenek meg titeket, hogy szeretitek egymást.” (Jn 13,35); – mindez „csak az Istennel való bensőséges egység által lehetséges” (XVI. Benedek pápa DCE 18), tehát erre mindannyiunknak mindenek felett és mindenek előtt törekednünk kell; – a szétszakadt egység helyreállítása, a kommunikáció, a kiengesztelődés fontossága: bocsánatot kérni és megbocsátani szívből, őszintén.
december
Egyéni megfontolás, majd páros beszélgetés következik kérdések alapján (lehet választani a kérdések közül, csak az utolsó „kötelező”, a többit otthoni megfontolásra ajánljuk). Kérdések egyéni megfontolásra, páros beszélgetésre – Hogy érzitek magatokat, ha a köztetek levő szeretetegységre gondoltok? – Melyek azok az erények, amelyek a családi szeretet elmélyítését szolgálják? – Melyek az egység gátjai életetekben? – Melyek azok az erőforrások, amelyek segítenek benneteket abban, hogy a köztetek levő egység fennmaradjon, illetve helyreálljon? – Mit tehettek annak érdekében, hogy családos közösségetek igazi krisztusi közösség legyen? Megosztás következik nagy körben az utolsó kérdés alapján. Ezt követően rövid csendben mindenki számba veszi, mivel vétett az egység ellen, miért és kitől kell bocsánatot kérnie. Megtörténik a kiengesztelődés, majd az együttlét imával zárul. 56
Hálát adunk neked, Urunk, a mai estéért. Hálát adunk kegyelmeidért, amelyekkel megajándékoztál bennünket. Köszönjük az őszinteséget, a nyitottságot és mindazt, amit megoszthattunk egymással. Köszönjük, hogy ez az este közelebb vitt bennünket hozzád és egymáshoz, s általa többek lehetünk. Legyen áldott érte a te szent neved most és örökkön örökké. Ámen.” Befejezésül meg lehet hallgatni Csiszér László: Egy a test, egy a Lélek… kezdetű dalát.
december
57
Családias egyház: a plébánia mint a közösségek közössége Portik H. Kelemen
január
Tétel: Az egyház, ha igazán élő, akkor családias egyház. Tagjainak nem csupán egyénileg, de közösségileg is krisztusi kapcsolatokat kell ápolniuk egymással. Az egyháznak nem csupán a tagok, hanem azok közösségeinek közösségévé is kell válnia. Krisztus misztikus teste élő valóságként szerves egészet alkot. Benne minden alkotóelemnek – kezdve az egyes „sejtektől” egészen a kisebb vagy nagyobb „szervekig” – „össze kell dolgoznia” a test egészével. Minden tagnak minden szinten az egységet kell építenie. Így alakulhatnak ki a Lélek erejéből Krisztus testében a különféle szolgálatok, csoportosulások stb. Istennek hála, főegyházmegyénkben is különféle egyesületek, társulások, mozgalmak, lelkiségek, szerzetesi közösségek virágoznak egyre bőségesebben. Kiépülésük közben mindegyikük járja a fejlődés, az éretté válás útját. Eközben nem csupán belsőleg kell fejlődniük, kinek-kinek a maga közösségében, hanem egymással való kapcsolataiknak is krisztusi módon kell alakulniuk. Egymás szolgálatára kell lenniük, kölcsönösen segíteniük kell egymást. Az egyes egyházközségeknek, főesperességeknek, de a főegyházmegyének is egy nagy családdá, a közösségek közösségévé kell válnia. Ennek a fejlődésnek a mozgatója, lelkülete nem lehet más, mint maga a krisztusi szeretet. A főparancs alkalmazható a következő formában is: szeresd (szolgáld) a másik egyesületét (stb…) úgy, mint a sajátodat. (Dr. Nagy József)
A plébánia a lelkipásztori és evangelizációs munka elsődleges helye, az a hely, ahol a lelkipásztornak és a világi munkatársnak be kell töltenie feladatát, ahol meg kell találni a lelkipásztorkodás, illetve „az új evangelizáció” útjait. A Chrisifidelis Laici, a plébániáról legilletékesebben szóló egyházi dokumentum ezt az irányt adja a plébániai munkát tekintve: „Az egyház közösség, bizonyos egyetemes jelleggel rendelkezik, mégis közvetlenül és láthatóan a plébániában jelenik meg: ez az egyház megtelepe58
59
január
désének elsődleges helye. Bizonyos értelemben maga az egyház ez, aki fiai és leányai között él. Ezért kell mindannyiunknak hitben fölfedezni a plébánia igazi arculatát, vagyis magának az egyháznak a misztériumát… A plébánia ugyanis bármilyen szegény legyen is személyekben és eszközökben, sőt néha hatalmas területeken, szétszórtan létezik (gondoljunk a sok falut összefoglaló plébániákra vagy lelkipásztorkodásra), vagy a mostani idők kaotikus és túlnépesedett városaiban – a plébánia elsősorban nem struktúra, terület vagy épület, hanem inkább Isten családja, testvériség, amelynek egy a lelke, családi, testvéri és befogadó ház, a keresztény hívek közössége. A helyi egyházi hatóságnak mindent meg kell tennie azért, hogy a plébániák ismét mind a keresztény hívők közösségei legyenek… különösen segíteni kell a világiak részvételét a lelkipásztori felelősségben, a kis egyházi közösségeket vagy életközösségeket, ahol a hívek Isten igéjét egymással közölni tudják és ahol a szolgáló szeretetben kibontakozhatnak. Ezek a közösségek ugyanis az egyházi közösség hiteles kifejeződései és az evangelizáció központjai.” (CL 26) Az új kánonjogi kódex a plébániát így határozza meg: „a hívőknek egy közössége”. (C 515 /1) Érdekes felidézni a közösség szó eredeti jelentését. Néhány szerző ezt a szót a latin cum munus szóból eredezteti: a saját javakat közösbe tenni. A plébánia az a közösség, ahol él a javak és a talentumok megosztása. Az ilyen közösségből ajándék jön létre a világ számára. Valójában a plébánia eredeti „hivatása és küldetése” „a hívők közösségének helye a világban és együttesen jel és eszköz kell hogy legyen mindenki számára a közösségbe való meghíváshoz”. Ha a plébánia közösség, akkor úgy, mint egy családban, közösbe teszik a javakat, közösbe teszik a saját képességeket, egyik a másikért él, kölcsönösen szeretik és segítik egymást. A közösség szó aláhúzza a kollektív lelkiség szükségességét, mely ösztönöz a kölcsönösség megélésére és a Szentháromság életének mintájára megélt közösségre bíztat. A plébánia Isten országa, ahol a menny életét, a Szentháromság életét élik a kölcsönös szeretetben. Itt lehet Isten jelenlétét érzékelni. Ez az a közösség, ahol be lehet lélegezni a mennyország légkörét, friss leheletét. A mennyország atmoszférája a szeretet. Szükséges – olvassuk a Christifideles Laiciben –, hogy mindenki újra felfedezze a plébánia igazi arcát, vagyis az egyháznak magának a „misztériumát”, Krisztus misztikus testét, ahol Isten jelen van és működik századokon át. Emlékezzünk Szent Bonaventúra mondatára: „Ahol ketten vagy hárman együtt vannak Jézus nevében, ott az egyház, és ott Jézus jelen van.”
január
A plébánia Krisztus jelenléte az emberek között. Isten népének egy része. A plébánia – írja VI. Pál – aktualizálja Jézus jelenlétét a hívek között és ily módon keresztény népé válik, mondhatjuk szentséggé, szent jellé, azaz az Úr jelenlétévé. Gérard Rossé ezzel a témával kapcsolatban mondja: „a keresztény közösség a földön a feltámadott Jézusnak a jelenléte, azért, hogy kapcsolatban legyen az emberekkel, hogy működhessen a történelemben.” Ez alkotja az emberi világ számára a Föltámadott személyének „látható” jelenlétét. Az egyházi dokumentumok élő közösségnek rajzolják a plébániát. De ennek a tágabb természetfeletti közösségnek a konkrét emberi kapcsolatokban kell megvalósulnia. Gyakorlatban az egyház, illetve a plébánia „nagy” kommuniója csak akkor tud élő közösség lenni, ha kisebb csoportokból áll. Miért? Mert – az emberek általános tapasztalata, amit a mai egyház is észlel, s amit a témával foglalkozó tudományok is állítanak, hogy – közösség általában csak kisebb létszámban válik élővé. Ilyen kisebb közösségek képesek egyrészt lelki otthont, családias közeget nyújtani tagjaiknak, és melegen befogadni másokat, másrészt ilyen kisebb csoportok képesek hatékonyabb cselekvésre is (vö. AA 18). Az újabb teológiai irodalom és számos egyházi megnyilatkozás azt ajánlja, hogy kisebb csoportok, közösségek – munkacsoportok, egyesületek, imacsoportok, lelkiségi csoportok stb. – virágozzanak a plébánia nagyobb közösségében, hogy a plébánián a fontosabb feladatokat egy-egy világiakból álló munkacsoport lássa el, illetve hogy a plébánia valóban „közösségek közössége” legyen. A plébánián sokféle csoport létezhet. Ezeknek egyik fajtáját azok a csoportok alkotják, amelyek nem a szorosan vett lelkipásztori munka segítésére alakultak, hanem a hívek imádságos vagy közösségi igényeiből születtek. A csoportok másik fajtájához tartoznak azok, amelyek a plébániai élet és lelkipásztorkodás közvetlen szolgálatára alakultak. Liturgikus munkacsoport: feladata a liturgia gazdagítása, szépítése: oltárdíszítés, templomtakarítás, körmenetek megszervezése, a ministránsok összefogása stb. Hitoktatási munkacsoport: feladata összefogni a gyerekek, ifjak, felnőttek hittanóráinak vezetőit, szervezőit. Segít vagy megszervezi a gyerekek, fiatalok ünnepeit, a táborok, lelkigyakorlatok, lelki napok szervezése, levezetése. Családgondozási munkacsoport: besegít, szervezi a jegyeskurzusokat, megszervezi a különböző családos találkozókat, ezüst/arany lakodalma60
sok ünnepségét, besegít a keresztelési felkészítésbe, családlátogatásokat szervez, foglalkozik a válás felé sodrottakkal, elváltakkal stb. Karitatív munkacsoport – plébániai Caritas munkacsoport: a plébániai karitatív munkát irányítja. Nyilvántartja a sokgyerekes családokat, a rászorulókat, megszervezi a velük való foglalkozást, a nagyobb ünnepek alkalmával – karácsony, húsvét – szervezett segítséget juttat el stb. Evangelizációs munkacsoport: azokkal foglalkozik, akik távol vannak Istentől, egyháztól, akik érdeklődnek az isteni dolgok iránt, preevangelizációs programokat szervez. Ökumenikus munkacsoport: kapcsolatot keres, tart a más felekezetű közösségekkel. Segít az ökumenikus imahét megszervezésében. Média munkacsoport: ajánlja, terjeszti a keresztény sajtót. Ha lehetőség van erre, megszervezi a helyi médiába való bekapcsolódást a tévé vagy rádió adta lehetőségeket kihasználva. Felhívja a hívek figyelmét a katolikus kiadványokra, adásokra. Szerkeszti az egyházközség értesítőjét, faliújságot, plakátokat. Egyházközségi könyvtárat, CD, DVD stb. kölcsönzőt hoz létre. A gazdasági bizottság keretében létrejöhetnek: – Építkezés, javítások munkacsoportja Felügyeli az egyház épületeit. Tervet készít azok javításáról, pályázatokat készít, a munkálatokat levezeti vagy ellenőrzi stb. – Földterületekkel foglalkozó munkacsoport Erdőkkel, szántókkal, kaszálókkal foglalkozik, azok megművelésének, bérbe adásának stb. feladatait látja el. – Pénzügyi munkacsoport Megszervezi az egyházi hozzájárulás összegyűjtését, a perselyezést, a rendkívüli gyűjtéseket, besegít az előirányzatok, zárszámadások elkészítésébe.
Hogyan vigyük előre ezeket a közösségeket?
61
január
Sok helyen tapasztaljuk, hogy jól elindult közösségek megtorpannak, felbomlanak. Mit kell tennünk, hogy élő és növekvő közösségek legyenek? Ahogy az emberi életben nem elégséges új életet adni, szükséges a nevelés, ugyanígy a közösségek életében is szükséges a folyamatos gondozás, táplálás. Szükséges, hogy egy-egy csoportnak legyen külön programja, találkozója, amikor nemcsak a feladatok megbeszélése kerül terítékre,
hanem a lelki táplálkozásra is sor kerül. Itt gondolnunk kell az imára, elmélkedésre, lelki napokra és akár lelkigyakorlatokra is. Ajánlatos, hogy a lelki napokat, a lelkigyakorlatokat a különböző csoportok együtt tartsák. Több egyházközség gyakorlatba ültette már azt, hogy ősszel az új iskolai, egyházi év kezdete előtt különböző csoportokkal, csoportvezetőkkel egyegy hétvégére elvonulnak, amikor lelki programjuk mellett az előttük álló évet közösen megbeszélik.
