A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter …/2008. (…) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el: A támogatás célja, jellege 1. § A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi-, agro-, és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása. Értelmező rendelkezés 2. § (1)
E rendelet alkalmazásában: a) alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység: a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről szóló 136/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet szerinti tevékenység; b) ökoturizmus: a természeti értékek, természeti területek megismerésére irányuló olyan turizmus, amely természetkímélő módon, a természetvédelmi prioritások biztosításával valósul meg az arra alkalmas területen, mellette szolgálja a helyi népesség társadalmi, gazdasági előnyökhöz jutását; c) magánszálláshely: a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet szerint hatósági nyilvántartásba vett falusi szálláshely vagy fizetővendéglátó hely;ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshely, turistaház: a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése c) pontjának 2. alpontja szerinti szálláshely; e) falusi turizmus: a községben vagy más településeken falusias térségben történő vendégfogadás, jellemzően szállás-, étkezés-, és programszolgáltatás, amely keretében a látogató megismerkedik a falu jellegzetes életformájával, hagyományaival, és aktívan részt vehet annak életében; f) agroturizmus: a mezőgazdaság területéhez kapcsolódó falusi turizmus; g) non-profit szervezet: közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 2. § (1) bekezdésének a), b), c.) d), g), valamint k) pontja szerinti szervezet, az egyesülési jogról szóló az 1989. évi II. törvény alapján létrehozott egyesület; h) egyházi jogi személy: a lelkiismeret és vallásszabadságról szóló, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. § (2) és (3) bekezdése szerint;
i) hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések; j) vadászatra jogosult: a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 6. §-a szerinti jogosult; k) halászati jog: a halászatról és horgászatról 1997. évi XLI tv. értelmében - mint vagyonértékű jog - a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. A halászati jogot az ingatlan – nyilvántartásba be kell jegyezni. A jog haszonbérbe adható;
l) célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul; m) pontozási jegyzőkönyv: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007 (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott LEADER Helyi Akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum; n) előzetes pontozási jegyzőkönyv: a 147/2007 (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott Helyi Vidékfejlesztési Közösség (a továbbiakban: HVK) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum; o) ügyfél: e rendelet vonatkozásában ügyfél lehet az a természetes személy, mikro-, kis-, és középvállalkozás, települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat illetve önkormányzati társulás, non profit szervezet és egyházi jogi személy, mely szervezet e rendelet keretében fejlesztést valósít meg e rendelet 4. számú mellékleteértelmében jogosult településen vagy e rendelet 4/a számú melléklete értelmében külterület jogosult településen; p) kisléptékű infrastrukturális és rekreációs fejlesztések: e rendelet 2. számú mellékletének I. és II. pontjában meghatározott fejlesztések; q) közhasznú tevékenységek: az 1997. évi CLVI törvény V. fejeztében meghatározott, a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló következő a szervezet létesítő okiratában szereplő - cél szerinti tevékenységek: egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, gyermekés ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, emberi és állampolgári jogok védelme, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével, közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tűzoltás, mentés, katasztrófa-elhárítás, rehabilitációs foglalkoztatás, munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások, közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető – szolgáltatások, bűnmegelőzés és az áldozatvédelem;
r) rekreációs szolgáltatások: az aktív, szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó az egészségmegőrzés célul kitűző szolgáltatások. (2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben, fogalmakban a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007 (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. A támogatás tárgya 3. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe az alábbi célterületeken: a) a falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi magánszálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásainak fejlesztése, kivéve a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről 45/1998 (VI. 24.) IKIM rendelet 1. számú melléklete alapján működő kereskedelmi szálláshelyek (a továbbiakban: 1. célterület); b) a vidéki térségekben az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő egységek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése (a továbbiakban: 2. célterület); c) szálláshelyhez nem feltétlenül kötött - a vidéki települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, erdő-, vad-, és halgazdálkodási adottságaira, közösségi-kulturális és gasztronómiai örökségére, nemzeti tájházakra, skanzenekre, borpincékre, mint vonzerőre épülő - minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje, a foglalkoztatást előmozdító fejlesztése az alábbi területeken (a továbbiakban: 3. célterület): ca) alkalmi falusi-, agroturiztikai szolgáltatások; cb) ökoturisztikai szolgáltatások; cc) lovas turisztikai szolgáltatások; cd) vadászati turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások; ce) erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó szolgáltatások; cf) horgász turisztikai szolgáltatások; cg) borturisztikai szolgáltatások; ch) kerékpáros turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások; ci) vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások; cj) a cc)-cj) pontokban meghatározott szolgáltatásokhoz kapcsolódó gasztronómiai szolgáltatások. (2) Az e rendelet szerinti támogatás természeti és környezeti értékeket károsító, valamint ezen értékek hozzáférhetőségét korlátozó sportturisztikai tevékenység (pl.: terepmotor, quad, downhill terepkerékpározás) céljára valamint egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek gazdaságon belüli fejlesztéséhez nem vehető igénybe. (3) Az e rendelet alapján támogatható tevékenységek és elszámolható kiadások az alábbiak:
a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő építés, épületfelújítás, -korszerűsítés, épületgépészet; b) a 3. számú mellékletben nem szereplő, a szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök; c) a 2. számú melléklet I. és II. pontjában szereplő infrastrukturális és rekreációs fejlesztések kiépítéséhez kapcsolódó beszerzések; d) a horgászati cél esetén árnyékot adó, és a helyi vízgazdálkodási és talajadottságoknak megfelelő fa fajok telepítése; e) a szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítési eljárás díja; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások. (4) A (3) bekezdés b)-f) pontjában szereplő támogatható tevékenységek önállóan nem szerepelhet egy támogatási kérelemben. A támogatás mértéke, elszámolható kiadások 4. § (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK tanácsi rendeletben foglataknak megfelelően: a) a támogatás összege a 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 euronak megfelelő forintösszeget; b) a 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó ügyfelek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 euronak megfelelő forintösszeget. (2) E rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontjának cg) alpontja szerinti borturisztikai szolgáltatás esetén az igénybe vett csekély összegű támogatás összege legfeljebb 100.000 euronak megfelelő forintösszeg. (3) A támogatás mértéke, ha az ügyfél: a) természetes személy, mikro, kis-, és középvállalkozás: aa) a fejlesztést hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65 %-a; ab) egyéb területen az összes elszámolható kiadás 60 %-a; b) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy, non-profit szervezet esetén: ba) amennyiben a beruházás az ügyfél közhasznú tevékenységének ellátásához köthető az összes elszámolható kiadás 100 %-a; bb) amennyiben a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető és hátrányos helyzetű területen valósul meg az összes elszámolható kiadás 65 %-a; bc) amennyiben a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető az összes elszámolható kiadás 60 %-a.
(4) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/Ek tanácsi rendelet 71. cikk (3) a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás. (5) Nem támogatható az a támogatási kérelem, amely esetén a támogatási összege nem éri el az 1 200 euronak megfelelő forintösszeget. (6) A 3. § (3) bekezdés b) pontjában szereplő elszámolható kiadás mértéke nem haladhatja a 3. § (3) bekezdés a) és c) alpontja szerinti elszámolható kiadás 30 %-át. (7) E rendelet alapján az ügyfél kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be támogatási időszakonként, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat. E rendelet alapján az ügyfél újabb támogatási kérelmet kizárólag a korábbi fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be. (8) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni. (9) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát. A támogatás igénybevételének feltételei 5. § (1) Támogatás igénybevételére jogosult: a) a 2. § (1) bekezdés o) pontjában meghatározott ügyfél; b) az a) pontban szereplő ügyfél a 3. § (1) bekezdés c) pontjának cd) alpontjában szereplő célterületre irányuló fejlesztés esetén kizárólag, akkor, ha a fejlesztéssel érintett területen vadászatra jogosult; c) önkormányzati társulás esetében a 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározottól önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás jogosult kérelem benyújtására és a fejlesztés csak a 4. számú melléklet szerinti településen valósulhat meg. (2) Az ügyfélnek a fejlesztést a 4. mellékleten szereplő településen vagy külterületén lakóhelyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén, a vadászatra és a halászatra jogosult ügyfélnek a 4. számú mellékletben szereplő település vagy külterületén fekvő jogszerűen használt ingatlanán kell megvalósítania. (3) Az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. (4) Ha az ügyfélnek a mezőgazdasági tevékenységéből származó árbevétele az 50 %ot meghaladja, akkor a fejlesztést kizárólag gazdaságon kívül végzett jelenleg is végzett tevékenysége keretében valósíthatja meg. Kivételt képez e rendelkezés alól a 3. § c) pontjának cg) alpontjában meghatározott szolgáltatásfejlesztés.
