A felsőoktatás forradalma

Szakács András

A felsőoktatás forradalma

Miközben Magyarországon a kormányzat lassan lezártnak tekinti a felsőoktatás átalakítását, a nyugati világban az elmúlt években kezdett el kibontakozni egy új felsőoktatási forradalom. Ez az átalakulás nagy valószínűséggel hamarabb fogja újraindítani a diskurzust a felsőoktatásról, mint ahogy azt a kormányzat szeretné, ráadásul a nemzetközi folyamatok sok tekintetben szembemennek a jelenlegi kormányzó pártok szándékaival. A felsőoktatás 21. századi forradalma nem szól másról, mint arról, hogy a zene, könyv és filmipar után a főiskoláknak és egyetemeknek is szembe kell nézniük az internet által elindított folyamatokkal. Ezek a folyamatok azonban nem megújítják a

jelenlegi

„hagyományos” feloktatási struktúrát, hanem meg is haladják azt, hiszen létrejön egy új üzleti modell, melynek alapja a nyílt online kurzusok, azaz MOOC-k (massive online open courses) és kifejlődik az oktatási szolgáltatások nemzetközi kereskedelme. Erről a folyamatról jelentetett meg ez év februárjában összefoglalót az amerikai libertariánus CATO Intézet, melyet az MPK korábbi elemzésében részletesen bemutatott. A felsőoktatás nemzetközi

kereskedelmének

liberalizációja:

forradalom előtt az online felsőoktatás című tanulmány, melyet Simon Lester jegyez, nem csak

összefoglal,

hanem

javaslatokat

is

megfogalmaz arra nézve milyen nemzetközi és hazai

szabályozást

kell

létrehozni

annak

érdekében, hogy az oktatási szolgáltatások határokon átnyúló kereskedelme és az új üzleti modell kialakuljon és megerősödjön. A felsőoktatás átalakítása hazánkban, köszönhetően a hallgatói ellenállásnak, nagy nyilvánosság előtt zajlott és a pártok által preferált témákat vizsgálva valószínűsíthetően a -1-

2014-es év választási kampányainak egyik fő témája lesz. Ezért különösen fontos megvizsgálnunk azt, hogy a nemzetközi viszonylatban milyen új folyamatok indultak útjára, amik ha kis időbeni eltéréssel is, de hazánkba is be fognak gyűrűzni, átrendezve ezzel a magyarországi felsőoktatási szolgáltatások és szolgáltatók rendszerét. Globalizálódó világ és globalizálódó felsőoktatás? A MOOC-k (massive online open courses), azaz a nyílt online kurzusok alapjaiban rendezhetik át a hazai és nemzetközi oktatási piacot. Az USA volt oktatási minisztere, Margaret Spelling fejezte ki a legképletesebben azt, hogy mi is a gond manapság a fejlett nyugati

világ

felsőoktatási

rendszerével.

Szerinte ez a szektor elérte azt a pontot, amit a

vállaltok

esetében

úgy

hívnak,

„érett

vállalat”: kockázatkerülő, néha önelégült és indokolatlanul drága. Nézetei szerint még nem sikerült szembenézni a globalizáció hatásaival és a gyorsan fejlődő technológiával, az egyre heterogénebb, de elöregedő társadalommal, illetve a fejlődő piaccal, amit az új igények alakítanak. Az gazdaságtörténet tele van olyan példákkal, amikor a cégek figyelmen kívül hagyták, hogy a világ körülüttök megváltozott. Komoly önvizsgálat és reform nélkül a felsőoktatás intézményei ugyanebbe a csapdába sétálnak bele, és végignézik, ahogy piaci részesedésük egyre csökken, majd szolgáltatásaikra inkább a korszerűtlenség lesz jellemző. Bár e jellemzés az Amerikai Egyesült Államok felsőoktatási rendszeréről készült, a világ összes országa szembesülni fog a közeljövőben azokkal a kihívásokkal, amivel az USA és a többi fejlett ország. 1998 óta egyre több intézmény indít online kurzusokat, ennek ellenére a rendszer egésze nagyon lassan integrálja az internetet. Jelenleg a Stanford, Harvard, MIT áll az élén a folyamatoknak, de egyre több külföldi egyetem kezdi el bevezetni a MOOC-k rendszerét. Ennek ellenére jelenleg az oktatás még nemzeti hatáskör, hiába válnak az egyetemek egyre -2-

