A farmakognózia története Dr. Blázovics Anna Ph.D. D.Sc.
Az ősemberek valószínűleg a különböző állatok táplálkozási szokásait megfigyelve próbálták ki az egyes növényeket, és feltehetően a szokásostól eltérő ízeket és érzéseket tapasztalva kíváncsiságuk a növények jobb megismerését eredményezte. A gyógynövények alkalmazása kezdetben semmiképpen nem lehetett tudatos, hanem felfigyeltek bizonyos hatásokra a mindennapi táplálkozás és életvitel kapcsán. A gyógynövények és mérgező növények megkülönböztetése is tapasztalati úton történt.
A mezőgazdaság kezdetei Az emberiség több ezer éve ismeri és termeszti a zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket és gabonaféléket. Az ázsiai mezőgazdaság kezdetei 7000 évre nyúlnak vissza, de egyes feltételezések a 13000 évet sem tartják kizártnak.
Az Indus völgyében már 5000 évvel ezelőtt foglakoztak növénytermesztéssel.
Még korábbra tehető a Közép- és Közel-Kelet agrikultúrájának megszületése.
Kr.e. 4000.
Észak-Kínában és Mandzsúriában már ismerték a teraszos földművelést.
Kr.e. 3000.
Chou dinasztiában valósult meg az extenzív földművelés, azonban a mezőgazdaság valószínűleg
Kr.e. 2737-2697. Shen-Nung uralkodása alatt teljesedett ki. Az öt gabonanemű nagymértékű termesztésével (árpa, búza, köles, rizs, rozs). Ettől az időtől lehet az öntözéses földműveléssel is számolni. Kr.e. 3000.
Babiloni ékírásos táblatöredék (ópium) Ekkor már tudatosan foglalkoztak a gyógynövényekkel.
Kr.e. 551-470.
Confucius tudományos munkáiban már 44 kultúrnövény neve szerepel. Többek között a szilváé, a japán sárgabaracké, gesztenyéé, faeperé, birsalmáé, kínai kelé és számos dinnyeféléé.
Babiloni ékírásos táblatöredék, amelyen az ópium is szerepel
221- 550.
Agrikultúrával és hortikultúrával kapcsolatos könyvek jelentek meg. Kialakultak kertek, főleg az uralkodók kertjei, melyek a hódítások során egyre inkább elterjedtek.
Ettől az időtől datálható a dísznövény- és drogkereskedelem is. A XI. századra már 20 peónia és 35 krizantém ültetvény volt a kínai birodalomban. A növénytermesztés a hét művészet egyike volt.
Ásatások során nyomára bukkantak több olyan tárgynak, mely azt igazolja, hogy Kína és az ókori egyiptomi civilizáció között kereskedelmi kapcsolat állt fenn. A Biblia is több helyen tesz említést Kínába tartó utakról, melyeken a mezőgazdasági termékek, pl. illóolajok, gyümölcsök és citrusfélék jutottak el a Földközi-tenger országaiba. Észak–Afrika ősi civilizációi, főleg a Nílus két partján elterülő Egyiptom agrikultúrája 11000 évre tehető. A piramisok építkezésén dolgozó munkások élelmezése és egészségügyi ellátása nem lett volna elképzelhető fejlett és összehangolt mezőgazdasági termelés nélkül. A népélelmezés fontos alapanyagai a gabonafélék, a fokhagyma, olivaolaj és a gyümölcsök voltak. A szőlőtermesztés és a borkészítés mestersége ugyanolyan régi, mint a sörkészítésé. Az ősi Egyiptomban számtalan fűszer- és gyógynövényt termesztettek.
Egyiptomi expedíciós hajó drogokkal (Kr.e. XVIII. századból)
A legkorábbi gyógyítással összefüggő egyiptomi írásos emlék a Kr.e. 2000 körül a Középbirodalomban lejegyzett Kahuni nőgyógyászati papirusz. Még korábbi, óbirodalmi elemekből épül fel a Smith papirusz, amelyet az Újbirodalom idején írtak le, és a többi fennmaradt orvosi papirusz nagy része is ebben az időszakban készült.
Kr.e. 1600. Egyiptomi Ebers Papirusz (Theba)
receptgyűjtemény orvosi tanácsok fohászok, imák, autoszuggeszciók sírkamrák rajzai és feliratai
Részletek az Ebers papiruszból Kr.e. 1600.
A gyógynövények ismerete egyidős az emberiség történetével
A papiruszok szövegei szerint gyógyították méhnyakgyulladást és a férfiak nemi betegségeit is.
a
hüvelygyulladást,
A leírásokból arra lehet következtetni, hogy ülőfürdőkkel kezelhették a Trichomonas vaginalis (protozoon), Neisseria gonorrhoea (Gram–negatív diplococcus), Clamidia (Gram-negatív coccus) és a Herpes simplex, illetve a Herpes varicellae (DNS vírus) fertőzéseket. Fogamzásgátlás ősi receptje: krokodil elkeverték, majd mézben szuszpendálták.
sarát
nátrium-karbonáttal
Hatásának magyarázata: a nátrium-karbonát a massza zsírtartalmát elszappanosította, pH-értékét növelte, fehérjetartalmát kicsapta. A méz élettanilag fontos komponensei, spermicid-, fungicid-tartalma mellett hangyasavat és almasavat is tartalmaz. A savak semlegesítették a pH-t. A golyócskák hormontartalma megakadályozta a nem kívánt terhességet. A méz acetilkolin, almasav, hangyasav, B2-vitamin, valamint a propolisz ferulasav, fahéj- és benzilalkohol-tartalma miatt baktericid, bakteriosztatikus hatóanyagul is szolgált.
Megfigyelték, hogy a fokhagyma enyhülést okoz a Schistosoma haematobium (vérmétely, cerkaria) parazita által kiváltott vérvizelésben. (Bilharz, 1852; Leiper 1915/1918) A fokhagyma nem szabadította meg az embereket a féregtől, de annak szaporodását fékezte, ill. antibiotikus hatása miatt a szekunder bakteriális fertőzéseket megakadályozta.
A fokhagyma olyan fontos népélelmezési cikk és gyógyszer-alapanyag volt, hogy Tutanhamon sírjában is találtak fokhagymát.
A bor jelentős flavonoidjai közé tartoznak a kvercetin és a rutin. A kvercetin gátolja a Ca++ATP-áz működését, ezáltal befolyásolja a Ca++ intracelluláris koncentrációját, így csökkentheti a trombocita aggregációt. A fitoalexin rezveratrol (3,4,5-trihidroxisztilbén) fungicid hatású, amely a mikroorganizmusok sztilbén-szintetáz enzimjének hatására keletkezik. A rezveratrol a mogyoróban és a fenyőben is kimutatható. Feltételezett szerteágazó hatása miatt a keleti gyógyászatban napjainkban is gyakran alkalmazzák anyagcsere-, gyulladásos- és szívbetegségek ellenszeréül. Ez a vegyület többek között gátolja a prosztaglandin és leukotrién bioszintézis utakat. Fehérjéhez kötött antioxidáns aktivitása a kvercetinével és az alfatokoferoléval azonos.
Az egyiptomiak alapvető gyógyszeralapanyagnak tekintették a különféle olajokat és zsírokat is. Ezeket elsősorban kenőcsök készítéséhez alkalmazták, de a kötésekben, pakolásokban, szemcseppekben, kúpokban, fogyasztásra szánt készítményekben és más gyógyszerekben is gyakori elemek.
Egyiptomi gyógyászati kellékek
Az olaj minden bizonnyal betöltötte a hordozóanyag funkcióját és az olajok nagy A- és E-vitamintartalma miatt csökkentette az intestinalis tumorok gyakoriságát is. Ezek a vitaminok gátolják a lipidperoxidációt. Az E-vitamin általános antioxidánsként működik a szervezetben. Hatását a Cvitamin fokozza. Regenerálásában a C-vitamin, a glutation és a koenzim- Q is szerepet játszik. Mind az A- mind az E-vitamin a molekuláris biológiai kutatások szerint befolyásolja a szignáltranszdukciót.
