A fogyatékos emberek és a munka világa

180

Dr. Bánfalvy Csaba

A fogyatékos emberek és a munka világa A fogyatékosok oktatásának általános jellemzői 1. A fogyatékosok egyik meghatározó iskolai jellemzője az, hogy iskolai végzettségük lényegesen alatta marad az épekének (Nagy 2005, Ksh 2001, Lakatos et al. 1988). A népszámlálási adatok szerint „a fogyatékos emberek iskolai végzettsége – a társadalom egészéhez hasonlóan – 2001-ben magasabb volt, mint 1990-ben, azonban iskolázottsági mutatóik sokkal rosszabbak, mint az átlagnépességé. A 7 éves és idősebb népességben a fogyatékosok több mint 70%-a rendelkezik legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel, a nem fogyatékos népességnek pedig csak a fele. A fogyatékosok 15%-a érettségizett, 5%-a diplomás, míg a nem fogyatékosok esetében ezek az arányok 23% és 10%. Az értelmi fogyatékosok egyharmada fejezte be az általános iskolát, és 6%-uk ennél magasabb végzettséget is szerzett. Ez nyilvánvalóan az értelmi fogyatékosság helytelen diagnosztizálását mutatja.” (Nagy 2005, 10)

15%

2%

4%

Az általános iskola 1. évfolyamát sem végezte el 2% 24%

11%

Általános iskola 1–3. osztály Általános iskola 4–7. osztály Általános iskola 8. osztály Szakmai oklevél, középiskolai érettségi nélkül

42%

Érettségi Egyetem, fõiskola

A 15 éves és idősebb fogyatékosok megoszlása iskolai végzettségük szerint (2001, KSH)

192

SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

– A továbbtanulás nem reális esély ezeknek a fiataloknak az esetében, ezért főleg a munkavállalói (kevésbé a vállalkozói) szerepre való felkészítés lehet esetükben a legéletszerűbb feladat és cél.” (Szücs 50–51)

Irodalom Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség szociálpszichológiájáról. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2003 Bánfalvy Csaba: Szakképzés a szakképzés főáramán kívül. Educatio 2001 nyár. 278–295. Bánfalvy Csaba: Fogyatékosság és szociális hátrány. In: Illyés [szerk.] 2000. 81–116. Bánfalvy Csaba: A felnőtt fogyatékosok munkavégzési jellemzőiről. Esély 1997. 4., 43–52. Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség. 2. kiadás. Magvető. Budapest. 1997 Bánfalvy Csaba: Oktatás, szakképzés. In: Kovács – Tausz [szerk.] 1997. 59–73. Bánfalvy Csaba: A felnőtt értelmi fogyatékosok életminősége. Budapest 1996[a] Bánfalvy Csaba: A fogyatékosok iskoláztatása és a (gyógy)pedagógusok. Kritika. 1996. 12., 46–47. Bánfalvy Csaba: Életminőség a 90-es években. Három társadalmi csoport élet-minőség jellemzői. Budapest. 1995 Bánfalvy Csaba: Szebb időkre várva. Munkanélküliség és munkanélküliek Magyarországon az 1990-es években. OTKA. Budapest. 1994 Bánfalvy Csaba: Fogyatékosok a munkaerőpiacon. Szociális Munka 1989. 4. Bíró Endre–Verdes Tamás: Súlyosan, halmozottan fogyatékos tanköteles korú gyerekek a közoktatásban. Kézirat. Budapest. 2004 Csanádi Gábor–Ladányi János–Gerő Zsuzsa: Az általános iskolai rendszer belső rétegződése és a kisegítő iskolák. Valóság 1978. 6. Frey Mária [szerk.]: EU-konform foglalkoztatáspolitika. OFA. Budapest. 2001 Frey Mária: A munkaerőpiac jogszabályi és intézményi környezetének változásai. In Fazekas et al. [szerk.] 2004. 195–216. Gere Ilona: A megváltozott munkaképességű emberek bekapcsolása a munka világába. In: Frey [szerk.] 2001. 221–246. Gordosné Szabó Anna: A gyógypedagógiai iskoláztatás fejlődése. In: Illyés [szerk.] 2000. 331–356. Gordosné Szabó Anna: A magyar gyógypedagógusképzés története. ELTE BGGYFK. Budapest. 2000[a] Gordosné Szabó Anna: Bevezetés a gyógypedagógiába. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 1996 Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia. Tankönyvkiadó. Budapest. 1975 Göllesz Viktor: Gyógypedagógiai rehabilitáció. Tankönyvkiadó. Budapest. 1985 Illyés Sándor [szerk.]: Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE BGGYFK. Budapest. 2000 Komáromi Róbert [szerk.] (szerzők: Könczei György–Keszi Roland–Komáromi Róbert–Vicsek Lilla): A megváltozott munkaképességűek és fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának jellegzetességei Magyarországon a TOP 200 adatbázis alapján. OFA Kutatási zárójelentés. Kézirat. Budapest. 2002 Lakatos Miklós–Tóth Ildikó–Ujvári József: A rokkantak és fogyatékosok helyzete. Statisztikai Szemle 1988. 8–9. Méhes József: A gyógypedagógia eredményei, gondjai és távlatai. Budapesti Nevelő 1970. 1. Nagy Krisztina: A fogyatékos emberek Magyarországon. Szociális Munka 2005/1. 3–21. Simon Márta: Kisegítő iskolában végzett tanulók nyomonkövetéses vizsgálata. Kisegítő iskolások munkaerő-piaci helyzete. BKE. Szakdolgozat. 1992 Szellő János [szerk.]: Munkaerő-piaci segítő szolgálat. Módszertani kézikönyv. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Foglalkozási Rehabilitációs Titkárság. Budapest. 2003 Szücs Ágnes: Hátrányos helyzetűek és fogyatékosok a középiskolákban és a nyílt munkaerőpiacon. Szakdolgozat. ELTE BGGYFK Budapest. 2005 Virágh Károlyné [szerk.]: Hallássérült fiatalok pályaválasztása. OPI. Budapest. 1985 Winter Zsuzsa: A védett foglalkoztatás hazai története. (Különös tekintettel a célszervezetek 1980–1989 közötti évtizedére) Szociálpolitikai Értesítő 1990. 3. 89–106.

Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa

191

Problémaként merült még fel, hogy többeknek nincs autójuk, így fogyatékosságuk miatt nem tudnak bejárni dolgozni. A munkahelyeken jelenlévő magas elvárások, illetve a munkáltatók alacsony toleranciája szintén problémát okoz.” (149–150) A szerzők esettanulmányukban megvizsgálták egy vállalat kezdeményezését is egy, a saját megváltozott munkaképességű munkavállalóinak továbbfoglalkoztatását koordináló, kontrolláló hálózat kialakítására. Az elemzésből két eredményt emeltek ki: „Egyrészt … X. vállalatnál a legfőbb okot az országos hálózat kialakítására az interjúalany szerint a vállalat egyre nagyobb összegű munkajogi perveszteségei jelentették. Nem merült fel a legkisebb mértékben sem szempontként, hogy esetleg a vállalat azon keresztül szeretne az image-en javítani, hogy megváltozott munkaképességű személyeket is foglalkoztat. Az interjúalany szerint ez utóbbi Magyarországon még egyáltalán nem motiváló tényező a vállalatok számára. Másrészt az interjú során kiderült, hogy a hálózat várhatóan mindössze évente 5–10 főnek fog munkát biztosítani. Sok rehabilitációs eljárás feltehetőleg azért nem fog a megváltozott munkaképességű munkavállaló számára sikeresen lezáródni, mert a felajánlott állás más településen lesz, mint korábbi munkaköre. Felvetettük, hogy egy ilyen komplex rendszer létrehozása mit ér akkor, nem segítik ilyen esetben az érintetteknek a másik településre való elköltözését. Ennek híján számunkra az egész kezdeményezés tulajdonképpen csak egy ’alibinek’ tűnik a munkajogi perveszteségek elkerülésére, anélkül, hogy valóban érdemben hozzájárulna X. vállalat megváltoztatott munkaképességű munkavállalóinak továbbfoglalkoztatásához.” (2002, 197) 2005-ben Szücs, saját empirikus vizsgálata nyomán arra a megállapításra jutott, hogy „Magyarországon az utóbbi években kezdett teret hódítani magának a Támogatott Foglalkoztatás Szolgáltatás, mely eredetileg kifejezetten az értelmileg akadályozott munkavállalók normál munkaerőpiacon történő elhelyezkedését segítette. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy pont ők azok mégis, akik kiszorulnak ebből az integrációs folyamatból. A munkaerőpiac nincs felkészülve az értelmi fogyatékosok fogadására, így elsősorban azoknak van esélyük az elhelyezkedésre, akik jó szociális és kommunikációs képességekkel rendelkeznek, ügyesen kompenzálni tudják hátrányaikat. A munkahelyek nehezen tolerálják, hogy az új munkaerővel együtt egy segítő is érkezik, még ha csak ideiglenesen is. Így elsősorban a tanulásban akadályozott fiataloknak kedvez az új módszer és a munkaerőpiac is. Az utóbbi években apránként, elvétve észrevehető, hogy a társadalom figyel a fogyatékkal élő emberekre, és próbál eleget tenni az Esélyegyenlőségi törvény megfogalmazásainak. A folyamat nagyon lassú és nem egységes. Azt talán már kezdjük elfogadni, hogy kerekes székkel megközelíthetetlen egy soklépcsős épület bejárata, de arra még nem gondolunk, hogy az értelmi sérült emberek számára mi jelenthet akadályt … A foglalkoztatásban dolgozó munkatársak visszajelzése szerint a képzési rendszert is lehetne még bővíteni, még inkább specializálni azok számára, akik az integrált foglalkoztatás felé veszik majd útjukat. Bár elsősorban tanulásban akadályozottakról szó, de úgy vélem, az értelmileg akadályozottak képzésére is értelmezhető a következő megállapítás: – Célzott, a problémájukat figyelembe vevő speciális képzési programokban vehetnének részt, amelyekben kiemelt szerepet játszana a gyakorlat útján való tanulás.

190


A fogyatékos munkavállalók alkalmazásának előnyei (A Likert-skála átlagai)