inkább transznacionális vállalatokká azzal, hogy külföldön is létrehoznak egy-egy kihelyezett kampuszt. Azonban ha egyre több állami és nem állami szereplő, legyen akár non-profit vagy nyereségérdekelt szervezet, integrálja az online kurzusok rendszerét, továbbá létrejön az oktatási szolgáltatások kereskedelmének liberalizációja, olyan nemzetközi verseny alakulhat ki a piacokon, ami meggátolja azt, hogy rossz minőségű és drága szolgáltatásokat kelljen a diákoknak igénybe venniük. Ugyanakkor mind a legtöbb piaci és kereskedelmi liberalizációs folyamat esetében, itt is meg fog jelenni a kormányok által gerjesztett protekcionizmus. E tekintetben a nemzetközi kereskedelmi jog segíthet annak érdekében, hogy a felsőoktatás szabadkereskedelme ne sérüljön. Hagyományos modell és az új modell A hagyományos modell is természetesen rendelkezik fejlődési szakaszokkal. A középkorban létrehozott egyetemek nagyszámú külföldi hallgatóval bírtak, hiszen akkor még a kereslet ellenére kevés intézmény jött létre Európában, így a hallgatók jórészének külföldön kellett a felsőfokú tanulmányaikat lefolytatniuk. Azonban pár évszázaddal később elkezdett növekedni az intézmények száma, és a mobilitás is egyre inkább háttérbeszorult, sőt, megjelent egy diszkriminatív gyakorlat is, ami szerint a főiskolák és egyetemek a földrajzi környezetükbe élő jelentkezőket részesítették inkább előnyben. Ezzel szép lassan leépült az a fajta mobilitás, ami a hagyományos rendszer egyik jellemző eleme volt. Az Európai Unió azonban felismerte ezt a problémát, és 1987-ben útjára indította az Erasmus programot, hogy serkentse a diákok egyetemek és országok közötti mobilitását. Ugyanakkor hiába lesznek újra mobilisek a diákok és maguk az oktatók is, a hagyományos modell egyik

jellemzője,

hogy

nagyon

nehéz

bekapcsolódni

vele

a

nemzetközi

kereskedelembe. A nyelvi és kulturális szabályoknak köszönhetően a jelenleg is külföldön tanuló hallgatók és a hazájuktól távol oktató professzorok, továbbá az egyetemek országhatárokon túlra kihelyezett intézményei inkább kivételek, mint általános gyakorlat. -3-

A nemzetközi kereskedelem és verseny nélkül a felsőoktatási szolgáltatások szabadon drágulhattak úgy, hogy közben nem kellett emelniük a minőségen. Számos tapasztalat azt mutatja azonban, hogy a javak nemzetközi kereskedelme sok áru estében árcsökkenést okozott. Tíz év alatt a televíziók ára 74 százalékot, a játékoké 36.8 százalékot esett. Ugyanakkor a nemzetközi kereskedelemben csak korlátozottan résztvevő szolgáltatások, mint például a korházi szolgáltatások és az egyetemi, főiskolai tandíjak 68, illetve 73.2 százalékkal növekedtek. Sajnos a minőséget nehezebb mérni az árnál, de a tapasztalatok szerint a kereskedelem és a verseny ez utóbbit is javítja. Simon Lester példaként említi az USA autóiparát, aminek minősége akkor kezdett el rohamosan javulni, amikor megjelentek a belföldi piacán is a japán és európai gyártók. Az új modell által kikényszerített nemzetközi verseny következtében nem csak az oktatás szerkezete, hanem maguk a szereplők is változni fognak. Akár sok évtizedes múltra visszatekintő nagynevű intézmények zárhatják be kapuikat. Ugyanakkor ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, hiszen egy-egy MOOC elvégzését igazoló dokumentum még nem számít hivatalosan elismert végzettségnek. Jelenleg az USA-ban is csak kísérleti programok léteznek, amik csak az online kurzusok után járó kreditrendszer működését tesztelik. Azonban a cél kétségtelenül az, hogy akár egy stanfordi diplomát is meg lehessen szerezni online kurzusok elvégzésével. Vannak azonban olyanok is, akik szerint maga a diploma is teljesen elértéktelenedik, és maguk az elvégzett kurzusok lesznek mérvadók a munkaadók szemében. Ez az online oktatás számára nem is jelenthet gondot, hiszen egyszerre lesz végezhető matematika kurzus az MIT-n, gazdasági a Stanfordon, és informatikai az Udacity-n. Jelenleg a rendszer még kiforratlan, és ahogy azt már megszokhattuk az internetes szolgáltatások esetében, sok sikeres és sikertelen projekten fog keresztül vezetni az az út aminek a végén kialakul a végleges modell. A győztesei a változásoknak azok az -4-