Emésztési zavarokban kiváló a petrezselyem, kakukkfű, a menta stb.
a kapor, a
A majoránna mérsékli a fejfájást is. Fogfájásra a szegfűszeg, petrezselyem és a fahéj is használható.
A zellermag Apium graveolens (Apiaceae)
Vizelethajtó, a máj és lép betegségeit gyógyító szerek alapanyaga, de izületi bántalmakra is jó. Vizelethajtó hatása miatt csökkenti a magas vérnyomást, megakadályozza a szívszélhűdést. A zellermag csökkenti koncentrációját is.
a
vércukor
A zellerben pszoralének vannak, melyek a pikkelysömör kezelésére is alkalmasak. Zellerből is készítettek varázsitalokat. A legújabb kutatások eredményei alapján pikkelysömörre és a T-sejtes nyirokcsomó daganat kezelésére ajánlják.
Kínai gyógyászat
A kínai gyógyászat gyökerei tehetők.
Kr.e. III. évezredre
A kínai orvoslás egyes betegségeket a Nedvesség-ből, a Forróság-ból vagy a Szél-ből származtatja. A betegségtüneteket, valamint a beteg egyéb, általános jellemvonásait összegyűjtik, majd analizálják, így alakítva ki a kínai orvoslásban a diszharmónia modelljét, - amikor felborul a test belső egyensúlya. A kínai gyógyászat figyelmét az élettanilag pszichológiailag teljes egyénre irányítja.
és
Az Kr.e. II. évezred előtt, sámánok gyógyítottak, akik között sok volt a nő. A Kr.e. VI. században az orvosok és a sámánok szerepe, bár nem volt azonos, még mindig szorosan összekapcsolódott. Confucius szerint: „Az ember kitartás nélkül soha nem válhat jó sámánná vagy jó orvossá.” 1973-ban Hunan tartományban talált Ma Wang Duitól származó 11 részből álló orvosi munka a testmozgás fontosságát, az étkezés jelentőségét és az akupunktúra módszerét tárgyalja.
Confucius
„52 betegség előírat” A mű szerint a gonosz lelkek, kísértetek és démonok manifesztálódása a betegség, amit a gyógyszerek használatán kívül ráolvasással és bűbájjal kell kiűzni. A legismertebb kézirat, mely 250 gyógyszert nevez meg.
Növényi, állati, sőt emberi testből alapanyagokat és ásványokat használtak fel.
származó
Például a Cinnamomi cassiae cortexnek (Kasszia fahéj) mágikus hatalmat tulajdonítottak, amelyek befolyásolták a démonok és az emberek lelki erejét. Az ősi szöveg alapján a gyógynövények azonos vagy ellentétes varázslat miatt hatnak.
A pattanásos arc kezelésének egyik módja volt a sima arcú ló állcsontjának megőrlése, amiből kenőcsöt készítettek és a jobb állcsontból származó port az arc jobb oldalára alkalmazták, a bal oldalról származó állcsontport az arc bal oldalára helyezték. Gyíkharapás kezelésére a gyík természetes ellenségének, a mosómedvének elszenesített bőrét használták.
Belgyógyászati alapmű (A mű szerzői ismeretlenek) i.e. 100 körül
A Huang-di Nei-Jing, avagy a „Sárga Császár Klasszikus Belgyógyászati Alapkönyve”, minden kínai orvosi elmélet forrása, a kínai gyógyászat bibliája.
A könyv egyik része az „Egyszerű Kérdések”-et (Su wen) tartalmazza; főleg teoretikai koncepciókkal és orvosi kozmológiával foglalkozik. a másik fejezet a „Spirituális Tengely” (Ling Shu) címet viseli, és az akupunktúrával és a moxibuszcióval foglalkozik.
Nei Jing Taoista szöveg, alapvető elmélete: minden élet és a világmindenség minden anyaga az energiától függ. A Nei Jing, jelentősége abban áll, hogy jegyzeteket fűztek hozzá, amelyek megvilágították vagy éppen kiegészítették annak eszmei magját. tartalmazza a kínai orvoslás hagyományait, a népi gyógymódokat és a császárt szolgáló, írástudó orvosok kezelési eljárásait különböző dinasztiák, különböző vidékek és különböző gondolkodók betegségekkel és gyógyítással kapcsolatos elképzeléseit. Így lehetséges, hogy a mai Kínában a hagyományos orvosképzésben használt legfontosabb kézikönyv a Qing dinasztiában megjelent szabályok és magyarázatok jelenkori értelmezéssel ellátott, tisztított változata.
Kínai gyógynövényismeret Történelmi hagyományai a késői Han dinasztia alatt kezdődtek. A „Materia Medica Alapkönyve” az első olyan könyv, amely középpontba helyezte a növények leírását. A Qin és a korai Han dinasztia szinkretista filozófiai szövegeiben utalások vannak gyógyszer-alapanyagokra. A régi gyógyszerkönyvek készítői csillagászok, geológusok, mágusok, technológusok, okkult művészetekben jártas emberek. Az Isteni Földműves a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel is foglalkozott. A gyógynövény-medicina legendás atyja. Valójában ezt a szöveget Kr.u. az I. században ismeretlen szerzők állították össze és később újraszerkesztették a híres taoista Tao Hong-Jing gyógynövény leírásai alapján. A legenda úgy tartja, hogy a „Materia Medica Alapkönyvé”-nek szerzője Kína misztikus „Isteni Földműves”-e volt. Ezért az „Isteni Földműves Nagy Gyógyszerkönyvének” is nevezik.
Az „Isteni Földműves Nagy Gyógyszerkönyve”, avagy a „Materia Medica Alapkönyve” mentes a korábbi időszak természetfeletti utalásaitól. 364 címszót tartalmaz, ebből 252 címszó tárgyalja a növényi, 45 az ásványi és 67 az állati gyógyszereket. Minden címszó alatt szereplő gyógyszer íz- és hőmérsékleti jellemzők alapján került értékelésre. A toxicitást is gondosan feljegyezték. Minden egyes gyógynövénynek ismertetik a terápiás felhasználási lehetőségeit.
A gyógynövények személytelenek és nem lelki, hanem természetes erejüknél fogva hatnak. Íz- és hőmérsékleti jellemzőiket tapasztalati úton állapították meg. Az íz, azt mutatja, hogy hogyan érzékeljük a növényt a szánkban, míg a hőmérsékleti jellemző leírja, hogy milyen módon érzékeljük azt a gyomrunkban vagy a bőrünkön. A szakmai irodalom két úton haladt tovább. Az egyik út volt a gyógynövény-gyógyszerkincs folyamatos növekedése, azáltal, hogy a régi gyógynövényeket újraértékelték és indikációit kibővítették. A másik fejlődési úton haladók, azon fáradoztak, hogy kapcsolatot teremtsenek a hagyományos kínai orvoslás elmélete és a növényeknek tapasztalat útján megismert terápiás hatása között.
659.
Tang dinasztia uralkodása idején megjelent a első, illusztrált, a „Materia Medica Alapkönyvé”nek javított és átdolgozott kiadása, az „Új, Módosított és Bővített Materia Medica” (Xin Xin Ben Cao). Ez volt a Nemzeti Gyógyszerkönyv 844 bekezdéssel, a gyógyszerek típusainak, eredetének és használatának részletezésével.
960-1279. Song dinasztia jelentős materia medicáját Tang Shen-wei írta 1108-ban, amely a „Gyógyszerek modellek szerint rendszerbe szedett történeti és pontos mutatója” címet viseli (Zheng Lei Ban Cao). A mű a gyógynövények és csatornák közti kapcsolatot tárgyalja. 1558 orvosság receptje és azok használata, a csatornákba való belépését és részletes leírását, valamint 3000 receptet tartalmaz.
