a földrõl és betették a raktérbe, közben a harmadik eltakarította a vért a hóról, a negyedik pedig eltûnt a bódéban

001-416_Santos_Isten-haragja.qxd

2012.03.28.

15:28

Page 13

(Black plate)

Prológus

A fényszórók vakító fénye belehasított a fagyos éjszakába, megelõzve a zajt, amely azonnal követte. A teherautó motorja egyre hangosabban zúgott, ahogy komótosan közeledett a Lenin proszpekten, majd még jobban lelassított, amikor a kapuhoz ért. Lomhán befordult és az erõlködéstõl pöfögve fölment az emelkedõn, végül fülsértõ fékcsikorgással, egy utolsót szusszanva megállt a rácsos kapu elõtt. Az álmos õr fölkapott egy kabátot, a vállán hanyagul átvetette a kalasnyikovját, majd egykedvûen kilépett a bódéból, és odament a sofõrhöz. – Mi van? – kérdezte a katona, akit bosszantott, hogy ebben a farkasordító hidegben el kellett hagynia meleg hajlékát. – Mit keresnek itt? – Azért jöttünk, hogy átadjunk valamit – felelte a sofõr, sûrû párát lehelve az ablakon át. Az õr ingerülten húzta össze a szemöldökét. – Ilyenkor? Csort! Mindjárt két óra… – Felfigyelt a sofõr furcsa külsejére, napcserzette bõrére, csillogó fekete szemére és jellegzetes kaukázusi vonásaira. – Mutassák a papírjaikat! A sofõr leeresztette a jobb kezét, és a sötétbõl elõhúzott valamit. – Itt vannak – mondta. A katonának csak arra maradt ideje, hogy felfogja, hogy a sofõr egy hangtompítós fegyvert szegez a szeme közé. Puff. Az õr egy nyikkanás nélkül zuhant a földre, mint egy rongybaba. Csupán testének tompa puffanása hallatszott, mintha egy zsák dõlt volna el. A tarkójából szivárgó vér vékony eret rajzolt a sáros hóra. – Most! – kiáltott hátra a sofõr. Az elõre megbeszélt tervnek megfelelõen négy férfi ugrott ki a teherautó rakterébõl. Mindegyikük az orosz hadsereg egyenruháját viselte, amelyre a 3445-ös ezred száma volt varrva. Ketten fölvették az õr holttestét

13


2012.03.28.

15:28

Page 14

(Black plate)

a földrõl és betették a raktérbe, közben a harmadik eltakarította a vért a hóról, a negyedik pedig eltûnt a bódéban. Elektromos zümmögéssel nyílt ki a kapu, és a teherautó a bódéban hagyott férfi nélkül haladt át a cirill betûs PO Majak feliratú, piszkos tábla alatt. Az épületegyüttes óriási volt, de a sofõr pontosan tudta, hova kell mennie. Meglátta a Cseljabinszk–60 kutatóépületeit, és a megbeszéltek szerint megállt a padkán, aztán elõvette a mobiltelefonját és beütötte a számot. – Allo? – hallatszott egy hang a vonal másik végén. – Prjakin ezredes? – Igen? – Bent vagyunk a megbeszélt helyen. – Nagyszerû – felelte a hang. – Akkor most jöjjön a vegyi kombinátba, és tegyen mindent a megbeszéltek szerint. A teherautó elindult az eufemisztikus „vegyi kombinát” névvel illetett épület felé. Végigment az úton, elhaladt a Zavod 235 üzemcsarnok mellett, végül odaért a kombinát raktározási létesítményéhez. Jobbra szögesdróttal ellátott betonfal következett. Az út egy újabb õrbódéhoz vezetett, és a sofõr tudta, hogy van még ezen kívül két másik a fal mentén. A bódé és a kapu között rozsdafoltos táblán az állt, hogy Rosszijszkoje Hranyiliscse Gyeljascsikszja Matyerialov. A sofõr a terveknek megfelelõen leállította a teherautót egy félreesõ sarokban, a bódé mellett, kikapcsolta a motort és a fényszórót, majd újból fölhívta az elõbbi számot, megvárt két csörgést, aztán letette, és várt. A kapu automatikusan elkezdett kinyílni. Rögtön ezután az õrbódé ajtaja is kinyílt, fénycsóvaként engedte szabadon a belsõ világítást, majd kilépett egy férfi. A sapkájáról föl lehetett ismerni, hogy a hadsereg tisztje. A katona körülnézett, mintha keresne valamit, a sofõr pedig rávillantott, hogy észrevegye. A tiszt meglátta a felvillanó fényt, és sietve elindult a teherautó felé. – Komszomolszkaja – kiáltotta a tiszt a jelszót. – Pravda – vágta rá a sofõr a választ. A katona beugrott a vezetõ mellé, aki biccentéssel üdvözölte. – Privjet, ezredes. Minden rendben? – Minden, drága Ruszlánom – bólintott Prjakin. Feszült volt a hangja, türelmetlenek a mozdulatai. – Gyerünk. Nincs vesztegetni való idõnk. 14


2012.03.28.

