A GARAI SÓSTÓ NÖVÉNYZETÉNEK TERMÉSZETVÉDELMI ÉRTÉKELÉSE ÉS A HELYREÁLLÍTÁS LEHETŐSÉGEI MÁTRAI ILDIKÓ – RÓZSÁNÉ SZŰCS BEATRIX Eötvös József Főiskola Víziközmű és Környezetmérnöki Intézet Bevezetés Érzékenységük és veszélyeztetettségük miatt „ex lege”, azaz külön védetté nyilvánítási eljárás nélküli védett természeti értékeink közé tartoznak a szikes tavak, melyek életét alapvetően a szezonálisan ingadozó vízborítás határozza meg. A vizes élőhelyeknek ez a típusa speciálisan sótűrő, illetve sókedvelő élővilággal rendelkezik, nemcsak számos védett és ritka növényfaj előfordulási helye, hanem a vízimadarak nemzetközi jelentőségű vonuló- és pihenőhelye is (É. Szekeres, 2002). A 20. századi síkvidéki lecsapoló belvízrendezés során hazánkban ezen élőhelyek döntő hányadát megszűntették, a mélyebb fekvésűekből halastavakat alakítottak ki. A kevés megmaradó szikes tavunk legfontosabb veszélyeztető tényezője a kiszáradás és a bemosódó műtrágyák okozta fokozódó eutrofizáció, melyek következményeként jelentkező elmocsarasodás és elgyomosodás a szikes élőhelyi jelleg megváltozását idézik elő. Napjainkra a természetvédelem egyik fontos feladatává vált ezen értékes élőhelyek megőrzése és helyreállítása, melynek egyik első lépése az időszakos vízborítás feltételeinek megteremtése. Bajától 16 km-re délkeletre, az Észak-Bácskai Homokhátság löszös, mészlepedékes csernozjom talajú mélyedésében fekszik a garai Sóstó. Az egykoron állandó vízborítású szikes tavat az 1930as években lecsapolták és részben felszántották, helyén napjainkra egy nagykiterjedésű, összefüggő szikes rét maradt. A védett terület az 1530-as Natura 2000 kóddal ellátott pannon szikes sztyeppek és mocsarak csoportjába tartozik. A Víz Keretirányelv szerinti 5-ös tótípusba (meszes-szikes, 0,5-10 km2 kiterjedésű, időszakos) sorolt, 183 ha kiterjedésű, természetes víztest esetén tápanyag és szervesanyag szerinti, valamint hidromorfológiai kockázat lehetséges. Az Igali-főcsatorna által kettészelt védett területet kaszálóként hasznosítják, a közelmúltban lehetőségként merült fel egykori állapotának visszaállítása. A beavatkozások tervezése és kivitelezése azonban csak a jelenlegi állapot felmérése után, a növényzet feltérképezésével és a talaj vizsgálatával kapott eredmények tükrében, valamint a csatornák vízminőségi és vízforgalmi értékelése után végezhető el. A bajai Eötvös József Főiskola Műszaki és Gazdálkodási Fakultásán 2008-ban indult kutatómunka keretében a terület állapotának felmérésére és az optimális beavatkozások megtervezésére vállalkoztunk. Dolgozatunkban a növényzet felmérésével és természetvédelmi értékelésével kapcsolatos eredményeinket, valamint az ezekből a helyreállításra vonatkozóan levont következtetéseinek mutatjuk be. A szikes tavak jellemzői A tipikus megjelenésű sekély és nyílt vizű szikes tavak életét alapvetően a szezonális vízborítás határozza meg, életciklusukhoz hozzátartozik a nyári kiszáradás, de ősztől tavaszig az ismételt feltöltődés is. Alföldi szikes tavaink a talajvíz eredetű magas oldott sótartalom miatt jelentősen különböznek az édes vizektől. Elsősorban nátrium-, karbonát- és hidrokarbonátionokban gazdagok (vizük ezért erősen lúgos), de a kémiai komponensek a környezeti tényezők következtében nagyfokú egyedi és szezonális változatosságot mutathatnak. A víz színe alapján megkülönböztethetünk fehér szikes tavakat, melyekben az aljzaton szürkésfehér mésziszap halmozódik fel, kiszáradásakor a meder felületén kivirágzik a sziksó (nátrium-karbonát). A fehér vizekben rendszerint csak gyér vízi növényzet telepszik meg. A másik típust a fekete szikes tavak jelentik, melyek a fehér vizű tavak feltöltődésével jönnek létre, amikor a biológiai produkció következtében szerves üledék jelenik meg a szikes aljzaton. Ezen tavak fenékig átlátszó vizének sárgásbarna színét a lúgos kémhatás miatt feloldódó szerves anyagok okozzák. Ezek a tavak rendszerint gazdag vízi- és mocsári növényzettel jellemezhetőek (É. Szekeres, 2002).