A csatornák a Qi-t és a Vért szállítják a testben. Behálózzák az egész szervezetet, azonban nem azonosak a vérerekkel. Összekötik egymással az Alapvető Szubsztanciákat (Qi, Vér, Jing, Shen, valamint a Folyadékok) és a Szerveket. Lényeges szerepe van a harmonikus egyensúly fenntartásában. A csatornák összekötik a test belső részét a külsővel. „Gyógyszerek modellek szerint rendszerbe szedett történeti és pontos mutatója” munka sok későbbi írás alapjául szolgált. 1596-ban nyomtatták ki Kína leghíresebb füves könyvét a Li Shi-Zhen által írt „Nagy Materia Medica” -t (Ben Cao Gang Mu), amely 1892 gyógyszert: 1173 növényi, 444 állati és 275 ásványi eredetűt foglal magába. Li Shi-Zhen
A „Materia Medica Alapkönyve” és a későbbi szövegek között az az alapvető különbség, hogy egyrészt hiányzik a teoretikus kapcsolat a gyógynövény ízek és tulajdonságok között, másrészt a részletes terápiás hatások között. 581-618. és 618-907. A késői Sui és a korai Tang dinasztia korából származik „Az orvosi tulajdonságok Materia Medica”-ja. Magába foglalja a kombináció, reakció, íz, hőmérséklet, toxicitás, funkció, elsődleges klinikai alkalmazás, felhasználás és elkészítés lényegét. 960-1279. A Song dinasztia alatt már törekedtek arra, hogy megkíséreljék a klasszikus teóriák és a tapasztalati úton nyert ismeretek közötti kapcsolatok megteremtését. 1195-1233. és 1234-1369. A törekvés folytatódott a Jin és a Yuan dinasztia uralkodása alatt. E korszak fő filozófiai áramlata az integráló neo-konfucionizmus volt.
A növényi eredetű gyógyszerek hőmérsékleti jellemzőinek leírására 5 meghatározást használtak, mely megadja az első támpontot a gyógyszer alkalmazásához: forró, hideg, meleg, hűvös és semleges, A meghatározások a betegek gyógyszerekre adott véleményén alapulnak, melyek meglehetősen szubjektívek. A hagyományos kínai orvosi irodalomban a gyógynövények egy másik nagyon fontos tulajdonsága az íz. Az ízekre is 5 meghatározást használnak, ezek: keserű, savanyú, édes, sós és csípős. A keserű íz jellege kemény, erős, a szívre hat; a savanyú íz „gyűjtő-jellegű” májra ható; az édes íz szelíd tulajdonságú és a lép működését befolyásolja; a sós íz gyengéd jellegű, a vesére hat, a csípős íz pedig „szétszóró” jellegű, és a tüdő működését befolyásolja.
Kínában minden dolognak két arca van. A „Sárga Császár Belgyógyászati Alapkönyve” alapján a hőmérsékleti tulajdonságok Yang, az ízek Yin jellegűek. 1111.
A Nei Jing-ben lévő gyógynövény-kombinációk rövid leírását a későbbiekben továbbfejlesztette Chen Cang-Qi gyógyszerész könyvében, amelynek címe: „Ami kimaradt a Materia Medica”- ból. az előiratoknak egy olyan listáját állította össze, amely elsősorban az alkalmazott komponensek funkcióján alapult. Ilyen funkciók voltak például: eloszlató, pangás megmozdító, tonizáló, hashajtó, csúszósító és síkosító, összehúzó, szárító, nyirkosító.
1186. Liu Wan-Su munkájában kapcsolatot hozott létre a gyógynövények és az „Öt Fázis” (Fa, Tűz, Fém, Víz, Föld) között. Liu Wan-Su
(Például a babfélék a Víz-fázisba tartoznak és ezért a Vízhez kapcsolt betegségek esetén használatosak.
1563-1640. A Ming dinasztia egyik leghíresebb és legbefolyásosabb gyógyszerésze Zhang Jing-Yue volt. Katonai körökből származott, ezért a gyógyszerek leírásánál is gyakran használt katonai terminológiát. Zhang JingYue
Munkájának címe: Jing-Yue összes műve. Zhang egy egyszerűbb rendszert dolgozott ki, amelyet „Nyolc Taktikának” nevezett. Ezek a következők voltak: tonizáló, harmonizáló, támadó, eloszlató, hűtő, melegítő, feltartóztató, elengedő A XVIII. század elején élt gyógyszerész, Cheng Zhong-Ling munkájából a „Nyolc Terápiás Módszer”-t ismerhetjük meg. Ez a rendszer a „Nyolc Paraméteren” alapult, amely úgy is ismert, mint a „Nyolc Legfőbb Minta”. Ez a rendszer nyolc alapvető paramétert különböztet meg: külső, belső, meleg, hideg, többlet, hiány, Yin és Yang.
Gyógynövény-kombinációk elve
Kínában a gyógynövények kiválasztása és kombinálása szinte művészet. A növényeket azért kombinálták, hogy előidézzék vagy növeljék a terápiás hatást, minimálisra csökkentsék a mellékhatást és a toxicitást. A mai kínai orvosi gyakorlatban a legtöbb előírat 6-20 növényt tartalmaz. Általában hét sajátosság kombinálásának hatását.
alapján
írják
le
két
gyógynövény
Ezek a következők: kölcsönös-hangsúlyozás, -fokozás, -ellenhatás, -elfojtás, -antagonizmus, -inkompatibilitás, egyszerű hatás
A gyógynövények kombinálásának alapelvei vezérfonalat nyújtanak az előíratok összeállításánál. Hagyományosan, ezeket az alapelveket a feudális hierarchiának megfelelően fejezték ki. Úr a legfőbb komponens, amely a fő terápiás hatásért felelős. Miniszterek vagy munkatársak fokozzák, illetve segítik az urak terápiás hatását. A szárnysegédek a következő funkciók közül egyet vagy többet látnak el: a kísérő szimptómák kezelése, a fő alkotóelem toxicitásának mérséklése, az urak és miniszterek segítése a fő terápiás hatás elérésében vagy más módon való segítségnyújtás. A hírnökök a többi alapanyagot egy specifikus csatornába vagy szervbe vezetik, vagy azon fáradoznak, hogy összhangba hozzák hatásukat.
Számos egyszerű előírat létezik, amelyek csak urat és minisztereket tartalmaznak és vannak olyan „receptek”, amelyben egy komponensnek több funkciója is van. Súlyos betegségekben más módszert is alkalmaztak, mint például a támadás és utánpótlás vagy megerősítés egyidejű alkalmazása, vagy a felszálló, leszálló, összehúzó és szétoszlató hatások kombinációja
Az adagolás az előíratok összeállításánál rendkívül fontos. A legtöbb gyógyszernek a szokásos adagolása 1-3 qian (azaz 3-10 gramm). Ez alól néhány változótól függő kivétel van. Az egyik ilyen változó a gyógyszer súlya és jellege. Kemény, nehéz, mérsékelt vagy szelíd gyógyszert nagy adagban alkalmaztak, míg a könnyű, toxikus és erős ízű gyógyszerekből kis dózist használtak. Ebből következik, hogy a gyökerekből, gyümölcsökből, valamint a dús és nehéz növényekből nagyobb dózis volt szükséges, míg a virágokból, levelekből is illóolaj-tartalmú általában viszonylag kis dózist írtak elő.
növényekből
A gyógyszerek alkalmazásánál figyelembe kellett venni a gyomor, Qi állapotát. Ettől függött, hogy a betegség kezelésére megállapított különböző gyógyszereket a beteg képes-e elfogadni, illetve az képes-e felszívódni.
Kr.e. 460-377.
Hippokratesz ókori görög népgyógyászaton alapuló 7 könyve tartalmaz gyógynövényeket. (üröm, hagyma, mandula, mustár, fahéj, bürök, édesgyökér, tömjén, mák)
„Fontosabb azt tudni, hogy pontosan milyen alkatú a beteg, mint azt, hogy pontosan milyen betegségben szenved.” Kr.e. 371-286.