15:28

Page 15

(Black plate)

Ruszlán váltott, és a teherautó elindult a nyitott kapu felé. A jármû lassan elhaladt az õrbódé elõtt, és begördült a kapun a vegyi kombinát területére. – És most? Az orosz ezredes egy bal oldali kapura mutatott. – Álljon meg az elõtt a szolgálati kapu elõtt. A teherautó megállt az ajtó elõtt, de Ruszlán nem kapcsolta ki a motort, nehogy lefagyjon. Hátrakiáltott a raktérbe, mire öt férfi ugrott ki a jármûbõl. A sofõr is kiszállt, és újabb utasításokat adott: egyértelmûen õ volt a parancsnok. A raktérbõl elõvettek két kis fémládát. – Davaj, davaj! – üvöltötte idegesen Prjakin ezredes, hogy siettesse õket. – Mozogjanak! Csak egy õrt hagytak a teherautónál, a többi öt férfi a két fémládával követte az orosz tisztet a szolgálati bejárat felé, majd beléptek az épületbe. Odabent kellemes meleg volt. A behatolók levették a kesztyûiket, de a kabátjukat magukon hagyták. Ruszlán körülnézett és szemügyre vette a berendezést. A benti sárgás fényben rendkívül vaskosnak tûntek az épület betonfalai. – Nyolc méter vastagok – mondta az ezredes, látván, hogy Ruszlán a falakat vizsgálgatja. Fölmutatott. – A tetõt pedig cement, kátrány és murva borítja. Az orosz tiszt hol jobbra, hol balra fordulva vezette végig a behatolókat a kihalt folyosókon, végül megállt az egyik sarkon, hátrafordult, majd azt mondta Ruszlánnak: – Innen nem megyek tovább – suttogta. – A következõ folyosón van a monitorterem, ahonnan a széfet figyelik. Ne feledjék, hogy az ott dolgozó két férfi nélkül lehetetlen hozzájutni a széf tartalmához. Az egyik õrzi a kód egyik felét, a másik pedig a másikat. Ha csak az egyiket tudják megszerezni, nem tudják kinyitni a széfet, ezért… – Tudom – szakította félbe Ruszlán nyersen, mintha csendre intené. Az ezredes egy pillanatra elhallgatott és végigmérte a csapat parancsnokát. Ahhoz volt hozzászokva, hogy õ ad parancsokat a hozzá hasonlóknak, nem pedig fordítva. – Sok szerencsét – morogta végül. Ruszlán hátrafordult, és két emberére meredt. – Malik, Aszlán! – Kurtán a folyosó felé biccentett. – Menjetek.

15


2012.03.28.

15:28

Page 16

(Black plate)

A két férfi megragadta hangtompítós pisztolyát, befordult a sarkon és némán haladt elõre a folyosón. Jobboldalt kinyílt egy ajtó, és bentrõl fény szûrõdött ki. Mindketten beléptek, aztán rövid dulakodás hallatszott, amelyet négy tompa puff követett, ahogy elsültek a fegyverek. Meg sem várva társaikat, Ruszlán és a másik két férfi azonnal elindult a folyosón a két fémládával, amelyeket a teherautóból hoztak, és csak akkor álltak meg, amikor a lépcsõhöz értek. Óvatosan fölmentek, és egy elõszoba elõtt találták magukat. A szobát körös-körül rács védte, olyan volt, mint egy ketrec. – Ki az? – kérdezte egy hang. Egy pocakos negyvenes férfi kelt föl az íróasztal mellõl és lépett oda a rácshoz, hogy szemügyre vegye az idegeneket. – Kik maguk? – Ruszlán Markov hadnagy vagyok – mutatkozott be az idegen a rács túloldalán, miközben tisztelgett. A társai kezében lévõ fémládákra mutatott. – A novoszibirszki vegyi üzembõl jöttünk, anyagot hoztunk a raktárba. – Ilyenkor? – csodálkozott a pocakos. – Ez nem szabályos. Milyen protokoll szerint járnak el? Ruszlán vetett egy pillantást a pocakos mellkasán viselt névtáblára, aztán elõvette a mobiltelefonját, és beütött egy számot. A második csengetésre beleszólt valaki, és Ruszlán átnyújtotta a telefont a rácson. – Magának szól. A pocakos meglepetten nézett a telefonra, kérdõn húzta össze a szemöldökét, aztán elvette és a füléhez emelte. – Halló? – Vitalij Abroszimov? – kérdezte egy hang a vonal másik végén. – Igen, én vagyok. Ki beszél? – Adom a lányát, Irinát. Egy kis recsegés után megszólalt egy reszketõ, rémült hang. – Halló? Apa? – Irisa? – Apácska… – zokogta a lány –, azt mondják, hogy meg fognak ölni. Megölnek engem is, és anyácskát is. – Micsoda? – Fegyver van náluk, apácska. – Újabb sírás. – Azt mondják, hogy megölnek minket. Kérlek, gyere ide… 16


2012.03.28.