Amíg a szikes tómedreket többé-kevésbé rendszeresen elönti a víz, addig a medret övező, kissé magasabb térszinteken csak ritkán jelenik meg összefüggő vízborítás. A nagy sótartalmú talajvíz itt is a felszín közelében van, így a környező területekre is a szikes talajok jellemzőek. A Duna mentén az alpesi eredetű, kalciumban gazdag üledékben a jellegzetes meszes-szódás szoloncsák talajok, míg a mészben szegényebb, kárpáti vulkanikus eredetű üledékkel fedett Tisza-völgyben uralkodóan a szolonyec és szology típusú szikes talajok alakultak ki. A talajtípusok tekintetében egy-egy területen folyamatos átmenetet és mozaikokat is megfigyelhetünk. (É. Szekeres, 2002) A szikes tavak környezetében a növényzet a vízborítás mértékétől függően jellegzetes zónákat alkot (1. ábra), melyekben a növénytársulások fajkészlete a talajtípus és a sótartalom függvényében igen eltérő. A szikesek növényzete mozaikszerűen változik, a legcsekélyebb felszíni, vízháztartási és talajtani változásokat is híven tükrözi.
1. ábra. Szikes élőhelyek zónái A vizsgált terület bemutatása Gara Bács-Kiskun megye déli részén Bajától 16 km-re délre, a szerb határ mentén elhelyezkedő település, mely egykoron a Garai család délvidéki birtokaihoz tartozott. Közvetlenül Gara mellett, annak délnyugati határában fekvő Sóstó szélbarázda eredetű, a felszínt folyamatosan formáló szélhatás következtében medre az uralkodó széliránynak megfelelően tájolt irányú és megnyúlt alakú. Az észak-bácskai területekre jellemző löszpuszták közé ékelődött garai Sóstó környezetében a természetes növénytakaró a szoloncsák sziki növényzet. Florisztikailag a pannóniai flóratartomány (Pannonicum) alföldi flóravidékének (Eupannonicum) Duna-Tisza közi flórajárásához (Praematricum) tartozik. Észak-Bácska ezen része tulajdonképpen még két, a Mezőföld-Solti-síksági (Colocense) és a dél-alföldi (Titelicum) flórajárással érintkezik, ezért a terület hova tartozása a természetes növényzet vizsgálatával pontosítható. Az első katonai felmérés során a garai Sóstó környékéről készített térképen (2. ábra) egy kisebb északi és egy nagyobb déli fekvésű részmedret láthatunk. A szikes tó északi vége a Vaskútig húzódó mocsaras területtel állt kapcsolatban, a déli végéből induló csatorna is pár kilométer után mocsárban végződött. A mintegy 70 évvel később, a második katonai felmérés során készített térképen területe már nagyobb, a tómederből kiemelkedő félszigetszerű terepalakulaton mezőgazdasági művelést folytattak. A tó északi végéből ekkor már nem indult csatorna, déli vége viszont jól követhető kapcsolatban állt az igali tavakkal. A tó vize a felszín fölé emelkedő talajvízből, és a környékről összegyülemlő felszíni vizekből származott, melyek a Garától északra eső területről, Baja és Vaskút felől húzódtak délre és gyűltek össze a tóban. A 19. századtól kezdődően a mezőgazdasági művelési módok megváltozása, a belvíz levezetését szolgáló kezdetleges árkolások több víz összegyülekezését eredményezték a mélyebb fekvésű területeken (Herke, 1934).