Programajánlat Péntek 17.00 ének, bevezető játék, amennyiben szükséges, bemutatkozás vagy egy körkérdés, amely segít, hogy tudatosítsuk: hogy vagyunk, mit várunk el ettől az együttléttől 17.30 elmélkedés – előadás 18.00 szünet 18.30 csoportmunka 20.00 vacsora 21.30 közös esti ima
12.15 közös szentmise 13.00 ebéd 15.30 az év megtervezése csoportfeladatok alapján 17.30 plénum a csoportok bemutatják a az évi tervüket és egyeztetnek a többi csoportokkal 19.00 vacsora 21.30 szentségimádás Vasárnap 08.00 közös reggeli ima 08.20 reggeli szabad tevékenység, játék, kirándulás 12.00 ünnepi szentmise 13.00 ünnepi ebéd szabad délután kiértékelés
január
Szombat 08.00 közös reggeli ima 08.20 reggeli 09.30 előadás 10.45 csoportmunka feladatok szerint
62
Isten szava és a közösség Magos Gyöngyvér
Tétel: Az egyház tagjainak folyamatosan hallgatniuk kell, és magukévá kell tenniük Isten igéjét egyénileg és közösségileg egyaránt. Isten igéje számukra „tiszta és el nem apadó forrása a lelki életnek” (DV 21). Az egyház Isten igéjéből születik. Így volt ez a századok során végig: akik befogadták az örömhírt, azok körében új, természetfölötti kapcsolatok alakultak ki, krisztusi közösség született. És így van ez manapság is: az egyház Isten igéjéből születik újjá. Krisztus ma is jelen van és üzen számunkra a Szentírás szavain keresztül. Segít, hogy életünket Isten tervei szerint alakítsuk, és abban is, hogy egymással való kapcsolataink is természetfölöttivé, krisztusivá alakuljanak. Krisztus követőinek folytonosan táplálkozniuk kell Isten igéjével. Rendszeresen olvasniuk kell a Szentírást, hallgatva, mit üzen számukra általa az Úr. S miután megértették Isten akaratát, életre is kell váltaniuk azt, meg is kell valósítaniuk életükben. Így sziklára fognak építeni (vö. Mt 7,24–27): Krisztus lesz a kapcsolatuk biztonságának sziklája. Annál szilárdabbá lesz közösségük, minél inkább segítik egymást, közösbe téve a megélt Ige nyomán szerzett tapasztalataikat. Úgy, ahogyan ezt annak idején Mária és Erzsébet tették egymás között az angyali üdvözlet után. (Dr. Nagy József)
63
február
Isten igéjének egyik különösen titokzatos hatása, hogy természetfeletti közösséget képes létrehozni. Akik befogadják, azokban belső változást eredményez, szemléletmódjukat, törekvéseiket természetfölöttivé teszi, de ugyanakkor kapcsolataikban is ugyanilyen változást hoz létre. Már nem a régi, emberi szempontok uralkodnak viszonyaik felett, hanem újfajta, isteni szempontok szerint maradnak egymással kapcsolatban. Az alábbi szentírási rész(ek), amelyek alapján egy bibliaórát, közös szentírási beszélgetést kínálunk fel, bemutatják, milyen volt az ilyen jellegű közösség az induló egyház első keresztényei körében. Az őskeresztény közösségről szóló tudósítások vázolják, milyen vonások uralkodtak ebben a közösségben. És egyben ösztönöznek is arra, hogy a mi közösségeinket is
ilyenekké próbáljuk formálni azáltal, hogy mi magunk leszünk elsőként befogadói és megvalósítói Isten igéjének. Az alábbiakban néhány ösztönző gondolattal találkozunk azzal kapcsolatosan, milyennek kell lennie a krisztusi közösségnek. Felhasználhatóak ezek a gondolatok a bibliaóra során. Majd következik a bibliaóra levezetéséhez segítség gyanánt szolgáló vázlat.
február
A krisztusi közösség jellemvonásai A krisztusi közösségek tagjai elszántan törekszenek élni az evangéliumot. Mivel ilyen lelkülettel élnek, Krisztus lelki módon történő, de valóságos jelenlétét biztosítják, aki által hatékonnyá és mások számára vonzóvá válik a közösség. A közösség tagjait a következők jellemzik: – elsősorban adni akarnak és nem kapni; Jézus parancsában találnak törvényükre: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12–13); – figyelni tudnak egymásra, kölcsönösen elfogadják és segítik egymást; felelősséget vállalnak egymásért; – készek lemondani akaratukról mások kedvéért, ha ez nehéz és áldozatot jelent is, mert legfőbb akaratuk az, hogy szeretet legyen közöttük, és ez a szeretet „kiérdemelje” Jézus jelenlétét; – készek vállalni a szenvedést az egység fenntartásáért (vö. Jn 12,24), tudják, mit jelent: „a szeretet több, mint az én igazságom, az egység több, mint az én okosságom”; – készek megbocsátani, mert őszinték; – a közösségen belüli szenvedéseik, áldozatvállalásaik révén szükségszerűen találkoznak a kereszt titkával, és a keresztre feszített Krisztusban találják meg erőforrásukat, vele egyesülve lépnek túl fájdalmaikon, továbbra is szeretik a közösség minden tagját, s lehetővé teszik, hogy Jézus diadalra vigye az objektív igazságot; – követik annak irányítását, akit a törvényes egyházi elöljárók a közösség összefogásával, irányításával megbíztak; – törekszenek a hit megismerésére, akárcsak Isten szolgája Márton Áron, aki utolsó körlevelében így végrendelkezett „... a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül” (1980. május 15); 64
– tudatában vannak, hogy küldetésük a hit és a szeretet átadása mindenkinek, személyválogatás nélkül; – nyitottak mindenki iránt: együttéreznek másokkal örömben, bajban, szenvedésben egyaránt, képesek mindenkiben felfedezni az értékeket, és a maguk értékeit is szabadon, szeretettel kínálják fel mindenki számára. A szeretetben élő közösség vonzó és nyitott. A kívülállók, akiket Krisztus megújult életre hív, ilyen közösségek láttán megtérhetnek és be is kapcsolódhatnak e közösségek életébe, ahol teljesebben megélik Krisztussal való kapcsolatukat.
Bibliaóra (ApCsel 2,43–47; 4,32–37; 5,1–11) 1. Közelítés a szöveghez Beszélgetés a következő kérdés alapján: Milyen szerintem egy ideális közösség? 2. Szövegfeldolgozás Elolvasni az ApCsel 2,43–47; 4,32–37 részeket. Milyen volt az őskeresztény közösség? Mit tesznek közösbe a közösség tagjai? Mit jelent „egy szívvel-lélekkel”? Mik a közösségi élet gyümölcsei? Mennyire ideális ez a közösség? Elolvasni ApCsel 5,1–11-et. Milyennek mutatkozik meg ebben a részben a közösség? Miben különbözik az előző résztől? Mi szükséges a közösségi együttéléshez?
65
február
3. Aktualizálás Vannak ma ilyen közösségek, közösbe tevések? Hol? Milyen az én közösségem? Mit adok bele én a közösségem életébe? Felolvassuk a krisztusi közösség jellemzőit (lásd a 64. oldalon) Mit értettem meg? Mit tehetnék még a közösségemért?
Ajánlott irodalom
február
Coda, P., A közösség teológiája. In: Vigilia 1995/6 409-414. Greshake, N., Milyennek akarta Jézus a közösséget? Luzern (Egyházfórum) 1990. Kiss I., Lehet-e a Szentháromság modell a társadalom számára. In: Teológia 1997/1–2. Tomka F., Új evangelizáció. Budapest (Szent István Társulat) 1999. Zulehner, P.M., Fischer J., Népem lesznek. Luzern (Egyházfórum) 1990.
66
Konfliktus és megbocsátás a közösségben. A konfliktusok különböző síkja és ezek összefüggései Dr. Darvas Piroska
Tétel: A krisztusi közösség nem abban ideális, hogy nincsenek benne problémák, hanem abban, hogy azokat krisztusi módon sikerül megoldani. A kölcsönös szeretetben mindig újra lehet és kell kezdeni, túllépve Krisztussal az egyéni fájdalmakon. Mivel senki sem tökéletes, ezért a legideálisabb közösségben is előfordulnak problémák, feszültségek – még a krisztusi közösségekben is. Ezek a problémák mindig a közösség szilárdságának a megpróbálói: vagy sikerül őket krisztusi módon kezelni, megoldani, vagy bomlasztani fogják lelkületében, de akár egységében is a közösséget. Amint Krisztus a fájdalom, a halál vállalása által állította helyre a kapcsolatot Isten és ember között, úgy a krisztusi közösség tagjai is az áldozatos krisztusi szeretet útját járva képesek hatékonyan orvosolni az egymás közötti feszültségeket: krisztusi szeretetben túllépve a fájdalmon, és élve tovább krisztusi módon. Nem az igazságban, hanem a szeretetben gondolkodva kell megtenni mindig az első lépést a másik felé. Krisztusban szeretetből minden áldozat vállalására képesekké válunk. Akik ilyen felfogástól indíttatva cselekszenek, azok a közösség szilárdságának biztosítói. (Dr. Nagy József)
67
március
Vannak külső konfliktusok, mint például szociális nézeteltérések emberek között, partnerek között, munkatársakkal, szülő és gyerek, tanár és diák között. Ezek a szociális konfliktusok ott is előfordulnak, ahol az autoritást (vezető autoritása, politikai vagy lelki autoritás) elismerik; nehézzé válik az ügy, amikor a konfliktusban érintett egyik fél a szerepe vagy az intézménye mögé bújik. Vannak belső konfliktusok is, ami nem más, mint az ember belső feszültsége és bosszús, háborgó közérzete. De ide tartoznak a belső harcok,
valamint döntéshelyzetek. Kölcsönös kapcsolat van a külső és belső konfliktusok között: amivel a főnököm felbosszantott, „a gyomromban” van, és fordítva, belső feszültségek másokra vetítődnek ki, főleg olyanokra, akik nem tudnak védekezni ez ellen. A konfliktus kifejezés a latinból származik, jelentése: összejönni, ellenkezés, harc. Viszont az, amit jelentésében hordoz ez a szó, kevésbé világos, mint maga a szó. Minden esetre számunkra elég nehéz a saját vágyainkat, kívánságunkat kifejezni olyankor, amikor az előre láthatóan feszültséghez vezet. A legtöbb ember számára a konfliktusokkal való bánásmód az egyik legnehezebb, legkellemetlenebb dolog.
A konfliktusban valami jót is látni
március
Vannak dolgok, amelyeket sokkal szívesebben teszünk, mint azt, hogy saját vágyaink, kívánságaink mellett kiálljunk vagy azt, hogy a meglévő feszültség gyökere után kutassunk akár saját magunkban, akár mások esetében. Ennek ellenére fontos, hogy a konfliktusban valami pozitív dolgot is meglássunk – még akkor is, ha ezt az ember ugyanakkor nehéznek tartja. A konfliktusok normálisak, mindenhol jelen vannak, újra és újra előjönnek. A konfliktusokat hasznossá tehetjük, mert eltakart, elnyomott dolgokat hoznak napfényre, segítenek megfogalmazni olyan problémákat, amelyeket addig nem vettünk figyelembe. Ebben az értelemben a háború minden dolog apja és anyja. Ha az ember a konfliktusokat zavaró, terhes zaklatásnak ítéli meg, akkor megszűnik a partnerek, munkatársak, a közösség tagjai közt a nyitottság, személyiségük fontos részeit el kell nyomniuk, személyes vágyaikat visszafogják és érzéseiket megtagadják. A nyitott és tudatos vita ellenben összekapcsolja az embert, elvezeti egymáshoz a feleket.
A látszatmegoldások nem segítnek tovább A konfliktusokkal való leggyakoribb nehézség a konfliktustól való félelem. Mindannyiunkban jelen van egy erős vágy a harmóniára, és ezért amikor különböző vélemények és vágyak jelentkeznek, veszélyeztetve érezzük a kapcsolatainkat, illetve a közösségi életet. Nem bírjuk ki, ha valaki a dühének hangot ad, ha negatív érzések kerülnek felszínre. Egyik 68
69
március
különösen rossz módszere annak, ahogyan konfliktusokra reagálunk, a hallgatás. A hallgatással az ember kivonja magát a vita alól, megszakítja a kapcsolatot, a magányba taszítja a másikat. A hallgatás minden kapcsolatban a legrosszabb hidegháborút jelenti, mert a hallgatás a másikat bizonytalanságban hagyja azzal kapcsolatosan, ami történik, amit érzünk vagy tervezünk. Egy másik nem gyümölcsöző formája a konfliktusokkal való bánásmódnak az, amikor az ember elnyomja a saját dühét. A düh az ember egész testében jelentkezik, de mindenkinek megvan a saját gyenge pontja, ahol ez a leginkább lecsapódik. Van, akinél a szív, a másiknál a gyomor vagy a fej. Ezeknek következményei általában pszichoszomatikus feszültségek vagy megbetegedések. A másik formája a düh elnyomásának a drogok vagy alkohol okozta kábulat, a munkába való menekülés. Amikor a düh vagy a konfliktus más jeleit ily módon nyomjuk el, és nem vesszük észre, sem önmagunknál, sem a másiknál, hogy távolságtartó kapcsolat alakul ki: azt játsszuk el egymás előtt, hogy tulajdonképpen megértjük egymást. Az ember nem igazán kérdez rá ilyenkor, hogy a másikban mi zajlik, egyik-másik kijelentése mögött mi rejlik. Megmaradunk a magunk kovácsolta sejtéseknél. Sejtelmeink, gyanítgatásaink pedig bizalmatlanságot eredményeznek. Általában kerüljük azt, hogy negatív érzéseinket szavakban kifejezzük. Ne feledjük, hogy ezek nonverbális jelzésekben úgyis kifejezésre jutnak, és ha ezekre valaki figyel, két vagy többértelmű jelzésekként jutnak el a másik emberhez. Olykor felveszünk egy hercegnői magatartást és elvárjuk a partnerünktől, hogy a szemünkből olvassa ki a vágyainkat, azt, amit szeretnénk, amit gondolunk. Azt gondoljuk, hogy mi ezeket nem is kell tudatosítsuk, nemhogy megfogalmazzuk – végezze el ezt a munkát helyettünk a másik. „Érzékeny” embereknél felfedezünk egy másfajta magatartást: ők vétkesnek érzik magukat a konfliktus miatt, ezt mint saját problémájukat próbálják kezelni, és elnyomják a konfliktust. „Ha nem így állnék hozzá és nem lennék ilyen lehetetlen, akkor minden rendben lenne. Össze kell szedjem magam, és akkor minden rendben lesz, akkor nem lesz feszültség.” Amikor a konfliktusra való ilyen depresszív reakciót tisztázni próbáljuk, két kérdést kell tulajdonképpen feltennünk: Kire vagyok dühös? Kiért vagy miért vagyok felelős? Ezeket megfontolva kijutunk a téves önvád gyűrűjéből, és eljutunk a külső vagy a kapcsolatnak megfelelő helyzethez, amely számunkra feszültséget okoz. Amikor rákérdezek a felelősségemre, meggátolom azt, hogy figyelmen kívül hagyjak egy általam
elvégzendő feladatot. Általában az szokott ilyenkor kiderülni, hogy az én felelősségem máshol van, mint amiért bűntudatot érzek. Ezeket az elnyomó vagy elutasító magatartásokat a konfliktusokkal szemben többnyire gyerekkorunkban tanultuk meg. Kifejezetten vagy bennfoglaltan azt mondták nekünk, hogy az érzések rosszak vagy veszélyesek. Így a felnőttkor érési feladata marad ezen a területen újratanulni a dolgokat.
március
A konfliktusokkal való építő bánásmód Egyik legfontosabb belátás ebben az összefüggésben az, hogy a negatív érzések, a düh vagy a bizonytalanság érzése gyorsan elmúlik, ha megértésre, elfogadásra talál. Akiknek van bátorságuk negatív érzéseiket világosan és higgadtan kifejezni, hamarosan megnyugodnak, amikor érzéseiket komolyan veszik. A düh ezzel elmúlik vagy legalábbis egy gyengébb érzéssel cserélődik ki: neheztelés vagy duzzogás következik, ami aztán hamarosan el is múlik. Ezek világos kifejezése pillanatnyi elégedetlenséget fejez ki, de semmi esetre sem eredményezi a kapcsolat szétszakadását: „Biztos akarok lenni abban, hogy megérted a helyzetemet. Számomra fontos, hogy felfogd, mennyire zavar ez engem.” A düh vagy a harag annál könnyebben elfogadható, minél egyértelműbben én-üzenetként jut kifejezésre, és ha az ember megnevezi ennek okát is. Például: az egyik munkatárs gyakran elfelejti a szerszámokat visszatenni a helyükre. Annak részéről, akit ez zavar, az én-üzenet így hangzana: „Boszszant, amikor egy csomó időt arra kell pazarolnom, hogy a szerszámokat keressem”. Ez az egyes szám első személyben megfogalmazott üzenet kérést, segítséget fejez ki a másik számára. Az én-üzenet ahhoz a személyhez szól, aki bennünket egy bizonyos probléma elé állít, bosszúságot idéz elő bennünk anélkül, hogy a másiknak előírásokat osztogatna. Általában fordítva szokott történni: bosszúságunkat te-üzenethez kapcsoljuk, amely a másik felé kritikát sugall vagy valamilyen tanácsot ad a változásra, ugyanakkor megkérdőjelezi a kapcsolatot. „Hanyag, szétszórt vagy és az is maradsz. Látom, téged mások nem érdekelnek. Vállald a következményeit.” Friedmann Schulz von Thun szerint közleményeink nemcsak tartalmi és kapcsolati szempontokat tartalmaznak, hanem mindig önközlést is (valamit elmondok magamról is, pl. egy érzést) és felszólítást (valamit, amire a másikat rá szeretném venni). A negatív érzéseket 70
annál könnyebb elfogadni, minél hitelesebben fejezik ki bosszúságunkat, és ennek okáról (magáról a tényről) informálnak – de magát a kapcsolatot érintetlenül hagyják, illetve pozitívan tüntetik fel, nem fogalmaznak meg túlságosan nagy felszólítást, hanem meghagyják a szabadságot, a probléma megoldását nem veszik el. Az érett konfliktusmegoldás fontos feltétele, hogy a másikat ne skatulyázzuk be. Fontos, ha van elképzelésünk a konfliktusmegoldás céljáról.