15:28

Page 17

(Black plate)

A mondatot félbeszakította egy kattanás, a bontott vonal jellegzetes hangja. – Irisa! Vitalij és Ruszlán tekintete találkozott a rácsok között: az egyikben rémület és kérdés tükrözõdött, a másikban határozottság és kijelentés. – Nyissa ki az ajtót! – utasította Ruszlán. Vitalij zavartan hátrahõkölt egy lépést, nem tudta, mitévõ legyen, a félelem kiült az arcára. – Kik maguk? Mit akarnak? – Élve akarod viszontlátni a családodat? – kérdezte a behatoló, miközben elõvett a zsebébõl egy digitális fényképezõgépet. Bekapcsolta és Vitalij felé nyújtotta a kis képernyõt. – Nézze ezt a képet. Egy órája készült Ozerszkben. A pocakos látta a képernyõn a fényképet, amelyen a lánya és a felesége zokogott, mindkettejük haját egy-egy férfikéz tartotta, a nyakukhoz pedig katonai kés recézett pengéje feszült. – Úristen! – Azonnal nyissa ki az ajtót! – üvöltötte Ruszlán, kezében a fényképezõgéppel. Vitalij remegõ kézzel húzta elõ a nadrágzsebébõl a kulcsot, és sietve kinyitotta az ajtót. A három férfi benyomult az elõszobába, kalasnyikovjukat mindvégig a széf õrére szegezve. – Kérem, ne bántsák õket! – könyörgött Vitalij, imára kulcsolt kézzel hátrálva. – Nem csináltak semmit, ne bántsák õket! Ruszlán a szoba végében lévõ nagy acélajtót nézte, amelynek a közepén ott virított a nukleáris veszély szimbóluma. – Nyissa ki a széfet! – Ne bántsák õket. A betörõ megragadta Vitalijt a gallérjánál fogva, és magához rántotta. – Ide hallgass, te szardarab! – ordította. – Ha kinyitod a széfet és megszólal a riasztó, garantálom, hogy miszlikbe lesznek aprítva a kislányok, értetted? – De hát én nem tudom a kódot… – Tudom – bólintott Ruszlán. – Hívd ide a haverodat. De semmi gyanús viselkedés! Vitalij még mindig remegve, a homlokán lecsorgó izzadságcseppekkel leült az íróasztalhoz, mély levegõt vett, magához húzta a telefont és tárcsázott. 17


2012.03.28.

15:28

Page 18

(Black plate)

– Misa, gyere ide! – Szünet. – Igen, most! Szükségem van rád. – Újabb szünet. – Tudom, hogy késõ van, de most rögtön van rád szükségem. – És még egy szünet. – Blin, gyere már ide! Siess, gyerünk! Letette a telefont. – Hol van? – tudakolta Ruszlán. Vitalij az egyik oldalajtóra sandított. – A szobában, aludt. Éjjel két óra van. Ruszlán a két kísérõjére nézett, és az ajtó felé intett. A fickók szó nélkül elhelyezkedtek az ajtó két oldalán, a falhoz lapulva. Az ajtó kinyílt és a kilépõ fiatalembert azonnal megragadták. – Mi van itt? – tiltakozott. Ruszlán fölemelte a pisztolyát, a hangtompítós csövet a fiú ajkának szegezte és rámeresztette a szemét. – Kuss! Tekintve, hogy két férfi tartja fogva, egy harmadik pedig fegyvert szegez rá, a fiatalember jobbnak látta, ha engedelmeskedik. – Te meg Vitalij kinyitjátok a széfet. A fiú hitetlenkedve nézett az acélajtóra. – Mi? Ruszlán tett egy lépést elõre, és erõsen a szemébe nézett. – Na, jól figyelj arra, amit most mondok – morogta, és hangját áthatotta a lappangó agresszió. – Tudom, hogy van egy titkos kód, ami kinyitja a széfet, és egyúttal bekapcsolja a riasztót. De te nem ezt a kódot ütöd be. Nekem az igazi kód kell, értetted? – Igen. Ruszlán komoran végigmérte, és elõvette a zsebébõl a fényképezõgépet. – Tudom, min töröd a fejed – mondta, miközben újra bekapcsolta a gépet. – Azt mondod, hogy nem aktiválsz semmiféle riasztót, de titokban a riasztós kódot ütöd be, és öt perc múlva, tyû!, tele lesz a szoba a 3445-ös embereivel. – A fiú halántékának szegezte az ujját. – Nagyon rossz ötlet, Mihail Andrejev. Nagyon rossz ötlet. – A foglya felé fordította a digitális gép kis képernyõjét. – Ez a fotó egy órával ezelõtt készült. Felismersz rajta valakit? Mihail a képernyõre meredt és a rémülettõl tágra nyíltak a szemei. – Julija! A képernyõn egy síró nõ látszott, csecsemõvel a karján, és a fejüknek szegezett két kalasnyikov.

18


2012.03.28.

