A "GYERMEKEKKEL SZEMBENI ROSSZ BÁNÁSMÓD" (ERŐSZAK, ELHANYAGOLÁS, VISSZAÉLÉS) MAGYARORSZÁGON AZ EZREDFORDULÓN - BÜNTETŐBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK TÜKRÉBEN

Morvai Krisztina

A "GYERMEKEKKEL SZEMBENI ROSSZ BÁNÁSMÓD" (ERŐSZAK, ELHANYAGOLÁS, VISSZAÉLÉS) MAGYARORSZÁGON AZ EZREDFORDULÓN BÜNTETŐBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK TÜKRÉBEN

A Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ és a British Council országos gyermekvédelmi programjának keretében végzett kutatás tapasztalatai

Vezető kutató asszisztens és szerkesztő: Dr. Pap Enikő

Budapest, 2002

1

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS ……………………………………………………………………2 I. A GYERMEKEKKEL SZEMBENI SZEXUÁLIS ERŐSZAK/VISSZAÉLÉS ……………………………………………….……...6 A. Az elkövető és a sértett viszonya ……………………………………………..6 B. Az elkövetők neme ……………………………………………………………6 C. Családon belül, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak/visszaélés………………………………………………………6 D. Gyermekpornográfia, gyermekprostitúció/leánykereskedelem………………17 E. Gyermekekkel szembeni szexuális erőszak/visszaélés intézményben ……….20 F. “Exhibicionista” cselekmények ……………………………………………21 G. Felnőttkorú szomszédok, ismerősök által elkövetett cselekmények…………22 H. Fiatalkorú fiúk által elkövetett nemi erőszakos cselekmények/“randevú-erőszak” ……………………………..24 I. Összegző megjegyzések, következtetések …………….………………………27 II. A GYERMEKEKKEL SZEMBENI ROSSZ BÁNÁSMÓD EGYÉB (NEM SZEXUÁLIS JELLEGŰ) MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI …………..29 A. A gyermekekkel szembeni fizikai/tettleges erőszak ………………………….29 B. A sértett gyermekek halálát eredményező erőszak/gyermekölések …………..38 C. A gyermek rábírása bűncselekmény elkövetésére ….…………………………42 D. Elhanyagolás ….……………………………………………………………….42 E. Érzelmi abuzus ………………………………………………………………49 III. A KUTATÁS ÁLTALÁNOS TAPASZTALATAINAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA …..………………………………………………. 53

2

Morvai Krisztina 1: A "GYERMEKEKKEL SZEMBENI ROSSZ BÁNÁSMÓD" (erőszak, elhanyagolás, visszaélés) MAGYARORSZÁGON AZ EZREDFORDULÓN - BÜNTETŐBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK TÜKRÉBEN (A Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ és a British Council országos gyermekvédelmi programjának keretében végzett kutatás tapasztalatai)

BEVEZETÉS A Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ a British Council támogatásával kutatási és képzési programot szervezett a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód (erőszak, elhanyagolás, visszaélés) megelőzéséről és kezeléséről. A program első lépéseként került sor arra a kutatásra, amelynek célja a jelenségcsoport valamint az ilyen ügyekben folytatott büntetőeljárások jellegzetességeinek vizsgálata volt. Szerettünk volna reális képet kapni arról, hogy mi is voltaképpen az a jelenség, amit hol “gyermekabuzusnak” illetve “gyermekek elleni abuzusnak”, hol “gyermekek elleni erőszaknak” illetve “elhanyagolásnak”, hol “gyermekbántalmazásnak” nevezünk. Más megfogalmazásban azt kívántuk meglátni és megláttatni, hogy – a jelzett körben – voltaképpen “ki tesz, mit és kivel”, és hogyan reagál minderre az állam. Kutatásunk tehát hangsúlyozottan kvalitatív természetű volt. A kutatás során szerzett ismereteink kiindulási alapot jelentettek a program fő részét képező országos szakmai tanácskozásokhoz, különösen a 2002. októberében megfogalmazott ún. “Ráckevei Ajánlásokhoz” 2 illetve a helyi szintű, Budapest II. kerületében indított kísérleti gyermekvédelmi programhoz. A kutatási beszámolónkban megfogalmazott álláspontok, illetve megállapítások kizárólag a szerző és a vezető kutató asszisztens véleményét tükrözik. A kutatás során a 2000. évben a főváros bíróságain jogerőre emelkedett olyan büntető ítéletek tanulmányozására került sor, amelyekben a vád a gyermekbántalmazás illetve elhanyagolás valamely formája volt. Ebbe a csoportba 56 büntetőügy tartozott 3. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az esetek nem az ország legkevésbé fejlett részein, hanem Budapesten történtek. Ezen túlmenően vizsgáltuk azokat a büntető ítéleteket is, amelyek ugyanebben az évben a Legfelsőbb Bíróságon fejeződtek be, s amelyben a vád gyermek sérelmére elkövetett halállal végződő erőszakos bűncselekmény volt. Ebben a kategóriában 6 ügyet találtunk.

1

Egyetemi adjunktus, ELTE Büntetőjogi Tanszék, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetője. Vezető

kutatóasszisztensünk Dr. Pap Enikő volt (Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ). A kutatási beszámolónkban megfogalmazott álláspontok, illetve megállapítások kizárólag a szerző és a vezető kutató asszisztens véleményét tükrözik. 2 A programban a gyermekvédelem különböző területein dolgozó szakemberek - ügyészek, rendőrtisztek, gyámhatósági illetve gyermekjóléti szolgálati munkatársak, minisztériumi tisztviselők, ügyvéd, hivatásos pártfogó, gyermekorvos, védőnők - valamint bírók vettek részt. A 2001 októberében Ráckevén tartott szakmai tanácskozáson a résztvevők záródokumentumot és ajánlásokat fogalmaztak meg. 3 Az adatgyűjtés módszerének részletes leírását kutatási beszámolónkhoz mellékletként csatoljuk. A bírósági ügyszámok feltüntetése helyett kódszámokat alkalmazunk az ügyek bemutatásánál. Számos ügy kapcsán igen éles kritikát fogalmaztunk meg és szeretnénk elkerülni, hogy – az ügyszám alapján azonosítható – bírók illetve bíróságok a személyük elleni támadásként értékeljék megjegyzéseinket, javaslatainkat, különös tekintettel arra, hogy a bíróságok igen nagy segítséget nyújtottak kutatásunkhoz az adatgyűjtés fázisában.

3

(Egyelőre nem vizsgáltuk azokat az ügyeket, amelyek a megyei bíróságokon emelkedtek jogerőre.) A számok természetesen csak a jéghegy csúcsát jelzik, hiszen az ilyen ügyeknek csak elenyészően kis hányadában indul büntetőeljárás és még ritkább, hogy bírósági ítélet is születik. A kutatás előzményei Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának Magyarországról helyzetértékelése – egyebek mellett – a következőkre mutatott rá:

szóló

1998.

évi

“A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a gyermek-abuzus (gyermekbántalmazás) kezelése érdekében megtett jogi és egyéb intézkedések – ideértve a családon belüli szexuális erőszakkal kapcsolatos lépéseket – elégtelenek. A Bizottság úgyszintén aggodalmát fejezi ki a családon belüli szexuális visszaélés (abuzus) jelenségére vonatkozó kutatások hiánya miatt. (…) A Bizottság nyomatékosan ajánlja, hogy (Magyarország) tegyen meg minden megfelelő intézkedést a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód megelőzésére és a jelenség elleni harcra, ideértve a családon belüli, az iskolai és az egyéb gyermekintézményeken belüli erőszak jelenségét. A Bizottság ajánlja, hogy (Magyarország) indítson megelőző (prevenciós) kampányokat, ideértve az oktatást is, a gyermekek erőszakkal (abuzussal) illetve rossz bánásmóddal szembeni védelme érdekében. Összehasonlító jellegű vizsgálatokat kellene kezdeményezni e kérdéskörökkel kapcsolatosan, a jelenségek jobb megértése illetve annak érdekében, hogy irányelveket és programokat dolgozhassanak ki, ideértve a rehabilitációs programokat is, e jelenségek elleni hatékony harc céljából.” 4 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa több vizsgálatában is észlelte, hogy a gyakorlatban nem működik az 1997. évi Gyermekvédelmi Törvényben előírt együttműködési és jelzési kötelezettség a rendőrség és a gyermekjóléti szolgálatok között s ennél fogva – többek között a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése illetve kezelése terén – nem érvényesülnek megfelelően a gyermekek alkotmányos jogai. 5 Sajnálatos módon – a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése és kezelése illetve a gyermek-áldozatok szempontjából – ezidáig nem sok valósult meg az 1999. évi ún. “áldozatvédelmi kormányhatározatból” sem, amely többek között éppen a bűncselekmények sértettévé vált gyermekek helyzetének jobbítását tűzte célul 6.

4 (24 June 1998, CRC/C/15/Add.87, paras. 20 and 32) 5 pl . OBH 4360/2000 - Heves megyei jelentés 6 1074/1999. (VII. 7.) Korm. határozat a bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik védelme, káruk megtérülése, enyhítése érdekében teendő jogalkotási feladatokról és egyéb intézkedésekről

4

Főbb kutatási hipotéziseink a következők voltak: •

A gyermekekkel szembeni rossz bánásmód (tettleges bántalmazás, elhanyagolás, szexuális erőszak/visszaélés, erkölcsi és érzelmi abuzus) általában folyamat jellegű, hosszú időn át tartó cselekménysor, amelynek során a gyermekek komoly szenvedést élnek meg. (E folyamatok megismerésére, a megnyilvánulási formák és a természetrajz elemzésére számos büntetőbírósági ítélet – és az azokból levont általános következtetés – alkalmas, hiszen ezekben a folyamatok és a cselekmények főbb elemei kerülnek büntetőbírói bizonyossággal megállapításra.)

•

A jelzett folyamatok felismerhetőek és megszakíthatóak lennének, amennyiben a rossz bánásmód megelőzésére, felismerésére és a hatékony fellépésre az állam illetve a társadalom nagyobb hangsúlyt fektetne. (Az ítéletek ténymegállapításainak segítségével vizsgálni kívántuk, hogy a bántalmazási/elhanyagolási folyamatokat észlelték-e az elkövetőkön és a sértetteken kívülállók, különösen hatóságok, illetve a gyermekek védelmére hivatott szakemberek és amennyiben igen, fellépésük megfelelő volt-e. Vizsgálni kívántuk továbbá, hogy a megelőzés-felismerés-beavatkozás területein milyen sürgető feladatokat tükröznek a mintában szereplő ügyek.)

•

Az 1997. Évi Gyermekvédelmi Törvény (elvei valamint rész-szabályai) és a büntetőeljárások gyakorlata közötti összhang következetes megteremtésére ezidáig nem került sor, a gyermekek sérelmére elkövetett büntetőeljárások során nem vagy nem kellően érvényesül a “gyermek mindenekfelett álló érdeke” elve s általában a gyermekvédelmi szempontok. (Szakmai meggyőződésünk, hogy a Gyvt. elveinek és konkrét rendelkezéseinek a gyermekek veszélyeztetettségével összefüggésben indult büntetőeljárások céljára, tartalmára, az ilyen ügyekben eljáró rendőri szervek, ügyészségek és bíróságok szemléletére, valamint a felsoroltak döntéseire is jelentős hatással kellene bírnia. Ennélfogva vizsgálni kívántuk, hogy a Gyvt. hatálybalépését követő büntetőeljárások céljukat, tartalmukat, az eljáró szervek döntéseit illetően figyelemmel vannak-e, összhangban állnak-e az “új” jogszabállyal, avagy az eljárások jellegzetességei alapvetően megegyeznek az egyéb, azaz a gyermekek veszélyeztetettségével össze nem függő ügyekben indult eljárások jellegzetességeivel.)

•

A gyermeksértettek büntetőeljárási helyzete nincs összhangban az erre vonatkozó nemzetközi normákkal. (Vizsgálni kívántuk, hogy a bűncselekmények gyermekáldozatainak különlegesen kiszolgáltatott helyzetére hogyan reagál az állam a büntetőeljárásokban.)

•

A Gyermekvédelmi Törvényben megfogalmazott (intézményközi) jelzési és együttműködési kötelezettség elvei és gyakorlata nincsenek kellően kidolgozva. Ennek következményeként egyfelől előfordulhat, hogy a büntetőeljárás megindítására és folytatására hivatott szervek nem kapnak jelzést a gyermekek súlyos, kriminális veszélyeztetettségéről, másfelől előfordulhat, hogy a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetésében fontos feladatokkal bíró

5

gyermekvédelmi szervek nem kapnak jelzést a büntetőeljárásban feltárt veszélyeztetettségről (illetve annak gyanújáról). (Érdeklődésünk arra is kiterjedt, hogy – a vizsgált ítéletek tanúsága szerint – gyakorlattá vált-e a gyermekvédelmi jelzések rendszere, azaz például a büntetőeljárásokat folytató hatóságok értesítik-e a gyermekjóléti szolgálatokat vagy a gyámhatóságokat a gyermekek veszélyeztetettségének tényéről illetve gyanújáról, együttműködnek-e a gyermekvédelmi és a rendőri, ügyészi, bírósági szervek a veszélyeztetettség elhárításában.)

6

I. A GYERMEKEKKEL ERŐSZAK/VISSZAÉLÉS

SZEMBENI

SZEXUÁLIS

A legtöbb esetben (31 ügyben) szexuális erőszak/visszaélés történt a gyermekekkel szemben. A kutatás legfőbb megállapításai – ebben az ügycsoportban – a következők:

A. Az elkövető és a sértett viszonya Miközben a közvéleményben elterjedt az a feltételezés, hogy gyermekek elleni szexuális erőszakra a gyermek számára ismeretlen, perverz elkövető útonálló jellegű támadása során kerül sor, a vizsgált esetekben ilyen jellegű cselekményre gyakorlatilag egyáltalán nem találtunk példát. (Kivételt képeztek a büntetőjogilag szeméremsértésnek minősülő ún. “exhibicionista” magatartások /8 ügy/, azaz a gyermekeknek utcán, iskolák környékén a nemi szervüket mutogató elkövetők ügyei, ezek azonban az összes szexuális visszaélési ügynek csak az egynegyedét tették ki.) Ezzel szemben az ügyek túlnyomó többségében az elkövető a gyermek számára ismert személy volt, mégpedig a következők valamelyike: • Édesapa vagy nevelőapa (7 ügy) • Testvér (1 ügy) • Iskolai/nevelőotthoni nevelő (1 ügy) • Szomszéd vagy családi ismerős, alkalmi ismerős (14 ügy)

B. Az elkövetők neme A vizsgált mintában a szexuális jellegű bűncselekmény miatt elítéltek szinte kivétel nélkül férfiak voltak (30 ügyben). Egyetlen női elkövetőt vont felelősségre a bíróság – aki férjével társtettességben valósította meg a bűncselekményét.

C. Családon belül, erőszak/visszaélés

gyermekek

sérelmére

elkövetett

szexuális

Az alábbiakban röviden ismertetjük vizsgálati mintánkból azt a hét büntetőügyet, amelyben a gyermek sérelmére elkövetett szexuális abuzus “családon belül” történt és az elkövető a sértett szülője volt. A történeti tényállások bemutatásával célunk az ilyen ügyek “természetrajzának” bemutatása valamint annak igazolása, hogy a cselekmények felfedezését követően – a jelenség állam általi kezelésében – a legminimálisabb mértékben sem érvényesül a “gyermek érdeke mindenek felett” elve. 1. Az elítélésekor 56 éves, szakmunkás vádlott a három gyermekkorú sértett édesapja. A vádlottat 1988-ban a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzmellékbüntetésre ítélte a nevelt lánya (tehát egy negyedik gyermek sértett) sérelmére elkövetett erőszakos közösülés bűntettének kísérlete miatt. A három leánygyermekének sérelmére elkövetett

7

folytatólagos cselekményeit ugyanebben az évben, tehát az előző – ugyanilyen természetű – nemi erőszakos bűncselekménye miatti elítélésének évében, a felfüggesztett büntetés próbaideje alatt kezdte el és hat éven át folytatta, az alábbiak szerint. “Zs. Mária 11 éves volt, amikor a vádlott behívta a kislányt a szobájába, lehúzta az alsóneműjét és nézte őt. Más alkalmakkor a vádlott bement Mária szobájába alsónadrág nélkül, felébresztette a kislányt, majd simogatta, fogdosta a kislány meztelen testét. A sértett az ittas állapotban lévő édesapja magatartása ellen sírva tiltakozott, azt egyértelműen szexuális zaklatásnak fogta fel. A vádlott hosszabb ideig tanúsított ilyen magatartást Mária nevű lányával szemben, majd 1991-től őt már nem inzultálta. Zs. Katalin 9 éves volt, amikor a vádlott a már alvó kislányt felébresztette, átvitte saját ágyába és a gyermek kezét hímvesszőjére téve felszólította, hogy simogassa azt. Megtörtént, hogy a vádlott meztelenül bement Katalin szobájába, lehúzta a kislány alsóneműjét, ráfeküdt, nyakát csókolgatta, illetve, hogy éjszaka a sértett arra ébredt, hogy a vádlott az ágya mellett önkielégítést végez. 1994. május végén a vádlott ismét bement Katalin szobájába meztelen alsótesttel és annak ellenére, hogy a leánya távozásra szólította fel, leült az ágyára és a szexuális élet kellemes voltáról mesélt neki. Katalin ismét megpróbálta kiküldeni a vádlottat a szobából, mire a vádlott durván megverte. Ezen esetet követően Katalin néhány napra elköltözött otthonról és a vele történteket elmesélte egy ismerősének, M. S-nek. A fiatalabb korában elszenvedett zaklatások miatt Katalin félelmében nem mert tiltakozni. Zs. Emesét is (Katalin ikertestvérét) 9 éves korában környékezte meg először a vádlott, amikor édesanyjuk elutazott otthonról. Kihívta Emesét a szobájából, hasra fektette, lemeztelenítette, majd meztelen alsótesttel ráfeküdt a kislányra és nemi szervét a kislányhoz dörzsölve közösülést imitált, amelynek során magömlése is bekövetkezett. Többször bement az alvó Emeséhez, megfogta a kislány kezét és azzal saját nemi szervét simogatta. 1992. év folyamán a vádlott kettesben maradt otthon Emesével, amikor ismételten le akarta húzni a kislány alsóneműjét. A 13 éves gyermekkorú lány tiltakozott, kiabált “te az apukám vagy” és sírt, mire a vádlott felhagyott cselekedetével, megverte Erikát és kiment a szobából. 1994. május elején megtörtént, hogy a vádlott meztelen alsótesttel ismételten bement Emeséhez fajtalankodás szándékával, de a kislánynak sikerült kiküldenie a szobából. 1994. május végén Mária, Katalin és Emese segítségért fordultak M. S-hez, akinek javaslatára felkeresték a Kerületi Gyámhatóságot és jegyzőkönyvi nyilatkozatot tettek a velük szemben édesapjuk által elkövetett cselekményekről. Megállapítható, hogy a vádlott által kiskorú lányai sérelmére elkövetett cselekmények a sértetteknél szorongást, befelé fordulást, halmozott traumatizáltságot, érzelmi frusztrációt idéztek elő, amelyhez súlyos fokú neurotikus személyiségfejlődés társult.” 7 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ítéletből megállapíthatóan a büntetőeljárás 1994. május végén indult. A terhelt 1994. június 3-tól 1994. november 4. napjáig volt őrizetben illetve előzetes letartóztatásban. Szabadlábra helyezését követően – a rendelkezésre álló iratok alapján valószínűsíthetően – visszatért családjához és az eljárás befejezéséig “egy fedél alatt élt” a sértettekkel. Az ügyészségi ügyszámból kitűnően még 1994-ben került sor a vádemelésre. Az elsőfokú bíróságon az első tárgyalási nap 1998. május 5. napja volt, ezt követően további négy tárgyalási napra került sor, átlagosan két hónapnyi tárgyalási időközzel. Az elsőfokú 7

Részletek a Csbsz/1. számmal jelzett ítéletből

8

ítélet dátuma 1999. március 10. A másodfokú bíróság egy tárgyalást tartott, 2000. június 7. napján, ekkor született az ügyben jogerős ítélet. Az eljárás kezdetétől annak jogerős befejezéséig tehát pontosan hat év telt el. A vádlott büntetése: 4 év fegyházbüntetés és 5 év közügyektől eltiltás. A bíróság megállapította, hogy a vádlottal szemben 1988-ban (a nevelt gyermeke sérelmére elkövetett erőszakos közösülés kísérlete miatt) kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés nem hajtható végre, figyelemmel annak 1997. november 27-én történt elévülésére. (Az elévülés bekövetkeztének időpontjában a vádirat már három éve az újabb ügyben eljáró bíróságnál volt.) 2. A következő ügyben az elítélésekor 44 éves, büntetlen előéletű szakmunkás vádlott a 14 éves sértett nevelőapja. A kislány 7 éves volt, amikor az őt addig egyedül nevelő édesanyja meghalt, ekkor a GYIVI a vádlottat és feleségét (az édesanya barátait) nevezte ki a gyermek “gyámszüleinek”, így került a családba. “A sértett tanulmányi eredménye az 1993/94. évben jelentősen romlott. Emiatt és azért is, mert nevelőszüleivel való kapcsolata is fellazult, a sértett szófogadatlanná vált, s főleg nevelőanyjával szemtelenné is. A rendszeressé váló összeütközések – ilyenkor a vádlott egy-egy pofont is lekevert a sértettnek – és konfliktusok megoldására a nevelőszülői tanácsadót hívták segítségül. Az ilyen alkalmak, megbeszélések során a nevelőapa felvetette az intézetbe kerülés lehetőségét, nem fukarkodva az intézetiség komor, félelmetes légkörének leírásával. Ebben a vádlott segítőtársra akadt a nevelőszülői tanácsadó személyében… A sértett, aki kicsi gyerek korától kezdve félt az intézetbe kerüléstől – azt hitte, hogy ott börtönben tartják a gyerekeket –, egy-egy ilyen beszélgetés után mindig megígérte, hogy megváltozik, megjavul. 1994 nyarán, azaz 14 éves korában a sértett egy házibulin elvesztette a szüzességét. A történtekről beszámolt nevelőapjának, aki a legmesszebbmenő részletességgel faggatta ki az esetről. 1994 szeptemberétől a sértett újra rossz jegyeket hozott az iskolából. Ezeket a vádlott eleinte szobafogsággal, programoktól eltiltással büntette, majd egyre sűrűbben hangzottak el az intézetbe küldéssel való fenyegetések.” A terhelt ezután újabb “fegyelmezési módszerrel” állt elő: “közölte vele, hogy ha ezután egyest hoz azért “dugás”, ha kettest, azért “szopás” jár… (…) Ettől kezdve, (…) ha kettest hozott haza, s erről a vádlott az ellenőrzőből tudomást szerzett – a sértettnek orálisan ki kellett elégítenie a vádlottat (…) Ilyen orális aktusra kb. legfeljebb tíz alkalommal került sor, úgy, hogy a vádlottnál a magömlés – a sértett szájába – bekövetkezett. (…) Egy egyes osztályzat kapcsán a vádlott közölte a sértettel, hogy ezért “dugás jár” (…) de közösülésre nem került sor mert megérkezett a sértett barátnője (…) Miután a vádlott ezt követően sem hagyott fel a sértett zaklatásával, zsarolásával – pl. attól tette függővé a lány szakmai gyakorlatra való elengedését, hogy őt orálisan kielégítse – a végsőkig elkeseredett sértett, aki a családban senkire nem számíthatott, 1995. július 23-án (…) megszökött otthonról (…) Július 27-én a GYIVI munkatársának kíséretében bement a Kerületi Rendőrkapitányságra és feljelentést tett nevelőapja ellen.” A sértett nagyjából egyidőben azzal, hogy a vádlott zaklatni kezdte még gyakrabban elcsavargott otthonról, a nevelőszülők tiltásaival szembeszegült, fiúkapcsolatait sűrűn cserélgette. A rendkívüli módon elhúzódó büntetőeljárásban a sértettet megvizsgáló igazságügyi pszichológus szakértő – egyebek mellett – a következőkre mutatott rá szakvéleményében: “Szabados szexuális élete egyrészt vérszerinti családjának korai elvesztésére, emiatti fokozott gyengédség-igényére, illetve a sérelmére elkövetett

9

szexuális abuzusra vezethető vissza. Szexuálisan bántalmazott kamaszok ui. gyakran ún. szexualizált magatartással válaszolnak a velük történtekre, a szexushoz való szabados, inadekvát viszonyulással. A történtek jelenleg is érezhető hatással vannak a sértettre: a szexushoz való viszonya most is – házasságban élve – szorongással telített, emiatt örömszerző képessége is korlátozott, ezért pszichoterápiás segítségre szorul”. 8 A pszichológus szakértői véleményt valamint a kislány életében bekövetkezett események sorrendjét természetesen a másodfokú bíróság is ismerte, ennek ellenére – egyebek mellett – a következő megdöbbentő érvelést adta az elsőfokon kiszabott négyévi (végrehajtandó) szabadságvesztés kettő évi, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre történő leszállítására: “Az egyébként helyesen felsorolt körülményeket az elsőfokú bíróság nem a súlyuknak megfelelően értékelte, amikor a vádlottat hosszútartamú végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. A vádlott büntetlen előéletén túlmenően nagyobb nyomatékkal kell értékelni, hogy a vádlott lényegében nem elindított egy erkölcsi – szexuálisan káros – folyamatot, hanem csupán kihasznált egy olyan élethelyzetet, amelybe a sértett került. Az eljárás adataiból nem derült ki egyértelműen, hogy a vádlott befolyással bírt volna a sértett baráti körére és annak keretei között kialakuló szexuális viszonyaira. Következtetni ezzel szemben éppen arra lehet, hogy a cselekményeket megelőzően a vádlott tisztességes családapaként viszonyult nevelt lányához. A vádlott személyi társadalomra veszélyességét és ennek folytán a büntetést jelentősen befolyásolja, hogy a cselekmény egy adott élethelyzethez kötődött és a vádlott magatartása ennek viszonyai között vezetett bűncselekmény elkövetéséhez. A vádlott esetében ezért – a speciálprevenció elvárásait szem előtt tartva – nem kell alappal tartani újabb bűncselekmény elkövetésétől.” Az érvelés alig burkoltan a sértettet teszi felelőssé a sérelmére elkövetett kiemelkedő súlyú szexuális abuzus elszenvedésért és szinte teljes erkölcsi felmentést ad az ondóját rendszeresen gyermek-lánya szájába ürítő középkorú nevelőapának. Büntetőbírósági ítéletben, “A Magyar Köztársaság nevében” ... További adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A rendőrségi feljelentésre 1995 júliusában került sor. Az ügyészségi ügyszámból kitűnően a vádirat még 1996-ban elkészült. Az első tárgyalási napra 1999 szeptemberében került sor. Ezt követően az elsőfokú bíróság további három tárgyalást tartott, átlagosan 1,5 hónap időközzel. Az elsőfokú ítélet dátuma: 2000. február 2. A másodfokú bíróság egy tárgyalást tartott, ezen hozta meg a jogerős ítéletet, 2000. október 31-én. Az eljárás kezdetétől annak jogerős befejezéséig öt év és két hónap telt el. A terhelt az eljárás alatt nem volt őrizetben illetve előzetes letartóztatásban, szabadlábon védekezhetett. A sértettet a GYIVI ideiglenes hatállyal intézetbe utalta, majd nevelőszülőkhöz került, ahol – az ítélet szerint – “kifejezetten jól érezte magát”. A sérelmére elkövetett bűncselekmény idején 14 éves leány az elsőfokú ítélet meghozataláig leérettségizett, szakképzettséget szerzett, házasságot kötött. Az elsőfokú bíróság négy év börtönbüntetésre és három évi közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, ezt a másodfokú bíróság megváltoztatta és kettő évi szabadságvesztésre mérsékelte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, különös tekintettel a bekövetkezett időmúlásra és a fentebb bemutatott érvelésre.