2
2. ábra. A garai Sóstó ábrázolása az első (1782-85) és a második (1858) katonai felmérés térképén (ARCANUM, 2004) A régebben kisebb területű, de mélyebb vizű szikes tóban található kiemelkedő hátak az idők folyamán lemosódtak, a mélyebb helyek feltöltődtek, a tó elsekélyesedett, területe megnagyobbodott. A tónak délen ugyan volt némi lefolyása, de vize nagyrészt mégis elpárolgott, amelynek következtében sok alkáli-só (nátrium-karbonát, nátrium-hidrokarbonát, nátrium-klorid, nátrium-szulfát) halmozódott fel vizében. Vízszintje nagy ingadozásokat mutatott, időnként ki is száradt. Hal többnyire volt benne, nád csak néhol a part mellett. „A tónak úgyszólván csak annyi haszna volt, hogy a környékbeli lakosok kacsa- és libatenyésztésre használták s minthogy a vízi szárnyasok ezrei tanyáztak benne, jó vadászterület volt.” (Herke, 1934). 1880-ban Schleicher bajai mérnök bérelte ki a területet, egy részére halastavat tervezett, nagyobb részét vízmentesítve szántóföldként kívánta használni. Vállalkozása azonban nem járt sikerrel, az ekkor végzett árkolások nyomai még az 1930-as években láthatóak voltak. Az első világháború után a község szántóföldi hasznosítás reményében a tavat lecsapoltatta. A lecsapoló csatorna Vaskút környékéről indulva haladt Gara felé, majd a tavat keresztül szelve déldélnyugat irányban húzódott a Dunáig. A lecsapolást 1927-ben fejezték be, ekkor a tófenék gyakorlatilag kopár volt. Még ebben az évben a lecsapolt területet több helyen feltörték és árpát, zabot, kukoricát, kölest próbáltak termeszteni rajta, sikertelenül. 1927-ben elvégzett vizsgálat alapján a tófenék „talaja” meszes-szódás-szikes, humuszgazdag, feketésszürke színű volt. Az átlagosan 50-60 cm-es, de helyenként 80-100 cm-t is elérő vastag humuszos szint alatt mészzárványos sárga agyagot (löszt) találtak. A tófenék legtöbb pontján az összes sótartalom 0,4-0,7% között mozgott, a lemosódott hátak helyén ez 0,7%-ra is felemelkedett. A tó lecsapolása után létrejövő talajt III. és IV. osztályú szódás szikesnek minősítették, melyen ezen állapotában szántóföldi művelést nem lehetett folytatni. Az 1928-as évektől kezdődően a talaj fizikai-kémiai tulajdonságainak javítására mezőgazdasági kísérleteket végeztek (3. ábra) (Herke, 1934).
3
3. ábra. A garai Sóstó csatornahálózata és kísérleti területei az 1930-as években (Herke, 1934 alapján) A tómeder feltöretlen részein még a lecsapolás évében megjelent néhány jellegzetes sótűrő egyéves növény (Herke, 1934 alapján, de a mai elnevezéseket alkalmazva): sóballa (Suaeda maritima), vörös libatop (Chenopodium rubrum), bajuszpázsit (Crypsis aculeata), sziki mézpázsit (Puccinellia limosa). A következő években a sziki mézpázsit terjedni kezdett, 1930ban olyan jól fejlődött, hogy kaszálni is tudták. 1931-ben jelent meg először a területen a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum). Mindezekből látható, hogy a lecsapolt, de feltöretlen területek spontán benövényesedése a sziki szukcesszió hosszú útjára lépett. Sajnálatos módon növényzetének további botanikai vizsgálatairól nem találtunk feljegyzéseket. Napjainkban a garai Sóstó területe védett. Az Igali gravitációs főcsatornának belvízelvezető funkciója van, a felső (garai) szakaszában az év nagy részében nincs víz, míg az alsó szakasz a kedvező lefolyási viszonyoknak köszönhetően az egész év folyamán vízzel ellátott (ADUKÖVIZIG, 2007). Vizsgálati módszerek Kutatási programunk alapján a garai Sóstó növényzetének első felmérését 2008. júliusában végeztük, majd az ezt követő években május, június, július hónapokban folytatunk vizsgálatokat. Terepi megfigyeléseink és műholdfelvételek (www. google. earth.com) segítségével elkészítettük a terület vegetációtérképét (4. ábra), az azonosított különböző növényzetű foltokban a társulások azonosításához és a növényzet ökológiai jellemzéséhez fajlistákat készítettünk. A fajok azonosításához és elnevezéséhez Simon (2000) határozóját használtuk. A társulásokat a karakterfajok és a nagyobb egyedszámban jelenlévő kísérőfajok valamint a fiziognómia figyelembevételével határoztuk meg, elnevezésüknél Borhidi (2003) munkáját vettük alapul. A fajlisták értékelését biotikus mutatók és statisztikai módszerek segítségével végeztük. A biotikus mutatók közül a növények életforma rendszerét (Simon, 1992 alapján), a szociális magatartástípusok rendszerét (Borhidi, 1993) és a természetvédelmi értékkategóriákat (Simon, 1992) használtuk fel. A természetvédelmi értékkategóriák alapján degradációfokot számoltunk az egyes társulásokra. A társulásokat a vízigény, nitrogénigény, talajreakció és sótűrés szerinti átlagos ökológiai indikátorértékekkel (Borhidi, 1993) jellemeztük. A makrofita fajlisták statisztikai vizsgálatához a SYN-TAX 2000 programcsomagot használva hierarchikus klasszifikációt és ordinációt alkalmaztunk, melyekhez szakirodalmi ajánlások alapján választottunk algoritmust és távolságfüggvényt.