15:28

Page 19

(Black plate)

– Ó, milyen gyönyörûek! – kiáltott fel Ruszlán színpadiasan. – A szépséges Julija és a kis Szása! – Visszatette a fényképezõgépet a zsebébe. – Ha netán megjelenne itt valamelyik 3445-ös fickó, miután kinyitottátok a széfet, esküszöm az élõ Istenre, hogy az embereim, akik ott vannak az ozerszki lakásodban, azonnal a pokolra küldik a családodat! Világos? – Ne bántsák õket, kérem. – A családotok biztonsága rajtatok múlik, nem rajtunk. Ha jól viselkedtek, minden a legnagyobb rendben lesz. De ha nem viselkedtek jól, annak vérfürdõ lesz a vége. Megértettétek? Mihail és Vitalij bólintott, ellenállási képességük a nullára csökkent. Ruszlán elégedetten lépett hátra, és intett az embereinek, hogy elengedhetik Mihailt. – Julocska, he? Ebben a pillanatban érkezett meg az a két férfi, aki hátra maradt, hogy „megtisztítsa” a monitortermet. Egyikük egy kazettát lóbált, mintha valami trófeát mutogatna. – El van intézve. – Szép munka – mondta Ruszlán közönyös hangon. Elindult a széf ajtaja felé, és a két fogolyra nézett. – A kódot. A két férfi reszketve, sokkos állapotban lépett oda és hajolt az acélajtó zárja fölé, majd egymás után beütötték a számaikat. A nagy ajtó elõbb egy klakk hangot hallatott, aztán egy sóhajtással megszabadult a nyomástól, végül kinyílt a zárja. Ruszlán óvatosan elforgatta a kilincset, és a széf ajtaja kinyílt. – Szezám, tárulj! – kiáltott fel mosolyogva. A behatolók számára azonnal egyértelmûvé vált, hogy a széf kifejezés igen gyenge: a kitáruló acélajtó mögött óriási raktárt találtak, amely kétoldalt tele volt a sugárzásveszély szimbólumával ellátott ládákkal. A ládák egymásra voltak pakolva, de közöttük keskeny folyosók voltak, mintha lakóházakat elválasztó utcácskák lennének. Ruszlán Vitalij felé fordult. – Hogy van ez elrendezve? A pocakos orosz végigmutatott a nagy raktáron. – Balra van a plutónium. Jobbra meg az urán. Ruszlán intett az embereinek, akik lementek a lépcsõn és eltûntek a tartályok labirintusában. Gyorsan mozogtak: senki nem akarna egy ilyen 19


2012.03.28.

15:28

Page 20

(Black plate)

helyen a szükségesnél tovább maradni. Igaz, hogy a tartályok mind jól le voltak zárva, de a radioaktivitás nyugtalanította õket. A kis különítmény addig járta a labirintust, amíg Ruszlán föl nem emelte a kezét. – Itt van! – kiáltotta, miután elolvasta a cirill betûs feliratot a tartályokon. Az egyik emberére pillantott. – Na, Beszlán, most mutasd meg, mit tudsz! Az egyik férfi letette a földre a nála lévõ fémdobozt, és elõvette belõle a szerszámait, amelyekkel hozzá tudott férni a ládához. Pillanatok alatt kinyitotta, aztán bekapcsolt egy lámpát és belevilágított. Különbözõ dobozok voltak benne cirill betûs feliratokkal és a nukleáris veszély szimbólumával. Beszlán fogta az egyik dobozt, és betette a fémdobozába. Néhány másodperc múlva megismételte a mûveletet a másik ládával is. – Mit mûvelnek maguk? – kérdezte Vitalij, aki már elég rémült volt ahhoz, hogy elveszítse a fejét. – Ez itt több mint kilencven százalékosra dúsított urán! – Fogd be! – De hát nem érti? – erõsködött, szinte esdekelve. – Egy-egy ilyen doboz szubkritikus mennyiségû uránt tartalmaz. De ha a két doboz tartalmát egyesítik, az már eléri a kritikus értéket, és nukleáris robbanást idézhet elõ. Ez nagyon… Paff. – Mondtam, hogy fogd be! A pofon csattanása visszhangzott a raktárban, és az égõ arcú Vitalij még feljajdulni sem mert. Ruszlán az emberei felé fordult. – Malik, Aszlán, tartsátok mindig legalább két méter távolságban egymástól a két dobozt! – A férfira mutatott, aki kinyitotta a tartályt. – Beszlán, pecsételd ezt le. Azt akarom, hogy ugyanúgy hagyjuk itt, ahogy találtuk. Beszlán becsukta a ládát, és elkezdte lezárni, miközben a többiek távoztak a két kis dobozzal. Pár perc múlva az elõszobában találkoztak, és bezárták a széf acélajtaját. – Ti velünk jöttök – közölte Ruszlán a két orosz tússzal. A csoport libasorban haladt visszafelé, Ruszlán ment legelöl, mögötte Malik az egyik dobozzal, Aszlán leghátul a másik dobozzal, köztük pedig a másik két betörõ és a két túsz. Amikor elhaladtak a monitorterem mel20


2012.03.28.