A helyes konfliktusmegoldás célja: mindenki nyer
71
március
A „helyes” kifejezés azt jelenti, hogy két fél között a konfliktus soha nem jelentheti az egyik fél győzelmét, hanem a kettejük közti hangulat javulását, új önészlelést. Veszélyes volna, ha az egyik fél egyértelműen nyerne vagy a döntést tekintélyével kierőszakolná. Hiszen aki alul maradt ilyenkor, hátrányban érezné magát, önértékelésében megsértve és a következő adódó alkalomkor visszafizetne a másiknak – legalább néma, tiltakozó magatartásával, ami a kapcsolatot megterheli. A helyes konfliktusmegoldás tehát a mindenki nyer módszere. Ezt a módszert megfigyelhetjük a gyerekeknél. Péter szeretne a kisvasúttal játszani, Zsóka a babakonyhával. Mindkét gyerek megpróbálja a másikat rábeszélni – hiába. Végül az egyik felajánlja a megoldást: előbb játsszunk a babakonyhával, utána a kisvasúttal. Ez a módszer a felnőtteknél is sokat ígér. Mindkét fél egy kicsit felad a sajátjából és egy kicsit nyer hozzá. Kompromisszumot kötnek, amelybe mindkét fél beleegyezik, így kreatív problémamegoldás jön létre. Végül leépül a feszültség és új, partneri, barátságos érzések alakulnak ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy a mindenki nyer módszernél is adódnak problémák: az ember frusztrált, mert több időre volt szükség az elvárások és kiegyezések megbeszéléséhez, a különböző érdekek tisztázásához, mint gondolták. Időre van szükség, amíg előkerül a helyes megoldás, a mindenki számára elfogadható kompromisszum, és még akkor sem biztos, hogy mindenki számára kielégítő a megoldás. Egyszerűen csak arról van szó, hogy mindannyiunknak van tanulnivalója a konfliktusmegoldás és a kompromisszumkötés területén. Az eddig leírtak néhány szempontot mutattak meg az aktuális pszichológia konfliktusmegoldásra vonatkozó ismereteiből. Nekünk, keresztényeknek ez megerősítő jelleggel bír az Újszövetség tanítását illető-
en, ahol meghívást kaptunk az egyenes beszédre mind Istennel, mind a keresztény közösséggel való kapcsolatunkban, kommunikációnkban. Azt mondhatjuk, hogy létezik egy ideális keresztény konfliktuskultúra. Ez nincs elfelejtve vagy felszámolva a katolikus egyházban mint hagyomány – minden tekintélyi tendencia ellenére sem.
Jézus nyitottsága mint példakép A görög parrhesia az antik képzés tanulási célját fogalmazza meg, a szabad beszéd képességét, azt a képességet, amellyel az ember szabadon tud kommunikálni másokkal, a nyilvánossággal. A parrhesián értjük a nyitottság kommunikatív helyzeteihez szükséges magatartást, a bizalmat és az önálló magatartást ilyen helyzetekben. Jézusról többször is elhangzik, hogy „nyíltan” kimondja, amit akar (vö. Mk 8,32; Jn 10,24; 11,14). Mivel mi az ő testvérei vagyunk, szabad utunk van Istenhez (Ef 3,12; Zsid 4,16; 10,19; 1Jn 5,14), az ítélet napján is (1Jn 4,17), amikor a szívünk vádol (1Jn 3,21). A jézusi szabadságot az apostolok igehirdetése is aláhúzza, pl. Péter (ApCsel 2,29; 4,13) vagy Pál (ApCsel 28,31; 2Kor 3,12; Ef 6,19). Pál szeretné a kapcsolatát az általa megalapított közösségekkel is nyitottságban és bizalomban élni: „nagy a bizalmam bennetek” (2Kor 7,4). Ahol a nyitottság területén szembetűnő hiányosságot tapasztal, nem kerüli ki a konfliktust, még Péterrel, a „sziklával” sem: „amikor azonban Kéfás Antióchába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre” (Gal 2,11). Elképzelhetjük, hogy ez nem érzelemmentes eljárás volt, de mivel nem személyes dologról volt szó, nem kerülte ki a konfliktust.
március
Konfrontáció keresztény szellemben A különböző élethelyzetekből adódó konfrontáció az egyház lelki közösségeiben is hagyományt teremtett, amelyet a „correctio fraterna”, a testvéri „feedback” néven ismerünk. Ahhoz, hogy a másikat az általam észrevett hibával szembesítsem, szükséges néhány szabályra odafigyelnem. Carl Rogers tanulmányai alapján Helmut Stich így fogalmaz ezzel kapcsolatosan: a konfrontáció először is a kölcsönös elfogadás és beleérző megértés lelkületében kell történjen; másodszor fontos, hogy kihangsúlyozzuk a saját 72
észlelésünk szubjektivitását („én így éltem meg a helyzetet”), hogy ezzel érzékeltessük az értelmezés viszonylagosságát és ideiglenességét. Harmadszor fontos, hogy az, aki konfrontál, megvizsgálja kritikus állásfoglalásának motivációit. Az alapmotiváció normális esetben az kell legyen, hogy a másikhoz ismét közelebb akarok kerülni és félre akarom tenni azt, ami köztünk akadályt okoz. Aki kritikát gyakorol, figyeljen arra is, hogy amit a másiknál szeretne elérni, azt kezdje el ő maga életre váltani. A kritika hatékonysága lényegesen összefügg azzal, hogy mennyire egyezik meg a saját életstílusommal. Tartalmilag a konfrontáció amennyire csak lehet, konkrét legyen, behatárolható tényekre vonatkozzék és ne jellembeli tulajdonságokat érintsen. Ezzel annak a részéről, aki kritikát gyakorol, sikerül egy reteszt tolnia a szubjektív értelmezés vadhajtásai elé. Az pedig, aki felé a kritika irányul, inkább meghíva, mint kényszerítve érzi magát bizonyos helyzetekben konkrét viselkedésmódja megváltoztatására. Ezek a szabályok mindkét fél számára érvényesek, sőt – mint minden személyes kommunikáció esetében – a kritikát gyakorló és a kritizált személy között szerepcsere kell legyen.
Közösségi gyakorlatok Első gyakorlat: Saját álláspontom 1. Javaslat a bevezető imához
2. A gyakorlat bevezetése (lassan olvassuk fel) Szeretnénk megpróbálni, hogy tíz percig állva maradjunk, testünkkel, lelkünkkel álljunk. Mindenki csendben, csak önmagára figyelve. Ameny73
március
Uram, azért vagyunk együtt, hogy a te akaratodat keressük. Te megszólítasz bennünket, mindenkit személy szerint, és szívünkbe súgod: Értékes vagy nekem. Segíts nekünk, kérünk, hogy a te példádat kövessük, hogy önmagunkat értékeljük és jóakarattal legyünk önmagunk iránt. Segíts nekünk, hogy előtted megállhassunk, minden bűn, minden szégyen, minden gyengeség ellenére. Segíts meglátnunk, hogy te bennünket nem gyengének, gyámoltalannak, tehetetlennek akarsz, hanem fölemelsz és megerősítesz.
nyiben lehetséges, a többiektől elfordulva, becsukott szemmel. Ha valaki erős ellenállást érez magában, akkor nem kötelező tíz percet állni, hanem csak amennyit jónak lát. Ebben a tíz percben megpróbálom először is teljes nyugalommal érzékelni, hogyan állok. A testérzékelő gyakorlatokhoz hasonlóan megpróbálom minden testrészemet érzékelni. Utánanézek, hogy lábam mennyire fáradt. Érzékelem, hogy a légzésem mennyire nyugodt… Csak ezután kérdezek rá, hogy mennyire érzem az Úr jelenlétét. Végül megkérdezem magamtól vagy az Úrtól, hogy én vagy ő akar-e valamit változtatni azon, ahogyan állok. Pl. a gerincemen, tartásomon vagy bármi máson. És ha a változással kapcsolatosan belső késztetést érzek, akkor megpróbálom, amennyiben lehetséges ezt a belső hangot követni. A tíz perc végén lassan helyet foglalunk, és csendben megvárjuk, hogy mindenki befejezze a gyakorlatot. 3. A gyakorlat elvégzése 4. Kérdések a gyakorlat elmélyítéséhez – körülbelül 15 perc
március
Mit éreztem az elején? Semmit? Unalmat? Fáradtságot? Nyugtalanságot? Késztetést, hogy tegyek valamit? Ellazulást? Békét? Nehéz volt állni? Jobban szerettem volna egy másik testhelyzetet? Térdelni, guggolni, ülni, feküdni, járni? Volt valami, ami nem volt rendben? Meg tudtam nevezni? Meg tudom most nevezni? Változott-e valami ebben a tíz percben? Meglepett valami? Éreztem-e valamit, aminek szeretnék utánajárni? Éreztem-e valahol erőt? Honnan jött? Érzem még? Mi az, amit másokkal szeretnék megosztani? 5. Megosztás a csoportban 6. Javaslat a befejező imához Atyánk, Istenünk, lábunkra állítottál bennünket, és mi úgy állunk előtted, ahogyan sikerül. Néha szeretnénk mi is, mint a tanítványok az olajfák hegyén, lefeküdni és aludni. Máskor pedig szeretnénk kardot rántani, mint Péter. Taníts meg bennünket megérteni, hogy te magad mellé állítottál min74
ket. Nem azt az álmot, amelyet mi magunkról elképzelünk, hanem valóban minket, úgy, ahogyan vagyunk, minden visszásságunkkal és minden gyengeségünkkel. Te hiszel a mi erőnkben akkor is, ha mi ezt nem érezzük. Engedd megtapasztalnunk, hogy te nem rabszolgákat akarsz, hanem önálló embereket, akik egyenes gerinccel járnak, mert te bennünket eleven embereknek teremtettél és így szeretnél látni. Ámen. Második gyakorlat: Ellenállás 1. Javaslat a bevezető imához Uram, a te nevedben gyűltünk össze. Egy olyan világba helyeztél bennünket, ahol rivalitás, veszekedés és széthúzás van. Gyakran félelemmel tölt el ennek megtapasztalása. Gyakran arra kell rájönnünk, hogy ennek mi is aktív részesei vagyunk. Segíts felismernünk, hol vagyunk gyengébbek és ártatlanabbak, mint azt gondolnánk. Taníts meg, hogyan tudjuk a bennünk lévő ellenállás és győzni akarás erejét mint ajándékot elfogadni. 2. Bevezető a gyakorlathoz (lassan olvassuk fel)
3. Elvégezzük a gyakorlatot 4. Megfontolás a következő kérdések segítségével – körülbelül 20 perc Milyen érzéseim, benyomásaim voltak? Higgadt voltam? Vagy meglepő módon hevesebben vert a szívem? 75
március
Ma valami nagyon egyszerűt szeretnénk tenni. Egy egyszerű, talán ismert gyakorlatról van szó, de sok mindent megmozgathat bennünk. Körbeállunk, majd valaki megkezdi a gyakorlatot azzal, hogy sorban mindenkihez odamegy, nyugodtan, megfontoltan szembeáll vele és a másik szemébe nézve lassan, érthetően mondja: „én én vagyok, és te te vagy”. Csak ezt az egy mondatot. Amikor mindenkinek kimondta ezt a mondatot, ismét a helyére megy, elindul a következő, amíg mindenkihez el nem ér. Akkor is kerüljön sorra mindenki, ha nagyobb a csoport, a közösség. Ezután egy kis ideig még csendben állva maradunk a körben, majd együtt leülünk egy csendes megfontolásra.
Mindenkinél egyformán könnyű vagy egyformán nehéz volt? Volt valaki, akinél különösen nehéz volt? Sejtem, hogy miért volt nehezebb annál a személynél? El tudom képzelni, hogy ezt a személyt egy fontos dologban rendre utasítsam? Hogyan érezném magam? Ha nyugodtan visszatekintek az elmúlt napjaimra, magamra és azokra az emberekre, akikkel dolgom volt, jut-e eszembe olyan helyzet, ahol konkrétan ellenállást tanúsítottam? A nevelésben, a párkapcsolatomban, a munkahelyemen, a plébánián, a közösségben, a magammal való kapcsolatomban… Eszembe jut-e egy olyan helyzet, amikor termékenynek és felszabadítónak mutatkozott, amikor valaki szembeszállt a széllel és határozott nemet mondott még akkor is, ha ez egy kicsit hangosabb vagy éretlenebb volt? Végül jut-e eszembe egy kapcsolat, egy probléma, ahol bár hiányzik még belőlem a tisztánlátás és a bátorság, de sejtem, hogy valamikor védekeznem kell? El tudom ezt most valamilyen formában mondani az Úrnak? Mi az, amit most a csoportban megosztanék? 5. Megosztás a csoportban
március
6. Javaslat a befejező imához Atyánk, Istenünk, te olyannak teremtettél minket, amilyenek vagyunk a magunk békesség utáni vágyával és azzal a félelemmel, hogy mások nehogy megszégyenítsenek, a biztonság és hatalom utáni vágyunkkal, azzal a reménnyel, hogy jobbak tudunk lenni. Szeretetparancsod bátorít bennünket, hogy saját vágyainkat, szükségleteinket és határainkat komolyan vegyük és állást foglaljunk mellettük, s hogy a másokét is tiszteletben tartsuk. Adj bátorságot azoknak, akiket mint ellenséget tartunk számon, hogy tudják félelem nélkül, nyíltan képviselni mindazt, ami számukra fontos. Segíts nekünk, hogy az ellenálláshoz szükséges erőt továbbfejlesszük magunkban, azt az erőt, amelyet tőled kaptunk, és ezt mindig, ahol a te ügyed megkívánja, az élet érdekében bátran használjuk. Ámen.