intézmények és szervezetek lesznek, amelyek sikerrel ötvözik az innovációt a jó minőséggel és az alacsony árakkal. Protekcionizmus Azonban a külföldi szolgáltatók belépése a piacra sérti a hazai felsőoktatási intézmények érdekeit. Mivel pedig ez a szektor, ha országonként eltérő mértékben is, de a mai napig hagyományosan

állami

hatáskör,

beindul

egy

önvédelmi

mechanizmus,

aminek

köszönhetően protekcionista törvények és döntések születnek. De nem csak az új protekcionista hátterű szabályozások gátolhatják az online kurzusok terjedését, hanem régebbi rendelkezések fenntartása is. Minnesota államban a Cursera projekt szembesült azzal, hogy felszólították, nem indíthat kurzust úgy, hogy nem akkreditálta az állami szervezet és nem fizetett utána adót. Később felmentést kaptak, hiszen a Cursera projektben való részvétel ingyenes, és a kurzusok elvégzése után sem jár képesítés. Ez az eset rá is mutat arra a problémára, hogy az online kurzusok költségét jelentősen megnövelheti, ha minden államban vagy régióban egyenként kell akkreditációt szerezni, és külön-külön kell megfizetni a helyi díjtételeket. USA-n kívüli példát Szingapúrban találhatunk, ahol bár nincs korlátozva, hogy külföldi iskolában szerezzen valaki jogi végzettséget, de csak az állam által akkreditált hazai végzettséget ismerik el. Aik Hoe Lim és Raymond Saner sokkal általánosabb akadályokról beszélt az oktatás kereskedelmével

kapcsolatban:

korlátozzák

a

tananyag

elektronikus

továbbítását,

korlátozzák az online oktatási anyagok használatát, nem ismerik el az online kurzuson szerzett végzettséget, kvótákkal tartják mesterséges szinten a szolgáltatók számát, korlátozzák a más országba irányuló pénzügyi utalásokat, diszkriminatív az akkreditáció és a követelményrendszer,

helyi képviseletet

kell nyitnia a

szolgáltatás helyszínén

az

intézménynek. A nemzetközi szabályozás azonban képesek letörni a protekcionizmust. A GATS országai közül a WTO szerint 1998-ban már 21 ország tett kötelezettségvállalást arra nézve, hogy -5-

liberalizálja az oktatási piacot, azóta pedig másik 21 is nyilatkozott erről. FTA-ban (free-trade agreement) az USA, Ausztrália, Új-Zéland liberalizálta a piacait. Azonban a WTO 2001-es dohai tárgyalási fordulója után, ahol a felsőoktatási szolgáltatások liberalizációja volt az egyik fő téma, a folyamatok elakadtak. A diskurzus tehát még korai szakaszban van, és még az sem dőlt el, hogy szükséges vagy sem a felsőoktatás kereskedelmének liberalizálása. További hátráltató tényező, hogy árukereskedelem liberalizációja könnyebb, mint a szolgáltatásoké. A javak a határon leginkább kvótákkal, vámokkal szembesülnek, amiket könnyű számokba önteni, követni és ellenőrizni. Ezzel szemben a szolgáltatások szabályozása komplex és bonyolult. Ráadásul az amerikai szabályozást a nyolcvanas és a kilencvenes években dolgozták ki. Abban az időben nem gondolták, hogy az internet ennyire megváltoztatja a szolgáltatások rendszerét. Az USA-WTO szerencsejáték-vitája illusztrálja legjobban, hogy milyen nehéz 1980-as szabályozást ráhúzni az online térben képződő problémákra. Az állam az oktatás online forradalmában és a szolgáltatások liberalizációjában egyszerre tölt be katalizáló és gátló szerepet is. A kormányzat egy oktatási intézmény életében akkor tud a legerőteljesebben beavatkozni, ha azt közvetlenül irányíthatja. Így tehát ezeket