A vizsgálatban a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy milyenek a fogyatékos személyeknek a munkavállaláshoz való viszonya, munkavállalói közérzete. Mint kiderült: „A legtöbb résztvevő közérzete nem volt jó. A rossz közérzet legfőbb okozói némelyiküknél a félelem volt attól, hogy meddig bírják a munkát végezni, másoknál az, hogy nincs munkájuk, és szinte mindegyiküknél a nehéz anyagi körülmények. Ehhez járultak még a negatív tapasztalatok a munkahelyi kollegák hozzájuk való viszonyulásával kapcsolatban és a kötelező egészségügyi vizsgálat megalázó érzete; továbbá az, hogy úgy érzik, nincs szervezet, amely segítené őket, és az állam tehernek tartja őket. A legtöbb idősebb résztvevő elveszettnek érezte magát a rendszerváltás óta. Azok a résztvevők, akik csak alkalmi munkákat végeznek, illetve munkanélküliek, elmondásuk szerint mind szeretnének dolgozni, legfőképpen anyagi okok miatt, de a hasznos időtöltés végett is. A résztvevők nagy nehézségekről számoltak be mind az álláskeresés, mind a munkavégzés területén. Fontos probléma a magyarországi álláskínálat nem megfelelő szerkezete. A résztvevők leginkább távmunkát vagy könnyebb megterhelésű négy-hat órás állást szerettek volna végezni, de ezek kínálata rendkívül alacsony. Az álláskeresés nehézségei között a megváltozott munkaképesség mellett elsődlegesen szerepelt a kor, főleg az idősebb résztvevők számára. Számukra tehát a kor és a megváltozott munkaképesség problémája összefonódott. Többek számára nem maga a fogyatékosság jelentett hátrányt a munkakeresésnél és problémát a munkavégzésnél, hanem a rokkantnyugdíjas státusz. Úgy érezték, kevésbé szívesen alkalmaznak a munkaadók rokkantnyugdíjasokat, mert azoknak már amúgy is van extra jövedelmük. Illetve beszámoltak tapasztalatokról, amikor kollegáik, főnökeik negatív hozzáállást tanúsítottak, mert nyugdíjuk révén extra jövedelmük volt. Feltehetően ebben a problematikában az is szerepet játszik, hogy a rokkantnyugdíj elnevezése miatt sokan úgy érzik, ez olyan ellátás, amellett már nem ’illik’ dolgozni. Ugyanakkor a rokkantnyugdíjasok munkavállalásra kényszerülnek a nyugdíj alacsony összege miatt.


189

kahelyet, bár nem voltak átlagosan lényegesen képzetlenebbek az épeknél. Tehát, még ha nincs is drasztikus eltérés az épek és a fogyatékosok között a munkanélkülivé válás módjában, a fogyatékosság hatása mégiscsak egyértelműen kimutatható. A fogyatékosok ugyanakkor nem voltak lényegesen elégedetlenebbek a megelőző munkahelyükkel, nem azért, és nem önként váltak munkanélkülivé, mert így kedvezőbb életlehetőséget reméltek volna. Az adatok azt mutatták, hogy a dolgozó fogyatékosok közérzete jobb, mint a nem dolgozó fogyatékosoké, de elmarad a nem dolgozó épekétől. A fogyatékosok számára is alapvető a közérzet javulása szempontjából az, hogy legyen munkahelyük. A megkérdezettek között a munkanélküli fogyatékosok értékelték a legkevésbé megbecsültnek és társadalmilag elismertnek magukat. Komáromi et al. (2002) a 200 legnagyobb magyar vállalatot vizsgálta, és – többek között – arra volt kíváncsi, hogy milyen létszámban és módon alkalmaznak ezek a cégek fogyatékos személyeket. Az eredmények azt mutatják, hogy „Magyarország nagyvállalatainak 58,1%-a foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat, 41,9%-a pedig egyáltalán nem alkalmaz. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmazók között is különbség van továbbá annak tekintetében, hogy mennyi munkavállalót alkalmaznak.” (62) „Azon vállalatok közül, akik foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavállalókat, a legnagyobb arányban mozgásszervi fogyatékossággal rendelkező munkavállalókat alkalmaznak. Ezeknek a vállalatoknak a 65,8%-a foglalkoztat valamilyen mozgásszervi fogyatékossággal rendelkező embert. A második leggyakrabban a hallássérülteket alkalmazzák, 24,1%-os arányban. Látássérülteket a szóban forgó nagyvállalatok 19%-ában, halmozottan fogyatékosokat a 10,1%-ában alkalmaznak. Az értelmi fogyatékosok jelentik az összes fogyatékos csoporton belül a leginkább perifériális foglalkozási csoportot. Őket a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalatok 3,8%-ában alkalmaznak.” Összességében tekintve az adatokra, a megváltozott munkaképességű embereket is alkalmazó vállalatok 82,3%-ában alkalmaznak fogyatékossággal rendelkező embert.” (68) Az alábbi diagramokban a szerzők a fogyatékosok alkalmazásával kapcsolatos problémák és előnyök intenzitásáról adnak képet:

A fogyatékos munkavállalókkal kapcsolatos problémák intenzítási rangsora (1 = nem probléma ... 5 = nagyon nagy probléma)