4
Eredmények A lecsapolt garai Sóstó területén az egykori szikes mocsári és tófenéki élőhelyek helyén szikes rét, szikpadka, szikfok és vakszik található napjainkban. A területen a jellemzően szolonyec, illetve szoloncsák talajokról leírt társulások egyaránt megtalálhatóak (4. ábra), melyre pontos magyarázatot későbbi a talajtani vizsgálataink adhatnak. A térben jelentősen változó vízháztartási viszonyok miatt a nedves és a száraz szikesekre jellemző társulások is megjelennek, melyek az eltérő sókoncentrációknak megfelelően mozaikos elrendeződést mutatnak.
4. ábra. A garai Sóstó növényzettípusai A védett terület döntő részét (82 %) sziki szittyórét (Scorzonero parvifloriae-Juncetum gerardii) borítja, melynek képe már ránézésre sem egyöntetű. A humuszos felsőrétegű talaj vízháztartásának és tápanyagtartalmának változása következtében a hasonló fajösszetétellel jellemezhető foltokban más-más fajok dominanciája érvényesül, így kialakítva a rét mozaikosságát: a sziki szittyó (Juncus gerardii), a tarackos tippan (Agrostis stolinifera) és a réti peremizs (Inula britannica) dominanciájával jellemző foltokat, illetve a védett kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) tömeges megjelenése miatt már messziről kéklő nagyobb kiterjedésű területeket találtunk (5. ábra). A gyepszintben előforduló egyéb fajok voltak: sovány csenkesz Festuca pseudovina), szúrós káka (Schoenoplectus mucronatus), csátés sás (Carex divisa), sziki kerep (Lotus glaber.), sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus), villás boglárka (Ranunculus pedatus), a talajt moharéteg borította. A szittyórét 30-40 cm-es gyepszintjéből kiemelkedve szálankénti előfordulással találtuk: sziki sóska (Rumex pseudonatronatus), a vesszős füzény (Lythrum virgatum), az orvosi ziliz (Alcera officinalis).