(5) A támogatással megvalósítani kívánt fejlesztés esetén az érintett ingatlanhoz tartozó telek: a) alapterületének nagysága új magánszálláshely és telepített sátortábor kialakítása kialakítása esetén legalább 500 m2, új ifjúsági szálláshely, gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház kialakítása esetén legalább 2000 m2; b) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 6. pontjában foglaltak szerint megközelíthető. (6) A 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a falusi turizmushoz kapcsolodó minőségi magánszálláshelyek fejlesztés esetén, a támogatás igénybevételének feltétele, hogy a fejlesztéssel kialakított (létrehozott, bővített, felújított) szálláshely az alábbi feltételeknek eleget tegyen: a) a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről szóló 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet alapján legalább négy napraforgós minősítés; b) legalább 6 férőhely; c) a saját használatú helyiségektől/lakrésztől való elkülönítettség; d) összkomfort. (7) A 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott célra irányuló fejlesztés esetén a nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló, legalább 30 férőhelyes, legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor, telepített sátortábor, vagy „A” kategóriájú turistaház, engedélyezett ifjúsági szálláshely támogatható. (8) A Vhr 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart. (9) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség alatt: a) a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén a vendégeknek legalább kétféle szolgáltatást kínálni – amelyből az egyik más szolgáltatóval történő megállapodás alapján is nyújtható - az alábbiak közül: aa) étkeztetés; ab) szabadidős sport vagy rekreációs szolgáltatás; ac) vezetett túrázási lehetőség; ad) természeti vagy kulturális értékek megismertetése, bemutatása; b) a 3. § (1) bekezdés c) pontjának cc)-cj) alpontjaiban meghatározott célterületekre irányuló beruházás esetén az ügyfél által meghatározott nyitvatartási időben turisták által igénybe vehető üzletszerű szolgáltatást nyújtani; c) a 3. § (1) bekezdés c) pontja ca) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén - a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről szóló 136/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet szerinti - nyilvántartásba vett alkalmi falusi- és agroturisztikai szolgáltató tevékenységet végezni; d) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cc) alpontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén legalább a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség szerinti három patkós minősítésű lovas szolgáltatást végezni; e) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cd) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetében a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MGSzH) területi szerve által ellenőrzött vadászati jogosultsággal rendelkezni; f) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cf) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén horgász turisták számára biztonságosan és higiéniai helyiségekkel
kiépített ingatlanon, a MgSzH területi szerve által ellenőrzött halászati és horgászati jogosultsággal rendelkezni; g) a képesítéshez kötött tevékenység végzése esetén a vonatkozó külön jogszabályokban előírt képesítési követelményeknek saját maga vagy munkavállalója, vagy jogi személy esetében a személyesen közreműködő tagja által eleget tenni; h) tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez, így különösen területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék, nemzetközi védjegy vagy minősítési rendszerhez; i) a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a falusi turizmushoz kapcsolodó minőségi magánszálláshelyek fejlesztés esetén a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (a továbbiakban: FATOSZ) által elismert minősítők általi minősítésnek megfelelő szolgáltatást nyújtani. (10) Az e rendelet alapján megvalósuló fejlesztések a Vhr. rendelkezéseitől eltérően csak abban az esetben kezdhetőek meg, ha az ügyfél rendelkezik a támogatási kérelem pozitív elbírálásáról szóló határozattal. A támogatási kérelem benyújtása 6. § (1) A támogatási kérelmet 2008. október 15. és 2008. november 30. között, ezt követően évente a) május 1.-május 31.; b) október 1. – október 31; között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008 (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül írott formában. (2) Ügyfélkapun keresztül történő kérelembenyújtás esetén a támogatási kérelem mellékleteit írott formában postai úton kell benyújtani az ügyfélkapun kersztül benyújtott kérelemmel azonos támogatási kérelem benyújtási időszakban az MVH kirenedeltségéhez. (3) A HACS-nak és HVK-nak az ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján, a támogatási kérelem részét képező, pontozási jegyzőkönyvet, valamint előzetes pontozási jegyzőkönyvet, legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszakának utolsó napját követő 20 napon belül kell az MVH kirendeltségéhez megküldenie. (4) A támogatási kérelemhez mellékelni kell a következő dokumentumok mindegyikét: a) települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat illetve önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a beruházás megvalósításáról szóló határozat kivonatát; b) non-profit szervezet ügyfél esetén a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát; c) egyházi jogi személyek ügyfél esetén a felettes egyházi szerv vagy az egyházi főhatóság által kiadott, egyházi jogi személyiséget tanúsító okiratról szóló igazolást;