76
Harmadik gyakorlat: kiengesztelődés 1. Javaslat a bevezető imához
2. A gyakorlat bevezetése (lassan olvassuk fel) A gyakorlat egy ismert és gyakran hallott szentírási szöveget tár elénk, a tékozló fiú történetét. Ma, amikor újra halljuk ezt a részt és imádkozunk vele, megpróbálunk egy bizonyos látásmódot kialakítani. Próbáljunk meg, amennyire ez lehetséges, az idősebb fiú bőrébe bújni, aki az apja házát és udvarát rendben tartja és szemtanúja a fiatalabb testvére hazatérésének. A szentírási szöveg meghallgatása után mindenki személyesen foglalkozhat 20 percig csendben a megadott kérdések segítségével, majd megosztjuk élményeinket a közösségben. 3. Szentírási rész: Lk 15,11–32 (rövid szünetet hagyva talán ismét elolvashatjuk a megadott részt, vagy legalább a 22–32 verseket ismételjük meg) 4. Segítő kérdések
77
március
Mekkora az örömöm a testvérem hazatérése miatt? Vannak más érzéseim, gondolataim? Ki tudom mondani ezeket magamban? Nincs-e bennem olyan gondolat, hogy esetleg jó lenne őt valamilyen elegánsabb baleset kapcsán eltüntetni? Ha nem, miért nem? Ez a fickó éveken keresztül eltékozolta mindazt, amit én nehezen összegyűjtöttem. Most pedig hazajön szakadtan és elveszi tőlem azt, ami a legértékesebb számomra, apám szeretetét és figyelmét. Mindezek mellett még van képe ünnepeltetni magát, ráadásul az én örökségemből. Igazi ok az örömre!
Attól függetlenül, hogy mekkora bennem a düh és a csalódás, hogy érzem-e ezt vagy sem – lefesthetem magamban, hogyan fogunk ezentúl ismét egy fedél alatt élni. A hétköznapokat, a háztartást együtt megbeszélni? A következő szülinapját előkészíteni? Mi lesz, ha bocsánatot kér tőlem? Muszáj lesz rábólintanom, hogy jó színben tűnjek fel? Vagy jobb lenne, ha én mennék szembe vele? Ordítsak rá, hogy vegye észre, mit művelt velem? Verekedjünk össze talán? Isten elé tudom-e vinni mindazt, amit érzek, vagy amit talán csak alig érzek: düh, tanácstalanság, fáradtság, vagy bármi, azért, hogy ő is elmondhassa, amit számomra üzenni akar? Mit szeretnék a csoporttal megosztani?
március
5. Megosztás a csoportban 6. Javaslat a záró imához Atyánk, Istenünk, csendes vagy hangos konfliktusainkban gyakran nem is tudjuk, hogyan lehet valamikor békét kötni. Néha szeretnénk elszaladni, máskor ölni tudnánk. Te mindezt tudod, olyan helyzetekben is, amikor mi fel sem ismerjük vagy fel sem akarjuk ismerni, miről van szó. Te oly sokszor mondtad nekünk, hogy úgy fogadsz el, amilyenek vagyunk. Te azt is elfogadod, ha harcolunk veled. Segíts felismernünk, hogy ideje van a békének, és ideje van a konfliktusnak is. Segíts felismernünk, hogyan tudjuk magunkat hatékonyan megvédeni anélkül, hogy gyilkos módon visszavágnánk, hogyan tudjuk sebezhető pontjainkat megvédeni anélkül, hogy elhidegülnénk, hogyan tudjunk hajlamainknak határt szabni anélkül, hogy kiölnénk ezeket, hogyan tudjuk a betegséget, fogyatékosságot, meghiúsult álmokat, terveket elfogadni anélkül, hogy megfojtanának, mikor kell azért imádkoznunk, hogy „kőkemények maradjunk” és mikor kell „hússzívet” kérjünk. Segíts, hogy agresszív erőink ne a romboláshoz vezessenek, hanem hogy tudjuk ezeket az erőket az emberi, élő közösségek formáló erejeként használni. Ámen. További gyakorlatok A következő négy gyakorlat egymásra épül, de mindegyik elvégezhető külön-külön is. 78
Végezzünk el ezzel kapcsolatosan is partnerünkkel vagy a csoportban egy gyakorlatot. Írjunk fel minden vágyat, amit magunkban tudatosítani 79
március
Minél nagyobb a vágy, annál nagyobb a félelem Másokkal kapcsolatot keresni azt is jelenti ugyanakkor, hogy megtapasztalom, mennyire más, mennyire különböző a másik. Először csak alig értem meg őt; mássága megkérdőjelezi szokásaimat, beállítottságomat. Felteszem magamnak a kérdést: nem kellene olyan legyek, mint ő, vagy nem kellene ő olyan legyen, mint én? Harcolnom kellene a magam igazáért, nem kellene megtérítenem őt vagy beletörődnöm? A félelem megnehezíti, hogy a másik másságát mint lehetőséget lássam. Biztonságra van szükségem ahhoz, hogy tényként elfogadjam: léteznek egymásnak ellentmondásos gondolkodás- és viselkedésmódok. Sőt ezekkel gyakran saját magunkban is szembetaláljuk magunkat. Végezzünk el a csoportban egy gyakorlatot. Írja fel mindenki egy lapra először is azt, ki az, akit a csoportban csodál, ki az, aki félelmet kelt benne és ki az, aki miatt a leggyakrabban bosszankodik. Második lépésként írja a név mellé azokat a tulajdonságokat, amelyek csodálatot, félelmet és bosszút váltanak ki. Utána vizsgálja meg, hogy ezek a tulajdonságok mennyire vannak meg saját magában, amelyeket lehet, hogy takargat, nem mer kimutatni vagy egyszerűen elutasít. Egy csoportbeszélgetésben mondjuk el egymásnak, amit fontosnak tartunk. Használjunk ilyen megfogalmazási módokat: „azt vettem észre, hogy csodállak téged, amikor…, most pedig észrevettem, hogy ez bennem is megvan, és a jövőre nézve azt szeretném…, úgy szeretném csinálni, hogy… (hasonlóan mondjuk el a félelemmel és bosszúval kapcsolatosan is). Leginkább a vágyak és érzések szintjén létező különbözőségek vezetnek konfliktushoz. Ezek viszont gyakran vitákban és elméleti összetűzésekben kapnak hangot. Meglepő, hogy partneri kapcsolatokban milyen sok vágyat mint neheztelést vagy szemráhányást fogalmazunk meg, és ezzel csak azt érjük el, hogy a másik elkezd védekezni, nincs meg rá a lehetősége, hogy át tudja gondolni, egyáltalán akarja-e, tudja-e ezeket a vágyakat teljesíteni vagy sem. Hogy az egyik fél egy kapcsolatban a másik vágyait nem tudja teljesíteni, törvényszerű, ennek jelentkeznie kell. Az a fontos, hogy a felek megtanulják nyugodt, érthető módon kifejezni vágyaikat, hogy ezek ne szeretetmegvonással járjanak, ne legyenek a másik ellen irányítva.
március
tudunk, még akkor is, ha ezek lehetetlennek tűnnek. Döntsük el aztán második lépésként, melyek azok a vágyak, amelyekről nem akarunk, nem tudunk lemondani, amelyekkel kapcsolatban tudunk kompromisszumot kötni, és amelyek luxusnak tűnnek. A csoportbeszélgetésben nézzük meg, hol vannak közös pontok, és figyeljünk arra, is, hogy a nélkülözhetetlen vágyak hogyan teljesíthetőek. Ha azt látjuk, hogy a csoportban vagy a kapcsolatban különbözőségek vannak, tegyük fel a kérdést: mit szeretnék valójában? Gyakran a világosan, egyenesen megfogalmazott vágyak mögött fontos szükségletek húzódnak meg, amelyek abban a bizonyos formában nem teljesíthetőek, viszont együtt közös megoldásokat lehet találni, amelyek eltérnek az eredeti elképzeléstől, mégsem járnak lemondással. Vizsgáljuk meg azt is, hogyan hat ránk, ha valaki nagyon sokat, a másik pedig alig fogalmaz meg vágyakat, kívánságokat, elvárásokat. A beszélgetés végén fogalmazzuk meg együtt, hogy a legtöbb vágyunkat hogyan tudnánk teljesíteni, szemmel tartva azt, hogy minden kapcsolat magában hordozza, hogy vágyainkról szabadon lemondjunk úgy, hogy ne érezzük megnyirbálva magunkat. A közösség mint élő folyamat Az élet mozgást, növekedést jelent. Egy kapcsolat alakulása ezért nem lehet mindig csak felfelé ívelő növekedési folyamat, mert a növekedés által újabb problémák, konfliktusok jelentkeznek. Minden megoldás csak egy bizonyos ideig teremt nyugalmat. Utána ismét új, belső és külső érési, tisztulási feladatok jelentkeznek. Ha ezekre a hullámzási folyamatokra nem figyelünk oda, átnézünk fölöttük, megmerevedik a közösség, ami egy idő után a közösség halálát, azaz felbomlását okozza. Hogy mennyire különböző a közelség egy kapcsolatban vagy egy közösségben, bemutatja egy egyszerű gyakorlat. Álljunk páronként egymással szembe és tartsunk lehetőleg jó nagy távolságot egymás között. Majd kezdjünk el egyre közelebb menni egymáshoz. Fontos, hogy nézzünk partnerünk szemébe, ne beszélgessünk egymással (igyekezzünk a nevetést kerülni). Próbáljuk meg testünkben azt a küszöböt érezni, ahol már a másik közelsége nehezünkre esik. Próbáljuk ki előre és hátra lépve, hogy itt és most melyik a megfelelő közelség és távolság, ahol még jól érezzük magunkat. Lehet, hogy a partnerem most más közelségre vágyik, mint én. Próbáljunk ráérezni, mit jelent mindenkinek személyesen az, hogy a partnere más közelséget vagy távolságot akar, mint ő maga, vagy 80
hogyan éli meg azt, hogy a másik a gyakorlat alatt hol közelebb jön, hol távolabb megy? Ha van elég idő, próbáljuk ki a közösségben mindenkivel az optimális közelséget és távolságot. A gyakorlat végén beszéljük meg, amit átéltünk. Fontos tudnunk, hogy az egyszer megtapasztalt optimális közelség és távolság csak erre az egy alkalomra vonatkozik. Holnap vagy talán már a gyakorlat végén más lehet a helyzet. Érdemes időnként ezt a gyakorlatot elvégezni. Ha egy élő közösségről van szó, természetes folyamat az, ha egy intenzív együttlét után több távolságra van szükség. Ne tekintsük ezt a csoportra vonatkozóan negatív jelnek, hiszen pontosan az ellenkezőjére utal. Figyeljük meg magunkban ezt az irányultságot, és tartsuk szem előtt. Engedjük meg egymásnak a távolságot, amikor erre szükség van, és hagyjuk meg a lehetőséget bárkinek, aki valakit vagy a csoportot bizonyos ideig távolabb tartja magától. Csoportban ez így nézhet ki. Üljünk le páronként egymással szembe, nézzünk egymás szemébe és mondjuk el egymásnak felváltva, hogyan kerüljük mostanság egymást. Figyeljünk arra a sok lehetőségre, amely utalás arra, hogy a másikat ne engedjük közel magunkhoz, vagy hogy ne figyeljünk rá. Megnyilvánulhat ez abban, hogy nem nézünk a másikra, nem halljuk meg, amit mond, hamar elfelejtjük, amit mondott, fáradtnak érezzük magunkat, összevissza beszélünk, absztrakt témákat dobunk fel ahelyett, hogy magunkról beszélnénk stb. Figyeljük meg a beszélgetés alatt, hogy egyre világosabbá válik, mennyire normális a másiknak a visszavonulás lehetőségét megengedni, és pontosan azáltal, hogy egymásnak bevalljuk, hogy távolságra van szükségünk, a közelség új módja születik meg.