Theofrasztos Ereziosz „De historia plantarum” c. 9 könyv „De causus plantarum” c. 6 könyv (osztályozás, leírások: koriander, fehér zászpa, kálmos) kereskedelmi fajták legrégibb farmakognóziai munka
Az asztrológia évszázadokon át fontos volt az ókori Asszíria, Babilon és Egyiptom orvoslásában. A csillagok állásából készítették el egy-egy beteg diagnózisát és határozták meg gyógyításának módját. Még Hippokratész is úgy gondolta, hogy a Fiastyúk, a Sirius és az Arcturus kedvezőtlen hatással van az emberi egészségre. Hippokratesz
Hippokratész hitt a csillagok kelésétől lenyugvásától függő kritikus napokban.
Kr.e. 460-377. "Amit nem gyógyít az orvosság, meggyógyítja a vas. Amit nem gyógyít meg a vas, meggyógyítja a tűz. Amit pedig nem gyógyít meg a tűz, azt gyógyíthatatlannak kell tartani." Hippokratész krízistana nem lezárult tanítás, meggyőzően, rendkívül pontosan és világosan le tudja írni a betegségeket.
és
Kr.e. 78-
Dioszkoridész görög orvos a farmakognózia első tanára „De materia medica” c. 5 kötetes könyv Gyógynövények rendszeres és részletes leírása (macskagyökönke, fenyőfélék, boróka, galagonya, fűz, tavaszi hérics, ezerjófű)
i.sz. 122-199 Galenus római orvos A gyógynövényeket termőhelyükön kell tanulmányozni és sajátkezűleg begyűjteni, különböző gyógyszerformákat kell készíteni galenusi készítmények tea infuzum, dekoktum, maceratum, tinktúra (vizes-szeszes kivonat) extraktum fluidum, subspissum, siccum ungventum kenőcs, tapasz pulvis por
Galenus (122-199) Galenus szerint az ember egészségére nem a csillagok és a bolygók gyakorolják a legnagyobb befolyást, hanem a hold. Ibn Sina halála után két évszázaddal Arnaldus Villanovanus (1235-1311) Galenusszal szemben azt állította, hogy a betegségek kialakulására és lefolyására közvetlenül a csillagképek hatnak, a hold csak az epilepsziában jelentős.
Galenus
A gyógyítás alapelve: „contraria contrariis”, azaz „ellentétet ellentétével”. Alapvető a betegségek megelőzése és az életerő fokozása, amelynek eszköze a dietetika. A szó eredeti, antik jelentése lényegesen szélesebb körű mint a manapság használatos értelmezés, amely pusztán az ember étrendjével kapcsolatos tudományágat jelenti. A dietetika szó magában foglalta az ember érzelmi, szellemi állapotát is.
Róma A rómaiak a mediterránium adta lehetőségeket kihasználva mind táplálkozásuk, mind gyógykészítményeik, mind luxuscikkeik révén számos fűszer- és gyógynövényt használtak mindennapjaikban. Hatással volt rájuk az egyiptomi és a görög kultúra. Élénk kereskedelmet folytattak az asszírokkal, főniciaiakkal, judaiakkal, sőt Belső–Ázsia országaival, Indiával és Kínával is már a Krisztus előtti időkben.
Róma A luxuscikkek importja és pazarlása jellemző volt a római kultúrára.
Mária Magdolna illóolajjal keni meg Krisztus lábát
Pieter Pouwel Rubens 1618 (189x285) Hermitage
768-814.
Nagy Károly frank király és római császár elrendelte a gyógy-, fűszer-, festőnyövények és gyümölcsfák termesztését. kolostorok kiemelt szerepe: Benedek rendi kolostor, Szent Galleni kolostor (kömény, édeskömény, lestyán, menta, rozmaring, zsálya, illóolajos növények termesztése)
978-1036.
Ibn Sina Bohara Avicenna arab orvos gyógynövények leírása, betegségek leírása, a kezelés javallata.
Avicenna
Kánon
Fokozatok az egészségbetegég között: 1.
teljes egészség
2.
csökkent egészség
3.
nem teljes egészség és nem nyilvánvaló betegség
4.
hajlam (adottság) valamilyen betegségre
5.
betegség
Ibn Sinával kezdődött meg a fordulat a kísérletező ismeretszerzés felé, ami forradalmat jelentett a természettudományban. A táplálékokat is úgy vizsgálja, mint az orvosságokat. Számos esetben egybeesnek a diétás étrend és a gyógyszeres kezelés feladatai. Ibn Sina kísérletet tett a dietoterápia alapjainak lerakására is.
Ibn Sina elvetette az asztrológiát, áltudománynak tekintette, külön munkát írt róla. A Kánonban olvasható megjegyzések az égitestekről inkább az egyes évszakok időjárási viszonyaira vonatkoznak. "Tudnod kell, hogy ennek (ti. a döghalálnak) egyik távoli oka a csillagok állása, közelebbi oka viszont földi körülményekben keresendő". A Kánon foglalkozik az éghajlattal, a táplálkozással, az ivóvízzel, az életmóddal. Földi körülményeken Ibn Sina a 1.
nedves, szennyezett levegőt, a
2.
temetetlenül maradt holttestek felől fúvó szeleket, a
3.
járványos betegségektől elpusztult emberek oszlásnak indult tetemeiből áradó levegőt, a
4.
fertőzött ivóvizet értette.
Sok esetben éppen a környezeti feltételek változását tekinti a megbetegedés okának. Ibn Sina észreveszi a környezeti hatások szerepét a betegségek kialakulásában. Így például szerinte az állott (romlott) ivóvíz több mint tízféle betegséget okoz. "Khorezmben a sejk a lelkére kötötte egy tüdőbajos asszonynak, hogy semmiféle orvosságot ne igyék mézágyon tartott édes rózsavízen kívül, némi idő elteltével ez az asszony meggyógyult, miután megivott száz man rózsavizet.„ Közismertté vált Ibn Sina kísérlete a két birkával. Egyiküket ketrecbe zárva szokott körülmények között tartotta, a másikat farkas közelében felállított ketrecben. Ez a második, mert állandó félelemben élt, megbetegedett és elpusztult, noha enni-inni bőségesen kapott, míg a másik életben maradt.
Ibn Sina egy betegnél (perzsa miniatúra)
A Kánonban írja le a vizelet különböző fajtáit és jellegzetességeit. Részletesen foglalkozik azzal, hogyan kell vizeletet venni vizsgálat céljára. "Az első reggeli vizelet alkalmas erre, amelynek ürítését a beteg nem halogatta sokáig. Éjszakai álmából ébredve a betegnek ürítés előtt nem szabad vizet innia, ételt fogyasztania vagy valamilyen színező anyagot, mint például sáfrányt, gránátalmát, szennát ennie-innia, mert ez vörösre vagy sárgára színezné a vizeletét, nem szabad zöldségfélét fogyasztania, mert ez zöld színűvé tenné, vagy keserű anyagokat fogyasztania, mert ez megfeketítené a vizeletét.”
Megállapítások, melyek örök érvényűek "Azt mondják, hogy a vizeletet nem szabad hat órával az ürítés után vizsgálni…. Én pedig azt mondom: egy órát sem szabad vele várni!". "A vizelet vizsgálata alapján kapott eredményeket hét csoportba sorolhatjuk: a szín, az állag, az átlátszóság, illetve zavarosság, a csapadék, a bő vagy csekély mennyiség, az illat, a habosodás szempontjai szerint. "Aki a fájdalmat zsibbadást okozó gyógyszerekkel siet enyhíteni, nagyon veszélyes dolgot művel, mivel ezeknek a szereknek a használata nem igazi gyógyítás, mivel az igazi gyógyítás az ok megszüntetésében van, a zsibbadás viszont erősíti az okot és kiküszöböli a fájdalom érzetét."
A Kánon ötödik könyve az összetett orvosságokkal foglalkozik: szirupokról, tablettákról, főzetekről, sűrítményekről tapaszokról stb. szól. A népszerű méz helyett az arabok kezdtek széleskörűen cukrot használni cseppek, hűsítő italok, szirupok esetében.