5. ábra. A sziki szittyó, a réti peremizs és a kisfészkű aszat dominanciájával jellemezhető sziki szittyórét mozaikok
5
A szittyóréten kisebb, néhány négyzetméter kiterjedésű nádas foltokat találtunk, megjelenésük nem minden esetben volt terepmélyedésekhez köthető. Növényzetét a domináns nádon (Phragmites australis) kívül, a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a tarackos tippan (Agrostis stolinifera), a sziki sóska (Rumex pseudonatronatus), a szikikáka (Bolboschoenus maritimus), a szúrós káka (Schoenoplectus mucronatus) jellemezte. Az egykori meder északi része közelebb fekszik egyrészt a településhez, másrészt a mezőgazdasági területekhez, talajvízjárására valószínűsíthetően a nagyobb különbségek jellemzőek, ugyanakkor jobban kitett a bolygatásnak és a behúzódó gyomfajoknak is. Talajára az erősebb repedezettség, növényzetére a sziki mézpázsitos (Puccinellietum limosae) a jellemző (6. ábra). A sziki mézpázsit (Puccinellia limosa) dominálta gyepben fehér tippant (Agrostis stolinifera), csillagpázsitot (Cynodon dactylon), sziki szittyót (Juncus gerardii), sziki őszirózsát (Aster tripolium ssp. pannonicus), sziki pozdort (Scorzonera cana) és erdélyi útifüvet (Plantago schwarzenbergiana) találtunk. A védett területbe ékelődő, több mint 2 méterrel magasabb terepszintű, 9 ha kiterjedésű kiemelkedésen található szántóföld (lucernás) és a mézpázsitos rét határán kialakult szántóföldi gyomvegetáció alatt azonosított szikérnövényzet a mézpázsitos rét erodáltabb felszínen megjelenő, kisebb szikfoltokkal tarkított változatának bizonyult (6. ábra). Domináns faja a sziki mézpázsit (Puccinellia limosa) volt, konstans fajként jelentkezett benne a sziki útifű (Plantago maritima) és a pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium). A mézpázsitos szikérnövényzetben nagyobb kiterjedésben sóvirágzásos vakszikfoltokat találtunk. A szoloncsák vakszik növényzetét (Lepidio crassifolii-Camphorosmetum annuae) a pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), a sziki útifű (Plantago maritima), sziki mézpázsit (Puccinellia limosa), bárányparéj (Camphorosma abbua) és a sziksófű (Salicarnia prostrata) alkotta egyfajú mozaikok jellemezték. Az északi terület településhez közeli keleti részén antropogén hatásra kialakult kopár szikes foltok találhatóak, gyér szoloncsák vaksziknövényzettel.
6. ábra. A rét jellegű szolonyec mézpázsitos szikfoknövényzet és a szoloncsák vakszik Délre egy kisebb területű (1 ha) és alacsonyabb felszínű terepalakulaton cickafarkos szikespusztai társulás (Achilleo setaceae-Festucetum pseudovinae) alakult ki (7. ábra), nyugati oldalán szolonyec szikérnövényzettel (Plantagi tenuiflorae-Pholiuretum pannonici). A cickafarkos szikespusztai társulás itt megtalált gyomosodott változatában a domináns fajnak a soványcsenkesz (Festuca pseudovina) mellett a pusztai cickafark (Achillea setacea) bizonyult, konstans fajként fordult elő: tarackos tippan (Agrostis stolinifera), csillagpázsit (Cynodon dactylon), sziki szittyó (Juncus gerardii), hasznos földitömjén (Pimpinella saxifraga). A gyep alját nagy borítással különböző herefajok fedték. A társulás gyomosodását jelző fajok: útszéli bogáncs (Carduus acanthoides), útszéli zsázsa (Cardaria draba), apró szulák (Convolvulus arvensis), mezei katáng (Cichorium intybus). 6
7. ábra. A gyomosodott cickafarkos füvespusztai társulás és a szolonyec szikérnövényzet A cickafarkos szikespusztai társulást a szittyóréttől egy keskenyebb szikérsáv választotta el. A szikér növényzetére (Plantagi tenuiflorae-Pholiuretum pannonici) a vékony útifű (Plantago tenuiflora) és a kígyófark (Pholiurus pannonicus) dominanciája volt jellemző, konstans fajként jelentkezett benne a sziki útifű (Plantago maritima). Helyenként a dárdás laboda (Atriplex prostrata) és a sziki szittyó (Juncus gerardii) dominanciájával jellemezhető foltok tarkították. A garai Sóstón 44 növényfajt azonosítottunk, melyből 3 faj (Cirsium brachycephalum, Orchis laxiflora ssp. elegans, Plantago schwarzenbergiana) védett. A terület természetvédelmi jelentőségét a védett fajokon kívül a pannon flóraelemek viszonylag magas arányú (16%) megjelenése is alátámasztja. A leírt fajok közül a legtöbb (45%) az eurázsiai flóraelemek csoportjába tartozik, 12% az európai és 11% a kozmopolita fajok részesedése. A mediterrán hatást jelző flóraelemek részesedése jelentős (45%), mely a terület dél-alföldi flórajáráshoz (Titelicum) történő tartozásának kérdését veti fel. A vizsgált terület élőhelyi jellegének megfelelően az életforma típusok között a félig rejtve telelők (H) részesedése a legnagyobb, a második legnépesebb csoportot az egyévesek (Th) alkotják.