81
március
A közösség mint a szociális tanulás helye Bármennyire jó neveltetésben részesültünk is, nem várhatjuk el, hogy a közösségi életben kivonjuk magunkat ennek gyakorlása alól. Vonatkozik ez annak módjára, ahogyan megjelenünk, ahogyan másokhoz viszonyulunk. Minél intenzívebbé válik a közösség, annál inkább érezni fogjuk annak szükségességét, hogy érzéseinknek helyet adjunk. A másik megértésének útja sokkal inkább a saját érzéseink megtapasztalásának útja, mint a saját gondolkodásmódunk világáról szerzett tudásunké. Ebben pedig nem az érzések jelentenek problémát, hanem annak módja, ahogyan ezeket mások felé kifejezzük. Sem az érzések elnyomása, sem az oly sokat hangoztatott „kiélés” nem a helyes megoldás, nem ezek segítik elő a csoport dinamikáját. Gyakorolnunk kell az érzéseink kifejezését, hogy
március
egyre világosabbá váljon, ezek az én érzéseim, senki más nem tehető felelőssé (vagy vétkessé) az én érzéseim miatt. Gyakran problémát jelenthet a másik érzéseivel való szembesülés is. Sem sajnálat, sem tanács vagy visszakozás nem segítség. Közel lenni valakihez úgy, hogy ne akarjuk a problémáját megoldani, ne akarjunk közvetíteni, segíteni, hogy minél előbb ismét jól érezze magát, hanem sokkal inkább azt éreztetni meg vele, hogy valaki itt van számára, hogy ki szabad fejeznie magát, hogy a fájdalmának helyet adunk, sokkal többet segít minden rábeszélésnél. Konfliktusokat kreatívan megoldani a közösségi tanulás másik fontos területe. Ehhez tartozik, hogy a másiknak nem agresszív módon mondom meg, mi zavar, mit várok el, hanem hogy meghallgatom, visszajelzek arra, amit mondott, nem úgy, ahogy én hallottam, és kész vagyok a változásra, ha ez szükséges. Csoportban vagy párkapcsolatban segíthet mint gyakorlat, ha egy felvevő készüléket helyezünk el egy félreesőbb helyre, hogy ne zavarja a beszélgetést, később pedig visszahallgatjuk a beszélgetést. A közösség a magány feszültségével jár Általánosan kimondhatjuk, hogy közösségben csak az tud élni, aki egyedül is tud élni, különben a közösség könnyen menekülést jelenthet a személyes fejlődési problémák elől. Az a közösség, amely túl sok közös dologra fektet hangsúlyt, nem a közöst, hanem a közönségest, az általánost segíti elő bennem. Ez lehet, hogy csökkenti bennem a félelmet, de túl kevés helyet ad az egyediség kifejlődésére. Ahhoz, hogy egyediségemet, személyes viszonyulásomat a teremtéshez és a saját feladatomat az életben megtapasztalhassam, szükséges, hogy egyedül is legyek. A közösségnek ezért szüksége van mindkét létre: az együtt-létre és az egyedül-létre. Ennek feszültsége világossá válik egy csoportban, amikor a közös tevékenységek mellett helyet adunk a személyes határoknak, korlátoknak, például egy közösségi beszélgetésen egyensúlyban van a beszélgetés és a csend. Javasolt gyakorlat Üljünk körbe, csendesedjünk el, fogjuk meg egymás kezét, csukjuk be a szemünket, és engedjük, hogy lassan belső mozgás jöjjön létre azáltal, hogy képzeletben a bal kezünkkel a mellettünk ülőtől valamit elfogadunk és a jobb kezünkkel valamit továbbadunk. Addig maradjunk ennél a gyakorlatnál, amíg ráérzünk, hogy az egész csoporttal kapcsolatban va82
gyunk. Oldjuk fel lassan a kapcsolatot a mellettünk ülővel. Érzékeljük a csendben saját magunkat, saját erőnket és az egyedül-létet a csoportban. Ha úgy érezzük, ismételjük meg a gyakorlatot. A gyakorlat végén ossza meg mindenki a tapasztalatát a többiekkel. Kérdések a kiértékeléshez Mennyire engedjük meg a csoportban az érzéseket: öröm, szomorúság, vonzódás, rokonszenv, düh, félelem, fájdalom? Hogyan reagálunk arra, ha valaki megmutatja ezeket az érzéseket? Egyformán meg tudjuk-e hallgatni mindegyik csoporttagot? Milyen titkaink vannak egymás előtt? Sikerül kritika esetén a változás lehetőségét látnunk akkor is, ha nem sikeresen vagy agresszívan fogalmaz valaki? Milyen álmaink, vágyaink és elvárásaink vannak? Milyen közös pontok vannak ezeken a területeken? Mi az, ami különbözik? Látható-e a különbözőség a közösségünkben, vagy a harmónia megszállottjai vagyunk? Ismerjük-e a közösségünkben az egyedül-létet? Vannak-e olyan kihívások a közösségünkben, amelyekbe beletörődtünk, amelyekkel kapcsolatosan reményünket veszítettük, amelyekre talán ismét jó lenne odafigyelni? Milyen forrásaink vannak, amelyek segítenek, továbbsegítenek bennünket? (Az anyag a Keresztény Életközösség német nyelvterületen kiadott munkafüzetei alapján készült)
március
83
Ünneplés a közösségben Csont Ede
április
Tétel: A krisztusi közösség a Feltámadott jelenlétében él. A húsvét titka, amely az eukarisztiában folytonosan jelen van számunkra, erőforrás, hogy szabadon, boldogan éljünk, ünnepelve Krisztust és egymást. Krisztus önmagát adta értünk szeretetből. Nagypénteki szeretetáldozata után feltámadottként többször is megjelent, hogy megbizonyosodjunk: benne a szeretet még a halál fölött is győzedelmeskedik. Ebben a hitben rejlik a keresztények öröme, szabadsága és reménye, melyeknek alapvonásként kell jellemezniük bennünket minden külső és belső korlátaink dacára egymással való kapcsolatainkban is. A feltámadott Krisztus tovább él közöttünk, és szeretetáldozata is jelenvalóvá lesz újra és újra az oltáriszentségben. Azért maradt itt körünkben a szent színek alatt, hogy folytonosan tápláljon bennünket szabadságunkban, örömünkben, reményünkben. Minden szentmise ünnep és erőforrás ezért számunkra, hogy krisztusi módon tudjunk élni, és egymást is segíthessük ebben az életben. De nemcsak eukarisztikus találkozásaink, hanem keresztény életünk is ünnep a maga alapvonásában: örülünk az életnek, örülünk egymásnak, elfogadjuk, segítjük, bátorítjuk, ünnepeljük egymást hálatelt szívvel Krisztus iránt, aki megszerezte számunkra az életet. (Dr. Nagy József)
Az ember világát két dimenzió határozza meg: a tér és az idő. Ha valakivel találkozni akarunk, azt kérdezzük: „Hol találkozzunk? És mikor?” Ha egy ismerős személlyel, jó baráttal, kedves emberrel találkozunk, a találkozás örömmel tölt el. Találkozhatunk emberekkel és találkozhatunk Istennel. Találkozhatunk emberrel és Istennel egyszerre. Mi tehát az ünnep? Örömteli találkozás, amely rendkívülivé teszi a pillanatot és a helyet. Aki vágyódik az örömteli találkozásra, tudja, hogy meg kell teremtenie a találkozás feltételeit. A háromszor szent Isten és az ember találkozása tehát feltételezi és ugyanakkor létrehozza a megszentelt időt és a megszentelt teret. 84
AZ IDŐ 7
85
április
Az egyik nap miért különb a másiknál, hisz a napból árad minden fény az évben? 8Az Úr bölcsessége osztotta el őket, ő tett különbséget idők s ünnepek közt. 9Néhányat fölemelt és szentnek nyilvánított, a többit meg a köznapok sorába iktatta. (Sir 33,7–9) Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt. (…) Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. (Préd 3,1;4) Az Istennel való találkozás időbeli megjelenítéseként az egyházban megszületett az egyházi év. A keresztény hit központja Jézus Krisztus feltámadása. E hittitok köré szerveződik az egyházi év: a hét központja a vasárnap, az év központja a húsvét. Krisztus kereszthalálának és feltámadásának kiindulópontja (kezdete és mintegy ellenpólusa) a karácsony, Jézus Krisztus születésének (és megtestesülésének, vö. liturgikus olvasmányok) ünnepe. E két főünnep köré szerveződik a húsvéti és a karácsonyi ünnepkör. Az év hátramaradó idejét évközi időnek nevezzük, amikor Krisztus misztériumát nem egy bizonyos szempontból ünnepeljük, hanem a maga teljességében. „Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének e művét – melynek az isteni csodajelek az Ószövetség népében előképei –, az Úr Krisztus teljesítette be főként áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériumával, mellyel »halálunkat halálával megtörte és az életet föltámadásával újjászerzette«.” (Sacrosanctum Concilium 5,12) „Az egyház mint jó édesanya feladatának tartja, hogy isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva, szent emlékezéssel ünnepelje. Minden héten vasárnap, az Úr napjának nevezett napon megemlékezik az Úr föltámadásáról, melyet az esztendőben egyszer, a legnagyobb ünnepen, húsvétkor az ő boldog szenvedésével együtt ünnepel. Az esztendő folyamán pedig Krisztus egész misztériumát kibontja a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelen és pünkösdön át az Úr boldog reménnyel várt eljöveteléig. A megemlékezés a megváltás misztériumait az időben megjeleníti, s ezáltal az Úr erényeinek és érdemeinek gazdagságát föltárja a híveknek, hogy meríthessenek belőle és betelhessenek az üdvösség kegyelmével.” (SC 102)
Karácsony
Húsvét
a földi élet kezdete
a földi élet vége
gyöngédség, gyermeki vidámság
méltóságteljes, komoly öröm
helyszín: Betlehem, egy vidéki falu
helyszín: Jeruzsálem, a zsidók vallási, politikai és kulturális központja
előtérben a népi hagyományok (pász- előtérben a liturgikus jelképek (gyertorjáték, szállást keres a szent család) tya, tűzszentelés, vízszentelés) előkészületi idő: advent
előkészületi idő: nagyböjt
befejeződik a karácsonyi idő: Urunk befejeződik a húsvéti idő: pünkösd megkeresztelkedése (a Szentlélek fel- (a Szentlélek felkeni a tanítványokat, keni Jézust, hogy mennyei küldetését hogy krisztusi küldetésüket teljesítsék) teljesítse)
április
„Amint tehát Krisztust az Atya küldte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt apostolokat” (SC 6)
Az ünnepek megkülönböztetésében fontos szerepe van a liturgikus színeknek: fehér, piros, zöld, lila (rózsaszín) és fekete. Feladatok 1. Válasszak ki 10 ünnepet a naptárból és mondjam meg, milyen liturgikus szín felel meg az ünnepnek. 2. Válasszak ki 10 ünnepet a naptárból és helyezzem fontossági sorrendbe. Mi a szempont? 3. A direktórium, az olvasmányos könyv (lectionarium) – A, B, C év, I, II év és a misekönyv ismertetése (főleg a ministránsokat, de a híveket is érdekli, mi van a „nagy piros könyvben”) 4. Mit jelent számodra: „Amilyen a hétköznapod, olyan lesz a vasárnapod”? Ezzel kapcsolatosan el lehet olvasni, milyenek voltak Dávid király hétköznapjai és ünnepnapjai 2 Amint a hájat kiszedik az áldozathoz, úgy választotta ki (az Úr) Dávidot Izrael népéből. 3Az oroszlánt kinevette, mint egy kis kost, s mintha bárány volna, kacagott a medvén. 4Egész ifjan győzött az óriás ellen, és a gyalázatot lemosta népéről, amikor megforgatta kezében parittyáját, és legyőzte a gőgös Góliátot. 5A magasságbeli Úrhoz folyamodott, és ő erőt adott jobbjába, hogy legyőzhesse a harcedzett férfit, és így Izrael szarvát fölemelje. 6Ezért lett híre, hogy legyőzött tízezret, s az Úr dicsőítő énekében magasztalták, és így fejét diadémmal koronázták. 7Győzött körös-körül az 86
ellenség felett, megsemmisítette a filiszteusokat, s mind a mai napig letörte szarvukat. 8Minden tette után magasztaló szókkal dicséretet zengett a Szent Magasságbelinek. Egész szívvel dalolt és kimutatta, hogy szereti Teremtőjét. 9 Hárfákat tett az oltár közelébe, kíséretük az énekeket még kedvesebbé tette. 10 Pompával ülte meg az ünnepeket, ragyogó fényt adott minden ünnepségnek. Amikor szent nevének dicséretét zengte, már virradat előtt visszhangzott a szentély. 11Meg is bocsátotta bűnét az Úr, és felmagasztalta szarvát mindenkorra. Szövetséget kötött vele a királyságra, s Jeruzsálem fölé állította trónját. (Sir 47,2–11) 5. Június 24-én ünnepeljük Keresztelő Szent János születését: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (Jn 3,30) A napok egyre rövidebbek lesznek, az éjszakák egyre hosszabbak. December 25-én ünnepeljük az Úr Jézus születését: „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (Jn 1,4–5) A napok hosszabbodni kezdenek. Krisztus születésével fény és meleg köszönt a világra. Hogyan élem át a liturgikus év eme két szakaszát? Milyen kapcsolatokat fedezek fel az egyes ünnepek között (Mária ünnepek és Krisztus misztériuma)? Olvasásra: Gárdonyi Géza: Roráté Ady Endre: Nagypéntek Ady Endre: A feltámadás ünnepén Fekete István: Betlehem Tamási Áron: Karácsonyi pásztorocskák
A TÉR 11
87
április
Az Úr akkor szózatot intézett Salamonhoz: 12A házra nézve, amelyet építesz... Ha törvényeim szerint élsz, teljesíted kívánságaimat, és szem előtt tartod parancsaimat, hozzájuk igazodván, akkor valóra váltom általad ígéretemet, amit atyádnak, Dávidnak tettem: 13Izrael fiai közt fogok lakni, és nem hagyom el népemet, Izraelt. 14Így építette Salamon a templomot és be is fejezte. 15Belül a falakat cédrusfa burkolattal látta el, a templom aljától egészen a tető gerendáiig beburkolta őket belül fával, a templom padlóját meg ciprusdeszkákból rakta ki. 16A templom hátsó oldalát is beburkolta cédrusfával 20 könyöknyire a földtől a gerendáig, aztán elválasztotta a templomot
a hátulsó résztől, a szentek szentjétől. 17Maga a templom, vagyis a hátulsó rész előtti fő térség 40 könyököt tett ki. 18Belül tehát cédrusfából volt a templom, faragott gyümölcs- és virágfüzérekkel ékesítve. Csupa cédrusfa volt az egész. Követ sehol sem lehetett látni. 19A templomon belül a hátulsó részt úgy rendezte be, hogy oda vihesse az Úr szövetségének ládáját. 20A hátulsó rész 20 könyök hosszú, 20 könyök széles és 20 könyök magas volt, s bevonta vert arannyal. Aztán oltárt emelt 21a hátulsó rész elé cédrusfából és azt is bevonta arannyal. 22Az egész templomot bevonta arannyal, az egész épületet, mindenestül. (1Kir 6,11–22) Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent. (Lk 24,53)
április
Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” 10És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. 11Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. 12Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei. 13Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. 14A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. [...] A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. 22De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. 23A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. 24Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. 25Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka. 26. (Jel 21,10–14. 21–26) Az Istennel való találkozás térbeli megjelenítéseként az egyházban megszületett a liturgikus tér, a templom. Ennek központja az oltár, amely az áldozatbemutatás helye és ezért megkülönböztetett figyelem illeti. Elsősorban arra irányul figyelmünk, ami az oltáron történik: az oltáriszentségben találkozunk a megtestesült Istennel, akinek jelenlétében Isten gyermekeivé válunk, egymásnak pedig testvéreivé, hiszen ugyanazzal a testtel és vérrel táplálkoztunk. Az oltáriszentség iránti mély tisztelet abban is megmutatkozik, hogy gondját viseljük az oltárnak és a templomnak. A nyugati egyházban gyakran az volt a szempont: „mi az elengedhetetlenül szükséges, hogy a szentség létrejöjjön, a szentmise érvényes legyen?” Ennek a következménye a minimalista szemlélet, amelyről Márton Áron 88
tömören ennyit mond: „az érvényességből megélni nem lehet”. Ha az oltárterítő koszos, a misekönyv szakadt és zsíros és a virágok hervadtak, attól még érvényes a mise, de nem kelt vajmi nagy áhítatot. A zsoltáros így fogalmaz: „Boldog a nép, amely ünnepelhet, és arcod fényében járhat, Uram!” (Zsolt 89,16). A Károli-fordításban: „Boldog a nép, amely megérti a kürt szavát”. Így is mondhatnánk: boldog a nép, amely megérti az ünnepre hívó harang szavát, a kiscsengő felhívását a térdreborulásra és az orgona hangját, boldog a nép amely tud ünnepelni, mert van Istennek szentelt ideje, és vannak Istennek szentelt helyei. Feladatok 1. Milyen szakrális építészeti stílusokat ismerek? Melyik a kedvenc templomom? Mi vonz oda? 2. Miről ismerek fel egy római katolikus templomot? 3. Hol szeretek imádkozni? (Az imádság helye szakrális tér) Olvasásra Gárdonyi Géza: A templom
Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban Gárdonyi Géza: A mi temetőnk 89
április
Mikor iskolába beadtak, el kellett mennem a templomba is. Bizonyosan voltam már előbb is templomban, de nem fogtam fel, nem láttam. Itt, hogy már a felfogásom kinyílt, különösen hatott rám a nagynak tetsző épület, a képek, az oltár, s az oldalt álló, hordozható Mária-kép, amely Máriát az ölében elhanyatlott, holt Messiással ábrázolta. A szívébe hét tőr volt festve, s én ezt gyakorta eltűnődve bámultam. Mikor először hallottam orgonát, arra gondoltam, hogy az angyalok muzsikája ez a földön: mély áhítat szállt meg. Szerettem a templomba járni. Szerettem a tömjénfüst illatát, a virágvasárnapi körmenetet, a nagypénteki gyászt, a Nepomuki- és egyéb litániákat, a minisztrálást. Néha felmentem a kórusra is, ahol egy régimódi, fabillentyűs orgonácskán játszott a mester, míg oldalt az orgonánál nagyobb fújtató rúdját a hasával nyomta a legnehezebb gyerek. A mesternek nem volt erős hangja. Mikor énekelt, mindig oldalt tartotta a fejét, s a nyaka megnyulladt, mint a kakasé, mikor kukorikol.