8

Részletek a Csbsz/2 számmal jelzett ítéletből

10

3. “A technikumot végzett ötvenéves vádlott ittas állapotban 14 éves lány és 12 éves fiú gyermekét nem hagyta aludni, koruknak nem megfelelő szex-filmek nézésére utasította őket késő éjszakáig vagy egyéb módon tette lehetetlenné alvásukat. Feleségét többször a gyermekek szeme láttára bántalmazta annyira, hogy az asszony vérző sérüléseket szenvedett. A lakókörnyezet is többször értesítette ilyen alkalmakkor a rendőrséget. (Megjegyzés: Arról nem szól az ítélet, hogy mit tett a rendőrség annak érdekében, hogy a vádlott felhagyjon brutalitásával. M.K.) A leánygyermek tanulmányi eredménye folyamatosan romlott, mert nem tudott az órákra felkészülni. A vádlott gyerekeit is tettleg bántalmazta, bár a leányt ritkábban. A fiút kövérkés testalkata miatt rendszeresen kigúnyolta, hájas disznó, nagy rakás szar kifejezésekkel illette, többször megpofozta, noha a kisfiú retteg a fizikai erőszaktól, gyakran patkánynak, genyának nevezte. (…) Ittas állapotában tört-zúzott, az ajtóüvegek jó részét is betörte. (…) A vádlott gyermekekről készült pornográf felvételeket tartott birtokában. (…) A kislány nyolcadik osztályos ballagásának reggelén bement a gyermek szobájába, s elkezdte kislánya mellét tapogatni, majd mellét és hasát simogatta, s le akarta venni a gyermek hálóingét (…) (Egy másik alkalommal) ismét elkezdte lánya mellét tapogatni, fogdosni, majd vállánál fogva lenyomta az ágyra (…)” 1998. június 19-én a vádlott a kertből behozott gereblyével próbálta feleségét megverni. Kijelentette, hogy a lakás soha nem lesz az asszony tulajdona, mert egyszer rájuk gyújtja. Másnap kb. fél liter benzint felesége szobájában az ágyon szétlocsolt s ezt megkísérelte egy papírlap segítségével öngyújtóval meggyújtani. Ekkor azonban ittassága miatt elaludt, a kiérkező rendőrök találtak rá. 9 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A terhelt 1997. május 14-16. napjáig volt őrizetben. A lakást egy hónappal szabadulása után – tehát már a folyamatban lévő büntetőeljárás alatt – szándékozott rágyújtani a családjára. Ez a cselekménye bizonyult elégséges oknak arra, hogy 1998. június 20. napján elrendeljék előzetes letartóztatását és ezáltal az állam biztosítsa a gyermekek és az asszony életének, testi épségének védelmét. Nyilván az újabb bűncselekmény elkövetésével és a terhelt előzetes letartóztatásával volt összefüggésben az is, hogy az előző cselekmények felfedését és az akkor elrendelt rövid fogvatartást követően másfél évvel kitűzte a bíróság az első tárgyalást az ügyben. Ezután 4 további tárgyalásra került sor, átlagosan két hónapos időközzel s 2000 májusában – azaz az eljárás kezdetétől pontosan 3 év elteltével – az elsőfokú ítélet (5 év börtön) fellebbezés hiányában első fokon jogerős lett. 4. A büntetlen előéletű, 42 éves alkalmi munkás vádlott rendszeresen fogyasztott alkoholt, napirenden voltak a családban a veszekedések, esetenként tettlegesen bántalmazta élettársát, de a gyermekeket fizikailag nem bántalmazta. 1998. március 2-án a vádlott ittas állapotban fogdosni kezdte 14 éves leányának mellét. A gyermek erről beszámolt édesanyjának, aki felelősségre vonta a vádlottat. Másnap, miután az édesanya dolgozni ment, reggel hat óra tájban a vádlott késsel ment be lánya szobájába és közölte vele, hogy amiért az este megszégyenítette az édesanya előtt, “valóra váltja cselekményét”. A sírva tiltakozó leányt azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem engedelmeskedik neki. Felszólította lányát, hogy “alulról mosakodjon meg”, majd “a nagyszobában lévő franciaágyra lökte, a kést maga mellé téve, a sértett lábait – miután felszólította, hogy 9

Részletek a Csbsz/3. számmal jelzett ítéletből

11

vetkőzzön le – szétfeszítette és orálisan közösült a sértettel, aki mindvégig sírva kérlelte az apját, hogy hagyja őt békén.” A bíróság tényként állapította meg, hogy a sértettnek 1997. szeptembere óta barátja van, akivel rendszeres nemi kapcsolatot tartott fenn, azaz a cselekmény elkövetésekor már nem volt szűz. Az ítélet erre a tényre “fűzte fel” a következő érvelést, a bizonyítékok értékelése körében: “A sértett nem keltette (a bíróságban) egy összeomlott, lelkileg megsérült személy benyomását, ami betudható annak is, hogy az eseményeket megelőzően már rendszeres szexuális életet élt, a vádlott által megvalósított szexuális aktus a fenyegetés megléte mellett nem volt kirívóan durva, így elfogadható, hogy nem okozott akkora traumát a sértett számára, bár elmondta, hogy azóta az apját nem tudja emberszámba venni, és nem is foglalkozik vele, a további sorsa nem érdekli.” 10 A bíróság utóbb idézett érvelése mégcsak nem is utalásszerűen, hanem teljesen nyíltan fogalmazza meg, hogy egy olyan kislány ellen, aki már nem szűz, nem tekinthető kirívóan durva támadásnak, ha az édesapja késsel orális szex eltűrésére kényszeríti. Az érvelés része az is, hogy a szexuális életet élő leány számára az édesapja által elkövetett nemi erőszak nem különösebben traumatizáló, hiszen “az is szex, amit addig csinált, meg ez is szex, ami most történt vele…” A nemi erőszak és a konszenzuális szexuális együttlét közötti különbségtétel ilyen látványos relativizálása súlyos szimbolikus üzeneteket hordoz. Hasonlóképpen a gyermek sérelmére elkövetett családon belüli szexuális erőszakos cselekmény súlyának ilyen bagatellizálása – különösen bírósági ítéletben leírva – elfogadhatatlan. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az iratok tanúsága szerint az elkövető az első fokú ítélet meghozataláig szabadlábon védekezhetett, nem történt olyan intézkedés, amely a sértett biztonságát védte volna, illetőleg a bűncselekmény megismétlésének elkerülését szolgálta volna. Az első fokú bíróság megállapítása szerint a feljelentés megtételének estéjén (azaz a vádbeli napon) “a vádlottat a rendőrkapitányságról elengedték. Élettársa elzavarta a lakásból, ahová az elkövető kb. másfél hónap múlva tért vissza. Azóta élettársa nem engedi be a lakásba, az éjszakákat az ajtó előtt egy ráccsal elkerített részen tölti, napközben azonban a lakásban tartózkodik.” (Ez azt jelenti tehát, hogy a brutális édesapa a fentebb vázolt cselekmény elkövetése után gyakorlatilag egy fedél alatt tartózkodhatott áldozatával.) A büntetőeljárás megkezdésétől az ügy jogerős befejezéséig 2 év és 2 hónap telt el. 5. A harminckétéves, büntetlen, munkanélküli szakmunkás vádlott “italozó életmódot folytatott”. “Munkája után, hazatérése előtt rendszerint kocsmába ment, ahonnan ittas állapotban tért haza. A gyermekeit is gyakran küldte szeszesitalért a lakásukhoz közel eső boltba, és otthon is fogyasztott szeszesitalt. Italozásai után közte és felesége között mindig veszekedés tört ki...” “A 12 és fél éves sértett a korának megfelelő értelmi képességekkel rendelkezik. Vékony testalkatú, sápadt kislány, testi fejlettsége a korosztályáétól elmaradt. Pszichomotoros tempója lelassult…” A terhelt – a sértett

10

Részletek a CSbsz/4. számú ügyből

12

édesapja – két ízben a sértett bugyijába nyúlt és megsimogatta a sértett nemi szervét. Mindkét alkalommal megfenyegette, hogy ha el meri mondani az anyjának, megveri. 11 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az elkövető mindössze két napot töltött őrizetben, ezt követően szabadlábon védekezhetett, tehát valószínűsíthetően a sértettel egy lakásban élt (illetve élhetett) tovább. A büntetőeljárás két évig tartott. 6. A 42 éves vádlott büntetlen előéletű, 8 általánost végzett, munkanélküli. Alkalmi munkát végez. A terhelt a sértett nevelőapja. “1996 decemberében, pontosan meg nem határozható időpontban, a délelőtti órákban a vádlott egyedül tartózkodott nevelt lányával, aki 12. életévét 1996 augusztusában töltötte be. A vádlott bement az elválasztott konyharészbe, ahol a sértett fekhelye volt. Odalépett hátulról M. Andreához és fogdosni kezdte a mellét, fenekét, továbbá csókolgatta a nyakát. Ezt követően maga felé fordította, ledobta az ágyra, majd letépte a sértett nadrágját és bugyiját. Kezeit lefogta, lábait a saját lábával leszorította, ráfeküdt a sértettre, majd nemi szervét a sértett hüvelyébe vezette. Kb. 5 perc elteltével bekövetkezett a magömlés. M. Andrea próbált ugyan segítségért kiabálni, de a lakásban rajtuk kívül nem tartózkodott senki. A közösülés után a vádlott megfenyegette a sértettet, hogy amennyiben bárkinek elmondja a történteket, akkor megöli. A közösülésből 1997 szeptemberében leánygyermek született.” 12 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A vádlott mindössze három napot töltött őrizetben (1997. augusztus 22-24), ezt követően szabadlábra került. Az első tárgyalásra 1998. szeptember 28-án, a második és egyben utolsó elsőfokú tárgyalásra pedig 1999. március 17-én került sor. A másodfokú bíróság a 2000. február 9. napján tartott tárgyaláson hozta meg jogerős ítéletét (8 év fegyház), a büntetőeljárás tehát kettő és fél évig tartott. Az iratok tanúsága szerint a sértett leányt 1998 júliusa óta az édesapja neveli (az elkövető a nevelőapa volt). Arról, hogy a vádlott szabadulása és a gyermeknek az édesapa gondozása között eltelt egy évben hogyan gondoskodott az állam a sértett gyermek biztonságáról, nem szólnak a határozatok. 7. A vádbeli napon a vádlott lakásukban arra kérte az akkor 12 és fél éves nevelt lányát, hogy feküdjön mellé az ágyba. A sértett ennek eleget tett, a vádlott pedig a melleit, fenekét, nemi szervét kezdte fogdosni azzal, hogy “ha már meg kell történnie, történjen meg a dolog vele”. A sértett erre kiugrott az ágyból, és kiabálni kezdett a vádlottal, hogy “hagyjál békén, hiszen a lányod vagyok”. A tiltakozás miatt a vádlott a sértettet pofon ütötte, aki az ütéstől ismét az ágyra esett. A sértett miután újra felkelt az ágyról az ajtó felé igyekezett. Ekkor a vádlott elszakította a sértetten lévő nadrág gumiját. A kiabálásra felébredt a szobában a másik ágyon alvó tizenkét éves fiúgyermek, aki szintén arra kérte a vádlottat, hogy hagyja békén a sértettet. (…) A sértett ezt követően kimenekült a szobából és a konyhába utánamenő vádlott előtt megfogta az asztalon talált

11 12

Csbsz/5. számú ügy Részletek a Csbsz/6. számú ítéletből

13

kést. Ennek hatására a vádlott a további erőszakkal felhagyott és visszament a szobába aludni. A vádlott a fenti esemény alatt erősen ittas állapotban volt. A sértett édesanyja ekkor már jó ideje kórházi kezelés alatt állt (majd a bírósági eljárás alatt meghalt). Az eset megtörténte után a sértett egész éjszaka a konyhában tartózkodott, majd reggel elment egy ismerősükhöz, ahol elmesélte a történteket. Ezt követően hívták fel a sértett édesanyját a kórházban, hogy jöjjön haza minél előbb, mert baj van. Amikor az édesanya hazajött a kórházból, a sértett hazaköltözött ismerősüktől, de nem mondta el a történteket édesanyjának, mert az betegsége miatt nagyon gyenge volt , s a kislány féltette őt attól, hogy a vádlott egy ilyen beszélgetés után bántalmazná (sic). Az édesanya később, utólag meg nem állapítható módon szerzett tudomást az eseményekről és ekkor feljelentést tett. A bíróság a gyermeksértett vallomásaival kapcsolatban a következőket rögzítette: “A tárgyaláson tanúsított magatartása is azt az álláspontot erősítette a bíróságban – a közvetlenség elvének alapulvételével – hogy a történtek erősen megviselték a sértettet, de a hosszan elhúzódó eljárás és a folyamatos felhánytorgatása az esetnek sem térítette el a tényektől és bár sok esetben sírva ugyan, de elmondta a történteket.” 13 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A vizsgált mintában (2000. évben a főváros bíróságain jogerőre emelkedett összesen 7, szülő által gyermeke sérelmére elkövetett szexuális erőszak/visszaélés miatti elítélés) ez volt az egyetlen, amelyben a terhelt a cselekmény napvilágra kerülésétől a jogerős ítélet meghozataláig fogvatartásban volt. Az első fokú bíróság – átlagosan egy hónap időközzel – kilenc tárgyalást tartott az ügyben, majd egy évvel az elsőfokú ítéletet követően a másodfokú bíróság egy tárgyaláson helybenhagyta a kiszabott hat év fegyházbüntetést. Ily módon az eljárás összesen kettő és fél évig tartott. A gyermekek sérelmére, családon belül elkövetett szexuális abuzus miatti ügyek tapasztalatainak összefoglalása 1. Természetrajz, megnyilvánulási formák A fővárosban a 2000.évben elbírált – szülő által gyermeke sérelmére elkövetett – szexuális abuzus ügyek (statisztikai értelemben teljeskörű) elemzése alapján megállapítható, hogy az ügyek mindegyikében (összesen 7 ügy) férfi volt az elkövető és leánygyermek a sértett (összesen 10 leány sértett). Ugyanígy férfi (fiú) elkövető és leánysértett szerepelt abban a további egy szexuális abuzus ügyben, ahol a terhelt és a sértett testvérek voltak. Az ezzel kapcsolatos “anekdotális bizonyítékokon alapuló” egyes feltevésekkel szemben tehát ezidőszerint csak az a megállapítás fogadható el, hogy a családon belüli szexuális abuzus kifejezetten “nemhez kötődő” jelenség, amelyben kizárólag vagy szinte kizárólag férfiak az elkövetők és kizárólag vagy szinte kizárólag leányok a sértettek. A gyermekek sérelmére édesapjuk vagy nevelőapjuk által elkövetett nemi erőszakos bűncselekmények valódi természetrajza teljes mértékben cáfolja azt a nézetet, miszerint a gyermekeikkel szexuálisan visszaélő személyek szerencsétlen, beteg emberek, “pedofilok”, akik nem urai saját cselekedeteiknek. Ellenkezőleg: ezek az emberek tudatosan cselekszenek, racionálisan döntenek arról, hogy a nekik kiszolgáltatott gyermek méltóságát, vágyait, akaratát semmibe véve önzően, durván és kíméletlenül 13

Részletek a Csbsz/7. sz. ítéletből

14

érvényesítik saját hatalmukat. A mintában szereplő ügyekben megfigyelhető a nemi erőszak összekapcsolódása a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód egyéb formáival, különösen a tettleges bántalmazással valamint a gyermeket tárgyként kezelő, durva fenyegetésekben is megnyilvánuló, kiemelkedő súlyú érzelmi abuzussal. Megfigyelhető továbbá a gyermekekkel szembeni szexuális erőszak összekapcsolódása a családon belüli erőszak más formáival, így különösen a feleségbántalmazással. A vizsgált minta alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az elkövetők agresszív személyiségek, akik többnyire nem “csupán” gyermeküket, hanem egész családjukat rettegésben, terrorban tartják és a gyermek szexuális bántalmazása csak egyik eszközük (a verés, a fenyegetőzés, a rongálás és mások mellett) a védtelenebbek leigázására. Éppen ezért teljes felelősséggel tartoznak tetteikért, olyan büntetést (és biztonsági intézkedést) kell alkalmazni velük szemben, amely a sértettek érdekeit és védelmét a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben veszi számításba, olyan eljárásban, amely a maiaknál lényegesen gyorsabb és a sértettekre nézve sokkal kevésbé traumatizáló. (Az utóbbiak nélkül ugyanis a gyermekek jogait és méltóságát nem egyedül az elkövető, hanem a hatóságok, az állam és a jogrendszer is durván sérti.) 2. Szempontok a megelőzéshez, felismeréshez, a korai hatékony beavatkozáshoz Tudomásul kell venni, hogy a gyermekek elleni családon belüli szexuális erőszak létező jelenség. Ez ténykérdés, amely nem függhet többé a felnőtt társadalom szemérmességének aktuális mértékétől. A megelőzés nyilvánvalóan komplex, de alapvetően kétirányú feladat: a potenciális elkövetők illetve a potenciális sértettek irányában történő megelőzésről kell beszélnünk. Fontos leszögezni, hogy az ilyen cselekmények megelőzésével összefüggő feladatok nem merülhetnek ki a potenciális sértettek felvilágosításában, hiszen a nemi erőszak elkövetése nem a gyermeksértett, hanem a felnőtt elkövető döntése. A potenciális elkövetők számára világossá kell tenni, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot a jogrendszer és az egész társadalom kiemelkedő veszélyességű bűncselekménynek tartja, amelynek súlya nem bagatellizálható és amelyért a felelősségrevonás nem kerülhető el. Az ilyen ügyek felderítéséhez, nyomozásához és bizonyításához szükséges szakismeret megszerzése érdekében minden lehetséges forrást mozgósítani kell, ideértve a külföldi tapasztalatok megismerését, elsajátítását is. Természetesen nem lehet cél, hogy ártatlan személyek kerüljenek felelősségrevonásra, de igen komoly cél, hogy minden olyan személy, aki ilyen bűncselekményt követ el, felelősségrevonásra kerüljön. Ehhez elsősorban az ilyen ügyekben szükséges bizonyíték-gyűjtés és értékelés szakszerű és korszerű szabályainak ismeretére és a megfelelő garanciális keretek között történő következetes alkalmazására van szükség. A megelőzés ideális módja az lenne, ha minden felnőtt személy belső meggyőződés alapján tartózkodna a gyermekekkel szembeni szexuális erőszaktól, ez azonban ezidőszerint illuzórikus elképzelés. Éppen ezért szükséges, hogy a szigorú felelősségrevonás elkerülhetetlenségének tudata, mint visszatartó erő, a jelenleginél lényegesen erőteljesebben érvényesüljön. A potenciális elkövetőkkel szemben álláspontunk szerint tehát az a megelőzés leghatásosabb módja, ha meggyőződésükké válik, hogy nem követhetnek el bűncselekményt a gyermekük sérelmére, mert az ilyen bűnt szakszerűen felderítik, bizonyítják és súlyosan megbüntetik. Ezzel a szempontrendszerrel élesen szemben áll a vizsgált mintában utolérhető azon gyakorlat, hogy a büntetőeljárások az ilyen ügyekben rendkívüli módon elhúzódnak, a terhelteknek maga az állam szolgáltatja

15

ki a sértetteket azzal, hogy az eljárás során “haza engedik őket”, voltaképpen bagatellizálva ezáltal a cselekmény súlyát és a sértettre gyakorolt hatását. A potenciális sértettekre irányuló megelőzési feladatok körében a vizsgált minta szembesített bennünket azzal, hogy a sértettek közül többen huzamos időn át voltak kénytelenek eltűrni apjuk erőszakosságát – nyilvánvalóan azért, mert nem tudták ki és hogyan védené meg őket. A “tested a tiéd”, “ne tűrd el…” típusú felvilágosító kampányok fontosságának hangsúlyozása mellett kénytelenek vagyunk rámutatni, hogy az ilyen módszerek mérsékelt hatékonyságúak akkor, ha az erőszakos felnőttekkel szemben nem következetes az állami fellépés. A felismerés jelentőségével összefüggésben igen elgondolkodtató, hogy a vizsgált mintában szereplő sértettek közül többen éveken át úgy jártak iskolába, hogy nem volt egy pedagógus, védőnő, gyermekorvos vagy más felnőtt, aki észrevette volna, hogy milyen rettenetes helyzetben vannak. 3. A büntetőeljárások jellegzetességeivel összefüggő észrevételek Megdöbbentő volt, hogy a büntetőeljárások túlnyomó többsége igen hosszadalmas volt, az eljárás megindulásától a jogerős ítéletig átlagosan 3 év telt el. Előfordult, hogy a serdülőként megerőszakolt sértetteknek még négy, öt évvel a történtek után – adott esetben felnőtt férjezett asszonyként – is a bíróság előtt kellett tanúvallomást tennie és felidéznie a rettenetes emlékeket. A hosszantartó eljárás a gyermeksértetteket nyilvánvalóan bizonytalanságban tartja, pedig alapvető érdekük fűződne ahhoz, hogy a számukra traumatikus hatású ügy mielőbb “nyugvópontra jusson”, az igazságszolgáltatás mielőbb megtörténjen. Igen fontos lenne ezekben az ügyekben a soronkívüliség bevezetése. Főszabálynak tűnik, hogy az elhúzódó büntetőeljárások alatt e súlyos bűncselekmények elkövetői szabadlábon védekezhetnek, családon belüli erőszak esetén ez többnyire azt jelenti, hogy a gyermeket (rendszeresen) megerőszakoló szülő (vagy más hozzátartozó) – immár a hatóságok tudtával és “beleegyezésével” – egy fedél alatt maradhat az áldozatokkal. Nyilvánvaló, hogy e két tény hatására (az eljárások elhúzódása, a terheltek fogvatartásának illetve a sértettől történő hatékony távoltartásának hiánya) a gyermekek félelemben élnek az eljárások alatt, s ez sokszor azzal a következménnyel jár, hogy nem tesznek vallomást illetve visszavonják vallomásukat. Minden bizonnyal ugyanez a helyzet a terheltekkel egy háztartásban élő s általuk (ahogy az ügyek egy részében megfigyelhető) szintén bántalmazott szülőtársakkal is. Erre utal a következő ítéletrészlet: “az igazságügyi pszichológus véleményében már az eljárás kezdeti szakaszában úgy nyilatkozott, hogy nagy valószínűséggel a sértettek visszavonják vallomásaikat, mert nem tudják és nem is akarják felvállalni az eljárás hatására kialakult családi miliőt. A pszichológus ezen feltételezései az eljárás során be is igazolódtak”. Elfogadhatatlan a jelenlegi helyzet, amelyben maga az állam szolgáltatja ki a gyermekáldozatokat az elkövetőknek, azáltal, hogy nem gondoskodik a sértetteknek az eljárás alatti biztonságáról. Nem lehet megoldás az sem, hogy a gyermeket automatikusan “kiemelik a családból”, s nem pusztán azért, mert az ilyen megközelítés ellentétes a Gyermekvédelmi Törvény betűjével és szellemével. Az esetek túlnyomó többségében (a szexuális abuzusok esetében szinte kivétel nélkül így van) csak a szülők

16

egyike jelent veszélyt a gyermekre, míg a másik képes és alkalmas arra, hogy tovább gondozza, nevelje. Éppen ezért az a megoldás látszik helyesnek, hogy – összhangban az idevonatkozó nemzetközi ajánlásokkal – a gyermeket bántalmazó, veszélyeztető szülő kerüljön eltávolításra a gyermek környezetéből. Ajánlatos a “távoltartó rendelkezés” (restraining order, protection order) jogintézményének tanulmányozása a nemzetközi dokumentumokban illetve a külföldi jogrendszerekben, majd bevezetése a magyar jogba. A bűncselekményeket elszenvedő sértetteknek az eljárás során számos különböző helyen és különböző személynek kell elmondaniuk a történteket. Az Európai Unió számos országában a gyermeksértettek kiszolgáltatottságát, a számukra megrázó eseményekkel illetve az elkövetőkkel való sokszori szembesülést úgy próbálják kizárni illetve minimalizálni, hogy az eljárás kezdeti szakaszában a gyermek vallomásáról videófelvételt készítenek és a továbbiakban ezt használják fel a bizonyításra. Amennyiben a bíróság előtt feltétlenül szükséges a gyermek meghallgatása, kikérdezése, ezt úgy oldják meg, hogy a gyermek nem a tárgyalóteremben, hanem a bíróság egy másik helyiségében tartózkodik és a két terem közötti közvetlen összeköttetést zártláncú videó-rendszerrel teremtik meg. A gyereksértettet lelkileg alaposan felkészítik a tárgyalásra, a rendőrségi vizsgálat során pedig erre speciálisan képzett rendőr végzi a kikérdezést. Hogy erre milyen nagy szükség lenne a magyar eljárási rendszerben is, arra álljon itt bizonyítékul néhány részlet a kutatás során tanulmányozott ítéletekből: “A tárgyaláson a 13 éves sértettet nehéz volt szóra bírni. (…) Összefüggő vallomást nem tett, kérdésekre azonban – igen nehézkesen, a kérdéseket többször meg kellett ismételni – válaszolt. Válaszai igen szűkszavúak voltak, a lényeget azonban tartalmazzák: “Apu megfogdosott. Belenyúlt a bugyimba. A bugyim alá. Többször történt. Négyszer. Az öcsikém, a Péterke látta, hogy mit csinál velem apu. Mindegyik esetben látta. Anyukámnak azért nem mondtam el, mert megfenyegetett apu. Azt mondta, hogyha elmondom anyunak, megver.” Válaszainak összessége lényegileg teljes egészében azonos a nyomozati vallomásával, ezért azt a bíróság nem is tárta elébe. A válaszai lényegi azonosságot mutatnak a pszichológiai szakértői véleményben rögzített előadásával. A vallomásának megtétele alatt a bíróság megítélése szerint is szorongó állapotban volt. A bíróságban azonban azt a meggyőződést keltette, hogy válaszai őszinték és azt mondja, ami szerinte az objektív valóságnak megfelel. ...” Egy másik ügyben a bíróság arról adott számot, hogy az apja erőszakosságától szenvedő kislány a bírósági tárgyaláson megtett vallomása alatt “olyan mértékben felindult állapotba került, amiért el kellett mondania a vele történteket, hogy végül epilepsziás rohamot kapott”. A jelenség természetrajzából, a gyermekek által elszenvedett cselekmények jellegéből következik, hogy sürgető lenne olyan hatásköri szabályok megállapítása, amelyek alapján mind a rendőri és az ügyészi, mind pedig a bírósági szakban speciálisan képzett szakemberek járnának el ezekben az ügyekben. A szükséges különleges szakismereteken túl a kijelölt hatóságoknak minden olyan technikai és infrastrukturális feltétellel rendelkeznie kellene (pl. videófelvétel lehetősége, “gyerekbarát”, a sértettek félelmét, szorongását oldó tárgyi környezet), amely biztosítaná az eljárásokban résztvevő gyermekek reviktimizációjának elkerülését. E speciális hatáskörű/illetékességű (büntetőeljárási) hatóságoknak rendszeres és folyamatos munkakapcsolatban kellene állniuk a helyi gyermekvédelmi intézményekkel,

17

ideértve a közös szakmai és eljárási protokollok kidolgozását, a közös képzéseket, konzultációkat. (A nemi erőszakos bűncselekmények nyomozására, az ügyészi tevékenységre és a bírósági eljárásra jelenleg az általános hatásköri és illetékességi szabályok vonatkoznak, vagyis gyakori, hogy a bemutatottakhoz hasonló ügyekben olyan rendőr, ügyész és bíró jár el, akinek a gyermekek sérelmére elkövetett cselekményekkel összefüggésben semmiféle speciális szaktudása nincs. Úgy gondoljuk, hogy a vizsgált jelenség természetrajzának, a sértettekre gyakorolt hatásának feltárt jellegzetességei önmagukban, minden további érvelés nélkül elégséges indokot szolgáltatnak a speciális hatásköri/illetékességi szabályok megállapítására, bevezetésére.) Az eljárások felgyorsítása (soronkívülivé tétele), a sértett és az őt nem bántalmazó, nevelésére alkalmas és képes másik szülő biztonságáról történő gondoskodás (előzetes fogvatartás illetve de lege ferenda távoltartó/biztonsági rendelkezés) valamint a sértett büntetőeljárási helyzetét könnyítő intézkedések mellett fontos, hogy a felismerést követően mielőbb megkezdődjék a szakszerű gyermekvédelmi tevékenység illetve a (pszichoterápiás) rehabilitáció. Ennek kezdeményezése és elősegítése a büntetőeljárást folytató hatóságoknak is feladata, elsősorban a Gyvt.-n alapuló jelzési és együttműködési kötelezettségnek a napi gyakorlatban történő alkalmazásával. Mindezen megjegyzéseink és javaslataink a gyermekekkel szembeni rossz bánásmóddal összefüggő egyéb tárgyú eljárásokra is értelemszerűen alkalmazandók, azaz nem kizárólag a családon belüli szexuális abuzus miatt indult ügyekre érvényesek.

D. Gyermekpornográfia, gyermekprostitúció/leánykereskedelem A vizsgált mintában egy olyan ügyet találtunk, amelyben gyermekpornográf felvételek készítését valósították meg az elkövetők. Egy másik ügy tárgya (országhatárokon belüli) szexuális célú leánykereskedelem illetve gyermekprostitúció volt, egy további ügyben pedig (homoszexuális) gyermekprostitúció is tárgya volt az eljárásnak. Gyermekpornográfia Az öt kiskorú gyermeket nevelő házaspár egyik gyermeke intézeti nevelt volt. Ő mutatta be szüleinek két – szökésben lévő – intézeti társát, akik 13 és fél évesek voltak. A házaspár a leányokról legalább 20 legfeljebb 50 – szadista jellegű – pornográf videofelvételt készített (pl. két férfi levizelte a kislányokat, nemi szervükbe és végbelükbe gyertyákat dugtak, a férfi vádlott análisan is közösült a leánygyermekekkel stb.) A felvételeket részben “saját céljaikra”, részben értékesítésre szánták. 14 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Ebben az ügyben a büntetőeljárás 3 és fél évig tartott, ez alatt a sértetteknek sok esetben kellett újra és újra végignézniük az említett filmeket és részletezni a felvételek körülményeit. (A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a videós rendszerű vallomásfelvétel az adott esetben – kivételesen – nem lett volna helyes, mivel a gyermekpornográfia áldozatai/kizsákmányoltjai számára pontosan a videokamera, a filmfelvétel az, ami – az ellenük elkövetett cselekmények jellege miatt – különösen

14

Gyporn/1. sz. ügy

18

traumatizáló lehet. Mindazonáltal léteznek más olyan “áldozatvédő” bizonyítási lehetőségek, amelyek ilyen esetben is alkalmazhatóak.)

eljárási,

Az ügy legfontosabb tanulsága az azzal való drámai szembesülés, hogy a gyermekpornográf felvételek (videófilmek, fényképek) nem valamiféle “virtuális imázsok”, hanem valóságos gyermekek valóságos kínjainak, megaláztatásainak rögzített formái. Nem készülnének el akkor, s ennélfogva nem szenvednének, nem sérülnek az érintett gyermekek akkor, ha nem lennének olyan kliensek, akiknek igényük van az ilyen felvételekre. Fontos, hogy tisztában legyünk vele: minden olyan személy, aki gyermekpornográf felvételt tart a birtokában felhajtóerőt gyakorol az ilyen felvételek készítésére, és ezáltal maga is okozójává válik az ilyen felvételeken szereplő gyermekek szenvedésének, megalázásának. Az ügyben szereplő gyermekeket például azért vizelték le, azért dugtak a végbelükbe gyertyát, azért kezelték használati tárgyként őket, mert Magyarország határain belül és kívül számosan olyan felvételeket kívánnak maguknál tartani, birtokolni, “felhasználni”, amelyek ilyen jeleneteket, ilyen helyzetekben lévő gyermekeket ábrázolnak. Éppen ezért lenne feltétlenül szükséges a tiltott pornográf felvétel készítése elnevezésű bűncselekmény elkövetési magatartásai közé felvenni a tartást/birtoklást. Gyermekprostitúció/leánykereskedelem 1. A 15 éves leány sértett szökésben volt otthonról és nem volt hol aludnia, amikor egy fővárosi üzletközpontban megismerkedett a 14 éves (!) negyedrendű vádlottal, aki felajánlotta, hogy töltse náluk az éjszakát. A sértett mintegy két héten át lakott a vádlott és családja lakásában. A nappalokat csavargással töltötték, éjszakánként a család többi tagjával és ismerőseivel együtt bűncselekmények elkövetésében is részt vettek. Ezen időszak alatt a vádlott bántalmazás kilátásba helyezésével arra kényszerítette a sértettet, hogy három férfival ellenszolgáltatás fejében – a nemi szervüket a szájába véve – fajtalankodjon. Az ezért járó összeget a három – az eljárás alatt ismeretlenül maradt – férfi az előzetes megállapodás szerint a vádlottnak adta át. A vádlott és a sértett megismerkedését követő harmadik héten a negyedrendű vádlott átvitte a sértettet az I. rendű vádlott lakására, ahol jelen volt a másodrendű valamint a harmadrendű vádlott is. A negyedrendű vádlott a sértettet negyvenezer forintért “eladta” az elsőrendű vádlottnak, majd távozott a lakásból. Amikor a sértett is távozni kívánt, az elsőrendű vádlott közölte vele, hogy nem hagyhatja el a lakást, mivel ő megvette és ezt követően neki kell “dolgoznia”. Másnap reggel az elsőrendű vádlott eltávozott a lakásból, melynek ajtaját kulcsra zárta, miközben a sértett a lakásban tartózkodott. Délután a másod- és a harmadrendű vádlottakkal tért vissza és közölte a sértettel, hogy “játszadozni fognak”. A vádlottak a sértettet annak tiltakozása ellenére a franciaágyra lökték, majd hárman egymás után erőszakkal közösültek vele, valamint arra is kényszerítették, hogy az egyik vádlott nemi szervét vegye a szájába. Cselekményüket követően a lakást ismét a sértettre zárták és eltávoztak. Ezt követően a sértett csak a vádlottak kíséretével hagyhatta el a lakást. Az ezután következő kb. egyhetes időszakban a vádlottak bántalmazással és további bántalmazás kilátásba helyezésével arra kényszerítették a sértettet, hogy közösüljön illetve fajtalankodjék a vádlottak által a lakásra felvitt férfiakkal, illetve azon férfiakkal, akiknek a lakására elvitték.