8. ábra. A társulások természetességét kifejező ökológiai mutatók szerinti elemzés 1-szittyórét, 2-nádas, 3-cickafarkos, 4-mézpézsitos, 5-szolonyec szikér, 6-mézpázsitos szikér, 7-szoloncsák vakszik. 7
Az egyes társulások természetességének jellemzésére a szociális magatartás típusok (SBT) és a természetvédelmi értékkategóriák (TVK) szerinti megoszlásokat, illetve az ezekből számolt természetességi értékeket (VAL) és degradáció-fokokat (Df ) vizsgálva (8. ábra) azonos következtetésekre jutottunk. A legkisebb természetességű (legjobban degradálódott) társulás a cickafarkos, melynek gyomosodott jellege már a fajlisták felvételezésekor szembeötlő volt. Természetes tárulásnak bizonyult a mézpázsitos szikér és a szoloncsák vakszik, melyekben nem találtunk degradációt jelző fajokat. A többi társulásban (szittyórét, nádas, szolonyec szikér) csak kisebb arányban találhatunk leromlást jelző fajokat. A szociális magatartásformákat vizsgálva látható, hogy általában a természetesség csökkenését a zavarástűrő (DT) fajok megjelenése jelzi. A cickafarkosban és a mézpázsitosban az őshonos flóra rudeális kompetitorai (RC), illetve a cickafarkosban és a szolonyec szikérben a természetes gyomok is megtalálhatóak. A természetvédelmi értékkategóriák vizsgálata alapján megállapítható, hogy mindegyik társulásban a legnagyobb részesedéssel a közönséges (K) fajok jelentkeztek. A szittyóréten, a nádasban és a mézpázsitosban védett (V) fajokat találtunk. A társulások degradációját (leromlását) a különböző részesedéssel megjelenő zavarástűrő (TZ) és a gyomnövények (GY) jelzik. A fajlisták hierarchikus klasszifikációja alapján (9. ábra) a társulások a szikes jelleg szerint alkotnak két elkülönülő csoportot. A szittyórét, a nádas és a cickafarkos a kevésbé, a mézpázsitos, a szikértársulások és a vakszik az erősebben szikes talajokra jellemzőek.
9. ábra. A fajlisták hierarchikus klasszifikációja (UPGMA, Sorrensen-index) 1-szittyórét, 2-nádas, 3-cickafarkos, 4-mézpázsitos, 5-szolonyec szikér, 6-mézpázsitos szikér, 7-szoloncsák vakszik A tárulásokat alkotó fajok vízigényét (WB) jellemző átlagos értékek a társulások többsége esetén jól tükrözik azok ökológiai jellegét: a legnagyobb értékeket a nedves szikeseken előforduló nádas és szittyórét esetén, a legkisebbet a száraz szikesekre jellemző cickafarkosban kaptuk. A szikes jelleggel harmonizálóan a lúgosabb talajigény (RB) a társulást alkotó fajok nagyobb hányadánál a mézpázsitos szikér, a vakszik és a szittyórét esetén jelentkezett. A fajok nagyobb nitrogénigényt (NB) jeleztek a nedves szikes társulásokban (szittyórét, nádas), a várt értéknél magasabbat mutattak a szoloncsák vakszik és a cickafarkos esetén. A sótűrésre utaló átlagértékek (SB) a társulások jellegével harmonizáló módon a vakszikben és a mézpázsitosban mutattak kiugró értékeket, magasnak bizonyult még a szolonyec szikér és a mézpázsitos esetén is. A cickafarkos tekintetében kapott igen alacsony érték annak gyomosodásából adódó nem is igazán szikes jellegét hangsúlyozza.