A vezető szerepe, feladata a közösségben László Attila
május
Tétel: Krisztus egyházában a vezetés szolgálatot jelent. Az elöljárónak (ha hierarchikus, akkor annál inkább) mindenekelőtt a krisztusi lelkületben kell elöljárnia. Koordinálja, segíti a tagok között szeretetben kibontakozó szolgálatot a test egységének alakulása irányában. Döbbenetes Jézus tanítása arról, hogy az ő közösségeiben ki az első, és ki az utolsó (Lk 22,24-30). „Köztetek azonban ne így legyen”, hangoztatja. Azaz: ne úgy viszonyuljatok egymáshoz, mint azt a világban teszik, hanem szeretettel szolgáljátok egymást. Így kell ezt tenniük a tagoknak egymás között, és annál inkább így kell ezt tennie a vezetőnek a közösséggel szemben. Krisztus egyházában a vezetés szolgálatot jelent. A vezető nem uralkodik, hanem szolgálja a közösséget. Feladata mindenekelőtt az, hogy az egység biztosítéka és munkálója legyen a közösségben. Bátorítania, segítenie kell a különféle szolgálatokat, és össze kell hangolnia őket az egység irányában. Leginkább afölött kell őrködnie, hogy mindig biztosított legyen a kölcsönös szeretet a tagok között. A közösség tagjainak a vezetőhöz való viszonyát szintén a szeretetnek kell jellemeznie. Szeretetben eggyé válhatnak vele mindenben, a bűnt kivéve: inkább a kevésbé tökéleteset együtt, mint a tökéleteset széthúzásban. (Dr. Nagy József)
Sokféle vezetési módot elénk éltek a történelem folyamán. Cézár diktatúrájától Ghandi szelíd ellenállásáig átfoghatatlanul széles a paletta. Feladatunk mégsem az, hogy kikeressük az egyéniségünknek leginkább megfelelőt. Mert a világban tapasztalható vezetési gyakorlatok szinte mindenikét érvényteleníti Jézus; mindegyiket, amelybe bármiféle számítás, egyéni érdek vegyül. Köztetek ne így legyen (Mt 20,25–28) – mondja a „kiképzés” során. Szavai ma küldetést jelentenek. Mondatában nincs ott az „ejsze”, a „talán”. Nincs más mód – ha az ő nevében, az ő szándéka szerint akarunk eljárni országa építésén munkálkodva. A vezetés ezért szolgálattá lesz – azzá kell lennie. Kézzelfogható megnyilvánulásának, felfogható bizonyítékának, hogy Isten szeretet. 90
91
május
Hogyan lesz a vezetés szolgálattá? A nagy kérdésre adott válasz a titok nyitja… Az ország titkáé. Nem ígérek választ – inkább keresni hívlak. Csak valószínűsítem, jelenlegi megélt tapasztalatok alapján, hogy a vezetés sikerének egyik legfontosabb eleme a közös cél folyamatos tudatosítása. Adódik tehát az első kérdés: mi a közös cél? Ajánlom csoportos átbeszélését. – Kétezer éves múltat hordozó, értékeit őrző és továbbadó intézmény vezetése, isteni küldetéstudattal, lehetőleg zökkenőmentesen, jó „piárral” (PR) – ehhez szükséges egy jó titkár(nő)-ügyintéző, valamint jó „(PR) piár-menedzserek” tanácsai, ötletei. – Kétezer éves múltból forrásozó, értékeit őrző és továbbadó közösség vezetése, isteni küldetéstudattal. Ehhez kell sok esendő ember közös célja, amelynek érdekében vállal feladatokat, elfogad irányítást és elvégez feladatokat, tennivalókat. Nem tökéletes, olykor órákat szárnyal – máskor napokat bukdácsol. De van lüktetése – és vonz hasonló módon gyengéket, mert teljességet láttat meg esendőségében. Megtapasztaltatja, hogy részei vagyunk az egésznek. Hiszem, tapasztalom, hogy felemel, előrelendít a közös cél napi, egyéni tudatosítása, és a közös cél közösségben történő világos megfogalmazása, tudatosítása. Mindezt nem szóismétlésnek szánom. Ha ez nem történik meg, szétesik az egyéni érdekeken, személyes célokon, sikereken és sérelmeken a munkatársi közösség, legyen bármilyen nemes a szándék és szent az ügy. A 2005-ös nagy árvíz kényszerítő erejű volt közösségformálódásunkban is. Ma azt mondanám: áldás. Természetesen minden hátulütő lehetőségével. Fájdalmakkal, sebekkel a percben a magunkra maradottságot élve meg – és sok örömmel, reményt adó, napokat-éveket átívelő találkozással az újabb és újabb segítők – barátok révén. Egy nehéz órámban Kozma Imre a következőképpen bátorított. Idézem szavait, minden vezetőnek szívébe vésném: „A kényszertökéletességgel szemben többet ér az eredményes felemásság. Jó, ha alkalomadtán szeretetünk, barátságunk, életigényünk megközelíti a teljességet. De az élet véges, nemcsak abban az értelemben, hogy meg kell halnunk. A végesség magában az életben van, a korlátozott boldogságban, behatárolt sikerekben és kiteljesedésben. Úgy tűnik, a teljesség kényszerképzete összefügg az istenhit elkorcsosodásával. Aki valóban hisz Istenben, annak nem kell önmagát istennek megjátszania. Ahol ez a hit megroppan, az ember felelősségének terhe egészében
saját magára nehezedik. A kis lépések, »felemás« szív többet érnek, mint a teljesség, ami egészében még nem birtokolható. A tökéletesség nagyhangúságával kijelentett igennél, ami kudarcot vall, többet ér a bizonytalankodó szív teljesítménye. Mindenesetre ez világlik ki Jézus példájából.” Ha szétnézünk környezetünkben, gyakran tapasztaljuk, hogy az élet vezérmotívuma a Mi hasznom ebből? lett. Ehelyett kell az istenálmodta kiteljesedést hirdetnünk, arra testvérekké lett embereket elvezetnünk. Ez nem ábránd, nem álom, erre szól krisztusi hivatásunk – erre kaptunk küldetést. Ehhez kell alázat, mely – Szent Pál szerint – elsősorban bátorság a szolgálatra, kilépés abból a társadalomban meggyökeresedett ördögi körből, amelyben mindenki csak magára figyel. Az alázat feltételezi a készséget a testvéri életre. A hamis becsvágy veszélyezteti a közösséget!... Ahol nem közösség formálódik, ott nem krisztusi az élet, nem Isten – és velünk kapcsolatos szeretetterve megvalósulása a cél!
május
Vezető: kemény főnök, tutujgató néni – vagy első a testvérek között? Abból a szempontból, hogy egy személy hogyan, mi módon viszonyul a munkatársaihoz, alkalmazottaihoz, megkülönböztetünk (és tapasztalunk) különféle stílusokat, irányultságokat. A vezetői tevékenységgel kapcsolatban két végletről szólnék: a problémára összpontosító és a személyre összpontosító vezetési végletről és azok veszélyeiről a közösség fejlődését tekintve. Problémára összpontosító: Én határozom meg a megoldást!, Én mondom meg, mit csinálj. Gyakran a pasztorációt végző-vezető személy vagy csoportvezető „vezetőként” azonosul egy feladattal vagy helyzettel, amelyet „meg kell oldani”. Az idő sürget – ezért anélkül, hogy időt szentelne a valós szükségek felmérésére, számolna a lelki igényekkel, egyéni képességekkel, gyorsan belevág, „kioszt”, melynek következtében a személyközi, örömet hozó evangelizáció tényleg problémává válik. Csoda-e ha ilyenkor senki nem végzi a dolgát, mindenki hibás a bakikért, és mindenért más a felelős? Ráadásnak nem győzi ezt eléggé hangoztatni… Az ilyen vezetőnek kevés a bizalma a munkatársaiban (akkor viszont lehet-e munkatársakról beszélni?). Aki mindig a feladatra koncentrál, és közben nem látja az embert, annak az embertársa eltárgyiasul, „eszköz” 92
lesz csupán. Teher, nehézség, amit soha nem tud megoldani, mert az ember mindig több annál. Egyenes így az út a paternalisztikus, atyáskodó magatartás kialakulására, mely a munkatársakat önállótlanná, és ennek következtében a közösségiség szempontjából tehetetlen, aggódó-rettegő teherré teszi. Személyre összpontosító: Te fedezd fel a megoldást! Benned van a megoldás. Nem jó, ha a vezető a feladatokból adódó feszültségek, nehézségek közepette kiemelten csak a személyre figyel, tutujgatja, vagy akár „bedobja a gyeplőt”. Úgy gondolja, lesz, ahogy lesz; a legfontosabb a részéről, hogy megértse az embert, elfogadja és megerősítse, hogy együttérzéséről biztosítsa. Ez nagyon fontos, de nem minden. Szétfolyik, szétesik, „lebeg”. A vezető éppúgy, mint közössége. Fontos látni: a közösségi munkát az segíti elő, ha a vezető ahelyett, hogy ráerőszakolna segítőtársaira egy megoldást, velük együtt megoldásokat keres, megoldásokat ajánl, alkalmat ad, hogy lehetőségeket találjanak együtt, bátorítva a rendelkezésére álló lehetőségek, források használatára a problémamegoldás céljából.
Összegezve: van, mire figyeljünk a hívekkel-munkatársakkal való kapcsolatainkban a közösségépítés során. Az odafigyelés nem valaminek a megoldása, hanem a segítőtárs-testvér feladathoz való viszonyulásának 93
május
A mi közösségeinkben ma a domináns az irányító magatartás. Ebből az is következik, hogy inkább a problémára koncentrálunk (van egy „ügyünk”). Persze, vannak tényezők, amelyek megmagyarázzák (próbálják) ennek az okát. Így pl. a megszokás: „eddig így volt...” Egy másik tényező a teljesítményközpontú társadalom, ahol minden beavatkozás a közvetlen eredményekre összpontosít. Érthető, hogy ahol a társadalom egy bizonyos közömbösséget helyez előnybe, ott az érzelmi tényezők nem sok szerepet kapnak. Sokan összekeverik a nem irányító jellegű stílust a gyöngeséggel és engedékenységgel. Ez nem felel meg a valóságnak, hiszen a jól alkalmazott nem-irányító magatartás a munkatársakat arra készteti, hogy önmagukért legyenek felelősek. Mindez nagyon elméleti. De legyen tükör a számunkra, amely által felismerve önmagunkat, képességeinket, Isten segítő-gyógyító kegyelmének odaadóbb eszközei lehetünk.
május
átérzését jelenti. Figyelek szavaira, amelyek érzéseket fejeznek ki, viszont meg kell különböztetni a tényeket és azt, ahogyan ő a helyzetből adódóan értelmezi azokat. Ugyanakkor a jó vezető figyeli saját érzéseit is, amelyeket nem szór számolatlanul. Hogy a közös munkában – főként, ha az közösségépítés – részt tudjunk vállalni, ahhoz szabadság kell. Ez csak akkor van meg, ha a vezető viselkedése révén megértés és elfogadás tapasztalható. Minden jelentős segítő kapcsolatban, minden feltétel nélküli elfogadásban a krisztusesemény valósul meg. Mert így a szeretet és feltétel nélküli elfogadás minden kifejeződése doxológiává, istendicséretté válik, hasonlóvá ahhoz, aki megismertette magát, megosztva emberi életünket (Fil 2,6). A krisztusi „főnökség” sebezhetővé tesz. Nem nagyobb a tanítvány mesterénél… (Mt 10,24; Lk 6,40) Ne is adja alább! Fontos tudatosítani: mindig megvan a valós veszély, hogy sebeket kapunk, hogy felőrlődünk e folyamatban. De célunk elérése érdekében alapelvünk: másokért élni (1Jn 3,16). Ahogyan Szent Pál tanít: a lelki adományok különfélék. Közöttük van a vezetés adománya, amelyre különösen nagy szüksége van egyházunknak, hogy felkészítse Isten népét Krisztus földi munkájának folytatására. (Ef 4,11.) Ezt az ajándékot azért adja Isten, hogy „használjunk vele” (1Kor 12,7), ez tette lehetővé Krisztus követői számára, hogy kétezer éven át folytassák Jézus munkáját, ez teszi lehetővé ma is, számunkra is! Aki vezetésre vállalkozik, annak elengedhetetlenül szükséges a vidám szív és a nagy istenbizalom. A munkatársak feltűnő módon érzékenyek mindenre, ami boldoggá, örvendezővé teheti őket. Különleges vággyal várják a találkozást azokkal, akiktől örömet várnak. Miért ne lehetne éppen a vezetőjük az? Az öröm, amit magunkkal hozunk, amit megosztunk, mindig megnyitja a szívet, és ez bizalmat szül. Ezt sosem szabad összetéveszteni egy „humoros” felütéssel, amelynek alkalmával vicceket, anekdotákat mesélünk. Az öröm, amit viszünk, megélt hitünkből, világos életcélunkból és a felkínált-elfogadott szentségi életből forrásozzon, amit Krisztus így fogalmazott meg: az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen (Jn 15,11). Javaslatok: – részekre bontás és csoportos átbeszélés Miben ismersz magadra? Miben „főnöködre”? 94
– a jelzett szentírási részek átelmélkedése – szentírási személyek kategorizálása a fentiek alapján, „hasonmás” keresése – vezető-ideál keresése a Szentírásból, valamint egyházunk történelméből. Mely jellemvonásait kéred imáidban a magad és munkatársaidvezetőid számára?
május
95
Közösségi döntéshozatal és felelősségvállalás Portik H. Kelemen
június
Tétel: Az egyház életét nem az autokráciának, nem a demokráciának, hanem a testvériességnek kell jellemeznie. Mindenben egyetértésre kell törekedni. A döntéseket közösen kell felvállalni, és azok kivitelezését is közösen kell munkálni krisztusi lelkületben. A krisztusi közösséget mindenben a testvéri lelkületnek kell jellemeznie. E lelkületnek ki kell terjednie nemcsak az imára, hanem az élet minden területére, akár az együttmunkálkodásra is. A lelkületnek meg kell előznie, és így meg kell határoznia a tevékenységet. Ettől lesz az krisztusivá. Az is sajátos az ilyen közösségekben, hogy az együttmunkálkodás célja nem a teljesítmény, hanem a közösség épülése, a kölcsönös szeretetben való növekedés. A világban a vezető rendelkezik, és a beosztottak általában szó nélkül végrehajtják a kapott parancsot. Puszta végrehajtók csupán, nem érzik magukénak ezen túl a vállalkozást. A krisztusi közösségben azonban a döntéshozatalt is a közösségiség jellemzi. Az alkalmazottak, még ha beosztottak is, Isten országában felelősséggel végzik a munkát. És a vezető is nyitott irányukban: a lehetőségek szerint igyekszik bevonni embereit akár a döntések meghozásába is. Így azok ösztönösen is szabadabban és nagyobb lelkesedéssel állnak hozzá a közösen meghozott döntések megvalósításához.Az ilyen lelkületű együttműködés már misszió: tanúságtevő erővel bír mások számára. (Dr. Nagy József)
A plébániának úgy kell működnie, mint egy kis egyháznak, ahol jelen van az egyház feje, Jézus Krisztus, akihez szorosan kapcsolódnak a tagok, akik a Szentháromság nevében vannak megkeresztelve. A különböző személyekből összejött csoportot a kölcsönös szeretet teszi testvéri közösséggé. Mindez meg kell hogy nyilvánuljon a vezetésben is. Minden közösségnek, így a plébánia közösségének is szüksége van vezetőre. A plébánia vezetője egy plébános, a megyéspüspök tekintélye alatt 96
(518. k.) Munkatársként a püspök küldhet egy vagy több segédlelkészt, akik a plébániai munka egy részét végzik, azt, amire őket a plébános felkéri. Előfordulhat az is, hogy a paphiány miatt – nálunk is kezd ez egyre jobban jelentkezni – a püspök egy diakónusra vagy világira bízza a hívek lelki gondozását, a közösség összefogását. Ezt az új egyházjog is engedélyezi. Ilyenkor a püspök kinevez egy papot plébánosi jogokkal, aki a lelkipásztori munka „moderátora” (517. k.), és aki gondoskodik a szentségek kiszolgálásáról. Egyik nagy élményem volt 32 évvel ezelőtt, amikor a Déván működő ferences papnak, Lukács atyának egy pár évfolyamtársammal nyáron a plébániai épületek javításában segédkeztünk. Vasárnap elmentünk egyik filiába, ahol kb. 25 katolikus élt, azok is mind idősek. A ferences atya bemutatta azt a nőt, aki valamikor szerzetes volt. Ő volt a lelke ennek a közösségnek, ő gyűjtötte össze minden vasárnap a híveket, vezette az imákat. Amikor a pap megérkezett a szentmise bemutatására, élő, imádkozó, összetartó közösség várta. Nagyon jól éreztük ott magunkat! Az egyház jelen gyakorlatát követve az új kódex beszél a plébánia szoros értelemben vett közösségi vezetéséről is.