19

Egy hét elteltével a vádlottak a sértettet kiállították az M3 autópálya bevezető szakaszára, ahol - egy hónappal a negyedrendű vádlottal történt megismerkedését követően - igazoltatták és előállították. 15 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Ebben az ügyben a büntetőeljárás három évig tartott. 2. A harmincegy éves, foglalkozás nélküli egyszer büntetett vádlott megismerkedett egy ismeretlen korú férfival, akivel abban állapodott meg, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében kiskorú fiúkat fog neki bemutatni, akik hajlandóak a lakására felmenni és ott vele “fajtalankodni”. A 14. illetve 12. évükben járó sértetteket ezt követően a vádlott bemutatta az illetőnek. A fiúk összesen három alkalommal jártak az említett személy lakásán, ahol önkielégítést “mutattak be”, melyet az illető végignézett s közben saját magát elégítette ki. A fiúgyermekek ezért alkalmanként 1000-1000 forint ellenszolgáltatásban részesültek, s pénzt kapott a kerítő is. Ugyanez a vádlott egy fővárosi üzletközpontban megismerkedett egy másik sértettel, aki 10 éves fiúgyermek volt. Mintegy négy hónap leforgása alatt kb. 30 alkalommal “fajtalankodott” a gyermekkel, oly módon, hogy őt arra kérte, hogy nemi szervén a bőrt húzogassa. 16 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A gyermekprostitúciós jellegű cselekmény elkövetésétől a jogerős ítéletig kb. kettő és fél év telt el. Megjegyzések és javaslatok a gyermekpornográfiával, leánykereskedelemmel kapcsolatos teendőkről

gyermekprostitúcióval,

A gyermekpornográfia és a gyermekprostitúció valamint a leánykereskedelem megelőzéséről és a jelenség hatékony kezeléséről számos nemzetközi dokumentum született az elmúlt években. Sürgető lenne ezek magyar nyelvre fordítása és tanulmányozása, különös tekintettel az ENSZ Gyermeki Jogok Nyilatkozatához kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvre, amelyet Magyarország ezidáig nem írt alá. A nemzetközi kötelezettségeinktől függetlenül is alaposan megfontolandó lenne a 14. évét már betöltött, de 18 évnél fiatalabb személlyel közösülő vagy fajtalankodó felnőttek büntetni rendelése, legalábbis azokban az esetekben, amikor a felnőtt kliensi magatartást valósít meg, azaz anyagi ellenszolgáltatást nyújt a gyermeknek a szexuális cselekmény fejében. (Fontos tudni, hogy mind a Gyermekvédelmi Törvény, mind a Gyermekek Jogairól Szóló ENSZ Egyezmény 18 éves korig tekinti gyermeknek a személyeket.) Itt is hangsúlyozzuk, amire a gyermekpornográfiával összefüggésben már rámutattunk: kliens nélkül nincs prostitúció, így nincs gyermekprostitúció sem. A jelenlegi magyar szabályozásban a 14-18 éves kor közötti gyermekek védelme e vonatkozásban diszkriminatív módon valósul meg: a vele azonos nemű felnőttől védi a törvény a 14. évét betöltött kiskorút, a vele ellentétes neműtől nem. Ebből következően az ún. homoszexuális gyermekprostitúció 14-18 éves áldozatainak védelme (legalábbis a büntetőjog eszközeivel) biztosított a természet elleni fajtalanság tényállásának 15 16

Gy.prost/1. sz. ügy Gy.prost/2. sz. ügy

20

alkalmazhatóságával, míg a hasonló korú, heteroszexuális prostitúciót “folytató” gyermekeké nem. Ez a szabályozás hatásaiban, tehát közvetett módon, a nemek közötti diszkriminációt is eredményezi, hiszen a “homoszexuális (gyermek)prostitúció” kizsákmányoltjai között túlnyomórészt fiúk, míg a “heteroszexuális (gyermek)prostitúció” kizsákmányoltjai között túlnyomórészt lányok vannak. Egy példával illusztrálva a leírtakat: ha az elsőként bemutatott gyermekprostitúciós ügyben az országútra kiállított leány mondjuk 14 és fél éves lett volna, az őt “felszedő” és vele közösülő felnőtt kliens nem követett volna el bűncselekményt. (Hacsak nem lenne tisztában azzal, hogy a gyermek a mások által megvalósított bántalmazások és életveszélyes fenyegetések hatására kínálja magát közösülésre a kliensnek. De hogyan is lehetne ezzel tisztában, amikor a közbeszédben, a sajtóban, sőt a jogalkotóktól is azt hallja, hogy a prostitúció a prostituált szabad választása…) Ha azonban az útszélén egy 14 és fél éves fiú “kínálja a testét” az arra járó felnőtt férfiaknak, akkor az “őt felszedő” és vele “fajtalankodó” kliens bűncselekményt, természet elleni fajtalanságot követ el.

E. Gyermekekkel szembeni szexuális erőszak/visszaélés intézményben A vizsgált mintában egy olyan ügyet találtunk, ahol intézményen belüli szexuális erőszakra került sor. Az ügy lényege a következő volt. A 34 éves elvált, két diplomás, büntetlen előéletű férfi vádlott az egyik budai gyermekotthon nevelőtanára volt. Csoportjába volt beosztva az egyik sértett, egy tizenkét éves fiú, aki a szobájában önkielégítést végzett, amikor a vádlott a szobába ment. A nevelő megfogta a gyermek nemi szervét és a kielégítést tovább akarta folytatni, a sértett azonban ezt nem engedte és a vádlottat kiküldte a szobából. Két hónappal később ugyanezen sértett szintén önkielégítést végzett a szobájában, a nevelő megfogta a gyermek nemi szervét és addig húzogatta, amíg a magömlés bekövetkezett. Néhány hónappal később egy másik sértettel szemben követett el hasonló cselekményt a nevelő. Ezúttal egy országos rendezvényen egy vidéki gyermekotthon 13 éves fiú lakójával találkozott. Éjszaka a sértett szobájába, a fiú ágyához ment és simogatni kezdte a gyermek nemi szervét, majd orálisan kielégítette a sértettet. A gyermeknek ez volt élete első szexuális jellegű tapasztalata, ezt megelőzően önkielégítést sem végzett. A jelenetnek szemtanúja volt a sértett szobatársa, aki felébredt. Ő jelentette a bűncselekményt az intézmény vezetőinek. Ezen eset kapcsán kezdték vizsgálni, hogy a vádlott nem követett-e el hasonló jellegű cselekményt a saját munkahelyén is, így derült fény a másik sértettel szembeni bűntettre. 17 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A két év alatt befejezett büntetőeljárás során a vádlott négy hónapig volt előzetes fogvatartásban, ezt követően szabadlábon védekezhetett. Az ítélet négy év börtönbüntetés és öt évi (a pedagógusi) foglalkozástól eltiltás volt. Az eljárás során a terhelt tagadta bűnösségét, azt állította, hogy a cselekményeket nem követte el és nincsen pedofíl hajlama.

17

Int/1. számú ügy

21

Következtetések, megjegyzések, javaslatok Valószínűtlen, hogy akár ebben az ügyben, akár más hasonló tárgyú nemi erőszakos cselekmény esetén az elkövetők önként keresnének valamiféle szaksegítséget illetőleg tennének hatékony erőfeszítéseket a további hasonló cselekményeik megelőzésére, megakadályozására. Az elkövető szexuális irányultságának megváltoztatását célzó bármiféle beavatkozás – bár nyilvánvalóan szükséges és fontos – köztudomásúan rossz prognózisú. Összességében valószínűtlen, hogy a gyermekek sérelmére szexuális erőszakot elkövetők ne tennének kísérletet a későbbiekben hasonló bűncselekmények megvalósítására. Pontosan a bűnismétlés nagy valószínűsége, kiszámíthatósága miatt indokolt és elvárható, hogy az állam minden lehetséges lépést megtegyen további gyermekek sértetté válásának megakadályozására. Ennek külföldön kipróbált megvalósítási lehetőségeit tanulmányozni lenne szükséges. Álláspontunk szerint elfogadhatónak és hatékonynak látszik az “angol modell”, amelynek lényege, hogy a szexuális jellegű bűncselekmények elkövetőit nyilvántartják és személyes szabadságukat oly módon korlátozzák, hogy gyermekekkel történő találkozási alkalmaik ne legyenek vagy ellenőrzöttek legyenek. Tudvalévő ugyanis, hogy az ilyen elkövetők tudatosan keresik az olyan foglakozásokat, munkahelyeket, helyzeteket és helyszíneket, amelyek újabb hasonló bűncselekmények megvalósítására teremtenek lehetőséget számukra. Ugyanilyen korlátozó jellegű intézkedések bevezetésére lenne szükség a pedagógus foglalkozású, gyermekintézményben szexuális erőszakot elkövető személyeken kívül minden olyan személy vonatkozásában is, aki más körülmények között – tehát nem foglalkozása felhasználásával – követett el szexuális gyermekabuzust. Ideértjük az “exhibicionistákat” és a bármiféle egyéb elkövetési körülmények között abuzív cselekményt megvalósító személyeket, akiket álláspontunk szerint a bevezetni javasolt távoltartó rendelkezéssel el kellene tiltani a gyermekintézmények, játszóterek stb. területéről és környékéről.

F. “Exhibicionista” cselekmények A vizsgált mintában 8 olyan ügyet találtunk, ahol szeméremsértés, tehát exhibicionista magatartás miatt került sor felelősségrevonásra. A terheltek közül ketten már voltak büntetve ugyanilyen bűncselekmény miatt. Úgy tűnik, hogy a büntetések és intézkedések hatályos rendszere gyakorlatilag tehetetlen az ilyen elkövetőkkel szemben. (A kiszabott szankciók természetesen szabadságelvonással nem járók voltak s – jogszabályi lehetőség híján – nem egészültek ki a további potenciális sértetteket védő rendelkezésekkel.) Noha a sokszor éveken át megvalósuló családon belüli szexuális abuzusokhoz illetve a más kiemelkedő brutalitású nemi erőszakos cselekményekhez képest az ilyen bűncselekmények tárgyi súlya relatíve csekély, nem kétséges, hogy a gyermeksértettek számára a hímvesszőjüket mutogató, önkielégítést végző felnőtt férfiak látványa igenis rémisztő, sőt traumatizáló is lehet. Éppen ezért lenne szükséges, ahogy már fentebb rámutattunk, olyan új lehetőségek beiktatása a jogrendszerünkbe, amelyek célzottan a bűnismétlési alkalmak kizárására, azaz a gyermekek védelmére irányulnak.

22

G. Felnőttkorú szomszédok, ismerősök által elkövetett cselekmények Ahogyan korábban már rámutattunk, a gyermekek sérelmére megvalósított szexuális erőszak elkövetői között a vizsgált évben gyakorlatilag egyáltalán nem szerepelt a sértett számára ismeretlen, idegen, útonálló típusú támadó. A családon kívüli elkövetők (az “exhibicionistákat” kivéve) a gyermek illetve szülei ismerősei voltak. Ezeknek az ügyeknek egy részét már bemutattuk, a kriminológiai jellegzetességeknek megfelelő kategorizálásban. Az alábbiakban azt az öt ügyet szeretnénk bemutatni, ahol az elkövetők a sértett gyermekek felnőttkorú szomszédjai illetve családi ismerősei voltak s egyéb speciális kriminológiai jellegzetességet (pl. gyermekprostitúcióval, gyermekpornográfiával összefüggő ügyek, intézményi abuzus) nem tudtunk azonosítani. 1. A negyvenhárom éves, nős, két gyermeket felnevelt vádlott több esetben hívta magához a 9 és 11 éves szomszéd kislányokat. Bizalmukba férkőzött, majd több ízben a bugyijukba nyúlva nemi szervüket fogdosta, sőt megkísérelte, hogy hímvesszőjével a kislányok hüvelyébe illetve végbelébe hatoljon. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ügyben 1999. május közepén került sor rendőrségi feljelentésre. A vádirat már ugyanezen év szeptember végére elkészült és 2000. szeptember végére az ügyben már jogerős ítélet született (hat év fegyház), annak ellenére, hogy az elkövető a bűnösségét következetesen tagadta és komoly bizonyítási nehézségek voltak az eljárásban. Ez a példa is jelzi, hogy a büntetőeljárások hosszú tartama nem szükségszerű a gyermekek sérelmére elkövetett nemi erőszakos bűncselekmények miatt indult ügyekben. Ugyanakkor aggasztó, hogy az elkövetéstől 2000. március végéig a vádlott szabadlábon védekezhetett, majd rövid előzetes letartóztatását 2000. május elején megszüntették. Ahogy az ügyek többségében, itt sem tudni, hogyan gondoskodtak a hatóságok a sértett gyermekek fizikai és lelki biztonságáról az eljárás alatt, különös tekintettel arra, hogy a vádlott a gyermekek szomszédja volt. 18 2. A negyvennyolc éves, nős családi állapotú férfi a 11 éves sértett kislányt, aki közös házuk udvarán játszott, a garázsba csalta, ahol pornográf képeket mutogatott neki, szexuális témákról kérdezgette, simogatta, több ízben bedugta a nyelvét a kislány szájába, majd a menekülni próbáló gyermeket megfenyegette, hogy ha elmondja valakinek az esetet, megveri. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az elkövetés időpontja 1998. július közepe volt, a jogerős ítélet (2 év börtön) 2000. júniusában született. A két évig tartó eljárás során a vádlott szintén szabadlábon védekezhetett. Nem ismeretes, hogy – különös tekintettel a vádlott bizonyított fenyegetésére és a szomszédi viszonyra – hogyan biztosította az állam a gyermek nyugalmát. 19 18 19

Szismsz/1. sz. ügy Szismsz/2. sz. ügy

23

3. A külterületi kerület huszonnyolc éves postása a 13 éves kislányt – akit, mint postás, körzetéből ismert – erőszakkal átkarolta, megcsókolta, majd a gyermek hüvelyébe nyúlt, ezzel fájdalmat és vérzést okozva a sértettnek. (A fiatalember ezt megelőzően a kislány két évvel idősebb nővéréhez is közeledett szexuálisan.) Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az elkövetési idő 1996. augusztus, a jogerős ítélet dátuma 2000. május, azaz az eljárás közel 4 évig tartott. Az elsőfokon kiszabott kettő évi börtönbüntetést a másodfokú bíróság egy és nyolc hónapra mérsékelte, különös tekintettel a bekövetkezett időmúlásra. A vádlott az eljárás egész tartama alatt szabadlábon volt és továbbra is postásként dolgozott, valószínűsíthetően ugyanabban a körzetben. Az ügy megítéléséhez – és különösen a gyermekvédelmi szempontok értékelésében – igen jelentős, hogy az eljárt pszichológus szakértő véleményét a bíróság a következőképpen összegezte: “A vádlottól a vádbeli magatartás nem idegen (…) ugyanis a vádlott személyiségéből adódik, hogy nőkkel szemben általában gátlásos és ezért szexuális késztetéseit a még nála is félénkebb, jóval fiatalabb és szexuális téren tapasztalatlan lányokkal való kapcsolatban próbálja kielégíteni…” Ezzel összefüggésben az ügy egyik sajátossága, hogy a terhelt a büntetőeljárás tartama alatt létesített élettársi kapcsolatot egy olyan asszonnyal, akinek két kiskorú gyermeke van. Ez azonban csak a vádlott személyi körülményeiről szóló részből derült ki. Ahogy a vizsgált ügyek mindegyikére jellemző volt, itt sincs nyoma annak, hogy a bíróság a Gyermekvédelmi Törvény 17. §-ra figyelemmel jelzéssel élt volna az illetékes gyermekjóléti szolgálat felé a sértettek – s ez esetben az újdonsült nevelt gyermekek mint nyilvánvaló potenciális sértettek – veszélyeztetettségének megelőzése, megszüntetése tárgyában. 20 4. A 34 éves vádlott a 8 éves sértett kislány szüleinek barátja volt s néhány napig a sértett családjánál tartózkodott. A vádbeli napon a gyermek nemi szervét simogatta, sőt hüvelyébe nyúlva a szűzhártya repesztett sérülését idézte elő, amelynek következtében a kislány vérzett. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az eljárás négy évig tartott, ezalatt a terhelt 3 napot töltött őrizetben. 21 5. A huszonkilenc éves, többszörösen büntetett előéletű, nyolc általános iskolát végzett munkanélküli férfi a sértett családjának ismerőse, régebben huzamosabb ideig, azt követően alkalomszerűen a család lakásában lakott. A vádbeli napon a tizenhatéves sértett leány egyedül tartózkodott otthon és az édesanyjával történt megbeszélés alapján senkit nem kívánt beengedni a lakásba. A vádlott azonban erőszakkal, a bejárati ajtó üvegét betörve bejutott. “A sértett először leült az asztalához és sírt a félelemtől. A vádlott odament hozzá, vállát simogatta, magához húzta a sértettet és meg akarta csókolni, amely próbálkozása a sértett ellenkezése miatt nem sikerült. A sértett menekülni próbált, eközben őt a vádlott az asztal körül körbe-körbe kergette…” Ezt 20 21

Szismsz/3. sz. ügy Szismsz/4. sz. ügy

24

követően a sértettet megragadta, csókolgatta, melleit fogdosta majd közösülési szándékkal a szoba felé húzta. Az erőszakos közösülésre azért nem került sor, mert megérkezett a sértett édesanyja. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az eljárás 5 év és egy hónapig tartott, a vádlott más bűncselekménye miatt töltötte szabadságvesztését az eljárás alatt. 22 6. A 27 éves bolti eladó foglalkozású férfi a szülők engedélyével látogatóba hívta a hat és tízéves fiúgyermekeket, szomszédait. A látogatás során a gyermekek előtt önkielégítést végzett, a kisfiúk combját simogatta, nemi szervét a gyermekek testéhez nyomkodta. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ügyben egy év alatt született jogerős ítélet, a terhelt az eljárás egész tartama alatt előzetes fogvatartásban volt. Noha a viszonylag kis minta alapján messzemenő következtetést nem vonhatunk le, a hosszútartamú fogvatartás ténye azt a (magyar kutatási adatokkal eddig nem igazolt) “hírt” látszik alátámasztani, hogy a hatóságok könnyebben és gyakrabban alkalmazzák a törvény szigorát azokkal szemben, akik velük azonos neműek sérelmére követnek el szexuális jellegű bűncselekményt, mint a “heteroszexuális” erőszak elkövetőivel szemben. 23

H. Fiatalkorú fiúk által cselekmények/“randevú-erőszak”

elkövetett

nemi

erőszakos

A vizsgált mintában összesen öt olyan ügyet találtunk, amelyben fiatalkorú fiúk követtek el nemi erőszakos cselekményt lányok sérelmére. Az öt ügyben összesen nyolc fiatalkorú bűnösségének megállapítására került sor. Ezek a számok (és a teljes mintában való arányuk) alátámasztják azt a szakirodalmi vélekedést, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett nemi erőszakos bűncselekmények körében a fiatalkorú elkövetők száma nem elhanyagolható, sőt szignifikáns. Az egyik ügyben a terhelt gyermekkorú húgával szemben valósított meg szexuális erőszakot, egy másik elkövető (akinek ügyét fentebb ismertettük) megerőszakolt, prostitúcióra kényszerített, majd “eladott” egy leányt. Egy harmadik (16 éves) fiatalkorú fiú (krónikus szervi betegséggel össszefüggő) gyógyüdülés során egy nyolcéves valamint egy négy és fél éves kislány nemi szervét simogatta, fogdosta, a kislányoknak fájdalmat okozva nyomkodta. A további két ügyet az alábbiakban foglaljuk össze. 1. A tizenhét éves másodrendű vádlott 1997. év elején ismerkedett meg az akkor nem egészen tizennégy éves sértett leánnyal. Közöttük szexuális kapcsolat is volt. A vádbeli napon a másodrendű vádlott (“Tamás”) és barátja, a tizenhat éves elsőrendű vádlott (“István”) együtt szipuztak egyikőjük édesanyjának a sufnijában. Velük volt a sértett is, aki a helyiségben egy habszivacson feküdt. István odament a sértetthez és simogatni kezdte, de a leány eltolta magától, mert nem akart vele a másik fiatalember jelenlétében 22 23

Szismsz/5. sz. ügy Szismsz/6. sz. ügy

25

közösülni. Tamás megpróbálta a sértett pólóját felhúzni és a sértett száját csókolgatta. Odament hozzájuk István és ő is elkezdte simogatni a sértett mellét. A leány megpróbálta ellökni István kezét, sikertelenül, s közben azt mondta, hogy ő Tamást szereti. István közölte a sértettel, hogy ha nem hajlandó közösülni, akkor kinyírják a családját, ettől a leány nagyon megijedt. Ezt követően már Tamásnak sem engedte meg, hogy simogassa, mert rájött, hogy a vádlottak mindketten, egymás jelenlétében akarnak vele közösülni. A két vádlott lefogta és erőszakkal levetkőztette a sértettet, aki próbált kiszabadulni a szorításukból. Ezt követően az egyik vádlott a sértett karjait tartotta lefogva, a másik pedig a lábait feszítette szét, így a lány ellenállása sikertelen maradt. Ilyen módon először István közösült a sértettel, amely közben Tamás már abbahagyta lefogást és leült egy székre. “A közösülés közben a sértett sírt, majd amikor a közösülést az I. rendű vádlott befejezte, a másodrendű vádlott közösült a sértettel, aki ekkorra már nagyon elfáradt és nem volt ereje ellenállni. A közösülés befejezését követően a sértett felöltözött, majd az első rendű vádlott hazament, a sértett pedig a bűncselekmény helyszínét a másodrendű vádlottal hagyta el. A sértett a történtek után nem mert hazamenni, hanem a kerületi rendőrkapitányságra ment, ahol éjjel fél háromkor feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen erőszakos közösülés bűntette miatt. Kihallgatásakor a sértett egy valótlan történetet adott elő, amelyet még ugyanaznap visszavont, majd a későbbiekben kihallgatáskor azzal indokolta a valótlan feljelentését, hogy nagyon félt a vádlottaktól.” 24 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Ebben az ügyben a cselekménytől a jogerős ítéletig három és fél év telt el. A két vádlottat egyébként a bemutatott cselekményt néhány héttel megelőzően lopás miatt próbára bocsátotta bíróság. Erre a súlyosító körülményre is figyelemmel mindkettőjükre 1év 8 hónap fiatalkorúak fogházát szabtak ki. 2. A következő ügyben történteket a bíróság három vádpontban foglalta össze. Az első vádpont. A vádbeli napon a még nem egészen tizenhárom éves sértett leány rossz bizonyítványa miatt nem mert szülei lakására hazamenni, így este 9-10 óráig a városban csavargott. Összetalálkozott általános iskolai osztálytársaival, valamint a tizenhét illetve tizennyolc éves első és negyedrendű vádlottakkal. Elmondta, hogy hetedik osztályos, négy tárgyból megbukott, éhes és fáradt, de nem mer hazamenni a bizonyítványa miatt. Az elsőrendű vádlott felajánlotta a lánynak, hogy menjenek fel a lakásukra, ott étkezhet és pihenhet. A sértett ebbe beleegyezett és elindultak a lakásra. Útközben italt vásároltak, vodkát, amellyel a vádlott több ízben is megkínálta a sértettet, aki nem fogadta el. Ekkor a vádlott a sértett kezébe tette az üveget és a sértett szájához nyomva arra kényszerítette, hogy igyon belőle. Ilyen módon a sértett mintegy 1 dl vodkát fogyasztott. A lakásban senki nem volt otthon. Felérve előbb tévét néztek, majd a vádlott simogatni és csókolgatni kezdte a sértettet és kigombolta a blúzát is. Az ittas állapotban lévő sértett megkísérelte elhárítani a vádlott szexuális közeledését, de ez nem sikerült, a vádlott levette róla a blúzát, a szoknyáját és a fehérneműjét is. Ezt követően a vádlott levetkőzött és megkísérelt a tiltakozó sértettel közösülni. A vádlottnak sikerült a sértett lábait szétfeszíteni és merev hímvesszőjét a nemi szervébe helyezni. A vádlott ezt követően közösült a közösülés előtt még szűz leánnyal, majd megfürdött és elhagyta a lakást. 24

Fk/1. sz. ügy

26

A második vádpont. Amikor a sértett elhagyta az elsőrendű vádlott lakását, kb. hajnali két óra volt. A leány a közeli parkba ment, ahol a korábbi társaság szórakozott. Látva a sértett állapotát többen érdeklődtek, hogy mi a baja, de a lány csak sírdogált, nem mondott semmit. Ekkor a (18 éves, már felnőttkorú) negyedrendű vádlott félrehívta a sértettet és megkérdezte, hogy miért sír. Azt a választ kapta, hogy azért, mert az elsőrendű vádlott akarata ellenére közösült vele. Ekkor a negyedrendű vádlott elvitte a közeli játszótérre, ott leültek a fűre, majd átölelte és simogatni kezdte a sértettet. A blúza alá nyúlt, lefektette és levetkőztette az ekkor már kimerült és ittas sértettet, aki még kiabálni sem tudott, mert a vádlott a szájára szorította a kezét, hogy megakadályozza a kiabálást. Végül a vádlott a sértett lábát szétfeszítette és merev hímvesszőjét a sértett nemi szervébe nyomta és közösült vele. Ezt követően a vádlott elhagyta a helyszínt. A harmadik vádpont. A sértett a következő napot barátnői társaságában töltötte. Este 22 óra tájban találkoztak az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottakkal. Ételt, italt vásároltak, majd ettek és ittak. Megbeszélték – és ebbe barátnői rábeszélésére a sértett is beleegyezett – hogy valamennyien felmennek az elsőrendű vádlott lakására és ott szórakoznak. Itt először közösen tv-t nézett és játszott a társaság, majd az elsőrendű vádlott az egyik szoba ajtaját kilincsre zárva kettesben maradt a sértettel. A lány el akarta hagyni a szobát, de a vádlott ebben megakadályozta. A vádlott a sértettet az ágyhoz lökdöste, majd letépte róla a ruhát és felszólította, hogy “szopja le”. A vádlott a sértett eléállt, lehúzta a sliccét és elővette merev hímvesszőjét. Mivel a sértett nem akarta a szájába venni, a vádlott a sértett fejét a nemi szervéhez húzta és erőszakkal a sértett szájába nyomta. Ekkor lépett a szobába a másodrendű valamint a harmadrendű vádlott. Az első rendű vádlott a nemi szervét visszatette a nadrágjába és kiment a szobából. Időközben a sértett barátnői elhagyták a lakást. A vádlottak körülülték a sértettet, majd hanyatt fektették, ezután a (17 éves) másodrendű vádlott felszólította a leányt, hogy “szopja le”. Ez ellen a sértett tiltakozott, de a vádlott a sértett fejét megragadva a szájába kényszerítette nemi szervét. Eközben az elsőrendű vádlott valamint a (szintén 17 éves) harmadrendű vádlott levetkőztették a sértettet. A másodrendű vádlottnak nem sikerült kielégülnie, ezért hanyatt feküdt és társai segítségével “magára húzta” a sértettet. Miután neki a sértett tiltakozása ellenére sikerült a közösülés, felállt és átadta a helyét a harmadrendű vádlottnak. Miközben a másik két vádlott lefogta a sértettet, a harmadrendű a nemi szervét a sértett szájába kényszerítette, de nem sikerült kielégülnie, ezért ráfeküdt a sértettre és ráparancsolt, hogy mozogjon. A harmadrendű vádlott így közösült a sértettel. Ezután az elsőrendű vádlott közösült a sértettel úgy, hogy közben a sértettnek a harmadrendű vádlott nemi szervét kellett húzogatnia és a másodrendű vádlott nemi szervét a sértett mellei közé szorítva fajtalankodott. Végül a vádlottak cselekményüket abbahagyták, a sértettet fürödni küldték, majd a cselekmény befejezését követően a lakásba visszaérkező többi lánnyal együtt elküldték őket. 25 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Megdöbbentő és hihetetlen, de ebben az ügyben a büntetőeljárás hét évig tartott, vagyis a brutális erőszakot elszenvedő 13 éves kislány húsz éves nő lett, mire az ügyben jogerős ítélet született. Szintén sokkoló, hogy az elkövetők mindössze két napot töltöttek őrizetben, majd – hét év elteltével – jogerősen felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte őket a bíróság. Külön is ki kell emelni a második vádpontban történtekre vonatkozó jogászi

25

Fk/2. sz. ügy

27

érvelést, ami a legvisszafogottabb megfogalmazásban is az igazságszolgáltatás szégyenének nevezhető. Érdemes szó szerint idézni: “A Fővárosi Főügyészség ...a negyedrendű vádlottat erőszakos közösülés bűntettével vádolta. A Btk. 197. § (4) bekezdésében megjelölt erőszakos közösülést a vádbeli időszakban az követte el “aki nőt házassági életközösségen kívül erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy a nő védekezésre illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel.” A törvényi tényállásban szabályozott erőszak a komoly ellenállás leküzdésére alkalmas fizikai kényszer. Ezen erőszaknak a nő teste ellen kell irányulni. További feltétel azonban, hogy a nő ellenállása az erőszakkal szemben komoly legyen. A sértett magatartása is okozója lehet bizonyos helyzetekben a férfi erőszakos magatartásának, mikor maga is részt vesz olyan szituációk alakításában, melyről gondolnia kellett volna, hogy annak folytatása közösülés lehet. A jelen esetben ilyen erőszakot a bíróság nem látott megállapíthatónak. (Megjegyzés: az egymást követő két mondat ténylegesen teljességgel összefüggéstelen ugyan, de így szerepelnek az ítéletben. M.K.) A sértetti első nyilatkozat szerint, melyet a bíróság a tényállás megállapításának alapjává tett, a közeli játszótérre mentek, leültek a fűre, lefektette, levetkőztette és közösült vele. Az a magatartás, hogy száját a szájával befogja, hogy ne tudjon kiabálni - csók - nem minősül komoly erőszaknak. Ugyanígy ítélte meg a bíróság a sértett lábainak szétfeszítését is tekintettel arra, hogy a sértett maga mesélte el a negyedrendű vádlottnak, hogy az elsőrendű vádlottal akarata ellenére közösült. A bíróság a sértetti ellenállást sem tekintette komolynak, az orvosszakértői vélemény szerint pedig nem került védekezésre illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotba. (Kiemelés tőlem. M. K.) Mindez természetesen nem cáfolja a közösülést. Mivel a vádlott az általa is tudottan 13 éves sértettel közösült ezen magatartása a Btk. 201. § (1) bekezdésébe ütköző megrontás bűntettének a megállapítására alkalmas. A Btk. 201. § (1) bekezdésébe ütköző megrontás bűntettét az követi el, “aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösül”.” A minden szempontból felháborító ügy egyik fontos tanulsága, hogy a nőkkel és a leánygyermekekkel szembeni súlyos előítéletek fogságában a jogalkalmazók alapvető szakmai hibákat is véthetnek. Ebben az ügyben például a laikus számára is világos lehet, hogy a “védekezésre illetve akaratnyilvánításra képtelen állapot” megítélése nem tekinthető orvosszakértői kérdésnek, ellenkezőleg, klasszikusan jogalkalmazói feladat. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az ügy lényegesen többre hívja fel a figyelmet, többek között a nemi erőszakos bűncselekmények újraszabályozásának sürgető szükségességére, összhangban az idevonatkozó jelentős nemzetközi egyezményekkel és ajánlásokkal. Ugyanezek a dokumentumok javasolják a jogalkalmazók megfelelő képzését is, mégpedig olyan tréningek keretében, ahol az érintettek olyan kérdésekkel szembesülhetnek, mint például: “miért is vagyok képes azt feltételezni, hogy egy 13 éves lány, aki ittas, fáradt, elcsigázott, sír, mert megerőszakolták és ez testének-lelkének borzasztó volt, egyebek mellett azért is mert még szűz volt, nos miért gondolom, hogy ez a lány percekkel később önként közösül egy másik férfival?”