a

képzési

helyeket

állami

tulajdonú vállalatoknak tekinthetjük. Ez esetben beszélhetünk arról, hogy az ország adófizetői tartják alacsonyan a tanulók képzési díjait, miközben az intézmény a

helyi tanulók

irányába

pozitív megkülönböztetéssel él. Az

állam,

ha

mint

fenntartó

vagy

tulajdonos nem tud beleavatkozni egy intézmény életébe, akkor bizonyos irányba presszionálhatja a támogatási rendszerrel. Ezen felül pedig további diszkriminatív és protekcionista politikát valósíthat meg az akkreditációs -6-

rendszer működtetésével. Az akkreditáció célja igazolni, hogy az intézmény megfelelő minőséget nyújt. A kormányzat jelenleg nagy befolyással bír eme folyamat fölött, pedig a procedúra létjogosultsága is megkérdőjelezhető, mondván, hogy a piac úgy is kiszórja a nem megfelelő minőségű intézményeket. Az akkreditációban tehát megvan az esély arra, hogy a megkülönböztetés eszközévé váljon. A világ legtöbb országában az állam azonban nem kizárólagos szolgáltató és a piacon fellelhető a privát verseny. Azonban még ha az is várható, hogy a piaci liberalizáció után a verseny hatására fokozatosan visszaszorul az állami szerepvállalás, egyelőre számolni kell vele, és jó pár kezdeményezés illetve nemzetközi egyezmény bizonyítja, hogy az állam túlsúlya nem zárja ki a reform lehetőségét. Javaslatok Simon Lester pontokba szedi javaslatait, amivel szerinte fejleszteni lehet a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, amik segítenének megelőzni a diszkriminatív megkülönbözetést a külföldi online szolgáltatókkal szemben, így hozzájárulva a felsőoktatási szolgáltatások liberalizációjához:

1. Kezelje az akkreditáció egyformán az online és a hazai programokat. Akár magán, akár állami akkreditációs rendszerek működnek, nem diszkriminálhatják burkolt módon a külföldi szolgáltatókat. Természetesen vannak alapszabályok, mint például fizetőképesség és minőség, vagy a pénzügyi átláthatóság, amiket mindenkinek követnie kell, de ezeket nem szabad úgy kihasználni, hogy azzal hazai szervezetek jussanak előnyökhöz. 2. Az online képesítést el kell ismerni az egész világon. A harmonizált szabályozás és a kölcsönös elismerés nagy érték a hallgatók számára, és a nemzetközi megállapodások segíthetik ezt a folyamatot bizonyos mértékig. 3. A hibrid és hagyományos programok tisztességes kezelése. Nincs oka annak, hogy a hagyományos és az új modelleket máshogy ítéljük meg. Természetesen -7-