Papi közösség
97
június
Már a zsinat kijelentette, hogy a papi élet lényegileg közösségi, szentháromságos dimenziójú. Létükben tehát nagyon megfelel, ha valamilyen formában közösségi életet élnek. Ez lehetőséget ad arra, hogy egymást segítsék nemcsak a munka jó, jobb elosztásában, hanem a szellemi, lelki fejlődésben, és hogy „az egyedüllétből eredő veszélyektől megszabaduljanak” (PO 7–9). A püspök – az új kódex értelmében – ilyen papi közösségre is bízhatja egy vagy több plébánia vezetését. 1990-ben ilyen felkérést kaptunk, jómagam és Kovács Árpád, hogy a Kolozsvár és Beszterce közti nagy szórványvidék hat plébániáját, valamint a hozzátartozó sok filiát – tizenkét miséző helyünk volt – ellássuk. Ez a munka sok áldozatot, lemondást, de ugyanakkor nagyon sok örömet nyújtott. Az itt megélt hat év szolgálata sok tapasztalatra adott lehetőséget. Kiindulópontunk volt, hogy úgy éljünk együtt, hogy Jézus legyen a plébános, mi meg neki legyünk a munkatársai. Ezt azzal igyekeztünk megvalósítani, hogy együtt imádkoztunk, végeztük a papi zsolozsmát, elmélkedtünk, meg-
osztottuk egymással a lelki kincseinket. Igyekeztünk, hogy Jézus parancsa újból és újból életté váljon bennünk: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 13,35). Ha ez megvolt, akkor könnyen ment a munka leosztása, megszervezése. Így igyekeztünk elosztani egymás közt, ki melyik egyházközségért, filiáért, templomért, kápolnáért felel, az ottani tevékenységeket, munkálatokat végzi. Az eredményekről, kudarcokról egymásnak beszámoltunk. Lassan aztán bekapcsoltuk ebbe a munkába azokat a világi krisztushívőket is a különböző helységekből, akik képesek voltak és vállalták az együttműködést. Voltak, akik a lelki programokban váltak aktív munkatársakká, és voltak, akik a gazdasági, fizikai munkába kapcsolódtak be.
június
Világi közösség A zsinat ajánlata, hogy a világiak is lehetőleg közösségben végezzék apostoli munkájukat (AA 17,18). A kódex is lehetőséget lát erre – egy pap, plébános moderátorsága mellett (517. k.) Dél-Amerikában több tízezer plébániának a lelkipásztori gondozását világiak kisközösségei végzik. Főegyházmegyénkben a legtöbb plébániát egy plébános vagy megbízott lelkész vezeti. Vannak nagyobb helyek, ahol segédlelkésszel együtt dolgozik a plébános, de arra is van példa, hogy egy házaspár vezet plébániát a plébános irányítása mellett. Mindenhol van vagy kell hogy legyen egyháztanács, gondnokság, emberek, akik a plébánost segítik a munkájában. Mindenhol van lehetőség arra, hogy a vezetés ne autokrata módon történjék. Ez nem azt jelenti, hogy a plébánia is a demokrácia törvényei alapján kell hogy működjön. Szójátékkal élve azt mondhatjuk, hogy a plébánián teokrácia kellene hogy uralkodjon: maga Jézus legyen a vezető. Ehhez az szükséges, hogy mind a lelkipásztor, mind más csoportvezetők és aktív tagok a jézusi törvényeket tartsák szem előtt annak érdekében, hogy a közösség krisztusi közösség legyen (lásd a közösség témakörnek a krisztusi közösségre vonatkozó részét)! Ahhoz, hogy a meglévő vagy újonnan alakuló közösségeket – amelyek felelősséget, vezetést vállalnak – a testvéries magatartás jellemezze, hogy mindenki a maga képessége szerint szolgáljon, szükséges a felkészítés és a folyamatos lelki táplálás. Ezek a rendszeres találkozók alkalmával történhetnek, amelyeket negyedévente, havonta, de akár hetente is meg lehet szervezni. Vannak plébániák, ahol a munkatársak akár naponta fél 98
órát közösen elmélkednek, imádkoznak, utána megbeszélik a feladatokat. Emellett ajánlatos az évente két vagy négy lelki nap, négy-nyolc órás együttlét, amelyeket igény szerint szerveznek meg. Ebben helyet kaphat ismerkedő játék, ima, előadás, elmélkedés, csoportmunka, közös szentmise, kiértékelés stb. Emellett érdemes megszervezni a közös kirándulásokat, kiruccanásokat. Mindezt a kölcsönös egymásra figyelés, egymás szolgálata és egymás megajándékozása szellemében kell szervezni és megélni. Az így működő csoportok, közösségek tudnak a leghatékonyabban megfelelni a missziós feladatoknak. Az ilyen csoportokhoz „ragadnak” az emberek, mert a belőlük sugárzó kölcsönös szeretet: Krisztus vonzza őket, ahogy az ősegyház életéről szóló beszámolóban olvassuk (vö. ApCsel 2,44–47).
június
99
Mozaikkockák a kommunió évének társadalmi vonatkozásairól az egyház tanításának tükrében Bányász József
A közösség szuperlatívusza a Szentháromságban valósul meg, azaz ott adott. Itt egy beteljesedett kommunióról beszélhetünk, ami eszményképe, az időtlenségben megvalósult modellje a szeretetközösségnek. Minden más kommunió ennek mértékével értékelhető, és osztályrésze, örököse akar lenni annak. Ha az egyháznak mint közösségnek célját akarnánk ebből a szempontból megfogalmazni, kijelenthetjük: a Szentháromság közösségének a megvalósulási folyamata Krisztus misztikus testében. Tehát feladat az eszkatológiai feszültség állapotában. Hogy ki-ki milyen részt vállal ebből a feladatból, az a test és annak tagjai analógiájából kikövetkeztetethető. Hogy az egyház alaptevékenységei – a szentségkiszolgáltatás, az igehirdetés és a diakónia – melyik testrész szerepét kívánják, vagy kell hogy betöltsék, arról nincs hivatalosan elfogadott álláspont. Nem e világból való feladatokat ró ránk a keresztség és bérmálás révén való beavatottságunk. Egy biztos: az egyháznak küldetése a világ üdve, a teremtett világ visszacsatlakoztatása a Szentháromság kommuniójába, közösségébe. (A teilhardi teológia egyre időszerűbb kérdéseket vet fel e vonatkozásban is.) Ma az egyház egy liberális/libertin, szabados és individualista társadalomban fejti ki tevékenységét, s akarva-akaratlanul maga is megfertőződött ezáltal. Ha a hivatalos, felszínes egyházi narratívánk kommuniócentrikus is, hétköznapi életünk, mindennapi viselkedésünk rabja a megélhetésre irányuló jólét függőségnek. Senki nem keresi ma az aszkétikus életformát, nem értjük nagy szentjeink életvitelének lényegét, nem tartjuk időszerűnek a visszafogott fogyasztás aprópénzre váltását. Közösségi ténykedéseinkben is a magunk boldogulását, megelégedését keressük. A gyakorlati liberalizmus túlereje szubtilis módon bújt be hétköznapjainkba és 100
megfertőzte a tiszta szentháromságos misztikus testet, szeretett anyaszentegyházunkat is. Ezért beszélünk ma krízisről az élet minden területén. Az anyagi jólét jövőjének reményét elveszítettük. A gazdaság növelésére alapozó fejlődés, a Nyugat-Európa által felcsillantott bőség megvalósíthatósága odalett. Be kell helyettesíteni a hiány által keletkezett űrt valami mással! „A kereszténység a legmodernebb társadalmi koncepció, a világ vagy keresztény lesz, vagy nem lesz semmilyen” – a számunkra tetszetős millendorferi axióma néhány évvel ezelőtt még mosolyt csalt a samuelsoni közgazdasági paradigmák által szocializálódott főáram urainak az arcára, de ma már ha nem is deklaráltan, de egyre erősödő a szakralizáció iránti igény. Erkölcsi válsággal próbálják magyarázni istentelenné tett világunk problémáit. Izmusok jöttek és rendre levitézlettek. Egyedül az evangéliumi alappillér, ami a szentháromságos közösségre épít, állja még ma is a sarat. A doktrínák, életmodellek, szervezetmodellek szintjén mindenképp. „Management by Jesus”-ról tart szemináriumokat Kiss Ulrich SJ vállalatmenedzsereknek, de nem csak... Egyre több keresztény alapra helyezett, egyházhoz kötődő vállalkozásforma (Alternatív Kapitalisták, Keresztény Vállalkozók Társasága, Érmeháló, Mondragon, Global Marschal Plan, Közösségi Vállalkozások, Másért Vállalkozók, A szegények bankja, Fair Trade… stb.) bontogatja szárnyait, alternatívát kínálva a romboló, felelőtlen liberális piacgazdaságnak. A politikában is a konzervatív kereszténydemokrácia hódít egyre nagyobb teret. Helyzet van. Ma időszerű kereszténynek lenni, esély van arra, hogy társadalmat építsünk akár a hegyi beszédre is. Tekintsük át ebben az esztendőben summásan egyházunk hivatalos társadalmi paradigmáit, elmélkedjünk el fölöttük, vigyük be a hívek, a testvérek tudatába, hogy keresztény közösséget alkotva meghatározhassuk a világ jövőjét Krisztus misztikus testében! Isten képmása az ember, megváltva Krisztus vére árán, és Istennel való közösségre kapott meghívást. Nem alacsonyítható le gazdasági érdekek eszközévé, politikai ambíciók kiszolgálójává, „hiszen a dolgok rendjének kell szolgálnia a személyek rendjét” (GS 26). Krisztus az egész embert megváltotta, így kapcsolatban áll embertársával és a közösséggel. Isten meghívása nem csak egyes kiválasztottaknak szól, hanem minden embernek! A keresztény társadalomtanítás hangsúlyozza, hogy a bűnbeesés után Isten nem vonult ki az üdvtörténetből, ellenkezőleg részt vállalt belőle 101
emberré vált fia révén és megváltotta azt. Ez hatalmas feladatokat ró ránk, krisztus „társörököseire”. A társadalmi viszonyoknak alapvető jelentősége van az emberek üdvössége szempontjából, mert „…azok a társadalmi körülmények, melyek között élnek, s melyek közé már gyerekkorukban kerülnek, gyakran eltérítik őket a jótól és a rossz felé terelik” (GS25) Azok a botrányos állapotok, amelyek egyes országokban embertömegeket nyomorúságos körülmények közé taszítanak – de nem kell messzire mennünk, hisz házunk táján is akadnak szélsőséges körülmények között élő emberek –, minket, keresztényeket, arra kell sarkalljanak, hogy részt vállaljunk a szolidaritás szellemével és a krisztusi akarat következetes kitartásával, áldozatvállalásával a keresztény társadalmi tanítás alapelvei szerinti társadalmi rend kialakításában. Nem elég kritizálni a szociális helyzetet, a politikai konjunktúrát és esetleg feleslegeinkből alamizsnát osztani! A keresztény társadalmi tanítás Krisztus emberré válásából következik, tehát az emberről szól, hisz Isten szava „valóságos emberi természetet öltött” része lett történelmünknek, társadalmi életünknek. Tehát az a keresztény, aki a hit közéletre vonatkozó rendező erejét, feladatait elhanyagolja, az istenembert árulja el. Az egyház mint Krisztus misztikus teste „az emberi társadalom életelve”. Az egyház és a világ áthatja egymást, rajtunk múlik, hogy melyik hatás győzedelmeskedik. Kovász (Mt 13,33), a föld sója (Mt 5,13), jó mag (Mt 13,14), a világ világossága (Mt 5,14) mint keresztény élethivatások a lényegesek itt. A megváltó munkatársai vagyunk ebben a folyamatban, nem kevesebb felelősséggel (Róm 8,38–39). Az emberi társadalom egy olyan kötelező érvényű ethoszra épülhet, amelynek egy emberfölötti „transzcendens igazság” adhat csak legitim létjogosultságot. „Ha nincs olyan transzcendens igazság, amelynek engedelmeskedve az ember eljut teljes identitásához, nincs olyan biztos elv sem, amely az emberek között igazságos kapcsolatról gondoskodik. Az ember méltósága végső soron abban gyökerezik, hogy ő a láthatatlan Isten látható képmása” (CA 44). A következőkben röviden felsorolom azokat az egyházi dokumentumokat, amelyek a Rerum novarumtól (1891) napjainkig egy-egy társadalmi kérdés kapcsán, egy-egy szociális helyzetre, közösségi igényre megfogalmazták a hivatalos, kinyilatkoztatásból kikövetkeztethető egyházi álláspontot.