I. Összegző megjegyzések, következtetések A vizsgált minta alapján lesújtó képet kaptunk a gyermekek sérelmére elkövetett “szexuális jellegű” bűncselekmények természetrajzáról, megnyilvánulási formáiról s legalább ugyanilyen mértékben az államnak az ilyen cselekményekre adott válaszairól.

28

Minden jel arra mutat, hogy nem történt meg a szükséges harmonizáció a Gyermekvédelmi Törvény és a büntetőeljárások gyakorlata, továbbá az irányadó nemzetközi egyezmények illetve ajánlások és a hazai jogalkotás valamint jogalkalmazás vonatkozásában. Az ügyek túlnyomó többségével, az ügyekből kirajzolódó szemlélettel, elvekkel és gyakorlattal összefüggésben legfeljebb tragikomikus felhanggal emlegethetjük a “gyermekek mindenek feletti érdeke” alapelvét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének kiváló, elkötelezett, a gyermek jogait tiszteletben tartó jogalkalmazók s nem jelenti azt sem, hogy ne lehetne magyarázatot találni egy-egy ügyben a látványos mulasztásokra, hibákra. Az érintett gyermekek szempontjából azonban mindez majdnem mindegy. Számukra nem az a kérdés, hogy az egyes felnőttek tisztának érzik-e szakmai és erkölcsi lelkiismeretüket. Éppen ezért a sürgető teendő az egész “rendszer”, a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód megelőzésével és kezelésével kapcsolatos szemléletmód, alapelvek és célok újragondolása és megfogalmazása. A részletes javaslatainkat részben a tanulmány egyes pontjaihoz illeszkedően fejtettük ki, részben pedig a Ráckevei Ajánlásokkal azonosulunk, amely utóbbihoz a jelen kutatási beszámolót háttéranyagnak szántuk.

29

II. A GYERMEKEKKEL SZEMBENI ROSSZ BÁNÁSMÓD EGYÉB (NEM SZEXUÁLIS JELLEGŰ) MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI Az alábbiakban néhány további – a 2000. évben, Budapesten elbírált – cselekményt szeretnénk ismertetni, annak érdekében, hogy bemutassuk a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód más, tehát nem szexuális jellegű megnyilvánulási formáinak természetét és rámutassunk néhány olyan jelenségre/összefüggésre, amelyek az egész magyar gyermekvédelmi rendszer súlyos hiányosságait tükrözik. Elöljáróban el kell mondani, hogy a Gyermekek Jogairól Szóló ENSZ Egyezmény valamint az 1997. évi magyar Gyermekvédelmi Törvény értelmében a gyermek bármiféle tettleges bántalmazása tilos. (Az Egyezmény illetve a Törvény tiltja az érzelmi valamint a szexuális bántalmazást, továbbá az elhanyagolást is.) Ezzel éles ellentétben áll a magyar Legfelsőbb Bíróság egyik – a Bírósági Határozatokban publikált, tehát elvi élű – döntése, amely összességében fenntartja, megerősíti a “házi fegyelmi jog” intézményét. (BH. 1992. 623) Az említett ügyben egy apa másfél év leforgása alatt legalább három ízben verte meg 11 éves leánygyermekét fűzfavesszővel. A bíróság a vádlottat felmentette a kiskorú veszélyeztetésének vádja alól, hivatkozva arra, hogy a bántalmazás eltúlzott volt ugyan, azonban indokolt. A bíróság a felelősség kérdésében való állásfoglaláskor azt vizsgálta és elemezte, hogy “mit követett el a gyermek” s hogy az adott rosszcselekedetek miatt a megvesszőzés “megérdemelt” volt-e. Ez a megközelítés teljességgel elfogadhatatlan, ezért mielőbb szükséges lenne olyan jogértelmezés közzététele a jogalkalmazók számára, amely “annulálja” az említett ítéletet, amely napjainkban – elvben – irányt mutató a magyar bíróságoknak.

A. A gyermekekkel szembeni fizikai/tettleges erőszak 1. Az elsőként ismertetésre kerülő ügy jellegzetes abból a szempontból, hogy “a történetben” a gyermekbántalmazás különböző megnyilvánulási formái (fizikai és érzelmi bántalmazás valamint elhanyagolás) kapcsolódnak össze. Megfigyelhetjük továbbá, hogy több hatóság is tudott a gyermekek bántalmazásáról, de semmiféle lépést nem tettek annak megakadályozása érdekében. (Sajnos az utóbbi inkább tekinthető tipikus, mint kivételes jelenségnek.) Itt kell rámutatnunk, hogy ma Magyarországon gyakorlatilag semmiféle egységes szakmai szabály, ún. protokoll, azaz követendő eljárási szabályzat nincs a gyermekvédelmi szervek (ideértve a rendőrséget is) számára, gyermekbántalmazás észlelésének esetére. A Gyermekvédelmi Törvény előírja ugyan, hogy mely szerveknek kell kapcsolatba lépniük és együttműködniük egymással az ilyen esetekben (pl. gyermekjóléti szolgálatok és rendőrség), a gyakorlatban azonban tisztázatlanok az együttműködés vagy az ún. esetkonferenciák/esetmegbeszélések szabályai. A bíróság által megállapított történeti tényállás lényege a következő.

30

(A tíz év körüli) “kislányok ruházata piszkos, elhanyagolt, a gyermekek testi higiéniája sem megfelelő, többnyire mosdatlanok, egyikőjük több ízben volt tetves. Az I. rendű vádlott nem gondoskodott a kislányok megfelelő élelmezéséről sem, a gyerekek reggelit nem kaptak, az iskolai, óvodai étkezést nem mindig fizette be részükre, s otthon sem főzött, több alkalommal előfordult, hogy noha három felnőtt – a vádlottak – élnek a gyerekekkel egy lakásban, a kislányok nem tudtak bemenni a lakásba, mert senki nem volt otthon (…) Amikor az anyának el kellett utaznia beteg édesanyjához több napra, a három gyermeket élettársára bízta. Az élettárs a gyerekeket bezárta a házba, majd elment a kocsmába, a szomszédok vittek enni a három gyereknek. A III. rendű vádlott ekkor bántalmazta is mindhárom gyereket. A férfi viselkedése miatt a szomszédok és az egyik gyermek kihívták a rendőrséget. (A rendőri intézkedésről “szokás szerint” nem említ részletet az ítélet, de bizonyára nem volt sikeres, mert a tényállás így folytatódik.) Az óvodába ekkor nem járó kislánynak a szomszédok adtak többször enni, a szülők a házban részegen gyakran verekedtek, ilyenkor a kislány vagy a szomszédokhoz vagy a polgármesteri hivatalba menekült…(Ehelyütt említjük, hogy az ilyen és ehhez hasonló tényállási elemek, azaz, hogy a sértettek rendőri segítséget kértek vagy a polgármesteri hivatalba menekültek, az ítéletek jelentős részében előfordulnak, mégpedig olyan “elejtett megjegyzésekként”, mintha e hatóságoknak nem lenne kötelezettségük a gyermek érdekében történő beavatkozás.) Az I. rendű és a III. rendű vádlottak élettársi kapcsolatából másfél évvel a fentebb részletezett események után újabb gyermek született. Ennek a gyermeknek az ellátását is elhanyagolták a vádlottak olyan mértékben, amely már a csecsemő fizikai fejlődését veszélyeztette. Az édesanya a szülés után néhány nappal már ismét kijárt a piacra dolgozni, az újszülöttet erősen italozó élettársára hagyva. A III. rendű vádlott a gyermeket nem gondozta megfelelően. A nap nagy részében különböző kocsmákban ivott, ilyenkor a gyereket is magával vitte úgy, hogy sem babakocsi, sem biztonságos gyerekhordozó nem volt nála, a néhány hetes kisbabát a karján vitte. Előfordult, hogy míg az apa italozott, a gyerek a kocsmapult alatt egy dobozba volt letéve. Egy esetben előfordult, hogy az I. és III. rendű vádlottak igen összevesztek, ekkor a III. rendű vádlott a pár hónapos kislányt bántalmazta, nyakánál fogva rángatta, (majd egy papírdobozba tette a füsttel teli konyhában, amibe a konyhai zöldséghulladékot is beledobálta.” 26 A csecsemő ilyen durva elhanyagolására és bántalmazására természetesen nem kerülhetett volna sor, ha akár a rendőrség, akár a polgármesteri hivatal – akik tudomást szereztek arról, hogy a szülők elhanyagolják, veszélyeztetik gyermekeiket – időben megfelelő lépéseket tettek volna a “meglévő” és a családban születendő gyermekek védelmére. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ügyben a büntetőeljárás 1997. májusában kezdődött el. Ugyanekkor a legkisebb gyermeket ideiglenes hatállyal a GYIVI-be utalták. Az nem derült ki pontosan az ítéletből, hogy az idősebb gyermekeknek mi lett a sorsuk az eljárás alatt illetve azt követően. Tény, hogy a büntetőeljárás több, mint három évig tartott. Példamutató azonban, hogy a III. rendű vádlottra kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejére vonatkozóan a bíróság külön pártfogói magatartási szabályként írta elő, hogy a III. rendű vádlott hagyja el a közös otthont és látogatásaival az ott lakókat ne 26

Csbf/1. számú ügy

31

zaklassa. Noha az eljárás elhúzódása miatt sajnálatosan későn, de mégis olyan hatékony intézkedést alkalmazott a bíróság, amely hatásában megfelel a magyar jogban nem létező “távoltartó rendelkezésnek”. Sürgető, hogy ezt az intézkedést a jogszabály az eljárás tartamára is tegye lehetővé azokban az esetekben, amikor a cselekmény jellegéből arra lehet következtetni, hogy az érintett személy továbbra is bántalmazná illetve más módon veszélyeztetné a családban élő gyermeket/gyermekeket s a gyermeknek a családból történő kiemelése nem indokolt. A hasonló természetű ügyekben a gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében természetesen az is szükséges, hogy a felismerést követően – tehát büntetőeljárás indítása esetén annak lehető legkorábbi pontjától, az eljárással párhuzamosan – megkezdődjön az intézményközi és szakmai együttműködésen alapuló, szakszerű gyermekvédelmi munka. Erről részletesebben a tapasztalatok összefoglaló elemzése kapcsán írunk. 2. A következő ügy főként a gyermekbántalmazás és a “feleségbántalmazás” közötti szoros kapcsolatra mutat rá. Ez a kapcsolat a vizsgált ügyek jelentős részében felismerhető volt, igazolva a vonatkozó nemzetközi szakirodalom illetve egyezmények, ajánlások azon javaslatát, hogy a gyermekbántalmazás és a feleségbántalmazás problematikáját együtt szükséges kezelni. A mérnök férj és felesége házassága megromlott, főleg a vádlott (férj) durva, italozó magatartása miatt. A férfi rendszeresen bántalmazta az asszonyt. Ez történt például abban az esetben, amikor 1993. évben a vádlott késsel fenyegette meg a feleségét, aki félelmében kisebbik gyermekével kiugrott az első emeleti erkélyről s olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy gerincműtétje után rokkantnyugdíjas lett. Emiatt fokozott kíméletre szorult volna, de a vádlott ezzel nem törődve továbbra is bántalmazta. Így például 1996. májusában, amikor a férfi ellen büntetőeljárás is indult, amely pénzbüntetés kiszabásával zárult. A házaspár 13 éves lánygyermeke tisztában volt édesanyja rossz egészségi állapotával, azzal, hogy gerincébe platinalemezt ültettek és szívbeteg is, ezért minden ilyen, az anyja ellen irányuló tettleges támadás megviselte. Ettől állandó feszültségben élt; ha szemtanúja volt ilyen tettlegességnek, akkor mindig az édesanyja védelmére kelt, megpróbált szülei közé állni. Egy ilyen alkalommal a vádlott olyan erővel lökte őt félre, hogy a kislány a földre esett. 1999 telén egy napon a vádlott egész napos kötekedést követően a már ágyban fekvő feleségét megpróbálta az ágyról lábánál fogva lerángatni, ezt látva kislányuk nekiment a vádlottnak és bele is rúgott. A vádlott ekkor a gyermeket is elverte és mindkettőjüket megöléssel fenyegette. Az aznap a lakásba másodszor (sic!) kiérkező rendőröknek a vádlott csak erélyes felszólítás után nyitott ajtót. Az intézkedő rendőrök jól látták az asszonyon az ütésnyomokat, a kislány pedig láthatóan felindult állapotban volt, félt az édesapjától. A vádlott hasonló, éveken át tanúsított magatartása miatt felesége és kislánya gyakran menekült el otthonról…. A bíróság megállapította, hogy a leánygyermekben “az apa agresszív megnyilvánulásai állandósult félelemérzést és elhárító reakciót váltanak ki és ez az állandósult félelemérzet súlyosan veszélyezteti a kislány stabil érzelmi és személyiségfejlődését.” 27

27

Csbf/2. sz. ügy

32

Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Jogrendszerünknek a sértettek védelmére és támogatására való szinte teljes alkalmatlanságát jelzi, hogy a vádlott – az előzetesen már alkalmazott pénzbüntetés hatástalanságának bizonyossága után – ezúttal felfüggesztett szabadságvesztést kapott, azaz a bíróság épületéből “hazasétálhatott” meggyötört családjához. A terhelt egyébként összesen három napot töltött őrizetben az egy év alatt befejezett büntetőeljárás során. Az eset sajnálatosan meggyőző illusztrációja annak, hogy a feleségbántalmazás “magánügyként kezelése”, illetve a sértett kiszolgáltatottságát változatlanul fenntartó, biztonságának szempontját figyelmen kívül hagyó állami beavatkozás és szankció a családban élő gyermekekre nézve is igen súlyos következményekkel jár. A feleségbántalmazás illetve az azzal szembeni hatékony állami fellépés hiánya gyakorlatilag minden bántalmazott anya minden gyermekére nézve kiemelkedő súlyosságú veszélyeztető tényező. A feleségbántalmazás és a gyermekek veszélyeztetettsége közötti szoros összefüggés többirányú. Egyfelől – kutatásokkal igazoltan – gyakori, hogy a “feleségbántalmazó” a családban élő gyermekeket is tettlegesen bántalmazza. Másfelől, mégha a házastársát rendszeresen megverő “családfő” látszólag kiváló apa is lehet, a gyermek számára anyja bántalmazásának rendszeres megtapasztalása érzelmileg olyan traumatizáló, hogy ez önmagában is érzelmi abuzust valósít meg. Harmadsorban gyakori, hogy a gyermek az anyja ellen irányuló tettleges bántalmazások során a sértett védelmére kel s ennek során maga is megsérül. Ezen túlmenően pedig szintén gyakori veszélyeztetettségi tényező, hogy a rendszeresen bántalmazott anyák képessége a szülői feladatok ellátására értelemszerűen gyengül. A fenti esetben az összefüggés-rendszer minden egyes eleme megvalósult és bizonyára a továbbiakban is megvalósul, méghozzá korántsem “rejtetten”, titokban, csak az otthon négy fala között érzékelhetően, hanem az állam tudtával és passzív asszisztenciája mellett. 3. Szintén a jelenlegi joggyakorlat (és a gyermekvédelmi rendszer) hatástalanságát jelzi a következő eset: Az édesapával szemben pár hetes csecsemőjének bántalmazása miatt eljárás indult, de azt - közkegyelem okán - megszüntették. Az eljárás következményeként azonban a gyermek intézeti nevelésbe került. Három évvel később a kisfiú visszakerült az édesanya gondozásába. A férj többször felkereste feleségét és kérte, hogy állítsák helyre a házasságot. Amikor azonban erre sor került, “a vádlott viselkedése igen megváltozott. Feleségére féltékenykedett, fenyegette és volt, hogy meg is verte. Türelmetlenül és durván bánt a három és fél éves kisfiúval is. Tenyérrel, ököllel pofozta, elfenekelte, karjánál fogva megrázta. Ha felesége a gyermek védelmére kelt, őt is bántalmazta. Az egyik hétvégén ismeretlen okból igen durván megverte a kisfiút, ököllel ütötte, homlokába fejelt, sőt nyakánál fogva rángatta.” Ezen alkalommal (1993 szeptemberében!) a szomszédok kihívták a rendőrséget. A kisfiú ekkor gyermekotthonba került, a hét évvel később (!) befejezett eljárás idején is állami gondoskodásban élt, az ítélet megállapítása szerint nem vágyott haza. 28

28

Csbf/3. sz. ügy

33

Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ítéletből sajnos nem derül ki, hogy miért kellett a gyermeket az őt nem bántalmazó édesanyja “mellől” kiemelni a családból és miért nem került sor inkább a családját terrorizáló bántalmazó “kiemelésére” – aki viszont felfüggesztett szabadságvesztést kapott és a cselekményt követően még öt évig szabadlábon védekezhetett. 4. Egy másik ügyben a bíróság a következő történeti tényállást állapította meg. “A szakmunkás elsőrendű vádlott férfi és a szakképzetlen, általános iskolát végzett, alkalmi piaci árusításból élő II. rendű vádlott nő 1998. év elején ismerkedtek meg, majd rövidesen élettársi kapcsolatot létesítettek, de közös lakásuk nem lévén mindketten külön szállókon tartózkodtak egészen 1999 márciusáig, amikor sikerült albérletet szerezniük. Az I. rendű vádlott kérésére magukhoz vették az asszony (előző kapcsolatából származó) Anikó nevű kislányát, akit csecsemő kora óta a II. rendű vádlott nagymamája nevelt vidéken. Az összeköltözést megelőzően a férfi mindössze egyszer találkozott a kislánnyal, de az asszonynak sem volt igazán anya-gyermek kapcsolata Anikóval, miután éveken át Budapesten dolgozott és csak ritkán, kéthavonta látogatta meg a gyermeket. Ebből fakadóan a kislány új családba kerülésével összefüggésben azonnal beilleszkedési és nevelési gondok merültek fel, a (6 éves) gyermeknek nemcsak szüleit kellett megismerni és elfogadni, hanem azt a körülményt is, hogy kistestvére van, az 1998-ban született István. A vádlottak kezdettől fogva értetlenül és türelmetlenül szemlélték a fejlődésben kissé elmaradott és az új helyzetet nehezen elfogadni tudó kislányt, aki addig teljesen szobatiszta volt, ettől kezdve azonban elvesztette szobatisztaságát, többször bepisilt, de nem jelezte azt sem, ha székletét nem tudta tartani. A vádlottak egyáltalán nem tolerálták a gyermeknek ezt a viselkedését, s mindketten több alkalommal megverték a hat éves kislányt: kézzel, pálcával, vesszővel egyaránt bántalmazták. 1999. június elején a nevelőapa olyan erővel ütötte meg a gyermeket – amiért az megint nem szólt, hogy WC-re kell mennie és a ruháját beszennyezte – hogy a kislány az ajtónak esett, amitől homlokán véraláfutás keletkezett, ami másnapra a szemhéjára húzódott. Az anyának tudomása volt erről, látta, hogy a kislányt élettársa a sarokba térdepeltette, s bár a sérülés súlyosságával tisztában volt, a gyermeket nem vitte orvoshoz. Körülbelül egy héttel később a gyermek egyedül volt nevelőapjával, aki munkából hazajövet délután megpróbált lepihenni, s amikor a gyermek véletlenül összetört egy poharat, idegességében a kislányt pálcával elverte, aztán lefeküdt aludni. A megfélemlített, elkeseredett gyermek átmászott a ház kerítésén, onnan azonban leesett, bokáját megütötte, s nem tudott felkelni. A földön fekvő és síró kislányra a járókelők figyeltek fel, ők értesítették a mentőket és a rendőrséget. A kislánnyal nemcsak nevelőapja, hanem anyja is igen türelmetlen volt, ő is többször bántalmazta, általában kézzel, de előfordult, hogy pálcával is, és nem lépett fel határozottan élettársával szemben, aki a gyermeket durvábban bántalmazta. Budapestre kerülését követően a vádlott a gyermeket nem íratta óvodába, ő maga próbált foglalkozni a gyermekkel, ami nem igazán sikerült, hiszen idejét, energiáját a kisebb gyermek kötötte le. A kórházba szállításakor a gyermeken a “megvert gyermek” szindrómát észlelték. A sérülések gyógytartama 8 napon belüli volt.” 29

29

Csbf/4. sz. ügy

34

Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A gyermeket - kórházi kezelését követően - a kerületi Gyámhivatal intézeti nevelésbe vette. A szülőket a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Nem derül ki az ítéletből, hogy a vádlottak kisebbik gyermekére vonatkozóan történt-e olyan intézkedés, amely az ő veszélyeztetettségének megelőzésére illetve megszüntetésére, azaz a szülőknek a szülői szerepre való alkalmassá tételére és a gyermek nevelésének támogatására illetve ellenőrzésére irányult volna. 5. A 37 éves szakmunkás vádlott és felesége közösen nevelték az asszony előző házasságából született Ildikó nevű lánygyermeket. A házaspárnak két közös gyermeke is született. A vádlott és Ildikó között rossz volt a viszony. “Ennek oka a vádlott alkoholizáló életmódja volt, illetőleg az, hogy Ildikó nem édesgyermeke. A vádlott és felesége között 1993. év körül megromlott a viszony. Ettől az időtől kezdve a vádlott rendszeresen agresszív volt Ildikóval, őt bántalmazta, különböző módon megverte. A gyermek gyakran szem- és fültanúja volt a vádlott és felesége közötti veszekedéseknek, melynek fő oka a vádlott italozó életmódja volt.” 1993 áprilisában a vádlott súlyos, azaz 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott Ildikónak. Az emiatt lefolytatott büntetőeljárásban több mint egy évvel a cselekmény után született ítélet, mégpedig próbára bocsátás egy év időtartamra. (Ahogyan az a családon belül, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél, illetve a családon belüli erőszak miatt indult büntetőügyeknél rutinszerű gyakorlat, a gyermekét durván bántalmazó apa továbbra is egy fedél alatt élhetett a bántalmazott gyermekkel. Nagy valószínűséggel nem volt olyan intézmény, hatóság vagy szakember, aki figyelemmel kísérte volna a gyermek további sorsát és befolyásolni igyekezett volna az apa “nevelési módszereit”. Mindebből egyenesen következett, hogy a bántalmazások nem értek véget.) “A vádlott 1997 januárjában a lakásban ittas állapotban szóváltásba keveredett Ildikóval, majd egy ízben közepes erővel megütötte a leányt. Ildikónál az ütés következtében a 3. és 4. csigolyák kis izületeinek 2-3 mm-es részleges ficamos sérülése keletkezett, amely abból adódott, hogy a pofon következtében a nyak oldalra csuklott. A sérülés 8 napot meghaladó gyógytartamú, ténylegesen 4-6 hét alatt gyógyuló volt. (Emiatt még nem indult újabb büntetőeljárás a vádlott ellen, ami egyebek mellett azért is meglepő, mert a sérülést ellátó orvos nyilvánvalóan tudta, hogy az ilyen természetű sérülés jellegzetesen nagyobb erejű ütéstől származik, s noha a bizonyítékokat értékelő részből az derül ki, hogy a leány kitalált történetet adott elő, az esetet – a gyógytartamra is tekintettel – azonnal jelenteni kellett volna a hatóságnak.) A második vádpontban rögzítettek szerint 1997. szeptemberében a vádlott ismét szóváltásba keveredett a sértettel, majd ököllel arcul ütötte, megszorította és megrúgta nevelt lányát, aki a bántalmazás következtében az arc járomcsont feletti részének, a bal alkar külső oldalának, továbbá mindkét térd feletti tájék és a bal lábszár zúzódásos sérülését szenvedte el. Ezúttal a sérülések gyógytartama 8 napon belüli volt.” 30 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az eljárás 1997 szeptemberében kezdődött, ekkor a vádlottat két napra őrizetbe vették, majd hazaengedték. Három évig tartott a büntetőeljárás, a jogerős ítélet egy év végrehajtható börtönbüntetés volt. Az eljárás valamely pontján a sértett szülei 30

Csbf/5. sz. ügy

35

hivatalosan elváltak, az ítélet ún. személyi részéből azonban az következik, hogy továbbra is egy lakásban élnek. A büntetőeljárást tehát úgy kell elképzelni, hogy a vádlott és az általa rendszeresen durván bántalmazott gyermek egy fedél alatt laktak, a nyomozati cselekményekre és a bírósági tárgyalásokra a közös családi otthonból mentek el, majd mindketten oda tértek vissza. Ilyen körülmények között kellett a – továbbra is nyilvánvalóan megfélemlített – sértettnek vallomásokat tennie, résztvennie az eljárásban és nem utolsó sorban iskolába járnia, tanulnia, élnie az életét. Az ügy számos tanulsággal szolgál. Példát látunk arra, hogy egyetlen pofon is súlyos, hónapokig tartó gyógytartamú sérüléshez vezethet, ez önmagában is igazolja a “nulla tolerancia” szükségességét. Tanulság az is, hogy a sértett biztonságának szempontjait, a “gyermek mindenekfelett álló érdeke” elvét figyelmen kívül hagyó, gyakorlatilag formális büntetőjogi szankció haszontalan, mert nem alkalmas arra, hogy a gyerekeket megvédje a további családon belüli bántalmazástól. Minden jel arra mutat, hogy az elhúzódó, a gyermek számára megterhelő, biztonságát a terhelt “hazaengedésével” negligáló eljárások és az ezek végén hozott látszat-szankciók lényegesen több kárt okoznak, mint hasznot. A gyermek szembesül azzal, hogy a felnőtt társadalom tud arról, hogy ő – kiszolgáltatott gyerekként – milyen szenvedéseket él meg a családjában, s ennek ellenére nem nyújt semmiféle kézzelfogható, olyan segítséget, ami ezt a helyzetet megszüntetné. Az ügyek jelentős részében az eljárás alatt a gyermeket fenyegeti a bántalmazó, tovább súlyosítva a sértett helyzetét. Összességében – még ha koránál fogva ezt nem is tudja megfogalmazni – a gyermek joggal érezheti úgy, hogy ő csupán egy tanú (tehát “bizonyítékforrás”) az eljárásban, amely utóbbi nem azért folyik, hogy az ő helyzete jobb legyen, hanem valamiféle olyan célért, amely számára érthetetlen s amely a gyermeki élettől és érdekektől teljesen független. Megrázó lehet az egyébként is traumatizált gyereknek megélni, hogy a fájdalmait felismerő és megismerő felnőtt világ nem könnyebbé, hanem ellenkezőleg, nehezebbé teszi az életét. Már most jelezzük, hogy az idevonatkozó egyik javaslatunk, hogy váljék gyakorlattá a vádemelés elhalasztása az ilyen természetű ügyek esetében és az ügyész magatartási szabályként alkalmazhassa a gyermekjóléti szolgálat illetve a gyámhatóság által megállapított gondozási-nevelési tervben foglaltak betartását és a gyermekvédelmi szervekkel történő együttműködést a vádlott részéről. 6. A 27 éves vádlott férfi és élettársa együtt nevelték az asszony gyermekét, az elkövetéskor 6 éves József nevű kisfiút. (Mivel az ítélet ún. “rövidített”, a vádlott további személyi körülményeiről illetve a család körülményeiről nem tudunk meg többet.) “A gyermek korához képest mindig is visszamaradt volt a fejlődésben, ún. hyperkinetikus zavarokkal küzdött, amelyek beilleszkedési problémákban, szokatlan, olykor önveszélyes viselkedésformákban nyilvánultak meg. A gyermeket emiatt kiskorától kezdve folyamatosan kezelték kórházban, hordták pszichológushoz, nevelési tanácsadóba, és mind a mai napig komoly mértékű gyógyszeres kezelés alatt áll. Az asszony munkaidőbeosztása miatt a vádlott gyakran vigyázott a kisfiúra, s vele igyekezett jó kapcsolatot kialakítani, amely azonban csak igen nehezen sikerült, azonban mára már kettejük között ténylegesen jó kapcsolat alakult ki.” (Megjegyzés: a hatóságok kétségtelenül bőséges időt adtak a jó kapcsolat kialakulására, az elkövetéstől a jogerős ítéletig ugyanis 4 és 1/4 év telt el…) 1996 augusztusában a vádbeli napon a vádlott vigyázott a gyermekre otthonukban. “A kisfiú szófogadatlan volt, amely miatt a terhelt megkísérelte szóban több ízben megfegyelmezni. A gyermek erre úgy reagált, hogy szándékosan a szobába hányt, amely egyébként ismételten a magatartási zavar megnyilvánulása volt részéről. A vádlott azonban ekkor még kevésbé volt tisztában a