15:28

Page 21

(Black plate)

lett, a különítmény vezetõje bekukkantott a helyiségbe. Elégedetten nyugtázta, hogy minden tiszta és rendes, nyoma sincs a lövöldözésnek. – Nagyon jó. Folytatták útjukat a folyosón, és két sarokkal odébb összetalálkoztak Prjakin ezredessel. – Na? Minden rendben ment? – Igen, nyet problem. Fagyos levegõ fogadta õket odakint, amikor kiléptek az épületbõl. Fölvették a kesztyûjüket, és elindultak a teherautó felé. A jármûnek ment a motorja. A férfi, akit kint hagytak õrködni, a volán mögött várt. Amint meglátta visszatérõ társait, kiugrott és kinyitotta a hátsó ajtót. A férfiak fölpattantak a raktérbe, és a két kis dobozt speciális konténerekbe pakolták, egymástól elkülönítve. Miután biztonságba helyezték a radioaktív anyagot, Ruszlán a sarokban heverõ holttestekre mutatott: az õrre, akit a bejárati kapunál lõttek agyon, és a monitorteremben meggyilkolt két férfira. – Ezeket takarjátok le, a túszoknak meg mondjátok meg, hogy szálljanak be. Az emberei letakarták a hullákat egy nagy vászonnal, miközben Ruszlán és Aszlán kibiztosította a pisztolyát. Amikor elkészültek, Malik jelzett odakint, és a két orosz fogoly beszállt a teherautó rakterébe. Ruszlán és Aszlán maga elé engedte a két férfit, a tarkójukra irányították a fegyverüket és szinte egyszerre lõttek. Puff. Puff. Amíg az emberei letakarították a raktéren szétspriccelt vért és az újabb két holttestet rátették a többi tetejére, Ruszlán kiszállt és elõreült, a vezetõülésre. Mellette már ott volt Prjakin ezredes. Amikor elkészültek, a teherautó elindult, kigördült a kapun és elhagyta a vegyi kombinátot. – Biztos benne, ezredes úr, hogy velünk akar jönni? – kérdezte a különítmény parancsnoka az orosz tisztet. – Most tréfál? – kérdezte Prjakin idegesen felnevetve. – Persze hogy biztos vagyok benne. Hivatalosan nem is vagyok Majakban. Ne feledje, hogy névtelen megbízólevéllel léptem be, és semmi nyoma nincs annak, hogy itt jártam. Nem láthatnak meg idebent. Ha nem megyek magukkal, kivel juthatnék ki?

21


2012.03.28.

15:28

Page 22

(Black plate)

Ruszlán a hüvelykujjával az õrbódéra bökött, amit maguk mögött hagytak és már be is csukódott mögöttük a kapu. – Tényleg nem kell aggódnunk az õrbódéban maradt emberek miatt? – Mondtam már, hogy õk az én embereim. Megbízhatóak, Csecsenföldön én vezettem õket, személyesen felelek értük. A teherautó ugyanazt az utat tette meg a PO Majak területén, amit félórával azelõtt, csak most visszafelé, és eljutott az egész komplexum bejárati kapujáig. A férfi, akit otthagytak õrködni, fölugrott a raktérbe, és a teherautó folytatta útját a Lenin proszpekten, míg el nem nyelte a fagyos éjszakai sötétség. A raktérben pedig ott lapult az emberiség új rémálma.


2012.03.28.

15:28

Page 23

(Black plate)

I

A Kék-tó és a Zöld-tó között húzódó keskeny híd közepén vette észre Tomás a férfit. Szõke haja nagyon rövidre, már-már tüskésre volt nyírva, szemét sötét napszemüveg takarta, testtartása kétértelmû volt. Kis fekete autójában üldögélve nézte a tájat, mintha csak kirándulna, ugyanakkor úgy tûnt, mintha várna valakit. – Biztos turista – motyogta Tomás. – Kicsoda? – kérdezte az anyja. – Az a férfi. Ponta Delgada óta követ minket, nem vetted észre? – Nem. Miért? Tomás hosszan rámeredt a híd végében állomásozó férfira, aztán megrázta a fejét és megnyugtatóan elmosolyodott. – Semmi – mondta. – Csak a rögeszméim. Nem érdekes. Graça asszony végignézett a tájon, és hagyta, hogy magával ragadja a csodálatos panoráma. Az élénkzöld völgyben elterülõ két nagy víztükröt csak egy keskeny, alacsony híd szakította ketté. Az ikertavakat burjánzó szubtrópusi növényzet ölelte körül, körben a távoli sziklafalig. A legelõket fenyõerdõ szegélyezte, a lankákat hortenzia és fukszia tarkította. – De szép! – kiáltott fel az idõs hölgy. – Gyönyörû, gyönyörû! A fia bólogatott. – Ez a világ egyik legszebb tája, ehhez nem fér kétség. – Ó, meghiszem azt! Csodálatos! – Tudod, hogyan alakult ki mindez? – Fogalmam sincs. Tomás a horizontot gyûrûként körülölelõ hosszú sziklafalra mutatott. – Ez egy vulkán kalderája, tudtad? Graça asszony tekintetét hirtelen rémület öntötte el. – Ne tréfálj! 23


2012.03.28.