d) a Vhr. 27. § (1) bekezdésének h) pontjában foglaltaknak megfelelően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg; e) a Vhr. 27. § (1) bekezdésének i) pontjában foglaltaknak megfelelően amennyiben az ügyfél természetes személy, mikro-kis és középvállalkozó pénzügyi és üzleti tervet, amennyiben az ügyfél települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy non profit szervezet pénzügyi és működtetési és fenntarthatósági tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja; f) vadászatra, horgásztatásra jogosult ügyfél esetén a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSZH) által kiadott, az ügyfélnek az üzemeltetési kötelezettség időtartamáig érvényes jogosultságáról szóló határozat hiteles másolatát; g) az értékeléshez az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat; h) a 147/2007 (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott LEADER Helyi Akciócsoport vagy Helyi Vidékfejlesztési Közösség által kiállított és pontozási jegyzőkönyvet vagy előzetes pontozási jegyzőkönyvet, amely a kérelem nem hiánypótoltatható kötelező mellékletét képezi, hiánya a kérelem elutasítását vonja maga után; i) a 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát. A támogatási kérelem elbírálása 7. § A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és a 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pont szerinti rangsor állításával döntést hoz. A Törvény alapján végzett értékelési eljárás lefolytatása során az MVH figyelembe veszi a LEADER HACS vagy HVK által megállapított pontszámot. Kifizetési kérelem benyújtása 8. § (1) A kifizetési kérelmet 2009-től kezdődően évente: a) január 1-31.; b) április 1-30.; c) július 1-31.; d) október 1-31. között lehet benyújtani a MVH kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008 (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül írott formában. (2) Az utolsó kifizetési kérelemhez csatolni kell:
a) a 3. § (1) bekezdése a) pontjában meghatározott, a falusi turizmushoz kapcsolodó minőségi magánszálláshely fejlesztése esetén a magán szálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet 2. §-a szerinti nyilvántartásba vételről szóló igazolást és a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről szóló 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 3. számú melléklete szerinti a FATOSZ által elismert minősítők osztályba sorolásról szóló okirat másolatát; b) a 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott fejlesztés esetén a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely szolgáltatásról szóló 173/2003.(X. 28.) Korm. rendelet 14. §-a szerint kiadott igazolást; c) a 3. § (1) bekezdés c) pontjának ca) alpontjában meghatározott fejlesztés esetén a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről szóló 136/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés szerint kiadott igazolást; d) a 3. § (1) bekezdés c) pontjának cc) alpontjaiban meghatározott fejlesztések esetén a szolgáltatás minősítéséről szóló igazolást; e) turisztikai szakmai szervezeti tagság igazolását. Jogkövetkezmények 9. § (1) Ha az ügyfél által realizált (szállásadásból vagy szolgáltatásból származó) árbevétel az üzemeltetési kötelezettség negyedik naptári évében 30%-nál nagyobb mértékben marad el a negyedik évre vállalt árbevételtől, akkor a 30%-ot meghaladó csökkenésén túl százalékpontonként a támogatási összeg 5%-át köteles visszafizetni. (2) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor köteles a támogatási összegből – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – a támogatási összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legalább 300 000 forint visszafizetésére. (3) Amennyiben az 1. számú melléklet szerint nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik. Záró rendelkezés 10. § (1)
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az Európai Unió jogának való megfelelés 11. §
Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 55. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
Budapest, 2008. október „ .”
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
1. sz. melléklet a …/2008. (... ...) FVM rendelethez 1.35.
Értékelési szempontok Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás:
Szakmai szempontok Értékelési szempont megnevezése Értékelés módja
1. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos (a térségben történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező,) mesterségek alapján, tevékenységek, természeti és kulturális értékek bemutatására irányul •
Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül egy típus bemutatása
•
Igen, a fenti, de máshol/más tulajdonában álló értékek közül legalább egyet – együttműködési megállapodás alapján vagy saját szervezésben – programként tervez bemutatni
•
Kérelem alapján
Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül két típus bemutatása
•
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám
10 pont
5 pont
3 pont
Nem 0 pont
2. A fejlesztés helyszínének kistérségben van-e természeti, kulturális vagy egyéb nemzetközi, országos vagy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő: • • •
Kérelem alapján
Igen a kérelemnek részét képezi egy nemzetközi vagy országos jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása; Igen a kérelemnek részét képezi egy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása; A fejlesztés térségében nincs turisztikai vonzerő.