Az ötödik könyv utolsó traktátuma az egyes szervek betegségei ellen használatos orvosságokkal foglalkozik. Külön fejezetek szólnak a fejfájás, agyi betegségek, szembajok, fülfájás, fogfájás, a szájüreg megbetegedései, torok-, gyomor-, bél- és vesebetegségek ellen ható gyógyszerekről.
Ibn Sina határozottan kiszűrte az antik örökségből mindazt, amit nem egyeztethetett össze saját nézeteivel. Ibn Sina, az orvos alapszemlélete, az egészség feltételeiről, a betegségek okairól kialakított álláspontja a "mizádzs"- fiziológián alapul. A nedvek alkotják az emberi test négy legfontosabb folyékony részét, ezek a négy elsődleges elemből kialakult nedvek a következők: a nyák, a sárga epe, a fekete epe és a vér. Az elemek, nedvek helyes keveréke, tulajdonságaik helyes aránya alkotja a mizádzsot, az "emberi természetet", azaz a szervezet kiegyensúlyozott életműködését. Ez az arab szó összekeveredést, keveréket, temperamentumot, végül pedig emberi természetet jelent.
Ibn Sina ismerte az orvosságok kábító és fájdalomcsillapító hatását. A fájdalomcsillapítók közé sorolta a belladonnát, a salátamagot, a fahéjat, a mandragorát, az ópiumot és a hideget (jegelést). Sebkezeléshez bort ajánlott lemosónak. Ibn Sina vezette be az orvostudományba az enyhe hashajtókat. A Kánon a hashajtók között említi a kammónagyantát, a szennalevelet, az aloé levét, a mannát, a damaszkuszi aszaltszilvát is. A rebarbarát emésztést serkentő szerként adta. A Kánon részletes leírást ad a bürökről, a csomorikáról, a sisakvirágról és más növényekről. Számos betegség gyógyítására ajánlott aromás, fűszeres, gyantás növényeket (kámfort). A felsoroltak között vannak az indiai medicinából átvett szerek, például az indiai kender.
Az arab tudósok 2000 olyan növényt említenek, amelyről nem tesz említést Dioszkoridész. Ibn Sina és az arab orvosoknál emlegetett 2600 orvosságból 1400 növényi eredetű. A Kánonban leírt fájdalomcsillapítókat, érzéstelenítőket Európaszerte használták. Amputáláskor a beteggel három mértéknyi borban elkevert mandragóralevet kell megitatni, ami érzéketlenné teszi. "Ha az orvos azt akarja, hogy a beteg gyorsan veszítse el öntudatát, borába adjon kellemes illatú mézet vagy szaburt. Ha mély érzéketlen állapot szükséges az operációval járó fájdalom elviseléséhez, részegítő füvet kell keverni italába. Vagy végy füstikét, beléndek ópiumját (féldrachmányit mindegyikből), szerecsendiót vagy nyers aloé farészét. Mindezt keverd össze borban, és annyit itass a beteggel, amennyit kell. Vagy vízben főzz feketére beléndeket mandragóra kérgével, főzd, míg meg nem vörösödik. Azután keverd el borban.„ (1 drachma 3,4 g)
Kép a Schola Medica Salernitanáról Avicenna Kánonok c. művéből
Hildegard von Bingen (1098-1179) Wikipedia Európában, a középkorban Hildegard von Bingen disibodenbergi apátnő volt híres gyógynövényismeretéről, aki a „Sci vias”, „Causae et curae” és a „Physica” könyvekben foglalkozott a betegségekkel és azok gyógymódjával. A gyógyhatású készítmények erősítették az emberek immunrendszerét, elősegítették emésztésüket, ill. hozzájárultak szervezetük méregtelenítéséhez. A kereszténység és a puritanizmus tiltotta az illatszerhasználatot, ennek ellenére a kolostorokban virágzott az aromaterápia.
Oktatás Salernoban (középkori fametszet)
A salernoi iskolában (1175-1234) követték Ibn Sina útmutatását: "Végy egyenlő mennyiségben ópiumot, mandragórát és beléndeket, törd porrá, és oldd fel vízben. Ha a betegnek csontját kell fűrészelni vagy vágással operálni, itass át ruhadarabot ezzel az oldattal, tedd a beteg szájára, hadd lélegezze be. Hamarosan elalszik, és akkor elvégezhetsz rajta mindent, amit kell."
A salernoi iskola (világkora 1150-1180) Az európai medicina intézményesített, nem egyházi oktatásának fellegvára, és az első orvosi egyetemnek tekinthető. 850 körül alapították a hippokratészi örökség gondozására szövetkezett orvosok. Nagy hatással volt rá az arab orvoslás is. Itt született a „Regimen sanitatis Salernitanum” című gyűjtemény, amely versbe foglalva tanítja a helyes életvitel szabályait. E szabályok az ókorban ismert „hat természeti dologra” épülnek: levegő, étel-ital, mozgás-nyugalom, alvás-ébrenlét, emésztési termékek és más váladékok, valamint a lelki- és kedélyállapot. A „gyógyítás művészete” (ars medicina) és az „életművészet” (ars vivendi) szoros egységet alkot, és az életművészethez hozzátartozik a „halál művészete” (ars moriendi) is.
1492. Amerika felfedezése utazások új földrészek felé dohány, kakaó, kínafakéreg, paprika, vanillia, bors (aranyárban) 1495. V. Károly német-római császár hadjárat „Moluku” fűszersziget elfoglalására 1519. Magellán 5 hajójából 4 odavész 1522. Cano kapitány 1 hajó 700 q fűszer kitüntetés: címer, 2 fahéjrúd, 3 szerecsendió, 12 szegfűszeg
1493-1541. Paracelsus baseli orvos, később professzor filozófia, kémia, metallurgia, alkímia „quinta essentia” elv farmakokémia alapja (a növények külsejükkel elárulják hatásukat: szív-, máj-, tüdőalakú levelek a megfelelő szervekre hatnak) 1553-ban
létesítették az első Farmakognóziai Intézetet Páduában. Első professzora Francesco Buonafede volt.
XVI. sz.
Ekkor alakultak Európa-szerte a farmakobotanikai tanszékek (Itália, Németalföld, Franciaország)
Paracelsus Philippus Aureolus Theophrastus Bonbastus (von Hohenheim) 1493-1541
Paracelsus Wilhelm Bombast von Hohenheim Teutón nagymester természetes fiaként született a svájci Einsiedelben. Édesapja orvos, kémikus, aki a környező bányák és ipari üzemek munkásainak doktora volt. Ausztriában nevelkedett, tanulmányait Villachban végezte.
középfokú
1510-ben, 17 évesen befejezte hároméves orvosi tanulmányait a Bécsi Egyetemen, majd pedig számos európai egyetemen megfordult. 1516-ban doktori címét feltételezések szerint Ferrarában szerezte meg. Katonaorvosként bejárta szinte egész Európát, ezután beutazta Egyiptomot, Arábiát, a Szentföldet és Konstantinápolyt, ahol alkimistáktól, bábáktól, fürdőmesterektől, javasasszonyoktól tanult.
1524-ben Európába való visszatérése után Salzburgban kezdett először állandó orvosi praxist. Ő vezette be a ”kémiát” az orvostudományba. Növényi kivonatokat készített és a kén, ólom vegyületeit alkalmazta gyógyításra. Nemcsak a fizikailag érzékelhető tünetek és kórok érdekelték, hanem a teljes ember, minden lelki és szellemi indíttatásával együtt. Paracelsus hitt abban, hogy a sebek maguktól begyógyulnak, ha megfelelően kitisztítják és megóvják őket a fertőzéstől. Az orvostudományt tekintette alaptudománynak és új módszereiben a tapasztalat jelentőségére hívta fel a figyelmet. Gyakorlati szemléletű természettudós volt, aki a korabeli európai orvostudomány ismereteinek nagy részét alkalmazta. Gyógyszerei (főzetek, kenőcsök) elsősorban gyógynövényekből és fémekből készültek.