15:28

Page 24

(Black plate)

– Komolyan mondom – bizonygatta a fia. – Nem látod azt a falat, ott, messze, ami körbeveszi az egész völgyet? Az a kráter fala, több mint ötszáz méter magas. Tényleg a kaldera kellõs közepén vagyunk. – Jaj, Uramatyám! Ez egy vulkán kalderája? De hát… nem veszélyes itt lenni, fiam? Tomás elmosolyodott, és gyengéden magához húzta az anyját. – Ne aggódj, anya. Nem fog kitörni, efelõl nyugodt lehetsz. – Hogy lehetsz ebben olyan biztos, az Isten szerelmére? Ha ez tényleg egy vulkán, akkor ki tud törni, és jaj lesz nekünk! Nem láttad azt a tévémûsort a Vezúvról? Tomás a kráter nyugati lejtõjére mutatott. – Az utolsó vulkáni tevékenység ott, a távolban, a Camarinhas csúcsán volt, háromszáz évvel ezelõtt. – Na és? Attól még bármikor kitörhet! – Hát persze. De ha így lesz, annak lesznek elõjelei. Egy vulkán nem tör ki csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Elõször mutat valami enyhébb aktivitást, ami riasztásul szolgál. – A Kék-tó körüli házakra mutatott. – Nézd csak, ez itt olyan biztonságos, hogy még emberek is laknak a környéken, látod? Az anya a házakra pillantott, és a tekintetében rémület tükrözõdött. – Na, még csak ez hiányzott! Laknak itt emberek? – Sete Cidades a neve. Ezer lakosa van. Graça asszony a fejéhez kapott. – Szûzanyám, ezeknek elment az eszük! Édes Istenem, hát hogy lehet egy vulkán kráterében élni? – Keresztet vetett. – Uram, Atyám! És ha felrobban ez az egész? – Mondtam már, hogy ha egy vulkán újra aktívvá válik, annak elõbb különbözõ jelei vannak. – Miféle jelei? Tomás a két tóra mutatott: az egyik kék volt, mint az ég, a másik zöld, mint az erdõ. – Például elkezd bugyborékolni a víz. Vagy mondjuk, füst száll fel a talajról és elkezd remegni a föld. Tudom is én, annyi figyelmeztetõ jel van! De mint látod, itt minden nyugodt és békés, nem történik semmi. Hûs szellõ ereszkedett le az óriási kráter lejtõin, és végigsöpört a tavak szelíd felszínén. Graça asszony összehúzta a kabátja gallérját, hogy jobban védje a nyakát, és belekarolt a fiába. – Hideg van. 24


2012.03.28.

15:28

Page 25

(Black plate)

– Igen. Talán jobb, ha továbbmegyünk. Beszálltak a híd végében álló autóba, és máris fölmelegedtek, hiszen megvédte õket a hideg, kellemetlen széltõl. – Hova megyünk most? – kérdezte az anya. – Nem tudom. Hova szeretnél menni? Ott szemben van Mosteiros… – Nem – felelte az asszony, és a Kék-tó partján álló házakra mutatott. – Menjünk inkább a faluba. Tomás beindította a motort. Megfordult az autóval, elhaladt a szõke férfi fekete autója mellett, és a település felé vette az irányt. A São Miguelszigetnek ebben a zöld csücskében olyan feltûnõ csönd és béke honolt, hogy az volt a benyomása az embernek, hogy megállt az idõ. Elhaladtak egy tábla mellett, amelyen az állt: Sete Cidades. Miközben elkanyarodott jobbra, Tomás – inkább megszokásból, mint bizalmatlanságból – ránézett a visszapillantó tükörre. A szõke férfi fekete autója ott jött mögöttük. Az autó, amit Tomás Ponta Delgadában bérelt, lassan haladt Sete Cidades kis településén, amely mintha még aludt volna ezen a kora reggeli órán. Az ápolt, rendezett házak ablakai nyitva voltak, a ruhák kint száradtak a napon, de az utcán egy teremtett lelket sem lehetett látni. – Jaj, de bájos hely! – kiáltott fel Graça asszony. – Kár, hogy apádat nem hoztuk el! Tomás, aki azóta is a visszapillantó tükörre meredt, most az anyjára sandított. Voltak jobb napok, és voltak rosszabbak, de az Alzheimer-kór egyértelmû volt. Ez a nap a jobbak közé tartozott: az anyja megismerte õt, és csaknem teljesen normálisan lehetett vele beszélgetni, olyan természetesen, hogy Tomás egy-egy pillanatra meg is feledkezett korai demenciájáról. Az apjára tett megjegyzés azonban ráébresztette, hogy a tiszta elme csak illúzió, és a viszonylag újabb történések törlõdnek az anyja memóriájából. Nyilvánvalóan ezek közé tartozik az apja halála is. Graça aszszony úgy beszélt róla, mintha még élne, és Tomás már belefáradt, hogy folyton elmagyarázzon neki valamit, amit a következõ pillanatban úgyis elfelejt. És ki tudja, talán jobb is így. Ha azt hiszi, hogy még él a férje, talán okosabb, ha meghagyjuk ebben a hitében. Ez az illúzió ártalmatlannak tûnt, õ viszont boldog volt tõle. – Odanézz! Odanézz! – Mi az?

25


2012.03.28.