188


Az 1990-es évek elején Ladányi és Csanádi közgazdász egyetemi hallgatókkal elvégezte a 15 évvel korábban a kisegítő iskolásokkal kapcsolatos budapesti felmérésének (Csanádi et al. 1978) nyomonkövetéses interjús és kérdőíves utóvizsgálatát. A született összegző dolgozatok egyike a kisegítő iskolát végzettek munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta meg. A tapasztalatok szerint „... azok, akik elkerülhették volna a kisegítő iskolába való áttelepítést, foglalkozásukat tekintve nagyon hasonló helyzetben vannak, mint az átlag magyar szegények. A fellelhető némi különbség a hajdani kisegítősök hátrányára a kisegítő iskolai múltból származik. ... Megállapítható, hogy többségük megállta a helyét az életben, a munkaerőpiacon hasonló pozícióba került, mint ami státusuk alapján determinált. ... Meg kell azonban említeni, hogy ehhez sokkal kevesebb segítséget kaptak, mint általános iskolába járt kortársaik” (Simon 1992, 45). A kutatásban megvizsgált 76 volt kisegítő iskolás közül később 8 fő szakmunkásképzőt végzett, 3 fő pedig érettségit tett, ami arra utal, hogy nem voltak értelmi fogyatékosok. Ráadásul 3 fő szellemi dolgozó lett, öten szakmunkássá váltak, négyen pedig vállalkozók lettek. Figyelemre méltó azonban, hogy már 1990 körül is, amikor pedig még a munkanélküliség csak szórványos jelenség volt Magyarországon, a vizsgált 76 volt kisegítő iskolás között már öt személy munkanélküli volt. Az „Életminőség ’95” vizsgálat adatai is jelzik a családi-társadalmi meghatározók jelenlétét a fogyatékosok munkavállalási képességei és lehetőségei kapcsán. Nemcsak az értelmi fogyatékosok, hanem az egyéb fogyatékossággal rendelkezők számára is nagymértékben megnehezültek a munkavállalási feltételek a 90-es években, amikor a munkanélküliség egyre tömegesebb méreteket kezdett ölteni. A hallássérültek helyzetét jellemezve a „Hallássérültek” című újság a következőket írta: „A vállalatok megszűnésével sok hallássérült került az utcára, maradt munka nélkül. Sajnos a mai helyzetben a munkáltatót nem fűzi érdek a fogyatékos emberek foglalkoztatásához. Felmerült a vád, amely szerint a hallássérültek elmenekülnek a rokkantnyugdíjba, csakhogy ne kelljen dolgozniuk. Ez nem igaz, sőt sértő számunkra. A vállalatok megszűnésével a hallássérülteket belekényszerítették a rokkantnyugdíjba. A vállalatok így jól jártak, hiszen nem kellett végkielégítést fizetniük. Elhitették a hallássérülttel, hogy milyen jó lesz neki a rokkantnyugdíj, csak sajnos azt felejtették el közölni, hogy így szinte lehetetlen munkát találniuk, hiszen a munkáltatók inkább felvesznek egy munkanélkülit, mint egy rokkantnyugdíjast – ami érthető is, de a hallássérült számára nem elfogadható. Egy dolgozni tudó és akaró fiatal ember számára a rokkantnyugdíj megalázó, így ha lehet, ezt elkerülik. A kilátástalan munkakeresésbe és a szülők vagy más által való eltartásba belefáradnak, szégyellik, de megpróbálják újra meg újra. A munkáltatókban is él az előítélet. Ha tudomást szereznek a hallássérülésről, nem merik vállalni a foglalkoztatást, félnek a kommunikációs nehézségektől, ami érthető, de kis türelemmel legyőzhető” (1995.1., 9). Egy másik vizsgálat éppen a munkanélküliségi probléma kapcsán foglalkozott a különböző típusú fogyatékosok munkaerő-piaci helyzetével (Bánfalvy 1994 és 1997). A munkanélkülivé válás módját elemezve azt tapasztaltuk, hogy az épek és a fogyatékosok esetében is az a leggyakoribb, hogy vállalati létszámleépítés során veszítik el a munkahelyüket. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a vizsgálatban szereplő fogyatékos munkanélküliek között többen vannak azok, akik az iskola elvégzése után egyáltalán nem találtak mun-


187

Az életminőség szempontjából ugyanakkor a munkavégzés, és ezen belül a foglalkoztatás a fogyatékosok számára ugyanúgy alapvető jelentőségű, mint az épek esetében. Makrogazdasági jelentőségén túl ugyanis a munkavégzésnek sok-sok makro- és mikroszintű egyéni és társadalmi következménye van. Méhes rámutat arra, hogy például a gyógypedagógiai munka sikeressége szempontjából milyen alapvető kérdés az, hogy a fogyatékos személyek munkát végezhessenek: „A fogyatékosság mindenkor munkaképesség-csökkenéssel jár együtt. Az ifjú viszont csak úgy illeszkedhet be a felnőttek társadalmába, ha megtanul valamilyen területen társadalmilag használható munkát végezni. A gyógypedagógia legfontosabb társadalmi feladata az, hogy csökkent munkaképességű tanulóit megtanítja dolgozni, és munkába is helyezi őket. A munkára nevelés a gyógypedagógia legfontosabb területe, melyet már óvodás korban el kell kezdeni. A nevelési úton elért kompenzáció csak úgy tartósítható, ha azt a rehabilitáció követi” (Méhes 1970, 25). A munkavégzés, és ezen belül is a munkahely fontossága fokozottan érzékelhető azok számára, akik munka vagy/és munkahely nélkül maradnak. A munkanélküliség egyéni és közösségi ártalmain keresztül például megérthetjük, hogy milyen kitüntetett szerepe van a munkavégzésnek az emberek társadalmi életében. A teljesség igénye nélkül hadd emeljük ki azokat a témánk szempontjából fontos szociológiai vonatkozásokat, amelyek a munkanélküliség hatásai közül a fogyatékosok és az épek esetében egyaránt lényegesek (Bánfalvy 2003).