36

gyermek súlyos állapotával, másfelől ideges is lett, és ezért mind a fenekét, mind a lábát egy pálcával elverte. Az édesanya hazaérkezése után észlelte a kisfiú állapotát, azonban csak borogatást alkalmazott és másnap elvitte az óvodába. A kisfiú szótlansága és visszahúzódása miatt az óvónők észlelték a rajta lévő sérüléseket és így a gyermeket elvitték orvoshoz.” A kiterjedt zúzódásos sérülések, jelentős bőr alatti bevérzéssel legalább 6 rendbeli közepes erejű tompa erőbehatásra keletkeztek és összességében 8 napon belül gyógyultak, de a gyermeknél a megvert gyermek tünetcsoport fogalomkörébe eső pszichotrauma is keletkezett. 31 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A 4 és 1/4 év után született határozatával a bíróság az eljárást megszüntette és a vádlottal szemben megrovást alkalmazott. Ez az ügy – álláspontunk szerint – különösen a megelőzés és korai beavatkozás szempontjából szolgál fontos tanulságokkal. Ahogy a vizsgált mintából kiderül (s a józan ész éppúgy, mint a nemzetközi kutatások, a szakirodalom is ezt diktálják), az egészségi illetve magatartási problémák miatt nehezebben nevelhető gyermekek különösen veszélyeztetettek a tettleges bántalmazás vonatkozásában. Más megfogalmazásban: a beteg illetve magatartászavaros gyermektől sok szülő nyilvánvalóan gyakrabban “kiborul”, mint a tökéletesen fejlődő, egészségestől. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a bántalmazás ilyen esetekben “bocsánatos bűn” lenne. Ezzel szemben azt jelenti, hogy a (krónikusan) beteg illetve magatartászavaros gyermeket nevelő családok számára a komplex támogatás, segítség személyre illetve családra szabott lehetőségeit úgy kell összeállítani és kombinálni, hogy a bántalmazás megelőzése, mint tudatos cél eleme legyen a “szerződésnek”. Ide tartozhat a túlterhelt szülőt a különösen nehéz időszakokban tehermentesítő házi gyerekfelügyelet, a “mit tegyek, ha úgy érzem, nem bírom tovább és megütöm a gyereket?” kérdésre válaszoló brossúrák, személyes tanácsadás, segélyvonalak stb. jól átgondolt rendszere. Az olyan esetekben, mint a most bemutatott ügy, ahol tipikusan indulati jellegű s egyszeri alkalommal történő, kivételes a bántalmazás s a gyermek körülményeinek összessége nem utal súlyos veszélyeztetettségre (a szülők összességében felelősségteljes magatartást tanúsítanak, a gyermeket szeretik stb.) ritkán lehet szükséges a gyermeknek a családból történő kiemelése, illetve a szülővel szembeni szabadságkorlátozó intézkedés. Annál inkább szükséges a – büntetőeljárással párhuzamos – szakszerű gyermekvédelmi munka azonnali megkezdése. Megint csak rámutatunk, hogy az elhúzódó büntetőeljárások valószínűleg több kárt okoznak mint hasznot, helyesebbnek tűnne, ha a jogszabály és a joggyakorlat módot adna a vádemelés elhalasztására, mégpedig igen gyors eljárásban. Szükséges, hogy az ilyen eljárásokban a gyermekvédelmi szervek és a büntető hatóságok egymás tevékenységéről tudva, azokat szem előtt tartva, a gyermek mindenekfelett álló érdekét szem előtt tartva járjanak el. 7. Az érettségizett, de szakképzettséget nem szerzett édesanya első gyermeke 1987-ben született, majd férje 1990-ben bekövetkezett halálát követően egy élettársi kapcsolatból 1993-ban a második. 1994 áprilisától főállású anyaként nevelte a gyerekeket. “Özvegységét és azt a tényt, hogy a gyerekeket egyedül, társ nélkül kellett nevelnie, a vádlott nem tudta feldolgozni, ezért egyre nagyobb intenzitással italozni kezdett. Leittasodva a gyerekeket nem tudta megfelelően ellátni és sokszor önkontrollját is elveszítve többször bántalmazta őket. 1996 júliusában lakásában ismerőseivel a 31

Csbf/6. sz. ügy

37

fürdőszobát festette és a két férfival nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. Leittasodva mindkét gyermekét durván megverte, további bántalmazásukkal csak a lakásban tartózkodó két alkalmi szobafestő közbeavatkozására hagyott fel, akik a vádlottat lefogták és értesítették a rendőrséget. A gyermekek fejükön és végtagjaikon szenvedtek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket. A bántalmazás durvaságára és intenzitására tekintettel azonban ennél súlyosabb sérülések is keletkezhettek volna. A két kiskorú gyermeket kórházba szállították, majd intézeti nevelésbe kerültek. A vádlott önkéntes alkoholelvonó kezelésen vett részt, gyermekeivel a kapcsolatot rendszeresen tartja, heti egy-két alkalommal látogatja őket. 32 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: A négy évig tartó eljárásban az anya egy évi két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Kérdés, hogy az eljárás tartama alatt vajon “működött-e” a gyermekvédelmi rendszer azon cél irányában, hogy az anya – a kétségtelenül szükséges alkoholelvonó kezelést kiegészítő egyéb lehetséges eszközök, szaksegítség stb. felhasználásával – alkalmassá váljon a gyermekei nevelésére, azaz megtett-e mindent a rendszer a gyermekek családban történő nevelkedése érdekében. Ez a kérdés természetesen minden egyes ügy kapcsán feltehető, azzal a megjegyzéssel, hogy a gyermekvédelemnek nyilvánvalóan egyik legnagyobb dilemmája, hogy mely esetben lehet cél a gyermek családban történő nevelésének “visszaállítása”, mely esetben van szükség arra, hogy ez (esetleg igen szoros) külső ellenőrzés mellett történjen és mikor kell azt mondani, az eset összes körülményeinek ismeretében, hogy a gyermek a családjában semmilyen körülmények között nem nevelkedhet tovább. Bizonyosnak látszik azonban a következő: azokban az ügyekben, ahol büntetőeljárás is indul a gyermekkel szembeni rossz bánásmód miatt, a gyermek mindenekfelett álló érdekének elve azt diktálná, hogy a büntetőeljárást folytató hatóságok a gyermekvédelem rendszerével (és adott esetben, a Gyvt. betűjének és szellemének megfelelően egyéb szervekkel és szakemberekkel, így gyerekorvossal, védőnővel, a gyermeket ismerő pedagógussal) együttműködve hozzanak döntést. Minderről részletesebben a kutatási tapasztalatainkat összegző részben írunk majd. 8. A következő ügyben a vádlott a sértett gyermekek édesanyja volt. Az általános iskola kisegítő tagozatát végezte el, a cselekménye elbírálásakor már cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állt, fogyatékosok otthonában lakott. Büntetlen előéletű. Tizenkilenc éves volt, amikor első gyermeke született, majd a következő és a rákövetkező években újabb gyermekei születtek s végül 1993-ban jött a világra negyedik gyermeke. Ugyanebben az évben férjétől külön költözött, szüleihez került a négy gyermekkel együtt. A gyerekek hetes óvodába illetve iskolába kerültek, a hétvégéket és a szünidőket töltötték anyjukkal. “Ilyenkor a vádlott a gyermekei felügyeletét, nevelését elhanyagolta. A gyermekek inkább terhére voltak, idegesítették. 1996 októberében egy hétvégi kimenő idején nagyon megverte akkor 8 éves kislányát, aki arcán és végtagjain zúzódásos sérüléseket szenvedett.” Intézeti nevelői észlelték a kislány állapotát, ellátták, a vádlottat pedig figyelmeztették, hogy gyermekét többet ne bántalmazza. 1996 áprilisában egy hétvégi kimenő alkalmával másik gyermekét bántalmazta igen durván, fakanállal. A gyermek kórházba került, ahol a “megvert gyermek” kórismét állapították meg nála. Egy következő kimenőn az anya a négy gyermekkel még a reggeli előtt 32

Csbf/7. sz. ügy

38

“sétálni indult”. Az egész napot a fővárosban buszokon ülve, egyik buszról a másikra szállva töltötték. Az egyik gyermek észrevette, hogy tíz éves testvérük elveszett, azonban a vádlott nem indult a kisfiú keresésére. Az éjszakát a gyerekekkel egy erdőben töltötte a vádlott, majd másnap étlen-szomjan csavarogtak a gyerekekkel. Az egyik buszvezető értesítette a rendőrséget, az elveszett kisfiút pedig a járókelők találták meg. A vádlott cselekménye elkövetésekor enyhe fokú debilitásban szenvedett, amely súlyos fokban korlátozta cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében. Gyermekeinek ellátására még a hétvégéken illetve szünidőkben sem képes. 33 Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ügyben a büntetőeljárás három évig tartott, de a sértett gyermekek – az iratokból kitűnően – intézeti nevelésben voltak az eljárás alatt illetve azt követően. Ez az ügy – álláspontunk szerint – elsősorban a korai felismerés fontosságára és a korrekt, körültekintő, szakmailag megalapozott szempontrendszerre épülő “rizikóelemzés” fontosságára hívhatja fel a figyelmet. Tapasztalatok, következtetések a tettleges bántalmazással összefüggő ügyek körében: Ismételten rá szeretnénk mutatni a fizikai bántalmazás teljes tilalma, azaz a “nulla tolerancia” szükségességére. Ezt természetesen elsődlegesen felvilágosító, megelőző kampányokkal lehetne elérni. Ideálisnak tartanánk azt a szakmai illetve közfelfogást, amely a szülőket arra inspirálná, motiválná, hogy a gyermekbántalmazás megelőzése érdekében maguk forduljanak segítségért a gyermekjóléti szolgálatokhoz, ahol az intézményközi illetve szakmaközi együttműködés keretében, a szülőt és lehetőség szerint a gyermekeket is bevonva kerülne sor a veszélyeztetettségi tényezők elemzésére, értékelésére és az elhárításukat szolgáló komplex stratégia elkészítésére. A felismerés és a hatékony korai beavatkozás módszereinek megismertetésére képzéseket kellene tartani minden olyan szakembernek, aki a gyermekbántalmazás jelenségével találkozik munkája során. A ma alkalmazott büntetőjogi szankciók alkalmatlannak látszanak a gyermekvédelmi szempontok érvényesítésére. Az ügyek meggyőzően mutatnak rá a jelzési kötelezettség illetve az intézményközi együttműködés (pl. esetmegbeszélések/konferenciák) szükségességére.

B. A sértett gyermekek halálát eredményező erőszak/gyermekölések A Legfelsőbb Bíróságon 2000-ben 6 olyan büntetőügyben emelkedett jogerőre az ítélet, amelyben az eljárás tárgya gyermek életének kioltása volt. (Az újszülött megölése miatti ügyeket kirekesztettük a vizsgálatból.) Ebből 5 esetben családon belül került sor az elkövetésre. Összesen 6 gyermek halt meg a családon belüli rossz bánásmóddal összefüggésben. (Ismét hangsúlyozzuk, hogy csak a Legfelsőbb Bíróságon végződött ügyeket vizsgáltuk, a családon belüli – illetve általában erőszakos – bűncselekmény következtében meghalt gyermekek száma ennél nyilvánvalóan nagyobb, hiszen a határozatok egy része a megyei bíróságokon emelkedik jogerőre.) Egy ügyben nem aktív tettleges erőszak, hanem elhanyagolás volt a gyermekhalál oka, ezért az utóbbi esetet az elhanyagolással összefüggő tanulmány-részben mutatjuk be. A fennmaradó négy olyan 33

Csbf/8. sz. ügy

39

ügyet amelyben családon belüli erőszak következtében haltak meg gyerekek, az alábbiakban – röviden – ismertetjük. 1. Az első ügyben a vádlott férfi élettársi kapcsolatban élt az egyik sértettel. A vádlottról illetve a családról a következő információkat tudhatjuk meg az ítéletből: A vádlott szakképzettséggel nem rendelkezik, 8 általánost végzett, elhalt élettársával közösen jövedelmüket kb. 34 ezer Ft családi pótlék illetve családi támogatás képezte. Élettársával együtt egy kertes családi ház tulajdonosa volt. Az édesapa (a vádlott) az egész családját bántalmazta. Elsőként az élettársa sérelmére elkövetett súlyos testi sértésért ítélték el – felfüggesztett szabadságvesztésre. (Elkövetési idő: 1992. március) A büntetés próbaideje alatt újabb elítélése volt, ezúttal a leánygyermeke ellen elkövetett nemi erőszakért. Az utóbbi eljárásról annyit tudunk az ügyszámok alapján, hogy 1993-ban kezdődött és 1997-ben emelkedett jogerőre az ítélet.(!) Az iratokból úgy tűnik, hogy a négy éves eljárás alatt a terhelt nem, illetve csak az eljárás egy része alatt volt fogva, azaz továbbra is a családjával élt (miután durva családon belüli erőszak miatt már volt büntetve.) A lánya sérelmére elkövetett nemi erőszak miatt már végrehajtandó szabadságvesztést kapott (2 év 8 hónap), amelyből kedvezménnyel szabadult. Szabadulása után alig 2 hónappal szabályosan kivégezte 6 éves kisfiát, 9 éves kislányát és 33 éves feleségét – a felesége iránti “féltékenységből”. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Nem derül ki az iratokból, hogy a feltételes kedvezménnyel történő szabadulást lehetővé tevő bíróság illetve az azt foganatosító büntetésvégrehajtási intézet tett-e valamiféle biztonsági intézkedést a családtagok – így a családban élő gyermekek – védelmére. Az ügy tanulságaként érdemes lenne alaposan megvizsgálni, egyebek mellett a következőket: a családon belüli erőszakos bűncselekmény miatt elítéltek kedvezményes szabadulásáról történő döntéskor a bíróság figyelembe veszi-e a sértett családtagok (biztonságának) szempontjait? Értesítik-e a szabadulásról a sértetteket? Amennyiben gyermeket is veszélyeztető magatartás miatt történt az elítélés, értesíti-e a büntetésvégrehajtási bíró illetve az intézet a gyermekvédelmi szerveket (például a Gyvt. 17. §-ra figyelemmel a gyermekjóléti szolgálatot, esetleg a gyámhatóságot)? 34 2. Az elkövetéskor 21 éves elsőrendű vádlott férfi és az elkövetéskor 24 éves másodrendű vádlott nő élettársak. Az asszonynak már két állami gondozásban nevelt gyermeke volt, amikor 1997-ben megszülte harmadik gyermekét, az elkövetéskor két éves sértettet, akit eleinte egyedül, majd 1999 januárjától kezdve élettársával együtt nevelt. Az ítélet személyi része a következőket tárja fel a vádlottakról, azaz a kisgyermek nevelőapjáról illetve édesanyjáról. A nevelőapa iskolai végzettséggel nem rendelkezik, írni, olvasni nem tud, vagyona nincs. Munkahelye nem volt, alkalmi munkából az elkövetés évében (1999-ben) 10-15 ezer forint volt a havi jövedelme. Négy esetben volt büntetve egyebek mellett rablás és súlyos testi sértés miatt. A sértett gyermek életének kioltását egy évvel megelőzően szabadult utolsó büntetéséből. Képzési hiányosságok és szituációs okok miatt enyhe fokban gyengeelméjű. Primitív, igénytelen, megfelelő tartással nem rendelkező, érzelmileg 34

Csbh/1. sz. ügy

40

színtelen, indulatlabilis, agresszivitásra hajlamos személy, kifejezett morális és jellembeli gyengeségekkel. A terhére rótt cselekmény idején cselekménye veszélyességének felismerésére és a felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására szokványos jellegű alkoholos befolyásoltságának mértékétől függően volt képes. Szokványos alkoholfogyasztó, alkoholistának nem tekinthető. Az édesanya 8 általánost végzett, hajadon családi állapotú, két kiskorú gyermeke van (akik a meghalt kisgyermek előtt születtek), mindketten állami gondozásban nevelkednek. Jövedelme, munkahelye nincs, ismerősei tartják el. Vagyona nincs. Enyhefokú gyengeelméjűségben szenved, amely részben veleszületett, részben szituációs okok eredménye. Primitív, igénytelen, megfelelő tartással nem rendelkező, befolyásolható, éretlen személyiség, érzelmi színtelenséggel, megfelelő kötődésre való képtelenséggel. Morális visszatartó ereje gyenge. Szokványos alkoholfogyasztó, alkoholistának nem tekinthető. Az I. rendű vádlott (a nevelőapa) több ízben durván bántalmazta a két éves kislányt. A sértett gyakran sírt, ami idegesítette a vádlottat, legtöbbször ezért bántotta a gyereket. Az édesanya semmit nem tett a gyermek ütlegelése ellen, sőt, egyszer azt mondta, hogy “jobb, ha a gyereket üti, mintha engem”. A vádbeli nap éjszakáján a gyermek ismét sírt. Az I. rendű vádlott megragadta a kezét és kidobta őt az ágyból úgy, hogy a gyermek mintegy 2-3 métert repült a levegőben és így zuhant a linóleumos padlóra. Ezután a vádlott odament a rettegő kislányhoz és visszadobta az ágyba. A gyermek a zuhanás után az ágy farészébe ütötte a fejét. Az anya próbálta a gyermek sírását csillapítani, de ez nem sikerült. Ekkor az I. rendű vádlott ismét megragadta a kislány kezét és megint kidobta őt az ágyból. A sértett oldalt zuhant a padlóra és elvesztette az eszméletét. Az anya felkelt az ágyból és megpróbálta vizes kézzel magához téríteni a gyereket, de ez nem sikerült, ekkor kislányával együtt visszafeküdt az ágyba. Olyan megjegyzést tett, hogy orvost kellene hívni a gyerekekhez, de ennek érdekében nem tett semmit, mivel élettársa úgy reagált, hogy “Nem kell, majd magához tér.” Másnap reggel a kihívott mentők csak a gyermek halálát tudták megállapítani. 35 Hasonlóan a vizsgálatban szereplő legtöbb ügyhöz, ez is alkalmas lenne arra, hogy a Gyermekvédelmi Törvényben jelzésre és együttműködésre kötelezett hatóságok, intézmények, szakemberek számára “gyakorlófeladat” legyen. Fontos lenne, hogy az egészségügyben dolgozók (védőnők, gyermekorvosok), gyámhatóságok, gyermekjóléti szolgálat, rendőrség, ügyészség, bíróság és adott esetben az oktatási intézményekben dolgozó szakemberek együtt keressék a választ arra a kérdésre, hogyan lehetne az ilyen tragédiákat megelőzni? Veszélyben volt-e, veszélyeztetett volt-e a gyermek, avagy “derült égből villámcsapásként” következett-e be a tragédia? Milyen jelek utaltak a veszélyre? Ki ismer(het)te fel ezeket a jeleket? Mit kellett volna tennie? Ha nem tette miért nem tette? Az adott tényezők fennállása esetén mi a követendő szakmai szabály? 3. A következő ügyben a 30 éves nevelőapa erőszakos bűncselekmény miatt már két ízben büntetve volt. Élettársa előző kapcsolatából származó gyermeke az ügy sértettje (őt verte agyon a vádlott), a meghalt sértetten kívül egy gyermeke volt, élettársával közösen. A gyermekek eltartásáról az ítélet szerint 12 ezer forint munkanélküli segélyből gondoskodtak. Általános iskolát végzett, ezt követően két évig szakmunkásképzőbe járt, 35

Csbh/2. sz ügy

41

majd tanulmányait abbahagyta. Vagyona egy kétszázezer forint értékű családi ház, állatállomány és sráfkocsi. “A vádlott fejletlen erkölcsiségű, agresszív készségű”, nem kóros elmeállapotú, nem alkoholista. A terhelt rendszeresen durván bántalmazta négyéves kisfiát (valamint élettársát, a gyermek édesanyját). Megverte, rugdosta őket, mindkettőjüknek látható sérüléseket okozott. Élettársa egy ízben elköltözött tőle a gyermekkel és más településen élő hozzátartozóinál lakott. Ezek a rokonok a helyi polgármesteri hivatalban, a gyámügyi előadónál bejelentést tettek és kérték, hogy a gyermeket náluk helyezzék el. Sem erre, sem másfajta érdemi intézkedésre nem került sor a gyermek érdekében. A bejelentést követően is rendszeres volt a gyermek durva bántalmazása. “Az is megtörtént, hogy a mikor a vádlott a sértett gyerek viselkedését kifogásolta, lábbal lefelé lógatta vagy bezárta a szekrénybe vagy az ágyneműtartóba.” Amíg az anya a közös koraszülött gyermek mellett tartózkodott a kórházban, a vádlott felügyelt a sértett gyermekre. Az agyonverését megelőző két napban a vádlott egyebek mellett ököllel ütötte a gyermek orrát, amitől a kisfiú orrtörést szenvedett. Másik alkalommal belső vérzést okozva hastájékon ütötte vagy rúgta a gyermeket. Harmadik alkalommal egy lapáttal közepesnél kisebb erővel többször fejen ütötte a sértettet, mert a gyermek bevizelt. Ez látható sérülést nem okozott, a fejbőr és a fejsisak állományában azonban 5 rendbeli lágyrész zúzódás jött létre. A gyermek a rendszeres és folyamatos bántalmazástól többször elesett, az ilyen elesések során is keletkeztek sérülései. A vádbeli napon a nevelőapa testszerte történő durva ütlegeléssel illetve megtaposással oltotta ki a gyermek életét. 36 Az üggyel összefüggő egyik alapkérdés: milyen felelősséggel tartozik egy gyermekvédelmi hatóság/intézmény a gyermek súlyos veszélyeztetettségéről történő tudomásszerzést követően a szakszerű beavatkozás elmulasztásáért? 4. Az utolsóként ismertetésre kerülő “halállal végződő tettleges bántalmazás” ügyben az elkövető férfiról a következőket tudjuk meg az ítéletből. 37 éves, 8 általánost végzett, majd szakmunkásképzőt kezdett, de két év után abbahagyta. Özvegy, házastársa 1990ben, második gyermekük szülése során meghalt. 1998-ban ismerkedett meg élettársával, akivel közösen gondoskodtak a két saját (14 illetve 9 éves) gyermeke és az élettárs 14 hónapos gyermeke eltartásáról. A család kb. 50 ezer forint özvegyi nyugdíjból és árvasági ellátásból továbbá az asszony által végzett alkalmi munkából élt. A vádlott munkaviszonyban nem állt, alkalmi munkát sem végzett. A vádlott az elmúlt években többször szorult kórházi ellátásra depresszió, kedélyzavar és ideges tünetképződés miatt. Rendszeresen nyugtató és hangulatjavító gyógyszereket szedett. “Megfelelő magatartással nem rendelkező, primitív, érzelmileg-indulatilag kiegyensúlyozatlan személyiség. Személyiségzavara a kóros elmeállapot szintjét nem éri el. Beszámítási képessége teljes. Vagyona egy családi ház, büntetlen.” Az ügy sértettjét, a vádlott élettársának 14 hónapos gyermekét, a vádlott többször bántalmazta. “A gyermek sértett gyakran betegeskedett, sokat sírt. A sírás a vádlottat idegesítette. Amikor a vádlott élettársa nem tartózkodott otthon, és a gyermek sírt, előfordult, hogy a vádlott emiatt bántalmazta, puszta kézzel kezeire, lábaira mért ütéseket. Az egyik ilyen bántalmazás után az élettárs – a gyermek édesanyja – gyermekével együtt a vádlottól elköltözött, de az élettársi viszonyt rövid idő múlva visszaállították. A vádbeli napon a vádlott ismételten együtt maradt a sértettel. A sértett 36

Csbh/3. sz. ügy

42

a lakás szobájában lévő ágyon feküdt, amikor sírni kezdett. A vádlott a sértettet felvette. A babakocsiba tette és abban tologatta. A gyermekkorú azonban tovább sírt, emiatt a vádlott indulatos, dühös lett és a sértettet fején, mellkasán, hasán és ágyékán addig ütlegelte, amíg a gyerek abba nem hagyta a sírást” – azaz amíg a bántalmazásba bele nem halt. 37 Összességében elmondható, hogy a gyermekek nem a számukra ismeretlen személyek útonálló támadásai következtében halnak meg leggyakrabban, hanem saját szüleik, leginkább édesapjuk vagy nevelőapjuk rendszeres bántalmazása következményeként. Az ügyek egy részében a hatóságok tudnak a bántalmazásról, s passzivitásuk nagyban közrejátszik a tragédiák bekövetkeztében.

C. A gyermek rábírása bűncselekmény elkövetésére A kiskorú veszélyeztetésének bűncselekménye valósul meg akkor is, ha a szülői kötelezettségek súlyos megsértése a gyermek megfelelő erkölcsi fejlődését veszélyezteti és kifejezetten akkor is, ha a szülő – vagy más felnőtt személy – a kiskorút bűncselekmény elkövetésére bírja rá. A vizsgált mintában a budapesti bíróságoknál hét ilyen típusú ügyet találtunk, ebből hat esetben a szülők valamelyike lopásra bírta rá illetve használta fel gyermekét. Ezekkel az esetekkel kapcsolatban csupán annyit jegyzünk meg, hogy a körülmények nagyban befolyásolhatják az elkövető szülők erkölcsi, emberi felelősségének mértékét. Az általunk vizsgált ügyek között nyilvánvalóan más a megítélése annak az anyának, aki cukorbetegsége, érszűkülete és daganatot eltávolító műtéte utáni állapota miatt munkaképtelen, ezen túlmenően analfabéta és minimális rokkantnyugdíjából kell eltartania gyermekét, akivel együtt egy áruházból “megrendelésre” abroszokat loptak, mint annak az érettségizett, egészséges, jó állással rendelkező apának, aki megtudván, hogy fia betörni jár a barátokkal, tiltakozás helyett maga adta le a “megrendelést” különböző műszaki cikkekre.

D. Elhanyagolás Elhanyagolásról akkor beszélünk, ha a szülő nem aktív módon, cselekvéssel vét a gyermeke ellen, hanem ellenkezőleg: nem teszi meg azt, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a gyermek megfelelően fejlődjön. A vizsgálati mintánkban ilyen volt például az az eset, amelyben a hároméves kislány – miközben a szülők részegen a lakásban tartózkodtak – rendszeresen magányosan csellengett a bérház udvarán és lépcsőházában, sokszor balesetveszélyes helyzetekbe is kerülve. Ebben az ügykategóriában gyakori, hogy a szülők a gyermekük iskolába járatását mulasztják el. Az egyik vizsgált ügyben például olyan mértékben hanyagolták el a szülők e kötelezettségüket, hogy gyermekük az általános iskolát három osztály elvégzésével “járta ki”. Nem nehéz belegondolni, hogy az ilyen magatartás milyen hosszú távon és milyen mértékben határozza majd meg a gyermek életét. Ezek az ügyek azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a tankötelezettséget ’figyelmen kívül hagyó’ szülői magatartás a gyermek 37

Csbh/4. sz. ügy

43

veszélyeztetettségének egyik legkézenfekvőbb jele, amelynek azonnali észlelése a korai beavatkozást lehetővé tevő egyik legjobb lehetőség. Más megfogalmazásban: az adminisztratív természetű bírságolás helyett illetve mellett feltétlenül szükséges az iskolába be nem íratott illetve a tanítást rendszeresen elmulasztó, ’sokat hiányzó’ gyermekek veszélyeztetettségének pontos feltérképezése és a szükséges komplex gyermekvédelmi munka mielőbbi megkezdése. A vizsgált mintában szerepelt az a komoly média visszhangot is kiváltott eset, amelyben az elhanyagolás kifejezetten tragikus következményekhez, gyermekhalálhoz vezetett. Az ügy lényege: az első és másodrendű vádlottak három gyermeke közül az egyik éhen halt, a másik az éhezés következtében életveszélyes állapotba, a harmadik súlyosan leromlott állapotba került. 38 Az édesapát és az édesanyát több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, mint társtetteseket valamint 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek a bíróság, ezért jogerősen 12-12 évi fegyházbüntetésre és 8-8 évi közügyektől eltiltásra ítélte őket. A két életben maradt gyermekük vonatkozásában a vádlottak szülői felügyeleti jogát megszüntette. A harmadrendű vádlott a gyermekek (házi) orvosa volt, akinek bűnösségét a bíróság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében állapította meg, vele szemben jogerősen 1 év 6 hónap fogházbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A harmadrendű vádlottat 3 évre az orvosi foglalkozástól eltiltotta. Az ügy - komplex gyermekvédelmi - tanulságai szempontjából releváns tények (a bírósági határozatok alapján): 1. A szülőkről valamint a család szociális helyzetéről az iratok alapján a következőket tudhatjuk meg. Az apa az első gyermekének születésekor 19 éves volt. Ezt a gyermeket a dédszülő nevelte és neveli, ez a gyermek a büntetőügyben nem volt érintett. Második gyermekének (Andrea) születésekor a vádlott 22 éves volt, majd 25 illetve 26 éves korában egy-egy további gyermeke született (András majd Mónika). Az apa 8 általánost végzett, szakképzettséget nem szerzett, a vádbeli időszak egy részében nem volt munkája, majd 1994 decemberétől takarítóként kezdett dolgozni, akkor 16.197 Ft havi jövedelmért s emellett negyedévenként 10-15 ezer forintot kapott nagytakarításért. Az elsőfokú bírósági eljárás idején, azaz 1998-99-ben 24 ezer forint volt a jövedelme. Vagyona nincs, büntetlen előéletű volt. A büntetőügyben keletkezett szakértői vélemény szerint beszámítási képessége teljes, de “érzelmileg kissé sivárabb, nehezebben igénybe vehető személy”. Az anya 8 általánost végzett, eladó szakképzettségű, az apa házastársa, mind a négy gyermekük közös, ebből a házasságból származnak. Férjénél egy évvel idősebb. A vádbeli időszakban gyesen volt, családi pótlékkal együtt 23.220 Ft-ot kapott havonta, az elbíráláskor háztakarító, 24 ezer Ft/hó jövedelemmel. A szakértői vélemény szerint

38

Elh/1. sz. ügy

44

beszámítási képessége teljes, “kissé diszharmónikus, érzelmileg nehezebben igénybevehető személy”. Büntetlen előéletű. Az elsőfokú bíróság a büntetéskiszabást indokoló ítéletrészben a következőképpen értékelte a szülőket: “Az eredmény létrejöttében nem vitathatóan szerepet játszott a vádlottak érzelmileg teljesen sivár, primitív személyiségszerkezete, mely egész életvezetésüket, sorsuk alakulását is jellemezte.” A család szociális helyzetével összefüggésben az iratokból megtudható tehát, hogy a vádbeli időszak egy részében az apa munkanélküli volt, az anya gyesen volt, majd a későbbiekben – az apa munkavállalását követően – havi jövedelmük 1995-ben összesen kb. 40-45 ezer forint volt. (Ez az összeg állott rendelkezésükre két felnőtt és három gyermek élelmezésére, ruházásukra, a gyerekek gyógyszereire, a fűtésre és egyéb rezsiköltségekre.) Szociális körülményeikről annyi ismert még, hogy az apai nagyszülő 46 négyzetméteres komfortos budapesti lakásának 10,5 négyzetméteres szobájában élt az 5 fős család.