Paracelsus főbb művei
Paramirum (1530., Regensburg) Paragranum (1904., Jena) Archidoxes of Magic Die Große Wundartznei (1536., Ausburg) Astronomia Magna (1537., Augsburg) Sieben Defensiones (1538.) Wundt und Leibartznei (1549., Frankfurt) Philosophia Magna (1567., Bázel) Philosophiae et Medicinae utriusque compendium (1568., Bázel) Von der Wundartznei: Ph. Theophrasti von Hohenheim, bei der Artznei Doctoris, 4 Bücher (1577., Peter Perna) Kleine Wundartznei (1579., Bázel, Peter Perna; 1608., Strassburg) Opus Chirurgicum, Bodenstein (1581., Bázel) Bücher und Schriften 1-10. (1589-1591., kiadó: J. Huser, Bázel) Opera omnia medico-chemico-chirurgica (1658., Genevae)
„Sokan mondták már, hogy az alkímia csupán arany- és ezüstcsinálásra való. Számomra nem ez a cél, hanem megfigyelni minden erényt és erőt a gyógyítás szolgálatában.”
Paragranum Az orvosi gyógyító tevékenység leírásában négy alappillérről ír. Az első pillér a klasszikus értelemben vett filozófia, a bölcsesség szeretete, a látható és a láthatatlan természet egységben történő kutatása. A második, az asztronómia: az ókori hagyományokhoz hasonlóan Paracelsus a Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között összefüggést talált (például a Napot a szívhez, a Holdat az agyhoz, a Merkúrt a tüdőhöz kapcsolta). A harmadik pillére a teológia, A negyedik az alkimia, az anyag átalakításának tudománya. Az alkímiát a gyógyszerkészítés szolgálatába kívánta állítani.
Megalkotott továbbá egy különös ábécét amelyet „Az angyalok ABC-jének” nevezett el, és ezt használva az angyalok neveit véste rá a talizmánokra. Azt tanította, hogy Isten a legfőbb orvos, csak Isten képes minden betegséget meggyógyítani. Az orvosnak az Ő példáját követve, szerényen és szeretettel kell munkálkodnia. Az orvos önzetlensége és erkölcsi tisztasága Paracelsus szerint minden gyógyszernél hatásosabb. A Paracelsus család egyik ága a magyarországi Eperjesen telepedett le. Paracelsus József a XVII. sz-ban városi főjegyző volt. A másik Paracelsus pedig orvos.
Paracelsust a toxikológia atyjaként is emlegetik "Alle Ding' sind Gift und nichts ohn' Gift; allein die Dosis macht, das ein Ding kein Gift ist." "Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi, hogy egy anyag nem méreg." A mérgek lebontása és kiválasztása a szervezetben munkálkodó belső alkimista dolga, amely valamennyi élőlényben tevékenykedik. Paracelsus arra is kitért, hogy a káros anyagok milyen úton távoznak a szervezetből: az arzéntartalmú anyagok a fülön, a kénvegyületek az orrjáratokon, a higany pedig a bőr pórusain keresztül távoznak. A végső bomlástermékek gyűjtőneve a „tartarus”, amely kő, homok, agyag és iszap formájában ürül ki. Amennyiben ez tökéletlenül megy végbe, ebből erednek az ún. tartarikus betegségek, a lithiasisok, az érelmeszesedés és az ízületi bajok.
1632-1723
Leeuwenhock (németalföldi zoológus) mikroszkóp feltalálása (mikroszkópos azonosítás) Marcello Malpighi olasz professzor Leeuwenhock munkáját fejlesztette tovább. „Anatomia Plantarum”
1707-1778
című könyve 1675-ben jelent meg. Linné upsalai botanikus binominális nomenklatura természetudós
1751,
1742-1786
Főbb művei: Flora lapponica 1792, Genera plantarum 1778, Classes plantarum1747, Critica botanica 1737, Philosophia botanica 1751, Species plantarum 1753, Systema vegetabilium 1774
Scheele svéd gyógyszerész a modern farmakognóziai kémia megalapítója növényi hatóanyagok tiszta, kristályos formában történő előállítása
1783-1841.
Sertürner német gyógyszerész morfin izolálása az alkaloidkémia megalapítója
1820-ban
Pelletier és Caventou előállítja a kinint.
1856-1939.
Tschirch berni egyetem professzora „Handbuch der Pharmakognosie” „Anatomischer Atlas”
Alexander Tschirch Az európai gyógyszerészet kiemelkedő személyisége, berni egyetem professzora, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság első tiszteletbeli tagja. A XX. század farmakognózia tudományának legtermékenyebb művelője; több magyar tanítvány doktori munkájának irányítója.
Handbuch der Pharmakognosie
Digitalis purpurea
Lavandula angustifolia
Strychni semen
Borsmenta-levél keresztmetszet; mirigyszőrökkel; Lamiaceae
Friedrich A. Flückiger
Pharmakognosie des Pflanzenreiches. 3. Auflage. Berlin: Gaertner, 1891. Google-USA* Bernische Beiträge zur Geschichte der Pharmacie. Zürich: Füssli, 1893. Google-USA* = Internet Archive Grundriss der Pharmakognosie. 2. Aufl. - Berlin : Gaertner, 1894. ULB Düsseldorf
A farmakognózia megalapozója
Gyógynövényekkel (kereskedelemmel) foglalkozó emberek
Magyar vonatkozások XIII. sz.
Pray-kódex - dunántúli kolostorok gyógynövényei, gyógykészítményei
1578.
Melius Juhász Péter (Kolozsvár) „Herbárium” c. gyűjteménye 300 betegségnév, 1500 recept, magyarnyelvű javallat, kozmetikai tanácsok
XVII. sz.vége Pápai Pariz Ferenc – gyógynövénykönyv 1871.
I. Magyar Gyógyszerkönyv
1913.
Jakabházy – Issekutz „A gyógyszerismeret tankönyve”
1940.
I. rész:
farmakognózia, botanika, kémia
II. rész
drogok hatóanyagainak kémiai csoportosítása
Lipták Pál „ Gyógyszerismeret”
Magyar vonatkozások
1853.
Entz Ferenc kertészeti szakoktatás keretében gyógynövénytan
1883.
Balogh Kálmán farmakognóziai orvosoknak, gyógyszerészeknek
1904.
Az első kísérleti Kolozsvárott
előadás
gyógynövénytelep
XX. sz. Izoláció, félszintetikum, szintetikum → számos mellékhatás visszatérés a természethez (zöldhullám)
Pray-kódex 1192-1195 között keletkezett a latin és magyar-nyelvű Pray-kódex, amelyet első tudományos leírójáról (1770-ben), a jezsuita történész Pray Györgyről (1723-1801.) neveztek el. A kódex, sacramentarium (könyörgésgyűjtemény), mely egy magyar boldvai Keresztelő Szent János bencés apátságnak készült. (Tartalmazza névsorát is.)
a
magyar
szentek
Az első magyar összefüggő nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés őrző kódexe. Az egyetlen magyarországi, korai eredetű évkönyvi feljegyzést tartalmazza, az ún. Pozsonyi Évkönyvet. A kódex fő része a mise végzéséhez szükséges liturgikus szövegek gyűjteménye. Ezt a Kálmán-kori zsinati határozatok szövege és Konstanzi Bernold (1054-1100) Micrologus című liturgia-magyarázata egészíti ki. Kisebb liturgikus bővítmények is találhatók benne. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik Budapesten.