15:28

Page 26

(Black plate)

Graça asszony egy elegáns, fehér épületre mutatott, amelynek a közepén torony magasodott, a tetején kereszttel. – Ott a templom! Gyere, fiam, nézzük meg! Tomás tudta, hogy az anyja rajong a vallásos dolgokért, így hát nem tétovázott: leállította az autót az út szélén, és kiszállt. Hátranézett, és megpillantotta a kis, fekete autót, amint befordul a sarkon és megáll a járda mellett, körülbelül száz méterre tõlük. – Mi a franc van itt? – kiáltott fel, most már dühösen, miközben a nyitott ajtót fogta. – Mi a baj, fiam? – Az az autó – felelte. – Nem kopik le rólunk. Az anyja az autó irányába nézett. – Csak kirándul, mint mi. Ne törõdj vele. – De mindig oda megy, ahova mi, és ott áll meg, ahol mi! Ez nem normális! Graça asszony elmosolyodott. – Azt hiszed, hogy követ minket? – Nagyon úgy néz ki! – Jaj, miket beszélsz! Látszik, hogy túl sok filmet nézel, Tomás. Ha hazaérünk, beszélek apáddal, azt hiszem, túl élénk a fantáziád. Ezen a héten nem lesz Rabszolgasors! Nem tesz jót neked a sok tévézés. Tomás hangosan becsapta az ajtót, és elindult a fekete autó felé, hogy tisztázza a helyzetet. – Várj meg, mindjárt jövök. – Tomás! Hova mész, fiacskám? Gyere vissza anyához! Most rögtön! De Tomás csak ment tovább. Amikor a szõke férfi észrevette, hogy közeledik felé, beindította az autót és elkezdett tolatni, hogy tartsa a távolságot. Tomás megtorpant: megzavarta ez a nyilvánvaló viselkedés. – Na, nézd csak! – motyogta magában álmélkodva. – Ez a fickó tényleg engem követ! Hát ez marha jó! Újra megindult a fekete autó felé, de ezúttal gyorsabb léptekkel, mire a szõke férfi ismét hátratolatott. Úgy néztek ki, mintha macska-egér játékot játszanának, bár az nem volt egyértelmû, hogy ki kicsoda. Miután világossá vált, hogy az idegen nem akar beszélni vele – annak ellenére, hogy nyíltan követi –, Tomás sarkon fordult, és visszament az anyjához. – Mit mûvelsz, Tomás? Mi folyik itt? – Ha engem kérdezel, fogalmam sincs. Az a fickó követ minket, de úgy tûnik, nincs kedve magyarázkodni. 26


2012.03.28.

15:28

Page 27

(Black plate)

– Követ minket? De hát minek? – Mit tudom én! – felelte a fia egy vállrándítással. – Valami hülye. – Csüggedten a hófehér épületre bökött. – Na, megnézzük a templomot? Elindultak Sete Cidades temploma felé. Tomás kétszer is hátrafordult, hogy megnézze, még mindig követik-e õket. A fekete autó még mindig ott állt, de amint beléptek a templom kapuján és elnyelte õket a benti félhomály, ismét elindult. Szinte a templom mellett állt meg. Körülbelül negyedórát tartózkodtak odabent, és amikor elindultak kifelé, a kapuban megpillantottak egy alakot, akinek az ellenfényben csak a fekete profilját látták. Amikor közelebb értek hozzá, Tomás felismerte a fekete autós, rövid, szõke hajú férfit. – Miben segíthetek? – kérdezte Tomás. – Professor Thomas Norona? – kérdezte a férfi erõsen orrhangú angol kiejtéssel. Amerikai volt. – Tomás Noronha – javította ki a portugál. – Miben segíthetek? A férfi levette a napszemüvegét, elõvett a zakózsebébõl egy igazolványt, és mosolyt erõltetett az arcára. – Joe Anderson hadnagy vagyok, a lajesi bázisról – mutatkozott be, miközben felmutatta az igazolványát. Tomás elvette az iratot, és alaposan megnézte. Az igazolványon az állt, hogy a tulajdonosa Joseph H. Anderson hadnagy, volt rajta egy kép, amely tiszti sapkában, hófehér arccal ábrázolta, továbbá kiderült, hogy az USAF összekötõ tisztje a Lajes AFB-n. – Miért követ? – Elnézést kérek a kellemetlenségért, sir. Parancsot kaptam, hogy kutassam fel a tartózkodási helyét, de ne lépjek kapcsolatba magával. – Parancsot kapott, hogy kövessen? Kitõl? – A katonai információs szolgálattól. – Most nyilván tréfál… – Biztosíthatom, hogy eszem ágában sincs tréfálkozni szolgálat közben, sir – mondta Anderson hadnagy jelentõségteljes arckifejezéssel. – Néhány perce új utasítást kaptam. El kell vinnem Furnasba, amilyen gyorsan csak lehet. – Micsoda? – Ebédre várják ott. 27


2012.03.28.