8
Következtetések A cickafarkos társulás jellegéből adódóan érzékeny a nitrifilizációra és a vele együtt járó gyomosodásra, melyet a felvételezett társulás esetén a közeli mezőgazdasági területek hatásának (műtrágyázás) tulajdoníthatunk. A rét jellegű társulásokban (szittyórét, mézpázsitos) elfogadható a gyomfajok kisebb arányú megjelenése, amennyiben ez növekedést mutat, az a vízháztartási viszonyok javításával orvosolható. A szolonyec szikér leromlása egyrészt a nedves időszakban bekövetkező taposás, másrészt a közeli cickafarkosra is jellemző nitrifilizációra vezethető vissza. A mézpázsitos szikér és a szoloncsák vakszik természetes növényzetű, ugyanakkor a vízháztartási viszonyok megváltozása és antropogén hatások (taposás, műtrágyázás) gyors leromlásukat okozhatják. A garai Sóstó jelenlegi állapotában is természetvédelmi értéket képviselő növényzete, gazdag madárvilága azt valószínűsíti, hogy az egykori viszonyok visszaállítását célzó beavatkozások során a tóvá alakítás ne az egész területre, hanem annak csak egy részére terjedjen ki (10. ábra). A terepi adottságokat és a csatorna-hálózatot figyelembe véve, az Igalifőcsatornától nyugatra lehetne egy 9 hektár kiterjedésű mélyebb, állandó vízborítású és egy ehhez kapcsolódó 62 ha kiterjedésű sekély (max. 0,5 m vízmélységű), időszakos vízborítású mederrészt kialakítani. A 88,5 m Bf. fenékszintű (max. 1, 5 vízmélységű) állandó vízborítású rész mélyítése során kitermelésre kerülő földanyagból a sekélyebb terület északi határán mintegy 400 m hosszan hiányzó 90,0 m Bf. magasságú partvonal kiépítését lehetne megoldani. Az állandó vízborítású rész kialakításával a sekély terület rendszeres nyári kiszáradása esetén is lenne megfelelő élőhely a szikes tó élővilága számára, illetve javulna a keletre elterülő szittyórét vízháztartása. Az egykori tómeder mintegy egynegyedére kiterjedő beavatkozások során az új tómeder északi végén építendő partvonal azt is szolgálná, hogy a védett terület északi része nem kerüljön elöntésre, csak a csapadék maradjon meg felültén rövidebb ideig, így az itt található száraz szikesekre jellemző társulások fennmaradása is biztosított lenne. Mindehhez a szikes tó területén húzódó mellékcsatornák egy részének megszűntetése is szükséges. A környező területek belvizeinek befogadójaként a nagyobb tározókapacitású garai halastó lenne alkalmas, a horgásztó és a szennyvíztisztító elvezető csatornája ezután is érintetlen maradhatna. A védett területbe ékelődő 9 hektár kiterjedésű szántóterület kaszálórétté alakítása csökkentené a nitrifilizáció és a gyomosodás veszélyét a környező társulásokban, rajta idővel a száraz szikesekre jellemző cickafarkos vagy ürmös szikes pusztarét alakulhatna ki. A fent felvázolt beavatkozások során létrejövő vizes élőhely egyrészt javítaná a mostani állapotában meghagyott szikes szittyórét vízháztartását, másrészt fészkelő és táplálkozó helyül szolgálna számos madárfaj számára, mellyel a környék madárvilága tovább gazdagodhatna. Az állandó vízborítású tóban, az időszakos vízborítású mederrészen és a partmenti területeken idővel kialakuló természetes sziki növényzet és a jelenlegi állapotában megmaradó részek jellegzetes sziki társulásai alkalmassá teszik a területet egy bemutató tanösvény létesítésére is. Feltétlen szükséges azonban vizsgálni azt, hogy az Igali-főcsatorna által szállított víz minőségileg alkalmas-e a vízpótlásra, hogy mennyisége elegendő-e a meder tavaszi feltöltésére.
9
10. ábra. A garai Sóstó vegetációja és a területére javasolt rehabilitációs beavatkozások Köszönetnyilvánítás Kutatásunkat a bajai Eötvös József Főiskola támogatta. Köszönjük Nagy Tibor természetvédelmi őr szakmai segítségét.
10
IRODALOM ADUKÖVIZIG, 2007. Az emberi tevékenységek környezeti hatásai, jelentős vízgazdálkodási kérdések a Felső-Bácska (Margitta-sziget és az Igal vízgyűjtő) területén. Konzultációs anyag, Baja. Borhidi A. 2003. Magyarország növénytársulásai. Akadémiai Kiadó, Bp. É. Szekeres R. (szerk.) 2002. Szikes tavak. Nemzeti Ökológiai Hálózat, 4. KÖM. Simon T. 1992. A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Herke S. 1934. Szódás talajú lecsapolt területeken végzett hasznosítási kísérletek. In: Sajó E. – Trummer Á. A magyar szikesek, különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. MKFM, Bp: 300-318.
11