Pray-kódex
Mélius Juhász Péter
A Herbárium szerzője – a kolozsvári kiadás címlapja szerint – Horhi Méliusz Péter. Heltai Gáspárné a kötet előszavában – Méliusz Pétert, „az bölcs férfiú” – nak nevezi. 1938-ban felbukkant cseh-morva levél alapján vannak ismereteink Méliusról. Feltehetően nemesi család sarja. 1564. táján látta Debrecenben a levél szerzője, és őt akkor 24 évesnek becsülte. 1531-es esztendőre teszik születésének évét. A korán árvaságra jutott Pétert, 11 éves korában a sárvári iskolába íratták be. Huszonnégy éves korában már tanítóként került a Wittenbergi egyetemre és 28 éves fejjel lett Debrecen püspöke. A botanikát feltehetően Nádasdy Tamás országbíró és horvát bán sárvári udvarában kedvelte meg.
Mélius Juhász Péter
Az első magyar nyelvű természettudományi kézikönyv 400 esztendővel ezelőtt jelent meg Kolozsvárott. A könyv igazi címe tulajdonképpen, az alcím: „Az fáknak, füveknek, nevekről, természetekről és hasznairól” A teljes növénytakaró - a dolgok ismeretének zálogai - a dolgok természetére és a dolgok hasznára tekintő szerzői szándék. A könyv tudományos igényű, de minden olvasni tudó emberhez szólni kívánó mű volt.
A Herbárium a természettudományok szétválása hajnalán született, ez a munka érthetően nem egy, hanem több szakterület közös őse: botanika, orvostudomány, gyógyszerészet, kertészeti tudományok, nyelvészet, néprajz, művelődés és vallástörténet. A botanikát az első tudományos és magyar gyógyszeranyaggal, florisztikai adatokkal, az első összehasonlító növény leírásokkal gazdagította. Az orvostudomány számára ábécérendben szedve feldolgozott mintegy 300 betegséget. A gyógyszerészet mintegy 1500 receptet, gyógymódot találhat benne. Méliusz Juhász Péter püspök munkája őrzi nyomtatásban az első kozmetikai recepteket, tanácsokat is.
A Nádasdy birtokon sok egzotikus növény volt, amelynek termesztését Méliusz megismerhette. A gyógynövények szakszerű termesztésében is híresek voltak, Bécsbe és Krakkóba is innen vittek gyógynövényeket, ezek között voltak: orvosi zsálya, kerti kakukkfű, kerti ruta, csombor, máriatövis, kerti koriander és sok más faj is. A gyógynövényként hivatalosan ma is számon tartott fajok száma, a kötetben meghaladja a 100-at. Mintegy 29 fajt egykor jelentős gyógynövénynek tartottak. A Herbáriumban szereplő egzotikus növények pl. a libanoni cédrus, a füge, olajfa, gránátalma, citrom, narancs, mandula és más gyümölcsök. Az egzotikus növények másik csoportját drogként, a korabeli patikaszerek között tartották számon, mint például: az aloe, szenna, pisztácia és a jojoba.
Pápai Pariz Ferenc 1649-1716. Pápai Páriz Ferenc orvos, író, szótárszerkesztő. Pápai Páriz Imre evangélikus lelkész író és Kávási Krisztina fia. Édesapja II. Rákóczi György erdélyi fejedelem első udvari lelkésze volt. 1672-ben érkezett Boroszlóba. Lipcsében orvosi tudományokat tanult, majd eljutott OderaFrankfurtba és Marburgba is. Heidelbergben a filozófia doktorává avatták. Bázelben tanult tovább két évig. 1674-ben orvosdoktori címet kapott, valamint a bázeli orvosi kar ülnöke lett. 1675-ben hazatért, és Nagyenyed város orvosa lett. 1677-ben Bornemissza Anna fejedelemasszony orvosa, majd a nagyenyedi kollégium tanára lett. 1690-ben Pax corporis (A test békéje) című, megjelent művében a korabeli orvosi ismereteket első ízben foglalta össze magyar nyelven.
Pax Corporis: „Az emberi Testnek belső Nyavalyáinak Okairól, Fészkeiről s' azoknak Orvoslásának módgyáról való Tracta. Mellyet mind élő tudós Tanitóinak szájokból, mind a Régieknek tudós Irásokból, mind pedig maga sok Betegek körül való Tapasztalásiból summáson öszveszedett és sok ügye fogyott Szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmesen, világoson Magyar nyelven ki-adott.” Kolosvár, 1690. (2. kiadás Lőcse, 1692., 3. bőv. k. Kolosvár, 1695., 4. bőv. k. Lőcse, 1701., a fia P. P. András által újabban kiadatott. Kolozsvár, 1747., 1759., 1774.).
1708-ban latin-magyar, magyarlatin szótára, amelyet Szenci Molnár Albert munkája alapján szerkesztett, Lőcsén jelent meg először.
Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet története Hazánk legrégebbi gyógyszerészképzéssel foglalkozó egyetemének, a budapesti királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetemnek gyógyszerészismeret (farmakognózia) oktató intézete 100 éve, 1914-ben, a mai helyén (Budapest, Üllői út 26. III. emelet) kezdte meg működését Gyógyszerismereti és Méregtani Intézet néven, ott, ahol korábban Hőgyes Endre Kórtani Intézete volt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen a farmakognóziának nem volt külön intézete, hanem a Gyógyszertani Intézetben a farmakológia tanárai, Balogh Kálmán, majd Bókay Árpád adták elő a farmakognózia tárgyat. A Gyógyszerismereti Intézet életrehívása után néhány héttel kitört az első világháború, és az újonnan létesített intézetet csak a legszükségesebb felszereléssel lehetett ellátni. Később néhány éven át a Rockefeller Foundation segélyezte az intézetet, majd jelentősebb oktatási járulék révén felszerelésben és könyvtári állományban is gyarapodott. Tanszékvezetők/igazgatók: Vámossy Zoltán (1914-1920), Jakabházy Zsigmond (1920-1937), Issekutz Béla (1937-1939), Lipták Pál (1939-1949), Halmai János (1949 – 1971), Petri Gizella D.Sc. (1971-1994), Szőke Éva Franciska D.Sc. (1994-2009), Blázovics Anna D.Sc. (2009-2014)
1914-ben, közvetlenül a világháború kitörése előtt az életbeléptetett új gyógyszerészképzési rendelet alapján az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter Bókay Árpád javaslatára különválasztotta a farmakognóziai oktatást a farmakológiai tanszéktől. A Gyógyszerismereti és Méregtani Intézet élére Vámossy Zoltán egyetemi tanárt nevezte ki, aki a háború okozta nehézségekkel megküzdve, nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel rendezte be és vezette intézetét egészen 1920-ig. 1919-ben az Orvoskari Tanács tagjává választották. 1922 és 1924 között az orvosi fakultás dékánja volt.
Vámossy Zoltán professzor (1914-1920)
1920-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának.
Bókay Árpád halála után Vámossy Zoltánt a gyógyszertani tanszékre hívták meg. A Gyógyszerismereti Intézet vezetését pedig Jakabházy Zsigmond, a kolozsvári egyetem professzora vette át.
1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen. 1897–1898-ban a strassburgi, 1898-ban a lipcsei egyetemen folytatott tanulmányokat ösztöndíjjal. 1899-ben kinevezést kapott a kolozsvári egyetemre mint a kísérletes gyógyszerhatástan és gyógyszerismereti módszertan magántanára. 1901-ben – ugyancsak ösztöndíjjal – a grazi Károly Ferenc Egyetemen járt tanulmányúton, majd Kolozsvárra hazatérve adjunktusként folytatta az oktatómunkát. 1913-ban a gyógyszertan nyilvános rendes tanára lett, de 1919-ben – a román hűségeskü megtagadása miatt – el kellett hagynia az egyetemet. Oktatótevékenységét felfüggesztette, és rövid ideig az udvarhelyi Simánfalván orvosi praxist tartott. 1920-ban a felkérést elfogadva a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen- a gyógyszerismereti és méregtan nyilvános rendes tanára lett, és egészen 1937-es nyugdíjazásáig oktatott az intézményben mint a Gyógyszerismereti Intézet igazgatója. Időközben két tanéven keresztül, 1924–1926-ban betöltötte az orvostudományi kar dékáni tisztét.