15:28

Page 28

(Black plate)

– Micsoda? A hadnagy az órájára pillantott. – Egy óránk van, hogy odaérjünk. Elmegyünk Ponta Delgadába, ahonnan az USAF helikoptere visz tovább Furnasba. – Már megbocsásson, de ez pofátlanság! – kiáltotta Tomás méltatlankodva. – Én itt nyaralok az édesanyámmal, és nem áll szándékomban találkozni senkivel! – De egy nagyon fontos ember várja magát, sir, egyenesen Washingtonból. – Felõlem akár az elnök is lehet! Az édesanyám idõsotthonban lakik, azért vettem ki szabadságot, hogy együtt lehessek vele, és nem fogom itt hagyni! – Azt az információt kaptam, hogy az illetõ rendkívül fontos ügyben utazott ide. Nagyon jó lenne, ha szánna rá egy-két órát, hogy meglátogassa Furnasban. – Nem érdekel! – Csak hallgassa meg, amit mondani akarunk. Meglátja, nem fogja megbánni… Tomás arcára kiült a döbbenet. – De hát mirõl van szó? – Bizalmas ügyrõl. – Maga most tényleg azt várja, hogy megszakítsam a vakációmat, és találkozzak fene tudja, kivel, hogy beszélgessek vele fene tudja, mirõl? – Én csak annyit tudok, hogy szigorúan bizalmas és rendkívül fontos ügyrõl van szó. Tomás ránézett az amerikai hadnagyra, és eltûnõdött a meghíváson. Idejön egy nagyágyú Washingtonból, hogy valami rendkívül fontos ügyben beszéljen vele? Fogalma sem volt, mi köze lehet neki bármihez is, de tény, hogy a sürgõs meghívás fölkeltette a kíváncsiságát. – Menj csak, fiam – szólt közbe Graça asszony. – Miattam ne aggódj. A történész tétován az ajkába harapott. – Azt mondja, egy-két óráról van szó? – Yes, sir. – És mi lesz az édesanyámmal? – Tekintve az ügy szigorúan bizalmas voltát, attól tartok, hogy õ nem mehet magával, sir. Ott kell hagynunk Ponta Delgadában. Tomás az anyjára nézett. – Mit gondolsz, anya? 28


2012.03.28.

15:28

Page 29

(Black plate)

– Jaj, fiam, én vissza akarok menni a szállodába. Fáradt vagyok, lefekszem egy kicsit aludni, ha nem zavar. Tomás megvakarta az állát, és Anderson hadnagyra meredt. – Ki akar beszélni velem? A hadnagy önkéntelenül is megeresztett egy diadalmas mosolyt, érezve a gyõzelem szelét. A nadrágzsebébe süllyesztette a kezét, és elõvett egy mobiltelefont. – Beszéltem vele, de nem tudom a nevét. Eagle One-nak hívjuk. – Fölmutatta a telefont. – Mindenesetre engedélyt adott, hogy fölhívjam, ha maga beszélni akarna vele. Szükségesnek tartja? – Hogyne. Az amerikai beütötte a számot. – Jó napot, sir. Itt Anderson hadnagy. Itt van mellettem Norona professzor, és beszélni szeretne magával… yes, sir… right away, sir. Anderson átadta a telefont Tomásnak. A portugál óvatosan vette el, mintha attól tartana, hogy bombát rejt. – Hello? A vonal másik végérõl nagy kacagás hallatszott, amit hirtelen ordítás szakított félbe. – Fucking zseni! Mi a helyzet? Ez a mély, rekedt hang és ez a kifejezés összetéveszthetetlen volt, és Tomás egybõl ráismert a CIA Directorate of Science and Technologyjának vezetõjére, akit évekkel ezelõtt ismert meg. Frank Bellamy. – Helló, mister Bellamy – üdvözölte kissé hûvösen, amint felismerte a hangját. – Hogy van? – No, de milyen hang ez? – kérdezte a férfi a telefonban, újabb kacagás kíséretében. – Azt ne mondja, hogy nem örül nekem… – Szabadságon vagyok, mister Bellamy – sóhajtott fel a történész. – Mit akar tõlem a CIA? – Beszélnünk kell. – Mondtam már, hogy szabadságon vagyok. – Leszarom a hülye szabadságát! Ez az ügy rendkívül fontos! Tomás idegesen forgatta a szemét, miközben igyekezett összeszedni minden türelmét. – Mondja. Frank Bellamy szünetet tartott, mintha azt mérlegelné, mennyit mondhat el telefonon, majd lehalkította a hangját, úgy válaszolt. 29


2012.03.28.

15:28

Page 30

(Black plate)

– Nemzetbiztonság. – Kié? A maguké? – Az Egyesült Államoké és Európáé. Portugáliát is beleértve. A portugál elnevette magát. – Most tréfál, ugye? Portugáliának nincsenek nemzetbiztonsági problémái, abban biztos lehet. – Ezt mondja maga. De nekem más információim vannak. – Milyen információi? – Súlyos dolgok történnek. Tomás nyugtalanul húzta össze a szemöldökét. – Mifélék? Az amerikai mélyet szippantott, aztán a piros gombra tette az ujját, abban a biztos tudatban, hogy már nem csusszan ki a kezébõl a madárka. – Találkozunk az ebédnél.

a földrõl és betették a raktérbe, közben a harmadik eltakarította a vért a hóról, a negyedik pedig eltûnt a bódéban

Recommend Documents