ennek ellenére a kormány kezelheti külön a hagyományos és az online felsőoktatást is. De a külön szabályozást nem használhatja fel arra, hogy diszkriminálja a külföldi versenytársakat. Ennek elérése érdekében nemzetközi szabványokat kell kidolgozni, amik meghatározzák hogyan is kell létrehozni a hazai oktatási törvényeket. A GATS 4. fejezetének 4 paragrafusa ebben az esetben hasznos segítséget nyújthat. 4. A támogatásnak a hallgatókat kell segítenie, nem pedig a hazai oktatási intézményeket. Gyakori, hogy a kormányzat támogatást ad az alsó- és középosztály gyermekeinek. Azonban ezt a támogatási formát nem használhatja fel arra, hogy ennek segítségével diszkriminálja a külföldi szereplőket. Ha valóban az a célja a támogatási programnak, hogy segítse a diákokat, akkor azt intézményektől független módon kell megtennie. 5. Kormány által működtetett online egyetem. A kormány által működtetett egyetemek célzottan a helyi lakosokat preferálják, továbbá alacsony tandíjakkal dolgoznak és a felvételi eredményeket helyezik előtérbe. Természetesen volt értelme annak, hogy az intézmények a helyi lakosokat preferálták. A mobilitás alacsony volt, és így egy főiskola a helyi lakosokat szívta fel általában, és mivel lehetséges volt, hogy pár hallgató távolabbról jön, azokat diszkriminálták, hogy a vonzáskörzet lakosai közül mindenki helyet kaphasson. De az online világba az üzleti modell más, hiszen a létszámbeli korlátok itt sokkal kisebbek. A kínálat mindig együtt haladhat a kereslettel, ezért a megkülönböztetés feleslegessé vált, hiszen mindig van elég képzési hely. 6. Felvételi, tandíj, tananyag autonómia. Felvételi, tanterv, és tandíj politika nem segítheti a diszkriminációt a külföldi felsőoktatási szolgáltatókkal szemben. A sikeres szabályozás érdekében érdemes más ágazatok szabályozását is megvizsgálni, hiszen több esetben is – pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció – a komplex problémát az adott ágazatra specializált szabályozással oldották fel.

-8-

Összefoglalás – A CATO víziója A következő évtizedben egy határokon átívelő felsőoktatási szolgáltatási modell épülhet ki, és ezzel az oktatás, mely évszázadokig belügynek számított, fokozatosan elveszíti gyökereit, és a nemzetközi kereskedelem részévé válik. Azonban ez a nemzetközi verseny szükségszerűen ki fogja kényszeríteni – az árukereskedelemhez hasonlóan– a jobb minőséget és az alacsonyabb képzési költségeket. A hallgatók helyhez kötöttsége is megszűnik, hiszen – az ingyenes online kurzusok esetében – költségként szinte csak az internetkapcsolat jelenik meg, így a legnevesebb és a hagyományos modellben legköltségesebb egyetemek is elvégezhetők lesznek a világ minden pontjáról. De az új struktúra sérti a jelenleg hagyományos modellben működő intézmények érdekeit, ezért várhatóan felerősödnek a protekcionizmusért kiáltó hangok. A diszkriminatív gyakorlat megakadályozására meg kell alkotni a megfelelő nemzetközi egyezményeket, azonban például a GATTS szabályozás jelenleg is sokkal bonyolultabb a szolgáltatások esetében, mint az árukereskedelemnél. A kormányoknak azonban létre kell hozniuk mind nemzetközi, mind pedig hazai viszonylatban egy átlátható szabályozást, ami segíti az online felsőoktatás nemzetközi kereskedelmét. Az oktatási „forradalom” elején tartunk, ezért még van arra lehetőség, hogy a végső rendszer elindulása előtt egy teljesen új, az ágazatra specializált szabályozást hozzanak létre a szolgáltatás piacának nemzetközi liberalizációjáról. Továbbá az online oktatás terjedésének az egyik kulcsa lehet az, ha az állam nem használja diszkriminációs

célra

az

akkreditációt,

vagyis

nem

szabad

engednünk,

hogy

a

protekcionizmus megölje azt az óriási fejlődést, melyhez foghatót eddig nem látott az oktatási rendszer, és mely fejlődésnek haszonélvezői a társadalom szegényebb rétegei közül kerülnek ki. Konklúzió Mindnyájan ismerjük azt a tényt, hogy Magyarország kicsi, de rendkívül nyitott piac, ráadásul olyan

nemzetközi

szervezetrendszerek

tagja -9-

(Európai

Unió,

WTO)