Empirikus vizsgálati tapasztalatok Keménynek az 1980-as évek elején végzett vizsgálatai azt bizonyították, hogy a munkába állt volt kisegítő iskolai tanulók 4%-a nem vált be a munkakörében, „a munkatársakkal való kapcsolat ... jó és megfelelő ... a túlnyomó többségnek (83%), időnként konfliktusos a vizsgáltak 16%-ának. A tarthatatlan helyzetűnek minősítettek aránya 1% alatti. A balesetek előfordulása 7%-os, ezen belül a saját hibából bekövetkezett balesetek aránya mintegy 3%. Ez általában megegyezik – egyes adatok szerint alatta van – a vállalatoknál kimutatott baleseti arányokkal” (Kemény 1985, 500). Az enyhe értelmi fogyatékosok munkavállalási jellemzői az apák iskolázottsága szerint (oszlop %) Apák iskolázottsága Max. 7 osztály

8 osztály

Gimnázium

Felső fok

Nem dolgozik

38,7

48,6

69,2

47,8

Munkavállaló

42,6

48,6

30,8

52,2

Vállalkozó

0,0

0,7

0,0

0,0

12,9

0,7

0,0

0,0

Nyugdíjas

1,3

0,0

0,0

0,0

Munkanélküli

4,5

1,4

0,0

0,0

HTB

186


A felnőtt értelmi fogyatékosok szakképzettség szerinti megoszlása 1995-ben (oszlop %) Szakképzettség Semmilyen Betanított munkás Szakmunkás Szellemi dolgozó

Fogyatékosság Enyhe

Középsúlyos

Súlyos

Halmozott

76,2

91,2

98,9

92,9

7,8

4,2

1,1

3,2

15,3

4,6

0,0

3,9

0,7

0,0

0,0

0,0

Az a tény, hogy a fogyatékosok átlagos képzettsége jóval alatta marad a lakossági átlagnak (lásd erről a korábbi, az iskolai képzéssel foglakozó fejezetet), és nagyjából a társadalom szegény csoportjainak képzettségi szintjén van, döntő jelentőségű abban a tekintetben, hogy a fogyatékosok legtöbbször csak alacsony beosztású, rosszul fizetett és instabil állásokhoz juthatnak. Az „Életminőség ‘95” vizsgálat adatai szerint például a felnőtt értelmi fogyatékosok szakképzettség szerinti megoszlása a következő volt (Bánfalvy 1995 és 1996[a]): Az izolált iskolai képzés (főleg az evidensen fogyatékosok esetében) csökkenti a fogyatékos személyek munkavállalási aspirációit. Az izolált képzés ráadásul az evidensen fogyatékosok esetében szűk spektrumú szakképzéssel jár együtt. Például a vakok számára az iskolai képzésben elérhető néhány tucat szakma eleve csökkenti az érintett fogyatékosok munkaerő-piaci mobilitását és ezzel alkupozícióit. Ehhez még hozzájárul a döntően alacsony társadalmi státusú társadalmi csoportokból származók (főleg a kisegítő iskolát végzettek) esetében az is, hogy a családi környezet nem ad ösztönzőket a gyerekek számára a továbbtanulásra és a munkaerő-piaci karrierre, és a szegény családok nem is nyújthatnak támogatást nekik a munkaerő-piaci előmenetelt megalapozó továbbtanulásban. A fogyatékosok iránti munkaerő-piaci kereslet is alacsony. Ez egyfelől abból is adódik, hogy a munkaadók nem eléggé informáltak a fogyatékosokkal kapcsolatban, és ennek nyomán félelmeik vannak a fogyatékosok által végzett munkát illetően: vagy meg vannak arról győződve, hogy a fogyatékosok feltétlenül alacsonyabb teljesítménnyel végzik a munkát, mint az épek, vagy azt hiszik, hogy csak nagy és speciális beruházások révén hozhatók létre a fogyatékosokat hatékonyan alkalmazni tudó munkakörülmények. Az sem ritka, hogy a munkaadók attól tartanak, hogy a fogyatékosok magukra vagy másokra nézve veszélyesen dolgoznak, és könnyebben balesetet okoznak, mint az épek. Gordosné véleménye szerint „köztudomású, hogy a munkába állás idején a megbélyegző megkülönböztetés még az ép, volt állami gondozott fiatalokat is sújtja. Ismert az épek idegenkedése az elmegyógyintézetben gyógykezelt munkatársaikkal szemben is. Fokozott a közvélemény elutasítása a fogyatékos ember esetében” (1975, 62). Ugyanakkor az is tény, hogy a munkahelyek a mai formájukban nem mindig alkalmasak a fogyatékosok hatékony foglalkoztatására. A munkavégzés technikai feltételeinek adaptálása többletköltséget jelent a munkaadók számára, és ezt a terhet a legtöbb esetben nem vállalják. A fenti tényezőkből adódóan a fogyatékosok a munkaerőpiacon sokoldalúan hátrányos helyzetű csoportot alkotnak.