2. A gyermekek helyzete, egészségi állapota, gyógykezelésük és ellátásuk körülményei Andrea 1989 augusztusában született. Koraszülött volt, de születését követően kórházban nem volt, komolyabb betegségben nem szenvedett “leszámítva a koraszülöttként ért hátrányokat” (ítélet). Testvérének éhenhalásakor, tehát a vádbeli cselekmények miatti büntetőeljárás megindulásakor 6 éves és 3 hónapos volt. Testvére halálának napján őt is kórházba vitték. Ekkor “állapota kielégítő volt, azonban súlyos testi és szellemi elmaradottság tünetei között került felvételre. A gyermek mozgása lassú volt, bal lábát húzta, izomzata igen nagymértékben sorvadt és mindkét lábszára ödémásan duzzadt volt. Testsúlya a kórházi felvételkor csak a 12, 3 kg-ot érte el”. Az ítélet tényként állapítja meg, hogy alultápláltságát az okozta, hogy nem kapott rendszeresen megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot, mozgáskorlátozottságának oka pedig, hogy nem mozgott rendszeresen, lábát nem használta. András 1992 februárjában született, éhenhalásakor tehát 3 és ¾ éves volt. Koraszülöttként született, majd több ízben kórházi kezelés alatt állott. Először: 1992. IX. 24 - XI.13-ig, azaz 7-9 hónapos koráig. Erről a kezelésről az ítéleti tényállás annyit állapít meg, hogy “felvételkor a gyermek súlya 5050 gr volt, majd korának megfelelő táplálás mellett súlya egyenletes gyarapodást mutatott és hazaadáskor kielégítő általános állapotban 6150 gr súllyal adták haza.” Az ítéleti tényállásból nem derül ki, hogy milyen diagnózissal került a gyermek kórházba. Az összehasonlított súly adatokból csak következtetni lehet arra, hogy a gyermek nem fejlődött korának megfelelően és ezért volt szükség a kórházi kezelésre. Az sem tudható meg az ítéletből, hogy megállapítottak-e a kórházi tartózkodás és esetleges vizsgálatok során valamiféle rendellenességet (esetleg felszívódási rendellenességet) vagy konkrét betegséget a gyermeknél. Ezzel ellentétes tény-adat sem áll rendelkezésre. Nem ismert, hogy betegség illetve (a szülői mulasztástól független) testi rendellenesség indokolta a kórházi kezelést avagy kiderült-e, hogy a gyermek táplálása otthon nem megfelelő. Nincs információ arról, hogy a szülőket tájékoztatták-e és milyen tartalommal gyermekük állapotáról/betegségéről, az azzal összefüggő speciális tennivalókról illetve amennyiben táplálási/gondozási mulasztásról szerzett tudomást a kórház, kaptak-e a szülők tájékoztatást a helyes táplálásról – akár a kórházi szakemberektől, akár a tapasztaltakra figyelemmel a védőnőtől vagy mástól.

45

Másodízben 1993. május 24 - augusztus 5-ig állt kórházi kezelés alatt a gyermek. A kórházi beutalás és kezelés okáról csak annyit tudunk meg az ítéletből, hogy “fejlődése ismét nem volt kielégítő”. Felvételi súlya: 6180 gr, távozási: 8350gr. Innen gyerekszanatóriumba utalták, ahol augusztustól decemberig kezelték, távozáskor súlya 8700 gr volt. A második kórházi kezelés illetve a szanatóriumi kezelés alkalmával született diagnózisról, vizsgálati eredményekről, az előírt további kezelésekről, speciális gondozási feladatokról semmit nem tudunk meg az ítéletből. Azt, hogy pontosan hogyan is alakult András élete, testi, lelki és szellemi fejlődése, egészségi állapota 1993 decembere (a szanatóriumból történt elbocsátás) és 1995. november 25-én bekövetkezett halála (éhenhalása) között, igen nehezen tudjuk megállapítani az első és a másodfokú ítéletből illetve a felülvizsgálati eljárásban született büntetőbírósági határozatból. Az elsőfokú ítélet történeti tényállási része nem tartalmazza a gyermek állapotának alakulására vonatkozó ténymegállapítások kronológikus láncolatát s hiányzik annak tényként történő megállapítása is, hogy András szenvedett-e valamiféle betegségben illetve rendellenességben, amely akadályozta volna a megfelelő testi fejlődését. András halálának okával, testi állapotával, betegségével összefüggésben a következőkre mutatott rá az elsőfokú bíróság: 39 “Azt, hogy András nem volt gyógyíthatatlan beteg alátámasztotta az orvosszakértői vélemény és az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleménye is, mely szerint a gyermeknél sem a megelőző sem a halála után készült orvosi iratok, kivizsgálási leletek sem a boncolás lelete nem igazolt olyan genetikai vagy sorsszerű megbetegedést, mely András halálát és az azt megelőző mindhárom gyermeknél fennálló súlyos testi és szellemi retardáltságot magyarázta volna. A gyermekek nagyfokú elmaradottsága, a zsírszövet eltűnése, az izmok sorvadása nem 17 nap alatt, hanem a hosszantartó elégtelen táplálkozás, a nem megfelelő gondoskodás következménye volt. (...) Az kétségtelen, hogy András halálának bekövetkeztében közrejátszhatott a hideghatás és az esetleg fennálló felszívódási probléma, de nem ez okozta a halálát”. (Kiemelés tőlem. M. K.) Látható, hogy még a gyermek halálát követően folytatott büntetőeljárás és az annak kapcsán megtörtént tényfeltárás is “esetleg fennálló felszívódási problémára” utal. Arról, hogy mi is történt Andrással a vádbeli időszakban - halálának bekövetkezéséig -, szinte kizárólag azokból az ítéletrészekből kapunk képet, amelyek feltárják, hogy az Andrással kapcsolatba kerülő szakemberek illetve “magánemberek” (a két gyermekorvos, a védőnő, a gyámhatóság illetve a nagypapa) mit, miket észleltek ebben az időszakban. Ezek az adatok részben az elsőfokú ítélet történeti tényállást megállapító részében, részben a bizonyítékok értékelésének körében szerepelnek. Az utóbbi határozat-részben olyan tényeket is értékelési körébe vont az elsőfokú bíróság, amelyeket a tényállási részben tényként nem állapított meg, ez nagymértékben megnehezíti annak ténykénti megállapítását, hogy pontosan ki(k)nek, milyen mulasztása(i), milyen módon vezettek András halálához s az utóbbiban volt-e szerepe valamiféle megbetegedésnek, rendellenes állapotnak, amennyiben igen, erről a szülők tudtak-e és tisztában voltak-e az esetleges speciális állapottal összefüggő speciális gondozási teendőikkel. Mindezekre figyelemmel András életének 1993 decembere és 1995 novembere közötti időszakát úgy tudjuk vizsgálni, hogy az ítéleti megállapításokból ’mozaikszerűen’ összeállítjuk, hogy

39

ítélet 18. oldal

46

az Andrással kapcsolatba kerülő felnőttek mit észleltek és mit tettek. Ugyanez érvényes természetesen a másik két gyermek sorsa alakulásának vizsgálatára is. Mónika 1993. IV. 20-án született. Szintén koraszülött volt, 1993. VI. 18-ig kórházi kezelés alatt állt koraszülöttség, tüdőtérszűkület és “egyéb betegség” miatt. Vérszegénysége miatt vérpótlást kapott. Jó általános állapotban bocsátották haza. Mónika “fejlődését veleszületett szívhibája is gátolta, amelyet gyógyszeres kezeléssel lehetett rendben tartani.” 3. A család élete 1993 decemberétől 1994 nyaráig 1993 decemberében András hazakerült a szanatóriumból. Ebben az időszakban a következők ismertek: A szülők közül az apa munkanélküli, az anya gyesen van. Összjövedelmük maximum 40 ezer Ft. A 10 négyzetméteres szobában él a két szülő, a négy és féléves, közösségbe nem járó Andrea, a kétéves András, aki féléves kórházi illetve szanatóriumi kezelést követően került haza, valamint a féléves csecsemő Mónika, aki szívbeteg, gyógyszeres kezelésre szorul. Mindezek a körülmények (a család rossz lakáshelyzete, szegénysége, a szülők szerény iskolázottsága, a három gyermek koraszülöttsége, a kórházi kezeléseik, az a tény, hogy András a nem megfelelő testi fejlődése miatt állt fél évig kezelés alatt, hogy Mónika szívbeteg stb.) ismertek a következők előtt: a, a gyermekkórház(ak), ahol Andrást és Mónikát kezelték, ahonnan őket hazabocsátották b, a (házi/körzeti) gyermekorvos, Dr. V. M., aki 1994. nyaráig látta el a gyermekek orvosi kezelését c, a védőnő d, a nagypapa, aki a családdal egy lakásban lakott Részlet az ítéletből: “A lakás kis szobájában öten éltek, ahol a gyermekeknek mozgási lehetőségük nem volt. A vádlottak kezdetben még gondoskodtak arról, hogy a gyermekeket a friss levegőre sétálni vigyék, azonban 1995. évben már nem vitték ki a lakásból őket. A szülők a gyermekek megfelelő és gondos táplálását elmulasztották. Az anya mindennap 10-11 óra körül ébredt fel. Addig a szoba redőnye le volt húzva, a gyermekek az ágyban voltak. Miután az anya felkelt, azt követően készített a gyermekeknek reggelit, így a gyermekek két étkezése – reggeli és tízórai – rendszeresen kimaradt. A gyermekek a kötelező védőoltásokat igen gyakran késve kapták meg, mert a gyermekorvos értesítésére a szülők nem vitték be a rendelőbe őket.” A védőnővel kapcsolatos ítéletrészlet: “A védőnő amikor látogatásai alkalmával látta a gyermekek rossz fizikai állapotát, a szülőktől kérdezte, hogy megfelelően etetik és ápolják-e a gyermekeket. Ilyenkor a vádlottak válasza az volt, hogy a gyermekek naponta rendszeresen háromszor-négyszer kapnak enni, változatos ételeket, főzeléket, tejet, gyümölcsöt és a levegőre is kiviszik őket. A gyermekek közösségbe adásától a vádlottak anyagi okokra hivatkozva elzárkóztak.” “András 1995. február 8-án töltötte be a harmadik évét, ezért a védőnő a kötelező védőoltás beadása, valamint vizsgálat miatt idézést küldött a szülőknek, azonban a

47

vádlottak négyszeri idézés ellenére sem jelentek meg a gyermekkel a rendelőben. Ezt követően a védőnő több ízben felkereste a vádlottakat, azonban a lakásba nem engedték be, holott a szomszédok állítása szerint a szülők otthon tartózkodtak. Ezért a védőnő 1995. április 24-én (azaz 7 hónappal András éhenhalását megelőzően) a Gyámhatóság segítségét kérte, mivel a szülők ellenállása miatt a gyermekek orvosi ellátását biztosítani nem tudta.” 40 A védőnőt a bíróság tanúként is meghallgatta. Tanúvallomását az ítélet a következőképpen foglalja össze: “A tanú védőnőként a családot a gyermekek születését követően először kéthetenként, majd havonta, végül negyedévenként látogatta. Ilyenkor tapasztalta, hogy a gyermekek szellemileg és fizikailag elmaradottak. Ő ezt egyrészt a koraszülött voltuknak, másrészt a szülői gondoskodás hiányának tulajdonította. 1995 tavaszán, amikor többszöri próbálkozása ellenére sem tudott bejutni a vádlottak lakásába – holott tudta, hogy otthon tartózkodnak – a Gyámhatóság segítségét kérte. 1995 júliusában történt látogatásakor (Megjegyzés: tehát András halálát és Mónika életveszélyes állapotának kialakulását négy hónappal megelőzően. M.K) észlelte a gyermekek leromlott állapotát, ekkor felvetődött benne az, hogy a szülők nem gondozzák, nem táplálják megfelelően a gyerekeket. Kérdésére a szülők azt a választ adták, hogy a gyermekek naponta három-négy alkalommal változatos ételt kapnak és a megfelelő mozgásukról is gondoskodnak. Javasolta a szülőknek a gyermekek hetes intézeti elhelyezését, aminek érdekében a szükséges intézkedéseket megtette. A következő látogatásakor – 1995. október 24-én – (tehát András halálát és Mónika életveszélyes állapotának kialakulását egy hónappal megelőzően. M.K.) a szülők átadták neki a III. rendű vádlott gyermekorvos által kiállított igazolást, miszerint a gyermekek egészségesek, közösségbe mehetnek. Ennél a látogatásnál nem tapasztalt a gyermekeknél a korábbi állapotuktól eltérést. Állította, hogy a gyermekeket felvették volna az óvodába és bölcsődébe, ha a szülők beviszik őket.” Sürgető szükségességét érezzük annak, hogy minden egyes olyan büntetőügyben, ahol – hasonlóan a bemutatott tragikus esethez – utolérhetőek a (szélesebb értelemben vett) gyermekvédelmi rendszer hiányosságai, illetve a szakemberek mulasztásai, készüljön részletes elemző jelentés az ügy tanulságairól, az eset tanulságai alapján szükséges változtatási javaslatokról s ezeket a jelentéseket az arra illetékes állami szervek tegyék hozzáférhetővé a legszélesebb szakmai “közönség” számára. A jelen tanulmány kereteit – és kompetenciánkat – messzemenően meghaladja ugyan, hogy ezt az elemzést a vizsgált ügyben elvégezzük, az alábbiakban mégis bepillantást szeretnénk nyújtani abba, hogy álláspontunk szerint milyen szempontrendszer alapján készülhetnének ezek a jelentések. A vizsgált ügyben feltárt tények alapján: Mit észleltek és milyen intézkedéseket tettek a szakemberek? Észleléseikből milyen következtetés vonható le a szülők cselekvőségeire illetve mulasztásaira s milyen mulasztásokat követtek el a felsorolt személyek? Milyen szakmai szabályok/protokollok hiányára illetve nem megfelelő alkalmazására s a gyermekvédelem rendszerének milyen hiányosságaira következtethetünk a megismert adatokból?

40

Elsőfokú ítélet, 4. oldal

48

Ahogy már rámutattunk, nem ismeretes, hogy az Andrást ellátó kórház milyen diagnózissal vette fel és bocsátotta el a gyermeket. •

•

•

•

•

•

Amennyiben azt állapította meg, hogy a gyermeknek valamilyen veleszületett vagy szerzett betegsége, testi rendellenessége van, amely fejlődését akadályozza, ezt közölték-e a szülőkkel, elmagyarázták-e nekik – számukra világos és érthető módon –, hogy miben áll a betegség/állapot és az milyen speciális gondozási feladattal jár? Megtörtént-e ugyanez Mónika vonatkozásában? Amennyiben András nem megfelelő fejlődése a kórház szakmai meggyőződése szerint nem betegségre, hanem kizárólag szülői mulasztásra (nem megfelelő táplálás, gondozás) volt visszavezethető, kioktatták-e a szülőket arra, hogy az adott életkorban milyen táplálékra, milyen ellátásra és gondozásra van szüksége a gyermeknek, milyen mennyiségű táplálék felvétele tekinthető még elfogadhatónak, mennyi a minimálisan szükséges súlygyarapodás? Értesítette-e a nem megfelelő táplálás/gondozás illetőleg az esetleges betegség/szervi probléma tényéről a kórház a védőnőt/körzeti gyermekorvost/gyámhatóságot, a gyermek fejlődésének szakszerű utánkövetése, a szülők megfelelő felvilágosítása, szükség szerinti támogatása és ellenőrzése érdekében? Visszarendelték-e a gyermekeket kontrollvizsgálatra, amennyiben nem, miért nem, amennyiben igen és a szülők nem vitték el a gyermekeket, tett-e valamilyen intézkedést a kórház? (pl. a körzeti gyermekorvos illetve védőnő vagy gyámhatóság értesítése). Meggyőződött-e a kórház arról, hogy milyenek a féléves kezelés után hazaadásra kerülő, azt megelőzően rosszul fejlődő András otthoni (anyagi, szociális, ellátási stb.) körülményei és a megismert körülmények között biztosítható-e a gyermek további megfelelő fejlődése, avagy ehhez külső segítségre van szükség? Krónikus, az életet vagy a hosszútávú fejlődést befolyásoló illetve speciális gondozást igénylő állapot esetén van-e a gyermeket kezelő kórháznak olyan kötelezettsége, hogy a fenti körülményekről meggyőződjék? Milyen szakmai szabályok kötelezőek ezekben a helyzetekben, a kórházban pontosan kit terhel ezzel összefüggésben tájékoztatási kötelezettség, illetve jelzési vagy más intézkedési kötelezettség?

Javasolt szakmai szabályok/protokollok: 1. A gyermekkórházak/fekvőbeteg-intézmények pontosan és részletesen tájékoztassák a szülőt/gondozót a ’hazaadásra kerülő’ gyermek állapotáról és a szükséges további gyógykezelésről, a gyermek állapotával összefüggő gondozási feladatokról, összességében tehát a szülő/gondozó teendőiről. A tájékoztatás igazodjék a szülő ismereteinek, képességének szintjéhez s a szóbeli tájékoztatás során elmondottakat a szülő írásban is kapja meg, e tájékoztatás átvételét aláírásával igazolja. (Természetesen megfelelő lenne a jelenleg használatos ’zárójelentés’ rendszerének e célra is történő alkalmazása, amennyiben a releváns részek kellő részletességűek lennének és a szülő számára érthető módon kerülnének megfogalmazásra.) 2. A gyermek zárójelentésének egy példányát a gyermek fekvőbeteg intézmény köteles legyen egy példányban megküldeni a gyermek háziorvosának vagy

49

védőnőjének, annak érdekében, hogy a kiskorúak egészségi állapotának alakulása akkor is követhető legyen, ha a szülő/gondozó – akár neki felróható akár fel nem róható ok miatt – nem tájékoztatja a gyermeket folyamatosan gondozó/kezelő egészségügyi dolgozót illetve intézményt a releváns eseményekről, adatokról. 3. Amennyiben a gyermek-fekvőbeteg intézmény vagy egyéb gyermekegyészségügyi intézmény olyan körülményt észlel, ami gyermek veszélyeztetettségére utal (bántalmazás, elhanyagolás, a gyermek egészségét/fejlődését veszélyeztető családi környezet) éljen jelzéssel az illetékes gyermekjóléti szolgálat felé is, figyelemmel a Gyvt. 17. §-ra. 4. Amennyiben a gyermek állapota a szülő/gondozó részéről különleges odafigyelést, speciális gondozást igényel, a gyermeket “hazaadó” fekvőbeteg intézmény győződjön meg arról, hogy ennek feltételei a családban fennállnak-e s amennyiben nem, ezt a Gyvt. 17. §-ra figyelemmel jelezze az illetékes gyermekvédelmi szolgálatnak. (A megfelelő feltételek fennállásáról a kórház részben közvetlen észlelés alapján győződhet meg, részben egyszerű kérdőív rendszeresítésével: egy főre jutó jövedelem, lakáskörülmények, gyermekek száma, a szülők illetve többi gyermek egészségi állapota stb.) 5. Javasoljuk, hogy a (gyermek)kórházakban legyen szociális munkás, aki a veszélyeztetett gyermekek “kiszűrésében” és az érintett családok támogatásában illetve a veszélyeztetettséget elhárító megfelelő intézkedések körében szakszerűen jár el. (Az elemzést és a javaslatokat természetesen szükséges lenne az ügyben eljárt minden szakemberre és hatóságra kiterjeszteni, ideértve a jelen ügyben a védőnő, a - házi gyermekorvosok és a gyámhatóság tevékenységét is.)

E. Érzelmi abuzus 1. A vádlott a két sértett gyermek édesanyja. A gimnázium három osztályát végezte el, betanított munkás. Egyszer volt büntetve, hivatalos személy elleni erőszak miatt. A vádlott 11 évig élt élettársi kapcsolatban, együtt nevelték a vádlott előző házasságából született Hajnalka nevű leányt illetve közös ikergyermekeiket, Kittit és Mihályt. Miután az élettársi kapcsolat megromlott a “lobbanékony természetű és megviselt idegzetű vádlott türelmetlenül bánt gyermekeivel, főleg Hajnalkával, akire a házimunka javarészét is rábízta, miután ő három műszakban dolgozott. Az élettársi kapcsolat végleges megromlását jelezték az élettársak közötti durva tettlegességekbe torkolló veszekedések, melyek miatt nem egyszer rendőri intézkedésre is sor került. A szakítás idegileg igen megviselte a vádlottat, aki még ekkor is szerette élettársát. Egyedül maradva a három gyermekkel egyre türelmetlenebb, kiszámíthatatlanabb lett. Sokszor kiabált, dühöngött, hisztériás rohamaival félelmet keltett a gyerekekben: forró zsírral leöntéssel fenyegetőzött, egy alkalommal pedig felborította a feldíszített karácsonyfát. Hajnalka nevű lányát jóval szigorúbban nevelte, többet várt el tőle, s volt, hogy meg is pofozta és többször bántalmazta, ha az iskolában panasz volt ellene vagy otthon nem végezte el a rábízott

50

munkát. Ikergyermekeivel azok kb. 12 éves koráig kifejezetten jó volt a kapcsolata, a vádlott hirtelen haragúsága, gorombasága miatt azonban ők is elfordultak tőle. A gyerekek nem nézték jó szemmel, hogy a vádlott néha odahaza szeszesitalt fogyasztott, mert ilyenkor még elviselhetetlenebbé vált. A vádlott azonban ekkor sem volt rendszeres ivó, nem vált alkoholistává.” Egy alkalommal, amikor volt élettársa be akart menni a lakásba az időközben hozzáköltözött fiúgyerek ruháiért, a vádlott azt kiabálta, hogy leszúrja közös lányukat, ha be meri tenni a lábát, s eközben kést fogott a lányra. Hajnalka egy barátnőjéhez költözött, az ikergyermekek édesapjukhoz, a gyermekelhelyezési perben született egyezség értelmében az apa nevelte őket időközbeni felnőtté válásukig. Az anya a cselekmény elbírálásakor már négy éve nem találkozhatott a gyerekeivel, akik a köszönését sem fogadják. A két kisebb gyermeket a szülők kapcsolatának megromlása, az állandósult veszekedések és tettlegességek lelkileg igen megviselték, főleg a labilisabb, gyengébb idegzetű Kittit. Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ügyben a vádirat 1995-ben , a jogerős ítélet 2000-ben született, a büntetőeljárás tehát kb. 5 évig tartott. 41 2. Az I. rendű vádlott asszony és férje a II. rendű vádlott a gyermek sértett szülei. Az anya 20 éves volt kisfia születésekor. Általános iskolát végzett, munkanélküli, büntetlen. Az apa 22 éves volt a gyermek születésekor, szakmunkás, büntetlen. Az 1984-ben született fiúgyermek négyéves korától magatartási zavarokkal küzdött, dühkitörései, rohamszerű fejfájásai voltak. Kisegítő iskolába jár. “A vádlottak a gyermek nehezen kezelhető viselkedését egyáltalán nem tolerálták. Magatartását mint rosszaságot különböző módon próbálták befolyásolni, a gyermeket szobafogsággal, kedvenc süteményétől, édességektől eltiltással fegyelmezték. Büntetési rendszerükbe végső eszközként beletartozott az is, hogy a gyermeket “intézetbeadással” fenyegették, ennek meg is volt a gyermekre gyakorolt hatása, mivel a kisfiút szülei négyéves korában már intézetben helyezték el, ami az édesanyához erősen kötődő gyermeket igencsak megviselte. Az intézeti elhelyezést fél év után a vádlottak kérésére a gyámhatóság megszüntette. Egy alkalommal az is előfordult, hogy az I. rendű vádlott 1997. tavaszán úgy büntette meg a gyermeket, hogy sütővassal megégette a nyakát. A gyermek kezét pedig azért égette meg sütővassal, mert állítása szerint pénzt vett el tőle. Bár a gyermekkel szemben alkalmazott büntetéseket a vádlottak közösen határozták el, együtt beszélték meg, hogy mivel büntessék a kisfiút, a büntetések végrehajtásában egy eset kivételével a II. rendű vádlott nem vett részt, egyszer ugyanis úgy elfenekelte a kisfiút, hogy erős kezének köszönhetően a gyermek hátsó fele jócskán bekékült. Miután a gyermeknél a viselkedési zavarok organikus hátterét nem lehetett megállapítani, azok a szülők hozzá nem értő, türelmetlen és durva nevelési módszereire vezethetők vissza. A kisfiú ugyanis a hangos szóra, fenyegetésre és tiltásra szokott dühkitöréssel, sokszor eszméletvesztéssel járó rohamokkal reagálni. Ezzel a magatartásukkal a vádlottak gyermekük értelmi és erkölcsi fejlődését is súlyosan veszélyeztették.” 42 (Rövidített ítélet lévén a határozatból nem derül ki, hogy mikor kezdődött a büntetőeljárás.) 41 42

Érz/1. sz. ügy Érz/2. sz. ügy

51

3. A jogász végzettségű – a vádbeli események idején 42 éves – vádlott a sértett gyermek édesapja. Büntetlen előéletű, rokkantnyugdíjas. A sértett kislány 1988-ban született. “A vádlott 1993-tól kezdve egyre nagyobb mennyiségben, egyre intenzívebben alkoholizált. Ittas állapotban, főleg éjszaka hazatérve mindig belekötött feleségébe, aki igen nehezen viselte férje részegségét és gorombaságát, és azt is, hogy az nem egyszer ittas barátait is felhozta a lakásba. (…) A hangos, rendkívül durva hangnemű veszekedéseknek a gyermek is szem- és fültanúja volt, bár azokra többnyire az éjszakai órákban került sor, amikor a gyermek már aludt. Volt azonban, hogy felriadt a vádlott hangos kiabálására. E durva viták, veszekedések többször fajultak tettlegességig, melynek a gyermek is kényszerű szemtanúja volt. 1994-ben a vádlott egy napon ittasan érkezett haza. Feleségébe belekötött (utcai verekedés közben összevérezett ingét akarta vele kimosatni, valamint arra akarta kényszeríteni, hogy gépírást végezzen a számára, majd szexuális együttlétre akarta rávenni, mely kéréseket felesége visszautasította, ezért összevesztek.). A vádlott úgy megverte feleségét, hogy az vérző orrsérülést szenvedett, majd szabadulva férje szorításából a konyhába szaladt és egy 25 cm pengehosszúságú késsel egy alkalommal hasba szúrta a férfit. A májat ért szúrás következtében közvetett életveszély állt elő. A vádlottat megműtötték, közel két hónapig állt kórházi kezelés alatt.” Az asszonyt – figyelemmel a jogos védelem szükséges mértékének túllépésére – 1 év 8 hónapi két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. ’A vádlott 1994 decemberében, a kórházból hazatérve kiutasította lakásából feleségét, aki kislányával együtt el is költözött. A bíróság azóta házasságukat 1997-ben felbontotta. A gyermek az éveken át tapasztalt, a vádlott alkoholizálására visszavezethető durva családi jelenetek – milieu ártalom – hatására neurotizálódott: félelmekkel, rémálmokkal küszködő, éjszakai bevizelő, szorongó gyermekké vált.’ A bíróság kiválóan indokolta meg, hogy miért valósult meg ebben az ügyben a kiskorú veszélyeztetettségének bűncselekménye, mégpedig mind a gyermek fizikai fejlődése, mind pedig értelmi valamint morális fejlődése vonatkozásában: “– A vádlott gyakori éjszakai randalírozása, ordítozása a kislány éjszakai nyugalmát, pihenését zavarta – ha az a szomszéd lakásban lakókat felriasztotta, hogyne ébresztette volna fel az ott alvót, aki ilyenkor ki is jött (vagy még nem aludt), ahogyan azt F.L. tanú vallotta. A kialvatlanság nemcsak a gyermek egészséges fizikai fejlődését, hanem másnapi iskolai teljesítőképességét is károsan befolyásolja, tehát értelmi fejlődését is. – A legsúlyosabb támadás, a gyermekkorból a kiskamaszkorba lépő kislány morális fejlődését érte: el kellett viselnie az alkohol romboló, rémisztő hatását a józan állapotában szeretett apján éppúgy, mint édesanyja durva megalázását, családon belüli kirekesztettségét, másodrangúságának állandó hangoztatását és néha bántalmazását is. A szeretett szülő kiszolgáltatottsága az erősebb, agresszívabb szülőnek egész életre szóló, súlyos nyomokat hagy a gyermekben. A negatív család-modell a későbbiekben negatív viselkedésmódhoz, a tehetetlenség, a frusztráció pedig olyan elfojtásokhoz vezet, ami ha a gyermek pszichológiai vizsgálata során még nem is tárható fel, felnőtt életében súlyos torzulásokat okozhat.” 43

43

Érz/3. sz. ügy

52

Adatok és megjegyzések a büntetőeljárásról: Az ügyben a vádirat 1995-ben, a jogerős ítélet 2000-ben született, a büntetőeljárás tehát kb. 5 évig tartott. Tapasztalatok, következtetések az érzelmi abuzussal összefüggő ügyekben Megállapítható, hogy a kriminológiai szakirodalomban “érzelmi abuzusnak” nevezett jelenség ritkán jelenik meg “tiszta formájában” a bírói gyakorlatban. A vizsgált mintában a jelenség – a legutolsóként ismertetett esetet kivéve – mindig a gyermek tettleges bántalmazásához illetve elhanyagolásához kapcsolódott. Az első két üggyel összefüggésben újra a megelőzés, felismerés és a rizikófaktorok szakszerű elemzésén alapuló korai beavatkozás fontosságára tudunk rámutatni. A harmadik ügy kapcsán fontosnak tartjuk annak hangsúlyozását – utalva a meggyőző bírói érvelésre is –, hogy a családon belüli rendszeres lelki terror, erőszak akkor is bűncselekményt (kiskorú veszélyeztetését) valósít meg, ha a gyermek a tettleges bántalmazásoknak nem szenvedő alanya, “csupán” szem- és fültanúja a számára rémisztő, lelkét meggyötrő eseményeknek. Éppen ezért kifejezetten jogellenes az a rendőrségi gyakorlat, amely részben “magánügynek” tekinti, részben magánindítvány előterjesztéséhez köti a családon belüli “botrányok” esetén történő beavatkozást illetve a büntetőeljárás megindítását.