amelyeknek

köszönhetően a nemzetközi folyamatok, ha kis idő elteltével, de megakadályozhatatlanul begyűrűznek hazánkba is. Az oktatási szolgáltatások terén útjára indult „forradalom” kétségkívül a magyar oktatási rendszerre is jelentős hatással lesz. Ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy mekkora konfliktus várható a kormányzat és az online oktatási modell között. A jelenlegi kormányzó pártok koncepciója a köz- és a felsőoktatás terén eléggé ellentétes jellegű. Míg a közoktatás intézményeinek többsége állami kézbe került, addig a felsőoktatásból a kormányzat fokozatosan kivonulna. Ez a kivonulás azonban nem ellentétes az online oktatás egyik következményével, miszerint egy ilyen modellben a privát szektor veszi át a fenntartói szerepkört. Az állami kivonulás szándékával ugyanakkor részben ellentétes lépesnek tűnhet, hogy az egyetemi autonómia csorbul a központilag létrehozott kancellári rendszer bevezetésével. Valójában azonban azoknak a személyeknek, akik be fogják tölteni ezt a posztot, csak annyi feladatuk lesz, hogy menedzseljék a központi költségvetési támogatás leépítését, és új finanszírozókkal helyettesítsék azt. Érdemes tehát egy lépéssel távolabbról szemlélnünk a hazai oktatás átalakítását, és akkor könnyen kirajzolódik előttünk az a kép, ami szerint a kormányzat célja nem más, mint hogy megtörje a hazai felsőoktatás rendszerének és a rendszer finanszírozásának több évtizedes hagyományát, és a fejlett európai, illetve amerikai államokhoz hasonlóan minél nagyobb szerepet kapjon a privát szektor befektetése a felsőfokú képzésbe. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a negatív következményt sem, amivel sajnos Simon Lester csak részben foglalkozik. Ez a probléma nem más, mint a mobilitás kérdése. Az Amerikai Egyesült Államok társadalma hagyományosan egy mobil társadalom, és ott az, hogy az online oktatási rendszer bizonyos fokig gyengíti ezt a fajta tulajdonságot, nem jelent különösebb problémát, hiszen ha az oktatási szolgáltatások online modelljét igénybe vevő állampolgárok fiatal éveikben nem is utaznak, amikor kilépnek tanulmányaikat követően a munkaerőpiacra, valószínűleg nem fog gondot jelenteni számukra a mobilitás kérdése.

- 10 -

Ugyanakkor Európában ahol a második világháború után kulturális és gazdásági értelemben is mindent megtesznek azért, hogy egy összeurópai identitás jöjjön létre, megakadályozva ezzel a jövőbeni katonai konfliktusokat, a mobilitás növelése mindig is prioritás volt. A folyamatot nem csak az összeurópai munkaerőpiac létrehozása, azaz a munkaerő szabad áramlásának megteremtése segítette, hanem azok az oktatási programok is, amikben a résztvevők megismerhették a többi nemzet kultúráját és társadalmát. A legjelentősebb ilyen típusú program a korábban már említett Erasmus, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a jövő tudományos, politikai, gazdasági és kulturális elitje megismerjen más európai nemzeteket. Ezt a rendszert áshatja alá az online oktatás, hiszen így a nevesebb külföldi egyetemeken való kurzusfelvétel vagy a képesítés megszerzése előtt sincs akadály, és nincs szükség vendégszemeszterekre

az

adott

országban. Azonban nem csak a másik kultúra megismerésének a hiánya jelenthet gondot az online oktatási modellben. A tanulás

során

ismeretanyagokra,

nem

csak

hanem

olyan

személyes kapcsolatokra is szert teszünk, amik

a

későbbi

megszerzett

karrierünk

tudás

mellett

során

a

szintén

felhasználunk. A tanulmány írója, Simon Lester is elismeri, hogy a hagyományos modell előnye ilyen téren megkérdőjelezhetetlen, és egyelőre nem látni azt, hogy ezt a problémát miként fogja megoldani az online oktatási modell. Jelen pillanatban is a szemünk előtt zajlik le az a folyamat, amely során egy kifejezetten lassan reagáló rendszer megpróbálja integrálni a modern kor egyik leggyorsabban fejlődő technológiáját. A folyamatnak még csak az elején tartunk, ezért szinte lehetetlen megmondani, hogy végül milyen új struktúra fog kialakulni. Ennek következtében pedig csak a korábbi tapasztalatainkra támaszkodhatunk, ha meg akarjuk jósolni, hogy végül az online kurzusok, és az oktatási szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének liberalizációja milyen társadalmi és gazdaság folyamatokat fog elindítani. - 11 -