102
A Quadragesimo anno (1931) a munkások jobb együttműködését és a gazdasági életbe történő jobb bekapcsolódását követeli. A társadalomnak a szubszidiaritás elvén alapuló felépítését emeli ki. A Mater et magistra (1961) a gazdasági életben az egyéni kezdeményezést emeli ki és előtérbe helyezi a társadalmi problémák nemzetközi dimenzióit. A Pacem in terris (1963) a társadalmi és politikai béke értékalapjait tisztázza. A Populorum progressio (1967) a fejlődő országok érdekében történő nemzetközi szolidaritásra hívja fel a figyelmet. Az Octogesima adveniens (1971) és a Redemptor hominis (1979) a jóléti társadalmak peremére szorultakra figyelnek és a növekedés ökológiai határaira is rámutatnak. A Laborem exercens (1981) és a Sollicitudo rei socialis (1988) a munka társadalometikai kérdéseit taglalják, foglalkoznak a nemzetközi fejlődés problémáival. A Caritas in veritate (2009) enciklikában a pápa a gazdasági válsággal kapcsolatos iránymutatásait fogalmazta meg. „Nem szabad megengednünk, hogy ami felett ítéletet mondott az idő, halottan is életet szimuláljon, és tovább kísértsen közöttünk” – írja Makkai Sándor. Keressük meg az időtálló, életképes értékeket és arra alapozzuk a jövőt. A harmincas évek gazdasági világválságánál, a trianoni veszteségnél is súlyosabb az a helyzet, amit a liberális kapitalizmus kreált. Tanulni kell, tanítani, hogy eléggé leleményesek és kreatívak lehessünk a népünk, fajtánk jövőjét építő munka közepette. A katolikus társadalmi tanítás a jóakaratú emberekhez fordul, és nem csak az egyházhoz kötődő keresztények hitbéli engedelmességére apellál. A keresztény egyház kötelessége az is, hogy kritikusan és építő módon nyilatkozzék a társadalmi és gazdasági rend alapvető értékeiről anélkül, hogy egy konkrét modell követését dogmatikusan előírná. A társadalom nem veszi komolyan az olyan egyházat, amely szentimentálisan, csupán az érintettségből eredő illetékességre hivatkozik; ha a szolidaritási nyilatkozatok inflációját tovább fokozza, és ha az ifjúságra jellemző tiltakozó magatartást tanúsít. A katolikus társadalmi tanítás nem merülhet ki merő retorikai bírálatokban, amelyek a negatív dolgok merő tagadásától várják a helyzet javulását. Inkább az egyházra jellemző felelősségből eredő illetékességgel, alkotó módon és tudatosan az értékekre összpontosítva kell 103
részt vennie a társadalom javításában. Ehhez szükség van a szakmai és értékkompetencia olyan gyakorlati összekapcsolódására, amely csak az egyházi hivatal, a tudományos közvetítés és a gyakorlatban való helytállás együttesében lehet sikeres. A globalizáció mindannyiunkat elért. Amikor esélyünk lett volna megerősödni, talpra állni, konszolidált anyagi és intézményi alapokat teremteni életterünkhöz, a globális nagytőke elkezdte féktelen terjeszkedését. Mindent be akar kebelezni. Modern gyarmatosításról van szó, nincs mit köntörfalazni. Sajnos a közélet élére gyurakodó, általunk választott képviselők egy része is ezen globális tőke kiszolgálóivá vált, engedte magát megvásárolni. De ha Isten velünk, ki ellenünk. A közösség, amely a végtelen Isten szentháromságos erőforrásából táplálkozik, képes lehet a csodára. Merjük szeretni egymást, merjünk szolidárisak lenni, akarjuk megélni az evangéliumot, hogy a jólét és a fogyasztás csábítása ne sekélyesítse el emberségünk lényegét! Ne tévesszük össze az életszínvonalat – ami pénzzel megvásárolható – az életminőséggel, amihez egymás kölcsönös szeretete és kommunió, közösség szükséges. Gondoljunk csak nagyszüleink életszínvonalára és életminőségére! A mienknél sokkal alacsonyabb életszínvonallal jobb életminőséget tudtak maguknak biztosítani, mert jobban ismerték a közösség értékeit.
Kérdések, feldolgozandó témák – Van-e bátorságunk igazi áldozathozatalra a közösségért? – Kényelmünk, nyugalmunk fontosabb vagy a közéletben való felelős, ugyanakkor indulatmentes részvállalás? – Visszafogott fogyasztó vagyok-e? Mit jelent ez? Miben nyilvánul meg? – Felelősségem, felelősségünk a teremtett világért: tudatában vagyok-e? Mit teszek a környezetemért? (szemetelés, takarítás, nem csak a saját házam táján! stb.) – A szolidáris társadalom kérdésköre… – Az ökoszociális piacgazdaság kérdései… Ajánlott irodalom XII. Pius, Soziale Summe. Aufbau und Entfaltung des gesellschaflichen Lebens. A.-F. Utz/J.-F. Groner, Freiburg 1954–1961
104
Höfner, Joseph, Keresztény társadalmi tanítás. SZIT, Budapest 2002 Peschke, Karl-Heinz, Wirtschaft aus Christlicher Sicht. Paulinus-Verlag, Trier 1992 Baricz Laura, Lehet-e a mammonból talentum? A gazdaság, a környezet és a közjó összefüggéseinek vizsgálata az emberi gondolkodásmód alapján. In: A közjó az egyház társadalmi tanításában. SZIT, Budapest 2008
Ajánlott olvasnivaló Felelősségünk a teremtett világért, A MKPKK körlevele a teremtett világ védelméről. SZIT, Budapest 2008 Igazságosabb és testvériesebb világot! A MKPKK körlevele. Budapest 1996 Wolfgang Ockenfels, Kis katolikus társadalomtan. Paulinus Verlag, Trier 1992 Tomka Miklós–Boják János, Az egyház társadalmi tanítása. SZIT, Budapest 1993 Muzslay István, Az egyház szociális tanítása: http://www.ppek.hu/k129.htm Magyar Nemzetstratégia I–II. Püski, Budapest 2009 Paul Michael Zulehner, Wege zu einer solidarischen Politik. Wien 1999
105
Közösség és közlés Dr. Bodó Márta
A kommunikáció (közlés) és kommunió (közösség) szó formája szembeötlően hasonló, ami nem véletlen, hiszen gyökerük közös. A latin alapszó megosztást jelent: gondolatok, érzelmek cseréjét, s az erre alapuló, az ezen az alapon létrejövő kapcsolatot. Közösség ott jön létre, ahol gondolatok, szavak, érzelmek cseréje, megosztása történik; de a kapcsolat nem jöhet létre a közlés nélkül. A kommunikációból lesz kommunió, és csak kommunióra lehet kommunikációt alapozni! Amíg ki-ki bezárkózik önmagába, saját kicsiny(es) világába, s nem osztja meg önmagát, nem fog közösségbe kerülni. A közösség nem jön létre a tagok, egyének közlései és értékeinek megmutatása, kicserélése nélkül. A kommunikációról szóló egyházi dokumentum így fogalmaz: „A kommunikáció megsokszorozza a társadalmi kapcsolatokat, és elmélyíti a közösségtudatot.” (Communio et progressio 8.) Azzal, hogy megnyílunk a másik, mások felé, képesek vagyunk közösséget teremteni, és minél több valódi, elkötelezett kapcsolatot építünk és ápolunk, annál inkább mélyülünk el a közösségiségben. Vallási értelemben annál közelebb kerülünk az Isten titkához, aki szeretet, tökéletes önközlés, kitárulkozás és odaajándékozottság: közösség. Ezért a katolikus egyház a keresztényeknek a társadalomban való jelenlétét és a társadalmi közösségekkel való kapcsolatát sürgeti. Magyar nyelvterületen mi még ahhoz vagyunk szokva, hogy különválasszuk a média, azaz a „profi hírközlés” kérdését a társadalmi kommunikációtól, holott éppen egyházi közegben, éppen a keresztényeknek kellene elkötelezetteknek lenniük nemcsak a média látványos terein való szereplésre, hanem a közösségi célt szolgáló kommunikációra. Azaz nem az a kérdés, hogy „minél jobban eladjuk az egyházat”, vagy akár az örömhírt, hanem az, hogy állandó párbeszédben legyünk a világgal. Ennek egyik fóruma a hírközlő és nevelő-szórakoztató média világa. Mielőtt azonban kiléphetnénk erre a nyilvános és profi térre, tökéletesen el kell sajátítanunk a keresztény kommunikáció alapelveit, ismernünk kell működését. Mindenek előtt azonban tisztáznunk kell motivációnkat. Nem 106
hiába mondják a bölcsek, hogy mielőtt egy szót is szólnál, százszor rágd meg, miért mondod ki azt! 1. Miért akarok az egyház kommunikációs munkájában szerepet vállalni? Mi hajt engem erre? (Meg nem oldott kisebbségi komplexus? Szereplési vágy? Magamutogatás? Más területen megélt sikertelenségeim, kudarcaim, tehetetlenségem gyógyítására használom ezt fel? Vagy valódi szolgálat és kötelességtudat mozgat?) 2. Milyen lépéseket tettem meg annak érdekében, hogy Krisztus követségében járva tudjam e feladatot végezni? (Tájékozott, tanult vagyok az egyházi tanítás vonatkozásában? Jó az íráskészségem, helyesírásom, szeretek és gyakran ragadok tollat, hogy a körömben tapasztaltakat megfogalmazzam? Jó és éles a látásom és rálátásom? Szeretem naprakészen figyelni a világ eseményeit, és azokra kritikusan és árnyaltan reflektálok? Fontos számomra a folytonos tanulás, képzés, az állandó készenlét?) 3. Kommunikátor, egyházi kommunikátor vagyok-e? (Közösségi ember vagyok? Érdekel a mások, a kisebbek, elnyomottak, hátrányos helyzetűek sorsa, érdekük képviselete, zavar az igazságtalanság, a gonoszság, a bűn? Szeretem-e az embereket? Szeretek és tudok az emberekkel kapcsolatot teremteni, rájuk valóban odafigyelni, nem csak céljaim elérése érdekében használni őket? Konfliktushelyzetben feltalálom-e magam? Tudok-e, akarok-e vitás helyzetekben akár mediátorként embertársaim szolgálatára lenni? Tudom-e Krisztus üzenetét szeretettel és felkészülten minél több típusú ember: vallásos, kételkedő, hitetlen, szomorú, elhagyott, gyermek, fiatal, öreg rendelkezésére bocsátani?) A II. vatikáni zsinat kommunikációval és médiával kapcsolatos dokumentuma így fogalmaz: „A lelkipásztorok ezért siessenek e területen is eleget tenni feladatuknak, mely általános igehirdetői tisztüknek szerves része; a világi hívek is, akiknek részük van ezen eszközök használatában, törekedjenek tanúságot tenni Krisztusról, főként úgy, hogy ki-ki szakmailag felkészülten és apostoli lelkülettel áll helyt a maga munkaterületén, sőt a maguk részéről közvetlenül is nyújtsanak segítséget az egyház apostoli tevékenységéhez műszaki, gazdasági, kulturális vagy művészi vonalon.” (Inter mirifica 13) Ahhoz, hogy az egyházban krisztusi kommunikátorokként működhessünk, folytonosan magunkat kell Isten képére egyre hasonlatosabbá formálni. Szeretetközösségben kell élnünk Istennel és 107
emberekkel. Szakmai felkészülésünkre nem szabad sajnálnunk az időt, nem elégedhetünk meg kegyes szólamokkal: nekünk profibbnak kell lennünk a profiknál, hiszen mi nem önmagunkat, nem is a mammont, hanem Istent, az ő országát, az ő szeretetét hirdetjük. Azt szeretnénk, hogy az minél hozzáférhetőbb legyen minél több embernek. A mi feladatunk és felelősségünk az utat megtalálni minél többféle kategóriához: az elkötelezett keresztények mellett „az eltévedt bárányokhoz”, akiket nem ki- és lenéznünk kell, hanem akikre úgy kell néznünk, mint akikre Jézus külön figyelmet és energiát fordított. Ebben az évben figyeljünk arra, hogy – szavaink ne üresen csengjenek, hanem mély és igaz, hiteles tartalmat közvetítsenek; – inkább eggyel kevesebb mondatot mondjunk, mint többet; – hallgassunk többet és figyeljünk jobban; – egy hangzatos szöveggel kevesebbet „rázzunk ki a kisujjunkból”; – keressünk mélyebb kapcsolatokat és emberibb kommunikációt; – figyeljünk valóban arra, akivel kapcsolatba kerülünk; – építsünk közösséget ott, ahol eddig beértük laza együttléttel; – figyeljünk saját talentumainkra és a másokéira: ne más kárára érvényesítsük a magunkét; – nyilvános megnyilatkozásaink ne annyira magunkról szóljanak, mint másokról s arról, akinek üzenetét hordozzuk; – minden egyes nyilvános, a közösség előtti megszólalásunkat, megnyilatkozásunkat előzzön meg a befele fordulás, önvizsgálat és felkészülés, alapos dokumentálódás. Ajánlott olvasmányok A Kommunikáció Pápai Tanácsa, Communio et progressio. Lelkipásztori határozat a II. vatikáni zsinat határozatának alkalmazására a tömegkommunikációs eszközökről. In: Egyházi megnyilatkozások a médiáról. Inter mirifica, Communio et progressio, Aetatis novae. Budapest 1997. Kiss Ulrich, A kommunikáció teológiája. Forrás: http://21st.century.phil-inst. hu/2001_dec_konf/KISS.pdf
108
A kommunió megélésére vonatkozó előírások a Zsinati könyvben Rendelkezések: 53, 54, 55, 56, 57, 59, 60, 61, 62, 64, 73, 102, 121 (51, 52, 99, 104, 105, 114) Javaslatok: 7, 8, 9, 12, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 34, 44, 64, 90, 96, 97, 102, 113, 114, 117, 118, 119, 121, 125, 127, 128, 140, 163, 165, 170, 176, 177, 195, 215, 220, 275, 276, 289 (58, 92, 105, 122, 164, 274)
109
Tartalom Előszó (Dr. Jakubinyi György érsek) ........................................................... 3 Szénégető István: A kommunió éve: 2010/2011 ........................................ 5 Dr. Nagy-György Attila: A Szentháromság kommuniója, kommunió-egyház ................................................................................. 10 Both Vanda Erzsébet: Kommunikáció a csoportfoglalkozásokon ........ 17 Szénégető István: Javaslat a plébániai közösségi nap megszervezésére és levezetésére ........................................................... 20 SZEPTEMBER Csapai Árpád Szilárd, Kovács Blanka: Az egyház Isten népe .......... 22 OKTÓBER Portik H. Kelemen: Az egyház közösség ............................................. 33 NOVEMBER Györgypál Enikő, Takó István: Az egyház élő valóság: Krisztus misztikus teste e földön .................................................... 41 DECEMBER Kertész Tibor és Mária: Család az egyház közösségében ................. 51 JANUÁR Portik H. Kelemen: Családias egyház: a plébánia mint a közösségek közössége .......................................................... 58 FEBRUÁR Magos Gyöngyvér: Isten szava és a közösség ..................................... 63 MÁRCIUS Dr. Darvas Piroska: Konfliktus és megbocsátás a közösségben A konfliktusok különböző síkja és ezek összefüggései ................ 67 ÁPRILIS Csont Ede: Ünneplés a közösségben ................................................... 84 110
MÁJUS László Attila: A vezető szerepe, feladata a közösségben ................... 90 JÚNIUS Portik H. Kelemen: Közösségi döntéshozatal és felelősségvállalás .......................................................................... 96 Bányász József: Mozaikkockák a kommunió évének társadalmi vonatkozásairól az egyház tanításának tükrében ......... 100 Dr. Bodó Márta: Közösség és közlés ....................................................... 106 A kommunió megélésére vonatkozó előírások a Zsinati könyvben ... 109
111
Borítóterv: Szőcs Zsolt Tipográfia és tördelés: Szabó Anikó Korrektúra: Dénes Gabriella Készült a kolozsvári Gloria nyomdában Felelős vezető: Nagy Péter 112