53

III. A KUTATÁS ÁLTALÁNOS TAPASZTALATAINAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA Az alábbiakban arról szeretnénk - röviden - számot adni, hogy kutatásunk során mennyiben igazolódtak a bevezetőben megjelölt hipotéziseink. •

A gyermekekkel szembeni rossz bánásmód (tettleges bántalmazás, elhanyagolás, szexuális erőszak/visszaélés, erkölcsi és érzelmi abuzus) általában folyamat jellegű, hosszú időn át tartó cselekménysor, amelynek során a gyermekek komoly szenvedést élnek meg.

A vizsgált mintából megállapítható, hogy a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód – összhangban az idevonatkozó nemzetközi szakirodalmi megállapításokkal – az esetek túlnyomó többségében, különösen a családon belüli megvalósulás esetén folyamatjellegű jelenség, amelyre jellemző a rendszeresség és a rossz bánásmód különböző megnyilvánulási formáinak (pl. tettleges bántalmazás és szexuális erőszak; elhanyagolás és érzelmi abuzus stb.) összekapcsolódása, felváltva történő jelentkezése/alkalmazása. A családon belüli bűncselekmények esetén rendkívül ritka az egyszeri, alkalomszerű, “epizód-jellegű” elkövetés. A folyamat során a rossz bánásmód a gyermek életének szerves részévé válik, az így megélt komoly testi és lelki szenvedésekkel a gyerekek mintegy “életvitelszerűen együtt élnek”. Gyakori, hogy a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód a családon belüli erőszak más formáihoz (különösen a feleségbántalmazáshoz) kapcsolódik. A gyermekekkel szembeni rossz bánásmód természetrajzának, azaz jellegzetességeinek, megnyilvánulási formáinak, a gyermekre gyakorolt hatásának ismerete feltétlenül szükséges a jelenséggel szembeni hatékony fellépéshez. Éppen ezért fontos, hogy minden olyan szakember, aki gyermekekkel dolgozik – ideértve a gyermekek sérelmére megvalósított, illetve gyermekeket is érintő bűncselekmények miatt induló büntetőeljárásokban közreműködőket is – komoly szakismerettel rendelkezzen ezen a területen. A jelenség természetrajzának, különösen a gyermekre gyakorolt hatásának ismerete a rendőrök, ügyészek, bírók részéről nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ilyen eljárásokban – az egyes eljárási cselekmények megvalósítása, a szükséges kényszerintézkedések meghatározása illetve a veszélyeztetettség megszüntetésére is alkalmas szankció kiszabása során – érvényesüljön “a gyermek érdeke mindenek felett” elve. •

A jelzett folyamatok felismerhetőek és megszakíthatóak lennének, amennyiben a rossz bánásmód megelőzésére, felismerésére és a hatékony fellépésre az állam illetve a társadalom nagyobb hangsúlyt fektetne.

A történeti tényállásokból illetve a bizonyítékok elemzéséből megtudhatjuk, hogy az ügyek jelentős részében “kívülálló felnőttek” is kapcsolatban voltak a sértett gyermekkel illetve gyermekekkel, sőt nem ritka, hogy konkrét tudomást is szereztek a gyermekekkel szembeni rossz bánásmódról. E “kívülálló felnőttek” körébe tartoztak például a gyermekkel kontaktusban lévő (“vétlen”, azaz a gyermeket nem bántalmazó) hozzátartozók, szomszédok, pedagógusok (tekintettel arra, hogy a vádbeli időszakokban a sértett gyermekek közül sokan oktatási intézménybe jártak), orvosok, védőnők, sőt

54

rendőrök, gyámhatósági szakemberek is. Megdöbbentő tapasztalata volt a kutatásnak, hogy az érintett gyermekek legtöbbje huzamos időn át úgy élte át a súlyos szenvedéseket (elsősorban saját családjában), hogy nem számíthatott a kívülálló felnőttek segítségére, közbeavatkozására. Ennek oka az esetek egy részében az volt, hogy a kívülálló felnőttek a gyermek veszélyeztetettségét, bántalmazottságát nem ismerték fel, az esetek másik részében viszont felismerték, de nem tettek hatékony lépéseket annak megszüntetésére. Úgy tűnik, hogy a gyermekeknek nincs információjuk arról, hova fordulhatnak, mit tehetnek akkor, ha szüleik vagy más felnőttek elhanyagolják, illetve bántalmazzák őket. A szomszédok, ismerősök, a szűk családon kívüli hozzátartozók a kutatási tapasztalatok szerint még mindig “magánügynek” tekintik a környezetükben tapasztalt gyermekbántalmazást, erőszakot, elhanyagolást, nem érzik erkölcsi kötelezettségüknek a közbeavatkozást, illetve azt, hogy az erre hivatott intézményekhez, hatóságokhoz forduljanak. Ennél is súlyosabb, meghökkentőbb tapasztalat, hogy a hatékony beavatkozásra a jogszabályokból eredően köteles hatóságok (rendőrség, gyámhatóság, “polgármesteri hivatal”), illetve szakemberek (orvos, védőnő) a gyermek veszélyeztetettségének közvetlen észlelése esetén sem tesznek megfelelő lépéseket a veszélyeztetettség megszüntetésére. A büntetőeljárások elindulását követően a hatóságok nem gondoskodnak a gyermek biztonságáról, a terheltek többnyire szabadlábon védekezve, éveken át továbbra is együtt élhetnek a sértettekkel, ily módon a rossz bánásmód legkirívóbb formái már az állam tudtával folytatódhatnak. A gyermek biztonságáról történő gondoskodás az általunk vizsgált ügyekben gyakorlatilag kizárólag a gyermeknek a családból történő kiemelésével, állami gondoskodásba vételével valósult meg akkor is, ha volt olyan szülő illetve hozzátartozó, aki a gyermek nevelésére – esetlegesen támogatással illetve ellenőrzés mellett – képes és alkalmas lett volna. A büntetőjogi büntetések és intézkedések alkalmatlannak tűnnek arra, hogy a gyermeksértetteket hatékonyan megvédjék a további rossz bánásmódtól s ez a szempont nincs is előtérben a szankció megválasztása során. Így fordulhat elő például, hogy a gyermekük sérelmére elkövetett bűncselekmény (illetve egyéb családon belüli erőszak) miatt már büntetett személyek ismételten hasonló magatartás miatt kerülnek bíróság elé, az általunk vizsgált legsúlyosabb esetben pedig immáron a gyermek életének kioltása miatt. A folyamatjellegű cselekményekkel szembeni hatékony beavatkozáshoz szükségesnek látszik olyan kényszerintézkedések beiktatása a jogrendszerbe, amelyek a gyermeksértettek biztonságát szolgálják, mégpedig oly módon, hogy ne kelljen őket kiemelni a családból azon esetekben, amikor van a nevelésükre alkalmas felnőtt hozzátartozó. Számos külföldi jogrendszer alkalmazza erre a “távoltartó rendelkezés” intézményét, amely lehetőséget ad arra, hogy a veszélyeztető – vagy azzal gyanúsítható – felnőtt ne tarthasson kapcsolatot a gyermekkel, illetve a kapcsolattartásra csak ellenőrzés, biztonságos körülmények között kerülhessen sor. E körbe tartozik például a gyermekek ellen szexuális bűncselekményt elkövető személyek bűnismétlési alkalmait kizáró vagy csökkentő (gyermekintézményektől, gyermekek által látogatott helyektől) távoltartó rendelkezés éppúgy, mint a családon belüli erőszakot elkövető hozzátartozóval szembeni távoltartó rendelkezés. Az ezzel összefüggő nemzetközi tapasztalatok tanulmányozása és a hiányzó jogszabályok kidolgozása, beiktatása sürgető feladat a jogalkotó számára. •

Az 1997. Évi Gyermekvédelmi Törvény (elvei valamint rész-szabályai) és a büntetőeljárások gyakorlata közötti összhang következetes megteremtésére ezidáig nem került sor, a gyermekek sérelmére elkövetett büntetőeljárások

55

során nem vagy nem kellően érvényesül a “gyermek mindenekfelett álló érdeke” elve s általában a gyermekvédelmi szempontok. A vizsgált mintában gyakorlatilag egyáltalán nem találtuk nyomát annak, hogy Magyarországon 1997. óta Gyermekvédelmi Törvény van hatályban. Minden jel arra mutat, hogy a Gyvt. szelleme, elvei és konkrét rendelkezései szinte teljességgel figyelmen kívül maradnak a büntetőeljárások során. Az alábbiakban ismertetjük a Gyvt. néhány rendelkezését és röviden elemezzük az ezekkel összefüggő kutatási tapasztalatainkat. “2. § (1) A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhivatalok, bíróságok, rendőrség, ügyészség, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogaikat biztosítva járnak el.” “6. § (5) A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez.” A fenti két jogszabályhely egymásra vetítése alapján a következő álláspontra jutottunk. Az a törvényi rendelkezés, hogy a gyermeknek joga van a bántalmazással és az elhanyagolással szembeni védelemhez, nyilvánvalóan pozitív állami kötelezettséget keletkeztet a veszélyeztetettség megjelölt formáival szembeni tényleges és hatékony védelem biztosítására. Büntetőeljárás indulása esetén ez a kötelezettség értelemszerűen konkretizálódik az adott ügyben érintett gyermekre, hiszen pontosan azért kerül sor az eljárás elindítására, mert az állam “tapasztalatot szerzett” konkrét gyermek konkrét veszélyeztetettségének (bántalmazásának illetve elhanyagolásának) gyanújáról illetve valószínűségéről. Erre figyelemmel a büntetőeljárásban eljáró, a törvényben meghatározott szerveknek – így a rendőrségnek, ügyészségnek, bíróságnak – megnyílik az a törvényi kötelezettsége, hogy a gyermeket a (további) bántalmazástól illetve elhanyagolástól megvédje, s e kötelezettséget a felsorolt szerveknek az eljárás során szem előtt kell tartania. Az idézett törvényi rendelkezések kizárják annak lehetőségét, hogy az érintett hatóságok – például az ártatlanság vélelmére, a terhelti jogokra hivatkozva – mintegy “felülemelkedjenek” a gyermek védelmére vonatkozó törvényi kötelezettségükön. A büntetőeljárás elvei és szabályai valamint a gyermeknek a védelemre való joga között fennálló látszólagos ellentét feloldása olyan komplex feladat, amelyet az összes érintett hatóságnak, intézménynek, szakmának együtt, alapos és körültekintő munkával kellene – mielőbb – elvégeznie. Más megfogalmazásban: szükségesnek látjuk annak részletes és alapos feltárását, hogy a gyermekekkel szembeni rossz bánásmóddal összefüggő eljárásokban (illetve az ilyen eljárások során) hogyan biztosítható a gyermekek konkrét és hatékony védelme a rossz bánásmóddal szemben. A jogszabályban kötelezetteknek együttesen kell kidolgozniuk és szabályozniuk, hogyan kerülhet sor a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetésére az ilyen eljárások kapcsán, különös tekintettel arra, hogy ez az eljáró rendőrségeknek, ügyészségeknek, bíróságoknak is éppúgy törvényben foglalt feladata, mint a szűkebb értelemben vett gyermekvédelmi szerveknek.

56

“17. § (1) Az e törvényben szabályozott gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot látnak el - a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében - a törvényben meghatározott alaptevékenység keretében a) az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, b) a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, így különösen a családsegítő szolgálat, a családsegítő központ, c) a közoktatási intézmények, így különösen a nevelési-oktatási intézmény, a nevelési tanácsadó, d) a rendőrség, e) az ügyészség, f) a bíróság, g) a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása, h) a társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézmények és személyek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a 40. §-ban meghatározott gyermekjóléti szolgálatnál, illetve indokolt esetben kötelesek hatósági eljárást kezdeményezni. Ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel bármely állampolgár és a gyermekek érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyek, szolgáltatók, intézmények és hatóságok a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a veszélyeztetettség megelőzése és megszüntetése érdekében kötelesek egymással együttműködni.” A Gyvt. 17.§-a kétféle kötelezettséget keletkeztet az ott megjelölt hatóságok és intézmények számára, így a büntetőeljárásban eljáró hatóságok számára is. Az ún. jelzési kötelezettség azt jelenti, hogy a büntetőeljárást folytató szerveknek tájékoztatni kell az illetékes gyermekjóléti szolgálatot az érintett gyermek veszélyeztetettségéről, illetve annak gyanújáról. Helyes értelmezés szerint az eljárás minden szakaszában vizsgálni kell, hogy a jelzés megtörtént-e (az iratokban ellenőrizhető módon) és kutatási tapasztalataink szerint fontos lenne, hogy az ügydöntő határozatban a jelzés megtörténte feltüntetésre kerüljön. Az ún. együttműködési kötelezettség szintén kiterjed a büntetőeljárást folytató hatóságokra. A Gyvt. szelleméből, a “gyermek érdeke mindenek felett” elvéből illetve a gyermeknek a bántalmazástól történő védelemhez való törvényi jogából következően az együttműködési kötelezettség – büntetőeljárás esetén – a következőt jelenti. A gyermek érdekében történő komplex gyermekvédelmi tevékenységnek a veszélyeztetettség felismerésétől, azaz már a rendőrségi eljárás megindulásától el kell kezdődnie. A gyermek személyes biztonságáról, egészséges fejlődéséről, összességében a veszélyeztetettség elhárításáról/megszüntetéséről a törvényben megjelölt hatóságoknak, intézményeknek, hivatásoknak együttműködve, a konkrét ügyre konkrét stratégiát kidolgozva kell gondoskodniuk. A büntetőeljárásban résztvevő szerveknek világosan kell látniuk, hogy a gyermek védelme az eljárás során nem jelent prejudikációt, nem sérti az ártatlanság vélelmének elvét, hanem a gyermek jogait biztosító megkerülhetetlen törvényi kötelezettség, amelynek elveit, szabályait és gyakorlatát mielőbb részletesen ki kell dolgozni. Szakítani kell azzal a szemlélettel, amely szerint a büntetőeljárás folytatására hivatott szervek feladata kizárólag a történeti tényállás pontos megállapítása, a szakszerű minősítés és a büntetéskiszabás, míg a gyermekvédelem valamiféle – a büntetőeljárástól teljesen függetlenül zajló, a rendőrségre, az ügyészségre és a bíróságra

57

egyáltalán nem tartozó – a szűkebb értelemben vett gyermekvédelmi szervek kompetenciáját érintő tevékenység. A “gyermek érdeke mindenek felett” elvének a rendőrség, az ügyészség és a bíróság számára is irányadónak kell lennie, a komplex gyermekvédelmi tevékenységben a felsorolt szerveknek is részt kell venniük, mégpedig minden egyes olyan ügyben, ahol gyermek veszélyeztetettségének gyanúja vagy valószínűsége merül fel. Azt, hogy mindez hogyan egyeztethető össze a fair büntetőeljárás elveivel és szabályaival, alaposan elemezni kell, az irányadó nemzetközi normák és gyakorlat segítségével. Ehhez kiváló szempontokat ad például azt Ügyészek Nemzetközi Szervezetének szakmai útmutatója, amelyből az alábbiakban néhány részletet idézünk. (Az egész Útmutatót függelékként csatoljuk a jelen kutatási összefoglalóhoz, angol nyelven, mivel magyarra fordítása meghaladta Alapítványunk lehetőségeit.) Az Útmutató a “fair eljárás” elve és a “gyermek érdeke mindenek felett” elve között fennálló látszólagos ellentmondást a következőképpen oldja fel: “Az ügyészeknek gondoskodniuk kell a terhelti jogok és a fair eljáráshoz való jog védelméről és tiszteletben tartásáról is. A gyermeksértettek és gyermektanúk érdekében szükséges speciális megfontolások nem gyengítik ezeket a jogokat, hanem erősítik az igazságosság, mint átfogó cél biztosítását.” Az ügyészeknek a komplex gyermekvédelmi tevékenységben, azaz egyebek mellett a jelzésben és együttműködésben vállalandó szerepéről az Útmutató a következő iránymutatást adja: “Az ügyészeknek mindent meg kell tenniük a multi-diszciplináris megközelítés érdekében, oly módon, hogy megismerkednek a gyermekek számára nyitvaálló szolgáltatásokkal, mint például az áldozatvédelem, jogvédő szolgálatok, anyagi támogatás; tanácsadás, egészségügyi és szociális szolgáltatók. Az ügyészeknek kezdeményező szerepet kell vállalniuk a multi-diszciplináris teamekre épülő megközelítésben annak biztosítása érdekében, hogy a gyermekeket érintő ügyekben történő fellépés koordinált és hatékony legyen. Az ügyészeknek az eljárás minden szakában figyelembe kell venniük a gyermeksértettek illetve tanúk speciális szükségleteit, kapcsolatba kell lépniük és kapcsolatot kell tartaniuk a megfelelő szervekkel.” Ehhez az iránymutatáshoz kapcsolódhat az Gyvt. alábbi rendelkezése: “39. §. (…) (2) A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a) a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben, b) a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, c) az a) pontban, valamint a 17. § (1) bekezdésében meghatározott személyekkel és intézményekkel való együttműködés megszervezése, tevékenységük összehangolása. (3) A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a) családgondozás a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozására, b) a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, c) az egészségügyi és a szociális ellátás, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése,

58

d) javaslat készítése a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására. (4) A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében a) a családgondozás biztosítása - az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve - a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, b) az utógondozás biztosítása - az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve - a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez.” Helyes értelmezés szerint a gyermekjóléti szolgálatnak a fentebb megjelölt tevékenységeket a büntetőeljárások során is folytatniuk kell s ezekről a büntetőeljárást folytató hatóságoknak információt kell kapniuk. A szükséges kényszerintézkedések meghatározásához, az egyes eljárási cselekmények megtervezéséhez (pl. a soronkívüliség elrendelésének szükségessége) s a gyermek érdekét, a prevenciót szolgáló szankció meghatározásához a gyermekjóléti szolgálat és a vele együttműködő további szakemberek (az érintett gyermek pedagógusai, védőnő, gyermekorvos stb.) konkrét ismeretei meghatározó jelentőségűek lehetnek. •

A gyermeksértettek büntetőeljárási helyzete nincs összhangban az erre vonatkozó nemzetközi normákkal.

A gyermeksértettek büntetőeljárási helyzetére vonatkozóan egyebek mellett az ENSZ, az Európa Tanács és számos további nemzetközi szervezet (pl. az Ügyészek Nemzetközi Szervezete) fogalmazott meg ajánlásokat illetve állami kötelezettségeket. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának folyamatos értelmező tevékenysége révén egyre inkább konkretizálódnak a Gyermeki Jogok Egyezménye részes államainak kötelezettségei ezen a területen. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1371. Számú ajánlása a gyermekbántalmazás és elhanyagolás tárgyában úgyszintén konkrét elvárásokat támaszt a tagállamokkal szemben a gyermekek eljárási helyzetének javítása terén. Igen részletes szakmai szabályokat fogalmaz meg a nyomozásra, a vádemelésre és a tárgyalási szakra nézve is az Ügyészek Nemzetközi Szervezetének útmutatója a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatti eljárásokkal összefüggésben, középpontba állítva a gyermek mindenek feletti érdeke elvének értelmezését és alkalmazását. Az Útmutató bemutatja és összegzi a gyermeksértettek illetve gyermektanúk eljárásjogi helyzetére vonatkozó legfontosabb nemzetközi dokumentumokat és egyebek mellett felsorolja, hogy milyen ismeretekkel kell rendelkeznie a gyermekeket érintő ügyekben eljáró ügyészeknek: “Azoknak az ügyészeknek, akik gyermeksértetteket illetve gyermektanúkat is érintő ügyekkel foglalkoznak speciális képzést kell kapniuk az ilyen ügyekre vonatkozóan. Hangsúlyt kell fektetni a következőkre: a releváns nemzetközi emberi jogi dokumentumok ismerete; a gyermekek elleni bűncselekmények hatásainak, következményeinek és az okozott traumának a megértése; a gyermeksértettek illetve gyermektanúk támogatására szolgáló speciális módszerek és technikák ismerete; a kulturális/etnikai illetve nemi hovatartozással összefüggő érzékenységek megértése;

59

olyan meghallgatási/kérdezési technikák megtanulása, amelyek minimalizálják a gyermek számára okozott traumát s ugyanakkor maximalizálják a gyermektől nyert információk minőségét és mennyiségét; annak megtanulása, hogyan lehet a legjobban bemutatni a bizonyítékokat illetve kikérdezni a gyermektanúkat valamint a megfelelő kommunikációs készségek elsajátítása.” A gyermekek eljárásjogi helyzetére vonatkozó nemzetközi normák feltérképezése és elemzése messze meghaladta kutatásunk kereteit, így erre nem is vállalkoztunk. Annyit azonban bizonyossággal állapíthatunk meg, hogy a gyermeksértettek/gyermektanúk különösen kiszolgáltatott eljárási helyzetének kompenzálására illetve javítására irányuló állami feladatok mára számos rangos nemzetközi ajánlásban nem csupán körvonalazódtak, hanem részletesen is megfogalmazódtak. Alapelvvé vált, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét a büntetőeljárásban működő hatóságoknak is messzemenően figyelembe kell venni, az ilyen területen dolgozó szakembereknek speciális szakismerettel kell rendelkezniük, a gyermekek biztonságáról az eljárások során az államnak gondoskodnia kell. Az államnak jól átgondolt, komplex intézkedésekkel kell biztosítania, hogy a büntetőeljárás során ne kerüljön sor reviktimizációra, sem közvetlenül, tehát a terhelt által, sem pedig közvetve, tehát – az állami aktorok ismerethiányából illetve hanyagságából következően – az eljárásban történő részvétel megpróbáltatásai miatt. •

A Gyermekvédelmi Törvényben megfogalmazott (intézményközi) jelzési és együttműködési kötelezettség elvei és gyakorlata nincsenek kellően kidolgozva. Ennek következményeként egyfelől előfordulhat, hogy a büntetőeljárás megindítására és folytatásra hivatott szervek nem kapnak jelzést a gyermekek súlyos, kriminális veszélyeztetettségéről, másfelől előfordulhat, hogy a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetésében fontos feladatokkal bíró gyermekvédelmi szervek nem kapnak jelzést a büntetőeljárásban feltárt veszélyeztetettségről (illetve annak gyanújáról).

A vizsgált ítéletek tanúsága szerint a gyermekvédelmi jelzések rendszere nem vált gyakorlattá. Egyfelől egyetlen ítéletben sem találtuk nyomát annak, hogy a büntetőügyben eljárt hatóságok jelzéssel éltek volna a gyermekjóléti szolgálat (esetleg a gyámhatóság) felé, másfelől több ügyben tapasztaltuk, hogy a gyermekkel szembeni rossz bánásmód jeleit felismerő illetve gyanító intézmények, gyermekvédelmi szervek nem jeleztek (időben) a rendőrség felé, nem kezdeményeztek büntetőeljárást. Természetesen nem kizárt, hogy az elhúzódó büntetőeljárások során a hatóságok jeleznek a gyermekjóléti szolgálatok felé, sőt, elképzelhető, hogy az együttműködési kötelezettségnek is eleget tesznek valamilyen formában, erről azonban a határozatokban nem adnak számot. Véleményünk szerint meg kell találni annak módját, hogy a rendőrségre, ügyészségre, bíróságra vonatkozó törvényi kötelezettség teljesítése átlátható és ellenőrizhető legyen, s ennek kézenfekvő módja, hogy a hatóság a jogszabályi kötelezettségének teljesítéséről határozatában számot ad.

60

Kutatásunk legfontosabb tanulságai – vázlatpontokban - a következők voltak: 1. A gyermekbántalmazás természetrajzára vonatkozó kutatási tapasztalatok alátámasztották a releváns hazai és nemzetközi szakirodalom legfontosabb megállapításait: • a gyermekbántalmazási cselekmények (tettleges bántalmazás és szexuális erőszak/visszaélés) többnyire nem alkalomszerű, indulati cselekmények, hanem folyamatjelleggel és rendszeresen történnek • a legsúlyosabb bűncselekmények (az élet kioltása, kirívó súlyosságú szexuális erőszak/visszaélés illetve rendszeres bántalmazás) elszenvedése szempontjából a gyermek számára a legveszélyesebb helyszín nem a nyílt utca, a sötét park vagy az aluljáró, hanem a saját otthona, a legvalószínűbb elkövető pedig nem az ismeretlen útonálló támadó, hanem a szülő • a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód egyes megnyilvánulási formái többnyire egymáshoz kapcsolódva, felváltva jelentkeznek a folyamatokban (pl. szexuális erőszak/visszaélés és tettleges bántalmazás; elhanyagolás és tettleges bántalmazás) • a gyermekek sérelmére családon belül elkövetett bűncselekmények és a családon belüli erőszak más megnyilvánulási formái (elsődlegesen a “feleségbántalmazás”) között gyakori és sokrétű összefüggést tapasztaltunk • a gyermekbántalmazás és elhanyagolás az esetek túlnyomó többségében hosszantartó és komoly testi-lelki szenvedést, traumát okoz az érintett gyermekeknek 2. A gyermekekkel szembeni rossz bánásmód megelőzésével és kezelésével valamint a gyermeksértettek (büntető)eljárási helyzetével összefüggő állami feladatokra vonatkozó nemzetközi normák következetes alkalmazása nem, illetve igen korlátozottan tükröződik vissza a vizsgált ügyekben. 3. Nem találtunk bizonyítékot arra, hogy akár az 1997. évi Gyermekvédelmi Törvény hatálybalépése, akár az ENSZ Gyermekek Jogai Bizottságának Magyarországról írott 1998. évi helyzetjelentése meghatározó befolyást gyakorolt volna a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód elleni határozottabb, átgondoltabb állami fellépésre illetve a gyermeksértettek hatékonyabb védelmére. 4. A gyermekekkel szembeni rossz bánásmód megelőzésére irányuló kezdeményezések hiánya a vizsgált mintában is tapasztalható volt. Számos ügy előzményeinek áttekintése igazolta, hogy a bűncselekmények sértettjeivé vált gyermekek (elsősorban a családon belüli ügyek esetében) súlyosan veszélyeztetettek voltak (a szülők pszichés állapotára, a család szociális és lakáshelyzetére, aktuális életszituációjára, a gyermek krónikus testi megbetegedésére illetőleg magatartászavarára tekintettel) és nem találtunk utalást arra, hogy a gyermekek védelmére (is) hivatott hatóságok, intézmények, szakemberek bármiféle lépést tettek volna a kriminális cselekmények tudatos, szakszerű megelőzésére. Több esetben találtunk bizonyítékot arra, hogy a hasonló cselekmény miatt azonos elkövetővel szemben alkalmazott előző büntetés alkalmatlan volt az újabb bűncselekmény megelőzésére, illetve, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás során – a gyermek biztonságát szolgáló hatékony kényszerintézkedés hiánya miatt – a gyermeket érintő újabb bűncselekményt követett el a terhelt. A megelőzést szolgáló felvilágosító

61

programok, kampányok hiányának is betudható, hogy a vizsgált ügyekben érintett elkövetők illetve a gyermekek a legritkább esetben fordultak segítségért szakemberekhez, segítő szervezetekhez, hatóságokhoz. 5. Azt tapasztaltuk, hogy a bántalmazási folyamatokba történő korai és hatékony beavatkozás fontosságával, a veszélyeztetettség megszűnésének esélyeit mérlegelő rizikóelemzés szükségességével sem a büntetőeljárást megelőzően fellépő sem a büntetőeljárásban működő szakemberek, hatóságok nincsenek kellőképpen tisztában. 6. A büntetőeljárások rendkívüli elhúzódása nyilvánvalóan késleltette az ügyben érintett gyermeksértettek felépülését az őket ért súlyos traumákból. 7. A gyermek biztonságának szempontjai a vizsgált ügyekben eljáró hatóságok döntései során ritkán voltak előtérben. Folyamatjellegű, családon belül elkövetett cselekmények esetén is gyakori volt, hogy a terhelt szabadlábon védekezve továbbra is “egy fedél alatt” maradhatott a gyermeksértettel. Alapvető jelentőségű kutatási tapasztalatunk volt a sértett védelmét szolgáló “távoltartó rendelkezések” hiánya s ennek súlyos következményei. 8. A gyermek családban történő nevelkedéshez való joga szenvedett sérelmet azokban az ügyekben, ahol a gyermeket annak ellenére emelték ki a családból, hogy lett volna a nevelésére képes, őt nem bántalmazó szülő illetve hozzátartozó. 9. A vizsgált mintában egyáltalán nem találtuk nyomát a Gyvt. 17. §-ban foglalt jelzési és együttműködési kötelezettség gyakorlati megvalósításának, a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetését célzó koordinált (hatósági, szakmai, intézményi) fellépésnek. 10. A “gyermek érdeke mindenek felett” elve a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód miatt indult büntetőeljárásokban – illetve az ilyen eljárásokat megelőző hatósági valamint szakmai tevékenység során – ez idő szerint nem vagy alig érvényesül. Minden jel arra mutat, hogy a büntetőeljárás folytatására köteles szervek (rendőrségek, ügyészségek, bíróságok) nincsenek kellőképpen tisztában a Gyermekvédelmi Törvényen alapuló feladataikkal, a Törvény szellemének és szabályainak alkalmazásához szükséges szakmai szabályok/protokollok ezidáig sem országos sem helyi szinten nem alakultak ki.