Művei:
Jakabházy Zsigmond professzor (1920-1937)
1895. Gyógyszerismeret, Kolozsvár (Nyiredy Gézával és Issekutz Húgóval) 1904. Ideg-izomhatástani vizsgálatok aspirinnel, Kolozsvár, 1910. Az urethranok hatásáról, Kolozsvár 1911. A különféle élvezeti szerekről, Kolozsvár 1913. A gyógyszerismeret kézikönyve, I–II. köt., Kolozsvár (Issekutz Bélával) 1915. A háború és a gyógyszerek, Kolozsvár
Issekutz Béla a XX. századi magyar kísérletes orvostudomány kiemelkedő képviselője 1886. január 31-én született Issekutz Béla az erdélyi Kőhalmon. Orvosi tanulmányait a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen végezte. 1908-ban avatták orvosdoktorrá. Már egyetemi évei alatt bekapcsolódott a Gyógyszertani Intézetben folyó kutatómunkákba.
Issekutz Béla professzor (1937-1939)
1914-ben a Kolozsvári Egyetem magántanára, gyógyszertan tárgyból oktatott. 1919-ben rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kapott, majd politikai okok miatt Szegeden folytatta tovább oktatói tevékenységét. 1921-ben szervezte meg a Gyógyszertan Tanszéket, melynek 1937-ig vezetője volt. 1928-ban Reinbold Béla halálát követően rektorrá választották. Issekutznak köszönhető a új egyetemi építkezés és az, hogy Szent–Györgyi Albert elfogadta a Biokémiai Intézet irányítását. Jancsó Miklós kutatómunkáját segítette. 1937-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem meghívására elfogadta a Gyógyszerismereti Tanszék vezetését.
1939-ben a Gyógyszertani Tanszék vezetője. Ebben az évben lett a MTA levelező tagja. 1945-ben az MTA rendes tagja. A budapesti egyetemen 1942-1944 között dékán, 1945-1960 között tudományos rektorhelyettes. Főbb kutatási területe az alkaloidok, hormonok, izgatószerek, görcsoldók farmakognóziai elemzése, az inzulin hatásmechanizmusának vizsgálata és a rák kemoterápiája. 1952-ben Kossuth-díjat, 1962-ben Semmelweis-Emlékérmet, 1963-ban Jancsó MiklósEmlékérmet, 1966-ban a Munka Érdemrend Arany Fokozatát, 1976-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. Fokozatot kapta.
1939-től Lipták Pál vette át az intézetvezetést, miután Issekutz professzort a Gyógyszertani Tanszékre nevezték ki. A második világháborúig 10 gyógyszerészdoktori értekezés, 100 dolgozat, 3 könyv jelent meg az Intézetben. A Lipták Pál orvoskari egyetemi tanársegéd által alapított "Gyógyszerész Oktatók Baráti Köre" Belák, Mozsonyi, Mikó, későbbi orvoskari professzorok közreműködésével is intenzív szellemi tevékenységet fejtett ki, ami elősegítette a Gyógyszerészeti Társaság megalakulását.
Lipták Pál professzor (1939-1949)
1924. november 20. dr. Deér Endrével „Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság” megalapítója - a “gyógyszerészi erkölcsök öregbítése”, “a természettudományok szeretetének ápolása” és “a gyógyszerészeti tudományok művelése” céljából Társaság alapításának három fő célja volt: "A szaktudományok művelése, külföldi kapcsolatok létesítése és a hazai gyógyszerészet erkölcsi súlyának gyarapítása. 1925. májusában elindította a "Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője" címmel első folyóiratát. Liptáknak köszönhető néhány jelentős szakirodalmi ritkaság, így a Tchirch Atlaszok és a kinakéreggel kapcsolatos könyvek, melyeket könyvtárunk a mai napig nagy becsben őriz.
Halmai János 1949-ben vette át három orvos képesítésű tanszéki elődje után a Gyógynövény- és Drogismereti Intézet vezetését. Kitüntetései: 1940. Jakabházy emlékérem 1956. Kabay emlékérem 1959. Kiváló Gyógyszerész 1966. Veszprémi emlékérem Halmai János professzor (1949 – 1971)
1963-ban jelent meg a Farmakognózia című nívódíjas tankönyv, amelyet Halmai János professzor Dr. Novák Istvánnal, a szegedi Gyógynövény és Drogismereti Intézet vezető professzorával együtt készített.
1971-ben Petri Gizella professzor vette át az Intézet vezetését. Különös hangsúlyt helyezett a fitokémiai kutatásokra és annak tananyagba való integrálására. A növényi hatóanyagok izolálására, szerkezet-vizsgálatára és minél nagyobb mértékű előállítására vonatkozó kutatásokat az erősödő fitokémiai irányvonal mellett a gyáripar igénye és a növényi drogok minőségbiztosítása terén jelentkező és szigorodó követelmények teljesíthetősége is sürgette.
Dr. Petri Gizella D.Sc. egyetemi tanár (1971-1994)
A fitokémia gyakorlati alkalmazását nagymértékben segítette a Fitokémia című jegyzet, amely Petri Gizella professzor vezetésével és az intézet több munkatársának közreműködésével először 1974-ben jelent meg. Kiváló Szabványosító Munkáért elismerő kitüntetést kapott. Tudományos kutató munkájáért 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémia, 1980-ban a MOTESZ I. díjban részesítette.
1994-ben az Intézet élére Szőke Éva professzor, a biológia tudományok doktora nyert kinevezést. Az Intézetben a Gyógynövény- és drogismeret tárgy elméleti és gyakorlati oktatása magyar és angol nyelven folyt.
Dr. Szőke Éva Franciska D.Sc. egyetemi tanár, doktori iskola vezető (1994-2009)
Szőke professzor szerkesztésében az Intézet csaknem valamennyi munkatársának közreműködésével 2003-ban CD melléklettel jelent meg a Farmakognózia: Növényi drogok farmakobotanikai és fitokémiai vizsgálata című praktikum, majd 2009-ben az átdolgozott Farmakognózia gyakorlati tankönyv. A kutatásokat hazai és nemzetközi együttműködési szerződések, valamint hazai és külföldi/EU pályázatok támogatták (OTKA, ETT, MKM, FKFP, OMFB, TéT, PHARE, DAAD, GVOP-NKFP, TÁMOP). 1985. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (Kiváló Munkáért) 1992. Semmelweis Orvostudományi Egyetem (Kiváló Dolgozó) 2002. Greguss Pál emlékérem 2005. Műegyetem 1782 Emlékérem 2009. Semmelweis Egyetem Aranygyűrűje 2012. Augustin Béla Emlékérem
2009. júliusában Dr. Blázovics Anna, az orvostudományok doktora nyert 5 évre kinevezést az intézet élére. 1979-2009 között a Semmelweis Egyetemen Általános Orvostudományi Karának több intézetében dolgozott, 1992-től a Il. Belgyógxászati Klinika Biokémiai Kutatócsoportjának volt a vezetője. 2013-ban bevezette a német nyelvű képzést. A szabadon választott tárgyak választékát a gyógynövények bioszervetlen kémiája témával bővítette felkért külső oktató közreműködésével.
Prof. Dr. Blázovics Anna D.Sc. (2009 – 2014)
Kialakította a gyógyszerészi-biokémiai kutatóegységet, eleget téve a XXI. század farmakognózia egyik kihívásának. Az életrehívott kutatólaboratóriumban fluorimetriás, luminometriás és ELISA technikákat vezetett be. 2013-ban megrendezte a „Természetes hatóanyagok a modern orvoslásban” című országos konferenciát. 2014-2020 között „A funkcionális élelmiszerek, innovatív termékcsalád kifejlesztése komplex projekt” szakmai vezetője. 2009. Matkovics díj 2004.,2010. Orvosi Hetilap Markusovszky díj 2010. Elismerő oklevél Pro Scientia díjas hallgató oktatásáért 2004., 2014. Magyar Táplálkozástudományi Társaság Tudományos díja 2014. Semmelweis Egyetem Aranygyűrűje
Köszönöm a figyelmet!