185

A fogyatékosok munkaerő-piaci helyzetét meghatározó szociológiai tényezők Vizsgálódásunk során mindenekelőtt el kell különítenünk egymástól a fogyatékosok és betegek populációján belül két csoportot: Az első csoportba azok a fogyatékosok és betegek tartoznak, akik (a bérmunka rendszere szempontjából) nem munkaképesek. Az ő esetükben olyan súlyos fokú a fogyatékosság, illetve a betegség, hogy nincs lehetőség arra, hogy munkavállalókká váljanak (súlyos mozgássérültek, súlyos értelmi fogyatékosok és betegek, egyes halmozott fogyatékossági és betegségi kategóriák stb.). Az ő helyzetük ily módon kívül esik a jelenlegi vizsgálódás körén. A második csoportba azok a fogyatékos és beteg személyek tartoznak, akik valamilyen fokon bérmunkát vállalni tudóan munkaképesek, de csökkent munkaképességűek (Gere). Elemzésünkben most azokkal a nehézségekkel foglalkozunk, amelyekkel ez a fogyatékos- és betegpopuláció néz szembe. A munka világába való bekapcsolódásnak – a családi körülmények és motiváció, valamint az iskolai-szakmai képzettség mellett – másik fontos feltétele a megfelelő egészségi állapot. Az egészségkárosodások társadalmi megoszlása is ugyanolyan irányú eltéréseket mutat, mint amilyet az is. A munka világa ugyanakkor gyakran eredményezője is a fogyatékosságoknak, és szignifikánsan eltérő az egyes fogyatékossági típusok felbukkanási gyakorisága a munkavégzés különböző területein. Göllesz a munkavállaláshoz szorosan kapcsolódó foglalkoztatási és a komplex társadalmi rehabilitáció folyamatát befolyásoló tényezőket a következőképpen sorolja: „1. A társadalmi szemlélet (az a tény, hogy a társadalom kívánja, akarja a fogyatékosok rehabilitációját) 2. A rehabilitáció személyi és tárgyi feltételei (szakemberek, intézmények, eszközök) 3. A fogyatékos fennmaradt, meglevő képességei, illetve ezeknek fejleszthetősége 4. A társadalom által támasztott „képességigény” relatív teljessége (az a körülmény, hogy az épek sem kényszerülnek képességeik teljes kifejtésére) 5. A követelmények életszakaszonkénti változása (az a körülmény, hogy az iskolaköteles-kor után kevesebben minősülnek fogyatékosnak) Az akadályozó tényezők sorában számolni kell: 1. az épeknek a fogyatékosokkal szembeni averziójával; 2. a kellő felvilágosítás, a közvélemény formálásának elégtelenségével, hiányával; 3. a rehabilitációs folyamatot szervező apparátus tagoltságával; 4. a fogyatékos személyek kooperációjának hiányával; 5. az egységes rehabilitációs törvény hiányával; 6. a hagyományossággal, a tradíciókkal; 7. az intézményrendszer hiányosságaival; 8. a fogyatékosok részéről is táplált izolációs tendenciákkal (minoritásba vonulás, viktimizációs ’hajlam’); 9. a bürokráciával (aktatologatás, ’nem az én ügyem’); 10. szemléleti hiányosságokkal (a meglevő képességek helyett az elvesztettekre való figyelés” (1985, 54–55).

184


Hazánkban is – részben az unióhoz való csatlakozás követelményeinek teljesítése, másrészt makrogazdasági kényszerek miatt – egyre nagyobb teret kap a hátrányos helyzetű állampolgárok esélyegyenlőségének, integrációjának kérdése. Az utóbbi években a foglalkoztatáspolitikai stratégia fontos eleme lett a foglalkoztatási színvonal növelése; ennek érdekében a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztathatóságának javítása; a munkaerőpiac perifériájára szorult embereket is elérni képes integrációs eszközök és módszerek kidolgozása és alkalmazása.” (Szellő [szerk.] 1) A jogi környezet adaptálásával is törekszik a kormányzat a fogyatékosok foglalkoztatásának javítására (Frey 2004).

Inaktív kereső együtt

209 931

13 193

2 667

182 657

90 880

76 941

11 414

Alsó, felső végtag hiánya

15 051

1 122

213

13 036

6 770

5 797

680

Egyéb testi fogyatékos

26 578

3 253

903

19 860

7 901

10 531

2 562

251 560

17 568

3 783

215 553

105 551

93 269

14 656

Gyengénlátó

55 115

8 634

1 632

37 441

23 230

8 832

7 408

Egyik szemére nem lát

18 482

1 641

698

14 697

9 095

3 995

1 446

Együtt

Vak

Eltartott

Munkanélküli

Mozgássérült

Ebből: rokkantsági nyugdíjas, baleseti járadékos

Összesen

Ebből: saját jogú nyugdíjas, járadékos

A fogyatékosság típusa

Foglalkoztatott

A fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa és gazdasági aktivitás szerint

9 443

543

78

7 922

4 317

2 771

900

Együtt

83 040

10 818

2 408

60 060

36 642

15 598

9 754

Értelmi fogyatékos

56 963

3 992

671

26 903

4 869

18 845

25 397

Nagyothalló

44 679

4 777

922

35 243

25 355

5 749

3 737

Siket, siketnéma, néma

8 886

1 090

153

6 123

2 567

3 044

1 520

Beszédhibás

7 300

1 164

333

3 809

1 820

1 534

1 994

Egyéb

124 578

12 397

3 436

95 124

30 314

58 752

13 621

Összesen

577 006

51 806

11 706

442 815

207 118

196 791

70 679

Forrás: Fazekas et al. [szerk.] 2004

Ugyanakkor, az állami ambíciók mellett, nem elhanyagolható jelentőségű a civil szervezetek tevékenysége a fogyatékos személyek foglalkoztatásának segítésében (Szücs).


183

A népesség gazdasági aktivitás szerint (KSH) Gazdasági aktivitás

1990. Összesen

Fogyatékos

2001. Nem fogy.

személyek

Összesen

Fogyatékos

Nem fogy.