10 pont
5 pont
0 pont 3. A térség turisztikai kínálatában jön-e
Kérelem alapján
létre új típusú vagy kínálatbővítő szolgáltatás: •
Igen
10 pont
•
Nem
0 pont
4. Az ügyfél az üzemeltetési időszak alatt együttműködés keretében kívánja a fejlesztést megvalósítani: • •
Együttműködési megállapodás 5 pont
Igen
0 pont Nem Összesen: Horizontális szempontok Értékelési szempont megnevezése Értékelés módja
5. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma.
35 pont Értékeléshez rendelhető maximális pontszám
Pénzügyi terv alapján
•
0–20 000 000 Ft/új munkahely
•
20 000 001–40 000 000 Ft/új munkahely
8 pont
•
40 000 001–50 000 000 Ft/új munkahely
4 pont
•
Nem hoz létre új munkahelyet
0 pont
6. Foglalkoztat hátrányos helyzetű és/vagy a 177/2005 évi Kormány rendelet 2. § e.) pontja szerinti megváltozott munkavégző képességű és /vagy pályakezdő munkavállalót (pályakezdő fiatal, női, fogyatékkal élő, gyesről gyedről visszatérő munkavállalót) •
Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
12 pont
Nyilatkozat
10 pont
•
Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
•
Nem foglalkoztat
7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg: • •
0 pont Kormányrendeletek mellékletei alapján 0 pont
Igen Nem 8. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:
•
1000 fő alatti
•
1001-3000 fő
•
5 pont
3000 fő feletti 9. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is megtörténik:
•
Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés teljes (nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) akadálymentesítésére sor kerül
•
Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik
•
Nem történik akadálymentesítés
0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)
5 pont 3 pont 1 pont
Kérelem, alapján
tervdokumentácó
5 pont
3 pont
0 pont
10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás során alkalmaz energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: •
Igen
•
Nem
Kérelem, tervdokumentáció alapján
8 pont 0 pont
Kérelem alapján 11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érinett – helyben élő, dolgozó emberek környezetének , életminőségének javításához: •
Igen
•
Nem
10 pont 0 pont
Fejlesztés komplexitása Értékelési szempont megnevezése Értékelés módja
12. Komplex (egymást kiegészítő) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek kapcsolódása alapján) • •
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám
Kérelem alapján
5 pont
Kettő vagy több célterületre irányul
0 pont Egy célterületre irányul 13. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
•
A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez
•
A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez
HVS alapján 15 pont 0 pont
14. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítá segiti elő: •
Igen
•
Nem
Kérelem, HVS alapján
5 pont 0 pont Összesen:
75 pont
Pénzügyi szempontok Értékelési szempont megnevezése
Értékelés módja (Ellenőrzés módja)
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám
Önkormányzat, önkormányzati társulás, non-porfit szervezet, egyházi jogi személy esetén Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor 2 pont; a 13%-ot, akkor 3 pont. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor 2 pont; a 13%-ot, akkor 3 pont Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési 3 pont Kérelmező értékelése kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10 %-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor 2 pont; Saját bevételek aránya a 10 %-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor 2 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési 2 pont kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat 5 pont nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont. 20 pont Összesen: Értékelési szempont megnevezése Kérelmező értékelése:
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhető maximális pontszám
Természetes személy esetében Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből származó árbevétel értéke eléri a
Kihasználtság vizsgálata:
Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)
600.000 Ft-ot, akkor 1 pont 800.000 Ft-ot, akkor 2 pont 1 millió Ft-ot, akkor 3 pont 1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont
Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)
200.000 Ft-ot, akkor 1 pont 400.000 Ft-ot, akkor 2 pont 600.000 Ft-ot, akkor 3 pont 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont
Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)
600.000 Ft-ot, akkor 1 pont 800.000 Ft-ot, akkor 2 pont 1 millió Ft-ot, akkor 3 pont 1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont
Több szolgáltatás működtetése esetén azon szolgáltatás kell figyelembe venni, amelyből az ügyfélnek a nagyobb árbevétele származik. Szállásadás esetén (beleértve, ha 200. 000 Ft-ot, akkor 2 szálláshely fejlesztés esetén egyéb pont szolgáltatás fejlesztése is történik) 250.000 Ft-ot, akkor 3 pont Amennyiben az ügyfél által a bázis 300.000 Ft-ot, akkor 4 pont évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a: Falusi és agroturisztikai szolgáltató 20.000 Ft-ot, akkor 2 pont tevékenység esetén (amennyiben 30.000 Ft-ot, akkor 3 pont szálláshelyfejlesztés nem történik) 40.000 Ft-ot, akkor 4 pont Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a: Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, 40.000 Ft-ot, akkor 2 pont horgász turisztikai fejlesztés esetén 60.000 Ft-ot, akkor 3 pont (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem 80.000 Ft-ot, akkor 4 pont történik) Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a: Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.
Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves /300 nappal/ üzemeléssel számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a fejlesztést követő 4 évben
Üzemeltetési vizsgálat
Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás
10% felett van, akkor 1 pont; ha 15% felett van, akkor 2 pont. Ha nem állapítható meg kihasználtság, akkor 0 pont. 10%-kal haladja meg a bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont. Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a 10%-ot akkor 1 pont, ha a 15%-ot, akkor 2 pont. 0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha 0,6-szorosát, akkor 4 pont.
Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest 20%-kal nagyobb Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha szolgáltatás fejlesztése is történik) 40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont. Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.
Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)
20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha 40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont. Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.
Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, 20%-kal nagyobb horgász turisztikai fejlesztés esetén mértékben bővül, akkor 2 (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem pont, ha történik) 40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont. Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont. Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni. Egyéni vállalkozó, mikrovállalkozás esetén Az ügyfélnek a bázis évben a Meghaladja a 3 millió turisztikai tevékenységből az egy forintot akkor 1 pont, alkalmazottra jutó árbevétel (egyéni ha a 4 millió forintot, akkor vállalkozások esetében az adóalapba 2 pont, beszámított árbevétel) értékének ha az 5 millió forintot 3 vizsgálata pont, ha a 6 millió forintot, akkor 4 pont. Kérelmező értékelése: Amennyiben nincsen alkalmazott, vagy az érték 3 millió forint alatt van akkor 0 pont. Induló szállásadó/ szolgáltató esetében a számítást a pályázat és az azt követő 2 évi terv átlaga alapján kell elvégezni.
Kihasználtság vizsgálata
Üzemeltetési vizsgálat
Szállásadás esetén (beleértve, ha 200. 000 Ft-ot, akkor 2 szálláshely fejlesztés esetén egyéb pont szolgáltatás fejlesztése is történik) 250.000 Ft-ot, akkor 3 pont Amennyiben az ügyfél által a bázis 300.000 Ft-ot, akkor 4 pont évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a: Falusi és agroturisztikai szolgáltató 20.000 Ft-ot, akkor 2 pont tevékenység esetén (amennyiben 30.000 Ft-ot, akkor 3 pont szálláshelyfejlesztés nem történik) 40.000 Ft-ot, akkor 4 pont Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a: Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, 40.000 Ft-ot, akkor 2 pont horgász turisztikai fejlesztés esetén 60.000 Ft-ot, akkor 3 pont (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem 80.000 Ft-ot, akkor 4 pont történik) Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a: Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni. Amennyiben az ügyfél 10% felett van, akkor 1 kihasználtság mutatója (szezonális pont; ha üzemelés esetén 100 nappal, egész 15%felett van, akkor 2 éves üzemelés esetén 300 nappal pont. számolva a 100%-ot) a fejlesztést Ha nem állapítható meg kihasználtság, akkor 0 megelőző két év átlagában pont. Amennyiben az ügyfél kihasználtság 10%-kal haladja meg a mutatója a fejlesztést követő 4 évben bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont. Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a 10%-ot akkor 1 pont, ha a 15%-ot, akkor 2 pont.
Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 0,4-szeresét, akkor 2 pont, évben realizált árbevétele, (egyéni ha vállalkozók esetében az adóalapba 0,6-szorosát, akkor 4 pont. beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest Szállásadás esetén (beleértve, ha 20%-kal nagyobb szálláshely fejlesztés esetén egyéb mértékben bővül, akkor 2 szolgáltatás fejlesztése is történik) pont, ha 40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont. Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont. Falusi és agroturisztikai szolgáltató 20%-kal nagyobb tevékenység esetén (amennyiben mértékben bővül, akkor 2 szálláshelyfejlesztés nem történik) pont, ha 40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont. Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.
Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)
20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha 40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont. Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha
Pénzügyi terv összesen
az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont. Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni. 20 pont
* Amenyniben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssek adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.
2. számú melléklet a …/2007. (... ...) FVM rendelethez Kiadásként elszámolható ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-, rekreációs környezeti fejlesztések, I. Ingatlanhoz (épülethez, telekhez) kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: Telekhatáron belüli infrastrukturális beruházások: 1. ivóvízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése, 2. eső- és szennyvízelvezetés saját derítővel, vagy hálózatra csatlakozással, eső- és szennyvízgyűjtők kiépítése, egyedi szennyvíztisztító kisberendezés kiépítése, 3. földgáz, távhővezeték, geotermál energiavezeték bevezetése, és a hozzá kapcsolódó berendezések kiépítése, 4. elektromos energiaellátó egyedi berendezés, vagy hálózatra csatlakozás kiépítése, 5. szelektív hulladékgyűjtők kiépítése, 6. vonalas telefon és/vagy internet csatlakozási pont kiépítése, 7. belső út, parkoló- és tárolóhelyek, kerítés kiépítése, 8. vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése, 9. fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából), 10. horgász- és/vagy csónakázó tó kiépítése (max. 3 ha), meglévő tó iszaptalanítása, környezetének rendezése (megközelítő utak, parkolók, partmenti horgászstégek, esőbeállók, padok, asztalok, szeméttárolók, stb.), 11. lovas karám, fedett oktató-gyakorló lovaspálya és kiszolgáló helyiségek kiépítése (megközelítő utak, parkolók, esőbeállók, padok, asztalok, szeméttárolók, lóetető, szénarács stb.), 12. vadászfegyver tároló, 13. vadbemutatáshoz: les, etető, itató kiépítése, 14. állatsimogató és bemutató hely kiépítése, 15. borkóstoló pince és kiszolgáló helyiség kialakítása, berendezése, 16. szabadtéri, esővédett főző-sütő építmények kialakítása, 17. csónak, kerékpár, sporteszköz kölcsönzéséhez biztonságos tároló helyiség kialakítása, II. Ingatlanhoz (épülethez, telekhez) kapcsolódó bel- és/vagy kültéri rekreációs fejlesztések: 1. 2. 3. 4. 5.
Pihenőkert kerti bútorokkal, Játéktér/ -udvar kiépítése, használati térelemek beszerzése, Sporttér/ -udvar kiépítése, Foglalkoztató, animációs/kézműves, oktató-ismeretterjesztő tér kiépítése, Fürdőzésre és/vagy egészségmegőrzésre alkalmas tér kiépítése (medence (max. 15X30 m) vízforgató berendezéssel, szauna)
3. számú melléklet a …/2007. (... ...) FVM rendelethez Nem elszámolható eszközök (VTSZ) Ezen rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában nem elszámolhatók a továbbiakban felsorolt eszközök: VTSZ szám 73084010 84011000 84012000 84013000 84014000 84061000 84068110 84068190 84068211 84068219 84068290 84069010 84069090 84071000 84072110 84072191 84072199 84072920 84072980 84073100 84073210 84073290 84073310
Megnevezés Bányatám vasból vagy acélból Atomreaktor Izotóp szétválasztására szolgáló gép és alkatrésze Nem sugárzó fűtőanyagelem /patron Atomreaktor-alkatrész Gőzturbina /víz- vagy más gőz üzemű/ hajózáshoz Gőzturbina villamos energia termeléshez, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű Más gőzturbina, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt) Gőzturbina, legfeljebb 10 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez Gőzturbina, több mint 10 MW, legfeljebb 40 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez Más gőzturbina, legfeljebb 40 MW teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt) Sztátor-lapát, rotor és lapátja gőzturbinához Más alkatrész gőzturbinához (kiv. sztátor-lapát, a rotor és lapátja) Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús repülőgépmotor Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, max 325 cm3 Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, legfeljebb 30 kW teljesítményű Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, több mint 30 kW teljesítményű Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, legfeljebb 200 kW teljesítményű Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, több mint 200 kW teljesítményű Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, legfeljebb 50 cm3 Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 125 cm3 Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 125 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3 Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-
84073390 84073410 84073430 84073491 84073499 84079010 84079050
84079080
84079090 84081011 84081019 84081022 84081024 84081026 84081028 84081031 84081039 84081041 84081049 84081051 84081059
járműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3, ipari összeszerelésre Más szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 (kiv. ipari összeszerelésre) Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1000 cm3, ipari összeszerelésre Használt szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3 Új szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3, de legfeljebb 1500 cm3 Új szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1500 cm3 Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor, (kiv. repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), legfeljebb 250 cm3 űrtartalmú Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), több mint 250 cm3 űrtartalmú, ipari összeszerelésre Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, legfeljebb 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, több mint 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú Használt dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz Használt dízel-, féldízelmotor hajózáshoz (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye max. 15 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye max. 15 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.15 KW, de max. 50 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 15 KW de max. 50 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.50 KW, de max. 100 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 50 KW de max. 100 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.100 KW, de max. 200 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 100 KW de max. 200 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.200 KW, de max. 300 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 200 KW de
84081061 84081069 84081071 84081079 84081081 84081089 84081091 84081099 84082031 84082035 84082037 84082051 84082055 84082057 84082099 84089021 84089027 84089041 84089043 84089045 84089047
max. 300 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.300 KW, de max. 500 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 300 KW de max. 500 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.500 KW, de max.1000 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 500 KW de max. 1000 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.1000 KW, de max.5000 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 1000 KW de max. 5000 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.5000 KW Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 5000 KW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz) Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 100 kW, teljesítmény felett Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz legfeljebb 50 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok ill. kerekes traktor) Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok ill. kerekes traktor) Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz (kiv. a kerekes traktor), több mint 100 kW, de legfeljebb 200 kW teljesítménnyel Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 200 kW teljesítmény felett (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok ill. kerekes traktor) Dízel- és féldízel vasúti hajtómotor (kiv. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel használt hajtómotor (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, legfeljebb 15 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb
84089061 84089065 84089067 84089081 84089085 84089089 84091000 84099100 84099900 84101100 84101200 84101300 84109010 84109090 84111100 84111210 84111230 84111280 84112100 84112220 84112280 84118100 84118220 84118260
100 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1000 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 1000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 5000 kW (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Dízel- és féldízel új hajtómotor, 5000 kW-ot meghaladó (kiv. vasúti hajtómotor ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak) Alkatrész belsőégésű repülőmotorhoz, másutt nem említett Kompresssziós gyújtású motor alkatrésze (kiv. szikragyújtású dugattyús) Más, pl. kompressziós gyújtású /dízel- vagy féldízel/ motor alkatrésze Vízturbina és vízikerék legfeljebb 1000 kW teljesítménnyel Vízturbina és vízikerék több mint 1000 kW, de legfeljebb 10000 kW teljesítménnyel Vízturbina és vízikerék több mint 10000 kW teljesítmény felett Vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói öntöttvasból vagy –acélból Más vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói (kiv. öntöttvasból vagy -acélból készültek) Sugárhajtású gázturbina legfeljebb 25 kN tolóerővel Sugárhajtású gázturbina több mint 25 kN, de legfeljebb 44 kN tolóerővel Sugárhajtású gázturbina több mint 44 kN, de legfeljebb 132 kN tolóerővel Sugárhajtású gázturbina több mint 132 kN tolóerővel Légcsavaros gázturbina legfeljebb 1100 kW teljesítménnyel Légcsavaros gázturbina több mint 1100 kW, de legfeljebb 3730 kW teljesítménnyel Légcsavaros gázturbina több mint 3730 kW teljesítménnyel Gázturbina legfeljebb 5000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Gázturbina több mint 5000 kW, de legfeljebb 20000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Gázturbina több mint 20000 kW, de legfeljebb 50000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)
84118280 84119100 84119900 84121000 84131100 84798930
Gázturbina 50000 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Alkatrész sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbinához Alkatrész gázturbinához (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina) Nem turbórendszerű, sugárhajtású motor Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyag-adagoló szivattyú Mozgatható hajtású bányatám
Nem támogatható az 1/1975 (II. 5.) KPM-BM együttes rendletben meghatározott vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, gépkocsi valamint gépjármű fogalom körében tartozó eszköz beszerzése!