62

FÜGGELÉK

I. A KUTATÁS CÉLJA ÉS MÓDSZERE

II. AZ ÜGYÉSZEK NEMZETKÖZI SZERVEZETÉNEK ÚTMUTATÓJA

63

I.

A

KUTATÁS CÉLJA ÉS MÓDSZERE

A kutatás előkészítésekor levélben kerestük meg a Legfelsőbb Bíróság, a Fővárosi Bíróság valamint a budapesti kerületi bíróságok büntető kollégiumainak vezetőit. A vizsgálati minta összegyűjtéséhez, a releváns ítéletek azonosításához pótolhatatlan segítséget kaptunk a bíróságoktól, amit ezúton is köszönünk. Az alábbiakban tájékoztatásul közöljük a megkereső levél néhány részletét, annak érdekében, hogy a kutatási módszer és különösen az adatgyűjtés módszere átlátható legyen a kutatási beszámoló olvasói számára. 1. A kutatás célja A kutatás célja a gyermekbántalmazás magyarországi nagyságrendjének, megnyilvánulási formáinak és hatásainak feltárása, továbbá annak vizsgálata, hogy a büntetőigazságszolgáltatás eszközrendszere mennyiben alkalmas az elkövetők hatékony felelősségrevonására és a sértettek érdekeinek védelmére, ideértve a tágabb értelemben vett megelőzést is. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a jogerős büntető ítéletek alapján levont következtetések - a köztudomású látencia miatt - csupán “a jéghegy csúcsára” engednek rálátást, mégis szükségesnek tartjuk, hogy legalább az ilymódon megismerhető tényekkel, adatokkal és összefüggésekkel tisztában legyünk. A kutatás alapján megválaszolandó főbb kérdések a következők: •

•

• • • • • • • •

A tárgyévben hány gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárásban született ítélet a kriminológiai értelemben “fizikai abuzusnak”, “lelki abuzusnak”, “szexuális abuzusnak” illetve “elhanyagolásnak” minősülő ügycsoportokban? (E kategóriák büntetőjogi minősítéséről ld. a kutatás módszertana című részt.) Idetartozó alkérdések például, hogy hány gyermeket ölnek meg egy évben, hány gyermek válik szexuális erőszak áldozatává stb. (Már itt jeleznénk, hogy a vizsgálandó ügyek körét az elítélés és nem az elkövetés éve határozza majd meg, de igazságügyi statisztikusi álláspont szerint ebből is levonható következtetés az egy év alatt elkövetett cselekmények számára.) Hogyan oszlanak meg a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények az elkövető és a sértett kapcsolata alapján? Más szavakkal: milyen arányban található az elkövetők között szülő, más hozzátartozó, a gyermekkel oktatási vagy más intézményben kapcsolatba kerülő személy, idegen/ismeretlen támadó stb.? Melyek az elkövetők kriminológiai sajátosságai (kor, iskolázottság, előélet stb.)? Mely korcsoportba tartozó gyermekek a legveszélyeztetettebbek? Van-e szignifikáns különbség a sértetté vált gyermekek között a nemhez tartozásuk alapján? Milyen arányban fordulnak elő a történeti tényállásokban a rendszeres, huzamos ideig tartó bántalmazások illetve az egyszeri, alkalomszerű cselekmények? Milyen arányban fordult elő, hogy a büntetőeljárás előtt hatóságok vagy segítő intézmények már tudtak a bántalmazásról? Milyen intézkedéseket/beavatkozási illetve megelőzési módokat alkalmaztak ezek a hatóságok illetve intézmények? Alkalmaztak-e biztonsági illetve rehabilitációs intézkedéseket a büntető eljárásban résztvevő hatóságok a sértett biztonsága érdekében (pl. terhelt előzetes letartóztatása, szignalizáció stb.) ? Milyen büntetéseket illetve intézkedéseket alkalmaztak a bíróságok a vizsgált ügyekben? Anyagi büntetőjogi szempontból - a vizsgált és elemzett joggyakorlat alapján - hol húzódnak ma Magyarországon a “büntetendő és a nem büntetendő gyermekbántalmazás” határai? (Elsődleges figyelemmel a felmentő rendelkezésekre.)

64

A kutatás módszere: Annak érdekében, hogy a kutatás következtetései tudományosan megalapozottak és kutatás etikai szempontból kifogástalanok legyenek, az ún. “teljes körű vizsgálat” módszerét választottuk. Ez az adott esetben azt jelenti, hogy - pontosan meghatározva a vizsgálandó ügyek körét - minden egyes jogerős határozatot meg szeretnénk tekinteni és a határozatok alapján a kutatócsoportunk által összeállított kérdőívet - mindezekre vonatkozóan -kitölteni. Tárgyévnek a 2000. évet választanánk, azaz a vizsgálat tárgyát a 2000. évben a Legfelsőbb Bíróságon illetve a megyei bíróságokon /Fővárosi Bíróságon/ jogerőre emelkedett ügyek képeznék, az ezekben hozott első és másodfokú határozatokhoz szeretnénk “hozzáférést” kapni. A kerületi bíróságok vonatkozásában szeretnénk felhasználni a, a Kerületi Bíróságon első fokon jogerőre emelkedett határozatokat (értelemszerűen azokban az ügyekben, amelyek első fokon kerületi hatáskörbe tartoznak és nem történt fellebbezés, pl. erőszakos közösülés ügyek) A Fővárosi Bíróság vonatkozásában szeretnénk felhasználni a, a Fővárosi Bíróságon első fokon jogerőre emelkedett határozatokat (értelemszerűen azokban az ügyekben, amelyek első fokon megyei hatáskörbe tartoznak és nem történt fellebbezés, pl. emberölési ügyek) b, a Fővárosi Bíróságon másodfokon jogerőre emelkedett ügyek az egyéb bűncselekmények miatt indult eljárásokban A Legfelsőbb Bíróság vonatkozásában szeretnénk felhasználni a, a Legfelsőbb Bíróságon jogerőre emelkedett határozatokat b, a Legfelsőbb Bíróság által felülvizsgálati eljárás alapján hozott határozatokat A, az alábbi bűncselekmények (és amennyiben léteznek ezek kísérletei) miatti elítélést tartalmazó ítéleteket (bűnösséget megállapító ítélet esetén) illetve B, az alábbi bűncselekmények (és amennyiben léteznek ezek kísérletei) miatti vád alapján indult határozatokat (felmentés esetén) • • • • • • • • • • • • •

emberölés (alapeset) az emberölés minősített esetei emberölés előkészülete erős felindulásban elkövetett emberölés újszülött megölése gondatlanságból elkövetett emberölés halált okozó testi sértés életveszélyt okozó testi sértés maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés súlyos egészségromlást okozó testi sértés emberkereskedelem terrorcselekmény kiskorú veszélyeztetése

65

• • • • • • • • • •

erőszakos közösülés szemérem elleni erőszak természet elleni erőszakos fajtalanság megrontás vérfertőzés tiltott pornográf felvétel készítése üzletszerű kéjelgés elősegítése kitartottság kerítés szeméremsértés

(Megjegyzés: a fenti büntetőjogi kategóriákba tartozó összes ügyet át kellett tekintenünk ahhoz, hogy megállapítsuk gyermek vagy felnőtt volt-e a sértett, mivel csak ily módon azonosíthatóak a kriminológiai értelemben gyermekbántalmazásnak, gyermekek elleni szexuális abuzusnak minősülő esetek.)

66

II. AZ ÜGYÉSZEK NEMZETKÖZI

SZERVEZETÉNEK ÚTMUTATÓJA

Model guidelines for the effective prosecution of crimes against children IAP Best Practice Series No. 2 Foreword from the President IAP Best Practice Series No. 2 addresses the conduct of prosecutions of crimes against children, following on the first work in the series “Recommendations on Combating Use of the Internet to Exploit Children”. Crimes against children are crimes against our future. That is why the IAP has given them priority in the development of our Best Practice Series. These Model Guidelines bring together international standards for the treatment of children and the proper standards to be observed by prosecutors. They distil from those instruments the general principles to be applied and deal in some detail with the practical issues that arise against that background. Like other works in this series, it is first and foremost a practical document. It tells prosecutors, in broad terms, what should be observed when dealing with crimes against children at all stages of prosecution, from initial dealings with victims and witnesses, through case preparation to trial and sentencing. Importantly, these Model Guidelines provide a benchmark against which prosecutors and prosecuting agencies may prepare and assess their own materials and performance. Local policies and practice should comply with them as minimum standards to be achieved and preferably surpassed. The development of materials of this kind fulfils an important part of the mandate of the IAP and is intended to provide practical assistance to our members and associates. We should like to acknowledge the immense contribution of the International Centre for Criminal Law Reform and Criminal Justice Policy and its Executive Director, Daniel Prefontaine Q.C.. This has proved to be a successful joint venture and we look forward to future co-operation. We are grateful to the funding organisations who made this venture possible. There is a Native American saying relating to the environment: “We do not inherit the earth from our parents; we borrow it from our children”. We also hold the future of human society in trust for our children. We must not allow beneficiaries of that trust to be abused. Nicholas R. Cowdery Q.C. President of the International Association of Prosecutors

67

MODEL GUIDELINES FOR THE EFFECTIVE PROSECUTION OF CRIMES AGAINST CHILDREN The Model Guidelines have been developed as a result of responses received from nineteen countries and are meant to be a practical instrument used in the prosecution of crimes against children and the treatment of child victims and witnesses in a manner which is respectful of their rights and needs, bearing in mind the different traditions of civil, common law and other jurisdictions. It is meant to assist: states in mobilizing their criminal justice systems; heads of prosecution units who are responsible for establishing policy; and individual prosecutors in their day to day practice. The Model Guidelines seek to implement and build upon international human rights norms and standards that address the issues of children as victims and witnesses in the criminal justice system and specifically to ensure the practical application of these standards by prosecutors. The following instruments recognize the need for all aspects of the criminal justice system to promote regard for children as human beings and members of society with human rights: The Convention on the Rights of the Child recognizes that children, by reason of their physical and mental development, need special safeguards and care; The United Nations Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System, place emphasis on the special and protective role that prosecutors should play in cases involving child victims and the need to prevent further victimization of vulnerable children by the criminal justice system; The United Nations Declaration of Basic Principles of Justice for Victims of Crime and Abuse of Power notes that all victims of crime are to be treated with compassion and respect for their dignity as judicial and administrative process to be responsive to the needs of victims; The United Nations Guidelines on the Role of Prosecutors affirm the important responsibilities of prosecutors to promote the administration of justice as well as considering the views and concerns of victims; The United Nations Model Strategies and Practical Measures on the Elimination of Violence Against Women in the Field of Crime Prevention and Criminal Justice, provide for a comprehensive set of criminal justice strategies and measures to address all forms of violence against women and the girl child. In particular, prosecutors must take the primary responsibility for initiating prosecutions, and ensure that girls subjected to violence have an opportunity to testify in court proceedings equal to that of other witnesses and that testifying be made as painless as possible; and The International Association of Prosecutors Standards of Professional Responsibility and Statement of the Essential Duties and Rights of Prosecutors reaffirm that the exercise of prosecutorial discretion should be as open as possible, consistent with personal rights, sensitive to the need not to re-victimize victims and should be conducted in an objective and impartial manner. GENERAL PRINCIPLES

68

Prosecutors must recognize that children are particularly vulnerable and therefore should do all that is in their power to ensure that child victims or witnesses are treated in a caring and sensitive manner throughout the prosecution process, taking into account age and level of maturity, and ensure that they are effectively protected. UN standards and norms. The need for children to be protected against all forms of exploitation because of their vulnerability and immaturity first appeared in the 1924 League of Nations Declaration of the Rights of the Child. The United Nations Universal Declaration of Human Rights adopted in 1948 proclaims that childhood is entitled to special care and assistance. The United Nations Declaration of the Rights of the Child (1959) further promotes the need to extend particular care to the child. The adoption of the United Nations Convention on the Rights of the Child in 1989 provides a clear statement of the rights of and special treatment for the child. The preamble of the Convention on the Rights of the Child reiterates the Declaration by stating that the child, by reason of his or her physical and mental immaturity, needs special safeguards and care, including appropriate legal protection. The Convention also states that in all actions concerning children, the best interests of the child shall be a primary consideration. While these norms and standards recognize the vulnerability of children, one should be careful not to perceive children solely as passive and vulnerable beneficiaries of services. Prosecutors must ensure that the rights of all child victims or witnesses are respected throughout every stage of the prosecution, including: the right to be treated with appropriate compassion and dignity; the right not to be discriminated against on the basis of being a child; and the right to be treated as a capable witness. UN standards and norms. The Convention on the Rights of the Child adopts a rightsbased approach to the treatment of children setting out four general principles: nondiscrimination; upholding the best interests of the child; the right to life, survival and development; and the respect for the views of the child. The Convention recognizes the child as a full human being, with integrity and personality and with the ability to participate fully in society. In treaty form and widely ratified, the standards contained in the Convention are binding and truly universal. While most provisions affirm earlier human rights standards, the Convention is the only binding instrument of its kind specifically intended to define the basic rights of children. The Convention further calls for the promotion of physical and psychological recovery and social rehabilitation of children who have been victims of any form of neglect, exploitation or abuse. The prosecutors must ensure that their role fosters the health, self-respect and dignity of the child. The UN Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System state that any measure established to treat child victims should ensure that they are treated with compassion and respect for their dignity. Prosecutors must also ensure that the defendant’s rights and the right to a fair trial are protected and respected. The special considerations required for child victims or witnesses do not diminish these rights but rather enhance the overall goal of ensuring justice. UN standards and norms. The United Nations International Covenant on Civil and Political Rights in Article 14 calls on States to ensure that all persons have the right to a fair trial. Everyone is entitled to a fair and public hearing by a competent, independent

69

and impartial tribunal established by law. The press and public may be excluded from the trial in certain circumstances. The article proceeds to list the minimum guarantees to ensure a fair trial. The United Nations Guidelines on the Role of Prosecutors recognize that prosecutors play a crucial role in the administration of justice and therefore must promote the respect for and compliance with the right to a fair trial. CASE MANAGEMENT AND TRAINING Prosecution services should develop guidelines for the proper management of cases involving child victims and witnesses. In designating prosecutors to these kinds of cases, emphasis should be placed on: the prosecutor’s experience with children and understanding of children’s special needs; any special training received; prosecutors with the appropriate experience should handle cases involving an extraterritorial dimension in order to act as a point of contact for other jurisdictions. Prosecution services should make every effort to ensure continuity in cases involving crimes against children. Continuity allows the child to establish a rapport with the prosecutor and can enhance the effectiveness of a child’s testimony. When permitted in the jurisdiction, continuity is provided by assigning a prosecutor at the earliest opportunity who remains on the case until its conclusion. Prosecutors handling cases involving children as victims or witnesses should receive specialized training in dealing with these cases. Emphasis should be placed on: knowledge of relevant human rights instruments; understanding the impact, consequences and trauma of crimes against children; knowledge of special measures and techniques to assist the child victim or witness in the criminal justice system; knowledge of cross-cultural and gender-sensitivity issues; learning interviewing techniques that minimize any trauma to the child while maximizing the amount and quality of information from the child; learning how best to present the evidence and how best to question child witnesses; and learning appropriate communication skills. UN standards and norms. Article 19 of the Convention on the Rights of the Child broadly calls on States to take protective measures and effective procedures to provide the necessary support for the child. In the management of cases involving crimes against children, ensuring well-trained, sensitive and knowledgeable prosecutors assigned at the earliest opportunity is one way to provide support for the child. The need for training is mentioned in many United Nations instruments, including the Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System, which emphasize training in dealing with cases where children are victims, the Declaration of Basic Principles of Justice for Victims of Crime and Abuse of Power, the Guidelines on the Role of Prosecutors and the Model Strategies and Practical Measures on the Elimination of Violence against Women in the Field of Crime Prevention and Criminal Justice. The Guidelines for Action on Children further call on States to consider establishing specialized units to deal with cases involving offences against children and also to establish a code of practice for proper management of cases involving child victims. PRE-TRIAL DECISIONS

70

In jurisdictions where prosecutors have a discretion whether or not to proceed with prosecutions, the following should be considered when making such decisions in cases involving children as victims or witnesses: crimes against children, by their very nature, should always be regarded as serious, and where there is sufficient evidence, prosecution should normally follow; when considering any alternative measures to prosecution, prosecutors should exercise caution. children should be considered as capable of credibly reporting events and of being credible witnesses; prosecutors must consider the protection of the child, including the risk of further trauma and victimization; prosecutors should make an early assessment of the ability of the child to give evidence and form an appreciation of the child’s developmental level. This may involve meeting the child and reviewing videotaped and other evidence; and prosecuting cases involving repressed memory requires particular caution in determining whether to proceed. This may include consultation with expert witnesses or specialists to assist in making this determination. UN standards and norms. The norms applicable to this guideline come from various sources and are rather piecemeal. All human rights instruments contain equality and nondiscrimination clauses. Therefore it follows that children should not be considered as unreliable witnesses solely on the grounds that they are children. The protection of children from exploitation and harm, including re-victimization is stressed in numerous articles of the Convention on the Rights of the Child. A few instruments touch on the issue of alternative measures. The Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System call on States to take measures, when appropriate, to prevent the settling of penal matters through compensation outside the justice system, when doing so is not in the best interests of the child. The Guidelines on the Role of Prosecutors also discuss alternative measures to the formal criminal justice system and calls upon prosecutors to give due consideration to such diversion while fully respecting the rights of the suspect and the victim. Any decision not to prosecute a case involving crimes against children and the reasons therefore should be recorded and retained for the purpose of review. In considering a request from a child, parent or guardian that proceedings be discontinued, prosecutors should recognize the complex factors underlying a child’s reluctance to proceed with a prosecution. Such factors may include: the child’s fear of the criminal process; pressure or threats exerted by the accused or someone acting on their behalf; pressure exerted by the family of the child and feelings of shame or loyalty; cultural or community attitudes; and the child’s fear arising from the trauma of the offence. Prosecutors, in considering whether to stay or recommence proceedings or to proceed with plea resolution, should always reflect on how these decisions affect the rights or welfare of the child. The prosecutor should discuss the proposed plea resolution or stay of proceedings with the child victim, parent or guardian and, while their wishes do not determine the resolution, prosecutors should take them into consideration. Prosecutors should explain any decision in a manner that the child can understand.

71

UN standards and norms. The Convention on the Rights of the Child provides that in all actions concerning children, the best interests of the child shall be a primary consideration. This is also provided for in the Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System that call on States to ensure that child victims are provided with appropriate access to justice and fair treatment. They further provide that proceedings in criminal matters should not be removed from the justice system if it is not in the best interests of the child. Children who engage in criminal activities through coercion by others who profit by their acts should be considered victims of exploitation rather than perpetrators of crime. Prosecutors should treat these children as victims and should actively pursue charges against the adults involved. UN standards and norms. Resolution on the Instrumental Use of Children in Criminal Activities (GA Resolution 45/115, 3 April 1991) recognizes the need to make justice personnel sensitive to those situations of social risk that cause children to be manipulated by adults into engaging in crime. Appropriate sanctions are to be applied against adults who are the instigators and authors of crimes, rather than against children involved who themselves are victims of criminality by virtue of their being exposed to crime. Prosecutors should ensure that all decisions are made at the earliest opportunity. In particular, children should benefit from certainty about support measures. Where child victims or witnesses may be the subject of intimidation and threats, prosecutors should seek either detention or appropriate conditions of pre-trial release. Prosecutors should do all that is in their power to ensure that contact between the child victim and the offender is prevented during the process of investigation, prosecution and trial. UN standards and norms. The Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System call for measures to ensure the safety of child victims and witnesses from intimidation and retaliation. They further provide that direct contact should be avoided between the child victim and the offender during the process of investigation and prosecution as well as during trial hearings as much as possible. CASE PREPARATION Prosecutors should ensure that cases involving crimes against children are given priority in trial scheduling and that unnecessary delays are avoided at every stage of the prosecution. UN standards and norms. The Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System call for measures to be taken to minimize delays in the criminal justice process. Prosecutors should determine whether any expert evidence is required. This may include medical evidence, psychological evidence or evidence regarding the dynamics of violence to children or the effect of sexual abuse on children.

72

In most cases involving crimes against children the victim’s testimony is vital and prosecutors should develop techniques which lessen the child’s trauma and ensure that the testimony is reliable and of good quality by: assessing the ability of the child to give evidence; appreciating the relevant language skills and conceptual ability of the child; being informed about cultural differences and the impact they may have on the testimony of the child; and determining whether an interpreter is necessary. UN standards and norms. Article 19 of the Convention on the Rights of the Child broadly calls on States to take all appropriate legislative, administrative, social and educational measures to protect children from all forms of violence and exploitation. Such protective measures are to include effective procedures in judicial proceedings that provide the necessary support for the child. Procedures should also be established to assist in the identification, reporting, referral, investigation, treatment and follow-up of instances of child maltreatment. Prosecutors, working in conjunction with other relevant agencies, should ensure that children are prepared for court by familiarizing them with the criminal process and their role in it. The prosecutor must ensure that the children and parents or guardians are kept informed about the timing and progress of the proceedings. UN standards and norms. In looking at the needs of the child victim and witness, the Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System call on States to ensure that the child victim is informed of his or her role and the scope, timing and progress of the proceedings, especially where serious crimes are involved. States are encouraged to develop child witness preparation schemes to familiarize children with the criminal justice process prior to giving evidence. TRIAL PROCEDURES Prosecutors should facilitate the development, availability and the use of procedures to assist the child’s testimony. Prosecutors should inform themselves of available procedures in their jurisdiction, consult with the child and assist the child in making an informed decision regarding the use of these procedures, and apply to the court in a timely manner to have these procedures in place for the child during the trial. These procedures vary from jurisdiction to jurisdiction according to law and practice and may include: allowing a videotaped statement of the child’s evidence; the use of closed circuit television; alternative arrangements for giving evidence, such as screens; allowing for the presence of a support person or child advocate while the child is giving evidence; considering the use of an intermediary to assist the child witness to give evidence; prohibiting the defendant from cross-examining the child victim in person; objecting to aggressive or improper cross-examination by the defence; closing the court to the public; a media ban; and reducing the formality of the courtroom, such as removal of advocates’ robes.

73

UN standards and norms. The Convention on the Rights of the Child guarantees a child who is capable of forming his or her own views the right to express those views freely in all matters affecting the child. For this purpose, the child is to be provided the opportunity to be heard either directly or through a representative. The Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System recognize that child witnesses need assistance in the judicial process. The Guidelines specifically mention that the identification of the child victim in the media should be prohibited where necessary to protect the privacy of the child. Where prohibition is contrary to the fundamental legal principle of States, such identification should be discouraged. The Guidelines also call on prosecutors to apply more child friendly practices and calls on States to amend their penal procedural codes to allow for the videotaping of the child’s testimony and its presentation in court as official evidence. SENTENCING Prosecutors, depending on their role in the sentencing process, should: seek sanctions that are commensurate with the seriousness of the offence and the harm caused; advise the court, in appropriate cases, of any aggravating circumstance, including whether the case involved an element of breach of trust or whether the accused had a special relationship with the child; ensure that the safety and well being of the child victim is a primary consideration in making any submissions on sentencing; consider whether expert testimony is required, for example, on pedophilia; and ensure that the court takes into account the severity of the physical and psychological harm experienced by the child. This may include oral or written victim impact statements. UN Standards and norms. The Model Strategies and Practical Measures on the Elimination of Violence Against Women in the Field of Crime Prevention and Criminal Justice call on States to review and evaluate their sentencing policies in order to meet the goals of: holding offenders accountable for their acts related to violence against women; stopping violent behavior; taking into account the impact on victims and their families; and promoting sanctions that are comparable to those for other violent crimes. They further promote considering in the sentencing process the severity of the physical and psychological harm and the impact of victimization, including through the use of victim impact statements where such practices are permitted by law. SERVICES TO THE CHILD AND MULTI-DISCIPLINARY TEAMS Prosecutors should make every effort to adopt a multi-disciplinary approach by familiarizing themselves with services available to children, such as victim support, advocacy, economic assistance, counseling, health and social services. Prosecutors should take the initiative in a multi-disciplinary team approach to ensure that the response to cases involving children is coordinated and effective. Prosecutors should contact the appropriate authorities to ensure the safety and well being of the child, when they believe that a child victim or witness is in need of protection.

74

Prosecutors, at all stages of the case, should consider any special needs of the child victim or witness and facilitate contact with and make use of relevant agencies. UN standards and norms. The Guidelines on the Role of Prosecutors call on prosecutors to strive to cooperate with the police, the courts, the legal profession, public defenders and other government agencies or institutes in order to ensure the fairness and effectiveness of prosecution. The Guidelines for Action on Children in the Criminal Justice System note that child victims should have access to assistance that meets their needs, such as advocacy, protection, economic assistance, counseling, health and social services, social reintegration and physical and psychological recovery services. They note also that special assistance should be given to those children who are disabled or ill. INTERNATIONAL COOPERATION AND ASSISTANCE Prosecution services should be encouraged to establish cooperative mechanisms for the purpose of facilitating the prosecution of transnational offences involving children as victims. Prosecutors should collaborate across borders in prosecuting offenders involved in trafficking or other transnational crimes involving children as victims. UN standards and norms. The Convention on the Rights of the Child and numerous United Nations plans of action, such as the Programme of Action for the Prevention of the sale of children, child prostitution and child pornography, and the Programme of Action on the Prevention of Traffic in Persons and the Exploitation of the Prostitution of Others, call for strong cooperation between States and all sectors of society both at the national and international level.

IMPLEMENTATION AND MONITORING Prosecution services should utilize these Model Guidelines as a basis for developing written policies, standards and protocols aimed at assisting child victims and witnesses involved in the criminal justice system. Prosecution services should, together with other agencies in the criminal justice system, periodically review and evaluate their role in the criminal justice system in ensuring the effective prosecution of crimes against children and the protection of the rights of the child. ACKNOWLEDGEMENTS Following a recommendation from the Third Annual Conference of the International Association of Prosecutors, the Model Guidelines for the Effective Prosecution of Crimes Against Children were developed at a Working Group meeting held in Vancouver, Canada from 22 to 24 July 1999. Members of the Working Group included: Torsak Buranaruangroj (Thailand), Barry Hancock (UK), Daniel Howard (Australia) Susan Kreston (USA), Lauren MacKenzie (Canada), Erik Merlung (Denmark),

75

Kamudoni Nyasulu (Malawi), Muireann O Briain (ECPAT International), Daniel Prefontaine (Canada), Eileen Skinnider (Canada), Deborah Turnbull (England and Wales), Laszlo Venczl (Hungary), and Trakul Winitnaiyapak (Thailand). The development of the initial draft Model Guidelines was undertaken jointly by the International Centre for Criminal Law Reform and Criminal Justice Policy, the International Association of Prosecutors and the International Society for the Reform of Criminal Law with the financial support of the Government of Canada, the Government of British Columbia, Canada and the Crown Prosecution Service of England and Wales. In developing these Guidelines, the Working Group members took into account the views expressed and the information provided by members of the International Association of Prosecutors (IAP). Twenty-eight responses to a questionnaire developed and submitted to members of the IAP were received from a wide range of prosecution services, including: the Office of the Director of Public Prosecutions, New South Wales, Australia; Office of the Director of Public Prosecutions, Denmark; Hungarian National Association of Prosecutors, Hungary; ECPAT International (End Child Prostitution Child Pornography & Trafficking of Children For Sexual Purpose), Thailand; Crown Prosecution Service, England and Wales; Office of the Director of Public Prosecutions, Malawi; Supreme Prosecutor’s Office of the Czech Republic; Office of the Prosecutor General, Finland; Office of the Director of Public Prosecutions, Northern Territory, Australia; Society of State Advocates of South Africa; Office of the Crown Counsel, Ontario, Canada; Criminal Justice Branch, Ministry of Attorney General, British Columbia, Canada; Max Planck Institute, Germany; Crown Agent’s Office, Crown Office, Scotland; Department of Justice, Prosecutions Division, Hong Kong, China; Nova Scotia Public Prosecution Service, Canada; Office of the Director of Public Prosecutions, Uganda; Office of the Prosecutor General of the Republic of Azerbaijan; Comision Ejecutiva del Ministerio Publico, Peru; National District Attorney’s Association, USA; Department of Justice Canada, Criminal Law Section, Canada; National Union of Prosecutors of South Africa, South Africa; Office of the Prosecution, Romania; The Prosecution Service of Japan. United Nations General Assembly resolution 44/25, annex, of 20 November 1989. United Nations Economic and Social Council resolution 1997/30, annex of 21 July 1997. United Nations General Assembly resolution 40/34, annex, of 20 November 1985. UN Doc. A/CONF.144/28/Rev.1 at 189 (1990) United Nations General Assembly Resolution 52/86, annex, 12 December 1997. We greatly appreciate the assistance of the following individuals: Hans-Joerg Albrecht (Germany), Daniel Bellemare (Canada), Richard Buteera (Uganda), Nicholas Cowdery (Australia), Ian Grenville Cross (Hong Kong, China), Henning Fode (Denmark), Daniel Howard (Australia), Eiji Ito (Japan), John Kaye (USA), Chris Krause (South Africa), Susan Kreston (USA), Lauren MacKenzie (Canada), Blanca Nelida Colan Maguino (Peru), Fikret Mamedov (Azerbaijan), Retha Meintjes (South Africa), Erik Merlung (Denmark), Hilary McCormack (Canada), Shane McGrath (Australia), Morag McLaughlin (Scotland), Jaroslava Novotna (The Czech Republic), Kamudoni Nyasulu (Malawi), Muireann O Briain (ECPAT International), Susan Potts (Canada), Raija Toiviainen (Finland), Deborah Turnbull (England and Wales), Laszlo Venczl (Hungary), Trakul Winitnaiyapak (Thailand).

76