személyek

Foglalkoztatott

43,6

16,6

44,6

36,2

9,0

37,8

Munkanélküli

1,1

0,7

1,1

4,1

2,0

4,2

Inaktív kereső

25,6

57,5

24,5

32,4

76,7

29,8

Eltartott

29,7

25,2

29,8

27,3

12,2

28,2

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Magyarországon a fogyatékosok körében „a foglalkoztatottak aránya a kilencvenes évek munkaerő-piaci változásai hatására csökkent, az 1990-ben tapasztalt 17%-ról 9%-ra. 2001ben a fogyatékosok több mint fele élt olyan háztartásban, amelyből hiányzott a foglalkoztatott személy, viszont volt inaktív kereső és/vagy eltartott. A száz háztartásra jutó foglalkoztatottak száma csak 61, ez a mutató a fogyatékosok nélküli háztartásban 99. Gazdasági aktivitás tekintetében az ország területei között nagy különbségek mutatkoznak, a nyugati régiókban magasabb, a keletiekben alacsonyabb a foglalkoztatottság. A fogyatékos emberek körében a foglalkoztatottak legmagasabb aránya a közép-magyarországi régióban (11,1%), a legalacsonyabb az észak-magyarországiban (6,3%) van. A Budapesten élő fogyatékosok 12,5%-a rendelkezett munkahellyel, a megyei jogú városokban élők 11,5%-a, a többi városban élők 8,9%-a, míg a községekben lakó fogyatékosoknak csak 6,7%-a dolgozott.” (Nagy 2005, 18.) A foglalkozási integrációt a társadalmi integráció egyik fontos elemének tekintő új szemlélet fogalmazódik meg az egyik szakminisztérium dokumentumában. Eszerint: „A kilencvenes években komoly szemléletváltás történt Európában a társadalmi hátrányok megítélésében, a segítés céljaiban és formáiban. Az alkalmazkodás helyett egyre inkább a megmaradt képességek hasznosításának igénye, az integráció került előtérbe. A hangsúly minden foglalkoztatási nehézséggel küzdő csoport tekintetében áthelyeződött a passzív munkaerő-piaci rendelkezésekről – a segélyezésről – az aktív megoldásokra. A filozófiaváltást kiváltó, kikényszerítő okok közül legfontosabb a foglalkoztatottak számának társadalmi összefogást sürgető csökkenése, az államháztartások terheinek jelentős növekedése – az érintettek növekvő száma, a passzív ellátások prioritása és az ezzel párhuzamosan bekövetkezett gazdasági visszaesés. A fejlett társadalmakban egyre erőteljesebb az igény és elkötelezettség az élet minden területén megvalósuló esélyegyenlőség iránt. A munkaerő-piaci esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenki számára egyenlő és diszkriminációmentes hozzáférést kell biztosítani a munkához, szakképzéshez és az egyes foglalkozásokhoz. A társadalmi hátrányokkal küzdő csoportok esetében külön hangsúlyt kapott az egyéni foglalkoztathatóság javítása, oktatási és képzési lehetőségek szélesítése, valamint egy köztes munkaerőpiac kialakítása, ahol megszerezhető a nyílt munkaerő-piaci követelményeknek megfelelő jártasság és tapasztalat.

182


fontos eleme a munkavégzés. Az ebben való sikeresség vagy sikertelenség visszamenőleg minősíti az oktatási rendszert, és megjelöli számára a feladatokat is.1 A fogyatékosoknak a munka világával való kapcsolatát elemezve valójában a fogyatékosok túlnyomó többségéről beszélünk, hiszen csak az igen súlyos fogyatékosok relatíve kis arányú csoportja az, amely egyáltalán nem munkaképes. Mint ahogy Gordosné írja: „Bebizonyosodott ui., hogy a veleszületett vagy kisgyermekkoruktól fogyatékosok ’rehabilitálása’ is lehetséges. ... És nemcsak a kevésbé súlyos fokban fogyatékosok képesek a társadalomban megállni a helyüket, hanem – különböző mértékben bár, de – a súlyosabb fokban fogyatékosok is. A kiváló munkateljesítményt nyújtó, alkotó munkára is képes hallási, látási vagy mozgási fogyatékos stb. ember mellett pl. az értelmi fogyatékos is ’rehabilitálható’. Még az idiócia legenyhébb fokán álló fiatalok és felnőttek között is megtaláljuk a legegyszerűbb részfeladatokat (termelő részmunkafolyamatokat is) végző embert” (1975, 112). A BNO-10 is úgy írja le még az „igen súlyosan mentálisan retardáltat” is, hogy „megfelelő ellenőrzés mellett képes a házimunka és más gyakorlati feladatok kisebb részét megtanulni” (BNO-10 344). A hivatalosan fogyatékosnak regisztráltak, valamint az egészségkárosodottak gazdasági életviszonyait elemezve három fő kérdést is érdemes analizálni: – a jövedelemszerzés alapját jelentő munkavállalási lehetőségeket a fogyatékosok és egészségkárosodottak esetében; – a fogyatékossággal összefüggő életvitel költségtényezőit; – a fogyatékosokat megillető, nem a munkavállalással összefüggő állami pénzügyi ellátás színvonalát, jellegét és változásait.

A jelenlegi foglalkoztatási helyzet és a törekvések A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) summásan úgy jellemzi a fogyatékosok magyarországi munkaerő-piaci esélyeit, hogy „az elhelyezkedés lehetősége jelenleg rendkívül kedvezőtlen” (ILO 28). A hazai és a nemzetközi elemzések meggyőzően bizonyítják (Berthoud et al.; Bánfalvy 1995), hogy a társadalom hajlik arra, hogy a minimális anyagi ellátás fogyatékossági és betegségi jogon való biztosításával „letudja” a fogyatékosokat és az egészségkárosodottakat. Nem eléggé erős az ambíció a társadalom részéről, és nem elég erős az érdekérvényesítési képesség a fogyatékosok részéről abban az irányban, hogy az életvitel szokásos feltételeinek a betegek és sérültek sajátosságait figyelembe vevő módosításával megakadályozzák az egészségi állapot vagy a gyenge iskolai előmenetel korlátozottsággá és fogyatékossággá minősülését, és az egészségkárosodottakat a munkavégzés lehetőségének biztosításával és egyéb módokon is integrálják a normál társadalomba. Erre az integrációra a nemzetközi és a hazai tapasztalatok szerint ma ráadásul gyakorlatilag talán a munkavállalásban van a legkisebb lehetőség. Ezen a ponton belül a munka világát vizsgálva csak a bérmunka és a formális foglalkoztatás szférájára korlátozzuk magunkat, főleg azért, mert erről a területről rendelkezünk viszonylag átfogó empirikus információkkal. Megtehetjük ezt a korlátozást azért is, mert a bérmunka világának elemzésekor lehetőségünk van arra, hogy bemutassuk a munka világának egészére nézve releváns elvi szociológiai megközelítést és álláspontot.

1

Bánfalvy • a fogyatékos emberek és a munka világa

181

2. A fogyatékosokat oktató iskolák alapvető vonása, hogy az összes fogyatékos, de különösen a nem értelmi fogyatékosok esetében az iskolarendszer Magyarországon többnyire erősen specializált és izolált intézményekben képzi a fogyatékosokat. A vakok, a gyengénlátók, a siketek, a nagyothallók, valamint a mozgássérültek számára külön-külön iskolák léteznek az alapfokú képzésben. Ennek a specializált és izolált képzésnek történetileg érthető okai vannak (lásd Gordosné in: Illyés [szerk.] 2000), és a specializált iskolák létrehozása az egyes fogyatékos alcsopor tok részére határozottan progresszív törekvés volt a múlt században, hiszen a kor viszonyai között ez látszott a szakszerű gyógypedagógiai eljárások megvalósítása legjobb intézményi keretének. (Gordosné – szerintem is jogosan – pozitív diszkriminációnak tekinti ezen intézmények akkori létrehozását; 335.) Ugyanakkor az izolált iskolák – miközben az oktatási feladatokat megfelelő, sőt kiváló színvonalon képesek ellátni – éppen a fogyatékosok társadalmi beilleszkedése szempontjából gyakran akadályokat állítanak az érintettek elé. A társadalom egészétől elkülönítetten nevelt tanulók ugyanis nehezen ismerik ki magukat, nehezen igazodnak el a szűk fogyatékos szubkultúra határain kívül, az épek társadalmában. Társadalmi előmenetelükben sokoldalúan megsínylik azt, hogy kora gyermekkoruktól csak a normál társadalomtól elkülönített élethez szoktak hozzá. Az oktatásbeli izoláció munkahelyi és egyéb társadalmi következményei a fogyatékosok számára nyilvánvalóak és sokoldalúak. Mint a (viszonylag kevéssé izolált, hiszen jelentős arányban normál iskolai osztályokban tanuló) hallássérültek munkahelyi beilleszkedésével kapcsolatban olvasható: „(a beilleszkedési problémák) ... fő oka a hiányos, nem kielégítő kommunikációs készség. Nem is annyira a munkafolyamathoz szükséges érintkezésben jelent ez gondot, mint inkább az emberi, kollegiális kapcsolatok kialakulásában, amely sokszor megoldhatatlan munkahelyi konfliktusokhoz vezet” (Virágh 1985, 53). 3. A fogyatékosok iskoláztatásának harmadik jellemzője, hogy nem terjed ki az összes fogyatékosra. A súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekek esetében például „a családok a beiskolázás időpontjában azzal szembesülnek, hogy gyermekük számára nem biztosított az iskolarendszerű szolgáltatások egyetlen változata sem. Az iskolarendszerű ellátás hiánya nem csupán azt jelenti, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerek nem kerül automatikusan kortárs közösségbe, és nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges szolgáltatásokat, hanem mindenekelőtt azt, hogy a nap nagy részében a szakszerű felügyelet számukra nem hozzáférhető.” (Bíró et al. 2004, 11)

A munka világa A fogyatékos személyek iskolai oktatásának sikerességét azon is lehet mérni, hogy az iskola milyen mértékben képes felkészíteni a tanulókat a munkavégzésre, hiszen az oktatás nem lehet öncélú, hanem eszköz kell legyen a sikeres társadalmi integráció felé, aminek egyik


Törvények, dokumentumok, statisztikák és egyéb adatbázisok Az integráltan nevelt-oktatott fogyatékos tanulók helyzete, 2002. OKI PTK 2000 2001. évi Népszámlálás. 12. kötet. A fogyatékos emberek helyzete, KSH Budapest. 2003 BNO-10. A mentális- és viselkedészavarok osztályozása. WHO–MPT. 1994 Declaration of the Rights of the Disabled. New York, United Nations. 1975 Disability in Higher Education. OECD. 2003 Disabled Workers in Central and Eastern Europe. ILO. 1994 Economic aspects of special education. UNESCO. Párizs. 1978 A fogyatékosok személyek védelméről és jogegyenlőségük biztosításáról szóló 1997. évi CXL. törvény The International Classification of Functioning, Disability and Health. WHO. 2001 International Classification of Impairments, Disabilities and Handicaps. WHO. 1980 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról Munkaerő-piaci Információk. OMK. 1994 Nemzeti Alaptanterv. MKM. 1995 A népesség egészségi állapota. KSH. 1989 Special Needs Education. Statistics and Indicators. OECD. Párizs. 2000 Vocational Rehabilitation and Training in EU Accession Countries. Seminar Report 2001. ILO. 2002 www.barczi.hu www. eselyegyenloseg.hu www.fogyatekos.hu

193

A fogyatékos emberek és a munka világa

Recommend Documents